2019. október 5., szombat

Mágia II. rész .



























Mágia II. rész .




Boszorkányság

A talált pénzt meg kell köpdösni, nehogy megint ...



Ha a kenyeret aljával felfele teszik az asztalra, akkor a gazdasszonyt is hátára fekteti az ura.

Lánynak nem volt szabad fütyörésznie, mert attól megnő a csecse.

Aki az első márciusi hóban megfürdik, az szép lesz.

Fiúnak nem szabad lábasból enni, mert nem nő ki a bajusza.

Csupasz, teritetlen asztalon nem szabad enni, mert megkopaszodsz.

Naplemente után nem szabad szemetet kivinni, mert a leány nem megy férjhez.

Ha pók ereszkedik az emberre, akkor vendég jön. Ha fehér, akkor nő, ha fekete, akkor férfi.

Ha az utcán vasat találsz, akkor arra rá kell lépni, majd a hátad möge vetni, és akkor szerencséd lesz!

A talált pénzt meg kell köpdösni, nehogy megint elvesszen.

Nem szabad tűzbe pisálni, mert attól kisebesedik a pisilőszerszám.

Nászéjszaka után egy vizes kötéllel meg kellett suhintani az asszonyt, hogy engedelmes legyen. Viszont ha az esketési szertartás után lány a fiú lábára lép, akkor ő lesz a hatalmasabb.

Ha kenyérsütéskor a kenyér felrepedt, akkor egyből tudták, hogy valamelyik lány felcsináltatta magát a faluban.

Ha valaki meg akarta tudni, hogy ki lesz a férje, csak ezt kellett tennie: kilenc nokedlit kell főzni, majd megteriteni, ahogy vendéget várni illik, aztán kilencszer PUCÉRON körülfutni a házat, és minden kör után benézni a házba. Ott fog ülni a férjnekvaló.

Régen így csinálták:

Vannak benne picit gusztusalanok is.



Ha a pulya testén seb támadt;
akkor a kemence szájából vett finom porral hintették meg,
majd arra pókhálót tettek.

Akinek görcs húzza a lábát, tartson vasat az ágya végében.

Ha a gyereknek hasgörcse volt, akkor háromszor megforgatták a szék lábai közt.

Pestis idején levetkőzött lányokat fogtak az eke elé, és velük körülszántották a falut. Így megmenekültek a járványtól.

Álmatlan pulyával pálinkás kenyeret etettek, elaludt tőle.

Kipattogzás ellen paradicsomkóró, ficfa, nyárfa, akácfa és még más növényekből fürdőt csináltak, az a lényeg, hogy a négy benne legyen, és összesen kilenc féle legyen.

A márciusi hóban ha megmosdunk, akkor megvéd minket egész évben a szeplőtől.

Minden járványos betegség úgy szűnik meg, hogyha egy halottat hasra fektetnek a koporsóban.

Náthaláz ellen így védekeztek: egy kis zacskóba darabos sót, fokhagymát, vereshagymát, borsot, paprikát, zöld kaporágat tettek, ezt a nyakukba kötötték, úgy viselték.

Kilenc sírról szedett kilenc fajta virág fürdője kigyógyít bármiből.

Tüdőbeteg embernek a tehénistálló gőzében kellett minél többet tartózkodnia.

A temetőben talált csontdarab porrá törve, vízben bevéve jó félelem ellen.

A rihet úgy gyógyították, hogy a disznóbelekről leszedett hájjal bekenték, majd bezárták a befűtött kemencébe

Koponyából kellett inni annak, aki ideges volt, vagy szél ért.

Viszketeges helyet a fül sárjával kentek be.

Aki náthás volt így járt el: egy papírra kiírta: Én náthás vagyok, nátha van eladó! - ezt kiakasztották valahova, és aki elolvasta, arra ragadt át.

Ha valaki sárgaságos volt, akkor egy csuporba kellett vizelni. mire a húgy elpárolog, addigra ő is meggyógyult.

Hosszan tartó fogfájásra fekete kutya szőrét borban megfőzték, ezzel öblögettek.

A szemölcsöt holdújuláskor gyógyították

A tehén farkából kitéptek egy szálat .
Az egyik részével a szemölcsöt a bőr felszíne felett elkötötték, a körmükkel keresztet vetettek rá. A szőr másik részét betartotta a tűzbe, annak a hamujával a szemölcs tetejét bekente. Három nap múlva eltűnik a szemölcs.

Ha valaki nem tudott aludni, akkor mákgubó tetejéből teát főztek, de nem volt belőle sokat szabad inni!

A pattanásos arcot szárított rózsaszirommal füstölték

Mosdás után mindig a bal kezünket kell megtörölni,
és akkor nem fog a fejünk megfájdulni.

Ha valaki becsipásodott, akkor hugyos
ruhát kötöttek éjszakára a szemére

Régen porrá törték az üveget, és azzal koptatták le a hályogot a szemről.

Fájós fülbe ,vagy olyanba, ami folyt, meleg pulyahugyot csepegtettek.

Fájós, lyukas fogba tömjént dugtak.

Akinek a lábát megcsípte a csúszó (kígyó), annak 24 órára azonnal le kellett ásni a földbe, ez kiszívta a mérget.

Aki csuklott, annak kilenc korty vizet kellett innia úgy, hogy ne vegyen levegőt, ha ez nem használt, galambvért itattak vele.

Makacs reumás testrészt kan kutya hájával kenegettek.

Ha valakinek valamilyen végtagja fájt,

akkor marha, és lóganét kellett rákenni,
és utána betekerni valami ronggyal.
Szemölcsre jó a hangyabolyban talált tojás, amit rá kell kenni.

Ha valakit a mennykü csapott meg (villám), és nem halt bele, akkor egy fél napra nyakig leástak.

Ótvaros (bőrbetegség) fejét az illető pulya pisijével kellett mosogatni.

Vérhasban szenvedőknek csinálták, hogy kerestek egy beteg málén üszköt (egy kukorica betegség, mintha megégne)
Áztatták egy napig pálinkában, majd három napon keresztül féldecivel megitták.

Ha valaki maláriás volt, akkor friss lóganénak kifacsarták a levét,
és azt kellet inni.
A megtelt, elgennyesedett sebre moslékos dézsa mocsokját kenték, a legpenészesebbet!

Ha valaki nem akart pulyát, akkor valahogy el kellett csinálnia, ezt úgy tették, hogy magasról leugráltak, vagy teát főztek leander, és mályvarózsából, vagy ha ez sem használt,
akkor egy fakanállal felpiszkáltak maguknak.......


RONTASOK


Ha valakitől valamit elloptak, akkor az ellopott dolog helyére nyomban öntsön három vödör vizet. A tolvajt egész életében rázni fogja a hideg. ...



Ha valakitől valamit elloptak, akkor az ellopott dolog helyére nyomban öntsön három vödör vizet. A tolvajt egész életében rázni fogja a hideg.

Ha egy asszony nem akart az urával szerelmeskedni, akkor megetetett vele egy fekete tyúk taraját, ettől elment a kedve a házasélettől.

Ha egy asszony féltékeny, akkor így kötötte magához az urát: megleste, hova vizel a férje, utána annak közepébe beleszúrt egy gombostűt, ezek után már a férfinak nem volt kedve semmihez, és senkihez, de ha a nő ezt a tűt az ágyukba szúrta, akkor a férjének egyből visszajött a kedve…

A múlt falvaiban a legfontosabb kérdés egy "lányosháznal", hogy jó férjet találjanak a lányoknak, és ezért MINDENT megtettek..

A legendák szerint azok a férfiak, akiken ilyen rontásokat csináltak,
azok teljesen begerjedtek, felment a lázuk, és egyfolytában csak a lányon járt az eszük, és mindenáron a lányhoz akartak menni, bármilyen csúnya, vagy szegény is volt az...

Ha egy fiút meg akarnak rontani, akkor a gatyájának a korcájába belevarrják a lány haját.

A lány a saját izzadságát felfogta, és egy pogácsába sütötte, és megetette a legénnyel

vagy a lány haját bele kell varrnia a fiú valamilyen ruhájába

vagy akit meg akartak rontani, akkor annak a keresztnevét viselő kilenc fejfáról éjszakának idején kilenc kis szikancsot (hegyes fadarabka) kell hozni, ezt a legény kilenc haja szálával elégették, és ezt a hamut a legény ételébe keverték

vagy a fekete tyúkot kicsontozták, és fasírtot sütöttek belőle, és azzal megetették a fiút

vagy vakondok vérét etették meg a fiúval

vagy egy szál szőrt a hóna aljából belesütöttek valamibe, és megetették a fiúval

vagy egy fehér kankutya mind a négy lábáról levágnak egy körmöt, ezeket tejben
megfőzik, majd a tejből tésztát csinálnak és megetetik a fiúval

vagy a lány egy kanál nyálát belekavarta valamilyen mártásba, és hússal megetették a fiúval

vagy a fiú bal lába nyomát napfelkelte előtt felszedték, és az ágy bal sarka alá elásták

vagy a bal keze középső ujjának a hegyét kereszt alakban bevágta, kilenc csepp vérét pogácsába megsütötte, és megetette a fiúval

vagy három fehér galamb máját, zúzáját, és vérét megsütötték, és valahogy a fiúval megetették

vagy a lány havi vérzéséből felfogtak három cseppet, és azt belesütötték süteménybe, és megetették a fiúval

vagy ugyancsak a havibajból borba kellett csepegtetni pár cseppet, és megitatni a fiúval.

Ha valami öregasszony össze akart két fiatalt boronálni, így járt el:
fiút szoptató asszonytól tejet vett, és pogácsába megetette mindkét féllel
vagy ha épp az ellenkezőjét akarja, hogy két szerelmest elrontson egymástól:
egy halott állkendőjét ellopta, elégette, és pogácsába a hamut megsütötte, és megetette a fiúval, és a lánnyal is.

Persze azért van védelem, vagy menekvés a rontásból…

Ha valakit megrontottak, és ki akart gyógyulni, akkor kilenc barázdából, kilenc féle fűből fürdőt készítettek, és kilenc napig mindennap abban kellet megfürdenie.

A lakodalom reggelén a vőlegény nyoszolyólány levágott egy tincset a vőlegény hajábol, és elvitte a lányos házhoz, ahol a menyasszony hajából ugyancsak levágott a nyoszolyólánya, összekeverték a hajakat, és ezzel füstölték meg őket, hogy ne fogjon rajtuk a rontás.

A csecsemőt bölcsőbe tették, a bölcsőt (gyerekestől) lábbal fordították az ajtó felé, így a szellemek nem ronthatták meg.

Hogy ne verjék szemmel a pulyát, első látogatáskor arcon köpdösik a gyereket, majd minden látogatáskor meg kell szorítani az orrát.

Ha a gyerek rontástól lett beteg, akkor az ingét a küszöbre kellett tenni, s a balta fokával össze vissza vágni, a rontó kék-zöld lesz tőle, de bele is halhat!


Átkok könyve

Isten hozta az átkok világába! – szólhatna a köszöntés, már ha nem lenne a maga mivoltában ennyire nonszensz. Ebből az ősi korokból gyökerező és az idő labirintusán átgyűrűző világban a látogató talán olykor csak a fél szemét meri „megreszkírozni”, hiszen ez egy elvont, egy másik világ, noha tagadhatatlan kapcsolatai vannak a reális valósággal. És talán ezért is olyan félelmetes. A mágia birodalmában járunk, a terep ingoványos, nem találunk valós kapaszkodókat és azt gondolhatjuk, talán jobb lenne ezt a vidéket nagyívben elkerülni, hiszen tagadhatatlan, hogy már maga a téma is elátkozottnak tűnik. Nem gondolhatták ezt másképpen az okkult tudományok kutatói sem. Míg a föld titokzatos energiáiról, a szellemekről, a divinációról, a színekről, számokról, rezgésekről, boszorkányságról, a kristályok és a piramisok hatalmáról, a woodoo-ról, a sátánizmusról, a vámpírizmusról, a démonológiáról, a halottidézésről, az asztrológiáról szóló forrásmunkák megszámlálhatatlan sorokban tengenek túl az ezoterikus érdeklődésű emberek polcain, ennek a témakörnek a helyén egy betöltetlen űrt találunk csupán. Csak az átkok azok, amelyeknek nincs jelentős respektusuk, mintha a téma nem minősülne komoly elemzésre méltónak… Persze, igaz, az átkok gondolata nemigen ébreszt kellemes képzeteket. Itt vannak rögtön a „hétköznapi” átkok. Pedig nézzük a dolgot reálisan, vajon hányan eveznek át úgy az élet tengerén, hogy valamit vagy valakit el ne átkoznának? Nem nagy dolgok ezek, bizonyára meg sem fontoljuk a dolgot komolyan, csak úgy „kicsúszik a szánkon”. Lazán odavetjük őket egy hirtelen felindultság hevében, pedig csupán egy későn befutó vonat, lekésett repülőjárat, rossz idő, beragadt lift, hűtlen, csapodár szerető bosszant fel bennünket. A dolog megtörténik újra és újra az idők során, pedig talán még csak nem is hiszünk igazán mechanizmusának eredményességében. Az igazi, komoly, nagyszabású átok rohanó, „civilizált” világunkban ugyanolyan ritkaságszámba megy, akár az ima, vagy az áldás erejébe vetett rendíthetetlen hit. Ha ugyanis valaki például nyíltan beismeri, hogy hisz a rontás hatalmában, eleve vállalja, hogy kinevetik, vagy akár gúnyt űznek belőle. Ha dühösen kiabáló ellenségünk elvonja figyelmünket és kocsinkat a falnak vezetjük, aligha jutunk arra a következtetésre, hogy az illető a fekete mágia beavatott főpapja és elátkozott bennünket. Egyébként, ha ez még igaz is lenne – ki tudná bizonyítani? Nincs az a bíróság, amely elfogadná, hogy a balesetet egy átok idézte elő! A civilizáció mai fokán nemigen hiszünk többé már az átkok hatékonyságában, legfeljebb ha szóba kerül, óvatosan egyféle lélektani hatást tulajdonítunk neki. Elismerjük, ha valaki hisz az átokban és a sámán „rászegezi a csontot”, akkor az illető valóban meghalhat, különösen, ha körülötte mindenki úgy viselkedik, mintha máris halott ember lenne. A bizalmatlanság tulajdonképpen egyféle fegyver a kezünkben: ha nem hiszünk valamiben, azzal ugyanis tulajdonképpen megfosztjuk hatalmától, és mivel az átok gyűlöletből és rosszindulatból táplálkozik, kézenfekvő, hogy a legegyszerűbb védekezés tagadni a rosszindulat hatalmát. Ezzel csak egy apró, bár jelentős logikai probléma van: nevezetesen, hogy a következetesség megkívánja ez esetben, hogy az áldás és az ima hatalmát is tagadjuk, mivel - bár ellenkező vektorral – szintén a mágikus akarat tudatos kivetítésén alapszanak. Az átok és az áldás olyan láthatatlan vezérlőerők, melyek esetében a tudatos szándék nem mérhető, így végzetes vagy jótékony hatásukat egyaránt nehéz bizonyítani vagy cáfolni. Mindegyik esetben az emberi szellem a mozgatórugó – bár egyes nézetek szerint meghatározhatatlan „felső erők” is támogatóan közrejátszanak. Bár a viselkedés-lélektan legnagyobb tudorai megpróbálták tagadni e tényezők létét, nyilvánvaló, hogy ezt csak azért tehették, mert dolgozik bennük a szellem, ugyanaz a szellem. amellyel pontosan a szellem létezését próbálják cáfolni. Nézzük, mi is valójában az átok? A fogalom ősi angolszász kifejezésformája a „cruisen” annyit tesz: valakire bajt vagy bántást hozni. A tézis szerint az átok - akár kimondják, akár leírják - azt célozza, hogy valakire szenvedést vagy halált hozzon, büntesse valamilyen tilalom megszegéséért vagy veszélyt jövendöljön (beteljesítő jóslat) bizonyos gaztettek elkövetőinek. Az átoknak ez a változata gyakran az igazságtalan bánásmódot elszenvedők végső menedéke. Szegények sújtják vele a hatalommal rendelkezőket, mert hisznek valamilyen egyetemes erkölcsi világrendben. A bűnre bűnhődés vár (a karma törvénye) még akkor is, ha ez csak nemzedékekkel később következik be (pl. megátkozlak „hetedíziglen”). Skóciában és Angliában az ilyen fajta átkokat számos történelmileg igazolható esetek bizonyítják. A tiltó átkok arra irányulnak, hogy a következményektől való félelem felkeltésével megakadályozzanak bizonyos cselekedeteket, illetve történéseket. Pl.: „Foszd ki a fáraók sírját, és elpusztulsz, „Érintsd meg a király fejét, és véged”, „Szegj meg egy pápai bullát, és egyházi átok sújt”, „Egyél disznóhúst és légy átkozott”, „Feküdj össze fűvel-fával, és juss pokolra”, stb... Ez a fajta taburendszer elsősorban nem mágikus, hanem sokkal inkább társadalmi jellegű, még akkor is, ha a természetfölötti hatalmak megidézésével válik hangsúlyossá. Arra a hitre van alapozva, hogy a megjósolt bűnhődés az Isteni törvény közreműködésével valósul majd meg. Az átok elmormolható titokban vagy kikiáltható a nyilvánosság előtt, sötét tekintet és a megátkozottakra szegezett ujj formájában, elhangozhat szóban, vagy megfogalmazható írásban, rábízható valamilyen, az áldozatnak küldött tárgyra, de foganatosítható mágikus szertartás keretében is (az áldozat képmásának elégetése vagy átszúrása által). Az ilyen képmások többnyire fából faragott vagy viaszból gyúrt bábuk, melyekbe elrejtették az áldozat hajszálait, köpetét, vagy levágott körmének darabkát, stb… tehát a lényeg, hogy „belőle”, a lényéből legyen egy darab. Az is elegendő, ha hét egymást követő napon hét-hét percre meggyújtunk hét fekete gyertyát az áldozat fényképe előtt (New Orlansi átok) Az átok olyan mágikus cselekmény, amely a rosszakarat képzeletbeli kivetítésén alapul. Ősidőktől hozzátartozik a papok és a varázslók pszichológiai fegyvertárához, bár többnyire csak akkor hatékony, ha az áldozat tud róla és/vagy hisz benne. A megátkozott személy akkor pusztul bele, ha feladja a reményt, és nem veszi fel a küzdelmet. A tudatalattin elhatalmasodó rettegés szétroncsolja a tudatot, különösen akkor, ha a szóban forgó személynek ráadásul még a lelkiismerete is rossz. Vannak esetek, amikor az átok nem kötődik meghatározott személyekhez, hanem bárkire lesújt, aki valamilyen megbabonázott helyszínnel vagy tárggyal kapcsolatba kerül, vagy valamilyen rontással sújtott családba születik le. Számos eset ismert, például megbabonázott házakról, kocsikról, hajókról, amelyek a velük kapcsolatba kerülőkre balszerencsét és pusztulást hoznak. Ezek a beszámolók cáfolhatatlanok – kivéve persze, ha az ember azért tagadja őket, mert nincs kedve a kellemetlen valósággal szembenézni. Ami – önmagában is egyfajta átok…
Halott nevek könyve

Lényegében három főbb személyiség felelős azért a ragyogó visszhangért, amelyet a publikálása óta eltelt két évben a NECRONOMICON kapott. L.K. Barnes-t egy nap egy megtestesült gondolatforma – akire inkább csak a kezdőbetűivel hivatkozhatunk: B.A.K. – a manhattani Magickal Childe könyvesboltba csalogatta. Mindketten valami könnyű olvasnivalót kerestek a természetfeletti intelligencia – tesztelés kissé eltorzított változatából, ami gyakran előfordul az ilyen helyeken. L.K. Barnes, ennek a kötetnek a kiadója most már nyilván megbánta, hogy valaha is lábával, illetve tapogatószervével illette ennek a nyirkos helyiségnek a padlóját, mivel a bolt őrült tulajdonosa e könyv kéziratát kezdte lebegtetni az orra előtt, ezúton rendelve lelkét örökre az Öreg Istenek szolgálatába. Felesleges mondanom, , hogy Barnesra – miután már hosszú ideje követte az eredeti a NECRONOMICON nyomát, melyről már gyermekkora óta tudta, hogy létezik – ez mély benyomást tett. Hogy azt ne mondjam, megdöbbent. Szerette volna látni azt a kétes illetőségű személyt, aki a kutatómunkáért, és a kötet szerkesztéséért felelős volt. Ez az egzotikus személyiség (egyébként Simon a neve / ejtsd: Szájmon/) egy nap megjelent L.K. Barnes lakóhelyén. Kommandós sapkát, nehéz, sötét anyagból készült öltönyt viselt, és egy aktatáska volt nála, melyben – néhány balkáni ország nagykövetségével folytatott levelezésen és egy Luxemburgba szállításra előkészített F-104-es harci gép fényképén kívül – kiegészítő anyagok voltak a Necronomicon-hoz, melyek jóhiszeműségét igazolták. A találkozón jelen volt még a Szenttelen Háromság harmadik tagja is, a Studio 31 James Wassermanja, aki – egy délamerikai szektavezető állítása szerint – az előző évben meghalt. Azonban a Bölcsek Kövének és eme könyv bizonyos formuláinak segítségével képes arra, életét és ügyeit egy élő emberhez hasonlóan intézze. Hála Simon kéziratának, Wasserman alkotási tapasztalatának és fáradhatatlan munkájának, az iszonyatos NECRONOMICON lassan formát öltött, és az első kiadás 1977 december 22-én – Yule ősi pogány ünnepén a téli napfordulókor – berobbant a könyvpiacra. Ám eközben nemegyszer bizarr esemény fenyegette a három elkötelezett életét, elméjük és asztrális testük épségét. Jim Wasserman – mialatt a könyv formai megtervezésén munkálkodott - olyan eseménynek volt tanúja, melyekre pontatlanul csak a „poltergeist” szóval utalhatunk. Egy nap észrevették, hogy az egyik szobát, melyet bizonyos kellemetlen okokból kifolyólag mindig zárva tartották valaki kinyitotta – de BELÜLRŐL. Ugyanabban az épületben, Wasserman padlásszobája alatt a szedőgépeket hullámokban lepték el a patkányok. A járványnak egy régebben elveszett hindu szobrocska megkerülése vetett véget, mire a patkányok nyomtalanul eltűntek. Simon általában rettegésben éli életét, az ősök állandó ellenőrzése alatt áll. , akik várják azt a kicsi botlást, azt az egyetlen hibás lépést, mely a régóta áhított bejutást biztosítaná nekik ebbe a világba. Másfelől L.K. Barnes-nak egy csöpp nyugalma sem volt a természetfeletti intelligencia jelzéseitől, üzeneteitől, melyek a könyv kiadását irányították és segítették. Numerológiai egybeesések szakadatlan láncolata kísértette. Melyeket nem tudott félvállról venni. Az olyan számok dominenciája, mint a 13, 333, 555, 666 és más misztikus, nem említhető számoké, életét egy jungi értelemben vett egyidejűségi demonstrációvá alakították. Továbbá Barnes publikációja a gyönyörű, színes Denderah Zodiákusról Ausztráliában és Új Zélandon egy sor UFO észlelést váltott ki, melyek során egy pilóta nyomtalanul eltűnt. Az akkor történt furcsa események és mulatságos véletlenek mellett a NECRONOMICON nem csak azoknak az embereknek a tudatában okozott jelentős változást, akik a könyvvel bensőségesebb kapcsolatba kerültek, hanem azokban az egyszerű vásárlókban is, akik a könyvet megrendelték vagy megvették a boltokban. Két év levéltermése után nyugodtan mondhatjuk, hogy ezen változások megdöbbentőek. Sokan találták a könyv mágiáját működőképesnek, felettébb működőképesnek… Mások egy – egy rítust kipróbálva szükségét érezték, hogy hosszú időre visszavonuljanak az okkult dolgok művelésétől. Az az egyszerű tény, hogy a könyv, melyet sokáig nemlétezőnek könyveltek el, mégis megtaláltatott, már magában erőteljes pszichikai befolyással bírt. A képzelet szülötte életre kelt. Egy álom megvalósult. Az élethosszig tartó keresés a végére ért. Az Egyetlen Varázslatok Könyve, grimoire-ok Keresztapja előkerült. Éppen ezért egy kicsit tisztelettel, egy kicsit félelemhez hasonló érzéssel ajánlom ezt a második kiadást a NECRONOMICON bátor olvasóinak. A Fenevad közölte velünk: „harcos ura vagyok a Negyveneknek, a Nyolcvanak előttem fetrengenek és megaláztatnak(AL, III? 46)”. A NECRONOMICON ezen kiadása a tervek szerint 1980 január tájékán jelenik meg, ily módon a nyolcvanas évek első okkult könyvévé válhat. A végzet hírnöke? Vagy a sors előjele? A könyv 1977 decemberi kiadása óta egy hajdan volt győzelem ősi szereplői döngetik a Kaput, zúgnak, morajlanak. 1977 decemberére esett a 44-es gyilkos, (44-es kaliberű pisztolyt használt) halálos játékának a tetőzése, akit a sajtó Sam Fiaként ismert, és aki a legutóbbi híresztelések szerint egy Yonkers-i sátánista szekta tagja volt. Pár hónappal David Berkowitz elfogása után, 1978-ban közel ezer ember követett el öngyilkosságot egy őrült vallási vezető parancsára. Hónapokkal ezután egy misztikus Iszlám szekta vezetője ragadta magához a hatalmat Iránban, és pont ennek a mű írása idején hirdetett Szent Háborút a Hitetlenek ellen. Tény, hogy minden Új Korszak átél egy tűz általi keresztelőt. Keresztények és Mozlimok egymás és saját maguk ellen fordulnak. Izrael létezését tekintve újabb súlyos veszélyben van, a buddhizmust a kiirtás veszélye fenyegeti Délkelet-Ázsiában, Tibetben ez már meg is történt. Az Ősök urai egy emlékezet előtti időszaknak, már gyülekeznek a zavarodottság szagára, a hisztériára, a bolygón található primitív életforma, az emberi lények kölcsönös gyűlöletére. Hacsak a Kapukat nem biztosítjuk támadás ellen, hacsak az emberség nem ébreszt tudatára bennünket az evolúció valós veszélyeit és lehetőségeit illetően… Nos, az Őrölt Arab látomása – mozlim hercegek elődje a hírek szerint – csak egy ezek közül. A könyv felfedezése – ahogy a betűszedő szobrocska megtalálása is az volt – lehet a kulcs a védelmünkhöz az odakint várakozó ellenséggel szemben. Az utóbbi két év eseményei azt is megmutatták, hogy ez a könyv egyfajta amulett, egyfajta védelmező is, amely megóvja tulajdonosát a gonosz mesterkedéseitől. Földön kívüli vagy elfeledett elemi erők, idegen lények vagy tudat alatti elfojtások erejüket veszítik, ha alaposan megfontoljuk a könyv üzenetét, ha felfogjuk, hogy az Arab látszólagos dagályossága mást takar: figyelmeztetést, fegyvert, bölcsességet. Ezzel a három dologgal léphetünk be a Megkoronázott és Hódító Gyermek Új Korszakába, Hóruszéba, aki nem egy odúban született Betlehem közelében, hanem bensőnkben kel életre, amint legyőzzük a lelkünkben lappangó félelmet.





Forditotta: Vidocin Írta Lucifer leghűségesebb szolgája!!! Első rész – Az őrült arab tanúbizonysága Ez mindazon tanúbizonysága, melyet láttam és megtanultam azokban az években, amikor birtokomban volt MASSHU Három Pecsétje. Ezer és egy Holdat láttam, és ez bizonyára elég egy emberéletre, bár azt mondják, hogy a próféták sokkal tovább élnek. Gyenge és beteg vagyok, fáradt és kimerült, mellemben sötét létraként sóhaj pihen. Öreg vagyok. A farkasok magukkal viszik nevemet éjféli üvöltésükkor, minden nyugodt, egy osonó hang hív engem a távolból. És egy sokkal közelibb hang istentelen nyugtalansággal beleordít fülembe. Lelkem terhe végső nyughelyéről dönt. Ezelőtt azonban, mindazt mit tudok le kell tennem, mely kívül történik, és amely minden egyes ember ajtója előtt fekszik várakozva, mert ez egy régi titok, melyet a kor adott tovább, melyet mindenki, kevés kivételtől eltekintve elfeledett: az idősek tiszteletét (húzzuk ki a nevüket!). És ha nem fejezem be e feladatot, vedd ami itt van és alapítsd meg a többit. Mert az idő rövid és az emberi nem nem tud a rosszról, még csak nem is érti azt, mely minden oldalról vár rá, minden nyitott kapuból, minden leomlott védőfalból, minden szellemtelen akolithból az őrület oltárainál. Mert ez a Halottak könyve, a Fekete Föld könyve, melyet életveszélyben írtam le, éppen úgy, ahogy kaptam ezt az IGIGI szintjein, a félelmetes, mennyei szellemek szintjén, a sivatag vándorainak túlvilági szellemeitől. Mindazok, akik ezt a könyvet olvassák, vegyék komolyan e figyelmeztetést. Az időn túli időből származó istenek és démonok Ősi fajtája nézi és figyeli az emberek lakóhelyét, és bosszúra várnak azokért az elfelejtett csatákért, melyek valahol a Kozmoszban játszódtak le, és az ember teremtése előtti napokban osztották meg a világokat, amikor az Idősebb Istenek keresztülnyargaltak a tereken, MARDUK faja, ahogy őt a kaldaikusok ismerték, és az ENKI-k, mestereink, a mágia urai. Tudd meg, hogy én az istenek minden zónáját bejártam és Azonei minden helyét, és eljutottam a Halál és az Örök Szomjúság kegyetlen helyéig, melyeket GANZIR kapun keresztül lehetett elérni, melyet UR-ban építettek, a Babilont megelőző napokban. Tudd meg azt is, hogy mindennemű szellemmel és démonnal beszéltem, kiknek neve már nem ismeretes az emberek köreiben vagy soha nem is volt az. Ezek közül néhánynak a pecsétjét elhelyeztem itt, de másokat magammal kell vinnem, ha elhagylak benneteket. ANU légy könyörületes a lelkemhez! Láttam az Ismeretlen Országokat, melyeket egy térkép sem jelöl. Pusztaságokban és sivatagokban éltem, démonokkal és lemészárolt emberek lelkeivel beszéltem, és asszonyokkal, akik a szülésben haltak meg, LAMMASHTA nőstényördög áldozataiként. Bejártam a tengereket, hogy megkeressem Mesterünk palotáját és megtaláltam az elpusztult civilizációk kőbe foglalt emlékeit, egyeseket megfejtettem közülük, míg mások még titkok maradnak az élők előtt. És e civilizációk azon tudás miatt pusztultak el, amely ebben a könyvben írva van. Csillagok között utaztam és reszkettem az istenektől. Végül megtaláltam a formulát, mellyel átléphettem ARZIR kapuját és eljutottam a kegyetlen IGIGI tiltott birodalmába. Megszólítottam a démonokat és a halottakat. Megszólítottam elődeim szellemeit, hogy valóban és láthatóan jelenjenek meg a templomok tetején, melyeket a csillagok elérésére építettek, és hogy megérinthessék HADES legmélyebb barlangjait. Sikertelenül birkóztam a Fekete Mágussal, AZAG THOTH-tal és a Földre szöktem, miközben INANNA-t és testvérét MARDUK-ot, a duplafejű pallos urait megszólítottam. Felhívtam a hadseregeket a kelet országai ellen, miközben az ördög hordáit, aki alattvalójává tett, előhívtam; és mikor ezt megtettem, megtaláltam NGAA-t, a barbárok istenét, aki lángot lehel és ezer mennydörgést ordít. Megtaláltam a félelmet. Megtaláltam a kaput, amely kifelé vezet, ahol örök őrséget állnak az öregek, akik szüntelen bebocsátást keresnek világunkba. Megszagoltam az idősek, a külvilág királynőjének illatát, kinek neve a félelmetes MAGANiratban van megírva, valamely ősi civilizáció testamentumaként, kiknek papjai egy órára kinyitották hatalmat keresve a visszataszító, rossz kaput és az elnyelte őket. Erre a tudásra egészen különös körülmények között tettem szert, amikor még egy pásztor képzetlen fiaként egy országban éltem, melyet a görögök Mezopotámiának neveznek. Amikor még fiatal voltam és a kelet hegyeiben vándoroltam, melyet az ott élő emberek MASSHU-nak neveznek, eljutottam egy nagy sziklához, melybe három különös jel volt bevésve. A szikla olyan magas volt, mint egy ember, és olyan nagy, mint egy bika; szilárdan állt a talajon és nem tudtam megmozdítani. Nem gondoltam a jelekre, hogy azok valamilyen régi, elmúlt győzelemről tanúskodnak az ellenség felett egy király műveként, és tüzet raktam a szikla lábánál, az ott kóborló farkasok elleni védelmül és aludni mentem, mert éjszaka volt és én távol voltam falumtól Bet Durrabiatól. Körülbelül három órával pirkadat előtt, a sabatu tizenkilencedik napján, egy kutya vagy talán egy farkas üvöltése riasztott fel, amely szokatlanul hangos és közeli volt. A tűz már kialudt, és a vörösösen izzó faszéndarabkák lágy, táncoló árnyékot vetettek az emlékműre. Sietve kezdtem a tűzrakáshoz, amikor a szikla hirtelen a levegőbe emelkedett, mintha egy galamb lenne. A félelemtől, mely a gerincemben ült és hideg ujjaimat a homlokomra helyezte, sem mozogni, sem beszélni nem tudtam. Azug-belga Dikje ebben a pillanatban nem volt idegen, bár az előző olvadni kezdett kezeimben! ? 3 ? Ekkor egy hangot hallottam halkan, egy bizonyos távolságban, és úrrá lett rajtam az esetleges rablóktól való szokásos félelem és reszketve bújtam el valami cserje mögé. Egy másik hang csatlakozott az elsőhöz, és hamarosan a tolvajok fekete ruháját viselő emberek érkeztek a helyre, ahol voltam és körülvették a lebegő sziklát, melytől egy cseppet sem féltek. Tisztán láttam, ahogy a három bevésett jel lángvörösen izzott a kőoszlopon, mintha a szikla meghasonlott volna a tanítványokhoz, akik a kemencéből imádkoztak urukhoz a tűzben. Az alakok közösen egy imát mormoltak vagy valami megidézést, melyből csak néhány szót tudtam kivenni, és mindezt egy idegen dialektusban; de - ANU légy könyörületes a lelkemmel! - ez a rituálé többé már nem ismeretlen előttem. Az alakok, kiknek arcát sem látni, sem felismerni nem tudtam, vadul elkezdtek késeikkel a levegőbe döfködni, melyek hidegen és élesen csillogtak a hegyek fényében. A lebegő szikla alóli térből, a talajból, ahol volt, egy kígyó teste emelkedett fel. Ez a kígyó biztosan nagyobb volt mindegyiknél, mint amilyet valaha is láttam. A legvékonyabb része is felért két férfiember karjának vastagságával, és amint a földről felemelkedett, máris egy másik követte, bár az első vége még nem volt látható, és úgy tűnt, hogy a pokol torkolatáig tart. Ezeket újabbak követték, és e hatalmas karok sokaságának nyomása alatt remegni kezdett a Föld. A papok éneke, akikről már tudtam, hogy egy rejtett erő szolgái, sokkal hangosabb és majdnem hisztérikus lett. IA! IA! ZI AZAG! IA! IA! ZI AZKAK! IA! IA! KUTULU ZI KUR! IA! A talaj, ahol rejtőztem, valami anyagtól nedves lett - valahogy belekerültem a jelenetbe, melynek tanúja voltam. Megérintettem a nedvességet és rájöttem, hogy az vér. A rémülettől felkiáltottam és ezzel elárultam jelenlétemet a papoknak. Felém fordultak és undorral láttam, hogy a tőrökkel, melyeket egy misztikus cél érdekében - melyre nem tudtam rájönni - a kő emelésére használtak, belevágtak mellükbe. Ó, óvakodjatok azoktól, kik jeleket metszenek a mellükbe. Most már tudom, hogy a vér a szellemek eledele; ezért van az, hogy a mező a csata után mesterséges fényben izzik a feléje közeledő szellemek megnyilvánulásaként. ANU óvjon meg mindannyiunkat! Kiáltásomnak megvolt a hatása, rituáléjuk összezavarodott és eluralkodott a káosz. Visszarohantam a hegyi ösvényen, amelyiken jöttem, és a papok utánam jöttek, bár néhányan visszamaradtak közülük, talán a rítust befejezni. Amint vadul rohantam az ösvényeken a hűvös éjszakában, szívem vadul dobogott mellkasomban és fejemet elöntötte a forróság, szétrepedő sziklák és mennydörgés moraja jött mögöttem és a talaj megremegett, ahol futottam. Félelmemben és sietségemben a földre zuhantam. Amikor felemelkedtem, elfordítottam arcomat, hogy lássam, melyik támadó van hozzám a legközelebb, bár fegyvertelen voltam. Meglepetésemre az előbbi borzalom egyetlen papját, a sötét kultuszok egyetlen mágusát, a tiltott művészet egyetlen nekromanját sem láttam, csak fekete csuhákat, melyek a fűre és a gyomra hullottak, alattuk azonban sem élet, sem test nem látszott jelen lenni. Óvatosan odamentem az elsőhöz, felvettem egy hosszú ágat és felemeltem a ruhát a tüskés növényzet kuszaságából. A papokból csak egy zöld váladéktócsa maradt, mint a zöld olaj és egy test szaga, mely sokáig rothadt a napon. A kellemetlen szagtól majdnem rosszul lettem, de elhatároztam, hogy megtalálom a többieket is, hogy lássam ugyanaz lett-e sorsuk. Amint visszamentem a hegyoldalon, ahol pillanatokkal ezelőtt reszketve lerohantam, odaértem egy másik sötét paphoz, aki az elsőhöz hasonló állapotban volt. Tovább mentem és elhaladtam néhány csuha mellett, de nem mertem megfordítani őket. Végül odaértem a szürke kőoszlophoz, amely olyan természetellenes módon emelkedett a levegőbe a papok parancsára. Ez most ismét a talajon volt, de a bevésett jelek még mindig természetfeletti fényben izzottak. A kígyók vagy amiket annak tartottam, eltűntek. De a tűz kialudt hamujában, mely most hideg és fekete volt, találtam egy fénylő fémlemezt, melyet fölvettem, hogy megnézzem, és láttam, hogy ebbe is jel van vésve, de nagyon bonyolult, érthetetlen módon. A jel nem egyezett meg a kőoszlop jelével, de az volt az érzésem, mintha el tudnám olvasni a karaktereket és azután újra nem, mint egy valaha ismert, de régóta elfelejtett nyelvet. Fejem fájni kezdett, mintha az ördög dörömbölne a koponyámon, amint a holdfény egy sugara a fém-amulettre esett - mert most már tudom, mi volt az -, és egy hang hatolt be a fejembe és mesélte el a jelenet titkait, melynek tanúja voltam, egyszóval: KUTULU. Ebben a pillanatban, mintha erősen a fülembe suttogták volna, megértettem. Ezek azok a jelek, melyeket a szürke kőbe véstek, amely kapu a külvilághoz. A három bevésett jel közül az első a mi fajunké a csillagok távolából, és az író nyelvén ARRA-t jelent, melyet nekem az idősek egyik követe tanított meg. Babilon legősibb városának nyelvén ez UR-t jelent. Ez az Ősi Istenek szerződésének pecsétje, és ha ezt meglátják azok - akik ezt nekünk adták -, nem felejtenek el minket. Ők erre esküt tettek! ? 4 ? Ég szellemei, emlékezzetek! A második az Ősibb Jel, és ez az a kulcs, mellyel az Ősibb Istenek erői lehívhatók, ha azt a megfelelő szavakkal és formákkal használják. Ennek a neve AGGA. A harmadik pecsét az Őrszemé. Az ő neve BANDAR. Az őrszemek egy faj, melyet a régiek küldtek; őrt áll amíg alszunk, feltéve, ha az előírt rituálét és az áldozatot elvégeztük; különben, ha hívod őket, ellened fordulnak. Hogy hatásosak legyenek, e pecséteket kőbe kell vésni és a földbe helyezni vagy az oltárra vagy a megidézés sziklájához vinni, vagy a saját isten vagy istennő fémébe vésni és a nyak köré függeszteni, védve a profánok pillantásától. E három közül az ARRA és az AGGA külön használható, azaz egyenként és egyedül. A BANDAR-t azonban soha nem szabad egyedül használni, hanem mindig az egyikkel vagy mindkét másikkal együtt, mert az őrszemeket emlékeztetni kell a szerződésre, melyre az ősi istenek és fajunk esküt tett, különben ellened fordulnak, megölnek és elpusztítják városodat, míg elérkezik az ősi istenek segítsége néped könnyei és asszonyaid fájdalmas kiáltásai által. KAKAMMU! Ez az az amulett, melyet a kezemben tartok és melyet a mai napig a nyakamban hordok, mikor e szavakat írom. A fém amulett, melyet a tűz hamujából vettem ki, és amely befogadta a Hold sugarát, hatalmas pecsét mindaz ellen, mely kifelé törekszik a kapun, mert ahogy meglátják azt, visszavonulnak tőled, de csak, ha felületével a Hold fényét befogja, mert a Hold sötét napjaiban vagy felhők esetén kevés védelmet adhat az ördög ellen az ősi földből, ha azok áttörik a falat vagy szolgálóik a föld felületére engedik őket. Ez esetben nincs menekvés, amíg a Hold fénye újra a Földre nem süt, mert a Hold a legidősebb a Zoneik között, és ő szerződésünk csillag jelképe. NANNA, istenek atyja, emlékezz! Ezért kell az amulettet tiszta ezüstre, a Hold teli fényében vésni úgy, hogy a Hold a munkádra süssön és a Hold esszenciája lekerüljön és megtartasson. Le kell tenni a megfelelő esküket és elvégezni az előírt rituálékat, ahogy az ebben a könyvben írva van. És az amulettet soha nem szabad napfénynek kitenni, mert SHAMMASH, akit UDDU-nak neveznek, irigységében elrabolja a pecsét erejét. Ez esetben pontylében kell megfürdetni, és az esküt és a rituálét újból elvégezni. De igazság szerint, jobb lenne egy újat vésni. E titkokat életem kockáztatásával adom át neked; melyeket soha nem szabad leleplezni a profánok, a kiátkozottak vagy az Ősi Kígyó tisztelői előtt, hanem annak szívedbe zárva kell pihennie, őrizvén a hallgatást ezekről a dolgokról. Béke legyen veled! E sorsszerű éjszaka után a MASSHU-hegyekben, tovább vándoroltam a vidéken, hogy megkeressem a titkos tudás kulcsát, melyet nekem adtak. Ez egy fájdalmas és magányos utazás volt, mialatt nem nősültem meg, nem neveztem sem házat, sem falut otthonomnak és különböző országokban laktam, gyakran barlangokban vagy a sivatagban; sok nyelven megtanultam, melyet egy utazónak meg kell tanulnia belőlük, hogy kereskedőkkel tárgyalhassak, hogy híreiket és szokásaikat megismerhessem. De alkudozásomnál azokról az erőkről volt szó, melyek ezekben az országokban lakoztak. És nemsokára eljutottam odáig, hogy sok dolgot megértettem, amelyről korábban nem tudtam, talán csak álmomban. Fiatalságom öröme elhagyott és én is elhagytam őt. Amikor hét évig voltam távol családomtól megtudtam, hogy mindannyian öngyilkosok lettek, olyan okokból, melyet senki nem tudott nekem megmagyarázni; törzseiket később egy különös járvány vitte el. Koldusként vándoroltam városról városra és faluról falura, a lakosok jóindulata látott el étellel, de gyakran megköveztek és elzárással fenyegettek. Néha megtudtam győzni egy tanult embert arról, hogy szorgalmas tanuló vagyok, és megengedték nekem, hogy tanulmányozhassam a régi feljegyzéseket, melyekben a nekromantia, a varázslás, a mágia és az alkímia szerepelt. Így képessé váltam arra, hogy felvérteződjem a félelmetes MASKIM ellen, aki a határokon várt rám. Varázsigéket tanultam, mely az emberekre betegséget, járványokat, vakságot, őrületet és még halált is hoznak. Megtanultam a különböző démonok és gonosz istenek osztályait, és a világról szóló ősi legendákat, amelyek készek az óvatlant elfogni és éjszaka a sivatagban áldozatként elnyelni; éppen úgy LAMMASHTA nőstényördög ellen is, melynek neve "a kard, amely kettévágja a koponyát", kinek pillantása félelmet és borzalmat okoz és - mint mondják szokatlan halált. Fokozatosan megtanultam minden szörnyeteg, démon, ördög és szörny nevét és tulajdonságait, melyek itt le vannak írva, a Fekete Föld e könyvében. Megismertem az asztrális istenek erejét, hogyan kell őket szükség idején segítségül hívni. Megismertem a félelmetes teremtményeket, melyek az asztrális szellemeken túl lakoznak, az elveszett templomának bejáratát, a napok öregének, az öregek öregének temploma bejáratát, melynek nevét nem írhatom le. Magányos ceremóniáim alatt a hegyekben, amikor tűzzel és karddal, vízzel és tőrrel tiszteltem, és egy furcsa fű segítségével, amely a MASSHU egyes részein vadon nő, és amivel tudatlanul tüzet gyújtottam a szikla előtt, ? 5 ? azzal a fűvel, amely a szellemnek nagy hatalmat ad, hallatlan távolságokat áthidalni az egekhez és a poklokhoz, megkaptam az amulettek és talizmánok formuláit, melyek itt következnek, melyek a papnak biztos utat adnak a szférák között, melyekhez el szeretne jutni a bölcsesség keresésének útján. Most azonban, az utazás ezer és egy Holdja után, MASKIM a bokámba csimpaszkodik, RABISHU a hajamat húzza, LAMMASHTA kiereszti szörnyű karmait, AZAGTHOTH vakon terpeszkedik trónján, KUTULU felemeli fejét és keresztülbámul az elsüllyedt Warloorni fátylán, fel Abyssoson keresztül, és rámveti pillantását; ezért sietnem kell megírni ezt a könyvet, félve, hogy a vég gyorsabban jön, mint ahogy előkészítettem. Mert valójában úgy tűnik, mintha hibáztam volna valami módon, legyen ez a rítusok sorrendje vagy akár a formulák vagy az áldozatok, mert úgy tűnik, mintha ERESHKIGAL teljes serege várakozón, álmodón, távozásomra vágyva lesne. Dicsérem az isteneket azért, hogy megmenekültem és nem romlok meg; sorsom nem a csillagokban van már megírva, mert megszegtem a kaldeus szerződést, melyben hatalmat kerestem a Zonei felett. Lábamat a Holdra tettem, és a Holdnak nincs többé hatalma felettem. Életvonalaim a betűk felett, melyek a mennyben vannak megírva az isteneknek, törlesztődtek sivatagi vándorlásom útján. És még most is hallom a farkasokat üvölteni a hegyekben, ahogy ők azon sordöntő napon is tették, és nevemet hívják, és mások nevét. Féltem a testemet, de még jobban féltem szellememet. Minden szabad pillanatodban emlékezz arra, hogy hívd az isteneket, hogy ne felejtsenek el téged, mert ők nagyon messze vannak és feledékenyek. Gyújtsd meg tüzedet a hegyeken és a templomok és piramisok csúcsán, hogy lássanak téged, és emlékezzenek rád. Emlékezz arra, hogy minden egyes formulát, ahogy én lefektettem, lemásolj és egyetlen vonalat vagy pontot, még egy hajszállal sem változtass meg, nehogy értéktelenek legyenek vagy még rosszabb: egy törtvonal beengedi a külvilágot, mert egy tört csillag GANZIR kapuja, a halál kapuja, az árnyék és a burkok kapuja. Idézd újra az esküket, ahogy azok itt írva vannak, az itt előírt módon. Készítsd elő a rituálékat nélküled az őrületre; és a megfelelő helyen és időben teljesítsd az áldozatokat. Legyenek hozzád irgalmasak az istenek! Menekülj meg a MASKIM karmaiból és győzd le az öregek hatalmát! És garantálják az istenek neked a halált inkább, mint hogy az öregek újra uralkodjanak a Földön. KAKAMMU! SELAH! ? 6 ? A Zoneiről és Tulajdonságairól A csillagok istenei heten vannak. Hét pecsétjük van, melyek mindegyikét használhatjuk a sorban. Hét kapun keresztül lehet megközelíteni őket, melyek közül sorrendben mindegyik nyitható. Hét színük van, hét anyagi esszenciájuk, és mindegyik egy bizonyos fok a fény létráján. A kaldeikusok tökéletlenek voltak tudásukban, bár volt ismeretük a létráról és tudomásuk a formulákról. Mégsem volt birtokukban a kapukon való átkelés formulája egy kivételével, melyről tilos beszélni. A kapukon való átkelés a papnak hatalmat és tudást ad hogy használja őket. Ő képessé válik életének dolgait a korábbinál tökéletesebben ellenőrizni, és sokan elégedettek voltak azzal, hogy csupán az első három kapun keltek át és azután ott letelepedtek, nem mentek tovább és örvendtek a jótetteknek, melyeket a bevezető szférákban találtak. De ez rossz, mert nincsenek felvértezve az eljövendő külső támadással szembeni bánásmódra és népük biztonság után kiált és ő nem fog tovább menni. Ezért fordítsd arcodat a Végső Cél felé, törekedj feléje, előre a csillagok legtávolabbi kiterjedéséig, bár ez a halálodat jelentheti; mert egy ilyen halál olyan, mint egy áldozat az isteneknek és jót tesz, mert népeiteket nem felejtik el. A ZONEI és tulajdonságai tehát a következők: A Hold istene NANNA isten. Ő a Zonei atyja és a legidősebb vándorló. Hosszú szakálla van és egy botot hord Lapis Lazuliból a tenyerében, birtokában van a vér árapályának titka. Színe az ezüst. Esszenciáját megtaláljuk az ezüstben , a kámforban és minden olyan dologban, melyek a Hold jelét viselik. Néha SIN-nek nevezik. Az ő kapuja az első, melyen át fogsz kelni a következő rituálékban. A fény létráján az ő foka ugyancsak ezüstös. Ez az ő pecsétje, melyet bele kell vésned a fémbe a Hold tizenharmadik napján, amikor dolgozol, de ne legyen körülötted senki, aki megfigyelhetne a készülődésnél. Ha ez elkészül, he kell csomagolni a legjobb és legfinomabb selyembe és félre kell tenni addig, amíg csak nem érzed szükségét, és azután, ha a Nap lement, elő kell venni. A napfény egyetlen sugara sem érintheti a pecsétet, nehogy elveszítse erejét, és egy új pecsétet kelljen önteni. NANNA száma a harminc, és ez az ő pecsétje: A Merkúr istene NEBO. Ő egy nagyon öreg szellem, kinek hosszú szakálla van. Ő a szellemek őrzője és a tudomány tudásának megtartója. Százszarvú koronát visel és hosszú papi csuhát. Színe a kék. Esszenciája a fémben van, mely higanyként ismert, és olykor a homokban és a Merkúr jelét viselő dolgokban is megtaláljuk. Az ő kapuja a második, melyen át fogsz kelni az elkövetkező rituáléknál. A fények létráján az ő foka kék. Ez az ő pecsétje, melyet tökéletes pergamenre vagy egy pálmafa széles levelére kell írnod, ne legyen körülötted senki, aki e tevékenység közben megfigyelhetne. Ha ez elkészült, a legjobb és legfinomabb selyembe kell csomagolnod, és félretenned arra az időre, amikor vágyakozni fogsz a pecsétje után és akkor csak elő kell venni, ha fénye megcsillan az égen. Ez az előkészület legjobb ideje. NEBO száma a tizenkettes, és ez az ő pecsétje: A Vénusz istennője a jeles királynő INANNA, akit a babilóniaiak ISHTAR-nak neveztek. Ő a szenvedély, a szerelem és a háború istennője, mely függ jelétől és megjelenésének idejétől a mennyekben. Egy nagyon szép hölgy képéhen jelenik meg oroszlánok kíséretéhen, és finom, asztrális módon részesül a Holdistenben NANNA-ban. Ha ők összhangban vannak egymással - akkor, ha mindkét planéta kedvezően áll az égen -, mintha két héj futna össze a mennyben, hogy az istenek édes borát hullajtsa a Földre. Akkor ott nagy az öröm és a vigaszság. Néha páncélzatban jelenik meg és kiváló harcosként lép fel nővére, a félelmetes KUR-i királynő, ERESHKIGAL fondorlatai ellen. INANNA nevével és számával ellátva, egy papnak sem kell félnie az alvilág mélységeibe leereszkedni; mivel az ő fegyverzetével van felvértezve, azonos az istennővel. Ily módon történt az, hogy leereszkedtem az utálatos gödrökbe, melyek a földkéreg alatt tátonganak és parancsoltam a démonoknak. ? 7 ? Ő a szerelem istennőjéhez hasonló és minden férfinak előnyös feleséget biztosít, aki ezt így kívánja, és aki meghozza a helyes áldozatokat. De tudd meg, hogy INANNA az övét a sajátjaként veszi, és hogy egy férfi - akit ő egyszer kiválasztott - nem vehet másik feleséget. Színe a legtisztább fehér. Megnyilvánulása a rézben és a mező legszebb virágaiban egyaránt megtalálható, valamint a legszomorúbb halálban a csatamezőn, mely e mező legszebb virága. Kapuja a harmadik, melyen a következő rítusok során átkelsz, és ahol kényszered lesz elidőzni; fordítsd arcodat az út felé, amely onnan kivezet, mert ez a reád váró cél, különben az istennő kiválaszt. A fénylétrán az ő foka - az ősidőkben Babilonban és Urban emeltetett - a fehér... Ez az ő pecsétje, melyet rézbe kell vésned, ha a Vénusz magasan az égben áll, és senki sem figyelhet meg téged e cselekedetnél. Ha ez elkészül, a legjobb és legfinomabb selyembe kell burkolnod és biztonságos helyre tenned; és csak akkor veheted onnan elő - de bármikor -, ha a szükség erre késztet. INANNA száma a tizenöt, és e szám által ismeretes a szabadító tehetség esküiben. Pecsétje a következő: A Napisten SHAMMASH, NANNA fia. Arany trónon ül, koronát visel két szarvval, egy jogart tart jobb kezében és élete végéig egy lángoló pajzsot, mely sugarakat küld szét minden irányban. Ő a fény és az élet istene. Színe az arany. Esszenciáját megtaláljuk az aranyban, minden aranytárgyban és növényben. Olykor UDDU-nak nevezik. Kapuja a negyedik, melyen átlépsz a következő rituálékban. A fénylétrán elfoglalt foka arany. Ez az ő pecsétje, melyet aranyba kell vésned, ha a Nap magasan áll az égen, és egyedül kell állnod egy hegycsúcson vagy egy sugarakhoz közeli helyen, mindenesetre egyedül. Ha ez elkészült, a legjobb és legfinomabb selyembe kell burkolnod és félretenned arra az időre, amikor szükséged van rá. A SHAMMASH száma a húszas és ez az ő pecsétje: Mars istene a hatalmas NERGAL. Feje egy férfié, teste egy oroszláné, kardot és cséphadarót tart kezében. Ő a háború és a hadiszerencse istene. Néha azt hitték róla, hogy ő az öregek egyik képviselője, mert egy ideig TSHUTHA-ban élt. Színe a sötétvörös. Esszenciája megtalálható a vasban és minden fegyverben, melyet emberek és állatok vérének kiontására készítettek. Kapuja az ötödik, melyen át fogsz kelni, ha végigmész a ZONEIN a következő rituálékon. Foka a fény létráján a vörös. Ez egy pecsét, melyet egy vaslemezbe kell vésni vagy vérrel papírra írni, amikor a Mars magasan az égen áll. A legjobb az, ha ez éjszaka, távol az emberi és állati lakóhelyektől történik, ahol téged sem nem látnak, sem nem hallanak. Ezt először nehéz kendőbe, azután finom selyembe kell burkolni és elrejteni azokra az időkre, amikor szükség lesz rá. De légy figyelemmel arra, hogy ne használd túl gyorsan ezt a pecsétet, mert az egy éles kard! A NERGAL száma a nyolcas, és ez az ő pecsétje: Jupiter istene a mágusok ura MARDUK KURIOS a kétfejű bárddal. MARDUK-ot atyánk ENKI nemzette, hogy harcoljon az öregek erői ellen, és megnyert egy hatalmas csatát, legyőzte a Gonosz hadseregét és leigázta az öregek királynőjét. A kígyó halott, de álmodik. Az idősebb istenek tanácsa MARDUK-nak ötven nevet és erőt biztosított, melyek hatalmát e napig visszatartja. Színe a bíbor. Esszenciája az ón és a sárgaréz anyagában van. Kapuja a hatodik, melyet elérsz, ha követed az alább felsorolt rituálékat. A fény létráján az ő foka a bíbor. Ez az ő pecsétje, melyet egy ón vagy sárgaréz lemezbe kell vésned, ha a Jupiter megerősödve áll az égen, mialatt külön esküt teszel mesterünkre, ENKI-re. Ezt ugyanúgy be kell csomagolnod, mint a többit, és felhasználásának idejéig félretenned. Tudd, hogy MARDUK hatalmas harcosként, hosszú szakállal, kezében lángoló pajzzsal jelenik meg. Íjat és tegezt hord nyilakkal, és az égen lovagol, hogy őrködjön. Légy tekintettel arra, hogy csak a legszörnyűbb körülmények között hívd segítségül, mert nagyon erőszakos és haragja ádáz. Ha a Jupiter csillagának erőit igényled, egy mértékletesebb erőt hívjál helyette, melyek a következő oldalakon vannak felsorolva, és azok biztosan eljönnek. MARDUK száma a tízes, és ez az ő pecsétje: ? 8 ? A Szaturnusz istene a NINIB, akit ADAR-nak is neveznek, a vadászok és az erő istene. Szarvas koronával és hosszú karddal jelenik meg; oroszlánbundát visel. Ő az utolsó Zonei a félelmetes IGIGI előtt. Színe a mélyfekete. Esszenciáját ólomban és a tűz elégett hamujában, valamint a halál dolgaiban és az előidőben lehet megtalálni. Jelképe a szarvasagancs. Kapuja az utolsó, melyhez a következő rituálékban eljutsz. A fénylétrán az ő foka fekete. Ez az ő pecsétje, melyet egy ólomlemezbe vagy tálba kell belevésned, melyet jól el kell rejtened a profánok szemei elől. A többihez hasonlóan jól be kell csomagolnod és félretenned, míg szükség nem lesz a használatára. Sosem szabad elővenni, ha a Nap az égen áll, csak akkor, miután leszállt az éj és befeketedett a Föld, mert NINIB ismeri a legjobban a démonok útjait, akik körbeosonnak az árnyékban, és áldozatokat szemlélnek. Ő ismeri az öregek területeit, tisztelőik gyakorlatait és a kapuk helyét a legjobban. Birodalma az éjszaka. Száma a négyes, mint a négy égtáj a Földön, és pecsétje a következő: ? 9 ? Könyv a Belépésről és az Elmenetelről Könyv a belépésről Ez a könyv a belépésről szól, a Föld feletti Hét Zónába, melyek a kaldeikusok előtt ismertek voltak és a régi fajok előtt is, akik megelőzték őket UR elveszett templomában. Tudd, hogy ezeket a zónákat égi szellemek vezetik, és hogy a fel nem osztott sivatagokat határoló országokon való átkelést követelhetik a paptól. Tudd. ha átkelsz a szférák tengerén, ő hátra kell hogy hagyja őrzőjét, hogy őrködhessen teste és tulajdona felett, hogy észrevétlenül ne ölhessék meg és a csillagok közötti sötét tereken keresztül vándoroljon az örökkévalóságon át, vagy nehogy elnyelje az ádáz IGIGI, akik azon túl lakoznak. Tudd, hogy a fény létrájának fokait a maguk helyén barmikor lángra kell lobbantanod, és hogy az előírt módon he kell lépned a kapukon, ahogy ezt a szerződés is tartalmazza; különben biztosan elveszel. Tudd, hogy egy Hold időtartamáig tisztának kell maradnod az első fokba való belépéskor, egy holdnyit az első és a második, és a második és a harmadik között, és így tovább. Távul kell tartanod magad, hogy magvadat bármilyen módon ugyanebben az időszakban kiengedd, de tisztelned kell ISHTAR templomában, feltéve, hogy nem veszíted el Esszenciádat. Ez egy nagy titok, melyet nem fedhetek fel előtted. A tisztulás hónapja alatt minden nap meg kell idézned istenedet a hajnalpír fényében, az istennődet alkonyatkor. Hívnod kell őrödet és tájékoztatást kell adnod neki kötelezettségeiről időben és helyen, hogy szolgálhasson neked, és minden irányból megvédhessen egy lángoló karddal. Az útra való ruhád legyen szép, tiszta és egyszerű, de minden lépéshez és fokhoz mért. Magaddal kell vinned annak a foknak a pecsétjét, amelyen éppen jársz, mely a hozzá tartozó csillagé. Elő kell készítened egy észak felé fordított oltárt, amelyen istenségeid szobrai vagy néhány megfelelő kép, egy tál az adományoknak és egy szenes serpenyő áll. A földre a lépésnek megfelelő kaput kell rajzolni. Ha az ég fölötted van, annál jobb. Ha fedél van a fejed felett, úgy az legyen mentes mindenféle lógó dísztől. Még egy lámpa se legyen feletted a megidézés munkáin kívül, melyről máshelyütt lesz szó (ha az istenek adnak még nekem időt!). Az egyetlen fény a talajon lévő négy lámpásból jöhet csak, a föld négy kapujából: az északinál egy lámpás, a keletinél egy lámpás, a délinél egy lámpás és a nyugatinál egy lámpás. A bennük lévő olaj legyen tiszta és szagtalan vagy kellemes illatú. A szenes serpenyőből áradó illat is legyen kellemes vagy a csillaghoz alkalmas - országod szokása szerint. Itt következik a Hét Kapu: Ez az első kapu, NANNA-é, akit SIN-nek neveznek: Ez a második kapu, NEBO-é: ? 10 ? Ez a harmadik kapu, INANNA-é, akit ISTAR-nak neveznek: Ez a negyedik kapu, SHAMMASH-é akit UDDU-nak neveznek: Ez az ötödik kapu NERGAL-é: Ez a hatodik kapu MARDUK ÚR-é: ? 11 ? Ez a hetedik kapu, NINIB-é: akit ADAR-nak neveznek: Könyv az elmenetelről A haladás rituáléjának az itt leírt formulát kell követnie: először figyelned kell a tisztulás Holdját. Erre az időre hét napig nem vehetsz magadhoz húst az utolsó Hold előtt, és három napig az utolsó Hold előtt nem ehetsz semmit csak édes vizet ihatsz. Az utolsó három napon isteneden és istennődön kívül a három Nagy Öreghez - ANU, ENLIL és ENKI - a számukra meghatározott fogadalmakkal kell szólnod. ANU száma a hatvanas, a Tökéletes Szám, mert az az ég atyja. ENLIL száma az ötvenes, és ő a szél atyja. ENKI száma a negyvenes, egy kitűnő szám, és ő az atyánk, mindazoké, akik ezen elfelejtett ösvényeken járnak és ismeretlen földön vándorolnak, sivatagok között, Azonei félelmetes szörnyei között. Másodszor, az elhagyás éjszakáján, melynek a Hold tizenharmadik éjszakájának kell lenni, miután megkezdted az előző tizenhárom éjszakát, félénken és rémülettel kell közeledned a kapuhoz. Templomodból kiűzetett az erdőig. Meg kell gyújtanod a tüzet, és a tűz istenének hívásával esküdnöd és a tömjént rátenned. Áldozatot kell bemutatnod az isteneknek az oltáron. Harmadszor, meg kell gyújtanod a négy lámpást, a lángoló szenes serpenyő tüzével és el kell ismételned e négy őrtorony esküjét a megfelelő helyen, és hívnod kell a csillagot. Negyedszer, el kell ismételned az Őrszemek esküjét és be kell szúrnod a földbe a kardot az őrhelyen; nem szabad azt megérintened, amíg el nem jön a meghatározott idő a hely elhagyására... Ötödször, a jobb kezedbe kell venned a csillag pecsétjét és halkan suttogni a nevét. Hatodszor, hangosan és tiszta hangon el kell ismételned az elhagyás esküjét, ha megkerülöd a kaput, északon kezdve kelet felé mész, azután délre és nyugatra; az alkalmak száma, amikor mész, megegyezik a csillag különleges számával. Hetedszer, vissza kell térned kapud centrumához az oltárod elé, és e pillanatban a földre kell magad vetned vagy balra, vagy jobbra nézve, hogy mozog-e ott valami, mert ezek a varázslatos elfoglaltságok sokféle kísértő démont csalogatnak a kapukhoz; de mégis nézz a levegőbe az oltár fölé, ahol egyszerre megpillantod kinyílni a kaput és a szférák szellemkövetét, aki téged tiszta hangon üdvözöl és nevet ad neked, melyre emlékezned kell, mert ez a te kapun történő átkelésednek neve, melyet mindenkor ha átkelsz, használnod kell. Ha beléptél az első kapun és megkaptad a nevet, visszaesel majd templomod földjére. Az, amely a kapud körül mozgott a földön, el fog tűnni. Mondd el köszönetedet az isteneknek az oltárodon, sújts az őrszem kardja felé, hogy mehet és mondd el INANNA esküjét, amely elmondja, hogyan hódította meg az alvilág birodalmát és igázta le KUTULU-t. Ezzel minden Idimmu eltűnik, és szabad leszel, elhagyhatod a kaput és kiolthatod a tüzet. Nem hívhatod NANNA-t, amíg nem keltél át NANNA kapuján. Nem hívhatod NEBO-t, amíg nem keltél át a kapuján. Ugyanez érvényes a többi kapura is. Ha feljutottál a fény létrájának határáig, megszerzed a szférák fölötti tudást és hatalmat. Ez ugyan nem ad hatalmat neked ABSU felett; ezt a leereszkedés rituáléja útján követelik meg. Ezt a rituálét a hónap tizenötödik napja utáni tizenötödik napon fogod elvégezni, ha megesküdtél MARDUK kapujának kinyitására. Mert MARDUK megölte az ördögöket és INANNA-t, a tizenöt istennőjét, meghódította az alvilágot, ahol még laknak közülük. Ez egy nagyon veszélyes rítus és minden ember elvégezheti, akinek megvannak a formulái, függetlenül attól, átlépte-e az előző kapukat; csak ha jól ki van oktatva, és átkelt MARDUK kapuján, inkább, minthogy tovább merészkedett volna a szakadékba. Ezen okból eddig csak kevesek nyitották ki ADAR kapujait és beszéltek a Szarvas Istenhez, aki ott uralkodik és nekromancia és a halált meggyorsító varázsigék munkálkodásaira vonatkozó mindenféle bölcsességet ad. Csak ha megmutattad hatalmadat Maskim és Rabisu felett, akkor merészkedj csak tovább IGIGI országába; és ezen okból kötötték azt a szerződést, azt a paktumot, hogy senki ne lehessen biztos az elsüllyedt halottak völ? 12 ? gyén történő átkelésben, ha csak nem emelkedett fel MARDUK-hoz; az ADAR-on kívüli kapukat is be kell törni, ha csak nem látták az őrült isten jelét, és nem érezték a pokoli királynő száguldását. Az öregek ellen csak védekezni lehet. Csak egy őrült remélheti, hogy hatalma lehet felettük, akik a Külső Terekben laknak, mert hatalmuk ismeretlen, és megszámlálhatatlanok hordáik, és minden nappal több félelmet szülnek, mint amennyit egy ember szelleme felfoghat, ők, kiknek pillantását alig lehet elviselni. Volt olyan időszak, amikor a kifelé vezető kapu túl sokáig állt nyitva, és tanúja lettem a félelemnek, ahogy az ránk tört, melyről szavakat nem lehet szólni, és még írni róla is csak zavart okoz. Az öregek, akik a Belső Világba szöktek, egy nagyhatalmú mágus erejével lettek visszakényszerítve a kapun keresztül, de a sziget településeiben és törzseiben esett nagy veszteség árán. Sok bárányt öltek meg természetellenes módon és sokat elnyeltek, és sok beduint megbolondítottak, mert a szellem azt fogja fel, amit mutatnak neki; de az öregeknek pillantása az ember szokásos érzékszervei számára szentségtörés, mert ők egy olyan világból jönnek, amely nem éppen nyomorék, és létezésük nem természetes a maguk formáiban és fájdalmas a szemben és a szellemben, miáltal fenyegetve van a lélek, és elszakad a testtől. És ezen okból kerülhet a test a félelmetes Utukku Xul tulajdonába, aki ott lakik addig, amíg a pap vissza nem kergeti őt oda, ahonnan jött és a szokványos emberi lélek visszatérhet egykori szomszédságába. Azután vannak még ALLU-k, félelmetes, százarcú démonok, akik a rablás isteneinek küldöttei, és rágják az emberek csontjait. És sok más is van még, és nem ez az alkalmas hely, hogy megemlítsük őket, hacsak azért nem, hogy óvjuk a külvilág örege utáni vágytól a papot, mikor még nem ura azoknak az erőknek, amelyek belül vannak. Csak ha elérte ADAR-t, tarthatja magát a pap a szférák síkjai mesterének és képesnek arra, hogy megbirkózzon az öreg istenekkel. Csak ha a halálnak is szemébe nézett, tudja a pap előhívni és ellenőrizni a halál sötéten elfüggönyözött csarnokának lakóit. Azután remélheti, hogy a kapu félelem nélkül és az embert megölő szellemtől való rettegés nélkül kinyílik. Azután remélheti, hogy hatalma lesz a szellemet és testet kínzó démonok felett, akik a hajat húzzák, a kezek felé kapkodnak és rossz neveket kiáltanak az éjjel levegőjébe. Mert amely a széllel jön, azt csak az ölheti meg, aki ismeri a szelet; és amely a tengeren jön, csak az ölheti meg, aki a vizeket ismeri. Így van ez megírva az Ősi Szerződésben. ? 13 ? Kapuk esküje A NANNA kapu esküje Hold szelleme, emlékezz! NANNA, asztrál-istenek atyja, emlékezz! A közted és az emberi faj között megköttetett paktum nevében hívlak! Engedelmeskedj és emlékezz! A Föld kapuitól hívlak! KI ország négy kapujától imádkozom hozzád! Ó Uram, istenek hőse, ki mind a mennyben, mind a Földön magasztos vagy! NANNA Úr, ANU fajából hallgass engem! NANNA Úr, kit SIN nek neveznek, hallgass engem! NANNA Úr, UR isteneinek atyja, hallgass engem! NANNA Úr, fénylő éjkorona istene, hallgass engem! Királyok fölemelője, ország őse, az aranyjogar átadója, hallgass engem és emlékezz! Hatalmas atya, kinek gondolatai kívül esnek az istenek és emberek felfogásán, hallgass és emlékezz! Szférák nagy kapujának kapuja, nyílj ki nekem! IGIGI mestere, nyisd ki kapudat! ANNUNAKI mestere, nyisd ki a kaput a csillagokhoz! IA NAMRASIT! IA SIN! IA NANNA! BASTAMAAGANASTA IA KIA KANPA! MAGABATHI-YA NANNA KANPA! MASHRITA NANNA ZIA KANPA! IA MAG! IA GAMAG! IA ZAGASTHENA KIA! ASHTAG KARELLIOSH! A NEBO kapu esküje Gyors bolygó szelleme, emlékezz! NEBO, istenek őrkanonokja, emlékezz! NEBO, a Szentírások atyja, emlékezz! A közted és az emberi faj között megköttetett szövetség nevében hívlak! Engedelmeskedj és emlékezz! NANNA, a Nagy Isten kapujától hívlak! A névvel, melyet a Hold-szférában adtak nekem hívlak! NEBO Úr, ki nem tud a bölcsességedről? NEBO Úr, ki nem tud a varázslatodról? NEBO Úr, melyik szellem legyen az Földön vagy az égben, nem esküszik meg misztikus írásaid által. NEBO Úr, melyik szellem legyen az Földön vagy az égben, nem lesz kényszerítve varázsigéid varázslata által? NEBO KURIOS! A finom művészetek ura, nyisd ki a kaput szellemed szférájához! NEBO KURIOS! Az alkímiai tudománymester, nyisd ki a kaput munkád szférájához! MERKURIOS, Gyors bolygó kapuja, nyílj ki! IA ATHZOTHTU! IA ANGAKU! IA ZI NEBO! MARZAS ZI FORNIAS KANPA! LAZHAKAS SHIN TALSAS KANPA! NEBOS ATHANATOS KANPA! IA GAASH! IA SAASH! IA KAKOLOMANI-YASH! IA MAAKALLI. Az ISHTAR kapu esküje Vénusz szelleme, emlékezz! ISHTAR, isteneknek parancsoló, emlékezz! ISHTAR, napkelet országának királynője, emlékezz! Úrnők úrnője, istennők istennője, ISHTAR, minden nép királynője, emlékezz! Ó ég és Föld csillogón emelkedő fáklyája, emlékezz! Ó ellenséges hordák pusztítója, emlékezz! Nőstény oroszlán, csaták királynője engedelmeskedj és emlékezz! A Nagy Isten NEBO kapujától hívlak! A NEBO-szférában nekem adott névvel hívlak téged! ? 14 ? Úrnő, szajhák és katonák királynője, hívlak! Úrnő, csata és szerelem parancsolója, kérlek emlékezz! A közted és az emberi faj között felesküdött szerződés nevében hívlak engedelmeskedj és emlékezz! Hegyek elnyomója! Szegények és fegyverek támogatója! Férfiak istensége, asszonyok istennője! Ahová tekintesz, élnek a halottak! ISHTAR, éjszaka királynője, nyisd ki kapudat! ISHTAR, csata úrnője, tárd szélesre kapudat! ISHTAR, a nép kardja, nyisd ki kapudat! ISHTAR, szerelmi adományok úrnője, nyisd szélesre kapudat! LIBAT, a kitűnő bolygó kapuja, nyílj ki! IA GUSHE-YA! IA INANNA! IA ERNINNI-YA! ASHTA PA MABACHA CHA KUR ENNI-YA! RABBMI LO-YAK ZI ISHTARI KANPA! INANNA ZI AMMA KANPA! BI ZAMMA KANPA! IA IA IA BE-YI RAZULUKI! A SHAMMASH kapu esküje Napszellem, emlékezz! SHAMMASH, Tüzes pajzs ura, emlékezz! A közötted és az emberi faj között felesküdött szerződés nevében hívlak! Engedelmeskedj és emlékezz! A Szeretett ISHTAR kapujából, LIBAT szférájáhól hívlak! Sötétség bevilágítója, gonosz pusztítója, bölcsesség lámpása hívlak! SHAMMASH, fénythozó hívlak! Hatalmad által égetik el KUTULU-t! AZAG-TOTH eléd esik a trónjáról! ISHNIGGARRAB-ot feketére perzselik sugaraid! Égő pajzs szelleme, emlékezz! Soha véget nem érő fény szelleme, emlékezz! Éjszaka fátyla szétszakítójának szelleme, sötétség szétszórója, emlékezz! Nap kezdetének szelleme, tárd szélesre kapudat! Szellem, ki pompával emelkedsz fel a hegyek között, nyisd ki kapudat! Az ISHTAR-szférában nekem adott névvel kérlek, nyisd ki kapudat! Nap kapuja, nyílj ki nekem! Arany jogar kapuja, nyílj ki nekem! Életet ajándékozó erő kapuja, nyílj ki, nyílj ki! IA UDDU-YA! IA RUSSULUX! SAGGTAMARANIA! IA! IA! ATZARACHI-YA! ATLARRELECHI-YU! BARTALAKATAMANI-YA ZI DINGIR UDDU-YA KANPA! ZI DINGIR USHTU-YA KANPA! ZI SHTA! ZI DARAKU! ZI BELURDUK! KANPA! IA SHTA KANPA! IA! NERGAL kapu esküje Vörös bolygó szelleme, emlékezz! NERGAL, háború istene, emlékezz! NERGAL, ellenségek legyőzője, seregek parancsolója, emlékezz! NERGAL, oroszlánok és férfiak gyilkosa, emlékezz! A közted és az emberi faj között megesküdött paktum nevében hívlak! Engedelmeskedj és emlékezz! SHAMMASH, a szféra és a Nap urának nagy kapujától hívlak! NERGAL, véráldozat istene, emlékezz! NERGAL, csata áldozatainak ura, ellenséges városok pusztítója, az emberi testek elnyelője, emlékezz! NERGAL, hatalmas kard suhintója, emlékezz! NERGAL, fegyverek és hadseregek ura, emlékezz! Szikra szelleme a csatamező felett, tárd szélesre kapudat! Halálba lépés szelleme, nyisd ki kapudat! Csapkodó lándzsa, döfködő kard, repülő szikla szelleme nyisd ki szférádnak kapuját azelőtt, aki nem fél! Vörös bolygó kapuja, nyílj ki! Háború istenének kapuja, serkenj fel! ? 15 ? Csatában elért győzelem kapuja, nyílj ki nekem! Védúr kapuja, nyílj ki! ARRA és AGGA urának kapuja, nyílj ki! A névvel, melyet SHAMMASH szférájában adtak nekem, kérlek nyílj ki! IA NERGAL-YA! IA ZI ANNGA KANPA! LA NNGA! IA NNGR YA! IA! NNGYA! IA ZI DINGIR NEENYA KANPA! IA KANTALAMAKKYA TARRA! KANPA! A MARDUK kapu esküje Nagy Bolygó .szelleme, emlékezz! MARDUK, a Sötét Angyalok feletti győzelem Istene, emlékezz! MARDUK, minden vidékek ura, emlékezz! MARDUK, ENKI fia, mágia mestere, emlékezz! MARDUK; Öregek legyőzője, emlékezz! MARDUK, aki a csillagoknak erejét adja, emlékezz! MARDUK, aki a vándorlóknak helyet biztosít, emlékezz! A közöttük lévő világok és terek ura, emlékezz! Asztrálistenek között az első, engedelmeskedj és emlékezz! A közted és az emberi faj között megkötött szövetség nevében hívlak, engedelmeskedj és emlékezz! A hatalmas NERGAL, a vörös bolygó szférájának kapujától hívlak, engedelmeskedj és emlékezz! MARDUK, ötven név ura, nyisd ki Kapudat! MARDUK, ötven név ura, nyisd ki szolgáidnak kapudat! A NERGAL szférájában nekem adott névvel hívlak; nyílj ki! A hétágú pallos Istenének kapuja, nyílj ki! Világok közötti világ urának kapuja, nyílj ki! Tengeri szörnyek legyőzőjének kapuja, nyílj ki! SAGALLA-nak, az arany városnak kapuja, nyílj ki! IA DAG! IA GAT! IA MARGOLK BABBONNESH! IA MARRUTUKKU! IA TUKU! SUHRIM SUHGURIM! ZAHRIM ZAHGURIM! ACHCHANNGABANNACHACHA GANNA-BABILLUKUKU! A NINIB kapu esküje Vándor szelleme a sivatagokban, emlékezz! Időbolygó szelleme, emlékezz! Vadász bolygójának szelleme, emlékezz! NINIB, Sötét Utak ura, emlékezz! NINIB, Titkos Átjárók ura, emlékezz! NINIB, minden dolgok titkainak ismerője, emlékezz! NINIB, öregek útjainak ismerője, emlékezz! NINIB, csend szarvasa, emlékezz! NINIB, IGIGI útjainak őrzője, emlékezz! NINIB, holtak útjainak ismerője, emlékezz! A közted és az emberi faj között megesküdött szerződés nevében hívlak téged! Engedelmeskedj és emlékezz! Istenek, a Nagy bolygók szférájának ura, MARDUK Hatalmas kapujából hívlak téged! Engedelmeskedj és emlékezz! NINIB! Sötét vándor az Elveszett Vidékeken, engedelmeskedj és emlékezz! NINIB! Asztrálistenek kapujának őrzője, nyisd ki kapudat! NINIB! A hajtóvadászat és a Hosszú Utazás mestere, nyisd ki kapudat! Kettősszarvú öreg isten kapuja, nyílj ki! Menny Utolsó Városának kapuja, nyílj ki! Minden idők titkainak kapuja, nyílj ki! Mágikus Erő mesterének kapuja, nyílj ki! Minden varázslat urának kapuja, nyílj ki! Minden Gonosz Varázsige legyőzőjének kapuja, engedelmeskedj és nyílj ki! MARDUK, a mágia mesterének szférájában adott nevemmel, hívlak téged, hogy megnyílj! IA DUK! IA ANDARRA! IA ZI BATTU BA ALLU! BALLAGU BEL DIRRIGU BAAGGA KA KANPA! BEL ZI ECHA ECHA! AZZAGBAT! BAZZAGBARRONIOSH! ZELIG! ? 16 ? A Tűzisten esküje Tűz szelleme, emlékezz! GIBIL, tűz szelleme, emlékezz! GIRRA, lángok szelleme, emlékezz! Ó, Tűzisten, ANU hatalmas fia, testvéreid között a legfélelmetesebb, emelkedj fel! Ó, Tűzisten, rombolás istene, emlékezz! Emelkedj fel, ó, Tűzisten, GIBIL, a te méltóságodban és nyeld el ellenségeimet! Emelkedj fel, ó, Tűzisten, GIRRA, erődben és égesd el az engem üldöző varázslókat! GIBIL GASHRU UMUNA YANDURU TUSHTE YESH SIR ILLANI U MA YALKI! GISHBAR IA ZI IA IA ZI DINGIR GIRRA KANPA! Emelkedj fel, ANU Lángoló Pajzsának fia! Emelkedj fel, MARDUK Arany Fegyverének sarja! Nem én vagyok, hanem ENKI, a mágia mestere, aki téged hív! Nem ég vagyok, hanem MARDUK, a kígyó gyilkosa, aki téged most hív! Égesd el a gonoszt és azokat, akik úgy tesznek! Égesd el a varázslót és a boszorkányokat! Perzseld őket! Égesd el őket! Semmisítsd meg őket! Nyeld el erőiket! Hurcold el őket! Emelkedj fel, GISHBAR BA GIBIL BA GIRRA ZI AGA KANPA! Tűzisten szelleme, meg vagy esketve! KAKKAMMANUNU! ? 17 ? Az Őrzők esküje Ez az őrzők esküjéről szóló könyv, a formulákról, ahogy ezt ENKI-től, az írótól, mesterünktől és minden mágia urától kaptam. Körültekintőnek kell lenni, nehogy fellázadjon ez a szellem a pap ellen, és e célból egy tiszta és új tálban előkészítő áldozatot kell hozni. A vannak beírva a megfelelő pecsétek, ezek a szikla három be vésett jele, melyekről kezdetben szóltam, a következők: Finom palavesszővel vagy tűvel kell bevésni őket, vagy sötét tintával rájuk írni. Az áldozatnak friss kenyérből, píniagyantából és olierigosfűből kell állnia. Ezeket el kell égetni az új tálban, és az őrző kardja a bevésett pecséttel kéznél van, mert az őrző esküjének idejekor be kell rakni és el kell távolítani, ha megkapta az engedélyt erre. Az őrző az emberektől különböző fajból származik és az istenektől is különbözőből, és azt mesélik, hogy KINGU-val és hordáival volt együtt a világok közötti háború idején, de kielégületlen maradt és MARDUK Úr seregéhez csatlakozott. Ezért bölcs dolog megesketni őt a Három Nagy Őrző nevében, akik a konfrontáció előtt léteztek, és az őrzőtől és annak fajától származnak; és ezek hárman ANU, ENLIL és a Mágikus Vizek mestere ENKI. Ezen okból hívják őket a három őrzőnek, MASS SSARATI, és az őrző MASS SSARATU vagy KIA MASS SSARATU. És az őrző néha nagy, dühös kutyaként jelenik meg, mely a kapu vagy a kör körül járkál, és elűzi az idimmukat, akik mindig a falak körül ólálkodnak áldozatra várva. Az őrző néha nagy és nemes szellemként jelenik meg, aki egy lángoló kardot tart magasra, amelytől még az idősebb istenek is megijednek. És néha simára borotvált férfiként jelenik meg az őrző, hosszú csuhában, örökké mereven bámuló szemekkel. És az őrzők ura - azt mondják - az IGIGI sivatagjaiban lakik, és csak az idimmut vigyázza és soha nem emeli fel a kardot ellene vagy küzdi le őt, hacsak nem hoznak az öreg istenek olyan határozatot a tanácsukban, mint a Hét Dicsőséges APHKHALLU. És olykor ellenfélként jelenik meg az őrző, készen a papot elnyelni, aki esküiben tévedett vagy elhagyta az áldozatot, vagy a megállapodással ellentétesen cselekedett; és e cselekvésekért a hallgató faj Öreg Isteneinek nem tiltható meg, hogy követeljék az emléküket. És azt mondják, hogy e fajból néhányan az öregekre várva fekszenek, hogy ezek még egyszer uralják a kozmoszt úgy, hogy maguk tartják jobb kezüket esküre, és hogy azok féktelenek, ezt meséljük el. Az előkészítő eskü Ha elérkezett az idő az őrző megidézésére az első alkalommal, hívásod helyének tisztának kell lennie és búzalisztből kell vonni egy kétszeres kört. Ne legyen ott oltár, csak az új tál a három rárajzolt pecséttel. A tűz esküjét kell letenni és az áldozatokat rászórni az égő tálra. A tálat most már AGA MASS SSARATU-nak kell nevezik és semmilyen más célra nem használható, csak az őrző megidézésére. A tálat a körök közé észak-keleti irányban kell elhelyezni. Reverendádnak és fejfedődnek is feketének kell lennie. A kardnak kéznél kell lennie, de még nem a talajban. Az éjszaka legsötétebb órájának kell lennie. Nem lehet fény AGA MASS SSARATU fényén kívül. A három esküjét le kell tenni, ezek pedig: ISS MASS SSARATI SHA MUSHI LIPSHURU RUHISHA LIMNUTI! IZIZANTIMMA ILANI RABUTI SHIMA YA DABABI! DINI DINA ALAKTI LIMDA! ALSI KU NUSHI ILANI MUSHITI! IA MASS SSARATI ISS MASS SSARATI BA IDS MASS SSARATU! És ezt a különleges esküt bármikor el lehet végezni, ha a pap veszélyben érzi magát, legyen az életének vagy szellemének veszélye; és a Három Őrző és az Egy Őrző segítségére sietnek majd. Ha ez elhangzik, a kardot az IDS MASS SSARATU szavaknál az AGA MASS SSARATU után erőszakkal a földbe kell vágni. És az őrző megjelenik az utasításokért, melyeket a papnak kell adnia neki. Az őrző szokásos esküje Ezt az esküt egy ceremónia folyamán kell elvégezni, ha szükséges megidézni az őrzőt, hogy ő a külső területek és a kör vagy a kapu határainál álljon. A kardot, mint az előbb a földbe kell vágni, méghozzá az észak-keleti részbe, bár az AGA MASS SSARATU nem szükséges. Hacsak nem áldoztál őrződnek egy Hold időtartama alatt, mely esetben szükségessé válik, újból áldozni neki, legyen az ebben a ceremóniában vagy egy másikban azt megelőzőleg. ? 18 ? Emeld fel INANNA hívó réztőrét és tiszta hangon kiálts fel, legyen az hangos vagy halk: IA MASS SSARATU! Megesketlek GIRRA tüzével, Az Elsüllyedt Warloorni fátylaival, És SHAMMASH fényeivel. Magam elé hívlak ide, látható árnyékban, Észlelhető alakban, e Szent Körbe (N. N.), e szent kapuját őrizni és védeni. Hívjon ő Kimondhatatlan Nevekkel, megismerhetetlen számmal, Melyet férfi még nem látott, Melyet még mérce nem mért, Akit még nem hívott varázsló, Téged ide! Emelkedj fel, ANU-va1 hívlak elő! Emelkedj fel, ENLIL-el hívlak elő! Emelkedj fel, ENKI-vel hívlak elő! Hagyj fel EGURRA alvójának lenni! Hagyj fel, KUR hegyei között észrevétlenül feküdni! Emelkedj fel a régi Holocarust bűneiből! Emelkedj föl NARR MARRATU régi mélységeiből! Gyere elő ANU által! Gyere elő ENLIL által! Gyere elő ENKI által! A paktum nevében jöjj és emelkedj fel előttem! IA MASS SSARATU! IA MASS SSARATU! IA MASS SSARATU ZI KIA KANPA! BARRGOLOMOLONETH KIA! SHTAH! E helyen biztosan jönni fog az őrző és addig áll a kapun vagy a körön kívül, a pap balkezének ütése által a kard markolatára, amíg ő a BARRA MASS SSARATU! BARRA! formulát kimondja, ezzel megadják az engedélyt a távozásra. Nem hagyhatod el szent helyeidet, amíg az őrző nem kap engedélyt, különben elnyel téged. Ilyenek a törvények. És ő nem törődik azzal, hogy kire vigyáz, csak a papnak való engedelmességgel. ? 19 ? A Maqlu írás Maqlu könyve a gonosz szellemek elégetéséről Itt vannak azok az átkok, égetések és kötődések, melyeket ENKI, a mester nyújtott át nekünk. Ezeket papnak kell elvégeznie az AGA MASS SSARATU-ról es az itt leírt megfelelő képmásokkal. Az esküket ismételni kell, miután megidéztetett az őrző; és ő fogja a tetteket végrehajtani, melyek az eskük által kerülnek rá. Ha viszszatér, a fentiek szerint kell elengedni őt. Tudd, hogy ha képmásokat használtak, teljesen el kell égetni őket, és hamuját biztos földben kell elásni, ahol senki sem találhatja meg; máskülönben annak érintése halált jelent. Tudd, hogy a Gonosz Szellemek főképpen Heten vannak, mert Heten vannak a MASKIM-ok, akik az ember szívét elragadják és isteneit kicsúfolják. Mágiájuk nagyon erős és urai az árnyéknak és a tenger mélységeinek, és egykoron - így mesélik - MAGAN-nak is, ahonnan származtak: Az ördögűző varázslatokat tiszta hangon remegés és habozás nélkül kell kimondani. A karokat SHAMMASH egy papjának állásában, a fej felett kell tartani és a szemeknek észre kell venniük SHAMMASH isten szellemét még akkor is, ha ez SHAMMASH szendergésének ideje lenne a Skorpió hegyei mögött. Egy szót sem szabad megváltoztatni. Azokat csak a valódi beavatottaknak szabad megmutatni. Azokat valaki másnak megmutatni egyet jelent NINNGHIZHIDDA átkával rád, utódaidra és generációidra. Maqlu könyve az égetésről: Anus koronájának ördögűzése Veszély idején a pap tegye fel ANU fehér folttalan koronáját a nyolcsugarú necséttel és az előírt módon álljon a hívás táblaival a mellén és INANNA réztőrével a jobb kezében. Mert azt mondják, ha egy férfi tüzet csinál, nem egy gödörben teszi-e ezt meg, hogy ne sérüljön meg`? Ez igaz UDUGGU-ra is, akit hívunk, mert ő olyan mint a tűz és minden óvatosságot meg kell őrizni, hogy ne nyelje el a Mágust és generációját. Ez ANU ördögűzése: Nálam van az ég csillagkoronája, ANU hatalmas pajzsa fejemre helyezve, hogy egy barátságos szellem és egy barátságos őrző, teremtő istenként mindig a fejemen álljon, felemeljen engem, hogy tisztelhessem az Idős Isteneket. UDUGGHUL ALLACHUL GIDDIMCHUL MALLACHUL MASQIMCHUL DINGIRCHUL Nem gonosz szellem, Nem gonosz démon, Nem gonosz isten, Nem boszorkány démon, Nem koszevő démon, Nem rabló démon, Nem az éjszaka árnyéka, Nem az éjszaka burka, Nem a démon imádója, Nem a démon ivadéka, Nem gonosz varázsige, Nem boszorkányság, Nem varázslás, A világon sem gonosz, sem köztetek a világból vagy a világban nem rendelkezhet hatalommal felettem! BARRA ANTE MALDA! BARRA ANGE GE YENE! ZI DINGIR ANNA KANPA! ZI DINGIR KIA KANPA! GAGGAMANNU! Eskü a lesben álló hetek ellen Heten vannak, Heten vannak; ? 20 ? Az óceán mélységeiben Heten vannak, A Csillámló Égben Heten vannak. Az óceán mélységeiből jönnek, Rejtett szegletekből jönnek, Sem nem férfiak, sem nem nők, Ők, kik láncként terjednek szét. Nincsen párjuk, Nem nem zenek gyermekeket, Idegen számukra a nagylelkűség, Nem veszik figyelembe az imákat, Gúnyolódnak a kívánságokon, Ők MASSHU hegyeinek teremtményei, ENKI mesterünk ellenségei, Ők az Öregek bosszúja, Akik nehézséget támasztanak, Elvetemültséggel erőhöz jutnak: Az ellenségek! Az ellenségek! A Hét Ellenség! Heten vannak! Heten vannak! Hétszer Heten vannak! Ég Szelleme, emlékezz! Föld Szelleme, emlékezz! BARRA EDINNAZU ördögűzése, a kört megtámadó szellemek ellen ZI ANNA KANPA! ZI KIA KANPA! GALLU BARRA! NAMTAR BARRA! ASHAK BARRA! GIGIM BARRA! ALAL BARRA! TELAL BARRA! MASQIM BARRA! UTUQ BARRA! IDPA BARRA! LALARTU BARRA! LALLASSU BARRA! AKHKHARU BARRA! URUKKU BARRA! KIELGALAL BARRA! LILITU BARRA! UTUQ XUL EDIN NA ZU! ALLA XUL EDIN NA ZU! GIGIM XUL EDIN NA ZU! MULLA XUL EDIN NA ZU! DINGIR XUL EDIN NA ZU! MASQIM XUL EDIN NA ZU! BARRA! EDINNAZU! ZI ANNA KANPA! ZI KIA KANPA! ZI DINGIR ördögűzése (Mindenféle rontás ellen használatos) ZI DINGIR NNGI E NE KANPA ZI DINGIR NINGI E NE KANPA ZI DINGIR ENNUL E NE KANPA ZI DINGIR NINNUL E NE KANPA ZI DINGIR ENN KURKUR E NE KANPA ZI DINGIR NINN KURKUR E NE KANPA ZI DINGIR N DA SHURRIM MA KANPA ZI DINGIR NINN DA SHURRIM MA KANPA ? 21 ? ZI DINGIR ENDUL AAZAG GA KANPA ZI DINGIR IVINN DUL AAZAG GA KANPA ZI DINGIR EN UHDDIL LA KANPA ZI DINGIR NINN UHDDIL LA KANPA ZI DINGIR ENME SHIR RAA KANPA ZI DINGIR NINNME SHIR RAA KANPA ZI DINGIR ENAA A DINGIR ENLIL LAAGE KANPA ZI DINGIR NINNA MAA A DINGIR NINNLIL LAAGE KANPA ZI DINGIR SSISGI GISH MA SAGBA DAA NI IDDA ENNU BALLEMA KANPA ZI DINGIR BHABBHAR L`GAL DEKUD DINGIR RI ENNEGE KANPA ZI DINGIR NINNI DUGGAANI DINGIR A NNUNNA IA AN SAGGNNUUNGA GATHA GAN ENE KANPA! Az ördögűzés AZAG-THOTH és küldöttei ellen (Készíteni kell egy trónszobrot és az alábbi ördögűzés éneklése közben az AGA MASS SSARATU lángjaiba vetni.) Forrj! Forrj! Lángolj! Lángolj! UTUK CHUL TA ARDATA Ki vagy te, kinek a fia? Ki vagy te, kinek a lánya? Melyik varázsló, melyik varázsige hozott téged elő? Szívből kívánom, ENKI, Mágia Mestere szabadíts meg! Kívánom ASHARILUDU, ENKI fia, szabadíts meg engem! Tegyék a te gyalázatos varázslatodat erőtlenné! Megláncollak téged! Megkötözlek téged! Kiszolgáltatlak GIRRA-nak, A Lángok Urának, Aki megéget, elhamvaszt, leláncol, Akitől még a hatalmas KUTULU is fél! Kívánom GIRRA, Örökké lángoló, karjaimnak erőt adj! Kívánom GIBIL, Tüzek Ura, varázslatomnak hatalmat adj! Igazságtalanság, gyilkosság, ágyék megmerevedése, Belek szétszaggatása, a hús és az őrület elnyelése, Minden úton-módon üldöztél! KÁOSZ őrült istene! Szabadítson meg téged GIRRA! AZAG-THOTH TA ARDATA! IA MARDUK! IA MARDUK! IA ASALLUHI! Hullának választottál. Átadtál a koponyának. Fantomokat küldtél ki, hogy kísértsenek. Vámpírokat küldtél ki, hogy felkeressenek. Átadtál a sivatag őrült szellemeinek. Átadtál engem a romok fantomjainak. Átadtál engem a sivatagoknak, a tiltott vidékeknek. Ellenem többé ne nyisd varázslatra szádat! Megvan a képmásod GIBIL lángjainak átadtam! Égj, őrült ördög! Égj, őrült Isten! Oldja meg az égő GIRRA csomóidat! Oldják meg csomóidat GIBIL lángjai! Ragadják meg az égés törvényei torkodat! Bosszuljon meg az égés törvénye! Nem én vagyok, hanem MARDUK, ENKI fia, a Mágia Mester, aki Parancsol neked! KAKKAMMU! KANPA! ? 22 ? Eskü az öregek ellen (Minden évben, amikor az égen a Medve a saját farkán függ, el kell szavalni.) Ők a romboló vihar és a gonosz szél, Egy gonosz széllökés, a rontó vihar előhírnökei, Egy gonosz széllökés, a rontó vihar előhírnöke; Hatalmas gyerekek azok, öreg, A pestis követei, NINNKIGAL trónjának hordozói. Ők az áradás, amely a vidéken végigszáguld. Mérhetetlen Ég hét Istene. Mérhetetlen Föld hét Istene. Hét Öreg van, A hatalom hét Istene, Hét dühös Isten, Hét dühös Démon, Az elnyomás Hét Démona, Heten az Égben Heten a Földön. UTUG XUL ALA XUL GIDIM XUL MULLA XUL DINGIR XUL MASQIM XUL ZI ANNA KANPA! ZI KIA KANPA ZI DINGIR ENLIL LA LUGAL KURKUR RA GE KANPA! ZI DINGIR NINLIL LA NIN KURKUR RA GE KANPA! ZI DINGIR NINIB IBILA ESHARRA GE KANPA! ZI DINGIR NINNI NI KURKUR RA GE KANPA! ZI DINGIR A NUNNA DINGIR GALGALLA E NE KANPA! ZI DINGIR ANNA KANPA! ZI DINGIR KIA KANPA! BABABARARARA ANTE MALDADA! BABABARARARA ANTE GEGE ENENE! Eskü a védelemhez a,z öregek segítői ellen SHAMMASH SHA KASHHAPIYA KASSHAP TIYA EPISHYA MUSHTEPISH TIYA! KIMA TINUR KHUTURSCHUNU L`RIM! LICHULU LIZUBU U LITTAATTUKU! E PISHTASHUNU KIMA MEH MAADU INA TIKHI LIKHTU! SHUNU LIMUTUMA ANAKU LU`UBLUYI! SHUNU LINISHUMA ANAKU LU`UDNIN! SHUNU LI`IKTISHUMA ANAKU LUUPPATAR! TIRRAMA SHALUTI SHA KASHSHAPTI SHA RUCHI YE IPUSHU SHUPI YI ARKHISH UPPU YUSH! ZI DINGIR GAL KESHSHEBA KANPA! (Ezt hétszer kell elismételni AGA MASS SSARATU előtt egy búzaliszt körben, ha észre veszed, hogy TIAMAT imádói ellened vagy szomszédságod ellen fordítják erőiket. Vagy az is megmondható neki, ha a Nagy Medve farkánál fogva lóg az égen, mert ez az az idő, amikor a rontó imádók összegyűlnek rítusaikhoz, miáltal rögzítik naptárjukat. ANU könyörülete legyen veled!) Ördögűzés a megszállottság szelleme ellen (Ezt akkor kell mondani, ha a megszállott teste távol van vagy meg kell őrizni a titoktartást. Ezt körödön belül, az őriző előtt , kell elvégezni. ) Rossz isten, Rossz démon, Sivatag démona, ? 23 ? Hegyek démona, Ingovány démona, Rossz géniusz, A szörnyű lárva, A rossz szelek, Démon, aki a testet elfogja, Démon, aki a testet szétszaggatja, EGEK SZELLEME, EMLÉKEZZ! FÖLD SZELLEME, EMLÉKEZZ! Démon, aki a férfit elfogta, Démon, aki a nőt el fogta, GIGIM, ki gonoszat cselekszik, Rossz démonok ivadéka; EGEK SZELLEME, EMLÉKEZZ! FÖLD SZELLEME, EMLÉKEZZ! Ő, aki képmásokat formál, Ő, aki varázsigéket mond, A dühös angyal, A dühös szem, A dühös száj, A dühös nyelv, A dühös ajak, A legtökéletesebb varázslat; EGEK SZELLEME, EMLÉKEZZ! FÖLD SZELLEME, EMLÉKEZZ! NINNKIGAL, NINNAZU választottja, Vegye őt rá arra, hogy arcát arra fordítsa, ahol van! Tűnjenek e1 a rossz démonok! Kapjanak el valaki mást! Táplálkozzanak valaki más csontjából! EGEK SZELLEME, EMLÉKEZZ! FÖLD SZELLEME, EMLÉKEZZ! ANNAKIA ördögűzése (Az Ég és Föld, valamint köztük a minden esküje a megszállott lét szelleme ellen. Hétszer kell a megszállott személy teste fölött elismételni, amíg a szellem folyadék és tűz formájában - mint a zöld olajtól - kilökődik az orrból és szájból. Azután a személy újra helyre jön és INANNA templomában áldozik; és ezt nem szabad kihagyni, hogy a szellem ne térjen oda vissza, ahonnan INANNA elűzte. ) ZI DINGIR ANNA KANPA! ZI DINGIR KIA KANPA! ZI DINGIR URUKI KANPA! ZI DINGIR NEBO KANPA! ZI DINGIR ISHTAIZ KANPA ZI DINGIR SHAMMASH UDDU KANPA! ZI DINGIR NERGAL KANPA! ZI DINGIR MARDUK KANPA! ZI DINGIR NINIB ADAR KANPA! ZI DINGIR IGIGI KANPA! ZI DINGIR ANNUNNAKIA KANPA! ZI DINGIR ENLIL LA LUGAL KURKURRAGE KANPA! ZI DINGIR NENLIL LA NINKURKURRAGE KANPA! ZI DINGIR NINIB IBBILA ESHARRAGE KANPA! ZI DINGIR NINNININ KURKURRAGE GIGSHI INN BHABBHARAGE KANPA! ZI DINGIR ANNUNNA DINGIR GALGALLAENEGE KANPA! KAKAMMU! A gonosz varázsló megkötözése (Ha felkeresnek téged az öregek tisztelőinek varázsszavai, csinálj róluk képeket, egy férfit és egy nőt és égesd el azokat AGA MASS SSARATU lángjaiban, miközben a következő esküt mondod ki.) ? 24 ? Én hívlak benneteket, Éjszaka Istenei, Veletek együtt hívom az éjszakát, a befedett asszonyt, Hívom este, éjfélkor és reggelente, Mert elvarázsoltak, A varázsló és a boszorkányok megkötöztek engem. Istenem és Istennőm rajtam sírnak. Betegség miatt kínoz a fájdalom. Egyenesen állok; nem tudok feküdni Sem éjszaka, sem nappal. Ők bevarrták számat! Bezárták számat upuntu-növénnyel! Elfogyasztották italaim vizét. Örömöm szenvedés, szórakozásom bánat. Emelkedjetek fel nagy Istenek! Halljátok fájdalmas panaszom! Teremtsetek igazságot! Vegyetek tudomást útjaimról! Van egy képem a varázslóról és a boszorkányról, A férfi és nő megbabonázómról. Oldják fe1 az éjszaka álomőrzői gonosz varázslataikat! Szájuk legyen viasz, nyelvük méz. Bukásom szavai, melyet elmondtak, Olvadjanak meg, mint a viasz! A varázsige, melyet kimondtak, mézként folyjon szét! Csomójuk megoldva! Művük szétrombolva! Beszédük megtölti a sivatagokat, ahogy az ítélet mondja, melyet az éjszaka Istenei mondtak ki. Bevégeztetett. A dühös varázsló megkötözése eskü ősnyelve ALSI KU NUSHI ILANI MUSHITI ITTI KUNU ALSI MUSHITUM KALLATUM KUTTUMTUM ALSI BARARITUM QABLITUM U NAMARITUM ASHSHU KASHSHAPTU U KASHSHIPANNI ELI NITUM UBBIRAANNI ILI-IA U ISHTAIZI-IA USHIS-SU-U-ELI-IA ELI AMERI-IA AMRU-USANAKU IMDIKULA SALALU MUSHA U URRA QU-U IMTANA-ALLU-U PI-IA UPU UNTI PI-IA IPRUSU ME MASHTITI-IA UMATTU-U ELI LI NUBU-U XIDUTI SI IPDI IZIZANIMMA ILANI RABUTI SHIMA A DABABI DINI DINA ALAKTI LIMDA EPU-USH SALAM KASHSHAPI-IA U KASHSHAPTI-IA SHA EPISHIA U MUSHTEPISHTI-IA IS MASS-SSARATI SHA MUSHI LIPSHURU RUXISHA LIMNUTI PISHA LU-U ZALLU LISHANUSHA I.U-U TABTU SHA IQBU-U AMAT LUMUTTI-IA KIMA ZALLU LITTATUK SHA IPUSHU KISHPI KIMA TABTI LISHXARMIT QI-ISHRUSHA PU-UTTU-RU IPSHETUSHA XULLUQU KAL AMATUSHA MAI IA-A SSERI INA QIBIT IQBU-U ILANI MUSHITUM A varázsló egy további megkötözése (Végy egy kötelet tíz csomóval. Az eskü minden egyes kimondott soránál, oldj meg egy csomót. Ha ennek vége, dobd a kötelet a tűzbe és mondj köszönetet az Isteneknek.) Képeimet átadtátok a halottaknak, forduljatok meg! Képeimet a halottakról láttátok, forduljatok meg! ? 25 ? Képeimet a halottak oldalára dobtátok, forduljatok meg! Képeimet a halottak talajára vetettétek, forduljatok meg! Képeimet a halottak koporsójában ástátok el, forduljatok meg! Képeimet átadtátok a pusztulásnak, forduljatok meg! Képeimet falakkal zártátok be, forduljatok meg! Képeimet az ajtóküszöbre terítettétek le, forduljatok meg! Képeimet a falak kapujába zártátok, forduljatok meg! Képeimet a tűzistennek adtátok át, forduljatok meg! A varázsló egy további megkötözése eskü ősnyelven SSALMANI IA ANA PAGRI TARQIDA DUPPIRA SSALMANI-IA ANA PAGRI TAXIRA DUPPIRA SSALMANI IA ITI PAGRI TUSCHNI-ILLA DUPPIRA SSALMANI INI ISCHDI PAGRI TUSCHNI-ILLA DUPPIRA SSALMANI IA QIMAX PAGRI TAQBIRA DUPPIRA SSALMANI-IA ANA QULQULLATI TAPQIDA DUPPIRA SSALMANI-IA INA IGARI TAPXA-A DUPPIRA SSALMANI IA INA ASKUPPATI TUSCHNI ILLA DUPPIRA SSALMANI IA INA BI`SCHA DURI TAPXA A DUPPIRA SSALMANI-IA ANA GISCHBAR TAPQIDA DUPPIRA Egy kiváló varázsige az éjszaka támadó démonok hordái ellen (Ez énekelhető, miközben az ember körbe fut és édesvízzel locsolja környezetét, melyhez vagy fenyőtobozt, vagy egy aranyecsetet használ. Egy hal képe kéznél lehet és az eskü minden szavát tisztán kell kiejteni suttogva vagy hangosan kiáltva.) ISA YA! ISA YA! RI EGA! RI EGA! BI ESHA BI ESHA! XIYILQA! XIYILQA! DUPPIRA ATLAKA ISA YA URI EGA LIMUTTIKUNU KIMA QUTRI LITILLI SHAMI YE INA ZUMRI Y ISA YA INA ZUMRI YA RI EGA INA Z UMRI YA BI ESHA INA ZUMRI YA XIYILQA INA Z UMRI YA DUPPIRA INA ZUMRI YA ATLAKA INA ZUMRI YA LA TATARA INA ZUMRI YA LA TETIXXI YE INA ZUMRI YA LA TAQARRUBA INA ZUMRI YA LA TASANIQA NI YISH SHAMMASH KABTU LU TAMATUNU NI YISH ENKI BEL GIMRI LU TAMATUNU NI YISH MARDUK MASHMASH ILANI LU TAMATUNU NI YISH GISHBAR QAMIKUNU LU TAMATUNU I



Tantra, az ébredés útja


A tantrikus tudás Mesterről tanítványra szállt az évezredek során és mára vált felénk is elérhetővé eme széles világnézet és gyakorlati eszköztár. Módszereiben nem válogat, célratörő és igaz az az állítás, mely szerint minden önmagát kereső ember, egyszer éretté válik, hogy befogadja a Tantrát.

Mert a Tantrát nehéz befogadni. Hiába ijesztgetnek minket az indiai tantrikák temetőben szeretkező gyakorlataival, ehhez nekünk nincs gusztusunk. De vágyunk arra, hogy olyan jó szeretők legyünk, mint ahogy azt a Káma Szútrában elvárják tőlünk, ezért szívesen tanulunk tantrikus szexualitást!
De a Tantra ettől sokkal többről szól.
Szól Élet és Halál körforgásáról. A változásról, melyben akaratunktól független benne vagyunk és nincs más választásunk, minthogy felvegyük a ritmust és megtanuljunk együtt rezegni a világgal.

A Tantra egy hatalmas tanulási folyamat, mely megtanít élni!



Azt mondja: Ne menekülj el a saját életed elől, ne gubózz be! Bár a misztikus világkép szerint ez az egész világ egy nagy illúzió, de addig úgysem menekülsz, amíg nem hajtod uralmad alá. Jóga: azt jelenti, hogy uralom. Valamit uralni, elfogadni és túljutni az azonosuláson, így érhető el a tudatosság – uralom valami felett. Ha mindig csak menekülünk, akkor sosem végzünk ezzel a ránk váró feladattal.

A mai ember menekül az élete elől. Nem akar dolgozni, szenvedni, elengedni, feladni. Nem mer szeretni, megnyílni a szívében, odaadni magát valakinek, szétesni. Mindig csak a jóra és pozitívra vágyik, amivel akkora torzulást hoz létre a jó és rossz dolgok egyensúlyában, hogy nem csoda, ha az élet sokszor keményen pótoltatja be az elmaradt tapasztalást. Mert a világ egyensúlyra törekszik, csak a kényelmes és szenvedést kerülő Egó próbál kibújni ez alól.
A Tantra megtanít arra, hogy bátran és tudatosságunk teljében merjünk szembenézni a fájó dolgokkal. Érzelmeinkkel, melyek szenvedést okoznak, sebekkel a múltunkban, melyeket már rég lezártunk és a félelmekkel, melyek elől állandóan elbújunk.
Bár látod, tapasztalod minden nap, hogy ezek benne vannak az élet forgatagában, de talán nem nyíltál meg feléjük eléggé.


A Tantra szembenéz a halállal. Elfogadja, hogy aminek kezdete van, az véget is fog egyszer érni. Ha rá mersz nézni az elmúlásra és lassan megszokod, majd megszereted, akkor nem lesz annyira idegen, félelem keltő. Ismerkedj az elengedéssel, elvesztéssel, széteséssel, összeomlással, halállal. Ezek éppúgy az élet részei, mint a születés, épülés, gyógyulás és rendezettség.

A tantra egyik fő motívuma a vágyak, szenvedélyek megélése. Külső szemlélő kéjsóvár, élvhajhász embernek látja a tantrikát, de kellő tudatossággal megélve vágyainkat tényleg túl lehet rajtuk jutni. Hiába próbálunk lemondani vágyainkról, ismerjük be, sokról nem sikerül. Mert azoktól nem a lemondás által lehet megszabadulni, hanem a megélés eszközével.
Szeretkezz úgy, hogy semmi mást nem csinálsz közben! Kitakarítod az elmédet és csak a jelenben vagy. Nem várod a végét, a csodálatos orgazmust, nem akarsz megfelelni a partnerednek, sem magadnak. Nincs jövőd, ami a szeretkezés utánról szólna, és nincs már múltad sem, ahogy eljutottál Kedvesedhez. Csak a jelen van, mely végtelennek látszik. Folyamatos szeretkezés, melyben nincs cél, nincs út, csak az az egy pillanat.


Ebben a tudatállapotban észreveszed majd a belső változásodat. Energiatested megnyílik a másik felé, férfi és női energiáitok először elkeverednek, majd egyesülnek. Egységben vagy magaddal. Ez a Tantra végső célja.

Ehhez eljutni sok-sok gyakorlás eredménye vagy egy megfelelő pillanat.
A gyakorlás fáradtságos, de tartós eredményt biztosít. A testtartások, légző és energetikai gyakorlatok mind felkészítik az energiatestedet a magasabb rezgésszámú energiák befogadására. Megtanulod, hogyan nyílj meg bizalom nélkül, mit kezdj az ellenállással, hogyan fogadd be a másikat.

Fontos a lelki gyakorlás a saját érzelmeiddel, melyek a múlt sebeiből táplálkozva akadályozhatják a kinyílás folyamatát. Ezeket fel kell oldani, nem szabad elnyomva hagyni a tudatalattidban. A bátorság, megértés, őszinteség és elfogadás képességekre van szükséged, hogy tudatosan fel tudd dolgozni mindazt, amit cipelsz. De megtisztulva szebb lesz az élet, egyszerűbb, olyan amilyen igazából.

Mert az életünket bonyolultnak látjuk saját tévedéseinken keresztül. Ha megszabadulunk ezektől, akkor kiderül, hogy pofon egyszerű az egész. Boldogságot és szeretet áraszt minden, csak fel kell nőni erre a tudatállapotra.

Kapunk néha belátást ebbe az állapotba. Egy Mester kisugárzása vagy a mézesmadzag effektus megmutatja számunkra, hogy mi az élet célja, mi a felszabadulás. Végigmenni az úton nem kis feladat, de hát az idő minket támogat. Nem múlik el addig, míg van út.

Mire tanít a tantra?
A tantra a test finom energiáival dolgozik, ez a középpontja a gyakorlatainak. A többi aspektusának nagy része a hozzáállás megváltortatásával függ össze. Ezek a változások ősi technikák gyakorlásával érhetőek el, melyek által:

megtanulhatjuk a többlet energia (vitalitás) gerjesztését és fenntartását testünkben;
az energiát megfiatalodásra, önmagunk gyógyítására fordíthatjuk;
szabad teret engedhetünk életenergiánk áramlásának a belső akadályaink elmozdításával, problémáink feldolgozásával;
a szexuális energia átalakítóvá válik magasabb szintű rezgésekké;
megoldhatjuk saját szexuális problémáinkat: korai magömlés, orgazmuskészség fejlesztése, vágy-zavarok, stb;
kifejlődő látnoki képességre, sugallatra és a belső tudásra hagyatkozhatunk;
megtanulhatjuk szerelmünk felélesztését és fenntartását.
és ha megtisztul a finom testünk, felkészülhetünk a Kundalini felébresztésére.



Átok levétel angyalokkal


Amikor valaki megharagszik ránk, akarattal, vagy akaratán kívül is sugározhat felénk negatív energiákat. De akár saját magunkat is megátkozhatjuk, ha túlságosan felmérgesedünk, vagy elkeseredünk valami miatt. Ezektől meg kell szabadulnunk!

Átok levétel angyalokkal

Amikor valaki megharagszik ránk, akarattal, vagy akaratán kívül is sugározhat felénk negatív energiákat. De akár saját magunkat is megátkozhatjuk, ha túlságosan felmérgesedünk, vagy elkeseredünk valami miatt. Ezektől meg kell szabadulnunk!

Amikor szidalmaznak bennünket, a harag "pszichikus támadás" formájában jelenik meg. Ilyenkor éles tárgyak fúródnak a testünkbe, legtöbbször a hátunkba. Ezeket nem fizikai fegyvernek kell elképzelni, mégis valódi fizikai fájdalmat képesek előidézni. És a legtöbben - anélkül, hogy tudnánk róla - hordozunk ilyen pszichikai fegyvereket étertestünkben. Ezért fontos, hogy megtanuljunk átkot levenni, és a tőröket eltávolítani.



Átok levétele, és a tőrök eltávolítása

Ezt a módszert alkalmazhatjuk saját magunkon, és másokon egyaránt. Ügyeljünk arra, hogy a hátunk ne érjen semmihez, még a széktámlához sem. Inkább hajoljunk alaposan előre, vagy feküdjünk oldalra, hasra. Hívjuk Rafael és Michael arkangyalokat, és kérjük, hogy legyenek velünk. Lélegezzünk mélyeket, majd lassan fújjuk ki a levegőt!




Fontos, hogy készen kell lennünk arra, hogy elengedjük a haragot. Képzeletben kezdjük el kiszedegetni minden tőrt, kardot, éles, és fájdalmat okozó tárgyat a hátunkból, vagy éppen abból a személyből, akivel dolgozunk. Miközben szedegetjük ezeket a tárgyakat, meglepődhetünk, mert egyszer csak meglátjuk, ki küldte őket belénk. Bocsássunk meg neki, amennyire csak tőlünk telik, ezzel is elősegíthetjük a gyógyulást. Amikor már minden tőrt kiszedtünk, akkor minden átok teljes feloldásra kerül, az idő minden kiterjedésében. Rafael ilyenkor egy zöld színű gyógyító folyadékkal locsolja meg sebeinket, amelyek szépen, lassan begyógyulnak.

Gyógyulásunk alatt Michael arkangyal bíborszínű gumipajzsot von körénk, ez biztosítja majd a későbbiekben, hogy minden további támadás lepattanjon rólunk. Amikor pedig lepattan, a támadó energia átalakul szeretetté, és visszatér küldőjéhez, hogy nála is bekövetkezhessen a gyógyulás.



Immár teljesen tiszták vagyunk, mondjunk tehát köszönetet az arkangyaloknak!


Meditációk


Vonulj vissza magadba, és figyelj! Ha még nem találod magad szépnek, tedd azt, amit egy szobrász cselekszik a megszépítendő szoborral: itt levág egy darabot, ott simít egyet, az egyik vonalat lágyabbá, a másikat nemesebbé teszi mindaddig, amíg nem mutatkozik szép ábrázat. Tégy te is így: nyesd le mindazt, ami túlzott, egyenesítsd ki azt, ami görbe, világítsd meg mindazt, amit árnyék takar, tégy mindent szépségtől ragyogóvá, és ne hagyd abba szobrod csiszolgatását mindaddig, amíg nem tündököl az isteni ragyogás tulajdonságával, amíg nem látod biztosan megalapozva a végleges jóságot a makulátlan szentélyben.

Plotinus A Szépségről (fordította Stephen MacKenna)



James Ingall Wedgwood 1883-ban született Londonban, és 1951-ben halt meg Farnhamben. A híres Wedgwood család tagja volt, amely család több generáción keresztül szerzett hírnevet a művészetek, a tudomány, az ipar és a köz szolgálatának egyéb területein. Fiatal korában egyházi zenét és orgonatechnikát tanult, majd később (tudományos) doktori fokozatot szerzett a l’Université de Paris egyetemen az e tárgyban írt tankönyv révén, amelyet még ma is használnak. 1904-ben mélyen érintette Dr. Besant előadása, így csatlakozott a Teozófiai Társulathoz, és 1911-ben az Angol Szekció főtitkára lett. A meditációról írt felbecsülhetetlen értékű kis könyvének utánnyomását már halála előtt tervezték. Azok, akik iránta felelősséget éreznek, tudják, hogy barátai úgy kívánnák, hogy a könyvecske ne jelenjen meg az írót megillető elismerés nélkül, mellyel tanítványok és jelöltek tartoznak szerte a világon. A könyv kiadatása csak része az írónak kijáró tiszteletnek, ami folyamatosan megilleti azért, amit nem csak azokért tett, akik őt ismerték, de az egész emberiségért. London, 1951, május.



Meditáció kezdőknek
– Mi a meditáció

– Az első lépések

– Meditáció a testekről

– A fentiek még kidolgozottabb formája

KONCENTRÁCIÓ

MEDITÁCIÓ

–a szimpátiáról

– a tudatosság tágításáról

KONTEMPLÁCIÓ

A MESTER KERESÉSE

JELLEMÉPÍTÉS
A MEDITÁCIÓ ELŐSEGÍTÉSE FIZIKAI ESZKÖZÖKKEL

– testtartás

– légzés és egyéb módszerek

– idő

– pozitivitás és lelki fejlődés

– relaxáció

– a szolgálat útja



A Teozófiai Társulat szellemi irányvonalában lényeges elem a meditáció iránti állandó érdeklődés, és sokan igényelnek segítséget és útmutatást, ami annak gyakorlatát illeti. Sokan vannak, akik szeretnék megtanulni a meditálást, és a jelen javaslatok közzététele ennek a komoly szellemi elkötelezettségű tábornak megsegítése reményében történik. A jelen útmutatá-sok elsősorban teozófusok számára íródtak, bár azok számára is segítségül szolgálhatnak, akik a teozófia szó alatt értendő életfilozófiát még nem sajátították el. Ezt a módszert alapos megfontolás előzte meg, mivel a szerző úgy véli, hogy a meditáció komoly gyakorlata nem kezdhető meg mindaddig, amíg a tanítvány nem sajátította el a teozófiai könyvekben lefektetett tanításokat a gondolat és érzelem kontrollálásáról és alkalmazásáról, és nem emelkedett ki az okkultizmus dilettáns állapotából. Mindaddig több haszna származik a szent könyvekben való elmélyedésből vagy a különféle exoterikus vallásokban lefektetett kezdeti módszerek gyakorlásából. Haladó tanítványoknak, más tanulási módszert követve, a szerző nem ad írásbeli útmutatást.



Mi a meditáció
A meditáció célja abban a törekvésben áll, hogy az ébredő tudatba, azaz az elme normál aktivitású állapotába bevigyen bizonyos ráébredést az éles tudatosságra, a törekvés ereje által létrehozzon egy csatornát, amelyen keresztül az isteni és szellemi princípium – a valóságos ember – az alacsonyabb személyiséget megvilágosítja. Az elme és érzékek kinyúlása egy eszményi felé, és a bebörtönzött alacsonyabb tudatosság ajtóinak megnyitása ennek az eszmének befolyására. ’A meditáció’ H.P. Blavatsky szerint ’a belső ember kimondhatatlan vágyódása a végtelenre’. A kiválasztott eszmény lehet elvont – lehet egy erény, mint a szimpátia vagy az igazságosság, lehet a Belső Fény gondolata, azé az Isteni Lényegé, amely az emberi természet legbensőbb valója: amely lehet csupán egy halvány és tompa érzékelése a bennünk lévő legmagasabbrendűnek, vagy az eszmény egy Mester, egy Isteni Tanító képében is jelentkezhet – valójában bárki személyében testet ölthet, akit tiszteletünkre és csodálatunkra méltónak tartunk. Következésképp a meditáció tárgya és módja az egyén temperamentuma és ’sugara’ szerint nagymértékben különbözhet. De minden esetben a lényeg a lélek felemelése isteni forrása felé, az egyéniesült én vágyakozása, hogy eggyé váljon az Egyetemes Énnel.



Az első lépések
A meditáció első lépése annak a gondolatnak az ápolása, míg megszokottá nem válik, hogy a fizikai test a szellem eszköze. Azok, akik éppen hogy megismerkedtek a teozófiai gondolattal, először nehéznek találják nézőpontjuk megváltoztatását; számukra a lélek és a szellem nem valóságosak. A síkok és testek, amelyekről a teozófiai írók beszélnek azon törekvésükben, hogy világosan és tudományos pontossággal adjanak némi betekintést az emberi lét misztériumaiba, sematikus könyvábrák kifejezésmódjával vannak emlékezetben őrizve, minden egyes név a memória erőfeszítésével felidézve. A fizikai test az egyetlen érzékelhető valóság, és a fizikai feletti, a homályos, a ködös, egy pusztán intellektuális fogalom. Azonban fokozatosan, csaknem észrevehetetlenül ez az érzés megszűnik és a fizikai feletti érzékelése lassan beszűrődik a fizikai agyba és élettel telíti azt, ami megelőzőleg pusztán intellektuális elmélet volt. Ennek oka nem is olyan távoli. Teozófiai könyvek olvasása azt jelenti, hogy az egyén kapcsolatba kerül erőteljesen serkentő erőkkel az archetípusok világában, a magasabb testekről való olvasás arra irányítja a figyelmet, hogy felébressze az öntudatosságot azokban.

Az asztrális sík és az asztrális test iránti érdeklődés és azok tanulmányozása fokozatosan felébreszti a tanulmányozót azon a síkon a fizikai alvás alatt. A magasabb testek nagyobb aktivitásra serkentését elősegíti, ha a tanulmányozó a fizikai feletti síkon fejlettebb egyének aurájában tartózkodik. Természetes következményként a belső természet ilyen kiterjedése kezdi megváltoztatni az ébredő tudatosságot, a Felsőbbrendű Ember tudása lassan leszűrődik a fizikai agyba, és a tanuló úgy találja majd, hogy életfelfogása nagy változáson megy keresztül. A tudatosság kitágulása észrevehetővé válik, a gondolkodás és érzés új távlatai nyílnak meg előtte, környezete az életben új jelentőséget ölt, mivel annak tudatára ébred, és a Teozófia igazságai intellektuális elméletből szellemi tapasztalatokká válnak.

Röviden ez a fokozatos tudatkiterjesztés ésszerű magyarázata, amely a legtöbb teozófus korai tapasztalásaként érkezik el azok esetében, akik valóban komolyak. Ez a folyamat és ébredés az anyag útján gyorsítható. ’Segítsd a Természetet!’, – mondja a Csend Hangja – ’és dolgozz vele együtt, és a Természet akkor egyik teremtőjének fog tekinteni és engedelmeskedik.’ Egy modern tudós ugyanezt az igazságot ismételte meg a következő szavakkal: ’A Természet engedelmességgel győzhető le’. Meg kell értenünk a Természet törvényeit, és azután helyesen megválasztva és alkalmazva engedelmes szolgáinkká válnak. Ami lassan és fokozatosan történik a dolgok természetes menete szerint, az szándékosan siettethető értelmes és jól irányított törekvéssel. Ebből eredően a tanulónak ez az első gyakorlata a meditációban tekintetbe veheti a Felsőbbrendű Ember tudatos megvalósításának célját, mint odaillő célt. A következő gyakorlat egyike a jelen író által jó eredményekkel alkalmazott módszereknek, amelyeket mindaddig gyakorolt, ameddig folytatásuk szükségtelenné nem vált.



Meditáció a testekről
Kezdje a tanuló a fizikai testre gondolással, majd fontolja meg, hogyan lehet kontrollálni és irányítani azt, és válassza el magát gondolatban a fizikai testtől, úgy tekintve arra, mint egy hordozóra, és képzelje el magát néhány percre, mint aki az asztrális testben él. Majd váltva, gondoljon arra, hogy kontrollálni tudja érzelmeit és vágyait, és erős törekvéssel utasítsa el az asztrális testet és fogja fel, hogy ő nem ez a test, amely hevesen hullámzik és viaskodik szenvedélyekkel, vágyakkal és érzelmekkel. Ezután képzelje el magát, mint aki a mentális testben él, mint aki képes ellenőrzése alá vonni gondolatait, és képes bármely neki tetsző tárgyra irányítani elméjét, majd ismét erőteljesen utasítsa el a mentális testet.

Most a tanuló szárnyaljon a szellem szabad légkörébe, ahol örök béke van, és egy ideig ott megpihenve nagy intenzitással törekedjék elgondolni, hogy Az az igazi Én. Most szálljon le ismét, magával hozva a szellem békéjét a különböző testeken át. Képzelje el a mentális test auráját, amint körbeveszi, és engedje szétáradni a béke hatását, azt megerősítve, hogy ő az Én, aki szolgáló eszközeként használta a mentális testet.

Majd szálljon le az asztrális testbe, árassza szét a béke sugarát az asztrális testben, bizonyítva, hogy az érzelmeket szolgálójaként használja, és végül térjen vissza a fizikai testbe azt eszköznek ismerve el, mint az isteni béke egy központját, bárhol is van a világban. A gyakorlat először furcsának és kevéssé gyümölcsözőnek tűnhet, mivel még a fizikai test az erőteljes valóság, és a gondolat és az érzés még hajlamosít arra, hogy a fizikai agy termékének legyenek tekinthetők.

A kezdőnek nem szabad megfeledkeznie arról, hogy évek gondolkodási szokásait kísérli meg feloldani, ezért nem lehet türelmetlen, azonnali eredményt várva. Jelentős idő telhet el, amíg belső látása csalhatatlan bizonyossággal igazolja a benne rejlő magasabb erőt, amely cselekedeteit igazítja és életfolyását formálja. Egészen természetes, hogy öncsalástól tarthat, attól a gondolattól, hogy lépésről lépésre képzelet szülte hiedelmek áltatják, amelyeknek nincs valóságos alapjuk. A kiegyensúlyozott elme szempontjából a kezdeti állapot messze a legnehezebb, mivel természetes óvatosság kíséri az ismeretlenben történő kockázatos vállalkozást, és hajlam a mentális visszavonulásra veszély gyanúja esetén.

Mindazonáltal ésszerű megfelelő próbának alávetni egy olyan rendszert, amelyet az ókor legnagyobb elméi részletesen kifejtettek, az összes nagy vallás előírt, és a mai kor kiváló, épelméjű és őszinte emberei tanúsítottak. Egy kicsit is állhatatos és következetes gyakorlat elvezet bizonyos eredményekhez. Hogy mennyire pontosak és milyen gyorsan következnek be ezen eredmények, az természetesen az egyén vérmérsékletének, iparkodásának és lehetőségeinek függvénye.



A fentiek egy kidolgozottabb formája
Amint a kezdő jobban megismeri a fent vázolt meditációt, elkezdheti azt kidolgozni temperamentuma szerint. Segítségére lehet a zongorára és a zongoristára vonatkozó hasonlat. Ahogy a zongora hangokat, előírt zenét ad ki, úgy az agy és a fizikai test is gondolkodásnak, érzésnek és elrendelt tevékenységnek ad kifejezést. Azonban a zongorista az, aki önmagát kifejezi a hangszer közvetítésével.

Ugyanilyen módon tesz a fizikai test (akaratlagos tevékenysége során), anélkül, hogy visszajelezne a Felsőbbrendű Embernek. Gondolatban elválasztva magát a fizikai testtől, és megvizsgálva azt az elme hűvös ítélőképességével, észlelnie kell, hogy a fizikai test csak egy eszköz, szerszám, egy húsból való öltözet. Azért, hogy a tudatosság, amely a szellem megnyilatkozása, érintkezhessen a fizikai világgal, egy fizikai anyagú tabernákulumban kell lakoznia, rokonságban a fizikai világgal, mivel a tudatosságnak csak egy fizikai hordozója képes rezonálni fizikai dologgal. A fizikai világból nyerhető tapasztalathalmazzal, és a fizikai hordozó fokozatos formálásával a szellem kibontakoztatja veleszületett erőit a látensből a potenciálisba.

Ezután eltűnődhet azon, hogyan lehet ellenőrzés alá vonni és irányítani azt, hogyan reagál az őt uraló intelligencia – az Én – parancsaira. Így elválasztva magát attól gondolatban, képzelje el magát néhány pillanatra, mint asztrális testben élőt. Gondolja el, hogy az asztrális test nem az igazi énje. Tudja irányítani érzelmeit és vágyait, szabályozni az érzések játékát. Érzelmei csak egyik aspektusa a tudatosságának, amelyek az asztrális test határain belül működnek, amely viszont az asztrális sík anyagából való felépítmény, hogy a benne rejlő tudatosság kapcsolatba léphessen vele. Ő maga nem ez az emóciókat, szenvedélyeket és vágyakat árasztó viaskodó test. Nyugodtabb pillanataiban tudja, hogy az emóciók hullámzása felett áll. Szenvedélyeinek, féltékenységének, félelmének, önzésének és gyűlöletének szeszélyei, ezek mind nem ő, csak az érzelmek játéka, amelyek kicsúsztak irányítása alól, ahogy egy agár bújik ki pórázából. Szíve legbelsejében tudja, hogy mennyi van ezekből már irányítása alatt, úgy türelmes kitartás segítségével és komoly törekvéssel idővel valamennyi megfelelő keretek közé szorítható, és elnyerhető az érzelmek feletti uralom. Ilyen helyzetben mintegy érzékein kívül állva, letekintve tevékenysége egész működési körére, képzelje magát mentális testben élőnek.

A kezdőnek nem nehéz elválasztania magát a fizikai és érzelmi testektől – a szokványos morális gyakorlatok során megtanulta a cselekvést és heves érzelmet ellenőrzés alá vonni és irányítani – de valószínűleg sohasem tanult a gondolat erejéről, ezért először nehéznek találja majd gondolatai irányítását. Még csak arra képes, hogy elméjét bármely tetszőleges tárgyra irányítsa, és türelmes kitartás útján megtanulhatja azon rögzíteni. Végső soron annyi uralmat nyert elméje irányításában, hogy már el tudja engedni tetszése szerint a nem kívánatos gondolatot. És a különböző állapotokon áthaladva felemelkedhet annak szemlélődéséig, amely a szavakon túl van, kimondhatatlan, való és szent, saját létének szentélyét elérve, az oltárt, ahol az Isteni Shekinah maga manifesztálódott, és magával viszi annak ragyogását az érzékelés külső világába. Ha a tanuló meditációja és a nap folyamán gyakran ismételt gondolatai által odáig felnő, hogy magára, mint a Belső Emberre tud tekinteni, aki kívül a világban eszközként használt fizikai testével működik, eljuthat a meditáció még kidolgozottabb és tudományosabb formáihoz. A meditáció részleteinek és fázisainak teljesebb megértésével kezdje meg munkáját, úgy tekintve azokra, mint a szellemi frissítés és növekedés eszközeire, valamint a csökönyös elmével és érzésekkel való vívódás tudományára.



Koncentráció
A meditációt gyakran három részre tagolják: koncentráció, meditáció és kontempláció. Még tovább lehet osztályozni, de itt egyrészt szükségtelen, másrészt a tanulónak észben kell tartania, hogy a meditáció egy életen át tartó tudomány, és nem várhatja el, hogy korai erőfeszítései révén eljusson a tiszta kontempláció fokozatáig. A koncentráció abból áll, hogy az elmét egy gondolatra irányítjuk, és ott tartjuk. Patanjali, a klasszikus hindu Jóga Aforizmák szerzője úgy határozza meg a jógát, mint ’a gondolkodási elv változtatásának megakadályozását’. Ez a meghatározás alkalmazható a koncentrációra, habár Patanjali valószínűleg tovább megy, és belefoglalja az elme képalkotási képességének, valamint minden konkrét gondolat kifejezésének szüneteltetését is, így gyakorlatilag a puszta koncentráción túlhaladva egészen a kontemplációig jut.

A koncentrációra való képességhez az szükséges, hogy megszerezzük az elme feletti irányítást, és fokozatos gyakorlás során működési tartományát leszűkítsük, amíg egypontosítottá nem válik. Bármilyen eszme vagy tárgy kiválasztható a koncentrációhoz, és a kezdeti lépés az, hogy minden mást ki kell zárni az elméből, ki kell iktatni a tárgytól idegen gondolatáramlatot, amely mint a filmvetítő villogó képhalmaza táncol az elme előtt. A legtöbb gyakorlat kezdetben bizonyára az ismételt gondolatkizárásra irányul, és az erre való törekvés kiváló gyakorlat. Van azonban a koncentráció elérésének egy másik, erőteljesebb módja, amely abban áll, hogy annyira érdekli a kiválasztott téma a tanulót, és oly mértékben elmélyül abban, hogy minden más gondolat ténylegesen kizáródik elméjéből. Ezt napi életünkben folyamatosan tesszük öntudatlanul, a szokás erejével. Levélíráskor, elszámolások készítésekor, súlyos döntések meghozatala során, komoly problémákra gondolva ezek a dolgok úgy lefoglalják az elmét, hogy többé-kevésbé burkolt koncentrációs állapotot gerjesztenek.

A tanulónak meg kell tanulnia ezt akaratlagosan létrehozni és sikeresebben teheti, ha külső tárgyakra fordít figyelmet, a megfigyelés erejének és szokásának fejlesztésével. Vegyen a tanuló bármilyen tárgyat – egy tolltartót, egy itatóspapírt, egy falevelet, egy virágot – és figyelje meg megjelenésük és alkatuk részleteit, amelyek mellett rendszerint észrevétlenül megyünk el, sajátosságait vegye egytől egyig lajstromba, és a gyakorlatot magával ragadó érdeklődéssel tekinti majd. Ha a tárgy előállításának vagy kialakulásának folyamatát képes tanulmányozni, az érdeklődés még növekedhet. A természetben semmi sem teljesen unalmas vagy érdektelen, és ha valami úgy is tűnik nekünk, a hiba a mi érdektelenségünkben keresendő, ha megnyilvánulásuk szépségét és csodáját elmulasztjuk értékelni.

Segíti a koncentrációt, ha hangosan ismételjük az elménken átcikázó gondolatokat. Így: ez a tolltartó fekete, visszatükrözi az ablakon átszűrődő fényt felülete egyes részeiről, kb. 7 hüvelyk hosszú, hengeres, felülete mintázott, ágmintás, sűrűn rovátkázott, stb., tetszés szerint. Ily módon a tanuló megtanulja kizárni a tágabb világot és magát választása szűkebb világában elhelyezni. Ha ezt sikerrel teszi, elér egy bizonyos koncentrációs fokozatot, mivel nyilvánvaló, hogy még sok váltakozó gondolat halad át elméjén, habár valamennyi a tolltartó témájában. A hangos beszéd segít gondolatáramlatát lelassítani, és megakadályozza elméje kószálását. Még tovább tudja szűkíteni fokozatos gyakorlás útján a gondolatkört, amíg eléri az elmének a szó szoros értelmében vett egypontosítottságát.

A fenti gyakorlat valamiképp olyan természetű, mint a kiképzési útmutató, egyfajta kimerítő alkalmazást igényel, amely ridegnek tűnhet a tanuló számára, mivel kevés érzelmet fakaszt. Egy másik koncentrációs gyakorlat is végezhető párhuzamosan, de annak részletezése előtt eláruljuk, hogy az előbbi gyakorlat a tanuló pályafutásának bizonyos állomásain tökéletesen elsajátítandó. Ennek bizonyos mértékű elsajátítása előfutára a sikeres vizualizálásnak, annak a mentális erőnek, hogy pontos részletességgel leírjunk egy tárgyat anélkül, hogy szemünk előtt lenne.

A pontos vizualizálás szükséges eleme az okkult módszerekben jártas tanulók által végzendő munka jelentős részének, mint például a gondolatformák szándékos felépítése és az elme szimbólumalkotása. Ennek megfelelően a valóban komoly tanuló nem fogja elhanyagolni a munkának ezt az ágát nehézsége miatt, és mivel az szellemi erőfeszítést igényel. Ugyancsak dolgozik a vizualizáláson, megfigyelve és tüzetesen tanulmányozva egy tárgyat, becsukott szemmel igyekszik róla egy mentális képet felépíteni.

A második fentebb említett módszer az, ha nem egy fizikai tárgy, hanem egy eszme a koncentráció témája. Ha valamely erényt veszünk, annak megvan a tanítvány lelkesedését és odaadását kiváltó előnye, és ez fontos a gyakorlat kezdeti szakaszában, amikor a kitartás és állhatatosság gyakran súlyosan próbára van téve. Továbbá az erőfeszítés beépíti az erényt a jellembe. Ez esetben a koncentráció főleg az érzésekre való koncentrálás, és kevésbé szembetűnően mentális folyamat. A tanuló arra törekszik, hogy újra felidézze magában az erényt, legyen az például szimpátia, amelyet célul tűzött ki, és egyetlen érzéshez való ragaszkodás segítségével és akaraterejével végső soron sikerül szimpátiát éreznie. Könnyebb érzésben egypontosítottnak lenni, mint gondolatban, mivel az utóbbi nehezebben megfogható és aktív, de ha az érzés intenzív koncentrációja kiváltható, az elme bizonyos mértékig követi majd.



Meditáció
Áttekintve a koncentrációt, most rátérhetünk témánk második fő fejezetére, nevezetesen a meditációra. A meditáció egy témán való elmélkedés művészete, annak az elmében különböző oldalakról és különböző vonatkozásokban történő megvilágítása. Tulajdonképpen a meditációs szakasz nem követi egyenesen az elme egypontosítottságát, ahogy arról fentebb szóltunk, inkább követi az összehasonlító koncentrációt, amely száműzött az elméből minden, a figyelem egyetlen tárgyától idegen gondolatot, de a koncentrációban való hatékonyság szükséges, mivel a meditáció minden egyes ágazata igényli azt.

Nem szükséges a meditáció további meghatározásaival foglalni a helyet, egyenesen rátérhetünk bizonyos gyakorlati sémákra, amelyek világosabban szemléltetik annak természetét és módszerét, mint az elméleti értekezés. Fent érintettük a szimpátia gondolatát, és azt alkalmazhatjuk is a meditáció tárgyaként.



Meditáció a szimpátiáról
Gondoljunk arra, hogy minden más erényhez hasonlóan ez is az isteni tudatosság egy tulajdonsága, kíséreljük meg megérteni természetét és célját a világban, tekintsük úgy, mint összekötő erőt, amely egyesíti az egyik egyéniesült ént a másikkal. Hasonlítsuk össze a szeretettel; a szimpátia magában foglalja a másik megértését, és azt a képességet, hogy helyzetébe bele tudjuk élni magunkat, a szeretetnek nincs szüksége ilyen megértésre, másrészt a szimpátia teljes kifejezése erős belső motivációs képességet igényel, amelyet a szeretet egymaga tud nyújtani.

Képzeljük el az isteni szimpátiát, amint az a világba patakzik az eszményi emberen keresztül – Krisztus vagy a Mester – és ez valakinek az egyéni énje felé irányul. A tanuló erős törekvéssel merüljön meg ebben a Mestertől sugárzó kimondhatatlan hatású áradatban, és törekedjen elérni odaadásának tárgyát. Így elérhető lehet a kontempláció. Majd gondoljon úgy erre az erényre, ahogy azt a barátai és szerettei felé alkalmazza a mindennapokban, és azok felé is, akik több megértést igényelnek. Képzelje el egytől egyig őket maga előtt, és ölelje körül őket a rajta átáradó hatással. Egy másik és kidolgozottabb meditációt lehet azoknak ajánlani, akik nem képesek egy gondolat mellett kitartani egyetlen pillanatra sem.



Meditáció a tudatosság tágítására
A tanuló növelje tudatosságát és szemlélődjön a világegyetem roppant óriási voltán, a csillagos égbolton, a naplemente lágy ragyogásán, a végtelenül parányi atomban, mint ereklyében rejlő kozmosz gondolatán, amihez segítségül használhatja a testeken keresztüli emelkedés módszerét, amelyet előbb írtunk le e tanulmányban. Majd irányítsa gondolatait a legmagasztosabb vágyakozással rendszerünk Logoszához, és képzelje el az egész rendszert, mint tudatosságában levőt: ’Benne élünk, mozgunk, bírjuk létezésünket’. Majd véghezviheti azt a gondolatmenetet, amelyet Mrs. Besant fejtett ki’On Moods’ (A létformákról) című értekezésében, nevezetesen, hogy habár természetesen úgy gondolhatnánk a Hierarchia magasztosabb tagjaira, mint tőlünk legtávolabb levőkre, és törekvésünkkel elérhetőkön csaknem kívül levőkre, mivel ők távol vannak a kicsinyes emberi érdekektől, valójában az ellenkezője igaz: a szó szoros értelmében a legközelebbi kapcsolatban vagyunk a Logosz mindent átölelő tudatosságával.

A tanuló segítséget lelhet, ha az aura növekvő méretére gondol, minthogy szellemi fejlődést ért el, az átlagemberekére, a tanítványokéra, a beavatottakéra, a Mester aurájára és a szoros tudatossági kapcsolatra Mester és tanítványai között, és másokéra, akiket segít, Lord Buddha aurájára, amely a hagyomány szerint személye körül három mérföldre terjedt ki. Így emelkedve elgondolkodhat olyan lényről, akinek tudatos auramezője az egész planétánkat övezi, és az Egy-ére, aki körülöleli egész planétánkat és az egész rendszert, ahová tartozunk. A szó szoros értelmében igaz, hogy minden cselekedet, minden érzés és minden gondolat, amelynek kifejezést adunk, része Neki, sőt, emlékezetünk is része az Övének, mivel az emlékezet vajon nem a természet akasha feljegyzéseinek megérintési képessége-e, amely vajon nem Önvalójának kifejezése-e?

A tanuló tovább haladhat azon értékeken elgondolkodva, amelyet Isten megnyilvánulásával társítunk az Ő világában, vegyük az igazságosságot, szépséget, szeretetet, hogy a Legfelső igazságossága megnyilvánul a természet megváltozhatatlan törvényeiben, az energia-megmaradás, Newton hatás-ellenhatás törvényében, a Karma ítélettörvényében, amely minden embernek megadja tetteiért a méltó ellenszolgáltatást. Gondolkozzon el, milyen hitvallást foglal magában a Karma, a kéz, amely súlyos ütést mér, a sajátunk, saját halott múltunk ismételt visszatérése az életbe, és ilyen meggondolásokból nyerjen elégedettséget azzal, ami van, vagy azzal, ami bekövetkezhet. Gondoljon arra a számtalan kapcsolatra, amely e törvény alatt ember és ember között létesült, Isten tervének szövése a világmindenségben, és lássa ebben a sokrétű összefüggésben a tökéletes igazságosság állandó törvényét.

Majd a szépségtől afelé fordulva, amit az ember hozott létre, a képzelet szárnyain felemelkedhet, és szemlélődhet az emberi művészet azon mesterművei felett, amelyek az isteni birodalom határát súrolják, mivel való igaz, hogy az anyagok a művész kezében a természet isteni erői. Így a zenében a hang hatalmas struktúrái sok árnyalatban tükrözik vissza a természet őstípusi erejét, amely a Gandharvas lángoló seregein keresztül árad ki, felfedve az ember előtt a rejtett Szó hatalmát, és újból felemelve őt isteni öröksége birodalmába. A Legfelső együttérző szeretetében megvan minden emberi szeretet és féltés forrása. A szellem szemében a női szépség nem ad okot az érzéki vágyakozásra, hanem Isten gyermekeként, és a Legfelső szépségének megnyilvánulásaként méltányolandó. Egyfajta szeretet azonban átível az univerzumon, amely az Isteni Atyának teremtményeire ráruházott szeretete, ez az az őserő, amelynek elsődleges teremtő aspektusa vonzza össze a lelkeket az Egy Lét egységébe.




Kontempláció

A kísérletező kezdő számára az eddig említett meditációs módszerek először valószínűleg alig tűnnek többnek intellektuális gyakorlatoknál, amelyek többé vagy kevésbé érdekesek számára vérmérséklete és azok érzelemkiváltási képessége szerint. Ha azonban kitartóan törekszik, és mélyebben hatol a nagy gondolat szépségébe és csodájába, látni fogja, hogy fokozatosan szerez meg valamit a személyi szellemi tapasztalatból, amely áthidalja a szakadékot a tudás embere és a bölcsesség embere között, és elér valamennyit abból a belső békéből és lelki rajongásból, amelyről St. Alphonsus de Liguori úgy beszél, hogy a meditáció ’áldott kohó, amelyben a lelkeket az isteni szeretet lobbantja lángra’. Mivel a meditáció összehangolja a testeket, amelyekben dolgozunk, lehetővé téve, hogy a szellem fénye leragyogjon, és megvilágítsa tudatosságunk sötét zugait. Lecsendesíti személyiségünk háborgását – az elmét, az érzelmeket, az agy nyugtalan tevékenységét – és az alsóbb testek rezonálása következtében lehetővé teszi, hogy az ego befolyásolja a személyiséget.

A tanuló így gazdagodik szellemi tapasztalásban, és a tudatosságnak új fázisai nyílnak meg benne fokozatosan. Arra törekedve, hogy eszményképén rögzüljön figyelme, rögvest észreveszi, hogy az eszménykép hatása reá sugárzik, és amint egy kétségbeesett kísérletet tesz, hogy elérje rajongása tárgyát, egy rövid pillanatra megnyílnak számára az ég kapui, és egynek fogja látni magát eszményképével, elárasztva a beteljesülés üdvösségével. Ezek a kontempláció és egyesülés fázisai. Az előbbi a feljutás elérése, túlhaladás az elme formálisabb alakzatain, az utóbbi a szellemi extázis elérése, mikor a személyiség nyúlványai lehullanak, és a különváltság minden árnyéka megsemmisül a keresőnek és tárgyának teljes egyesülésében. Hiábavaló lenne ilyen tapasztalatok további leírásának kísérlete, mivel vajon nincsenek-e ezen tapasztalatok a kifejezhetőség határain túl? A szavak csak jelzőtáblákként szolgálhatnak, kijelölve az utat ahhoz, ami kimondhatatlanul káprázatos, hogy a zarándok lássa, merrefelé irányítsa lépteit.




A Mester keresése

A fent körvonalazott meditációs módszerek jó alapként szolgálnak a kezdő számára, és ha lelkiismeretesen követi azokat, feltétlenül jó eredményekhez vezetnek. Az eredmények pontossága az egyéntől függ. A szellemi tapasztalatok beleszövése a belső életbe siettethető, ha élünk a teozófusi előjog bizonyos lehetőségeivel. Egyetlen komoly tanuló sem tölthet el hosszú időt a Teozófiai Társulatban anélkül, hogy ne látná azt a tényt, hogy az egész szellemi felépítmény alappillére a Mesterekről való felfogás, akiknek ereje a Társulat éltető eleme.

Elmondták nekünk, hogy a Társulatot a Nagy Fehér Testvériség tagjai alapították, hogy bizonyos értelemben eszközül szolgáljon számukra a világban; ha ez így van, akkor a teozófus lehetőségei felülmúlhatatlanok. A kezdőre marad ennek a nagyjelentőségű ténynek a bizonyítása sajátmaga számára, mivel mások már őelőtte tanúsították. Először Mrs. Besant utalt arra, amit az egyik Mester mondott, hogy amikor egy személy csatlakozik a Teozófiai Társulathoz, akkor kapcsolatba kerül az Idősebb Fivérekkel, akik munkáját kicsiny életfonallal irányítják. Ez egy magnetikus kötelék a Mesterrel. A tanuló fáradságos törekvéssel, odaadással és önzetlen szolgálattal erősítheti és nagyobbíthatja ezt a fonalat, míg az az élő fény vezetékévé nem válik.

A Mesterek azokat fogadják el tanítványnak, akik a szükséges speciális tulajdonságokkal rendelkeznek. Az a tény, hogy csak kevesen érik el ezt a kivételes előjogot, nem szabad, hogy a komoly tanulót elriassza, mivel sokan vannak a tanítványsági fokozat alatt, akik iránt a Mester érdeklődést mutat, és akiket időről időre segít általában vagy külön figyelemmel. Valójában azt lehet mondani, hogy a Mesterek erejének állandó nyomása áll a Társulat mögött, így azok a tagok, akik megnyitják magukat, vezetékké válhatnak, amelyen keresztül az erő áramolhat, amely lehetővé teszi számukra, hogy a Mester nevében tegyenek meg nagyobb dolgokat, mint amilyeneket saját maguk lennének képesek megtenni.

Mindezt látva a komoly teozófus szellemi lelkesedésében minden valószínűség szerint el szeretné érni a Mestert, mint szellemi törekvései rangsorában a legfenségesebb eszményképet. Hogyan lásson hozzá ennek a feladatnak az elvégzéséhez? Először is odaadó szolgálattal úgy a mindennapi életben, mint a Társulatban, amely a Mester fizikai eszköze. Hogyan járjon el?

Erről később többet is mondunk majd. Elképzelhet magának egy ideális embert, egységbe foglalva benne a tanuló számára legvonzóbb jellembeli értékeket és képességeket, arra törekedve, hogy az ő nevében hajtsa végre cselekedeteit, és őt érje el meditációjában. Mások konkrétabb módszert választanak, és arra törekszenek, hogy a Nagyokat azokon keresztül érjék el, akik már tanulók vagy tanítványok a külső világban. Vegyük például azokat, akik előttünk járnak, mint a teozófiai mozgalom széles körben elismert vezetői. Ezek a vezetők képviselik sokunk felé a Mestereket, akik a Társulat mögött állnak, és nagyhatású befolyásuk vezetékei a Társulat felé. Igaz, néhányan nem kedvelik túlságosan a hősimádatot és a személyek iránti odaadást, az ilyen idegenkedés túl gyakran üti fel a fejét, múltbéli letört reményekből, csalódottságból fakadhat, míg más esetekben kétségkívül alapos okkal, vérmérséklettől függően. Az ember mutathat és mutat is fel tökéletlenségeket, a keresőnek semmiképp sem szabad ezeket utánoznia, sem nem szükséges emiatt gondban lennie, mivel nem ez az, amit nagyra becsül az egészben. ’Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Lélek temploma, amelyet Istentől nyertetek …’ (szt. Pál I. Kor.lev. VI.19.).

Azok a tulajdonságok, amelyeket egy emberben csodálunk, az Isteni Fény őt átragyogó megnyilvánulásai, és a csodálat nem más, mint a bennünk levő válasz az eszményire, amelyet a másik emberben kifejezve látunk. Következésképp megengedhetjük magunknak, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyjuk, amit mi másokban hibának tekintünk, és mialatt elkerüljük az ostoba túlzást, hogy azokat /a hibákat/ piedesztálra emeljük, legyünk hálásak az Isteni Fény felderengéséért, amelyeket feltárnak nekünk. Ennek a módszernek, azaz a Mester elérésének előnye, hogy a tanulónak eszményképet ad, amely állandóan megközelíthető, pontosan körülírható és kitapintható. Sokan hangoztatják Lamartine sirámait, hogy olyan Istent igényelne, aki közel áll hozzá és személyes, aki karjaival körülölelhetné a szenvedő emberiséget, és akinek lábát a vezeklő bűnösök megcsókolhatnák. Ugyanez a gondolat más elhelyezésben jelenik meg az ismert szövegben ’…mert aki nem szereti a maga atyafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? ’ (János l. lev. IV.20.) Mindegyik Mester által elfogadott tanítvány, sőt minden egyes győztes, aki áthaladt a beavatások kapuin, a Mester hatásának vezetékévé válik, amelyen keresztül a Mester elérhető. A Mester bizonyos felelősséget vállal érte, és ő a Mester munkájának kihelyezett bástyája a világban. Következésképp bármely neki tett szolgálat bizonyos értelemben a Mesternek is szól, még ha merőben olyan kis dolgokra vonatkozik is, mint munkájának könnyebbé tétele, vagy testi kényelméről való gondoskodás, nagyobb dolgokat nem is említve.

Mindezek vállalása teljesen egyszerű a tanuló számára, aki komolyan fordult az elérendő cél irányába szívében eltökéltséggel. Több módon léphet közelebbi kapcsolatba, mondjuk, a teozófiai mozgalom egyik vezetőjével. Összhangba kerülhet a vezetővel annak előadásai vagy írásai révén. Egy fénykép is segítheti meditációjában, és a nap folyamán rendszeres időközönként elméjébe idézheti a képet, és szerető, odaadó, hálatelt és erőteljes gondolatokat küldhet el.

Két ponton rendkívül óvatosnak kell lennie – nevezetesen, hogy a tanuló elméje legyen tiszta és emelkedett, ne legyen szavakba foglalt gondolatokkal megtelve, ahogyan elméjét eszményképe felé irányítja, ezért előzőleg néhány percet ráhangolásra és gondolatai megtisztítására kell fordítania, másodszor nem lehet önző elvárása viszont-segítség, előny vagy kedvezmény megszerzése érdekében.

Itt nem szabad megfeledkezni egy dologról a meditációban: ha valaki le akar húzni egy eszményképet személyes tulajdonául, vagy félig öntudatosan személyes jutalmazást, képességet vagy más önző eredményt keres, törekvését nem fogja siker koronázni. Amire szükség van, az a teljesen önzetlen törekvés, felemelkedés, semmi egyéb gondolattal, mint az adni akarás imádata tárgyának. Csak akkor nyithatja meg a tanuló magát a magasabb rendű befolyás beáradásának, ha mentes a személyes önzés szennyétől.

Sok siker származhat ezen törekvés mentén, mivel a törvény szilárd, és mivel az eszménykép közelsége valószínűleg erősíti a lelkesedést, mellyel arányosan nagyobb eredmény érhető el. Ha az indíték teljesen tisztán tartott, és ha a Mester gondolata állandóan az elmében van, a tanuló egy napon ráébred, hogy a hatás, amit keres, inkább az ideált megtestesítő személyen keresztül, mint belőle ered, és így fokozatosan felemelheti magát a Mester jelenlétének közvetlen tudatosságába. Lehetséges, hogy az előadás vagy szertartás, vagy ájtatos összejövetel alkalmával inkább válik tudatossá Jelenlét révén, mint a fizikai eszköz révén, mivel a Mesterek gyakran örömmel osztanak áldást személyesen a komolyan tanuló tagoknak. Így látni fogja a tanuló, hogy – habár a Mesterek először pusztán intellektuális fogalmat jelentettek neki filozófiája sémájában logikai szükségszerűségként – ahogy testei fokozatosan alkalmassá fejlődnek a magasabb behatásokra, a Mesterek élő realitássá válnak életében, akiket felismer, és észlel szívében és fejében.




Jellemépítés

Néhány szó szükséges csak a meditáció ezen aspektusáról, mivel mindaz, amit eddig kinyilvánítottunk, ezt is magában foglalja. Egy erényről történő meditáció azt okozza, hogy a személy fokozatosan birtokába jut ennek az erénynek; a testek szándékos elrendezésével, hogy válaszul rezonáljanak az erény gondolatára, ennek a válaszolásnak szokássá tétele, mivel a gondolat minden ismétlésére könnyebb a válasz felidézése. Egy hindu írás nagyszerűen fejezi ki: ’Amit egy ember gondol, azzá válik, ezért gondolj arra, ami örök’.

Különösen ki kell használni az elme képzelő képességét: a kívánt erény kitartó gyakorlásával. Ha a tanuló híján van a bátorságnak, képzelje magát olyan körülmények közé, ahol kiállásra van szükség, és folytassa egy színtéren hősies befejezéssel. A való életben a bátor magatartás gyakorlására adódnak alkalmak, és a bátorság gondolata egyre jobban beleépül az elmébe, és a gyakorlati törekvés orvosolni fogja az eredeti hiányosságot.

Helyénvaló különböző erényeket tenni a meditáció témájául, és az elme gyakorlásával és képzelőerővel akaratlagosan átélhetők. Hibái kiküszöböléséért folytatott küzdelemben hasznos lehet egy javaslat a tanuló számára: a hibákon való tépelődés nem vezet az elme egészségességéhez, sőt elősegíti a betegeskedést és a depressziót, amelyek falként zárják el a szellemi befolyást. Célravezető a gyakorlatban figyelmen kívül hagyni a jellemhibákat, amennyire csak lehetséges, és az egyén teljes törekvésével és lelkesedésével arra koncentráljon, hogy az ellenkező értelmű erényt jellemébe építse.

Egy ismert író és prédikátor ezt az igazságot erélyesen fejezte ki: ’Ne feledd: nem láthatod egyszerre az érem mindkét oldalát! Amikor elcsüggeszt az állati természeteddel való küzdelem, megundorodsz önmagadtól, és gyűlölöd magad, mint javíthatatlant, a legnemesebb gyakorlat értelmi képességed számára, ha az önmagadat jelentő érmét átfordítod, és erőteljesen gondolsz a másik oldalára’. Mondd: ’Én az Úr … vagyok, igazi valóm az Ő Isteni Szelleme’ (Light on the Problems of Life, Archdeacon Wilberforce)

A szellemi életben kevésbé lehet sikereket elérni az alacsonyabb természettel való vad küzdelem által, sokkal inkább hoz sikert, ha növekszünk tudásban a magasabb rendű dolgok iránt és nagyra értékeljük azokat. Ha egyszer már eléggé megtapasztaltuk a magasabb rendű élet üdvösségét és boldogságát, annál inkább halványodnak el, és vesztik el vonzerejüket az alacsonyabb rendű vágyak. Egyszer azt mondta egy Tanító, hogy a vétek miatti bűnbánat leghelyesebb módja előrenézni reményteli bátorsággal, egybekötve szilárd elhatározással, hogy a vétket nem követjük el újra.




A meditáció elősegítése fizikai eszközökkel

Habár a meditáció fontosabb része az akarat, gondolat és érzés irányítása, nyilvánvaló, hogy nem nélkülözhetjük a fizikai testet, így néhány utalás helyénvaló a fizikai síkon való eljárásra, ennek is azon dolgok közé kell tartoznia, amelyek lefoglalják a gyakorlatát megkezdő tanuló elméjét, mint az elmélettől eltérő dolog.




Testtartás

Ahogy bizonyos gondolatok és érzések kifejeződnek a test jellegzetes mozdulatai és taglejtései által, úgy fordítva is, a test helyzete is hajlamos az elme- és érzésállapotot gerjeszteni, és segítheti a tanulót bennük maradni. Ez harmonizálási folyamat, a fizikai test összhangba hozása a magasabb testekkel, és a Természet kívülről ható erőinek játékával.

A meditáció elején a tanuló az e téren szakértők által ajánlott két testhelyzet egyikét veheti fel, ülhet egyenesen egy kényelmes karosszékben, amelynek támlája nem lejt túlságosan, összekulcsolt kezét lábán pihentetheti, lábai egymás mellé téve vagy keresztezve: jobb láb a bal fölött. A testhelyzet könnyed és laza legyen, a fej ne süllyedjen a mellkasra, hanem legyen könnyedén kiegyensúlyozott, szem és száj csukva, és – ahogy egy ismert indiai jóga szerző javasolta – a gerincoszlop, amelynek mentén magnetikus áramlás van, felegyenesedve. Avagy ülhet a tanuló hasonló helyzetben egy kanapén, zsámolyon, keresztbe tett lábakkal keleti módon. A test végtagjainak lezárása is ajánlott a szerzők által, amely meggátolja a magnetizmus kiáramlását, amely természetes jelenség az ujjakból, lábakból, stb.

A keresztezett láb pozitúra valamivel hatékonyabb, mivel a magnetizmus ezáltal felszabadul, és úgy mondják, védőburokként veszi körbe a testet. Ez egy rendkívül kényelmetlen testhelyzet a legtöbb nyugati ember számára, habár keleten – ahonnan a legtöbb modern jógatanítás ered – természetes ülő pozíció, és ahogy egy író szellemesen megjegyezte: ’A kezdeti nehézségek számosak, de jelentősen fokozhatók azok által, akik úgy gondolják, hogy fel kell ölteni a fantasztikus keleti pozitúrákat, hogy bosszantsuk a testet, amelynek nyugodtnak kellene maradnia, ha sikeresen figyelmen kívül akarjuk hagyni. (Meditations, Alice C.Ames)

Egy testhelyzetet nem szabad felvenni nagyon ritka eseteket kivéve: a lefekvést, mivel az természetszerűen hajlamosít elalvásra. Továbbá, az agy nem tud rokonszenvesen válaszolni a fizikai feletti testek rezdüléseire, ha a véráramlás lomha, ezért értékes lehet a hideg fürdő vagy egy gyors séta a reggeli gyakorlat előtt.




Légzés és egyéb módszerek

A fent ajánlott testhelyzetek nemcsak lehetővé teszik, de gerjesztik is a teljes hasi légzést, amint azt a jól képzett énekesek gyakorolják. Benső kapcsolat van a mélyreható meditáció és a légzés között. G. Fox, a philadelphiai, és más quietisták (vallás) azt állítják, hogy a belső légzés képességével vannak megajándékozva. A tényleges gyakorlatban úgy találták, hogyha a test összehangolttá válik a meditáció során, a légzés mélyebbé, rendszeressé és ritmikussá válik, amíg fokról fokra annyira lassú és nyugodt nem lesz, hogy szinte észrevehetetlen. Ezt a hatást észlelvén, az eljárást visszafordította a hatha-jóga, és a légzés akaratlagos szabályozásával össze tudták hangolni a testfunkciókat, végül pedig az elme működését.

Azonban a tanulót figyelmeztetni kell a megkülönböztetés nélküli légzésgyakorlatok veszélyeire, amelyeket az elnyugatiasított jóga irodalom terjesztett szerte szét. Először is mindig veszélyesebb a lelki kultúrában ’lentről fölfelé’ dolgozni, és a fizikai testet átverni ahelyett, hogy a Csend Hangja mélységes tanítását vésnénk szívünkbe: ’Az Elme a Valóság Gyilkosa. A Tanítvány ölje meg a Gyilkost!’. A tanuló jobban teszi, ha megtanul uralkodni gondolatai felett, a raja jóga irányvonala szerint, meditációs törekvéseiben arra hagyatkozva, hogy természetes hatást gyakoroljon a fizikai test fejlődésére, és alakítsa a pszichikai szerveket.

Továbbá, amit büntetlenül lehet gyakorolni egy keleti testben, nem mindig lehet ugyanolyan megfelelően gyakorolni egy nyugati testben, és a légzési gyakorlatok némelyike rendkívül veszélyes, végzetes következményekkel járhat. Elmondható, hogy az egyszerű mélylégzés ellen nincs ellenvetés, feltéve, hogy nem okoz indokolatlan megterhelést a szívnek és a tüdőnek, és ha nem történik kísérlet a gondolatnak a különböző testközpontokra való összpontosítására. Segíthet, ha a tanuló füstölőt éget, mivel az okkult szempontból tisztítja a légkört, a környezetében levő szép színektől és képektől is kaphat segítséget, virágok és más eszközök is magasztosíthatják elméjét és érzéseit.

Hasznos betartani bizonyos étkezési korlátozásokat, ez elmehet egészen az alkoholtól és húsevéstől való tartózkodásig. Alkoholfogyasztás kimerítő meditációval együtt hajalmosít gyulladásos tünetek kialakulására az agyban, de a kérdéskörrel teljes terjedelmében foglalkozik a teozófiai irodalom. ( Lásd Annie Besant: Man and His Bodies, C.W. Leadbeater: Some Glimpses of Occultism, X. fejezet!)




Idő

Egy másik nem elhanyagolható kérdés az idő. A kiválasztott idő – habár nem elengedhetetlen feltétel – rendszeresen betartandó. Sok kezdeti meditációs nehézség fakad a különböző testek automatikus tudatosságából, amelyeket néha a testek elementáljainak neveznek, amelyek egy vak, ámbár erőteljes ösztönnel állnak ellen az új szokások rájuk erőltetési kísérletének.

A nap három időszakát találták magnetikusan legalkalmasabbnak: napkelte, dél és napnyugta. Régebbi elkötelezettek ezeket az időszakokat választották ki, habár a mai élet felté-teleinek megfelelően ezeket módosítani szükséges. Ezen napszakokon túl jó, ha megszokjuk, hogy ráirányítjuk az elmét az ébredő élet alatt minden óraütéskor egy pillanatra az önmagára, mint Szellemi Emberre való ráeszmélésre. Ez a gyakorlat ahhoz vezet, amit a keresztény misztikus teológia lélekjelenlétnek hív. A tanuló célfeladata az elmét úgy gyakoroltatni, hogy automatikusan szellemi gondolatokhoz térjen vissza.

Nem helyes közvetlen étkezés után meditálni, sem késő éjszaka, az előbbi esetben a gondolkodási folyamat elvonja a vért az emésztési folyamat segítésétől, a másik esetben a testek fáradtak és az éterikus kétszer olyan könnyen elmozdítható, továbbá működik a Hold negatív hatása, úgyhogy nem kívánatos eredmények születhetnek.




Pozitivitás és pszichikai fejlődés

A tanuló előtt itt lefektetett meditációs rendszer célkitűzése: a szellemi, mentális és etikai fejlődés, és az elme és az érzések kontrollálása. Nem az a célja, hogy ’lentről fölfelé’ fejlessze a pszichikai képességeket. De természetes eredmény lehet az intuitív pszichizmus egy formájának felnyitása eléggé érzékeny szervezetű személyekben, amely megmutatkozik növekvő érzékenységben az emberek, helyek hatására, az asztrális sík tapasztalatai töredékképeinek felidézésében az alvásból, nagyobb fogékonyságban az ego-tól való közvetlen irányításra, abban az erőben, hogy a Mesterek és szellemileg fejlett emberek befolyását felismerje, stb..

Van egy olyan speciális eshetőség, amelyet a pozitív önfejlesztés itt vázolt módszerét követő tanulónak gondosan el kell kerülnie, és ez a passzív médiumitás és szellemi irányítás a meditáció negatív módszerein keresztül, mivel bármilyen érdemei is legyenek a spiritualizmusnak, a két rendszer egyáltalán nem összeegyeztethető.

Például az elnyugatiasított jóga néhány könyvében úgy okítják a tanulót, hogy a meditációt szemének felfelé függesztésével kezdje, és tekintetét ott rögzítse. Ennek hatása a vizuális mechanizmus megerőltetése, amely így egy kissé tompítja az agyat, ennek eredményeként önhipnózis, illetve féltransz állapot következhet be, bizonyos pszichikai megnyilvánulásokkal. Hasonló eredmény érhető el egy kristály alkalmazásakor.

Az is hajlamos összezavarni a tanulót, ha egyes szerzők azt mondják neki, hogy nyíljon meg a szellemi hatásoknak, és ugyanakkor legyen pozitív. A probléma a fázisok összetévesztéséből ered. Előzetesen pozitív törekvés szükséges, és csak később következik a passzív állapot. A törekvés pozitív intenzitása emeli fel a tudatosságot, hogy különböző hordozói magasabb szintjein működhessen – vagy másképpen mondva – összehangolja a hordozókat, egymással szinkronba hozva azokat, hogy a magasabb rendű befolyás jusson le, és csak akkor biztonságos lazítani a felfelé irányuló erőlködést, ha megvalósul a békés állapot.

Végül az a kifejezés, hogy ’megnyílni a szellemi hatásoknak’ nem jelent mást, mint fenntartani egy elmélyült, csendes beállítottságot magas szellemi szinten. Az író egyszer egy hasonló véleményt hallott, jól szemléltetve Monsignor Robert Hugh Benson főpap által. A sirály példáját említette, amint az a széllökésekkel szemben egyensúlyoz, ténylegesen úgy tűnik a szemlélőnek, hogy passzív és mozdulatlan, de az ember tudja, hogy a szárnyban és a szárnyvégben állandóan fenntartott erőfeszítéssel egyensúlyoz. Nyilvánvaló, hogy ez a nagyfokú nyugodtság egy állapotot jelöl, amelyet kitartó törekvéssel töltött évek választanak el az olyan emberek viselkedésétől, akik feltételezik, hogy ők nagy szellemi magasságokat érhetnek el egy kényelmes, meleg ágyban hátukon fekve, sőt gőzölgő, forró fürdőben. Az ilyen személyek összetévesztik a meditációt azzal, ami merő testi elgyengülés és hiábavaló gondolatok kergetése valami megnyugtató, kellemes témáról.

Nem ilyen egy csapásra érhető el a mennyei királyság! A valódi meditáció kimerítő erőfeszítést jelent, nem pedig boldogságérzést, amely a félig szundikálás és a testi fényűzés állapotából ered. Annak, aki a gondolkodás valóságos összpontosítását kezdi el gyakorolni, először nem szabad túllépnie az öt- vagy tízperces megszakítás nélküli időtartamot, különben hajlamos az agyat túlságosan igénybe venni. Nagyon fokozatosan az időtartam tizenöt, húsz vagy harminc percre nyújtható.


Relaxáció
Mivel a meditáció erőfeszítést igényel, a tanulónak nem szabad megfeledkeznie arról, hogy az elme koncentrálásának természetes hatása a test izmainak megfeszülése. Ennek a testi automatizmusnak bizonyítéka a szemöldökráncolás ismerős szokása. Az izomfeszülés nemcsak nagyfokú fáradságot okoz, de akadályozza a szellemi erők beáramlását is. Ezért a tanuló meditációja során rendszeres időközönként, a mindennapok alatt ismételten fordítson figyelmet testére, és tudatosan relaxáljon.

Erős karakterű emberek gyakran nehéznek találják magukat beszédben vagy írásban kifejezni, ami annak a szokásnak tudható be, hogy túl nagy és hirtelen nyomást gyakorolnak az agyra. Meg kellene tanulniuk fokozatosan terhelni agyukat, ahogy egy elektrotechnikus mondaná. Egy percnyi teljes relaxáció megszabadítaná őket ettől a gondtól.

Ugyanígy, ha egy előadó a kimerültségtől és a fogalmak sorrendjének hirtelen elfelejtésétől szenved, vagy nem találja a szavakat, messze a legbölcsebb módszer a határozott azonnali, teljes relaxáció, sokkal inkább, mint az emlékezés erőltetése, mivel ez utóbbi csak növeli az agy körüli feszültséget.

A tanulónak tudnia kell, hogy a koncentráció nem fizikai erőltetés kérdése. Abban a pillanatban, amikor az elme rátér egy gondolatra, azon összpontosul. Nehéz szavakkal megmagyarázni, végül is meg kell tapasztalni ahhoz, hogy megértsük, de a koncentráció kevésbé jelenti az elme bizonyos gondolatnál kényszerrel való tartását, mint inkább hagyni az elmét a gondolatnál maradni teljes csendben és nyugalomban. A tanuló továbbá megértheti és felhasználhatja, amit saját belső tapasztalatából érdemes, hogy a mentális test és nem az agy a gondolat székhelye, és hogy habár kezdetben arra a feladatra irányul a törekvés, hogy az agyat lecsendesítse, mindazonáltal a koncentráció inkább érinti a mentális testet, mint a fizikai agyat.




A szolgálat útja

A teozófiai tanulónak sohasem szabad megfeledkeznie arról, hogy minden tevékenységben, amelyet elvállal, elsődleges jelentőségű a helyes indíték, és hogy csakis önzetlen indíték és az emberiség megsegítésének őszinte szándéka vezetheti el a Mesterekhez. Nem szükséges, hogy az emberiség iránt érzett erős szeretet zömét a jelölt a korai időszakban birtokolja, biztonsággal feltételezhetjük, hogy elegendő, ha keresi az önzetlen cselekvést a közvetlen környezetében levők irányába, mivel, ha állhatatosan kitart, elkerülhetetlenül válik egyre növekvő mértékben érzékennyé az egész szenvedő emberiség jajszavára.

Helyes, ha a teozófus, aki ébresztgeti a szellemi élet bizonyos fokú megvalósítását, megérti, hogy a meditáció és a szolgálat kiegészítik egymást, és a legjobb eredmény akkor várható, ha együttesen jelen vannak. Nemcsak amiatt vagyunk a Teozófiai Társulat tagjai, amit nyerhetünk a Társulattól, hanem, mert az Örök Bölcsesség tanításai mélyen belevésődtek szívünkbe, és életünket átformálták.

A szellemi embert az jelzi, hogy inkább ad önként a többieknek, mint követel sajátmagának, csak abban található valódi boldogság. Innen ered az a viselkedés a Társaság felé, amely állandóan azt kérdezi ’Mit segíthetek?’ Az újonnan a Társulatba lépő alkalmakat kap, és aszerint ítélik meg, ahogyan azokkal él. Jól teljesített kis szolgálatok gyakrabban halmozódnak nagyobbakká, mint a rendszertelenül végrehajtott nagyra törő vállalkozások.

Annál a tanulónál valószínű az előrehaladás, aki kis dolgokban megbízható, aki hajlandó megtisztítani az ablakokat, begyújtani a kandallóba, kész kisebb szolgálatokat tenni az összejöveteleken, hiánytalanul megjelenik, ha ígéretet tett a részvételre, hozzászoktatja magát az előadáshoz és íráshoz. Erről nem szükséges többet mondani, egy célzás is elegendő a komoly tanulónak, és adottságai jól alkalmazhatók a teozófiai munkára.

Ilyen szolgálatok mentén tárul fel a Mesterekhez vezető út, mivel az önkéntes szolgálat a jelölt jelszava, és megtanul önmagáról és saját haladásáról megfeledkezni a többiek szolgálása felett érzett örömében. Végezzen minden szolgálatot a Mester nevében, és kitartóan és állhatatosan dolgozzon azért a napért, amikor szemtől szembe megismerheti majd a Mestert, és léte mélységeiből ajánlja magát boldog önfeladással Istenének.

Azonban ne gondolja, hogy a kapcsolat Mester és tanítvány között bármely módon is kényszer, vagy a tanítvány egyénisége feloldódik a Mestertől áradó erőfolyamban. Ellenkezőleg, a Mester hatása nem egy kívülről jövő hipnotikus erő, de egy kifejezhetetlenül csodálatos megvilágosodás belülről, ellenállhatatlan, mivel mélyen érzi a tanuló, hogy teljes harmóniában van legmagasabb törekvésével, és saját szellemi természetének felfedezésével. A Mester teljes mértékben az Isteni Élet vezetéke, és ami tőle áramlik, az ébreszti aktivitásra az isteni magot a tanítványban.

Valóban, a tanuló, akit inspirál a tudomány, sokatmondó analógiát fedezhet fel az indukció elektromos jelenségével. Ez azért van, mivel azonosság a két dologban, hogy a Mester hatása legmagasabb fokon kelti fel a tanítvány legnemesebb és legjobb kvalitásait. A Mester szeretete a tanítvány iránt a napsütéshez hasonlítható, amely megnyitja a lótusz kelyhét a friss reggeli levegő számára, és a Mester egy mosolya olyan pozitív érzelmi kitörést vált ki a tanítványból, amelyet több hónap meditációs iskolázás tehetne csak meg a szeretet erejénél fogva.




Győzzön meg ez a néhány gondolat egyeseket a meditációról, a Nagy Tanítók tudásáról és az emberiségnek az ő nevükben teendő szolgálatról!


Előkészület a meditációhoz

Lehetőleg kapcsolj ki minden zavaró tényezőt ( telefon, tv. nyüzsgés, szoros öv, mesterséges fény, számítógép, előtte 2 óraval ne fogyasz ételt, szénsavas italt, alkoholt, kávét, stb.)
Meditálhatunk széken: egyenes gerinccel, talpad szorosan tapadjon a talajhoz.
Meditálhatunk fekve: egyenletes sima fekhelyen, párna nélkül, háton fekve.( az elalvás lehetősége nagyobb)
Meditálhatunk lótusz, vagy törökülésben de egyenes gerinc és fejtartással tegyük.
Gyújts gyertyát, füstölőt, válasz a meditációhoz egy kellemes zenét.







Aranyfény meditáció az angyaloktól


Lélegezz mélyet, szívd be a levegőt. A beszívott levegővel nyugalom és béke áramlik testedbe. Most lassan fújd ki, és az eltávozó levegővel engedj el minden nyugtalanító érzést, gondolatot. Ismételd meg a folyamatot még kétszer. Lélegezd be a békességet, engedd el a nyugtalanságot. Szívd be lassan, fújd ki nyugodtan.
Most kösd össze magad Anyaföldeddel, Gaia-val. Szíved szeretetfonalát engedd le szent szívébe, és földeld le vele tested. Érezd a szeretet áramlását... Érezd a szeretet áramlását.... Érezd a szeretet áramlását.....Most emeld fel szíved szeretetét az isteni fénybe. Kösd össze vele lelked. Érezd a szeretet áramlását... Érezd a szeretet áramlását.... Érezd a szeretet áramlását....
Most lásd, hogy a fejed felett, nem messze, egy aranyló, naphoz hasonló, szikrázó fénygömb jelenik meg. Ez a fénygömb milliónyi aranysugár fonalat áraszt szét. Lásd, ahogy az egyik aranyló fényfonál éppen feléd tart, és összekapcsolódik koronacsakrádon át szíveddel. Nyisd meg előtte magad. Tárd fel lényed, és fogadd be szeretettel. Lásd, ahogy e fényfonál összekapcsol a fény forrásával, melyből áramlik beléd az aranyfény! Ezzel az áramló aranyfénnyel vedd körbe szívedet. Vedd körbe és vetítsd bele szíved közepébe, hogy ott létrejöjjön az áradó aranygömb egy kis mása. Most egy apró aranyló fénygömb szikrázik szívedben. Érezd ezt a ragyogást sugárzón, melengetőn, aranylón. Engedd ezt a folyékony arany ragyogást szétáradni szívedben, majd lásd, ahogy szíved ereidbe pumpálja a fényt. Aranyfény folyik apadatlanul ereidbe, főereiden át, tovább, egészen az apró hajszálerekig. Megtisztítja őket, átmossa arany ragyogásával. Már az egész érrendszered arany csillogású hálóként járja át tested. Most az erek sejtjeidbe, majd onnan az egész testedbe pumpálják ezt a folyékony aranyfényt. Lásd, ahogy terjed szerveidre, csontjaidra, izmaidra, bőrödre. Már egész tested aranyló fényben sugárzik. Áramoltasd magadban, lásd ahogy kavarog, fénylik benned. Élvezd, hogy megfürödhetsz benne, ahogy melengető ereje, védelme átjár. Lásd magad kívülről, amint tested aranyfényben tündököl, rezgései átjárnak, és vibrálsz a fényben. Most engedd ezt az arany ragyogást továbbterjedni, s vetítsd ki azt aurádra. Tisztítsd meg vele színeit! Mosd át ezzel a fényes aranyló szeretettel. Lásd, figyeld meg, milyen színek tűnnek fel az aurádban. Milyen az uralkodó színe, mely árnyalatok azok, mik kavarognak benne. Az aranyló kavargó fény most megtisztítja és felélénkíti aurád színeit. Figyeld meg, gyönyörködj bennük (öltözködésedet is igazíthatod aurád megfigyelt színeihez, így még sugárzóbbá teheted lényedet). Most terjeszd még tovább az aranyfényt, és vond be magad, vond be aurádat kívülről egy aranyfényű burokba. Lásd, ahogy ez a burok körbeölel, átsugároz és védelmez téged. Most terjeszd ki szeretetedet, túl ezen a burkon, s küldd utána aranyfényedet. Légy sugárzója e fénylő arany ragyogásnak. Sugározz mindenkire, kivel találkozol, örömmel és szeretettel. Sugározz! Sugározz! Sugározz!
Most lassan helyezkedj vissza szívedbe. Lásd ahogy az apró aranygömb apadatlanul ragyog szíved közepéből. Köszönd meg ezt az áldást Istennek és az angyaloknak, és tudatosítsd tested, és környezeted itt és most. A saját tempódban nyugodt szívvel és szeretettel térj vissza, s nyisd ki a szemed. Köszöntünk téged.



Harmadik szem meditáció

A harmadik szem egy ajtó, kinyílás, egy örvény,egy forgatag.

Meditáció
Mindenkinek van harmadik szeme. Ez olyan mint a lélek van függetlenül attól ,hogy tudsz róla vagy nem. Itt és most saját otthonodban megtanulhatsz utazni a harmadik szemen keresztül bárhova az univerzumban. Vagy megtanulni bármit amit akarsz mert mindenek tudója. /Megjegyzés:a harmadik szemes működés egyfajta ISTEN-i működés, a bennünk lakozó ISTEN-i szikra működése,lélekkel látás. / A harmadik szem mindent megad amit kérsz ezért fontos csak jó dolgokat kérj és bocsáss meg mindenkinak aki valaha megbántott téged vagy kárt okozott neked. Már csak azért sem mert a hatás-ellenhatás törvénye nem csak a fizikában működik hanem a gondolatok szintjén is .
Ha tehát valakinek rosszat kívánsz és az illető szemálynek nincs rezonanciája ezen gondolatodra akkor ezen kívánság,energia visszajut hozzád is rajtad fejti ki hatását.Persze a pozitív dolgok is így működnek.Gondolatainkkal teremtünk és minden teremtmény visszatér teremtőjéhez.Ezért hát mindenkinek a lehető legjobbakat kell valóban /gondolatban/ kívánnunk mivel ezzel magunknak is jót kívánunk.A következőkben egy meditációt ismerhetsz meg.





Legalább 30-60 perc szükséges a meditációhoz. Ha csoportban végzitek ezt a meditációt mindenkinek csendben kell lennie kivéve azt aki számol mindenki számára. Sötétísd el a helyiséget, de szükség lesz egy gyertya fényére úgy hogy nem világítson közvetlenül a szemedbe.Ülj le kényelmes székbe,fotelba és lazíts.Egy kellemes, lágy zene segíthet a meditációban. Kezd el egy imával hogy összegyűjtsd energiád és öszzpontosítsd figyelmed. Gyújts meg egy füstölőt ha általa kellemesebben érzed magad.
Nézz a fenti képre.Engedd hogy figyelmed a kép középpontja felé irényuljon.Nézz a képre és lassan számolj 144-ig. Ezután csukd be a szemed és lassan számolj újra 144-ig.Megfigyelheted hogy megjelenik a kép amint szemed csukva van csak a színek fordítottak.Koncentrálj a két szemöldököd közti területre még akkor is ha nem látsz semmit.Ne légy bátortalan, folytasd.Azután hogy elszámoltál 144-ig csukott szemmel nyisd ki a szemed és nézz a kép közepére.Kezd el újból 144-ig számolni. Majd csukd be a szemed és számolj újból 144-ig ,figyelve a belső fényt.Ez az idő amikor kérhetsz amit szeretnél.Utazhatsz használva a harmadik szemet mint egy távirányítású kamerát.El tud menni bárhova amit el tudsz képzelni,mert a képzeleted irányítja.Ne hagy magad megzavarni bármivel is ebben az időben.A kép amit látsz mozoghat. Ezen a meditáción keresztül megtanulod interaktív módon használni harmadik szemed.De folytasd a teljes meditációt. Amint befejezted, csukd be a szemed,mardj csöndben ameddig akarsz. Ne erőltesd a szemed soha,ha fáradtnak érzed akkor hagy abba a gyakorlatot.
Egy idő múlva képes leszel látni a fényt fejedben a kép segítsége nélkül is. Amikor látod a fényt magadban akkor itt az idő kérni amit szeretnél. "Kérjetek és megadatik" Amint egy kis gyakorlatot szerzel képes leszel annyira lazítani hogy csak a látott képre koncentrálj.Képes leszel elhagyni testedet tudatosan amikor alszol és utazni a harmadik szemen keresztül az asztrál világba az álomvilágába a negyedik dimenziónak.Hogy hova mész innen az függ a képzeletedtől,képzelőerődtől. A gondolat sebességével utazhatsz, ezért döntsd el előre hova akarsz menni. Utazhatsz más asztrális világokba, talaálkozhatsz asztrális létformákkal. A harmadik szem egy ajtó, kinyílás, egy örvény,egy forgatag. 



Angyal mágia




A szómágia varázslata

Hogyan teremtünk a szóval?



A szómágia varázslata

Hogyan teremtünk a szóval?
Az emberek, ha azzal a szóval találkoznak, hogy mágia, vegyes érzelmekkel szoktak reagálni. Általában, gonosz varázslót, vagy boszorkát képzelnek el, aki a szép és jólelkű embereknek rosszat akarnak és még ezernyi gondolatot fűznek hozzá.
Mit is jelent valójában az a szó, hogy mágia?
Itt, is mint sok más területen az alapokkal van baj.
Olyan erő fog velünk varázslatot véghez vinni, amilyen éppen a beállítottságunk, hiszen a dolgok önmagukban semlegesek. Mi tesszük őket jóvá vagy rosszá! A mágia mélységei a legtitokzatosabb dolgokat a Mindenség lényegét, a hatalmat, a minőséget, az anyagot és a Természet összes erejét rejti magában. Megtanít minket arra, hogy az egyes dolgok miben különböznek és miben azonosak egymástól. A mágia tökéletes és fennkölt tudomány, mely hatalmas erővel bír.
Matematikából, fizikából, és teológiábóláll.
A fizika a világ anyagi természetének titkait magyarázza és teljes egészében annak következményeit.
A matematika megismertet minket a természet három méretével és megtanítja, hogyan figyeljük az égitestek mozgását.
A teológia pedig arra tanít, hogy mi az ISTEN, az intelligencia és az értelem, mi az angyal, a vallás, a lélek, a szent törvény, a szertartás és a titokzatos misztérium. Oktatja az embert a hitről, a csodákról és ennek törvényeiről.
A materialista világszemlélet, és az azt követő lelkek nem igazán fogadják el ezeket a tanításokat. Mindez azért van így, mert még nem tapasztalták meg ezeknek a törvényeknek a valós voltát.
És ez nem baj!
Majd ők is megélik, megértik, ha eljön az idejük.
A mágia az energiák megvalósult varázslata. A minket körül vevő világ tele van az energia különböző megnyilvánulásaival, formáival. Minden ember, állat, növény, tárgy az energiák tömörülései, sűrűsödései, melyeket anyagi szinten protonok, elektronok, neutronok alkotnak.
Az Ókorban még teljesen tudatában voltak annak, hogy minden energia. Tudták, hogy mindennek megvan a csak rá jellemző rezgése és van egy olyan Forrás, amely sohasem fog materializálódni. Ebből a Forrásból jövő áradó erőkből alakult ki a Világegyetem és minden, ami a létezésbe lép.
A belőle kiáramló erő, mindenhol szabadon áramlik, mindenen áthatol, és mindenhol létfenntartó módon ott van. Az ókor emberei között volt olyan is, aki ezt az erőt a legteljesebb mértékben használni és irányítani tudta. Ma is minden ember képes arra, hogy ezt az egyetemes energiát használja. Ez az energia nem válik addig alkotóerővé, amíg el nem éri a megfelelően szükséges koncentrációt.
A misztikus iskolákban a tanítás nagy részét az energiaösszpontosító gyakorlatok tették ki.
A gondolatok és a hangok erős kivetítése cselekvő erővé alakul. Csakis a felhasználó akarata szabja meg milyenségét, hiszen mint már említettem ez az erő semleges. Minden energia a gondolatokat követi, ez a törvény az energia egyetemes axiómája ( alapelve ).
Az energia összpontosítása és teremtő erővé való átalakítása gondolataink beszédünk révén történik.
Minden mester, nagy hangsúlyt fektetett tanítványainál az értelem fegyelmezettségére, és a gondolat kontrollra. Az imént leírtakból kitűnik, hogy miért mi alakítjuk világunkat, és miért látjuk olyannak amilyen.
Amiről és ahogyan gondolkodunk, azzá válunk. A gondolatok a szellem világából létezve alakítják ki a fizikai látszatvalóságot!
Gondolatainkból, beszédünkből önmagukat megvalósító, beteljesítő próféciák válnak, azaz Testet öltenek. Érzelmi és gondolati világunk, egy tükörként jelenik meg életünkben. Ez a Törvény. Az egyik eszköz melyet a gondolatkoncentráció fokozásához felhasznál az ember az a hang. Ha beszélünk, akkor hangot adunk ki. A hangok betűkből állnak.
A betűk, mint tudjuk, magánhangzókból és mássalhangzókból tevődnek össze. Ha a betűkből gondolatainkon keresztül értelmes szavakat alkotunk és azt a megfelelő erejű gondolati energiával feltöltve, kiindítjuk az éterbe az egyetemes energiákat mozgásba hozza, és meggyorsítja azoknak a megtestesülését!
A betű hangalakja ilyenkor magához vonzza a hozzá tartozó energiát. Az ősi okkultista tanítások szerint az emberi hang a hangerőtől és a hangszíntől függően képes arra, hogy az asztrális fényt különböző formákba öntse. Így vagyunk mi, emberi mivoltunkban Teremtő képességekkel felruházva.
Tudjuk már azt, hogy az emberi hangképző szervek kétfajta hangzó képzésére alkalmasak. pl.: a kabbalában előforduló erőnevekben a magánhangzók a harmónia megteremtéséért felelősek. A mássalhangzók a belső fejlődés és a tudatosság szolgálatában állnak.
Felhoznám példának, a jógában fellelhető fontos tanításokat.
Tudjuk azt, hogy az embert egy energia mező veszi körül, amit egyesek aurának mások morfogenetikus mezőnek neveznek. Lelkünk és testünk kétféle energiát vesz fel. Az egyik fajta energiát a gerinccsatorna mentén meghatározott helyeken elhelyezkedő csakrákkal nyeri. A másik energiához a táplálék útján jut hozzá szervezetünk. A csakráknak fő feladata az energiák felvétele és leadása. Mindegyik csakra, hozzá van rendelve egy bolygóhoz, melynek energiáját közvetíti az embernek. Valamennyi csakrának meghatározott számú sziromlevele van. Minden egyes sziromlevélhez, vagy egy magán, vagy egy mássalhangzó van rendelve.
Tehát, ha kigondolok valamit, azt szóban megfogalmazom, akkor az éppen aktuális sziromhoz rendelt hangzót megrezegtetem, ő a megfelelő bolygó energia rezgését magához fogja vonzani és a gondolatot anyagi formába, fogja önteni.
Bármelyikük, ha csak arra tud gondolni ez nekem sohasem fog, sikerülni ne csodálkozzon a fentiek ismeretében, ha meg is teremtődik " kívánsága ".
Féltékeny férjek, feleségek, pesszimisták ébresztő!
Az emberi hang elsőrendű teremtő és zenei eszköz. Olyan erőkkel bír, amely a külső és a belső világot össze tudja kapcsolni egymással és a kialakult harmóniát, pedig beleolvasztja az ember személyes energia mezőibe.
A hang felszabadítja az energiát.
Ilyen csodálatos adomány az éneklés. Énekléskor az emberi hang eléri teremtő képességeinek maximumát. Ha a szavak dallamban vagy valamilyen zenei hangzásban kelnek életre, akkor hatalmas egyetemes erők szabadulnak fel.
Fontos tudni, hogy a naprendszer bolygóinak is megvan a maga zenei hangja, így az összes bolygó együttrezgése az összhangzattan.
Tisztelt olvasóm !
Gondolatébresztésnek szántam a fent leírtakat, befejezésképpen csak annyit mondok, mint népmeséink" hősei " aki nem hiszi, járjon utána.



Ima fogyásért



A fogyásért

A tartós és egészséges fogyás titka a rendszeres torna és az egészséges étkezés. Mindamellett nem árt megerősíteni a szándékot magadban. Ez a fohász segít csökkenteni az egészségtelen ételek iránt érzett mohó vágyat.

Égiek! Segítsetek egészségesebbnek, erősebbnek, üdébbnek lenni és megszabadulni a súlyfeleslegemtől! Kérlek, nyújtsatok hathatós szellemi segítséget számomra, hogy érdekeltségem okait megértsem és felvállaljam. Küldjetek egy megfelelő edzőt, mestert, most! Apollón..., Oonagh..., Szerafisz Bey..., szükségem van rátok és tudásotokra, hozzáértő segítségetekre. Kérlek titeket, hozzátok meg (vagy fokozzátok) kedvemet, hogy eleget mozoghassak, tornázhassak. Kérlek, segítsetek hozzá, hogy megtaláljam a számomra legmegfelelőbb edzésprogramot, könnyedén beilleszthessem napi teendőim közé, legyen rá pénzem és kitartson az elhatározásom. Kérlek, segítsetek megtennem a fogyás felé vezető első lépést! Érjétek el, hogy a családom és az ismerőseim támogassanak, azaz elnyerjem helyeslésüket, és áldásos legyen szorgalmam gyümölcse.
Kérlek benneteket, nyissátok fel a szemem a részeredményekre és a várható eredményre, hogy ezáltal felbátorodjak.
Mihály arkangyal..., Babaji..., Devi..., Maat..., kezetekbe adom a zsíros ételek és az édességek iránt érzett kínzó vágyam. Azt szeretném, ha irányítanátok, mert ti tudjátok, melyek az igazán nekem való ételek és italok, melyektől leszek egészségesebb és melyek ártanak. Kérlek, igazítsátok úgy az étvágyamat és az ízlésemet, hogy mostantól fogva csak az egészséges ételeket és italokat szeressem és kívánjam. Kérlek, fokozzátok a könnyű, de tápláló ételek és italok iránti étvágyamat!
Köszönöm nektek, hogy odafigyeltek rám és éberen őrködtök fizikai jólétem és egészségem felett.



Ima életed céljának megtalálásáért

Itt egy fohász, amely segítségével rálelhetsz egész életed céljára



Életed céljának megtalálásáért

Itt egy fohász, amely segítségével rálelhetsz egész életed céljára, egyúttal megtudhatod, milyen irányban tedd meg a célhoz vezető következő lépést. Az imáidra kapott válasz valószínűleg az isteni útmutatás és jelképek ötvözete lesz. Az isteni útmutatást belső üzenetként kapod, érzések, gondolatok, ötletek, ideák és látomások formájában. Ezekből megtudhatod, mi a szíved őszinte vágya. A jelek rajtad kívüli forrásból eredő és ismétlődő üzenetek, például hirtelen sorozatosan eléd bukkanó plakátfeliratok, képek, újságcímek, esetleg mások ismétlődő témájú beszélgetései, illetve külső forrásból eredő, többször hallott hangok. Legjobb leírni a belső üzenetet, mert ezek jelzik a nagy célt, továbbá éberen figyelni a külső jeleket, mert ez utóbbiak egyszerre utalnak az életcélra és a következő lépésre.

Az ima:
Mihály Arkangyal..., Jézus..., Saint - Germain... és Vywamus ..., ti bizonyára látjátok, mi lenne számomra a következő és a legjobb lépés. Szeretném, ha egyértelműen üzennétek, tiszta érthető hangokra, érzésekre és értesülésekre van szükségem. Bíznom kell ahhoz, hogy megtegyem a következő lépést. Bátorság és belső izgatottság kell, hogy megtegyem a következő lépést. Köszönöm, hogy elláttok a szükséges értesülésekkel, bátorságot öntötök belém, bíztattok és haladásra késztettek. Chamuel Arkangyal, Brigitt, Szent Ferenc, Thot és saját Felsőbb Énem életcélom megvalósításában részt vevő isteni munkatársaim! Hálás vagyok az életcélommal kapcsolatos, világos útmutatásokért, és hálás vagyok, mert úgy hiszem, közben sikerült megőriznem jókedvemet, boldogságomat, sikerességemet és jómódomat. Hálásan gondolok rátok, mert jó tudni, hogy értékes vagyok számotokra és módomban áll elfogadni a szükségeteket és a támogatásokat. Köszönöm Istenek, köszönöm mindnyájotoknak!






Mindenkinek, aki fentről vigyáz rám,
Azt hiszem elfelejtettem Mennyei Életcélomat és kérem a segítségeteket, hogy visszaemlékezhessek arra, miért jöttem el ide ez alkalommal. Kész vagyok elengedni minden félelmet, ami megakadályoz abban, hogy visszaemlékezzek életcélomra a sikertől és bukástól való félelmet is beleértve. Tudom, hogy képes vagyok betölteni feladatomat és kérem a folyamatos vezettetést, hogy megtaláljam azt az utat, amelyen örül a szívem. Kérlek, segíts felismernem a különbséget az öröm és a félelem között, hogy értelmes cselekedetemmel szolgálhassak másokat, és örömöt hozhassak önmagam számára. Köszönöm!


Ima a családi kapcsolatok megjavításáért

Ima a családi kapcsolatok megjavításáért, viták és más konfliktusok feloldásáért



Viták és más konfliktusok feloldásáért

Valahányszor nézeteltérésed támad valakivel, illetve valamilyen konfliktus kellős közepén találod magad, jó ötlet a helyzet békés megoldásáért az istenekhez és felemelkedett mesterekhez fordulni a helyzet elsimításáért. Ez a fohász nem hozza meg számodra a győzelmet, és a másik fél mentegetőzését sem érheted el vele. Ez a fohász egyszerűen segít helyreállítani a békét és megbocsátani, megbékélni minden érintettnek.

Szeretett mennyei segítők, kérlek, engedjétek hozzám Mihály arkangyalt, a pártatlan becsületesség angyalát, most, azonnal! Kérlek, Athéné, békés megoldások istennője, gyere és hozz számunkra megnyugvást, és te, Forszéti, az igazság ura, jöjj, és tégy igazságot!
Ellenfeleim (mond ki ellenlábasod vagy a vitában érdekeltek nevét) őrangyali..., köszönöm közbenjárásotokat. Arra kérlek benneteket, tudassátok a velem haragban állókkal, vagyis az összes érdekelttel, hogy legfőbb vágyam a békés megoldás és közös nyugalmunk visszaszerzése. Gyors, megnyugtató megoldásért esedezem, ezért az egész helyzetet Istenre bízom, mert tudom, hogy Ő valóban megoldja. Tudom, csak az a béke ér valamit, ami igazságos, és mert a béke mindenütt jelenvaló, ebben a helyzetben is megtalálható, ahogy a nézeteltérés összes résztvevőjének lelkében is él a szikrája. Kérlek, mutassátok meg számomra a békés megoldás útját, amely megnyugtató eredményt hoz mindannyiunknak. Köszönöm.



Ima a családi kapcsolatok megjavításáért

Istenem, tudom, hogy nekem és a családtagjaimnak is vannak őrangyalai. Kérem ezeket az őrangyalokat, segítsenek rendbe hozni a köztünk lévő félreértéseket. Segíts, hogy el tudjunk engedni minden haragot és képesek legyünk megbocsátani. Kérem, hogy hibáink minden körülménye törlődjön el és felejtse el mindenki, akit érint. Segíts, hogy képes legyek elengedni az ítélkezést, amit magam vagy mások ellen hordozok. Kérem, hogy az őrangyalaink közvetítsék hozzánk utasításaidat, mert tudom, hogy a Te akaratod a béke. Köszönöm!

Ima az anyagi biztonságért

Bőség, gazdagság, Ima az anyagi biztonságért. Ima egy új munkahelyért.
Ima, növekvő üzleti lehetőségekért




Ima a gazdagságért

Bőség, gazdagság

Ha pénzed az élelmedet az időd, lehetőségeid gyarapítását szeretnéd elérni, illetve másféle növekedéssel kapcsolatban vannak kívánságaid, mondd el az alábbi hatásos fohászt. Lassan érhetően ejtsd ki a szavakat és különösen lassan mondd el a neveket, hogy külön átérezd a bennük rezgő energiát.

Kedves Abundantia..., Damara..., Dana, Genésa..., Laksmi...és Szedna..., köszönöm, hogy bőségesen elláttok az életben és a nagyszerű lehetőségek túlcsorduló áradatával utaltok az isteni fényetek ragyogására, így másoknak is javára van a dolog. Köszönöm az általatok meghozott békét, boldogságot és szeretetet. Köszönöm mindazt az időt és energiát, ami lehetővé teszi álmaim és vágyaim beteljesítését. Köszönöm bőkezű anyagi és pénzügyi támogatásotokat. Hálás vagyok és elfogadom ajándékotokat, s kérlek titeket továbbra is gondoskodjatok rólam általuk.

Ima az anyagi biztonságért:

Szeretett Istenem, tudom, hogy Te vagy a forrása minden jónak és, hogy Te ellátsz engem mindennel minden tekintetben. Kérlek, segíts eloszlatni azokat a félelmeket, amelyek megakadályoznak engem abban, hogy elfogadjam ajándékaidat. Kérlek, segíts, hogy átéljem a béke, hála és anyagi biztonság állapotát, és, hogy tudatában legyek annak, hogy én a Te gyermeked vagyok, akit Te csodálatos áldásaidban részesítesz. Nyitott vagyok és maradok az Isteni Vezettetésre, ami tévedhetetlenül vezet el engem olyan helyzetekhez, emberekhez, lehetőségekhez, amelyek részei az anyagi biztonságomat megteremtő tervnek. Most látom és érzem önmagam és mindenki mást tökéletes anyagi biztonságban, és a szívem megtelik hálával és örömmel a bőséges Univerzum iránt, amit teremtettél. Köszönöm, Ámen!



Ima egy új munkahelyért

Szeretett Teremtőm, tudom, hogy útmutatást adsz nekem egy új munkahely megtalálásához, és kérlek, segíts, hogy észrevegyem az ajtókat, amelyeket most nyitsz meg előttem. Kérek nagyon világos és egyértelmű jeleket, melyek elvezetnek engem az új munkahelyhez, ahol tehetségemet, és érdeklődésemet értelmesen kamatoztathatom. Kérlek, segíts, hogy tudatában legyek annak, hogy megérdemlek egy csodálatos új munkahelyet, és nyugtasd meg a bennem lévő idegességek az interjúk alatt. Kérem az Angyalok segítsenek önbizalmam és bátorságom megerősítésében és segíts, hogy abban a biztos tudatban legyek, hogy segítesz nekem. Ámen!

Ima, növekvő üzleti lehetőségekért

Szeretett Istenem, Szent Szellem, Emelkedett mesterek és Angyalok, kérem, hogy mindenki, aki számára áldásosak üzleti termékeim és szolgáltatásaim, lépjen velem kapcsolatba ma. Tárt karokkal üdvözlöm az életbe lépő új embereket és lehetőségeket. Kész vagyok elengedni minden negatív gondolatot, gondolatmintát és hiedelmet, ami elszabotálná új lehetőségeimet. Kérlek, segítsetek, hogy elhiggyem, hogy megérdemlem a jót. Köszönöm!


Ima a lelki társ megtalálásáért

Ha szeretnél spirituális szinten megalapozott, romantikus kapcsolatra lépni valakivel, mondd el előbb ezt a fohászt.



A lelki társ megtalálásáért

Ha szeretnél spirituális szinten megalapozott, romantikus kapcsolatra lépni valakivel, mondd el előbb ezt a fohászt. Képes leszel kiterjeszteni az ima erejét az első megérzéseiddel, mely a lelki társ keresése közben nagyon is számít. Képzeld el, hogy együtt vagy a lelki társaddal tökéletes szeretetben és kölcsönösen nagyra értékelitek egymást, azután mondd:

Szerelem Istenek és Istennők, küldjetek hozzám odafentről Angyalaitokat és Afroditét, a férfi és női Isteneket, hogy segítsenek kifejezni a gyönyörűséget és a kecses bájt. Küldjétek el hozzám Guinevere-t és Izoldát, a mágikus szerelem meghozóit: meghívlak titeket spirituális mennyegzőmre, melyen először spirituális egyesülés révén kelek egybe a lelki társammal. Testem és lelkem legmélyéig érzem szívem választottját, és nagyon köszönöm nektek, hogy lehetővé tettétek számomra ezt az érzést, olyan jó mindenestül magamba fogadni a szeretett társat. Köszönöm, hogy egybekelhetünk és egyesülhetünk, mi, lelkitársak általatok az életben. Köszönöm, amiért egymásra lelhettünk. Köszönet, amiért teljes elragadtatással lehettünk egymáséi és válhattunk eggyé. Köszönöm, hogy ilyen figyelmesen vigyázzátok szerelmi életem.





Istenem, kérlek téged és a Romantika Angyalait, segítsetek nekem abban, hogy csodálatos kapcsolatban élhessek a lélektársammal. Kérlek, vezess engem, hogy megtalálhassam Lélektársamat, segíts, hogy találkozhassunk, és késedelem nélkül boldogíthassuk egymást. Kérlek, segíts olyan körülményeket teremteni, melyek hozzásegítenek ahhoz a csodálatos párkapcsolathoz most azonnal. Segíts meggyógyítani és feloldani minden blokkot tudatomban, testemben és érzelmeimben, melyek félelmet kelthetnek bennem az igaz szerelemmel szemben. Segíts, hogy meghalljam, és követni tudjam isteni vezettetésedet, amely elvezet a lelki társi kapcsolathoz, és segít élvezni azt. Tudom, hogy Lélektársam ugyanolyan lázasan keres engem, mint én őt. Mindketten kérjük, hogy segíts nekünk összetalálkozni és segíts nekünk megismerni és elfogadni az igaz szerelem áldását. Köszönöm!


Mentális védelem színek segítségével

Amikor egy alacsonyabb energiájú helyre - például nyilvános helyre - kell mennünk, amikor beteg, vagy mérges emberek között vagyunk, nagyon fontos, hogy megfelelő védelmet teremtsünk magunk köré.

Mentális védelem színek segítségével

Amikor egy alacsonyabb energiájú helyre - például nyilvános helyre - kell mennünk, amikor beteg, vagy mérges emberek között vagyunk, nagyon fontos, hogy megfelelő védelmet teremtsünk magunk köré.

Ez azért fontos, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkba engedjük mások energiáit, és ez az energia gyakran negatív is lehet. Hogy megvédjük magunkat, egyszerűen képzeljük el, vagy érezzük, hogy teljesen körbevesz bennünket egy fény, melynek színét minden esetben mi választjuk meg. Nem mindegy azonban, hogy milyen színű fény mellett döntünk, mindig az adott helyzetnek megfelelően kell választanunk.




Fehér fény

Hatásos a bűnözés, és a fizikai támadások, erőszak ellen. Pótlólagos angyali védelmet hív mellénk.




Rózsaszín fény

Véd a negativitás ellen. Olyankor segít, amikor panaszkodó, negatívan gondolkodó, vagy pletykás emberek között vagyunk, mert a rózsaszín pajzson csak a szeretet képes áthatolni.





Zöld fény

Gyógyító pajzs. Olyan emberek esetében használjuk, akik fizikailag sérültek, vagy betegek. Természetesen akkor is használhatjuk, ha magunk betegedtünk meg.




Bíbor fény

Pszichikus védelem, pszichikus támadások ellen.




Tükörlabda

A labda tükörfaláról minden negativitás visszapattan. Akkor használjuk, ha túlzottan sérülékenynek érezzük magunkat.




Ólompajzs

A negativitás elleni legerősebb védelem arra az esetre, amikor harc vár ránk, vagy különösen sérülékenynek érezzük magunkat. Látnunk, vagy éreznünk kell, hogy pillekönnyű ólomréteg vesz körül bennünket, melyen semmi sem képes áthatolni.



Hármas védelem

Válasszunk ki három, vagy akár több színt, és a tökéletes védelem érdekében helyezzük magunk köré több rétegben.



A csakrák tisztítása

A csakrák tisztítása és kötelék elvágása
az angyalok segítségével



A csakrák a test életenergiáit áramoltató energiakerekek, illetve tölcsérek. Minden csakra más színben rezeg, attól függően, hogy lassan, vagy gyorsan mozog-e.

Minden csakra bizonyos - rá jellemző dolog - szabályozásáért felelős a szervezetünkben. Létezik olyan csakra, amely a tisztán értésre, a tisztán hallásra, a tisztán látásra, és a tisztán érzékelésre van hatással.



A csakrák tisztítása

A csakrák igen érzékenyek, könnyen képesek magukba szívni a negatív energiákat. Ilyenkor színük elsötétedik, méretük, pedig megváltozik. Az egészséges ember esetében a csakrák azonos méretűek, tehát egyensúlyban vannak. Továbbá mentesek minden negatív energiától, tehát tiszták. A negatív energia mindig a kellemetlen élethelyzetekből, a negatív emberekből, vagy éppen saját negatív gondolatainkból ered. Nagyon fontos tehát, hogy csakráinkat mindig tisztán és egyensúlyban tartsuk. Ezt jógával és meditációval könnyen elérhetjük.



A csakra tisztítása habbal

Helyezkedjünk el kényelmesen, és képzeljük azt, hogy egy hófehér, habos tisztítófolyadék árad fejünkön keresztül a testünkbe. Lássuk magunk előtt, és próbáljuk meg érezni is, hogy a habos folyadék elárasztja egész testünket, átmosva csakráinkat. Ezután kérjük meg Rafael arkangyalt, hogy árasszon a testünkbe folyékony, zöld fényt, egészen addig, amíg ki nem pucol belőle minden hab- és szennymaradványt. Magyarul addig, amíg csakráink ragyogóan tiszták nem lesznek.


Kötelékek

Amikor egy kapcsolathoz bármilyen jellegű félelem társul, akkor kialakul egy egészségtelen kötelék, amely a másik ember felé épül ki. Ez a kötelék összeköti a két embert, látható, tapintható. Energiacsatornaként működik egyik embertől a másikig, ezáltal a kötelék másik végén lévő személy energiát vonhat el tőlünk, anélkül, hogy tudomást szereznénk róla. Bizonyára éreztük már néhányszor, hogy bizonyos emberek társaságában könnyebben lefáradunk, lehangoltak leszünk. Ez pontosan azért van, mert ez az ember "leszívja az energiánkat". Ebben az esetben biztos, hogy egy láthatatlan kötelék köt össze vele bennünket.
Azoknál, akik gyakran panaszkodnak krónikus váll-, nyak- és hátfájdalmakra, könnyen elképzelhető, hogy egy vastag kötelék indul el erről a területről, és ez a valódi bűnös. És minél hosszabb ideig tart a kapcsolat az "energiavámpírral", annál vastagabb lesz ez a kötelék. A vastag köteléken keresztül, pedig nagyon könnyen áramlik az energia egyik irányból a másikba.



Gyakran érezhetünk krónikus fáradtságot is

Az ilyen esetekben túl sok kötelék köt bennünket olyan mohó, és telhetetlen emberekhez, akik megcsapolják energiáinkat. Ha tehát te is gyakran érzed magad indokolatlanul fáradtnak, akkor minden valószínűség szerint egy ilyen kötelék áldozata vagy. Valószínűleg attól félsz, hogy a kötelék másik végén lévő személy sorsa valóban tőled függ. De nem árt szem előtt tartani: ha működésképtelenné tesznek téged, akkor az azt jelenti, hogy lehúztak a saját szintjükre, tehát elszívják az erődet. Ez, pedig senkinek sem jó.



Megoldás: a kötelék elvágása

A kötelék elvágása egyáltalán nem azt jelenti, hogy elhagyjuk a másik személyt, vagy elválunk tőle. Mindössze azt jelenti, hogy elengedjük a kapcsolat egészségtelenül működő részét. Ezzel a szeretet szálát még csak véletlenül sem sérthetjük meg.


A kötelék elvágása Michael arkangyal segítségével

Michael arkangyal egy kardot tart a kezében, amellyel minden negatív köteléket képes elvágni. Egyszerűen csak üljünk le, és kérjük meg őt, hogy jöjjön el hozzánk. Továbbá kérjük meg, hogy vágja el az összes olyan köteléket, amely negatív energiát továbbít felénk. Egészen addig üljünk nyugodtan, amíg el nem vágja ezeket a kötelékeket. Michael gyógyító energiát fog küldeni neked is, és a kötelék túlsó végén lévő személynek is. Mialatt a kötelékeket vágja, az érzékenyebbek légnyomásbeli változásokat érzékelhetnek. Miután a köteléket elvágta, érezni fogjuk, hogy több energiánk van, fájdalmaink enyhültek, vagy teljesen megszűntek.



A makacs kötelékek elvágása

Michael arkangyal csak is akkor képes elvágni a köteléket, ha te is kész vagy arra, hogy elengedd nehezteléseidet az iránt, akihez a kötelék fűz. Ha ragaszkodsz haragodhoz, akkor nem lehet a köteléket elvágni. Amikor tehát Michaelt hívod, tedd hozzá a következőket, és közben gondolj az érintett személyre:

"Szeretnék minden fájdalmat elfeledni. Kérem, hogy a fájdalom helyére béke költözzön most!"
Különleges kötelékek elvágása

Rendszerint ezek a kapcsolatok járnak erős kötelékkel, és ennek következtében erős fájdalmakkal: szülők, múltbéli és jelenlegi szerelmeink. Gondoljunk tehát egyenként ezekre a személyekre, miközben érezzük magunkban a szándékot a félelem-kötelék elvágására.


Függőség-kötelék elvágása

Helyezkedj el kényelmesen, és gondold végig azon szokásaidat, viselkedési formáidat is, amelytől szeretnél mihamarabb megválni. Ez egy igen erőteljes módszer, ezért tegyük fel magunkban a kérdést: valóban szeretnénk megválni ezektől?

Vizualizáljuk azt, hogy ezek a dolgok, vagy helyzetek, amelyekre szenvedélyesen vágyunk, az ölünkben fekszenek. Majd lássuk azt, hogy a gyomrunk felett lebeg 20-30 cm-rel. Ezt úgy képzeljük el, mintha a gyomrunkból egy fa gyökerei nőnének ki. Kérjük meg Rafael arkangyalt, hogy vágja el az összes gyökeret. Megfigyelhetjük, hogy ezt követően milyen könnyen eltávozik tőlünk a dolog. Eztán Rafael smaragdzöld fényt vet a hasadra, hogy a sebek begyógyulhassanak. Miközben lélegzel, engedd, hogy a gyökerek helyén a testedbe is bekerülhessen ez a csodálatos fény.

Minden esetben mondjunk köszönetet az arkangyaloknak, hogy ismételten segítségünkre siettek!



A négy Arkangyal ereje

A négy Arkangyal ereje, égtája és eleme



A négy Arkangyal ereje

MICHAEL: nevének jelentése ISTENHEZ HASONLATOS vagy OLYAN MINT ISTEN
Dél angyala és TŰZ elem helytartója

Michael a gonosz erők elleni harc hatalmas angyala, az égi seregek vezére.
Felügyeli és támogatja a fénymunkásokat, legfontosabb feladata megszabadítani az embereket és a földet a félelem ártó energiáitól és békét teremteni. Segít életcélunk felkutatásában, állásfoglalásban, a hit felvállalásában. Megvéd minket a negatív energiáktól, oldja a félelmet. Bátorságot, életerőt, motivációt és védelmet ad.
Michael útba igazítja és vezeti a veszteséggel küszködöket, és azokat, akik szemelőt tévesztették életcéljukat vagy elakadtak tervezet karrierjük építésében.
Amennyiben Michaelt húztuk valószínűleg szükségünk van biztonságérzésre, védelemre és önbecsülés fokozására. Segítségével megtaláljuk önmagunkban isteni tervünket, adottságainkat és felébreszti rejtett erőtartalékainkat. Védelmére bármely élethelyzetben számíthatunk.

Szeretett Michael, helytartója a tűz elemnek, segítségül hívlak ebben a szent pillanatban,
hogy újra kapcsolatba léphessek veled és a tűzzel,
hogy hatalmas energiáinak segítségével
tölthessem be a nekem rendelt feladatot ezen a földön.
Szeretetben és békében kérem ezt, a világegyetem teremtője nevében
a vagyok aki vagyok nevében, Istentől rám ruházott hatalmamnál fogva.
Azt akarom így legyen AMEN


GÁBRIEL: nevének jelentése ISTEN AZ ÉN ERŐM vagy A FÉNY KORMÁNYZÓJA
Nyugat angyala és VÍZ elem helytartója
Gábriel a történelem során sokszor az isteni híreket hozza, és szellemi üzeneteket közvetít. Ihletet hoz, ösztönöz, pártfogolja a művészeket és minden kommunikációval kapcsolatos tevékenységet. A cselekvőképesség és cselekvés arkangyala. Szívén viseli az anyák és gyermekek sorsát. Segíti és ösztönzi az írást. Ő a feltámadás, a kegyelem, a születés, az átalakulás, a béketeremtés és a felfedett titkok angyala. Gábriel szélesre tárja előtted a lehetőségek kapuit, hogy nagyszerűen fejezhesd ki magad minden téren ösztönöz és ihleted ad. Segíti az eredményes szívből jövő önkifejezést és szellemi közléseket, segíti leküzdeni a halogató taktikát, lámpalázat, alkotói szorongást. Nagyhatalmú erőteljes angyal.
Ha segítséget kérünk tőle energikusabbá, eredményesebbé bátrabbá tesz minket és kilendít a tétlenség szorításából, segítségével a legjobbat hozhatunk ki magunkból.

Szeretett Gábriel, helytartója a víz elemnek, segítségül hívlak ebben a szent pillanatban,
Minden teremtmény a tengerből származik, a víz minden élet anyja
A világegyetem teremtője nevében hívlak segítségül, hogy arra kérjelek, adj nekem égi erődből, hogy életem szeretetben és derűs békében teljen, mint a nyugodt tenger
Ezt kérem tőled a vagyok aki vagyok nevében, Istentől rám ruházott hatalmamnál fogva.
Azt akarom így legyen AMEN



RÁFÁEL: nevének jelentése ISTEN GYÓGYÍTÓJA vagy ISTEN MEGGYÓGYÍT
Kelet angyala és LEVEGŐ elem helytartója
Rafáel az emberek és állatok eredményes gyógyítója. Magunk vagy mások érdekébe hívhatjuk gyógyító energiákért, jelenléte vigasztaló és megnyugtató.
Segíti feléleszteni az öngyógyító erőinket, megszünteti a szorongást és levertséget.
Ereje áthatja és támogatja a gyógyítókat és orvosokat. Útmutatást adhat a legjobb gyógymód felkutatásában. A belső, azaz spirituális utazáson részt, vevőket lelki útmutatással támogatja, segíti megkeresni az igazságot és felnyitni a harmadik szemünket. Segít leküzdeni szenvedély betegségeket és beteges vágyakat is.


Szeretett Rafáel, helytartója a levegő elemnek, segítségül hívlak ebben a szent pillanatban,
A világegyetem teremtője nevében hívlak segítségül, hogy arra kérjelek, adj nekem égi erődből, hogy isteni elemed, a levegő táplálhassa,
és új életre kelthesse testünket, elménket és szellemünket.
Ezt kérem tőled, a vagyok aki vagyok nevében, Istentől rám ruházott hatalmamnál fogva.
Azt akarom így legyen AMEN



URIEL: nevének jelentése ISTEN FÉNYE vagy ISTEN TÜZE
Észak angyala és FÖLD elem helytartója
Uriel adta a csodák és mágia értelmezését az embereknek.
Rávilágít a helyzetünk lényegére, előrejelzést ad és felhívja a figyelmet a veszélyekre.
Olyan, mint egy öreg bölcs, akihez szellemi vagy gyakorlati tanácsért fordulhatunk.
Látomások, álmok vagy jövendölések formájában segíthet vagy hirtelen jött ötleteket ad, megvilágítja elménket. Válasz képen folyamatosan ugyanazok a pozitív, szeretetteljes és építő gondolataink vagy ötleteink támadhatnak. Valahányszor válaszokra vagy szellemi meglátásokra van szükségünk bátran fordulhatunk hozzá, segít tisztázni a homályos helyzeteket és megvilágítja előttünk az utat. Segíti a spirituális megértésben, problémák megoldásában, vizsgáknál és tanulmányokban.
Gyógyítja a neheztelést és segíti a megbocsátást.

Szeretett Uriel, helytartója a föld elemnek, segítségül hívlak ebben a szent pillanatban,
A világegyetem teremtője nevében hívlak segítségül, hogy az élet megpróbáltatásaitól megterhelt lelkemet hatalmas mennyei valódnak önthessem ki.
Kérjelek, adj nekem égi erődből. Ahogy a fa magvából erős törzs nő,
hogy hatalmas erdővé legyen, úgy szellemem is nyugalomba,
békében, egészségben és jólétbe szülessen újjá a te angyali befolyásod által
Ezt kérem tőled, a vagyok aki vagyok nevében, Istentől rám ruházott hatalmamnál fogva.
Azt akarom így legyen AMEN

Az angyalok és a planetáris napok, hónapok, évszakok mágikus összefüggései

Az évszakok mágiája a harmóniát és a jólét megteremtésében segít. Az évszak első napján kell megidézni az angyal a jólét érdekében, az évszak közben, pedig a dolgaid megsegítésére.




Tavasz: Március 21 -e körül van a tavaszi napéjegyenlőség. A tavasz megújulás, újjászületést, megfiatalodást, új ötletek megfogantatását, barátságokat, szerelmi egyesülést, szórakozást, alkotókedvet, kommunikációt hoz magával. A mágiát a gyógyításra, megtisztításra, a lelki élet dolgaira, a számlák kifizetésére, teremtésre, az energiáink megújítására, a termékenységre használhatjuk. A tavasz és minden évszak kialakulásához szükséges energia uralkodó angyala: MILKIEL
SPUGLIGUEL a tavasz vezetője, a tavasz kezdetén mind kettőt hívjuk
Őrző angyalok: AMATIEL, CARACASSA, CORE, COMMISSOROS


Nyár: Június 21 -e körül van a nyári napforduló. A nyár a gyors növekedés, a mély szerelmi egyesülés, az erő és a világegyetem jólétének szétosztása. A mágiát az igaz szerelem megtalálására, védelemért, bátorságért, szépségért, fizikai-, lelki-, szellemi-, mágikus energiákét végezhetjük. Fő angyala TUBIEL őrző angyalok GAVIEL, TARIEL, GARGATEL Napforduló főnöke: ORANIT (szemmel verés ellen is hívhatjuk)


Ősz: Szeptember 21 -e körül van az őszi napéjegyenlőség.. Az ősz az aratás és a beteljesülés időszaka, a dolgok befejezése és a téli időszak felkészítése. A mágiát a munkával kapcsolatos dolgok, a vagyontárgyak megszerzése, gyógyítás, tanulmányok, valaminek a lezárása, bőség megteremtése érdekében alkalmazhatjuk. Vezető angyala TORQUARET őrző angyalok GUABAREL és TARQUAM.


Tél: December 21-e körül van a téli napforduló. Ez a pihenés az eredmények felmérésének az időszaka és hosszú távú tervek készítésének időszaka.
A mágiát a betegségek kiűzésére a test, lélek és szellem megújítására, meggyógyítására használhatjuk, valamint függőségek és negatív minták, rossz szokások elengedésére.
A vezetője ATTARIS, őrző angyalai AMABAEL, CETARARI.

A hónapok angyalai:
Január-Gábriel, Kambiel,
Február-Barchiel,
Március-Machidiel, Malahidael (91 napon keresztül uralkodik és segíti a szerelmi kapcsolatokat)
Április-Asmodel vagy Rafael,
Május-Ambriel (gonosz erők elhárításában is segít)
Június-Muriel, Július-Verchiel,
Augusztus-Hamaliel és Mihael, Szeptember-Uriel vagy Zuriel,
Október-Barbiel(segít kapcsolatba lépni halott őseiddel is),
November- Advachiel, December- Anael-Haniel /Isten dicsősége/ az imákat, kéréseket felviszi az Istenhez, védelmez a gonosszal szemben)



A napok összefüggései:
Hétfő: Hold uralma alá tartozik. Hétfőn az erők segítik a lelki élet dolgait, álmokat, női energiákat, egészséget, spirituális törekvések sikerét, párkapcsolatokat, házasságot, családi élet dolgait, vízzel kapcsolatos mágiákat, továbbá az álom fejtést, tudatos álmodást, látomásokat és a telepátiát. Továbbá ihlet, szuggesztív képességek, látomásos és segítő lelki energiák, rugalmasság, szeretet, alkotókészség, képzelőerő, családi boldogság.
Vezetője Gábriel társ angyalai Missabu, Arkan, Abuzaha.

Kedd: Mars uralma alá tartozik. A keddi napon végzet mágikus munka segíti az üzleti életet, tanulmányok megkezdését, szexuális élet fellendítését, tűzzel kapcsolatos mágiákat, ellenségek megfékezése legyőzése függetlenség, erő, vágy, energia, elhatározás, önállóság, bátorság. Angyalai Camael, Samael, Satael, Amabiel, Hyniel.

Szerda: Merkúr uralma alá tartozik. A szerdai mágiák leghatásosabbak a kommunikációban, gyors tevékenységekben, pl. versenyzésben, tulajdon gyarapítására, információszerzésre, jövendölésre, távolbalátásra, baráti kapcsolatok rendezésére. Alkalmazkodó képesség, lelki tevékenység, kifejezőkészség, egyidejű tevékenységek, gyors tanulás, találékonyság, éleselméjűség, ékesszólás, kézügyesség, tudatosság angyalai: Rafáel, Miel, Szeráfiel

Csütörtök: Jupiter uralma alá tartozik. A csütörtöki napon végzet mágikus munka segíti a
sikert, becsvágyat, méltósságot, jólétet, ihletet, tiszteletet, derűlátást, önbizalmat, becsületességet, pénzügyeket, önismeretet, egészség megőrző varázslatokat, vágyok kielégítésére, hatalom kiterjesztésére, mágikus vagyonszerzés, barátságok megerősítése..
Angyalai: Sachiel, Zadkiel, Aszariel

Péntek: Vénusz uralma alá tartozik A pénteki napon végzet mágikus munka segíti a szeretetet, szerelmet, érzékiséget, szelídséget, szépséget, barátságosságot, vonzerőt, kifinomultságot, figyelmességet, ihletet, alkotókészséget, kecses mozgást, jó kapcsolatok kialakítását, családi béke helyreállítását. Angyalai: Anael, Ariel, Uriel, Rahiel, Sachiel

Szombat: Szaturnusz uralma alá tartozik. A szombati napon végzet mágikus munka segíti a
állandóságot, önfegyelmet, bölcsességet, takarékosságot, türelmet, kitartást, alázatot, őszinteséget, hagyományokat, józanságot, komolyságot, titkos tudás megszerzését, nyilvánossággal kapcsolatos dolgokat, jogi ügyeket, családi karma oldására, hiteleket, bírósági ügyeket, pénzügyeket, társas viszonyok pénzügyeit, idős emberekkel kapcsolatos dolgokat, negatívvitás elűzésére, megkötés rossz szokások megszüntetésére. Angyalai: Uriel, Kassziel, Machatan, Orifiel

Vasárnap? Nap uralma alá tartozik. A vasárnapi napon végzet mágikus munka segíti a becsvágyat, önbizalmat, erőt, vezetést, elismerést, egyéniséget, nagylelkűséget, akaraterőt, hűséget, tisztességet, becsületet, pénzszerzést, vagyonnövelést, befolyásos emberek támogatásának megszerzését, szövetség létrehozását, ellenségeskedés megszüntetését, béke megteremtését, tisztánlátás képességének megszerzésére. Angyala: Michael



Ha mágikus munkát végzünk a legjobb ha a megfelelő napon tesszük azt.
Ha pl sikert szeretnénk elérni vasárnap végezzünk a szertartást
a nap órájában.

Az órák uralkodói

Értelemszerűen a napfelkelte és napnyugta, folytatva a következő napfelkeltéig, 12 nappali és 12 éjszakai órát jelent. Ezek nem természetes a megszokott időbeosztással azonosak, hanem a két napfelkelte közötti idő, az az 24 óra egyenlő részekre van elosztva. Így kapjuk meg az órák uralkodóinak idejét. Az órák uralkodó bolygói a táblázatban lefelé haladva az évek uralkodó bolygóival azonosak.


A kaldeusi naptár fontossága, alkalmazása

A kaldeusi naptár használata azoknak lehet fontos, akik konkrét tevékenységeikhez tudni szeretnék, hogy tevékenységük, programjuk várható időszaka milyen bolygó befolyása alatt van. Tehát érdemes-e belekezdeni valamibe, vagy inkább elhalasztani.


A Hold angyalai

A Hold ősidők óta a legnagyobb szerepet játszó égitest





A HOLD ANGYALAI
A Hold ősidők óta a legnagyobb szerepet játszó égitest, nagy hatással van a földünk minden teremtményére. A Hold energiáit felhasználhatjuk angyali szertartások során, amikor azért munkálkodunk, hogy jobbá tegyük életünket.
A Hold angyalai: Ofaniel, Gábriel, Yahriel, Elimiel, Iachadiel, Zachariel, Tsafiel.



A hold angyalai az érzelemmel, az érzékenységgel és az érzékiséggel állnak szoros kapcsolatban. Segíthetnek, megszabadulni rossz szokásainktól vagy negatív érzelmektől. Nagy hatással vannak a tudatalattinkra és az asztrális világra. Az elengedést legjobb teliholdkor gyakorolni, de ha szeretnénk bevonzani valamit az életünkbe, akkor újholdkor munkálkodjunk érte.
28 HOLD CIKLUS ANGYALAI
1. GENIEL 2. ENEDIEL 3. ANIXIEL 4. AZARIEL 5. GÁBRIEL 6. DIRACHIEL 7. SCHLIEL 8. AMNEDIEL 9. BARBIEL 10. ARDIFIEL 11. NECIEL 12. ABDIZUEL 13. JAZERIEL 14. ERGEDIEL 15. ATLIEL 16. AZERUEL 17. ADRIEL 18. EGIBIEL 19. AMUTIEL 20. KYRIEL 21. BETHNAEL 22. GELIEL 23. REQUIEL 24. ABRINAEL 25. AZIEL 26. TAGRIEL 27. ATHENIEL 28. AMNIXIEL


Michael Arkangyal tisztító tüze

Michael Arkangyal tisztító tüzének mágikus alkalmazása


Tégy magad köré egy mágikus kört. Emeld kezed a magasban és mond:
Michael Arkangyal hívlak téged szólítalak téged, jöjj el hozzám most, lépj be a kör belsejébe és szent tűz erejével, hass át, kérve kérlek Isten szeretetének izzó lángja, hasson át most. Istennek szent tisztító tüze áradjon a kör egészére Isten szeretetének izzó tisztító lángja egész testemet, lelkemet és szellememet most átjárja és mi rossz és gonosz a körben mind fénnyé váltja. Amen
Most fogad be Mihály tisztító tűzét, amely most belép a korona csakrádon, fejtetődön keresztül, és elkezdi tisztítani sejtjeiddel kezdve, szerveidet, testedet, lelkedet, minden térben és időben. Kiégeti a félelmeket, bármik legyenek is azok, a dühöt, haragot, a gyűlöletet, a feszültséget, az ego jászmákat, a neheztelést, bánatot, a magányt, mindent, ami téged negatív energiával, töltött eddig. Engedj el magadtól minden negatív érzést, gondolatot.
Ne ragaszkodj semmilyen negativításodhoz .Lásd és érezd a tűz színét, energiáját, ami most betölti egész lényedet. Érezd a melegséget, a lüktetést, amit a tisztítás okoz, érezd a bizsergést minden porcikádban. Mihály Arkangyal és csapata, folyamatosan tisztít most téged, felperzselnek mindent, amire már, nincs szükséged.
Engedd felszínre tudatalattidban szunnyadó összes félelmedet, fájdalmadat. Engedd, hogy a tűz energiája, minden hova eljusson. Most már az egész tested, Mihály tisztító tűzében ég.
Kérd Mihály Arkangyalt, hogy töltsön fel téged, minden térben és időben, aktivizálva téged, hogy a lehető legtöbbet hozd ki magadból, és megtapasztalhasd mind azt, amit a teremtő neked szánt.
Érezd, hogy tested egyre könnyebbé, felszabadultabbá válik. Engedd, hogy megtapasztald Mihály arkangyal fényét és szeretetét.
Melegséget, feltételnélküli szeretetet és csodálatos, fényeket tapasztalhatsz, ha kinyílsz felé teljes szívvel és lélekkel. Most pedig mielőtt elköszönnél Mihály arkangyaltól, kérj tőle egy ajándékot, ami segít téged a további utadon, a haladásban, amit bármikor használhatsz, annak érdekében, hogy felvedd vele újra a kapcsolatot. Lassan búcsúzz el Mihály arkangyaltól, köszönd meg a segítségét, szeretetét, energiáját. Légy hálás minden tapasztalásért, amit átéltél most.



Tűz mágia az angyalokkal

Elengedés - Add a tűznek


Lelki méregtől, nehezteléstől, irigységtől, féltékenységtől, illetve bármilyen emberekkel kapcsolatos negatív érzéstől vagy önmagad negatív érzéseitőlvaló megszabadulásra teliholdkor a legerősebb.
I. módszer
Eszközök: papír, toll, gyufa, egy vízzel teli edény, fogó.
1. Egy üres papírra írd azt a minőséget, tulajdonságot vagy érzést, amely szorosan egy másik emberhez kapcsol, ilyen lehet a féltékenység vagy irigység például. Minden egyes problémát külön papírra írj. Ezután hajtogasd össze a papírokat úgy, hogy ne lásd, amit írtál rájuk.
2. Keverd össze a papírdarabkákat, és válassz ki egyet közülük.
3. Hajtsd szét a papírt és gondolkozz el, mi is volt az a helyzet, vagy azok a helyzetek, melyek ezt az érzést provokálták benned. Képzeld el, milyen lenne az életed, hogyha nem dédelgetnéd magadban ezt az érzést. Hogyan változna meg a kapcsolatod azzal a bizonyos személlyel? Kérdezd meg magadtól, hogy hajlandó vagy-e ezt a dolgot most elengedni? Ha nemmel válaszolsz, akkor tedd félre ezt a papírt és válassz egy másikat, válassz olyan tulajdonságot, amit hajlandó vagy elengedni.
4. Sodord össze a papírdarabot úgy, hogy meg tudd fogni a fogóval. Gyújtsd meg a papírt, azután tartsd a tál fölé.
5. Kérd meg a tűz angyalait, hogy tisztítsák meg elmédet, testedet és érzelmeidet ettől a problémától, és teljesen szabadítsanak meg tőle. Az elszenesedett papírt dobd a vízbe.
6. Ismételd meg a 2., 3., 4., 5. lépést minden olyan problémával, amelytől hajlandó vagy megszabadulni most. Ne felejts el köszönetet mondani a tűz angyalainak.




II. módszer
Ülj kényelmesen, és csukd be a szemed. Végy több mély lélegzetet és próbálj egyre jobban ellazulni. Csendesítsd le gondolataidat, nyugtasd le tested, lelked. Add át tested, lelked az Atyának és angyalainak, akik mostantól vigyáznak rád, szeretettel és békével.
Hívd most a tűz angyalait Michael vezetésével, és kérd az ő segítségüket ahhoz, hogy fürödhess az élet tűzében.
Hangosan mond ki:
Tűzangyalai hívlak titeket szólítalak titeket, jöjjetek hozzám most. Hatoljatok a testembe, hadd fürödjek az élet tűzében. Isten szeretetének izzó tisztító lángja testem-lelkem-szellemem most átjárja Égj, égj, égj szent tűz és égesd el mindent mi elhomályosítja fényem

Most érezd és lásd, ahogy behatolnak testedbe, és melegség jár át, finom láng csóvák simogatják egész lényedet.
/Ők hordozzák azt az isteni erőt, amely a fizikai és szellemi táplálék feldolgozását, osztályozását végzik. Különválogatják a test és lélek számára hasznos dolgokat, és segíti azok beépülését. Erőt adnak problémáink feldolgozásához, erejükkel, fényükkel távoltarják a sötét erőket, és ez által boldogabbak leszünk. /
Engedd, hogy a tisztítótűz, kiégessen belőled mindent, amire nincs szükséged, ne ragaszkodj semmihez. Érezd és lásd a tűz energia erejét.


Védelmek

Invokáció a védelemért


Egyszerre 2-3-at mondj el, amikor úgy érzed, védelemre van szükséged.
Mond ki határozottan, parancsszerűen de szeretetteljesen és az is segít, hogy közben vizualizálod a folyamatot és érzed, hogy megérkezik a védelem, körbevesz.
Fontos, hogy meghatározd, hogy hogyan hasson, meddig hasson, és hol hasson.
Pl.: KÉREM a FEHÉRFÉNY VÉDELMÉT, ÉS EREJÉT védelmezzen fizikai, asztrális és mentális szinten egész nap.

KÉREM a KRISZTUSI ERŐ ANGYALAIT, HOGY VEGYENEK KÖRÜL ÉS VÉDJENEK MEG.
KÉREM MIHÁLY ARKANGYAL PIRAMISÁT, BENNE AZ UNIVERZUM ÖSSZES VÉDELMI SZIMBÓLUMÁVAL.
KÉREM MENNYEI ATYÁM OLTALMÁT ÉS SZERETETÉT, AMELY ARANYSZÍNŰ PALÁSKÉNT TELJESEN BEBORÍT ENGEM.
KÉREM JÉZUS TÜKÖR PIRAMISÁT, AMELYET FELNAGYÍTOK, ÉS MAGAMRA HÚZOK.
KÉREM JÉZUS 7 KÖPENYÉT, AMELY TELJESEN BEBORÍT.
KÉREM MIHÁLY ARKANGYAL, OLTALMÁT, FÉNYÉT ÉS EREJÉT.
KÉPZELJ, a FEJED FÖLÉ EGY ÖTÁGÚ CSILLAGOT, KÉRD a VÉDELMÉT ÉS EREJÉT a TESTED KÖRÜL.
KÉREM MAGAMRA SZŰZANYA KÖPENYÉT.
KÉREM SZŰZANYA SZERETETÉT ÉS OLTALMÁT.
A védelmeket bármikor alkalmazhatod

A NAGY FOHÁSZ

A fohász vagy invokáció nem egyetlen személyé vagy csoporté, hanem az egész emberiségé.


A NAGY FOHÁSZ

A Fényforrásból, amely Isten elméjében él
Áradjon fény az emberi elmékbe.
Szálljon világosság a Földre.

Szeretet forrásából, amely Isten szívében él
Sugározzék szeretet az emberek szívébe.
Térjen vissza Krisztus a Földre.

A középpontból, ahol Isten akaratát ismerik.
Vezérelje cél a sok kis emberi akaratot.
Az a cél, amit a Mesterek ismernek és szolgálnak.

A központ, melyet emberiségnek hívunk
A fény és Szeretet Tervét teljesítse be.
Hogy a gonoszság lakának ajtaja záruljon le.

Fény, Szeretet és Erő állítsa helyre a Tervet e Földön

AZ ISTENI ÉNEM MANTRÁJA

A VAGYOK AKI VAGYOK NEVÉBEN
A SZENT KRISZTUSI ÉNEM NEVÉBEN
EGYÉVÁLOK A SZERETET TELJESSÉGÉVE

A VAGYOK AKI VAGYOK NEVÉBEN
A SZENT KRISZTUSI ÉNEM NEVÉBEN
EGYÉVÁLOK A BÖLCSESSÉG TELJESSÉGÉVE

A VAGYOK AKI VAGYOK NEVÉBEN
A SZENT KRISZTUSI ÉNEM NEVÉBEN
EGYÉVÁLOK AZ ERŐ TELJESSÉGÉVE

&8220;A fenti fohász vagy invokáció nem egyetlen személyé vagy csoporté, hanem az egész emberiségé. Ennek a könyörgésnek a szépsége és ereje az egyszerűségben rejlik és abban, hogy bizonyos sarkalatos igazságokat fejez ki, amelyeket minden ember természetesen és ösztönösen elfogad. Egy alapvető Intelligencia létezésének igazságát, akinek történetesen az Isten nevet adtuk; az igazságot, hogy egy nagy Személyiség jött a Földre, akit a keresztények Krisztusnak hívnak és úgy testesítette meg a szeretetet, hogy megérthessük; az igazságot, hogy mind a szeretet, mind a tudás annak a megnyilvánulása amit mi Isten Akaratának nevezünk; és végezetül azt a magától értetődő igazságot, hogy az Isteni Terv csak az emberiségen keresztül tud megnyilvánulni."


A fogadalmak feloldása

Az életeink sorozatában, számtalan módon, fogadalmat tehettünk, lehetett ez vallási alapokon nyugvó szüzességi fogadalom, vagy egy eszme iránti elkötelezettség miatt tett fogadalom.


A fogadalmak feloldása


Kötődhettünk ily módon egy emberhez is, hogy örökké őt szolgáljuk és így a fogadalmunknak megfelelően, sok életen át olyan életeket választunk, amelyekben teljesíthetjük ígéretünket.
Bizonyos életünkben szegénységi fogadalmat is tehettünk, ha a vallási szervezet, amelyhez kötődtünk ezt megkövetelte tüllünk, ezért gyakorta a szegénység hátterében is az a fogadalom vagy hiedelem áll. Nagyon sok ember még mindig azt gondolja, hogy csak a szegény ember juthat be a mennyek országába és a gazdagság bűn.
Sokszor találkoztam olyan nőkkel, akik apáca életet éltek valamelyik inkarnációjukban és szüzességi fogadalmat tettek, és ez még mindig hatással van rájuk és megakadályozza őket abban, hogy örömöket leljék a szexualitásban, egész életükben bűnként tekintenek rá.
Életek sokaságában nagyon sok tapasztalatot szereztünk és sok mindent magunkra, szedtünk, hogy a leckéket jól meg tudjuk tanulni. A mai kor spiritualitásában viszont nagyon fontos, hogy megszabaduljunk mindattól, ami hátrál minket a teljesség felfedezésében és megélésében.
Van amit mi kötöttünk és van amikor minket kötöttek.
Az biztos, hogy ezeket, a fogadalmakat csak mi magunk oldhatjuk fel, de van hogy ehhez külső segítségre is támaszkodnunk kell.
Ez történhet természetesen is oly módon, hogy az élet eseményeiből kifolyóan szembesülőnk valamivel és határozottan kijelentjük, hogy mostantól soha többé nem tesszük ezt vagy azt, és így olyan nagy energiát teremtünk vele, amely szertefoszlatja és megsemmisíti a lekötő erőket.











A következő invokációt azért írtam, hogy segítségével,
könnyebb legyen elengedni a régi energiák kötéseit.
Telihold a legjobb időpont erre.
Hátárazottan, hangosan, szívből, erőtők és hitetek teljességében
mondjátok el 3x a következőket:


A VAGYOK AKI VAGYOK NEVÉBEN és a SZENT KRISZTUSI ÉNEM NEVÉBEN
Most feloldom minden fogadalmamat, amit tettem, hogy megtapasztalhassam a tudatlanság illúzióját. Génjeimben hordozom őseimet, kezembe pedig a fényt, és most feloldom a fogadalmakat magam és minden ősöm számára. Semmisnek nyilvánítom ezeket, a fogadalmakat erre az inkarnációmra, és minden más inkarnációmra téren és időn túl, a párhuzamos univerzumokban, az alternatív valóságokban, az alternatív univerzumokban, minden bolygórendszerben, minden dimenzióban, és a forrás minden rendszerében.
Ezennel feloldok minden szüzességi, és szegénységi fogadalmat törlődjön ki az idő minden kiterjedésében. Továbbá feloldok minden olyan fogadalmat is amelyről nem tudok de akadályoz engem abban, hogy teljességemet megéljem és olyanokhoz köt akikkel már nincs dolgom. Segítséget kérek, hogy most el tudjam engedni minden kristályt és egyéb energetikai éteri tárgyat, gondolatformát, érzést, lenyomatot, fátylat, sejtemlékezetet, a realitás képeit, a genetikus korlátokat és a halál programot. Külső befolyás által rám tett mágikus pecsétet és tudat manipuláló eszközt, amely a tudatlanságban tartott. A kegyelem törvénye nevében, a győzelem dekrétumának nevében! A győzelem dekrétumának nevében! A győzelem dekrétumának nevében! Kérem, hogy fel tudjak ébredni - ha a szellemem úgy akarja, ha a szellemem akarja, felébredünk! Isten kegyelmére hivatkozva és teljes lényemből kijelentem, hogy szabaddá akarok válni mindentől, ami megakadályoz abban, hogy isteni énemet megéljem. Kérem, hogy ebben segítsenek azok kiket isten erre kijelöl.
Kezdetben AZ VAGYOK, AKI VAGYOK! EH- YAH ESHER EH-YAH!

Bőség teremtés

Az ember lelkében-szellemében öröktől fogva létezik egy mágikus teremtő hatalom


Bőség teremtés
Bármit is állítanak a tudósok, pszichológusok, szellemi beavatottak, gyógyítók és misztikusok a tudattalattiról, és bármilyen megnevezéssel is illessék azt, általánosan érvényes metafizikai igazság az, hogy az ember lelkében-szellemében öröktől fogva létezik egy mágikus teremtő hatalommal bíró gyógyító-tápláló-tisztító erőforrás, amelyre minden helyzetben és mindenkor rábízhatja teljes bizalommal a saját maga és szerettei sorsát és életét.
Boldogságunk és egészségünk, a gazdagságunk és személyi sorsrendeltetésünk beteljesítésének a kulcsa abban áll, - állítja a felhasznált könyv szerzője, és még nagyon sokan mások -, hogy tudatos elménket pozitív kollaborációba állítsuk ezzel a tudattalan isteni intelligenciával, Felettes Énünkkel, isteni akarattal, az Élet és a Teremtés törvényével, amely mindig pozitív és a létezés felvirágoztatására, tágítására, gyarapítására, a szépségre, bőségre, egészségre irányul.
Amennyiben olyan gondolat-csirákat ültetünk el a tudatalattinkban, amelyek ezzel az egyetemes teremtői pozitív léttervvel összhangban állnak, azok maradéktalanul meg is valósulnak az életünkben, nagy-nagy boldogságot, egészséget, örömöt, sikert és beteljesülést, áldást idéző módon, a legtökéletesebb úton és megjelenési formában.
Ha helyesen gondolkodunk, ha értjük az igazságot, ha a tudatalattinkban lerakódó gondolatok (képek, egyetemes létideák) építő jellegűek, harmonikusak és békések, akkor tudatalattink teremtőereje harmonikus körülményeket, szellemi fejlődésünkhöz, boldogulásunkhoz kedvező környezetet és anyagi eszköztárat varázsol elénk. Kellő éberséggel és mentális önuralommal (és persze megfelelő kauzális önismerettel), gondolkodásunk és képzeleti tevékenységünk tudatos irányításával tudatalattinknak ezt a megidéző-teremtő hatalmát bármely problémánk megoldásához és bármely életnehézségünk, krízishelyzetünk feloldásához igénybe vehetjük:tudatosan együttműködhetünk a világegyetemet kormányzó végtelen hatalommal és egyetemes, abszolút törvénnyel. Ez a mindenkori ember rendeltetése a Teremtésben, ez az elsőszülötti jog, ezen mágikus teremtői hatalom birtoklására és alkalmazására való jog, amellyel a -teremtés-megismerés-kiegyenlítődés örök rendjébe szabadakarattal beleszólhatunk, saját felelősségünkre alakíthatjuk a Teremtést, saját magunk (és az egész létezés) szellemi felemelkedése vagy pusztulása érdekében, a képi-gondolati tevékenységünk, érzelmi-vágyéletünk minőségének függvényében.
Az az bensőnkben székelő értelem, amely az objektív tudat (nappali, éber tudat) kiesésekor avagy álmatag állapota esetén jelenik meg, olyan, mint egy szivacs, befogad mindent, ami a nappali, racionális elénk felől érkezik, és ugyanakkor képtelen a vitatkozásra. Helyesnek fogadja el a helytelen elképzeléseinket is, és meg is valósítja őket konkrét események, életfeltételek, sorsfordulatok képében, a lelkünk mélyén táplált elvárásainknak megfelelően. Bármi is történjék velünk, azokon a gondolatokon alapszik, amelyeket hitünk révén tudattalattinkra erőltettünk (vagy erőltetett a környezetünk neveltetésük és emberi kapcsolataink folyamán). Hibás elképzeléseinket ki kell cserélnünk, és a jóvátététel, a javítás egyetlen módja a személyi sorsfeladataink megismerése és azok tudatos felvállalása és az ezekkel összhangban álló harmonikus, építő, kreatív képzetek gyakori ismételgetése, amelyeket a tudatalattink (személyi sorsrendeltetésünket ismerő Felettes Énünk) elfogad (hiszen a létezés alaptörvényével összhangban állónak érez), és új, egészséges szokásokat, új személyi alapállást alakít ki bennünk.

Mostantól kezdve jóindulatubb leszek. Az öröm, boldogság, vidámság válik megszokott hangulatommá. Mindennap szeretetreméltóbb és megértőbb leszek. Környezetem számára a vidámság és jóakarat központjává válok, saját jó kedélyemet terjesztem közöttük. Ez a boldog, örömteli, vidám hangulat, lesz megszokott, természetes állapotom. Hálás vagyok érte

;Végtelen intelligencia vezérel és irányít minden lépésemnél. Egészségem tökéletes és a harmónia törvénye hatja át testemet és lelkemet. Szépség, szeretet, békesség és bőség ölel körül. A helyes döntés és az isteni rend elve kormányozza egész életemet. Tudom, hogy életem fő vezérelve az élet örökérvényű igazságain alapul , és tudom, érzem és hiszem, hogy tudatalattim a tudatos gondolataim természete szerint választja meg reakcióját.

A görcsös aggodalmaskodással, kételkedéssel, hitetlenkedéssel a tudattalattimban lakozó bölcsességet és végtelen intelligenciát tagadom meg, valahányszor akadályokat, gátakat, késleltetéseket állítok elő tudatos elmémben. Ezzel a negatív mentalitással alátámasztom azt, hogy tudatalattim nem képes megoldani a problémámat. Ez pedig mentális és érzelmi görcsökhöz vezet, és hosszú távon tragikus élethelyzeteket, betegséget, szegénységet, kudarcot eredményez.

A Teremtés pozitív értelmével összhangban álló vágyaim megvalósításához határozottan, naponta többször kell kijelentenem magamban.A végtelen intelligencia, amely ezzel a vággyal megajándékozott, felfedi előttem a vágyam kiteljesedéséhez szükséges, tökéletes tervet, és a végrehajtás során is vezérel. Tudom, hogy tudatalattim mélységes bölcsessége engedelmeskedik óhajomnak, és amit bensőmben érzek és kijelentek, az a külvilágban is megmutatkozik. A világban összhang és egyensúly uralkodik
Tudatalattim ismeri a megoldást. Most is engedelmeskedik nekem. Hálás vagyok, mert tudom: tudatalattim végtelen intelligenciája minden dolgok tudója, és most is felfedi előttem a tökéletes választ. Mélységes meggyőződésem felszabadítja tudatalattim fenségét és dicsőségét. Örvendezem.
Saját tudatalattim hatalma révén bármit megtehetek.
Én vagyok a lelkem kapitánya és a sorsom mestere: enyém a választás joga és képessége. Nem hagyom, hogy mások gondolkodjanak helyettem. Magam választom meg gondolataimat, és magam hozom meg a döntéseimet. Az életet választom! A szeretetet választom! Az egészséget választom! A bőséget és a boldogságot választom!

Testemet és annak összes szerveit tudatalattim végtelen intelligenciája alkotta. Tudatalattim tudja, hogyan gyógyítson meg engem. Az ő bölcsessége teremtette összes szervemet és szövetemet, izmaimat, csontjaimat. Bensőmnek ez a végtelen gyógyereje most lényem valamennyi atomját átalakítja, hogy minden porcikámban egészséges legyek. Köszönettel adózom a gyógyulásért, mert tudom, hogy most is gyógyulok. Csodálatosak bensőm teremtő intelligenciájának művei.
Ahogy a csőben áramló víz követi a cső alakját, ugyanúgy követi az élet rajtam átáramló princípiuma gondolataim természetét. Kijelentem, hogy a tudatalattimban jelen lévő gyógyító hatalom harmónia, egészség, békesség, öröm, bőség alakjában áramlik rajtam keresztül. Úgy tekintek e hatalomra, mint eleven intelligenciára, kellemes, bájos útitársra. Rendíthetetlenül hiszek folyamatos áramlásában, amely élénkít inspirál és felvirágoztat. Éppen ezért azt kapom, amire vágyok. Amiként hiszek, akként adatik nékem.

Isten tökéletessége fejeződik ki most bennem, a tökéletes egészség eszméje tölti el a tudattalattimat. Istennek rólam alkotott képe tökéletes kép, tudatalattim pedig az Isteni Elmében rejlő tökéletes képpel összhangban alkotja újjá testemet.

A Szentírás tanításai lényegében a hit illetve a Jézus által Atyának nevezett mágikus tudattalan hatalmáról és működési mechanizmusáról szólnak. A példabeszédek, ás kinyilatkoztatások sajátos ige-időhasználata arra figyelmeztet bennünket: higgyük és fogadjuk el igaznak a tényt, hogy vágyunk már valóra vált és beteljesedett, mert így számíthatunk bekövetkezésére a jövőben.
A magabiztos meggyőződés, amely ugyanakkor mentes mindenféle görcsösségtől, erőszakosságtól mindig meghozza gyümölcsét: hogy az elme birodalmában bármi testet ölthessen, úgy kell gondolnunk rá, mintha máris ott létezne. Az eszmének, a képnek már tényként kell elménkben léteznie, ahhoz, hogy a földi valóságunkban is megvalósulhasson, testet ölthessen. Ezzel a rendületlen hittel kiűzhetem teljes mértékben az elmémből a az akadályozó feltételekre, gátló körülményekre, vagy bármilyen kizáró lehetőségekre vonatkozó negatív képeket, szuggesztiókat. Ez a magvető munkája: elvetem elmém talajába a magvat - a koncepciót, a képet, a pozitív létideát -, és az, ha zavartalanul fejlődhet, tévedhetetlenül meghozza a maga külvilágbeli gyümölcsét.Legyen néktek a ti hitetek szerint. A Bibliai értelmezés szerint a hit: gondolkodásmód, az elme hozzáállása, belső bizonyosság, annak tudása, hogy a tudatos elménkkel tökéletesen elfogadott eszme tudatalattinkba ágyazódik, és testet ölt: a hívő kizárja a kicsi, racionális, analitikus, tudatos elmét, s helyette teljes mértékben, kizárólag az Atyára, vagyis a tudatalatti belső hatalmára támaszkodik.Amiképpen vélekedik az ember az ő szívében -tudatalattijában-, olyan lészen ő maga is.
Ebben áll tehát a pozitív hittel és várakozással támogatott tudatalatti csodálatos hatalma: elképzelem vágyam beteljesülését, átérzem annak realitását, tudatosan választom az életerőt, a bőséget, az áldást, az egészséget, boldogságot, és ez a mágikus teremtőerő a tudatos választásomat követi, aszerint cselekszik: az elképzelésem megvalósul.Hidd, hogy megadatott néked, és megadatik.
A hit ugyanis az elmémnek az a gondolata, amely lehetővé teszi, hogy tudatalattim hatalma gondolkodásmódomnak megfelelően vegyen részt életem valamennyi fázisában. ;Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.
A szellemi alapálláson, gondolkodásmódon múlik tehát minden az életünkben. Butaság olyasmiben hinni, ami árthat nekünk, vagy sérthet minket. Sohasem a hit tárgya az, ami sért vagy bánt, hanem az elménkben megfogamzó hit vagy gondolat, mivel ez hozza létre az eredményt a várakozásunknak megfelelően. Összes tapasztalatunk, cselekedetünk, életünk valamennyi eseménye és körülménye a saját gondolataink, belső hitvilágunk reflexiójaként és reakciójaként jött létre.
A mentális gyógyításhoz és a vágyaink realizációjához szükséges hitünk csak úgy valósulhat meg, ha megszűnik a tudatos agy objektív elme ellenállása. Ezért a racionális elme lenyugtatása, ellazítása, a passzív, bizalomteljes odaadás, egy alvás előtti vagy utáni, mély, ellazult lelkiállapotban a tudatalattinkban rejlő gyógyító, teremtő energiák felszabadításának a kulcsa.
Hasonlóképpen az imádság sem más, mint valamely elérendő célunkra vonatkozó elképzelésünk szavakba öntése. Az imádság a lélek őszinte vágya. A vágyam az én imádságom. Legmélyebb (az isteni élettervemnek megfelelő) szükségleteimből fakad, és tartalmazza a pozitív isteni rendeltetésemnek megfelelő, az élettel szembeni elvárásaimat.Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek. Legbensőbb vágyunk tehát valóban imádság: az élet éhsége, szomjúsága, sóvárgása a béke, harmónia, egészség, vidámság, gazdagság és valamennyi áldás, életöröm után. Mindarra, ami az egyetemes lét nyíltságából, tágulásából, gyarapodásából, végtelen lét-lehetőségeiből, a pozitív Teremtés és kiegyenlítődés egyetemes törvényeiből, magából a bennünk rejlő pozitív isteni létakaratból következik.
Hittel kell tehát kérni, ha meg akarjuk kapni, amit kértünk.Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és megnyittatik néktek. Elménk a gondolattól halad a teljesítés felé, avagy más szavakkal: a kép a képességeink, az elképzeléseink, az egész létezésünk alapja, mert a valóság természete mágikus. És semmi sincs meg a valóságban, ami ne lett volna meg előzőleg az isteni elmében, a teremtő tudatalattiban, aminek ne lett volna megfeleője az örök ideák szellemi valóságában is. Ezért, ha nincs eleve elképzelésem a teljesült vágyamról, ha nem látom annak megvalósulását a lelki szemeimmel, mozdulatlanságra (sőt, rombolásra, a meglevő enrgiáim, erőforrásaim elsorvasztásra) kárhoztatom a tudatalattimat, hiszen hit nélkül, belső képek nélkül nincs amiféle elmozdulnia. Szüntelenül munkát kell adnunk neki a pozitív elvárások szorgalmas és kitartó elültetésével: Munkálkodjatok, amiképpen a ti Atyátok is munkálkodik.Az imádságot, mint szellemi cselekvést, már megvalósult képzetként kell elfogadnom és hálával megköszönnöm annak megvalósulását, ahhoz, hogy a tudattalanom (amely csak az abszolút jelen időt ismeri) játszani kezdjen rajta, és végtelen intelligenciájával a beültetett pozitív képzet-csirát termőre fordítsa. Elmémben el kell jutnom a teljes elfogadás, a korlátlan és vitathatatlan belelegyezés állapotáig.
Ezért a megidéző kérés nyilvánításhoz a vágyunk biztos elérése fölötti öröm és megnyugvás érzésének kell társulnia. Egész lényünkkel meg kell legyünk győződve arról, hogy tudatos elménk kérései egyértelmű válaszra lelnek tudatalattinkban, amely maga a határtalan bölcsesség és végtelen hatalom. Ezzel az odaadó, bizakodó vágyakozással és pozitív elvárással találnak válaszra a legbensőbb imáink.
Az ember rendeltetése a Teremtés és Újrateremtés művének a folytatása és folyamatos javítása, jobbtétele. Erre kapott teremtő, megidéző hatalmat az isteni elsőszülött joga alapján. Megjelenítő hatalma van a létezés alapját képező isteni lét-ideák fölött, hogy a spirituális fejlődése, és az egész létezés felvirágoztatása érdekében bevonzza és megvalósítsa a Mennyei Királyságot az életében. E mágikus teremtési folyamat alapja a kép, az elmében elhelyezett gondolat, ez az Adam Kadmoni rendeltetése az egyetemes Embernek, Isten első gondolatjának. Az elmémben létező kép a veleje mindannak, amit remélek és bizonyítéka mindannak, ami nem látható. Amit a képzeletemben megformálok, ugyanolyan valóságos, mint testemnek bármelyik része. Az elképzelés, a gondolat valóságként létezik a teremtő létideák síkján, és a megfelelő időben, az isteni időzítés szerint, egy napon a való világban is megjelenik, ha hűséges maradok az elmémben megalkotott képhez: az elmében fenntartott és hittel alátámasztott kép valóra válik.
Érzéseinknek és hitünknek megfelelő erő árad szavainkba. Önbizalmunk és magabiztosságunk erősödik, amikor felismerjük, hogy érettünk működik, a mi szavunkat támogatja ez a világmozgató erő. Az ember nem ad erőt az erőhöz, semmiféle szellemi erőlködésnek, kényszernek, erőltetésnek vagy birkózásnak, viaskodásnak sincs tehát helye ebben a kreatív (mágikus) teremtési folyamatban.
Kinyilvánítom, hogy szavaim egyenesen a végtelen isteni elméhez szállnak, és az megvalósítja őket. Így történik. Hálás vagyok


Angyali Technikák




Megújulás Szigete

A Gyógyulás Temploma



Megújulás Szigete

Lelki szemeiddel képzeld el, amint feltűnik a messzeségben egy apró hajó, és fokozatosan közelít feléd.


Amint egyre közelebb ér, két alakot látsz integetni a fedélzetről.


Ők a segítőid, azért jöttek, hogy elkísérjenek téged a Megújulás Szigetére.


Lépj be a hajóba, dőlj hátra és pihenj.





A hajó partot ér.


Eléred a szigetet és kiszállsz.


Lépj a fűre és töltsd meg tüdődet friss levegővel.


Kerülj harmóniába a természettel, és a szigeten lévő gyönyörű környezettel.




A gyógyítás gyönyörű temploma vár téged, a sziget legmagasabb fokán.



A Gyógyulás Templomát az emberi és angyali evolúció összekapcsolásáért hozták létre.


A templomban hét terem van.





Belső Nyugalom Terme



Itt találsz rá a mélységes lelki békére és nyugalmi állapotra önmagadban.


Félreteheted gondjaidat, és a békés egyedüllétbe süppedve élvezheted az életet.


Belső füleddel fogsz hallani, és lelki szemeiddel látni.


Találkozol Nap-angyaloddal, aki személyes tanítód.




Fény terme


Nap- Angyalod elkísér a Fény termébe, hogy megismerkedhess lelkeddel.


Ahogy lélegzel, képzeld el, amint gyógyító fényt szívsz tűdődbe, szívedbe és ereidbe.


Lélegezz lágyan és természetesen, hogy feloldódjon a benned lévő feszültség.


A gyógyulásod megkezdődött, a fény mindent átalakít, amihez csak hozzáér.



Színek terme



A Nap-Angyal azonnal lelkedbe fonja a színeket, védőhálót sző köréd.


A tested megtisztul, fürödj ebben a sugárzó környezetben.







Hangok terme


A hangok terme a kozmikus gyógyítás dallamaival teli.


Lépj be és tekinteted irányítsd felfelé, lelked irányába.


Engedd, hogy lelked hangja szóljon benned, hagyd, hogy csak úgy létezz, nincsenek elvárások és nincsenek kérések.



Bölcsesség terme


A gyógyító bölcs benned él, ő alakítja életed „menetrendjét”, gyengéd, bölcs és megértő.




Belső gyógyítód, figyelmeztet minden lehetséges problémára, amely beárnyékolhatja közeljövődet, és segít elkerülni ezeket.





Képek terme


A Képek termében 100 életnagyságú tükör áll, mind a te belső képeidet tükrözik vissza.


Megmutatják, mennyi életerő és fiatalság lakik benned és testedben.


„ Készen állok megérteni lényem teljes képét. Készen állok segíteni lelkemnek megalkotni a valóság magasabb fokát életemben és testemben egyaránt.”

Hogyan lehetsz fogékony az angyali jelzésekre?

Ha fogékony akarsz lenni az angyalok jelenlétére, akkor el kell felejtened a szót: véletlen.



Hogyan lehetsz fogékony az angyali jelzésekre?
Ha fogékony akarsz lenni az angyalok jelenlétére, akkor el kell felejtened a szót: véletlen. Az események nem véletlenül történnek, a legtöbb dolognak oka van. Ezzel mindig tisztában kell lenned, ha együtt akarsz élni az angyalokkal.
Őrangyalunk nem úgy került mellénk, hogy valaki kisorsolta volna. Ennél sokkal gondosabb erők rendelik egymáshoz az embert és az angyalt.

Az angyalod egész életeden át álmokon, érzéseken, ún. véletleneken, látomásokon, benyomásokon keresztül küldött üzeneteket számodra. Így próbálta elősegíteni, hogy megtudd, mi a feladatod itt a Földön. Ha nem hiszel benne, kérd meg, hogy bizonyítsa be létezését, mégpedig úgy, hogy meghatározod számára, mi kellene ahhoz, hogy higgy benne. Ha így teszel, biztosan készségesen bebizonyítja létezését.

Most néhány technikát mutatunk be neked, amelyeket arra használhatsz, hogy azonnal választ kapj az éppen aktuális problémádra. Ezek a technikák rendkívül egyszerűek, és könnyen megtanulhatók.


Rádión keresztül történő üzenet

Hunyd be a szemed, majd az alábbi kérést indítványozd őrangyalodhoz:

"Drága őrangyalom!
Mostantól a harmadik zeneszám tartalmazzon valamilyen üzenetet számomra a (mondd el a problémádat, témádat)-val kapcsolatban."

Figyeld meg, hogy a rádióban az aktuális zene üzenetet tartalmaz majd számodra, magyarul világos választ kapsz a kérdésedre.



Tv-n keresztül történő üzenet

A fenti dolog a televízió esetében is működik. Csak be kell hunynod a szemedet, és az alábbiakat mondani:

"Drága Őrangyalom!
Annyira tanácstalan vagyok, nem tudom, hogyan döntsek. (Mondd el, hogy mi az, amiben válaszút előtt állsz). Egy szóra, egy mondatra, egy hangfoszlányra, netán valaminek a képére lenne szükségem, hogy megkapjam a helyes iránymutatást, miközben ezt a tévéműsort nézem."


Filmeken keresztül jövő üzenet

A legtöbb felismerés, üzenet általában a filmekből érkezik feléd. Hogy hogyan? Figyelj:

"Drága Őrangyalom!
Fogalmam sincs, melyik filmet nézzem most. Kérlek, vezess engem ahhoz a filmhez, amely a legtöbb információt és segítséget adja majd nekem. Szükségem van arra, hogy szellemem feltöltődjön tudással."

Lehet, hogy pont egy olyan csatornára kapcsolsz, ahol egy olyan filmet látsz, amely rengeteg tanulsággal szolgál majd számodra. De az is megeshet, hogy őrangyalod úgy érzi, egy kis vidámságra van szükséged, és egy vidám film megnézésére serkent.



Könyvek/újságok üzenetei

Az írott oldalakkal ugyanez a helyzet. Bármikor felütheted a könyvet egy olyan oldalon, ahol áthatol rajtad a felismerés. Ezt is csak kérned kell, és megadatik:

"Drága Őrangyalom!
A problémám: (mondd el a kérésedet, a gondodat). Kérlek, tedd lehetővé, hogy ha kinyitom ezt a könyvet, a lapok ott nyíljanak szét, ahol értékes üzenetet találok a problémámra, netán még a megoldásra is rábukkanok.Kérlek, vezess engem a megfelelő mondathoz, ami segíteni fog rajtam."


Természetesen a fenti módszerek csak akkor működnek biztonságosan, ha nyitott vagy mindenféle ismeretlen iránt. Csak ez teszi ugyanis lehetővé az elmédnek, hogy megnyíljon az angyalok energiái előtt. Minél fogékonyabb vagy tehát, annál hamarabb jutsz információkhoz, és annál erősebb lesz a hited.




Gyógyulás angyalterápiával

Az angyalterápiában önmagunk fizikai és spirituális természetének egyaránt figyelmet szentelünk. Mindkét tényező nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy testi, érzelmi, spirituális szinten megteremtsük a harmóniát, egészséget.



Gyógyulás angyalterápiával

Az angyalterápiában önmagunk fizikai és spirituális természetének egyaránt figyelmet szentelünk. Mindkét tényező nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy testi, érzelmi, spirituális szinten megteremtsük a harmóniát, egészséget.

Az angyalterápia segítségével gyógyírt kapunk anyagi helyzetünkre, pénzügyi nehézségeinkre, és lelki problémáinkra egyaránt. Mind a fénnyel, mind a szeretettel többféleképpen dolgozhatunk, de a leglátványosabb és leggyorsabb gyógyulásokra akkor kerülhet sor, ha minél többet felhasználunk ezekből az elemekből.


A fénnyel való gyógyítás elemei

Ide tartoznak ösztöneink, egészségünk, csakrarendszerünk, fizikai testünk. Íme néhány olyan módszer, amelynek segítségével, több fénnyel tölthetjük fel megoldani kívánt problémáinkat.


- Szándékunk mindig legyen kristálytiszta a hőn áhított célt illetően.
- Használjunk kristályokat a fény erősítéséhez.
- Mindig igyekezzünk magunkba engedni a napfényt, illetve a napfelkelte, a naplemente, a csillagok és a Hold fényét.
- Vizualizáljunk magunk körül fényt és színeket.




A szeretettel való gyógyítás elemei

Szeretetbe soroljuk elsősorban lelkünket, szellemünket, valamint érzelmi testünket, amely egyben összekötő szál fizikai és spirituális testünk között.

A szeretettel való gyógyításhoz az alábbiak tartoznak:

- Hit és a bizalom megteremtése.
- Félelmek elengedése.
- Hálaérzet.
- Meditáció.
- Gyengédség saját magunk és mások iránt.


A szeretet és a fény lényei, az angyalok

Amikor az angyalokat szólítjuk, azért bírunk gyógyító hatással, mert fénnyel és szeretettel töltenek meg minden szituációt, és minden élőlényt. Gyönyörű és ragyogó fényükhöz feltétel nélküli szeretet, hit és béke társul. Amikor arra kérjük őket, hogy álljanak mellénk, akkor ennek a ragyogó, csodálatos fénynek meleg sugaraival árasztanak el bennünket. Amikor valami rettenetes dolog történik velünk, és félni kezdünk, a legelső dolog, amit elveszítünk: a hitünk.
Az angyalok azonban segítenek elűzni ezeket a félelmeket, és újra bizalommal töltenek meg bennünket.



Látni a fényt

Ha valamit el akarunk érni az életünkben, nagyon fontos, hogy biztosak legyünk abban, amit akarunk. Az angyalterápia azonnal hat, tehát azonnal meggyógyulhatunk. Ennek alapfeltétele azonban az, hogy el kell engednünk a kérés helyénvalóságával kapcsolatos félelmeinket és kétségeinket.



Ilyen félelmek lehetnek például:

- Képesek leszünk-e elérni a hőn áhított dolgot?
- Képesek leszünk-e arra, hogy ha már elértük, hosszú távon meg is tartsuk?
- Megérdemeljük-e?
- A többi ember vajon mit gondol majd sikerünkről?

Fontos tehát, hogy mindig legyünk nyugodtak, magabiztosak, mert a kristálytiszta szándék ebben nyilvánulhat meg.



A gyógyulástól való félelmek

Általában lényünk egy része szeretne egészséges lenni, de egy másik része fél is tőle. Ezzel sajnos gátat emelünk a gyógyulásnak, mert ahhoz, hogy bekövetkezzen, kristálytisztán kell akarnunk. Persze, azt állítjuk, hogy mihamarabb szeretnénk meggyógyulni, valójában azonban úgy félünk a gyors gyógyulástól, és változástól, mint a tűztől. Olyan ez, mint ha egy autóban ülve egyik lábunk a gázpedálon lenne, a másik, pedig a féken. Tudatalattink azt kívánja, maradjunk csak betegek, hiszen így sokkal kényelmesebb.


Miért félünk a gyógyulástól?

Sokan úgy vélik, hogy az élet szenvedésből áll, és a szenvedés elkerülhetetlen. Mivel szerintük a szenvedéstől nem válhatunk soha szabaddá, mi értelme lenne törekedni rá? Ez azonban nem így van, hiszen békében és nyugalomban sokkal gyorsabban tudunk fejlődni. Nyugalmunkkal másokat is nyugalomra ösztönzünk, de a sérülések, betegségek senkire sem hatnak ösztönzően.




A változásoktól való félelmek

A betegségek, sérülések igen is egyfajta életstílussá nőhetik ki magukat. A gyógyulás, pedig egy űrt hagy maga után, amitől az emberek ösztönszerűen félnek. A betegség tehát olyannyira betöltheti elménket, és egész életünket, hogy általa elkerülhetjük, hogy önmagunkba kelljen néznünk, és életcélunkkal kelljen foglalkoznunk.


A betegséggel járó előnyök

Ha őszintén magunkba nézünk, bevallhatjuk, hogy ha betegek vagyunk, ha valami baj ér bennünket, akkor rengeteg együttérzés árad felénk. Talán dolgozni, vagy iskolába sem kell mennünk. Tudat alatt igen is vágyunk arra, amit betegségünkkel nyerhetünk, ezáltal nem is nagyon akarunk meggyógyulni.


Merev elképzelések az egészségről

Sokan azt hiszik, hogy betegségük genetikusan öröklött, hogy bizonyos állapotokon úgysem lehet segíteni, és a betegség az élet velejárója. Ezek a rossz beidegződések sajnos megpecsételik egész életünket.




A megoldás: várjuk el a csodát!

Az angyalok azt várják, hogy segítségünkre siethessenek, de maguktól nem avatkoznak bele életünkbe. Csak is akkor jönnek, ha mi hívjuk őket, vagy kérjük, segítsenek. Soha ne szabjuk meg azonban a segítség mikéntjét, csak is azt mondjuk el, mi az, amit szeretnénk. Próbáljuk minél világosabban tudtukra adni, miben várunk el segítséget, és fogalmazzunk minél érthetőbben.


Igen is tudjuk, hogy mit akarunk!

A kristálytiszta szándék azt jelenti, hogy semmiféle más eredményt nem fogadunk el, csak is azt, amire vágyunk. Egyértelműnek kell lennie, tehát annak, mi az, amit elfogadunk, és mi az, amit nem.


Ha netán nem tudjuk, mit is akarunk....

Ha esetleg attól félünk, hogy kérés közben nem jól döntünk, tartsuk szem előtt azt, hogy dönteni mindenképpen kell, nem létezik olyan, hogy nem döntünk. Ha tehát azt gondoljuk, hogy nem kérünk, és ezzel nem is döntünk, azt jelenti, hogy minden jó úgy, ahogy jelenleg van. Amikor egyértelműen eldöntöttük, hogy szeretnénk a gyógyulást, változást, akkor arra kell törekednünk, hogy minél többféle módon vigyünk szeretetet és fényt az életünkbe.
Következő leckéinkben azzal foglalkozunk, hogyan idézhetjük elő ezeket a gyors változásokat az életünkben.



Gyógyulás angyalterápiával


Angyalok a gyógyulásért

Képzeljük, amint állandóan tele vagyunk energiával, lelkesedéssel, és szépnek látjuk az élet minden egyes részét. Ugye, jó lenne így élni? Őrangyalunk segítségével mindezt könnyedén elérhetjük. Segítségünkre lehet ugyanis testünk, lelkünk, szellemünk meggyógyításában

Nem is gondolnánk, hogy mások gyógyulását is elősegíthetjük angyalunk segítségével. Ha pl. egy kedves barátunk megbetegszik, kérhetjük Rafaelt, és a többi gyógyító angyalt, hogy siessenek a segítségére. Ezzel támogatást nyújtunk barátunk őrangyalának is, és lehetőséget adunk arra, hogy az angyali gyógyítás megtörténhessen. Mindezt távolból is irányíthatjuk, és barátunknak még csak bíznia, vagy hinnie sem kell ennek működésében.



A legfontosabb azonban: önmagunk gyógyítása

Már megtanultuk, hogy őrangyalunk azért van körülöttünk, hogy segítsen, irányítson bennünket, sőt védelmet nyújtson nekünk, ha szükségünk van rá. Őrangyalunk tehát akkor is segíthet, ha testi betegségben szenvedünk, vagy amikor érzelmileg, lelkileg nem érezzük túl jól magunkat.


A legkönnyebben relaxációval tudunk gyógyulást kérni beteg testrészünkre

1. Helyezkedjünk el kényelmesen, ott, ahol senki sem zavarhat meg bennünket.

2. Képzeljük el, amint ágyban fekszünk, és keressük meg a beteg felületet. Ha a lelkünket érezzük betegnek, akkor természetesen a bennünket körülvevő energiákra gondoljunk, mert biztos, hogy ott lehet a baj.


3. Küldjünk tudatosan gyógyító energiákat erre a területre, majd kérjük meg Rafael arkangyalt, hogy küldjön hozzánk őrangyalokat, akik segíthetnek a gyógyulásban.

4. Próbáljunk teljesen ellazulni, és tudatosítani a körülöttünk lévő gyógyító energiákat. Ha az segít, akkor azt is vizualizálhatjuk, amint angyalkák röpködnek a beteg testrészünk felett, és csillogó fényükkel energiát bocsátanak felénk. Igyekezzünk elengedni minden fájdalmat, sérelmet.

5. Egy idő után tudatosan érezni fogjuk, hogy elkezdődik a gyógyulás, a fájdalom már nem olyan erős, az érzelmi viharok csökkenni látszanak. Ekkor köszönjük meg az univerzumnak, hogy angyalokat küldött a gyógyulásunk elősegítésére. Érezzük továbbra is magunk mellett az őrangyalunkat.

6. A végén számoljunk el ötig, lélegezzünk mélyeket, majd nyissuk ki a szemünket. Sokkal jobban fogjuk érezni magunkat, és érzékeljük azt is, hogy mennyire feltöltődtünk energiával.

Angyalnapló, és angyaloltár

Angyalnapló, és angyaloltár



Angyalnapló, és angyaloltár


Milyen is az angyalnapló?

Nincs szükség részletesen kidolgozott naplóra, amelyet minden nap előveszünk, és teleírunk. Meglehet, hogy néhány nap, vagy hét is eltelik, mire bármit is belejegyzünk. Viszont nagyon fontos, hogy - ha valami angyali dolog történik velünk - papírra vessük érzéseinket, elgondolásainkat. Néhány hónap alatt így képesek leszünk meglátni, hogyan állnak hozzánk őrangyalaink, hogyan kezelik a problémáinkat. Ezáltal még a bizalmunk is nőhet vele szemben.

Ha nem szeretünk írogatni, jegyzetelgetni, akkor is vegyük rá magunkat, hogy legalább néhány kulcsszót írjunk bele a naplónkba. Hamarosan észre fogjuk venni, hogy írásaink egyre hosszadalmasabbak lesznek, és - ahogy kapcsolatunk fejlődik az angyalunkkal - alig várjuk majd, hogy lejegyezhessünk bizonyos dolgokat.


Mit tartalmaz az angyalnapló?

Az angyalnapló legfontosabb tartalma mindig kéréseink, kérdéseink legyenek. Ha mindig leírjuk azt, hogy éppen milyen kéréssel fordultunk az angyalokhoz, akkor az értékelést is jegyezzük le. Magyarul írjuk le azt is, hogy az adott kérésre, kérdésre hogyan reagáltak az angyalok, milyen érzeteket keltettek bennünk.


Mire jó az angyalnapló?

Ne feledjük, hogy a napló mindig lehetővé teszi, hogy fejlődéseinkről, felismeréseinkről feljegyzéseket vezessünk. Ezáltal segít abban is, hogy fejlődésünket mérni tudjuk. Ha elkezdünk angyalnaplót vezetni, látni fogjuk majd, hogy önkéntelenül keresni fogjuk a feljegyezhető dolgokat. Egyre fontosabbá fog válni az életünkben, szinte mindenhova képesek leszünk magunkkal vinni. És nem utolsó sorban, egyre tisztábban fogjuk érezni, hogy milyen irányban haladunk életutunkon.


Angyaloltár

Angyaloltárt akkor érdemes készítenünk, ha nagyon komolyan vesszük az angyalokkal történő kommunikálást, és tényleg együtt szeretnénk velük dolgozni. Egy angyaloltár olyan különleges helyet alkot otthonunkban, hogy akár azonnal rá tudunk hangolódni őrangyalunkra. Ezért mindannyiunknak hasznos, ha saját angyaloltárunk van.


Hol helyezkedjen el az angyaloltár?

Gyakorlatilag bárhol lehet, de a legjobb eredményt akkor érjük el, ha egy olyan szobában helyezzük el, amit gyakran használunk. Félreértés ne essék, nem kell úgy kinéznie, mint egy templomi oltárnak, nem foglal akkora helyet sem! Ezért bárhova is tesszük, akiket nem érdekel, észre sem fogják venni.
Ha tehát eldöntöttük, hogy hol lesz a helye oltárunknak, azt is el kell döntenünk, hogy azt a helyet semmi másra nem használjuk, csak oltárként. Tisztelettel kell bánni vele, nem használhatjuk többé arra, hogy egyszerűen rápakoljuk a könyveinket.


Mi legyen az angyaloltáron?

Ki kell próbálni mindenféle tárgyat ahhoz, hogy megtudjuk, melyiktől kapjuk a legtöbb energiát. Ezek lehetnek kristályok, fényképek, esetleg virágok, sőt gyermekkorunkból származó "kincsek" is. Ha vallásosak vagyunk, akkor elhelyezhetünk egy bibliát, vagy szentképet is rajta.


Mi történik, ha felállítjuk az angyaloltárt?

Hamarosan észre fogjuk venni, hogy abban a helyiségben, ahol az oltárt felállítottuk, meg fognak változni az energiák. Sokkal nyugalmasabb, békésebb lesz a szoba, és sokkal szabadabban tudunk őrangyalunkkal is beszélgetni, ha az oltár közelében vagyunk. A kapcsolat ugyanis azonnal létrejön, ha az angyaloltárt használjuk.


Mire jó még az angyaloltár?

Mivel a szakrális energia mennyisége egyre növekszik, és javul, az angyaloltár gyógyításra is kiválóan alkalmas. Emellett önfejlesztésre, a szeretet és a megértés közvetítésére is alkalmazhatjuk. Ha valaki, pl. megbánt bennünket, akkor angyaloltárunktól gyakorolhatjuk a megbocsátás küldését is az illető felé. A megbocsátásnak ugyanis hatalmas gyógyító ereje van.

Saját angyaloltárunk felállításával hamarosan megtapasztaljuk, hogy egész életünk átalakul, és szorosabbá válik az egész angyali birodalommal való kapcsolatunk.


Angyali színterápia

Az angyalok általában mindig színeket küldenek felénk, amikor gyógyítanak bennünket. Közel sem mindegy azonban, hogy milyen színt kapunk tőlük, hiszen mindegyik szín mutat valamit.



Angyali színterápia

Az angyalok általában mindig színeket küldenek felénk, amikor gyógyítanak bennünket. Közel sem mindegy azonban, hogy milyen színt kapunk tőlük, hiszen mindegyik szín mutat valamit.

Képzeljük el azt, hogy egy felhőn fekszünk a magasban, és angyalok vesznek körül. Lássuk, vagy érezzük, ahogy az angyalok átfésülik auránkat, eltávolítva belőle mindenféle szennyeződést. Néhány angyal kezében gyönyörű, kristályos lámpás van, mellyel gyógyító fényt sugároznak testünk felé. Élvezzük, és jó mélyen lélegezzük be ezt a fényt! Engedjük, hogy kicsit gondunkat viseljék, hiszen nagy szükségünk van rá. Később azonban idézzük fel, hogy milyen színeket sugároztak felénk az angyalok, mert a színek minden esetben megmutatják, hol van egyensúlytalanság, vagy éppen mire van most szükségünk az életünkben.



Fehér fény

Lépj kapcsolatba angyalaiddal - a földiekkel és az égiekkel is! Beszélj nekik arról, mi is az, ami most erősen foglalkoztat. Fogadd el segítségüket és szeretetüket.


Bíbor fény

Meditálj, és szánj magadra kicsivel több időt, távol az emberektől és a zajoktól. Kifejezetten gyógyító hatású lenne most, ha pihenni mennél, és gyönyörködnél a természet szépségében.



Lila fény

Szükséged van arra, hogy bízzanak benned, vigyázzanak rád, és előítéletek nélkül hallgassanak meg.


Sötétkék fény

Bízz megérzéseidben, és semmiképpen sem hagyd, hogy mások lebeszéljenek arról, amit a belsőd sugall.





Világoskék fény

Életed e szakaszában most a kreativitás megélésére van szükség. Ez lehet egy művészettel kapcsolatos terv megvalósítása, környezeted szépítése.


Türkiz fény

Szükséged van támogatásra és segítségre, amelyet megkaphatsz a környezetedtől. Ne felejts tehát segítséget kérni, és a feladatokat másokkal is megosztani.




Smaragdzöld fény

Ebben a pillanatban pihenésre és alvásra van nagy szükséged. Továbbá arra, hogy méregtelenítsd, megtisztítsd szervezetedet. Ügyelj az elfogyasztott ételek és a magadba engedett energiák tisztán tartására.


Világoszöld fény

Valódi érzéseidet illetően őszintének kell lenned magadhoz. Ráadásul magyarázkodás, bűntudat és félelmek nélkül.



Sárga fény

Egy helyzetre figyelmeztet ez a fény. A munkahelyeden, vagy az iskolában megterhelő ez a helyzet, ezért azonnali változtatás szükséges.


Narancssárga fény

Ügyelj jobban otthoni környezetedre. Lakájosabbá, otthonosabbá kell tenned, és ezáltal otthonod sokkal gyógyítóbb és kényelmesebb lesz.





Rózsaszín fény

Szeretetre, gyengédségre, megértésre vágyakozol.


Piros fény

Át kell adnod a haragodat és a nyugtalanságodat az égnek, mert azzal, hogy testben-lélekben magadnál tartod, csak testi zavarokat idézel elő.


Ha az angyalok kombinálva küldik a színeket, az többféle szükségletre utal. Ebben az esetben mindegyikkel egyenként kell foglalkoznunk.


Angyali fénymágia

Mint már az előző leckéből megtanulhattuk, minden egyes arkangyal aurájához más és más szín tartozik. Egy adott színnel tehát az annak megfelelő arkangyalt könnyedén meghívhatjuk, és gyógyulhatunk is segítségével.



A szivárványszínű fény

Ha szivárványszínű fényt képzelünk magunk köré, akkor ezzel az előző életből hozott blokkok és a karmikus egyensúlytalanságok feloldását segítjük elő. Ha a szivárvány összes színét behívjuk, akkor egy időben több szinten is zajlik gyógyulásunk. A szivárványszín Raziel arkangyalhoz kapcsolódik. Raziel igen bölcs, és mágikus erejű. Segít azoknak, akik magas spirituális célokkal rendelkeznek, hogy képességeikkel kapcsolatos félelmeiket el tudják engedni.



A smaragdzöld fény

A smaragdzöld fény Rafael arkangyallal hozható kapcsolatba, aki a legfőbb gyógyítónak számít az angyalok között. Amikor őt hívjuk, akkor smaragdzöld szárnyait kiterjeszti a gyógyítandó személy fölé. A zöld fény igen hatékony, olyan, mint egy gyógyító balzsam, vagy egy igen csak gyorsan ható gyógyszer. Nem fontos vizualizálnunk Rafael arkangyalt, elég, ha csak a zöld fényt képzeljük a beteg köré. Az eredmény ugyanolyan gyógyító erejű lesz. Amikor a fényt hívjuk ugyanis, az olyan, mintha az angyalokat hívnánk, mivel az angyalok valódi lényege a fény.


Amikor Rafael arkangyal a közelünkben van, fizikálisan is láthatunk zöld fényszikrákat, de lelki szemeink előtt mindenképpen smaragdzöld fények villannak fel. Ez a szín egészen addig marad a beteg, vagy sérült rész körül, amíg be nem következik a gyógyulás. Mindegy, hogy testi (pl. fejfájás), vagy lelki (pl. depresszió) betegségről van szó, a lényeg ugyanaz. A színes fény küldése tehát a leghatékonyabb módszer.



A fehér fény

Amikor fehér fényt hívunk be, akkor egy intelligens, élő fény árad be életünkbe. A fehér fény ugyanis az őrangyalok színe. A fehér fény tökéletesen alkalmas arra, hogy védelmet élvezzünk bármilyen külső, vagy belső hatás ellen. Szinte körbevesz bennünket, megóv mindentől, és mindenkitől, de főként a negatív energiáktól. Gyógyításnál sokan alkalmazzák a fehér fényt a smaragdzöld fénnyel együtt. A fehér fény ugyanis megvéd a negatív behatásoktól, a smaragdzöld, pedig gyógyít. Így biztonságos, tiszta gyógyulás várható.
A fehérfény kettős feladatot lát el: egyfelől tisztít, elősegítve ezzel a gyógyulás megindulását, másfelől pedig védelmez. Azt, hogy melyik feladatot látja éppen el, a fény behívásakor megfogalmazott szándékaink döntik el.




Az arany fény

Az arany fény a krisztusi energia színe, de ezalatt nem feltétlenül a keresztény vallás értendő, hanem a megbocsátás, és az erőteljes, feltétel nélküli szeretet energiáját. Arany fényt annak érdekében is behívhatunk, hogy segítsen megerősíteni saját hitünket, vagy más gyógyítandó személyt. Mint ahogy más fényeket is, az arany fényt is behívhatjuk más színekkel együtt. Ha például félünk valamitől, hívjunk be arany fényt fehér fénnyel együtt. Ilyenkor az arany fény erősíteni fogja hitünket, a fehér pedig védelmünkről gondoskodik.



Angyali fények

Arról, hogy kéréseink meghallgatásra találtak, elsősorban az angyali fények megjelenése biztosít bennünket. Ezek a fények szikrázóak, tűzijátékhoz hasonlítanak. Előfordulhat azonban az is, hogy csak felvillannak, mint amikor vakuval fényképezünk. A fehér fény az őrangyalok szikrája, a színes fények pedig az arkangyalok aurája. Az angyali fények akkor is megjelennek, amikor vigaszra, vagy megerősítésre van szükségünk. Az angyalok mindig félelmeink elűzésével gyógyítanak, és azzal, hogy gyógyító fényükkel kitisztítják testünkből a negativitást. Ez által helyreáll az egyensúly.



Gyógyítás gyertyával

A fényeket behívhatjuk gyertya segítségével is. Figyeljük meg a következőt: amikor egy égő, fehér gyertya fényébe nézünk, tudatunkat félelmek nélkül tudjuk vágyainkra összpontosítani. Ez által sokkal hatékonyabban tudunk koncentrálni arra, az általunk behívott fényre. Nézzünk tehát a gyertya lángjába, képzeljük magunk elé legerősebb vágyunkat, és mondjuk ki (akár hangosan is): "Ezt, vagy ennél jobbat szeretnék!"


Saját angyalkártya készítés

A következő jós eszköz kifejezetten arra szolgál, hogy felvehesd a kapcsolatot az angyalokkal.


Sajátkészítésű spirituális jóseszközök
A világon létező szinte minden kultúra megalkotta saját rendszerét ahhoz, hogy spirituális információhoz jussanak, kifürkésszék a jövőt és felvehessék a kapcsolatot a felső vezetéssel. Más divinációs eszközökhöz hasonlatos módon a bemutatott angyaljós eszközök is arra az alapelvre épül, melyet C. G. Jung "szinkronicitásnak" nevez. Jung vette észre azt, hogy egy olyan, látszólag, véletlenszerű cselekedet mint a kártya húzás vagy rúnadobás taláromra, igen mély és találó magyarázatokat szolgálhat életed eseményeire-amennyiben tudod, hogy értelmezd a dolgot.
A következő jós eszköz kifejezetten arra szolgál, hogy felvehesd a kapcsolatot az angyalokkal.
A kreativitás az isteni teremtőerőink megnyilvánulása, tapasztalataim szerint a saját készítésű jós eszközök működnek a legjobban.
A kártyákat kartonlapokból vagy már kész kártyákból készíthetjük el úgy, hogy egy ugyanakkora fehér lapot ragasztunk rá, és utána ráírjuk az angyalok neveit, rajzolhatunk, rá vagy díszíthetjük ízlés és kedvünk szerint.
Használata: mind három csomagot külön-külön meg kell keverni, és közben imádkozzunk az angyalokhoz útmutatásért, azután pedig mind három kupacból húzzuk ki egy-egy angyal kártyát.


Angyalkártya

Az angyalkártya három részre oszlik:

- négy fő arkangyal
- 16 angyal
- 24 különféle üzenet

I. csomag
A négy fő arkangyal

URIEL: nevének jelentése ISTEN FÉNYE vagy ISTEN TÜZE
Uriel adta a csodák és mágia értelmezését az embereknek.
Rávilágít a helyzetünk lényegére, előrejelzést ad és felhívja a figyelmet a veszélyekre.
Olyan, mint egy öreg bölcs, akihez szellemi vagy gyakorlati tanácsért fordulhatunk.
Látomások, álmok vagy jövendölések formájában segíthet vagy hirtelen jött ötleteket ad, megvilágítja elménket. Válasz képen folyamatosan ugyanazok a pozitív, szeretetteljes és építő gondolataink vagy ötleteink támadhatnak. Valahányszor válaszokra vagy szellemi meglátásokra van szükségünk bátran fordulhatunk hozzá, segít tisztázni a homályos helyzeteket és megvilágítja előttünk az utat. Ha Urielt húztuk, akkor valószínűleg homályosan látjuk a dolgokat és új ötletekre, isteni sugallatokra van szükségünk és arra, hogy tisztán lássuk utunkat és életfeladatunkat.
Segíti a spirituális megértésben, problémák megoldásában, vizsgáknál és tanulmányokban.
Gyógyítja a neheztelést és segíti a megbocsátást.

GÁBRIEL: nevének jelentése ISTEN AZ ÉN ERŐM vagy
A FÉNY KORMÁNYZÓJA
Gábriel a történelem során sokszor az isteni híreket hozza, és szellemi üzeneteket közvetít. Ihletet hoz, ösztönöz, pártfogolja a művészeket és minden kommunikációval kapcsolatos tevékenységet. A cselekvőképesség és cselekvés arkangyala. Szívén viseli az anyák és gyermekek sorsát. Segíti és ösztönzi az írást. Ő a feltámadás, a kegyelem, a születés, az átalakulás, a béketeremtés és a felfedett titkok angyala. Gábriel szélesre tárja előtted a lehetőségek kapuit, hogy nagyszerűen fejezhesd ki magad minden téren ösztönöz és ihleted ad. Segíti az eredményes szívből jövő önkifejezést és szellemi közléseket, segíti leküzdeni a halogató taktikát, lámpalázat, alkotói szorongást. Nagyhatalmú erőteljes angyal.
Amennyiben Gábrielt húztuk valószínűleg erőre, van szükségünk, ha segítséget kérünk tőle energikusabbá, eredményesebbé bátrabbá tesz minket és kilendít a tétlenség szorításából, segítségével a legjobbat hozhatunk ki magunkból.

RÁFÁEL: nevének jelentése ISTEN GYÓGYÍTÓJA vagy ISTEN MEGGYÓGYÍT
Rafáel az emberek és állatok eredményes gyógyítója. Magunk vagy mások érdekébe hívhatjuk gyógyító energiákért, jelenléte vigasztaló és megnyugtató.
Segíti feléleszteni az öngyógyító erőinket, megszünteti a szorongást és levertséget.
Ereje áthatja és támogatja a gyógyítókat és orvosokat. Útmutatást adhat a legjobb gyógymód felkutatásában. A belső, azaz spirituális utazáson részt, vevőket lelki útmutatással támogatja, segíti megkeresni az igazságot és felnyitni a harmadik szemünket. Segít leküzdeni szenvedély betegségeket és beteges vágyakat is.
Amennyiben Ráfáelt húztuk valószínűleg gyógyításra, szorulunk vagy valaki a környezetünkbe. Lehet, hogy gyógyító erőkkel rendelkezünk, és a segítségünkre van szükség egy ember vagy egy állat gyógyítására. Legtöbbször azonban arra szólít, ügyeljünk jobban egészségünkre, mozogjunk rendszeresen, figyeljünk a táplálkozásra.


MICHAEL: nevének jelentése ISTENHEZ HASONLATOS vagy OLYAN MINT ISTEN
Michael a gonosz erők elleni harc hatalmas angyala, az égi seregek vezére.
Felügyeli és támogatja a fénymunkásokat, legfontosabb feladata megszabadítani az embereket és a földet a félelem ártó energiáitól és békét teremteni. Segít életcélunk felkutatásában, állásfoglalásban, a hit felvállalásában. Megvéd minket a negatív energiáktól, oldja a félelmet. Bátorságot, életerőt, motivációt és védelmet ad.
Michael útba igazítja és vezeti a veszteséggel küszködöket, és azokat, akik szemelőt tévesztették életcéljukat vagy elakadtak tervezet karrierjük építésében.
Amennyiben Michaelt húztuk valószínűleg szükségünk van biztonságérzésre, védelemre és önbecsülés fokozására. Segítségével megtaláljuk önmagunkban isteni tervünket, adottságainkat és felébreszti rejtett erőtartalékainkat. Védelmére bármely élethelyzetben számíthatunk.

II. csomag
16 angyal

TÁRSANGYALOD - ő, azaz angyal, aki legintimebb módon dolgozik együtt veled, bármilyen élethelyzetben vagy is. Tanít, vigasztal, szeretetet, barátságot, araszt feléd. Híd a spirituális világhoz. Mindig veled van, ő az őrangyalod. Ha ezt az angyalt választottad azt szeretné, hogy nyílj meg felé, érezd jelenléted, hogy örömmel tölthessen fel.

KAPCSOLATÖRZŐ ANGYALOD - minden kapcsolat kialakításában és harmonikus működésében segédkezik. Ő köti a kapcsolatok szálait az emberek között. Ha ezt az angyalt húztad kapcsolataidban törekedned, kell a harmóniára, kérheted a segítségét kapcsolataid megjavításához, vagy új kapcsolatok kialakításában.

INFORMÁCIÓS ANGYAL - ők az akasha őrzői és bölcsességhordozó angyalok. Új fontos üzenetek érkeznek hozzád, most nagyon fontos, hogy figyelj a belső hangodra és a jelekre. Közvetlenül is adhatnak neked választ, információt vagy ihletet, hogy magad lelj rá.

ÁLMODAT VIGYÁZÓ ANGYAL- ezek az angyalok dolgoznak rajtad, amikor alszol vagy megváltozott tudatállapotban vagy (meditáció, transzállapot). Az ő birodalmuk a tudattalan. Ha ezt az angyalt választottad fontos tanításra vagy mélyreható gyógyításra számíthatsz álmodban. Álmod előtt kérd meg a segítségüket.

GYÓGYÍTÓ ANGYAL - ezek az angyalok azon munkálkodnak, hogy felébresszék az öngyógyító erődet, és gyógyító energiákat közvetítenek feléd. Helyre állítják a belső egyensúlyt és tisztítanak. Ha ezt az angyalt húztad életed valamely része készen áll a gyógyításra, és nemsokára el tudsz engedni valamit, ami eddig fizikailag vagy más módon korlátozott.

FEJLESZTŐ-ÁTSZERELŐ ANGYAL - ezek az angyalok tudatunk
felfogó képességét emelik magasabb szintre, minőségileg javítják "rendszerünket".
Ha ezt az angyalt húztad, akkor nyitott vagy és készen állsz a fejlődésre.
Áthangolódsz, és magasabb rezgésszintre emelkedsz, lehet, hogy ez a folyamat zavaró, de amikor túl leszel rajta életeden egy magasabb minőségbe tudod átélni.

EGYENSÚLYT BIZTOSÍTÓ ANGYAL - ez az angyal kiegyenlíti viselkedésedet, egyensúly hoz életedbe. Ha ezt az angyalt húztad, akkor lehet, hogy életed valamely területén passzívvá váltál, és újra mozdulnod kell. Ez az angyal segít, hogy zökkenőmentes legyen a változás. Másrészt az is lehet, hogy túl sok mindennel foglalkozol és elvesztetted egyensúlyodat. Kérd segítségét, ha nyugalomra, pihenésre és egyensúlyra törekszel.

ÁTALAKITÓ-MEGVALÓSÍTÓ ANGYAL - ezek az angyalok felelnek azért, hogy szellemi eszmék, kreatív ötleteink, újszerű gondolatok fizikai síkon megvalósuljanak. Együtt munkálkodnak a jólétről gondoskodó angyalokkal. Ha ezt az angyalt húztad, akkor ideje, hogy új életmódot alakíts ki, új dolgokba kezdj. Eljött az ideje, hogy új ideákat valósíts meg a gyakorlatban. Engedd el életed nem jól működő részeit és készülj fel a változásra.

CÉLT ÉS MINTÁT HOZÓ ANGYAL - tervező vagy célkitűző angyalként is ismeretesek, az univerzum terveivel hangolnak össze minket. Ők hordozzák a nagy léptékű minták energiáját. Ha ezt az angyalt húztad, akkor valamiféle nagyobb célt vagy értelmet keresel. A cél kölcsönös kapcsolódásokban rejlik. Spirituális utazásodon most jött el az ideje annak, hogy ezekkel az angyalokkal kapcsolatba lépj, és jobban megérthesd, mi is a te feladatod, isteni terved a teremtés bonyolult rendszerében.

ÁTSZRVEZŐ ANGYAL - ha ezt az angyalt húztad, akkor ideje megvizsgálnod, életed mely részében &8217;ragadtál be&8217; és nem tudsz tovább menni. Megérett az idő arra, hogy változások történjenek az életedbe. Minél jobban ragadtál bele valamiben annál nagyobb lesz az átszervezés, hogy elenged a régit és befogasd az új mintákat. Tudd, hogy a változások az érdekeidet szolgálják.

TECHNIKA ANGYALA-, ha ezt az angyalt húztad, akkor tudnod kell, hogy valahányszor olyan munkát végzel, ahol valamilyen gyártott termékkel dolgozol - a golyóstolltól a számítógépig-, mindig megszenteled eszközeidet, és szent módon használod fel őket. Ha velük együtt dolgozol életet segítő, és kiegyensúlyozott dolgokat hozhatsz létre.

KÖRNYEZETVIGYÁZÓ ANGYAL- ők azok az angyalok akik őrzik a hegyeket, folyókat, erdőket és az emberek által teremtett környezetet. Az a dolguk, hogy az adott környezet spirituális egységét fenntartsák és növeljék. Ha ezt az angyalt húztad, akkor állj meg egy pillanatra és érezd meg annak a helynek a vigyázó angyalát. Ha érzékeled a jelenlétét, összeolvadhatsz, és egységként élheted meg magad Minden Létező részeként.

A TERMÉSZET ANGYALA- a négy elemmel (tűz, víz, föld, levegő) dolgoznak és azok szellemlényeivel (tündérekkel, manókkal, törpékkel, sellőkkel, gnómokkal stb.) Az élet különböző megnyilvánulási formáit őrzik, a legapróbbtól a leghatalmasabbik. Ha a természet angyalait választottad, akkor arra kérnek, kapcsolódj össze az őserővel, mely minden életforma mozgatója. Meny ki a természetbe és kérd meg a természet angyalait, állítsák helyre az elem egyensúlyt a testeidbe, és tisztítsanak meg a negatív energiáktól.

RÁHANGOLÓ ANGYAL - rituális vagy szertartásos angyaloknak is nevezik őket. Bármilyen időpontban kapcsolatba kerülhetsz velük, de ha ima vagy meditáció közben nyílsz meg feléjük, akkor veled lesznek, hogy ráhangoljanak az időtlen pillanatok szentségére. Ha ezt az angyalt választottad, lehet, hogy itt az ideje megszentelned életcélodat és életedet egy rituális szertartás formájában.

A BÉKE ANGYALA - a béke harmónia, különböző elemek szabad áramlása, melyek együttesen a kreativitást és növekedést segítik elő. A béke áthatja az egész univerzumot. Nem passzív, hanem aktív energia. Ettől az angyaltól erőt kapsz, hogy harmóniát teremts a környezetedbe, békét hoz mindenkinek, a dolgok békésen oldódnak meg még saját problémáid is. E angyal által új utakat nyitsz, melyeken a béke energiája áramlik minden síkban.

AZ ISTENI KEGYELEM ANGYALA - Ők kapcsolják össze a spirituális és anyagi világ szálait. Ha ráhangolódsz isten szeretetét, és jóságát fogod érezni, ajándékot kapsz, nyílj meg a befogadására. Gazdagítja, felhőtlenné teszi életedet.
Mosolyogj, az Isten veled van, és nagyon szeret téged!


III. csomag
24 különféle üzenet

LÁTOGASS MEG EGY BÖLCSET!
ALKOSS SAJÁT RITUÁLÉT!
LEGYÉL EGGYÜT EGY NÖVÉNNYEL!
ÁLLATTAL VAGY A FÖLDDEL!
NE TÉGY SEMMIT - SEMMIT TEGYÉL!
TEGYÉL VALAMI ÚJJAT!
TÖLTS IDŐT AZZAL, AKIT SZETETSZ!
LÉGY EGYEDÜL EGY CSODÁLATOS HELYEN!
MENY EL EGY GYÓGYÍTÓHOZ!
SZÓRAKOZZ LAZITS EGY KICSIT!
LÁTOGASS MEG EGY SZENT HELYET!
BESZÉJ VALAKIVEL, AKI MÁR RÉG ÓTA ISMER!
TEDD MEG AZT, AMIT KELL, BÁRMENNYIRE NEM AKAROD!
KERESS EGY ERŐT ÖSZPONTOSÍTÓ TÁRGYAT!
AJÁNDÉKOZ ODA VALAMIT!
KÉSZÍTS-ALKOSS VALAMIT!
FIGYELD A JELEKET: EGY KÖNYV,FILM VAGY TV MŰSOR REJTI A VÁLASZT!
ÉLD MEG A PILLANATOT!
ÉRLELJ EGY ÁLMOT!
KERESS JÓSLATOT MÁSUTT!
ÜSS FEL TALÁLOMRA EGY KÖNYVET!
IDÉZZ FEL VALAMIT GYERMEKKORODBÓL!
HAGYD, HOGY AZ ANGYALOK ÍRJANAK ÁLTALAD!
EGY IDEGEN FOG TANÁCSOT ADNI NEKED!
EGY VÁRATLAN DOLOG SZOLGÁL ÚTMUTATÁSUL!

Angyali számok I.

Minden egyes szám sajátos rezgéssel bír, mely rezgés összefügg a jelentésével és üzenettel szolgál


Az angyalok arra emlékeztetnek bennünket, hogy mindannyian alkimisták vagyunk, és e mágiával képessé válunk álmaink megvalósítására. A szent számokból fakadó útmutatások kétségbevonhatatlan gyógyulásokat indítottak meg Doreen Virtue klienseiben. Az Angyali számok megírásának célja az volt, hogy az Angyali számokon keresztül még több ember figyeljen föl a mennyei üzenetek fontosságára, amelyek új lehetőségekre mutatnak rá, tanítanak, és minden körülmények között tanáccsal szolgálnak.

CSUKD BE A SZEMED ÉS FIGYELMEDET FORDÍTSD BEFELÉ
MOST KÉRD MEG ANGYALODAT, ISTENI ÉNEDET VAGY SZELLEMI VEZETŐDET KÜLDJENEK EGY SZÁMOT 1-50 KÖZÖTT
EGYSZERRE AKÁR TÖBB SZÁM IS MEGJELENHET
MOST NÉZD MEG AZ ÜZENETET

1: A kettes számrendszerhez tartozik. Minden szám osztható eggyel. Mindannyian egyek vagyunk, mivel gondolat egyesít bennünket. Figyeld a gondolataidat, és a vágyaidra összpontosíts, ne a félelmeidre!

2: Higgy és légy bátor! Imáid teljesülőben vannak, még ha ezt egyelőre nem érzékeled is.

3: A felemelkedett mesterek (mint Jézus) a közeledben vannak. Válaszolnak a könyörgéseidre, és segíteni akarnak neked.

4: Az angyalok veled vannak. Fordulj hozzájuk segítségért, irányításért, szeretetért és biztonságérzetért.

5: Ez a szám a változással, az átalakulással, a transzmutációval és az alkímiai folyamatokkal van összefüggésben. Valami megváltozik az életedben, vagy érlelődik a változás - az előnyödre.

6: A 6-os szám a földi javakkal, az anyagi kérdésekkel, a tapintható dolgokkal, az e világi ügyekkel kapcsolatos. Találd meg az egyensúlyt az anyagiakra vonatkozó aggodalmaid, elgondolásaid és a spirituális hitvallásod között.

7: Jó úton vagy. Csak így tovább!

8: Közeleg az anyagiakban való bővelkedés ideje.

9: Isteni életterved azt foglalja magában, hogy képességeid, szenvedélyeid és érdeklődésed által szolgáld a világot.

10: Isteni irányításban részesülsz gondolatok, sugallatok, ráeszmélések és claircognizance révén, mely utóbbi azt jelenti, hogy tudomásod van dolgokról, anélkül hogy tudnád, honnan érkezett ez a tudomás. Ha üzenetet kapsz, állj hozzá pozitívan.

11: Fordíts figyelmet a vissza-visszatérő gondolataidra, ötleteidre, hisz azok válaszok az imáidra. Ez a szám a feltűnően kreatív személyeknek azt jelzi, hogy hagyjanak fel káros szenvedélyeikkel.

12: Higgy benne, hogy a Lélek a visszatérő gondolatok, ötletek közvetítésével beszél hozzád. A ráeszméléseid vezetnek, és javítani akarnak valamit az életeden vagy másokén. Engedd, hogy belső megerősítéseid irányítsanak utadon!

13: A felemelkedett mesterek arra kérnek, hogy maradj bizakodó, és adj át nekik minden félelmet vagy kételyt - ők majd meggyógyítják, átalakítják őket. Ez a szám a 13 holdciklusra, vagyis a szent nőiségre, az istennőre és az intuitív oldalra utal.

14: Az angyalok segítenek pozitív gondolataid, meggyőződéseid és elképzeléseid megvalósításában.

15: Módosítsd és emeld magasabb szintre a gondolataidat! Az ima és a belső megerősítések segítségével kiragadhatod érzéseidet és gondolataidat a negativitásból.

16: A saját gondolataid teremtik meg a saját valóságodat. Ha az anyagiakkal kapcsolatban csak pozitív gondolataid és elvárásaid vannak, minden szükségleted kielégítést nyer.

17: Gondolataid a megfelelő úton haladnak. Terveidet illetően jó okod van bizakodni. Ez az erőteljes és szent szám a Szentháromságot és a piramisokat képviseli.

18: Dédelgesd a jólét és a bőség gondolatát, és a megvalósulásuk nem fog késlekedni. Már itt is van!

19: Koncentráld elmédet a magad és a többiek megsegítésére, hogy egészségesebben és békességben éljetek. Maradj bizakodó isteni küldetésedben!

20: A Teremtő hitet kér tőled. Ha úgy tűnik, hogy az imáid és cselekedeteid nem hoznak azonnal eredményt, te csak bízz benne, hogy csodálatos gyümölcsöket teremnek majd.

21: Maradj meg a hitedben, és légy bizalommal teli! Engedd, hogy a megerősítéseid támogassanak!

22: Mély hitedből csodák teremnek, és kápráztató új lehetőségek. Maradj meg hitedben!

23: A felemelkedett mesterek segítenek hited megtartásában. Most is veled vannak, készen állnak a segítségre, ha hozzájuk folyamodsz.

24: Az angyalok segítenek hited megtartásában, és bátorságot adnak. Azt szeretnék, ha tudnád, hogy most is veled vannak. Higgy az angyalaidban, higgy abban, hogy vágynak rá és hatalmukban áll segíteni neked.

25: Higgy benne, hogy életed mindig a legjobbra fordul. Te és szeretteid biztonságban vannak, védettek a változások közepette.

26: Hidd el, hogy földi szükségleteid kielégítést nyernek - most és az elkövetkezőkben is. Az anyagiakra vonatkozó aggodalmaid add át a Léleknek, és kövesd az isteni útmutatást, amely cselekvésre ösztönöz.

27: Folytasd az utad bizalommal telve. Azt teszed, amit tenned kell, így hát csak folytasd a jó munkát.

28: Bízz az univerzum bőkezűségében. Ha kitartasz, a jólét valósággá válik számodra.

29: Bízz magadban és isteni élettervedben. Arra vagy kijelölve és felkészülve, hogy másokon segíts!

30: Isten és a felemelkedett mesterek azért vannak itt, hogy segítsenek neked. Fordulj hozzájuk segítségért, és ők békét hoznak a szeretteid és a te életedbe, és mindenben segítenek életutadon.

31: A felemelkedett mesterek segítenek a szeretet és a béke magasztos szintjére emelni gondolataidat.

32: Higgy a felemelkedett mesterek és a közted meglévő kapcsolatban. Minél gyakrabban fordulsz feléjük, annál jobban megerősödik a hited ebben a kapcsolatban.

33: Sok felemelkedett mester vesz körül, és minden módon a segítségedre van. Azért jöttek, hogy küldetésedben támogassanak, és hogy imáidra válaszoljanak. Hangolódj rájuk, és kérdezz tőlük, amit csak akarsz.

34: A felemelkedett mesterek és az angyalok itt vannak veled. Beszélj nekik gyakran az érzéseidről és a gondolataidról. Halld meg a feleleteiket, melyek visszatérő benyomások, jelek és belső sugallatok formájában érkeznek hozzád.

35: A felemelkedett mesterek arra kérnek, hogy tégy lépéseket spirituális éberséged és erőd növeléséért. Lépj szövetségbe ezekkel a szeretettel és hatalommal teli mesterekkel, hogy meggyógyíthasd életed azon részeit, melyek most még nem téged és nem a Fényt szolgálják.

36: A felemelkedett mesterek az anyagi szinten is segíteni akarják az életedet, a szeretteid és a te küldetésedhez is támogatást adnak. A felemelkedett mesterek arra kérnek, összpontosítsd figyelmedet a Lélekre, és ne a haszontalan anyagi világra.

37: A felemelkedett mesterek isteni sugallata helyes nyomra vezet. A meditációid során és az imáidban fordulj hozzájuk tanácsért, válaszért és megerősítésért. A felemelkedett mesterek örömmel tartanak veled azon az úton, melyet választottál, készen arra, hogy segítsenek.

38: Az anyagi jólét közeleg. A felemelkedett mesterek azt szeretnék, ha nem nyugtalankodnál többé a pénzügyeid miatt. Figyeld és kövesd a visszatérő gondolatok, megérzések, szavak és képek formájában érkező üzeneteket, melyeket ők küldenek neked.

39: A felemelkedett mesterek ezt mondják: "Gyerünk dolgozni, Fénymunkás!" A küldetésed nagyon fontos, épp ezért szeretnének segíteni benne. Ne halogasd az életterveddel kapcsolatos fontos feladatok beteljesítését.

40: Isten és az angyalok azt akarják, hogy tudd, veled vannak minden lépésednél. Fogd meg e szerető kezeket, és engedd, hogy segítsenek!

41: Az angyalok ezt mondják: "Ügyelj a gondolataidra, a szeretetre és a sikerre összpontosíts. Csak ezen a módon telik meg az életed szeretettel és sikerrel." Az angyalok segítségével a pozitív gondolkodás elérhető, csak feléjük kell fordulnod.

42: Az angyalaid arra kérnek, továbbra is higgy benne, hogy imáid meghallgatásra lelnek, és nem maradnak válasz nélkül. Ha úgy érzed, szükséges, kérd meg őket, hogy növeljék hitedet.

43: Az angyalok és a felemelkedett mesterek veled vannak, támogatnak és szeretnek téged. Szólj hozzájuk magadban, beszélj nekik a reményeidről, az álmaidról és a félelmeidről, és kérd, hogy segítsenek. Mindig megjelennek, mihelyt megidézed őket.

44: Sok angyal vesz most körül. Kérhetsz tőlük bármit, ami békét hoz a szeretteid és a te életedbe. Ne te mondd meg, miként alakítsanak ki egy helyzetet, csak kérd tőlük, hogy tegyék meg. A Teremtő végtelen bölcsessége vezetni fog (az angyalok segítségével), és meghozza a csodálatosan ötletes megoldást.

45: Az angyalok arra kérnek, hogy feltétlenül és késlekedés nélkül változtass az életeden. Pontosan tudod, mit kell megváltoztatnod. Kérj segítséget az angyaloktól, hogy legyen elég erőd véghezvinni mindezt, és tudd, hogy eme változások jótékony hatással lesznek mindenkire.

46: Az angyalok az anyagi szükségleteid területén is segíteni akarnak, ha azok kapcsolatban vannak a küldetéseddel és a szeretteiddel. Bármilyen apró vagy nagy ügyben segítenek, amely békét és szeretetet hozhat az életedbe. Csak fordulj hozzájuk segítségért.

47: Az angyalok azt üzenik, hogy jó munkát végzel, és a jó úton jársz. Azt szeretnék, ha tudnád, hogy ők minden lépésednél veled vannak, és még többet is segítenek neked, ha valamilyen különleges segítségre van szükséged.

48: A "Bőség Angyalai" veled vannak. Tudd, hogy kifogyhatatlanok a készleteik, és a szükség csupán illúzió. Már most több pénz áll a házhoz, így aztán kár aggodalmaskodni az anyagi helyzeted miatt.

49: Az angyalok arra kérnek, vágj bele isteni küldetésedbe halogatás nélkül. Itt az ideje, hogy felhagyj minden haszontalan tevékenységgel. Írd át a határidőnaplódat úgy, hogy most már az igazi munkádat végezhesd.

50: Isten és a szellemvilág arra biztatnak, hogy változtass. Biztosítanak afelől, hogy neked és szeretteidnek csak kiegyensúlyozottságot hoz majd az átalakulás, és bármi történjék is, támogatni fognak. Vágj bele, és Isten segítsen a változás ideje alatt.

Számsorokba rejtett üzenetek az Angyaloktól II.

Az Angyalok mindent megtesznek azért, hogy felhívják magukra a figyelmünket, és hogy kommunikáljanak velünk. Így segítenek abban, hogy meggyógyítsuk saját életünket.
Mégis, gyakran lebecsüljük a jeleket, amiket nekünk küldenek, egyszerű véletleneknek, vagy a képzeletünk játékainak tartjuk őket.


Az Angyalok azt mondják:
"Nem tudjuk a nektek szánt üzeneteket felírni az égre. Figyelnetek és hinnetek kell, amikor életetekben megformálódó mintázatokkal találkoztok-különösen, ha azok válaszok lehetnek kérdéseitekre, vagy imáitokra. Mit gondoltok, ki van amögött, amikor többször egymás után
ugyanazt a számot halljátok? Vagy ugyanazt a számsort látjátok valahol? Az Angyalok természetesen!"
Számsorok
Az Angyalok gyakran számsorok útján küldik el nekünk üzeneteiket. A számsorokat bárhol észrevehetjük, leggyakrabban az óránk számlapján, vagy egy autó rendszámtábláján, vagy egy telefonszámban, vagy hallhatjuk többször valahol ugyanazt a számot, számsort, tehát rengeteg úton észrevehetjük a nekünk küldött zámüzeneteket.
Az Angyalok remélik, hogy tudatosodik bennünk, ha ugyanazt a számsort egymás után többször is látjuk, pl. az óra számlapjára tekintve látjuk az 111 számsort, valahányszor az órára nézünk, mindig 1.11-et vagy 11.11-et mutat.

Következzenek a számsorok jelentései. Mindenkinek a saját Angyala fogja megmondani, ha az adott helyzet más jelentéssel bír. Kérdezzük meg őket bátran. "Mit szeretnétek közölni velem?" és boldogan fognak további információkkal szolgálni, hogy könnyebben megfejtsük számokba rejtett üzeneteiket.

000
-Emlékeztető arra, hogy egyek vagyunk Istennel, és hogy érezzük Teremtőnk szeretetét önmagunkban. Azt is jelzi, hogy valamilyen helyzetben leírtunk egy teljes kört.

111
-Figyeljük meg jól gondolatainkat, és vigyázzunk, hogy csakis arra gondoljunk, amit szeretnénk, és ne arra, amit nem szeretnénk. Ez a számsor azt mutatja, hogy megnyílik előttünk a lehetőségek kapuja, és gondolataink rekord sebességgel manifesztálódnak a formák világában.
Az 111 olyan, mint a vaku felvillanó fénye. Azt jelenti, hogy az Univerzum lefényképezte gondolatainkat és most formában megjeleníti őket. Elégedettek vagyunk azzal, amilyen gondolatokat az Univerzum lefényképezett bennünk? Ha nem, javítsuk ki gondolatainkat (kérjünk ebben segítséget az Angyalainktól, ha nehezen tudjuk kontrollálni, vagy megfigyelni gondolatainkat).

222
-Újonnan elvetett ötlet-magjaink növekedésnek indultak a valóságban. Folyamatosan öntöznünk és táplálnunk kell őket, és akkor hamarosan áttörik a föld felszínét, és megláthatjuk manifesztációnk bizonyítékait. Más szavakkal: ne adjuk fel öt perccel a csoda előtt. Manifesztációnk hamarosan nyilvánvalóvá válik, tartsunk ki, dolgozzunk tovább! Tartsuk fenn a pozitív gondolatokat, megerősítéseket, és folytassuk a vizualizálást.

333
-A felemelkedett mesterek itt vannak a közelünkben, szeretnék, ha tudnánk, hogy segítséget, szeretetet és társaságot nyújtanak nekünk. Gyakran szólítsuk meg a felemelkedett mestereket, különösen,amikor a hármas számot ismételten magunk körül látjuk.

444
-Az Angyalok most körülvesznek, és biztosítanak szeretetükről és segítő szándékukról. Nem kell aggódnunk, közel az angyali segítség.

555
-Csatoljuk be a biztonsági övünket - nagyszabású változás előtt állunk! Ne ítéljük meg a változást negatívnak vagy pozitívnak, mert minden változás egyszerűen az élet áramlásának természetes része. Lehet, hogy ez a változás egy imánkra érkező válasz, továbbra is tartsuk fenn önmagunkban a béke érzését.

666
-Gondolataink kibillentek az egyensúlyból, túlságosan is az anyagi világra koncentrálunk. Ez a számsor arra kér bennünket, hogy egyensúlyozzuk ki gondolatainkat a föld és ég között. Mint a híres hegyi beszédben, az Angyalok arra kérnek, hogy a lélekre és a szolgálatra koncentráljunk, és legyünk tudatában annak, hogy anyagi és érzelmi szükségleteink ennek eredményeképpen automatikusan kielégülnek majd.

777
-Az Angyalok tapsolnak nekünk - gratulálnak, sínen vagyunk! Folytassuk tovább ugyanígy, és ne feledjük, hogy vágyaink valóra válnak. Ez egy különösen pozitív jel, és azt is jelenti, hogy további csodákra is számíthatunk.

888
-Életünk egy szakasza a végéhez közelít, ez a számsor azt jelzi, hogy itt az ideje, hogy figyelmeztetést kapjunk, hogy fel tudjunk készülni. Ez a számsor azt is jelentheti, hogy egy érzelmi, munkahelyi, vagy kapcsolati szakasz végéhez értünk. Azt is jelenti, hogy fény vár az alagút végén. Üzeni még ezt is: "Megérett a vetés, ne késlekedjünk a szedéssel és az evéssel." Más szóval, ne halogassuk a következő lépést, vagy munkánk gyümölcsének élvezetét.

999
-Beteljesülés. Személyes vagy tágabb életterünkben egy nagy szakasz végéhez értünk. A Föld gyógyításán munkálkodó fénymunkások számára ez az üzenet annyit jelent: "Munkára! Föld Anyának most szügsége van rátok!"
Számkombinációk



Az Angyalok gyakran két vagy több szám kombinációjával küldenek üzeneteket. Következzék néhány három számjegyű, két szám kombinációjából álló üzenet alapjelentése. Ha az üzenet három, vagy több számból áll, akkor a különböző kombinációkból kiolvashatjuk a jelentést. Ha például visszatérően mindig megpillantjuk valahol a 312 számsort, akkor használjuk fel a 3 és az 1 számok, valamint az 1 és a 2 számok kombinációit. Vagy ha úgy érezzük, vezetnek bennünket, adjuk össze a számjegyeket.

Az 0 és 1 kombinációi (001, 010, 100, 011, 101, 110)
A hatalmas isteni vezettetés és az Angyalok kérik, hogy változtassuk meg gondolkodásunkat. Lehet, hogy azért imádkoztunk, hogy egézségesebbek és boldogabbak legyünk. Ha igen, akkor ez a válasz az imáinkra. Isten tudja, hogy a megoldás, amit keresünk, a gondolatainkban rejlik. Kérjük Istent, hogy vezesse gondolataink irányát és támogasson az átalakulás idején.

A 0 és 2 kombinációi (002, 020, 200, 022, 202, 220)
Isten tudatja velünk, hogy nem hagyott el minket, nem feledkezett meg rólunk, - nagyon nagyon szeret bennünket. Most éppen életünk egy csodálatosan új szakaszát komponálja meg. Ha kapcsolatot tartunk vele, megérezhetjük a közelgő csodát. Isten emlékeztet bennünket az
égi időzítés fontosságára. Néha bizonyos dolgoknak még azelőtt helyükre kell illeszkedniük, mielőtt elérnénk kívánt célunkat. Ha erősek vagyunk gondolatainkban és hitünkben, akkor semmi sem állíthat meg abban, hogy elérjük a kitűzött célt.

A 0 és 3 kombinációi (003, 030, 300, 033, 303, 330)
Isten és az Angyalok próbálják felhívni a figyelmünket valamire, valószínűleg valami életcélunkkal kapcsolatos ügyre. Nézzünk utána, nem hagytunk-e figyelmen kívül mostanában valamilyen vezettetést? Ha igen, lehet, hogy úgy érezzük, megrekedtünk. Az ég e számsor útján hívja fel figyelmünket arra, hogy meg kell tennünk saját részünket a közös teremtésben. Ez azt jelenti, hogy hallgatnunk kell a vezettetésre és követnünk kell az útmutatást, meg kell tennünk bizonyos lépéseket.

A 0 és 4 kombinációi (004, 040, 400, 044, 404, 440)
Isten és az Angyalok tudomásunkra akarják hozni, hogy nagyon-nagyon szeretnek bennünket. Azt kérik, adjunk egy percet e szeretet átérzésének, mely választ fog adni sok kérdésünkre, és megoldást hoz sok kihívásra.

A 0 és 5 kombinációi (005, 050, 500, 055, 505, 550)
Fontos üzenet, mely tudatja velünk, hogy az életünkben bekövetkező változások tökéletes, isteni rend szerint mennek végbe. A változások Istentől, Isten akaratából érkező ajándékok, felsőbb énünk számára.

A 0 és 6 kombinációi (006, 060, 600, 066, 606, 660)
Üzenet a Termtőnktől materiális életünkkel kapcsolatban. Az isteni vezettetés arra kér bennünket, hogy kevésbé fókuszáljunk földi vágyainkra. Nem arról van szó, hogy azt várnánk tőlünk, hogy szegényes életet éljünk, hanem arról, hogy szellemibb megközelítésből próbáljuk meg igényeinket kielégíteni. Legyünk tudatában annak, hogy Isten bennünk él, és ő a forrása mindannak, amire szügségünk lehet. Legyünk erős hitűek és hálásak,nyitottak a jelekre, vagy új lehetőségekre, melyek elhozzák nekünk mindazt, amire az anyagivilágban szügségünk van. "Keresd mindenekelőtt az Istennek országát és minden más megadatik neked" Ez ennek az üzenetnek a lényege. Megvilágosító erejű lehet a Hegyi beszéd elolvasása Máté evangéliumában.

A 0 és 7 kombinációi (007, 070, 700, 077, 707, 770)
Elismerés Istentől a spirituális, mentális és fizikai munkáért, amit elvégeztünk. Jelenlegi utunkkal sokat segítünk önmagunknak és sok más embernek. Isten azt kéri tőlünk, hogy haladjunk tovább ezen az úton.

A 0 és 8 kombinációi (008, 080, 800, 088, 808, 880)
Üzenet a Teremtőtől, hogy a folyamatok közelgő befejezése része az isteni tervnek. E lezárulások az imáinkra érkező válaszok, és egybeesnek Isten akaratával. Kérjük Isten segítségét ahhoz, hogy felülkerekedjünk a közelgő változásokkal kapcsolatos félelmeinken és aggodalmainkon.

A 0 és 9 kombinációi (009, 090, 900, 099, 909, 990)
Üzenet a Teremtőnktől, hogy életünknek az a szakasza, ami most véget ért, isteni vezettetés alatt áll. Soha semmi sem vész el igazából. Nincs halál és nincsenek véletlenek. A mostani változás életünkben, melyben életünk egy jelentős része állt le vagy terelődött más pályára, válasz az imáinkra. Isten tudatja velünk, hogy semmit sem vesz el tőlünk és nem okoz nekünk semmilyen veszteséget. Élettervünk és imáink hozták el ezt a változást, saját, Isten adta hatalmunk által. Találjuk meg a szándékot önmagunkban a megbocsátásra, hogy könnyűek és szabadok lehessünk, amikor átlépünk életünk gyönyörű, új szakaszába.

Az 1 és 2 kombinációi (112, 121, 211, 122, 212, 221)
Gondolataink, mint a magok, csírázni kezdenek. Már meg is tapasztalhattuk vágyaink megvalósulását. E jelek szerint a dolgok abba az irányba haladnak, és fognak haladni, ahogy azt szeretnénk. Kitartás a hitben!

Az 1 és 3 kombinációi (113, 131, 311, 133, 313, 331)
A felemelkedett mesterek velünk dolgoznak gondolataink kontrollálásán. A manifesztáció ősi bölcsességére tanítanak bennünket. Energiát küldenek nekünk, hogy ne veszítsük el a bátorságunkat, és bátorítanak, hogy lelkünk valódi céljaira koncentráljunk. Ezenkívül tanácsot adhatnak, vezettetést, javaslatokat ajánlhatnak fel életcélunk eléréséhez. Örök tanításuk, hogy a teremtés mindig a gondolat, az idea szintjén veszi kezdetét. Kérjük meg őket, hogy segítsenek nekünk bölcsen dönteni abban, hogy mire irányítsuk akaratunkat.

Az 1 és 4 kombinációi (114, 141, 411, 144, 414, 441)
Az Angyalok hangsúlyozottan figyelmeztetnek arra,hogy ellenőrizzük gondolatainkat. Azt ajánlják, fogalmazzunk meg egy vágyat, mert olyan kapuban állunk, ahol gondolataink azonnal megvalósulhatnak.
(Megjegyzés: a 411 azt jelenti: most kérhetsz az Angyaloktól valamilyen életfontosságú információt, amire szügséged van!)

Az 1 és 5 kombinációi (115, 151, 511, 155, 515, 551)
Gondolataink teremtik meg a változásokat életünkben. Továbbra is tartsuk megfelelő irányban gondoltainkat. Ha a változások, melyek közelednek, nem kellemesek, megállíthatjuk, vagy elterelhetjük őket gondolataink megváltoztatásával.

Az 1 és 6 kombinációi (116, 161, 611, 166, 616, 661)
Gondolatainkkal forduljunk az ég felé és engedjük el anyagi kérdésekkel kapcsolatos aggodalmainkat.
(Megjegyzés: a 611 azt jelenti: "Kérj segítséget valami anyagi világhoz tartozó, számodra most zavaró vagy irritáló dolog megjavításában")

Az 1 és 7 kombinációi (117, 171, 711, 177, 717, 771)
Visszajelzés arra nézve, hogy jól haladunk. Jó úton vagyunk, csak így tovább! Ez a jel azt mutatja, hogy jól választottuk meg gondolatainkat, és hogy még stabilabban kell céljainkra koncentrálnunk. Gondolatainkat megfelelő érzelmekkel társítsuk, például legyünk hálásak az ajándékokért, amiket az élettől kapunk. A hála felgyorsítja a manifesztáció folyamatát.

Az 1 és 8 kombinációi (118, 181, 811, 188, 818, 881)
Életünk egy meghatározó szakaszának végéhez közeledünk. Ha belefáradtunk valamibe, akkor örülhetünk, mert nemsokára megváltozik, vagy felcserélődik valami jobbra. Ajánljuk fel, és engedjük el életünk nem jól működő elemeit, mert gondolataink hamarosan megteremtik a jobbat.

Az 1 és 9 kombinációi (119, 191, 911, 199, 919, 991)
Gondolataink eredményeképpen egy új ajtó nyílt meg előttünk. Most eljött az alkalom, hogy szemtől szembe álljunk gondolatainkkal és szembenézzünk saját teretményünkkel. Engedjük, hogy eltávozzon a régi, és vágyainkkal összhangban felváltsa az új.

A 2 és 3 kombinációi (223, 232, 322, 233, 323, 332)
A felemelkedett mesterek velünk együtt dolgoznak új tervünkön. Azt üzenik hogy osztoznak izgalmunkban és tudják, hogy minden jól fog alakulni. A mestere már most látják, hogy a jövő garantáltan elhozza a boldogságot, amit keresünk. Élvezzük életünknek ezt az új szakaszát!

A 2 és 4 kombinációi (224, 242, 422, 244, 424, 442)
Az Angyalok gondoskodnak újdonsült célunkról. Ez a jel azt mutatja, hogy az ég segít nekünk a vágyott átalakulásban. Ebben az időszakban különösen fontos tudnunk, hogy nem vagyunk egyedül. A 2 és 4 szám kombinációjával az Angyalok azt üzenik, hogy itt és most szoros közelségben vannak velünk.

A 2 és 5 kombinációi (225, 252, 522, 255, 525, 552)
Imáink és szándékaink tiszták, erősek és fenntartás nélküliek voltak, ezért gyorsabb változásra számíthatunk, mintsem gondoltuk volna. Ne engedjük, hogy kicsússzon a lábunk alól a talaj, mikor valóra válnak vágyaink. Váratlan lehet a megvalósulás módja, úgyhogy támaszkodjunk erősen a hitünkre. Gyakran vegyük fel a kapcsolatot Istennel és kérjünk megerősítést.

A 2 és 6 kombinációi (226, 262, 622, 266, 626, 662)
Egy új vásárlás vagy beszerzés vár ránk.

A 2 és 7 kombinációi (227, 272, 722, 277, 727, 772)
Ha mostanában jelentkeztünk új állásba, új iskolába felvételiztünk, vagy hitelkérelmet adtunk be, akkor jó hír érkezik. Az Angyalok azt kérik, tartsunk ki, és ne engedjük, hogy meginogjon a hitünk.

A 2 és 8 kombinációi (228, 282, 822, 288, 828, 882)
Az egyik ajtó megnyílik, a másik bezárul. Figyeljünk oda erősen intuíciónkra, mert olyan lépések megtételére vezet bennünket, melyek biztosítják állandó bőségünket az átalakulás ideje alatt.

A 2 és 9 kombinációi (229, 292, 922, 299, 929, 992)
Ha nemrégiben veszteség ért (a munka, a szerelmi élet, vagy más területen) számíthatunk rá, hogy a közeljövőben újat kapunk a régi helyett. Minden a megfelelő irányban halad, de annyi minden történik láthatatlanul a "színfalak mögött", hogy már az jár a fejünkben, vajon Isten megfeledkezett rólunk? Aggodalomra semmi ok! Érezzük az élet energiáját, amint előrefelé halad. A veszteség nem büntetésként volt ránk mérve. Az Univerzum valami újra készít fel bennünket.

A 3 és 4 kombinációi (334. 343, 433, 344, 434, 443)
Rengeteg segítség vesz körül ebben a pillanatban! A felemelkedett mesterek és az Angyalok egyaránt itt vannak, hogy segítsenek, vezessenek és szeressenek bennünket. Nyújtsuk a kezünket feléjük, ahogyan ők is felénk nyújtják a kezüket.

A 3 és 5 kombinációi (335, 353, 533, 355, 535, 553)
A felemelkedett mesterek egy közelálló, nagyszabású változásra akarnak felkészíteni bennünket. Tudatni akarják velünk, hogy fogják a kezünket a változás ideje alatt, és hogy minden rendben lesz.Öleljük magunkhoz a változást és keressük meg benne az áldást.

A 3 és 6 kombinációi (336, 363, 633, 366, 636, 663)
A felemelkedett mesterek segítenek nekünk azoknak az anyagi tárgyaknak a manifesztálásában, melyekre életcélunk betöltéséhez szükségünk van. Jelenthet ez tanuláshoz szükséges pénzt, vagy különféle kellékeket tanítói vagy gyógyítói munkánkhoz. A mesterek azon dolgoznak, hogy meglegyen mindaz, amire szükségünk van. Azt akarják, hogy tudjuk, megérdemeljük a segítséget, mivel ezáltal többet leszünk képesek másoknak adni.

A 3 és 7 kombinációi (337, 373, 733, 377, 737, 773)
A felemelkedett mesterek örvendeznek. Nemcsak igaz belső isteni lényegünket látják, hanem az úttal is egyetértenek, amit választottunk. Azt akarják, hogy tudjuk, megérdemeljük a boldogságot. Engedjük áramolni a szent áldást, ami együtt jár isteni örökségünkkel és választott utunkkal.

A 3 és 8 kombinációi (338, 383, 833, 388, 838, 883)
"Csak így tovább!" - üzenik a mesterek. Lendítsük fel az energiát és fókuszáljuk érzelmeinket és gondolatainkat. Hozzuk összhangba szemléletmódunkat azzal a tudással, hogy egyek vagyunk Istennel, mindenkivel, az élet minden formájával.

A 3 és 9 kombinációi (339, 393, 933, 399, 939, 993)
Erős figyelmeztetés arra, hogy engedjünk el minden olyan helyzetet életünkből, ami nincs integritásban, vagy már megszolgálta a célját. Ne ragaszkodjunk mesterségesen semmilyen szituációhoz félelmeink miatt. Legyünk tudatában annak, hogy minden egyes pillanatban vigyáznak ránk. Életfontosságú, hogy pozitívan gondolkodjunk önmagunkról, és jövőnkről. Szemléletmódunk szó szerint megteremti jövendő tapasztalatainkat, ezért kérjük a mestereket, segítsenek, hogy a szeretet legmagasabb nézőpontjából válasszuk meg gondolatainkat.

A 4 és 5 kombinációi (445, 454, 544, 455, 545, 554)
Az Angyalok egy életünkben bekövetkező nagyszabású változáson dolgoznak éppen.

A 4 és 6 kombináci 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése