2017. január 24., kedd

Oroszország méltó ellenfele lesz a zsidó fasizmusnak is !




Oroszország méltó ellenfele
lesz a zsidó fasizmusnak is !






Vlagyimir Putyin elnök 1885000 főre növelte az orosz fegyvereserők létszámát

 by foszerkeszto - 2016.07.109
Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke rendelet módosítással növelte meg az orosz haderők létszámát 1.885.371 főre.
A rendelet július 8-án lépett életbe, írja a TASS.
A korábbi rendeletet ezzel semmissé vált, az orosz fegyveres erők teljes létszáma 3 037 000, ebből aktív 1.884.829, ugyanakkor közel 20 millió fő bármikor behívható katonai szolgálatra.
Fotó: © Szergej Savostianov / TASS
magyartudat.com



2014 óta 20 százalékkal növekedett Hazánk védelmi költségvetése

 by foszerkeszto - 2016.07.080
Magyarország kifejezetten jól teljesít a védelmi költségek terén, ezek a 2014-es newporti NATO-csúcstalálkozó óta 20 százalékkal növekedtek, ami a negyedik legnagyobb költségnövelést jelentett a tagállamok között – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Varsóban, ahol részt vesz a pénteken kezdődő NATO-csúcson.
Szijjártó  Péter “rendkívüli jelentőségűnek” minősítette a varsói csúcstalálkozót, mivel az itt hozandó döntések révén megerősítik a szövetség védelmi képességeit, ezen belül a keleti szárnyat.
A miniszter kilátásba helyezte, hogy a newporti csúcs döntéseinek alapján létrejövő gyorsreagálású erők keretében Magyaroszágon jövőre megalakul az egyik előretolt irányítási egység (NATO Force Integration Units – NFIU) a 8 kelet-európai elem közül. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az NFIU létesítése nem jár csapatállomásoztatással, hanem parancsnoki pontról van szó, ahol Magyarország esetében 40 NATO-tiszt – ebből 20 magyar – fog szolgálatot teljesíteni.
magyartudat.com




Amikor Magyarország hadban állt Izraellel



 by foszerkeszto - 2016.07.061
A Kádár-kormány a hatnapos háború idején magyar tiszteket küldött Izrael ellen.
Magyar repülőtisztek is voltak az egyiptomi front túloldalán a hatnapos háború idején – mondta egy Budapestről elszármazott volt izraeli katona.
Az 1967-es hatnapos háború idején a Beér-Seván élő Móse (Tomi) Schweitzer rádiósként sorkatonai szolgálatát töltötte az izraeli hadseregben. Gyakran hallott orosz beszédet az egyiptomiak oldaláról, ám egyszer – legnagyobb meglepetésére – magyar beszélgetésre lett figyelmes.
„Rádiós voltam, és kerestem mindenféle dolgokat, amikor meghallottam, hogy magyarul beszélnek a rádión. Beleavatkoztam a beszélgetésbe, és egy ideig szépen beszélgettem egy magyar tiszttel, aki a légierőnél szolgált. Elmondta, hogy Magyarországról van kiküldve segíteni az egyiptomi hadsereget” – mesélte Schweitzer.
„Amikor rájött, hogy izraeli katona vagyok, akkor kikapcsolódott, nem volt hajlandó tovább beszélni velem. Sajnos nem emlékszem a nevére, az is lehet, hogy nem is hangzott el. Nem lepődtem meg, mert tudott dolog volt, hogy a kommunista országokból vannak kiképzők Szíriában, Egyiptomban, mert szovjet repülőik, tankjaik voltak, ezek használatát tanították ” – tette hozzá.
kadar-izrael-ellenSchweitzer a magyar beszélgetést azonnal jelentette feletteseinek, és úgy véli, hogy az információ akkoriban „a legmagasabb helyeket is elérte”.
Később a történetnek folytatása is lett, amikor Móse Schweitzer szülei a nyolcvanas évek végén megismerkedtek egy frissen Izraelbe költözött, Beér-Seván letelepedett magyar családdal. A férfi Magyarországon a légierőnél szolgált, és elmondta, hogy egy barátja 1967-ben Egyiptomban egy izraeli magyar rádióssal beszélgetett. Mósét elhívták, és neki is elmesélték a régi váratlan beszélgetést, ezúttal a túlsó oldal szemszögéből.
Schweitzer 1948-ban született Budapesten, és szüleivel 1956-ban hagyta el Magyarországot, Baross utcai lakásukat. Édesapja a Csepel művekben volt hegesztő, majd Izraelben a beér-sevai városháza vízügyi osztályán lakatos, édesanyja Magyarországon a Goldberger gyárban volt többszörös sztahanovista szövőnő, majd Izraelben a háztartást vezette. Leszerelése után Móse évtizedekig bérelszámolóként, később kereskedőként dolgozott Beér–Seván.
Közben szinte mindegyik háborúban harcolt, és békeidőben is rendszeresen részt vett a tartalékos szolgálatban.
magyartudat.com



NATO hadgyakorlat kezdődött Ukrajnában



 by foszerkeszto - 2016.06.282
Nagyszabású ukrán-amerikai hadgyakorlatok kezdődött Lvov régióban hétfőn, Rapid Trident 2016 fedőnévvel, közölte az ukrán védelmi minisztérium sajtószolgálata hozzátéve, hogy a katonai manőver 14, többnyire NATO ország 1800 katonája részvételével július 8-ig tart.
A gyakorlatban résztvevő országok: Ukrajna, Egyesült Államok, Belgium, Bulgária, Kanada, Georgia, Egyesült Királyság, Moldova, Litvánia, Norvégia, Lengyelország, Románia, Svédország és Törökország.
A gyakorlatba rakétás páncélozott járműveket és katonai repülőgépeket is bevonnak. Ezenfelül a résztvevők kézi fegyverekkel is lőgyakorlatokat tartanak.
A nemzetközi hadgyakorlat parancsnokságának közlése alapján a katonai konvojok haladása miatt átmeneti forgalomkorlátozások lesznek a lőtérnél. Ezenfelül arra kérték a környéken lakókat, hogy az említett időszakban saját biztonságuk érdekében kerüljék a katonai területet, ahol a hírek szerint egyébként a helybeliek gyakran szoktak gombászni és erdei gyümölcsöket gyűjteni.
A kijevi védelmi minisztérium korábban nyilvánosságra hozta, hogy idén az ukrán fegyveres erők a tervek szerint tíz nemzetközi hadgyakorlatban vesznek részt, ebből négy lesz Ukrajnában. Ezek között lesz egy fekete-tengeri, valamint a szokásos évi ukrán-amerikai parancsnoki hadgyakorlat, írja a TASS.
Fotó:© EPA / Mikola TYS
magyartudat.com



Különleges orosz fegyver : helikopter elleni akna





 by foszerkeszto - 2016.06.150
2013-tól rendszeresítették az orosz hadseregben a helikopter elleni aknákat.
A helikopter elleni aknákat különféle objektumok helikopteres támadások elleni védelme céljából használják, azonkívül ezek révén az ellenség repterei is elzárhatók.
Az akna akár egy kilométer távolságban is képes észlelni célpontot, és egy nagyfrekvenciájú műszer pedig becélozza azt és jelt ad megsemmisítésére.
A fegyver a földön akár 100 méter távolságban lévő célpontot is megsemmisítheti, képes áttörni az acélt. Azonkívül automata üzemmódban működik, egyszerre robbanthat, és gyakorlatilag a felette repülő helikopterekre is lőhet.
magyartudat.com



Aki szelet vet: Oroszország célpontjává vált Románia is



 by foszerkeszto - 2016.05.282
Oroszország válaszlépésekre kényszerül mind Románia, mind – a rakétapajzs kiépítéséhez most csatlakozó – Lengyelország esetében.
A régió biztonsága elleni fenyegetésként értelmezhető az, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök válaszlépéseket helyezett kilátásba az amerikai rakétapajzs elemeinek Romániába telepítésére – hangsúlyozta szombati közleményében a bukaresti külügyminisztérium, ismételten hangsúlyozva ez utóbbi lépésnek a védelmi jellegét.
A román külügyi tárca az orosz elnök előző napi, athéni látogatásán tett kijelentéseire reagált. Putyin a dél-romániai Deveselun május 12-én felavatott amerikai rakétavédelmi ütegre utalva azt állította: Oroszország válaszlépésekre kényszerül mind Románia, mind – a rakétapajzs kiépítéséhez most csatlakozó – Lengyelország esetében.
“Ha tegnap abban a romániai térségben az embereknek még fogalmuk sem volt, mit jelent célponttá válni, mától arra kényszerülünk, hogy bizonyos lépéseket tegyünk védelmünk érdekében” – idézte Putyint a román sajtó.
A bukaresti külügyminisztérium maszatolva meglepetésének adott hangot az orosz elnöknek a “valóságtól eltekintő” álláspontja miatt. Az amerikai-román rakétavédelmi egyezmény pontosan szabályozza a deveselui támaszpont szigorúan defenzív jellegét az ENSZ előírásainak megfelelően – emlékeztet a kommüniké. A román külügyminisztérium ismételten leszögezi, hogy ez a rendszer nem irányul az Orosz Föderáció vagy más állam ellen.
“Ennek a ténynek az ismételt eltorzítása csak a feszült légkör fenntartását szolgálja, ellentétben azzal a nyitott szellemmel, amit Románia és szövetségesei tanúsítottak a rakétavédelem terén” – fogalmaz a bukaresti külügy. A kommüniké megjegyzi: “furcsa” ezt a kérdés a regionális biztonság szintjén emlegetni, amikor “közismert”, mi keltette a regionális biztonsággal kapcsolatos aggályokat a térségben, írja Baranyi Gábor Bukarestből.
magyartudat.com




Lavrov: Oroszország korszerűsítheti a magyarországi szovjet gyártmányú haditechnikát



 by foszerkeszto - 2016.05.263
Tárgyalások folynak a szovjet katonai repülőgépek és berendezések korszerűsítéséről, amelyek szolgálatban állnak a magyar hadseregben, közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután a héten megbeszélést folytatott magyar partnerével Szijjártó Péterrel.
Elmondása szerint, a felek megvitatják a szovjet gyártmányú katonai repülőgépek és helikopterek fejlesztésének lehetőségét a mai haditechnika színvonalára.
Ezek a tárgyalások folyamatban vannak, mondta az orosz külügyminiszter.
Nagyon részletes és alapos konzultációra került sor megvizsgálva az összes lehetőséget, nyilatkozta a TASS-nak Szergej Lavrov.
Címlapfotó:Magyar Légierő Mi-17 katonai szállító helikopter
© EPA / Kovács Tamás
magyartudat.com



Koszovó: hívják haza a magyar katonákat!



 by foszerkeszto - 2016.05.141
Az MH KFOR Kontingens 14. váltásának Delta százada április elején kitelepült a Leposavic közelében található „Camp Nothing Hill” elnevezésű táborba. A Keleti Nemzetközi Harccsoport (Multinational Battle Group East) előretolt vezetési pontjának (FCP – Forward Command Post) egyik alapvető rendeltetése, hogy Koszovó északi részén megfigyelő pontokat üzemeltessen és járőrfeladatokat lásson el. Ennek a több nemzetből álló, zászlóalj szintű szervezetnek az egyik része a Novo Selo-i táborban állomásozó és a többségében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból álló magyar század is.
A magyar katonák valójában megszállók egy idegen országban. Semmilyen magyar nemzeti érdek nem fűződik hozzá. Koszovó fenntartása és elszakítása Szerbiától az USA és a NATO érdeke.
Thürmer Gyula
magyartudat.com

Oroszország elkezdi a sorozatgyártását a vasúti mobil ballisztikus rakéta rendszernek



 by foszerkeszto - 2016.05.135
Oroszország megkezdte sorozatgyártását a Barguzin vasúti mobil ballisztikus rakéta rendszer elemeinek,  közölte az orosz védelmi ipar képviselője.
A tervdokumentáció kidolgozott, külön a rendszer elemeire hoztuk létre, de nincs konkrét időkeretet a teljesítésre, mondta a forrás, hozzátéve, hogy ők 2018-at jelölték ki határidőnek.
2014-ben Szergej Karakajev az orosz stratégiai rakéta erők parancsnoka azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására, Oroszország megkezdte a rekonstrukcióját a kötöttpályás ICBM rendszernek, mely a Barguzin nevet kapta.
Oroszország visszavonta a vasúti alapú interkontinentális ballisztikus rakéták működését 2005-ben és ezek utódja a Barguzin, mely messze meghaladja elődje paramétereit, és minimum 2040-ig hadrafoghatóak.
Az új START-szerződés nem tiltja meg az ilyen fegyverek létrehozását.
A korábbi jelentések szerint, vonattal a vasúton mozgatott mobil rakéta rendszer, a  Barguzin akár hat interkontinentális ballisztikus rakétát tud szállítani és kilőni. Egy ilyen szerelvény egyenértékű egy ezreddel.
Fotó: © Ruslan Shamukov / ITAR-TASS
magyartudat.com




NATO európai terjeszkedés: Oroszország új hadosztályokat hoz létre határai mentén





 by foszerkeszto - 2016.05.058
Az orosz védelmi miniszter szerint 3 ezer repülőgép személyzete készült fel arra, hogy bármely napszakban és nehéz időjárási körülmények között harci feladatokat hajtson végre, a haditengerészetnél mintegy 240 felszíni és víz alatti hajóegység harckészültségét biztosították, a légideszant-egységek pedig 78 ezer ejtőernyős ugrást hajtottak végre, a többi között az Észak-sark térségében is.
Oroszország az év végéig két új támadó hadosztályt hoz létre a nyugati és egyet a déli katonai körzetében, hogy ellensúlyozza a NATO-nak a határai közelében végrehajtott haderőnövelését – erősítette meg szerdán Moszkvában Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
Sojgu elmondta, hogy az új egységek elhelyezkedésének előkészítése már elkezdődött. A tárcavezető először januárban jelentette be, hogy három, egyenként mintegy 10 ezer fős új orosz gépesített lövész hadosztály létesül az ország nyugati területein. Később kiderült, hogy nyugaton, a szmolenszki és a voronyezsi körzetben kettő fog közülük állomásozni, egy pedig délen, Rosztov-na-Donuban.
Az orosz haderőnöveléssel kapcsolatban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Monsban, a szervezet főhadiszállásán kifejtette: mindez egy évek óta megfigyelhető sémába illeszkedik. Oroszország 2000 óta reálértékben megháromszorozta védelmi kiadásait, egyre fejlettebb haditechnikát hozott létre, számos hadgyakorlatot hajtott végre, és egyre jelentősebb haderőnövelést vitt véghez – mondta Stoltenberg a NATO honlapja szerint.
Különösen felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország kész volt katonai erőt alkalmazni Európában egy független állam, Ukrajna ellen, illegálisan bekebelezve a Krímet és destabilizálva Kelet-Ukrajnát. A főtitkár szerint ezekre a lépésekre kellett a NATO-nak válaszolnia. Reagálnia kellett egy olyan Oroszország magatartására, amely egyre terjeszkedőbb, s amely egyre hajlamosabb katonai erőt bevetni, hogy a második világháború után először megváltoztassa az Európán belüli határokat – hangsúlyozta Stoltenberg. A NATO-nak ezért kellett megerősítenie jelenlétét az orosz határ mentén – tette hozzá.
“Az, amit teszünk, védelmi jellegű, arányos, és teljes mértékben összhangban áll nemzetközi kötelezettségeinkkel… Azért tesszük, hogy nagyon világos jelét adjuk összetartásunknak, annak, hogy hitelt érdemlő védelmi és elrettentő erővel rendelkezünk” – fejtette ki a NATO főtitkára.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egyébként azt is elmondta, hogy a parancsnokságoknál és csapatoknál a téli időszak hadgyakorlatainak eredményeképpen megállapítást nyert, hogy az orosz fegyveres erők minden stratégiai irányban készek a kitűzött feladatok végrehajtására. Elmondta, hogy az említett periódusban mintegy 1300 gyakorlatot tartottak, 35 százalékkal többet mint egy évvel korábban.
Az orosz védelmi miniszter szerint 3 ezer repülőgép személyzete készült fel arra, hogy bármely napszakban és nehéz időjárási körülmények között harci feladatokat hajtson végre, a haditengerészetnél mintegy 240 felszíni és víz alatti hajóegység harckészültségét biztosították, a légideszant-egységek pedig 78 ezer ejtőernyős ugrást hajtottak végre, a többi között az Észak-sark térségében is.
Sojgu elrendelte a déli- és észak-kaukázusi, valamint a krími szövetségi körzetekben szeptemberben megtartandó Kavkaz-2016 hadgyakorlat előkészítését.
A védelmi miniszter bejelentette, hogy a hadrendbe felújítás után visszatérő Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó nehézcirkálón július 1. után meg kell kezdeni a rajta állomásozó, megújított légi csoport gyakorlatozását. Közölte, hogy a flotta 2025-ig hat darab Admiral Gorskov-osztályú új fregattot kap.
Az Admiral Gorskovot 2010-ban, az Admiral Kaszatonovot pedig 2014-ben bocsátották vízre. Az Admiral Golovko a tervek szerint idén készül el. A 4,5 ezer tonnányi vízkiszorítású, 29 csomós (óránként csaknem 54 kilométeres) sebességre képes fregattokat Onyiksz és Kalibr típusú rakétákkal és Poliment-Redut légvédelmi rendszerrel szerelték fel.
magyartudat.com



Amerika a világot akarja rendre tanítani



 by foszerkeszto - 2016.04.304
Carter amerikai hadügyminiszter a Szenátus költségvetési vitájában kijelentette: az USA biztonságát öt veszély fenyegeti: Oroszország, Kína, Irán, Észak Korea és a radikális szélsőséges mozgalmak,  írja a Defense.
Az USA minden erővel igyekszik uralni a világot, és elnyomni mindent, ami az amerikai uralom ellen irányul. Oroszország válasz lépései nem maradnak el. Nő a feszültség és a háborús veszély a világban.
Thürmer Gyula
magyartudat.com



A Szentesi fokos 2016 elnevezésű magyar katonai gyakorlat



 by foszerkeszto - 2016.04.280
Az MH II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái dolgoznak egy PMP pontonhíd összeszerelésén a Szentesi fokos 2016 elnevezésű, átkelési gyakorlaton a Tisza szentesi szakaszán 2016. április 27-én.







Szentes, 2016. április 27. Egy BTR 80/a páncélos csapatszállító hajt rá egy 60 tonnás kompra a Szentesi fokos 2016 elnevezésû, átkelési gyakorlaton a Tisza szentesi szakaszán 2016. április 27-én. MTI Fotó: Rosta TiborSzentes, 2016. április 27.
Egy BTR 80/a páncélos csapatszállító hajt rá egy 60 tonnás kompra a Szentesi fokos 2016 elnevezésű, átkelési gyakorlaton a Tisza szentesi szakaszán 2016. április 27-én.
MTI Fotó: Rosta Tibor
magyartudat.com




Pánikban az USA- Orosz tengeralattjárók uralják a Csendes-óceánt





 by foszerkeszto - 2016.04.240
A TASS hírügynökség közleménye szerint a Csendes-óceánon az orosz tengeralattjárók okozzák a legnagyobb gondot az amerikai haditengerészetnek.
Harry Harris admirális szerint, aki az amerikai csendes-óceáni flotta parancsnoka, Oroszország nagy veszélyt jelent a térségben, mivel Moszkva folyamatosan korszerűsíti és fejleszti haditengerészeti erőit.
Az orosz csendes-óceáni flotta hadihajói, tengeralattjárói és a nagy hatótávolságú repülőgépek rendszeresen üzennek és bizonyítják, hogy Oroszország átvette a katonai hatalmat a térségben, fejezte be mondanivalóját az admirális.
magyartudat.com

Kelet-Európából akarja továbbra is ijesztgetni Oroszországot az Egyesült Államok







 by foszerkeszto - 2016.04.223
Curtis Scaparrotti leendő NATO amerikai haderő főparancsnoka állást foglalt amellett, hogy egy amerikai dandárnak állandóan Kelet-Európában kell állomásoznia, és kifejtette, hogy a Földközi-tengerre amerikai repülőgép-hordozókat vezényelne.
A NATO amerikai haderejének leendő európai főparancsnoka nagy híve az elrettentésnek. Curtis Scaparrotti tábornok erről maga számolt be csütörtökön a szenátusi meghallgatáson.
Scaparrotti állást foglalt amellett, hogy egy amerikai dandárnak állandóan Kelet-Európában kell állomásoznia, és kifejtette, hogy a Földközi-tengerre amerikai repülőgép-hordozókat vezényelne. A cél “stratégiai üzenet” küldése Oroszországnak és Iránnak – mondta.
A tábornok – akit pár héten belül szinte bizonyosan kineveznek az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnokának – álláspontjával híven tükrözi azt a Washingtonban és egyes európai fővárosokban is hangoztatott véleményt, miszerint Európában nagyobb amerikai katonai jelenlétre lenne szükség. Ez a sürgetés kivált azokban a NATO-tagországokban hangzik el, amelyek fenyegetve érzik magukat Oroszországtól.
Az amerikai kormányzat már az év elején bejelentette, hogy megnégyszerezi európai védelmi kiadásait, és háromra tervezi emelni a Kelet-Európában lévő harci dandárjainak számát. Egy harci dandár 4200-4700 katonából áll. De egyes NATO-szövetségesek, mint például Lengyelország vagy a balti államok, kifejezetten azt sürgették és sürgetik, hogy Oroszországot elrettentendő a NATO állandóbb jelleggel állomásoztasson csapatokat a térségben. “Én, személyesen azt hiszem, hogy egy állandóan Európában állomásozó páncélos dandár lenne a legjobb megoldás” – jelentette ki a szenátusban Curtis Scaparrotti.
A tábornok azt is felvetette, hogy támogatná kifinomultabb fegyverzet szállítását a kijevi kormánynak a kelet-ukrajnai szakadárok elleni harcához. Washington eddig mindig elhárította azt az ukrán kérést, hogy támadó fegyverzetet szállítson.
magyartudat.com

Washington újabb atombombák Európába telepítését tervezi



 by foszerkeszto - 2016.04.161
Az orosz diplomáciai tárca aggasztónak nevezte azt is, hogy a Pentagon katonai biológiai infrastruktúrája több országban is megjelent, és az elmúlt években közelebb került Oroszország határaihoz.
Komoly aggodalmának adott hangot pénteki állásfoglalásában az orosz külügyminisztérium amiatt, hogy az Egyesült Államok nukleáris arzenáljának modernizálása keretében új, kisebb kapacitású precíziós légibombák európai telepítését tervezi.
Az orosz diplomáciai tárca szerint ez a projekt nagyon veszélyes, mert jelentősen lejjebb szállíthatja a nukleáris fegyverek alkalmazásának “küszöbét”, mivel az amerikai nukleáris bombákat “harctéri fegyvernek” tekinti.
“Nem feledhetjük el, hogy Moszkva és Washington ezt a lehetőséget huszonöt évvel ezelőtt feladta” – emlékeztetett az orosz külügyi állásfoglalás, amely szerint az Egyesült Államok arra készül, hogy visszatérjen korábbi “felelőtlen gyakorlatához”, ahhoz, hogy “a nukleáris háború peremén járjon”.
Az orosz külügy emellett riasztónak nevezte Washington viszonyulását az atomsorompó-egyezményhez, mert szerinte az Egyesült Államok a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező NATO-szövetségeseivel, az úgynevezett “nukleáris megosztás” keretében, az atomfegyverek alkalmazásának képességét gyakorolja.
Moszkva szerint célravezető lenne, ha az Egyesült Államok ugyanúgy a területére vonná vissza az összes nem stratégiai nukleáris eszközét, ahogy azt Oroszország egy negyedszázaddal ezelőtt megtette, tilalmat rendelne el saját területén kívüli telepítésükre, és lebontaná a gyors európai visszatelepítésüket szolgáló infrastruktúrát. Washingtonnak az orosz külügy szerint tartózkodnia kellene attól is, hogy az atomfegyverekkel nem rendelkező NATO-szövetségesekkel együtt ilyen fegyverek alkalmazását gyakorolja.
Az orosz diplomáciai tárca aggasztónak nevezte azt is, hogy a Pentagon katonai biológiai infrastruktúrája több országban is megjelent, és az elmúlt években közelebb került Oroszország határaihoz.
Az orosz külügyi állásfoglalás szerint nincs értelme visszatérni az európai hagyományos fegyveres erőkről megkötött (CFE-) szerződéshez, mert Moszkva szerint azt az Egyesült Államok és más NATO-tagországok életképtelenné tették. (Az ebben való részvételét Oroszország 2007-ben felfüggesztette.)
Az orosz külügyminisztérium azt is kifogásolta, hogy az Egyesült Államok és a NATO Oroszország “feltartóztatása” felé vette az irányt, Washington és a szövetség saját javára kívánja billenteni az erőegyensúlyt a NATO kibővítésével, a katonai infrastruktúra keletre tolásával és csapatainak az orosz határ közvetlen közelébe telepítésével.
magyartudat.com




Kilenc méterre közelítették meg az amerikai rombolót az orosz harcigépek



 by foszerkeszto - 2016.04.156
Kedden Szu-24-es harci gépek többször is közel repültek a USS Donald Cook nevű amerikai rombolóhoz a Balti-tengeren.
John Kerry amerikai külügyminiszter veszélyesnek és provokatívnak minősítette, hogy orosz harci repülőgépek agresszív módon többször átrepültek egy amerikai hadihajó fölött a Balti-tengeren, nemzetközi vizeken.
Az amerikai diplomácia irányítója Miamiban a CNN hírtelevízió spanyol nyelvű adásának és a Miami Herald című lapnak adott interjújában beszélt erről.
Kerry elítélte, provokatívnak és veszélyesnek nevezte a történteket, s hozzátette, hogy a katonai erő használatára vonatkozó szabályok szerint a romboló akár le is lőhette volna az orosz gépeket.
“Meg kell érteni, hogy komoly dologról van szó, s az Egyesült Államokat nem lehet megfélemlíteni a nyílt tengeren sem. Az oroszok tudtára hozzuk, hogy ez mennyire veszélyes, s reméljük ilyesmi többé nem fordul elő” – fejtegette a külügyminiszter.
Kedden Szu-24-es harci gépek többször is közel repültek a USS Donald Cook nevű rombolójához a Balti-tengeren.
Egy gép mindössze kilenc méterre húzott el mellette, felkavarva a tenger vizét. A gépeken nem látszott fegyverzet, de a pilóták nem válaszoltak a hadihajó legénységének rádiós hívásaira. Orosz KA-27 Helix típusú helikopterek is megközelítették az amerikai hajót, és fényképeket készítettek róla.
Moszkvában csütörtökön az orosz védelmi minisztérium szóvivője nyilatkozott az ügyről, és azt mondta, hogy az oroszok tiszteletben tartották a biztonsági előírásokat. Az amerikai külügymisztérium szóvivője, John Kirby ugyanaznap azt mondta, hogy Kerry felveti az ügyet orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője a szokásos napi sajtóértekezletén, újságírói kérdésre válaszolva arról tájékoztatott, hogy Washington már megosztotta ebbéli aggodalmait orosz tisztségviselőkkel.
magyartudat.com




Vlagyimir Putyin bejelentette az orosz Nemzeti Gárda megalakítását



 by foszerkeszto - 2016.04.052
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden bejelentette az orosz Nemzeti Gárda létrehozását, mely része a belügyminisztériumi csapatoknak.
Mi létrehozzuk a  Nemzeti Gárdát, amely részt vesz a terrorizmus, és a szervezett bűnözés felgöngyölítésében, amelyek szoros kapcsolatban állnak egymással, mondta az orosz elnök.
Fontos, hogy a belügyminiszter nem csak a rendeletet, hanem a jövőben szövetségi törvényt is alkot annak érdekében, hogy az egész konföderáció területén működni tudjon az orosz Nemzeti Gárda, folytatta Putyin, majd hozzátette, nagyon reméli, hogy a Nemzeti Gárda csapatai is hatékonyan tudják ellátni feladataikat, írja a TASS.
Fotó: © Valerij Matytsin / TASS, archív
magyartudat.com



Heves harcok az örmény és az azeri hadsereg között



 by foszerkeszto - 2016.04.040
A háborús állapotokat az 1994 óta érvényes, Moszkvában kötött fegyverszünettel kívánták rendezni, azt azonban mindkét oldalon rendszeresen megsértik. 
Folytatódtak az összecsapások vasárnap reggel az azerbajdzsáni és az örmény katonák között Hegyi-Karabah határán, a felek kölcsönösen egymást vádolják a tűzszünet megsértésével – jelentették orosz hírügynökségek.
Az Interfax Hegyi-Karabah “hadseregének” egyik illetékesére hivatkozva számolt be arról, hogy a harcok folytatódnak, nem is szüneteltek az éjszaka, és a karabahiak “teljes ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet”.
Hegyi-Karabah “védelmi minisztériuma” is közölte vasárnap, hogy reggel az azeri hadsereg újra ágyúzni kezdte állásaikat a határ menti térségben, tüzérséget és páncélozott haditechnikai eszközöket is bevetett. A karabahi hadsereg előretolt alegységei intézkedéseket tesznek az ellenség támadó hadműveleteinek elhárításárára – közölte a minisztérium, mellőzve a részleteket.
Folytatódó harcokról számolt be az azeri védelmi tárca is, amely szerint katonáik elfoglaltak néhány magaslatot és települést a térségben, megsemmisítettek hat örmény harckocsit, 15 tüzérségi üteget és száznál több ellenséges katonát. Mindezt tagadta az örmény védelmi minisztérium.
Az azeri és az örmény katonák között péntek éjjel robbant ki újabb, szokatlan hevességű tűzpárbaj Hegyi-Karabah határán. A felek kölcsönösen egymást vádolják az azóta is folytatódó harcok elindításával.
Szerzs Szargszján örmény elnök a washingtoni atomcsúcsról sietve hazautazott. Azt mondta, hogy a jelenlegi harcok a legsúlyosabbak az 1994-ben életbe lépett fegyvernyugvás óta. Örmény oldalon szerinte 18-an haltak meg. Az azeri fél 12 katonájának az elestét erősítette meg.
Örményország és Azerbajdzsán az 1980-as évek vége óta konfliktusban áll egymással Hegyi-Karabah ügye miatt. A többségében örmények lakta terület az 1990-es évek elején – Örményország támogatásával vívott – véres háború nyomán szakadt el Azerbajdzsántól. Az 1994-ig zajló háborúban 30 ezer ember veszítette életét, és százezrek kényszerültek menekülésre. A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Karabah függetlenségét, de ezt csak néhány ország ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a karabahi enklávét, ahogyan lényegében Örményország is.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribbá váltak az összetűzések a két ország fegyveres erői között. Baku kilátásba helyezte, hogy diplomáciai megoldás híján képes és hajlandó akár erővel is visszafoglalni Hegyi-Karabahot, mire Örményország tudatta, hogy semmilyen azeri katonai akciót nem hagy megválaszolatlanul.
magyartudat.com



Az USA kész az Oroszország elleni harcra Kelet-Európában





 by foszerkeszto - 2016.04.019
Philip Breedlove tábornok: Ha arra kerülne sor, mi készen állunk rá, hogy harcoljunk és győzzünk is.
Philip Breedlove tábornok, az Európában állomásozó amerikai haderő parancsnoka szerint az Egyesült Államok és a NATO módosít a védelmi doktrínáján, s az agresszív orosz politika miatt Kelet-Európában a biztonság garantálása helyett az elrettentés politikáját kívánja folytatni.
Az amerikai tábornok a lett fővárosban, Rigában nyilatkozott, miután megbeszéléseket folytatott a balti térségben állomásozó NATO-parancsnokokkal, de szavait az amerikai közszolgálati rádió (NPR) és egy katonai-védelempolitikai kérdésekkel foglalkozó amerikai szaklap is idézte.
Ha arra kerülne sor, mi készen állunk rá, hogy harcoljunk és győzzünk is. Célunk az, hogy a védelem biztosítása helyett elrettentő erővé fejlesszük haderőnket – fogalmazott a tábornok.
Nyilatkozatára egy nappal azt követően került sor, hogy a Pentagon (az amerikai védelmi minisztérium) bejelentette: növeli katonai jelenlétét Európában, s páncélos dandárt telepít Kelet-Európába.
Breedlove erősödő és agresszív Oroszországról beszélt, amely szerinte megpróbálja kiterjeszteni befolyását perifériájára is, sőt, még azon túlra.
Az új amerikai páncélos dandárt kilenc hónaponkénti váltással telepítik a térségbe, s a Pentagon azt jelezte, hogy a rotáció hat országot érinthet (Észtországot, Lettországot, Litvániát, Lengyelországot, Romániát és Bulgáriát).
magyartudat.com




Orosz NATO-nagykövet: Kemény lesz a válasz az indokolatlan amerikai katonai jelenlétre



 by foszerkeszto - 2016.03.314
Oroszország nem fogja passzívan figyelni az amerikai katonai jelenlét európai megerősítését, és arra aszimmetrikus választ fog adni – jelentette ki Alekszandr Grusko, Oroszország NATO-nagykövete a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízióban szerdán sugárzott interjúban.
Hangsúlyozta, hogy Moszkva következetesen meghoz minden olyan katonai intézkedést, amelyet szükségesnek tart az indokolatlan amerikai katonai jelenlét erősítésének ellensúlyozására.
Természetesen a válasz tökéletesen aszimmetrikus lesz – mondta a diplomata.
Az amerikai hadsereg Európában állomásozó erőinek főparancsnoksága szerdán közleményben tudatta, hogy az Egyesült Államok 2017 februárjától új páncélos dandárt telepít Kelet-Európa valamelyik, egyelőre meg nem nevezett országába (
itt). A döntést az orosz agresszió miatt aggódó kelet-európai szövetségesek megnyugtatásával indokolta.
A nagykövet szerint az Egyesült Államok a közeli napokban pontosíthatja európai katonai jelenlétének paramétereit. Mint mondta, ezt talán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár április 4-i amerikai látogatására időzíthetik. Grusko úgy értékelte, hogy az Egyesült Államok és a NATO lépéseinek következtében a biztonsági helyzet jelentősen rossz irányban változik.
Azt látjuk, hogy következetesen végrehajtják a walesi NATO-csúcstalálkozón a harckészültség növeléséről elfogadott tervet, mind újabb lépéseket jelentenek be azzal a céllal, hogy megnyugtassák az Egyesült Államok szövetségeseit Kelet-Európában – mondta.
Úgy vélte, joggal feltételezhető, hogy a júliusban esedékes varsói csúcsot követően a NATO folytatja majd a szövetség keleti szárnyának jelentős mértékű megerősítését, emellett folytatva a párbeszédet Oroszországgal is azokról a kérdésekről, amelyek kölcsönös érdeklődésre tartanak számot. Megítélése szerint a lengyel fővárosban a déli periféria megerősítéséről is döntenek majd, mert az igazi fenyegetés abból az irányból van kialakulóban az észak-atlanti szövetség felé.
Az orosz diplomata újabb propagandafogásnak nevezte Philip Breedlove európai NATO-főparancsnok kijelentését arról, hogy fokozzák a szövetség felderítő gépeinek tevékenységét Európában.
Oroszország felett nem repülnek majd felderítő gépek – szögezte le.
A NATO következő lépéseit előkészítő propagandának minősítette a Baltikum elleni orosz támadással riogató anyagokat is.
Grúzia és Ukrajna NATO-taggá válási törekvésével kapcsolatban kijelentette: nem lehet olyan helyzetet elképzelni, hogy “a szövetség reális terveket készítsen elő a felvételükre, mert az felrobbantja a helyzetet, és olyan válság szélére állítja Európát, amelynek méreteit és mértékét ma el sem lehet képzelni”.
Hangot adott véleményének, hogy a NATO Ukrajnában nem azokat az erőket segíti, amelyek a minszki megállapodások végrehajtását támogatják, hanem azokat, akik azt az álmot dédelgetik, hogy ez a kérdés katonai eszközökkel megoldható, holott Grusko szerint nyilvánvalóan nem ez lesz a megoldás.
A nagykövet szerint az orosz-NATO együttműködés felújításához az szükséges, hogy a szövetség elvesse a konfrontáció politikáját.
Az Egyesült Államok jelenleg mintegy 65 ezer katonát állomásoztat Európában. Létszámuk a ’80-as években meghaladta a 200 ezer főt, írja Pogár Demeter Moszkvából.
magyartudat.com






Páncélos dandárt telepít Kelet-Európába az Egyesült Államok



 by foszerkeszto - 2016.03.301
A döntés az “orosz agresszió” miatt aggódó kelet-európai szövetségesek megnyugtatását szolgálja.
Páncélos dandárt telepít Kelet-Európába az Egyesült Államok – jelentette be közleményében az amerikai hadsereg Európában állomásozó erőinek főparancsnoksága.
Közleményében a főparancsnokság nem nevezte meg, hogy melyik országba telepítik a dandárt, de indoklásában leszögezte: a döntés az “orosz agresszió” miatt aggódó kelet-európai szövetségesek megnyugtatását szolgálja.
A dandár telepítése 2017 februárjában kezdődik, az új egység kilenc havonta cserélődik – egy dandárban körülbelül 4500 katona teljesít szolgálatot -, és az egység minden egyes alkalommal modernebb felszereléssel érkezik. “A rotációk megszakítás nélkül zajlanak majd, s ezzel lehetővé válik, hogy folyamatosan jelen legyünk Kelet-Európában egy páncélos dandárral” – szögezte le Laura Seal, a Pentagon egyik szóvivője.
“Ez a haderőfejlesztési terv továbbra is demonstrálja erős és kiegyensúlyozott szemléletünket, hogy megnyugtassuk NATO-szövetségeseinket és partnereinket egy agresszív Oroszország árnyékában Kelet-Európában és másutt” – olvasható az amerikai védelmi minisztérium közleményében.         A Pentagon névtelenséget kérő tisztségviselői amerikai hírforrásoknak – köztük az ABC televíziónak – elmondták, hogy az amerikai hadsereg további kommunikációs felszerelést (rádiókat, számítógépeket) is küld majd Európába.         Ashton Carter amerikai védelmi miniszter az elmúlt hónapokban többször is látogatást tett Kelet-Európában és további katonai támogatást ígért a térségnek.         A 2017-es amerikai védelmi költségvetés a hadgyakorlatok és a csapatok cseréje költségeinek fedezésére 3,4 milliárd dollárt irányoz elő, ez négyszerese a korábban e célra fordított összegnek.
Katonai források szerint ezzel a dandárral együtt az amerikai szárazföldi haderőnek folyamatosan három harci dandárja állomásozik majd Európában, s egy esetleges konfliktus esetén ez a három dandár a már jó előre Európába telepített felszereléseket használva gyorsan egy teljes hadosztállyá alakulhat át.
Moszkva egyébként rendszeresen óva inti a NATO-t attól, hogy az orosz határok közelében jelentős szövetséges haderőt állomásoztasson állandó jelleggel. Egy ilyen haderő telepítését ugyanis az orosz vezetés az 1997-ben megkötött, a két fél közötti együttműködést szabályozó NATO-Oroszország alapokmány megsértésének tekintené.
magyartudat.com




Hamarosan hadrendbe áll az orosz “Batmobil”



 by foszerkeszto - 2016.03.260
Bővül az orosz különleges erők arzenálja a “Batmobillal”.
Vlagyimir Putyin elnöknek nem hivatalosan februárban mutatták be, és úgy tartják számon a páncélozott járművet, mint az amerikai Humvee legyőzője.
A páncélkocsi a ZIL Karatel nevet viseli és csekély hasonlóságot mutat a Batman filmek legendás autójához a Batmobilhoz.
A hadi eszközt kifejlesztő vállalat, az FSB igazgatója Alexander Bortnikov személyesen mutatta be Putyin elnöknek és az orosz védelmi miniszternek Szergej Shojgunak a hatalmas harci járművek. A Zil Karatel elkápráztatta az orosz vezetőket.
Egészen a közelmúltig titokban tartották a fejlesztést, bár a szörnyeteg körüli pletykák már évek óta keringtek.
A járműben kényelmesen elfér 10 fő, és V-alakú teste jobban eloszlatja a robbanás, vagy lövés okozta káros rezgéseket.
Az autó 6a osztályú páncélzattal van felszerelve, amelynek célja a ballisztikai védelem. Lőrésekkel látták el az oldalán és a hátsó ajtókon, valamint egy forgó, szintén lőrésekkel ellátott tetőtérrel van felszerelve, mely védett panorámás kilátást biztosít.
A páncélkocsi üléseit a Dakar-ralin tesztelték, melyet az orosz elnök is kipróbált.
Putyin a találkozó során gratulált az FSB munkájához, mely hozzájárul az Oroszország elleni terrortámadások megelőzéséhez., írja a TASS.

magyartudat.com





Az orosz Specnaz is részt vesz a szíriai hadműveletekben





 by foszerkeszto - 2016.03.240
A Specnaznak, vagyis az orosz különleges műveleti erőknek a feladata Szíriában a harci repülőgépek céljainak pontosítása, felderítése, mondta Alexander Dvornikov vezérezredes az orosz csapatok ottani parancsnoka.
Nem fogom eltitkolni azt a tényt, hogy különleges műveleti erők dolgoznak Szíria területén. Felderítést és megelőző ellenőrzéseket végeznek az orosz légi csapásokhoz kapcsolódóan Szíria belső területein valamint egyéb speciális feladatokat végeznek, közölte a vezérezredes a TASS-nak.
Hozzátette, hogy hasonló egységek jelen vannak az amerikai fegyveres erők és a koalíciós államok részéről is.
Ezen felül, az orosz katonai tanácsadók segítik a szíriai hadsereg munkáját a terroristák elleni hadviselésben, fejezte be az interjút Dvornikov.
magyartudat.com





Vlagyimir Putyin: Minden ellenségesnek vélt célpontot elpusztítunk Szíriában, ezt ne feledd!



 by foszerkeszto - 2016.03.180
Oroszország légvédelmi rendszerei állandó éles állapotban maradnak Szíriában, és használni is fogjuk az odatelepített orosz katonai egységeket veszélyeztető célpontok ellen, mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a katonai egységek vezetőinek ülésén a Kremlben.
A bázisok Szíriában Tartus és Hmeimim város közelében vannak, és katonáink szolgálatban maradnak, földi, tengeri  légi biztosítás mellett. Valamennyi a telepített légvédelem, beleértve Pantsir-F tartományba eső rendszereket és a hosszú távú Triumf S-400-asokat, mlelyek állandó riadó készültségben vannak, tette hozzá Putyin.
Minden Szíriában tevékenykedő partnerünket figyelmeztettük, és jó ha tudják: a légvédelmi rendszereket fogjuk használni, ha fenyegetésnek véljük a megjelenő objektumot, és nem vagyunk hajlandók értelmezni a katonai közeledést, minden ellenségesnek vélt célpontot elpusztítunk Szíriában, ezt ne feledd!
Hangsúlyozta Oroszország jelentős szerepet vállal a szír légvédelem helyreállításában.
Putyin hozzátette, hogy Oroszország folytatja az alapvető nemzetközi szabályok szerint hadműveleteit: senkinek sincs joga a szuverén Szíria légterét megsérteni.
Putyin megígérte, hogy további támogatást nyújt a törvényes szír kormánynak.
Ez a támogatás teljes körű: pénzügyi, ellátás fegyverekkel és fegyverzetrendszerekkel, operatív támogatás, és személyzet.
Az orosz erők erők addig maradnak, amíg Szíria törvényes kormányával talpra nem áll, fejezte Vlagyimir Putyin.
Fotó: © Vadim Savitsky /orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata
magyartudat.com





Szíria- Ma megkezdték az orosz katonai erők részleges kivonását



 by foszerkeszto - 2016.03.150
Folytatja tevékenységét a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény.
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő része kivonásának megkezdését hétfőn Moszkvában.
Az állami televízió nyilvánossága előtt, Szergej Sojgu orosz védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter jelenlétében nyilatkozó Putyin megítélése szerint a több mint öt hónappal ezelőtt megkezdett orosz katonai beavatkozás egészében elérte célját Szíriában.
Az elnök szavai szerint a csapatkivonásnak kedden kell megkezdődnie. Vlagyimir Putyin egyúttal elrendelte, hogy Oroszország vállaljon intenzívebb szerepet a békefolyamatban a szíriai konfliktus lezárása érdekében.
“Katonáink hatékony munkája megteremtette a békefolyamat megteremtésének feltételeit” – mondta.
“Úgy gondolom, hogy a védelmi minisztérium és az orosz fegyveres erők elé kitűzött feladat, az egészét tekintve, megvalósult. Az orosz haderő részvétele mellett a szíriai fegyveres erők és a hazafias szíriai erők képesek voltak alapvető fordulatot elérni a nemzetközi terrorizmus elleni harcban és magukhoz ragadták a kezdeményezést szinte minden vonatkozásban” – tette hozzá.
Az orosz elnök szerint a lépésnek ösztönzően kell hatnia a szíriai politikai párbeszédre. Kijelentette, hogy a döntéssel kapcsolatban egyeztetett Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A szír elnök egyetértett Putyin lépésével.
Dmitrij Peszkov orosz külügyi szóvivő szerint Putyin telefonon beszélt el-Aszaddal.
Putyin ugyanakkor leszögezte, hogy a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény folytatja tevékenységét. Az orosz elnöki bejelentés a csapatkivonás ütemezésre nem terjedt ki.
A Kreml a bejelentést arra a napra időzítette, amikor Genfben újrakezdődtek a szíriai polgárháborúban szembenálló felek között (a tűzszünetből kizárt iszlamista terrorszervezetek kivételével), az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások, írja a TASS.
magyartudat.com




Orosz katonai gépek megfigyelőrepülést hajtanak végre a Benelux Államok és Németország felett





 by foszerkeszto - 2016.03.140
Orosz katonai ellenőrök megfigyelőrepülést  hajtanak végre  a Benelux Államok és Németország felett a Nyitott Égbolt Szerződés keretében, közölte az orosz védelmi minisztérium vezetője, Szergej Rizskov a TASS-nak.
A Nyitott Égbolt Szerződés kapcsán orosz katonai ellenőrök csoportja azt tervezi, hogy több egymást követő alkalommal egy An-30B katonai repülőgép fedélzetéről tüzetesen végigpásztázza a fenti országokat az orosz Nemzeti Nukleáris Kockázatcsökkentés Minisztériuma megbízásából, mondta Szergej Rizskov.
A repülésekre március 14-19 között kerül sor Brüsszel és Ingolstadt repülőteréről startolva, 945 és 1300 kilométeres kört átvizsgálva.
A repülés előre egyeztetett útvonalon történik, német katonák közreműködésével.
Ez lesz az ötödik és a hatodik megfigyelő repülés Oroszországgal közösen a Nyitott Égbolt Szerződés keretében.
A Nyitott Égbolt Szerződést 1992-ben írták alá, és 34 tagországa van.
Címlapfotó: © TAR-TASS / Ljudmila Pakhomova
magyartudat.com





Szíriai háború- Oroszország a világ legnagyobb légpárnás hadihajóját küldi



 by foszerkeszto - 2016.03.040
Oroszország Fekete-tengeri Flottájának kétéltű támadó hajója várhatóan ma megérkezik az orosz haditengerészeti bázisra, a  szíriai Tartus kikötőjébe, az ottani erők utánpótlását szállítva, közölte Moszkva  katonai és diplomáciai forrása a TASS-nak csütörtökön.
sziriaba_erkezik_a_legnagyobb_orosz_legparnas_hadihajoA szállítmány március 4-én érkezik, feltéve ha ezt a küldetést a rossz időjárási körülmények nem gátolják.
A nagy kétéltű támadó hajó szerdán elindult célpontja felé a Földközi-tenger dél-keleti részén, mondta a forrás.
Oroszország 2015 szeptember 30-án a szíriai elnök, Bashar-al-Assad kérésére terrorellenes hadműveletet kezdett Szíriában.
magyartudat.com




NATO európai főparancsnok: Nincs megfelelő erőforrás Oroszországgal szemben



 by foszerkeszto - 2016.03.022
Philip Breedlove amerikai tábornok szerint Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot.
Moszkva és Damaszkusz fegyverként veti be a menekültáradatot Európa destabilizálására – jelentette ki kedden az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságában a NATO európai erőinek főparancsnoka.
Philip Breedlove amerikai tábornok szerint Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot. Példaként említette a kazettás bombák bevetését, melyeknek elmondása szerint semmilyen katonai hasznuk nincs, egyetlen célt szolgálnak, a lakosság terrorizálását, hogy minél többen keljenek útra.
Breedlove szerint korábban valódi menekültáradatról volt szó, mára viszont mindennapossá vált, hogy a menedékkérők között “bűnözők, terroristák, idegen harcosok” jutnak be Európába.
Ez napi gyakorlat – fogalmazott a tábornok. Szerinte a migránshullámmal ma már egyre nagyobb számban érkeznek Európába külföldi harcosok és terroristák, akik a migránsválságot használják fel céljaikra, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet beszivárog, és “rákként terjed” a menekülthullámban.
John McCain republikánus szenátor, a bizottság elnöke a meghallgatáson Moszkvát azzal vádolta meg, hogy a tűzszünet ellenére is folytatja bombatámadásait szíriai csoportok ellen.
Ebben a bizottságban senki sem lepődik meg azon, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára az orosz gépek a szíriai “úgynevezett tűzszünetnek” már a második napján újból bombázták Szíriát, hogy segítsék a gyilkos Aszad-rezsimet – fogalmazott McCain szenátor. Hozzátette: “Biztos vagyok abban, hogy Oroszország azt mondja majd: célpontjai csakis terroristák voltak”.
A szenátusi meghallgatáson egyébként Breedlove tábornok megismételte, hogy az ő főparancsnoksága nem rendelkezik a megfelelő erőforrásokkal, hogy szembenézzen az egyre öntudatosabb Oroszország támasztotta kihívásokkal, írja Járai Judit (MTI) Washingtonból.
magyartudat.com




Orosz interkontinentális rakétakísérlet a Barents-tengeren







 by foszerkeszto - 2016.02.280
Az orosz Északi Flotta Projekt 955 Borei-osztályú nukleáris meghajtású tengeralattjárókról tervez végrehajtani két Bulava típusú interkontinentális ballisztikus rakéta indítását (ICBM) 2016-ban, közölte a védelmi és ipari szektora a TASS-nak.
A Bulava interkontinentális ballisztikus rakéták a kamcsatkai Kura katonai körzetben fognak becsapódni, tette hozzá a forrás.
A kilövést el kell végezni a Barents-tengeren 2016 első félévében. Két tengeralattjáró van számításban a negyedik generációs típusokból: az I. György kijevi nagyfejedelem, vagy a Vladimir Monomacs indítja vízfelszín alól  a rakétákat, mondta a forrás.
magyartudat.com




Szombaton éjféltől tűzszünet Szíriában- 100 fegyveres csoport csatlakozott





 by foszerkeszto - 2016.02.260
A túlnyomó többségében fegyveres csoportok elleni küzdelem keretében az úgynevezett Szabad Szíriai Hadsereg bejelentette, hogy megállapodtak abban, hogy betartja a tűzszünetet, írja a TASS.
A Szabad Szíriai Hadsereg és a fegyveres ellenzék, tiszteletben tartja az ideiglenes fegyverszünetet … két hétig, melyhez velük együtt 100 fegyveres csoport csatlakozott.
A tűzszünet szombaton éjfélkor lépne hatályba.
Szíriai ellenzék  közben felállít egy tűzszünet ellenőrző bizottságot.
Korábban Szíria hivatalos kormányának a szír Demokratikus Erők szövetség bejelentette, hogy elfogadja a fegyveres harcok beszüntetésére vonatkozó feltételeket, melyeket az orosz-amerikai megállapodás tartalmaz.
A koalíció által kidolgozott fegyverszüneti feltételek nem vonatkoznak a terrorista csoportokra, mint például az Iszlám Állam és a Jebhat al-Nusra.
Címlapfotó:© AP  / Khalil Hamra
magyartudat.com





Ajándék: 10.000 automata fegyver Oroszországtól Afganisztánnak



 by foszerkeszto - 2016.02.251
Oroszország Szíria mellett Afganisztánban is rendet csinál.
Szerdán afgán kormány tisztviselők vették át azt a 10000 automata fegyvert, és vele együtt a több millió lőszert, melyet ajándékba küldött Oroszország, aminek elfogadása jelzés értékű a háború sújtotta ország részéről, hogy Moszkvát bevonja a válság megoldásába.
BLőszerekkel megrakott orosz repülőgép a kabuli nemzetközi repülőtéren, Afganisztán, 2016. február 24. Reuters / Mohammad IsmailLőszerekkel megrakott orosz katonai repülőgép a kabuli nemzetközi repülőtéren,.Afganisztán, 2016. február 24.
Reuters / Mohammad Ismail
Az afgán biztonsági erők teljes egészében a külföldi támogatások segítségével küzdenek az ország közepén tomboló felkelők ellen.
Mivel a NATO-vezette koalíció katonai jelenléte elapadt az elmúlt évben, az afgán vezetők kinyújtották kezüket Moszkva felé, amely már az 1980-as években háborút vívott Afganisztán ellen, és a szovjet vereség után töménytelen mennyiségű fegyver maradt ott, beleértve a kézi és tüzérségi fegyvereket és a támadó helikoptereket. Az afgán kormányerők ma szovjet/orosz fegyverekkel harcolnak.
Ez az adomány egy mély barátság jele a két nemzet között,  mondta egy rendezvényen Hanif Atmar afgán nemzetbiztonsági tanácsadó, miután megérkezett a fegyver és lőszer szállítmány.
A fegyverek és a lőszerek szállítását a két ország közötti érvényben lévő érvényben lévő biztonsági megállapodás tett lehetővé, tette hozzá Hanif.
Oroszország nagykövete, Alexander Mantyitszkij elmondta az összegyűlt katonai és biztonsági tiszteknek, hogy országa hajlandó együttműködni az olyan afganisztáni problémák leküzdésében is, mint a terrorizmus és a kábítószer.
A fegyverszállítás kapcsánz orosz tisztviselők azt mondták, hogy türelmetlenné váltak  a washingtoni afgán beavatkozással kapcsolatban elkövetett hibák miatt.
Bár soha nem alkotott koalíciót, Oroszország és az Egyesült Államok, azonban évek óta lehetővé tették egymásnak katonai felszerelések beszállítását.
Ez az együttműködés azonban szertefoszlott az ukrán és szír háborúk miatt, írta a Reuters hírügynökségnek Mirwais Harooni és Josh Smith.
magyartudat.com




Illegális bevándorlók ellen- Helikopteres felderítéssel is segít a honvédség

 by foszerkeszto - 2016.02.246
Helikopteres felderítéssel is segíti a határőrizeti szervek munkáját szerdától Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Kelebia és Röszke térségében a honvédség.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán a közleményében azt írta: a határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát jelentősen megnövelték, továbbá a veszélyeztetett határszakaszokon gép- és harcjárművek bevonásával erősítették meg a járőrözést.
Az illegális határátlépés és határzár rongálás ellen a honvédség jelentős erők bevonásával és az illetékes szervekkel együttműködve kész azonnal fellépni – emelte ki közleményében a HM.
Címlapfotó:HTKA
magyartudat.com




Magyarország fegyverkezni akar





 by foszerkeszto - 2016.02.238
Komoly tervek vannak arra, hogy újra legyen védelmi ipar Magyarországon, ami állami beavatkozás nélkül elképzelhetetlen – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az új iparstratégiát, az Irinyi tervet bemutatva kedden, Budapesten.
Lenner Áron Márk a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendezett, Business & Technology elnevezésű konferencián kifejtette: a globális és regionális biztonsági kockázatokat figyelembe véve kulcskérdéssé vált a honvédség és a rendvédelmi szervek fejlesztése, naprakész felszerelése, az importfüggőség csökkentése. A kormány azt szeretné elérni, hogy a környező országokhoz hasonlóan Magyarországon is legyen fegyvergyártás, ami középtávon exportlehetőséget is jelent.
magyartudat.com



Tesztre készülnek az orosz stratégiai rakétások





 by foszerkeszto - 2016.02.210
Az oroszországi stratégiai rakéta erők 2016 második negyedévében tesztelik az RS-26 (Rubezs)  interkontinentális ballisztikus rakétát, közölte a TASS hírügynökséggel az állami védelmi ipar ágazat.
A kilövést Kazahsztánban hajtják végre, mondta a forrás.
tesztre_keszulnek_az_orosz_raketasokAz RS-26 szilárd hajtóanyagú ballisztikus rakéta (kódneve: Rubezs), az RS-24 rakéta továbbfejlesztett változata. Az RS-26 könnyebb, mint az RS-24 (Jars) rakéta és több robbanófejjel van ellátva.
Az RS-26 csak mobil rendszerről indítható, mivel nincs siló-alapú változata. A rakéta már az idén Irkutszkban lesz hivatalosan is hadrendbe állítva.
A hajtómű megbízhatósági vizsgálata 2015 március közepén megtörtént..
Fotó: © ITAR-TASS / Vladimir Smirnov
magyartudat.com





Titkos norvég barlangban állomásoztatja az USA katonai járműveit





 by foszerkeszto - 2016.02.181
Az USA  katonai technika elhelyezésére használja a már a hidegháború idején is igénybe vett norvég barlangokat az Oroszország és a NATO közötti kiújuló feszültségek kapcsán.
A megerősített barlangokban tengerészgyalogsági harckocsik, tüzérség és logisztikai eszközök lettek elhelyezve, ezzel az  USA a haderejét tolja az orosz határ felé.
Minden előretelepített felszerelés csökkenti a költségeinket és felgyorsítja a támadási képességünket, mely egy lehetséges válság idején komoly előnyt jelent, közölte William Bentley, a 2. tengerészgyalogos expedíciós dandár hadműveleti tisztje.
Oroszország Norvégiával közös határa 121,6 mérföld hosszú, a határzóna erősen militarizált volt a hidegháború alatt, és megjegyzendő, hogy az orosz haditengerészet Északi Flottája Murmanszkban, mintegy 100 mérföldre a határtól helyezkedik el.
Októberben Norvégia hadműveleti főnöke Haakon Bruun-Hanssen admirális újságíróknak azt mondta, hogy szerinte Oroszország megmutatta, hogy kész katonai erővel megerősíteni politikai ambícióit.
US Marine Corps kétéltű támadó járműveit a helyszínen szerelték össze,melyet komoly tüntetések kísértek a norvég Trondheim-fjord környékén januárban.
Hasonló, megfelelő klímájú, átalakítható barlang egész Közép-Norvégiában található.
Az amerikai haditechnikát először az 1981-ben kezdődött a hidegháború idején pakolták be annak érdekében, hogy támogassák a NATO-t a Szovjetunió tengerészgyalogosaival szemben.
Miután vége lett a hidegháborúnak, az Egyesült Államok megkérdőjelezte a barlangkomplexum fenntartásának szükségességét.
Az USA, hogy megmentse a barlang létesítményeit, ajánlatot tett a norvég kormánynak és megállapodtak abban, hogy mindkét fél részt vállal az ott elhelyezett technika fenntartási költségeiben. Történt mindez 1991-ben.
A természeti védettséget élvező barlang komplexum egy modern és erőteljes eszköz, melyben jelenleg 100 fős norvég és amerikai személyzet tartózkodik, ugyanakkor bármikor képes befogadni 15.000 tengerészgyalogost.
Az sem mellékes, hogy az elhelyezett haditechnikai berendezések támogatásával zajlottak az iraki öbölháborús hadműveletek is.
Obama amerikai elnök bízik abban, hogy ezen komplexum használata által az oroszoknak négyszeresére nő a katonai költségük.
A közeljövőben lesz a Cold Response 16 NATO hadgyakorlat, melynek fókuszában a hadi bázissá alakított barlang van. A gyakorlaton résztvevő 6500 darab katonai járművet már a barlangban tárolják. A gyakorlaton 12 NATO-szövetséges ország vesz részt, összesen 16.000 katonával.
A norvég védelmi minisztérium szóvivője azt mondta a CNN hírtelevíziónak, hogy a cél hogy fejlesszék katonai ütőképességüket egy kihívásokkal teli környezetben, és hogy ez növeli a NATO hitelességét és demonstrálja elrettentő erejét.
Ezzel a gyakorlattal a NATO is teszteli a berendezéseit és a személyzetét hideg időjárási körülmények között.
Ryan Browne/CNN
magyartudat.com






Kurd autonómia- Huszonhét harcossal végeztek a török biztonsági erők





 by foszerkeszto - 2016.02.120
A kurdok autonómiájáért küzdő PKK 1984-ben indított kormányellenes felkelése óta már mintegy 40 ezren vesztették életüket a konfliktusban.
Huszonhét kurd felkelővel végeztek a török biztonsági erők Cizre térségében – számolt be pénteken a török haderő az előző napi összecsapások áldozatainak számáról az internetes honlapján.
A legutóbbi összecsapások azon a napon zajlottak, amelyen Efkan Ala török belügyminiszter bejelentette: befejeződött a kormány biztonsági akciója a délkelet-törökországi Cizre városban a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen.
16 felkelőt Cizrében, 5-öt a Diyarbakir tartományban található Sur körzetben, 6-ot pedig Hakkari tartományban az iraki határ mentén fekvő Cukurca körzetben “hatástalanított” a török katonaság csütörtökön – írta pénteken az Ihlas török hírügynökség.
Rátaláltak továbbá korábban megölt 24 lázadó holttestére is, így a haderő közlése szerint a PKK 619 tagja veszítette életét eddig a tavaly december óta tartó katonai művelet során. A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) szerint csak Cizrében december közepe óta 80 civil vesztette életét.
A főleg kurdok lakta városban december 14-én kijárási tilalmat vezettek be, azóta a biztonsági erők felszámolták a PKK barikádjait és robbanószerkezeteit. A kijárási tilalom érvényben maradt, s a biztonsági erők továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a környéket. A konfliktus kiújulása ellen ideiglenes és állandó biztonsági pontokat egyaránt létrehoznak.
Az NTV török hírtelevízió értesülései szerint a beavatkozás közel két hónapja alatt ennek ellenére mintegy 40 ezer ember hagyta el a százezres települést.
Törökország délkeleti részén két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában kezdődtek újra a harcok. A kurdok autonómiájáért küzdő PKK 1984-ben indított kormányellenes felkelése óta már mintegy 40 ezren vesztették életüket a konfliktusban.
magyartudat.com



A NATO megsértette a Montreux-i egyezményt



 by foszerkeszto - 2016.02.111
NATO hadihajó manőverek a Fekete-tengeren.
Oroszország fekete-tengeri flottájának volt parancsnoka, Vlagyimir Komoyedov figyelmeztette a NATO-t, hogy megsérti az 1936-os Montreux-i egyezményt, mely korlátozta a nem orosz nemzetiségű hadihajók tartózkodási idejét a Fekete-tengeren.
A_nato_megsertette_a_montreuxi_egyezmenytA NATO főtitkára, Jens Stoltenberg korábban azt mondta, hogy maximálisan alkalmazkodnak, ennek ellenére katonai egységeket telepít és mozgat a fekete-tengeri régióban, beleértve a haditengerészetet, a felderítő eszközöket is.
Először is, a Fekete-tenger egy zárt terület. Ez egy belső tenger, ami csatlakozik a Földközi-tengerhez, mondta Komoyedov a TASS-nak. szerdán válaszul Stoltenberg szavaira.
Bizonyított, hogy a NATO minden bizonnyal felépíti erőit a térségben – így Törökország, Bulgária és Románia területén és azok közreműködésével, mondta Komoyevov, aki egyben az orosz Állami Duma védelmi bizottságának elnöke.
Egyetértett azzal, hogy a NATO minden bizonnyal erősíteni kívánja a fekete-tengeri csoportját, azonban ez nem jelenti azt, hogy a 20, 30 vagy 50 idegen hadihajó fog megjelenni ott.
Van elég katonai erőnk a térségben, amely figyeli a helyzetet, és a helyzet függvényében bármikor döntést is hozhatnak, tette hozzá az elnök.
Fotók:© AP / Vadim Ghirda
magyartudat.com








Az USA belerángat bennünket az Oroszország elleni háborúba





 by foszerkeszto - 2016.02.101
A Pentagon tervei szerint 40 ezer főre növelik az orosz határon állomásozó NATO-csapatok létszámát. Ez a NATO legnagyobb katonai erődemonstrációja 1990 óta. olvashatjuk a Russia-insider oldalon.
A NATO keleti tagországaiban való katonai jelenlét megerősítéséről állapodtak meg az észak-atlanti szövetség védelmi miniszterei szerdán, a kétnapos brüsszeli tanácskozás első napján.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatóján elmondta, a katonai szervezeten belül egyetértés van azt illetően, hogy folyamatos, de rotációs jelenlétre van szükség a térségben, a részletek – például a missziók mérete és összetétele – azonban még kidolgozatlanok. Hozzátette, a többnemzetiségű erők felállítása biztosítékot jelent a kollektív védelem működésére.
“Ez világos üzenetet fog küldeni. A NATO egyként fog reagálni a szövetségesek bármelyikét érő bármilyen agresszióra” – mondta a szövetség vezetője, hangsúlyozva, hogy a NATO-nak a keleti és a déli irányból érkező fenyegetésekre is képesnek kell lennie reagálnia.
Szerdán megállapodás született a NATO és az Európai Unió között a kibervédelmi együttműködés erősítéséről. Az internetes támadások megelőzését, előrejelzését, felderítését és kivédését célzó egyezmény keretében fokozzák az információcserét és a bevált gyakorlatok megosztását a két szervezet között.
Ursula von der Leyen német védelmi miniszter szerdán kijelentette, országa részt venne egy, a menekültáradat mérséklését célzó esetleges NATO-misszióban az Égei-tengeren.
Michael Fallon, a brit védelmi tárca vezetője ennek kapcsán hangsúlyozta: minden olyan kezdeményezést üdvözölnek, ami segít emberéleteket menteni és felszámolni az embercsempész-hálózatokat.
Bár az eredetileg tervezett napirenden ez nem szerepelt, a tárcavezetők Németország és Törökország hétfői felhívásának eleget téve csütörtökön megvitatják, hogy miként vállalhatna nagyobb szerepet a NATO a menekültválság kezelésében. Azt egyelőre nem tudni, hogy Berlin és Ankara milyen típusú segítséget vár a szövetségtől.
A kétnapos ülésen emellett foglalkoznak a NATO belső reformjával, a döntéshozatali eljárás felgyorsításával, az adaptációs és megerősítő intézkedésekkel, a transzatlanti ellenálló képesség javításával, valamint a hibrid hadviselés, a kibervédelem, a rakétavédelem és az afganisztáni szerepvállalás kérdéseivel, írja Bajnok Artúr 2016. február 10-én.
Az USA háborúra készül, és bennünket is belerángathat ebbe a háborúba.
Ne hallgassunk!
Tiltakozzunk ellene!
Thürmer Gyula
magyartudat.com




Szíria- Bemutatkozott a világ legveszélyesebb harci repülőgépe





 by foszerkeszto - 2016.02.061
A TASS orosz hírügynökség jelentése szerint a héten Oroszország áthelyezett Szíriába egy csoport új generációs Szu-35S harci repülőgépet (NATO-kód: Flanker-E).
A Szu-35S harci repülőgépek harci küldetéseiket a szíriai Khmeimim légibázisról hajtják végre, közölte az orosz védelmi minisztérium.
A nyugati média szerint az orosz Szu-35S vadászgép: “kiváló és veszélyes”.
Az áthelyezés iránt egyaránt érdeklődött az orosz sajtó és a külföldi médiák. Pontosabban, ez az eseményt közölte a német Stern magazin és többek között az amerikai a The National Interest és a The Washington Times.
Mint Németország Stern megjegyezte, az orosz Szu-35S-t tartják a mai világban legveszélyesebb vadászgépnek anélkül, hogy figyelembe vennék az amerikai ötödik generációs F-22-t.
A Stern szerint a Szu-35S jellemzője a magas irányíthatóság, fel van szerelve a legújabb Irbis radarral és kitűnő hajtóművekkel .
A vadászgép egy olyan új generációs technológia, amely viszonylag olcsóbb, mint a legfejlettebb nyugati riválisok.
Közben a The National Interest arról számolt be, hogy az amerikai védelmi tisztviselők le voltak nyűgözve a harci repülő paramétereitől. “Ez egy nagy méretű repülőgép és nagyon veszélyes”, idézett egy magas rangú amerikai katonai tisztviselőt, aki széleskörű tapasztalattal rendelkezik az ötödik generációs vadászgépek területén.
su_35S_a_volag_legveszelyesebb_harci_gepe_sziriaban2A The Washington Times azt írta, hogy az orosz Szu-35s vadászgép szíriai megjelenése üzenet Törökországnak, mivel hatásfokát kombinálta a már ott lévő  S-400 légvédelmi rakétarendszerrel, mellyel Oroszország bármely nagyságú területet képes megvédeni,melyre a NATO sem most, sem később nem lesz képes.
A repülőgép harci körülmények között bizonyította óriási teljesítményét, hiszen mind földi, mind légi célok megsemmisítésére képes.
Fontos jellemzője a szuper mozgékonyság és minden időjárási körülmény között hadra fogható.
Aerodinamikai kialakítására jellemző, a két motor, a nagy szárnyak.
A Szu-35S-t  AL-41F1S utánégetős, tolóvektoros sugárhajtóművekkel szerelték fel.
A hajtóművek tolóereje egyenként 14,5 tonna.
A Szu-35 vadászgép 21,9 méter hosszú és a szárny fesztávolsága 14,75 méter, magassága 5,9 méter. A repülőgép maximális felszálló tömege 34500 kg, maximális sebessége 2500 km / h és a maximális hatótávolsága 3600 km anélkül, hogy külső üzemanyagtartályokat vinne és 4500 km-t tud pluszba megtenni külső üzemanyagtartályokkal. A vadászgép  felső repülési határa 20.000 méter. A szupergép legénysége egy pilóta. A vadászgép élettartama az első nagy szervizig  6000 óra vagy 30 év, a motort 4000 óránként kell nagy ellenőrzés alá vonni.
su_35S_a_volag_legveszelyesebb_harci_gepe_sziriaban3A Szu-35 12 külső rekeszben precíziós rakétákat és komputeres lézer vezérlésű légi bombákat szállít.
A Szu-35 vadászgép ezen kívül fel van fegyverkezve levegő-levegő és levegő-föld rakétákkal, valamint a különböző kaliberű rakétákkal.
A Szu-35 vadászgép maximális harci terhelése 8000 kg.
A Szu-35 vadászgépet felszerelték a GSH-30-1 30 mm fedélzeti gépágyúkkal is, írja a TASS.
magyartudat.com




Meg kell gátolni, hogy Kelet-Európából indítson agressziót az USA



 by foszerkeszto - 2016.01.280
Alekszander Grucsko Oroszország állandó NATO képviselője vádolja az USA-t a háborús agresszió Kelet-Európa felé tolásával, mely egy konfrontációhoz vezethet Moszkvával szemben.
Az amerikai hadsereg európai parancsnokságának stratégiája zavarba ejtő, nyilatkozta az orosz diplomata a Rosszíja 24 televíziós csatornának.
Az Egyesült Államok újra múltbéli taktikájával kísérletezik, hogy saját határain kívül indítson egy háborút Európa és Oroszország között. Hasonlóképpen aktualizált stratégia, az amerikai fegyvereserők úgynevezett EUCOM (The United States European Command) honlapja is, mellyel az orosz agresszióval riogatják az EU országait.
Szerdán egy dokumentumot tettek közzé a EUCOM honlapján, melyet Moszkva is tanulmányozott és úgy véli, hogy a NATO fokozott telepítése az orosz határ mellett, igazán rövidlátásra ad okot, ugyanakkor az új orosz nemzeti biztonsági stratégia nézve a NATO erejét, nem tekinti fenyegetőnek, hanem hidegháború által alkalmazott sztereotípiáknak.
Ami teljesen meglepő, hogy ez a dokumentum, amely felsorolja a különböző kockázatokat és a biztonsági fenyegetéseket, azon a  feltevésen alapul, hogy a parancsnokság fő feladata, hogy képviselje és védje az amerikaiak szempontjából létfontosságú érdekeket Grönlandtól a Kaszpi-tengerig, mondta Grucsko.
Innentől kezdve számos kérdés merül fel. Egyrészt, az Egyesült Államok azt mondja, hogy nem tűri a világ újrafelosztását befolyási övezetekre, de ellenben azt vallj, hogy ő maga globális szereplő, akinek az egész régiót lehet kiemelten befolyásolni, tette hozzá Oroszország állandó NATO képviselője.
Szerintük a mumus neve Oroszország, mint a fő veszély, amelyet meg kell meggátolni, hogy agressziót indítson Kelet-Európában.
Ez egyszerűen lehetetlen hozzászólás jelzi, hogy az államok gondolkodása teljesen elszakadt a valóságtól.
Egyértelmű, hogy mindehhez szükséges szövetségesek gyűjtése, akik vállukon viszik az USA-t, miközben arra kényszeríti őket, hogy a közép-európai szektorban nagyobb költséggel járuljanak a védelemhez, főleg a keleti szárnyon, ahol létrejött egy új vasfüggöny.
Fotó: © EPA / Koszicsák Szilárd
magyartudat.com





Orosz légvédelmi rakétarendszert kaphat Szerbia



 by foszerkeszto - 2016.01.110
Oroszország segítene Szerbia légvédelmi rendszerének megerősítésében – erről is tárgyalt Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes és Aleksandar Vucic szerb kormányfő hétfőn Belgrádban.
s_300_as_legvedelmi_rendszer_kap_szerbiaVucic kijelentette, hogy az orosz S-300 típusú légvédelmi rakétarendszer Szerbia számára túl drága lenne, de az orosz féltől ígéretet kapott egy kedvező beszerzési lehetőségről. Ennek részleteit azonban egyik politikus sem közölte. A szerb kormányfő a jó szándék jeléül egy S-300-as makettjét kapta az orosz politikustól.
Közvetlen segítséget biztosítunk majd balkáni szövetségesünknek, és a legrövidebb időn belül elbíráljuk kérésüket – hangsúlyozta Dmitrij Rogozin.
Aleksandar Vucic rávilágított, hogy Szerbia ugyan katonailag semleges, szomszédainak többsége azonban a NATO tagja. Hozzátette, hogy országának nincs szüksége arra, hogy támadófegyvereket szerezzen be. Egyetlen katonai szövetséghez sem csatlakozunk, féltékenyen őrizzük szabadságunkat – szögezte le a szerb miniszterelnök, aki Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnököt is idézte, amikor azt mondta: “úgy élünk, mintha száz évig béke lenne, de úgy készülünk, mintha valaki már holnap meg akarna minket támadni”. Kiemelte: “Szerbia nem lesz könnyű célpont”. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot, hogy a szomszédos Horvátország ballisztikus rakéták beszerzésére készül, amelyek hatótávolsága 300-350 kilométer, és amellyel Zágrábból megtámadható lenne Közép-Szerbia.
Szerbiát történelmi és kulturális kapcsolatok kötik Oroszországhoz, a nyugat-balkáni ország ugyanakkor évek óta az Európai Unió tagja kíván lenni, és decemberben az első csatlakozási tárgyalások is megnyíltak Brüsszel és Belgrád között. A szerb közbeszédben gyakran hallani, hogy Szerbiának előbb vagy utóbb döntenie kell Kelet és Nyugat között, az oroszbarát politika ugyanis nem összeegyeztethető az európai integrációval, Belgrádnak azonban mindeddig sikerült jól egyensúlyoznia a két oldal között.
magyartudat.com





Észak-Korea: Sikeres hidrogénbomba teszt



 by foszerkeszto - 2016.01.060
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán várhatóan összeül amiatt, hogy Észak-Korea saját közlése szerint sikeres tesztet hajtott végre egy hidrogénbombával – jelentette helyi idő szerint kedden késő este a CNN hírtelevízió két, neve elhallgatását kérő diplomatára hivatkozva.
A világszervezet még nem adott ki erről közleményt.
Az észak-koreai állami televízióban közölt bejelentés szerint az ország teljes sikerrel tesztelt egy miniatürizált hidrogénbombát, amivel újabb szintre lépett nukleáris ereje.
magyartudat.com








Vlagyimir Putyin elnök aláírta az új Nemzeti Biztonsági Stratégiát





 by foszerkeszto - 2015.12.311
Az új Nemzeti Biztonsági Stratégia létrejöttének oka a NATO kibővítése és a katonai szövetség orosz határokhoz való közeledése, mely nemzetbiztonsági veszélyt jelent Oroszországra nézve.
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a rendeletet, mely az Orosz Föderáció új Nemzeti Biztonsági Stratégiájára vonatkozik.
A fajsúlyos dokumentumot és a hozzákapcsolódó jogi információkat már közzétették a föderáció hivatalos honlapján.
Az új Nemzeti Biztonsági Stratégia létrejöttének oka a NATO kibővítése és a katonai szövetség orosz határokhoz való közeledése, mely nemzetbiztonsági veszélyt jelent Oroszországra nézve.
Az NATO alattomosan növeli katonai potenciálját az orosz határok közelében, ezzel globálisan sérti a nemzetközi jogot, fellendítve a katonai tevékenység a tömb országainak, tovább akarja bővíteni a szövetséget, katonai infrastruktúrákat telepít orosz határ mellé, mely komoly veszélyt jelent az orosz nemzetbiztonságra, olvasható a dokumentumban.
A NATO berendezések telepítése az orosz határ közelébe közelébe ellentmond a nemzetközi kötelezettségvállalásnak a terrorizmus elleni küzdelemben.
Oroszország katonai erejét jelentősen megerősítette, sőt a világ legjobban felszerelt és legerősebb hadseregét tartja fent, melyek jelentőséggel bírnak az új fenyegetések miatt.
A független hazai és külföldi politika egyensúlyban tartása miatt Oroszország lépést tart az Egyesült Államok és szövetségeseik globális uralmi törekvéseivel szemben, írja a TASS.
magyartudat.com





A világ legerősebb légvédelmi rakétarendszerét hozta létre Oroszország

 by foszerkeszto - 2015.12.272
Oroszország egy új élvonalbeli rakétát hozott létre Buk-M3 néven, amely közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer.
Alexander Leonov, az orosz légvédelmi csapatok parancsnoka, elmondta a TASS orosz hírügynökségnek, hogy az önjáró rendszerű, szuper páncélozott alapra hat rakétát helyeztek el.
A rakéták tömörebb anyagból készültek, és pontosabbak, képesek hosszabb távon repülni.
Szóval elmondhatjuk, hogy egy új, egyedülálló rakéta rendszer hatékonyan képes kiütni a légi célokat, legyen az bármilyen.
A Buk-M3 rakéta rendszert 2016 végéig hadrendbe állítják az orosz hadseregben.
A Buk-M3 rendszer jobb, mint az S -300 légvédelmi rakétarendszer, beleértve a pusztítóerőt is.
A rendszer hatótávolsága 70 km (43,5 mérföld), ami 25 km-rel (15,5 mérföld) több, mint a korábbi verziók.
A Buk-M3 maximális égetési magassága 35 km (21,7 mérföld), ugyanakkor be van építve egy MANPAD elnevezésű, legújabb zavaró rendszer, beleértve a lézerest is, mely a világ vezető országainak haditechnikájával szemben nyújt védelmet.
Fotó: © Szergej Fadeichev / TASS
magyartudat.com





Állandó harckészültségben az orosz stratégiai rakéták



 by foszerkeszto - 2015.12.195
Az Orosz Stratégiai Rakéta Erőket 1959 december 17-én hozták létre.  Ez a katonai egység ellenőrzi az ország szárazföldi interkontinentális és ballisztikus rakétáit. Jelenleg hatféle rakéta rendszer áll teljes harckészültségben.
Ezek közül három földi és másik három siló-rendszerű.
Több mint 6000 ember szolgálja ki naponta a harcálláspontokat, nem kevesebb, mint 95% -a rakéta rendszereknek azonnal indítható, írja a TASS.
allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketekallando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek2allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek3allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek4allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek5allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek6allando_keszultsegben_az_orosz_strategiai_raketek7Fotók: TASS
magyartudat.com






Sikeres orosz ballisztikus rakétakísérlet a Barents-tengeren





 by foszerkeszto - 2015.12.140
A Verkhoturie orosz nukleáris tengeralattjáró (NATO-kód: Delta IV) sikeresen fellőtt egy Sineva típusú ballisztikus rakétát (NATO-kód: SS-N-23 “Skiff”) a Barents-tengeren végrehajtott kiképzési feladat során.
orosz_raketakiserlet_a_barents_tengerenA rakéta a kamcsatkai félszigeten csapódott be, természetesen betonnal töltött robbanófejjel, közölte az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata.
A hétvégén a Rang Dmitrij Zelikov kapitány által parancsnokolt tengeralattjáró, mely az Északi Flotta tagja, már a 27. ilyen kísérletet hajtja végre.
Verkhoturie egy korszerűsített hadihajó, melyet a 667BDPM Delfin (Dolphin) projektben fejlesztettek tovább. Jelenleg a ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjáró a Nyugat számára nukleáris elrettentő erővel bír, írja a TASS.
magyartudat.com






Vlagyimir Putyin: Elpusztítani mindent, amely veszélyezteti az orosz katonai beavatkozást Szíriában

 by foszerkeszto - 2015.12.130
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy a Szíriában harcoló katonai egységek pusztítsanak el minden olyan célpontot, amelyek veszélyeztetik a fegyveres erők katonai beavatkozását, írja a TASS.
Én nagyon kemény fellépést várok a szíriai rendteremtés érdekében. Bármilyen célpontot, amelyek veszélyeztetik az orosz erőket és infrastruktúráikat a földön, azonnal meg kell semmisíteni, közölte Putyin elnök az orosz Honvédelmi Minisztérium ülésén.
Az elnök azt is hozzátette, hogy azoknak is végük lesz, akik provokációt próbálnak szervezni az orosz bázisok ellen.
Oroszország már további intézkedéseket tett, hogy biztosítsa az orosz katonai és légi bázisok biztonságát.
Ezt megerősítették az új légi légvédelmi csoportokkal és rakétavédelmi rendszerekkel. Rakétarendszerek fogják a repülőgépek hadműveleteit biztosítani, mondta az orosz elnök.
Putyin elmondta, hogy az orosz katonai csapások jelentős károkat okoztak a terrorista bandáknak Szíriában, hozzátéve, hogy ezek a beavatkozások az orosz fegyveres erőktől dicséretre méltóak.
Az Aerospace, a honvédség és a haditengerészet által használt legújabb, a világon egyedülálló, nagy pontosságú fegyverrendszerek komoly károkat okoztak a terrorista infrastruktúrában, tehát minőségileg változik a helyzet Szíriában, mondta az elnök.
A tetteink mögött nincsenek semmilyen nyílt és elvont geopolitikai érdek és a terv, hogy teszteljük az új fegyverrendszereket. Nem ez a legfontosabb dolog. A cél az, hogy elhárítsák a veszélyt az Orosz Föderációtól, és a világtól, fejezte be az orosz elnök beszédét.
Címlapfotó:© Mikhail Klimentyev / Kreml
magyartudat.com





Az USA hadszíntérnek akarja használni Európát



 by foszerkeszto - 2015.12.113
Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy nukleáris arzenálja jelentős részét áttelepíti Európában, mely B61-12-es irányított bombákból áll.
Moszkva óva inti az Egyesült Államokat, és felhívta a lehetséges veszélyekre és kockázatokra a figyelmet, melyet az amerikai nukleáris fegyverek európai jelenléte okozhat.  Az USA azonban tagadja, hogy az idén áthelyezné Európába az említett fegyvereket.
B61-12-es nukleáris bombák.
B61-12-es nukleáris gravitációs bombák.
Moszkva bekérette az amerikai nagykövetet, és üzent, hogy újratárgyalják INF-szerződést, az amerikai fejlesztésű irányított nukleáris gravitációs bombákkal kapcsolatban, melyeket a kontinensre akar telepíteni, írja a TASS.
Az INF-szerződés (feloldva Intermediate-Range Nuclear Forces Treaty, azaz „közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződése”) katonai szerződés volt az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között, melyet Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov a SZKP főtitkára 1987. december 8-án. Az amerikai szenátus fél évvel később, 1988. május 27-én ratifikálta, és a moszkvai június 1-jei ellenjegyzést követően lépett életbe.
Ugyanakkor az elmúlt időszakban B61-12 bombák hordozására képes repülőgépeket tesztelt az Egyesült Államok, ezzel csökkentve a visszatartó erőt a nukleáris fegyverek esetleges bevetésére, mely ellentmond az Atomsorompó szerződésnek is, közölte az orosz külügyminisztérium felső vezetője Mihail Uljanov.
magyartudat.com




A NATO nem a terroristák ellen harcol, hanem Szíria ellen





 by foszerkeszto - 2015.12.043
A NATO kulcsszerepet játszik az Iszlám Állam elleni harcban, és minden NATO-szövetséges szerepe kulcsfontosságú. Minden NATO-tagállam részese a koaliciónak.-jelentette ki Stoltenberg NATO-főtitkár, olvasható a NATO honlapján.
A NATO nem engedi, hogy az ENSZ legyen az Iszlám Állam elleni háború vezetője, azaz kizárja Oroszországot és Kínát. Nem kíván együttműködni, Asszad elnökkel, ezzel tovább mélyíti a feszültséget. A NATO nem az Iszlám Államot akarja legyőzni, hanem Szíriát akarja maga alá gyűrni és a saját hatalmát megteremteni a Közel Keleten.
A NATO nem a terroristák ellen harcol, hanem Szíria ellen
Thürmer Gyula
magyartudat.com




Szíria- Oroszország beélesítette a Szu-34-es vadászbombázókon a levegő-levegő rakétákat



 by foszerkeszto - 2015.12.010
Aggódik a Pentagon, mondta Michelle Baldanza amerikai katonai szóvivő a TASS hírügynökségnek, mely szerint Oroszország élesítette a Szíriában bevetett Szu-34-es vadászok levegő-levegő rakétáit és ez csak bonyolítja a kialakult helyzetet.
Az ilyen rendszerek hadrendbe állítása tovább bonyolítja az amúgy is nehéz szíriai helyzetet és nem növeli a terrorizmus elleni küzdelem hatékonyságát, véli Baldanza.
Igor Klimov ezredes, az orosz Aerospace erők szóvivője elmondta mondta, hogy az orosz Szu-34 vadászbombázók (NATO-kód: Fullback)  az első alkalommal lettek bevetve Szíriában, mely esetben felszerelték őket precíziós bombákon kívül rövid és közepes hatótávolságú levegő-levegő rakétákkal is.
oroszorszag_elesiti_a_szu34-es_vadaszok_levego_levego_raketait2A harcigépeken OFAB-500-as légi bombák és a KAB-500-as irányított bombák voltak, természetesen az említett rakéták is, pusztán védelmi céllal, mondta Klimov.
Elmondása szerint a rakéták fel vannak szerelve célkereső eszközökkel, és 60 kilométeres tartományban hajszálpontos csapást tudnak mérni a támadó gépekre.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a Szu-24M törökök általi megsemmisítése óta fokozottan óvatosnak kell lenni, és fel kell készülni az esetleges agresszióra.
magyartudat.com


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése