2017. január 21., szombat

Már az oroszok is az aranyat keresik



Már az oroszok is az aranyat keresik



A történelem legnagyobb titka derülhet ki - A FED 2,420,937.4 tonna aranyat lopott össze és irányította a történelmet


UPDATE: 2013. Március 15: Elkészült az angol nyelvű felirat a teljes (több, mint 2 órás) orosz TV-adásról, mely bemutatta ezt a hatalmas pénzügyi zsarnokságot létrehozó összeesküvést.




David Wilcock | Pénzügyi zsarnokság az orosz TV, 1. rész: január 16, 




A következő bejegyzést tegnap éjszaka írtam, mert nem tudtam leállni, hiszen annyi, de annyi információt kellene ezzel kapcsolatban megosztanunk, amennyit csak lehet ! 
Oroszországban 3 órás főműsoridőben lement és Indiában tart éppen az ügy, de hatalmas hullámairól a globalista médiában mégsem fogunk hallani... Megértitek mindjárt, hogy miért is nem....
Pedig biztos, hogy kiverné a biztosítékot, ha megtudnák az emberek.... Mert nem történhet másként, ha utánanéztek a linkeken lévő bizonyítékoknak ......
Egyre inkább érezzük, hogy az egész hazug történelem, amit az oktatás és média, a szabadkőműves-tudomány ...azaz az Elit által írt és irányított propaganda évtizedek óta táplál, mostanában eléggé recseg-ropog és hatalmas "robbanás" is lehet belőle, ha az igazság a felszínre tör....
Épp ezért nélkülözhetetlen megosztani az információt. A témát itt már többször pedzegettem, bár a teljes igazságot elmondani sosem fogom tudni, mivel annyira összetett és aki megteszi, azonnal a célkeresztbe kerül.
Viszont a lehetőség mindenki számára adott, hogy az igazságkutatást tovább vigye.... 

Kérlek, a belefektetett munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete.com blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta, fordította és szerkesztette: SBG Buddha)

2013. Január 30-án az orosz televízió (REN-TV) 3 órás főműsoridőben mutatta be a "SHADOW GOLD" című dokumentumfilmet, mely a "Financial Tyranny" - a globális pénzhatalmi elitet röpítette (képletesen) a levegőbe, annyira nyílt és tényfeltáró volt... 
Témája az elmúlt hetekben az Illuminati kezében lévő FED (Federal Reserve) volt ! 
David Wilcock is megszólalhatott benne, Ő általa kaptam meg én is az információkat és fordítom gyorsban magyarra nektek....  A saját oldalán eredetiben is olvasható mindez...


Önmagában hatalmas dolog a műsor létezése is és elég ha csak belenéztek az elejébe, láthatjátok, hogy mindaz, amiről a Világ Helyzetén már olvashattatok az szerepel benne erről a globális és az egész világtörténelmet meghatározó összeesküvésről. Ami hangsúlyozom, nem elmélet, hanem kőkemény valóság kilométernyi vastag hazugsággal és hamis propagandával betemetve. De attól az igazság még ott van és előbb-utóbb felszínre tör ...Több millió orosz ember követte figyelemmel a műsort, aminek videóját most ide is feltettem. Ez az utóbbi rész, melynek címe "SHADOW GOLD" hatalmasat robbant és annyira friss, hogy az angol feliratozása is csak most készül.
A sztorit 
India is átvette egy ideje és terjed. Tudni kell, hogy ez utóbbi tény azért rendkívül fontos a történetben, mert India indított egy több milliárd dolláros pert a Nielsen Ratings ellen a nézettségi adatok világszerte történő meghamisítása miatt és mindez megtörheti a FED média manipulációt és propagandát is...
(
Teljes vádirat, hogy lássátok komolyan beszélek). Néhány nappal a per kirobbanása után Indiát 2 igen hatalmas "elsötétülés", áramszünet rázta meg, melyben 1,2 milliárd ember maradt áram nélkül. A FED tulajdonban lévő média Indián gúnyolódott az áramszünet miatt. Aztán az USA-ban következett indiai szikhek ellen merénylet: egy katonai psy-op (elmeprogramozott) veterán lövöldözése. Gondolhatnánk, hogy szimpla lövöldözés, de...

A díjnyertes rendező 
Amardeep Kaleka édesapját is megölték a lövöldözésben, ami azért érdekes, mert éppen egy héttel apja megölése előtte jelentette be Kaleka csapata, hogy sikerült megszerezniük egy teljesen érintetlen földönkívüli testet, amit filmen fognak bemutatni, előtte még vizsgálatoknak alávetni - de ez nagyon veszélyes dolog, ezért aprólékosan szeretnének eljárni és kis türelmet kértek... Mindez benne lenne a tervezett SIRIUS filmben ennek a kis lénynek a bemutatásával, röntgennel, filmfelvételekkel, DNS-vizsgálatokkal együtt.... David Wilcock folyamatosan frissített cikke itt olvasható

A képek már kint vannak egy ideje, mert két teljesen azonos tetem is előkerült, az egyik még 1996-ban Oroszországban, a másik pedig ez a legfrissebb Dél-Afrikában ! A DISCLOSURE (a felfedés) most történik David Wilcock szerint és az igazság napfényre fog kerülni. De ez a szál is "mellékes", ahhoz képest, ami utána következett....

Ezért visszatérek most az eredeti kérdéshez, ami még mindig ugyanaz : 

HOL VAN AZ ARANY ? 



Mi soha nem álmodott száma három. "Shadow Gold" (2013/01/30)




Mindez már a blogom indulásakor is fő téma volt és ha emlékeztek a Trillió Dolláros Történet és Per ügyében megint a FED-hez vezettek a szálak, amikor az olasz határon két ügynöknél 500 millió dolláros kötvények tucatjait foglaltak le - ami az Ázsiából ellopott aranyról szólt....


A MODERN TÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB TITKA

A fenti képen lévő grafika azt mutatja, ami a hivatalos statisztikákból és könyvekből tudható: 
Hogyan néz ki a történelem során kitermelt arany mennyisége egyetlen hatalmas kockába összeolvasztva. Oto Gofrey készítette azon erőfeszítések részeként, hogy vizuális metaforaként szemléltetni lehessen ezt az egész "Financial Tyranny"-t. (ennél kifejezőbb szót nem tudok magyarul sajnos) . 
A súlya ennek az aranynak összesen: 166.500 tonna 
Az ő oldalára klikkelve láthatjátok, hogyan lehet egyáltalán ezt elképzelni és mennyi ez aranyrudakban kifejezve. 
Kérdezhetnénk, hogy akkor összesen egy ekkora kocka lenne a kitermelt és aranytartalékként őrzött arany mennyisége a Földön ? 
Hivatalosan igen... 

A valóságban : 14 és fél ilyen hatalmas kockányi arany létezik !!! 

A teljes mennyiség - amit a Federal Reserve mind ezidáig a hivatalos adatokból elrejtett - az ún. BIS valójában 
2.420.937,4 tonna !!! 

Ez a szó legszorosabb értelmében a világtörténelem legnagyobb titka ! 

Ráadásul bekövetkező történelmi események egész sorát határozta meg !

Az I. és II. VILÁGHÁBORÚ ÉS A REJTETT CÉL

- A világháborúk hamisak voltak.
- Mindkét oldalt ugyanazon emberek irányították, ugyanazzal a céllal.
- Több mint 100 millió ember halt meg teljesen más okokból, mint gondolták volna.
- Ezekben a háborúkban harcoló mindkét oldalt - tengelyhatalmakat és szövetségeseket - ugyanazon erők, nemzetközi bankárok irányították. 
Ez a leghatalmasabb és legcsúfabb igazság, amivel szembe kell néznünk, ha ezt az emberiséget és bolygót rendbe akarjuk tenni !

A világháborúkat arra használták fel, hogy mind a központi bankokat, mind a privát tulajdonosokat világszerte megfosszák aranytartalékaiktól és mindez a FED tulajdonosaihoz és irányításuk alá kerüljön. Így gyakorlatilag ők a világ urai...
Mindez kiegészül még a háborúk előtti kötelező aranybeszolgáltatásokkal és elkobzással is... 

Nézd, tudom ez mennyire borzasztó és minden képzeletet felülmúl. Az olvasóközönség 1%-a azonnal nevetésbe és támadásba kezd, mikor ilyet hall (vagy azért mert külön fizetik ezért vagy csak a tudatlansága miatt), de nevetés és szarkazmus egyáltalán nem segít, hogy ezt az ügyet végigvigyük ! Persze néhány embernek csak egyszerűen nagyon kellemetlen szembenézni egy másfajta igazsággal. 

Most viszont rendelkezésre áll kb. 6 órányi dokumentumfilm és a REN-TV elismerte, hogy a Trillió Dolláros Per Történetéről a Pénzügyi Zsarnokságról szóló nyomozás teljesen úttörő volt és épp ezért segítik a további kutatást. 
A BOLSEVIK FORRADALOM OROSZORSZÁGBAN 1917-ben szintén FEDERAL RESERVE PROJEKT VOLT
Az alábbi linken bárki elolvashatja a Yale egyetem kutatásaiban a Bolsevik arany megszerzéséről írt tanulmánytA google kereséseiben jelenleg is tör felfelé a"bolshevik gold 1917"...  Az egész bolsevik forradalmat, amelyből a majdani Szovjetunió kialakult (1917-22) nem is annyira titokban FED bankárok pénzelték ! 

Az itt látható Robert Minor által 1911-ben a St.Louis Dispatch-ben rajzolt karikatúra ezt ábrázolja és a következő linken hatalmas cikket is olvashattok arról, hogy kik pénzelték Lenint és Trockijt (pl. Jacob Schiff a Kuhn, Loeb and Co. feje, aki személyesen fizette Trockij New-Yorkba utazásait). Ha nekem nem hisztek üssétek be bármelyik keresőbe, hogy "bolshevik revolution federal reserve" és kezdjetek el olvasni 

EXECUTIVE ORDER 6102 

1933. Április 5-én a 6102-es azonnali rendeletet használták fel, hogy illegálissá tegyék az arany birtoklását az USA-ban. 
Arany felhalmozásának jogsértése 10.000 dolláros bírsággal, 10év börtönnel vagy mindkettővel volt büntethető.Mindezt az Nagy Világválság legrosszabb időszakában - amikor amúgy is tömegeket fosztottak meg vagyonuktól - a postamestereknek kellett jól láthatóan mindenki tudomására hozni.

Teljesítésére 1 hónap állt rendelkezésre. Unciánként 20$-ért vásárolták fel. És hozzá kell tenni, hogy az ár rögtön utána már 35$-ra ment fel, ahogy a begyűjtés véget ért.




A FEDERAL RESERVE ÁLTAL PÉNZELT NÁCI NÉMETORSZÁG 

A FED olyan entitásokon keresztül, mint a Royal Dutch Shell (ma Shell olajipari vállalatként ismert) építette fel és finanszírozta Hitler hatalomra jutását az 1930-as évektől kezdve. 
(Egyébként a holland királyi család nácikkal való kapcsolata mai napig is történelmi tény, érdemes rákeresni...)
A nácik kitűnő munkát végeztek az általuk megszállt országok központi bankjainak kifosztásában, majd az arany eljuttatásában az igazi "játékmestereknek". 

Ez a korabeli karikatúra azt ábrázolja, hogy a Royal Dutch Shell nyíltan Hitlert támogatja








AZ 1939-es SZÖVETSÉG A FEDERAL RESERVE és a "TENGELY" KÖZÖTT


1939-ben a Sztálin alatti Szovjetunió paktumot írt alá a Hitler alatti náci Németországgal. Ez a korabeli karikatúra anno ennek apropóján született...Ez kulcs momentuma volt a FED tervének - egyesíteni az ellenfeleket és megteremteni a terepet egy valódi világháborúhoz. Csak nagyon kevesek tudják, hogy ugyanazok, akik pénzelték Sztálint és Hitlert is, egyben az USA pénzügyi rendszerének is irányítói.
Mindez része
 annak a tervnek, ami egy jövőbeni világuralom kialakításáról szól és amit a Vilag Helyzete látogatói elég jól ismernek.

Tehát valójában a nemzetközi pénzhatalmi elit urai támogatták a Szovjetunió és a totális kontroll létrehozását, de a náci Németországot is. 
A FED támogatta és finanszírozta Japánt is a Meiji Restauráció idején. Meiji jelentése : illuminated ones = Illuminati

Az USA teljes pénzügyi rendszerének megszerzésével 1913-tól a FED olyan forrásokhoz és hatalmas háttérhez juthatott hozzá, mely bőven biztosította terveik kivitelezését... (és hozzá kell tennem: biztosítja ma is...)


NUKLEÁRIS TITKOK ÉS KATONAI FEJLESZTÉSEK CSERÉJE

Még a II.Világháború után sem szűnik meg a FED urainak kapcsolódása a globális folyamatokhoz, beleértve információk átadását az USA és Szovjetunió között.

2012. Aug.07. : a tudós, krikett-játékos, MI5ügynök, bombaszakértő Victor Rothschild nukleáris titkokat árult el az oroszoknak (eredetileg 1994.Okt.23-án megjelent) és az 
Independent is leközölte, bár igyekeztek nem nagy publicitást adni a dolognak.
/Az ausztrál író Roland Perry The Fifth Man, Az Ötödik Ember című könyve teljesen erről a témáról szól majd/. Konkrétan azt állítja, hogy a fenti befolyásos emberke a II.Világháborús brit és amerikai katonai fejlesztéseket átadta az oroszoknak....beleértve a biológiai hadviselést, atombombát vagy radarrendszert érintő anyagokat is...
Még a háborút követő 20 évben is szabotált minden nyugati hírszerző tevékenységet...
.LINCOLN MEGPRÓBÁLT VELÜK SZEMBESZÁLLNI, DE MEGGYILKOLTÁK


Ugyanezen bankárok ölették meg valószínűleg Lincolnt, amiért megpróbált velük szembeszállni. Például közismert, hogy az 1863-ban kezdődő polgárháború idején önkényesen elkezdte nyomtatni a "greenbacks -zöldhasú" 5 dollárost, amit az amerikai kincstár bocsátott ki és nemesfémfedezettel rendelkezett. Épp ezért idegen bankárok nem adóztathatták meg a pénzkibocsátást....
Ezen nagyon felbőszültek akkoriban és óriási viták folytak, majd a bankárok megparancsolták Lincolnnak, hogy 24-36% adót fizessen nekik minden kibocsátott pénz értéke után...
Ezért volt kulcsfontosságú számukra 1
913-ban Jekyll Islanden a FED megkaparintása és mai napig a pénzkibocsátás monopóliumának a saját kezükben való tartása, amibe még az amerikai kongresszus sem nyerhet betekintést napjainkban sem .....

A Lincoln elleni politikai támadást reprezentálja ez a korabeli karikatúra:
(
itt egyéb képeket is találtok azokból az időkből)

EGY ÚJ VILÁGREND MEGTEREMTÉSE

2.420.937 tonna aranyat szereztek meg 1895 és 1945 között azzal a céllal, hogy a majdani új világrend kialakításához a nélkülözhetetlen hátteret biztosítsák, ahogy ez a Financial Tyranny dokumentumokban is szerepelt már. 
Ahogy ott már olvashattátok, fontos leszögezni, az arany 85%-át eredetileg Ázsiában termelték ki és őrizték (rejtegették). A létezése és a "hol-léte" egyaránt a legmagasabb titoknak számított és számít ma is.
Erről szól a Yamashita-arany amerikaiak általi megszerzése (Gold Warriors:America’s Secret Recovery of Yamashita’s Gold), ami szintén olyan hatalmas történet, hogy lehetetlen röviden elmesélnem....

A nemzetek, akiknek aranyára rátették a kezüket, vagy csak egyszerűen ellopták tőlük, tudták, hogy az mind a FED-nél kötött ki. Azóta ez már feledésbe merült....

Gyakorlatilag ebből hozták létre a mai világgazdaságot : A FED által kibocsátott csillagászati értékű kötvényeket (amik a Trillió dolláros sztoriban a határon is előkerültek) kaptak cserébe, amiért az aranyat "letétbe" helyezték az ún. Bank for International Settlements-ben, mai nevén BIS

Létrehoztak egymás között - nem tudom másként mondani -
Global Collateral Accounts - számlákat, amiken csillagászati pénzeket teremtettek a "belső emberek" számára... Ezekből egyetlen dollárt sem osztottak meg a Federal Reserve klikk belső körén kívül....
Ez a legnagyobb és legmagasabb szinten titkosított információ, ami messze felülmúlja még az UFO-titkokat is..... !
Az apropó, az volt, amikor a 
Dragon Family-féle per előjött. Akkor szereztem tudomást ezekről a belső számlákról, hiszen meghívást kaptam, hogy én is profitáljak belőlük...

Egy ex-CIA operatív tiszt mondta ezt nekem: 
"Semmi sem értékesebb ezen belső kör számára, mint az a képesség, hogy milliónyi ember életét befolyásolhatja, ezt soha ne feledd David..."


Folytatása következik, legalább is remélem.....mert szeretném....






DAVID WILCOCK


DAVID WILCOCK : kutató, aki az ősi civilizációk tudását, a kvantumfizikát és a 2012 próféciákat sikeresen kapcsolta össze. Könyvei bestsellerekké váltak.

David Wilcock kutató, aki a fő tudományágakból kieső tudósok munkáit kutatja fel és ismerteti. Ezen kívül spirituális tanító és Ra-t közvetítette.
Több titkos projektben bennfentes tanú (insider) vallomását ismerteti főleg az ufológia terén.
Egyik elmélete (Richard Hoagland-el együtt), hogy a klímaváltozás nem a Földre korlátozódik, hanem az egész naprendszerben végbemegy, és ennek oka, hogy a galaxisban egy különös energiaszintű térségbe kerültünk, mely a spirituális fejlődést gyorsítja fel.2012 (vagy akörül) új képességeket kapunk és kaptunk, melyek a következő fejlődési szintet jelentik. Ami nem egyértelmű, hogy fokozatosan vagy hirtelen jönnek-e a változások. A változásokat földönkívüli - vagy inkább a földdel rokoni kapcsolatban levő - fajok támogatják, köztük Ra csoportja az egyik. Ők a Vénuszon fejlődtek és most már a forrással való még közelebbi kapcsolatra készülnek.

Wilcock sok kutatás munkáit gyűjtötte össze és több könyvet írt ezekről. Larry Seyer-el együtt kiadott egy Science of Peace kiadványt, mely zenével és az ő hangjával mutatja be ezeket a kutatásokat, és hogy mi a kapcsolatuk az emberi tudatossággal. Az ismertetésbe bekerült többek közt Dr Nikolai A. Kozyrev, Cleve Backster, John Hagelin, egyébként Grandpierre Attilára is hivatkozik. A dvd végén egy meditáció van, mely segíti az információk feldolgozását. Ehhez az anyaghoz kapcsolódik két online (ingyen elérhető) könyve is, A Science of Oneness és a Divine Cosmos.
A tudósok ismertetésén kívül tanúkkal is van kapcsolata. Az egyik legérdekesebb sztorija, mikor egy Montauk tanút ismert meg - aki maga ott dolgozott. A könyvet olvasta egy nyilvános helyen, mikor kérdezte őt valaki, mit gondol róla. Akkor még képtelenségnek tartotta. Az illető viszont közölte, hogy ő maga ott dolgozott. Jelenleg a titkos kormányban dolgozó insiderekkel is van kapcsolata.
Wilcock több interjút adott a Project Camelotnak és személyes barátjuk is. Számos rádiós műsorban szerepelt és konferenciákat ad Amerikában és néha Európában. Dolgozik egy filmen, mely a What the bleep (Mi a csudát tudunk...) és a Secret (Titok) méltó folytatásává válhat...



David Wilcock: a Forrás mezőben Nyomozók - Teljes videó!




DAVID WILCOCK - A FORRÁSMEZŐ KUTATÁSAI

Wilcock új cikke és videója megint feladja a leckét. A hipnózis és tobozmirígytől kiindulva mutatja be annak a lehetőségét, hogy egy univerzális mezőben élünk, a "forrásmezőben" (Source Field). Talán egy hipnózisban élünk, mint ahogy a keleti vallások mondják, és most megvan ennek a tudományos bizonyítéka is. Az asztrális test, alfa meditációs állapotban (agykontrolli nyelvben) és távolbalátáskor (ezeket szinonimaként használom) tudományosan mérhető egy kínai kísérlet szerint: megmérték, hogy egy teljesen sötét szobába "behatoló" jelenlét fotonokat bocsájt ki, vagyis fényt mértek ott, ahol nem volt más fényforrás, pont akkor, amikor valahol messzebb a kísérleti alanyokpróbálkoztak meglátni, mi van a szobában.
A DNS kutatások talán kevéssé ismertek, amit ezzel kapcsolatban végeztek: úgy tűnik, a DNS-ben nem csak áramkörök folynak, hanem magát a dns-t lehet "teleportálni" vagy áthelyezni, illetve megmarad a nyoma köráram formájában, miután már eltávolították. 
Ezen felül lézerrel lehetséges átültetni egyik helyről a másikra.
wanderer awakening album
Ez a videó jó minőségű, és az augusztus 23-án megjelenő könyvét vezeti be. A könyvben sokkal több adat és bizonyíték és érdekes kapcsolat található. A könyvet (angolul) lehet előrendelni.
David Wilcock honlapja 
A Forrásmező felvezető videó érdekességekkel (angol)
Wilcock bevezető cikke
Wilcock könyv rendelés




Az ILLUMINATI ELLENI TRILLIÓ DOLLÁROS PER Teljes vádirata - IGAZ !


EZ MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB LELEPLEZÉSE !!! 


Ebben a pillanatban érkezett és "olyan friss, hogy még meleg"az a 111 oldalas anyag, ami igazolja, hogy mindaz, amiről 3 részben írt a Világ Helyzete 2011.december 18-tól kezdve, az úgy igaz, ahogy akkor kiderült, bármennyire fantasztikusnak is tűnt első olvasásra.  
A megírt fejleményekkel foglalkozott az EnigmaTV és a HunTV is! Nekik is köszönöm, hogy sokakhoz eljutott az infó! 


Megérte gőzerővel fordítani a nemzetközi dokumentumokat, mert érezhető volt, hogy nem légből kapott az ügy, hiszen 
Benjamin Fulford volt a fő forrás és amiért David Wilcock is halálos fenyegetést kapott... (bár bizonyos források szerint meg is ölték)....az interjú, amit magyarul is feltettem önmagáért beszél. 
Ahogy Wilcock írta: " Így kaptam meg én is a "Trillion Dollar Lawsuit" ügy anyagát és Fulfordon keresztül megerősítést kaptam, hogy igen, van egy 1,1 billió dolláros per, amiben az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, az Olasz kormány, a Vatikán és sok más név benne van. Ez megdöntené a Régi Világrendet, a fennálló zsarnokságot.  "
"Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi teljes pénügyi összeesküvést."


  

Mindenkinek javaslom az ügy tanulmányozását, mert nagyon érdekes és a geopolitikai színtéren sok, jelenleg folyó esemény is összefügg vele! 

Csak nagyon röviden: Megtudtuk, hogy a római birodalom óta összeharácsolt hatalmas mennyiségű arany volt felhalmozva ázsiai birodalmak kezében (Kína, Japán), akik ebből jelentős mennyiséget adtak oda Hirohito-császáron keresztül a Rotschild-családnak és az aranyból került Londonba a Bank Of England-be, de jelentős része (kb 2millió tonna) az USA-nak (és a FED-nek) lett kölcsönadva, hogy a majdani dollár tartalékvaluta szerepét megerősítendő biztosítson hátteret.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a modern kori világgazdaság beindítását ez az aranytartalék tette lehetővé.
"Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák és távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől. Ami a történelemben azóta történt, szinte minden Adam Smith (Wealth of Nations 1700) c. művéből következik, amiben leírta, hogy magánszemélyek és államok sem birtokolhatnak aranyat, mert veszélyt jelent, ha erre alapozva valaki fejlődésnek indul. A fedezet nélküli papírpénz kibocsátásával és mennyiségének szabályozásával viszont az irányítás és a hatalom folyamatosan kézben tartható !"

Az aranyért az ázsiai családok államkötvényeket kaptak (amit a fotón is láthattunk) - 1944-ben állították ki és 1994-ben jártak le! - és az aranyat vissza kellett volna adni. Csakhogy az USA és a Rotschildok ellopták és a mai napig nem adták vissza az aranyat, melynek mai értékéből a világgazdaság összes adósságát ki lehetne fizetni és teljes jólétet biztosítani a Föld lakóinak. Ha ez kiderülne.....
Ezért jött létre az a 117 nemzetből álló szövetség, mely Fulford információi szerint isharcban áll a Földet uraló, de uralmának végén lévő ILLUMINATI ELIT-tel, melyek története évszázadokra megy vissza...és láthatóan pusztulásba, háborúkba taszítja a világot. Háborúkat és járványokat tervez, mellyel köztudottan jelentős népességcsökkentésre, majd az Új Világrend felállítására készül.
Dragon Family néven találjuk ezeket a tehetős ázsiai erőket, melyek megbíztak egyKeenan nevű ügynököt az államkötvények kezelésével. Ő az, aki az egész pert indította. 
Mert nem elég, hogy az aranyat nem adták vissza, hanem amikor két japán ügynök az egyenként 500millió $ értékű kötvénnyel (összesen 124,5 milliárd $) Svájcból tartott Olaszországba, ezeket a kötvényeket tőlük az olasz hatóságok lefoglalták, majd a Vatikán kincstárnoka, Dal Bosco Propaganda Due magas szintű szabadkűműves ellopta. 
A CIA és más magas rangú tisztviselők próbálták 100millió dollárral megvesztegetni Keenan-t, hogy ne szóljon a Dragon Family-nek a kötvények ellopásáról, de Ő ebbe nem ment bele, sőt a "TRILLION DOLLAR LAWSUIT" per felperese is egyben  
Mivel mindezen tények részét képezik a Trillió dolláros pernek és vádként jelennek meg a periratban, ezért óriási jelentőségű az ügy! 

A hab a tortán pedig a vádlottak listája, akik az egészben benne vannak:

az ENSZ főtitkár Ban Ki-Moon, volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi
Giancarlo Bruno, aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője, 
Olaszország ENSZ nagykövete : Cesare Maria Ragaglini
Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke 
és David A. Sale az OITC tanács és cabinet helyettes vezetője. 
A Dragon Family által indított PERT ELVESZTETTE A FED a titkos tárgyalásokon az ENSZ-ben és az a határozat született, hogy az aranyat vissza kell adni 2001. Szeptember 12-én.   

A pénzt a WTC 7-es épület alatt tartották (mely egyben a CIA egyik főhadiszállása is volt). Ma már tudjuk azóta mi történt az ezt megelőző napon. Ahol az arany volt, a tárolót kiürítették ...az épületet a 2 WTC torony leomlasztása után ellenőrzött robbantással felrobbantották és ahogy Fulford forrásai is megerősítették ezért is történt 9/11. 


A VILÁG HELYZETE 3 RÉSZES CIKKE A PERRŐL ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNYEKRŐL, SZEREPLŐKRŐL :




Az évszázad botránya lehetne 1.rész - 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán?



KAPASZKODJ MEG, MERT A VÉGÉRE ÉRVE MOST NAGYON SOK MINDENT MEG FOGSZ ÉRTENI !
Egy olyan dologról van szó, ami miatt David Wilcock-ot is halálosan megfenyegette a sötét hatalom.
Egy olyan történetet és összefüggéseket fogok most nektek elmondani, ami napok óta izgatja az internet közvéleményét és rengetegen tesznek fel kérdéseket nekem is és acsoportban is ezzel az üggyel kapcsolatban. Azért nem került ki hamarabb, mert több napos előkészítő munka előzte meg. Meg fogom osztani veletek a teljes anyagot magyarul. Juttassátok el minél több helyre!
Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio)

Ahhoz, hogy megértsük, több részletben fogom közölni az egész történetet. (főleg az összetettsége miatt és azért is, mert a dokumentumok angolról fordítása folyamatban van...)
Ha csak főcímet akarnék írni, az ennyi lenne: 
"Valakik az ENSZ, a Világgazdasági Fórum és Olaszország bizonyos kulcsembereivel konspirálva1100 milliárd $-t (1,1 trlillió $!!!) akartak ellopni (vagy hazavinni) a FED és az Illuminati titkos vagyonából, amire a megbízást egy titkos ázsiai csoport, a "Dragon Family" adta. Ugyanis az övék! Svájcból vittek éppen állampapírokban, kötvényekben ebből 134.5 milliárd $-t, amikor az olasz határon lekapcsolták a két japán ügynököt...."

Szó van ebben az ügyben kb. 500.000 tonna aranyról,
mely mai áron kb. 6trillió, azaz 6000 milliárd $


Miért jött ez most ide? Mondhatnánk, hogy hallottunk már ilyeneket, de a múlt hét közepén David Wilcock tudóst és Benjamin Fulfordot, akiknek oldalára kikerült először ez az ügy halálosan megfenyegette az Illuminati, hogy megöli és közölték, hogy rajta is van a listájukon. Fulford napokra eltűnt, illetve őrizetben tartották ismeretlenekA kutató Wilcock pedig teljesen össze van omolva, ahogy zokogása közben elmondja majd a részleteket. A vele készült interjút az egyik rádióban ezért titokban vették fel, ahová gyakorlatilag bemenekült. Hallva, ahogy ez az író, tudós és kutató úgy zokog halálfélelmében....nem sok kétségetek lesz, hogy igazat mond. 

"Információk kerülnek fel azonnal a netre, ha nem jelentkezik napokig. Azt jelenti, megölték."


Ezt majd hallani fogjátok, de menjünk sorban...

Rendkívül összetett az ügy, viszont biztos, hogy az évszázad botránya
, ezért nézzétek el nekem, ha nem térek ki majd minden részletre és szereplőre, de alapvető ismeretekre nektek is szükségetek lesz pluszban, hogy értsétek miről és kikről van szó. Az eset nem kisebb volumenű - ezért joggal hasonlítják ahhoz - mintha Salamon király kincseit találták volna meg.

 Kapcsolódik a már ismert, háttérből kormányokat irányító titkos hatalmakhoz, amit ILLUMINATI-nak szoktunk nevezni, (a piramis csúcsát nevezem annak, de ez ennél sokkal  bonyolultabb...szerk.) és a jelenleg is folyó harchoz, a válsághoz, háborúkhoz és mindenhez a jelennel kapcsolatban. Különösen az egyre hűvösebbé váló nagyhatalmak közötti viszonyhoz.
/Nem fogok belemenni a történelembe, de sok minden visszamegy még az Illuminati magját alkotó vérvonalak és királyi családok kialakulásának és elterjedésének idejére is, amikor angol-szász dinasztiák lepték el Európát, Britanniát, majd gyűrték maguk alá Észak-Amerikát és Ausztráliát. Szemben az ázsiai dinasztiákkal, amiről mi gyakorlatilag alig rendelkezünk valós ismeretekkel, de ott ugyanúgy jelen vannak pl. a Lee család, mely jelenleg Kína legbefolyásosabb dinasztiája /



Kénytelen vagyok először fontos szereplőket bemutatni már csak a hitelesség miatt is, hiszen több szálon kapcsolódunk hozzájuk: 
DAVID WILCOCK és BENJAMIN FULFORD


Miért pont ők? Mivel az ügy David Wilcock kutató és Benjamin Fulford oldalán jelent meg először. 
Azóta áll a bál ezzel kapcsolatban, mert sokan nem szerették volna, hogy kiderüljön. 
(Nagyon gyakran, ha rámegyek az oldalra vagy próbáltam belinkelni FB-ra, volt, hogy 1-2percre is lebénult a gépem, mintha megfigyelés alatt lenne az egész...Lehet, hogy Ti is így fogtok járni...Szerk.)

Kezdjük Benjamin Fulforddal!  

Benjamin Fulford (kanadai újságíró, Japánban él és japán állampolgár is, aki tekintélyes amerikai lapoknak volt japán tudósítója). Ő akkor került közelébe először a titkos árnyékkormánynak, mikor megismerkedett Japán Heizo Takenaka nevű pénzügyminiszterével. (erről majd csak később fogok beszélni...szerk.).Annyira bennfentesnek számít Ázsiában, hogy például őt kereste meg a kínai Triádok vezetése (akiknek kb. 6millió tagja és kb. 100ezer bérgyilkosa van !), hogy vigye el ultimátumukat(valójában hadüzenetüket az ellenük kifejlesztett genetikai vírusok /SARS, H1N1/ miatt) David Rockefellernek azzal a céllal, hogy nehogy ott merje kezdeni a népírtást.
(D.Rockefeller már szorosan kapcsolódik, ahhoz a pénzimpériumhoz, amit sötét erőként szoktunk emlegetni és ahhoz az Adam Weishaupthoz, aki óta létezik ezen sötét erők radikális, a népességet 500millióra csökkentő programja.)

A lényeghogy Fulford abszolút bennfentes információkkal rendelkezik az Illuminati  működését, eredetét illetően és előrejelzései, figyelmeztetései eddig általában beigazolódtak. Abszolút hiteles forrásnak tekintik igazságkutatók és tény az is, hogy David Rockefeller sem merte megtagadni tőle a kapcsolatot.
Egyébként az, hogy "az Illuminati egy vagy több földalatti bázisát semmisítették meg az ellenük harcoló erők", melyek a nyári washingtoni földrengést is okozták...ezek az infók is Fulfordon keresztül derültek ki.
2007-ben került a reflektorfénybe, amikor nyíltan elkezdett harcolni az Illuminati ellen.Blogján többször is ír a Cabal-ról és ezekről az erőkről. 
A harcban nincs egyedül szerencsére, hiszen: (jól figyeljetek)

Jelenleg 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot és tőle tudjuk, hogy 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN, mely csak 5 nagy "birodalomra" terjed ki.
Ennek a harcnak mi csak a felszínét érzékeljük, vagy még annyit sem. Ennek része a jelenlegi mesterségesen generált és fenntartott gazdasági válság, az aranyhoz visszatérni akaró vezetők (Saddam Hussein, Kadhaffi) megölése, sőt tartalékaik (arany és valuta) ellopása, harc a Dél-Kínai tenger újonnan felfedezett ásványkincseiért, a Hormuzi-szorosért és az ásványkincsekért Irán ellen...sorolhatnánk. Egy közös van bennük: ezekről a dolgokról csak bennfentesektől tudunk, illetve a felszínt láthatjuk.

Fulforddal több interjút is készített együtt és barátja

David Wilcock: író, tudós, kutató, aki az ősi civilizációk tudását, a kvantumfizikát és a 2012 próféciákat sikeresen kapcsolta össze. Könyvei bestsellerekké váltak. (Pl. Source Field Investigations). A Project Camelot munkáját is segítette, rendszeresen tart előadásokat származásunkról, az Univerzumról és őseink tudásáról.Részletesen is olvashatsz Róla a kifejezetten vele foglalkozó oldalunkon.


Kezdjük akkor a héten titokban felvett David Wilcock beszélgetéssel, mely elején nagyon feldúlt, zaklatott állapotban sírva kezd neki a beszélgetésnek a kutató. Ebből magyarul kiemeltünk több dolgot. 
KAPASZKODJ MEG, MERT MOST NAGYON SOK MINDENT MEG FOGSZ ÉRTENI !


Project Camelot rádió - Kerry teljes interjú David Wilcock mint halálos f



A teljes anyag a hatalmas pénzről és egy titkos szövetségi perről, ami esetleg romba döntheti az Illuminati pénzügyi zsarnokságát a bolygón HOLNAP következik !
"Ezen a Fulford sztorin dolgoztam, ami egy sokkal nagyobb titok, mint az UFO-k. Miután felnyomtam ezt a dolgot a netrefelhívtak. Kedveli David Wilkock-ot ? Kérdezték? Ha csak megkínoznának, akkor szerencsés vagyok mondta. Halálosan megfenyegettek, majd dark-hipnózist és elmekontrollt említettek, hogy az is szóba jöhet.
Így kezdődött a beszélgetés.". 

6:45 után sikerül megnyugodnia és kezdi mesélni a lényeget és az összefüggéseket:
"Azt tudjuk, hogy 2007-ben került reflekltorfénybe Benjamin Fulford, akit azóta ismerünk. Ő 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot, mely 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN. Amiről viszont nem tudtok, az a G5 országok titkos politikai vezetése, melyek megbízottak útján irányítanak más országokat, voltak köztük báb-vezetők, diktátorok a Közel-Keleten, Afrikában, és ezen országok most vissza akarják kapni szuverenitásukat ! 
A "lándzsa hegyén", amit eddig ezek terveztek az Illuminati ellen, a "csattanó",
az 
EGY PER (lawsuit), Benjamin beszélt már erről az oldalán legalább 1,5 éven keresztül. A website-ra november 15-én töltötte fel és 23-án is. 111oldal hosszú és rendkívül bonyolult.
Amikor letöltöttem, azt hittem elsőre én is, hogy ez egy szarság, amikor wikipedia idézeteket láttam. Egy hosszú bejegyzést írtam is Benjamin Fulford oldalára, hogy ez egy "bullshit". 
Ezek után többen léptek személyesen kapcsolatba velem (akik felelősek ezért a dologért, hogy eljuttatták Fulfordnak a dokumentumokat) és azóta küldtek nekem több mint 500fotót és több tucat dokumentumot.
Dokumentumokat, melyek AZT BIZONYÍTJÁK, HOGY VÉRDÍJ VAN KITŰZVE A FEJEMRE.
Láttam a kódokat, a pontos dokumentációt, mely tartalmazza, hogy ezek az emberek le lesznek vadászva.
 A birtokomban van ez a dokumentum. Hamarosan elkezdem megkapni és átadni az embereknek a Wilcock fájlt, akik tudják, hogy kik vagytok. Kérlek ne várjátok a fájlt !A kategória 1 akkor lép életbe ha engem megölnek. Ez 3-4 nap és kiderül...
Ha látjátok a kódmondatot a következő frissítésben az oldalamon, hozzátok nyilvánosságra
Soha nem gondoltam, hogy ilyenre lesz szükségem...
Elmondtam, hogy mindent rögzítettem amikor telefonon beszéltünk, hogy nagyon kényes dolgok vannak abban a fájlban.. Kérem, ne tegyék ezt velem ! Oké, megnyugszom.."

"Nos ezek az emberek....Itt a történet:  Adam Smith (Wealth of Nations 1700) írta ezt a dokumentumot: Amelyik ország aranyat birtokol, veszélyt jelent az egész világra. Minden, ami a történelemben következett, az ebből a műből következik. Az volt az érv, hogy az emberek, akik birtokolják az aranyat, ki tudják venni és át tudják vinni egyik országból a másikba. Nemzeti szuverenitásuk, azzal, hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy bármiféle más nemesfém standard van az egy veszélyt jelent a világ többi részére nézve.
Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák, az aranyat távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől.
Ez az egyik legnagyobb titok!
Eredetileg úgy volt, hogy egy nemzet jóléte annak arányában teremtődik meg, ahogy a nemzet polgárainak jóléte növekszik. Az aranystandard viszont lehetővé teszi, hogy minél ügyesebbek, annál nagyobb jólétre tesznek szert sokan. A pénzzel viszont veszítenek és veszítenek az értékéből.
Ezért alapvetően kiiktatták az aranystandardot, így nem lehet védekezni az infláció ellen. Ezt láthattuk a weimari köztársaságban. Ez a terv átment a brit birodalmon is, amit titokban a Rotschildok irányítanak. Az arany 85%-a Ázsiában volt mivel a római birodalomban összerabolt rengeteg aranyat az Ázsiából érkező "kincsekért", fűszerekért, porcelánért, árukért adták oda a birodalmak. Arannyal fizettek mindenért. "

- De miért támadt ez a rendszer Önökre? 
"A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kína után menjen. 1921-ben Hirohito császár Londonba ment és létrehozta a Bank Of International Settlements - t. (Fulford is elmondta ezt az információt, bár információinak 99%-át mindig megtartja, nem is tudom miért mondta el nekem)
Létrehoztak egy tervet, egy nagyon titkos tervet, hogy a világon létező összes aranyat elkobozzák és megszerzik és titokban letétbe helyezik. Ez Hirohito-n és az ő japán hadseregén keresztül sikerült. Úgy hívták Golden Lilly, behatolt Kínába és embereket öltek, elrabolták az aranyakat. Az aranyat különböző helyeken tartották.
2 millió tonna arany lett letétbe helyezve az 
 Bank Of International Settlements által a Federal Reserve-nél (amerikai szövetségi jegybank). Számításaim szerint ennek az aranynak a mai áron számított értéke: 11 millió trillió dollár !!! Minden, amit az arannyal kapcsolatban mondanak, hogy megijesszenek, az nem igaz! Ez a legnagyobb titok, amitől beszarnak és nem akarják, hogy az emberek tudjanak róla! "

Ne lopd el a cikket, inkább osszd meg! Köszönöm!   
A FOLYTATÁS : 




3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER



2.rész-TRILLIÓ DOLLÁROS PER és a Nemzetek Aranyának ellopása



Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! 
(Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio)

Az első információk után a folytatásban annak a cikknek a fordítását és az összefüggéseit olvashatjátok, amit David Wilcock és Benjamin Fulford szivárogtattak ki, illetve ami az oldalukon is megjelent. A halálos fenyegetés oka is részben olyan dokumentumok megszerzése volt, amit először Fulford, majd Wilcock is megkaptak forrásuktól. Ekkor indult el a lavina...
/A háttéranyag, amin a nyomozást elindítottam 
Wilcock oldalán PDF formátumban megtalálható /
A követekező sorok David Wilcock oldalának legutóbbi , múlt heti bejegyzései:
"Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi teljes pénügyi összeesküvést."

"A modern történelem legnagyobb bomba sztorija lehetne. Csak most kezdjük összeilleszteni a részeket és megérteni, mi folyik az okkult pénzügyi-geopolitikai színtéren és hogyan dolgozik egy 117 országból álló nemzetszövetség azon, hogy felszabadítsa a Földet a pénzügyi zsarnokság alól."

" [UPDATE, MÁSNAP REGGEL: Még azon a napon, ahogy ez a bizonyos cikk megjelent, Benjamin Fulfordot akarata ellenére őrizetbe vette egy CIA-típusú csoport, veszélyben lehet az élete. 
Ez volt az oka, hogy nem is jelent meg egy bizonyos TV Show felvételen, ahol ott kellett volna jelennie. Ez komoly lehet. Imádkozunk, hogy jól legyen Ben és Téged arra bátorítunk, terjeszd ezt, mert a Nyilvánosság = Védelem !  
Dec.12. UPDATE, 12:44 AM AZNAP ÉJJEL: Megtudtuk, hogy Fulford él és rendben van. Talán saját védelme érdekében tartották a szállodában, ezt még nem tudjuk. Ahogy megtudok valamit, itt frissítem.
Dec.14. UPDATE Szerda 3:48 PM: Megfenyegettek, hogy halálra kínoznak, ha megírom a ""The Trillion-Dollar Lawsuit That Could End Financial Tyranny." történetet. Nagyon komoly halálos veszélyben vagyok tudtam meg egy nagyon magas szinten lévő bennfentestől, aki szerint "nagyon jó ötlet" lenne feltennem a Második Részt az üggyel kapcsolatban. Non-stop fogok dolgozni e cél érdekében. Továbbiakat a cikk alján találtok. Ahogy kitettem az oldalra a halálos fenyegetésem, felhívott Kerry Cassidy és mondta, hogy 20perc múlva kezd a rádióban, csatlakozzak hozzá. (Ezt a rádiófelvételt és beszélgetést hallhattátok az előző bejegyzésünkben. Annak további magyar nyelvű fordítása is fel kerül a Világ Helyzete oldalra hamarosan...Szerk.)
Dec.14. UPDATE Szerda 5:43 PM: Akik A Wilcock fájt megkapták, ne próbáljanak semmilyen módon kapcsolatba lépni velem. Az instrukciókat a jelenlegi Update tartalmazza. 
Dec.15. UPDATE Csütörtök 5:30 PM: Rejtjelezzük, hogy végére érjünk a második résznek és jól haladunk. A Coast To Coast Radio felvette Daviddel a kapcsolatot és este 10körül egy nagyon rövid 3perces összegzés mond arról, mi is történt. Ez JELENTŐSEN megnöveli a védelmünket és a biztonságot.
Dec.17. UPDATE Szombat  5:15 PM: Amióta tettem ezeket a bejelentéseket, a telefonom állandóan csöng és rengeteg nem fogadott hívás jön össze, ez nagyon zavaró.
Nem hiszem, hogy továbbra is veszélyben lennék. Ezt a cikket már 350ezren látták és valaki azt mondta nekem, ha már 200ezernél is többen tudnak róla, akkor nem valószínű, hogy utánam jönnek.Kódolom, hogy végére érjek a Második résznek és holnapra remélhetőleg fent lesz."]

Dec.18. UPDATE Vasárnap: Köszönöm! Valószínűleg megmentettétek az életem a nyilvánossággal.!
AZ ÜGY általában ezen a néven található most: 
"Trillion-Dollar Lawsuit that could end financial tyranny"
Ez azt jelenti, hogy van egy szövetségi PER és van egy ÜGY, melynek dokumentumai nem kerülhettek volna ki, de valakik mégis eljuttatták Fulfordnak, ezzel elindult a balhé.... 

De mi a PER-ben a vád és mi ez az ÜGY ?

Az első, főáramú médiában megjelent cikket, mely feltárja ezt az megdöbbentő ügyet egy McCue nevű illető írta. Itt egy áttekintés erről.
Ennek magyar nyelvű fordítását olvashatjátok az alábbiakban.
Ahogy az előző részben már szerepelt
"az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, a Nemzetközi Kincstári Ellenőrzési Hivatal és az Olasz kormány összeesküdött másokkal, hogy ellopjanak több mint 1100 milliárd dollárnyi pénzügyi eszközt, ami humanitárius célokat volt hivatott támogatni."

 111 oldalnyi szövetségi VÁD magában foglal olyan Entitásokat, melyek mind előfordulnak az összeesküvés-elméletekben: Vatikán, Illuminati, Trilateral Trillenium Tripartite Arany Bizottság és a US Federal Reserve (Amerikai Szövetségi Jegybank-FED)
A felperes Neil Kennan azt állítja, hogy 2009-ben pénzügyi eszközöket bíztak rá -
köztük a 
FED 124,5 milliárd dollár jegyzett értékű kincstárjegyet2 japán kormány államkötvényt, melyek együttes névértéke 19 milliárd dollár,
és egy 
amerikai "Kennedy" kötvényt, melynek névértéke 1 milliárd dollár.

A megbízást egy magát 
"Dragon Family"-nek nevező szervezet adta, mely számos rendkívül gazdag, de titkos ázsiai család csoportja. Dragon Familytartózkodik a nyilvánosságtól és hogy tudjanak róla mások, de úgy hiszem, a jóért cselekszenek, egy jobb világért.Állandó egyeztetésben vannak magasabb szintű globális pénzügyi szervezetekkel, mint például a FED- állítja Keenan.

Fennállása során a múlt században a Dragon Family
hatalmas vagyont halmozott fel azáltal, hogy ellátta a FED-et és az USA kormányát arany és ezüst pénzügyi eszközökkel bizonyos, Svájcban vezetett számlákon keresztül, aminek ellenszolgáltatásaként számos, rövid és hosszú lejáratú államkötvényeket, tanúsítványokat kapott...ahogy azok le vannak írva...kötelezettségek a FED részéről.

Kennan azt mondja, hogy 
a felhalmozott kamatokkal az eszközök jelenlegi értéke 1 billió dollár
(1 Trillion $)
. Azt mondja még, hogy a Család megbízta őt főleg annak érdekében, hogy válasszon kibizonyos regisztrált és engedélyezett zártkörű kibocsátású beruházási programokat /Private Placement Investment Programs (PPPs)/ meg nem határozott globális humanitárius erőfeszítések érdekében.

Figyelemre méltó panaszában Keenan azt állítja, hogy 
az Amerikai Kormány hatalmas mennyiségű pénzt kapott arany és más nemesfémek formájában a Dragon Family-től sok évvel ezelőtt, amit a FED-nél helyezték el a dollár érdekében és kockázati biztosítékként, mely globális tartalékvaluta szerepét tölti be jelenleg is.Az egész összeesküvés 2 japán állampolgár (Akihiko Yamaguchi and Mitsuyoshi Watanabe) illegális őrizetbevételével és a 134,5 milliárd $ értékű papírok lefoglalásával kezdődött, amikor azok próbálták 2009 júniusában ezekkel egy bőröndben átlépni Svájcból Olaszországba a határt. (Ezt láthatjuk a már ismert képen is itt lentebb. És ez az ügy kétséget kizáróan megtörtént, mert egy eldugott riport 2009-ben le is ment erről, de csak egyetlen csatornán és hamar süllyesztőbe került. Szerk)



FOX News 134 milliárd dollár az USA-ban Bond lefoglalt olasz határon



A benyújtott panaszban Yamaguchi úgy szerepel, mint Keenan elődje, aki próbálta a Dragon Family pénzeszközeit legitim PPP beruházásokba elhelyezni, ezzel elősegítve humanitárius céljaikat. Keenan a csoport nevében tett erőfeszítésein keresztül ismerte meg a japán férfit és a Dragon Family-t is. Bevezette őket egy Ciprusi Bankba, mellyel üzleti tevékenységet folytathatnak.Yamaguchin keresztül kért és kapott is jóváhagyást és egy különleges meghatalmazást, hogy a csoport pénzét  PPP üzletekbe tegye. Ekkor kapta meg azokat a pénzeszközöket, melyek a per tárgyát képezik. Úgy volt, hogy 30% részesedést kap a profitból, amit összehoz.
A perirat szerint 1 hónappal a japán férfi őrizetbe vételét követően egy 
Leo Zagami nevű férfi lépett színre, aki önmagát 33.fokú szabadkőművesnek (33rd degree Free Mason) írta le, mint a Templomos Lovagok(Knights Of Templar) szakadár frakciójának és a P2 (Propaganda Due) magas szintű szabadkőműves Lodge Elit centrumának vezetője Monte Carloban...

Továbbá az irat szerint 
Zagami állította, hogy a Vatican Illuminati és más európai szekta-társaságok képviselője és keresik a kapcsolatot egyes ázsiai titkos társaságokkal.
Egy Japánban létrejött találkozás során beszélt egy kapcsolattartóról, amit Yamaguchi és Watanabe hozott létre és hogy 
bennfentes információi vannak a lefoglalt pénzeszközökkel kapcsolatban.

Ezt követően 
kapcsolattartóját összehozta Japánban a perben alperesként szereplő Daniele Dal Bosco-val, aki vatikáni bankár és a P2 Masonic Lodge (Propaganda Due Szabadkűművesek) munkatársa, aki"képes hozzájutni az olasz kincstári rendőrség által lefoglalt kötvényekhez.
Az irat 
nagyon bonyolult történetet tartalmaz számos képlékeny és mozgó résszel.

Keenan elmondásában 
ő és Dal Bosco hamarosan napi kapcsolatban voltak Skype-on és elrendezték, hogy találkoznak Olaszországban. Az itt tartott beszélgetések alatt Dal Bosco nem csak úgy képviselte az ügyet, mint Zagami pénzügyi tanácsadója, hanem mint a Vatikán, Vatikánváros, Róma és a P2 Masonic(szabadkőműves)  Lodge kincstárnoka !
Keenan elmondta, hogy ennek eredményeként,
bár megpróbálta személyes birtokában tartani a rábízott pénzügyi eszközöket, mégis elkezdett megbízni Dal Boscoban és "ideiglenes megőrzésre és letétkezelésre" átadta neki a visszaszerzett kötvényeket.
Dal Bosco viszont eltűnt a kötvényekkel és a globális piacon kért segítséget, hogy azokat titokban, lopva, átalakítva és megvesztegetéssel értékesíteni tudja. 

Keenan állításában 
az összeesküvés kibontakozása még folytatódik, ugyanis számos magas rangú tisztviselő többször ajánlott fel neki megvesztegetésként 100 millió $-t azért, hogy engedje el ezeket az eszközöket anélkül, hogy leleplezné megbízóinak, a Dragon Family-nek az értékpapírok ellopását.Így lehetővé válna, hogy ezeket az eszközöket átváltanák az ENSZ-nél úgynevezett "Szuverenitási Programba" az ő teljes pártfogásuk, védelmük és esernyőjük alatt érinthetetlenséget biztosítva.A kiszivárgott vádirat szerint más vádlottak még az ügyben: 
az ENSZ főtitkár 
Ban Ki-Moon (balra), volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi (középen), Giancarlo Bruno (jobbra), aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője,
Olaszország ENSZ nagykövete : 
Cesare Maria Ragaglini (alul), Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke
és David A. Sale az OITC tanács és cabinet helyettes vezetője.
  

Keenan kéri az ellopott "eszközök" visszajuttatását, büntető kártérítést, bírósági költségek megtérítését többszörös csalásra, szerződésszegésre, nemzetközi jog megsértésére való kényszerítés miatt. 

Őt képviselik a perben William H. Mulligan Jr., with Bleakley, Platt & Schmidt of White Plains, N.Y


És ez ennek a történetnek még mindig csak a felszíne.
Minél jobban kutatom, amiket Fulford és Wilcock dokumentumként megkaptak, 
annál mélyebb és szövevényesebb ez az ügy. (Szerk.)

A David Wilcock interjú teljes magyar szövege, 

a "TRILLION-DOLLAR ÜGY" további részletei 

és Benjamin Fulford elképesztő összefüggései
erről az évszázados összeesküvésről következnek a folytatásban.

Ne lopd el a cikket, inkább osszd meg! Köszönöm!






3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -


J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER





Az évszázad botránya lehetne 3.rész-J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER


Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio)
A mostani 3.rész David Wilcock halálos fenyegetése után készült interjú átirata lesz, amit magyarul is megosztok veletek.
Ennek az interjúnak az első felét az 1. rész végén már olvashattátok, melyben megtudtuk, hogy:Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák és távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől. Ami a történelemben azóta történt, szinte minden Adam Smith (Wealth of Nations 1700) c. művéből következik./
Az országoknak nemzeti szuverenitásuk van azáltal, hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy bármiféle más nemesfém standard egy veszélyt jelent./  
A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kínát lerohanják és megszerezzék kincseit.
A 2. részben megtudtuk, hogy Ázsia csúcsgazdag családainak titkos társasága a Dragon Family is hatalmas mennyiségű aranyat adott megőrzésre a FED-nek, amit azóta sem tudott visszaszerezni és ráadásul a kiállított kötvényeket el is lopta a Vatikáni Illuminati vagyis a Vatikáni Kincstár szabadkőműves vezetője. Ez is tárgyát képezi annak a Trillió Dolláros Pernek, melyben mindez vádként szerepel és ez robbantotta ki az ügyet, melynek köszönhetően kikerültek dokumentumok.



Project Camelot rádió - Kerry teljes interjú David Wilcock mint halálos



Az interjú folytatása :
"Nos a világ országai letétbe helyezték az aranyat. Az arany okozta azt a fenyegetést, ami a második világháborúhoz is vezetett. Az arany jelentős része már elkobzott arany volt, főleg az USA által mikor bevezették, hogy tilos aranyat birtokolni, hanem letétbe kell helyezni. 
Európa aranyainak jelentős részét viszont a zsidók birtokolták. 
Nos, 1938-ban 7 hatalmas amerikai hadihajó vitte az USA-ba az aranyat, ami ázsiaiak birtokában volt és helyezte letétbe a Federal Reserve-nél, aminek ellenértékeként államkötvényeket állítottak ki. 

Ez része volt a tervnek, annak, amit 
1944-ben a Breton-Woods konferencián tetőztek be, azaz a II. világháborúval az aranyelkobzást teljesítették. (Csak érdekesség, hogy ezen egyezmény keretén belül létrehozták a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD, amely ma a Világbank-csoport öt szervezetének egyike) és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF)Minden ország kötelessége volt a monetáris politika elfogadása, ami meghatározta valutájának (rögzített) átváltási arányát az aranyhoz mérve.Érdekes az is, hogy 1971-ben felbomlott ez a rendszer, miuán Nixon elnök a vietnámi háború után eltörölte a dollár aranyhoz rögzített árfolyamát. Szerk.megj. )Egy bennfentes mondta el, hogy Ő maga egy ilyen létesítményben dolgozott és kb. 1mérföld hosszan, mindkét oldalra kosárlabda-csarnok méretű termek nyíltak és azok tele voltak plafonig téglába rendezett aranyrudakkal.
A hivatalos álláspont szerint a világ aranykészlete kb. 120ezer tonna (egyes adatok szerint 167ezer tonna), de a valóságban túl van a 2 millió tonnán, melynek jelenlegi értéke 11millió billió dollár. Ez határozza meg az árfolyamokat, a világ valutáinak értékét. Van arany Fort Knox-ban, bázisokon, de a lényeg, hogy el van kobozvaígy ha senkinek sincs aranya, akkor nincs lehetősége a felemelkedésre a buborék-pénzrendszerrel szemben. Hiszen csak a computer-en lévő számok jelennek meg úgy, mintha az pénz lenne.
Ez volt a tervük, végre is hajtották, nem is akarok erről túl sokat beszélni, hogyan is tárolják ezt a sok aranyat,...földalatti bázisokon, de van ilyen Taivan szigete alatt is, ahová 1920-30 között a kínaiak kimenekítették a kincseiket. Itt van 7 emelet mélyen egy 14-15 mérföld széles raktár, melynek egyik felében csak arany van, másik felében Kína drága kincsei. 
Ez semmilyen publikus domain címen nem található meg. 
Az UFO-aktákhoz sokkal egyszerűbb hozzáférni, mint ezekhez az adatokhoz.

Ezekről én sem hallottam addig, míg a 90-es években nem kezdtem el nyomozni és kapcsolatba nem kerültem  bennfentes kongresszusi emberekkel 1
Így kaptam meg én is a "Trillion Dollar Lawsuit" ügy anyagát és Fulfordon keresztül megerősítést kaptam, hogyigen, van egy 1,1 billió dolláros per, amiben az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, az Olasz kormány, a Vatikán és sok más név benne van. Ez megdöntené a Régi Világrendet, a fennálló zsarnokságot. 
Az ázsiai 7 hadihajónyi arany és más nemesfém volt a világgazdaság és a dollár letétje.

1944-ben még az is az egyeszséghez tartozott, hogy ezért a pénzért cserébe vállalják, hogy a világ jobbá tételére fordítják, illetve az ázsiai és afrikai gazdaságot majd fellendítik belőle, de 1954-re kiderült, hogy ez nem történt meg. Ezért fellázadtak és meg akarták ezt változtatni. Ez vezetett el a tervhez, amibe John F. Kennedy és Suharto elnök Indonéziában is be lett vonva és melynek eredményeként Kennedy kiadta azt a saját rendeletet, mely 11110 kódnéven található, (és egy ezüstön, mint nemesfémen alapuló pénzt, valutát szeretett volna, hogy megakadályozza az eladósodást és lehetővé tette volna visszafizetni az adósságot anélkül, hogy a FED kamattal terhelt pénzére szükség lett volna./Erről a linkről fordítottam Szerk/. Ez viszont lefejezte volna a FED-et. Ezután 11 nappal meg is ölték Kennedy-t. 
Akkor az ázsiaiak nem voltak akkor képesek bármilyen katonai lépésre, hogy ellenállást fejtsenek ki. Kötvényeik 1944-ben lettek kiállítva, aminek 1994-ben volt a lejárata. Szerették volna visszakapni az aranyat.Gyakorlatilag 30évet vártak és mikor a Breton-Woods felbomlott, akkor sem. Hanem beperelték a FED-et, hogy változtassanak a FED-en és az egész világgazdaság rendszerén. A FED-et vezetői NEM-et mondtak. 
Ez vezetett el egy másik perhez 1998-ban, amikor Kína megpróbálta visszaszerezni az aranyakat, amit -ahogy ők mondják már - elloptak tőlük 1938-ban és lejárt a 60év.


A PERT ELVESZTETTE A FED a titkos tárgyalásokon az ENSZ-ben és az a határozat született,
hogy az aranyat vissza kell adni
2001. Szeptember 12-én.
 

A pénzt a WTC 7-es épület alatt tartották (mely egyben a CIA egyik főhadiszállása is volt). Tudjuk azóta mi történt az ezt megelőző napon. Ahol az arany volt, a tárolót kiürítették ...az épületet a 2 WTC torony leomlasztása után ellenőrzött robbantással felrobbantották és ahogy Fulford forrásai is megerősítették ezért is történt 9/11. 

Ezután még volt egy másik per is a FED ellen, amikor küldtek ugyan a kínaiaknak aranyat, de hamisat. Kívül arany volt, belül viszont értéktelen. Ezek után a kínaiak stratégiát váltottak. Ez igazából nem a jelenlegi kínai vezetők, a kommunisták, hanem Csang Kaj-sek nemzeti pártja a Guomindang idejére megy vissza. Ők küldték a FED-be az aranyat.A kínaiak megpróbáltak szervezni egy nemzetközi szövetséget a dollár összeomlására, de 2008 sok amerikai vállalat összeomlását és a pénzügyi válságot is okozta, mert senki nem számított arra, hogy kiderül, mennyi légből kapott pénzzel kereskednek, ami mögött semmi fedezet nincs.
Így 
a kínaiak a tervet elhalasztották. Így jött létre ez a szövetség, melyben 117 nemzet fogott össze ebben a perben (úgy tudom már 122-re nőtt azóta a számuk.) 
Ők lehet, tudják, ki a bennfentes, aki az egészet kiszivárogtatta, mert felhívott reggel a forrásom és mondta, hogy ketten is felhívták ma és két különböző személy mindegyike ugyanazt mondta:
Akkor járnék a legjobban, ha minél előbb feltenném az ügy többi részét, mert lehet holnap késő lesz és nagyobb biztonságban leszek, ha már kikerül az infó és többen fognak tudni róla.
A G5 országok vezetőinek ugyanis egyáltalán nem tetszik, ahogy a dolgok alakulnak és tudják, hogy az emberek fel fognak lázadni, mikor kiderül, hogy az egész gazdaságot ellopták.
Ami önmagában akár még jót is tehet, hiszen kiderül, hogy az egész légből kapott pénzt és ezt a buborékot csak úgy tudták előidézni, hogy elkobozták a Földön fellelhető aranyat."

Ezek után David Wilcock úgy döntött felteszi az ügy második részét és részleteit is.....

Kapcsolódó ELŐZMÉNYEK ÉS TUDÁSANYAG :


3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER




Ki finanszírozta Lenin és Trockij?







A Creature
a Jekyll
Island 

123. oldal:
A felső kommunista vezetők soha nem volt olyan ellenséges, hogy társaik a nyugati, mint a retorika sugallja. Ezek nagyon barátságos a világ vezető finanszírozók, és szorosan együttműködtek velük, ha megfelel a célokra. Mint látni fogjuk, a következő részben, a bolsevik forradalom valójában finanszírozta gazdag bankárok Londonban és New Yorkban. Lenin és Trockij volt a legszorosabb viszonyt ilyen pénzes érdekek előtt és a forradalom után. Azok a rejtett kapcsolatoknak továbbra is a mai napig, és néha pop a felszínre, amikor felfedezzük a David Rockefeller, bizalmas megbeszélések a Mihail Gorbacsov, a hiányzó kormányzati szponzori vagy diplomáciai célra.
Pages 263-267:
13. fejezet - MASQUERADE MOSZKVÁBAN
Az egyik legnagyobb mítoszok a kortárs történelem, hogy a bolsevik forradalom Oroszországban volt a népfelkelés az elnyomott tömegek ellen a gyűlölt uralkodó osztály a cárok. Mint látni fogjuk, azonban a tervezés, a vezetés és különösen a finanszírozás érkezett teljes egészében Oroszországon kívül, főleg a finanszírozók, Németországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban .Továbbá látni fogjuk, hogy a Rothschild Formula jelentős szerepet játszott alakításában ezeket az eseményeket.
Ez a csodálatos történet azzal kezdődik, hogy a háború Oroszország és Japán között 1904-ben. Jacob Schiff, aki vezetője volt a New York-i befektetési vállalkozás Kuhn, Loeb and Company, emelte a főváros a nagy háborús hiteleket Japánba. Ez volt köszönhető, hogy ez a finanszírozás, hogy a japán tudták indítani a lenyűgöző támadást az oroszok Port Arthur, és a következő évben gyakorlatilag tizedelik az orosz flotta. 1905-ben elnyerte Mikado Jacob Schiff érmet, a második rend a Treasure of Japan , annak elismeréseként, a fontos szerepe, hogy a kampányban.

Jacob Schiff volt vezetője a New York-i
befektetési vállalkozás Kuhn, Loeb and Co. Ő
volt az egyik fő támogatója a
bolsevik forradalom és személyesen
finanszírozta Trockij utazás New York-
Oroszországba.
 volt jelentős mértékben járul hozzá
a Woodrow Wilson elnökválasztási
kampány, és egy szószólója folyosón
a Federal Reserve Act. (P. 210)

A két év során az ellenségeskedés ezer orosz katonák és tengerészek vitték a foglyokat. forrásai Oroszországon kívül, amelyek ellenségesek a cári rezsim fizetett nyomtatás marxista propaganda és volt, hogy megérkezett a fogolytáborok. orosz nyelvű forradalmárok képezték a New York-i, és elküldte, hogy osztja a szórólapok a foglyok között, és azokat belesulykol elleni lázadás saját kormányuk. Amikor a háború véget ért, ezek a tisztek és a legénységi állomány hazatért válni virtuális mag árulás ellen a cár. Úgy volt, hogy fontos szerepet játszanak a néhány évvel később létre lázadás között a hadsereg a kommunista hatalomátvétel Oroszországban.
Trockij többszörös AGENT
Az egyik legismertebb orosz forradalmárok akkoriban Trockij. Januárjában 1916 Trockij kizárták Franciaország és érkezett az Egyesült Államokba. Azt állította, hogy a költségeket fizettek Jacob Schiff. Nincs dokumentáció támasztja ezt az állítást, de a közvetett bizonyítékok nem utalnak, hogy gazdag donor New Yorkban. Maradt néhány hónapig, írás közben egy orosz szocialista papír, aNovy Mir (Új Világ), és amely forradalmi beszédek tömeges találkozók New York City-ben. szerint Trockij magát, számos alkalommal a sofőrrel limuzin elhelyezve a szolgáltatást a gazdag barátja, azonosított Dr. M. könyvében, My Life , Trockij írta:
Az orvos felesége volt a feleségem, és a fiúk a járművezetői és nagyon kedves volt velük. De ő egy egyszerű halandó, míg a sofőr volt a mágus, a titán, a superman! A kézmozdulattal tette a gép engedelmeskedni legkisebb parancsára. Ülni mellette volt a legfőbb örömére. Amikor bementek a teaház, a fiúk izgatottan követelik anyjuk, "Miért nem a sofőr jön?" (Lev Trockij: My Life, New York kiadó: Scribner a, 1930, p. 277)
Lehetett a furcsa látvány, hogy a család a nagy szocialista radikális, védelmezője a munkásosztály ellensége a kapitalizmus, élvezni a teázók és sofőrök, a nagyon szimbólumai kapitalista luxus.
Március 23-án 1917-ben tömeges találkozóra került sor a Carnegie Hallban, hogy megünnepeljük a lemondását Nicolas II, ami azt jelentette, a cári uralom megdöntése Oroszországban. Több ezer szocialisták, marxisták, nihilista NAND anarchisták részt felvidítani az eseményt. A következő napon nem tették közzé második oldalán a New York Times egy táviratot Jacob Schiff, amelyet olvasni ezt a közönséget. Fejezte ki sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nem tudott részt venni, majd le a sikeres orosz forradalom "... mi azt reméltük, és küzdött a hosszú évek". (Polgármester kéri pacifisták Árulók, The New York Times, március 24, 1917, 2. o.)
A február 3, 1949 kérdést a New York Journal American Schiff unokája, John, idézte a cikkíró Cholly Knickerbocker azt mondta, hogy a nagyapja adta mintegy 20.000.000 $ a győzelmét a kommunizmus Oroszországban. (megítéléséhez Schiff indítékait támogató bolsevikok, nem szabad elfelejtenünk, hogy ő zsidó, és hogy az orosz zsidókat üldözték a cári rendszer. Következésképpen a zsidó közösség Amerikában hajlandó támogatni minden mozgást, amelynek célja, hogy elbukik az orosz kormány és a bolsevikok is kiváló jelöltek a feladatot. Amint látni fogjuk távolabb, de ott is erős pénzügyi ösztönzők Wall Street cégek, mint például a Kuhn, Loeb and Company, amely Schiff volt a vezető partner, hogy a régi rezsim kezébe a forradalmárok , akik egyetértenek abban, hogy megadja jövedelmező üzleti engedményeket a jövőben cserébe pénzügyi támogatást ma.)
Amikor Trockij visszatért pétervári május 1917, hogy megszervezze a bolsevik szakaszában az orosz forradalom, vitt 10.000 $ az utazási költségek, a nagyvonalúan tágas alap mérlegeli bA értéke a dollár abban az időben. Trockij letartóztatták a kanadai és a brit haditengerészeti személyzet, amikor a hajó, amelyen utazott, az SS Kristianiafjord, tedd a Halifax. A pénz az ő birtokában van már szó hivatalos jegyzőkönyv. A forrás a pénz volt a hangsúly sok spekuláció, de a bizonyítékok erősen azt sugallja, hogy a származási volt a német kormány. Ez egy biztos befektetés.
Trockij nem tartóztatták le egy szeszély. Úgy ismerték, mint egy fenyegetés, hogy az érdekeit Angliában, Kanadában anyja ország a Brit Nemzetközösség. Oroszország szövetségese volt Angliában az első világháború, ami aztán tombolt Európában. Bármi, ami gyengítené Oroszország - és ez minden bizonnyal tartalmaz belső forradalom - lenne, valójában, hogy erősítsék Németország és gyengíti Angliában.A New York-i éjszaka előtt indulás Trockij kapott a beszédet, amelyben azt mondta: "Én megyek vissza Oroszországba, hogy megdöntsék az ideiglenes kormány, és megállítani a háborút Németországban." (A teljes jelentés a találkozón nyújtottak be az amerikai katonai hírszerző. Lásd szenátus Document No. 62, 66. kongresszus, jelentés és meghallgatása az albizottság az igazságszolgáltatás, Amerikai Egyesült Államok Szenátusa 1919, vol. II, p. 2680. ) Trockij ezért jelentett valós veszélyt jelent, hogy Anglia háborús erőfeszítéseket. Letartóztatták a német ügynök, és vett egy hadifogoly.
Ezt szem előtt tartva tudjuk értékelni a nagy ereje azoknak a titokzatos erők mind Angliában és az Egyesült Államokban, hogy beavatkozott a Trockij nevében. Azonnal táviratokat kezdtek jönni a Halifax ilyen eltérő forrásból, mint egy homályos ügyvéd New York City, a kanadai helyettes postamester-General, és még egy magas rangú brit katonatiszt, minden érdeklődőt a Trockij helyzetét és sürgette az azonnali szabadon bocsátását. A fej a brit titkosszolgálat Amerikában abban az időben volt, Sir William Wiseman, aki a sors úgy hozta, hogy elfoglalták a lakás közvetlenül felette a lakást Edward Mandell House és aki lett gyors barátok vele. House tanácsolta Wiseman, hogy Wilson elnök azt kérték, hogy Trockij szabadítani. Wiseman tanácsolta a kormány és a Brit Admiralitás kiadott megbízások április 21-én, hogy Trockij volt küldendő útban. ("Miért hagyjuk, hogy Trockij Go? Hogy Kanada Elveszett egy lehetőség, hogy rövidítse a háború", MacLeans magazin, Kanada, június 1919. Lásd Martin, 163-164.) Volt végzetes deecision, amely nemcsak az a háború kimenetele, de a jövő az egész világ.
Ez hiba lenne arra következtetni, hogy Jacob Schiff és Németország volt az egyetlen játékos ebben a drámában. Trockij sem ment még, amennyire Halifax anélkül kaptak egy amerikai útlevéllel, és ezt úgy érték el, a személyes beavatkozása President Wilson. Antony Sutton professzor azt mondja:
Woodrow Wilson elnök volt a tündér keresztanya, akitől Trockij egy útlevelet, hogy visszatérjen Oroszországba a "átviszi" a forradalom ... Ugyanakkor gondos State Department bürokraták, az érintett az ilyen forradalmárok megjelenik Oroszországban voltak egyoldalúan megpróbálja szigorítani útlevél eljárásokat. (Antony C. Sutton, Ph. D.: Wall Street és a bolsevik forradalom által kiadott Arlington House New Rochelle, NY, 1974, 25. o.)
És voltak mások is. 1911-ben a St. Louis Dispatch kiadott egy rajzfilm egy bolsevik elnevezett Robert Minor. Minor később, hogy letartóztatták a cári Oroszországban forradalmi tevékenységek és valójában ő maga finanszírozta, a híres Wall Street pénzemberek. Mivel akkor nyugodtan feltételezhetjük, hogy tudta a téma is, az ő rajzfilm nagy történelmi jelentősége van. Úgy ábrázolja Karl Marx a szocializmus című könyv a hóna alatt, állva közepette éljenző tömeg a Wall Street. Köré, és üdvözölte őt lelkes kézfogás karakter selyem kalapok azonosított John D. Rockefeller, JP Morgan, John D. Ryan a National City Bank, Morgan partner George W. Perkins és Teddy Roosevelt, vezetője a Haladó Párt.

Ez a rajzfilm Robert Minor meg a St. Louis Post-Dispatch, 1911-ben. Ez azt mutatja, Karl
Marx körül lelkes Wall Street bankárok: Morgan partner George Perkins,
JP Morgan, John Ryan a National City Bank, John D. Rockefeller és Andrew Carnegie .
Közvetlenül mögötte Marx Teddy Roosevelt, vezetője a Haladó Párt.
 (p. 211)
Mi derül ki, a mintavétel az események egyértelmű minta határozottan támogatja a bolsevizmus érkező legmagasabb gazdasági és politikai hatalmi központok az Egyesült Államokban, az emberek, akik állítólag voltak "kapitalisták", és aki szerint a hagyományos bölcsesség kellett volna a halálos ellenségei a szocializmus és a kommunizmus.
És nem volt ez a jelenség csak az Egyesült Államokban. Trockij könyvében Életem mondja egy brit bankár, aki 1907-ben adta neki a "nagy hitel" kell visszafizetni megdöntése után a cár. Arsene de Goulevitch, aki szemtanúja volt a bolsevik forradalom első kézből, azonosította mind a nevét, a finanszírozó és a kölcsön összege. "A magán-interjúk", azt mondta: "azt mondták, hogy több mint 21 millió rubelt költöttek az Úr [Alfred] Milner finanszírozásában az orosz forradalom ... A pénzember előbb említett egyáltalán nem volt közül egyedül a brit, hogy támogassa a orosz forradalom nagy pénzügyi adományokat. " Egy másik neve kifejezetten említette de Goulevitch az volt, hogy Sir George Buchanan, a brit nagykövet Oroszország abban az időben. (lásd Arsene de Goulevitch: cárizmus és forradalom által kiadott Omni Publications in Hawthorne, Kalifornia, nincs dátum, RPT. 1962 francia kiadás, pp 224, 230)
Ez volt az egyik dolog, amit az amerikaiak, hogy aláássa cári Oroszország, és így közvetve hozzájárulnak Németországban a háború, mert az amerikai nem volt, akkor bele, de a brit állampolgárok, hogy erre volt egyenértékű árulás. Ahhoz, hogy megértsük, mi a nagyobb hűség kénytelen ezeket az embereket, hogy árulja el a csatatéren, szövetségese és feláldozni a vér a saját honfitársaik, kell vennünk egy pillantást az egyedülálló szervezet, amelyhez tartozott.
Pages 274-277:
KEREKASZTAL ügynökök OROSZORSZÁG
Oroszországban előtt és alatt a forradalom sok volt a helyi megfigyelők, turisták és újságírók, akik arról számoltak be, hogy a brit és amerikai ügynökök voltak mindenütt, különösen a pétervári, amely pénzt felkelést. A jelentés szerint, például, hogy brit ügynökök látták osztogatnak 25 rubel megjegyzések a férfiak a Pavlovski ezred csak néhány óra, mielőtt fellázadt ellen tisztek és mellé a forradalom. A következő kiadvány különböző visszaemlékezések és dokumentumok világossá tette, hogy a finanszírozás adta Milner és keresztül Sir George Buchanan, aki a brit nagykövete Oroszország abban az időben. (lásd de Goulevitch, p. 230) volt ismétlés A trükk, hogy működött olyan jól az összeesküvés sokszor a múltban. Kerekasztal tagjai ismét dolgozikmindkét oldalán a konfliktus, hogy gyengítse, és megbuktatni a cél a kormány. Miklós cár minden oka megvolt azt hinni, hogy mivel a britek Oroszország szövetségesei a Németország elleni háborúban, a brit tisztviselők lenne az utolsó személyeket a Földön, hogy összeesküvést sző ellene. A brit nagykövet is képviselteti magát a rejtett csoportot, amelynek finanszírozására a rezsim bukását.
A Kerekasztal ügynökök amerikai nem volt az előnye, hogy a diplomáciai szolgálat fedelet, és így kellett lennie, sokkal zseniális. Őknem azért jött, a diplomaták, vagy akár érdeklődő üzletemberek, hanem álcázott Vöröskereszt tisztviselők a humanitárius misszió. A csoport tagjai szinte teljes egészében a finanszírozók, ügyvédek és könyvelők New York-i bankok és befektetési házak.Egyszerűen már legyőzte az Amerikai Vöröskereszt szervezet nagy járulékok és valójában vásárolt a franchise működését a nevét. professzor Sutton azt mondja:
Az 1910 [Vöröskereszt] adománygyűjtő kampány $ 2.000.000 például sikeres volt, csak azért, mert támogatta ezeket a gazdag lakosok a New York City. JP Morgan maga is hozzájárult 100.000 $ ... Henry P. Davison [a Morgan partner] elnöke volt az 1910-es New York-i Fund Raising-bizottság, majd elnöke lett a Haditanács az amerikai Vöröskereszt ... A Vöröskereszt nem tudott megbirkózni az igények az I. világháború, és gyakorlatilag átvette ezeket a New York-i bankárok.(Sutton: Revolution, 72. o.)
Az a háború idejére a Vöröskereszt tettek névlegesen egy része a fegyveres erők és figyelemmel a megrendelések a megfelelő katonai hatóságok. Nem volt világos, kik ezek a hatóságok, és valójában sosem voltak megrendelések, de a megállapodás lehetővé tette, hogy a résztvevők számára a katonai bizottságok és viselni az egységes amerikai katonatisztek. A teljes költség a Vöröskereszt misszió Oroszországban , beleértve a vásárlás egyenruha fizettek az ember, akit az elnök Wilson válni a fejét, "ezredes" William Boyce Thompson.
Thompson klasszikus minta a Kerekasztal hálózat. Miután kezdte pályafutását a spekuláns a réz-bányák, majd jöttek a világ nagy pénzügyi. Ő
  • refinanszírozott az amerikai Gyapjú Társaság és a Tobacco Products Company;
  • elindította a kubai Cane Sugar Company;
  • részesedést szereztem a Pierce Arrow Motor Car Company;
  • szervezett Submarine Boat Corporation és a Wright-Martin cég repülőgép;
  • igazgatója lett, a Chicago-Rock Island Pacific Railway, a Magma Arizona Railroad és a Metropolitan Life Insurance Company;
  • volt az egyik legnehezebb részvényesek a Chase National Bank;
  • volt az ügynök a JP Morgan brit értékpapírok működése;
  • lett az első teljes munkaidős igazgatója a Federal Reserve Bank of New York, a legfontosabb bank a Federal Reserve System;
  • és természetesen hozzájárult egy negyed millió dollárt, a Vöröskeresztnek.
Amikor Thompson megérkezett az orosz, aki világossá tette, hogy ő nem az a tipikus Vöröskereszt képviselője. Szerint a Hermann Hagedorn, Thompson életrajzírója:
Szándékosan teremtett olyan beállítás, ami várható egy amerikai mágnás: letelepszik egy lakosztály a Hotel de l'Europe, vettem egy francia limuzin, elment kötelességtudóan a fogadások, teákkal és bizonyították érdeke műtárgyak. Társaság és a diplomaták, megjegyezve, hogy itt volt egy ember, az alkatrészek és a hatalom kezdett nyáj róla. Ő szórakoztatja a nagykövetségek, a házak Kerensky miniszterek. Felfedezték, hogy ő volt a gyűjtő és a régiségek eladni lebegett körülötte kínál neki miniatúrák, Drezda porcelán, faliszőnyeg, akár egy palota vagy kettő. (Hermann Hagedorn: Mágnás: William Boyce Thompson és idejét , kiadó Reynal és Hitchcock, New York, 1935, pp 192-93)
Amikor részt vett a Thompson opera, ő kapta a császári mezőbe. Az emberek az utcán nevezte az amerikai cár. És ez nem is meglepő, hogy a szerint George Kennan, "Ő nézett a Kerenszkij hatóságok az" igazi "nagykövete az Egyesült Államokban." (George F. Kennan:Oroszország hagyja a háború: szovjet-amerikai kapcsolatok, 1917-1920 által közzétett Princeton University Press Princeton, NJ, 1956, 60. o.)
Ez most a kérdés a felvétel, hogy Thompson konzorciális a vásárlás a Wall Street az orosz kötvények összege tízmillió rubel .(Hagedorn, p. 192) Ezen túlmenően, adott több mint két millió rubel Alekszandr Kerenszkij a propaganda célokra belső Oroszország és a JP Morgan adta rubel egyenértékű egymillió dollárt , hogy a bolsevikok az elterjedése forradalmi propaganda Oroszországon kívül, különösen Németországban és Ausztriában. (Sutton: Revolution, pp 83., 91.). Ez volt a nyugtalanság tette lehetővé ez a támogatás, hogy a vezető a sikertelen német Spartacus lázadása 1918. (Lásd a "WB Thompson, a Vöröskereszt Donor, úgy véli, párt tévesen" a Washington Post február 2, 1918) A fénykép a távirat a Morgan Thompson tanácsadás, hogy a pénzt már át a National City Bank fióktelepe pétervári, benne van ebben a könyvben.
Lecke Dél-Afrikában
Eleinte úgy tűnik haszontalannak, hogy a Morgan csoport adna támogatást mind Kerenszkij és Lenin . Ezek az emberek lehet, hogy mindketten szocialista forradalmárok voltak, de mérföldre egymástól terveik a jövőre nézve, és valóban voltak keserű versenytársak ellenőrzése az új kormány. Sajnos ez a taktika finanszírozási mindkét fél politikai verseny addigra már finomított tagjai a Kerekasztal egy finom művészet. A lenyűgöző példa erre történt Dél-Afrikában a kezdetektől fogva a búr háború 1899-ben.


Hát azért szállították a II. világháború után az aranyat Amerikába a ruszkik . A hajók nem győztek forgolódni az arannyal , és íme már ők is keresik az aranyat , ez derül ki a cikk elején a video lejátszásakor.

Lerabolták a világ aranykészletét, és most készülnek az újabb világháborúra , hogy ne hogy vissza keljen adni azt az ellopott aranyat , aminek hűlt helye lett Amerikában , ja kérem a terrorista zsidó állam háborúit a zsidó bankárok finanszírozták, istenem ellopták a gojok aranyát , ez bocsánatos bűn a zsidó szemében , mert egy gojt meglopni az természetes , hogy az egész emberiséget meglopták , miért hagyták gázkamrába velük , a kis tolvaj már rég a gázkamra lebvegőjét szívta volna a büdös zsidó bankárkasztos meg a háborús bűnösséget a rablást is megússza . Ha módotokban áll öljétek meg őket , az már biztos nem rabol ki többé bennünket. De a III. világháborút sem tudja kiprovokáltatni a terrorista zsidó állammal. Tudom nem tetszik az agresszív hozzáállásom , de híd el , ők nem tétováznak likvidáltatták lédi -Dianát is Hajdert is kilőtték a Drómmal , és balesetnek hazudták , te meg csak úgy zabáltad a nagy hazugságot , mert a médiájuk az szépen hülyitett mint mindig , és te csak zabálod , és zabálod az információt , hisz más gondolkodik helyetted , a karosszékek büszke bálványát kiszolgálják a hazugság áradatával , hogy meg legyen a mindennapi agresszió élményed. Nem gondolod , hogy fel kellene állnod a székből és saját fejed után józan paraszti ésszel elemezni kéne a történeteket, vagy az elsődleges média hazugságaival szakítva a másodlagos médiában kéne beszerezni az információkat , a zsidók meg hülyítsék tovább a saját fajtájukat , hisz így ha továbbra is rabolni akarnak , csak a behülyített zsidó testvéreit lophatja meg a cionista gárda , mert te már fel leszel vértezve a cionista maffia üzelmeire, és lerázod a hollókosztos bagázst. Tartsa el őket Amerika , ők úgy is háborúznak a cionista érdekek miatt , mert ne feled Amerikát már régen bekebelezte a terrorista zsidó állam , már náluk is készen vannak a koncentrációs táborok , ha sokat ugatnak úgy járnak ők is mint a Palesztinok Gázában koncentrációs tábor lesz az osztályrészük , ott meg be chippelik őket és , ha nem úgy viselkednek ahogy a zsidó elvárja , hát likvidálják őket , a ciános chip kiüríti a ciánhidrogént a szervezetükbe . Csak egy rádiósfrekvenciás jel és búcsúznak az élettől a beoltottak , hogy ne hogy túl népes legyen a föld , így is likvidálni kell a népességet , ez a tervük , hát itt összekötik a likvidálási programot a népességcsökkentő elképzelésükkel.
Ugye , hogy nem kell ezt nekünk megvárni míg a vágóhídra terelnek minket , ahol lehet ölni kell a bankárkaszt embereit , és nem lesz olyan helyzet újból mint most , hogy a lakosság felétől ellopják a hajlékukat az uzsorások és a zsidó végrehajtók . Ahol lehet öljétek meg őket , ha lehet balesetnek álcázva ahogy ők dolgoznak rajtunk . Próbáljátok felfedezni a Gyilkosság BT – ket kik arra vannak szakosodva , hogy likvidáljanak bennünket. Térképezzétek fel az összeköttetéseiket , a szervezetet , és csak utána csapjatok le rájuk , hogy a fenntartójuk kénytelen legyen feloszlatni a gyilkosság BT - ket. Nem csak BM – esek lehetnek ők , van itt még egy jó pár szerv hasonló jogosítványokkal , és ez azért van mert sok a magyar , a terv csak annyi maradjon akik a zsidók alól kiürítik az ágytálat – Hirdette fennen Konrád György a rohadt zsidó megmondó emberük , és ők ma is azon dolgoznak , hogy minél kevesebb magyar legyen mikor a betelepülés úgy isten igazából beindul . És mivel a vagyont összelopták a goj magyarok csak akkor kezdenek ébredni hogy bizony munkanélkülivé válnak a betelepülő zsidó mellet , és kénytelen leszel mindent szarért – hugyért eladni , hogy a családod éhen ne haljon , és nem lesz más megoldás kivándorolsz , hogy a családod éhen ne vesszen . Ezt akarod megvárni , vagy elkezded a likvidálást mint ők , és ha elég sokat elintéztetek már , hát ők lesznek azok akik fogják a motyójukat és új hazát keresnek maguknak . Légy résen , ha kell cselekedj a családodért a hazádért a jövődért.






Dollárbankjegy


Zöld talpasságtól, mint ez 5 $ kiállított számla március 1863, volt egyfajta törvényes fizetőeszköznek papírpénzt az Unió által megteremtett kormányt, hogy segítsen finanszírozni a polgárháborúban. A színek, díszes minták, egyedi azonosító szám, aláírás és címlet teletűzdelt határokat úgy tervezték, hogy korlátozza a hamisítás, a fő gyengesége hasonló váltók, az úgynevezett continentals, ki a forradalom alatt. Segítségével az újonnan alakult Secret Service, a hamisítás tartották ellenőrzés alatt, de a másik gyengesége fiat pénz, az emelkedő árak, nem volt.
Zöld talpasságtól finanszírozott mintegy 15%-a háborús erőfeszítéseket, de emelte inflációs ráta 14%-ra, 1862-ben és 25% 1863-ban és 1864-ben. Az infláció tolta fel a költségek a hadianyag és csökkentette a szociális munkások, szakemberek, járadékosok, kötvénytulajdonosok és mások, akiknek jövedelme nem tartott lépést a magasabb megélhetési költségek. A Legfelsőbb Bíróság a Wisconsin, például, szükség, hogy eladja eszközeit, és szerezzen banki hitelek, mert az állam nem emelte a fizetését, rögzített 2500 $ 1857-ben, a háború alatt.
Az új pénz is kezdeményezett vitákat megfelelő horgony az amerikai pénzügyi rendszer, amely áthatja országos politikában a 20. század elején.  The Wonderful Wizard of Oz által elképzelt L. Frank Baum, a 1890-es években, lehet olvasni, mint egy allegória ezekkel viták a sárga téglás út képviselő arany, Dorka papucs (a könyvben), mely ezüst, és az Emerald City képviselő zöld talpasságtól.




























Hát meg is ölték , úgy mint Kenedit , ő is nemzeti jogkörbe akarta helyezni a monetáris jogot . Vegyétek észre ők nem cicóznak mindegy , hogy államelnök , ha a pénzhez nyúlnak likvidálják őket , ne legyen fenntartásod a bankárkaszt pusztításakor , jobb lesz a világ ha ők már nem lesznek . És az iszlám bankrendszert kell meghonosítani az egész földön , hogy ezek az uzsorások végleg kipusztuljanak , ne feledd ők már két világháborúba berángatták az emberiséget , és még egy rohadt zsidó bankár sem állt a háborús bűnösök birósága előtt , így nekünk kell igazságot szolgáltatni . Na gojok fel van adva a lecke üssétek le a magas labdát , és kezdjétek el a munkát.


Az urak kilopták a szemeteket , és aki tenni akart ellene , hát bérgyilkossal megölették , a módszerek változhatnak , de ha nem cselekedtek kamatrabszolga lesz még az unokátok unokája is , ha életben hagyják őket . Hogy te egy kamatrabszolga vagy az hagyján , és jól érzed a bőrödben magad , mert azt hiszed ez a szabadság , hát elmegy az olyan agymosott kamatrabszolgának az álma is csak annyi amit a rendszer megenged , amire beprogramoztak benneteket , hogy ne hogy lázongj , és ha lázongsz ne egyszerre lázongjatok , mert az már forradalom ami elsöpri az irányító bankárkasztrendszert. Ók ezt nem akarják , csak azt , hogy barom módján terelhessenek a vágóhídra , ha kell.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése