2017. január 24., kedd

Magyar katonák menjenek a Dél-kínai tengerhez is?


Magyar katonák menjenek

a Dél-kínai tengerhez is?


A mi zsoldosaink , közmunkások , olyanok mint egy falat kenyér . Több mint egy hetes , és penészes !!!


A 400 – ból 200 most is zsidó érdekekért harcol a sivatagokban , az olajos tábornoki kar meg a sitten ül .




Václav Klaus: Fenyegetést jelent az unió Európára


Lovas István2016. július 22. Publikációk

klaus

A Brexit minden szabadon gondolkodó európai győzelme



Lovas István – 2016.07.22. 04:08


A mai liberálisok leginkább álcázott kommunistáknak tekinthetők”


A közgazdász végzettségű Václav Klaus tíz éven át volt Csehország államfője és öt évig miniszterelnöke. Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanásakor megfosztották tudományos akadémiai tagságától. Az 1989-es „bársonyos forradalom” idején a Polgári Fórum Mozgalom egyik alapítója, majd országa első nem kommunista pénzügyminisztere volt. Alapítója és elnöke volt a cseh Demokratikus Polgári Pártnak (ODS). Ma Prágában a róla elnevezett Václav Klaus Intézet nevű agytrösztöt vezeti, ahol a már németül is kapható, Népvándorlás című, a kontinenst sújtó migrációs válságról szóló, nagy sikerű könyve apropóján beszélgettünk vele.

A teljes interjú a hazája Soros-talanítását elvégző Klaus-szal:

http://magyarhirlap.hu/cikk/61510/Fenyegetest_jelent_az_unio_Europara#sthash.MjBcfVo9.dpuf



Putyin buktatja Clintonnét? (NYT, Spiegel, SZ)



Lovas István2016. július 25. Nemzetközi sajtószemle

putin-hillary

DER SPIEGEL

Putyin buktatja Clintonnét? A legolvasottabb német hírportál főszerkesztőjének ma reggeli köremailjében arról ír, hogy ma kezdődik Philadelphiában a demokraták négynapos pártkonferenciája és most először egy nőt jelölnek amerikai elnöknek. De a „Hillary-Show” döcögve indul. Tüntetnek ellene Bernie Sanders támogatói és az egész pártot megrázta az emailek ügye. „Clinton bizalmasai azt állítják, hogy az oroszok nyomták ki az emaileket. Bizonyítékokat erre még nem mutattak be. De tény, ami tény: Donald Trump örülni fog.

 

SÜDDEUTSCHE ZEITUNG

Clintonné email-botránya teljes mértékben rányomta bélyegét a demokraták konvenciójára. A közzétett levelezésekből kiderült, hogy a párton belül intrikák indultak riválisa, Bernie Sanders ellen. A müncheni szerkesztésű lap – amelynek nagy stábja van jelen a konvención – érthetőnek tartja, hogy a pártelnöknőjét ezért menesztették. Ez a lap is ismerteti a Putyin van az emailek kiszivárogtatás mögött” teóriájának hangoztatását a Clinton csapatban.

 

THE NEW YORK TIMES

A vezető amerikai lap érezhetően ideges cikkét teljes mértékben azon orosz „alösszeeskűvés” témájának szenteli, amely szerint Putyin orosz elnök Clintonné húszezer emailjének áttételes közzétételével a WikiLeaksen beavatkozott az amerikai elnökválasztásba. A bizonyítás nehéz, de a cikk két szerzője azért megpróbálja.

 

Achív anyag: az e helyütt június 15-én megjelent sajtószemlékben ez volt olvasható az Oilprice szakportált idézve:

 

OILPRICE

Lehet, hogy Clintonné elnöki esélyeit Putyin fúrja meg, hogy az oroszbarát Trump legyen az elnök? Lehet: A vezető kőolajipari hírportál „megbízható nyugati hírszerzési forrásokból” úgy értesült, hogy az orosz kormány a közeljövőben a birtokában lévő azon emaileket nyilvánosságra hozza, amelyek Hillary Clinton magánszerveréből származnak azon időből, amikor külügyminiszter volt. Ezzel bizonyítva lenne, hogy Clintonné valóban hozzáférhetővé tett amerikai titkokat a külföldnek azáltal, hogy szigorúan bizalmas kormányjelentéseket magánszerverére pakolt és ezzel megsértette az amerikai törvényeket és hogy – mint erre gyanakodtak korábban is – a szerverét a külföldi hírszerzők célba vették. A Clintonné-emailek nyilvánosságra hozatalát Vlagyimir Putyin orosz elnök fogja eldönteni és megtörténhet, hogy azok a Wikileaksben látnak napvilágot. (Az e helyütt látható tegnapi szemlében volt olvasható, hogy Julien Assange, a Wikileaks társalapítója ezzel fenyegette meg Clintonnét.)

 

 

THE NEW YORK POST

Trump vasárnap délután arra is időt szakított, hogy az amerikai napilapnak vidáman odakiáltsa: „Óóó, Obama testvére, Malik most jelentette be,  hogy rám szavaz!”. A lap nyomtatott kiadása ma reggel ezzel az óráscímmel jelentkezik: „Obama Trumpért!. Kisebb betűkkel: „Az elnök féltestvére Donaldra szavaz. Malik elégedetlen Barack kormányzásával, elsősorban Khadafy líbiai diktátor megölése miatt. Azt mondta a New York Postnak – egy kenyai faluból, ahol él -, hogy „Szeretem Donald Trumpot, mert a szívemből beszél.

 

MICHAEL MOORE

Az Oscar-díjas amerikai filmrendező honlapján öt, hosszan kifejtett okot sorol fel, amiért szerinte be fog következni a katasztrófa és Trump fog győzni. Ő annyira kétségbeesett emiatt, írja, hogy megszegi ígéretét és mégis elmegy Clintonnéra szavazni.

 

EUOBSERVER

A brüsszeli szakportál e nem egészen logikus címmel ismerteti a Orbán Viktor báványosi  kiállását Trump mellett mai keltezésű cikkében: „A magyar miniszterelnök támogatja  Trumpot, az EU-elleni retorika ellenére”.

 

HUNGARIAN SPECTRUM

Az Eva S. Balogh által az USA-ban működtetett és írt, Magyarországot az ellenzék szemével láttató portál tegnap Orbán Viktor bálványosi beszédének azon részét támadja, amelyben a miniszterelnök Donald Trumpot dicsérte. A szigorúan moderált honlapon az első kommentár szerzője Gyula Bognar Jr, aki tegnap 7:34 perckor így panaszkodik: „A Világ  /sic!/ jobb hely lenne ma, ha egyeseket már kiskorukban elütött volna egy villamos. Ilyenek voltak és ma is ilyenek Hitler, Sztálin, Maó, Pol Pot, Szálasi, Rákosi, Orbán és most itt van nekünk Trump.”

 

SPUTNIK

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy ifjúsági fórumon elmondta, hogy zárt ajtók mögött milyen követelésekkel állt elő Szíriával kapcsolatosan John Kerry amerikai külügyminiszter moszkvai látogatásakor. Kerry Asszad elnök azonnali lemondását követelte minden magyarázat nélkül. Lavrov szerint Kerry meg van róla győződve, hogy a szíriaiak hatalmas többsége nem támogatja Asszad elnököt. Lavrov azt javasolta, hogy az új elnököt demokratikus úton kellene megválasztani. Majd elmondta Kerrynek, hogy ami a Közel-Keleten és  Észak-Afrikában történik, az a Nyugat inkompetens, szakmaiatlan hozzáállásának az eredménye. „Nyugati partnereink úgy viselkednek, mint egy elefánt a porcellán üzletben”, mondta kollégájának.

 

RUSSIA TODAY

Az Amnesty International és a Human Rights Watch nevű emberjogi szervezetek most nyilvánosságra hozott jelentése szerint Ukrajnában polgárokat önkényesen tartóztatnak le és kínozzák őket. Ebben részt vesznek a milicisták, az ukrán kormánycsapatok és önkéntes harcosok is, jelenti a globális orosz hírtévé német nyelvű portálja. Az elemzés 40 áldozattal készült interjún alapszik.

 

THE WALL STREET JOURNAL

Európában az emberek már azt kérdezik, hogy vajon az erőszak mindennapi életük részévé válik-e, írja a globális lap európai kiadása. (A tegnap esti keltezésű  cikk az ansbachi iszlamista robbantás előtt jelent meg a lap portálján, illetőleg annak mai nyomtatott változatában.)

 

THE WASHINGTON POST

Tíz évvel a legutóbbi libanoni háború után Izrael arra figyelmeztet, hogy a következő sokkal rosszabb lesz” címmel a lap izraeli tudósításában arról ír,  hogy a Hezbollah-val várhatóan vívott háború „iszonyatos” lesz. A Hezbollah roppant módon megerősödött. Nem gerillák csoportja, hanem hagyományos hadsereghez hasonlítható szervezet. A békésnek tűnő, Izraellel határos libanoni falvakban hatalmas számú rakéta vár kilövésre, elrejtve.Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője figyelmeztetett: rakétáikkal lecsaphatnak a haifai kikötőben lévő ammónia üzemekre és ennek hatása egyenlő lehet egy atombombáéval és 800 000 ember halálával végződhet. Egy izraeli elemző szerint Libanonra még pusztítóbb csapást mér majd Izrael.

 

FOREIGN POLICY IN FOCUS

A külpolitikai portál elemzése szerint jelenleg közelebb állunk egy atomháború katasztrófájához, mint bármikor a hidegháború idején. Ezért a Nyugat ukrajnai és Oroszországgal szembeni magatartása a felelős, szögezi le a cikk.

 

BOULEVARD VOLTAIRE

Mohammed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter twitterén az Iszlám Állam által elkövetett afganisztáni merénylet kapcsán azt üzente, hogy a siítáknak és szunnitáknak egyesülniük kell a szélsőségesek legyőzésére, jelenti a független francia portál.

 

JTA

A Zsidó Távirati Iroda a litvániai Kaunasból jelenti, hogy ott, a fővárostól, Vilniustól 55 kilométerre a hetedik Erőd idilli környezetében lévő épületeknél esküvőket tartanak, buliznak, és családok élvezik az élet örömeit. Holott itt 1941-ben több ezer zsidót tartottak fogva éheztettek ki és mészárolták le őket a litván náci kollaboránsok. A terjedelmes cikkben többen nyilatkoznak, hogy ez tarthatatlan és itt az ideje a nemzetközi tiltakozásnak. A litván társadalom még mindig nem tud szembenézni múltjával.

 

HAARETZ

Az izraeli lap a Moszadtól kapott exkluzív értesülése alapján tíz nyomtatott oldal terjedelemben fedi fel, hogy Otto Skorzenyt, a Waffen-SS korábbi altábornagyát miként szervezte be a Moszad és használta fel arra, hogy megakadályozza német tudósok részvételét az egyiptomi rakétafejlesztési programban. A cikkben megemlíti, hogy Skorzeny vezette azon különleges erőket, amelyek feladata volt Horthy Miklós elrablása és kormánya behelyettesítése egy „keményebb vonalat követő nyilas rezsimmel”.






Amerika, magyar katonák menjenek a Dél-kínai tengerhez is?


Bocs a mi zsoldosaink ??
A mi közmunkásaink !!!!

Lovas István2016. július 16. Publikációk

South-China-Sea
Csak Kína tartson be illegális hágai bírósági döntést?

 

Az amerikai külügyminisztérium azonnal, sztentori hangon figyelmeztette Kínát, hogy a hágai székhelyű, nemzetközi Állandó Választott Bíróságnak a Dél-kínai-tenger jelentős részére kiható, mindenben ellene és mindenben a Fülöp-szigetek mellett hozott döntését be kell tartania, mert ha nem…

    1. június 27-én forró hangulat uralkodott a Szabad Európa Rádió New York-i irodájában, amikor a hágai Nemzetközi Bíróság úgy döntött, hogy a Reagan-kormány a nemzetközi jogot és Nicaragua szuverenitását megsértette, amiért támogatta a kormányellenes tüntetőket. A vasfüggöny mögé sugárzó kormányzati adó ennek megfelelő hangon és tartalommal sugározta különböző nyelveken az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének azt a kemény kijelentését, hogy az Egyesült Államok visszautasítja e bíróság döntését, hozzátéve, hogy a testület nem is képes bonyolult nemzetközi katonai kérdésekben ítélkezni.

Most az az Egyesült Államok igyekszik megfellebbezhetetlen támogatója lenni a hágai bíróság döntésének, amely nem is ratifikálta a testület ítéletét megalapozó, Kínát elmarasztaló dokumentumot, az ENSZ Tengerjogi Egyezményét (UNCLOS).

Kína pedig úgy nyilatkozott, hogy a hágai döntés országa területi szuverenitását érinti, és az ilyen kérdésekre nem terjed ki a választott bíróság jogköre.

Hszi Csin-ping kínai államfő kijelentette: hazája  területi szuverenitásából és tengeri jogaiból nem engednek, de békét és stabilitást akarnak a térségben. A kínai külügyminiszter az amerikai külügyminisztérium nyilatkozatára szerdán pedig azzal felelt, hogy a hágai döntés sérti a jog szellemét, a nemzetközi jogot és a nemzetközi kapcsolatokat szabályozó alapnormákat. Azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államok nagyon is szelektív a nemzetközi jog alkalmazásában: amikor ínyére van a döntése, azt idézi, amikor nem tetszik neki, azt figyelemben kívül hagyja.

Arról az Egyesült Államokról van szó, amely a világ más részén az elmúlt negyedszázadban megismert, feszültséget teremtő módon már a döntést megelőzően hadihajókat küldött a Dél-kínai-tengerre, természetesen a béke és nyilván az ottani halállomány által követelt demokrácia védelmére.

Jó és bölcs dolog lenne, ha e hágai döntés ügyében a brit kormány se akarna megszólalni. Ugyanis ugyanezen Állandó Választott Bíróság nemrégiben úgy döntött, hogy a brit kormány – amely az Indiai-óceán egy részében tengeri rezervátumot akart létrehozni – megsértette Mauritius sziget polgárainak halászati jogait. London erre – csodák csodája – azt jelentette ki, hogy a hágai bíróságnak nincs illetékessége a döntés meghozatalára. Tavaly a bíróság ennek ellene mondott, de a brit kormány eleddig egy hangot nem hallatott abban a tekintetben, hogy  döntésének eleget fog tenni.

A keddi hágai döntés ügyében Kína részletes dokumentumokat is kiadott. Ezekben azzal vádolja a Fülöp-szigeteket, hogy a szóban forgó területek egyes részeit illegálisan tartja megszállva.

Ami a hágai döntések fogadtatását illeti, a sort folytathatjuk Japánnal, az Egyesült Államok szintén szolgai szövetségesével. 2014-ben a hágai Nemzetközi Bíróság a japán bálnahalászat ellen foglalt állást. Tokió annak a mai napig nem engedelmeskedik.

A hágai döntőbíróság keddi ítélete előtt már sokasodtak azon országok, amelyek Kínának adtak igazat a vitás kérdésben. Csaknem hatvan országról van szó, amelyek Pekinghez hasonlóan azt tartják, a hollandiai bíróság nem illetékes dönteni a vitában.

Közben azonban a Kína-Manila szembenállásban is jelentős fordulat történt. A Fülöp-szigeteken néhány napja már nem a Washingtonnak, és vele együtt a neo-, plusz egyéb módon liberális kormányoknak oly kedves Benigno Aquino III az elnök, hanem az a Rodrigo Duterte, aki nyertes kampánybeszédében nem csak fél millió bűnöző megölését ígérte be száz milliós, 80 százalékban katolikus országának, de ötperces beiktatási beszédét követően az egyik manilai nyomornegyedben tett látogatása során arra bíztatta az ottaniakat, hogy létesítsenek temetkezési vállalkozásokat, mert akkor garantáltan jó üzletbe fektetnek. Mármint hogy ő sok bűnözőt fog eltetetni láb alól.

Ami pedig a vitatott területek ügyében fontos: Duterte pár napja azzal vádolta Washingtont, hogy az a Közel-Keletre importálja a terrort beavatkozásaival, Irakra, Szíriára és Afganisztánra utalva. Pekinggel viszont békülékeny hangot ütött meg és a helyzet alapos elemzésének szükségességét hangsúlyozta. Amiből kitűnik, neki egyáltalán nincs ínyére az előző kormány által indított eljárás és annak eredménye, amely megterheli a két ország közötti viszonyt.

Liu Csenmin kínai külügyminiszter is reményét fejezte ki, hogy a manilai kormány visszatér a tárgyalóasztalhoz, ahol rendezni tudják a konfliktust. Amit nem igazán segít az, hogy a területi vitákban szintén érintett Vietnam, Malajzia és Indonézia üdvözölte a hágai bíróság döntését, de legalább hangsúlyozták a békés megoldások fontosságát. Tajvan ugyancsak elfogadhatatlannak tartja az ítéletet, és fenntartja Kína jogát az érintett területekre.

Az amerikai kormány és irányítása alatt a NATO – Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szavaival – agresszív, kardcsörtető, hisztérikus háborús politikát  folytat Oroszországgal szemben. Arról az Egyesült Államokról van szó, amely nem hogy az orosz hadsereget, de még a tálibokat sem tudja térdre kényszeríteni.

Ha a Fehér Ház most a Dél-kínai-tengeren kívánja tovább folytatni háborúpárti politikáját a kiegyezés és békés megegyezés helyett, az könnyen megduplázhatja a világra leselkedő súlyosan konfliktusos helyzeteket. Ahelyett, hogy Moszkvával és Asszad szíriai elnökkel azonnal leülne tárgyalni a világra nézve igazán veszélyt, terrorizmust és további migránshullámokat okozó Iszlám Állam elleni harc összehangolására.

Teljesen világos, mint írta tegnap Bryan McDonald ír újságíró, az utóbbi, mármint az Iszlám Állam ellen nincs szükség tengeralattjárókra és atomfegyverekre. Márpedig a NATO a bizniszről szól, tette hozzá. Ezért örülnek honfitársai, hogy nem tagjaik az észak-atlanti szervezetnek. Akár a svédek, a finnek, a svájciak és az osztrákok. Akik merik kicsikként éppen úgy megvédeni magukat a Washington által a levegő megmérgezésére belehazudott veszélyek ellen, mint ahogyan mások is tudnák. Beleértve minket. Akiket elvonszoltak Irakba, Afganisztánba és az amerikai agresszió más helyeire. Csak remélhető, hogy a Dél-kínai-tengerhez nem küldenek magyar katonákat.

(Lovas István, Magyar Hírlap, 2016. július 16.)





Asszad elnök rendkívüli ajánlata Európa megmentésére


Lovas István2016. július 12. Publikációk

assad

Miért nem akarja elfogadni az EU a tálcán kínált megoldást a migránsválságra?

 

Július elsején exkluzív interjút adott Basar al-Asszad szíriai elnök az SBS Australia tévéállomásnak. Ebben olyan nagylelkű és ésszerű ajánlatot tett a Nyugatnak, amellyel  Európa migránsválságát jelentősen csökkenteni lehetne. Gáláns ajánlatának  visszhangtalansága teljességgel érthetetlen.

A Deutsche Wirtschafts Nachrichten független német gazdasági-politikai hírportál tegnapig bírta türelemmel, amikor ezt írta: „Megdöbbentő, hogy az EU nem fogadja el Asszad fáradozását: a szíriai tartós béke valamennyi menekült számára a humanitás legerősebb jele lenne”.

Asszad ezt mondta az interjúban: „Legtöbben, akik Szíriát elhagyták, haza szeretnének térni. Mindenfajta humanitárius segítséget üdvözlünk, amelyet más országok a menekülteknek adnak. De van valami, ami még emberségesebb és meg kevesebbe kerül. Nevezetesen segíteni őket abban, hogy hazájukban maradjanak; segíteni nekik a hazatérésükben úgy, hogy Szíriában a stabilitást helyreállítják, nem pedig a terroristák fölé terjesztenek ki védőernyőt”.

Hozzátette: amit ő és a menekültek szeretnének az az, hogy a nyugati kormányok határozottan lépjenek fel az ellen, amit Szaúd-Arábia és más nyugati államok, mint Franciaország és Nagy-Britannia tesz, nevezetesen a terroristák támogatása azért, hogy a szíriai kormányt megdöntsék. „Ha ez nem  történik meg”, szögezte le a szíriai elnök, „a menekültek nem hagyták volna el Szíriát…Ők nem azért menekültek el, mert a kormány mellett vagy ellen vannak. Hanem azért, mert ma nehéz Szíriában élni”, tette hozzá nagyon logikusan és tényszerűen.

Azt is elmondta, hogyha egy ország embereket veszít el menekültként, akkor elveszíti az emberi erőforrásait. Azt kérdezte, „miként lehet egy országot emberi erőforrások nélkül felépíteni?”

Asszad azt is elmondta, az amerikai kormány sem érdekelt a szíriai konfliktus megoldásában, ahogyan a terroristákat támogató NATO-szövetséges Törökország sem, vagy Szaúd-Arábián kívül más Perzsa-öbölbeli országok, mint Katar.

Valóban érthetetlen, hogyha Európának a migránsválságba lökése nem volt szándékos, hanem átgondolatlan lépések következménye, most miért nem ragadják meg e válság miatt leginkább érintettek a számukra dobott mentőkötelet? Miért lenne Asszad további uralkodása akkora tragédia a Nyugat számára? Azért, mert a Nyugat nem tudja elviselni,  ha egy közel-keleti országot nem irányítanak demokratikusan? Mint Irakot, amelyet hamis hírszerzési információk terjesztésével pusztított el, ölt meg több mint egymillió (és nem 160 ezer) embert és tett földönfutóvá milliókat?

De akkor miért nem távolítják el hivatalából a szaúdi uralkodóházat és az összes többi öbölbeli diktatúra kormányát? Arról nem is szólva, hogy miért nem bombázzák ezeket? Beleértve a nem Perzsa-öbölbeli zsarnoki rendszereket, mint Egyiptomot?

Aki a Nyugat „értékeit” hangoztatja, jobban teszi, ha leáll vele. Ezek rutinszerű felemlegetése immár szinte mindenki számára átláthatóan ócska trükk.

Hogy mennyire nem egyöntetű az elégedettség azzal, amit a Nyugat és az Európai Unió tesz Asszad megdöntésére, a terroristákat segítő államok támogatására, az mutatja, hogy a fentebb említett német portál szintén tegnap adta hírül azt az értesülését, mely szerint az olasz hírszerzés, az AISE vezetője Damaszkuszban találkozott Asszad szíriai vezetővel. „Olaszország láthatóan azt szeretné, hogy véget vessenek az EU Szíria elleni szankcióinak, mivel akkor a háború kilátásai javulnának”, írta a portál.

Meg tudná mondani valaki, hogy e szerencsétlen ország ellen miért kell még uniós szankciókat is életben tartani? Nem elég „szankció” volt eddig kétszázötven ezer szíriai megölése és sok-sok millió menekülésre kényszerítése? Úgy, hogy a migránsügyben leginkább rendre utasítók, mint például az Egyesült Államok, alig fogad be szíriai menekültet, akár az ENSZ főtitkárának, Ban Ki Munnak hazája, Dél-Korea? Nem is szólva a Szíriában tevékenykedő, iszonyatos tetteket végrehajtó terrorbandákat támogató országok, azaz az öbölbeli sejkségek?

De ha Európa, pontosabban az Európai Unió valóban akarna akárcsak enyhíteni is a kontinenst sújtó migránsválságon, még egyéb megoldások is kínálkoznak, amelyekhez nem hogy nem nyúl, de említeni sem hajlandó, nehogy felhívja rá a figyelmet.

Ghánában, írta tegnapelőtt a dél-afrikai Project Nova Europa hírportál, „otthonnyújtási törvény” van életben, amely a világon bárhol élő – beleértve például a bicskei menekülttábort –  minden fekete felmenővel rendelkező embernek hazát és állampolgárságot kínál. Ami, magyarázza a portál, „a faji konfliktusok legjobb megoldása” lenne, ha igénybe vennék más országok. A hallgatás, írja, azért olyan nagy, mert az – hasonlóan az izraeli állampolgárságot faji alapon nyújtó  törvényhez – nincs ínyére az „antirasszizmust” hirdető nyugati fősodratú médiumoknak.

Ennek ellenére Ghánába már háromezer egyesült államokbeli fekete ment és éli békésen, boldogan életét, mint ahogyan néhányukat tengerparti nyaralójuk mellett meg is interjúvolt a portál.

Szintén ép ésszel fel nem fogható az az újonnan általános „trenddé” változott nyugati politika, hogy az – mármint maga a nagypolitika szférája  – intoleráns hitéleti kegyhellyé, egyfajta szigortemplommá változott úgy, hogy aki az ott hirdetett igét nem hajlandó elfogadni, az azonnal populista, szélsőséges, rasszista, gyűlölködő, emberellenes, intoleráns, és a többi divatos rászámolós kifejezés hordozója.

Mint azok, akik nagyjából tíz éven át nem hitték el a meghirdetett dogmát, mely szerint Irán nem létező atombombáival és atomtöltetű rakétáival az egész világ létét fenyegeti. Mint ahogyan azok is kiátkozottak, akik szerint a Krím-félsziget visszatérte Oroszországhoz nem egy demokratikusan kinyilvánított népakarat, a ma hirtelen a Sátánnal egyenértékűvé változott népszavazás eredménye volt, hanem orosz katonai hadműveleté. Mint ahogyan annak a ténynek a hangoztatója is a kiátkozást kísérti, aki szerint Ukrajnában egy demokratikusan és törvényesen megválasztott kormányt nyugati segítséggel puccsoltak meg. Előírt dogmaként csupán azt szabad hangoztatni, hogy Oroszország agresszív állam, mely fenyegeti Európa békéjét és alig várja, hogy lecsapjon a békés balti államokra és a többi NATO-országokra.

Márpedig Asszad ajánlata lakmusz-teszt. Ki veszítene a szíriai elnök ajánlatának elfogadásában? Ki veszíteni azzal, ha Szíriában a bombázást a béke venné át, amit az építkezés és a menekültek hazatelepítése követne? Mi ebben a kockázat? Az, hogy ennek a már most evidens  igazságát éppen úgy dokumentálnák később több ezer oldalon, mint a Chilcott-jelentés Irak elpusztításának az ország lerohanása előtt hangoztatott hazug nyugati indokait?

(Lovas István, Magyar Hírlap, 2016-07-12)


A maffia államban az állampolgár a terrorista , pedig a maffia állam intézményei terrorizálja a lakosságot !




AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBELFÖLDBŰNÜGYCION-DIKTATÚRA,CIONIZMUSEUEURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOKGONDOLATOKHÍREKHIBRID HÁBORÚMAGYARORSZÁG CIONISTA GYARMAT!POLITIKAI ELEMZÉS



MIÉRT KÉRT 20 ÉVET BUDAHÁZY GYÖRGYRE ORBÁN ÜGYÉSZE?



2016/07/20 TRANSYADMIN 46 HOZZÁSZÓLÁS

Létezik a földön egy olyan faj, amit az alakja alapján embernek, természete alapján a rágcsálók bizonyos kategóriájába (patkány) lehetne sorolni. E fajnak egyik példánya Orbán Viktor. Ez a példány fontos személyiségnek gondolja magát annak ellenére, hogy vagy egy miniszterelnöktől elvárható tudással messze nem rendelkezik, vagy igyekezett ezt a tudást a nyilvánosság előtt rejtve tartani. Én az előbbi lehetőséget tartom valószínűbbnek, mivel tudását az elmúlt 27 év alatt nem tudta volna titokban tartani, ha rendelkezett volna vele. Viszont beszédeiből kiérezhető az erőlködés, hogy szeretne okosakat mondani, de csak frázisokra, poénokra, vagy mellébeszélésre futja. Tehát ennek a patkánynak nincs képessége ahhoz, hogy egy országot vezessen, és még is ,,miniszterelnöke” Magyarországnak. Ennek okát sokan ismerik, és az Internetről könnyen beszerezheti bárki az erre vonatkozó információkat. Aki nem teszi, de még is kíváncsi rá, annak leírom, ami idevonatkozik. Kezdjük ezzel:

 

http://alfahir.hu/mit_csinalt_orban_viktor_amerikaban_a_cia_hoz_kotheto_alapitvany_osztondijasakent

,,Általánosan elfogadott nézet, hogy a GMF (German Marshall Fund) kapcsolatban áll az amerikai titkosszolgálatokkal. Ezt a vélekedést a szervezet vezetésében helyet foglalók életútja is alátámasztja. A GMF emberei úgy kezelték 1992-es kint tartózkodásakor Orbán Viktort, mint aki két év múlva az ország miniszterelnöke lesz. „Végigvitték például az összes katonai, elhárítási, kémelhárítási, biztonsági és hasonló vonalon, a legbelső, legtitkosabb ügyekbe is beavatták.”

Lehet, hogy Orbán vendéglátói tévedtek az 1994-es dátumban, de még a háttérhatalom sem képes 100%-os biztonsággal előre tervezni, legfeljebb úgy tűnhetett a szerzőnek az amerikaiak Orbánnal való bánásmódjából ítélve. Azt viszont nehéz elhinni, hogy egy MSZMP-propagandista fiának a CIA a legbensőbb titkát is felfedje. Még sem kételkedek abban, hogy nagyjából úgy történt, ahogy az idézetben is olvasható, legfeljebb nem a CIA agyonőrzött titkaiba avatták be Orbánt, hanem ”csak” Magyarországgal és valamilyen mértékben más országokkal kapcsolatos jövőbeni tervekbe. Ebben viszont nem sok extra van, mivel a háttérhatalom által működtetett kormányok jövendő vezetőinek mindenképpen kell valamit a tervből tudniuk ahhoz, hogy végrehajtásukban együtt tudjanak működni. Minden bizonnyal Orbán sem kapott több infót annál, mint amennyi rá tartozott.

A GMF-ről nem sokat tudtam eddig sem, de a rákeresések végén sem lettem sokkal okosabb. Egy dolgot kivéve, de az is csak megerősítés formájában. A lenti internetes találatnál találkoztam számomra érdekes információval, a háttérhatalom működéséről:

http://magyarhirlap.hu/cikk/13939/A_CIA_ege_alatt_nincs_semmi_uj

,,A példaként megnevezett German Marshall Fund nem az egyetlen civil alapítvány, amelyet Amerika világszerte pénzel – nem jó szívvel, hanem azzal az elvárással, hogy a vállalkozás rövidebb-hosszabb távon anyagilag hasznos befektetésnek bizonyuljon. A megfelelő koncepció körvonalai Ulfkotte megfigyelései alapján így ábrázolódnak: „Az 1950-es évek óta az amerikai titkosszolgálat Németországban egy sor civil jótéteményi egyesületet alapított és finanszírozott azzal a céllal, hogy egy legendára alapozva titkosszolgálati hadállásokat hozzon létre, ahol vezető tisztjeit az alapítvány munkatársainak álcázva foglalkoztatja, egy jövőbeni német elitgárda Amerikából irányítható befolyásolására, és ahol erre lehetőség adódik, zsarolására.”

A szovjet irányítású diktatúra napjaiban mindenki tudta Magyarországon, kik az úgynevezett moszkoviták. A rendszerváltást követő időszakban ebből a moszkovita elitből és nem a valós ellenzékből választotta ki az amerikai hírszerző szolgálat az emberanyagot, amelyre terveit építette azon meggyőződés alapján, hogy aki beállt „moszkovitának”, bizonyára hűségesen szolgálja majd az általuk megformált új rendszert „washingtonitaként” is. A magyarországi hadállások kiépítésénél nem kritikus szemlélettel bíró személyiségekre, nem ellenállási hősökre volt szüksége Amerikának, hanem mindenre kapható köpönyegforgatókra, akik gátlástalanul szolgálják ki a mindenkori hatalmat.”

Orbánnal azért bántak ,,bensőségesen” és avatták be a nagy titkokba, mert őt ,,mindenre kapható köpönyegforgatónak látták”. Még az átlagnál is jobb anyagnak tartották arra, hogy közreműködjön saját országa kirablásában, hogy az ország érdekeit bármikor kész legyen alárendelni más országok érdekeinek. Aki megfigyelte, Orbán nyilatkozatai tele vannak ellentmondásokkal. Ennek oka kettő is, akár egyszerre is: nincs rálátása a világ, de még az ország politikai és gazdasági folyamataira sem. Orbán mindenkinek azt mondja, amit hallani akar, de azt teszi, amit ,,tennie kell”.  Sokszor annyira gátlástalanul, cinikus módon, hogy értetlenség kíséri a beszédeit. Első kormányzása idején kijelentette, hogy a problémák immár nem a rendszerből következnek, azok okait nem a gazdasági, politikai rendszerben kell keresni. Miért is ott kellene, hiszen ennek a rendszernek éppen ő volt az egyik létrehozója. Ám a 2011-es ,,új” alkotmány már ezt a kort is közvetve diktatúrának nevezi amiatt, hogy a 1990-2011 közötti időszakban is a kommunista alkotmány volt érvényben. Pusztán ezért. Azért, hogy megindokolja, miért kellett Orbánéknak új alkotmányt kreálniuk. Amiben persze benne van az 1949-es alkotmány több mint fele.

Az idézet szerzője azonban nem logikus, amikor azt írja, hogy azért döntött a CIA moszkoviták mellett, mert ők már bizonyították, hogy mennyire készek saját országaikat elárulni. Persze van ebben is igazság és figyelembe is vették Amerikában, de volt más oka is ennek. Hernádi Tibor könyveiből olyan világképet ismertem meg, amely az általánosan ismerttől nagy mértékben eltér jelenleg is. Nem létezett soha valós hidegháború és két pólusú világ sem volt soha – de legalábbis a XX. században – nem. Ez a háttérhatalom átvágása volt. De ha még sem lennének elegendőek Hernádi oda-vissza levezetett érvelései, más megközelítésben is érzékelhető volt a titkos USA-SZU együttműködés, pl. a haditechnikában, rakétakutatásban, űrkutatásban. A moszkoviták mindig is a háttérhatalom oldalán ténykedtek, nekik csak más maskarát kellet ölteniük a ,,rendszerváltással” megváltozott új szerepükhöz. Ezért mentek simán az EKA (Ellenzéki Kerekasztal) tárgyalásai, mert csak látszólagos viták voltak, amúgy minden el volt döntve. Elsőként is az, ki a főnök és ki engedelmeskedik. Éppen azért halad lassan az NsK (Nemzetstratégiai kerekasztal) ügye, mert nincs felső szervező (de hát éppen ettől hiteles az NsK). Ha az EKA is az NsK útját járta volna, Orbánék még most is a koncon vitatkoznának.  (NIF:remélem a NsK nem fog a végtelenségig vitatkozni!!!)

Orbán első, 1998-2002 közötti kormányzása nem látszott számomra rendkívülinek. Utólag csak azt mondanám, dolga abból állt, hogy megtisztítsa a parlamentet a maradék nem zsidó elemektől is. Végül is milyen fontos munkát kaphatott volna 28 évesen. A képen a hozzá hasonlóan fontos emberek között, a Mária Valéria -híd avatásán, 1991-ben. Elrévedésén nem éppen az ország problémáira való rálátás tükröződik.

Orbán a Mária Valéria -híd avatásán 1991-benOrbán a Mária Valéria -híd avatásán 1991-ben

 

Orbánnak először az ösződi beszéd idején adnak ,,komoly” munkát. Részt vesz a 2006 októberi tüntetések szervezésében:

http://civilhetes.net/velemeny/wikileaks-orban-szervezte-a-zavargasokat

 

A táviratot Budapestről küldték Washingtonba, és bizony elég világosan kitűnik belőle, hogy a budapesti amerikai követség információja szerint a Fidesz kapcsolatot tart fent „az erőszakos tiltakozókkal”. Sőt, a táviratból arra is lehet következtetni, hogy a Fidesz által szervezett demonstráció helyszínének kiválasztásában is látott a követség valamiféle kapcsolatot a molotovkoktélokat dobáló csőcselék és Orbán Viktor pártja között.”

A kérdés az kellene legyen, hogy Orbán valójában milyen szerepet játszott a zavargások idején, és főleg milyen célból.

Én inkább először azt kérdezem, hogy Orbánnak nem tűnt-e fel, amikor a táviratról tudomást szerzett, hogy az amerikai követség honnan tudta, hogy ő kivel tart kapcsolatot a tüntetők közül? Szerintem nem csak feltűnt neki, hanem ennek okát is tudta, csak nem kötötte azt a nyilvánosság orrára. Az ok az, hogy a tüntetéseket az amerikai kormány tudtával szervezték – és jó előre. Orbán pedig együttműködött a hitelezők (netán a CIA) által kitervelt ,,játékban”, amit ösződi beszédként ismert meg az ország. Orbán helyében elgondolkoznék azon, hogy ki is az a Wikileaks valójában. Én úgy gondolom, hogy a Wikileaks szintén a háttérhatalom által kreált szervezet, amelynek tagjai erről esetleg nem is tudnak. Már az is érdekes, ahogyan ők kényes dokumentumhoz jutottak. Mert éppen a kényes dokumentumokat szokták a legjobban őrizni.

Ugyanis a Wikileaks indulása után már 1.200.000 dokumentummal rendelkezett, amiből 400.000 volt titkos katonai vonatkozású. Ha a világ összes ügynöke összefog is, sem tudtak volna ennyi katonai dokumentumra szert tenni. Tehát Orbánnak ezt javasolnám mérlegelni. Hogy mindez csak úgy magyarázható meg, ha feltételezem, hogy létezik egy minden titkos szervezeten felül álló háttérhatalom, és az úgy mozgat minden szervezetet és ügynökséget, mint egy bábszínházban a bábukat. Ugyan az a háttérhatalom adta ki a hitelezőkön keresztül a melót a magyar illetékeseknek a tüntetések megszervezésére, mint amely a dokumentálta is ezt, és egy másik saját ,,cégén” a Wikileaks-on keresztül nyilvánosságra hozta. Miért van az, hogy vezetőink az ország ,,tetejéről” nem látnak messzebbre, mint a nép a ,,völgyben”?

Innen folytatnám azzal a kérdéssel, amit mások elsőre tettek volna fel, vagyis hogy a tüntetések szervezőit milyen célok vezették. Meggyőződésem szerint a cél csak az emberek figyelmének elterelését volt az ösződi beszédről. Addigra már mindenkiben ,,tudatosult”, hogy Gyurcsány nagyon „elkúrt” valamit (de hogy mit, azt még ma sem tudja senki) és ezért fizetnünk kell. Akár a jövőnkkel is. Mikor már tudatosult mindenkiben, hogy nagy baj van – pedig dehogy volt – , az volt fontos, hogy az ösződi beszéddel már ne foglalkozzon senki. Mert sok minden kiderülhetett volna. Még az is, hogy az ösződi beszédet esetleg a CIA írta. Mert miért ne írhatta volna? Ha általa sok ezer milliárddal meg lehet könnyíteni egy országot, akkor igenis írhatott ilyesmit, és még csak nem is  bízta volna Gyurcsányékra a fogalmazást.

A figyelemelterelést viszont folytatták: a Magyarok nyilainak hatósági megszervezésével.

Én erről sokat nem tudok, de annyira a képbe illik, hogy egyszerűen nem tudom másnak tulajdonítani, mint azt is a háttérhatalom kreálmányának. Mindössze annyi bizonyítás van e teória mellett, amit Toroczkai állított a Magyarok Nyilainak létrehozásáról:

http://pestisracok.hu/toroczkai-a-magyarok-nyilait-gyurcsanyek-hoztak-letre/

,,Toroczkai a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereggel kapcsolatban is kifejtette a véleményét. Ő meg van arról győződve, hogy ez az egész vagy egy vicc, vagy pedig az akkori kormány és titkosszolgálat kreálmánya. „Ez egy hülye elnevezés, normális, nemzeti oldalhoz köthető emberek nem neveznek el így egy szervezetet”. -mondta el a véleményét a tanú.”

A korabeli index.hu fórumon arról írtak, hogy Budaházyékat lebuktató Benkő György nem pusztán a Magyarok nyilaihoz csatlakozó fickó volt, hanem egy beépített személy, egy ,,tégla”.

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9199713

 ,,A százhalombattai autószerelő korábban azt állította, hogy a beszélgetéseket mobiltelefonnal vette fel. A tárgyalóteremben azonban egyértelművé vált, hogy egy betechnikázott autót kapott a hatóságoktól.”

Benkő György a tégla a Magyarok Nyílaiban

Azért kapta Benkő az autót (különben maradt volna mobilos technológia), mert megbíztak benne. De egy ,,terrorista” csoport tagjában hogyan bíztak volna meg, ha az nem lett volna eredetileg is ügynök? Visszatérve Toroczkai László kijelentéséhez, hogy a Magyarok Nyilait a titkos szolgálat hozta létre, logikus, hogy mindjárt a ,,téglával” együtt szállította. Tovább haladva a logika fonalán, vajon miért Benkő Györgyöt alkalmazták besúgónak? Ahhoz ugyanis valamilyen előélet kellett, mert mindenkit azért nem alkalmaznak spiclinek. Szükség van bizonyos tehetségre és motivációra is. A motiváció alatt itt elsősorban a zsarolást értem, amelyhez szükség van korábban elkövetett bűncselekményre a beszervezett részéről, amelyet a hatóságok zsarolásra használnak fel arra, hogy valakit velük való együttműködésre kényszerítsenek. Tele van ilyen esetekkel a történelem. Másik eset, hogy Benkő korábban is beszervezett személy volt, amolyan alvó ügynök és akit a Magyarok Nyilai ügyében ,,ébresztettek” fel. Számomra ez a valószínűbb. Bűnözőknek nem adnak betechnikázott autókat. Tehát Benkő Györgyön keresztül a Magyarok Nyilait a magyar titkos szolgálat művének lehet tekinteni akkor is, ha erről Torczkai egy szót sem szól. De vajon Prancz Balázs fejében megfordult, aki húsz évet kért Budaházyra?

http://www.atv.hu/belfold/20160502-budahazy-gyorgy-akar-20-evet-is-kaphat

Prancz Balázs mondja:

,,célja ugyanis nem pusztán a károkozás, hanem állami szervek, az akkori kormánytöbbség kényszerítése, szimpatizánsaik megfélemlítése volt”

Neki leírom külön, hogy az E-ON német magán (!) energiaszolgáltató cég olyan szerződésekkel adott csak magyar szolgáltatóknak áramot, ha azok lemondanak arról az alaptörvényben rögzített jogorvoslathoz való jogról, vagyis ha a német cég elszámláz valamit, a fogyasztó nem fordulhat hatósághoz,hanem csak is házon belül rendezheti el. Volt ilyesmi vitám a hatóságokkal és vannak dokumentumaim általuk megeresztet mellébeszélésekről, aláírva, lepecsételve, ahogyan kell.

Prancz Balázs ügyész Budaházy ellen. A per kezdetén a Központi Nyomozó Főügyészség fogalmazója volt.Egy kezdő, túlbuzgó nyikhaj.Prancz Balázs ügyész Budaházy ellen. A per kezdetén a Központi Nyomozó Főügyészség fogalmazója volt.Egy kezdő, túlbuzgó, mindenre kapható nyikhaj.

A kép forrása:  http://pestisracok.hu/amit-ok-elkovetnek-az-kokemeny-terrorizmus/

Ez nem terrorizmus? Amikor egy idegen cég azt tesz egy másik ország fogyasztóival, amit akar, mert számára külön jogi környezetet teremtettek ahhoz, hogy a lakosságot terrorizálja. Ha érdekelné az ügyész urat a dolog, csak jelezze.

Vagy itt van az NRSZH-ás Farkasné Farkas Gyöngyi esete, aki arra a vádamra, hogy a hatóságok esetenként megsértik maguk is a törvényeket, így reagált (leírva, lepecsételve):

 

,,Tekintettel arra, hogy a kényszerítés bűntette nem tartozik a Ket. Hatálya alá, nem hatósági ügy, így a bűncselekmény megítélésére nem lehet kötelezni közigazgatási hatóságokat.”

 

Dehogy nem. Az Alaptörvény szerint (nem idézem ide, már lassan a csapból is ez folyik) a törvény mindenkire kötelezőek, és nincsenek kizáró feltételek meghatározva. A hölgy pecséttel ellátva olyasmit ír, amit a diktatúra beismerésének lehet venni. Hol van ilyenkor a köztörvényes bűnözők esetén sziporkázó logika?

http://www.gaudinagytamas.hu/budah%C3%A1zy_%C3%BCgy_%C3%BAjabb_kik%C3%A9nyszer%C3%ADtett_vallom%C3%A1st_vontak_vissza_vide%C3%B3

,,A nyolcadrendű vádlott volt menyasszonya visszavonta nyomozati vallomását, mert azt a hatóságok megfélemlítése miatt tette. 2009 júliusában őt is elfogták az NNI emberei, és közölték vele, hogy csak akkor engedik el, ha együttműködik.”

Lentebb a cikkben:

,,T. Veronika többször közbeszólt, hogy ő ilyet nem mondott. Budaházy György észrevételezte, hogy nem ez az első eset, amikor egy tanú azt állítja, hogy a vallomásában szereplő állítások nem tőle származnak. A tanú két nappal a kihallgatása után panaszt kívánt tenni kihallgatásával kapcsoltban, de az akkor eljáró ügyész, Antal Lajos egyszerűen kihajította az irodájából.”

Antal ,,úr”! Mi ez, ha nem a felperessel való együttműködés esetén a törvényt semmibe vevő viselkedés? A felperes – Központi Nyomozó Főügyészség – hamis tanúzásra kényszerít embereket, ti pedig kiba…átok az irodátokból az általuk kényszerített személyt, mert az panaszt kívánt tenni, ahelyett, hogy a felperes törvénytelen magatartása miatt kérjétek az eljárás megszüntetését Budaházy és társai ellen. Végül is Farkasné Farkas Gyöngyi kimondta, hogy rájuk, mármint a hatalmon levőkre a törvény nem vonatkozik.

Visszatérve a kormánytöbbséghez, ők például magasról tettek az Alaptörvényre már azzal is, hogy egyáltalán megalakult az Országgyűlés. Már az új meg sem alakulhatott volna, hiszen az új Országgyűlést a régi által választott, tehát már nem létező intézmény által választott államfő hívja össze. Aztán a képviselők tevékenységéhez választói felhatalmazás kell. Hány ilyen felhatalmazást tudnának felmutatni az elmúlt 26 évből? Hogy eddig is a hatalom kizárólagos gyakorlásával működtek az országgyűlések, ami alkotmányellenes, az láthatóan mellékes. Budaházy György cselekményét a jelenlegi törvények szerint az alkotmányos rend visszaállítására tett kísérletnek lehetne nevezni – ha lett volna korábban is valamiféle alkotmányos rend. De nem volt.

Prancz Balázs fiatal és ambiciózus ügyész, vélhetően nem ismeri a főnökeit, akik viszont valóban terroristák. A saját törvényeik szerint is.

Fel kell tenni a kérdést, hogy mi kényszerítette a hatóságot ekkor a felhajtásra, hogy alapítsanak egy terrorszervezetet, ügynökkel, poloskás autókkal meg miegymással? Azért hogy a rendszer radikális elemeit kiiktassák? Nagyon jól tudták a hatóságok, hogy a rendszerük úgy van felépítve, hogy sem személyek, sem erőszakcsoportok azt nem dönthetik meg. Könnyebb ilyen elemeket egyszerűen lekapcsolni, ha ténylegesen a tettek mezejére lépnének, és még hiteles bizonyíték is van ellenük, hiszen azokat ők maguk szolgáltatták. Ugyanakkor Budaházy Györgyöt nem lehet a nyilvánosságnak terroristaként eladni. Tehát húsz évre lecsukni sem lehet, márpedig a tömegek elégedetlenségének szításához a hatóságoknak sem fűződik érdekük. A Magyarok Nyilaihoz más, sokkal lényegesebb ok kell hogy fűződjön.

Mindezt, amit leírtam, nem egyszerűen nehéz, hanem lehetetlen más történetté összerakni. A miértekre lehet választ keresni, de az ösződi beszédnél jobb úgy sem akad. Ennek a történetnek Budaházy György 20 éve volt az utolsó fejezete. Nem kiszabva, hanem beígérve, amiből valószínűleg nem lesz semmi. Nem is az a fontos a rendszer számára, hogy Budaházy leülje a húsz évet, mert csak élő legenda lenne a börtönben, amelynek emlegetése szinten tartaná a Magyarok Nyilainak emlékét, amely révén felidéződnének a 2006-os zavargások is. Onnan pedig újra az ösződi beszéd jutna eszébe sok embernek. Márpedig, ha valamit a rendszer nem akar, akkor éppen ezt nem. Ezért nem fog Budaházy György 20 évet kapni. Az ösződi beszéd egy kitalált ok, amellyel el kellett hitetni a nyilvánossággal, hogy nagy a baj az országgal, és hitelek nélkül összeomlik a pénzügyi rendszer, a gazdaság. A hitelek kreált okokra hivatkozva kellettek és sikerült az országot újra kifosztani, és vinni, ami maradt még, ami mozdítható volt. Ehhez nyugalom kellet, olyan körülmények, amikor a korrupt magyar vezetők (élén Orbánnal) és a hitelezők rablásait semmi sem zavarja. Amikor már az emberek nem foglalkoznak az ösződi beszéd születésének körülményeivel és a hangadók is lecsendesülnek.

Az ügyész Budaházyra kért húsz éve csak színház. Az arra jó, hogy még inkább elterelje a figyelmet 2006-ról és hogy Budaházy György kedvét elvegyék a hezitálástól. Aki annyi időt töltött előzetesben amennyit Budaházy, attól más nem várható, mint hogy elkezdjen gondolkodni végre a saját és családja jövőjén is – ha eddig nem tette volna. Budaházy György pere a hitelezőknek a legfontosabb.

Minél hangosabb a per, annál kevésbé látszik, mivel is van valójában összefüggésben:



Azzal, az akár 20 ezer milliárd forintról vagy még többről, amit a hitelezők a vezetőink és a magyar igazságszolgáltatás segítségével kivontak az országból, egy ösződi beszéddel bevezetett műválságra hivatkozva. 



A háttérhatalom igaz arcát mutatja az, ahogyan Orbán 2006-os szerepét tálalja:

http://index.hu/belfold/2011/01/05/orban_nagykovetsegi_latogatasarol_ir_a_wikileaks/

Nem igaz, hogy Orbán a szocialista kormánnyal harcolt volna a tüntetések szervezésével. Hogy aztán négy év múlva kézcsókkal búcsúztassa Lendvai Ildikót a parlamentben kormánya megalakulásakor. Ez csak a nyilvánosság felé szórt sóder, hazugság. Mert valamivel meg kell magyarázni Orbán szerepét a 2006-os megmozdulásokban. Az igazi szerep pedig, ahogyan írtam, figyelemelterelés volt az ösződi beszédről. Antal Lajos és Prancz Balázs csak bűnrészes Orbánékkal ebben a történetben. Orbántól származik Budaházy Györgyre ígért húsz év. Attól az Orbántól, aki Soros révén eladta a lelkét az ördögnek. Az pedig jól számított. Orbán egy emberszabású patkány, és ezt egyfolytában bizonyította az egész pályafutása alatt.

 

Romek Károly, 2016 július 19.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)





Dr. Jörg Haider rejtélyes halála


2015-10-11 04:00





Jörg Haider, a 2008. 10. 11-én, a karintiai Klagenfurt mellett autóbalesetben elhunyt ausztriai német politikus valószínűleg nem az első és nem az utolsó volt azon jelentős történelmi személyiségek sorában, kiknek élete és halála mindmáig megosztja a közvéleményt.

Ám Haider ezen felül olyan különleges alkatú ember volt, kiről még ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni, hogy az osztrák politikában Karl Lueger, a keresztényszocializmus atyja óta nem született ilyen meghatározó és markáns egyéniség. S hogy melyik az a közös tulajdonság, mely e két zseniális politikust leginkább hasonlóvá tette egymáshoz? Az, amit irigy, kicsinyes politikai ellenfeleik „populizmusuknak” szoktak titulálni. Ez a szitokszó voltaképpen csak annyit jelent, hogy egy zseniális történelmi személyiség képes empatikus képességével a néplélek mélyére látni: a tömegek nevében meg tudja fogalmazni vágyaikat, és szívüket lángra gyújtva ki meri mondani legalapvetőbb követeléseiket. Ezen kívül közös bennük, munkásságukat tekintve az is, hogy mindketten jogászi végzettséggel rendelkeztek, és sokáig töltöttek be olyan hivatalt, melyben egészen közel kerülhettek az utca emberéhez. Dr. Lueger Bécs rajongott polgármestereként, míg Dr. Haider Karintia tartomány szeretett főispánjaként gyakorolta hivatását. De míg Lueger korai halálát cukorbetegség okozta, Haiderét az ármány.

Az emberiség történelmének olyan óriás alakjai, akik személyiségük szuggesztív befolyása révén jelentősen hozzájárultak a társadalmi folyamatok alakulásához, igen gyakran nem természetes halállal mondtak búcsút e világnak. Persze, túlságosan leegyszerűsített képlet lenne, ha ennek kapcsán a „jó és a gonosz erőinek harcáról” beszélnénk, elégedjünk meg visszafogottan talán csak annak megállapításával, hogy a tömegek befolyásolása különböző, egymással ellentétes szándékú, szellemi háttér-erők érdeke. Ezek mindegyike egyidejűleg teljes erejével azon van, hogy ellenfeleinek az emberekre gyakorolt hatását megakadályozza. Végső eszközként, készek nyílt, erőszakos gyilkosságra is vetemedni, ám sok esetben célszerűbbnek tűnik számukra, ha titkos, cselszövő összeesküvés formájában végeznek ellenlábasaikkal. A politikai merényletek kivitelezése az évezredek során „technikailag-szakmailag” mintegy művészi szintre emelkedett. (Naivitás lenne persze azt gondolni, hogy csak a kiemelkedő, nagy egyéniségeknek jár likvidálás; logikus, hogy apró kellemetlenkedőket, vagy egyszerűen feleslegesnek ítélt személyeket is gyakran tesznek el láb alól. A különbség lényegében az, hogy míg utóbbiak viszonylag egyszerűbben és feltűnés nélkül iktathatók ki a társadalom vérkeringéséből, előbbiek esetében indokolt a minél körültekintőbb, konspirációs technikák alkalmazása. Hiszen ha egy balsikerű politikai gyilkosság lelepleződik, épp az ellenkező hatást érik el vele a tettesek: Áldozatuk az emberek szemében könnyen hős mártírrá válhat, és így eszméinek fáklyáját gyakran újabb lelkes, példaképüket követő titánok veszik át és viszik majd tovább.)

Julius Caesar – William Shakespeare-t is megihlető – ledöfésén kezdve, John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök lelövéséig számtalan szimbolikus értékű, erőszakos haláleset esett meg a történelemben. A merénylők pedig idő közben már olyan kifinomult szintre jutottak el a megvalósításban, hogy az emberek – időnként mítoszteremtésre buzduló – képzelete, jelentős történelmi személyiségek esetében akkor is rekonstruálni próbálja az erőszakos halál hátterét, ha ez objektív, tudományos módszerekkel nem-, vagy csak közvetetten bizonyítható. (Atilla hun nagy-király, Wolfgang Amadeus Mozart, gróf Teleki Pál, József Attila, Szent Imre herceg, Bonaparte Napóleon, Zrínyi Miklós, Mátyás király, I. János Pál pápa; – hogy csak néhány híresebbet soroljunk fel számtalan jobb sorsra érdemes társuk közül.)

Jörg Haider 1950-ben született, a Felső-ausztriai Bad Goisernbenl. A „genius loci” ez esetben valóban konkrét történelmi okokkal magyarázható, hiszen Salzkammergut 1779-ig a Bajor Hercegséghez tartozott, s lakóit általános német identitás jellemezte. Ebből érthető az is, hogy 1938-ban, az „Anschluss” idején Felső-Ausztria népe számára egészen természetesen hatott a Német Birodalomhoz való visszatérés (Anschluß), és ez meghatározta az alapvető szimpátiát az NSDAP németséget egyesítő politikájának irányában is. Haider Szülei is ebben a „német-nemzeti” szellemben élték dolgos hétköznapjaikat, és alapvetően ez határozta meg a család szellemi-kulturális közegét. A kis Jörg már a gimnáziumi években (Bad Ischl-ben, a Habsburg császárok egykori üdülőhelyén) kapcsolatba került az épp akkor megerősödni kezdő FPÖ-vel, (Osztrák Szabadság Párt) melynek vezetőségében és sorai közt számos egykori NSDAP funkcionárius és tag találta meg az új feltételek által szabott politizálás lehetőségét. A párt akkori vezetője, Friedrich Peter hamar felfigyelt a jó beszédkészségű, intelligens fiatalemberre, felkarolta és támogatta annak politikai karrierjét. A tehetséges ifjú először egy helyi ifjúsági nemzeti szervezetbe lépve kezdett aktív tevékenységbe, majd a sikeres érettségi vizsgát követően Bécsben folyatta tanulmányait az Egyetem Állam és Jogtudományi karán, ahol 1973-ban jogi diplomát szerzett. Ám tanulmányai közben is maradt elegendő ideje a lelkes politikai tevékenységre. 1976-ban feleségül veszi a pártban is tevékeny Claudia Hoffmannt, akitől később két leánya született. Már 21 évesen tagja lett az FPÖ vezetőségének, és 1979-ben a párt parlamenti képviselőjévé lesz.

1986-ban egy gazdag nagybátyja rátestálta az 1600 hektáros, karintiai Bärental-t (Medvevölgy), ezzel is megalapozva unokaöccse zökkenőmentes politikai karrierjét. Hiszen ez teremtette meg az anyagi hátteret ahhoz, hogy Haider minden idejét politikai küldetésének szentelhesse, és az anyagi függetlenség miatt eleve megvesztegethetetlenné váljon, mely a liberális demokráciákban párját ritkító erkölcsi tőkét jelent! Éppen ezzel egyidejűleg választották meg a párt vezetőjévé is. Elérte politikai karrierje első meghatározó állomását, s ekkor még úgy tűnt, küldetése megvalósításának nem áll útjában többé komolyabb akadály.

Mikor azonban később Haidert saját politikai nevelt lánya, Heide Schmidt hátba támadta, s a liberális szárny egy részével kiválván a FPÖ-ből, „Liberális Fórum” néven önálló pártot alapított; Frischenschlager is társa volt az árulásban; talán így akarta korábbi nácibarát imázsát korrigálni. (Valószínűleg ezért is kapott később érdemrendet a B’nai B’rith cionista szabadkőműves nagypáholytól!) Mikor a szociáldemokrata zsidó, Bruno Kreisky kancellár pártja elvesztette az abszolút többséget, utódja Fred Sinowatz lépett koalícióra a Steger vezette FPÖ-vel, mely egyébként történetének népszerűségi minimumán, 5%-os választási eredménnyel éppen hogy bejuthatott az országgyűlésbe; egyébként első ízben kormányzati lehetőséghez jutva, 3 miniszterrel. Steger a párton belül erősíteni igyekezett a liberálisokat, és leszámolni a „német-nemzetiekkel”. Ekkor, az 1986-os innsbrucki FPÖ pártnapokon választották meg a küldöttek az ifjú Jörg Haidert Steger helyett pártelnöknek. Emiatt az FPÖ-n belüli jobbos fordulat miatt Franz Wranitzky kancellár, Sinowatz utódja érthetően azonnal felmondta a SPÖ- FPÖ kormánykoalíciót. Haider politikai zsenije viszont – a német-nemzeti oldalt erősítve – az 5 % -os pártot, 1999-ig közel 27 %-os választási eredményekhez juttatta!

1989-ben, pályája addigi csúcsaként Karintia főispánjává választották. Ellenfelei megpróbálták karrierjét kettétörni: 1991-ben sikerült pozíciójából kibuktatni egy bizalmatlansági szavazással. Az ürügyet egy a szociáldemokratákhoz intézett frappáns beszólása szolgáltatta, mikor rámutatott, hogy a III. birodalom foglalkoztatáspolitikája jobb volt, mint emezeké. Karintia népe azonban nem hagyta cserben szeretett vezérét, mert 1999- ben újra főispánná választották, mely tisztséget egészen haláláig betöltötte.

Azonban újabb nehéz időszak köszöntött a pártra. A liberális demokráciák belső, strukturális adottságaiból fakadó örök problémák nem kímélték meg a FPÖ-t sem. A népszerűség növekedésével a párt túlságosan felduzzadt, s a bal és jobbszárny közti ellentétek fokozatosan elmérgesedtek. Nevezetesen mind a nagynémet- és új-nemzetiszocialista elvekkel szimpatizáló tagság; mind a polgári-liberális politikai beállítottságú körök szerették volna megszerezni a párton belüli dominanciát. Ehhez hozzá kell számítanunk a mindig és mindenkor jelen lévő jellembeli gyarlóságokat is. Egy, a kormányzói hatalom közelébe erősödő pártban rendszerint feltűnnek a karrieristák, a megélhetési politikusok, a hatalomvágy megszállottjai. Alighanem Haider legtragikusabb emberi gyengéi közé tartozott, hogy sohasem rendelkezett a sikeres pártvezetéshez szükséges egyik legalapvetőbb tulajdonsággal, a különleges emberismerettel. Ezt bizonyítja, hogy legközelibb harcostársai sorra árulták el őt és a pártot, s váltak ki belőle a maguk később egyre jelentéktelenebbé váló, individuális tévútjára követve.


De egy politikai párt számára nem csak a puszta felhígulás jelenti ilyenkor a lehetséges szakadás veszélyét, hanem maga a kormányzati hatalomra kerülés is éppúgy alattomos kísértésekkel jár. (Haider és az FPÖ pályájának ezen szakaszát érdemes alaposabban is elemeznünk. Ugyanis feltehető, hogy a 2014-es választások után Vona Gábor és a Jobbik könnyen hasonló politikai helyzetbe kerülhet, és nem árt az osztrák példából tanulva, idejében felkészülni a várható nehézségekre.) Az egyharmados választói-társadalmi támogatottság az egyik legkritikusabb pont a parlamenti demokráciában, hiszen egyedül kormányozni az országgyűlésben ilyen aránnyal szinte lehetetlen, a 2/3-os ellenzék bármely újító kezdeményezést megakadályoz. Ha viszont az ország kormányozhatósága kedvéért kénytelen egy addig ellenzékben küzdő párt koalíciós partnert választani, akkor a nehézkes és elhúzódó alkudozások közepette végül számos olyan kompromisszum elfogadására kényszerülnek, melyek nemcsak eltérítik őket eredeti célkitűzéseiktől, hanem csalódást és hűtlenséget provokálnak választóikban, sőt hasadást saját soraik között is. E rendkívül nehéz helyzetbe került, pártja erősödésével Jörg Haider. Mikor a választásokon világossá vált, hogy harmadik politikai erőből másodikká duzzadt az FPÖ, bármely laikus megjósolhatta volna ennek súlyos veszélyeit. A legfenyegetőbb nyomás természetesen a nemzetközi volt, hiszen Haider a politikai életet valóságosan megtervező globális háttérhatalom szemében ekkorra már abszolút „persona non grata”-nak számított; pártja, pedig nemcsak populistának, hanem neonácinak és antiszemitának bélyegzett volt általuk. E cionista maffia diplomáciai úton és a médiákon keresztül azonnal megüzente Ausztriának, hogy nem fogják eltűrni Jörg Haider kormányzati hatalomra kerülését! Mi több, Tel Aviv és New York hivatalosan is bejelentette, hogy nemzetközi gazdasági bojkott alá fogják helyezni az egész országot.

Így is lett. A nyomás hatására Thomas Klestil, köztársasági elnök, Ausztria államfője már előre kijelentette, hogy semmiképpen sem lesz hajlandó Haidert kancellár-helyettessé felesketni, ahogyan ez egyébként az alkotmányból adódna, egy koalíciós kormány második pártjának vezetőjére vonatkozóan.

Ebben a feszült külső-belső politikai helyzetben kezdődtek meg a pártok közti, hosszadalmas koalíciós tárgyalások, melyek végül mégis az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ kormánykoalíciójához vezettek. A Szabadságpárton belül is vita folyt arról, hogy helyes-e a kormányzati szerep elvállalása. Egyesek figyelmeztették, intették, óvták Haidert e lépés megtételétől, de ő hajthatatlan maradt, mert úgy gondolta, hogy ezzel tartoznak a választóknak. Ki tudja, mikor adódik még ilyen alkalom Ausztria történelmében, hogy végre valóban a nemzet érdekében képes valaki az országot irányítani? A szociáldemokratáktól elhidegülő, néppárti Wolfgang Schüssel kancellár meg volt győződve, hogy képes szalonképessé tenni, vagy kitrükkölni a kormányzati kisebbség szerepét betöltő FPÖ-t. Haider viszont vakon hitt pártja stabilitásában, elszántságában, munkatársai hűségében, s a kormányzati szerepért hajlandó volt még abba a kompromisszumba is belemenni, hogy személy szerint háttérbe vonul, és Karintiában, főispáni feladataira koncentrál.

Rossz nyelvek szerint titkos ellenségei zsarolták Haidert azzal, hogy ha nem elégszik meg a karintiai főispánsággal, kiteregetik biszexuális hajlamait. Végül maga helyett egy politikai „nevelt lányát”, az ifjú Susanne Riess-Passert jelölte ki kancellár-helyettesnek, maga pedig a háttérből akarta irányítani az FPÖ-s kormánytagok munkáját. E kényszerű kormányzati kaland sajnos szükségszerű kudarchoz vezetett. A nemzetközi politikai eleinte fogcsikorgatva vette tudomásul a kormánykoalíciót, és nem hivatalos bojkott alá vette Ausztriát. (A magyar kormány –  helyes diplomáciai döntést hozva – nem csatlakozott e bojkotthoz.) Viszont a Néppárt egyre több vállalhatatlan kompromisszumba kényszerítette a kisebbik kormányzópártot, mely hosszú távon társadalmi népszerűség-csökkenéshez, és belső viszályokhoz vezetett.

Érthető, hogy Haidert már ebben az időben is érték halálos fenyegetések. Hiszen nagyon korán felismerte, hogy nemzete (és az európai nemzetállamok) halálos ellensége a bibliai fenevad, az a gazdaságpolitikai hatalom, melynek szocialista és néppárti, osztrák és európai marionettjei csupán megvalósítói a szabadkőműves bankárkaszt világhatalmi törekvéseiknek. Nyilvánvaló, hogy ezek elemi érdekeit veszélyeztette egy olyan tehetséges politikus, aki idealizmusa, elvhűsége, és vagyoni helyzete okán nehezen korrumpálható, vakmerő típusú személyiség. Így következetesen fog küzdeni befolyásuk ellen, mert pontosan tudja, hogyan menthető meg tőlük ez a világ utódaink számára.

Pedig egy meggyengült FPÖ-t örökölt elődjétől Norbert Stegertől, aki a pártot a szociáldemokratákkal kötött kilátástalan koalícióba sodorta. Az FPÖ létét a háború után csupán azért tűrte meg a globális cionista hatalmi háttérmaffia, mert két réteg gyűjtőpártja volt, a náci-érzelműeké (német-nemzetiek) és a „polgári” liberálisoké. Előbbiek tevékenysége egy liberalizmussal is fertőzött, legális párt tagjaiként nyilván ellenőrizhetőbbeknek és irányíthatóbbaknak tűnhetett. Steger viszont a liberális szárny vezető egyéniségének számított, amit mi sem fejez ki jobban, hogy éppúgy elnökhelyettese volt a Liberális Internacionálénak, mint később a hasonszőrű Orbán Viktor. Amennyit segített a pártnak e kettős ideológiai arculata a parlamenti legitimitáshoz, sajnos annál sokkal többet ártott. Jó példa a párt e skizofrén belső állapotára Friedreich Frischenschlager személye és munkássága, aki az alább taglalt, vörös-kék (SPÖ–FPÖ) koalíció védelmi –, vagyis hadügyminisztere volt.

A HALÁL

2008. 10. 11-én éjjel 00:15 körül, feltételezhetően gyilkos merénylet áldozata lett Dr. Jörg Haider, korunk egyik legkarizmatikusabb jobboldali politikusa. Az autóbalesetnek álcázott kivégzés ugyan fiziológiai értelemben sikeres volt, szellemi és erkölcsi szempontból azonban ellenségei számára totális kudarc. Noha a hivatalos szervek a bal-liberális médiákkal összejátszva mindent megtettek azért, hogy elhitessék a közvéleménnyel az idegenkezűség kizárhatóságát, s napok alatt lezárták az ügyet, mégis szinte mindenki számára kezdettől világos volt, hogy Haidert valószínűleg egyszerűen likvidálták politikai ellenfelei

Forrás: Keszthelyi Jobbik

magyartudat.com


Vigyáz a mellékelt kép vírust tartalmaz !!!!!


ha utána nézel a dolgoknak kerüld ki a fertőzést !!!






"Magasságos Isten! Kik ezek?' Így akasztottak a kommunisták 97 évvel ezelőtt


2016-03-21 19:34


97 évvel ezelőtt a napon kiáltották ki a kommunista puccsot követően a Tanácsköztársaságot. A szélsőbaloldali rémuralom 133 napon át tombolt és több mint 600 áldozatot követelt.

A hatalomátvétel Károlyi Mihály csendes asszisztálása mellett történt, amit emlékirataiban a húszas évek elején lefolyt perében védőügyvédjének ajánlkozó Nagy Vince is „árulásnak” nevezett. Félig-meddig államcsínyről is beszélhetünk, hiszen a politikai fordulatban kulcsszerepet játszottak a kormánykoalícióban részt vevő szociáldemokraták is, akik egyesültek” (valójában beolvadtak) a kommunistákkal. A szocdemek tömegbázisa és szervezeti hálója nélkül Kun Béláék jó eséllyel egy hétig se lettek volna képesek uralni az országot.

A bolsevikok az első pillanattól világossá tették, hogy, aki a forradalomellensége, az a nép ellensége” is, akit

nem csak megbüntetni, de megsemmisíteni

is kell. A vérgőzös négy és fél hónapban a világforradalomba” vetett messianisztikus hit, a szinte gyermeki naivitás keveredett a legbarbárabb kegyetlenséggel, és elvakult keresztény-és nemzetgyűlölettel. Az idő előrehaladtával pedig egyre inkább az utóbbiak váltak dominánssá. Néhány héten belül országossá vált a vörösterror, amit bevezetői nem is különösebben tagadtak, sőt, sokan, büszkén vállalták a kifejezést és azt a rémuralmat, amit jelentett. Egy hónapja voltak csak hatalmon a „humanizmus győzelmének” és a “kizsákmányolás megszüntetésének” rózsaszín ígéreteivel hatalomra került kommunisták,  amikor Szamuelly Tibor népbiztos Győrben már ezt harsogta:

A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”

A néhány esztendővel korábban még a Galilei Körben antimilitarista világbéke-szeánszokon révedő Korvin Ottó, Rákosi Mátyás, vagy Révai József ’19 tavaszán-nyarán már az “osztályellenséggel” való kíméletlen leszámolást hirdették.

Dr. Váry Albert 1922-ben kiadott A vörös uralom áldozatai Magyarországon” című munkájában 590 meggyilkolt embert jegyzett fel. Ez az összesítés azonban nem tartalmazza a börtönökben halálra kínzottak és az trianoni diktátum értelmében elszakított területeken kivégzettek nevét. Így a vörösterror véres mérlege valószínűleg

jóval 600 áldozat fölé rúg.

A vörösterror fő felelősei a Belügyi Népbiztosság rettegett Politikai Osztályának feje, Korvin Ottó, a nemzetközi hírű tudós létére a vérengzések ideológiai megalapozását szolgáló Lukács György, a Vörös Hadsereg politikai biztosa voltak. A gyilkoló gépezet terepen jeleskedő élmunkásai a fővárosban a Cserny József vezette Vörös Őrség és a Szamuely Tibor közoktatásügyi (!) népbiztos körül tömörülő Lenin-fiúk” voltak. Ahol hírhedt páncélvonatuk feltűnt, rövidesen az út menti fákra felakasztott ártatlan emberek sora mutatott példát a proletárdiktatúra „forradalmi törvényességéből”.

A vörösterrort kamaszfejjel átélő Fekete István – a magyar gyermekirodalom alapműveinek, a Vuknak és a Tüskevárnak a szerzője –  1939-ben megjelentZsellérek című regényében megrázó erővel ábrázolja az egyszerű falusi emberek vérfagyasztó találkozását a bolsevik könyörtelenséggel.

De azért a tavaszi vásárt megtartották. Nappalra mintha elültek volna a rémek. Tele volt a vásártér. A zsibongás csak olyan volt, mint máskor. Az ökrök nyugalmas szeme úgy nézett a sokadalomba, mint máskor, és az emberek már megtanulták, hogy a fehérpénz is: pénz.
Volt azért még olyan is, aki zúgolódott.
– Ezért a marháért még kékben is megadhatna ezer koronát. Nemhogy fehérben…
– Van ez is olyan jó pénz – mondta a kupec.
– Ha magának jó, hát tartsa meg!
A kupec lármázni kezdett.
– Mi van itt? – kérdezte egy katona.
– A pénzt szídja ez a paraszt. Meg a kormányt…
A katona megrántotta az ember kabátját.
– Maga merte?Az öreg paraszt végigmérte a katonát.
– Vedd el a kezed, fiam, mert ez a lajbi ki van fizetve!…
A katona ordított:
– Vigyázz, zsíros paraszt, mert úgy lógsz, mint a véres hurka! Vége a régi világnak…
– Elég baj az…
A katona mellbelökte az öregembert.
– Még járatod a szád?…
Az ember megtántorodott, de nem esett el.
– Megütöttél, kutya? – és botjával végigvágott a katonán. Ekkor már tömeg nőtt körülöttük, a kupec pedig öt revolveres katonával jött vissza.
– Itt van! – mondta. – Bottal vágta fejbe, szídta a kormányt és a pénzt, nyilvánosan.
Közrefogták az öreget :
– Előre!
– Elmegyek én a törvénybe, ha köll. Bíró János a nevem, Antalosrul, de az ökröket most nem hagyom. Várjanak, míg visszajön az asszony…Olyat lódítottak rajta, hogy felbukott.
– Előre!
– Hát majd ezt is megmondom a törvényben. Emberek maguk ? Sógor, vigyázzon az ökrökre – kiáltotta valakinek – amíg az asszony visszajön!
A csizmás, gatyás öreg paraszt támolyogva ért a páncélvonat mellé. Arca lila volt már. Az állomáson túl folyt a patak, melyben fürödni szoktunk. Partján füzek álltak és most apró rügyeiket nézegették a víz zöld tükrében.
Itt ült össze a vésztörvényszék.
– Ütöttek, uram, rúgtak ezek a kutyák…
– Csend! Mit mondott maga a kormányról?
– Semmit. A pénz felől szóltam, de azt sem úgy…
– Szídta a kormányt, szídta a pénzt. Azt mondta, jobb volt a régi világ és fejbevágott. Itt van! – és a katona levette fejéről a sapkáját.
– Majd én elmondom a törvényben, hogy volt…
– A törvényszék itt van.
– Itt?…
– Elismeri, amit ez a katona állít, vagy hozzunk tanúkat?
– Minek a tanú? Olyanformán volt. Ha megbüntetnek, hát megbüntetnek, de engem ne taszigáljon senki…
Felállt egy ember a tábori székről.
– Bevallotta! A tanácskormány élete : a hitele és a pénze. Aki ebbe belegázol: az életünkbe gázol. Ez az ember ezt tette. Mit érdemel?
– Kötelet!
Az öreg paraszt csak állt, és nézett. Játszanak ezek itt vele? Árokparton törvénykeznek? Micsoda komédia ez? Majd szól nekik, hogy büntessék meg, ha már haragjában rosszat szólt, de eresszék most már el. Az ökrökre eddig már jött vevő. Az asszony még elpotyázza azt a két szép állatot… Könyörgőre fogta a dolgot:
– Tiszt uram – csak így szólok, mert nem látom a sarzsiját -, értem én a szót. Nem tagadok a törvényben sem semmit, de most már eresszenek!
– A kezét hátra kell kötni!
Engedelmesen előre tartotta a kezét.
– Így is lehet, ha ez még hozzátartozik…
Hátracsavarták a kezét, és megkötözték.
A páncélvonat egyik ajtaja kinyílt. Álmos vörösszemű ember csúszott le a földre. Kötél volt a kezében. Fogai kilátszottak, mint a nyúlnak. Dülöngött egy kicsit és a földet nézte.
– Vigyétek! Majd a többi kutya megtudja, hogy a proletárdiktatúra hogy bünteti, aki belénk rúg!
– Uram!
A patakparton már sűrűn álltak az emberek.
– Csak nem akasztják fel?
– Fenét! – mondta valaki. – Ráijesztenek az öreg parasztra. Eztán majd befogja a száját.
De a gondolatok közt dermedés nőtt. A hurok már ott lógott az egyik fűzfa ágán és egy ládát tettek alá. Körülötte katonák feltűzött szuronnyal.
Az öreget bevezették a körbe.
– Álljon fel erre a ládára!
Tanácstalanul körülnézett. Aztán a földre. Mit akarnak ezek ? Magasságos Isten! Kik ezek? Olyan idegenek, olyan komorak. Szemükben a valóság kegyetlen várása. Nem igaz… hát, hogy lehetne igaz?…
Feldobták a ládára. Amikor felegyenesedett, már nyakában volt a kötél. Szemében csak ekkor rebbent meg a halál közelsége. Le akart ugrani, de a hóhér erősen fogta.
– Mindjárt kapálódzhatsz! – és fogainak fehér ínye látszott.
Az öreg szemei irtózatosak lettek. Még küzdött. Átkiáltott a patakon:
– Emberek! Emberek! Ne hagyjatok!…
A tömeg mozdulatlan volt. A halál igézete összeszorította a torkukat. Lábaikba ólom futott. A kiáltás átreppent a víz felett és elenyészett.
– Isten!
A fűz vastag ága megrándult és himbálódzni kezdett. A remegések végigfutottak a fán, de egyre fogytak. Aztán csend lett. A patak vize s az emberek aztán szétfutottak a hírrel.
A katonák visszamentek a páncélvonathoz. A hóhér odaballagott a magas emberhez, ki a tábori széken cigarettázott.
– Rendben van!
Az fel se nézett.
– Lefekhetsz, Bika! Majd szólunk, ha lesz valami.
Az az ember aztán egyedül maradt. Később felkelt, eldobta cigarettáját és oda se nézett a fára, melynek vastag ága görnyedten tartotta Bíró Jánost, Antalosról.
Ennek az embernek hosszú sápadt arca volt és orosz tányérsapkát viselt.”  
 

A zsidókat rászabadították az országra , és ők produkálták is magukat !!!


Kína: Amerikai kétszer is gondolja meg, mielőtt cselekszik





2015-10-27 10:02


Az USS Lassen átlépte azt a 12 tengeri mérföldes határt, amelyen belül Kína saját felségvizeinek tekinti a területet.
Peking határozott tiltakozását és “nagyfokú elégedetlenségét” fejezi ki, amiért az Egyesült Államok haditengerészete járőrtevékenységét kiterjesztve megközelítette “a kínai Nansa-szigetek Csubi zátonyát a Dél-kínai-tengeren” – hangoztatta a külügyminisztérium szóvivője keddi közleményében.

Vang Ji külügyminiszter pedig a történtekre reagálva arra figyelmeztette Washingtont, hogy ne cselekedjen meggondolatlanul és “a semmiből ne idézzen elő bajt” a Dél-Kínai-tengeren. “Azt tanácsoljuk az amerikai félnek, hogy kétszer is gondolja meg, mielőtt cselekszik” – fogalmazott.
Nemzetközi sajtójelentések szerint az EgyesültÁllamok haditengerészete a Fehér Ház jóváhagyásával irányított rakétákkal felszerelt rombolót vezényelt vitatott hovatartozású szigetekhez (közismertebb nevükön Spratly-szigetekhez) tartozó, mesterségesen feltöltött zátonyok közelébe.
Az USS Lassen átlépte azt a 12 tengeri mérföldes határt, amelyen belül Kína saját felségvizeinek tekinti a területet. Washington nem fogadja el Kína szuverenitását e területek felett, és nem ismeri el azt a kínai álláspontot, hogy a zátonyok mesterséges feltöltésével a szárazföld “sziget” státust nyert.
“Washington lépése fenyegeti Kína szuverenitását és biztonsági érdekeit, veszélyezteti a zátonyon tartózkodó kínai személyek és az ott található létesítmények biztonságát, valamint sérti a régió békéjét és biztonságát” – állapította meg a külügyi szóvivő. A közleményben egyúttal kormánya nevében felszólítja az Egyesült Államokat, hogy “azonnal tegye jóvá hibás cselekedetét”.
A Hszinhua hírügynökség friss kommentárjában “otrombán provokatív” lépésnek nevezte az akciót, amellyel megsértette Hszi Csin-ping kínai államelnök és Barack Obama amerikai elnök a közelmúltban Washingtonban megerősített elkötelezettségét az egymás kölcsönös tiszteletére alapuló, konfrontáció- és konfliktusmentes együttműködésre. A kormányzati véleményt tükröző hírügynökségi cikk szerzője úgy véli, ezek után a térségi feszültségek súlyosbodására lehet számítani, írja Trebitsch Péter Pekingből.

magyartudat.com

No visits yet




Izrael megkapta az ötödik nukleáris felszereltségű tengeralattjárót Németországtól




Az izraeli kormány az ötödik nukleáris felszereltségű tengeralattjáróját kapta meg Németországtól több ország nyomásának ellenére, ami a veszélyes fegyverekkel felszerelt tengeralattjárók szállítását igyekezett megakadályozni.

Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanyahu kedden üdvözölte a csúcsminőségű, Dolphin-osztályba tartozó tengeralattjáró leszállítását, ami a megszállt palesztin területektől északra fekvő Haifa kikötőbe érkezett. – közölte a Press Tv.

A tengeralattjáró nukleáris rakétákkal felszerelhető és képes hét napig is alámerülve maradni.

Az izraeli kormány több alkalommal is kritikák közepette találta magát nukleáris arzenálja miatt, ami feltehetőleg 400 nukleáris töltetű fegyvert is tartalmazhat.

Az új tengeralattjáró 500 millió euró, azaz 540 millió dollárba került Izraelnek, miután Németország kifizette a költség harmadát.

Berlin egy hatodik tengeralattjáró leszállítását tervezi Izraelnek az elkövetkezendő két vagy három évben.

Sokan kritizálták Németországot az Izraellel kötött modern fegyverek eladásáról szóló szerződéséért.

Az Angela Merkel vezette kormány szerint Németország elkötelezett Izrael biztonságának garanciája érdekében.

A német média szerint az előző négy tengeralattjáró a német adófizetőknek 1 milliárd eurójába került.

Izrael katonai ügyekért felelős minisztere 2015 májusában bejelentette, hogy egyezséget kötöttek egy német hajógyártó céggel négy hadihajó megépítéséről az izraeli kormány számára.

Az egyezségben az is szerepel, hogy a költségek egy negyedét a német kormány vállalja, ami 400 millió eurónál is több lehet.

Orientalista.hu – L.Gyula






hidfo.ru  2016.07.25. 08:49  Világpolitika


Hivatalos: amerikai NATO-vezető irányította a törökországi puccsot


John F. Campbell hidfo.ru

Az az amerikai tábornok vezette a törökországi puccsot, aki korábban egy kórházat bombázott le Afganisztánban.

A Yeni Safak török napilap egy amerikai tábornok nevét és arcát hozta címlapon; az Erdogan szócsövének számító lap azt állítja, hogy John F. Campbell vezette a Törökországban zajló puccskísérletet.

Campbell neve korábban arról vált ismertté, hogy Afganisztánban az amerikai légierő az ő vezetése alatt bombázott le egy kórházat, annak ellenére, hogy tisztában voltak azzal, hogy civil célpont ellen hajtanak végre légicsapást. A tábornok ezúttal Törökországban szolgálta a NATO érdekeit, és a török lap szerint közvetlen ő irányította a július 15-én kezdődő puccskísérletet.





campbell hidfo.ru

A lap azzal vádolja Campbellt, hogy Erdogan megbuktatását követően az Amerikai Egyesült Államokban élő hitszónok, Fethullah Gülen mozgalmát akarta hatalomra juttatni.

A Yeni Safak lap ismert arról, hogy Erdogan keményvonalas támogatójaként, fél-hivatalos szócsöveként funkcionál. Korábban többek között a Gezi-parkban zajló tüntetéseken résztvevők megfélemlítését is folytatta, és azzal fenyegette a tüntetésekről tudósító újságírókat, hogy hazaárulásért keményen megfizetnek majd.

Órákkal az írás megjelenését követően az Izmir NATO-bázisban tűz ütött ki, amit azóta sem tudtak eloltani, annak ellenére, hogy helikopterekkel és a légierő vízbombákkal próbálja fékezni a tűz terjedését, mert az állítólag nemsokára elérheti az ott tárolt amerikai lőszerkészleteket. A helyi sajtóban amerikai-ellenes szabotázsakcióról beszélnek.



A menekült-invázió Nagy Izrael előkészítése



Több írásunkban hangsúlyoztuk, hogy a menekültáradatot cionista háttérhatalmi erők irányítják. Elég megnézni a zsidó származású szakértőkkel kitömött jogvédő szervezeteket, akik pénzzel, élelemmel és ruhákkal látják el a beözönlőket. Ők a jogokra hivatkoznak, a háttérben viszont sokkal sötétebb tervek lappanganak, melyeket a zsidóságnak a szabadkőművességgel összefonódott rétege próbál megvalósítani.

Utalunk itt a cionista világuralmi törekvésekre, melyek a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben vannak megfogalmazva. Ezek között létezik egy terv, mely a zsidó világbirodalmat készíti elő különböző fokozatokon keresztül.

Ennek első része a zsidó állam létrehozása. Ez már egy jó ideje megtörtént. Izrael a második világháború után komoly világpolitikai tényezővé nőtte ki magát amerikai háttértámogatással.

A terv második foka a Nagy Izrael létrehozása, és ez az, ami jelen helyzetben a legaktuálisabb. Nagy Izrael az Eufrátesztől a Nílusig terjedne, ez a terület magába foglalná a jelenlegi Izraelt, Szíriát, Egyiptomot és Irak egy részét. Más szóval a Közel-Kelet felét elfoglalná. Érdekes módon pont ezekből az országokból érkezik a legtöbb bevándorló Európába. Ezek az országok viszonylag jó gazdasággal és természeti erőforrásokkal rendelkeztek, például olajjal. Az Amerikai Egyesült Államok Izrael kérésére pontosan ezért itt robbantott ki háborúkat és lehetetlenítette el az életet. Mivel az említett országok területeit az eljövendő Nagy Izraelben zsidóknak kell, hogy lakjanak, így az ottani lakosságot fel kell számolni. A háborúk által romba döntött országok lassan kiürülnek. Akik mégis maradnak, azokat a szintén zsidó irányítás alatt lévő ISIS – (ellen-iszlám/ellen-állam) terrorszervezete irtja ki, megteremtve ezzel az életteret a zsidók számára. Mivel ilyen nagy számban még sosem érkeztek bevándorlók Európába a Közel-Keletről, így joggal mondhatjuk, hogy Izrael elkezdte megteremteni magának az életteret és munkálkodik egy nagyobb állam létrehozásán.

ni
Nagy Izrael, az emberi minőség gyűlöletének földje, a sátán leendő otthona

Mire ezt megvalósítják, addigra Európa tele lesz idegen népekkel. A liberális jogvédők cionista gazdáik parancsára folyamatosan próbálják elfogadtatni az idegeneket. Velük való keveredésre illetve a kultúrák összeolvasztására ösztönöznek. Ezzel legyengítik és megsemmisítik az őshonos európai rasszt. Minőségtelen, öntudatlan véglényeket termelnek ki, akiket a zsidók hercege egyszerűen tud irányítani, illetve rabszolgának használni. Sajnos nyugaton ez már megvalósult. Most Kelet-Európát is megpróbálják multikulturális olvasztótégellyé változtatni. Ha Európa elbukik, onnantól már nagyon könnyű a zsidó világbirodalom megvalósítása. Birodalmuk az európai ember kiirtásával jár, és a káosz torz világa szabályainak érvényesítésével.

Nem engedhetjük, hogy megvalósítsák! Európa fiainak minden eszközzel fel kell lépniük a zsidó világuralmi törekvések ellen! Európában mi fogjuk érvényesíteni akaratunkat, mely helyreállítja a rendet és elűzi a hódítókat.

Varga-Vikernyés Sándor — NemzetiArcvonal.net

Szerző: NemzetiArcvonal.net Bejegyzés időpontja: 2015-07-29 | Kategória: Eszmei iránytü | Címke: IzraelSzíriai háborúterrorizmus




Orosz gépek lebombáztak egy titkos amerikai bázist Szíriában


sziria

 2016/07/22 - 17:25 



Az orosz légierő bombázói csapást mértek a britek és az amerikaiak titkos szíriai bázisára – közölte pénteken a fehér házi és katonai forrásokra hivatkozva a Wall Street Journal című napilap.

Az incidens 2016 júniusában történt az orosz repülőgépek támadásuk során az Iszlám Állam (IÁ) ellen harcoló ellenzéki fegyveresek laktanyáját vették célba, at-Tanf város közelében néhány kilométerre a szír-jordán határtól.

Az újság információja szerint a britek pont a bombázás előtt egy nappal hagyták el a bázist. Az amerikai adatok szerint az orosz repülőgépek azt követően is folytatták légicsapásaikat at-Tanf ellen, hogy az amerikaiak a megfelelő tájékoztatási csatornákon értesítették az orosz erőket, hogy a megtámadott ellenzéki erők a koalíció védelmét élvezik.

A két fél megegyezett, hogy ilyen eseteknél egy titkos hullámon keresztül kapcsolatba tudnak kerülni, de az orosz pilóták nem válaszoltak. Az amerikai újság pentagoni forrása szerint az oroszok ezekkel a bombázásokkal hatást akartak gyakorolni Barack Obamára, hogy sokkal szorosabban működjenek együtt. A brit kormány és Oroszország Védelmi Minisztériuma nem hajlandó kommentálni az esetet.





Balog kirúgja az egyik államtitkárát 


2016.07.19. Index 
Ezt már az új kazár sem tudta védeni , a fejlesztési pénzek lenyúlása , és mi volt még ??
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden kezdeményezte Köpeczi-Bócz Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár felmentését - közölte a minisztérium. Ez magyarul annyit jelent, hogy az államtitkárt Balog kirúgta. 
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye szerint a lépésre a 2014-2020-as uniós fejlesztési programok "szakpolitikai koordinálásának hiányosságai" miatt kerül sor. 

Balog kirúgja az egyik államtitkárát 
Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere és Köpeczi-Bócz Tamás az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára


Azt írták, hogy az új államtitkár kinevezéséig az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárság vezetésében a miniszter, azaz Balog "közvetlen irányítása alatt az általános helyettesítési rend érvényesül". 

Köpeczi-Bócz Tamást tavaly nyáron nevezték ki államtitkárnak, az előző ciklusban pedig az Emmi uniós fejlesztések koordinációjáért és stratégiákért felelős helyettes államtitkára volt. Korábban ő volt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézményének, a Türr István Képző és Kutató Intézetének főigazgatója, ahol hivatali ideje alatt több mint 25 milliárd forintos EU-támogatást osztottak szét egyebek mellett roma programokra. 

Korábban már írtunk róla, hogy Köpeczi-Bócz helyettes államtitkár hivatala igazolta többek között azokat a TÁMOP-os pályázatokat, amelyeket Hadházy Ákos feljelentése nyomán vizsgálnak a hatóságok. Az LMP-s politikus azért fordult a rendőrséghez, mert az Országos Roma Önkormányzat által meghirdetett "Híd a munka világába" program 5 milliárdos keretének egy 270 millió forintos részéből olyan beszerzéseket írtak ki, amelyek nem egyeztethetőek össze a program eredeti célkitűzésével, a romák munkához való juttatásával. Ráadásul a beszerzéseket jelentős túlárazásokkal bonyolították le. 

Köpeczi-Bócz Tamás hivatala azonban azt állította, hogy a beszerzések elszámolhatóak voltak. Erre hivatkozva a nyomozást tavasszal le is állították. A Fővárosi Főügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt azonban később újra elrendelte a nyomozást. 



Felejtsd el a Portik-Rogán ügyet, durvábbat tudunk!



2016. július 07. 09:36

Azt a kft.-t, amelybe a főváros összes közbeszerzését kiszervezték, a cégbíróság előtt Habony Árpád és Rogán Antal ügyvédi holdudvara képviseli - tudta meg a Válasz.hu.



Óriásmutyitól tartanak a fővárosi cégvezetők, miután az önkormányzat és a budapesti tulajdonú vállalatok (BKV, BKK FKF, gyógyfürdők és társaik) összes közbeszerzését kiszervezték a Fővárosi Közbeszerzési Lebonyolító és Minőségbiztosító Kft.-be. Az új cég ugyan budapesti tulajdonban van, ám az Index informátorai azt sejttették, hogy ezen a társaságon keresztül az egyik legerősebb kormányzati érdekcsoport teheti rá a kezét az évi 300 milliárd forintos fővárosi közbeszerzési keretre.

A Válasz.hu szerint a FKLM Kft. azt a Kosik ügyvédi irodát bízta meg a társaság képviseletével, amelynek névadója, Kosik Kristóf már számtalanszor bukkant fel Habonyhoz köthető cégek körül. A Kosik-cég másik ügyvédje pedig az a Kertész Balázs, aki sokáig Rogán közeli munkatársa volt a belvárosban, és ma is a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnöke.

A Kosik Ügyvédi Irodának a Rogán- és Habony-közeli letelepedésikötvény-bizniszben is komoly szerepe van.

És a slusszpoén: a portál egyik forrása szerint az említett érdekkör alig várja, hogy nyilvánosságra kerüljön ez az információt. Így ugyanis minden potenciális beszállító számára világossá válik, hogy őket kell keresni, ha munkához akarnak jutni a fővárosban.

Forrás: Sztárklikk - Propeller




Hogy reagált a botrányra Hagyó?


Ma, 10:39

A sajtó már a botrány kirobbanásakor arról cikkezett, hogy a BKV-ügy lesz Hagyó veszte. A főpolgármester-helyettes az MSZP kérésnek eleget téve le is mondott minden pozíciójáról. Elmondta, hogy saját csatájával nem akarja gyengíteni a baloldalt. De egyúttal azt is kijelentette, hogy az idő és az igazság jó barátok, és ő mindkettővel szembe tud nézni.



Miért tett eleget Hagyó a fővárosi elnökség kérésének?
A politikus elmondta, hogy személyes csatájával nem akarja még nehezebb helyzetbe hozni a baloldalt a választások előtt.
De ha lemondott, akkor most végül is volt, vagy nem volt takargatnivalója?
Hagyó annak ellenére mondott le, hogy semmi olyat nem tett, ami képviselői esküjével ellentétes lett volna. Elmondta, bátran néz szembe a kialakult helyzettel, mert nincs takargatnivalója. Akkor Kósáné Kovács Magda volt szocialista politikus szavait idézve úgy fogalmazott: "nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani." Az is ártatlanságát támasztja alá, hogy lemondott a képviselőjelöltségről és a listás helyéről, minek következtében nem lesz tagja a következő parlamentnek. Ez a lépés egyértelművé tette, hogy nincs oka arra, hogy a mentelmi jog mögé bújjon.
Együttműködött a rendőrséggel is?
Igen. Hagyó védője már a letartóztatás előtt jelezte a BRFK-nak, hogy védence bármikor és bárhol a hatóságok rendelkezésére áll. Ennek ellenére mégis sokszor a szökés veszélyére hivatkozva hosszabbították meg előzetes letartóztatását.
Hagyó kilépett a pártból is?
Az elsőfokú ítélet után Hagyó ki akart lépni az MSZP-ből. Ám, ekkor derült csak ki, hogy már rég nem tagja a pártnak. Nem értesítették semmilyen fegyelmi eljárásról, holott enélkül nem zárhatták volna ki. Hogy ez miként történt, arra két magyarázat lehet: vagy szabálytalanul kizárták, vagy egyszerűen törölték a nyilvántartásból. Mindenesetre egyik sem fest jó képet az MSZP belső működéséről.
Forrás: themagicbox.hu





Honnan ered a nokiás doboz legendája


2016. július 06. 14:33

A Varázsdoboz Pandora szelencéjeként nyílt ki: Balogh Zsolt, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatója 2010 februárjában kezdett arról beszélni, hogy tizenötmillió forinttal tömött nokiás dobozokat kellett átadnia Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek. Ezt a BKV-ügy nyomozati szakaszában megismételte, később a bíróság előtt mégsem tartotta fent. A 168 Óra azonban már 2009 szeptemberében "nokiás" jelzővel illette Balogh-ot, megjósolva a BKV-ügy forgatókönyvét.

Hány nokiás doboz volt - Balogh szerint?
Balogh állítása szerint kétszer kellett évi 15 millió forintot átadnia Hagyónak. Az első 15 millióval közvetlenül Hagyóhoz küldte a cégvezetőt, akitől az állítólagos pénz származott. Ennek kézhez kapását igazolta vissza Balogh szerint Hagyó a Hévízi-tó közepén. A második 15 milliót pedig személyesen Balogh adta át egy nokiás dobozban - állítólag.
Mennyi pénzt kellett összesen átadnia Hagyónak - Balogh szerint?
Hagyó a mai napig fenntartja, hogy soha nem kért és vett át semmilyen jogtalan pénzt. Ezt alátámasztja az, hogy Balogh nyilatkozataiban és vallomásaiban az összegben is eltérések mutatkoznak. A nyomozati jegyzőkönyvekben évi 15 millióról, összesen 30 millióról tesz említést. A Magyar Nemzetnek adott interjúban azonban már 70 millióról beszél. A vádirat végül az első verziót, a 2x15 millió forintot rótta Hagyó terhére.
Milyen körülmények közt utasította Hagyó a pénzátadásra - Balogh szerint?
Balogh Zsolt azt állította, hogy Hagyó Gödöllőre, barátnője lakására hívta ki őt, ahol az akkori főpolgármester-helyettes erőszakos hangnemben utasította, hogy évente adjon át neki 15 millió forintot. Ennek ellentmond Hagyó barátnőjének álltása, aki - bár a beszélgetés tartalmát nem hallotta - a szomszéd szobából nyugodt, udvarias hangnemű társalgást érzékelt. A gödöllői megbeszélésen Balogh állítása szerint a nő is jelen volt, azonban különös módon a nyomozás során nem ismerte fel őt fényképről egyik alkalommal sem.
Mire kellett egyáltalán Hagyónak a Varázsdoboznyi pénz - Balogh szerint?
Már az sem egészen világos, tulajdonképpen miért lett volna szüksége Hagyónak arra, hogy Balogh milliókkal tömött nokiás dobozokat adjon neki. Ugyanis a volt vezérigazgató erről is többféleképpen nyilatkozott. Hol Hagyó kifejezett utasításáról esik szó, hol puszta kérésről, melynek teljesítésére a Balogh belső késztetést érzett. Van, amikor úgy jelöli meg a pénzátadás célját, mint ami a Hagyó munkatársainak díjazását és egy csepeli idős otthon támogatását szolgálja. Más esetben úgy, hogy a volt főpolgármester-helyettes nem közölte vele, hogy mire lesz ez a pénz, megint más nyilatkozatában pedig azért megjegyzi, mintha pártfinanszírozásra ment volna ez az összeg. Egyes esetekben pedig tagdíjként jelöli meg a pénzt. 
Miért pont nokiás doboz?
A varázslatosan változó nokiás doboz körül annyi ellentmondás volt, hogy szinte követhetetlenek Balogh meséi. A bíróság előtt már nem is tartotta fenn ezeket Érdekes azonban, hogy történeteiben miért pont nokiás dobozt talált ki pénztárolónak. Az ötlet valószínűleg onnan jött neki, hogy a 168 Óra már 2009. szeptember 25-én - fél évvel az első nokiás dobozos vallomása előtt - "Nokiás Baloghként" emlegette A cikk szerint Baloghnak külön telefonja volt a főpolgármester-helyetteshez (egy Nokia), amelyen két csippantás jelezte a főnök hívását.
Forrás: themagicbox.hu




Fidesz: a lopásra épülő párt


Ma, 11:30

Vannak egymástól el nem választható dolgok, mint a borsó meg a héja. Ilyen a Fidesz és a korrupció is: kibogozhatatlanul összefonódtak.

A fideszesek számára olyan a lopás, mint a levegővétel: természetessé váló, reflexszerű tevékenység, amely nélkül nem bírnának létezni. Ha pedig szólsz nekik, hogy nem kellene lopni, még ők sértődnek meg. Nem meglepő, hiszen a Fidesz kezdettől fogva a lopásra épül. A kilencvenes évek székházbotrányától kezdve a legújabb kori Habony-média kiépítéséig minden a közvagyon lenyúlásáról szól ebben a pártban. Úgy működik a Fidesz, akár egy maffia. Nem is csoda, hogy mára Habony Árpád, a közismert maffiacsaládból származó "árnyék-miniszterelnök" vált az ország legfontosabb döntéshozójává. 

A Fidesz minden eddigit felülmúló korrupcióját csak a vak nem látja, vagy aki nem akarja. Egy friss felmérés szerint az emberek kétharmada úgy véli, hogy a jelenlegi kormányra "nagy" vagy "nagyon nagy" mértékben jellemzőek a pénzügyi visszaélések. A választópolgárok 60 százaléka pontosan tisztában van vele, hogy ma a korrupció "felülről, központilag, rendszerszerűen szervezett tevékenység". Minden napra jut egy hír valamelyik tolvajról. A budapesti éjszakát korábban uraló maffiavezérek ott tartanak, hogy már kínos nekik Rogán Antal, ezért közleményben tagadják le, hogy valaha találkoztak vele. Mindennek csak és kizárólag azért nincs következménye, mert a hatalom a hatóságok által megvédi a saját embereit. A bűnüldöző szervek fideszes őrző-védő vállalkozásokká alakultak. Az ügyészség - ahogyan azt a Transparency International pontosan fogalmazta meg - elvesztette "ügyészség jellegét".

Ha felhívod a figyelmet a lopásra, a lakájmédia azonnal neked esik. Orbán Viktor korábban el is mondta a parlamentben, hogy ez egy régi bolsevik módszer: a saját bűneiket rákenik a politikai ellenfeleikre. Ennyi a tudományuk, ezt csinálja a Fidesz. 

Velem is ez történik folyamatosan, például amikor nemrég nyilvánosság előtt elmondtam, hogy a veszprémi fideszesek is kiveszik részüket a közös pénzünk eltüntetéséből. Gondoljunk csak Ovádi Péternek, a Fidesz nevű állampárt helyi párttitkárának barátaira: Siklódi Leventére és Mihalovics Péterre, akiknek irányítása mellett milliárdok tűntek el az Új Nemzedék Központból. Az Állami Számvevőszék feljelentést is tett. Az országos sajtóban pedig már arról szólnak a hírek, hogy "a veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezetnél és annak jogelődjénél keletkezett 40 millió forintos hiány összefüggésben lehet Némedi Lajos alpolgármester családi házának építésével, ami szintén 40 millió forintba került, ráadásul egy bejelentő szerint a Szolgáltató Szervezet alkalmazottai munkaidőben dolgoztak az építkezésen. A rendőrségi dokumentumból kiderül az is, hogy a NAV bűnügyi igazgatósága is nyomozást folytatott számviteli rend megsértése miatt, és bár a nyomozást megszüntették, azonban az ügyben elvégzett adatgyűjtés és tanúkihallgatások miatt a rendőrség arról döntött, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt eljárást indít."

A veszprémi közvéleményt foglalkoztatja a kérdés, hogy helyben is működik-e a Fidesz-franchise, itt is lop-e a Fidesz? Ezért arra kértem Némedi Lajos alpolgármestert, hogy ne kerülje a kérdést, álljon ki a nyilvánosság elé, és egyenes ember módjára válaszoljon a vádakra. 

Ő végül hallgatott. A helyi Fidesztől és a párt által pénzelt, nemrég veszprémi érdekeltségbe került Pesti Srácok nevű propagandaoldaltól pedig annyi válaszra futotta, hogy én "hajtom végre" a legnagyobb korrupciót, bár nem derült ki, hogy mivel. Ráadásul az engem lejáratni próbáló cikkeket azzal a szegény Füssy Angélával íratják, aki Horváth Zsolt volt fideszes képviselő élettársa. Annak a Horváth Zsoltnak, akit 2013-ban jogerősen elítéltek zugírászatért. A helyi fideszesek megjegyezték továbbá, hogy elégedetlenek a képviselői munkámmal is. Merthogy a Fidesz rendszeresen rajtam, egy ellenzéki képviselőn kéri számon a város fejlesztését, azaz azt, ami a helyi és az országos kormányzás felelőssége. Bocsánat, nem a Fidesz van kormányon?

Rossz hírem van a fideszes fiúk számára: nincs ma olyan ember Magyarországon, aki a "Ki a korruptabb?" versenyben akár csak meg is tudná közelíteni őket. Ami a képviselői munkámat illeti: az összeharácsolt forintkötegek mögül kipillantva észrevehetnék: a választók jelentős része arra vágyik, hogy megállítsuk a féktelen lopást. Ha azt keresnék, hogy miben hibáztak, íme a válasz: ennek fel nem ismerése is az oka, hogy megnyertem a veszprémi választást. A lopásra épülő párt pedig csúnya vereséget szenvedett. Nem utoljára.

Forrás: Sztárklikk

Szerző: Kész Zoltán


IsztamBuli luxusprofit: cégháló az Orbán család körül


2016. június 10. 12:58

"Örülünk a körúti kebabosoknak, de nem akarjuk, hogy az arányuk hirtelen megugorjon" - mondta Orbán Viktor tavaly. Nem tudjuk, hogy mostanában miként változott a körúti török kebabosok száma, de azt igen, hogy az Orbán-közeli török krőzusok és az FBI által korábban körözött szaúdi milliárdosok aránya hirtelen 100%-kal nőtt. Egy dolog biztos: az Orbán-Tiborcz klán szaúdi-jordán-török segítséggel jobban teljesít!

Amíg a keleti nyitásból az ország egyelőre csak annyit érez, hogy a magyar kormányfő előszeretettel fotózkodik rosszarcú keleti diktátor példaképeivel, és áldásos tevékenysége nyománnyugaton egyre jobban utálnak minket, addig a legújabb -immár nemzetbiztonsági kockázatokat is hordozó - ügy egyenesen az Orbán családhoz vezet. Nem véletlen, hogy nem mernek még csak megszólalni sem róla a kormánypárt emberei, hiszen Orbán (akit hívei a "Főnök" vagy a "Vezér", ellenfelei pedig immár csak "Orbánbasi" néven emlegetnek) legszemélyesebb, családi bizniszéről van szó, és ha arrólvalaki rosszat mond, kiesik az elitből, mehet dolgozni. Így hát mélyen hallgat minden mameluk arról a zűrös magyar-török-szaúdi-jordán összefonódásról amelyet a Magyar Narancs göngyölített fel. 
Orbán egyik legfőbb partnere Adnan Polat török multimilliárdos, a Galatasaray egykori elnöke, aki "Európa beteg embere", a hiú török diktátor, Erdogan kegyeltje. A Magyar Narancs cikkéből megtudhattuk, hogy "...a viszony sokkal több magánérdekű barátságnál: Adnan Polat mára a magyar kormány fontos szövetségese lett. A tulajdonában álló magyar nemzeti kereskedőházakon keresztül irányítja a kétoldalú üzleti kapcsolatokat, miközben cége milliárdokat kap homályos célokra a kormánytól. Az irodaháza ad otthont az egész isztambuli magyar diplomáciának. Másrészt pedig egyre látványosabban jelen van a magyar ingatlanpiacon. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Tiborcz Istvánnal kapcsolatba hozott kastélyvásárlásokban benne van, de az Orbán Viktorral, annak lányával és vejével folytatott személyes tárgyalások ennél szorosabb viszonyt sejtetnek" - írta a Magyar Narancs.
A magyar-török kapcsolatok privatizálásánál sokkal aggasztóbb és nagyobb méretű veszély, hogy a céghálóban felbukkan egy multifunkcionális jordán testvérpár és egy FBI által korábban körözött, az Al Kaida terrorszervezet finanszírozásával hírbe hozott szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon is, aki a cikkben feltárt bonyolult cégügyletek és hazai ingatlanprojektek (például a József nádor téri Postabank-székház furcsa megszerzése) kapcsán kötődik az Orbán-Tiborcz családhoz is. Pharaon egyik cége attól a BDPST Zrt.-től vásárolta meg a Postabank korábbi székhelyének épületét, amely Tiborcz Istvánhoz kötődik.Ideje, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság komolyabban foglalkozzon az üggyel! Ideje, hogy végre beszéljünk arról, hogyan befolyásolják a magyar nemzetbiztonság érdekeit azok a tények, amelyek szerint az Orbán-Tiborcz érdekkör egy török oligarcha révén szaúdi terrorbarát milliárdossal hozható összefüggésbe! Ezek súlyos, az országunk biztonságát és szövetségesi kötelezettségeinket is érintő kérdések, amelyeknek kapcsán Orbánnak felelnie kell.

Forrás: Sztárklikk



Tarlós megtiltotta, hogy a budapesti gigacég Habonyék ügyvédeivel dolgozzon


Tarlós István megtiltotta a fővárosi közbeszerzéseket intéző cégnek, hogy együtt dolgozzon a Habony Árpádnak és Rogán Antalnak is dolgozó Kosik Ügyvédi Irodával.

Miután szerdán megjelent, hogy a budapesti közbeszerzéseket kezelő cég ügyeit a korábban Habony Árpáddal és Rogán Antallal is együtt dolgozó Kosik Ügyvédi Iroda végzi, Tarlós István megtiltotta, hogy együtt dolgozzon a céggel – írja a Válasz.hu.

Mint arról a hvg.hu is beszámolt, a fővárosi önkormányzat és a budapesti tulajdonú cégek összes közbeszerzését kiszervezték egy cégbe, a Fővárosi Közbeszerzési Lebonyolító és Minőségbiztosító Kft.-be. A mintegy 300 milliárd forintnyi közbeszerzést intéző cég annak a Kosik Kristófnak az ügyvédi irodájával kötött szerződést, amely Habony Árpád és a Rogán Antal vezetése idején a belvárosi önkormányzat, illetve a Fidesz-frakció ügyeit is intézte. Az irodában dolgozik Kertész Balázs is, aki Rogán mellett dolgozott az V. kerületi önkormányzatban is.

Tarlós István szintén a szerdai cikkből értesült az ügyvédi iroda megbízásáról, és csütörtökön megtiltotta a Fővárosi Közbeszerzési Kft.-nek, hogy a jövőben együtt dolgozzon a Kosik-, illetve Kertész Balázs-féle ügyvédi irodával.

Szűcs-Somlyó Máriától, Tarlós István sajtófőnökétől megtudtuk, hogy a főpolgármester azt sem látja indokoltnak, hogy bármely ügyvédi irodával szerződést kössön a közbeszerzési cég.

Reagá t az az ügyvédek
"A Kosik Ügyvédi Iroda nem állt, és nem áll folyamatos megbízási jogviszonyban sem a Fővárosi Önkormányzattal, sem a Főpolgármesteri Hivatallal, sem a Fővárosi Közbeszerzési Kft-vel, a Fővárosi Közbeszerzési Kft. közbeszerzési eljárásaiban nem működött és nem működik közre. A Kosik Ügyvédi Iroda kizárólag a Fővárosi Közbeszerzési Kft. cégjegyzéki adataiban bekövetkező változások átvezetésére irányuló cégeljárásban látta el a Társaság eseti jogi képviseletét." - írta a szekesztőségünkhoz is eljuttatott közleményében a Kosik Ügyvédi Iroda.

Habony és Rogán ügyvédei viszik az új budapesti közbeszerzési gigacég ügyeit is

A budapesti közbeszerzéseket intéző új gigacég ügyeit érdekes módon ugyanaz az ügyvédi iroda intézte, aki korábban Habony Árpádnak és Rogán Antal vezetése alatt az V. kerületnek is sokat dolgozott.

A fővárosi önkormányzat és a budapesti tulajdonú vállalatok (BKV, BKK FKF, gyógyfürdők és társaik) összes közbeszerzését kiszervezték a Fővárosi Közbeszerzési Lebonyolító és Minőségbiztosító Kft.-be. A cég mintegy 300 milliárdos közbeszerzési keret felett rendelkezik.

Az új cég budapesti tulajdonban van, de a Válasz.hu most azt írja, a céget bő két hónapja az a Kosik Ügyvédi Iroda képviselte a cégbíróság előtt, melynek névadója, Kosik Kristóf annak idején megszerezte a 888.hu domainnevet Habony Árpádnak. Korábban Kosik a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának és Belváros-Lipótváros önkormányzati cégeinek is dolgozott Rogán Antal frakcióvezetői, illetve polgármesteri időszakában.

A Budapesti Ügyvédi Kamara adatbázisa szerint a Kosik-irodában dolgozik Kertész Balázs is, aki Rogán V. kerületi polgármestersége idején a Válasz.hu szerint a politikus jogi-gazdasági jobbkeze volt, és jelenleg is a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnöke.

Az ügyvédi iroda a letelepedésre jelentkezők adminisztratív ügyeit is intézi a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban fejenként több ezer eurós díjért.





Vikidál a Queen budapesti koncertjéről is jelentett az elhárításnak



Vikidál Gyula a Queen 1986-os budapesti koncertjéről is jelentett az elhárításnak - írta a Blikk.

A Queen együttes két magyarországi koncertje Hegedűs elképzelése szerint július 25-én és 26-án lenne a Népstadionban megtartva – olvasható a Blikkáltal idézett jelentésben, amelyet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára idézett most fel a Facebookon egy tavaly poszt alapján abból az alkalomból, hogy az együttes 30 éve járt a magyar fővárosban.  

A koncertet végül a megjelölt időpont helyett 27-én tartották, a két alkalom helyett egyetlen egyszer. Hegedűs László egyébként a Queen koncertjének szervezője volt – tette hozzá a lap.

A Queen együttes két koncertjéért Hegedüs László 140 000 dollárt kért. Szakmai berkekben ez beszédtéma, mert nagyon drágának találják a kért valutát – áll a papírokban, amelyekből az is kiderül, miért fájt Vikidálnak a hatalmas gázsi. A Dalos fedőnevű titkosmegbízott valójában a fellépti díjat és Hegedüs feltételezett díjazását sokallotta, ennyit ő soha sem kereshetett – tették hozzá a posztban.

Vikidál Gyuláról még 2010-ben derült ki, hogy Dalos fedőnévvel, III/III-as ügynökként küldött jelentéseket zenésztársairól.







Már rettegnek, mi lesz, ha Rogánnak egyszer beszélnie kell



Az Orbán- kormány éppen a kommunikációért felelős minisztert félti  a nyilvánosságtól. Először ugyanis a saját ügyeivel kapcsolatos kérdéseket kéne tisztáznia.


Nem kommentálta Rogán Antal a szerdai kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón Portik Tamás számára rendkívül kellemetlen vallomását. A Prisztás-gyilkosság felbujtójaként jogerősen elítélt bűnöző a bíróságon tanúként azt állította, tízmillió forintnak megfelelő eurót adott az akkori belvárosi polgármesternek egy kiskörúti ingatlan kedvezményes megszerzéséért. „A bűnözők állításaival nem kívánok foglalkozni, ráadásul az ügyészség is megválaszolta a kérdést. Ez a hatóságok és az ügyvédeim­ dolga” – közölte Rogán, akit Portik után a rendőrök megvesztegetésével vádolt Vizoviczki László egyik volt munkatársa is korruptnak írt le a napokban.

Arra a kérdésre, hogy miért foglalkoztak korábban egy másik elítélt bűnöző, a frissen kiszabadult Zuschlag János állításaival, miért szerveztek miattuk sajtótájékoztatót, a kormányzati kommunikációért­ felelős miniszter végképp nem kívánt válaszolni.

Rogánt azért most kérdezték az újságírók, mert jó ideje nem tartott sajtótájékoztatót – a tegnapit sem hirdették meg előre –, csak közleményben tagadta a vádakat. A Századvég keddi konferenciáján esedékes szereplését lemondta. Tegnap ugyanakkor azt állította, nem tud visszamondott programokról, nem kerüli a nyilvánosságot, kedden is több nyilvános rendezvényen volt, a konferenciát pedig azért mondta le, mert Orbán Viktorral kellett dolgoznia.

Hogy Rogán a jövőben hányszor áll a nyilvánosság elé, legalábbis kérdéses. Minisztertársa, a vele nem különösebben szívélyes viszonyt ápoló Lázár János korábbi szavai szerint Rogán a propagandaminiszter. Csakhogy a kabinet környékén általános alaphang, hogy

félő, Rogán alvilági kapcsolatairól szóló botrányos vallomások elviszik a reflektorfényt a kormányzati üzenetekről, ha ő mondja el őket.

Az sem egyértelmű, hogy Vizoviczki vallomása – amely szerint Rogán nem ismeri őt – segít-e a kabinetiroda irányítójának, vagy ellenkezőleg, a szívesség látszatát kelti.

Lapunknak egy, Rogánhoz és a miniszterelnökhöz is lojális kormányzati szereplő azt mondta: a kommunikációs miniszter nyilvános szereplését „nem szabad erőszakolni” mindaddig, amíg a kérdések zöme nyilvánvalóan Portik vallomását feszegetné – vagyis mindaddig, amíg le nem zárják az ügyet. Mint korábban megírtuk, Portik vallomása miatt a rendőrség feljelentéskiegészítést rendelt el, az az eljárás pedig még el sem kezdődhetett, amelyet Rogán hamis vád miatt indítana Portikkal szemben.

A Fideszen belül is sokan helytelenítik Rogán „elbizakodott” viselkedését, de a véleményüket inkább a belső fórumokon sem hangoztatják
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Egy ismert fideszes politikus a Népszabadságnak azt mondta, „közösségi szinten" – azaz hivatalos fórumokon – senki nem foglalkozik sem a Portik-vallomással, sem a Vizoviczki-üggyel a Fideszben, „magánemberként viszont van vélemény". A konklúzió pedig az: „nem jó az elbizakodottság", amit ugyanis Habony Árpád esetében nem kell megmagyarázni a nyilvánosságnak – hiszen a tanácsadónak nincs hivatalos kormányzati megbízása –, az Rogán esetében megkerülhetetlen, mivel mégis csak a miniszterelnökhöz legközelebb álló miniszterről van szó.

Bár nyilvános szereplései megritkultak, az fel sem vetődött, hogy kormányzati szerepköre változzon, a Fideszben mindenki biztosra veszi, hogy Orbán egy bűnöző vallomása alapján nem fogja meneszteni Rogánt. Sőt,

egyik befolyásos forrásunk szerint Portik a nagy port kavaró vallomásával szinte bebetonozta Rogánt a miniszteri poszton
  • nem lehet azt a látszatot kelteni elmozdításával, mintha alapja lenne a vádaknak.


Orbán élet-halál kérdése: Trump vagy Clinton?



Az amerikaiakkal rossz viszonyt ápoló kormányfő republikánus jelölt melletti kiállása az orosz érdekekkel egybevágó lépés.

Orbán Viktor szerint ugyan az amerikaiak dolga, hogy kit választanak meg az Egyesült Államok ­következő elnökének, ám a Fehér Házért ­zajló versengésnek vannak Európát és Magyarországot is érintő külpolitikai vonzatai. A miniszterelnök a Christian Kern osztrák kancellárral tartott budapesti sajtóértekezleten sem csinált abból titkot, hogy a republikánus jelölt, Donald Trump felfogását osztja. A republikánus külpolitika szerinte „jó Európának és életet jelent Magyarországnak", mert elutasítja a demokráciaexportot és a migrációt.

– A demokrata párti külpolitika ezzel szemben rossz Európának és halálos Magyarországnak, mert támogatja a bevándorlást és a demokráciaexportot is – hangoztatta. Orbán átsiklott a tény fölött, hogy a demokráciaexport a republikánus George W. ­Bush elnöksége alatt lett a neokonzervatív felfogású amerikai külpolitika vezérelve. Arról nem beszélve, hogy Kelet-Euró­pa, az egykori szovjet blokk felszabadítása is az amerikai külpolitika részét képezte, és Orbán hálából még szobrot is állíttatott Ronald Reagannek, amiért Magyarországra „exportálta" a demokráciát. Trump kapcsán Kern csak annyit mondott: nem tartja jónak, ha egy férfi festi a haját. Ezzel ősz hajára mutatva a magyar miniszterelnök is egyetértett.

Orbán és a Fidesz vezetése rendszeresen tesz utólag szerencsétlennek bizonyuló nyilatkozatokat az amerikai elnökválasztással kapcsolatban. Négy éve az akkor még külügyi államtitkár Szijjártó Péter vett részt a republikánusok tampai elnökjelölő konvencióján, s vont párhuzamokat az ott Mitt Romney beszédében felvázolt tervek és a magyar kormány gazdaságpolitikája között. 2008-ban az akkor még ellenzékben lévő Orbán személyesen ment el a Saint Paulban tartott konvencióra, ahol azt nyilatkozta: „Sarah Palin alelnökjelölt asszonyt semmilyen botrány nem veszi körül, nagyon kiváló jelölt. Nagyon régen láttam ilyen tehetséges politikust." Hozzáfűzte, úgy érzi, hogy „a McCain-Palin páros győzelmi esélyei erősödnek... úgy tűnik, hogy a demokratáknak nincs sok mondanivalójuk az igazán fontos kérdésekről". „A republikánusoknak – folytatta – az a nagy előnyük, hogy jelöltjük mégis csak egy hős, a szó legősibb értelmében vett nemzeti hős". Ugyanez a McCain aztán 2014 decemberében „neofasiszta diktátornak" nevezte Orbánt, pedig abban az évben személyesen is találkozott vele Budapesten, így nem volt tájékozatlan a magyarországi helyzetről.

Orbán Trumpot támogató tusványosi kijelentése az idei republikánus konvenció után két nappal hangzott el. Ekkor tudni lehetett, hogy a komplett Bush család és sok más vezető republikánus politikus bojkottálta a rendezvényt, és már kirobbant a Demokrata Párt országos bizottságának belső levelezése miatti botrány. Az is köztudomású volt: az amerikaiak az orosz titkosszolgálatokat sejtik a kiszivárogtatás mögött. Cikkek jelentek meg arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ártani akar Clintonnak, és szeretné, ha Trump lenne az elnök . Ebben a légkörben különösen érdekes, hogy Orbán csatlakozott a moszkvai véleményhez.

Orbán és Putyin motivációjában annyi mindenképpen közös, hogy személyes ellenszenvet táplálnak Hillary Clinton iránt. Putyin 2011-ben kis híján belebukott az ellene zajló tüntetésekbe, amelyeket szerinte az akkori amerikai külügyminiszter támogatott. Orbán szintén 2011-ben került konfliktusba a Tom Lantos Intézet megnyitására érkező Clintonnal, akinek a jogállamiságot leépítő magyar kormányzati lépésekre tett kritikus megjegyzéseit az MTI először elhallgatta. Néhány hónappal később a magyar kormány megpróbálta letagadni, hogy az amerikai diplomácia jegyzékben – úgynevezett demarsban – részletezte, hol lát gondokat. Az új alaptörvény érvénybe lépése előtti napokban Clinton levelet küldött Orbánnak

A szöveget akkor a Népszabadság hozta nyilvánosságra: „Ismét nyomatékosan arra kérem Önt, hogy úgy vezesse át Magyarországot a fontos reformokat eredményező törvények általi változásokon, hogy közben megőrzik az egyéni szabadságjogokat és a szükséges fékek és ellensúlyok rendszerét" – írta egyebek mellett az amerikai külügyminiszter. Azóta férje, Bill Clinton volt elnök is többször bírálta a magyarországi hely­zetet.

Hosszú évtizedek tapasztalata szerint az amerikai–orosz viszony a pragmatikus republikánus adminisztrációk alatt viszonylag jobb, míg az emberi jogok jelentőségét hangsúlyozó demokrata párti kormányzatok alatt feszültebb. Orbán helyzete ebből a szempontból kiegyensúlyozott: az ő amerikai megítélése már 2001 ősze óta rossz, függetlenül attól, ki lakik a Fehér Házban. Ez valószínűleg most sem változik, hiszen a jóslatok szerint így is, úgy is helyén maradhat az amerikai külügyben Európával foglalkozó Victoria Nuland. A helyettes államtitkár eredetileg republikánus kinevezett, és lehet róla tudni, hogy súlyos elvi fenntartásai vannak az Orbán-féle kormányzással kapcsolatban.



Amikor Rogánt sarokba szorítják, akkor a Fidesz sem érdekli


A menekültekkel riogató kormánypropagandát igyekezett lehadarni a miniszterelnöki kabinetet vezető miniszter, de aztán kénytelen volt Portik-ügyben is mondani valamit.

Azok után, hogy Rogán Antal már kedden is lemondott egy nyilvános szereplést, a miniszterelnöki kabinetet vezető miniszter a szerdai kormányülés szünetében úgy tartott sajtótájékoztatót, hogy azt nyilvánosan meg sem hirdették.

Rogán Antal ugyanazokat a menekültellenes szövegeket készült elmondani, mint amik a kormány propagandaplakátjain szerepelnek, illetve amiket a kedden helyette beugró Tuzson Bence kommunikációs államtitkár elmondott a Századvég-konferencián

A jelenlévő újságírók azonban inkább a Portik-ügyről kérdezték Rogánt, vagyis arról, hogy hogyan kommentálja Portik Tamás elítélt olajbűnöző szavait, aki azt állította, hogy milliós kenőpénzt adott Rogánnak. A miniszter azt mondta, hogy bűnözők vádjaival nem foglalkozik.

Úgyhogy kénytelenek voltunk megkérdezni, hogy akkor miért foglalkoztak korábban egy elítélt bűnöző, Zuschlag János szavaival, aki a kormány egyik politikai elllenlábasát, Pukli István iskolaigazgatót vádolta. Azt mondta, hogy erre már végképp nem kíván reagálni.

Aztán azt mondta, hogy ellenzéki sajtótájékoztatók témájával egyáltalán nem kívánt foglalkozni, ezért munkatársunk közölte Rogánnal, hogy a Zuschlag-vádakra éppen a Fidesz szervezett sajtótájékoztatót. Erre Rogán azt találta mondani, hogy kormánytagként egyáltalán nem kíván pártok sajtótájékoztatójával foglalkozni.

Még feltettük a kérdést, hogy az egyik elítélt bűnöző hazugsága más-e, mint a többié, amire nem reagált.

Meg arról is kérdeztük, hogy a keddi konferencián miért nem jelent meg, mire azt mondta, hogy ezt már elmondták kedden is: a magyarázat az, hogy hazaérkezett a miniszterelnök, és amikor neki szüksége van a miniszterre, akkor dolgozni kell, és egyébként is, tette hozzá, több nyilvános rendezvényen is részt vett tegnap.




Orbán népszavazása a kilépést készíti elő


Nem a 2018-as választás pártpolitikai manővereiről kell most dönteni. Vélemény.

Növekvő értetlenséggel olvasom különböző megmondóemberek eszmefuttatásait a kvótanépszavazáson képviselendő ellenzéki álláspontok kijelöléséről. Szinte kivétel nélkül arra hivatkoznak, hogy a "baloldalnak" kutya kötelessége "beleállni" a népszavazásba, és igent mondani a Fidesz ezerszeresen kimutatott bűnös álkérdésére. Ezzel vélik ugyanis megteremthetőnek a "baloldal" egységét a 2018-as választásokra.

A véleményemet ugyan már megírtam a Népszabadság ez év április 19-i számában közölt "Kvótanépszavazás? Bojkott!" című cikkemben, de feltételezem, hogy a mostani, "baloldali" összefogást számonkérők azt nem olvasták. Ezért összefoglalom a cikk itt releváns megfontolásait. Azóta van továbbá néhány fejlemény a Fidesz kommunikációjában, amire ugyancsak érdemes kitérni.

Először is ne feledjük, hogy a kvótanépszavazás ötlete akkor pattant ki Orbán fejéből, amikor felmerült, hogy a vasárnapi nyitvatartás ügyében kiírandó népszavazáson várhatóan vereséget szenved. E népszavazás körül a kopaszok szerepét is - amely az 1989 utáni időszak egyik leggyalázatosabb története volt - feledtetni kellett (nem is beszél azóta egyik ügyről sem szinte senki).

Arról se feledkezzünk el, hogy Orbán évek óta folytatott Európa-ellenes hadjárata a kvótanépszavazás ötletének felvetése nyomán kapcsolt magasabb fokozatba, pedig őszintén szólva én azt hittem, hogy az már nem lehetséges. Különös gyanakvásra ad okot, hogy ugyancsak április óta alig múlik el olyan fideszes nyilatkozat, amelyben a nyilatkozók ne erősítgetnék, hogy a Fidesznek "esze ágában sincs" kiléptetni Magyarországot az unióból.

Ha ez a párt - amelynek hazugságairól, a választókat folyamatosan átverő magatartásáról majdan politológiai kommunikációs monográfiák sora fog születni - ennyire nyomja, hogy esze ágában sincs a kilépésre gondolni, biztosak lehetünk abban, hogy nagyonis vannak ilyen gondolatok a Fideszben. Egy ilyen lépés hangulati előkészítését szolgálja többek között az egész "kvótaellenes" - valójában Európa-ellenes - népszavazási kampány.

Ez rögtön meg is adja a helyes választ a 'baloldali" összefogást kezdeményező felvetésekre. Ugyanis az október 2-i népszavazás tétje nem a menekült-, pláne nem a kvótakérdés, hanem az, hogy kap-e Orbán elegendő felhatalmazást az EU-val szembeni politikája további folytatásához.

Nem felejthetjük el ugyanis, hogy Orbán Európa-ellenes politikája sokaknak a jobboldalon sem tetszik, sőt. Ők október 2-án nagyon valószínűen nem fognak a folyamatosan számonkért "baloldali" tömbre szavazni, hanem, helyesen, inkább otthon maradnak. Ezzel a döntésükkel Magyarországon a jövőre nézve valóban létrejöhet egy újszerű koalíció alapja, amilyen mellesleg Európa-szerte mindjobban kibontakozik.

Ma a politikai választóvonalak Európában ugyanis már nem a jobb és a baloldal, hanem az európai integráció hívei és - nem ellenfelei, hanem - ellenségei között húzódnak. Európa, és benne Magyarország sorsáról így az integráció melletti koalíció erőssége vagy gyengesége fog dönteni - a bal-jobb felállástól lényegében függetlenül.

No, ez a kérdés október 2-án: megadja-e a magyar választópolgár, jobb- vagy baloldali, a felhatalmazást az európai integrációt, az azt képviselő intézményeket és személyeket személyes ellenségének tekintő Orbán Viktornak arra, hogy Magyarországot másod- vagy harmadrangú taggá tegye az európai államok közösségében, vagy akár kivezesse onnan?

Ezért 2016 októberében nem a 2018-as választás pártpolitikai manővereiről kell dönteni, hanem arról, hogy létre tud-e jönni - első lépésként egy hallgatólagos - egyetértés Magyarországon jobb- és baloldaliak között, mely szerint nem nyújtanak segédkezet Orbán nemzetrontó Európa-ellenes politikájához.

Azt persze tudjuk, hogy bármi lesz is a népszavazás számszerű eredménye, a Fidesz kommunikációs gépezete azt nagy Orbán-győzelemként állítja majd be. De Európa és Magyarország felnőtt polgárai a kommunikációs vihar közepette is pontosan tudják majd értelmezni az eredményt.

Ha pedig ebben, vagyis a legitimációs felhatalmazás értelmében, sikerül Orbánra vereséget mérni, akkor el lehet majd gondolkodni a 2018-as kérdéseken.

A szerző az Együtt elnökségi tagja, külügyi szakpolitikus


Na mikor lépünk ki e terror szervezetből , mely Európára szabadította a kibombázott muszlimokat , kiket terroristának bélyegeznek , hol ott szerintem az a terrorista aki kibombázta otthonaikból , hogy közben öntudatra ébrednek és rájönnek , hogy a gyilkosaik udvarán töltik napjaikat , és egyesek gyilkolnak is? Hát te mitt tennél kibombázva kilátástalanságban éhesen rongyosan , mikor tudod , hogy gyilkosod dönt sorsod felett . Még jó hogy elvágnád a torkát , ha adódna lehetőség rá .

Csak azért vagyunk bent mert , így lehetőség van arra , hogy ellopják az Uniós pénzeket.




Közmunkásokat toboroznak katonának - kötelező megjelenniük


Kötelező a megjelenés azon az állásajánlaton, melyet nemrégiben kaptak megyénkben is a közfoglalkoztatottak. Ha megfelelnek a toborzón, szerződéses katonák lehetnek. Ha nem fogadják el az állásajánlatot, hónapokra kiesnek a közfoglalkoztatotti rendszerből, elveszítik mostani munkájukat.



Kulturális közfoglalkoztatásban alkalmaznak: nem füvet nyírok, egy önkormányzatnál szervezek rendezvényeket. Mindezt havi bruttó 67 ezer 500 forintért. Huszonéves fiatal nőként, alig több mint ötven kilogrammosként mit akarnak velem a katonaságnál? A Nemzeti Művelődési Intézet sem tud válaszolni nekem, hallottak a toborzásról, csak arról nem, hogy ez mivel jár. Valószínűnek tartom, hogy felmondok: akinek van munkája, attól is el akarják venni?!" – ezzel kereste meg szerkesztőségünket egy megyei közalkalmazott, aki a napokban levelet kapott a járási hivataltól. 

 Megbízhatóak – Boráros Árpád és Farkas Róbert régóta a győrzámolyi önkormányzatnál dolgozik közfoglalkoztatottként. Őket is katonai toborzóra hívták most. Kétlik, hogy alkalmasak lennének a szolgálatra. 


Ezeket a sorokat elküldte nekünk, bekarikázva a számára „aggályos" részeket. A tárgyban „állásajánlatként" aposztrofálták a megkeresést. A megszólítás után az első mondat így szól: „A Magyar Honvédség toborzást szervez a közfoglalkoztatottak szerződéses katonai jogviszony-létesítési lehetősége érdekében" – a hölgy külön aláhúzta a lehetőség szót.

Hatvan napra törlik az álláskeresők nyilvántartásából, ha együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget.
Ehhez képest ezt követően már arról értesítik, hogy jövő héten toborzáson jelenjen meg Győrben, a HM 8. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodában, e levél igazolja aznapra a munkáltatójánál. A behívott közfoglalkoztatottakat emlékeztetik arra a törvényre, miszerint az álláskeresőt három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha a felajánlott, a rendelkezéseknek megfelelő munkahelyet nem fogadja el. Egy másik jogszabály szerint pedig hatvan napra törlik az álláskeresők nyilvántartásából, ha együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget. Ilyen szankciókkal jár, aki a toborzási tájékoztatón nem jelenik meg, az ugyanis a levél megfogalmazása szerint „kötelező".

„Negyvenhat éves vagyok, fiatal koromban sem voltam katona, »E« minősítést kaptam. Az önkormányzat közfoglalkoztatottjaként dolgozom, nemrégiben gerincsérvvel műtöttek. Ehhez képest nekem is toborzásra kell mennem" – mondta a kályhás végzettségű, győrzámolyi Boráros Árpád. „Én is kaptam levelet a toborzóra, mit tehetnék, elmegyek rá. Nem hinném, hogy fizikailag alkalmas vagyok a szolgálatra" – folytatta munkatársa, Farkas Róbert. 

A toborzás helyszínén telefonon arról érdeklődtünk, mire számíthatnak a jövő hétre behívott közfoglalkoztatottak. Kiderült, hogy a legfontosabb, hogy eljöjjenek, mert így nem esnek ki a rendszerből. Ott tájékoztatót kapnak majd, s alkalmassági teszteket, fizikai felmérést végeznek rajtuk. Ha ezen nem felelnek meg, nem kapnak a katonaságtól állásajánlatot, s mostani munkaadójuknál közfoglalkoztatottként dolgozhatnak tovább. Ha viszont megfelelnek, szerződéses katonának hívják őket – vagy egyenruhát öltenek, vagy hónapokra elveszíthetik közfoglalkoztatotti státuszukat, munkájukat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:


Mit vagytok úgy oda életetek és véretek 47 000 Ft ért , ez egy jó befektetés , ezerszer jobb mint a CBA húzása , ők a pékséget töltötte fel közmunkásokkal , és ehetünk 400 Ft – os kovászos kenyeret , mely belül csirizes !!! Talán a migráns helyzet elmérgesedésére készülnek , és azt várják , hogy ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel !!

Ezt mindenki tudatába be akarják vésetni , ezért ha csirizes kenyeret szolgálnak fell dobd ki vele az üzlet ablakát !!!



Ez a kormány nem jobboldali, szimplán ócska kis tolvajok gyülekezete


MTI Fotó: Bruzák NoémiMTI Fotó: Bruzák Noémi


Lehetséges, hogy öregszem. Más okot nem látok arra, miért viselem egyre rosszabbul, ha hülyének néznek. Ha ez konkrétan kormányzati módszer is, mint ahogy kis hazánkban egyértelműen az, akkor még az emésztésemet is megfekszi a dolog, ráadásul sík ideg leszek tőle. Képtelen vagyok átlépni rajta és azt mondani: ez ilyen. A politika ilyen.

Nem, nem ilyen. Nálunk ilyen, de az nem is nevezhető politikának, amit a kormánypártnak becézett bűnszervezet visz véghez. Önmagában a polgárok hülyének nézése is vérlázító, de az, hogy ennyi – talán valaha normálisnak tűnő – felnőtt, ivarérett kormánytag képes beleállni ebbe a mocsokba, azzal egyszerűen nem tudok mit kezdeni.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője azt óbégatta ma, hogy a baloldal dögöljön is meg, mert nem a magyar embereket támogatja, hanem a migránsokat. Cibakháza híres szülötte eredetileg matematikus. Ebből számomra elég valószínűnek tűnik, hogy nem egy Kósa Lajos szellemi kapacitásával van felvértezve, ezért még szörnyűbbnek találom, amit művel. Feltételezésem szerint pontosan tudja, hogy hazudik. Ha tudja, akkor azért geciség amit művel, ha nem tudja, akkor meg azért.

A hazug kormány hazug frakciójának szóvivője olyasmit követel a baloldaltól, amit a kormány maga nem tesz meg. Mivel mostanában mindenki baloldalinak minősül, aki nem hörgi el naponta háromszor hogy csak a Fidesz, ide tartozik az ország bő kétharmad része. Az ország bő kétharmad része szinte észrevétlenül veszi át az államtól azokat a feladatokat, amelyeket biztosan nem a társadalomnak és nem is a civil közösségeknek kellene végezniük.

Szülők adják össze az óvoda, iskola számára szükséges felszerelést. Szülők újítják fel, javítják meg az iskolapadokat, táblákat, nyílászárókat. Szülők festik ki a kórházi szobákat. Civilek egyenként és közösségben adakoznak a gyermekotthonoknak, idősotthonoknak. Tudom, mert magam is csinálom. Önkormányzati fenntartású idősotthon úgy tesz szert ágyneműre, ágyneműhuzatra, bútorokra, könyvekre, szőnyegekre, függönyökre, hogy összeadjuk. Munkahelyeken – még a határon túl is – szervezik meg civilek a gyűjtéseket, hogy legyen annak is, aki egyedül maradt idős korára és senki nincs, aki gondoskodjon róla.

Civelek hozták létre és tartják fenn a mai napig az ország két gyermek-hospice intézményét. Halász Jánosnak üzenem, hátha nem tudja mi az: gyógyíthatatlan kisgyermekeken és családjaikon segítenek ezekben az intézményekben.

Civilek működtetnek ingyenkonyhákat. Nem csak civilek, a Krisnások is, Iványi egyháza is. De végső soron civilek ők is, amennyiben nem állami forrásból segítenek a rászorultakon. Márpedig nem. Ahogy az Igazgyöngy Alapítvány sem állami pénzből működik. Civilek adakoznak, amikor bajban lévő embertársainknak nincs már hová fordulniuk. Civilek gyűjtenek adományt, pénzt, tüzelőt, ruhát. Többnyire olyan civilek, akik maguk sem dúskálnak az anyagi javakban.

Civilek tartják életben az Átlátszót és egyéb olyan portálokat (igen, a Szalonnát is), amelyek nem a kormány seggét nyalják napi 24 órában. Civilek gyűjtenek pénzt és vásárolnak matracokat a kórházakba, hogy a beteg kisgyermeke mellett éjszakázó szülőnek ne a földön kelljen feküdnie.

Civilek tartják fenn az állatmenhelyeket, adják össze a pénzt a kidobott, sok esetben megnyomrított kutyusok, cicák, hódok, lovak kezelésére, ellátására.

Civilek állnak össze, hogy egy mozgássérült embernek legyen kerekesszéke, hogy a rákbeteg ne kerüljön utcára, hogy ne éhezzenek azok a kisgyermekek sem, akik nem a kormánytagok családjába születtek.

Civilek. Tök mindegy, hogy milyen oldaliak, de a kormányhoz képest szinte biztosan baloldaliak. Olyan feladatokat vállalnak magukra és teljesítenek erőn felül, ami állami feladat lenne. A kormány dolga lenne. Ezért fizetjük az adókat, a járulékokat és egyéb sarcokat. Hogy amikor bajba kerülünk, számíthassunk az államra. De nem számíthatunk. Semmiben. Csak egymásra számíthatunk évek óta.

A kormánynak, a Fidesz-kormánynak van pofája azt a pénzt – amit a szociális ellátásokra, a társadalmi szolidaritásra szántunk – ellopni, a pereputtyot pénzelni belőle és Orbán Viktor hobbijaira költeni. Ez a kormány nem jobboldali, szimplán ócska kis tolvajok gyülekezete. Nem politikusok, hanem gerinctelen senkik, akik a társadalom nyakán élősködnek és nagypofájú, mocskos kijelentésekkel igyekeznek egymás ellen hergelni az ország lakóit azért, hogy lehetőleg örökre hatalomban maradhassanak.

A társadalomnak – benne a baloldali érzelmű embereknek – nincs miért szégyenkeznie. Halász Jánosnak van.


Polgárháború nélkül nem fog menni

MTI FotóMTI Fotó

Mi az? Még a saját hívei szerint is rendszerszinten korrupt, a vezetője a legkorruptabb, ráadásul az összes megkérdezett 90 százaléka szerint strómanokkal dolgozik, hazudik a vagyonával kapcsolatban és a válaszadók ötven százalékának az a véleménye, hogy ő az ország leggazdagabb embere.

Igen, ez a Fidesz-kormány, Orbán Viktorral az élen. A HVG és a Medián reprezentatív felméréséből derült ki. Illetve sok újdonság nem derült ki, de már legalább leírva is láthatjuk, amit eddig is tudtunk. Annyi újdonság mégis van a történetben, hogy ez nem a kormánypárttal nem szimpatizálók véleménye, hanem a Fidesz-szavazóké is. Tehát a kormányt támogató polgárok éppen azt látják, mint a nem támogatók, illetve az ellenzékiek.

A kérdés már csak az, hogy egy egészséges társadalomban, normális, ivarérett emberek mi a jó fenéért szavaznak egy olyan pártra, amelyik szemmel láthatóan, pénzben mérhetően kifosztja az országot és benne a tulajdon híveit éppen úgy kisemmizi, mint az ellenzékieket? Mi vehet rá arra felnőtt embereket, hogy felcsapott farokkal ikszeljék bele a hatalomba azt a pártot, amelyiknek ilyen módon még csak léteznie sem lenne szabad Európában. Már amennyiben persze azt feltételezzük, hogy nem itt van a banánköztársaságok hagyományos tartózkodási helye.

Normáliséknál korrupciós perek sora zajlana. Igaz, normáliséknál nyakon vernék egy lapáttal azt a legfőbb ügyészt, aki teljesen nyilvánvaló módon, szemrebbenés és pironkodás nélkül kaszálja el sorra a feljelentéseket és pofátlan módon gátolja a nyomozást többek között Rogán Antal ügyében. Szerintem ez még Albániában is kiverné a biztosítékot.

Ahogy az is kiverné, hogy a miniszterek elnöke igen nagy gyakorisággal hazudik bele az arcukba. Még a saját híveinek is. Úgy, hogy a hívek ezt tudják és vélhetőleg a miniszterek elnöke is tudja, hogy tudják. Tudja, csak nem érdekli. Sérthetetlennek hiszi magát, ahogy az összes többi olyan politikus, aki régen nem a népet, hanem a saját érdekeit szolgálja.

Mi lehet az oka mégis annak, hogy a hívek továbbra is életben tartanak egy ilyen romlott rendszert? Biztosat mondani persze én sem tudok, de vannak elképzeléseim. Azt gondolom, hogy a remekül felpiszkált ellenségeskedés mellett a győzelem mámora az, ami ráveszi a szavazókat arra, hogy hatalomban tartsák akkor is a kormányt, ha ők maguk is tisztán látják, mennyi kárt okoz az országnak.

Szerintem eljutottunk arra a nagyon mély gödörben lévő pontra, amikor az sem számít, ha egy komplett maffia szállja meg az országot, csak ne azok győzzenek. Azazok alatt mindenki mást kell érteni. Nem csak a szocialistákat, hanem bárki mást, aki nem a Fidesz híve. Ők ne győzzenek, ne kerüljenek kormányra, ne szólhassanak bele semmibe, ne jussanak előbbre. Azok ne. Inkább raboljanak ki mindenkit a mostaniak, mert ezt mi akartuk, nem azok. Egyszerűen a győzelem öröme elég is ahhoz, hogy leamortizáljanak egy országot.

Persze nem menne ez ilyen simán akkor, ha lenne tényleges ellenzék – az egy Juhász Péteren kívül is. Olyan pártok, amelyek becsületes, jó politikával állítanák maguk mellé az embereket. Most ilyen nem látható. Várat magára az ilyen párt, vagy pártok felbukkanása. Főleg várat magára a friss, fiatalokból álló csapat. Olyan párt, amelyiknek a jelen problémáira vannak működőképes Aválaszai, amelyik a társadalom sokkal szélesebb rétegeit képes megszólítani, amelyik egy vonzó jövőképet képes felmutatni és – ez nagyon fontos és talán ez minden baj eredője – nem lejáratott politikusokból áll.

Ilyen párt – remélem, hogy csak még, jelenleg – nem látszik. Ezért lehetséges, hogy a Fidesz pontosan azon elvek mentén képes hatalomban maradni, mint amiért az MSZP-t választották régebben a szavazók. Mert nincs más, nincs jobb. Én bízom benne, hogy lesz más, lesz jobb. Talán akik most keresgélik ezt a friss pártot, egyszer rájönnek, hogy a keresés helyett csinálni kell egyet. Várakozás helyett lépni.

Sok idő nincs már erre a választásokig.

A másik opció, egy hirtelen kirobbanó elégedetlenség, ami elsöpri a kormányt. De már túl sok a vesztenivaló, nem lehet elsöpörni őket. Az már polgárháború nélkül nem fog menni. Ezt pedig senki nem akarhatja.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése