2017. január 7., szombat

A szabadkőművesek kánon joga







A szabadkőművesek kánon joga

Minden kedves látogatómnak boldog új évet kívánok!!

Európa bedarálásának pokoli terve: szabadkőművesek parancsolták meg az illegális migránsok betelepítését?!




Nagy port kavart az a bizalmas dokumentum, amely váratlanul napvilágot látott a horvát médiában. Az derül ki belőle, hogy a migránsok tervszerű betelepítését a szabadkőművesek rendelték el, vagy legalábbis komoly szerepet játszanak ebben a folyamatban.
Eddig a maszonéria titkos társaságainak egyetlen tagja sem kérdőjelezte meg a dokumentum hitelességét.
Huszonnyolc szabadkőműves nagypáholy írta alá azt a nyilatkozatot, amely Európa korlátok és szabályok nélküli betelepítését irányozza elő.
Az aláírók között szerepel egyebek között a francia, az osztrák, a belga, a horvát, az ír, az olasz, a luxemburgi, a lengyel, a portugál stb. nagypáholy. Sőt, még Törökország női (!) nagypáholya is.
Az említett okirat szerint a szabadkőművesek nemcsak azt várják el az európai államok vezetőitől, hogy maradéktalanul fogadják be az összes migránst, hanem ennél sokkal többet: hogy tartósan beépítsék őket társadalmaikba.
Szembeötlő, hogy a világ szabadkőművesei és az Európai Unió legtöbb tagállamának vezetői és politikai bürokráciája között sohasem mutatkozott ekkora egység és összhang.
a milibandA horvát média által közzétett dokumentumban a szabadkőművesek megindokolják pokoli szándékukat. Eszerint a betelepítésre azért van szükség, hogy a "nemzetek egoizmusán" végleg felülkerekedjék a "közérdek" (amelynek a meghatározása ez esetben elmaradt).
A maszonéria páholyai követelik, hogy az összes európai határ nyitva maradjon, mert különben ismét "felélednek a nacionalizmusok Európában, márpedig az erre irányuló törekvéseket csírájukban el kell fojtani".
David Miliband, az egyik legbefolyásosabb szabadkőműves, aki tagja a Rockefeller által létrehozott hírhedt Trilaterális Tanácsnak (nemzetek és kormányok feletti szervezet, amely a multinacionális cégek és bankok sötét, sátáni abszolút birodalmát képviseli és jelképezi) még 2007-ben kijelentette, hogy az Európai Unió a leendő világállam modelljeként kell, hogy működjön, magába foglalva a Közel-Kelet és Észak-Afrika államait.
a nyilatkozat01Miliband (akinek az öccse egyébként Nagy-Britannia külügyminisztere volt) azt is mondta, hogy az említett cél elérése érdekében, akár "puhább" vagy keményebb erőszakot is lehet alkalmazni.
Most láthatjuk, hogyan fest mindez a gyakorlatban.
Érdekes, hogy a Tovarniknál levő egyes horvát újságírók elmondták, ők már egy évvel ezelőtt tudták, hogy Sidnél befogadóközpont épül.
Nagyon úgy fest, Magyarország nemcsak a közel-keleti "megélhetési" bűnözőktől és dszihadistáktól védi a hazát és Európát, hanem egyúttal a világszintű félelmetes, démoni háttérhatalomtól is.    
Dnevno.hr portál nyomán K. P.



Megszólaltak a szabadkőművesek



Az Európát végveszéllyel fenyegető népvándorlásról tartott szeptemberi nemzetpolitikai előadása végén Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke kérdésre válaszolva említést tett az európai szabadkőművesség egy héttel korábbi, szokatlan megszólalásáról.

A Corrispondenza Romana nevű olasz katolikus lap közölte nemrég 28 európai szabadkőműves páholy közös nyilatkozatát, amely a maga teljesen szokatlan nyíltságával megvilágosító fényt vet az Európát megbénító jelenségre, a korlátlan és rendhagyó bevándorlásra. A szabadkőművesek utasításának fő motívumai megtalálhatók a behatoló bevándorlókat menekültként beállító politikusok érvelésében, szóhasználatában. Az MVSZ sajtószolgálata ismerteti az olasz lap írását és a titkos társaságok nyilatkozatát.

A lap szerint  kirajzolódó cél egyértelmű: „Olyan tartóelemek aláásása, mint haza, azonosság és nép.”
Az aláíró páholyok lefedik egész Európát Törökországtól Portugáliáig, Olaszországtól Írországig és Lengyelországig. A lapban olvasható felsorolás: Franciaországi Nagy Kelet, Ausztria Nagypáholya, Svájci Nagy Kelet, Franciaország Nagypáholya, Belgiumi Nagy Kelet, Belgium Nagypáholya, Horvátországi Nagy Kelet, Írországi Nagy Kelet, Olaszország Nagypáholya, Luxemburgi Nagy Kelet, Lengyelországi Nagy Kelet, Portugáliai Nagy Kelet, Görögországi Nagy Kelet, Törökország Női Nagypáholya és mások.

Az aláírók nemcsak a most jelentkező bevándorlók befogadására szólítják fel a kormányokat, hanem a jövőben egyre többek befogadását kérik.

A Corrispondenza Romana utal arra, hogy a szabadkőműves nyilatkozatot a franciaországi Médias-Press hozta nyilvánosságra. Alább a szeptember 7-i nyilatkozat magyar fordítása olvasható.

Az európai szabadkőműves páholyok nyilatkozata


Az európai szabadkőműves Nagypáholyokat aggodalommal tölti el a háború és nyomor martalékául esett országokból menekülő migránsok tragédiája, ezért felhívják az európai kormányokat azoknak a közös politikai döntéseknek a meghozatalára, amelyek nélkülözhetetlenek a szükségben és végveszélyben lévő emberek méltó és humánus fogadásához. Az államok arra való képtelensége, hogy felülemelkedjenek a nemzeti önzéseken újabb jele annak, hogy Európa beteg, ahol az önző egyéni érdek felülkerekedik a közérdeken.

Az európai szabadkőműves Nagypáholyok emlékeztetnek arra, hogy az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartása az európai építkezés alapelvei közé tartozik. Ilyen elvek alapján jött létre a nemzetek közötti szolidaritás. A szolidaritás eszméjének jelentősége csak nő a világ számos régiójában bekövetkezett összeomlás láttán.

Anélkül, hogy egy olyan földrész történelmére kitérnénk, amelyet magát is számos népvándorlás kovácsolt egybe, a mai drámák fel kell rázzák öntudatunkat és újító befogadó politikát kell sugalmazzanak. Ennek hiányában az európai földrész hamarosan a megosztottság és ellentétek színtere lesz, ami új szerencsétlenségbe fogja sodorni a népeket.  Ebből pedig nem más következik, mint a nacionalizmusok újbóli felkorbácsolása.

A mai tragédia tehát az európai álom újjászületésének és megújulásának olvasztó tégelye kell legyen. A Nagypáholyok ezután tetteket várnak, amelyekben az Európa alapját jelentő értékek, mint a szolidaritás és testvériség megfelelően kifejezésre jutnak.


2017. január 3. / 09:28

A rendőrség kihallgatja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt


Rendőrök érkeztek hétfőn este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lakásához, hogy kihallgassák az ellene felmerült megvesztegetési vádakban - jelentette az izraeli média.

A sajtó szerint a rendőrség azzal gyanúsítja a kormányfőt, hogy maga és családja számára több százezer sékel (több tízmillió forint) értékben ajándékokat és szívességeket fogadott el. Az ügyészség december utolsó napjaiban jelentette be, hogy rendőrségi nyomozást rendelt el Netanjahu ellen. A hónapok óta folyó rendőri vizsgálatok alatt a miniszterelnök számos alkalommal cáfolta a vádakat. Legutóbb hétfő délelőtt, pártja, a Likud frakcióülésén jelentette ki, hogy a hatóságok nem fognak semmit terhelőt találni ellene, mert semmi sincs.

A rendőrség már az első kihallgatásra legalább négy órát kért, és előre közölték, hogy további alkalmakra lesz szükségük. A jelenleg megvesztegetés miatt börtönbüntetését töltő előző izraeli miniszterelnök, Ehud Olmert kihallgatásának idején rengeteg, olykor egymásnak ellentmondó információ árasztotta el a helyi médiát, de ezúttal nem szivárogtak ki még maguk a pontos vádak sem.
Annyit lehet tudni, hogy két egymástól független ügyben folyik a nyomozás, s a kevésbé súlyos vádak egy izraeli és egy külföldi üzletembertől kapott ajándékok és szívességek elfogadásáról szólnak. Az eskü alatti kihallgatáshoz vezető áttörés három héttel ezelőtt, egy újabb információ nyomán következett be az ügyekben. 
A rendőrség szerint az ajándékok értéke jelentős, és érdekeltség, ellenszolgáltatás viszonzása is szerepet játszott bennünk. Várhatóan az ügy egyik legfontosabb kérdése az ajándékok jellegének eltérő értelmezése lesz, hogy vajon csak baráti gesztust jelentenek-e, vagy megvesztegetésnek minősülnek.    



2017. január 5. / 13:50

Uniszex vécét a középületekbe! A nők után a piszoárt ki fogja felmosni?


Dirk Behrendt zöldpárti berlini igazságügyi szenátor (képünkön) javaslatot küldött a berlini törvényhozásba, hogy távolítsák el az akadályokat a középületekbe történő uniszex vécék létrehozása érdekében.

A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Immobilienmanagement GmBH-nak máris megbízást adtak, hogy végezzen el egy tanulmányt a minden nemű ember által használható vécék létrehozására. Azt is megvizsgálják, hogy a jelenleg a nemek szerint szegregáltan üzemelő vécéket át lehet-e alakítani a mindenki által használható vécékre.

A Junge Freiheitban megjelent hírt szemléző ismert újságíró, Lovas István így kommentált a blogján: „A később netán együtt Berlinbe látogató zöldpárti Szél Bernadette és például az ugyanoda tartó DK-s EP-képviselő, Niedermüller Péter együtt léphet be ugyanabba a helységbe szükségletét végezni. Így szimultán módon, kirekesztésmentesen könnyebbülhetnek meg…”

 
Buzik irány Németország !!!!

"Temetni jöttem, nem dicsérni



2016, február 21 - 15:14 — elnok
(Ítélet Horváth professzor koleszterin perében.)
   Amikor Shakespeare ezt a mondatot adta Antonius szájába a ravatalnál. Ennél találóbb címet nem találtam, mikor Horváth István professzor koncepciós peréről írok. Ilyen jelentőségű per még nem volt, s aligha lesz nemhogy a magyar, de az egyetemes jogtörténetben sem. Ennyire egyértelműen koncepciós per mostanában talán csak Észak-Koreában történhet.
   Horváth professzor hosszú munkával és nem akármilyen zsenialitással kidolgozott eljárása az érfalakra rakódott plakkokat távolítja el, ezáltal visszaállítja az eredeti, fiatalos érfalat. Ez fáj a gyógyszeriparnak.
Számoljunk!
Két világháború évente?
   Ma az emberiség körülbelül kétharmada hal meg szív- és érrendszeri betegségekben a rossz keringés, az elzáródott erek miatt. Ahogy idősödünk, egyre erőteljesebb az érfalak merevedése, s beszűkülése koleszterin lerakódások miatt. A mintegy 7 milliárd ember körülbelül 1/70-e hal meg évente, azaz 100 millióan. Ennek harmada szív- és érrendszeri betegségekben, és ennek sokféle következményeként, pl. cukorbetegségben. Ez kb. 30 millió halál/év. Ez nagyjából az első és második világháború katonai áldozatainak összege. Évente. Azaz minden egyes évben megmenthető lenne két világháborúnyi áldozat élete. Ez (is) a per tétje.
Jogászkodjunk!
   Nem csak golyóval, gázzal, méreggel, vagy késsel lehet ölni. A holokauszt során meghaltak azok a cukorbetegek is, akiktől elvették az inzulin ampulláikat, vagy halálra éheztették őket. Ezek nem véletlen esetek voltak, hanem tudatos, előre megfontolt szándék. Ahogy most is az.
   Formálisan a per tárgya az „engedély nélküli, embereken elvégzett kísérlet” tényállása lett. Amint a vádlottak ügyvédei erre rámutattak, ez biztosan nem történt meg. A kísérleteken (az állatkísérleteken is) már rég túljutott az eljárás. Valójában csak egyetlen illegális kísérlet valósult meg: Horváth professzor saját magának adta be a szérumot. Ez valóban kimerítette a vád tárgyát. Fel is készült a halálra Horváth professzor. Csakhogy a kísérlet sikerrel végződött! Innentől kezdve nem kellett több „illegális” kísérlet, minden ép immunrendszerű embernél ugyanúgy hat a szer – az erek kéményseprője.
   Ahogy a vád tanúi is elismerték: senkinek sem lett rosszabb az állapota, viszont sokak számára csodálatos gyógyulás következett – de ez a tisztelt bíróságot a legkevésbé sem érdekelte. Sőt. A védelem egyetlen szakértőt, egyetlen tanút sem hozhatott. (Mint ahogy azt a koncepciós pereknél már megszoktuk, megismertük a történelemben.) Ez annyira arcátlanul történt, hogy elképedtem. Legalább a látszatra kellett volna ügyelni. De nem; már a látszat se számít. Határozott lehetett a parancs a háttérben, amire ez az ítélet megszületett.
   Nem ez az egyetlen ilyen ítélet – sorozatban születnek. Most éppen nem a vádlottak padján, hanem a hallgatóság között ült Seffer István kutató orvos, sebész és őssejtkutató. Tőle a sikeres klinikáját vette el ugyanez az ügyész/bíró páros. Ezek a koncepciós perek ugyanis azonos módon készülnek, csak a neveket kell kicserélni a szövegszerkesztőben. (Ha már jogászkodunk: Milyen törvénysértés valósul itt meg? Szerény jogi ismereteim mellett: Emberiesség elleni bűntett, hamis vád, jó hírnév megsértése ...)
   A hallgatóság között páran megjegyezték, hogy az a baj, hogy a professzor úrnak nincs felcsúti lakcíme és focicsapata. Nagyon tévednek. Ebben az esetben már az se segítene. Ezt a játékot nem hazai pályáról irányítják. Akkor honnan?
Mielőtt meghaltam
Ez annak a filmnek a címe, amiből egyértelmű választ kaphatunk a kérdésre.
   A „tömeges halál mint üzleti modell” működése jól látszott egy AIDS-es férfi küzdelméről szóló filmen. A halál torkában vergődő villanyszerelő mindent megmozgatott, hogy immunerősítőkhöz jusson, hogy élve maradhasson. Tanult, külföldről szerezte be nagy tételben az elhallgatott szereket, előadásokat szervezett, egyfajta fogyasztói klubot is, hogy az ismereteit terjeszthesse – hasonlóan Horváth professzorhoz. Mindenütt a sarkában volt az FDA, a szövetségi gyógyszerhivatal, hogy mindent tönkretegyen, betiltassa azokat a gyógynövényeket, amik hatásosnak bizonyultak. Nehogy az olcsó, hatásos gyógynövények elvegyék a gyógyszergyárak, s a mögöttük levő befektetői körök, bankárok profitját. Igen, jól látják. Erről van szó, ez a lényeg.
   Ezért nem támogatják a betegségmegelőzést. Ezért kap brutális pénzbírságot számos vitamin és gyógynövény forgalmazó (Lenkei, VivaNatura, a csökkentett deutériumos vizet gyártó Hyd Kft., Somlyai Gábor cége).
   Az egészségügy, vagy ahogy találóan nevezik a betegségügy területén nincs piacgazdaság. Az a golyóstollakra, a fogkrémekre és WC papírra korlátozódik. A betegségipar rendkívül erősen szabályozott „piac”. Csak a legnagyobb multik tudnak piacra lépni, olyan magas a „belépési díj”. Ezt épp a legnagyobb gyógyszergyártók járták ki, hogy a Horváth professzor-féle esetek véletlenül se fordulhassanak elő. Sőt, ha valamilyen csoda folytán egy magyar (valójában francia) cég, pl. EGIS vagy Richter (valójában amerikai) szeretne a Horváth professzor szérumával piacra lépni, nem tudná megtenni – a szándékosan égig emelt vizsgálati költségek miatt. A gyógyszergyárak üzleti modelljében nincs helye olcsó, széles hatókörű, végleges gyógyulást kínáló eljárásoknak. Ezért szerintem soha se lesz „engedélye” ennek a szernek, ahogyan Kovács Ádám Celladamjának, vagy Dr. Dávid Tamás daganatellenes gyógyteájának sem. Ha nem lenne hatásos, nem támadnák.
   A hivatalos medicina üzleti modellje: szintetikus szerekkel tartsuk életben a pácienst, de meg ne gyógyuljon, mert akkor nem fizet. A mellékhatások pedig jók, mert azok miatt újabb szereket kell venni.
   Az államgépezet modellje pedig a „tervezett elévülés”. Azaz, ahogy a kiégett villanykörtét eldobjuk, úgy az embereket is, mert a nyugdíjas már nem növeli a „GDP”-t. Az, hogy a nagypapa olvasni tanítja az unokát, vagy a nagymama megfőzi a vacsorát. A „londoni elemzők” (a kölcsönt adó uzsorások) ezt nem nézik jó szemmel. Sem itt, de még Svájcban, vagy Finnországban sem! Ott sem lehet a „hivatalos” orvosi protokoll része pl. a Horváth professzor értisztító szere.
   Ezért (is) kellett Wells Tamásnak olyan látványosan gyorsan meghalnia. Addig, amíg politikusok lopott pénzét mosta tisztára Afrikában, mindenhol nyitott ajtókat talált. De amint milliókkal támogatta Horváth professzor találmányát, kihúzta a gyufát. Állítólag gyorsan ható, nyom nélkül felszívódó pókméreggel ölték meg magas rangú rendőrök. Nyugodtan megtehették. Tudták, hogy büntetlenül tehetik. Azonnal előléptetést és pénzjutalmat kaptak, mert bezártak egy olyan ajtót, mely a gyógyszeriparra veszélyes. Annyira nyíltan és nyugodtan tették, hogy ugyanazon nevet hallottam vissza több helyen. Részegen dicsekedtek vele – megbízóikat is veszélyeztetve.
   A nagy gyógyszeripari cégek politikai hatalma korlátlan. Nálunk például a rendszerváltás egyik első lépése a magyar szabadalmi törvény megváltoztatása lett. Korábban a magyar szabadalmi törvény nem a gyógyszert, hanem a gyártási eljárást védte. Azaz, ha ugyanazt a terméket egy másik cég más módon tudta gyártani, akár drágábban is, az már legális lett. (Pl. Bayer Aspirin – magyar Kalmopyrin.) Horváth professzornak akkor talán lett volna hajszálnyi esélye a szabadalmaztatásra. Ez persze még mindig nem járna forgalmazási engedéllyel. Ott olyan „magasra rakták a lécet”, hogy ez a sokszor kifosztott ország belerokkanna.
Az éjjeliőr állam
   Sokan azt mondják, hogy az nem lehet, hogy ez a szervezett mészárlás állami segédlettel történjen, hogy ezt a nyílt arcátlanságot nem lehetne tenni.
   Az Auschwitz felé tartó vagonokban is ezt mantrázták az oda bezárt szerencsétlenek... „Azért ekkora vérlázító gazemberséget csak nem követnek el ellenünk!” Ismerős mondat? Naivak voltak, akár a devizahitelesek. Az „állam” igenis megteszi. Nemcsak nálunk, bárhol, bármikor, bárkivel.  Az akkori német zsidó pusztító modell lényege az volt, hogy a tömeggyilkosságot az elkobzott javakból fizették, a zsidók terelték a gázkamrába a zsidókat, velük égetették el az elpusztított embereket. Kis, pillanatnyi előnyökért saját magukat pusztították, aztán a Sonderkommandót is lapátra tették. (Mindezt élethűen, megrázóan, reálisan mutatja be a Saul fia c. film.) Az „állam” semmiféle védelmet nem nyújtott – se a zsidóknak, se a magyaroknak. Ők másként, máshol, máskor haltak meg, de ugyanúgy értelmetlenül és kifosztva.
A mi mostani államunk is ilyen – kormányoktól, jelszavaktól függetlenül. Mindig.
   Az óriáscégek felé az állam vegytisztán liberális. Szállítja az olcsó, lebutított munkaerőt a futószalag mellé, kiszívja a pénzt az oktatásból, a betegség-megelőzésből, a tömegsportból, az innovációból – s a kis cégektől. A magas jövedelműeknek pedig alacsony az adójuk, a nagy cégek alig adóznak, sőt állami támogatást is kapnak. A szabályokat ugyanis ők diktálják.
   A kisember felől nézve az állam pedig pénzszivattyú (például a magas áfával). Ha netán élni szeretne – akkor pedig rendőrállam. Ilyenkor menetrendszerűen jön a közérdeket képviselő feltalálók, kutatók meghurcolása; vagyonelkobzás, bírósági eljárás, összehangolt, előre gyártott elemekből készült lejáratókampány, TV-ben (Kékfény), sajtóban (főleg a Magyar Nemzet).
   Míg a milliókat lopó K&H bankárait (Kulcsár Attila ügy) futni hagyják, s míg évekig nyugodtan lophattak a Questoros, Buda Cash és egyéb tolvajok, addig Horváth professzor ügyében szokatlanul fürge lett a bíróság. Míg a vörösiszap perben, vagy Hagyó Miklós, Biszku Béla, vagy Hunvald György ügyében igencsak lassan született meg az ítélet: az ejnye-bejnye, addig a dr. Horváth vagy dr. Seres ügyben fél év alatt megszületett az elmarasztaló ítélet. Koncepciós per? Á, dehogy. Az is pusztán véletlen, hogy Mikó Gergely bíró nem engedélyezett egyetlen tanút sem a védelem indítványaiból. S az is véletlen, hogy a vád egyetlen formális állítása sem volt igaz a perekben. Mert itt például nem történtek emberkísérletek. De ez a T. bíróságot nem zavarta.
Végig egy szakállas vicc járt az eszemben, míg ez a bírósági paródia tartott:
Ítélethirdetéskor felkiált a vádlott:
- Hát ez az igazság?
- Nem, ez az ítélet – válaszolja a bíró.
   Nos, itt is ítélet született, de nem ez az igazság. Erről az elhanyagolható apróságról feledkezett meg a T. bíróság. Egy 10-12 fős átlagemberből álló esküdtszéken biztos, hogy nem ment volna át ez az arcpirító ítélet. Ott esélye lett volna a társadalmi érdeknek – ami a tízparancsolatban csak két szó: ne ölj! (Egyet se, nemhogy tízmillió számra!)
   Az is jellemző a gyógyszeripari reklámoktól függő médiára, ahogy tálalták az ügyet, ahogy igyekeztek bizonygatni, hogy kell az engedély. Mikó Gergely bíró még azt is hangoztatta, hogy Horváth professzor pénzt kért az eljárásért. (Érdekes. Nekem nem tűnt fel idáig, hogy a patikákban ingyenesek lennének a gyógyszerek. Vagy lemaradtam valamiről?)
Dr. Mikó Gergely bírónak, s ügyész kollégájának talán eszébe jutott, hogy közvetve hány millió ember halálához járultak hozzá. Ezek szerint a lelkiismeretet elnyomták magukban. Így – szerintem – kiiratkoztak az emberek soraiból, s beálltak Pol-Pot, Haynau, dr. Mengele, Berija, stb. sorába.
   Ezért jöttem temetni, s nem dicsérni. Jellemző (úgy általában) a magyarországi „mértékadó” értelmiségre, ahogy lapítanak. Ők is beálltak dr. Mikó bíró sorába. Mert bűnösök közt cinkos, aki néma.
   Hol van például Vágó István, Farkasházi Tivadar, Eszterházy Péter vagy Bayer Zsolt? Hol vannak a „véleményvezérek”, amikor a lényegről van szó? Hallgatnak. Mint 44-ben, amikor a zsidókat vitték vágóhídra. De ma mi mind zsidók lettünk. Csak a vagonban most van lapos TV is, benne Győzikékkel meg izékékkel, mindenféle nímandokkal. Hiszen ez a dolguk: elterelni a figyelmet, miközben a fosztogatás és mészárlás folyik. Hiszen ők is a Sonderkommandó részei.
Ezért jöttem temetni és nem dicsérni. Mert az utóbbi csupán a vádlottak padján ülő Horváth professzort, és a mellette ülő orvosokat illeti.
   A világ veszélyes hely. De nemcsak a gonoszság miatt. Hanem azok miatt, akik ezt közönyösen nézik.
Dr. Egely György 
Rovatok: 
Egyéb



Az utolsó kapcsolja le a villanyt! Ha így folytatjuk, elfogy a magyar





2016, február 16 - 09:05 — elnok
2016.02.16. 07:33 xatnego
Egész Európában égető probléma, hogy kevés gyermek születik. A tagállamok között azonban jelentős eltérések vannak. Magyarországon átlagosan 1,3 gyermek jut minden szülőképes nőre, miközben ahhoz, hogy a népességfogyás megálljon, legalább 2,1-nek kéne lennie. Ezzel sajnos a sereghajtók közé tartozunk Európában.
Bár a családi adókedvezmény és a CSOK is jó gazdasági ösztönzők a gyermekvállaláshoz, ezekhez a társadalom bizonyos része nem férhet hozzá. Ezen kívül számos más területen is változások kellenének, hogy a gyermekvállalási hajlandóság javuljon.
Amennyiben a népességcsökkenési trend így halad tovább, a magyar társadalom nagyon komoly elöregedési veszéllyel néz szembe. A következő 45 évben ugyanis 2 millióval csökkenhet a népességszám Magyarországon. Minden harmadik ember 65 évnél idősebb lesz, a gyermektelenek aránya pedig még tovább növekedhet –derül ki a KSH Népességtudományi Intézet által készített 2015-ös Demográfiai Portréból. Sajnos nagyon rossz prognózist mutat Magyarország jövője számára az atény, hogy a hazánkból való tömeges kivándorlás elsősorban a gyermekvállalási életkorban lévő korosztályokat érinti leginkább. A következőkben a családok helyzetét és a gyermekvállalás kérdését járjuk körbe.
siras2_1.jpg
Néhány főbb népesedései adat
Szociológiai kutatások szerint Európában a magyar társadalom az egyik leginkább családbarát, a gyermek fontosságának megítélése rendkívül pozitív. A bolgárok után a magyarokra tartják leginkább igaznak azt az állítást, hogy „a házas emberek boldogabbak, mint a nem házasok”. Nyugat- Európában és az Egyesült Államokban az ellenkezője igaz, a nem házasokat boldogabbnak ítélik. Egy ilyen környezetben különösen furcsa, hogy ennyire kevés gyermek születik. Mégis, hazánk lakossága a nyolcvanas évek eleje óta folyamatosan csökken, a 2011-es népszámlálás és 2014 között 100 ezer a „veszteség”. A létszámcsökkenés a születések alacsony és a halálozások magas számának együttes következménye.
nepessegszam1507-20150724_1.png
Tény, hogy a gyermekvállalás még mindig a házasok körében a legáltalánosabb.A házasok 91 százalékának van gyermeke. Magyarországon 1990 óta a házas népesség részaránya számottevően - 61,2-ről 42,5 százalékra- csökkent, ezzel párhuzamosan 20,3-ról 34,3 százalékra emelkedett a nőtlenek, illetve hajadonok, és 7,4-ről 12,0 százalékra nőtt az elváltak aránya. Az élettársi kapcsolatban lényegesen több az abortusz és kevesebb a gyerek annál, amennyit a nők szeretnének. Az 1980-as évek után kezdett látványosan csökkenni a házasságkötések száma, ennek oka a párkapcsolati formák átalakulása. Az utóbbi két évben lassú növekedés tapasztalható a házasságkötések számában.
 
Forrás: KSH
Ugyancsak elgondolkodtató, hogy Magyarországon nagy különbségmutatkozik a vállalt és a kívánt gyermek szám között. Míg a fiatal magyar nők 2 és 3 gyereket szeretnének, addig a valóságban csak átlagosan 1,3  vállalnak. A magasabb iskolai végzettség rontja a gyermekvállalás esélyét, holott a kutatások szerint a tanultak paradox módon több gyermeket szeretnének, mint az iskolázatlanok.
Forrás: Eurostat
Fontosnak tartjuk megemlíteni Kopp Mária kutatásait, aki rámutatott, hogyösszefüggés figyelhető meg családi állapot minősége és az egészségi állapot között. Egy 2002-es nagymintájú kutatás szerint azon férfiak, akik 2002-ben egyedül éltek, négyszer nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint a házasok, de a jó házasságban élők több majd hatszorta gyakrabban élték meg a 69. évüket. Hasonló összefüggés áll fent a gyermekkel rendelkező, valamint gyermekükkel jó kapcsolatot fent tartó apák és megélt életkor között. A következőkben a fent bemutatott adatok magyarázatát ismertetjük, valamint a kialakult helyzeten való változtatás lehetőségeit járjuk körbe.
Magunkra vagyunk utalva
Hogy Magyarországon ilyen kevesen vállalnak gyermeket annak több oka is van. Mint minden fejlett országban, Magyarországon is nukleáris családforma vált a legelterjedtebbé, azaz a család szülőkből és gyermekekből áll. Ezáltal a gyermeknevelés terhe szinte kizárólag a szülőkre hárul. Míg Nyugat-Európában az individualizációhoz hozzáigazodott egy újfajta társadalmi szolidaritás, addig hazánkban rendkívül alacsony az emberek egymásba vetett bizalma, a társadalmi kapcsolatok (barátság, szomszédság), közösségek erodáltsága igen erős. Így a nagyfokú individualizmust egyfajta magárahagyatottság kíséri, amelynek terhét csak tovább növeli ez elégtelen mennyiségű óvodai férőhely és a kiszámíthatatlanság.
A társadalmi kapcsolatok erodáltsága a párkapcsolatokra is igaz, holott a bizalom megléte elengedhetetlen egy hosszabb távú elköteleződést jelentő kapcsolathoz. Egy párkapcsolat szétesése csorbítja az önértékelést, így még nehezebbé válik egy új párkapcsolat felépítése, ami a „kényszerszingliség” állapotában tartja az embereket.
A „kényszerszingliség” másik magyarázata, hogy a munkahelyi nyomás mellett szinte lehetetlennek tűnik párt találni, kiépíteni egy jól működő párkapcsolatot, hiszen ahhoz időre és energiára is szükség van. Az anyagi és lakhatási körülmények is gyakran gátat szabnak egy párkapcsolatnak, és így a gyermekvállalás elé is.
Gyermekvállalás vs. karrier
A párkapcsolatok bizalmi válsága mellett egy másik tényező is hozzájárul ahhoz, hogy a nők kevesebb gyermeket vállalnak annál, amennyit szeretnének. Ez a tényező pedig az egzisztencia. A fiatal nőknél kétféle motiváció, a családalapítási és a függetlenség vágya könnyen átbillenhet az utóbbi felé, amennyiben nagy nehézségekkel kell szembenézniük. Ez az átbillenés Magyarországon már megtörtént, a házasodási kedv rendkívül lecsökkent a kilencvenes évek óta, az utóbbi két évben kezdett némileg újra növekedni. Ezzel párhuzamosan az élveszületések száma is nőtt valamelyest, de még mindig nem értük el a válság előtti szintet.
elveszulszam-20150724_1.png
Hatalmas ellentmondásban van egymással Magyarországon a gyermekvállalás és a karrier, holott lenne lehetőség, hogy harmóniába hozzuk a két dolgot. A  fejlett világban az számít sikeresnek a társadalomban, aki karrierjében és egzisztenciálisan sikereket ér el. A gyermekvállalás ezt nagyban megnehezíti, mert a gyermekvállalás nem összeegyeztethető a társadalmi elvárások teljesítésével itthon. Hiszen a gyermek felnevelése egyrészt anyagiakban rengeteg pénzbe kerül, így az életszínvonal esést okoz. Másrészt a gyermekvállalás rontja a munkahelyen való megfelelést, illetve a karrier-előmeneteli lehetőséget.
Utóbbi esetében nagyon fontos lenne, hogy a részmunkaidő és az atipikus foglalkoztatási formák alkalmazására Magyarországon is általános lehetőség legyen. Míg itthon a munkavállalók 4 százaléka van részmunkaidőben foglalkoztatva, addig Hollandiában ez a szám 40 százalék, nők esetében 75 százalék! A francia állam az otthoni gyermekgondozást támogatja nagy erőforrásokkal. Mindkettő országban számottevően magasabb a gyermekvállalási hajlandóság, hiszen ezzel nagymértékben áthidalható a karrier és a gyermekvállalás közötti szakadék.
Előbbi, elsősorban anyagi probléma megoldására jelenleg nagymértékű állami beavatkozás történt az elmúlt években. A családi adókedvezmény és a CSOKbevezetésétől várható a gyermekvállalási hajlandóság javulása, ugyanakkor ez elsősorban a jobb módúakat segíti.
Ferge Zsuzsa szociológus az utóbbi időben többször is rámutatott, hogy a kormány családpolitikai intézkedései ellentmondásosak, azok a családok egyharmadát (minimálbéresek, közmunkások, munkanélküliek) nem, vagy sokkal kevésbé érintik. Hiszen a családi adókedvezmény elsősorban a nem túl széles középosztálynak szól, ezzel egy időben, a minden család számára igénybe vehető családi pótlék és más segélyek értéke 2008 óta nem emelkedett, sőt, a kormány eltökélt szándéka, a munkaalapú társadalom jelszava alatt, minden segélyt megszüntetni a következő években.
Így a szerény körülmények között élők kezét a családpolitika területén is elengedi az állam. Az ideológiai szempontok bevonásával már megkérdőjelezhető a Fidesz-KDNP kormány demográfiai krízis felszámolásáért tett erőfeszítéseinek hatékonysága és morális indíttatása.
Forrás: ténytár.blog.hu
Rovatok: 
Életmód



ROKKANTAK MÉLYSZEGÉNYSÉGBEN





2013, július 14 - 14:37 — elnok
Ezerarcú sajtóhír áradat foglalkozott az elmúlt héten - a késlekedett KSH adatok napvilágra kerülésével - a létminimum alatt élőkkel. A sok-sok interjú kapcsán nyilatkozó szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a szegénység felé vezető mélyrepülés irányán sürgősen változtatni kellene. Amennyiben a pozitív változások iránti igényre nem reagál a kormány, egyre súlyosbodó helyzetkép alakulhat ki ezen a területen.
A kb. 86 ezer Ft/fő/hó létminimum összegből (2012.évi KSH adat) egyedülállóként élők tábora hűen tükrözi, hogy a megélhetési költségek növekedésével képtelenek az egyre elszegényedő társadalmi rétegek megbirkózni. Függetlenül attól, hogy az egyszemélyes háztartásban élők, vagy a családban élők viszonyait vizsgálták a kutató-elemzők, megállapítást nyert a tény, hogy rohamosan nő az elszegényedők tábora. Mára már, több mint 4 millió feletti létszámról beszélnek, akik a létminimum alatt élnek. A kimutatásokban sokféle társadalmi csoport van jelen. Hiányolható azonban, hogy a legelesettebbek társadalmi csoportjáról - a korhatár alatti rokkantakról - senki sem tett említést az elmúlt időszakokban napvilágot látott nyilatkozatok kapcsán, az elszegényedéssel összefüggésben. Ők, pedig sokkal rosszabb helyzetben élnek, mint a még egészséges, de elszegényedő társadalmi csoportok, akik esetleg alkalmi munkából tengődhetnek. Nincs jelen sem politikai, sem társadalmi akarat a legkiszolgáltatottabb társadalmi réteg - a korhatár alatti rokkantak - emberszámba vételére. Az új rokkant-törvény 2012.01.01.-től hatályos bevezetése óta az érintetteken kívül, csak kevesen szólalnak meg a korhatár alatti rokkantak életben maradása érdekében.
Ennek, a társadalmi rétegnek a problémája azért is figyelemreméltó kellene, hogy legyen, mivel őket egyre több és egyre súlyosabb diszkrimináció éri, nemcsak a rokkantak társadalmi csoportján belül, hanem az egészséges társadalmi csoportok helyzetével összevetve is, súlyosan sérülnek az esélyegyenlőségi jogaik. Történik mindez úgy, hogy soha nem látott szigorításon ment keresztül a rokkantak felülvizsgálata már évekkel ezelőtt. Az elmúlt 5 évben (2008.01.01.-től) a rokkantak rehabilitációja került előtérbe, a munkába történő visszaterelésüket megcélozva. A 2008. évi világgazdasági-válsággal megérhettük azt, hogy makkegészséges emberek sem kapnak munkát 50 év felettiként. Ugyanakkor, súlyos betegeket kényszerítenének munkavégzésre - a nem létező munka világába - visszaterelve őket a semmibe. A rokkantak létszáma – az újonnan a rendszerbe belépők száma is – egyre csökken a rendkívül szigorú feltételek miatt. A korhatár alatti rokkantak létszámát az öregségi nyugdíjkorhatár felemelése miatt, ma kb. 300 ezer főben határozhatjuk meg. Közülük a nagyobb fele, kb. 160 ezer fő, a következő 5 éven belül elérheti az öregségi nyugdíjkorhatárt.
Muszáj szót ejteni a korhatár alatti rokkantak problémáiról, ugyanis rendkívül nagy a baj. Akkor, amikor a 3 havi álláskeresési támogatás letelte után egy egészséges munkaerő sem talál munkát, egy súlyos beteg hogyan is találhatna, aki állandó orvosi felügyeletre szoruló személy? Számára, még álláskeresési támogatás sem jár, ez sérti az esélyegyenlőség elvét is, a korhatár alatti rokkant esetében!
A munkanélküliséggel küszködő egészséges, ellátás nélküli személyek aránya: 54% mértékű. Közülük is, csupán 23% részesülhet szociális segélyben. A fennmaradó 77% családi segítséggel kell, hogy boldoguljon. Akinek ez nem adatik meg, az haljon éhen? A korhatár alatti rokkantaknál, még ennél is bonyolultabb a helyzet. Ugyanis, az alaptörvény, miután megszűntette a 120 éves társadalombiztosítás intézményét, így se egészségügyi, se nyugdíj garancia nincs többé hazánkban. Ráadásul az alaptörvény, a nagykorú gyermekek nyakába varrta az idősödő beteg szülőket azzal, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni az elesett hozzátartozóikról. Ez a probléma megoldásokért kiált, mert a fiatal családokat is ellehetetleníti, főleg, akik gyermeket is vállalnak. A rokkant szülő eltartása a mélyszegénységet generálja tovább. A fiatal családok képtelenek a minimálbéres fizetésükből gyermekeket nevelni, és még a beteg szülőt is eltartani. Az öregségi nyugdíjkorhatár folyamatos emelése egyaránt kihívás a korhatár alatti rokkantak és azok nagykorú gyermekei számára is, mert a beteg szülők ápolását sem képesek felvállalni a munka mellett. Az idős szülő ápolása egyre nagyobb mértékben szab korlátokat a közeli hozzátartozók számára, mert ápolási díj nem jár, csak rendkívüli esetekben, az idős betegek után.
A jövedelmi viszonyok lesújtóak a fél ország számára. Egyre jobban nyílik az olló a gazdagok és szegények jövedelme között. Nő a feszültség a felső és alsó tized között. Egyre többen zuhannak a szegénységi küszöb (15 ezer Ft/fő/hó) alá. A korhatár alatti rokkantakat érintő jogszabályi változások megágyaztak ennek a problémának az új rokkant-törvény 2012.01.01.-i hatályba lépésével. Mivel sem az egészségügyi, sem a foglalkoztatási rehabilitáció nem működik számukra, és az 1-3 éves rehabilitáció elteltével az ő foglalkoztatásuk nem megoldott, így a korhatár alatti rokkantak sorsa drámaian alakulhat. A minimális, a segélyes pénzellátásukból a havi életmentő gyógyszerek kiváltása is lehetetlen sok beteg számára!
Hogyan is viszonyulunk ehhez a csapdához? Világosan látható, hogy maga az állam nem is érdekelt a megváltozott személyek foglalkoztatását illetően, hiszen gazdaságilag nem veszít akkor sem, ha foglakoztatja a megváltozott munkaképességű érintetteket, és akkor sem, ha nem. Ugyanis a pénz mindig mozog, és egyik zsebből a másikba vándorol.
A cégek, inkább kifizetik a 964 ezer Ft rehabilitáció hozzájárulást, mint, hogy bíbelődjenek a beteg, megváltozott munkaképességű munkavállalókkal, a hozzájuk kötelezően mellérendelt mentorokkal, és az akadálymentesítés kialakításával. Akinek a legjobb példával kellene elől járni, mint a minisztériumoknak és kormányhivataloknak, hát, meghökkentő a körkép ez ügyben is. Mindössze egy százalékuk (1%) alkalmaz „megváltozott munkaképességű munkavállalót”. Mondjuk ki bátran, nekik kellene példát mutatniuk, de ez az 1% Mvmk. érintettek foglalkoztatási aránya csúfos próbálkozás a kormány részéről, mely a hajlandóság irányával ellentétes összképet sugall. Ez, több mint szégyenletes törekvés és eredmény. Ennél sokkal többre értékelhető még a multik, a hipermarketek igyekezete is. Közülük is figyelemre méltó, hogy a Tesco 22 ezer foglalkoztatottja közül 1.200 fő, a megváltozott munkaképességű személy. Az Auchan hipermarket 7.500 fő dolgozója közül 80 fő a megváltozott munkaképességű érintett, de utóbbiak létszámát tovább szeretnék bővíteni még a jövőben. A hipermarketek szándéka legalább pozitív, ha ez számukra is előnyös minden tekintetben, akkor is.
Mindaddig azonban, amíg hazánkban nincs megfelelő társadalmi érzékenység és szolidaritás a fogyatékkal élők, a mozgáskorlátozottak, és a speciális igényűek helyzetének jobbítására, addig semmiféle pozitív változás nem várható a korhatár alatti rokkantak helyzetének a megoldására. Az, hogy átlag 30 évnyi tényleges munkavégzés mellett ezeknek az embereknek a teljes kiszolgáltatottsággal kell megbirkózniuk naponta az életben maradásuk érdekében, ez több mint szégyen. Szégyen a politikai akarat hiánya, és szégyen a társadalmi összefogás hiánya! A legnagyobb szégyen ebben az, hogy a 300 ezer fő nyugdíjától megfosztott korhatár alatti rokkantnak a fele (160 ezer fő) 5 éven belül öregségi nyugdíjkorhatárt elérő, de ők félholtan, mégsem mehetnek nyugdíjba. A még nagyobb szégyen az, hogy a politika és a társadalom képtelen felismerni azt, hogy a rokkantság nem életkorfüggő állapot. Az 57. év alatti (kb. 150 ezer fő) rokkantat sorozatos diszkriminációk, és esélyegyenlőségi aggályok sújtják. Hazánkban a következő 5 évben el fognak tűnni a látókörből a korhatár alatti rokkantak. A létszám fele öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötté válik, és a korhatár alatti rokkantak másik felére pedig humánkatasztrófa leselkedik. Utóbbiak felét az 1-3 éves rehabilitálás alatt „kirostálják” az ellátórendszerből. Aki közülük nagyon súlyos beteg, azt „mutatóban” meghagyják, bent hagyják még egy rövid ideig a „képletes” ellátórendszerben, „aprópénzen”, lecsökkentett pénzbeli ellátáson, a 195 ezer fő felülvizsgálandó személynek kb. a felét. Rájuk humánkatasztrófa leselkedik, mégis az egész ország végignézi azt ölbe tett kézzel, hogyan válnak ők a politikai akarat és a törvénykezés áldozatává? Ez, több mint szégyen hazánkra nézve, hogy ez a szörnyűség a XXI. századi Európában, egy EU tagállamban, ma megtörténhet nagy beteg emberekkel, akik a megrokkanásuk előtt átlag 30 évig keményen dolgoztak, és újjáépítették ezt az országot!
A következő 4. - 5. év végén mindössze az ország összlakosságának az 1%-a lesz hazánkban korhatár alatti rokkant, a várható tendenciák miatt. A munkaképes lakossághoz viszonyítottan pedig mindössze 1,7%-a lesz ez az arány! Miközben, ma sem több a korhatár alatti rokkantak száma, mint az EU 5,1%-os átlaga a munkaképes lakossági arányhoz viszonyítva. Hazánké mindössze 5,6%-os mértékű (arány) jelenleg, ha a korhatár alatti rokkantak létszámát vesszük alapul, nem pedig a 62. év felettiekét is beleszámítva (12%-nak mondják), mint ahogyan azt a kormány-propaganda híreszteli! Szégyen az, amit a kormány művel a megrokkant embereken végrehajtandó spórolás címén ebben az országban! Nem csak Európában, hanem az egész világon egyedülálló szégyen ez, amit a magyar kormány művel a súlyos betegekkel. Szégyen ez hazánkra és a magyar társadalomra nézve is, hogy mindenki szemet huny e fölött, és nem tiltakozik ellene! A legnagyobb szégyen pedig az, hogy EU tagállamokban mindenütt van a korhatár alatti rokkantak számára rokkantsági nyugdíj, csak a magyar rokkantak számára nincs! Nincs, mert a kereszténydemokrata értékrendre oly büszke kormányunk elvette az élethez való jogot is a korhatáralatti rokkantaktól. Ez elfogadhatatlan, mert ellentétes az Európai emberjogi, a Betegjogi, és a Szociális Chartában foglaltakkal! Ez ellen mindenütt tiltakozni kell!
MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport
 




A szabadkőművesség támogatja Európa elárasztását bevándorlókkal





Huszonnyolc európai szabadkőműves páholy írt alá egy közös nyilatkozatot, amiben felszólítják az európai kormányokat, hogy fogadják be az összes, Európába tartó bevándorlót. Nemleges válasz esetére azzal fenyegetnek, hogy újabb konfliktusokat szítanak Európában.
A francia Médias-Presse által közölt nyilatkozatban a szabadkőműves páholyok felszólítják az európai kormányokat, hogy engedélyezzék a korlátlan bevándorlást Európába, hogy ezzel “felülemelkedjenek a nemzeti egoizmuson”. A nyilatkozat szerint Európa vezetői tiszteletben kell tartsák az “emberi jogokat”, a “szolidaritás és testvériség eszméit”, valamint az elődeik által elfogadtatott “Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára” hivatkoznak, amit szerintük Európa elsődleges irányelvnek kell tekintsen.
Hogy valójában mit is jelent a “nemzeti egoizmuson felülemelkedés”, arra a Corrispondenza Romana beszámolója rámutat; a szabadkőműves páholyok aláásnák a haza eszmeiségét, az európai népek identitását. El akarják árasztani Európát idegen népekkel, hogy az európai országok lakossága a demográfiai összetétel radikális átrendeződése miatt többé ne legyen képes nemzeti identitást kialakítani.
a szemetekre már nem lesz szükségA nyilatkozatot jegyző szabadkőműves páholyok a felszólítást ultimátum jelleggel tették: arra az esetre, ha az európai kormányok nem engedélyezik a korlátlan bevándorlást, megosztottságot és konfliktusokat” helyeznek kilátásba. A figyelmeztetésként tett kijelentés egyértelműen fenyegetésnek tekinthető: a szabadkőműves páholyok azzal fenyegetik Európát, hogy megosztottságot és háborút szítanak, ha Európa nem hajlandó többé az általuk elfogadott alapelvek mentén működni.
A nyilatkozat önmagában felhívja a figyelmet arra, hogy a szabadkőműves páholyok biztonsági kockázatot jelentenek Európában. Mint az köztudott, Olaszországon át húzódik az Európába irányuló bevándorlás egyik fő útvonala. A közös nyilatkozatot pedig Olaszország Nagypáholya is aláírta. Amennyiben az olasz nagypáholy tagjai döntéshozatali szinten jelen vannak Olaszország hatalmi struktúrájában, a szervezet önmagában is képes lehet arra, hogy ellenőrzés nélkül ráengedje Európára az Észak-Afrikából érkező bevándorlók millióit.



Külföldi titkosszolgálat szervezhette az isztambuli mészárlást



A török miniszterelnök-helyettes szerint az elkövetők túl professzionális módon hajtották végre a 39 halálos áldozattal járó isztambuli terrortámadást, és egyelőre nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy a mészárlást külföldi titkosszolgálatok támogatták.
Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes a Hürriyet napilapnak nyilatkozva annak lehetőségéről beszélt, hogy külföldi titkosszolgálatok érintettek lehetnek a szilveszteri isztambuli terrortámadásban, melynek során 39 ember életét veszítette.
A török vezető nem nevezte meg, melyik ország lehet felelős a mészárlásért, de azt lehetségesnek tartja, hogy külföldi titkosszolgálat segítette a terrortámadás előkészítését, mert az elkövetők „túl professzionális módon” jártak el, és elkerülték a török hatóságok figyelmét.
Kurtulmus szerint elképzelhető, hogy működnek az országban olyan szervezetek, melyek külföldi titkosszolgálat lehetőségeivel működnek, ezáltal olyan módon tudnak elkövetni terrortámadásokat, amire a török hatóságok nem is gondolnak.



Hivatalos: a CIA szervezte a törökországi puccskísérletet




A július 15-i puccskísérletben résztvevők ügyének tárgyalása Törökországban egyre összetettebbé válik, miután egy ügyész kijelentette, hogy a CIA és az FBI biztosított kiképzést annak a mozgalomnak, ami megkísérelte a kormány erőszakos úton való megdöntését.
Az Edirne ügyészség által készített vádirat a lehetséges legszigorúbb büntetést kéri a július 15-i puccsban résztvevők közül 43 személyre. Az ügyészek szerint Fethullah Gülen terrorszervezetének tagjait az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) képezte ki. Ez a kiképző tevékenység azokban a kulturális központokban zajlott, melyeket Fethullah Gülen mozgalma működtet, és a mozgalom tagjainak tulajdonában állnak.
Az ügyészség immár nem egy belföldi kormányellenes mozgalomnak tulajdonítja a történteket, hanem olyan eseményként kezelik a július 15-i puccskísérletet, amit amerikai titkosszolgálatok készítettek elő, és amiben a Gülen-mozgalom számos tagja amerikai ügynökként vett részt. A dokumentumban az áll, hogy a bukott puccskísérlet a török államot akarta meggyengíteni, azáltal, hogy teljes egészében megszabadul a kormánytól.
Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken azzal vádolta az Egyesült Államok közel-keleti térségért és Közép-Ázsiáért felelős Középső Parancsnokságának vezetőjét, hogy nyíltan a puccsisták oldalára állt. Joseph Votel tábornok ugyanis egyértelműen kijelentette; kiváló kapcsolatot ápolnak a török hadsereg számos vezetőjével, akiket a török hatóságok a puccskísérletet követően őrizetbe vettek. Votel szerint a török-amerikai kapcsolatok megromlása lesz a következménye annak, hogy a hatóságok letartóztatják az ő kiváló kapcsolatait az erőszakszervezetekben. Emellett emberi jogokra hivatkozva sérelmezte az Amerika-barát katonai vezetők letartóztatását.
Az amerikai tábornok kijelentését követően Erdogan azzal vádolta a CENTCOM vezetőjét, hogy nyíltan a puccsisták oldalára áll; emberi jogok miatt aggódnak, ahelyett, hogy elismerésüket fejeznék ki a puccs sikeres leveréséért, és a demokrácia védelméért. Szombaton Erdogan egy újabb beszédében már kijelentette, hogy Fethullah Gülen csak egy gyalogos ezen a sakktáblán, de a puccs kiötlőit amerikai nemzetbiztonsági hivatalokban kell keresni.
A puccskísérlet leverését követően, július 16-án a török munkaügyi miniszter a HaberTurknek adott interjú során szintén arról beszélt, hogy az Egyesült Államok próbálta erőszakos úton megdönteni a török kormányt. Július 17-én a kormányfő, Binali Yildirim azt mondta, országa hadban áll minden olyan állammal, ami nyíltan a puccsisták oldalára áll. Később a Yeni Safak napilap címlapon hozta a NATO Nemzetközi Biztonsági Erői (ISAF) parancsnokának fotóját, akit azzal vádoltak, hogy közvetlen irányította a július 15-i puccskísérletet.
Csütörtökön több mint ötezer tüntető vonult fel az Incirlik légibázis mellett – többek között “halál az Egyesült Államokra!” plakátokkal, és követelték, hogy az amerikai katonák hagyják el az országot. Nem sokkal azelőtt a T24 török hírügynökség arról számolt be, hogy tűz ütött ki a NATO Izmir bázisán. Utóbbit később egyértelműen Amerika-ellenes szabotázsakciónak tulajdonították.
Szombaton hétezer fegyveres rendőr zárta el a NATO Incirlik légibázisát. A Hürriyet jelentése szerint a rendőrség információkat kapott arról, hogy egy második puccskísérlet készülődik. A bázisnál több száz Amerika-ellenes tüntető gyülekezett már a rendőrök kivonulása előtt, ám a nyugati hírügynökségek később mindezt úgy kommunikálták le, hogy a rendőrök a tömeg oszlatására érkeznek. A hétezer rendőr azonban amiatt érkezett az Incirlik légibázishoz, mert korábban az ott működő amerikai katonai személyzet szintén részt vehetett a puccskísérletben. Július 17-én Bekir Ercan Van tábornokot, az Incirlik légibázis parancsnokát is őrizetbe vették, mert részt vett a kormány elmozdítására irányuló kísérletben.



Törökország kilépne a NATO-ból





Közvélemény-kutatások szerint a török lakosságnak mindössze 17%-a támogatja, hogy az országban továbbra is amerikai katonák állomásozzanak. Miután a török kormány hivatalosan is az Amerikai Egyesült Államokat tette felelőssé a puccskísérlet kiterveléséért, felmerült annak lehetősége, hogy Törökország kilépne a NATO-ból, és a puccsisták ezt akarták megakadályozni a kormány elmozdításával.
Július 15-én Törökországban egy amerikai emigrációban élő vallási-politikai vezető mozgalma megpróbálta erőszakos úton magához ragadni a hatalmat. A puccskísérletet másnap reggelre leverték. Később Süleyman Soylu munkaügyi miniszter a Haberturk televíziónak adott interjú során nyíltan az amerikai kormányt tette felelőssé a kormány megdöntésére tett kísérletért, és ettől a kijelentésétől a török kormány azóta sem határolódott el. Ehelyett Erdogan követelte Fethullah Gülen “terrorista vezető” kiadatását – ezáltal egy terrorista vezető bújtatásával vádolja az Egyesült Államokat. Eközben Ankarában és Isztambulban az emberek kormánypárti demonstrációkon követelték Gülen kivégzését, Binali Yildirim miniszterelnök pedig egyértelműen kijelentette; háborúban állnak bármely olyan országgal, ami nyíltan kiáll Fethullah Gülen és hívei mellett.
Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint “káros lehet a kétoldalú kapcsolatokra nézve”, hogy egy szövetséges ország az Egyesült Államokat vádolja a kormány megdöntésére tett kísérletért. Szerintük ők továbbra is támogatják az Erdogan-rendszert, de Törökország bizonyítékokat kell adjon, ha azt akarja, hogy az amerikai hatóságok kiadják Gülent.
Szerdán Isztambulban török nacionalisták támadtak rá három amerikai katonára, akiket kétségkívül a kormány azon vádja ‘engedett szabadjára’, miszerint az USA közvetlen felelős a puccskísérletért. Az amerikai katonákat elfogták, fejükre fehér zsákot húztak, miközben “jenkik haza!” és hasonló jelszavakat kiabáltak. A támadók nem egyszer angolul szóltak hozzájuk, és követelték, hogy távozzanak az országból.
Annak ellenére, hogy az amerikai kormány nem hajlandó tudomásul venni, hogy az amerikai katonai jelenlét közmegvetés tárgyává vált Törökországban, minden bizonnyal tisztában vannak a tényekkel, hiszen már egy októberi közvélemény-kutatás kimutatta, hogy mindössze a törökök 17%-a támogatja az amerikai katonai jelenlét fenntartását.
A közvélemény alakulása azonban aligha érdekli az amerikai kormányt, hiszen az USA számára a törökországi jelenlét teszi lehetővé a Közel-Kelet és a Balkán amerikai befolyási övezetként való megtartását. James Stavridis volt NATO-főparancsnok a Foreign Policy magazin hasábjain kifejtette, hogy Törökország gyakorlatilag minden NATO-művelet szempontjából kritikus fontosságú: az afgán biztonsági erők kiképzése, a líbiai műveletek, a haditengerészet kalóz-ellenes műveletei, és a Balkánon állomásozó “békefenntartók” jelenléte mind a törökországi katonai jelenlét fenntartását igényli.
Az Amerikai Egyesült Államok emellett mintegy 90 nukleáris töltetet tárol az Incirlik légibázison, amit a puccskísérletet követően lezártak a török hatóságok. Biztonságpolitikai szakértők már annak lehetőségével foglalkoznak, hogy ezek az atomfegyverek terroristák kezére juthatnak, mert a török lakosság olyan mértékben ellenségessé vált az országban állomásozó amerikai katonákkal szemben, hogy ma már radikális mozgalmak a lakosság támogatását élvezik, ha amerikai katonákra támadnak.
Erdogan emellett kijelentette, hogy visszavezetik a halálbüntetést, majd a puccskísérlet után letartóztatott több mint tízezer személy kapcsán felvetette azt a kérdést; “miért etessen és tartson bezárva ennyi embert?” Az Egyesült Államok így vagy nyíltan kiáll amellett, hogy egy NATO-tagállam vezetője tízezer embert akar kivégezni – vagy szankcionálja a török kormányt, és ez esetben a két ország közti viszony tovább mérgesedik. Ebből a szempontból nem csak az a kérdés, hogy a NATO-országok vezetői meddig hajlandóak még támogatni a török NATO-tagságot, hanem, hogy a török kormány mikor jelenti be a NATO-ból való kivonulást. A július 15-i puccskísérlet során a hadsereg által ellenőrzés alá vont közmédiában a puccsisták közleményében az a kijelentés is szerepelt, miszerint “Törökország fenntart minden nemzetközi szerződést” – ami arra enged következtetni, hogy a kormány valamilyen nemzetközi szerződés felmondását tervezte, ami bizonyos katonai körök részéről azonnali reakciót váltott ki.

Bezárnák a NATO légibázisát Törökországban





A július 15-i bukott puccskísérlet óta több mint 18 ezer katonát és bírót tartóztattak le, illetve zártak börtönbe árulás vádjával. Törökország vezetői most azt tervezik, hogy megszabadulnak az országban állomásozó NATO-erőktől, melyek segédkeztek a puccskísérlet kivitelezésében.
A balközép Republikánus Néppárt elnökhelyettese, Namik Havutca kijelentette, hogy a Törökországban tárolt 90 amerikai atomfegyver veszélyt jelent Törökország belső stabilitására, és ellenséget csinál az egyébként baráti országokból. A politikus felszólította a kormányt, hogy azonnal utasítson ki az országból minden külföldi légi járművet, és zárja be az Incirlik légibázist.
Az Incirilik létesítmény nem hozott semmit, csak instabilitást, megosztottságot Törökországban, és a térség egészében.”
A politikus azt mondta, a NATO-bázisra egyébként sincs szükség Törökországban, hiszen nem vették semmi hasznát abban a helyzetben, amikor a nagyvárosok utcáin vérontás zajlott, és a török nép egy újabb történelmi kihívással kellett megküzdjön. Havutca szerint az Incirlik légibázis fenyegetést jelent az ország belbiztonságára. “Külső tényezőkön pedig mindössze annyit változtatott a NATO-bázis jelenléte, hogy megsokszorozta ellenségeink számát, barátainkból is ellenséget csinált” – mondta.
A politikus benyújtott egy törvénytervezetet is, mely javasolja az Incirlik légibázis bezárását, és felszólította a parlamentet, hogy Törökország nemzetbiztonsági érdekeinél fogva egységesen álljon ki a kezdeményezés mellett. Havutca azt mondta, “a NATO-bázis egy vírus, ami felzabálja a Közel-Keletet” – valamint egyértelműen kijelentette, hogy
a NATO-bázis logisztikai támogatást biztosított annak a szervezetnek, ami a választott kormányt fegyverrel akarta megdönteni.”
Az utóbbi hetek során számos amerikai-ellenes tüntetés zajlott Törökországban. Egy héttel ezelőtt az Incirlik légibázis előtt több mint ötezer ember követelte az amerikaiak kivonulását, a bázis bezárását, és azt kiabálták, hogy “halál az Egyesült Államokra”. A tömegdemonstrációk azt követően kezdtek kiterjedtté válni, hogy a török vezetők hivatalos nyilatkozataikban is amerikai titkosszolgálatokat tettek felelőssé a puccskísérlet előkészítéséért, valamint nyilvánosságra jutott, hogy a NATO egy amerikai parancsnoka közvetlen irányította a nagyvárosokban zajló vérontást.

Netanyahu: az amerikai külügy sérti Izrael érdekeit



Izrael viszont a palesztin nép érdekeit tiporja lábbal , és a népet a világ legnagyobb koncentrációs táborába kényszeríti , és az éhhalál kritikus szintjén tartja e népet , ez a rohadt fasiszta terrorista állam alakulat !!!!!


Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök szerint John Kerry Közel-Kelet-politikával kapcsolatos beszéde nem érintette az Izrael és Palesztina közti konfliktus gyökereit, és elfogult volt Izraellel szemben.
A Times of Israel a miniszterelnöki hivatal közleményét idézve azt írja, John Kerry amerikai külügyminiszter szerdai beszéde elfogult volt Izraellel szemben, és amellett, hogy kifejtette Izraellel szembeni álláspontját, szinte nem is érintette a konfliktus gyökereit.
Ahogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában előterjesztett javaslattal, John Kerry szerdai beszédével is elfogultságot mutatott Izraellel szemben. Több mint egy órás beszédében megszállottan foglalkozott a teleplétesítésekkel, de eközben szinte nem is érintette a konfliktus gyökereit – a palesztinok ellenállását azzal szemben, hogy létezzen egy zsidó állam, bármilyen határok közt is.” – áll a közleményben.
A kormányfő emlékeztetett, hogy az USA hasonló állásfoglalást képviselt az ENSZ határozat ügyében is.



Bacilusgazda bevándorlók, szabadkőművesek ugatása!



Szerző: Vya itt: összeesküvés elméletSzínes hírek 2015.09.05 15:25

Megleckézteti Magyarországot a háttérhatalom, mert nem tudunk úrrá lenni a bacilusgazda bevándorlókon!


Úgy tűnik, hogy napjainkban az árnyékhatalom még az európai országokat is egymásnak akarja uszítani.A volt átkosban és napjainkban közös vonás Magyarországnak Lengyelországgal.Ez minap is így van.A gond azonban akkor kezdődik, amikor politikusok bevonják a vallást a politikába.Azt ugyan be lehet, de a hitet nem.A hit pedig maga Jézus Krisztus.Nevével példálóznak európai politikusok.
000
A kereszténység a közéletben és a társadalmi életben számomra azt jelenti, hogy segítek szükséget szenvedő testvéreimnek.A bevándorlásról szóló vitában pedig azt jelenti, hogy kész vagyok szolidaritásra és áldozatvállalásra.Egy keresztény számára mindegy, hogy a segítségre szorulónak milyen a faja, a bőrszíne és a nemzetisége” – mondta Donald Tusk.

Tusk úr idézete nem az övé, hanem az Európai Unióé, ami nem érti, vagy 
nem akarja megérteni, hogy miről van szó!

Baloldali médiumok publikálása pedig arról szól, hogy Orbánt nem lehet meggyőzni a menekültekről.Tudniillik, hogy bal oldali médiumok piszkálják az akkori Magyarországról leszakadt hazánkfiákat és az amerikaiakat is, hogy Magyarország mennyire aljas.A baloldal pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a (szó szoros értelmében) bacilusgazda bevándorlókat istápolja.

Így tették 1945-ben is, amikor szovjet hordák jöttek országunkba, de igazán nem tudni, hogy kikkel.Valószínű országunkba mindig olyan emberek jönnek, akiknek nincs semmi köze a civilizált társadalomhoz.

Ha nem jöttünk volna még rá, egész Európában dúl a baloldaliság, amely a kommunizmus jogutódja.
A liberalizálás, hazánkban MSZP, DK és egyebek.Ezek a politikai képződmények nagy előszeretettel hivatkoznak a nincstelenekre, elesettekre és a jóságos Jézusra is.Bohócot csinálva magukból és azokból az emberekből, akik valójában tényleg a pokolból menekültek!
0000

Azonban, ha a gender-ideológia égiszében megjelenő nemi devianciák elutasításáról van szó, már nem is teszik ezt.

A baloldal sohasem teszi helyére a problémákat, ha csak a bacilusgazda betolakodók védelméről beszélünk.Ekkor arra hivatkoznak, hogy befogadtuk annak idején a német menekülteket és most miért nem tesszük ezt.
Létezik erre egy kis Facebook-os jegyzet!
Nézzük.
1989-ben rengeteg menekült volt hazánkban.Férfiak, nők, gyerekek vegyesen.
Mindenkinek voltak irataik, együttműködtek a hatóságokkal, fegyelmezetten, türelmesen várták a sorsukat, pedig nem volt pénzük, nem voltak jogaik, nem volt már hova visszamenni, mert csak a Stasi és a börtön várta őket a hazájukban.
A lehetőségekhez képest tiszták voltak és a környezetüket is tisztán tartották.Nem késelték meg napi rendszerességgel egymást, vagy vásárlókat egy áruházban.Nem gyújtották fel a sátraikat, nem fenyegették a rendőröket, nem dobálták el az ételt, amit kaptak.Nem a pályaudvarokon vertek sátrat, nem tüntettek üvöltve a táborokban, vagy az utcákon és nem szidták, mocskolták azt az országot, amin keresztül a szabadságukat próbálták elérni.Ők is Németországba próbáltak eljutni, csak Ők valóban menekültek voltak NEM PEDIG 90%-BAN 16-35 ÉVES FÉRFIAKBÓL ÁLLÓ BETOLAKODÓ CSÜRHE” – idézet egy Facebook-os bejegyzésből!
Fenti sorok világos beszéd!Ugyanis itt nem arról van szó, hogy kinek, milyen a bőrszíne és nemzetisége, hanem arról, hogy az adott ember képes-e szocializálódni.Beilleszkedni egy olyan civilizált társadalomba, amely hosszú évszázadokon át építette fel társadalmát, civilizációját.

A valódi bacilus, maga a szabadkőműves mozgalom (árnyékkormány) pedig Magyarországot megleckézteti, hogy miért nem tudunk úrrá lenni a kialakult helyzet felett?!
Azért nem, mert még mindig a keleti blokkban vagyunk és a jelenlegi, múltbeli és jövőbeli jobb-bal politikusok rotációban váltják egymást.Akiknek helye nem méltó a magyar parlamentben.Egyik elvesz, másik hozzáad.Mihez?A magyar dolgozó adófizetőknek kontójára.Az Európai Unió nyugati része a még mindig fennmaradó jóléti társadalom, a másik oldala pedig a perem országok és a keleti oldal, posztkommunista államai.Sajnos ebbe bele értve Magyarországot is, amely már a komplett Kárpát-medencébe bele gyökerezett.
eu zászló

Az érzés nem fasizmus (olasz dolog), nem nácizmus, hanem a magyar rendkívül egyedi nép, amely csak megélni akar a múlt sötét árnyaitól eltekintve!

Megjegyezzük, hogy a Földön egyetlen emberfaj él!A szem és bőrszín csupán annyit jelent, hogy egyes emberekben több a melanin, illetve kevesebb!

Visszatérve az Európai Bizottságra.Legfőképpen 
Jean-Claude Juncker szavaira, amit megjegyzett a Der Spiegel l1999/52.számában.
Mi eldöntünk valamit, meghirdetjük, majd várunk egy kicsit, hogy mi történik.Ha nincs nagy felháborodás, mert legtöbben meg sem értik azt, amiről döntöttünk, akkor tovább folytatjuk, lépésről lépésre, míg már visszaút nem létezik” – közölte az alkohol problémákkal „küzdő” Juncker.

A politikus szavait magyarán mondva úgy lehet értelmezni, hogy akarták, vagy éppen hagyták kialakulni a jelen fennálló humanitárius katasztrófát, aminek ha Magyarország ellen áll azonnal megleckéztetik és kioktatják.

Juncker 1990-ben előrevetítette az interkontinentális bevándorláshullám problémáját, amiről már tudott, mert benne volt a tervben.Akik erre rájöttek, felháborodásuk egyre nagyobb.
A jó hír egy égető kérdés megválaszolásában rejlik.Van visszaút a Magyarország leszakadásának az Európai Unióból és semlegességének megvalósításában?

Csak azért, mert mindenkori miniszterelnökeink (bármely oldaltól függetlenül) nem voltak javára kényes országunknak.Paradigmaváltás van készülőben?Ebből a politikai elitet meneszteni kellene?
szabadkomuvesseg_strukturaja

Forrás: hunhir.info 

szabadkomuvesseg_strukturaja

Forrás: hunhir.info 

Hát így sem lehet elolvasni az írásokat !!!!


Szervdonornak hordta ki életképtelen babáját az anyuka - megrázó fotók



Szerző: Vya itt: 18+Egészség 2017.01.05 15:09
Abbey Ahern harmadik gyerekét várta, amikor a második trimeszterben szörnyű dolgot tudott meg. 

Az orvosok közölték vele, hogy a 
baba súlyos beteg, állapota összeegyeztethetetlen az élettel. Az oklahomai anya mégis úgy döntött, hogy kihordja a kislányt, azért, hogy szerveivel másokon segíthessen.
  
A magzatnak anencephaliája volt, ez egy súlyos rendellenesség, amely miatt a koponyatető teljesen hiányzik és az agyállomány nagy része is. Emiatt az ilyen magzatok többsége holtan jön a világra. Abbeynek ezért azt mondták az orvosok, hogy vetesse el a babát, ugyanis a hasonló súlyos a rendellenesség esetén az abortusz a harmadik hónap után is engedélyezett.
  
Abbey azonban erre nem volt hajlandó és úgy döntött, hogy kihordja a babát, hogy a pici a születése után a szervdonor lehessen. Azért vállalta mindezt, hogy az ő tragédiája által más kisbabák esélyt kaphassanak az életre.
A kislány végül a terhesség 9 hónapjában jött a világra és még 14 óra 58 percet vele tölthettek a szülei. A babát Annie-nek vagyis kegyelemnek nevezték el, és a vele töltött órák alatt a szülők fotókat készítettek róla, hogy később tudjanak rá emlékezni.

A két testvére is bemehetett hozzá és mesét olvastak a picinek, játszottak vele. 
"Fogtam a kis kezét, és az arcomat az arcához szorítottam. Éreztem, ahogy szuszog. Nem tudtam elégszer megpuszilni… Aztán egyszer csak elkezdett zihálni, és tudtam, hogy itt a vége. Örülök, hogy a karomban tarthattam, láthattam a lányomat, bár már a terhesség alatt is tudtuk, hogy csak maximum perceket él majd. Gyönyörű kislány volt, azt a rövid időt szeretetben és békességben élte meg" – mondta el az anyuka a The Sunnak.
Sajnos a baba azonban olyan súlyos oxigénhiánnyal született, hogy a legtöbb szervét sajnos nem tudták felhasználni. Egyedül a szívbillentyűit tudták beleültetni egy másik babába. 



"Válaszúton vagyunk, Gábor" - olvasónk nyílt levele a Jobbik elnökének


Kedves Gábor! Hanuka alkalmából a magyarországi zsidóság vezetői felé írt üdvözlő leveled késztet az alábbi sorok megírására. Kép: Magyar Nemzet Hazám iránti aggódásomtól vezetve évtizedek óta aktívan követem a magyar belpolitikai életet. Valamikor a Giczy György vezette KDNP-t ítéltem meg a leginkább választható pártnak, majd miután felismertem, milyen kettős játékot űz a pártvezetés – szép szavak a tagság, a szimpatizánsok felé, de hajbókolás az idegen érdekek képviselői előtt – a MIÉP felé fordultam. A MIÉP akkori eszmeiségével a mai napig nincs bajom. Sokkal inkább zavart Csurka dilettáns pártvezetési stílusa, illetve, hogy idővel egyre inkább erősödött bennem a gyanú, hogy Csurka egy küldött, irányítható személy, akinek a feladata, hogy a szép gondolatok segítségével magához láncolja a nemzeti radikalizmusra fogékony magyarok táborát, de egyúttal vigyázzon arra, hogy túl erős soha ne legyen ez a tábor. Persze konkrét bizonyítékaim sohasem voltak erre. A MIÉP széthullása után az új évezred első éveiben azt mondtam magamnak, hogy elég volt, pártokkal többé nem állok szóba. Aztán valamikor 2010 környékén annyira megtetszett nekem a Jobbik, hogy föladva korábbi elhatározásomat, a párt aktív támogatója lettem. A párt programját népszerűsítettem minden fórumon – otthon, család, munkahely, utca, egyház, baráti kör. Érveltem, vitatkoztam, röplapokat osztogattam, teljes mellszélességgel kiálltam mellette. Amikor megindult a Jobbik néppártosodási programja, még azt is érthetőnek, legitimnek találtam. Megértettem, hogy a mai viszonyok között a túlzásba vitt radikalizmus kontraproduktív lehet, és hogy nekünk elsődleges feladatunk minél erősebb parlamenti támogatottsággal politizálni, ha valamit el akarunk érni a haza érdekében. Bár elgondolkoztam azon, hogy mi lesz ebből. Egy másik Fideszre, KDNP-re nincs szüksége az országnak. Illetve, ahol ezek állnak, ott nincs hely a Jobbik számára. Az ő választóik nemigen fognak saját pártjaiknak hátat fordítani, csak azért, mert a Jobbik most feladta korábbi radikalizmusát. Láttam továbbá, milyen szituációba kerültek kivétel nélkül az elmúlt 10 évben a tőlünk nyugatabbra lévő országok nemzeti radikális pártjai. Gondolok itt elsősorban a Marine Le Pen vezette francia Front National-ra, a Strache vezette osztrák FPÖ-re, a Fini vezette olasz Nemzeti szövetségre, a Nick Griffin vezette brit BNP-re és Geert Wilders holland Szabadság Pártjára. Mi a közös ezekben a mozgalmakban? Ezek a pártok mind nemzeti radikális mozgalomként kezdték, helyesen mutattak rá a nyugati társadalmak legfőbb problémájára, nevezetesen a színesbőrűek, muszlim arabok és négerek irányított bevándoroltatására. De nem tettek lakatot a szájukra, ha Izraelt kellett bírálni, pl. a palesztinokkal szemben folytatott politikája miatt. Átütő sikert – nevezetesen a társadalom megóvását a bevándorlástól – egyikük sem tudott elérni. Ezek a mozgalmak kb. 10 évvel ezelőtt – talán egyik a másik példáját követve – abba az irányba mozdultak el, hogy látványosan Izrael-barát politikát kezdtek folytatni. Izrael korábbi alkalmankénti bírálatát felváltotta az abszolút meghunyászkodás. Bár továbbra is helyesen nevezték meg a fő problémát, a bevándorlást, kezdték kinevezni fő felelősnek a harmadik világ írástudatlan és szervezett módon Európába szállított hadait. Pedig ezek a szerencsétlen tömegek vajmi keveset tehetnek róla, hogy a nyugati politika és média, valamint az agymosott társadalom mindent megtesz a saját élettere bevándorlók általi elpusztításáért. És ugyancsak félrenéztek, amikor a cionista politika leplezetlenül a bevándorlás erőltetése mellett tette le a voksot. Csak három példa erre: Yascha Mounk zsidó Harvard-professzor: Nyugat-Európában egy egyedülálló kísérlet zajlik. Azoknak az országoknak, melyek magukat korábban etnikailag, vallásilag homogén nemzetként definiálták, meg kell változtatniuk identitásukat. Nem tudjuk, hogy ez fog-e működni, de egyet tudunk, ennek működnie kell. (Forrás itt.) A zsidó származású Nicolas Sarkozy korábbi francia elnök Palaiseau-ban, 2008 decemberében: "A cél a fajok összekeverése. Ez a 21. század legnagyobb kihívása. Ez nem választás kérdése, ez kényszerítő szükségszerűség." (Videó itt.) Pinchas Goldschmidt rabbi: "A muszlimok és zsidók természetes szövetségesek a régi európai rend lerombolásában." (Videó itt.) Tehát ezek az eurokonform jobboldali pártok behunyták a szemüket, és a társadalom védekező reflexeit a beáramló muszlim tömegek ellen irányították, nem pedig azok ellen, akik ezeket a tömegeket beengedték. És tettek még valamit ezek a pártok: elkezdtek kritikátlanul holokausztozni. A mai Nyugat generációi a nyolcvanas évek óta abban nőnek fel, hogy a fehér európai bűnös, és bűnére nincs megbocsátás. Elsősorban a németek mint tettesek, másodsorban a többi európai, mert nem tettek eleget a zsidók megmentéséért. És bűnbocsánatot ugyan nem nyerhetnek, de vezeklésképp mindenképp hasznos, ha befogadják a migránsok millióit, nehogy még egyszer előfordulhasson a holokauszt. Nem tudom, mik voltak az eurokonform jobboldali pártok vezetőinek mozgatórugói. Több toleranciát vártak el a médiától, ha leteszik a hűségesküt a Jád Vásemben? Netán arra számítottak, hogy a parlamentben döntő tényezővé válnak? Számításaik mindenesetre nem váltak be. Bár a sajtó egy része csakugyan kesztyűs kézzel kezdett el velük bánni, és ennek következtében komoly tényezővé váltak hazájuk politikájában, mégsem lettek annyira erősek, hogy a fennálló viszonyokon tudjanak változtatni. Másrészt viszont saját táboruk előtt váltak hiteltelenné. És nem fölösleges rápillantani, hogyan kezeli ezeket az eurokonform jobboldaliakat a nemzetközi zsidó sajtó. A korábban radikális európai pártok hajbókolását kegyesen fogadják ugyan, de a nemzeti érdekek melletti kiállást továbbra is gyűlölködésnek nevezik, és különböző csatornáikon, alapítványaikon keresztül továbbra is komoly anyagi támogatást nyújtanak a "Refugees welcome" agyrém propagandistáinak. Leplezetlen kárörömmel figyelik továbbá, hogyan váltak ezek a pártok saját törzsszavazóik előtt hiteltelenné. Ezzel szemben egy európai szintű csoda volt, ahogy a Jobbik mindenféle meghunyászkodás nélkül elért egy stabil 25%-os támogatottságot, és Gábor, ebben oroszlánrészed volt neked. Sok volt ez vagy kevés? A szűkös lehetőségekhez képest nagyon sok, ahhoz, hogy döntően tudjuk alakítani az ország jövőjét, nagyon kevés. Itt tartunk ma mi 2017 elején. Válaszúton vagyunk. Vagy megmaradunk tiszta, független, hazafias erőnek, nem zavartatva magunkat attól, hogy antiszemitának kiáltanak ki bennünket. Ezzel különben sem kellene nagyon foglalkozni. Hogyan is mondta Golda Meir néhai izraeli miniszterelnök? Aki bírálja Izrael politikáját, az antiszemita. Vagy a volt izraeli miniszter: "Az antiszemitázás és a holokausztozás csak egy trükk, mindig használjuk". Ugyanígy fog reagálni a nemzetközi cionizmus is: aki megpróbálja a saját nemzet érdekeit védeni – legyen az akármilyen barátságos a zsidókkal szemben – az antiszemita. Vagy: követjük a nyugat-európai radikális pártok példáját, és megpróbálunk barátságos viszonyt kialakítani a zsidósággal, Izraellel. Vedd észre azonban, Gábor: ezeknek a cionista erőknek nincs szükségük barátokra, szövetségesekre! Ezek abszolút meghunyászkodást, a nemzeti érdekek teljes föladását várják el. Köves Slomó (és a cionizmus többi képviselője) sohasem fogja békejobbodat elfogadni. Ha te Köves Slomó úrként szólítod meg, ő Vona Gábor úrként szólít meg téged válaszában. Kegyesen mosolyog, vállon vereget, ha elzarándokolsz Jád Vásembe, holokauszt-emlékművet avatsz, vagy legalábbis kinyilvánítod erre hajlandóságodat, de a magyar nemzeti érdekek egy milliméternyi képviseletét sem fogja tolerálni. Ezek nagyon jól elvannak az úgynevezett baloldal és úgynevezett konzervatív oldal talpnyalásával, akiknek semmit sem kell ezért a talpnyalásért viszonzásul nyújtaniuk. Nem fognak tehát kapkodni a Jobbik békejobbja után, pláne, hogy (joggal) feltételezik, a Jobbikban azért megmaradt még a nemzeti érdekek képviselete. A zsidók kegyeit kereső jobb- és baloldal egyébként nem magyar specialitás: erről szól a legtöbb európai ország pártrendszere (egypetéjű kétpártrendszer). És ezt a válaszutat szeretném minden jobbikos vezetőségi tag, parlamenti képviselő és egyszerű tag figyelmébe ajánlani. De rögtön föl szeretném hívni a figyelmet arra is, hogy Magyarország nem Nyugat-Európa. Egyrészt itt a mindennapos megélhetési gondok miatt nem tud úgy hatni a holokauszt-propaganda, másrészt itt valamivel nagyobb az agymosás, a média, elsősorban a televízió hatása az emberekre. És még egy apróság: a II. Vatikáni Zsinat óta a katolikus egyházban, de a protestánsoknál is mindennapossá vált a cionisták előtti hajbókolás, annak emlegetése, amit Gábor, te is idézel, nevezetesen, hogy zsidók, keresztények ugyanazt az Istent imádják. Hát ez egy tévedés. Mi, keresztények, az Atya, Fiú, Szentlélek Szentháromság Egyistent imádjuk, a zsidók egy (nem létező) törzsi Jahve-t. A keresztények számára minden ember felebarát, a zsidók számára csak a másik zsidó. És ők ebből soha egy jottányit nem fognak engedni. A Kuruc.infón ezzel kapcsolatban megjelent írásokhoz fűzött kommentárok rekord számából mindannyian észrevehetjük, a kérdés erősen foglalkoztatja a magyar nemzeti közgondolkodást. Túl ezen, ismerőseim közül többen megszólítottak a napokban, aggodalommal a hangjukban: mi lesz a Jobbikkal? Kérlek tehát, Gábor, kérem a párt akármilyen szintű vezetőit, az egyszerű párttagokat, higgadtan gondolják át ezeket a dolgokat. Hozzászóló társaimtól azt kérem, hagyjuk az árulózást, ügynöközést, egymás édesanyjának, a kiválasztó- és nemzőszerveknek emlegetését. Nézzünk tükörbe, de ne felejtsük el, mi hozott minket ebbe a táborba. Gondolom, (a trollok kivételével) mindegyikünk tiszta szívvel mondhatja, a magyar haza szeretete, féltése. Boldog újesztendőt, szebb magyar jövőt kívánok mindannyiunknak. 2017. január B. J.
Kapcsolódó: Hidak és lövészárkok: radikális helyzetre radikális válasz - vagy megalkuvás?
Forrás: https://kuruc.info/r/20/167944/

Ha nyár lenne most egy tálból cseresznyéznétek, és a cseresznye magot egymásra lövöldöznétek !!!!!
Közben megállapodnátok , egy újabb kárpótlásban , és egy új zsinagóga építésében , hogy egy újabb halálig szóló állást kapjon egy kazár te még megigérhetnéd neki , hogy a Dunaparton a Palesztinoknak is egy lakóparkot építünk , hogy közel tudják egymáshoz az ellenségeiket !!!!!És mivel a zsidó lakóparkokat még mindig nem fizették ki az alválalkozóknak , így e lakóparkokba is elszállásolunk palesztin , és muszlom családokat , azt remélve ezzel hogy nem jönnek létre párhuzamos társadalmak , vagy ha e felé lesz elhajlás a be nem illiszkedők között viszájt szítunk , hogy kölcsönösen megsemmisítsék egymást !!!!



"Magyar lehet az angliai cserbenhagyásos gázoló" - de csak a zsidó hírhamisítók világában


A HVG profi újságírói igencsak szorgalmasan dolgoznak liberális olvasóik hiteles tájékoztatása érdekében. Ma reggel megtudhatta a jámbor szabadelvű, hogy a semmirekellő franciák galád módon kimerészkednek a jórészt bevándorlók által lakott külvárosokba, hogy ott százával gyújtsák fel a szerencsétlenek autóit, este pedig arról értesülhetett a haladó szellemiségű internetező, hogy magyar lehet az angliai cserbenhagyásos gázoló. A két áldozat: Helina Kotlarova és unokatestvére, Zaneta Krokova a szülők által közreadott felvételeken Történt ugyanis, hogy a 38 éves "H. Gábor" elgázolt két lányt, miközben azok kézenfogva keltek át az úttesten a nagy-britanniai Oldhamben szilveszterkor, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. "H. Gábor" jogosítvány nélkül vezetett, autóját a baleset helyszínétől körülbelül egy kilométernyire találták meg. "H." mellett három további férfiú, "O. Dávid", "K. János" és "P. Zoltán" ellen is vádat emeltek, mert konspiráltak az igazságszolgáltatás akadályozása érdekében. Az egyik áldozat, az állítólag 12 éves Helina Kotlarova a helyszínen meghalt, 11 évesként említett unokatestvére, Zaneta Krokova hétfőn a kórházban hunyt el. A négy férfi büntetőpere február 1-jén kezdődik - tudhatja meg a gyanútlan olvasó a HVG híréből. És arra gondol, ej, micsoda szemét nép ez a magyar, elgázolnak két kislányt, majd még cserben is hagyják őket, aztán pedig konspirálnak, hogy ne lehessen igazságot szolgáltatni... Csakhogy e "külföldön dolgozó férfiak" egyáltalán nem magyarok, és ezt a HVG nagyon jól tudja. Ezért nem írták ki a nevüket. A BBC szerencsére nem ennyire tapintatos, szemérmetes, cigánybűnöző-mosdató, magyarellenes uszító, és tudatta szépen a világgal, hogy ezeket az aljas gyilkosokat úgy hívják, hogy Hegedűs Gábor, Orsós Dávid, Pető Zoltán és Kalányos János. Igazi honfoglalás kori nevek, nemdebár? Szóval lehetnének ezek a szemetek magyarok is. Csak éppen nem azok. És ugyanez a helyzet a HVG firkászaival is. (Kuruc.info) Frissítés: mint kiderült, a Manchester Evening News még a BBC-nél is megátalkodottabb: ez a lap ugyanis képeket is közölt az elkövetőről. Magyar lehet, ugye?... 
Forrás: https://kuruc.info/r/35/167947/
A két áldozat: Helina Kotlarova és unokatestvére, Zaneta Krokova a szülők által közreadott felvételeken
Forrás: https://kuruc.info/r/35/167947/
Magyar lehet, ugye?...





Már Izrael sem a régi: bűnösnek mondták ki a harcképtelen palesztin támadót bosszúból fejbe lövő izraeli katonát

Elor Azaria izraeli őrmester családtagjai körében várta az ellene folyó per ítélethirdetését a Tel-Aviv-i katonai bíróságon
Forrás: https://kuruc.info/r/4/167932/

Az izraeli katonai bíróság szerdán emberölés miatt bűnösnek mondta ki Elor Azaria őrmestert, aki tavaly március 24-én, Hebronban agyonlőtt egy már ártalmatlanná tett, sebesülten a földön fekvő palesztin merénylőt. Elor Azaria izraeli őrmester családtagjai körében várta az ellene folyó per ítélethirdetését a Tel-Aviv-i katonai bíróságon A három fős bírói testület nem tartotta megalapozottnak az őrmester ügyvédeinek érvelését, miszerint Azaria azért adta le a halálos lövést, mert úgy érezte, hogy a földön fekvő, meglőtt és magatehetetlen támadó, Abdel-Fattáh as-Sarif továbbra is veszélyt jelentett, és attól tartott, hogy robbanómellény lehet rajta. A hadsereg által átadott jegyzőkönyvek tanúsága szerint például a katona a történtek után még nem hivatkozott arra, hogy a támadó a földön fekve is veszélyt jelentett, és egyik társa szerint azt mondta, hogy Sarif megtámadta egy barátját, ezért megérdemelte a halált. A bíróságon azt mondta: nem emlékszik erre a beszélgetésre. A bíróság szerint a helyszínen készült videofelvételek nem igazolták a védelem később kialakított, újabb és újabb érveit, kétséges, hogy Sarif 11 perccel a merénylet után, sebesülten a földön fekve veszélyt jelentett volna, és az eljárás során az is kiderült, hogy az őt korábban ért hat lövés dacára az okozta a halálát, hogy Elor Azaria fejbe lőtte. A bíróság úgy ítélte meg, hogy az őrmester tettét nem a jogos védelem, hanem a bosszúvágy motiválta. „Az, hogy a földön fekvő ember terrorista, nem indokolja az aránytalan választ” – indokolta a bírói tanácsban elnöklő Maja Heller ezredes, bíró a döntést. Az Azaria által leadott halálos lövés elvben teljesen ellentétes az izraeli hadsereg fegyverhasználati szabályaival, amelyek tiltják halálos erő alkalmazását olyanokkal szemben, akik nem jelentenek közvetlen életveszélyt. Az Azaria-ügy az izraeli tízes tévécsatorna szerint kilóg a tavalyi év merényletei során lelőtt késes támadók sorából, mert noha a palesztin késelők többségét tettük elkövetése közben megölték, de őket a merénylet közben, noha olykor vitatható módon, de önvédelemből, és nem jóval később ölték meg az izraeli katonák. Izraelben legutóbb tizenkét évvel ezelőtt ítéltek el katonát emberölésért, amelyért legfeljebb húsz év börtön szabható ki. A bíróság várhatóan egy hónap múlva hirdeti majd ki, hogy milyen büntetést ró ki a gyilkos katonára. Szakértők szerint a szigorú ítélet ellenére, részben a közvélemény nyomására, Azaria viszonylag enyhe börtönbüntetésre számíthat. Ügyvédei mindenesetre már bejelentették, hogy fellebbeznek. Az eset az utóbbi hónapokban megosztotta az izraeli társadalmat. Az órákig tartó ítélethirdetés közben mintegy száz ember tüntetett az őrmester felmentéséért a bíróság épülete előtt. Az ítélethirdetés után a család szóvivője közölte: a bíróság figyelmen kívül hagyott olyan bizonyítékokat, melyek Azaria ártatlanságát támasztják alá. „Mintha észre sem vették volna, hogy egy támadás színhelyén történt az eset. Az az érzésem, hogy a bíróság felvette a kést a helyszínről, s maga szúrta hátba minden katonánkat” – húzta alá Saron Gal. Nadav Veiszman alezredes, katonai ügyész szerint „fontos, világos, döntő jelentőségű és önmagáért beszélő” ítélet született. „A bíróság úgy döntött, hogy a lövés leadása nem volt indokolt. Ez nem örömteli nap számunkra. Jobb lett volna, ha mindez nem történik meg. De ami megtörtént, megtörtént, és ez súlyos bűncselekmény” – magyarázta Veiszman. Avigdor Liberman védelmi miniszter, aki a tárgyalás alatt a katona pártjára állt, most azt mondta: „nehéz” ítélet született, amellyel nem ért egyet, de arra szólítja fel az embereket, hogy tartsák tiszteletben a bíróság döntését. Mint mondta, a hadsereget nem szabad politikai csatározások eszközévé tenni. Azaria egyik rokonát el kellett távolítani a tárgyalóteremből, amikor kimondták, hogy az őrmester bűnös. A nő azt kiabálta, hogy „az izraeli hadseregnek annyi”. Frissítés: micsoda meglepetés: Netanjahu kegyelmet adna neki Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kegyelmet szorgalmaz Elor Azaria őrmester számára, akit az izraeli katonai bíróság szerdán emberölés miatt bűnösnek mondott ki – írja az AFP francia hírügynökség. Netanjahu kijelentésével az országot megosztó politikai vita középpontjába került. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az órákig tartó ítélethirdetés közben száz ember tüntetett az őrmester felmentéséért a bíróság épülete előtt. Korábban a szakértők is úgy látták, hogy a közvélemény nyomására a szigorú ítélet ellenére Azaria viszonylag enyhe börtönbüntetésre számíthat. Ám az izraeli miniszterelnök gesztusával nincs minden veszve Azaria számára, hiszen az ország vezetője bírálta felül a katonai bíróság ítéletét. Az izraeli őrmester védője már meg is szólalt az ügyben, amit nagyon kedvezőnek talált. Kegyelmet ugyanakkor nem a miniszerelnök, hanem Izrael állam elnöke, Reuvén Rivlin gyakorolhat. Ő az eset kapcsán azt nyilatkozta, az ilyenkor megszokott gyakorlat alapján majd fontolóra veszi a kérvényt, azt azonban az érintetteknek vagy képviselőiknek kell benyújtania, utalt ezzel némileg kritikusan a véleményt formáló politikusokra. Erre a törvények szerint egyébként is csak az ítélethirdetés után van mód, ami január 15-én várható. A tettes legfeljebb húsz év szabadságvesztésre ítélhető, de nem valószínű, hogy kiszabják rá a maximális büntetést. A palesztinok azonban nem békéltek meg az ítélettel. A palesztin külügyminisztérium szerint ugyanis a késelőt agyonlövő katona pere csak porhintés, melynek célja a nemzetközi közösség válaszának megakadályozása. „Izraelben egyedülálló tettként próbálják bemutatni, de nemcsak a katonát kellene elítélni, hanem a megszállás egész rendszerét” – állította a külügyminisztérium Rámalláhban kiadott közleménye. A palesztin merénylő családjának képviselője sem elégedett meg a katona bűnösnek nyilvánításával, s Hebronban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a család – közösen a Palesztin Hatósággal – megpróbálja majd a háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék elé vinni az ügyet.
Így történt a kivégzés:


shooting in hebron
Fasiszták !!!!!!
Remélem a közeljövőben rátok is így vadásznak !!!!!!


Morvai Krisztina: Rajtakapták a magyar bajok fő felelősét! Óriási szenzáció! - 1. rész



Az év utolsó munkanapja van, december 30-a. Egy sportcsarnokban vagyok az egyik lányom kézilabdameccsén. Már régóta figyelem – körülbelül egy éve – hogy a büfésnő, aki egyszemélyes vállalkozást vezet, milyen megfeszített munkával keresi meg a kenyerét – nyilván magának és családjának. Klasszikus magyar kisvállalkozás: kemény munkával, viszonylag kis haszonnal, tisztességes megélhetés. Miközben sorban állunk, „marcona” alakok tűnnek fel a színen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megkülönböztető mellényét viselve. Megkezdődik az adóellenőrzés. A lehető legmegalázóbb módon vonulnak végig az urak, mintha legalábbis az elmúlt 25 év gazdasági bajainak fő felelősére csaptak volna le, mintha az ellopott nemzeti vagyont találnák meg éles szemükkel kutatva a büféhelyiség bugyraiban és hátsó részlegében. Hogy minél nagyobb legyen a megalázottság, a vendégek előtt vetetik elő a számlákat, elszámolásokat a vállalkozóval, aki szerencsére mindent a legnagyobb precizitással tud prezentálni. Többen összesúgunk és kisebb vita is kialakul a büfé törzsvendégei között. Egyesek sajnálják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait, akik „kénytelenek” saját honfitársaik egyszemélyes vállalkozásait vegzálni, noha nyilván ők is tudják, hogy sokkal több keresnivalójuk lenne a multicégeknél és még több az elmúlt 25 év politikai és velük összefonódó gazdasági vezetőinél. Nem ezt teszik azonban, hanem a magyar kisvállalkozók, családi vállalkozók életét teszik pokollá. Mások nem annyira együttérzőek velük, hanem kifejezetten felháborodnak azon, hogy valaki ilyen munkát vállal. (...) Kíváncsi vagyok az önök véleményére és kíváncsi vagyok arra is, mennyire tipikus ez, hogy magyar kisvállalkozókat, családi vállalkozókat rajtaütésszerű ellenőrzésekkel vegzálnak? Hangsúlyozom, tudom, hogy ellenőrzésekre szükség van, de sehol a világon nem tapasztaltam azt, hogy az állam és a hatóságok úgy tekintenék saját polgáraikat, családjukat tisztességes munkából eltartó kisvállalkozóikat, mint potenciális bűnözőket – miközben a valóságos bűnözőket rendszeresen és folyamatosan futni hagyják az elmúlt negyedszázad során. Még a 2008-as európai parlamenti választási kampányban jártam az országot egy nagy kockás füzettel, végigkérdezve a kisvállalkozókat, kisgazdákat és munkavállalókat, hogy melyek a legnagyobb gondjaik, problémáik, miben szeretnének változást. Akkor szinte mindenkitől azt hallottam, hogy az állam bűnözőnek nézte polgárát, folyamatosan hatósági zaklatásoknak vannak kitéve a kisvállalkozók. Kérem, írják meg, azóta hogyan változott a helyzet. Meggyőződésem, hogy a nyugatra történő kivándorlás megszüntetésének az egyik módja is az lenne, hogy haladéktalanul felszámoljuk (felszámolják) azt a szemléletet, amelyben az állam nem támogatója, előmozdítója, segítője a tisztességes munkából megélni akaró polgárnak, hanem megszállója, akadályozója, sarokba szorítója. Nagyon várom egyfelől a tapasztalataikat, másfelől véleményüket, javaslataikat. A magyar kisvállalkozók, családi vállalkozók megalázó hatósági vegzálásáról (terrorizálásáról) szóló anyag második részében közreadom a NAV vezetőjének és a gazdaságért, vállalkozásokért felelős állami vezetőknek írott levelemet. Ennek megírásához, már szeretném felhasználni az önök leveleit, kommentjeit. Előre is köszönöm! (Az EP-képviselő asszony Fb-oldalára és e-mail címére várja a leveleket - a szerk.) Ismételten boldog új évet kívánok! Sok szeretettel: Morvai Krisztina (Forrás: Morvai Krisztina Fb-oldala)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/167831/



Na ezek sem a gyurcsány , és a fideszes maffia vagyon gyarapodását vizsgálják , de nem is a nemzeti vagyonunk után kutatnak . A zsidók elrejtett neutron bombáját keresik . Azt tudják , hogy valami középületben van elrejtve , és csak a megfelelő balekokra várnak akik eviszik a balhét , és valami kis polgárháborús helyzet kialakulására számítanak …
Úgy kell beállítani a dolgokat , hogy a polgár legyen a terrorista , hisz meg kell indokolni a terror elhárítás magas költségeit !!!
A sátán gyermekei nem a kazár üzleteket ellenőrzik, hisz tőlük jelentős baksist kapnak , mit Vizovickinél a főrendőrök !!!!




TALÁLJA KI, HOGY KINEK KELL FIZETNIE A MAL ZRT.-NEK AZ ISZAPKATASZTRÓFA MIATT





Helybenhagyta a Győri Ítélőtábla szerdán az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék korábbi határozatát, amely szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-nek (Mal Zrt.) az iszapömlés miatt 54,5 millió forint kártérítést kell fizetnie a Molnak, mert a vörösiszap tönkretette a devecseri töltőállomást és az ahhoz kapcsolódó üzlethelyiséget.
A Mol a kártérítési összegből még az elsőfokú eljárás során kivette a helyreállítási munkák idején keletkezett forgalomemelkedést a két töltőállomáson.
A tanács szerint a Mal Zrt. fellebbezése nem volt alapos. A 2010. október 4-i iszapömlés miatt halált okozó gondatlan közveszélyokozás miatt emeltek vádat 15 ember ellen, de bűncselekmény hiányában az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék tavaly január 28-i határozatában felmentette az összes vádlottat. Másodfokon idén január 23-án kezdődik a tárgyalás a Győri Ítélőtáblán.


VALAMI NEM STIMMEL EBBEN AZ ORSZÁGBAN: MÁR 80-AN FAGYTAK HALÁLRA



Magyarországon ősztől december végéig csaknem kétszer annyian fagytak meg, mint a múlt tél azonos időszakában – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF) a fagyhalálról csütörtökön kiadott legfrissebb jelentésében.


Valami még sem stimmel ebben a csodaországban, hiába is szárnyal a gazdaság, és dolgozik szinte már mindenki: míg 2015. december végéig 45-en vesztették életüket fagyhalál következtében, 2016. december végéig nyolcvanan fagytak meg.
Pedig a leghidegebb napok még csak most jönnek!
Az emberjogi szervezet szerint az áldozatok közül a legfiatalabb 35, a legidősebb pedig 89 éves volt. Az elhunytak túlnyomó többsége egyébként férfi.

Az MSZF hangsúlyozza, feltűnően megnőtt a saját fűtetlen otthonukban kihűltek, valamint a kórházba kerülésük után elhunytak száma:
  • A HIPOTERMIÁVAL KÓRHÁZBA SZÁLLÍTOTT SZEMÉLYEK KÖZÜL MINDEN MÁSODIK MEGHALT,
  • A SZABAD ÉG ALATT ÖSSZESEN HÚSZAN FAGYTAK MEG,
  • A LAKÁSUKBAN HUSZONHETEN,
  • KÓRHÁZBAN PEDIG HARMINCHÁROM VÉGZETESEN KIHŰLT EMBER LELTE HALÁLÁT.

Titkos Dosszié - A szabadkőművesek /2016/


USA Titkos Dosszié - Földalatti városok /2016/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése