2016. február 4., csütörtök

A nagy testvér figyel


A nagy testvér figyel




A nagy testvér mindent lát - ECHELON a megvalósult utópia




By Morgó Sapiens - Posted on 04 június 2010

ECHELON az e-társadalom információ-pajzsa ? „Úriember nem olvassa mások levelét.” (Henry L. Stimson) Henry L. Stimson az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere volt az  1920-as évek végén. Fenti szállóigévé vált mondása alapján 1929. október 31-én bezárta kapuit az USA rejtjelző szolgálata (a Black Chamber). Sajnos azonban a történelem nem Őt igazolta, így Stimson felfogása (mindannyiunk nagy sajnálatára) sem a múltban, sem a jelenben és nagy valószínűséggel a jövőben sem emelkedik túl a szállóigén.

Nem sokkal Stimson „úriember” társadalmi elképzelése után, 1949-ben jelent meg Georg Arthur Orwell  angol író „Ezerkilencszáznyolcvannégy” című regénye, melyben az irodalomtörténészek meghatározása szerint 20.századi utópiát vetít elénk: „Az embernek annak tudatában kellett élnie, hogy lehallgattak minden hangot, amit kiadott, s a sötétséget leszámítva minden mozdulatát megfigyelték.”

Sajnos ma már tudjuk, hogy Stimson felfogása tekinthető utópiának, olyannyira, hogy  Orwell fantáziája sem szárnyalt túl napjaink valóságán. Pontosan a  2000. év egyik világszenzációja lett annak a szomorú ténynek nyilvánosságra kerülése, hogy Földünket évtizedek óta olyan műholdak veszik körül, amelyek lehetővé teszik mindannyiunk lehallgatását. A műholdas lehallgató rendszer neve ECHELON (magyarul: harcvonal).

Ennek a civil emberiség számára hatalmas, átláthatatlan és elképzelhetetlen, ördögi rendszernek a történetéről, felépítéséről és főbb funkcióiról szól cikkünk. A tényadatok természetesen csak az elmúlt 20-25 évben a nyilvánosság és főleg a sajtó nyomására napvilágra került dokumentumokból származnak, hiszen maga az ECHELON rendszer ma is a legnagyobb titokban, a titkosszolgálatok felügyelete alatt működik.
A titkos UKUSA megállapodás

Már a II. világháború középső szakaszának idején megszületett az Egyesült Királyság és az USA titkosszolgálatai között a BRUSA COMINT  (communications intelligence) egyezmény, melyet  1943. május 17-én ratifikáltak. Az Egyesült Királyság  1946-47-ben kibővítette a szövetségeseket Kanada, Ausztrália és Újzéland háború utáni hírszerző ügynökségeivel. Így jött létre az 1948-ban megkötött titkos  UKUSA megállapodás, illetve szövetség, amelynek tartalma és hatálya napjainkban is érvényes. Az UKUSA szövetség fő koordinátora (összefogó szervezete)  az USA Nemzeti Biztonsági Szolgálata (NSA). A szövetség alapító szervezetei: az angol  GCHQ (Government Communications Head Quarters), a kanadai  CSE  (Communications Security Establishment), az ausztrál  DSD  (Defense Security Directorate) és az újzélandi  GCSB  (General Communications Security Bureau).

A szerződés jóval későbbi bővítése során kerültek az UKUSA szövetségesek közé Németország, Japán, Norvégia, Délkorea és Törökország titkosszolgálatai.


A hidegháborús konfliktusok közepette sorra alakultak a katonai és hírszerző ügynökségek, amelyek alapfeladata az információ szerzés volt a kelet Európa fölé húzott „vasfüggöny túloldaláról”. Néhány hírszerző szolgálat azonban a hidegháborús idők elmúltával, kicsit „eltolta” tevékenységi fókuszát, nem elveszítve ezzel anyagi és emberi erőforrásait. A legnagyobb ilyen szervezet az NSA volt, amely a Szovjetunió és a kelet európai szocializmus felbomlása dacára (amely eredetileg fő tevékenységi területe volt!), folyamatosan, sőt exponenciálisan növelte költségvetését, emberi és anyagi erőforrásait. Az  NSA  foglalkoztatja ma a világon a legtöbb matematikust, a legjobb rejtjelző és rejtjelfejtő szakember csoportokat. Ezek feladata a hazai (USA) és idegen elektronikus kommunikációban megjelenő rejtjelek feltörése, továbbá az így megfejtett üzenetek több, mint  100 nyelven történő elemzése. Az  NSA feladata ugyanakkor az is, hogy olyan rejtjelzést dolgozzon ki, amely biztonságosan védi az USA kormányszervek kommunikációját. Így érthető az NSA vezető szerepe az UKUSA szövetségesek között.

Az UKUSA szövetséges szervezetei fejlesztették ki és fokozatosan, a civil emberiség számára észrevétlenül hozták létre, azt a hatalmas „figyelő”, lehallgató hálózatot, amely az egész Földet behálózza, sőt napjainkra már a kilyukadt ózon pajzs mellett, egy földkörüli „információs pajzsot” képez. A hidegháborúnak már régen vége, mégis egyre inkább fény derül arra, hogy még mindig létezik egy igazi, mindent behálózó, mégis láthatatlan  „harcvonal”, az ECHELON lehallgató rendszer.

 
Az  ECHELON rendszer felépítése

 Földi megfigyelő bázisok, hét tengeren működő kémhajók, tengeralattjárók és szigorúan titkos műholdak tucatjai „figyelik” 30000 kilóméterrel a fejünk felett az egész Föld, az egész emberiség globális kommunikációs hálózatának forgalmát. Az ECHELON rendszer terve egyszerű és világos:

Lehallgató állomások létesítése a Földön és a világűrben, amely lehallgatja az összes műholdas, mikrohullámú, mobil és optikai-szálas kommunikációs forgalmat és továbbítja mindezt a mérhetetlen mennyiségű információt az ECHELON számítógépes rendszerébe. Ez a rendszer a legkorszerűbb hang és optikai karakterfelismerő (OCR) programokat tartalmazza, valamint olyan kódszavas, illetve kifejezés szótáron alapuló (ennek neve ECHELON Dictionary) szövegfelismerő rendszert, amely kiválogatja a kívánt üzeneteket és kódolt jelzés kíséretében rögzíti azokat, további elemzés céljára. A lehallgató állomásokon működő intelligens analizátorok a rögzített beszélgetést, vagy dokumentumot összevetik a kulcsszó, illetve kifejezés listával és ez alapján továbbítják (vagy nem) a  megfelelő hírszerző központba, ahol „illetékesek” eldöntik, hogy szükséges-e a további lehallgatás. Mindez az UKUSA szövetségesek, elsősorban az NSA fennhatósága alatt működik !



Természetesen ezt az óriási feladatot (a Föld kommunikációs forgalmának lehallgatását) és így az ehhez tartozó forrásokat is felosztották az UKUSA szövetségesek között:

- Az  NSA eszközei az USA-ban lefedik a teljes Amerikai földrészt.

- Az angol  GCHQ  Európára, Afrikára és a nyugat orosz területekre (az Ural hegységig) figyel.

- Az ausztrál  DSD  megfigyelési területe dél Ázsia és a Csendes óceán délnyugati, valamint az Indiai óceán keleti része.

- Az  újzélandi  GSCB  figyeli a déli  Csendes óceáni szigeteket.

- A kanadai  CSE  kezeli az orosz, európai és amerikai északi területek kommunikációját.

 
Az ECHELON hálózat gerincét képező lehallgató állomásokat az Intelsat és Inmarsat műholdakról irányítják, amelyek így képesek kezelni azt az óriási mennyiségű telefon, fax, stb. kommunikációt, amely az országok és kontinensek között történik. Eredetileg mindössze két földi állomás vette az Intelsat jeleket:  Morwenstow  Angliában és  Yakima  Washington államban.

Napjainkban az erőforrások jóval kiterjedtebbek, így a lehallgatási kapacitás, a finomabb területi és erőforrás felosztás következtében sokszorosára növekedett.

- A Morwenstow állomás közvetlenül szegezi „füleit” (az Intelsat segítségével) az Atlanti és Indiai óceánra, Európára, Afrikára és Ázsia nyugati részére.

- A Yakima állomás célterülete a Csendes óceán északi féltekére eső része, különös tekintettel a Távol-keletre.

- Az  NSA egy másik részlege, Sugar Grove (nyugat Virginia) lefedi a teljes észak és dél amerikai forgalmat.

- Az ausztráliai DSD állomás Geraldtonban és az újzélandi Waihopai  GCSB állomások célterülete  Ázsia és Csendes Óceánia déli része.

- Egy újabb állomás  Ascension szigetén (az Atlanti óceánon Brazília és Angola között félúton) lefedi a déli félgömb kommunikációját.

- A nem Intelsat műholdakhoz tartozó földi állomások:

  Menwith Hill (Anglia), Shoal Bay (Ausztrália), Leitrim (Kanada), Bad Aibling (Németország), Misawa (Japán). Az ezekhez tartozó műholdak főleg az orosz és a regionális kommunikációt figyelik. Különös jelentősége van a számtalan rádió-frekvenciás lehallgató állomásnak, mivel napjaink katonai és civil kommunikációjának jelentős része rádió frekvencián történik. Az ECHELON hálózat fontosabb rádió-frekvenciás lehallgató állomásai: Tangimoana (Újzéland), Bamaga (Ausztrália) és a közös  NSA-GCHQ állomás az Indiai óceán közepén levő Diego Garcia szigetén.
Menwith Hill

Menwith Hill az angliai észak Yorkshireban, Harrogate közelében található. Ma ez a Föld legnagyobb kém-bázisa. Közel 25 műholdvevő állomással, 1400 amerikai és  350 angol munkatárs dolgozik a bázison.

Menwith Hill kiépítése  1951-ig nyúlik vissza, amikor az USA légierők és a British War Office bérleti szerződést kötött a földterületre, amely a Brit kormány tulajdonát képezte. Az  NSA  1966-tól kezdte telepíteni a berendezéseket. Már az  1960-as évek elején az elsők között itt üzemeltették az egyik  IBM nagykapacitású számítógépet.

Az első műholdvevő állomást  1974-ben telepítették Menwith Hillre, alapvetően hírszerzési célokra. Később nyolc óriási antenna csoportot építettek, amelyekhez nyolc műholdas kommunikáció figyelő rendszer tartozott:  STEEPLEBUSH I-II, RUNWAY, PUSHER, MOONPENNY, KNOBSTICKS I-II, GT-6, SILKWORTH

Később további rendszerek kerültek telepítésre (TROUTMAN, ULTRAPURE, TOTALISER, SILVERWEED, RUCKUS, stb.), amelyek révén Menwith Hill már rendelkezett a teljes műholdas megfigyelő arzenállal. Így képes közvetlenül a saját műholdjaira támaszkodva a földi elektronikus és rádió kommunikáció minden percét lehallgatni.

Az  NSA és az  UKUSA szövetségesek tehát sikeresen megvalósították azt az „információs pajzsot” Földünk körül, amelyen pillanatnyilag (az ózon pajzzsal ellentétben) egyetlen pici lyukat sem lehet találni.
ECHELON Dictionaries

Az ECHELON rendszer elképesztő, gigantikus célja (ma már!) a Föld szinte teljes kommunikációs forgalmának lehallgatása. Óriási erőforrásait arra használják fel, hogy megfejtsék, megszűrjék, felülvizsgálják és kategorizálják az üzeneteket, majd ezen előfeldolgozások után a megjelölt üzeneteket továbbítják a megfelelő UKUSA ügynökségeknek további elemzés céljából.

Az előfeldolgozott üzenetek tömege elektronikus úton kerül az óriási számítógépes rendszerbe (mint például a Menwith Hill-i  SILKWORTH), ahol a legmodernebb hang és optikai karakterfelismerők, valamint tartalomelemző rendszerek „veszik kezelésbe” a rendezetlen információ halmazt. Ezek a programok és számítógép rendszerek sok szempontból már a jövőbe vezetnek. A  SILKWORTH szuperszámítógép rendszer részeként működik például a MAGISTRAND alrendszer, amely vezérli a kulcsszó kereső programokat, vagy a PATHFINDER, amely tartalomelemzéssel válogatja szét az üzeneteket és rendezi egy óriási szöveges adatbázisba, amelyből már a dokumentumok (üzenetek) kulcsszavak alapján könnyen hozzáférhetők. Szinte  SCIFI-be illő alrendszer a  VOICECAST, amely hangfelismerő programok segítségével konvertálja a beszélgetéseket szöveges üzenetekké és képes egyéni hangminták alapján a beszélőt azonosítani és tárolni jövőbeli elemzés céljára.

 
Az  ECHELON rendszer napi 24 órában üzemel, a hét minden napján, óránként  millió és millió üzenetet feldolgozva.

Fontos tudni azonban, hogy az elképzelhetetlen mennyiségű információnak csak kis töredéke kerül tárolásra az elemzések után. Ez az óriási informatikai erő, melyet az ECHELON rendszer képez, mindössze arra szolgál, hogy kiszűrje azokat az üzeneteket, információkat a kommunikációs áradatból, amelyek fontosak a hírszerző ügynökségek, illetve megbízóik számára. Hogy mi a fontos ?

Az éppen az aktuális kulcsszó listától függ, amely minden lehallgató állomás rendszerében megtalálható (ez az úgynevezett „szótár”). A szótár karbantartásával, aktualizálásával külön munkatársak foglalkoznak, az erre a célra szolgáló programok segítségével (COWBOY, FLINTLOCK, stb.), amelyek VAX mini-computerek hálózatán működnek, speciális célú egységekkel kiegészítve.

Minden üzenethez (szó, kifejezés, szövegrész), amely a szótárba kerül, egy  4 számjegyű azonosítót rendelnek, amivel beazonosítható az üzenet forrása és tárgya (például:  5535= japán diplomácia, 8182= kommunikáció a rejtjelző technikákról).

Továbbá minden tárolt adathoz hozzárendelik a dátumot, időt és az állomás kódját, valamint egy kódnevet, amely az ügynökséget azonosítja:  ALPHA-ALPHA  (GCHQ),  ECHO-ECHO  (DSD), INDIA-INDIA  (GCSB), UNIFORM-UNIFORM  (CSE), OSCAR-OSCAR  (NSA).

Az így feldolgozott üzenetek továbbításra kerülnek az UKUSA állomások információs idegközpontjába a PLATFORM számítógépes rendszerbe.

Minden nap áttekintések készülnek a napi tevékenységről különböző formákban:

- Jelentés, amely közvetlen, teljes fordítása a lehallgatott üzenetnek,

- Tömörítvény, amely az üzenetben található alapvető információkat emeli ki és sorolja megadott kategóriákba. Ilyen kategória azonosítók például:

MORAY (titkos), SPOKE (titkosabb, mint a MORAY), UMBRA (szigorúan titkos), GAMMA (orosz lehallgatás), DRUID (információ továbbítás nem UKUSA partnerekhez).

- Összefoglaló, amely az előző két forma keveréke.

 
Az  ECHELON  felhasználása

Az eddigiekből is kiderült, hogy ma már az UKUSA szövetség éltető, összetartó eleme az ECHELON rendszer. Igaz ugyan, hogy az elmúlt negyven év alatt, a hidegháborús idők eredeti rendeltetéséhez képest, az ECHELON alkalmazása többszöri csavart szenvedett. Így napjainkban már a terrorizmus és államellenes tevékenység elleni védelem, mint deklarált cél mellett, egészen új, a civil társadalmat és a politikát érintő felhasználás felé is eltért.

Az EU állampolgárok széleskörű lehallgatása az ECHELON rendszer segitségével, már 1981 óta ismert volt bizonyos európai újságírók előtt. Az első komoly tanulmány azonban csak 1998 januárjában került nyilvánosságra, amelyet az Európa Parlament megbízásából független szakértők készítettek az USA kémhálózatának rutin telefon, fax, email lehallgatási tevékenységéről, melyet Földünk összes állampolgárára (beleértve az EU-t és Japánt is) alkalmaz. A tanulmány címe „A politikai kontroll technológiájának értékelése”, amely az Európa Parlament  STOA bizottsága (Scientific and Technological Options Assessment) gondozásában jelent meg [7]. A  STOA tanulmány rámutatott az ECHELON rendszer használatának sok kényes pontjára, amelyek az USA és az EU kapcsolatát és főleg állampolgáraikat igen érzékenyen érintik.

Az egyik legnagyobb vihart kavart esemény az  1990-es évek elején került napvilágra, amikor néhány GCHQ hivatalnok kapcsolatba került a szabadságjogokért küzdő csoportokkal és 1992-ben nyilatkozatot adtak a London Observernek, miszerint az ECHELON Dictionary-ben szerepelnek a következő kifejezések:  Amnesty International, Greenpeace, Christian ministries.

A hírszerző ügynökségek és így az UKUSA szövetség civil irányban eltorzult tevékenységének igazolására különös „megoldást” találtak, amelynek lényege, hogy újradefiniálták a nemzetbiztonság fogalmát, amelybe már beletartoztak a gazdasági, kereskedelmi és részvénytársaságok is. Sokszor a gazdasági kémkedés haszonélvezői azok a társaságok (cégek), amelyek segítették az ECHELON rendszer fejlesztését, a hálózat megerősítését.  Így tulajdonképpen „hatalmi vérfertőzés” útján kerülhetnek különös „készpénzes” kapcsolatba a hírszerzésen keresztül a hatalom mögött álló politikai pártok és a kormányhoz közelálló üzleti vállalkozások.

 

Az ECHELON rendszer felhasználásának igazi problematikája tehát kettős:


- Egyfelől az ECHELON rendszer eredeti katonai, nemzetbiztonsági rendeltetésének teljes kiszélesítése, az üzleti, sőt a civil szférára,

- másrészről ennek a globalizációs mértékkel mérve is elképzelhetetlenül nagy eszköz és emberi kapacitásnak, néhány kiválasztott  (UKUSA szövetségesek) által való birtoklása, amely óriási információ vagyon felhasználásáról végső fokon egyetlen „csúcsszerv” szempontjai döntenek, ez az NSA.

Nem csoda tehát, hogy ekkora hatalom birtokában nem sikerül ellenállni a kisértésnek, hogy az információkat politikai és üzleti célokra is felhasználják azok, akiknek azt rendelkezésére bocsátják.

Végül néhány megtörtént esetet mutatunk be illusztrációként és gondolatébresztőként, a számtalan ismert és soha meg nem ismerhető eset közül.

- Mike Frost (korábban kanadai kém) beszámol arról, hogy a volt Brit miniszterelnök asszony Margaret Thatcher  1983 februárjában utasítást adott két miniszterének folyamatos lehallgatására, mivel megingott megbízhatóságukba vetett bizalma. A megfigyelés az angol  (GCHQ) és kanadai  (CSE)  lehallgató rendszer felhasználásával három hétig történt, majd jelentés készült róla. Maga Mike Frost és szerzőtársa Michel Graton  1995-ben megjelent cikkükben (lásd  [3]) így írnak erről:

„A Thatcher epizód megmutatja, hogy a GCHQ, akárcsak az NSA, utat talált magának a törvények fölött és nem tétováznak ezt felhasználni speciális politikai helyzetekben, ha érdekeik úgy kívánják.”

Az „információs pajzs” által keltett bizonytalanság nem kíméli a magán embereket sem:

„Mrs Smith telefonon elmesélte barátnőjének, hogy kisfia bombát készített játszótársaival a játszótéren. Mrs Smith sosem gondolta volna, hogy a gyermekjáték nem telefontéma. A brit elhárítás számítógépe (összekötve egy telefonvonalakat ellenőrző műholddal), az ECHELON Dictionary alapján felfigyelt a bomba szóra. Beindult az automatikus gépezet és a beszélgetést rögzítette, majd szöveges formára konvertálta és megjelenítette a GCHQ elemzőtisztjének képernyőjén. A tiszt mivel nem volt biztos abban, hogy a hölgyek nem terrorcselekményt készítenek-e elő virágnyelven beszélgetve, felvette Mrs Smith nevét és telefonszámát a hírszerzés adatbázisába. Az asszony neve mellé ez a megjelölés került: lehetséges terrorista.”


Az ECHELON felhasználása „idegen cégek” titkainak kifürkészésére régen ismert volt, ám az  1990-es években ezt „művészi” fokra emelték (lásd pl. [5],[8]):

- 1990-ben az NSA elfogott egy üzenetet, amely a NEC Corp.  200 millió dolláros műhold gyártásra vonatkozó, küszöbön álló szerződéséről szólt. Miután ez megfelelő kormányzati csatornák útján az amerikai gyártók tudomására jutott, a NEC és AT&T közötti szerződés meghiúsult.

 - 1993-ban az amerikai Elnök megbízta a CIA-t, az alacsony károsanyag kibocsátású autók tervezésével foglalkozó japán cégek „megfigyelésével”. A lehallgatások eredményeként szerzett információkat továbbították a három nagy amerikai autógyárnak, a Fordnak, a General Motorsnak és a Chryslernek.

 - 1994-ben az NSA elfogott egy telefon beszélgetést, amelyet egy brazil hivatalnok folytatott a francia Thomson céggel egy radar rendszer megvásárlásáról. A feldolgozott információ, szintén a „megfelelő csatornákon” keresztül azonnal az amerikai Raytheon céghez került.



Az Európa Parlament elkezdte annak megvitatását, hogy vajon mi az ECHELON ?  Hogyan lehet rendeltetésszerűen használni ?   és vajon az önálló, szabad országok mit kezdhetnek egy ilyen rendszerrel ?

De talán nyitott kapukat döngetnek, hiszen Frank Church szenátor már huszonöt évvel ezelőtt figyelmeztette az amerikai népet [9]:

„Ugyanakkor, amikor az amerikai emberek lehetőségei gyökeresen megváltozhatnak és minden amerikai teljes magánéletet élhet, ugyanezek az eszközök teszik lehetővé, hogy minden megfigyelhető legyen (telefon beszélgetés, távirat, fax, email, stb.)  Nem lesz egyetlen rejtett hely sem az emberek számára. Ha a kormányzat valaha zsarnoksággá válik, ha egy diktátor kezébe kerül ez az ország, ez a technológiai kapacitás, amelyet a hírszerzés biztosit a kormánynak, tökéletes eszközt ad a kezébe egy totális uralomhoz, amely ellen lehetetlen lesz küzdeni, mert ez az „információs pajzs” tökéletes védelmet biztosit a kormánynak....

Én nem akarom látni azt az országot, amelyik átmegy ezen a „hídon”, mert ez a „híd” olyan szakadékon vezet keresztül, ahonnan nincs visszaút.”

Kérdések:



- Valóban teljesen kiszolgáltatottak vagyunk az ECHELON mindent behálózó „információs pajzsának” ?

- Az „információs pajzs” megóvja, vagy kiszolgáltatja a civil társadalmat ?


- Az e-társadalom szükséges velejárója az E-CHELON ?


- Védekezhetünk-e és ha igen, akkor hogyan, a totális információs kiszolgáltatottság ellen?

Írta:  Dénes Tamás matematikus, független szakértő





Az újkori népirtás csendes módszerei



By Morgó Sapiens - Posted on 23 június 2010

A meteorológiai hadviselésről - Az utóbbi években megszaporodott természeti katasztrófák – hurrikánok, földrengések stb. – kapcsán egyre többször merül fel az a feltételezés, hogy a tetemes személyi és anyagi károkat okozó természeti csapásokat sok esetben mesterségesen idézik elő. Az éghajlati egyensúly megbillenése az egész Földön érezhető. Az Egyesült Államokban egy sivatagos területet öntött el pár perc alatt egy felhőszakadás. Európában a kánikula több tízezer áldozatot szedett. A szakemberek szerint a helyzet évről évre rosszabbodik. De vajon mi húzódhat meg mindezek mögött? – teszik fel a kérdést az aggodalmaskodók. A válaszadók az ózonlyuk és az üvegházhatás kialakulásának fő okának többnyire a környezetszennyezést tekintik. Az időjárási szélsőségeknek azonban nem feltétlenül a globális felmelegedés az oka – állítja egy katonai szakértő –, hanem mindez sok esetben a mesterséges „esőcsinálás” következménye. Ezt a véleményt valószínűleg a legtöbb környezetvédő szakember nem osztja, hiszen az általános időjárás-változás legelfogadottabb magyarázata mégiscsak a globális felmelegedés.

Az emberiség évezredes vágya, hogy megismerje a természet és azon belül az időjárás (2) folyamatait.
A meteorológia fogalmát már az ókori görög kultúra időszakában is ismerték.
A világ legrégebbi katonai elméleti alkotása mintegy 2500 évvel ezelőtt készült. Szerzője a kínai Szun-ce volt, aki i. e. a IV. század második felében élt. A „Hadászat művészete” című munkája az ókori Kína legnagyobb hadtudományi műve volt, egyben a legnagyobb hatású, legjelentősebb klasszikus művek egyike a világon. Ez a világ a legrégebbi katonai elméleti alkotása. Szun-ce szerint a háborút öt tényező határozza meg, melyek közül másodikként az eget (az éghajlati viszonyokat, az időjárást, az év- és napszakokat jelenti) említi.
A kezdetben rendkívül lassú fejlődés a meteorológiában a XIX. század közepén felgyorsult. Jelentős szerepet játszottak ebben azok az igények is, amelyek a hadviselés, a katonai célok elérését célozták.
Az időjárás mindig semleges! Az a katonai vezető viszont, aki a lehetőségekhez képest ismerte, figyelembe vette és kihasználta az időjárás pozitív és negatív hatásait, mindenkor a maga javára tudta fordítani a benne rejlő előnyöket.
A természeti viszonyok, valamint azokon belül az éghajlat és az időjárás, közvetlenül vagy közvetve – egyebek mellett – kisebb-nagyobb, esetenként pedig döntő mértékben, de mindenkor befolyásolták a katonai cselekményeket. A katonai vezetők, ismerve a kedvezőtlen időjárási viszonyok hadi tevékenységekre gyakorolt negatív hatásait – a lehetőségekhez képest – mindig is igyekeztek kedvező időjárási körülmények között megvívni a csatákat. Az ó- és a középkorban nem vívtak például csatákat őszszel vagy télen, (3) de a későbbiek során is igyekeztek a háborúkat, hadműveleteket úgy tervezni – amennyiben lehetséges volt –, hogy azok kedvező időjárási körülmények között kezdődjenek és végződjenek.
Példaként idézzük fel a hadtörténelem néhány olyan eseményét, amikor figyelembe vették az időjárás hatásait, illetve amikor a jelentőségéhez képest nem kapott kellő súlyt a meteorológia:
Az azincourt-i ütközet

Az V. Henrik vezette kis létszámú angol erő 1415. október 25-én Azincourt-nál megalázó vereséget mért VI. Károly többszörös számbeli fölényben lévő francia seregére, amely talán a százéves háború (1337–1453) legnagyobb angol győzelme volt. (A sikertelenséget döntően az esős időben felázott talaj okozta.)
Napóleon oroszországi hadjárata

1812. október 24-én kora reggel Napóleon kivezette hadseregét Moszkvából, és ezzel kezdetét vette a történelem egyik legemlékezetesebb és legtragikusabb visszavonulása. Október 26-án Napóleon parancsot adott a Grande Armée-nak, hogy forduljon meg, és térjen viszsza Szmolenszkba. A császár óriási hibát követett el ezzel a döntéssel. Nemcsak azért, mert elvesztegetett egy hét jó időt, hanem mert az elhatározás azt is jelentette, hogy olyan utakon kellett visszatérniük, amelyeket sártengerré változtatott az áthaladó hadsereg. Továbbá olyan területen kellett keresztülmenniük, amelyen minden ellátási lehetőség hiányzott.
A krími háború

1854. november 14-ére virradó éjszaka a Krím-félsziget mellett, a balaklavai öbölben, egy hirtelen érkezett vihar néhány óra alatt elpusztította az egyesült angol–francia hadiflottát.
A Szovjetunió megtámadása

A németek a „Barbarossa”-tervben a Szovjetunió elleni támadás kezdetét 1941 tavaszára (május közepe), míg a befejezését, még a tél beállta előtt, 1941 őszére (október közepe), azaz mindösszesen 5 hónap időtartamra tervezték. A támadás eredeti időpontja 1941. május 15-e volt, amit a balkáni események és a késői tavaszi olvadás miatt kénytelenek voltak egy hónappal elhalasztani (június 22.).

Normandiai partraszállás


A „D-nap”-ot eredetileg 1944. június 5-ére tűzték ki, de a csatornán dühöngő vihar miatt a hadműveletet 24 órával elhalasztották. Magát a partraszállást nagyon megnehezítette a kedvezőtlen időjárás.
A németek ardenneki ellentámadása

Az ellentámadás kezdetét (1944. december 12., 16–25.) úgy tervezték, hogy a szövetségesek ne tudják alkalmazni a légierejüket a kedvezőtlen időjárás miatt. Így aztán a kezdeti időszakban – az egyébként fölényben lévő – szövetséges légierő hatékony felhasználása lehetetlenné vált. Ezért (de más, a szövetségesek által elkövetett hibák miatt is) a német csapatok jelentős sikereket értek el. 1944. december 23-tól viszont a megváltozott időjárás (megszűnik a köd) alkalmassá vált a repülésre, aminek eredményeként a szövetséges légierő nagy erejű csapásaival megtörte a támadó lendületét és megállította a támadást.


Iraki háború A beavatkozás tervezésekor a támadás kedvező időszakaként a késő őszt és a kora tavaszt jelölték meg. (Ha az Egyesült Államok netán megtámadná Iránt, akkor azt várhatóan kora tavaszi időpontra teszi.) Második öbölháború

Az Irak ellen indított háború hatodik (2003. március 26.) napján az iraki főváros körzetében heves homokvihar alakult ki (25-én). A látótávolság néhány méterre csökkent, a szövetségesek ezért megálltak, hogy a rossz látási viszonyokból eredő negatív következményeket elkerüljék. A katonai vezetés később közölte, hogy a vihar nem akadályozza az erők tevékenységét. A nap folyamán azonban eltűnt két helikopter – egy Apache és egy Black Hawk –, amit a jelentések szerint a rendkívüli időjárásnak tulajdonítottak.
AZ IDŐJÁRÁS MÓDOSÍTÁSÁRA TETT KÍSÉRLETEK

Az emberiség régi vágyai közé tartozik az is, hogy ellenőrzést gyakoroljon az elemek fölött. Az ember mindig igyekezett uralni a természetet. Az elmúlt harminc-negyven esztendőben olyan ütemben fejlődött a tudomány és technika, hogy az időjárás befolyásolásának lehetősége elérhető közelségbe került. Az is lehetséges, hogy hamarosan irányítani tudjuk az időjárási folyamatokat. Az időjárás szabályozása mára már elkerülhetetlenné vált. Amennyiben képesek leszünk manipulálni az időjárást, akkor élni is fogunk annak lehetőségével.
Már régen megfigyelték, hogy a csaták térségében megnövekszik az esőképződés lehetősége. Ennek oka – a korai elképzelésekkel szemben – abban keresendő, hogy a csaták folyamán nagy menynyiségű füst és por került a levegőbe, amely természetes kondenzációs magvakat képezett a terület felett.
A hadvezérek az ókorban is figyelembe vették a természeti viszonyokat. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy az ember napjainkra az időjárás-előrejelzés szükségességének felismerésétől eljutott az időjárás módosításának gondolatáig.
Megfelelő technikával, eljárással lehetőség nyílik arra, hogy egy-egy vihar vagy jégeső a haditevékenység körzetében számunkra jelentsen előnyt. Ehhez először ismerni kell, melyek azok az időjárási jelenségek, amelyekbe már képesek vagyunk beavatkozni. A lista meglepően hosszú: az emberiség a számára már ma rendelkezésre álló eszközök segítségével nemcsak esőt generálhat, hanem viharokat, ködöt is elő tud állítani, illetve földrengést is elő tud idézni.
Az viszont még kérdéses, hogy a katonai tevékenységek sikere érdekében befolyásolható-e az időjárás? A hidegháború időszakában merült fel a gondolat, hogyan lehetne az ellenséges terület felett hosszan tartó rossz időt előidézni (tartós havazás, esőzés).
KORAI KÍSÉRLETEK

Az első, igazán nagy jelentőségű időjárás-módosító kísérlet a „CIRRUS” (hosszú szál, pehelyfelhő) project volt. Ennek a célja a mesterséges hurrikánkeltés volt. 1947 októberében az USA-légierő egyik repülőgépéről hurrikánképző anyagot (40 kg-nyi szárazjég) juttattak el egy viharzónába, Georgia állam partjainak közelébe. Elképzelhető, hogy ennek következtében fordult visz- sza 180°-kal a hurrikán, és pusztította el Savannah városát (1500 épület pusztult el és 400 főt kellett kitelepíteni a körzetből). 1952. augusztus 15-én a brit légierő DNY-Anglia felett egy kísérleti stádiumban lévő felhőmagvasító vegyületet akart kipróbálni egy viharfelhőn. Eredmény: 24 óra alatt harmincöten vesztették el életüket, s egy falu gyakorlatilag eltűnt a föld felszínéről.
Az USA a 60-as évektől folytatott időjárás-módosítást, amelyet fegyverként alkalmaztak Vietnamban és Laoszban. Az amerikai hadsereg katonai célokra a mesterséges esőt először 1963-ban vetette be a vietnami háborúban. 1966-ban pedig ugyanezzel a módszerrel katasztrofális következményekkel járó esőzéseket okoztak Észak-Laoszban. 1966-tól az USA-haderő 2600 bevetés során végzett felhőmagvasítást. A vietnami „Popeye”-hadművelettel az volt a céljuk, hogy az ellenséges területen levő utakat járhatatlanná tegyék. A bevetéseket a Ho Si Minh ösvénynek nevezett, fő ellátási útvonal fölé koncentrálták. Nem rövid időtartamú időjárás-változást kívántak elérni, hanem az egész éghajlatot esősebbre akarták fordítani, hogy az utánpótlást lehetetlenné tegyék. Az USA-nak sikerült is eredményeket elérnie.
1972-ben az amerikai hadsereg vietnami háborúban folytatott időjárás-módosítási kísérleteinek éves költségvetése 3,6 millió dollár volt. A „Popeye-akció”-t követő botrány miatt az amerikai kormány bejelentette, hogy a jövőben nem fog ártó céllal környezetmódosítási technológiákat alkalmazni. 1974-ben Nixon és Brezsnyev megbeszéléseket kezdett a kérdésről. Az ENSZ 1976 decemberében elfogadta a 31/72-es határozatot, amely mindenféle katonai jellegű időjárás-módosító kísérletet betiltott. 1977-re meg is született a Convention on the Prohibition of Military or Any Other Hostile Use of Environmental Modification Techniques, amit az USA 1979-ben ratifikált. Ez tiltja az olyan környezetmódosító technikák hadászati vagy egyéb, károkozási szándékú alkalmazását, melyek „széles körű, hosszú ideig fennmaradó vagy súlyos károkat okoznak, beleértve a szélviharok, esőzések, villámlás és jégesők manipulálása mellett a lioszféra (4) tönkretételét és a mesterséges földrengések fegyverként való bevetését is.
Azonban nemcsak az USA, hanem mások mellett (a második világháborúban már a német haderő is alkalmazta a technológiát) a Szovjetunió is folytatott hasonló jellegű kísérleteket, nem is kevés sikerrel. (5) 1976-ban a Kínai Népköztársaság hivatalosan tiltakozott a Szovjetuniónál, hogy a határvidéken úgymond „kifacsarják” a felhőket, és a Kínában várva várt esők mind náluk esnek le.

A KÍSÉRLETEK FOLYTATÓDNAK

A környezetváltoztatás hadi vagy rosszindulatú felhasználását tiltó nemzetközi egyezmény (ENMOD) nem vetett véget a kutatásoknak, csak jelentősen lelassította a folyamatot.
Manapság azonban a kísérletezőket a tilalom sem tántorítja el a további kutatásoktól. Az időjárás módosítása egyre inkább valósággá válik. A hurrikánok (tájfunok) (6) elleni védekezés, a felhőmagvasítás, az ionoszféra-melegítők, a viharelnyelő szuperzselé (gél), a nanoskálájú időjárás-generátorok már mind létező eljárások, amelyekkel jó ideje kísérletek folynak. Mára a világ számos pontján a gyakorlatban próbálkoznak az időjárás nagy skálájú befolyásolásával, ugyanis a gyakori, nagy erejű tájfunok, hurrikánok csillapítása, pusztító erejük csökkentése egyre sürgetőbb igény.
A két nagyhatalom – az Egyesült Államok és Oroszország – között a versengés tudományos és katonai téren tovább folytatódik, amely beárnyékolja viszonyukat. Például a pusztító hurrikánok kialakulásáért is Oroszországot teszik felelőssé. Amerikai meteorológusok ugyanis azt a vádat fogalmazták meg, hogy az Amerika partjainál tomboló hurrikánokat orosz katonai szakértők mesterségesen idézték elő elektromágneses generátorral. Véleményük szerint az oroszok titkos meteorológiai fegyvere bármilyen távolságból képes csapást mérni. Az oroszok viszont, még mielőtt a vádakra reagáltak volna, éppen az amerikaiakat okolták a klímaváltozásokért. Szerintük, ha valami hatást gyakorol az éghajlatra, az nem más, mint az USA sarki fénykutatásokat folytató 
HAARP (7) programja. Egy 2002-es orosz álláspont szerint rendelkeznek olyan adatokkal, amelyek azt bizonyítják, hogy az alaszkai szuperfegyver létezik és működik is.
Az orosz dr. Valerij Rudakov (a matematika és fizika tudományok doktora) elismerte, hogy náluk is folynak hasonló jellegű kísérletek. A legjelentősebb ezek közül a „Sura” kutatókomplexum, 150 kilométerre Nyizsnyij Novgorodtól (Radiophysical Research Institute – NIRFI), de Novoszibirszkben, Tulában és Habarovszkban is végeznek kutatásokat. Határozottan visszautasítják viszont az olyan vádakat, amelyeknek semmi alapja nincs, mert a legelemibb törvényeknek is ellentmondanak, és amelyeket még amerikai tudományos körökben sem vesznek komolyan.
A vádakat megfogalmazó amerikai meteorológus, Scott Evans azonban kitart állítása mellett, hogy a Ritát és Katrinát az oroszok okozták titkos meteorológiai fegyverükkel, még 1976-ban. Állítja továbbá, hogy a következő támadások már az amerikai nagyvárosok ellen fognak irányulni, és kezdetét veszi a meteorológiai hadviselés.
A MESTERSÉGES ESŐ

Bár eső előállítására tökéletes módszert eddig még nem dolgoztak ki, egy kilencvenes években készült tanulmány szerint William M. Gray amerikai tudós módszere, amely a fekete szénpor „napelnyelő” képességén alapszik, reménykeltőnek mutatkozott. A nagy kiterjedésű vízfelület felett szétszórt mikroszkopikus szemcséjű fekete szénpor a körülötte lévő levegővel együtt felmelegszik. A meleg levegő felgyorsítja a víz párolgását, a páracseppek összesűrűsödve felhőket alkotnak. Az összegyűlt pára pedig csapadék formájában tér vissza a földre. Megfelelő körülmények között ez a technológia felhasználható a hadviselésben is. Az ily módon történő esőgenerálás viszont – esetlegessége miatt – nem jelent tökéletes megoldást. Biztonságosabb és kevésbé költséges módszernek tartják az olyan repülőgépmotorok felhasználását, amelyek égés közben szénrészecskéket bocsátanak a levegőbe.
A világon minden pillanatban 2000 vihar tombol, naponta pedig több mint 40 000 – esővel, jéggel és széllel kísért – vihar keletkezik. A viharfelhőket nem lehet ugyan megszüntetni, viszont gerjesztésükhöz – egyes vélemények szerint – a megfelelő berendezés már az amerikai hadsereg rendelkezésére áll.
A FELHŐMAGVASÍTÁS

A tudósok közel kerültek, ha nem is a hurrikánok (8) megszüntetésének, de legalább szabályozásának lehetőségéhez. Az időjárás-módosítás területén a kaliforniai China Lake (Haditengerészeti Légifegyver-központ Kaliforniában) 1949 és 1978 között olyan koncepciókat, technikákat dolgozott ki, illetve hardvert fejlesztett ki, melyeket a hurrikánok erejének csökkentésére, a köd kialakulásához vezető időjárási viszonyok befolyásolására, valamint a szárazságok enyhítésére irányuló erőfeszítései során sikeresen fel tudott használni. A tesztet az amerikai Védelmi Minisztérium Kiemelt Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA – Defense Advanced Reseach Projects Agency) megbízásából hajtották végre.
A felhőmagvasítás célja a jégesők megelőzése. A program a felhőképződés dinamikájának megváltoztatására irányul. A jégesők – a mezőgazdaság mellett más területeken is – óriási károkat képesek okozni. Ahol életbe léptették a jégeső-elhárító eljárásokat, ott sokkal kisebb károk keletkeznek. A jégeső megelőzésének módja az, ha elérik, hogy a csapadék mielőbb leessen. Erre szolgál a felhőmagvasítás. Helyenként már 40 évvel ezelőtt kezdtek ezzel a kérdéssel foglalkozni, jelenleg a világ 34 országában alkalmazzák. Így a legrégibb és legegyszerűbb időjárás-módosító eljárásnak tekinthető. Ahhoz, hogy csapadék alakuljon ki, kondenzációs magokra van szükség. Ennek érdekében repülőgépről apró szemcséjű szennyező anyagot (ezüstjodid) szórnak a felhőkbe. Az ezüstjodid még ma is az egyik legfontosabb felhőmagvasító anyag, ami a szárazjéggel együtt tömeges vízpára-kicsapódást idéz elő, és esőcseppek kialakulásához vezet. Az esőcseppek kialakulása a kezdeti magot tízszeresére növeli. Ezek a cseppek már elég nagyok ahhoz, hogy a gravitáció hatására kiváljanak.
A világon széles körű kísérleteket folytatnak a hurrikánok ellenszerének kifejlesztésére. Az egyik legújabb eljárás ötlete egy DYN-O-MAT nevű cégtől származik. Kifejlesztettek egy abszorbens (9) anyagot, amely saját tömegénél 2000-szer több vizet képes – nem mérgező vegyület formájában – megkötni. A gél hatására megszilárduló víz hőmérséklete 10-15 °C-kal csökken. E két tényező együttesen – elméletileg – jelentősen csökkentheti a viharfelhőt, illetve a hurrikán energiáját. A vizet megkötő gél ismételten vízbe kerülve azonnal feloldódik. 2001 nyarán ebből az anyagból 4000 kg-nyit juttattak egy viharfelhőbe, aminek következtében a felhő jelentős része egyszerűen eltűnt. A biztató kísérletek ellenére a gyakorlati megvalósítást azonban – a számítások szerint – szinte megoldhatatlanná teszi, hogy egy közepes hurrikán lecsendesítéséhez legalább 350-400 C–5 GALAXY szállító repülőgépnyi mennyiségre lenne szükség. Ugyanakkor maga a gél is sokba kerül (egy hurrikánhoz több millió USD). A fentieken kívül a beavatkozás kimenetelével kapcsolatban is vannak kétségek, fenntartások.
A NANOTECHNOLÓGIA

A nanotechnológia (10) az anyagok tulajdonságainak megváltoztatását és termékek gyártását jelenti, amely a jövő kiemelten fontos területe. A mikromechanikus érzékelők – MEMS-ek (Micro-Electro-Mechanical Systems) – a mechanikában alkalmazott miniatürizálás eredményei. Ezek a parányi gépezetek forradalmasítják a technológia valamennyi területét. A nano-, a bio-, az információ- és a kommunikációs technológia összeolvadása megteremti a gondolkodó és döntéshozó gépek megalkotásának lehetőségét. Az érzékelőkkel, lézerekkel és kommunikációs adó-vevőkkel ellátott s egymással kommunikáló „intelligens parányok” az időjárási, légköri viszonyok megfigyelésétől kezdve a kémkedésig számtalan területen felhasználhatók. Tehát az alkalmazási területek sora jóformán végtelen, s az újítás lehetőségeket kínál. Fejlesztésük már folyik a Kaliforniai Egyetemen.
A MEM-ek a legmodernebb anyagok, melyek hamarosan részt vesznek az időjárás nagy volumenű befolyásolásában. Felhasználhatók lehetnek a mai meteorológiai ballonok helyettesítésére és az időjárás előrejelzésében, sőt potenciálisan az időjárás módosításában is fontos szerepük lehet. A GEM-ek (11) alkalmazásával a meteorológiai ballonok sokszorosa (tíz-, százezerszerese, esetleg milliószorosa) juttatható a fentiek érdekében a légkörbe. Lehetségesnek tűnik, hogy nagyszámú alkalmazásuk már önmagában is aktívan befolyásolná a felhőképződést. A felhőmagvasításhoz milliónyi apró számítógépet használnának. Az elképzelések szerint a GEM-ek nagy terület felett is aktívan befolyásolnák az időjárást. A légkörből a földre lejutó GEM-ek elméletileg továbbra is képesek lennének az adatszolgáltatásra.
A nanotechnológia azonban nemcsak a meteorológiai előrejelzéseket szolgálja, hanem a hadsereg számára is fontos segítséget nyújt a hadműveletek megtervezéséhez.
Az oroszok is eredményes erőfeszítéseket tesznek ezen a területen. Egy orosz vállalat tervet készített, amely hatalmas viharok (tájfunok és hurrikánok) létrehozására irányuló új orosz technológia alkalmazását kívánja felhasználni arra, hogy a levegő füsttől való megtisztítására felhőszakadásokat idézzen elő.
A HAARP-PROGRAM

A nagyfrekvenciás aktív „Aurora” kutatási programot az USA haditengerészet és légierő közösen támogatja. Kezdetben a program nyilvánosságra hozott célja a kommunikációs kutatás volt. Ám születtek olyan vélemények is, hogy a rendszer módot nyújt a légkör, azon keresztül pedig az időjárás befolyásolására. A HAARP célja mára már nem titkoltan a ballisztikus rakéták megsemmisítése, valamint az időjárás kontrollálásának lehetősége.
A technikai eljárások közül néhányat már kísérleti úton is sikerült szemléltetni. Ezek közé tartozik a vertikális, az átlós HF (nagyfrekvencia), valamint a mikrohullámú felmelegítés és a magnetoszféra (12) modifikáció. E műveletek fontos katonai felhasználási területei közé tartozik az LF (alacsony frekvencia) kommunikációs, a HF vezetékes kommunikáció, valamint a mesterséges ionoszféra létrehozása. A mesterséges ionoszféra-tükör (AIM) adott frekvenciájú vagy frekvenciatartományú elektromágneses sugárzás tükreként szolgálna, aminek következtében alkalmazható lenne a baráti kommunikációk, illetve az ellenséges információtovábbítás kiindulási pontjának meghatározására.
A létrehozott antennarendszerrel lehetőség nyílik az ionoszféra (13) melegítésére. Kezdetben csupán rendkívül erős rádióhullám-nyaláb teszteket végeztek vele az ionoszférába juttatott fókuszált energianyalábok révén, felfűtve az adott területeket. Az energianyalábok azonban szabályosan visszapattantak és mindent megsemmisítettek a felszínen, élőt és élettelent egyaránt.
A legnagyobb ionoszféra-melegítő képes arra, hogy 1200 km2-es kiterjedésben 27 000 °C-ra hevítse fel az ionoszférát. Az antennarendszer irányított (irányhatású), vagyis az elektromágneses hullámok tetszőleges irányba sugározhatók vele. A felmelegített ionoszféra mintegy 50 km-es körzetben megemelkedik (9. ábra). Ez a légköri nyomásviszonyokra, sőt a magaslégköri, nagy sebességű áramlásokra is visszahathat. A baj az, hogy nem ismertek a beavatkozás hosszú távon jelentkező következményei, ugyanis az időjárásra gyakorolt hatása katasztrofális is lehet.
A társaságot érték már olyan vádak, hogy időjárás-módosítással foglalkoznak. Egy újságcikkben például az olvasható, hogy a magaslégköri áramlások szokatlan eltolódása hideg légtömegeket nyomott D-re Alaszkában, amely következtében tornádó keletkezett Floridában. A berendezés esetleges fegyverként történő alkalmazásának beláthatatlan következményei lehetnének. Képzeljünk el egy jelentős katonai csoportosítást, amelynek hetekig, hónapokig a lehető legrosszabb időjárási körülmények között kellene tevékenykednie (viharok, esőzések, áradások stb.). Nyilvánvaló, hogy az adott katonai erő harc- és ütőképessége az eredeti töredékére csökkenne.
AZ IONOSZFÉRA- MELEGÍTŐ BERENDEZÉSEK KÉPESSÉGEI

A sajtóban és más forrásokban megjelent információk a HAARP képességeit lényegesen alacsonyabbnak tüntetik fel a valóságosnál. A nyilvánosság előtt olyan fényben próbálják feltüntetni, mintha semmiben sem különbözne más, az ionoszféra felfűtését célzó kísérletektől, melyeket a világ különböző helyein végeznek. Ezek közül néhány: Arecibo, Puerto Rico, Tromso, valamint Norvégia és Oroszország nagyobb obszervatóriumai. Az amerikai kormány egyik, 1990. évi jelentése azonban megállapítja, hogy az ionoszféra hirtelen és erős rádiófrekvenciás besugárzása annak szokatlan működését okozza.

IRI (14) egyes fázisainak jellemzői



Megyjegyzés:
* = frekvencia függvényében
DP = kísérleti fázis (1994)
Területe: 1,64 ha
FDP = kiépített kísérleti rendszer (1997)
Területe: 3,64 ha
LIRI = korlátozott (közbeeső) rendszer (2004)
Területe: n. i.
FIRI = teljesen kiépített ionoszféra-rendszer (2006 közepe)
Területe: 12,14 ha

Meglévő vagy tervezett eszközök. Kimenő teljesítmény ERP (17) a tervezés sorrendjében:

1. HISCAT (International Radio Observatory, Sweden) (350 MW)
2. HAARP Gakona Alaska (110 MW)
3. EISCAT (Treomsö, Norway) (48 MW)
4. VOA (Voice of America – Delano, CA) (27 MW)
5. SURA (Radiophysical Research Institute, Nyizsnyij Novgorod, Oroszország) (20 MW)
6. Arecibo (National Astronomy and Ionosphere Center, Puerto Rico) (20 MW)
7. HIPAS High Poower Auroral Stimulation Observatory (UCLA Plasma Physics Lab – Fairbanks Alaska) (17 MW)

Katonai szakértők szerint a HAARP-rendszer lehetőségei az alábbiakban összegezhetők:


      - Képes kiváltani az elektromágneses lökéshullámkeltést anélkül, hogy ehhez termonukleáris bombákat kellene alkalmazni.
      - Felváltható a tengeralattjárók esetében az extrém alacsony frekvenciákat alkalmazó kommunikációs rendszer egy korszerűbb és egyszerűbb technológiával.
      - Kiváltható a horizonton túllátó radarrendszer, melyet korábban éppen a HAARP-rendszer közelében telepítettek egy sokkal rugalmasabb és megbízhatóbb berendezéssel.
      - Alkalmazásával lehetőség nyílik arra, hogy földrésznyi területek teljes kommunikációs rendszerét megbénítsák, miközben a saját katonai rendszerek továbbra is működőképesek maradnak.
      - Kiterjedt területek átvilágítására képes, s ha ezt az adottságát kiegészítik szuperszámítógépek támogatásával Cray-computerek (18), akkor lehetővé válik az atomsorompó-egyezmény és más békeszerződések betartásának ellenőrzése.
      - Felhasználható olaj, gáz és ásványi anyagok lelőhelyeinek kiterjedt térségekben történő felderítésére.
      - Igen eredményesen használható alacsonyan szálló repülőgépek és robotrepülőgépek felderítésére is, feleslegessé téve más technikák alkalmazását.


Az ionoszéfra-melegítőnek más katonai alkalmazása is lehetséges. Az ionoszféra manipulációja megzavarhatja az ellenség híradását, továbbá az elektromágneses sugárnyaláb alkalmas lehet a rakéták megsemmisítésére is. Elérkeztünk a XXI. századi hadviseléshez. Katonai körökben már régen tudják, hogy az ionoszféra melegítésében hatalmas pusztító energia rejtőzik. Már számos ország tiltakozott a kísérletek ellen, arra hivatkozva, hogy azok sértik az időjárás-módosítás katonai alkalmazására vonatkozó, érvényben lévő tilalmat. A legutóbbi három amerikai védelmi miniszter mindegyike javasolta már, hogy mondják fel a korábban kötött tilalmi szerződést (31/72-es határozat). A kutatási program folytatódik, és a jövőben a jelenleginél kétszer nagyobb rendszert kívánnak üzembe helyezni. Az USA hadserege továbbra is érdeklődik az ezzel kapcsolatos technológia iránt.
A TORNÁDÓK KIALAKULÁSÁNAK AKADÁLYOZÁSA

1999-ben egy tornádó elpusztította Oklahoma (19) városát, sokan meghaltak, a kár pedig meghaladta az 1 milliárd USD-t.
A tudósok arra gondoltak, hogy egy nagy erejű robbantással talán meg lehetne zavarni a tornádót létrehozó légáramlatot. Az előzetes számítások viszont óriási mennyiségű robbanóanyag-igényt feltételeznek, amely elegendő lenne a szükséges lökéshullám kialakításához. A tornádók kialakulásának tanulmányozása folytán kiderült, hogy a villámlások során felszabaduló energia okozza a viharok keletkezését. Arra a következtetésre jutottak, hogy a tornádókat a villámlások energiája táplálja és tartja fenn. A teendő tehát nem más, mint megakadályozni vagy zavarni a vihart elindító folyamatot. Ha a tevékenység sikeres lenne, akkor valószínűleg elejét lehetne venni a tornádók kialakulásának. Megoldásnak látszik, hogy mielőtt a villámok elkezdenék táplálni a tornádót, akkor kell beavatkozni.
AZ ÚJ TECHNOLÓGIÁK ALKALMAZÁSA

Gordon R. Sullivan tábornok az új technológiákat és esetleges bevetésüket ismertette a „The technology is there, waiting for us to pull it all together” című írásában (Military Rewiev, 1993. 08.). A tábornok szerint az amerikai hadvezetés már 1957-ben úgy vélte, hogy az atombomba elavult, és helyette más „természetesnek tűnő” fegyvereket kell alkalmazni a korszerű harcban.
Ilyen például a Weather Force Support Element (WFSE) rövidítéssel ismert technológia. A fegyver azon alapszik, hogy a földi bázisokon elhelyezett rádiólokátorok, rádióadók különböző frekvenciájú elektromágneses hullámokat juttatnak a légkörben elhelyezett állomásokra, amelyek összegyűjtik, majd a koncentrált energiát visszajuttatják a kiválasztott célpontra. Ezzel a módszerrel a Föld bármely pontján bármikor lehetőség nyílik viharokat, felhőket, ködöt létrehozni. Amíg korábban az USA-ban évente csupán 2000 vihart regisztráltak, addig az új technológiának „köszönhetően” napjainkban 45 000 vihart jegyeztek fel heves esőkkel, záporokkal, látást gátló légköri viszonyokkal. (Gene S.- Stuart: „Whirlwinds and Thunderbolts”, „Nature on the Rampage”, National Geographic Society, 1986).
A látszólag természeti katasztrófának tűnő hatást kiváltó fegyvereket szerte a világon alkalmazták, így Afganisztánban, a Szovjetunióban, Kínában, Iránban, Indonéziában, Törökországban, sőt 2005. augusztusában az USA-ban, amikor a Katrina nevű hurrikán pusztított New Orleansában. (Mint utólag kiderült, a pusztítást nem is annyira a hurrikán ereje, mint a város északi részén levő tó elhanyagolt gátrendszere okozta.)
Az amerikaiak a hatvanas évektől napjainkig mintegy 2000 időjárási kísérletet hajtottak végre az Egyesült Államokban. Ami pedig talán a kísérletek következményeinél is rosszabb, hogy a világ különböző hatalmait kiszolgáló médiumok sokszor eltúlozzák a valóságot, miáltal rettegést és félelmet keltenek. A modern katonai eszköztár előtt nincsenek megoldhatatlan feladatok: ma már a trópusi viharok is fegyverként alkalmazhatók. A katonai szakértők úgy vélik, hogy a radarokon és a számítógépeken keresztül sokkal egyszerűbb és célszerűbb könnyedén és főként nyomtalanul előidézni a trópusi vihart (amelynek ereje körülbelül egy tízezer megatonnás atombombával egyenértékű), mint a könnyen felderíthető atombombával kísérletezni.

STEFANCSIK FERENC




1 A meteorológiai háború az időjárás egyes jelenségeinek a katonai célok érdekében történő megváltoztatása, amelyekkel veszteségek, károk okozhatók az ellenség gazdaságának, lakosságának, továbbá akadályozható katonai tevékenysége.

2 Az időjárás a légkör fizikai tulajdonságainak és folyamatainak egy adott helyen rövidebb időszak (néhány óra vagy nap) során meghatározott állapota. Az időjárás tehát azon időszak, amely alatt lezajlik egy-egy meteorológiai jelenség.

3 Az őszi eső által felázott talajon igen nehézkes volt – különösen a támadó fél számára – a nehézpáncélos lovasok és gyalogosok mozgása és manőverezése. A lovak a felázott talajon nehezen mozogtak, sok volt a harchoz közvetlenül nem köthető sérülés (lábtörés). Az esős, nyirkos időjárás növelte a betegségek kialakulását, csökkentette az emberek erejét és állóképességét. Összességében: ilyen időjárási körülmények között a seregek katonai teljesítőképessége mélyen alulmaradt a kedvező (nyáron vagy tavasszal) időjárási körülmények között vívott csatákhoz képest.

4 Litoszféra (gör., geol) a föld szilárd kérge. A litoszféra nem egységes héj, hanem több, különböző méretű kőzetlemezből áll.

5 Tom Bearden videója: Soviet Weather (Szovjet időjárás).

6 Hurrikán (tájfun vízen elég lassan fejlődik ki, miáltal a kialakulása és többé-kevésbé az iránya is előre jelezhető. A hurrikán és tájfun között csak elnevezésbeli különbség van: Amerikában hurrikánnak, Ázsiában tájfunnak hívják. (A fentiekkel ellentétben a tornádó – csak szárazföldön – gyorsan kialakuló és rövid ideig tartó forgószél).

7 High Frequency Active Auroral Research Project (Nagyfrekvenciás aktív ionoszféra-kutató program – Nagyfrekvenciás aktív északifény-kutató program).

8 A hurrikánok következtében, illetve azokat kísérő áradásokban évente mintegy 300 000 ember hal meg. 1980-tól a hurrikánok okozta kár – világviszonylatban – meghaladta az 1000 milliárd USD-t. Egy közepes hurrikán alkalmával felszabaduló energiamennyiség mintegy 2000 MW.

9 Absorbens (lat.) elnyelő, felszívó, oldó anyag.

10 A nano milliárdod részt jelent, amely ezerszer kisebb a mikrónál. Rövidítése: n, szorzó: 10–9.

11 Global MEMS (Globális MEM-rendszer)

12 Magnetoszféra: mágneses bolygók, holdak körül kialakuló plazmatartomány, amelyen belül a belső mágneses tér hatása dominál.

13 Ionoszféra (gör.): az ionoszféra 80 km-től 700 km magasságig tart. Ez a réteg nagy mennyiségű szabad elektront tartalmaz. Az ionoszféra több rétegből áll: D-réteg (50–90 km), E-réteg (85–140 km), F1 réteg (140–230 km) és F2 réteg (200–600 km). Legfontosabb szerepe, hogy felfogja, illetve visszaverje a Napból érkező káros radioaktív részecskék alkotta napszelet. Nélküle nem létezhetne a maihoz hasonló élet a Földön.

14 Ionospheric Research Instrument (Ionoszferikus kutatási eszköz).

15 Nem hivatalos források szerint a teljesítménye elérheti 100 GW-ot is.
16 Antenna-iránykarakterisztika megadja azt, hogy az antenna a tér különböző irányaiból milyen érzékenységgel veszi, vagy a tér különböző irányaiba milyen intenzitással sugározza az elektromágneses jeleket.

17 ERP (effektív kisugárzott teljesítmény) = Adóteljesítmény × antennanyereség.

18 A leggyorsabb Cray-gép, a Red Storm most hatodik a világranglistán. A Red Storm mintegy 10 ezer darab 64 bites AMD Opteron Model 246-os processzort tartalmaz. A Cray szerint az Opteron chipek tökéletes választást jelentenek mind a Red Stormhoz, mind a jövőben megjelenő, hasonló szuperszámítógépekhez, mert a 32 bites x86 alkalmazásokat éppúgy futtatják, mint a nagy teljesítményű 64 bites szoftvereket. A vállalat mostani gépsora, az X1E, az XT3 és az XD1.

19 Egyébként csak Oklahoma államban a 40-es évektől négyszeresére emelkedett a tornádók száma.


Eszmék börtönében - a kulcs a kezünkben?





By Morgó Sapiens - Posted on 02 július 2012

Az alábbiakban egy beszélgetés részletét osztom meg veletek, ami közöttem és Vakond barátom között zajlott le. Elnézést mindenkitől, ha helyenként kissé pongyola a fogalmazás benne, de nem sokat lett kozmetikázva. Élő maradt, talán túlságosan is élő és nyers. Nem szándékszom benne ugyanakkor személyes módon ítéletet hozni senki felett sem, de határozott célom, hogy minden köntörfalazás nélkül rátapintsak arra, hogy miért vált ilyenné a világunk körülöttünk, és hogy ebben mennyire meghatározó az eszmék, dogmák, a vakhit, vallások stb. szerepe. AZ EMBER kikerülhetetlen felelőssége. (Ha bárkinek a hitét, személyét mégis sértik az alább leírtak, kérem ne olvassa tovább. Bátran nyomja meg a sarokban található X-et.)

********
Morgó: Az újabb eszmék, dogmák, vallások, hitrendszerek valójában nem szabadítanak meg semmitől, csak újabb szellemi rabláncot jelentenek. Én már csak tudom, hisz kipróbáltam, tanulmányoztam, hordtam közülük eleget. Nézd, mindenkinek vannak eszméi, elméjében futó programjai stb. nekem is, nem is ez a kérdés. Az igazán izgalmas az, hogy rájöjjünk erre, hogy minden nap nyitottak legyünk úgy befogadni a világot, a valóságot, mintha újszülöttként tennénk azt meg. Eszme és dogma mentesen. Az elme ártatlanságával, azzal az ártatlansággal amit elveszítettünk az életben való nagy dulakodás közben.Vakond: Kifejtenéd ezt egy példán keresztül bővebben?
 
Morgó: Vegyünk egy példát. A poklos, kaporszakállú fickótól jó sokan be vannak még most is ijedve, és ha valaki én tudom mit jelent ebben a szellemi börtönben lenni, bár soha nem voltam rab inkább csak fogoly, aki kereste a kivezető utat benne. Az aki nem is keresi, az valószínűleg pszichésen előbb-utóbb deformitást szenved - sok tekintetben - és sajnos ennek következményeként például súlyos betegségeket is összeszedhet. Mivel ott van az állandó megfelelési kényszer, a kaporszakállú poklától való félelem stb ki kell mondjam: aljas manipuláció ez, a lélekkel való kufárkodás. Tudod mi az abszurd? Ismerek nem egy jóindulatú papot, akinek minderről halvány lila gőze sincs, pedig ők maguk az élő példák arra is, hogy ez a dolog beteggé tesz. Például a *******us papok legtöbbje valamilyen súlyos betegségben szenved, és ez nem vicc, sokat ismerek közülük, alig van köztük egészséges. (Persze lehet, hogy rossz az én mintavételezésem.)Vakond: Hmm, hát nem véletlen
 
Morgó: Nem, mert ebben a lében főni kegyetlen. A képlet egyszerű: abba nevelnek bele - indoktrinálva téged - hogy bűnös vagy, bűnben születtél, tehát indulásból kárhozat a sorsod. Ezt viszont elkerülheted, mert van egy szuperjó hírünk: Isten elküldte Egyszülöttjét, aki meghalt érted, hogy megváltson, ingyen és bérmentve. Neked nem kell semmi egyebet sem tenned, csak hinni benne, és betartani bizonyos törvényeket. Persze ha nem hiszel, akkor sajnálatos módon mész a levesbe... Ez mi más ha nem aljas manipuláció a lélekkel? Sajnálom  de teológiai és egyéb tanulmányok, sok elmélkedés, vizsgálódás és filozofálás után ki kell mondjam újra és újra: ilyen formában aljas manipuláció ez, ami persze nem jelenti azt, hogy a benne résztvevő emberek is mind azok. Nem személyi szinten kezelem ezt a történetet, hanem eszmei szinten. Ameddig egy ember nincs tudatában annak mit művel, addig nem vétkes semmiben, attól függetlenül hogy okozatot hoz létre, melynek következményeivel számolnia kell. Bárki csak akkor nevezhető vétkesnek, ha tudatosan teszi azt amit tesz, de a legtöbbnek halvány lila fogalma sincs, valójában minek is a része. A képlet ilyen egyszerű, ez az alapja az egésznek - amint fentebb levezettem - és az összes többi dolog arra hivatott, hogy bezárjon ebbe az elmebörtönbe. A példát a vallásból merítettem, mert ez személyes megélésem volt, amin keresztül mentem, de ebben is a kondicionálás, az eszme a lényeg, ami áttételesen másra is pont így érvényes.Vakond: Igen sajnos ez így van, de hát látod akit ez zavar az talál utat de sokakat nem zavar.
 
Morgó: Mert nem használják sem az elméjüket, sem a szívüket. Mindkét szinten ugyanis bukik a dolog. Bukik a logika szintjén, és bukik a SZÍV, a SZERETET szintjén. Ilyen végtelenül EGYszerű ez. Az igazság mindig EGYSzerű, és 2000 év hazugsága nem lesz soha igazzá attól, mert olyan sok dogmával körülbástyázták ezt. Ez nem más, mint egy olyan építmény, melyből ha kihúzod az alapkövet, szilánkokká zuhan össze az egész, és az igazság órája egyre közeleg. Napról napra többen átlátnak ezeken. Akárcsak az egyéb bábszínházas díszleten (politika, bankokrácia, társadalomirányítás stb.) Persze van hogy ettől még nem feltétlenül lesznek szabaddá, mert választanak egy újabb elmebörtönt, egy újabb eszmét, vallást stb. maguknak helyette. Mert bár lehet, hogy átlátnak a lényegen és képesek  meg is szabadulni tőle, de egy dologtól nehéz megszabadulni: a kondicionáltságunktól, mely arra nevelt, hogy valamiben hinni kell, valami eszme kell ami átvállalja tőlem a felelősséget. Íme, lesz is ezernyi új eszme. Akár több is egymás mellett. Mindaddig ameddig rá nem jövünk, hogy a valódi szabadság a kalitkákon kívül, magában a Létben, az Életben, a Szeretetben van, mely nem függvénye semminek, senkinek. Ez az, amit kevesen vállalunk fel, mert ez az eddigi önámító játék vége és egyben egy új játék kezdete is lenne, melynek neve Tudatos Élet. Ebben többé nem mutogathatunk senkire és semmire, és ez sz@r ügy, mert nem erre lettünk nevelve, hanem arra, hogy én vagyok a "tökéletes" és bármi ami nem tetszik, "rossz" a világban, az egyrészt kizárólag a gonosz emberek műve, másrészt semmi közöm hozzá, csak úgy, véletlenül talált meg és a semmiből jött létre. Nem én teremtettem és nem is vonzottam magam köré a gondolataimmal, szavaimmal, cselekedeteimmel. Nem nem, az csak úgy van ok nélkül.

Vegyünk egy példát: a II világháború? Egyedül Hitler a hibás (és a barátai), az a sok tudattalan "über-birka" az ugye nem, aki fegyvert vett a kezébe, elhitte az "Übermensch" szöveget, áááá nem, mi csak teljesítettük a parancsokat, a felelősség nem minket terhel, csak Hitlert. Ő a Sátán a csúnya Sátán. Mi emberek? Mi kérem nem, mi akik fegyvert gyártottunk, haditechnikát fejlesztettünk semmiképp sem, mi akik meghúztuk a ravaszt, akik elpusztítottunk városokat a szent ügy érdekében...áááá. Ugyan, csak lőjj le még egy embert, és kend a nyuszira vagy a Sátánra, vagy az Obersturmbannführerre igaz? Na  ez az emberi felelőtlenség rémálma, és én erre azt mondom:

NEM, ELÉG VOLT BELŐLE!

IGENIS vállalni kell végre a felelősséget! Az emberi lény különben soha nem fog tudni felnőni, ha eszmékkel, dogmákkal és hamis kapaszkodókkal neveljük arra, hogy soha ne vállalja magáért a felelősséget. Választanunk kell: vagy maradunk az oviban - ahol az a trendi hogy egymás fején zúzzuk szét a játékokat majd rákenjük a minket "kísértőkre" - vagy végre felvételt nyerünk az általános iskola első osztályába, ahová csak azok kerülnek, akik megtanulták a leckét és tudják -  ha összetörök is egy cserepet, akkor kiállok, és az egész közösség előtt vállalom érte a felelősséget. Ezután pedig azon dolgozom, hogy ha hibát is követtem el akkor tanulok belőle, hogy legközelebb majd ezt a tudást használva másként alakítsam a helyzetet.

********
 
VERDIKTUM:

Időt, erőt, energiát nem kímélve, kigombolt indulatokkal rohanunk egymásnak, s közben nem vesszük észre hogy mindezt a VAK HIT nevében tesszük, olyan eszmék, gondolatok, meggyőződések, rendszerek, dogmák, tézisek, vallások stb. nevében, melyeket mások ültettek belénk, melyek kondicionáltságunk alkatrészei. Nem ezekkel születtünk ide. Olyanok vagyunk mint a számítógépek, melyekre bárki, bármikor programokat telepíthet fel, ám soha nem jutunk el odáig, hogy bármit tudatosan átvizsgáljunk magunkon, és szeretetteljes intelligenciával, de kíméletlen, pártatlan logikával kérdéseket tegyünk fel: szükséges-e ez, el és megkerülhetetlen, megváltoztathatatlan mindaz amit ezen programok tudattalan futtatása elménkben, lelkünkben, szívünkben eredményez? Miért nem tesszük fel azt az EGYszerű kérdést magunknak: valóban és tényleg semmi közöm az eredményhez? Ahhoz a valósághoz mely létrejön bennem, hogy aztán az kivetülve belőlem egy közös valóságnak a része legyen? Egy olyan közös valóságnak, melyet talán NEM ÉN TERVEZTEM MEG? Nem én terveztem, igen, de én működtetem, én teremtem minden energia-pillanatával az életemnek, ameddig fel nem teszem magamnak a kérdést: 
valóban semmi több sem lennék, mint egy kondicionálás által programozott bio-robot-ember???

Aki eljut a kérdésekhez, az már nagy utat tett meg. Mert a válasz nagyon rövid, bár talán első szembesüléskor igen kegyetlen lesz. A tudatbörtön ajtajának a kulcsa van benne. Minden emberi tudat börtönéből való szabadulás varázsigéje ez: 
a szabadság itt van, bennem. Tudatosság, felelősségvállalás a neve. Én dönthetem el, hogy kinyitva elmém, tudatom börtönét végre szabadon szárnyalok, vagy egy újabb előregyártott eszmét, dogmát, hitet választok a lényemnek - fényezett, aranyozott, kimunkált rácsokkal. A valódi szabadság nem függvénye semminek. Fizikai rabláncra fűzve is lehet valaki végtelenül szabad Ember, miként a kondicionáltsága láncait nem látó - látszólag szabadon cselekvő - ember csak egy szánalmas rab, eszméi, hite, meggyőződése börtönében.A szabadság Te MAGad vagy. Ha úgy gondolod, bárki megadhatja neked - akkor készülj fel - hogy amit kapni fogsz az minden lesz, csak szabadság nem. Mert a szabadság nem árucikk, nem birtokolható, nem átadható. Nem adható hitelbe vagy lízingbe. Önvalójánál fogva nem tűr meg láncokat, köteleket. Nem veheted birtokba őt, hát hagyd, hogy ő vegyen szelíden "birtokába" téged. Ez az önátadás lesz talán életed első, valóban bensőséges, ám megalázkodás mentes cselekedte, mely a lét egy minőségileg másabb szintjére fog beavatni Téged.

Szeretettel: 
Morgó Sapiens




A modern rabszolgaság pszichológiája





By Morgó Sapiens - Posted on 19 január 2010

Azt hiszed szabad vagy. A tévé azt bömböli, megérdemled, érezd a szabadság frissességét, érezd a szabadság ízét. Süket szlogeneket zúdítanak a nyakadba mindenütt. Elhitetik veled, hogy csak te vagy a legfontosabb, csak te számítasz és te mindent megérdemelsz. Valójában pedig uraid mélységesen tesznek rád, és nem néznek többnek mint egyszerű rabszolgákat. Szabad vagy, azt tehetsz amit csak akarsz, amikor csak akarsz. Hiszen ez egy szabad világ! Vagy mégsem? Netán érzed a zavart a képben?

Elgondolkoztál már azon, hogy mit jelent a szabadság? Gondolod, amit annak hiszel tényleg az a nagybetűs szabadság? Az a legszánalmasabb rab, aki szabadnak hiszi magát de valójában képtelen észrevenni saját börtöne rácsait. A szabadság nem árucikk. Nem vásárolhatod meg. Nem fogyasztási cikk. Nem fogyaszthatod el, nem nyalogathatod, nem kaphatod el egy oltással, és pénzért sem veheted meg. Az, amit pénzért vehetsz, az nem szabadság. Csak illúzió. A szabadságot nem kaphatod ajándékba, nem harcolhatod ki vérrel, könnycseppekkel. A szabadság te magad kell legyél. A szabadság benned kell megszülessen. Ehhez, pedig le kell számolnod azzal az illúzióval, hogy önmagadat szabadnak képzeled. Nem érted? Zagyvaságnak tűnik amiket eddig olvastál? Akkor gondolkozz kicsit.

Reggel felkelsz. Csörgőóra ébreszt egy új nap robotjára. Elkezdődik a napi „szabadságod”. Szabad bemenned a munkahelyedre, szabad másoknak engedelmeskedj, szabadon hajbókolhatsz a főnökeidnek, szabad mások érdekeit szolgáld és szabad másoknak profitot termelj. Eközben végig arra gondolhatsz, hogy szabad vagy. Hiszen életed nem egy cellában telik és nincsenek börtönőrök sem. Négy évente szabadon választhatsz. Először több majd végül két paprikajancsi közül. Hiszen szabad országban élsz. Szabadságod záloga a szabad választás joga. Az ne zavarjon, hogy valójában téged senki sem képvisel. Senki sem tesz érted ha a hatalomba jut. Mert ők nálad is szabadabb emberek, akik szintúgy gyakorolják szabadságukat, és szabadon leszarják a te véleményedet a te szabadon választott választási jogodat. Ők soha nem kirekesztőek, ők inkább berekesztőek. Úgy gondolják, szabadon szolgálják a saját megbízóik érdekeit, akik őket a polcra helyezték, szabad akaratukból, és ezzel a vita be van rekesztve. Neked, meg marad a szabad vélemény nyilvánítás joga. Ha nem tetszik, szabadon kifejezheted nemtetszésed, és ezt a szabadság bajnokai (ameddig véleményed nem túl hangos) szabadon és egyszerű szabadeséssel alászálló kloákatermékükkel pecsételik le. A szabadság már csak ilyen. Vannak szabadok, szabadabbak és vannak a legszabadabbak. Az utóbbiakat soha nem látod. Hogy miért? Mert ők az igazi bábosok. Ők igazán szabadnak hiszik magukat, bár ők sem azok, mert a hatalmi őrület már rég elvette emberi mivoltukat és folyamatosan rettegnek. Magunknak és egymásnak soha nem vallják be, de folyamatosan és paranoiásan rettegnek. Mint minden szabad diktátor, aki tudja magáról hogy rossz fát tesz a tűzre. De kiktől rettegnek? Furcsa módon tőled, és tőlem vagyis tőlünk. Az emberektől. Akik nagyon sokan vannak, és szabadnak hiszik magukat, de valójában az ő rabszolgáik. A legszabadabbak rabszolgái vagyunk. Attól rettegnek, hogy mi van ha rájövünk arra, hogy mégsem vagyunk szabadok. Rettegnek tőle, hogy rájövünk, valójában senki sem szabad.

A szabad emberek soha nem lázadnak. Nincs miért lázadniuk. Lázadni a rabszolgák szoktak. Lázadni csak az tud, aki felismeri, hogy szolga, élete csak szánalmas rabság és azok akiket vezetőinek hisznek nem mások mint börtönőrök, akik jó pénzért bármilyen gazdát kiszolgálnak. Ameddig szabadnak hiszed magad, nincs hogy észrevedd rabságodat. Ők, csak egyetlen dolog miatt rettegnek: a szabadság szlogenjébe burkolt régi-új rabszolgatartó világrendjük lebuktatása miatt. Hogy te, a szemükben szánalmas kis senki rájössz arra, hogy rab vagy, és emiatt egy szép napon tudatodra ébredsz. Nem akarod többé szolgálni őket.

Az igazi uraid láthatatlanok. Minden fronton harc folyik. Akár hiszed akár nem, akár észleled akár nem. Ez a harc, a legtöbb ember számára láthatatlan, láthatatlanok a hadszínterek, láthatatlanok a résztvevők, az ellenfelek. Az igazi ellenfél, valójában te vagy. Mert szerintük te, pótolható vagy. Leginkább felesleges. Lényegtelen, jelentéktelen. Legfőképpen pedig képtelen arra, hogy rájöjj kik az igazi, láthatatlan ellenfelek. Ameddig azt hiszed hogy szabad vagy, ameddig tényleg azt hiszed hogy ez a szabadság, addig nincs mitől tartaniuk. Addig te vagy a legszánalmasabb rab. Addig te vagy saját magad ellenfele.
Írta: Morgó Sapiens
(Az írás az Endgame – a globális rabszolgaság terve” című film margójára született. Ajánlom mindenkinek töltse le és nézze meg, elgondolkodtató erősen.)




Endgame - a globális rabszolgaság terve





By Morgó Sapiens - Posted on 02 december 2009

Endgame - a globális rabszolgaság terve című filmet azoknak ajánlom akik már végignézték a Zeitgeist vagy a Zeitgeist Addendum filmeket és  azoknak is akik még nem. Vagyis minden homo sapiensnek aki szereti használni az agyát. Az Endgame a titokzatos Bilderberg Csoport nyomában járva fedi fel a kulisszák mogött zajló titokzatos eseményeket és azoknak világunkra gyakorolt hatásait. Összehasonlítva az előbbi filmekkel, melyekről azt gondoltam hogy már nem jöhet sokkolóbb, be kellett lássam, hogy bár sok minden már ismert dolog volt a számomra, azért ilyen megközelítésben talán még félelmetesebb oldalát mutatja meg a valóságnak. A globális rabszolgaság terve és annak megvalósítása áll a film középpontjában. Hihetetlen? Inkább hátborzongató, a részletek ilyen formában történő felfedése és összerakása. Összeesküvés elméletek kedvelőinek ez a film kötelező anyag, ám ne higgyük azt, hogy a film csak n+1.-ik üres és hangzatos  agycsavarodás. Túl sok tényszerű és visszakövethető forrás van benne logikusan összerakva, ami elegendő ahhoz, hogy komolyan vegyük. Persze mindenen lehet és szükségszerű is vitakozni, és ELGONDOLKOZNI a látottakon!
A film letölthető torrentként ITT

Magyar felirat 
letöltése ITT
A film megtekinthető online oldalunkon, magyar felirattal a CC gombra kattintvamiután a videó elindult.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése