Lucifer, vörösben

Major Tamás, aki osztályharcos megtorlást követelt 1956 után

MEZŐ GÁBOR

Kevesen tudják, hogy Major Tamás színész, színházigazgató ’56 után az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt, és 1957 nyarán a megtorlásról szónokolt. Major osztályharcos megtorlást követelt, kiállva az akasztások mellett. „Polgári humanizmus az álhumanizmus. A mi humanizmusunk az igazi humanizmus – mondta. Major egyedül a kommunista Gáli József mellett állt ki, mivel a világ közvéleménye felkapta Gáli és Obersovszky Gyula ügyét, ezért látványos gesztust gyakorolhatott a diktatúra. Major testvére, Major Ákos a Horthy-rendszer hadbírójaként (!) mentette át magát, 1945-ben már ő ítélte halálra Imrédy Béláékat.  A Major testvérek ismeretlen portréja – 1. rész. 

Amikor fiatalkoromban először hallottam a Marx fivérekről, az villant be, hogy te jó ég, ezek többen voltak? Persze nem. Az amerikai humoristák csak névrokonai voltak a huszadik századra végzetes hatást gyakorló filozófusnak, akiből szerencsére csak egy volt. Ez jutott eszembe akkor, amikor még régebben nekiálltam a Major testvéreket bemutató írásnak.

Tamás és Ákos. Az egyiket szélesebb közönség is ismeri, a másikat inkább csak a politikai foglyok, az elítéltek, a történészek, illetve a tájékozottabb emberek.

Ákos volt az idősebb, 1908-ban született a római-katolikus, kisnemesi Major-Maróthy családba, Tamás öccse két évvel később követte. Major Ákos jogászként végzett, és pályafutása töretlenül ívelt a magasba a Horthy-korszakban, majd Magyarország náci megszállása és a nyilas puccs után is.

1933-tól hadbíró volt, a második világháborúban a keleti fronton szolgált, és karrierjét a szovjet „felszabadítás” sem törte meg. Amíg kommunista öccse esetében a Rákosiék alatti felemelkedés papírforma volt, az övé első látásra meglepőbb. Különös idők voltak, ha rosszabbul helyezkedik, könnyen a vádlottak padján találhatta volna magát, ehelyett 1946-ban már vezérőrnagy volt, 1945-ben pedig a Népbíróságok Országos Tanácsának (NOT) elnökeként ő tárgyalta az első halálos ítélettel zárult háborús pert. A következő fotón pedig a nyilasok nyilvános kivégzésén intézkedett:

Major Ákos (jobbra), a Népbíróságok Országos Tanácsának (NOT) elnöke áll az Oktogonon, a 401-es számú zsidó munkaszázad különösen kegyetlen hóhérai, Rotyis Péter és Szívós Sándor nyilvános kivégzésénél. /Fotó: MTI

De ez a cikk most nem róla, hanem az öccséről szól.

MAJOR TAMÁS ÉS A KOMOLY, NÉVVEL VÁLLALT FELJELENTÉS

Major Tamás 1910-ben született tasnádi Major-Maróthy Tamás néven, a tehetséges színészt már 1931-ben szerződtette a Nemzeti Színház, és mivel ismert kommunista volt, senkit sem lepett meg, hogy 1945-ben ő vehette át a színház irányítását.

Részt vett a művészet újabb (előtte ezt a nyilasok is megtették) megtisztításában, ahogy a nyilasok a zsidókat és a kommunistákat, ő őket, illetve a hozzájuk sorolt művészeket jelentette fel.

Így tett például azzal a Tompa Béla színésszel, akit 1945-ben felmentettek a vád alól.

„Major Tamás szerint a felmentett Tompa Béla nyilas volt”

– így a Világosság korabeli cikke. „Az >Ártatlanok< ügyében megtartott népbírósági tárgyalás után Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója kijelentette: nem felel meg a valóságnak, hogy a felmentett Tompa Béla színész baloldali felfogású lett volna és csak kényszer hatása alatt vállalt szerepet az >Ártatlanok< előadása körül. […] Állításaimat a színészek Simplon-beli törzsasztalánál nyíltan beszélték annak idején és

több névvel szolgálhatok a hatóságoknak, akik szintén tanúskodhatnak Tompa Béla ügyében.”

Oldal 1 / 1

Nagyítás 100%

Természetesen véletlenül sem szeretném felmenteni, vagy áldozatnak beállítani Tompát, mert ez a darab valóban a nyilas korszak emblematikus előadása volt, és személyesen Endre László kérésére mutatták be.

(Ha valakit érdekel a teljes háttér, érdemes elolvasnia: Papp István: A magyar Jud Süss Kádár Lajos Ártatlanok? című színdarabjának története című tanulmányát). Magáról Tompáról kevés információt találni, ezek egyike, hogy a húszas években Aradon a román állambiztonság (!) egy cikk szerint elővette, mert románellenes kijelentéseket tett. Ez persze erre a kérdésre – nyomásra vagy önként vett részt a darabban – nem ad választ, az viszont az ő története nélkül is nyilvánvaló, hogy Major Tamás már ekkor a nagy leszámolók, feljelentgetők egyike volt.

Viszonylag ismert, hogy a színészekről káderlapokat vezetett – nem egy karriert tett tönkre –, amelyeket a színészek ’56-ban megtaláltak, és elolvashatták a róluk szóló jelentéseket.

Major Tamás elvtárs a Móricz Zsigmond Színházban. Érdemes megnézni a mögötte lévő arcokat is / Fotó: Fortepan.hu

MAJOR: EGY PILLANATIG SEM A MEGTORLÁS ELLEN BESZÉLEK

Kevéssé köztudott, hogy Major azok közé a sztálinista, rákosista, majd kádárista csúcskáderek közé tartozott, akik a forradalmat és szabadságharcot követő megtorlásból is kivették a részüket. „Nem középiskolás fokon” – csak, hogy saját és az ő kedvenc költőjét, József Attilát idézzem. [Testvére, Ákos sem. Ő a forradalmárok ügyvédjeként kérte az ítéletek szigorítását, mások mellett Göncz Árpádot is ő „védte”. Állítólag Bacsó Péterék róla mintázták A tanú ügyvédjét. De erről cikkem majd folytatásában.] Major Tamás az MSZMP Központi Bizottságának tagjaként a zárt ajtók és a nyilvánosság előtt is kemény megjegyzéseket tett.

„Az ellenforradalom akciói következtében a >virágozzék minden virág<-ból az lett, hogy nőjön minden gyom. Ezt a helyzetet fel fogjuk számolni”

– idézte 1957 júniusában a Népszabadság, de ennél is figyelemreméltóbb, amit az elvtársak között mondott. A Hamvas Intézet kikérte és rendszerezte a Magyar Országos Levéltárból a KB- és PB-ülések (1957-től 1989-ig) anyagát, én tavaly bukkantam ebben az érdekes anyagban Major felettébb érdekes szónoklatára. A színész az 1957. június 22-ei KB-ülésen ezt mondta:

„A humanizmus címszó alatt szeretnék néhány szót mondani: Véleményem szerint mi ezt a szót is rosszul használjuk.

Polgári humanizmus az álhumanizmus. A mi humanizmusunk az igazi humanizmus.

Ennek az a lényege, hogy az osztályérdekek elismerése alapján mi akarunk emberi módon igazságosan, a nagyobb résznek boldogságot, ahogy Vörösmarty mondta. Tehát nem kell nekünk szégyellni azt, hogy humanisták vagyunk, mert igenis azok vagyunk.

Ennek lényege a megnyilatkozásokban az, hogy ne legyen személyi bosszú, vagy pedig egy nem osztályharcos megtorlás. Megmondom őszintén, hogy a fasisztákat az októberi események alatt nemcsak azért gyűlöltem, mert engem akartak felakasztani, – ebben nekik igazuk volt, – azért gyűlöltem a fasisztákat, mert az elvtársakat akarták felakasztani.

[…] Kimondjuk – helyesen – azt, hogy a bíróságaink lanyhán, nem osztályharcosan működtek az első időben. Ezt helyes volt kimondani, ezt ki kellett mondani, mert így volt és fel kellett lépni ellene. [Erről bővebben korábbi cikkemben: Kádár kevesellte a kivégzéseket – MG]. Erre jön megint a régi idők nem haladó hagyományai folytán az átesés a másik oldalra. Ezt szeretném névszerint felvetni, hogy mit mond a közvélemény.

Konkrétan Gáliról beszélek. Az elsőfoku biróság elitéli 1 évre, és a másodfoku biróság pedig halálra itéli. Azt fogják mondani: >ezek kapkodnak, itt valahol nincs igazság.<

Amikor a dolgokat rendbehozzuk, akkor nagyon vigyáznunk kell ezekre a jelenségekre is. […] Én szeretném, ha ezeket a kérdéseket kijavitanánk.

Egy pillanatig nem annak a nevében, hogy ne legyen megtorlás és egy pillanatig nem annak a nevében, hogy mi ne álljunk a mi osztályharcos humanizmusunk alapján, hanem annak a nevében, hogy ezek a nyugtalanító jelenségek szűnjenek meg.”

Az MTI fotótárának leírása szerint B. Tóth Matild tanácselnök látható a képen. Ne legyünk ennyire szemérmesek: Biszkuné Tóth Matildról, az egyik vérbíróról beszélünk, akitől a képen Obersovszky Gyula vesz át egy bizonyítékot. Biszkuné vezette Tóth Ilona és Gáliék perét / Fotó: MTI

Világos beszéd. Major Tamás a polgári humanizmust álhumanizmusnak nevezve osztályharcos megtorlást követelt, egyedül a személyi bosszúkat sérelmezte. Felhozta Gáli esetét, akit először egy esztendőre, majd halálra ítéltek. „Én szeretném, ha ezeket a kérdéseket kijavítanánk. Egy pillanatig nem annak a nevében, hogy ne legyen megtorlás és egy pillanatig nem annak a nevében, hogy mi ne álljunk a mi osztályharcos humanizmusunk alapján, hanem annak a nevében, hogy ezek a nyugtalanító jelenségek szűnjenek meg.”

GÁLI JÓZSEFÉKKEL KEGYET GYAKOROLT A DIKTATÚRA

Major nem véletlenül nevezte meg Gáli Józsefet, akit Obersovszky Gyulával együtt ítéltek halálra.

Ez az ügyet a nyilvánosság előtt rendezte meg a diktatúra, és az újságírók, szerkesztők elleni ítélettel szemben nem csak Magyarországon, de az egész világon tiltakozások indultak, Bertrand Russell állítólag személyesen Kádárnak írt, azzal fenyegetőzve, hogy kilép a Béketanácsból. Amíg a többi ötvenhatos hőst csendben kivégezték, kivégezhették, addig Gáli Józsefékkel látványosan kegyet gyakorolhatott a rezsim.

A jó Kádár. Nem véletlenül említette Major Gálit, aki közéjük, ugyanahhoz a kommunista értelmiségi körhöz tartozott. Az 1930-ban született dramaturg, újságíró híres családból származott. Édesapja a gyulai tüdőszanatórium igazgató-főorvosa, Gáli Géza volt.

A zsidó származású család kikeresztelkedett, Gáli keresztapja a későbbi vértanú, Apor Vilmos volt. Bár apja miatt az egész család mentesítést kapott, a nácik mégis Auschwitzba hurcolták őket, Gáli szerint az ő németellenes kijelentése miatt. Egyedül ő térhetett haza…

GÁLI JÓZSEF: ÉBEREBBEN ŐRKÖDJÜNK HATÁRAINKON!

Sorstársai jelentős részéhez hasonlóan Gáli is kommunista lett, 1955-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de már főiskolásként több propaganda-cikkel jelentkezett. Írásaira a Szabad Ifjúság című lapban találtam rá (Arcanum.hu). 1953 januárjában egy „kulákcsoport” eltávolítását követelte a kommunista fiatalság nevében. A cikk címe:

„A földművelésügyi minisztérium figyelmébe – Rendet a kiszombori tangazdaságban!”.

„Nézzük, kik vannak jó véleménnyel Pásztor Jánosról? – írja a főbűnösről. – Elsősorban Hadházi László segédagronómus, Pásztor János jobbkeze, akivel együtt járt iskolába. Hadházi apja hetvenholdas kulák volt.” És így tovább, hogy eljusson a lezárásig: „Követeljük, hogy a földművelésügyi minisztérium söpörje ki Pásztorékat a kiszombori tangazdaságból, hogy a látszólagos rend valóságossá váljon. Éberebben őrködjünk határainkon!”

Oldal 1 / 1

Nagyítás 100%

Éberség, elvtársak! Következő cikke már áprilisban, néhány héttel Sztálin halála után jelent meg a Szabad Ifjúságban. Ebben két meggyilkolt kommunista agitátorról írt: „Tavasz van, de Takó Brigitta és Gyenese István nélkül, akik 21 évesek, diszisták voltak [DISZ – Dolgozó Ifjúság Szövetsége – MG], amikor munka közben meggyilkolta őket egy verebi kulák. […] A „Berlin eleste” című filmben van egy jelenet. Gondtalan, vidám úttörők énekelnek virágos mezőben. Aztán váratlanul, fekete karvalyként húznak el felettük a fasiszták repülőgépei, bomba robban.” Gáli végkövetkeztetése felér egy ítélettel:

„A verebi kulák, Vagyóczki Károly keze azonos a fasiszta pilóták kezével.”

[Ha ezek a sorok emlékeztetik az olvasóit bizonyos mai újságírók stílusára, az nem az én hibám, viszont roppant szomorú].

Gáli József író kihallgatása Tóth Ilona és társai bûnperének tárgyalásán / Fotó: MTI

Gáli József akkor vált igazán ismertté, amikor Rajk László újratemetésének napján, 1956. október 6-án bemutatták Szabadsághegy című drámáját, amely az akkor már megbukott személyi kultuszt bírálta, természetesen szigorúan kommunista szempontból. Nem véletlenül időzítették az újratemetéshez, az egyik börtönbe zárt szereplőt gyakorlatilag a mártírként kezelt, amúgy ugyanúgy bűnös Rajkról mintázták. „Két felvonáson át egy ártatlanul elítélt, meghurcolt kommunista emberről van szó. Az ő becsülete vívja távolból harcát – családjában” – írta a Népszava lelkendező kritikájában a később nagy karriert befutó Bogáti Péter.

Oldal 1 / 1

Nagyítás 100%

Érdekes, hogy a főszerepet a korábban meggyőződéses sztálinista színészzseni, Gobbi Hilda játszotta, ő alakította azt a jó kommunista édesanyát, akinek három káder-fia közül egy egyik börtönbe kerül, és már sohasem kerül ki élve. Gobbiról még annyit, hogy egészen Péter Gábor haláláig az ÁVH korábbi rettegett vezetőjének jó barátja volt…

Ő az, aki azt vágta a kivégzett Sólyom László katonatiszt lányának, Sólyom Ildikó színésznőnek a fejéhez egy darab előtt, hogy „ne játssza a mártírt”, mert nem ő, és nem az apja a mártír, hanem Péter Gábor. [Ezt a pályafutása alatt végig akadályozott Sólyom Ildikó mondta el egy régebbi interjúban].

Kőszegi Gyula, Gobbi Hilda és Joó László színészek, a József Attila Színházban, a Szabadsághegy című darab (írta: Gáli József) bemutatóján / Fotó: MTI

A Szabadsághegy bemutatóján egyébként Nagy Imre is ott volt, lelkesen meg is tapsolta a közönség. Major „kiállását” tekintve nem mellékes, amiről Ablonczy László író, kritikus írt (az ő cikkeit, írásait csak ajánlani tudom azoknak, akik valóban meg akarják ismerni Major és a többi nagy színészünk alakját. Ugyanígy érdemes elolvasni az Origón Sztankay Ádám korábbi írását Majorról): „Major jóváhagyta Gobbi vendégjátékát, s a bemutató tüntetés erejű ünnepséggé emelkedett: a fiatalok vállukra emelve éltették Gálit. Néhány elvtárs felháborodottan előadás közben távozott.”

Később, a forradalom alatt Gáli csatlakozott a Péterfy Sándor utcai kórházban működő ellenállócsoporthoz, majd december elején letartoztatták, végül halálra ítélték. Gondolhatjuk, mennyire főhetett Major feje utólag: miért is engedte Gobbi vendégjátékát…

Major, Németh László író és Aczél György / Fotó: Fortepan.hu

Most már látjuk, miért is választotta éppen őt Major. A KB-tagnak szónoklata szerint semmi baja nem volt a kivégzésekkel, a börtönbüntetésekkel, a terrorral felérő megtorlással, amíg az osztályharcos alapon működött. Amikor viszont az egykor velük együtt haladó Gáliról volt szó, akinek ügyét (nyilván a nyugati baloldalnak, illetve a baloldali sajtónak is köszönhetően) felkarolta a világsajtó, akkor hirtelen más lett a helyzet.

Gálit és barátját, szerkesztőtársát, Obersovszky Gyulát Tóth Ilona perébe szőtték bele, de az ő ítéletüket végül felfüggesztették, Gáli tizenöt évet, Obersovszky életfogytiglant kapott, és 1961-ben, illetve 1963-ban szabadultak. A táblaelnök júniusban Biszku Béla felesége, Biszkuné Tóth Matild volt…

„Esküvőjére – az állapotos – dr. Káldor Verával a halálos zárkából vezették elő, utána feleségét is egy cellába vitték vissza; őt szintén több évre elítélték a forradalomban való részvétele miatt.” – írta Gáliról Filep Tamás Gusztáv.

Egészen más sors várt arra a Tóth Ilonára (máshol Ilonka), akivel példát statuáltak. Őt – és ugyanebben a perben Gyöngyösi Miklóst és Gönczi Ferencet – kivégezték.

AZ ISMERETLEN TÓTH ILONA SZÁMÁRA NEM VOLT KEGYELEM

A diktatúra nem véletlenül emelte ki Gáliékat: „Az emberek sírtak, amikor a rádióban hallották a halálos ítéletet, és ez hamar eljutott Kádárékhoz, s fölmérték, mivel érnek el célt. Ha azzal, hogy fölakasztják őket, biztosan megteszik, de mivel úgy tűnt, jobb döntés megkegyelmezni nekik, életben hagyták őket. Tóth Ilona viszont akkor még ismeretlen volt, kivégzése az arctalan felkelők sokaságának is szólt.” – mondta erről M. Kiss Sándor történész pár éve a Magyar Nemzetnek, amikor Csalogányvadászok című, Tóth Ilona történetéről szóló könyvéről kérdezték.

Major nagy sakkjátékos volt, és a Kádár-féle megtorlógépezet egyik eléggé ismeretlen fogaskereke. Szobra ott áll a Nemzeti Színház előtt. Bármiféle fülszöveg nélkül…

Major Tamás szobra a Nemzeti Színház melletti parkban / Fotó: MTI

Elvett szívgyógyszer, éheztetés, vallatás – sohasem tudjuk meg, hogyan ölték meg Somogyváry Gyulát

Nyolcvanegy társával zsúfolták be Somogyváry Gyulát a kistarcsai internálótábor 6. számú szobájába. Ügynököket küldtek rá, kihallgatásokra vitték, próbálták megtörni, hogy pontosan elmondja, mit terveztek a mérsékelt konzervatív értelmiséggel, papsággal és tisztikarral, amely mind a nácik, mind a kommunisták ellen fellépett. Somogyváry Gyula nem volt hajlandó kiegészíteni eredeti vallomását, állapota viszont egyre rosszabbodott, és 1953 telén elhunyt. Egyik fogolytársa szerint elvették a szívgyógyszereit, más szerint gyakorlatilag éhen halt. A róla szóló ügynökjelentések szerint Somogyváryék békés rendszerváltást és szabad választást szerettek volna. Ez volt a bűnük.

Ahogyan előző cikkemben megírtam, Somogyváry Gyula írót 1950 novemberében tartóztatta le az ÁVH, és 1951 elején vitték Kistarcsára, ahol már tavasszal elkészítették az első hosszabb, összefoglaló jelentést („Kistarcsa, 1951. április 3.”). Sajnos nem nevezik meg azt az ügynök-rabot, aki tájékoztatta az állambiztonságot, mindenesetre jól jellemzi az általános pontatlanságot, hogy még az író leányának nevét sem sikerült helyesen leírni.

Fontos megjegyezni, hogy ezeket a jelentéseket ezúttal sem lehet készpénznek lenni, ki tudja, ki mit, miért írt bele. Ettől függetlenül látni fogjuk, hogy létezett egy igen erős, összetartó kör, akik miután a nácik és nyilasok ellen is felléptek, a kommunista diktatúrába sem nyugodtak bele. 

„Somogyvári Gyula internált […] 1951, február 16-án lett internálva, azzal a megokolással, hogy a horthy [így – MG] rendszer ellenforradalmi tisztje volt és a felszabadulás után pedig demokráciaellenes illegális szervezkedés tagja volt. Somogyvári Gyula internált, ügyével kapcsolatban a táborban lévő egyik ügynökünknek az alábbiakat mondotta el: […]

Leánya – Somogyvári Irma [Mária – MG]– állitása szerint jelenleg Tifliszben [Tbiliszi?] tartozkodik /Szovjetunió/ Leányával kapcsolatban elmondotta, hogy 1943-ban Ács Zoltán tüzér fhdgy. /internált/ jegyezte el. Ács ebben az időben frontszolgálatot teljesitett, ugy, hogy nem tudtak megesküdni, az esküvő napját 1944 dec. 31-re tüzték ki, amikor is már tervüket nem tudták megvalósítani, mivel a szovjet csapatok körülzárták Budapestet.

További tervük az volt, hogy esküvő után elhagyják Magyarország területét. Somogyvári elmondása szerint Ácsnak igen jó összeköttetései voltak a német hadseregcsoport hirszerző és kémelháritó osztályával, melynek révén magának, mennyasszonyának, valamint két beosztottjának olyan igazolványt és utlevelet szerzett, mely a német és magyar hatóságok előtt kötelező erővel birt.

Ács az okiratok megszerzése után a két beosztottját utbainditotta Pestre, hogy a szovjet vonalakon keresztül csempésszék át hozzá mennyasszonyát.

A beosztottai német igazoló okiratokkal voltak felszerelve, azonban a szovjet vonalat keresztül lépve elfogták őket, valamint megtalálták a Somogyi Irma névre szóló okmányt is, aminek alapján Somogyi Irmát [Somogyváry Máriát] letartóztatták.

Somogyvári saját személyére vonatkozólag elmondotta, hogy neki igen nagy érdemei vannak Kárpátalja visszaszerzése terén, ugyanis ő akkor VKF/2 szds. volt és ő irányitotta azt a hatalmas propagandát, ami a visszacsatolás előtt volt.

Elmondása szerint, repülőkről röpcédulákat dobtak széjjel Kárpátalján, így ő szervezte meg a repülők inditását azoknak rádióval való ellátását, valamint részt vett a röpcédulák szerkesztésében is. […]”.

Tény, hogy a többször kitüntetett, első világháborús hős Somogyváry Gyula Kárpátalja 1939-es visszacsatolásakor önkéntes katona, haditudósító volt, aki repülőgépről is megörökítette az eseményeket a Magyar Filmhíradó Számára. (A katonai akcióban részt vett Nagyapám nagybátyja, Nagylucskay Sándor vezérezredes is, aki Somogyváry Gyula jóbarátja volt, és később együtt ültek az ÁVH-n…).

„Elmondotta továbbá, hogy neki már 1919-be is nagy érdemei voltak a horthysta ellenforradalomban. Először is a Lenderkovics féle csoportban dolgozott, később a Területvédő Liga tagja volt és itt ellenforradalmi verseket irt. Továbbá megszervezte a VFK/2-ön keresztül az angolszászokkal való összeköttetést, itt került kapcsolatba – állitása szerint – Ullein Reviczki Antal [Ullein-Reviczky Antal diplomata, az angolokkal tervezett különbéke egyik szervezője, 1944-ben megfosztották állampolgárságától] és Varga József egyetemi professzorral, ki jelenleg is, mint egyetemi professzor dolgozik.

HITTEK EGY BÉKÉS RENDSZERVÁLTOZÁSBAN

Elmondása szerint 1936-ban kapcsolódott be a legitimista mozgalomba, itt egyik legjobb barátja Sulyok Dezső [kisgazda politikus, náciellenessége miatt internálták a világháború végén, ezt túlélte, majd 1947-ben (várható letartóztatása előtt) elhagyta az országot] volt. […] A felszabadulás után az angolkisasszonyokkal volt állandó kapcsolata és ezeken keresztül küldött hirszolgálati anyagot az angol követségre elváltoztatott irással. A hirszolgálati anyag minden esetben belföldi vonatkozásu politikai anyag volt. Elmondotta tovább, hogy 1947-ben Mindszenti [helyesen: Mindszenty József bíboros] egy egyetemi tanárt küldött hozzá, abból a célból, hogy ismét vegye fel velük a kapcsolatot.

Ezzel az egyetemi tanárral arról tárgyaltak, hogy ha bekövetkezik a rendszerváltozás akkor őt, mint már Somogyvárit, bizzák meg a katólikus [így] sajtó vezérlapjának főszerkesztésével.

Mindszentivel kapcsolatban elmondotta, hogy ő az összefogója a legitimista szervezeteknek. Elmondotta továbbá, hogy Mindszenti lebukása után tovább tartotta velük a kapcsolatot, tovább megjegyezte, hogy Badalik püspöktől[Badalik Bertalan püspök, aki 1951 nyarán, majd 1957-ben is házi őrizetbe került, később a Borsod megyei Hejce szociális otthonát jelölték ki “szociális lakhelyül”] arról értesült, hogy Mindszenti jelenleg is állandó érintkezésben áll papi körökkel és a Vatikánnal. […] Somogyvári megjegyezte azt, hogy Badalik veszprémi püspökké való kinevezése is végeredményben a fogságban lévő Mindszenti müve, mert a Vatikán által kijelöltek között Badalik nem szerepelt és mégis ő lett a püspök.

Szentháromság tér, Szent Mihály-székesegyház. Papszentelés, a szertartást Badalik Bertalan veszprémi püspök végzi (1954) / Fotó: Fortepan.hu

Elmondotta továbbá, hogy egy rendszerváltozás esetén Mindszenti őtet [így] akarja megbizni kormány és pártalakitással. Erről a tervezetek egész sora készül, mely egyrésze az angolszászoknál, másik része pedig Badaliknál van. Somogyvári elmondotta továbbá, hogy állandó kapcsolatot tartott Badalikkal, akivel általában 2-3 hetenként találkozott.

Kapcsolatot tartott Kund Elemér nevü egyénnel [a Horthy-korszakban miniszteri tanácsos, ismert műgyűjtő], kit úgy emlitett meg, mint a legitimista szervezet egyik vezéralakját, ezenkivül Ambróczy Gyula volt kabinetiroda főnökkel. […]”

Az említett „Ambróczy”, azaz Ambrózy Gyula Horthy környezetében a németellenes erők vezető személyiségeként volt ismert. Bizalmi pozíciójában a háborúból való kiugrásért és a zsidók mentéséért tett erőfeszítéseket, a Kiugrási Iroda tagja volt.

Somogyváryval hasonló sors várt rá: a németek letartóztatták és elhurcolták Mauthausenbe. Azt még ő is túlélte, de a kommunisták kitelepítését nem: egy Szolnok megyei tanyán halt meg 1951-ben.

„Kapcsolata volt továbbá Pálfi Gézával, Pálfi Józseffel [Pálffy József politikus, Sulyok Dezsővel együtt emigrált] és Pallavicini Györggyel [Pallavicini György tartalékos huszárkapitány, a legitimisták vezéralakja. Fia Pálinkás-Pallavicini Antal katonatiszt, ötvenhatos mártír], akik mind a legitimista törekvés vezetői voltak – folytatódik a jelentés. – Somogyvári állitása szerint az angol követséggel csak titkárnőjén, Waldber Vera /disszidált/ [Waldberg Vera több regényt magyarra fordított a harmincas években] keresztül tartott kapcsolatot később pedig kizárólag a kapucinus rend és a Badalikon keresztül tartotta a kapcsolatot.

[…]

Somogyvári elmondotta hogy kihallgatása alkalmával a betegségét mindig eltulozta, így azt érte el, hogy a kihallgatásai alkalmával nem kérdeztek tőle sokat, s igy ügye sem nyert teljes felderitést. Nevezett ezidáig az ügy teljes részletezésére még nem tért ki, azonban ez várható az ügynök jelentése szerint.

Somogyvári Gyula internált ügyével Philipp Tibor áv. szds. bajtárs osztálya foglalkozik.”

ÁVH-S KARRIER: BM, INTERAG RT, BERLINI KIRENDELTSÉG

Philipp Tibornál érdemes megállni egy szóra. A Nemzeti Emlékezet Bizottság adatbázisa szerint őt aztán tényleg mindenhova odahelyezték. Már 1945-től a Magyar Államrendőrség nyomozója volt, később kiértékelő lett, majd a Fimommechanikai Vállalathoz helyezték (1952-ben), hogy 1955-ben visszatérjen a BM-be. Egészen 1962-ig az állambiztonságnál maradt, amikor áthelyezték a “polgári életbe”. Jött a Transzformátor Ktsz., a Kohó- és Gépipari Minisztérium Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézet, az Interag Rt, majd a Berlini magyar kereskedelmi kirendeltség (az Interag kiküldöttjeként). Érdekes, tipikus pályafutás volt ez is.

Philipp Tibor / Fotó: ABTL/NEB.hu

Térjünk vissza az internálótáborban raboskodó Somogyváry Gyulához. Az íróról készült internáló-tábori életrajz csak azért érdekes, mert látszik belőle a szerző(k) egyszerűsége. „3. ezred. […] Somogyváry Gyula. […] két gyermeke van, Irma [Mária] 28 éves htb. továbbképzőt végzett, 1945 február 17-től a Szovjetunióban van munkán. [„munkán…”] 1932-33-34-ben három egymást követő könyve jelent meg: >Virágzik a mandula< >Nesárguly füzfa< [Ne sárgulj, fűzfa!] és >És Mihály harcolt< cimmel. /Ezek szerelmi regények voltak lényegében a háborus eseményekkel./ […] 1937-ben jelent meg a „Rajna ködbe vész” cimén egy történelmi regénye./: Német katonáról szól aki Buda vissza vételében részt vett, hogyan maradt Magyarországon. […] A Magyar Élet Pártjának volt tagja. A pártból 1944 márciusában kizárták. Kizárásának oka az volt, hogy a németek ellen titkos rádió szolgálatot szervezett.”

Somogyváry Gyula, 1942/ Fotó: Fortepan.hu

“ATTILA” JELENTÉSE SOMOGYVÁRY GYULÁRÓL

A következő jelentéshez („Kistarcsa, 1951. julius 4.”) legalább egy nevet csatolhatunk, hiszen fölé van körmölve tollal: „Attila”. Ez a jelentés már inkább Somogyváry közelmúltjával, az állítólagos titkos szervezkedéssel foglalkozik.

„[…] Somogyvári közölte, hogy Grősz [az előző cikkemben is említett Grősz József püspök, a róla elnevezett koncepciós per kulcsszereplője], illetve Praznovszky [Somogyváry Gyula felesége Praznovszky Irma volt] vonalán 1950 novemberében Mindszentitől az alábbi tályékoztatás [így], illetve utasitás jött. Magyarországon egy rendszerváltozásra számolni kell.

E rendszerváltozásnak azonban vérontás nélkül és bosszu nélkül kell megtörténnie. Utalt Mindszenthy 1947-ben a belvárosi templomban tartott beszédére, amiben kifejtette, hogy csak azokkal szemben indokolt a megtorlás, akik a lelküket adták el. […] A hatalmat nem a külföldre menekült személyek hanem az otthon maradt szervezetek veszik át.

Mindszenti utasitása az, hogy sem az USÁ-ban székelő nemzeti bizományok [így], sem pedig a nyugaton lévő más személyeknek és szerveknek nincs joguk ahhoz, hogy a hatalmat ők gyakorolják. A külföldön lévő személyek közül csupán Baranya Lipót [Baranyai Lipót pénzügyi szakember, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A németek őt is letartóztatták 1944-ben, 1948-ban elhagyta az országot. 1951–59-ben a Világbank utazó képviselője volt, később visszatért Európába, s haláláig a frankfurti Deutsche banknál volt tanácsadó], és Ullein Reviczki Antal a kivételek. Előbbi lehetne – mondotta Somogyvári – miniszterelnök, és Ullein Reviczkyn külügyminiszter. […] Az UNO [ENSZ] csapatainak ellenőrzése mellett egy népszavazás fog dönteni. – Somogyvári szerint – Magyarország. társadalmi, politikai rendszere felett. Szerinte nem kétséges, hogy egy keresztény demokrata, angolszász beállitottságu irányzat jut hatalomra. […]

A felsorolt elgondolásokra tehát utasitásokat irányelveket Mindszentitől kapnak, Praznovszky Grősz, Badalik vonalon, mig a fenti elgondolások gyakorlati képviselői: Hagyó Kovács, Eszterházi Móric, Pintér püspök [?] és társai.”

Ullein-Reviczky Antal / Forrás: Docplayer.com

Akiket utolsóként említettek a jelentésben: Hagyó-Kovács Gyula András ciszterci szerzetes, politikus volt, a földreform híve. Őt is a Grősz-perben ítélték el, 1955-ben szabadult, de 1957-ben ismét letartóztatták. Utolsó éveit Pannonhalmán töltötte. Esterházy Móric magyar arisztokrata politikus, Esterházy Péter nagyapja. A grófot 1944. október 16-án letartóztatták, deportálták, 1945-ben ő is Mauthausenbe került. 1951-ben családjával és idős édesanyjával együtt Hortra telepítették ki. Internálása alatt sírásóként dolgozott. 1956-ban lányával Bécsbe emigrált, 1960-ban halt meg.

Íme, a gonosz „fasiszták”: vérrontás nélküli rendszerváltozást akarnak, szabad választással, ahol „csak azokkal szemben indokolt a megtorlás, akik a lelküket adták el.” Csupa olyan történelmi személyiség, akik mindkét szélsőség ellen felléptek, ezért mindkét rezsim megpróbálta elpusztítani őket.

A jelentés viszont folytatódott:

„Somogyvári bomlasztó munkája: Somogyvárinak kéziratban fekszik a lakásán a szálasi rendről irt kommunista ellenes könyve, amelyről megtudta az elmúlt beszélőn, hogy nem vitte el az ÁVH. Ezt a könyvet klerikális körök segitségével külföldre akarja juttatni és ott kinyomtatni.” – tehát a Szálasi rendről írt kommunista-ellenes könyvet. Az a Somogyváry Gyula, aki esküdt ellensége volt a nyilasoknak. Talán csak nem a két rendszert hasonlította össze?

„Megemlitettem Somogyvárinak, akinek leánya 1945 óta a Szovjetunióban van, hogy lehetséges az, hogy leánya hazajön és benne egy uj modern Szovjetunióba átnevelt személyt fog viszontlátni – folytatta „Attila”. – Somogyvári kijelentette hogy ezt a nagy tragédiát nem tudná elviselni és ez lenne életében egyik legnagyobb csapása”. [Bár az író végül sohasem láthatta viszont a lányát, őt sem sikerült átnevelni. Nem véletlen, hogy a tízéves Gulag-rabságból visszatérve emigrált, majd a Szabad Európa Rádió munkatársa lett.]

AZ ÜGYNÖK SZERINT A KOLOSTOR SEKRESTYÉJÉBEN TALÁLKOZTAK

A jelentésből az is kiderül, hogy természetesen Somogyváryról is többen jelentettek: „Somogyvári a fent elmondottakat még két másik ügynökünknek is elmondotta, melyek alátámasztják, illetve konkrétizálják Somogyvári által elmondottakat.”

Majd újra az író összeesküvő-szerepéről: „Mindszenti letartóztatása után Grősz vette át a szervezkedés vezetését és igen tevékeny munkát fejtett ki Badalik veszprémi püspök is. […]

Somogyvári Badalikkal havonta egyszer találkozott, találkozási helyük a Thököli uton lévő Dominikánus kolostor sekrestyéjében, vagy az onnan megközelithető cellákban történt. Ugyan itt találkozott Badalik Harriman amerikai vezető politikus feleségének nő testvérével, aki Zuglóban lakik.”

Averill Harriman amerikai politikusról van szó, a negyvenes években moszkvai nagykövet volt, és természetesen főellenség. A Népszava 1951-es cikkében csak „Háborús gyújtogatónak” nevezi a szerző, M. Visztinyeczkij. Harimann állítólagos Zuglóban élt sógornőjének kilétét nem sikerült kideríteni. Később maga Harriman is ellátogatott Budapestre, a következő fotó akkor készült:

Puja Frigyes külügyminiszter (b4) megbeszéléseket folytat a meghívására hazánkban tartózkodó Averell Harrimann-nal, New York állam volt kormányzójával (b2) a Külügyminisztériumban, jobbra Esztergályos Ferenc, hazánk washingtoni nagykövete (b6), balra Philip M. Kaiser, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete (b1) /Fotó: MTI

„Somogyvári ugyancsak kapcsolatot tartott fenn Ács Zoltán /internálva/ aki nyugaton tartozkodott és illegálisan járt át Magyarországra, amikor is minden esetben találkozott Somogyvárival, és hiranyagot adott neki. Ugyanakkor Somogyvári Rómában küldött rokonainak üzenetet, valamint Ácson keresztül küldött politikai természetü hireket, hiranyagokat Cerman nevezetü személynek, aki a grázi IRO. alkalmazottja.”

A recski és a kistarcsai internáltak névsorában található egy Ács Zoltán (Áts Zoltán) nevű főhadnagy (a diktatúra alatt már gyári munkás), akiről – miután szabadon engedték – később megfigyelési dossziét is vezettek. A dosszié szerint 1916-ban született, így ugyanaz az Áts Zoltán (akkor még százados) lehetett, aki a korabeli újságcikkek szerint kiváló öttusázóként a válogatott kerettel edzett 1941-ben.

Ha igaz az ügynök által leadott első jelentés, akkor Áts jegyezte el az író lányát, majd próbálta Nyugatra szöktetni, akit ezután tartóztattak le a szovjetek és vittek tíz évre a gulágra.

RÖVID ORVOSI JELENTÉS SOMOGYVÁRY GYULA HALÁLÁRÓL

Egy következő átirat szerint az író családját 1951 nyarán „Budapestről Dombrádra telepitették ki.”, majd egy évvel később a helyzet végzetesre fordult. „Összefoglaló jelentés Kistarcsa, 1952. aug. 8. […] 1951. február 16. óta van internálva.

Internálásának ideje alatt állandóan beteges, / : szivbaj: / hosszabb idő óta a tábori kórházban fekszik.

Alattomos és a régi rendszer hive. A tábor rendjét betartja, fenyitve nem volt. Ravasz, hangoskodó természetü. Nevezett ellen a vád az volt, hogy VKF/6-os tiszt volt és a felszabadulás után pedig demokrácia ellenes, illegális szervezkedés tagja volt. A fentiekre vonatkozóan bizonyitékkal nem rendelkezünk. […]”.

Egészsége végzetesen leromlott, ennek ellenére hiába faggatták, nem tört meg. „A felülvizsgálat során Somogyvári 1951. február 15.-én felvett jegyzőkönyvében tett vallomását továbbra is fenntartja, azt kiegésziteni nem kivánta… Javasoljuk: Somogyvári Gyula további internálását, mivel nevezett mais demokrácia ellenes magatartást tanusit” – írták.

Fél évvel később meghalt. Az író haláláról egy rövid orvosi jelentés tudósította az állambiztonságot. („Budapest, 1953. február hó 12.”):

„Jelentem, hogy 1953. február hó 12-én délután 15 óra 30 perckor meghalt Somogyvári gyula [így] internált. Nevezettet 1953. febr. 12-ére virradó éjjel szállitották kórházba, eszméletlen állapotban. Szivmüködése jóformán nem volt és az alkalmazott gyógyszerek már hatástalanok voltak. […] Halál oka: Szivgyengeség.”

Somogyváry Gyula 1942-ben / Forrás: Fortepan.hu

KRASZNAY BÉLA SZERINT ELVETTÉK AZ ORVOSSÁGÁT

Krasznay Béla tüzérhadnagy, a Recski Szövetség néhai elnöke szerint gyakorlatilag megölték az írót. „Két évet töltöttünk Kistarcsán. 1952 táján Haller István és Somogyváry Gyula meghaltak, mert elvették az orvosságaikat” – mondta a Kapunak adott interjújában erről. Szintén ebben a folyóiratban jelent meg egy olyan olvasói levél, amelyet egykori internáltak írtak. A cikket 1989-ben publikálták, és jellemző, hogy csak a monogramjukat közölték (“G. L., a néphadsereg volt ezredese; T. Z. volt vállalati igazgató; B. Á. egykori rendőmövendék; K. Gy. volt külügyi tisztviselő, valamennyien közel a 80. évhez”). Ebből az írásból ráláthatunk, milyen körülmények és milyen társaságban között élte le élete utolsó hónapjait Somogyváry.

„A kistarcsai intemálótábor (Allambiztonsági Internáló Tábor, rövidítése: ABIT) legszélső, a bejárat közelében lévő épületében kapott elhelyezést a IV. ezred. Ennek az első emeletén volt a 6. számú szoba;

erről a szobáról Vas Zoltán és Rákosi Mátyás úgy emlékeztek meg, hogy: >… az embertelen Horthy-fasizmus 20 embert zsúfolt bele…< Hát kérem, mi pontosan 82-en voltunk ott, miután elszállították az emberek egy részét Recsk- re.

[…] Szobánk összetétele rendkívül >vegyes< volt. Ott volt: Nyíri László, a híres-nevezetes vezérkari ezredes szakíró, Ferenc József egykori szárnyse- gédje; gróf Festetich Sándor, volt honvédelmi miniszter; Rasko Alfréd ezredes, egy nagy tudású öregúr, a budapesti angol nagykövetség volt magyar alkalmazottja; dr. Hankovszky Gyula vezérőrnagy; egy Dózsa nevezetű gyárigazgató, akinek a fia akkor vegyészetet tanult Moszkvában; egy furcsa koponyájú ferences szerzetes barna csuhában; egy nagy bajuszú református tiszteletes, bizonyos Makk nevezetű, akinek a fia akkor kezdte filmrendezői pályáját. Ott volt >Gyula diák<, azaz Somogyváry Gyula, a nevezetes első világháborús trilógia szerzője; egy Brassóból származó volt SS-katona; Kalántay Géza, a képes levelezőlapok nevezetes gyártója; Bilicsi Tivadar és Gróh József dr., az esztergomi primáció jogtanácsosa. Volt még ott ÁVH-s tiszt; katonatiszt, közöttük Sármány alezredes, Pálfy-Österreicher volt sógora is”.

MÁLNÁSI ÖDÖN SZERINT AZ ÍRÓ ÉHENHALT

Dr. Málnási Ödön a Szabad Magyarság nevű emigráns lapban 1959-ben azt írta, hogy Somogyváry Gyula gyakorlatilag éhen halt. „Öt szovjetellenes vezércikkem miatt háborús főbűnös lettem, s kilenc évet ültem, de írásbeli ítéletet 9 év alatt sem kaptam, mert ilyen fölösleges munkát nem csináltak a szocialista törvényesség mesterei – írta –

Így a tárcsái tábor többi internáltjai is velem együtt szóbeli közigazgatási határozat alapján ültek, s sokan éhen haltak, mint pl. jelenlétemben Somogyváry Gyula.”

Sohasem tudjuk meg, hogy pontosan mi történt. Erről gondoskodtak azok a kezek, akik Sztálin halála után megpróbálták eltörölni saját nyomukat, az őrült évek összes bizonyítékát. Stefka István 2005-ben készített interjút az író unokájával, Somogyváry Gyulával és a család jó barátjával, Szeghalmi Aladár újságíróval. Somogyváry Gyula nagyapja rabságáról és haláláról ezt mondta: „Írt még néhány vallásos verset, litániát, amelyeket egy ferences rendi szerzetes rabtársa csempészett ki a táborból. Internáltként halt meg Budapesten, állítólag a Mosonyi úti ÁVH-felügyelet alatt álló rabkórházban 1953. február 12-én. Legalábbis ezt a papírt állította ki a Legfőbb Ügyészség.

Valahol a Rákoskeresztúri temetőben temették el. Pontos helyét nem határozták meg, talán a 301-es parcellában földelték el.

Újratemetésekor nagyapám is a többi ártatlanul kivégzett hős mellé került.”

Előbb-utóbb talán visszanyeri a helyét a magyar irodalomban és történelemben is.

A győri rádiómatiné kapcsán készült kép. Weygand Tibor énekes, Hegedűsné Horváth Mária, vitéz Somogyváry Gyula író (Gyula diák), Hegedűs Tibor rendező, Polgárné Tóth Erzsi operaénekes, Polgár Tibor zeneszerző, Scherz Ede rádióbemondó. 1928 / Fotó: Fortepan.hu

Fotók: Fortepan.hu/MTI

Előbb a Gestapo hurcolta el, aztán az ÁVH – az irodalmi kánonból kitörölt Somogyváry Gyula története

Korának egyik legnépszerűbb írója volt a háborús hős Somogyváry Gyula, aki kormánypárti képviselőként is felszólalt a zsidótörvények ellen, és nem is szavazta meg azokat. A nácik koncentrációs táborba vitték, valahogyan túlélte, a Rákosi-diktatúra azzal hálálta meg, hogy előbb nyugdíjazták, majd eltiltották a nyilvános szerepléstől, nem publikálhatott. Aztán megölték: az ÁVH 1951-ben tartóztatta le, megtörni nem tudták, senkire sem vallott, Kistarcsára internálták, ahol végig megfigyelték. 1953-ban, a hivatalos iratok szerint szívrohamban hunyt el. Lányával már sohasem találkozhatott, őt az utcáról vitték a Gulágra, ahol tíz évig raboskodott.

„Hegyesorrú, szelíd, szőke úr, áldott galamblélek, olyannak néznéd, aki mindjárt elpityeredik az érzelmes színdarabnál, tetőtől-talpig szerénység, ez az ember három évig volt tűzben, és most vitézi rangot hord: Somogyváry Gyula”. (Harsányi Zsolt író, újságíró)

Amikor apai Nagyapám valamikor a nyolcvanas években először a kezembe adta a Rajna ködbe vész című ifjúsági regényt, egészen biztosan jelentőségteljes mozdulattal tette. Persze nem sejthettem, hogy titkos, titkolt mű volt még akkor is. Ő pontosan tudta – őrnagy nagybátyját ugyanúgy tönkretette a diktatúra. Ma már nem tudnám megmondani, hogy hányszor olvastam el a balatoni nyaralónkban nyaranta a Rajnát, de óriási hatással volt rám gyerekként. Nem véletlenül vettem meg újra néhány éve, már jóval Nagyapám halála után, hogy emlékeztessen rá és gyerekkori önmagamra.

Nem a világ legjobb történelmi regényéről beszélünk, de mostanában belelapozgatva is éreztem, mivel is varázsolt el akkoriban. Ugyanazzal, amivel mondjuk A törökfejes kopja. Ami miatt bele lehet szeretni ezekbe a felemelő, ízig-vérig magyar történetekbe. 

Somogyváry Gyula filmfelvevőgéppel / Fotó: Fortepan.hu

Somogyváry Gyula különös, de nem egyedülálló utat járt be a magyar kultúrtörténetben. Korának – a két világháború közötti Magyarország – egyik legnépszerűbb írója volt, de könyvei indexre kerültek, miután a németek után a szovjetek szállták meg az országot. A nevét a rendszerváltásig szinte le se sem írta a magyarországi sajtó (az emigráns igen), s ha néha mégis, abban sem volt köszönet – jellemző, hogy a zseniális színészt, Somogyvári Rufolfot is azzal próbálták lejáratni, hogy az „irredenta” író rokona.

A propaganda olyan hatásos volt, hogy ma is bőséggel akadnak olyanok, akik fasiszta, netán nyilas szerzőként tartják számon azt a Somogyváryt, aki amúgy mind a kommunisták, mind a nyilasok, a nácik ellen fellépett. Azt az írót, akit a Gestapo és az ÁVH is elhurcolt.

Azt az embert, akinek sohasem késő igazságot szolgáltatni.

ELŐBB ELHALLGATTATTÁK, AZTÁN MEGÖLTÉK

„Somogyváry Gyula a népbíróság előtt” – ujjongott a Világosság kiemelt cikkében 1948. február hetedikén. „A népbíróság dr Kiss Endre elnöklete alatt álló igazolótanácsa ma foglalkozik >vitéz< Somogyváry Gyula ismert kurzusíró fellebbezési ügyével.

Somogyváryt elsőfokon öt évre eltiltották az írástól, mert a Gyula diák néven tartott rádióbeszámolói fasiszta jellegűek voltak és két könyve, a >Virágzik a mandula fa< és a>Mihály harcolt< című indexre került mint fasiszta sajtótermék.

A tárgyaláson számos ismert személy kihallgatására kerül sor.”

Oldal 1 / 1

Nagyítás 100%

A vádirat kész volt: első világháborús regényeit a fasiszta irodalomhoz sorolták, őt pedig kitoloncolták a magyar irodalomból.

A Moszkvából Magyarországra vezényelt Rákosiékat nem érdekelte, hogy Somogyváryt 1944-ben azért hurcolták el Mauthausenbe, mert közismerten náci-, nyilas- és németellenes (német származása ellenére) volt. Számukra a Horthy-korszak népszerű írójaként kiemelt célpont, ellenfél volt.

Számukra is: Somogyváry a német koncentrációs tábor amerikai felszabadítása után negyven kilóra fogyva tért haza Magyarországra 1945-ben. Ötvenévesen nyugdíjazták a rádiótól, majd nyugdíját is megvonták és publikálni sem engedték. Múltját ismerve már az is kisebb csoda, hogy „csak” az ötvenes évek legelején tartóztatták le. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1950 őszén vitte el az írót, akit saját lakásáról hurcoltak el.

Somogyváry Gyula / Forrás: Vitéz Somogyváry Gyula/ Facebook.com

AZ ÁVH JELENTÉSE: IDEGESEN VISELKEDETT…

(„Jelentés. Budapest, 1950 november 6-án”): „Jelentem, hogy kapott utasitás értelmében f. hó 6-án 9.30h-kor előállitást kiséreltem meg Somogyvári Gyula […] Bp. I. Ybl Miklós tér I. 1. sz. alatti lakossal kapcsolatban. […] Mikor tudomást szerzett előállitásáról izgatott lett és többször kérdezte hangosan: >miez, mi történik<. Nevezett az utvonalon a gk-ban [a gépkocsiban – MG] idegesen viselkedett, kérdéseket tett fel. Három izben izadság lepte el az egész arcát, ami bizonyitotta idegességét.

A megállapitás szerint nevezett egy 4 szobás lakásban lakik feleségével és ifj. Somogyvári Gyula nevü 26 éves müszaki rajzoló foglalkozásu fiával. Mint családtag itt tartozkodik még Somogyváriné nővére […] A lakás 2 szobája társbérletbe van kiutalva [N.] Mátyás folyamőr törm.-nek és családjának. [N.] 2 szobát bir havi 75 frt.-os ellenszolgáltatás fejében. […]

A házkutatás során lefoglaltunk különféle feljegyzéseket, kül-és belföldi levelezéseket, régi fasiszta fényképeket, indexes könyvet, 1 db AJG irógépet, katonai térképeket, 1db. Keskenyfilmesvetitőt, katonai kitüntetéseket, érdemrendeket. […]”. A jelentést Fekete Zsigmond ávéhás hadnagy készítette el.

A KIHALLGATÁS ALATT NEM TUDTAK MEGTÖRNI

Somogyváry Gyula vizsgálati dossziéjához csatolták kihallgatásának jegyzőkönyvét („Feljegyzés. Budapest, 1950. november 8.”). A dokumentum jól jellemzi a Rákosi-diktatúrát, de arról is árulkodik, hogy Somogyváryt egyáltalán nem tudták megtörni. Makacsul és őszintén védte az igazát kihallgatóival szemben.

„[Kihallgató:] Miért vette önt őrizetbe az ÁVH?

Nem tudom.

[Kihallgató:] Ismertesse röviden életrajzát?

[…] 1938.-ban behivtak katonának a VKF 6. osztályra [ide tartozott a sajtó- és propagandaügyek intézése], ahol összekötő voltam az MTI és a VKF között. 1936.-ban léptettek elő századosnak. 1944. március 20.-ig teljesitettem szolgálatot, amikor a bevonuló németek letartóztattak és Mauthausenbe deportáltak. 1945. juniusában tértem haza. Nagyon leromlott egészségi állapotom miatt dolgozni nem tudtam, igy a Rádiótól betegszabadságot kaptam. 1946. december 31.-én kerültem nyugdijba. 1921. áprilisában nősültem, feleségem: Praznovszky Irma.

Két gyermekem született. Leányomat /1922. Irma/ az ostrom alatt a szovjet hatóságok letartóztatták előttem ismeretlen vádak alapján és tudomásom szerint kivitték a Szovjetunióba.

[Somogyváry Gyula lányát, Somogyváry Máriát az utcáról rabolták el, és tíz évet raboskodott a Gulágon, ahol megismerkedett később férjével. Emigrált, férjezett nevét használva (Léber Mária) a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. Emlékkötete 2003-ban jelent meg].

[Kihallgató:] Sorolja fel milyen kitüntetéseket kapott és miért?

1915.-ben kaptam meg a II. oszt. ezüst vitézségi érmet, a Bugon való átkelésért és egy járőrszolgálatért. 1917.-ben a bronz Signum Laudist egy bukovinai csatában tanusitott bátor magatartásom miatt. 1918.-ban megkaptam az ezüst Signum Laudist az olasz fronton, egy támadás visszaveréséért.

IV. Károly magyar király látogatása az isonzói csaták helyszínén 1918. januárjában. A király előtt Kratochvil Károly altábornagy / Fotó: Fortepan.hu

[Kihallgató:] Leszerelése után mit csinált?

1919. áprilisában be kellett vonulnom vörös katonának. A kelenföldi laktanyába vonultam be, ahol egy géppuskás szakasznak lettem a parancsnoka. A román betörés ellen lettünk bevetve a Tiszánál, azonban a harcokban nem vettem részt. […] A román előrenyomulás következtében visszavonultunk Városlődre. Az ide beérkező Nemzeti Hadsereg átvett bennnünket és így itt teljesitettem tovább szolgálatot.

[Kihallgató:] A proletárdiktatura alatt milyen ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki?

Semmiféle ellenforradalmi tevékenységet nem fejtettem ki.

[Kihallgató:] Hazudik. Hogy került akkor a Nemzeti hadseregbe és a Horthy érában hogy futhatott olyan karriert, ha a proletárdiktatúra alatt vörös katona volt, de semmiféle ellenforradalmi tevékenységet nem fejtett ki?

A nemzeti hadseregbe való átkerülésem alkalmával egy igazoló bizottság elé kerültem, aki megállapitotta, hogy proletárdiktatúra alatt nem fejtettem ki kommunista tevékenységet. Igazolásomra semmiféle terhelő adat nem érkezett be, igy leigazoltak és felvettek a Nemzeti Hadseregbe.

A további karrieremet irói ténykedésemnek köszönhetem. Továbbra is állitom, hogy semmiféle ellenforradalmi tevékenységet nem hajtottam végre a proletárdiktatúra alatt.

[Kihallgató:] Mikor avatták önt >vitézzé<?

1929.-ben.

[Kihallgató:] Horthy nem avatott vitézzé >vörös katonákat<. Milyen alapon kapta meg ön a >vitézséget<?

1916.-ban felterjesztettek engem a nagyezüst vitézségi éremre, azonban az érmet nem kaptam meg. A beadvánnyal kapcsolatban igazoltam ezt a tényt és ennek alapján kértem vitézzé avatásomat.

[Kihallgató:] Hogy igazolta ellenforradalmi ténykedését?

A Nemzeti Hadsereg igazoló bizottságának igazolványát nyujtottam be és ez teljesen megfelelőnek bizonyult.

[Kihallgató:] Mi volt ennek a nemzeti hadsereg által kiállitott igazoló iratnak a szövege?

Ugy emlékszem a következő szöveg volt: >Freisberger Gyula tart. fhdgy. a forradalmak alatt nem vétett a nemzethüség ellen<.”

Szemben, csíkos nyakkendővel vitéz Somogyváry Gyula író (Gyula diák), a jobb szélen áll Kiss Ferenc színművész (1937) / Fotó: Fortepan.hu

A dossziéból kiderül, hogy Somogyváry Gyulát barátja, Schuber Koósa Antal „Itthon maradok” című illegálisan terjesztett, diktatúra-ellenes versével próbálták „megfogni”, amelyet megtaláltak a lakásán.

Az írót viszont hiába faggatták, a dosszié szerint senkit sem ismert, senkire sem vallott, semmire sem „emlékezett”. Amikor arra kérik, hogy sorolja fel, kiket látott tanúként Schuber Koósa  esküvőjén, azt mondta, egyetlen névre sem emlékszik.

(Ő is jó példa arra, hogy voltak, akik ellenálltak.)

Schuber Koósa Antalt bevonta a diktatúra a Grősz-per egyik mellékperébe. Grősz József kalocsai érseket az 1951 nyarán lefolytatott perben 15 évre ítélték, egy vádlott társát azonnal, kettőt később ítéltek halálra. A huszonnégy (!) mellékperben összesen több mint kétszáz ítélet született.

„Az illegális szervezet Schuber Antal pestszentlőrinci lakásán jött létre >Keresztény Néppárt< néven” – írta Schuber szerepéről Bácskiskunmegyei Népújság. – Az alakuló titkos értekezleten jegyzőkönyvet vettek fel, amelyet Endrédy Vendelnek juttatták el. Az illegális szervezkedés célja a népi demokratikus rend aláaknázása volt. Ennek érdekében elhatározták, hogy felveszik a kapcsolatot más illegális szervezetekkel és a Vatikánnal. Céljuk volt területi, üzemi és katonai szervezkedés megvalósítása.” Ugyanez a központilag megírt cikk egyébként megjelent a Délmagyarországban is – és nyilván mindenhol máshol is.

Fehérváry István Börtönvilág Magyarországon 1945-1956 című kötete szerint Schuber Koósa Antal életfogytiglant kapott.

„Nyolc hónapos ÁVH-s kihallgatás alatt Schubernét úgy összeverték, hogy abortált, és utána számos operáción kellett keresztül mennie. A Forradalom alatt a kalocsai női fegyházból való kitörés egyik szervezője volt. Kósa-Schuber Antalt a márianosztrai fegyházban a >Rabok költőjének< hívták.

Élete legnagyobb élménye, hogy 1956. októberi szabadulásnál a kitörő rabok kívánságára elszavalta a >Rabok szabadságdala< c. költeményét”.

Schuber Koósa Antal feleségével együtt részt vett a forradalomban, majd Amerikába emigráltak. Csak a rendszerváltás után térhetett haza. „A proletárdiktatúrában mindketten igen hamar feketelistára kerültünk – mesélte szerepükről a Petőfi Népének 1992-ben. – 1949. augusztus 29-én pestlőrinci lakásomon alakítottuk meg a Magyar Keresztény Néppártot.

Számtalan versemmel ostoroztam a diktatúrát. Ezeket a verseket beolvasták a BBC magyar adásában is. írtam a sztahanovista mozgalom ellen.

Sok költeményem röplapként osztogatták a munkások között. Nejemmel együtt szerkesztettük a havonta megjelenő Üzenet című szamizdat folyóiratot. Egyszóval nagy volt a mi bűnünk”.

Grősz József kalocsai érsek (j) és Herling Jakab, a Béketanács papi bizottságának titkára az Országos Béketanács ülése szünetében a Parlamentben (1958) / Fotó: MTI

Nem tudjuk, pontosan milyen módszerrel igyekeztek megtörni Somogyváry Gyulát, csak azt, hogy végül vele is aláíratták azt az „Önvallomást”, amelyet alaposan kidolgoztak. Tudjuk, hogy az ÁVH és a hozzá hasonló kommunista erőszakszervezetek nem engedték el addig az áldozatokat, amíg ezt meg nem tették. (Ajánlott néznivaló a remek és megrázó a Kihallgatás című lengyel film).

Somogyváry Önvallomása merőben hamis dokumentum, de látszik, milyen görcsösen ragaszkodott az ÁVH azokhoz a hazugságokhoz, amelyekbe megpróbálták behálózni őt. Ami ellent mondott volna a „nyilas propagandista” képének, azt egyszerűen kihagyták: az irat szerint például sosem volt vöröskatona.

Fontos megjegyezni, hogy a helyesírási hibák a gépelőé, nem az íróé.

„Polgári családból származom. Apám a gróf Széchenyi uradalomban gazdatiszt volt. 1914-ben vonultam be katonának. […] A háboru után mint ellenforradalmi tiszt fhdgy, tagja voltam a Nemzeti Hadseregnek és ezen keresztül aktiv részese vagyok a fehérterror magyarországi cselekedeinek. Tevékenységem elismeréseképpen 1929-ben Horthy személyesen avatott vitézzé.

Mint a fasiszta rendszer megbizható embere 1920-ban a Magyar Távirati Irodához kerültem, majd 1928-ban a fasiszta propaganda leghatásosabb eszközénél a rádiónál kaptam igazgatói beosztást. […] A fajvédő Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt léptem be a Magyar Élet Pártba, mely közismerten fasiszta és reakciós párt volt és mely párt a kormány álláspontját képviselte. Mint kormánypárti képviselő 1935-ben a csernai választókerületben nyertem mandátumot, amit több éven keresztül meg is tartottam.

Fasiszta beállitottságomat tükrözik vissza azok az irások is, amiket 1920-tól 1945-ig irtam. Irásaimnak vezérfonala a militarizmus, a nacionalizmus, sovinizmus volt. Irásaimban bőségesen megtalálható a revizionista gondolat. Ez alkalmas volt arra, hogy a Duna mellett kisnépek között az egyenetlenséget szitsa, félrevezesse és előkészitse a tömegeket a háborura. Mint a horthy fasizmus egyik megbizható embere én tartottam március 15-én és október 6-án az ünnepi beszédeket a rádióba, ami ugyancsak a soviniszta gondolat jegyében volt.

1938-tól a VKF 6-nál teljesitettem szolgálatot századosi rangban. Ismerve soviniszta beállitottságomat engem küldtek ki a felvidéki és erdélyi megszálláshoz, hogy ott megszervezzem és biztositsam a területfoglalás zavartalanságát és propaganda eszközökkel bizonyitsam, a területszerzés jogosságát. […] Jó barátságot tartottam fenn és benfentes voltam a legmagasabb köröknél is. A felszabadulás után továbbra is fenntartottam kapcsolataimat a fasisztákkal. Igy Kádár Gyula volt VKF 2. vezetőjének feleségével. Kádárt a felszabadulás után mint háborus bünöst itélték el. Egyebet előadni nem tudok. Vallomásomat az igazságnak megfelelően tettem meg, minden kényszeritő eszköz alkalmazása nélkül.” [A valóságban Somogyvárynak nagyon jó kapcsolatai voltak az angolokkal. Erre az állambiztonságnál is rájöttek, és ez volt az igazi “bűne”.]

Minden kényszerítő eszköz alkalmazása nélkül…

A kikényszerített Önvallomással ellentétben Somogyváry Gyula mind a nyilasoknak, mind a kommunistáknak esküdt ellensége volt. Kormánypárti képviselő létére nem szavazta meg a zsidótörvényeket (ezt rajta kívül csak Bajcsy-Zsilinszky Endre tette meg), sőt, a parlamentben felszólalt a törvény embertelensége ellen, 1940-től pedig Teleki Pál miniszterelnök utasítására titkos, náciellenes rádióadót irányított.

Ezért hurcolták el 1944-ben az elsők között. Somogyváry Gyulát 1951-ben Kistarcsára internálták. Ott is megfigyelték, ügynököket küldtek rá. Egészségi állapota végzetesen leromlott, és 1953-ban elhunyt.

Csak ülök és mesélek – agitpropos hadnagyból propagandista, propagandistából utazó riporter

Vitray Tamás ötvenhatban politikai tiszti egyenruhájában mászkált, amikor két vasutas belekötött. Ezután elrejtette az uniformist, és csak novemberben látogatott el a HM-be, ahol az agitpropos hadnagynak állítólag megengedték, hogy ne vegyen részt a megtorlásban. Szintén hadnagy volt iskolatársa nem volt ilyen szerencsés: őt „meggyilkolták” a forradalmárok. Bár Vitray ezután disszidálni próbált, és elkapták, memoárja szerint simán elengedték. A Magyar Rádióhoz a hírszerző-főiskola egykori párttitkára vitte be, ott propaganda-anyagokat készített, másodállásban a rendőrklub (!) tagságát tanította angolra. Rövid ideig a tibeti vérengzést kínai szempontból megmagyarázó szövegeket fordított a Kínai Nagykövetségen, majd a hírszerzés fedőszervének, a Chemolimpexnek az angol levelezője volt. Ezután került a tévéhez, ahol rögtön ő készíthetett interjút az ENSZ-ben a magyar ügyet elgáncsoló Péter Jánossal. Már 1960-ban kimehetett az olimpiára, majd a BBC-hez küldték, hogy tanulmányozza a brit közszolgálati adót. Csak ülök és mesélek – Vitray Tamás pályafutásának nyomában 2.

Előre szólok, hogy ez egy nagyon hosszú cikk, mert jobban nem akartam megkurtítani, és főleg nem kívántam ketté szedni.

Nem szerettem volna három cikket, ugyanis (ha hiszik, ha nem) nem lejáratni akarom Vitray Tamást, hanem megmutatni, hogyan építette fel a kommunista diktatúra a különböző szerepekre és terepekre szánt embereit. 

Időt kell az elolvasásra szánni.

Vitray Tamás állítása szerint 1956-ban, a forradalom és szabadságharc időszakában hagyta ott a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségét. Ez elég furcsán és valószerűtlenül történt. Bár szerinte hivatalosan 1956. szeptember 19-én leszerelt, mégis bejárt a Politikai Főcsoportfőnökségre, és egyenruhásan járt-kelt a forrongó országban. Így tett október huszonharmadikán is. „Kisneufeld azon őszi estén egyenruhásan indult az egyetemre – írta a memoárban. – Az ám a tüntetés, a békés tüntetés. […] Őt is érdekelte, izgatta a tüntetés, de egyenruhában nem mert közelíteni. […] Jobbnak vélte, ha előbb hazamegy, és átöltözik. […]”.

Története szerint így is tett, hazament, átöltözött, de később mégis otthon maradt, mert meghallgatta a Gerő-beszédet, de megijedt. Csak másnap reggel ment be a városba, fürödni egyet a Lukácsban, még munka előtt. Ekkor is egyenruhában volt.

Memoárjában arról írt, hogy ekkor találkozott két vasutassal, akik csúnyán ráordítottak. Ez különösen akkor válik durva epizóddá, ha összehasonlítjuk az előző cikkemben pódiumra hívott „kedves” ÁVH-s szakemberekkel, a „majdnem” barát Tarlós századossal és az egyenruhában daliásan festő Rákosi Endre alezredessel [ezek mind az általa megrajzolt figurák]. Ezek a vasutasok viszont faragatlanok voltak:

„Hát te hova a kurva anyádba igyekszel”

– kérdezte az egyik, a másik meg leverte a fejéről a politikai tiszti kalapot. Még ennél is messzebbre mentek.

„Na, hátra arc, te komcsi vitéz”

– mondták szegény hadnagynak, majd fenéken billentették. [Ez a rövid anekdota csak megerősítheti az olvasót abban, amit amúgy is sejtett: a forradalmi napokkal tovaszállt az ötvenes évek baráti, derűs légköre.]

Kossuth Lajos tér, parlamenti szoba 1956. október 23-án, szemben ül Nagy Imre miniszterelnök, jobbra könyvekkel a kezében Sinkovits Imre színművész / Fotó: Fortepan.hu

AZ ELDUGOTT EGYENRUHA ÉS A BOKSZOLÓ FELESÉGE

Vitray ezután kapcsolt, hazaérve ledobta magáról az egyenruhát, átöltözött, és katonai holmiját az ágyneműtartóba rejtette. Nem ment többé az utcára, helyette a szomszéddal és annak Vitray szerint nagyon kívánatos feleségével kártyázott, akivel később – ezt is elmeséli – az ágyát is megosztotta. Később azért bement a HM-hez, kereste a főnökét [a Rákosi-unokaöccs Rákosi Endrét], aki tankkal addigra már Moszkvába indult. [És Baráth Magdolna tanulmánya szerint sok moszkovitához hasonlóan később sem jött vissza].

Vitray Tamásnak ekkor is szerencséje volt, bár az ott tartózkodó tiszt azt akarta, hogy csatlakozzon hozzájuk az „ellenforradalom” ellenében, nemet mondott, azzal az indokkal, hogy már korábban leszerelt. [Ez azért fontos részlet, mert így állítása szerint kimaradt a megtorlásból.]

SZINTÉN HADNAGY VOLT ISKOLATÁRSÁT LELŐTTÉK AZ ELLENFORRADALMÁROK

Nem volt mindenki ilyen szerencsés, egy 1957-es gyászhír Vitray egyik volt iskolatársáról szól: „Czink László hadnagyot aki az ellenforradalmárokkal vívott tűzharcban 1956. november 6-én a budapesti Dimitrov téren hősi halált halt […] katonai gyászpompával helyezik örök nyugalomra a Vértessomlói temetőben. A volt Idegen Nyelvek Főiskolájának hallgatói, Czink László egykori évfolyamtársai, elvtársai és barátai ezúton vesznek búcsút a halottól […].”

A párhuzam adott: Czink László ugyanott végzett mint ő, ugyanúgy a Néphadsereg hadnagya volt (talán ő is Tarlós századosnak fordított?), csak ő nem „szerelt le”. Most látjuk igazán, hogy Vitray Tamásra 1956-ban sokadjára is rámosolygott a szerencse, hogy simán elengedték a legkeményebb harcok idején.

1957, megalakul a Munkásőrség / Fotó: MTI

EGY ÚJABB ISKOLATÁRS HOSSZÚ NEKROLÓGOT ÍRT

Czink Lászlóról a Békés Megyei Népújságban egy másik volt iskolatárs, Podina Péter írt hosszú nekrológot.

Kiderült, hogy Vitrayhoz és Czinkhez hasonlóan ő is a katonasághoz került, de ő Békéscsabára, és közben betették a helyi lapokhoz.

Előbb a Viharsarok népéhez, majd a Népújsághoz helyezték. „S egyszercsak elröpült a három esztendő, mely után Te Pécsre, én pedig Békéscsabára kerültem. Utána, 1954 őszén találkoztunk ismét a békéscsabai laktanya udvarán, s még három hónapig láttuk néha-néha egymást. […] Mikor e sorokat írom egy régi fénykép fekszik előttem az asztalon. 1952 szeptemberében készült a Városligetben. Hunyorgó szemmel nézünk a bágyadt őszi napba: Te, Garab Gyuszi, Rorwild Frici és a többiek – írta a nekrológban. – Huszonöt esztendős lennél talán mindössze, ha élnél.

Nem élhettél tovább, mert minderre elszánt gyilkosok kioltották fiatal életedet, örökre elraboltak tőlünk, kik szívünk minden szeretetével szerettünk. Vajon mit vétettél ellenük? […] A szabadságra törtek, mely olyan drága volt Néked.”

A Hungaricana elektronikus adatbázisának hála kiderül, hogy Podinát 1956 elején helyezték az újsághoz. Ez abból a dokumentumból válik világossá, amelyben a megtorlás időszakában „Klaukó Mátyás megyei párttitkár és Frank Ferenc, a megyei MSZMP agit.-prop, osztályának vezetője a MUOSZ-hoz írt levelükben minősítik a megyebeli újságírókat”. Podináról ezt írták: „Podina Péter: ellenforradalmi tevékenységet nem fejtett ki. Februártól van a megyei lapnál.” Vitrayhoz hasonlóan őt sem lehetett “ellenforradalmi cselekményekkel” vádolni.

Miután Podina átment az átvilágításon, rövidesen az újság párttitkára, majd lapszerkesztője lett, külföldi utakra küldték, majd a nyolcvanas években megkapta a szokásos megyei kitüntetéseket. 

Feltehetően „Garab Gyuszira” is sikerült rátalálni: a Petőfi Népe 1982-ben arról tudósította olvasóit, hogy kitüntették az Artex Külkereskedelmi Vállalat főosztályvezetőjét, Garab Gyulát. 1987-ben ugyanő (forrás: Délmagyarország) már az Artex kereskedelmi igazgatójaként szerepelt. [Ennél az impexnél „Ligeti” fedőnéven még az egykori vezérigazgatót is beszervezte az állambiztonság.]

DISSZIDÁLT, ELKAPTÁK, DE EKKOR IS BARÁTSÁGOSAK VOLTAK VELE

Most vissza Vitrayhoz. Bár a fiatalembert a kommunista diktatúra felemelte, hiszen hírszerző-főiskolára járhatott, majd rögtön hadnagy lett, és még – állítása szerint – azt is „megengedték”, hogy leszereljen, mégis disszidálni akart. Memoárja szerint november második felében próbált meg kijutni orosz szakos barátjával, „Dezsővel” együtt. [Egy újabb hírszerző-főiskolás a történetben].

Bár a szovjetek elkapták őket, egy a „Dezsőnek” kiosztott pofonon túl semmiféle retorzió nem történt, hanem átadták a fiatalembereket a magyar határőrségnek, akik – hasonlóan az ÁVH-s szereplőkhöz képest – emelkedett hangulatban lehettek.

Vitrayék egy szombathelyi cellába kerültek, ahol a barátságos határőr a következőről tájékoztatta őket:

„Mindenki kap egy vasútjegyet Budapestig. […] Nem kérdezünk semmit. Önök engedély nélkül behatoltak a határsávba, mi pedig visszatoloncoljuk Önöket. Ennek egyéb következménye nem lesz. Nyoma nem marad, ettől nem kell tartaniuk. És elmosolyodott.”

Szóval: a „disszidálni” próbáló egykori politikai tisztet, aki amúgy is cserben hagyta a Néphadsereget a legfontosabb pillanatban, szóval ezt az ex-hadnagyot nem lövik agyon a szovjetek a határon, nem, átadják a magyaroknak, akik mosolyogva hazaengedik őket. Bár később Vitray szerint egy kisteherautóval mégis továbbvitték a csapatot azért, hogy – szerinte – felírják az adataikat, a fiatalember a barátjával együtt leszálláskor megszökik. Az őrök a plató egyik oldalára figyeltek, és ők elszeleltek a túloldalon.

A határőrség akcióban / Fotó: MTI

AZ EGYKORI HÍRSZERZŐ ISKOLA PÁRTTITKÁRA VITTE A RÁDIÓHOZ

A politikai tiszti pályát állítása szerint otthagyó Vitray ezután nyelvtanításból élt, de a sors megint rámosolygott.

Teljesen véletlenül találkozott „Bohó Jóskával”, a hírszerző-főiskola egykori párttitkárával, aki ekkor már a Rádiónál dolgozott szerkesztőként (nyilván fedőmunkában), aki a segítségére sietett. Mivel az ügynököktől amúgy is hemzsegő (gondoljunk a nemrégiben elhunyt Szepesi Györgyre) Magyar Rádióban éppen angolul beszélő munkatársat kerestek, ki lett volna megfelelőbb, mint az egykori főiskolás, majd politikai tiszt Vitray.

Bohó elvtársról amúgy nem sokat tudni. 1965-ben a Népszabadság azt írta, ő írta az Egy fiatal tiszt naplója című filmhez a magyar szinkronszöveget. Vitray a rádiós korszakáról a Kreatívnak adott interjúban 2016-ban így mesélt:

„A Magyar Rádiónak rövidhullámon volt tíz idegennyelvű adása, angol nyelven is, nem vitatható propagandaszándékkal. […] Azt hiszem, az volt az ambíciója a rádiónak, hogy igazolja: ’56 után konszolidálódik a helyzet. Propagandacélokat szolgált, még ha nem is annyira direkt bele a pofába”.

Ehhez képest elképesztően szabadon dolgozhattak: „Semennyire sem volt rám erőltetve, hogy miről szóljanak a riportok. Az, hogy a helyzet konszolidálódott, az nem csak propagandajelszó volt, hanem a valóságban is így történt. […]

Erről szólt az, amit úgy neveztek, hogy a legvidámabb barakk.”

Propaganda, de nem a pofánkba, a legvidámabb barakk, a konszolidáció – teljes a zűrzavar. Ne feledjük, Vitray ekkor 1958-ról beszél, a megtorlás időszakáról, amikor a Munkásőrség, az állambiztonság, a rendőrség és a vérbíróság együtt „vadászott” a forradalmárokra, sorban elítélve, majd kivégezve őket. De ez érdektelen történelemhamisítás, fontosabb az, amit saját munkájáról mondott: propagandaszándék.

Tehát: az egykori agitpropos hadnagy éppen propagandistaként folytatta, és éppen a hírszerző-főiskola egykori párttitkárának a segítségével. Különös a sors.

Vitray Tamás az Anna presszóban (1958) / Fotó: Fortepan.hu

A tagadhatatlanul művelt, tehetséges (ezt senki sem vitatja) Vitray bevált a rádiónál, elvégezte a feladatait, így nem sokkal később, még mindig ’58-ban éppen az ügynök Szepesi akarta átvinni a tévéhez, de ezt ekkor még megakadályozták. Vitray szerint a rádióban ekkor azt az információt kapja, hogy a BM értesítette őket 56-os disszidálási ügyéről, és ezért felfüggesztettek.

Szerencsére a „sors” megint kisegítette, mivel a „Zrinyi utcai rendőrklub” tagjait is ő tanította angolra, bátran megkérdezte a BM-eseket, ugyan mit tudnak az ügyéről. Egyikük utánanézett a belügyi átiratnak, de nem talált semmit.

Ekkor rájött, hogy csak személyes bosszúról volt szó. [Itt jegyezzük meg, hogy Vitray Tamás életében azért sokszor felbukkannak a diktatúra katonatisztjei, rendőrtisztjei, valahogy mindig őket tanítgatta.]

A Kreatívnak erről ezt mondta: „Több évtizeddel később a levéltárban utánanéztem, ott derült ki, hogy a fiút [elvileg a bizonyos „Dezsőt” – MG] megzsarolták és ő mondta el, hogy ki voltam. Ez bekerült az aktámba, amikor pedig a rádióból kirúgtak és át akartam kerülni a tévébe, már tudták rólam. Utána ez velem utazott.” Nem lényegtelen, hogy itt Vitray már kirúgásról beszél, míg memoárjában csak felfüggesztésről írt, de látni fogunk még ilyen különbségeket.

ZRINYI UTCAI KLUB: A RENDŐRSÉG MELEG OTTHONA

Érdemes visszatérni a Zrinyi utcai rendőrklubra, hiszen akárki nem kerülhetett ebbe a körbe, nem taníthatta az erőszakszervezet tagjait. A klubot a volt Lipótvárosi Kaszinó, a mai BM Duna Palota épületében hozták létre, és Münnich Ferenc főkapitány jelenlétében 1948-ben avatták fel. Ahogy az újság írta, ez az a hely, ahol „a szolgálat után minden rendőr barátságos, meleg otthont talál.” Ötvenhat után állítólag egy tervezett merénylet célpontja volt. A Népszabadság 1957. március végén a következőről tudósította olvasóit. „Rendőrkézen a karhatalmista őrnagy gyilkosa. […] A vizsgálat során kiderült, hogy Sípos gyilkolta meg két hónappal ezelőtt a Nádor utcában Böjti Imre honvédőrnagyot. Ő tervezte a Zrínyi utcában levő rendőrklub felrobbantását is. Síposnak társai is voltak, s ennek a terrorista csoportnak több tagja hurokra került […]”.

Terrorista csoport. Sipost – akinek szerepét még ma is vitatják, röviden: lehet-e ötvenhatos hősnek tekinteni azt, aki Maléter Pál kiszabadítását tervezi, de az ügy érdekében (is) rabolt és ölt – és társait 1957 augusztusában kivégezték, a rendőrklub pedig tovább működött. Illusztris hely volt: szintén 1957-ben a BM-es, későbbi kékfényes Szabó László itt beszélgetett egy Venyegei Ferenc nevű hazatért emigránssal, aki állítása szerint az amerikai kémszervezetek markában volt korábban. Ennyire tartozott ez a hely az állambiztonsághoz.

ISMÉT BEJÖTT A BÁTORSÁG: A FŐKÁDER MEGIJEDT A RÁDIÓSTÓL

Ugorjunk vissza ismét Vitrayhoz: más talán összetört volna a tévés állás megfúrásától, de őt csak megerősítette. Memoárja szerint ismét a bátorságának köszönhette sikerét [ami saját bevallása szerint ’56-ban még hiányzott, de előtte és utána következetesen megvolt]. Bejelentkezett a Magyar Rádió és Televízió elnökénél, Gács Lászlónál, majd a méltatlan beszélgetés során teljesen kikészült, és elkezdett üvöltözni a főkáderrel.

Utóbbi ettől állítólag annyira megijedt, hogy megengedte a külsőzést, mind a rádiónak, mind a tévének. [Mi lett a kirúgással?] Rövid idő múlva megtörtént, aminek meg kellett történnie: Vitrayt felvették belsősnek a televízióhoz, ahol a kapun belépve már azt mondta a portásnak, hogy Vitray Tamásnak hívják.

A múlt lezárult.

Gács László, a Magyar Rádió és Televízió elnöke beszédet mond 1958-ban / Fotó: MTI

RÖVIDKE BESEGÍTÉS A NAGYKÖVETSÉGEN ÉS A CHEMOLIMPEXNÉL

Mi viszont ne szaladjunk ennyire előre. Roppant érdekes, hogy Vitray a memoárjában kihagyta két rövid ideig tartó, de nagyon érdekesen csengő munkaviszonyát. A tévét megelőzően ugyanis mind a Kínai Népköztársaság Nagykövetségén, mind a vegyipari Chemolimpexnél megfordult. Utóbbi a hírszerzés egyik fedőszerve volt (csak ajánlani lehet ezzel kapcsolatban Borvendég Zsuzsanna kutatásait), de a kínaiakhoz sem kerülhetett akárki. Erről így írt 2008-ban az olimpiai bojkott kapcsán:

„Amikor 1958-ban eltávolítottak a Rádióból avval, hogy a Belügy értesülései szerint 1956-ban a határon fogtak el a feleségemmel együtt, amint éppen >disszidálni< akartam, a Kínai Népköztársaság nagykövetségén kaptam állást, mint fordító.

A gondjaimra bízott anyag mindig Pekingből érkezett. Hosszú időn át legfőbb témája Tibet és a Dalai láma ügye volt.

Ennek most 50 éve.” Egy interjúban – ugyancsak nagyon röviden – ezt mondta: „Igen, amikor kirúgtak a rádióból. Ott fordítója voltam egy havonta megjelenő, Kínát propagáló kiadványnak. De nem kínaiból, hanem angolból fordítottam ott is.”

Értjük ugye? Eltávolítják mint megbízhatatlant, és odahelyezik a Kínai Nagykövetségre, ahol – mint eddig mindenhol – propaganda-anyagokkal foglalkozik.

Tibet ügyéről röviden: az 50-es évek végén több kínai tartományban lázadás tört ki. A dalai láma letartóztatásának rémhíre hatására a konfliktus átterjedt Tibetbe is, amit 1959-re a kínai hadsereg vérbe fojtott. A CIA segítségével a dalai láma ezután Indiába menekült, megalakítva a száműzött Központi Tibeti Adminisztrációt. Mi volt az akkori kommunista álláspont?

„Sokkal nagyobb azoknak a száma, akik azt mondják, hogy a tibeti lázadás reakciós, és hogy annak leverése igazságos. A szocialista országok népei egyhangúlag támogatják a kínai nép harcát a lázadók ellen. Még a kapitalista világban is a többség a kínai nép oldalán áll. Ezek között van az összes országok dolgozó népe, ide tartoznak az igazság és haladás hívei […]”

– ez a „tanulmány a Társadalmi Szemlében jelent meg 1959-ben („A testvérpártok sajtójából”), még az is elképzelhető, hogy az alapjául szolgáló anyagot éppen Vitray Tamás fordította.

Aczél György a Kínai Nagykövetségen / Fotó: MTI

Szintén ekkoriban dolgozott a hírszerzés alá tartozó Chemolimpexnél, ahol nem nagyon tudjuk, hogy pontosan mit csinált, hiszen sehol sem beszélt erről részletesen. Ha hihetünk az Értékteremtők 2018 című friss kiadványnak, akkor „1958 őszén, rövid ideig a Chemolimpex angol levelezőjeként tevékenykedett. […]”

MOST DEZSŐVEL VAGY A FELESÉGÉVEL KAPTÁK EL?

Tehát a hírszerzés egyik fedővállalatának angol levelezője. Az is sokatmondó, amit feljebb a nagykövetséggel kapcsolatban mondott, hogy 1956-ban az értesítés szerint a feleségével együtt kapták el. A későbbi memoár szerint „Dezsővel” fogták el, és szó sem volt a nejéről. Hogyan, miért is írt volna csak úgy magától a BM a feleségéről? [Egy hozzászólás szerint állítólag januárban külön is disszidálni próbált a feleségével. Ha ez is a történet része, ez sem tűnik túl hitelesnek.]

Miről ismerhetők meg a hamis vallomások, az átírt történetek? Arról, hogy mindig kicsit máshogy mesélik őket. Feleség / „Dezső”, kirúgás / felfüggesztés – az apró részletek mindig mások kicsit. Vagy nagyon.

A már említett Értékteremtők 2018-ban Vitray az ÁVH állítólagos visszautasításáról is beszélt. Egészen pontosan ezt mondta: „Engem is ahhoz a bizottsághoz küldtek, ahol két belügyes férfi hallgatott meg. […] Majd megkérdeztem, milyen munkát képzelnek el nekem?

Operatívat – válaszolták. Fogalmam sem volt arról, hogy ez pontosan mit jelent, amikor elmagyarázták, hogy ezt a munkát többnyire külföldön végzik és, hogy szigorúan titkos, akkor közöltem, ha valami nem nekem való, akkor ez biztosan az.”

„Nem lett semmilyen káros következménye?” – kérdezte a riporter. Vitray: „A világon semmi. Annyi történt, hogy a főiskola vezetése behívatott és azt mondták, ha bármi történik, nem tudnak megvédeni. Kérdeztem, mitől. Hát – mondták – amiért nem fogadtam el az egyik legértékesebb állásajánlatot. Mosták kezeiket. Nem tagadom, ez kellemetlenül érintett. Aggályaimat elmondtam egyetlen magántanítványomnak, aki viszont a HM századosa volt. […]”.

Szemfülesebb olvasóim látják, hogy egy részlet kimaradt:

Vitray hősies cselekedetének hatása a diáktársaira, illetve az, ahogyan a Szabad Európa Rádió hírt adott az egészről.

Előző cikkemben felidéztem, hogy memoárja szerint az egész osztály nemet mondott utána az ÁVH-nak, és a SZER-nek köszönhetően óriási botrány lett az egészből. „Nem lett semmilyen káros következménye?”. „A világon semmi.” Felettébb furcsa, hogy Vitray most, több évvel életrajzi munkája után már nem mesélte el ezt a romantikus, filmbe illő szálat, pedig olyan kis részlet ez, amit elég nehezen felejt el az ember.

RÖGTÖN Ő BESZÉLHETETT A KÜLÜGYES PÉTER JÁNOSSAL

Ha hihetünk a cikkeknek, Vitray Tamás 1958. augusztus 5-én mutatkozott be a magyar nézőknek a tévében, amikor amerikai atlétákkal készített interjút. Később régi iskolatársát, Regős Sándort is odavitte a tévéhez, utóbbi – akitől előző cikkemben is ídéztem, hiszen a Zelei Miklós által készített életútinterjú nagyon fontos forrás – így emlékezett erre: „… ekkor [1962 – MG] én már két éve aktív munkatársa voltam – külsősként – a televíziónak. Ugyanis együtt jártam a Vitray Tamással az idegen nyelvű főiskolára. Ő angolos volt, elkerült a HM-be fordítónak, én a rádióhoz.

Lényeg az, hogy Tomi szólt nekem ’60-ban, hogy te Sanyi, itt van ez a Telesport alakulóban.

Radnai János a vezetője, de keresünk még embereket. Gyere már, próbáld meg […]”.

Balról Péter János, Krasztju Sztojcsev bolgár nagykövet, Kiss Károly, Kádár János, Dögei Imre, készült 1958-ban / Fotó: Fortepan.hu

Vitrayt újoncként rögtön a mély vízbe dobták, saját bevallása szerint 1959-ben (de úgy tűnik, 1961-ben) olyan feladatot kapott, amin – állítása szerint – még maga is meglepődött. „Rendszeresen elemezte saját magát?” – kérdezte a riporter. Vitray így válaszolt: „Mondok egy példát, talán így érthetőbb, hogyan. 1959-ben, váratlanul kaptam egy olyan feladatot, amiről a mai napig sem tudom, hogy miért engem kértek fel rá.

Híre kelt, hogy Péter János, későbbi külügyminiszter, akkor a magyar ENSZ-delegáció vezetője, bejön a televízióba, egy önálló műsorba nyilatkozni. A ház tele volt igen tekintélyes és megbízható politikai újságírókkal, mégis engem kértek fel, hogy beszélgessek vele.

Nem értettem miért, de természetesen nagy megtiszteltetésnek tekintettem, hogy ilyen komoly feladatot bíznak rám.”

Valóban az volt. A református lelkészből lett békepap Péter János a kommunista diktatúrában gyorsan felemelkedett.

Előbb az ENSZ-nél próbálta elgáncsolni (összességében sajnos sikerrel jártak) 56 ügyét, majd jutalmul több mint egy évtizedig (1961-től 1973-ig) Kádárék külügyminisztere volt.

A hírszerzéssel való kapcsolatáról mindent elárul a következő részlet (Ungváry Krisztián: A londoni magyar hírszerzés 1951 és 1965 között): „Mészáros e.! Az ügyben nincs semmi tennivalónk! A KÜM [külügyminisztérium – MG] intézi. Galambos [József főcsoportfőnök] e. megbeszélte Péter [János külügyminiszter] e-sal.”

A Péter Jánossal készült beszélgetést Vitray később, a rendszerváltás után már nyilván nehezen kimagyarázhatónak tartotta, így egy másik interjúban is hosszan beszélt róla: „Mondok példát is: talán második éve voltam a tévénél, amikor érkezett haza a magyar ENSZ delegáció, amelyet Péter János, hajdani külügyminiszter vezetett. És úgy 1956 után voltunk, egyáltalán nem volt mellékes, hogy miként fogadták a magyar delegációt az Egyesült Államokban.

Éppen ezért is kérték meg: adjon interjút a magyar tévének. Teli volt a ház nálam sokkal alkalmasabb emberekkel, külpolitikusokkal például, mégis rám esett a választás, fogalmam sincs hogy miért.

Mindenesetre az egész tévé elkezdett kérdéseket gyártani nekem, mert tudták, hogy a politikával nem foglalkozom. [Hm.]

A rendező kávéházi sarokra emlékeztető díszletet talált ki, valamint azt, hogy egy csinos statiszta lány hozza be nekünk a teát […] felálltam és átvettem a tálcát a pincérlánytól. Be voltam kellőképpen…, féltem, hogy idegen területre tévedve elrontom a beszélgetést. Emiatt, amikor átvettem a tálcát, hihetetlen módon elkezdett remegni a kezem. Ettől pedig a teáskanál elkezdett cincogni. Péter János ezen nevetett, nem kinevetett, tetszett neki, hogy a profi be van trottyolva.

Ezek aztán én is elmosolyodtam, és szinte azonnal meg is nyugodtam. Olyannyira, hogy kialakult közöttünk egy bizalmas légkör, egyszerűen azért, mert már volt egy közös kalandunk. Ettől pedig az egész beszélgetés kapott egy nagyon kellemes hátteret.”

ÉRDEKES INTERJÚ, KÖZVETLEN LÉGKÖR

Az 1961 januárjában lefolytatott beszélgetéssel a Magyar Nemzet is elégedett volt: „Nagyon érdekes interjút hallhattak és láthattak a televízió nézői szombat este. Péter János, a külügyminiszter első helyettese beszélt az ENSZ legutóbbi ülésszakáról és a nemzetközi helyzet néhány kérdéséről. A beszélgetésben Vitray Tamás, a televízió munkatársa hálás feladathoz jutott. Kitűnő interjúalannyal került szembe. Emellett azonban ő is dicséretre méltó újságírói munkát végzett, érdekes, jól megfogalmazott kérdéseket tett fel […] és jelentős szerepe volt a beszélgetés valóban közvetlen légkörének kialakításában is.”

Már megint: kellemes háttér. Néhány fontosabb részlet: az ENSZ Közgyűlés 1960. október 11-én elfogadta a magyar kérdés napirendre tűzését. Péter János, a külügyminiszter első helyettese felszólalásában tiltakozást jelentett be. Nem sokkal később, december 20-án ugyanő levelet intézett az ENSZ Közgyűlés XV. ülésszakának elnökéhez, mely szerint Dag Hammarskjöld főtitkárt személyes felelősség terheli a kongói polgárháborús válságért. Aztán hazajött és adott egy interjút a fiatal Vitraynak.

udjuk, hogy még 1961-ben is folytak a kivégzések: az utolsó áldozatot, Nickelsburg Lászlót 1961. augusztus 26-án gyilkolták meg. Ebben a légkörben volt igazán szükséges egy ilyen, csevegő baráti interjúra. 

Tóth Ilona és Obersovszky Gyula a tárgyaláson / Fotó: MTI

RÖGTÖN OLIMPIA, MOSZKVA, MAJD A BBC TANULMÁNYOZÁSA

Bár Vitray nem értette, nekünk azért lehetnek sejtéseink, miért is éppen ő készíthetett interjút Péterrel. Így vagy úgy, a riporter pillanatok alatt befutott, 1960-ban már a római olimpiáról tudósított (1959 decemberétől volt csak belső munkatárs), majd igazi világjáróvá vált. Ha kellett, Nyugatról, ha kellett, Moszkvából tudósított. Jellemző volt az az 1963-as szovjet-magyar, amelyet a tévében ő, a rádióban Szepesi közvetített (ezek szerint ekkor Vitrayt halkította le sok néző Szepesi kedvéért). 1964-ben már Horváth Ádámmal küldték nyugat-európai körútra, amelynek során – egy régi riport szerint – a brit BBC-t is tanulmányozták. „A BBC Televízió Központ hatalmas épület-komplexuma London nyugati részében áll – mondta Vitray Tamás. –

Huszonnyolc kilométeres utat tettünk meg, amíg valamennyi helyiségét bejártuk.”

TV-kedvencek újévi kívánságai / Forrás: Arcanum.hu

Ma már világos, hogy a hírszerzésnek dolgozó újságíróknak, tévéseknek éppen az idegen objektumok feltérképezése volt az egyik feladatuk. Éppen a BBC-nél kutakodott az a Kutasi Kovács Lajos, aki nyilas propagandistából lett az állambiztonság fizetett ügynöke (ahogyan azt cikkeimben és munkafüzetemben is megírtam). Kutasi Kovácsot a következő feladattal bízták meg 1980-ban: „[…] egy az Amerikai Magyar Népszavának irandó cikksorozat ürügyén […] a kérdések egy részét úgy fogalmazta meg, hogy képet kaphassunk a BBC magyar osztályának belső életéről, működési mechanizmusáról, munkatársi gárdájáról stb”. Máskor a BBC Monitoring Service-t kellett feltérképeznie. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Vitray ugyanazt tette, de talán nem érdektelen ez a párhuzam.

Letöltés (PDF, 1.12MB)

Szintén nagy dobásnak indult jóval később az a világkörüli út, amelyet a MAHART megbízásából (gyakorlatilag amolyan PR-anyagként) a Vörösmarty nevű tengerjárón tett meg Amszterdam és Szingapúr között. A többrészes Tengerre, magyar a korabeli kritikusok szerint is rémunalmas lett, így eltűnt a süllyesztőben. Ez is csak akkor érdekes, ha tudjuk, hogy a MAHART a Kádár-diktatúrában hadiüzemként volt kezelve, a tengerjáró hajókat fegyver-, gyógyszercsempészésekre (is) használták. Majtényi Jánossal kapcsolatban már megemlítettem, hogy nem kerülhetett csak úgy ehhez a válllalathoz rögtön az ELTE után jogtanácsosnak. Kellettek az összeköttetések: anyja ÁVH-s, nevelőapja pedig – nahát – HM-es volt.

Azt gondolom, az sem véletlen, hogy éppen Vitray vezette ezt a csoportot. Ha finoman akarok fogalmazni: igen megbizhatónak kellett lenni egy ilyen úthoz. 

AKÁR ÁT IS ADHATNÁ VÉGRE A HM A VONATKOZÓ ANYAGOKAT

Mivel a Honvédelmi Minisztérium rendszerváltás előtti iratanyaga jórészt ma is titkos, ill. kutathatatlan, várnunk kell addig, amíg pontosabb képet kaphatunk az egykori politikai tisztek vagy éppen az MNVK/2. megnyertjeinek, vezetőinek pályafutásáról. Vitray Tamás pályaképe is homályos még, de azt azért most már látni, honnan indult, hogyan indították be a karrierjét. Azt látjuk, hogy Vitray állítólagos leszerelése után a hírszerző-főiskola egykori párttitkára vitte a rádióhoz.

Memoárja szerint másodállásban rendőröket tanított, s mind a rádiónál, mind a Kínai Nagykövetségnél propaganda tevékenységet végzett a kádári megtorlás idején.

Az is kiderült, hogy a Szabad Európa Rádiót érintő szálat az idén megjelent interjúban már nem hozta elő, és emigrációs kísérletéről is legalább két változatot olvashattunk. A tévéhez a Hálózathoz tartozó Szepesi György hívta, később ő csábította oda azt a hallgatótársát, aki vele együtt a hírszerző-főiskolára járt. Odakerülése után rögtön a Külügyminisztérium nagy emberével, a későbbi külügyminiszter Péter Jánossal készíhetett interjút, majd mehetett keletre, nyugatra, felderítőkörútra a BBC-hez. Ha valakiben ezután sem áll össze a kép a legenda szerint apolitikus riporterről, azzal nem igazán lehet, és kell mit kezdeni.

Vezető kép: MTI