Fegyverkezés

Fegyverkezés

Amikor Izrael hadserege kilőtte a MALÉV 240-es járatát

1975. szeptember 30-án a Malév szovjet gyártmányú TU-154-es gépe Bejrút közelében egy izraeli rakétatalálat után a tengerbe zuhant.

A gépet annak ellenére lelőtték, hogy tudták, hogy ártatlan kisgyerekes utasok és apácák utaznak rajta. A Moszad abban a hitben volt, hogy Kaled Fahum, Arafat helyettese a kíséretével és egy Moszkvában kiképzett palesztin katonai csoporttal együtt ezen a gépen utazik.

A polgári személyszállítási célokra használt magyar gép az alig több mint 2000 km-es légiútra az utasok tudta nélkül 4 tonna összsúlyú varró- és írógépalkatrésznek listázott Kalasnyikovot, kézigránátokat és más, az utcai harcokban hasznosítható fegyvereket szállított Arafat csoportjának, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek. A 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan utaztak, mert még az utastér egy részét is lezárt fegyverládák foglalták el.

Az egyik verzió szerint a zsidók által lelőtt gép először Rómában szállt le, és a palesztinok ott elhagyták a gépet, de végeredményben teljesen mindegy, hogy az arabok hol szálltak ki, vagy hogy hol nem szálltak be, mert a célpontnak kiszemeltek kivétel nélkül megúszták - igaz, az Arafatéknak szánt fegyverek és lőszerek egy elhanyagolhatóan kis része akkor megsemmisült. Megjegyzendő, hogy ugyanez a Malév gép korábban már hazaszállított kb. 80, a Szovjetunióban, Magyarországon és a többi szocialista országban utcai harcokra kiképzett arab katonatisztet. A háború miatt 1975 tavaszától kezdődően már csak néhány légitársaság repült Libanonba, az egyik a már akkoriban is alacsony nemzetközi reputációval rendelkező magyar Malév volt.

Az izraeliek által elkövetett tömeggyikosság napján a Malév 240-es járata már elhagyta a ciprusi légteret, csak kb. 25 km-re volt a libanoni partoktól, 8 perc múlva kellett volna a bejrúti reptéren földet érnie és már meg is kapta a bejrúti irányítótoronytól az ereszkedési és leszállási engedélyt, mikor egy amerikai gyártmányű AIM9 Sidewinder kódnevű, aránylag rövid hatótávolságú, az izraeli légierő szintén amerikai gyártmányú F-4 Phantom II. típusú vadászgépéről kilőtt hőkeresős izraeli szárnyasrakéta eltalálta.

A magyar utasszállító gép a levegőben felrobbant és az utasaival és a szállítmányával együtt az ott kb. 600 méter mélységű Mediterrán-tengerbe zuhant. A roncsokat és a fekete dobozokat a nemzetközi gyakorlattól élesen elütő módon soha nem keresték és nem is hozták felszínre. A magyar szocialista bábkormány álszent és félrevezető módon arra hivatkozott, hogy a közel-keleti háborús viszonyok miatt ez lehetetlen.

A Malév Flight 240-est egy menetrendszerűen közlekedő amerikai PanAm járat követte a szabályok által meghatározott követőtávolságban a libanoni partok felé. Az amerikai gép kapitánya és másodpilótája tisztán hallotta a rádióján a magyar kapitány meglepett és kétségbeesett hangját, amikor angolul azt kiabálta, hogy egy hosszú fénypalást közelít az éjszakában nagy sebességgel a gépe felé. Az amerikai pilóták látták is a robbanással járó fénygömböt. A magyar gép kapitányának azonban már annyi ideje sem maradt, hogy a robbanás előtt vészjelzést küldjön ki az éterbe.

De amikor másnap délután az időközben felállt nemzetközi vizsgálóbizottság elé idézték őket, akkor a nekik lejátszott magnófelvételek ellenére érdekes módon már egyikük sem volt hajlandó megismételni azt, amit pár órával azelőtt a merénylet előtt mondtak, láttak és hallottak. Hasonlóan járt el annak az angol Hercules tehergépnek a személyzete is, amely 45 perccel az izraeli merénylet után a tengerben hullámzó roncsdarabok fölött körözött és fényszóróival túlélők után pásztázta a vizet - ők sem mondtak semmit a bizottság előtt.

A nemzetközi vizsgálóbizottságba természetesen meghívták a magyarokat is, de a hamisításokkal, csúsztatásokkal és súlyos hazugságokkal teli jegyzőkönyveket a magyar delegáció nem írta alá. Nem azért, mintha a Malév és a szocialista magyar bábkormány kiküldöttei tiltakozni akartak volna a valótlanságok ellen, hanem azért, mert ott sem voltak a meghallgatásokon. Ugyanis az izraeliek szemében megbízhatatlan magyarok szobáit a szálloda folyosóján és szálloda körül zsidóhű fegyveres milícia vette körül és a magyar kiküldöttek még a szobájukat sem hagyhatták el. A villámgyors "vizsgálat" lezárása után egyenesen a reptére kísérték őket, és gyakorlatilag anélkül, hogy kitették volna a lábukat a szobájukból, visszaküldték őket Budapestre.

Egy bejrúti újság pár nap múlva pont az angolokra hivatkozva azt írta, hogy ők a robbanás után több tucat hullát láttak a víz felszínén úszni. Az MTI és a szocialista magyar sajtó akkor még azt is letagadta, hogy valaki vagy valakik láttak a vízben holttestet, vagy hogy valaha is kihalásztak volna egyetlen egy hullát is a tengerből.

A 60 utas (köztük egy magyar állampolgár) és a magyar nemzetiségű személyzet szörnyethalt. Lázár György, az akkori magyar bábminiszterelnök ki sem vizsgáltatta a szerencsétlenség okát, még a fekete dobozt sem hozták fel a viszonylag sekély tengerfenékről, a roncsokat sem, pedig az angol haditengerészet felajánlotta az ingyenes segítségét. A Malév és a magyar hatóságok még az utaslistát és a teherárú listát is eltüntették.

A zsidók által már akkor is távirányított Magyar Távirati Iroda mint mindig, ezúttal is mélyen hallgatott, hosszan lapított, majd 12 óra múlva, aznapi 74. (!!!) belpolitikai hírként futólag megemlítette. A magyar hivatalos körök a tényeket elhallgatták, és a katasztrófát ismeretlen, kideríthetetlen körülmény következményeként tüntették fel.

"Égbekiáltóan hazug álláspont, amelyet a körülmények, a tanúvallomások, a környezetben működő katonai radarfelvételek egyértelműen cáfoltak" - írja a Szarvasbikák, gépmadarak c. könyvében Fülöp András, a Malév volt főpilótája, aki harminc évig dolgozott a Malévnál.

Fülöp András, a Malévnek a szerencsétlenség után kinevezett új igazgatójával együtt nem hivatalos látogatásra pár hónappal később Bejrútba utazott. Az irányítótorony munkatársai akkor a fehér asztal melletti beszélgetéseken elmondták nekik, hogy akkor és azóta is mindenki, aki azon az éjszakán az irányítótoronyban szolgálatban volt, meg van arról győződve, hogy a Malév gépet az izraeliek lelőtték, mechanikai problémát vagy a rakomány váratlan felrobbanását kizártnak tartják, és erre hang- videó- és radartechnikai bizonyítékaik vannak, azonban ezeket a nem merték Fülöpéknek átadni.

A Malév a hozzátartozóknak a történtekről őszinte felvilágosítást nem adott, valós anyagi kártérítést a mai napig nem fizetett, még a felszínre felbukkant 37 holttestnek a nemzetisége és holléte is bizonytalan.

Felmerült a Malév részéről az államilag támogatott terrorizmus mellett az államilag támogatott biztosítási csalás lehetősége is: a kommunista jó szokás szerint a polgári gépet a magyar légitársaság szabálytalanul és törvényellenesen katonai célokra, azaz fegyverszállításra használta, így ha beismerik, hogy mi történt, akkor nem kapott volna a magyar állam egy fillért sem a külföldi biztosítótól.

Jack Corn, Szent Korona Rádió

A Malév 240-es járatának története (Teljes film)

https://www.youtube.com/watch?v=Wnhc2yYWmcQ

10 jelzés, hogy Oroszország atomháborúra készülhet az USA ellen

Forrás: investmentwatchblog.com

Egy amerikai-orosz atomháború esetén ki kerülne ki győztesen? A válasz nem olyan egyértelmű, mint gondolnánk.

Barack Obama vezetése alatt folyamatosan csökken az Egyesült Államok amúgy is fokozatosan elavuló stratégiai atomfegyver arzenálja. Eközben Oroszország új generációs vadászrepülőket, tengeralattjárókat és rakétákat fejleszt, amelyekkel mindent megbénító elsőcsapást mérhet ellenfeleire.

A legtöbb amerikai szerint lehetetlen, hogy valaha is atomháború törjön ki. Természetesen Oroszország sem akar nukleáris háborút, hiszen az kimondhatatlan szörnyűségekkel járna az egész világra nézve, de amennyiben mégis kitörne, felkészülten akar szembenézni vele.

Sokan most is úgy gondolják, hogy a „kölcsönösen garantált pusztítás” elve még mindig érvényben van. Ennek lényege, hogy mindkét fél annyi nukleáris fegyverrel rendelkezik, hogy egy támadás garantálná mindkét oldal pusztulását.

A helyzet azonban megváltozott.

Először is, az amerikai atomfegyver arzenál sokkal kisebb, mint régen. 1967-ben az Egyesült Államok több, mint 31.000 stratégiai nukleáris töltettel rendelkezett. Jelenleg összesen 1642 van használatban, amit a tervek szerint további 1500 darabbal csökkentenek majd.

Barack Obama pedig kijelentette, hogy a teljes stratégiai nukleáris arzenált 300 darabra akarja csökkenteni.

Eközben Oroszország néhány igen ígéretesnek hangzó lopakodó rendszert fejlesztett ki, amelyek a tűzparancs kiadásától számított néhány percen belül képesek célba érni az Egyesült Államokon belül. Ez különösen igaz a tengeralattjáróról indított rakéták esetében. A legújabb orosz tengeralattjárók ugyanis képesek észrevétlenül megközelíteni az amerikai partokat. Amennyiben Oroszország úgy érzi, hogy az USA elleni háború elkerülhetetlen, egy tengeralattjárókról indított elsőcsapással szinte a teljes amerikai arzenált meg tudja semmisíteni. Az amerikaiak által válaszként kilőtt, korlátozott számú rakétát pedig az orosz rakétaelhárító rendszer elég hatékonyan védheti, így a tengeralattjárók akár sértetlenül távozhatnak.

A „kölcsönösen garantált pusztítás” elve csak akkor működne, ha az Egyesült Államok időben tudná észlelni az érkező orosz rakétákat ahhoz, hogy választámadást indítson. A feljövőben lévő technológiáknak köszönhetően az erőegyensúly felborult. A régi gondolkodásmód már nem érvényes és ezt Oroszország jól tudja.

Most nézzünk meg 10 fontos hírt ezzel kapcsolatban:

1. Oroszország hihetetlen pénzeket költ a PAK DA stratégiai lopakodó bombázó kifejlesztésére, amiről egyelőre nem sokat tudni:

Oroszország válasza az amerikai B-2 „Spirit” lopakodó nehézbombázóra, a PAK DA stratégiai bombázó, ami a tervek szerint szinte teljesen láthatatlan lesz a radarok számára és rendkívül sokféle hagyományos vagy atomtöltet célba juttatására alkalmas. Ennél többet nem igen tudni a gépről, illetve még annyit, hogy hadrendbe állításának tervezett ideje 2023-2025. (Lásd még: link)

2. Az orosz bombázók folyamatosan repkednek Észak-Európa és Alaszka partjai felett. Úgy tűnik, a NATO védelmi rendszereit tesztelik…

Legújabb erőfitogtatásként az orosz stratégiai nukleáris bombázók Alaszka partjai közelében és Észak-Európa felett hajtottak végre berepüléseket a héten [szeptemberben]. (forrás)

Hasonló eset történt októberben is, amiről néhány magyar hírportál is írt:

Nehézbombázók és üzemanyagtöltő repülőgépek, több csoportban hajtottak végre katonai manővereket a Balti-, az Északi-, és a Fekete-tenger légterében kedden és szerdán – áll a NATO jelentésében. A szervezet aggodalmát fokozza, hogy a katonai gépek nem osztják meg repülési terveiket a polgári légi irányítókkal, nem válaszolnak a civil repülésbiztonsági szervezetek rádióhívásaira és nem használnak transzpondereket.

A NATO szerint a kedd és szerda késő éjjel között eltelt huszonnégy órában tizenkilenc esetben mértek be orosz katonai gépeket Európában. (forrás)

3. Szergej Sojgu, orosz védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy az orosz bombázók mostantól rendszeres repüléseket hajtanak végre „az Atlanti-óceán nyugati és a Csendes-óceán keleti részén, valamint a Karib-tenger és a Mexikói-öböl térségében”.

4. A hírek szerint Oroszország olyan ballisztikus rakéta-elhárító rendszert épít, ami fejlettebb lesz, minden jelenlegi amerikai rendszernél:

A fejlesztés alatt álló Sz-500-as rakéta, az A-100 repülő-fedélzeti korai előrejelző rendszerrel együtt, a tervek szerint képes lesz elhárítani az interkontinentális ballisztikus rakétákat. Állítólag a rendszer 10 szuperszonikus célpont egyidejű kilövésére alkalmas 40 kilométeres magasságig.

5. Oroszország sikeres tengeralattjáróról indított, interkontinentális rakétatesztet hajtott végre:

Bulava típusú interkontinentális ballisztikus rakétával hajtottak végre sikeres próbakilövést egy átadás előtt álló orosz atom-tengeralattjáróról – közölte az orosz védelmi minisztérium szerdán.

A rakétát a 955-ös típusú, Borej osztályhoz tartozó Vlagyimir Monomah atom-tengeralattjáróról bocsátották fel. A víz alóli próbakilövést az északi Fehér-tengeren hajtották végre. A rakéta, ahogyan tervezték, egy Kura nevű kamcsatkai gyakorlóterepen csapódott be.

Az orosz kormánylap online kiadásában közölt adatok szerint az orosz északi-tengeri flotta jelenleg 27 Bulava típusú interkontinentális ballisztikus rakétával rendelkezik. (forrás)

6. Oroszország már egy ideje rendelkezik radar által szinte egyáltalán nem észlelhető tengeralattjáróval. Amerikai tengerészeti körökben az ilyen tengeralattjárókat „fekete lyukaknak” nevezik:

„Egy orosz, nagy hatótávolságú cirkálórakétákkal felfegyverzett atom-tengeralattjáró több héten át észrevétlenül cirkált a Mexikói-öbölben és jelenlétét a stratégiai fontosságú amerikai vizeken csak távozása után erősítették meg. 2009 óta ez a második alkalom, hogy orosz támadó tengeralattjáró ilyen közel kerülhetett az Egyesült Államok partjaihoz.” (forrás)

Ez azt jelenti, hogy bármikor megközelíthetik az Egyesült Államokat.

7. Orosz médiumok szerint 2016-ra az ország nukleáris rakétáinak 60 százaléka rendelkezni fog az észlelést megakadályozó technológiával:

Az orosz védelmi minisztérium szerint a stratégiai rakéták modernizálása 6 éven belül befejeződik. „2016-ra az új rakétarendszer 60 százaléka elkészül, 2021-re pedig az arány eléri a 98 százalékot. Emellett az irányítórendszerek és egyéb hadieszközök fejlesztése is folyik, ezek között első helyen a rakétavédelmi radarok elhárítása terén,” nyilatkozta Igor Jegorov ezredes.

8. A modernkori történelemben először fordult elő, hogy Oroszországban több stratégiai atomtöltet van használatban, mint az Egyesült Államokban:

Az amerikai külügyminisztérium szerint első ízben fordult elő, hogy a katonai modernizáció program kellős közepén járó Oroszországban, több atomtöltet áll bevetésre készen, mint az Egyesült Államokban.

Oroszországnak összesen 1643 töltete van interkontinentális ballisztikus rakétáiban, tengeralattjáróról kilőhető rakétáiban és nehézbombázóiban, míg az Egyesült Államoknál ez a szám 1642, áll a külügyminisztérium által kiadott adatlapon.

9. A taktikai atomfegyverek terén is Oroszországnál az előny:

Taktikai atomfegyverek terén a mai Oroszország előnye a NATO-val szemben még nagyobb.

Az Egyesült Államok tisztában van ezzel. Korábban azt gondolták, hogy Oroszország soha nem fog talpra állni többé, most viszont már késő.

Jelenleg a NATO országok 260 taktikai nukleáris fegyverrel rendelkeznek az európai hadszíntéren. Az Egyesült Államok 200, összesen 18 megatonna erejű bombával rendelkezik. Ezek hat légibázison találhatók Németországban, Olaszországban, Belgiumban, Hollandiában és Törökországban. Franciaország további 60 atombombával rendelkezik és a lista ezzel nagyjából véget is ér. Óvatos becslések szerint Oroszország 5000 darab különböző osztályú taktikai atombombával rendelkezik. Az Egyesült Államok 300 taktikai B-61-es bombával rendelkezik saját területén, de ez sem sokat változtat az erőviszonyok egyenlőtlenségén.

10. Vlagyimir Putyin 540 milliárd dolláros modernizációs programot indított az orosz hadseregben:

Putyin elmondta, hogy 2015 és 2016 során az orosz hadsereg modernizációs programja elsősorban az új támadófegyverekre fog összpontosítani a „nukleáris elrettentés” biztosítása érdekében, emellett felújítják stratégiai és hosszú hatótávolságú repülőgépflottájukat, létrehoznak egy új légvédelmi rendszert és új, magas pontosságú hagyományos fegyvereket fejlesztenek ki.

Putyin nem bocsátkozott részletekbe az új fegyvereket illetően, de korábban, más orosz vezetőkkel egyetemben, olyan nukleáris rakétákkal dicsekedett, amik bármilyen rakétapajzson képesek áthatolni.

A tervek szerint 2020-ig tartó, ambiciózus modernizációs program keretein belül a Kreml jelentősen fokozta hadikiadásait az elmúlt néhány év során, amire 540 milliárd dollárnak megfelelő összeget szán.

Eközben Kína sem tétlenkedik, és komoly befektetéseket eszközöl a haditechnológiában. Épp a napokban hajtottak végre egy újabb sikeres tesztet a több mint 7400 kilométeres hatótávolságú JL 2-es tengeralattjáróról indítható interkontinentális ballisztikus rakétával…

A USS Liberty megtámadása

A történelem során a katonai-titkosszolgálati szövetségek tudtak ám furcsa helyzeteket produkálni. A szövetségesek néha egy kis borsot törtek egymás orra alá, fúrtak-faragtak-fűrészeltek becsülettel, ha érdekeik úgy kívánták. Ami azonban 1967. június nyolcadikán, egy csütörtöki napon délután történt a közel-keleti mediterrán vizeken, azóta is rengeteg találgatásra ad alkalmat a konteók szerelmesei között.

Lássuk tehát a USS Liberty igaz (?) történetét.

A tények nagyon röviden összefoglalhatóak, a helyzet pár mondatban felvázolható: a hatnapos háború negyedik napját írjuk; a Mitla-hágóban javában folyik a hadtörténelem egyik legnagyobb páncélos csatája, Jordánia már tűzszünetet kötött Izraellel és Egyiptom is a sebeit nyalogatja.
A US Navy (valójában az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség – National Security Agency, NSA) egyik felderítőhajója, a Hatodik Flottához tartozó, nyolcezer tonna vízkiszorítású, GTR-5lajstromszámú USS Liberty nemzetközi vizeken tartózkodik, körülbelül 50 kilométerre az egyiptomi partoktól és ezerrel figyeli a környék –érthető módon meglehetősen élénk – arab és héber nyelvű forgalmazását, valamint az összes többi kommunikációt. A hajó sebessége szimbolikus: öt csomóval (kábé nyolc km/órával) gyakorlatilag sodródik a Sínai félsziget partvonalával párhuzamosan.

A fedélzeten (és a technikai helyiségekben) mindenki teszi a dolgát: a rádiófelderítők kagylóznak, a rejtjelfejtők rejtjelfejtenek, a szakácsok mosogatnak és a vacsorát tervezgetik, a pillanatnyilag teendő nélküli tengerészek hazarévednek; pár – szolgálaton kívüli – matróz az előfedélzeten elhelyezett nyugágyakban napozik.

Helyi idő szerint 14 óra előtt pár perccel az észak-keleti égbolton felbukkan két, Mirage-III típusú vadászgép, amelyek szárnyán az izraeli légierő felségjelzése látható. Két kört tesznek a hajó felett (időközben megérkezik egy harmadik gép, egy Mystère típusú vadászbombázó is), majd a három gép megtámadja a Libertyt. Lövik 30 milliméteres gépágyúval, dobnak rá bombát, majd – mintha mindez nem lett volna elég – még egy kis napalmot is szórnak a hajóra.

Negyed három körül a támadáshoz csatlakozik két (ugyancsak izraeli) könnyű járőrhajó is, amelyek torpedókat (hármat vagy négyet) lőnek ki a Libertyre – ezek közül az egyik be is csapódik a törzsbe.Az amerikai kémhajó – csodával határos módon – nem süllyed el, de az összesen mintegy 50 percig tartó mészárlásnak 34 halálos, valamint 164 sebesült áldozata van. Szemtanúk szerint a fedélzet úgy nézett ki, mint egy húsdaráló.

Mielőtt elkezdenénk felsorolni a különféle elméleteket, gyorsan pillantsunk vissza és ne legyünk restek feleleveníteni pár mozzanatot az előzményekről, hátha hozzásegítik az olvasót az objektívebb ítélet meghozatalához.

Előzmények . Az ötvenes évek végén a jenkik arra lettek figyelmesek, hogy a világtengeren folyó elektronikus hírszerzés területén a szovjetek komoly előnyre tettek szert (és hol volt akkor még a jól működő Echelon…); míg a nemzetközi vizeken nyüzsögtek a sarló-kalapácsos vörös lobogó alatt közlekedő, és hivatalosan „meteorológiai megfigyelőnek” meg „halászhajónak” nevezett alkalmatosságok (amelyek gyomrában annyi elektronika volt, mint egy közepes űrhajóban), addig az USA semmi hasonlót nem tudott felvonultatni. 1960-ban voltak gyenge próbálkozások (a „Muller” és a „Valdez”), majd az első komolyabb, maga a mai főhősünk, a Liberty.

Egy – első körben józannak és ésszerűnek tűnő – munkamegosztás keretein belül az NSA és a US Navy közösen üzemeltette; a nemzetbiztonságiaknak stratégiai, míg a haditengerészetnek taktikai és hadműveleti célú információkat gyűjtött. És mivel tudjuk, hogy mi a helyzet a közös lóval, bizony a Liberty háta is túros lett egy kicsit: a két “gazdaszervezet” között napirenden voltak a súrlódások, amikor a hajó konkrét feladatainak meghatározásáról és a végrehajtás módjáról esett szó.
1967 májusában a feszültség már több, mint tapintható a Közel-Keleten, és még az ovisok, sőt, a televíziók beszélgetős műsorainak biztonságpolitikai szakértői is látják, hogy itt hamarosan komoly balhé lesz. Május 24-én a Liberty utasítást kap Washingtonból, hogy menjen a spanyolországi Rota hadikikötőjébe, tankoljon fel üzemanyaggal, vízzel, élelmiszerrel és álljon készenlétben. Június elsején délelőtt fedélzetére veszi az időközben repülővel az USA-ból átszállított tucatnyi NSA-nyelvészt és négy, pszicholingvisztikával és kommunikációval foglalkozó szakembert, majd délután elindul kelet felé, a konfliktuszóna irányába.

Ötödikén hajnalban Szicília partjainál jár, amikor kitör a háború. A parancsnok (William MacGonagle fregattkapitány) hirtelen úgy érezheti magát, mint teniszlabda egy különösen izgalmas mérkőzés közben: az NSA azt szeretné, ha a cirkusztól biztonságos távolságban, Kréta környékén foglalna el megfigyelési pozíciót és onnan hallgatózna, ezzel szemben a Navy arra noszogatja, hogy menjen minél közelebb a háborúhoz, mert őket (mármint a haditengerészeket) inkább a harcászati hírértékkel bíró, helyi adások tudják felizgatni, amiket csak a környékről lehet megfelelő minőségben rögzíteni, elemezni és értékelni.

Végül a rövid(ebb) távú érdekek érvényesülnek: a Liberty az egyiptomi partok közelébe merészkedik; szerdán, hetedikén este már ott ringatózik a Sínai félsziget partjainál. Éjfél után azonban (amikor Washingtonban még csak hetedike késő délután van) az NSA tiltakozása szárba szökken (vagy más magyarázat is lenne..?). Mindenesetre a Libertyt utasítják, hogy azonnal takarodjon a környékről. Mivel nincs visszaigazolás, az üzenetet még kétszer megismétlik másnap reggelig, de – mint utólag kiderül – a hajó nem kapja meg ezeket, vagyis továbbra is ott sertepertél a háború közelében, mígnem délután megérkeznek a Mirage-ok…  

Még szögezzünk le egy dolgot: azt, hogy az izraeliek támadták meg az amerikai hajót, az első percektől kezdve minden illetékes tudta; a zsidó állam hadserege 24 óra elteltével nyilvánosan és hivatalosan, az egész világ előtt elismerte a felelősségét (informálisan már egy fél óra múlva elvitték a balhét; a szemfüles Mose Dajan állítólag 15.00 órakor hívta a Pentagont azzal, hogy adódott egy kis probléma), tehát a konteók nem az elkövetőszemélyére vonatkoznak, hanem a motivációkra, a mozgatórugókra, a szándékokra, az indítékokra, az okokra.

Akkor következzenek az összeesküvéselméletek.

1.) Az NSA-Navy szembenállás

A nemzetbiztonságiak úgy akartak bosszút állni a hatásköri vitában győzedelmeskedő haditengerészeten (emlékszünk: menjen közel vagy maradjon távol a kémhajó), hogy szándékosan nem tájékoztatták az izraelieket arról, hogy a partjaik közelében bóklászó hajó amerikai. Úgy voltak vele, hogy ha a Libertyre rálőnek a pattanásig feszült idegekkel a hadműveleti terület határaira vigyázó izraeliek, az jó lecke lesz a tengerészetnek. Ilyen tragédiára azonban ők sem számítottak.

A merészebbek még arra is vetemedtek, hogy az NSA szándékosan téves rádióüzeneteket sugárzott az izraeli vevőállomások felé, amelyek első körben ezért vélték ellenséges (arab) hajónak a Libertyt.

2.) Tévedés volt

Ez az izraeli hivatalos álláspont. Tel Aviv (vagy Jeruzsálem?) szerint a támadó pilóták összetévesztették a Libertyt a körzetben tartózkodó El Quseir egyiptomi szállítóhajóval, amelyről az az információjuk volt, hogy lőszert és haditechnikát visz a nagy córeszben lévő egyiptomi csapatoknak.
Ebben csak az a bibi, hogy az El Quseir egy kétezerötszáz tonna vízkiszorítású hajó, amit olyan profi katonák, mint az izraeli légierő pilótái csak heveny ittasság vagy pillanatnyi elmezavar során tudnának összetéveszteni egy háromszor akkora felderítő alkalmatossággal, arról végképp nem beszélve, hogy (a túlélő amerikaiak beszámolója szerint) az előírásos méretű csillagos-sávos lobogó (5 x 8 láb, vagyis 1,5 x 2,5 méter) bizony végig fel volt húzva az árbocra. Azt viszont nehezen lehet elképzelni, hogy a háború kellős közepén Tel Aviv részeg vagy ideggyenge katonákat küld egy éles harci feladat végrehajtására.

2004 júniusában a Jerusalem Post exkluzív anyagot közölt: a támadó repülőgépek egyikének pilótája, valamint a földi műveletirányító tiszt, Mushuel Kislev ezredes közötti rádióforgalmazás leiratát. Ebből idézünk:

(13.51) Kislev: Ha hadihajó, adjatok neki!
(13.53) NN (fegyverzeti tiszt): Figyelj! Ezek nem amerikaiak?
(13.54) Kislev: Kizárt!
(13.56) NN (pilóta): Mi ez?! Mi ez? Romboló? Járőrhajó? Mi a szar lehet ez?! Nem tudom azonosítani, de akárhogy is nézem, ez katonai hajó, ott a gépágyúja!
(13.57) – elkezdődik a támadás
(13.58) Kislev: Mi az isten történik itt? Ezek nem lőnek vissza?
(13.58) NN (pilóta): Nem, semmi reakció részükről…
(14.04) Kislev: Srácok, ha bármilyen kétely merülne fel, hogy ezek nem ellenség, ne folytassátok a támadást!
(14.05) Kislev: Utánanéztem, nyugodtan elsüllyeszthetitek…
(14.06) Kislev: Srácok, várjatok azzal az elsüllyesztéssel; a tengerészet közelebb szeretne menni, szemügyre venni azt a hajót!
(14.09) Kislev: Tényleg nem láttok valami kibaszott zászlót vagy felségjelzést?!
(14.09) NN (pilóta): Nem, zászlót nem látok, de megpróbálom leolvasni a lajstromjelzését; nem megy, nem megy, nagyon nagy a füst…
(14.15) Kislev: Hagyjátok abba, hagyjátok abba! Úgy tűnik, amerikai…

Eddig a részlet, ami nem takar fel a többi forrásból származó információra; az NSA-ból kiszivárgott értesülések szerint az izraeli forgalmazásban 14.42-kor még „egyiptomi hajónak” nevezi a Libertyt.

Egy amerikai bíró, Jay A. Cristol 2003-ban hivatalosan is kikérte az NSA-től azokat az anyagokat, amelyek a kelet-mediterrán légtérben az incidens idején tartózkodó, EC-121-es típusú amerikaikémrepülőgép rögzített az izraeli pilóták közötti beszélgetésekből. Fort Meade-ből (az NSA központja) elég hiányos dokumentumok érkeztek, amelyek egyetlen olyan mondatot sem tartalmaztak, amelyek arra engednének következtetni, hogy bárki amerikaiként azonosította volna a Libertyt.
A US Navy által felállított vizsgálóbizottság amúgy ugyanezt a végső következtetést vonta le a kétnapos tényfeltáró nyomozás után: a case of mistaken identity.Téves azonosítási eset.

1977 szeptemberében a CIA akkori igazgatója, Stansfield Turnertengernagy exkluzív interjút adott az ABC televízió Good Morning America műsorának, amelyben határozottan kijelentette, hogy az általa vezetett cég információi szerint az izraeli kormánynak a támadás előtt nem volt tudomása a Liberty amerikai voltáról, és „a támadás nem volt rosszhiszemű” (the attack was not in malice).

3.) Szándékos, előre kitervelt támadás volt

Ez – a megrögzött antiszemitákon és Izrael-elleneseken kívül – az 1982-ben megalakult Liberty Veteránjainak Egyesülete (Liberty Veteran Association) kedvenc verziója, amúgy a legizmosabb (mármint a legtöbb alváltozattal ez rendelkezik) az összes közül.

3.1.) USA-Izrael összeesküvés

Eredetileg arra számítottak, hogy nem marad túlélő, és akkor majd Egyiptomra lehet fogni az egészet. Ez akkora nemzeti felháborodást okoz majd az USA-ban, hogy a washingtoni kormány „kénytelen lesz” atomcsapással válaszolni, így körülbelül száz évre bebiztosítják a zsidó állam fennmaradását. Ezt támasztja alá az is, hogy amikor amerikai mentőgépek indulnak a helyszínre törökországi támaszpontokról, első körben visszafordítják őket. Peter Hounam, a Sunday Times egykori újságírója még azt is tudni véli, hogy a művelet fedőneve Cyanide (Cián) volt.

A túlélők között volt egy rádióstiszt is, aki eskü alatt állította, hogy a támadás teljes ideje alatt a kimenő adásaikat 100 százalékos hatékonysággal zavarták, márpedig erre – mondta az illető – kizárólag amerikai technológiával, amerikai háttérrel és amerikai információkkal kerülhetett sor, figyelemmel arra, hogy a Liberty a legkorszerűbb technológiai vívmányokkal volt felszerelve.

3.2.) Izrael egyedül tehet róla

A zsidó állam előzetesen a saját hírszerzésétől értesült arról, hogy a Liberty a környéken lesz, az amerikaiak nem tájékoztatták őket. Már ezért is morcosak voltak, de aztán befutott hozzájuk a hír, hogy a Libertynek olyan bizalmas utasítása van Washingtonból, hogy „ne hagyja Izraelt túlnyerni magát a háborúban”. Ezt Dajan úgy értelmezte, hogy amikor az izraeli csapatok elérik a Szuezi-csatornát (vagy már hamarabb), a Liberty le fogja adni a drótot az araboknak (egyiptomiaknak és szíreknek) az izraeli hadmozdulatokról és tervekről, ha úgy látják, hogy nagyon jól állnak a dávid-csillagos katonák. Konzultál Lévi Eshkol miniszterelnökkel és megszületik a döntés: a Libertyt ki kell iktatni.

Ezt a koncepciót hirdeti például John Loftus amerikai jogász és egykori katonai hírszerző a The Secret War Against the Jews: How Western Espionage Betrayed the Jewish People (A zsidók elleni titkos háború: hogyan árulta el a nyugati hírszerzés a zsidó népet) című, 1994-ben megjelent könyvében. Szerinte a legnagyobb titok, amit a Cáhál (az izraeli hadsereg) nagyon védett, az volt, hogy miután délen szétzúzták az egyiptomiakat, az ejtőernyősökkel és atöbbi különlegessel az élen megindulnak észak (a Golan-fennsík) felé.

Az összes hozzáférhető lehallgatási anyag elemzéséből az ABC volt külpolitikai újságírója, James Bamford írt egy könyvet 2002-ben (Body of Secrets – A titkok teste/testülete); az ő következtetései is azok, hogy Izrael szándékosan és tudatosan támadott meg egy amerikai hajót.

Azt azért ne feledjük, hogy (becslések szerint) a Liberty-incidenssel kapcsolatos anyagok legalább 50 százaléka még mindig minősített, az USA-ban és Izraelben egyaránt. Bármi is legyen a megfejtés, abban biztosak lehetünk, hogy mindkét államnak van bőven rejtegetnivalója az üggyel összefüggésben.

Paradox módon a Liberty-incidens nemhogy összeugrasztotta volna az USA-t és Izraelt, hanem ellenkezőleg: közeledés következett be a két állam politikusai és katonái között. Tel Avivnak (Franciaország távolodása miatt) égető szüksége volt egy másik nagy nyugati szövetségesre, Amerika pedig (a vietnámi és dél-amerikai pofonok után) örült annak, hogy egy olyan szövetségesre tesz szert, amelyik komoly katonai győzelmet aratott a szovjetek nagy kedvencei, vagyis több arab ország felett. A harci dicsőségből nekik is jutott egy kevés.

És akkor következzenek a kommentek, amelyek felett szúrós szemmel fogok őrködni, nehogy a hozzászólások elmenjenek egy nem kívánt, inkorrekt és gyalázkodó irányba. Véleménye persze mindenkinek lehet, de sem az elvakult Amerika-gyűlölők, sem az antiszemiták közhelyeire nem vagyunk itt kíváncsiak. Köszönöm.

Ápdét: a Liberty-konteók 29%-kal kibővített verzióját elolvashatod a 2014. május 24-én a könyvesboltokba kerülőKonteó2-ben, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel együtt.

Kinos baki történt az USA egyik atomrakéta-bázisán

2013. augusztus 14., szerda, 10:44 Utolsó frissítés: 2013. augusztus 14., szerda, 11:58

Szerző: MTI

Rövid időn belül már második alkalommal történt szabálysértés az amerikai nukleáris erők egyik egységénél – közölte az amerikai légierő.

A mulasztás a rendszeresen megejtett biztonsági ellenőrzés során történt a Minuteman III típusú interkontinentális ballisztikus nukleáris rakétákat kezelő 341-es számú egységnél, a Montana állambeli Malstrom bázison. 

Az általános biztonsági teszt egyik gyakorlatán a tájékoztatás szerint "taktikai szintű mulasztás" történt, amelyről további részleteket nem közöltek. Hangsúlyozták, hogy a szabálytalanság a nukleáris csapásmérő képességet nem veszélyeztette.

Közölték továbbá, hogy alacsonyabb beosztású tisztek hibáztak, amikor nem az előírásoknak megfelelően jártak el az ellenőrzésnél. Az egység vezérkara egyelőre mérlegeli, hogy lesznek-e személyi következmények.

A kilenc napon át tartó ellenőrzés célja az volt, hogy biztosítsa, egyetlen rakétát se lehessen élesíteni vagy indítani véletlenül vagy szándékosan, az Egyesült Államok elnökének a parancsa nélkül. Az egységhez összesen 150 rakéta tartozik, a Minuteman III típusú rakéták egyharmada. 

Az atomrakétás egységek a legérzékenyebbnek számítanak az amerikai fegyveres erőknél, a közelmúltban legutóbb májusban Minotban volt példa szabálysértésre. Akkor az ügy következményeként – az amerikai légierő történetében példátlan módon – 17 tisztet ideiglenesen felfüggesztettek feladataik ellátása alól a biztonsági előírások megszegése miatt.

A Minuteman III típusú rakéták a légierő legnagyobb hatóerejű nukleáris csapásmérő eszközei, Észak-Dakotán kívül Montana és Wyoming államban is állomásoztatnak egységeket.

A Stuxnet projekt

2011.04.06. 08:00 Papírzsepi

2010 júniusában a VirusBlokAda IT-biztonság-technikai cég szakemberei egy új számítógépes féreg tanulmányozásába kezdtek. Meglehetősen nagy mérete már az elején szemet szúrt nekik, de mikor elkezdték mélyebben is beleásni magukat a kártevő program kódjába (ami egyáltalán nem volt egyszerű), akkor egymás után érték őket a meglepetések. Eléggé gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem egy szokásos vírusról van szó, hanem valami nagyon más dologról. Valami sokkal komolyabbról. Folytatni kezdték az elemzést, a férget pedig a benne megtalált kulcsszavak alapján Stuxnet féregnek nevezték el.

Ám most menjünk vissza az időben egy kicsit. A történet ugyanis 1995-ben kezdődött, amikor Irán úgy döntött, hogy nagyhatalmi státuszának megerősítéséhez felújítja atomprogramját. Az ország rendelkezik ugyan kitermelhető urán-nyersanyaggal, de akkor még semmilyen más szükséges technológia nem volt a birtokában.

Ezért 2002-ben hozzáláttak egy szép új urándúsító üzem építésének Natanzban. Ez a 100000 négyzetméteres komplexum eleve a föld alatt épült 8 méter mélyen. 2.5 méter vastag erősített vasbeton tetőszerkezettel, és még további 22m vastag földtakaróval fedték be. 

2005 júniusában aztán elnökké választották Mahmud Ahmadinedzsádot, a populista vezért, aki alapvető célul tűzte ki Izrael megsemmisítését. Ennek érdekében aztán felgyorsította az ország atomprogramját, jó néhány ellenséget gyűjtve be ezzel. Ahmadinedzsád viszont jól mérte fel a politikai lehetőségeit: ugyan sok országnak nem tetszett, hogy Irán csatlakozni akar az atomklubhoz, de a kötelező szájkaratén kívül más nem történt. 2006 körül elég sok elemzés látott napvilágot Natanz lehetséges lebombázásának forgatókönyvével (ne felejtsük el: Izrael már csinált egyszer ilyet, és az USA sem megy ilyenkor a szomszédba tanácsért), de végül egyik elképzelés sem valósult meg. 

Ám ez nem jelentette azt, hogy az atomprogramban ellenérdekelt országok nem is tettek volna semmit. Valamikor 2008-ban egy legalább 15-20 főből álló válogatott csoport kezdte meg a munkát egy titkos létesítményben. A feladatuk egy olyan program írása volt, mely képes szabotálni, akadályozni a natanzi üzem működését, és ezzel visszavetni az iráni atomprogramot. A csapat informatikusokból, hackerekből, nukleáris technikai szakemberekből, Siemens-specialistákból és hírszerzőkből állt. 

Nem tudjuk, hogy kik voltak, de gyanú azért van.

Vélelmezhetően Izrael kapott ugyanis a Moammer Kadhafitól lefoglalt IP-1-es centrifugákból, melyekből kitűnően fel lehetett építeni egy tesztrendszertDimonában. Egy ilyen program megírásánál ez elengedhetetlen.

Amúgy a szoftveres szabotázs sem új találmány: a CIA egyszer már élt ezzel az eszközzel egy szovjet gázvezeték esetében.

Az első feladatuk a natanzi üzem felépítésének és működésének felderítése volt. A program megírásához ugyanis igen pontos és részletes információkra volt szükség.

Itt most tegyünk egy rövid kitérőt, hogy érthető legyen a folytatás. Atomfegyver előállításához, mint ahogy már korábban is írtam róla, vagy Urán-235 izotópra, vagy Plutóniumra van szükség. Az utóbbit általában (katonai) atomreaktorokban lehet előállítani, de ezek működtetéséhez is urán-235 kell. A természetben viszont az U-235 elég ritka; a kibányászott urán ércnek csak mintegy 0.7%-a ilyen, a többi a célra kevésbé alkalmas U-238. Energetikai alkalmazásra ezt az arányt legalább 3-5%-ra, atombombához minimum 20%-ra kell feltornászni; de a gyakorlatban ez utóbbihoz inkább a 90% feletti dúsítás az ideális. A gond az, hogy az U-235 és az U-238 nagyon hasonló fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek, így igen nehéz őket szétválogatni (tehát Hamupipőke szóba sem jöhet). Többféle módszer is ismert (lézeres, mágneses, stb.), de a leggyakoribb módszer a két izotóp icipici tömeg-eltérését használja ki. Ez az eltérés nagyon kicsi, de létezik. Tehát ha például az urán folyadék vagy gáz lenne, akkor elvben emiatt a tömeg-eltérés miatt a könnyebb U-235 a felszínre emelkedne, és kész is lennénk a szétválasztással. Sajnos az urán egy szilárd fém, és a földi viszonyok között a folyamat amúgy is túl lassú lenne.

Állítólag a Manhattan-terv költségeinek 90%-a a szükséges izotópok előállítására ment el. A feladat ma sem kevésbé költséges.

A gyakorlatban az uránércet különböző eljárásokkal urán-hexafluorid gázzá (UF6) tudják alakítani, majd a dúsítás végén vissza szilárd fémmé. A szétválasztás meg annál jobban megy, minél nagyobb gyorsulásnak tesszük ki a gázt, ezért centrifugálást végeznek rajta. Itt persze nem Hajdú háztartási centrifugákról van szó. A dúsító eszközök akár 90 000-et is fordulhatnak percenként (az otthoni centrifugák 90-szeresét), a kerületi sebességük pedig simán átlépheti a hangsebességet. Az örvények elkerülésére légüres térben forognak, és a hagyományos helyett mágnescsapágyazással rendelkeznek. A forgó rész lényegében nem is érintkezik az állóval. A forgórészek anyaga ma már tipikusan szénszálas kompozit. Ezekbe a dobokba eresztik be aztán a gázt. A hatalmas erőktől a centrifuga palástjánál megnő az U-238-ast tartalmazó gázmolekulák száma, a tengelynél lecsökken - ott tehát feldúsul az U-235. Némi melegítés után a dúsított és a ritkított gázok még jobban szétválnak és kivezethetők a centrifugából. 

Egy centrifuga csak igen kis mennyiségű dúsított gázt képes előállítani, és annak a dúsítása sem túl nagy. Ezért többet kell belőle sorba kötni: így újra és újra kicentrifugázva végül már jelentőssé válik a gáz U-235 tartalma. Ezért aztán a gyártáshoz több centrifugát kötnek össze egymással egy bonyolult elrendezés alapján (ahol vissza és előre is áramlik gáz), ezt a rendszert kaszkádnak hívják. Egy kaszkád 164 centrifugából áll, és évente pár gramm U-235-öt állít elő. Egy atombomba elkészítéséhez nagyjából 1000 centrifuga működése szükséges egy éven át. Natanzban 2009-ben 8000 centrifuga volt.

Az tehát látszik, hogy ezek az eszközök meglehetősen magas technikai szintet képviselnek. Különösen érzékenyek a vibrációra, így a vezérlésükhöz komoly ipari vezérlőrendszerek szükségesek. Natanzban az embargó ellenére Siemens ipari vezérlő (cél)számítógépeket, úgynevezett PLC-ket telepítettek. Ezek vezérelték a fordulatszámot és ezek felügyelték a működést, a PLC-ket pedig egy számítógépes felügyeleti program tartotta kézben.

Ez alapján már ki is alakult az elképzelés az üzem megtámadásáról. A cél: a centrifugák tönkretétele hibás vezérléssel. Ez viszont egy cseppet sem volt egyszerű feladat. Mindjárt az első probléma az volt, hogy miként lehet bejutni az üzem területére. A létesítményt őrizték, és a belső informatikai hálózata (amire a centrifuga-vezérlő számítógépek is kapcsolódtak) nem volt összeköttetésben az Internettel. Tehát fizikai- és on-line betörésre nem volt lehetőség, a munkát célzott, rejtőzködő vírusprogrammal kellett elvégeztetni.

A Stuxnet program első fokozata tehát arra irányult, hogy a vírus valahogy bejusson az üzembe. Ehhez észrevétlennek kellett maradnia, tehát folyamatosan változó (mutálódó) módon álcázta magát, és terjedt. 2009 közepén kezdték terjeszteni elsősorban iráni területen, de mivel túl lassan terjedt, a fejlesztők kétszer is javítottak rajta. A program felügyeletére, távirányítására, és a mellékesen begyűjtött információ fogadására két szervert helyeztek üzembe az Interneten, ezekről monitorozták az eseményeket.

Feltehetően orosz csatornákon (USB-s pendriveken) át indult el a fertőzés a célpont irányába - mégpedig szándékosan.

Közvetlen hálózati kapcsolat hiányában a Stuxnet egy - akkor még kevésbé ismert - Windows-sérülékenységet használt ki. A hordozható adattárolók (pendrive, DVD, stb.) csatlakoztatásakor ugyanis a Windows automatikusan elindítja a rajta található autorun.inf fájlt, ami normális esetben egy szöveges állomány. Ám egy hiba miatt itt futtatható programot is el lehetett helyezni, ami utána már átvehette az irányítást az egész gép felett, minden további adathordozóra automatikusan kimásolva a fertőzött autorun.inf-et.

Így fertőzött annó a Conflicker féreg is. A támadás ellen egyszerű védekezni: le kell tiltani a Windowsban az automatikus indítást. De ezt Natanzban nem tették meg, így a Stuxnet hamarosan megjelent az üzem belső hálózatában is.

A következő lépésben a vezérlő számítógépekhez kellett eljutnia. Ehhez egy másik technikát vett igénybe: egyszerűen megszólította őket, és távoli műveletek végrehajtását kérte tőlük. Itt is volt egy biztonsági rés (amit senki sem ismert), azt kihasználva tovább fertőzhetett a féreg.

Érdemes megjegyezni, hogy a Stuxnet egyszerre négy még nem ismert sérülékenységet használt ki, ami rekord: átlagos féreg egyet szokott felhasználni. Ez is azt mutatja, hogy a készítők igen jól el voltak látva erőforrásokkal. 

A komolyabb munkához viszont szüksége volt arra, hogy az operációs rendszer jogosultsági szintjén futhasson, így olyan dolgokhoz hozzáférhessen, ami "mezei" féregként nem lenne elérhető. Ezt a jogosultsági szintet viszont a Windows nem engedélyezi minden jött-ment programnak. Csak azok a szoftverek (elsősorban meghajtó-illesztő programok) kaphatnak teljes jogot a gépen, melyek rendelkeznek egy, a Microsoft által elismert fejlesztőcég digitális aláírásával. Nos, a Stuxnetnek történetesen volt ilyen. Kettő is.

De ki írna alá egy féregprogramot?

Egy szép 2009-es napon pár kockafejű ember lépett be a tajvani Hsinchu Science Park egyik épületébe. Itt volt a székhelye a JMicronnak és a Realteknek. Mindkettő jónevű fejlesztőcég, melyeket a Microsoft is elismer. Mikor ugyanezek az emberek már kifelé jöttek, a zsebükben lapuló adathordozón két lopott digitális aláíró-kulcs pihent. Ma már mindkettőt érvénytelenítették, de jó hosszú időn át lehetővé tették, hogy a Stuxnet teljes jogosultsággal dolgozhasson.

Hamarosan szükség is lett rájuk. Mikor a Stuxnet elérte a centrifuga-vezérlő számítógépeket, újabb akadály állta el az útját. Az iráni létesítmény Siemens PLC-ket használt, melyeket a Siemens WinCC programja tartott szoros ellenőrzés alatt. Ez egy zárt rendszer, ami ráadásul meglehetősen jól védett. A Windows megfertőzése önállóan még kevés ennek a manipulálására, márpedig az Interneten elég ritkán dokumentálják a zárt rendszerek sérülékenységeit. Durván persze be lehetett volna avatkozni, de ez feltűnő lett volna. Márpedig a Stuxnetnek észrevétlennek kellett maradnia. Ezért nem is a WinCC SCADA programot támadta meg, hanem a PLC-k és a WinCC közöttiillesztőprogramot, az úgynevezett Step 7-et. Adminjogokkal felvértezve egyszerűen lecserélte ennek egy részét, így a saját modulja bekerült a PLC-k és az őket felügyelő program közé. Ezután simán átjátszotta az adatokat a kettő között, így sem a PLC-k, sem a WinCC nem vett észre semmit. Ehhez a Stuxnet egy olyan sérülékenységet használt ki, ami szintén nem volt ismert akkoriban, és igen jelentős mennyiségű Siemens-specifikus bennfentes információt igényelt.

Megjegyzés: 2008-ban az Idaho National Laboratory szakembereivel együtt a Siemens tanulmányozni kezdte az ipari folyamatirányító rendszerinek biztonságát. Akkor ott feltártak egy sor sérülékenységet, melyeket nemhoztak nyilvánosságra. Ettől persze még a jelentés eljuthatott a CIA és/vagy a MOSZAD kezébe...

A fertőzés végén a Stuxnet tehát már minden kommunikációs folyamatot kézben tartott, ami csak a centrifugák vezérléséhez kellett. Jöhetett a következő lépés: a célpont azonosítása. Azt már tudta a Stuxnet, hogy az aktuális számítógép egy Siemens PLC-t felügyel (ha nem felügyelt, akkor a féreg parkoló pályára állt). Nem volt célja a világ minden Siemens-vezérlésének a leállítása, így mielőtt tovább lépett volna, leellenőrizte, hogy tényleg villanymotort vezérel-e a PLC, és az tényleg az urándúsításhoz szükséges sebességgel forog-e (nagyjából 70 000 fordulat/perc). Csak akkor akkor támadott, amikor tiszta volt a cél. Ezért a Stuxnet sehol máshol nem okozott komoly problémát, csak ott, ahová tervezve lett.

Jöhetett tehát a következő lépés: maguknak a PLC-knek a megfertőzése. A féreg sutyiban letöltött egy saját kiegészítő funkciót ("Centrifuga Tönkretétele" néven) a PLC-be, majd hogy ez ne tűnjön fel a WinCC programnak, meghamisította a kommunikációt. Ezt a továbbiakban üzemszerűen csinálta: az operátorok akkor is azt látták, hogy minden rendben, amikor éppen a darabjaira repült szét a centrifuga. 

De hogyan lehet tönkretenni a centrifugát pusztán szoftverből?

A Stuxnet egy darabig (2-3 hétig) csak várakozott, megfigyelt. Aztán a megfelelő pillanatban gyorsan cselekedett: első lépésben átszervezte a kaszkádot úgy, hogy pont a helyes irány fordítottjaként működjön. Ezzel drasztikusan csökkent a dúsítási hatásfok, amiből persze az operátorok nem vettek észre semmit. Ezután a centrifugákat felgyorsította 86400 fordulat/perc sebességre, belehajszolva azokat a sajátfrekvenciájukba. Ez komoly rezonanciákat keltett, és sok centrifugát (főleg az IP-2-es és IP-3-as típusokat, ahol a sajátfrekvencia az üzemi fordulatszám felett van) önállóan is szét tudta rombolni. Ezután gyorsan 120 fordulat/perc sebességet írt elő, amitől a centrifuga szinte leállt, és a szétválasztott gáz ismét összekeveredett benne. Majd a Stuxnet gyorsan visszaállította az eredeti sebességet, ismét túlterhelve ezzel a mechanikát. Ezt aztán valamilyen gyakorisággal ismételgette, amit a centrifugák bizony elég nehezen viseltek: egymás után törtek és repedtek szét, ami a drága eszköz elvesztésén túl a szintén értékes gázt is pocsékba küldte. 

Vakargatták is a fejüket a helyi operátorok: a centrifugák döglöttek, mint a legyek, mégpedig tipikus szétrázódásos hibát mutatva. Közben a felügyeleti rendszer szerint minden rendben volt...

A féreg lebukása után az iráni erők külön részleget hoztak létre a fertőzés felszámolására. Nagyon megnehezítette a dolgukat, hogy három különböző verzió is létezett, és mindhárom folyamatosan mutálódott. Iránban több, mint 30000 gép volt fertőzött. Végül csak 2010 szeptemberére tudták teljesen eltávolítani a kártevőt a kritikus infrastruktúrából.

A Stuxnet tevékenysége következtében 2009 és 2010 során legalább 2000 centrifuga gyors cseréjét kellett elvégezi a natanzi üzemben, és a kaszkádok fele azóta sincs feltöltve és üzembe állítva. Ugyan az iráni nyilatkozatok szerint az ország jelentős veszteség nélkül átvészelte a támadást, de azért a mértékadó források szerint a Stuxnet legalább 2 évvel vetette vissza az atomprogramot - és mindezt egyetlen puskalövés nélkül. 

Ráadásul a féreg kódjának sok funkciója máig feltáratlan, annak ellenére, hogy 2010 vége felé a Stuxnet forráskódja megjelent a feketepiacon- tehát hozzáférhetővé vált. Elképzelhető, hogy a féreg olyan katonai létesítményekben is pusztított, melyekről hivatalos tájékoztatás nem jelent meg (köztük pl. a Busherei Atomerőmű, vagy pl. pár kínai létesítmény...). 

Hogy a Stuxnet végül elérte-e azt a célt, amire tervezték, (még) nem tudjuk: de azt világossá tette, hogy a Gunnerside-akció óta nagyot változott a világ. Egy olyan új fegyvernem bontogatja szárnyait, melynek a jelentősége a jövőben még drasztikusan nőni fog. Nem árt tehát ezt komolyan venni.

Száz perc alatt érne Sanghajból San Franciscóba az új tengeralattjáró

Száz perc alatt érne Sanghajból San Franciscóba az új tengeralattjáró - © Fotó: scmp.com

Peking, 2014. augusztus 26., kedd (MTI) – Száz perc alatt érhetne Sanghajból San Franciscóba egy új tengeralattjáró, melyet kínai tudósok szuperkavitációs (légbuborékos) technológiával fejlesztenek.

A kínai Harbin Műszaki Intézet egy laboratóriumának kutatócsoportja olyan új technológiát fejlesztett, amellyel a tengeralattjáró szélsőségesen nagy sebességgel száguldhat. Li Fengcsen professzor szerint a gyorsasághoz szükséges, komplikált “légbuborékot” is meg tudják teremteni az új technológiával – számolt be róla South China Morning Post.

A víznek nagyobb az ellenállása, mint a levegőnek, ezért a hagyományos tengeralattjáró lassabb, mint a repülő. A hidegháború idején azonban a szovjet hadsereg kidolgozta a szuperkavitációnak nevezett technológiát, mellyel a torpedót légbuborékba burkolják, hogy a vízellenállás problémáját kiküszöböljék.

A szovjet Skval szuperkavitációs torpedó elérte a 370 kilométeres óránkénti sebességet is, ami gyorsabb, mint bármely hagyományos társa. Az új technológiával elméletben a víz alatti hangsebességet, vagyis óránként körülbelül 5800 kilométert is elérhetnek, így az Atlanti-óceánt egy óránál rövidebb idő alatt, Csendes-óceánt mintegy száz perc alatt szelhetnék át a Kaliforniai Műszaki Intézet 2001-es adatai szerint.

Az új tengeralattjárónak két nagy problémával kell megküzdenie: hatalmas, majdnem száz kilométeres óránkénti sebességgel kell a víz alatt “kilőni”, hogy létrehozza és fenntartsa a légbuborékot. A másik gond az, hogy rendkívül nehéz hagyományos eszközökkel kormányozni a hajót, mert a buborékon belül helyezkedik el, így nincs közvetlen kapcsolata a vízzel.

Eddig csak ember nélküli járműveken sikerült alkalmazni az eljárást. Li szerint azonban kutatócsoportja mindkét problémát képes áthidalni új innovatív eszközökkel. Szuperkavitációs tengeralattjárójuk felszínét folyamatosan folyékony hártya vonná be. Noha ezt a hártyát a víz lemossa, míg rajta van, kisebb sebesség mellett jelentősen csökkenti az ellenállást. Amint a tengeralattjáró eléri a 75 kilométeres óránkénti sebességet, átlépne a légbuborékos fázisba. A jármű felszínét borító folyékony hártya az irányítást is segíthetné, mert a hajó különböző részein eltérő mértékű súrlódást lehetne vele elérni – magyarázta Li.

Erős víz alatti rakétamotorra is szükség lesz, hogy a jármű hatósugara nagyobb legyen. A hajdani szovjet szuperkavitációs torpedókat csak 11-15 kilométeren belül tudták használni.

Li az új technológia további hasznosítási módjaival kapcsolatban arról beszélt, hogy azt a későbbiekben a katonai célokon kívül a víz alatti polgári szállításban lehetne alkalmazni. Emellett a sportban is lehet szerepe: a technológiát felhasználó úszódressz kifejlesztésével olyan erőfeszítés nélküli lehet az úszás, mintha az ember repülne – fejtette ki a professzor.

(http://www.scmp.com/news/china/article/1580226/shanghai-san-francisco-100-minutes-chinese-supersonic-submarine)

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Bill Gates az Ebolánál is veszélyesebb vírusra figyelmeztet: „Nem vagyunk felkészülve”

Forrás: shtfplan.com

Habár Bill Gates a számítástechnika területén vált ismertté, manapság hasonlóan sok időt szentel az oltásokkal kapcsolatos kutatásokra, így nem meglepő, hogy egyesek a fertőző betegségek trendjeivel foglalkozó ágazat egyik vezető tekintélyének gondolják. Gates milliókat fektetett az oltásokkal kapcsolatos technológiákba és a teljes lakosságra alkalmazott oltásprogramok egyik leghangosabb népszerűsítőjének számít.

Függetlenül attól, hogy ki mit gondol az oltásokról, a globális közösség nagyra tartja tevékenységét és sokat adnak véleményére. Emellett Gates olyan anyagi forrásokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik számára, hogy széles tömegeket érintő programokat indítson.

Néhány napja a New York Times-ban megjelent cikkében igen súlyos üzenetet közvetített a világ politikai vezetői és a lakosság felé, azt állítva, hogy az Ebolánál is súlyosabb vírus leselkedhet ránk. Gates szerint a világ nincs felkészülve egy ilyen vírus jelentette járvány kezelésére:

A nyugat-afrikai Ebola járvány több mint 10 000 halálos áldozatot követelt. Amennyiben létezik valami pozitívum, amit ebből a tragédiából tanulhatunk, az az, hogy talán ráébreszti a világot a helyzet komolyságára, és rájövünk, hogy nem vagyunk felkészülve egy globális járvány kezelésére.

…

Valamennyi veszély közül, ami képes 10 millió emberrel végezni az elkövetkezendő években, messze egy globális járvány a legvalószínűbb. Az pedig szinte biztos, hogy nem az Ebola lesz az.

…

Más betegségek, mint az influenza például, a levegőn át terjednek, így az emberek már azelőtt fertőznek, hogy lebetegednének, ami azt jelenti, hogy egyetlen ember nagyon sok idegent meg tud fertőzni, csupán azáltal, hogy közösségbe megy. Láttunk már erre példát a múltban, mégpedig szörnyű kimenetellel. 1918-ban a spanyolnátha 30 millió embert ölt meg. Képzeljük el, mire lenne képes a mai modern, rendkívül mobil világban.

Való igaz, hogy egy, a spanyolnáthához hasonló betegség ismételt felbukkanása katasztrofális lenne, de vajon mennyire kell komolyan vennünk Bill Gates figyelmeztetését?

Tudjuk, hogy az oltások fejlesztésére, népszerűsítésére és terjesztésére nem sajnálja se a pénzt, se az energiát. Hasonlóan gondolkodó milliomos társaival együtt komoly kutatásokat finanszíroznak, amelyekben régi vírusokat alkotnak újra, elvileg azzal a céllal, hogy oltásokat állítsanak elő a múlt halálos betegségeire.

Elképzelhető, hogy eljön a nap, amikor azt kívánjuk, bárcsak megfogadtuk volna a régi közmondást és hagytuk volna aludni az alvó oroszlánt, mert az amerikai járványügyi hatóság (CDC) már rekonstruálta a spanyolnátha vírust, egy 1918-ban, a spanyolnáthában elhunyt nő maradványainak segítségével.

Sajnos a spanyolnátha nem az egyetlen betegség, aminek a rekonstruálásán az új oltások fejlesztésére hivatkozva dolgoznak.

Ismerve Bill Gates álláspontját, bolondság lenne figyelmen kívül hagyni a New York Times-ban közzétett figyelmeztetést. Ehelyett tegyük fel a kérdést, hogy mit tud Gates, amit mi nem?

Tudjuk például, hogy a kutatók megpróbálják életre kelteni a régi járványokat, elvileg azért, hogy általuk új oltásokat fejlesszenek ki. Tudjuk azt is, hogy a katonaság évtizedek óta próbál biológiai fegyvereket fejleszteni ezekből, így csak találgatni tudunk, hogy mi mindennel rendelkeznek már e téren.

Elképzelhető vajon, hogy a cél éppen egy bizonyos fajta oltásra való igény megteremtése? Akár annak kötelezővé tétele?

Az Egyesült Államokban például nemrégiben ismét megjelent a kanyaró, egyelőre senki sem tudja, hogy miért és hogyan. Érdekes módon az esetek kapcsán a figyelem középpontjában nem is a miértek megválaszolása áll, hanem az, hogy mindenkit be kell oltani.

Hasonló érvelést hallottunk már az Ebola esetében is. Bár a klinikai kísérletek még el sem kezdődtek, egyesek máris az oltás kötelezővé tételéről beszélnek. Sőt, volt, aki a kombinált Ebola-kanyaró oltás lehetőségét isfelvetette.

Nem tudni, hogy mi rejtőzik a háttérben, de éppen úgy, ahogy világgazdasági kérdésekben érdemes figyelni az elit befektetők nyilatkozatait és lépéseit, az oltások terén nem butaság meghallani, mit mondanak a Bill Gates-hez hasonló, a népességcsökkentést támogató filantrópusok.

Időkjelei: A járványokat maga Jézus sorolta az idők jelei közé (Lukács 21:11), de azt is meghagyta nekünk, hogy ne aggódjunk, se ezek, se más nehézségek miatt.

„Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” János 16:33

Az Ebola hadművelet: 30 terület és érdekcsoport, amelyik jól jár

Forrás: Activist Post, Jon Rappoport

„Minden jelentős titkos akció több cél érdekében indul és az akcióban rejlő lehetőségek is többrétűek. Ezek egyike sem veszik kárba. Ami azonban érdekes, hogy az akcióval jól járó szereplők 99,9 százaléka nem látja, hogy egy megtervezett akcióról van szó.” (A varázsló felébred, Jon Rappoport)

Bár az alábbi cikk nem tartalmazza az Ebola akcióból adódó valamennyi lehetőséget, remélhetőleg a legtöbb jelentős tényezőre rámutat.

Jöjjön hát a lista (nem fontossági sorrend szerint):

Figyelemelterelés

A közel-keleten folyó amerikai háború lekerül a hírek címoldaláról.

Gyógyszeripar

Az oltások és gyógyszerek forgalma növekszik. A közvélemény agymosása erősödik, aminek eredményeként egyre többen elfogadják az oltásokat, elhiszik, hogy tényleg járvány van, egyre inkább félnek a kórokozóktól és a „kiszámíthatatlan fertőzésveszélytől”.

A multik

A megacégek és pénzmágnások egyre nagyobb befolyást szereznek Nyugat-Afrika bőséges forrásaiban.

Katonai jelenlét

Az Egyesült Államok hadserege  katonai támaszpontot létesíthet Nyugat-Afrikában, jelentősen elősegítve az afrikai terjeszkedést és saját befolyásának erősítését. Legfőbb gazdasági versenytársa a kontinensen Kína.

CDC, WHO befolyás

Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) és az Egészségügyi Világszervezet befolyása tovább erősödött, végre fel tudnak mutatni valamit, amivel hitetlen költségvetésüket úgy ahogy megindokolhatják, és az emberiség védelmezőinek szerepében lubickolhatnak.

Az Ebola kutatással foglalkozó tudósokra több finanszírozás, előléptetés, hírnév és díjak várnak.

A diagnosztikai tesztekre szakosodott ágazat egyértelműen nyer.

Az Ebola szűrésére használt irreleváns, használhatatlan és megbízhatatlan diagnosztikai tesztek kikövezték az utat a sok ezer vagy akár sok millió hamis pozitív eredmény megállapításához, amelyek tökéletes eszköznek bizonyulnak az olyan hamis járványok megteremtésében, amelyekben a vírusoknak nem sok szerep jut.

Az irreleváns, nem létező vírusok remek fedőtörténetnek bizonyulnak a betegségek valós kiváltó okának leplezéséhez.

Az egészségügyi kartell és kormánybeli szövetségeseik egyre közelebb kerülnek ahhoz az állapothoz, amelyben minden vakcina kötelezővé válik, a mentesség pedig semmilyen ürüggyel nem lesz lehetséges.

Az emberiség további mérgezése és legyengítése tehát folytatódik az oltások és gyógyszerek segítségével.Gyengébb = könnyebben irányítható.

A szelektív karantén újabb lehetőségeket biztosít az alkotmányellenes állami elnyomásnak. Egy hamis járvány remek ürügy a szükségállapot bevezetésére.

A „vírushordozók nyomonkövetése” címén az állami megfigyelés folytathatja terjeszkedését.

A járvány „hadművelet” és a nyitott határok kihasználásával az állam és az egészségügyi hatóságok, abból kiindulva, hogy az Egyesült Államokat ellepték a beoltatlan emberek (bevándorlók), elrendelhetik minden amerikai lakos beoltását, természetesen „a lakosság védelmében”.

A „globális járvány” égisze alatt a toxikus modern orvoslás a világ minden szegletébe eljuthat, hogy kezelésbe vegye a „fertőzött lakosságot”.

Az amerikai hadügy és nemzetvédelmi minisztériumok is tovább terjeszthetik hatalmukat, hiszen az ő olvasatukban minden járvány nemzetbiztonsági kockázatnak számít.

A globalisták által célul tűzött egységes, egyetlen kormány által uralt világ megvalósítása is közelebb kerül. A retorika szerint „minden járvány az emberiséget veszélyezteti, ez egy közös ügy, a megoldáshoz pedig egyebek mellett egy egységes, globális orvosi rendszerre van szüksége a bolygónak”.

A járvány remek ürügy az utazási korlátozások bevezetésére. Újabb fentről lefelé irányuló hatalom.

Az utazás előtti lázmérés egyre több repülőtéren kötelező, mint a képen látható Abuja Nemzetközi Repülőtéren is

Egy adott terület „fertőzött zónává” nyilvánításával gazdasági támadást indíthatnak az adott terület ellen. A karantén miatt tönkrement vállalkozásokat az IMF és a Világbank drákói kölcsönökkel mentheti ki, így újabb kerülhetnek az irányításuk alá.

A járvány miatti félelem hatására az egészségbiztosítók hatalma is nőhet a nép felett. „Mi azért vagyunk, hogy segítsünk és mindenkit megvédjünk a betegségtől és a haláltól, szóval fogadd el a felállított diagnózist és kezelést. Nincs se kivétel se apelláta…”

Folytatódhatnak a betegségek hagyományos és természetes gyógymódjai elleni támadások. „Hogy merészel bárki a (teszteletlen és toxikus) Ebola elleni gyógyszereken kívül más módszerhez folyamodni!”

A propaganda közben csendesen tovább erősíti a „sötét Afrikáról” felállított előítéleteket, ahonnan csupa szörnyűség érkezik.

A „gyilkos vírus” remek fedőtörténet az afrikai lakosságot az éhezés, háborúk, fertőzött vizek, a termékeny földek és erőforrások elrablása és toxikus oltáskampányok segítségével évszázadok óta gyengítő és tizedelő kampány számára.

Az állami ügynökségek összehangolt forgatókönyvekkel rendelkeznek a „járvány elleni harcra”, tovább konszolidálva a lakosság feletti központi hatalmat.

Hamarosan láthatóvá válik majd egy új törekvés is: az oltóanyagokat és gyógyszereket az élelmiszereken keresztül vagy a levegőbe permetezve próbálhatják minél több emberhez eljuttatni.

Az Ebola természetesen számos eseményről képes elterelni a figyelmet, mint amilyen az NSA megfigyelési botrány, a Benghazi vagy a Fast&Furious ügyek, az amerikai kormány szövetsége a Sinola drog kartellel, az ISIS és egyebek.

A „járvány elleni harc” sok tekintetben hasonlít a „terrorizmus elleni harc”-hoz. Például mindkettő alapvetőadatvédelmi és szabadságjogok elvesztésével jár.

Természetesen nem hagyhatjuk ki a médiát sem a nyertesek listájából, hiszen egy komoly és igen ijesztő témáról tudósíthatnak, így nézettségük és bevételeik nőnek.

A „valósággyártó gépezet” is igen elégedett, hiszen képesek voltak egy új hamis valóságot előállítani a semmiből.

Időkjelei: A fenti cikkből természetesen nem az következik, hogy a járványok nem jelentenek veszélyt a modern világra nézve, hiszen erre maga Jézus figyelmeztetett, azonban a jelenlegi Ebola ügy egyre inkább mesterségesen gerjesztett (indított?) kampánynak tűnik, aminek segítségével a globalisták viszonylag csekély kockázattal igen sokat nyerhetnek.

Készül a génmódosított Ebola oltás

Forrás: Activist Post, Jon Rappoport

Először is jó, ha tudjuk, a gyógyszeripari cégek a repülő teknősök ellen is kifejlesztenének oltóanyagot, ha az pénzt hozna a házhoz. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert némiképp az Ebola oltás esetére is alkalmazható ez a hozzáállás, ugyanis eddig egyetlen ember esetében sem azonosították kétséget kizáró módon az Ebola vírus jelenlétét, tehát nincs igazi bizonyíték arra sem, hogy bárkinek védettségre lenne szüksége vele szemben.

David Rasnick vegyész részletesen foglalkozott a témával és a következőket írta:

„Részletesen megvizsgáltam az elektronmikroszkóppal készített felvételekkel és a vírus izolálásával kapcsolatos szakirodalmat, mind az Ebola, mind pedig a Marburg vírus esetében. Semmilyen meggyőző bizonyítékot nem találtam, hogy az Ebola (vagy a Marburg) vírusokat valaha is sikerült volna emberben izolálni. Nincs megerősítő bizonyíték arra, hogy emberben izolálták volna.”

Így az Ebola oltás szükségessége (még azok számára is, akik az oltásban látják a megoldást) nem bizonyított.

Az oltás, amennyiben egyáltalán működne, egy olyan vírus ellen ajánlana védelmet, amit soha nem azonosítottak kétséget kizáróan.

David Rasnick leírja, hogy bizonyos állatokból valószínűleg sikerült kivonniuk a vírust, amit fel tudnak használni az oltáshoz.

Vajon a vírus melyik részére gondoltak? Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet kutatói és két gyógyszeripari cég, a Crucell és a GSK szerint az Ebola vírus két génjét tennék az oltásba. Ennyi. Mindössze két gént.

A géneket egy másik vírus, valószínűleg egy csimpánzból származó adenovírus hordozza majd a vakcinában.

A kutatók szerint a csimpánzból származó vírus nem fog szaporodni a testben, csupán lerakja a két génből álló rakományt és eltűnik.

Ezt követően a két Ebola gén valamiképpen segíteni fog egy Ebolával kapcsolatos protein megjelenésében, ami ellen az emberi immunrendszer majd antitesteket kezd termelni és voilá, a beoltott ember immunissá válik az Ebolával szemben.

Visszatérve a valósághoz, lássuk be, hogy az igazi immunitás létrejötte csupán spekuláció.

Továbbá, mivel nincs bizonyíték arra, hogy valaha sikerült volna emberben izolálni az Ebola vírust, az antitest termelés is irreleváns.

Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy eladok neked néhány Chevy alkatrészt, pedig nincs is Chevrolet márkájú autód.

Beszéljünk akkor néhány szót az Ebola oltás veszélyeiről.

Elsőként ott vannak a toxikus vegyi anyagok, amiket beletesznek, mint a formaldehid vagy a poliszorbát. Természetesen a felhasználandó vegyi anyagok (és fémek) pontos listáját nem kötik az orrunkra.

Másodszor pedig, mi a garancia arra, hogy a hordozó csimpánzvírus nem kezd szaporodni és elburjánzani a testben? A kutatók azt mondják, hogy ezzel nem lesz probléma.

Természetesen mindig ezt mondják. Az oltások csodálatosak, biztonságosak és hatékonyak.

Barbara Loe Fisher, az amerikai Országos Vakcina Információs Központ elnöke szerint egyedül az Egyesült Államokban évente 100.000 és 1,2 millió esetben alakul ki káros mellékhatás valamilyen oltás miatt. Szerintem ezt nyugodtan lehet problémának nevezni.

Harmadszor, mi a garancia arra, hogy a géntechnológiai eljárás, amely segítségével a két Ebola gént bejuttatják a csimpánzvírusba, egységes és biztonság eredményt képes produkálni minden Ebola vakcina tétel esetében?

Összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy a GMO növényeknél az új gént egy „gyorstüzeléses” módszerrel juttatják be a növény eredeti génjébe, így az új gének nem mindig ugyanabba a pozícióba kerülnek, tehát a hatások egy része véletlenszerű.

Végtére is az ember üdvözli a véletlenszerű hatásokat a testében, nem igaz?

Negyedszer, a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az Ebola vakcina hatására az emberi testben termelődő protein igen rejtélyes. Számos különböző magyarázat létezik a termelődés mikéntjére vonatkozólag, ami nem túl biztató, kivéve persze, ha valakinek nem gond, hogy a testébe egy korábban nem létező protein kerül.

Végül pedig ki tudja milyen „extra elemek” kerülnek még az oltóanyagba? Kenyában például jelenleg is folyik a vizsgálat egy tetanusz oltással kapcsolatban, amit nagyon sok embernek adtak be.

Néhány Kenyában szolgáló katolikus pap azt állítja, hogy az általuk laboratóriumi vizsgálatra beküldött mintákból arra lehet következtetni, hogy az oltóanyagokat olyan módon változtatták meg, hogy azok vetélést okozzanak. A HCG hormon hozzáadása veszélyezteti a terhességet és vetélést okoz.

Mostanra bizonyára sokan azzal is tisztában vannak, hogy a fejlesztés alatt álló Ebola vakcinát nagyon kevés emberen tesztelték.

A hivatalos engedélyezést követően biztosak lehetünk benne, hogy a mellékhatásokat és haláleseteket rendkívül frappánsan kimagyarázzák majd.

„Már ott lappangott a betegség, amiről nem tudtunk. A betegségbe halt bele, nem az oltásba.”

„Csak ez a tétel volt rossz. Azóta megsemmisítettük. Az oltás biztonságos.”

Reményre ad okot viszont, hogy egyre többen figyelik az Ebola oltással kapcsolatos híreket és kutatásokat, így sokan tudnak annak veszélyeiről és erre a nagyközönséget is figyelmeztetik.

Ezzel az állam és az oltóanyaggyártók is tisztában vannak, ráadásul állandó emlékeztetőül ott van számukra az1976-os sertésinfluenza botrány:

„… a sertésinfluenza oltásprogram az (Amerikai Járványügyi Központ, a CDC) egyik legnagyobb tévedése volt. Az egész 1976-ban indult, amikor a CDC tudósai azt találták, hogy a Fort Dix-ben kialakult influenzajárvány kirobbanásáért felelős egyik vírus hasonló volt ahhoz a sertésinfluenza vírushoz, ami 1918-ban 500.000 amerikai halálát okozta. Az egészségügyi szakemberek azonnal egy 100 millió dolláros programot indítottak, hogy minden amerikait beoltsanak a betegség ellen. A várt járvány elmaradt, az oltás viszont 532 ember részleges lebénulását és 32 ember halálát okozta.” – U.S. News and World Report, Joseph Carey, 1985. október 14, 70. oldal, „Hogyan követik nyomon az orvosnyomozók a gyilkos betegségeket”

Szóval figyeljünk!

Biológiai fegyverekre specializálódott kutatók az Ebolával sújtott területeken és egyéb furcsaságok

Mostanra már napi szinten jelennek meg az újabb és újabb hírek az Ebola járványról a főáramú és alternatív médiában egyaránt.

Bár nem tudni, hogy a tudósításoknak mekkora hányada tekinthető félelemkeltésnek, abban mindenki egyetért, hogy az Ebola valós veszélyt jelent.

Mint a legtöbb járvány esetében, az alternatív híreket követő olvasókban bizonyára most is felmerül a kérdés, hogy vajon a helyzet ilyen mértékű súlyosbodása csupán a véletlen műve vagy sem.

Az alábbi két cikkrészlet ezzel kapcsolatban vet fel néhány érdekes körülményt.

Szombati cikkében Jon Rappoport felteszi a kérdést, hogy mit kerestek a biológiai fegyverek kutatására specializálódott amerikai szakemberek az Ebola járvánnyal sújtott területeken:

Azonnali és független vizsgálatot kellene indítani a Tulane Egyetem és az amerikai hadsereg Fort Detrick-i, biológiai hadviselésre specializálódott orvosi létesítményének munkatársai által végzett kutatással kapcsolatban, akik immár több éve tevékenykednek nyugat Afrikában.

Pontosan mit is csinálnak ott? Milyen diagnosztikai kísérleteket végeznek Sierra Leone állampolgárain?

Miért hallunk arról, hogy Sierra Leone kormánya nemrégiben arra kérte az egyetem kutatóit, hogyfüggesszék fel az „Ebola vizsgálatokat”?

Vajon a kutatók kísérleti kezeléseket (például monoklonális antitest Monoklonális antitestneknek nevezzük azokat az immunfehérjéket (ellenanyagokat vagy antitesteket), melyek egyazon immunsejt-telepben (klónban) termelődtek. terápiát) teszteltek a lakosságon? Amennyiben igen, milyen káros mellékhatásokat tapasztaltak?

A Sierra Leonéban, Guineában és Libériában (a hatóságok elmondása alapján az Ebola járvánnyal súlytott helyszíneken) folyó kutatási program hivatalos célja, egyebek között, a lázat okozó vírusok biológiai fegyverként történő azonosítása, a jövőben történő felhasználás céljából.

Tudni szeretnénk, hogy a kutatás pusztán védelmi jellegű, vagy korábbi esetekhez hasonlóan csupán fedőakcióként használják biológiai fegyverek kifejlesztéséhez.

A Tulane Egyetemnek a térségben évek óta tevékenykedő munkatársai éppen a hatóságok által a 2014-es Ebola járvány epicentrumaként meghatározott területeken dolgoznak.

A kutatók más intézményekkel együttműködve végzik munkájukat. Ilyen például az USAMRIID, az amerikai hadsereg Maryland-i Fertőző Betegségek Orvosi Kutató Intézete, ami köztudottan a biológiai hadviseléssel kapcsolatos kutatásokra specializálódott.

Sierra Leonéban a Tulane csapat a vérzéses lázak (mint amilyen az Ebola, vagy a Lassa-láz) diagnosztikai tesztjeivel kapcsolatos kutatásokat végez.

A Tulane kutatói a monoklonális antitestek terápiaként történő alkalmazásával kapcsolatos kísérleteket is folytatnak, bár az Egyetem sajtónyilatkozata szerint ezek nem Afrikában folynak.
(link, link)

Egy másik érdekes cikk pedig egyebek mellett azt feszegeti, hogy vajon miért adott 1,5 millió dolláros támogatást a Monsanto az Ebola kezelésével kapcsolatos kísérleteket folytató gyógyszeripari cégnek:

Számos kísérleti gyógyszer létezik az Ebola kezelésére, azonban ezek egyike sem kapható vagy engedélyezett.

Érdekes információ, hogy a TEKMIRA Pharmaceuticals, az Ebola ellenszerén dolgozó gyógyszeripari cég 1,5 millió dolláros pénzinjekciót kapott a Monsantótól. A sajtónyilatkozat szerint „a Tekmira Pharmaceuticals az új RNSi génterápiára szakosodott bio-gyógyszeripari cég, amely a lipid nanorészecskék (LNP) bejuttatását lehetővé tevő fejlett technológiát kínál gyógyszeripari partnerei számára.”

Elmondása szerint a Monsantótól kapott pénzt a mezőgazdaságban alkalmazott RNSi technológiára költi majd. A Wall Street Journal szerint az ügylet üzleti értéke 86,2 millió dollár.

A Tekmira egy másik sajtónyilatkozata szerint a cég 140 millió dolláros szerződést kötött az amerikai hadsereggel az Ebola kezelésére alkalmas gyógyszerek kifejlesztésére:

„Az Ebola vírus elleni, TKM-Ebola nevű RNSi génterápia, az amerikai védelmi minisztérium Orvosi Ellenintézkedés Rendszerek és Biológiai Védelmi Terápiák (MCS-BDTX) részlegével kötött 140 millió dolláros szerződés keretén belül kerül kifejlesztésre.”

Nem szeretnénk összeesküvést látni, ahol esetleg nincs, de furcsa véletlennek tűnik, hogy a Monsanto éppen a komoly média figyelmet követelő Ebola járvány közepette ad tetemes készpénzinjekciót egy kulcsfontosságú és az Ebola ellenszerén dolgozó gyógyszeripari cégnek. A jelenlegi helyzet jelentős piacot teremthet egy ilyen gyógyszernek.

Sajnos a modern gyógyászat múltját szemlélve számos esetben láthattuk, hogy a gyógyszeripar, az Amerikai Járványügyi Hatóság és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rájátszott a járványok súlyosságára, hogy az aktuális betegségre kifejlesztett gyógyszerek forgalmát növelje. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a jelenlegi járvány nem valós veszély. Ismerve azonban az érintett érdekek múltját, igencsak gyanús körülmény, ha a járvány miatt bizonyos cégek tetemes haszonra tehetnek szert.

Emlékezzünk, hogy az oltóanyaggyártók sok milliárd dollárt kerestek a mesterséges sertésinfluenza járványon és az akkor pánikszerűen felhalmozott sok tízmillió dollár értékű oltóanyagkészleten, amit később az érintett kormányok kénytelenek voltak megsemmisíteni.

Hogyan bízhatjuk az állam tudósaira a kórokozókat?

Forrás: Activist Post

Azok kedvéért, akik esetleg nem hallottak róla, több súlyos baleset is történt mostanában az amerikai kormány fennhatósága alatt működő laboratóriumokban. Két állami kutatólaboratóriumban működő egységet be is zártak ezek miatt. Azt persze, hogy ezek valóban hibák voltak-e vagy csupán arra voltak kíváncsiak, hogy a világ miként reagál a halálos kórokozók kijutására, valószínűleg nem fogjuk megtudni.

Felfoghatatlan, hogy halálos kórokozókkal dolgozó kutatók ilyen gondatlanok legyenek és ilyen sok alkalommal. Amennyiben tényleg gondatlanságról van szó, talán át kellene gondolni a tudományos kutatások hatékonyságát és, hogy milyen kaliberű kutatókat alkalmaz a kormány, ezen kívül felül kellene vizsgálni kutatási eredményeiket.

Az ABC World News szerint az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) bioterrorizmus és influenza laboratóriumát azért zárták be, mert tévedésből a halálos H5N1 madárinfluenza vírust átküldték egy másik laboratóriumnak, és ezzel más tudósok életét veszélyeztették. Arról még csak szó sem esett, hogy mi történik, ha a szállítás közben vétett esetleges hiba miatt a lakosság kerül veszélybe.

Ez rendkívül kényelmes módja lett volna egy járvány elindításának, miután a 2009-es, nyilvánvalóan mesterséges H1N1 járvány, nem a tervek szerint alakult. Arról nem is beszélve, hogy a H1N1 vírusra vonatkozószabadalom lajstromba vételi kérelmét jóval a vírus megjelenése előtt adták be.

A hibákra visszatérve, a New York Times a következőket írta a témában:

A balesetek komoly következményekkel járhatnak a magas kockázati osztályba tartozó hatóanyagokkal dolgozó laboratóriumok számára, különös tekintettel azokra, amelyek jelenleg is azon fáradoznak, hogy ezeket a hatóanyagokat kutatási célzattal még veszélyesebbé tegyék. [1] [Ez itt a probléma: a tudomány azzal van elfoglalva, hogy a kórokozókat még fertőzőbbé tegye.]

A New York Times szerint egy másik alkalommal 75 tudós kerülhetett közvetlen kapcsolatba élő lépfene baktériummal. [2] Fontos hozzátenni, hogy a lépfene mindenki számára halálos lehet, aki belélegzi.

A fentiekhez adjuk hozzá azt a hat fiolát, amiben 33 százalékos halálozási aránnyal járó himlővírust találtak a National Institutes of Health laboratóriumának egyik használaton kívüli hűtőjében. A vírus elvileg 1979 óta eltűnt a földről és a nemzetközi megállapodások szerint egyedül az Amerikai Járványügyi Hivatal atlantai laboratóriuma és az orosz VECTOR labor rendelkezhet mintával belőle.

A hatóságok csak a vírus génállományának szekvenciálása után semmisítik meg az előkerült mintákat.

Amivel Hitler hírhedt tudósai kísérleteztek, a jelek szerint ma már rutinszerűen megy az amerikai kormány által szponzorált és az adófizetők pénzéből fenntartott géntudományban.

A biológiailag veszélyes anyagok és az ezekkel folyó kísérletek biztonsági szabályai komoly és megalapozott aggodalomra adnak okot. Dr. William Shaffner a Venderbilt Egyetem megelőző gyógyászat tanszékének vezetője egyike azon szakembereknek, akik jogosnak tartják az aggodalmakat, azt szorgalmazva, hogy a veszélyes minták szállítását teljes mértékben fel kell függeszteni, amíg az ezekre vonatkozó biztonsági előírásokat felül nem vizsgálják.

Sokak szerint csupán idő kérdése, hogy egy „véletlen” baleset folytán járvány törjön ki.

A halálos kórokozókkal úgynevezett funkció-nyerő (gain-of-function, GOF) kísérleteket folytatnak. A hivatalos meghatározás szerint ez „olyan tudományos kutatást jelent, amely során a kórokozókat olyan módon változtatják meg, hogy azok új tulajdonságokat vagy képességeket kapjanak.” [3]

A fegyverek szabályozásáról szóló amerikai törvény a következő észrevételeket tartalmazza erről:

„A H5N1 funkció-nyerő kutatások kritikusai aggódnak, hogy (1) a laboratóriumok biológiai biztonságra vonatkozó előírásai nem alkalmasak a járványkitörést eredményezhető balesetek megelőzésére (2) valamint, hogy az ilyen kísérletek önmagukban is biológiai kockázatot rejtenek, mivel kidolgozott „forgatókönyvet” biztosítanak a nemzetállamok, a terroristák és bűnözők számára a biológiai fegyverek előállításához. A vita eredményeként a H5N1 funkció-nyerő kutatások eredményeit csak késleltetve publikálták, önkéntes moratóriumot vállaltak minden további funkció-nyerő kutatásra és az érintettek elkötelezték magukat új, szigorúbb szabályok és felügyeleti elvek kidolgozására az általuk finanszírozott funkció-nyerő kutatásokra vonatkozóan. [3]

A veszély valós, a balesetek előfordulásának esélye pedig nagyobb, mint gondolnánk, mivel bármelyik állami laboratóriumban megtörténhetnek. A hibák pedig egyre gyakoribbak.

2014 májusában egy újabb balesetet fedeztek fel egy kevésbé veszélyes, H9N2 madárinfluenza vírus szállítmánnyal kapcsolatban, ami a problémás H5N1 madárinfluenza vírustörzzsel fertőződött meg.

„Némelyik CDC laboratóriumban javítani kell a biztonságkultúrán,” mondta Dr. Thomas Frieden, a CDC vezetője. Tényleg csak némelyikben, Dr. Frieden?

Végezetül pedig a CBS Evening News arról tudósított, hogy egy hónap alatt harmadszor is veszélyes módon kezeltek halálos kórokozókat egy állami laboratóriumban.

A történethez tartozik, hogy ilyen hibák nem csupán az Egyesült Államokban történnek. Brazíliában például gyerekbénulás vírust találtak a szennyvízben.

Elképzelhető, hogy a génkutatás a nukleáris kutatáshoz hasonló problémákat eredményez majd, amelyekkel az emberiség kénytelen lesz együtt élni. A szellemet kiengedték a palackból és senki sem tudja visszacsalogatni többé.

Egyéb források:

[1] http://www.nytimes.com/2014/07/12/science/cdc-closes-anthrax-and-flu-labs-after-accidents.html?_r=1
[2] http://www.nytimes.com/2014/06/20/health/up-to-75-cdc-scientists-may-have-been-exposed-to-anthrax.html
[3] http://armscontrollaw.com/tag/gain-of-function-research/
[4] http://www.nutritionalanarchy.com/2014/03/27/killer-corn/
[5] http://www.healio.com/infectious-disease/vaccine-preventable-diseases/news/online/%7B040205dd-c687-416e-80d1-97023cdca4f3%7D/wild-poliovirus-found-in-sewage-in-brazil
[6] http://cafr1.com/H1N1.html