2020. január 10., péntek

Hozzávalók:




















Toroskáposzta


Hozzávalók:

4,5 kg savanyú káposzta
2,5 kg hús (sertés comb)
2 nagy fej hagyma
Só, bors, olaj, piros paprika

Ez a mennyiség elegendő kb. 10 embernek.

Előkészités :

A húst közepes kockákra daraboljuk. A hagymát apró kockára vágjuk.

A savanyú káposztát megdinszteljük egy lábasban kis olajjal.

A húst megfőzzük csak sóval, amig el nem fő a víz, majd olajat öntünk hozzá amiben megsütjük. Apróra vágott hagymával a sütés vége előtt összesütjük. Mielőtt összekevernénk a káposztával piros paprikát (1 púpozott evőkanállal) es borsot (ízlés szerint) rakunk hozzá.

Összeöntés után pár percig együtt sütjük hogy a hús megpuhuljon.

Jó éjtvágyat!





Toroskáposzta

Rendszeresen járunk disznóvágásra, ahol mindig készül toroskáposzta. Anyukámtól tanultam, hogyan készül. :)


Hozzávalók

- 1 fazék +
  1. 30 dkg sertéscomb
  2. 50 dkg savanyú káposzta
  3. ízlés szerint só
  4. ízlés szerint bors
  5. ízlés szerint delikát
  6. 1 fej vöröshagyma
  7. 2 gerezd fokhagyma
  8. 2 mk pirospaprika

Elkészítés

2 óra
  1. A combot kockára vágjuk, olajon fehéredésig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, delikátozzuk ízlés szerint. Öntünk alá kb. 2 dl vizet, és közepes lángon lefedve pároljuk.


  2. Kb. Fél óra párolás után hozzáadunk egy fej kockára vágott vöröshagymát, és 2 cikk apróra vágott fokhagymát. Lefedve puhára pároljuk.


  3. Amikor a hús puha, az összes vizet elfőzzük alóla magas lángon.


  4. Ha elfőtt a víz, hozzáadjuk a lecsepegtetett savanyú káposztát, meghintjük egy kis pirospaprikával, és addig pároljuk, amíg a káposzta összeesik. Ez kb. 5-10 perc.



Zsiványkáposzta



Ez saját kútfőből van, kb. 30 éve csináltam először.

Hozzávalók



  1. 4 kg csülök (két hátsó)
  2. 3 kg savanyú káposzta
  3. ízlés szerint bors
  4. 3 dl furmint
  5. ízlés szerint tejföl
  6. 1 fej nagy vöröshagyma
  7. 1 fej fokhagyma
  8. ízlés szerint babér
  9. ízlés szerint só
  10. ízlés szerint fűszerpaprika
  11. ízlés szerint őrölt kömény
  12. ízlés szerint lecsó

Elkészítés



  1. A két sertés hátsó csülköt, a frisset és a füstöltet megpirítjuk, tisztítjuk, majd kicsontozzuk. Ha szikkadt állagú lenne a füstölt, estére beáztatjuk. Felhasználás előtt nagyobb darabokra vágjuk, 6-8 darabba őket, majd összekeverjük. A 2,5-3 kilónyi savanyú káposztát picit összevágjuk, ha nagyon savas, átmossuk.


  1. Nagyobb fazék aljára (én 8 literest használtam) tesszük a csontokat, majd erre soronként apró káposzta, húskeverék. A rétegek közzé megy a nagy fej vöröshagyma vágva, fejnyi zúzott fokhagyma.


  2. Bors, babér, só, fűszerpaprika, kömény, és lecsó. Felöntjük a káposzta levével és annyi száraz fehérborral, hogy ellepje. Felrottyantás után a tüzet pötyögősre állítjuk és óvatos rázogatások mellett, hogy a darabos húsok ne törjenek, 3-4 óra alatt puhára főzzük. Vékony, fokhagymás, paprikás rántással befogjuk, óvatosan átkeverjük, és ferottyantjuk. Tálaláskor, megtejfelezve, foszlós kenyérrel kínáljuk.




Félórás ebédek: Zöldborsós csirkemáj





Rupáner-konyha2016. június 30.
DSC_1072
Gyakran nincs időm hosszasan főzőcskézni és az-az igazság, hogy kedvem se mindig. Ilyenkor szeretem az ilyen gyors fogásokat, mint ez a házias csirkemáj recept. A máj tipikusan egy olyan étel, ami rendkívül gyorsan elkészül, hipp-hopp megpuhul, és párosítva egy kis paradicsommal, paprikával, borsóval, hagymával, igazán gazdag, házias fogás kerekedik belőle. Friss ropogós fehér kenyérrel szeretjük a legjobban, de petrezselymes vagy sült burgonyával is nagyon finom.
Hozzávalók:
– 3-4 evőkanál étolaj
– 1 fej vöröshagyma
– 1 paradicsom
– 1 paprika
– negyed bögre víz
– 1 mokkáskanál bors
– 1 teáskanál só
– 2 teáskanál őrölt, édes pirospaprika
– fél kg csirkemáj
– 1 bögre borsó (10-15 dkg)
Elkészítése:
1. A hagymát megpucoljuk, megmossuk, majd apró kockákra vágjuk.
2. Egy közepes méretű fazékban vagy lábasban olajat hevítünk, melyen a hagymát, takarékon üvegesre pároljuk.
3. Míg a hagyma párolódik, addig megmossuk a paradicsomot és a paprikát, majd a paprikának eltávolítjuk a szárát és a magházát, a paradicsomot meghámozzuk, majd mindkettőt apróra kockázzuk, és hozzáadjuk a hagymához.
4. Mikor a zöldségek forrni kezdenek, akkor felöntjük őket negyed bögre vízzel, belekeverjük a pirospaprikát, a sót, a borsot, majd a borsót is. Lefedve körülbelül tíz-tizenöt percig pároljuk. addig, ameddig a borsó közepesen meg nem puhul. Közben persze kevergetjük.
5. Ekkor hozzáadjuk a jól megmosott, megtisztított, feldarabolt májat. A jól megtisztítás alatt én azt értem, hogy gyakorlatilag minden fehér és véresebb részt kivágok belőle. Vigyázni kell, nehogy a végeredmény keserű legyen. Azokat a részeket teszem bele, amiket szívesen viszontlátok a tányéromon ?
6. A májat körülbelül tíz perc alatt puhára főzzük, és ügyelünk rá, hogy ne szárítsuk ki. Vegyünk ki egyet, vágjuk ketté, és ellenőrizzük, hogy szépen megfőtt-e. Ha több szaftot szeretnénk, akkor adjunk hozzá még egy pici vizet, és sózzuk utána.
Jó étvágyat! ?













Sós rudacskák - könnyű, gyors, kiadós



Több sós/sajtos rúd is található itt nálam - mindegyiket más miatt szeretem. Bár ez a variáció élesztős, mégis nagyon könnyen és gyorsan elkészül, hiszen nem kell a tésztát dagasztani, nem kell hajtogatni, pihentetni és keleszteni sem. Csak gyorsan összegyúrjuk, kinyújtjuk, rudacskákra vágjuk és már süthetjük is. Nagyon finom omlós. Ráadásul kiadós is. Mivel Milán névnapjára készült, dupla adagot állítottam össze és így 120 darab lett belőle.





Hozzávalók:
kb. 60 darabhoz
30 dkg finomliszt
20 dkg szobahőmérsékletű vaj 
(esetleg margarin vagy 18 dkg zsír)
1 tojássárgája
1 púpozott teáskanál só (vagy ízlés szerint)
2 dkg friss élesztő
 kb. 0,75 dl langyos tej (75 ml)
1 kávéskanál kristálycukor

A tetejére:
1 kisebb tojás felverve
szezámmag, köménymag
kb. 5 dkg reszelt sajt
(trappista, cheddar, edami, gouda, pannónia stb.) 



Elkészítés:
  1. A tejben elkeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk (5-10 perc).
  2. A lisztet összekeverjük a sóval, elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a tojássárgáját, végül az élesztős tejet és összegyúrjuk a tésztát. A tészta picikét legyen lágy, de ne ragadjon! (Az állagán liszt vagy tej hozzáadásával tudunk korrigálni.)
  3. Kinyújtjuk fél cm vastag téglalap alakúra, melyet egy pizzavágóval vagy késsel felszeletelünk: 1 cm szélesre és 8-10 cm hosszúra. A tetejét lekenjük a felvert tojással és meghintjük ízlés szerint szezámmaggal, köménymaggal és reszelt sajttal. (A tenyerünkkel picit lapítsuk rá a magokat/sajtot, ezáltal nem pereg le róla sütés közben/után sem.)
  4. A rudacskákat sütőpapíros vagy vajazott/lisztezett tepsire sorakoztatjuk és előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben 10 percig, aranybarnára sütjük. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérhet!)

A munkafolyamatok fotói délutáni napfényben










Jó étvágyat!

Mákos-sajtos sós rúd


A borkóstolóra készítettem először ezt a süteményt. Ez egy jól bevált sós rúd, már többször elkészítettem. A receptet Petrától, a NoSalty-ról vettem. Ebből a mennyiségből nagy, négy gáztepsinyi adag lesz, de mindig elfogy, mert annyira eteti magát.Hozzávalók a tésztához (ez hatalmas adag, én általában a felét készítem csak):
- 40 dkg finomliszt,
- 40 dkg rétesliszt,
- 25 dkg vaj (én sokszor vajat és zsírt is teszek vegyesen a süteménybe, de ekkor a zsír miatt elég kb. 20 dkg összzsiradék),
- 1 kis doboz, 175 g, tejföl (nálam van, hogy egy doboznál több kerül bele, a tészta állagától függően),
- kb. 1 dl tej (vagy több, apránként adagoljuk, függ a liszt minőségétől),
- 25 dkg reszelt sajt (bármilyen sajt lehet, én általában trappistát reszelek bele, mert a tetejére karakteresebb ízű sajtot szórok),
- 2 tojás sárgája (lányom tojásallergiája miatt már nem teszek bele),
- 8 dkg darálatlan mák,
- fél csomag (foszfátmentes) sütőpor  (mostanában sütőpor helyett csak egy kis szódabikarbónával lazítom a tésztát, mert nem szeretem a sütőpor mellékízét),
- 4 kiskanál só.
A tetejére: tojásfehérje (nálam víz a fenti okok miatt), parmezán vagy bármilyen más sajt, szezámmag, lenmag, kömény, ki mit szeretne.Elkészítés: 

A hozzávalókat gyorsan összegyúrjuk egy jól nyújtható tésztává. A hozzáadott tej és tejföl mennyisége függ a liszt minőségétől. A lényeg, hogy jól nyújtható, rugalmas, nem ragacsos és ne is száraz tésztát kapjunk. Egy éjszakára hűtőbe tesszük pihenni (fóliába csomagoljuk be a tésztát).

Másnap négyfelé vágjuk a tésztát, mindegyik darabból egy nagy gombócot formálunk. Egyet kinyújtunk vékonyra (körülbelül 4-5 mm vékonyra, de, ha nagyon ropogósra szeretnénk, akkor ennél is kicsit vékonyabbra), megkenjük tojásfehérjével (én vízzel, mert lányom tojásallergiás), megszórjuk sajttal, magokkal, majd derelyevágóval vékony, hosszúkás rudakat vágunk és tepsire helyezzük őket. Nem kell nagyon távol rakni a rudakat egymástól, nem sülnek össze, mert felfele nőnek. 200 fokos sütőben (eredeti recept szerint 200 fokos és légkeveréses) aranyszínűre sütjük (körülbelül 15-18 perc, sütőtől függően, figyelni kell, ne süljön túl, mert akkor kiszárad). A másik három tésztadarabbal ugyanígy járunk el.











Sajtos stangli





Nagyjából ezer éve nem sütöttem sós sütit. Jó, persze kelt tésztákat igen, de kifejezetten apró süteményt nem. Amit csak úgy jártában-keltében az ember elmajszolgat. ...esetleg egy pohár bor, vagy korsó sör mellé elrágcsál. Ez a sajtos stangli végtelenül egyszerű, remek vendégváró. ...és nem utolsó sorban gyors, mert a méricskéléstől a kész sütiig nem telik el egy óra. :) Persze még picit várni is kell, hogy hűljön, de fújni ér! :D 





Hozzávalók


Tésztához
50 dkg sima liszt
10 dkg graham-liszt vagy teljes kiőrlésű liszt
25 dkg vaj vagy zsír
1 csomag sütőpor (12g)
4-6 ek. tejföl

őrölt kömény (elhagyható)

A tetejére:

1 tojás
reszelt sajt
  1. A sütőt előmelegítjük 190°C-ra.
  2. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd lisztezett deszkán ~0,5 cm vastagra nyújtjuk.
  3. Derelyevágóval -esetemben pizzaszeletelővel :)- tetszőleges méretűre felszeleteljük, sütőpapírral fedett tepsire rendezzük. Elhabarjuk a tojást, vékonyan lekenjük vele a tésztát, amit ezután megszórunk reszelt sajttal.
  4. Előmelegített sütőben ~15-18 perc alatt kisütjük a stanglikat



Fokhagymás-mustáros sertéskaraj sütőben sütve, ez egy nagyon fincsi étel!





A mustár különleges ízt ad a húsoknak. Ezt a receptet érdemes kipróbálni, ha unjuk a már megszokott sülteket!

Hozzávalók:

  • 80 dkg sertéskaraj
  • 2 evőkanál édes mustár
  • 1 evőkanál csípős mustár
  • 5 gerezd fokhagyma
  • őrölt fehér bors
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • fél lime leve

Elkészítése:


A sertéskarajt felszeleteljük, majd a mustárt, az olajat a lime levét és a fűszereket összekeverjük. Ezzel jól bedörzsöljük a húsokat. A fokhagymagerezdeket összezúzzuk és eloszlatjuk a hússzeleteken. Az egészet tálba tesszük és lefedjük fóliával, majd 3-4 órára hűtőbe tesszük. Egy tepsit kivajazunk és belerakjuk a húsokat, majd újra átkenjük a mustáros szósszal és 1 órán át 180 fokon sütjük. A sütési idő felénél megfordítjuk őket és a másik oldalukat is átkenjük.




Sült tarja



Nagyon szeretem a sült húsokat, mert sokoldalúan lehet felhasználni. Akár egy főzelék feltétjeként, egy friss salátával, vagy bármilyen körettel finom fogás varázsolható belőle. Most egy ízletes sült tarjára esett a választásom, amit ajánlok mindenkinek, aki szereti a szaftos, omlós húsokat. Jöjjön tehát a kedvenc sült tarja receptem! ;)

Hozzávalók

- 2 adagra +
  1. 600 g sertéstarja
  2. 6 bő evőkanál olívaolaj
  3. 8 nagy csipet só
  4. 8 csipet fehérbors (őrölt)
  5. 8 csipet köménymag (őrölt)
  6. 8 gerezd fokhagyma
  7. 50 ml víz

Elkészítés

50 perc
  1. A hússzeleteket alaposan megmossuk, majd minden oldalukat megszórjuk egy csipet sóval, borssal és őrölt köménnyel.
  1. Egy serpenyőben olíva olajat forrósítunk, majd hirtelen megsütjük a hússzeleteket.
  1. A fokhagyma gerezdeket vékony szeletekre vágjuk.
  1. Amikor a hús kapott egy kis színt, hozzáöntjük a vizet és mellészórjuk a fokhagyma szeleteket.
  1. Közepes lángon sütjük, amíg meg nem puhul. A végén pedig magas lángon lepirítjuk.
  1. Egy igazán ízletes ebéd vagy vacsora lehet a sült tarjából.
Alajuli
Közzétette:

Alajuli





A cigánypecsenye hagyományos receptje



A legfinomabb frissensült fűszeres tarjából

Ha igazán jó cigánypecsenyét ennél, így készítsd el!

A cigánypecsenye a magyar konyha népszerű étele. Akkor az igazi, ha sok fokhagymával és szalonnával készül. Sokan mustárt is tesznek a pácba, ám a réges-régi receptekben az nem szerepelt. A rendkívül laktató ételtől mindenki megnyalja mind a tíz ujját.

Cigánypecsenye

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg sertéstarja
  • 25 dkg szalonna
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 6 evőkanál liszt
  • 4 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál pirospaprika
Recept idők
  • Előkészítési idő: 20 perc 
  • Elkészítési idő: 10 perc



Elkészítés:

A tarját mosd meg, szeleteld vékonyra, a széleit vagdosd be, hogy sütés közben ne ugorjon össze. Fontos, hogy ne klopfold, mert sérülhetnek a hús rostjai, és akkor keményebb, szárazabb lesz. Keverd össze az olajat a préselt fokhagymával, a sóval és a borssal, majd tedd bele a szeleteket, és hagyd is a pácban egy órán át. Pihentetés után a lisztet keverd össze a pirospaprikával, és forgasd meg benne a tarját.
A szalonnát háromnegyedig vagdosd be, tehát legyen kakastaréj formája, és rakd egy serpenyőbe. Süsd meg, majd pakold a húst a visszamaradt zsírba. Hirtelen süsd meg, oldalanként maximum négy-öt perc alatt. Tálaláskor rakd a tetejére a sült szalonnát, és a szafttal is meglocsolhatod.









Bejegyezte: Kinga

OLMÓS, FŰSZERES NYAKAS KARAJ SERPENYŐBEN SÜTVE


A tarja (nyakas vagy orja karaj) az egyik legkedveltebb része a disznónak. Süthető grillen, serpenyőben vagy sütőben, készíthető egyben vagy szeletben, fogyasztható hidegen vagy melegen de akár füstölve is. Zsírosabb és lazább szerkezetű mint a  karaj, ezért szaftos pecsenyék készíthetők belőle. A lényeg, hogy ne potyoljuk ki.
Az alábbi módszerrel omlós, szaftos húst készíthetünk amit sokféle körettel tálalhatunk.
Hozzávalók
4 darab nagy, kb ujjnyi vastag nyakaskaraj,
a páchoz 
1 citrom leve és reszelt héja,
1 nagyobb narancs leve,
1 teáskanál reszelt friss gyömbér,
7-8 cikk zúzott fokhagyma,
 1 kávéskanál őrölt fekete bors,
1/2 kávéskanál kakukkfű,
1/2 kávéskanál zsálya,
1/2 kávéskanál őrölt koriándermag,
1/2 kávéskanál őrölt mustármag,
1/2 kávéskanál őrölt köménymag,
só,
olívaolaj

A fűszereket a só kivételével kevés olívaolajjal összekeverjük, megkenjük vele a hússzeletek mindkét oldalát és jól záródó dobozban vagy frissentartó fóliába csomagolva egy-másfél napig pácoljuk. Sütés előtt megsózzuk és kevés vizet öntve alája, fedő alatt, lassú tűzön pároljuk. Amikor zsírjára sült, megforgatjuk és a másik oldalát is pirosra sütjük. Ha közben elfövi a levét és még nem puhult meg a hús, kis meleg vizet vagy bort öntünk alája.
Köretnek sok minden közül választhatunk: steakburgonya, krumplipüré, meggymártás, párolt vagy sült zöldségek, rizotto, marinált gombazöldpaszuly stb.


Marinált gombával és sült krumplival

Meggymártással és krumplipürével


FOKHAGYMÁS KARAJ





HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók:
  • 60 dkg karaj
  • bors
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 ág rozmaring
  • liszt
  • kevés étolaj

ELKÉSZÍTÉS

    Elkészítés: A húst felszeletelem, kiklopfolom. Sózom, borsozom, majd lisztbe forgatom. Kevés olajon hirtelen mindkét oldalát pirosra sütöm. Rászórom az apróra vágott fokhagymát, aláöntök 1/2 dl vizet, és fedő alatt 20 perc alatt puhára párolom.
    Krumplipürével vagy sült, illetve párolt zöldséggel tálalom.







A cigánypecsenye hagyományos receptje



A legfinomabb frissensült fűszeres tarjából

Ha igazán jó cigánypecsenyét ennél, így készítsd el!



Papp Cecília
A cigánypecsenye a magyar konyha népszerű étele. Akkor az igazi, ha sok fokhagymával és szalonnával készül. Sokan mustárt is tesznek a pácba, ám a réges-régi receptekben az nem szerepelt. A rendkívül laktató ételtől mindenki megnyalja mind a tíz ujját.

Cigánypecsenye

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg sertéstarja
  • 25 dkg szalonna
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 6 evőkanál liszt
  • 4 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál pirospaprika
Recept idők
  • Előkészítési idő: 20 perc 
  • Elkészítési idő: 10 perc
  • Elkészítés:

  • A tarját mosd meg, szeleteld vékonyra, a széleit vagdosd be, hogy sütés közben ne ugorjon össze. Fontos, hogy ne klopfold, mert sérülhetnek a hús rostjai, és akkor keményebb, szárazabb lesz. Keverd össze az olajat a préselt fokhagymával, a sóval és a borssal, majd tedd bele a szeleteket, és hagyd is a pácban egy órán át. Pihentetés után a lisztet keverd össze a pirospaprikával, és forgasd meg benne a tarját.
  • A szalonnát háromnegyedig vagdosd be, tehát legyen kakastaréj formája, és rakd egy serpenyőbe. Süsd meg, majd pakold a húst a visszamaradt zsírba. Hirtelen süsd meg, oldalanként maximum négy-öt perc alatt. Tálaláskor rakd a tetejére a sült szalonnát, és a szafttal is meglocsolhatod.





Krumpliágyon sült hagymás karaj

Nem fog kiszáradni a hús

Próbáld ki ezt a hagymás karajt, és garantáltan nem lesz unalmas a következő főétkezés!

A gombás, hagymás karajt mindenki csak dicsérni fogja. A sült húsnak jót tesz, ha izgalmas és friss ízekkel dobod fel. Ebben a fogásban élvezheted az egytálételeknek azt a nagy előnyét, hogy nem kell külön köretet készítened. A tepsibe viszont bátran pakolhatsz zöldségeket. 

Hagymás karaj

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg krumpli
  • 75 dkg sertéskaraj
  • 30 dkg gomba
  • 3 hagyma
  • bors
  • olívaolaj
  • mustár
Recept idők
  • Előkészítési idő: 20 perc 
  • Elkészítési idő: 40 perc



  • Elkészítés:

A krumplit főzd héjában félpuhára tíz perc alatt, majd öntsd le róla a vizet. Pucold meg, karikázd fel vagy vágd nagyobb darabokra. Ha szükséges, a húst szeleteld fel, és klopfold ki. Mindkét oldalát ízesítsd sóval, borssal, és kend be vékonyan mustárral, majd hagyd kicsit állni.
A felkarikázott hagymát kevés olívaolajon pirítsd meg, és rakd rá a megpucolt, feldarabolt gombát, majd párold két-három percig. Utána szedd ki, és rakd az olajba a karajszeleteket. Süsd oldalanként addig, amíg kis színt nem kapnak. Egy tűzálló edényt kenj ki zsiradékkal, és az aljára rakd a krumplit, arra a hagymát, a húst, a tetejére pedig a gombát. Tedd 200 fokos sütőbe, és körülbelül 40 perc alatt süsd meg. Ha elég barna a hús teteje, fordítsd meg, így mindkét fele szép színt kap. 






Tepsiben sült fűszeres sertés apró



Csülök és karaj káposzta ágyon - BF



Sertéstarja sörrel , káposztával Bajor-Sváb sertés tarja / Szoky konyhája /



Sült császár készítése / Szoky konyhája /



Hagyományos Fasírt Fasírozott / Szoky konyhája /



Héjában sült krumpli / Anzsy konyhája







FŰSZERES SÜLT BURGONYA





HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók:
  • 1,2 kg krumpli
  • 6 evőkanál olívaolaj
  • 2 teáskanál pirospaprika
  • 1 teáskanál só
  • 1/2 teáskanál bors
  • 1/2 teáskanál erőspaprika



ELKÉSZÍTÉS

    Nagyszemű burgonyát alaposan megsikálsz, félbe vágod, majd nagyobb szeletekre aprítod. Egy tálban 6 evőkanál olívaolajat, 2 teáskanál pirospaprikát, 1 teáskanál sót, fél teáskanál borsot és fél teáskanál erőspaprikát összekutyulsz, és ebbe belforgatod a burgonyaszeleteket.
    Alufóliával kibélelsz egy tepsit, beleszeded a burgonyat, és készre sütöd (kb. fél óra). Megszórhatod még extra erőssel, ha szereted.





PULYKAFASÍRT ROZMARINGOS SÜLT BURGONYÁVAL



HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók:
  • 1 kg darált pulykahús
  • 15 dkg zabpehely
  • 2 tojás
  • 1 közepes sárgarépa lereszelve
  • 1 közepes krumpli lereszelve
  • 2 nagyobb vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 1 dl fehérbor
  • mustár
  • bors
  • majoranna
  • szerecsendió
  • pirospaprika
  • piros arany
  • A körethez:
  • kb. 1 kg krumpli
  • olívaolaj
  • rozmaring


ELKÉSZÍTÉS

    Elkészítés: A vöröshagymát finomra vágjuk, kevés olajon rózsaszínűre pirítjuk, majd a reszelt fokhagymákat is megfuttatjuk rajta.
    A pulykahúsmasszába adagoljuk a fenti hozzávalókat, a kihűlt hagymát, és saját izlésünkre fűszerezzük.
    Kiolajozott tepsiben hosszúkás alakra formázzuk, zsemlemorzsával a tetejét megszórjuk, és kb. 1 dl forró olajjal (sisteregjen) meglocsoljuk. Előremelegített 200 fokos sütőben sütjük kb. 40-45 percig, szép pirosra, közben a szaftjával néha locsolgatjuk.
    A körethez a krumplit meghámozzuk, hasábokra vágva sós vízben félig megfőzzük, majd tűzálló tálban összekeverjük kb. fél dl olívaolajjal, és megszórjuk szárított rozmaringgal. Forró sütőben pirosra sütjük.


Fűszeres sült krumpli

dátum: 18:39

Két helyen is belefutottam a zöldfűszeres újkrumpli egy-egy verziójába. Az egyik egy vegetáriánus szakácskönyvben szerepelt, a másik a 
Bodza-konyhában. Sajnos nem találtam elég szép picuri újkrumplit eddig, úgyhogy nagyobb krumplikból csináltam, kicsit másképp.


A krumplit meghámoztam, nagyobb darabokra vágtam. Lelocsolom olajjal, teszek hozzá fűszereket: szárított lestyánt, borsikafüvet, kakukkfüvet, majorannát. Összetörök koriandert és mustármagot, azt is rá szórom. Csipkedtem le pár zsenge levelet a konyhaablakban nevelt zsályámról, ezt kicsit megtépkedtem és szintén a krumplira dobtam.


A sütőt felmelegítettem 180 fokra, a krumplit jól összeforgattam a fűszeres olajjal, és betoltam a sütőbe. Egyszer megforgattam, pirosra sütöttem.


Ha sikerült megfelelő krumplicskákat szereznem, akkor megcsinálom a főtt-pirított változatot is :)


Kefíres lángos







dátum: 17:26 3 gondolat
Kicsit többféle alapanyag van benne, mint a szimpla, büfés lángosban, szerintem finomabb is. Én nem nyújtom papírvékonyra, szóval kívül ropogós, belül levegős, puha a tészta. Párom nagymamája adta a receptet, kivételesen semmit sem változtattam rajta :)
Ha bekevered a tésztát, akkor hagyd 1-2 órát pihenni, hogy megkeljen, hűtőben további egy hétig eltartható.
A tetejét én megsóztam, reszelt fokhagymát és tejfölt kentem rá, végül megszórtam sajttal, Párom ketchuppal ette, de láttam már büfékínálatban nutellás-gyümölcsös változatot is. Na, olyat nem ennék, nem vagyok elég bátor hozzá :D

Hozzávalók, kb 6 lángoshoz:
  • 0,5 kg liszt
  • 2 kis pohár kefír
  • 25 g élesztő
  • 1 tojás
  • olaj a sütéshez

A tésztát jól összegyúrjuk, kicsit pihentetjük. Vizes kézzel gombócokat formázunk belőle, majd belülről kifelé haladva kinyújtjuk . Gyöngyöző olajban kisütjük, alaposan lecsöpögtetjük.




Túrós csusza





dátum: 14:16 0 gondolat
A túrós csusza készítése nálunk hagyományosan úgy kezdődik, hogy Mama tésztát gyúr, friss, tanyasi tojásból. Nekem most úgy kezdődött, hogy elővettem a Mama által gyúrt száraz tésztát. :)
A csomag túrót villával apróra törünk, hozzákeverünk egy nagy pohár tejfölt. Egy ujjnyi vastag húsos kolozsvári szalonnát apró kockákra vágunk, pici olajjal ropogósra sütjük.
A tésztát kifőzzünk sós vízben, majd még melegen hozzákeverjük a tejfölös-túrós keveréket és a pirított szalonnakockákat.


Én is szeretem a hagymás babot...







dátum: 16:59 2 gondolat
- Mi ez, hagymás bab?
- Nem, krumplis hal.
- Én is szeretem a hagymás babot...
BS-TH rajongóknak kötelező :) Majszolás közben pedig tessék megnézni az És megint dühbe jövünk című Sergio Corbucci filmet.
Hozzávalók, 4 személyre:
  • 10 vékony szelet bacon
  • 2 konzerv aprószemű bab
  • 2 nagy fej lilahagyma
A bacont csíkokra vágjuk, meleg serpenyőben ropogósra sütjük. A lilahagymát karikára vágjuk, majd félbevágjuk és a kisült szalonnához adjuk, üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a babot, felöntjük egy kis vízzel és lassan megfőzzük.
Pirítóssal tálaljuk.






Tejbegríz





dátum: 6:02 2 gondolat
Szeretem a tejbegrízt. Olyan igazi hétvégi reggeli hangulata van: az ember kikászálódik az ágyból, fel rakja főni a tejet meg a grízt, gépiesen kavargat pár percig, és mire teljesen felébred, már kész is a finom, gőzölgő tejbegríz. Én arra a változatra szavazok, ami még kicsit folyik, és bele lehet jól keverni a fahéjas cukrot. Ilyen állagúra elkészíteni az esetek elenyésző többségében sikerül. A világ legjobb tejbegrízét egyébként apukám csinálja. Lehet ezen vitatkozni, de nem érdemes :)

Hozzávalók, 2-3 személyre:
  • 8 dl tej (~160 ft)
  • 8 evőkanál gríz, leánykori nevén búzadara(ha nem akarod sűrűre, akkor elég 7 kanál is) (~ /kb. 10 dkg/13 ft)
  • 2 evőkanál cukor vagy méz (~10 ft)
  • a tetejére fahéjas porcukor

Összesen, ha nagyon durván számolunk, akkor 180 ft, 3 személyre. Csak csendben és halkan megjegyzem, hogy a zacskós tejbegríz egy adagja (ami 1,5 dl vízzel készül, képzelhetitek mennyire laktató) 130 ft.

Ideális esetben a tejbegríz duplafalú edényben készül, hogy biztosan ne égjen le. Jelen esetben egy szimplafalú fém nyeles lábaskában :) A tejet felteszem főni, amikor már elég meleg, de még nem forrt fel, hozzáadom kanalanként a grízt, jól elkeverem. Aztán alacsony lángon keverem-kavarom, amíg a gríz meg nem fő (átlátszónak kell lennie), és el nem éri a kívánt állagot.
Kis tálkákba pakolom, megszórom fahéjas cukorral vagy kakaóval, ki mivel kéri. A lábost azonnal elöblítem, mert ha beleszárad a gríz, akkor elég sokat kell dolgozni, mire kiszedi belőle az ember :D




Stefánia vagdalt



dátum: 11:21 0 gondolat
Na, jó, kicsit sokat csináltam belőle. De olyan finom :) És tök jól lehet csomagolni, hidegen is nagyon finom egy kis kenyérrel. Én úgy szeretem, ha kicsit odakapja az alját, hogy jó ropogós legyen.

Hozzávalók, legalább 8 személyre:
  • 1,2 kg darált hús (az enyém disznóból készült) (~ 1200 ft)
  • 2 nagy fej vöröshagyma (~30 ft)
  • 5 gerezd fokhagyma
  • bors
  • majoranna
  • olaj (~ összesen 40 ft)
  • 4 szikkadt zsemle (~ 60 ft)
  • 9 tojás (~270 ft)
  • zsemlemorzsa (a tetejére szórni)

Összesen 1600 ft, egy személyre 200 ft.

A vöröshagymát és fokhagymát apróra vágom, olajon kicsit megpirítom, hagyom kihűlni. A zsemléket vízbe áztatom. 8 tojás keményre főzök: lobogó vízben 10 perc alatt kész. A zsemléket kinyomkodom, összekeverem a hússal, a fűszerekkel és a kihűlt sült hagymával, ütök hozzá egy tojást is. A masszát alaposan összedolgozom.


A főtt tojásokat megpucolom. A tepsit kibélelem sütőpapírral, mert nem akarom vakarni a tepsiről az odasült dolgokat. Lustaság, ugyebár. Ketté osztom a húsos masszát, beletöltöm a tojásokat. Megszórom zsemlemorzsával, meglocsolgatom egy kicsit olajjal (nem kell eláztatni).
180 fokra előmelegített sütőben kb 45-50 perc alatt elkészül.





Sütőben sült krumpli

(paradicsomos) recept



Írta: Ágnes - Gina 2014-10-15 13:33:00


Hozzávalók:


800 g burgonya
2 ek olívaolaj
0.6 dl passzírozott paradicsom
1 tk fűszerpaprika
5 gerezd fokhagyma
1 fél citromból nyert citromlé
2 ek petrezselyem (durvára vágva)

Elkészítés:


A krumplit megtisztítjuk és vastagabb hasábokra vágjuk. Összekeverjük az olajat, paradicsompasztát, fűszerpaprikát, só, borst és ráöntjük a krumplira, összekeverjük. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk és közéje teszünk héjukban hagyott fokhagymacikkeket. 180 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt megsütjük, közben megforgathatjuk, hogy egyenletesen süljön. Sütés vége előtt pár perccel meglocsoljuk citromlével és megszórjuk petrezselyemzölddel.








TÖKÉLETES SÜLT BURGONYA


Elkészítési idő: 70 perc  Munkaidő: 20 perc  könnyen elkészíthető  átlagos ár
Eszközök: fazékkéssütőszűrőtepsitűzhelyvágódeszka
Adag: 4 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
130 dkg nagy szemű burgonya
3 evőkanál libazsír
vagy
3 evőkanál kacsazsír
vagy
3 evőkanál olívaolaj
ízlés szerint 


Elkészítés:
1. A hámozott és azonos méretűre darabolt burgonyát egy nagy fazék forrásban lévő, enyhén sós vízben, jó közepes lángon 5-7 percig előfőzzük - ennyi idő alatt még nem fő szét. A burgonyát levesszük a tűzről. Közben beleöntjük a zsiradékot egy tepsibe, és betesszük a 200 °C-ra előmelegített sütőbe.
2. A burgonyát leszűrjük, jól lecsepegtetjük, visszaöntjük a fazékba, rátesszük a fedőt, és jól megrázzuk, hogy a darabok felülete kissé megtörjön, így majd ropogósabbra pirulnak.
3. A tepsit kivesszük a sütőből, és a forró zsiradékba gondosan beleforgatjuk a burgonyadarabokat úgy, hogy minden oldalukat bevonja.
4. A tepsit visszatoljuk a sütőbe, a legfelső sínre, és a burgonyát 45-50 percig sütjük. Közben egyszer megforgatjuk, és meglocsoljuk a zsiradékkal, hogy minden oldala ropogósra piruljon.
5. A sült burgonyát a tepsiből szűrőlapáttal egy előmelegített tálba szedjük át, megszórjuk sóval, és azonnal tálaljuk.



TÖKÉLETES SÜLT BURGONYA


Elkészítési idő: 70 perc  Munkaidő: 20 perc  könnyen elkészíthető  átlagos ár
Eszközök: fazékkéssütőszűrőtepsitűzhelyvágódeszka
Adag: 8 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
260 dkg nagy szemű burgonya
6 evőkanál libazsír
vagy
6 evőkanál kacsazsír
vagy
6 evőkanál olívaolaj
ízlés szerint 
Elkészítés:
1. A hámozott és azonos méretűre darabolt burgonyát egy nagy fazék forrásban lévő, enyhén sós vízben, jó közepes lángon 5-7 percig előfőzzük - ennyi idő alatt még nem fő szét. A burgonyát levesszük a tűzről. Közben beleöntjük a zsiradékot egy tepsibe, és betesszük a 200 °C-ra előmelegített sütőbe.
2. A burgonyát leszűrjük, jól lecsepegtetjük, visszaöntjük a fazékba, rátesszük a fedőt, és jól megrázzuk, hogy a darabok felülete kissé megtörjön, így majd ropogósabbra pirulnak.
3. A tepsit kivesszük a sütőből, és a forró zsiradékba gondosan beleforgatjuk a burgonyadarabokat úgy, hogy minden oldalukat bevonja.
4. A tepsit visszatoljuk a sütőbe, a legfelső sínre, és a burgonyát 45-50 percig sütjük. Közben egyszer megforgatjuk, és meglocsoljuk a zsiradékkal, hogy minden oldala ropogósra piruljon.
  1. A sült burgonyát a tepsiből szűrőlapáttal egy előmelegített tálba szedjük át, megszórjuk sóval, és azonnal tálaljuk.


TÖKÉLETES SÜLT BURGONYA



Elkészítési idő: 70 perc  Munkaidő: 20 perc  könnyen elkészíthető  átlagos ár
Eszközök: fazékkéssütőszűrőtepsitűzhelyvágódeszka
Adag: 6 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
195 dkg nagy szemű burgonya
4 és fél evőkanál libazsír
vagy
4 és fél evőkanál kacsazsír
vagy
4 és fél evőkanál olívaolaj
ízlés szerint 
Elkészítés:
1. A hámozott és azonos méretűre darabolt burgonyát egy nagy fazék forrásban lévő, enyhén sós vízben, jó közepes lángon 5-7 percig előfőzzük - ennyi idő alatt még nem fő szét. A burgonyát levesszük a tűzről. Közben beleöntjük a zsiradékot egy tepsibe, és betesszük a 200 °C-ra előmelegített sütőbe.
2. A burgonyát leszűrjük, jól lecsepegtetjük, visszaöntjük a fazékba, rátesszük a fedőt, és jól megrázzuk, hogy a darabok felülete kissé megtörjön, így majd ropogósabbra pirulnak.
3. A tepsit kivesszük a sütőből, és a forró zsiradékba gondosan beleforgatjuk a burgonyadarabokat úgy, hogy minden oldalukat bevonja.
4. A tepsit visszatoljuk a sütőbe, a legfelső sínre, és a burgonyát 45-50 percig sütjük. Közben egyszer megforgatjuk, és meglocsoljuk a zsiradékkal, hogy minden oldala ropogósra piruljon.
  1. A sült burgonyát a tepsiből szűrőlapáttal egy előmelegített tálba szedjük át, megszórjuk sóval, és azonnal tálaljuk.


TÖKÉLETES SÜLT BURGONYA


Elkészítési idő: 70 perc  Munkaidő: 20 perc  könnyen elkészíthető  átlagos ár
Eszközök: fazékkéssütőszűrőtepsitűzhelyvágódeszka
Adag: 12 főre
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
390 dkg nagy szemű burgonya
9 evőkanál libazsír
vagy
9 evőkanál kacsazsír
vagy
9 evőkanál olívaolaj
ízlés szerint 


Elkészítés:
1. A hámozott és azonos méretűre darabolt burgonyát egy nagy fazék forrásban lévő, enyhén sós vízben, jó közepes lángon 5-7 percig előfőzzük - ennyi idő alatt még nem fő szét. A burgonyát levesszük a tűzről. Közben beleöntjük a zsiradékot egy tepsibe, és betesszük a 200 °C-ra előmelegített sütőbe.
2. A burgonyát leszűrjük, jól lecsepegtetjük, visszaöntjük a fazékba, rátesszük a fedőt, és jól megrázzuk, hogy a darabok felülete kissé megtörjön, így majd ropogósabbra pirulnak.
3. A tepsit kivesszük a sütőből, és a forró zsiradékba gondosan beleforgatjuk a burgonyadarabokat úgy, hogy minden oldalukat bevonja.
4. A tepsit visszatoljuk a sütőbe, a legfelső sínre, és a burgonyát 45-50 percig sütjük. Közben egyszer megforgatjuk, és meglocsoljuk a zsiradékkal, hogy minden oldala ropogósra piruljon.
5. A sült burgonyát a tepsiből szűrőlapáttal egy előmelegített tálba szedjük át, megszórjuk sóval, és azonnal tálaljuk.



Paprikás sültkrumpli



2016/01/06. - írta: némethzsófi

forró finomság hideg téli estékre

sultkrumpli.jpg
Imádom a sült krumplit. Egyekesek szerint a 7x7-es, mások szerint a szalma, vagy a hasáb, de van olyan is, aki szerint a mekis, vanília fagyival az igazi. Szerintem mindegyik tuti. Meg az én verzióm is, ami picit eltér a hagyományostól, már csak azért is mert különlegesen finom.
Hozzávalók

3-4 db nagyobb burgonya
2 evőkanál őrölt fűszerpaprika, lehet füstölt is
1 evőkanál nagy szemű só 
3-4 evőkanál olivaolaj (lehet étolaj is)
Állítsuk a sütőt maximum fokozatra. Hámozzuk meg a krumplit, és karikázzuk fel kb. fél centi vastagon hosszanti irányban. Ne vágjuk vékonyabbra, mert akkor csipsz lesz belőle, de most puha, kívül mégis kérgesre sült finomságba szeretnénk harapni.  Jó alaposan mossuk meg a burgonyakarikákat, és tegyük őket egy nagyobb keverőtálba. Külön keverjük össze az olajat és a fűszereket, hogy homogén elegyet alkossanak, máris önthetjük a krumplira, oszlassuk el jól, hogy minden szelet piros köntöst kapjon. Jöhet egy kisebb tepsi, vagy tűzálló tál, lehetőleg egy rétegben terítsük szét az alján a zöldséget. Fedjük le alufóliával, így puhítsuk, majd vegyük le, és pirítsuk, amíg fűszerkéreg nem keletkezik a sültkrumplin.
Hideg sörrel és egy jó filmmel az igazi.






Mézes, narancsos sült répa: isteni, mégis egyszerű köre

A répa sütve, köretként is megállja a helyét. Mézzel és naranccsal megbolondítva pedig a karácsonyi sült húsokhoz is kiválóan passzol.



A répát nemcsak levesben és salátában lehet felhasználni, sütőben sütve, meleg köretnek, és önmagában, csemegének is kiváló. A méz édessége jól passzol a savanykásabb narancshoz, a kakukkfű pedig igazán különlegessé teszi a fogást. Akár mártogatóst is kínálhatsz hozzá. 

Mézes, narancsos sült répa

Hozzávalók:

  • 50 dkg sárgarépa
  • 2 db narancs
  • 2 evőkanál méz
  • 1 evőkanál kakukkfű
  • 1 kávéskanál só
  • 0.5 kávéskanál bors
Recept idők
  • Előkészítési idő: 10 perc 
  • Elkészítési idő: 25 perc


Elkészítés:

Pucold meg a répákat, ha nagyobbak, vágd fel három-négy centis hasábokra. Csorgasd a szeletekre a mézet, szórd meg a kakukkfűvel, a sóval, a borssal. Vágd ketté az egyik narancsot, és facsard rá a levét a zöldséghasábokra. Hagyd állni a répákat a mézes pácban 15 percig, majd helyezd őket egy sütőpapírral kibélelt tepsibe. Tedd melléjük a maradék, feldarabolt narancsot, és fedd le a tepsit alufóliával.
Melegítsd elő a sütőt 180 fokra, és süsd a répákat 20-30 percig. Ha már puhák, vedd le az alufóliát, és pirítsd még három percig.
Répából igazán egészséges nasst, 
ropogós chipset is készthesz kevés munkával.

Túrós nokedli a család egyik nagy kedvence! Könnyen elkészíthető és nagyon ízletes!


Írta: Ketkes


Sokszor jól jön ez a recept, ha valami finomat készítenék, de nincs időm órákon át főzőcskézni. Ínycsiklandó, nem nehéz elkészíteni és nagyon laktató. A nokedli rajongóknak meg kell kóstolniuk!


Hozzávalók

  • 8-10 dkg kolozsvári szalonna,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 2 egész tojás,
  • 30 dkg félzsíros tehéntúró,
  • 3 dl tejföl,
  • 10 dkg sajt,
  • kakukkfű,
  • só, bors.

Elkészítés

8-10 dkg kolozsvári szalonnát apróra vágunk, 1 ek olajjal zsírjára sütünk, 1 nagy fej szeletelt vöröshagymát beledinsztelünk, félretesszük.
2 egész tojást 30 dkg félzsíros tehéntúróval, 2 mokkáskanálnyi sóval, 15-20 dkg rétesliszttel sűrű, galuskatészta lágyságúra keverünk, kb. 60 percig hűtőben pihentetjük, majd
forrásban levő sós vízbe szaggatjuk. Lassan forralva, kevergetve 10 percig főzzük, majd leszűrjük. 2/3 -nyi félretett hagymás szalonnával elkeverjük, felét sütőtálba terítjük, 3 dl ízes tejföl felével bekenjük. Rásimítjuk a tésztát,
rászórjuk a maradék szalonnás hagymát. Durvára reszelt 10 dkg sajttal megszórjuk, a maradék tejfölt rákanalazzuk. Frissen csipkedett kakukkfű levélkékkel megszórjuk (elmaradhat).
200 fokos sütőben 20 perc alatt pirosasra sütjük, savanyúsággal tálaljuk. Hidegen is nagyon finom!
Márta Nyersné Vajda receptje!



Angol reggeli


Angol reggeli recept – az igazi kalóriabomba
Az angol reggeli eredete minden bizonnyal az angol vidéki életre vezethető vissza, ahol a munkába induló földműveseknek szüksége volt egy igen laktató reggelire, hogy igazán beinduljon a szekér.

Hozzávalók
  • 2 db csiperkegomba
  • 2 db tojás
  • 2 ek olaj vagy sertészsír
  • 2 db paradicsom
  • 6-8 szelet bacon szalonna
  • 2 db grillkolbász
  • 150 g konzerv vörösbab (egyszerűbb paradicsomos konzervbabbal, de nekem nem volt itthon)
  • 30 g paradicsomszósz
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 2 szelet toast kenyér

Ahogy én készítettem

1 lépés
A bacont kevés forró zsíron kisütöttem, majd kiszedtem a tányérra,
2 lépés
Ugyanabban a serpenyőben kis hozzáadása után megsütöttem a kolbászt, mellette pedig a szeletekre vágott gombát, amit apróra vágott fokhagymával, sóval és borssak ízesítettem.
3 lépés
Mikor a gomba elkészült, kiszedtem és a helyére betettem a félbevágott paradicsomot illetve a vörösbabot, amelyet egy kevés paradicsomszósszal bekevertem. 7-8 perc sütés után a kolbásszal együtt kivettem. 
4 lépés
Egy tiszta serpenyőben egy kevés olajra ráütöttem a két tojást és 3-4 percig sütöttem, én a sárgáját hígabban szeretem. Értelemszerűen, aki szeretné, hogy jól átsüljön az hagyja egy picit tovább. Míg a tojás készült, bedobtam két toastkenyeret a kenyérpirítóba, hogy a végén együtt tálaljam az egészet.
Ami még a klasszikus angol reggeli alkotója, az a híres black pudding (véreshurka), amit én ezúttal kihagytam. No nem azért mert nem szeretem, egyszerűen nem volt itthon. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése