2018. április 23., hétfő

Tönkre vágjuk az országot, majd jövünk az embereinkkel a károk helyreálírására.







Tönkre vágjuk az országot,
majd jövünk az embereinkkel
a károk helyreállírására.


Így lesz munkája minden fideszes tanlónak.



Közlemény: Parlamenti vizsgálóbizottság felállítása a devizaadósok ügyében 


A Devizaadósok Szövetsége felszólítja a parlamenti pártok közül a Jobbik és az LMP elnökeit, Vona Gábort és Shiffer Andrást, hogy együttesen és sürgősséggel parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezzék az úgynevezett devizaalapú elszámolást tartalmazó kölcsönügyletek engedélyezése, bevezetése, elterjesztése, illetve azok következtében az állampolgárok tömegeit ért károk tárgyában. A bizottság feladata kell legyen az úgynevezett "devizahitelezés" magyarországi feltárása, az annak kapcsán keletkező károk okainak az állami, és személyi felelősök megállapítása. 

A devizaalapú elszámolású kölcsönügyletek kapcsán okkal feltételezhető, hogy azok egy nemzetközi csalás részei, melyben egyes bankok és korrupt állami tisztviselők érintettek. A parlamenti pártok közül a Jobbik és az LMP azok, akikről okkal feltételezhető, hogy nem érintettek ebben a nemzetközi pénzügyi csalásban, állami korrupcióban. A bizottság munkájába vonják be, a devizaadósok legitim - törvényes - érdekvédelmi egyesületeit, a kompetens fogyasztóvédelmi egyesületeket, azaz a törvényes civil jogvédőket. 
A lakosság devizaadósság problémája, eladósítása nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy. A feltáró vizsgálatok a személyi felelősségre nézve az úgynevezett "Róna listával" kell kezdődjenek. Róna Péter közgazdász - a témakör avatott szakértője - szerint a magyar gazdaság vergődésének első helyen álló oka a devizahitelezés bevezetése volt, melyért hét embert tesz felelőssé: Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert. 
Devizaadósok Szövetsége 

Kapcsolódó: 
   Minden végrehajtás megakadályozható! 
   Petíció: A devizaalapú elszámolás csalás! 
   Van-e deviza a devizahitelek mögött? 
   FIZETÉSMEGTAGADÁS - Amikor az adós mondja fel a hitelt 
   Piaci árfolyamon forintosítják a devizahiteleket 
   Forintosítás: óriási összeget kaptak ma a bankok az MNB-től 
   MNB igazgató: növeli a versenyt a bankok között a forintosítás 
   A Fidesz ördögi terve: államosítani a devizahitelesek lakásait 
   136 milliárd forintot keresett a jegybank a forintosításon 
   Fordulat? A világsajtó hősként ünnepli Orbánt 
   MLP: a propaganda ellenére átverte a kormány a devizásokat 
   Kik és mikor vezették be a devizahitelezést Magyarországon? 
   Az első Orbán-kormány vezette be 2001-ben 
   Fidesz-kétharmad: Simicska és Török már elbukott 
   Megszavazta a Fidesz, eladható a Magyar Föld 
   Pénzmosás a Világbanknál interjú Karen Hudes volt vezető jogtanácsossal 
   Magyarország kormánya valójában egy bejegyzett cég! A Világbank volt jogtanácsosa kitálal!!! 
   Kinek fizetjük az államadósságot, azaz a Rothschild család története 
   Magyarország nevű állam, jogilag nem létezik! Orosházi a bíróságon 
Karen Hudes üzenete a magyaroknak 
Karen Hudes, a Világbank volt jogtanácsosa, a világszintű korrupciót feltáró bennfentes külön nekünk, magyaroknak küld üzenetet a bankvilágban zajló eseményekről. A bankok titkai napvilágra kerülnek. A világ pénzeit fedező aranykészletek szép lassan előkerülnek. Szóval, fel a fejjel! 
A videóban említett link Magyarország cégként történő bejegyzéséről: http://tinyurl.com/l8bmwrr 
Thank you, Karen! 




Minden végrehajtás megakadályozható!

https://www.youtube.com/watch?v=j-xOLi_mVl0&honnan=Nemzeti_Hirhalo



A devizaalapú elszámolás csalás!





Szövetségünk a rablóhiteles bankok elleni feljelentésre készül, megtévesztés, tévedésben tartás és csalás bűncselekmények ügyében. Írd alá a peticiónkat, amennyiben egyetértesz a rablóhiteles bankoknál lefolytatandó ügyészségi vizsgálattal.  Egyben lájkold facebook oldalunkat a https://www.facebook.com/devizaadosok címen. 
A JOGÁLLAMBAN A JOG, NEM CSAK MEGSZEREZHETŐ ÉS MEGTARTHATÓ, HANEM EL IS VESZTHETŐ!
A forintosítási és elszámolási törvény kvázi törvényesítette a banki uzsorát! Az MNB iránymutatása szerinti banki elszámolás, UZSORAELSZÁMOLÁS, az úgynevezett forintosítás pedig JOGVESZTŐ jogi aktus. Az a devcizaadós, aki elfogadja, az ELVESZTI JOGÁT a jogi és és elszámolási vita bíróság előtti lefolytatására! A devizaalapú elszámolásnak büntető bíróság előtt a helye.
Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetsége
Tilk László Géza
elnök
Nézd meg ezt a videót:  http://youtu.be/fzEpZT6Udyg

A megtévesztésből és csalásból fakadó a devizaadósokat érő kár 5 millió forintos kölcsön esetében. 


Van-e deviza a devizahitelek mögött?


Attila kért meg, hogy írjak arról, hogy van-e valóságosan deviza a devizaalapú hitelek mögött, vagy csak az egész egy szemfényvesztés a bankok részéről.
Ha már belekezdek a témába, igyekszem összegyűjteni a témában szokásos állításokat és tévedéseket. Amennyiben korábban írtam az adott kérdésről, csak belinkelem az előző írást, de jó lenne egyszer együtt látni az összes állítást, amennyire sikerül összeszedni a dolgokat.
Kezdjük azzal, mi a különbség a devizahitel és a devizaalapú hitel között. A devizahitel esetén mind a folyósítás, mind a visszafizetés az ügyfél által választott devizanemben történik. Devizaalapú hitel esetén az ügyfél a devizát már forintra váltva kapja és a havi törlesztőket is forintban vonják le tőle, majd a bank azt átváltja a megadott devizára.
Ennek elég egyszerű oka van: a hitelcélért (például lakás) Magyarországon forintban kell fizetni, a havi törlesztőt pedig az ügyfelek a forintban kapott fizetésükből törlesztik. Ezen túl azonban semmi különbség nincs a két termék között.
Nincs is semmilyen deviza a hitelek mögött, azt csak a bankok találták ki, hogy nyerészkedjenek az embereken. A deviza csak egy elszámolóár, nem valóságos. Én forintot kaptam és forintot is fizetek, mi közöm a svájci frank árfolyamához?!”
Ez a leggyakoribb kifogás, amit mostanában hallani lehet. Ezt nagyon könnyű cáfolni, elég pár dolgot logikusan végiggondolni:
- Hogyan tudtak a bankok 6%-os kamat mellett hiteleket kihelyezni haszonnal, amikor a forint alapkamata soha nem volt az adott időszakban 6% alatt, sőt nem egyszer 10% felett volt? Az nem pálya a banknak, hogy többet fizet a forrásért, mint amennyit a kihelyezett hitelekért kap. A megoldás egyszerű: nem forintot kért kölcsön a bank, amit így tudott haszonnal kihelyezni a forintnál sokkal alacsonyabb kamat mellett. Ennek a forrása nem magyar megtakarítók, hanem jellemzően külföldi bankok voltak, akik devizát adtak és azt is kértek vissza.
alapkamat
- Miért csökkent mindenki törlesztője 2006 és 2008 között, ha forint volt a hitelek mögött? Bónuszkérdés: miért nem méltatlankodott senki, amikor hónapról hónapra egyre kevesebbet kellett fizetnie a havi törlesztőért? Akkor valahogy nem voltak tiltakozó felvonulások az utcákon.
- A végtörlesztéskor 2011 végén, 2012 elején a Nemzeti Bank 2,6 milliárd eurót biztosított a magyar bankoknak, mert ha azok a szabad piacon vettek volna meg ennyi devizát, beborítják a forintot. Ez az összeg csak a végtörlesztésre fordított pénz 60%-a volt, meg is látszott a forint árfolyamán, a végtörlesztés időszakában 294 forintról 314 forintra gyengült a forint, majd vissza. Ha nem lett volna deviza a hitelek miatt, miért kellett volna a Nemzeti Banknak menteni a forint árfolyamát és miért vásároltak volna közel négymilliárd eurónak megfelelő devizát a bankok? Az MNB tanulmánya erről itt található.
Lehetne még folytatni a sort, de akit a tények érdekelnek, az ennyiből is beláthatja, akit pedig nem, annak teljesen felesleges minden további bizonyíték.
Nincs is annyi deviza a bankok mérlegében, mint amennyi devizahitelt kihelyeztek.”
Ez már egy szofisztikáltabb kijelentés az előzőnél, de a válasz itt is egyszerű. A pénzpiacon szinte minden termék előállítható szintetikusan, vagyis valamilyen másik pénzügyi termékek kombinációjaként. Ha én svájci frankot szeretnék, annak az árfolyamát és kamatát fizetni, nem kell feltétlen meg is vennem a svájci frankot, egy csereügylettel (úgynevezett swap-pal) ugyanezt az eredményt érem el. A bankközi piacon elcserélem a forintbetétem terhére a forint és a svájci frank kamatát és árfolyamát. Ezek a swap ügyletek úgynevezett mérlegen kívüli ügyletek, ezért nem tűnnek fel a bankok mérlegében. A Nemzeti Bank adatai szerint 2009. márciusában nem kevesebb, mint 4.400 milliárd forintnak megfelelő FX swappal rendelkeztek a bankok. A swapügylet keretein belül létrehozott szintetikus deviza minden tekintetben pont úgy viselkedik, mint a valódi párja.
Miért nem fizethetem a devizaalapú hitelem havi törlesztőit devizában?!”
A közjegyző előtt aláírt szerződés tartalmazza a fizetés módját, attól a se a bank, se az ügyfél nem térhet el csak úgy kénye-kedve szerint, akkor sem, ha az esetleg mindkettőjüknek jobb lenne. Amikor a fizetni nem akaró emberek olyanokba akarnak belekötni, hogy bár a THM tartalmazza a pénzváltás költségét, de a szerződés külön nem, ezért az egész szerződés legyen inkább semmis, látszik, hogy mennyire fontos a szerződés szerinti teljesítés.
A Magatartási Kódex-ben (itt, 13. oldal alja) a bankok vállalják, hogy végtörlesztés esetén lehet devizában is fizetni. (Ezt a Kódexet egyedül az Axa nem írta alá a nagybankok közül.)
A bankok előre tudták, hogy nőni fog a svájci frank árfolyama, ezért erőltették az ügyfélre. Ők sokat kerestek az árfolyam emelkedésen.”
Első lépésként tisztázzuk: senki nem erőltetett semmit. Minden bank kínált forintos, svájci frankos és eurós hitelt is. A banknak teljesen mindegy, hogy forintos, eurós, vagy frankos hitelen keres évente 3%-ot. (Na jó, a bankok egyszerűbben szereztek devizás forrást akkoriban, mint forintosat, de ezen túl tényleg mindegy volt nekik.) Az ügyfelek voltak azok, akik az alacsonyabb kamat miatt svájci frankot választottak.
Az összeesküvés-elmélet hívei ilyen ábrákkal bizonyítják, hogy a bankok előre tudták, hogy nőni fog az árfolyam:
image2
A magyarázat szerint ez egy 2005-ös ábra és a bankok előre tudták, hogy 2012 decemberére 240 forint lesz az árfolyam.
Ezzel szemben az igazság az, hogy itt egy határidős árfolyamot látunk, amit mindigaz alábbi képlettel kell kiszámolni:
képlet
Értelmezve: az euró jövőbeni határidős ára egyenlő a jelenlegi ár szorozva a forint és az euró kamatának különbségével.
Tehát a nagy leleplező ábrán semmi mást nem látunk, mint azt, hogy mi volt a határidős ára a svájci franknak az adott pillanatban különböző határidőkre. Az állandó emelkedés a kamatkülönbség miatt van, ahogy az a képletből is kiolvasható.
Egyébként nem lettek volna nagy jósok a bankok, hiszen a több évig tartó árfolyamzuhanást 2006-2008 között sem jósolták meg ezen ábra alapján. Akkor az emelkedést hogyan tudták volna?
A bankok semmit nem nyertek az árfolyamon, mert ők is továbbadták a törlesztőt devizában. Nekik az lett volna jó, ha alacsonyan marad az árfolyam, mert úgy kevesebb bedőlt hitelük lenne.
Egyébként a képlet azt is megmutatja, hogy a svájci frankban eladósodók azt remélték, hogy a képlet nem lesz igaz, vagyis a megnyert kamatelőny nem fog megjelenni árfolyam-emelkedésben az évek során. Sajnos nem lett igazuk.
A bankok lefedezték a devizát, így nyertek a dolgon.”
A bankok miért fedezték volna le a devizát, ha egyszer úgyis az ügyfelet terheli az árfolyam-kockázat? Mintha a szomszéd házára kötnék biztosítást. Lefedezni valamit csak úgy lehet, hogy fizetek érte (opció, ekkor drága), vagy elvesztem a hasznot, ha a másik irányba indul az árfolyam (határidő, swap.). A banknak semmi oka nem volt ilyet tenni, hiszen nem neki volt árfolyam-kockázata.
Mellesleg az ügyfeleknek is lett volna lehetősége lefedezni az árfolyamot, csak éppen senki nem kérte, mert pénzbe került. Az OTP is kínált például árfolyam-biztosítást, csak éppen a kutyának nem kellett, mert az volt a lényeg, hogy a hitel olcsó legyen.
A devizahitel hibás termék, ki kell vezetni, ez minden rossznak a forrása.”
Már írtam arról, hogy hajszálra ugyanannyi a bedőlt forinthitel, mint a devizahitel, ebből látszik, hogy nem maga a devizahitel a probléma forrása, hanem a munkanélküliség, a recesszió és úgy általában a gazdaság helyzete. Ha ez nem így lenne, akkor a forinthitelek bedőlési aránya töredéke lenne a devizahitelesekének. Bővebben olvasd el az erről szóló cikkemet itt.
Amikor felvettem a hitelt, még csak havi 40 ezer volt a törlesztőm, most pedig már 138 ezer forint”
Erről itt írtam bővebben.
10 milliós hitelre már kifizettem öt év alatt 6,4 milliót és mégis alig 430 ezerrel csökkent a tartozásom. Lenyúlta a bank a pénzem.”
Erről meg itt írtam. A cikkből azt is megtudod, mi az az annuitásos hitel, meg egyenletes törlesztésű, mennyi kamatot fizetsz tíz évre és mennyit 25 évre. Ha neked ezek nem tiszták, érdemes elolvasnod a cikket.
Miért emelte a bank a hitelek kamatát, amikor a svájci bank éppen hogy csökkentette a frank alapkamatát?”
A bank a devizaforrásokat legtöbbször 3-12 havi futamidő mellett veszi fel, amit újra és újra meg kell újítani. Azonban hogy aktuálisan mennyiért kap a bank újra hitelt, ahhoz nem sok köze van a frank alapkamatának, illetve sokkal többet nyom a latba az ország és a bank aktuális megítélése. A válság kitörése utáni időben se Magyarország, se a magyar bankok nem voltak a befektetők kedvencei, ezért nagyon megdrágultak a bankok forrásköltségei, amit indokoltan továbbhárítottak az ügyfelekre. Ez jogos volt, azon mondjuk lehet vitatkozni, hogy a helyzet normalizálódása után nem siettek kamatot csökkenteni, tisztelet a kivételnek.(Ennek oka meg a brutális bankadó volt.) De egy bank soha nem annyiért kap forrást, amennyit a jegybanki alapkamat. (Az anyabanki forrás és a swap forrásköltségén lehetne vitatkozni, most nem fogunk.)
Miért adott a bank alacsony fizetésre hitelt? Ő a hibás, felelőtlenül hitelezett.”
A fizetésről annyit, hogy a nagy magyar rögvalóság az (volt), hogy mindenki minimálbérre volt bejelentve és ennek a többszörösét kereste. A bank gyakran ebből indult ki, ezért is adott hitelt papíron alacsony jövedelemre.
A másik az állami kezességvállalás. Az állam azt mondta, hogy kezességet vállalok a fészekrakó program keretében az adósokért, nekik elég 10%-ot letenni, sőt azt sem kell, az is lehet szocpol. Ha te lettél volna a bank, te nem adtál volna kölcsönt szinte bárkinek akkor, ha az államtól kaptál kezességet?
Persze ezeken túl is valóban elég felelőtlen volt gyakran a hitelkihelyezés, ebben a bankok is hibáztak. De olyan szívesen hallanék néha a hitelfelvevők és az állam felelősségéről is, mert arról valahogy soha nincsen szó.
Tegyük fel úgy a kérdést, hogy mennyire volt felelőtlen az, aki egy devizás hitelben elígérte a nettó fizetésének felét a következő 25 évre?
3 ezer ember lett öngyilkos az elmúlt években a devizahitelek miatt.”
Ez egy akkora légből kapott ostobaság, hogy szinte reagálni is kár rá. Két perc guglizás után rájöhetünk, hogy ez azt jelentené, hogy évente 25-30%-kal nőtt az öngyilkosok száma 2008 óta. Ezzel szemben nem hogy nőtt, de a statisztikák szerint csökkent a számuk. (Gondolom azért senki nem lett öngyilkos, mert csökkent a havi törlesztője a forint erősödése miatt, ezért írtam 2008-at). Erről bővebben itt már írtam.
Szinte minden család küzd a devizahitellel, ez a legnagyobb gond most az országban.”
- A devizahitelesek problémái már három éve szinte napi szintű hír, ezért nem meglepő, hogy a felmérések szerint az emberek erősen túlbecsülik az érintett családok arányát. A valóság az, hogy mindössze a családok 13%-a érintett a kérdésben. Sőt, mindössze a teljes lakásállomány 0,8%-a van veszélyben nem fizetett deviza lakáshitel miatt, cikk itt.
Na, remélem sikerült összeszedni a leggyakoribb kérdéseket és kijelentéseket a témáról.
Ha szeretnél további írásokat olvasni a pénzügyekről, kattints ide, ha követnél a facebook-on, hogy ne maradj le egy írásról sem, akkor ide, ha jönnél a hat alkalmas pénzügyi oktatásra 25 ezerért, akkor ide, ha pedig pénzügyi tanácsadás kell, akkor pedig ide.





A fizetésmegtagadás egy formája. Amikor az adós mondja fel a hitelt!!!!



Fekete Gyulától ( Gondolatok a facebookról…)
A szerző vitaindítónak szánta a gondolatait. Devizahitel, kezedben a megoldás csoport


Reggeli elmélkedésem. Mi történik akkor, ha a Mintha ügyfél (elsősorban autó hiteles becsapottaknál reális szerintem,mert 5 éven túl mát vissza kaphatja a törzskönyvet.És töröltetheti a vételi jogot .) mondja fel a szerződését? Arra hivatkozva,hogy a ténylegesen folyósított összeget a megszolgált kamattal már visszafizette.És felsorolja a további pénz kölcsön jogalapjának érvénytelenségi okait.
Nevezzük megelőző csapásnak. Amiben kifejti,részéről megfizetettnek tekinti a ténylegesen keletkezett tartozást.És a részéről ezennel felmondja a szerződést.Lejártnak tekinti és továbbiakban nem tartozik semmilyen fizetési kötelemmel.Ingatlanosok közül azok,akik már a folyósított összeget+ valamivel többet meg fizettek,szintén megléphetik.
Az oldal alján lévő olvasói hozzászólások között igen érdekes és elgondolkodtató véleményeket is lehet olvasni, pl:
Első hallásra igen "meredek", de hiszem, hogy valahol erre kell keresni a helyes ösvényt, nem az évtizedekig tartó bizonytalan kimenetelű, és csak a további lehúzásunkat szolgáló (ügyvéd, illeték stb.stb.)jogi herce-hurca irányába! Sőt: mivel láthatóan a kormány, a jogalkotók, és jog alkalmazók az uzsorasátán markában vannak, nem is maradt más nyomásgyakorló eszközünk, mint a fizetésmegtagadás! "csak a láncainkat veszíthetjük"!
Vajon mi ennek a jogkövetkezménye,és mit lépne erre a Bank??? Azonnal ő mondaná fel egy már a másik fél részéről felmondott (egyenlő jogú szerződő fél) szerződést???? Ha ez tömeges jelenséggé válna,mit reagálnának rá a Bankszterek?????


Itt a trükk! A bankok így vágtak át mindenkit.Melyik parlamenti párt teszi meg a feljelentést?

https://www.youtube.com/watch?v=bNBRpSJDnvQ




Piaci árfolyamon forintosítják a devizahiteleket



November 4-én, kedden nyújtja be a kormány a parlamentnek a "fair bankrendszerről" szóló törvényjavaslatot, és valamikor ekkor érkezik külön javaslat formájában a forintosításról szóló törvény is, értesült több független forrásból a Portfolio.
Ennél még fontosabb, hogy a tervek szerint aktuális piaci árfolyamon, a bankok közötti hitelkiváltási versenyben forintosítják a devizahiteleket várhatóan 2015 első felében. Újabb végtörlesztéstől tehát nem kell tartaniuk a bankoknak, ehelyett a bankadó szinten tartásával és szűk kamatfelárakkal fegyelmezné őket a kormány január 1-jétől.
A lap értesülése szerint november 4-én nyújtja be a kormány a parlamentnek a "fair bankrendszerről" szóló törvényt, amely részletesen meghatározza majd, milyen kamatokkal és "tisztességes, átlátható" szerződésmódosítási lehetőségekkel lehet lakossági hiteleket nyújtani január 1-jétől. Valamikor ekkor nyújtják be a forintosításról szóló törvényjavaslatot is, amely kimondja, hogy az aktuális piaci árfolyamon, lehetőség szerint a bankok közötti hitelkiváltási versenyben kell majd forintosítani a lakossági devizahiteleket 2015 első felében.

November elejéig elkészül az MNB rendelete arról, egészen pontosan miként kell kiszámítani a szerződés szerint törlesztő devizahiteles ügyfeleknek visszajáró árfolyamrést és egyoldalú szerződésmódosítások miatti törlesztőrészlet-túlfizetést. Külön MNB-rendeletben szabályozhatják, mi legyen a speciális esetekben visszajáró pénzekkel, például az átütemezett, felmondott, eladott vagy éppen nem teljesítő hitelek korábbi túlfizetéseinek visszatérítésével.
Utóbbi két rendeletnek elsősorban a februári elszámolások során lesz jelentősége, amikor a devizahitelesek döntő többségének jelentősen csökkenni fog a tőketartozása. Bár voltak más forgatókönyvek is, a lap szerint gyakorlatilag eldőlt, hogy a lakossági devizahitelek forintosítása során nem egy kedvezményes, hanem az aktuális piaci árfolyamon (CHF esetében jelenleg közel 254 forint) kell megszabadulniuk devizahitelüktől az ügyfeleknek. Mégpedig egy új forinthitel segítségével.
Mindez azt jelenti, hogy a pénzügyi szektornak nem kell újabb veszteséget elkönyvelnie a devizahitelek jövő január-februári elszámolása miatt keletkező 900-1000 milliárd forintos bruttó, illetve 700-800 milliárd forintos nettó veszteség után. Több tényező is ronthatja azonban a bankok jövőbeni eredményességét a mostani lakossági devizahitel-portfólión: a "fair bankrendszerről" szóló törvény jelentősen korlátozhatja a forintosított devizahitelekre felszámítható kamatfelárat, mivel a lakossági devizahitel-portfólió eleve 900-1000 milliárd forinttal fog csökkenni a teljes pénzügyi szektorban, a rajta elért bevétel egyébként is jóval alacsonyabb lesz.
A Portfolio korábbi becslései alapján a devizahiteles elszámolást követően a devizahitelesek tartozása átlagosan közel ötödével, törlesztőrészlete átlagosan közel negyedével csökkenhet. A tőketartozás a konverzió révén nem fog tovább csökkenni, hogy azonban miként fog változni a törlesztőrészlet, azt több tényező befolyásolhatja majd: mennyire lesz intenzív a bankok közötti hitelkiváltási verseny, így az ügyfelek hányad része lesz képes olyan alacsony forinthitel-kamatot elérni, mint amilyen a devizahitelek év elején visszaálló kamatszintje, mi lesz azoknak a nem hitelképes ügyfeleknek a kamatával, akik esetében a bankok rá lesznek kényszerítve, hogy forintosítsák a devizahitelüket, és talán legfőképpen: miként fog alakulni a jegybanki alapkamat, amelynek emelkedése jelentősen növelheti a törlesztőrészleteket.




A Fidesz ördögi terve




136 milliárd forintot keresett a jegybank a forintosításon


A devizahitelek forintosítása nyomán a jegybanknak körülbelül 136 milliárd forintos nyeresége keletkezett, közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A 136 milliárd forintos nyereségből mintegy 100 milliárd forintot a jövő éveket terhelő esetleges veszteségek rendezésére fordít a jegybank, a fennmaradó összeggel az eredménytartalékot tervezik emelni.

Háromezer milliárd forint

A devizahiteles törvény szerint a svájci frank hiteleket 256,5, az euróhiteleket pedig 309,0 forinton konvertálták forinthitelre. Ehhez a devizát az MNB biztosította a bankoknak. Novemberben mintegy 12 milliárd dollár (3,3 ezer milliárd forint) értékben váltottak át forintra túlnyomórészt svájci frank alapú jelzáloghiteleket. Az MNB korábbi közlése szerint 2014 végéig minden bank gondoskodott a svájci frank (euró fejében történő) beszerzéséről.



Fordulat? A világsajtó hősként ünnepli Orbánt



Míg sok helyütt húsba vág a svájci jegybank nagy vihart kiváltó döntése, Magyarországon a devizahitelesek jó része megmenekült a katasztrófától. A kormány és a jegybank ugyanis már tavaly elindította a hitelek forintosítását, ezért Orbán Viktort és Matolcsy Györgyöt sok helyen most hősként ünnepli a világ. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.
A svájci frank globálisan nem annyira meghatározó, mint a dollár vagy az euró, rétegvalutaként inkább a gazdagoknak fontos az alpesi országban elhelyezett megtakarításaik miatt. Ezért korántsem mindegy, milyen az árfolyama. A Svájci Nemzeti Bank pedig a január 15-i döntésénél is főleg a svájci gazdaság érdekeit nézte: a 330 bankból álló svájci pénzügyi rendszer ugyanis az ország GDP-jének közel 10 százalékát adja” – tárja fel a Heti Válasznak az SNB nagy vihart kiváltó lépésének hátterét Bod Péter Ákos. A volt jegybankelnök szerint részben ez a magyarázat arra, miért törölte el az SNB 3,5 év után az euró/frank 1,20-as átváltási küszöbét, amivel éveken át védte sikerrel a frank árfolyamát a felértékelődés ellen.
Mint egy akciófilmben: ahogy kiugrik a főhős a kocsiból, a levegőbe repül az autó” – a jegybankban így kommentálták a Heti Válasznak, hogy a mostani frankerősödés azért nem érinti a jelzálogfedezetű devizahiteleket, mert az Orbán-kormány és a Matolcsy György vezette jegybank még tavaly elindította a forintosításukat. Bár egyesek szerint csak a szerencsének köszönheti Magyarország, hogy Romániával, Lengyel- vagy Horvátországgal ellentétben devizaadósai most megmenekülnek a tőketartozásuk és törlesztőrészleteik durva megugrásától, ennél többről van szó. A Nemzetgazdasági Minisztériuban – ahol most lengyel és horvát kollégák érdeklődnek a magyar kormány devizahitelek kivezetésével kapcsolatban meghozott intézkedéseiről – már egy szeptemberi háttérbeszélgetésen is a nemzetgazdasági kockázatot jelentő frank/euró viszony várható alakulására hívták fel a figyelmet. A forintosítás katalizátora azonban végig a jegybank volt.

De hogyan sikerült Magyarországnak megúsznia a devizapánikot, s miként értékeli a kormány devizahitelek kivezetésére tett erőfeszítéseit a politikai és a pénzügyi világ? Részletes háttér a január 22-i Heti Válaszban. Lapunk elektronikus formában aDigitalstandon is megvásárolható.

Kik és mikor vezették be a devizahitelezést Magyarországon?



Magyarországon 2001 óta lehet deviza alapú hitelt felvenni:
devizahitel bevezetői



Pénzmosás a Világbanknál interjú Karen Hudes volt vezető jogtanácsossal

 



Kinek fizetjük az államadósságot, azaz a Rothschild

család története



A Rothschild család becsült vagyona 1997-ben  491 409 000 milliárd USA Dollár....
Feléjük a pénz az isten, és a Rothschildok az ő prófétái.” /Heine/
Azé a hatalom, aki birtokolja a pénzkibocsátás jogát. A dollárt kibocsátó FED fő részvényese a Rothschild család, ugyan így az angol fontot kibocsátó Bank of England is az ő befolyásuk alatt van. Az Európai Központi Bank pedig a Rothschild család szülőhelyén van. Ezek a bankok mind függetlenek az ottani adófizetőktől, és azok választott képviselőitől.

A Rothschild család tagjainak nincs saját vagyona, mindent a Family Trust nevezetű adómentes alapítványba gyűjtenek, azaz jövedelmeik után nem fizetnek adót. Egy 1800-as évek végén készített kimutatás szerint, akkor ők birtokolták a világ vagyonának a felét. Azóta pedig volt több nagy bevételt hozó üzletük, úgymint az I. és a II. Világháború.
A Rothschild család feje általában a legidősebb férfitag. Napjainkban tudomásom szerint a család feje Lord Jacob Rothschild. Ő nyilatkozta „A világ titkos urai: Rothschildok” című dokumentumfilmben: Életét két dolog irányítja, felelősség zsidó vallása, illetve zsidó népe iránt.
Szakértők 1997-es becslése szerint a Rothschild család közös vagyona eléri 491409 000 milliárd $-t. 1997 - n az USA - n forgalomban lévő pénz mennyisége 5200 milliárd $, az USA adóssága 5400 milliárd $, az USA GDP-je 8030 milliárd $. 2004-ben egy év alatt 1300000 ember került a létminimum alá.
1743. Mayer Amschel Bauer megszületik apja, Moses A. Bauer frankfurti uzsorás,/1715. Frankfurt 415 zsidó családból 109 uzsorás/, fiatalkorát a Hannoveri Oppenheimer bankban tölti, mint banksegéd, ott ismeri meg General von Estorff-ot, aki révén ritka érméket ad el William of Haynau hercegnek, akinek hatalmas vagyona van katonakölcsönzésből, nevét megváltoztatja Bauer-ről Rothchild-ra ./házán vörös zászló házszám helyett/
1769. M.A.Rothchild Haynau herceg korona ügynöke lesz, és erről kiváltság levelet kap.
1770. M.A.Rothchild megházasodik, Gutele Schnaper, öt fiú, Amschel, Salamon, Nathan, Karlmann (Karl), Jacob (James) és öt lány születik .
1775. 1. Az angolok németeket vesznek katonának az amerikai szabadságharc leveréséhez. Frigyes waldecki herceg 1225 embert adott el abból 505 jött vissza, Alexander ansbachi őrgróf 1650 embert adott el, Anhalt-Zerbst hercege, Frigyes Ágost 1160 embert adott el 300000 tallérért. Hessen Károly gróf első szerződését Velencével kötötte, 1687-ben 1000 gyalogost küldött a törökök ellen, 1702-ben 10500 főt adott el Angliának és Hollandiának, Angliának évenkénti meghatározott mennyiséget szállított, összesen 12000 embert. VIII. Vilmos őrgróf az osztrák örökösödési háború idején II. Györgynek 6000 katonát adott el, az ellenfélnek VII. Károly császárnak is 6000 embert adott el. Az amerikai függetlenségi háború idején összesen 19400 embert adott el az angoloknak, de csak 11900 élte túl. 1776. 12. 25-én az amerikaiak megverték az angolokat Trentonnál, 1950 hesseni közül 1650 esett el a csatában, az angolok minden katonáért fájdalomdíjat fizetett az őrgrófnak, ami 643000 forint nyereséget jelentett neki. 1776-1784 között az angolok 22 millió tallért fizettek a hesseni uralkodóknak a katonákért.
Amikor a hesseni csapatok Poroszországon keresztül keresztülmentek azok megadóztatták, mint a marha szállítmányokat. II. Frigyes őrgrófot a fia IX. Vilmos követte a trónon, aki 4 éven keresztül összesen 12000 embert szállított az angoloknak a tengeren túlra, ezekért évi 675000 birodalmi tallért kapott. A pénzét Rothschildokon keresztül uzsorakamatra kölcsönzi a többi európai uralkodónak. Mikor a herceg Dániának adott kölcsön rajtuk keresztül, mivel nyíltan nem akarta kiuzsorázni a rokonát, a Rothschildok rájöttek hogy nem a közembereknek, hanem uralkodóknak és kormányoknak kell kölcsönt adni, és behajtatni, így a nép azokat fogja utálni, nem pedig őket. A Rothschildok példának okáért államkölcsönt szerveztek valamilyen kormánynak, millió és millió értékben. Mondjuk forintban. Az államkölcsönt százforintos névértékű sorsjegyek kibocsátásával és forgalomba hozatalával helyezték el a nagyközönségnél. De a százforintos névértékű államkölcsön sorsjegyeit ők maguk – mondjuk - kilencvenhat forintért kapták meg, viszont százharminc forinton adták el….A tőke 34%-a tiszta haszon. De a Rothschildok ezzel nem érték be. Ezer és ezer eszköz állott rendelkezésükre, hogy a nagyközösségben ne csupán fölébresszék, hanem fokozzák is a bizalmat az új államkölcsön iránt. A papírosokat ’jónak’ tartották és valóságos harc indult meg, hogy mennél többet szerezzenek meg belőlük azok, akik egyrészt pénzeiket állampapírokban vagy sorsjegyekben óhajtották elhelyezni, másrészt pedig azok, akik további áremelkedés útján akartak nyereséghez jutni. Más, közönséges vállalkozó, vagy spekuláns, beérte volna azzal a harmincnégy százalékkal, amit a Rothschildok egy csapásra nyertek ezen az egy üzleten. De ők nem. Ők vettek, eladtak és ismét vettek ilyen állampapírosokat vagy sorsjegyeket, nyolcszor - tízszer is egymás után és folyton hol emelték, hol leszorították az árakat, olyasformán, hogy ebből a játékból is hatalmas összegű nyereségek ömlöttek pénztáraikba. Hogy ezeknek az állampapírosoknak árát leszorítsák, nemsokára egy újabb államkölcsönnel állottak elő, amelyre nézve ugyan ők még az első kölcsön megkötésénél előre megállapodtak, de amelyről a közönség az utolsó pillanatig semmit sem tudott. Ez által az első államkölcsön papírosainak értéke nagyot csökkent és a Rothschildok most ismét megvásárolták azokat a papírosokat amelyeket előbb ugyancsak ők adtak el. De most jóval olcsóbban vették meg, mint ahogy. És rövid idő múltán ismét jóval drágábban adták el,- miután már mesterségesen jól fölhajtották az árakat……A legeredményesebb tőzsdei üzleteiket azonban mégis csak háborús időkben és nagy politikai események idején csinálták.” /Balla Ignác/Később rájöttek, hogy még jobb, ha ők nyomtatják a nemzeti valutákat.
1776. máj. 1. Illuminátus szabadkőműves rend megalapítása,/Adam Weisthaup,/.
1. Monarchiák minden tekintélyelvű kormányzati rendszer megdöntése/:Mert egy hosszú ideig hatalommal uralkodó király meg tudja változtatni az uzsora pénzrendszert, nem úgy mint egy rövid időtartamra választott kormányfő vagy miniszterelnök akinek kampányához pénz kell. Úgy hogy eleve csak bérenc kerülhet hatalomra, mint pl. Magyarországon Göncz, aki a kommunisták besúgója volt a Parasztpártban, vagy Mádl aki privatizációs miniszter volt és átadta a magyar vagyont szinte ingyen a Rothschildoknak, vagy Orbán, Clinton, Blair, kiknek Oxfordi tanulmányait Rhodes alapítvány fizette/.
2. Magántulajdon és az örökösödési rend eltörlése / tulajdonnal rendelkező egyén független, nem lehet zsarolni, ezért a cionisták legnagyobb ellensége az önellátó paraszt és kisiparos, irtották is őket rendesen, Ukrajnában Kaganovics 7 millió parasztot éheztetett halálra.
3. Hazafiság és nemzeti érzület felszámolása.
4. Család és házasság intézményének felszámolása: A gojok amúgy is csak állatok, az állatok pedig nem házasodnak, és vagyonuk sincs.
5. Mindenféle vallás eltörlése: Az utóbbiakat azért akarják eltörölni, hogy az egyén egyedül maradjon, így könnyebben irányíthatóak, ne legyen támasza a nemzete, se családtagjai, sem pedig a vallása ás hitsorsai. Abban az időben általában három generáció élt együtt és a szétköltöző rokonság is a közelben maradt. Soha annyi magányos ember nem élt még a világon, mint manapság, Franciaország lakosságának 30 % egyedül él.
Adam Weisthaup kikeresztelkedett zsidó, aki jezsuitának állt, majd onnan kicsapták, nőjével abortuszt hajtat végre. Első franciaországi Illuminátus csoportokat Martinez de Pasquales portugál zsidó szervezte meg, beépültek a Grand Orient Nagypáholyba és onnan az egész európai hálózatba. Az Illuminátus rend alapítását ünnepeljük minden év május elsején. Amúgy a mozgalom hamar elhalt volna, ha Rothschild nem támogatta volna pénzügyileg. A szabadkőművesség nem volt más, mint olyan társaságok ahol a rendi Európa tagjai kötetlenebb körülmények között találkozhattak, iparos a főrangú földbirtokos nemessel, papokkal, kereskedőkkel, szabadon beszélhettek eszmékről, művészetekről, a világ jobbításáról. Tagjaik általában rendjük befolyásos tagjai voltak, akik társadalmi rangjukkal, pozíciójukkal, gazdasági befolyásukkal hatni tudtak a politikára, akár még egy államrendet is képesek voltak megdönteni, ezért összejöveteleik titkosak voltak és titoktartási fogadalmat tettek. Az USA alapító atyáinak többsége is szabadkőműves volt Azzal hogy Pasquales 33 fokozatra osztotta be, pont ezt a szabadabb légkört törte meg, és az alsóbb osztályú tagoknak feltétlen engedelmességgel kell tartozniuk a felettük lévőknek. A Wilhemstand-i kongresszus után a zsidó Illuminátusok átvették a többi páholyban is a hatalmat, így a szabadkőművesek tudtukon kívül a zsidó cionista ügyért harcolnak / Cionizmus zsidó világuralom, egy világrend, Sionizmus: zsidó állam Palesztinában. Mihelyst a zsidók feltétlen hatalomra kerültek, egyből betiltották a páholyokat, úgymint 1917 - n Oroszországban és Magyarországon, Rákosi idején.
1781. Alexander Hamilton / született Alexander Levine/ megalapítja a Bank of America-t Állítólag dokumentum van arról a British Museumban hogy a Rothschildok támogatták pénzzel. A bank alaptőkéje 10 millió $ volt, ami abban az időben hatalmas pénz volt. A bank 20 évre kapott engedélyt, 1811-ben nem hosszabbították meg az engedélyét, ezért 1812-ben a Rothschildok nyomására Anglia megtámadta az USA-t, megtorlásul. A nagy anyagi megterhelés volt az USA-nak, a begyűjtött adó kevesebb, mint a harmadát tette ki az adósságnak, a maradékra külföldi zsidó bankároktól vettek fel uzsorakölcsönt, a háború végére a kormányzat gyakorlatilag csődbe ment.
1785. Friedrick Hesse-Cassel meghal fia Haynau hercege az utóda a leggazdagabb herceg Európában. Rothchildot apósa, /Wolf Schapper/ bemutatja Carl Buderusnak a herceg üzleti tanácsadójának. Rothschild átköltözik a zöldzászlós házba, ahol a Schiff család a szomszédjuk.
1789. júl. 14. A Bastille ostromával a Francia Forradalom elkezdődik. Az üzleti vállalkozás fő pénzügyi támogatója a Mendelsohn család volt, kiknél Rothschild banksegéd volt
1791. USA törvényhozása 20 évre szóló engedélyt ad a Bank of U.S. - k hogy központi bankként működjön, az állam része 20% Amschel Rothchild 80%. 1811-ben a többi bank megakadályozza a hosszabbítást. 1812 Angol-Amerikai háború, a Bank of England büntető háborúja, fel akarják az USA-t gyengébb államokra osztani. 1816. A kongresszus újabb 20 évre meghosszabbítja az engedélyt. 1829 - n Adrew Jackson - t elnökké választják, az állam pénzkészleteit kivonja a központi bankból és 1835. jan. 8.-ra kifizetik az államadósságot. 1836. Törvényhozás szabadkőműves tagjai meghosszabbítják a szerződést, de Jackson elnök megvétózza. A törvényhozás tagjai 1829-ben 34 tag kapott kedvezményes kölcsönt a banktól 192 000 $-t, 1930-ban 52 kongresszusi tag 322000 $-t, 1831-ben 59 tag 478000 $-t kaptak.
1795. Mayer Amschel Rothchild adója Frankfurtban 20 évig évi 2000 gulden volt, 1795-ben duplázódott, következő évben elérte a 15000 guldent. Nathan Rothschild Angliába költözik.
1798. Megalakul a M. M. Warburg & C.o. Hamburgban. Warburgok ősei Spanyolországból menekült zsidók voltak.
1802. Nathan Rothschild csatlakozik az Emulation Szabadköműves Páholyhoz.
1803. Dániának kölcsönre van szüksége, Haynau herceg nem akar nyíltan kölcsönözni, mert rokonok a királlyal így kihagyja a frankfurti Bethmann Brothers és Ruepelle&Harnie bankházakat és az ismeretlen Rothschildokat bízza meg a lebonyolítással. Először adnak kölcsönt államnak. Egyszerűbb az államoknak uzsora kölcsönt adni, mint az embereknek, mert így az állam hajtja be a tartozást és az emberek saját kormányukra neheztelnek nem pedig az uzsorásokra.
1803. Vilmos hesseni őrgróf választófejedelem lett. 71 törvénytelen gyereke volt, Ritter Róza /állítólag Rothschild unokatestvér/ színésznőtől született Haynau Gyula Jakab báró táborszernagy, aki a magyarországi és olaszországi szabadságharcok után irtotta az embereket.
1804. Nathan átköltözik Manchesterből Londonba. Megházasodik felesége Hanna Cohen, Barnett Cohen Levi lánya.
1806. szept. 21. Kontinentális blokád kihirdetése. A Francia forradalom ideje alatt a Rothschildok árukat csempésznek a Angliából a blokádon keresztül a kontinensre Buderus segítségével. Angliában Nathan, Hamburgban pedig Karl intézi az ügyeket.
1806. nov. 1. Francia katonák átkutatják William herceg birtokát, Buderus megvesztegeti Lagrange tábornokot kb. 1 millió frankkal, így francia katonák kísérik a herceghez Dániába a vagyonát. A hercegnek az angliai befektetései havonta 2000 fontot hoz /18 000 $/ hoznak, mivel a herceg Dániában van a vagyont Nathan kezeli.
1809. Metternich külügyminiszter lett. Jobb keze Frederick von Getz. Getz halála után Salamon Rothschild írta egyik magánlevelében:” Ez az ember igazi barátunk volt. Hatalmas summákba került ugyan nekünk ez a barátság, kevesen hinnék el mekkora summákba, mert ő egyszerűen csak felírta egy kis cédulára, hogy mennyit akar és rögtön meg is kapta a kért összeget.” Így könnyű volt üzleti spekulációkat folytatni.
1810. Infláció az Osztrák -Magyar Monarchiában a császár a hessei herceg vagyonát kezelő Rothschildokhoz fordul segítségért. Ők adtak hitelt az angol kincstárnak és Napóleonnak is. Ők beváltható papírpénzt adtak de, a kamatokat aranyban kérték. A háborúhoz pénz kellett, az uzsorára felvett kölcsönt soha nem tudták visszafizetni, így függőségbe kerültek a Rothschildoktól.
1810. Megalakul a Mayer Rothchild and Sons cég.
1811. márc. 24. James Rothschild megérkezik Párizsba, a francia rendőrség regisztrálta, Grand Duke von Dalberg segítette, aki alacsony kamatozású kölcsönt kapott a Rothschildoktól. Kapcsolat Lagrange tábornokkal, aki hosszú lejáratú kedvező kamatozású kölcsönt kap a Rothschidoktól. Napóleoni háborúk az európai hercegségek Rothchildok segítségével Londonba menekítik pénzeiket ahol Nathan használja. Kapcsolat John Herries - l Brit kormányfővel. Brit kormánynak aranyra van szüksége, hogy Wellington Spanyolországban harcoló csapatát fizesse. Kelet-Indiai Társaságnak van aranya, de a Brit kormány drágának találja, ezért kivárnak. Nathan felvásárolja tőlük az aranyat, a Brittek kénytelenek megvenni tőlük még drágábban, meg Herriesnek köszönhetően. Nathan az aranyat Párizsba James-nek küldi /Calais rendőrfőnöke hírtelen meggazdagodott/ aki Lagrange tábornok segítségével meg is kapja, majd francia bankban helyezi el. A váltót elküldi Karlmannak, aki Madridban visszaváltja aranyra és a frontvonalon keresztül Wellingtonnak szállítja. Ez után az üzlet után az angol kormány hétszázezer fontsterling értékben vásárolt németalföldi és frankfurti váltót Nathan Rotschildon keresztül. Ettől kezdve az angol kormány minden nagyobb pénzügyi üzletét Nathan Rothschildra bízta, mint például, amikor 200000 font értékű párizsi váltót kellet vásárolnia, amelyre XVIII. Lajosnak volt szüksége, hogy abból fedezze fővárosába való utazásának és trónra lépésének költségeit. Napóleon visszatértekor Rothschild francia pénzt veret, engedély nélkül és az angol kormány 200000 font értékű segélyét Salamon Rothschild vitte el a porosz kormánynak. Ezek után Bülow porosz pénzügyminiszter egyenesen a Rothschildokhoz fordult, amikor 150000 font kölcsönre volt szüksége a porosz államnak.
1812. szept. 19. Mayer Amschel Rothchild meghal. Végrendelet, mindig a legidősebb fiú családtag a főnök, kivéve, ha a többi másként nem szavaz. Csak rokonsággal házasodhatnak /1824-1917 24 házasságból 15 rokonságon belül kötnek, Nathan kitagadja a lányát, mert keresztényhez ment/. Utóda Nathan mert ő a legtehetségesebb. A Rothschild ház tagjai közt nem öröklődik a vagyon, nem fizetnek örökösödési illetéket, és nincs vagyonleltár. Az összes bevétel a Family Trust nevezetű adómentes alapítványba megy. Vejeit és azok fiait kizárta az üzletből, szigorúan tartsák meg a zsidó ortodox hitet.
1812. Amschel átveszi a Frankfurti irodát, ő az első porosz gazdasági miniszter, Bismarck a felfedezettje, megkezdődik a német egység megteremtése. Salamon Ausztriába költözik.
1814. Bécsi kongresszus, Szent Szövetség létrehozása, de a Rothchildok javaslatát, hogy hozzanak létre egy közös európai központi magán bankot, az orosz cár megakadályozta. Ez volt az orosz cárok első vétke.
1815. júl. 19. Waterloo- i csata. Rothschild ügynök Rothworth késő délután hajóra száll Ostend kikötőjében a Dutch Gasette egy példányával és Wellington győzelmének hírével. Folkstone kikötőjében Nathan várta 20.-án hajnalban majd azonnal a tőzsdére hajtott ahol piacra dob minden részvényt. Mindenki azt hiszi, hogy Wellington vesztett, mindenki elad a részvények ára padlón, majd Nathan mindent olcsón felvásárol, a Brit gazdaság, Rothchild tulajdon lett. Ezen az egy napon Nathan 1 millió fontot nyert a tőzsdén. Balzac írta a Rejtély című művében hogy a marengói csata délutánján Párizsba beállított a bankárkirály ügynöke, aki elhíresztelte, hogy Napóleon vesztett. Mindenki eladott, estére kiderült hogy a hír hamis, és hatalmas vagyonok omlottak össze. Sajnos Balzac nem írta meg a bankárkirály nevét. A napóleoni háborúk után az államok még jobban rá voltak utalva a kölcsönökre. Manapság a brit királynő engedély nélkül nem mehet be a londoni City-be, akkor is csak úgy, hogy csak egyszerű polgári ruhában megy, és a polgármester mögött haladhat. A City-nek saját rendőrsége van, amely természetesen független még a Scothland Yard- tól. 1888-ban a City -ben 90 lakosra jutott, London többi részén 475 lakosra jutott egy rendőr, és rájuk 120 - szór nagyobb terület esett, míg költségvetésük csak hatszor volt nagyobb, mint a City - bélieké. A nyomorra jellemző hogy abban az évben regisztráltan 51000 ember halt meg szegényházban, pedig a városnak csak 4 millió lakosa volt.
1815. Párizsi kongresszus Franciaország, Nagy Britannia, Portugália, Poroszország, Svédország, Oroszország, a határok gyakorlatilag változatlanok maradtak, Mayer Amschel Rothschild javasolta hogy császári vagy királyi rendeletekkel országonként hozzanak létre magán központi bankokat. A cár megvétózta.
1816. Poroszországnak kölcsönre van szüksége, hogy régebbi kölcsöneit törleszteni tudja, amit persze a frankfurti bankház nevében Karl Rothschild intéz 2 % jutalékért.
1816. Rothshildok Metternich segítségével, és a pénzügyminiszter Stadion gróf támogatásával nemességet kapnak Ausztriában, az angol segítőpénzek közvetítése miatt. Salamon pénzeli az első közép-európai vasút építését.
1817. James Rothschild Párizsban megalakítja a „Rothschild Fréres” céget.
1817. A francia kormány 350 millió frank kölcsönt vesz fel az Ouvrad és a Baring Brothers bankházaktól újjáépítésre, a Rothschildokat kihagyják. 1818-ban újabb 270 millió frankot. 1818. Nov. 5. Összeomlik a francia tőzsde, mert a Rothshildok miután egy éven keresztül csendben sok részvényt vettek majd az egészet egyben a tőzsdére dobták, ettől fogva a franciák a Rothchildoktól vesznek fel kölcsön. Mindig van egy Rothschild a Francia Központi Bank igazgatósági tanácsában. Azóta övéké a legjobb Bourdeux-i borvidék, a gyorsvasút, mediterrán térségben a legtöbb szálloda stb..
1818. Bank of the United States megkezdi a támadásait az állami bankok ellen. Felvásárolták azok papírpénzeit, majd amikor azok kihelyezték arany és ezüst készletüket, akkor a Bank of the United States előállt követelésével, hogy a nála lévő papírpénzt váltsák be a bankok aranyra és ezüstre, mivel azok nem tudtak fizetni így tönkrementek. Azok a személyek akik az állami bankoknak tartóztak, azok csődbementével a Bank of the United States-nek tartoztak, az végrehajtást tett, így az emberek elvesztették vagyonukat. A Bank of the United States-t Nicholas Biddle működtette, aki nem volt zsidó, de a Rothschildok alkalmazottja volt. Miután Jackson elnök megvétózta a bankot és az tönkrement, Biddle- t kidobták és szegényen egy fillér nélkül halt meg 1844-ben.
1818. Aix-la-Chapelle megbeszélés Salamon és Karl találkozik Metternic - l és Getz - l.
1820. 04. 04 Salamon Rothschild Parish Dáviddal együtt megköti az első államkölcsönét az osztrák állammal 48 millió forintra, majd a második kölcsön 37, 5 millió forintra Újdonság hogy ennek megvalósítását sorsjegyekben képzelte el, vagyis egyből a kisemberektől csalták ki a pénzt. 1823-ban 25 milliós kölcsön, majd 1829-ben újabb 25 milliót, öt év múlva megint nagy összegű kölcsönt intéztek. 1839-ben 30 millió kölcsön, 1842-ben pedig megint 40 millió forint kölcsönt adtak a Monarchiának. Így érthető a Rothschildok befolyása a Tiszaeszlári perre. Weil azt írta:” Rothschild a feje a vasutaknak, a kormánnyal szemben is….Egy társaság uralkodik felettük, e társaság fölött pedig egyetlen ember uralkodik, aki, ha akarja, tönkre teheti a társaság összes tagját. Ez az egy ember pedig: Rothschild”. Az állam kiuzsorázásán túl kiuzsorázták az osztrák és a magyar főurakat is.
Salamon a Monarchiában bányákra is rátette a kezét, de nem csak ott hanem Spanyolországban a kén bányákat is. Stb. Ausztria legrégibb vasútját is csak rajtuk keresztül lehetett megépíteni, Nordbahn bécsi állomásán fel is állították Salamon életnagyságúnál nagyobb carrarai márványból faragott szobrát.
1820. Metternich eléri, hogy Nathan osztrák konzul legyen Londonban, James pedig Párizsban.
1820. Tömeges angol kivándorlás dél Afrikába, a nyomor miatt, a Szabad Narancs Államba, és Transwaal köztársaságba ahol a világ leggazdagabb aranylelőhelye van. A szegénység miatt nagy a bűnözés is, az elitélteket Ausztráliába deportálják. Nagy Britannia az akkori világ legnagyobb birodalma, még is nagy a nyomor mert, a gyarmatok gazdagsága néhány család és a bankárok tulajdona, a gyarmatok megtartásának költségei /hadsereg, haditengerészet, hivatalnokok stb./ az államot terhelik. Pl. Burmában a rubinbányák a Rothschildoké. Érdekesség hogy 2003-ban összeházasodott Britannia két leggazdagabb családjának gyermeke: Kate Rothschild és Ben Goldsmith, mindketten zsidók. Olvasd: Dickens: Twist Olivér.
1821. Karl Nápolyba költözik, pénzeli az osztrák megszállást is meg a Carbonari mozgalmat is. /oszd meg és uralkodj/Üzleti kapcsolatba lép a Vatikánnal. XVI. Gergely fogadja, megkapja a Szent György rendet. Nápolyi királyságnak 16 millió aranyat ad kölcsön .Akkora hatalma lett Nápolyban hogy visszahívatta a száműzött Cavaliere Medicit és pénzügyminisztert csinált belőle. James Franciaországban bankot alapít, megveszi a legjobb bortermő vidékeket, megkapja a Vladimir Rendet az orosz cártól, megnősül, elveszi saját bátyja Salamon lányát Betty-t feleségül.
1822. Megkapják a bárói rangot Ausztriában
1823. A Rothschildok átveszik a Vatikán pénzügyeit. Most a Vatikánnak van a világon második legnagyobb aranykészlete.
1824. Nathan Rothschild megalakítja az Alliance Marine Assurance Company-t, az első részvénytársasági alapon álló biztosító társaságot. Az ilyen társaságokat törvényileg tiltották, de a Rothschildok kedvéért megváltoztatták a törvényeket.
1824. A Rothchildok megveszik Brazília államadósságát, Brazília Rothschild birtok.
1825. Villéle márki francia pénzügyminiszter tervét miszerint a régi francia 5%-os állampapírokat váltsák át 3%-ra James Rothschild segítségével sikerült 30 millió frank járadék, vagyis 1000 millió frank tőke formájában, majd 47720000frank franciaállami kölcsönt 4%-sá. 80 millió frankos kötvényt bocsátott a francia kormány részére, amit a görögök kaptak a Törökök elleni harchoz. Egész Franciaország meghódolt James Rothschildnak, kivéve az Orleansi herceg. Egyetlen szalon nem fogadta be James-t, a hercegé, és nem vehetett részt a herceg Chantily-ban rendezett ünnepségein. Miután a herceget a szabadkőművesek megölték, nem volt többé az előkelő világnak szalonja, ahová Jamest meg nem hívták volna. James Rothschild vagyona Franciaországban ekkor 600 millió frank volt, rajta kívül csak a király volt gazdagabb 800 millióra becsült vagyonával. Az összes francia bankárnak együttesen 367 millió frankra rúgott. A főnemeseknek még ettől is kevesebb pénzük volt, Montpensier hercegnek 20 millió, Aumale hercegnek 70 millió. Jamesnek akkora hatalma volt hogy kormányokat buktatott meg, mint például a nagyhatalmú Thiers miniszterelnökét. Amikor az osztrákok nem a Rothschildok útján akarták államkötvényeiket kibocsátani, mert túl drágának találták, így azok készpénz hiányt okoztak Európa nagyvárosaiban, és egyetlen más nagy bankház sem mert vállalkozni az államkölcsön megadására: Ausztriának bocsánatot kellett kérnie. Már régebben is volt feszültség közöttük. Ausztria ugyanis átutalta a Rothschildoknak azokat az összegeket, amelyek a francia hadisarcjárulékokból őt megillették. Ez összegeket francia járadékokban kellet volna elhelyezni, amelyek akkor igen alacsonyan állottak és később aztán, mihelyt értékük felszállott, el kellett volna adni az értékpapírosokat. Néhány év múlva a Rothschildok el is adták azokat, és 95 árfolyammal számoltak el. Ausztria azonban rájött hogy eladás idején a papírok 100 % álltak, vagyis a Rothschildok 8 milliót lenyúltak. Amikor a görögök függetlenek lettek, akkor úgy választottak királyt, hogy bizonyos Gagern úr elment a Rothschildokhoz, hogy kinek van a legnagyobb hitele, és a Rothschildok Frigyes holland királyfit választották, mert még ő nem vett fel hitelt tőlük, így a leghitelképesebb. /Ezek után mondja valaki, hogy Hitler csak úgy magától került hatalomra/.
1825. A túlzott spekuláció miatt összeomlik Angliában a pénzpiac, a kereskedelmi világ nagyjai csődbe mennek, kivéve Rothschildék akik, hatalmas vagyonukkal egymaguk megmentik az Angol Bankot. Évekkel később Nathan Rotschild egy nagy értékű utalványt akart beváltani az angol bankban, amelyet a frankfurti Amzel Rothschild állított ki. A bank megtagadta a kifizetést, hogy ők csak saját papírjaikat váltják be, külföldi magánszemélyek utalványaira nem adnak pénzt. Erre Rothschild kiadta az utasítást az ügynökeinek, hogy vegyenek annyi papírpénzt, amelyet az Angol Bank bocsátott ki, amennyit csak lehet. Három hét múlva Nathan megjelent a bankban elővett egy ötszáz fontos bankjegyet és követelte hogy váltsák be aranyra, úgy mint még 9 ügynöke. Egy nap alatt a bank aranytartaléka 210000 font sterlinggel csökkent. Másnap Nathan megint megjelent, és kijelentette, hogy a pénzváltást még két hónapig fogják folytatni. Az igazgatóság aznap összegyűlt és írásban kértek bocsánatot „Ezentúl mindig őszinte örömükre fog szolgálni, ha a Rothschildok utalványait és bármiféle üzleti papírjait beválthatják.”
1825. Megkezdődik a magyarok pénzügyi gyarmatosítása. Magyar Országgyűlés nem járul hozzá, hogy a magyar pénzügyeket a bécsi Rothschildok magánbankja intézze.
1830. „Zsidó Törvény” Angliában, az emancipációért, több mint 14000 londoni polgár támogató aláírásával., 1833-ban második kísérlet és 1000 befolyásos ember aláírása a Westminsterből. 1835 Sheriff’s Declaratin Bill, amelyért David Solomon két évig harcolt, és sikerre vitte. Ebben az évben Viktória Királynő lovaggá ütötte Moses Montefiore-t. 1835-ben David Salamon-t városatyává választották, de nem vette fel a hivatalt, mert nem volt hajlandó letenni a keresztény hivatali esküt, de ebben az évben Sheriffé is választották. Majd 1855-ben David Solomon lett London polgármestere. De az első parlamenti tag Lionel Rothschild lett. Majd zsidó terjeszkedés: Törvényhozás: James Graham Lewis, Francis Goldsmid, John Simon; Dramatic managment: Benjamin Lumley; költészet: Henry Russel; Zene: Charles Sloman, Charles K. Salaman, Sir Julius Benedict; Festészet: Solomon Alexander Hart; Kereskedelem: Rothschildék és Goldsmidték /ma is ez a két leggazdagabb család Britanniában/ mellett, Worms, Sassoon, Stern és Sir Benjamin Phillip. Újság: J.M. Levy és Lionel Lawson ellenőrizte az első 1 penny-s londoni újságot a „Daily Telegraph”-t.
1834. Karl Rothschild intézi a vatikáni államkölcsönök átváltását. Ekkor hat legelőkelőbb párizsi bankház – név szerint Hagerman, André és Cottier, Fould és Oppenheim, Blanc, Colin és társa, Odier és társa, Wells és társa /szerintem mind zsidó, szép egy „francia” ország/- összefog, hogy megtörje a Rothschildokat, de nem sikerült nekik.
Akkora befolyása volt Karlnak, hogy egyszer felesége, Adelhaida, kihallgatáson jelentkezett IX. Pius pápánál és a Vatikán ünnepi termében leszidta Della Gengha bíboros miatt, aki sanyargatta a római zsidókat.
1834. Salamon báró szembe kerül Metternich-el a belga forradalom miatt. Metternich pénzt kért a fegyveres beavatkozásra, Salamon megkérdezte Nathant, hogy ez nem zavarná-e az ő üzleti ügyeiket. Nathan visszaüzent, hogy semmi szín alatt ne adjon pénzt a beavatkozásra. Nem használt Metternich semmiféle érvelése, Salamon báró nem adott pénzt. És mert a Rothschildok nem adtak pénzt, Metternich kénytelen volt lemondani a háborúról és a fegyveres beavatkozásról.
1836. Levi Hirsch a Rothschildokhoz fordul, hogy vegyék meg Izrael állam területét. A modern Izrael állam történetében három Edmund Rothchild játszott fontos szerepet, akiket számozni fogok. I. Edmund de Rothchild, /1845-1934 James fia a francia házból, testvére Alphonse/ a krími háború idején segíti a jeruzsálemi zsidókat, apja James korházat alapított ugyanott. 1880-as pogrom miatt Oroszországból /a progrom okait lásd alább/Palesztinába menekült zsidókat I. Edmund pénzzel látja el, hogy házakat építsenek, és mocsarakat csapoljanak le. Borospalack üvegüzemet épít, /övé Franciaország legjobb bortermő vidékei/, saját adminisztrációt vezet be, megmondja, hogy mit hol termeljenek. Theodor Herz /Benjamin Zeév/ támogatja Edmund módszereit. 1901-ben zsidó küldöttség fordult hozzá hogy szabad kezet kaphassanak, azt felelte nekik:"Én alkottam egyedül, én egyedül. Nincs az az ember sem kolónisták, sem egyéb szervezet, akinek joga lenne kereszteznie a terveimet." Hertz utóda David Wolffsohn az ő utóda Otto Warburg a Cionista mozgalom élén. 1914-ben I. Edmund körutat tett Palesztínában. 1917 Lord Lionel Walter Rothchild elvi nyilatkozatot kap a Brit kormánytól, amely szerint a korona nem látja akadályát egy zsidó állam létrehozásának Palesztinában /Balfour deklaráció/. III. Edmund luxos hoteleket épít és fejleszti a turizmust Izraelben. Elnöke az Israel General Banknak és a Hebrew University of Jerusalem, igazgató a Közép-Kelet Béke Intézetének, amit ő alapított 1967-ben. Pénzt ad a Biological-Physio-Chemical Institute-nek, amit a nagyapja I. Edmund alapított. The First International Bank of Israel a Rothschil sétány 39. sz alatt van, 50. sz alatt a Bank Hapoalim, Izrael leggyorsabban növekvő bankja szintén az övék, a Knesszet a zsidó parlamentre is ők adták a pénzt. 1982-ben Guy de Rothschild elnöke az Egyesített Zsidó Szociális Pénzalapnak (F.S.J.U.) és az A.U.J.F. -nek. David a (F. S. J. U.) pénztárosa, és a Zsidó Ügynökség Igazgatótanácsának francia tagja. Alain a Franciaországi Zsidó Intézmények Képviselőtanácsának elnöke és a Központi Izraeli Hitközösségnek. Elie elnöke a A.U.J.F. végrehajtó bizottságának.
Edmund elnöke az Izraeli Értékjegyek Európai Szervezet-ének. Alix de Rothschild a "Fiatalok Aliyala" világelnöke, zsidó fiatalok Izraelbe telepítését segíti.
Baron Edmund de Rothschild.
1836. 07. 2 8 Nathan Rothschild meghal, állítólag testvérei mérgezték meg, mert üzleti előnyök miatt felvette az anglikán vallást és megkeresztelkedett. Londonban temették el, kivonult a lordmajor is és vele együtt ott voltak a gyászmenetben Oroszország, Poroszország, Ausztria-Magyarország, Portugália és Nápoly követei, seriffek, főnemesek, lordok is. Házasságából négy fia és három leánya született. Legidősebb lányát Salamon fiához Amzel hoz adta feleségül, legidősebb fia Lionel, Karl lányát Charlotte-t vette el. Az üzletet Lionel Rothschild vette át. Lionelnek öt gyermeke lett, két leánya, Leonora a párizsi Mayer Alfonz Rothschildhoz ment nőül, Eveline pedig a bécsi Ferdinand Rothschildhoz, fia Nathaniel a nápolyi Rothschild ágból Emmát vette el, Lipót pedig a trieszti bankár lányát Perugia Mariát vette el. A walesi herceg a későbbi VII. Edward király is részt vett Leopold esküvőjén.
1837. aug. Belmont /Rothschild ügynök szül. August Schonberg, 13 korában beállt Rothschildokhoz fizetés nélküli tanoncnak/ a pénzügyi válság idején USA.- a megy ahol állami részvényeket vesz, ezért fogadják a Fehér Házban és az elnök pénzügyi tanácsadója lesz. Segíti az északiakat a háború idején. Ralp Epperson másik Rothschild ügynök a délieket segíti és kapcsolatban áll Booth-al Lincoln gyilkosával. J. P. Morgan, apja árut csempészik az északi blokádon keresztül délnek és kapcsolatban áll Hamiltonnal. Thomas House szintén csempész, fia, Colonel Edward House aki Wilson elnök személyi tanácsadója lesz.
1840. James Rothschild megkezdi Franciaországban az „Északi vasút” építését, miután minden követ megmozgatott hogy ne az állam építse. Lefizette a sajtót és a parlamentet is. A vasút társaság 300000 darab ötszáz frankos kötvényt bocsátott ki, amely részvények közül a parlament két háza 15000 részvényt kapott „ajándékba”, ami 7,5 millió franknak felelt meg. A vasútban nem az üzemeltetés volt a haszon, hanem hogy visszatartották a részvényeket, és amikor 900 frankra emelkedett az értékük James piacra dobta, így több mint40 milliót keresett ezen az üzleten is. Így a francia államnak majdnem kétszeresébe került, amit persze a kisemberekkel fizetettek meg. Belgiumban is James építette a vasutat. Jellemző Jamesre, amikor a Párizsi Világkiállítás volt, akkor hétköznap 2 frank volt a belépő vasárnap pedig 20 centime, ő volt vasárnap az első látogató.
1843. A Rothchildok földet vehetnek a Habsburg birodalomban., addig zsidók nem vehettek földet, 1919-re a zsidók Magyarország területének 43 %-t szerezték meg, plusz amit haszonbérletbe vettek /Vas szén higany bányák/. Megvették Schillerdorfi, Oderbergi, Hultschii uradalmakat.
1844. I. Internacionálé két vezető Marx /apja zsidó rabbi,/Lassale mindketten zsidók. Internacionalizmus azt jelenti, hogy meg kell szüntetni a nemzeti érzést és a nemzeteket. Brittish Museumban több csekk található, amelyekkel Nathan Rothschild pénzt juttatott Marxnak kutatásokra.
1847. Jacob Henry Schiff /USA zsidó meghódítójamegszületik Frankfurtban a Rothschildokkal közösen birtokolt zöld zászlós házban, az apja zsidó rabbi.
1848. márc. 6. Párizsban megdől az Orleans-i monarchia, Ideiglenes kormány alakul 11 tagjából 9 Grant Orient szabadkőműves, a Nemzetgyűlés többsége is szabadkőműves. Napóleon unokaöccse, Louis Napóleon lett a köztársasági elnök, aki nagyon hasonlít Nathan Rothschildra, aki Louis anyjának volt személyi bankárja, és szeretője.
1850. 1850-1869-ig a zsidók száma Nagy-Magyarország területén 366 ezerről 542 ezerre növekszik, majdnem 50 %- l addig a többi lakosság létszáma csak 15 %- l. Csak az 50-es években a bécsi Rothschildok 500 milliót kerestek, egyedül a vasút üzleten többet kerestek, mint az államkölcsönökön. Salamon intézte a császári család magán pénzügyeit is.
1850. 07. 8 Salamon Rothschild meghal, az üzletet fia Anzelmo vette át Bécsben.
1851. Mazzini USA-ba érkezik és megkezdi polgárháború előkészítését. Albert Pike vezeti a déli szabadkőműves páholyokat, Caleb Cushing az északiakat. Északot a francia Rothschild ház pénzeli, a délieket az angol Rothschildok. Kossuth megkezdi szervezni a Young America mozgalmat. Cél az USA-t két kisebb államra kettéosztani az oszd meg és uralkodj elv alapján, kihasználni őket egymás ellen és átvenni a pénzügyeket, és a háború sok pénzbe kerül.
1852. Franklin Pierce az USA elnök, Kossuth felajánlja neki a Young America mozgalmat propaganda célokra, az általa ajánlott emberek szabadkőművesek és fokozzák a dél-és észak közti ellentétet. Az elnök Caleb Cushing- t nevezi ki igazságügy miniszternek /családja ópium csempészetből gazdagodott meg/ aki pénzt juttat a Young America- k.
1855. 03. 12 Meghal Karl Rothschild, lánya Charlotte a londoni Lionelhez ment nőül, fia Mayer Károly saját sógornőjét Lionel nővérét Lujzát vette, öccse Adolf Károly pedig Salamon Rothschild unokáját, Júliát, a legfiatalabb fiú Vilmos, Károly Júliának nővérét Mathildot.
1855. Amzelmo Rothschild Bécsben megalapítja a „Österreichisce Kredtanstalt für Handel und Gewerbe” hitelbankot, amely bank részvényeit továbbra is vásárolta a tőzsdén így felverte az árfolyamokat, majd hírtelen eladta őket, így 1783. 05. 03-án összeborult a bécsi tőzsde, fél pénzügyi Európa tönkre ment, bankok, vállalatok, pénzügyi társaságok.
1857.Alphone Rothschild elveszi Lionel Rothschild lányát, Leonórát. Az esküvő előtt összejövetel volt, amelyen részt vett III. Napóleon /Nathan Rothschild zabigyereke/, Mazzini Olaszországból, Bismarck Németországból, /Amschel Rothschild pártfogoltja/. Az összejövetelen D’Israeli brit miniszterelnök javasolta hogy az USA-t osszák két részre, észak legyen James Rothschildé, a déli pedig Napóleoné. Igen ám de az orosz Cár hajóhadát az USA kikötőibe küldte azzal a paranccsal, hogy támadjanak meg mindenkit, akit Lincoln akar.
1858. Lionel Rothschild képviselő lett az Angol Alsóházban 15 évig, 1879-ben hal meg.
1861. nov. 8. Londoni kormány 8000 főnyi csapatot küld Kanadába, a franciák pedig Mexikóba. Persze a két államot a Rothschildok két háza vezette. 1863. Lincoln az orosz cárhoz fordul segítségért, orosz hadihajók jelennek meg New York-ban és San Franciscoban.
1861. III. Baron Amschel Rothschild megalakítja Ausztriában a Creditanstal-t, hogy tönkretegye a Credit Mobilier-t ő az első zsidó aki bekerül az osztrák felsőházba. Neve bekerül a Bécs Arany Könyvébe. 1861 tagja a Birodalmi Lordok házának.
1864. 04. 18 Anzelmo osztrák főrend lett. Az osztrák állam megalapította a „Déli Vasutakat”, de később kénytelennek voltak eladni azt a bécsi, londoni, párizsi Rothschildokból létrejött konzorciumnak. Később ugyanők megvették a közép-olaszországi vasutakat is.
1865. J. P. Morgan átköltözik New York-ba, ő volt a Rothschildok amerikai megbízottja, ő finanszírozza az USA fél vasúthálózatának építését, és 1901-ben Unated States Steel Corp. néven szindikátust alakít. William Mckinley elnök az Anti-Trust törvény hatálya alatt vizsgálatot rendelt el a Rothschild és Morgan ügyletek miatt 1900-ban. Amikor a következő választásokon újra indult elnök helyettese Theodore Roosvelt, /De Moley Rend főmestere és a Libanoni Nagycédrus Páholy magasrendű szabadkőművese/ lett, majd egy éven belül Mckinley merénylet áldozata lett, /Czolgosz lelőtte/, utóda Teddy leállítatta a vizsgálatot.
1865. Jacob Schiff New York-ba érkezik, igazgatói tanácstag Central Trust Company, Western Union, Wells Fargo-nál. Célja: Ellenőrizni az USA pénzrendszerét, központi magánbank létrehozása; saját emberit magas pozíciókba juttatni; szétszakítani a társadalmat kisebb megosztott csoportokra (feketék, fehérek), Mozgalmakat alapítani, amelyek tönkreteszik a kereszténységet. Pénzeli Rockefellert /olaj/ aki tőle kapja az első millióját, E .R .Harriman /vasút/, A. Carnegie /acél/.
1865. George Peabody kitalálja az adómentes alapítványok létrehozását, így a leggazdagabb családok nem fizetnek adót, sem Rockefellerék, sem a Rothschildok, sem Fordék, és nincs az az adóhatóság, amely merné vizsgálni a vagyoni állapotukat.
1866. Bismarck, Amschel Rothschid felfedezettje "Son of Fatheriess", bankárja, Bleicroder aki Rothschild ügynök és leggazdagabb ember Berlinben. Mikor a császár Bismarckkal akart találkozni, Rothschild javasolta, hogy az nála legyen, de Bismarck ezt visszautasította azzal, hogy államügyeket beszélnek meg. Rothschild ragaszkodott hozzá, hogy a szakácsa főzzön reájuk, amit már nem utasítottak vissza.
1866. Bismarck legyőzi Ausztriát, német egység létrejöhet. Egyszerűbb egy nagy országot kiuzsorázni, mint sok kis fejedelemséget.
1867. Kuhn and Loeb Co. megalakul New York-ban, Jacob Schiff partner.
1868. 11. 15 James Rothschild meghalt. Hat gyerek maradt utána /felesége saját bátyjának Salamonnak leánya Betty volt/ lánya, Charlotta a londoni Nathaniel Rothschildhoz ment feleségül, míg fia Alfonz a londoni Lionel Rothschild lányát vette el Leonorát. A cég vezetésben fia Alfonz követte. A francia - porosz háború idején a poroszok főhadiszállása Alfonz Ferreires-i kastélyában volt, és Jules Favre francia miniszterelnök itt hódolt meg Bismarck előtt, és itt beszélték meg az 5000 millió frank hadikárpótlást, amely persze Alfonz Rothschildon keresztül valósult meg.
1848. Menekültek áradata Írországból az USA-ba az éhínség miatt, 300000 halott, 1 millió kivándorolt, Brit miniszterelnök D'israeli /kikeresztelkedett zsidó/, Bank of England vezetője pedig egy Rothschild és nem segítenek az íreken.
1869. Lionel Rothschild J. P. Morgan-nel megalakítja a Northen Security-t az USA -ban hogy képviselje a Rothschild érdekeket.
1869. Cecil Rhodes, Rothschild ügynök Dél-Afrikába érkezik gyémánt, és arany bányászatban érdekelt, Rothschildok ópiumot csempésznek nyugatra de a kínaiak csak ezüstöt és aranyat fogadnak el fizetőeszköznek.
1870. Eszterházy Miklós halála után a hercegség csak Salamon Mayer Rothschild - nak 6, 5 millió forinttal tartozott. A hercegasszony Rothschild -hoz fordult segítségért, aki úgy vállalta, ha a hercegasszony a szeretője lesz. És az üzlet megköttetett. Pedig Mária Terézia törvényt hozott: " Ha egy zsidó elcsábít egy keresztény nőt akkor feje vétessék és teste égettessék el." Az Eszterházyak tipikus bérenc család, míg Habsburgok voltak hatalmon addig németek voltak, majd azok bukása után zsidók lettek.
1870. Francia - Porosz háború, II. Napóleon akadályozza a német egységet, mindenki francia győzelmet várt, csak Alphonse de Rothschild a francia ház feje küldte családját Londonba. Alphonse személyes barátja a Belga királynak és a Welsh-i hercegnek. Nővére Charlotte hozzámegy Nathaniel Rothschildhoz, az angol házból, öccse I. Edmund zsidó telepeseket pénzel Palesztinában. Alphonse felosztja a világ olaj piacát a Shell és a Rockefeller Standard Oil között. A francia ház pénzeli a francia elektromos hálózatot, mediterrán vasutat. Az angol ház a bakui olajmezőn fektet be.
1871. aug. 15. Albert Pike levél Mazzini- nek amiben azt írta hogy 3 világháború szükséges az új világrend kialakításához. I. Világháború célja a cári Oroszország megdöntése olyan rendszer amit az illuminátusok és ügynökeik irányítanak. II. Világháború a német nacionalisták és a cionisták között ami elvezet Izrael állam megalapításához. III. Világháború a cionisták és az arabok között, az egész világra kiterjed, az emberek kiábrándulnak mindenből és elfogadják a szabadkőműves rendet.
1871. 03. 18 - 05. 29 Francia kommün. Ép, mint később a magyar tanácsköztársaság idején, háborús vereség, katonák a fronton, Rothschildok és a proletárok lázadást csináltak. A kommün alatt egész Párizst kifosztották, kivéve Alphonse Rothschild 145 házát nem. Érdekes módon Rothschild vidéki háza volt a poroszok főhadiszállása, de azt sem érte bántódás.
1873. Az osztrák Rothschild ház üzleti krízist csinál Bécsben, teljesen ellenőrzik a Magyarországi pénzügyeket. Baron Albert von Rothschild a leggazdagabb ember a Habsburg birodalomban.
1874. 07. 27. Meghal Amzelmo Rothschild, öt gyereke született és a legkisebbre Albertre hagyta végrendeletileg a bécsi Rothschild-ház vezetését. Leányai, Julia, Mathilda és Lujza, valamennyien Rothschild fiukhoz mentek feleségül. Másik fia Ferdinánd a londoni Lionel Rothschild lányát, Eveline - t vette feleségül. Albert rátette a kezét az osztrák Nemzeti Bankra, amely később átalakult Osztrák - Magyar Bankká.
1874. 1880-ig Disraeli - kormány Angliában. Fia Benjamin Disraeli, már Lord Beaconsfild. /Kikeresztelkedett zsidó, de a zsidó nemzeti érdekeket védi./
1874. Lionel Rothschild pénzeli az angolokat a krími háborúban /orosz befolyás csökkentése Palesztinában, az oroszok a szent helyek védelme ürügyén támadta a török birodalmat, és megakadályozni hogy az oroszok elérjék a közel-keleti olajmezőket és Indiát/, és Cecil Rhodes - t a dél-afrikai arany és gyémántbányák megszerzésében, Öccsét Anthony - t lovaggá ütötték, személyes jóbarátja Disraeli miniszterelnök, és ő fizeti John Russel miniszterelnökké választását.
1876. Bountoux Párizsban megalapítja az Union General Bankot, keresztény befektetőket keres, hogy megtörjék a zsidó bankárok monopóliumát. 1881-ben a Rothschildok tönkreteszik, miután 5 éven keresztül csendben felvásárolták a bank részvényeit, majd egyben a tőzsdére dobták, a részvények értéke 3050-ről 950 re esett vissza.
1879. Lionel Rothschild meghal fia Nathaniel "Natty" veszi át a cégügyeket, aki 1865-től képviselő, majd 1885-ben Lord lett. Disraeli és Gladstone miniszterelnökök a zsidók királyának nevezik. Ő birtokolja a Burmai rubin bányákat és Dél-Afrika nagy részét. Natty két testvére: Alfred és Leo a királyi herceg legjobb barátai, a Malborough fiuknak nevezik őket, ők fizetik a herceg adósságait. /Elég jó társaság egy kis frankfurti uzsorás leszármazottainak/ Ekkor a londoni Rothschildok vagyona meghaladta a 100 millió font sterlinget. VII. Edward aki lorddá és peer-ré emelte Nathaniel - t, és ő volt az első zsidó, aki az angol felsőházba is bejutott.
1880. Charles Taze Russel /aki a felesége szerint pedofil volt/ aki megalapította a Jehova Tanúi társaságot, azt javasolja a Rothschildoknak, hogy a zsidókat vissza kellene telepíteni Palesztinába.
1882. 01. 22 Fekete Vasárnap a bécsi tőzsdén, a Rothschildok ellenfele Bontoux tönkremegy. Bontoux vezérigazgatója volt éveken keresztül a Rothschildok Déli Vasút-társaságánál. Majd kilépett és csoportot szervezett ellenük, melynek élén két cég az „Österreiche Landerbank”, és a „Union Generale”. Rothschildék először a „Banque de Lyon et de la Loire”- t borították meg, amely lavinát indított el és a bécsi Fekete Vasárnapban tetőzött. Annak ellenére, hogy ők voltak a gazdaság urai, a bécsi udvar és a főurak nem fogadták be, és Albert Rothschild egyetlen estélyére sem fogadtak el meghívást. Később mégis fogadták, és ezt Tisza Kálmánnak köszönhették, kinek fiát később a zsidók megölették.
1883. Az orosz cár meghívja a Nobel testvéreket és a Rothschildokat, hogy fejlesszék fel a bakui olajmezőt.
1884. Albert Rothschild részt vesz a közel 600 millió forint értékű aranyjáradék konvertálásában, amelyen 160 milliós haszonra tett szert, mellesleg ezzel az üzlettel zsarolták meg Ferenc József császárt, hogy meghiúsítják az üzletet, ha a tiszaeszlári gyerekgyilkos zsidókat elítélik. Ráadásul ők áron alul kapták a papírokat, és jóval drágábban is adták el, éppen idejében, mert amikor 1882. 01. 22 - én összeomlott megint a tőzsde, nekik egész véletlenül egy darab részvényük sem volt.
1886. Argentin gazdasági válság. A rivális Barings bankház nehéz helyzetbe kerül, a Bank of England segíti de ez kevés, így kénytelenek a Rothschildokhoz fordulni, 1890-ben 3 millió frank értékű arany érkezik a Bank of England- tól melynek elnöke Alphonse de Rothschild
1887. Megkapják a "Special Act of Grace"- t Ferenc Józseftől, felesége Sisi közeli jó barátja a Rothschildoknak.
1888. Oroszország lehagyja az USA-t nyersolajtermelésben. Orosz kerozin 30%-t adja brit piacnak. És ez az orosz cárt gazdagítja, nem pedig a Rothschildokat.
1890. 1890-es évek pogromok törnek ki Orosz-Lengyelországban, nem utolsóban az emberkereskedelem miatt. A zsidók nőket adnak el prostituáltaknak /a cári orosz kormány megtiltja a zsidóknak a szeszfőzést, szeszárusítást, a földbirtok vásárlását, megvonja a választási jogukat. A zsidók kivándorolnak Palesztinába, Magyarországra, USA-ba. USA-ban Rothschild ügynökök fogadják őket, segítik őket letelepedni a nagyvárosokban és elintézik nekik a honosított állampolgárságot így megnő a Demokrata szavazótábor. Amely kapóra jön majd Wilson megválasztásakor.
1891. márc. Megalakul a Round Table, Cecil Rhodes segédletével. Tagok Lord Albert Grey, Arthur Balfour, Sir Harry Johnston, Lord Rothschild, Alfred Milner. Ma is ez a londoni Cityben lévő csoport irányítja a világot.
1891. Cecil Rhodes csoport csatlakozik a William Stead által vezetett Cambridge csoporthoz. Rhodes ellenőrzi a gyémánt készlet 90%-át. De ő is csak a Rothschildok bábja, halálakor a vagyonát a Rothschildok kezelésére bízza.
1894. Hannah Rothschild hozzámegy Earl of Roseberry-hez, aki 1894-95 között Anglia miniszterelnöke
1895. Rothschildok ellenőrzik az USA katonai vasútvonalainak 95%-át. J. P. Morgan-on és a Kuhn and Loeb Bank-on keresztül, a Department of Commerce jelentése szerint.
1898. Edward Henry Harriman és társa Judge Robert Scott Lovett megveszi az UPR 100 millió $-t, az üzletet a Kuhn & Loeb bankház közvetíti, amelyben Paul Warburg volt a partner. Ebben az időben Prescott Bush /jelenlegi elnök őse/ a Buckeye Steel Casting Co. Elnöke.
1900. Lenin és felesége Svájcba költözik. Max Warburg a német titkosszolgálat feje. /German Intelligence Service/
1901. Megszűnik a frankfurti Rothschild bank, a hamburgi Warburg bank veszi át az ügyeket, az olasz bankház is megszűnik, a tagok Franciaországba költöznek.
1902. Paul Moritz Warburg USA-ba költözik és társ lesz a Kuhn and Loeb-nál, később testvére Félix is követi. Otto Warburg Cionizmus vezetője.
1905. Alphonse meghal, Baron Edmund a Bank of France igazgatója.
1905. Felix Warburg és apósa Jacob Schiff pénzeli a japánokat az orosz-japán háborúban, George Kennan Oroszországba megy lázítani. Céljuk a cári rendszer megdöntése.
1907. J. P. Morgan oda-vissza utazik londoni és párizsi Rothschild bankházak, között visszatérve New York-ba elkezdi híresztelni, hogy a Kinckerbocker Banknak fizetési gondjai vannak, erre kitör a pénzügyi válság.
1907. USA Morgan okozta bankválság, Paul Warurg országos körúton vesz részt, előadásokat tart, hogy elengedhetetlen egy központi bank ami kézben tartja a pénzkibocsátást. Nelson Aldrich /Rockefeller apósa/ lett a Nemzeti Monetáris Bizottság elnöke, európai tényfeltáró útra mennek megvizsgálni, hogy működnek az európai központi bankok, tagok: Paul Warburg, Frank Vanderlip stb, képviselve van a National Bank of New York, Kuhn and Loeb, Morgan First Bank, 1909-ben térnek vissza.
1913. dec. 23. A kongresszus elfogadja a FED törvényt, 12 regionális bankot hoznak létre 9 tagú igazgatótanáccsal amiből 6-tot a regionális bankok 3-t a FED kormányzó testülete, a FED elnököt az USA elnöke nevezi ki, ha az lemond vagy meghal és csak a testületből választhat. Azóta az amerikai állam 12 %- s kamatra kölcsönzi a dollárt. A törvény szerint a tulajdonosok neveit nem lehet nyilvánosságra hozni, de R. E. McMaster kiadó svájci banki kapcsolatain keresztül kiderítette: Rothschild Bank of London; Rothshild Bank of Párizs; Lazard Brothers Bank of Párizs /fő részvényes Eugene Meyer/; Israel Seif Banks of Italy; Warburg Bank of Hamburg, Warburg Bank of Amsterdam; Kuhn and Loeb Bank of New York; Lehman Brothers Bank of New York; Goldman Sahs Bank of New York; Chase Manhattan Bank of New York. A FED részvényeinek 65 % - a külföldi zsidók kezében van, 35 % - a /72000 db/ pedig egyenlő arányban a Rockefeller és a Morgan családé.
Jacob Schiff Paul Warburg
1913. Schiff megszervezi "Anti-Defamation League of the B'nai B'rith", az ADL-t zsidó szervezetet, ők küzdenek a fegyvertartás eltörléséért az USA-ban. Napjainkban az ADL-nek 2000 ügynöksége van az USA-ban, /42 regionális iroda, kapcsolódó irodákkal Rómában, Párizsban, Jeruzsálemben, Ontarióban. A San Franciscoi Kerületi Ügyészség 1993- s márciusi jelentése szerint, az ADL 170000$ fizetett ki kémeinek, akik 10000 ember és 500 politikai és etnikai csoport után kémkedtek/ és ellenőrizik az NAACP minden akcióját, és minden néger szervezetet. A fegyvertartás minden amerikainak alkotmányos joga, hogy meg tudja védeni a jogait akár saját államával szemben is. A zsidók úgy akarják elvenni a fegyvereket, hogy saját gyerekeiket fordítják ellenük. Az iskolai lövöldözésekben részt vett diákok minden esetben pszichiáterhez jártak gyógyszeres kezelésre. Fegyverek és diákok azelőtt is voltak mégsem volt vérengzés.
1917. jan. 13. Trockij megérkezik New Yorkba, Paul Warburg Edward House ezredesen keresztül elintézi, hogy a Wilson kormányzat adjon neki útlevelet. /Mint szegény emigráns luxus körülmények között lakott saját sofőrrel./
1917. márc. 27. Trockij forradalmárokkal és pénzzel megrakodva a Kristianija fyord fedélzetén elindul New York-ból Oroszország felé, Jacob Schiff-től 200 millió $- kap,/ unokája John Schiff mondta 1949. febr. 03.-án a New York Journal riporterének/ ami mai áron 2 milliárd $, ami stockholmi Nya Banken-ban volt letétben, amely a Warburg családé. Rockefeller 10000 $ útipénzt adott. A hajón van még Charles Richard Crane az amerikai Demokrata Párt pénzügyi bizottságának elnöke és Wilson elnök barátja, a fia pedig az akkori külügyminiszter Robert Lansing tanácsadója volt.
1917. ápr. 9. Lenin és felesége + 300 forradalmár. Az utazók listájából 165 név került nyilvánosságra 23 orosz, 3 grúz, 4 örmény, 1 német, 128 zsidó. Németországon, Svéd- és Finnországon keresztül Oroszországba utazik, Stockholmig a német állam, onnan az orosz állam fizette az utat, mivel Max Warburg a német titkosszolgálat vezetője, Kerenszkij /zsidó,később New York-ban lett bankár, 1970-ben halt meg/ orosz szabadkőműves pedig Orosz Tartományi Kormányzat főügyésze volt. Az utat Theobald Bethman -Hollberg német kancellár engedélyezte, aki anyai ágon Rothschild volt. Lenin vitt még a Pullman kocsis vonaton két Rolls Royce autót is magának, plusz 40000 márka aranyérmét költőpénznek, és kapott havonta. Összesen 400000 aranyért vették meg Oroszországot földestől, gyárastól, mindenestől. A propagandisták szórták a pénzt a csőcseléknek. Amikor Lenin megérkezett, M. Skobalev munkaügyi miniszter fogadta a Téli palotában, májusban még 200 forradalmár követte. A Téli Palota ostroma úgy zajlott, hogy a forradalmárok felsétáltak a hátsó lépcsőn egy terembe, ahol a Kerenszkij kormány fogadta őket, és átadták a hatalmat. A Palota ostromáról készült filmet Eisenstein rendezte.
1917. nov. 6. A Vörös Gárdisták elvitték a Birodalmi Bankból a cári család ékszergyűjteményét, és 700 millió $ értékű aranyat, mai áron 100 milliárd $. A Cárnak készpénze van a Guaranty Trustnál 5 millió $, National City Banknál 400 millió $. Bank of Englandnál 35 millió $, Barings 25 millió $, Lloyd 30 millió $, Banque de Paris 100 millió $, Rothschild Bank of Paris 80 millió $, Mendelsson Bank Berlin 132 millió $. Mai értéken kamatostul 55 milliárd $, és soha senkinek nem fizették vissza. Bahmegyier egykori orosz nagykövet szerint 1918-1922 között 600 millió rubel értékű aranyat szállítottak a Kuhn and Loeb Banknak. 1920-ban 39 millió svéd korona értékben orosz arany érkezik Stockholmon keresztül New York-ba, három másik hajó közvetlenül szállít 540 láda aranyat Oroszországból ugyanoda, több mint 97 millió aranyrubel értékben mai értékben 2 milliárd $. A szállítást Jacob Schiff szervezte, az aranyat a Guaranty Trust trezorjában helyezik el.
1918. Novemberig Leninék 82 millió aranymárkát kaptak a német államtól, Otto és Felix Warburg révén..
1918. United Secret Servise /2nd Army Bureau/ jelentést készített arró,l hogy 1917-ben kik pénzelték a szovjet forradalmat: Jacob Schiff, Guggenheim, Max Breitung. A Kuhn & Loeb igazgatói: Jacob Schiff, Felix Warburg, Otto Kahn, Mortimer Schiff, S. H. Hanauer, mind zsidók. A Daily Forward /zsidó újság/ megírta hogyan továbbították a pénzt a forradalmároknak a Westphalian-Rhineland Syndicate vagyonából a párizsi Lazare Brothers /zsidó bankház, ma Free Europe/ keresztül a Gunsborg Bankba, Speyer & Co., és a stockholmi Nya Banken-ba.
1918. A Rothschildok megkapják a palesztin vasutat.

Kinek fizetjük az államadósságot II.

2011.07.12. 18:03 kissspeter53

1919. máj. 30. A Párizsi Békekonferencia vezetőinek delegátusai I. Edmund de Rothschild javaslatára találkoznak a Hotel Majestic-ben, ahol megegyeznek, hogy nemzetközi csoportokat hoznak létre, hogy nemzetközi ügyekben tanácsokat adjanak saját kormányaiknak. Így alakul meg később a CFR. New Yorkban, Londonban a Chatman House Study Group, Institute of Pacific Relation /a mi távol-keleti ügyekkel foglakozik és a Japánok Pearl Harbour elleni támadását szervezte/. Hamburgban a Institut fur Answertise Politic, Párizsban a Centre d' Etudes de Politicque Etrangere. Az I. Világháborún csak Rockefelleréknek 100 millió $ hasznuk volt.
1919. Versailles találkozó: Paul Warburg /FED elnöke, Wilson pénzügyi tanácsadója, Kuhn és Loeb egyik igazgatója/, Max Warburg /német titkosszolgálat vezetője, császár pénzügyi tanácsadója/ Colonel Edward House /Wilson személyi tanácsadója/, John Foster Dulles és Allan Dulles /Kuhn és Loeb-tól/, Alfred Milner /angol szabadköműves, Lenint 21 millió rubeller támogatta/. Lloyd George brit miniszterelnök tanácsadója Sir Philip Sasson, Mayer Amschel Rothschild leszármazottja, a brit titkos tanács tagja /ő bombáztatta le a II. VH idején a német városokat és munkás negyedeket, kivéve az ipari kerületeket/. Clemenceau francia miniszterelnök tanácsadója George Mandel született Jeroboam Rothschild.
Theobald von Bethmann-Hollweg Max Warburg
1921. júl. 29. A New York-i Council on Foreign Relation /CFR/ hivatalosan megalakul, cél minél szélesebb bérenc réteg kialakítása, átfogva a társadalom minél szélesebb rétegét. Ma már csak olyan egyén kerülhet magas pozícióba az USA - n, aki tagja ennek a társaságnak.
Alapítók: Colonel Edward House, John Foster Dulles, Bernand Baruch, Otto Kahn, Jacob Schiff, Paul Warburg, John D. Rockefeller. Manapság a CFR 3000 tagja rendelkezik az US javak 2/3 részével.
1922. Franklin Delano Roosevelt megalapítja az United Europian Investors Ltd.-t és Németországban felvásárolnak mindent, 100 $- t 6 emeletes házat lehet venni akkora az infláció. HAPAG/ Hamburg – America -Line/ ugyanezen célból alakul, elnökségi tagok Max Warburg német bankár, és testvére és Paul Warburg FED elnök.
1924. "Agro-Joint" szervezetet megalapítják a Szovjetunió megsegítésére. J. D. Rockefeller több millió $- l támogatja. Ebből 215 zsidó kolhoz alakul és 400 zsidó iskola. 1927-ben Felix Warburg körutat tesz a Szovjetunióban ahol 40 kolónia róla van elnevezve. Az utolsó támogatást 1940-ben adják.
1925. Megalakul az I. G. Farben a Rothshild ügynök Max Warburg segítségével igazgató Paul Erlich, aki maga is zsidó. Standard Oil-nak ipari alkohol monopóliuma van Németországban az I. G. - n keresztül. Amerikai I. G. igazgató tanácsában Walter Teagle /Standard Oil Co.és Roosvelt barátja, Paul Warburg /FED/, Edsel Ford, John Foster Dulles/ Amerikai Pénzjegynyomda vezetője/, Charles Mitchell /a Rockefeller National City Banktól/, Carl Bosch, Herman Metz /Bank of Manhattan igazgatója .
1929. márc. 29. Paul Warburg FED elnök utasítására, a FED tag bankok eladják részvényeiket magas áron.
1929. okt. 24. Visszahívták a 24 órás hiteleket, a FED nem látta el hitelekkel a kereskedelmi bankokat így azok tönkrementek, a New York-i tőzsdén a részvények értékük töredékére zuhantak, a bankárok olcsón felvásárolták. Az összeomlást a republikánus Hoover-re kenték, hogy a Demokrata Rooseveltből elnök legyen. Külön érdekesség, hogy mivel a nagyvállatok összeomlottak és fillérekért a zsidóké lett, így az amerikai sajtó is zsidó kézbe került, mert magukat a vállalatok hirdetéseiből tartották fenn, így oda lett a hiteles tájékoztatás is. A média tömegbefolyásoló szerepét pedig mindenki ismeri.
1929.-32 Rockefeller 32 millió $- l támogatja Hitlert, a célja hogy Németország ne kerüljön francia gazdasági érdekszférába. Mayor Deutzberg elviszi Paul Warburgot /zsidó/ Hitlerhez, aki 24 millió $ kér az amerikai bankároktól, akik 10 millió utalnak át neki az Amszterdami Mendelhson $ Co. Bankba /amely zsidó bank/. Az amerikai Hearts magazinban cikk jelenik meg a német náci pártról, a New York Times idézeteket közöl Hitler beszédeiből, 1938-ban Hitler az év embere a Time magazinban.
1930. as Jewish Enciklopédia: Stern és Goldschmid családé a portugál vasút, báró Hirsch török vasút, Rothschild francia vasút, Straussberg román vasút, Poljakov Spencer & Co orosz vasút, Rothschild higanykereskedelem, Levinson és Gugenheim vörösrézkereskedelem, Graustein és Dreyfus papirpiac.
1930. Bank for International Settlement /azaz BIS : Nemzetközi Fizetések Bankja/ alapítása Bázelben, Svájcban a német jóvátételi fizetések kezelésére a központi bankok között. Legnagyobb részvényes a Bank of England / a Bank of Englandnak pedig a Rothschild ház/, First National Bank of New York/ Morgan tulajdon/, német Reichsbank, továbbá olasz, francia, és más központi bankok. Alapszabály a bank mentes minden lefoglalástól és cenzúrától. Még ma is fennáll.
1933. márc. 7. Prescott Bush értesítette Max Warburg-t arról hogy hivatalos képviselőnek választották az American Ship & Commerce Line. Warburg tanácsadója volt Hjalmar Schact-nak német gazdasági miniszter és a Reichsbank igazgatója, Montagu Norman barátja volt.
1933. márc. 29. Moshe Gottlieb "American Anti-Nazi Resistance 33-41" Max Warburg fia Erich táviratozott rokonának Frederich Warburgnak-aki a Union Pacific Railroad-nak volt igazgatója- hogy vesse be minden befolyását az anti-náci propaganda ellen Amrikában.
1933. Hajmar Schacht kinevezését a Reischbank élére aláírja Hitler, Hindenburg, és a zsidó elnökségi tagok Mendelssohn, Wassermann, és Warburg, 8-ból három. A Warburg bank még 1938-ban is profitált.
1936. A Francia Nemzeti Bankot /Banque de France/ 12 két kormányzó vezeti, fele nagy vállalatok vezetői, fele a nagybankoktól jön úgymint a Rothschild, Hottinguer, Mirabaud, Lazard. A tizenkét kormányzó mellesleg kilencvenöt nagy részvénytársaságot vezet. Ha érdekük kívánta kölcsönt adott a kormánynak, hanem, akkor nem pénzelte a bankok és iparvállalatok beruházásait, de ha nem akarta, akkor nem folyósított hitelt, leszámítolta a kincstárjegyeket, vagyis az államkölcsönt, de ha nem volt érdekében ezt is megtagadhatta, közben a tőzsdén spekulációt folytatott részvényekkel és devizával.
1938. Max Warburg elhagyja Németországot, egy német barátja Rudolf Brickmann vezeti tovább a hamburgi Warburg Bankot, aki a háború után visszaadja nekik. Otto Warburg Nobel díjas rákkutató zsidó létére Németországban marad, 1941-ben néhány hétre felfüggesztették állásából, de Hitler személyes közbenjárására visszahelyezik. Marietta Warburg zsidó létére a háború alatt végig Hamburgban marad viszonylagos jólétben anti - náci férjével együtt. Henry Kissinger USA-ba emigrál /hogy-hogy kiengedték?/.
1940. Francia belügyminiszter George Mandel /születet Jeroboam Rothschild/ kivégeztet mindenkit, aki nem akar ellenállni a németeknek, majd ő volt az első, aki megszökött.
1943. Dr. Albert Hoffman kémikus a Sandoz-nál, /Svájc/ amely az S. G Warburg tulajdona kifejleszti az LSD-t.
1942. Viscount Chandos, Churchill kormányában a háborús kabinet vezetőjen ugyanakkor ő az igazgatója a Rothschild Alliance Assurance-k, és a Chemical Industriy-nek, rokona Rooseveltnek.
1945. Rothschild residencia Londonban a Kensington Gardens, a Szovjet nagykövetség épülete lett, párizsi házuk a rue Florentin 2 a Marshall terv európai fő székhelye, később a NATO amerikai szervezetének a székhelye, rue Faubourg 41, amit Baron Edmund épített most az amerikai nagykövetség épülete, a Rothschild címer még mindig rajta van.
1947. Európa újjáépítése, Marhall terv amely vezetője W.Averell Harriman. Rothschildok konszolidálják pénzügyi ellenőrzésüket a világ felett a Bretton Woods-i egyezménnyel.
1949. Anthony Rothschild 50000 négyzetmérföldre kitermelési jogot vesz /olaj, urán stb./Kanadában, ami nagyobb, mint Anglia és Wales együttvéve. Edmund Rothschild fizető kábel TV hálózata van Angliában, tulajdonosa a Royal Mint Refinary-nak, és a Bank of England aranyügynöke. Franciaországban a Rothschild Freres a legnagyobb magánbank, Compagnie du Nord részvényesei és benne vannak az igazgatótanácsban is. A Compagnie Financiere villákat, hoteleket, vezetékeket építenek Izraelben, házakat Párizsban, európai újságokat alapítanak, és bankokat és autógyárakat Brazíliában. Jimmy de Rothschild özvegye Dorothy, Baron Edmunddal alapítja az EJRMG /Edmund James Rothschild Memorial Group/ és adnak 1 millió $ a Weizmann Scientific Institute Tel-Aviv, 3 millió $ a Knesszet építésére, és állják a számlát az Izraeli ásatásoknak.
1950. febr. 17. USA szenátusa előtt James Paul Warburg beszédet mond:"Világkormányra van szükségünk akár akarják akár nem. Egyedüli kérdés, hogy a Világkormányt hódítással vagy beleegyezéssel érjük el."
1950. es Világ arany forgalma és termelése: Rothschild, Bleichroeder, Mendelshon, Japhet, Seligman, Lazard, Strauss, Morgenthau, Schiff. Sassoon család ellenőrzi az ópium kereskedelmet, Lord Melchett /Alfred Mond/ nikkel, Louis Dreyfuss búzakereskedelem. Az Oppenheimer családé a világ 100 legnagyobb arany, réz, és urán bányája.
1964. Vizsgálat a Brit kémügyben: Anthony Blunt, Guy Burgers, Donald Maclean, Kim Philby. Suttogtak ötödik társról is, Lord Victor Rothschild velük járt a Trinity College-be Cambrige-ben később az angol titkosszolgálat egyik főnöke lett.
1975. N. M Rothschild and Sons irodát nyit Hong-Kongban a liberális arany törvények kedveznek az üzletnek
1976. máj. Megjelenik az US House Banking and Currency Commitee jelentése arról, melynek címe "International Banking" és a Rothschild ház USA kapcsolatait írja le. A Rothschild Five Arrows Group tagjai: N.M Rothschild & Sons Ltd London, Banque Rothschild Franciaországban, Banque Lambert Belgiumban, New Court Securities New Yorban, és Pierson, Holdring & Company A mszterdamban, és mind az öt egyesítve a Rothschild Intercontinental Bank, melynek három segéd bankja van az USA-ban : National City Bank of Cleveland, First City National Bank /First City Bankorp/ in Houston, First National Bank in Seattle. A First City Bancorp fizette Reagen választási kampányát 1980-ban.
1978. Megjelenik Simon Schama könyve: Two Rothschild and the Land of Israel, /Két Rothschild és Izrael földje/, amiben azt írta, hogy a Rothschildok megszerezték Izrael 80 % -t.
1980-as Brit vállalatokat privatizálják Teacher elnöksége idején, így a londoni N. M. Rothschild and Sons szerzett pár milliárd dollárt.
1980. as Rothschildok Amerikában: 84-ben 570 millió $ - l segítik Sir James Goldsmith - t megvenni a Crown Zellerbach Corporation-t, ügyfelek Hughes Aircraft, New York Times, biztosító társaságok, áruházláncok. Segítenek a torontói Reichmann fivéreknek, akik cége az Olympia&New York az egyik legnagyobb ingatlanok befektető társaság, megvenni a Santa Fe Southern Pacific Co.-t. És Robert Maxwellnek megszerezni a Macmillan Publishing-t.
1982. Guy de Rothschild az Egyesített Zsidó Szociális Pénzalap /F.S.J.U/ és a /A.U.J.F./ elnöke. David Rothschild a /F.S.J.U./ pénztárosa és a Zsidó Ügynökség igazgatótanácsának francia tagja. Alan Rothschild elnöke Franciaországi Zsidó Intézmények Képviselőtanácsának és a Központi Izraelita Hitközösség elnöke. Elie Rothschild elnöke A.U.J.F. végrehajtó bizottság elnöke. Alix de Rothschild "Fiatalok Aliya" világelnöke amely segíti a zsidó fiatalok Izraelbe költözését.
1993. szeptember. Soros György 1 milliárd $ kárt okoz a Bank of England-nak, amelyet persze az adófizetőknek kell állni. Cége, Quantum Fund amely 4-7 milliárd $ portfolióval rendelkezik. A cég igazgatótanácsában benne van Richard Katz, aki vezetője a Rothchshild Italia S.p.a Milánóban, és a N.M. Rothschild and Sons Londonban. Továbbá Sir James Goldsmith aki rokona a Rothschild családnak.
1994. A Rothschildok vezető tanácsadók dél-amerikai és afrikai bányász vállalatoknál, övéké az ABM-AMRO bank is.
1995. A privatizációs bevétel elérte a rekord 500 milliárd $ forintot az MSZP képviselőcsoport Bokros Lajos indítványára úgy döntött hogy a pénz döntő részét az államadósság csökkentésére kell fordítani, vagyis ingyen odaadták a Rothschild és a Warburg bankházaknak.
1998. Kongói belháború, eddig 3 millió ember vesztette életét. Az ország észak-keleti részén hatalmas aranykészlet van, amelyet a Rothschild érdekeltségű AngloGold nemzetközi nagyvállalat termeli ki fillérekért. A vállalat védelmi pénzt fizet a Nemzeti Egységesítő Front /FNI/ nevezetű lázadó csoportnak, hogy biztosítsa a környéken a rendet. Az FNI a rend fenntartása érdekében nyilvános kivégzéseket rendez, a holttesteket feldarabolják, élő terhes nőkből vágják ki a gyereket, stb.
1998. Szakértők a Rockefeller család vagyonát 11480 milliárd $- a becsülték, a Rothschild család vagyonát 100000 milliárd $- a.
1998. Felállítják az Európai Központi Bankot, feladata az Euró működtetése. Az Európai Tanácsnak, Az Európai Bizottságnak /az unió kormánya, tagjait kinevezik, az Európa Parlament csak ajánlásokat tehet neki, amelyeket nem kötelező elfogadnia, nincs beleszólása a bank ügyeibe. Székhelye Frankfurt a Rothschildok szülő városa.
2003. szept. 20. Kate Rothschild és Ben Goldsmith összeházasodtak, így Nagy-Britannia két leggazdagabb családjának gyermekei keltek egybe.
2005. 03. 01 TriGranit nemzetközi építőipari vállalat március elsején, a bukaresti Hilton Szálló szalonjában fogadást rendezett, abból az alkalomból, hogy Romániára is kiterjeszti sokoldalú tevékenységét. A vendéglátók mellett jelen voltak: Markó Béla és George Copos államminiszterek, a kormány több más tagja, szenátorok, képviselők, az RMDSZ több tisztségviselője, valamint nagy számban újságírók is.
Megnyitó beszédet mondott Peter Monk kanadai üzletember, a TriGranitot is
magában foglaló Barrick Gold és a TrizecHahn részvénytársaságok alapító elnöke,
Nathaniel Rothschild részvényes és George Soros.
2010. Koppenhága klímakonferencia: David De Mayer Rothschild, a zsidó bankár-dinasztia brit ágának legifjabb sarja, egy Világkormány felállítását szorgalmazta saját bürokráciával, és rendőrséggel.
És a jövő?
Az Albert Pike levél szerint lesz még egy Világháború, amely Izrael állam és az Arab országok miatt fog kitörni. Hogy mikor, ahhoz ismerni kellene a Kabbala számmisztikáját, de manapság történik az arab országok vezetőinek lecserélése. És abban az esetben, ha az új kormányok szélsőséges muszlinok lesznek, akkor megtámadják Izraelt, Európában pedig a nagyszámú muszlin közösségek fognak fellázadni. USA-ban természetesen piszkos bomba fog robbanni, azaz nukleáris támadás éri, és természetesen a nyomok Irán felé fognak mutatni.


Magyarország nevű állam, jogilag nem létezik! Orosházi a bíróságon








ÜNNEP ZÜRICHBEN, '56-OS HŐSÖKKEL,
ÉS A HUN-VÖLGY TITKAI 

2015.10.22-26. 5 nap, 4 éj (Cs-H), csak 2 munkanap

Az 1956-os megemlékezés Svájcban, a nagy öregekkel életre szóló élmény lehet.
Túravezető: Dr. Salamin András, a Hun-völgy szülötte, Martin Salamin leszármazottja, aki családjával 1835-ben költözött Magyarországra. Az ő családtörténeti kutatása tárta fel a Hun-völgy igaz történetét. Tőle idézünk: "A völgy őslakói a hunok, vagy a magyarok utódainak tartják magukat. A völgy hun, vagy magyar honfoglalói, a völgy ősi kultúrája: hun-székely-magyar rovásírás, névhasználat-nyelvi emlékek, tulipán-és virágdíszítések, halotti tor, bajuszos katonaszentek, ősi város, hely, családelnevezések.... Rokonságunk mindannyi bizonyítékaként."

Ár: 99.000 Ft (a 
Hírhálónál jelentkezők minden útra 5% kedvezményt kapnak!) +36-30/648-3543



Matolcsyék újabb alapítványt hoztak létre 37 milliárdból 

2015. január 21., szerda HVG 
Karácsony előtt egy nappal az MNB újabb 62 milliárd forintot juttatott Pallas Athéné-alapítványainak - köztük az ugyanaznap alapított Domus Innovationisnak -, amelyek így már 250 milliárdból terjeszthetik az unortodox közgazdasági tanokat - írja a HVG e heti számában. 
A bőkezű vagyonjuttatás forrása az MNB tavalyi nyeresége, ami döntően a devizahitelek forintosításából és a forint gyengüléséből, vagyis abból keletkezett, hogy a korábban alacsonyabb árfolyamon felhalmozott devizatartalék forintban most többet ér. 
A bankok bankja továbbra sem hajlandó elárulni, alapítványai kiknek, mire és mennyit adtak a felsőoktatás éves állami költségvetési támogatásának immár közel dupláját kitevő vagyonukból. Bár Matolcsy György ma már elismeri - amit korábban nem -, hogy a nemzeti bank nyeresége közpénz, elköltésének részleteit nem osztják meg a nyilvánossággal. 
 
Rendben van így, főnök?

Kapcsolódó:
   
Matolcsy György Huba lesz a jegybankelnök
   
Matolcsy: közgazdászképzést indít az MNB 200 milliárdból
   
A 200 milliárd forintos nyereséget etikai és szakmai szempontból is adósok javára lenne illendő visszaforgatni
   
Matolcsy: törvénytelen az MNB gazdálkodásának ésszerűségéről kérdezni
   
62 milliárd az MNB-elnök unortodox közgazdasági tanait terjesztő alapítványainak
   
Rábólintottak a második Matolcsy-csomagra
   
A napelemek után már a hőszivattyúkra és szélerőművekre is újabb sarc jöhet
   
Varga: ezért kap milliárdos adókedvezményt Vajna
   
Nettó 34 milliárd 66 millió forintos csatornázási munka megvalósításában vehet rész Mészáros Lőrinc cége
   
Zsákutca a közmunkarendszer
   
Lemondott a polgármester, mert nem asszisztál a közmunkaprogrammal csaláshoz, sikkasztáshoz és hivatali visszaéléshez
   
Lemondatnák a miniszteri biztosnak látszó fideszest
   
Totális blokádra készülnek március 1-jén a hungarofób amerikai páholyok itteni kegyencei




MATOLCSY GYÖRGY HUBA LESZ A JEGYBANKELNÖK



Orbán Viktor a Magyar Rádió reggeli adásában bejelentette: Matolcsy Györgyöt jelöli a Magyar Nemzeti Bank új elnökének. Ezzel biztossá vált, hogy a miniszterelnök jobbkezét, illetve gazdaságpolitikájának legfőbb alakítóját "felfelé buktatják". Matolcsyt posztján Varga Mihály váltja.
OrbánA kormányfő a rádió 180 perc című műsorában a legkevésbé kockázatos döntésnek nevezte Matolcsy György jegybankelnökké jelölését. Orbán szerint akkor áll elő stabilitás és kiszámíthatóság, ha kormányzati tapasztalattal rendelkező embert kér fel a központi bank élére. "A teljesítmény és a tények egyetlen ember felé mutatnak, ez pedig Matolcsy György" - mondta Orbán Viktor.
Matolcsy jön, Matolcsy megy - Orbán Viktor a közrádióban

A jegybanktörvény értelmében a jegybanki monetáris tanács tagjává - így az MNB elnökévé is - "az a magyar állampolgár nevezhető ki, illetve választható, aki monetáris, pénzügyi, vagy a hitelintézeti tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben kiemelkedő elméleti és gyakorlati szakmai ismeretekkel rendelkezik".

A törvény rendelkezése szerint a miniszterelnök bejelentését követően a parlament gazdasági ügyekért felelős állandó bizottsága - jelenleg a Gazdasági és informatikai bizottság - hallgatja meg a jegybankelnök-jelöltet. A meghallgatás a bizottság délután két órakor kezdődő ülésének egyetlen tervezett napirendi pontja.

A bizottsági meghallgatást követően a köztársasági elnök nevezi ki a jelöltet, vagyis Matolcsy Györgyöt.
 
Ahogyan korábban is írtuk, piaci elemzők és sajtóértesülések szerint a legnagyobb esélye annak van, hogy Matolcsy György jelenlegi nemzetgazdasági minisztert jelöli a pozícióra a kormányfő. Matolcsy Györgynek kinevezése esetében miniszteri pozíciója mellett - a Bács-Kiskun megye területi listán szerzett - országgyűlési képviselői mandátumáról is le kell mondania.
Elvékonyodva
Matolcsy György bársonyszékébe Varga Mihály kerül - erősítette meg szintén a korábban már napvilágot látott találgatásokat a miniszterelnök. Varga Mihály kezében marad IMF-tárgyalások ügye is, mert az a feladatkör "annyira elvékonyodott, hogy elfér egy kézben" - tette hozzá.
Matolcsy OrbánA Jolly Joker
Matolcsy György Huba, 58 éves, közgazdász, politikus. Az érettségi után felvették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipar szakára, itt szerzett kögazdászdiplomát, 1981-ben pedig doktori fokozatot. Korán bekerült az államigazgatásba, így a pezsgő politikai élettel éppen nem vádolható nyolcvanas évek elején a Pénzügyminisztérium ipari főosztályán, majd a miniszteri titkárságán találjuk.

Ezt követően 1990-ig a Pénzügykutató Intézet munkatársa, innen kerül a 1991 januárjában a Privatizációs Kutatóintézethez, amelynek vezetője lesz. Félév után innen is távozik, lévén a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgató-helyettese lett. A Horn-kormány idején, 1995 és 1998 között a Tulajdon Alapítvány Privatizációs Kutatóintézet igazgatója. 1998 és 1999 között, illetve 2002-től a Növekedéskutató Intézet igazgatója.

Az első Orbán-kormány alatt, Chikán Attilát követve, 2000 és 2002 között szintén gazdasági miniszter. Nevéhez fűződik a Széchenyi-terv megalkotása. Az Orbán-kormány bukását követően is marad politika közelben, 2002-től a Növekedéskutató Intézet igazgatója, 2003-tól a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Hosszú volt az út idáig
Matolcsyt minisztersége alatt gyakorlatilag minden oldalról érték szakmai és politikai vádak. Természetesen a hazai pénzintézetek és a multik kezében lévő közmű-, vagy távközlési vállalatok különadója nem tette népszerűvé a minisztert külföldön, így várható volt, hogy éles támadásokat fog kapni ezért mind külföldön, mind itthon.
Matolcsy OrbánA miniszter többször hangsúlyozta, politikája nem megszorításokra épül, azokat nem a lakosság fizeti meg. Ez természetesen nincs így, a lakosság nagyon is megfizeti a különadókat (hiszen könnyűszerrel áthárítják azokat az ügyfelekre a vállalatok), a tranzakciós illetéket, vagy épp a fogyasztást sújtó intézkedéseket.

Valószínűleg sosem tudjuk meg, mit csinált volna Matolcsy, ha az Unió nem borítja Orbánra az asztalt annak első brüsszeli útja során. Akkor világossá vált, tartani kell a három százalékos hiány, ha törik, ha szakad. A miniszterelnök megfogadta a kemény uniós parancsot, ha törik, ha szakad, de tartjuk magunkat hozzá, nehogy elveszítsük azokat az uniós pénzeket, amiket aztán többnyire uniós országbeli, vagy épp baráti cégek nyerhetnek el a pályázatok során.

A menetrendszerint érkező "kiigazítások" ellenére (vagy éppen ezért) tavaly 1,7 százalékos recessziót sikerült "produkálni". Nemzetközi karvalytőke ide, EU-s válság és hazai kerékkötők oda, ez elég harmatos teljesítmény. Ráadásul emiatt az idei költségvetés is veszélyben van, így Varga Mihálynak várhatóan szintén megszorítást kell keresztül vernie az Országgűlésen. A választások közeledtével azonban ez minden bizonnyal egyre nehezebb ügy lesz.
Az államadósság sem csökkent

Matolcsy egyik legfőbb célja sem teljesült, nem csökkent az államadósság. A forint gyengélkedése miatt a hiány ismét a GDP 80 százalékát közelíti meg, ráadásul úgy, hogy immár felhasználtunk minden tartalékot. Nőtt az adóterhelés, több adónem van, a beruházások soha nem látott mértékben esnek, miközben a versenyszektor zsugorodik. A közfoglalkoztatás felfuttatása pedig körülbelül annyira elég, hogy eltakarja, mekkora a baj a magyar munkaerőpiacon. A magyar külkereskedlmi mérleg valóban pozitív, ennek azonban az az oka, hogy sikerült a hazai fogyasztást annyira agyonnyomni a fogyasztást sújtó adókkal, hogy az import visszaesett.
Matolcsy György MTIAbban szinte minden kritikus egyetért, hogy a nagy tenni akarás közben bizony gazdaságpolitika kiszámíthatatlanná vált, ez óriásira fokozta a kormánnyal (és ami igazán fontos: az országgal) szembeni bizalmatlanságot. Természetesen voltak olyan politikai és pénzügyi körök, amelyek érdekeltek voltak ennek szításában, de sajnos Matolcsyék ebben partnerek is voltak, nagyban hibáztathatóak abban, hogy egyszerű pénztári szemlélettel, egyedüli prioritásként a három százalékos hiányt célozták meg, a különadókat pedig egyáltalán nem fordították gazdaságösztönző lépésekre.

Természetesen a legnagyobb botrányt a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítása okozta. Mint ismert, 2010 őszén a 3000 milliárd forintra rúgó magánnyugdíjpénztári vagyont több lépésben államosították, óriási felhábododást kiváltva a nemzetközi pénzügyi körökben és hazai kiszolgálóinál. Azt természetesen nem sietik hozzátenni, hogy a rendszert micsoda pénzügyi visszáságok, és fenntarthatatlanság jellemezte. Az viszont tény, hogy a vagyont utána felélték, egy részét beleöntötték az államadósság feneketlen kútjába, hogy utána egy spekuláns támadást az egészet eliminálja.

Matolcsy mozgástere ezután folyamatosan szűkült. A piac és a sajtó hamar találgatásokba kezdett az utódról, s ahogyan az várható volt, hamar felvetődött Varga Mihály neve is.
IMF csiki-csuki

Felemásan alakult az IMF-viszony is, hol közeledtünk és körbeudvaroltuk a szervezetet, hol "hazazavartuk", így e téren is folytatódott a kiismerhetetlen kormányzati politika, közben sorra érkeztek a megszorítások is, amelyekkel éppenhogy, de tartani lehetett a három százalék alatt hiányt.

Bár a tavalyi évet túlélte, a soha nem látott gazdasági recesszió, forint összecsuklás, államcsőd kockázat, leminősítés és rekormagas államadósság mind-mind jelezte, bármennyire is erős pozíciója van Matolcsy Györgynek, a miniszterelnök már nem tarthat ki mellette sokáig.

A kedvező pillanatot azonban ki kellett várni, ez pedig Simor András jegybankelnök mandátumának lejárta lett. Matolcsytól - eddigi nyilatkozatai alapján - jegybankelnökként a hitelezés felpörgetésére, az alapkamat további csökkentésére lehet számítani; igaz, a piacoknak üzenve már azt is megerősítette, hogy az MNB hagyományos feladatát, vagyis a forint védelmét továbbra is prioritásként kell kezelni.
Varga Mihály, Orbán Viktor, Matolcsy György
Vetésforgó
Varga Mihály a váróban
Matolcsy György helyét Varga Mihály, jelenleg IMF ügyi tárcanélküli miniszter veszi át. Varga 1984-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen, a belkereskedelmi kar áruforgalmi szakán 1989-ben kapott oklevelet. Ezután vállalatoknál közgazdasági munkakörökben dolgozott, 1995 és 1997 között a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola oktatója volt.
 
1988 decemberében csatlakozott a Fideszhez, a párt Szolnok megyei csoportjának alapítója, 1993-95 között a megyei szervezet elnöke volt. 1992-1993-ban a Fidesz országos tanácsának elnöke volt, 1994-2003 között, majd 2005 óta a párt gazdaságpolitikáért felelős alelnöke, az országos elnökség tagja.
 
1990 óta országgyűlési képviselő, kétszer országos listán, 1998-tól Karcag egyéni választókerületéből jutott a parlamentbe. Az Országgyűlésben számos bizottságban dolgozott, elnöke volt az 1995-97 között működő bankkonszolidációt vizsgáló testületnek, 2002-2006 között a költségvetési és pénzügyi bizottság, 2006-2010-ben a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság munkáját irányította.
 
1995-1998 között, majd 2002 és 2010 között a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyetteseként dolgozott.
 
Az első Orbán-kormány idején, 1998-2000-ben a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, majd 2001-2002-ben pénzügyminiszter volt. A második Orbán kormányban, 2010-től a Miniszterelnökséget vezette államtitkárként. 2012 június 2-tól tárca nélküli miniszterként az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokat irányította.
Matolcsy György mellett Varga Mihályt is meghallgatja kinevezése előtt péntek 14 órakor kezdődő ülésén az Országgyűlés gazdasági bizottsága.
Matolcsy tegyen rendet a jegybankban!

Für BalázsA Magyar Nemzeti Bank az elmúlt évtizedekben nem a nemzetgazdasági, hanem elsősorban külső érdekeket szolgált. Tevékenysége nem felelt meg sem a nyugati gyakorlatnak, sem Magyarország elemi érdekeinek. Irdatlanul nagy, ezermilliárd forintos nagyságrendű veszteségeket okozott az országnak közvetlenül is például az alapkamat indokolatlanul magas szinten tartásával, de közvetett módon is, így a devizahitelek elburjánzásához asszisztálással - áll a Jobbik, Matolcsy György kinevezésére reagáló közleményében.
 
A Jobbik gazdasági kabinetének vezetője által jegyzett közlemény úgy fogalmaz: az MNB működésének gyökeres megújulásához sokkal többre van szükség, mint a jegybank élén történő személyi változásra. Für Balázs szerint az MNB szinte teljes szervezetét le kell cserélni. Mindenkinek, aki bármilyen módon érdemben hozzájárult az elmúlt évtizedek katasztrofális jegybanki politikájához, mennie kell. Ez a Jobbik minimális elvárása.
 
A Jobbik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterként folytatott tevékenységét elégtelennek tartja, kritikánknak mindig világosan és egyértelműen hangot is adtunk. A jegybank élén viszont egészen más feladatokkal kell majd megbirkóznia. A Jobbik tehát felszólítja Matolcsy Györgyöt, hogy hűen korábban e témában tett nyilatkozataihoz, tegyen végre rendet a Magyar Nemzeti Bankban, és érje el, hogy a jegybank oly hosszú idő után végre valóban az ország, a nemzet érdekeinek szolgálatába álljon - olvasható a Für Balázs által jegyzett közleményben.
   
alfahir.hu összeállítás







Matolcsy: közgazdászképzést indít az MNB 200 milliárdból











A jegybank saját közgazdasági képzéseket indít, amelyek nem a "bukott neoliberális tanokat hirdetik", a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mind a négy, már működő alapítványa pedig az oktatási rendszer erősítését célozza - mondta a Vs.hu-nak Matolcsy György jegybankelnök.


Matolcsy György azt követően nyilatkozott a Vs.hu-nak, hogy a HVG csütörtökön azt írta: az MNB a magyar felsőoktatás éves állami támogatásának mintegy másfélszeresét, 200 milliárd forintot adott saját, az unortodox tanok oktatására létrehozott alapítványainak.
Matolcsy György hangsúlyozta, hogy a közgazdasági és pénzügyi oktatásban fordulatra, ehhez új intézményekre, új szellemű oktatókra és új tananyagra van szükség. Megjegyezte azt is, hogy Magyarország sikere a következő évtizedekben a képzés megújításán múlik, az MNB alapítványai pedig az oktatási rendszer erősítését segítik elő.
Az MNB elnöke kiemelte: az alapítványokra, ingatlan beruházásokra fordított összeg nem a költségvetés pénze, tehát az adófizetőknek egyetlen forinttal sem kell emiatt többet fizetniük, a jegybank a nyereségéből fordított ezekre a kiadásokra.
Már 90 milliárdért vásároltak
Arra a kérdésre, hogy terveznek még az Eiffel Palace-hoz, vagy a tiszaroffihoz hasonló befektetéseket, vásárlásokat, azt válaszolta: összesen 90 milliárdos keretet hagyott jóvá az MNB igazgatósága ilyen jellegű ingatlan vásárlásra és felújításra. "Biztosan nem veszünk még 21 ingatlant, hogy meglegyen a korábbi 22, de ha jó üzleti befektetést látunk, ami tovább segíti a jegybank pozitív mérlegét, vagy további igény merül fel a jegybank feladatai ellátása érdekében, akkor igen".
Matolcsy György kiemelte: a 24 hónapos alapkamat-csökkentési ciklus hatásaként két év alatt 280 milliárd forintot takarított meg a jegybank, több százmilliárd forintot az üzleti szektor a kisebb kamatokon keresztül, és hosszabb távon évi több mint 300 milliárd forintot a költségvetés az alacsonyabb állampapír hozamokon keresztül.
Virtuális pénz
Hangsúlyozta: a 280 milliárdos megtakarítás miatt lehetett az MNB nyereséges 2013-ban és pozitív eredmény várható a következő években is, ez teremtette meg a lehetőséget az alapítványok létrehozására, valamint az ingatlanok vásárlására.
A jegybank elnöke kitért arra: az MNB nyilvánosságra hozta alapokmányát, új "belső alkotmányát", amelyben megfogalmazta: arra törekszik, hogy a jövőben ne terhelje a költségvetést, viszont ha nyereséges, akkor azt nem fizeti be osztalékként a költségvetésbe, hanem maga dönt annak felhasználásáról.
Rámutatott: a jegybank a következő években, évente 300 milliárd forinttal javítja a költségvetés pozícióját, ebből bármilyen célra lehet költeni, akár évente 1 százalékkal lehet csökkenteni a GDP-arányos államadósságot. Az MNB növekedési hitelprogramja az éves GDP növekedés mintegy harmadát hozza, ez szintén többlet költségvetési bevételt jelent - emelte ki Matolcsy György.
"Matolcsy elszabadult"
Az Együtt-PM szövetség a HVG cikkére reagálva jelezte: Matolcsy György jegybankelnök "elszabadult, és közös érdekünk megállítani". Pápa Levente, az ellenzéki csoport gazdaságpolitikusa újságíróknak azt mondta, hogy a jegybank példátlan módon és volumenben hozott létre öt alapítványt, amelyek kuratóriumait és felügyelőbizottságait "telepakolta jegybanki közép- és felsővezetőkkel"; maga Matolcsy György is ellát ilyen tisztséget. A politikus önmagában egy monetáris élénkítő csomagnak is megfelelő mennyiségűnek nevezte az alapítványokra szánt összeget.







Így veszi el a pénzed Matolcsy



2012. november 13., kedd 23:29 | madware666 | Címkék: gazdaság adózás matolcsy györgy
Hétfőn a parlamenti képviselők – Fidesz-KDNP – rábólintottak a második Matolcsy-csomagra, valamint az adóváltozásokhoz köthető módosítókra. Bár eleinte úgy tűnt, hogy a vállalkozói szférára vonatkozó egyes terhek felpuhulnak, végül komolyabb változások nélkül elfogadták a durva megszorító intézkedéseket. (Kép: Részegbróker).
Matolcsy_mennyi.gif
A módosító intézkedések rendelkeznek többet közt a csekkadó mértékének megemeléséről, a bankadó változatlan mértékű megtartásáról, a közműadóról, az iparűzési adó szabályainak megváltozásáról, és még sok kisebb intézkedésről.
Akik jól járhatnak
Ha tiszta nyertesei nem is lehetnek az adóváltozásoknak – az áthárításoknak köszönhetően – de a középosztály egy része a félszuperbruttó kivezetésével jól fog járni. 202 ezer forint fölöttmegszűnik az adóalapra vonatkozó felszorzás, és minden jövedelem után egységesen 16 százalékos személyi jövedelemadót kell majd fizetni.
Ennek ellenére, komolyabb reálbér emelkedéssel senki se számoljon, mert 
jövőre is 5 százalék fölött maradhat az infláció, és az átlagos reálbérek is csökkenni fognak.
Érdemes megemlíteni, hogy – a járulékplafon eltörlésével – a Fidesz a nagyobb jövedelemmel rendelkező csoportokat is megsarcolja. Havi bruttó egymillió forint fölött már az szja változásoknak sem lesz pozitív hatásuk, és a nettó bérek csökkenni fognak. A magasabb járulékbefizetés viszont magasabb nyugdíjjárandóságot is jelent, már amennyiben a mindenkori kormányok nem fognak bevezetni egy nyugdíjplafont, hogy elkerüljék az extrém nyugdíjkifizetéseket.
Áthárítanak a bankok
Bár Cséfalvay Zoltán még hétfőn is reményét fejezte ki, hogy a versenyre való tekintettel a bankok nem hárítják át a tranzakciós illetéket, erről le kell mondani. Már november elejéntudni lehetett, hogy a legtöbb bank beépíti a tranzakciós adót a folyószámlához kapcsolódó díjakba.
A csekkadó végül két ezrelék lesz, a készpénzfelvétel viszont három ezrelék. Az Magyar Nemzeti Bankra végül nem terjed ki – köszönhetően az IMF/EU nyomásának – a Magyar Államkincstártól viszont az eredetileg tervezettnél többet szeretne beszedni az állam. 2014. január 1-jétől a tranzakciós adót kiterjesztik az értékpapírokra vonatkozó származtatott ügyletekre, és a derivatív termékekre is, belerúgva az amúgy is tőkeszegény magyar részvénypiacba. Az intézetek emiatt ki fogják szervezni az ügyleteket külföldre.
A tranzakciós adó a háztartásoknak sem lesz olcsó. A banki áthárítás mellett – díjak növekedése – számolni kell az egyéb tranzakciókkal is. Egyes számítások szerint, a fizetések körülbelül 1 százalékát viszi majd el a csekkadó.
Amit érdemes még kiemelni, az a törlesztő fizetések megadóztatása, amelyekre szintén ki fog terjedni a tranzakciós adó. Örülhetnek az eladósodott háztartások. Extra adóval „menti meg" őket a Fidesz...
A vállalkozások sem járnak jól
A kisadózókat leszámítva, a vállalkozásoknak sem kedvez a 2013-as év. Változik az iparűzési adó szabálya, a nettó árbevételből annál kevésbé lehet levonni az elábé (eladott áruk beszerzési értéke) és a közvetített szolgáltatások értékét, minél nagyobb az árbevétel összege. A változás a nagyobb árbevételű vállalkozásokat érinti, leginkább a kereskedelmi és energia szektorban.
A béren kívüli juttatások utáni egészségügyi hozzájárulás mértéke 10-ről 14 százalékra nő.
A chipsadó (népegészségügyi termékadó) egyes szabályai is változnak, több alapanyagot kívánnak bevonni a körbe. Bár az energiaitalok adójának mértéke csökkenni fog, biztosra vehető, hogy azoknak a terméknek az ára növekszik, amelyek a módosított chipsadó hatálya alá kerülnek. (A chipsadó pozitív egészségügyi hatása egyébként is kérdéses, mert az adó megúszása miatt, sok gyártók folyamatosan változtatja az összetételt.) 
Bevezetésre kerül az úgynevezett közműadó is, ami a helyi önkormányzatok hatáskörébe fog tartozni. Az adó alanya a közművezeték tulajdonosa lesz. A közművezeték utáni építményadó felső mértékét az adóalap minden megkezdett mértéke után 100 forintban határozzák meg. Szinte biztosra vehető, hogy azok a közszolgáltatók, amelyek nem tartoznak az állam fennhatósága alá, beépítik árazásaikba az új adót.
A „munkahelyvédelmi akcióterv" keretében meghirdetett kisvállalkozásokra érvényes adóváltozásokkal sokan jól járhatnak – leginkább a tételes adózás bevezetésével –, de ahogy a neve is jelzi mindez arra lesz elegendő, hogy megvédje a versenyszektort a további elbocsátásoktól.
A tranzakciós adó természetesen a vállalatok és a kkv szektor pénzmozgását is érinteni fogja.
A bankadó marad, növekedés nem lesz
A brutális bankadó változatlanul megmarad, a Bankszövetség elnöke már be is adtalemondását, mert a kabinet felrúgta a korábbi megállapodást. Bármennyire is demagóg a kormány, teljesen egyértelmű, hogy a világrekorder magyar bankadó gátolja a növekedés beindulását. A bankok 2013-ban sem fognak hitelezni, hitel nélkül pedig nem lesznek beruházások. A beruházási kedv már most is történelmi mélyponton van, és jövőre se várjunk javulást.
Az egyes prognózisok – Matolcsy tündérmeséjével nem számolunk – 0,5-1 százalék közé teszik a jövő évi növekedést.
Ha figyelembe vesszük, hogy 2011 őszén körülbelül ugyanekkora növekedéssel számoltak a nagyobb intézmények – Eurostat, MNB, OECD – akkor nyugodtan kijelenthető, hogy 2013-ban is gödörben marad a magyar gazdaság. 2013 elején már könnyen stagnálással számolhatnak ezek az intézmények.
A biztosításokat is érinti a változás
Több adószabály is bevezetésre/módosításra kerül az életbiztosítások esetében 2013-tól.
A biztosítási adó mértéke a CASCO-nál a díj 15 százaléka lesz, a vagyon- és balesetbiztosításnál a díj 10 százaléka. Ezekről a változásokról már korábban is írtunk.
Fekete hétfő
A parlament hétfői szavazása nyugodtan mondható a magyar gazdaság fekete hétfőjének. Bár a kormány az egyik kezével ad – végül csak megvalósult Orbán Viktor és Matolcsy György nagy álma, az egykulcsos adó –, a másik kezével sokkal többet vesz el. Az adóváltozások minden egyes gazdasági szereplőt érintenek.
A kormány legújabb megszorító intézkedéseit a háztartásoknak és a vállalkozásoknak kell lenyelniük. Eddig sem volt könnyű, 2013-tól még rosszabb lesz.



Varga: ezért kap milliárdos adókedvezményt Vajna



Nem köntörfalaz Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter: az új kaszinók tulajdonosai azért kapnak évi 7 milliárd forintos adókedvezményt, hogy többet kereshessenek, és ez jó hír az éhező gyereknek is.
Újabb mélypontot ért el a nemzetgazdasági minisztérium és a kormány kommunikációja: az MSZP-s Bagóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésben firtatta, hogy miért volt szükséges Andrew G. Vajna filmipari kormánybiztos és kaszinótulajdonos cégeit évi hét milliárd forintos adókedvezményben részesíteni. (A címlapkép illusztráció Vajna középen érkezik a Kötcsei polgári piknikre Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóval és Havasi Bertalannal, a Miniszterelnökség helyettes-államtitkárával.) Mint ismert, a parlament lehetővé tette a kaszinók koncessziós díjának levonását a játékadóból, illetve áfamentesé tették azt. Kaszinók Magyarországon eddig is működtek, a játékadó mellett áfát, koncessziós díjat és a normál adókat fizették - a könnyítésre azzal párhuzamosan került sor, hogy az új kaszinókoncessziókat kiosztották.

Így a számítások szerint évi hétmilliárdos adóbevételről mondott le az az állam - ez a reklámadó tervezett bevételeinek fele. Bangóné szerint az intézkedések visszásak, hisz miközben a "kormány egyik barátja milliárdokat keres", addig ennek a pénznek alig harmada jut gyermekétkeztetésre.
A kaszinópiacot a kormány az idén szabta át, a tavaszon hét kaszinó koncessziót osztottak szét. Ebből öt fővárosi koncessziót Vajna cége, a Las Vegas Casino Kft. nyerte el, míg a DVSC-tulajdonos Szima Gábor Aranybonusz 2000 Kft.-je két kelet-magyarországi koncessziót nyert el, Debrecenre és Nyíregyházára. A magyar Las Vegas Casino Kft. tulajdonosa a luxemburgi székhelyű Las Vegas Casino S.a.r.l., amely vélhetően Andy Vajna érdekeltsége: ennek képviselőjeként az üzletember írta alá ugyanis a Las Vegas Casino Kft.2013-as osztalék kifizetési határozatát. Ugyanakkor a száz százalékos állami tulajdonban működő Szerencsejáték (Szrt) Zrt. elbukott Vajna cégeivel szemben - pontosabban nem is indult. Így az Szrt. elveszti fővárosi Vörösmarty tér szomszédságában működő Tropicana kaszinót, aminek év végén lejár a koncessziós engedélye - így januártól ez is Vajnáé lehet. Vajna jelenleg a Lánchíd lábán levő Las Vegas kaszinót üzemelteti.
Varga Mihály a szocialista képviselő kérdésére igyekszik megvédeni az évi hétmilliárdos bónuszt: eszerint azért védhető az adókedvezmény, mert az új kaszinótulajdonosok az első hónapokban komoly beruházásokra kényszerülnek, ám "több szempontból is ösztönző szerepe van, így nagyobb tiszta játékbevétel elérésére, egyúttal magasabb összegű játékadó befizetésére is ösztönzi az üzemeltetőket". Így a két adókedvezmény hozzájárulhat ahhoz, hogy a hét új kaszinó "lehető legrövidebb időn belül kiemelkedően magas jövedelemtermelő szintet érjen el - fogalmaz Varga Mihály.
A miniszter szerint ha Vajna és az Aranybonusz 2000 Kft. jövedelmező - akkor az általa befizetett adók "jelentős mértékben járulhatnak majd hozzá а központi költségvetés bevételi oldalának erősítéséhez, így az olyan kiemelkedően fontos társadalmi célkitűzés, mint a szociális gyermekétkeztetés finanszírozáséhoz is" - olvasható Varga Mihály érvelésben.





Agymosás 9 tételben: amit Balog és a zsidók utasítására "a közoktatás minden szintjén érvényesíteni szükséges" 



2015. január 21. szerda mkh.valosag.net 

A főigazgatói levél egyik lehetséges előzménye itt olvasható. 
"2014. július 18-án M. André Goodfriend a budapesti Amerikai Nagykövetség ideiglenes ügyvivője és munkatársai (...) dr. Kaposi Józseffel, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatójával folytattak tárgyalást. 
A baráti hangvételű megbeszélésen dr. Kaposi József adott részletes tájékoztatást a magyarországi tankönyvellátást érintő változtatásokról, a kérdést elsősorban a tankönyvek tartalmi oldaláról megközelítve." 
 
Nem beavatkozás, hanem partnerség...

Nem avatkozik bele az Egyesült Államok Magyarország belügyeibe - mondta tegnap a Hír TV-nek André Goodfriend. "Ha vannak közös céljaink, közös vízióink a társadalmi célokról, akkor a közös munka nem beleavatkozás, hanem partnerség" - tette hozzá az ügyvivő. 
A főigazgatói találka tehát nem "beavatkozás", hanem a "partnerség" szép példája. Továbbá "nem leszünk gyarmat". 
Kapcsolódó: 
   Teljesíthető cél a ciklus végére egymillió új magyar állampolgár 
   Metzger főrabbi hálás volt Orbán Viktornak 
   A Fidesz antiszemita Călin Popescu-Tăriceanu szerint 
   Kövér: Washington az egész magyar elitet le akarja cserélni 
   Kövér: Zajlik a negyedik világháború 
   Washington tevékenysége minden eddiginél ellenségesebb lesz Magyarországon 
   Ne nyaljuk az amerikaiak fenekét! 
 
Metzger főrabbi hálás volt Orbán Viktornak



TELJESÍTHETŐ CÉL A CIKLUS VÉGÉRE EGYMILLIÓ ÚJ MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR



A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint teljesíthető az a cél, hogy a ciklus végére meglegyen az egymillió új magyar állampolgár. Erről Semjén Zsolt beszélt az MTI-nek adott interjúban, jelezve: év végére meglesz a 700 ezredik állampolgársági kérelem és a 650 ezredik esküt tett polgár.
Kitért arra is, hogy a honosításnál további szigorítás nem indokolt, kisebb korrekciók lehetnek. A kormányfő helyettese azt mondta: kezdetben a külhoni kérelmezők mentek intézni a honosítást Magyarországra később a konzulátusokra, most már kihelyezett konzuli napokat tartanak, a diaszpórában pedig konzulok járják a magyar lakta városokat. A kérelmek száma számottevően nem csökkent - hangsúlyozta. Szerinte annyira egyszerű az eljárás, amennyire a teljes biztonság mellett lehet.

Az esetleges visszaélésekről azt mondta: egyes államoknak nem tetszik, hogy területükön sok magyar van, akiket sikerül "a félig-meddig asszimilációs állapotból" visszahozni és identitását megerősíteni. Az ellenérdekelt politika sok esetben titkosszolgálati eszközökkel él, dezinformál, de ezzel együtt sokkal kevesebb a visszaélés, mint amire ennek figyelembevételével számítani lehetett. Kiemelte: akinek tudomása van visszaélésekről, annak feljelentési kötelezettsége van, ha ezt elmulasztja, ő is bűncselekményt követ el.
"2014-BEN A KÖRNYEZŐ ORSZÁGOKBAN TARTOTT VÁLASZTÁSOKON MINDENÜTT MEGERŐSÖDÖTT A MAGYARSÁG."
Semjén Zsolt arra a legbüszkébb, hogy a három nemzetpolitikai kérdésben teljes a nézetazonosság az összes magyarországi párt és a társadalom körében: a határon túli magyarságnak jár az állampolgárság, a szavazati jog és az autonómia.

2014-ben a környező országokban tartott választásokon mindenütt megerősödött a magyarság - mondta. A legnagyobb sikert a vajdasági magyarok érték el, gyakorlatilag megvalósult a kulturális autonómia, a nehézségek anyagi jellegűek, ami a szerb költségvetés állapotából következik. A vajdasági magyarság egységes és a Belgrádban is megkerülhetetlen - tette hozzá.

Semjén Zsolt korlátozott optimizmussal néz az új román államfővel való együttműködés elé, úgy véli, Klaus Iohannis szebeni polgármesterként nem sok érdeklődést mutatott a magyarság ügyei iránt.

Szerinte a román elnök nem tagadhatja az autonómia legitimitását, mert ez Nyugat-Európában elvitathatatlan. Kitért arra, hogy a román belpolitikában a magyarellenességet ütőkártyaként használhatják. Példaként a Mikó-kollégiumot, a magyar himnusz éneklésért kiszabott bírságot említette.

A legnehezebb és legveszélyeztetettebb helyzetben a kárpátaljai magyarok vannak, kitéve a háborús helyzetnek és az ukrán nacionalizmusnak - mondta Semjén Zsolt. Jelezte: a magyar kormány mindenben segít az ottani magyarságnak, a téli fűtéstől kezdve a legelemibb ellátásban támogatja őket. Tudniuk kell, hogy számíthatnak a védelmünkre, van hová jönniük, ha lehetetlen állapotok alakulnak ki - emelte ki. Szerinte Magyarországnak hasonlóan kell cselekednie, mint Izraelnek, meg kell védenie a diaszpóráját bárhol a világon.

Fontos eredménynek nevezte, hogy Brenzovics László, a KMKSZ elnöke bekerült a kijevi parlamentbe. Az a cél, hogy elérjék, legyen magyar választási körzet, de a mandátum megszerzése csak a magyarság egységével valósulhat meg, a két kárpátaljai magyar szervezetnek legalább választási időszakban együtt kell működnie.

Sikeresnek nevezte a szlovákiai önkormányzati választásokon elért eredményt. Szerinte reális az esély, hogy a Magyar Közösség Pártja visszakerül a pozsonyi parlamentbe, ami létfontosságú a magyarság képviseletéhez. Kifejtette, hogy helyi ügyekben ésszerű az együttműködés a Híd-Most vegyes párttal. 
"EGYRE TÖBBEN TALÁLNAK VISSZA A MAGYAR IDENTITÁSUKHOZ ÉS EZ MAGÁVAL HOZZA AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG IRÁNTI IGÉNYT."
Semjén Zsolt kiemelte a diaszpórának szóló Kőrösi Csoma Sándor programot, amellyel 100 fiatal utazhat ki a világ magyarságához. "A sokszor csak parázsló magyar identitás és magyar élet lángra lobbant", egyre többen találnak vissza a magyar identitásukhoz és ez magával hozza az állampolgárság iránti igényt - fogalmazott.

A miniszterelnök-helyettes, egyben a KDNP elnöke a kormánypártok népszerűségvesztéséről azt mondta: egy választás után mindig van egy "győzteshez húzás", vannak irreális várakozások, majd utána egyfajta természetes leporladás.

Szerinte most is ez látható. Ugyanakkor több kommunikációs hiba is történt, ezek között említette az internetadót, amiből nem kell presztízskérdést csinálni - mondta. A tiltakozásokat komolyan kell venni, párbeszédre van szükség - hangsúlyozta. Úgy látta: a tiltakozások legalább annyira szólnak az ellenzék ellen, amely ha életképes lenne, akkor képviselni tudná a tüntetők álláspontjait a parlamentben.

A jövő februári veszprémi időközi választás tétjéről azt mondta, hogy lényegileg már mindent elfogadtak, amihez kétharmadra volt szükségük, de ez a többség egyszerűbbé teszi a törvényalkotási munkát. A baloldal szerinte romokban hever, hiteltelen emberek tovább faragták a szocialista pártot, amely nem tudja a kormánnyal szembeni protest véleményeket és csoportokat "becsatornázni".

Az egyházfinanszírozásról kiemelte: soha ennyi pénz még nem jutott erre és a szükséges összeg jövőre is rendelkezésre áll.

Elismerte, hogy vannak döccenők, és Erdő Péter bíborosnak abban is igaza van, hogy egyes önkormányzati intézményeket olyan felekezetek vettek át, amelyekhez tartozó ember nincs is az adott településen. Semjén Zsolt kész egyeztetni a nagy történelmi egyházakkal minden kérdésben, így az egyházügyi törvény módosításával kapcsolatban is.
(MTI-fidesz.hu)



Metzger főrabbi hálás volt Orbán Viktornak


Yona Metzger főrabbi. Kiderült, hogy pénzért írt kaseroló leveleket. A megvesztegethető főrabbival Köves Slomó és csapata hozta össze Orbánékat. Sajtóvélemények szerint Kövest is kilóra vette meg Orbán, ezek mosdatják pénzért az antiszemitákat.
Egy bírósági tárgyaláson sok minden kiderülhet, de azt már ma is biztosra vehetjünk, hogy Metzger nem fog több Orbán Viktort dícsérő levelet írni, és a magyar miniszterelnök sem fog hivatkozni rá a jövőben.”
2010-ben Yona Metzger izraeli askenáz főrabbi avatta fel Köves Slomó zsinagógáját, és ugyancsak Kövessel látogatott Izraelbe Tarlós főpolgármester úr is, aki ott kezet rázott Metzger-rel. Orbán Viktor is találkozott az izraeli főrabbival, és úgy tűnt, hogy baráti a kapcsolat a magyar kormány, a magyar Chabad és az askenáz főrabbi között.
Amikor tavaly Ronald Lauder Budapestre hozta a Zsidó Világkongresszus ülését, mert Budapesten feléledt az antiszemitizmus, és szerinte a magyar kormány többet is tehetne annak elfojtásáért, Orbán Viktor kongresszusi beszédében Metzger főrabbira hivatkozott, mert az pozitivan értékelte a magyar kormány antiszemitizmus elleni fellépését. Frappáns válasz volt ez azokra az amerikai sajtósejtetésekre, amelyek szerint a Fidesz nemcsak elnézi, de csendben támogatja a magyar szélsőjobbot.
2012 decemberében Metzger főrabbi levelet írt Orbán Viktornak, abban háláját fejezte ki azért a nagyszerű kapcsolatért, amelyet a kormányfő a magyarországi zsidósággal ápol. Azt írta, imádkozik azért, hogy a miniszterelnök „továbbra is sikerrel vezesse országát méltósággal, megértéssel és bölcsességgel”, és jókívánságait fejezte ki Orbán és családja számára.
Metzger véleményét nagyra tartották Amerikában is, ahol olyan sajtóvádak és nyilatkozatok jelentek meg, amelyek szerint a magyar kormánypárt jogerősen elítélt háborús bűnösöket méltat (Wass Albert, Esterházy János), antiszemita írókat népszerűsít (Nyírő József, Thormay Cécile), és nem lép fel a Horthy-restauráció ellen sem. Az Orbán-kormány hiteltelennek tartotta ezeket az amerikai vádaskodásokat, szerintük azok a kormány politikája elleni baloldali támadások részei.
Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár angol nyelvű blogjában az írta, hogy fontos volt az Orbán-kormány számára Metzger levele és támogatása. Úgy vélte, hogy „Bizonyítéka ez annak, hogy az antiszemitizmus elleni harcunk eredményeket ért el.”
Tavaly júniusban az izraeli rendőrség rajtaütésszerü házkutatást tartott Metzger főrabbi házában, vizsgálat indult ellene, házi őrizetbe került. Augusztusban már új askenáz főrabbit is választottak David Lau személyében, ugyanis Metzger mandátuma lejárt.
A kiszivárgott információk szerint csalás, pénzmosás (a rendőrség illegális nemzetközi tranzakciókra gyanakszik), megvesztegetés, valamint hivatali hatalommal való visszaélés miatt vizsgálódik az izraeli rendőrség. Pénzről van szó, nagyon sok pénzről. Metzger állítólag még egyik munkatársát is megpróbálta rábírni arra, hogy vállalja magára a csalást, de az rögzítette a beszélgetést, és átadta azt a rendőrségnek. Ezután Metzger magukat a rendőrségi nyomozókat próbálta megvesztegetni.
Tárgyalás Metzgerrel. Baloldal: Orbán Viktor, Varga Mihály, Dán Károly (New York-i konzul), Szabó György – Jobboldal: Oberlander, Yona Metzger (kalapban), Köves és Raskin budapesti Chabad rabbik.
Az izraeli főrabbi állami alkalmazott. Munkaköri kötelessége a nemzetközi kapcsolattartás, valamint a különféle rendezvényeken való megjelenés. Metzger csak úgy volt hajlandó elmenni a protokoláris eseményekre, úgy írt leveleket, vagy mondott beszédeket, ha meghívói az általa megjelölt jótékonysági intézményeknek adakoztak. Ezzel nem is lett volna baj, de azzal már igen, hogy ugyanezen jótékonysági szervezetek állítólag 50%-os jutalékot  fizettek Metzgernek – „sikerdíjként”. Ő a pénzekből, közvetítők segítségével, luxuslakásokat vásárolt családtagjai számára. Ugyancsak letartóztatták Haim Nissan Eisenshtat-ot, aki Metzger sofőrje és mindenese volt, Simcha Karkovsky-t, a Beit Hatavshil jótékonysági szervezet vezetőjét és Nissan Ben-Zion Zioni-t, aki a egy Tel-Aviv-i rabbiképző vezetője.
Sajtóhírek szerint Metzger több mint három millió dollárt (kb 600 millió Ft) zsebelt be illegálisan.  Például 85,000 dollárt (kb. 18 millió Ft) kapott csupán azért, mert hajlandó volt résztvenni a Varsói Gettó felkelés 70. évfordulóján rendezett ünnepségeken.
Kérdések merültek fel Metzger külföldi útjaival kapcsolatban is. 2008-ban találkozott az akkori lengyel elnökkel Lech Kaczinsky-vel, akinek azért volt fontos a találkozó, mert a sajtóban megszellőztették, hogy szemet huny a lengyel katolikus (és antiszemita) rádióállomás,  Radio Maryja műsorai felett. A találkozó és a baráti kézfogás Metzger főrabbival segített eloszlatni a vádakat.
Metzger ügyvédei, David Livai és Elad Rut is nyilatkoztak. A sajtóban megjelent vádakat nem kommentálták, de hangsúlyozták, hogy Metzger ártatlan. Szerintük a volt főrabbi személyéhez nem köthető bűncselekmény.
Izraelben gyakoriak a korrupciós vizsgálatok, viszont annál ritkábbak a jogerős ítéletek. David Admon egykori budapesti nagykövetet évekig vizsgálták, többek között azért is, mert a budapesti zsidó kórház eladásában saját fia is közreműködött.  2009-ben a vizsgálatot vádemelés nélkül lezárták. Avigdor Lieberman jelenlegi külügyminisztert is évekig vádolták különféle korrupt ügyletekkel, vádemelés is volt, bírósági tárgyalásra is sor került, majd 2013 novemberében a bíróság felmentette a vádak alól.
Az ügyészség szerint Metzger ügyében hamarosan megtörténik a vádemelés, de a gyanúsított ex-főrabbi szabadlábon védekezhet. Egy bírósági tárgyaláson sok minden kiderülhet, de azt már ma is biztosra vehetjünk, hogy Metzger nem fog több Orbán Viktort dícsérő levelet írni, és a magyar miniszterelnök sem fog hivatkozni rá a jövőben.



Kövér: Washington az egész magyar elitet le akarja cserélni


Az Országgyűlés elnöke szerint az amerikaiak célja Magyarországon egy új, az SZDSZ helyébe lépő "kreatúrapárt" megalapítása lehet, amit 2018-ra nem lehetne megkerülni a kormányalakításhoz. Szerinte Magyarország "gyalog" abban a világpolitikai sakkjátszmában, aminek a tétje az európai nemzetállamok szuverenitása és a valódi demokrácia esélye. De olyan "gyalogként" lépkedünk, ami nem akar az amerikaiak játékszabályai szerint játszani.
Kövér László Magyar Hírlap szombati számában publikált interjúban úgy vélte, nem azon kell dolgozni, hogy „az amerikaiak megszeressenek”, máshol kell szövetségeseket találni. „Olyanokat, akikkel ugyanabban a hajóban evezünk, méghozzá az alsó fedélközben. Ők a kelet-közép-európai országok” – mondta.

Washington teljes elitcserében gondolkodik

Volt néhány békés évünk, amikor azt lehetett gondolni, beáll az egypólusú világrend. De látjuk, erről szó sincs, a feltörekvő, valaha harmadik világbéli hatalmakkal, az új riválisokkal és Oroszországgal is meg kell küzdenie az Egyesült Államoknak” – tette hozzá. A házelnök szerint a mostani ütközések ebből adódnak.
Arra a kérdésre, hogy mi a céljuk az amerikaiaknak, Kövér László kijelentette: úgy tűnik, most már nem elégednek meg azzal, hogy egy másik kormány jöjjön a mostani helyett, hanem teljes kormánypárti és ellenzéki elitcserében gondolkodnak. 

A mérleg nyelve

Nem hiszem, hogy a komolyan vehető szakértőik azt gondolnák, hogy az erőviszonyokat olyan mértékben meg lehet változtatni 2018-ra, hogy abból egy új kormányzó erő kerüljön ki. Nem biztos, hogy ez a céljuk. Viszont azt gondolhatják, hogy azt az űrt, amely az SZDSZ széthullásával keletkezett, be lehet tölteni egy új párttal. A mérleg nyelve, a 'túlsúlyos kisebbség' pozíciójára, amely nélkül nem lehet kormányozni, ott lesz majd egy új kreatúrapárt” – fejtette ki. 
Kövér László szerint az, hogy számottevő támogatottsággal bírnak a radikálisok, kapóra is jöhet egy ilyen forgatókönyv kiagyalóinak. A Jobbik húzott ugyanis hasznot az elmúlt hónapok tüntetéseiből és a Fidesz gyengüléséből.


Kövér: Zajlik a negyedik világháború



Az Országgyűlés elnöke szerint az amerikaiak célja Magyarországon egy új, az SZDSZ helyébe lépő "kreatúrapárt" megalapítása lehet.
Logikus lehet, hogy 2018-ra kell felépíteni a poszt-SZDSZ-t, hogy ne lehessen kormányt alakítani nélküle a Jobbikkal szemben - mondta Kövér László a Magyar Hírlapnak. A házelnök az újság szombati számában úgy vélte, világpolitikai hatalmi harc zajlik, amelynek tétje nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sorsa, az európai nemzetállamok szuverenitása és a valódi demokrácia esélye.

DROTI20130925042
Fotó: Rosta Tibor
Kövér László szerint nem azon kell dolgozni, hogy "az amerikaiak megszeressenek", máshol kell szövetségeseket találni. "Olyanokat, akikkel ugyanabban a hajóban evezünk, méghozzá az alsó fedélközben. Ők a kelet-közép-európai országok" - mondta. A házelnök szerint vannak olyan elméletek, hogy az első világháború nem ért véget, hanem a másodikkal folytatódott. Ezt továbbgondolva a második sem ért véget, a folytatása a hidegháború volt, és visszatekintve az elmúlt huszonöt évre megállapítható, hogy a negyedik világháború zajlik.

"Volt néhány békés évünk, amikor azt lehetett gondolni, beáll az egypólusú világrend. De látjuk, erről szó sincs, a feltörekvő, valaha harmadik világbéli hatalmakkal, az új riválisokkal és Oroszországgal is meg kell küzdenie az Egyesült Államoknak" - mondta. A házelnök szerint a mostani ütközések ebből adódnak.
Kövér szerint nem mi vagyunk a tét, a sakktáblán csak az egyik gyalog szerepét osztották ránk. De olyan gyalogként lépkedünk, amely nem akar az amerikaiak játékszabályai szerint játszani. Arra a kérdésre, hogy mi a céljuk az amerikaiaknak, Kövér László kijelentette: úgy tűnik, most már nem elégednek meg azzal, hogy egy másik kormány jöjjön a mostani helyett, hanem teljes kormánypárti és ellenzéki elitcserében gondolkodnak.
"Nem hiszem, hogy a komolyan vehető szakértőik azt gondolnák, hogy az erőviszonyokat olyan mértékben meg lehet változtatni 2018-ra, hogy abból egy új kormányzó erő kerüljön ki. Nem biztos, hogy ez a céljuk. Viszont azt gondolhatják, hogy azt az űrt, amely az SZDSZ széthullásával keletkezett, be lehet tölteni egy új párttal. A mérleg nyelve, a túlsúlyos kisebbség pozíciójára, amely nélkül nem lehet kormányozni, ott lesz majd egy új kreatúrapárt" - mondta.
Kövér László szerint az, hogy számottevő támogatottsággal bírnak a radikálisok, kapóra is jöhet egy ilyen forgatókönyv kiagyalóinak. Szerinte ugyanis a Jobbik húzott hasznot az elmúlt hónapok tüntetéseiből és a Fidesz gyengüléséből.


Ne nyaljuk az amerikaiak fenekét!


Magas rangú kormányzati forrás megerősítette, hogy Washingtonból még nem küldték el a Szemerkényi Réka, új magyar nagykövet elfogadó okiratát, annak ellenére, hogy a magyar fél nagyon gyorsan elsimított mindent az új amerikai nagykövet előtt. A gesztusoknak lehet helyük, de azért ne essünk túlzásokba, ne nyaljuk az amerikaiak fenekét!
Ti szavatok:
Magas rangú kormányzati forrás megerősítette, hogy Washingtonból még nem küldték el a magyar nagykövet elfogadó okiratát, az úgynevezett agrémant-t, holott ezt a dokumentumot rendszerint még a nagykövetté jelölés előtt megküldik. Washington érthetetlen okból várakoztatja Szemerkényi Rékát, akit szakmailag felkészült jelöltnek tartanak….A korábban Orbán Viktor külpolitikai tanácsadójaként dolgozó szakemberrel kapcsolatban általános vélemény a külügyben, hogy nála megfelelőbb washingtoni nagykövetet aligha találhatott volna a miniszterelnök. Szemerkényi Rékát "kifejezetten atlantistának" tartják.”
Forrás: http://hvg.hu/
Ne nyaljuk az amerikaiak fenekét!
Mi szavunk:
A magyar kormány a nagykövetek cseréjétől azt várja, hogy elmozdulnak a magyar-amerikai kapcsolatok a holtpontról, és helyre áll a politikai beszélő viszony. A magyar fél jelentős gesztust tett az USA-nak azzal, hogy nagyon gyorsan megadta az agrémant az új amerikai nagykövetnek, és a köztársaság elnöke is nagyon gyorsan fogadja. A jövő mutatja meg, hogy megérte-e a gesztus. Az USA részéről egyénként aligha várni gesztust, ők csak az erő nyelvén értenek.




McCain: Amerikai csapatokat kell küldeni az Oroszországgal határos országokba 



2015.01.22 08:00 Hídfő.net 
John McCain amerikai szenátor szerint a NATO összeomlásához vezethet, ha nem tudnak erősebb amerikai katonai jelenlétet kialakítani a balti országokban. McCain szerdán kijelentette; "ha az oroszok belépnek a balti országokba, és ott nem várja őket csapda, kétlem, hogy bármilyen további reakció történne. És ez a NATO végét jelentené." McCain - aki jelenleg a szenátus katonai bizottságának elnöke - szerint amerikai csapatokat kell elhelyezni azokban az országokban, melyeknek közös határa van Oroszországgal, hogy így "megakadályozzanak egy orosz inváziót". 
McCain szerint ez megvalósítható a NATO 2014-ben elfogadott programjának keretein belül, ami fokozza a katonai jelenlétet Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország területén. A szenátor emellett egyetértett azzal a megállapítással is, miszerint ha Oroszország katonai beavatkozást hajtana véget egy NATO-országban, az a NATO végét jelentené. Ehelyett ő inkább az amerikai hadsereg jelenlétét fokozná a balti országokban, ami "világos jelzés lenne Oroszország számára, hogy az Egyesült Államok jelen van." 

Ugyanakkor Brent Scowcroft, a Reagan-adminisztráció volt nemzetbiztonsági tanácsadója nem tartja valószínűnek, hogy egy ilyen esemény megtörténne. Scowcroft a szerdai meghallgatáson azt mondta a szenátus tagjainak, hogy "az orosz vezetés részéről nem lenne ilyen reakció". 

McCain felvetése senkinek nem lehet újdonság, aki nem a nyugati sajtóból tájékozódik. Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje 2013 augusztus végén nyilvánosságra hozta, hogy az USA addigra kétezer zsoldost vont össze Bécs környékén, abból a célból, hogy destabilizálja Ukrajnát. Ezek a zsoldosok civilként beszivárogtak az országba, és a következő hónapokban civil tüntetések sorozata játszódott le, majd a legitim kormányt eltávolították a hatalomból. A puccsot követően a nyugati országok azonnal "elfogadták" az új kormányt, ami azonnal megkezdte az EU- és NATO-tagságról folytatott tárgyalásokat. 

Az ukrán háború az amerikai titkosszolgálat felforgató tevékenységének eredménye. Mostanra ez sokkal inkább látható, tekintve, hogy az amerikai szenátorok ma már nyíltan is kijelentik, hogy amerikai csapatokat akarnak küldeni az Oroszországgal határos országokba. Ukrajna Oroszországgal határos ország. A NATO-nak az ukrán-orosz határra is szüksége van csapatösszevonás céljából, ez az ukrán konfliktus lényege. 
 
Amerikai fegyverek voltak az ukránoknál a donyecki repülőtéren

Kapcsolódó: 
   Ukrajna második frontot nyithat a háborúban 
   Véget ért a donyecki repülőtér ostroma, a népfelkelők átvették az ellenőrzést 
   Jacenyuk 250 ezerre emelné az ukrán hadsereg létszámát 
   Az amerikai üzletemberek kezdenek megszabadulni ukrajnai kitettségeiktől 
   6 és fél milliárd felesleges ember 
   La Tribune: Az európai szankciókat Washington kezdeményezésére hozták 
   Iszlámkutató a Hebdo-ügyről és a várható újabb támadásokról: "Nem a vallás táplálja a terrorizmust!" 
   Beindult az ukrán húsdaráló - újra virágzik a szervkereskedelem 
   Az Igazság a Háborúkról 
   Az Európai Unió az Egyesült Államok csatlósa lesz? 
   Soha nem hinnéd el, miből van a McDonald's sült krumplija 
   Osama: Oroszország lerongyolódott 
 
 100% identical ear- eye- and nose distance between Obama and Osama

Putyin: "Te csirkefogó! Ha én egyszer megfogom a... nyakkendőjüket a terroristáknak!"




UKRAJNA MÁSODIK FRONTOT NYITHAT A HÁBORÚBAN



2015.01.21 07:55


Az ukrán Nemzeti Gárda egy zászlóalját mozgósították az ország délnyugati határainak védelmére; a Nemzeti Gárda szerint ugyanis a Dnyeszter Menti Köztársaság veszélyt jelent Ukrajna területi egységére, mert ott jelentős számú orosz haderő összpontosul. Ezzel egy időben a Dnyeszter Menti Köztársaság is úgy döntött, hogy csapatösszevonásokat hajt végre azon a határszakaszon, ahol az ukránok készenlétben tartják a Nemzeti Gárdát, - a hivatalos indoklás szerint azért, hogy "megakadályozzák az illegális határátlépéseket". A Dnyeszter Menti Köztársaság potenciális terrorfenyegetésnek tekinti az ukrán csapatok jelenlétét a határ mentén, ami annak lehetőségét hordozza magában, hogy "illegális fegyveres csoportok" léphetnek át a határon, és ott terrorcselekményeket követhetnek el. Mivel a Nemzeti Gárda Ukrajna területén március óta legálisan hajt végre terrorcselekményeket, ez egy valós veszély.
Hídfő.net.ru | Dnyeszter-mellék
A Moldova és Ukrajna közt fekvő állam, a Dnyeszter Menti Köztársaság elnöke, Jevgenyij Sevcsuk 2014 októberében részleges katonai mozgósítást rendelt el. A behívottak egy hónapos, békefenntartói képességeket is elsajátító és összehangoló katonai képzésen estek át. A részleges mozgósításra azért került sor, mert Ukrajna a háború közepette, július végén megkezdte egy lövészárok-rendszer ásását a Dnyeszter Menti Köztársasággal közös 450 kilométeres határon. Kijev szerint az ország területéről rendszeresen érte tüzérségi támadás az ukrán területeket. Eközben a két nyugati bábállam közé ékelt független köztársaság határőrsége is arról számol be, hogy ukrán területről rendszeresen érkeznek a bombák a határterületekre.
A hivatalosan egy állam által sem elismert, de 1992-óta - de facto - független ország hadköteleseinek teljes száma mintegy 30 ezer főt tesz ki. A Dnyeszter-melléken állomásozik egy legalább 1500 főt számláló orosz békefenntartó egység is.



VÉGET ÉRT A DONYECKI REPÜLŐTÉR OSTROMA, A NÉPFELKELŐK ÁTVETTÉK AZ ELLENŐRZÉST





2015.01.22 09:47


Ukrán újságírók elismerték, hogy a hadsereg és a felkelők közti egyik legkeményebb összeütközés véget ért, és a donyecki nemzetközi repülőtér a Donyecki Népi Köztársaság fegyveres erőinek irányítás alatt áll. Korábban az ukrán alternatív sajtóban terjedt a hír, miszerint a repülőtér épülete már teljesen megsemmisült, és az ukrán erők részéről nincs értelme az objektum védelmének. A reptér irányító tornyának összeomlásáról január 15-én számoltunk be, azt követően az ukránok már nem fektettek jelentős erőfeszítést a repülőtér védelmébe.
A helyi sajtó szerint a védelemben részt vevő ukrán katonák feladták állásaikat, és letették a fegyvert. Orosz újságírók már felhívták a figyelmet arra, hogy az ostrom 242 napig tartott, ami több mint Sztálingrád és Moszkva védelme a Nagy Honvédő Háború alatt. Az Azov alakulat Facebook oldalán szintén megerősítették az összeütközés időtartamáról közölt információkat.
A tsenzor.net vezető szerkesztője, Jurij Butosov csütörtök éjjel szintén elismerte, hogy az összeütközés véget ért, és a reptér (romja) a népfelkelők ellenőrzése alatt áll. "Az új és régi terminál, az irányítótorony, minden, ami védelmi létesítményként szolgálhat, teljesen megsemmisült." Butosov hozzátette, hogy az utolsó ukrán katonák ma hagyták el a repülőtér területét.
Hídfő.net.ru | Donyeck repülőtér
A Szergej Prokofjev Nemzetközi Repülőtér az ukrán háború legforróbb pontja volt, ahol a konfliktus kezdete óta állandó jelleggel zajlottak az összeütközések. A DNK fegyveres erői szombaton jelentették be, hogy az utolsó ukrán katonákat is elűzték a területről. A donyecki sajtó szerint a védelemben részt vevő alakulatok nem jutottak ellátmányhoz, elfogyott a lőszer. Addigra alig tucatnyi ukrán katona védte az épületet, akik feladták magukat.
Oroszország Külügyminisztériuma szerint a minszki megállapodás alapján a repülőtér a milíciához kell kerüljön. A megállapodás ellenére azonban Kijev folyamatosan az ellenőrzés megtartására törekedett. Az objektum stratégiai jelentőségű; Ukrajna más repülőtereire rendszeresen érkeznek a NATO katonai gépei, többnyire fegyverszállítmányokkal és nyugati haditechnikával. A donyecki reptér ellenőrzés alatt tartása logisztikailag megkönnyítette volna az ukrán-orosz határ nyugati ellenőrzés alatt tartását.
Alexander Zaharcsenko, a Donyecki Népi Köztársaság elnöke szerint attól a ponttól, hogy körbevették a repteret, az ukránok minden, az ostromgyűrű áttörésére tett próbálkozása kudarcot vallott. Az elnök már ígéretet tett arra, hogy a reptér épületéről levett ukrán zászlót átadja majd az ukrán államfőnek, ha Porosenko egyszer Donyeckben jár.

Jacenyuk 250 ezerre emelné az ukrán hadsereg létszámát
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a szerdai kormányülésen bejelentette, hogy a kabinet azt szeretné, ha 250 ezerre növekedne az ukrán hadsereg létszáma. Ez 68 ezerrel több, mint a fegyveres erők tagjainak jelenlegi száma. A miniszterelnök szavai szerint a kormány erről törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé. Jacenyuk leszögezte, hogy a létszámnövelésnek megvan a költségvetési fedezete. Hozzátette, hogy az idei évre az ország védelmi képességeinek növelésére 90 milliárd hrivnyát, azaz körülbelül 1440 milliárd forintot különítettek el. Közben továbbra is heves harcok folynak Luhanszk megyében az előző nap elfoglalt 31-es útellenőrző pontnál, valamint az oroszbarát szakadárok által második hete ostromlott donyecki nemzetközi repülőtérnél, amely az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt áll. Olekszandr Turcsinov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője a kelet-ukrajnai Harkivban tett látogatásakor újságíróknak kijelentette, hogy a 29-es útellenőrző posztot továbbra is az ukrán katonák ellenőrzik, a 31-esért pedig jelenleg is heves harcok folynak. Andrij Liszenko, a Kijev által terrorellenesnek nevezett kelet-ukrajnai hadművelet parancsnokságának szóvivője kedd esti rendkívüli kijevi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az orosz fegyveres erők alakulatai rátámadtak az országhatárhoz közeli, Luhanszktól északra lévő területen, a bahmutyivkai autóúton felállított 31-es ukrán útellenőrző pontra, és több órán át tartó tűzharcban elfoglalták. A műveleti parancsnokság szerdán azt közölte, hogy az ukrán erők megállították a támadók előrenyomulását a 29-es poszt előtt. Ukrán sajtójelentések szerint a szakadárok már nem titkolják, hogy új területek elfoglalása a céljuk, amivel nyíltan megsértik a tűzszüneti megállapodást. Idézték Eduard Baszurint, a donyecki szakadárok "népköztársaságának" egyik parancsnokát, aki a RIA Novosztyi orosz hírportálnak kijelentette: a Donyeck melletti Piszkit még aznap el akarják foglalni, és megemlítette a szintén a megyeközpont közelében lévő Avgyijivka megszállását is. Avgyijivkánál jelenleg is heves tüzérségi harcok folynak, aminek következtében a városban nincs áram, fűtés és vezetékes víz. Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint evakuálják a gyerekeket a településről. A miniszterelnök parlamenti frakciójában meg nem nevezett képviselők szerdán azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a donyecki repülőtér ostroma csak elterelő taktika, a szakadárok valójában a várostól északra fekvő stratégiai jelentőségű Debalceve városát akarják elfoglalni. A település egy beékelődésben fekszik, amely benyúlik a donyecki szakadárok által megszállt területbe. Ennek valószínűségét a vezérkarnál sem vitatták. Liszenko szerdai kijevi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az elmúlt egy nap alatt egy ukrán katona esett el, és 40 sebesült meg a harcok övezetében. Kijelentette, hogy a parancsnokság jelentős számú, jelzés nélküli egyenruhát viselő orosz katona feltűnéséről kapott információkat Luhanszk megyéből. A szakadárok által megszállt területen, Krasznodon városában 60 harckocsi és 50 páncélozott jármű jelent meg, a Debalceve közelében lévő Sahtarszk és Torez környékén mintegy 100 harckocsit észleltek. "Mindez arról tanúskodik, hogy Oroszország súlyosan megsérti a minszki megállapodásokat, és folytatja a katonai agressziót Ukrajna ellen" - hangoztatta a szóvivő. (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/138510/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




AZ AMERIKAI ÜZLETEMBEREK KEZDENEK MEGSZABADULNI UKRAJNAI KITETTSÉGEIKTŐL



2015.01.20 14:25


Az amerikai üzletemberek kezdenek megszabadulni ukrajnai kitettségeiktől, annak ellenére, hogy a Fehér Ház hivatalosan támogatja Kijevet és Soros György országos befektetéseket ígért az ukrán kormánynak. A Bank of New York Mellon eladta összes részesedését a posztszovjet országok legnagyobb repülőgépmotor és gázturbina gyártójában, a Motor Szics vállalatban, ennek eredményeként a cég amerikai tulajdonhányada 10,55%-ról 1,23%-ra csökkent.
Az International Financial Reporting Standards szerint 2013 volt az utolsó nyereséges év a vállalat számára, akkor 1,3 milliárd hrivnya profitot könyvelhettek el, ennek nagy része orosz megrendelés volt. 2014-ben az Oroszországi Föderáció azonban bejelentette, hogy 3 évig nem finanszírozza az ukrán repülőgépmotorok gyártását. Ennek oka, hogy a kijevi atlantista kormány megpróbált a nyugati országok kedvében járni, és betiltotta az orosz védelmi iparral folytatott együttműködéseket.
Hídfő.net.ru | Motor Szics
A Motor Szics vállalat a posztszovjet országok legnagyobb, repülőgépmotor gyártását végző vállalata, amely az Mi-2, Mi-8, Mi-17, SC-226, AN-70, AN-124, AN-140, AN-148 és Jak-130 számára gyártott hajtóműveket. A vállalat az orosz megrendelések híján veszteségessé vált, és az amerikaiak ígéretei ellenére nem kapnak több megrendelést, ami egyik pillanatról a másikra több ezer munkahelyet szüntethet meg.




6 és fél milliárd felesleges ember





Iszlámkutató a Hebdo-ügyről és a várható újabb támadásokról: "Nem a vallás táplálja a terrorizmust!"




Közzétette: Szerkesztő 2.2015. január 20. kedd, 14:00
a fodor istvan02- A Nyugatnak szembe kell néznie múltjával és jelenével - nyilatkozta a Szeged ma hírportálnak Fodor István vallástörténész-iszlámkutató, aki a Nyugat felelősségét emelte ki a párizsi mészárlás kapcsán.
- A terrorizmus és az iszlám kapcsolatának kérdését onnan kell megközelíteni, hogy mit tudunk az iszlámról - fejtette ki Fodor István.
- Alapvetően tudatlanság a jellemző széles körben, és a különféle médiafelületek kommunikációja által az iszlámról közvetített kép torzított. Ez a torzítás a megfelelő ismeretek hiányából is ered, gyakoriak a felszínes ismeretek, melyeket különféle események negatív kontextusba tudnak helyezni.
- Ha a különféle merénylők magukat muszlimnak definiálják, akkor a közvélemény nem néz utána az állítások mögötti tartalomnak, hanem rögtön elkönyveli, hogy ez a realitás. Pedig attól, hogy valaki hivatkozik valamire, az nem jelenti azt, hogy követi is, az, hogy amit az ember csinál, egybe vág-e azzal, amire hivatkozik, az a cselekedeteiben mutatkozik meg.
- Az iszlámban nyíltan kifejezik, hogy mi az ember kötelessége és mi a tiltott, az iszlám szent könyve, a Korán 5/32. verse azt írja, hogy aki egy ártatlan lelket megöl, az olyan, mintha az egész emberiséget ölte volna meg, illetve ennek fordítottja is működik: aki egy ártatlan lelket megment, az olyan, mintha az egész emberiséget megmentette volna. Tehát az alapvető hitvallás az, hogy tilos ártatlan emberek életét kioltani, mivel az Isten adja az ember életét, így nyilván az Isten veheti el, embernek ehhez semmilyen joga, felhatalmazása nincs.
- Az, hogy ki mire hivatkozik, ilyen szempontból lényegtelen, a fontos ennek a megítélése és az, hogy a realitások talaján kell kezelni, a megfelelő háttérismeret birtokában lehet felismerni a valóságot.
- Az ISIS, Al-Kaida és hasonló szervezeteknek semmi köze az iszlámhoz, csak az iszlám megcsúfolása az, amit tesznek.
- Eléggé viszontagságos az iszlám megítélése Európában, nincs olyan konstruktív előrehaladás, a felmerülő problémákkal könnyen meg lehet bélyegezni egy vallási csoportot, ezért felelősséggel tartoznak a politikusok, az újságírók és tulajdonképpen mindenki, aki felelősen próbál gondolkodni.
- Amit a Charlie Hebdo csinált, az nem csak visszaélés a szólásszabadsággal, hanem annak megcsúfolása, a vallások szélsőséges meggyalázását, érje az bármelyik hitet, el kell utasítani. A pápa felhívta a figyelmet arra, hogy a Charlie Hebdo is felelős azért, ami történt, többször beperelték, figyelmeztették, fenyegették a lapot. Félreértés ne essék: mindez nem jelenti azt, hogy legitim lett volna a mészárlás, nem volt az, az elkövetőket ki kellett iktatni.
- A történtekről meg kell emlékezni, azonban az európai értékeknél súlyos torzulást vélek felfedezni: nagyfokú képmutatást és kettős mércét. 2014-ben az Izraeli Védelmi Erő 17 palesztin újságírót szisztematikus jelleggel végzett ki, arra hivatkozva, hogy terroristák voltak. Ilyet nem lehet tenni, számos nemzetközi egyezmény védi a sajtómunkásokat, aki a frontokon nem harcoló félként, hanem tudósítóként vannak jelen.
- Ezek után a párizsi emlékmenet első soraiban a világ vezetői között Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke is megjelent. Gázában, Szíriában, Irakban naponta százak halnak meg, ezekről mégsem hallunk.
- A terrorizmus nem új jelenség, ami új benne, hogy a média által a jelenséget fel lehet karolni, jól lehet propagálni, bizonyos ellenségképeket megerősíteni, meghatározott érdekek szerint más kultúrát, vallást, civilizációt negatív kontextusba helyezni, elhomályosítani a realitást.
- Olyan nincs, hogy csak az egyik fél sáros, az éremnek mindig két oldala van, a Nyugatnak szembe kell néznie a múltjával és a jelenével.
- Valószínűsíthető, hogy egyre több egyéni terrorakció fog bekövetkezni, ezeket ugyanis nehezebb kiszűrni, mint a csoportos akciókat, több ember részvétele esetén nagyobb a lebukás veszélye. Az akciók szaporodására rájátszik az ISIS és az Al-Kaida közötti versengés is, hogy ki tud nagyobbat ütni az ellenfél pajzsára, ez nem vallás kérdése, hanem az ideológiák küzdelme, az ideológiák a vallást, mint eszközt használják, azonban ez nem jelenti azt, hogy a vallás táplálja a terrorizmust, az iszlám elítél minden ilyen erőszakos megnyilvánulást és tiltja a terrort - zárta gondolatait Fodor István.
A képen: Fodor István
Szeged ma nyomán K. P.
Miért nem meri kimondani senki , hogy ez az egész egy Izraeli hamis zászló művelet volt, ha meg kaparnánk a hátteret kiderülne , hogy valamiről el kellett terelni a figyelmet, és felhívni a zsidóság figyelmét, hogy Izrael várja a hazatelepülőket, mert egy újabb háború van kilátásban , és kellenek a golyófogók, ne a gojok gyilkolják le a kiválasztott nép embereit.

És biztos, hogy nem csak az volt a motiváló tényező, hogy Francia ország elfogadta a Palesztin államot önálló entitásnak, ezért lenne a hamis zászló művelet, ha ez így van gojok már megint jól bepaliztak volna , ha hinnénk a fasiszta zsidóknak. Jó , hogy nem atom töltetett robbantottak , akkor nem a rendőrfőnök lett volna meg öngyilkolva , hogy tömegeket hülyítsenek , hanem talán az államelnök, mert hagyta , hogy a zsidó terroristák atombombát robbantsanak .  De hát a zsidókat haza kellet hívni, ők így kopogtatnak , és nem kérnek , hanem ölnek .  


BEINDULT AZ UKRÁN HÚSDARÁLÓ - ÚJRA VIRÁGZIK A SZERVKERESKEDELEM



2014.05.14 10:37


A globális szervkereskedelemről nem sok hiteles információt hallani, de a nagyobb hálózatok működése mindig akkor válik láthatóvá, amikor egy-egy térségben nagyobb háborús gócpont alakul ki. A délszláv háborút és Jugoszlávia felbomlását övező időszakról tudni, hogy térségünkben ez volt a szervkereskedelem virágkora, amit egyes hálózatok a háború vége után is folytatni próbáltak. 2001-ben Moldova véget vetett a csecsemők örökbefogadásának, amire addigra teljes kereskedelmi ágazat épült ki az országban és Kelet-Európában. A vádak szerint az örökbefogadást követően az újszülötteket élve feldarabolják, szerveiket eladják az európai és közel-keleti vevőknek. A Ha'aretz izraeli napilap szerint Románia akkoriban hasonló vádakat vizsgált Izrael kapcsán, az ügy végére be is tiltották az újszülöttek örökbefogadását szegényebb házaspárok számára, mert több esetben az örökbefogadott gyermekek nyomtalanul eltűntek. Az amerikai hatóságok pedig beszámoltak egy teljes szervkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoport felszámolásáról, ami Moldovában végzett két éves "betakarítást" és az Egyesült Államokban volt elosztóközpontja.
Egyesek antiszemitizmusra hivatkoztak már a tények közlése kapcsán is, amikor a vitatott időszakban az Ukrajna Hangja és az Ukrinform beszámolt egy ukrán vendégmunkás esetéről, aki Tel Avivban rejtélyes körülmények közt meghalt, a holttestet pedig szív nélkül találták meg. Pedig Izrael már a nyugati média szerint is a globális szervkereskedelem központja. Ukrajna második helyen áll Izrael után.
Ukrajnában akkoriban virágzott a szervkereskedelem. 2002 augusztusában három ukrán orvost állítottak bíróság elé Lvovban szervkereskedelem vádjával. A gyanúsítottakról bebizonyosodott, hogy közúti balesetek áldozatainak szerveit értékesítették, - helikopterekkel szálltak ki az áldozatokhoz, hogy a szerveket közvetlen a halál után eltávolíthassák, amiket később a helyi kórházban tároltak. Akkori áron 19000 dollárt kértek egy szervátültetésért.
Hídfő.net | SzervátültetésSzervátültetés - A délszláv háború idején tucatjával jöttek létre az újabb klinikák Kelet-Európában
Egy ausztrál napilap szintén abban az évben beszámolt arról, hogy szervkereskedők nyíltan árulják a Bosznia-Hercegovinából betakarított emberi szerveket. Az árusítás addigra teljesen nyíltan folyt, újsághirdetéseken keresztül, átlagosan 68000 dollárt kértek egy emberi szervért.
A New York Times szerint is Jeruzsálemben a Hadassza Egyetemi Kórházban van egy nemzetközi szervkereskedelmi hálózat központja. Az izraeli hatóságok pénzelték a nagyobb "betakarítási" műveleteket, ami több esetben is kiütközött, amikor a kórház beszerzési igény vagy elszámolás nélkül is aránytalanul nagy összegeket kapott a kormánytól, látszólag a semmire. Az egyetemi kórházban működő orvosok szerint 244, szervátültetésben részesült páciensből 60 nem rendelkezett donorral, a szervet idegentől, más forrásból vették. A páciensek 25%-a részt vett ebben a nemzetközi szervkereskedelmi hálózatban, ami a kórház és az izraeli kormány támogatásával működik a mai napig.
Izraelből a páciensek egy része Kelet-Európába utazik az orvosával együtt, hogy itt hajtsák végre a szervátültetést. A szerv-turizmusként ismert jelenségben a teljes régióból vesznek részt klinikák. A térségünkben végrehajtott izraeli szervátültetések akkoriban Macedóniában, Bulgáriában, Koszovóban és Jugoszláviában helyi üzletemberek támogatásával történtek, a helyi oligarchák segítségével alakították ki az együttműködésben részt vevő klinikák hálózatát. Mindez a délszláv háború vég felé, Jugoszlávia felbomlásának időszakában történt, vagyis az izraeli orvosok háborús térségben szervezték meg a szervkereskedelem hálózatát helyi üzletemberek támogatásával. Nem nehéz kitalálni, hogy háborús időszakban honnan származtak a beültetett szervek.
Ahol kereslet és "kínálat" is van, oda gyorsan megérkeznek a "kereskedők" is
Az iraki háború idején egy fehér ember veséje 2700 dollárt ért Törökországban. Az iraki, vagy indiai veséért 1000 dollárt fizettek. Nehezebben beszerezhető szervért a páciens 150000 dollárt is fizetett. Az afganisztáni és iraki elhúzódó háború nem véletlen volt elhúzódó, ezek az "üzletemberek" ráéreztek, hogy a helyi civilekből holtan azonnal több pénzt tudnak kihozni, mintha munkahelyeket teremtenének és hosszú éveken át foglalkoztatnák őket. A CBS News akkoriban megszellőztetett egy hírt, a világ másik feléről szállított szerveket Mexikóban is értékesítették, de ott már 1 millió dollárt kértek egyetlen veséért. Nem-egy esetben az eBay-en is feltűntek emberi szervek, a licitálás egy alkalommal 100000 dollárig jutott el, de volt, aki 5,7 millió dollárért adott el egy vesét az interneten.
Most Ukrajna újra a szervkereskedelem központjává válhat. Az amerikai zsoldosok érkezése Ukrajnában biztosítja, hogy ezek az izraeli "üzletemberek" zavartalanul folytathassák tevékenységüket Nyugat-Ukrajnában. A klinikákat az illegitim ukrán kormány zsoldosai biztosítják, felkelés a védett helyeken garantáltan nem lesz. Ahogy a délszláv háború idején, most is a helyszínre érkezhetnek az izraeli szervkereskedők, akik Ukrajnában dögkeselyűként repülnek rá a friss holttestekre, amiből az eltávolított szerveket Nyugat-Ukrajnában párezer dollárért, távolabbi országokban drágábban adják el. Az ukrán katona holtteste ebből a szempontból ugyanolyan értékes, mint a civil áldozatoké, vagy a kelet-ukrajnai felkelőké. Mindegy, csak rövid idővel a halál után be tudják takarítani az "árut". Ezért folytatódik a kijevi junta agresszív fellépése Kelet-Ukrajnában. Ezért nem is próbálkoznak a felkelők teljes kifüstölésével egyetlen városból se. A kelet-ukrajnai önvédelmi alakulatok rendszerint ellenőrzőpontok elleni kisebb rajtaütésekről számolnak be, utána a hírekből hallani, hogy a kijevi csapatok visszavonulnak. Vajon miért? Beindult az ukrán húsdaráló. Minél tovább tart a háború, annál nagyobb a profit. Minden úgy történik, mint Albániában Jugoszlávia összeomlása után.
Hát ezért üzlet a háború a zsidónak , mert mog másnak végtelen veszteségrz jelent , neki egy újabb piaci lehetőséget teremt a szervkereskedelem.




Az Igazság a Háborúkról



Mi az Igazság a Háborúkról? Miért Vannak háborúk? Miért háborúznak a nemzetek? 
Számtalan egyéb felvilágosító dokumentumfilm is szól erről, de a lényeget leginkább ez a film ragadja meg:
Miért harcolunk film online filmnézés ingyen letöltésMIÉRT HARCOLUNK? = WHY WE FIGHT online nézés itt , 99 p, feliratos ]
Miért indított már pl. az USA is több tucat háborút?
Mik a számtalan múltbeli és a világon jelenleg is folyó értelmetlen háborúk valódi okai?
Hol hibáznak a hivatalos indokok? És miért hibáznak mindig kivétel nélkül?
Miért gyilkolnak le brutálisan soktízezer embert még ma is?
Hogyan akarnak átverni minket miféle nevetséges manipulatív hazugságokkal a háborúkkal kapcsolatban?
HIHETETLEN DURVA FELÉBRESZTŐ FELVILÁGOSÍTÓ FILM! 
















 ami talán szintén megdöbbentőbb lehet elsőre: a Drogok (pl. mákföldek...)
Igen, a drogokért folyt számos háború, ami hihetetlen nagy pénz (a fegyver- és "betegségipar" mellett), s, amik többségét a háttérhatalom csak és kizárólag azért illegalizálta, hogy ők fölözhessék le a nagy hasznot a maffia szervezeteikkel kötött kapcsolataik révén, a konkurenciát meg teljesen legálisan lekapcsolhassák.
Ha valóban érdekelné az antiszoc vezetőket a nép egészsége, akkor nem rombolnák azt tudatosan...
Az olajon kívül a közelkeletről importálja az USA az ópiátok 80%-át is ..
Az, hogy mindezt a tvben, kicsit másként tálalja a háttérhatalom (pl. ugye ahogy 911-et is), az csak akáprázatosan kidolgozott médiamanipulációk eredménye.





Az USA legalább 8 millió ártatlan embert mészárolt le a második világháború óta.. :

Háború a terrorizmus ellen?
+ Az igazság arról, hogy kié is izrael/palesztína itt ! ;)









Az Európai Unió az Egyesült Államok csatlósa lesz?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése