2018. április 23., hétfő

A felforgatásról (subversion)





Yuri Bezmenov előadása:

A felforgatásról (subversion)

Álnéven élt ekkor, mint Thomas Shumann

1983 Los Angeles



A felforgatás fogalmát, ha megnézzük egy szótárban – vagy a bíróságokon, az erről szóló

részekben – rendszereint egy cselekmény részeként értelmezik, ami tönkretesz dolgokat, mint a

vallást, kormányzati rendszert, a politikai és gazdasági rendszereit egy országnak. Ezen kívül

rendszerint összekapcsolják a kémkedéssel és az olyan romantikus dolgokkal, mint a hídrobbantás,

vonateltérítés és egyéb ilyen kalandos hollywoodi stílusú történetekkel.

Amiről most fogok beszélni, annak semmi köze nincs a kémkedés kliséjéhez, vagy a KGB

információgyűjtési tevékenységéhez. Kezdve a hollywoodi rendezőktől, a politikai tudományok

professzorain keresztül, a szovjet kapcsolatok „szakértői” vagy kremlinológusokig – ahogyan ők

magukat nevezik – a legnagyobb hiba, vagy tévképzet, hogy amikor a KGB-ről beszélek,

valamilyen furcsa oknál fogva, ez előbbiek azt gondolják, hogy a legkívánatosabb dolog

Andropov számára – és az egész a KGB számára – hogy ellopják valamiféle szuperszónikus

repülőgép tervrajzát, elvigyék a Szovjetúnióba és eladják a szovjet katonai-ipari komplexumnak.

Ez csak részben igaz.

Ha igyelembe vesszük az összes idő, pénz és emberi erő ráfordítást, amit a Szovjetúnió – és a

KGB konkrétan – költ, a USSR határain kívül, azt fedezzük fel, hogy (természetesen nincs

hivatalos statisztika, mint a CIA-nél vagy az FBI-nál) a kémkedés, mint olyan, csak 10-15%-át

veszi igénybe az idő, pénz és emberi erő igénybevételből. 15% a KGB tevékenységéből.

A maradék 85%, mindig a felforgatás. És a Cambridge angol szótárával ellentétben1

felforgatás orosz terminológiája, mindig egy romboló, agresszív cselekmény. Célja egy ország,

nemzet vagy geográiai terület megsemmisítése. Szóval abszolút semmi romantika nincs benne.

Nincs hídrobbantás, nincs mikroilm a coca-colás dobozban – semmi ilyesmi – nincs James Bond

nonszensz. Ez nyilvánvaló, legitim, és könnyedén megigyelhető cselekmény. Ha időt és gondot

fordítasz a megigyelésére. De a nyugati civilizáció jogredszerében, ez nem bűn. A tévképzetek, a

fogalmak manipulációja miatt – mi azt gondoljuk, hogy egy felforgató, az a személy, aki a mi

gyönyörű hidainkat robbantja fel. Nem. A felforgató az egy cserediák, egy diplomata, egy színész,

egy művész, egy újságíró – mint én voltam 10 évvel ezelőtt.

A felforgatás az egy olyan aktivitás, mely egy kétirányú folyamatot takar. Nem tudsz felforgatni

egy ellenséget, amely nem akar felforgatva lenni.

Ha ismered Japán történelmét például, akkor tudod, hogy Japán egy zárt társadalom volt a 20-ik

század előtt. Abban a pillanatban, amikor egy idegen hajó érkezett a Japán tengerre, az intelligens

1 when someone tries to destroy or damage an established system or government – Cambridge Advanced Learner's Dictionary 2008 – szóval ma

már nem ellentétes az angol deiníció az orosszal

japán birodalmi hadsereg udvariasan megmondta nekik, hogy eltévedtek. És ha egy amerikai

kereskedő érkezett volna Japánba 60-70 évvel ezelőtt (a XX. század elejéről van szó) mondva,

hogy „Nézzétek milyen jó porszívóm van” - a Japánok így válaszolnának: „Legyenek szívesek

hagyjanak minket békén. Nincs szükségünk a porszívójukra.” És ha nem mennének el, lőnének

rájuk. Azért, hogy sértetlenül megvédjék a kultúrájukat, az ideológiájukat, a hagyományaikat, és

az értékeiket.

Így nem vagy képes felforgatni Japánt. De nem lehet felforgatni a Szovjetúniót sem, mert a

határok zártak. A média cenzúrázott a kormáyzat által. A populációt a KGB kontrollálja és a belső

rendőrség. Az amerikai követség által publikált Time Magazine csillogó képei és a Magazine

Amerika – amit a moszkvai amerikai nagykövetség publikál – nem tudja felforgatni a Szovjetúniót

(nem tudja átformálni a szovjet állampolgárokat), mert soha nem is ér el az emberekhez.

Összegyűjtik őket az újságárusoktól és kidobják a szemétbe.

A felforgatás csak akkor lehet sikeres, ha a felforgatás ügynöke, kezdeményezője talál olyan

célpontot, amely reagál a kezdeményezésére.

Az USA ilyen célpont. Receptív célpont.

Nincs hasonló ilyen válasz a Szovjetúniótól az amerikai felforgatásra. Leáll valahol félúton és

soha nem ér ide.

A birodalmi felforgatás taktikája 2500 évvel időszámításunk előtt kezdődött. Az első ember, aki

taktikai szempontból írt a felforgatásról – egy kínai volt: Sun Tzu (A háború művészete –

fordította: Tőkei Ferenc) az őskori kína tanácsadója, több területen. Azt mondta – hosszú

meditáció után – 'Ha meg akarunk valósítani egy idegen mintát, egy állami vezérelvet – háborús

összefüggésben (más területen, országban) – teljesen barbár, fölösleges és hatástalan ezt a

csatamezőn megtennünk.' A háború az állami berendezkedési elvek (state policy) kiterjesztése. A

legidiótább ötlet, ha sikeresen akarod megvalósítani az elveidet és háborúzni kezdesz ezért. A

legnagyobb titka a hadviselésnek: egyáltalán nem harcolni. Ehelyett fel kell forgatni, feje tetejére

kell állítani minden értékeset az ellenséges országban addig, amíg a valóság érzékelése olyan

mértékben eltorzul, hogy az ellenséges ország, már nem is lát téged ellenségnek. A saját

rendszered, civilizációd és nézeteid pedig, egy alternatívaként jelennek meg az ellenséged

számára. Ha nem is vágyottként, de legalábbis elfogadhatóként (feasible). (Jobb ha vörös, azután

halott. „Better, red then dead”.) Ez a végső cél, a felforgatás végső állomása.

Ez után már meghódíthatod az ellenségedet egyetlen lövés leadása nélkül. Ha a felforgatás

sikeres volt. Alapjaiban ezt jelenti a felforgatás.

Látjátok? Egy árva szó sem esik hidak felrobbantásáról – talán azért, mert akkoriban nem is volt

annyi híd.

A felforgatás alapjait megtanítják minden tanulónak a Szovjetúnióban, a KGB iskoláiban és a

katonaság tisztképzőiben (oicers of millitary academy). Nem vagyok biztos benne, hogy ugyanez

a szerző szerepel az amerikai tisztek olvasmányainak listáján. Ugyanez érvényes a hagyományos

politikai tudományokat tanulókra is. Nekem nehézségeim voltak abban, hogy megtaláljam az

egyetemi könyvtárakban ezt a művet – Torontóban és itt Los Angelesben is. Ez egy olyan könyv,

ami nem elérhető itt. A szovjetúnióban kényszerítenek rá, hogy elolvasd. Minden tanuló tanulja és

minden iskola tanítja, hogy gondolkodjanak tovább a jövőjükről és a karrierjükről idegenekkel.

Mi a felforgatás?

Alapjaiban – időben – négy periódusból áll. (Fent kezdődik és lefelé haladunk az időben, lásd

tábla.)

I. Az első állomása a felforgatásnak a demoralizáció folyamata.

Magáról beszél az elnevezés. 15-20 évig tart demoralizálni egy társadalmat. Miért? Ennyi idő

kell ahhoz, hogy egy generáció kikerüljön az oktatási rendszerből. Egy élethossznyi időt szánnak

arra, hogy kialakítsák az ideológiáját és a személyiségét a kiszemelt személynek a tanulás-tanítás

folyamata során. Nem több és nem kevesebb. Rendszerint ez 15-20 év.

Mit tartalmaz ez a folyamat? (saját jegyzet: Eltorzítani a nézeteiket a világról.)

Ez tartalmaz: befolyásolást – különböző módokon például: beszivárgás (iniltration), propaganda

módszerekkel, közvetlen kontaktussal, (nem igazán számít, később leírom ezeket) – a különböző

területeken, ahol a nyilvánosság véleménye formálódik (formálható) vagy kialakul. Vallás,

oktatási rendszer, társadalmi élet, adminisztráció (kormányzat), jogi végrehajtó rendszer,

katonaság – természetesen – és a munkaadó-munkavállaló viszonyai. Gazdaság.

Nem írom le őket, mert nincs elég hely. Néha, amikor leírom az összes módszert, a tanulók

megkérdezik: „Biztos vagy benne, hogy ez az eredménye a szovjet befolyásnak?” Nem feltétlenül.

Ez egy taktikai felforgatás, amiről most beszélek. Ez hasonló a Japán harcművészetekhez. Ha

valaki ismeri ezt a taktikát, akkor emlékszik arra, hogy ha az ellenség nagyobb és nehezebb, mint

te – akkor nagyon fájdalmas volna ellenállni a közvetlen ütésének. Ha egy nehezebb személy

próbál meg arcul ütni, nagyon naiv és hatástalan dolog volna megpróbálni megállítani az ütést. A

Kínai vagy Japán tzu-do, megmondja mit kell tennünk. Először ki kell kerülnünk az ütést, majd

megragadni a kezet és megrántani, folytatva a mozdulatot a támadás irányában, amíg az ellenség

felkenődik a falra.

Értitek? Ami ilyenkor történik: a célország nyilvánvalóan valamit rosszul csinál. Ha ez egy

szabad demokratikus társadalom, akkor sok különböző mozgalom létezik a társadalmon belül.

Nyilvánvalóan minden társadalomban vannak olyan emberek, akik a társadalom ellen vannak. Ők

lehetnek egyszerűen bűnözők, ideológiai alapon egyet nem értők a társadalmi rendszerrel, tudatos

ellenségek, pszichotikus személyiségek, akik egyszerűen ellene vannak bárminek. És végül ott
vannak, egy idegen ország ügynökei, kis csoportban, akiket megvettek, toboroztak (megfűztek), a

felforgatás során eltorzították az észlelését, gondolkodását (subverted). Abban a pillanatban,

amikor ezeket a társadalmi mozgásokat (mozgalmak) egy irányba tereljük – ez az a pillanat,

amikor elkapjuk az ellenség kezét és megrántjuk, majd tovább húzzuk, addig a pontig, amikor a

társadalom összeomlik egy krízisben. Szóval ez a harcművészetek taktikája. Nem állítjuk meg az

ellenséget, hanem továbbrántjuk őket abba az irányba, amerre mi akarjuk őket irányítani.

Szóval a demoralizáció szakaszában, nyilvánvalóan vannak tendenciák minden társadalomban,

minden országban, melyek ellentétes irányba mutatnak, mint az alapvető morális értékek és

princípiumok. Ezen tendenciákból kovácsol tőkét magának a demoralizáció a szubverzió

(felforgatás).

Így a fő területek, amit célbavesznek:

1. vallás (Relegion)

2. oktatási rendszer (Education)

3. társadalmi élet, társas élet területei (család, szórakozás, stb) (Social Life)

4. az adminisztráció, a kormányzati irányítás, a jogalkalmazás rendszerei, a katonaság– a

hatalmi struktúra (Power Structure)

5. munkavállaló – munkáltató viszonyai, azaz gazdaság (Labor Relations)

6. jog és rend – (Law and Order)

Ezek a felforgatás alkalmazott területei. Mit jelent ez pontosan?

(Re) A vallás esetében ez: pusztítsd el (distroy), gúnyold ki, tedd nevetségessé (ridicule),

helyettesítsd különböző szektákkal, kultuszokkal, melyek az emberek igyelmét eltávolítják –

mindegy milyen vallás, hogy naiv, primitív, vagy egyéb, nem számít. A megcélzott vallás az

általánosan elfogadott vallási dogmától lassan lemállik, és eltávolítódik a legfőbb feladatától: az

emberek, a legfőbb létezővel (Istennel, stb) való kapcsolatban tartásától – és ez szolgálja a végcélt.

Ezért helyettesítik az elfogadott és tisztelt vallásos szervezeteket hamis, mű szervezetekkel.

Elterelik az emberek igyelmét a valódi vallásokról és vonzóvá teszik a különböző hamis

vallásokat.

(Ed) Az oktatás esetében: tereld el őket, attól, hogy olyasmit tanuljanak, ami alkotó, oknyomozó

(összefüggéseket kereső, pragmatikus), hatásos, hasznavehető (eicient). Matekatika, izika, és

idegen nyelvek, kémia helyett tanítsd őket a városi hadviselés történelmére, természetes

élelemezésre, háztartásgazdaságtanra, szexualitásra – bármire, ami eltérít.

(SL) A társadalmi élet esetében: helyettesítsd a hagyományosan alapított intézményeket és

szervezeteket, hamis, ál szervezetekkel. Vedd el a kezdeményezőkészséget az emberektől. Vedd el

a felelősséget a természetesen kialakult kapcsolatokból, melyek az egyének, egyének csoportjai, és

a társadalom egésze között – és helyettesítsd mesterségesen kialakított bürökratikusan kontrollált
testületekkel. A szomszédok közötti társadalmi élet és barátság helyett a hozd létre a szociális

munkások intézményét. Emberek, akik kinek is felelősek? Az embereknek? Nem. A

bürokráciának! A legfőbb érdekeltsége a szociális munkásoknak, nem a családod, nem te, nem a

szociális kapcsolatok a csoportok között – a legfontosabb érdekeltség, hogy megkapják a

izetésüket, a kormánytól. Az, hogy mi lesz a szociális munka eredménye – nem igazán számít. Ki

tudnak dolgozni sokféle koncepciót arra, hogy megmutassák a kormányzatnak vagy az

embereknek, hogy ők hasznosak. (Eltávolítani a természetes kapcsolatoktól.)

(PS) A hatalmi struktúra esetében: A természetes létrejött adminisztráció, államigazgatás – amely

hagyományosan: ha a társadalom többsége által választva, vagy ha választott vezetők által

kinevezve – elkezd aktívan helyettesítődni mesterségesen létrehozott testületekkel. Olyan emberek

alkotta testületekkel, melyeket soha nem választott meg senki. Természetesen ezeket az emberek

nem szeretik, de ezek léteznek. Ilyen csoport a média. Ki választotta meg őket? Hogyan lett

ekkora... Nagyon nagy hatalmuk van. Majdnem monopolista hatalom a te agyad fölött. Meg tudják

erőszakolni az agyadat, tudatodat. Ki választotta meg őket? Hogyan jönnek ahhoz... Van pofájuk

ahhoz, hogy ők döntsék el, mi jó és mi rossz az általad megválasztott vezetők számára? Ki a fenék

ők?

Spiro Agnew – akit utáltak a liberális baloldaliak – egy csomó puhapöcsű sznobnak nevezte

őket, és pontosan azok is. Ők azt hiszik mindent tudnak, de nem. Ez az idiotizmus egy szintje,

olyan nagy orgánumokban, mint a New York Times, Los Angeles Times, a fő televíziós

hálózatokban – neked nem kell kiváló újságírónak lenned. Pontosan egy közepes képességű

újságírónak kell lenned, úgy könnyebb a túlélés. Nincs verseny többé egyáltalán. Megvan a szép,

kedves havi 100.000 dolláros évi bevételed és ennyi. Az, hogy jobb vagy rosszabb vagy-e nem

számít – amíg te mosolyogsz a kamerákba és „elvégzed a munkád”. Ennyi. Nincs verseny.

(PS) A hatalmi struktúra szempontjából: Lassan szétbomlasztja az emberek azon csoportjai és

testületei által, akiknek sem végzettsége nincs, és nem élvezik az emberek témogatását, hogy a

hatalomban maradjanak – és még mindig van hatalmuk.

(L&O) Ezzel együtt bomlasztódik a jogrend is: az utolsó 20-25 évben (1958-63-tól), ha a régi

ilmeket és az új ilmeket nézed, akkor láthatod, hogy az új ilmekben a rendőr (amerikai), egy

amerikai katonatiszt – ostobának, mérgesnek, pszichotikusnak, paranoiásnak néz ki. Egy bűnöző

viszont jól néz ki, hasist szív, és lövi magát valamilyen droggal. De alapjaiban egy kedves emberi

lény, kreatív, és csak azért nem tud alkotni, mert a társadalom elnyomja őt. Mindeközben egy

pentagon ezredes egy ostoba, háború-mániákus, egy rendőr pedig egy lecsúszott, goromba fráter,

aki visszaél a hatalmával. Ez az általánosítás. Az útálat, a bizalmatlanság azon emberek ellen,

akiknek meg kellene védeniük téged és be kellene tartatniuk a törvényeket és a rendet.

Morális relativizmus. (?A „Halál Angyala” sorozat (?) két évig tartott Los Angelesben. És még

ma is vannak olyan harcosok, akik azt mondják, hogy ő egy kedves igura. Voltak tanúk rá,

amikor azt mondta – szintén egy bűnöző - „Nos ő egy kedves fickó! Megkértem arra, hogy égesse
le egy ellenségem házát és ő nem akarta megtenni.”?)

Ez egy lassú helyettesítési folyamat, melyben az alapvető értékek cserélődnek ki. Ami után egy

bűnöző már nem is bűnöző egyáltalán. Ő csak védekezik. A képességeit bebizonyította. De még

mindig ott van egy kétség: ölni vagy nem ölni; lenni vagy nem lenni.

Ne ölj!” Igen. De ez nem feltétlenül érvényes egy gyilkosra. Ne gyilkoljatok! Ez lehetne a

parancsolat, nem a Ne ölj!

(LR) A munkaviszonyok tekintetében: Ennél az állomásnál – 15-20 éven belül – mi

megsemmisítjük a hagyományosan kialakult kapcsolatot a munkaadó-munkavállaló közötti

alkuban. A klasszikus marxista-leninista elmélete a természetes munkaerő cserefolyamatának. Az

A személynek van 5 zsák gabonája, és a B személynek van 5 pár cipője. A természetes folyamat

az lenne, ha pénz nélkül cserélnének közvetlenül. A normális folyamatban megjelenik a C személy

– egy harmadik, idegen, aki azt mondja: ne add neki az 5 zsák gabonádat, add nekem; te pedig

szintén add nekem a cipőidet – és majd én megfelelően szétosztom nektek. Így a gazdaság nem

akadozik majd. Ez volt a természetes cserefolyamat halála. Amikor a szakszervezetek

megalakultak 100 évvel ezelőtt, a célok között szerepelt: a munka körülményeinek javítása; a

dolgozók jogainak védelme azon munkaadók ellen, akik visszaéltek ezekkel. Volt joguk hozzá,

mert több pénzük volt. Kezdetben teljesültek ezek a célok, mert a szakszervezetek jól működtek.

De amit ma láthatunk az az, hogy az alkufolyamatok nem végződnek megegyezésben. Ami pedig

egyértelműen a munkakörülmények romlásához vezet és a izetések növekedéséhez.

Megigyelhetjük, hogy minden hosszabb tüntetés (munkabeszüntetés) után, a dolgozók veszítenek

– még akkor is, ha a izetésük 10%-al megnő. De nem tudnak lépést tartani az inláció miatt és a

... ? miatt. És ráadásul milliók szenvednek a sztrájkoktól. Azért van ez így, mert a gazdaság ma

intradependent, egymásra épülő, minha egy teste lenne.

Ha korábban – 100 évvel ezelőtt – az acélmunkások tüntetni kezdtek volna, senki nem

szenvedett volna miattuk. Ma ez már lehetetlen. Ha a szemetesek kezdenének tüntetni, a milliós

nagyvárosok bűzlenének a mocsoktól. Például nálunk a villanyszerelők kezdtek sztrákjba a tél

közepén. Befagyhat az üleped, de ők sztrájkolnak. Elérték a izetésemelést? Nem. Elbukták. Kinek

jövedelmezett a sztrájk? A szakszervezetek vezetőinek. Mi a sztrájk motivációja? A dolgozók

munkakörülményeinek javítása? Nem. Nyilvánvalóan nem. Akkor mi? ... Ideológia! Hogy

bizonyítsanak ezeknek a kapitalistáknak. És minden engedelmes munkás, birka módra követi

ezeket az embereket, és nem tudnak ellenállni. Miért? Mert ők tudják mi fog történni velük.

Bírságok. Gyilkosságok. Bírságolók által lelőtt teherautó sofőrök. Montreálban például a saját

szememmel láttam, amikor a CBC nemzetközi tudósítója voltam (Canadian Broadcasting

Corporation) – hogy a repülőgépgyártó cégek dolgozói, számítógépeket és munkaeszközöket

törtek össze a gyárban. Az irányítók pedig sztrájktörőket alkalmaztak, akiknek az autóit bosszúból

felborították és felgyújtották. A házaikat is felgyújtották, sőt a gyermekeiket is megfélemlítették és

néhány áldozat is volt, hogy biztosra menjenek. Miért? Hogy a dolgozók körülményeit javítsák?
Nem. ... Ideológia.

Oké. Szóval ez történik alapjaiban. Ez megtörténhet – vagy nem történhet meg – a Szovjetúnió

segítségével. De a természetes tendenciák nagymértékben félre vannak vezetve és ki vannak

használva a Szovjetúnió propaganda rendszerén keresztül. Hogyan? Tudjuk, hogy van hatásunk a

szakszervezeti sztrájkokra a propaganda által (tömegmédia, ideológiai terjesztés). A munkások

jogai. És mi ismételjük, mint a papagájok: A munkások jogai... Kinek a jogai? A munkásoké?

Nem. A munkás egyetlen szabadsága az, hogy a szabad akaratának függvényében eladhatja a

munkaerejét – el lett véve tőle. Ki vette el tőlük? A szakszervezeti vezetők. Korlátlan hatalmat

kaptak. Felelősség. Én nem 2.50-ért akarom eladni a munkaerőmet, hanem csak 2 dollárért – és

nincs hozzá jogom. Ezt a szabadságomat elvették tőlem. Tudom, ha eladom a munkámat 2

dollárért és nem 3-ért, akkor jobb versenyhelyzetben leszek, mint a másik, aki lusta és kapzsibb.

Nekem nincs szükségem 3 dollárra, nekem elég 2 is. Nem. Elhitették velem, a média, a

vállalkozások, a reklámok, a hirdető ügynökségek által, hogy nekem többre és többre van

szükségem. Hallottál-e valaha is olyan reklámot, ami arra szólított fel, hogy fogyassz kevesebbet?

Nem! Semmilyen körülmények között. Ha szükséged van egy valamire az autódba, ha nem – meg

kell venned. És siess, gyorsan!

Egyszer autóvezetés közben, itt a helyi rádión egy izgatott bemondó mondta, hogy: „Siessenek,

gyorsan takarítsanak meg, sok akármi van eladó!” ... Megtakarítani! Azáltal, hogy többet

vásárolunk ... Természetesen.

Azért az elég naiv elképzelés volna, ha azt gondolnánk, hogy a KGB szervezi ezeket a

kereskedelmi reklámokat. Természetesen nem így van. De amit mi csináltunk, és csinálnánk –

amikor a Novosti Press-nél dolgoztam – mi elárasztanánk az előadói termeket, iskolai

szervezeteket, vallásos csoportokat olyan irodalommal, melyek az osztály szenvedéséről szólnak,

és ha nem is közvetlenül a marxista-leninista propagandával, de egy propagandával a

munkásosztály legitim törekvéseiről, az élet nehézségeiről, egyenlőségről.

Az egyenlőség! Hogy elvakítsunk titeket. Kennedy elnök mondta egyszer, hogy „Emberek!

Elhitetjük amerikával, hogy az emberek egyenlőnek születtek.” Valóban egyenlőek az emberek?

Van-e a bibliában, vagy bármilyen vallásban, vagy szent írásban egy árva szó, említés az

egyenlőségről? (Ha nem hisznek nekem, menjenek és ellenőrizzék a könyvtárban.) Csak az

ellenkezőjéről van említés.

Isten a tetteid alapján ítél meg téged. Amit teszel, abban vagy egyenlő. A személyiséged érdemei

alapján. Nem tudod legalizálni az egyenlőséget. Neked kell kiérdemelned az egyenlőséget. Ennek

ellenére, mi még mindig az egyenlőség alapértékére építjük a társadalmunkat. Azt mondjuk, hogy

az emberek egyenlőek. Nem. Ez hibás, ez egy hazugság. Néhány ember magas és hülye – mások

alacsonyak, kopaszok és okosak. Ha mi erővel egyenlővé tesszük őket, ha az egyenlőség

alapértékét helyezzük a társadalmi-politikai szerkezetünk alapjaiba – az ugyanaz, mintha homokra

építenénk a házunkat. Előbb, vagy utóbb összedől – és pontosan ez is fog megtörténni.
És mi, a szovjet propaganda legyártói – megpróbálunk benneteket ebbe az irányba tolni – amerre

magatoktól is mennétek. Egyenlőség! Igen! (gúnyosan) Az emberek egyenlőek...(bólogatva)

Az egyenlő esélyek földje.” - Ez igaz vagy nem? Gondoljatok bele. Egyenlő esélyek.

Lehetséges-e egyáltalán egyenlő esélyekről beszélni? Köztem, vagy valami lusta gazember között,

aki másik országból jőve, azonnal regisztrál munkanélküliként – van-e egyenlőség? Soha nem

kaptam egy ityinget sem ... jaj dehogynem, egyszer – de soha nem jelentkeztem segélyért. 30

évig elvállaltam bármilyen munkát; biztonsági őr, újságíró, taxisofőr, bármit. Nos én nem

nyugodtam, de néhány ember nem szereti ezt. Szóval miért legyenek egyenlő esélyeink? (Egyenlő

esélyeink a lehetőségeinkben a kiválóságra, a kitűnésre – egy hallgató hozzászólása). Egyenlő

lehetőségek – egyenlő feltételek mellett! Igen. De tudjuk azt is, hogy az emberek nem egyformák.

Kitűnőségre, igen! Gondoskodhatunk a kitűnőség elérhető egyenértékű szintjéről, perfekcióról –

ami egy hipotetikus távoli jövő – igen, talán. De pontosan tudjuk, hogy még a legjobb szándék

mellett sem lehetnek az emberek egyenlőek.

Miért kellene egyenlő minőséget biztosítani a jogrendszerben? Magamat egy törvénytisztelő

állampolgárnak tartom. De van-e lehet-e egyenlőség köztem és egy olyan valaki között, aki idejön,

dulakodik és lövöldözik?

Az amerikai kormányzat Carter elnök alatt, importált több ezer kubai bűnözőt. Ők bűnözők

voltak, de mégis elfogadták őket. Úgy gondolod ez fair velem szemben, a philippinó feleségemmel

szemben, aki egy kórházban dolgozik, mint egy igásló? Nekünk ugyanolyan jogaink vannak, mint

egy kubai bűnözőnek? Miért? De csak ismételgetjük, mint a papagájok, hogy egyenlőség,

egyenlőség meg egyenlőség. És a szovjet propaganda rendszer segít nekünk elhinni, hogy az

egyenlőség olyan valami, ami kívánatos.

A demokrácia – ahogyan az meg lett alapítva ennek az országnak az alapító atyái által – sem

egyenlőség. Ez egy olyan rendszer, amiben különböző embereknek, nem egyenlő embereknek

teremtődik egy esély a túlélésre, és egymás segítésére. Állandó versenygésben egymással.

Folyamatos tökéletesedésben. Nem egyenlőségben, amit valaki sugall fentről – mint valami

keresztapa vagy valami jóságos ember Washigton DC-ből.

Az abszolút „egyenlőség”, létezik a szovjetúnióban. Mindenki egyenlő a mocsokban. Kivéve

azokat, akik egyenlőbbek az egyenlőek között a politbüróban (politikai bürokrácia).

Abban a pillanatban, amikor egy országot a majdnem totális demoralizáció állapotába viszel –

ott semmi sem működik tovább. Amikor már nem vagy bizos abban, hogy van jó és rossz; helyes

és helytelen. Nincs választóvonal az ördögi és a jó között. Amikor vallási vezetők is mondják

néha, hogy az igazság érdekében, az erőszak is használható (különösen a szociális igazságért) –

olyan országokban, mint Nicaragua, El-Salvador, Rodesia?, és mi azt mondjuk nekik, hogy oké,

igazatok van. Nem, ez nem igazság, az erőszak nem jogos. És különösen nem, a marxista-leninista

szociális igazságosság szempontjából az. Szóval hol van ez a pont? A következő lépésben.
A következő lépés a destabilizáció.

Ez a szó megint csak önmagáért beszél. Destabilizálni (ingataggá tenni, instabillá) minden

viszonyt; minden elfogadott intézményt, és szervezetet az ellenséges országban. Hogyan csinálod?

Nem kell ügynökök hadát küldeni, hogy hidakat robbantsnak fel, hagyhatod azt is, hogy ők maguk

tegyék meg, amit kell. Az alkalmazás területei újra (most már szűkebben, mint a demoralizációs

szakaszban) ugyanazok, mint korábban. A KGB nyilvánvaló és legális akciói a demoralizáció

során nehezen észrevehetőek. Nem bűn, ha egy tudós, aki épp visszaérkezve a szovjetnióból,

előadást tart a marxizmus-leninizmusról egy Californiai főiskolán. Senki nem fog az ajtaján

kopogtatni, hogy letartóztassa és elvigye. Ezt még csak nem is kezelik erkölcsi bűnként, amit az

országod ellen követnek el. Szóval az alkalmazási területek leszűkülnek:

(E) – gazdaság és a munkaviszonyok újra;

(L&O),(PS) – jogrend, hatalmi strukútra és a katonaság; és

a Média, de szélesebben értelmezve, kicsit különbözik – kifejtem ezt kicsit részletesebben

később.

Szóval alapjában három területen alkalmazzák.

(E) – Gazdaság: Az alkufolyamatok radikalizálása. A demoralizációs szakaszban, még meg

tudunk valósítani némi pozitív sikert a felek közötti tárgyalásnál. De a radikalizációs szakaszban,

már nem juthatunk el a kompromisszumig még a családokban sem! A férj és a feleség sem tudja

kitalálni, hogy mi a jobb; a férj azt akarja, hogy a gyerek az asztalnál egyen, a feleség azt akarja,

hogy a gyerek szaladgáljon a szobában és elszórja az ételt a földön. Ők nem tudnak

kompromisszumot kötni, csak akkor, ha elkezdenek harcolni. Nem lehetséges alkotó

kompromisszumot kötni a szomszédok között sem. Néhány ember azt mondja: én nem szeretem,

amikor a fűűnyíróddal dolgozol, mert pont akkor szoktam a kutyámat sétáltatni és ideges lesz tőle.

Nem tudnak megyegyezni – elmennek a bíróságra, beperelik egymást. Ez az emberi voszonyok

radikalizációja. Nincs többé egyezség, harc harc és harc. A normális hagyományosan elfogadott

viszonyok destabilizálva vannak. A tanár-diák viszonyok az iskolákban – küzdelem. A munka

viszonyai tovább radikalizálódnak. Nincsenek többé elismerve a jogos követelései a munkásoknak.

Nem úgy, mint a Japánoknál, a „Z”-elmélettel. Amikor a munkásokat bevonják a döntéshozás

folyamatába, akkor nincsen erkölcsi indíttatásuk arra, hogy harcoljanak a vezetés ellen. Az USÁ-

ban ez pont az ellenkezője. Minél keményeb a harc, annál jobb. Annál hősiesebbnek látszanak.

Amikor a Greyhound hálózat volt éppen sztrákban, a helyi tévéállomások tudósítói, az egész

USÁ-ban úgy közelítették meg ezeket a sztrájkolókat, hogy ők valami jó dolgot tesznek, úgy

néznek ki, mint hősök – és ők büszkék voltak. Volt egy család, ahol a férj buszvezető volt és úgy

döntöttek, hogy tüntetni fognak a vezető ellen azzal, hogy tábort vertek valamelyik erdőben. Úgy

prezentálták őket az embereknek, mint hősi és kedves embereket. Az erőszakos összeütközés a

sofőrök, jegyszedők és az utasok között – úgy lett tálalva, mintha valami normális dolog lenne.

15-20 évvel ezelőtt mérgesek lettünk volna, hogy miért van ennyi utálat – ma nem vagyunk, és
megvonjuk a vállunkat. Radikalizáció és millitarizáció néha. Ahogyan elmondtam a

demoralizációs szakaszból továbbfejlődve. Az emberek közé lövetés.

(L&O) A jog és a rend is el lett tolva mostanra egy olyan területre, ahol korábban az emberek

békésen és legálisan rendezték a problémáikat, de mostanra olyan bírósági ügyeket produkálnak,

amik apróságokból, irreleváns dolgokból állnak. Nem tudjuk megoldani a problémáinkat többé. A

társadalom többsége egyre antagonisztikusabbá, ellenségesebbé, ellentétesebbé válik, az egyének

között, a csoportok között és a társadalom egészében.

A média szembehelyezkedik az emberekkel és az egész társadalommal általánosságban.

Elszeparált. Elidegenített. Ennél a stádiumnál (emlékeztek, amikor korábban az alvókról

beszéltem) a tanulók – pl az USÁ-ban, akiket az ?Lumumba? egyetemen képeztek; vagy azok,

annak a nemzetnek fejleszetése amivel a tanulók kapcsolatban voltak, visszakerülnek (visszaküldik

őket) a szovjetúnióból ide; vagy azok, akik már az USÁ-ban vannak, ami a felforgatás célpontja –

akcióba kerülnek. Az alvók feljebb kerülnek. 15-20 évig aludtak, most csoportok vezetőivé

válnak, prédikátorok lesznek, közszereplőkké válnak, prominensekké (kiemelkednek) lesznek,

aktívan részt vesznek a politikai folyamatokban.

E miatt kerültek elő a homoszexuálisok is – 15-20 évvel ezelőtt csinálták a maguk mocskos

dolgukat, senki nem törődött velük – most egy politikai kérdéssé változtatják ezt az ügyet is. Ők

követelik a tiszteletet, az elismerést, az emberi jogokat és nagy csoporttá válnak, majd

elkezdődnek az erőszakos összeütközések a csoportjaik és a rendőrség, ők és a rendes emberek

között. Minden mindegy. Fekete a fehér ellen, sárga a zöld ellen – mindegy hol húzható meg a

vizuális határ. Amíg a csoport ellenséges összeütközésekbe megy bele – néha katonai

módszerekkel, néha lőfegyverekkel – a destabilizáció megvalósul. Az alvók – akiknek a többsége

KGB ügynök – vezetőkké válnak a destabilizáció folyamatában. Ez nem azt jelenti, hogy egy

orosz parancsnok fogja kiadni az utasításokat, hiszen a vezető már ott van. Egy tiszteletben álló

állampolgára az egyesült államoknak. Néha kap pénzt különböző alapítványoktól, a törvényes

küzdelmeiért az emberi jogokért, a nők jogaiért, gyermekek jogaiért, börtönök fejleszetéséért –

bármiért. Vannak szimpatizáns amerikaiak, akik adnak nekik pénzt.

A destabilizációs folyamat pedig közvetlenül elvezet egy krízishelyzetbe.

Az olyan nemzetek esetében, melyek fejlődnek – vetettek be engem, ott voltam aktív. A

folyamat ott kezdődik, amikor a hatalom legitim testületei, a társadalmi struktúra összeomlik, nem

tud tovább funkcionálni. És ezek helyett, ott vannak a mesterségesen létrehozott testületek,

beinjekciózva a hatalmi struktúrába. Olyan bizottságok ezek, melyeket senki nem választott meg.

(Emlékszel: a nem megválasztott szociális munkások; média dolgozói, akik önkényesen formálják

a te véleméynedet; néhány furcsa csoport, akik tudják, hogyan kell egy társadalmat vezetni /persze

nem tudják, csak ahhoz értenek, hogyan gyűjtsék egybe a nemzetet, hogy azok a saját érdekeiket

szolgáló ideológiák, vallási mixek szerint működjenek/.) És ezek a testületek követelik a hatalmat.

Ha megtagadják tőlük, akkor elveszik erővel.
Irán esetében pl: hirtelen előbukkant egy forradalmi bizottság. Mi? Milyen fajta forradalom?

Nem is volt forradalom, de azért alakítottak egy bizottságot. Magukhoz ragadták a bírói hatalmat,

a kivégzések hatalmát, a legalizációt, mindezt egy személyben összefoglalva – aki többnyire egy

gyorsan sütött intellektussal rendelkezik, épp a Harvardról vagy a Berklyről szabadult. Visszajön

az országába és azt gondolja, hogy ő tudja az összes választ a társadalmi és szociális kérdésekre.

A krízis azt jelenti, hogy a társadalom nem tud tovább alkotó módon működni, összeomlik –

hiszen a szó is nyilvánvalóan ezt jelenti. A populáció pedig egy megmentőre vár. A munkások azt

mondják: etetnem kell a családomat. Legyen egy erős kormányzatunk, talán központosított,

amelyik munkát ad nekünk, mert betegek és fáradtak vagyunk a sok izetetlen túlóra miatt. Kell

nekünk egy erős ember. Egy erős kormányzat. Egy vezető. Egy megmentő. És itt is vagyunk:

megjelenik a megmentő.

Bejöhet egy idegen nemzet is, vagy egy helyi csoport. Balosok, marxisták, szangvinisták –

teljesen mindegy hogyan hívják magukat. A megmentő jön és azt mondja: „Majd én segítek

neked!”

Innentől két lehetőség kínálkozik: a polgárháború és az invázió (megszállás). Látod a

folyamatot? A polgárháborúra Libanon a legjobb példa, ahol a háború mesterségesen lett beültetve

a PLO (Palesztinian Liberation Organisation) injekciója során. Az invázióra sok más ország

példáját mondhatnánk: Afganisztán, vagy a kelet európai országok, amelyeket a szovjet katonaság

megszállt.

Az eredmény ugyanaz mindkét lehetőség után.

A következő lépés a normalizáció. A szó igen irónikus természetesen. Ezt a szót az 1968-as

Csehszlovák események óta használjuk, amikor a szovjet propaganda – és rögtön utánuk a New

York Times – deklarálta, hogy az ország normalizálódott. A tankok bementek, szóval nincs több

Prágai tavasz”, nincs több erőszak, minden normális. Normalizáció.

Ebben a szakaszban, a táradalom önjelölt vezetőinek nincs szüksége semmilyen forradalomra a

továbbiakban. Nincs szükségük a radikalizmusra. Szóval innen kezdődik a destabilizálás

visszafordítása. Ilyenkor stabilizálják az országot. Erővel. Mindezek az alvók, aktivisták, szociális

munkások, és liberálisok, homoszexuálisok, professzorok, marxisták, leninisták, szükségtelenné

váltak és eliminálják őket, néha izikailag. Ők elvégezték a munkájukat. Nincs többé rájuk

szükség. A hasznosítóknak (szervezők, háttérhatalom) kell az ország stabilitása, hogy

kihasználhassák. Hogy élvezhessék, kihasználhassák a győzelmüket. Szóval csak semmi

redikalizmus többé, kérem. És pontosan ez történik a legtöbb országban.

Emlékeznek még a Bangladeshi krízisre? Ott én voltam bevetve. Először is ott volt Mujibur

Rahman sejk, aki 1971-ben volt a vezetője az emberek felbújtásának. Kis sztálini bajusszal,

többször volt Oroszországban – a következő öt éven belül lelőtték a saját kollégái. Marxisták.

Betöltötte a szerepét. Afganisztánban ugyanez megtörtént háromszor is. Az első Nur Muhammad

Taraki, a második Haizullah Amin, majd Babrak Karmal következett. Sikeresen megölték
egymást, egymás után. Minden szakaszban, amint elvégezte a feladatát: az első demoralizálta az

országot; a második destabilizálta; a harmadik krízisbe juttatta. Goodby, kampec! Puf!

Ugyanez történt Granadában is nemrég. Maurice püspököt megölték, szintén valami marxista

tette.

Szóval semmi radikalizmus kérem, normalizáció jön most. Csak semmi sztrájk, semmi

homoszexuálisok, semmi női jog, semmi mozgalmi ügy többé. Jó kis szilárd demokratikus

proletáriánus szabadság.

Hogy visszafordítsuk ezt a folyamatot, hatalmas erőfeszítéseket kell tennünk. Ma az egyesült

államoknak, muszáj volt megszállnia Granadát, hogy visszafordíthassa a felforgatás hatásait.

Néhány ember azt mondja, hogy ez nem jó, nem kóser, megszállni egy gyönyörű országot,

Granada szigetét. Nos, miért nem állítottad meg a folyamatot a demoralizációs szakaszban?

Amikor épp csak megközelítették a balosok Granadát. Miért nem akadályozták meg Maurice

püspököt a hatalomra kerülésben először? Granada akarta őt? Ez nagyon megkérdőjelezhető.

Tudtad, hogy ő kerül hatalomra? Ő csak úgy magától került volna oda? Nem. Hagytuk a helyzetet

továbbfejlődni, egészen a krízisig. Majd a normalizációban az USA gy döntött, hogy megszállja

Granadát, amikor felfedezték, hogy Granada már teljesen egy katonai bázis volt a Szovjetúnió

számára. Természetesen ez egy drasztikus lépés, természetes, hogy a tengerészet veszített 17

katonát. Nagyon rossz. Miért nem állították meg a folyamatot, mielőtt eljutott volna a krízisig? Ó,

nem, az intellektuálisok nem hagynak téged, mert ez hatással van a belügyekre is. Nagyon

óvatosak, hogy az amerikai kormányzat ne avatkozzon be a latin-amerikai országok belügyeibe.

Az nem zavarja őket, hogy ha a Szovjetúnió beavatkozik.

Szóval a normalizáció folyamata – a felforgatás visszafordítása – csak és kizárólag katonai

beavatkozással érhető el. Semmilyen más hatalom nem képes erre a földön nem tudja

visszafordítani ezt a folyamatot erről a pontról.

A krízis során még nem szükséges a katonai megszállás az amerikai hadsereg részéről, de erős

tettekre van szükség, mint Chilében. A CIA álcázott beavatkozása kellett, hogy megakadályozzák

a külső megmentő fellépését és hatalomra kerülését – és, hogy stabilizálják az országot, mielőtt

polgárháborúba sodródik. Támogatás a jobboldali konzervatív erőknek. Pénzzel, vassal – mindegy

– csak ne hagyd az országot a polgárháborúba vagy a megsszállásba sodródni. Jajj nem – mondják

a liberálisok – ez jogellenes. A kongresszus nem fog pénzt adni a CIA álcázott hadműveleteire.

Miért nem? Meg kellene várni, amíg a szovjet tankok landolnak a Los Angeles-i repülőtéren?

A destabilizáció szakaszában is visszafordítható a folyamat, sokkal könnyebben, mint a krízisnél.

Nincs szükség például a CIA bevonására ebben a szakaszban. Tudjátok mit kell itt tenni? Meg kell

szorítani néhány kisebb csoportot, el kell venni némely szabadságjogukat. Olyanokét, akik

önmaguk bevallása szerint ellenségei a társadalomnak. Ilyen egyszerű. Jajj nem – mondják az

média liberálisai – ez ellene van az amerikai alkotmánynak. Hogyan lehet ellene? Erővel például,

vegyük el a bűnözők állampolgári jogait. Nem, ez nem jó. Oké, akkor hagyjuk őket. Vannak
állampolgári jogaik, rendben, folytatódjék. Vigyük el az országot a krízisig. Ez egy vértelen

módszer. Zabolázd, csorbítsd meg a jogokat és ne vesd őket börtönbe. Nem arról beszélek, hogy

minden San Franciscói buzit koncentrációs táborba kell zárni, de ne engedd őket politikai

hatalomhoz jutni. Ne válaszd meg őket a hatalom székeibe – akár a helyi szinteken, az állami,

vagy szövetségi szinteken. Ezt bele kell verni az amerikai szavazók fejébe, mert egy ilyen ember

egy hatalmi pozícióban – ellenség. Nem kell ettől a szótól félni, mert tényleg ellenség. Ha nem a

destabilizációs szakaszban, akkor a krízis szakaszában lesz ellenség. Persze később természetesen

le fogják lőni. De az aktív szakaszában egy ellenség. Nagyszerű szolgáltatot végzel, ha

megfosztod a jogaitól, hogy kiemelkedjen a saját őrült ötleteivel és egy hatalmassággá válhasson.

Egy emberré, aki használja a bársonyszék hatalmát. Bizonyos jogok és engedélyek visszatartása a

destabilizáció szakaszában, megelőzi a krízisig való eljutást és esetleg visszafordítja a

destabilizációs folyamatot. Megcsonkítani a szakszervezetek korlátlan hatalmát a destabilizáció

szakaszában, megmentheti a gazdaság összeomlását.

Egy olyan törvény megalkotása, amely megállítja a privát cégeknek a közvélemény

megerőszakolását célzó tetteit – az enyémet is – a konzumerizmus vagy fogyasztói gondolkodás

iránya felé. Egyetlen vállalkozásnak sincs joga kényszeríteni téged arra, hogy többet vásárolj –

kivéve, ha te is ezt akarod. Erre kell egy jogszabály. Hirdetni akarod az autódat, rendben van – de

nem mondhatod, hogy most vásároljak és, hogy megtakarítok ezzel. Ennek jogellenesnek kell

lennie, hogy bárkit is arra kényszerítsenek, hogy többet fogyasszon. Az önkorlátozás – mielőtt a

demoralizáció elkezdődött – a vallások ügye volt. Mert a papunk azt mondta, hogy az anyagi

dolgok jók, de nem ez az emberi lét elsődleges feladata. Mert élned kell valami (Isteni

rendeltetést, két kézzel a feje fölé mutat, az agy magasságából induló kézmozdulattal).

Nyilvánvalóan nem, a fogyasszunk többet parancsra lett az életünk megalkotva. Valami

nagyobbnak kell ott lennie. Hiszen az emberi test is annyira összetett módon lett megalkotva –

nyilvánvalóan kell, hogy ennek valamilyen magasabb rendeltetése van.

És nagyon könnyű elkerülni a destablilizációt, azáltal, ha megfosztjuk a kapzsi vállalatokat egy

picike szabadságuktól – hogy kényszeríthessenek bennünket arra, hogy vásároljunk termékeket és

javakat. Gépekké változtatnak benneteket, mint a ... ahol van bemenet, és kimenet. Mennyi ideig

működik ma egy berendezés átlagosan? Kevesebb, mint egy évig! Miért? Hol van a

munkaközösség?

Szóval a destabilizációs folyamat könnyedén megállítható, ha a társdalom saját akaratából, vagy

a vezetők megfontolásai nyomán – eljut az önkorlátozás gondolatához. Nem könnyű többet

fogyasztani, de neked muszáj! Kivéve, ha te eljutsz ebbe az állapotba, amikor – mi azt mondjuk

oroszországban, hogy „ha a Szahara sivatag valaha is kommunista állam lesz, akkor hiánycikk lesz

a homok”. Szóval vissza kell fognod az elvárásaidat ennél a pontnál, mielőtt túl késő lesz. De mi

ezt nem akarjuk.

Úgy is visszafordíthatjuk a demoralizáció folyamatát, ha nem engedjük a propagandát teret
nyerni. A legkönnyebb módszer. Korlátlan mennyiségű ellenőrizetlen szovjet irodalom, újságírók

importja, a szovjet propaganda emerek és ideológiai agitátorok egyenlő időt kapnak az amerikai

televízióhálózatban. Ezt meg kell állítani. És ezt könnyű megtenni. Ők nem fognak megsértődni.

Valójában ők tisztelik az amerikai igyelmeztetést. De amikor az egyik volt kollégám Vladimir

Pozner és Ted Kopalasky feltűnik az éjszakai műsorban: „Nos Vladimir mit gondolsz erről?” - mit

is gondolhatna? Ő a propaganda egy eszköze. Ő azt gondolja, amit Andropov parancsnok mond

neki, hogy gondoljon. Ő csak a szovjet felforgatási rendszernek az egyik szája. És Ted Kopalasky

elhiteti veled, hogy – az én barátom – Vladimir Pozner gondolkodik?

A demoralizáció folyamata el sem kezdődhetett volna, ha az elejétől, a felforgatással célba vett

ország, aktívan (és nem erőszakosan) megelőzi az idegen ideológiák bejutását. Nem azt mondom,

hogy amerikának is követnie kell az őskori Japán taktikáját – nem kell lelőni minden idegent, aki

megközelíti amerika határait – de amikor valami szemetet kínál a csillogás álarcában, akkor meg

kell mondani neki, hogy nekünk már megvan a saját szemetünk. Ha a folyamat kezdetén a

társadalom erős, bátor és elég tudatos, hogy megállítsa az idegen gondolatok importját – akkor az

egész láncfolyamat megelőzhető lenne.

Egyszer elmentem a Philippi-szigetekre. Sokkolt a tény, hogy a gyerekek süketítő zenéket

hallgattak. Egy muzikális nemzet, akiknek nagy hagyományai vannak a szép népi muzsika terén,

amit spanyolországban tettek közismertté. Mindenki hirtelen a szemetet kezdte el hallgatni, teljes

hangerővel. Miért?

Indiában eltöltöttem sok-sok évet, az indiaiak reakcióit igyelve, ahogyan kijönnek a mozikból

miután megnéztek egy hollywoodi terméket. Nem tudták megérteni, hogy az amerikaiak miért

törnek össze annyi szép, csillogó autót, minden öt percben. Miért lövik egymást félmillió

dollárért? Miért van olyan sok szexuális tartalom nyíltan kifejezve? És minden öt percben egy

közösülés látható a vásznon., egy olyan országban mint India, ahol régi hagyományai vannak az

ilyen privát ügyek tiszteletének. Vagy Pakisztánban! És az USA elvárja, hogy tiszteljük ezeket az

embereket? Semmilyen körülmények között. Ó igen, ő elmennek és megnézik ezeket a ilmeket,

azután elmondják a gyermekeiknek, hogy ne tiszteld az amerikaiakat, ne legyél olyan, mint az

amerikaiak.

Szóval rögtön az elején meg lehet állítani a demoralizációt. Úgy is mint exportot és mint

importot is. Ehhez szükséges egy nagyon fontos dolgot megcselekedni. És nem kell kihajítani,

minden KGB ügynököt Washingtonból ehhez. A legnehezebb, de a legegyszerűbb válasz a

felforgatásra, megelőzőleg cselekedni. Vissza kell hozni a társadalomba a vallást. Valamit, amit

nem tudsz megenni, vagy megfogni, vagy viselni magadon. Valami, ami szabályozza a

társadalmat, és ami betakarja és megvédi azt.

Egy orosz tudós, Igor Shafarevich2

tudósa – végzett egy nagyon kiterjedt kutatást a szocialista (és kommunista) országok történetéről.

akinek semmi közen nincs a valláshoz, mert a számítógépek
tudósa – végzett egy nagyon kiterjedt kutatást a szocialista (és kommunista) országok történetéről.
Ő szocialista (vagy kommunista) országnak nevezett minden országot, amelynek centralizált

gazdasággal és egy piramis szerkezetű hatalmi struktúrával rendelkeztek. Felfedezte, hogy –

vagyis nem ő fedezte fel, csak a köztudatba hozta – az olyan civilizációk, mint a Mohenjo-daro3

primér hindu területeken, mint Egyiptom vagy a Maják, az Inkák, vagy a Babilóniai kultúra –

mind összeomlottak és eltűntek a föld színéről. Abban a pillanatban, amikor elveszítették a vallást!

Ilyen egyszerű. Senki sem emlékezett rájuk, mostanáig. Szóval, a változó társadalmak gondolata

és az ember, mint Isten intelligens, erkölcsi ügynökeként való felfogása, elszökik az igazság elől,

amit az egzakt tudás nem biztos, hogy megtesz. Semmilyen körmönfont technológia és

számítástechnikai tudás nem fogja megvédeni a társadalmat a dizintegrációtól, felbomlástól és

kihalástól.

Találkoztatok már olyan személlyel, aki feláldozta az életét, szabadságát olyan igazságért, mit a

2+2=4”? Pedig ez igaz. Soha nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna, hogy kész

vagyok – ide lőjetek. Hogy megvédje az igazságot. De milliók áldozták fel az életüket, a

szabadságukat, a kényelmüket – bármit – olyan dolgokért, mint Isten. Mint Jézus Krisztus. Ez egy

megtiszteltetés. Néhányan a szovjet koncentrációs táborokban haltak meg így. És ők békében

haltak meg – nem úgy, mint azok akik azt kiabálták: „Hosszú életet Sztálinnak!” És közben

biztosan tudták, hogy nem fog olyan sokáig élni. Valami, ami nem materiális, anyagi; vitatja a

társadalmat; és segít túlélni. És a másik oldalról kerülve – abban a pillanatban, amikor a 2x2=4




Yuri Bezmenov előadása:

A felforgatásról (subversion)

Álnéven élt ekkor, mint Thomas Shumann

1983 Los Angeles



A felforgatás fogalmát, ha megnézzük egy szótárban – vagy a bíróságokon, az erről szóló

részekben – rendszereint egy cselekmény részeként értelmezik, ami tönkretesz dolgokat, mint a

vallást, kormányzati rendszert, a politikai és gazdasági rendszereit egy országnak. Ezen kívül

rendszerint összekapcsolják a kémkedéssel és az olyan romantikus dolgokkal, mint a hídrobbantás,

vonateltérítés és egyéb ilyen kalandos hollywoodi stílusú történetekkel.

Amiről most fogok beszélni, annak semmi köze nincs a kémkedés kliséjéhez, vagy a KGB

információgyűjtési tevékenységéhez. Kezdve a hollywoodi rendezőktől, a politikai tudományok

professzorain keresztül, a szovjet kapcsolatok „szakértői” vagy kremlinológusokig – ahogyan ők

magukat nevezik – a legnagyobb hiba, vagy tévképzet, hogy amikor a KGB-ről beszélek,

valamilyen furcsa oknál fogva, ez előbbiek azt gondolják, hogy a legkívánatosabb dolog

Andropov számára – és az egész a KGB számára – hogy ellopják valamiféle szuperszónikus

repülőgép tervrajzát, elvigyék a Szovjetúnióba és eladják a szovjet katonai-ipari komplexumnak.

Ez csak részben igaz.

Ha igyelembe vesszük az összes idő, pénz és emberi erő ráfordítást, amit a Szovjetúnió – és a

KGB konkrétan – költ, a USSR határain kívül, azt fedezzük fel, hogy (természetesen nincs

hivatalos statisztika, mint a CIA-nél vagy az FBI-nál) a kémkedés, mint olyan, csak 10-15%-át

veszi igénybe az idő, pénz és emberi erő igénybevételből. 15% a KGB tevékenységéből.

A maradék 85%, mindig a felforgatás. És a Cambridge angol szótárával ellentétben1

felforgatás orosz terminológiája, mindig egy romboló, agresszív cselekmény. Célja egy ország,

nemzet vagy geográiai terület megsemmisítése. Szóval abszolút semmi romantika nincs benne.

Nincs hídrobbantás, nincs mikroilm a coca-colás dobozban – semmi ilyesmi – nincs James Bond

nonszensz. Ez nyilvánvaló, legitim, és könnyedén megigyelhető cselekmény. Ha időt és gondot

fordítasz a megigyelésére. De a nyugati civilizáció jogredszerében, ez nem bűn. A tévképzetek, a

fogalmak manipulációja miatt – mi azt gondoljuk, hogy egy felforgató, az a személy, aki a mi

gyönyörű hidainkat robbantja fel. Nem. A felforgató az egy cserediák, egy diplomata, egy színész,

egy művész, egy újságíró – mint én voltam 10 évvel ezelőtt.

A felforgatás az egy olyan aktivitás, mely egy kétirányú folyamatot takar. Nem tudsz felforgatni

egy ellenséget, amely nem akar felforgatva lenni.

Ha ismered Japán történelmét például, akkor tudod, hogy Japán egy zárt társadalom volt a 20-ik

század előtt. Abban a pillanatban, amikor egy idegen hajó érkezett a Japán tengerre, az intelligens

1 when someone tries to destroy or damage an established system or government – Cambridge Advanced Learner's Dictionary 2008 – szóval ma

már nem ellentétes az angol deiníció az orosszal

japán birodalmi hadsereg udvariasan megmondta nekik, hogy eltévedtek. És ha egy amerikai

kereskedő érkezett volna Japánba 60-70 évvel ezelőtt (a XX. század elejéről van szó) mondva,

hogy „Nézzétek milyen jó porszívóm van” - a Japánok így válaszolnának: „Legyenek szívesek

hagyjanak minket békén. Nincs szükségünk a porszívójukra.” És ha nem mennének el, lőnének

rájuk. Azért, hogy sértetlenül megvédjék a kultúrájukat, az ideológiájukat, a hagyományaikat, és

az értékeiket.

Így nem vagy képes felforgatni Japánt. De nem lehet felforgatni a Szovjetúniót sem, mert a

határok zártak. A média cenzúrázott a kormáyzat által. A populációt a KGB kontrollálja és a belső

rendőrség. Az amerikai követség által publikált Time Magazine csillogó képei és a Magazine

Amerika – amit a moszkvai amerikai nagykövetség publikál – nem tudja felforgatni a Szovjetúniót

(nem tudja átformálni a szovjet állampolgárokat), mert soha nem is ér el az emberekhez.

Összegyűjtik őket az újságárusoktól és kidobják a szemétbe.

A felforgatás csak akkor lehet sikeres, ha a felforgatás ügynöke, kezdeményezője talál olyan

célpontot, amely reagál a kezdeményezésére.

Az USA ilyen célpont. Receptív célpont.

Nincs hasonló ilyen válasz a Szovjetúniótól az amerikai felforgatásra. Leáll valahol félúton és

soha nem ér ide.

A birodalmi felforgatás taktikája 2500 évvel időszámításunk előtt kezdődött. Az első ember, aki

taktikai szempontból írt a felforgatásról – egy kínai volt: Sun Tzu (A háború művészete –

fordította: Tőkei Ferenc) az őskori kína tanácsadója, több területen. Azt mondta – hosszú

meditáció után – 'Ha meg akarunk valósítani egy idegen mintát, egy állami vezérelvet – háborús

összefüggésben (más területen, országban) – teljesen barbár, fölösleges és hatástalan ezt a

csatamezőn megtennünk.' A háború az állami berendezkedési elvek (state policy) kiterjesztése. A

legidiótább ötlet, ha sikeresen akarod megvalósítani az elveidet és háborúzni kezdesz ezért. A

legnagyobb titka a hadviselésnek: egyáltalán nem harcolni. Ehelyett fel kell forgatni, feje tetejére

kell állítani minden értékeset az ellenséges országban addig, amíg a valóság érzékelése olyan

mértékben eltorzul, hogy az ellenséges ország, már nem is lát téged ellenségnek. A saját

rendszered, civilizációd és nézeteid pedig, egy alternatívaként jelennek meg az ellenséged

számára. Ha nem is vágyottként, de legalábbis elfogadhatóként (feasible). (Jobb ha vörös, azután

halott. „Better, red then dead”.) Ez a végső cél, a felforgatás végső állomása.

Ez után már meghódíthatod az ellenségedet egyetlen lövés leadása nélkül. Ha a felforgatás

sikeres volt. Alapjaiban ezt jelenti a felforgatás.

Látjátok? Egy árva szó sem esik hidak felrobbantásáról – talán azért, mert akkoriban nem is volt

annyi híd.

A felforgatás alapjait megtanítják minden tanulónak a Szovjetúnióban, a KGB iskoláiban és a

katonaság tisztképzőiben (oicers of millitary academy). Nem vagyok biztos benne, hogy ugyanez

a szerző szerepel az amerikai tisztek olvasmányainak listáján. Ugyanez érvényes a hagyományos

politikai tudományokat tanulókra is. Nekem nehézségeim voltak abban, hogy megtaláljam az

egyetemi könyvtárakban ezt a művet – Torontóban és itt Los Angelesben is. Ez egy olyan könyv,

ami nem elérhető itt. A szovjetúnióban kényszerítenek rá, hogy elolvasd. Minden tanuló tanulja és

minden iskola tanítja, hogy gondolkodjanak tovább a jövőjükről és a karrierjükről idegenekkel.

Mi a felforgatás?

Alapjaiban – időben – négy periódusból áll. (Fent kezdődik és lefelé haladunk az időben, lásd

tábla.)

I. Az első állomása a felforgatásnak a demoralizáció folyamata.

Magáról beszél az elnevezés. 15-20 évig tart demoralizálni egy társadalmat. Miért? Ennyi idő

kell ahhoz, hogy egy generáció kikerüljön az oktatási rendszerből. Egy élethossznyi időt szánnak

arra, hogy kialakítsák az ideológiáját és a személyiségét a kiszemelt személynek a tanulás-tanítás

folyamata során. Nem több és nem kevesebb. Rendszerint ez 15-20 év.

Mit tartalmaz ez a folyamat? (saját jegyzet: Eltorzítani a nézeteiket a világról.)

Ez tartalmaz: befolyásolást – különböző módokon például: beszivárgás (iniltration), propaganda

módszerekkel, közvetlen kontaktussal, (nem igazán számít, később leírom ezeket) – a különböző

területeken, ahol a nyilvánosság véleménye formálódik (formálható) vagy kialakul. Vallás,

oktatási rendszer, társadalmi élet, adminisztráció (kormányzat), jogi végrehajtó rendszer,

katonaság – természetesen – és a munkaadó-munkavállaló viszonyai. Gazdaság.

Nem írom le őket, mert nincs elég hely. Néha, amikor leírom az összes módszert, a tanulók

megkérdezik: „Biztos vagy benne, hogy ez az eredménye a szovjet befolyásnak?” Nem feltétlenül.

Ez egy taktikai felforgatás, amiről most beszélek. Ez hasonló a Japán harcművészetekhez. Ha

valaki ismeri ezt a taktikát, akkor emlékszik arra, hogy ha az ellenség nagyobb és nehezebb, mint

te – akkor nagyon fájdalmas volna ellenállni a közvetlen ütésének. Ha egy nehezebb személy

próbál meg arcul ütni, nagyon naiv és hatástalan dolog volna megpróbálni megállítani az ütést. A

Kínai vagy Japán tzu-do, megmondja mit kell tennünk. Először ki kell kerülnünk az ütést, majd

megragadni a kezet és megrántani, folytatva a mozdulatot a támadás irányában, amíg az ellenség

felkenődik a falra.

Értitek? Ami ilyenkor történik: a célország nyilvánvalóan valamit rosszul csinál. Ha ez egy

szabad demokratikus társadalom, akkor sok különböző mozgalom létezik a társadalmon belül.

Nyilvánvalóan minden társadalomban vannak olyan emberek, akik a társadalom ellen vannak. Ők

lehetnek egyszerűen bűnözők, ideológiai alapon egyet nem értők a társadalmi rendszerrel, tudatos

ellenségek, pszichotikus személyiségek, akik egyszerűen ellene vannak bárminek. És végül ott
vannak, egy idegen ország ügynökei, kis csoportban, akiket megvettek, toboroztak (megfűztek), a

felforgatás során eltorzították az észlelését, gondolkodását (subverted). Abban a pillanatban,

amikor ezeket a társadalmi mozgásokat (mozgalmak) egy irányba tereljük – ez az a pillanat,

amikor elkapjuk az ellenség kezét és megrántjuk, majd tovább húzzuk, addig a pontig, amikor a

társadalom összeomlik egy krízisben. Szóval ez a harcművészetek taktikája. Nem állítjuk meg az

ellenséget, hanem továbbrántjuk őket abba az irányba, amerre mi akarjuk őket irányítani.

Szóval a demoralizáció szakaszában, nyilvánvalóan vannak tendenciák minden társadalomban,

minden országban, melyek ellentétes irányba mutatnak, mint az alapvető morális értékek és

princípiumok. Ezen tendenciákból kovácsol tőkét magának a demoralizáció a szubverzió

(felforgatás).

Így a fő területek, amit célbavesznek:

1. vallás (Relegion)

2. oktatási rendszer (Education)

3. társadalmi élet, társas élet területei (család, szórakozás, stb) (Social Life)

4. az adminisztráció, a kormányzati irányítás, a jogalkalmazás rendszerei, a katonaság– a

hatalmi struktúra (Power Structure)

5. munkavállaló – munkáltató viszonyai, azaz gazdaság (Labor Relations)

6. jog és rend – (Law and Order)

Ezek a felforgatás alkalmazott területei. Mit jelent ez pontosan?

(Re) A vallás esetében ez: pusztítsd el (distroy), gúnyold ki, tedd nevetségessé (ridicule),

helyettesítsd különböző szektákkal, kultuszokkal, melyek az emberek igyelmét eltávolítják –

mindegy milyen vallás, hogy naiv, primitív, vagy egyéb, nem számít. A megcélzott vallás az

általánosan elfogadott vallási dogmától lassan lemállik, és eltávolítódik a legfőbb feladatától: az

emberek, a legfőbb létezővel (Istennel, stb) való kapcsolatban tartásától – és ez szolgálja a végcélt.

Ezért helyettesítik az elfogadott és tisztelt vallásos szervezeteket hamis, mű szervezetekkel.

Elterelik az emberek igyelmét a valódi vallásokról és vonzóvá teszik a különböző hamis

vallásokat.

(Ed) Az oktatás esetében: tereld el őket, attól, hogy olyasmit tanuljanak, ami alkotó, oknyomozó

(összefüggéseket kereső, pragmatikus), hatásos, hasznavehető (eicient). Matekatika, izika, és

idegen nyelvek, kémia helyett tanítsd őket a városi hadviselés történelmére, természetes

élelemezésre, háztartásgazdaságtanra, szexualitásra – bármire, ami eltérít.

(SL) A társadalmi élet esetében: helyettesítsd a hagyományosan alapított intézményeket és

szervezeteket, hamis, ál szervezetekkel. Vedd el a kezdeményezőkészséget az emberektől. Vedd el

a felelősséget a természetesen kialakult kapcsolatokból, melyek az egyének, egyének csoportjai, és

a társadalom egésze között – és helyettesítsd mesterségesen kialakított bürökratikusan kontrollált
testületekkel. A szomszédok közötti társadalmi élet és barátság helyett a hozd létre a szociális

munkások intézményét. Emberek, akik kinek is felelősek? Az embereknek? Nem. A

bürokráciának! A legfőbb érdekeltsége a szociális munkásoknak, nem a családod, nem te, nem a

szociális kapcsolatok a csoportok között – a legfontosabb érdekeltség, hogy megkapják a

izetésüket, a kormánytól. Az, hogy mi lesz a szociális munka eredménye – nem igazán számít. Ki

tudnak dolgozni sokféle koncepciót arra, hogy megmutassák a kormányzatnak vagy az

embereknek, hogy ők hasznosak. (Eltávolítani a természetes kapcsolatoktól.)

(PS) A hatalmi struktúra esetében: A természetes létrejött adminisztráció, államigazgatás – amely

hagyományosan: ha a társadalom többsége által választva, vagy ha választott vezetők által

kinevezve – elkezd aktívan helyettesítődni mesterségesen létrehozott testületekkel. Olyan emberek

alkotta testületekkel, melyeket soha nem választott meg senki. Természetesen ezeket az emberek

nem szeretik, de ezek léteznek. Ilyen csoport a média. Ki választotta meg őket? Hogyan lett

ekkora... Nagyon nagy hatalmuk van. Majdnem monopolista hatalom a te agyad fölött. Meg tudják

erőszakolni az agyadat, tudatodat. Ki választotta meg őket? Hogyan jönnek ahhoz... Van pofájuk

ahhoz, hogy ők döntsék el, mi jó és mi rossz az általad megválasztott vezetők számára? Ki a fenék

ők?

Spiro Agnew – akit utáltak a liberális baloldaliak – egy csomó puhapöcsű sznobnak nevezte

őket, és pontosan azok is. Ők azt hiszik mindent tudnak, de nem. Ez az idiotizmus egy szintje,

olyan nagy orgánumokban, mint a New York Times, Los Angeles Times, a fő televíziós

hálózatokban – neked nem kell kiváló újságírónak lenned. Pontosan egy közepes képességű

újságírónak kell lenned, úgy könnyebb a túlélés. Nincs verseny többé egyáltalán. Megvan a szép,

kedves havi 100.000 dolláros évi bevételed és ennyi. Az, hogy jobb vagy rosszabb vagy-e nem

számít – amíg te mosolyogsz a kamerákba és „elvégzed a munkád”. Ennyi. Nincs verseny.

(PS) A hatalmi struktúra szempontjából: Lassan szétbomlasztja az emberek azon csoportjai és

testületei által, akiknek sem végzettsége nincs, és nem élvezik az emberek témogatását, hogy a

hatalomban maradjanak – és még mindig van hatalmuk.

(L&O) Ezzel együtt bomlasztódik a jogrend is: az utolsó 20-25 évben (1958-63-tól), ha a régi

ilmeket és az új ilmeket nézed, akkor láthatod, hogy az új ilmekben a rendőr (amerikai), egy

amerikai katonatiszt – ostobának, mérgesnek, pszichotikusnak, paranoiásnak néz ki. Egy bűnöző

viszont jól néz ki, hasist szív, és lövi magát valamilyen droggal. De alapjaiban egy kedves emberi

lény, kreatív, és csak azért nem tud alkotni, mert a társadalom elnyomja őt. Mindeközben egy

pentagon ezredes egy ostoba, háború-mániákus, egy rendőr pedig egy lecsúszott, goromba fráter,

aki visszaél a hatalmával. Ez az általánosítás. Az útálat, a bizalmatlanság azon emberek ellen,

akiknek meg kellene védeniük téged és be kellene tartatniuk a törvényeket és a rendet.

Morális relativizmus. (?A „Halál Angyala” sorozat (?) két évig tartott Los Angelesben. És még

ma is vannak olyan harcosok, akik azt mondják, hogy ő egy kedves igura. Voltak tanúk rá,

amikor azt mondta – szintén egy bűnöző - „Nos ő egy kedves fickó! Megkértem arra, hogy égesse
le egy ellenségem házát és ő nem akarta megtenni.”?)

Ez egy lassú helyettesítési folyamat, melyben az alapvető értékek cserélődnek ki. Ami után egy

bűnöző már nem is bűnöző egyáltalán. Ő csak védekezik. A képességeit bebizonyította. De még

mindig ott van egy kétség: ölni vagy nem ölni; lenni vagy nem lenni.

Ne ölj!” Igen. De ez nem feltétlenül érvényes egy gyilkosra. Ne gyilkoljatok! Ez lehetne a

parancsolat, nem a Ne ölj!

(LR) A munkaviszonyok tekintetében: Ennél az állomásnál – 15-20 éven belül – mi

megsemmisítjük a hagyományosan kialakult kapcsolatot a munkaadó-munkavállaló közötti

alkuban. A klasszikus marxista-leninista elmélete a természetes munkaerő cserefolyamatának. Az

A személynek van 5 zsák gabonája, és a B személynek van 5 pár cipője. A természetes folyamat

az lenne, ha pénz nélkül cserélnének közvetlenül. A normális folyamatban megjelenik a C személy

– egy harmadik, idegen, aki azt mondja: ne add neki az 5 zsák gabonádat, add nekem; te pedig

szintén add nekem a cipőidet – és majd én megfelelően szétosztom nektek. Így a gazdaság nem

akadozik majd. Ez volt a természetes cserefolyamat halála. Amikor a szakszervezetek

megalakultak 100 évvel ezelőtt, a célok között szerepelt: a munka körülményeinek javítása; a

dolgozók jogainak védelme azon munkaadók ellen, akik visszaéltek ezekkel. Volt joguk hozzá,

mert több pénzük volt. Kezdetben teljesültek ezek a célok, mert a szakszervezetek jól működtek.

De amit ma láthatunk az az, hogy az alkufolyamatok nem végződnek megegyezésben. Ami pedig

egyértelműen a munkakörülmények romlásához vezet és a izetések növekedéséhez.

Megigyelhetjük, hogy minden hosszabb tüntetés (munkabeszüntetés) után, a dolgozók veszítenek

– még akkor is, ha a izetésük 10%-al megnő. De nem tudnak lépést tartani az inláció miatt és a

... ? miatt. És ráadásul milliók szenvednek a sztrájkoktól. Azért van ez így, mert a gazdaság ma

intradependent, egymásra épülő, minha egy teste lenne.

Ha korábban – 100 évvel ezelőtt – az acélmunkások tüntetni kezdtek volna, senki nem

szenvedett volna miattuk. Ma ez már lehetetlen. Ha a szemetesek kezdenének tüntetni, a milliós

nagyvárosok bűzlenének a mocsoktól. Például nálunk a villanyszerelők kezdtek sztrákjba a tél

közepén. Befagyhat az üleped, de ők sztrájkolnak. Elérték a izetésemelést? Nem. Elbukták. Kinek

jövedelmezett a sztrájk? A szakszervezetek vezetőinek. Mi a sztrájk motivációja? A dolgozók

munkakörülményeinek javítása? Nem. Nyilvánvalóan nem. Akkor mi? ... Ideológia! Hogy

bizonyítsanak ezeknek a kapitalistáknak. És minden engedelmes munkás, birka módra követi

ezeket az embereket, és nem tudnak ellenállni. Miért? Mert ők tudják mi fog történni velük.

Bírságok. Gyilkosságok. Bírságolók által lelőtt teherautó sofőrök. Montreálban például a saját

szememmel láttam, amikor a CBC nemzetközi tudósítója voltam (Canadian Broadcasting

Corporation) – hogy a repülőgépgyártó cégek dolgozói, számítógépeket és munkaeszközöket

törtek össze a gyárban. Az irányítók pedig sztrájktörőket alkalmaztak, akiknek az autóit bosszúból

felborították és felgyújtották. A házaikat is felgyújtották, sőt a gyermekeiket is megfélemlítették és

néhány áldozat is volt, hogy biztosra menjenek. Miért? Hogy a dolgozók körülményeit javítsák?
Nem. ... Ideológia.

Oké. Szóval ez történik alapjaiban. Ez megtörténhet – vagy nem történhet meg – a Szovjetúnió

segítségével. De a természetes tendenciák nagymértékben félre vannak vezetve és ki vannak

használva a Szovjetúnió propaganda rendszerén keresztül. Hogyan? Tudjuk, hogy van hatásunk a

szakszervezeti sztrájkokra a propaganda által (tömegmédia, ideológiai terjesztés). A munkások

jogai. És mi ismételjük, mint a papagájok: A munkások jogai... Kinek a jogai? A munkásoké?

Nem. A munkás egyetlen szabadsága az, hogy a szabad akaratának függvényében eladhatja a

munkaerejét – el lett véve tőle. Ki vette el tőlük? A szakszervezeti vezetők. Korlátlan hatalmat

kaptak. Felelősség. Én nem 2.50-ért akarom eladni a munkaerőmet, hanem csak 2 dollárért – és

nincs hozzá jogom. Ezt a szabadságomat elvették tőlem. Tudom, ha eladom a munkámat 2

dollárért és nem 3-ért, akkor jobb versenyhelyzetben leszek, mint a másik, aki lusta és kapzsibb.

Nekem nincs szükségem 3 dollárra, nekem elég 2 is. Nem. Elhitették velem, a média, a

vállalkozások, a reklámok, a hirdető ügynökségek által, hogy nekem többre és többre van

szükségem. Hallottál-e valaha is olyan reklámot, ami arra szólított fel, hogy fogyassz kevesebbet?

Nem! Semmilyen körülmények között. Ha szükséged van egy valamire az autódba, ha nem – meg

kell venned. És siess, gyorsan!

Egyszer autóvezetés közben, itt a helyi rádión egy izgatott bemondó mondta, hogy: „Siessenek,

gyorsan takarítsanak meg, sok akármi van eladó!” ... Megtakarítani! Azáltal, hogy többet

vásárolunk ... Természetesen.

Azért az elég naiv elképzelés volna, ha azt gondolnánk, hogy a KGB szervezi ezeket a

kereskedelmi reklámokat. Természetesen nem így van. De amit mi csináltunk, és csinálnánk –

amikor a Novosti Press-nél dolgoztam – mi elárasztanánk az előadói termeket, iskolai

szervezeteket, vallásos csoportokat olyan irodalommal, melyek az osztály szenvedéséről szólnak,

és ha nem is közvetlenül a marxista-leninista propagandával, de egy propagandával a

munkásosztály legitim törekvéseiről, az élet nehézségeiről, egyenlőségről.

Az egyenlőség! Hogy elvakítsunk titeket. Kennedy elnök mondta egyszer, hogy „Emberek!

Elhitetjük amerikával, hogy az emberek egyenlőnek születtek.” Valóban egyenlőek az emberek?

Van-e a bibliában, vagy bármilyen vallásban, vagy szent írásban egy árva szó, említés az

egyenlőségről? (Ha nem hisznek nekem, menjenek és ellenőrizzék a könyvtárban.) Csak az

ellenkezőjéről van említés.

Isten a tetteid alapján ítél meg téged. Amit teszel, abban vagy egyenlő. A személyiséged érdemei

alapján. Nem tudod legalizálni az egyenlőséget. Neked kell kiérdemelned az egyenlőséget. Ennek

ellenére, mi még mindig az egyenlőség alapértékére építjük a társadalmunkat. Azt mondjuk, hogy

az emberek egyenlőek. Nem. Ez hibás, ez egy hazugság. Néhány ember magas és hülye – mások

alacsonyak, kopaszok és okosak. Ha mi erővel egyenlővé tesszük őket, ha az egyenlőség

alapértékét helyezzük a társadalmi-politikai szerkezetünk alapjaiba – az ugyanaz, mintha homokra

építenénk a házunkat. Előbb, vagy utóbb összedől – és pontosan ez is fog megtörténni.
És mi, a szovjet propaganda legyártói – megpróbálunk benneteket ebbe az irányba tolni – amerre

magatoktól is mennétek. Egyenlőség! Igen! (gúnyosan) Az emberek egyenlőek...(bólogatva)

Az egyenlő esélyek földje.” - Ez igaz vagy nem? Gondoljatok bele. Egyenlő esélyek.

Lehetséges-e egyáltalán egyenlő esélyekről beszélni? Köztem, vagy valami lusta gazember között,

aki másik országból jőve, azonnal regisztrál munkanélküliként – van-e egyenlőség? Soha nem

kaptam egy ityinget sem ... jaj dehogynem, egyszer – de soha nem jelentkeztem segélyért. 30

évig elvállaltam bármilyen munkát; biztonsági őr, újságíró, taxisofőr, bármit. Nos én nem

nyugodtam, de néhány ember nem szereti ezt. Szóval miért legyenek egyenlő esélyeink? (Egyenlő

esélyeink a lehetőségeinkben a kiválóságra, a kitűnésre – egy hallgató hozzászólása). Egyenlő

lehetőségek – egyenlő feltételek mellett! Igen. De tudjuk azt is, hogy az emberek nem egyformák.

Kitűnőségre, igen! Gondoskodhatunk a kitűnőség elérhető egyenértékű szintjéről, perfekcióról –

ami egy hipotetikus távoli jövő – igen, talán. De pontosan tudjuk, hogy még a legjobb szándék

mellett sem lehetnek az emberek egyenlőek.

Miért kellene egyenlő minőséget biztosítani a jogrendszerben? Magamat egy törvénytisztelő

állampolgárnak tartom. De van-e lehet-e egyenlőség köztem és egy olyan valaki között, aki idejön,

dulakodik és lövöldözik?

Az amerikai kormányzat Carter elnök alatt, importált több ezer kubai bűnözőt. Ők bűnözők

voltak, de mégis elfogadták őket. Úgy gondolod ez fair velem szemben, a philippinó feleségemmel

szemben, aki egy kórházban dolgozik, mint egy igásló? Nekünk ugyanolyan jogaink vannak, mint

egy kubai bűnözőnek? Miért? De csak ismételgetjük, mint a papagájok, hogy egyenlőség,

egyenlőség meg egyenlőség. És a szovjet propaganda rendszer segít nekünk elhinni, hogy az

egyenlőség olyan valami, ami kívánatos.

A demokrácia – ahogyan az meg lett alapítva ennek az országnak az alapító atyái által – sem

egyenlőség. Ez egy olyan rendszer, amiben különböző embereknek, nem egyenlő embereknek

teremtődik egy esély a túlélésre, és egymás segítésére. Állandó versenygésben egymással.

Folyamatos tökéletesedésben. Nem egyenlőségben, amit valaki sugall fentről – mint valami

keresztapa vagy valami jóságos ember Washigton DC-ből.

Az abszolút „egyenlőség”, létezik a szovjetúnióban. Mindenki egyenlő a mocsokban. Kivéve

azokat, akik egyenlőbbek az egyenlőek között a politbüróban (politikai bürokrácia).

Abban a pillanatban, amikor egy országot a majdnem totális demoralizáció állapotába viszel –

ott semmi sem működik tovább. Amikor már nem vagy bizos abban, hogy van jó és rossz; helyes

és helytelen. Nincs választóvonal az ördögi és a jó között. Amikor vallási vezetők is mondják

néha, hogy az igazság érdekében, az erőszak is használható (különösen a szociális igazságért) –

olyan országokban, mint Nicaragua, El-Salvador, Rodesia?, és mi azt mondjuk nekik, hogy oké,

igazatok van. Nem, ez nem igazság, az erőszak nem jogos. És különösen nem, a marxista-leninista

szociális igazságosság szempontjából az. Szóval hol van ez a pont? A következő lépésben.
A következő lépés a destabilizáció.

Ez a szó megint csak önmagáért beszél. Destabilizálni (ingataggá tenni, instabillá) minden

viszonyt; minden elfogadott intézményt, és szervezetet az ellenséges országban. Hogyan csinálod?

Nem kell ügynökök hadát küldeni, hogy hidakat robbantsnak fel, hagyhatod azt is, hogy ők maguk

tegyék meg, amit kell. Az alkalmazás területei újra (most már szűkebben, mint a demoralizációs

szakaszban) ugyanazok, mint korábban. A KGB nyilvánvaló és legális akciói a demoralizáció

során nehezen észrevehetőek. Nem bűn, ha egy tudós, aki épp visszaérkezve a szovjetnióból,

előadást tart a marxizmus-leninizmusról egy Californiai főiskolán. Senki nem fog az ajtaján

kopogtatni, hogy letartóztassa és elvigye. Ezt még csak nem is kezelik erkölcsi bűnként, amit az

országod ellen követnek el. Szóval az alkalmazási területek leszűkülnek:

(E) – gazdaság és a munkaviszonyok újra;

(L&O),(PS) – jogrend, hatalmi strukútra és a katonaság; és

a Média, de szélesebben értelmezve, kicsit különbözik – kifejtem ezt kicsit részletesebben

később.

Szóval alapjában három területen alkalmazzák.

(E) – Gazdaság: Az alkufolyamatok radikalizálása. A demoralizációs szakaszban, még meg

tudunk valósítani némi pozitív sikert a felek közötti tárgyalásnál. De a radikalizációs szakaszban,

már nem juthatunk el a kompromisszumig még a családokban sem! A férj és a feleség sem tudja

kitalálni, hogy mi a jobb; a férj azt akarja, hogy a gyerek az asztalnál egyen, a feleség azt akarja,

hogy a gyerek szaladgáljon a szobában és elszórja az ételt a földön. Ők nem tudnak

kompromisszumot kötni, csak akkor, ha elkezdenek harcolni. Nem lehetséges alkotó

kompromisszumot kötni a szomszédok között sem. Néhány ember azt mondja: én nem szeretem,

amikor a fűűnyíróddal dolgozol, mert pont akkor szoktam a kutyámat sétáltatni és ideges lesz tőle.

Nem tudnak megyegyezni – elmennek a bíróságra, beperelik egymást. Ez az emberi voszonyok

radikalizációja. Nincs többé egyezség, harc harc és harc. A normális hagyományosan elfogadott

viszonyok destabilizálva vannak. A tanár-diák viszonyok az iskolákban – küzdelem. A munka

viszonyai tovább radikalizálódnak. Nincsenek többé elismerve a jogos követelései a munkásoknak.

Nem úgy, mint a Japánoknál, a „Z”-elmélettel. Amikor a munkásokat bevonják a döntéshozás

folyamatába, akkor nincsen erkölcsi indíttatásuk arra, hogy harcoljanak a vezetés ellen. Az USÁ-

ban ez pont az ellenkezője. Minél keményeb a harc, annál jobb. Annál hősiesebbnek látszanak.

Amikor a Greyhound hálózat volt éppen sztrákban, a helyi tévéállomások tudósítói, az egész

USÁ-ban úgy közelítették meg ezeket a sztrájkolókat, hogy ők valami jó dolgot tesznek, úgy

néznek ki, mint hősök – és ők büszkék voltak. Volt egy család, ahol a férj buszvezető volt és úgy

döntöttek, hogy tüntetni fognak a vezető ellen azzal, hogy tábort vertek valamelyik erdőben. Úgy

prezentálták őket az embereknek, mint hősi és kedves embereket. Az erőszakos összeütközés a

sofőrök, jegyszedők és az utasok között – úgy lett tálalva, mintha valami normális dolog lenne.

15-20 évvel ezelőtt mérgesek lettünk volna, hogy miért van ennyi utálat – ma nem vagyunk, és
megvonjuk a vállunkat. Radikalizáció és millitarizáció néha. Ahogyan elmondtam a

demoralizációs szakaszból továbbfejlődve. Az emberek közé lövetés.

(L&O) A jog és a rend is el lett tolva mostanra egy olyan területre, ahol korábban az emberek

békésen és legálisan rendezték a problémáikat, de mostanra olyan bírósági ügyeket produkálnak,

amik apróságokból, irreleváns dolgokból állnak. Nem tudjuk megoldani a problémáinkat többé. A

társadalom többsége egyre antagonisztikusabbá, ellenségesebbé, ellentétesebbé válik, az egyének

között, a csoportok között és a társadalom egészében.

A média szembehelyezkedik az emberekkel és az egész társadalommal általánosságban.

Elszeparált. Elidegenített. Ennél a stádiumnál (emlékeztek, amikor korábban az alvókról

beszéltem) a tanulók – pl az USÁ-ban, akiket az ?Lumumba? egyetemen képeztek; vagy azok,

annak a nemzetnek fejleszetése amivel a tanulók kapcsolatban voltak, visszakerülnek (visszaküldik

őket) a szovjetúnióból ide; vagy azok, akik már az USÁ-ban vannak, ami a felforgatás célpontja –

akcióba kerülnek. Az alvók feljebb kerülnek. 15-20 évig aludtak, most csoportok vezetőivé

válnak, prédikátorok lesznek, közszereplőkké válnak, prominensekké (kiemelkednek) lesznek,

aktívan részt vesznek a politikai folyamatokban.

E miatt kerültek elő a homoszexuálisok is – 15-20 évvel ezelőtt csinálták a maguk mocskos

dolgukat, senki nem törődött velük – most egy politikai kérdéssé változtatják ezt az ügyet is. Ők

követelik a tiszteletet, az elismerést, az emberi jogokat és nagy csoporttá válnak, majd

elkezdődnek az erőszakos összeütközések a csoportjaik és a rendőrség, ők és a rendes emberek

között. Minden mindegy. Fekete a fehér ellen, sárga a zöld ellen – mindegy hol húzható meg a

vizuális határ. Amíg a csoport ellenséges összeütközésekbe megy bele – néha katonai

módszerekkel, néha lőfegyverekkel – a destabilizáció megvalósul. Az alvók – akiknek a többsége

KGB ügynök – vezetőkké válnak a destabilizáció folyamatában. Ez nem azt jelenti, hogy egy

orosz parancsnok fogja kiadni az utasításokat, hiszen a vezető már ott van. Egy tiszteletben álló

állampolgára az egyesült államoknak. Néha kap pénzt különböző alapítványoktól, a törvényes

küzdelmeiért az emberi jogokért, a nők jogaiért, gyermekek jogaiért, börtönök fejleszetéséért –

bármiért. Vannak szimpatizáns amerikaiak, akik adnak nekik pénzt.

A destabilizációs folyamat pedig közvetlenül elvezet egy krízishelyzetbe.

Az olyan nemzetek esetében, melyek fejlődnek – vetettek be engem, ott voltam aktív. A

folyamat ott kezdődik, amikor a hatalom legitim testületei, a társadalmi struktúra összeomlik, nem

tud tovább funkcionálni. És ezek helyett, ott vannak a mesterségesen létrehozott testületek,

beinjekciózva a hatalmi struktúrába. Olyan bizottságok ezek, melyeket senki nem választott meg.

(Emlékszel: a nem megválasztott szociális munkások; média dolgozói, akik önkényesen formálják

a te véleméynedet; néhány furcsa csoport, akik tudják, hogyan kell egy társadalmat vezetni /persze

nem tudják, csak ahhoz értenek, hogyan gyűjtsék egybe a nemzetet, hogy azok a saját érdekeiket

szolgáló ideológiák, vallási mixek szerint működjenek/.) És ezek a testületek követelik a hatalmat.

Ha megtagadják tőlük, akkor elveszik erővel.
Irán esetében pl: hirtelen előbukkant egy forradalmi bizottság. Mi? Milyen fajta forradalom?

Nem is volt forradalom, de azért alakítottak egy bizottságot. Magukhoz ragadták a bírói hatalmat,

a kivégzések hatalmát, a legalizációt, mindezt egy személyben összefoglalva – aki többnyire egy

gyorsan sütött intellektussal rendelkezik, épp a Harvardról vagy a Berklyről szabadult. Visszajön

az országába és azt gondolja, hogy ő tudja az összes választ a társadalmi és szociális kérdésekre.

A krízis azt jelenti, hogy a társadalom nem tud tovább alkotó módon működni, összeomlik –

hiszen a szó is nyilvánvalóan ezt jelenti. A populáció pedig egy megmentőre vár. A munkások azt

mondják: etetnem kell a családomat. Legyen egy erős kormányzatunk, talán központosított,

amelyik munkát ad nekünk, mert betegek és fáradtak vagyunk a sok izetetlen túlóra miatt. Kell

nekünk egy erős ember. Egy erős kormányzat. Egy vezető. Egy megmentő. És itt is vagyunk:

megjelenik a megmentő.

Bejöhet egy idegen nemzet is, vagy egy helyi csoport. Balosok, marxisták, szangvinisták –

teljesen mindegy hogyan hívják magukat. A megmentő jön és azt mondja: „Majd én segítek

neked!”

Innentől két lehetőség kínálkozik: a polgárháború és az invázió (megszállás). Látod a

folyamatot? A polgárháborúra Libanon a legjobb példa, ahol a háború mesterségesen lett beültetve

a PLO (Palesztinian Liberation Organisation) injekciója során. Az invázióra sok más ország

példáját mondhatnánk: Afganisztán, vagy a kelet európai országok, amelyeket a szovjet katonaság

megszállt.

Az eredmény ugyanaz mindkét lehetőség után.

A következő lépés a normalizáció. A szó igen irónikus természetesen. Ezt a szót az 1968-as

Csehszlovák események óta használjuk, amikor a szovjet propaganda – és rögtön utánuk a New

York Times – deklarálta, hogy az ország normalizálódott. A tankok bementek, szóval nincs több

Prágai tavasz”, nincs több erőszak, minden normális. Normalizáció.

Ebben a szakaszban, a táradalom önjelölt vezetőinek nincs szüksége semmilyen forradalomra a

továbbiakban. Nincs szükségük a radikalizmusra. Szóval innen kezdődik a destabilizálás

visszafordítása. Ilyenkor stabilizálják az országot. Erővel. Mindezek az alvók, aktivisták, szociális

munkások, és liberálisok, homoszexuálisok, professzorok, marxisták, leninisták, szükségtelenné

váltak és eliminálják őket, néha izikailag. Ők elvégezték a munkájukat. Nincs többé rájuk

szükség. A hasznosítóknak (szervezők, háttérhatalom) kell az ország stabilitása, hogy

kihasználhassák. Hogy élvezhessék, kihasználhassák a győzelmüket. Szóval csak semmi

redikalizmus többé, kérem. És pontosan ez történik a legtöbb országban.

Emlékeznek még a Bangladeshi krízisre? Ott én voltam bevetve. Először is ott volt Mujibur

Rahman sejk, aki 1971-ben volt a vezetője az emberek felbújtásának. Kis sztálini bajusszal,

többször volt Oroszországban – a következő öt éven belül lelőtték a saját kollégái. Marxisták.

Betöltötte a szerepét. Afganisztánban ugyanez megtörtént háromszor is. Az első Nur Muhammad

Taraki, a második Haizullah Amin, majd Babrak Karmal következett. Sikeresen megölték
egymást, egymás után. Minden szakaszban, amint elvégezte a feladatát: az első demoralizálta az

országot; a második destabilizálta; a harmadik krízisbe juttatta. Goodby, kampec! Puf!

Ugyanez történt Granadában is nemrég. Maurice püspököt megölték, szintén valami marxista

tette.

Szóval semmi radikalizmus kérem, normalizáció jön most. Csak semmi sztrájk, semmi

homoszexuálisok, semmi női jog, semmi mozgalmi ügy többé. Jó kis szilárd demokratikus

proletáriánus szabadság.

Hogy visszafordítsuk ezt a folyamatot, hatalmas erőfeszítéseket kell tennünk. Ma az egyesült

államoknak, muszáj volt megszállnia Granadát, hogy visszafordíthassa a felforgatás hatásait.

Néhány ember azt mondja, hogy ez nem jó, nem kóser, megszállni egy gyönyörű országot,

Granada szigetét. Nos, miért nem állítottad meg a folyamatot a demoralizációs szakaszban?

Amikor épp csak megközelítették a balosok Granadát. Miért nem akadályozták meg Maurice

püspököt a hatalomra kerülésben először? Granada akarta őt? Ez nagyon megkérdőjelezhető.

Tudtad, hogy ő kerül hatalomra? Ő csak úgy magától került volna oda? Nem. Hagytuk a helyzetet

továbbfejlődni, egészen a krízisig. Majd a normalizációban az USA gy döntött, hogy megszállja

Granadát, amikor felfedezték, hogy Granada már teljesen egy katonai bázis volt a Szovjetúnió

számára. Természetesen ez egy drasztikus lépés, természetes, hogy a tengerészet veszített 17

katonát. Nagyon rossz. Miért nem állították meg a folyamatot, mielőtt eljutott volna a krízisig? Ó,

nem, az intellektuálisok nem hagynak téged, mert ez hatással van a belügyekre is. Nagyon

óvatosak, hogy az amerikai kormányzat ne avatkozzon be a latin-amerikai országok belügyeibe.

Az nem zavarja őket, hogy ha a Szovjetúnió beavatkozik.

Szóval a normalizáció folyamata – a felforgatás visszafordítása – csak és kizárólag katonai

beavatkozással érhető el. Semmilyen más hatalom nem képes erre a földön nem tudja

visszafordítani ezt a folyamatot erről a pontról.

A krízis során még nem szükséges a katonai megszállás az amerikai hadsereg részéről, de erős

tettekre van szükség, mint Chilében. A CIA álcázott beavatkozása kellett, hogy megakadályozzák

a külső megmentő fellépését és hatalomra kerülését – és, hogy stabilizálják az országot, mielőtt

polgárháborúba sodródik. Támogatás a jobboldali konzervatív erőknek. Pénzzel, vassal – mindegy

– csak ne hagyd az országot a polgárháborúba vagy a megsszállásba sodródni. Jajj nem – mondják

a liberálisok – ez jogellenes. A kongresszus nem fog pénzt adni a CIA álcázott hadműveleteire.

Miért nem? Meg kellene várni, amíg a szovjet tankok landolnak a Los Angeles-i repülőtéren?

A destabilizáció szakaszában is visszafordítható a folyamat, sokkal könnyebben, mint a krízisnél.

Nincs szükség például a CIA bevonására ebben a szakaszban. Tudjátok mit kell itt tenni? Meg kell

szorítani néhány kisebb csoportot, el kell venni némely szabadságjogukat. Olyanokét, akik

önmaguk bevallása szerint ellenségei a társadalomnak. Ilyen egyszerű. Jajj nem – mondják az

média liberálisai – ez ellene van az amerikai alkotmánynak. Hogyan lehet ellene? Erővel például,

vegyük el a bűnözők állampolgári jogait. Nem, ez nem jó. Oké, akkor hagyjuk őket. Vannak
állampolgári jogaik, rendben, folytatódjék. Vigyük el az országot a krízisig. Ez egy vértelen

módszer. Zabolázd, csorbítsd meg a jogokat és ne vesd őket börtönbe. Nem arról beszélek, hogy

minden San Franciscói buzit koncentrációs táborba kell zárni, de ne engedd őket politikai

hatalomhoz jutni. Ne válaszd meg őket a hatalom székeibe – akár a helyi szinteken, az állami,

vagy szövetségi szinteken. Ezt bele kell verni az amerikai szavazók fejébe, mert egy ilyen ember

egy hatalmi pozícióban – ellenség. Nem kell ettől a szótól félni, mert tényleg ellenség. Ha nem a

destabilizációs szakaszban, akkor a krízis szakaszában lesz ellenség. Persze később természetesen

le fogják lőni. De az aktív szakaszában egy ellenség. Nagyszerű szolgáltatot végzel, ha

megfosztod a jogaitól, hogy kiemelkedjen a saját őrült ötleteivel és egy hatalmassággá válhasson.

Egy emberré, aki használja a bársonyszék hatalmát. Bizonyos jogok és engedélyek visszatartása a

destabilizáció szakaszában, megelőzi a krízisig való eljutást és esetleg visszafordítja a

destabilizációs folyamatot. Megcsonkítani a szakszervezetek korlátlan hatalmát a destabilizáció

szakaszában, megmentheti a gazdaság összeomlását.

Egy olyan törvény megalkotása, amely megállítja a privát cégeknek a közvélemény

megerőszakolását célzó tetteit – az enyémet is – a konzumerizmus vagy fogyasztói gondolkodás

iránya felé. Egyetlen vállalkozásnak sincs joga kényszeríteni téged arra, hogy többet vásárolj –

kivéve, ha te is ezt akarod. Erre kell egy jogszabály. Hirdetni akarod az autódat, rendben van – de

nem mondhatod, hogy most vásároljak és, hogy megtakarítok ezzel. Ennek jogellenesnek kell

lennie, hogy bárkit is arra kényszerítsenek, hogy többet fogyasszon. Az önkorlátozás – mielőtt a

demoralizáció elkezdődött – a vallások ügye volt. Mert a papunk azt mondta, hogy az anyagi

dolgok jók, de nem ez az emberi lét elsődleges feladata. Mert élned kell valami (Isteni

rendeltetést, két kézzel a feje fölé mutat, az agy magasságából induló kézmozdulattal).

Nyilvánvalóan nem, a fogyasszunk többet parancsra lett az életünk megalkotva. Valami

nagyobbnak kell ott lennie. Hiszen az emberi test is annyira összetett módon lett megalkotva –

nyilvánvalóan kell, hogy ennek valamilyen magasabb rendeltetése van.

És nagyon könnyű elkerülni a destablilizációt, azáltal, ha megfosztjuk a kapzsi vállalatokat egy

picike szabadságuktól – hogy kényszeríthessenek bennünket arra, hogy vásároljunk termékeket és

javakat. Gépekké változtatnak benneteket, mint a ... ahol van bemenet, és kimenet. Mennyi ideig

működik ma egy berendezés átlagosan? Kevesebb, mint egy évig! Miért? Hol van a

munkaközösség?

Szóval a destabilizációs folyamat könnyedén megállítható, ha a társdalom saját akaratából, vagy

a vezetők megfontolásai nyomán – eljut az önkorlátozás gondolatához. Nem könnyű többet

fogyasztani, de neked muszáj! Kivéve, ha te eljutsz ebbe az állapotba, amikor – mi azt mondjuk

oroszországban, hogy „ha a Szahara sivatag valaha is kommunista állam lesz, akkor hiánycikk lesz

a homok”. Szóval vissza kell fognod az elvárásaidat ennél a pontnál, mielőtt túl késő lesz. De mi

ezt nem akarjuk.

Úgy is visszafordíthatjuk a demoralizáció folyamatát, ha nem engedjük a propagandát teret
nyerni. A legkönnyebb módszer. Korlátlan mennyiségű ellenőrizetlen szovjet irodalom, újságírók

importja, a szovjet propaganda emerek és ideológiai agitátorok egyenlő időt kapnak az amerikai

televízióhálózatban. Ezt meg kell állítani. És ezt könnyű megtenni. Ők nem fognak megsértődni.

Valójában ők tisztelik az amerikai igyelmeztetést. De amikor az egyik volt kollégám Vladimir

Pozner és Ted Kopalasky feltűnik az éjszakai műsorban: „Nos Vladimir mit gondolsz erről?” - mit

is gondolhatna? Ő a propaganda egy eszköze. Ő azt gondolja, amit Andropov parancsnok mond

neki, hogy gondoljon. Ő csak a szovjet felforgatási rendszernek az egyik szája. És Ted Kopalasky

elhiteti veled, hogy – az én barátom – Vladimir Pozner gondolkodik?

A demoralizáció folyamata el sem kezdődhetett volna, ha az elejétől, a felforgatással célba vett

ország, aktívan (és nem erőszakosan) megelőzi az idegen ideológiák bejutását. Nem azt mondom,

hogy amerikának is követnie kell az őskori Japán taktikáját – nem kell lelőni minden idegent, aki

megközelíti amerika határait – de amikor valami szemetet kínál a csillogás álarcában, akkor meg

kell mondani neki, hogy nekünk már megvan a saját szemetünk. Ha a folyamat kezdetén a

társadalom erős, bátor és elég tudatos, hogy megállítsa az idegen gondolatok importját – akkor az

egész láncfolyamat megelőzhető lenne.

Egyszer elmentem a Philippi-szigetekre. Sokkolt a tény, hogy a gyerekek süketítő zenéket

hallgattak. Egy muzikális nemzet, akiknek nagy hagyományai vannak a szép népi muzsika terén,

amit spanyolországban tettek közismertté. Mindenki hirtelen a szemetet kezdte el hallgatni, teljes

hangerővel. Miért?

Indiában eltöltöttem sok-sok évet, az indiaiak reakcióit igyelve, ahogyan kijönnek a mozikból

miután megnéztek egy hollywoodi terméket. Nem tudták megérteni, hogy az amerikaiak miért

törnek össze annyi szép, csillogó autót, minden öt percben. Miért lövik egymást félmillió

dollárért? Miért van olyan sok szexuális tartalom nyíltan kifejezve? És minden öt percben egy

közösülés látható a vásznon., egy olyan országban mint India, ahol régi hagyományai vannak az

ilyen privát ügyek tiszteletének. Vagy Pakisztánban! És az USA elvárja, hogy tiszteljük ezeket az

embereket? Semmilyen körülmények között. Ó igen, ő elmennek és megnézik ezeket a ilmeket,

azután elmondják a gyermekeiknek, hogy ne tiszteld az amerikaiakat, ne legyél olyan, mint az

amerikaiak.

Szóval rögtön az elején meg lehet állítani a demoralizációt. Úgy is mint exportot és mint

importot is. Ehhez szükséges egy nagyon fontos dolgot megcselekedni. És nem kell kihajítani,

minden KGB ügynököt Washingtonból ehhez. A legnehezebb, de a legegyszerűbb válasz a

felforgatásra, megelőzőleg cselekedni. Vissza kell hozni a társadalomba a vallást. Valamit, amit

nem tudsz megenni, vagy megfogni, vagy viselni magadon. Valami, ami szabályozza a

társadalmat, és ami betakarja és megvédi azt.

Egy orosz tudós, Igor Shafarevich2

tudósa – végzett egy nagyon kiterjedt kutatást a szocialista (és kommunista) országok történetéről.

akinek semmi közen nincs a valláshoz, mert a számítógépek
tudósa – végzett egy nagyon kiterjedt kutatást a szocialista (és kommunista) országok történetéről.
Ő szocialista (vagy kommunista) országnak nevezett minden országot, amelynek centralizált

gazdasággal és egy piramis szerkezetű hatalmi struktúrával rendelkeztek. Felfedezte, hogy –

vagyis nem ő fedezte fel, csak a köztudatba hozta – az olyan civilizációk, mint a Mohenjo-daro3

primér hindu területeken, mint Egyiptom vagy a Maják, az Inkák, vagy a Babilóniai kultúra –

mind összeomlottak és eltűntek a föld színéről. Abban a pillanatban, amikor elveszítették a vallást!

Ilyen egyszerű. Senki sem emlékezett rájuk, mostanáig. Szóval, a változó társadalmak gondolata

és az ember, mint Isten intelligens, erkölcsi ügynökeként való felfogása, elszökik az igazság elől,

amit az egzakt tudás nem biztos, hogy megtesz. Semmilyen körmönfont technológia és

számítástechnikai tudás nem fogja megvédeni a társadalmat a dizintegrációtól, felbomlástól és

kihalástól.

Találkoztatok már olyan személlyel, aki feláldozta az életét, szabadságát olyan igazságért, mit a

2+2=4”? Pedig ez igaz. Soha nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna, hogy kész

vagyok – ide lőjetek. Hogy megvédje az igazságot. De milliók áldozták fel az életüket, a

szabadságukat, a kényelmüket – bármit – olyan dolgokért, mint Isten. Mint Jézus Krisztus. Ez egy

megtiszteltetés. Néhányan a szovjet koncentrációs táborokban haltak meg így. És ők békében

haltak meg – nem úgy, mint azok akik azt kiabálták: „Hosszú életet Sztálinnak!” És közben

biztosan tudták, hogy nem fog olyan sokáig élni. Valami, ami nem materiális, anyagi; vitatja a

társadalmat; és segít túlélni. És a másik oldalról kerülve – abban a pillanatban, amikor a 2x2=4

igazságához fordulunk és ezt az életünk, a létezésünk irányító alapértékévé tesszük: meghalunk.

Még akkor is, ha ez igaz és a másikat pedig nem tudjuk bizonyítani, de érezhetjük és hihetünk

benne.

Tehát a válasz az ideológiai felforgatásra furcsa, de nagyon egyszerű. Nem kell embereket

lelőnöd, nem kell rakétákat irányítanod Andropov főhadiszállására – egyszerűen csak hinned kell.

És megelőzöd a felforgatást. Más szavakkal, ha nem akarsz egy felforgatott áldozattá válni, akkor

ne próbálj az a személy lenni, aki – a Tzu-do-ban – megpróbálja megütni az ellenfelét, de az

elkapja a kezét. Ne üss ilyen módon. Üss a spiritualitásod erejével és az erkölcsi nagyságoddal. Ha

nincs meg az ilyen hatalmad, akkor fejleszd ki. És ez az egyetlen válasz. Ennyi.

Az előadás hossza: 1 óra 3 perc 15 mp.

igazságához fordulunk és ezt az életünk, a létezésünk irányító alapértékévé tesszük: meghalunk.

Még akkor is, ha ez igaz és a másikat pedig nem tudjuk bizonyítani, de érezhetjük és hihetünk

benne.

Tehát a válasz az ideológiai felforgatásra furcsa, de nagyon egyszerű. Nem kell embereket

lelőnöd, nem kell rakétákat irányítanod Andropov főhadiszállására – egyszerűen csak hinned kell.

És megelőzöd a felforgatást. Más szavakkal, ha nem akarsz egy felforgatott áldozattá válni, akkor

ne próbálj az a személy lenni, aki – a Tzu-do-ban – megpróbálja megütni az ellenfelét, de az

elkapja a kezét. Ne üss ilyen módon. Üss a spiritualitásod erejével és az erkölcsi nagyságoddal. Ha

nincs meg az ilyen hatalmad, akkor fejleszd ki. És ez az egyetlen válasz. Ennyi.

Az előadás hossza: 1 óra 3 perc 15 mp.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése