2018. március 10., szombat

Koncentrációs táborok az atomrakéták árnyékában




Koncentrációs táborok az atomrakéták árnyékában



A cionista rezsim 300 atomrakétájával fenyegeti az egész térséget.

Ahmadinezsád: "A cionizmus egy átültetett 
májhoz hasonlítható, melyet a szervezet kivet 
magából"
Nem úgy tűnik, mintha Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő különösebben meg lenne ijedve a cionista fenyegetőzések hallatán. Az egyiptomi al-Akhbar című lapnak nyilatkozva az elnök kijelentette: a cionista rezsim halálra van ítélve.
Izrael szétesése elkerülhetetlen, és a rezsim összeomlása a közeli jövőben fog bekövetkezni” – idézte az IRNA perzsa hírügynökség Ahmadinezsád szavait. Az iráni államfő szerint a zsidó állam és a nyugati hatalmak, kiváltképpen pedig az Egyesült Államok, félnek Irán erejétől, és háborúval akarják megállítani az iszlám köztársaság befolyásának növekedését; a támadás idejére pedig jelentős nemzetközi támogatást szeretnének maguk mögött tudni – hangoztatta az iráni elnök. Azonban, mint mondta, az „agresszív hatalmaknak tisztában kell lenniük azzal, hogy Irán nem fogja megengedni nekik, hogy bármilyen erőszakos lépést foganatosítsanak”.
Simon Peresz izraeli államfő egy korábbi fenyegető megnyilatkozására válaszolva Ahmadinezsád a következőt mondta: 
Iránnak nincs nukleáris bombája, ezzel szemben a cionista rezsim 300 atomrakétájával fenyegeti az egész térséget. ,,
Az államfő ismételten aláhúzta, hogy az iráni nukleáris program kizárólag békés célokat szolgál, és teljes mértékben összhangban van a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló nemzetközi egyezményekkel, melyeket Irán (Izraellel ellentétben) aláírt.
Ahmadinezsád rámutatott: az Egyesült Államok nem lesz képes megmenteni a cionizmust, amely, mint mondta, „egy átültetett májhoz hasonlítható, amit a test kivet magából, és ennek következtében szétmállik”.
Az interjúban Ahmadinezsád kitért arra az amerikaiak által fabrikált kémhistóriára, mely szerint Teheránnak köze lenne a Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete elleni merényletkísérlethez. “Az USA ötlötte ki ezeket a hazugságokat azzal a céllal, hogy ellentétet szítson Irán és Szaúd-Arábia közt” – jelentette ki az iráni államfő, hozzátéve, hogy az „Egyesült Államok a világban a terrorizmus támogatója, melyet céljai érdekében használ föl”.
Teherán és Rijád kapcsolatairól szólva annyit mondott, hogy nincsen szakítás a két ország között, és Irán mindenkor készen áll a közvetlen tárgyalásokra a meglévő problémák megoldása céljából.
Ami pedig az USA és Izrael kardcsörtetését illeti, az államfő azt mondta, hogy nincs ok különösebb aggodalomra. Annál is kevésbé, mivel az „Irán elleni fenyegetőzés egyáltalán nem valami új keletű jelenség”.
Perge Ottó - Press TV

Hogy is van ez ,, a bolha ugat az elefántra,, - Az én békés 300 db. Atombombám nem fenyeget senkit, de akkor zsarollak meg amikor én akarom, és akkor vetem be amikor én akarom. Én azért lettem kitalálva, hogy bármikor feszültséget tudjak szítani köztetek, ezért tudom búbolni még mindig Amerikát, és ha nem tetszik nekik, hát eljátszunk nekik egy arab terrorista támadást 9/11 ismerős dátum, ötleteink vannak, a FEMA táborok készek, a törvények is elkészültek mindent csak be kell üzemelni, és ha egy ilyen nagy nemzettel elbántunk, kik csak úgy ugatnak, ahogy mi fütyülünk nekik. Nálunk is ott a nagy kényszermunkatábor a Gázai övezet, gondoljátok, hogy az Amerikai segítséggel belőletek nem tudunk egy nagy koncentrációs tábort csinálni, ha nem tudnátok mi az egész emberiséget le akarjuk igázni, mert a goj nem ember az állatnak koncentrációs táborban a helye.

 MEGHÜLYÜLT A VÉN CIONISTA

KISSINGER VILÁGHÁBORÚS ÁBRÁNDJAI   


Manhattani luxuslakásában a visszavonult államférfi, aki májusban lesz 89 éves, igen csak nyílt módon analizálta a világ jelenlegi helyzetét. 
Kép: angol szatírikus lapAz Egyesült Államok visszaszorítja Kínát és Oroszországot, és az utolsó szög koporsójukba Irán lesz, amely természetesen Izrael fő céltáblája. Kínának eddig megengedtük, hogy növelje katonai erejét és Oroszországnak, hogy magához térjen a kommunizmusból. Ezt azért tettük, hogy elbizakodjanak, így aztán annál nagyobbat fognak huppanni. Olyanok vagyunk, mint egy mesterlövész, aki megengedi a pancsernek, hogy puskája után nyúljon, és ha próbálkozik, akkor aztán bumm bumm. Az eljövendő háború olyan súlyos lesz, hogy csak egy szuperhatalom nyerheti meg, és az mi vagyunk barátaim. Ezért van az EU is oly nagy sietségben, hogy egy szuper-államot létrehozzon, mert tudják mi lesz, és hogy túléljék azt. Európának egy nagy állammá kell válnia. Sietségükből úgy látom, hogy tisztában vannak azzal, hogy a végső harc az, ami előttünk áll. Ó, mennyire vágytam erre a gyönyörű pillanatra,” Ellenőrizd az olajat és ellenőrzöd az államokat; ellenőrizd az élelmiszert és ellenőrzöd a népeket.” Kissinger aztán hozzáfűzte: “Az átlagember úgy készülhet fel a háborúra, hogy vidékre költözik és létrehoz egy farmot. De vigyen magával puskát is, mert az éhezők hada fog kószálni mindenütt. Habár az elitnek meg lesznek a saját biztonságos kuckói és speciális menedékhelyei, nekik is vigyázniuk kell, mert a menedékhelyeik is veszélybe kerülhetnek.” Néhány perc szünet után, míg gondolkodott, Kissinger így folytatta:Megmondtuk a hadvezetésnek, hogy nyersanyagforrásaik miatt át kell vennünk hét Közel-Keleti országot, és már majdnem befejezték a munkát. Mindannyian tudjuk, hogy én mit gondolok a katonaságról, de meg kell mondanom, hogy ezúttal fölöslegesen engedelmeskedtek a parancsnak. Pont az utolsó akadály, Irán az, ami átbillenti a mérleget. Meddig nézheti Kína és Oroszország tétlenül az amerikai tisztogatást? A nagy orosz medve és a kínai kuli felébred félálmából, és akkor kell Izraelnek küzdenie minden erejével és fegyverével, hogy annyi arabot megöljön, amennyit csak tud. Remélhetőleg, ha minden jól megy, a fél Közel-Kelet Izraelé lesz. Katonáink az utolsó évtizedben remek kiképzést kaptak harci konzol játékokkal. Érdekes volt a Modern Hadviselés 3 nevű játék, amely pontosan tükrözi prognosztizáló programjával, hogy mi fog hamarosan bekövetkezni. Katonáink Amerikában és Nyugaton jól fel lettek készítve, mert jó katonáknak nevelték őket, ágyútölteléknek, és ha el kell indulniuk, hogy küzdjenek azokkal az őrült kínaiakkal és ruszkikkal, engedelmeskedni fognak a parancsnak. A hamuból egy új társadalmat fogunk felépíteni, s csak egy szuperhatalom marad, és aki nyer, az a globális kormány lesz. Ne felejtsük, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a legjobb fegyverekkel, olyanokkal is, ami senki másnak nincs, és be fogjuk dobni azokat a fegyvereket, ha eljön a megfelelő idő.”Vége az interjúnak. Riporterünket Kissinger embere kitessékeli.Fordította: Vajta Dénes (nemenyinet)
Hahaha ... Szegény hülye amerikaiak ...! A játéknak vége. Mindig megpróbálják a legyőzhetetlent megjátszani, mint a hollywoodi filmekben a szupersztárok. De tényleg, mikor nyertek ezek méltó ellenfelekkel szemben? Vietnamban vesztettek, Koreában vesztettek, saját hazájukban meg bűncselekményeket követnek el. 

A bilibe lóg a keze a vén hülyének a cionista koncentrációs táborokat a jó katonáknak hozták létre , ha 800 db. nem lesz elég , hát ott van az a sok koporsó meg lehet tizedelni az elégedetlen népet, elvégre demokráciában éltek, egy kis forradalmi diktatúra majd átneveli a golyófogókat büszke Amerikaiakká, és ha nem , majd jön a batyus zsidó had a közel keletről, nekik úgy is távozniuk kell.


Gáza Vatikán szerint koncentrációs tábor



A december 27-e óta támadás alatt álló Gáza-övezetben koncentrációs táborhoz hasonló viszonyok kezdenek uralkodni - jelentette ki a szerdán megjelent Il Sussidiario című olasz lapnak a Vatikán igazságügyi és békeminisztere, Renato Martino bíboros. A Gáza-övezetben 700 fölé emelkedett a halálos áldozatok száma.

"Ha a felek nem tudnak egymás közt megegyezni, akkor valakinek meg kell ezt tenni helyettük. A világ nem ülhet és nézhet hátratett kézzel" - fogalmazott Martino bíboros. Hozzátette: "nemcsak mi, keresztények nevezzük ezt a területet Szentföldnek, hanem a zsidók és a palesztinok is. Hogy ez a terület a vérontás színhelye, hatalmas tragédia". Az izraeli külügyminisztérium szóvivője, Jigal Palmor az AFP hírügynökségnek úgy reagált: a bíboros kijelentése Hamász-propagandán alapszik, nem veszi figyelembe a palesztin szervezet által elkövetett bűnöket, és nem visz közelebb az igazsághoz vagy a békéhez sem. A 12 napja tartó izraeli offenzívában már több mint hétszáz - pontosan 702 - gázai meghalt - közölték gázai egészségügyi források. Közülük legkevesebb 220-an gyerekek. A sebesültek száma mostanra elérte a 3100-at. 
EU, Egyiptom: érkezhessenek segélyszállítmányok a Gáza-övezetbe
Az Európai Unió soros elnöksége, Csehország szerdán arra szólította fel Izraelt, hogy nyisson átjárót a Gáza-övezbe irányuló humanitárius segélyek előtt, egyben a harcok azonnali befejezését kérte.

A csehek azután tették közzé állásfoglalásukat, hogy a cseh külügyminiszter, Karel Schwarzenberg Uniós küldöttség élén visszatért Prágába Kairót, Jeruzsálemet, Ammant és Ramallahot érintő körútjáról. "Az Európai Unió elnökségét mélységes aggodalommal tölti el a civil áldozatok egyre növekvő száma. A Gázai-övezet lakóinak égető szüksége van élelemre, gyógyszerre, vízre és áramra" - olvasható az állásfoglalásban. Izrael szerdán jelentette be, hogy "bizonyos időközönként" hajlandó utat nyitni a Gázai-övezetbe tartó nemzetközi humanitárius segélyszállítmányok előtt.

Egyiptom arra kérte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát, hogy nyisson humanitárius folyosót az egyiptomi-gázai határon a segélyszállítmányok beengedésére illetve a sebesültek elszállítására - közölte az egyiptomi külügyminisztérium szerdán.

Az izraeli miniszterelnöki hivatal szerdán korábban bejelentette, hogy bizonyos időközönként beengedi a szükséget szenvedő másfél milliós gázai lakossághoz a segélyszállítmányokat. Az Európai Unió azonban folyamatos átjárhatóságot szeretne, hogy megelőzhető legyen egy esetleges humanitárius katasztrófa.

Iraki radikálisok amerikai célpontok ellen Gázáért

A Moktada al-Szadr vezette radikális siíta mozgalom szerdán újabb támadásokat helyezett kilátásba iraki területen lévő amerikai célpontok ellen, amiért Washington támogatja a Gáza-ellenes izraeli támadást.

Moktada al-Szadr arra kérte az iraki ellenállást, hogy hajtsanak végre megtorló akciókat a "cionista ellenség legnagyobb támogatója, az Egyesült Államok" ellen. A radikális vezető egyben arra kérte az izraeli nagykövetségeknek otthont adó államokat, hogy a palesztinok támogatásának jeléül zárják be azokat. Az AFP hírügynökség szerint legkevesebb 689-en haltak meg eddig - köztük 220 kisgyerek - Gázában a december 27-én indított izraeli akcióban.


ERDOGAN SZERINT 

IZRAEL ÁLLAMI


TERRORIZMUST FOLYTAT

Izrael önmagát elszigetelte a világtól, Amerikát is nehéz helyzetbe hozta a hajótámadással. A török elnök azt üzente Amerikának, hogy elég volt az izraeli agresszióból. Ezeket mind a zsidó Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő mondta el az M1 tévében. Gázában 1.5 millió palesztín gettóban tengődik.
 Csak azt nem mondta a szakértő, hogy ez a világ legnagyobb koncentrációs tábora. Ehhez képest Auschwitzban luxus-ellátás volt és személyi biztonság. 
Kép: Gázában gyilkolnak a zsidók



ZSIDÓ TÁMADÁS A VATIKÁN ELLEN

A hónapokig tató pedofil-hisztéria után a zsidók most
a Vatikáni Bankot vették támadás alá.

Pénzmosással gyanúsítják a Vatikán bankját
Az Istituto Per Le Opere Di Religione nevű vatikáni pénzintézet több olasz banknál nyitott számlát anélkül, hogy a számlatulajdonos nevét megadta volna, helyette minden esetben az IOR betűszó áll. Az egyik számlára, amelyet a vatikáni bank eredetileg a Banca di Románál nyitott – a pénzintézetet közben az UniCredit vette át – az utóbbi években hatalmas összegeket utaltak. A kontóra csak 2007-ben 32 és 80 millió euró közötti értékben érkeztek havi befizetések.
 A nyomozók abból indulnak ki, hogy az IOR olyan embereket fedez, akik pénzmosással és adócsalással gyanúsíthatók.
 Az ügyészség az esettel kapcsolatban tíz érintett olasz banknál, köztük az Intesa San Paolónál és az UniCreditnél is vizsgálódik. Az IOR élvezi a pápai állam területen kívüli státusának előnyeit, így nem köteles betartani az olasz bankokra érvényes pénzügyi szabályokat. 
A Vatikán, ahogy a múltban is tette, nem hajlandó részt venni az ügyészségi vizsgálatban, nem nyitja meg a számláit, nem engedi be a bankba az olasz ügyészeket.
 A vatikáni banknak nincs saját fiókja Olaszországban. Az olasz jegybank azután jelezte a pénzügyőrségnek a pénzmosás gyanúját, hogy felfigyeltek rá:
 számos bank ügyfelei eurómilliókat utaltak a vatikáni bank számláira, így ezek az összegek „szabályosan eltűntek”.
Adót ugyanis nem kell fizetni utánuk, mert a vatikáni bank számlái nem névre szólóak, csak egy kódszám jelzi őket. A vatikáni bankban csak meghívásos alapon lehet számlát nyitni. Az IOR tisztázatlan ügyletei korábban már többször kerültek az újságok címlapjára. A római ügyészség múlt novemberben is ellenőrizte a vatikáni bank gyanús ügyleteit. A számlatulajdonos több esetben már akkor sem volt egyértelmű, és a nyomozók akkor is felvetették a pénzmosás gyanúját, valamint a pénzmosás-ellenes európai uniós szabályok megsértését. Az IOR nem a római kúriához tartozik, így nem tár a Vatikán elé sem mérlegeket, sem egyéb kimutatásokat működésével kapcsolatban. A bank tulajdonosa maga a katolikus egyház feje, aki a nyereségeket felhasználhatja a Vatikán céljaira, személyes ügyleteire azonban nem. A pénzintézet szerkezetét Paul Marcinkus érsek vezetése alatt az 1981-es bankcsőd után átalakították. Húsz év után, múlt szeptemberben lecserélték a vezetést is: jelenleg Ettore Gotti Tedeschi olasz bankár áll az IOR élén. A váltás előzménye, hogy Palermo előző polgármesterének fia, aki állítólag a helyi maffia tagja, azt vallotta, hogy 
a városi kenőpénzeket a Vatikán bankjában fektetik be. A beismerés után váltotta le a pápa a bank teljes vezetését.
 A bank létrehozását XIII. Leó pápa rendelte el 1887-ben, a pápai állam feldarabolására reagálva. XII. Pius alatt vált valódi önálló bankká 1944-ben. Ma az IOR saját vagyonnal rendelkezik, és a mindenkori pápa megbízása alapján, saját felelősségére dolgozik. A pénzintézetnek 130 alkalmazottja van, és
 40 ezer számla, valamint ötmilliárd euróra becsült vagyon felett rendelkezik.
 Meghívásos alapon magánszemélyek is nyithatnak számlát azzal a feltétellel, hogy a befektetett összeg bizonyos százalékát jótékonysági célra kell fordítaniuk. A betétek adómentesek, az egyház pedig pénzügyi mérlegeit nem publikálja, de beszámolóját 1994 óta nemzetközi könyvvizsgáló cég tanúsítja.
 Az egyház soha nem írt alá pénzmosás elleni nemzetközi megállapodást.
 (MTI, részlet)Mily érdekes ! Mostanáig nem foglalkoztak a Vatikán pénzügyeivel, de amióta (1-2 napja) a pápa közölte, hogy a zsidóknak semmilyen joguk nincs a SZENTFÖLDÖN élni és el kell hagyniuk a területet, azóta a zsidók részéről mennek a támadások Vatikán ellen. (1hozzászólás)
Lehet, hogy a zsidó bűnözők a vatikáni bankon keresztül mossák a pénzüket?



Lesz-e Magyarország Palesztina?


2011, március 5 -
Isaszegen nemzeti radikálisok tüntettek Magyarország izraeli felvásárlása ellen. Mindannyian utaltak arra: Magyarország nem válhat zsidó hódoltsági területté.
Isaszegen demonstráltak nemzeti radikálisok Magyarország izraeli felvásárlása ellen. A tüntetés helyszínén egy időben tartott Izrael-barát rendezvényt tartott az Evangéliumi Pünkösdi Közösség helyi gyülekezete. Meghívójuk szerint, együtt áldják Izrael Istenét, és Izraelt, Isten választott népét. A rendezvényt erős rendőri biztosítás övezte, kordonnal zárták el a demonstrálókat, ugyanis az Evangéliumi Pünkösdi Közösség vendégként megjelent a helyszínen Aliza Bin-Noun, Izrael magyarországi nagykövete.

Egy maygar, két izraeli zászló a rendezvényen

Az isaszegi Jobbik rendezte demonstráción Bertha Szilvia, országgyűlési képviselő emlékeztetett: az Evangéliumi Pünkösdi Közösség meghívóján ez állt: „Az ország melynek nemcsak múltja, hanem jövője is van. Ez Izrael.” A nemzeti radikális képviselő hangsúlyozta, nehezményezi, hogy Magyarországhoz fűződően, amelyre mindez hatványozottan igaz miért nem hangzik el  ez a kijelentés. Miért csak „Isten választott népe”, tudhat magának biztos jövőt? A képviselő egy barátja levelét felolvasva kényes pontra tapintott. Ha Izrael valóban bírja Isten áldását, akkor miért nyomorítja meg brutális módon, gyilkolja és üldözi a palesztinokat?
Bertha Szilvia

Bertha Szilvia végül elmondta: a nemzeti radikálisok nem antiszemiták, csak szeretnék megőrizni a magyar nép kultúráját, földjét és örökségét.
Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője beszédében párhuzamot vont a palesztin és a magyar sors között. Egy térkép segítségével bemutatta, hogyan foglalták el folyamatosan Palesztinát a zsidók, és hogyan fogyott a palesztinok lakta terület körülbelül az egytizedére 1917-től napjainkig folyamatosan. Hozzátette: ahol, és ahogy most a palesztinok élnek, az nem más; mint a világ legnagyobb koncentrációs tábora. A saját hazájukban a zsidók terrorizálta emberektől elvették ingatlanjaikat, sátortáborokban élnek, élelem- és vízhiány van Palesztinában. Hegedűs Lórántné kiemelte: mi is ide fogunk jutni, ha nem teszünk azonnal valamit. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy áprilisban, eladósodottságuk miatt egymillió magyar ember kerülhet utcára a kilakoltatási moratórium lejárta után.
Hegedűsné Kovács Enikő

A nemzeti radikális képviselő elmondta: a magyarországi ingatlanbefektetések túlnyomó többsége mögött izraeli befektetési csoportok állnak. Egyre nagyobb számban érkeznek és telepednek le hazánkban hasonló körök. Végül megjegyezte: a Evangéliumi Pünkösdi Közösség rendezvénye egyrészt nem más, mint egy olcsó provokáció, hiszen a szervezők tudták, hogy a nemzeti radikális oldal felháborodik, és ez jó alkalom lesz a zsidóknak, hogy megint antiszemitizmust kiáltsanak. Másrészt pedig üzleti érdek, hiszen azon kívül, hogy aranyat lehet venni az eseményen, az egyik előadó Ariel városából érkezett, ahová egy hotelbe invitál új vendégeket. Hegedűs Lórántné végül elmondta parlamenti munkája során azon lesz, hogy Magyarország ne legyen, zsidó hódoltsági terültet.
Ifj. Hegedűs Lóránt a rendezvényen kijelentette: „Én szeretem Izraelt.” Ám rögtön hozzátette: azt az Izraelt szereti, amely nem zárja gettóba lakosait, amely nem egy szenvedéskultúra tőkésítésével kívánja rendezni viszonyait más népekkel. Elmondta: megcsaltnak és kiraboltnak érzi magát a magyar nép.  
Hegedűs Lóránt

A lelkész szerint a legrosszabb történik, ami történhet, hiszen a lelkünket akarják elrabolni, ki akarják lúgozni a tudatalattinkat. Megjegyezte: a zsidóság nem töltötte be a szeretet parancsolatát. Ifj. Hegedűs Lóránt hangsúlyozta: ha van nép, amelynek dicső múltja van, az nem más, mint a magyar. Végül arra kért minden jelenlévőt, hogy képviselje azt a kiválasztottságot, amelyet a keresztény hit hirdet.
SSZ barikad.h



Halálcsip az, nem vakcina


Az új influenza világméretű terjedése kiváló új témát ad az agyukat csak világméretű összeesküvéseken törő tébolyult elméknek. Az talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a WHO világuralomra tör, hiszen a vírust is ők fejlesztették ki és az ellenszert is csak rajtuk keresztül lehet beszerezni. De gondolták volna, hogy a védőoltásra csak azért van szükség, hogy minden emberbe egy csipet ültessenek, amin minden adatát nyilvántartják, majd pedig ennek segítségével indul meg az emberiség létszámát megfelező módszeres tömeggyilkosság? És akkor még nem szóltunk a koncentrációs táborok megnyitásáról, a harci kutyák begyűjtéséről, és az illuminátusok világuralmi törekvéséről.
Az új influenza világméretű terjedése kiváló új témát ad az agyukat csak világméretű összeesküvéseken törő tébolyult elméknek. Az talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a WHO világuralomra tör, hiszen a vírust is a szervezet találta ki és az ellenszert is rajta keresztül lehet beszerezni. De gondolták volna, hogy a védőoltásra csak azért van szükség, hogy minden emberbe egy csipet ültessenek, amin minden adatát nyilvántartják, majd pedig ennek segítségével indul meg az emberiség létszámát megfelező tömeggyilkosság? És akkor még nem szóltunk a koncentrációs táborok megnyitásáról, a harci kutyák begyűjtéséről, és az illuminátusok világuralmi törekvéséről.
Az új influenza az egész világon terjed, de egyelőre nem tűnik veszélyesnek. Közben készülnek az oltóanyagok, amelyekre a kormányok hatalmas összegeket költenek. Magyarország például 4,4 milliárd forintért vesz 4 millió adag vakcinát.
Az emberek túlnyomó többsége még csak a tévéből vagy az újságokból hallott a fertőzésről, ezért az egészségügyi hatóságok és a média reakcióit általában szándékos paráztatásnak érzi, és nem érti, miért kellene beoltatnia magát, és főleg miért kell ennyi pénzt kiadni egy látszólag veszélytelen fertőzés elleni oltóanyagra.
Vannak természetesen, akik számára nem elfogadható magyarázat az, hogy jobb most néhány milliárdot kiadni, mint később Albániával azonos gazdasági nívóra kerülni, ha tényleg beüt a dolog és a dolgozó nép tömegesen esik ki a termelésből. Vannak, akik ennél sokkal mélyebbre látnak, és tudják az igazi magyarázatát annak, milyen célokat is szolgál az új influenza körüli habverés. Az egész mögött természetesen világméretű összeesküvés áll, mi más.

Lesznek kiválasztottak


Az új influenza elleni oltás tehát csak ürügy. Igazából egy általános csipbeültetésről van szó, amellyel az egész emberiséget akarják kontroll alá helyezni és szelektálni. Kétféle injekció lesz, tudjuk meg a levélből. A széles tömegek "oltóanyagmérget" és csipet kapnak, a kiválasztottak injekciója viszont üres lesz. A lánclevél egy 2003-as Hitachi csipet nevez meg fejlett technológiaként, amely valóban apró ugyan, de annyira azért nem apró, hogy injekciós tűben emberek szervezetébe fecskendezhessék. Ezt a csipet egyébként dokumentumok (például anyakönyvi kivonatok, ajándékutalványok) azonosítására tervezték, így aztán biológiai felhasználása kevéssé valószínű. Pláne, hogy 15 éve tesznek csipeket állatokba, elsősorban kutyákba, tehát a biológiai csiptechnológia létezik, felesleges volna egy papírba helyezhető csipet az emberbe juttatni. De az állatcsipként használatos eszközök sem olyan apróak, hogy injekciós tűvel a szervezetbe lehetne juttatni.
A levél szerint minden egyes csipinjekciót egy különleges kódszámmal látnak el, melyet majd személyes kódszámként tartanak nyilván. "Miért lenne szükséges egy nevetséges nyári influenza injekciós tűt bekódolni egyenként és miért lenne szükséges minden oltás mellé egy oltási könyvet adni?" - teszi fel a költői kérdést a levél.
Térjünk vissza most egy kicsit a badeni konferencián felszólaló ismeretlen hölgyre, akit Herr Pilhar hallott beszélni. Nos, ez a hölgy elborzadva a barátnőjétől hallottaktól, megkérdezte az ügyvédjét (ki mást?), hogyan lehet megszabadulni a testébe ültetett csiptől. Hihetetlen, de az ügyvéd már tudott is az ördögi tervről, hiszen ő a társadalom felső rétegébe tartozik, és azt válaszolta: nem lesz könnyű, de ő mint ügyvéd majd el tudja intézni, hogy ne oltsák be, írja Herr Pilhar.

Halálcsip


A lánclevél eszement gondolatmenete akkor kap újabb löketet, amikor bekapcsolódik a történetbe egy Dr. Geerd Hamer nevű egyén is. Pilharral közösen jegyzett levelük szerint az Egyesült Államokban nem véletlenül teszik kötelezővé az új influenza elleni oltást, és sújtják majd a vakcina beadását megtagadókat 1000 dolláros pénzbüntetéssel és 30 napos elzárással.
Hamer és Pilhar elárulják nekünk, hogy az oltást megtagadókat igazából nem is börtönbe, hanem koncentrációs táborokba zárják majd, ezekből ugyanis már több százat állítottak fel Amerika-szerte. A táborokból aztán csak úgy engedik ki az embereket, ha hagyják magukat beinjekciózni és a csipet a szervezetükbe ültetni.
Közben a csip is fejlődött. Itt már az tudhatjuk meg, hogy a kis nanoszerkezetnek nem csak egyszerű adattároló szerepe lesz, hanem alkalmas lesz az emberek egyszerű kikapcsolására is. A halálcsip nem úgy kapcsolja ám majd ki az embert, mint a dvd-lejátszó off gombja, hanem szívinfarktust, szélütést, hőgutát okoz vagy újabb járványokat gerjeszt.

Begyűjtik a harci kutyákat


És itt érünk el az Apokalipszishoz. "Módszeresen lefegyverzik az embereket, begyűjtik a fegyvereiket és a harci kutyáikat" - olvasható a levélben. Nagy népi tömeggyilkosság veszi kezdetét. Ja, és tudták, hogy Amerikában már 100 ezer műanyag koporsót gyártottak le és helyeztek készenlétbe?
Az őrült elmélet szerint az új influenza ürügyén végrehajtott tömeggyilkosságra azért van szükség, mert az emberiség fennmaradása érdekében vagy csökkenteni kell a születések számát, vagy pedig emelni az elhalálozási rátát. A világ összlakosságát 500 millióra kellene redukálni ahhoz, hogy elérjenek egy "ésszerű korba".
És ki irányítja mindezt? Na ki? "Ha egy ilyen halálcsipet hordozunk magunkban, emlékezetünkbe kell vésnünk azt a tényt, hogy bármelyik nap egy akármilyen központból pld. Tel Aviv-ból egyszerűen kikapcsolnak minket."

Világuralomra tör a WHO


Egy másik francia nyelvű lánclevél ennél sokkal fantáziátlanabb katasztrófát fest elénk. Arra figyelmezteti a világ közvéleményét, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világhatalomra tör az új influenza járvány segítségével. A WHO ugyanis ahelyett, hogy megpróbálná elhárítani, épp ellenkezőleg, közreműködik egy halálos járvány létrehozásában és elterjesztésében. Az elv ugyanaz mint a számítógépes vírusoknál: hozzunk létre egy pusztító vírust, szabadítsuk rá az emberiségre, majd az egész világon irtózatos pénzért el tudjuk adni az ugyancsak általunk gyártott ellenszert.
A levél azt állítja, hogy a WHO egy osztrák gyógyszercéggel együttműködve már módosította is a H1N1 vírust, és ezzel létrehozta a halálos mutációt. A levél tudni véli azt is, hogy Csehországban csak a szerencsén múlott, hogy nem tört ki emiatt halálos járvány.

Akcióba lépnek az illuminátusok


Ugyanez az elem megjelenik egy harmadik emailben is. Eszerint egy Jane Bürgermeister nevű állítólagos osztrák újságíró feljelentést is tett amiatt, hogy ez a bizonyos osztrák gyógyszercég, valamint egy biotechnológiai üzem és a WHO szennyezett madárinfluenza-vakcinát állított elő. Ez volna az az oltóanyag, amelyet most majd az új influenza ellen alkalmaznak, de ez igazából biológiai tömegpusztító fegyver - legalábbis Jane Bürgermeister szerint. Ez a levél úgy tudja, hogy nem Csehországban, hanem Lengyelországban lett majdnem baj a pusztító vakcina elszabadulásából: "csak a véletlenen múlt, hogy nem oltottak be hajléktalan kísérleti alanyokat".
A levél amúgy is kétes hitelességét tovább rombolja, hogy szerinte a nyár elején Brazíliában (helyesen Mexikóban) kitört járványról a média már előre tudta, hogy őszre nemzetközi méreteket ölt. A hisztériakeltés persze azért fontos, hogy elegen rohanjanak és kérjék az oltást, amibe az immunrendszert gyengítő, ha nem is halálos, de nagyon káros koktél van, olvasható a zavaros levélben.
Itt végre a nevén is nevezik a világösszeesküvés résztvevőit. Az emberiség létszámának módszeres, biofegyverekkel végrehajtott megfelezését, sőt megháromnegyedezését az illuminátusok irányítják. Az oknyomozó újságíró szerint e nemzetközi bűnszervezet tagja a WHO és az ENSZ vezetői mellett Barack Obama, David de Rothschild, David Rockefeller és Soros György is.






Némettelenítés: Egy elhallgatott népirtás a második világégés után


Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze.
Sztálin írásos parancsára a haláltáborok vezetőit szándékosan bosszúszomjas zsidók közül válogatták, akik éheztetéssel, kínzásokkal és szadista kegyetlenséggel közel 100 ezer német származású civilnek, többségében nőknek és gyerekeknek az életét oltották ki. A háborút Moszkvában átvészelt, és a szovjet fővárosból hazaküldött lengyelországi születésű zsidó kommunisták Varsóban is nekiláttak a parancs végrehajtásának.
Sztálin marsall, a Szovjetunió kommunista pártjának főtitkára és a Vörös Hadsereg főparancsnoka 1945 novemberében a Közép- és Kelet- Európát megszálló szovjet csapatok egyik első és legfontosabb feladatának azt jelölte meg, hogy népnevelési célból gyűjtsék össze és deportálják Németországba a megszállt területeken élő német származású polgári lakosságot. Haladéktalanul felállították az Állambiztonsági Hivatalt (Office of State Security) aminek az élére - Sztálin külön utasítására - a zsidó származású Jacob Bermant nevezték ki. Berman a hivatalhoz tartozó alosztályok, börtönök és koncentrációs táborok élére kivétel nélkül zsidókat állított, így a szovjetek biztosak lehettek abban, hogy megvan bennük a feladat végrehajtásához szükséges bosszúállási vágy.
A szovjetek által megkövetelt bosszúhadjárat azonnal beindult: a Jacob Berman vezette ÁBH emberei a Lambinowice (német neve Lambsdorf) melletti átnevelő táborból fiatal német nőket és lányokat mezítláb hajtottak ki a városka határában levő szántóföldre, ahol korábban több mint 500, a háború alatt kivégzett lengyelt temettek el. A nőket arra kényszerítették, hogy a mész nélkül sebtében elhantolt holttesteket kiássák, melléjük feküdjenek és csókolgassák a már régen oszlásnak indult hullákat. A táborba visszahurcolt lányok és asszonyok közül rengetegen meghaltak a pár nap múlva kitört tífuszjárványban.
Jacob Berman, a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának Shlomo Morelt, egy 26 éves zsidó partizánt nevezett ki, akinek szülei és rokonai állítólag Auschwitzban pusztultak el.
A swietochlowice-i táborba az első, német származású polgári személyekkel teli vasúti vagonok érkezése után este 10 óra körül Solomon Morel besétált az egyik barakkba és pálcájával a csizmás lábát verve közölte a rabokkal: "Engem Morelnek hívnak és zsidó vagyok. Az egész családomat kiirtottátok Auschwitzban. Ott megesküdtem, ha élve kikerülök, mindent visszaadok nektek: a mai naptól kezdődően megfizettek azért, amit csináltatok".
A lambsdorfi történet és a fenti idézet egy zsidó származású amerikai történész professzor több európai országban végzett hétévi kutatómunkájával és kétszáz túlélő szóban és írásban tett vallomásának felhasználásával készült könyvéből való. A már elhunyt John Sack sok nehézség után 1993-ban tudta megjelentetni a Szemet szemért: elhallgatott történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett bosszúhadjáratról című könyvét.
A könyv Wrath of Solomon (Solomon bosszúja) nevű fejezete hosszan részletezi a túlélők visszaemlékezéseit Shlomo Morel kegyetlenkedéseire:
"Az őrök kisméretű kutyaházakba kényszerítettek a nőket és a gyerekeket és megparancsolták nekik, hogy ugassanak, és aki nem ugatott elég hangosan, vagy engedély nélkül abbahagyta, azt ott helyben eszméletlenre vagy agyonverték. Megparancsolták az embereknek, hogy a földön hason fekvő társaiknak a gerincére ugorjanak, az egymás elleni bokszmeccseken addig kellett két németnek egymás véres orrát verni, amíg az őrök megunták, és az is előfordult, hogy a sok ütéstől az egyik fogolynak kiesett az üvegszeme. Rendszeresen a többi női fogoly szeme láttára tucatjával erőszakolták meg a német nőket, a zsidó őrök előtte hosszú sorba állva vártak a sorukra. Egy 14 éves fiúnak a szőke haját benzinnel leöntötték és meggyújtották, a fiú életben maradt, de megőrült a fájdalomtól, és utána az egész életét egy zárt intézetben élte le. Az őrök arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött öregembereknek és kisfiúknak rohanva széttépjék a nemi szervüket."
Ezeken az eseményeken Shlomo Morel személyesen vett részt, és vezette a tábor foglyainak kínzását. Az irányítása alatt állt koncentrációs tábor lakóinak több mint 80 százaléka nem élte túl a szadista embertelenségeket.
A II. világháború után a zsidó nép kárpótlásáról folyó, és soha véget nem érő tárgyalások során a nyugatnémet kormány készíttetett egy felmérést az 1945 májusi kapituláció után a német polgári lakosság ellen elkövetett atrocitásokról. A kormány elé terjesztett, és sokáig titokban tartott dokumentum szerint a német nép kollektív megbüntetése nevében a szovjet megszállás alá került országokban 200-250 ezer német származású polgári személyt hurcoltak koncentrációs táborokba, ahol mintegy 70-80 ezer ártatlan polgári lakos pusztult el.
Európában az 1940-es évek közepétől zajlott le az emberiség történelmének legnagyobb etnikai tisztogatása: Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszlávia területéről tizenhat millió német származású polgári lakost telepítettek ki (a forrás nem említi Magyarországot). Lengyelországból főleg a sziléziai területekről ötmillió embernek kellett távozni úgy, hogy a fejenként egy bőrönd bepakolására sok helyen még öt percet sem hagytak.
Shlomo Morel a háború után a kommunisták vezette Lengyel Népköztársaságban maradt, ahonnan 1994-ben a biztos menedéket nyújtó Izraelbe távozott. 1998 decemberében a katowicei állami ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene és kérte Izraelt, hogy 1600 rendbeli gyilkosságban való részvétel miatt adják ki Lengyelországnak. Az izraeli hatóságok elévülésre hivatkozva megtagadták a kérést. Az Interpol értesítette a zsidó állam kormányát, hogy ha Morel kilép Izrael állam területéről, akkor a lengyel kérésre elrendelt nemzetközi elfogatóparancs értelmében letartóztatják és átadják a varsói kormánynak.
Eva Kok, a katowicei ügyészség vezetője újabb tanúvallomásokat és bizonyítékokat csatolt a meglévő Shlomo Morel kiadatását követelő iratokhoz. Most már a gyilkosságok mellett a nemzetközileg elfogadott, Izrael által is aláírt törvények értelmében elévülhetetlen "emberiség elleni bűntettekkel" is kiegészítette a kiadatási kérelmét, amit a lengyel külügyminisztérium diplomáciai úton ismét eljuttatott Izraelbe. Az izraeli hatóságok és az izraeli igazságügyi minisztérium még 2005 júliusában is elutasította a tömeggyilkos Morel kiadatását követelő sorozatos lengyel kérelmeket, mialatt a zsidó lobbi képviselői 90-100 éves német, magyar, olasz és ukrán aggastyánokra vadásztak, majd citálták őket bíróság elé, hogy a zsidók holokausztjával kapcsolatos médiafigyelmet továbbra is szinten tartsák.
A zsidó tömeggyilkos Morel ágyban, párnák között bekövetkezett haláláig kiváló anyagi körülmények között élt Tel Avivban, a Simon Wiesenthal Center fejvadászai és Efraim Zuroff soha nem keresték, a nyugdíját a zsidó államtól kapta és az izraeli titkosszolgálat 24 órás védelme alatt állt. Lelke sok ezer ember átkától kísérve 2007. február 17-én szállt le a pokolba.




A NORVÉG MÉSZÁROS IMÁDÁTA ÉS 

DICSŐÍTETTE AZ IZRAELI HADSEREGET


Adrian Salbuchi (képen): Szeretnék röviden foglalkozni a szörnyű robbantásos és gyilkolásos merénylettel, ami Norvégiában történt a múlt pénteken, július 22-én. Az ok, amiért szeretném ezt a témát bemutatni az az, amit mindannyian tudunk, hogy volt egy borzalmas kettős robbantás a kormányzati hivatalok ellen, Oslo központjában és  két órával később volt egy tömeges gyilkolás Utoya szigeten, az ifjúsági tábor résztvevői ellen. A hatóságok szerint ez egy magányos fegyveres tette volt, amit Anders Behring Breivik követett el a két robbantással és az Utoya szigeten végzett tömeggyilkossággal, aminek közel 80 fő áldozata volt.
 Szeretném fölhívni mindenkinek a figyelmét. A vezető nyugati média csinál minden hírt erről, hogy maximális erőfeszítéssel elterelje a figyelmet a lényegről, ami egészen más.
 Először azt mondták, hogy ​​valószínűleg egy iszlám támadás történt, mert nagyon jól tudják, hogy ez a pszichológiai hadviselés az "iszlám" a terroristák jelszavával nagyon hatásos és könnyű ezzel a kollektív tudatot befolyásolni, hogy mindennek az oka az iszlám fundamentalizmus és terrorizmus. De aztán ettől a magyarázattól visszaléptek, mert Breivik úr, ahelyett, hogy egy füstösképű, fekete szakállas muszlim lett volna, ehelyett egy szőke, kék szemű, nőies kinézetű árja, egy norvég került a nyilvánosság elé. 
Anders Breivik-et szabadkőműves köténnyel, a Sǿilene páholy tagjaként ábrázolták. Ez az egyik Szent János páholy Oslóban. Anders Breivik tehát tagja a szabadkőművesekenek, aki csodálja a tömeggyilkos Winston Churchillt és a cionista gyilkosokat Izraelben. Ő utálja Adolf Hitlert és a nemzeti szocializmust. Ő is a holokauszt hazugság mellett van. " Ő nem találja a holokauszt-ellenes bizonyítékokat hitelesnek, így nem lát okot arra, hogy miért kellene bárkinek is tagadni a zsidó holokausztot"
 – ezt írja Breivik  az irományának 1366 -dik oldalán, az ő 1518 oldalas kiáltványában.
Anders Breivik imádja Izraelt és az izraeli hadsereget.
 Ő mély ellenszenvet érez a nemzetiszocializmus iránt. Ezt írta a kiáltványában »2083 - Európai Nyilatkozat függetlenség": "Ha van egy ember, akit nagyon utálok, az Adolf Hitler." Ő arról fantáziált, hogy visszatérjen a múltba, hogy megölje Adolf Hitlert. Ő megátkozta Adolf Hitlert, amiért nem értik meg, hogy
 "a zsidók a legnemesebb és legtisztább emberek a nyugati világban."
 Ezért kellett nagyon gyorsan változtatni az egész dolgon a nemzetközi hírekben és most azt mondják, hogy egy jobboldali szélsőséges ideológusról van szó. Ő egy muszlim gyűlölő, ő szélsőjobboldali és hogy az egész világ legyen óvatos a szélsőjobboldaliakkal szemben – ezt hirdetik minden hírben és tévécsatornán. Lehet, hogy ebben van valami igazság, de biztosan nem az igazság.
Kép: a trükkös cionista bérgyilkos a templomos lovagok titkos szervezetében is benne volt
Az igazság az, hogy a norvég Munkáspárt ifjúsági találkozója az Utoya Island szigeten a múlt pénteken, július 22-én azért történt, hogy előmozdítsa a bojkottot Izrael népirtó politikája ellen. 
Izrael követ el minden erőszakot a legyőzött és megszállt palesztínok ellen, a palesztinok saját területén. (A palesztínok saját országában. A szerk.) Jonas Gahr Stoere külügyminiszter azt mondta többször, hogy Norvégia úgy véli, hogy teljesen jogos a palesztin elnöknek azon kérése, hogy kérje az ENSZ-t, hogy ismerjék el Palesztinát. És ő azt állította még, hogy " Az izraeli megszállásnak a palesztin területen véget kell vetni. Az Izrael által épített falat és kerítést pedig a palesztinok ellen, le kell bontani. Ez egy szégyenfal. Annál is inkább, mert olyan mint a Berlini-fal volt egykoron" A Munkáspárt képviselője, Anders Mathison már odáig ment, hogy megkérdőjelezte azokat a számokat, amit a zsidók üldözése kapcsán emlegetnek a II. világháború kapcsán, Németországban. Borzasztó ez a 6000000-ós szám, ami John Mearsheimer és Steven Walt szerint csak arra szolgál, hogy segítse az együttérzést Izrael állam iránt az Egyesült Államokban és más nyugati hatalmaknál. Még Norman Finkelstein a "The Holocaust Industry" (A holokuauszt ipar) odáig megy el, hogy kétségbe vonja a holokausztot, mivel ezt a fogalmat jogtalanul használják a cionisták, hogy ezzel erősítsék a szimpátiát és a feltétel nélküli támogatást adjanak Izrael állam számára. (N. Finkelstein egy amerikai zsidó, akinek a könyvét nálunk is kiadták magyarul, de a tévékben erről soha nem rendeztek vitát. Kairosz Kiadó, 2003. A szerk.) 
A norvég Munkáspárt ifjúsági vezetője, Eskil Pederson azt mondta, hogy "eljött az ideje, hogy szigorúbb intézkedéseket tegyünk Izrael ellen."
 Amint látjuk, itt egy teljes médiasötétséget látunk. Tekintettel arra, hogy a terrorista támadásnak szélsőjobboldali cionista gyökerei vannak, amit belülről kéne megnézni. A norvég kormány, legalábbis a munkáspárti kormány, nagyon-nagyon következetes ebben az értelemben.
 2006 januárjában a pénzügyminiszter, Kristin Halversen, támogatta azt az elképzelést, hogy bojkott, tőkekivonás és szankciók legyenek Izrael állam ellen.
 2010. augusztus 23-án A Norvégiai Olaj Alap visszavonta a beruházását egy izraeli építőipari cégtől, a Danya Cebus-tól, mert Izrael politikája a palesztinok ellen irányul. 2010 júniusában az oktatási miniszter is kérte a bojkottot Izrael ellen, mert az izraeli cégek fegyverei nagyon a politikát szolgálták. Tehát meg kell értenünk, hogy valószínűleg egy cionista gyökér van Anders Behring Breivik múlt pénteki támadásai mögött. És a cionizmus nagyon, nagyon kiterjedt, történelmi gyökerekkel rendelkezik. Ne felejtsük el, hogy Baruch Goldstein, aki egy ultra-ortodox cionista fundamentalista volt, aki az izraeli hadseregben szolgált. 1995. február 25-én imádkozó palesztínokat ölt meg az Ibrahim mecsetben, Hebronban. Őt most úgy állítják be, hogy mártírhalált halt. A sírja  zarándokhelye lett az ultra-jobboldali fundamentalista terrorista izraelieknek, mert megölte a palesztínokat. (A hazai hírekben akkor eltérő számokat mondtak, de valójában 29 embert ölt meg a zsidó fanatikus géppisztollyal, majd magával is végzett. A cikkben tévesen van, mert 1994-ben történt a tömeggyilkosság. A szerk.) Azt sem szabad elfelejteni, hogy a bombák robbantása középületek ellen nem az első eset a modern történelemben, mert 1946. július 22-én Irgun Zvai Leumi cionista terrorista csoport a King David Hotelt (Dávid-király szállodát) felrobbantotta, amikor még Palesztínában brit mandátum, angol megszállás alatt volt és akkor 91 embert öltek meg. Aki vezette ezt a támadást a fiatal Benachim Begin volt, aki később Izrael állam miniszterelnöke lett. (Eddig minden zsidó állami vezető terrorista volt, ilyen-olyan formában. A cikk nem említi, hogy 1995-ben egy zsidó terrorista megölte az akkori miniszterelnököt, Jitzak Rabint. A szerk.) 
Ezt a két példát azért idézem, hogy megtudjuk, hogy valóban létezik szélsőjobboldali cionista terrorizmus. Azzal az egyetlen különbséggel: ez a cionista terrorizmus, amely a világ média számára elfogadható.
 Ők voltak azok, akik Rupert Murdoch-ot minden módon támogatták és jó színben tüntették föl mindig. Mi úgy véljük, hogy Rupert Murdoch ezen emberek közül született, akik szisztematikusan hazugok. Ez egy nagyon nagy baj, mert a globális vezető média nem keresi a dolgok lényegét és hátterét, hogy kik is vannak ezen tulajdonnevek mögött. Meg kell mondani nagyon világosan, hogy valószínűleg
 a norvégiai szörnyű eset szorosan kapcsolódik ehhez az ultra-jobboldali cionista terrorizmushoz. 
Lehetséges, hogy aki ezek után úgy gondolja, hogy volt egy magányos gyilkos, de nyilván nagyon gondosan megtervezett mindent és logisztikailag támogatták mások a tetteit. Bár az is lehet, hogy Breiviknek vége lesz a börtönben. (Ebben a mondatban a szerző arra utal, hogy vagy öngyilkos lesz vagy megölik, hogy ne tudódjanak ki a valódi kapcsolatai. Ez a módszer is ismert a zsidó terroristáknál. A szerk.) Hogyan lehet felrobbantani kormányzati épületeket Oslóban úgy, hogy két óra múlva elfut egy szigetre, ami 90 km-re Oslótól és ott fegyverrel megöl közel 80 embert? Ez egy olyan fickó , amihez egy Rambo kellene. De elég furcsán néz ránk a képeiről. Lehet hogy tényleg nem úgy néz ki mint egy Rambo, de nekem úgy tünik. Maradjunk éberek. Köszönöm.

Megjegyzés: A szombati gój azt jelenti, hogy hivatalosan ez egy olyan magánszemély, aki rendszeresen segíti a zsidókat, olyan tetteket hajt végre bizonyos cselekményekkel, amit a zsidók a bibliai szombaton nem tehetnek meg, mert ilyen cselekedeteket megtiltották a zsidóknak a vallási törvényük. Szakértők azt állítják, hogy az izraeli Moszad gyakran használ "Shabbes gójokat" (szombati gojokat) cselekedni a maguk számukra. (amerikai körlevél teljes szövege és kép) Kép: Baruch Goldstein zsidó csillaggal a mellén és géppisztollyal




TARTHATATLAN A „MAGÁNYOS ŐRÜLT” 

MESÉJE

Kell-e nagyobb bizonyíték a norvég mászáros cionista kapcsolataira mint az, hogy a róla szóló híreket immár ők tematizálják a világsajtóban és Magyarországon is. Immár több hete a „neonáci” és a „szélsőjobboldali” maszlaggal tömik tele a hírfogyasztók fejét, de arról hallgatnak, hogy
 az egész gyilkossági, robbantási ügy mögött izraeli és amerikai érdekek állnak. 
Ugyanakkor az is látható, hogy a norvég kormány csak a demokrácia-maszlagot motyogja el, mint valami imamalmot és a rendőrség meg hallgat a mészáros vallomásairól. Pontosabban a mészáros kívánságlistáját közölgetik, de arról hallgatnak, hogy
 miért nem nyomoznak a szabadkőműves és templomos szervezeteknél?
 Miért nem közlik, hogy milyen európai szervezetek támogatták Breiviket, zsidó körökből? Ideje lenne most már a lényeget is közölni, főleg a hazai sajtóban.

Miért nem nyomoznak a szabadkőműves és templomos szervezeteknél?
Mert ők végezték a fickó agymosását, ők programozták a gyilkosságra, s ők tették meg őt baleknak, akinek el kell vinni a balhét. A háttérben a moszad lapul kinek meg kellet fricskázni a Norvég kormányt, amiért nyíltan kiált a palesztinok mellett. A palesztin állam létrehozása mellett. És ne feledjétek az EU – ba kiván belépni ez a tetves terrorista állam aki a világ legnagyobb koncentrációs táborát tartja fen . Vakon rá merném mondani, hogy a likudos fidesz igennel szavaz a belépésükre, a szálláscsinálók a nyalógépek csak így remélhetnek bizalmat a terrorista palántáktól.
Míg nyugaton az ilyen egyszerű embereket vetik alá agymosásnak, addig hazánkban a politikai elitnek nevezett képződményt tüntetik ki e folyamattal. A politikai elitnek kell eladni a hazát, nekik kell hazaárulóvá válni, és nekik kell úgy táncolni ahogy a szabadkőművesek, agykontrolosok fütyülnek. És ezek a zombi biorobotok hazaárulókká is válnak, ahogy elhangzik a jelszó a zsidó bérenc biorobotként szavaz , szólal fel a parlamentbe, és a kis buksijukat a vakolók megsimogatják ügyes kis szavazó gép voltál, elősegítetted az új világrend fejlődését, ha már nem lesz szükség rád te is egy gyilkosságot fogsz elkövetni, mert arra vagy programozva, s így kiszállsz a rendszerből, mi vakolók mosolygunk a bajuszunk alatt, mert csak azt csinálsz te amit mi akarunk. Na pá picim emészd meg amit most hallottál, és tudjadhogy hova állsz, és tartsd a szád. A túléléshez ez dukál. Csak annyi magyart ki az ágytálat kiviszi, a ganézáson felüliek fölöslegesek kiirtandók. Szálláscsinálók lázárok fideszesek fölöslegesek fölöslegesek vagytok ti is, ne tépjétek a szátokat, de akár be is nyalhattok a hittestvéreteknek, akkor is kegy vesztesek lesztek, kis hajbókoló seggnyaló senkik, kik azt hiszitek ti nem vagytok előkészítve biorobotnak. Dísz gojok vagytok, csak az alkalomra várunk, hogy eljöjjön a szereplésetek órája.
Na robotok értve vagyok, most húzzatok dolgozni, mert jönnek a hittestvéreim, és azokat is el kell tartanotok.
Ti rohadt fasiszták csak akkor mozdultok ha le antiszemitázlak benneteket, mit képzeltek így is életben fogunk tartani benneteket, ugyan olyan mocskosok vagytok mint a pórnép, még mocskosabbak, mert azok legalább gerincesebbek, azoktól nem tudtuk volna elvenni a nemzeti vagyont, de ti még korruptok is vagytok. Egyetlen nemzetnek sincs ennyire aljas korrupt hazaáruló elitje mint ti vagytok. Rákosi ÁVO -s zsidói jó munkát végeztek, csak gerinctelen korcsokat hagytak hátra, kik még nemzetté sem tudnak szerveződni, s mire rájönnétek, hogy ez a járható út, már késő lesz, benne lesztek a húsdarálóban. Hízni fognak a halak judapesten, na mit gondolsz még mindig Budapesten vagy. Te kis hülye szálláscsináló dolgozz jól, és akkor még holnap is élhetsz, és most arról azt hiszed, hogy én zsidó vagyok, egy frászt én kazár vagyok, de a cionista zsidók zsidóvá avattak, kell a létszám, mint a holokausztnál, így tudunk ingyenélőkké válni. Na mozogjatok, mozogjatok.




A sertésinfluenza oltással csempészik 


beléd a chippet?!



Eljött az Antikrisztus kora. Vajon beteljesedik?

Helmut Pilhar


tegnap, 2009. augusztus 27-én tartottam Badenben Bécs mellett egy előadást az Új Medicináról.
Feleségemmel együtt 40-en voltunk. Az azt követő  beszélgetés során szóba került a sertésinfluenza,
amikor felállt egy hölgy és a következőket mondta el: Egyik barátnője egy bécsi gyógyszergyártó cégnél dolgozik, aki azt mesélte neki, hogy a Tamiflu injekciókban valóban el van helyezve egy nano-részecske, mely szabad szemmel nem látható, de 12szeres nagyítással már igencsak. Már egy játékmikroszkóppal megnézhetjük.



  Rizs-szem

A gyógyszergyár alkalmazottainak már elmagyarázták, hogy a nano-részecske a szervezetben a
beültetés után úgy működik, mint egy számítógép merevlemeze és ezen minden lehetséges adatot
tárolni lehet. Ezáltal a későbbiekben nem lesz szükség személyi igazolványra és hitel-és egyéb
kártyákra. Állítólag ezzel az intézkedéssel akarják a pontos népszámlálást megkönnyíteni, ill. az
újszülötteket akarják megvédeni. Azt gyanítják ugyanis, hogy sok anya a titokban szült újszülött
gyermekét egyszerűen „eldobja”.

A hölgy továbbá elmesélte, hogy ő is az egészségügyben dolgozik. Van egy ügyvédje, aki az ő
betege volt és megkérdezte tőle, hogyan lehet majd megszabadulni ettől a chiptől. Azt válaszolta, tud
a tervezett chipről, mert ugyebár a társadalom felső rétege természetesen tud erről. Ebben az évben
tervezik beoltani az embereket kényszer nélkül, saját akaratukból. Ha csak kevesen jelentkeznek
ebben az évben, jövőre kötelező oltásként vezetik majd be. Kivételt képeznek majd bizonyos
embercsoportok, mint pld. a rendőrség, kórházi személyzet, politikusok, stb. Ő
mint ügyvéd el tudja majd intézni, hogy ne oltsák be, de a lakosság nagyobbik részének nem lesz menekvése az oltás elől.
Ing. Helmut Pilhar


Egy, a Baxter gyógyszergyártó cég munkatársának kijelentése alapján a legrosszabb félelmeink
válnak valóra. Igazság szerint nem egy nevetséges sertésinfluenzáról van szó, hanem egy általános
chipbeültetésről, mely segítségével az egész emberiséget akarják kontroll alá helyezni. Kétféle
injekciót gyártanak majd. Az egész szörnyen hangzik, de az egyik hegyében a chip, benne a Tamiflu
méreg a széles tömeg számára, a másik üres lesz a kiválasztottak számára. Álmainkban nem tudtunk
volna elképzelni egy ilyen aljas tervet. Dr. Hamer (GNM – Germanische Neue Medizin www.
ujmedicina.hu (már 2007-ben figyelmeztetett bennünket bizonyos emberek terveiről. Ezért
nagyon legyetek résen és védjétek meg magatokat!

Dr. Geerd Hamer és Helmut Pilhar 2009. augusztus 26-i levele:

Amerikában kötelezővé teszik a sertésinfluenza elleni oltást. Aki ezt megtagadja, 1000 dolláros
pénzbírságra és 30 napos elzárásra, vagy akár koncentrációs táborba deportálásra is számíthat.

http://thebirdflupandemic.com/archives/1000-per-day-fine-and-30-days-in-jail-for-refusing-theswine-
flu-vaccine-in-massachusetts

Jól hallották, a haláloltást megtagadók állami bűnt követnek el és ezek az emberek nem egy
egyszerű börtönbe kerülnek, hanem a már részükre előkészített speciális koncentrációs táborokba,
melyekből több százat állítottak fel Amerikában országszerte.

(http://info.kopp-verlag.de/news/amerikanische-konzentrationslager-fertig-und-einsatzbereit.html )

Ezekből a táborokból csak úgy engedik ki őket, ha alávetik magukat az oltásnak, és hagyják
beültetni magukba a chipet. Alighogy kikerülnek, a halálchip által szabad prédává válnak. A
koncentrációs táborokból kikerült emberek „véletlenül” hullanak majd, mint a legyek.

A világdiktatúrával ellenkező egyéneket a halálchip segítségével egy órán belül ki lehet majd
kapcsolni. Az utóbbi 28 éve ezt teszik a kemóval és morfiummal, ezért bojkottálják az Új Medicinát.
Így a Földön 2,5 milliárd embert sikerült már eltenni láb alól. A halálchippel ez természetesen
sokkal egyszerűbb és gyorsabb lesz. Nem csak azért, mert feltűnés nélkül – klf. betegséget imitálva
(szívinfarktus, szélütés, hőguta) -lehet majd embereket meggyilkolni, hanem mesterséges
járványokat tudnak színlelni, ahogy ezt már most tapasztalhattuk: Mexikóban (állítólag!) 3 disznó
elpusztult és állítólag egy gyerek meghalt a sertésinfluenzában.

Ebből hazudtak egy világméretű
járványt.

Ezt a chip-támadást nyilvánvalóan már évek óta tervezik. Ez a nevetséges sertésinfluenza, mely
valójában nem is létezik, tulajdonképpen csak eszköz volt: ebből látszik, milyen szorosan
megszervezett propagandamédiájuk működik a világon, bolhából elefántot tudnak csinálni.
Kezdték a hazugságokat az AIDS-szel. Majd következett a BSE. Szeptember 11-e után jött az
Antrax-, majd a madárinfluenza-mese. Most a sertésinfluenza hazugság van porondon. Jövőre jön
majd az egérinfluenza-mese. Mindez csak egy végkifejletre vár. Majd ha már minden emberbe
beültetik a chippet, eljön az abszolút rabszolgatartó uralom ideje, mert úgy mindenkit tetszés szerint
manipulálhatnak és meggyilkolhatnak.

Nagy népi tömeggyilkosság veszi kezdetét. Különben mire ez a hatalmas katonai és rendőrségi
drákói szigor bevezetésére annak érdekében, hogy egy nevetséges nyári influenza ellen beoltsák az
embereket? Ennek nincs értelme. Arról nem is beszélve, hogy ilyen oltás nincs is. Nem lehet


októberben egy nyári influenza ellen oltani! A Tamiflu-val (= kemó) éppen hogy 2-3 hétig lehet csak
elnyomni a gyógyulási szakasz tüneteit (lsd. www.ujmedicina.hu).

Érdemes említést tenni arról is, hogy Amerikában már 100.000 műanyag koporsót gyártottak le és
helyeztek készenlétbe.

http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&VideoID=39130476

Vajon miért? Módszeresen lefegyverzik az embereket, begyűjtik a fegyvereiket és a harci kutyáikat.

Az igazság ott derül ki, hogy elhallgatják a valódi célt. A Tamiflu-ról szoktak vitatkozni, de soha
senki nem nevezi nevén a chip-implantációt. Fölöttébb érdekes, pedig ennek a hatalmas állami
intézkedésnek éppen a chip-oltás látszik a legkézenfekvőbbnek.

A Hitachi mikrochipje gond nélkül átfér az injekciós tűn és feltűnés nélkül bejuttatható az emberi
szövetbe úgy, hogy előre behelyezik a tű hegyébe. Létezik már a halálchip, melyet a kínaiak évek
óta birtokolnak. Miért akkor a nagy hallgatás? Ezt épeszű ember nem értheti meg. Mert óriási
ellenállásba ütköznének. Kurdisztánban 2007-ben embereken oltási kísérleteket végeztek. Ezután
nyilvánosságra hozták ezzel kapcsolatban a Tamiflu oltóanyagot, stb, de a chipről nem esett szó.

http://www.hitachi.com/New/cnews/030902.html

A Hitachi-chip működik és kombinálni lehet a halálchippel. A Tamiflu káros, mert színtiszta méreg.
Nagyon veszélyes lehet a vagoton fázisban (lsd. www.ujmedicina.hu -megoldás utáni szakasz), a
terhesség utolsó 2/3-adában. Biztosak lehetünk abban, hogy gondolkodás nélkül bevetik a
halálchippet, mivelhogy a kemóval és morfiummal eddig is 98%-os elhalálozást értek el. Ezzel
szemben az Új Medicinával a betegek 98%-a meggyógyulhatott volna. Gátlástalan módon az
onkológusok zöme nagyon is jól tudja, hogy az Új Medicina természettudományos szempontból
igaz.

Első
körben a gyermekeket és a terhes anyákat veszik célba. Őket akarják elsőként bechippelni és a
Tamiflu-val beoltani. Többen közülük el fogják veszíteni gyermeküket a terhesség utolsó 2/3-ad
részében, mert a Tamiflu egy színtiszta méreg. Köztudott, hogy a mély vagoton szakaszban egyetlen
morfium-vagy Tamiflu injekció halált okoz.

Ha egy ilyen halálchippet hordozunk magunkban, emlékezetünkbe kell vésnünk azt a tényt, hogy
bármelyik nap egy akármilyen központból pld. Tel Aviv-ból egyszerűen kikapcsolnak minket.
Védtelenek leszünk és kiszolgáltatottak. Az utólagos jajgatás sem segít majd: Jaj, ha tudtam volna...
Ezért fontos az uralkodó osztály számára, hogy előre senki ne tudjon róla.

És ha majd a rabszolgákba behelyezték a halálchippet, utólag már nyugodtan megtudhatják. Akkor
már csak idomított bábuk lesznek. Senki nem mer majd ellentmondani. Ez úgy működik majd, mint
a szabadkőműves-páholytestvéreknél. Mindenki tudja, hogy az első ellenkezés után a rangban felette
álló páholymester belekeveri a mérget a kávéjába és nem éli meg a következő napot. Az egész világ
egy egyetlen koncentrációs tábor lesz, kivéve egy bizonyos hitközösség tagjait.

Milyen naiv is egy olyan követelés, hogy először követeljünk tiszta lapokat a Moszad-tól és
forduljunk a CIA-hez. Nem fogják előre felfedni terveiket. Az egér nem hiszi el, hogy jön a macska.


Egy több, mint száz fős cégnél, mely a Tamiflu-chippet gyártja, ill. tölti, elegendő egy vagy két
“megbízható” alkalmazott, akik a végén a chippet behelyezik. Így a cég összes alkalmazottja legjobb
tudomása szerint állíthatja majd, hogy nem tudtak semmiről. Ezt hívják “végső
kontrollnak”.

Igencsak furcsa az is, hogy minden egyes Tamiflu-chip-injekciót egy különleges kódszámmal látnak
el, melyet aztán majd személyes kódszámként tartanak nyilván. (személyi igazolványszám) Miért
lenne szükséges egy nevetséges nyári influenza injekciós tűt bekódolni egyenként és miért lenne
szükséges minden oltás mellé egy oltási könyvet adni? És miért nem akarják a chippel ellátott
embereket Amerikából többé kiengedni?

A “Római klub” a 70-es évekbeli egyik nyilatkozatában az olvasható, hogy az emberiség
fennmaradása érdekében vagy csökkenteni kell a születések számát, vagy pedig emelni az
elhalálozási rátát. A Max-Planck-Institut véleménye szerint el kellene érni, hogy a világ lakossága 2
milliárdra csökkenjen. Amerikában létezik az ún. “Amerikai Stonehenge”

(http://www.igeawagu.com/news/corruption/1199237261.html),

egy 100 tonnás gránit tömb, melybe azt az üzenetet vésték bele, hogy a világ összlakosságát 500
millióra kellene redukálni ahhoz, hogy elérjenek egy “Ésszerű kor”-ba.

Ha az ún. “túlnépesedést” egyszer pontosabban megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy egyedül
Texas állam állítólag az összes 6 milliárd embert el tudná látni elegendő élelmiszerrel.

Nem hiszek az ún. “túlnépesedésben”! Már most is több embert intéznek el rákkezeléssel, mint
amennyi születik! Attól tartok inkább, hogy ezeknek a globalizációs fanatikusoknak nincs szükségük
6 milliárd dolgozó rabszolgára és ezért akarják az emberiséget 1/10-re lecsökkenteni.

”Kevesebb birkát könnyebb kontrollálni...”

Dr. Ryke Geerd Hamer ……………………………………………………………….

Ing. Helmut Pilhar


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése