2018. március 11., vasárnap

Így lopta szét a Fidesz az országot 7 év alatt !!!!!




Így lopta szét a Fidesz az
országot 7 év alatt !!!!!

És amiről még nem is tudunk !!!!!


Hol van az a nyár , hol az első milliárdom !!!!

Olajból , lopásból , mutyikból , rablásból , de összejött , és csak meg kellet forgatni !!!!

Vissza osztásból mindnyájunknak a 3. - 4. luxus villa berendezéseire gyűjtünk , és kiló számra vettük az aranyat , hogy ha kell gyorsan távozhassunk . ,,,,!!!!!!
Nem baj fiuk Trockijt is útól érte a jégcsákány !!!!!
Mi a kilakoltatás súlya alatt nyögünk , és a gyermekeink korgó gyomorral fekszenek le , és egy jobb korról álmodnak , gondoljátok , hogy rátok kell majd szavazni !!!!!!




Íme "így lopta szét" a Fidesz az országot 7 év alatt - hazugságok cáfolatai 

Már 8, 2018 civilosszefogas.hu 

Szellemi honvédőnk összeállítása a szocliberális hazugságok cáfolatára: Azzal kezdték, hogy azonnal kifizették a Gyurcsányék által megígért, de soha komolyan nem gondolt béremelését a MÁV Start dolgozóinak és a tűzoltóknak. 
Íme így lopta szét a Fidesz az országot 7 év alatt - hazugságok cáfolatai

Aztán jött Kolontár és Devecser a vörös iszappal, amikor is egy éven belül felszámolták a károkat és minden károsult új házat, lakberendezést kapott. 
Aztán kifizették Bajnaiék Hajdúbétjének károsult libatartóit legalább is azokat, akik nem akasztották fel magukat. 
Példásan levezényelték és finanszírozták a valaha legnagyobb Dunai árvizet miközben Németország vízben úszott. 
Majd tovább loptak és átlag 25 %-kal csökkentették a háztartások rezsijét a víz csatorna és gázdíjakat. 
Eltörölték az örökösödési illetéket az ingatlanok, ingóságok és vállalati vagyonok után. 
2011-től újra 3 évig jár a Gyes. 
Adókedvezmény segíti a Gyed alatt munkába visszatérő kismamákat 
700 ezer gyerek kap napi háromszori étkezést szünidőben is!!! 
Ez év végéig összesen 500 ezer gyermeknek biztosít ingyenes vagy rendkívül kedvezményes üdülést az Erzsébet program. 
10 millió Ft vissza nem térítendő támogatással, 10 millió Ft kedvezményes hitellel és 5 millió Ft áfamentességgel segítik a három gyermekes, vagy legalább három gyermeket vállaló házasokat lakáshoz jutásban. 
A gyerekes családok jelentős adókedvezményben részesülnek három gyerek után gyakorlatilag nincs személyi jövedelemadó az alacsonyabb jövedelműeknél a kedvezmény levonható egyéb bérteherből. 
2017 től már 1743 milliárd Ft jut családtámogatásra. 
Az újonnan házasulók havi 5 - 5 ezer Ft támogatást kapnak. 
19- ről 10 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó és 4 % -kal a bérek közterhei. 
Egymillió ember üdülését segíti a Szépkártya. 
Gátlástalanul tovább "loptak", így sikerült rendbe tenni a költségvetést és a gazdaságot. Visszafizettük idő előtt a 18 milliárd dolláros IMF hitelt és az 5 milliárd Eurós Európai Bank-tól felvett hitelt. Amit Gyurcsányék voltak szívesek az összeomlás elkerülésére, négy évre felvenni, hogy majd a Fidesznek kelljen visszafizetni. Remélték, hogy Orbánék belebuknak! (Megjegyzendő hogy a Paksi Atomerőműre, 30 évre 10 milliárd Eurós hitelt veszünk fel beruházásra, nem pedig az összeomlás elhárítására. 
Véget vetettek a devizahitelezésnek és a végtörlesztéssel, árfolyamgáttal, kilakoltatási moratóriummal, a bankok megadóztatásával, forintosítással, az Eszközkezelő létrehozásával, a magáncsőd intézményével, az ingatlanok áron aluli elárverezésének megtiltásával segítettek a devizahiteleseken. 
Az infláció egy-két százalékos. Negyven éve nem volt ilyen alacsony. 
Az államháztartás hiány tartósan 3 % alatt van így végre kikerültünk a kötelezettségszegési eljárás alól. Ez és az IMF hitel visszafizetése lehetőség az önálló gazdaságpolitikára. 
A banki alapkamat 7, 5-ről 1,5 % -ra csökkent. 
A Nemzeti Bank nyereséges, évente 100 milliárd Ft. körül van, szemben a Simor András-féle MNB-vel ahol évente 100 - 200 milliárdos veszteség keletkezett, amit a költségvetésnek kellett pótolni. 
Az államadósság a GDP 82 %-áról 74 % -ra csökkent. 
A GDP az idén 4 %-os lesz. 
Rekordokat dönt a külföldi tőke beáramlás a beruházások formájában és nő a profit visszaforgatása is. 
Évente 5-10 százalékkal nő az idegenforgalom bevétele mivel nő a belföldi és külföldi turistaforgalom. 
A külkereskedelmi mérleg 9978 milliárd Euró többletet mutatott 2016-ban és az export folyamatosan nő. 
De nem volt elég a "lopásból", így kifizették az összes önkormányzat adósságát 685 milliárd Ft értékben, valamint az egyetemek úgynevezett PPM konstrukcióban (Magyar Bálint, SZDSZ) felvett visszafizethetetlen adósságát. 
Közben csökkent a munkanélküliség több mint hétszázezer új munkahely létesült. Így a munkanélküliség 4.3 százalékos az egyik legalacsonyabb az Unióban. 
Visszavásároltuk az oroszoktól a MOL részvények 25 %-át. 
Visszavásároltuk a gáztározóinkat, az energiaszolgáltató szektorokat (gáz, villany, víz,) a külföldi tulajdonosoktól.
Visszavásároltak bankokat így a hazai tulajdoni arány 50 százalékos. 
3400 milliárd Ft jut a megyei jogú városok fejlesztésére a Modern Városok program keretében. 
1500 milliárd Ft jut vasút fejlesztésre 
300 milliárd F t.-értékű turisztikai fejlesztés folyik 
Törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól és 60 ezer magyar gazda vehetett állami földet. 
Az elmúlt hét évben 7000 milliárd Ft-a nőtt az állami vagyon. 
9 százalékra csökkentették a társasági adót, mely a legalacsonyabb az Unióban 
Racionalizálták a közigazgatási ügyintézést az okmányirodákkal, az egyablakos ügyintézéssel. 
Folyamatosan nőnek a reálbérek és az átlag kereset is ez utóbbi idén a tavalyihoz képest 14 százalékkal 
Az idén 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 30 százalékkal a szakmunkás minimálbér 
És csak "lopnak és lopnak" ennek következtében a ciklusban 50 százalékkal nőnek a pedagógus bérek, 50 százalékkal a rendvédelmi dolgozók bére, 30 százalékkal a kormány tisztviselők bére, 30 százalékkal a vasutasok bére, 30 százalékkal a vízügyi dolgozók bére, 50 százalékkal nő az Államkincstár és az egészségügyi dolgozók bére 2019 ig. besorolástól függően 52-74 százalékkal nő és 2017 végéig két részletben 200 ezer Ft-al nő az orvosok bére havonta. Közben folynak a tárgyalások a kistisztviselők bérének emeléséről. 
300 milliárd Ft.-al segíti a kormány a munkahelyek megőrzését a kis és középvállalatok támogatásával az un. Munkavédelmi akciótervvel. 
A nyugdíjak a választási ígérethez híven megőrizték vásárló értéküket nominálisan, de az inflációnál magasabb évi emeléssel és a rezsicsökkentéssel kb. egyhavi értékükkel nőttek. 
Nem maradt ki a "rablásból" az egészségügy sem, így az alábbi kórház-felújításokra került sor: 
Szent Imre kórház 6,8 milliárd Ft., 
Egri Markot Ferenc Kórház 6 milliárd Ft., 
Sport Kórház 10 milliárd Ft., 
Körmendi Kórház 1,4 milliárd Ft., 
Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház 1,4 milliárd Ft., 
Zalaegerszegi megyei kórház 30 milliárd Ft., 
Dombóvári Szent Lukács Kórház 1,8 milliárd Ft., 
Győri Petz Aladár Kórház 11.2 milliárd Ft., 
Teljes felújítás a Pécsi 400 ágyas egyetemi klinikákon 15 milliárd Ft., 
Szombathelyi Markusovszky Kórház 6, 3 milliárd Ft., 
Hatvani Albert Schweitzer Kórház 3,5 milliárd Ft., 
Bethesda Gyermekkórház 150 millió Ft., 
Debreceni Kenézy Kórház 500 millió Ft., 
Kaposvári Kaposi Mór kórház 600 millió Ft., 
Békés megyei Pándy Kálmán Kórház Gyula 6,6 milliárd Ft., 
Budapesti Bajcsy Zsilinszky Kórház 700 millió Ft., 
Karcagi Kátai Gábor Kórház 800 millió Ft., 
Várpalotai Szent Donáth Kórház 800 millió Ft., 
Budapesti Uzsoki Kórház 6,5 milliárd Ft., 
Nyíregyházi Jósa András Kórház 1,1 milliárd Ft., 
Hódmezővásárhelyi és Makói Egyesült Kórház, 3,3 milliárd Ft. 
Továbbá felújítottak 60 mentőállomást, 
átadtak 20 új mentőállomást, 
vásároltak 500 új mentőautót. 
50 százalékkal nőtt a CT és MRI vizsgálóeszközök száma. 
A "katasztrofális" egészségügyi helyzetet az is jellemzi, hogy jelentősen csökkent a várólisták száma és a várakozási idő. Olyannyira, hogy Nagybritániából ide járnak műtétekre (168 óra !!!), mert ott nem tudnak időpontot mondani. 
Fél Európa ide jár fogorvosi ellátásra. 
Párizsban két hetet kell várni, hogy bejusson valaki a körzeti orvoshoz, a mentő nem megy ki bemondásra, a körzeti orvos legtöbb helyre nem megy ki, mert fél. 
Nem úgy, mint itthon, ha negyedórán belül nincs a helyszínen a mentő bárki telefonhívására, már tombol a sajtó.
Szóval az egészségügy sehol sem Schwarzwald klinik, vagy Bergdoktor. 
Londonba ha bejut valaki egy körzeti rendelőben ott ül egy turbános ember zakóban és rögtön szól hogy ne gyere közelebb, megkérdezi mi a bajod, beüti számítógépbe ír egy receptet és "see You again." Sorolhatnám USÁ-tól, Kanadáig a rémtörténeteket. 
Havi 130 ezer Ft-al nőtt a háziorvosi praxistámogatás. 
Mintegy ötszázmilliárdos egészségügyi fejlesztési program valósult és valósul meg a ciklusban mely a legnagyobb a magyar egészségügy történetében. 
Most indul egy 600 milliárdos kórház-fejlesztési program. 
"Lerabolják" az oktatást is, így 2016 - 17-ben 230 milliárd Ft. jut infrastrukturális fejlesztésekre és jelenleg 500 milliárd Ft.-al jut több az oktatásra mint 2010-be. 
Cél, hogy minden járási székhelyen legyen iskolauszoda így ahol nem volt, a program keretében harminc új uszoda épül. 
Ingyenes lesz a nyelvvizsga megszerzése. 
900 ezer gyerek ingyen kapja a tankönyvet. 
Nem maradt ki a "rablásból" az épített környezet és örökség sem. Ezért indult a kastély és várprogram melynek keretében a nemzeti emlékezet és a turizmusban is fontos szerepet játszó 35 vár újult vagy újul meg. Így a füzéri vár, a diósgyőri vár, szigeti vár, egri vár, kisvárdai vár, a sümegi vár, a soproni várfal, a gyulai vár, a szerencsi Rákóczi vár, a mosonmagyaróvári Óvár, a tatai vár, a várgesztesi vár, a visegrádi fellegvár, a simontornyai vár, a cseszneki vár, Somló vára, nagyvázsonyi Kinizsi vár, a várpalotai Thury vár, az ónodi vár, a regéci vár, a sárospataki Rákóczi vár, Szádvár, a siroki vár, az esztergomi vár, Drégely vára, Hollókő vára, Nógrád vára, Fehérkő vára, a sárvári Nádasdy vár, Szarvaskő vára, Csobánc vára, Szigliget sopronhorpácsi Széchenyi kastély, 
A történelmi és építészeti szempontból is nemzeti értéknek számító széthordott kirabolt lepusztított 34 kastély épült ujjá vagy újult meg illetve újul meg. jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentve. Igy a tiszadobi Andrássy kastély, az edelényi Hulier kastély, a füzérradványi Károlyi kastély, a dégi Festetics kastély, a hatvani Grassalkovich kastély, a keszthelyi Festetics kastély, a fertődi Esterházy kastély, a bajnai Sándor- Metternich kastély, a majki kamalduli remeteség, a kisbéri Batthyányi- Wenkheim kastély, a dénesfai Cziráky kastély, a lovasberényi Cziráky kastély, a soponyai Zichy kastély, a fáji Fáy kastély, a bicskei Batthyányi kastély, a csákvári Esterházy kastély, az iszkaszentgyörgyi Bajzáth-Papenheim kastély, a váli ürményi kastély, a sopron horpácsi Széchenyi kastély, a mihályi Dőry kastély, a szanyi püspöki kastély, a tatai Esterházy kastély, a szécsényi Benczúr kastély, az acsai Prónay kastély, a péceli Ráday kastély, az aszódi Podmanicky kastély, a váchartyáni Rudnay kastély, a somogysárdi Somsich kastély, a sümegi püspöki kastély, a vassurányi kastély Shilson kastély, a körmendi Batthyányi kastély, a szabadkígyósi Wenckheim kastély, a kállósemjéni Kállay kúria, a gyulai Almássy kastély, a fehérvárcsurgói Károlyi kastély. 
Megújulnak a zsidó temetők vidéken és Budapesten (Kerepesi u.), a zsinagógák pl. a szegedi, a Rumbach Sebestyén utcai Budapesten. 
Visszavásárolták a felbecsülhetetlen értékű Seuso kincset, a Magyar Nemzeti Bankon keresztül a nemzeti értékeinkhez tartozó festményeket, gyűjteményeket. 
A felsorolt gátlástalan "rablások" után rávetették magukat Budapestre és azt is "szétlopták". 
Így rendbe tették a 4 -es metró kaotikus beruházását jelentős értékű pereket nyerve a külföldi beszállítókkal szemben. (Alstom) 
Befejezték a szintén átláthatatlan Bálna épület beruházását, kicserélték a budapesti autóbusz parkot, konszolidálták a szocik által lerohasztott nyolcvan milliárdos adósság tehertől roskadozó BKV-t, felújították a Széll Kálmán teret amit 20 évig Demszky ígérgetett, befejezték a rohadó Tüskecsarnokot , ragyogó sportlétesítmény uszoda és jégpálya lett belőle, 
felújították az Erkel színházat amit a szocik le akartak bontani. Felújították a Vigadót, eredeti formáját nyeri vissza a Szépművészeti Múzeum, megújul világ színvonalon az Állatkert épül benne a Biodrom, megújul Európa díjas tervek alapján a lerohadt Városliget, megújult és eredeti formáját nyerte vissza a Országház és a Kossuth tér, mely már egy balkáni pályaudvar koszlott parkolójához hasonlított, megújult a volt Osztyapenkó szobornál a Sasadi útnál az M1-M7 bevezetőszakasza, megújult a lerohasztott Várkert bazár, felújították a Károly körutat és megépült e fonódó villamos, megújult a Citadella, beindult a Budai vár rekonstrukciója (lovarda, testőrségi palota, Stöckl lépcső, Szent István terem, Karmelita kolostor, volt Honvédelmi Minisztérium) Teljesen felújítják az Operaházat ami egy új raktár és díszletbázist is kapott a Kőbányai úton. Megindul a 3-as Metró felújítása amire negyven évig semmit sem költöttek és teljesen felújítják a régi metró kocsikat. 
Csodálatosan felújították a Margitszigetet, a parkot, a szökőkutat, a lerobbant Kaszinót. 
Ez se volt elég, a sportot is "lerabolták". Ezért épült és épül több futball stadion, FTC, MTK, DVSC, Vasas, Videoton, Haladás, DVTK épül a Puskás Ferenc stadion (volt Népstadion), megépült világ színvonalon a Győri EtO kézilabda csarnoka. És "volt képük" megrendezni az eddigi legjobb úszó-világbajnokságot, megépíteni a Duna-arénát, az előttük lévő rakpartot, felújítani a Dagályfürdőt, felújítani margitszigeti Hajós Alfréd uszodát, a Komjádi uszodát, megrendezték Győrben nagy sikerrel az ifjúsági olimpiát. 2010 és 2016 között 400 milliárd Ft. jutott sportra ebből a tavalyi évben 180 milliárd. Soha ennyi pénzt nem kapott a magyar élsport, tömegsport és diáksport. 2017-ben ez az összeg mintegy 20 milliárddal lesz több. 
Végre van Magyarországnak önálló külpolitikája!!! Ez nem abban merül ki hogy linguálisan tamponáljuk az aktuális európai kretén politikusok és magukat főnöknek képzelő EU-s tisztségviselők ülepeit, hanem képviseljük saját érdekeinket, és próbáljuk őrizni szuverenitásunkat a gazdaságpolitikánkban, a migráns politikánkban, a külkapcsolatok építésében és nem kushadunk ha nyugaton valaki felemeli a mutatóujját. 
NEM vagyunk sikertelenek. Nem vagyunk elszigetelve! 
Járt itt a kínai elnök, a kínai miniszterelnök, 
japán miniszterelnök, német kancellár, angol miniszterelnök, orosz elnök, egyiptomi elnök, izraeli miniszterelnök, lengyel elnök és jön a francia elnök. Majd megszokják Európában, hogy van önálló véleményünk. 
A fékeveszett "rablás" kiterjedt a határon túlra is. Nem átallottak állampolgárságot adni az elcsatolt területek megalázott kifosztott ma is sokban elnyomott magyarságának. 
Így több tízmillió Ft-al támogatják a vajdasági és kárpátaljai magyar oktatást, a szórványkollégiumokat. 50 milliárd Ft-al a vajdasági, 20 milliárd Ft-al a kárpátaljai magyar vállalkozásokat pályázati rendszerben. Jelentős összegek jutnak a kiemelkedően fontos határon túli világi és egyházi magyar műemlékek felújítására is. De például, finanszírozzák a szabadkai zsinagóga felújítását is. 
De itt nem álltak meg érzéketlenül "kifosztották a családokat, az embereket". Behatoltak a hálószobákba, sőt mint tudjuk egyesek méhébe is (Szél Bernadett, D. Tóth Kriszta). Ezért megalkották Európa egyik legbőkezűbb családtámogatási rendszerét. 
Bevezették segély helyett a közmunkát, a kötelező óvodába járást, beindult egy bölcsődei program ahol tíz gyerek estén minden településen kötelező biztosítani a bölcsődei elhelyezést. 
Folyamatosan növelik a béreket, a munkahelyeket, Mivel ugyebár a lakosság folyamatosan drámaian szegényedik évente 4-5 százalékkal nő a fogyasztás, hétvégeken nem lehet wellness hotelben szobát kapni, növekszik a külföldi és a belföldi utazások száma, vasárnap nincs hely a vendéglőkben nemzeti sport lett az evésfesztivál falun városon. 
A magyar lakosság rendelkezik Kelet -Európában a legmagasabb GDP-hez arányított vagyonnal, ami a GDP 95 %-a (Szlovákia, Románia 55%, Lengyelország, Horvátország 70 %,) miközben a legalacsonyabb a lakossági eladósodottság Európában (Európai Központ Bank). Évről évre nőnek a megtakarítások így a válság előtti nulláról évi 5,6-ra emelkedett. Ma már az Államkincstárban az államadósság több mint 20 százalékát igen kedvezően a lakossági állampapírok fedezik. Ez a legmagasabb Európában, utánunk Írország következik 8 százalékkal. 
Lehetne még sorolni mi minden történt e hét év alatt ( pl. hűtőgép, gázkonvektor, mosógépcsere program), de kontrasztként nézzük honnan indult ez a kormány. 
Mert feriék nem loptak, feri tisztakezű volt, rendszeresen bérmálkozott, táncolt, dalolt, influenzás hattyút boncolt, piros zakóban lovagolt a Hortobágyon, hadgyakorlatot vezetett, gyermekeket mentett, diplomadolgozatot keresett, (máig nem találja, ill. senki sem találja...) százakat lépett, közben hazudott reggel-délben-este. 
Megkardlapoztatta és belelövetett a saját népébe. Történelmi beszédeket mondott a Múzeum kertben március 15-én, miközben mesterlövészek vigyázták, faggatta Nagy Imrét, "mond Imre te mit tennél?" Modern volt nyugatos és európai és úgy tett mintha kormányozta volna ezt a "kurva országot." És ebbe majd bele pusztult. Kitagadta a határon túlikat és így "megvédte" az országot 25 millió romántól. 
Ennek következtében ugrott a pannon puma és vele az államadósság 52 %- ról 84 %-ra, a deficit 2,8-ról néha 5 néha 6 választáskor 8-9 százalékra, a munkanélküliség 12 százalékra. 
Eladósodott minden és mindenki. Az állam, az önkormányzatok, a vasút, a BKV, a lakosság, a kórházak. Ragyogó elképzelések voltak az egészségügyben heveny kórház-bezárásokkal, vizitdíjjal botrányos inzultusokig fajuló kórház-privatizációkkal, patikaliberalizációkkal, teljesítményvolumen korlátokkal, kötelező széfprogramokkal, több ezer nővér elbocsátásával és 600 milliárd Ft kivonásával. 
Fantasztikus minőségi szintet ért el az oktatás is a körzetesítéssel, a pedagógus elbocsátásokkal, a szakiskolák bezárásával, az egyházi iskolák sanyargatásával, a követelményrendszer relativizálásával, a szülő gyerek pedagógus kapcsolat szétrombolásával, az egyetemi PPM programokkal, a több milliós fizetéssel megvett rektorokkal, a teljesen elértéktelenedett hiányos tudást megkövetelő érettségivel, a tanárverésekkel, a semmire se jó egyetemekkel és képzésekkel!!! 
Csődbe vitték a Hajdúbétet, a Kecskeméti és a Győri Baromfi feldolgozót ahol tudatosan nem fizették ki a beszállítókat tönkretéve őket egyeseket öngyilkosságba hajszolva. Így fosztották ki a Megyeri híd építőinek és a Szeviép alvállalkozóit is. Eltüntettek 160 milliárd Ft-ot. 4-es Metró beruházásánál, több milliárdot a BKV-nál, 300 milliárdosra nőtt a MÁV tartozása. 
Közben turistaparadicsomok épültek Indonéziában, kastélyokat vettek Franciaországban, üdülőtelepet Horvátországban, kilószámra az aranyat Dubai-ban, egymást végkielégítgették 100 milliókkal stb, stb stb. Az országot tulajdonképpen a Bankszövetség kormányozta ők és a főnök az elnök Erdei úr döntöttek szinte mindenről, miközben szipolyozták az államot, a Nemzeti Bankot a devizahitel rabságában a lakosságot. 
Eladtak mindent, ami nem volt lehegesztve, MÁV Cargót, MOL-t, repülőteret, MALÉVET, energiaszolgáltatókat, gáztározót, Postapalotát, Tőzsdepalotát, bankokat, Andrássy úti palotákat. 
Kormányzásuk alatt az ország az összeomlás szélén álló gazdasági és morális dögkút lett egy IMF- es gigahitel és az EU lélegeztetőgépén.Innen jutottunk el oda ahol most vagyunk. 
Lehet választani csak tessék, tessék! 
Összeállította dr H. B. 


Tisztelt Civilösszefogás Vezetősége! 

Gratulálok, hogy ilyen szépen összeállították az elmúlt 7 év pozitív tevékenységét, felújításokat, beruházásokat. Szép munka. 

De ahhoz, hogy a választóknál ez tudatosuljon, ezeket a tényeket úton-útfélen terjeszteni kellene, azt is mondhatnám "szajkózni" kellene, mert a Tisztelt Választók feledékenyek. A "a lopnak-hazudnak" a szinte minden orgánumon, közösségi helyen sulykolva van, szinte egyebet se hallani, olvasni. 

A csapból is ez folyik, és ez marad meg az emberek tudatában, és aki nem kíséri figyelemmel, hogy mi történt körülötte, az elfelejti, nem emlékszik rá. 

/Természetesen ezzel nem akarom azt mondani, hogy nincsenek problémák, sajnos van bőséggel, amit ki kellene javítani. / 

Tisztelettel: Cs. T. 






Orbán: a választás tétje, hogy bábkormány vagy nemzeti kormány fogja-e vezetni Magyarországot





Megleszünk nélkületek , épp eleget loptatok már !!!!!!


Orbán Viktor miniszterelnök a 2018-as Gazdasági évnyitón mondott beszédet. A kormányfő kiemelte, hogy ha Magyarországra tömegesen özönlenének a migránsok, az komoly kiadásokkal járna, példaként pedig Bajorországot említette. A miniszterelnök a kormány vállalásait is elmondta a rendezvényen.
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2018-as Gazdasági évnyitó eseményén szólalt fel.
A kormányfő először köszönetet mondott a jegybank elnökének, Matolcsy Györgynek és Varga Mihály gazdasági miniszternek az elmúlt négy évben elvégzett munkáért. A kormányfő kiemelte, hogy tapasztalatai szerint
a politika egy olyan terület, ahol egyedül sosem lehetsz okos. Meg kell találni azokat az embereket, akik sikerrel elvisznek egy-egy területet."
A miniszterelnök szerint "szerencsés ország vagyunk", mert Matolcsy vezeti a jegybankot, és mert Varga Mihály bebizonyította, hogy remekül kézben tudja tartani a gazdaságot. Kiemelte még Pintér Sándor belügyminiszter teljesítményét a határvédelem és a rendvédelem területén. Ezeket a minisztereket államférfiaknak nevezte. Mellettük külön kiemelte Novák Katalint, aki komoly munkát végzett az elmúlt években a magyar családok érdekében.
Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A kormányfő megismételte, hogy az elfogadott költségvetés nem választási költségvetés. Van mozgástér a kormány számára, de csak a már meghatározott kereteken belül. A kormányfő szerint a szocialista kormányok meg akarták vásárolni az embereket, amiért óriási árat kellett fizetni. Jelenleg ilyesmiről szó sincs, a költségvetési hiány a tervezett 2,4 százalék fölé nem fog emelkedni.
Magyar gazdaság
A miniszterelnök szerint a magyar gazdaság 2010-2018 között alapjaiban változott meg. Korábban a sodródás, az útkeresés volt a jellemző, jelenleg azonban "pályára állt" a gazdaság és létezik egy magyar modell.
Orbán Viktor felidézte, hogy a baloldal kormányzása végén a szétesés állapotába került az ország, így amikor a nemzeti kormány megalakult, komoly feladatokkal szembesültek.
Egyszerre kellett talpra állítani a gazdaságot, meg kellett teremteni a pénzügyi stabilitást, a függetlenséget, és el kellett kerülni, hogy adósságcsapdába kerüljünk"
mondta, kiemelve, hogy az adósságcsapda az önkormányzatokat és a családokat is fenyegette.
Az eredményekről beszélve kiemelte, hogy a szocialisták által felvett IMF-hitelt hamarabb visszafizettük.
Érdemes visszaemlékezni, hogy mennyien gúnyolódtak rajtunk, amikor elmondtuk, hogy létre kell hozni 1 millió új munkahelyet"
mondta a miniszterelnök, az eredményekről beszámolva pedig kiemelte, hogy a 2010-es 12%-ról 3,8%-ra esett a munkanélküliség.
A kormányra kerüléskor megígértük, hogy egyszerre fogják csökkenteni a munkát terhelő adókat és támogatni a családokat. A kritikusok szerint ez nem lett volna megvalósítható – idézte fel a miniszterelnök, hozzátéve, hogy mégis sikerült.
Az eredményeket sorolva elmondta, hogy 6 éve folyamatosan 3 százalék alatt van a költségvetési hiány, az államadósság minden évben csökken, a kamatterhek 2009-ben 4,5%-osak voltak, most 3% alá csökkentek.
A jó gazdaságpolitikához stabilitás, erő és döntőképesség is kell"
mondta a miniszterelnök.
Az eredményeket tovább sorolva elmondta, hogy 2010-ben 92 ezer gyermek étkezett ingyen, 2017-ben pedig már félmillió. A diákok fele ingyen kapja a tankönyvet, az óvodai és bölcsődei helyek száma is jelentősen nőtt.
2009-ben a szocialista kormányok egyhavi bért és nyugdíjat vettek el az emberektől, és ekkor még népszerű szó volt a "megszorítás", amely azóta eltűnt a közbeszédből.
Orbán szerint, amikor azt próbálta megérteni, hogy miből áll össze a siker, akkor különválasztotta azokat a dolgokat, amiket csinált a kormány és amiket nem csinált.
Amiket a kormány nem csinált:
  • nem építettek az IMF-re;
  • nem külföldi modelleket kerestek, csupán tanulmányoztak néhányat, de saját modellt akartak;
  • nem engedtek a nemzetközi fenyegetésnek.
A fenyegetésről elmondta, hogy a politikában töltött 30 éve alatt azt tapasztalta a miniszterelnök, hogy a nemzetközi politika egyre durvul, a felek egyre durvább eszközökhöz nyúlnak.
Ha a fenyegetésnek engedünk, akkor sosem lesz olyan gazdaságpolitikánk, ami nekünk jó, olyan lesz, ami másnak jó."
Amit a kormány csinált:
  • sikerült megállapodást kötni az emberekkel;
  • megállapodtak a járulékokról, a bérekről, az adókról;
  • tető alá hoztak egy többéves megállapodást, amelyre garanciát vállaltak;
  • a garantált bérminimum duplájára, a minimálbér 90%-kal nőtt;
  • a hazai gazdaságban a szakemberek szellemi tőkéjére építettek;
  • nem felejtették el azt az alaptételt, amely szerint a sikeres gazdaságpolitika alapja a politikai stabilitás.
Ez utóbbiról kifejtette, hogy manapság Európában a politikai stabilitás nem is olyan gyakori. Itt utalt Olaszországra, ahol el fog húzódni a kormányalakítás, valamint Németországot is példaként hozta, ahol ősszel volt választás és azóta nem alakult kormány.
De a politikai stabilitás nemcsak azt jelenti, hogy erős kormány vagy nagy parlamenti többség van.
A politikai stabilitás abban áll, hogy az adott ország polgárai megkapják azt, amire szükségük van. Minden ember úgy érezheti, hogy megkapja azt, amit méltányosnak gondol"
mondta a miniszterelnök.
A méltányosságot Orbán Viktor úgy határozta meg, hogy méltányos, ha mindenki dolgozhat, aki akar. Méltányos, hogy a kormány a családokat támogatja, valamint kitért a tiszteletre is, amelyet úgy írt le, hogy ha van munka és a kormány támogatja az egyén törekvéseit, akkor megvan a kölcsönös tisztelet.








Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A miniszterelnök elmondta, hogy ő egyszerű dolgokban hisz:
a munkában, a családban, a hazában."
A kormány eddigi tevékenységével kapcsolatban elmondta, hogy négy olyan alappillér van, amelyekhez be tudja sorolni a kormány eddigi összes intézkedését. Az intézkedések nem gyengíthetik, csak erősíthetik egymást. Ezek a
  1. versenyképesség,
  2. munkaalapú gazdaság,
  3. családpolitika,
  4. identitáspolitika.
Ebben a keretrendszerben lehet értelmezni a kormány minden eddigi előterjesztését.
Döntési szabadság
Az EU-ról beszélve a miniszterelnök elmondta, hogy Magyarország azért is teljesít jobban, mert
nem hagytuk, hogy a döntés szabadságát elvegyék tőlünk."
Orbán Viktor elmondta, hogy nagy nyomás alatt vagyunk, jelenleg számos javaslat látott napvilágot az egyesített európai adórendszer kapcsán.
Nekünk ezzel szemben meg kell védenünk az adórendszer politikai létrehozásának szabadságát. Ha fontos nemzeti döntésekben nem mi döntünk, akkor bajban leszünk"
mondta.
Orbán feltette a kérdést, hogy az EU mennyiben járul hozzá sikereinkhez? A külföldi befolyást támogató erők szerint az EU-s támogatások alapvetően járulnak hozzá a magyar gazdaság sikeréhez. A miniszterelnök szerint valójában keresnek rajtunk és mi is nyerünk az uniós tagságunkon, de nem mi vagyunk az elsődleges kedvezményezettjeiAzokat a réseket kell megtalálni, amelyeken mi is keresünk.
A magyar gazdaság 130 milliárd eurónyi értéket állít elő, 4 milliárd eurónyi EU-s forrás jön évente. Nekünk, ha Európáról van szó, akkor nem pénzük kell, hanem a piacuk"
mondta.
Bevándorlás
Az európai politika horizontján megjelent egy olyan kihívás, amely átrajzolta az erőviszonyokat. Ez a bevándorlás, ami nemcsak politikai kérdés, hanem gazdaságpolitikai kérdés is. A kormányok stabilitása azon is múlik, hogy ezt a témát hogyan kezelik. Ebből a szempontból irányadó lehet az olasz választás eredménye: az emberek negyede szavazott bevándorlást támogató pártokra, háromnegyedük pedig bevándorlásellenes pártokra.
Magyarország jövőjét alapvetően határozza meg, hogy bevándorlóországgá válunk-e vagy sem. Ha igen, akkor a hanyatlás vár ránk, ha pedig nem, akkor a fejlődni fogunk – mondta a miniszterelnök.
Markus Söder jövendő bajor miniszterelnököt idézve elmondta, hogy a rengeteg migránst befogadó bajor állam több pénzt költ a migránsokra, mint amennyit a gazdaság, a környezetvédelem és az egészségügy állami költségvetésére együttesen.
Új veszélyként azt is kiemelte, hogy a migránsok tőlünk már nem tudnak továbbmenni, mert Ausztria lezárta a határait, és a németek is le fogják. A migránsok ellátása pedig drága, az OECD számításai szerint egyetlen migráns 4,5 millió forintba kerül az államnak évente.
A program
A választási kampányban ígérgetni szoktak, de mi inkább vállalásokat szeretnénk tenni"
mondta Orbán.
Ahhoz, hogy meg tudják valósítani a vállalásaikat, három előfeltétel kell: nem szabad migránsokat beengedni, a kerítést fejleszteni kell és meg kell fizettetni a kerítés költségeinek felét Brüsszellel, valamint ki kell tiltani azokat, akik bevándorlásszervezéssel foglalatoskodnak.
A bevándorlás kérdésében a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van – építünk utakat, házakat, iskolákat.
Ha mindez sikerül, akkor meg tudjuk csinálni azt, hogy Magyarországon minden évben 4 százalékos gazdasági növekedés legyen – emelte ki a kormányfő.
2022-re elérjük a teljes foglalkoztatottságot."
Az elkövetkező négy évben minden évben emelkedni fog a minimálbér, ám csak a  teljesítménnyel arányos módosítások jöhetnek szóba.
Ha megvan a 4 százalékos növekedés évente, akkor minden évben növekednek a nyugdíjak és lesz nyugdíjprémium. A miniszterelnök kiemelte, hogy számára fontos a "Nők 40" program megvédése és a családi adókedvezmény mértékének emelése.
2018-22 között képesek leszünk arra, hogy minden évben csökkentsük a munkáltatói adóterheket, a cél, hogy a régióban nálunk legyenek a legalacsonyabbak ezek a terhek.
El fog indulni a falufejlesztési program, amelynek a középpontjában a lakhatási körülmények javítása áll majd.
A választás tétje, hogy bábkormány vagy független nemzeti kormány fogja vezetni Magyarországot"
  • mondta Orbán Viktor.


Morvai Krisztina támogatja a Békemenetet 

2018. 03. 07. 24.hu 

Morvai Krisztina, a Jobbik által delegált európai parlamenti képviselő azt mondta a kormánypárti Magyar Időknek, hogy támogatja a békemenetet. A képviselőnő nyílt levélben magyarázta a nyilatkozatot, azt írta attól tart, ez lenne az utolsó alkalom, amikor "nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne." 
Morvai Krisztina támogatja a Békemenetet

A politikai pályafutását a 2006-os utcai összecsapások után kezdő jogász arról is írt, hogy Varga-Damm Andrea, a Jobbik veszprémi jelöltje, aki biztos befutó helyen van a párt országos listáján egy Facebook-posztban szerinte összemosta a Fidesz által betiltott tüntetéseket a 2006-os rendőri erőszakkal. 
Morvai szerint a jobbikos politikusnő ezzel elbagatellizálta a 2006-os rendőri erőszakot, és elárulta jobbikosokat: 
Engem akartál megbántani, de igen sok hazafiba rúgtál bele jelképesen, olyanokba is, akik még mindig Jobbik-szavazók, vagyis akiket Te (is) fogsz képviselni az Országgyűlésben - írta Morvai, aki szerint "az elkövetők, illetve felbujtóik azóta sem kértek bocsánatot, és most éppen az MSZP vagy a DK színeiben kívánnak visszatérni a hatalomba, és őket pont a "2006-os" Jobbik tűnik visszasegíteni a kormányba, a bizarr koordinált jelöltállítások, egyeztetések útján." 
Morvai ezzel nem először áll ki az őt korábban felkaroló Jobbik ellen a Fidesz oldalán. Amikor legutóbb ilyet tett, akkor megírtuk, hogy a jogászból lett politikus politikai pályája véget érhet, mert elválnak útjai a Jobbikétól. 
A publikációk egy része azzal vádol, hogy azért támogatom Magyarország bevándorlás-ellenes politikáját, és azért bírálom a Jobbik látványos közeledését a balliberális oldalhoz, mert a párt nem kíván jelölni a 2019-es EP választáson, és ezért »megsértődtem«, mi több, a Fideszben szeretném folytatni politikai pályafutásomat - írta akkor Morvai, aki most beállt a Fidesz várhatóan legnagyobb utcai kampánymegmozdulása mögé. 
Ennek a fideszes mémeket toló oldalakon is nagyon örülnek, ugyanis a Fidesz látványosan hajt a Jobbikból kiábrándult radikális szavazókra. 



Morvai: A Jobbik bagatellizálja a Gyurcsány-rendszer szemkilövetéseit



Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő nyílt levelet írt egykori párttársának, Varga-Damm Andreának, amelyben azt kifogásolja, hogy bagatellizálják és eltagadják a Gyurcsány-rendszer szemkilövetéseit, gyalázatos rendőri brutalitását és embertelenségét.


Akik ott voltak 2006. október 23-án, tudják, a Jobbik épp a könnygázfelhőben erősödött meg. Azt gondoltam, hogy a legmarkánsabb politikai erő lesz, amelyik szembeszáll ezzel a hazaáruló politikai erővel, Gyurcsánnyal és bandájával, most már az MSZP-vel és a DK-val” – mondta Morvai Krisztina a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: egyik párt sem kért soha bocsánatot az eseményekért, és 2002 és 2010 között minden hazafias jellegű tüntetést könnygázzal és brutalitással fojtottak el.
Az EP-képviselő elkeserítőnek nevezte, hogy Mirkóczki Ádám egy nappal korábbi nyilatkozatából az derül ki, hogy gyakorlatilag a jobbikos szavazókat az MSZP és a DK jelöltjeire való szavazásra biztatják, illetve megkezdik a tárgyalásokat az LMP-vel.
Úgy vélte, a cél, hogy „elaltassák” a nemzeti radikálisokat. Úgy fogalmazott: Varga-Damm Andrea szerint ugyanannyi tüntetést tiltott be az Orbán-kormány jogellenesen, mint korábban Gyurcsány Ferenc, azonban nem lehet összehasonlítani a tüntetés jogellenes betiltását a kardlapozással, vízágyúzással, lovasrohammal.
Ha a Jobbik kormányváltást akart volna, akkor az eredeti úton kellett volna továbbhaladni – vélte Morvai Krisztina. Emlékeztetett: mikor 2009-ben az 1,5 százalék után 15 százalékos áttörést ért el a párt, akkor radikális nemzeti programot képviselt: a magyar föld védelmét, a magyar kisgazdák és kisvállalkozók, valamint a munkavállalók védelmét, és az elszakított területen élő emberek melletti határozottabb kiállást.
A Mirkóczki-interjúban volt egy másik megdöbbentő tény, mégpedig az, hogy bagatellizálják a migráció veszélyeit – fogalmazott az EP-képviselő.
Kiemelte: a Jobbik most azt mondja, Magyarország nem alkalmas arra, hogy megvédje magát a migrációtól, és azt hangoztatja, hogy a migráció kérdéseit megoldani csak globálisan lehet. Vagyis a Jobbik az ENSZ-szel és az unióval összefogva végrehajtaná a tervet, amely folytatná Európa tönkretételét, a folyamatos betelepítést.
Ha a Jobbik szivárványkoalícióra lép a migránspárti erőkkel, nem fognak tudni ellenállni az unió nyomásának – tette hozzá.
Fel kellene szólítani Vona Gábort a jobbikosoknak, hogy vonja vissza kijelentéseit. Ezen kívül mondják ki, hogy nem hajlandóak sem az MSZP-re, sem a DK-ra adni a szavazatukat,és állítsák le az LMP-vel zajló a tárgyalásokat – emelte ki Morvai Krisztina.
Úgy fogalmazott: az ellenzék reggeltől estig gyalázza Magyarországot, és folyamatosan lázítja az embereket. A céljuk, hogy a kormánypárti jelölttel szemben egyetlen ellenzéki jelölt legyen és semmi más nem számít számukra, csak a kormány leváltása.
Gyurcsány Ferenc megmondta: ha nyernek, új választásokat írnak ki és akkor már a demokratikus erők fognak hatalomra kerülni, vagyis a Jobbikot ugyanúgy háttérbe szorítják, ahogyan az Hódmezővásárhelyen is tették – húzta alá Morvai Krisztina.
Nincs egyedül a véleményével
Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik korábbi európai parlamenti képviselője szerdán közösségi oldalán azt írta „nincs helye semmilyen együttműködésnek a szemkilövetőkkel, illetve bevándorláspártiakkal. Ezt semmilyen cél nem igazolhatja. Ez a nemzeti minimum.”
Az egykori jobbikos országgyűlési képviselő, Novák Előd szintén közzé tett egy bejegyzést, melyben kijelenti: annak kell elhagynia a Jobbikot, aki nem hű az Alapító Nyilatkozatunkhoz. „Alapítson új pártot az, aki új utakra akar lépni! Én maradnék a réginél, mellyel már 21%-os eredményt elértünk az elvek-célok feladása nélkül is 2014-ben” – írta Novák Előd.
Az utóbbi időben több helyi szervezet fel is oszlatta magát. Januárban a jobbik egri szervezetét hagyták ott többen is. Zalaegerszegen maguktól álltak fel a Jobbik helyi vezetői, mert úgy vélték: Vona Gábor irányvonala erkölcsileg vállalhatatlan lett.


Kik diktálnak az EU-nak? Lebukott Barroso és EU biztos „pajtása”



Trump és Kim Dzsongun májusban találkozik 
2018. 03. 09. hirado.hu 

Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsongun elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől; ugyanakkor az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai-dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd - jelentette be Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzsein nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban, a Fehér Házban csütörtök este. 
Csung Jui-jong rövid nyilatkozatot tett, újságírói kérdésekre nem válaszolt. A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó - aki pár nappal ezelőtt a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsongunnal - azt is elmondta: az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást. 
Trump és Kim Dzsongun májusban találkozik
Kim Dzsongun észak-koreai vezető fogadja a dél-koreai küldöttség élén álló Csung Ej Jongot (Fotó: MTI/EPA/Dél-koreai elnöki hivatal)

A levelet - amelyről a Fox televízió már csütörtök délután kiszivárogtatott információkat - a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó továbbította a Fehér Háznak. Csung Jui-jong egyúttal tájékoztatta észak-koreai tapasztalatairól Donald Trumpot. A megbeszélésen jelen volt Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó is. "Donald Trumppal együtt bizakodóak vagyunk, hogy diplomáciai eszközökkel kiaknázhatjuk a békés megoldás lehetőségeit" - fogalmazott a dél-koreai politikus. 
Trump és Kim Dzsongun májusban találkozik
Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew)

Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy mindaddig folytatódik a nyomásgyakorlás Észak-Koreára, amíg Phenjan nem váltja szavait konkrét cselekvésre. Donald Trump a tájékoztató után másfél órán belül Twitter-bejegyzésben reagált a Csung Jui-jong által elmondottakra. Az elnök pontosított: Kim Dzsongun nem egyszerűen csak felfüggeszti, befagyasztja a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről beszélt a dél-koreai küldöttségnek. A csúcstalálkozóig Phenjan - írta az amerikai elnök - nem hajt végre rakétakísérletet. A csúcstalálkozó szervezése már folyik - közölte Donald Trump. 

Történelmi jelentőségű lesz a találkozó 

Mun Dzsein dél-koreai elnök üdvözölte és történelmi jelentőségűnek nevezte pénteken Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető bejelentett találkozóját. "A májusi találkozó mérföldkő lesz a koreai-félszigeti béke szempontjából. Ha Trump és Kim elnökök találkoznak egy Korea-közi csúcstalálkozó után, akkor már valóban egyenesbe jut a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tétele" - idézte a dél-koreai elnököt szóvivője. Mun Dzsein dicsérte Trumpot és Kim Dzsongunt "bátorságukért és bölcsességükért". 
Trump és Kim Dzsongun májusban találkozik
Mun Dzsein dél-koreai elnök (Fotó: MTI/EPAYonhap)

"Különösen Trump elnök kormányát - amely készségesen elfogadta Kim Dzsongun elnök meghívását - fogja dicsérni nem csak Dél- és Észak-Korea népe, hanem szerte a világon minden békeszerető nép" - vélekedett. A szöuli kormány nagyra értékeli "ezt a csodaszámba menő történelmi esélyt". "Elvhűek és gondosak leszünk ebben a folyamatban, de nem leszünk lassúak" - tette hozzá Mun Dzsein. A dél-koreai elnök kifejezte köszönetét a világ más vezetőinek is az ügyben tanúsított segítőkészségükért. 

Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban jelentette be csütörtök este, hogy Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel. Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsongun elkötelezett a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől. Ugyanakkor - fogalmazott Csung - az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai-dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd. 

A japán kormányfő szerint is nyomást kell gyakorolni Phenjanra 

Abe Sindzó japán miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök egyetért abban, hogy a nemzetközi közösség továbbra is a lehető legnagyobb nyomást gyakorolja Észak-Koreára. Az amerikai elnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetéséről beszámoló japán kormányfő úgy fogalmazott: "Üdvözöljük az Észak-Korea hozzáállásában bekövetkezett változást", utalva ezzel arra, hogy Phenjan kész tárgyalni az atommentesítés feltételeiről. Washington és Phenjan közeledése a szankciós politika gyümölcse - tette hozzá. 
Trump és Kim Dzsongun májusban találkozik
Abe Sindzó japán miniszterelnök (Fotó: MTI/AP pool/Franck Robichon)

A miniszterelnök jelezte, egyetértettek Trumppal abban, hogy a nemzetközi közösségnek továbbra is a lehető legnagyobb nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára. Abe Sindzó riportereknek jelezte, hogy a jövő hónap elején szeretne az Egyesült Államokba látogatni, s hogy számos kérdés mellett Észak-Koreáról is beszélni kíván a Fehér Ház lakójával. A hírügynökségek emlékeztetnek Donald Trump csütörtök esti megjegyzésére, miszerint a szankciók fennmaradnak mindaddig, amíg meg nem születik valamilyen megállapodás az atommentesítésről. 

Moszkva reméli, összejön a találkozó 

Oroszország reméli, hogy létrejön Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető találkozója - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Addisz-Abebában. "Ezt egy helyes irányban tett lépésnek tartjuk. Remélem, hogy a megállapodás létrejön - mondta. - Erre feltétlenül szükség van a Koreai-félsziget körül kialakult helyzet normalizálásához.". 

Peking is örül 

Kína üdvözölte Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető májusra tervezett találkozójának hírét pénteken. "Üdvözöljük az Észak-Korea és az Egyesült Államok közvetlen párbeszédére vonatkozó pozitív üzenetet" - mondta sajtótájékoztatóján Keng Suang kínai külügyi szóvivő. "Reméljük, hogy mindkét fél politikai bátorságról tesz tanúbizonyságot a helyes döntések érdekében" - tette hozzá. 

Keng szerint az észak-koreai atomprogramot övező erőfeszítések a megfelelő irányba haladnak, és Kína támogatásáról biztosította az érintetteket. "A következő lépés minden fél számára az, hogy fenntartsa ezt a kedvező lendületet, és együttműködjön a többiekkel annak érdekében, hogy helyreállhasson a béke és a stabilitás a Koreai-félszigeten" - fogalmazott a szóvivő. Kínának - Észak-Korea legjelentősebb kereskedelmi partnereként - oroszlánrésze van a nyomásgyakorlás sikerében, amelyet a nemzetközi közösség fejt ki szankciós politikájával Phenjanra rakéta- és atomprogramja miatt. 

Brüsszel: pozitív fejlemény 

Az Európai Unió pénteken üdvözölte az amerikai elnök és az észak-koreai vezető májusra tervezett találkozójának hírét. Az Európai Bizottság rendes napi sajtótájékoztatóján Maja Kocijancic szóvivő "pozitív fejleménynek" nevezte az előző napi váratlan bejelentést. 

"Pozitív fejleménynek tartjuk, hogy Trump elnök kész elfogadni Kim Dzsong Un meghívását egy csúcstalálkozóra" - jelentette ki. Hozzátette, az EU végső célja továbbra is a Koreai-félsziget "teljes, igazolható és visszafordíthatatlan" nukleáris leszerelése. Hasonlóképp fogalmazott Angela Merkel is: reménysugárnak nevezte a német kancellár pénteken Donald Trump amerikai és Kim Dzsongun észak-koreai elnök előző nap bejelentett, tervezett csúcstalálkozóját. 

Ez a fejlemény azt jelzi, hogy az egyöntetű nemzetközi fellépésből - beleértve a szankciókat - mindenképpen reménysugár keletkezik - jelentette ki a kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke Münchenben. "Ezen tovább kell dolgozni" - tette hozzá Merkel. "De természetesen csodálatos lenne, ha feszültségcsökkenés következne. Mert mindannyiunk számára súlyos aggodalmat okozott ez a feszültség az észak-koreai nukleáris programmal" - tette hozzá. 





Elképesztő csúcstalálkozó: Donald Trump májusban tárgyal Kim Dzsong Unnal


Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel – jelentette be Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban, a Fehér Házban csütörtök este.
Csung Jui-jong rövid nyilatkozatot tett, újságírói kérdésekre nem válaszolt. Közölte: Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől. Ugyanakkor – fogalmazott Csung – az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai-dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd.
A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó – aki pár nappal ezelőtt a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsong Unnal – azt is elmondta: az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást.
A levelet – amelyről a Fox televízió már csütörtök délután kiszivárogtatott információkat – a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó továbbította a Fehér Háznak. Csung Jui-jong egyúttal tájékoztatta észak-koreai tapasztalatairól Donald Trumpot. A megbeszélésen jelen volt Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó is.
Donald Trumppal együtt bizakodóak vagyunk, hogy diplomáciai eszközökkel kiaknázhatjuk a békés megoldás lehetőségeit” – fogalmazott a dél-koreai politikus. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy mindaddig folytatódik a nyomásgyakorlás Észak-Koreára, amíg Phenjan nem váltja szavait konkrét cselekvésre.
Donald Trump a tájékoztató után másfél órán belül Twitter-bejegyzésben reagált a Csung Jui-jong által elmondottakra. Az elnök pontosított: Kim Dzsong Un nem egyszerűen csak felfüggeszti, befagyasztja a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről beszélt a dél-koreai küldöttségnek.
A csúcstalálkozóig Phenjan – írta az amerikai elnök – nem hajt végre rakétakísérletet. A csúcstalálkozó szervezése már folyik – közölte Donald Trump. (MTI)


Ez lehet a világ egyik legkiszámíthatatlanabb találkozója


Új fordulatot vett a Koreai-félsziget körüli konfliktus, miután Donald Trump első hivatalban lévő amerikai elnökként találkozni fog Észak-Korea vezetőjével. Ha megvalósul a közte és Kim Dzsongun között májusra tervezett találkozó, azt többen már ahhoz hasonlítanák, mint amikor Richard Nixon folytatott megbeszélést 1972-ben Mao Ce-tunggal.
A tavalyi feszültség után hirtelen jött enyhülés egy harmadik Korea-közi csúcstalálkozóban és az amerikai-észak-koreai megbeszélésben csúcsosodhat ki. Egyelőre azonban az egészről még szinte semmit sem tudni azon kívül, hogy elvileg megtartják majd. Észak-Korea pedig korábban is felfüggesztette már a rakéta- és atomteszteket az amerikaiakkal folytatott tárgyalások alatt, de aztán ezek mégis újrakezdődtek.

A legfeszültebb időszakból nőtt ki a párbeszéd

Nagyon úgy tűnik, hogy végül megvalósul az a találkozó, amit már a 2016-os amerikai elnökválasztás alatt is pedzegettek, miután Trump nyitottnak mutatkozott arra, hogy elnökként esetleg leüljön tárgyalni Kim Dzsongunnal. 2017-ben viszont egészen más irányba indultak az események, és régen látott feszült helyzet bontakozott ki a Koreai-félsziget körül.

Tavaly minden korábbinál jobban felpörgött Észak-Korea rakéta- és atomprogramja. Phenjan olyan interkontinentális ballisztikus rakétákat is tesztelt, amikkel állítása szerint már az Egyesült Államok egész területét elérhetné, és végrehajtották legerősebb kísérleti atomrobbantásukat is. Ezekre válaszul Trump több lépésben még tekert az Észak-Korea elleni, egyébként is kemény szankciókon, amikhez az északi rezsim egyetlen igazán fontos támaszának számító Kínát is sikerült megnyernie – még úgy is, hogy több jele is volt annak, hogy a valóságban a kínaiak megkerültek vállalásokat. Közben a háborús retorikáig terjedő üzengetések is folyamatosak voltak, Trump tűzzel, dühvel fenyegette meg a Kis Rakétás Embernek nevezett Kim Dzsongunt, míg az északiak válaszul vén bolondnak titulálták az amerikai elnököt.
Miután azonban Kim Dzsongun újévi beszédében egy váratlanul nagy váltással nyitottnak mutatkozott a párbeszédre Dél-Koreával, az elmúlt két hónapban már a diplomácia került előtérbe. A két Korea megegyezett arról, hogy egy észak-koreai delegáció is részt vesz a phjongcshangi téli olimpián, aminek keretében az észak-koreai diktátor befolyásos húga bátyja nevében meghívta Mun Dzsein déli elnököt Phenjanba. Ezután érkezett a hét elején, 2007 óta először egy dél-koreai tárgyalódelegáció az északi fővárosba, és 2011-es hatalomra kerülése óta
MOST ELŐSZÖR TALÁLKOZTAK DÉLI TISZTVISELŐK MAGÁVAL KIM DZSONGUNNAL IS.
A déliek a találkozó után bejelentették, hogy tizenegy évvel a legutóbbi után április végén megtartják a harmadik Korea-közi csúcstalálkozót a két ország vezetői között. A déliek tolmácsolása alapján Észak-Korea hajlandó lenne beszélni akár atomfegyverei feladásáról is, ha nem érzi magát katonailag fenyegetve, és a rezsim biztonsága garantált. A déli delegáció szerint Phenjan Washingtonnal is hajlandó tárgyalni a nukleáris leszerelésről és a kapcsolatok normalizálásáról. Egyébként Észak-Korea ezeket csak a délieken keresztül mondta így ki, az állami médiában leginkább az jelent meg a találkozóról, hogy a megbeszélésen „hazafias és őszinte" volt a hangulat, és Kim Dzsongun „a nemzeti egyesítés történetének új fejezetét akarja nyitni".

Donald Trump amerikai elnök (k jobbra) és Csung Juijong Mun Dzsein dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója (k balra) megbeszélést tart a washingtoni Fehér Házban 2018. március 8-án.
Donald Trump amerikai elnök (k jobbra) és Csung Juijong Mun Dzsein dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója (k balra) megbeszélést tart a washingtoni Fehér Házban 2018. március 8-án.
Fotó: MTI / EPA
Először nem lehetett tudni, hogy a két Korea között már megkezdődött nyitás az Egyesült Államok és Észak-Korea viszonylatában mit hozhat magával. Miután azonban csütörtökön a déli delegáció Washingtonba utazott beszámolni a tárgyalásaik eredményéről, kiderült, hogy mi volt az a titkos üzenet, amit nem akartak addig részletezni: Kim Dzsongun Donald Trumpot is tárgyalásokra hívta. Az viszont a CNN szerint még Trump több tanácsadóját is váratlanul érte, hogy az amerikai elnök nem gondolkodott sokat, hanem elfogadta a déli tisztviselők által közvetített ajánlatot. Erre utalhat az is, hogy Rex Tillerson külügyminiszter órákkal korábban még a pozitív jelek ellenére is messzinek nevezte a közvetlen tárgyalásokat Észak-Koreával.

Ilyen még soha nem volt

Ha valóban megvalósul, akkor egy ilyen találkozó azért is mindenképpen történelmi lesz, mert korábban hivatalban lévő amerikai elnök még nem ült le az aktuális észak-koreai diktátorral (exelnökként Bill Clinton és Jimmy Carter is járt Észak-Koreában).
Az is fontos fejlemény, hogy a dél-koreai küldöttek azt is bejelentették, hogy Észak-Korea vállalta, nem fog végrehajtani semmilyen nukleáris tesztet, rakétaindítást, vagy más provokációt, amíg a tárgyalások tartanak. Ez azt is jelenti, hogy ezúttal feltehetően az sem változtat majd ilyen szempontból gyökeresen a helyzeten, ha heteken belül megkezdik a téli olimpia és a paralimpia miatt elhalasztott amerikai-dél-koreai szokásos éves hadgyakorlatokat.
A bejelentés után első körben minden fél a saját részsikereként próbálhatja eladni a fejleményeket:
  • Az észak-koreai állami médiában egyelőre nem kommentálták a fejleményeket, de Észak-Korea célja évtizedek óta az, hogy közvetlen tárgyalásokat zsaroljon ki az 1950-53-as koreai háború óta az elsőszámú hadviselő félnek tekintett Egyesült Államokkal, amitől a rezsim nemzetközi elismerését várja. Bill Clinton elnöksége óta próbálják elérni, hogy egy amerikai elnök leüljön a vezetőjükkel, így a propaganda úgy állíthatja be, hogy egyenrangú félként, atomhatalomként tekintenek Észak-Koreára az amerikaiak. A rakéta- és az atomprogram célja is többek között az volt, hogy ne merülhessen fel katonai beavatkozás az észak-koreai vezetés ellen, miközben a zsarolási potenciál kimaxolásával minél kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerüljenek, amikkel aztán segélyeket, és a szankciók enyhítését akarják elérni.
  • Mike Pence amerikai alelnök máris azzal érvelt, hogy működik Észak-Korea elszigetelése, a maximális nyomásgyakorlásnak nevezett stratégiájukkal kényszerítették rá Kim Dzsongunt a tárgyalásokra. Ennek lényege az volt, hogy a korábbiaknál is húsbavágóbb nemzetközi szankciókat vezettek be, miközben időnként a párbeszéd lehetőségét megpendítve folyamatosan lebegtettek egy lehetséges katonai beavatkozást is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában is elfogadtatott szankciókkal egyre növelték a szorítást, ezek már a rezsimnek létfontosságú olajszármazékokra és a külföldön dolgozó munkásokra is hangsúlyosan kiterjedtek, miközben a dél-koreai parlament hírszerzési bizottsága úgy számolt, hogy az északi vezetés 2018 októberére kifogyhat a külföldi valutából.
  • A Korea-közi kapcsolatokban bekeményítő korábbi konzervatív déli vezetéssel szemben a balliberális Mun Dzsein dél-koreai elnök párbeszédcentrikus megközelítéssel került hatalomra 2017 májusában. Ugyan az amerikai és japán nyomásgyakorlással összhangban Dél-Korea is beleállt a keményebb szankciókba, de Mun a legfeszültebb helyzetben is a tárgyalások szükségességét hangsúlyozta, és ismételgette, hogy nem dönthetnek a fejük felett. Szintén a déli elnök volt az, aki az utolsó utáni pillanatig nyitva hagyta a lehetőséget, hogy Észak-Korea mégis bejelentkezzen a phjongcshangi téli olimpiára. Csoma Mózes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa szerint ezért a dél-koreai vezetés akár Nobel-békedíjat is érdemelne.
Van azonban olyan amerikai elemző, aki szerint a tárgyalások felajánlásával Kim csapdát állítottTrumpnak, aki amerikai elnökként a legtöbbet érheti el, de a legtöbbet is kockáztatja egy ilyen bizonytalan kimenetelű találkozóval, ha viszont elutasította volna, akkor Phenjan Washingtont okolhatta volna a párbeszéd elmaradásáért a dél-koreaik felé. Munt a dél-koreai konzervatívok vádolták azzal, hogy hagyja kihasználni magát, az pedig már látszik, hogy a népszerűsége valószínűleg végérvényesen összefonódott az észak-koreai helyzet kezelésével, aminek betehet, ha végül a tárgyalások esetleg látványosan zátonyra futnak.

Nem enyhítenek a nyomáson

Trump pénteken a Twitterén is megerősítette, hogy az amerikai találkozó szervezése folyamatban van, a hét elején pedig pozitív hírként értékelte a déliek phenjani tárgyalásait. „Szerintem őszinték, remélem, hogy azok. Hamarosan kiderül" – írta az észak-koreai ajánlatokról, de azt is hozzátette, hogy lehet, hogy hiú reményeket táplálnak, az Egyesült Államok pedig kész bármelyik irányba erőteljesen elmozdulni. Pénteken kihangsúlyozta, hogy fontos előrelépések történtek, de
A SZANKCIÓK ÉRVÉNYBEN MARADNAK, AMÍG NEM SIKERÜL MEGÁLLAPODÁST KÖTNI.
Ennek azzal is nyomatékot adtak egyébként a napokban, hogy az USA megint új szankciókat vezetett be Észak-Korea ellen, mert megállapításuk szerint Észak-Korea ölette meg Kim Dzsongnamot, Kim Dzsongun féltestvérét Malajziában.

A Donald Trump amerikai elnökről (b) és Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezetőről szóló híradást nézi egy férfi a szöuli központi pályaudvar egyik képernyőjén 2018. március 9-én. Csung Jui Jong, Mun Dzse In dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az előző nap folyamán Washingtonban bejelentette, hogy Trump májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
A Donald Trump amerikai elnökről (b) és Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezetőről szóló híradást nézi egy férfi a szöuli központi pályaudvar egyik képernyőjén 2018. március 9-én. Csung Jui Jong, Mun Dzse In dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az előző nap folyamán Washingtonban bejelentette, hogy Trump májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Fotó: Ahn Jang Dzsun / MTI
Mun ugyan csodaként értékelte a Kim-Trump-találkozó lehetőségét, de Dél-Korea is jelezte, hogy nem lesznek hirtelen feloldva az eddigi korlátozások Észak-Koreával szemben. A Washingtonban járó tisztviselők elmondták, hogy folytatódik a nyomásgyakorlás, nem lazítanak a szankciókon, amíg Phenjan az új retorikáját nem támasztja alá konkrét lépésekkel.
MÉG CSAK A RAJTVONALON ÁLLUNK"
mondta Mun a héten, és azt is világossá tette, hogy semmi mást nem fogad el, csak Észak-Korea teljes nukleáris leszerelését. A békére törekvő tárgyalásokkal párhuzamosan növelte a védelmi kiadásokat, mert „mindent meg kell tennünk, hogy ellenlépéseket hozzunk Észak-Korea atomfegyverei és rakétái ellen is".

Először a két Korea ül le egymással

Az elmúlt hetekben azonban az látszott, hogy az amerikai-észak-koreai kapcsolatoktól függetlenül is mindkét Korea próbálja kihozni a legtöbbet a tavalyi feszültségek után az elmúlt két hónapban jelentkező enyhülésből. A hét elején megállapodtak abban is, hogy újraindítják a forródrótot a katonai feszültségek csökkentéséhez, és az elemzők által a téli olimpia alatt találgatott időpontoknál előbb rendezik meg a harmadik Korea-közi csúcstalálkozót is. Az első kettőt még a két Korea közötti enyhébb időszakban tartották: először 2000-ben érkezett dél-koreai elnök Phenjanba tárgyalni, míg a második csúcsot 2007-ben tartották, akkor is az északi fővárosban.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ (k) fogadja a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatal élén álló Csung Ej Jong (j) vezette küldöttség tagjait Phenjanban 2018. március 5-én.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ (k) fogadja a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatal élén álló Csung Ej Jong (j) vezette küldöttség tagjait Phenjanban 2018. március 5-én.
Fotó: MTI / EPA
A déliek most is nyitottak lettek volna egy phenjani helyszínre, azonban már az is eldőlt, hogy a két ország közötti demilitarizált zóna határán fekvő Panmundzsomban lesz a csúcstalálkozó. A határfalunál hajtott végre drámai szökést tavaly egy dezertáló északi katona, illetve itt volt januárban az az egyeztetés is, ami megalapozott aztán a téli olimpiás közeledésnek. Ráadásul ezen belül is a déli részen lévő Béke Házában találkozik majd Mun Dzsein Kim Dzsongunnal, ami azért történelmi, mert
ÉSZAK-KOREAI LEGFELSŐBB VEZETŐ MÉG NEM LÉPTE ÁT A FEGYVERSZÜNETI VONALAT KORÁBBAN.
A korábbi Korea-közi csúcsokon főként gazdasági téren egyeztek meg (pl. az azóta Mun elődje által bezárt, északi területen közösen üzemeltetett keszongi ipari parkról), de most egyelőre még nem tudni, pontosan milyen előrelépésre számítanak a déliek a két Korea kapcsolatában. Csoma szerint fontos különbség a 2000-es évekhez képest, hogy Dél-Koreában most nincsenek illúziók Észak-Koreával szemben, 2006-ra vált egyértelművé, hogy hiába öntöttek tömérdek pénzt segélyeken és fejlesztéseken keresztül északra, a phenjani rezsim még a kevésbé feszült időszakokban is csak egy bizonyos fokig kész az enyhülésre. Ezúttal azonban az is csavar egyet a helyzeten, hogy az önmagában fontos Korea-közi csúcs szorosan összekapcsolódik az Észak-Korea és az Egyesült Államok között tervezett tárgyalással is.

Kim Dzsongun először találkozik külföldi vezetőkkel

Ennél az északi-déli csúccsal szemben egy sor alapvető kérdés sem dőlt még el, rögtön például az, hogy hol lehetne a helyszíne az amerikai-észak-koreai találkozónak. Kim Dzsongun biztosan nem fog elutazni amerikai területre, ahogy az sem tűnik valószínűnek, hogy egy bizonytalan kimenetelű, és biztonsági szempontból is megkérdőjelezhető találkozóra Trump Észak-Koreába látogatna. „Ráadásul Kim Dzsongunnak külön hatalmas legitimációs forrást jelentene, ha egy hivatalban lévő amerikai elnök a KNDK-ba menne" – mondta Csoma. Így minden bizonnyal valamilyen közvetítőország fog felmerülni, ami lehet megint Dél-Korea, és Panmundzsom, de akár Kína is. A gyerekkorában svájci magániskolában tanuló Kim Dzsongun egyébként hatalomra kerülése óta még soha nem járt külföldön, ráadásul nem találkozott még egyetlen másik ország vezetőjével sem.
Egészen eddig a hétig azt is csak találgatták, hogy a 34 éves Kim mennyire mozogna otthonosan egyáltalán magas rangú külföldi tisztviselők között, hiszen az elmúlt években leginkább kínai, kubai diplomatákat, vagy Dennis Rodman volt NBA-s kosárlabdázót fogadta csak. A hét elején Phenjanban járt déli delegáció vezetője a New York Times szerint arról beszélt, hogy Kim Dzsongun meglepte őket, például amikor azt mondta, megérti, hogy folytatódnak az éves amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok, viszont azt várja, hogy ezen változtassanak, ha a jövőben rendeződik a helyzet a Koreai-félsziget körül. A következő hetekben feltehetően majd a phenjani megbeszélés minden rezdülését próbálják kielemezni a dél-koreai és amerikai titkos szolgálatok a következő találkozók előtt.

Nem lesz könnyű bármiről megállapodni

Ha megtörténik, akkor a találkozó ténye már történelmi lesz, de az eredményeivel kapcsolatban azért a legtöbb elemző nem vár feltétlenül csodát. „Már sokszor láttuk ezt" – mondta Duyeon Kim, a Korean Peninsula Future Forum munkatársa, aki másokkal együtt emlékeztetett arra, hogy korábbi amerikai elnökök alatt is voltak már fontos tárgyalások és megállapodások is, de a segélyek kialkudása után idővel Phenjan rakéta-, majd pedig atomprogramja végül mindig folytatódott. Észak-Korea legutóbb 2009-ben állt fel az atomprogramjáról indított hatoldalú tárgyalásoktól, mert nem akarta beengedni a nemzetközi ellenőröket az országba.
Csakhogy a korábbi amerikai elnökök alatt még nem járt ennyire előre a phenjani rakéta- és atomprogram, ami most már sokkal komolyabb fenyegetést jelent a szövetségeseiken kívül az Egyesült Államokra is. Valamint a korábbi esetekben nem ilyen magas, elnöki szinten ült le tárgyalni az USA. Ezért sem mindegy, milyen eredményt tud elérni Trump, miután belement a találkozó megtartásába.
A találkozó azonban a történelmi lépték ellenére önmagában azért sem kecsegtet semmilyen biztos eredménnyel, mert
A RENDKÍVÜL BONYOLULT HELYZET ALAPJAI NEM VÁLTOZTAK MEG.
Trump sokszor hangsúlyozta, hogy Észak-Korea teljes nukleáris leszerelését akarja elérni, az északiak azonban korábban hallani sem akartak arról, hogy a rezsim fennmaradásának zálogának tartott rakéta- és atomprogram alku tárgya legyen, többek között azért sem, mert azt látták, hogy az egymást váltó amerikai elnökök könnyen változtathattak elődeik döntésein.
Trump most a Twitterén külön kihangsúlyozta, hogy az északiak nemcsak az atomprogram felfüggesztéséről, hanem a nukleáris leszerelésről hajlandóak tárgyalni. A dél-koreaiak egészen pontosan azt jelentették be, hogy Kim Dzsongun „eltökéltnek mondta magát a leszerelésre." Ha Észak-Korea nem lenne hajlandó teljesen lemondani az atomprogramjáról, akkor több elemző szerint lehet, hogy csak időt akar nyerni, hogy a tárgyalásokon a szankciók egy részének feloldását, segélyeket próbáljon kicsikarni, anélkül, hogy végül valódi engedményeket tenne. A tesztekre elrendelt moratórium pedig nem jelenti azt, hogy közben ne folytatódhatnának a fejlesztések a háttérben.

A Theodore Roosevelt, a Ronald Reagan és a Nimitz amerikai repülőgép-hordozókat kísérik Aegis típusú rakétavédelmi rendszerrel felszerelt amerikai hadihajók a dél-koreai haditengerészettel tartott hadgyakorlaton a Csendes-óceánon, a Koreai-félsziget közelében 2017. november 12-én.
A Theodore Roosevelt, a Ronald Reagan és a Nimitz amerikai repülőgép-hordozókat kísérik Aegis típusú rakétavédelmi rendszerrel felszerelt amerikai hadihajók a dél-koreai haditengerészettel tartott hadgyakorlaton a Csendes-óceánon, a Koreai-félsziget közelében 2017. november 12-én.
Fotó: Aaron B. Hicks / MTI / EPA
A másik oldalról az tűnik egy nehezen feloldható dilemmának, hogy az Észak-Korea által követelt biztonsági garanciák részeként feltételül szabhatnák a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok beszüntetése mellett akár az amerikai katonák, és katonai rendszerek (rakétaelhárítás, radarok) kivonását is a régióból. Ezeknél viszont a különböző szövetségesi megállapodásokon túl nem mellékes szempont az USA-nak, hogy miközben közvetlenül az észak-koreai fenyegetésnek szólnak, de Kínával és Oroszországgal szemben is geopolitikai előnyt jelentenek.
Több szakértő szerint már az is nagyon fontos eredmény lenne, ha sikerülne elérni az atomprogram felfüggesztését, és a rakétatesztek további moratóriumát, de egy ilyen találkozón szóba kerülhet akár az Észak-Koreában továbbra is fogvatartott amerikai állampolgárok ügye is. A felsejlő diplomáciai póker előtt mindenesetre nem egyértelmű, ki fogja előkészíteni amerikai részről a találkozót, hiszen a hét elején bejelentette visszavonulását Joseph Yun, az amerikai külügy legtapasztaltabb észak-koreai diplomatája, akinek egyelőre még nincs meg az utódja.
A héten a Financial Times is arról írt, hogy a megkezdődött folyamatban sok a bizonytalanság, rengeteg csapdát rejt magában, és végül komoly kompromisszumokra futhat ki. Az csak a következő hetekben, hónapokban körvonalazódik majd, hogy melyik fél meddig hajlandó elmenni.







 
Prof. Horváth István - Érelmeszesedés elleni immunizálás 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=1Bi3OEjFFfo


Választási cirkusz 

Ebben a választási cirkuszbanArany László: Ebben a választási cirkuszban, ahol tolvaj és tolvaj között lehet "választani", soha nem volt kevéssé aktuális, mint most. Petőfiék nagyon kitaláltak valamit, és ráéreztek a háttérhatalom mozgatóira... 
1. Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését. 
2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten. 
3. Évenkinti országgyülést Pesten. 
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. 
5. Nemzeti őrsereg. 
6. Közös teherviselés. 
7. Urbéri viszonyok megszüntetése. 
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján. 
9. Nemzeti Bank. 
10. A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk. 
11. A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak. 
12. Unio. 


Így énekelte a Székely Himnuszt a több ezres tömeg Marosvásárhely főterén!

Így énekelte a Székely Himnuszt a több ezres tömeg Marosvásárhely főterén! 



A Székelyföldnek autonómiát követelő jelszavakat skandálva Marosvásárhely főterére vonult a Székely szabadság napját ünneplő, a bukaresti közigazgatási átszervezési tervek ellen tiltakozó tömeg csütörtök este, ahol a rendezvény petíciójának átadása után a résztvevők rendbontás nélkül elhagyták a teret. 
A tüntetők az "Autonómiát!", "Székelyföld", "Itthon vagyunk!" jelszavakat kiabálva, de békésen, ünnepi hangulatban tették meg a Székely vértanúk emlékművétől a főtérig vezető két kilométeres utat. A több ezres tömeg a Székely Himnuszt is elénekelte a főtéren. 
marosvasarhelyi.info 


Ady Endre szavai


Jásdi Kis Imre a nemzeti vagyonról: 
A nemzetközi vagyont vegyük birtokba, amely fölött mi rendelkezünk csak. 

Nem látunk rá a saját lehetőségeinkre, nem értjük a saját fogalmainkat, mert a népet idegen hatalmak elbutították. 
Az oktatást kell átalakítani, határozzuk meg, hogy mit engedélyezünk oktatni az iskolákban és mi az, amit elfogadhatatlannak nyilvánítunk. 
Az a hatalmi rendszer, ami most erővel bír, nem bírt mindig erővel. 
Megerősödött, mert hagytuk, hogy kifosszon bennünket. Most el kell döntenünk, hogy hagyjuk-e tovább is, hogy ezt tegye. 
Hogy az állam tőlem mit vehet el, az tárgyalás kérdése kell, hogy legyen. Egyébként, ha elvesz valamit tőlem, az teljesen törvényszerűtlen, az bűncselekmény. Fel kell, hogy lépjünk a kultúrvagyonunk megvédéséért. A vagyonunkat olyan módon veszik el tőlünk, hogy ezt nem is engedik megérteni. 
A vízhez, az áramhoz, a gázhoz a magyar népnek van joga, és nem idegen cégeknek. 
Jogosnak tartom a perszonális önkormányzat felállítását, olyan általános oktatás bevezetését, amely minden eszközt tartalmaz a valódi tudás megszerzéséhez. 
A társadalom létrehozhat olyan közösségeket, amelyek gazdaságilag önállóvá válhatnak. Erre kell törekednünk. 



Amiről nem szól a Fidesz 


Persze arról nem szól a Fidesz- vazallusok szimpla lihegése, hogy mindig szimpla, viszont a gyengék által feltárhatatlan ürüggyel vették rá a nagyérdeműt, hogy valamely kasztbéli gennyletre voksoljon. Teljesen úgy állítják be a Fideszt, mint elkerülhetetlen jobb megoldást, pedig korántsem így van! 
Valami ürügygyel mindig törekednek rá, nehogy a kasztot átmentő, hátrébb elhelyezkedő védelmi lépcső kerüljön előre, mely most jelesül a Jobbik. 
Mert bizony aki elmegy voksolni / legitimizálni és nemzetinek gondolja magát, az bizony jobb, ha nem dől be a fideszes lihegésnek, hazugságáradatnak és a Jobbikra voksol, mert szó nincs arról, hogy a jobbik kerítést bontana és egyéb gátlástalan judeobolsi- fideszes maszlag. 
míg Áder János államfői beszédet mondott hétfőn a parlamentben, addig Majtényi Lászlótól virtigli ellenzéki aktivista

Egy biztos!: ezt a hazug, arrogáns rablóbandát nem szabadna tovább megtűrni a hatalomban, mert cefetül megissza a Nemzet a levét, miként megitta a ...csótány elődei okán is, akiknek most éppen semmi esélyük. 

Nos szemellenzős barátom! Ha mész bohóckodni, legalább úgy tedd, hogy kevesebb legyen a kártétel, hiszen akadnak még jobbak a Jobbikban. Ha azt eléred, hogy a jelenlegi banda nem tud egyedül kormányt alakítani, már tettél valami hasznosat a kártételed mellett. Abban meg biztos lehetsz, hogy saját döntésével egy kormányzatra eséllyes nem merné beengedni az inváziót, hiszen kiváltaná a nép haragját és még a vakhangyák előtt is elkapálná magát politikailag. 
A másik: Abban is biztos lehetsz, ha a Fidesz be akarja engedni őket, akkor EU- s kényszerre hivatkozva ír ki aljasúl megfogalmazott népszavazást és veled hozat döntést, veled fogja elfogadtatni a kicsit megfaragott kvótát.

        Kőműves Géza, Sopron 


A devizahitelezés = NETTÓ CSALÁS! 

Tisztelt Adóskamara! 
Polgár ZoltánA március 11 i tüntetésen nem veszek részt szakmai ok miatt. Szakmailag nem értek egyet a devizakölcsönök felvételkori deviza folyósítási árfolyamán való forintosításával. 
Tényszerüen látszik az, hogy a kölcsönök mögött a bankok nem rendelkeztek devizával, ezért az adósoknak csak azt a forint összeget kell visszafizetniük, amelyet tőke összegként kaptak a banktól. 
Amennyiben felvételkori deviza folyósítási árfolyamot számítunk akkor abban a pillanatban elismertük a deviza meglétét, és legalizáljuk a bankok deviza csalását. 
Továbbá a felvételkori deviza folyósítási árfolyam egységesen nem kezelhető, mivel minden bank saját deviza árfolyamot alkalmazott, és így igazságosan számolni nem lehet, minden esetben más végösszegek fognak kiadódni a banki kölcsönszerződéseknél. 
Mára eljutottunk odáig, hogy ki kell mondani: A deviza probléma megoldása büntetőjogi úton kell hogy történjen, mivel polgári bírósági utat a hatalom szinte már teljesen elzárta. 
Határozott álláspontom az: A devizahitelezés= NETTÓ CSALÁS! 
A kormányzat a végrehajtások azonnali leállítása mellet. teljes kártalanítást lenne köteles biztosítani a deviza károsultak részére. 
Tisztelettel: Dr. Polgár Zoltán 



Ima Magyarországért 

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén 
Tizenkettedik alkalommal imádkozunk közösen Nemzetünkért. 
Kérjünk ismét együtt áldást Hazánk sorsának jobbrafordulásáért! 
Verőce - Kárpát-Haza templom

Az Ima 2018. március 25-én vasárnap a déli harangszókor kezdődik Verőcén a Kárpát-Haza templom előtti területen. 
(Gyülekezés és ráhangolódás 11- fél 12) 

Minden imádkozni vágyót szeretettel hív és vár: 
Dr. Papp Lajos professzor, a rendezvény főszervezője és 
Bethlen Farkas, Verőce volt polgármestere. 

Közreműködnek: 
Dr. Papp Lajos professzor 
Maczkó Mária énekművész 
Petraskó Tamás és a Bodrogközi Regölősök 

Kérjük a Kárpát-Hazában és a diaszpórában élő honfitársainkat, hogy akik nem tudnak jelen lenni Verőcén, azok is szervezzék meg saját közösségeikben, azonos időben a közös imádságot. 

Budapestről, a Nyugati pályaudvarról 10 óra 07-kor (érkezés:10 óra 40) és 10 óra 45-kor (érkezés: 11 óra 35) indul vonat Verőcére. Az állomásról iskolabusz szállítja az érkezőket a helyszínre. 

Istenünk, Hazánkat oltalmazó Boldogasszonyunk, tarts meg minket őseink hitében és erényében! 


Itt a lista: Rekord mennyiségű kamupárttal próbálja elgáncsolni az ellenzéket a Fidesz 
2018 március 5. nyugatifeny.hu 
Ma járt le az ajánlások leadási határideje az áprilisi országgyűlési választásokra. 
Az a párt indíthat egyéni jelöltet egy adott körzetben, amelyik legalább 500 érvényes ajánlást gyűjtött össze ma 16:00 óráig. 
Országos listát pedig az a párt állíthat, amely Budapestről és legalább 9 megyéből ki tud állítani összesen 27 jelöltet. 
A ma délelőtti adatok alapján pedig erre 29 pártnak már most lehetősége van, és 5-10 párt még a határon billeghet. Listát holnap 4 óráig tudnak állítani a pártok a Nemzeti Választási Bizottságnál. 
A valós politikai tevékenységet végző pártok mellett rekordszámú kamupárt indul idén, hogy megtévessze a választókat, felaprózza az ellenzéki oldalt. 
Kamupártoknak nevezzük őket, mert a valódi szándékuk nem a politikai érdekérvényesítés és a választási győzelem - hiszen négy évig semmilyen politikai tevékenységet nem végeztek -, hanem kizárólag a nyerészkedés. 
Itt a lista: Rekord mennyiségű kamupárttal próbálja elgáncsolni az ellenzéket a Fidesz

A Mérce.hu így osztályozta a már biztosan elinduló 29 pártot: 

Érdemi politikai tevékenységet végző pártok: 

Fidesz-Kdnp 
DK 
MSZP-Párbeszéd 
Jobbik 
LMP 
Momentum 
Magyar Kétfarkú Kutya párt 
Együtt 

Valaha már hallottunk róluk: 

Munkáspárt 
Magyar Igazság és Élet pártja 
Magyarországi Cigányok pártja 

Semmilyen politikai tevékenységet nem végző pártok: 

Családok pártja 
Medete párt 
Összefogás párt 
Tenni akarás mozgalom 
Szegények pártja 
Szegény emberek Magyarországért párt 
Kell az összefogás párt 
Rend és elszámoltatás párt 
Net párt 
Közös nevező 2018 
Európai roma keresztények jobblétéért demokratikus párt 
Iránytű párt 
Sportos és egészséges Magyarországért párt 
Hajrá Magyarország! párt 
Közösen egymásért demokratikus néppárt 
Elégedett Magyarországért mozgalom 
Lendülettel 
Haza mindenkié 

És nincs vége, rajtuk kívül még a további kamupártok esélyesek a listaállításra (néhány napon belül derül ki): 

Haladó Magyarországért párt 
Nemzet és béke 
Értünk értetek 
Egyenlőség roma párt 
Hátrányos helyzetűek pártja 
Demokrata párt 
Európai cigányok demokratikus pártja 
FKGP 
A haza pártja 
Magyarországért demokratikus párt 
Jó út MPP 
MOMA 

NYF-kommentár: Ne dőlj be a teljesen esélytelen, nulla százalékos kamupártoknak és kamujelölteknek, akik csak a Fidesz hatalmon maradását segítik elő. Szavazz listán a kedvenc (valódi) pártodra, egyéniben pedig a legesélyesebb ellenzéki jelöltre! 
A hátteret nézve?
A hátteret nézve? 






A keresztények üldözése és kiirtásuk rosszabb, mint bármikor a történelem során 

Lovas István 2018. március 10. NEWSWEEK lovasistvan.hu 

Az Aid to the Church in Need nevű katolikus szervezet tanulmánya szerint a nyugati kormányok nem akadályozzák ezt meg. 
A keresztények üldözése és kiirtásuk rosszabb, mint bármikor a történelem során

A tanulmány azt is bemutatja, hogy a keresztényekkel való bánásmód jelentősen rosszabbodott az elmúlt két évben az azelőtti két évhez képest és erőszakosabbá vált, mint bármikor a modern időkben. 

A jelentés megvizsgálta a keresztények sorsát Egyiptomban, Eritreában, Indiában, Irakban, Nigériában, Szaúd-Arábiában, stb. 2015 és 2017 között. 

Ezen idő alatt a keresztényeket emberiség elleni bűnöknek tették ki. Egyeseket felakasztottak vagy keresztre feszítettek. 
A keresztények üldözése és kiirtásuk rosszabb, mint bármikor a történelem során

Szaúd-Arábia volt az egyedüli ország, ahol a keresztények sorsa nem fordult rosszabbra, mert az már olyan volt, hogy annál rosszabb nem lehet. 

A jelentés bírálja a Trump-kormányt, mert az nem bírálja Rijadot a keresztényekkel való bánásmód miatt. E helyett 110 milliárd dollár értékű fegyverüzletet kötött vele. 

/A videó az iraki Moszul városában mutatja a katolikusok első miséjét azután, hogy az Iszlám Államot elűzték. Nagyon, de nagyon megható. Érdemes megnézni./ 




Újabb lépés az EU-ban a totális terror felé: jobboldali beszéde elmondása előtt tartóztatták le a rendőrök (lovasistvan.hu)
A Generation Identity brit csoportja most adott ki egy nyilatkozatot, amelyből megtudható: Martin Sellner osztrák identitárius vezetőt és Brittany Pettibone barátnőjét - tegnap letartóztatták a rendőrök, amikor Angliába érkeztek. Ok? Az a beszéd, amelyet Sellner vasárnap (holnap) akart elmondani és amely a rendőrség szerint "feszültséget okozott volna a helyi közösségek között és lehetségesen "gyűlöletet" (a Nyugat globális urainak kedvenc szava terrorjuk terjesztésére) keltett volna. 


HND: A halál szaga (polgarportal.hu)
Egy rövid hír jelent meg a Magyar Időkben, majd később más online portálokon is arról a nemrég meggyilkolt és rutinosan feldarabolt olasz lányról, aki minden bizonnyal az Olaszországban egyre erősödő nigériai maffia áldozatává vált. Ilyen hírek olvastán sokan elborzadnak, a vallásosak talán elmormolnak egy halk imát a szerencsétlen, lemészárolt fiatal nő lelkéért, még akkor is, ha a lány életvitelét alapvetően elutasítják, s végül néhányan megdöbbenve konstatálják, hogy Európába - az illegális migráció hozadékaként - megérkezett a kannibalizmus, amit legtöbbünk egy régmúlt időszak "talán igaz, talán nem" legendakörébe sorol. Egy idő után azonban mindenki elfelejti a történetet, mert másnap újabb és újabb rémes esettel kényszerülünk szembenézni. A következő elemzés csak 18 éven felüli, erős idegekkel rendelkező olvasóknak készült, felvilágosító szándékkal. 



Több tízezren tüntettek Netanjahu korrupciós ügye miatt Izraelben(444.hu)
Tel-Avivban szombat este a szégyen menetének nevezett felvonuláson a tízes tévécsatorna becslése szerint mintegy húszezren csatlakoztak a több mint egy éve, a főügyész lakásának közelében minden szombat este tüntető emberekhez. A tiltakozók a kormányfő távozását követelték, leggyakrabban a "szégyen" szót skandálták, a kormányfő elleni korrupciós vádakra utalva. Ezzel egy időben a helyi média beszámolói szerint több százan vonultak az utcára Jeruzsálemben és Haifán is. A tel-avivi tüntetés kezdetén felszólalt Meni Naftali, a miniszterelnöki rezidencia volt gondnoka, aki pert nyert a vele megalázóan bánó Sara Netanajhu, a miniszterelnök felesége ellen. 




Mérlegre tették: Sokkal több profit vándorol ki Nyugatra, mint amennyi uniós forrás érkezik Közép-Európába (korkep.sk)
A magyarországi médiában jelentősebb "szakmai" vitát váltott ki Thomas Piketty francia (sztár)közgazdász cikke, amely a visegrádi országokat külföldi tulajdonú országoknak nevezte, ahonnan több pénz áramlik ki a nyugati cégeken keresztül, mint amennyi beruházás vagy uniós forrás érkezik. A vita nem meglepő, hiszen Magyarországon áprilisban parlamenti választások lesznek, és Piketty épp a magyar kormányt minden fronton támadó brüsszeli technokraták és ellenzéki sajtó egyik méregfogát húzta ki azzal, hogy kiszámolta: Magyarországról több profit megy nyugatra, mint amennyi uniós támogatás visszajön. 





Az ENSZ támogatja a fajkeveredést (napimigrans.info)
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint rasszista a magyar kormányfő azon kijelentése, hogy "nem támogatjuk, hogy a színünk keveredjen másokéval". A kelet-európai lakosság elsöprő többsége azonban a magyar álláspontot támogatja. Az egyszerre fehérterrortól és sötét diktatúrától rettegő arab-muszlim politikus szerint minden színesbőrű embert sért a magyar kormányfő kijelentése, miszerint "nem akarjuk, hogy a színünk keveredjen másokéval." Nem hajlandó lemondani az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Zeid Raad al-Husszein, és minden egyes szavát vállalja annak a botrányos közleménynek, mellyel korábban nyíltan kiállt a fajkeveredés mellett. A politikus korábban egyértelművé tette, hogy az ENSZ élesen szembehelyezkedik a kelet-európai lakosság abszolút többségének véleményével, és rasszistának tartja azt, aki a többségi álláspontot képviseli. 





20 éve kerültek nyilvánosságra a Torontói jegyzőkönyvek(hetek.hu)
Évtizedek óta zajlik a vita, hogy létezhet-e valamiféle mesterterv a világ gazdasági, politikai, kulturális egységesítésére és a társadalmak radikális átalakítására. A mainstream média következetesen az összeesküvés-elméletek körébe sorolja az ilyen feltételezéseket, miközben a YouTube-on és más közösségi oldalakon milliós nézettséget érnek el a háttérszervezetekről, titkos találkozókról és az "egyvilág" létrehozásáról szóló posztok és videók. Tény, hogy sok teljesen alaptalan, rég megcáfolt "információ" is kering az interneten, nem beszélve a nyíltan rasszista, antiszemita rágalmakról. A 20 éve megjelent úgynevezett Torontói jegyzőkönyvek eredete sem tisztázott, de az eltelt idő sok szempontból visszaigazolni látszik a dokumentum tartalmát. 





Új világrend - A torontói jegyzőkönyvek (netceleb.eu)
A dokumentum az Új Világrend teóriák Szent Grálja lett. Évtizedek óta zajlik a vita, hogy létezhet-e valamiféle mesterterv a világ gazdasági, politikai, kulturális egységesítésére és a társadalmak radikális átalakítására. A mainstream média következetesen az összeesküvés-elméletek körébe sorolja az ilyen feltételezéseket, miközben a YouTube-on és más közösségi oldalakon milliós nézettséget érnek el a háttérszervezetekről, titkos találkozókról és az "egyvilág" létrehozásáról szóló posztok és videók. Tény, hogy sok teljesen alaptalan, rég megcáfolt "információ" is kering az interneten, nem beszélve a nyíltan rasszista, antiszemita rágalmakról. A 20 éve megjelent úgynevezett Torontói jegyzőkönyvek eredete sem tisztázott, de az eltelt idő sok szempontból visszaigazolni látszik a dokumentum tartalmát. 
Georgia Guidestones - az USA legbizarrabb emlékműve vagy az amerikai Stonehenge? (boldognapot.hu)
A világ egyik legfélelmetesebb enigmájával állunk szemben, amikor a Georgia állambeli Elbert County-ban található kis dombon megpillantjuk a monumentális gránitból készült emlékművet, melynek üzenetei olyanok, mintha egy közelgő apokalipszis túlélőinek szánt útmutatások lennének. Vajon kik és milyen céllal építették Amerika egyik legfurcsább emlékművét? Milyen utalásokat találunk rajta az apokalipszissel kapcsolatban? Miért okoz hihetetlen fejtörést ez az enigma a tudósok és az ezoterikus kutatók számára? Ezekre a kérdésekre keressük a lehetséges válaszokat. 




Az arab tavasz egyik fő támogatója most Európa elleni dzsihádra szólít fel (videó) (orientalista.hu)
Sokkoló videó kering az interneten, amelyben egy izraeli újságíró palesztinnak álcázva magát betekintést nyert a Franciaországban jelenlévő, radikális Muszlim Testvériség világába. A felvételen Yusuf Al-Qaradawi sejk beszél a radikális iszlám hívőinek arról, Európába visszatér az iszlám. "Nem kell háborút vívni ahhoz, hogy Európa muszlim legyen elég ahhoz ha a muszlimok sokasodnak és térítenek." Yusuf Al-Qaradawi az arab tavasz egyik fő szellemi atyja 2011-től kezdve napi szinten szerepelt a különböző szaúdi és katari műholdas csatornákon buzdítva a hívő muszlimokat a dzsihádra. A nyugati hatalmak hozzájárulásával ezek a szélsőséges ideológiát tartalmazó műsorok elérhetőek voltak Európa szerte. A szíriai állami műholdas csatornák sugárzását törölték, mivel azok pont az ellenkezőjét a terroristák elleni harcokat közvetítették. 





10 milliárd euró tűnt el a befegyasztott belgiumi Kadhafi-számláról(orientalista.hu)
Valamikor 2013 és 2017 között mintegy 10 milliárd eurónyi pénzösszeg tűnt el szőrén-szálán Moammer Kadhafi líbiai elnök által vezetett, a Nyugat által megdöntött kormánya befagyasztott belgiumi számláiról. Mivel 2014-ben az amerikai kormány itteni Goodfriendje megalapozatlan korrupciós vádakkal tiltott ki az Egyesült Államokból hat magyar köztisztviselőt, reszkető izgalommal várjuk, mit fog lépni most az amerikai kormány, e feltárt, dokumentált belgiumi pénzeltűnés nyomán.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése