2018. március 11., vasárnap

A zsidók a harmadik világháborút akarják.










A zsidók a harmadik világháborút akarják.



Megszólal a pénzhatalom

nagyágyúja - Kissinger 

nyíltan örül a harmadik világháborúnak

2012/01/15 
Nemzeti InternetFigyelő
Érdekes interjú jelent meg Henry Kissinger-rel (Aki nem hallja a harci dobokat, az süket) a dailysquib.co.uk hasábjain november végén, amelyet azonban más antiglobalista honlapok csak e héten vettek át. Kissinger Nixon és Ford elnökök alatt volt külügyminiszter, akit akkoriban a fősodor média szinte istenített. Az interjú az eddig összeesküvés teóriának nevezett elméletek nyílt beismerése. Cikkünk Alfred Heinz írásának a fordítása. 

Figyelemre méltó Henry Kissinger, Nixon egykori külügyminiszterének megnyilatkozása arról, hogy mi történik a világban, különösen Közel-Keleten.

Manhattani luxuslakásában a visszavonult államférfi, aki májusban 89 éves lesz, igen csak nyílt módon analizálta a világ jelenlegi helyzetét.

"Az Egyesült Államok visszaszorítja Kínát és Oroszországot, és az utolsó szög koporsójukba Irán lesz, amely természetesen Izrael fő céltáblája. Kínának eddig megengedtük, hogy növelje katonai erejét és Oroszországnak, hogy magához térjen a kommunizmusból. Ezt azért tettük, hogy elbizakodjanak, így aztán annál nagyobbat fognak huppanni. Olyanok vagyunk, mint egy mesterlövész, aki megengedi a pancsernek, hogy puskája után nyúljon, és ha próbálkozik, akkor aztán bumm bumm. Az eljövendő háború olyan súlyos lesz, hogy csak egy szuperhatalom nyerheti meg, és az mi vagyunk barátaim. Ezért van az EU is oly nagy sietségben, hogy egy szuper-államot létrehozzon, mert tudják mi lesz, és hogy túléljék azt. Európának egy nagy állammá kell válnia. Sietségükből úgy látom, hogy tisztában vannak azzal, hogy a végső harc az, ami előttünk áll. Ó, mennyire vágytam erre a gyönyörű pillanatra,"

"Ellenőrizd az olajt és ellenőrzöd az államokat; ellenőrizd az élelmiszert és ellenőrzöd a népeket."

Kissinger aztán hozzáfűzte: "Az átlagember úgy készülhet fel a háborúra, hogy vidékre költözik és létrehoz egy farmot. De vigyen magával puskát is, mert az éhezők hada fog kószálni mindenütt. Habár az elitnek meg lesznek a saját biztonságos kuckói és speciális menedékhelyei, nekik is vigyázniuk kell, mert a menedékhelyeik is veszélybe kerülhetnek." Néhány perc szünet után, míg gondolkodott, Kissinger így folytatta.

"Megmondtuk a hadvezetésnek, hogy nyersanyagforrásaik miatt át kell vennünk hét Közel-Keleti országot, és már majdnem befejezték a munkát. Mindannyian tudjuk, hogy én mit gondolok a katonaságról, de meg kell mondanom, hogy ez úttal fölöslegesen engedelmeskedtek a parancsnak. Pont az utolsó akadály, Irán az, ami átbillenti a mérleget. Meddig nézheti Kína és Oroszország tétlenül az amerikai tisztogatást? A nagy orosz medve és a kínai kuli felébred félálmából, és akkor kell Izraelnek küzdenie minden erejével és fegyverével, hogy annyi arabot megöljön, amennyit csak tud. Remélhetőleg, ha minden jól megy, a fél Közel-Kelet Izraelé lesz. Katonáink az utolsó évtizedben remek kiképzést kaptak harci konzol játékokkal. Érdekes volt a Modern Hadviselés 3 nevű játék, amely pontosan tükrözi prognosztizáló programjával, hogy mi fog hamarosan bekövetkezni. Katonáink Amerikában és Nyugaton jól fel lettek készítve, mert jó katonáknak nevelték őket, ágyútölteléknek, és ha el kell indulniuk, hogy küzdjenek azokkal az őrült kínaiakkal és ruszkikkal, engedelmeskedni fognak a parancsnak. A hamuból egy új társadalmat fogunk felépíteni, s csak egy szuperhatalom marad, és aki nyer, az a globális kormány lesz. Ne felejtsük, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a legjobb fegyverekkel, olyanokkal is, ami senki másnak nincs, és be fogjuk dobni azokat a fegyvereket, ha eljön a megfelelő idő."

Vége az interjúnak. Riporterünket Kissinger embere kitessékeli. 






ÚJ PÉNZÜGYI RENDSZERT LÉPTETNEK ÉLETBE és azonnal leállíthatják a FED-et ! 


(Fordította: O. László)

BREAKING NEWS - B. Fulford információi szerint A TERV:
Példátlan történelmi átalakulás előtt állunk - Az eddigi háttérelit a Cabal lefejezésére készülnek az "ázsiai erők" ...jelentette Benjamin Fulford.

Már folynak a titkos tárgyalások. Mivel óriási felfordulás lesz, illetve lehetséges Obama elnök aláírta és 2012.január 1-el életbe is léptette a határozatlan idejű fogvatartásról és internálásról szóló, a Statárium bevezetését lehetővé tevő NDAA törvényt, mely lényegében eltörölte az alkotmányos szabadságjogokat. 

Valószínűleg a közelgő események indokolták ennek bevezetését és a 800 FEMA tábor felépítését. 
Megpróbáltam magyarra átírni, amit Fulfordnak elmondtak és ami a szilveszter előtti napokban a globális elit szintjén történt. (Szerk)

Benjamin Fulford:
"A jelenlegi pénzügyi globális háború végső fázisába érkezett. Több megbízható forrásból, három kontinensről is arról számoltak be, hogy küszöbön a nagy áttörés. Meg tudjuk erősíteni saját forrásból (beleértve az MI6 és Japán katonai hírszerzését), hogy az elmúlt héten nagy küldöttség érkezett Washingtonba azzal a céllal, hogy tanulmányozzák a "lázadásról szóló" törvényt és a washingtoni intézményeket.
Arról informálták őket, hogy a FED-et azonnali hatállyal le kell állítani és az új pénzügyi rendszert végrehajtani, máskülönben az USA teljesen el lesz vágva a világtól.

  A hadsereg is közel áll ahhoz, hogy egy lázadást nyisson a katonaság felének támogatásával, mely Washington D.C. totális megtisztítását támogatja - egy CIA forrás szerint.
A washingtoni intézményrendszer két választás előtt áll:
- félreáll és nyíltan bevallja az igazságot
- vagy a másik: letartóztatás, polgárháború, káosz és esetleges halál vár a jelenlegi uralkodó Cabal-ra.
Hiszünk benne, hogy a józan elme lesz a döntő egy ilyen helyzetben és a békés megoldás a küszöbön áll. Akárhogy is nincs addig vége, míg nincs itt a vége.
A múlt héten a kínaiak mindaddig azon voltak, hogy "meg kell ölni" (a "kill" szerepel de kiiktatást is jelenthet...Szerk) az új pénzügyi rendszer támogatóit Washingtonban, míg a Japán kormány be nem avatkozott, hogy védelmet biztosítson. Aztán tárgyalásokon magyarázatokat kaptak az új nemzetközi pénzügyi rendszer működését illetően. Ők is tettek ajánlatot.

Az lett nekik elmondva, hogy a valaha is kibocsátott dollár több, mint 90%-a nem amerikaiak tulajdonában van. Az emberek, akik ezt birtokolják nem akarják, hogy értéktelen papírrá változzon, mikor a "FED-bomba robban".
Ehelyett minden tisztességesen szerzett dollár (értve ezalatt, hogy nem derivatívák kereskedelmén és más csalásokkal keletkezett számítógépeken) "back"-elve lesz arany fedezettel.
Az így aranyfedezettel rendelkező dollárt átnevezik. A kínaiak a "Renminbi" elnevezést akarják, a Rotschildok a Hong-Kongi dollárt. A mi javaslatunk a hongkongi yen (vagy kínaiul ejtve jüan).

Akárhogyis, soha ezután nem lesz lehetséges, hogy magánszemélyek manipulálhassák a pénz-létrehozás folyamatát. A kínaiak ragaszkodnak hozzá, hogy az új pénz megteremtésének a folyamata a kormány feladata legyen és ebben minden érintett fél egyetértett.

Magas szintű japán kormány delegáció utazik az év végén (vagyis a múlt héten...Szerk) a Fülöp-szigetekre, hogy az 1930-as években a dollár-holdingok fedezeteként oda vitt és ott tartott aranyat Kínába szállítsa. A japán delegáció élén a kormány képviselőjével (Hajime Ishi). Előadást kapnak a nyomtatási technológiával kapcsolatban és a globális kormányzás új rendszeréről.

Ezen kívül Kína szeretné, ha az ENSZ új székhelye Laoszban lenne, mivel ősi és érintetlen ázsiai kultúra.
Ez inkább egy szép ötlet. Természetesen az ENSZ végletekig funkcióját vesztett szervezet, ami teljes megújításra szorul. Globális ellenőrző mechanizmus szerepét teljesen a II. Világháború győzteseit szolgálva tölti be. Ez alapjaiban fog megváltozni.

Ezen felül a Világbank át lesz helyezve Kínába, valószínűleg Hong-Kongba.
Minden világbanki alkalmazottnak meg van a tevékenységeinek rögzített adatai és csak azok kerülhetnek újra alkalmazásba, kik pozítívan járultak hozzá a bolygó fejlődéséhez.

Az IMF-et FELOSZLATJÁK, mert csak a nyomort és a szegénységet terjesztette az egész Földön. Elsősorban úgy működött, hogy forrásokat és tulajdont lopott el a világ lakosságától.

Helyébe a japánok hoznak létre egy új intézményt, mely a kizárólag a pénzügyi rendszer működéséhez szükséges biztonságot és stabilitást hivatott szolgálni. Most úgy néz ki, hogy a székhelye Osakában lesz.

Az összes ilyen intézmény a meritokrácia elvén lesz létrehozva ("ahol az egyén pozíciója a teljesítményétől függ"). Bárki csatlakozhat hozzájuk, aki átmegy a kemény vizsgán és nem lesznek a csúcson lefoglalt helyek bizonyos (etnikai vagy más) háttérrel rendelkezők számára.

Ezek az új szervezetek nagyon leterheltek lesznek, mert az egész Föld teljes kereskedelmi rendszere meg fog változni! Lesznek iparágak, melyek teljesen eltűnhetnek vagy le lesznek csökkentve, beleértve:
kőolajipar, háborúk, nukleáris energia, gyógyszerek és autók...
Ezen iparágak vállalatainak jelentős segítségre lesz majd szükségük, hogy átalakíthassák magukat. A köolajipart például geo-mérnöki (geo-engineering) iparrá lehet fejleszteni.
A fegyverkezés költségeit a világűr felfedezésére fordítják majd.
Az autóipar pedig elkezdheti majd az anti-gravitációs robogók gyártását.
Az összes elavult iparág átalakítását el kell végezni oly módon, hogy az a lehető legkisebb társadalmi zavarokat és népvándorlást okozza.

Ezen kívül minden országnak el kell fogadnia egy Nemzetközi Igazságügyi Szervezet segítségét, mely lehetővé teszi az országok közti viták rendezését tárgyalásokkal vagy a bíróság előtt.

Mindenesetre az emberiség hamarosan megszabadulhat egy szörnyű szekta szorításából, mely több száz millió embert ölt meg az évek során.

A világban lévő 800 körüli amerikai katonai bázis legtöbbjét le kell állítaniuk.
Az amerikai hadseregnek át kell majd alakulnia egy teljesen más szervezetté, mely planetáris védelmet és az emberiség nagy projektjeit szolgálja.

Mi mindannyian egy még soha nem volt történelmi átalakulás előtt állunk. Kapaszkodjatok a kalapotokba!"
Benjamin Fulford 


A III. világháború első lövése? 



2012. január 12. csütörtök 
Komlomedia.hu
A legújabb, Irán ellenes amerikai szankcióra Irán azzal válaszolt, hogy mostantól kezdve a nyersolajáért nem fogad el dollárt Indiától, Japántól és Kínától. Ezt megtoldotta azzal, hogy Oroszországgal folytatott kereskedésnél se hajlandó tovább a dollár elszámolásra, hanem (Putyin javaslatára) áttér az orosz Rubelra. Ha ettől nem forr fel Obama agyvize, akkor semmitől. Ezért aztán elképzelhető, hogy ez volt a III. világháború első lövése, amibe azért az oroszok is töltöttek egy kis puskaport. 

Igaz, Irán már egyszer tett egy hasonló bejelentést 2008-ban, de akkor Kínával, Indiával és Japánnal kivételt tett, mert hogy olyan sok dollárjuk van, na meg akkor volt a válságos év. Most azonban nincs kegyelem!

Nem tudom ki kell-e emelnem, hogy Saddam Husseinnek is ez lett a vége, amikor 2000-ben kijelentette, hogy a továbbiakban nem fogad el dollárt olajért. Ugyanezt a "hibát" követte el Muammar Gaddafi is, aki kitalálta az arany dinárt, amivel elszámolták volna az olaj kereskedést.

A világ olajkereskedése dollár denominált és mivel az országok hatalmas hányada olajimportáló, kénytelenek nagy mennyiségű dollárt tartani, ami dollárkeresletet állandósít. Ez pedig az USA gazdasági állapotától teljesen függetlenül emeli a dollár értékét. Ez mellet még az USA jelentős seignorage-t vág zsebre. Végső eredmény, hogy Amerika jóval nagyobb költségvetési hiányt engedhet meg magának, mint más országok. Így eset meg, hogy az amerikai kormány bruttó tartozása 15.230.000.000.000 $ (15.230 milliárd dollár), ami nagy vonalakban az éves GDP, miközben a FED 2012 nyarára újabb QE-t akar kibocsátani, ami jó néhány-száz milliárd dollárt jelent. Ez mellett az iráni olajvásárlók dollárszükségletének a megszűnése igen komoly károkat okozhat az amerikai gazdaságnak.
Nagy kérdés, hogy nézi-e ezt Amerika ölbe tett kézzel? Természetesen nem nézi. Obama elküldte Timothy F. Geithner pénzügyminisztert (ott persze "secretary"-nek nevezik) Kínába és Japánba, hogy rábeszélje őket az Iráni olajimport leállítására, de borítékolni lehet a kísérlet kudarcát, mert Kína simán nemet mondott, míg Japán valamivel udvariasabban hárította el a kérést. Megállapítható tehát, hogy a viharfelhők gyülekeznek. Irán hajthatatlan, Kínának és Japánnak komoly gazdasági érdekeik vannak Iránnal kapcsolatban ezért most már csak Amerikán múlik, hogy lenyeli-e ez a jó nagy békát, vagy "lép", ami könnyen jelenthet még nagyobb lenyelendő békát...

Az AP jelentette, hogy amerikai pénzügyi vezető azért ment el Kínába tárgyalni, hogy Kína is hozzon Irán ellen olajbehozatali tiltást, erre a kínai miniszterelnök azt mondta, hogy: nyet

Oroszországnak pedig nincs más választása, mint felkészül a legrosszabbakra, ezért hadiflottájának jelentős része kedden megérkezett a Szír partokhoz annak érdekében, hogy az USA vezette NATO akciót megelőzze a Közel Keletei szövetségesével szemben, akit a CIA által támogatott, Al Kaida névre hallgató terrorcsoport múlt év márciusa óta támad, elsősorban a civil lakosság legyilkolásával.

Számomra a legmeglepőbb, hogy orosz közgazdászok szerint az Obama adminisztráció a dollár összeomlására játszik, ami lehetővé tenne olyan drasztikus társadalmi változások megteremtését, mint amilyenre a Nagy Gazdasági Világválság idején került sor Franklin D. Roosevelt irányítása alatt. Ha ez a feltevés igaz, akkor viszont Amerikának nem kellene harcba menni a dollár miatt, de akkor mi ez a nagyfokú kardcsörtetés? 


"Göröngyös az út a paradigmaváltás felé" 

Mivel az euróövezet bukása és ennek következtében az EU szétesése már belátható időn belül bekövetkezik[1] , és az USA igyekszik - a legfőbb szövetségessel, Izraellel közösen létrehozott - kutyát helyesen működtetni, vagyis a farok kutya-csóválását a kutya farok-csóválására váltani[2], a magyar politikusok tétova lépéseket tesznek az egyetlen járható út, a paradigmaváltás felé.

Az nyilvánvalóvá vált, hogy akit csicskáztatnak, annak nincs joga visszapofázni, így a kormány jelenlegi taktikájának jellemzője: "vissza az agarakkal"[3] .

Igen ám, de a meghunyászkodás ma már elfogadhatatlan a társadalom számára. Érezzük, hogy Kovács elvtárs "merjünk kicsik lenni" elve hova vezet.

"... az emberek már nem kíváncsiak azoknak a tanácsaira, akik Magyarország és a magyar családok válságát okozták" - mondta Selmeczi Gabriella[4] .

Teljesen igaza van. Azokra a közszereplőkre, akik a válság okát - vagyis az IMF-, a NATO- és végül az EU-tagságot - ráerőltették Magyarországra, vagy hamisan bizonygatták annak helyességét, már nem kíváncsiak az emberek[5] . Az, hogy ezt a média nem akarja tudomásul venni, nem a választók gondja.

A politikusok elkezdték a kiutat keresni, és jó irányba tapogatóznak, de még a liberális kapitalista birodalom gondolkodási módja gátolja, hogy a helyzetnek megfelelő sebességgel haladjanak az úton. Néha meg-megállnak, pislognak jobbra, balra, keresik, hogy merre van előre.

A megsejtett út és az onnan visszarángató erő ellentmondásosságát bizonyítják Járai Zsigmond és Vona Gábor nyilatkozatai.

Járai Zsigmond biztos abban, hogy az IMF és az EU diktátumait elfogadja a kormány, "ha kő kövön nem marad, akkor is", és gyökeres gazdasági fordulatot tart szükségesnek, viszont ennek módját a birodalmi eszme szerint, a külföldi vállalkozókkal történő verbális és tényleges kiegyezésben látja, vagyis nála változatlan az a szemlélet, miszerint az államnak ki kell szolgálnia a gazdaságot.

Vona Gábor történelmi kijelentést tett: a társadalmat a pártok nem tudják megmenteni. Ugyanakkor a pártrendszer továbbélésére készül fel: 2014-re minimális elvárásnak nevezte, hogy megkerülhetetlen politikai erő legyen.

A liberális-kapitalista birodalom három alappillére egyetemesen szüntette meg Magyarország szabadságát. A paradigmaváltás feltétele szabadságunk visszavétele, ami a három szervezetből történő kiválásunkat jelenti.

Ezért a paradigmaváltást csak részben készíti elő Vona Gábor javaslata, az EU-ból kilépés, mert a liberális-kapitalista birodalom három alappillére közül a másik kettővel kapcsolatban (az IMF és NATO) tagságunk felmondásáról nem beszél. Márpedig ez a kettő tökéletesen tudja a birodalom érdekeit ránk kényszeríteni, a harmadik kiesése esetén is.

E miatt "a demokrácia megvédése jelenleg másodlagos az ország szuverenitásának, gazdaságának és társadalmának megvédéséhez képest" kijelentés sajnos háromnegyedében nem igaz, mert már nincs mit védeni sem a demokrácia, sem a szuverenitás, sem a gazdaság területén, mert egyik sincs, viszont mindhárom visszaszerzése feltétele annak, hogy az emberi társadalmat megvédjük.

A paradigmaváltás egyik lényegi elemének bevezetését irányozza elő a Jobbik elnök, az alulról szerveződést.
"olyan élő közösségeket kell alkotni, amelyek képesek önmagukat fenntartani". Hangsúlyozta, ez a munka 2012-ben sokkal fontosabb lesz számára, mint a Jobbik népszerűsége."
Ez a kijelentést szívem szerint úgy értelmezem, hogy a Jobbik nem pártérdeket akar képviselni, hanem az egyetemes magyarság érdekét.
Ehhez viszont az kell, hogy magukévá tegyék az egyetemes magyarság érdekét és küldetését egyaránt magában foglaló Szent Korona Értékrendet, és az "élő közösségeket" a magyar hagyomány szerinti hálóként (mátrixként) építsék fel.
Ehhez kiváló alkalmat jelent nekik és minden magyar embernek a két elkövetkező hétvégén, a Tatai Átadó Szer.
Ennek a felismerésére kérem a Magyarok Istenének erőt, megvilágosodást és kitartást adó kegyelmét.

[1] Görögország államcsődjét és eurótagságának idei megszűnését - így az euróövezet legalább részleges idei felbomlását - nagy londoni befektetési és elemzőházak jó ideje gyakorlatilag tényként jósolják.

...jelenleg 60 százalékos esélyt lát "legalább egy, de valószínűleg inkább több" tagország távozására az euróövezetből az idei év végéig. A cég londoni elemzői közölték azt is, hogy az eddigi 80 százalék helyett most már 99 százalékos eséllyel jósolják az euróövezet teljes szétesését egy évtizeden belül.

2012 valószínűleg döntő év lesz az európai közös pénz számára, és ha a politikusok nem állnak elő a régóta ígért átütő erejű megoldási javaslatokkal, akkor az euróövezet "megszűnik létezni jelenlegi formájában".

A Capital Economics e forgatókönyve alapján az idén Görögország távozik, és 2013-ban "további kis tagállamok követik".

... a munkanélküliség a legtöbb eurótagállamban 20 százalék fölé emelkedne, a legsúlyosabban érintett országokban pedig megközelítené az 50 százalékot, és évekbe telne az európai életszínvonal visszatérése a válság előtti szintekre. 
http://mti.hu/Pages/Default.aspx?lang=HUN

[2] Jövő héten Izraelbe látogat Martin Dempsey tábornok, amerikai vezérkari főnök. Célja a helyi sajtó szerint annak megakadályozása, hogy a zsidó állam megelőző csapást mérjen Iránra. Amerikában ugyanis úgy vélik, egyre nagyobb egy ilyen katonai lépés valószínűsége.

Az amerikai Wall Street Journal szerint Washingtonban előkészületeket tesznek egy esetleges izraeli csapás esetére, és a várható válaszcsapás esetén a közel-keleti amerikai katonai létesítmények védelmére. 
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/01/15/13/Amerika_kordaban_akarja_tartani_Izraelt.aspx

[3] Ha nincs 180 fokos politikai fordulat, nincs pénz. Ez volt a lényege Christine Lagarde mondanivalójának csütörtökön, amikor a Fellegi Tamás vezette delegációval tárgyalt Washingtonban. Az IMF-vezér közölte: Budapestnek érdemi lépéseket kell tennie, mielőtt a Nemzetközi Valutaalap eldönti, hogy elkezdődhetnek-e, s ha igen, mikor a tárgyalások egy készenléti hitelmegállapodásról. Azt is egyértelművé tette: a magyar kormány nem fog tudni éket verni az IMF és az EU közé.

Magyarországnak olyan politikát kell folytatnia, amely megerősíti a piacok bizalmát a magyar gazdasági helyzetben és lefekteti a fenntartható fejlődés alapjait.

"Ha a magyar oldalt hallod, az lehet az érzésed, mintha a Magyarország és az IMF-EU-páros közötti fő különbség a szerencsétlen félreértésből fakadna, de egy kis beszélgetés, politikai trükk itt és ott - és minden megjavul. Most azonban Lagarde világossá tette, hogy ez nagyon nem így van...."

"A három szerdán kifogásolt törvény csak a jéghegy csúcsa, másokat is rágogatunk" 
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=510305

[4] A Fidesz szóvivője szerint az emberek már nem kíváncsiak azoknak a tanácsaira, akik Magyarország és a magyar családok válságát okozták

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mellett a Horn-kormány két pénzügyminisztere, Békesi László és Bokros Lajos is gazdaságpolitikai fordulatot és reformokat sürgetett a Demokratikus Koalíció (DK) konferenciáján vasárnap Budapesten. 
http://mti.hu/Pages/Default.aspx?lang=HUN

[5] Minden eddigit meghaladó, 57 százalékos a pártoktól elfordulók aránya, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország a biztos pártválasztók - e körbe egyébként a választópolgároknak csupán az egynegyede tartozik

"Azt pedig egyenesen a reményvesztettség jelének tekinthetjük, hogy a pártpreferenciával nem rendelkezők a kormány és az ellenzék munkájáról még az átlagosnál is rosszabb véleményt formálnak, az általuk adott 15, illetve 16 pont a politikai elitben való teljes csalódottságukat tükrözi" - állapította meg az Ipsos. 
http://hvg.hu/itthon/20120112_valasztas_felmeres_fidesz

[6] ...a kormány megértette: be kell tartani a 3 százalék alatti hiányt, ha kő kövön nem marad, akkor is.

Ehhez azonban egy gyökeres gazdaságpolitikai fordulat végrehajtása szükséges, ami Járai szerint el is kezdődött. Ennek egyik jele az IMF-hez való fordulásunk, a másik, hogy a GDP 4-5 százalékának megfelelő költségvetési szigorítás szerepel az elfogadott büdzsében.

Járai egy új társadalmi és gazdasági kiegyezést tart szükségesnek, amelynek többféle politikai jele is kell, hogy legyen - olvasható az interjúban. Ilyen például az egyeztetés az érintettekkel, konzultáció a törvényalkotás előtt, ami a gazdaságot illeti, a külföldi vállalkozókkal történő verbális és tényleges kiegyezés.

Járai úgy véli, lesz megállapodás az IMF-fel, ám az Európai Uniót politikai értelemben "nehezebb ügynek" látja bizonyos EU-jogszabályoknak való megfelelési kényszer miatt.


[7] A Jobbik elnöke szerint 2012 nem a parlamenti munka éve lesz. Az ellenzéki párt célja, hogy segítse a társadalmi önszerveződést és "olyan társadalmi mozgásokat generáljon, amelyekkel a parlamentnek és a politikának számolnia kell" - mondta az MTI-nek adott évértékelő interjújában Vona Gábor, aki szerint a demokrácia megvédése jelenleg másodlagos az ország szuverenitásának, gazdaságának és társadalmának megvédéséhez képest.

helyi szinten a társadalmi önszerveződéseket, például a szociális területen, a közbiztonságot, az egészségügyet, az oktatást vagy a népnevelést érintően. Szerinte hamarosan "rendkívüli helyzetek állhatnak elő" az országban, amikor a társadalmat a pártok nem tudják megmenteni, ezért "olyan élő közösségeket kell alkotni, amelyek képesek önmagukat fenntartani". Hangsúlyozta, ez a munka 2012-ben sokkal fontosabb lesz számára, mint a Jobbik népszerűsége.

Pártjával szemben 2014-re minimális elvárásnak nevezte, hogy megkerülhetetlen politikai erő legyen, és ne lehessen nélküle kormányozni, ugyanakkor hangsúlyozta: nem kötne koalíciót a Fidesszel.

Vona Gábor úgy látja, a Gyurcsány-Orbán-kormányok tönkretették az országot, és szerinte ettől a két embertől a társadalom többsége szeretne megszabadulni.
http://hvg.hu/itthon/20120113_jobbik_vona_interju 


Számadás össztűzben

  • Kihívó ultimátum Magyarország ellen 


  • Példa nélküli össztűz zúdul az új esztendő első napjaiban a magyar kormányra és Magyarországra.

    A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió kormánya, az Európai Bizottság, a nemzetközi sajtó és a bankvilágot szolgáló hitelminősítők egyszerre helyezték nyomás alá az országot és kormányát.


    Precedens nélküli és megengedhetetlen az Európai Bizottság viszonyulása, amely a parlamenti szünet idején egyhetes határidővel kötelezné Magyarországot egyes törvényeinek módosítására. Ez a lépés már nem a magyar kormány bírálata, ez Magyarország megalázására, megtörésére tett álcázatlan kísérlet. 
    Partner nem, csak ellenség adhat ilyen kihívó ultimátumot!

    Ebben a helyzetben összefogásra, nemzeti egységbe való tömörülésre van szükség.

    A Magyarok Világszövetsége elutasítja a Magyarország szuverenitása ellen indított, a szovjet birodalom összeomlása óta Európában példa nélküli támadást, és józanságra szólítja annak elkövetőit.

    A Magyarok Világszövetsége támogat minden olyan megmozdulást, amellyel a magyar nép elutasítja és fellép az ellene irányuló támadással szemben.

    A Magyarok Világszövetsége felhívja tagjait és híveit, hogy támogassák aláírásukkal az Eva Maria Barki, nemzetközi jogász által kezdeményezett 
    Hungaria semper libera, avagyMagyarország mindig szabad felhívást (http://www.mvsz.hu/sajtoszolgalat/20120111_barki.html), valamint az Élőlánc Magyarországért mozgalom felhívását, El a kezekkel Magyarországtól!(http://elolanc.hu/index.php/el-a-kezekkel#en).

    A Magyarok Világszövetsége felhívja tagjait és híveit, hogy vegyenek részt azokon a megmozdulásokon, amelyeket Magyarország védelmében szerveznek, kezdve a Jobbik által szombatra, január 14-re 14 órára, az Európai Bizottság Magyarországi képviselete elé - II. ker. Lövőház u. 35. - meghirdetett, 
    Tagok legyünk,vagy szabadok? tüntetéssel, el egészen a Fidesz közeli Civil Összefogás Fóruma által szervezett, január 21-én, 16 órakor a Hősök teréről a Kossuth térre induló, Magyarországért békemenetben.

    Ha majd a kormány hirdet megmozdulást Magyarország védelmében, azon részt venni ugyancsak minden magyar kötelessége.

    Magyarország kormányának méltányolnia kell polgárainak nemzeti összefogását, szolidaritását. Egyben el kell készítenie azt a számadást, amelyben feltárja és beismeri, majd levonja a szükséges következtetéseket és korrigálja azon hibáit, amelyekről Magyarország külügyminisztere már nyíltan vall a külföldi sajtóban, és amelyeknek az idegen érdekű össztűz mesterkedőin túl, részük van Magyarország mostani súlyos helyzetének kialakításában.
    Éljen a mindenkor szabad Magyarország!
    A Magyarok Világszövetsége
    MVSZ Sajtószolgálat
     


Gazdálkodj okosan! 

Példaértékű a magyar önfenntartó falu 

2012. január 18. 11:31 
elelmiszer.hu
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsály már a rendszerváltás után az önfenntartás útjára lépett: mindent maga termel és maga állít elő. A nyolcszáz lelkes falu a Start munkaprogram mintatelepülése lett.

A Start munkaprogram elsőként a fehérgyarmati kistérségben indult el. Az ország 525 települését érintő projekt előkészületei elsőként a fehérgyarmati térség negyvenhat településén kezdődtek el. A román és az ukrán határ közelében lévő Rozsály a program éllovasa.
A föld alap

A rozsályi modell már a BBC érdeklődését is felkeltette, akik nemrég forgattak a településen. A rozsályi minta lényege, hogy egy település az alapvető élelmiszerigényét maga termeli, a fűtéshez szükséges hőt is maga állítja elő úgy, hogy közben a külvilágot kizárja és csak helyi vállalkozókat foglalkoztat.Kenyérsütés Rozsályon

Amikor Rozsályon 1992-ben felbomlott a Rákóczi Mgtsz, a képviselő-testület úgy döntött, nem minden földet ad magánkézbe. Nyolcvanöt hektár föld önkormányzati tulajdonban maradt. Egy évvel később az önkormányzat létrehozta a Rozsály Községért Jóléti Szolgálat Helyi Alapítványt, amely az önkormányzati föld egy részének bérlője.

Szakály Zoltán, polgármester- Az önellátás Rozsályon úgy indult, hogy először felmértük a szükségletet, mennyit kell termelnünk az önkormányzati földeken, mennyi zöldségre, húsra van szüksége a konyhánknak - mondja Sztolyka Zoltán, aki 2006 őszétől polgármester Rozsályon.

- Mindent, ami kell, megtermeljük magunknak. A földműveléshez szükséges eszközpark megvan: van öt darab MTZ típusú traktorunk, egy kombájnunk, egy teherautónk. Az MTZ-hez azért ragaszkodunk, mert azokat meg tudjuk szerelni a műhelyben, nem kell fizetni az alkatrészekért - mutat körbe a műhelyben, ahol az esztergapadon két munkás dolgozik. Baltákat készítenek favágáshoz. Az önkormányzati földeken főleg takarmányt termesztenek. Kukoricát, napraforgót, zabot és árpát. Van még két hektár gyümölcsös, főleg alma- és meggyfákkal, amelyek termését a közétkeztetés hasznosítja.
Nem kérnek a külsősökből!

A fő elv: ha csak lehet, külsős vállalkozó ne jöjjön Rozsályra, mindent önerőből akarnak megoldani. Ahhoz, hogy a gyümölcsöst be tudják keríteni, betonoszlopot vásároltak. Ez adta az ötletet, hogy létesítsenek betonüzemet is. Betonoszlopot már eladásra is gyártanak, emellett térkövet is öntenek.

A polgármester elmesélte, hogy meghívták egyszer egy konferenciára, ahol a japán fűzről volt szó. Ő felállt, és elmagyarázta, hogy van annál egy sokkal jobb megoldás: az almafa, a meggyfa és a körtefa. Azt is minden évben lemetszik, de még gyümölcsöt is terem, amiből lekvárt, vagy pálinkát is lehet készíteni.

Az önkormányzatnak van hetven darab sertése, amiket a saját tulajdonú vágóhídon dolgoznak fel. A környező települések közül csak Rozsályon van vágóhíd. A legközelebbi huszonhat kilométerre, Fehérgyarmaton található.

- Van saját földünk, traktorunk, traktorosunk, sertésünk. A sertés trágyát ad, ami a földbe kerülve visszaadja a talaj erejét. A sertésből ebéd készül, amit a gyerekeink esznek meg. A felesleget megeszik a sertések, amiket a saját vágóhidunkon vágunk le. Minden mindennel összefügg, és az egésznek az alapja a saját föld. Ha valami hiányzik a láncból, akkor külsőst kell igénybe venni. Minél több külsőst veszünk igénybe, annál kiszolgáltatottabbak leszünk - foglalja össze a rozsályi önfenntartás lényegét a polgármester.

Az önkormányzati konyhán naponta négyszáz adagot főznek, amit főleg az iskolások fogyasztanak el. Az iskolába 243 gyermek jár, közülük 85 rozsályi, a többiek a környező településekről járnak be. Ők naponta háromszor ingyen étkeznek. A sertéseket nem csak a közétkeztetésben hasznosítják. A rozsályiaknak lehetőségük van kedvezményes áron sertést vásárolni. A vételár felét kell előre befizetni, a többit ráér később. Viszont amíg valaki nem fizette ki a tartozását, az önkormányzat által nyújtott egyéb lehetőségeket nem veheti igénybe. Ilyen például téli időszakban a kedvezményes tűzifa is. Volt olyan év, hogy az önkormányzat 3500 mázsa tűzifát adott kedvezményes áron a rozsályiaknak. Mivel a jogszabály megengedi az önkormányzatoknak, hogy a lakásfenntartási támogatást természetben adják, így Rozsályon sok család ezt ebben a formában kapja meg. Ennek köszönhetően a településen szinte megszűntek az illegális fakivágások.
Szabadulni a gáz fogságából

A nyolcszáz lelkes Rozsályon a közművesítés minden portán megoldott. Víz, gáz, telefon, szennyvízhálózat, internet, kábeltévé, kinek mit enged a pénztárcája. Még helyi tévé is működik, amit a környező tizenkét településen lehet fogni. A képújságon főleg közérdekű információk, üzleti hirdetések láthatóak. Ha Mariska néni kifizet havonta háromezer forintot, képújságon hirdetheti a terményét.

- A gázt a kilencvenes évek végén mindenhová bekötötték, de a lelkesedés gyorsan alábbhagyott, mert rájöttünk, hogy a gáz jóval drágább, mint a tűzifával való fűtés. A cigánysoron nincs is olyan, aki gázzal fűtene - mondja a polgármester.

Az önkormányzat intézményeiben is hamarosan áttérnek a helyi tüzelésre. Elsőként az általános iskolában, ahová már be is szerelték a venyigekazánokat. Már csak a kémény hiányzik, amit a hétvégén szállítanak Ausztriából.

- Két éve vettünk egy venyigebálázót, idén pedig pályáztunk még egyre. Szeretnénk teljesen átalakítani a fűtési rendszerünket. Jelenleg tízezer bálánk van, ami másfél évig biztosítja az intézményeink fűtését. Ha kész lesz az iskola kéménye, le is vágom a gázvezetéket - mondja a polgármester, akitől megtudjuk, az iskola gázszámlája a téli időszakban havonta másfél millió forint, így éves szinten öt-nyolc millió forintot lehet megtakarítani a kazánfűtéssel. Az iskola után a polgármesteri hivatal következik.
Szociális bolthálózat

A szociális boltot is az alapítvány működteti, nonprofit jelleggel, így az árucikkekhez a szokásosnál jóval kedvezőbben lehet hozzájutni. A helyi őstermelők behozhatják terményeiket, polcpénzt vagy egyéb költséget nem kell fizetniük, csak a permetezési naplót kell bemutatniuk. Nemcsak rozsályiak, hanem a környező települések őstermelői is élnek ezzel a lehetőséggel.

A kiskertekben megtermelt zöldségek az üzlet közepén, kis faládákban sorakoznak. Mindegyik ládán ott a termelő neve, címe, így a vásárló tudja, kitől veszi a káposztát, paprikát, paradicsomot. Lehet még termelői mézet kapni és hamarosan majd lekvárt is. A bolttal mindenki jól jár. A termelő is, mert egy kis jövedelemforráshoz jut, a vásárló is, mert olcsóbban kapja meg a terményeket, és az a hat közmunkás is, akik korábban a kereskedelemben dolgoztak, de munkanélkülivé váltak.
Munkában a pónilovak

A polgármester édesapja, Sztojka Gábor az önkormányzati uradalmat vezeti. A kilencvenes években a földosztási bizottság elnöke volt, így nagyrészt neki és az akkori polgármesternek, Ignácz Zoltánnak köszönhető, hogy az önkormányzat nem adta el az összes földjét. Sztojka Gábortól megtudjuk, a foglalkoztatást Rozsályon úgy próbálják megszervezni, hogy ahol lehet, a gépeket kiiktatják a munkafolyamatból. A traktor üzemanyagot fogyaszt, a ló nem. Ezért a fát lovasfogat hordja be a gazdaságba. Az önkormányzatnak tizenhat pónilova van. A gyerekek nagy örömére a pónilovakon a tornaórák során lovagolni is lehet.
Értékteremtő közmunka

Rozsályon kilencvenen kapnak segélyt, közülük hatvanöten dolgoznak közmunkában. Az önkormányzatnak százhúsz állandó alkalmazottja van. Az önkormányzati gazdaságból reggelente negyvennyolc közmunkás indul dolgozni. A polgármester szerint az "Út a munkához" program nagyon pazarló volt, mert amit két ember el tudott végezni, arra bejelentettek nyolcat, így a pénzt a közös kalapból vették ki, és annak adták oda, aki nem csinált semmit.

- Volt, amikor vitáznom kellett a munkaügyi kirendeltséggel, mert nem szemétszedő munkást kértem, hanem lovászt vagy kombájnost. Szerencsére most ez változott, és végre az értékteremtő munkára adják a pénzt. Nálam hatvan ember termelőmunkát végez. Fát vág, javít, arat, vet, báláz. A polgármester elárulja, hogy Pintér Sándor belügyminiszter és Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára többször is kikérték a véleményét a közmunkaprogramokkal kapcsolatban.

- Azok ott ketten hetvennyolcezer bruttót keresnek, ők pedig ötvenhétezret. Mind a négyen nyolc órát dolgoznak naponta - mutat a lovas szekérre, ahonnan épp a fát pakolják le.

A polgármester úgy látja, a kormány rosszul kommunikálta a közmunkaprogramot, mert nem mondták el, hogy a nagyobb bért mindenki megkaphatja, akinek szakiskolai végzettsége van. Úgy véli, ha valaki tizennyolc éves koráig nem képes az állam pénzén kitanulni egy szakmát, akkor nem is érdemel több pénzt.
Önellátáshoz kell a saját föld

A szomszédos települések önkormányzatai nem rendelkeznek saját földdel. Ha krumpli kell, beülnek az autóba, és Fehérgyarmaton vesznek meg mindent. De az önellátás nem működik mindenhol.
Közös lekvárfőzés
- Azok a falvak, amelyeknek csak annyi földje van, amennyi a temetőben, azok nem tudják majd ezt a programot megvalósítani. Ha van föld, és az önkormányzat termelni kezd, a legfontosabb, hogy felkészüljön, mert ezzel érdeket fog sérteni. Ha a konyhára eddig Kiss Pista szállította a húst, akkor az ő érdeke fog sérülni. Minél nagyobb egy város, annál komolyabb érdekek sérülhetnek. Nem egyszerű játék ez - figyelmeztet Sztolyka Zoltán.

A szomszédos Gacsály most nagyon nehéz anyagi helyzetbe került. Az általános iskolában elzárták a gázt, mert az önkormányzat nem tudta kiegyenlíteni a számlát. Ez az a bizonyos kiszolgáltatottság, amit Rozsály mindenképpen szeretne elkerülni. A gacsályi időseknek Rozsályon főztek ebédet, az önkormányzat cserébe bontott téglát kapott. Itt jól működik a cserekereskedelem.

- Ha én lennék a miniszterelnök, nem foglalkoznék a leminősítésekkel - térünk át a gazdasági kérdésekre. - Azt mondanám, nem baj, minősítsetek le, és egyétek meg az értékpapírokat, mert mi mostantól fogva gabonát, húst nem fogunk vinni nektek. Magyarországnak hatalmas föld- és vízvagyona van, ami az elkövetkező időkben nagyon fel fog értékelődni. Ha a hitelminősítők annyira lehúznak minket, hogy Magyarországra senki nem akar befektetni, akkor is biztosítani kell, hogy a földeken ne álljon le a termelés. Üzemanyag-tartalékot kell felhalmozni, hogy a gépek tudjanak termelni. Ha nem sikerül, nincs mese, be kell fogni a lovat, az ökröt. Ha évszázadokon át működött, most miért ne menne? - tárja szét a kezeit Sztolyka Zoltán.

Rozsálynak nincsenek nagyra törő tervei. Azért egy befektetői csoport most négymilliárdot szeretne rideg állattartásra beruházni. Tervezik őshonos magyar halfajták tenyésztését is. A jövőben szeretnénk tyúkokat is tartani, hogy a tojást is maguk állíthassák elő. Panyolával létrehoztak egy szociális szövetkezetet. Azokat a termékeket, elsősorban lekvárt, pálinkát, szörpöt, amelyeket Szatmárban állítanak elő, egységes csomagolási formában értékesítenék. Ez lesz a Szatmári Ízek Háza, amely beruházásra harminchárom millió forintot nyertek. A két diplomás polgármester azt tartja a legfontosabbnak, hogy amit eddig elért, azt fent tudja tartani. Ahogy fogalmaztak, az örökséget nehezebben megtartani, mint megkapni.
(forrás: helyipiac.hudemokrata.hu 
Kapcsolódó cikkek
    * Milliárdok jöhetnének a hulladékgazdálkodásból
    * Újratölthető hibrid autót állított ki a Volvo
    * Konténerekből épült a környezetvédő Starbucks
    * Zöld műanyag a vágóhídról 


A gulyásdemokrácia rákfenéi
1. - pártfinanszírozás 

2011. szeptember 5. 
gepnarancs.hu
A magyar demokrácia éppen olyan koraszülött, mint a gyakran így emlegetett jóléti államunk. Most éppen mindkettő életben maradásáért szoríthatunk. Sajátos demokráciánkat több betegség is gyötri, ezek többsége nem magyar sajátosság, legfeljebb a mértékük az, van azonban igazi hungarikum is. Ez pedig a pártfinanszírozás példátlanul elhibázott rendszere.

A korrupció persze mindenütt körüllengi a pártok finanszírozását, elvégre a kampányok egyre több pénzt emésztenek fel, a vállalkozások meg joggal tartják a politikai tényezők jóindulatának megvásárlását az egyik leghatékonyabb lobbi tevékenységnek. Szerencsésebb országokban azonban nem szükségszerű alapfeltétele egy párt országos működtetésének az illegális és korrupt finanszírozás, így aztán vannak, akik nem is élnek vele. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a többieket is kordában tartják, lebuktatják, elrettentik a törvénytelen eszközök használatától.

Nálunk ezzel szemben csak az a párt maradhat tényező, amely átáll a sötét oldalra. Bármit is mondjanak, nem lehet más a politika. Nálunk nem. A jelenleg érvényes álszent szabályzás legálisan csak olyan kevés pénzt ad a pártoknak, amiből képtelenség hosszabb távon országos szervezetet működtetni, választási kampányokban részt venni. A törvény alkotói populista módon nem merték bevallani a választópolgároknak, hogy a pártoknak komoly pénzre van szükségük és azóta sem nyúltak a törvényhez. Így egy pártnak csak két választása van: beáll a sorba és illegálisan finanszírozza a működését, vagy lemond az országos jelenlétről és az érdemi érdekérvényesítésről. Tudjuk, hogyan döntenek.

Mivel az összes jelentős párt érintett az ügyben, kialakult a háttéralkuk rendszere, a szemben álló erők együttműködése, amikor a zavarosban kell halászni. A korrupció kartelje. Így aztán senki nem buktat le senkit, aki számít. Az ügyészség is tabuként kezeli a témát - jó példa erre a Grippen vadászrepülők rendelése, a sok százmilliárdos ügylet nem éri el az ügyészség ingerküszöbét, esze ágában sincs elkérni az iratokat a svédektől.

A Fidesz és az MSZP hiába vív elkeseredett háborút, hiába tekinti egymást ellenségnek, ha kell, remekül együtt tudnak működni, amire a kereskedelmi rádióadók frekvenciájának elosztása volt az egyik leglátványosabb példa. A budapesti városházán bennfentesnek számító informátorom szerint hasonló a helyzet a Margit-híd felújításánál: a híd egyik felén Simicska Lajos, a híd másik oldalán Puch László cégbirodalmának alvállalkozói végzik az érdemi munkát. Ők azok, akiket a sajtó némi szépítéssel a két nagy párt "gazdasági háttérembereként" szokott emlegetni. Kevésbé diplomatikusan: ők nyúlják le az állami és az önkormányzati megrendelések költségeinek egy számottevő részét, amiből részben áttételeken keresztül a pártokat finanszírozzák, részben pedig a maguk és a lefizetett klientúra zsebét tömik.

Ezt persze nehéz, szinte lehetetlen bizonyítani, nem véletlen, hogy az utolsó igazán nagy ügy, ami kibukott, a Tocsik-ügy volt, de ott sem látni tisztán a mai napig. Kezdetben ügyetlenül dolgozott a párt-maffia, például Varga Tamás, aki Simicska előtt volt a Fidesz gazdasági háttérembere, még hazatelepülők nevében vámmentesen behozott luxusautókkal üzletelt, majd számlagyártással áfát nyúlt le, le is bukott, el is ítélték. Ma már azonban profi módon ügyködnek, a pénz útja követhetetlen.

Mondjuk a Simicska cégbirodalomhoz tartozó egyik cég, amely ráadásul lehet éppen Svájcban bejegyzett, innen ellenőrizhetetlen vállalkozás is, kap egy állami megbízást, például a vörösiszap katasztrófa utáni kármentésre vagy híd felújításra, esetleg autópálya építésre. A munkát elvégzik a mindenféle alvállalkozók, de a fővállalkozó leveszi a maga 20-30 százalékos, vagy akár nagyobb sápját, miközben gyakran semmit nem csinál azon kívül, hogy hozza az állami megrendelést. A párt pedig lehet, hogy nem is kap pénzt ebből, nincs kimutatható pénzmozgás, csak éppen ingyen vagy jelképes összegért kapja a hirdetési felületet a cégbirodalomhoz tartozó reklám és média vállalkozásoknál. Ha pedig a sajtó rászáll az offshore pártlovagok egyik svájci cégére, akkor egyszerűen felszámolják. Ahogy a bohócügyi államtitkár mondaná, van másik!

Az önkormányzatok vészes eladósodása is részben a pártfinanszírozással függ össze. A 2006-os önkormányzati választásokon taroló fideszes városi vezetők nyilvánvalóan összehangolt módon kötvény kibocsátásokba fogtak, mert egyrészt így volt miből finanszírozni azokat a látvány fejlesztéseket, amik jól jöttek a Fidesznek a 2010-es választások kampányában, másrészt pedig egy jól körülhatárolható kör szép jutalékot kapott a zömmel svájci frank alapú kötvény kibocsátásokhoz köthető tanácsadásért. Az önkormányzatok most óriási adóságot görgetnek maguk előtt.

A pártfinanszírozásnak ez a magyaros módja nyilvánvalóan komoly gazdasági kárt okoz. Nem az az igazi kár, amit valóban a pártok finanszírozására költenek - a pártokat így is, úgy is, pénzelni kell - hanem a járulékos költségek. Mert a pénz jó része útközben magánzsebekben köt ki. Az állami és önkormányzati beruházások így eleve megdrágulnak, ráadásul nem azok kapják a megbízásokat, akik a legjobban és a legolcsóbban dolgoznak. A korrupció pedig megfertőzi az egész gazdaságot

Talán a gazdasági veszteségnél is nagyobb a társadalmi és a politikai kár. A korrupció mindent átsző, a pártokat, a politikát pedig nem kis mértékben olyan emberek irányítják, akiket soha senki nem választott meg, akikről a legtöbb választó valószínűleg nem is tud.

Az állam eddig egyszer tett kísérletet a pártfinanszírozás posványának lecsapolására. Még Gyurcsány Ferenc kormánya terjesztett elő egy törvényt, amely megszigorította volna és átláthatóbbá tette volna a pártok finanszírozását, cserében megemelte volna az állami apanázst. Ebben Fletóék elvi elszántságán kívül nyilván az is közrejátszott, hogy Gyurcsány pártbeli ellenfelei éppen a húsosfazék kezelői közül kerültek ki - ez azonban semmit nem von le az egyébként hibát hibára halmozó kormány érdemeiből. Az viszont jellemző a magyar közállapotokra, hogy a javaslatot a Fidesz és az MSZP frakció zöme összefogva fúrta meg. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése