2018. március 10., szombat

"Jaj, annak a népnek, akinek történelmét ellensége írja." (Tactius)







"Jaj, annak a népnek,
akinek történelmét 
ellensége írja." (Tactius) 




Laurent Fabius francia külügyminiszter ''botrányosnak'' nevezte, válaszlevél 


Laurent Fabius francia külügyminiszter "botrányosnak" nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, s Magyarországot külön bírálta a határzár miatt. Nagy-Britannia, Franciaország és Németország azonnali uniós lépéseket sürgetett a menekültek, illetve bevándorlók ügyében. 
Nyílt válaszlevél: 
Tisztelt Laurent Fabius Külügyminiszter Úr, 
Tisztelt Roland Galharague Nagykövet Úr, 
BUDAPEST-AMBA@diplomatie.gouv.fr 
A bevándorlással kapcsolatos állásfoglalásuk okán, szeretném jelezni, hogy Szíria, Marokkó, Algéria, Tunézia, Szenegál, Elefántcsontpart, Mauritánia, Mali, Niger, Csád, Gabon francia gyarmatnak minősült, némelyik több, másik kevesebb ideig. Ezen idő alatt Önök bizonyára mindent megtettek a helyi biztonság kialakításáért, a létbiztonság megteremtéséért, és a helyi lehetőségek maximális kihasználásáért. 
A jelenlegi helyzettől elhatárolódni, a múlt letagadásával nem lehet, mert a gyarmatosításból szerzett hasznok, és az azzal járó felelősségvállalás most vállt aktuálissá. 
Magyarország egyik fenti ország felett sem szerzett gyarmati jogot, így a gyarmatosításból származó előnyökre sem tehet(et) szert. 
Fenti okból kifolyólag, kérem szíves felelősségvállalásukat, a fenti országokból érkező menekültek befogadását, Magyarországról történő elszállításukat haladéktalanul szíveskedjenek biztosítani. 
Mint Magyarországi Állampolgár, az Önök által tett, sértő, és országunkat, annak állampolgárait, így engem is, negatív színben feltüntető nyilatkozat helyesbítését, és bocsánatkérést kérem. 
Mivel több cikk is olvasható az interneten a Franciaországban élő migránsok viselkedésével, azok kezelésével, szegregációjával stb. kapcsolatban, melyet sem Magyarország sem én mint állampolgár nem ítélt el nyilvánosan, ennek ellenére szíves figyelmükbe ajánlanék egy magyar közmondást: "először söprögessen mindenki a saját háza tájékán". 
Köszönettel, 
egy Ismeretlen Magyarországi Állampolgár. 
Utóirat: 
Természetesen Magyarország is megtesz mindent, hogy a migránsok átmeneti, vagy végleges befogadását megtegye, és a rendelkezésre álló területünkön részükre táborokat állítson fel. 
Felhívnám azonban ezúttal szíves figyelmét, arra az Önök által bizonyára elfeledett tényre, hogy az Önök által 1920. június 4.-én (eközben Szíria még Francia hatalom alatt állt) aláírt Trianoni szerződés értelmében Magyarország, területének 71%-át elvesztette, így lehetőségeink korlátozottak a menekültek befogadására. 
Kérem következő nyilatkozatában a fenti tényeket figyelembe venni szíveskedjen. 

Horvát képviselő: Vajon a migránsok miért nem szöknek inkább Szaúd-Arábiába, Katarba, Kuvaitba, vagy az Egyesült Arab Emírségekbe?


Közzétette: Szerkesztő 2.2015. szeptember 01. kedd, 16:00
a kajinA címben szereplő kérdést Damir Kajin, az Isztriai Demokratikus Gyűlés nevű párt elnöke és a Horvát Szábor képviselője tette fel.
A kérdés nem logikátlan, hiszen a világ leggazdagabb országairól van szó, amelyek földrajzilag sokkal közelebb esnek a "háborús övezetekből menekülő" tömegekhez, mint az európai társadalmak. Arról nem is beszélve, hogy vallás szempontjából is a migránsokkal kompatibilis államokról van szó.
A válasz egyszerű: az említett országoknak nem kellenek a "sajátjaik". Szaúd-Arábia 950 kilométer hosszú védőfalat épít, és minden egyéb szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a menekültek ne tudjanak beszűrődni.
Visszatérve Horvátországra, az idei év végéig 40 ezer migráns befogadását tervezi, akiket egykori kaszárnyákban helyezi el: Karlovacon, Dugo seloban, Varaždinban, Ilokban és Pulán.
Kajin képviselő tiltakozik az ellen, hogy a jövevények Pulán is helyet kapjanak. Szerinte - ha már egyáltalán be kell őket fogadni - inkább Brioni szigetre ("Tito szigete") kellene őket irányítani.
A képen: Damir Kajin
Jutarnji list nyomán F. F.


A francia külügyminiszter beszólt a magyar határzárra

sarkadizs











Laurent Fabius francia külügyminiszter botrányosnak nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, és Magyarországot külön bírálta a határzár miatt.




„…egyes európai országok nem fogadják el a kontingenseket (a menekültek elosztását), ez botrányos” – mondta vasárnap a francia diplomácia vezetője az Europe 1 kereskedelmi rádiónak, az I-Télé hírtelevíziónak és a Le Monde című napilapnak adott közös interjúban.
A politikailag üldözött embereket, akik háború sújtotta országokból jönnek, be kell tudni fogadni. Ezt menekültjognak nevezik. Reagálni kell. Minden országnak reagálni kell. Franciaország megtette, Németország már megtette.”
Fabius saját szavai szerint nagyon szigorúan ítéli meg Magyarország fellépését, Budapest szerinte nem tartja tiszteletben a közös európai értékeket, amikor határzárat épít.
Olyan drótkerítés felhúzása, amelyet még állatoknak sem csinálnak, nem az értékek tiszteletben tartása”
- fogalmazott a külügyminiszter. Szerinte természetesen fel kell számolni a falat, és az Európai Uniónak komoly és szigorú tárgyalásokat kell az ügyben folytatnia az ország vezetőivel. (MTI)



MoMA

Bokros Lajos: Magyarországnak szüksége van bevándorlókra






A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke a kormány idegenrendészeti politikája elleni tiltakozó rendezvényen, a Parlament épülete előtt beszélt szerda este.




























Ezt a hülyét sem lehet levakarni a magyarok nyakából mint a vakoló zsidókat
menj kőművesnek !!!!!
Az ellenzéki politikus azt mondta: a gazdasági bevándorlók befogadása nemzeti érdek, hiszen jó kormányzás mellett munkahelyeket teremtenek, adót fizetnek, utánpótlást jelenthetnek az elöregedő, fogyatkozó magyar társadalom számára. A menekülteket pedig, már csak emberiességi okokból is segíteni kell - tette hozzá a közgazdász, aki a kilencvenes években a Horn-kormány pénzügyminisztere, a következő évtizedben pedig az MDF európai parlamenti képviselője volt. 

A kormánynak a bevándorlókhoz kapcsolódó plakátkampányára utalva a szónok azt hangsúlyozta: a jelenlegi kormány az, amely fenyegeti a munkahelyeket, hiszen már csaknem félmillió magyar keresi boldogulását Nyugat-Európában. Hozzátette: a jelenlegi kormány az, amely nem tiszteli a törvényeket, hiszen plakátkampánya a büntető törvénykönyv közösség elleni uszítást szankcionáló paragrafusába ütközik. 

Ungváry Rudolf közíró a rendezvényen arról beszélt, hogy van remény, a kormány kampánya "dugába dőlt". Szerinte végre sikeresen léptek fel az európaiság és a demokrácia hívei, akik találó ellenplakátokkal, illetve a bevándorlóellenes plakátok megsemmisítésével fejezték ki véleményüket. 

A tüntetés mintegy másfél száz résztvevője a MoMa zászlóival és középen uniós emblémával ellátott magyar zászlókkal demonstrált. A tüntetést "Ide lőjetek!" mottóval hirdették meg. A transzparenseken többi között a "Nem akarunk vasfüggönyt" és "Nem élhetünk gyűlöletben" feliratok voltak olvashatók.






  • A menekült hisztéria leple alatt Amerika megszállja Európát


 2015. június 25
Az amerikai védelmi miniszter Tallinban tett látogatása során bejelentette, hogy mintegy 250 harckocsit, egyéb nehéz haditechnikai eszközöket fognak kihelyezni több országba, a Baltikumtól egészen a Balkán-félszigetig.
Ashton Carter keddi bejelentése szerint a közép- és kelet-európai NATO-országok mind beleegyezésüket adták az erre vonatkozó tervekhez. Az amerikai páncélos haderő Észtországba, Lettországba, Litvániába, Bulgáriába, Romániába és Lengyelországba vonul be. Az orosz Szputnyik hírügynökség szerint viszont hét országba vonulnak be az amerikai páncélosok, így felmerül annak lehetősége, hogy van olyan ország, ahol a közvéleményt nem tájékoztatják erről, vagy a kormány nem adta beleegyezését, de nincs elég mozgástere nemet mondani.
Szlovákia és Magyarország láthatóan része az Oroszország felé felfejlődő frontnak, így fel kell tennünk a kérdést, hogy mi a két kormány hivatalos állásfoglalása az amerikaiak bevonulásával kapcsolatban. Hazánkban már számos alkalommal láthatóak voltak az amerikai hadsereg páncélosai. Március 14-én Tatabányán készült képi anyag tanúsította, hogy az amerikai hadsereg Stryker lövészpáncélosait vasúti úton szállítják, Magyarországon keresztül. Bár egyáltalán nem biztos, hogy a páncélosok elhagyták az országot, az ügy majdhogynem visszhang nélkül maradt a magyarországi sajtóban. Június 9-én szintén képi anyag bizonyította, hogy egy NATO-konvoj átlépte az ukrán határt: Záhonynál az amerikai hadsereg HEMTT taktikai teherjárművei, Humvee terepjárók léptek be Ukrajna területére; a hivatalos magyarázat szerint egy hadgyakorlatra, és vissza is térnek majd.
A fent említett országok esetében a vezető politikusok kiszolgálják az amerikaiak háborús készülődését, és ők maguk kérték az amerikai haderő bevonulását. Magyarországon azonban a politikai elit megosztott az amerikaiak tevékenységét illetően. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint katonai és gazdasági téren felhőtlen az együttműködés Washingtonnal, csak politikai kérdésekben adódnak ellentétek. A legnagyobb ellenzéki párt ugyanakkor nem támogatja a háborús készülődést; Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője kedden sajtótájékoztatón számolt be a párt álláspontjáról, miszerint nem szabad engedni az atlantisták minden követelésének, és csak veszélyt hoz ránk az amerikaiak térségi tevékenysége.
Mirkóczki szerint az Egyesült Államok provokációkat követ el, destabilizálja a térséget, és újra hidegháborús viszonyokat alakít ki. A Jobbik mostanra a legnagyobb ellenzéki párttá nőtte ki magát, így az amerikaiak tevékenysége egy újabb, súlyos megosztó tényezővé válhat Magyarországon, ha a kormány nyílt állásfoglalást tesz a háborús készülődés mellett. Az amerikaiak térségi tevékenységének veszélyeivel azonban több európai országban, a legkülönbözőbb politikai pártok tisztában vannak, emiatt az sem mondható, hogy a háborús készülődés elutasítása általánosságban vett Amerika-ellenesség lenne, ami csak a jobboldali pártok sajátossága. Németországban Sahra Wagenknecht, a Die Linke képviselője nyíltan beszélt arról, hogy Washington a NATO szervezetét használja fel saját geopolitikai céljainak megvalósítására, és a NATO az amerikai terjeszkedés gépezeteként működik. Mirkóczki szintén kijelentette, hogy a NATO mára csak papíron védelmi szövetség, a gyakorlatban – amerikai nyomásra – agresszorként és terjeszkedő hatalomként viselkedik.
Az amerikai páncélosok bevonulása ugyanakkor egyre inkább a megszállás jegyeit mutatja. Ahogy a világháború esetén, most is jelen vannak kollaboráns kormányok a nagyhatalommal szemben védtelen, kiszolgáltatott országokban, melyek “önként kérik” az idegen csapatok bevonulását. A fővonalú sajtó eközben ellenségkép-gyártással alátámasztja az idegen csapatok jelenlétének szükségességét (ez az ellenségkép Oroszország). Ashton Carter bejelentése nem sokkal követte azt a nyilatkozatot, ami egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok újabb ötezer katonát és vadászrepülőgépeket helyez ki a balti országokba. Eközben az is láthatóvá vált, hogy az USA Európa légterének egészét ellenőrzése alá akarja vonni; folyamatban vannak a tárgyalások a Visegrádi Négyek légtérvédelmének egyesítéséről, ami valami érthetetlen módon szintén azt jelentené, hogy a négy országban – Magyarországon is – amerikai vadászrepülőgépek állomásoznának. Bár Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkari főnök következetesen tagadta, hogy a Gripen vadászrepülőgépekkel kapcsolatos technikai hibák közt összefüggés lenne, a sajtó ezeket az eseteket használja fel annak deklarálására, hogy Magyarország képtelen megvédeni saját légterét. A logikai láncolat következő lépése lenne annak deklarálása, hogy valakinek a segítségére nagy szükség van.
Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára kedden kijelentette, szerinte “logikus lépés lenne”, ha az amerikai harckocsikat Magyarországon tárolnák, hogy “ne kelljen azokat ide-oda szállítgatni”. Így továbbra is fennáll annak lehetősége, hogy Magyarországra is bevonulnak az amerikaiak, és ehhez – külső ellenségképre hivatkozva – az ország vezetőinek egy része beleegyezését adja.


A bevándorlókra figyelünk miközben a háborúra rendezkedik az USA



Elképesztő menekültáradattal kell megbirkózni a közeljövőben, és azt tudni kell akik már átjutottak Orbán "vasfüggönyén" a jelenlegi tele kommunikációs  rendszereknek köszönhetően még többeket fognak arra buzdítani hogy kövessék és jöjjenek Európába. Itt igazából egy hatalmas elterelő hadműveletről van szó amit a már korábban megírt titkos háttérhatalom irányít és aminek a célja igazából hogy lekösse energiánkat, elvonja figyelmünket miközben ők gazdaságilag fosztják ki Magyarországot és a meggyengített Európai országokat. 


Sajnálatos hogy a menekültek többnyire áldozatai és nem élvezői a jelenlegi helyzetnek. Mi az okozatot szidjuk és látjuk, nem pedig a valódi okát mindennek, és persze a következményei elképesztően súlyosak és fájdalmasak lesznek azoknak akik nem lesznek kellő módon felkészülve a történésekre. Amerika és a mögötte álló háttérhatalom népek olvasztótégelyévé kívánja látni Európát, ahol a zűrzavar keltés és hatalmas vallásháborúk közepette fogja a világ - legalábbis jelen esetben - európa megmentését kieszközölni hogy az emberek ismét tőle a indig is hatalmon lévő csak más nevekkel illető háttérhatalomnak hódoljon. 


Minden háborút a vallási okokra vezethetünk vissza, amely probléma igazi gyökerét csak azok tudják megérteni akik kezükbe veszik a Bibliát és összeegyeztetnek bizonyos eseményeket történéseket. Akinek nem tűnt még fel egy igen lényeges szempont az bizonyára most észre veheti hogy a Római Katolikus Egyház a Vatikán hallgat.....  vajon nem az volna a leglényegesebb szempont hogy a kereszténységet megvédjék ahogyan tették századokon át?? Nem itt valami egészen más történik ugyanis még a vallások összeolvadásán is fáradoznak amit éppúgy nem tárnak fel előttünk mint azt hogy a bevándorlók nem az igazi veszély Európa lakosai számára.  Erről részletesen később...


A PÁPÁRÓL:
Legalább annyira eltökélte magában, hogy ő lesz a világ ura, miként Konstantin volt a maga idejében. Négy kormány oltalmát élvezi. Ő a 20. század legismertebb személyisége. 91 ország vezetőjével ápol személyes barátságot. A világ népei úgy tekintenek rá, mint aki képes egy világszéles erkölcsi kormányzat felállítására, erős vezetéssel. Tizenhat ezer újságíró tudósított amerikai látogatásáról.

A PÁPASÁGRÓL:
Az amerikai nagykövet úgy nyilatkozott, hogy a Vatikán egy egészen páratlan „figyelőállás” . A Vatikán már szombaton tudja, mi fog történni hétfőn a világ különböző pontjain. A pápai hatalom építménye már most készen áll a világszéles kormányzatra.

Kell még ettől nagyobb hatalom?? Azt tudjátok hogy az egyház már a kora középkorban szövetségre lépett az állammal? és ennek eredményeként fogadtatták el a keresztényekkel a Vasárnapot a szombat ünneplése helyett? A bibliában keress rá hány alkalommal írják le a vasárnapot?


A harmadik világháború a küszöbön - Jóslat a múltból...


Siener van Rensburg 1864-ben született Dél-Afrikában, 1926-ban hunyt el. Az által vált híressé, hogy jóval kitörése előtt megjósolta az első világháborút, de Németország vereségét is előrevetítette. A harmadik világháborúról is volt mondanivalója.

Egy már fontos beteljesedett jóslata a spanyolnátha megjelenésére, és a rengeteg áldozatra vonatkozott, akiknek száma meghaladta az első világégését. Az utóbbi időben végzett elemzések szerint az influenza A vírusának első és egyúttal legpusztítóbb világméretű járványa több mint 100 millió áldozattal járt. Madridban három nap alatt a lakosság 70%-a fertőződött meg, míg Franciaországban 408 ezer személy halt meg. Ő volt az első, aki megjósolta a kommunizmus megjelenését Oroszországban, India, az afrikai országok, vagy Észak-Írország függetlenedését.  




Jóslatai a második világháborúval, Németország két részre szakadásával, az ENSZ megalakulásával, a homoszexualitással, pedofíliával, egy halálos betegség, az AIDS megjelenésével folytatódtak, ez utóbbi elsősorban a színes bőrű lakosságot sújtja. Ugyanakkor a csernobili atomkatasztrófa, az Öböl-háború, vagy Diana hercegnő halála mind rendkívül pontos jóslatai közé tartozik.




De térjünk vissza a jelenhez. Rensburg mondta ki azt is, hogy a muzulmánok, és implicit módon a muzulmán vallás számos nagy problémát okoz Európában. Egy igazi lázadásra kerül majd sor az Európai Parlamentben, amelyet az európai bevándorlás témája szít. A harmadik világháború tavasszal fog kirobbanni(nem sikerült megfejtenünk, hogy pontosan mely év tavaszáról beszél Rensburg – szerk.) az Egyesült Államok, Anglia,
Németország és Oroszország főszereplésével. Ami szerinte bizonyos, hogy rengeteg halottal, és nagyfokú rombolással kell majd számolni. Ebben a háborúban sokk-hullámokat fognak fegyverként használni.

A háború első felében Oroszország viszonylag könnyen legyőzi az Egyesült Államokat és Angliát, és eljut Spanyolország határáig. Rensburg Európa gazdasági kimerültségével magyarázza Oroszország terjeszkedését. Anglia elárulja szövetségesét, és Oroszország oldalára áll, míg az Egyesült Államok arra kényszerül, hogy ereje és befolyása csökkentése érdekében a Közel-Keletről támadja Oroszország szövetségeseit. Izrael és Szíria között pusztító háború dúl, amelyben atombombát is bevetnek majd.




Végezetül, azt tudnunk kell, hogy nemsok időnk maradt hátra a világháború kitöréséig, nagyon sok jel erre utal, a világban pattanásig feszült politikai és gazdasági intézkedéseket figyelhetünk meg, aki még eddig nem vette volna észre az USA és Oroszország európát rövid időn belül hadszíntérré változtatja a kialakult menekülthullám is erre fog vezetni, már csak idő kérdése, hogy mikor indul be mindaz amit a nagyhatalmak kiterveltek ellenünk illetve egymás ellen. 

Jobb hogyha messzebb látunk az életben és nem csak a menekülteket nézzük ahogy elárasztanak bennünket, hanem ennek következményeit is. Ahogyan ez az ember a múltból meglátott előre konkrét dolgokat, nekünk csupán figyelemmel kellene kísérni hogy miből mi következik, és a gondolkodásunkon , emberi morálunkon változtatnunk kell hogy szélesebben lássuk a világban zajló eseményeket!







Lovas István: Levél ENSZ Ban Ki Munn Főtitkár Úrnak 




Kiemelés a levélből: "Ön, Főtitkár Úr, tényleg azt akarja, hogy azt az Európát, amelyet Európának ismerünk, a felismerhetetlenségig megváltoztassák és feldúlják?" 

Kiemelés a cikkből: Ön kiemelte, hogy Szíriából menekülnek a legtöbben. Az onnan menekültek legtöbbje muzulmán arab. Miért nem szólítja fel Ön vagy bárki más a világ legfontosabb vezetői közül a Közel-Kelet olajban és földgázban dúskáló államait, Szaúd-Arábiát, Bahreint, Katart, Bruneit, Kuvaitot, az Egyesült Arab Emírségeket (így Dubajt) vagy Ománt, hogy nyissa meg határait a menekültek előtt? Hiszen az említett országokban nem lennének beilleszkedési problémáik sem, nem is szólva a földrajzi közelség hallatlan előnyeiről. 

Tisztelt Főtitkár Úr! 

Ritkán adódik, hogy nem szóvivője útján, hanem személyesen nyilatkozik. Pénteken ez történt, miután elmondta, szíve szakadt, és rémülettel töltötte el az ausztriai Parndorfnál egy teherautóban talált hetvenegy szíriai és félezer, a tengeren odavesző, szintén főként szíriai menekült legutóbbi, fulladásos halála. 

A világszervezet első embereként sürgette a kormányokat, legyenek sokkal megértőbbek és emberségesebbek a menekülőkkel. Akik, mint mondta, a háborúk, a politikai bizonytalanság, elnyomás és a közbiztonság hiánya miatt hagyják el otthonukat, jobb jövőt keresve maguknak. 

Az elsődleges cél az életek megmentése legyen, tette hozzá, és kérte, adjanak humanitárius segélyt a menekülteknek. Majd ismét arra hívta fel a "világ valamennyi kormányát", hogy biztonságos és törvényes folyosókat biztosítson nekik, viselkedjen részvéttel, és közben tartsa magát nemzetközi kötelezettségeihez. Végül kilátásba helyezte, hogy szeptember 30-án, az ENSZ közgyűlése idején e "globális aggodalmak" ügyében külön konferenciát szervez. 

Első ránézésre nyilatkozata igazán megható és emberséges. Olyan, mint amilyet a világon élő milliárdok elvárnak egy világszervezet vezetőjétől. Második, alaposabb ránézésre azonban ennek pontosan az ellenkezőjét fedeztem fel a nyilatkozatában. 

Ugyanis abban nem volt szó olyan kézenfekvő megoldásról, amely hatalmas mértékben hozzájárulhatna a menekültkérdés és az azt magába foglaló népvándorlás orvoslásához. Ami megdöbbentő, hiszen az ön pozíciója kifejezetten alkalmas arra, hogy ilyen megoldás keresztülvitelét hathatósan elősegítse. 

E megoldásról soha nem esik szó nem csak a nagyhatalmak vezetői körében, beleértve az Európát még több menekült befogadására biztató Barack Obama amerikai elnököt is. Angela Merkel német kancellár esetében pedig előfordulhat, hogy saját országának teljes megnyitásával a szíriai menekültek előtt nem csak újraválasztását teszi lehetetlenné, de Németországot is a felismerhetetlenségig megváltoztatja. 

Erről a kiútról egyetlen újságíró nem tesz fel kérdést sem az említett vezetőknek, sem - többek között - Federica Mogherininek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai vezetőjének. 

Holott a megoldás olyan ké­zen­fekvő. 

Ön kiemelte, hogy Szíriából menekülnek a legtöbben. Az onnan menekültek legtöbbje muzulmán arab. Miért nem szólítja fel Ön vagy bárki más a világ legfontosabb vezetői közül a Közel-Kelet olajban és földgázban dúskáló államait, Szaúd-Arábiát, Bahreint, Katart, Bruneit, Kuvaitot, az Egyesült Arab Emírségeket (így Dubajt) vagy Ománt, hogy nyissa meg határait a menekültek előtt? Hiszen az említett országokban nem lennének beilleszkedési problémáik sem, nem is szólva a földrajzi közelség hallatlan előnyeiről. 

Damaszkusz és Stockholm között a távolság négyezer-nyolcszáz kilométer. A szír főváros és például a szaúd-arábiai Tabuk között viszont mindössze ezerötszáz, az afganisztáni Kandahartól Kuvaitig kétezer-háromszáz kilométer. Berlinig Budapesten át - azaz a legrövidebb úton - csaknem a háromszorosa, hatezer-ötszáz. 

Fotó: Szíria - Nino Fezza felvétele

Miért kell a közel-keleti menekültek elől elzárkózó országok helyett velük tovább terhelni a náluk jóval szegényebb Libanont, Jordániát vagy akár Törökországot, ahol eddig összesen három és fél millió szíriai talált menedékre? Akkor, amikor Libanon és Jordánia palesztin menekültek millióinak ad otthont az 1948-as Nakba (katasztrófa) óta? Arról a Jordániáról, Libanonról és Törökországról van szó, ahol az egy főre jutó GDP tizenegy-, tizennyolc- és tizenkilencezer dollár, szemben például a katari száznegyvenháromezer, a brunei hetvenhét­ezer vagy a kuvaiti hetvenegyezer dolláros egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelemmel. Vagy akár az egyaránt negyvenötezer dollár értékű svéd vagy német, egy főre jutó GDP-vel. 
Ön, Főtitkár Úr, tényleg azt akarja, hogy azt az Európát, amelyet Európának ismerünk, a felismerhetetlenségig megváltoztassák és feldúlják? Ön azt hiszi, ki lehet alakítani "európai" megoldást a menekültek fogadására akkor, amikor a kontinensünkön falakat építenek, Lengyelország és Szlovákia bejelenti, csak keresztény menekülteket fogad be, a szerbek azzal trükköznek, hogy hozzánk, Magyarországra lökik át a migránsokat a közelebbi Horvátország helyett, míg Nagy-Britannia, Magyarország és még nem egy EU-tagország kormánya elutasítja a Brüsszel által meghatározott befogadási kvótákat? Hogy míg Németország a menekültstátust kérők negyven, addig Franciaország nyolc, Nagy-Britannia négy százalékát fogadja be? Hogy az egyik európai uniós bíróság hol Görögországot, hol Magyarországot, hol mindkettőt mondja ki - minden ténnyel szembemenve - "nem biztonságos" országnak, miközben a magyar kormány még azt is megteszi, hogy a német és az osztrák rendőrséggel együtt "nem biztonságos" hazánkban löki ki még az osztrák határ elérése előtt a nyugat felé vonatozó migránsokat? Vagy az uniós előírásoknak eleget téve regisztrálja őket olyan buzgósággal az azonnali továbbengedés helyett, amelyen a görög hatóságok csak nevetnének? 
Magyarországon már-már elviselhetetlenné válik a migráció okozta helyzet. Kérem, vessen egy pillantást a bécsi, a berlini és aztán a budapesti pályaudvarokra, hogy lássa, hol nincsenek, és hol vannak menekültek, sőt menekülttáborok! Nézze meg, hogy mennyire erőnkön fölül teljesítünk a hozzánk áramló menekültekkel, ami nyilvánvalóvá válik, ha összehasonlítja például a bicskei menekülttábort a traiskirchenivel, amely utóbbit a londoni az AI, azaz az Amnesty International, a világ legnagyobb emberjogi szervezete a napokban bírálta. Ausztria legnagyobb, a Bécs melletti Traiskirchenben található menekülttáborban az AI "embertelen" állapotokat kifogásolt. Ott ezerötszázan alszanak a szabad ég alatt. Heinz Pazel, az AI osztrák szervezetének feje ki is jelentette, hogy a traiskircheni állapotok "szégyenletesek, főként egy olyan gazdag országban, mint Ausztria". 
Főtitkár Úr! Arra kérem tehát, szedje össze a bátorságát, bármennyire is annak az Egyesült Államoknak a rendíthetetlen barátja és támogatója, amelynek stratégiai partnerei a felsorolt szupergazdag muzulmán arab országok. Szólítsa fel őket egyenként, ha már a világ valamennyi kormányához szólt: azonnal nyissák meg határaikat a muzulmán menekültek előtt! 
E dúsgazdag országok vezetőit fel is hívhatja telefonon. Ha nincs meg a számuk, stábja készséggel áll rendelkezésére. 
Kapcsolódó: 
   Ezért fél mindenki beavatkozni Szíriában 

A négy iraki hadifogoly, elégetésük előtt




Ezért fél mindenki beavatkozni Szíriában



Zsuppán András / 2015.09.01., kedd 17:00 /
Az önérdek is régóta azt követelné, hogy az Iszlám Államot fel kell számolni. De nem merik megcsinálni, mert a pszichopaták rettenetesen ijesztők.
A szíriai-iraki háború tovagyűrűző rezgései elérték Európát és benne Magyarországot. Ami Szíriában és Irakban történik, már nem távoli, egzotikus országok számunkra közömbös konfliktusa, hanem olyan globális léptékű krízis, ami az egész Európai Uniót destabilizálhatja.
A menekültáradatnak sokféle oka van, de a legfőbb ok Szíriától Líbiáig, Afganisztántól Irakig mégiscsak az Iszlám Állam. Már nemcsak arról van szó, hogy morális kötelesség megállítani a népirtást, vagy szabad-e eltűrni az emberiség közös kulturális örökségének elpusztítását – ezekre a szempontokra Amerika és Európa hűvösen azt mondta az elmúlt években, hogy nem foglalkozik velük. És nemcsak arról van szó, hogy az Iszlám Állam puszta létezése alapvető civilizációs kihívás, mivel ideológiája totális tagadása mindazoknak a normáknak, amelyekre a világunk épül – ez sem aggasztotta a nyugati döntéshozó elitet az elmúlt években.
A közel-keleti helyzet azonban egyre romlik, és Európának nyilvánvalóan ötlete sincs, hogy állíthatná meg a menekültáradatot. Ha az Iszlám Államot nem számolják fel, újabb országok dőlhetnek össze, újabb milliók kelhetnek útra, és egy idő után a német politikai elit is hiábaismételgeti majd, hogy a befogadásnak nem szabható felső határ. Az intervenciótól nem lehet csodát várni – ezt Irak, Afganisztán, Líbia esete világosan megmutatta –, de a helyzetet az Iszlám Állam föld alá szorítása némiképp enyhíthetné.
A beavatkozás melletti racionális és érzelmi érveket meggyőzően összegzi tegnapi írásában Boris Johnson londoni konzervatív főpolgármester. Nyilvánvaló, hogy Amerika katonai értelemben képes lenne a terrorkalifátust felszámolni. Békét teremteni, normális társadalmakat építeni, az iszlamizmus ideológiáját kiirtani, a terrorizmust felszámolni nem lehet semmilyen intervencióval – de a primer káoszt, a teljes katasztrófát lehetséges lenne katonai eszközökkel elhárítani; legalább azért, hogy a törökországi, libanoni és jordániai táborokban élő menekültek milliói ne induljanak el Európa felé.
Mégis ódzkodnak ettől Washingtonban, Párizsban, Londonban és Berlinben egyaránt. Sokkal jobban ódzkodnak, mint Szaddám Huszein vagy Moammer Kadhafi megtámadásától – sajnos, tehetjük hozzá a történtek fényében. Bárcsak ódzkodtak volna korábban egy kissé jobban. De miért ódzkodnak a beavatkozástól most, amikor tényleg lenne rá ok?
Tegnapelőtt a magyar sajtóban még kishírként sem szerepelt, hogy az Iszlám Állam Irakban újra elégetett élve négy iraki hadifoglyot. A videó azonban végigment a közösségi média bejáratott csatornáin, aki akarja, megtalálhatja. A foglyoknak a szokásos módon be kellett mutatkozniuk, aztán kezüknél-lábuknál fogva, fejjel lefelé felakasztották őket egy vasállványzatra, és narancssárga kezeslábasukat meglocsolták petróleummal. Az utolsó percek annyira borzasztóak, hogy nem lehet őket végignézni, egyszerűen irtózatos.
A négy iraki hadifogoly, elégetésük előtt
De persze ezek a foglyok „csak” iraki katonák, nem amerikai tengerészgyalogosok. Az Iszlám Állam vezetői nyilvánvalóan pszichopaták, de nagyon racionálisan működnek. Rájöttek, hogy a szélsőséges erőszakosság, a minden határon túlmenő kegyetlenség igenis hatásos eszköz az erősebb ellenfelekkel vívott háborúban.
Egyelőre nincs amerikai elnök és brit miniszterelnök, aki meg merné kockáztatni, hogy ugyanilyen videó készüljön fogságba esett amerikai és brit katonákról. Márpedig készülne, ebben biztosak lehetünk.
Ha katonákat kell a terepre küldeni, akkor még egy győztes háborúban is lehetnek hadifoglyok. Általában szoktak lenni. Azoknak a hadifoglyoknak a sorsa az Iszlám Állam esetében elviselhetetlenül szörnyű lenne – és gondoskodnának róla, hogy lássuk is.
Nem véletlen, hogy az Iszlám Állam ellen a nyugatiak, de még a jordánok is csak légicsapásokat intéznek. A fogságba esés veszélye a légi háború esetében minimális, habár egy jordán pilóta esetében megtörtént, és őt el is égették – viszont a levegőből az Iszlám Államot nem lehet legyőzni. Szárazföldi háborút viszont csak azok vívnak a terrorkalifátussal, akiknek nincs más választásuk: az iraki és a szír hadsereg, valamint a kurdok. Ők közvetlenül ott vannak a fronton, mindenképpen harcolniuk kell.
Az Iszlám Állam irtózatos kegyetlensége nagyon erős fegyver. Nem véletlen, hogy az iraki hadsereg rendszeresen megfutamodik számbeli fölénye és jobb felszereltsége ellenére. Ők pontosan tudják, micsoda vadállatokkal harcolnak, és félnek tőlük. Aki nem fél, az maga is pszichopata, mint az iraki síiták hőse, Abu Azrael, a halál angyala, aki szintén élve elégetett egy elfogott ISIS-harcost, aztán szeleteket vágott a húsából, mintha shwarmát (döner kebabot) készítene. Videón.
Ez megy a Közel-Keleten, és nem lehet csodálkozni rajta, hogy a szír hadsereget már nem tudják feltölteni fiatalokkal, akik a sorozás elől tömegesen menekülnek külföldre. Azért félnek az iszlamistáktól, mert egy csapat bármire képes, vérszomjas pszichopata igenis félelmetes. Ebbe azoknak a magyar kommentelőknek is érdemes belegondolniuk, akik azt kérdezgetik, ezek az életerős férfiak miért nem védik meg fegyverrel a hazájukat.







Orbán Viktor több millió bevándorlót vár 

14 éves cikk Magyar Hirlap Origo 
Magyarország akár 14 millió embernek is megélhetést tud biztosítani - mondta tegnap a magyar kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén. Orbán Viktor a gazdasági növekedés fenntartását firtató kérdésre reagált úgy, hogy ehhez szerinte több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak. 
A rendezvényen a gazdasággal kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba. Orbán Viktor kijelentette, a növekedés elképzelhetetlen lenne a politikai stabilitás nélkül. A Széchenyi terv sikerét külön kiemelte a miniszterelnök, aki a program indítását épp itt, a tavalyi üzleti ebéden jelentette be. Közölte, eddig háromezren jelentkeztek a pályázatokra, 80 százalékuk vidékről, s 90 százalékuk 25 millió forintnál kisebb összegből fejlesztené vállalkozását. Orbán leszögezte: az inflációt 10 százalék alá szorították, a munkanélküliek aránya 6 százalék, s ehhez járul a kabinet családokat támogató politikája, amely az új gazdasági irányvonalat határozza meg. 
A kormányfő a célok között említette, hogy az ország Nyugathoz képest harmincéves lemaradását 15 év alatt kellene ledolgozni. Mindez - Orbán megítélése szerint - alapot teremthet akár a 2012-es olimpia megpályázására is. 
Ahogy közeledik a csatlakozás időpontja az Európai Unióhoz, reálisan számolni lehet a bevándorlók számának növekedésével, mert a magyar tagság komoly vonzerőt jelenthet - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója. Az utazás, letelepedés lehetősége megnövelheti az állampolgárságért folyamodók számát is, amely 1999-ben 6000, tavaly 7500 fő volt. Évente 10-12 ezer letelepedési és 30 ezer huzamos tartózkodási kérelem érkezik a hivatalhoz - közölte a főigazgató, aki emlékeztetett rá, hogy más, az EU-hoz csatlakozó országok esetében is nagyarányú bevándorlás indult meg. 
A családegyesítésre vonatkozó új jogszabály, amely 2002. január 1-jével lép hatályba, szintén ebbe az irányba hat majd. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy amennyiben itt kapott munkát a családfő, kövesse őt hazánkba családja. 
A társadalom öregedése az egyik legkomolyabb fejtörést okozza az Európai Unióban. A baj ugyanis csak 10-20 év múlva lesz érezhető az átlagember számára, a megoldáson azonban már most dolgozni kell. Miközben az emberek a munkanélküliséggel küzdenek és félnek a beáramló olcsó munkaerőtől, addig a foglalkoztatottak és az eltartottak aránya egyre inkább átalakul: 2040-re minden munkaképes korúra két nyugdíjas korú jut majd a meghosszabbodó élettartam és a születések számának csökkenése miatt. Ez rendkívül megterheli mind a nyugdíj-, mind a szociális rendszert. - helyzet kialakulását megelőzendő az unió programot dolgozott ki a foglalkoztatás és a munkavállalásra képes népesség számának növelésére. 2010-re szeretnék, ha a jelenlegi 38-ról 55 százalékra nőne a foglalkoztatottság aránya az ötvenöt évesnél idősebbek körében. 
A munkaképes korú népesség körében a foglalkoztatottságot 2005-re 67, a nők esetében 57 százalékra kívánják emelni. Több munkalehetőséget akarnak teremteni a fogyatékos emberek számára is. 

Ezek mellett azonban egyre több bevándorlóra is szükség van. A kialakuló hiányszakmák már ennek első jelei. A kormányok pedig többnyire bevándorlás- és külföldimunkavállaló-ellenes hangulatot figyelmen kívül hagyva könnyítéseket vezetnek be. 
Nagy-Britanniában például tavaly szeptember óta számos olyan szakmában, ahol kevés a munkaerő, a vállalatok úgy alkalmazhatnak külföldieket, hogy nem kell végigcsinálniuk a költséges és hosszadalmas engedélyeztetési procedúrát. Németország nagy kvótákat és kedvezményeket ajánlott fel Kelet-Közép-Európának és Indiának számítógépes szakemberek becsalogatására. 
Kapcsolódó: 
   Orbán honvéd jelentem... 
   Orbán: egy ilyen gyenge kormányban a Fidesz nem is kérne szerepet 
   G. Fodor Gábor visszatért - és kijózanodást javasol a Fidesznek 





Orbán honvéd jelentem...



 ...Simicska honvédnak nem tetszik a rendszer. A sötét 80-as évekből ásta elő Simicska Lajos azt az emlékfoszlányt, amellyel újabb árnyat vetett a miniszterelnök kikezdhetetlennek vélt nimbuszára. Nehéz lesz bizonyítania, hogy Orbán Viktor jelentett volna róla, de mint tudjuk, kis hazánkban igen kelendőek az összeesküvés-elméletek. A bejegyzés végén korábbi ígéretünket is teljesítjük.

orbansimicska-168-ora.jpg
Fotó: pestisracok.hu
Mint a Mandiner interjújából megtudtuk, Orbán Viktor és Simicska Lajos nem libát őrzött együtt, hanem laktanyát. Aki katona volt a 80-as években, az tudja, hogy akit abban az időben angyalbőrbe bújtattak, nem csupán a szocialista hazát védte, de saját titkait is, mert katonatársai között úgy rajzottak a besúgók, mint a svábbogarak lámpaoltás után egy panellakás konyhájában. Korunk legbefolyásosabb magyar oligarchája ott támad, ahol a legkevésbé számított rá egykori cimborája, és ott üt, ahol a legjobban fáj a magyar kormány első emberének. A politikai karrierjét harcos antikommunizmusára építő Orbán Viktor most azzal kénytelen szembesülni, hogy egykori harcostársa már nem csak gecinek, de potenciális besúgónak is bélyegzi. Nehéz ezt másként értékelni, minthogy Simicska megtalálta azt az eszközt, amellyel saját hívei előtt is hiteltelenné teheti a miniszterelnököt, ellenségei számára pedig olyan bőséges muníciót szolgáltat a nyílt támadáshoz, mint azt korábban soha senki sem tette.
A miniszterelnökkel nyíltan szembe forduló egykori pártfinanszírozó tudja, hogy Orbán politikai hitelességét kell kikezdenie, mert ha a korrupciós vádakkal kezd dobálódzni, akkor önmagát is könnyen a kormányzópárt romjai alá temeti. Simicska ebben az interjúban önmagát kérlelhetetlen ellenállóként, következetes oroszellenesként, családját a kommunista rendszer üldözöttjeként tünteti fel, Orbánt pedig ügyesen a másik oldalra pozicionálja. Tényleg nem ejtették a fejére Lajost! Az elismerés persze azért is jár a nemzet oligarchájának, mert az időzítés nagymestereként is hírnevet szerez magának a mostani zűrzavaros időkben. Már a gecigate kirobbantásával is alaposan bekavart a Fidesz belső válságának felszámolásán ügyködő kormányzati PR-csapatnak, de egy héttel a nemzeti ünnep előtt, amikor iskolás gyerekeket küldenek vidékről a bajban lévő miniszterelnök megsegítésére, amikor az ellenzék gigatüntetéssel kívánja demonstrálni, hogy immár az utca az övé, és nem a Békemeneté, akkor egy ilyen gyomros nagyon tud fájni.
1-3.jpg
  Fotó: index.hu
Közben kezdenek kirajzolódni Simicska Lajos taktikájának körvonalai. Először megszabadul mindenkitől gazdasági - és sajtóérdekeltségeiben, akiket Orbán magához édesgethetne, aztán alulról kezdi farigcsálni a miniszterelnök elefántcsontból faragott, monumentális szobrát, hogy az alapjainál rendüljön meg legelőször. Hogy világosan lássuk a különbséget az ellenzék korábbi próbálkozásaihoz képest: Ő nem egy hőzöngő rapper, mint Dopeman, aki egy Orbán-szobor fejével focizott egy rosszul szervezett demonstráció záró mutatványaként, hanem egy tudatosan építkező, rendkívül megfontolt, ám roppant kíméletlen ellenfél. Tudja, ha sikerül kimozdítania Orbánt a jelenlegi passzív szerepéből, és kénytelen lesz érdemben reagálni az ő provokatív kijelentéseire, akkor megnyerheti ezt a csatát.
Ez lehet a következő stáció az Orbán-Simicska háborúban, hiszen, ha a miniszterelnök csak benyeli ellenfele ütéseit, hívei gyengeséggel, sőt gyávasággal kezdik vádolni. És, ami ennél is rosszabb hír Orbán számára, hogy Simicska tudatosan játszik azokra a jobboldali kételyekre, melyek az oroszok kiemelt szerepével, az unióellenességgel és az ügynökkérdés kezelésével kapcsolatban felmerültek. Simicska elmélete (még ha annak összeesküvés jellege is van) ezekre a nyitott kérdésekre látszólag koherens választ ad. Ha ugyanis Orbánról Moszkvában kompromittáló iratokat őriznek, megmagyarázható, hogy miért mutyizik egy nemzetközi agresszorral az EU háta mögött, és miért titkosították 30 évre a paksi szerződés legfontosabb tételeit. Orbánnak innentől kezdve nehéz lesz tisztességesnek látszódnia, hiszen a múltjának sötét titkait folyamatosan lebegteti majd egy korábbi katonatárs, aki később szobatársként és politikai harcostársként is sok privát információt gyűjthetett be a regnáló miniszterelnökről.
Mostantól gyakorlatilag kihagyhatatlan szereplővé vált a napi politikai közéletben Simicska Lajos, hiszen hivatkozási pont lesz az ország jövőjét érintő aktuális kérdésekben. Ha például nemzetbiztonsági okokból elkezdik vizsgálni, vajon van-e valami ütőkártya Putyin kezében Orbán ellenében, Simicska Lajos állítása megkerülhetetlenné válik. Az oligarcha metamorfózisa fájdalmas fejlemény lehet az Orbán-rezsim számára, hiszen a kormány színpada alatt elkezdett ketyegni az a pokolgép, melyet valamikor még Simicska Lajos rejtett el nagy titokban. Már csak az a kérdés, hogy egykori katonatárs mikorra időzítette a szerkezetet.      




ORBÁN: EGY ILYEN GYENGE KORMÁNYBAN A FIDESZ NEM IS KÉRNE SZEREPET





Népszabadság)

"Budapesti értelmiségi körökben kedvelt beszédtéma a Fidesz esetleges kormányra kerülése. A helyzet azonban az, hogy minket senki nem keresett meg ez ügyben, s egy ilyen gyenge kormányban a Fidesz nem is kérne szerepet." [...] "Nem örülünk a szabaddemokratáknál kialakult helyzetnek, de szeretném egyben azt is leszögezni, hogy a Fidesznek nem érdeke, hogy az SZDSZ válsága elmélyüljön vagy elhúzódjon."-Elnök úr! Nem felejtett el valamit? Mondjuk 1990-ben? • "Ha a választásokon csak pártok indulhatnak - amit helytelenítenék -, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sürgősen feloszlatunk." [...] "A hozzám legközelebb állók, Kövér László és Fodor Gábor velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésűek. A Századvég című lapunknál ugyanakkor dolgoznak olyan reformkommunista szerkesztők is, mint Stumpf István és Wéber Attila. Őket változatlanul barátaimnak tartom, de egyszersmind politikai ellenfeleimnek is." (HVG, 1989. augusztus 26.) 

Népszabadság)

• "Budapesti értelmiségi körökben kedvelt beszédtéma a Fidesz esetleges kormányra kerülése. A helyzet azonban az, hogy minket senki nem keresett meg ez ügyben, s egy ilyen gyenge kormányban a Fidesz nem is kérne szerepet." [...] "Nem örülünk a szabaddemokratáknál kialakult helyzetnek, de szeretném egyben azt is leszögezni, hogy a Fidesznek nem érdeke, hogy az SZDSZ válsága elmélyüljön vagy elhúzódjon."(Népszabadság, 1991. november 25.) • "Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy a liberális szó helyett inkább a szabadelvűt használom, hiszen vidéken semmit nem értenek abból, ha azt mondom, liberális. A mérsékeltség hangsúlyozása nagyon fontos, mivel a Fidesz korábban valóban radikális párt volt." (Kritika, 1994. március) -Kitől is halljuk, hogy nincs más alternatíva? Egy a tábor, egy a zászló? • "Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar." (Magyar Nemzet, 1998. április 9.) -Orbán három év alatt szépen megváltoztatta a véleményét a sorkatonai szolgálatról, de ha már 2000-ben kezdeményezték az eltörlését, akkor 2001-ben vajon miért mondta ezt: • "Minden fiatalnak be kell vonulnia katonai szolgálatra. …minden magyar fiatalembernek kell kapnia alaki kiképzést, és bizonyos mértékű lelki felkészítést is. Ehhez ragaszkodni kell." (Orbán Viktor beszéde a Magyar Honvédség vezetői állománya számára tartott éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésen, 2001. március 1.) • "Nagy öröm, hogy a sorkatonaság általunk már 2000-ben kezdeményezett eltörlését sikerült alkotmányos módon rendezni."(Magyar Nemzet, 2004. november 20.) (Az idézetek forrása barikád.hu)


Magyar vér fog folyni?
Bizony-könnyen lehet! 



2015/09/01 Bal-Rad 
Lázár elszólása: mire gondolt a katonai hírszerzés? 

Lázár János a múlt heti kormányinfón katonai hírszerzési információkra hivatkozva megemlítette, hogy a röszkei menekülttáborban pár nappal korábban megakadályozott zendülésről az afgán köztévé úgy számolt be, mint amelynek során a magyar rendőrök rálőttek az afgán bevándorlókra. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szavai szerint a dezinformálás komoly nemzetbiztonsági kockázatot keletkeztetett, a Honvédelmi Minisztérium azonban nem kívánta kommentálni lapunknak, vajon az afganisztáni magyar misszió katonáira gondolt-e a tárcavezető. 

A miniszter annak illusztrálására, hogy a bevándorlási probléma felfokozott hangulatában, milyen nüánsznyi momentumokból kerekedhetnek nagyon komoly nemzetbiztonsági kockázatok, megemlítette, hogy a múlt heti röszkei konfliktus is egy sajtóhír hatására robbant ki. Lázár arra a hivatalos bejelentésre utalt, amely garantálta, hogy a szír állampolgárokat nem toloncolják ki az Németországból. 

"Ez egy nagyon apró részlet volt, ami azonnali eszkalációhoz vezetett. Tegnap az afgán televízió ezt úgy mondta be - a katonai titkosszolgálataink jelentése alapján -, hogy a magyar rendőrök rálőttek az afgán menekültekre. Tehát egy ilyen lépésnek a mai világban milyen következményei és hatásai vannak"- magyarázta a miniszter. 

Hogy a katonai hírszerzés pontosan milyen kockázatokat észlelt az események nyomán, konkrétan hogy az afgán tévé propagandisztikus ferdítésének Magyarország vonatkozásában, illetve az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonákra nézve, azt a Honvédelmi Minisztériumtól szerettük volna megtudni. Konkrétan a következőket kérdeztük: 
- Szükséges-e megerősíteni az afganisztáni magyar katonai misszió bázisainak, személyi állományának védelmét? Milyen mértékben? 
- Melyek az ilyenkor használatos protokoll egyes lépései? 
- Kell-e számolni bármilyen biztonsági kockázattal itthon, ha a torzított hír eljut a magyarországi menekülttáborokban tartózkodó afgán migránsokhoz? 
- Hogyan működik együtt a honvédség egy ilyen helyzetben a rendőrséggel és a határrendészettel? 
A honvédelmi tárca sajtóosztály az alábbi nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkbe: 
"Tájékoztatjuk, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség minden ilyen esetben megteszi a szükséges intézkedéseket. A kérdésben további információval nem tudunk szolgálni". 
A 2014 végével lezárult NATO-misszió, az ISAF lezárultát követően a Magyar Honvédség jelenleg a NATO január elsejével indult új, Eltökélt Támogatás (Resolute Support Mission) elnevezésű missziójában valósítja meg afganisztáni szerepvállalását. E küldetés az afgán biztonsági erők kiképzésére és mentorálására, illetve a kormányzati szervek tanácsadására fókuszál. Hazánk a Különleges Műveleti Kontingenssel, Mi-17 szállító helikopter légi kiképzés-támogató csoporttal, Nemzeti Támogató Elemmel, egy Biztosító Szakasszal, valamint a különböző szintű parancsnokságokra delegált tisztekkel, összesen mintegy 100 katonával járul hozzá a nemzetközi összefogás sikeréhez. 
(atv) 
Bal-Rad komm: A felelőtlen és kalandor "magyar" kül és katonapolitika az "... Eltökélt Támogatás (Resolute Support Mission) elnevezésű missziójában..." feltétel nélkül kiszolgálja az USA és a NATO érdekeit, Magyarországtól sokezer kilométerre is. 
Még ha hamis hírek alapján korbácsolják is fel az Afganisztánban vagy bárhol másutt a világban a magyarok ellen a hangulatot, előbb-utóbb magyar áldozatai lesznek ennek a teljességgel felelőtlen qrmányzati politikának. 
Magyarországnak az égvilágon semmi résztvennivalója nincs a Magyarországtól távoli eseményekben. A Magyar Honvédségnek SEMMI KERESNIVALÓJA NINCS, ÉS NEM IS LEHET idegen, távoli országok területén.
BÁRMINEMŰ MAGYAR ÁLDOZAT A KORMÁNY FELELŐSSÉGE! 
Kapcsolódó: 
   Babot vitt Lévai Anikó Köves Slomó rabbinak a sólethez 
   Sólet három és félmillióért - Ön fizette! 
   Súlyos visszaélések az Országos Roma Önkormányzat szolnoki iskolájában 
   Bogár László: Az indiánokat kiirtották, így Amerika legmélyebb hagyománya a lőfegyverrel elkövetett tömeggyilkosság lett 
   Iszlám Állam: Erbilben a magyar honvédok 
   Merkel eligazítja a magyarokat is, lépnek a németek 



SÓLET HÁROM ÉS FÉLMILLIÓÉRT

- ÖN FIZETTE!



Budapest VII. kerületének önkormányzata egyházi támogatásnak álcázva mintegy közel 3,5 millió forinttal támogatta az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által szervezett Sólet Fesztivált.
Míg a Péterfy Sándor utcai Kórház csecsemőosztályának egymillió forint jutott, addig a Köves Slomóék által irányított hitközség ennek -minden probléma nélkül- tapsolhatta el majd többszörösét egy gasztronómiai fesztiválra, méghozzá egyházi támogatás címén. Megnéztük mi is milyen hitéleti tevékenység folyik a babfőzelék mellett.





Bogár László Isten óvja Amerikát!



Az indiánokat kiirtották, így Amerika legmélyebb hagyománya a lőfegyverrel elkövetett tömeggyilkosság lett

Bogár László – 2015.09.01. 04:46
Az Egyesült Államok a közhiedelem szerint a szabadság hazája, ezért általában fölényesen ki is oktatja az ebben a kérdésben „még járatlan” világot arról, hogy miként is működik a szabadság. Bár a szabadság hazája helyett talán inkább a szabadságvesztés hazájaként volna célszerű emlegetni. Mégpedig azért, mert miközben népessége a világ népességének alig több mint négy százalékát teszi ki, a világ börtönlakóinak létszámából közel huszonkét százalékkal részesedik. A világon börtönben lévők száma nagyjából Magyarország népességével azonos, tízmillió körül van. A több mint kétmillió amerikai börtönlakó „eltartása” nagyjából annyiba kerül, mint amennyi a teljes egyéves magyar költségvetés.

Amerika egyébként minden súlyos társadalmi devianciát tekintve összehasonlíthatatlanul rosszabb képet mutat, mint a legtöbb gazdag nyugati ország, nem is beszélve a „nyugatosodott” Japánról vagy pláne Szingapúrról. Talán az egyik leginkább drámai eleme ennek a történetnek a lőfegyverekkel elkövetett gyilkosságok, különösen a tömeggyilkosságok esete. Azzal, hogy nemrégiben egyenes adásban lőttek agyon egy tévériportert és operatőr kollégáját, dramaturgiailag új szakaszába lépett ez a tragikus történet.
Az elmúlt fél évszázad során, nagyjából a két Kennedy fivér ellen elkövetett merényletek óta ugyanis Amerika egyik legérzékenyebb, legkényesebb kérdése a szabad fegyverviselés ügye. A kérdés kényességének egyik legmélyebb, legalapvetőbb oka az amerikai történelemben rejlik. A mai Amerika tereibe bevándorló európaiak csak rendkívüli nehézségek árán tudtak „megtapadni” ebben a számukra ismeretlen világban. És ennek a legfőbb oka az volt, hogy semmilyen használható tudásuk nem volt arról, hogy miként is kell ezt a teret „rendeltetésszerűen” használni a méltó élethez. Az ehhez szükséges tudást kizárólag az őslakos indiánoktól szerezhették volna be, de ezt a „beszerzést” kissé megnehezítette, hogy a bevándorlók inkább brutális kegyetlenséggel legyilkolni kívánták az indiánokat, ami sikerült is. Az indiánok „eltűntek”, de a tudásukkal együtt. És mivel igen hosszú időn keresztül mindez az így tökéletesen atomizált „szabad egyének” magánakcióinak sorozataként ment végbe, ezért Amerika legmélyebb hagyománya a lőfegyverrel elkövetett tömeggyilkosság lett.

Minderről persze ma már nagyon illetlen lenne beszélni, ám mivel ez a sötét történelmi mintázat nagyon beleégett az amerikai társadalom önújrateremtési mechanizmusaiba, az egyre gyakrabban ismétlődő tragédiák miatt ma már mégsem látszik megkerülhetőnek. Hogy a számok nyelvén lássuk azt, hogy miről is van szó, egy konkrét példa. Ma egy amerikainak ötször akkora esélye van arra, hogy gyilkosság áldozata lesz, mint Nagy-Britanniában egy angol állampolgárnak, ám negyvenszer akkora az esélye annak, hogy lőfegyverrel elkövetett gyilkosság áldozata lesz, és több mint százszor akkora az esélye, hogy tömeges lövöldözésben veszíti életét. Az elmúlt ötven év során szinte minden évben volt legalább egy ilyen tömeges lövöldözés, és volt olyan év is, amikor négy. Az összesen több mint százötven ilyen eset összes halálos áldozatának a száma megközelíti a kétezret, a sebesülteké háromezer felett van, és tízezer felett azoké, aki jelen voltak, és akiknek az életét csak a szerencse mentette meg.

Ezek a megrendítő számadatok most már legalább ötven éve egyre élesebb viták forrását jelentik a fegyvertartást illetően. Hogy pontosan mennyi fegyver van magánszemélyek kezében, azt senki nem tudja megmondani. Ennek az az oka, hogy egy személy fegyverviselési engedélye elvileg több fegyverre is szólhat, és fordítva, aki megszerzett egy ilyen engedélyt, ettől még nem feltétlenül tart valóban fegyvert. Ám a legszerényebb becslések szerint is nagyjából annyi a fegyverek száma, mint amennyi az Egyesült Államok teljes népessége, tehát legalább háromszázmillió kézifegyver van magánkezekben. És e fegyverek legalább egyharmada iszonyú tűzerejű gépkarabély. Ez a szám természetesen sokszorosan felülmúlja az amerikai hadsereg kézifegyverkészletét, és nincs egyetlen nyugati ország sem, amely akárcsak megközelítené mindezt. Valójában ez a világ legnagyobb „hadserege”, és mindez egy esteleges polgárháború esetén elképzelhetetlen következményekkel járna. Érthető tehát, hogy Amerika – erről szintén nem illik beszélni – kizárólag brutális rendőrállamként üzemeltethető. A szinte mindennapos rendőrgyilkosságok, illetve a rendőrök által elkövetett gyilkosságok öngerjesztő örvénylései önmagukért beszélnek, és jó adalékul szolgálnak mindehhez.

A Kennedy-gyilkosság utáni évek során még a megkérdezett amerikaiak több mint hatvan százaléka gondolta úgy, hogy mindenképpen szükség lenne a fegyvertartás valamilyen korlátozására, ma már mindössze huszonhat százalék gondolja így. Az is önmagáért beszél, hogy a Barack Obama első megválasztását követő öt év során hatmillióról tizenötmillióra nőtt az egy év alatt megvásárolt új fegyverek mennyisége, és ötszáz-, illetve hétszáz százalékkal emelkedett a két nagy kézifegyvergyártó cég részvényeinek piaci árfolyama. (Az egyik a Sturm Ruger, a másik a híres Smith and Wesson). Vagyis mindebből világosan kitűnik, hogy a hétköznapi élettér biztonságát nem a fegyverviselés szigorításától, hanem ellenkezőleg, a fegyverviselés teljes szabadságától, illetve családja gyorsított ütemű felfegyverzésétől reméli az amerikaiak többsége. Mi mást mondhatnánk erre, mint azt: Isten óvja Amerikát!

  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/34214/Isten_ovja_Amerikat?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.M8f3X1Bi.dpuf

Iszlám Állam: Erbilben a magyar honvédok


Magyar Idők keddi számában megjelent cikk szerint az első kontingenst elsősorban a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövész zászlóaljából válogatták. A lap információi szerint összesen száztizenhat katona tevékenykedik majd Irakban a műveleti területen, és huszonhat áll Magyarországon készenlétben.
Az úgynevezett partnerképesség-építési, őrző-védő és csapatkísérő (Force Protection) feladatot száztíz fős állomány hajtja végre. Ez a gyakorlatban a kurd területeken a kiképzést támogató erők biztonsági felügyeletét jelenti, magában foglalja az objektumok és a kiképző erők védelmét. A katonák továbbá az Erbiltől távolabb folyó kiképző bázisokon is feladatokat hajtanak végre, a magyar érdekeltségű olajkutak közelében. Hat katona a különböző szintű törzseknél lát el szolgálatot a bagdadi parancsnokságon, a többiek tevékenységét is segítve.
A kurdisztáni misszióról még április 14-i ülésén döntött az Országgyűlés – emlékeztet az újság. A parlamenti határozat szerint Magyarország legfeljebb 150 katonát küld az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépéshez az iraki Erbilben található kiképző központba. Az iraki helyszínen egyszázadnyi katona teljesíthet majd szolgálatot, hat magyar tiszt a vezetési pontokon tevékenykedik. A misszió költségvetése mintegy 20 milliárd forint. A magyar katonák mandátuma 2017. december 31-ig szól, de ez újabb parlamenti döntéssel meghosszabbítható.



Merkel eligazítja a magyarokat is, lépnek a németek



Egyesek meg fogják kérdőjelezni a schengeni rendszer fenntarthatóságát, ha az uniós országok nem lesznek képesek igazságosan elosztani a menekülteket - egyebek mellett ezt a burkolt figyelmeztetést fogalmazta meg Angela Merkel német kancellár. Németországban is törvénymódosítások lesznek.

Ausztria és Magyarország határán káosz alakult ki hétfőn, miután két ország hatóságai nem éppen összehangoltan próbálják kezelni a menekültáradatot. Eközben Angela Merkel német kancellár arra figyelmeztetett, hogy a nyílt európai határok kerülnek veszélybe, ha az EU nem talál közös megoldást a válságra. Ezt tartja a menekültválság két legfontosabb friss eseményének a Wall Street Journal (WSJ).
A közúti átkelőknél a teherautók átvizsgálása okozott hatalmas dugót, a Budapestről érkező vasúti szerelvényeket pedig azért állították meg az osztrák határon, mert túlzsúfoltak voltak. Angela Merkel hétfői megszólalásában arra figyelmeztetett, hogy egyes országok kezdeményezhetik az útlevél-ellenőrzés visszaállítását a határaiknál, ha nem sikerül igazságosabban elosztani a menekülteket az uniós tagországok között. 
Merkel: elég volt!
A WSJ szerint üzenet egyértelműen az EU keleti blokkjához tartozó országoknak szólt, amelyek nem hajlandók több menekültet befogadni. Egyben ez volt eddig a kancellár legközvetlenebb beavatkozása a meglehetősen éles vitába, amelyben egyik oldalon Franciaország, Németország, Olaszország és mások állnak, akik a terhek korrektebb elosztását kérik, a másik oldalon pedig azok, akik ellenzik a kötelező befogadási kvótákat.
A megszólalás ezzel egyidejűleg a németországi belső ellenállóknak, részben bizonyos ellenzéki politikusoknak, részben a Merkel saját pártján belüli keményvonalasoknak is szólt, akik szerint a kancellár és a kormány túlságosan lassan reagál a krízisre. Európa legtekintélyesebb vezetője két cölöpöt vert le: az egyik szerint Európának menedéket kell nyújtania a háborúk elől menekülő embereknek, a másik szerint viszont nem kell befogadnia a Délkelet-Európából érkező gazdasági bevándorlókat.
Tisztázzuk a dolgokat!
A schengeni szabályok szigorítása nem először merül fel. Franciaország és Olaszország 2011-ben kezdeményezte, hogy az EU vezessen be szigorúbb határellenőrzést. Akkor az arab tavasz nyomán Észak-Afrikából érkezett rengeteg menekült. Az EU azonban rossz szokásához híven a szőnyeg alá söprögette a problémát. Ez idén ütött vissza igazán, amikor Németország, ahova az érkezők 40 százaléka tart, 800 ezer menekültre számíthat a tavalyi 450 ezer helyett.
Merkel tisztázta ezzel kapcsolatos egyik kijelentését, amit a szakmai részleteket nem ismerők félreérthettek. Azt mondta, hogy Németország lehetővé teszi minden Szíriából érkező menekült tartózkodását az ország területén. Ezt nem azt jelenti, hogy mindenkit befogadnak, hanem azt, hogy amelyikük eljut Németországba, azt nem toloncolják vissza abba az országba - például Magyarországra -, ahol átlépte a schengeni határt, hanem átvállalják az illető államtól a menekültügyi eljárás lebonyolítását, amely egyébként ennek az államnak a hatóságaira tartozna.
A kancellár jelezte, hogy kapcsolatban állnak a budapesti vezetéssel, hogy tisztázzák a félreértéseket, ugyanis nem szeretnék, ha a magyar kormány úgy értelmezné ezt a gesztust, hogy semmi dolga. Németország továbbra is elvárja a magyar hatóságoktól, hogy tegyenek eleget a kötelességüknek, azaz bírálják el a menekültkérelmeket.
Össze-vissza
Magyarország az elmúlt napokban össze-vissza kavarta a dolgokat - derül ki a WSJ cikkéből. A hét végén még az volt az álláspontja, hogy az EU-n kívül érkezők csak érvényes okmányok és vízum birtokában utazhatnak tovább az EU-n belül. Ennek eredményeként felduzzadt a tömeg Budapesten és nőtt a káosz. Erre hétfőn felfüggesztették ezt a korlátozást, mindenkit felengedtek az Ausztriába induló vonatokra, akinek volt papírja a nevéről és a születési helyéről, beleértve ebbe a magyarországi bevándorlási regisztrációs okmányt is.
Az osztrák hatóságok viszont nem díjazták, hogy emiatt túlzsúfolt vasúti szerelvények érkeztek a két ország határára. Biztonsági okokból leállították a vonatokat, amíg a magyar hatóságok le nem szállítottak róluk 500 embert. Emellett most a bécsi kormány kezdte kötni az ebet a karóhoz, hogy érvényes vízum nélkül nem enged be senkit az országába, hiába átjárható a magyar-osztrák határ.
Bekeményítenek
A német belügyminisztérium eközben néhány törvénymódosítást kezdeményezett. Ezek célja, hogy elbátortalanítsák a Balkánról érkező gazdasági bevándorlókat. Az ebből a térségből az elmúlt időszakban érkezők esetén ezer kérelmező közül csak kettő számíthatott arra, hogy Németország menedéket nyújt neki.
A berlini kormány igyekszik mérsékelni a bevándorlás anyagi ösztönzőit. Csökkentik a menekültek pénzbeli támogatását - euró helyett természetbeni juttatást adnak. Lerövidítik a menekültkérelmek elbírálásának időtartamát és felgyorsítják a kiutasítottak elszállítását. A gazdasági minisztérium három hónapra akarja rövidíteni ezt az időt. Ezzel egyidejűleg helyet keresnek a várakozóknak az állam kezében lévő épületekben és gyorsított nyelvtanfolyamokat indítanak nekik.



Ynet: Aszad oldalán szállnak be az oroszok az Iszlám Állam elleni küzdelmekbe 

2015. szeptember 1. 14:32 mandiner.hu 
Orosz repülők támadják az Iszlám Államot a Bassár el-Aszad szíriai elnök kezén lévő Damaszkuszhoz közeli légibázisokról - írja az Ynet. Az izraeli lap nyugati diplomatákra hivatkozva arról ír, hogy egy orosz kontingens már meg is érkezett a bázisra: harci helikopterekkel és vadászgépekkel támadják majd az Iszlám Államot és a felkelőket. 

A szír elnökhöz hű csapatok kezén lévő légibázisokról támadhatja Oroszország az Iszlám Államot és az Aszad-ellenes felkelőket - írja az Ynet. Az izraeli lap szerint orosz pilóták és szakemberek már meg is érkeztek a Damaszkusz közeli légibázisra. Oroszország szakértőkkel, tanácsadókkal, logisztikai- és kiképzőszemélyzettel is segíti a szír kormánycsapatokat. 
Az Ynet szerint az orosz beavatkozás megváltoztathatja a közel-keleti dinamikát és befolyásolhatja az izraeli légierő iszlamisták elleni harcát. A cikk szerint Oroszország és Irán megegyezett abban a közös stratégiai célban, hogy vissza kell szorítani az Iszlám Államot - ennek érdekében kiképzik és felfegyverzik a szír kormányerőket. Az USA is tárgyalt Iránnal a kérdésről, de a közvetlen orosz intervenció ellen egyelőre nem tiltakoztak. 
Kapcsolódó: 
   Iszlám Állam: keleten a helyzet változóban 
   Izrael légicsapást hajtott végre Szíriában 
   A medve belép: Oroszország légicsapásokat kezd Szíriában az ISIS ellen 
   Az ISIS fedősztori titkos története - Kik kreálták és használják a rettegett Iszlám Államot 
   Szíriában megsebesült ISIS terroristákat kezelnek izraeli kórházakban 
   Palesztin tisztviselő: Izrael támogatja az ISIS-t a Gázai övezetben 
   Netanjahu kabinetfőnökének feltört számítógépén bizonyítékokat találtak arra, hogy Izrael az ISIS terroristáit támogatja 
   Syrische Luftraumverteidigung schießt israelische F-16 und Hubschrauber ab 


Bréking - A szír légvédelem lelőtt egy izraeli F-16-ost és egy helikoptert 
Pénteken az izraeli légi erő segítő támadásokat végzett a szír "felkelőknek", amik nem mások, mint az ISIS. Ez azt jelentette, hogy a szír 68-as brigádot bombázták és civileket is megöltek. Erre a szírek válasza egy SA-9 és egy SA-2 volt, amivel az izraeli gép védelmi rendszerét megzavarták és ezután egy orosz S-300-al lelőtték. 
Ezután ráadásból még egy helikoptert is lelőttek. Lehetett hallani valamit erről a médiában? Nem, mert ciki, hogy UNO mandátum nélkül megsértik Szíria légterét és hogy az ISIS-t támogatják. 
Mondom, hogy a 3. vh. elkezdődött. (Facebook) 


Iszlám Állam: keleten a helyzet változóban



Írta: Vaspurakan



iszlam_allam_palmyra.jpg
Palmyra az Iszlám Állam kezén
Változnak a frontok a közel-keleti önjelölt kalifátus, az Iszlám Állam körül. A barbár terrorcselekményeiről elhíresült „állam” legkeményebb és legsikeresebb ellenfelei a saját állami létük megteremtéséért is küzdő kurdok; míg a szíriai Aszad-rezsim és az iraki kormány erői csak feltartóztatni tudják a radikális iszlamistákat. Az elmúlt időszak alapján látszik, hogy az Iszlám Állam nem legyőzhetetlen, csak egyszerűen nemzetközi összefogásra lenne szükség ellenük. „Csak.”
A helyzet viszont az, hogy amíg az Iszlám Állam a Közel-Kelet szívét terrorizálja, a térség és a világ nagyhatalmai (Törökország, Irán, Szaúd-Arábia, Oroszország és az Egyesült Államok) is tovább folytatják saját különutas játszmáikat az összefogás helyett.
Fejtágító körkép az Iszlám Állam és ellenfeleinek 2015 júliusi pozícióiról.
kurd.jpg
Kurd női harcosok
Kurd keménység
A hét elején új offenzívába kezdett az Iszlám Állam Szíriában, a kalifátus fővárosának tekintett Rakkától északra lévő területek felszabadítása érdekében. A helyi kurd erők (YPG) által elfoglalt Ayn Issa-t és több környező települést sikerült visszafoglalniuk az iszlamista harcosoknak. Az amerikai légicsapásoknak köszönhetően a kurdoknak sikerült körbezárniuk a várost, majd a hét közepén lekerültek a fekete zászlók a városról.
Június folyamán a szíriai kurdok egy nagyszabású hadműveletet hajtottak végre, melynek köszönhetően sikerült létrehozniuk a szárazföldi korridort a korábban egymástól elvágott területek között, összekapcsolva Kobanit az északkeleti régióval. A kurdok által uralt területek déli határa így már veszélyes közelségbe került az Iszlám Állam legfőbb központjának számító Rakkához, ezért a radikálisoknak muszáj volt ellentámadásba kezdeniük.
Az elterelés részeként a múlt hét során súlyos terrortámadások érték az iszlamista ostromgyűrű alól januárban felmentett Kobanit is. A merényletekben közel másfélszázan vesztették életüket. A kurdok rögtön a török kormányt tették felelőssé a terrortámadás miatt, mivel szerintük a terroristák csak Törökországból érkezhettek, hiszen több tíz kilométernyi kurdok által ellenőrzött területen kellett volna keresztülvergődniük, ha délről akarták volna megközelíteni a várost.
A törökök persze kategorikusan tagadják a kurd vádakat, noha a kezdetektől fogva ellenérdekelt félként szerepelnek a szíriai konfliktusban. Ankara elsődleges érdeke, hogy Szíria területi integritás továbbra is megmaradjon és a helyi kurdok ne legyenek képesek egy autonóm terület létrehozására. A szíriai kurd felkelők ugyanis szoros kapcsolatot ápolnak, a török állammal évtizedes harcban álló Kurd Munkáspárttal (PKK). Bár utóbbi években megindult egy megbékélési folyamat Törökországban, a jelenlegi belpolitikai helyzet miatt kérdéses a folytatás. A korábban évekig egyedül regnáló Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ugyanis koalícióra kényszerül a hatalom megtartása érdekében. A potenciális partnerek közül azonban nem nézi mindenki jó szemmel a kurd nyitást. A szélsőségesen nacionalista Nemzeti Akció Párt (MHP) kifejezett feltételként szabta a kurdokkal való tárgyalások beszüntetését egy esetleges koalícióért. Mindeközben az Iraki Kurdisztánt vezető Barzani-klán is potenciális veszélyforrásként kezd tekinteni a PKK-ra. Az autonóm régió Iránnal határos észak-keleti csücskében levő, csak nehezen megközelíthető Kandil-hegységben berendezkedett PKK-t nemrég bázisaik elhagyására szólította fel a Maszrur Barzani a Kurdisztáni Regionális Biztonsági Tanács vezetője. Több mint valószínű, hogy a PKK önként nem fogja otthagyni a stratégiailag rendkívül fontos, szinte bevehetetlen pozícióit. Más mód pedig nem nagyon van erre, hiszen a múltban már több, a PKK-t elűzni akaró katonai akció is csúfos kudarcba fulladt.
ia.jpg
Az Iszlám Állam tovább folytatja kivégzéseit
Iszlamista útkeresés
Az Iszlám Állam mindeközben meggyengülni látszik, amire a fent említett, végül is sikertelen offenzíva jól rávilágít. Noha délen képes komolyabb győzelmeket is elérni, a kurdok ellen már kevésbé sikeresek. Mivel az északi front védelme komoly erőforrásokat köt le, a további terjeszkedéshez szükséges átcsoportosításokat képtelenek végrehajtani. A radikális szervezet a rekrutációs kör szélesítésével és új harctéri taktikák alkalmazásával próbál előnyösebb pozíciókba kerülni.
Az Iszlám Állam propagandáért felelős szárnya nemrég elindította orosz nyelvű médiáját, amely a volt szovjet tagköztársaságokban élő muszlimokat célozza. A rengeteg csecsen harcos mellett ugyanis egyre több közép-ázsiai is csatlakozik az iszlamistákhoz. Az új kommunikációs részleg is őket hivatott megszólítani. Az oroszra lefordított anyagokat a közösségi médián keresztül osztják meg, a Twitter és a Facebook mellett jelen vannak az orosz nyelvterületen népszerű VKontakte oldalon is.
A toborzás mellett az Iszlám Állam mindig is erős hangsúlyt fektetett a médiában való megjelenésére. A kivégzések egyre brutálisabbak lesznek, hogy át tudják törni a kitolt ingerküszöböt. Nemrég gyermekkel végeztettek ki több mint két tucat szír katonát az ókori Palmüra romjai között. Az Iszlám Állam katonai potenciálja jelentősen mérséklődött, amióta a Nyugat is bekapcsolódott a konfliktusba. A radikálisok csökkenő előnyük kiegyensúlyozására egy új harcmódra váltottak. Öngyilkos rohamcsapatokat hoztak létre jól képzett harcosokból, akik szó szerint a végsőkig harcolnak. A fanatikus szélsőségesek robbanóanyaggal töltött mellényeket hordanak, így mikor elkerülhetetlennek tűnik haláluk megpróbálnak még egy nagyobb pusztítást véghez vinni. Az utóbbi időszakban ezen rohamcsapatok bevetésével több sikert is elértek az iszlamisták.
iszlam_allam_terkep.jpg
A közel-keleti helyzet 2015 júniusának végén: Iszlám Állam (szürke); iraki kormányzat (lila); kurdok (zöld); szíriai kormányzat (rózsaszín); szíriai ellenzéki erők (világosszöld). (Forrás:Wikipedia)
*
aszad1.jpg
Komoly veszélyben Aszadék pozíciói
Moszkva hátrál Aszad mögül
Az Aszad-rezsim eközben elsősorban az Aleppó környéki harcokra összpontosít, ugyanis a helyi felkelők fontos állásokat foglaltak el a kormányerőktől a második legnagyobb szíriai városban, ezzel komoly veszélybe sodorva az Aszadhoz hű csoportok stratégiai pozícióit. A rezsim amúgy sincs túl előnyös helyzetben, hiszen pár hete az Iszlám Állam nagy kiterjedésű területeket foglalt el a kormányerőktől. A helyzetet az sem javítja, hogy Oroszország kihátrálni látszik Aszad mögül. Nemrég ugyanis hazahívták az orosz katonai tanácsadók javát.
A lépés hátterében az orosz Közel-Kelet politika komolyabb változása állhat. Moszkva és Szaúd-Arábia ugyanis látványos közeledésbe kezdett az elmúlt időszakban. Magas szintű találkozóra került sor a két állam vezetése között, ahol többek között atomerőművek megépítéséről is születtek szándéknyilatkozatok, mindemellett azonban Rijád meglebegtette, hogy akár orosz fegyvereket is vásárolnának. Ez kettős üzenet az Egyesült Államoknak és Iránnak. A szaúdiak ugyanis az amerikai védelmi ipar egyik legnagyobb vásárlói, az öböl legnagyobb királyságának katonai költségvetése az elmúlt években közel megduplázódott. Ezzel a 40 milliós ország tavaly megelőzte az atomhatalom Oroszországot is a Military Balance 2015-ös kiadása szerint. Az atomreaktorok építése pedig Irán számára lehet fontos üzenet. Korábban is terjedtek már olyan pletykák, hogy amennyiben az USA és Irán között létrejön a megállapodás a perzsa állam atomprogramját tekintve, a szaúdiak is nukleáris képességek kiépítésébe fognak kezdeni. Ezekre a hangokra erősített rá a közelmúltban aláírt megállapodás.
Iráni kiállás
Irán változatlanul teljes mellszélességgel kiáll az Aszad-rendszer mellett. Az oroszok esetleges kiesését azonban nem tudnák teljességgel pótolni. Így is iráni harcosok ezrei vesznek részt az Iszlám Állam elleni harc mindkét hadszínterén. A nyár folyamán, sajtó értesülések szerint, tízezer főt is meghaladó erősítést terveznek az irániak, hogy a szíriai rezsim meggyengülését ellensúlyozzák. 
A sokak által iráni proxynak tartott libanoni síita szervezet, a Hezbollah is növeli jelenlétét Szíriában. A szír-libanoni határ mentén csaknem minden fontosabb várost a rezsimhez hű erők őriznek. Pár napja indult egy nagyszabású hadművelet Zabadani elfoglalására. Habár a szíriai polgárháború rendkívül fontos a perzsa állam számára, Teheránt jelenleg elsősorban a nagyhatalmakkal való megegyezés köti le, hiszen egy sikeres megállapodás esetén a gazdaság komoly fellendülésbe kezdhetne, ezáltal rengeteg pénzügyi és egyéb erőforrás szabadulna fel.
Iraki patthelyzet
Irakban a helyzet továbbra is változatlan. A „keleti fronton” sokkal jobban szervezett erőkkel állnak szemben az Iszlám Állam fanatikusai, így a kalifátus elsősorban az ellenőrzésük alatt tartott területek megtartására koncentrál. Bár a helyi kurd erőknek, a pesmergáknak sikerült kisebb területeket visszafoglalniuk a radikálisoktól, de Moszul még mindig az iszlamisták kezén van.
Heves harcok folynak Szindzsárban és pár napja Kirkuk környékén is támadásba lendültek a szélsőségesek. A több száz fővel végrehajtott offenzívát azonban sikerült megállítaniuk a pesmergáknak, így a gazdag kőolaj-lelőhelyekkel rendelkező város továbbra is kurd fennhatóság alatt maradt.
carter.jpg





Ashton Carter bejelent
Amerikai dilemmázás
Ashton Carter, az Egyesült Államok védelmi minisztere a héten jelentette be, hogy eddig mindössze 60 szíriai felkelőt képeztek ki az Iszlám Állam harcra. A májusban indult amerikai program a tervek szerint egy év alatt több mint kétezer harcos számára tenné lehetővé a fejlett katonai képességek elsajátítását. A kritériumrendszer ugyanakkor rendkívül szigorú. A programban csak mérsékelt, iszlamista háttérrel nem rendelkező szír felkelők vehetnek részt, ami nagyban behatárolja a létszámot. Emellett a szomszédos Törökországban és Jordániában kiképzendő katonák biztonságos utaztatása sem megoldott a polgárháborús körülmények között. Egyes török sajtóértesülések szerint a felkelőkkel olyan nyilatkozatot is aláíratnak a kiképzés elején, hogy kizárólag az Iszlám Állam ellen hajthatnak végre műveleteket, ami az elsősorban Aszad-rendszert megdönteni akaró lázadók szemében elfogadhatatlan.
Úgy néz ki tehát, hogy Amerika továbbra is csak légicsapásokkal fog operálni a konfliktusban, ami szakértők egybehangzó véleménye szerint nem elégséges az iszlamisták elleni katonai győzelemhez. Nem beszélve a politikai rendezésről, ami továbbra is beláthatatlan távolságra van.







A medve belép: Oroszország légicsapásokat kezd Szíriában az ISIS ellen



Az izraeli sajtó szerint Irán keményebb katonai szövetséget hozott létre az Orosz Föderációval Sz...

Az izraeli sajtó szerint Irán keményebb katonai szövetséget hozott létre az Orosz Föderációval Szíriában, és Moszkva pilótákat küld Damaszkuszba, hogy bevetéseken vegyenek részt az ISIS és más muzulmán szélsőséges csoportok ellen az országban.

Bassár el-Aszad szíriai rezsimje egy sor veszteséget szenvedett el Idlibben, Palmürában és máshol, és Oroszország attól félhet, hogy jelentősebb beavatkozás nélkül a szír rezsim elbukhat.

Néhány szíriai ISIS egységben és más igazságosztó szélsőségesek között csecsenek vannak jelen; Csecsenföld az Orosz Föderáció azon területe, ahonnan két nagy lázadás indult az 1990-es években, és egy újabb az ezredfordulón, így a csecsen szélsőségesek továbbra is kiemelt biztonsági problémát jelentenek Moszkva számára. Szíria elég közel van, mindössze 20 órányi autóútra az orosz határtól Grúzián és Törökországon keresztül. Oroszország nem akar magához ilyen közel egy szélsőséges muszlim államot, amely támogatást nyújthat a föderáción belül a csecsen és más lázadó csoportoknak.

Alex Fishman az Ynetnews angol kiadásában a következőket írja:
"Orosz harci pilóták érkeznek Szíriába a következő napokban, hogy az orosz légierő harci helikoptereit és repülőgépeit vezessék ISIS célpontok, és a szélsőséges iszlamista milíciák ellen, melyek azért tevékenykednek, hogy megbuktassák Aszad rezsimjét. Valójában az oroszoknak nincsenek ellenséges szándékaik Izrael, vagy bármely más szuverén állam irányában a térségben, és a központi célkitűzésük az ISIS elleni harc, és az Aszad rezsim megóvása, de az orosz légierő puszta jelenléte az égen a régióban minden bizonnyal befolyásolja azokat a megfontolásokat, ahogy Izrael a légierejét használja. Ezáltal egy iráni-orosz koalíció formálódik az Egyesült Államok és szövetségesei mellett az ISIS ellen. Útközben Irán egy központi tengely lett - a hatalmak szemében - a Közel-Kelet minden bajának megoldásához." (1)
Az Elaph arab újság kiegészítve a történetet rámutatott arra, hogy korábbi jelentések szerint Moszkva célja az, hogy Mig-29-es harci repülőgépeket küldjön az Aszad rezsim számára. (2)

A szóbeszéd szerint Oroszországnak most már szándékában áll jóval többet tenni, és úgy döntött, hogy megteszi Szíriáért azt, amit az amerikaiak tettek tavaly nyáron és ősszel Irakban. Az Elaph szerint Moszkva több ezer fős katonai személyzetet mint oktatót fog küldeni, valamint néhány pilótát, hogy megrősítsék az Aszad rezsimet.

A terv állítólag az, hogy egy szorosabb diplomáciai és katonai kapcsolat jöjjön létre Oroszország és Irán között, és megszerezzék az iráni különleges erők, a Quds Erők (Jeruzsálem Brigád) parancsnokának, Qassem Soleimani tábornoknak a jóváhagyását. Soleimani állítólag a közelmúltban tett látogatás Moszkvában, hogy koordinálja az új stratégiát.

Miközben izraeli források egy orosz-iráni szövetség növekedésétől tartanak a régióban, az Elaph azt állítja, hogy az Egyesült Államok tökéletesen elégedett az orosz tervekkel, amelyek növelik az amerikai koalíció (melybe tartozik Ausztrália, az Egyesült Királyság, Törökország és néhány öbölmenti ország harci repülőgépe) bombázó kampányainak hatékonyságát. Az újság azt mondja, hogy az Egyesült Államok már egy hasonló koordináción dolgozik Iránnal az ISIS ellen Irakban.

Aszad kész harcolni az Iszlám Állam ellen



Az ISIS fedősztori titkos története

- Kik kreálták és használják

a rettegett Iszlám Államot


A korábban Irakban al-Kaida néven ismert iszlám katonai csoport, az ISIS, ami most az Iszlám Állam nevet vette fel, igazi rémálommá vált. 
Kegyetlen, fanatikus bérgyilkosok, az a küldetésük, hogy mindenkit kiirtsanak, aki más valláshoz vagy hitvilághoz tartozik, és bevezessék a saría törvényt. Az e cél érdekében végrehajtott tömeges kivégzésekkel, lefejezésekkel és még keresztre feszítésekkel is büszkén hencegnek, videóra veszik őket, és feltöltik az internetre, hogy az egész világ lássa. Ez a gonosz új arca.

Mielőtt belekezdenénk, javaslom egy korábbi bejegyzésem átolvasását és a benne lévő videók megnézését a teljesebb képhez. Azután ha bárki utánanéz egy kis kutatással maga is megérti miről is szól majd ez a cikk és az egész Közel-Keleten kialakult káosz ! (SBG Buddha-VilagHelyzete)

Szeretnéd tudni, hogy ki segítette ezeket a pszichopatákat a hatalomra jutásban? Szeretnéd tudni, hogy ki fegyverezte fel, finanszírozta és képezte ki őket? 

Szeretnéd tudni, hogy miért?
Ezt a történetet akkor érted meg jobban, ha mindjárt a közepén kezdjük, amikor Moammer Kadhafi hatalmát megdöntötték 2011-ben.
A líbiai forradalom volt Obama első jelentős külföldi beavatkozása. Úgy mutatták be, mint az Arab Tavasz folytatását, a NATO részvételét pedig humanitárius tettként állították be.
Az a tény, hogy a CIA segítette tevékenyen a líbiai lázadókat Kadhafi megbuktatásában, nem volt titok, ahogyan azok a légicsapások sem, amelyeket Obama rendelt el a líbiai kormány ellen. Alig esett szó azonban a líbiai lázadók személyéről vagy ideológiai elképzeléseikről. Ez nem meglepő, tekintve azt a tényt, hogy a líbiai lázadók vezetője később beismerte, hogy harcosai között olyan, al-Kaidával kapcsolatban álló dzsihádisták vannak, akik szövetséges csapatok ellen harcoltak Irakban.


Az Irakból érkező dzsihádista harcosok annak a csoportnak a tagjai voltak, amit a nemzetbiztonsági elemzők egyöntetűen az iraki al-Kaidának neveztek. Ne feledjük, hogy az iraki al-Kaida ISIS volt, mielőtt az új nevet felvette.

Az USA és a NATO hírszerzéseinek és légi támogatásainak segítségével a líbiai lázadók elfogták 
Kadhafit, és rövid úton kivégezték az utcán, miközben mindvégig lelkesen kántálták: Allah akbar. Sokak számára, akik bevették a hivatalos maszlagot arról, hogy ezek a lázadók szabadságharcosok, és liberális demokráciát akarnak létrehozni Líbiában, az illúzióik elvesztésének ez volt a kezdete.

Az USA és a NATO által támogatott beavatkozás előtt Líbiában volt a legmagasabb életszínvonal Afrika országai közül. Mindez az ENSZ 2010. évi emberi fejlettségi indexén alapul. A puccsot követő években azonban az országban eluralkodott a zűrzavar, a szélsőségesség és a féktelen erőszak. Líbia most már bukott államnak tekintett.
Kadhafi megbuktatása után a líbiai fegyverarzenált kifosztották, és tömegével juttattak fegyvereket líbiai lázadók Szíriába. Törökországon, a NATO-szövetségesen keresztül csempészték a fegyvereket, így a páncéltörőket és légvédelmi rakétákat Szíriába. 
A The Times of London beszámolója szerint a szállítmány 2012. szeptember 14-én érkezett meg, mindössze három nappal azután, hogy Chris Stevens nagykövetet megölték az USA bengázi követsége elleni támadás során. Chris Stevens 2011. áprilistól szolgált az USA-kormány és a líbiai lázadók összeköttetéseként.

Miközben a sajtó elsődlegesen azzal foglalkozott, hogy a külügyminisztérium nem nyújtott elegendő biztonságot a konzulátusnál, és késlekedve küldött segítséget, amikor a támadás kezdődött, a Pulitzer-díjas újságíró, Seymour Hersh 2014. áprilisban újságcikkben tárt fel egy titkos megállapodást, amit a CIA, Törökország és a szír lázadók kötöttek az ún. „surranópálya” létrehozásáról. A „surranópálya” egy titkos hálózat volt, amelyen keresztül fegyvereket és lőszereket továbbítottak Líbiából Dél-Törökországon és a szír határon keresztül. Törökország, Szaúdi-Arábia és Katar finanszírozták.


Stevens holttestével az USA fegyverszállításban való közvetlen érintettsége is földbe lett temetve, Washington pedig továbbra is azt állíthatta, hogy nem küldtek nehézfegyverzetet Szíriába.
Ekkor kezdtek a dzsihádista harcosok is Líbiából Szíriába áramlani. És nemcsak az alsóbb rangúak. Sokan közülük tapasztalt parancsnokok voltak, akik több színtéren harcoltak már.

Az USA és szövetségesei most már arra összpontosítottak, hogy megdöntsék Aszad szír kormányát. Líbiához hasonlóan ezt a rendszerváltást is humanitárius tettnek színlelték, és nyíltan támogatni kezdték a titkos csatornák kiegészítését. Az egyre növekvő dzsihádista jelenlétet szőnyeg alá söpörték és palástolták.

Ahogyan azonban nőtt a lázadók ereje, az általuk elkövetett háborús bűntettekről és embertelenségről szóló beszámolók kezdték megrendíteni a Washingtonról alkotott közvéleményt. Ekkor azt kezdte hajtogatni az USA, hogy csak azoknak adnak támogatást, akik szerintük „visszafogott” lázadók erők. 

Ennek a megkülönböztetésnek azonban nem volt valós alapja.

2014. áprilisban egy interjúban Dzsámal Marúf, FSA parancsnok (szabad szír hadsereg) beismerte, hogy harcosai rendszeresen folytatnak közös hadműveleteket az al-Nuszrával. Az al-Nuszra az al-Kaida hivatalos szír ága. Ezt az állítást megerősíti az az interjú is, amit 2013. júniusban adott Abdel Baszet al-Tavil ezredes, az FSA északi frontjának parancsnoka. Ebben az interjúban nyíltan beszél az al-Nuszrához kötődő kapcsolatairól, és arról az óhajáról, hogy Szíriában bevezessék a sáría törvényt. Ami azokat a csoportokat illeti, amelyeket a nyugat terrorista szervezetnek akar beállítani, a nuszra frontot, úgy véljük, folytathatunk velük párbeszédet.

Miről?
A későbbi államformáról.
Egy olyan állam létrehozásának a lehetőségéről, amely mindenkinek megfelel.
Együtt kell működnünk, és párbeszédet kell folytatnunk.
Nem titok, hogy mindenkivel van összeköttetésünk.
Még a Nuszra frontban harcoló testvérekkel is.
És számos helyen együttműködünk.
Ön milyen államformát támogatna?
Őszintén szólva egy civilizált államot szeretnék látni, ahol az iszlám törvény érvényesül.
Visszafogott mérsékelt lázadók? Hát ez elég bonyolult. Nem mintha ez tényleg meglepetés lenne. 2012-ben a Reuters arról számolt be, hogy az FSA parancsnokságot iszlám szélsőségesek irányítják, a New York Times pedig ugyanabban az évben arról írt, hogy a Washington által küldött fegyverek többsége a dzsihádisták kezébe kerül. Az USA-kormány két éven keresztül tudta, hogy ez történik, de folytatódott a dolog.

Az FSA al-Nuszrához kötődő kapcsolatai pedig csak a kezdet. 2014. júniusban az al-Nuszra egyesült az ISIS-szel az iraki-szír határnál.
Tehát az FSA együttműködik az al-Nuszrával, az al-Nuszra együttműködik az ISIS-szel, az USA pedig pénzt és fegyvereket küld az FSA-nak annak ellenére, hogy 2012. óta tudja, hogy a fegyverek többsége a szélsőségesek kezébe kerül. Végezzünk számítást.

Ilyen összefüggésben a 2013-ban elkövetett szaringáz-támadásnak, amiről kiderült, hogy a szír lázadók követték el, sokkal több jelentősége van, nem igaz? Nem volt elég, hogy az ENSZ vizsgálók, orosz vizsgálók és 
a Pulitzer-díjas újságíró, Seymour Hersh ezt a bűntettet megbízásokkal hozták összefüggésbe, maguk a lázadók azzal fenyegették a nyugatot, hogy nyilvánosságra hozzák, mi történt valójában, ha nem kapnak egy hónapon belül korszerűbb fegyvereket.

Egy hónapot adok a nemzetközi közösségnek, hogy a lázadóknak és az FSA-nak fegyvereket és lőszereket adjon, hogy le tudjuk győzni ezt a bűnöző rendszert.
Egy hónapot adunk nekik.
Ha azt látjuk, hogy a nemzetközi közösség továbbra is cserbenhagyja forradalmunkat, minden rendelkezésünkre álló bizonyítékot nyilvánosságra hozunk (a vegyi fegyverek használatáról). Azt hiszem, nagyon is jól tudják, milyen komolyan gondolom ezt.

Ez a fenyegetés 2013. június 10-én hangzott el. Csak bámulatos egybeesésnek tekinthető, hogy mindössze kilenc nappal később a lázadók megkapták az első hivatalos nehézfegyverzet szállítmányt Aleppóban.
A második szaringáz kudarc után, ami szintén lelepleződött, és ezért nem hozta meg a légicsapások nyilvános támogatását, az USA egyre nagyobb mértékben folytatta a lázadók képzését és támogatását.2014. februárban a Haaretz arról számolt be, hogy az USA és annak régión belüli szövetségesei, Szaúd-Arábia, Jordánia és Izrael a szír lázadókat segítik egy erőteljes déli támadás megtervezésében és előkészítésében. A Haaretz szerint Izrael közvetlen segítséget is nyújtott az Aszad elleni katonai hadműveletekben négy hónappal korábban.

Azután 2014. májusban a PBS riportot készített, amelyben az USA által Katarban képzett lázadókat interjúvolta meg. A lázadók szerint arra képezték őket, hogy végezzenek a támadásokat túlélő katonákkal.
„Arra képeztek bennünket, hogy üssünk rajta a rezsim vagy ellenség járművein, és torlaszoljuk el az utakat”. „Arra is kiképeztek bennünket, hogyan támadjunk meg, fosszunk ki járműveket, hogyan szerezzünk információkat, fegyvereket és lőszereket, és hogyan végezzünk a rajtaütést túlélő katonákkal.”

Ez a genfi egyezmény durva megszegése. A hagyományos katonai stratégiával is ellentétes. A hagyományos katonai stratégia szerint jobb, ha a katonákat sebesülten hagyják, mert az több ráfordítást követel az ellenségtől. Az elfogott ellenséges katonák kivégzése egyfajta taktika, aminek az a célja, hogy félelmet keltsenek az ellenség szívében. Emellett egyszerűen általánosan elfogadott gyakorlata az ISIS-nek.

Egy hónappal a jelentés után, 
2014. júniusban az ISIS drámai módon áthatolt a szír határon, betört Irakba, és elfoglalta Moszult, Bajdzsit, és majdnem elérte Bagdadot. Az internetet hirtelen elárasztották az elhaladó autókból leadott lövésekről, tömeges halálmenetekről és tömegsírokról készült felvételek. És persze minden elfogott iraki katonát kivégeztek.

A hadművelet során tömegesen szereztek meg amerikai katonai berendezéseket.Az ISIS több kamionnyi Humvee járművet, helikoptereket, harckocsikat és ágyúkat szerzett meg. Lefotózták és videóra vették saját magukat, és a közösségi hálón keresztül reklámozták tetteiket. Washington pedig valamiért meg sem próbálta megállítani őket.Az amerikai katonai doktrína egyértelműen a katonai berendezések és ellátmányok megsemmisítésére szólít fel, ha a baráti erők nem tudják megakadályozni, hogy azok ellenséges kézre kerüljenek, de itt ez nem történt meg. Az ISIS akadály nélkül tudta kivinni ezeket a berendezéseket Irakból Szíriába. Az amerikai hadseregnek lehetősége volt lecsapni ezekre a konvojokra, de az ujjukat sem mozdították, annak ellenére, hogy ugyanazon a héten dróncsapásokat mértek Pakisztánban.Miért tették ezt?

Noha Obama a gyenge, határozatlan, liberális elnök szerepét játssza, és noha a jobb oldali szakértők jót mulatnak ezen a képen, ez csak a külső máz. Néhány elnök, pl. George W. Bush elsődlegesen a nyílt katonai agressziót támogatta. Obama ugyanezt teszi, de az álcázott eszközöket részesíti előnyben. Nem igazán meglepő, tekintve, hogy 
Zbigniew Brzezinski volt a mentora.

Olyasvalaki, aki évtizedeken keresztül képezte a legkiemelkedőbb külügyi szakértőket, nemcsak a demokrata pártban, hanem azokat is, akik a republikánus pártban kötöttek ki végül. Ő egyike a legkiválóbb tudósoknak, egyike a legkiválóbb gondolkodóknak. Emellett kiváló barátnak bizonyult, és rengeteget tanulhattam tőle.
Ő támogatott engem a kampányban, aztán készen állt arra, hogy eljöjjön velem ide, Iowába is, ami nagylelkűségéről tanúskodik. Kérek hát mindenkit, hogy ismét tapsoljon Dr. Brzezinskinek.
Akik ismerik a történetét, emlékeznek rá, hogy Zbigniew Brzezinski közvetlenül vett részt az iszlám szélsőségesek finanszírozásában és felfegyverzésében Pakisztánban és Afganisztánban, hogy gyengítsék a szovjeteket.

Zbigniew Brzezinski, az USA nemzetbiztonsági tanácsadója 
Pakisztába repült, hogy tömeges ellenállásra szólítson fel. Fegyverrel akarta ellátni a mudzsáhidokat anélkül, hogy felfedné Amerika szerepét. Az afgán határnál, a Haibár-hágónál arra bátorította Isten katonáit, hogy kettőzzék meg erőiket.

Tudjuk, milyen mélyen hisznek Istenben, és biztosan vagyunk abban, hogy küzdelmük sikert hoz.
Az a föld ott a tietek, visszajuthattok oda egy nap, mert ti fogtok győzni, és visszakaphatjátok otthonaitokat és mecsetjeiteket. Mert a ti ügyetek az igaz ügy, és Isten a ti oldalatokon van. 



Mellesleg Oszama bin Laden egyike volt a szovjetellenes „szabadságharcosoknak”, akiket az USA finanszírozott és fegyverzett. 

Ez a művelet nem titok ennél a pontnál, ahogyan a nem szándékos mellékhatások sem.
Ne feledjük, hogy azokat az embereket, akikkel most harcolunk, mi pénzeltük húsz évvel ezelőtt. Azért, mert a Szovjetunióval hadakoztunk. Megszállták Afganisztánt, és mi nem akartuk, hogy megszerezzék az Ázsia fölötti uralmat, ezért munkába fogtunk...

Ide beillesztek nektek egy korabeli újságcikket, melyben Osama Bin Ladent, mint első számú szövetségest mutatják be a szovjetek elleni harcban (SBG Buddha - VilagHelyzete)



A mudzsahidok USA kormány általi fegyverzése és finanszírozása hivatalosan válaszlépés volt az 1979. decemberi szovjet megszállásra, de az "Árnyékban" című emlékiratában Robert Gates, a CIA igazgatója Ronald Reagan és George H. W. Bush alatt, illetve védelmi miniszter George W. Bush és Barack Obama alatt, elárulta, hogy az USA valójában 6 hónappal korábban kezdte meg a titkos műveletet azzal a határozott szándékkal, hogy tőrbe csalja szovjeteket.

A stratégia működött. A szovjetek megszállták az országot, és az azt követő tíz éves háború számos történész szerint a Szovjetunió összeomlásának egyik fő oka volt.

Ez a példa nem csupán precedenst teremt, amit most látunk Irakban, Afganisztánban és Szíriában, az valójában a régi történet folytatása. Az al-Nuszra és az ISIS azoknak a szélsőséges elemeknek az ideológiai és szervezeti leszármazottjai, amelyeket az USA-kormány hozott létre harminc évvel ezelőtt.

Az USA ezután létrehozta a táptalajt ezeknek a szélsőségeseknek a számára azzal, hogy megszállta Irakot 2003-ban. 
Ha Szaddám eltávolítása és kivégzése után nem üresedett volna meg a hatalom, akkor nem létezne az al-Kaida Irakban, azaz az ISIS. 

És ha Washington nem próbálta volna meg megbuktatni Aszadot azzal, hogy gyanús katonai csoportokat fegyverzett, finanszírozott és képzett Szíriában, akkor az ISIS semmiképpen nem lett volna képes arra, hogy 2014. júniusban megrohamozza Irakot.
Bárhogy is szépítünk, az ISIS mindenképpen az USA kormány torz és omladozó külpolitikájának terméke.

Talán minden ellentmondásosnak tűnhet, miközben a harci dobok egyre hangosabbak és a légicsapások egyre erősebbek az ISIS elleni háborúban. Miért segítené az USA egy terrorista szervezet létrehozását csak azért, hogy később megtámadja őket?
De hát miért juttatta a CIA hatalomra Szaddám Huszeint 1963-ban? Miért támogatta az USA-kormány Szaddámot 1980-ban, amikor agresszív háborút indított Irán ellen, pedig tudták, hogy vegyi fegyvereket használ? Miért finanszírozott és fegyverzett az USA iszlám szélsőségeseket a szovjetek ellen Afganisztánban?
Van egy minta, ha megnézzük közelebbről. Ez egy bevált és valódi geopolitikai stratégia. 
A VilagHelyzete olvasók ezt már jól ismerik : 
Problem - Reaction - Solution

1. lépés: Fel kell állítani egy diktátort vagy szélsőséges csoportot, hogy aztán fel lehessen használni az ellenféllel szembeni közvetett háborúban. Ebben a szakaszban a megbízottak által elkövetett minden bűncselekményt szőnyeg alá söpörnek. (probléma)
2. lépés: Amikor ezekből a hitvány figurákból már nem húzható több haszon, ideje kihúzni a szőnyeg alól a szemetet, és folyamatosan arról beszélni. Persze ez akkor működik a legjobban, ha a nyilvánosságnak fogalma sincs arról, hogyan jutottak hatalomra ezek a rossz fickók. (válaszlépés)
3. lépés: Végezetül, amikor a nyilvánosság már maga kéri a kormánytól, hogy tegyen valamit, akkor megoldást lehet javasolni. A megoldás általában katonai beavatkozás, bizonyos kiváltságok elvétele, vagy mindkettő. (megoldás)
Az ISIS rendkívül hasznos. Lényegében elvégezték a piszkos munkát Washingtonnak Aszad gyengítésével. 2014-ben, miközben a sajtó szinte kizárólag Ukrajnára és Oroszországra figyelt, az ISIS jelentős előrelépést tett Szíriában, és augusztusban az országnak már 35%-a felett megszerezte az uralmat.
Mivel az ISIS fő bázisa Szíriában van, ez ürügyet ad az USA-nak arra, hogy Szíriába vonuljon. Előbb vagy utóbb az USA légicsapásokat fog mérni Aszad háza táján, és amikor erre sor kerül, az USA tisztviselői máris megmagyarázzák, hogy mind az ISIS, mind a szír kormány célpont. Végül is ez a lényege az egésznek. Washington talán még engedi, hogy az ISIS további területet szerezzen meg, de az írás a falon van, és már egy ideje ott van.


Az Obama-kormány többször is kijelentette, hogy sohasem vetnek be szárazföldi csapatokat, de az igazság az, hogy bárki, aki ismeri egy kicsit is a katonai taktikát, tudja, nagyon jól tudja, hogy az ISIS nem győzhető le csupán légicsapásokkal. A légicsapásokra válaszul az ISIS csak széthelyezi és elrejti csapatait. Az ISIS nem egy állami hatalom, amit a kulcsfontosságú kormányzati épületek és infrastruktúra kiiktatásával meg lehet semmisíteni. Gerillaharcosok, akik a városi harcokban edződnek.

Ahhoz, hogy jelentősen gyengíteni lehessen őket, szárazföldi csapatokat kell bevetni, de még így is veszett az ügy. Az USA csapatok egy ideig utcai harcokban űzhetik az ISIS-t, és talán még sikerül is elfoglalniuk teljesen néhány évre Szíriát és Irakot, de végül távozniuk kell, és amikor erre sor kerül, nyilvánvaló lesz a következő lépés.

Azok a bábok, amelyeket az USA-kormány állított fel a különböző országokban, és amelyeket az elmúlt években megbuktattak, kivétel nélkül végképp alkalmatlannak és korruptnak bizonyultak. Senki, akit Washington állít hatalomra, nem lesz képes megőrizni a stabilitást Szíriában. Pont.

Most éppen Aszad a stabilitás legutolsó bástyája a régióban. Ő az utolsó esélyük arra, hogy egy modern, szektásságtól mentes kormányuk legyen, és ő jelenti az egyetlen reményt arra, hogy a közeljövőben a demokráciára akár távolról emlékeztető dolog legyen. Ha Aszád megbukik, az iszlám szélsőségesek megragadják az irányítást, bevezetik a sáría jogot, és mindent megtesznek, amire lehetőségük van, hogy folytassák ideológiájuk terjesztését a legteljesebb körben.
Ha a világ valóban le akarja állítani az ISIS-t, erre csak egyetlen módja van:

1. Legelsősorban az USA-kormányra és szövetségeseire erős nyomást kell kifejteni, hogy minden támogatást megvonjanak a lázadóktól, akik Aszadot akarják megbuktatni. Még ha az USA által fegyverzett és finanszírozott lázadók visszafogottak is lennének (de nem azok), az a tény, hogy Aszadot több fronton is harcra kényszerítik, csak az ISIS-t erősíti. Ez tiszta őrültség.

2. A szír kormányt kell pénzügyileg, felszerelésekkel, képzéssel és hírszerzéssel támogatni, hogy az ár megforduljon az ISIS-szel szemben. Ez az ő területük, nekik kellene azt visszakövetelniük.

Nyilvánvalóan ilyen támogatás nem fog érkezni sem az USA-tól, sem bármely NATO-országtól, de számos olyan ország van, akiknek stratégiai érdekük, hogy megakadályozzanak egy újabb rendszerváltást és azt követő zűrzavart. Ha ezek az országok azonnali válaszlépést tesznek, megakadályozzák az amerikai intervenciót, és amennyiben ez a támogatás nem vonja maga után külföldi csapatok jelenlétét, az jelentősen csökkenteni fogja a nagyobb konfrontáció valószínűségét.

3. Az USA-kormányt és annak szövetségeseit erélyesen el kell ítélni bukott rendszerváltó politikájuk miatt, a határozatok mögött álló személyeket pedig hadbíróság elé kell állítani. 


Ezt a nemzeteknek vállvetve kell megtenniük, mivel az ENSZ semmi nem tett eddig, csak a NATO agresszióját támogatta.Még ha ez nem is jelentené ezeknek a bűnözőknek az azonnali letartóztatását, üzenettel bírna. Megvalósítható. Malajzia máris bizonyította ezt azzal, hogy távollétében elítélte a Bush-kormányt háborús bűncselekményei miatt.

Most ezt gondolhatnánk: „Mindez szépen és jól hangzik, de mi közöm nekem ehhez? Nem tudom ezt a helyzetet befolyásolni.”

Ez a kilátás meglehetősen általános, és a legtöbb ember megdermed tőle, de az az igazság, hogy befolyásolhatjuk. Már korábban is megtettük, és most is képesek vagyunk rá.

De őszinte leszek, nem lesz egyszerű. A siker érdekében stratégiailag kell gondolkodnunk. 
Akár tetszik, akár nem, ez egy sakkjáték. Ha tényleg fordítani akarunk a helyzeten, azokhoz az emberekhez kell fordulnunk, akik befolyásosak.
Ez jelentheti azt, hogy a helyi rádióállomáshoz, újsághoz vagy tévéállomáshoz fordulunk, vagy befolyásos bloggereket, hírességeket, üzletembereket vagy kormánytisztviselőket keresünk meg. Fontos lehet olyan most szolgáló katonákhoz és fiatalokhoz is fordulni, akik a csatlakozást mérlegelik. De ha csak a szomszédodról vagy munkatársadról van szó, minden egyes ember, akit elérünk, közelebb juttat bennünket a kritikus tömeghez. Ha erre szánod magad, ne feledd el, hogy mi forog kockán. 
"Szíria már évekkel, sőt egy évtizeddel ezelőtt célpontnak lett kiválasztva" 
Ha ez még nem lenne számodra világos, nézd meg ahogy Wesley Clark tábornok saját szavaival elmondja! 


Kb. 10 nappal 9/11 után átmentem a Pentagonba, és találkoztam Rumsfeld államtitkárral és Wolfowitz államtitkár-helyettessel. 
Lementem, hogy beköszönjek néhány embernek a személyzetből, akik nekem dolgoztak, és az egyik tábornok odahívott magához. 
Ezt mondta: “Uram, beszélnünk kell egy kicsit." 
Azt mondtam: „De hát Ön nagyon elfoglalt.” 
Ezt válaszolta: “
Nem, nem. Döntöttünk, és hadba szállunk Irakkal.” 
Ez kb. szeptember 20-án volt. Ezt válaszoltam: “
Hadba szállunk Irakkal? Miért?”
Ezt válaszolta: „Nem tudom.  Azt hiszem, nem tudják, mi mást tehetnének.”
Ezt kérdeztem: „Találtak valamilyen információt Szaddám és az al-Kaida kapcsolatáról?” Ezt mondta: „Nem, nem. Semmi új ez ügyben. Egyszerűen eldöntötték, hogy hadba szállunk Irakkal.”
Azt mondta: “Azt hiszem, nem tudjuk, mit csináljunk a terroristákkal, de van egy jó hadseregünk, és meg tudunk dönteni kormányokat.”
Ezt mondta: “Azt hiszem, ha az egyetlen szerszámunk egy kalapács, akkor minden problémát szögnek kell néznünk.”

Néhány héttel később megint meglátogattam, és addigra már Afganisztánt bombáztuk. Ezt mondtam: 
Még mindig Irakkal fogunk hadba szállni?”
Ezt válaszolta: “Ó, ennél is rosszabb a helyzet.”
Áthajolt az asztal fölött. Felvett egy darab papírt. Ezt mondta: “Most kaptam ezt fentről” -- a védelmi miniszter irodájára gondolva --- "mai napon". “Ez egy emlékeztető, ami leírja, hogyan fogunk öt éven belül hét országot kiiktatni, kezdve Irakkal, majd Szíriával, Libanonnal, Líbiával, Szomáliával, Szudánnal, majd Iránnal fejezzük be."

És egy nagyon elgondolkodtató idézetet szúrok be a cikk végére : 
"Izrael valódi hatalma nem az atomfegyverében van, hanem három ország összeomlásában rejlik : Szíria,Irak és Egyiptom."
- mondta ezt anno David Ben Gurion ( izraeli politikus, miniszterelnök). 



Szíriában megsebesült ISIS terroristákat kezelnek izraeli kórházakban



Sebesült terroristákat kezelnek a megszállt Palesztina területén lévő Tiberias izraeli kórházában. A Cionista Poriya Kórházba szerdán hajnalban két terrorista is felvételt nyert, akik az úgynevezett “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) takfiri csoport kötelékében harcolnak, és megsérültek Szíriában a folyamatban lévő katonai műveletek során.
Az egyik terroristának repeszek sebesítették meg a szemét és a bal lábát, míg a másiknak a kezei sebesültek meg súlyosan, számolt be a Walla nevű cionista honlap.
A Cionista Poriya Kórház eddig több mint 173 sebesült terroristát látott el a honlap szerint, és a mostani két esetet megelőzően három napja három, a szíriai kormányerőkkel folytatott harcokban megsebesült terroristát vett fel kórházi kezelésre.
Az izraeli Walla honlap a hónap elején azt is közölte, hogy 465 fő Szíriában megsebesült terroristát kezeltek az izraeli Nahariya Kórházban Galileában.
Azonban a SANA szíriai hírügynökség szerint egymásnak ellentmondó adatok jelennek azon sebesült terroristák számáról, akiket a cionista kórházak már kezeltek, és a számuk ennél jóval magasabb lehet.
 Egyes források szerint jelenleg 1600 sebesült terroristát kezelnek izraeli kórházak a megszállt palesztin területen.
A kórházi kezelés csak az egyik formája annak, ahogyan a cionista hatóságok nyíltan biztosítják a terrorista szervezetek támogatását. A cionisták a takfiri fegyveres csoportok működésének további támogatásához rendszeresen hajtanak végre brutális légitámadásokat Szíria felségterületén belül.
Orientalista.hu – Tia (persianews, almanar, farsnews)

Palesztin tisztviselő: Izrael támogatja az ISIS-t a Gázai övezetben



A Palesztin Iszlám Dzsihád Mozgalom élesen bírálta az izraeli rezsimet, amiért az a takfiri terrorista csoportokat támogatja a Gázai övezetben.




Iszlám Dzsihád Mozgalom logója
A takfiri terrorista csoportok nagyon gyanúsak, és a működésük a Gázai övezetben egyre csak nő; biztosak vagyunk benne, hogy ezen csoportokat a cionista rezsim támogatja, és a legfőbb feladatuk az, hogy csapást mérjenek az ellenállásra a Gázai övezetben”, – nyilatkozta Abu Sharif  a palesztin szervezet iráni képviselője egy sajtótájékoztatón Teheránban. 
Az ellenállási mozgalom egyik vezetője Khader Habib még decemberben figyeleztette az izraeli rezsimet hogy a mozgalom fegyveres szárnya erős választ ad az ismétlődő agresszív fellépések következtében a megszállt Jeruzsálemben.
A politikus emlékeztette Izraelt,  hogy az Iszlám Dzsihád már nem marad néma az izraeli bűnök kapcsán és lehet, hogy újra bombatámadásokat hajt végre a cionista rezsim által megszállt területeken.
 Khader Habib szerint Izrael a világ legnagyobb terrorista szervezete, és velük szemben minden eszköz megengedett. A tisztviselő továbbá  kifejezte sajnálatát , hogy a térségbeli országok egyre passzívabban állnak a palesztinok és Jeruzsálem  ügyéhez. Habib több atab kormányt és vezetőt azzal vádol, hogy összeesküdtek a palesztin ellenállás ellen, és az izraeli rezsimmel müködnek együtt.
Az ellenállás programja ütközik az Arab rezsimek közti konszenzussal, hogy összehívjanak egy arab kezdeményezést” tette hozzá.
Orientalista.hu – Zennobia


Netanjahu kabinetfőnökének feltört számítógépén bizonyítékokat találtak arra, hogy Izrael az ISIS terroristáit támogatja



Egy kibertámadás során hackereknek sikerült az izraeli miniszterelnök kabinetfőnökének számítógépé...
Egy kibertámadás során hackereknek sikerült az izraeli miniszterelnök kabinetfőnökének számítógépéről olyan titkos információkat megszerezniük, melyek bizonyítják, hogy Tel Aviv támogatást nyújt az ISIS-nek Irakban, és a rezsim fegyveres támogatást biztosít a terroristáknak Szíriában, és Szaúd-Arábia valamint Katar is nagyarányú támogatást nyújtott ezen a téren.

A hackerek képesek voltak behatolni Manzar al-Safadi, más néven Mandi al-Safadi kabinetfőnök, és az egyik magas rangú izraeli biztonsági tisztviselő számítógépébe, akik a szíriai dossziéból értékes hírszerzési információkat szereztek arról, hogy Izrael terrorista csoportokat támogat Szíriában és Irakban.

A hackerek elkezdtek beszivárogni a számítógépbe, és megszerezték több hónapra visszamenőleg a mobil beszélgetéseket, melynek eredményeképpen számos libanoni és szíriai ellenzéki személy nevét hozták nyilvánosságra, akik együttműködtek Izraellel a szíriai válság idején.

A hackerek által megjelentetett dokumentumok azt is mutatják, hogy Katar és Szaúd-Arábia is támogatja pénzügyileg a szíriai terroristákat, és hogy egy Mohammad al-Khatif nevű személy volt a kapcsolat az Al-Nuszra Front terrorista csoport és Katar között.
http://media.farsnews.com/media/Uploaded/Files/Documents/1394/04/18/13940418000252.pdf

Szintén a feltört számítógépen talált dokumentumokból derült ki, hogy egy Omar al-Haji nevű személy, aki az ISIS vallási tisztviselője volt Reqqa tartományban, Északkelet-Szíriában, feltárt néhány nagyon fontos információt egy hírszerző hálózatról Törökországban.

Az elmúlt hónapban egy kiemelkedő szíriai elemző azt mondta, hogy a világ cionistái terveket szőttek, hogy segítsenek létrehozni egy ISIS kalifátust a térség államaiban, hogy biztonságot nyújtsanak Izraelnek.
"Az ISIS terroristáit az egész világból hozták Szíriába és Irakba, hogy felépítsenek egy ígéret földjét nem csak a Zsidók számára, hanem ezúttal a dzsihádistáknak és a terroristáknak," - mondta Ahmad al-Daris (1)
Fontos megjegyezni, hogy az ISIS Takfiri rendszerének felhatalmazásához használt módszerek hasonlóak a cionisták által alkalmazott módszerekhez, hogy létrehozzák Izraelt a megszállt palesztin területeken, és elmondása szerint ez talmudi rituálékon, és a globális cionizmus szabályain alapul, Palesztina pedig egy ígéret földje a Zsidók számára, Szíria és Irak, valamint az egész Közel-Kelet Takrifi kalifátussá fog átalakulni, hogy megvédjék Izraelt.

Szintén júniusban egy másik szíriai elemző mondta azt, hogy az ISIS barbár cselekményei Irakban és Szíriában azt jelzik, hogy izraeli gondolatok uralják a terrorista csoport parancsnoki központját.
"Az ISIS által alkalmazott erősödő terror és megfélemlítés Szíriában azt bizonyítja, hogy azok, akik támogatják a terrorista csoportokat, erőszakkal igyekeznek elérni a céljukat, és szeretnének teljesen kitörölni bizonyos fajokat a régió népességének térképéről," - mondta Hessam Shoaib (2)
Elmondta, hogy az ISIS által alkalmazott új kivégzési módszerek azt mutatják, hogy az Egyesült Államok közvetlenül támogatja a terrorista csoportokat, mivel a felvételeknél és a videók kivitelezésénél használt technológia teljesen különbözik a többi csoportétól a térségben.
"Izrael jelenlétét az ISIS parancsnoki központjában a terrorista csoport kegyetlensége jelzi, melyek alapját a talmudi rituálék képezik," - mondta Shoaib. (3)


Az ISIS-ről muszlim szemmel 

2014. 08. 6. 17:59 alfahir.hu 
A magát Levantei Iszlám Államnak (ISIS) nevező csoportosulás térhódításával kezdenek felerősödni a kereszténységet és az iszlámot egymással szembeállító hangok. Muszlimokat kérdeztünk arról, hogy mi állhat a szervezet mögött, mi mozgatja, és mennyiben képviseli a valódi iszlámot. 
Nemrég az ISIS az iraki keresztények házait egy arab N betűvel jelölte meg (ez a naszráni szót jelképezi, ami keresztényt jelent), és embertelen választás elé állította őket: vagy kifizetnek egy hatalmas méretű adót, vagy áttérnek az iszlámra, vagy pedig meghalnak. A hír hallatán keresztények tömegei adtak felháborodásuknak hangot, tüntetéseket szerveztek, és sokan a közösségi oldalakon önként cserélték le profilképüket az iraki keresztények házaira rajzolt jelre, így fejezve ki szolidaritásukat. 
Miközben a világ túlnyomórésze egyetért abban, hogy az ISIS kegyetlenkedései elítélendőek, úgy tűnik, hogy sokak számára a szervezet működése kívánatos, mégpedig elsősorban politikai célok érdekében, ugyanakkor más mozgatórugók működését is felfedezni vélik a háttérben. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy az emberek egy egyértelműen emberellenes ténykedést folytató szervezetet azonosítsanak az iszlámmal, így kiéleződjön egy hamis keresztény-iszlám ellentét, és felerősödjön egy félreértelmezésből fakadó iszlámellenesség. 
Hogy jobban megértsük a helyzetet, megkerestünk muszlimokat, hogy segítsenek megérteni az ISIS-t, mondják el, ők hogyan látják a szervezet ténykedését, szerintük mi mozgatja, és mennyiben képviseli az a valódi iszlámot.
Én nem bontanám le az atrocitásokat keresztények ellen elkövetettre és nem keresztények ellenire - kezdte válaszát Jaszer, egy húsz éve hazánkban élő muszlim üzletember. Szerinte ugyanis fontos lenne azt hangsúlyozni, hogy a kegyetlenkedések átfogóan az összes helyi lakost érintik vallástól függetlenül. Hozzátette, a nép egységesen utálja az ISIS-t, pontosan abból fakadóan, hogy sem kereszténynek, sem jóérzésű muszlimnak nem vállalható. Egy másik megkérdezett úgy fogalmazott, hogy a muszlimok 99,9%-a nem támogatja a szervezetet, mégpedig azért nem, mert azt amerikaiak és izraeliek támogatják, hogy zűrzavar keletkezzen a Nyugat és Izrael számára kiemelt fontosságú régióban. Kiemelte, kifejezetten a cionista törekvésnek az érdeke az, hogy érveket tudjon hozni a térségben folytatott gyilkos és hódító tevékenységéhez. 
Szerintem az ISIS a nyugat "B-terve". A korábbi Háfiz, majd bassári rendszer Izrael biztonsága szempontból ideális volt: nyugatról a Camp David-i egyezmény óta "megvett" Egyiptom, délről a '80-as évek második felétől a zsidó államot szintén elismerő, így azzal békeviszonyban álló Jordánia állt. Északkeletről a saját részben szovjet befolyással bíró, és elavult szovjet fegyvereket felhasználó, katonai diktatúráját kiépítő, és azt saját népe ellen bevető aszadi Szíria volt a szomszédja, viszont az ellenségeskedés csak papíron volt meg, gyakorlatban Szíria nem is tudott volna, vagy nem akart Izraellel nyílt konfrontációba kerülni. A Szíria által körbevett, és Irán, valamint korábban a PFSZ által ugródeszkának használt gyengécske államról, Libanonról most nem is szólva - fejtette ki Ismail, aki teológiát oktat Törökországban. 
A kezdődő, először valóban békés szíriai tüntetésekre úgy emlékezett vissza, hogy azokat véresen torolta meg az aszadi hadsereg és a titkosszolgálat, az elharapózó erőszakot pedig nem tudta, vagy nem akarta megfékezni. Hozzátéve, hogy még a török közvetítés sem tudott akkor közvetlenül hatással lenni Bassárra. A felkelők közben egyre sikeresebbek, szervezettebbek és jól felszereltek kezdtek lenni, meséli tovább, majd hozzáteszi, hogy az események valószínűleg legalább annyira felkészületlenül érték Izraelt és a Nyugatot, mint az aszadi hadsereget, így mire bárki észbe kaphatott volna, az FSA (Szabad Szíriai Hadsereg) egyre nagyobb győzelmeket aratott. 

Szerinte körülbelül ekkor (az ellenzék felfelé ívelésekor) jött el az a pont, amikortól bejött az ISIS a képbe, mert Izraelnek és a vele szövetségben lévő Nyugatnak sem érdeke egy deklaráltan vallásos muszlim állam. Így a "B-terv" az lehet, ami legalábbis rendkívül jól jön most Izraelnek, hogy a muszlimok egymást gyilkolják, de Izraelt még véletlenül se támadják meg - mutat rá. Ez összhangban van azzal, hogy kb. 3 hete volt egy nyilatkozata az ISIS-nek, hogy nem támadják meg Izraelt egészen addig, amíg az "nem avatkozik bele a széthúzásba", de hogy ez utóbbi alatt mit értett, az rejtély. 
Arról, hogy az ISIS által képviselt iszlám mennyiben mutat valós képet a vallásról, arra az általunk megkérdezett muszlimok határozottan azt felelték, hogy semennyire. Mint sorolták, az ISIS a muszlim műemlékek (általuk vallásilag helytelennek ítélt) türbék, sírok lerombolásával is fenyeget, mecseteket dönt le, sőt, még a Kába-követ is elpusztítaná. Az ISIS egy ún. tekfíri irányzatot képvisel, mutat rá egyikük, azaz önkényesen nevez más muszlimokat nem muszlimoknak. Hozzátette, a Nyugat által al-kaidásnak kikiáltott el nuszra is mérsékeltnek számít hozzájuk képest, míg az ISIS a káoszból él, abból a káoszból, amit részben maga teremt meg, felforgatva az egész régiót. 
A területet Krisztus után 800-tól a muszlimok lakják, de az ehhez hasonló szélsőséges szervezetek kegyetlenkedéseit leszámítva nem éri bántódás a keresztényeket, ugyanis a muszlimok a könyv népének hívják őket, akik védelem alatt állnak. Ez a terrorista szervezet a muszlimokat is ugyanúgy fenyegeti és gyilkolja a szúfikat, és mindenkit az ellenségének tekint, vallástól függetlenül, aki nem támogatja a világhódító törekvéseit - mutat rá Bászel, aki nemrég Szíriából menekült átmenetileg hazánkba. 
Emlékezetes, hogy nemrég jelentette az ENSZ egyik koordinátora, hogy az ISIS elrendelte, hogy az iraki Moszul városában csonkítsák meg a nők nemiszervét. Ezzel az ún. fatvával (vallásjogi döntéssel) kapcsolatban muszlim megkérdezetteink leszögezték, ez egy nagyon partikuláris törzsi szokás, és az iszlámban nincs ilyen vallási előírás. Amennyiben a hír igaz, úgy ezt az embertelen "rendeletet" semmi esetre sem szabad összemosni az iszlámmal, tették hozzá, hiszen a Koránban sem található semmilyen utalás a nők megcsonkítására, körülmetélésére vonatkozóan. 
Öszességében elmondható, hogy az ISIS kapóra jön a nyugati és az izraeli érdekeknek, és felforgató, embertelen tevékenységét egy vallási hagyomány köntösébe bújtatva végzi. Meghallgatva azonban számos muszlim véleményét, jól látható, hogy valójában nem mondható el a szervezetről, hogy az iszlám hagyományt követi, sokkal inkább egy ellenhagyományt képvisel, ami bár ránézésre megtévesztő módon hasonlít rá, mozgatórugóhját, törekvését és végcélját tekintve azonban pontosan ellentétes vele. 
Kapcsolódó: 
   Kiderült: valós volt a szándék - Európát megszállja az ISIS! Ezt érdemes elolvasni! 
   Vajon a migránsok miért nem szöknek inkább Szaúd-Arábiába, Katarba, Kuvaitba, vagy az Egyesült Arab Emírségekbe? 
   Káosz: Bezárt a Keleti pályaudvar, szíjakkal ütik egymást abevándorlók! + Videó! 
   Megindult a vonatforgalom a Keleti pályaudvaron - videó, fotók 
   A nagy bevándorlásátverés 
   A világtörténelem legalattomosabb hadjárata van készülőben, avagy a gigantikus bevándorlás átverés! 
   Ezért nem engedik tovább a migránsokat 
   Lezárták az utat a migránsok. 15 km-es kocsisor torlódott fel 


Félelmetes mennyiségű leendő határsértő érkezik

Törökországban a török-szír határról elindult kétmillió migráns, 
Jordániában egymillió migráns van, várhatóan azokat is útnak indítják, 
Libanonban egymillió migráns van, az országban zavargások vannak, valószínűleg onnan is el kell nekik jönni, 
Líbiában az Iszlám Állam szervezi a négerek és egyéb afrikai leendő európai polgár útnak indítását. 
Egyetlen ország sem fogadja be őket, Magyarországnak viszont kötelező befogadnia! Micsoda szemétség ez? 
Egyes titkosszolgálatok szerint 7-10 millió körüli létszám érkezik még Magyarország megszállására. A már itt lévőkkel együtt ezeket hol lehet elhelyezni? 
Lehet, hogy a magyaroknak is menekülni kell? Ha ennyi betolakodhat édes hazánkba, akkor nekünk is már nem marad hely! 
Miért történik mindez? Ez már nem Trianon, ez már a vég? 
A magyar társadalom nem érzi a veszélyt? 
Lázár János az együttes bizottsági ülésen is rettenetes mennyiségű migráns ideérkezését jelezte! (F.I.) 
Bizonyos érdekű országok nagyon várják a MAGYAR polgárháborút...! Tele van az országunk idegen katonákkal ,ügynökökkel telepesekkel.....Ezért kaptuk a migránsokat...Ezért forditott merkel ,hogy rendben menjen a "Trójai faló " terv..Maradjon nekünk is pár 100 ezer janicsár.......Ezért van 320 ezer üres lakás,ezért van a bankos holokauszt a lakásainkért.. az idegeneknek....,ezért nincs munkahely hazánkban,ezért nincs orvos se ellátás.ezért éhezik az ország fele ....soroljam még? De gondolkozni kellene... Mert ha mi is összefognánk semmi mást nem kellene tenni hiszen ha nem akkor ez a szép nagy terv az új világrend..... lassan ledarálja az országunkat..... Pedig.... sorra megbukik a háttérhatalom mesterkedése...mindenki nem lehet megvásárolni....... ...A Pápa a mentelmi jogokat visszavonta...Folynak a letartoztatások világszerte.... A kufárok az eredeti terveket nem tudják .véghez vinni Ezért van itt az országunkban a" B " terv egyre jobban erősödik az ellenállás..ébrednek a z emberek......amikor egyesülünk......akkor végük..akkor már harcolni sem kell !..Nem az Unióval... a MAG népével! (Szerafino És Tudatosan Gondolkozok


Kiderült: valós volt a szándék

Európát megszállja az ISIS!

Ezt érdemes elolvasni!



Folyamatban van az a forgatókönyv, amely az ISIS európai megszállásáról szól. Az USA által létrehozott ISIS még 2015 év februárjában jelzett, hogy tervei szerint Szíriából és Irakból toborzott fegyveresekkel árasztja el Európát Kadhafi megbuktatása utáni nyitott határon keresztül Líbián át.
Az információról többek között a Le Figaro is írt egy brit terrorista ellenes csoport nyilvános bejelentése alapján, amiről a Napi Gazdaság is beszámolt szakértők véleményei alapján.
isis

Kadhafi megbuktatása után az ISIS-nek az a stratégiája, hogy a Földközi tengeren keresztül menekülteknek álcázott fegyveres harcosokat küld Dél-Európába. Célkitűzésük egyelőre az, hogy az európai befogadó városaiban ámokfutásokat végezzenek. Azóta az is felvetődött, hogy az Iszlám Állam szárazföldi útvonalat is választ és ez nem más, mint Magyarország.
Mindenképpen valós az Iszlám Állam szándéka” – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Prantner Zoltán biztonságpolitikai szakértő.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a terrorszervezetben külföldi önkéntesek is vannak, akik sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint az Európába küldött iraki, vagy éppen szíriai menekültek, mert ugyanabba a közegbe fognak visszajutni, ahol felnőttek. Ismerik a viszonyokat, ismerik az eljárásmódokat, vannak kapcsolataik, sokkal könnyebben tudnak elrejtőzni, mozogni, illetve cselekedni, ha éppen arra kapnak utasítást” – mondta Prantner Zoltán.
A szakember azonban megkérdőjelezte a tengeri átkelések biztonságát, hiszen a szárazföldi megközelítés sokkal biztonságosabb. A jelenlegi statisztikák azt mutatják, hogy a tengeren közlekedő migránsok Olaszországba már csak 40 ezer fölött jár.
isis2
isis1
Azonban az a jelenlegi álláspont, hogy napjainkban Magyarországon (szárazföldi bevándorlás) az illegális bevándorlók száma már meghaladta az 50 ezret!
A biztonságpolitikai szakértő szerint nem lehet azt tudni, hogy ki lehet tégla, aki az ISIS megbízottja az illegális bevándorlók közül!
Februári hírek szerint a szándék a sajtóhírekben már egy zajló fázis volt az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója szerint.
Az USA által generált ISIS sokkal árnyaltabb lett. A helyzet az, hogy a menekültáradatban nem csak valódi menekültek vannak, hanem kiképzett emberek és toborzók is egyaránt.
Ezeknek az embereknek Európában persze egyelőre nem a végrehajtás a feladatuk, hanem az Európában elhelyezkedő olyan iszlám csoportok felkutatása, amelyekről korábbi információik vannak.
Ezek a csoportok itt élnek Európában. Leginkább a liberális országokban, mint Franciaországban és egyes nyugat-európai országokban. Ezek az emberek szimpatizálnak az iszlámmal és ők azok, akik korábbi bevándorlóként léptek be Európába.
Ezek az emberek frusztráltak lehetnek kultúrájukból adódó európai összeférhetetlenség miatt. Ennél fogva szimpatizánssá válhatnak az iszlám iránt!
Kommunista találmány!
Ha megnézzük azt, hogy a kommunizmusnak mi volt a terve, amit kiviteleztek, visszatekinthetünk a közelmúltba a Gyurcsanyisztika szemkilövetős módszerére, amikor az Inkal volt (van) hatalmon lévő rendszer. Ez idegen külföldieket vetett be, akik mindenre képesek voltak. Még szemet kilövetni is, továbbá arra, hogy a hazatartó anyákat, apákat gyermekestül terrorizálják a kisgyerekek szeme láttára, a balatonőszödi beszéd miatt, amelyet érdemes feleleveníteni az alábbi videóban.
Visszatérve az illegális bevándorlásra a volt műveleti igazgató kijelentette, hogy Európában 25 milliónyi muszlim él. Ez a tény ugyan nem jelentene problémát, azonban abból a szempontból riasztó, hogy az ISIS ezekből az európai állampolgárokból tölti fel toborzás által utánpótlásként háborús stratégiáját Európa ellen.
Az Amerikai Egyesült Államok az Arab Tavasz által a Líbiai partokról és Földközi-tengeren keresztül Olaszországba juttatja a menekülteket Afrikából. Közel-Keletről pedig szintén az USA által létrehozott ISIS már nemcsak a Földközi-tengeren keresztül két irányból, hanem a szárazföldön keresztül is irányítja Magyarországon keresztül az illegális migránsokat Nyugat-Európába.
isis3
A Vámosszabadi menekülttábor azért lett létrehozva, hogy ide fogadják a nyugati országokból visszaküldött illegális migránsokat befogadni abból a célból, hogy ne kelljen őket utaztatni rendőrségi taxikon azokra a helyekre hazánkba, ahol határainkat átlépték.
Forrás:karpathir.com




Horvát képviselő: Vajon a migránsok miért nem szöknek inkább Szaúd-Arábiába, Katarba, Kuvaitba, vagy az Egyesült Arab Emírségekbe?






Közzétette: Szerkesztő 2.2015. szeptember 01. kedd, 16:00
a kajinA címben szereplő kérdést Damir Kajin, az Isztriai Demokratikus Gyűlés nevű párt elnöke és a Horvát Szábor képviselője tette fel.
A kérdés nem logikátlan, hiszen a világ leggazdagabb országairól van szó, amelyek földrajzilag sokkal közelebb esnek a "háborús övezetekből menekülő" tömegekhez, mint az európai társadalmak. Arról nem is beszélve, hogy vallás szempontjából is a migránsokkal kompatibilis államokról van szó.
A válasz egyszerű: az említett országoknak nem kellenek a "sajátjaik". Szaúd-Arábia 950 kilométer hosszú védőfalat épít, és minden egyéb szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a menekültek ne tudjanak beszűrődni.
Visszatérve Horvátországra, az idei év végéig 40 ezer migráns befogadását tervezi, akiket egykori kaszárnyákban helyezi el: Karlovacon, Dugo seloban, Varaždinban, Ilokban és Pulán.
Kajin képviselő tiltakozik az ellen, hogy a jövevények Pulán is helyet kapjanak. Szerinte - ha már egyáltalán be kell őket fogadni - inkább Brioni szigetre ("Tito szigete") kellene őket irányítani.
A képen: Damir Kajin
Jutarnji list nyomán F. F.




Kedd délelőtt lezárták a Keleti pályaudvart, amely bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatokat. Hatalmas a feszültség, a bevándorlók szíjakkal estek egymásnak.

Óriási dulakodás alakult ki a Keleti pályaudvarnál, miután tegnap zöld lámpát adtak az okmányokkal rendelkező menekülteknek, hogy felszálljanak a Németország felé tartó vonatokra. A hatalmas tömeg miatt többször lezárták a pénztárakat, óriási sorok alakultak ki, rengeteg rendőrt vezényeltek ki a pályaudvarra.
Mivel sok esetben az érvényes okmányokkal és jegyekkel rendelkezők sem szállhattak fel a szerelvényekre, a menekültek elkezdték egymást lökdösni és szíjjal verni. A rendőr később sorfalat állt a vonatok előtt, és csak apránként engedték felszállni a migránsokat a vonatra. Majd 15-20 perc elteltével bejelentették: bizonytalan időre lezárják a teljes pályaudvart, és mindenkit felszólítottak a távozásra.

A helyszínről jelentkező Plankó Gergő elmondása szerint mintegy ezren állhatnak már a pályaudvar előtti téren, gyakorlatilag tüntetés zajlik, azt skandálják, hogy Germany-Germany. A főbejáratot rendőrsorfal állja el, az épületben benn már kívülről már csak rendőröket és MÁV-alkalmazottakat látni. Beszélt olyan menekülttel is, akinek öt napja érvényes jegye van Németországba, azóta szeretné elhagyni az országot, de eddig egyszer nem jött össze neki. 



A nagy bevándorlásátverés




Közzétette: Terhes Tamás2015. augusztus 29. szombat, 12:00
abevandorolok 2Valami fontos történik most Európában. Valami végjáték részesei vagyunk a pillanat ketrecében. Kimondani nem merjük, de úgy tűnik, hogy a gyermeki naivitást tanúsító EU-nak annyi. Képtelen megvédeni önmagát, képtelen arra, hogy megmozduljon és választ adjon a pillanat kihívásaira. Írunk, olvasunk, figyelünk. Csak. Mi mást tehetnénk? A gazda hiába keríti be házát, akkor is egyedül marad, a kinnlevő bekívánkozók pedig nagyon sokan vannak.
Mégis milyen nagyhatalmi átrendeződés áldozatai vagyunk épp mindannyian?
Úgy tálalják, mintha valami váratlan és érthetetlen ufótámadásról lenne szó, mintha semmit sem tudnánk arról, honnan jönnek, és miért ezek az idegen lények, a kultúránkat fenyegető marslakók. Pedig a népvándorlás most is, mint a történelemben már annyiszor, a birodalmi érdekszférák kiterjesztéséért folyó háborúk következménye, amit nyilvánvalóan nagyhatalmi érdekek vezérelnek. Valamiben mégis nagyon más a modern változat. Míg a régi birodalmak propagandája büszkén hirdette hódító céljait és azt, hogyan sikerült kiirtania, illetve elűznie ellenségeit, ma illik mindezt úgy előadni, mint valami véletlenül bekövetkező természeti katasztrófát, miután egyik nagyhatalom sem vállalja nyíltan törekvéseit, sőt: ma már kifejezetten humanitárius ideológiával folynak a legdurvább hódító gyarmatháborúk is.
Ha nem érjük be azzal, hogy a menekültáradat csupán az olcsó félelemkeltés és a nyíltan idegenellenes uszítás demagóg propagandaeszköze, ha meg akarjuk érteni, mi is történik itt, körülöttünk, nem árt feltenni a médiában rendre elmaradó kérdéseket. Mégis milyen nagyhatalmi átrendeződés áldozatai vagyunk épp mindannyian? Mert történetünkben a menekültek és az európai őslakosok egyaránt áldozatok. Ennél is fontosabb azonban feltenni a kérdést: milyen nagy háború körvonalazódik ilyen drámai népmozgások mentén?
Ferenc pápa már harmadik világháborúról és szemünk láttára folyó egyfajta népirtásról beszélt a világsajtóban agyonhallgatott Santa Cruz-i beszédében, amelyet egy hónapja a népi mozgalmak világtalálkozóján mondott el, lényegében keresztes békeháborút hirdetve a népeket és a földi élővilágot gyarmatosításával végveszélybe sodró „globalizációval”, a demokráciákat, nemzetgazdaságokat túszul ejtő globális nagytőke hatalmával szemben, amelynek kártékony és gonosz természetét is egyértelművé tette a pápa példátlanul bátor és radikális állásfoglalása.
Világi tekintélyek között is egyre többen látnak egyértelmű párhuzamot, mint például Károly walesi herceg, a második világháborúhoz vezető európai impotencia és a mai helyzet között. Amikor épp egy szomszédunkban már nyíltan folyó újabb világháborúba igyekeznek nagy erőkkel belerángatni minket, immár létkérdés, hogy tisztán lássuk, mi vár ránk, és ne dőljünk be a különféle propagandáknak.
Úgy kezdődött, hogy a bevándorlás visszaütött. Min kellene most nagy hirtelen meglepődni vagy felháborodni, miután évtizedek, sőt évszázadok óta folyik azoknak az országoknak Európa általi gyarmatosítása, ahonnan jönnek a menekültek, amit aligha leplezhetnek álszent humanitárius könyöradományok vagy a nem kevésbé álszent európai felháborodás. A kérdéses konfliktusoknak a NATO aktív részese, sőt: nem kis mértékben kiváltója, így legfeljebb az felháborító, ha most úgy teszünk, mintha az egészhez nem lenne közünk, csak kárát szenvednénk el. Ideje szembenéznünk a pőre ténnyel: nyugati típusú jólétünk nem kis részben ezeknek az országoknak a kizsákmányolására épül, ami egy ideje főként gazdasági eszközökkel folytatódik, az érintett országok látszólagos függetlenségét kikiáltva, demokratikus látszattal, ami persze nem változtat globális kiszolgáltatottságukon, ami a gyarmatsors lényege.
Ráadásul az utóbbi évtizedekben nem értük be azzal, hogy továbbra is elvettük tőlük mindazt, ami csak mozdítható volt ezekben az országokban, hanem a médiában ráadásul azt sulykoltuk nekik minden filmben, klipben és híradásban, hogy ők ott a harmadik világ szánalmas nyomorában élő lúzerek, míg Nyugaton van a földi paradicsom. Csodálkozunk, hogy ezután ide akarnak jönni? Mennyire kell agymosottnak lenni, hogy ne gondoljunk ilyen nyilvánvaló összefüggésekre, amikor a bevándorláshisztéria ócska lózungjait ismételgetjük?
Európa ütközőzónává vált
A helyzetet bonyolítja, hogy Európa a második világháború óta már nem a globális gyarmatosítás fő nyertese, korábbi világhatalmi pozícióját és annak globális haszonélvezetét átvette Amerika. Emiatt a mai népvándorlás és az egyre durvuló, egyre nagyobb térségekre átterjedő konfliktusok hátterében is egy átalakult nagyhatalmi érdekrendszer kőkemény törekvései állnak.
De milyen konfliktuszónából jön a menekültek zöme? Kik is háborúznak Irakban, Afganisztánban, Szíriában, Jemenben, és miért? Látszólag a fő törésvonal az, hogy szunnita radikálisok vallásháborúja folyik a síita kisebbségek ellen, de ha nem a tömegtájékoztatás elképesztő geopolitikai naivitásával szemléljük a térséget, akkor elég nyilvánvalóan a létükért küzdő síitákat támogató Iránra próbáltak ilyen durva eszközökkel nyomást gyakorolni, hogy ne váljon atomhatalommá, és írja végre alá az egyezményt, melyet nemrég sikerült is megkötni. Persze részben Oroszország érdekei és szövetségesei elleni háború is folyik a Közel-Keleten, illetve Afganisztánban, ahogy nyilván Ukrajnában is. Nem utolsósorban ezért naivitás most azt hinni, hogy Irán tényleg behódolt volna, és ezután már béke lesz a Közel-Keleten. A konfliktus ugyanis lényegét tekintve globális, és aligha véletlen, hogy Ázsia országai is brutálisan fegyverkeznek, ahogy szinte minden olyan ország, amelyik egyáltalán abban a helyzetben van, hogy fegyverkezni tud.
Szinte vicces hallgatni a szakértőket, akik csak gazdasági okokat vélnek felfedezni amögött, hogy az Egyesült Államok most nagy hirtelen felvette a diplomáciai kapcsolatokat Kubával, pedig ha valaki még emlékszik a rakétaválságra, elég nyilvánvaló az indíték: az Egyesült Államok lázasan készül egy újabb globális háborúra, s be akarja biztosítani magát, hogy az oroszok – vagy a kínaiak – ne telepíthessenek közép-hatótávolságú rakétákat Kubába. Ezért ragaszkodnak guantánamói támaszpontjuk megtartásához is, amire pedig aligha van több jogalapjuk, mint az oroszoknak a Krímhez. Nyilván az oroszok is készülnek egy nagyobb háborúra, ezért akarták bebiztosítani maguknak a Krímet mint geostratégiailag meghatározó déli tengeri hídfőt. Nagyon naivnak kell lennünk, hogy még mindig ne vegyük észre ezen összefüggéseket. Ha valaki még mindig elhiszi, mindez csupán „konteó”, az nemcsak naiv, de életösztöne sincs sok.
Próbáljunk józan ésszel válaszolni egy egyszerű kérdésre: mi a közös momentum a közel-keleti konfliktusok, az európai bevándorlás, az iszlám globális konfliktussá válása, az euró tartós válsága (az észak–dél ellentét) és az ukrán válság között? A birodalom visszavág. A geopolitikai puzzle elemeiben az amerikai nagyhatalmi érdekek kőkemény prioritásai köszönnek vissza, nem épp a legbarátságosabb vagy bármi jóval kecsegtető módon. Lehet ugyan tagadni mindezt, csak már nem érdemes. Mert egyre közelebb jönnek a frontvonalak, és holnap akár minket is mobilizálhatnak abban a globális háborúban, amelyért leginkább épp ez a nagyhatalmi politika a felelős.
Az erőszakspirál természete
Furcsa módon a felsorolt konfliktusok jelentős részében az oroszok ugyanúgy érdekeltként jelennek meg, mint az amerikaiak, mintha valamilyen közös érdekük fűződne az eszkalációhoz. Ez a perverz „logika” a hadiipar és a háború embertelen logikája – inkább az erőszakspirál természetéből adódik, és nem tudatosan alakított emberi szándékokból vagy bármilyen Nagy Titkos Összeesküvésből. A görögök, a magyarok vagy általában az európaiak kiszolgáltatottságát növelni mindkét szuperhatalomnak egyaránt érdeke, mert épp ezáltal válik ma Európa az ő globális háborújuk hadszínterévé, Ukrajnában immár nyílt háború formájában.
Mi itt, Kelet-Közép-Európában már megszoktuk, hogy történelmileg Kelet és Nyugat nagyhatalmainak ütközőzónája vagyunk legalább fél évezrede, de a mai népvándorlás és az iszlám fundamentalizmus fanatizálása révén lassan egész Európa ütközőzónává válik. A menekültek százezrei ugyanis a konfliktusokhoz legközelebb eső Európában keresnek menedéket, annál is inkább, mert ez a földrész adja a világ szociális segélyeinek több mint felét, tehát kontinensünk e tekintetben különösen nagy terheket vállal, ami stratégiai szempontból nyilvánvalóan támadási felületet is jelent. Amerikába hiába is próbálnának eljutni a menekültek, mert egyrészt sokkal messzebb van, másrészt a mexikói határnál tűzparancs és műszaki zár van, így simán lelövik őket.
Őket tehát nem éri el az a népvándorlás, ami így Európa problémája, ahogy az ukrajnai háború és az iszlám dzsihád is. Ha eddig nem esett volna le: az iszlám elleni globális háború váltotta fel egy időre a démonizált Szovjetunió elleni propagandát, ami az utóbbi bukásával okafogyottá vált. Jó oka van erre annak a kontinensnyi országnak, ahol a világon a legalacsonyabb az iszlám lakosság aránya. (Az Egyesült Államok lakosságának 0,8 százaléka mozlim. Európában és Ázsiában is nagyságrenddel nagyobb a mozlim jelenlét Amerikánál, főleg, ha nem csupán a lakosságarányt vesszük tekintetbe, hanem a történelmi és civilizációs konfliktusok hagyományait az iszlámmal, ami még durvábban mutatja a különbséget.) Ha tehát a fő globális törésvonal az iszlám, akkor ez geostratégiailag legkevésbé Amerikát fenyegeti, miközben Európát, Afrikát és Ázsiát drámaian megosztja. Így tárul fel az iszlamista terror elleni „globális háború” nagyhatalmi logikája. Ugye beugrik róla az „oszd meg és uralkodj” birodalmi elv, illetve gyakorlat?
Utóbb persze a putyini politikára hivatkozva újra elő lehetett venni az orosz fenyegetést a naftalinból, megfejelve az iszlám elleni globális háborút. Hátha kellően kevesen veszik észre, hogy az oroszok jelenleg alkalmasint az országhatáraiknál védelmezik „hódító birodalmi érdekeiket”, az amerikai filmekből jól ismert tömeggyilkos agresszivitásukkal. (A Krím visszafoglalásánál hány áldozat is volt? Nulla?) Mindeközben a Béke és Szabadság globális szövetségének erői országhatáraiktól meglehetősen távol igyekeznek pacifikálni egész térségeket, olyan látványos sikerekkel, hogy csak Irakban például alig több mint egy évtized katonai intervenciója jóval több mint egymillió (egy európai parlamenti beadvány szerint másfél millió) áldozattal járt. Eddig. Mert nincs vége. És sajnos részt veszünk a dicstelen folytatásban. Szíriában pár év alatt több mint hétszázezer áldozatot követelt a nagyhatalmi konfliktuszónában kirobbant háború. Kétmillió szír menekült van Törökországban, egy-egy millió a szomszédos Jordániában és Libanonban, míg a jóval gazdagabb Európában összesen 150 ezer, mégis velük kapcsolatban hangzik el a legtöbb aggodalom és panaszkodás. Míg Szíria szomszédai nagyságrendekkel nagyobb terheket viselnek, mégsem az ő problémáiktól hangos a világsajtó. Ugyan kit érdekel, ha Libanon vagy Jordánia belerokkan a milliós menekültáradatba, miközben ehelyett az a nap híre az angolszász „világsajtóban”, hogy szegény Anglia felháborodottan toloncol ki a gyarmatokról érkező pár tucat gazdasági menekültet, miután lényegében egész gazdagsága és korábbi világhatalmának maradéka is a gyarmatosításra épült. Ez aztán a fair play!
Egy kézenfekvő geopolitikai megoldás
Talán érthető, ha bizonyos konfliktuszónákból a lakosság tömegesen menekül bárhova. Mi is ezt tennénk a helyükben. Még pontosabban fogalmazva: a magyar kivándorlás már most ennek a globális folyamatnak a része és tagadhatatlan fejleménye.
Mégis, mi lehetne a megoldás? Geopolitikailag az lehetne, ha Közép-Európa országai olyan konföderációt hoznának létre, amely nagyobb és a nemzetközi porondon jóval meghatározóbb lenne a dunai konföderációnál, a történelmi precedensnek tekinthető Osztrák–Magyar Monarchiánál vagy a lengyel–magyar perszonáluniónál. Kiterjedését és koncepcióját tekintve leginkább a lengyel politikában megfogalmazott Intermarium lehetne a megvalósítandó modell, lengyel vezetéssel, amit a szláv többség különösen indokolna, a magyar– lengyel történelmi barátság pedig számunkra ígéretessé tenne. Minden más esetben az a rossz történelmi alternatíva marad osztályrészünk, hogy időnként választani próbáljunk a keleti vagy nyugati dominancia között, bár mindkét esetben gazdaságilag gyarmati státusban maradunk, a valódi önállóság leghalványabb esélye nélkül. Térségünk biztonságát tartósan csak az alapvető sorsközösségben élő országok olyan szövetsége garantálhatná, amely által nagyjából százhúszmilliós ország jönne létre (az EU-nál jóval szorosabb szövetségben, közös haderővel és külpolitikával), amely minimum egy súlycsoportba kerülne Németországgal és Oroszországgal, de az önálló fejlődés és a nagy integráció nyújtotta piaci lehetőségek révén elég hamar gazdaságilag akár jóval erősebbé is válhatna ezeknél.
Bár szeretjük azzal áltatni magunkat: mi is a nyugati világ részei vagyunk (kivéve persze, amikor ennek felelősségeire vagy terheire terelődik a szó), a globális ok a magyar kivándorlás esetében ugyanaz, mint a harmadik világból induló kivándorlásnál: gazdaságilag és geopolitikailag nekünk és Kelet-Európának is gyarmati státus jutott az utóbbi hetven évben. Ha nem is a harmadik világhoz tartozunk, de legfeljebb második világ a miénk, és semmiképp nem lettünk az unióban sem teljesen egyenrangú tagjai és haszonélvezői az első világnak. A „klasszikus” gyarmatosító országok zárt klubjába, a globális gazdasági világháború győztesei közé nem kerültünk be. Most sem pont oda toboroznak.
Kardos Gábor
Magyar Nemzet


A világtörténelem legalattomosabb hadjárata van készülőben, avagy a gigantikus bevándorlás átverés!




Milyen nagyhatalmi átrendeződés szemtanúja a ma élő európai ember? Mi a célja a hatalomnak, hogy megvezetett emberek tömegét juttatja el Európába, ahol csak a csalódás vár rájuk?

Erre próbáljuk megadni a választ kissé olvasmányos cikkünkben.
1
Napjainkban történő eseményeket, valakik úgy tartják, mint egy váratlan földönkívüli támadást és senki nem tud semmit, hogy kik ezek az emberek és miért jönnek öreg kontinensünkre? Pedig ez tudott dolog, csak az nem tudja, aki nem akarja, hogy mi történik világunkkal.
A jelenség egyáltalán nem új keletű, hiszen népvándorlások mindig is voltak, vannak és minden bizonnyal lesznek is. Tisztában kell lennünk, hogy a történelem során a népvándorlások mindig is valamilyen érdekszférához kötődtek, amelyek kiterjeszteni kívánták birodalmukat.
Valamiben a mostani modern népvándorlás, mégis más, mint a múlt korban. A régi birodalmak esetében mindig hirdette propagandáját a büszke hódító. Kifejtette és közölte céljait. Háborúk alkalmával pedig nagymellénnyel hangoztatta, hogy miként sikerült ellenségeit kiirtani, illetve hogyan tudta véghezvinni a hódító hadjáratokat.
4
Napjainkban azonban az alattomos, sunyi, gerinctelen stratégia pedig arról szól, hogy erre a jelenségre bizony nem számítottunk és úgy következett be, mint egy nem várt természeti katasztrófa. Nyílt törekvéseit egyetlen nagyhatalom sem hajlandó meghatározni. Sajnos tudomásul kell venni, hogy jelenleg a hódítás alattomos módon történik, méghozzá humanitárius ideológiával. Ez nem más, mint egy modernkori gyarmatosítás.
Nem vagyunk egyik oldalon sem, hiszen nem célunk pártoskodni. Azonban megállapításokat tehetünk méghozzá egy ismeretes mondással „a fagyi visszanyal”.
Ha a történelem egy szeletére visszaemlékszünk, akkor az afrikai kontinensekről a gyarmatosítók nagy előszeretettel hurcolták el az embereket, hogy saját gyarmataikat erejükből felvirágoztassák. Gondolunk itt az amerikai kontinensre, ahol az európai csapatok már szinte kiirtották az őshonos indiánokat. A rabszolgatartás pedig fellendítette Észak és Dél Amerikát egyetemben.
Visszakanyarodva súlyos mindennapi problémáinkhoz a mostani jelenség azonban rá fogja nyomni a bélyegét az őshonos európai népekre, méghozzá a közép és alacsonyabb rétegekre.
Jogunk van feltenni hát a kérdést: miféle háború van kibontakozóban az extrém néptömegek mozgása mögött?
Ferenc pápa már egy bizonyos népirtásról beszél és a harmadik világháborúról Santa Cruz-i beszédében, amelyet a népi mozgalmak világtalálkozóján mondott el.
Más hírességek is a jelenséggel kapcsolatban megszólalnak, mint például Károly walesi herceg, aki párhozamot kívánt vonni a mai helyzet és a második világháború között.
Habár nem tudni igazán kik, a harmadik világháborúba kívánnak berángatni minket. Azonban tisztában kell lennünk, hogy mi várhat ránk és ne dőljünk be a különbözőféle propagandának.
114379
A mostani helyzet nem túl meglepő, hiszen a NATO elsősorban a kiváltó ok. A felháborító eseményeknek a nyugat-európai jóléti liberális világ is részese, hiszen a rendszer a kizsákmányolásra épül ugyanúgy, mint a szocialista szisztéma, csak valahogy másként.
A népvándorlásnak kitett országok demokratikus látszattal függetlenséget kiáltanak ki, amely nem változtat a globális kiszolgáltatottságon. Ez pedig bizony a gyarmatsors ismérve.
Európa az ütközőzóna
A jelenlegi helyzetet bonyolítja az, a történelmi tény, hogy a második világháború óta Európa nem főnyertese a globális gyarmatosításnak, hanem azt a szerepet az USA vette át. A világhatalmi pozíció az ő kezében van és annak haszonélvezője maga az Amerikai Egyesült Államok.
Éppen e miatt napjainkban a modern népvándorlás egyre durvul és egyre nagyobb térségeket követel magának. A háttérben pedig egy átalakított kőkemény háttérhatalom húzódik meg.
Sok jogos kérdést tehet fel az európai ember. Például, hogy honnan jönnek a menekültek? Miért semmisítik meg papírjaikat? Kik azok, akik háborúznak Irakban, Afganisztánban, Szíriában, Jemenben és ennek mi az oka?
Látszólag arról van szó, hogy szélsőséges szunniták vallásháborúja folyik sííta kisebbségek ellen. Erről szólhat a tömegtájékoztatás is. Azonban az alattomosság (USA), csak a szunita ISIS-t akarja felhasználni, mert Irán a síiták létéért küzd. A csavar a dologban pedig az, hogy Iránra durva nyomást kell vallásháború nevében gyakorolni, mert az USA célja nem az, hogy Irán atomhatalommá váljon.
A térségben eszméletlen harcok folynak. Lefejezésektől kedve kínzásokig. Nyilván el kell menekülni innen. A gond az, hogy ezekkel a menekültekkel ISIS harcosok is szivárognak be Európába. Ugyanez jellemző a szíriai helyzetre, ahonnan aztán tényleg menekülőre fogják az emberek.
Irán így írta alá az atomegyezményt. A Közel-Keleten Oroszország szövetségesei elleni háború is folyik, úgy Afganisztánban, mint Ukrajnában. Ezért nem feltétlenül kell azt elhinni, hogy Irán az egyezménnyel behódolt az USA-nak.
A konfliktus most már globális és nem véletlen, hogy Ázsia országai is fegyverkeznek, mármint, amelyik megteheti.
A valóságról való terelés szinte szánalmas, mert a szakértők azzal vannak megbízva, hogy azt kommunikálják, hogy a népvándorlási jelenség csupán gazdasági jellegű.
Az USA nagy hirtelenséggel még Kubával is felvette a kapcsolatot érdekből. Ha még emlékszik valaki a rakéta válságra, elég nyomós indok, hogy az Egyesült Államoknak „jó” kapcsolata legyen Kubával, mert Kína és Oroszország ebbe az országba atomrakétákat is telepíthet.
Így Amerika ragaszkodik a guantánamói támaszpont megtartásához, amihez viszont szinte semmi jogalapjuk nincs.

Úgy az oroszok is készülnek egy nagyobb háborúra. Erre használják fel a Krím-félszigetet, amelyet egykor Ukrajnának ajándékozott, a közelmúltban pedig visszacsatolt területéhez geo stratégiája miatt.
A kérdésekre egyszerű józanésszel is válaszolhatunk! Vajon mi az összefüggés a közel-keleti konfliktus és az európai extrém népvándorlás között? Továbbá milyen összefüggés lehet az iszlám globális konfliktussá válása az euró tartós válsága és az ukrán válság között?
Így küldi rá USA Angliára a népvándorlást az Európai Unió égisze alatt, hisze kartellban vannak. 
Bizony a geofizikai kirakósban amerikai nagyhatalmi érdekek húzódnak, amelyek kőkemény prioritást élveznek. Ezek a módszerek azonban nem éppen a legkecsegtetőbbek és legbarátságosabbak. Ezt lehet tagadni, de lehet állítani is. A frontvonalak egyre közelebb jönnek és eljöhet az idő bármikor és már bele is cseppentünk újra ártatlanul egy újabb globális háborúba két szuperhatalom szorításába.
Az erőszakspirál jellemzői
Érdekes dolog van a két szuperhatalom logikájába. Ugyanis a témával kapcsolatban meglehetősen hallgatnak, mintha az eszkalációkhoz valamiféle érdekük fűződne. Ez a mocskos logika nem más, mint a hadiipar támogatása egy roppant veszélyes erőszakspirálban. A magyarok, görögök, olaszok kiszolgáltatottak a globális háttérhatalomnak és áldozatai lehetnek egy Nagy Titkos Összeesküvésnek.
A konfliktus már nyílt, méghozzá egy háború formájában, amely dúl egy ideje a szomszédok Ukrajnában.
A kelet-közép-európai ember már megszokta, hogy a konfliktusok zónája az ő területük. Az illegális menekültek pedig Európában keresnek menedéket, mert egyedül ez a kontinens ad olyan szociális segélyeket, amelyek kiteszik a világ összes szociális segélyének felét. E tekintetben kontinensünk nagyon nagy terhet vállal fel. Stratégiai szempontból éppen ezért Európa nagy támadási felület az illegális migránsokat illetően.
Az Amerikai Egyesült Államokba meg sem próbálnak eljutni a menekültek, mert földrajzilag sokkal messzebb van, mint Európa, illetve a mexikói határnál nagyon kemény határzár van és még tűzparancs engedély is van az illegális behatolók ellen. Ez azt jelenti, hogy a rajta kapott illegális migránst, akár a helyszínen minden következmény nélkül le is lőhetik. Így az Amerikai Egyesült Államokat nem éri el a népvándorlás.
Jelenleg Európa óriási problémája az ukrán válság és az iszlám dzsihád. A témában érdekelteknek feltűnhetett, hogy az iszlám elleni háború egy időre felváltotta a démonizált Szovjetunió elleni propagandát. Ez azonban okafogyottá vált, hiszen a Szovjetunió elemeire hullott, de helyét felváltotta más. A kontinensnyi Oroszországban jelenleg a világon a legkisebb aránya van a muszlimoknak.
Ha a fő globális törésvonal maga az iszlám, akkor ez az USA-t geo stratégiailag a legkevésbé érinti. Közben Afrikát, Ázsiát és Európát roppant módon megosztja! Így tárul hát fel az iszlám terror ellen való logika egy esetleges globális háborúban. Itt is érvényesül, az oszd meg és uralkodj birodalmi elv.
nato_flag_drapeau_bandiera_bandeira_flagga-1969px
A szír háború, amelyben akaratlanul mi is benne vagyunk (NATO) sajnos eddig 700 ezer áldozatot produkált. Továbbá Törökországban 2 millió szír menekült van és a vele szomszédságban lévő Jordániában és Libanonban 1-1 millió. Európában jelenleg 150 ezer szír menekült van. Mégis az utóbbival kapcsolatban van a legtöbb panasz. Nagyságrendben Szíria szomszédos országai sokkal nagyobb terhet viselnek, mint az angolszász világsajtótól hangos média a kétségbeesett Angliát illetően, aki gyarmataiból érkező pár tucat menekült embert naponta toloncol ki. Ugyanis tudnunk kell, hogy Anglia gazdasága és korábbi világhatalma alapját maga a gyarmatosítás adja.
Létezne kézen fekvő geopolitikai megoldás?
Talán, ha Közép-Európa olyan konföderációt hozna létre, amely nemzetközi porondon jelentősen meghatározóbb lenne, mint a dunai konföderációnál, vagy akár az Osztrák-Magyar Monarchiánál, vagy éppen a lengyel- magyar perszonáluniónál. Kiterjedése és koncepciója inkább a mostani lengyel politikában megfogalmazottak alapján működne, mert ezt a szláv többség különösképpen indokolna. A magyarok számára pedig az újabb magyar-lengyel történelmi barátság jótékony hatással lenne. Minden egyéb esetben az osztályrészünk, újra a rossz történelmi alternatíva maradna.
A végtelen történet soha nem fejeződne be, hiszen állandóan választás elé lenne állítva Magyarország a nyugat és kelet dominanciája között. Mint ahogyan az most is van országunk számára, a gyarmati sors. Térségünk biztonságát csak egy közös sorszövetségben élő országok szövetsége garantálhatná. Így létre jöhetne egy 120 milliós lélekszámú ország, amely jóval szorosabb és erősebb szövetségben van, mint maga az Európai Unió. Egy ilyen térség idővel akár gazdaságilag fejlettebb lehet, mint Németország.
Ugyan szeretjük magunkat áltatni azzal, hogy mi a nyugati világhoz tartozunk. Pedig sajnos ez egyáltalán nem így van. A jóléti állam kifejezésével még csak köszönő viszonyban sem vagyunk, úgymint a velünk együtt a többi posztkommunista ország Közép-Európában.
Sajnos ezeknek a történelmi tényeknek vagyunk áldozatai mi magyarok, mert a geopolitika miatt kivándorlunk nyugati országokba, hogy fenn tudjuk tartani magunkat, s családjainkat. A harmadik világhoz azért nem tartozunk, de mindenképp elmondhatjuk, hogy a második világ jutott számunkra osztályrészül.
Észrevehettük, hogy az Európai Unió számunkra is csalódást hozott, hiszen fizetéseinkből még mindig nem tudunk kihozni egy élhető, elfogadható fenntartást magunk számára. Így van ezzel más posztkommunista ország is, hacsak nem rosszabb helyzetben. Nem vagyunk egyenrangú tagok az Európai Unió nyugati (jóléti) országaival. Így van ezzel egyébként az volt német keleti blokk is (NDK), ahol a fizetések jóval kevesebbek, mint a nyugati oldalon.
eu zászló
Kirázni magunkból a port igazán nem lehet tudni, hogy miként lehetséges. Mindenesetre, ha nem történik hamar egy olyan döntés, amely jelentősen változtat jövőnket illetően, akkor kárt szenvedhetünk, mint a múlt korban is. Ártatlanul!
migransok-600x650
Amíg nem történik szankció, az illegális bevándorlók bejönnek hazánkba euró ezrekkel kitömött zsebekkel, jól öltözötten és drága telefonokkal. A kérdés még mindig nagy! Miért nem mennek ők inkább Dubajba, Katarba, Emírségekbe, Szaúd-Arábiába, vagy Jordániába? E helyett a több ezer kilométerre lévő Európába jönnek a szociális segélyek miatt. Ha már Európába jönnek, akkor Szent Péter téren is kérhetnének segítséget!
3
2
Forrás: mno.hu


A Nemzeti Szociáldemokraták közleménye 

Budapest, 2015. augusztus 28., péntek (OS) - HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET: VIGYÉK AMERIKÁBA A MIGRÁNSOKAT 
Egyértelművé vált Európa és a Világ számára, hogy a kontinensünkre érkező migránsok áradata az Egyesült Államok előre kitervelt, bűnös, háborús keleti politikájának következménye. Nyugati hírforrások szerint, a népvándorlását az USA kezdeményezte és pénzeli. Nem kisebb a felelőssége Németországnak sem, ugyanis a Közel-Kelet helyett, a nagyobb profit érdekében Kínába, Vietnámba és más távoli országokba telepítették vállalkozásaikat, s ez is előidézője és közvetett oka a reménytelen helyzetből Európába menekülő munkanélküliek beözönlésének. Minél rosszabb annál jobb - vallják a civil szervezetnek álcázott balliberális pártok álságos aktivistái, akik már déli határainknál kioktatják, irányítják a főváros felé igyekvőket. A Honfoglalás 2000 Egyesület és a Nemzeti Szociáldemokraták kérik, hogy a közeljövőben sorra kerülő - migránsokkal foglakozó európai csúcsértekezleten a kormány vesse fel Amerika felelősségét, s ezért már Görög-, illetve Olaszországból szállítsák hajóval az USA-ba a szerencsétleneket, akik pedig Európában akarnak maradni, azokat Németország válogatás nélkül fogadja be, ne csak a képzett, nyelveket beszélő fiatalokat. Magyarországnak nincs szüksége sem gazdasági sem politikai menekültekre! A magyar népesség csökkenést nem Ahmeddel, Mohameddel, hanem magyar kisbabákkal: sok-sok Jancsival és Juliskával kell megállítani! 
Szilvásy György, Honfoglalás 2000 Egyesület 




Gyermeke előtt alázták porig az anyukát a miskolci villamoson 

2015-08-31 13:05 szeretlekmagyarorszag.hu 
Még rendőrt is hívtak. Egy olyan rendelet miatt történt az atrocitás, amely még érvénybe sem lépett. 
Egy édesanya a kislányával utazott Miskolcon a villamoson, érvényes jeggyel. A kislány evett a náluk lévő salátából, de amikor megjelent az ellenőr, édesanyja elpakolta a dobozt. Mégis leszállították, megbüntették, kioktatták őket, sőt, az ellenőr ráadásul azzal vádolta meg az anyukát, hogy megfenyegette. Az utazáskor (2015. augusztus 28-án) hatályos utazási feltételek szerint sem az nő, sem gyermeke nem követett el szabálytalanságot. 
A történetet az édesanya írta le és osztotta meg a Facebookon, így jutott el hozzánk. Nevét személyiséghez fűződő jogok miatt nem tüntetjük fel. Az üzenetet teljes terjedelmében, tartalmi változtatás nélkül közöljük. Az édesanya levelét kerettel emeltük ki. 


Kedves barátaim és ismerőseim!

Tegnap 2015. augusztus 28-án 16 óra 36 perckor Miskolcon az MVK Zrt. 622-es azonosító számú 1-es villamosán olyan atrocitás ért, amelyről azt gondoltam, hogy érdemes megosztanom veletek. A villamoson utaztam a kislányommal, hazafelé tartottunk érvényes vonaljeggyel.

A Balázs Győző téren megállt a villamos és felszálltak az ellenőrök. Rajtunk kívül nem sok utas volt, így az egyik ellenőr - a 4-es számú - egyből hozzánk lépet. Miután megláttam rögtön nyúltam a jegyemért, de az ellenőr nem is a jeggyel foglalkozott, hanem a következőt mondta:

"Eszik a gyerek a villamoson. Mi van étteremben érzik magukat?

Nem lehet enni a villamoson." Kislányom valóban egy pici, visszazárható fedeles dobozból jégsalátát evett. De abban a pillanatban, ahogy megszólalt az ellenőr, gyermekem megszeppenve átadta a dobozt, én pedig eltettem azt a szatyromba. Állt felettünk továbbra is és szólt, hogy szálljunk le. Először néztem rá értetlenül, hogy esetleg viccel, de ehhez elég szigorú ember volt.

Ekkor az alábbi párbeszéd alakult közöttünk:
Én: miért?
Ő: mert evett a gyerek.
Én: de már eltettük.
Ő: nem baj, szálljanak le.
Én: komolyan mondja? Nem szállunk le.
Ő: hívjak rendőrt?
Én: nyugodtan (kislányom ekkor már sírt)
Ekkor lelépett a villamosról és egy fiatal rendőrnővel szállt vissza, aki felszólított, hogy szálljak le, mert az ellenőr azt kéri. Kislányom ekkor már zokogott és kérte, hogy szálljunk inkább le.
Leszálltunk.

Ezek után az irataimat kérte, de még ekkor sem tudtam felfogni, hogy ez tényleg velünk történik. Komolyan felmerült bennem, hogy valami kandi kamerás felvétel és meg is kérdeztem tőlük, hogy ez most vicc vagy komolyan gondolják.

A gyerek eközben folyamatosan zokogott.

A megállóban ott állt a többi ellenőr is és két rendőr. Szó nélkül végignézték, az együttérzés halvány szikrája nélkül, hogy a gyermekem előtt totál megsemmisülök. Végül az egyik rendőr próbálta azért vigasztalni a lányom azzal, hogy "ne sírj kislány!" Erre (a kislány neve) ránézett és a következőt mondta: "Könyörgök, ne tessék minket megbüntetni, tessék már minket elengedni!"

Ekkor már én is remegtem az idegességtől és megkérdeztem őket, hogy elégedettek-e, büszkék-e magukra.

Mondtam az ellenőrnek, hogy jól nézzen meg és jegyezze meg a nevemet, mert még találkozunk. Erre azt, mondta, hogy leírja, hogy megfenyegettem.

És így is szerepel a bírságfizetési kötelezvényen, hogy "A hölgy megfenyegetett."
(A kislány neve) annyira a hatása alá került az esetnek, szinte sokkot kapott, sírva mondta, hogy "lábon menjünk tovább, lábon menjünk tovább, nem akarok villamosra szállni!"

Azért felháborító a dolog, mert az eljárás módján, a hozzáállásukon túl, véleményem szerint teljesen jogszerűtlenül járt el a 4-es számú ellenőr, mivel
a hatályos Utazási feltételek szerint nem tilos tömegközlekedési eszközön enni,
abban az szerepel csupán, hogy tölcséres fagylalttal és jégkrémmel tilos a járműre felszállni, de a 2015. június 15-től hatályos menetrend könyv 61. oldalán, a kiegészített tiltólistában is csak úgy szerepel ez az új szabály, hogy "csomagolatlan, vagy nem visszazárhatóan nyitható csomagolású élelmiszerrel, vagy itallal utazni" tilos.

Ezért "fenyegettem" meg az ellenőrt, hogy még hallani fog rólam, ugyanis hazáig zokogtam én is, annyira a hatása alá kerültem az eseményeknek. Úgy bántak velünk, mint valami utolsó bűnözővel, így panaszt fogok tenni a feletteseinél.
Nem vitás viszont, hogy a 2015. szeptember 01. napjától hatályos Utazási feltételek már tartalmazza azt, hogy bírságolható aki tömegközlekedési eszközön eszik, vagy iszik.

Vigyázzatok tehát, mert az ellenőrök lesújtanak, ha a gyerek iskolába menet, vagy onnan jövet előveszi az uzsonnáját!"

Megnéztük a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. honlapját. Ott a Gyermeksarok menüpontban van egy írás hogyan illik utazni címmel. A következő olvasható: "Utazás közben: a járműben ne szemeteljünk, ne együnk, óvjuk az autóbuszok és villamosok tisztaságát". 
A szeptember elsejétől érvényes utazási feltételekben szerepel, hogy az utast kizárják a közlekedésből és bírságot fizettetnek vele, ha csomagolatlan vagy nem visszacsomagolható élelmiszerrel vagy itallal felszáll, utazik, a járműveken étkezik, ételt vagy italt fogyaszt. 
Kapcsolódó: 
   Kiutasítja, mert a svéd állam szerint nincs miből megélnie 
   Pluszjogokat adna a kormány a befogadott menekülteknek 
   Rekordot döntött a magyarok kivándorlása 
   Csurka: A végső cél a Magyarság kipusztítása 

Egy idegen migráns és egy magyar rendőr... kommentár nélkül. Hisz a kép, magáért beszél!

Plakátarcok - Tudtad, hogy a reformok működéséről szóló hazugságkampány két plakátarca egy jómódban élő házaspár?






Ezen sírjatok szépelgő, menekültimádó idióták!


Wilhelm Fruzsina nem maradhat Svédországban. Wilhem Fruzsina magyar. 20 éves, árva. És értelmi fogyatékos. A nagynénjénél él évek óta Svédországban. De már nem sokáig. Svédország kiutasítja Wilhelm Fruzsinát.
Kiutasítja, mert a svéd állam szerint nincs miből megélnie. A magyar állam többször, többféleképpen felajánlott anyagi segítségét pedig visszautasította a svéd állam, egyértelművé téve, hogy ragaszkodik a 20 éves árva, értelmi fogyatékos lány kiutasításához.
És nem érdekli őket, hogy milyen hatással lesz ez az árva és sérült lányra, nem érdekli őket, hogy mi lesz a nagynénjével, aki eddig nevelte, gondozta. Gondolkodás nélkül rúgnak szét egy rászoruló családi közösséget.
Abban a Svédországban történik mindez, ahol a minap egy képviselő azért kelt ki magából, mert a csak fehér sebtapaszok vannak és ez a fekete bőrű embereken csúnyán mutat. Ez megengedhetetlen, mert milyen kárt okoz a lelkiviláguknak. Sőt, egyenesen rasszizmus.
Abban a Svédországban történik mindez, ahol évente sok milliárdot költenek ki tudja honnan jött afrikai, ázsiai bevándorlókra, akik életerős emberek, nem pedig értelmi fogyatékosok. Akik el tudnák látni magukat, de többségük inkább a svéd állam, azaz adófizetők pénzén henyél, némelyik nem hogy évek, hanem évtizedek óta. Nekik jár a támogatás, az ellátás, az ingyen lakhatás, az orvosi ellátás. Az Európai Unió Magyarországról érkező, igaz, kétségkívül nehéz helyzetben lévő, értelmi fogyatékos magyar állampolgárának nem hogy ezek nem járnak Svédországban, de még irgalom sem. 
Nem is oly rég bejárta a világsajtó a palesztin kislány esete, aki sírva kérdezte Angela Merkeltől, hogy miért nem maradhat Németországban. A média nagyágyúi foglalkoztak vele, milliók aggódnak érte, Merkelt pedig annak ellenére leszólták, hogy egyébként a németek többsége szereti a Muttit. Vajon Wilhelm Fruzsina mikor kerül a világmédia főműsoridejébe? Vajon vele vagy a nagynénjével mikor készítenek együtt érző interjút? 
De ami még ennél is fontosabb: vajon érte megszólalnak-e a Magyarországra özönlő hordákat ajnározó magyar "hű de széplelkűek"? Vajon melyikük szólal meg Wilhelm Fruzsináért azok közül, akik gátlás nélkül lerasszistáznak bárkit, aki szólni mer, hogy nem lesz jó vége ennek a barbár hordavonulásnak? Vajon melyikük tesz bármit is egy kiutasított értelmi fogyatékos magyar lányért? 
Szóval elmentek ti svédek a büdös picsába, de mindannyian! És ti is, akiknek csak a bozótvágóval hadonászó idióták a fontosak, a magyarok sorsára viszont magasról tesztek!


Pluszjogokat adna a kormány a befogadott menekülteknek



Megjelentek a kormány honlapján a menekültügyi módosítások, amelyek között van néhány meglepő is: a jövőben nemcsak a menekült-, hanem az oltalmazott státuszúak is részesülhetnek családtámogatásban. A módosítások között szerepel az is, hogy a magyar állam meghálálná a segítséget az embercsempészek leleplezésében segítő menedékkérőknek. A befogadottaknak kötelező jelleggel el kell fogadniuk a felajánlott közmunkát – ez is a tervezett változások közé tartozik.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Az oltalmazott státuszt megszerző menedékkérők is belföldi jogállásúak lehetnek, és akár családtámogatásban is részesülhetnek – derül ki azokból a menekültügyi módosítástervezetekből, amelyeket a kormány honlapján hoztak nyilvánosságra.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról ír, hogy a tervezett változások alapján a befogadott bevándorlóknak pluszjogokat szán a kormány. Például a társadalombiztosítási törvény módosításával azok a menedékkérők, akik menekültstátuszt nem, de oltalmazott státuszt kaptak, a jövőben belföldi jogállásúnak minősülnének.
Kiterjedne rájuk a családtámogatási törvény hatálya is, tehát az oltalmazottak is kaphatnának családtámogatást.
Ha a menekült vagy oltalmazott nincs biztosítva, a tervezet szerint a jelenleg kb. havi 7000 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot kell kifizetnie – legalábbis ha úgynevezett integrációs szerződést kötött a menekültügyi hatósággal. A kiskorú bevándorlók egészségügyi ellátása továbbra is ingyenes lenne.
Az integrációs szerződés, amelyet a hatóság a nemzetközi védelemben részesített személlyel köt, a módosítás szerint a jövőben közokiratnak minősülne. Tehát aki hamis adatot adna meg ebben, bűncselekményt követne el.
Azok a menedékkérők, akik segítik a hatóságokat az embercsempészek leleplezésében, humanitárius célú tartózkodási engedélyt, ellátást és támogatást kaphatnának cserébe.
Köteleznék a befogadottakat a munkára is: jelentkezniük kellene a tervezet szerint az állami foglalkoztatási szervnél, és kötelesek lennének elfogadni a felajánlott közfoglalkoztatást.
Új jogi kategóriát is bevezetne a módosító csomag: a „különleges eljárási igényekkel rendelkező személyek” azok körül kerülnének ki, akik egyéni körülményeik – szexuális irányultságuk, fogyatékosságuk, súlyos betegségük, mentális zavaruk, az általuk elszenvedett erőszak következményei – miatt csak korlátozott mértékben tudják a nekik biztosított jogokat élvezni.
Ezekről a befogadásokról és plusz jogokról nem tájékoztatja a kormány a magyar társadalmat.
A kettős beszéd, a kettős mérce mindig megjelenik náluk. Erre egy csattanós válasz alább:
Egymilliárd forintba kerülhet a szeptemberben indítandó újabb kormányzati tájékoztató kampány, amely ezúttal a határokon túl, a már tranzitországokban tartózkodó menekülteknek szól. Legalábbis ekkora összeget kap a „megélhetési bevándorlással” kapcsolatos aktuális feladatokra az az állami cég, amely a kampányért felelős.
Békéscsaba, 2015. augusztus 28.
Alapinformáció: HVG/mno.hu
Összeállította: F. I.

Rekordot döntött a magyarok kivándorlása


Magyarország az uniós migrációs folyamatba intenzívebben csak 2010 után kapcsolódott be, de napjainkra már - Ciprussal, Spanyolországgal és Olaszországgal együtt - az alacsony, de dinamikusan növekvő migrációs ráta jellemezte tagországok csoportjába tartozik. A hazai szakértők az országot 1990 után elhagyó, külföldön élő és dolgozó magyarok számát 350 ezer körülire becsülték 2013-ban" - áll a KSH friss, 2014-ről szóló munkaerő-piaci elemzésében.
Egyetértett a KSH adataival Sik Endre is, aki az ATV-ben elmondta: minden hatodik magyar ember tervezi, hogy külföldön próbál szerencsét, ezen belül a többség munkavállalásban gondolkodik. A Tárki vezető kutatója szerint a migráció tervezése egy teljesen természetes dolog, része az emberek mindennapjainak.
Nem volt ez mindig így: a kilencvenes évek elején a magyar migrációs potenciál jóval alacsonyabb volt, mint a többi kelet-európai országban - írja a 444.hu. Magyarországon 1993-ban csak a lakosság 2,7 százalékkal vállalt volna külföldi állást, kivándorolni pedig csak 1,4 százalék szeretett volna. Ez a régióban is nagyon alacsony arány csak a kétezres évek elején ugrott meg. Valószínűleg ekkorra nőtt fel az a generáció, amelyik már magabiztosabban beszélt idegen nyelveket és természetesebb volt neki, hogy nincs vasfüggöny. Másrészt ekkorra a külföldre költözéssel járó adminisztráció is egyszerűbbé vált és az interneten már a rokonokkal sem volt olyan drága tartani a kapcsolatot.

A folyamat 2012-ben érte el a csúcsot, amikor már a lakosság 19 százalékánál volt opció, hogy egy másik országban próbáljon boldogulni. Ehhez nagyban hozzájárulhatott a hazai belpolitikai légkör, valamint az is, hogy Németország és Ausztria 2011 közepén megnyitotta a munkaerőpiacát, így valóban volt is hova menni. Ez meglátszik a célországokon is: a legnépszerűbb Ausztria, Németország és Nagy-Britannia. A migrációs potenciál mára visszarendeződött a 2010-es szintre, viszont ezen belül 2015 áprilisában soha nem látott rekordot döntött a kivándorolni akarók aránya (10 százalék), ők nem csak a jobban fizető munkát keresik, hanem tartósan le is telepednének.

Sik azt is elmondta, hogy a kivándorlás és a bevándorlás két külön dolog, teljesen független egymástól. A vezető kutató szerint a természetes fogyás az elsődleges probléma, nem a kivándorlás, de az tény, hogy a kivándorlás hozzátesz ehhez a negatív hatáshoz.

Így áll a "Gyere haza fiatal" program

A "Gyere haza fiatal" programban eddig 5,1 millió forint támogatást hagytak jóvá, amely a teljes 95 milliós keret alig 5,4 százaléka - derül ki Rákossy Balázs NGM államtitkár válaszából, amelyet Szél Bernadett LMP-s képviselő írásbeli kérdésére adott. A program teljes költségvetése 100 millió forint, amelynek 95 százalékát kell támogatásokra fordítani és 5 százaléka mehet el a működési költségekre. Ez utóbbira az 5 millióból 4,2-t már felhasználtak: 1,4 millió ment személyi jellegű kifizetésekre, 2,8 pedig dologi kiadásokra. Sőt, ez az összeg még magasabb is lehet, ugyanis vannak olyan tételek (telefon és postaköltség), amelyeket nem a program terhére számolnak el. A százmillió forint, amit a Gyere haza fiatal programra szánnak egyszerűen röhejes, hiszen ennek majd négyszeresét költötték az idegenellenes, uszító plakátokra és a tízszeresét a nemzeti konzultációra - nyilatkozta korábban lapunknak Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja. Az Origo nemrég arról írt, hogy eddig 11 külföldre vándorolt fiatal tudott Magyarországon elhelyezkedni, 170 fő állása pedig még függőben van.


"Jaj, annak a népnek, akinek történelmét ellensége írja." (Tactius) 

A HUN BUDA KIRÁLY HALÁLA 

-Nem oda Buda!- 

Mióta históriaírás létezik, azóta hamisítják azt. A történelemhamisítás célja a mindenkori egyéni és hatalmi érdekek, amelyek minden eszközt megengednek. "Amit sokat ismételgetnek az valóssággá válik"- s bizony a hun király (Buda, Bleda, Bleba, Bleva, stb), mi maradjunk meg a magyar hagyományba beleivódott "Buda" névnél- halálával kapcsolatban is igaz a bölcs mondás... 


Ruga (Rua, Rhuas, Rua, stb) nagykirály istenéhez megtérése után (434-ben) tizenkét esztendei uralkodását követően jól szervezett, erős és nagy tekintélyű hun birodalmat hagyott hátra utódainak. 
Egyes történészek véleménye szerint Bendegúz (Mundzsuk) fia Buda egyedüliként követte nagybátyját a nagyfejedelemségben, míg más kútfejek öccsével, Atillával való közös uralmat hirdetnek. Jómagam is az utóbbi tézis híve vagyok, nézetem szerint a honalapító Balambér dédunokái, Uldin unokái együttesen lettek a hunok és szövetségeseik urai. Atilla a birodalom nyugati felét vezette, míg Buda a keleti részeket tudhatta magáénak, s kettős királyságukban nem volt kettejük között főkirály. Háborúikat közösen vívták és óriási hazájukat, szinte megszámolhatatlanul sok nép feletti hatalmukat együtt bírták. 
Buda és Atilla születésének idejéről is sok építő vita esett a múltban, de abban utóvégre megegyeztek a kutatók, hogy Buda volt az idősebb fivér. 
Buda és Atilla közötti viszályról, békétlenkedésről nem tud saját a saját korukban élt történész, de "valakik" szükségét érezték belopni a hunok történetébe a káini-ábeli történést, amihez megtaláltam a források segítségével a kulcsot, s talán megtaláltam a megfejtést. 
445-ben halálozik el Buda, kinek erőszakos haláláról Priscos mester sem ejt szót, pedig ő Atilla nagykirály vendégeként többször járt a hunoknál, sőt Buda egyik özvegyének a vendégszeretetét is élvezte a szomorú eseményt követően három-négy esztendővel. A feleség méltóságban és gyászban él, és sem ő, sem más nem beszél a testvérgyilkosságról. Nem hangzik el még utalás sem arról, hogy Atilla vagy mások Budát megölették volna, pedig ha lett volna ilyen mende-monda, akkor Priscos egészen bizonyosan- érdekei szerint- bizánci követként megírta volna. Később Sudas, Theophanes,Eugrrius vagy Anastasius sem ismeri a Buda-gyilkosság történetét. Aquitániai Prosper 455-ben a Krónikák kivonata c. művében - Atilla halála után két évvel- ír először a "rettenetes" Atilláról, aki fivérét saját kezűleg ölte meg. A későbbi keresztény tudomány és a nyugati történelemtanítás pedig ezt a tézist fogadta el, s kapta tőlük a magyarság. 
Összefoglalva: Buda 445-ös halála után tíz esztendővel- Atilla exitusát két évvel követően- ki kellett valamit találni a hazugság vámszedőinek, hogy a hunokat nyögő és gyűlölő nyugat-rómaiak ezzel is csúfítsák "Isten ostorának" dicső emlékét és életművét. 
Atilláét, aki az íjfeszítő népek számára örök példakép. 
Atilláról, elfogulatlanul a saját korából: 
"Külsejében igazi hun, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakállával, lapos orrával és sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének sajátosságait..."(Priszkosz elbeszélése alapján-aki személyesen járt Atilla udvarában-Jordanes jellemzése) 
"Fenséges étkeket szolgáltak fel nekünk és a barbár vendégeknek ezüst tálakon, de Attila nem evett mást, csak sültet, egyszerű, fa tálcáról. Minden másban hasonlóan mértékletes volt; fakupából ivott, míg vendégei arany és ezüst serlegből. Ruházata is egyszerű volt, csupán a tisztaságát igényelte. Sem az oldalán viselt kard, sem szkíta lábbelije, sem lova kantárja nem volt díszített, eltérően más szkítákétól, akik arannyal, ékkővel vagy bármi értékessel ékesítették azokat. A földet gyapjú szőnyegek borították." (Priszkosz rétor feljegyzése) 
-zcsf- 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése