2018. március 11., vasárnap

Az atomrakéta, a gnosztikus világpusztítás tudatosan kifejlesztett eszköze









Az atomrakéta, a gnosztikus világpusztítás tudatosan kifejlesztett eszköze



A magyar bloggertársadalom két korelnök veteránjának utóbbi blogbejegyzéseiben is felmerült az atomfegyverek témája. Antalffy Tibor  bá "Izrael kontra emberiség" című bejegyzése idézi, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának minapi Iránnal történt (azóta máris bizonytalan...) megegyezése kapcsán a csalódott Netanyahu dühösen kijelentette, hogy "ha neki választani kell a III. világháború és Izrael elpusztítása között, akkor az előzőt fogja választani." Tibor bá ezt blöffnek tartja, azon az alapon, hogy ez egy hamis választási lehetőség, "lose-lose szcenárió". Ez persze igaz is, az is, hogy valóban azonos a két lehetőség, illetve, hogy valóban gyakran blöfföl az izraeli kormány (mint más kormányok is), azonban a világ (legalábbis az emberiség) atomháború általi elpusztítása, kimondottan izraeli(ta származású) döntéshozók kezdeményezésére a misztikus nihilizmus, az okkult hagyományok ismeretében nem egy azonnal elhessegethető lehetőség. Sőt, mint látni fogjuk, sajnos az ellenkezője a nem túl esélyes...

A másik régi blogmotoros, Szeszák Gyula pedig "
Putyin Razvedkája" című bejegyzésében egyebek mellett az amerikai atomtitok szovjetek részére történő ellopásában résztvevő zsidó kémek túlsúlyának tényére mutat rá, köztük az atomprogram vezetője, Oppenheimer részvételére is.

Tehát 
az atomfegyverkezésnek nemcsak a létrehozása, a technikai megtervezése és politikai lobbiháttere volt egy látványosan "zsidó ügy", zsidó káderek által véghezvitt, vezényelt ügy, hanem az atomháborús veszélyhelyzet előállítása is. Ugyanis nyilvánvalóan nincs az emberiség kipusztításával fenyegető atomháborús potenciál, ha csak a világ domináns nagyhatalma, az USA rendelkezik atomfegyverekkel, amely ellenfeleit egy-két bomba bevetésével behódolásra kényszerítheti, mint Japán esete mutatta. Természetesen az atomtitoknak a háború eredményeként kétpólusúvá váló világ két pólusa között zsidók által kivitelezett tudatos megosztását nagyban elősegítette, hogy mint e blogról is tudhatjuk, de még inkább például Sutton, vagy MacDonald könyvei alapján, az USA és a Szovjetunió élén egyaránt a globalista, nagyrészt zsidó (származású) bankárelit által a hatalomba finanszírozott elit állt, ahogy a frissen legyőzött hitleri rezsim is e körök bankszámláiból bújt elő, tehát a második világháború is e végső hatalommal rendelkező körök pokoli színjátéka volt. És persze már az első világháború is, ahol (mindkét háborúban) a harcoló felek fontos döntéshozó posztjain álló egyes zsidó származású káderek hajmeresztően közeli családi kapcsolatban álltak az "ellenség" területén hasonló posztokat betöltő magukfajtákkal, vagy éppen saját maguk onnan települtek át néhány évvel azelőtt...

A korábbi bejegyzések során a mozaikként összeálló kép láttán már megfogalmaztam azt az intuíciómat, hogy a gettók belülről zárt kapuinak kitárása, a Haszkala, "zsidó felvilágosodás", melynek keretében többé már nem tiltották a zsidó ifjaknak a Talmudon kívüli világi tudományok tanulmányozását, nem véletlenül vezetett oda, hogy gyakorlatilag két nemzedék alatt a zsidó tehetségek elárasztották az egyetemek ezirányú szakjait és rövidesen kifejlesztették az atombombát. 
A kifejlesztés oka a világ elpusztításának tudatos terve volt.
"... mi képesek vagyunk rá, hogy hirtelen, csak úgy, reggeli előtt elkezdjük a harmadik világháborút.

Most lépjünk tovább az intuíció tényekkel való alátámasztása felé!
A bejegyzés folytatása

"Izraelnek olyannak kell lennie, mint egy veszett kutyának!"

Akik csak felületesen is ismerik a témát, tudják, hogy Netanyahu fentebb idézett kijelentése kimondottan megszokott már, egy jól ismert félhivatalos, sőt eszerint már hivatalos izraeli állami-katonapolitikai doktrína része, amit "
Sámson-opció" néven ismernek. (Sámson, a zsidó hős a bibliai sztoriban kidöntötte a filiszteusok temploma két tartóoszlopát, ezzel magával vitte a halálba népe ellenségeit.) Az izraeli elit tagjai és hivatalos, vagy nemhivatalos szóvivői évtizedek óta rutinszerűen emlegetnek ilyesmiket  a világ megfélemlítése céljából. Az izraeli atomfegyverek létezésének mindenki által ismert  nyílt "titkát" és a Sámson-opció katonai doktrínájának létét a nyilvánosság előtt elsőként Martin Levi van Creveld, a neves izraeli hadtörténész és stratégiai szakértő, számos nyugati stratégiai akadémia előadója ismerte el félhivatalosan 2003-ban, nyilvánvalóan felső utasításra:
Wikipédia, Martin van Creveld: Egy 2003 szeptemberében a holland Elsevier hetilapnak az Izraelt Irán, a palesztinok és a világközvélemény részéről fenyegető veszélyek témájában adott interjúban van Creveld kijelentette:
Többszáz atomrobbanófejjel és rakétával rendelkezünk és bármilyen irányban levő célpontokra képesek vagyunk kilőni őket, talán még Rómára is. A legtöbb európai főváros célpont a légierőnk számára. Hadd idézzem Moshe Dayan tábornokot: ‘Izraelnek olyannak kell lennie, mint egy veszett kutyának, túl veszélyesnek ahhoz, hogy ingerelni merjék.’ Én e pillanatban az egészet reménytelennek látom. Meg kell próbálnunk megakadályozni, hogy a dolgok ide jussanak, ha egyáltalán lehetséges. Azonban fegyveres erőink nem a harmincadik legerősebbek a világon, hanem inkább a második, vagy harmadik helyen állnak. Megvan hozzá a képességünk, hogy magunkkal rántsuk a mélybe a világot. És biztosíthatom, hogy ez meg fog történni, mielőtt Izrael elpusztul.” 
Rómát nem teljesen véletlenül említhette, a kabbalista-nihilista zsidó misztika, de igazából a judaizmus fősodra számára is a város a kereszténység szimbolikus fővárosa, a zsidó mitológia Edomja, az Ellenség, melynek elfoglalása és végső elpusztítása része a zsidó Megváltás eszkatologikus végcéljának. Épp ezért Róma egyedüli név szerinti említése az izraeli atomcélok között erősíti a gyanúnkat, hogy a cionizmus mögött álló erők számára az egész Sámson-opció nem kizárólag egy végső visszarettentő lehetőség Izrael ellenségeivel szemben, hanem eleve a világ elpusztítása a céljuk.

Az ilyen ügyekben járatosak tudják, hogy az eszmék, ideológiák és a politikai szövegek nem a semmiből teremnek, hanem megvan a saját evolúciójuk. Ez vonatkozik az irodalmi művekre, a filmforgatókönyvekre és hasonlókra is, ezért röhejes, amikor valakik azt állítják, hogy pl. a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve egy alkalmi hamisítvány.  (Miközben a körítő meséje természetesen "hamisítvány", ahogy a vallási mitológiák is azok, ha értetlenül közelítjük őket.) Az izraeli elit köreiben az állam "őrültségét", "veszett kutya" módjára való veszélyességét hangoztató propagandaszövegeknek is megvan a maga hagyománya.
David Hirst "A fegyver és az olajág" c. könyvének a The Guardian általi ismertetőjében olvashatjuk: 
"A vad, irracionális erőszakkal, mint politikai nyomásra adott válasszal való fenyegetőzés a kezdetektől fogva egy izraeli reakció volt. Ezt elsőként az 1950-es években dokumentálta hivatalosan Moshe Sharett, a 'galamb' miniszterelnök, aki honvédelmi miniszteréről, Pinhas Lavonról írta, hogy 'állandóan őrült tettek elkövetése', 'megbolondulás' szükségességét hirdette, amennyiben Izraelt megtámadják. Egy 'igazságos, átfogó és tartós' béke nélkül, melyet csak Amerika valósíthat meg, Izrael legalább olyan esélyes jelölt marad és sokkal hosszabb időre, mint Irán, az 'atomőrült' államszerepére.
Eszünkbe juthat, hogy az ősi gnosztikus eszméknek a zsidó misztika keretében történő újjáéledését kompletté tevő luriai kabbala nyomán fellépő álmessiás, Sabbatáj Cví számára a Megváltás és az ő Megváltói  szerepe egyik biztos jele "furcsa tettek" elkövetése, az "őrült viselkedés" volt. Mint látni fogjuk, a politikai cionizmust a zsidó megváltástan keretébe beillesztő teológia nélkülözhetetlen eszköznek tekinti a háborúkat, tehát egy újabb támpontra akadtunk, hogy az izraeli politikusok és katonai vezetők atomőrjöngéssel fenyegetőzése több, mint praktikus, racionális elrettentés, emögött (irracionális) vallási eszmék állnak. Vagyis az őrültség szó idézőjelbe tétele teljesen indokolatlan...

Korábbi, 
"... hogy forróvá tegyem a talajt a diaszpórában élő zsidek lába alatt..." című bejegyzésemben már idéztem Ámosz Oz: Keresztül-kasul Izrael országában 1982 őszén című, magyarul 1988-ban kiadott könyvéből azt a fejezetet, melyben egy nem megnevezett legendás izraeli katonai-politikai vezető ("C.") monológját jegyzi le. A vallomás legleleplezőbb elemének elsőre az tűnt, hogy a magas rangú vezető szívbaj nélkül elismeri benne, hogy az izraeli titkosszolgálatok rutinszerűen hajtanak végre hamis zászlós "antiszemita" merényleteket, illetve tudatosan fokozzák az antiszemitizmust a világban a diaszpórazsidóság megfélemlítése céljából, hogy a cionizmus engedelmes eszközeivé tegyék őket. ("én ma is kész vagyok rá, önként, hogy elvégezzem Izrael népéért a mocskos munkát, hogy szükség szerint arabokat öljek, hogy száműzzem, elkergessem, megégessem őket, hogy meggyűlöltessem magunkat, hogy forróvá tegyem a talajt a diszpórában élő zsidek lába alatt, és arra kényszerítsem őket, hogy jajgatva, de gyorsan idefussanak az országba. Még ha itt is, ott is fel kéne ezért robbantanom egy csomó zsinagógát.")

Az interneten palesztin források nyomán elterjedt tévhit szerint Oz Saronnal készített interjút, ezt azonban az író cáfolta, azzal, hogy sose találkozott Saronnal. A van Creveld által és a könyvbeli "C." által is említett Dajan se lehetett az interjúalany (azon túl, hogy ez esetben "C." magára hivatkozott volna), mert egy évvel korábban meghalt. Tibor bá blogján B., egy izraelben élő fórumtárs közölte, hazájában általános a vélekedés, hogy Oz Jicak Samir szavait jegyezte le. Ha B. jól tudja (és miért tudná rosszul), az még súlyosabbá teszi az elhangzottakat. Ugyanis Samir a hírhedt Lehi cionista terrorszervezet egyik vezetője volt (a Lehi katonai szövetséget ajánlott Hitlernek az angolok ellen!), e pozíciójában pedig sok olyat tett, hogy az "arabok ölése, száműzése, elkergetése, megégetése mocskos munkája" nem puszta retorika részéről. Ezért mondja, hogy "ma is" (1982-ben ) kész erre. Ugyanígy nem a levegőbe beszélhetett a szent cionista cél érdekében itt is, ott is elkövetett zsinagógarobbantásokról, hiszen 1955 és 1965 között a Moszadnál dolgozott. A dicsekvő hitvallás Oz általi publikálása utáni évben pedig Izrael miniszterelnöke lett, 1983-84, majd másodszor 1986-1992 között betöltve a tisztséget. A mellbevágó kijelentésekkel kb. "átment a vizsgán", bizonyította, hogy alkalmas a cionista állam vezetésére...

Itt a harmadik világháborúra, a zsidók által cionista célok érdekében kifejlesztett atomfegyverekre, és a világ elpusztítására vonatkozó kijelentéseit emelem ki, ami a hamis zászlós terrortámadások kérdésénél is drámaibb ügy, és természetesen visszaköszön az "Izrael legyen veszett kutya"-motívum is:
Talán a világ végre-valahára megtanulja, hogy ne szánakozzék rajtam, hanem féljen tőlem. Talán kezdenek majd félni az őrültségeimtől, ahelyett, hogy magasztalnák lelki szépségemet. Áldott legyen, aki megengedte ezt megélnünk, én mondom neked. Csak had reszkessenek. Csak nevezzenek engem, minket őrült országnak. Meg kell érteniük, hogy mi egy vad állam vagyunk, halálos veszedelem az egész szomszédságunkra, hogy úgy kell félniük, mint az Istentől, hogy nem vagyunk normálisak, akik képesek vagyunk rá, hogy őrjöngjünk, amiért meggyilkolták valamelyik gyerekünket – ha csak egyet is! -, hogy elfogjon bennünket a veszettség és lángba borítsuk a Közel-Kelet összes olajmezőjét. Egyébként ha ez a gyerek – ne adj’ isten – a te gyereked volna, te is ugyanígy beszélnél, ahogy én. Jól teszik, ha úgy kalkulálnak Washingtonban, Moszkvában, Damaszkuszban és Kínában, hogy ha lelövik valamelyik követünket – vagy akár csak egyik konzulunkat, vagy azt az attasénkat, aki a filatéliai ügyeket intézi -, mi képesek vagyunk rá, hogy hirtelen, csak úgy, reggeli előtt elkezdjük a harmadik világháborút.

“- Figyelj ide, cimborám. Ha az a sokat dicsért zsidó ész egy kicsit kevesebbet fordított volna a világ megváltására, az emberiség megjobbítására – Marx, Freud, Kafka meg ezek a többi lángeszűek, meg persze Einstein is -, ha helyette egy icipicit – csak tíz évet, nem többet – azon iparkodott volna, hogy megalapítson egy iciri-piciri zsidó államocskát, egyfajta önálló hídfőt Hádérától Gedéráig, 
és feltalált volna még idejében egy iciri-piciri atombombácskát ennek az iciri-piciri államocskának, ha megcsinálták volna ezt a két dolgot, akkor nem lett volna egyáltalán Hitler. És nem lett volna holocaust. És nem akadt volna senki az egész világon, aki ujjal is érinteni merte volna a zsidókat. És akkor ma itt húszmilliónyian élnénk, a Szuezi-csatornától az olajmezőkig. És még csak le sem kellett volna dobnunk ezt a bombát a németekre, vagy azt arabokra. Elég lett volna, ha harminchatban vagy harminckilencben, van egy ilyen bomba az iciri-piciri zsidó államocska egyik raktárában, egyetlen Hitler sem mert volna akár csak ujja hegyével hozzányúlni egyetlen zsidóhoz sem. És mindenki, aki meghalt, most élne. Ők, meg az ivadékaik. Mit, igazán erején felüli lett volna a zsidóknak, hogy a harmincas években felállítsanak egy kis államot a kicsinyke bombával?Talán így még a második világháborút is megtakarítottuk volna a népeknek. Talán magunknak is megtakarítottunk volna öt-hat háborút az arabokkal.”
Ez persze egy propagandaszöveg, mely céljaihoz torzítja a valóságot. Itt apróság, hogy Marx, Freud és Kafka egyáltalán nem az emberiség megjobbításán fáradoztak, hanem misztikus nihilistaként romboltak, tevékenységükről e blogon többször írtam. (Címkék: MarxFreudKafka)
Azt pedig a cionista elit vezető tagja nem gondolhatta komolyan, hogy a Holokauszt és a világháború számukra megtakarítható lett volna. Egy ilyen beavatott ravasz róka nagyon jól tudhatta, hogy Hitler, a háború és zsidóirtás nélkül ő nem lehetett volna izraeli vezető, mert anélkül nem jön létre Izrael állam. Hisz ő maga mondja, hogy “a cionizmus mocskos munkája máig sincs befejezve”, hogy ő “MA IS kész zsinagógát robbantani, hogy a diaszpórában élő zsidek idefussanak a Cionba”, vagyis nyilván tudta, hogy a második világháborús zsidóirtás is ezt szolgálta nagyban. Hogy 
a zsidó bankárok ezért finanszírozták a hatalomba Hitlert. Az atomfenyegetés is teljesen tudatosan e körök eszköze és Einsteint alaptalanul marasztalja el ez ügyben, mert ő meg is tett mindent a bombáért. Einstein érdemeit a cionizmus, melynek céljaira építették fel az ő "Zsidó Zseni"-imázsát egy elsőrangú reklám-figuraként, olyannyira elismerte, hogy 1952-ben Ben Gurion miniszterelnök felkérte, legyen Izrael állam második köztársasági elnöke. (Volt annyi esze, hogy nem fogadta el az ajánlatot, mert a politikai szerep elkoptathatta volna a föld felett lebegő zseni-arculatot.)

Hogy a második világháborút és benne a "Holokausztot" (a cionisták számára felesleges zsidó tömegek tudatos halálba küldését) a cionista elit mennyire nem katasztrófaként, vagy "megtakaríthatóként" fogta fel, azt bizonyítják a "cionizmus mocskos munkájába" láthatóan beavatott rabbik kijelentései.


"Amikor egy nagy háború van a világban, felébred a Messiás hatalma."


A "
Kiddush Hashem - a Holokauszt zsidó receptje" című bejegyzésben már idéztem Jicak Benjamini izraeli történész-pszichoanalitikus előadásából, hogy Abraham Jicak Kook rabbi és fia, Cví Jehuda rabbi megváltási víziója szerint, amelyre az izraeli szélsőjobb körében tömegek által vallott politikai program alapozódik:
"A megváltást élő emberek hajtják végre; a dolog nem vár a Végső Napokig, mint az ultraortodoxok (a haredik) hiszik. A cionizmus aktív folytatásával a zsidók meggyorsítják a Megváltó eljövetelét, kikényszerítve Istentől a megváltást"
Ennek a (cionista) emberek által saját kezükbe vett "megváltásnak", messianisztikus történelemcsinálásnak pedig az egyik legfontosabb eszköze a (zsidó nagytőke által megszervezett) háború, kiemelten a Világháború, melynek rettenetes embervesztesége, közte zsidó tömegekből is álló vesztesége egy cseppet sem sajnálatos dolog e cionista teológusok számára.

A kiváló "Winston Smith Ministry of Truth" blog 
"Az éles zsidó szem egy magasztosabb tervet láthat" c. bejegyzése kivonatolja a yeshiva.org.il izraeli weboldalról David Samson rabbi "Izrael háborúja az arab terror ellen" c. cikkét.

Abraham Jicak HaKohen Kook rabbi (1865-1935) Palesztinai Brit Mandátumterület askenázi főrabbija és a vallásos cionizmus legfőbb korai vezetője volt. Az izraeli Izrael Sahak professzor írta 1999-es "Zsidó fundamentalizmus Izraelben" c. könyvében, hogy Kook rabbi "nem titkolta az I. Világháborúban elesettek halála miatti örömét, ezt azzal magyarázta, hogy az emberáldozatok szükségesek voltak, "hogy megkezdődhessen a Sátán Hatalmának megtörése".
David Samson rabbi mestere, Kook rabbi elméletét az első világháborúról kiterjeszti a másodikra és egyéb háborúkra is, hogy ezek a zsidók számára hasznosak voltak, ami logikus ebben a vallási-ideológiai irányzatban. (az eredeti szövegben a rabbi az ismert tilalom miatt nem írja ki Isten nevét, hanem a Hashem, "A Név" kifejezéssel helyettesíti)
OROT (Fények) című klasszikus tanulmányában Avraham Jicak HaKohen Kook rabbi kifejti, hogy a háború az egyik eszköze annak, ahogy Isten előmozdítja Izrael Megváltását.

... fontos, hogy megértsük, az általunk vágyott ideális világ a háború pusztításai által valósulhat meg. Ahogy ideje van a fénynek és ideje van a sötétségnek, éppúgy ideje van a békének és ideje van a háborúnak is. Az Első Világháború szörnyűségei közepette írta Kook rabbi: "Amikor egy nagy háború van a világban, felébred a Messiás hatalma." 

... Ha a Tóra szemszögéből nézzük, a háború rendelkezik pozitív értékkel is.A háború előrejelzi a Messiás érkezését. Még a háború pusztítása által is megjelenik a Messiás fénye. A Messiás hatalma felszabadul, amikor egy nagy háború önti el a világot. Minél nagyobb a háború, annál nagyobb a Messiás megnyilvánulása, amely rákövetkezik.

... A Talmud a Szanhedrin traktátusban leírja a szörnyű időket, melyek megelőzik a Messiás eljövetelét. Johanan rabbi azt tanítja, hogy amikor valaki azt látja, hogy egy nemzedéknek nagy megpróbáltatásokban van része, számíthat rá, hogy jön a Messiás. Látja a fényt az alagút végén. Ugyanez a látomás láttatja Kook rabbival a Messiás eljövetelét egy háború által elsötétített világban.

... Kook rabbi látomása Bölcseink tanításaiban gyökerezik. A Gemára szerint "A háború a Megváltás kezdete is." A Talmud ott azt mondja, hogy a Messiás kűzdelem és háború időszaka után jön el. A Midrás azt tanítja, hogy ha azt látod, hogy a világ birodalmai háborúznak egymással, számíthatsz "a Messiás lába nyomaira". A Rambam azt mondja nekünk, hogy a Messiás egyik fő feladata Isten háborúinak megvívása. Napi imáinkban kijelentjük, hogy "Isten a háborúk Ura."

... Kook rabbi azt mondja, hogy amikor nagy nemzetközi felfordulások vannak, mint amilyenek a háborúk, a konfliktus nagyságának megfelelő mértékben halad előre Izrael Megváltása elrendeltetett tökéletessége felé. Pontosan ez történt Kook rabbi idején. A Balfour Nyilatkozat, mely elismerte a zsidó nép jogát Erec Jiszraelhez (Izrael Földjéhez), az Első Világháború egyenes következménye volt. A háború eredményeként a britek lettek Izrael gazdái, hogy elősegítsék a Zsidó állam születését. Isten megdöntötte a törökök uralmát, akik megvetették a Bibliát és az angolokat tette a helyükre, akik támogatták a zsidó nép bibliai jogát az Országhoz.

A II Világháború eredménye egy újabb előrelépést jelentett Izrael fejlődési folyamatában - Medinat Jiszrael (Izrael Állam) megalapítását.

A zsidó történelem e modernkori mérföldkövei és kapcsolatuk az őket megelőző háborúkkal nyilvánvaló, felismerhető tények. Míg a történelemkönyvek és a tudós történészek e Világháborúk magyarázatául társadalmi, politikai és gazdasági elméletek sokaságát sorolhatják fel, az éles zsidó szem egy magasztosabb tervet láthat. Korunk Világháborúi Isten eszközei voltak Izrael népének az Ígéret Földjére visszavezetéséhez.

... Amikor  tehát Kook rabbi a zsidó világtörténelem lencséjén át nézi az Első Világháborút, tudja, hogy a háború kimenetele hasznos lesz Izrael számára. Tudja, hogy a háború azért jött, hogy elősegítse a zsidó nép politikai megváltását és visszavezessen minket Országunk függetlenségéhez.

Így folytatja Kook rabbi: " Elérkezett a madárdal ideje, a zsarnokok kigyomlálásáé. A gonoszok eltöröltetnek a föld színéről, a világ megjavul és a gerlice hangja hallatszik Országunkban.

... Minden új háború elhozza a Megváltás egy új szakaszát. Az Első Világháborútól és a Balfour Nyilatkozattól a Második Világháború és a Zsidó Állam létrehozása felé lépünk tovább. A Hatnapos Háború csodája elhozza nekünk Jeruzsálem újraegyesítését, valamint Judea és Szamária, Gáza és a Golán visszafoglalását. Újra egy hatalmas lépést tettünk előre a háború által.
A kérdés zárásául, hogy vajon a cionizmus elitje valóban bánja-e, hogy nem sikerült elkerülni a második világháborút, és hogy a zsidó atomfegyverkészleteknek hasonló leendő háborúk elkerülése lenne a célja, érdemes még ide idézni a nemrég meghalt hírhedt Joszef Ovádijának, egykori izraeli szefárd  főrabbinak Eli Jisáj, a Sasz párt elnöke (tehát híve) által tulajdonított kijelentést:
"Még azt is mondják, hogy kijelentette: Hitler egy küldött volt, akinek Isten munkáját kellett elvégeznie, mielőtt eljön a Messiás."
Ennyit a cionisták dialektikus észjárásáról... Természetesen e dialektika és messianizmus alapján nem sok mindent bíztak Istenre, a legfőbb pénzügyi hatalom birtokában maguk a cionizmust is eszközül használó körök szervezték meg és mendezselték a világháborúkat, ők használják az általuk manipulált Történelmet a (szerintük elképzelt) "Megváltási Folyamat" eszközéül.

Idáig érkezve e hosszú bejegyzésben az olvasó úgy érezheti, hogy ez már megint csak egy "zsidózó" ("antiszemita") szöveg. Valójában azonban egy kissé félrevezető az eddigi kép, hogy az atomfegyvereknek eleve a világ (emberiség) szándékos elpusztítása céljára való kifejlesztése egy "zsidó ügy". Nem teljesen félrevezető, mert valóban az is, de ugyanakkor a zsidóság és a judaizmus, illetve a Kabbala, a zsidó misztika egyfajta "gazdaállata" a világrombolás ősi gnosztikus eszméjének, mely a zsidóság nihilista irányzatába is belebújt, hogy azt irányítsa, de nemcsak abba.


" És a világot a levegőbe röpítem... "

Viszonylag nem régen, 
Richard Wurmbrand a sátánista Marxról írt könyvét olvasva botlottam a jelenségbe, hogy forradalmi, felforgató mozgalmak ideológusai, propagandistái irodalmi művekben világpusztítási vágyuknak adnak hangot. Több bejegyzésben idéztem már, de itt újra fel kell idéznem néhány ilyet, mert most új összefüggésbe helyezhetjük ezeket. Miután Wurmbrand bizonyítja, hogy az ifjúkorában nyilvánvalóan sátánista beavatáson átesett Marx célja nem az elnyomott, kizsákmányolt munkások sorsának megjavítása, hanem a Világ Lerombolása, az Isten elleni lázadás volt:

Richard Wurmbrand: Marx és a Sátán  (Az Oulanem az ifjú Marx sátánista drámája)
Hallgassuk az Oulanem végét:

"Ha van Valami, mely elemészt, Közepébe ugrok, ezáltal lerombolom a világot — A világot, mely köztem és a Mélység között magasodik Szilánkokra zúzom kitartó átkaimmal

Nyers valója köré vetem karjaimat: Velem ölelkezve a világ némán kimúlik, És akkor lesüllyed az abszolút semmibe, elpusztulva, létezés nélkül — Ez élet lenne a javából!"

Marxot valószínűleg de Sade márki szavai ispirálták:
"Utálom a természetet. Szeretném szétvágni földgömbjét, megakadályozni keringését, leállítani a csillagok körzését, kidönteni a térben lebegő bolygókat, lerombolni, ami a természetet szolgálja, védeni, ami kárt tesz benne — egy szóval: tevékenységemmel ártani akarok neki... Talán képesek leszünk megtámadni a napot, megfosztani tőle a világegyetemet, vagy felhasználni a világ felgyújtására. Ezek bűnök lennének a javából!"

Marx és de Sade ugyanazokat az eszméket propagálják.
(És az Ámosz Oznak nyilatkozó "C." Marxot  az emberiség megjobbításán fáradozó naív idealista zsidók közé sorolta...)

James H. Billington: 
Tűz az emberek elméjében - a Forradalomvallás eredete
Amikor a legfontosabb Napóleon-ellenes összeesküvést azzal gúnyolták, hogy "egy gyufaszálat akartak emelőnek használni", az összeesküvés vezetője úgy válaszolt, hogy
'Akinek gyufaszála van, annak nincs szüksége emelőre, nem felemeli a világot, hanem felgyújtja.'

Petőfi is félreismerhetetlenül ehhez az irányzathoz tartozott, világpusztítási vágyát kifejező versei annyira "rímelnek" a fentebbiekre, Sade, Marx és elvtársaik műveire, hogy nagy eséllyel ismerhette is azokat, a gnosztikus eszmei háttér viszont egyértelműen azonos:
EGY FIATAL ÍRÓHOZ

Jőj és ontsd lelked villámait,
lángjaikkal gyujtsd föl a világot;
Rendűljön meg a föld,
amidőn Mennydörgő jelszódat elkiáltod.
HEGYEN ÜLÖK

Ősszel szép csak a természet énnekem,
A haldokló természetet szeretem.
(...)
Szeretném, ha vadfa lennék erdõben,
Még inkább: ha tüzvész lenne belõlem;
Elégetném ezt az egész világot,
Mely engemet mindörökké csak bántott.

HA JŐNE OLY NAGY FERGETEG

Ha jőne oly nagy fergeteg,
Mely meghasítná az eget,
És e hasitékon át
A földgolyót behajítaná!

A GYÁVA FAJ, A TÖRPE LELKEK...

Mit mondotok, mit tesztek akkor,
Ha a világnak sarkai 
Földindulástul, mennydörgéstül
Tőből meg fognak ingani,

Ha összevesz, mint négy vadállat,
És pusztít mind a négy elem,
S én vérbe mártott lantomat majd
Véres kezekkel pengetem!

AZ ŐRÜLT

Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
Még várok holnapig;
Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem... hahaha!



 A romboló vágyak háttere: a gnoszticizmus


Hogy a feljebb megidézett szerzők mind gnosztikusok voltak, mivel alapjában véve az összes felforgató, forradalmi mozgalom gnosztikus világnézeti-spirituális alapokon áll, ha vallási köntösben jelentkezik, ha látszólag világiban, azt már e blogon és az Ördögűzőn sokat emlegettem, felkészült szakértők megállapításai nyomán. Itt most elég lesz röviden összefoglalni, amit "
A menny fog a  földre leszállni" - Voegelin és a gnosztikus Petőfi" című bejegyzésben már tárgyaltam.

Voegelin szerint a gnoszticizmus nemcsak az antikvitásban fellépő vallási irányzat volt, hanem egy folyamatosan létező gondolkodásmód, világkép. És ez a gondolkodásmód állandó felforgatáshoz, forradalomcsináláshoz, romboláshoz vezetett, miközben a gnosztikusok mit sem törődtek az emberek tömegeinek szenvedéseivel, vagy éppen gonosz örömmel tudatosan okoztak ilyen szenvedéseket az általuk megvetett embereknek. Ennek fő oka, hogy a gnosztikusok elégedetlenek helyzetükkel, mert úgy érzik, egy ellenséges világ foglyai. Szerintük a világ "rosszul van teremtve", tehát nem az ember tökéletlen (főleg a gnosztikus ideológus, vagy forradalmár), hanem a világ. (Az ember tökéletlenségét azért a maguk módján nagyon is hirdetik és szerintük a Gnózis, egyfajta mágikus Tudás a Megváltás kulcsa.) Az egész anyagi világot, benne az emberiséget a Gonosz teremtményének tekintik, az anyag a Valódi Istentől származó fénytermészetű lélek börtöne, amiből ki kell szabadítani. A zsidó és keresztény vallás Teremtő Istenét a Gonosszal azonosítják, zsarnoknak tekintik (hisz erkölcsi törvényekkel korlátozza az ő "szabadságukat"!), e vallások Sátánját (Lucifer, Prométeusz), pedig a Felszabadítóval. Az általuk gonosznak tekintett világ megjavítása, megváltása tanaik szerint  egy földi történelmi folyamat útján érhető el. A gnosztikus feladata a változtatás receptjének a kidolgozása - ő a forradalmár alkimista.

Voegelin kimondja: 
"A gnosztikus gondolkodók – mind az ókoriak, mind a modernek – az elidegenedés nagy pszichológusaiként a prométheuszi lázadás örökösei."

Ezen, a társadalomtól, a létező világtól való elidegenedettségük miatt olyan értetlenek a világot nem elutasító normális emberekkel szemben, ezért gyűlölik őket és ezért akarják embertársaikat megbüntetni.
Voegelin  helyesen gnosztikus irányzatként azonosítja például a progresszivizmust, pozitivizmust, a marxizmust, a pszichoanalízist, a kommunizmust, fasizmust és a nemzeti szocializmust. Viszont már az eddigi szemelvényekből is kitűnik, hogy akárcsak korábban láthattuk ugyanezt a mulasztást Norman Cohn ugyancsak e témához tartozó kiváló könyve, a "Millennium-csinálók" (The Pursue of the Millennium) esetén, Voegelin sem meri észrevenni, hogy a gnosztikus mozgalmakra adott  pontos definíciója a nácizmus, vagy a kommunizmus mellett éppúgy illik a cionizmusra is! Idéztem Kook rabbi és társai nézeteit a zsidó nép Megváltását elhozó történelmi folyamatról, melynek eszközei a háborúk, világháborúk is, és amelyeket természetesen a cionistáknak kell e célból előidéznie. (Bár ez utóbbit a rabbik nem mondják ki, nyíltan, de mi össze tudjuk rakni a kirakóst és a szóbanforgó rabbik háborúk és hullahegyek feletti ujjongása egy kész beismerés.)


A gnosztikus eszkatológia nélkülözhetetlen eleme a világ elpusztítása


Az anyagi világ, a természet gyűlöletének fentebb Sade, Marx és Petőfi, mint gnosztikus ideológusok-propagandisták-forradalmárok vallomásaiban látott példáit (Sade: "utálom a természetet"; Petőfi: "a haldokló természetet szeretem"), átfogó történelmi tendenciává egészíti ki az amúgy nem túl rokonszenves Raoul Vaneigem megfigyelése, hogy ez a természet-gyűlölet már a gnosztikus-dualista katároknál is jelen volt (akiket az okkult-szabadkőműves közeg teljes joggal tekint "Nagy Elődeinek"):  

A markionizmus hatására a katárizmus a természet abszolút elutasítását vallottamert azt a gonosszal, perverzióval és halállal azonosították. Az élet tiszteletének egy látszólagos felszíne alatt - amely megtiltotta számukra más emberek, vagy állatok megölését, a lopást, az erőszakot, és arra tanította őket, hogy legyenek alapvetően jó emberek - a katárok megvetették a létezés örömeit
A gnosztikusok (elvi) természetgyűlöletének, világpusztítási vágyának megannyi jelével találkozva felmerül, hogy nézzünk utána, van-e a gnosztikus tanokban programszintű elvi oka ennek. Nem kell sokáig keresgélni:

Gnoszticizmus
A gnoszticizmus egy változatos, szinkretista vallási mozgalom, mely különféle hitrendszerekből áll, ezeket általában az a tanítás egyesíti, hogy az emberek isteni lelkek az anyagi világ börtönében, melyet egy tökéletlen isten, a demiurgosz teremtett, akit gyakran azonosítanak a bibliai Ábrahám Istenével (Jahvéval). A gnoszticizmus az emberi test és az anyagi világ, vagy kozmosz elutasítása és démonizálása (néha egy aszkétikus nézőpontból). A gnoszticizmus tana a dualizmus, Anyag kontra Szellem, illetve Test (gonosz) kontra Lélek (jó). A GNOSZTICIZMUS AZT HIRDETI, HOGY A TERMÉSZET, VAGY ANYAGI VILÁG EL FOG PUSZTULNI, ILLETVE EL KELL PUSZTÍTANIA (TOTÁLIS MEGSEMMISÍTÉS) a valódi szellemi Istennek, hogy kiszabadítsa az emberiséget a hamis Isten, a Demiurgosz uralma alól.”
A gnosztikus irodalom legnagyobb ismert forrása, a 20. század közepén feltárt Nag Hammadi könyvtár egyik szövege kitér a "Da Vinci-kód"-ban is említett Szófia egy fontos funkciójára:Wikipédia: Sophia (Gnoszticizmus) :
A Nag Hammadi-szövegek
Az "A világ eredetéről" című szövegben Szófia (Sophia) úgy szerepel, mint ezen anyagi világegyetem, Yaldabaoth és az ő Mennyországai végső elpusztítója:
Ő (Szófia) a mélységbe fogja levetni őket. Ők (az arkhónok) gonoszságukért eltöröltetnek. Ezért olyanokká fognak válni, mint a vulkánok és elemésztik egymást, míg végül elpusztulnak ősszülőjük keze által. Amikor megsemmisíti őket, önmaga ellen fog fordulni és elpusztítja magát, míg meg nem szűnik létezni. És az ő mennyeik egymásra fognak zuhanni és a hatalmukat elemészti a tűz. Az ő örökös birodalmaik is megdőlnek.  És az ő mennye leomlik és kettérörik. Az ő [...] rá fog dőlni a [...] alátámasztják őket, a mélységbe fognak zuhanni és a mélység megdöntetik. A fény fogja [...] a sötétséget és eltörli: olyan lesz, amilyen soha nem volt.
A Wikipédia "Gnoszticizmus" szócikkében (a "szír-egyiptomi gnoszticizmus" részben) olvashatjuk, hogy a Kr.u. 153 táján élt Valentinus gnosztikus püspököt kis híján megválasztották Róma keresztény püspökének, vagyis lényegében pápának. (A korai kereszténység és a gnoszticizmus ekkoriban alaposan össze volt gabalyodva egymással, később azonban a keresztény egyházatyák az emberellenes világnézetet felismerve eretnekségnek nyilvánították a gnosztikus tanokat.) A Valentinusnak és iskolájának tulajdonított, szintén nagyrészt a Nag Hammadi-könyvtárból előkerült irattöredékek egyikének címe: "A Halál Birodalmának megsemmisítése" ('F'-töredék) Azt pedig tudjuk, hogy a gnosztikusok, így a valentiniánusok is a földi, anyagi világot tekintették a Gonosz, a Halál Birodalmának.

A los angelesi székhelyű Gnosztikus Társaság online könyvtárából: 
A Teremtés valentinusi felfogása
... az anyag azonos a bűnbeesettség állapotával, vagy "ürességgel". Az anyagi test, melybe minden mag elvettetik, az ezeknek jutó részt képviseli az "ürességből", vagy "halálból". Erre utal Valentinus, amikor a választottakhoz szól: "Kezdettől fogva halhatatlanok voltatok és az örök élet gyermekei vagytok. És részesülni akartatok a halálból, hogy elhasználhassátok és felhasználhassátok azt és hogy a halál meghalhasson bennetek és általatok. Mivel amikor eltörlitek a világot és magatok nem semmisültök meg, úrrá lesztek a teremtés és minden romlás felett." (Valentinus, 4. sz. töredék). Az anyagot, melyből a világ ki lett alakítva, a tudatlansággal, vagy "halállal" azonosnak tekintik. A világba lépve a magok mindegyikének rész jut a halálból, vagy ürességből. Ezek küldetése "elhasználni" és "felhasználni" a halálból rájuk jutó részt és ezáltal "eltörölni a világot"A Gnózis az üresség, ezáltal az anyag elpusztítását jelenti. Miként Valentinus máshol írja: (...) "...a megismerés (Gnózis) által fogja mindenki megtisztítani magát a szétszakadottságból az egységbe, felemésztve önmagukban  az anyagot, mint a tűz." (Az Igazság Evangéliuma 24:28-25:19). 
(...) Tehát a teremtés úgy fogható fel, mint egy mechanizmus, ami által az üresség és anyag fokozatosan megsemmisítődik. Minden ember belsejében, aki eléri a Gnózist, megsemmisül az üresség és az anyag, és a világegyetem egy lépéssel közelebb kerül a plerómával való újraegyesüléshez. Végül minden tudatlanság el lesz használva és a világ el lesz pusztítva. Ahogy Ptolemaiosz mondja: "a vég akkor jön el, amikor minden szellemi elem kiformálódik és megtökéletesedik a tudásban (gnózis)" (Az eretnekségek ellen, 1:6:1). Amint az összes tudatlanság "elhasználódik", a világot alkotó anyag megszűnik létezni. Ptolemaiosz szerint "A tűz, mely a világban rejlik, fellángol és meggyullad, megsemmisít minden anyagot és egyidejűleg saját magát is elemészti, és semmivé válik" (Az eretnekségek ellen 1:7:1 cf 1:6:1). 
Erről "a világban rejlő tűz" gondolatról, mely fellángol és mindent megsemmisít, önmagát is beleértve, azonnal beugorhat a nukleáris láncreakció, az atombomba, az anyag atomjaiban rejlő hatalmas energia pusztító felszabadítása! Máris sejthetjük, hogy milyen izgalmat érezhettek azok, akik esetleg e gnosztikus szellemi hagyomány követőiként vettek részt az atomprogramban! Ősi próféciák végrehajtóinak, az Ember által, saját kezükkel végrehajtott Megváltás kivitelezőinek érezhették magukat. Látni fogjuk, hogy voltak is ilyenek, méghozzá az atomprogramot végrehajtó legfelsőbb körökben. (Igaz, hogy az atomfegyverek nem alkalmasak a teljes Univerzum, az Anyag elpusztítására, de az emberiségére igen, és a saját életüktől is elidegenedett gnosztikusoknak ez épp elég lehet...)

A Pap Gábor és társai által "feltétel nélküli szeretetvallásként" reklámozott manicheizmus vallomása ugyanerről egy zsoltárban, amely kb. a "manicheus Hiszekegy" funkcióját is betölthette (
CCXXIIII zsoltár a manicheus Bema Zsoltárokból
Ez az egész Világ egy időszakra áll szilárdan,
mert egy nagy Épület épül a Világon kívül.
Abban az Órában, amikor az Építész befejezi,
az egész Világnak meg kell szűnnie. 
Fel kell gyulladnia, hogy a tűz eleméssze.
"... meg kell értenünk, hogy mivel az anyag bűnbeesett, hogy a Messiás megmenthesse Izraelt, mint egészt (mint fényrészecskék összességét), a fizikai világot le kell rombolni! Ezért van olyan apokaliptikus hangsúly az esszénus és gnosztikus irodalomban, mivel ahhoz, hogy a Dávidi Messiás teljesen elvégezhesse feladatát, minden anyagot meg kell semmisíteni! Ennek megfelelően a Dávidi Messiás szerepe az volt, hogy felkészítse Izraelt az Isten Országa egy új értelmezésére, Jézus, mint a Dávidi Messiás megmutatta, hogyan volt lehetséges az egyéni Megistenülés (Teózis). Az egyéni Teózis által felszabadulhattak a fényrészecskék és az Omega Napon az összes fény kiszabadulhatott az anyagból. 


(Makovecz Imre: "...meg kell építenünk az alapjait 
annak a kornak, mely a jelen elvesztése árán fog bennünket követni." - Országépítő: Húsz éves a Kós Károly Egyesülés )

Tóth Péter: 
Fény pavilon – Barátok feredője és zarándokkert, Csíksomlyó:
"...és az Omega Napon az összes fény kiszabadulhatott az anyagból"

A judaizmusban a gnosztikus elem nemcsak az esszénusok, a korai zsidókeresztények, illetve az ős-kabbalisták személyében volt jelen, hanem később is, illetve folyamatosan, bár a vallás hivatalos ortodoxiájával sok mindenben teljesen szembenállt. (De a formális szembenállást gyakran személyükben azonos rabbik képviselték - nappal ortodox , az éj leple alatt "eretnek" - a kabbala pedig sohasem volt "betiltva" az ortodoxia által.) A Luriai Kabbala és követői, a sabbatájisták és frankisták csak újrafogalmazták az ősi gnosztikus világpusztítási vágyakat és programot:

Wikipédia:
 Frankizmus
A hagyományos sabbatáji doktrínában Cví és gyakran követői is azt állították, hogy képesek kiszabadítani a szentség szikráit a gonosznak látszó dolgokból. (...) Netanel Lederberg szerint Frank egy gnosztikus filozófiával rendelkezett, mely szerint van egy "valódi Isten", akinek a létezése el van rejtve a "hamis Isten" által. Ez a "valódi Isten" csak a "hamis Isten" által teremtett társadalmi és vallási rendszerek totális elpusztítása útján fedhető fel, ami tehát komplett antinomianizmushoz (anarchizmushoz, törvénytagadáshoz) vezetett. Frank számára már a jó és a rossz közötti különbségtétel is a "hamis Isten" által irányított világ terméke volt.
Paweł Maciejko: Frankizmus ( YIVO Kelet-Európai Zsidó Enciklopédia)
A frankista történetek a hagyományos zsidó narratívák olyan tendenciózus újraírásának exegétikus elvén alapulnak, melyek felforgatják a kialakult hierarchiákat, megbecsült szimbólumokat járatnak le, és újraértékelik a zsidó hagyomány negatív szereplőit. "Az Úr Szavainak Gyűjteménye" (Frank összegyűjtött tanításai) a sínai-hegyi kinyilatkoztatást úgy állítja be, mint egy hatalmas átverést, melynek során egy gonosz hatalom értelmetlen és káros törvényeket ad Izrael népének. Ezek a törvények eltörölhetők azáltal, amit Frank a "Ézsauba vezető útnak", vagy "az Élethez vezető Útnak" nevez. Ezek a kifejezések a korlátok és hagyományok alóli szabadságot jelentik. Bizonyos összefüggésekben az "élet" fizikai halhatatlanságot is jelent. Az Élethez Vezető Út mélységesen apokaliptikus jellegű is; ez nemcsak a kialakult intézmények lerombolását jelenti, hanem a teremtett világ abszolút tagadását is, a látható világegyetem rendje lerombolásának szándékát.
A fentebbit egybevetve azzal, amit a katárokról idéztünk, egyből megyőzőnek tűnik az az elmélet, hogy nem véletlenül esett egybe földrajzilag és időben is a katárok törzsterülete és fénykora a tulajdonképpeni  Kabbala születési helyével és időszakával, mert a katárok formális antijudaizmusa ellenére (amellyel a hétköznapok gyakorlati lelkes filoszemitizmusa állt szemben!) gnosztikus világrombolási eszkatológiájuk lényegében azonos.

Talán ennyiből is felvillant, hogy miért indult a bejegyzés azzal a látszattal (és miért kanyarodik vissza a végére ugyanehhez), mintha a világpusztítás gnosztikus vágya és gyakorlati programja "zsidó ügy" lenne, miközben nem minden zsidó gnosztikus és nem minden gnosztikus zsidó. Mert történetileg a gnoszticizmus rendkívül erős kölcsönhatásban állt a judaizmussal (is!) és a modern korunk felett az uralmat átvevő kulturális irányzatok illetve gazdasági-politikai hatalmi csoportosulások szellemi forrása a teljesen gnosztikus fordulatot vett sabbatájista-frankista zsidó szekta ideológiája. Amely szekta a felszín alatt, a látszólagos kiátkozottság alatt Gershom Scholem szerint a 19. századra a zsidó szellemi-vallási elit titkos fősodra lett és amely David Bakan szerint a modern kor domináns kulturális forradalmai mögött álló szellemi hátország is. És persze az atomfegyverkezés programjáé is...

Gnosztikus Izrael, gnosztikus Sámson-opció


E történelmi visszatekintés után érdemes újra összehasonlítani a korábbi idézeteket az ókori gnosztikus papiruszról (Nag Hammadi) Szófia világpusztításáról, Marx Eulánem-drámájából, az izraeli stratéga Van Creveld nyilvánvalóan kormányzati sugallatra adott nyilatkozatából és látni fogjuk, hogy az izraeli hivatalos állami-katonai doktrína, a Sámson-opció alapja az ősi gnosztikus vallási ideológia. (Ami nem azonos a judaizmus fősodrával, de  ettől még a fősodor a xenofóbia vallásaként saját jogán is visszataszító marad):
Egyiptomi gnosztikusok az ókor végén:
Ő (Szófia) a mélységbe fogja levetni őket. Ők (az arkhónok) gonoszságukért eltöröltetnek. Ezért olyanokká fognak válni, mint a vulkánok és elemésztik egymást, míg végül elpusztulnak ősszülőjük keze által. Amikor megsemmisíti őket, önmaga ellen fog fordulni és elpusztítja magát, míg meg nem szűnik létezni.”


Marx:
Ha van Valami, mely elemészt, 
Közepébe ugrok, ezáltal lerombolom a világot
A világot, mely köztem és a Mélység között magasodik
Szilánkokra zúzom kitartó átkaimmal
Nyers valója köré vetem karjaimat:
Velem ölelkezve a világ némán kimúlik,
És akkor lesüllyed az abszolút semmibe,
elpusztulva, létezés nélkül”


Van Creveld, Moshe Dayan nyomán, izraeli kormányzati megrendelésre:
Megvan hozzá a képességünk, hogy magunkkal rántsuk a mélybe a világot. És biztosíthatom, hogy ez meg fog történni, mielőtt Izrael elpusztul." 
Vagyis a modern Izrael állam a gnosztikus mitológia világpusztító Szófiájának megtestesülése...

A Modern Tudomány, az okkult mágusok varázseszköze az Anyag feletti uralomhoz, a Végidők elhozásához


A gnoszticizmus egyik máig legtekintélyesebb kutatója, Hans Jonas: A gnosztikus vallás c. könyvében írja a 60-61. oldalon, a Keveredés, szétszóródás, "az Egy" és "a Sok" c. fejezetben:
Az Egység az eszköz, mely által valaki visszanyerheti önmagát. A tudás útján az Egységre törekedve meg kell tisztítania magát a sokféleségtől , mint egy láng, elnyelve (elemésztve) önmagán belül az Anyagot, a Sötétséget a Fény által, a Halált az Élet által.  (GT 25:10-19)
Meg kell jegyezni, hogy a Valentinusi rendszerben ugyanezt a feladatot az univerzális lét síkján megvalósuló gnózisnak tulajdonítják, ahol az "Egység helyreállítása" és "az Anyag elnyelése" nem kevesebbet jelent, mint az egész alsó világ, vagyis az érzékelhető természet, mint olyan tényleges megszüntetését  — nem egy külső erő cselekvése által, hanem teljes egészében az elme egy belső történése: egy transzcendens léptékű "tudatosodás" által.
Ezt a magyarázatot - amely eleve csak a gnoszticizmus egyik irányzatára érvényes - nem úgy kell érteni, hogy akkor a gnosztikusok ártalmatlan fantaszták, akik a légynek se ártanak, csak a saját fantáziájukban készülnek a világ megsemmisítésére. Hogy a gyűlölt anyagi világ, a földi, testi élet megsemmisítése "nem egy külső erő cselekése által" megy végbe, az épp azt jelenti, hogy a gnosztikusok nem várhatnak az "Igazi Istenre",  a "Jó Istenre", az anyagi Univerzumot teremtő Gonosz Isten, Arkhón, Demiurgosz, stb. (Jahve) ellenségére, hanem saját maguknak kell cselekedniük. Először a Tudás, a Gnózis megszerzését kell cselekedniük, belül, az elméjükben, a pszichéjükben, ennek következményeként pedig az eszmei világgyűlölet logikusan vezet az anyagi világ, a földi élet, a természet elleni fizikai agresszió programjához, a gyakorlati cselekvéshez!

Az utóbbi évtizedekben a történeti kutatás egyértelműen feltárta és megfogalmazta, bár a szélesebb közvéleménybe ez sajnos máig nem ment át, hogy a "Modern Tudomány", mint a "Reneszánsz" korában gyökerező jelenség kialakulása a 19. századi (okkult-szabadkőműves hátterű) propagandával ellentétben NEM a racionalizmus győzelme volt a "sötét középkor" (főleg a katolikus egyház által képviselt) babonás világképe felett, hanem az okkult, hermetikus, neoplatonista MÁGUSOK és a nyomukban megszerveződő, utópiaépítő titkostársaságok projektje.  Részletesebb ismertetés nélkül itt e történészi irányzat eredményeiből ajánlom Francis A. Yates műveit, kiemelten 
A rózsakeresztes felvilágosodás címűt és magyar tanítványa, Szőnyi György Endre: Titkos tudományok és babonák c. rövidebb ismeretterjesztő írását. Utóbbi szerző azonban kiheréli a történészi tézis lényegét, és hazug módon úgy állítja be, hogy a "reneszánsz mágusok" mágia-ügyi tévelygéseik ellenére tudtukon kívül mégis egy racionalista tudományt indítottak útjára, amely azóta kigyógyult irracionális gyermekbetegségeiből. Mi sem áll távolabb a valóságtól, legalábbis, ami a tudománygépezetet létrehozó és ma is irányító körök végső céljait illeti!

A tudomány okkult koncepcióját, a tudományos-technológiai gépezet bűnös célokra való kiépítésének és nem utolsósorban a tudatban véghezviendő gnosztikus világmegsemmisítés ("Megváltás") eszméjének a materiális szférában végrehajtandó változtatás programjává alakítása céljára történő felhasználásának folyamatát kiválóan bemutatja a 
Conspiracy Archive cikke, melyet alaposabban itt nincs alkalmam ismertetni, de feltétlenül érdemes elolvasni a szerző és fivére, szerzőtársa egyéb cikkeivel, könyveivel együtt.

Phillip D. Collins: "
A Modern Tudomány fauszti arca: a tudományos totalitarianizmus ismeretelméleti alapjainak megértése"
... a társadalmi-politikai utópianizmus minden formája egy, az egész történelmen végignyúló okkult ellenkultúra-mozgalom megnyilvánulásának tekinthető. (...)
A protestantizmus születése idejére: 
A kereszténység egyszercsak feltöltődött materializmussal és radikális empiricizmussal. Mindkét filozófiai álláspontnak volt egy okkult jellege. A radikális empiricizmus elveti az okozatiságot, ezáltal megszüntet minden ismeretelméleti bizonyosságot és a valóságot egy holográffá redukálja, amely manipulálható a tudomány "varázslata" által. A materializmus az anyag elsődlegességét hangsúlyozza, levonva a következtetést, hogy a fizikai világ egy valóságos gólem, mely önmagát teremtette.

A spirituális elemek, melyek megmaradtak a kereszténységben, inkább gnosztikus jelleget vettek fel, az anyagi testet az ember Istenre vonatkozó megismerése akadályának tekintve és dicsőítve a halált, mint egy várva várt szabadulást a test börtönéből. 
(Ez a tipikus gnosztikus, katár felfogás máig jelen levő alapelemmé vált a katolikus igehirdetésekben is! A gnoszticizmus a "féltestvéri" származás és elválás óta is újra-meg újra megkísérti a kereszténységet, nem kis sikerrel, bár a legutóbbi sikerei a katolikus egyházban egy összeesküvésen alapuló ellenséges behatolásnakköszönhetők.)
Fokozatosan kialakult egy hegeli szintézis a spiritualizmus és a materializmus között.
Collins idézi Malachi Martintól, hogy a fenti gondolkodásmód népszerűsítésében akaratlanul is (?) kulcsszerepet töltött be Luther, ami okkult manipulációt sejtet és hogy a reformáció legfontosabb főépítészei, Luther, Melanchton, Reuchlin, Comenius mind okkult társaságok tagjai voltak, amit Luther rózsakeresztességre utaló pecsétje is jelez. Michael Howard megvilágítja a Rózsakereszteseknek a Reformációban való manipulatív részvétele okát, hogy miért volt Luther a titkos társaságok ideális eszköze:
A Rendnek fontos politikai okai voltak rá, hogy támogassa a protestáns ügyet. A felszínen a titkos társaságok, mint a kereszténység előtti Ősi Bölcsesség örökösei nem sokat nyerhettek a vallási reformból. Azonban a protestáns szakadárok támogatásával hozzájárultak a Római Katolikus Egyház, a katárok, a templomosok és a szabadkőművesek hagyományos ellensége politikai hatalmának gyengítéséhez. (54)
A cikk végigvezet az okkult titkostársaságok, az ezek által létrehozott, és a társadalmi utópiák melegágyának számító "Felvilágosodás" és annak radikális empiricizmusa szerepén a modern tudománydiktatúra kialakulásában, amelynek része volt a "tudomány" alkalmazása a kormányzásban is, vagyis a "tudományos szocializmus" és korunk más, tudományra hivatkozó diktatórikus tendenciái is ebből születtek. A tudomány a korábbi vallási világmagyarázatok helyett maga vált a "hivatalos" kozmológiai mítosszá. Itt most a cikkben nyilvánvalóan okkult, misztikus jellegűnek bizonyított  modern tudomány mágikus funkciójára koncentrálunk.

Az anyag alakíthatóságát és a tudomány által képviselt Gnózis  általi manipulálandóságát hirdeti meg Comenius a brit Royal Society (tudományos akadémia) tagjaihoz címett 1668-as "A Fény Útja" c. értekezésében is, ami nem meglepő, hisz a Tárasaságot létrehozó személyiségek vele együtt szinte kivétel nélkül szabadkőművesek, a "tudományos akadémiát" Andreae rózsakeresztes "Láthatatlan Társasága" mintájára megalakítva. A fény-mánia természetesen egy gnosztikus alaptéma.

(Jellemző, hogy Comenius a mai Európai Unió egy "szentje", akiről fontos uniós programot neveztek el, valamint, hogy Makovecz Imre - vakoló - Akadémiája botrányhős elnökével, Fekete Györggyel együtt 
a Magyar Örökség díjat a szerintük "a magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumát" alkotó teljesítmények díjazására hozta létre - utalva a rózsakeresztes elődeikre.)

Collins idézi Malachi Martintól, hogy az itáliai humanisták, "keresztény" kabbalisták egy olyan speciális gnózist kerestek, mely annak a titkos tudása volt, hogyan foghatók be a természet vak erői társadalompolitikai célok (utópiaépítés) szolgálatára. Bertrand Russellt is idézi:
A tudás többé nem az univerzum szellemi tükre, hanem egy gyakorlatias eszköz az anyag manipulálása céljára.
Collins:
Az anyag manipulálása a társadalompolitikai utópisták állandóan ismétlődő témája. Ez a téma nagyobb jelentőséget nyer, ha megvizsgáljuk a "technokrácia" szó etimológiáját. Nem meglepő módon a legtöbb társadalompolitikai mozgalom a végig a történelem során technokratikus kormányzatot igyekezett megvalósítani. A "Technokrácia" egy nagyon érdekes megnevezés egy ilyen kormányzati módra. Ez a görög techné szóhoz kapcsolódik, amely kézműves mesterséget jelent. (...) A társadalompolitikai utópizmus összefüggésében a "mesterség"  magának a valóságnak az ügyes teremtése (vagy pontosabban: átformálása).
(...) Ebből a tipikusan okkult nézőpontból a technológia, mely a tudomány gyakorlati alkalmazását jelenti, az anyag manipulálására és a felette való uralomra szolgáló varázslás egy formája. A modern tudomány az anyagot a fizikai világot felépítő elsődleges szubsztanciának tekinti.  Emellett a modern tudomány  a lételméleti határain belüli fizikai világot a valóság teljességének tekinti.
(Vagyis: nem létezik semmi az anyagi világon kívül.)
Tehát aki a tudomány gnózisa által uralkodik az anyag felett, az magának a valóságnak az ura. A valóság egy kupac képlékeny agyaggá válik, melyet a tudomány beavatottjának mindenható ujjai formálhatnak. Természetesen egy ilyen beavatott egy istenségnek minősülne. Hiszen a valóság alakítása eredetileg Isten felségterülete. Elizabeth C. Hirschman szemiotikus szerint a tudomány, mint kozmológiai mítosz jelentése az ember istenné válása:
"A Tudomány, mint kozmológiai mitológia létrejötte az 1500-as években konfliktust okozott a keresztény teológia uralkodó metafizikai dogmájával, ami... mint kultúrharc soha nem dőlt el. A konfliktus lényege az isteni jellegű hatalom ember általi bitorlása. Ilyen természetfeletti képességekkel felfegyverezve az emberek olyan módon manipulálhatják és változtathatják meg az életet, ami a Természet/Isten számára van fenntartva. A konfliktust megjelenítő első kulturmítosz természetesen Fauszt legendája volt, melyben egy orvos (vagyis tudós) eladta a lelkét Mefisztofelesznek, (vagyis az Ördögnek), cserébe olyan tudásért és hatalomért, mely Istent illeti meg." (21)
"A Természet vak erőinek" befogása azonban nem kizárólag utópiaépítési célból fogalmazódik meg a felforgató mozgalmakban, ez még nem is a legrémisztőbb kilátás az emberiség jövője szempontjából, hanem a fent említett alapvető gnosztikus dogma, a világ elpusztítása céljából is. Mint láthattuk Sade márkinál, a legradikálisabb gonosztevők a Természet erőit magának a Természetnek az elpusztítására szeretnék befogni:
"Utálom a természetet. Szeretném szétvágni földgömbjét, megakadályozni keringését, leállítani a csillagok körzését, kidönteni a térben lebegő bolygókat, lerombolni, ami a természetet szolgálja, védeni, ami kárt tesz benne — egy szóval: tevékenységemmel ártani akarok neki... Talán képesek leszünk megtámadni a napot, megfosztani tőle a világegyetemet, vagy felhasználni a világ felgyújtására. Ezek bűnök lennének a javából!"

Mindjárt eljutunk oda, hogy Sade huszadik századi utódai már nem csak ábrándoztak a Természet (legalább egy része, közte az emberiség) elpusztításáról...

Természetesen Collins is kifejti, hogy a modern forradalmi mozgalmakban megtestesülő gnoszticizmus magát a Világvégét igyekszik a földi történelmen belül emberi kezekkel előállítani:
Az egyik vallási fogalom, melyet a gnoszticizmus e modern változata igyekezett az emberi történelem körébe vonni, az Eszkaton volt (vagyis a Végső Napok): "Az e világ határain ontológiailag kívül álló, transzcendens Eszkaton helyett a modern gnosztikusok a történelmen belül képzelik el a Véget, tehát egy olyan Eszkatont, amelynek e látható világ ontológiai síkján belül kell megvalósulnia" (Smith 238)
És mivel az Eszkaton, a Végidők, a Világvége a gnosztikusok hite szerint  együtt jár az anyagi világ, az emberiség testi "börtöne" megsemmisülésével, az emberiség fizikai létének elpusztítása válhatott a gnosztikus utópisták egyik fő céljává az általuk befolyásolt, "gyártott" történelem  keretén belül! (Illetve, ha sikeresek, annak bevégzéseként...)


A Fauszt-sztori eredeti keletkezési idejét, genezisét nem ismerve úgy vélem, hogy a fentebb idézett  Elizabeth Hirschman egy picit tévedett, mert az isteni hatalmat bitorló, és a varázslatos erejű lényt anyagból, agyagból "teremtő" ember mítoszának Fauszténál egy még korábbi példája a Collins cikke által is hivatkozott zsidó Gólem-legenda, melynek legismertebb változata a híres kabbalista, 16. századi prágai rabbi, Júda Löv ben Becalél nevéhez fűződik. Érdekes ráadás, hogy a sztori e verziójában az anyagból annak manipulálására vonatkozó Tudás/Mágia (a Kabbala) által létrehozott nagyerejű eszköz, szolga egyértelműen zsidó célokat szolgál, feladata a gojok legyőzése...
Löw rabbi megteremti a Gólemet


Hihetetlenül fog hangzani, de bizonyos értelemben a prágai zsinagóga padlásán parkoló Gólemtől már csak egy (na jó, néhány) ugrás a huszadik századi atomrakéta-program, melynek (mérges) gyümölcse lehetővé tette az emberi világ elpusztítására vonatkozó ősi gnosztikus vágyak valóraváltását...


Beérik a pokoli vetés: az okkultista világrombolók megépítik Atom-Gólemüket

Itt most nem térek ki arra, hogyan foglalták el a sabbatájista-frankista hátterű, tehát alapvetően gnosztikus zsidó irányzatok által (néha tudtukon kívül!) ösztönzött zsidó tehetségek a huszadik század elejére a nyugati világ egyetemeit, akkor még elsősorban a természettudományokat és kiemelten az atomfizikát, ami az Anyag mágikus, valóság- és történelembefolyásoló manipulálásának legigéretesebb terepe volt. Elég lesz egyetlen életút példájával megvilágítani az atomprogramok és a gnosztikus célok szoros összefüggését.

A Protektor, akinek neve hallatán (atomüzletben utazó kollégáiéhoz hasonlóan) Megdobban a Magyar Szív:
Wikipédia: Theodore von Kármán :
"Von Kármán az Osztrák-Magyar Monarchiában, Budapesten született zsidó családban, mint Kármán Tódor. Egyik őse Júda Löv ben Becalél rabbi volt."
Ez a származási adat a híres rabbihoz fűződő legenda és az eddigiek során megismert összefüggések ismeretében talán több is, mint szimbolikus, ha megismerkedünk a nagynevű hazánkfia által protezsált szakemberek egyikének történetével. A neves tudós talán a tudomány terén is nagy elődje művét folytatta...

Az Ördögűző blog 
Hórusz Kora - Makovecz, az építészet Lady Gagája c. bejegyzésben már volt szó a magyar álorganikus iskola gurujának egyik sötét példaképéről és a globális elit és a modern pop-ipar máig óriási befolyású ideológusáról, Aleister Crowleyról. Most antihősünk az okkultista főgonosz egykori kaliforniai helytartója.

The Vigilant Citizen: 
Aleister Crowley: Története, elitkapcsolatai és hagyatéka
Jack Parsons egy amerikai rakétameghajtás-kutató volt a California Institute of Technology kutatóintézetben. Egyike volt a Sugármeghajtási Laboratórium (Jet Propulsion Laboratory) és az Aerojet Corp. fő alapítóinak. Rakétakutatásai a legkorábbiak közé tartoztak az USÁ-ban, úttörő munkája a szilárd hajtóanyag kifejlesztése és a a repülőgépek JATO-egysége terén nagy jelentőségű volt az emberi űrkorszak kezdete számára. A neves mérnök, Theodore von Kármán, Parsons barátja és támogatója kijelentette, hogy Parsons és társai munkája lehetővé tette a belépést az űrutazás korába. Róla nevezték el a Parsons krátert a Hold sötét oldalán
"Úgy jellemezték őt (Jack Parsonst), mint azt 'az embert, aki egymagában a legtöbbet tette a rakétatudomány terén' és olyan valakit, aki 'az USA Kormánya lepecsételt parancsai védelmében utazott' " (Michael A.Hoffman II, Secret Societies and Psychological Warfare) 
Zárt ajtók mögött Parsons mélyen belemerült az okkultizmusba és az O.T.O. egy prominens tagjává vált, aminek keretében meglehetősen szélsőséges szexmágia-rituálékban vett részt: 
"Parsons sok szexpartnere között ott volt a saját anyja is (vérfertőző aktusaikat filmre vették). Anya és fia egyaránt szörnyetegek voltak és úgy tűnik, a pszichopaták azon fajtájához tartoztak, akik a nyilvánosság előtt normálisan viselkednek és mások felett hatalomra képesek szert tenni. " (Michael A.Hoffman II, Secret Societies and Psychological Warfare)
1942-ben Aleister Crowley kinevezte Parsonst az O.T.O. Agapé Páholya vezetőjének. Crowleyhoz hasonlóan Parsonsnak is mániája volt egy "mágikus gyermek" létrehozása a Babalonnal, vagy Skarlát Asszonnyal. 
"Parsons praktikáinak célját nem szokás hangoztatni. Egy mágikus gyermeket akart előállítani, akit nem öröklött tuladonságai határoznak meg, hanem a környezete. Crowley maga írja le ilyen módon a Holdgyermeket. A Babalon Munka maga is felkészülés volt arra, amit vártak: a Telemai Messiás érkezésére." (Richard Metzger - John Whiteside Parsons: Anti-Christ Superstar ) 
Nem volt éles választóvonal Parsons szakmai és okkult élete között. Tudott volt róla, hogy minden rakétakísérlet előtt Crowley Himnusz Pánhoz c. versét szavalta.
(A Babalon-Munka, a "Holdgyermek" nemzése a Skarlát Asszonnyal'-téma burkolt populáris feldolgozása a csupa sátáni, okkult sztorit megrendező és személyében, magánéletében is szintén perverz szörnyeteg Roman Polański "Rosemary's Baby" c. filmje.)

Parsons végül egy saját otthoni laboratóriumában végzett kísérlet során bekövetkező robbanásban vesztette életét. Anyja másnap öngyilkos lett.

A bejegyzés legmegdöbbentőbb részei az alábbi részletek egy, az okkult tervekbe láthatóan maximálisan beavatott Parsons-rajongó szerző cikkéből, aki bennfentes információival, a gnosztikus Világvége-csináló hatalmi körök gondolkodásmódjánk felfedésével lényegében bizonyítja a bevezetőben megfogalmazott intuíciót:
Richard Metzger - John Whiteside Parsons: Anti-Christ Superstar
Werner von Braun úgy nyilatkozott, nem ő maga, hanem a szilárd rakétahajtóanyag kifejlesztéséhez való hozzájárulása révén  az autodidakta Parsons volt az amerikai űrprogram igazi atyja. Bár Parson emlékét megörökíti egy szobor a JPL, Sugármeghajtási Laboratórium területén és a hold sötét oldalán egy kráter van elnevezve a tiszteletére, történetét titokzatosság övezi - kevesen tudják a repüléstechnika e legendájáról, hogy Parsons az okkult tudományok megszállott gyakorlója és több éven keresztül az Ordo Templi Orientis USA-beli fiókszervezete, a dél-kaliforniai központú Agapé Páholy személyesen Aleister Crowley által kiválasztott vezetője volt.
(...) "A Skarlát Asszony nélkül az Antikrisztus nem tud megjelenni, előbb az eszkatológiai formulát kell bevégezni. Érthetőbben szólva, Parsons célja az Apokalipszis előidézése volt a Babalon Munkával. "
Persze nemcsak azzal, a röhejes szex-mágiával, "Holdgyerek-nemzéssel" hanem sokkal inkább a röhögést belénkfagyasztó, maximálisan gyakorlatias és működőképes atomrakéta-programmal!!!

És itt jön a megemlékezés írójának vérfagyasztó fátyol-felfedése az okkult háttérhatalmi elit gondolkodásmódjáról, ami Parsonst és társait hőssé teszi a szemükben és ami sok mindent megmagyaráz a magyarországi okkultista körök, pl. Makovecz ködös halandzsáiból, álcázott programjából is.  (Amikor például LÁTSZÓLAG elítélőleg beszélt a mai világunkat romba döntő pénzuralmi diktatúráról, miközben hite szerint e jelen, a gnosztikusok által amúgy is megvetett világ végső lezüllése, elpusztulása előfeltétele a Megváltásnak, a Fény kiszabadulásának.)
Fel kell tenni a kérdést: ki a nagyobb hős, az, aki meghosszabbítja e szánalmas létezés agóniáját, vagy az, aki tágra nyitja a romlás Pandora-szelencéjét, tudva, hogy a végső eszkatologikus fejezetnek így kell lejátszódnia? 
Nem a Nagy Munka, az emberiség kozmikus megjavítása az alkimisták végső célja? Éppúgy, ahogy Parsons, a rakétatudós kész volt kockáztatni a veszélyes robbanószerekkel, Parsons, a nukleáris kor varázslója kész volt játszani egy egészen másféle tűzzel. 
E két mondatot maga Metzger is aláhúzta cikkében. A "tűz, mellyel a nukleáris kor varázslója kész volt játszani", eszünkbe juttatja az ókori gnosztikus Ptolemaiosz szavait a Megváltást elhozó Apokalipszisről:
"A tűz, mely a világban rejlik, fellángol és meggyullad, megsemmisít minden anyagot és egyidejűleg saját magát is elemészti, és semmivé válik" 
Metzger szándékosan homályban hagyta, hogy mire gondol, de én a nukleáris energia gnosztikus Apokalipszis-csináló felhasználására gondolok.
Parsons szilárdan illeszkedik a Nyugati Mágusok tradíciójába, amely magában foglalja Mózest, Salamont, Jézus Krisztust, John Dee-t, Adam Weishauptot, Crowleyt, Gurgyijevet és Timothy Learyt -mind nagy forradalmárok és felszabadítók.
Szerintem Jézus nem vállalja a klubtagságot... 
Parsons írta művében, "Az Antikrisztus Kiáltványában":

"Legyen vége a kereszténység színlelésének és hazug képmutatásának. Legyen vége a szolga-erényeknek és a babonás korlátozásoknak. Legyen vége a rabszolgaerkölcsnek. Legyen vége a prüdériának és szégyennek, a bűntudatnak és bűnnek, mert ezek az egyetlen gonosztól származnak a nap alatt, ami a félelem. Legyen vége minden hatalomnak, ami nem merészségen és férfiasságon alapul, a hazug papok, cinkos bírók, zsaroló rendőrök hatalmának, legyen vége a szolgai alázatoskodásnak, a középszer megkoronázásának, a hülyék karrierjének."
Ámen rá! Parsons egyértelműen kész volt aszerint élni, amit hirdetett. Abbie Hoffmann, Marcos Felkelő Parancsnokhelyettes és Che Guevara totál puhapöcsöknek tűnnek hozzá képest. Felejtsd el az ezer és egy összeesküvéselméletedet, nem az Illuminátusok a "rosszfiúk", George Bush soha nem volt tagjuk és Henry Kissinger sem. Ha Krisztus szavaival gyümölcseiről és tetteiről kell az embert megítélni, szeretnéd TE, hogy a Mai Lai tömeggyilkosság, vagy az Öböl-háború mészárlása a TE karmádat szennyezze be?
Hé, az Antikrisztusnak lenni egy mocskos meló, de VALAKINEK ezt is meg kell csinálni. Ez már nem egy fekete-fehér világ.

Mágikus harcba hívó szó
"Parsons kinyitotta az ajtót és valami berepült." - Kenneth Grant, 'Az idő körein kívül'.
Vajon tényleg működött a Babalon Munka? Az érv kedvéért, ha hiszel benne, hogy igaz, akkor ez eléggé igaz. Mint metafora, vagy mítosz a világ mai pszichés és hangulati felfordulásának magyarázatára, számomra egyértelműen beválik. Amit régóta prófétáltak a világ fő spirituális hagyományai, most bekövetkezik. Bőséges bizonyítékért kapcsold be pár órára a CNN-t: gyilkos vírusok, árvizek, éhségek, erőszakos bűncselekmények, földrengések, ideggázzal felfegyverzett Armageddon-kultuszok, öngyilkos bombamerénylők, a Mennyek Kapui, a lista végtelen. Parsons korai halála egy 1952-es kémiai robbanásban nyilvánvalóan gazdátlanul hagyta a "hódító gyermek" koronáját, miközben a telemiták továbbra is várják az ő Káosz-Messiásukat, de Parsons talán "egy" Antikrisztus volt, és az ő személyes feladata az Apokalipszis kapujának feltörése és a tudat felemelkedéséhez szükséges okkult erők aktiválása volt.

gnózis Babalon Munka által felszínre hozott új fomáinak apostolai a művészet lesz, a megszentelt tudomány sugalmazott beavatója, az Istenek fáklyája pedig új és váratlan formákban jelenik meg a kibontakozó isteni drámában. A költők, művészek, filozófusok és gondolkodók fogják a tökéletesedett emberiség elitjét alkotni és a Kali Yuga után semmilyen szabály nem lesz érvényben a szabadságon és nemességen kívül. De ez nem fog megtörténni a kűzdelem nélkül, melynek egyik oldalán a korlátozás, fekete mágia és elnyomó unalom erői lesznek, a másikon pedig a bölcsesség, szabadjára engedett kreativitás, és anarchikus lázadás luciferi erői
Amikről az agyunkba mosták, hogy azt higgyük, "jók": hazafiság, úgynevezett "szabad piac", magántulajdon, kereszténység (nem Krisztus tanításai, hanem a gyűlölettel teli paródia, mellyé az e nevet viselő vallás vált a Pat Robertson-féléknek és a mocskos fajtájának köszönhetően), azokat most a megkoronázott hódító gyermek egész felemelkedő generációja kezdi annak a halálos rakás szarnak látni, ami a valóságban.
Egy egész kultúra omlik össze és egy új van születőben. Jack Parsons elégedett lenne.
------------

E helyen kihagyhatatlan Petőfi verse, "Az ítélet":
Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni:
A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké,
Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma
Vértengerbe kerűl. Mindegy. Ez lesz az itélet,
Melyet igért isten, próféták ajkai által.
Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet,
Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk
Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.
Metzger esszéje, akárcsak Petőfi verse standard gnosztikus/szabadkőműves igehirdetés. Az elnyomó, zsarnok civilizáció és társadalmi rend, az elnyomó Jahve, a felszabadító Lucifer, a Gnózis által megvilágosodó és felemelkedő Tudat, stb. stb. A régóta kicsiszolt gnosztikus eszkatológiai forgatókönyv nélkülözhetetlen eleme a pusztulásra ítélt világ teljes lezüllésének tudatos siettetése, az "Antikrisztus mocskos munkájának" elvégzése. Ezt hirdették Frank és követői is, hogy a Megváltás akkor jön el, ha mindenki szent lesz, vagy mindenki gonosz, de mivel az első esélytelen, züllesszük le a világot!

Az "Antikrisztus mocskos munkája"-motívum meggyőzően rímelve támasztja alá korábbi megállapításunkat a modern Izrael és a cionista ideológia gnosztikus jellegéről, ahol az Ámosz Oznak nyilatkozó "C" / Samir mondja, hogy "ma is kész vagyok rá, önként, hogy elvégezzem Izrael népéért a mocskos munkát".

És ezzel a hajmeresztő túra végére visszakanyarodtunk kiinduló pontunkhoz, a részben, de nem teljesen megtévesztő képhez, hogy a gnosztikusok régi világpusztítási vágyaihoz és terveihez a gyakorlati megvalósítás lehetőségét nyújtó atomrakéta-fenyegetés egy "zsidó ügy", "izraeli ügy". Láthattuk, hogy a gnoszticizmus őrültsége, aljassága nem kizárólagosan zsidó ügy és nem minden zsidó ügye, azonban a cionizmus és a cionista állam az egyik legfőbb álcabőr, amit a pusztító gnosztikus eszme és mozgalom magára húzott, és ezt önkéntes "Antikrisztusunk", Parsons se cáfolja meg:

Wikipédia: John Whiteside Parsons

"Cionista is volt és támogatta Izrael Állam korai létrehozását, tervezte az Izraelbe kivándorlást, amikor baloldali nézetei és/vagy technológia Izraelnek átadása miatt miatt  megvonták a katonai biztonsági átvilágítási tanúsítványát, de az emigrációban megakadályozta a halál."


Végezetül pedig következzen Lady Gaga: Marry the Night c. klipjének zárójelenete. (Már a címből is látható, hogy 
a popzene Makovecz Imréje, Gaga számára is "legalább olyan fontos a Sötétség, mint a Fény")

A Parsonst az O.T.O. kaliforniai, amerikai helytartójának kinevező Aleister Crowley máig a tömegek agyát gnosztikus, okkult üzenetekkel tömő tudatipar, közte a popzene egyik legbefolyásosabb ideológusa, inspirálója.
A Sötétséggel megült nász beteljesülése egy végső, mindent lángbaborító atomrobbanás, mely után Gaga Gnózistól megvilágosodott lelke a magasba emelkedik (kapcsoljuk be a hangot is):
Lady Gaga - Marry The Night (Official Video)https://www.youtube.com/watch?time_continue=795&v=cggNqDAtJYU



"
A tűz, mely a világban rejlik, fellángol és meggyullad, megsemmisít minden anyagot és egyidejűleg saját magát is elemészti, és semmivé válik"

"...az ő személyes feladata az Apokalipszis kapujának feltörése és 
a tudat felemelkedéséhez szükséges okkult erők aktiválása volt" 
Bejegyezte: Bobkó Csaba



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése