2018. március 12., hétfő

Az uralkodó a hatalom és a jog forrása, ezért így ő elvileg sem formálhat jogot a korlátlan hatalomra.






Az uralkodó a hatalom és a jog forrása, ezért így ő elvileg sem formálhat jogot a korlátlan hatalomra.





Volt fideszes polgármester:
Orbánék a választások után megszüntethetik a falvak önállóságát
 
2018. 03. 05. alfahir.hu 

Komlóska polgármestere, Köteles László a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt arról, hogy szerinte a Fidesz a települési autonómia felszámolására törekszik, 2018 kérdése pedig az, hogy demokrácia vagy diktatúra lesz-e. 
VOLT FIDESZES POLGÁRMESTER: ORBÁNÉK A VÁLASZTÁSOK UTÁN MEGSZÜNTETHETIK A FALVAK ÖNÁLLÓSÁGÁT

Komlóska nemrég azzal került be a sajtóhírekbe, hogy Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a hódmezővásárhelyi polgármester-választás előtt negatív példaként hozta föl a települést. 

A 2014-ben még fideszes, mára azonban Gémesi György vezette, LMP-szövetséges Új Kezdet színeiben induló Köteles László szerint Lázár János szavai jól példázzák, hogyan gondolkodik a Fidesz-kormány a magyar falvakról: semmibe veszi a kistelepülésekért, csak a hasznukat élvezi, tenni azonban nem tesz értük semmit. 

A polgármester szerint Orbánék a falvak önállóságának megszüntetésén dolgoznak: "Számomra nyilvánvaló, hogy kivégzik a kistelepüléseket. (...) A Fidesz most tagadási szakaszban van, de a választások után meg fogják szüntetni a települések önállóságát." 

Köteles elítélte az erőszakos központosítást, mivel úgy véli: "már most is alig működőképes az ország". 

Komlóska első embere szerint az volt az elmúlt húsz év lényege, hogy a polgármestereket és az egyházakat függővé tegyék a kormánytól. 

"Úgy gondolom, 2018 kérdése, hogy demokrácia vagy diktatúra lesz-e" - fogalmazott Köteles. 

A polgármester úgy véli, a mindenkori hatalom tehet arról, hogy nem finanszírozza az önkormányzatok valós működési költségeit, amire nem az a megoldás, hogy az állam átvállalja a települések adósságait: "Így szorítják a településvezetők nyakát. Ha jól viselkednek, év végén kapnak annyi pénzt, hogy ne menjenek csődbe." 

Hozzátette: a Fidesz jóindulata nélkül nem lehet nyerni a pályázatokon, és összefüggés van a központosítás és az uniós pénzek lehívása között. 










2016 tavaszán üzenetet kaptam a zempléni emberektől, hogy ne hagyjam őket magukra, vállaljam el képviseletüket, szervezzük meg érdekképviseletünket. Ennek hatására eldöntöttem, hogy elindulok a 2018-as országgyűlési képviselő választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 05. számú országgyűlési egyéni választókerületében, az Abaúj-Zempléni térségben. Meg kell értenünk, hogy csak önmagunkra számíthatunk. El kell érnünk, hogy a történelmi megyéink, Abaúj és Zemplén újra önálló megyék legyenek. Csak akkor van esélyünk a fejlődésre, ha emberi léptékű közigazgatásunk lesz és saját sorsunkról önmagunk dönthetünk. 










Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter megsértette a hódmezővásárhelyi polgármester-választás kampányában Komlóska és Kübekháza lakosságát, de a választók igazságot tettek - mondta lapunknak Komlóska polgármestere. A tavaszi országgyűlési választáson az Új Kezdet jelöltjeként induló Köteles László szerint a voksolás tétje, hogy demokrácia vagy diktatúra lesz. Szerinte ugyanis a Fidesz le akarja bontani az önkormányzatiságot. Mint mondta, bár korábban a Fideszt támogatta, közvetetten eljutott hozzá olyan üzenet, hogy a választás után "el lesz számoltatva". 










Interjút adott a Magyar Nemzetnek Komlóska polgármestere, Köteles László, akinek települését a minap Lázár János becsmérelte. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis azt mondta még a hódmezővásárhelyi időközi választás előtt, hogy az emberek arról döntenek: olyan települést akarnak, mint Komlóska vagy Kübekháza, vagy egy Debrecenhez vagy Kaposvárhoz hasonlító polgári nagyvárost.












Ha mi minden központi utasítást betartottunk volna, már régen nem léteznénk - ezek Köteles László, a háromszáz lelkes zempléni Komlóska polgármesterének szavai. Történetük tanulságos, s arról szól, miként megy szembe egy istenháta mögötti kis falu az életüket ellehetetlenítő, s olykor a valóság ismeretének teljes hiányáról tanúskodó központi akaratnak. Vagyis: miként győzi le a furfang a hatalmat? 












Az önkormányzat korábban az 1-6. évfolyamokat oktató intézmény működését biztosította, a 2012-2013-as tanévben kilenc gyermek járt az iskolába, részben összevont osztályokban tanulhattak. A gyerekek az országos átlag feletti eredményeket értek el, köszönhetően az egyedi és személyre szabott oktatásnak és nevelésnek is. Az állam - miután átvette az intézményt - a kevés gyerekre hivatkozva 2013 szeptemberében felfüggesztette az iskola működését, ezért az előző tanévben nem volt iskolai oktatás Komlóskán - tette hozzá. A helyi ruszin hagyományok és egyedi kulturális értékek megőrzése érdekében az önkormányzat összefogott a helyi ruszin nemzetiségi önkormányzattal, hogy újraindulhasson az iskola. 














A tét - írja - a Magyarország közigazgatási területének egyharmadát kitevő körülbelül ezer, rohamosan elnéptelenedő 600 lakos alatti kistelepülés sorsa. A komlóskai polgármester a miniszterelnöknek írt levelében arra hivatkozik, hogy a nemrég, több nagyvárosban elindult jóléti beruházások - ilyen például a debreceni stadionprojekt - állami támogatásából több száz kis falu életét lehetne könnyebbé tenni. Ezzel nem a több tízmilliárd forint értékű nagyprojektek létjogosultságát vitatja, de úgy véli, a falvak is megérdemelnének hasonló mértékű figyelmet. Köteles azt mondja: levelével csak azt szeretné elérni, hogy az önkormányzati adósságkonszolidációból is kimaradt kistelepülések alapvető kiadásait fedezze a központi költségvetés, lehetőséget adva ezzel a megmaradásukra. 
















Békés megye 4-es választókerületében gyanús ajánlóíveket találtak, ezért a Jobbik feljelentést tesz választási csalás gyanúja miatt - számmolt be a HírTV. Az orosházi választókerületben 49 országgyűlési képviselőjelölt indul, egyikük a fideszes Simonka György, aki egy egymilliárdos költségvetési csalás miatt indult nyomozásban érintett. Azonos nevek, azonos sorrendben, de más aláírásokkal szerepelnek több eddig ismeretlen párt ajánlóívén - nyilatkozta a csatornának az orosházi Jobbik. Delegáltjuk ezért nem is szavazta meg az érintett országgyűlési képviselőjelöltek nyilvántartásba vételét. A választási bizottság azonban jóváhagyta az indulását, a legerősebb ellenzéki párt ezért fellebbez és rendőrségi feljelentést is tesz. 











Alig lesz idejük regisztrálni a külföldön dolgozóknak a választásra. Miközben már csaknem 300 ezer külhoni magyar szerepel a választási névjegyzékben, és regisztrációjuk a választás előtti 15. napig folyamatos, a külföldön dolgozó - azaz magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján nem Magyarországon lévő - magyarok regisztrációja legkorábban január 8-án kezdődhet meg. Sőt az sem kizárt, hogy ez utóbbi csoport tagjainak akár március közepéig kell várniuk, hogy bekerüljenek a számukra választási részvételt lehetővé tévő külképviseleti névjegyzékbe. Különösen érdekes a külföldön dolgozók ilyen szempontból (is) hátrányos helyzete: egy részük a kormánnyal elégedetlen, így voksaikra - legalábbis részben - számíthat az ellenzék. 
















Négy héttel a jelentkezési határidő vége előtt már több mint 17,5 ezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, közel kétszer annyian, mint 2014-ben - írja az MTI a választási iroda adatai alapján. Azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik a szavazás napján, április 8-án nem tartózkodnak Magyarországon, a külképviseleteken szavazhatnak. Négy évvel ezelőtt 97 külképviseleten szavazhatott mintegy 28 ezer választópolgár. A Nemzeti Választási Iroda szombat reggeli adatai szerint 17 572-en vetették már magukat fel a külképviseleti névjegyzékbe, 2014-ben 37 nappal a választást megelőzően mintegy feleannyian, mindössze 9 ezren voltak a külképviseleti névjegyzékben. 













Én most itt csalódást fogok okozni Önöknek, mert a mi programunk egyetlen szóban foglalható össze, s ez úgy hangzik: folytatjuk. Szerényebben fogalmazva két szóban foglalható össze: folytatni szeretnénk. 
Mit ??? A lopást az ország kirablását ???? Nem elég a három luxus villa , a külföldi kastélyok , kikötők , szigetek ??? A torony óra is kell láncostól ??? Érdekes a Váci börtön még nem jutott eszetekbe !!!!!! A számonkérésről ott majd el társaloghattok a többi politikusi rablóval . Így legalább nem félemlítitek meg a lakosságot !!!!! Ha kirázták belőletek a lopott holmit , és elkobozták minden vagyonotokat , és a családotokat kirakják a híd alá mint ahogy ti tettétek , és a gyereketek , is korgó gyomorral megy az ágyba akkor azt mondhatjuk véget ért egy maffia állam kiépítésének kísérlete !!!!!!!
Reméljük , hogy a váci fegyház elég lesz számotokra , és beférnek még a vakoló páholyotok nagymesterei is , kik sűrűn osztották az észt , és építtették a stadionak álcázott koncentrációs táborokat , de titeket nem ide szánnálak , hanem a megsemmisítő táborba , hogy felavassák , és belőjék a kapacitást !!!!!! Igen Kerepestarcsára gondoltunk mi is !!!!! és ezt egy párt tudja csak elkövetni , mert ők még nem raboltak eleget !!!!














Tavaly nyáron volt utoljára ennyire alacsony a kormánypártok támogatottsága, miközben az MSZP és a Jobbik az elmúlt tíz hónap legjobb eredményét hozza a biztos szavazók körében - ez derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet a 
24.hu szerint. A teljes népesség körében a Fidesz 3 százalékpontos csökkenéssel 29 százalékra csúszott vissza, a Jobbik most 12, az MSZP-Párbeszéd-Magyar Liberális Párt szövetsége 11 százalékon áll, az LMP és a DK 3-3 százalékon, míg a bizonytalanok aránya továbbra is 39 százalék - mutatja be a portál a mérés adatait. A biztos szavazók körében is esett a kormánypártok támogatottsága, amely igazolhatja az intézet szerint, hogy a hódmezővásárhelyi választási kudarc országos elégedetlenségre reflektál. 













A Fidesz-sajtó krémje egyszerűen képtelen leállni a nem fideszes szavazók alpári minősítésével. A Sajtóklub országjáró turnéjának szolnoki állomásán Bayer Zsolt, Huth Gergely, Bencsik Gábor és Bencsik András beszélt dolgokról. Utóbbi többek között azt fejtette ki, hogy az áprilisi választás tétje, hogy a "magyarok élhetik-e úgy az életüket úgy, ahogy eddig élték. Tehát magyar módra, a keresztény, keresztyén erkölcsi rendszeren belül, a saját törvényeik szerint. Vagy ennek vége, és tudomásul kell venniük, hogy a nyakukra zúdítanak olyan embereket, akikkel mi nem akarunk együtt élni.

De veletek sem , mert már eleget loptatok , és még mindig bennetek van a lopási vágy !!!!! hamisan csengnek szavaitok , a családok éheznek , betegeket öregeket raktok az utcára , a koldusba belerugtok , pedig ti tettétek azzá !!!!!
Kár , hogy ti már nem élvezhetitek a szervkereskedelem hasznát , amit elterveztetek , csak még nem volt rendesen bejáratva !!!! Remélem az új erő ezt leállítja , és a vakoló páholyotokkal együtt kirakja a szűrötöket az országból !!!!!!!

De ne mélyedjünk bele a problémákba így is elég sok bajt emlegettünk fel ránk férne egy Budapesti majdan a gládió egységei készen állnak ti is ???????




"Orbán rendezte meg" - állítja a körúti robbantással vádolt fiú családja 


Lándori Tamás 2018. március 5. MNO 

Csak a lélekvándorlás tanáról szeretett volna beszélni P. László, a körúti robbantás vádlottja a Fővárosi Törvényszéken, büntetőperének hétfői tárgyalási napján, amelyen apját és húgát hallgatta meg a bíróság. Kalina József bíró azonban kijelentette, a lélekvándorlásról nem hajlandó meghallgatni a vádlottat. 
Orbán rendezte meg - állítja a körúti robbantással vádolt fiú családja
P. László a körúti robbantás vádlottja érkezik a tárgyalóterembe 2018. március 5-én
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet

A vádlott testvére vallomása elején kijelentette, hogy a merényletet nem a bátyja követte el. Mentő bizonyítékokról ugyan nincs tudomása, de ismeri őt, és ez alapján biztos ebben. A végén elérzékenyült, de azt mondta, nem csak azért sír, mert a bátyjáról van szó - ha más ártatlant látna a vádlottak padján, akkor is így érezne. 
- Sosem csinált hasonlót, nem bántott senkit. Gyerekkorában ő védte azokat, akiket bántottak - fogalmazott a tanú. (Az apa ezzel szemben arról vallott, hogy fiát annak idején kifejezetten biztatni kellett, hogy ne féljen legalább saját magát megvédeni, ha bántják.) Fivére gyerekkorát a nő úgy értékelte, jó gyerekkor volt, kivéve a szüleik évekig húzódó válását. Később az apa felolvasott nyomozati vallomásából ez valóban egy nyomasztó, konfliktusokkal és erőszakkal terhelt, viharos időszaknak tűnt, ami megviselhette a gyerekeket. Az apa később Uruguayba vitte a testvérpárt, ahol öt évig éltek. Később a gyerekek két évig a nagyszülőknél nevelkedtek, édesanyjuktól pedig teljesen eltávolodtak. 
A titokzatos anya 
Az édesanya szerepe a tárgyaláson többször furcsa összefüggésekben került elő. P. László húga például a nyomozati vallomásában felvetette, hogy az édesanyjuk az elmúlt időszakban találkozóra hívta őt, ahol a bátyjáról kérdezősködött, hasonlóan, mint az ügyészség. A fiatal nő azt feltételezte, hogy anyja a nyomozó hatóságnak dolgozik. Ennek kapcsán az ügyészségen trágár szóval illette az asszonyt, amit szerinte az anya az ügyésztől hallott vissza, és most ezért nem áll vele szóba. Jelezte, hogy az ügyész ezen eljárását törvénytelennek tartja, de nem tett feljelentést. (Valójában bevett szokás a büntetőeljárásban, hogy az egyik tanú vallomását a másik elé tárják, hogy az abban foglaltakra reagáljon - bár úgy tudjuk, a konkrét esetben ilyen sem történt.) 
Aztán ismét az anya került szóba, amikor a hallgatóság egyik tagja, egy középkorú nő jelezte a bírónak, hogy elfogultságot szeretne bejelenteni. Kalina József erre elmondta, hogy a hallgatóságnak ehhez nincs joga. A nő ezután emelt hangon közölte a vádlottal, hogy a védője, Cseterics Krisztián jóban van az édesanyjával, tehát nem számíthat tőle megfelelő védelemre, mert ellene dolgozik. Az említett asszony egyébként a tárgyalás közben többször tett félhangos vagy hangos megjegyzéseket, ami miatt a bíró figyelmeztette a hallgatóságot. 
Politikai, titkosszolgálati összeesküvést emlegetnek 
A P. Lászlót terhelő bizonyítékokat a húg és az apa szerint odacsempészték, manipulálták. A testvér a rendőrségen tett vallomásában még arról is beszélt, hogy egy ismerőse szerint - és ezt a vélekedést ő is osztja - "Orbán rendezte meg" a pokolgépes robbantást. Az apa szerint a robbantás egyértelműen politikai hátterű volt, az áldozatokat és fiát mint bűnbakot előre kiválasztották. 
Kitért rá, tulajdonképpen nem haragszik a nyomozókra, mert félrevezették őket, hamis bizonyítékok alapján tették a dolgukat. Lányával együtt úgy gondolják, hogy a fia a fogva tartás alatt adagolt tudatmódosító szer hatása alatt tette meg korábbi - mostanra visszavont - beismerő vallomását. Szerintük a férfi beszéde az előzetes alatt megváltozott, mintha ittas lenne, és mostanáig sem lehet vele érdemben beszélni. Ehhez hozzátartozik, hogy a húga előtte sem beszélt vele sokszor, még a vádlott telefonszámát sem ismerte, addigra eltávolodtak egymástól. 
Az apa üdvözölte a "lusta ügynököt" 
Idősebb P. László a bíróság előtt hosszasan sorolta az általa furcsának tartott körülményeket. Kiemelte például, hogy a videofelvételek alapján a szakértő csak 175 centiméternek saccolta a horgászkalapos ismeretlent, az ő fia pedig körülbelül 183 centiméter magas. Hozott a terembe mérőszalagot, hogy ezt egyértelművé tegyék, mert szerinte a rendőrség kevesebbnek mérte a fiát. A bíró felvilágosította, hogy ezt rosszul tudja, a rabosítási fotó szerint is 183-184 centi magas a vádlott. 
Az apa e mellett kiszámolta, hogy a robbanás után 23 másodpercük volt a tanúknak, hogy megfigyeljék az elkövetőt ennek ellenére senki nem azonosította ott a fiát. "Jó persze por volt, meg minden" - ismerte el, és azt sem tagadta, hogy lehetett némi sokk. Említette még, hogy egyes tanúk szerinte gyanús alakokról számoltak be, például egy telefonos férfiról, két öltönyös emberről, vagy egy görnyedt hátú személyről. 
Kijelentette csak egy bennfentes szervezhette úgy, hogy az elkövető ne látsszon jól egyik utcai kamera felvételén se. Teljesen életszerűtlennek nevezte továbbá, hogy a nyomok, amiken fia DNS-ét megtalálták, egy vonalban repültek szét, ahogyan egy helyszínrajz szerint találták őket. A tárgyaláson üdvözölte azt a "lusta ügynököt", aki szerinte így helyezte ott el a hamis terhelő bizonyítékokat. Azt szintén megmagyarázhatatlan véletlennek tartja P. László édesapja, hogy a merénylet idején neki is a közelben volt egy találkozója egy ismerősével, és a lányát ugyancsak egy Király utcai házibuliba hívták meg aznap estére - bár ő végül nem ment el. 
Megfájdult a feje az apai védőbeszéd közben 
A férfi meghallgatását fia többször láncai monoton zörgetésével zavarta meg. A tanácsvezető bíró megkérdezte, miért: 
- Mert fáj tőle a fejem. 
- Az apja vallomásától? 
- Nem. Ettől az egésztől. De ő is benne van. 
Később P. László még többször jelezte, hogy a lélekvándorlás tanáról értekezne, mert szerinte amiatt van itt. A tárgyaláson elhangzott, hogy a vádlott már a bűncselekmény előtt is azt gondolta, hogy követik, lehallgatják. Úgy sejtette, hogy az édesapja figyelteti. Ennek hátterében állhat többek között az is, hogy a húga vallomásából kiderült: dél-amerikai tartózkodásuk idején az apa féltékenységből megfigyelte akkori élettársát. 
Az apa a vallomásában több bizonyítási indítványt tett, de Kalina Józseftől megtudta, hogy a tanúknak nincs erre jogosultságuk. A bíró megjegyezte, hogy az elhangzottak nagy része nem értékelhető tanúvallomásként, hiszen alig tartalmazott ténytudomást, leginkább egy védőbeszédre hasonlított. 
A robbantás 2016. szeptember 24-én 22 óra 36 perc 18 másodperckor történt Budapesten, a Teréz körút 4. szám alatti üres üzlethelyiség bejáratánál, pontosan akkor, amikor a körúton járőrszolgálatot teljesítő rendőrjárőr a robbanószerkezet mellé ért. Mindkét rendőr súlyosan megsérült, egyikük rádión még segítséget hívott, miközben próbálta elállítani társa vérzését. A robbanásban megrongálódtak a környéken álló autók, megsérült egy közelben tartózkodó taxis, a detonáció ereje több lakás ablakát betörte, de tűz nem keletkezett. A helyszínen és környékén a robbanószerkezetbe csomagolt szögeket találtak szétszóródva, közülük volt olyan darab is, ami 187 méter távolságra repült el. 
Nyolc nappal később, 2016. október 2-án tartották a kvótanépszavazást. Arról kérdezték az embereket, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa-e nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését. A kabinet akkori kommunikációja szerint a migránsok áthelyezése fokozza a terrorveszélyt, és rontja Európa közbiztonságát. A népszavazás érvénytelen volt, mivel a szavazásra jogosultak kevesebb mint a fele adott le érvényes szavazatot. Az érvényesen szavazók több mint 98%-a nemmel válaszolt a feltett kérdésre. (MN) 
Kérdések a robbantással kapcsolatbanKérdések a robbantással kapcsolatban 
Képmanipulálás előtt... 
Kérdések a robbantással kapcsolatban
...és után

Már 6 embert érdekel, hogy egy teljesen non-sense vádemelési eljárásban, amely során egy tanú ismeri csak fel a vádlottat, az pedig egy a rendőrség által megkeresett és rendőrségi autóval szállítgatott cigány prostituált 
(tehát nem magától jelentkezett) (és tehát igen kiszolgáltatott a rendőrségnek is, meg a maffiának is, szava nullát ér), ELÍTÉLNEK-e ÉLETFOGYTIGLANRA EGY 23 ÉVES FIATAL EMBERT, úgy, hogy ő azt mondja, BENT A BÖRTÖNBEN KÍNOZZÁK ÉS NEN, NEM Ő KÖVETTE EL A TERRORTÁMADÁST. Kép meg nincs róla egy darab sem a rendőrségi kamerákból felvetten, mert ami van, az 2,5 hónapja nem menyitható! (Fórizs Eszter) 

Balek az egész ország csak statisztáni tudunk a mocskos jácmáikhoz melyik páholy rendezte meg a balek képzést ?????
Működik az IN KÁL , MOSZAD , szabadkőműves páholy keretlegényeiből össze tákolt koalíció . Bárkit balekká képeznek vernek mint a Bacsó filmbe savanyú a magyar narancs , de a milyenk !!!!! A mostani narancs sajnos csak a Görögöknek savanyú , na meg a Fidesznek egy kicsit !!!!!















Orbán Viktor miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszter társaságában látogatást tett a múlt szombati Teréz körúti robbantás sérültjeinél - derül ki a police.hu-n közzétett fotókból. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI megkeresésére közölte: a kórházi látogatásra szombat délután került sor. Orbán Viktor az M1-nek kedden adott interjújában közölte: utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy bármi áron fogják el, "vadásszák le" az elkövetőt, és szedjék ki belőle, mit és miért cselekedett. Hozzátette, akármi volt is a motiváció, mindenképpen gyalázatos tettről van szó. Úgy tűnik, valóban célzottan a rendőröket támadták meg - nyilatkozta a robbantásról kedden Orbán Viktor. 














Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hősök terén, a rendőrség állományába kinevezett 227 tiszthelyettes ünnepélyes eskütételén és a rendőrség új szolgálati gépjárműveinek szemléjén is részt vett. A miniszterelnök találkozott azzal a kér járőrrel is, akik korábban a Teréz körúti robbantásban megsérültek. Orbán Viktor még a sapkáját is ellenőrizte a rendőrnőnek, akitől az egészsége felől is érdeklődött. 















Benjámin Netanjahu javaslatára közös, terrorizmus elleni munkacsoport jön létre a visegrádi négyek (V4) országaival - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a V4 országok és Izrael kormányfőjének tanácskozását követően. A magyar kormányfő azt is közölte: kidolgozzák egy közös munkacsoport felállítását a technológiai kooperáció elősegítése érdekében. Az izraeli miniszterelnök meghívta a V4 kormányfőit Izraelbe, azt a felek elfogadták - tudatta Orbán Viktor, aki egyúttal azt is sürgette, hogy Izrael és az Európai Unió kapcsolatát az ésszerűség jellemezze, s bírálat helyett az együttműködés előtt nyissák ki a kaput. 

















Benjamin Netanjahu budapesti látogatása alaposan felkavarta a politikai kedélyeket Magyarországon és Izraelben is. Az izraeli miniszterelnök nyilvánosan kiállt a magyar kormány mellett, a kritikákat is megfogalmazó Mazsihisz vezetőivel ellenben csak a protokolláris alkalomkor találkozott. Magyarország a visegrádi csoport aktív tagja, így a Netanjahu-látogatás Magyarország mellett az önmaguk markáns arcát kereső további közép-európai országoknak is szólt. Ezen EU-tagállamok migrációellenessége kapcsán Izrael úgy érzi, szövetségesévé teheti őket: a terrorizmus elleni harcában és a világban betöltött pozíciója erősítésében egyaránt. A V4-ek viszont azt remélik a zsidó állam támogatásától, hogy így is nyomást tudnak gyakorolni Brüsszelre, és nem csupán a kötelező kvóták ügyében. 












TEHÁT, IGENIS IGAZ! Izraeli katonák verték le a 2006-os tüntetést. [Eddig is tudtuk, de lesz, aki még a bizonyított tényekkel szemben is az összeesküvés-elméletet fogja szajkózni. Gondolatszabadság van. Bárkinek joga van "saját erejéből" önveszélyesen hülyének lenni..] - írja Bayer Zsolt. "In the fall of 2006, under the Socialist Prime Minister Ferenc Gyurcsany a** an Israeli aeroplane landed in Budapest airport with 120 military personnel to carry out a**routine anti-terrorist exercisesa**. The Hungarian media did not report the departure of this Israeli unit. However, it is notable that on that occasion, the apparently peaceful commemorations of the 50th anniversary of the 1956 Hungarian Revolution was brutally dispersed by police units wearing black masks an no IDa**s. (WikiLeaks 2012) 











 
Serge Monast 1995-ben publikálja "A torontói jegyzőkönyvek" (
Les Protocoles de Toronto) c. dokumentumot. A szerző szerint a jegyzőkönyvek 1967 nyarán születtek, amikor a NWO eszméjének akkori irányítói a kanadai nagyvárosban gyűltek össze azzal a céllal, hogy kidolgozzák a következő 50 évre szóló stratégiájukat. Miután elolvastátok a kivonatokat, mindenki eldöntheti, hogy az elmúlt 45 évben vajon mennyi (és hogyan) valósult meg ebből. 1. Erősíteni kell a "Szórakozás Társadalmát" (Société des Loisirs), amely már eddig is hatalmas szolgálatokat tett nekünk. Az elsődleges ösztönök által diktált egyéni elvárások minél rövidebb időn belüli kielégítése gyenge, befolyásolható és manipulálható generációkat eredményez. Ennek érdekében fel kell használnunk az audiovizuális technológia valamennyi vívmányát, s az egyéneket (kiemelten az ifjúságot) ezen keresztül individualista életszem léletre kell nevelni, mert a jövő emberének ilyennek kell lennie. Egy önző embernek nincsenek eszméi, nincsenek álmai, sem pedig belső tartása.... 





A Jobbik budapesti képviselőjének kérdésére Tarlós István kénytelen volt beismerni: a fideszes vezetésű főváros rendszeres támogatást ad a migránsok letelepedésére. Míg magyar fiatalok százezrei szembesülnek azzal, hogy a méregdrága albérletpiacon szinte lehetetlen elindulni az önállóság felé, az Orbán-kormány a migránsokat segíti - írtuk a Magyar Nemzet leleplező cikkére hivatkozva január közepén. 















Nagyon kínos helyzetbe került a magyar kormány, hiszen az elmúlt három évben közpénz tízmilliárdokat költöttek el arra a kampányra, ami a lakossággal el akarta hitetni, hogy megállítja a migráció minden formáját. Aztán kiderült, hogy titokban ezrével telepítették be a migránsokat. Vona szerint Orbánék lebuktak, az egész országot átverték, és itt az idő a hazug kormány leváltására. 















Titokban fogadott be 1300 menekültet Magyarország, úgy, hogy a kötelező betelepítési kvótát továbbra is elutasítja a kormány. A külügyminisztérium helyettes államtitkára szólta el magát egy máltai lapnak adott interjúban. Az ellenzék szerint a Fidesz ismét hazudott, mert évek óta az mondják, hogy nem teljesítik a kötelező kvótát, és most mégis beengedtek ugyanannyi menekültet, mint amennyit az Unió kérne. A miniszterelnök már többször nyilatkozott úgy, hogy a kötelező betelepítési kvótával bevándorló országgá akarja tenni Magyarországot Brüsszel. Annak ellenére, hogy a magyar kormány folyamatosan küzd a kötelező betelepítés ellen, Altusz Kristóf a külügyminisztérium helyettes államtitkára elszólta magát egy videó interjúban. 













Kedden döntenek a kormányfő átvilágításáról. Demeter Márta szerint a "nem" is leleplező. A parlament nemzetbiztonsági bizottsága kedden dönt a független képviselő javaslatáról, amely a mindenkori miniszterelnökök, államfők átvilágítását rendelné el. Demeter Márta szerint ez garantálná, hogy az ország vezetői nem külső befolyás hatására döntenek bizonyos kérdésekben. A képviselő a Hír Tv-ben azt mondta, a szavazás önmagában is leleplező lesz, elárulja, ki, hogyan gondolkodik e kérdésben. Nagyon kíváncsi leszek, hogy ki hogyan fog szavazni a törvényjavaslatnál, mi fog történni a bizottságban is, hiszen a jelenlegi miniszterelnökre és arra a körre vonatkozik, amely most kimarad a nemzetbiztonsági ellenőrzésekből, illetve a jövőbeliekre is vonatkozna. Azt hiszem, ki fog derülni, hogy ki mit gondol erről a kérdésről. 













Kockázatokat tárt fel a Terrorelhárítási Központ, amikor ellenőrizte Jordánia tiszteletbeli konzuljának hátterét. Az Orbán Viktorral jó kapcsolatokat ápoló Zaid Naffa segítette a körözés alatt álló szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon magyarországi beutazását. Most kiderült: nemcsak Pharaon, de Naffa is magyar állampolgárságot akart. Ekkor ellenőrizte őket több szerv, Naffa pedig megbukott az átvilágításon. A miniszterelnök szerint nem szabad a családja és a körözött szaúdi bűnöző közötti viszonyt firtatni, mert ez az egész csak az amerikai titkosszolgálat játszmája. Még mindig tartogat meglepetéseket a Pharaon-ügy. 


















Nem véletlen, hogy a rendszerváltozás óta egyetlen magyar miniszterelnök sem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon. És nem is példa nélküli ez a gyakorlat a világban. Mások mellett a cseh és a brit miniszterelnököt, a német kancellárt, sőt az Egyesült Államok elnökét sem világították át - ez derült ki abból az összeállításból, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság elnöke számára készített a Képviselői Információs Szolgálat. Azért is érdekes ez, mert ahogy a magyar miniszterelnök, úgy az említett vezetők is korlátozás nélkül hozzáférhetnek a minősített (titkos) adatokhoz. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke azt nem árulhatta el, a titkosszolgálatok mi alapján jelentették ki a testület múlt heti zárt ülésén, hogy "nem áll rendelkezésükre Orbán Viktorral kapcsolatban olyan információ, amely arra utalna, hogy a miniszterelnököt bárki zsarolná vagy zsarolhatná". A belügyminiszter tájékoztatása alapján ugyanis a kormányfőt nem kell átvilágítani. 
(a páholytagokat nem kell - KJ) 















"A fogságom első hónapjaiban az volt a benyomásom különféle célozgatások alapján, hogy ha bármilyen terhelő információm van Botka Lászlóra, Gyurcsány Ferencre, illetve az MSZP-re és a Demokratikus Koalícióra, akkor nyitottak rá, hogy meghallgassanak. Ugyanis az ellenem folyó eljárásban az állítólagos költségvetési csalás kapcsán emlegetett 6,3 milliárd forintot nem is keresték rajtam. Hamar rájöttek arra, hogy nincs bűncselekményből származó vagyonom. Ekkor foganhatott meg valaki fejében, hogy hátha ez a pénz az MSZP-hez és a DK-hoz került, hátha én csak Gyurcsány Ferenc strómanja vagyok. ... Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ha nekiálltam volna a baloldalt sározni, akkor nem ültem volna nyolc és fél hónapig előzetesben." 

















Vasárnap már tüntetésen követeltek tisztességes eljárást a baloldali képviselő-jelölt Czeglédy Csabának, aki újabb Elios-iratok birtokába jutott alig pár órás szabadsága alatt. Pénteken éjjel a legfőbb ügyész kezdeményezésére ismét őrizetbe vették és másfél napig attól is megfosztották, hogy kapcsolatba lépjen ügyvédjével. Hétfőn a Szegedi Járásbíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a politikust. Czeglédy Csaba helyett a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak kellene előzetesben ülnie! - kiáltotta valaki azon a vasárnap délutáni Szabadság téri demonstráción, ahol mintegy 100-150 ember gyűlt össze, tiltakozva Czeglédy újbóli őrizetbe vétele ellen.




Olasz választások: a fősodratú sajtó világrend elleni forradalomtól retteg 

Lovas István 2018. március 5. magyaridok.hu lovasistvan.hu 

Óriási napra ébredtek azok, akik beleolvastak a tegnapi olasz választások nyomán írt fősodratú sajtókommentárokba. 
Olasz választások: a fősodratú sajtó világrend elleni forradalomtól retteg

Az "óriási napra" kifejezés természetesen azokra vonatkozik, akiknek elegük van a velejéig korrupt Juncker-féle, csókosztós banda uniós migránsimádó, Európát szétverő vezetéséből, a Magyarországot óránként a legaljasabb vádakkal illető, de az emberiség legnagyobb humanitariánus katasztrófájáról, Jemen szétbombázásáról hallgató nyugati vezetőkből és az ő cselédsajtójukból. A bírálhatatlan Ukrajnájukkal, Szaúd-Arábiájukkal, simogatandó Szlovákiájukkal együtt... 

Nos, a hiteltelenség e bűzét árasztó sajtóból négy cikket kínálunk fel szemlézésre. Közös nevezőjük: vészhelyzet van, Rozi! Veszélyben az EU, az európai, sőt az egész világrend! 

Kezdjük a New York Times-szal, amely a tegnapi olaszországi választások exit pollja alapján a várható eredményeket kommentáló cikkének azt a címet adta, hogy "Az olaszországi választások nagy lendületet adtak a szélsőjobboldalnak és a populistáknak". A lap kiemeli, a győztes pártok, azaz a Berlusconi-féle pártszövetség és az 5 Csillag Mozgalom, kampányukban kihasználták a migránsellenes dühöt. A cikk nagyon aggasztónak tartja, hogy az olasz választások eredménye beharangozza azt, ami az egész kontinensre vár, azaz a szélsőjobboldali és populista erők hatalomátvételi törekvéseinek erősödését. Olaszországban pedig a választások révén nyilván olyan kormány alakul majd, amely nem fog nagy energiát fektetni "egy egyesült Európa projektjébe". 

Majd kötelezően jön egy oldalvágás Oroszország és Kína felé: "Ugyanakkor a geopolitikai versenytársak, Oroszországtól Kínáig e tömböt akarják megosztani és gyengíteni". Mely kijelentés éppen olyan égbekiáltó hazugság, mint e lap napi összeesküvés-sztorijai a Kremlről, hiszen mind az orosz, mind pedig a kínai kormánynak gyakran hangoztatott érdeke az Európai Unió egyben maradása. 

Ezután megemlíti, milyen migránsellenes hangulat járja be Itáliát. 

A Washington Post nevű, szintén liberális amerikai napilap "A fragmentált olasz választási eredmények megmutatják a populisták hatalmát" címmel megjelent cikke olyannyira ugyanazt írja le, mint társa, hogy arra gondolhatunk, ellesték egymás gondolatait. Azt állítja, az olasz populista pártok kalapáccsal verik szét a régi politikai rendet. A vasárnapi választásokra az egész világon felfigyeltek a fennálló rend aktív ellenségei, akik szerint ugyanez a győzelem vár Európa más nemzeteire is. 

Az Euroactiv nevű brüsszeli uniós szakportál "Establishment-ellenes és szélsőjobboldali diadal az olasz választásokon, miközben tovább folynak a számlálások" címmel transzatlanti rokonaihoz hasonló következtetésekre jutó cikket közöl. Hangsúlyozza, nagyon nehéznek ígérkezik a koalíció létrehozása. Majd azt, hogy bármi is legyen, igen kicsi annak az esélye, hogy ismét fősodratú, mérsékelt kormány álljon össze Rómában, és ez "fejfájást" fog okozni Brüsszelnek. Amely megállapítástól nyilván fejenként és szempáronként öt dézsa könnyet hullajtanak az olasz szavazók Udinétől Palermóig. 

Amit az Euractiv vár, az egy olyan kormány, amely euroszkeptikus lesz, megnöveli a szociális juttatásokat, kihívást intéz az EU költségvetési korlátozásai ellen, vagy pedig az országban gyorsan új választásokat tartanak, hogy a patthelyzetet megszüntessék. 

Felhívja a figyelmet arra, hogy ma reggel a La Stampa azzal az első oldalas szalagcímmel jelent meg, hogy "Di Maio győzött - Olaszország kormányozhatatlan". Luigi di Maio, az 5 Csillag Mozgalom első embere, kampánya során a korrupció elleni harcot és az Olaszországban tapasztalható rossz gazdasági helyzetet ostorozta. Ami nyilván nem tetszik annak a La Stampának, amely anno Göncz Árpád akkori államelnök sikítását tette első oldalas szalagcímének, így: "Európa, segíts!". Mert már, mint tudjuk, nálunk már akkor is diktatúrát jelentett a jobbközép kormány "rémuralma". 

Arról a La Stampáról van szó, mely olasz laptársaihoz hasonlóan szinte nem is ír korrupcióról, mert ott nagyon, de nagyon nagy a sajtószabadság, és e lapok a világért sem húznak hasznot a korrupt szocialista kormányhoz beáramló fekete pénzekből. 

Az Euractiv brüsszeli társa, az Euobserver "Olaszország úgy szavaz, hogy euroszkeptikusabb legyen" címmel arról is kesereg, hogy Berlusconi az eddigiek szerint a szavazatok 37 %-ra számíthat, Berlusconi neve említésekor azonnal megemlítve, hogy "adócsaló". 

Ebben a nagyon "demokratikus" nyugati világban igen jó lenne látni egy olyan fősodratú német vagy francia lapot is, amely netán dicsérné a győzteseket, hiszen őket Olaszország nagy többsége demokratikusan választotta meg. 













A menedékkérők nagy száma miatt a francia kormány szigorítani akarja menekültpolitikáját. Gérard Collomb belügyminiszter az erre vonatkozó tervet azzal indokolta, hogy Franciaországban nem akarnak olyan állapotokat, mint amilyenek Németországban alakultak ki. A berlini nagykoalíció a bűnös az AfD megerősödésében, mondta. Hozzátette, a menedékkérésre vonatkozó szabályok szigorításával el akarják kerülni, hogy a francia nemzetgyűlésbe olyan szélsőséges erők kerüljenek be, mint Németországban a Bundestagban, ahová bevonult a "populista" AfD. 














A Frankfurt melletti Offenbach körzet (Hessen) AfD-képviselője, Maximilian Müger gyanús zajra riadt fel hajnalban. Valakik felgyújtották a házuk előtt parkoló Opel Omega kocsiját. Szerencsére a tűzoltók nagyon hamar kijöttek és nem történt nagyobb baj a gázzal működő autóban. A helyi rendőrfőkapitányság cinikusan így nyilatkozott: "Minden információ, ami gyújtogatásról beszél az AfD-től jön. A rendőrség részéről még nem tudunk nyilatkozni a tűz okáról. Teljesen mindegy, hogy egy autó vagy egy kerti kunyhó ég". Usingenben tíz évvel ezelőtt egy kis mecsetet gyújtottak fel, öt percen belül a polgármester azt nyilatkozta: "Ez rasszista, iszlámellenes gyújtogatás volt!" 















Földgáz szállít a fagyoskodó népnek. Néhány héttel azután, hogy a brit hadügyminiszter azzal vádolta Oroszország, hogy terveket készít a brit erőművek megtámadására, aminek eredményeként "ezrek halhatnak meg", Moszkva valóban megindult: földgázt szállít, hogy kisegítse Nagy-Britanniát azután, hogy az ottani tárolók befagytak. És erről ír a brit média? Ó, dehogy. 






Egy ország váratlan bejelentést tett, ami mindent fenekestől felforgathat! Az Európai Unió sokak szerint a jelenlegi formájába a végnapjait éli, és közel van ahhoz az összeomláshoz, amit az Európai Egyesült Államok létrehozásával szeretnének sokan elkerülni. Azonban egy váratlan bejelentés nyomán talán még ez a tömörülés sem fog létrejönni, sem a kétsebességes Európa, hanem minden darabjaira hullhat. Egy vezető ír lap ugyanis felvetette amit sokan beszélnek már az országban: Ki kellene lépni az európai közösségből... Mi a mai EU? "Egy hegemón és egyre inkább militarizált politikai behemót, amelyet Németország irányit, és - kisebb mértékben - a francia-német érdekazonosság. Európát a középtől való, elnyomó függőség irányítja." 

















Az uniós intézmények feladata az összehangolt európai politika, nem pedig a nemzetek megbélyegzése és egymással való szembefordítása - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök csütörtökön Varsóban abban a beszédben, amelyet a diplomáciai testülettel tartott újévi találkozón mondott. Beszéde döntő részét Andrzej Duda az Európai Unió (EU) jövőjének és Közép-Európa ebben betöltendő szerepének szánta. Európa erejét a nemzetek akaratának kell adnia és az uniós intézményeknek szolgálniuk kell ezt az akaratot - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: ha megfordítjuk e hierarchiát, és az intézményeket a nemzetek felé állítjuk, "megzavarjuk a dolgok valós rendjét".


Mészárosé lehet a Gellért Szálló is 
2018. február 27. HÍR TV 

A felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó Konzum vásárolhatja fel a szállót - írja a Zoom.hu. 
Mészárosé lehet a Gellért Szálló is

Mészáros Lőrincről még tavaly év elején derült ki, hogy ő az egyik tulajdonosa a Hunguest Hotel szállodalánc egyik tulajdonosa, ezt követően pedig megszerezte Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodáját, az Andrássy Rezidenciát is. 

Úgy tűnik, Orbán Viktor volt gázszerelő barátjának bejött a szállodaipar: A Zoom.hu ugyanis ma arról írt, hogy Mészáros a Gellért Szállót is megveheti. 

A hotel eladását többen is megerősítették. A Konzum tulajdonába jelenleg 18 magyarországi és további 5 külföldi szálloda tartozik. 

A portál szerint Mészárosék a Gellért Szálló melletti gyógyfürdőt is megvennék. 
Mészárosé lehet a Gellért Szálló is
Mészárosé lehet a Gellért Szálló is











 
Ahogy azt az Origónak adott interjúban mondta, maga mögött hagyta a ledes közvilágítást Orbán Viktor veje, és mostanában inkább ingatlanban utazik. Nemrégiben írtuk, hogy Tiborcz István fejezi be a félkész luxusszállót a Dunakanyarban, most a Heti Válasz cikkéből kiderül, a Balatonnál, Keszthelyen is megvett két híres szállót. Mint írják, a cégbíróságon most iktatott dokumentumokból kiderül: egy Pannon Tessera Hospitalis Zrt. nevű társaságban ugyancsak meghatározó részvényes a BDPST. (A Pannon Tessera Hospitalis pontos tulajdonosi szerkezete: a törzsrészvények többsége a Tiborcz Istvánnal régóta összefonódott West Hungária Bau-csoportnál van, a profit "hazavitelére" jogosító elsőbbségi papírokon viszont a BDPST és egy RLC Alfa nevű kft. osztozik. 

















hvg.hu ír arról, hogy egy visegrádi luxushotel befejezésére készülhet Tiborcz István: a lap cikke szerint Orbán Viktor vejének közvetett tulajdonában lévő cége, a Hotel Vsgrd benyújtotta a hatóságoknak az engedélyezéshez szükséges környezetvédelmi hatástanulmányt. A félkész szálloda az előzetes tervek szerint egy kétszintes üveg-kő sziklából, amelyen egy üveghegy nyugszik, a hegytetőn pedig egy szikla csúcsosodik: a Dunakanyarra néző 12 szintes szállodában 204 szoba, valamint spa- és wellness-részleg is. Az épület egy egykori bánya külszíni fejtésének helyszínére kerül, így a hátteret egy andezitfal adja. 














Heves megyei szállodával bővíti birodalmát Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja, Mészáros Lőrinc - írja a Heol.hu. A megyei lap szerint a miniszterelnök bizalmasának, jó barátjának tartott, az ellenzék által strómanjának titulált Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerül az egerszalóki Saliris Resort. "Jövő héten »leállás lesz« a szállodában, leltároznak, s zárómérleg keretében átadják az üzemeltetést egy társaságnak. A legnagyobb hitelező - amely meg kívánja vásárolni a hotelt - úgy nyilatkozott, hogy ez a cég, az Event-Immo Kft. fogja a jövőben is működtetni a komplexumot" - mondta a lapnak Nagy László felszámolóbiztos. 













Úgy tudjuk, ukrán befektetőket, sőt magát Mészáros Lőrincet is beelőzi a miniszterelnök lánya a felszámolás alatt álló egerszalóki Saliris Hotel megszerzésében. Az Orbán-lány alaposan felkavarhatja az állóvizet. A cégadatok szerint 2012 decemberében rendelték el a hotelt működtető Szalók Holding Zrt. stratégiai felszámolását. A helyiek először egy ukrán befektetőről beszéltek, de a 2013 novemberében, az eladásra kiírt pályázatra a 2014 januári határidőig senki nem jelentkezett. A felszámolás alatt is folyamatosan működő, négycsillagos, 200 szobás szállodát, valamint a hozzá tartozó gyógyfürdőt és strandot 9 milliárd forint plusz áfa irányárral hirdették meg, a minimálár - amelyen még ajánlatot lehetett volna tenni - ennek hetven százaléka, azaz 6,3 milliárd forint volt. 














A hétfőn rendezett Turizmus Summit konferencián bemutatták a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiát, amelyből kiderül: az eddig mostohagyerekként kezelt ágazatba az elkövetkező években dőlni fog a pénz. Több mint 800 milliárd forint 2030-ig. Közben a turizmus piaca az elmúlt időszakban drasztikusan átrendeződött, a kormányközeli szereplők erősen bevásárolták magukat erre a területre. Elfogadta a kormány a 2030-ig irányt mutató Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiát, amely hamarosan a Magyar Közlönyben is megjelenik. Ez a magyar turizmus "nagykönyve" lesz - így fogalmazott Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a hétfőn tartott Turizmus Summit 2017 konferencián. Hozzátette: a turisztikai stratégia alkalmas arra, hogy 2030-ig zsinórmértékül szolgáljon az ágazati szereplőnek. 
















Úgy tűnik, mostanában már a csapból is Mészáros Lőrinc folyik. Alig telik el úgy hét, hogy ne derülne ki, Mészáros Lőrinc vett vagy alapított valami újabb céget, és mint amolyan üzleti mumust, őt vélik látni minden kicsit is kétes üzlet mögött. Az biztos, hogy Mészáros Lőrinc relatíve gyorsan lett falusi vállalkozóból az ország egyik legfontosabb embere, akinek mérhető vagyona nem is igazán tükrözi azt, hogy mekkora a súlya a magyar gazdaságban. Most mégis igyekszünk végigvenni, hogyan jött létre Mészáros legalább harminc cégből álló birodalma, és mekkora vagyonon ülhet a felcsúti polgármester a cégein keresztül. Cikkünk második felében pedig megpróbáljuk összeszedni és összeszámolni, hogy a közvetlenül a tulajdonában lévő cégek mellett mekkora további vagyon fölött diszponálhat bizalmi emberein, üzlettársain keresztül. 














Elképesztő indoklással tagadta meg kedden reggel Kecskemét fideszes vezetése, hogy a jogszabályokkal összhangban betekintést engedjen több ellenzéki parlamenti képviselőnek az Elios-ügy papírjaiba. Hadházy Ákos, az Elios-ügyet régóta kutató LMP-társelnök, illetve a Jobbik és az MSZP képviselői hétfőn abból a célból alakítottak egy parlamenti árnyék-vizsgálóbizottságot, hogy az OLAF által is feltárt Elios-üggyel foglalkozzanak. Ez ugyan nem hivatalos parlamenti bizottság, de a honatyáknak ettől függetlenül alanyi joguk van ahhoz, hogy bármely állami szerv, hivatal vagy önkormányzat épületébe bemenjenek, és ott betekintsenek az általuk kért dokumentumokba. 
















 
Kikérte az Átlátszó az OLAF-leveleket az összes olyan önkormányzattól, ami érintett az Elios Zrt. miatti vizsgálatban. Az Európai Unió csalás elleni hivatala Tiborcz István cégének 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból finanszírozott közvilágítási projektjeinek vizsgálatakor súlyos szabálytalanságokat talált - az ügy csak január közepén derült ki, bár az OLAF már tavaly ősszel tájékoztatta az önkormányzatokat a vizsgálat eredményéről. Két ilyen levelet kapott meg közérdekű adatigénylés után az Átlátszó Mórahalomtól. 












Szelényi Iván, Andor László és Róna Péter voltak a múlt pénteki Magyar Nemzet Szalon vendégei - az eseményről lapunk csütörtöki száma négyoldalas tematikus melléklet részeként számolt be. A lapunk által szervezett eseményen egyebek mellett a fiatalok elvándorlása és lakáshoz jutása volt a téma. Róna Péter a Lánchíd Rádió műsorában most ezzel kapcsolatban azt mondta: a problémával alapjában véve egyik kormány és egyik rendszer sem foglalkozott komolyan. Úgy véli, egy dolgot lehet tenni: egy masszív, jól átgondolt, jól kidolgozott bérlakás-építés volna a megoldás. 
















Határozottan az látszik, hogy egyre jobban rohad a narancs. Most már a saját emberei is Orbánt támadják! "Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb" - mondta az Echo Televízió Sajtóklub című műsorában hétfőn este Bencsik András, a Békemenet egyik főszervezője. Miközben Orbán Viktor egy nappal a hódmezővásárhelyi vereség után még egy lapáttal rátett: saját hibáikkal való szembenézés helyett az "ellenfeleikkel" való szembenézést, továbbá kétszer-háromszor nagyobb erőbedobást ígért, hogy nehogy "bevándorló ország legyen Magyarországból", számára ugyanis a választás tétje ezt, Bencsik már tegnap délután szembement a kormányzati kommunikációval és Orbánnal. 



















Van egy olyan "velünk született probléma", hogy minden üggyel szeretnénk szaladni az orvoshoz". Ezt mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, amikor a közelmúltban nyilvánosságra került, a sürgősségi ellátáshoz kapcsolódó halálesetekről kérdezték. Majd, mintha maga is érezte volna, hogy ez így kevés, mintegy megerősítésként hozzátette: "Én például tegnap szögbe nyúltam, és evvel is elrohanhattam volna, de megpróbáltam magam megoldani". Sejthettük volna, hogy itt van a kutya elásva. Mi vagyunk a hibásak, a saját mohóságunk matt kerülünk bajba, vagy halunk meg. Túlságosan leegyszerűsítjük a világot, ha éhesek vagyunk, eszünk valamit, ha elromlik az autónk, szerelőhöz visszük, ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk. 
Ha hülyék vagyunk , sajnos már nem mehetünk a Hárs hegyre , de a fideszbe igen , és még kényszer zubbonyt sem kapunk !!!!!













Kielemezték az Echo TV Sajtóklub című műsorában a hódmezővásárhelyi bukást, és arra jutottak, hogy felült a halott (értsd: életre kelt az ellenzék), ezért egyrészt Békemenetet kell szervezni, másrészt végre meg kell védeniük magukat (a beszélgetés alapján ebbe nemcsak ők négy tartoznak bele, hanem a Fidesz, a kormány, Orbán Viktor is) az ellenzéki támadásoktól. És rögtön el is kezdték, azonnal megvédték Mészáros Lőrinc tévéjében Mészáros Lőrincet. Bayer Zsolt kezdte az általa Andrássy Kúria és szőlőbirtoknak nevezett Andrássy Rezidenciával, amit szerinte Mészáros Lőrinc virágoztatott fel. 





















Alig kezdődött el 2018, a Terrorelhárító Központ máris minőségi ugrást hajtott végre a járműparkjában. A TEK olyan mozgó irányítási központot vásárolt magának, amilyet még nem nagyon láthattak Magyarországon. A járműről készült fotók januárban szivárogtak ki. Az Egyenruhában blog akkor azt állította, hogy a képeken egy szupertitkos, páncélozott kamion látható. A TEK a napokban elismerte, hogy a svéd Scania gyártól vásároltak egy R730-at. Az új sorozathoz tartozó kamion 52,5 millió forintba került. Ebben az árban azonban nincsenek benne azok a technikai eszközök, felszerelések, amelyeket a jármű hátsó dobozába építettek be. 












Újabb zsíros állami megbízás Mészáros Lőrincnek. 10,6 milliárd forintért csatornázhat Hevesben, Nógrádban és Pest megyében a felcsúti polgármester családi cége egy másik vállalkozással közösen. Az uniós támogatásból finanszírozott munkát csaknem 2 milliárd forinttal drágábban vállalták el a becsült árnál. Mészáros Lőrinc cégbirodalma év eleje óta már több mint 100 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el. 



















Előre megírt ítéletek, hűbérurak, leköteleződés, zsarolás, ellehetetlenítés, korrupció, bosszú - ezek nem egy hollywoodi mozi hívószavai, hanem a mai magyar igazságszolgáltatás mindennapos velejárói, legalábbis Székely Gábor egykori bíró szerint. A magyar bíróságokról szóló négyrészes interjúsorozatunk első része. Interjúalanyunk állításaira a Zalaegerszegi Törvényszék hosszú levelében reagált, melyet a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében szintén leközlünk a cikk alján. 














Az emberekkel elhitetik, hogy értenek a politikához, pedig maguktól is lehetne annyi eszük hogy belássák, lövésük sincs hozzá, hiszen hét országgyűlési képviselő választás is kevés volt ahhoz, hogy kiválasszon magának a nép egy olyan politikai erőt, amelyik normális, békésen fejlődő környezetet teremtene számára. Ennek két oka lehet: 1. Nincs az országban néhány száz értelmes, becsületes ember, akiket a választók az ország élére választhatnának vezetőnek, ami önmagában is sértő és komolytalan feltételezés, vagy pedig 2. a politikusok látható és meghatározó halmaza valójában egy szélhámos társaság, akik évtizedek óta hazudozva orránál fogva vezetik a népet.



Intő jelek








Videón rögzítették: szíriai katonák izraeli fegyvereket és lőszereket találtak 

Lovas István 2018. február 27. SPUTNIK NEWS lovasistvan.hu 

Deir ez-Zor tartományban a z Al Bukamal és Al Majadin területeken hatalmas fegyver- és lőszerraktárakat fedeztek fel szíriai katonák, miután kiűzték onnan az Iszlám Állam terroristáit. 
Videón rögzítették: szíriai katonák izraeli fegyvereket és lőszereket találtak

A szíriai állami hírügynökség, a SANA videóra vette a rakétákat, aknavetőket, tanklövedékeket és egyéb lőszereket, miután a terroristák elmenekültek. 

A fegyverek nagy része izraeli gyártmányú. 

Találtak olyan folyadékot is, amely mérgező anyagokra is felhasználható. 

















A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung szerint több mint félmillióan váltottak ki Németországban gáz- és riasztófegyver tartásához szükséges engedélyt, ami azt jelenti, hogy két év alatt megduplázódott a gáz- és riasztófegyver tartásához szükséges engedélyek száma. A hatósági nyilvántartásban 2017 végén 557 560 ilyen engedélyt tartottak nyilván, míg két évvel korábban 286 911-et. Ingo Meinhard, a német fegyverkészítők és -kereskedők szövetségének ügyvezetője szerint a növekedés mögött az utóbbi évek terrortámadásai állnak. Elmondása szerint a 2015-ös párizsi iszlamista merénylet előtt a németek kizárólag azért vásároltak riasztófegyvert, hogy szilveszterkor a kertben hangoskodjanak vele. 















Egy éven belül 20 százalékkal nőtt a bejelentett nemi erőszakolások száma a brit fővárosban - írja a 888.
Ismert, hogy Sadiq Khan vezetése alatt London elképesztő mélyrepülésbe kezdett. A terrortámadások mellett az erőszakos bűncselekmények száma is ugrásszerűen megnőtt, amit a pakisztáni polgármester a kormány leépítéseivel próbált magyarázni. Kiderült, hogy ez színtiszta hazugság, hiszen csak ezer ember munkaviszonyát szüntették meg. Most pedig újabb meghökkentő adat látott napvilágot: a londoni rendőrséghez bejelentett nemi erőszakok 20 százalékkal nőttek. Hivatalos statisztikák szerint januárig 7 613 esetet regisztráltak, míg az elmúlt 12 hónapban összesen 6 392-t. 















Mindent megteszünk a muszlim közösségek kialakulása ellen Szlovákiában - jelentette ki Robert Fico Szlovákia miniszterelnöke. Nagyon fontos a nők védelme mikor azt látjuk, hogy muzulmánok százezrei árasztják el európát - tette hozzá. A szlovák elnök kijelentette, hogy országa nem fogja ratifikálni az Isztambuli egyezményt amíg kétségek merülnek fel, hogy az összhangban van e szlovák alkotmánnyal, különös tekintettel a nő és férfi közötti viszonyra írja a szlovák Specator nevű portál. 













 
Aaz Iraki Biztonsági és Stratégiai Központ igazgatója kijelentette: Iraknak az orosz S-400-as légvédelmi rakétarendszereket kell megvásárolnia, mert az "úgynevezett nyugati katonai stratégia" hatástalannak bizonyult. Az iraki vezetők rájöttek arra, hogy a keleti katonai stratégia felé kell fordulniuk. Amerikai nem akarja, hogy Irak az S-400-as rendszereket vásárolja meg és ragaszkodik hozzá, hogy az iraki hadsereget továbbra is a Bagdad és Washington között létrejött megállapodás szerint fegyverezzék fel. 

















Az ukrán alkotmánybíróság alkotmányellenesnek tartja a 2012-ben hozott, a kisebbségeknek kedvező, nyelvhasználatot szabályozó törvényt. Az ukrán alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azt a 2012-ben életbe lépett nyelvtörvényt, amely a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogait kiszélesíti - tette közzé szerdán hozott döntését hivatalos honlapján a testület. Az alkotmánybíróság már évek óta halogatta a határozat elfogadását. Parlamenti képviselők egy csoportja még 2014-ben kérte beadványban a testülettől a nyelvtörvény hatályon kívül helyezését. 

















A Jobbik sem tudna. Budaházy György nem látja azt sem, hogy Vonáék fordulata bejött volna. A börtönből februárban házi őrizetbe helyezett, első fokon 13 évre ítélt "terroristavezér" egyébként nem hisz az erőszakos rendszerváltásban, de nem tartja magát baleknak és nem bánt meg semmit. A Mandinert értelemszerűen otthonában fogadta: a kertet nem hagyhatja el, máskülönben jelez a lábperec. Faggatózásunkra közölte: a bíróságon már tett vallomást, tehát nem árulja el, milyen cselekményekről tudott, de állítja, hogy nem adott utasítást sem Molotov-koktélozásra, sem Csintalan Sándor megverésére. Exkluzív interjúnk.



Korunk Hunyadija Orbán Viktor 
Mikus Márton István: Korunk Hunyadija Orbán Viktor.
Ez csak annak nem tiszta, aki nem ismeri a valós történelmet, nem látja át a jelenlegi világpolitikai összefüggéseket és nincs tudatában a nemzetközi kalergista maffia kézenfekvő törekvéseivel.
Isten óvja Magyarországot, keresztény Európát!
Isten óvja és áldja Orbán Viktort minden törekvésében!
Szabadságot Budaházynak és a politikai foglyoknak!




Számunkra sohasem lehet "szent" II. János Pál. S hogy miért? Íme a bűnei 
2017. február 14. Két Hollós Könyvesbolt 

TISZTÁZZUNK DOLGOKAT!!! 

Az első főbűn 

A szentistváni alapítású magyar egyházkormányzati egységek határainak a trianoni határokhoz igazítása. Ezzel a lépéssel az "ügyelő" ország-világ előtt kinyilvánította - hogy joga volt-e hozzá, vagy sem, azt most ne firtassuk! -, hogy érvényesnek, sőt jogosnak ismeri el a Kárpát-medence Isten-áldotta egységét szétdaraboló, lélekvesztő trianoni diktátumot. Magyarán: viszszamenőleg szentesítette azt! Eddig egyedül az ő felügyelete alatt működő egyház kezelte a maga szervezeti rendjében egységesen a kárpát-medencei magyarságot, s tartotta ébren vele a reménységet, hogy ez az egység ismét helyreállhat. Most ennek vége. (De nem a reménységnek!) 
Számunkra sohasem lehet szent II. János Pál. S hogy miért? Íme a bűnei:

A második főbűn 

Az ugyancsak Szent István által alapított két érsekség átszervezése. Ma már nincs se Esztergomi, se Kalocsai érsekség Magyarországon. Az előbbit Budapesthez, ehhez a kereszténynek éppenséggel nem nevezhető helységhez csatolta, az utóbbit a régen is, ma is inkább protestáns szellemiségű Kecskeméthez. (Megint megkérdezhetnénk: vajon volt-e joga hozzá?) Ettől kezdve a Gresham-törvény gáttalanul érvényesülhet: ha egy zárt rendszerben (ez most az érsekség) egyszerre kétféle normarendszer van forgalomban, az értéktelenebb előbb-utóbb törvényszerűen kiszorítja az értékesebbet. A folyamat - legalábbis a Budapest-Esztergom viszonylatban - máris "in flagranti" tanulmányozható. 

A harmadik főbűn 

A csángók térden állva könyörögtek hozzá, hogy magyarul misézhessenek. Nem kaptak rá lehetőséget. De magyarázatot sem a döntésre. Manapság ha egy magyar család templomba vonul vasárnap, mondjuk, Pusztinán, tudhatja ő is, mi is, hogy románosodni megy. És a papja minden alkalommal beléjük is sulykolja, hogy a magyar nyelv az ördög találmánya, ha használják, akár otthon is, el fognak kárhozni. 

A negyedik főbűn 

A Krisztus utáni második évezred utolsó évében (apokaliptikus idő!) Romániába látogat "ügyelőnk". Tudvalevő, hogy a Trianonban összetákolt, Párizsban újra összefércelt országban ha azt mondom, katolikus, magyart (nem-románt!) értek alatta, és ezek a katolikusok túlnyomó többségükben Erdélyben élnek. 1999-ben szívrepesve várták az "ügyelőt". Feléjük se nézett. A kérdést, hogy miért hagyott cserben minket, magyarokat, a szóvivői "magasabb egyházpolitikai szempontokra" hivatkozva hárították el. A csiksomlyói búcsún pedig - szem- és fültanúja voltam! - a küldötte az ő nevében arra szólította fel a magyarságot, hogy "béküljön meg" a románokkal. Mintha mi sértettük volna meg őket... 

Az ötödik főbűn 

A felvidéki magyarság hiába kérlelte őt, nem kaphatott magyar püspököt. Az "ügyelő" utolsó évtizedében már azért imádkoztak felvidéki honfitársaink - ezt biztos forrásból tudom -, hogy vegye őt magához a Teremtő. Mert minden vitás kérdésben (és ilyen elég sűrűn adódott) következetesen a szlávok javára döntött. Isten malmai lassan őrőlnek - az ocsút talán nehezebb is, mint a tiszta búzát -, de azért őrőltek ezúttal is... Tudhatjuk, mert láthattuk: kínhalállal távozott közülünk. 

A hatodik főbűn 

Az országvesztő Habsburg-uralkodó, IV. Károly boldoggá avatása. Utolsó háborús miniszterelnökünk, Wekerle Sándor emlékirataiból tudjuk, mennyit könyörögtek neki, adja már ki a parancsot a Magyar Honvédségnek - amely nem azonos a K. u. K. hadsereggel, és amelynek csakis ő, mint magyar király adhatott (volna) ki, fő hadúri minőségében, ilyen parancsot -, hogy vonuljon fel az ezeréves határok védelmére. Nem adta ki. Egyszemélyben felelős a trianoni tragédiáért! Ha fanyarul akarunk fogalmazni, azt kell mondanunk: ártott ő annyit és olyan eredményesen a magyarságnak, hogy az "ügyeletes" tettestárs méltán nyilváníthatta boldognak. 

A hetedik főbűn 

Hivatalos formában megerősített egy régebbi keletű, kifejezetten ellenünkre fogalmazott hazugságot. Azt, hogy a Szent Koronát II. Szilveszter pápa küldte (volna) Rómából az első ezredfordulón Szent Istvánnak. A nyilatkozat a Korona Esztergomba szállításakor hangzott el, a saját fülemmel hallottam. Abban az időpontban éppen a Duna TV stúdiójában ültem. A riporter megkérdezte, mit szólok ehhez a bejelentéshez. Azt válaszoltam - egyenes adásban! -, nem áll módomban, hogy megítélhessem, mi késztet egy páratlan rangú és befolyású személyt ilyen kijelentésre, de én a magam véleményét csak az igazsághoz szabhatom. 1000-ben az akkori pápa se nem csináltatta, se nem küldte a magyar Szent Koronát a mi királyunknak. Koronaküldésre egyetlen alkalommal került sor a történelmünkben. 1308-ban, amikor V. Kelemen pápa készíttetett koronát védence, Károly Róbert számára. Meg is koronázták vele, de ezt a koronázást a nemzet egy pillanatig sem ismerte el érvényesnek. 

Kifogytunk a "főbűnökből"? Legyünk szerényebbek! Csak a számozottakból. Mi lehet erre a magyarság válasza? Elítélés? Netán bosszúállás? Ha engem kérdeznek, a feleletem egyértelnű: semmiképpen! Az ítélkezés nem a mi dolgunk. A "bosszú népe" pedig - nem mi vagyunk. De ez nem azt jelenti, hogy hallgatnunk kellene a bűnökről. Igenis szóvá kell tennünk azokat! 

(Pap Gábor: A hét főbűn és az "ügyelő") 














"Az Úrnak hatalma van mennyben és a földön. Csak annak van valódi, megmentő hatalma, aki ezzel a hatalommal rendelkezik. A Menny nélkül a földi hatalom mindig kétértelmű és törékeny marad. Csak az a hatalom válhat a jóra irányuló hatalommá, amely a menny mértékének és ítéletének rendeli alá magát, vagyis Isten mértékének és ítéletének. És csak az a hatalom lehet megbízható, amely Isten áldása alatt áll." Az Istentől származó törvényes földi hatalom öt Jézus-i tanításon alapszik, melyek közül az első így szól: "...ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is." (Mt 6,9-10) 
















Az országlakosok az uralkodó mellett elsősorban a koronának fogadtak hűséget, amelynek jelentősége az Árpád-ház kihalása (1301) után nőtt meg (miután a korona átvette a szent Turul nemzetség szakrális szerepét). A koronának az Árpád-korban - a hazai és külföldi forrásokból tudjuk - különleges, szent hatalma volt és egyben az országot és az a feletti hatalmat jelentette. 1301 után kifejeződött megkerülhetetlen alkotmányos szerepe; a hatalomnak olyan jellegű forrása, amely felett sem a pápa (1309), sem a "nemzet akarata" (1440) nem rendelkezhet. Az uralkodótól és az országlakosoktól elvonatkoztatott szerepe következtében a XIV és a XV században Magyarországon alakult ki először az uralkodótól (illetve az államot alkotó személyektől) elvonatkoztatott állam fogalma. Alkotmánytörténeti jelentősége azonban még ennél is több. Miután a Szent Koronát tekintették a hatalom forrásának, ezért Magyarországon - Európától eltérően - nem az uralkodó a hatalom és a jog forrása, ezért így ő elvileg sem formálhat jogot a korlátlan hatalomra. Ugyanakkor a hatalomnak a nemzet sem forrása (csak elsődleges letéteményese). A nép a koronázással az uralkodót a hatalomba bevonja, azt vele megosztja.




Tóth Zoltán József: Élet a Szent Korona jegyében A magyar értékekre épülő társadalom



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése