2016. június 2., csütörtök

Olaszország halálos csapást mért a szabadkőművességre





 Olaszország halálos csapást mért
 a szabadkőművességre


Első rész

Részlet Palatinus József: A Szabadkőművesség Bűnei c. könyvéből
A magyarországi szabadkőművesek mozgalma
és külföldi kapcsolatai 1920-tól 1937-ig
IV. kiadás 1938. Budapest, 117-125. oldal

A nagy világégés után a szabadkőművesség elérkezettnek látta az időt arra, hogy Olaszországban is megkezdje nemzetbomlasztó munkáját. Mussolininek kellett elérkeznie, hogy vaskézzel letörje őket. A fasiszta nagytanács 1925. november 26-án kelt 2029. számú törvényével mért halálos csapást az olaszországi szabadkőműves páholyokra s ezt a törvényt, (…) III. Viktor Emánuel király két nappal később jóváhagyott s a törvény 1925. november 28-án már meg is jelent az olasz hivatalos lap 277. számában.

E törvény illetve ennek végrehajtási utasítása tárgyában kiadott kormányrendelet értelmében mindazok a hivatalos közegek, alkalmazottak, katonai személyek, magántisztviselők, akik csak egyszerű tagként működnek szabadkőműves páholyokban vagy intézményekben – akár az olasz birodalom határain kívül is – rangjukat és állásukat vesztik.

Hosszú idő telt el, amíg ez a törvény gyökerestől kiirtotta Itáliában és gyarmataiban a szabadkőművességet. Mintegy két évszázadot ölel fel ez az idő, amelynek nagyon érdekes története van és éppen ezért, e munka keretében szükségesnek tartom ennek a harcnak részletes ismertetését, különös tekintettel a fasizmusra, amelynek romboló és újraépítő munkáját – éppen a szabadkőművesség elleni küzdelemben – általában helytelenül ítélte meg a külföld.

 
Osztrák Mária Carolina,
 Nápoly és Szicília
királynője
Marie Antoinette húga
 
Olaszországban két évszázaddal ezelőtt tűntek fel a szabadkőművesek, és pedig legelőbb Toscanában. Leginkább angol írók és gentlemenek [urak]terjesztették itt a szabadkőműves eszméket, akik Toscana bájos lankásai között kerestek üdülést. Abban az időben, mintegy irodalmi megmozdulásnak nevezhető Olaszországban a szabadkőművesség, melynek tagjai a „szabad szellem” nevében maró kritikával illettek, minden vallási- és hitéleti, nemkülönben nacionalista kérdést, megmozdulást. Elsőnek a római szentszék üzent hadat a szabadkőművességnek, melynek tagjait komoly lelki büntetésekkel, később pedig fenyítékkel is sújtották. Minél kíméletlenebbül sújtott le azonban az egyház keze rájuk, annál inkább szervezkedtek és ebben a munkájukban erős támaszra találtak azokban az olasz fejedelmekben, akik az egyház és államok közötti harcokban a szuverenitásért [függetlenségért] a pápák ellen küzdöttek.

 
Bernardo Tanucci
 
Bernardo Tanucci, az első „felvilágosodott” miniszterelnök kormányrajutásakor a szabadkőművesek már Nápolyban is tért hódítottak és nagy befolyásra tettek szert, úgyannyira, hogy a francia forradalom előestéjén már szinte hivatalos jelleggel bírtak. Legelőkelőbb pártfogójuk volt a kicsapongásai miatt hírhedtté vált osztrák Mária Carolina királynő, akinek hízelgett, hogy a szabadkőművesek minden páholymunka alkalmával ünnepelték és költeményeket olvastak fel dicsőítésére. Sem azelőtt, sem azóta egyetlen államban sem részesült a szabadkőművesség a kormányzat és az uralkodó részéről olyan támogatásban, mint éppen Mária Carolina alatt.

Az olasz szabadkőművességnek ez az átmeneti dicsősége azonban nem sokáig tartott. A sors szeszélyes játéka, hogy legelőbb éppen a legnagyobbpatrónusok, [pártfogójuk]  Mária Carolina fordult ellenük. Ugyanis, amint Párizsban kitört a forradalom és annak szele végigseperte egész Európát és Mária Carolina húgának Mária Antoinettenek a fűrészporos kosárba hullott a feje, a királynő határozottan szembefordult a szabadkőművesekkel, és ennek első jeléül elbocsátotta mindenható miniszterét, Tanuccit. Ezzel egyidejűleg az összes olasz államokban nagy reakció [ellenhatás] indult meg  a szabadkőművesek ellen. Nápolyban, az Egyházi Államban, Lombardiában és Toscanában valósággal üldözték a szabadkőműveseket.

Bonaparte Napóleonnak császárrá való kikiáltása után ismét erősebb szervezkedés indult meg az olasz szabadkőművesek körében. Nápolyban a tizenöt évig tétlenségre kárhoztatott páholyok ismét megkezdték működésüket és legerősebb intézményük volt a Carbonari-Szövetség, mely szoros összeköttetést tartott fenn a Szicíliába száműzött Bourbon-kormánnyal és az angolokkal.

Alessandro Luccio olasz írónak a világháború után kétkötetes nagy munkája jelent meg, amelyben kétségbevonhatatlan adatokkal mutatott rá az olasz szabadkőművességnek olaszországi működésére. Kitűnik ebből a munkából, hogy a lombardiai szabadkőművesek kémei voltak a megszálló osztrákoknak. E munkából különben kitűnik, hogy a mult században, Olaszországban a páholyoknak nem volt egységes alkotmányuk, amelyet csak akkor készítettek el, amikor létrejött a nemzeti egység.

Az alkotmány megszületését erős küzdelmek előzték meg. Az olasz szabadkőművesek két pártra szakadtak. A nagyobbik párt Milanóban új nagypáholyt alapított és a római nagypáhollyal szemben szakított a skót rítussal. Amíg Murat alatt az olasz szabadkőművesség a kormányt szolgálta, Crispi ellen már valósággal fellázadt, ennek belpolitikáját maradisággal, kül-, és gyarmati politikáját pedig elhamarkodottsággal vádolta. Ez volt az időszak, amikor Olaszországban a szabadkőművességen kívül jóformán nem volt szervezett párt. Később a római és milanói nagypáholy újból egyesült, hogy hatékonyabban vehesse fel a harcot az állam és egyház ellen. Ebben az időben olyan hatalomra tettek szert, hogy az olasz közvéleményben általános volt a hit, hogy szabadkőművesség nélkül nem lehet semmilyen hivatalt betölteni, és nem szabadkőművesnek lenni annyi, mint útját állni mindenkarriernek [pályafutásnak]. Az a titokzatosság, amellyel a szabadkőművesek működnek, természetesen nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy tagjaik egyre gyarapodtak. 1912-ben készült el az olasz szabadkőművesség általános szabályzata, melynek második fejezete a legnagyobb titoktartásra kötelezte a páholy tagjait. Az összes páholytagtól esküt vettek, hogy egyetlen testvér nevét sem árulják el, és szükség esetén lehazudnak mindent. Ezt azzal magyarázták a szabadkőművesek, hogy a páholyba belépő köztisztviselőket és katonatiszteket csak így lehet megóvni az esetleges üldözésektől és csakis a titoktartás teheti lehetővé a nyilvános ellenőrzés alól való kibújást.

Az olasz szabadkőművesek egyik vezére, Ernesto Nathan 1900. február 15-i körlevelében, melyet a páholyokhoz intézett, nyíltan bevallotta, hogy addig nem mondhatnak le a titoktartásról, amíg a szövetség elleni előítéletek fennállnak.

Hogy mennyire be tudták hálózni Olaszországot a túlnyomó részben zsidókból álló szabadkőműves páholyok, és mennyire uralkodtak úgyszólván az egész állami gépezeten, arranézve jellemző Prinetti grófkülügyminiszternek ez a kijelentése: - „Ott tartunk, hogy egy ajtónállót sem tudok áthelyezni a szabadkőművesség engedélye nélkül.”

1912-ben már az olasz hadseregben is észrevehető volt a szabadkőművesek hatalmi befolyása. Ez év május 12-i képviselőházi ülésen Di Cauzzo Pistola és más képviselők interpellációt terjesztettek a hadügy- és tengerészeti miniszterek elé s erre az interpellációra Spingardi hadügyminiszter a tengerészeti miniszter nevében is adott válaszában kijelentette, hogy amennyiben tudomására jutna az, hogy ’a hadseregnek és a tengerészetnek bármely tagja, bármilyen titkos társaságnak a szolgálatába lép, azt feltétlen eltávolítják a hadseregből.’

1913-ban populáris szavazás [népszavazás] történt a szabadkőművesség ügyében. A népszavazás alkalmával a következő kérdésekre kellett válaszolni:

1.       A szabadkőművesség vagy ahhoz hasonló titkos társaságok összeegyeztethetők-e a modern nemzeti gondolattal?
2.       A materialisztikus racionalizmus s az emberi és nemzetközi ideológia összeegyeztethető-e a jelenlegi gondolat irányzatával?
3.       Hasznára vagy kárára van-e az országnak az a titkos tevékenység, amelyet a szabadkőművesség az olasz életben, különösen pedig a közigazgatásban, iskolákban és hadseregben kifejt?

Néhány nagyon jellemző választ fogok ismertetni ezekre a kérdésekre. Luigi Pastro szenátor a következőképp válaszolt:
1.       Szabad országban a titkos egyesületek saját eszméik kimondását szégyennek tartják.
2.       Amíg különböző nyelvek, vallások, erkölcsök és népek lesznek, addig a nemzetköziség utópia marad.
3.       A titokzatosság szükségessége leplezi a szabadkőművességnek azt a ravasz szándékát, hogy a hadseregbe, magistrátusba és iskolákba beoltsa a fertőzést. Tehát a szabadkőműves intézmény mindenkire nézve káros.

Giovanni Cadolini, a híres garibaldista így válaszolt:
Ifjú éveimben én is tagja voltam egy szabadkőműves páholynak, mert azt hittem, hogy a szabadkőművesek a haza felszabadításán dolgoznak. A cél szentsége mellett közömbösek maradtunk azzal a veszéllyel szemben, hogy esetleg az akasztófára jutunk s a cél elérésének reményében alig vártuk azt a napot, hogy többé ne kelljen titkos társaságot szolgálni, mert a szabadkőművesség fogalma nem egyeztethető össze a becsületesség és a jótékonyság elveivel…”

Érdekes, hogy a legtöbb olasz szabadkőműves, mint pl. Corrado Corradini, Achille de Giovanni, Paulo Orano, Giacomo Venezian, Pasquale Villari, stb. a legnagyobb ellenszenvvel nyilatkoztak a szabadkőművesek működése ellen.
Giacomo, a híres triesti jogtudós, aki a világháborúban hősi halált halt, szintén bevallotta, hogy fiatal éveiben szabadkőműves volt, abban a reményben, hogy a páholyok az Ausztria igája alá került olasz tartományok felszabadításának munkájában hatásosan fognak működni, ahol – mint mondta – egy kisebbség (zsidók) rá akarjákoktrojálni [ráerőszakolni] eszméiket az  egész közvéleményre, holott romboló tevékenységet folytatnak.

Luigi Cadorna, a világháborúból jólismert olasz hadvezér azt felelte, hogy minden becsületes hazafinak ragaszkodnia kell ahhoz a felfogáshoz, hogy a szabadkőművesség további fennállása semmiképpen sem egyeztethető össze a szabad, modern, nyilvános élettel. Szabadság és világosság két elválaszthatatlan fogalom. Paradox dolog tehát a sötétség ellen harcolni, mint ahogy at a szabadkőművesek űzik, és amellett a sötétségben elbújnak. A szabadkőművesek tevékenysége csak káros hatással van a nyilvános életre, különösen pedig a katonai intézményeknél, ahol a hierarchikus [egymásra épülő] rendet és fegyelmet valóssággal szétbomlasztják. 

 
Olaszország halálos csapást mért

a szabadkőművesekre

Második rész





Részlet Palatinus József: A Szabadkőművesség Bűnei c. könyvéből
A magyarországi szabadkőművesek mozgalma
és külföldi kapcsolatai 1920-tól 1937-ig
IV. kiadás 1938. Budapest, 117-125. oldal

Umberto Cagni admirális [tábornok] válaszában kijelentette, hogy a szabadkőművesség titkos tevékenysége rombolóan hat az igazságban való hitre és különösen nagy kárt okoz az iskolákban, hivatalokban, az ifjúság és köztisztviselők jellemképzésére.

Benedetto Croce gúnyosan nyilatkozott: - «A legádázabb gyűlölet nem árt, ami igazán ártalmas, a nevetségesség és vallom, hogy a szabadkőművesség a ceremóniáival [szertartásaival] és titoktartásával mindenképpen nevetséges és gyanús. Ha én szabadkőműves volnék – mondta – nem voltam az soha, és nem is vagyok az, akkor a szabadkőművesség intézménynek megmentésére minden erőmből harcolnék a ceremóniák és titokzatosság ellen.»

D’Ancona szenátor a következőket mondta: -« A szabadkőművesség befolyását a közigazgatásra, a hadseregre és a tanügyre végkép ki kell irtani, mert különben az állam és a kultúra fogja ennek kárát vallani.»

Callo tanár, a híres pedagógus, később demokrata képviselő és államtitkár nyíltan kijelentette: - «Nem tudok elképzelni nyomasztóbb, az egyesek jellemére nézve károsabb tevékenységet annál, amelyet egy szekta azzal fejt ki, hogy szövetségen belül és a titok érdekében kioltja az egyéni és kollektív [közös]felelősségnek minden érzését.»

*

Ez az első eset, amikor Olaszországban nyíltan foglalkoztak a szabadkőművesek ellen hozandó törvénnyel, amely azonban csak 1925-ben került megszavazásra. Mihelyt a fasizmus megjelent azon a politikai és erkölcsi romhalmazon, amit az olasz szabadkőművesek és szociáldemokraták idéztek elő a világháború után, a szabadkőművesek egy része is azzal dicsekedett, hogy hozzájárultak a «Marcia su Roma»-hoz [1]. Ennek is csak az volt a hátterében, hogy a közeledő veszélyt elhárítsák magukról. Ezt nagyon jól tudta Benito Mussolini, aki uralomra jutása után megbízta Alfredo Rocco igazságügyminisztert, hogy dolgozzon ki javaslatot a szabadkőművesek ellen. A fascista nagytanács 1928. február 12-i ülésén, amelyen a fascizmus és a szabadkőművesség témájáról nagy vita volt, amelynek eredményeképp kimondták: -’azok a fascisták, akik szabadkőművesek, válasszanak a fascista párt vagy a szabadkőművesek között, mert fascista számára csak egyetlen fegyelem lehet, a fascista fegyelem, csak egyetlen hierarchia [rangsor], a fasizmusé, csak egyetlen engedelmesség – a fascizmus vezére és vezetője iránti teljes engedelmesség.’

A nagytanács törvényjavaslata különben mindössze két szakaszból állt. Az első arra kötelez minden egyesületet, titkos társaságot, hogy alapszabályait, tagnévsorát, határozatait köteles a rendőrségnek megmutatni. A másik pedig arra, hogy megtiltotta a köztisztviselőknek, katonatiszteknek a titkos társaságba való belépést.

Az olasz parlamentben a szabadkőművesekre hozandó törvényjavaslatról szóló vita után, Rocco igazságügyminiszter rámutatott a szabadkőműves veszélyre. - «Bizonyos, hogy a nemzetközi jellegű egyesületek Olaszországban romboló munkát folytattak és éltünk olyan időket, amikor a nemzetközi politikát nem az állam intézte, hanem a szabadkőműves páholyok. Ez pedig semmiképpen sem tűrhető. Nem tűrheti az állam azt, hogy a titkos szövetkezetek és intézmények az állami szervek feje fölött külön nemzetközi politikát űzzenek. És nem lehet tűrni azt, hogy a hivatalos állami hierarchia [rangsor] mellett egy másik titkos hierarchia viruljon, [ i.e. Háttérhatalom! –tj] mely az előbbit háttérbe szorítja. Mert a szabadkőművesek alapszabálya kimondottan ilyen hierarchiát hangsúlyoz.»

A vitában felszólalt a Duce is. Elsősorban megemlékezett azokról a tapasztalatairól, melyeket a Szocialista Pártban tapasztalt a szabadkőművességről.
- Kormányzásom első hónapjában már tapasztaltam és megállapítottam, hogy a szabadkőművesek főbb embereiket olyan posztokra [kinevezésekbe] állították, amelyeket az olasz élet idegcsomóinak nevezhetek. Bámulatos, hogy legmagasabb állású állami alkalmazottak tagjai a szabadkőműves páholyoknak. Nem lehet kétség abban, hogy az állam legkényesebb intézményei, amelyek az új nemzedéket nevelik, s amelyek a fegyveres erőt képviselik, ahol mindenkinek minden percben készen kell lennie a haza védelmére, továbbra is a szabadkőművesség befolyása alatt álljon, ennek a befolyásnak véget kell vetni.
Azt hiszem – mondta a Duce frenetikus [viharos] hatást keltő beszédében, – hogy ezzel a törvénnyel a szabadkőművesség, amelyet más alkalommal spanyolfalnak neveztem, amely nem hegy, mint ahogy messziről látszik, hanem inkább hólyag, amit adott pillanatban át kell lyukasztani.
Ezzel a törvénnyel a szabadkőművesség lelepleződik, ami lejárt dolog, melynek többé nincs joga arra, hogy a jelenlegi évszázadot túlélje. Azt mondják nekünk: ez a törvény nem ér semmit, mert ki lehet játszani. Minden törvényt ki lehet játszani, tehát nem kellene egyáltalában törvényt hozni, és mert a mult törvényei is kijátszhatók voltak, ezért az egész törvényhozó szerkezetet szét kellene rombolni. A törvények eszközök és hatásuk egyenes arányban van azoknak energiájával és szívósságával, akik támadják őket.
Ez mindenesetre bátor megmozdulás. Tegnap talán még az árral úsztunk, de ma már erélyesen úszunk az ár ellen és ez a lényeges. Én nem is aggódom túlságosan nemzetközi összeesküvés miatt. Ami kárt szenvedtünk e törvényjavaslat miatt, az most már megtörtént, és mi azt már levezekeltük. Nem hiszem, hogy az Alpokon és a tengeren túl lévő szabadkőművesek majd lemondanak érdekeikről, csak azért, hogy Olaszországot erkölcsi és politikai téren ne károsítsák.
Lehet, hogy zsarolás lesz ennek az eredménye, de félelmetes nem lesz és nem fog nekünk ártani. Uraim – fejezte be a Duce beszédét – mi a győzelem századában élünk, mi új generáció [nemzedék]vagyunk. Már a háború előtt undorodtam attól az Olaszországtól, mely parlamentáris rendelkezések kicsinyes politikájából tevődik össze, mely fölött átlagemberek uralkodtak, akik csak azért tudtak imponálni, mert a szabadkőművességhez tartoztak. Ez volt a tegnapi Olaszország, melyben nevetséges ellentétet lehetett megállapítani a főváros polgármestere és a Vatikánban élő emberek között. Mindez távol áll a mi szellemünktől, itt van ifjúságunk jele, bátorságunk jele, jövőnk biztosítása!»

A király a törvényt lényegtelen formai változtatással jóváhagyta és szankcionálta [törvényerőre emelte].(…)






Élethalál-harc a szabadkőművesség

és a bolsevizmus ellen!

Harmadik rész

*
Részlet Palatinus József: A Szabadkőművesség Bűnei c. könyvéből
A magyarországi szabadkőművesek mozgalma
és külföldi kapcsolatai 1920-tól 1937-ig
IV. kiadás 1938. Budapest, 127-131. oldal
*
Aki figyelemmel kísérte e munkának egyes fejezeteit, az előtt nem szorul bővebb bizonyításra, hogy a nemzetközi szabadkőművesség évtizedes és tervszerű aknamunkája indította el útjára a világtörténelem legborzalmasabb háborúját, bomlasztotta szét a központi hatalmak dicsőségesen harcoló hadseregeit, s diktálta Jákob hangján és ratifikálta Ézsau szőrös mancsával a párizs-környéki kényszer-békeszerződéseket, amelyek beláthatatlan időre éket vertek a nemzetek megbékélése elé.

Aki figyelemmel olvasta e könyvecskét, arról is meggyőződhetett, hogy
a nemzetközi szabadkőművesség minden egyes ténykedése szoros összefüggésben van a moszkvai szovjet világforradalmasító törekvéseivel.

Olasz- és Németország, valamint Ausztria bolsevizálási tervei, a spanyol testvérháború felidézése és Csehországnak a szovjet ölébe hullása mind-mind beszédes bizonyítékai annak, hogy a szabadkőművesség egy húron pendül a szovjettel és annak világszerte ismert terveivel, céljaival.

Keserű tanulságok árán előbb Csonka-Magyarország, majd Olasz- s Németország, majd Ausztria rázták le magukról a vörös számum hatalmát és befolyását, majd a spanyol nemzetiek üzentek hadat a Moszkva irányítására és eszközeivel harcoló vörös spanyoloknak, legutóbb pedig Románia eszmélt fel arra, mit jelent a nemzetközi zsidó-szabadkőművesség mozgalma és drákói rendszabályokat léptetett életbe a páholyok és a destrukció szolgálatában álló nemzetközi zsidóság ellen.

De nemcsak Európában, hanem távolkeleten is felismerték a szovjet igazi terveit és így jött létre a hatalmas nemzetek szovjet-ellenes ligája [szövetsége], amelynek egyre több és több állam belépése ad jelentőséget a bolsevizmus elleni küzdelemben.

Hitler kancellár és vezér uralomrajutása után a németországi szabadkőművesek – jellemző rájuk -- nem várták be a páholyok feloszlatását, hanem bőrüket mentve hanyatt-homlok menekültek Palesztinába, ahonnan annál ádázabb harcot indítottak a Harmadik Birodalom ellen. A németországi nagypáholyok tehát tulajdonképpen nem is általános kormányrendelkezés alapján szüntették be németországi működésüket, hanem maguk oszlottak fel. A nagypáholyok fennhatósága alatt működött kisebb páholyokat pedig egyes városi rendőrhatóságok oszlatták fel azzal a megokolással, hogy «a szabadkőműves páholyok működése nem egyeztethető össze a nemzeti szocialista állam eszméivel.»

Így történt, hogy a németországi szabadkőműves zsidóknak közel százezer exponense [tagja], legnagyobbrészt intellektüelek [értelmiségiek],rövid néhány hónap leforgása alatt hanyatt-homlok menekültek Németországból és szerteszéledve az európai álalmokba, ahol még biztonságban érzik magukat, üvöltenek a nacionalista Németország és kormánya ellen.

A nemzetközi zsidó-szabadkőművességnek évek óta legfőbb gondja a Németországból kikényszerült zsidók anyagi támogatása és minden eszközzel harcolni a nacionalista államok és azoknak kormányai ellen. Egy másik érdekes körülmény, amire rá kell mutatnom, hogy a nemzetközi szabadkőművességnek a hálójába került a Népszövetség is.

Emlékeztetem az olvasót az olasz Corrispondenza 1936. december 17-i számában megjelent és úgy politikai, mint diplomáciai körökben nagy feltűnést keltő cikkére, amelyben Olaszországnak a Népszövetségből történő kilépésével kapcsolatban a Szentszéknek a Népszövetséghez való viszonyát taglalta, és rendkívül keményen bírálta a genfi intézményt.
A cikk szerint a Szentszék elvből ugyan nem áll útjában semmiféle vállalkozásnak, amely a legcsekélyebb reményt nyújtja a népek közötti kibékülés megkönnyítésére, a genfi intézményre vonatkozóan azonban huzamosabb ideje olyan anyagokat gyűjtött, hogy a Népszövetség eredeti célkitűzései teljesen kudarcot vallottak, amelyek bizalmatlanná tették a genfi magatartással szemben. Azt a meggyőződést érlelték meg benne, hogy ez a bizalmatlanság még nagyobb lett, amikor kénytelen volt megállapítani, hogy a szabadkőművesség befolyása a Népszövetségre nőttön-nő.

A Vatikán különféle okiratok birtokába jutott, amelyek bizonyítják, hogy a «szabadkőművesség Genfet mindig a békére, a világbecsületre vonatkozó ügynökének tekinttette.» - Nem ok nélkül történt, hogy 1923-ban a francia Nagy Oriens alapította nemzetközi szabadkőművesség szövetség székhelyét Genfbe helyezték át. Még bizalmatlanabbá tette a Vatikánt «a demagóg zsidóságnak és a bolsevizmusnak Genfre gyakorolt befolyása.»

E cikknek a magyar sajtóban az Esti Újság 1936. december 19. számában megjelent meglepő vezércikke adott visszhangot:
«A  .:. testvérek ügye megint sokat foglalkoztatja a közvéleményt. Ezúttal a népszövetségi válság ad különös időszerűséget a nemzetközi titkos és a legtöbb nacionalista országban tilos mozgalom újabb működésének. Egy olasz katolikus lapban olvassuk, hogy a Vatikán elvesztette a Népszövetségbe vetett bizalmát, mert látja, hogy a szabadkőművesség befolyása Genfben egyre jobban növekedik.
A nemzetközi szabadkőműves szövetség székhelyét annakidején már Genfbe helyezték át, most pedig ott tartunk, hogy a Népszövetség egyre inkább a titkos hatalmak irányítása alá kerül. A Vatikán különféle bizonyítékokat gyűjtött arra nézve, hogy a szabadkőművesség a Népszövetséget egyszerűen ügynökének tekinti, és ezen keresztül akarja érvényesíteni világboldogító eszméit.

Ugyancsak aggodalommal látja a Vatikán azt, hogy „a demagóg zsidóságnak és a bolsevizmusnak” Genfre gyakorolt befolyása növekedőben van. Nagytekintélyű katolikus személyiségek szerint ezeknek az áramlatoknak a győzelme a genfi intézmény siralmas kimúlását jelentené.

Az a Magyarország, amelyet a háború után barbárnak, békétlennek és műveletlennek neveztek a láthatatlan szálakkal izgatott világsajtóban, a fenti állásfoglalásban nem lát semmi újat. A szabadkőművesség – bármik legyenek is papíron azok az eszmék, amelyek szolgálatában áll – minálunk a forradalom szálláscsinálója volt. A forradalom alatt pedig alkalmunk volt látni, hogy hová vezet „a demagóg zsidóság és a bolsevizmus”.

Nem újság ez. Legfeljebb csodálkozunk azon, hogy az egyszerű igazságok milyen lassan hatják át a külföldi közvéleményt. Régóta látjuk már és tudjuk, hogy a genfi intézményt halálos betegség emészti, titkos betegség és nyílt nyavalya. A bolsevista veszélyt már felismerte a világ, hiszen ez álarc nélkül nyíltan jelenik meg a nemzetek színe előtt. A moszkvai politikai törekvések és célok eléggé világosak, még akkor is, ha az Internacionálé felveszi a zsakettet, és cilindert tesz a fejére. A másik befolyás azonban, amely a zárt ajtók mögött működik, még ma is bujkál.

Az Egyház hosszú évtizedek óta állandó harcban áll a szabadkőművességgel. Kiközösítéssel sújtja azokat, akik a titkos mozgalomhoz csatlakoznak. Tudjuk, hogy a Vatikán csak nagyon fontos elvi kérdésekben folyamodik a lelki megbélyegzésnek és a kitaszításnak ehhez a végső eszközéhez. De szükség volt erre, mert a szabadkőművesség befolyása alatt már az egész háború előtti Európa nyíltan, vagy burkoltan ellensége volt a tételes kereszténységnek és a nacionalizmusnak. Ezt alkalomadtán nyíltan is bizonyította. Manapság pedig, amikor az idegen zászlók alatt hajózó páholy-mozgalom közéleti exponensei [szószólói] olyan sokszor szeretnék egymással végleg szembeállítani az új nacionalizmust és a katolicizmust, s a hajdan gyűlölt, nevetségesség tett, gúnyolt kereszténységért glicerinkönnyeket hullatnak, jókor jön az idézett katolikus állásfoglalás. Elmúltak már azok az idők, amelyekben ártatlan álmodozóknak, jóhiszemű haladó honfiaknak lehetett tekinteni a hárompontos urakat. Egyszer velük is le fog számolni a világ!»

(….) Könyvemet azzal a – hiszem, minden hazáját és faját izzón szerető magyar becsületes testvérem – hú óhajtásával bocsátom útjára, vajha mielőbb megértve a nemzetünket, fajunkat és hazánkat egyre nagyobb végveszedelemmel fenyegető nemzetközi zsidó-szabadkőműves aknamunkát és bolseviki agitációt, testvérként összefogva, egyszersmindenkorra véget vet a magyar fajiságtól teljesen idegen elemek garázdálkodásának.

Mert ha most sem tanulunk, és ismét csak felejtünk, akkor méltán megérdemeljük azt a sorsot, amelyet legádázabb ellenségeink osztályrészünkül kitervelt.

Si via pacem, para bellum! Mi mindannyian magyarok és keresztények, békét és boldogságot akarunk a magyar firmamentum alatt, de ennek a békének az ára: harc és végső leszámolással a nemzetközi zsidó-szabadkőművességgel! 

Palatinus József
Budapest, 1938
*
Megjegyzés
Palatinus József könyvét a háború utáni bolsevizált Magyarországon -- természetesen – az országban fellelhető politikailag helytelen irodalommal együtt teherautó-számra vitték a zúzdába.
Benito Amilcare Andrea Mussolini (1883. július 29. – 1945. április 28.) fasiszta elveket valló olasz politikus, Olaszország egykori miniszterelnöke 1922–1943 között, 1943–1945 között a nemzetiszocialista Németország által támogatott állam, a Salói Köztársaság miniszterelnöke. A legmegalázóbb, legembertelenebb módon, nagy nyilvánosság előtt partizánok ölték meg.
További olvasmányok itt találhatók Mussoliniről ► http://mussolini.lap.hu/
Mussolini fasizmusa nem maradhatott meg a Palatinus József könyvében leírt tények miatt. Mussolini ismerte a zsidó-szabadkőművesség erejét, társadalom-romboló hatását, és minden erejével harcolt is ellene. De a háttérben tevékenykedő mérhetetlen nagy erőre nem számított.
 Ellenben létezik ma egy bizonyos sátáni fasizmus, amit az eredeti elvek alapján terveztek meg, nem tegnap vagy a mult héten, hanem jó 200 évvel ezelőtt. Ezt úgy nevezném, hogy „negatív fasizmus.”
*
Érdekes könyvismertetőre bukkantam a világhálózaton, amit bizonyos Marton Lászlószabadkőműves ír Párizsból, a „Magyar szabadkőművesség - angol szemüveggel” címmel.
▐ KRITIKA - 2006. július-augusztus -- Jászberényi József könyve, A magyarországi szabadkőművesség története. Az írásból megtudjuk, hogy „jelenleg négy szabadkőműves szervezet működik Magyarországon, s úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb közös alapértékük, a testvériség az együttműködést írja elő valamennyiük számára.”
Kérdésem: miféle titkos tevékenységet űznek ezek a magyarországi páholyok? Vajon a budapesti Parlamentben hány magas beosztású hárompontos politikus testvér viseli a vakoló-kötényt, akik a testvériség és együttműködés zászlaja alatt kapják és szolgalelkűen – a magyarság tudta nélkül! -- teljesítik a központi Nagymester parancsait?
Igen, ez a „negatív fasizmus”, ami nélkül nem lenne lehetséges elvégezni mindazt, ami manapság nemzetünkkel történik! A pártok, a kormány, a köztársasági elnök, a rendőrség, a különféle intézmények és szervezetek csak egyszerű jól fizetett bábuk a sakktáblán, akiket ide-oda tologatnak a sakkozó nagymesterek. Az igazi diktátorokat senki nem láthatja. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése