2016. június 5., vasárnap

Minden csak figyelem elterelés !!!!








Minden csak figyelem elterelés !!!!




Az Iszlám tanítása rólunk



Az Iszlám tanítása rólunk
Szörnyű olvasmány !!!
 
 
 
Hát bizony ennek már a fele se tréfa !!!
 
Eddig azt hittem, hogy a szervezett pénzügyi világhatalom a legfőbb ellenfelünk, tévedtem. A lényeg az, hogy kaparjuk össze családjainkat, ismerőseinket és ha ellentétek lennének köztünk, akkor sürgősen béküljünk ki és egymást segítsük mert nagy szükségünk lesz egymásra.
 
A bevándorlás hódítás
 
Bevándorlással hódítsátok meg a területeket.
Az iszlám jogot a shariját (sariát) vezessétek be mindenütt.
Ha háborút viselnek ellenetek akkor ezt a háborút a bevándorlás által helyezzétek át az ő (vagyis zsidók és keresztények, mások) területeikre. Szaporodjatok gyorsabban náluk, így uralmatok alá hajtjátok majd őket.
A szent dzsihádot csak az iszlám képes megnyerni és ez egy világban zajló hosszú küzdelem, amely az iszlám teljes győzelmével érhet csak véget.
Minden más vallást irtsatok ki és szüntessetek meg. A hitetleneket (ateisták, mások) egyszerűen ki kell irtani.
Ideiglenesen csak a könyvek népeihez (keresztények, zsidók) legyetek irgalmasok. A végén őket is ki kell irtani, amikor már mások nem maradnak.
Ez a mai iszlám propaganda a világ meghódítására
Ez veszélyesebb a nácizmusnál és kommunizmusnál.
A paniszlámizmus a világ meghódítására készül
A paniszlámizmus a bevándorláson keresztül valósítja meg kitűzött céljait.
 
Tanulmányok : 2015. június 20. 21:39 pm
 
Miért viselkednek így a muszlim betolakodók?
 
- A türelemnek semmi értelme a mohamedán fenevaddal szemben.
Mivel egyre világosabbá válik, hogy maradék hazánkat és tágabb értelemben vett életterünket, Európát nem csak egyetlen szemita nép szemelte ki a maga számára, így egyre fontosabb napjainkban, hogy a mohamedán fenyegetettség ellen is felvértezzük magunkat. Erre szolgál az alábbi cikk.
Van magyarázat a muszlimok debreceni viselkedésére címmel jelent meg korábban a Cívishíren az alábbi remekbe szabott kis összefoglaló a mohamedánok viselt dolgairól. Természetesen mi is jelentettünk meg rendszeresen hasonló írásokat, azok közül csemegéztünk is a kapcsolódó anyagok összeállítása közben - melegen ajánljuk felfrissítésüket a kedves olvasó számára.
Egy percre sem feledhetjük Zrínyi Miklóst.
Az török áfium ellen való orvosságban ránk hagyott szellemi útravalójának esszenciáját, miszerint az engedelmességnek és a türelemnek semmi értelme a "török" fenevaddal szemben, a hősiességnek viszont annál inkább.
Lassan aktuálisabb gondolatok, mint valaha.
Alább tehát a Cívishír cikke.
Van magyarázat a muszlimok debreceni viselkedésére.
Miért viselkednek így a muszlimok Debrecenben - és másutt?
Egyelőre kis mértékben, de ugyanaz játszódik le Debrecenben, a Sámsoni úton, mint ami nagy mértékben, nap mint nap zajlik például a norvégiai Oslóban, a svédországi Malmőben, a franciaországi Marseille-ben, a németországi Berlinben, a dániai Koppenhágában, az angliai Londonban, az USA-beli Michigan állam Dearborn nevű városában, vagy az ausztráliai Sydney-ben:
bevándorló vagy menekült muszlimok belekötnek a helyi emberekbe, zaklatják a helyi kereskedőket, és molesztálják a helyi nőket és lányokat.
A Sámsoni út "NO-GO ZONE" lett, azaz olyan zóna, ahova a helyi magyar emberek nem szívesen mennek be, nem is mernek, jobban mondva nem is engedik be őket. Aki mégis bemer közzéjük menni, az a személy az életével játszik.
Ez Allah (Isten) akarata.
A Korán, azaz a muszlimok szent könyve nem egy egyszerű könyv, hanem maga Allah (Isten) szava tökéletes formában, ahogyan azt Dzsibril (Gábriel) arkangyal elvitte Mohamed prófétának, az iszlám alapítójának, látomások formájában.
Éppen ezért a Koránt megváltoztatni vagy átértékelni nem lehet - ami abban áll, az Allah (Isten) szava, tehát úgy helyes, ahogy van.
 
A Korán 3.5 szerint az iszlám a tökéletes vallás.
 
A Korán 33.21 szerint Allah küldötte (Mohamed próféta) példakép. Amit ő tett, az helyes, és a muszlimoknak követniük kell az ő példamutató cselekedeteit.
Ezeket az ismérveket kell szem előtt tartani, mielőtt bárki megpróbálna ideologizálni, hogy a VII. században keletkezett előírásokat már nem kell figyelembe venni, mert azok az idők elmúltak. Szó sincs erről - ezek az előírások ugyanannyira hatályosak és kötelezőek ma, mint ezernégyszáz éve.
A muszlimok a legjobbak; a nem muszlimok hitványak
A Korán 3.11 szerint a muszlimok, azaz Mohamed próféta követői a legjobbak a népek közül.
A Korán 98.6 szerint azok, akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, ide értve még a Könyv népeit is (azaz a zsidókat és a keresztényeket is), a pokol tüzére jutnak.
Akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, azok a leghitványabb teremtmények.
A Korán 48.29 szerint Mohamed próféta Allah követe, és azok, akik vele vannak, keményen bánnak a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), viszont irgalmasak egymással (a muszlimokkal) szemben.
Azért nem alkalmazkodnak, mert meg vannak győződve arról, hogy ők a felsőbbrendűek, mindenki más pedig alsóbbrendű.
Soha nem is fognak alkalmazkodni, amint azt számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztráliai példa is alátámasztja.
Dzsihád (kombinált, azaz nyílt és fedett háború az iszlám győzelméért). A dzsihád szó eredeti jelentése küzdelem.
A Koránban a jelentése küzdelem (harc, háború) azért, hogy a világ minden országa muszlim országgá váljon.
A Korán 9.29 szerint a hívőknek (a muszlimoknak) harcolniuk kell azok ellen, akik nem hisznek Allahban, vagy a Végítélet Napjában; vagy akik nem tiltják azt, amit Allah vagy Mohamed próféta megtiltott; vagy akik nem hisznek az igaz vallásban (az iszlámban), még a Könyv népei (azaz a zsidók és a keresztények) ellen is, egészen addig, amíg azok alávetettségbe nem esnek, alázatosan nem fizetik a dzsizját (a hűségadót a muszlimok részére), és át nem érzik alávetett helyzetüket.
 
A muszlimok szerint, egy zsidó vagy egy keresztény az alábbi három lehetőség közül választhat:
1. áttér az iszlámra
2. fizeti a dzsizját, és alávetett, másodrendű állampolgárként él
3. meghal
 
Ha valaki azonban nem a Könyv népei közül való (azaz nem zsidó és nem keresztény), akkor
csak két választása van:
1. felveszi az iszlám vallást
2. meghal
 
Ha a muszlimok erősek, akkor a dzsihádot erővel, nyílt módon kell végrehajtaniuk.
 
Ha a muszlimok gyengék, akkor megtévesztéssel, szaporodással, és egyéb fedett módon kell küzdeniük addig, amíg eléggé meg nem erősödnek ahhoz, hogy nyílt harcban győzzenek.
Éppen ezért értelmezhetetlen az a nyugatiak körében elterjedt, hímező-hámozó kifejezés, hogy van "szélsőséges" muszlim, meg van "mérsékelt" muszlim.
Szó sincs erről. Mindkettő ugyanazt a cél akarja elérni, csak más eszközökkel: az egyik ordítva és fegyvert rázva, a másik mosolyogva és alattomosan.
Dzsizja (nem muszlimok hűségadója a muszlimok részére): A nem muszlimok által, a muszlimok részére fizetett hűségadó, mellyel a nem muszlimok elismerik alávetettségüket (lásd Korán 9.29). Amikor egy muszlim elveszi egy debreceni kereskedő áruját, vagy felveszi a segélyt, miközben a szabadságjogok ellen kampányol, és szidja a befogadó országot, akkor tulajdonképpen beszedi a dzsizját.
Dhimmi (alávetett, másodrendű személy) A dhimmi olyan nem muszlim személy, aki addig, amíg nem kritizálja a muszlimokat, elfogadja alávetettségét, és fizeti a hűségadót, életben maradhat. Ha ezeket megszegi, bármi megtehető vele. A muszlim és a dhimmi viszonya hasonló, mint a maffia és a boltos viszonya. Ameddig ez utóbbi hallgat, engedelmeskedik, és fizet az előbbinek, addig éldegélhet. Ellenben ha makacskodik.
Takija (megtévesztés) alkalmazása. A Korán 3.28 szerint a hívők (a muszlimok) ne keressék a barátságot a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), kivéve, ha veszély fenyegeti őket azok által.
 
Abu Darda, Mohamed próféta harcostársa ezt így fogalmazta meg:
 
"A hitetlenek (nem muszlimok) arcába mosolygunk, miközben a szívünk átkozza őket".
A nők másodrendűek és ostobák. A Korán 2.223 szerint a feleség egy szántóföld, akit a férj akkor és úgy "szánthat fel", ahogyan akar. A gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy nem kell a feleség beleegyezése a szexhez.
A Korán 3.43 szerint a feleség feladata az engedelmesség mind a férjnek, mind Allahnak. Azokat a nőket, akik lázadoznak, először megfeddéssel, majd az ágyból való kivetéssel, végül - ha még mindig makacskodnak - veréssel kell a helyes irányba állítani.
A Korán 2.282 szerint két női tanú egyenlő egy férfi tanúval.
Ezt egészíti ki Bukhari 1.6.301, mely szerint Mohamed próféta azt mondta nők egy csoportjának, hogy adakozzanak, különben a pokol tüzére kerülnek. Amikor a nők megkérdezték, hogy miért, a próféta azt felelte, hogy azért, mert a nők szellemileg fogyatékosak (ostobák), hiszen csak két nő vallomása egyenlő egy férfi vallomásával; vallásilag pedig azért fogyatékosak, mert egy nő se nem imádkozhat, se nem böjtölhet menzesz idején.
A nemi erőszak akkor az, ha négy tanú bizonyítja.
A Korán 24.13 szerint az, aki nemi erőszakot állít, de nem hoz magával négy tanút, az hazudik. Ha tehát nincs négy tanú, akkor nem erőszak történt, hanem paráznaság, vagy házasságtörés.
A parázna büntetése a Korán 24.2 alapján száz ostorcsapás. A házasságtörő büntetése halálra kövezés, ami nem a Koránban szerepel, hanem Mohamed próféta példamutatása alapján (pl. Hadith Muslim 17:4192 vagy Bukhari 9.83.37) végrehajtott halálbüntetés.
Ezért mernek a muszlimok debreceni lányokat és asszonyokat molesztálni, mert hozzá vannak szokva, hogy négy tanú hiányában, a nőt fogják megbüntetni.
 
A szexrabszolgaság törvényes.
 
A Korán 4.24 szerint egy muszlim férfi számára tilos egy férjezett nőhöz való közeledés, kivéve azokat, akiket a jobb keze birtokol. Ez utóbbi esetben olyan nőkről van szó, akiket portyázás vagy csata során zsákmányolt, vagy rabszolgavásáron vett. Ha például egy muszlim férfi egy zsidó, keresztény, hindu, pogány stb. nőt zsákmányol, akkor annak a nőnek a házassága automatikusan megszűnik, és a muszlim férfi rabszolganője lesz.
 
A pedofília törvényes
 
A pedofília törvényes. A Korán 65.4 szerint, válás előtt, három hónapi szexmentesség vonatkozik azokra a nőkre, akik már menstruálnak, valamint ugyancsak három hónap azokra a lányokra, akiknek még nem jött meg a menzeszük. Az első eset még logikusnak is tűnik, hiszen egy gyors válás és újra férjhez menetel esetén nem lenne egyértelmű, hogy ki az apa.
De mi van azokkal a lányokkal, akiknek még nem volt menzeszük? Náluk miért kell ugyanúgy három hónapot várni? Azért, mert velük is lehet nemi életet élni, és hát lehet, hogy egyik-másik előbb érik.
A Mohamed próféta cselekedeteiről szóló Bukhari 7.62.88-ban az áll, hogy a próféta (aki egyébként akkor kb. 50 éves volt) házasságra lépett a 6 éves Aishával, majd amikor a lány 9 éves lett, elhálták a házasságot. Ez a gyengébbek kedvéért azt jelenti, hogy a javakorabeli Mohamed egy kislánnyal közösült.
A rágalmazás nem az, mint nálunk.
Nálunk a rágalmazás azt jelenti, amikor valaki egy személyről hazugságot állít. Ezzel ellentétben, "Az utazó támasza, és a hit követőjének eszközei" (Umdat as-Salik wa 'Uddat an-Nasik) c. iszlám jogi útmutatás r2.2 bekezdése szerint a rágalmazás az, amikor valaki olyasmit mond egy személyről, ami annak a személynek nem tetszene (vagyis az a személy nem akarná, hogy kitudódjon).
Például igaz, hogy a Korán a muszlimokat a nem muszlimok elleni harcra buzdítja, egészen addig, amíg a muszlimok győznek, és a nem muszlimok áttérnek, megalázkodnak és fizetnek, vagy meghalnak? Igen.
Például igaz, hogy a Korán tiltja a muszlimok barátkozását a nem muszlimokkal, kivéve, ha azt megtévesztésből teszik? Igen.
Például igaz, hogy a felnőtt Mohamed próféta egy kislánnyal közösült? Igen.
Mindez azonban az iszlám felfogás szerint rágalmazás, mert ezek az állítások ugyan igazak, de ezeket hitetleneknek (nem muszlimoknak) kimondaniuk nem szabad.
Lerontás; felülírás. A Korán 2.106 szerint egy korábbi kinyilatkozást egy későbbi kinyilatkozás leronthat, azaz felülírhat.
A muszlimok szeretik a tudatlan nyugatiak elé tárni a Korán 2.256-ot, mely szerint a vallásban nincs kényszerítés, azt sugallva, hogy az iszlám a türelem vallása.
Ez nem más, mint takija (megtévesztés), ugyanis azt "elfelejtik" elmondani, hogy a 2.256-ot más részek, pl. a Korán 9.5, vagy a dzsihádra felhívó Korán 9.29 lerontotta, azaz felülírta.
Az ön teendője Most, hogy elolvasta ezt az összefoglalót, két út közül választhat. Az egyik út az, hogy behunyja a szemét, bedugja a fülét, és azt kántálja, hogy "lalalalala", esetleg politikailag korrekt módon felkiált, hogy ez az összefoglaló egy "rasszistafasisztanácigárdista" írás. Azt azért vegye figyelembe, hogy ettől még a Sámsoni úton tapasztaltak nem fognak megszűnni.
A másik út az, hogy ha kételkedik abban, amit olvasott, akkor utánanéz a dolgoknak, bár arra számítson, hogy a legtöbb szakirodalom angol nyelven érhető el. A javasolt művek a következők: Korán (Quran) Bukhari (Sahih al-Bukhari) hadisz (hadith), pontosabban hadiszok Az utazó támasza, és a hit követőjének eszközei (Umdat as-Salik wa 'Uddat an-Nasik), azaz Reliance of the Traveller and the Tools of the Worshipper
Ha ennyi olvasásra nincs sem ideje, sem energiája, akkor az interneten számos, hasonló összefoglalót találhat akár írott, akár képi formában, melyek levezetik, hogy az iszlám miért nem egyeztethető össze az európai társadalommal, tehát a magyar társadalommal sem. Ha ön minél több családtaggal, baráttal, munkatárssal, osztálytárssal és tanítvánnyal megosztja ezt az összefoglalót, és minél több magyar ember megérti, hogy miről van szó, akkor csökken az esélye annak, hogy magyar városok és városrészek számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztrál város és városrész sorsára jussanak.
https://www.facebook.com/molnar.gizella/posts/931165690297372
 




Nemzetiarcvonal - A menekültáradat valódi célja egy globális, európai járvány?

2015.07.01 08:33
 
Nem szívesen példálózunk Nemere Istvánnal érthető okoknál fogva, de Nemerének a nyolcvanas évek legelején volt egy témába vágó, fantasztikus regénye. Miszerint az Egyesült Államok készakarva fertőz meg nagyvárosokat Európában, hogy destabilizálja a térséget. Nos, tudhatjuk, ma még fantázia, holnap már valóság.
 
afrika vírus
 
Ahogy korábban jeleztük, Európa méretű járvány törhet ki a bevándorlók miatt, ami kegyelmet nem ismerve tizedelheti meg az európai összlakosságot. A halálos kórság fenyegető rémképe itt lebeg felettünk, a kormányok tehetetlensége, humanista csapdában való fetrengése, emberi jogok hazugságának béklyója tovább nehezíti a sürgős megoldásra váró inváziót.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal szerint járványügyi teendő nincs, de óva inti a megyében élő lakosságot attól, hogy felszedjék a menekültek hátrahagyott holmijait. Rüh- és tetűveszélyt említenek, ami – legyünk őszinték – semmiség ahhoz képest, ami valójában fenyegeti az európai embereket. A Belügyminisztérium milliós támogatást különített el a probléma kezelésére, de ez sajnos csak részmegoldásként könyvelhető el.
A térséget megrohamozó migránsok olyan betegségeket hordoznak, melyekkel szemben az európai népek nem rendelkeznek immunitással. Halálos kimenetelű, tömeges megbetegedések jelentkezhetnek a malária, sárgaláz, ebola, kolera, AIDS, hepatitis A, leismaniasis, hastífusz, filariasis és egyéb vírusok elterjedésének nyomán.
 
betegség
Senki sem tudhatja, miféle undorító kórságokat hoznak be az ellenőrizetlen idegenek
 
Józan és elismert orvosok jelentésére alapozzuk eme, egyáltalán nem a hisztériakeltés okán megfogalmazott sorainkat. Olyan országokból, kontinensekről érkeznek hozzánk migránsok, ahol az eltérő éghajlati öv, higiénés szokások és egyéb tényezők az ottani embereket sokkal ellenállóbbá tették az európai embereknél. Ezek élvezhetnek ugyan immunitást az adott vírussal szemben, de lehetnek annak hordozói is. Szélsőséges esetben pedig karanténba való vírusgazdák. Elég néhány azonosítatlan és regisztrálatlan beteg, hogy katasztrófát okozzon. Felkészültek Európa kormányai egy esetleges járvány elharapózásának megfékezésére? Az anyagi feltételeit biztosították?
Az Egyesült Államok hadseregének kelet-európai terjeszkedése egyértelmű üzenete az, hogy a jenkik, Oroszország ellen akár erőszakos fellépéseket is kilátásba helyezhetnek, melynek előfeltétele egy gyenge és impotens Európa. Ezért nem elképzelhetetlen, hogy készakarva szorgalmazzák a biológiai hadviselés formáját, mely anarchiát és káoszt eredményez a fehér kontinensen. Ennek pedig fontos szereplői a migránsok, azok a népek, melyekre Európának semmiféle szüksége nincs. Olyan primitív lények, amelyek lényegüknél fogva csak a rombolásra és züllesztésre teremtettek.
 
vizsgálat
Szigorú vizsgálatra van szükség!
 
Ezért a Magyar Nemzeti Arcvonal álláspontja az, hogy a menekülteket a legnagyobb szigorral kell kezelni, vissza kell fordítani a határainkról. A meglévő színesbőrűek letelepedési kérelmét pedig azonnal felül kell vizsgálni, és ha a legkisebb kockázat is fennáll, gyorsított eljárással ki kell utasítani őket az országból. Ezek az óvintézkedések a magyar nép érdekeit szolgálják. Nem gyűlölet és hátrányos megkülönböztetés! Elengedhetetlenek biztonsági szempontból.
 
 
Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net




Magyar Hajnal - Nyílt levél a ‘roma vezetőknek’

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/magyar-hajnal-nyilt-level-a-roma-vezetoknek-/



Ha mi felelünk magyarok tetteiért, akkor maguk miért nem felelősek a Cozma gyilkosságért, Szögi Lajos és Bándy Kata lemészárlásáért és más, hasonló megszámlálhatatlan rémtettért?’
Olvasónk a fehérellenes rasszizmus és a cigányterror ellen.

Nyílt levél Setét Jenőnek, Horváth Aladárnak és a többi “roma” vezetőnek!

Múlt hónapban tanúja lehetett az ország egy olyan rendezvénynek, amely újból csak az indulatok és az ellenszenv szítására volt alkalmas, nem pedig arra, amire Önök szánták.
 
magyarhajnalplakat
setetjenohorvathaladar
Persze ezekből 316 ezer is sok
Az átlagmagyar ilyeneket lát minden nap
 
aladarfereg
 
Az első “Roma Büszkeség Napja” nevű rendezvényükkel Önök semmi mást nem értek el, csupán azt, hogy az Önöktől több száz éve szenvedő többségi társadalom újra utálattal nézzen az ország legnyughatatlanabb és ezzel együtt leglenézettebb kisebbségére.
Egyszerűen érthetetlen minden normális ember számára, hogy miért nem fogják fel már végre, hogy a tiszteletet, az elfogadást, a rokonszenvet ilyen értelmetlen hőbörgéssel nem lehet kivívni!
Ahhoz, hogy a cigányságot a magyarok valaha is el tudják fogadni, ahhoz először is nekik kellene bizonyítaniuk…
Igen, bizonyítani, minimum azt, hogy az Önök fajtája – és nem csak egy kis hányaduk – egyáltalán alkalmas a normális együttélés alapvető feltételeit teljesíteni.
A magyar társadalomnak először is erre van szüksége, nem pedig azt látnia, hallania és tapasztalnia, ráadásul most már napi, heti szinten, hogy ártatlan gyerekeket, vétlen felnőtteket, vagy magatehetetlen öregeket az Önök fajtájából valók meglopnak, csoportosan megtámadnak és megvernek, kirabolnak, megerőszakolnak, vagy most már egyre gyakrabban megölnek…
Higgyék el, Önöknek nincs mire büszkének lenniük, legalább is addig nem, amíg a cigányság túlnyomó része nem él a törvényeket betartva, tisztességesen!
Minden népnek vannak bűnözői, de a nagy átlag nem ilyen. És vannak tudósaik, feltalálóik, hadvezéreik, dolgos földművelőik, értelmiségük, kiemelkedő nagyjaik, szentjeik. Önöknek jóformán csak bűnözőik. Rabszolgatartóik, lincselőik, rablógyilkosaik, öregezőik, analfabétáik, színesfémtolvajaik, erdőpusztítóik, hordában garázdálkodóik, egész életükben nem dolgozóik vannak. Igen, ilyen a nagy átlaguk. Egy száztagú zenekar nem ellensúlyozza a napi több száz bűncselekményt, amit elkövetnek.. Még a magának való krumplit és zöldséget sem termeli meg a falusi cigány, aztán vinnyog, hogy nincs elég segély. Nincs elég? Tíz és százmilliárdok mennek el a mi zsebünkből önökre, rezsit sem fizet a többségük, de számos faji alapú program, ösztöndíj, átképzés van már ‘csak romáknak’. Az eredményük a nullánál is kevesebb. Hogy a cigányoknak nem ritkán kiosztott ingyenlakásokról ne is beszéljünk, amiket jellemzően viharos gyorsasággal lelaknak, elpusztítanak, majd újat követelnek. A magyar átlagnak a börtön szégyen, a cigány átlagnak érdem, a férfivá érés jele.
Hogy mi lennénk a rasszisták? Miért gondolják önök, hogy csak a fehérek lehetnek rasszisták? A cigányság genetikailag jóságos? Nem éppen az ilyen gondolkodásmód a rasszista? Miközben nagyon is jól tudják, hogy a magyarok és más népek nem a bőrszínük miatt nem rajonganak önökért, hanem az életmódjuk miatt. Mutassanak nekem, ‘roma vezetők’, egyetlen országot, ahol önök integrálódtak, és ahol nem kezelik önöket közbiztonsági fenyegetésként. Franciaországtól Felvidékig és Erdélytől Kanadáig. Az egész világ rasszista, ugye? Hogy is nevezik önök egymás közt a fehéreket? Gádzsó? Ami alsóbbrendű nem cigányt, nem embert, parasztot jelent. Akinek el lehet venni az életét és javait, nem olyan nagy bűn, mert mi rasszisták volnánk? Ha mi felelősek vagyunk egyes magyarok tetteiért, akkor maguk miért nem felelősek a Cozma gyilkosságért, Szögi Lajos és Bándy Kata lemészárlásáért és más, hasonló megszámlálhatatlan rémtettért? Vagy a kollektív felelősség csak ránk vonatkozik, Jenő és Aladár?
Ahhoz, hogy a magyar társadalom végre el tudja fogadni a cigányságot, csak is egy út vezet, az pedig a becsület, a munka, a békesség és a tisztesség útja, nem pedig a bűnözésé, az élősködésé, amit jelen pillanatban a cigányság túlnyomó többsége művel!
Önnek és a többi “roma” vezetőnek nem ilyen teátrális akciókon kellene törniük a fejüket, hanem a saját fajtájuk felvilágosításán, felemelésén kellene nap mint nap dolgozniuk. Ha már felelős vezetőnek érzik magukat, akkor az lenne az elsődleges feladatuk, kötelességük, hogy megtanítsák a cigányokat ezeknek az együttélési normáknak a betartására, arra, hogy hogyan kellene a törvényeket betartva becsületesen élni és nem lopni, rabolni, gyilkolni nap mint nap.
De legalább olyan fontos lenne megtanítani számukra azt is, hogy hogyan kellene felelősséggel, csak annyi gyereket vállalni, amennyit el is tudnak tartani anélkül, hogy az állam, pontosabban a magyar adófizetők pénzén élősködve tennék ezt.
Ez a cigányságnak is legalább olyan fontos létkérdés, mint a magyaroknak, csak ezt még Önök most sem fogták fel.
Ha olyan mértékben szaporodnak továbbra is – tehát ész nélkül – akkor nem is olyan sokára eljön majd az az állapot, amikor már nem lesz mit szétosztani segélyként, vagy akár elrabolni, ellopni bármit is a cigányoknak, mert nem lesz, aki megtermelje…
Ha nem ezek a legfontosabb megoldandó kérdések az Önök számára is, akkor nem igazi vezetők, nem a cigányság érdekében cselekszenek, csupán ugyanolyan megvetésre méltó, csak a saját politikai karrierjüket építgető élősködő gazemberek, mint sajnos nagyon sok “magyar” politikus.
Ön és a többi “roma” vezető azzal tennék a legnagyobb hasznot mindenki számára, ha először is a cigányságot ráébresztenék a saját hibáira, amivel évszázadok óta saját maguk gördítenek akadályokat a boldogulásuk elé.
Önöknek ezzel a problémával kellene először is foglalkozniuk, s talán csak ezek teljesülése után követelőzniük.
Nem csak akkor kellene a médiát is felhasználva, a nagy nyilvánosság előtt szónokolni, amikor a jogaikat követelik, vagy a kirekesztésről, a hátrányos helyzetükről papolnak, hanem akkor is, amikor ezeknek a problémáknak a valódi okairól lehetne, kellene őszintén beszélni.
Mert ezeknek a problémáknak az egyetlen kiváltó oka egyedül a cigányság agresszív viselkedése, a többségi társadalom normáihoz való negatív hozzáállása.
Ez nem csak üres beszéd, ezt bizonyítja az a tény is, hogy a cigányság minden országban egytől egyig ugyanazokat a problémákat “termeli ki” az ottani többségi társadalmaknak és ugyanabban a helyzetben is van mindenütt, mint itt Magyarországon.
Nem tűnt még fel Önöknek, hogy nem csak mi magyarok vagyunk rosszban a cigánysággal, hanem szinte minden olyan ország, ahol a “roma” kisebbség folyamatosan mérgezi a közrendet és az ottani társadalmakat?
Csak és kizárólag maga a cigányság a felelős azért a helyzetért, amiben most van és senki más!
Ha illogikus módon nem vesszük figyelembe azt az eltelt több száz évet, amióta az Önök ősei itt sajnos letelepedtek – és amely hosszú idő alatt természetesen “nem tudtak” beilleszkedni -, hanem csupán az 1956-tól 1989-ig terjedő harminchárom “gondtalan” esztendőt, akkor világosan látható, hogy csak is Önök nem tudtak, nem akartak élni a történelmi lehetőséggel (sem).
Annak ellenére, hogy a kádári “langyos kommunizmus” idején minden lehetőségük adott volt a felzárkózásra, az integrálódásra, nem tettek semmit ennek érdekében.
Ez az, amiért kijelenthetem, hogy csak is a cigányságot és annak mindenkori vezetőit terheli a felelősség a mostani helyzetéért.
Érthetetlen, hogy akkor, amikor évtizedeken keresztül mindegyikőjüknek volt munkája – legalább is bárkinek, aki akart is dolgozni, mert ugye “kötelező” volt – és így lehetőségük lett volna a gyerekeiket is megtanítani a normális életvitelre és így felzárkózni a többségi társadalomhoz, valamiért Önök nem így cselekedtek…
Most, hogy már elmúlt az a korszak és vele együtt a sok munkalehetőség – bár nem vagyok meggyőződve, hogy a történelem során a cigányok bármikor is arról lettek volna híresek, hogy legendásan szeretnek dolgozni -, már vagy húsz éve a cigányság túlnyomó többsége vagy abból él, hogy szaporodik, vagy abból hogy bűnözik.
Nem mondom, megvetendő szégyenteljes állapot mindkettő, de erről csak is Önök tehetnek!
Ennek ellenére soha eszükbe sem jutott Önök közül egyik “vezetőnek” sem, hogy a cigányság valódi érdekeit figyelembe véve mondjuk hónapokon, éveken keresztül járja az országot, találkozzon cigányok ezreivel és modern térítőként a kötelességeikről, a megfelelő életmódról, vagy a társadalmi elvárásokról beszéljen nekik a lázítás helyett.
Érdekes módon mindig csak a “szegény, megalázott” romák érdekében nyitották ki a szájukat, amikor is csak követelőztek, de amikor a cigánybűnözés ellen, vagy annak áldozatairól kellett volna megemlékezni – mint például a Szögi tanár úr tragédiája, vagy több száz más, cigányok által megsebesített, meggyilkolt ártatlan esetén – a borsodi cigány vajdán kívül Önök sehol sem voltak, sehol nem vállalták a fajtájuk bűneiért a felelősséget!
Pedig ez az, amire a magyaroknak és ezzel együtt a cigányoknak is szüksége lenne.
Ehhez persze olyan tanult, felelős cigány vezetők kellenének, akik amellett, hogy átlátják a valódi helyzetet, a valódi problémákat, tudják a megoldást és tényleg becsülettel akarnak megoldást találni, nem pedig az éppen aktuális politikai garnitúrákkal szövetkezve pénzért, pozíciókért és szavazatokért cserébe elárulják a fajtájukat, lenyúlják a felzárkózásra szánt milliárdokat.
Amíg ezeket a dolgokat nem így látják, ne is reménykedjenek a cigányok felzárkózásában, vagy a széles társadalmi elfogadottságában, mert addig a helyzet semmit sem fog változni, amíg a jó irányba maguktól meg nem teszik az első lépéseket.
Szabó Péter Antal
 












Magyar Királyi Hírlap - A cigányság, mint eszköz a zsidó maffia kezében

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/magyar-kiralyi-hirlap-a-ciganysag-mint-eszkoz-a-zsido-maffia-kezeben/







Miért is kell az országunk a zsidóknak?
Az általános vélekedés, hogy azért kell Magyarország nekik, mert itt van víz, meg minden, ami szemnek és szájnak kell. De ez csak egy szempont. A zsidók halálos veszélybe kerültek mindenhol, ahol nagy számban élnek. Izrael mindig is ellenséges közegben lesz. Egy hajszálon múlik maga a léte. Az USA minimum ketté fog szakadni és a déli területek spanyolok, míg az északiak fehérek lesznek, jobb esetben. Azonban itt is gyorsan terjed az iszlám. Még a feketék körében is, ahol sokan térnek át az új hitre. A zsidók itt is halálos csapdába eshetnek a későbbiekben. Európában Franciaországban és Nagy-Britanniában vannak jelen nagy számban.
Az itt is jelen lévő iszlamizálódás megint csak súlyosan érinti őket. Magyarán csapdába kerültek. Mi földrajzi szempontból nagyon jó helyzetben vagyunk számukra. A mesterségesen előállított cigányprobléma felőrli a magyarságot, utána ők rendezik a cigánykérdést, és szereztek egy országot. Tehát világpolitikai okok vezetnek ehhez a folyamathoz. Pontosabban ez már el is kezdődött 
A recept:
Miután megszerezted a politikai és gazdasági hatalmat, illetve uralod a médiát, akkor fogjál egymillió cigányt! Diszkrimináld őket pozitívan, engedjél meg nekik bármit, még a lopást és a gyilkolást is. Támogasd őket a média teljes erejével! Szórd meg velük az egész országot, az összes iskolát, az összes falut és várost! Várjál ezután ötven évet, és már kész is van, amit akartál. Ha kész van, azt látni fogod, hiszen az adott országban már alig él fehér kultúrnép. Indíthatod a repülőidet! Valahogy így fogalmazhatták meg a magyarországi terveket! 
A cigányproblémát valóban ők hozták létre az elmúlt évtizedekben. Tökéletesen építették fel ehhez a társadalombiztosítást és a segélyezési rendszert. A szociálpolitikai juttatásokat is rájuk szabták ki. A cigányság nem tud országot működtetni, egy másik nép szükséges ahhoz, hogy előteremtse a megélhetéséhez szükséges javakat. A gazdatest. Egy földi sci-fi rajzolódik ki. A cigányságot a hazai és nemzetközi zsidóság pörölyként alkalmazza, és már el is kezdte a magyarságot megsemmisíteni, láthatóan hatásos módszerekkel. 
A média hatás
A zsidó kézben lévő média éjjel és nappal sajnáltatja őket. Ha cigányt ölnek az hír, de amikor magyart ölnek cigányok, az tabutéma. Tabu, amiről egy szót sem lehet szólni. Még néhányan emlékezhetnek egy több mint tíz évvel ezelőtti esetre, amikor két magyar gyerek leszúrt egy cigányt egy vasúti sín mellett, valahol az Alföldön. Az ok, hogy a cigány terrorizálta a magyar fiúkat, sőt az egész osztályt, ahova járt. Az RTL azonban egy egész műsort arra áldozott pár nap múlva, hogy bemutassa a hamisított előzményeket, és a terrorista cigány temetését, az elejétől a végéig. Undorító volt, hiszen a halott cigányt mutogatták a koporsóban fő műsoridőben. Persze arról nem szóltak, hogy a cigány miket művelt, mielőtt a srácok megforgatták benne a kést.
     
A semmittevéstől híznak, agresszívak, fialnak a mi pénzünkből
Az olaszliszkai esetet is úgy próbálták beállítani, hogy egyetlen család megvert valakit, és belehalt. Persze azt nem mondták, hogy az egész cigánysor rugdosta a szerencsétlen tanárt. És ott van a rengeteg, manapság már ezerszámra tehető eset, amikor magyarokat gyilkoltak, vagy kínoztak meg ezek a vadállatok. Ezeket a média módszeresen eltussolja, és semmi sem mehet ki, főleg nem az, hogy cigány az elkövető, vagy kreol bőrű. Találtak szinonimákat, amivel helyettesíteni lehet a cigány szót. Fiatalok szó használatos, ha csoportos cigány elkövetőkről van szó. Ha fiatal egyénről, akkor kisfiú, vagy kislány. Cigány tömegverekedés helyett családok szólalkoztak össze, vagy az elkövető és népes rokonsága mondat a menő. A cigány szó tabu. A média nem használhatja. Ha a hírt nem lehet elhallgatni, takarni kell, hogy cigányokról van szó.
      
A cigányjogvédő zsidók, nekik mi nem számítunk
A bújtatott etnikai tisztogatás
Az ország egyes területeit teljesen megszállják. Mondhatjuk, hogy az etnikai tisztogatás elkezdődött, egyéb módszerekkel. Persze ölnek és gyilkolnak, agyonvernek és kínoznak. Na de ezt csak úgy nem lehet! Ehhez a hátteret, méghozzá tökéletes hátteret kell biztosítani. Magyarán a végrehajtáshoz szükséges alapvető feltételeket elő kell állítania a megszállt politikai hatalomnak. A kérdés, hogyan? 
Első körben szét kellett verni a magyar családokat, főként a nemzet és kultúramegtartó magyar paraszti családokat. A szocializmus alatt elindult a vidék szétverése. A fiatalokat kiszakították családjaik köréből, a faluból és a városba csalták. Kaptak lakást és munkát, de elszakították őket a paraszti világból és lassan, de biztosan városiakká változtatta a rendszer őket. A folyamat lassan, de biztosan a vidék egyes részeit kiüresítette, és a fiatalokat eltüntette a falvak egy jelentős részéből. Ezek jórészt már csak néhányszor jártak haza, az egykori falvaikba, de a gyerekeik még ennyit sem a későbbiekben.
A tanyák fizikai megsemmisítése pedig általánossá vált ekkor. A magyarok szépségekkel teli szabadságának a jelképe a tanya, a tanyavilág a totális megsemmisítés célpontjává vált. Az első csapás tehát megtörtént a szocializmus alatt. A vidék kiöregítése megindult.
A második körben a még megmaradt vidéki fiatalságot gazdaságilag a munkanélküliség fegyverével ellehetetlenítették, és a lakóhelyéről való elköltözésre, bizonyos esetekben külföldre kényszerítették. A vidék jó része elnéptelenedett és kiöregedett. Az öregeket pedig a rendszer felhasználta, felhasználta az egész magyarság megfélemlítésére. Aljas módszerekkel cigányokkal kezdte megszórni az integráció nevében a kiöregedő falvakat. És ezzel elkezdődött a terror, és az etnikai tisztogatás. A cigányok szocpolos házaikat megkapva már csak arra koncentráltak, hogy mit lehet ellopni a magyaroktól, bármi áron.
Mindenki emlékszik arra, hogy a megélhetési bűnözés mögé bújva a cigányok mindent megtehettek korábban és ma is. Sőt mivel kiszúrták a főleg egyedül élő öregasszonyokat, rájöttek arra, hogy ezek kirablása is egyszerű és sok esetben nagyobb hasznot hoz, mint az egyszerű tyúklopás. A vidék folyamatosan lepusztult e miatt, hiszen minden, ami mozdítható volt, azt vinni lehetett. Ezért váltak a vidék szőlői és földjei parlaggá. A korábbi pincesorok romokká, az istállók és tyúkudvarok üressé. Jól megszerkesztett, irányított, és a média által fedezett módszerek ezek.
Az olyan falvakat is előszeretettel szórták meg, ahol élt és él még valamilyen mennyiségben fiatal. Sok esetben ezeket a cigányokat a magyarok által lakott utcákba telepítették, ahol életerős fiatalság is lakott. Olyanok, akik még gyereket akartak, vagy volt már nekik. Olyanok közé telepítették ezeket a semmirekellő élősködőket, ahol még a magyar szomszéd művelte a kertjét és a fáit, illetve volt jószága. A kertek és a fák ezután a cigány pusztítás célpontjai lettek és így sok kertben itt is megszűnt a termelés.
Az iskolák elcigányosodtak, és mivel nem lehetett és manapság sem lehet szegregációt alkalmazni, a tanítás és tanulás lehetetlenné vált. A magyar gyerekek verése mindennapos lett. A cigányok kifosztották, megalázták és megalázzák őket. 
Magyarán a nagyszülők szintjétől a szülőkön keresztül a kis gyerekekig mindenkit elért a zsidók által jól irányított cigányterror. Egyes magyarok körében, akik ebben a cigánytengerben éltek és élnek, megindult az elcigányosodás és a faji keveredés folyamata. Általában a magyarság deklasszált rétegeiben jellemző leginkább ez a negatív folyamat. 
   
Kortól és nemtől függetlenül ütik-verik a magyarokat a cigányok 
És mennyibe kerülnek a cigányok? Mibe kerül nekünk ez a semmirekellő réteg? Nem érdemes számolni, hiszen még körülbelüli összeget sem lehet megállapítani. Nemcsak a kifizetett segélyeket kell nézni, hanem a melléjük megítélt egyéb juttatásokat első körben. A másik, hogy az egészségügy ellátja őket, persze nulla forint társadalombiztosítási befizetés mellett. Nem szólva arról az összegről még, amit a rendőrség költ rájuk. Tele van velük a börtön és az árvaház. Ingyen utaznak, lopják az áramot és a vizet. A közművek kintlévőségeinek a nagy részét ők okozzák. (Mi pedig fizetjük!) Lebontanak mindent, amit nem lehet mozdítani. Kiirtják az erdőinket, elpusztítják természeti értékeinket. Illegális bányákat nyitnak, ahol lopják a szénvagyont, de külszíni vasércbányát is dézsmáltak már az ott található ásványok miatt. És persze a betörések, lopások, gyilkosságok, csalások ezrei évente. 
      
Csak a jéghegy csúcsa 
Napokig lehetne sorolni, hogy milyen károkat okoz ez a sáskahad. Mellesleg, ha erre a biológiai fegyverre fordított összegeket egy normális állam a magyar fiatalságra költené, akkor ez hány magyar gyerek születéséhez vezethetne? Ez is felbecsülhetetlen.
 






Alfahír - Az elrabolt Európa - a káoszba taszítás hátteréről

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/alfahir-az-elrabolt-europa-a-kaoszba-taszitas-hattererol/



Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miért egyik pillanatról a másikra indult meg ez az embertömeg Európa felé. Illetve azon is, hogy miért most. Miben változott a helyzet tavalyhoz képest? Líbiában Kadhafi alatt nem volt anarchia, káosz és éhezés sem. Most van. Kik és miért akarták megbuktatni Kadhafit? Mert ki akart lépni a jelenlegi gazdasági rendszerből? Asszad elnök ellen ugyanezt tervezték. Felfegyverezték az iszlám "bolsevikjeit" s azok létrehozták a XXI. század "bolsevik" államát. Mi célból? Al Baghdadi az Iszlám állam vezetője miért is parolázott pár éve még Dick Cheney mellett? Ki finanszírozza a csempészeket? Minden menekült fejenként képes lett volna kifizetni a csempészek által kért hatalmas összegeket? Mi az ami miatt most, egyik pillanatról a másikra rászabadult Európára ez az emberáradat?
 
 
Szidhatja egymást a közvélemény a "kirekesztés kontra befogadás" képmutató hazug jelszavával, az embercunami attól még jön. És az áramlattal a félelem és a rettegés is. Egyesek a multikulturalizmusról, a globális együttgondolkodásról beszélnek a migránsok befogadása kapcsán. Miközben egyet felejtenek el: a helyes megkülönböztetési képességet. Ennek teljes hiányára drámaian mutat rá az, ahogy a jelenlegi helyzetet kezeli a közvélemény egy része. Amennyiben látok magam előtt egy vad harapós kutyát, nyilvánvaló, hogy nem úgy viszonyulok hozzá, mint egy őzgidához. A probléma lényege abban áll, hogy ma az európainak mondott "értékrend" alapján a ragadozó vadat is őzgidának kell nézni. Azon a címen, hogy "nem lehetünk előítéletesek". Az előítéletesség ostoba szlogenjeihez pedig a hivatkozási alapot az "őzek" védelme adja.
 

Mértéktelenség = Istentelenség

 
És itt van a liberalizmus problémája, mint szélsőséges ellenpontja az önkényes erőszaknak: minden embert egy platformra helyez. Függetlenül attól, hogy az egyik kezében már ott a kés és éppen szúr. Amíg nem szakít a húsba és nem erőszakolja meg a feleséged, addig ő ártatlan, szelíd ember. Mintha Európát most szembesítené a gondviselés azzal, ahova a szélsőséges egalitarizmus, a különböző, egymásnak nem megfeleltethető minőségek tudatos összekeverése vezet: a káosszal. A káosz kialakulásának előidézője természetesen az anyagi kapzsiság és az ezzel párhuzamos lelki kiüresedés. Mindennek oka pedig az emberi mérték eltűnése.

A belső mérce eltűnésével a különféle minőségek közti határok összemosódnak. A legnagyobb őrület, hogy ma Európában ezt valamiféle vívmányként értékként tüntetik fel. A mértéktelenség dicsőítése ma hivatalos európai "doktrína" a hamis  szabadság és egyenlőség jelszava címén. A mértéktelenség más szóval "Istentelenségnek" is nevezhető. Mert Isten kérdése nem tárgyi kérdés végső soron. Ezért van az, hogy az Iszlám Állam például egy istentelen képződménynek is tekinthető. A liberális nyugat ellenképének. A lelki mértékét vesztett istentelenné lett nyugat rémképe, démona.

A csőcselék vallása a merő pusztítás és rombolás. Teljesen mindegy, hogy hivatalos vallási, vagy ideológiai köntösben jelentkezik. Az alexandriai könyvtárat az 5. század elején felgyújtó vallási fanatikusok, a Francia Forradalom jakobinusai, vagy a szovjet bolsevikok ugyanazon emberi magatartást képviselik, mint az iszlám nevet és az "állam"kifejezést bitorló képződmény összetevői.

Isten, vagy valamilyen istenített eszme nevében, de a valódi isteni mérték nélkül nincs kozmosz, tehát rend. Ezen isteni mérték "kihúzása" történhet hirtelen, de lassan is. Európában, pontosabban Nyugat-Európából, annak társadalmaiból az isteni mércét szép lassan húzták ki. Mondhatni, a lélek centruma szép lassan üresedett ki és adta át helyét az abszolút önzésnek. És lényegében ez még csak nem is a külső állami váz kérdése. Mint inkább az emberképé. Az emberképé, amely a társadalom középpontjába van állítva. 

A felvilágosodásnak nevezett időszak hamissága, hogy a külső demokratikus vázra helyezi a hangsúlyt és az emberi szabadság legfőbb ellenségének épp az isteni mértéket hordozni hivatott, annak emberképét felmutatni hivatott társadalmi csoportokat nevezi. Ez még akkor is így van, ha látszatra világnézeti és vallásszabadságot hirdet. Végső soron ugyanis mindent kigúnyol, cinikusan megaláz saját, mértéktelenséget idealizáló felfogása nevében. A liberalizmus a fogyasztói társadalom nihiljében éri el csúcspontját és lényegében fordul szembe önnön magával. Az isteni mérték helyén keletkező üresség mindent magába szív kívülről, semmit nem válogat, csak gomolygó űrré változtat.
 

Az isteni mérték helyreállítása, az immunitás visszaszerzése

 
Európa a különböző minőségek helyén kezelésére jelenleg nem képes, mert a hivatalos doktrína nem engedi. Holott nem lehet minden embert egyformán kezelni. A helyes megkülönböztetés képességét kell támogatni és nem a "minden bevándorló bűnöző" kontra "minden bevándorló egy szent" szélsőséges álláspontja közt csapongani.

A liberalizmus legnagyobb kritikájaként az immunitás csökkentése, a helyes sejtfelismerő-képesség pusztítása hozható fel egy hamis egyenlőség címén. 

Annál nagyobb balgaság nincs, mint az egészséges immunitás ellen dolgozni, attól félni. Ez lényegében önnön magunk felszámolásának életfelfogása. Ezért mondják egyre többen, hogy a jelenlegi uralkodó európainak nevezett - de valójában a nevet csak bitorló - irányvonal a halál és nem az élet pártján áll és a társadalom önpusztítását idézi elő. Napjaink eseményei alapján épp ezt látjuk. Európának ildomos lenne visszatérni önnön magához. Az egymást éltető vallásos bolsevizmus és káoszba vivő liberalizmus örök kettősének istentelenségéből az isteni mérték helyreállítása jelentheti a kiutat.
 








Idők jelei - Törökország kényszeríti a menekülteket Európába – NATO háborús tervek? Megrendezett esemény? Rendőrállam?

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/idok-jelei-torokorszag-kenyszeriti-a-menekulteket-europaba-nato-haborus-tervek-megrendezett-esemeny-rendorallam/


 
Forrás: Activist Post, Brandon Turbeville cikke alapján
 
A lassan egész Európát érintő, tragikus humanitárius válságot figyelve bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy mi késztette ezt a tömeges kivonulást, amelyben az emberek mintha vezényszóra, egyszerre indultak volna meg. Hiszen a szíriai válság már vagy 4-5 éve, a líbiai pedig még régebb óta tart. Azonkívül más nemzetek is kerültek már összetűzésbe a NATO-val, és mégse láttunk még ilyen hihetetlen méreteket öltött migrációt, ami Európa után az Egyesült Államokra is kihat majd.
Amennyiben a szírek Bassár el-Aszad elnök kegyetlensége miatt kezdtek menekülni, miért nem láttuk őket 2008-ban, 2009-ben vagy 2010-ben? Igazából ilyen tömeges kivonulást még soha sem láttunk.
Miközben tudható, hogy az Iszlám Állam nyugat felé történő nyomulása miatt sok szíriai volt kénytelen menekülni, azt is fontos észben tartani, hogy sokan érkeznek egyéb országokból is.
Azt is fontos tudni, hogy a Törökországból kiáramló emberek nagy része a török titkosszolgálat és hivatalos szervek illetve személyek nyomására indult meg. Más szóval úgy tűnik, hogy Törökország szándékosan duzzasztotta fel a menekültek számát az országban, hogy a megfelelő időben útnak indítsa őket Európa felé.
 
Összegyűjtés és bevetés
 
Tony Cartalucci, a Társadalomépítés 101, avagy hogyan indítsunk menekültválságot című írásában kifejti, hogy Törökország megkérdőjelezhető lelkesedéssel tárta ki kapuit a menekültek előtt, hihetetlen összegeket áldozva e célra, amikor nyilvánvaló, hogy Törökországot egy cseppet sem érdekli ezeknek az embereknek a sorsa. Miután évek óta segédkeznek az Iszlám Állam, az al-Kaida és egyéb „mérsékelt” kannibálok kiképzésében, felfegyverzésében és koordinálásában, több százezer civil halálához és egy teljes ország elnéptelenítéséhez nyújtva aktív segítséget, elmondhatjuk, hogy Törökország sok mindenben lehet érdekelt, de a szíriai menekültek megsegítése nincs közöttük.
 
before-and-after-3
 
Törökország azonban ennek ellenére sok százezer szír menekültet fogadott be az elmúlt néhány év során.
Foreign Policy ezt írta erről:
 
Mára Törökország vált a menekülteket legnagyobb számban befogadó országgá. 2013 októbere óta háromszorosára emelkedett a regisztrált szír menekültek száma, ami mára csaknem elérte a 2 milliót.
 
Tehát annak ellenére, hogy Törökországot egy cseppet sem érdeklik a szír menekültek, mégis 2 millióan vannak az országban, és egyszer csak elkezdtek tömegével kiáramlani, mintha egy forgatókönyvet követnének.
 
A görög Kathimerini lap is szervezett menekültáradatról ír, aminek szerintük a török politika az oka:
 
A leginkább Szíriából Görögországba érkező migránsok és menekültek számának hirtelen növekedése mögött a török geopolitikai taktikaváltás áll, állítják diplomáciai források.
A tisztviselők szerint a Földközi-tenger keleti részét célzó menekülthullám oka a politikai nyomás erősödése a szomszédos Törökországban, ahol novemberbne előrehozott választások lesznek és amelyik úgy döntött, hogy csatlakozik az Egyesült Államokhoz az Iszlám Állam ellen Szíria területén tervezett bombatámadásban.
A több tisztviselő részvételével készített elemzés szerint a szomszédos Törökországból érkező menekülthullám azért indulhatott el, mert a török tisztviselők szándékosan szemet hunynak felette, sőt, aktívan támogatják a tömeges kivonulást.
 
Tony Cartalucci pedig ezt írja:
 
Az olyan katasztrófák, amelyek látszólag „hirtelen” és „váratlanul” érkeznek, azonkívül „megállíthatatlannak” tűnnek, amelyeket azonban mégis hagynak végbemenni az USA és a NATO által kontrollált hadszíntéren, kimerítik az összeesküvés fogalmát. A jelenlegi katasztrófa során ezek az erők a kétségbeesett és/vagy kihasznált és szándékosan Törökország felől Európába irányított menekülteket állítják szembe a nyugat manipulált, ijedt és rosszul informált lakosságával.
 
A menekültek által választott utazási módszerekért, pontosabban a veszélyes tengeri útvonalért is Törökország tehető felelőssé, ami teljesen felesleges kockázat Európa eléréséhez, hiszen a kontinens Törökország felől két ponton is megközelíthető szárazon: Bulgárián és Görögországon át.
Miért nem teszi Törökország lehetővé, hogy a menekültek a szárazföldön át jussanak be Európába?
Emellett az is tudható, hogy fokozott hangsúly helyeződik a fundamentalista elemek Európába juttatására. Szírián belüli forrásokból személyesen értesültem arról, hogy a Szíriában tartózkodó fundamentalista muzulmánok kiemelt elbánásban részesülnek a „menekültstátusz” elnyerése érdekében. Ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy minden szír menekült vagy akár a többségük fundamentalista lenne. Nagyon fontos, hogy ne általánosítsunk! Mindemellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a fundamentalista „menekültek” nagyobb figyelmet és segítséget kapnak Európába vezető útjuk során.
Arra is fontos rámutatni, hogy Európában a menekültek által indított tüntetéseken kizárólag férfiakat, méghozzá fiatal férfiakat látni. Milyen az a háború, ami elől a férfiak sokkal nagyobb számban menekülnek, mint a nők és a gyerekek? Valami nem stimmel.
Azt is fontos tudni, hogy nem minden Európába tartó menekült szír. Sokan érkeznek a Közel-Kelet különböző országaiból és Észak-Afrikából is. Egyre több hír jelenik meg arról, hogy a magukat szírnek valló menekültekről később kiderül, hogy más országból érkeztek. A konfliktus természete miatt sok menekült számára egyszerűbb, ha szírnek vallja magát, mert ily módon maga is részesülhet a szírek felé bizonyos országokban érvényesülő kiváltságos bánásmódban.
 
Miért ugrott meg a menekültek száma?
 
Mivel magyarázható, hogy az Európába tartó menekültek és bevándorlók száma ilyen mértékben megugrott? A válasz természetesen többrétű.
Először is, miután nyilvánvalóvá vált, hogy Bassár el-Aszad, jelenlegi szír elnök az anglo-amerikai támadások ellenére is képes volt kitartani, az elit hatalom szükségesnek látta a nyugati hatalmak katonaságának bevonását a terrorista zsoldosok mellé. A Szírián belüli „biztonsági zónák” USA és Törökország általi felállítása fontos lépés volt ennek a fokozott katonai jelenlétnek a megvalósításában és a Líbiában már látott pusztítás megismétlésében.
Miután Oroszország bejelentette, hogy „felderítő” kontingenst küld Szíriába, illetve az Iránnal kötendő atom megállapodás aláírásának közeledtével, valahogyan fel kellett gyorsítani a Szíria ellen tervezett támadást, mielőtt az oroszok túlságosan megvetnék a lábukat Szíriában, Irán pedig szabadabban küldhetné pénzügyi és egyéb támogatásait a szír hadsereg számára.
A Szíria bombázásával és bizonyos európai országok részvételével kapcsolatos vita így tehát újraindult, miközben egyre többször hangzik el, hogy az Iszlám Állam mellett vagy helyett a fő célpontokat inkább Bassár el-Aszad erői képeznék.
Miközben rengeteg cikket találunk a nyugati sajtóban arról, hogy a britek egyre komolyabban gondolják az Iszlám Állam elleni bombázások lehetőségét, az igazi vita a „biztonsági zónák” felállításáról és a kormányerők megtámadásáról folyik.
 
Huffington Post például a következőket írta:
 
David Cameronra egyre nagyobb nyomás helyeződik, hogy a királyi légierő légitámadásait Szíriára is kiterjessze, miközben a súlyosbodó konfliktus miatt egyre több ember menekül Európa felé.
Lord Carey, Canterbury korábbi érseke is csatlakozott azoknak a táborához, akik a katonai beavatkozást sürgetik a Szíria szívében tevékenykedő Iszlám Állam szétzúzása érdekében.
Azt is támogatja, hogy a brit hadsereg segédkezzen úgynevezett „biztonsági zónák” létrehozásában az országon belül, ahol a polgári lakosság védelmet találna a Szírián belül véres háborút folytató felek elől. …
A volt érsek azután szólalt fel, hogy George Osborne, brit pénzügyminiszter elismerte, átfogó tervre van szükség ahhoz, hogy a menekültválságot annak „forrásánál” lehessen kezelni.
A Törökországban összegyűlt G20-as pénzügyminiszterek előtt beszélve elmondta, hogy Bassár el-Aszad elnök „gonosz” rezsimét éppen úgy el akarja intézni, mint az Iszlám Állam militáns dzsihádistáit.
 
Az Európába özönlő menekülteket tehát arra használják, hogy az amúgy is ijedt európaiakat fanatikus, „Allahu Akbárt” skandáló muzulmánok rémképeivel ijesztgessék és vegyék rá arra, hogy támogassák a szír kormány elleni rakétatámadásokat. Az Európai lakosság, amelyik első kézből látta, hogy milyen hatással van egy migrációs hullám országaikra és kultúráikra, gyakran fizikai erőszakba fordulva, egyre nagyobb valószínűséggel adja majd meg magát és jelenti ki, hogy „Mindegy mit, csak csináljatok már valamit az Iszlám Állam és/vagy Aszad ellen, hogy ezek az emberek végre elmenjenek innen!”
 
[Időkjelei: Egyesek például felvetették a menekültek/bevándorlók megcsippelését is.]
 
A háború sújtotta országból, vízbefúlt gyerekek, megölt hozzátartozók és a nyomor friss képeivel a fejükben érkező menekülteket a „védelmezés felelősségét” illetve a „humanitárius bombázást” pártoló frakció egy hamis politikai kettősség második felének bevezetésére használja egy olyan bombázás formájában, amit a jobboldali konzervatívok már eddig is minden erejükkel támogattak.
 
multicultu
 
A menekülthullám másik fontos eleme az európai kultúra pusztulása, amit az igen különböző, egymással többnyire ellentétben álló kultúrák összecsapása jelent, és ami az oszd meg és uralkodj elv rendkívül egyszerű alkalmazását teszi lehetővé az európai népeken, a már amúgy is megtört migráns lakosság önkéntelen közreműködésével.
Európa már a szír válság kirobbanása előtt is komoly gondokkal küzdött a Közel-Keletről és Észak-Afrikából korábban bevándoroltak miatt.
Az uralkodó elit ilyen-olyan ürüggyel – gazdasági, etnikai, stb. – megnyitotta a gátat olyan bevándorlók előtt, akik az európaitól merőben eltérő és azzal összeférhetetlen kultúrákból érkeztek, sokszor olyan országokba, amelyek amúgy is gazdasági nehézségekkel küzdenek. Talán a bevándorlók is hozzájárultak a gazdasági helyzet romlásához Európában, de ami fontosabb, hogy ezzel egy újabb alacsony jövedelmű és szaktudással nem rendelkező munkásréteg jött létre, akiket aduként használhatnak a helyi lakosság ellen, szembefordítva egymással a két réteget. A bevándorlók által a másodrendűség miatt érzett dühöt az európaiakra irányítják, miközben az európaiakat a bevándorlók ellen hergelik a bérek és az életszínvonal csökkenése ürügyén. Eközben sajnos egyik csoport sem érti meg, hogy ezeket a viszonyokat társadalmunk oligarchái hozták létre bel- és külföldön egyaránt, így egymáson töltik ki dühüket.
Azt aligha tagadhatjuk, hogy a gátakat szándékosan szakítják át az Európába, különösen pedig Nagy-Britannia felé társadalmi manipulációs céllal irányuló migráció előtt.
Elvégre Andrew Neather, Tony Blair, Jack Straw és David Blunkett volt tanácsadója elismerte, hogy a kormány egyes miniszterei, Straw, Blair és a brit munkáspárt olyan mennyiségű bevándorlót engedne be az országba, ami örökre megváltoztatná annak arculatát.
Az Európa felé tartó jelenlegi menekült és bevándorló áradatnak ugyanakkor lehet egy harmadik aspektusa is, mégpedig egy megrendezett esemény formájában, amit persze az Európába vagy akár az Egyesült Államokba újonnan érkezett muzulmán szélsőségesekre kennének. Látva, hogy menekült státuszért folyamodó szélsőséges elemekben nincs hiány Szíriában (és nyilván más országokban sem), a helyzet adja magát arra, hogy az illetékesek kihasználják, hiszen Európában ma már válogatni lehet a bepalizható muzulmánok között.
Az amerikaiakat persze már évek óta készítik elő egy hatalmas, akár nukleáris terrortámadás lehetőségére, a Szíriát vagy Irakot járt dzsihádisták kezétől.
Lindsey Graham, Dick Cheney és megszámlálhatatlanul sok politikus, tisztviselő, médium, mozi- és tévéfilm gondoskodott arról, hogy ez a fenyegetettség beivódjon az emberek tudatába.
Amennyiben egy ilyen megrendezett terrortámadás tényleg bekövetkezik, végső búcsút mondhatunk ma még névleg szabad társadalmunknak. Elkezdődik a háború és a polgári szabadságjogok, illetve a szabadság, mint olyan látszata is megszűnik.
Az Európában kibontakozó bevándorlási válság teljes egészében a hatalmi elit műve, hiszen a közel-keleti és észak-afrikai országok ellen indított, milliók életét követelő háborúk indították útnak ezt a rengeteg embert, így a helyzet megoldása is az ő feladatuk lenne.
Természetesen az oligarchák nem a megoldást keresik, hanem megpróbálják ezt a válságot is terveik megvalósítására használni. Ettől függetlenül azért megemlíthetünk néhány lépést, ami segítene a helyzeten.
Látható, hogy Európa nem képes korlátlanul befogadni ekkora tömegeket, hiszen az ilyen bevándorlás-politika már korábban is gazdasági és kulturális káoszt eredményezett egyes európai országokban. Ugyanakkor nem a bevándorlókat kell vádolni azért, mert jobb életet szeretnének [akkor se, ha ezt számunkra furcsa vagy elfogadhatatlan stílusban teszik], vagy megpróbálnak elmenekülni a pokol elől, amit éppen azok az országok szabadítottak rájuk, ahová menekülnek.
A tömeges kivonulás megállításának első és legfontosabb lépése nyilván a Szíria és más, hasonló helyzetben lévő országok bombázásának azonnali felfüggesztése lenne. Továbbá fel kellene hagyni az Iszlám Állam, a Szabad Szír Hadsereg, a Nuszra front és egyéb „mérsékelt” kannibál csoportok támogatásával és lehetővé tenni, hogy a szír kormány kiűzze ezeket területéről.
 
e3aPp3y
 
Ne felejtsük el, hogy a szírek nem azért jönnek Európába, mert arról álmodoznak, hogy milyen csodálatos lenne a nemek politikájáról vitatkozni, kávét szürcsölni egy francia kávézóban vagy a királynő lábai előtt heverni. Azért jönnek, mert az otthonaikat lerombolták, a családjukat megölték és az országukat vademberek uralják és szaggatják szerteszét. Európa így talán azzal tenné a legtöbbet értük, ha segítene újjáépíteni, amit leromboltak.
Ezek a megoldások persze szöges ellentétben állnak az oligarchák akaratával, akik nem akarnak békés megoldást a szír válságra vagy humán módon véget vetni a bevándorlási hullámnak.
Thea: Ránk, egyes emberekre marad hát, hogy megmutassuk a reményt ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben is, segítve honfitársainknak és bevándorlóknak, menekülteknek egyaránt, hogy megismerjék a Béke Fejedelmét, hiszen egyedül Ő képes megváltoztatni a szíveket és életet adni ott, ahol látszólag már minden elveszett.
Az egymással ellentétes véleményen álló honpolgárok, illetve a bevándorlók/menekültek és az európaiak közötti feszültség növekedésével egyenes arányban nő a mi felelősségünk is, hogy ebben a szándékosan zavarossá tett világban ne véka alatt, hanem magasra tartsuk lámpásunkat.
 
 




Világhelyzete - A globalista korporációk támadást indítottak a hagyományos étkek ellen (Kolbász,Szalonna,Sonka)




Néhány gondolat a témához

Hazánkban reformkonyha néven az alsó tagozatos gyerekek étkeztetése ingyenessé vált!
Várható hatásai közül az egyik az, hogy erőtlen generációk fognak felnőni ezeken az energiaszegény ételeken...

Egy másik megfontolás alapján, pedig elveszik a gyerekektől az étkezés élményét is ezzel a rendelkezéssel.
Gondoljunk csak bele milyen lehet úgy asztalhoz ülni, hogy nem ízlik az étel és olyan sót kell használni aminek az eredetével nem is lehetünk tisztában.

Ördögi terv ez, a szülöknek komolyan ki kellene állniuk a gyermekeik érdekében.
 Vajon ez fikció vagy sem?
Nem muszály ezt eldöntenünk, kérdezzük meg a gyerekekeket ezzel kapcsolatba...


 
Valószínűleg a WHO, mint a korporációk uralta világgazdaság egyik csápja most támadásba lendült a még hagyományos 'étkek' ellen (szándékosan nem élelmiszert írtam), mint a sonka, a kolbász és szalonna.... 

 
Mint írják hivatalosan: 

""""A szalonna, a sonka és a kolbász is ugyanabba a kategóriába került, azaz rákkeltő, mint a cigaretta – írja friss jelentésében a World Health Organisation (WHO). 
A pácolt és feldolgozott húsok ugyanabba a kategóriába kerültek, mint az azbeszt, az arzén, az alkohol és a dohány.
A WHO rákkal foglalkozó részlege, az International Agency for Research on Cancer (IARC) szerint elég bizonyíték van arra, hogy a feldolgozott húsokat mostantól a rákkeltő anyagok első csoportjába sorolják, mivel egyértelmű a kapcsolat: bélrákot okoznak.""""""



"Aki uralja az élelmiszer-piacot, uralja az embereket; aki kézben tartja az energia-ellátást, kézben tart egész kontinenseket; aki kontrollálja a pénzt, irányítja az egész világot."
(Henry Kissinger)
 


Egyből a dolgok közepébe vágok: mivel napok óta minden média, sajtó, cikkek, híradók - azaz az elmebefolyásoló gépezetek ezt ontják - nekem most teljesen olyan érzésem van  mintha szó szerint "valakik" a saját maguknak élelmet, természetes alapanyagokból készült táplálékot előállító termelők, termékek ellen támadást indították volna ... 

Hogy kik ezek ? 
Szerintem azok az élelmiszer-ipari giga-vállalatok, melyek a Transzatlanti-Partnerség (TTIP) keretében saját mesterséges, adalékanyagokkal, GMO-származékokkal (lásd Monsanto), ízfokozókkal telezsúfolt kreálmányaikat akarják minél több országban egyeduralkodóvá tenni..... 



Az USA és az angolszász világ már jórészt csak ilyeneket tud fogyasztani, hiszen magán termelők alig vannak, illetve alig lehetnek a felállított szigorú globalista szabályozás és tiltások miatt..... 
De hogy igazat is adjunk nekik: burkoltan benne van a lényeg a közleményükben : 
"a feldolgozott húsok fogyasztását egyértelműen rákkockázatnak tartja." 

Igen, ez lehet igaz, MERT azok az adalékanyagok, amiket élelmiszer-ipari feldolgozás során a húsokhoz színezékként, ízfokozóként, állagjavítóként, tartósítószerként, vörösebbé tevő vegyszerként hozzáadnak, na annak a fogyasztása a rákkeltő, nem pedig magának a kolbásznak, szalonnának, sonkának a fogyasztása ! 
Személyes véleményem még mindig a tapasztalaton alapul: 

Vidéken, az a magyar paraszt, aki világ életében a saját kukoricáján nevelt malackájának szalonnáját, kolbászát, sonkáját ette jó házi kenyérrel...., megitta minden reggel és este a kis kupica szatmári szilvapálinkáját csodák csodájára életében beteg alig volt (már csak esetleg öreg korára)..... Bírt dolgozni a földeken, a gyümölcsösben, szántott, vetett, aratott...... 




Nem ismerte azokat a betegség-fogalmakat, hogy laktózérzékenység, gluténmentes, pollen-virágpor-parlagfű-állati szőr-allergia ...sorolhatnánk, hiszen abban a közegben nőtt fel....

És még napjainkban sem ezekre allergiásak az emberek tízezreihanem az élelmiszer-ipari adalékanyagokra, amiket szervezetükbe visznek és a legyengült immunrendszerük reagál allergia formájában a természet különböző természetes elemeire!

Továbbra is fenntartom, hogy ha ismernék az emberek, mit esznek meg 'élelemnek látszó táplálék' formájában és milyen kárt okoz bennük a chipsekben lévő Natrium-glutamát, a szénsavas és nem szénsavas üdítőkben lévő aszpartamneotam, vegyi adalékanyag... végtelen a lista.... semmit nem ennének meg ..
És akkor most a bolti sót nem is említettem meg ! (az sem véletlen, hogy a gyógyszertári sót már nem engedik forgalmazni, sőt a kóser só is teljesen más, mint amit a hétköznapi emberekkel megetetnek...)

Egy szó mint száz ! Örüljön az ember, aki még eheti a jó kis "rákkeltő" sonkát, kolbászt szalonnát saját hagymával, paprikával paradicsommal és házi tejjel ! 
Állítom, hogy sokkal egészségesebb lesz, mint az, aki már csak az élelmiszeripar "szuper-egészséges" WHO által is támogatott produktumait fogyasztja...... 
Véleményem egyedi és nem kell vele egyetérteni, hiszen nem tudományos vizsgálatokon, hanem józan paraszti észen és tudáson alapul !
A WHO meg elmehet a Transzatlanti Partnerséggel együtt......a ......na oda ! ... 
(SBG Buddha)  
 
 





Világ a MONSANTO szerint - Teljes megdöbbentő film





A Monsanto itt van már határainkon belül és próbálja érdekeit az Unióban is érvényre juttatni.
Élelmiszerbiztonsági Hivatal elvileg független tudományos tanácsokkal szolgál az agrárium és az élelmiszeripar területén. Valójában a saját tagjainak véleményét tünteti fel a hatóság álláspontjának, márpedig a tagok között valamennyi nagy GMO gyártó (Monsanto, Syngenta, Bayer, BASF) szószólója megtalálható. Amerikában egészen megdöbbentő törvények meghozatalát is elérte a lobbi, tilos például feltüntetni a csomagolásokon, hogy az adott termék génmódosított.

Adott egy jelentős vegyipari konszern, a 
MONSANTO, mely talán a világ legnagyobb, de mindenesetre a legbefolyásosabb cége, mely vegyi üzemként kezdte működését.
A vietnami háború révén hatalmas bevételekre tett szert, és ehhez mindössze az őserdők irtásához szükséges vegyszert kellett gyártania. Mellékes körülményként az 
Agent Orange nevű anyag, melyből 79millió litert permeteztek szét, több tízezer katona rákos megbetegedéséért és a helyi lakosságot tömegesen sújtó születési rendellenességekért felelős mind a mai napig. 
Mint kiderült a Monsanto tudatosan meghamisította a dioxinok egészségügyi kockázatait vizsgáló jelentéseket.


Monsanto szerint a világ
 


Monsanto rengeteg újítást vezetett be a mezőgazdasági termelésbe, amikből hihetetlen nyereségük származik. Azonban ezek az újítások korántsem voltak olyan biztonságosak, mint ahogy a Monsanto hirdette. A múltban több esetben is bebizonyosodott, hogy a termékeik igen károsak, és csak a nagyon jó washingtoni kapcsolatrendszerüknek és az FDA-val való túl szoros együttműködésüknek köszönhetik, hogy egyáltalán forgalomba tudták hozni őket.Magyarországon tiltott bármiféle genetikailag módosított növény termesztése (nagyon helyesen, bár engem eléggé meglep, hogy még ezen a fronton tartja magát az ország), ezért elég nagy port kavart mostanában, hogy ilyen kukoricát találtak a földeken az ország több pontján, nagy mennyiségben. 

Monsanto jóval túllépett azon, hogy csak a termékeik eladásából szerezzenek bevételt, kidolgoztak egy sokkal ördögibb módszert is a profitjuk növelésére: A genetikailag létrehozott növényfajtáikkal tudatosan szennyezik be a természetes fajtákat, amik után már jogdíjat szedhetnek.
A genetikailag módosított növények és a természetes növényfajok keveredése talán a legvitatottabb dolog a génmanipuláció teljes témakörében, hiszen a keveredésből nem csak növényi "szörnyetegek" származhatnak, hanem a természetes faj teljes pusztulásával is végződhet.

Monsanto szerint a következő a világ: A Földön mindenhol csak az általuk kifejlesztett néhány génmódosított növényeket ültetik, amik után ők ,a vételáron felül, szabadalmi díjat is szednek, a természetes fajták eltűnnek. A növényeket az általuk gyártott műtrágyákkal és rovarirtókkal kezelik, az állatokat pedig az általuk gyártott hormonokkal. A Monsanto jó úton halad, hogy a világ teljes élelmiszer-termelését az irányítása alá vonja.


FOOD INC - Élelmiszeripar RT....

A film nem érhető el !!!




Transzatlanti Partnerség (TTIP) támadás Európa ellen - Korporációk veszik át az államok irányítását





Készülj fel a TTIP-re


A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) olyan rendszer, ahol a cégek nemzetközi bírósága a nemzeti bíróságok felett áll, bármikor perelhetik a kormányokat, de a kormányok nem perelhetik őket. Mindezt egy szűk cégcsoport számára, a népek és a Föld kárára!

Giga-korporációk veszik át az irányítást az államok felett. Mostantól ők hozzák a törvényeket is ! Vagy ez már eddig is így volt burkoltan ? Ezentúl hivatalosan is életbe lép...

Emellett érdemes meghallgatni : 
A háttérhatalom terveiről, a Bilderberg-üléseken született döntésekről beszél Dr. Csath Magdolna közgazdász !
Az USA és Európa közötti Transzatlanti Partnerség minden eddiginél aktuálisabb, hiszen egy nemzetállamok felett rendelkező GIGA-korporáció jön majd létre ! A szerződés, amely a kormány helyére az óriáscégeket ülteti
Rádióinterjú a TTIP/TAFTA (USA-EU Transzatlanti Kereskedelmi Megállapodás) ügyével kapcsolatban.


USA-EU Transzatlanti Kereskedelmi Megállapodás TTIP/TAFTA




Számomra az a legdurvább, hogy az éveken át kinevetett "összeesküvés-elméletnek titulált tudás a háttérhatalom, Bilderberg-csoport, Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), Trilaterális Bizottság létezéséről és szerepéről ma már mennyire kézenfekvő tényként jelennek meg "főáramúbb" médiában is......

Persze ennek ellenére sokaknak még most sincs fogalmuk róla kik ezek, hogyan működnek és mit is akarnak valójában. Pont ezért - amint látható- mindig el is érik, amit elterveznek ! A magukat értelmiséginek tartó emberek pedig csak kapkodják a fejüket és széttárják a karjukat, hogy nem értik miért történnek ezek a dolgok a világban......


Kiváló dokumentumfilm a tervezett EU-USA "szabadkereskedelmi" egyezményről



A nagy üzlet - TTIP (Szabadkereskedelmi Egyezmény)

A szódabikarbóna 47 féle felhasználása



Nem akarok lázítónak hangzani itt, de van egy lázadó tervem a sok vegyi tisztitószereket forgalmazó cég ellen. Az emberiség egyik fő dobása a környezeti szennyezőanyagok, a tisztító-és testápoló termékek csatornákba mosása és vízrendszereink vegyi anyagokkal való elárasztása. Nem csoda hát, ha a halakban nehézfémek, a delfinekben pedig triclosan van (rovarirtószer).
Egyszerű és nagyszerű tervem tehát, hogy mindenkit bíztassak arra, hogy használja a szódabikarbónát az alábbi 47 féle módon.
Tehát pontosan hogyan működik a szódabikarbóna? Szódabikarbóna, alias nátrium-hidrogén-karbonát, segít szabályozni környezetünk pH-ját. Amikor a szódabikarbóna egy savas vagy lúgos anyaggal érintkezik, arra törekszik, hogy semlegesítse a pH-t. Ezen túl, a szódabikarbóna képes pH változások lassítására, vagyis pufferolásra. Ez a kettős képesség, a semlegesítő és pufferoló hatás teszi lehetővé azt, hogy például a hűtőben savanyú szagokat semlegesítsen, valamint hogy tisztítószerek erejét növelje. Egyszerű kémiai reakció, messzemenő hatásokkal tisztítás és szagtalanítás terén. És így minden további nélkül, ennyit a tudományról. Nézzük, hogy felvéve a lázadó házvezetőnő kesztyűit, mennyi mindenre tudjuk népi bölcsességünkben már régóta szereplő szódabikarbónánkat használni…
 

1. Csináljunk fluor mentes fogkrémet
Szódabikarbónát keverjünk össze 3 százalékos hidrogén-peroxid oldattal. Ime egy alternatíva a kereskedelmi fluoridos fogkrémek helyett. És még a fogfehéritést is elvégzi, nemcsak a tisztitást.

2. Szájfrissités
Tegyen egy teáskanál szódabikarbónát egy fél pohár vizbe és öblíögesse vele ki a száját. Semlegesíti a szagokat, nem csupán elfedi azokat.

3. Szájápoláshoz használt eszközök tisztitására
Áztassuk be szájápolási eszközeinket a következő oldatba: 2 teáskanál szódabikarbónát oldjunk fel egy pohár vagy kis tál meleg vízben. A szódabikarbóna fellazítja az élelmiszer-részecskéket és semlegesíti a szagokat.

4. Bőr-és testradir
Elkészitése: 3 rész szódabikarbóna, 1 rész víz. Dörzsölje át körkörös mozdulatokkal finoman bőrét. Öblitse le tiszta vizzel. Mindennapos használatra is ajánlott.

5. Természetes dezodor
Kenjük rá a hónaljunkra, és semlegesíti a testszagot.


6. Használjuk savlekötőként
A szódabikarbóna biztonságos és hatékony antacid enyhíti a gyomorégést és / vagy a savas gyomorrontást.

7. Rovarcsípésekre és viszkető bőr esetén
Rovarcsípések esetén, kavarjon össze egy kis szódabikarbónát és vizet, és kenje az érintett bőrfelületre. A viszketés enyhitésére, tegyen egy kis szódabikarbónát a kezébe és dörzsölje be a nedves bőrbe fürdés vagy zuhanyozás után.

8. Készítsünk kéztisztítót
3 rész szódabikarbóna, 1 rész víz, vagy 3 rész szódabikarbónából és 1 rész folyékony szappanból készitünk oldatot, ami jó kézmosásra, tisztitásra. Ezután öblítsük le tiszta vizzel.

9. Segítség a hajnak
Az ecet csodálatos a hajra , de a szódabikarbónának megvan a maga helye a zuhany alatt is. Tegyünk egy kevés szódabikarbónát a tenyerünkbe együtt a kedvenc samponunkkal. Samponozzuk be a hajat és jól öblítsük le. A szódabikarbóna segít eltávolítani a maradék piszkot, így a haj tisztább és kezelhetőbb lesz.

10. Tiszta hajkefék és fésűk
A fényes hajhoz fontos a kefék és fésűk tisztán tartása is. Áztatássa a fésűket és keféket 1 teáskanál szódabikarbóna egy kis langyos víz keverékében.

11. Készítsen fürdősót
1/2 csésze szódabikarbónát adjon a fürdővizbe, hogy semlegesítse a savakat bőrén, és segítsen lemosni az olajat és az izzadságot. Egyben pedig a bőrt nagyon puhává is varázsolja.

12. Megnyugtatja a lábakat
Oldjon fel 3 evőkanál szódabikarbónát egy edény meleg vízben, és áztassa benne lábfejét, meg fogja nyugtatni lábait.
Takarítás

13. Súrolószer készitése
A biztonságos, hatékony fürdőszoba kád, csempe-és mosogató, fényes fali csempe tisztitásához- szórjon szódabikarbónát egy tiszta nedves szivacsra és dörzsölje vele a felületeket a szokásos módon. Majd mossa le vizzel és törölje szárazra a tisztitott feluleteket.

14. Kézi edény és evőeszköz mosó
2 púpozott evőkanál szódabikarbónát adjunk hozzá mosószerünkhöz, és az edényekről könnyebben fog leoldódni a zsir. A ráégett ételeket a szódabikarbóna és vizes mosószer keverékében áztassa, majd szivacsra szórt szódabikarbónával súrolja le.

15. Szivacsok felfrissitéséhez
Áztassuk az áporodott szagú szivacsot egy erős szódabikarbónás oldatba (4 evőkanál szódabikarbónát feloldunk 1 liter meleg vízben).

16. Tisztítsa meg a mikrohullámú sütőjét
Szódabikarbónát szórjunk egy tiszta nedves szivacsra. Kiváló módja a gyengéd tisztításnak és a mikroban soha nem hagy durva vegyi szagot. Alaposan öblítse le vízzel.

17. Ezüst evőeszközök tisztitására
Használjon szódabikarbóna pasztát 3 rész szódabikarbóna, 1 rész vízből. Dörzsölje át az ezüstöt tiszta ruhával vagy szivaccsal. Alaposan öblítse le, és szárítsa meg őket mig csillogóvá nem válnak.

18. Tiszta kávé és tea edények
Kávé és tea foltokhoz oldjon fel 1/4 csésze szódabikarbónát 1 liter meleg vízben. A makacs foltokhoz egy éjszakán át való áztatást javaslunk.

19. Tisztítsa meg a sütőt
Szórjuk szódabikarbónát a sütő aljára. Sprézzünk rá vizet, hogy a szódabikarbóna benedvesedjen. Hagyjuk igy a sütőt éjszakára. Reggelre a szódabikarbóna feloldja a szennyt, amit aztán szivaccsal kitörölhetünk.

20. A padló tisztitása
A szennyeződést és piszkot el tudja távolitani a padlóról oly módon, hogy 1/2 csésze szódabikarbónát egy vödör meleg vízzel összekever és az így felmosott padló tiszta csillogó lesz. A papucs jelek használja szódabikarbóna egy tiszta nedves szivaccsal, majd öblítse le.

21. Tiszta Bútorok
Tudta, hogy a falakról és festett bútorokról szódabikarbónás nedves szivaccsal dörzsölés nélkül, könnyedén tudja eltávolitani még a zsirkréta nyomait is? Törölje át tiszta, száraz ruhával a felületeket.

22. Tiszta Zuhanyfüggönyök
Tisztítsa és szagtalanítsa vinil zuhanyfüggönyeit úgy, hogy szódabikarbónát tesz közvetlenül egy tiszta, nedves szivacsra vagy kefére, és azzal áttörli függönyét. Majd öblítse le tiszta vizzel azt.

23. Folyékony mosószere hatásfokát növelheti
½ csésze szódabikarbónával a folyékony mosószer is keményebben dolgozik. A jobb pH egyensúly a ruhákat tisztábbá, frissebbé, és fényesebbé teszi.

24. Finoman Tiszta Babaruha
A babák bőre igényli a gyengéd tisztítószerek használatát, és jó tudni, hogy a szag és foltok elleni harcban a szódabikarbóna az első helyen áll. A makacs foltokhoz adjunk hozzá folyékony mosószerünkhöz 1/2 csésze szódabikarbónát.

25. Tiszta anyagpelenka
Oldjunk fel ½ csésze szódabikarbónát, 2 liter vizben, és alaposan áztassuk benne a pelenkákat egy éjszakán át. Folyt. köv. Tags szódabikarbóna; tisztítás, dezodorálás, fogmosás

26. Tiszta sport felszerelés
Használjon szódabikarbóna oldatot (4 evőkanál szódabikarbóna, 1 liter meleg víz) a tiszta és szagtalanított sportfelszerelésekért. Szórjuk bele a szódabikarbónát és a tornaterem golftáska táskák szagtalanítás, tiszta golf vasaló (karcolás nélkül őket!)

27. Távolítsa el az olaj és zsírfoltokat
A garázsból vagy a kocsibejáróról könnyen eltisztíthatja az olajfoltokat úgy, hogy szódabikarbónát szór rájuk, aztán nedves kefével megdörzsöli a felületet.

28. Tiszta Elemek
A szódabikarbónát arra is lehet használni, hogy semlegesítse az akkumulátorsav okozta korróziókat az autókon, fűnyírókon, stb.  3 rész szódabikarbóna és 1 rész víz alkalmazásával egy nedves ruhával dörzsölje át a korrodálódott akkumulátor pólusait. A tisztítás után lehet újra csatlakoztatni a terminálokat, amiket érdemes áttörölni vazelinnel ,hogy a jövőben ne érje őket korrózió.

29. Tiszta autók
Az autó, a lámpák, króm, ablakok, gumiabroncsok, vinil ülések és a szőnyegek tisztításakor nem kell aggódni a nem kívánt karcolásokért. Használjon szódabikarbóna oldatot, oldjon fel 1/4 csésze szódabikarbónát 1 liter meleg vízben.  A makacs foltok eltávolítására használjon szódabikarbónát nedves szivacsra szórva.
Dezodorálás

30. Szagtalanítás a hűtőben
Egy nyitott doboz szódabikarbónát helyezzünk a hűtőszekrény polcára hogy semlegesítse a szagokat.

31. A vágódeszka szagtalanítása
Megszórjuk a vágódeszkát szódabikarbónával, dörzsölés, öblítés.

32. Kuka, bármilyen szeméttartó szagtalanítása
Szórjunk szódabikarbónát szeméttartónk aljára, hogy a szemét szagát sakkban tartsuk.

33. Újrahasznosítható tartály szagtalanítása
Időszakonként szódabikarbónás nedves szivaccsal törölje át a tartályt.

34. Vízlefolyók szagtalanítása
A mosogató és a kád lefolyóba öntsünk 1/2 csésze szódabikarbónát és meleg csapvízzel mossuk le azt. Ez semlegesíti a lefolyóban lévő szagokat. (Ez egy jó módja annak, hogy kidobja a hűtőből visszavonult szódabikarbónát.) Vagy öntse le azt a csatornába.

35. Szagtalanítsa és tisztítsa meg mosogatógépét.
Szagtalanításra a mosogatógépet gyengéd tisztító mosási cikluson futtassa át, tisztításra pedig használja a mosogatóanyaggal együtt.

36. Vegye szagát szőnyegeinek
Bőségesen megszórjuk a szőnyeget szódabikarbónával. Egész nap vagy egész este hagyja rajta a szőnyegen a szódabikarbónát, Következő nap ki kell porszívózni a szőnyeget.

37. Vegye szagát porszívóinak
A fenti módszert használva a szőnyeg, maga a porszívó is szagtalanodik.

38. Ruhásszekrények felfrissítésére is ajánlott
Tegyen egy nyitott doboz szódabikarbónát a szekrénybe és az dezodorálja ruháit.

39. Autók szagtalanítására
A szagok általában beleülnek az autó kárpitjába, szőnyegébe.   Várjunk 15 percet (vagy ennél hosszabb ideig erős szagok esetén), és szívjuk fel porszívóval a szódabikarbónát.

40. Macskadobozok szagtalanítására
Tegyünk a doboz aljára szódabikarbónát, majd töltse ki a szokásos módon az almot.

41. Háziállatok ágyának tisztántartására
Bőkezűen szórjuk a szódabikarbónát az ágyra, 15 percet kell várni (vagy ennél hosszabb ideig erősebb szagok esetén), majd porszívózzuk ki.

42. Edzőcipők szagtalanítására
Szódabikarbónát a cipőkbe szórva a szagok semlegesítődnek. Rázza ki cipőiből azt mielőtt használná őket.

43. Ágynemű frissítésre
1/2 csésze szódabikarbónát adjunk a mosóporhoz, frissebb, tisztább lepedőket és a törülközőket kapunk.

44. A plüssállatok tisztítására is kiváló
Tartsa a kedvenc játékokat tisztán, száraz szódabikarbónával bedörzsölve azokat majd 15 perc után rázza ki őket.

45. Kempingezésnél elengedhetetlen kísérőtárs  Csodaszer mosogatásnál, kéztisztításnál, dezodor, fogkrém, tüzoltó és sok más.

46. Tűzoltásra is alkalmazható.
A szódabikarbóna segíthet a kezdeti kisebb konyhai tüzek megfékezésében, mert felhevítve szén-dioxidot bocsát ki amely segít elfojtani a lángokat.

47. Gyümölcs és zöldség tisztító
Bármilyen koszt jól leradíroz a friss gyümölcsökről és zöldségekről. Egy tiszta nedves szódabikarbónás törlőruhával, dörzsölje át és öblítse le azokat.
 
OK, itt van hát az én 47 féle javaslatom, ha valakinek van más ötlete, kommentálja.








Készíts magadnak vegyszermentes fogkrémet!




Sokat hallani a bolti fogkrémek káros összetevőiről, illetve a bennük lévő fluorid hatásáról a szervezetre. Szeretnénk egy kis segítséget nyújtani azoknak, akik nem tudják, hogy mivel helyettesíthetnék a vegyszerdús fogkrémeket. Az alábbiakban rendkívül egyszerűen elkészíthető receptek találhatóak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
A hozzávalók szinte minden háztartásban fellelhetőek, vagy gyógyszertárból beszerezhetőek. A receptek irányadóak, mindenki kikísérletezheti a saját ízlésének megfelelő összetételű, állagú, ízű fogkrémjét.
 
Egy újabb lépés a tudatosság felé!
 
05
 
Édes-Mentolos fogkrém
Hozzávalók:
2 evőkanál kókusz olaj
3 evőkanál szódabikarbóna
egy kevés sztevia por (vagy xylitol)
10-15 csepp borsmenta olaj
A hozzávalókat alaposan keverjük össze, tegyük egy kis edénybe.
***************
Fogkrém alaprecept
Hozzávalók:
3 tk. kaolin
1 tk. szódabikarbóna
1 tk. tengeri só
3-4 tk. glicerin
1-2 tk kókusz olaj (opcionális)
10 csepp borsmenta olaj
10 csepp ánizs olaj
5 csepp teafa olaj
A hozzávalókat alaposan keverjük össze, tegyük egy kis edénybe.
***************
Szegfűszeges fogkrém
Hozzávalók:
4 csapott ek. kaolin (gyógyszertárból) – helyettesíthető az élettani szempontból hasznosabb hektorittal vagy zeolittal is
2 csapott ek. szódabikarbóna
1 csapott tk. finomra őrölt Himalája só
1 tk. kókuszvaj
2-4 csepp szegfűszeg illóolaj (vagy ízlés szerint borsmenta, zsálya, bazsalikom, ánizs, teafa, grapefruit, citrom, édes narancs, fahéj, mirha – vagy ezek keveréke)
4-5 evőkanál desztillált víz (amennyit felvesz, hogy közepesen lágy krém legyen)
Az egészet jó krémesre kikeverjük, betöltjük a tégelybe és használható. A végleges állagát másnapra éri el. A receptben megadott mennyiség egy 60 ml-es tégelyre való adag.
***************
Propoliszos fogkrém
Hozzávalók:
3 kk. szódabikarbonát
3 kk. kaolin (fehéragyag)
1 kk. előzőleg kávéőrlőn finomra porított szicíliai tengeri só
3-4 kk. glicerin
30 csepp alkoholban oldott propolisz
Ezekkel az anyagokkal alaposan pasztává dolgozzuk a porokat.
Cseppentünk még hozzá:
9-10 csepp illóolajat kedved szerint.
Az összetevőket alaposan dolgozzuk egybe. Alkohollal fertőtlenített üveg, vagy műanyag tégelyben tároljuk. Tetszés szerint őrölt szárított herbákkal is kiegészíthetjük a pasztát.
***************
Borsmenta fogkrém
Hozzávalók:
6 evőkanál szódabikarbóna
1/4 kávéskanálnyi só
4 evőkanálnyi glicerin
15 csepp borsmenta kivonat vagy illóolaj
Alaposan keverjük össze az alapanyagokat, mindaddig, amíg fogkrémsűrűségű masszát kapunk. Tégelyben tároljuk, és lehetőleg a hűtőszekrényben. Meglepő, hogy mennyire friss és tiszta érzést tapasztalhatunk használata során.
***************
Mosódió fogkrém
Hozzávalók:
5 tk. szódabikarbóna
5-6 mosódióból készült főzet
5 tk növényi glicerin
10 csepp tiszta menta, fodormenta olaj
5 csepp teafaolaj
Legjobb, ha előkészítjük a folyékony mosódiót. Az elkészítéséhez törjünk össze 50 gramm mosódiót és forraljuk fel 8 dl vízben. Forraljuk 20 percig, és kész is a folyékony mosódió.
Ajánlott egy csipetnyi sót hozzáadni a fertőtlenítő hatása miatt.
A glicerin adagolásával lehet a fogkrém állagot elérni.
Alaposan össze kell keverni az összetevőket.
***************
Gyerekfogkrém
Hozzávalók:
2 ek. kókuszolaj (antibakteriális hatású)
3 csepp bio édes narancs illóolaj (gyulladáscsökkentő, gombaölő, antibakteriális hatású)
2 csepp bio teafa illóolaj (fogakra tapadt lerakódás ellen, antiszeptikus hatású)
2 csepp grapefruit illóolaj (szájpenész, gombás fertőzés, rossz lehelet, szuvasodás, fogkő, fogínygyulladás ellen)
A felolvasztott (op.=24C) kókuszolajba tegyük bele a fenti hozzávalókat, majd jól keverjük el. Az illóolajok miatt tartsuk a keveréket egy zárt szelencében. Nyáron a kókuszolaj alacsony olvadáspontja miatt folyékony.


Így készítsünk házi vajat






A kereskedelmi forgalomban is megtalálható hamisított vaj disznózsírt, marhafaggyút, halolajt vagy akár petróleumszármazékot is tartalmazhat.
 
vaj
 
A vajhoz ráadásul nagyon zsíros tejszín is szükséges, és ha nem a megfelelő helyről vásároljuk, könnyen meglepetésekben lehet részünk annak összetevőit illetően – hívja fel a figyelmet Gheorghe Mencinicopschi táplálkozási szakértő.
Szerinte ugyanis a tejszínt nagyon egyszerű hamisítani liszt, zselé, aludttej, tojásfehérje, kréta vagy gipsz felhasználásával. Ugyanez ráadásul a vaj kapcsán is elmondható, amit a legjobban állati vagy növényi zsírok hozzáadásával lehet hamisítani.
 
Azonban, ha házilag készítünk vajat, megszabadulhatunk attól a dilemmától, hogy a boltban vásárolt termék mennyire eredeti. A művelet csak 15 percet vesz igénybe. Mindössze egy 32 százalékos vagy annál magasabb zsírtartalmú tejfölre van szükségünk, amelyet konyhai robottal addig keverünk, amíg szétválik a zsír és a savó. A savót áttöltjük egy másik edénybe és 2-3 kanál forró vizet adunk hozzá. Addig keverjük, amíg sima nem lesz, majd ízlés szerint fűszerezzük.
 
Az eljárás az alábbi videón látható:

 Cum se face untul de casa


 


Hasznos Holmik - Túlélő ital



1 liter vízbe 10 kiskanál méz, 2-3 citrom leve és 1 kiskanál szódabikarbonát.
Ennél hatékonyabb, olcsóbb és egészségesebb energia ital alig ha kapható a galaxis ezen részén.
 





Őszi torokszirup



 
Megfázásra és őszi hangulatjavítónak is tökéletes, percek alatt megvan, és csak két hozzávaló kell hozzá: méz és citrom.

Ahogy hűl az idő, egyre szürkébbek a napok és egyre többen krákognak körülöttünk, ezért ilyenkor nagy szolgálatot tehet egy csésze forró, finom tea. Most egy olyan italt ajánlunk, amit még a teánál is egyszerűbb összedobni, egy házilag elkészíthető szirupot, amihez mindössze két hozzávaló szükséges: méz és citrom.


Így készíts őszi torokszirupot!



Elkészítés:

A teendőnk csak annyi, hogy egy befőttesüvegbe citromot karikázunk, majd ráöntjük a mézet, betesszük a hűtőbe, és várunk három napot. Esetleg néhány szelet gyömbérrel is feldobhatjuk.
Pár nap után a citrom kezd feloldódni a mézben, és az egész kicsit lekvárszerűvé válik.

Ha egy forró italra vágyunk, akkor innentől elég egy jó nagy teáskanálnyi szirupot forró vízzel leönteni, és máris kész a teánk.

Mindenkinek jó teázást, és betegségtől mentes napokat kívánok!



Konyhai turpisságok otthonról...


 
Ez még hasznos lehet mindenkinek!
 
Mivel soha nem kedveltem a csirkemellet, főleg a tyúk vastag, száraz húsát, mindig igyekeztem tőle megszabadulni, holott a legdrágább alkatrésze a szárnyasoknak. Itt tanultam meg, hogy mielőtt pl. kirántanám, éjszakára íróban (savanyú tej) kell áztatni, amitől igen finom zamatos íze lesz. Nem lesz száraz, hanem olyan lesz, mint a borjúhús.
 
Van úgy, hogy rengeteg gyönyörű petrezselyem van a - kb. 2 nm-es -  kertemben, de van úgy, hogy egyáltalán nincs. Itt tanultam meg azt is, hogy amikor sok a petrezselyem, akkor le kell szedni, jól meg kell mosni, nem kell összevágni, nem kell kiszárítani, mert akkor elveszti a jó ízét és az aromáját, hanem össze kell tekerni szivar alakúra, és be kell csomagolni jó szorosan nylon zacskóba és így kell tárolni a mélyhűtőben. Ha szükség van rá, úgy fagyott állapotban gyönyörűen lehet szeletelni, és épp olyan az íze és az állaga, mintha épp akkor szedtem volna frissen a kertből.
 
A petrezselyem-, lestyán- és zellerlevelet szárítás után összekeverem, így teszem zárható üvegbe.
Ezt a keveréket minden töltelék húshoz használom
(fasírozott, töltöttpaprika, töltött csirke),
valamint a zsemlyegombóc galuskájába is szórok.

Ha szilikonformában sütünk, a tűzpróbát makarónival vagy spagettivel
végezzük, így biztos nem károsodik a forma.

A krumplifőzelék akkor lesz igazán finom, ha a
rántásba reszelt hagymát teszünk.

Ha a szárazbabhoz főzés közben fél zöldpaprikát adunk, kihozza a bab ízét, legyen az főzelék vagy leves.

Ha a csirkemájat sütés előtt villával megszurkáljuk,  nem "köpköd" sütés közben

Amikor olcsóbb citromhoz jutok, bevásárolok belőle akár 1-2 kg-t is. A jól megmosott gyümölcs
héját lereszelem, és cukorral   összekeverve egy műanyag, zárható tetejű edénybe teszem és lefagyasztom..
Süteményekhez kiváló.
A levét kifacsarom, és jégkockakészítőbe téve lefagyasztom. Bármikor elővehetem tea, limonádé ízesítéséhez.
De a kézen lévő halszag eltüntetéséhez is nagyon jó.

Fasírozott készítésekor a masszához tegyünk egy evőkanál étolajat,így nem ragad az edényaljához,
és az olaj is kevésbé habosodik.

A sovány húsokat panírozás előtt kenjük meg olajjal, akkor sütés közben nem száradnak ki..
A fejes saláta nem tárolható sokáig, előfordulhat, hogy kissé megfonnyad.
Ilyenkor nyers burgonya szeletekkel együtt tegyük hideg vízbe néhány percre.>

Fűszereket nem csak a húsokra tehetünk grillezéskor.
Ha  faszénparázsra babérlevelet, rozmaringot vagy
más illatos fűszereket szórunk, a húsok átveszik az aromás illatokat.

A füstölt kolbászról úgy tudod a legkönnyebben eltávolítani a héját, ha előtte hideg vizet engedsz rá.
Ezután pikk-pakk lejön a bőre.

Ha túl világos, sápadt a tojás sárgája, piskótához, rántottához,  nokedlihez, stb.
teszek bele egy kis kurkumát.Nagyon szép színe lesz tőle.

A bablevest rántás helyett úgy sűrítem, hogy a benne főtt zöldséget összeturmixolom.
Így mindenki megeszi, finom és egészséges is!
 
A szárított zeller- és petrezselyemlevelet mozsárban összetöröm,és amikor már majdnem kész a leves
(gulyás, bab, stb.),csak akkor teszem bele. Finom az íze és az illata.
 
A túrógombócot érdemes fagylaltos kanállal szaggatni a forróvízbe. Gyors és nem maszatolós.

Ha a másnapos kenyeret párpercre nedves konyharuhába csavarod, majd előmelegítettsütőbe teszed 5-10 percre, olyan lesz, mintha friss lenne..

Kovászos uborka készítésekor a kaprot és a kenyeret egy sűrű szövésű anyagban helyezem az üvegbe,így nem lesz zavaros a lé és egyben kiemelhető.
 
Muffin sütéskor is hasznos egy fagylaltos kanál. Meleg vízbe mártva szépen, egyenletesen osztható el a tészta a kapszlikba, amiben sütjük.

A kávézacc a hűtőben is jó szolgálatot tesz: eltünteti kellemetlen szagokat.
 
A mikróban újramelegíteni kívánt rántott húst húzzunk el folyó csapvíz alatt: nem lesz cipőtalp ha megmelegítjük. Ugyanez igaz bármilyen ételre, amit mikróban melegítünk, víz vagy tej rácsöpögtetésével nem szárad ki.
 
Mikróban melegített folyadékban nem mindig egyenletesen oszlik el a hő ezért miután kivettük, keverjük fel.
 
Mikrohullámú sütőben is fellehet olvasztani a csokit,ha vízfürdőbe rakjuk
(pl. mikrózható tálba félig vizet teszünk, abba pedig beletszünk egy magas
falú mikrózható üveget, amibe beleaprítottuk a csokoládét).
 
Garantáltan nem ríkat meg a vöröshagyma, ha megmossuk hideg vízben és a kést is bevizezzük, mielőtt vágni kezdjük.
 
A felezett hagymát, amit épp nem vágunk, friss felével lefelé fordítsuk a vágódeszkára, így kevesebb illóolaj kerül a levegőbe.
 
Ha megégettük az ujjunkat,és nincs kéznél semmi hideg - mártsuk sóba az égett részt: nem fog felhólyagosodni.
 
Megmaradt tojásfehérje, mert csak a sárgája kellett? Tegyük be a hűtőbe a fehérjét, és másnapig használjuk fel:rántottához, omlettekhez, panírozáshoz lazítónak kiváló,
ill. habcsókot is készíthetünk belőle, díszíthetünk habjával süteményeket is.
 
Befőttesüveget úgy is kifertőtleníthetünk, hogy félig megtöltjük vízzel, és a fedele nélkül néhány percre a mikróba, a legmagasabb fokozatra betesszük.

Magunk is készíthetünk házi ételízesítőt:
vegyünk a piacon friss leveszöldségből több csomaggal, majd daráljuk le.
Tegyük kifertőtlenített csavaros üvegekbe, adjunk hozzá sót, Ez tartósítani fogja.
Felhasználáskor figyeljünk a benne lévő plusz sómennyiségre!
 
Általában minden gyümölcs hűthető kivéve a déligyümölcsöket.
Banánt egyáltalán ne tegyünk a hűtőbe, mert nagyon hamar megfonnyad,
 
Ne tároljuk a kenyeret a hűtőszekrényben lehet, hogy azt hisszük, sokáig
eláll, viszont a tésztája gyorsabban öregszik, szívósodik.
 
Ne öntsük ki a befőttek vagy konzervek levét salátákba, süteményekbe
tökéletes ízadó komponensek lehetnek.

Ha a palacsintatésztát szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel
készítjük cukor és tej nélkül, sokkal könnyebb állagú lesz, nem ragad le,
és nem utolsósorban olcsóbb az előállítása is. Kétszer annyi szénsavas
ásványvízzel vagy szódavízzel még könnyebb és vékonyabb tésztát kapunk, sokkal több palacsinta süthető belőle.
 
A főtt tészta nem áll össze, ha kiszedés előtt egy pohár hideg
vizet öntünk a főzőléhez.
 
A rántott hús sokkal finomabb, ha a panírozásnál a tojásba egy
kis sört is öntünk.
 
Ha mézet kell kimérned kanállal, előbb olajozd be a kanalat. Garantáltan
lecsusszan róla a méz!
 
A citrom héját nem dobom ki, mélyhűtőbe teszem, fagyottan könnyen
reszelhető.
 
A hússzeletek közé folpackot teszek, így fagyasztom le, mert ezzel a
módszerrel nem fagy össze. Annyi szeletet veszek ki belőle, amennyire
szükség van.
 
Tésztát, levest, meggyet, stb. úgy fagyasztok le,
 hogy egy 1 literes tejes doboz tetejét levágom, zacskóval kibélelem,
 ebbe teszem a fagyasztani valót, ha megfagyott, kiveszem a dobozból ,   így kis téglákat kapok, melyek jól pakolhatók a fagyasztóban.
 
A hangyák nem szeretik az uborkát, tegyetek uborka héjat oda,
   ahonnan el akarjátok űzni őket!!!
 
Áttetsző jégkockát akarsz, akkor előzőleg forrald fel a vizet.
A Tükör gyönyörű lesz ha Vhite Spirittel tisztitod (festék hígító)
Rágógumi a ruhában ? Tedd egy órára a mélyhűtődbe
 
A fehérnemű nem elég fehér ? Áztasd 10 percig egy szelet citrommal a meleg vízben !-ÉS ADJ HOZZÁ SZÓDABIKARBÓNÁT!!!
 
Hajad nem elég fényes ? Tegyél egy kávéskanál ecetet a hajadra és úgy mosd meg, VAGY INKÁBB AZ ÖBLÍTŐBE!!!
 
Hogy a citrom kiadja a az összes levét, áztasd egy órát meleg vízben és csak utána csavard.
 
Hogy ne legyen a káposzta főzéstől kellemetlen szag, tegyél egy szelet kenyeret a káposzta tetejére,(egy kis zacskóban, hogy a morzsák ne kerüljenek a káposzta közé)
 
A hagymától könnyezik a szemed, rágcsálj egy rágógumit.
 
Hogy a krumpli előbb főjön meg, hámozd meg, csak az egyik oldalát
 
Tintafolt a ruhán ? Tegyél jó vastagon fogkrémet a foltra, hagyd megszáradni, és csak utána mosd ki.
 
Távol tartani egeret, és patkányt, hintsd meg fekete bors porral a területet ahol tanyáznak. Elmennek másfelé.









Hasznos holmik - Graviola 10000-szer erősebb mint a kemo

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/hasznos-holmik-graviola-10000-szer-erosebb-mint-a-kemo/


Miután elolvastad ezt a cikket oszd meg az információt, hogy mások is meggyógyulhassanak!
 
 

A Graviola 10000-szer erősebb ellenszere a daganatos megbetegedéseknek, mint a kemo”

Sok életet menthetünk meg, ha mindenki ismerni fogja a Graviolát!
A Graviola egy bizonyos fa fajta Brazíliában.
A  gyümölcse nagyon nagy, belseje  fehér és édes, a gyümölcsöt nyersen vagy  gyümölcsitalnak fogyasztják.
 
 
Rák ellenes, 10000 x erosebb mint a kemo
Graviola 10000 x erősebb mint a kemo
 

A graviola iránt a legnagyobb érdeklődés a növény erős, rákellenes hatása miatt kezdődött.

 
Mint ismert a graviola több más betegség ellen is hatékony, de a rákellenes hatása miatt a tumor ellenes terápiákban a legnépszerűbb.

Graviola és a mellrák

2011-es (Virginia Tech) tanulmány alapján a tudósok kimutatták, hogy a Graviola gyümölcs kivonat csökkentheti a rákos sejtek kialakulását a mellrákos betegek esetében anélkül, hogy közben károsítaná az egészséges mellszöveteket.

A graviola a rák minden típusa ellen hatékony!

A Graviola széles spektrumú antimikrobiális anyagot is tartalmaz, így  mind a bakteriális, mind a gombás fertőzések és a belső élősködők és férgek ellen is hatásos.
Csökkenti a magas vérnyomást,  használják a depresszió-,  stressz-, és idegrendszeri rendellenességek ellen.
A kutatások azt mutatják, hogy a csodálatos fa kivonata alkalmas a
* A rák biztonságos és hatékony természetes gyógymódjára,  nem okoz extrém hányingert, fogyást vagy 
hajhullást
* Védi az immunrendszert, megelőzi a halálos fertőzéseket
* Erősebbnek és egészségesebbnek érezzük magunkat a kezelés folyamán
* Fokozza az energiát-és javítja az életszemlélet
Az információ forrása legalább ennyire lenyűgöző:
Kimutatták, hogy hatékony daganat ellen:
* Hatékonyan megcélozza és megöli 12 féle rák sejtjeit, beleértve a vastagbélrákmellrákprosztataráktüdőrák , és a hasnyálmirigy rák.
 
* A fa vegyületei akár 10.000-szer erősebbnek bizonyultak mint az Adriamycin , ami egy általánosan használt kemoterápiás gyógyszer!
* Mi több, ellentétben a kemoterápiával, a Graviola fából kivont vegyület megkülönbözteti az rákos sejteket az egészségesektől, és csak a daganatos sejteket pusztítja el, és nem károsítja az egészséges sejteket!
A Graviola fa csodálatos rákellenes tulajdonságait már széles körben kutatják, miért nem hallottunk eddig róla semmit?
Amerika egyik legnagyobb milliárd dolláros üzlete a gyógyszeripar döntéshozói is folytatták a keresést a rák gyógyítására, a kutatási középpontjába került a Graviola is,  az Amazonas legendás gyógyító fája.
A Graviola fa különböző részeit, (beleértve a kéreg, levelek, gyökerek, gyümölcs és a mag) már évszázadok óta használják a gyógyszerként Dél-Amerikában szívbetegségek,  asztma, májbetegség és az ízületi gyulladás kezelésére.
Egyenlőre kevés a dokumentált, tudományos bizonyíték, a rákellenes hatásról, de az eddigi tesztelési eredmények alapján a fa tumor ellenes tulajdonságai megdöbbentették a közvéleményt. A Graviola kirobbanó  rákellenes hatású szernek bizonyult.
De itt a Graviola története véget ért.
A gyártó cégnek volt egy óriási problémája.
A Graviola fa egy teljesen természetes alapanyag, és így a szövetségi törvény szerint, nem szabadalmaztatható. Nincs mód, hogy komoly nyereséget szerezzenek belőle.
. A National Cancer Institute 1976-ban végezte az első tudományos kutatást. Az eredmények azt mutatták, hogy Graviola a “levelekben és a szárakban lévő összetevők  hatékony támadják éspusztítják a rosszindulatú sejteket.”…
1976 óta Graviola bebizonyította, hogy egy rendkívül hatékony rák ellenes szer.
A Purdue University egy tanulmánya a közelmúltban megállapította, hogy a Graviola elpusztította e a rákos sejteket, különösen hatásos a prosztata-, hasnyálmirigy-és tüdőrák ellen.

 ”Hét évnyi csend megtört, végre itt! “






Rák ellen - Alternatív módszerek daganatos megbetegedésekre





Magyarországon a leggyakoribb rákos megbetegedések közé tartozik  a bőrrák, a mellrák, a tüdőrák  és a prosztatarák.
 

  

 A rákos daganatok gyógyításához korai diagnózis kell !!
 A rosszindulatú daganatok kifejlődésében az oxidációt előidéző szabad gyökök játszanak alapvető szerepet, és ezt az antioxidáns anyagok gátolják. Az emberek életmódjuk révén sokat tehetnek a tumoros megbetegedések  elodázásáért. A megfelelő táplálkozásnak és a helyes életvitelnek lényeges szerepe van a betegség megelőzésében. Persze elkerülhetetlen a kipufogógázok belélegzése, az UV sugarak teljes kiküszöbölése, a stressz elkerülése.
Ezért is fontos a megfelelő mennyiségű likopin fogyasztása, ami az egyik legerősebb antioxidáns.
A daganatos megbetegedések megelőzésre feltétlenül javasoljuk a paradicsomot, ami leggazdagabb likopin forrásunk.
A zsurlófű mindenfajta tumor fejlődését meggátolja és még a rosszindulatú daganatokat is meggyógyítja, illetve lassanként eloszlatja.
 
rák terápia eredménye annál hatékonyabb, minél kisebb az elpusztítandó daganat tömege, azaz minél korábbi stádiumban kerül a betegség felismerésre. 
 
  • A B17 vitamin a rákbetegség fantasztikus gyógyítója
  • Graviola - 10 000x hatékonyabb mint a kemoterápia. R. Webster Kehr a Független Rák Kutatás Alapítvány tagja szerint ez a készítmény kizárólag az újonnan diagnosztizált rákos betegeknél hatékony, azoknál akiknél nincs áttét vagy még nem kezelték kemoterápiával. Ha ön előrehaladott rákos beteg, akinek már sok a kemoterápiás és sugárkezelése volt, ne ezt a készítményt használja elsődlegesen a daganat kezelése.
  • A C.O.D. tea szintén ismert mint a rákos sejtek lebontójaként és a nyirokrendszer méregtelenítőjeként.
  • John Hopkins rák ellenes táplálkozási tanácsai és a John Hopkins egyetem kutatási eredményei rámutatnak, hogyan kell kiéheztetni a rákos sejteket
  • Lothar Hirneise állítja, számos olyan volt rákos beteggel találkozott, akik pusztán táplálkozásuk megváltoztatásával győzték le a kórt
  •  Gerzson-diéta enzimek, vitaminok, ásványi anyagok bevitelével, óránként fogyasztott frissen préselt növényi levekkel helyrehozza a megzavart szervezetet, és méregtelenítéssel összekapcsolva kihúzza a talajt a rák lába alól
  • Celadam cseppek a rosszindulatú daganatok hatékony ellenszere
  • Immunterápia Az immunterápia mesterséges beavatkozással próbálja befolyásolni a betegség lefolyását, miután a betegség már bekerült a szervezetbe
  • VG 1000 az emberi méhlepény véréből kivont VG 1000 immunanyag képessé teszi az immunrendszert arra, hogy elpusztítsa a rákos sejteket.
  • Cápamáj olaj - kiegészítő vagy alternatív kezelési formának a ráknak és más betegségek. Az olajat  a hidegvízi cápák májából nyerik. A cápamáj olaj gazdag forrása az alkylglycerols nevű vegyi anyagnak, amelyik rákellenes tulajdonságokkal rendelkezik. Alkylglycerols megtalálható az emberi csontvelőben és az anyatejben is. A cápamáj olajban lévő más összetevők, mint a squalamine és szkvalén is része a rák ellenes kutatásoknak.
  • Avemar - A fermentált búzacsíra kivonatot (FWGE) jelenleg speciális gyógyászati tápszerként alkalmazzák daganatos betegek esetében. (Journal of Experimental & Clinical Cancer Research, 2011)
  • C-vitamin - Mivel bebizonyosodott, hogy a C-vitamin intravénás adagolása magas vérkoncentrációt biztosít, egy új tanulmány kimutatta, hogy a kórházak, klinikák, ahol a C-vitamint alkalmaznak kemoterápia helyett, a rák zsugorodását (szétesését) figyelték meg. Forrás:Dr Dávid Tamás:COD-tea és célzott táplálkozási rendszer
Egyes készítmények csak külföldről szerezhetőek be.
Daganatos betegségek korai felismerésére ajánlott szűrések:
Daganatos betegségek korai felismerésére ajánlott szűrések
(átlagos kockázati csoportba tartozó, tünetmentes páciensek számára)
Daganat elhelyezkedése
Nő/Férfi
Életkor
Módszer
Szűrés gyakorisága
Mell
20 éves kortól
Mellek önvizsgálata
Mellek orvosi vizsgálata
Mammográfia
Önvizsgálat:havonta
Emlők orvosi vizsgálata:
20-39 év: 3 évente 40 év felett: évente
Mammográfia:
30-45 éves korig: 3 évente
45-65 év között: 2 évente, de 50 év felett évente
Prosztata
Férfi
50 éves kortól
Végbélen át történő vizsgálat
UH (ultrahang)
Évente
Méhnyak
18 éves kortól, illetve a nemi élet megkez- désének időpontjától
Sejtvizsgálat
(citológiai vizsgálat)
Évente
Vastag- és végbél
Nő/Férfi
50 éves kortól; egyénileg 40 év felett ajánlott
Székletteszt
Endoszkópos vizsgálat
Évente székletteszt, néhány évente endoszkópos vizsgálat
Szájüreg
Nő/Férfi
45 éves kortól; egyénileg bármikortól ajánlott
Szájüregi orvosi ellenőrzés
Önvizsgálat
Évente, illetve fogászati beavatkozások alkalmával
Önvizsgálat havonta
Bőr
Nő/Férfi
20 éves kortól; egyénileg korábban is ajánlott
Bőr orvosi ellenőrzése(anyajegyek)
Önvizsgálat
Évente, illetve nagyszámú anyajegy esetén félévente
Önvizsgálat havonta
Here
Férfi
20 éves kortól; egyénileg korábban is ajánlott
Önvizsgálat
Önvizsgálat havonta
  "Megfigyeléseim révén felismertem, hogy a zsurlófüves dunsztkötések igen hatásosak mindenféle tumor esetén. Jó maréknyi zsurlót szitába helyezünk és zubogó forró vízzel teltfazék fölé tartjuk (megfelel burgonya-, vagy zöldségpároló is). A megpuhult, párolt zsurlót vászonkendőbe rakjuk és oda helyezzük, ahol a tumor, a daganat, a ciszta, az adenoma, a melanoma, apapilloma, vagya hematoma található. Az egészen súlyos megbetegedéseknél már reggel az ágyban felrakjuk a kötést és két óra hosszat hagyjuk a beteg testrészén. Délután ezt megismételjük, és a borogatást éjszakára is feltesszük. Fontos, hogy a dunsztkötés forró legyen és melegen tartsuk! Ugyanazt a zsurló mennyiséget három-négyszer is felhasználhatjuk. Délben svédkeserűs borogatást rakunk fel. A bőrre előzőleg sertészsírt, vagy körömvirág-kenőcsöt kelltenni, erre kerül a svédkeserűvel megnedvesített vatta, majd hőszigetelésként egy száraz vattacsomó, ezt letakarjuk egy műanyag fóliával és kendővel lekötjük. Az ilyen borogatással a beteg otthon járkálhat, vagy üldögélhet is. A borogatás levétele után a bőrt be kell hintőporozni, hogy ne viszkessen." 
 
"Tumoroknál, daganatoknál, vagy a bőr felületén elhelyezkedő fekélyeknél a lándzsás-, vagyszéleslevelű útifűből és termetes medvetalpból készített levélpépet friss állapotban rakjuk fel. Folyamatos és rendszeres alkalmazás esetén már az ötödik napon javulást, két hét múlva pedig határozott gyógyulást észlelhetünk. Sikerrel kecsegtet a beteg területeknek a madársóska megmosott, nedvesen átturmixolt leveleinek levével való ecsetelése is. Reggel fél órával a reggeli előtt és este fél órával a vacsora előtt egy-egy csésze zsurlóteát kell meginni, napközben pedig 300 g körömvirág, 100 g cickafark és 100 gcsalán keverékéből készült teát kell másfél-két liter mennyiségben elfogyasztani. Ebbe a teába alehetőség szerint napközben hatszor (egy-egy óra időközzel) csészénként 3-5 csepp madársóskalevet cseppentünk." (Maria Treben: Egészség Isten patikájából)
 
 
Neked is van tapasztalatod? 
 Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.




Városiaknak krumplitermesztés

2012.07.03 10:42

 
"Mellesleg  tényleg egyszerű és zseniális. Így lehet 1 m2-en egy MÁZSA krumplit termelni!"
"Biogazdálkodás 1 m2-en.
 
Ami erre a kísérletre késztetett: 1 m2 szabad felületen (állítólag) egy 4 tagú család éves krumpli mennyisége megtermelhető. Erre egy speciális „építményre”, vagy tartóedényre van szükségünk, amivel kb. 1,5 m magasságig építhetjük a krumpli ágyásunkat.
A módszer: kb. 20 cm vastag földre helyezzünk sűrűn a már csírázó, szép, egészséges krumplikat. Szórjunk rá 5-10 cm vastag mulcsot (aprított növényi nyesedéket, füvet, gazt stb.), majd erre 5-10 cm földet. Amikor a növényi hajtások megjelennek a földfelszínen, ismételten szórjunk rá 5-10 cm vastag mulcsot, majd pedig erre 5-10 cm földet. Ekkor megint várjuk meg a hajtások megjelenését, és szórjuk rá újabb mulcs, majd földréteget. Ezt az „építkezést” egészen a krumpli-felszíntől számított kb. 1,5-es magasságig folytathatjuk. Az így termelt krumpli az építményünk teljes magasságában végig, krumpli gumókat fog hozni.
Nagyon érdekesnek találom a módszert, mivel kis helyen lehet sok krumplit termeszteni, elmarad a gyakori kapálás, elmarad a krumpli feltöltése, a termesztés végére (melléktermékként) pedig egy érlelt komposztot is kapunk. Növényszakértő barátom ajánlotta, hogy csináljak egy másikat is, amit Pí vízzel locsolunk, ugyanis a Pí víz még jobban elősegíti a növények növekedését. (És majd összehasonlíthatjuk az eredményt. De ezt most idő hiányában nem próbálom ki.)
Tavaly hallottam erről a módszerről először. Egyenlőre csak, kb. 70-80 cm-nél tartok a „krumpli toronnyal”, de a hajtások még mindig vadul törnek az ég felé…
Meg kell vallanom, nagyon lazán kezelem a dolgokat, a gazt csak úgy egészben szórogatom bele a földbe, semmit sem aprítottam rajtuk…"
 






Hasznos holmik - Gyömbér






Szegről-végről rokona a kurkumának és a kardamomnak. Őshazája Észak India, de Európában a rómaiak terjesztették el. A birodalom bukását követően azonban elfelejtették, majd ezer év tel el, míg újra felfedezték ezt a kiváló fűszernövényt. Lett is ára, nem kevés. Egy kilogramm gyömbér kb. két felnőtt birka árát érte akkoriban.
 
 
 
De ugorjunk egy kicsit vissza az ókorba. Mithridatész Eupator, Pontusz királya (még Róma felemelkedése előtt) elkészített egy kb. ötven komponensből álló csodálatos gyógyitalt, amit magyarul csak teirék-nek neveztek (theiraca görög szóból származtatva). Állítólag minden betegségre gyógyírt jelentett, de pontos összetételét mára már elfelejtették, igaz, akkoriban is titokban tartották. Az azonban biztos, hogy a gyógyital  egyik alapvető komponense a gyömbér volt.
Hatalmas értékét az adta, hogy a középkorban a „kor Viagrájának” tartották.

A nagy, londoni pestisjárvány idején IV. Henrik király a város polgármesterének a gyömbért ajánlotta, mint a pestis legjobb ellenszerét (jellemző a király realitás érzékére, hogy azt a gyömbért ajánlotta, melyből egy kiló két felnőtt birka árával ért fel, XVI. Lajos feleségének is azt rótták fel bűnéül, hogy mikor az éhes nép kenyeret követelt, ő azt mondta: „ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot?” Persze az igazság az, hogy ezt nem ő mondta, hanem egy hercegnő  és nem akkor, hanem tíz évvel korábban, de jó ürügy volt arra, hogy őt is lefejezhessék, mint uralkodó férjét).
 
A gyömbéres mézeskalács ma is kiváló csemege, főleg az angolszász területeken. A szerecsendió, a szegfűszeg, a gyömbér, a fahéj és a bors pedig gazdaggá tette Hollandiát (az oszmán hódítások miatt, mikor a hagyományos karaván utak bezáródtak, a kontinenst a híres Kelet Indiai Társaság látta el ezekkel az akkor is méreg drága fűszerekkel).

Ha egy dl  mézbe egy hüvelykujjnyi gyömbért reszelünk és naponta ebből egy teáskanálnyit elfogyasztunk, akkor hatékonyan védekezhetünk az őszi-téli időszakban oly gyakori hörghuruttal szemben.
Vajas mézbe keverve még hatékonyabb és finomabb csemege.
 
 
A gyömbérnek nagyon sok fajtáját termesztik, részben fűszernövényként (Zingiber officinale), részben vágott virágként, mint a képen látható Zingiber zerumbet. Ez utóbbi virágzata tobozhoz vagy buzogányhoz hasonlít, karéjos szirmok sokasága alkotja a tömzsi "tobozt".

A gyömbérfélék termesztése több ezer évre nyúlik vissza. Ázsia trópusi részeiről került föníciai hajósok közvetítésével Európába, ahol már a középkortól kezdve fontos fűszerré lépett elő. Csípős-édeskés ízét, illatos aromáját hamar megkedvelte az európai konyha és ma már sok étel, ital nélkülözhetetlen alkotórészévé vált, gondoljunk csak a gyömbéres tonikra.
A gyömbér afrodiziákumként is használatos. A gyöktörzse fogyasztható, kifőzik illetve leforrázzák.

A gyömbér Dél-Ázsiában, a nedves éghajlatú trópusi területeken honos, kúszó gyökértörzsű, azaz rizomájú növény. A másfél méter magasra növő hosszú levelű növény vékony, lány szárakat hajt. A különösen finom illatot árasztó virágfüzérei a valamivel kisebb magasságot elérő szárakon, sűrűn helyezkednek el.

A húsos, fûszeres illatú gyömbérgyökeret legalább 5000 éve használják fõzéshez és gyógyításhoz Indiában és Kínában. Olyan régóta ízesíti az ételeket és gyógyítja az emberi szervezetet, hogy nem tudni, mikor találkozott vele elõször az emberiség, sõt pontos eredetét sem tudták meghatározni. Annyi bizonyos, hogy több mint 3000 éve termesztik Délkelet-Ázsia trópusain, közelebbrõl a fent említett két ország területén.

Az elsõ, gyömbérrel is foglalkozó írásos emlék Kr.e. 3000 körül született. Shen Nong (más források szerint Sen Nang, Chen-nung), a legendás kínai császár, akit „Isteni Szántóvetõnek” is neveztek, állította össze az elsõ kínai füvészkönyvet.

Shen Nong megfázásokra, lázra, hidegrázásra, tetanuszra és leprára ajánlotta a növényt, továbbá a könyv leírásaszerint “megszünteti a testszagot, és összehozza a testet a lélek birodalmával”. A gyömbér szerepel az elsõ kínai orvosi könyvben is, a Wu Shi Er Bing Fang-ban, mely nagyjából 3000 éves.

Érdekes viszont, hogy a friss gyömbérrõl csak Kr. után 500 körül írnak

A gyömbér õsi felhasználásaira vonatkozó adatok szerint ismeretes, hogy kínai tengerészek tengeribetegség ellen rágcsálták. A kínai orvosok ízületi gyulladás és veseproblémák kezelésére ajánlották. Az asszonyok Kínában jelenleg is teaként fogyasztják menstruációs görcsök, terhességi hányinger és más nõgyógyászati problémák ellen. A tengeri kagylók ellenmérgének is tekintették, ezért halból és tengeri állatokból készült ételeket fûszereztek vele.

Az indiaiak fõzéshez, ételek tartósításához és emésztési problémák kezelésére használták, mert véleményük szerint tisztítja a testet és a lelket egyaránt. Vallásos ünnepek elõtt, attól való félelmükben, hogy megsértik isteneiket, inkább gyömbért ettek hagyma és fokhagyma helyett, mivel ez leheletüket édessé, s ezáltal az istenek számára elfogadhatóvá tette.

A Magyarországon is őshonos erdei gyömbérgyökér vagy vadgyömbér (Geum urbanum L.), népies nevei: erdei szegfű, ibolyaszegecs, szegfűszagúfű, szentbenedekfű ismert gyógyfű, élvezeti szerként édes szeszes italokban használják.
A gyömbér hatóanyagai

A növény gyökértözse (Zingiber rhizoma), ujjasan elágazó, 8–10 cm hosszú, 1,5–2 cm széles, belül sárgásszürke színû, szálkás törésû, aromás illatú, csípõsen kesernyés ízû. Jellegzetes ízét és illatát az illóolaj (zingiberén és bizabolén), agingerolok (metil-gingerol és gingerol) és a shoagolok okozzák. Az utóbbi két vegyületcsoport felelõs többek között a hányinger és a hányás megelõzéséért. Cukrot, gyantát, gyantasavat, keményítőt is tartalmaz.

Főbb fajtái a hámozatlan, fekete „barbadosi” és a hámozott, fehér „bengáliai” gyömbér. Vágva, őrölve, egyes országokban kandírozva (cukrozva) is árusítják. Gyökérgumóját nyersen is felhasználják; ilyenkor előbb meg kell hámozni.

Kevés gondoskodással virágcserépben is nevelhető.
 
Felhasználása:

Levesek (hús-, bab-, burgonya-, gyümölcs- stb.), levesgombócok, burgonya-, és babfőzelékek, szószok, húsételek, vadhúsok, mártások, sütemények (mézeskalács, keksz stb.), forraltbor, likőrök, pálinkák, keleti ételek, valamint uborka, tök, és gyümölcsök eltevésénél is használt kitűnő ízesítő.

A gyökér forrázata gyógyteaként vértisztító, meghűlés, torokfájás, gyomorbajok, felfúvódás, étvágytalanság, gyengeség ellenszere.

A alkalmazható a hányinger és szédülés megszüntetésére is, ezért a tengeribetegség megelőzésére használják. A gyógynövényüzletekben, patikákban kapszulákban szerezhetjük be; ezeket az utazás előtt 1-2 órával kell bevenni.

Ételeinket, csak a főzés utolsó fázisában ízesítjük vele, így kiemeli, teltebbé teszi az ízeket. Intenzív aromája miatt adagolásával takarékosan kell bánni, mert túladagolva kellemetlen, kesernyés ízt ad az ételnek. Angliában, Amerikában a híres „Ingver” sört készítik belőle, de a magyar recept szerint készített „Gyömbérsör” is igen frissítő, ízletes ital.

Homonnai Róbert




Hasznos holmik - Fahéj





 
NE a gyógyszeripar kasszáját gyarapítsd! Ismerd meg és használd a növényekbe kódolt ŐSI tudást!
 

A FAHÉJ
A fahéj a fahéjfa és/vagy a kasszia kérgéből készült fűszer.
Már az ókorban is rendkívül keresett volt; Indiából és Srí Lankáról több mint 2000 éve exportálják. A fűszerkereskedők valóságos rémmeséket terjesztettek róla, hogy magasan tartsák az árát.

A fahéjfa Srí Lankán és a Szunda-szigeteken honos, a kasszia Kínában. A vadon is termő, de termesztésbe is vont trópusi fák ágainak lefejtett, sötétbarna kérge a jellemző illatú, édeskés, csípős, kissé fanyar ízű fűszer (Cinnamomi cortex).
A két főbb variáns íze különböző. Az amerikai konyhában népszerű kínai (kasszia) fahéjban a csípős íz dominál, míg az Európában ismertebb ceyloni (zeylanicum) fajta enyhébb, pikánsabb ízű. Őrletlen állapotban kinézetük is könnyen megkülönböztethető: a ceyloni fahéj vékonyabb (papírszerű), a kínai 1 mm-nél vastagabb és fás.

Hazánkba a 15. században érkezett el, és gyorsan beépült a nemesi konyha fűszerei közé.


Hatásai:

1.   A fahéj fogyasztásával a felfúvódás gyorsabban szűnik meg, emellett a fahéj hathatós segítség lehet hányingerre vagy bármi más gyomorpanaszra is.
Elég, ha a kedvenc gyümölcsitalunkba teszünk egy kevés őrölt fahéjat, és fogyasztás után máris érezni fogjuk, hogy gyomrunk megnyugszik, és hamarosan kellemesebben érezzük magunkat. Mézzel összekeverve a gyomorfekély megelőzésében is fontos szerepet játszhat, ezért az érintetteknek mindenképpen érdemes kipróbálni.
2.   Emésztést segítő jellege miatt a fahéj hasznos fűszer a fogyókúrázók számára is. Az emésztés folyamán ugyanis a fahéj hatására lassul a gyomor kiürülése, így ráadásul nem érezzük magunkat hamarosan éhesnek, vagy evés közben is eleve gyorsabban alakul ki a telítettség érzet, aminek hatására kevesebbet eszünk.
Érdemes ezért a fogyókúrához olyan gyümölcs-és zöldségleveket fogyasztani, amelyekhez egy kis adag őrölt fahéjat is adunk.
3.   A fahéj fogyasztásával a vércukorszint ingadozása csökken, vagyis a cukorszint kiegyensúlyozottabbá válik. Emellett a fahéj emeli az inzulin és az antioxidánsok hatását, így a szervezetbe került cukor feldolgozását és elszállítását szervezetünk hatékonyabban tudja elvégezni.
A fahéjat a cukorbetegség egyik jövőbeni megoldásaként, mint inzulin-pótló anyagot is emlegetik, mivel néhány kísérletben már igazolásra került, hogy fogyasztása képes hosszabb távon is csökkenteni a vércukorszintet.
4.   A fahéj kiváló szer az öregedés lassítására. Magas a fenoltartalma, aminek köszönhetően a szervezetben nem jönnek létre azok a sejtkárosodások, amiket például a sok cukor vagy a bekerült méreganyagok okozhatnak.
A fahéj csökkenti a véralvadást is, és gyulladásgátló hatása is van. Ezáltal szervezetünk jobb, energikusabb, fiatalosabb állapotban marad, mivel kevesebb energiát kell arra fordítania, hogy problémák, gyulladások, károsodások ellen védekezzen.
5.   Ha fahéjjal szórjuk be a friss gyümölcsünket, akkor nem csak kellemes illatot és egy plusz ízt adunk neki, de egyben a gyümölcsök erjedését is megakadályozzuk, vagy legalábbis lassítjuk.
A fahéj ugyanis kiváló a különböző vírusok és baktériumok ellen, ezért megfázás vagy bármilyen téli fertőzés esetén kiváló segítség lehet. Fogyasszunk fahéjjal ízesített teákat, kakaót, kávét, és gyorsabban fogunk meggyógyulni a megfázásból.
6.   A fahéj szépségre gyakorolt hatását mostanában kezdték újra felfedezni. Különösen a narancsbőr ellen használják nagy sikerrel, ugyanis a fahéj bőrrel érintkezve melegségérzetet, vérbőséget okoz, így a narancsbőrt okozó sejtek gyorsabban tud lebomlani és távozni szervezetünkből.
Akár otthon is kipróbálhatjuk például azt, hogy fahéjjal összekevert masszázskrémmel masszírozzuk a combunkat vagy azt a helyet, amit szépíteni szeretnénk. Ugyanígy tehetünk egy próbát a fahéjjal akár otthoni testtekercselésre is, a cellulitis látványosan csökkenni fog, bőrünk kisimul és rugalmasabb válik.
7.   Sokan tapasztaltuk már azt, hogy egy pohár fahéjas forralt bor vagy kompót, esetleg egy fahéjjal sütemény elfogyasztása után jobb lett a kedvünk.
Ez persze már az aromaterápiás hatásnak is köszönhető, hiszen ahogy megérezzük a kellemes fahéj illatot, máris jobb a hangulatunk, de a fahéjnak egyébkén is van hangulatjavító hatása ránk. Emellett kiváló afrodiziákumként is számon tartják, ezt a hatását is az illatával kiegészítve éri el.

FAHÉJ
(fa-héj) ösz. fn. Általán, a fának kérge, külső burka. Különösen Keletindiában, főleg Ceylon szigetén tenyésző borostyánnemü fának belső kérge, mely finom és erős fűszerül szolgál. (Cinnamomum). Van nyugotindiai fahéj is. CZF szótár, 1862

Forrás facebook (Magyar Nyelv)
https://www.facebook.com/amagyarnyelv


Tudásfája - Citotoxikus szerekkel tömegesen gyilkolják a tájékozatlan embereket

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/tudasfaja-citotoxikus-szerekkel-tomegesen-gyilkoljak-a-tajekozatlan-embereket/


Az alábbi bejegyzést Susanne Sauerland juttatta el hozzánk e-mailen azzal a kéréssel, hogy terjesszük.




clip_image001

 

Előszó




Gyógyszerésztechnikusi alkalmazottként évek óta foglalkoztat engem ez a téma, de valójában nyomja a lelkemet, mert olyannyira komplex és döbbenetes, hogy röviden nem is tudom leírni. Ezért néhány általános gondolat az ügyre vonatkoztatva talán nem is teljesen elfogadható, mert iszonyú sok embert érint, és sajnos az érintettek száma egyre nő.
Az alábbi információk nem csak szakmai lapokból, könyvekből vagy különböző internetes oldalakról származnak. Nemcsak magánemberként, de a munkámból kifolyólag közvetlenül a frontvonalról is szereztem tapasztalatokat.
Az aktuális agymosó médiák a rákkal kapcsolatban mostanában azt sulykolják belénk, hogy az utóbbi években a rákos megbetegedések száma drámaian emelkedett és jelenleg mind Németországban, mind Amerikában a teljes lakosság 25%-a rákban hal meg.
Ez a hír beprogramozza az emberi agyba, hogy: „Rákos diagnózis, meghalok”, és ezzel a félelemkeltéssel óriási hatást ér el. Mivel az ember semmi mással nem támadhatóbb és manipulálhatóbb, mint a félelemmel, ez a hír már önmagában berántja őt a gyógyszeripar zsivány spiráljába.
Ha tehát utolér minket az összes lehetséges diagnózis legborzasztóbbika, halálfélelemmel bénultan és megzavarodva fordulunk az onkológushoz, hogy meghozzuk magunkról amegfelelő döntést. Végül is manapság már elfogadott, hogy a rák egyenlő a halálos ítélettel, ezért alávetjük magunkat a szenvedésnek.
Tapasztalataimat és az ebben a beszámolóban leírt tényeket azoknak az érintett embereknek ajánlom, akik segítségre szorulnak a döntés meghozatalában annak érdekében, hogy a diagnózis első sokkja és a jövőjüktől való páni félelmükben ne hagyják, hogy bármit megtegyenek velük. 
Az olcsó vagy az ingyenes és a nem szabadalmaztatható rákos kezeléseknek politikailag a legcsekélyebb esélye sincs az engedélyeztetésre. Agyonhallgatják, elnyomják, nevetségessé teszik és hiteltelenné teszik őket. Rákos betegek millióitól és százmillióitól szándékosan megvonják a szükséges terápiát és a gyógyszerlobbi alantas profitéhsége miatt gyötrelmes kínok között kell meghalniuk.
Ez egy állami jóváhagyással történő tömeggyilkosság. A sugár- és kemoterápia rombolja az egészséges sejteket, károsítja az immunrendszert, önmagukban pedig fokozottan rákkeltők!!! Ez az orvostudományi eljárás az oka a rákos elhalálozások számának rohamos növekedésének. Mert a betegek nem a rákos betegségbe halnak bele, hanem a kemoterápia következményeibe. Gyakran azért, mert a szervek felmondják a szolgálatot.
A cinikus módon orvostudománynak nevezett értelmetlen csonkítás (műtétek), égetés (sugarazás) és mérgezés (kemoterápia) „tudomány” fedőnév alatt, legálisan elkövetett kínzás és gyilkosság annak érdekében, hogy a hatalmas és globális gyógyszeripar, valamint a bűnöző gyógyszerlobbi garantálja magának a milliárdokra rúgó profitot és hogy elérje a maximumot.
Egy kemoterápiás „blokk” kb. 40.000 Euróba kerül. Már egyedül itt fel kell hogy vetődjön a kérdés, vajon miért kerül majdnem kivétel nélkül minden kemoterápiás szer ennyire aránytalanul sokba, amikor pl. a fájdalomcsillapító szerek vagy a pajzsmirigyhormonok ára 10 Euro alatt van. A betegeknek – ha túlélik – 10 blokkot kell átszenvedniük. Évente 400.000 a rákos betegek száma Németországban. A gyógyszeriparnak ez minden évben 16 milliárd Eurós bevételt jelent – csak a kemoterápia!
Ezt az egészségbiztosító fizeti. Vagy mondjuk úgy, hogy a sínylődő áldozatok?
A háború végétől kezdve a gyógyszeripar forgalma évről évre egyre növekszik, mely 2002-ben közel 320 milliárd Euró volt – ez a német bruttó szociális termék 12,5%-a!
Csakis emiatt a Német Szövetségi Köztársaság „egészségügyi” kiadása 1950 óta több százszorosára nőtt. Ez fordított arányban áll a népesség katasztrofális egészségügyi állapotával.

Milyen „gyógyszerek” kerülnek bevetésre a kemoterápia során?

Amikor az onkológusok a kemoterápiáról beszélnek, akkor egy gyógyszeres kezelésre gondolnak, amelyet citosztatikumnak vagy citotoxikumnak is neveznek (jelentése: sejtekre mérgező hatású szer).
A citosztatikumok erősen mérgező anyagok, melyek elsősorban minden gyorsan osztódó sejtet elpusztítanak, például a vérsejteket, a csontvelőt, a nyálkahártyasejteket és a hajsejteket. Emiatt a terápia ideje alatt a betegeken olyan tipikus tünetek lépnek fel, mint a gyengeség, a nyálkahártya-sérülés, a hányás és a hajhullás, a szörnyűséges mellékhatásokból csak néhányat említve.
Az egész szervezet, vagyis maga az emberi test könyörtelen mérgezését megalapozottnak tartják ahhoz, hogy citotoxikus szerekkel a gyorsan osztódó rákos sejteket elpusztítsák.

A kemoterápiás kezelésnek alávetett betegek elhalálozási aránya 98%.

Haláluk oka hivatalosan a rák. Aki nem közvetlenül a kemókezelés következményeibe hal bele, annál 100%-os valószínűséggel az elkövetkezendő 5 évben újabb rák keletkezik a lehető legrákkeltőbb anyagok, a kemoterápiás szerek miatt.

Pontosan mik azok a citosztatikumok?

A citosztatikum olyan folyékony vagy poralakú tiszta anyag, melyeket konyhasó-keverékinfúziós szabványpalackban oldanak fel, olyanban, mint amit a kórházakból ismerünk (csepegtető).
A rák fajtájától függően számos különféle citosztatikumot alkalmaznak. Néhány gyakori hatóanyag közé tartozik pl. az Epirubicin, a Paclitaxel, a Cisplatin, a Gencitabin stb.
Aki pontos információt szeretne róluk kapni, keressen rá az interneten a citotoxikus hatóanyagokra.
A folyékony anyagot felszívják egy injekciós tűvel az ampullából, a poralakúakat először általában steril vízben feloldják, majd utána beinjektálják a hordozó infúziós oldatba, amit utána rákötnek a betegre és akár négy óráig is eltarthat, míg az „lefolyik”.

Ki gyárthat citosztatikus infúziókat?

Citosztatikus infúziókat csak szakismeretekkel rendelkező egyén gyárthat. Az illető egy ezirányú, speciális kiképzést kap és egy bizonyos orvosi munkavégzést megelőző, az ún. G40-es vizsgálatnak kell alávetnie magát:
Általános rákkeltő, veszélyes anyagok”. Amennyiben itt egészségügyi rendellenességet állapítanak meg nála, pl. májfoltot a bőrén, vagy ha fennállhat a veszélye annak, hogy azok a májfoltok rosszindulatúvá válnak, nem kapja meg az engedélyt.
Adott esetben az sem gyárthat citosztatikumokat, akinek a családjában gyakran történt előzőleg rákos megbetegedés. Minden lehetséges „rendellenesség” nyilvántartásba kerül, melyek alapján valakit a rizikós csoportba sorolhatnak.
Pontosan tehát ez azt jelenti, hogy: Ha egy leendő munkaerő családjában régebben valaki rákos volt, úgy ő valószínűleg nem gyárthatja ezt a „Rák-Ellenes-Szert”, azaz nem érintkezhet vele.

Biztonsági intézkedések a citosztatikumokkal való érintkezés során

A citosztatikumok összetevőinek erős mérgező hatása miatt a feldolgozás során kőkemény előírások vannak érvényben. A citosztatikus szereket nagyrészt infúzió formájában adják be, melyet röviddel azelőtt szakavatott személyzet szigorú biztonsági intézkedések szerint állít elő.
Az előállítás egy szellőzőnyílással ellátott speciális biztonsági fülkében történik. A gyártó személynek kötelező a zubbony, a szájmaszk és egy különleges, extrém vastag kesztyű viselése. A fotókon úgy látszik, mintha életveszélyes vírusmutációk utáni kutatás folyna egy legfelsőbb biztonsági szintű részlegen.
A legyártott citosztatikus infúziókat gyártói tanúsítvánnyal rendelkező, szúrás- és törésálló, tömören záró tartályokban kell szállítani. Mielőtt elindul a szállítmány az orvosi rendelőkbe, kötelező lemosni a tartályt kívülről és el kell látni speciális figyelmeztető jelzésekkel. Ez gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy fokozottan veszélyes hulladékot szállító Castor-tartály.
A munkaterületen kötelező törlésmintákat venni, ami azt jelenti, hogy a gyártórészlegben a munkafelületeket megvizsgálják, maradt-e rajtuk olyan anyag, melynek tilos ott lennie, nehogy veszélyt jelentsen a személyzet számára.
Ha a gyártás során baleset történik, pl. eltörik egy ampulla és kifolyik belőle a szer, kötelező az esetet jegyzőkönyvben rögzíteni. Ezután kötelező a vér- és vizeletvétel, hogy megvizsgálják, bekerült-e a szervezetbe ez az anyag, amikor érintkezett vele a dolgozó. A térbeli veszélyzónák biztosítása érdekében figyelmeztető táblák állnak felállításra készen:
Vigyázat, citosztatikai baleset, belépni tilos!”
Az a dolgozó, aki érintkezik a szerrel, jogosult a balesetet követő tíz éven keresztül kártérítést követelni a gyógyszergyártó cégtől, amennyiben rosszindulatú megbetegedés alakul ki nála.
Az onkológiai intézetekben az infúziót beadó nővérek saját védelmük érdekében mindig kesztyűt hordanak.

Részlet az orvosi rendelők egészségügyi személyzete számára írt kézikönyvből: 

  • A citosztatikumok önmagukban rákkeltők, mutagenitású (öröklődő genetikai károsodással járó) és reprodukció toxicitású (magzatot veszélyeztető) tulajdonságuk van.
  • A citosztatikumok csak biztonsági fülkékben állíthatók elő. A méreganyagok áthatolásának megakadályozása érdekében a speciális kesztyűket minimum 30 percenként cserélni kell.
  • Fő szabály a gyártó helyiségek takarításánál: Csak eldobható termékeket szabad használni, vízálló védőzubbony, megfelelő védőkesztyű, oldalfallal ellátott védőszemüveg, speciális szájmaszk (a műtőmaszk nem elegendő!) viselése kötelező.
  • A betegek test- és kiválasztott nedvei veszélyes anyagokként kezelendők, mert azok 0,1% citosztatikumot tartalmazhatnak!
(Emlékezzünk rá hogy citosztatikumos infúziókkal olyan embereket kezelnek, akiknek gyenge immunrendszerük miatt saját sejtvédekezése felmondta a szolgálatot és daganatos elváltozásaik vannak a szervezetükben.)

A kontaminált (szennyezett, fertőző) anyagokra vonatkozó hulladékgyűjtési előírások

A gyártás során keletkezett szemetet, az injekciós tűket, az infúziós üvegeket és az infúziós eszközöket speciális, ugyancsak jelzéssel ellátott konténerekben kell elhelyezni. A szemetet egy különleges hulladékgyűjtő cég viszi el és égeti el (l. az egészségügyi intézményekből származó hulladékok és berendezések előírásszerű kezelésére vonatkozó LAGA-irányelv (Szövetségi hulladékgazdálkodási törvény.)
Az törvény összefoglalása:
A citosztatikus gyógyszermaradványok (nem teljesen kiürített eredeti edényzetek, felbomlott MR-gyógyszerek, az infúziós tartozékokban maradt oldatok (>20ml)) a fokozott felügyelet alá tartozó AS 180108 (EAK), korábbi D csoport (LAGA)  hulladékainak csoportjába tartoznak, külön kell gyűjteni gyártói tanúsítvánnyal rendelkező, szúrás- és törésálló, tömören záró, egyszer használatos konténerekben és egy – a megfelelő, megsemmisítési tevékenységre vonatkozó engedéllyel rendelkező – hulladékégetőbe kell szállítani, mely során a hulladékszállítás és a KRESZ szabályai kötelezően betartandók.
A citosztatikumokkal csekély módon kontaminált anyagok (kiürült tartályok és alkalmazási rendszerek, egyszer használatos védőruhák stb.) az AS 180104-es kódszámú kategóriába tartozó hulladékokhoz sorolhatók (hulladékok éles tárgyak nélküli, korábbi B csoportba tartozó, nem fertőzésveszélyes hulladékok), melyeket a keletkezési helyükön nagy szilárdságú, nedvességálló és tömören záró konténerekben, a településen keletkező, kevert hulladékoktól elkülönítetten kell gyűjteni és elszállításukig áttöltés és osztályozás nélkül a konténerben kell tartani. Ezeket a hulladékokat munkavédelmi okokból előzetes kezelés nélkül az arra kijelölt létesítménybe kell szállítani és ott elégetni.
 

A kemoterápiás beteg hozzátartozói veszélynek vannak kitéve

Ha a beteg ambuláns kezelést kap az onkológusnál, akkor ott ül a kezelő osztályon és helyben megkapja az infúziót. Ez idő alatt olvashat. Majd hazamegy. A legtöbb beteg örül neki, hogy nem kell napokig a kórházban feküdnie.
Tájékoztatják a hozzátartozókat a citosztatikus gyógyszerek veszélyeiről?!? Bizony alig! A verejték, a vizelet, a nyál és a hányadék akut kontaminációveszély forrása! A beteg szoros kapcsolatot ápol az őt ellátó hozzátartozóival. Senki nem világosítja fel őket a szükséges biztonsági intézkedésekről, hogy saját magukat megvédjék a mérgezéstől.
És egyáltalán: A „kontamináció” csak a nagyon mérgező és veszélyes anyagokkal kapcsolatban használatos szó.
Ha évente csak százezer ember kap többször ilyen kezelést, mekkora terhelést jelent ez akkor a talajvizünkre és általában a környezetünkre? Minden ilyen ember a normális WC-ket használja és mind a klinikán, mind pedig otthon súlyos mérgeket választanak ki. Semmit sem gyűjtenek! Tulajdonképpen mindent különleges hulladékként kellene kezelni.

Van-e értelme a rákmegelőző vizsgálatoknak?

Az ún. korai diagnosztika egyre bővül és egyre pontosabb, ezért egyre több rákos esetet regisztrálnak. Így már nagyon sok embert lehet kemóval kezelni és egyre jobban lehet a társadalombiztosítót szipolyozni akkor is, ha az érintetteknek még semmilyen panaszuk nincs. Miért nem tájékoztatják az embereket arról, hogy – reálisan nézve – folyamatosan képződnek kis rákos daganatok a szervezetünkben, és hogy azokat a daganatokat az immunrendszerünk a legtöbb esetben felismeri és így a sejtcsomó elhalását a test maga oldja meg? A legritkább esetben olyan legyengült a sejtvédekezési mechanizmus, hogy elfajul a sejtszaporulat és tényleg rosszindulatú rákos daganatok keletkeznek. Ez azt jelenti, hogy már mindannyian többször rákosak voltunk, de magunktól meggyógyultunk. De most még ezeket az embereket is levadásszák, még őket is meg akarják mérgezni.

Ki vonja kétségbe a kemoterápiát?

A rákot kemóval és sugárral kezelik, és senki sem kételkedik benne!!! Fel kell ébrednünk és fel kell ismernünk, hogy a tüneteinknek okuk van. Arra neveltek minket, hogy ha fáj a fejünk, beszedjünk egy tablettát és utána egy másikat… Senkit sem érdekel, hogy miért? Még az orvost sem, mert őt azért nem fizetik. Nem, neki szerződései vannak a gyógyszergyártó cégekkel. Az egészségügyben nem az a cél, hogy meggyógyítsanak, hanem az, hogy függővé tegyenek minket.
Egy terápia nem azt jelenti, hogy eltüntetjük a tüneteket, hanem azt, hogy feltárjuk és megszüntetjük az okokat. A rák azt jelzi, hogy van az immunrendszerünknek egy gyenge pontja. A józan emberi ésszel rá kell jönni arra, hogy ha egy gyenge szervezetet megmérgeznek, annak ezt követően teljesen össze kell omlania.
Ahelyett, hogy meggyógyulnánk, kap az immunrendszerünk egy halálos döfést. És ha a gyógyszeriparnak szerencséje van, a legyengített beteg halálát mesterséges táplálással hetekig meg tudják akadályozni. Ez képezi a további vastag bevétel forrását.

A lakosság megtévesztésének másik hajmeresztő módja a rákstatisztika

A gyógyulást, vagyis a rákmentességet a következőképpen értelmezték át:
A beteg a diagnózis után még mindig él 5 évet”. Ez azt jelenti, hogy a beteg ez alatt az öt év alatt végig lehet rákos, de majd ha csak az  5. év után hal meg, akkor már gyógyultként kerül be a statisztikába.
Emberek bizonyos csoportjait fel sem veszik a statisztikákba. Ugyanez vonatkozik egyes rákfajtákra is: Azokról vezetnek statisztikákat, melyek nem életveszélyesek és könnyen gyógyíthatók. A korán elhalálozó betegeket a rákos kezelések tanulmányaiból egyszerűen törlik.
A kétszeres Nobel-díjas Pauling Linus véleménye szerint a rákkutatás nagy része szélhámosságra épül és a rákos megbetegedések kutatását végző legfontosabb szervezetek a részükre anyagi támogatást nyújtók elkötelezettjei.

Kényszer-kemoterápia

Egy anya a 9 éves fiával elmenekült az Amerikai Egyesült Államokból. Kereste őt az állami rendőrség, hogy gyámság alá helyezhessék és elszakíthassák tőle a fiát, hogy az anya által elutasított kemoterápiás kezelést rákényszerítsék a fiúra. Kijelentették, hogy az anya felelőtlenül cselekszik, és hivatalból el kell venni tőle a gyermeket. Borzongunk, ha belegondolunk, hogy az állítólagos modern országokban nincs választási lehetőségünk arra, hogy ezt a halálos terápiát elutasítsuk. Az ilyen eseteket nem hagyhatjuk szó nélkül!!!

A rák lehetséges okai

A rákos megbetegedések száma egyre nő a nagyiparilag feldolgozott, az értékes tápanyagot nem tartalmazó élelmiszerek, a dohányzás, a mobiltelefonok sugárzásai és az egyre újabb frekvenciasávú elektroszmog stb. által előidézett rákkeltő hatások miatt. Feltételezni kell, hogy mindez szándékos, hisz ellenkező esetben egy ilyen dolog egyszerűen tilos lenne vagy ritkán fordulna elő. Ennek ellenére újra és újra megvetetik velünk a legújabb mobiltelefonokat. A reklámokból folynak a szervezetünktől és a természettől teljesen idegen egészségtelen édességek, mélyhűtött pizzák, alkoholos italok és egyéb ilyen termékek reklámjai. A háztartási lágyító és az öblítő szer szilikont tartalmaz. A teflonbevonatú serpenyők mérgezők, és a sort a végtelenségig folytathatnánk.
Gyermekeinknek az iskolában nem azt tanítják meg, hogy milyen fontos az egészséges és természetes táplálkozás. Nem, – táplálkozástan az nincs. Pedig az egész szellemi és egészségi közérzetünk ezen múlik.
Gyermekeink betegek, 13 évesen már gerincproblémáik és gyomorbántalmaik vannak. A rák egyre fiatalabb embereket érint. A függőséget okozó játékoknak és az évezred Istene, a TV miatt az outdoor-aktivitás egyre népszerűtlenebb. Ez az újabb rákot előidéző tényező, hiányzik a természetes fény és így könnyebben megbetegszünk.
Hogyhogy nem tudja senki, hogy egy rendes adag D-vitamin, amit csak a nap termel a bőrünkben, megvéd minket a ráktól?
Hogy sokan alternatív módszerrel, nagy adag vitaminnal, oxigénterápiával, lúgosítással és egyéb természetes módon sorra meggyógyulnak?
Ezeket az eseteket mind elnyomás alatt tartják azért, hogy minket függőségben tartsanak. Minden nap újabb ezer áldozat akad fenn a kemópokol hálójában, ahol már mohón várják őket.
Bizonyított tény, hogy azoknak az embereknek, akik nem vetik alá magukat a kemoterápiának, folyamatosan nő a túlélési esélyük. Ezzel párhuzamosan csökken azoknak a túlélési esélye, akik alávetették magukat egy kemoterápiának és/vagy egy sugárkezelésnek.
Fel kell ismernünk, hogy megbetegítenek és betegen tartanak minket, a rákos megbetegedések esetében pedig mérgeznek minket. Ha valóban az emberek egészsége lenne a cél, egészen más lenne minden. Folyamatosan ízesítik nekünk a függőséget okozó anyagokat, mint pl. a nikotint, az alkoholt, a cukrot és a zsírt, melyek nagyon beteggé tesznek minket. Vagy netán reklámozzák a TV-ben a céklát vagy a brokkolit???
Fel kell ébrednünk, utána kell járnunk a dolgoknak. Kezünkben van az egészségünk. Nevezzük nevén a gyereket és mondjuk ki nyíltan, hogy naponta emberek ezreit mérgezik meg és végzik ki, amiért ráadásul még drágán meg is fizetünk. A saját életünkről van szó, a túlélésünkről.

Egy másik példa

Az ipari országok lakosainak 90 százaléka az elégtelen táplálkozás miatt szelén- és krómhiányban szenved (krómhiány miatti diabetes). Saját magam végeztettem egy tesztet és mindez beigazolódott, mert én is érintett voltam. A fontos szelén-nyomelem nélkül sejtjeink nem tudnak eléggé védekezni a szabad gyökök és az elfajzás ellen. Rengeteg különféle tápanyag bizonyul hiánycikknek az ételeink közül, melyek szükségesek ahhoz, hogy testünk rendőrei zökkenőmentesen működhessenek.
De hol vannak ezek a polgárok számára igen fontos információk???
Nem akarják, hogy egészségesek legyünk!
Ezért a rákbeteg nem vitamint, szelént és táplálkozási tanácsadást, hanem mérgeket kap. A diabetikus drága inzulint kap króm és magnézium helyett.

Zárszó

Gúny tárgyát képezi, hogy a nagyon legyengült immunrendszerű és a sejterősítő anyag nagyfokú hiányában szenvedő embereket a legsúlyosabb mérgekkel kezelik. Ezzel szemben az egészséges embereket kötelezik arra, hogy az ezekkel az anyagokkal való érintkezést a legszigorúbb szabályok szerint kezeljék. Ezt azzal indokolják, hogy a kemoterápia arra szolgál, hogy egy kicsit meghosszabbítsa az életet, vagyis hogy gyengítse a daganat növekedését. Tehát evidensnek tartjuk a néhány éven belüli halált. Ha tehát végiggondoljuk, tulajdonképpen minden betegből halálos beteget csinálnak, akiknek így nem adják meg a gyógyulás lehetőségét. A sugárkezelésekre ugyanez vonatkozik, melyek ugyancsak fokozottan rákkeltők.
Nem szabad megbíznunk a nyugati orvostudományban. Az életünk múlik rajta, és ezért döntsünk róla mi magunk. Nem háríthatjuk át másokra.
Végezetül mindig a mi döntésünk, hogy a kezeléseknek melyik formáját választjuk, mert rajtunk kívül senki más nem vállalja a következményekért a felelősséget.
Üdvözlettel,
Susi Sauerland




Tragikus tévedés vagy szándékos terv? 30 millió embert oltottak be SV40 rák vírussal

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/tragikus-tevedes-vagy-szandekos-terv-30-millio-embert-oltottak-be-sv40-rak-virussal/



Dr. Jonas Salk, egy benne megbizó emberi tengerimalactól vesz vért az 1950-es évek elején, a polio védőoltás tesztelési eljárásának részeként.
 
(NaturaHirek.hu) Az emberek szeretik rosszalló pillantásokkal illetni azt, akiről kiderül, hogy ő maga és családja kerülik az oltóanyagokat. Egy nemrég megjelent dokumentum viszont épp arról számolt be, hogy nem alaptalan az oltáskerülők gondolkodása. Vagyis: a ” Nem tudod, mi van abban a fiolában!” felkiáltást valójában egyáltalán nem szabadna félvállról vennünk.
Az a polio védőoltás injekció, amit1955-1963 közt adtak be az embereknek, élő rák vírust tartalmazott. Itt egy olyan CDC ( Center for Disease Control) dokumentumpéldány, ami csak a böngésző emlékezetében maradt meg, eltávolítása után.

Rák, Simian vírus 40 (SV40), és a gyermekbénulás elleni védőoltás tényei:

  • Az SV40 vírus megtalálható néhány majomfajban.
  • Az SV40-et 1960-ban fedezték fel. Nem sokkal később, a vírust megtalálták a polio vakcinában.
  • Több mint 98 millió amerikai kapott egy vagy több adagot ebből az oltóanyagból 1955-1963 között, abban az időben pedig az oltóanyag nagy része SV40 szennyezett volt. Úgy becsülték, hogy 10-30.000.000 amerikai kapott SV40 szennyezett oltóanyagot.
  • Az SV40 vírust bizonyos típusú rákos megbetegedésekben megtalálták az emberben, de azt még nem határozták meg, hogy ezeket a rákos megbetegedéseket az SV40 okozza-e.
  • A legtöbb tudományos bizonyíték arra utal, hogy az SV40-nel szennyezett vakcina nem okoz rákot, de bizonyos kutatási eredmények ellentmondásosak és további vizsgálatok lennének szükségesek.
  • A ma használatos polio oltóanyag nem tartalmaz SV40 vírust. Az összes jelenlegi adat azt mutatja, hogy a gyermekbénulás elleni védőoltások 1963 óta nem tartalmazzák a vírust.

További tények

  • Az 1950-es években, az SV40 vírussal megfertőzött rhesus majom vese sejteket használták gyermekbénulás elleni védőoltások készítéséhez. Mivel az SV40-et nem fedezték fel 1960-ig, az 1950-es években senki sem volt tudatában annak, hogy a gyermekbénulás elleni oltóanyag szennyezett lehet.
  • Az SV40 vírust a befecskendezendő formában találták, nem a szájon át beadandóban.
  • Nem minden adag volt szennyezett. Úgy becsülik, hogy 10-30000000 ember kapott SV40-et tartalmazó védőoltást.
  • Egyes bizonyítékok arra utalnak, hogy az SV40-nel szennyezett polio vakcina növelheti a rák kockázatát.
 
Tehát …. több mint 50 évvel az eset után, a CDC csendben elismeri, hogy ez az oltóanyag rákot okozó vírust tartalmazott???????
A Cardinal Bernardin Cancer Center egy lektorált tanulmányában megerősíti ezt a tényt. A kutatás szerint, a vírus inaktiválására az alkalmazott eljárás nem volt hatásos.
A MgCl2 és hő jelenlétébeni inaktiválási kísérlet nem működött teljesen. Az SV40-szennyezett vakcinákat az 1960-as évektől egészen 1978-ig használták szerte a világon.
Ez a történet viszont nem új – sokan, akik alaposan beleásták már magukat az oltások körüli kérdésekbe, ezt a tényt már évekkel ezelőtt felfedezték.
Ami új az egészben, hogy a CDC végül bevallotta a dolgot.
Mi tartott ilyen sokáig? Mára már sokan, akik a fertőzött polio állományból kaptak védőoltást, meghaltak rákban és minden nap új és új eseteket diagnosztizálnak azok közül, akik a szennyezett oltóanyagból kaptak.
Hasonlóan a mostani időkhöz, a szülőket akkor is megrémítették és belekergették abba, hogy gyermeküknek beadassák a polio vakcinát.  Gondoljunk csak bele, 30 millió ember volt érintett abban, ahogy ezt a vakcinát rájuk kényszerítette kormányuk. Tényleg mindenkinek vakon meg kell bíznia a “Nagy Gyógyszeriparban” és a kormányokban?
A legfélelmetesebb az egészben az, hogy a világ nagy részén ez az oltóanyag kötelező volt, beleértve Magyarországot is.
Manapság Amerikában az  emberek arra kényszerülnek, hogy az  influenza elleni védőoltást beadassák maguknak, csak azért, hogy meg tudják tartani munkahelyüket!
Gyermekeket és szüleiket kényszerítik manapság egy sor “védőoltás” beadására, miközben pontosan senkinek semmi fogalma arról, hogy mi van a kis fiolákban. Halálos vírusok, higany, alumínium, formaldehid,… több millió gyerek kapja szerte a világon, akár akarja, akár nem. Legyen ez egy lecke mindenkinek arról, mennyire nem megbízhatóak ezek az oltóanyagok, beleértve a  HPV-t, a gyermekkori immunizáció sorozatot és az éves influenza elleni védőoltást.  Tragikus laboratóriumi hiba, szándékos elnéptelenítési manőver , vagy akár egy kicsavart emberi kísérlet?
És kit lehet felelősségre vonni, ha gyermekünk megbetegszik az oltásoktól? Ki ment börtönbe az SV40 vírussal elkövetett tömeges gyilkosságért? Kit vádoltak hanyagsággal?
Oh, majd elfelejtettem:……. senkit.
 
Források:


A halott orvosok nem hazudnak

2012.08.06 10:43
 
Dr. Joel D. Wallach előadása.
Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek.
(Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.)
Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk.
Az az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtük semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül.
Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: „Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?” Apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted.” Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.
Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.
Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A Nemzeti Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.
Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los Angeles-i és más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuperérzékeny egyedeket kellett megfigyelnem, mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Szóval, a halál okainak feltárásához 17500 boncolást végeztem el, és a következő eredményre jutottam: “Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a tápanyag hiánya miatt halt meg”.
A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be, és ez annyira meglepett engem, hogy visszatértem a marhák táplálásához.
75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan. Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.
De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba, és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.
Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani, és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán.
Most a legfontosabbat szeretném elmondani. Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év.
Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. ezek keleten, Tibetben és Nyugat-Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepeltek James Hilton „Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.
A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves, 1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. életévét, akkor egy másik oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla New-York Times-ban és London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves…
Kelet-Pakisztanban élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban grúzok, akik szeretik savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat 120-140 évesen is.
1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nál több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az emlékezetemben.
Az egyiken 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon jól mulatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen élvezte az életét.
A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. és a 115. házassági évfordulójukat ünnepelték.
A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai – szerint ő volt akkor a legöregebb ember a Földön.
A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői akár 120 évig is élnek.
Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korban halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az édességet. Ez az ismert Pikebetegség, majd beszélünk róla.
Általában, ha nagyon hódolunk csokoládénak, és más édességnek, az azt jelenti, hogy a szervezetünkben króm- és vanádiumhiány van.
A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat.
Szíriában 1933. júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer megnősült, hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek 9 hónapig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa lett. Ezért került bele a Rekordok könyvébe.
Úgyhogy ne búsuljanak uraim, van még remény!
Most pedig következzék egy kis tudomány: Arizonában 1993. novemberében érdekes kísérletet végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztették, tiszta levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak.
Három év múltán a Kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint a vérvizsgálat eredménye, és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki: ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek. Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális.
Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év. Ha igényt tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak.
Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnunk kell, ha hosszú életűek közé akarunk sorolni magunkat. Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:
Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposó aknára. Kerülni kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk, dohányzunk, iszunk, csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéljük a 120. életévünket. Ez humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak meg, mert hasonló hülyeségeket művelnek. Én azt szeretném, hogy lehetőség szerint védjék meg magukat. Ha van lehetőségük megelőzni valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan betegséget, akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni.
Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos. Szükségünk van 90 táplálék-kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat. Erről mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a tévében beszélnek róla. Mindenki tud erről, mert az embereket érdekli az egészség, a hosszú életkor, a táplálékkiegészítők, és az orvosok is állandóan erről beszélnek nekünk. De nem azért, mert ezt követeli meg tőlük az orvosi munkájuk. Azt ne gondolják, hogy az orvosok kérik az újságírókat, hogy erről cikkezzenek! Nem, ez azért van, mert az ilyenfajta információ növeli az újság eladhatóságát.
A kedvenc cikkem a Time-ban jelent meg 1992. április 6-án. Ha nem olvasták, nagyon ajánlom megszerezni valamelyik könyvtárban, készíteni róla néhány másolatot, és kiragasztani a fürdőszobaajtóra, a hűtő ajtajára. Ez egy átfogó cikk, amelyben az áll, hogy a vitaminok képesek leküzdeni a rákot, a szív- és érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. A cikk összesen hat oldalán csak egy negatív gondolat szerepel, ez egy orvos gondolata, akinek a cikk szerzője tette fel a kérdést: „Mit gondol a vitaminokról és ásványokról, mint az étrendünk kiegészítőiről?”
Mit válaszolt az orvos? „A vitaminok szedése nem hoz hasznot” – véli Viktor Hubbin, egy New York-i orvosi egyetem professzora. „Minden vitamin, mint táplálékkiegészítő, a vizeletünket teszi drágábbá”.
Ha megpróbáljuk emberi nyelvre lefordítani ezt a kijelentést, az jön ki, hogy dollárokat pisilünk, ha vitaminokat és ásványokat szedünk, vagyis hiába költjük a pénzünket vitaminokra és ásványokra. Ezt akarta mondani.
Ha ez nyomtatásba került, akkor biztos van benne valami. De kötelességem elmondani Önöknek, miután 14500 állati és 3000 emberi boncolást végeztem a világ különböző pontjain, és mindig egészséges akartam lenni, egészséges gyermekeket, unokákat és dédunokákat akarok, az én véleményem az, hogy ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és ásványokba, akkor az orvosok jólétébe fektetünk be. Szilárdan hiszem, hogy pont mi segítjük elő az orvosok jólétét.
Az 1776. és a második világháború közötti időszakban az amerikai kormány kb. 8,5 millió dollárt költött az egészségügyre és orvosi kutatásokra. Most erre 1,2 milliárd dollárt költenek évente, és ez nem is elég, mert mindenki ingyenes orvosi ellátást akar.
Én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaságban bevezetnénk az emberi típusú orvosi rendszert, akkor fél kiló hús 275 dollárba kerülne. De ha a mezőgazdasági rendszert alkalmazzuk az emberek egészségügyi ellátására, akkor egy öttagú család egészségbiztosítása 10 dollár lesz havonta. Lehet választani.
Az a szilárd meggyőződésem, hogyha gazdaggá tesszük az orvosokat a biztosítás és az állami támogatások formájában, akkor ők is tartoznak nekünk valamivel. Kötelesek legalább megküldeni nekünk az információt a legújabb orvosi kutatások eredményeiről.
Valaki az itt lévők közül kapott valaha is ilyen információt az orvosától? Nem. Érdekes, nem? De nekem nagy mennyiségű információ van a tarsolyomban. Szeretném megosztani ezt Önökkel.
Első. A gyomorfekély. Bizonyára hallották már, hogy a gyomorfekélyt a stressz váltja ki. Az állatorvosok már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium okozza. Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés gyomrán, de ha megengedhetnénk, akkor a flekkenünk 275 dollárba kerülne.
Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a gyomorfekély a sertéseknél műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is tettük a bizmar, egyéb ásványok és tetraciklin segítségével.
Az egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a gyomorfekély nem a stressz következménye, hanem baktérium okozza, és gyógyítható. Pedig a kutatók általában így nyilatkoznak: „…reménykeltő eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással lehetnek…” Itt pedig kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély „gyógyítható”. Azt írják: „a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer segítségével gyógyítható”. Aki nem tudja, mi a bizmar, menjen el egy gyógyszertárba és 2 dollárért vegyen meg egy üveg rózsaszínű folyadékot. Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy teáskanállal a gyomorfekély gyógyítható. Lehet 5 dollárért meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni. Választhatnak.
Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az amerikaiak között? Így van, egy szörnyű betegség, rák a neve.
1993. szeptemberében a Bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy rákellenes diétát dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a kínai Hinaj tartományban regisztrálták a legmagasabb megbetegedési szintet.
Öt éven át 29000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C-vitamin mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak.
Alan Paul, egy ismert amerikai orvos, azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor naponta 10000 mg C-vitamint kell szednünk.
Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már itt hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan Paul most 94 éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon él Kaliforniában, San Francisco-i egyetemen tanít.
Csak rajtunk múlik, hogy a rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr. Paul véleményét támogatjuk. Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag C-vitamint és A-vitamint szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezenkívül szükség van még cink, riboflavin, molibdén, stb. bevitelére is.
Van még egy különösen hasznos anyagcsoport: az Evitamin, a béta-karotin és a szelén. Abban a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül E-vitamint, béta-karotint és szelént kaptak, a halálozás 9%-kal csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember túlélte. A Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek, a gyomor és a nyelőcsőrák esetében 21%-uk élte túl. Ebben az esetben az orvosnak kellene átadnia ezt az információt. Ha már nem akart felelősséget vállalni, legalább lehetővé tehette volna a választást.
Ezek miatt én egyszerűen nevetségesnek tartom a páciensekhez való hozzáállásukat. Másfelől, ez is egy újabb bizonyítéka az orvosok közönyének.
Megyünk tovább. Ízületgyulladás. 1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni Egyetem egészségügyi kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a betegeket, akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az ízületeik. Olyan betegeket választottak ki, akiknek az állapotát gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők aszpirin-, mezotrixid-, prednizolon-, kortizon-injekciókat, és különböző fizikoterápiás kezeléseket kaptak. Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere.
Ekkor azt mondtam: „Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek, hogy esetleg hajlandóak lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy kísérletet elvégeznék.” A kísérletre 29 beteg volt hajlandó. Ezek az emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb módon nem tudtak segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál aprított csirkeporc, narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom és gyulladás elmúlt, 30 nap múlva a betegek már megengedhették maguknak az ízületeik óvatos használatát, három hónap elteltével teljesen helyreálltak az ízületek funkciói.
Most pedig megnevettetem Önöket.
A nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző orvos kijelentette, hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a betegséget, akkor gyógyszernek minősül, amit receptre kell felírni. Rögtön láttuk, ahogy pörög és számol az agya: „… 300 dollár egy kapszula, összesen 25 beteg…”.
De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a gyógyszertárba és megvenni egy noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére használják. A fő összetevője a marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és csontjait. Ha naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul kolloidásványokat is szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor ha a következő alkalommal idejövök, majd felszaladnak a színpadra, és össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha egyáltalán eszükbe jut még az ízületgyulladás.
Hallott már valaki az Alzheimer-kórról? Most mindenki tud róla, pedig amikor én kisfiú voltam, ez a betegség egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik legelterjedtebb betegség, amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy lehet megállapítani ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál, és hogy lehet meggyógyítani? El tudják képzelni, mekkora veszteség érne egy farmert, ha az anyakoca elfelejtené, miért is ment oda az etetőhöz?
Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a betegséget, és igyekeztek meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag E-vitaminnal eredményt elérni. A háziorvosuknak illett volna küldeni egy levelet 1992. júliusában, amikor a Kaliforniai Egyetem San Diegói orvosi tanszéke közzé tette, hogy az E-vitamin lassítja a memóriavesztést Alzheimer-kór esetében. És csak 50 évvel maradtak le az állatorvosokkal szemben.
Éppen ezért talán biztonságosabb lenne állatorvoshoz fordulni. Aztán mondják, kinek volt már szerencséje a vesekőhöz? Igen, látok néhány kezet.
Az orvos mitől tiltotta el legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék, semmi leves, semmi étel, amiben kalcium van. Szentül hittek abban, hogy a vesekő az ételben található kalciumból képződik.
Valójában a vesekő a saját csontjainkból képződik. Amikor kalciumhiány van, akkor jelennek meg a vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a vesekő megelőzéséhez több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni nekik. De a marhák, birkák és kecskék anatómiája olyan, hogy ha megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen kimúlnak. Ha az emberben jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni, akkora fájdalmat érez.
Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget. Még 1993-ban kellett volna levelet kapniuk a háziorvostól, amelyben az áll, hogy a kalcium csökkenti a vesekő megjelenésének kockázatát. Több mint 40000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a csoportban, ahol a legnagyobb volt a kalciumadag, senkinek sem volt veseköve.
Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt? Nos, egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy csésze teába beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek.
Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön áll a döntés. Bár vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van a Stuart Cartred doktor, 38 éves háziorvos.
Az aneurizma a szakterülete. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében gyenge artéria kitágul.
1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a haláloka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt.
Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal, sertésekkel, stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza.
korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva.
Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid-ásványokat szedni. Most pedig egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert. 57 éves korában meghalt. A Harvardon szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott. Boncoláskor aorta-aneurizmát állapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete.
Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncolásakor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt drága a vizelete.
Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt nagy visszhangot kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó. Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt.
Szeretnék a példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg, kardioamepátiában, amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és megveszik a szelént injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget.
Dr. Stuart Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardioamepátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a tulajdon életüket.
Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban. Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok kalciumot veszítenek a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik az istállót is.
Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton bökdösik a férjüket: „Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú uborkával!” Ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetéből a szükséges ásványokat. Egy kis tanács: Vizsgálják meg a kezüket és az arcukat. Ha rózsaszínű foltokat látnak, akkor ez a szelénhiány korai tünete. Ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről.
Kinek van alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%- nak. Biztosan láttak már hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat cukorra. A króm és a vanádium hiánya alacsony vércukorszinthez vezet. És ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a cukorbetegség.
Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki.
Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai impotencia fenyegeti őket.
cinkhiány első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és ízlelőképességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem érez. „Én egész nap a konyhában toporogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem dicséred!” „Érdekes, én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem”. Ez a cinkhiány. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány, amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket. Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége: 60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra.
Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a szükséges aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15- 20 növényi összetevőt iktassuk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban, gyakorlatilag kevesen teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor Önök is maguk gondoskodjanak arról, hogy biztosítsák a szükséges mennyiségű tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak 120 évig élni.
Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet, mert a növények már nem tartalmaznak ásványokat semmilyen formában. Ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem.
Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74. kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék-kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írták alá a Kongresszusban.
Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért minden egyes termés kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a számlánkkal. Megszűnik.
Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok, és emiatt mi együtt és külön-külön teljes felelősséget viselünk az egészségünkért, a tudatos kiegészítő ásványpótlásért.
Gyakran megkérdeznek: „És 1000 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor nem is voltak műtrágyák, pedig sokan éltek hosszú életet. Mit gondolsz az egyiptomiakról, indiaiakról, kínaiakról?”
Ők hatalmas folyók mentén éltek: Nílus, Gangesz, Sárga folyó, amelyek évente megáradtak, és mindent elárasztottak. Találják ki, mi történt ilyenkor? A víz iszapot és hegyi homokot hozott ezermérföldnyi távolságra. És az emberek imádkoztak minden istenhez, és köszönték az áradást. Mi azért imádkozunk, hogy ne legyen áradás. Pedig az áradás gazdagítja a talajt termékeny iszappal és ásványokkal, ezzel gazdagítja a learatott termést is.
Filipposz király, Nagy Sándor apja feleségül vett egy 12 éves lányt, Kleopátrát, Egyiptom hercegnőjét. A lány egyáltalán nem hasonlított a méregdrága ruhában és sminkben járó Elizabeth Taylorra. Lapos mellű, soványka teremtés volt. Miért vette mégis feleségül a király? Azért, mert Egyiptomban volt a legjobb a gabona. Mindenki tudta ezt, márpedig a makedón hadsereg éppen az egész világot készült meghódítani. Szükség volt a legjobb minőségű élelmiszerre a katonáknak, hogy 20 órás menet után tudjanak 6 órát küzdeni és győzni. Ha kimerült talajon termesztett gabonával táplálkoztak volna, akkor 20 perc után már azt kiabálták volna: „Édesanyám, vigyél haza”. Filipposz tudta, hogy Egyiptom az a hely, ahonnan a legjobb gabonát lehet szerezni. Az áradások ellátták a talajt kitűnő ásványokkal. Minden, művészetekben és technológiákban fejlett kultúra ilyen helyről származik. Az ilyen helyen élő emberek a legjobb szellemi potenciállal rendelkeztek, mert az étrendjük ásványokban gazdag volt.
Most pedig a következőt teszem.
Példának veszek néhány ásványt, hogy elképzelésük legyen, miért annyira fontosak. Csak egy párat említek meg, de az összes ásványra igaz ez. Legelőször tekintsük a legelterjedtebb ásványt, a kalciumot. Mindenki ismeri.
A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek.
Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell’s Palsy, amikor az arc egyik fele eltorzul. Ez még nem bénulás, csak az arcideg parézise. A kalcium hiánya okozza.
Csontritkulás: ez a betegség a 10. helyet foglalja el a felnőtt lakosság elhalálozási okainak körében. Ez egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35000 dollárba kerül, de ha ne adj Isten, két protézisre van szükség, akkor 70000 dollárba. Ha biztosításunk van, akkor szerencsések vagyunk, mert akkor ingyen megcsinálják.
A virginiai Mrs. Pitch, aki 115 éves korban halt meg, ha emlékeznek, az esés utáni következményekbe halt bele. Amennyire én tudom, az állatoknál nincs csontritkulás. Például, van egy 100 tehénből álló csordája, és idén nem született borjú, amelynek az eladásából fedezni lehetne költségeket. Pedig ki kell fizetni a takarmányt, az állatorvost, karban kell tartani a farmot és a legelőt, javítani a kerítést, stb. Felhívja az állatorvost: „Mi történt? Nem kellene túladni ezeken a teheneken?” Az állatorvos eljön, megvizsgálja a teheneket, és azt mondja, hogy a tehenekkel nincs semmi baj. Majd megvizsgálja a bikát és kijelenti: „Itt a probléma, bikának csontritkulása van, és ilyen csípőízületekkel nehéz a dolga a tehenekkel”. Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a betegséget, a borjúnak mindössze napi 10 cent értékű kalciumot kell adni, és sosem lesz csontritkulása.
A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a fogorvosok szerint javasolt minden étkezés után fogat mosni és fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel találkoztam, egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal, lovakkal, oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek ínybetegségekben, de nem használtak fogselymet sem. Igaz, a leheletük nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek. Annak az oka, hogy az állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk.
Menjünk tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba került a csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület csontvégeinek ritkulása okozza. Létezik közönséges ízületgyulladás (artritisz), oszteoartritisz, lumbágó, reuma, és mind a csontritkulás következménye.
Tovább, magas vérnyomás. Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az étrendünkben. Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek. Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só.
Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a sómennyiség, ami benne van a kenyérben, a salátában.
Ne higgyék el. Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: „Ne egyenek sót, ne egyenek vajat”, azok pedig, akik 120 évet élnek a sót is, a vajat is fogyasztottak.
Próbáljanak választani!
Kialakítottam egy 5000 fős kísérleti csoportot, akik magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta dupla adag kalciumot adtam nekik. Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalciumadagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: „Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit szedett?” Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam” – válaszolta a páciens.
A következő probléma az izomgörcs. Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele.
Következik a posztmenstruációs szindróma, lelkifizikai állapot, amelyet hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi kalciumadag megduplázását javasolták, és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt.
Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy nagy amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya csontritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van.
Beszéljük még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha cukorbetegsége van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs.
1957-ben az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható ásványok segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: „a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével”.
Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbia-i Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszüntetni. Sokuknak ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál.
Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a szervezetünkbe. Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe.
Háromféle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk.
1. típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25- 40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken.
Nagyon rossz, ha olyasmit szedünk, mint a kalciumlaktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel, hogy 1000 mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan mondták: „Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az ízületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt, rosszabbul lettem”.
Kérdezem: „Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?” Válasz: „Kalcium-laktátot”. Hát itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalcium-mennyiség beviteléhez az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevennünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a maradék 59 ásványt.
A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni „Cal added” (kalcium hozzáadásával készült) ásványokat. Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást. Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar.
A harmadik csoport a kolloid-ásványok. Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban.
A kolloid-ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több, mint a „Cal added” ásványok, és tízszer több, mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél. Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást eredményez.
A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben átalakítják a fém-ásványokat kolloid-ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket.
De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban élt, 2500-4000m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72 ásványt tartalmaz.
A Titikaka-tónál vagy Tibetben az ilyen vizet jégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És náluk nincs cukorbetegség, szív-elégtelenség, magas vérnyomás, ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120- 140 évig is élnek betegségek nélkül. Mit gondolnak, fontosak a kolloid-ásványok?
És minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az életüket néhány órával, vagy akár nappal.
Gondolkozzanak ezen és legyenek egészségesek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése