2016. június 2., csütörtök

A lélektől a konyha technikákig






A lélektől a konyha technikákig






Felhő.com - Gyógyító erő a lélek

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/felho-com-gyogyito-ero-a-lelek/


Ezért lehet gyógyító erő a lélek


 
Széles spektrumú gyógyító erővel rendelkezik, mellékhatások nélkül - ez az elme. Milyen előnyös hatásait találta a bizonyítékon alapuló orvostudomány a meditációnak, a placebóknak, a pozitív gondolatoknak, az önhipnózisnak, a hitnek és a társasági életnek? A gondolatok, vélekedések és meggyőződések, azaz az elme testünkre és egészségünkre gyakorolt hatása bizonytalan kutatási terület. A New Scientist brit ismeretterjesztő lap összegyűjtötte a legújabb eredményeket és kísérleteket, melyek többek között a bizalom, a pozitív gondolkodás, a meditáció vagy a vallásos hit gyógyító hatását érték tetten.
Meglepő eredmény a placeboszerek hatásosságáról

A placebohatásról szerzett ismereteink szerint az a hit, hogy egy gyógyszer vagy kezelés segíteni fog, még akkor is előidézheti a kívánt hatást, ha a szer vagy kezelés valójában semleges, mert a beteg pusztán cukortablettát vagy sóoldat-injekciót kapott. A kutatók eddig úgy gondolták, ez a hatás csak akkor jelenik meg, ha a kísérleti alanyokkal elhitetik, hogy valóban hatékony gyógyszert kapnak. Úgy tűnik azonban, hogy magában a palacebo hatásban való hit is elegendő lehet.

Ted Kaptchuk, a bostoni Harvard Egyetem orvosi karának kutatója a közelmúltban egy kísérlet során irritábilisbél-szindrómában szenvedő betegeknek egy teljesen semleges hatású szert adott. A betegeknek ezt őszintén el is mondták, ugyanakkor hozzátették, hogy ennek ellenére a szer jelentősen csökkentheti betegségük tüneteit azokon az öngyógyító folyamatokon keresztül, melyeket a szellem testre gyakorolt hatása vált ki. Az önkéntesek állapotuk javulásáról számoltak be. A kutatók szerint a javulás titka az lehet, hogy a betegeknek adtak valamit, amiben hihettek, és meggyőző módon elmagyarázták nekik, miként működhet - és ez már elég volt a szervezet öngyógyító folyamatainak beindításához.
Akinek pozitív képe van önmagáról, jobban kezeli a stresszt

Széles körben elfogadott, hogy a szorongás és a negatív gondolatok megbetegítenek. A stressz - az a hit, hogy veszélyben vagyunk - a szimpatikus idegrendszer közvetítésével kiváltja a küzdj vagy menekülj reakciót. Ez a válaszreakció azért alakulhatott ki, hogy megvédjük magunkat a veszélytől, ha viszont hosszú távon fennmarad, akkor növeli többek között a cukorbetegség és a pszichés betegségek kockázatát.

A kutatók mostanában kezdenek rájönni, hogy a pozitív meggyőződések nem pusztán azáltal hatnak, hogy elnyomják a stresszt, önmagukban is vannak pozitív hatásaik. A biztonságérzet vagy az a hit, hogy a dolgok jóra fordulnak, segíthet abban, hogy szervezetünk fenntartsa és helyreállítsa magát. Úgy tűnik, az optimizmus csökkenti a stresszhormonok, például a mellékvesék által kibocsátott kortizol szintjét. Továbbá csökkenti a betegségek iránti érzékenységet azáltal, hogy mérsékli a szimpatikus idegrendszer aktivitását, illetve stimulálja a paraszimpatikus idegrendszert, mely a pihenj és eméssz választ irányítja.

De nemcsak annak lehet előnyös hatása, ha valaki optimistán látja a jövőt, hanem annak is, ha rózsaszínben látja önmagát. Azok az emberek, akik önmagukat pozitívabban értékelik, mint ahogy mások őket, a stresszre mérsékeltebb szív- és érrendszeri választ adnak, vérnyomásuk és pulzusuk gyorsabban helyreáll, továbbá alacsonyabb az alap kortizolszintjük.

A pittsburghi Carnegie Mellon Egyetemen dolgozó David Creswell kísérlete azt mutatja, a pesszimistábbak is segíthetnek magukon. A kutatók vizsga előtt álló diákoknak azt a feladatot adták, hogy írjanak rövid esszéket olyan esetekről, amikor számukra fontos tulajdonságokról tettek tanúbizonyságot, mint például a kreativitás, hit vagy a függetlenség. A feladat célja az volt, hogy növeljék a résztvevők önértékelését. A vizsga napján ezeknek a diákoknak a vizeletében kevesebb adrenalint és más stresszhormont találtak, mint a kontrollcsoport tagjainál. A hatás azoknál volt a legkiugróbb, akik az elején leginkább aggódtak vizsgaeredményük miatt.
A jó barátok egészségre gyakorolt hatása felér a dohányzás elhagyásával

Az emberekkel szembeni attitűdnek komoly hatása lehet az egészségre. A magányos élet növeli a szívroham, a pszichés betegségek, különösen a depresszió kockázatát, míg azok, akik elégedettek társas életükkel, jobban alszanak és lassabban öregszenek. Ez a hatás olyan erőteljes, hogy a magány feloldása ugyanolyan jót tesz az egészségnek, mint a dohányzás abbahagyása - mondja John Cacioppo, a chicagói egyetem kutatója, aki a szociális elszigetelődés hatásait tanulmányozza.

A kutatások szerint azok, akik gazdag társasági életet élnek és érzelmileg mély kapcsolatokat ápolnak, ritkábban betegednek meg, és tovább élnek. Ez részben azért lehet, mert a magányos emberek gyakran nem törődnek eléggé önmagukkal. Cacioppo kutatása szerint azonban ebben szerepet játszhatnak fiziológiai mechanizmusok is. Úgy találta ugyanis, hogy a magányos embereknél felülszabályozottak a kortizolkibocsátásban és a gyulladásra adott reakciókban szerepet játszó gének, a baktériumok ellen küzdő immunsejtek pedig aktívabbak. Úgy véli, az evolúció során az emberi szervezet úgy fejlődhetett, hogy a társas elszigetelődés észlelése beindítja az immunrendszer azon részeit, amelyek a sebgyógyulásban és a bakteriális fertőzés legyőzésében vesznek részt. A csoportban létezés viszont azoknak az immunreakcióknak kedvez, melyekre a - közeli kapcsolatokban gyorsan terjedő - vírusok legyőzéséhez van szükség.

Cacioppo további érdekes felfedezése, hogy a magányosság érzése nem a szociális háló méretétől függ. Ha valaki elégedett társas életével - annak ellenére, hogy csak egy-két jó barátja van - nincs oka aggodalomra. De ha valaki általában véve fenyegetőnek éli meg a közösségben létezést, vagy gyakran érzi magányosnak magát, annak egészsége érdekében ideje változtatnia a hozzáállásán.
A meditáció lassítja az öregedést, erősíti az immunreakciókat
A meditáció egészségre gyakorolt hatásáról még kevés vizsgálat áll rendelkezésre, de ezek arra utalnak, hogy rákos betegeknél erősítheti az immunreakciót, major depresszió esetében (amikor ez a fő kórkép) védelmet nyújthat a visszaesések ellen, és lassíthatja a HIV-vírus szaporodását.

Az amerikai kaliforniai egyetemen dolgozó Clifford Saron kutatása szerint a meditáció az öregedést is lassíthatja. A telomerek, a kromoszómát alkotó DNS-szál végein található, védelmi funkciót ellátó, többszörösen ismétlődő szakaszok, a sejt minden egyes osztódásakor rövidebbé válnak, és így szerepet játszanak az öregedésben. A kutató nemrégiben arra az eredményre jutott, hogy a telomereket felépítő egyik enzim szintje magasabb azokban az emberekben, akik háromhónapos meditációs gyakorlaton vettek részt, mint a kontrollcsoport tagjainál.

A meditáció valószínűleg csökkenti a stresszválaszt, a meditáló embereknél ugyanis alacsonyabb kortizolszintet találtak. Egy kutatás azt is kimutatta, hogy a meditáció változásokat idéz elő az amygdalában, az agy azon részében, mely a félelemérzésért felelős, és válaszol a fenyegetésekre. Egy képalkotásos vizsgálat pedig azt az eredményt hozta, hogy már egyetlen tizenegy órás meditációs tréning is szerkezeti változásokat okozhat az agyban.
Az önhipnózis segíthet a bélbetegségekben

Peter Whorwell, a manchesteri egyetem kutatója hosszú évek óta gyűjti a bizonyítékokat arra, hogy a hipnózis segíthet az irritábilisbél-szindróma kezelésében. Eljárása során ismerteti pácienseit a bélrendszer működésével, majd megtanítja őket arra, hogy vizuális és tapintási érzetek használatával képzeljék el, hogy bélrendszerük normálisan működik. Eredményei szerint hipnózisban betegeinek egy része csökkenteni tudta belei összehúzódását, ami tudatos kontrollal nem sikerülhet, bélfaluk pedig kevésbé érzékennyé vált a fájdalomra.

A hipnózis hatásairól végzett kevés klinikai kísérlet szerint a módszer segíthet a fájdalom elviselésében, továbbá a szorongás, a depresszió, az alvászavar, az elhízás vagy akár a pikkelysömör gyógyításában. Nehéz ugyan jó hipnoterapeutát találni, de Whorshell szerint a lényeg az önhipnózis, melyet az ember hozzáértő segítségével könnyen megtanulhat.
A hit, az életcél, az életfeladat szintén véd a stressz okozta káros hatásoktól

A gondolatok és meggyőződések gyógyító hatására irányuló kutatások közül azok a legvitatottabbak, amelyek a vallásos hit hatásaira kérdeznek rá. Ezeknél a vizsgálatoknál gyakran megkérdőjelezik mind a módszertant, mind pedig a tudós elfogulatlanságát. Néhány kutató a placebóval állítja párhuzamba a vallásos hit egészségre gyakorolt hatásának mechanizmusát: bízni abban, hogy valamilyen isten meggyógyít ugyanolyan hatékony lehet, mint hinni egy gyógyszerben vagy orvosban.

Paolo Lissoni, a milánói San Gerardo Kórház orvosa viszont úgy gondolja, hogy a spiritualitáshoz kapcsolódó pozitív érzések ténylegesen hasznos fiziológiai válaszokat keltenek. Egyik kutatása során például arra az eredményre jutott, hogy a mélyen vallásos, előrehaladott tüdőrákban szenvedő betegek jobban reagálnak a kemoterápiára, és tovább életben maradnak, mint azok, akiket orvosaik úgy írtak le, mint akiknek kevés hitük van. A felmérésben követett hívők 40 százaléka még három évvel később is életben volt, míg a kontrollcsoport tagjainak csupán kevesebb, mint 10 százaléka.

Megint mások úgy vélik, valójában itt az a lényeg, hogy valaki rendelkezik-e életcéllal, bármi legyen is az. Ha van elképzelés arról, hogy miért van valaki a világon, és melyek a fontos dolgok az életében, akkor ez erősíti azt az érzést, hogy az illetőnek ellenőrzése van az események fölött, amelyek így kevesebb stresszt okoznak. De már pusztán annak is hasonló hatása lehet az egészségre, ha több idő jut olyan tevékenységekre, amelyeket az illető szeret és értelmesnek talál.
http://www.felhok.com/gyogyito-er--a-lelek.html

Újvilagtudat - Hogyan van hatással az auránk másokra?

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/s/



Előfordult már veled, hogy egyszerűen csak jól érezted magad olyan emberektől, akiket néztél? Figyeltél már embereket első alkalommal, és tudtad, hogy valami nem stimmel velük annak ellenére, hogy az adott személy egy szót sem szólt hozzád?

Ahogy egyre több kísérletet végeznek ezen a területen, egyre több és több megdöbbentő eredményre jutunk. Például Konstantin Korotkov orosz professzor megállapította, hogy a halál után tovább változik az emberi aura körülbelül 72 óráig a klinikai halál beállta után.

Korotkov kijelentette: 
"Azon elgondolásunk alakult ki, hogy a tudat része az anyagi világnak, és a tudatunkkal közvetlenül tudjuk befolyásolni a világot."
Nem tudod elrejteni az aurád

Minden amit tudunk és látunk, leszűkíthető energiára. A növények, fák, és még az élettelen tárgyak is, mint a drágakövek, rendelkeznek aurával. Az aura egy körülötted lévő energiatest. Alapvetően ez az emberi érzelmek legjobb érzékelője a világon, és megmutatja a "valódi énedet", nem számít, mennyire elszántan próbálod elrejteni.

Például néhány éve voltam egy konferencián, és megfigyeltem egy nő auráját, aki fényképeket készített. Az aurája sötét vörös volt. Megkérdeztem egy másik hölgyet, hogy látta-e ennek a fotós nőnek az auráját, és ő is megerősítette a színét. Aztán beszéltem a fotóssal, aki elmondta, hogy sokáig fenn volt, és nagyon fáradt. Az aurája ugyanakkor elárulta, hogy valójában nem szeretne ott lenni azon a napon.

Ráadásul egyesek az aura látása nélkül is képesek érezni mások energiáját, ami még inkább nyilvánvaló lehet az empatikus emberek számára, mint másoknak. Talán az empatikus emberek érzékenyebbek az aura mezőre?
Az empátia és az aura mező

Az aurád tükrözi azt az energiát, amit pillanatnyilag tapasztalsz, valamint az általános pszichés és érzelmi állapotodat.

Az empatikus emberekre hatással van mások energiája, és veleszületett képességük, hogy ösztönösen érzékeljenek és érezzenek más embereket. Miközben mindannyiunkban megvan ez a képesség, néhány ember jobban rá van hangolódva, mint mások. Mindez pedig segíthet megmagyarázni, hogyan hat az aura és az energia a többi emberre, úgy tűnik, hogy minden látható ok nélkül. Például egy empatikus ember képes fogni mindenkinek az energiáját, beleértve a jó, a rossz és a visszataszító energiákat is. Egy képzett empata képes felismerni, és tudja, hogyan mentesítse vagy térítse el ezeket az energiákat, miközben a legtöbb ember tudattalanul befogadja őket.
Az aura Kirlián fotózása

A Kirlián fotózás segítségével az emberi aura is lefotózható. Az aura színei tükrözik a csakra rendszer színeit. Az alsó három csakra vörös (gyökér csakra), narancssárga (szakrális csakra), és sárga (napfonat csakra), míg a felső négy zöld (szív csakra), kék, (torok csakra), indigó (harmadik szem csakra), és lila (korona csakra).

A Kirlián fotózás a fotográfus technikák gyűjteménye, mely az elektromos korona kisülés jelenségét rögzíti. Szemjon Kirlián után nevezték el, aki 1939-ben véletlenül fedezte fel, amikor egy tárgyat egy fotográfiai lemezen magas feszültségű forráshoz csatlakoztatott, és egy kép keletkezett a fotográfiai lemezen. A technikát változó nevekkel illették, mint "elektrográfia", "elektrofotográfia", "korona kisülés fotográfia", "bioelektrofotográfia", "gázkisüléses megjelenítés", "elektrofotonikus képalkotás", és az orosz irodalomban "Kirlianográfia".
Hogyan segíthet az aurád színe?

Mint említettük, az aura követi a csakrák színeit, ami adhat egy elképzelést arról, mit tehetsz. Ne feledd, hogy nincsenek "rossz" aura színek, hiszen tanulhatunk valamit mindegyik színből. Ha az aurád az alsó három csakrában van (vörös, narancs vagy sárga), akkor valószínűleg fizikai síkon lévő tapasztalatokon mész keresztül, melyek kapcsolódnak a túléléshez, a szexuális vagy érzelmi problémákhoz.

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan látható az aura, nézd meg az alábbi videót:


Aura Látás Technika (Étertest): 5 perc alatt már láthatod .

Auralátás technikája és lényege

Reiki Önkezelés

reiki kezelés



Hogyan befolyásolja a félelem az aurát?

Az aura energiameződet sok kihívás és kondicionálás éri a társadalmat tekintve a félelem szempontjából, mert amikor félelemben élünk, a hatalmon lévők könnyen irányíthatnak. Amikor folyamatosan a kifizetendő számlákon, a társadalmi elvárásokon, az egón, az anyagiakon és a szexuális problémákon gondolkodunk, akkor az auránk vöröset, narancssárgát vagy sárgát fog sugározni.

Ha nincs olyan probléma, mint a pénz, akkor esélyes, hogy a legtöbbünknek zöld, kék, indigó és ibolya színű az aurája, kivéve azokat, akiknek rossz szándékaik vannak, akár van pénz vagy nincs.

A félelem megszüntetésével, és bármely alacsonyabb fizikai szintű kérdés kezelésével láthatóvá válik az aura színeinek változása asztrális síkon (zöld, szív csakra), és lelki síkon (kék, torok csakra; indigó, harmadik szem csakra, és az ibolya, korona csakra).

Észreveheted, hogy az aurád egyik színből a másikba változik. Például az én aurám vagy zöld, vagy kék. Lehetséges, hogy az aurád ingadozik egyik csakrádból a másikba, de ezek a szomszédos csakrák lesznek. Más szóval, ha az aurád egyik nap narancssárga, lehet, hogy egy másik napon piros, vagy sárga. Nagyon sok belső munka szükséges, hogy elérjünk egy magasabb aura síkra, de ezt bárki megvalósíthatja.








Ezt dobta a gép - Tévelygés a spiritualitásban



Sokszor kritizáltam már a materialista érem két oldalát, a tudományt és a vallást, melyek látszólag ellentétei egymásnak, mégis véleményem szerint mind a kettő ugyanabból a gyökérből ered, és ugyanúgy képes magába szippantani és nem ereszteni a megtéveszthetőket. Egy tudományos paradigma is képes vakhitté válni, mint ahogy egy vallás is képes szemellenzősen rögzítetté alakulni, akár egy vizsgálati betonkocka. Most e virtuális érménk "harmadik oldalát", a spiritualizmust vegyük virtuális mikroszkópunk kereszt-tüzébe, - mely egyébként pont a híd szerepét kellene betöltse az érem két oldala, a tudomány és hit között (ha valaki esetleg nem tudja elképzelni milyen egy híd egy érem két oldala között, akkor fúrjon egy pici lyukat az érem közepébe, és lőn...). És hogy miért kell a spiritualitást, mint szerintem alapvető útmutatót is kicsit megráncigálni? Nos, egyszerű: mert úgy tűnik ott sem fenékig tejfel minden. A magam részéről egyébként kezdek egyfajta állandó, de visszafogott derű állapotába kerülni, és öröm olvasni a magaméhoz hasonló hangulatú gondolatokat. Íme egy újabb gyöngyszem, egy lyuk az érem közepén:

"A fantázianevén nyomatja a kvantum mágust, a valódi nevén meg utálja a szomszédot"


 
 
"Kvantum mágus. Angyalmédium. Sorselemző. Tisztánlátó. Jósnő. Rontáslevétel. Szellemgyógyász. Nem is tudom miket lehetne még sorolni, annyi minden van. Manapság egyre több ilyen olyan képességgel rendelkező emberrel találkozni. Mindenhol hirdetik a szeretetet, elfogadást, felemelkedést, tisztulást, dimenzióváltást, áthangoló / csatornákat megnyitó energiaáramlásokat, 12 szálú DNS-t, és még lehetne sorolni hogy mit. Na de ezek mennyire valós dolgok, és mi az, amit csak beledumálunk?

Az ember az egy érdekes teremtés. Valamiért mindig elmenekül valamibe a valóság elől. Drog, alkohol, túlzott szex, szerencsejáték, különböző pótcselekvések, és. Spiritualitás. Igen. Úgy veszem észre, hogy a mai világban a spiritualitás az, amibe nagyon sok ember elmenekül. Az ember valamiért sosem önmagától várja a megoldást, hanem mindig valamilyen külső erőtől, vagy akkor fogalmazzunk úgy, hogy egy magasabb erőtől. Mint feljebb írtam, emlegetünk nagyon sok mindent, várunk sok helyről megoldást, na de egyetlen egy dolgot nem nagyon szoktam hallani. Önismeret.

Lehet unalmasan hangzik már, de most komolyan, mi más dolgunk van a Földön? Vajon mennyire fontos, hogy ilyen olyan mesterek, tanítók, médiumok, mágusok, jósok nem tudom mik legyünk? Tényleges önismeret nélkül ezek hogyan tudnak megvalósulni? Hogy szeressem a másikat, hogy fogadjam el a másikat, ha ezeket magammal szemben nem élem, mert olyan blokkok vannak bennem mélyen? Hogy emelkedjek, ha nem tudom hova emelkedek? Hogy tisztuljak, ha azt sem tudom mit kell tisztítani valójában? Vajon ez az önismeret, a spiritualitás, hogy valami fantázianéven futó médiummá, gyógyítóvá, nagymesterré váljunk? Nem hiszem.

Hajlamosak vagyunk különböző dolgokba belemagyarázni ezt azt, vagy olyan dolgokkal foglalkozni, ami szerintem tök felesleges. Íme pár példa. Indigó gyerek. Tök szép és jó, na de mi változik? Nem lesz ettől még felemelkedett mester a gyerekünk.
12 szálú DNS. Na most ez mennyire fontos, mi fog megváltozni annak tudatában, hogy majd egyszer valamikor lehet lesz 12 szálú DNS-ünk? Ilyen olyan áthangoló / csatornákat megnyitó energiák. Június elején miért érdekes az, hogy augusztusban milyen energiák érik a Földet? Tudat alatt arra készülünk így, nem a júniusban élünk. Csillagküldöttek, pl. Plejád, Szíriusz. Min változtat az a tudat, hogy mondjuk a Szíriuszról jöttem? Holnap jön a csekk, éhes vagyok, dühös vagyok továbbra is. Ezek úgy gondolom olyan dolgok, amik nem fontosak most számunkra. Maximum az életfeladatunkban segítenek majd. Na de hogy van életfeladat önismeret nélkül?

Bár nem vagyok az idézetek híve, de hagy idézzek egy filmből: "Yoda: Mindig elkalandozott a tekintete a jövőbe, az ismeretlenbe. Soha se azt nézte, ami előtte áll. Mert mit keresett? Kalandot. Veszélyeket. A Jedinek nem ez a fontos. Te nem leled a helyed." Szóval igen, Yoda is megmondta a Star Warsban, hogy mindenfelé kalandozunk, csak azt nem nézzük, ami előttünk áll. Nem, nem a 12 szálú DNS áll előttünk, de nem is a dimenzióváltás. (Ez is úgy gondolom már egy kicsit fel van fújva). Hanem pl. az, hogy megoldjuk szüleinkkel a kapcsolatot, vagy rendezzük a félelmeinket. Teljesen feleslegesen foglalkozunk olyan dolgokkal, amik vagy nincsenek jelen, vagy egyáltalán nem tudunk velük mit kezdeni. Mint indigó gyerek, plejád, DNS, stb.
Nem leljük a helyünket.

Mint írtam, nem szabad elfelejteni, hogy hol vagyunk, és kik vagyunk. Jelen pillanatban még mindig a Föld nevű bolygón, mint emberek. Ebben a testben, ebben az inkarnációban nem vagyunk angyalok, nem vagyunk Szíriuszi lakosok, nem vagyunk felemelkedett mesterek, hiába akarunk azok lenni. Ha azok lennénk, akkor nem a harmadik dimenzióba születtünk volna le emberként. Ez nem egyenlő azzal, hogy ne tudnánk ilyen energiákkal kapcsolatba lépni, vagy hogy valamilyen szinten ne hordoznánk esetleg ilyesmi energiákat magunkban.
Viszont ez nem jogosít fel arra, hogy a földi életünket ellökjük magunktól, és úgy legyünk jelen, mintha nem is emberek lennénk, és nem is itt élnénk, hanem valahol máshol.

Az ember az ilyen. Ha megtetszik neki valami, akkor azt egyből magáénak tudja. Még jó hogy, ki ne akarna csodás helyeken élni, vagy magasabb dimenziós, szeretettel teli lények között lenni? De sajnos nem ez van. Itt vagyunk a Földön, emberek között. Ez kb. olyan, mintha állandóan belőnénk magunkat, és utaznánk mindenféle magasabb dimenzióba, és ott éreznénk jól magunkat. De ha ott érezzük jól magunkat, és a valós lakhelyünkön, a Földön nem, akkor mennyire élünk Földi életet? Nem kéne rendbe rakni a dolgokat, hogy jól érezzük magunkat a Földön?
És akkor nem akarnánk a Szíriuszon lakni.

Sokan nyomulnak fantázianévvel, de nem tudom miért. Egyes nevek úgy hangzanak, mintha minimum a Star Warsból, vagy egy másik sci-fi, fantasy világból jöttek volna. Képzeljük csak el, Han Solo, kvantum mágus. Darth Vader, sorselemző. Leia Organa, angyalmédium. Spock, tisztánlátó. Vajon miért jó az, hogy más nevet veszünk fel, mint ami a valós nevünk? Ez olyan, mintha Béla helyett azt mondanám, hogy Balázs vagyok, miközben nem. Mintha letagadnák saját magukat ezzel. Vagy mintha két énjük lenne. A fantázianevén nyomatja a kvantum mágust, a valódi nevén meg utálja a szomszédot. Úgy gondolom az utóbbi az sokkal valósabb tud lenni, mint a kvantum mágus.
Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy a szomszéd utálat az ugyanúgy részese, mint a kvantum mágus.

Úgy gondolom egy kicsit elszálltunk a spiritualitással, rosszul értelmezzük az egészet. Én is rosszul értelmeztem sokáig. Egy jó darabig nyomattam a szertartásokat, örömködéseket, meditációt meditáció hátán, tisztítást tisztítás hátán, stb. De valamiért csak nem akart az életem egyenesbe jönni. Pont azért, mert mindent csináltam, csak önmagam mélységével nem foglalkoztam, hanem úsztam a felszínen, és varázsoltam össze vissza. Valami történt, nem azt mondom hogy hiába való volt a dolog, csak elsősorban nem ez lett volna a dolgom. A spiritualitás nálam nem azt jelenti, hogy akkor most örömködünk, minden percben boldogok vagyunk, hirdetjük a szeretetet éjjel nappal, tanfolyamról tanfolyamra járunk, nyomatjuk a Facebookon a hatalmas bölcseleteket, idézeteket (mint most azt szokás), közben meg nem tudjuk megoldani a kapcsolatot a szüleinkkel, utáljuk a fél rokonságot, stb. Erre egy két spirituális ember azt mondaná, hogy "Nem vagyunk egy szinten, ők alacsonyabb szinten vannak, mint én." Na ne már. :)

Szóval nálam a spiritualitás a mindennapokban rejlik, az apró kis eseményekben. Nem az 5 dimenziót felemelő szertartásban, a fél hétvégés tanfolyamban, a bölcseletek másolgatásában.
Hanem pl. abban, hogyha odajön hozzánk a hajléktalan, akkor mit reagálunk? Rá se nézünk, mert "nem vagyunk egy szinten"?
Vagy adunk neki pénzt, annyit amennyit? Ő is tanít minket, nem csak a nagymágus a katedrán, 100.000 Ft-ért.
Például arra, hogy áramoltassuk a pénzt, mert ugye az is energia. Vagy hogy annak is segítsünk, aki nem egy gondolkodású velünk, esetleg kicsit alacsonyabb szintű életet él, mint mi.
Lehet elkölti pár száz forintos töményre. És? Az az ő dolga már.

Több embernél azt vettem észre, hogy ellökik maguktól a materialista dolgokat. Kaja, pia, szex, cigi, buli, stb.
Tehát ha ezt és ezt csinálom, akkor mégis milyen ember vagyok, nem tiszta cselekedet. Valahol én is ilyen vagyok még egy két témakörben sajnos, de dolgozom rajta, legalábbis felismertem. Nálam inkább dilemmaként jelenik meg.
Ha ezt csinálom, akkor nem vagyok eléggé spirituális, ha meg ezt csinálom, akkor meg nem vagyok eléggé materialista.
Meg kell találni a kettő között az arany középutat, mert a szex, az alkohol, az evés, a szórakozás, a dohányzás is lehet spirituális. Lehet élni nélkülük, de szerintem az már nagyon szerzetesi élet, vagy "nem akarok a Földön élni" effekt.

Kb ez most a filozófia a Földön: "Jön a dimenzióváltás, jesszoké, akkor az majd megold mindent, végre jön az aranykor. De ne felejtsétek gyerekek, minden percben gondoljatok a szeretetre, mert szeretni jó dolog!" Összefoglalva, csalódtunk a materialista, Földi életben. Nem csoda, sok aljas dolgot csináltunk az évezredek során. Megértem azokat, akik várják az aranykort, szebb jövőt. Viszont a túlzott spiritualitás sem megoldás, az abba való menekülés sem a kiút. Úgy érzem, hogy még mindig valamilyen külső, megmentő, felemelő erőre várunk, ami majd helyettünk megold mindent. Ilyen olyan csillagnemzettségekre, földön kívüliekre, angyalokra, felemelkedett mesterekre, totemállatra, nem tudom mire. Mi lenne, ha felgyorsítanánk a folyamatot azzal, hogy elindulunk önmagunk mélységébe? Hogy tényleg spirituális életet élhessünk, ne csak valami Disney mesét.

A döntés a miénk, vagy örömködünk, vagy zúzunk a mélységbe. Mert minél mélyebbre haladunk, annál feljebb kerülünk."







Ezt dobta a gép.. - Megbocsátás

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/ezt-dobta-a-gep-megbocsatas/




- Fogj egy tányért, és vágd a földhöz.
- Kész.
- Eltört?
- Igen.
- Most kérj tőle bocsánatot.
- Bocsánat.
- Ugyanolyan lett, mint volt?
- Nem.
- Most már érted?
 
Mit is jelent valójában a megbocsátás? Erre a Miatyánk adja meg talán a legmegfelelőbb választ, de természetesen nem a magyar forditásban.
És bocsássad meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak ,akik ellenünk vétkeztek.”
Ezt a durva csúsztatást Luther Márton követte el a fordításban 1522-ben, valószínű felsőbb utasításra. A Károli féle Bibliába már ez a "hibás" fordítás került. Hogy mi értelme volt? Azt az eredeti mondat egyértelművé teszi.
És engedd el minekünk a mi adósságinkat miképpen mi is elgengedjük azoknak akik minekünk adósok.”
A rossz és a jó forditás együtt adja meg a megbocsájtás lényegét. Ha kapunk egy pofont, azon vagyunk hogy minél előbb, az első adandó alkalommal visszaadjuk. Ha következetesen betartanánk a "szemet szemért, fogat fogért" elvet, előbb-utóbb mindenki vak és fogatlan lenne. Akitől kaptuk azt a pofont, karmikus adósunk lett. A karmát feloldani csak megbocsátással lehet. Tehát engedjük el az adóságát, se fizikailag, se gondolatban ne próbáljuk meg visszaadni azt a pofont. Ha fizikailag visszaadjuk, azzal a saját karmánkat nehezitjük. Ha meg nagyon szeretnénk visszaadni, de nem sikerül, ráadásul jó sok ilyen pofon van a tarsolyunkban, az testi betegségek formájába tör felszinre idővel.  Aki nem tud megbocsátani másoknak, az széttöri azt a hidat, amelyen neki is át kell futnia, ha a mennybe akar jutni. A megbocsátás nem mossa el a fájdalmat. Nem jelenti azt, hogy alávetjük magunkat az ellenfélnek. Nem jelenti, hogy nyalogatni kellene a sebeket osztó kezet. A megbocsátás büszke, és fölülemelkedik a kavargó érzések zűrzavarán. A megbocsátás kilépés a fényre, mintha a sérelmek feledésbe merültek volna. Mintha az, aki fájdalmat okozott nekünk, nem is tett volna semmi rosszat, mintha a sebeket osztó kéz nem zúzta volna szét a szíveket. A megbocsátás önnön ellentétét is látja a gonoszban. Benne is meghallja, amit csak ő hall: a szeretet himnuszát. A legjobb bocsánatkérés a múltban elkövetett rossz cselekedetekért a jövőben rejlő helyes tettek.
 





Ember's-Ég speciál - Makk István - A gondolat útja


Szellemi erő a gondolatban
- szellemi erő a szóban-
a hit és meggyőződés fontossága
 
 


Minthogy csak a megnyilvánuló szellem észlelhető, ez az isteni síkon a fényanyag által, a szellemi síkon a fluidikus anyag által, a fizikai síkon a durva anyag által történik. Tehát az észlelésnél szellem és anyag el nem választható.
Mert nem szabad el felejtenünk, hogy mi emberek, testet öltött szellemek, egymásban csak az anyagot tudjuk közvetlenül észlelni. A szem azaz ablak, amelyen át a szellem az emberi testből kitekint a fizikai világba. Ha szemléljük egymást, csak a megszilárdult anyagot, az emberi arcot,alakot tudjuk egymásban szemlélni.
   Ha egy lépéssel tovább megyünk és egyikünk megszólal és egymás gondolatatait hallgatjuk, egy fokkal mélyebbre hatolunk. Most már nem egymás anyagi megjelenését szemléljük, hanem egymás benső lelki világát. De így is csak az anyag által tudunk egymás benső lelki világáról tudomást szerezni. Igaz, hogy egymásban most már nem a megszilárdult anyagot, az emberi test látványát szemléljük, hanem a szavaink által keltett levegőhullám rezgéseit.
Tehát nem a megszilárdult anyag, hanem a rezgő anyag hatol -a beszéd által- az egyik testet öltött szellemtől a másik testet öltött szellemig.
     A kimondott szavakat a gondolatok rezgései idézik elő. A gondolatok a szellem rezgései! Az ember szavai, gondolatai élettelenek, ha azokat nem hatja át szellemi erő! A szellemi erő nélküli beszéd olyan, mint a magotok, amelyben nincsen mag!
     Hittel és meggyőződéssel telített gondolatok a nehézség szikláit összezúzzák és megteremtik a kívánt változást! Őszinte gondolat, megértéssel és akarattal ismételve mozgásba hozza a mindenütt-jelenvaló kozmikus erőt, hogy segítséget nyújtson nehézségeimben!
     A mindenütt-jelenvaló isteni erőhöz bizalommal kell fordulnom, kiűzve minden kétkedést, egyébként akaratom nyila eltér céljától!
     A következő gondolat rendkívül fontos! A kozmikus tudat talajába való elvetés után nem szabad kitépnem gondolat magvaimat, hogy megnézhessem, vajon kicsíráztak-e? Lehetőséget kell adnom az isteni erőknek, hogy megszakítás nélkül munkálkodhassanak!
 
Isten akarata hat mindenre. Ha akaratomat mély meditáció és bölcsesség vezeti, egy lesz az isteni akarattal! A tudatos akaraterő nyugodt, eltökélt, figyelmét egy cél irányítja. Az akarat legnagyobb erejét, fejlődést szolgáló célja által nyeri!
 
     Az akarat rezgéseket hoz létre a légkörben, amelyre a természet tervszerűen működő törvényeivel kedvező feltételt teremt az erős akaratú ember számára. Ha valami fontosat szándékozom tenni, nem szabad azonnal döntenem és cselekednem! Először Istennel kell kapcsolatba lépnem, ekkor beállíthatom akaratomat a helyes célra.
    
Mennyei Atyám! Taníts meg, hogy akaratomat és cselekvésemet a helyes célra tudjam beállítani!
    
Semmi sem nagyobb, mint a kozmikus tudat - Isten! Egyedül az Ő segítségét kell keresnem! Isten ad akaraterőt, összpontosítást, amikor megkísérlem magamat, vagy mást megszabadítani a szenvedéstől!
 
 
 
A betegségek testi és szellemi megelőzése
 
     A test egészségtana fontos. A szellemi egészségtan magasabbrendű!
     Meg kell előznöm a test hanyatlását az életerő megőrzésének tudományával! Alkalmaznom kell a test ellátását kozmikus életerővel, az életerő feltöltés gyakorlataival. Erről szól az életerőterápia. Meg kell óvnom szívemet a túlterheléstől! A félelem és harag túlságosan igénybe veszi azt! Ápolnom kell a békességes magatartást! Meg kell előznöm az ütőerek megkeményedését megfelelő étrenddel!
     Erről szól a tisztítóterápia, a természet-gyógyászat.
     A 25 dekás szív naponként egy vagon vért szállít, 70 év alatt 25.000 vagon vért, pillanatnyi megállás nélkül! Ez mutatja, milyen óriási munkát végez a szív. Pihenést kell adnom a szívnek az életerő- és gondolatterápiával! Sokan azt hiszik, hogy a szív megkapja pihenését lüktetésének ernyedési szakaszában. Ez azonban csak felkészülés a következő összehúzódásra, tehát a szív nincs nyugalomban! Az életerő a szívizom és rekeszizom fárasztó munkájában használódik el. A szívizom és a légzést működtető rekeszizom emésztik fel a legtöbb életerőt. Tehát a szívizom és rekeszizom pihentetése igen nagy jelentőségű! Az életerőterápia és gondolatterápia által a szívverés és rekeszizom lecsendesíthető! Fejlesztenem kell békémet és hitemet Istenben! Meg kell szabadítanom agyamat minden zavaró gondolattól! A legújabb orvosi kutatások fényében a haragnak, indulatoknak, félelemnek romboló hatása van az agysejtekre!
     Meg kell töltenem elmémet szeretettel és örömmel! A gondolatok sokkal jobban befolyásolják a szervezet egészségügyi állapotát mint csak egy évtized előtt is gondolta volna az orvostudomány! Meg kell értenem a gondolati gyógyítás felsőbbrendű erejét! El kell űznöm a rossz szokásokat, melyek az életet nyomorúságossá teszik! Alkalmaznom kell mindennapi életemben a békét és kiegyensúlyozottságot! Meg kell őriznem egyensúlyomat próbára tevő körülmények között is! Rendületlenül kell állnom az események ellentétes fordulatainál!

 
A gondolatterápia meditációjának módszertana
 
 
A cél:

Első cél:
A krisztusi béke megteremtése.
A benső csend megteremtése.
 
Második cél:
Boldogító kapcsolatteremtés
a Mennyei Atyával - Krisztussal -
Szellemi vezetőmmel.
 
Harmadik cél:
A meditatív állapot mélyítése
bármely probléma megoldásának kutatásához.
 
Negyedik cél:
Magam, vagy más betegségének gyógyítása
a Mennyei Atya akaratával egyesülve.

Az idő
Legkedvezőbb időpont - reggel ébredés után.
Természetesen más alkalmas időpontokban is alkalmazható.

A hely
Amennyire csak lehet, a hely elhatárolt, csendes legyen!
Ha zajos helyen lehet csak meditálni, nem veszek tudomást a hangokról.

 
 
A gondolatterápia meditációjának bevezető előírásai
 
1. Karfa nélküli székre ülök, támaszkodás nélkül, vagy ha úgy szoktam meg, jóga ülésbe ülök, vagy teljesen kilazított, fekvő helyzetben - szavászana, vagy "hulla" tartásban - végzem a meditációt. (Én ez utóbbit szoktam alkalmazni.)
 
2. Lecsukom szemeimet. Összpontosítok a kozmikus erők beáramlási pontjára és a benső szemre - a kozmikus erők irányító központjára.
 
3. Gerincemet egyenesen tartom.
 
4. Pár mélylégzést végzek.
 
5. Majd lazítom testemet és mozdulatlan maradok.
 
6. Kiüresítek elmémből minden nyugtalanító gondolatot.
 
7. Elvonom figyelmemet a testi benyomásoktól: melegtől, hidegtől, hangoktól.
 
8. Nem gondolok a gyógyulás részleteire!
 
9. Elűzöm a nyugtalanságot, bizalmatlanságot, szomorúságot.
Ezek rombolják a szervezetet.
 
10. Tudatosítom, hogy az isteni törvény munkálkodik!
És hogy Isten mindenható!
 
11. Nem kételkedem és nem hitetlenkedem!
A hit és összpontosítás a Törvény akadálytalan működését biztosítja. Mit mond Krisztus a vérfolyásos asszonynak?
"Hited meggyógyított téged!"
 
12. Ragaszkodni kell ahhoz a gondolathoz, hogy minden testi állapot gyógyítható.

     Ha eredményt akarok elérni, e fenti tizenkét pont mindegyikének betöltése döntő fontosságú!
 

 
A gondolatterápia meditációjának menete
 



1. Állításom elindítása előtt meg kell szabadítanom elmémet az aggódástól és nyugtalanságtól!
 
2. Megválasztom állításomat. (Ezeket fogjuk a zárórészben átélni.)
 
3. Halkan mondom, majd ismétlem halkabban, még halkabban, amíg hangom gondolattá válik.
 
4. Gondolatban fokozatosan erősítem, amíg mély, megszakítatlan összpontosítást nem érek el. Nem tudattalanságot, hanem megszakítatlan gondolatok mély folytonosságát.
 
5. Ha folytatom gondolati állításomat és mélyebbre érek, az öröm és a béke érzése növekszik bennem.
 
6. A mély összpontosítás állapotában állításom egybeolvad a tudatfeletti áramával.
 
7. Amikor folyton növekvő békét tapasztalok, állításom a felsőbbrendű én birodalmában honol, majd visszatér onnan határtalan erővel tudatos elmém befolyásolására.
 
8. Ha nem kételkedem, tanúja leszek az élő hit erejének! Krisztus szerint - a mustármagnyi hit hegyeket mozgat!
 
Az élő hit meggyógyít!
 
 
A gondolatterápia meditációjának
nyolc fontos szempontja

 
 
1. Az állítás magvainak elvetése és annak gyümölcsözése között sok folyamat játszódik le.
Növekedésének minden feltételét teljesítenem kell, hogy létrejöjjön a kívánt eredmény!
 
2. Az állítás-magvaknak eleveneknek kell lenniük!
Mentesnek a kétség, nyugtalanság, figyelmetlenség hibájától.
Az állítás-magvakat odaadással és békével kell megöntöznöm! Mély ismétléssel és határtalan hittel!
 
3. Az állításokat mind erőteljesebben kell gondolatban ismételnem mindaddig, amíg olyan erőt nyernek, amely elegendő lesz testem sejtjeinek megváltoztatására - hogy a csodák megtörténjenek!
Vagy ha valaki másért történik az ima, az ő lelkének megindítására - sejtjeinek gyógyítására!
 
4. A meditáció előtti fürdés vagy zuhanyozás: a testre is, szellemre is tisztító hatással van! Elősegíti az életenergia egyenletes eloszlását az egész testben. Megnyugtatja az idegeket és benső csendhez vezet! Én minden este zuhanyozom, a hajnali ébredéskor meditálok!
 
5. Minden meditáció előtt lelki fürdőt kell vennem!
El kell vetnem minden gondomat, minden feladatomat!
 
6. Az időt, melyet meditációra szántam, egyedül Istennek - az isteni elveknek kell szentelnem!
 
7. Szilárdan el kell határoznom, hogy soha fel nem adom meditációimat.
 
8. Isten hallja szívem minden hívását!
Akár tudatában vagyok ennek, akár nem!
És eljön, amikor elérkezettnek látja az időt.
 
 
 
Ráébredés az isteni valóság jelenlétére - A gondolatterápia rövid gyógyító állításai

Éljük most át Paramahansza Jogananda néhány gyógyító állítását!
Hihetetlen ereje van, ha gondolataimban ennek erőt adok! Ezt más nem teheti meg helyettem. Gondoljunk az előbb említett evangéliumi példázatra. Az Úr Jézust rengetegen szorongatták, de csak egy fogadta be az isteni erőket.
 
- Mennyei Atyám! A Te világosságod áramlik Krisztuson át! Minden vallás szentjein! Rajtam is! Ez az isteni fény van jelen testem minden sejtjében!

Gondoljak a Krisztusi engramra, mely minden sejtemben jelen van! Ez a legfőbb kozmikus valóság! Mert másodpercenként 10 millió sejt - minden másodpercben 10 millió Krisztusi engram születik testemben. Születésemtől halálomig - minden másodpercben - 10 millió új figyelmeztetés! Krisztusé vagyok! Krisztusivá kell válnom!
Csodálatos kozmikus valóság!
 

- Mennyei Atyám! Testem sejtjei fényből vannak alkotva! Sejtjeimet Te alkottad!
- Sejtjeim egészségesek -, mert Te vagy az Egészség!
Sejtjeim szellemiek - mert Te vagy a Szellem!
- Sejtjeim halhatatlanok - mert Te vagy az Élet!
Sejtjeim tökéletesek - mert Te vagy a Tökéletesség!
 
 
 
Gyógyító állítások betegségben:
 
 
- Mennyei Atyám! Gyógyító erőd minden sejtemben áramlik!
- Isten tökéletes ereje áthatja betegségem sötét zugait!
- Mennyei Atyám! Te Krisztus által minden sejtemben jelen vagy!
Sejtjeimben Krisztus gyógyító ereje áramlik!
Minden sejtemben jelen van a "Krisztusi engram",
- a Krisztusi bizonyság!

Sejtjeimben billiószoros a krisztusi jelenlét, melynek gyógyító erejét nem szabad bénítanom Hegyibeszéd ellenes élettel!
(Máté 5., 6., 7. fejezetek: Krisztus programbeszéde).

- Mennyei Atyám!
Krisztus feltámadt közömbösségem sírjából!
Tudatlan külső életem minden fátyla elhamvadt
Krisztusban való felébredésem fényében
- Nem a test vagyok!
Nem a vér! - Nem az életerő! - Nem a gondolat!
A halhatatlan szellem vagyok - aki mindezeket megvilágítja!
- Szikrája vagyok a Végtelennek!
Nem vagyok hús és csont!
Fény vagyok!
- Mennyei Atyám!
Minden sejtemben jelen vagy!
- Isten lényéből vagyok alkotva!
- Minden sejtemben Krisztus világossága fénylik!
Máté és Lukács evangéliuma szerint - a benső szem mindent fénnyel áraszt el, ha működik! Ha életemmel beprogramozom azt!
- Életerőm áramlik - agyamtól egész testembe folyva!
A sejtek mind isszák az életerő áramát!
Fénysugarak áradnak sejtjeimben!

Hogy sejtjeimet fénysugarak árasszák el, ennek feltétele Máté és Lukács evangéliuma szerint a benső szellemi szem működése!
 
 
 
 
Gyógyító állítások a test világosságáért - a benső szellemi szem működéséért
 
 
- Mennyei Atyám!
Te alkottál otthont részemre élő sejtekből!

Te alkottad ezt az otthont!
Ez az otthon a Te otthonod!
A Te otthonod tökéletes!

Gyermeked vagyok!
Atyám vagy!
Mindketten ugyanabban a templomban lakunk!
Ebben a sejtek templomában Te mindig itt vagy!


Hozzáteszem, hogy ez élő valóság! Krisztus engramja sugárzik 5 billió sejtemben! 5 billió sejtem mindegyikében!
Élő valóság! Másodpercenként 10 millió új sejt - 10 millió Krisztusi engram - születik szervezetemben!
Ez azt jelenti, hogy másodpercenként 10 milliószor tévedhetetlenül újra és újra kialakul születő sejtjeimben ez a Krisztus arc - ez az isteni jelenlét! Születésemtől testem felbomlásáig! És ez isteni erejű - megszakítás nélküli - élő valóság! Az ember megborzong ennek a kozmikus erejű isteni valóságnak - megszakítás nélküli és folyton újraszülető - állandó jelenlétére - testemben. Akár tagadom, akár nem, ez jelen van!
Ennél nagyobb erejű isteni valóságot nem tudok elképzelni, melyet a biológiai kutatás tárt fel.
Folytassuk tovább, éljünk át még néhány isteni mantrammot Jogananda szerint, mely elénk tárja a szomorú, de lefokozott valóságot.

- Elmentem sötétséget játszani.
Elmentem tévedéssel játszani.
Hazajöttem az anyag sáros jelével.
Közelemben vagy, de nem láthatlak
Otthonod tökéletes, de nem láthatom.
Vak vagyok!
 
- Mennyei Atyám!
A sötétség felett a Te fényed ragyog!
Világosság és sötétség együtt nem állhat.
Űzd el a sötétséget!
 
- Mennyei Atyám!
Tépd szét a fátyolt, amely elrejt előlem!
Nyilatkozz meg, mint lángoló Valóság!
 
- Mennyei Atyám!
Testem sejtjei Fényből vannak alkotva!
Sejtjeimet Te alkottad!
Azok tökéletesek, mert Te tökéletes vagy.
Azok szellemiek, mert Te vagy a szellem.
Azok halhatatlanok, mert Te vagy az örök Élet!
 

 
A gondolatterápia legfőbb elveinek összegzése

 
- Hittel és meggyőződéssel teli gondolat a nehézségek szikláit összezúzza és megteremti a kívánt változást!
 
- Az akarat rezgéseket hoz létre a légkörben, amelyekre a természet tervszerűen működő törvényekkel kedvező feltételt teremt.
 
- Lényeges, hogy az erő és a figyelem elérje a hit és akaraterő olyan mértékét, amely megindítja az akaraterőt, hogy a gyógyítást létrehozza.
- Sohasem szabad lekicsinyelnem az ismételt és mind mélyebb erőfeszítés fontosságát!
Az állítás ismétlésének folyamatosnak kell lennie!
 
- Az állításokat mind erőteljesebben kell gondolatban ismételnem mindaddig, míg olyan erőt nem nyernek, amely elegendő lesz a beteg sejtek megváltoztatására és a lélek megindítására, hogy a csoda megtörténjen!
 
- Az állítás magvainak elvetése és annak gyümölcsözése között sok folyamat játszódik le.
Növekedésének minden feltételét teljesítenem kell, hogy létrejöjjön a kívánt eredmény!
 
- Az állítás-magvaknak eleveneknek kell lenniük!
Mentesnek a kétség, nyugtalanság és figyelmetlenség hibájától!
 
- Az állítás-magvakat odaadással és békével kell megöntöznöm, mély ismétléssel és határtalan hittel!
Az élő hit hegyeket mozgat! Mondja az Úr Jézus.
 
- Senki sem tudja, megmondani, hogy a gyógyulás be fog-e következni.
 
- Aki megkapta Istentől a gyógyító hatalmát, csak akkor alkalmazza, ha Isten úgy rendeli! Ha erre indítást kap!
- Ha valamit tenni akarok, nem szabad azonnal cselekednem, először mély meditációban Istennel kell kapcsolatba lépnem, ekkor beállíthatom akaratomat az Isten akaratára!
- Igaz gyógyulás csak szellemi megértés által megy végbe!
- Tartós gyógyulás nem lehetséges,
ha folytatom a botlásokat és kihívom a betegség visszatérését!
- Aki isteni gyógyulásra vágyik, késznek kell lennie, hogy Isten törvényei szerint éljen! Minden más út eredménytelen!
- A gondolat terápia magasabb fokát az első három terápia:
idegterápia, tisztító terápia, életerő terápia megvalósítása nélkül betölteni nem lehet!
 
 
Az akarat ráállítása az isteni akaratra,a gyógyítás és gyógyulás feltétele      
 
Isten akarata hat mindenre. Ha akaratomat mély meditáció és bölcsesség vezeti, egy lesz az isteni akarattal! A tudatos akaraterő nyugodt, eltökélt, figyelmét egy cél irányítja. Az akarat legnagyobb erejét, fejlődést szolgáló célja által nyeri!
     Az akarat rezgéseket hoz létre a légkörben, amelyre a természet tervszerűen működő törvényeivel kedvező feltételt teremt az erős akaratú ember számára. Ha valami fontosat szándékozom tenni, nem szabad azonnal döntenem és cselekednem! Először Istennel kell kapcsolatba lépnem, ekkor beállíthatom akaratomat a helyes célra.
 
     Mennyei Atyám! Taníts meg, hogy akaratomat és cselekvésemet a helyes célra tudjam beállítani!
 
     Semmi sem nagyobb, mint a kozmikus tudat - Isten! Egyedül az Ő segítségét kell keresnem! Isten ad akaraterőt, összpontosítást, amikor megkísérlem magamat, vagy mást megszabadítani a szenvedéstől!
     Amikor imát, vagy megerősítést mondok, Isten adta erőmet alkalmazom. Aki megkapta Istentől a gyógyítás hatalmát, csak akkor alkalmazza, ha indíttatást érez. Aki isteni gyógyulásra vágyik, készen kell lennie, hogy Isten törvényei szerint éljen!
     Tartós gyógyulás nem lehetséges, ha folytatom a botlásokat és kihívom a betegség visszatérését! Krisztus így bocsátja el azt az embert, akit meggyógyított: 
"Ezentúl ne vétkezzél, nehogy rosszabbul járj!"
 
     Igazi gyógyulás csak szellemi megtérés által megy végbe! Tudatára kell ébrednem, hogy mint Isten gyermeke, alkalmazzam a bölcsességet, szeretetet és erőt az élet feladatainak megoldására! Sohasem szabad lekicsinyelnem az ismételt és mind mélyebb erőfeszítés fontosságát!
     Az állítás ismétlésének erőteljesnek és folyamatosnak kell lennie, hogy az értelem, érzelem, akarat erőssége elegendő legyen az életerő serkentésére! A siker két tényezőtől függ. A mag jóságától és a talaj alkalmasságától. Tehát a betegség gyógyításában két tényező fontos: a gyógyító ereje és a beteg fogékonysága! Még hozzáteszem a következőt. A gyógyító ereje alatt nem csak annak gyógyító erejét kell értenünk, aki a gyógyítást emberileg végzi, hanem fokozottabb mértékben a sugalmazó szellemi Géniuszt, aki a gyógyítást végző embert eszközként használja fel az erők átadásához!
 
     Márk evangéliuma: "erő áradt ki belőle"..--.. "és a te hited meggyógyított téged" (Márk 5:30) mutatja, hogy úgy a gyógyítónak az ereje, mint a beteg hite is szükséges a gyógyuláshoz! 
 
A vérfolyásos asszony parabolája mutatja (Márk 5:24 :34) hogy hiába van jelen az isteni erő, ha nincs aki befogadja! Rengetegen szorongtak Jézus körül, érintették, hozzáértek, illették, de csak egy volt közöttük, - a "vérfolyásos asszony" - akinek hite élő volt, akibe át tudtak áramolni a krisztusi gyógyító energiák! A többi hiába érintette Krisztust, mintha egy más égitesten lettek volna!
     Az életerőterápia és gondolatterápia gyakorlataival megtanulhatjuk az életerő irányítását önmagunkban és esetleg másokban.
     Igen fontos a következő tétel. Senki sem tudja megmondani, hogy meg fog-e gyógyulni és a határidőt sem lehet megállapítani. Nem az idő, hanem a hit az, amely meghatározza, mikor valósul meg a gyógyulás! (Máté 13:58 és Márk 6:5) "Jézus ... nem tett, Márknál: nem tehetett ott sok csodát az ő hitetlenségük miatt." A hitetlenség vagy a gyenge hit, akadályozó légkör. 
Az Úr Jézus még saját magát sem függetleníti ettől az isteni törvénytől! Itt nem tehetetlenségről van szó, hanem isteni bölcsességről. Mert ha megtéretlen emberekkel közli a csodákat és azok ennek ellenére megátalkodnak, sokkal súlyosabb bűnbe esnek, mert az Úr Jézus nem elveszíteni, hanem megmenteni jött a világot!
 
     A gyógyulás az életerő helyes felébresztésétől és a gyógyulásra váró tudatának és altudatának állapotától függ.
A hitetlenség vagy a kétkedés semlegesíti az akaraterőt! Lényeges, hogy az erő és figyelem elérje a hit és akaraterő oly mértékét, amely megindítja az életerőt, hogy a gyógyítást létrehozza!
 
     A gondolatnak orvosságként való alkalmazásánál vigyáznom kell arra, hogy a helyes gondolatokat ne közömbösítsem rossz gondolatokkal! Ezen áll vagy bukik a gondolatterápia eredménye! A gondolatot meg kell értenem és helyesen alkalmaznom, csak ekkor lesz hatásos! A gondolatot oly akaraterővel kell állítanom, amely ellenáll az ellentétes gondolatok támadásának! Olyan gondolat, amely mögött nincs meggyőződés, nem bír értékkel!
    
Aki gyógyító állításokat alkalmaz annak az igazságnak megértése nélkül, hogy ember és Isten egysége szét nem választható, szegényes eredményt ér csak el. Vagyis a cél az Unió Misztika megvalósítása, a szentek egysége! Ez nem csak azt jelenti, hogy egymással egységben vannak, hanem legmagasabb fokon Istennel való egységben! 
 
Tehát megismétlem a Joganandai gondolatot. Aki állításokat alkalmaz annak az igazságnak megértése nélkül, hogy ember és Isten egysége szét nem választható, szegényes eredményt ér csak el! Erről beszél Krisztus főpapi imájában: 
 
"Én Atyámban - ti énbennem vagytok!"
 
Legtöbben a testi zavar gyógyítására rögzítik figyelmüket, mert ez szembetűnően érzékelhető.
 
Ezek nem tudják felfogni, hogy az aggodalmaskodás, önzés és az élet isteni célja iránti vakság minden emberi nyomorúság igazi oka!
 
Makk István (1906-1996) életműve alapján
- melynek fontos és mindennapi része volt a fentiek átélése




A szem



(Egy  cikkely Thorwald Dethlefsen – Rüdiger Dahlke : Út a Teljességhez  A betegség jelentése és jelentősége)
 
A könyv letölthető pdf formátumban a szellemi bazár, hasznos holmik témakörénél, illetve az alábbi linken.



Olvass tovább:
"A szem nemcsak benyomásokat enged be, ki is bocsát valamit: hangulatunk, érzéseink tükröződnek benne. Ezért kutatjuk a másik tekintetét, próbálunk mélyen a szemébe nézni, s olvasni belőle. A szem a lélek tükre. Ha a szemet könnyek borítják el, ez a belső lélekállapotról tudósít.
Az íriszdiagnosztika a szemet mind a mai napig a test tükreként használja, a szemből azonban a karakter- és a személyiségstruktúra is kiolvasható. Mind a haragos tekintet, mind a mágikus pillantás azt bizonyítja, hogy a szem nemcsak olyan szerv, amely beenged, hanem valami belsőt kifelé is közvetít. A szem aktivitása, ha szemet vetünk valakire. A német népi nyelv a szerelembe esésre azt mondja: verschaut sich (elbámészkodik) - ez a megfogalmazás arról árulkodik, hogy a szerelmesek nem látják többé a realitást - könnyen elbámészkodnak ebben az állapotban, a szerelem ugyanis vakká tesz (ha nem hullik le szemünkről a hályog...)
A szem leggyakoribb zavarai a rövidlátás és a távollátás; a rövidlátás többnyire fiatalkorban lép fel, míg a távollátás az időskor zavara. A felosztás magáért beszél: az ifjúság valóban inkább saját szűkebb köreit látja, hiányzik az áttekintés, a széles látókör. Az öregség a dolgoktól való eltávolodás és distancia kora. Analóg módon működik az idős emberek emlékezete is: amilyen feledékenyek a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban, olyan kitűnően emlékeznek a távoli múlt eseményeire, méghozzá csodálatra méltó pontossággal.
A rövidlátás túl erős szubjektivitást jelent. A rövidlátó mindent saját szemüvegén keresztül néz, minden téma által személyesen érzi érintve magát. Csak a saját orráig lát, szűk látóköre azonban nem vezet önismerethez. Éppen ebben rejlik a nehézség, hiszen azt, amit látunk, magunkra kell vonatkoztatnunk ahhoz, hogy jobban láthassuk magunkat. Ez a folyamat azonban saját ellentétébe fordul át, ha beleragadunk a szubjektivitásba. Ez konkrétan azt jelenti, hogy bár mindent magunkra vonatkoztatunk, mégsem vagyunk hajlandók a dolgokban önmagunkat látni és megismerni.
Ilyen esetben a szubjektivitás csak duzzogó sértettséghez vagy más elhárító reakciókhoz vezet, anélkül hogy a projekciót feloldaná.
A rövidlátás ezt a félreértést fedi fel. Arra kényszerít, hogy nézzünk körül közelebbről saját világunkban. A rövidlátás az éleslátási pontot tolja közelebb saját szemünkhöz, saját orrunkhoz. Ezáltal a test szintjén magas fokú szubjektivitást jelent - célja azonban az önismeret. A valódi önismeret kényszerűen kivezet saját szubjektivitásunkból. Ha valaki nem lát, illetve rosszul lát, a tisztázandó kérdés így hangzik: „Mit nem akarok látni?” S a válasz mindig ez: „Saját magamat.”
Azt, hogy a rövidlátó milyen erősen áll ellent annak, hogy önmagát olyannak lássa, amilyen, könnyű leolvasni szemüvege dioptriaszámáról. A szemüveg protézis, tehát csalás. Színvonalasan kiigazítja a sorsot, és úgy tesz, mintha minden rendben lenne. A kontaktlencse esetében ez a csalás még nyomatékosabb azáltal, hogy a „rosszullátás” tényét az illető el is titkolja. Képzeljük csak el, mi történne, ha egy éjjel mindenkitől elvennénk a szemüvegét és a kontaktlencséjét. Az élet egyszeriben sokkal őszintébb lenne. Rögtön felismernénk, hogyan is látják az emberek a világot s magukat, és - ami még fontosabb - az érintettek átélhetnék saját magukat, azt, hogy képtelenek a dolgokat úgy látni, amilyenek. Csak az olyan akadályoztatás segíthet, amit magunk élünk át. Így jó néhányan tudatára ébredhetnének, milyen „tisztázatlan” is a világképük, milyen „homályosan” is látnak, milyen szűk is a látókörük. Talán, mintha hályog hullna le a szemükről, lassan helyesebben látnák a dolgokat, mert hát hogyan is akarhat a be-látásig eljutni az, aki nem lát helyesen?
Az idős embernek élettapasztalata folytán bölcsnek, széles látókörűnek kellene lennie. Sokan azonban ezt a széles látókört, sajnos, csak testi szinten valósítják meg, méghozzá a távollátás tünetével. A színvakság az élet sokféleségével, tarkaságával szembeni vakságot jelzi; azokat érinti, akik mindent szürkében látnak, akiknek látásmódja a különbségeket nivellálja - egyszóval: a színtelen embereket.
A kötőhártya-gyulladás (conjunctivitis), mint minden más gyulladásos betegség, konfliktust jelez. A kötőhártya-gyulladás fájdalmat okoz a szemben, s ezt csak úgy enyhíthetjük, ha becsukjuk szemünket. Így hunyunk szemet az előtt a probléma előtt, amellyel nem akarunk szembenézni.
A kancsalság (bandzsítás): ahhoz, hogy valami teljes dimenziójában feltáruljon előttünk, látásunk két képet igényel. Ki ne ismerné fel ebben a kijelentésben a polaritás törvényének érvényesülését? Két látásmódra van szükségünk ahhoz, hogy felfoghassuk a látvány egységét. Ha a két látótengely koordináltsága elégtelen, bandzsítunk, azaz a két szem retináján két, egymást nem fedő kép (kettős kép) alakul ki. Mielőtt azonban megjelenne előttünk a két különböző kép, az agy úgy dönt, hogy az egyiket teljesen kiszűri (mégpedig a bandzsító szem képét). így valóságban egyszeműek leszünk, hiszen a másik szem képét az agy nem továbbítja. Mindent síkban látunk, elvész a térlátásunk.
És ugyanígy van ez a polaritással is. E téren is együtt kell látnunk a két pólust ahhoz, hogy egy képet lássunk (például elemi rész és hullám - szabadság és determináltság - jó és rossz). Ha ez nem sikerül s a két kép kettéhasad, tudatunk az egyik látásmódot kikapcsolja (elfojtja), s egy-szeműek (félvakok) leszünk, ahelyett hogy be-látóak lennénk.
A bandzsító ember valójában egy szemmel látó ember, a másik szem által alkotott képet agya elnyomja, ami a dimenziók elvesztéséhez, egyoldalú világképhez vezet.
A hályog: a „szürke hályog” elhomályosítja a szaruhártyát s ezáltal a látást. A beteg többé nem lát élesen. Amíg a dolgokat élesen látjuk, azok megőrzik élességüket - azaz megsebezhetnek bennünket. Ha homályunk feloldja a dolgok sebző élességét, világunkból is kivész a megsebzés veszélye. Az életlen látás környezetünktől, s így magunktól is megnyugtató távolságtartást jelent. A „szürke hályog” olyan, mint egy redőny, amelyet leeresztünk, hogy ne kelljen mindazt látnunk, amit nem is akarunk látni. A szürke hályog, mely elfedi látásunkat, megvakuláshoz is vezethet.
A „zöld hályog” (glaukóma) esetén a szem megnövekedett belső nyomása miatt a látótér mindjobban beszűkül, s csőlátás alakul ki. A beteg mintha szemellenzőn keresztül nézné a világot. Áttekintését elveszíti - csak egy tetszőleges részletet észlel. A zöld hályog mögött feltételezhetően a visszatartott könnyek pszichikai nyomása húzódik meg (belső nyomás a szemben).
A látni nem akarás legszélsőségesebb formája a vakság. A legtöbb ember a vakságot tartja a legsúlyosabb testi csapásnak. A „vaksággal sújtott” kifejezést átvitt értelemben használjuk. A vaktól örökre elvétetett a külső projekciós mező, arra kényszerül, hogy csak befelé nézzen. A testi vakság csak végső manifesztációja a tudat vakságának.
Néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokban egy új operációs technika lehetővé tette, hogy jó néhány fiatalkorú vak személy visszakapta a szeme világát. Az eredmény azonban nem boldogság és öröm volt, mint várták; a megoperáltak jó része nem tudott mit kezdeni a változással, nem találta a helyét. E tapasztalatot a legkülönbözőbb szempontokból elemezhetjük és értelmezhetjük. A mi vizsgálódási szemszögünkből azonban csak az a felismerés fontos, hogy bár funkcionális beavatkozással funkciókat megváltoztathatunk, azokat a problémákat azonban, amelyek a tünetekben manifesztálódnak, így nem lehet elhárítani. Csak akkor fogjuk a fogyatékosságban rejlő nyereséget érzékelni, ha megválunk attól az eszmétől, miszerint minden testi fogyatékosság áldatlan állapot, melyet a lehető leggyorsabban s a leginkább feltűnés nélkül kompenzálni kell, vagy el kell hárítani. Hagynunk kell, hogy a fogyatékosság igenis zavarjon bennünket megszokott életmenetünkben - hagynunk kell, hogy megakadályozzon bennünket abban, hogy úgy éljünk, ahogyan eddig éltünk. Így válhat betegségünk a gyógyuláshoz vezető úttá. Ilyen esetben a vakság is taníthat valódi látásra, s valódi belátásokhoz vezethet el bennünket."




Hasznos holmik

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hagyma
 
Diólevél
 
Gyömbér
 
Szódabikarbóna
 
Fahéj
 


Bioarzenál szúnyogok ellen
 
Házi szúnyog csapda
 
Taisen Deshimaru - A zen és a harcművészetek
 
Ne dobd a szemétbe!!
 
Hamvas Béla : Scientia Sacra
 
Lao Ce : Tao Te King
 
Thorwald Dethlefsen – Rüdiger Dahlke : Út a Teljességhez  A betegség jelentése és jelentősége
 
Maria Treben - Egészség Isten Patikájából
 
Igazi Magyar Ételek
 
Konyhai turpisságok otthonról. (Praktikák sütés-főzéshez)
 
Javasasszony unokája című könyv itt letölthető, amely a gyógynövényekkel foglalkozik.
 
Hasznos linkek az MKH-ról.
 
Hasznos linkek az MKH-ról..
 
A Magyarság ősi gyógymódjai.A-Magyarsag-si-Gyodmodjai.pdf (1,2 MB)
 
Ninja mind control
 
A vöröshagyma
 
 
 

Minden nap számít - Frissen préselt gyümölcsléből 45 perc alatt gumicukor!

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/minden-nap-szamit-frissen-preselt-gyumolcslebol-45-perc-alatt-gumicukor-/



Gyönyörű almát, körtét lehet kapni még a piacokon, és ha a befőtt- vagy lekvárfőzésénél vagányabb dologra vágyunk, akkor készítsünk belőle házi, adalékanyagmentes gumicukrot. 

Frissen préselt gyümölcsléből 45 perc alatt gumicukor!

 
Bár ezt nem lehet hónapokra eltenni, azért érdemes nagyobb mennyiségben készíteni, mert valószínűleg gyorsan el fog fogyni. A gyümölcslé, citromlé, zselatin, méz összetevők mennyivel barátságosabban hangzanak, mint a kukorica szirup, kukorica keményítő, cukor, mesterséges színezék és aroma, viasz stb.? Szerintünk sokkal. 45 percre, gyümölcscentrifugára és szilikonformára lesz hozzá szükségünk!
 
Hozzávalók:
  • 1,5 dl frissen facsart alma vagy körte leve (répával, mandarinnal vagy naranccsal is kombinálhatjuk)
  • fél citrom leve
  • 3 evőkanál zselatin (vega gumicukor esetén pektin vagy agaragar)
  • 2-3 evőkanál nyers méz: a nyers mézet 42ºC fölé nem melegítik, így a méz megőrzi a természetes enzim aktívitását, ellentétben az eladhatóság és kezelhetőség kedvéért hőkezelt mézzel, amely folyóssá és áttetszővé válik.


Eszközök:

  • gyümölcscentrifuga
  • szilikonforma


Elkészítés:

1. Frissen préseljük ki a gyümölcslevet.
2. Keverjük a gyümölcslé feléhez a zselatint, majd pár percig hagyjuk állni.
3. Egy másik edényben kezdjük el felmelegíteni a maradék gyümölcslevet, és folyamatosan keverjük hozzá a zselatinos levet is. Fontos, hogy csak melegítsük, és ne forraljuk fel a gyümölcslevet, hogy az értékes összetevők megmaradjanak.
Ha szükséges habverővel keverjük simára az egészet!
4. Adjuk hozzá a nyers mézet és a citromlevelet.
5. Öntsük szilikon formába, és tegyünk 30 percre hűtőbe, vagy 10 percre fagyasztóba.
6. Kész is! 1,5 dl gyümölcsléből formától függően 15-20 gyümölcsös gumicukrot kaptunk. Ha nagyobb mennyiségben készítünk belőle, hűtőben 1,5 hétig is eláll.
 
Elkészítési idő: 45 perc







Nosalty - Fűszeres-mézes gyógylikőr recept





 
Nálunk ez a finomság már évek óta családi hagyomány karácsonykor. Sajnálom, hogy előbb nem jutott eszembe, hogy feltöltsem! De, mint azt az elkészítésnél láthatjátok, nem tragédia az sem, ha csak kevesebb idő jut az érlelésére. Szerintem ez esetben praktikus lehet szűretlenül, "ágyasan" ajándékba adni, csak az üveg legyen ilyenkor valami gusztusosabb darab...
(Üvegfestéssel mindent fel lehet dobni.)
 
 
Fűszeres-mézes gyógylikőr
 

hozzávalók / 10 adag

  • 7 dl pálinka
  • 3 hüvelykujjnyi gyömbér (gyerekököl méretű friss, ha nagyon nem kapunk, lehet diónyi szárított, de azért frissel az igazi)
  • 15 g fahéj (egész)
  • 10 g szegfűszeg (egész)
  • 30 dkg méz (ízlés szerint)

 

Elkészítés

  1. A gyömbért vagy nagyon alaposan mossuk meg, vagy még inkább vékonyan hámozzuk meg, majd vágjuk egészen vékony szeletekre. (Nagyon jó illatú lesz tőle a kezünk!)
  2. A gyömbért és a fűszereket szórjuk az üveg aljára.
  3. Öntsük rá a kimért mézet és a pálinkát.
  4. Egy-két napig, míg a méz nem oldódik fel teljesen, napi egy alkalommal rázogassuk, kevergessük meg. (A képen a háttérben látszik a mi, épp érőben lévő itókánk.
  5. Igazán finom csak 3-4 hét múlva lesz a likőr, mikor a fűszerek leülepszenek az aljára, a nedű pedig szépséges, óarany, vagy borostyánsárga színben tündököl. :-) (Megnyugtatásul: velünk előfordult már, hogy csak 2-3 hetet tudtuk érlelni, hisz' Szentestére szántuk és későn ért ide a pálinka, de akkor is nagyon finom lett. Viszont tény: minél tovább érik, annál finomabb lesz! Legideálisabb az 5 hét, de annyi már nincs karácsonyig.)
  6. Végezetül, ha ki bírtuk várni az időt és nem kóstolgattuk el az egészet, szűrjük át (vagy csak töltsük, a sűrűje úgyis az alján marad) csinos kis üvegekbe. Remek ajándék lehet belőle! (Nálunk tavaly az volt, nagy sikert aratott!)
 
 

Ajánlat

Akkor se keseredjünk el, ha nem készülünk el vele épp karácsonyig. Ebben a szutykos, inluenzás-vírusos időszakban a legjobb immunerősítő! A gyömbér és a méz természetes antibiotikumok, gyulladáscsökkentők, immunrendszer erősítők - és még sorolhatnám pozitív, egészségmegőrző tulajdonságukat. Csábuljunk hát el nyugodtan! Mert finom és egészséges itóka ez.
 




Visz a víz sodor - Konyhai praktikák

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/visz-a-viz-sodor-konyhai-praktikak-/



-korrekt gyűjtemény-

 
 

Az élesztő felfuttatása

Székelykáposzta

Lesütött hús

Brassói Aprópecsenye - Zsebszakács

Kelkáposzta Fõzelék - Zsebszakács

Egyszerű Zöldségleves - Zsebszakács

Húsleves - Zsebszakács

Sertéshús Előkészítése / Főzősuli - Zsebszakács

Marhahús Pucolása, Előkészítése / Főzősuli - Zsebszakács

Halak Pucolása, Filézése / Főzősuli - Zsebszakács

Késélezés egyszerűen

A krumplisütés alapjai

Fokhagymahámozás másodpercek alatt

Hagymavágás hatékonyan

Elsóztam az ételt, mit tegyek?

Hogyan tegyük kenhetővé a vajat?

Tojáshámozás egyszerűen

Panírozás kicsit másképpen

Sült oldalas

Sertés oldalas sütése recept

Hús pácolás, csirkemell, karaj recept videó

Pácolt húsok sütése

Pácolás

Rizseshús

Sajtos, húsos palacsinta - Jól kifőztem!

Ropogós csirkeszárnyak sajtos mártogatóssal - Jól kifőztem!

Ropogós csirkecombok barbecue mártogatóssal - Jól kifőztem!

Mustáros csirkecomb

Mustáros hús (kérésre)

Habarás

MAKÓI HALPAPRIKÁS

HALTEPERTŐ

A tiszacsegei haltepertő és a tiszai korhely halászlé elkészítése

Halkocsonya - recept

SÖRTÉSZTÁBA MÁRTOTT HALFILÉ

Hajokonyha.hu - Halsütés

keszeg filézése és irdalása.avi

Törpeharcsa előkészítése

törpeharcsa filézése..avi

Karácsonyi halászlé recept


A ponty filézése

A leggyorsabb halpucolás

Ponty nyuzása filézése ipszilon szálkák irdalása

Olajos hal készítése házilag - horgaszonline.hu - Halételek, olajoshal

Halország - olajos hal (s1-04)

/Füstönsült hal/...szabad tűzön "Felsőfokon"c. 7.rész

http://www.youtube.com/watch?v=EQ92kZPvH6k

Hogyan készült? A szardínia.

Birkasajt és orda készítés az Esztenán2v

2011-04-20 - Házi sajtkészítés (1. rész)

2011-04-20 - Házi sajtkészítés (2. rész)

2011-04-20 - Házi sajtkészítés (3. rész)

Füstölt sajt készítés házilag - 2012

Hogyan lesz a fűből sajt? - A sajt és a vaj készítése.

Ehető őszi gombák (1/2)

Ehető őszi gombák (2/2)

Ehető vagy mérgező? - ezekre figyeljünk gombászás során




A magyarok szabaduljanak meg a háttérhatalomtól az önellátás által! - MKH.VALOSAG.NET



A Paulics család élete a göcseji erdőben



Élet jurtában




Gyógyító húsleves

Toros káposzta készítése, krumplival kovászolt káposztával

Kovászolás kezdőknek, és haladóknak

Béla házi szakácsműsora. (Kovászos uborka)

Kovászos uborka

KOVÁSZOS UBORKA készítése gyorsan és egyszerűen...Making pickles

Kovászos kenyér készitése, gyúrás, dagasztás nélkül

Kovászos kenyér

Betyár jó kenyér 1.

Betyár jó kenyér 2.

Tasakban sült csirkemell

hogyan vágj el sörösüveget otthon

Elfolyó sörösüveg

Marhapörkölt

Körömpörkölt

Királyi körömpörkölt

bográcsos csülökpörkölt

Zalai pörkölt

Hortobágyi Marha pörkölt Csordás János Csikóssal

Csülkös pacalpörkölt Gyenesdiáson

A magyar gulyás - hungarian "Goulash"

Szőlőhegyi birkapörkölt

A kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya

Pljeskavica

Tatár beefsteak, tatárbifsztek

A LÁNGOS ELKÉSZITÉSE

Made in Újpest - A piaci lángosos

Rántott karfiol

rakottkarfiol

Rakott kelkáposzta

Káposztafőzelék

Kelkáposztafőzelék

Fasírt készítés

Fasírt egy kicsit másképpen

Rakott krumpli

Édes savanyú oldalas

Így készül a tökéletes párolt rizs!

Töltött káposzta

Szabolcsi Töltöttkáposzta Szabóné Edittel

Így készül a szabolcsi töltött káposzta 1.rész - Ancsákné Piroska

Így készül a szabolcsi töltött káposzta 2.rész - Ancsákné Piroska

Kemencés disznótoros (töltött káposzta, sült csülök, oldalas, hurka, kolbász) - recept

Sült oldalas

Extra finom sült csirke

Brassói aprópecsenye

Paprikás csirke

Paradicsomos káposzta húsgolyókkal

káposzta savanyítás

Korhelyleves-Összeállítjuk a levest

Hogyan készítsünk bundáskenyeret?

Hogyan készítsünk palacsintát?

Palacsinta

Hogyan készítsünk mexikói quesadillát?

Töltött hús recept videó

Házi kenyér sütés

Házi tepertő (töpörtyű)

Kovászos kenyér

Kovászos kenyér készitése, gyúrás, dagasztás nélkül

Dagasztás nélküli parasztkenyér

Lábosban sült kovászolt kenyér - Monitor konyhája

Kovászos kenyér 7-7

Ropogós libacomb, hagymás törtburgonyával, párolt káposztával

Cigánypecsenye 2013

Szalonnás, uborkás, hagymás tokány

Borsos tokány

Bácskai rizseshús

Bakonyi sertésborda

Székelykáposzta( Layered cabbage )( Kohl Szekely )

Zsemle

Szőlősgyöröki tárcsás húsok



A füstölés története - kolbász, sonka, szalonna füstölés

Olajos hordóból füstölő egyszerűen

Füstgenerátor üzem közben 1

Füstgenerátor üzem közben 2

Smoker Video

How to make a smoker

VENTURA COLD SMOKE GENERATOR



Füstölők, hideg és forrófüstölő készítése

Peresi kemence építés 2011

Olcsó kemence építése házilag

Kemenceépítés Szentkozmadombján

delysa kemencéje, avagy zsúpfedeles, vályogtégla tűzterű kemence építése





Szalmabála építészet

Ökológiai Intézet - A szalmabála ház

A szalmabála ház berendezési praktikái

A szalmabála ház tervezése, alapozása, szigetelése

A szalmabála ház tapasztása, festése

A szalmabála ház épületszerkezetei





Önellátás specialista

Önellátás A-Z-ig

Önellátás a társadalmon kívül





A jószág volt az aranya a népnek - Requiem a Szatmári csordákért!

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek

Bioszemléletű állattartás a kisgazdaságokban

Tanyák népe (HD 1080p)

Tanyák népe 2. rész (HD 1080p)



Dorogi Atilla kézimalom készítő



A rutinos nyúlász


 

SAMI A SZIR - Tepsis csirkecomb burgonyával

Sült kacsacomb

Balogh Angéla libamájat süt

Zsírjában sült libamáj (NolTV - Mautner Zsófia)

Libamáj hirtelen sütve

Zöldborsófőzelék

Borsófőzelék


 

Borsófőzelék videó recept (Peas in Cream Sauce)

Resztelt máj

Szőke András: Resztelt máj

Resztelt máj zöldséges bulgurral

csirkemáj

Pirított Máj - Zsebszakács

Szuperropogós omlós rántott csirke


 

Tojásos nokedli

Krumplistészta

Krumplis tészta (Grenadírmars)

Káposztás tészta videó recept (Cabbage and Noodles)

Káposztás tészta recept

Toros káposzta készítése, krumplival kovászolt káposztával



Zalai babos káposzta füstölt csülökkel

káposztás paszuly füstölt hússal


 

Palócleves

Krumplis lángos

Joghurtos uborkasaláta

Rakott karfiol

Zakuszka

Zöldborsó leves

Párizsikrém

Karácsonyi keksz

Lencsefozelek

Korhelyleves

Káposztaleves - Zsebszakács

Burgonya Krokett - Zsebszakács


Töltött csirke

Sárga túró

Rakott krumpli

Brassói aprópecsenye

Fejtett bableves

Francia saláta

Svéd gombasaláta



Sült csirke comb

Csemege sertéskaraj

Uborka saláta

Kőrözött

Caesar saláta

Tejszínes gomba

Görögsaláta



Fokhagymás sertéstarja burgonyapürével


Sóágyon sült csirke

Borsos tokány

Szalontüdő

Resztelt máj

Paradicsomos káposzta húsgolyókkal

Paprikás krumpli videó recept (Paprika Potatoes)



Lesütött hús

Csülkös pacalpörkölt Gyenesdiáson

Körömpörkölt

Csülökpörkölt

Zalai babos káposzta füstölt csülökkel

káposztás paszuly füstölt hússal

Fasírt készítés

Fasírt egy kicsit másképpen

Hogyan készítsünk bundáskenyeret?

Hogyan készítsünk tojáslevest?

Edd meg, amit főztél - Csurgatott tojásleves

Rántotta - Hutter Zsófi

Lacipecsenye és tepsis hús





Sütőben sült rántott csirke

A tökéletes rántott hús a sütőből



Házi tepertő (töpörtyű)





Káposztás tészta

Kocsonya



Sajt készítése házilag







A máj méregtelenítése: az elfelejtett titok

Méregtelenítés, máj tisztítása

Eltitkolt Tisztító kúra? Mi az a tisztító kúra, ami még a vírusokat is pusztítja?

Halálos menü: ezek a vastagbélrákot okozó ételek!

Döbbenetes Fogyás - Lúgos Ételek




 

Ez még hasznos lehet mindenkinek!



 
Mivel soha nem kedveltem a csirkemellet, főleg a tyúk vastag, száraz húsát, mindig igyekeztem tőle megszabadulni, holott a legdrágább alkatrésze a szárnyasoknak. Itt tanultam meg, hogy mielőtt pl. kirántanám, éjszakára íróban (savanyú tej) kell áztatni, amitől igen finom zamatos íze lesz. Nem lesz száraz, hanem olyan lesz, mint a borjúhús.

Van úgy, hogy rengeteg gyönyörű petrezselyem van a - kb. 2 nm-es -  kertemben, de van úgy, hogy egyáltalán nincs. Itt tanultam meg azt is, hogy amikor sok a petrezselyem, akkor le kell szedni, jól meg kell mosni, nem kell összevágni, nem kell kiszárítani, mert akkor elveszti a jó ízét és az aromáját, hanem össze kell tekerni szivar alakúra, és be kell csomagolni jó szorosan nylon zacskóba és így kell tárolni a mélyhűtőben. Ha szükség van rá, úgy fagyott állapotban gyönyörűen lehet szeletelni, és épp olyan az íze és az állaga, mintha épp akkor szedtem volna frissen a kertből.

A petrezselyem-, lestyán- és zellerlevelet szárítás után összekeverem, így teszem zárható üvegbe.
Ezt a keveréket minden töltelék húshoz használom
(fasírozott, töltöttpaprika, töltött csirke),
valamint a zsemlyegombóc galuskájába is szórok.

Ha szilikonformában sütünk, a tűpróbát makarónival vagy spagettivel
végezzük, így biztos nem károsodik a forma.

A krumplifőzelék akkor lesz igazán finom, ha a
rántásba reszelt hagymát teszünk.

Ha a szárazbabhoz főzés közben fél zöldpaprikát adunk, kihozza a bab ízét, legyen az főzelék vagy leves.

Ha a csirkemájat sütés előtt villával megszurkáljuk,  nem "köpköd" sütés közben

Amikor olcsóbb citromhoz jutok, bevásárolok belőle akár 1-2 kg-t is. A jól megmosott gyümölcs
héját lereszelem, és cukorral   összekeverve egy műanyag, zárható tetejű edénybe teszem és lefagyasztom..
Süteményekhez kiváló.
A levét kifacsarom, és jégkockakészítőbe téve lefagyasztom. Bármikor elővehetem tea, limonádé ízesítéséhez.
De a kézen lévő halszag eltüntetéséhez is nagyon jó.

Fasírozott készítésekor a masszához tegyünk egy evőkanál étolajat,így nem ragad az edényaljához,
és az olaj is kevésbé habosodik.

A sovány húsokat panírozás előtt kenjük meg olajjal, akkor sütés közben nem száradnak ki..
A fejes saláta nem tárolható sokáig, előfordulhat, hogy kissé megfonnyad.
Ilyenkor nyers burgonya szeletekkel együtt tegyük hideg vízbe néhány percre.>

Fűszereket nem csak a húsokra tehetünk grillezéskor.
Ha  faszénparázsra babérlevelet, rozmaringot vagy
más illatos fűszereket szórunk, a húsok átveszik az aromás illatokat.

A füstölt kolbászról úgy tudod a legkönnyebben eltávolítani a héját, ha előtte hideg vizet engedsz rá.
Ezután pikk-pakk lejön a bőre.

Ha túl világos, sápadt a tojás sárgája, piskótához, rántottához,  nokedlihez, stb.
teszek bele egy kis kurkumát.Nagyon szép színe lesz tőle.

A bablevest rántás helyett úgy sűrítem, hogy a benne főtt zöldséget összeturmixolom.
Így mindenki megeszi, finom és egészséges is!

A szárított zeller- és petrezselyemlevelet mozsárban összetöröm,és amikor már majdnem kész a leves
(gulyás, bab, stb.),csak akkor teszem bele. Finom az íze és az illata.

A túrógombócot érdemes fagylaltos kanállal szaggatni a forróvízbe. Gyors és nem maszatolós.

Ha a másnapos kenyeret párpercre nedves konyharuhába csavarod, majd előmelegítettsütőbe teszed 5-10 percre, olyan lesz, mintha friss lenne..

Kovászos uborka készítésekor a kaprot és a kenyeret egy sűrű szövésű anyagban helyezem az üvegbe,így nem lesz zavaros a lé és egyben kiemelhető.

Muffin sütéskor is hasznos egy fagylaltos kanál. Meleg vízbe mártva szépen, egyenletesen osztható el a tészta a kapszlikba, amiben sütjük.

A kávézacc a hűtőben is jó szolgálatot tesz: eltünteti kellemetlen szagokat.

A mikróban újramelegíteni kívánt rántott húst húzzunk el folyó csapvíz alatt: nem lesz cipőtalp ha megmelegítjük. Ugyanez igaz bármilyen ételre, amit mikróban melegítünk, víz vagy tej rácsöpögtetésével nem szárad ki.

Mikróban melegített folyadékban nem mindig egyenletesen oszlik el a hő ezért miután kivettük, keverjük fel.

Mikrohullámú sütőben is fellehet olvasztani a csokit,ha vízfürdőbe rakjuk
(pl. mikrózható tálba félig vizet teszünk, abba pedig beletszünk egy magas
falú mikrózható üveget, amibe beleaprítottuk a csokoládét).

Garantáltan nem ríkat meg a vöröshagyma, ha megmossuk hideg vízben és a kést isbevizezzük, mielőtt vágni kezdjük.

A felezett hagymát, amit épp nem vágunk, friss felével lefelé fordítsuk a vágódeszkára, így kevesebb illóolaj kerül a levegőbe.

Ha megégettük az ujjunkat,és nincs kéznél semmi hideg - mártsuk sóba az égett részt: nem fog felhólyagosodni.

Megmaradt tojásfehérje, mert csak a sárgája kellett? Tegyük be a hűtőbe a fehérjét, és másnapig használjuk fel:rántottához, omlettekhez, panírozáshoz lazítónak kiváló,
ill. habcsókot is készíthetünk belőle, díszíthetünk habjával süteményeket is.

Befőttesüveget úgy is kifertőtleníthetünk, hogy félig megtöltjük vízzel, és a fedele nélkülnéhány percre a mikróba, a legmagasabb fokozatra betesszük.

Magunk is készíthetünk házi ételízesítőt:
vegyünk a piacon friss leveszöldségből több csomaggal, majd daráljuk le.
Tegyük kifertőtlenített csavaros üvegekbe, adjunk hozzá sót, Ez tartósítani fogja.
Felhasználáskor figyeljünk a benne lévő plusz sómennyiségre!

Általában minden gyümölcs hűthető kivéve a déligyümölcsöket.
Banánt egyáltalán ne tegyünk a hűtőbe, mert nagyon hamar megfonnyad,

Ne tároljuk a kenyeret a hűtőszekrényben lehet, hogy azt hisszük, sokáig
eláll, viszont a tésztája gyorsabban öregszik, szívósodik.

Ne öntsük ki a befőttek vagy konzervek levét salátákba, süteményekbe
tökéletes ízadó komponensek lehetnek.

Ha a palacsintatésztát szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel
készítjük cukor és tej nélkül, sokkal könnyebb állagú lesz, nem ragad le,
és nem utolsósorban olcsóbb az előállítása is. Kétszer annyi szénsavas
ásványvízzel vagy szódavízzel még könnyebb és vékonyabb tésztát kapunk, sokkal több palacsinta süthető belőle.

A főtt tészta nem áll össze, ha kiszedés előtt egy pohár hideg
vizet öntünk a főzőléhez.

A rántott hús sokkal finomabb, ha a panírozásnál a tojásba egy
kis sört is öntünk.

Ha mézet kell kimérned kanállal, előbb olajozd be a kanalat. Garantáltan
lecsusszan róla a méz!

A citrom héját nem dobom ki, mélyhűtőbe teszem, fagyottan könnyen
reszelhető.

A hússzeletek közé folpackot teszek, így fagyasztom le, mert ezzel a
módszerrel nem fagy össze. Annyi szeletet veszek ki belőle, amennyire
szükség van.

Tésztát, levest, meggyet, stb. úgy fagyasztok le,
 hogy egy 1 literes tejes doboz tetejét levágom, zacskóval kibélelem,
 ebbe teszem a fagyasztani valót, ha megfagyott, kiveszem a dobozból ,   így kis téglákat kapok, melyek jól pakolhatók a fagyasztóban.

A hangyák nem szeretik az uborkát, tegyetek uborka héjat oda,
   ahonnan el akarjátok űzni őket!!!

Áttetsző jégkockát akarsz, akkor előzőleg forrald fel a vizet.
A Tükör gyönyörű lesz ha Vhite Spirittel tisztitod (festék hígító)
Rágógumi a ruhában ? Tedd egy órára a mélyhűtődbe

A fehérnemű nem elég fehér ? Áztasd 10 percig egy szelet citrommal a meleg vízben !-ÉS ADJ HOZZÁ SZÓDABIKARBÓNÁT!!!

Hajad nem elég fényes ? Tegyél egy kávéskanál ecetet a hajadra és úgy mosd meg, VAGY INKÁBB AZ ÖBLÍTŐBE!!!

Hogy a citrom kiadja a az összes levét, áztasd egy órát meleg vízben és csak utána csavard.

Hogy ne legyen a káposzta főzéstől kellemetlen szag, tegyél egy szelet kenyeret a káposzta tetejére,(egy kis zacskóban, hogy a morzsák ne kerüljenek a káposzta közé)

A hagymától könnyezik a szemed, rágcsálj egy rágógumit.

Hogy a krumpli előbb főjön meg, hámozd meg, csak az egyik oldalát

Tintafolt a ruhán ? Tegyél jó vastagon fogkrémet a foltra, hagyd megszáradni, és csak utána mosd ki.

Távol tartani egeret, és patkányt, hintsd meg fekete bors porral a területet ahol tanyáznak. Elmennek másfelé.




Sárgaborsó főzelék 


 

Az áztatáshoz:

A főzéshez:




 

Leírás

Ez egy klasszikus, egyszerű és nagyon finom sárgaborsó főzelék. A legjobb recept, amit készítettem valaha. Lehet bele tenni kolbászt, csülköt, szalonnát, pörköltet, de ez esetben a sózással nagyon óvatosak legyünk! ;)


 

Elkészítés

1
A száraz sárgaborsót előző nap átmossuk, majd háromszoros mennyiségű vízben beáztatjuk minimum egy éjszakára.
2
Másnap leöntjük róla a vizet.
3
A vöröshagymát felkockázzuk és egy lábasban az olajon megfonnyasztjuk.
4
Mikor megvan, rányomjuk a fokhagymát, rátesszük a lecsurgatott sárgaborsót és felöntjük a receptben leírt második vízzel.
5
Most beletesszük a babérlevelet, borsot, sót.
6
Fedő alatt, de résnyi helyet hagyva a gőznek készre főzzük a főzeléket. Az elfőtt vizet pótolva puhára főzzük a sárgaborsót - még pár dl biztosan kelleni fog. Rendszeresen keverjük meg, könnyen le tud égni!
7
Kb. 70-80 perc alatt készre fő. Nem sűrítjük, magától is beton keménységűre tud sűrűsödni. Sok recept ír rántást bele, de a sárgaborsó főzelék esetében ez egy evolúciós zsákutca! Semmi szükség a rántásra, csak elrontja! A rendszeres kevergetést ne feledjük!
8
Mikor készre főtt, ha simára szeretnénk a főzeléket, vagy túl hígnak találjuk, kicsit botmixerrel turmixoljunk rá. Ez a lépés csak igény szerint szükséges.
9
Kész is a remek sárgaborsó főzelék! :)

 

Sárgaborsó főzelék


 
A  sárga és a zöld felesborsó  a hüvelyesek legegészségesebb fajtái. Nem csupán magas a fehérje, B vitamin és rost tartalmuk, de szinte teljesen zsírmentesek. Afelesborsó vagy sárgaborsó főzelék egy nagyon egészséges étel, amelyet érdemes rendszeresen fogyasztani. A felesborsó csökkenti a koleszterin szintet, alacsony glikémiás indexe  stabilizálja a vércukrot, isoflavone tartalma pedig megelőzheti a rákosodást..
 A  zöld felesborsó  és a sárgaborsó főzelék elkészítése azonos és roppant egyszerű. Az alábbi recept rántás nélkül készül, azaz lisztmentes – így lisztérzékenyek és diétázók számára is megfelel. 

Hozzávalók

Elkészítés
  1. Előző nap áztassuk be a borsót.
  2. Szűrjük le a beáztatott borsót és mossuk át alaposan.
  3. A hagymát pirítsuk meg olívaolajban egy-két percig, adjuk hozzá a borsót és engedjük fel a levessel. Adjuk hozzá a sárgarépát, a babérlevelet és préseljük bele a fokhagymát.
  4. Fedő alatt főzzük pépessé kb 1 órán át. Nézzünk rá, kavarjuk meg néha-néha, ha szükséges, adjunk hozzá még levest vagy vizet.
  5. Amikor puha, vegyük ki a babérlevelet, és robotgéppel turmixoljuk össze.
  6. Díszítsük egy csipet paprikával, tejföllel vagy petrezselyem zöldjével.

Tippek
  • Némely dietetikus szerint egészségesebb az, ha a feles borsót a saját áztatott levében főzzük fel (ebben az esetben áztatás előtt alaposan mossuk át). Mások szerint a hüvelyesek főzővizét többször át kell szűrni, ha nem akarunk felpuffadni a gázképződéstől!
  • A fokhagymát a végén is bele lehet törni – nyersen. Így pikánsabb lesz az íze.
  • A feles és sárgaborsó főzelék remek babaétel, de 2 évesnél fiatalabb gyerekek számára hagyjuk ki a sót ( a leves is legyen sómentes)
  • A főzelék kiváló köret fasírozott, sült hús, kolbász, virsli mellé.
  • A sárgaborsó főzelékbe reszelhetünk egy kis szerecsendiót, vagy adhatunk hozzá paprikát, mustárt, apróra vágott friss koriandert vagy petrezselyem zöldjét is.
A zöld felesborsó és a sárgaborsó főzelék egy egyszerű, finom és egészséges főzelék. Könnyen lefagyasztható, így ha dupla-tripla adagot készítünk, többszörös gyors vacsoráról gondoskodhatunk előre. További főzelék receptek>>



A legfinomabb sárgaborsó főzelék receptje

Ha eddig azt gondoltad a sárgaborsó főzelékről, hogy ízetlen, mert a menzán mindig ilyet kaptál, akkor megváltozik a véleményed, ha a receptünk alapján készíted el ezt az ételt. A jó sárgaborsó főzelék titka a sok hagyma és az ételízesítő. 
Ha eddig azt gondoltad a sárgaborsó főzelékről, hogy ízetlen, mert a menzán mindig ilyet kaptál, akkor megváltozik a véleményed, ha a receptünk alapján készíted el ezt az ételt. A jó sárgaborsó főzelék titka a sok hagyma és az ételízesítő. 

  Hozzávalók (2 személyre)   1 nagy fej vörös- vagy lilahagyma 1 evőkanál olívaolaj 1 bögre sárgaborsó 1 evőkanál szárított zöldségkeverék ételízesítő 1 gerezd fokhagyma só bors 2 evőkanál liszt 2 evőkanál tejföl vagy joghurt 1 teáskanál őrölt paprika  

 Elkészítés   A sárgaborsót legalább 3 óra hosszára áztasd be szűrt vízbe. Amikor letelt az áztatási idő, a hagymát aprítsd fel, és párold meg az olívaolajon. Add hozzá a sárgaborsót, és párold 5 percig együtt vele, gyakori kevergetés közben. Ezután önts rá annyi vizet, amennyi ellepi, és tedd bele az ételízesítőt és a fokhagymát is. Szórj rá sót és borsot. Főzd 20 percig, majd habard be a liszt és a tejföl vagy joghurt keverékével. Tedd bele az őrölt pirospaprikát is, és szükség esetén önts még rá vizet. Forrástól számítva főzd még tovább 10 percig, lassú tűzön és kevergetve, nehogy leégjen. Fogyasztás előtt legalább fél órával készítsd el, hogy legyen ideje jobban besűrűsödni, és az ízek is összeérjenek.    Ha több vizet öntesz hozzá, levesként fogyaszthatod. Krutonnal még finomabb. Jó étvágyat hozzá!
 










Sárgaborsó leves recept kolbásszal






Hozzávalók





 Személy: 4 fő

A leveshez:

A rántáshoz:

A betét:

  • 8 db kolbász - lecsó

Leírás

Nagyon finom, egyszerű leves a sárgaborsó szerelmeseinek. Elkészítése lehet sima leves, de lehet krémleves is.
 

Elkészítés

1
A sárgaborsót vízbe áztatjuk minimum 30 percre. Majd átmossuk, és egy fazékba tesszük.
2
Felengedjük bő vízzel, felforraljuk (vigyázzunk, könnyen kifut), lehabozzuk és főlni hagyjuk, míg a borsó kezd szétfőlni.
3
Közben a zöldségeket megpucoljuk és tetszőlegesen feldaraboljuk. Mikor a borsó már puha és kezd szétfőlni, bele tesszük a zöldségeket, sózzuk majd addig főzzük, míg minden megpuhul.
4
A rántást elkészítjük. Az olajat felhevítjük, belekeverjük a lisztet, kicsit pirítjuk, majd levesszük a tűzről. Egy percig hagyjuk állni, pirospaprikával színezzük. A leveshez öntjük, összeforraljuk.
5
A lecsókolbászt kisebb darabokra vágjuk (kb. 10 cm-es darabokra), majd beletesszük a levesbe, megfőzzük. Megkóstoljuk, ha szükséges még sózzuk, vagy higítjuk. Friss kenyeret kínálunk mellé tálaláskor.



Sárgaborsóleves füstölt csülökkel


Hozzávalók:

0,5 kg sárgaborsó , 2 ek. Liszt , 1 ek. színes paprika , 1 dl olaj
1 db MAGGI Tyúkhúsleveskocka , 1 db sárga répa ,


Elkészítése:1.A sárgaborsót alaposan megmossuk egy szűrőben, majd beletesszük egy lábasban, az 1 db MAGGI Tyúkhúsleveskockával együtt.
2.Meghámozzuk a zöldségeket és felkarikázzuk, majd hozzátesszük a fokhagymát is.
3.A füstölt csülköt felteszem főni, a levest megkóstoljuk és ízesítjük, ha szükséges még sóval.
4.Ha már megpuhultak a zöldségek, elkészítjük a rántást.
5.Olajon megpirítjuk a lisztet, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és egy kevés színes paprikát.
6.A leveshez öntjük, kicsit összeforraljuk és már tálalhatjuk is.
7.A jó puhára főtt csülköt felszeleteljük és külön tálaljuk.




Kolbászos sárgaborsóleves


Hozzávalók 4 főre: 20 dkg sárgaborsó (felesborsó), kb. 1 kiskanál só, 1 kisebb vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál olaj, 15-20 dkg füstölt kolbász, 1 evőkanál finomliszt, fél kiskanál jóféle pirospaprika, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors

A sárgaborsót átválogatjuk - esetleg kavics vagy egyéb törmelék kerülhetett közé -, majd megmossuk. Annyi hideg vizet öntünk rá, amennyi bőven ellepi, és néhány órán át, de még jobb, ha egy egész éjjelen át áztatjuk.
Főzéskor leszűrjük, egy lábasba rakjuk. 1,5 liter vizet ráöntünk, megsózzuk, kevergetve nagy lángon fölforraljuk. A hagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk és a borsóhoz adjuk. Lefödve, kis lángon kb. 50 perc alatt puhára főzzük, akkor jó, amikor kezd szétfőni.
 
Közben az olajat nagy serpenyőben kissé megforrósítjuk, majd a félkarikákra vágott kolbászt megpirítjuk rajta. Szűrőlapáttal kiszedjük. A lisztet a visszamaradó zsírjába szórjuk, kb. 1 perc alatt kissé megpirítjuk, majd a tűzről lehúzva a pirospaprikát is belekeverjük. Amikor a rántás kihűlt, a borsó főzőlevéből egy keveset ráöntünk, simára keverjük, majd a lábasba öntjük.
Habverővel kevergetve 1-2 percig forraljuk, ezalatt a borsó leve besűrűsödik. Ha kell, utánaízesítjük, végül megborsozzuk, és belekeverjük a kolbászt is.



Chilisbab: 


      Hozzávalók:50 dkg darált hús, 30 dkg bab, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 dl étolaj, 1 doboz kukorica konzerv, 2 dl paradicsomlé, 10 dkg apróra vágott zöldpaprika. Fűszerek: só, pirospaprika, őrölt bors, oregano, kakukkfű és chili paprika. Elkészítés: A darált húsból és a vöröshagymából pörköltet készítünk ( én tettem bele 1 milánói szósz alapot, ami nagyon jól megdobta!), a babot megfőzzük sós vízben. A húst, a babot és a kukoricát összekeverjük, hozzáadjuk a zöldpaprikát és a fűszereket. Paradicsomlével és vízzel felengedjük, sűrűre főzzük.







Dagadóba töltelék: 

        4 db zsemle (vízben megáztatni), 4 tojás, törött bors, só,  1 nagy csokor összeaprított petrezselyem, 1 kis fej vöröshagyma dinsztelve, ételízesítő  ízlés szerint. Tavasszal én + teszek bele apróra vágott zöld fűszereket: tárkony, kakukkfű, majoranna, oregano.

Töltött hús elkészítése:
Egy szép ( kb. 50 dkg-os) dagadó közepét felszúrjuk A keletkezett nyílást kitágítjuk, kicsit besózzuk, fűszerekkel megszórjuk, és zúzott fokhagymával megkenjük.  Ezután az összedolgozott töltelékkel megtöltjük. A húst hústűvel, fogvájóval, esetleg cérnával összevarrjuk, hogy a töltelék lehetőleg benne maradjon. Majd pici vízzel és olajjal tepsibe helyezzük. 
Előmelegített sütőben 200 fokon alufóliával letakarva 30 percig sütjük, majd a fóliát levéve  még kb. 50 percig pirosra sütjük a hús nagyságától függően.
Én majonézes krumpli salátával és rizs körettel tálaltam:

   


Kocsonya  - ahogy én készítem:

Hozzávalók: 2 kg kocsonyahús (köröm, farok, fül, bőrke), 2 kisebb méretű csülök,  1 zellergyökér, 2 zöldséggyökér, 2 sárgarépa, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 4 evőkanál só, egész bors.
Elkészítése: Egy 12 literes fazékba beleteszem a jól megtisztított hozzávalókat. Az edényt felöntöm hideg vízzel, és kis lángon, körülbelül 6 óra hosszáig főzöm.
   

Közben  a feljövő habot folyamatosan leszedem a tetejéről, mert ha belefő, akkor zavaros lesz!  Amikor a csülök hús elválik a csontról, akkor 1 kanállal kiteszek hűvös helyre próba alvadásra. Ha megfelelően megalvad a kanálban, akkor lekapcsolom a tűzhelyet. A levet szűrőn keresztül átmerem egy másik fazékba, és félreteszem. Közben  a csülökről a húst leszedem és tányérokba osztom szét.  Aki a körmöt szereti, azt is beleteheti. A léről ezután lemerem merőkanállal a tetejére összegyűlt zsírt. Majd rámerem a tányérokba előzőleg kiosztott húsra a tiszta, zsírmentes levet. Ebből a mennyiségből körülbelül 12-14 tányérral lesz.

Amennyiben a zsírt nem mernénk le róla, az alvadás után a kocsonya tetejét borítaná be a zsír. Tájegységek szerint különböző ízesítéssel fogyasztjuk. Például ecetes uborka lével piros őrölt paprikával megszórva, mi például citromlét facsarunk a tányérra és citrom karikával fogyasztjuk.

 

Krumplistészta

Hozzávalók: 5-6 evőkanálnyi étolaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 púpos evőkanál őrölt pirospaprika, 80 dkg krumpli, 40 dkg fodros nagykocka tészta, 1 kávéskanál só.
Elkészítése: Egy jénai tálba beleteszem az olajat, abba az apróra vágott vöröshagymát, és  mikróban megdinsztelem  a legnagyobb fokozaton, közben párszor megkeverem. Ha már megfonnyadt, beleteszem a piros paprikát, az apróra vágott krumplit és megsózom.
   

 Folpackot teszek a tetejére, 1-2 helyen kiszúrom. Párszor megkeverem, ha megpuhult a krumpli kiveszem, és félreteszem.
Közben megfőzöm a tésztát: Egy nagy fazékba teszek sót, és ha lobog a víz, belerakom a tésztát, a forrástól még 2 percig főzöm, majd lekapcsolom a gázt, és fedőt teszek rá. 10 perc állás után leszűröm, és belekeverem a krumpliba.




Tojásropogós  / Ibolya

1 db nyers tojás, 2 db főtt tojás 
1 db beáztatott zsemle 
1/2 vöröshagyma lepirítva, 
só, bors, petrezselyem ízlés szerint. 
zsemlemorzsa 
 Elkészítése: A főtt tojást lereszelem és hozzáadom a nyers tojást, sót, borsot, petrezselymet összeaprítva, hagymát és az áztatott zsemlét. Jól kikeverem. Ha kicsit lágy lenne, akkor kevés zsemlemorzsát is rakok bele. Ezután kroketteket formálok belőle és a zsemlemorzsában megforgatom. Forró olajban kisütöm. 
Ez csak egy adag, de lehet többet is csinálni. Elég kiadós.




Töltött káposzta    

 

Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta  , 50 dkg darált hús 3 tojás
1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva  , 5 nagy gerezd fokhagyma  , 15 dkg rizs só, őrölt fekete bors 
őrölt pirospaprika , 1 kávéskanál ételízesítő , 3 evőkanál étolaj
finom
liszt
 
Elkészítése:
A savanyú káposztát enyhén sós vízbe felteszem főni annyi vízzel, hogy bőségesen ellepje.
Közben elkészítem a gombócokat: A húshoz hozzáadom a tojást, az apróra vágott vöröshagymát, a 3 gerezd fokhagymát sóval összetörve,  a rizst, sót, őrölt feketeborsot, 1 kávéskanál őrölt pirospaprikát, az ételízesítőt, és összegyúrom.  Ezután lisztezett kézzel gombócokat formálok, és beleteszem a káposztába. Kb. 20-25 percig főzöm, amíg a rizs is megpuhul benne. Ezután egy tálba kiszedem a gombócokat. Megcsinálom a rántást: egy kis lábosba beleteszem a 3 evőkanálnyi étolajat, finomlisztet teszek bele, és kis pirítás után beleteszem a 2 gerezd fokhagymát, amit sóval összetörtem. Teszek bele egy púpos kávéskanálnyi őrölt pirospaprikát, felöntöm hideg vízzel, és beleöntöm a káposztába. Kis forralás után visszateszem a gombócokat, és fedővel lefedem. 
Tejföllel tálalom:



 
Töltött paprika   


Hozzávalók:  50 dkg darált sertéshús, 1 közepes vöröshagyma, 4-6 gerezd fokhagyma, kb. 1 jó nagy merőkanál rizs, 3 db tojás, só, 1 evőkanál rétesliszt, 1 kávéskanál ételízesítő, kristálycukor, 6-10 db paprika, 1 liter paradicsomlé.
 
Rántáshoz: 5-6 evőkanál étolaj, 1 púpozott evőkanál őrölt piros paprika,  4 evőkanál simaliszt.
 
Elkészítése: Egy nagy tálba beleteszem a darált húst,  a vöröshagymát jó apróra vágva, a fokhagymát összeaprítva, sóval megtörve, a megtisztított megmosott rizst, tojásokat, sót, ételízesítőt, lisztet.  Jól összedolgozom, és beletöltöm az üres paprikába.
 
Egy 4 literes fazékba teszek fel kb. 2 liter vizet, öntök bele 0,5 liter paradicsomlét, teszek bele sót ( ízlés szerint), és abba belehelyezem a megtöltött paprikákat. Ha marad ki töltelék, azt lisztezett kézzel gombócokká formálva még beleteszem főni a vízbe. Kb. 40 perc múlva, ha már a rizs megpuhult egy nagy tálba kiszedem merőkanállal a gombócokat.  Egy kis lábosban megcsinálom a rántást: Beleteszem az olajat, a lisztet, kicsit kevergetem, és teszek bele 1-2 gerezd fokhagymát, pirospaprikát, kevés hideg vizet, és beleöntöm  a fazékba, jól összekeverem. Végül visszateszem a gombócokat, kicsit megkeverem, ráteszem a fedőt, és lekapcsolom.



 

 
Töltött szűzpecsenye 


 Elkészítése: 1 nagyobb szűzpecsenyének felszúrom a közepét, és sütni való kolbásszal, vagy kolbász töltelékkel megtöltöm. Tört fokhagymával bekenem és sült hús fűszer sóval beszórom. Legalább 2 órát állni hagyom hideg helyen. Kis vizet és olajat öntök alá.  Rakhatunk mellé szelet szalonnát és sütőkolbászt is.

   

Előmelegített sütőben 200 fokon pirosra sütöm. A pecsenye nagyságától függően kb. 30 percig alufóliával letakarva, majd 30 percig takarás nélkül.


 



Kelkáposztafőzelék  

Hozzávalók:
80 dkg kelkáposzta, 50 dkg krumpli meghámozva, kockára vágva
1 evőkanál só, 1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva
1 kávéskanál köménymag , 1 mokkáskanál őrölt bors
4 gerezd fokhagyma sóban összetörve

rántáshoz: étolaj, simaliszt, piros őrölt paprika, víz.

Elkészítése:
A káposztát alaposan megmossuk, majd 4 felé elvágjuk. Kivágjuk a közepéből a torzsáját, eldobjuk. Keskeny csíkokra vágjuk a káposztaleveleket, és beletesszük egy 5 literes fazékba. Mivel a káposzta enged nedvességet, ezért óvatosan öntsünk rá vizet. Ne lepje el a káposztát, inkább pótoljuk, ha kellene. Beletesszük a sót, az apróra vágott vöröshagymát, krumplit és köménymagot. Addig főzzük, amíg puha nem lesz a krumpli benne.
Elkészítjük  a rántást: Egy kis lábosban az olajon a lisztet rózsaszínűre pirítjuk, beletesszük a sóban késsel összetört fokhagymát. Levesszük a lángról beletesszük a  pirospaprikát, hideg vizet öntünk rá, és belekeverjük a káposztába. Egy-két percig még főzzük, beleszórjuk az őrölt borsot. Megkóstoljuk, ha szükséges, akkor utána ízesítünk.
Fasírozottal tálaljuk.


 

 

Fasírozott készítése: 

 
Hozzávalók:
60 dkg darált sertéshús  , 2 db zsemle ( vagy 2 szelet kenyér) vízben megáztatva, kinyomkodva , 4 db tojás, 4 gerezd fokhagyma
ízlés szerint  só, bors, 1 kávéskanál piros őrölt paprika
fél mokkáskanál ételízesítő

Panírozáshoz: zsemlemorzsa

Elkészítése:  A hozzávalókat alaposan összekeverjük. Majd egy evőkanállal jó nagy gombócokat formálunk, és beleforgatjuk a zsemlemorzsába.
Forró olajban kisütjük.   

 

Lencsefőzelék 

 

Hozzávalók:
50 dkg  megtisztított lencse , 1-2 db babérlevél , 1 lapos evőkanál só
fél citrom , 0,5 dl étolaj, 3 evőkanál finomliszt , 1 lapos evőkanál pirospaprika , 2 gerezd összezúzott fokhagyma , kb. 2 dl tej
1-2 evőkanál tejföl

Elkészítése:
A lencsét előző este megtisztítom és egy tálba teszem, ahol teleöntöm hideg vízzel ázni.
Majd másnap vízzel együtt beleöntöm egy nagyobb fazékba a beáztatott lencsét. Belerakom a babérlevelet, sót, és a fél citromot. Puhára főzöm.
Majd megcsinálom a rántást: az olajba belerakom a lisztet, és világosra pirítom. Beleteszem a fokhagymát, pirospaprikát és a tejet, és hozzákeverem a lencséhez. Végül belekeverem a tejfölt is.




Tarhonyás hús 

 

Hozzávalók:
3 evőkanál étolaj , 1 nagy fej vöröshagyma apróra összevágva
60 dkg hús (comb) kockára vágva, só, őrölt bors, szárított borsfű, pirospaprika , zöldpaprika szelet, paradicsomlé , 50 dkg tarhonya
1 kis fej vöröshagyma, olaj, só, víz

Az összevágott nagy fej vöröshagymát üvegesre pároljuk az olajon. Tűzről lehúzva meghintjük pirospaprikával, belerakjuk a kockára vágott hús darabokat, kicsit dinszteljük, elkeverjük, pici vízzel felöntjük. Teszünk bele sót, őrölt borsot, a szárított borsfűvet, a zöldpaprikát és paradicsomlét. Majd a tűzre visszatesszük, és puhára főzzük.

Megjegyzés: Én kuktában készítem el a húst mindig, akkor nem párolog el a vitamin, és gyorsabban meg is puhul a hús. A sziszegéstől számítva 18-20 perc alatt kész is.

A tarhonyát pedig a mikróban szoktam készíteni. Egy nagy jénai tálban kevés olajon megpirítom a tarhonyát, közben párszor megkeverem, majd sózom. Teszek bele 1 kisebb vöröshagymát is, majd felöntöm bőséges vízzel. Ezután folpackkal letakarom, pár helyen tűvel lyukat szúrok rá. Párszor megkeverem. Ha jó, akkor a kész pörkölt húsival összekeverem, és újra letakarom.
Ízlés szerint savanyúsággal tálalom.




Tejszínes, fűszeres krumpli 

Hozzávalók:
1 kg krumpli , 2 gerezd fokhagyma , 4 dl tejszín , 5 dkg vaj  ( vagy 0,5 dl olaj) , só, őrölt bors, kakukkfű, 3 kávéskanál olaszos  fűszersó  

Elkészítése:
Egy alaposan kivajazott gáztepsibe a megtisztított, felvágott krumplit elterítem.  Rászórom  a fűszereket, az apróra vágott fokhagymát, és rámorzsolom a vajat, ráöntjük a tejszínt. Kicsit összeforgatjuk. 200 fokos sütőbe tesszük alufóliával letakarva.  30 perc múlva  a fóliát levesszük, összekeverjük, és visszatesszük  a sütőbe fólia nélkül még 30 percre.






Tojásos nokedli 

 

Hozzávalók:
körülbelül 80 dkg finomliszt , 1 tojás,  ( ha kicsi, akkor 2)
só , víz, 8 db tojás , só, kevés olaj

A lisztet, tojást, sót és annyi vizet, hogy nokedli sűrűségű tésztát kapjunk, összekeverjük robotgéppel. Aztán kiszaggatjuk, forró vízbe, kicsit hagyjuk főni és tésztaszedővel kiszedjük hideg vízbe. Majd lecsepegtetjük.
Közben a tojásokat pedig kevés sóval jól felverjük, és nagyobb edényben forró olajban lágyra sütjük. Majd  hozzáadjuk a kifőtt nokedlit, és még együtt sütjük folyamatos keverés közben, hogy ne legyen ragadós a tojás.
Friss salátával tálaljuk, amit ecetes, cukros lébe teszünk.




Levesek


Bableves  


Én a fejtett bablevest úgy főzöm, hogy sós vízbe először belerakom az összevágott sárgarépát, zöldséget. Kicsit főzöm, majd beleteszem ( 5 literes fazékba főzve) a kifejtett 80 dkg babot, lestyán és zellerzöldet, 1 paradicsomot, 1 kisebb paprikát. Közben megcsinálom a jó sok fokhagymával ( amit összevágva, sóval deszkán megtörök) és sok sok apróra megvágott petrezselyemzölddel a viszonylag híg rántást. Ebbe olajon megpirítok egy pici lisztet, rá mehet a fokhagyma, petrezselyem fele, és 1 lapos evőkanál pirospaprika, hideg víz. Félreteszem, csak akkor öntöm a babhoz, ha már puha. De előtte kiszedem a zellerzöldet, lestyánlevelet, paradicsomot és paprikát. Végül beleöntöm az 1 tojással rétesliszttel gyúrt, és elcsipkedett tésztát. Ha feljön a tetejére, beleöntöm a maradék összevágott petrezselymet, és azonnal lekapcsolom. Ráteszem a fedőt. Ezzel kész a levesem. Ja, és mi elég sűrűn szeretjük a levest, ezért közben egy kis fazékban megfőzök sós vízben 2 közepes méretű krumplit felkockázva, és a végén azt is beleöntöm.

Megjegyzés: Télen, ha nincs fejtett bab, száraz babbal ugyanígy készítem, de a száraz babot előző este hideg vízbe beáztatom, hogy könnyebben puhuljon a bab.




Borsóleves


Hozzávalók: 60 dkg kifejtett borsó, 3-4 db közepes méretű sárgarépa, 1-2 db vékony zöldség, só, 1 csokor  petrezselyem. Olaj, liszt, őrölt piros paprika. 
Galuskához: 1 db tojás,  5 dkg rétesliszt, pici só.
Elkészítése: Egy 4 literes fazékba felteszem sós vízbe főni a tetszés szerint feldarabolt sárgarépát,  és zöldséget. Mikor már kicsit puhul, akkor beleöntöm a borsót, és együtt főzöm tovább.
Megcsinálom egy kis lábosban a rántást: Kevés étolajat, kb. 3-4 evőkanálnyit teszek bele, és egy kávéskanál simalisztet,  a gázra teszem és kevergetem, ha már kicsit pirul, akkor  leveszem, teszek bele az előre jó apróra összevágott petrezselyemből, meg 1 evőkanál őrölt piros paprikát, és egy pohár hideg vizet öntök bele. Ha puha a borsó, beleöntöm a rántást. Közben egy kis tányérba teszek réteslisztet, és beleteszem a tojást, és 1 csipet sót, és jól összekeverem sűrűre, de úgy, hogy kis mokkáskanállal lehessen szaggatni. Ha forr a leves, akkor beleszaggatom a galuskát. Ha mind feljött, még teszek bele egy kis kávéskanálnyi petrezselymet, lekapcsolom a gázt, és ráteszem a fedőt.



 
Brokkoli krémleves 

 

Hozzávalók:
1 evőkanál vaj , 1 fej vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma, összevágva sóban összetörve , 5 dl tejszín
30 dkg brokkoli , só, őrölt fehér bors, reszelt szerecsendió,

Elkészítése:
A vajat megolvasztjuk, és üvegesre pároljuk az apróra vágott vöröshagymát. A rózsáira szedett brokkolit megmossuk, és rádobjuk, 2-3 percig együtt pároljuk.  Felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje. Majd beletesszük a fűszereket, és puhára főzzük. Amikor megpuhult, merülő mixerrel pépesítjük. Végül az 5 dl tejszínt is hozzáöntjük. Aki sűrűbben szereti, a tejszínben elkeverhet 1 lapos evőkanál réteslisztet, vagy étkezési keményítőport. Ezután felforraljuk, és lezárjuk a gázt.
Tálalhatjuk, pirított kenyérkockával, levesgyöngy betéttel, esetleg sajtos burgonyachips-el.
Én reszelt sajtot és pirított mandulaforgácsot is szórtam rá.


 

Céklaleves   

 

Hozzávalók:

50 dkg cékla , 1 zeller , 2 sárgarépa , 2 zöldséggyökér
2 liter húsleves /lehet kockából/
 , 1 citrom leve , fél citrom reszelt héja , tejföl, só, bors, borsfű, lestyán
Elkészítés:
A céklát, zellert, sárgarépát, zöldséggyökeret meghámozzuk és kockákra vágjuk, majd a húslevesben gyenge tűzön puhára főzzük. Amikor a zöldség megpuhult, a levessel együtt pürésítjük, újra felforraljuk, fűszerezzük, a citromlével ,ízesítjük. Tálaláskor tejfölt adunk hozzá, esetleg levesbetéttel gazdagíthatjuk.
Krémes állagú, rendkívül finom leves lesz az eredmény.


 


Frankfurti leves


       Hozzávalók: 5o dkg kelkáposzta, 2 pár virsli, 1 db sárgarépa és 1 db zöldség felkarikázva, 2-3 db nagyobb burgonya, 3-4 gerezd fokhagyma, majoranna, őrölt fehérbors, őrölt kömény, só, fűszerpaprika.
 
Elkészítés: A megtisztított kelkáposztát csíkokra vágjuk, majd 2  liter hideg sós vízbe feltesszük főzni. Belerakjuk a fűszereket, zöldséget, sárgarépát. Amikor kicsit puhul már a káposzta, belerakjuk a kockára vágott burgonyát, majd a felkarikázott virslit. Ezután fokhagymás rántást készítünk, és beleöntjük a levesbe.  Tálaláskor ízlés szerint tejföllel kínálhatjuk.




Gulyásleves


Hozzávalók: 0,5 kg sertés hús, 1 fej vöröshagyma, 3-4 evőkanál étolaj,  2 közepes méretű sárgarépa, 1 zöldség, 1 kisebb zellergumó,  só, őrölt bors, őrölt kömény, ételízesítő, 1 kisebb zöld paprika, 1 kisebb paradicsom, 1 evőkanál őrölt piros paprika.
 
Kb. 80 dkg burgonya.
 
Csipedetthez: 1 tojás, liszt, só.

Elkészítése: Az olajat beleöntöm a kuktába, rádobom az apróra vágott vöröshagymát, megdinsztelem. Beleteszem a pirospaprikát és a kis kockákra vágott húst, megsózom, fűszerezem, ráteszem a felszeletelt sárgarépát, zöldséget, zellert. Ezután együtt dinsztelem pár percig, míg kifehéredik  a hús, majd felengedem annyi vízzel, hogy jól ellepje. Lezárom a kuktát és ha elkezd sziszegni, 20 percig főzöm közepes lángon.
Közben  egy 5 literes fazékba felteszem sós vízbe  a megpucolt és kockára vágott burgonyát. Puhára főzöm. Ha megfőtt a hús a kuktában, akkor ráöntöm a burgonyára a levével együtt. A míg a burgonya fő, meggyúrom a tojásból és a lisztből a csipedettet. Olyan keményre kell, hogy ne legyen nyúlós és puha, hogy könnyű legyen elcsipegetni. Majd beleöntöm  a levesbe, ráteszem a fedőt, és ha feljött a tészta, lekapcsolom.




Gyümölcsleves


        Egy edénybe kb. a feléig vizet öntök. Meghámozok 1-2 almát, és szeletekre vágva belerakom, cukrot teszek bele ízlés szerint, és 1 csipet sót. Mielőtt megpuhulna, rakok bele meggyet, kevés cseresznyét, és őszibarackot szeletekben. Fél liter hideg tejben jól elkeverek egy vaníliás pudingport, és amikor forr a víz, óvatosan belekeverem. Összeforralom, kicsit hagyom a fedő alatt, majd lekapcsolom a gázt.
Jól lehűtve tálaljuk, citromkarikával és menta levéllel díszíthetjük.




Halászlé

 
- ahogy én készítem:

Hozzávalók:
0,5 kg ponty, keszeg, kárász , 1,5 kg filézett harcsa
40 dkg vöröshagyma , 2 érett piros paprika , 1 db közepes paradicsom , 1 db burgonya , 1 db sárgarépa , só, őrölt bors ízlés szerint , 5 dkg őrölt pirospaprika , 1-2 db cseresznyepaprika (erős paprika)

Elkészítése:
A filézett harcsa szeleteket besózom, és félreteszem.
A 0,5 kg apróhalat 3 liter vízbe felteszem főni. Beleteszem az összevágott vöröshagymát, a paprikát, paradicsomot, burgonyát, sárgarépát. Mindezt alaposan összefőzöm, hogy teljesen szétfőjön. Ezután az egészet átpaszírozom.
Ebbe az alap lébe beleteszem a filézett harcsa szeleteket, az őrölt piros paprikát, sót, őrölt borsot és a cseresznyepaprikát. Ezután kb. fél órát együtt főzöm, de már nem kevergetem az edényt, csak rázogatom a bográcsot, hogy a hal szeletek szét ne essenek.


 


Palócleves   

Hozzávalók:
30 dkg karaj , 1 dl étolaj, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál pirospaprika, 1 babérlevél, 30 dkg burgonya,
50 dkg zöldbab, 3 db sárgarépa karikákra vágva ,  2 dl tejföl + 1 dl tej, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál balzsamecet.

Fűszerek:  őrölt bors,  őrölt kömény,  só, 1 nagy csokor tárkony, 2 szál lestyán.

Elkészítése:
Az apróra vágott hagymát felhevített olajon  megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, belerakjuk  az apró kockákra vágott húst, sárgarépát, majd megsózzuk, befűszerezzük, megpároljuk, felöntjük vízzel, és puhára  főzzük. Közben egy másik edényben  sós vízben megfőzzük a  kockákra vágott burgonyát és az összevágott zöldbabot. Az olajból és lisztből világos rántást készítünk. Amikor a hús, krumpli, bab megpuhult, összeöntjük, és berántjuk a fokhagymás rántással, beletesszük a balzsamecetet. Ügyeljünk arra, hogy  a szokásos levesnél egy kicsit sűrűbb legyen!  Egy tojással és kevés rétesliszttel, + 1 csipetnyi sóval kikevert tésztából galuskákat szaggatok bele.
A 2 dl tejfölt és az 1 dl tejet kikeverjük, és a levesbe öntjük, összekeverjük. Amint elkezd forrni, lezárjuk, és fedőt teszünk rá.
Fenti mennyiségek egy 4 literes fazékra vonatkoznak.



 

 
Paradicsomleves


Hozzávalók:2 evőkanál étolaj, 0,5 mokkáskanál simaliszt, 1 kávéskanál piros őrölt paprika, 5 dl víz, 5 dl paradicsomlé, 2 kávéskanál só, 3 kávéskanál kristálycukor, 1 szál zellerlevél, 1 diónyi vöröshagyma, 1 evőkanál bazsalikom levél. kb. 1-2 marék eperlevél tészta.

Elkészítése: Egy 1,5 literes fazékban csinálunk egy világos rántást az olajból, lisztből és pirospaprikából, ráöntjük a vizet, paradicsomlevet. Belerakjuk  a többi hozzávalót. Kivéve  a bazsalikom levelet, illetve  a tésztát.  A levest kb. 5 percig főzzük, közben sós vízben kifőzzük az eperlevél tésztát.
A leves alatt lekapcsoljuk  a gázt. Tálaláskor tésztát teszünk bele, és bazsalikomlevéllel megszórjuk.



Sárgaborsó krémleves


Hozzávalók:
25 dkg sárgaborsó , 1 szál nagyobb sárgarépa , 1 lapos evőkanál só
1 közepes fej vörös hagyma , Őrölt bors, őrölt szerecsendió, kakukkfű ( 1-1 kis csipetnyi) , 2 nagyobb gerezd fokhagyma
1 kávéskanál őrölt pirospaprika , 2 dl tejszín , 1 kávéskanál liszt
3 evőkanál étolaj

Elkészítése:
Az előző este beáztatott sárgaborsót beleöntjük egy 3 literes fazékba, 2 liter vizet öntünk rá, és a karikákra felszeletelt megtisztított sárgarépát, sót, az egészben hagyott vöröshagymát és a fűszereket. Puhára főzzük.
Egy kis lábosban rántást készítünk: Belerakjuk az étolajat, lisztet,  kicsit megpirítjuk, és az apróra vágott, sóban megtört fokhagymát, majd levesszük a tűzről, beletesszük az őrölt pirospaprikát, kevés hideg vizet keverünk bele, majd  a tejszínt is ráöntjük. Ezután a sárgaborsóba belekeverjük. Egyet forralunk rajta. Kidobjuk belőle a vöröshagymát.
Levesszük a tűzről, és botmixerrel alaposan krémmé mixeljük. Még egyszer megmelegítjük, és lekapcsoljuk  a gázt. Végül beleöntjük a frissen szedett, apróra vágott petrezselymet.
Főtt, szeletelt tojással tálaljuk.




Tejszínes gombaleves 


      Hozzávalók1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál étolaj, 25 dkg szeletelt gomba, 2 db sárgarépa, 1 db zöldség, 1 db zellergumó, só, fehérbors, kakukkfű, tárkony, 1 kis marék eperlevél tészta, 3 dl tejszín.

Elkészítés: Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a felkarikázott és apróra vágott sárgarépát, zöldséget és zellert. 3-4 percig együtt pároljuk. Felöntjük vízzel, majd hozzáadjuk a fűszereket és az eperlevelet. Amikor a zöldségek megpuhultak, belerakjuk a gombát, együtt főzzük, míg a gomba is megpuhul. Végül beleöntjük a tejszínt.



 
Tejszínes hagymakrémleves

Hozzávalók:
5 fej nagy méretű vöröshagyma , 4 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál őrölt fehérbors , 1 evőkanál só , 1 mokkáskanál reszelt szerecsendió , 5 dkg vaj , 1 evőkanál kukoricakeményítő
2,5 dl tejszín , 2 liter húsleves  (leveskockából)

Elkészítése:
A vajon kevés sóval megszórva megpároljuk az apróra vágott hagymákat, majd felöntjük a  húslevessel, és főzzük körülbelül 5 percig. Botmixerrel pépesítjük. Hozzáadjuk a fűszereket, tejszínben elkevert kukoricakeményítőt.  Egyet forralunk rajta, és lekapcsoljuk.
Reszelt sajttal, levesgyöngybetéttel,  és apróra vágott snidlinggel tálaljuk.



 
Zellerkrém leves

 

Hozzávalók:
30 dkg zeller , 1 közepes fej vöröshagyma , 1 evőkanál só
kb. 1,5 liter víz , 1 púpos evőkanál vaj , 1 lapos evőkanál sima liszt , 1 mokkáskanál fehér őrölt bors , 1 mokkáskanál reszelt szerecsendió , 2 dl tejszín , kevés zellerlevél apróra vágva 

Elkészítése:
A zellert hámozzunk meg, és vágjuk kockákra. Öntsünk rá  vizet, adjuk hozzá a  sót, a vöröshagymát egészben, és fedő alatt főzzük, amíg teljesen szétfő ( kb. 45 percig ). Ezt követően a hagymát dobjuk ki. A megfőtt zellert turmixgéppel törjük péppé. Az áttört pépet rántsuk be: az 1 evőkanál liszthez hozzáadjuk az 1 evőkanál vajat (kb. 3 dkg), és takaréklángon habzásig hevítjük, ráöntjük a tejszínt.  Majd beleteszünk egy kis apróra vágott zellerlevelet, kis borsot, szerecsendiót. Végül beleöntjük a levesbe, és forraljuk fel. Melegen, pirított zsemlekockával, vagy leves gyönggyel tálaljuk.



 
Zöldbableves

 

Hozzávalók: 50 dkg összevágott zöldbab, 3-4 db közepes méretű sárgarépa, 1-2 db vékony zöldség, só, 1 csokor  petrezselyem,  1 mokkáskanál ételízesítő, 3 darab közepes méretű burgonya. Olaj, liszt, őrölt piros paprika, 4 gerezd fokhagyma. 
Galuskához: 1 db tojás,  5 dkg rétesliszt, 1 csipet só.
Elkészítése: Egy 4 literes fazékba felteszem sós vízbe főni a tetszés szerint feldarabolt sárgarépát,  és zöldséget. Mikor már kicsit puhul, akkor beleöntöm a zöldbabot, és együtt főzöm tovább. Közben egy kis fazékban pici sóval  megfőzöm a karikákra vágott 3 db darab burgonyát.
Megcsinálom egy kis lábosban a rántást: Kevés étolajat, kb. 4-5 evőkanálnyit teszek bele, és egy mokkáskanál simalisztet,  a gázra teszem és kevergetem, ha már kicsit pirul, akkor  leveszem, teszek bele az előre jó apróra összevágott petrezselyemből és az apróra vágott és sóval megtört fokhagymát, meg 1 evőkanál őrölt piros paprikát, és egy pohár hideg vizet öntök bele.
Ha puha a zöldbab, belerakom a megfőtt burgonyát, és beleöntöm a rántást. Közben egy kis tányérba beleteszem az 5 dkg  réteslisztet, és a  tojást, 1 csipet sót, és jól összekeverem sűrűre, de úgy, hogy kis mokkáskanállal lehessen szaggatni. Ha forr a leves, akkor beleszaggatom a galuskát. Ha mind feljött, még teszek bele egy kis kávéskanálnyi petrezselymet, lekapcsolom a gázt, és ráteszem a fedőt.




Székelykáposzta

2012-12-10

Székelykáposzta

Székelykáposzta
Az összes alapanyagot beletesszük az Okosedénybe. Jól átkeverjük. Tetszés szerinti mennyiségű vízzel felöntjük.



Marha” programon megfőzzük.
Tejföllel és friss kenyérrel tálaljuk.



 


 
Hozzávalók:
 1 kg savanyú káposzta , 1 db vöröshagyma apróra vágva
  • 2 gerezd fokhagyma összezúzva , 10 dkg füstölt kolbász karikára vágva , 50 dkg sertéscomb kockára vágva , 1 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál pirospaprika , Só , Bors
 
A savanyú káposzta elkészítésének rengeteg módja van. Tehetünk még bele füstölt oldalast, még több kolbászt is. Ha víz nélkül főzzük, akkor toros káposztát kapunk. De szórhatunk bele árpagyöngyöt vagy éppen rizst is. Tetszés szerint variálható. A végeredmény egy nagyon finom, laktató étel. Az Okosedény használatával ráadásul igen gyorsan elkészül és figyelni sem kell rá.

 Okosedény

Okosedény Pécsi Ildikó ajánlásával

Mi főzhető az Okosedényben

Hogyan lesz napi plusz 2 óra szabadideje az Okosedény segítségével


Az okosedényről beszélgettünk itt egy keveset, hogy milyen praktikus egy szerszám , de amikor megtudtam, hogy 150000 Ft – ért kínálják eladásra már nem is kellet , mert nem akarom az extra profitott megfizetni e csapatnak . Csak gondolj bele 150000 Ft -ért a legpazarabb tűzhelyet meg tudod venni , és süthetsz , főzhetsz négy lángon a sütőjében süthetsz légkeveréses dolgokat készíthetsz . Ha lejjebb adnák a forgalmazók , úgy árában ez a készülék úgy kb 50 000 Ft – nál is szép profitott kóstálna nekik , de ők a beszerzési árnak a négyszeresével kínálják meg a vásárlókat , és van olyan vak megvezetett vásárló aki bedől e fogásnak . Ecsetelik , hogy mennyi lesz a megtakarításom , az már legyen az én dolgom , ha megveszem a terméküket egy tisztességes árréssel kínált termékre gondolok az úgy 30000 Ft lehet . Na amíg ezek a fellegekben járnak az okosedények meg a polcon pihennek a dobozokban , és várják az árzuhanást , mikor elindulhatnak a háztartásokba , oda ahová tervezték , hogy szolgálja a családokat , és egy alternatívát ajánljon a háziasszonynak , hogy kedveském , ma pihenj és én megfőzöm az ebéded . Egy biztos rosszul mérték fel a termék terjesztési árát a zsidó kereskedő már megint nagyot akart szakítani az üzleten , a bolond gojok úgy is megveszik , hát így maradt rajta , és bizony csak a zsidó háztartásokba juthat el így a termék , hisz ők annyi kárpótlást kaptak az életben , hogy egy ilyen ár mellett is meg tudják engedni a vásárlást.



Ön elhiszi, hogy a húsleves az Okosedényben 26 perc alatt fő meg? Hihetetlen, pedig így van!
Nézze meg a többi elképesztő adatot is:
Okosedény főzési idők diagram

 
* A főzési idők természetesen nem tartalmazzák a felmelegítési és a lehűlési időt,
mivel ezek az alapanyag hőmérsékletétől és mennyiségétől is függnek.

Az Okosedény soha nem látott gyorsasággal készít Önnek rendkívül finom ebédet. Használja minél előbb.



 

kenyérsütés_0001.wmv

Dagasztás nélküli kenyérsütés otthon. / kenyér - bake - ψωμί

Házi kenyér sütés



Szendvics krémek

 

Bolti sertészsír ízesítése

A bolti sertészsíroknak jellegzetes íze van, de egy egyszerű eljárással sokkal finomabbat lehet belőle csinálni.
 

Hozzávalók:
  • 500-750 g bolti sertészsír , 1 fej vörös hagyma , 1 karéj kenyér 
  1.  A hagymát megpucoljuk és félbe vágjuk, a kenyér szeletet felezzük-negyedeljük. 
  2. A zsírt lábosba tesszük és felolvasztjuk, mikor pattog beletesszük a kenyeret és a hagymát. Párszor megforgatjuk őket és addig sütjük míg szép barnák nem lesznek. 
  3. Papírtörlőre szedjük a zsírt félre tesszük picit hűlni. Aki szereti, a megsült kenyeret és a hagymát még melegen sóval és friss kenyérrel meg eheti.
  4. Ha már nem forró a zsír de még nem dermedt meg kerámiatálba öntjük és a hűtőben tároljuk.
 

Pirítós kenyérrel és hagymával a legjobb.

 
Házi tepertőkrém



 

 
Hozzávalók:
·25 dkg tepertő 4 tojás 1 gerezd fokhagyma 2-3 evőkanál mustár só, bors
1 kiskanál Édes Anna paprikakrém 2 szál újhagyma 1/2 fej vöröshagyma
2 evőkanál tejföl fél csokor petrezselyem zöldje
 
 
A tepertőt ledaráljuk. A tojásokat megfőzzük, majd megpucoljuk. Félbevágjuk, a tojássárgát egy tálban villával összenyomkodjuk. A fehérjét apróra felkockázzuk, és mindezeket egy tálban jól összekeverjük. Ízlés szerint ízesítjük mustárral, sóval, borssal, zúzott fokhagymával, paprikakrémmel. Végül belekeverjük a két evőkanál tejföl is. Ha pépesebben szeretjük botmixszerrel összedolgozhatjuk. Végül hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet és a vékonyra felkarikázott újhagymát, vöröshagymát. Fogyasztás előtt néhány órára tegyük a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek.
Pirítóssal tálaljuk. 
 
Jó étvágyat kívánok!
 
 
 

 

Házi tepertő, zsír készítése



 
Hozzávalók:
2 kg zsírszalonna
 
 
 A szalonnát kb. 2 x 3 cm-es kockákra vágjuk. Fontos, hogy ne legyenek teljesen egyformák, hogy majd a végeredményként kapott tepertő is változatos méretű legyen. Egy nagy, vastagabb falú edénybe tesszük és kis lángon folyamatosan kevergetve sütni kezdjük. Nem szabad magára hagyni, mert nagyon könnyen odakap az alja. Néhány perc múlva elkezdi kiengedni a zsírját, ekkor egy kicsit emelhetünk a lángon, lefedjük és 10-15 percig így sütjük tovább. Néhányszor megnézzük, átkeverjük,  nehogy leégjen.

Amikor a szalonna kezd szépen színeződni és a kisült zsír szép mézsárga, félrehúzzuk az edényt és egy nagy merőkanál segítségével lemerjük a zsírt az előzőleg odakészített csavaros üvegekbe. Majd visszatesszük, és  most már fedő nélkül, folyamatosan kevergetve addig sütjük míg a tepertő eléri a kívánt színt, méretet, állagot. Ha sok rajta a zsír, ismét lemerjük. A vége fele egy fakanállal enyhén meg is nyomkodhatjuk a tepertőt, ezzel is segítve, hogy a még benne levő zsírt mielőbb kiengedje. Én úgy szeretem, ha tepertő aranysárga, félig puha, félig roppanós.  Ha késznek ítéljük, egy nagy szűrővel kiszedjük a zsírból egy hőálló tálba. A zsírt kimerjük az üvegekbe és hűvös helyre tesszük. Ha már langyos, a csavaros fedővel lefedjük. 
 
 

Amikor húst sütsz azt klasszul ízesíted só,bors,kömény (őrölt) mustár,foghagyma,vöröshagyma,delikát nálunk ez az igazi sült zsír úgy is mondhatnám tunkolós zsír. Egyéb fűszer a fantáziádon múlik

Én is már régen vadásztam hasonló receptekre. Gyerekkoromban ettem olyan sült zsírt, aminek az alján a sült máj volt.. Hmm... nos olyat szeretnék enni 

A mi így szeretjük: Kend meg először zsírral (a legjobb a kacsazsíros ), aztán mustárral vékonyan és szórd meg őrölt piros paprikával. 

: bármilyen zsíros kenyér szőlővel.

 Mi savanyú káposztát tökmagolajjal meglocsolva(inkább télen), lila hagymát, erős pistát, mustárt, piros aranyat szeretünk enni a zsíros kenyérrel .

Most pusztítottam el két szelet friss kenyeret zsírral, paradicsommal és erős zöld paprikával.  De muszáj lesz holnap vennem egy kis oldalast és a zsírja megmarad kenyérre. Én sok fokhagymával és borssal csinálom.

Mivel imádom Görögországot egy lehetőség: van a Kottányinak egy görög húsételekhez való fűszerkeveréke. Ezt szoktam rászórni a sima zsíros kenyérre. Tisztára olyan, mint ha gírost ennék. Nagyon fincsi!

Nálunk a férjem imádja a zsíros kenyeret úgyhogy mindig kell itthon lennie sült zsírnak. A következőképpen készítem:általában csirke szárnyakat szoktam sütni mert ahhoz sok fűszert használok/só,őrölt bors,kakukkfű,pici oregánó,egész kömény és a tetejét megszórom szezámmaggal./A tepsi aljára szétkenek egy csomag disznózsírt beleteszem a husikat és aláöntök kb 2 dl vizet. Megsütöm,majd amikor pirítom akkor jön rá az "öntözőlé".Összekeverek jó sok zúzott fokhagymát házi piros arannyal, olivaolajjal és ezt felöntöm sörrel. Ez a keverék megy a csirke tetejére ezzel még tovább pirul. Amikor kihűl a zsír az alján képződik egy kocsonyás réteg a fűszerektől és a víztől. Elkeverem a zsírréteggel és úgy kenem. Egyenesen mennyei!!!!!!!!!

 Egyes német területeken a következő zsírt is készítik kifejezetten zsíros kenyérhez. Sertészsírban nagyon finom kockára vágott füstölt szalonnát pörcre sütnek, kiszedik, majd bőségesen raknak bele finomra vágott vöröshagymát, amit addig dinsztelnek, amíg arany színű  nem kezd lenni. Ekkor gyorsan le kell venni, nehogy megégjen. A pörcöt a langyosra hűlt zsírba visszakeverik és kis bödönbe, vagy üvegbe leöntik.
 Én  dolgoztam Ausztriában étteremben, ahol árultak zsíros kenyeret is, de nem olyan zsírt kentek rá, mint mi. A neve Verhackert volt, és leginkább a töpörtyű (pestiesen tepertő -krémhez tudom hasonlítani.
Ledarálod a töpörtyűt, bekevered apróra vágott vöröshagymával, sóval, borssal és mustárral. Nagyon finom. 

Nálunk nagyon kedvelt a liba,vagy kacsazsír,amiben először kacsa,vagy pulykamájat lesütök,hagyom megdermedni az egészet,majd húsdarálón ledarálom belőle a sült májat,és belekeverem a zsírba!Valami isteni!

 Vegyél  bőr nélkűli kacsa vagy libahajat , vágd egészen apróra mint a petrezselymet lassan süsd ki hogy szép zsemle szinű legyen . mikor készen van tegyél bele kinyomóval összetört fokhagymát, ízlés szerinti mennyiségben , és még olyan fűszert amilyent szeretsz . kihűlés közben , kevergessed hogy mindenüvé jusson a fűszerből és az apró tepertőből . VIGYAZZZ MEG NE EGESEDD!!!mert akkor keserű lesz. Mindent csak akkor tegyél mar bele ha a tűzről levetted . Jó étvágyat

Én úgy szoktam készíteni,hogy veszek sima sertészsírt,amiben megsütök néhány szelet husit (sertésből legtöbbször pár szelet combot),ha már puha a husi dobok bele jó sok apróra vágott f.hagymát, só és bors is mehet bele. Ha megsült kiveszem a husit és apróra feldarabolom,majd visszadobom a zsírba.

Libazsír, amiben csirkemáj sült sok fokhagymával és hagymával. 

Nekem a kedvencem az előre lesózott oldalasból kisült zsír, és az igazi disznótoros kolbaszból kisült zsír. Gyerekkoromban ő volt a "piros zsír"
 
Az is fincsi, ha apróra vágott csirkemájat sütsz le jó hagymás zsírban, és úgy kened a kenyérre hidegen, májjal együtt. 

A zsírban süss meg apróra vágott hagymát és fokhagymát. Sózd meg, borsozd, aztán szűrd le. De szerintem ha benne hagyod a hagymát, úgy is nagyon finom.

Én szeretem még azt a zsíros kenyeret, amelyben a töpörtyű morzsaléka van.

Vagy süss fűszeres oldalast zsírban sütőben, és kész a sült hús zsír.

 


A Pástétomokról


 
A jó pástétomhoz jó minőségű hús kell. A fűszereket hozzáértéssel válogassuk össze, és apróra törve, óvatosan adagoljuk. A pástétom alapanyaga fiatal sertéshús, szalonna és egy kevés máj, 2 mm-es tárcsán megdarálva, és a kötőképességét tejjel vagy tojásfehérjével adjuk meg.
 Fűszerei: fehér bors, szerecsendió-virág, gyömbér. Vannak pástétomfélék, amelyeknél a jelleget adó anyagokat kockára vágva keverjük a pástétommasszába. A májpástétomok készítése különleges gondosságot igényel, mert a máj gyorsan romló anyag, és a készítmény aránylag laza állománya különösen kedvez a baktériumok szaporodásának. A pástétomokat készítésük után azonnal kihűtjük, és plusz 3-10 ˚C közötti hőmérsékleten tartjuk. Tárolásuk alatt nedvesség ne érje. Nyáron 2 nap alatt fel kell használni, télen se tároljuk 4 napnál tovább.

A Matulával szemben azt gondoljuk, hogy kulinárisan alul-, illetve túlképzettségük miatt a főzést alapvetően kiszervező, egyedülálló férfiegyedek is nekiszaladhatnak a konyhának, bevezetésül álljon itt néhány főzés nélkül elkészíthető objektum - mi borkóstolónkhoz ezeket fogyasztottuk kicsit bizonytalan lábakon.

 

A világ legegyszerűbb szendvicskréme


A konyhai maradék hasznosításának leghatékonyabb módja. Kell hozzá egy erőteljes turmixgép, meg voltaképpen bármi, amit a hűtőben találsz, sült hústól a kenőmájason át a száraz sajtvégig minden megoldás érdekelhet (persze ésszerű keretek közt, a baracklekvárt ne most használd fel). Vágd ésszerű méretű darabokra a hozzávalókat, dobáld bele őket a turmixgépbe. Ízfokozónak javasolt hagyma, fokhagyma, zöld és szárított fűszerek, vegeta, stb., állagjavítóként pedig belenyomhatsz tojást, tejfölt, joghurtot, krémsajtot. Ezt így mind összeturmixolod, amíg szép krémes állagot kapsz, ezzel megkened a kenyérszeleteket (az se baj, ha kicsit szárazak) és benyomod őket néhány percre a mikróba vagy a sütőbe.

 

Csirkemáj-pástétom


Hozzávalók:
  • 50 dkg csirkemáj, 1 dl zsír (legjobb csirkezsírral),
  • só, fehér bors, bazsalikom, szerecsendió ízlés szerint.
A csirkemájat a zsíron átsütjük. Villával vagy kés fokával elkaparjuk, a zsírjával és a fűszerekkel eldolgozzuk. Reggeli- és uzsonnaételnek, szendvicsek és hidegtálak díszítésére, töltött tojásba vagy gombába egyaránt finom.




Fokhagymás húspástétom


Hozzávalók:
  • 1 kis doboz vagdalthús-konzerv, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál mustár,
  • 1 teáskanál ketchup, 5 dkg margarin, 1 közepes nagyságú főtt burgonya,
  • 1 evőkanál tejföl, 1 mokkáskanál törött bors, ízlés szerint só.
     
Elkészítés: A dobozából kibontott vagdalthúst és a burgonyát apró lyukú darálón ledaráljuk, majd hozzáadjuk a megtisztított és összezúzott fokhagymát. Ezután beledolgozzuk a tejfölt, a mustárt, a ketchupot és a borssal, sóval ízesítjük. Hozzáadjuk a megpuhított margarint, és az egészet habosra keverjük. (Elektromos habverővel szinte pillanatok alatt elvégezhető.) Meleg vagy hideg szendvicskrémnek egyaránt felhasználható.

 

Fokhagymás sajt túróból


Hozzávalók:
  • 20 dkg túró, 20 dkg krémtúró , 20 dkg vaj, 2 dkg só, 1 cs. metélőhagyma (snidling), 2 g durvára őrölt bors, 2 dkg fokhagyma.
     
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a bors kivételével a többi anyagot és jól összedolgozzuk, hűtőben megdermesztjük. A már alakítható masszából kis golyókat formázunk és a durvára őrölt borsban megforgatjuk. Egy-két napig érleljük a hűtőben.

 

Fűszeres túrókrém


Hozzávalók:
  • 50 dkg túró, 15 dkg vaj, 1 dkg só, 5 g őrölt bors, 1 cs. metélőhagyma (snidling) , 1 cs. petrezselyemzöld, 1 dkg kapribogyó, 5 g fűszerpaprika,
  • 1 csipet csilipor.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat és a sót, habosra keverjük, majd a fűszereket és a finomra vágott fűszernövényeket is belekeverjük. Töltelékként, de önállóan pirítóssal is tálalhatjuk.





Halkrém

Hozzávalók:
  • Egy doboz halkonzerv, majonézmártás, főt burgonya, citromlé, hagyma, só.

 
Meghámozzuk a burgonyát, felvágjuk kockára és megfőzzük. Közben majonézmártást csinálunk, hozzá adjuk az apróra vágott hagymát, majd a kihűtött összetört burgonyát, és végül a leszűrt halkonzervet kicsit megtörve azt is. Majd ízesítjük sóval és citromlével.

 

Halpástétom



Hozzávalók:
  • 1 doboz olajos szardínia, 1 csokor zöldhagyma, 1 evőkanál vaj vagy margarin, 2 evőkanál darált dió, 1 evőkanál paradicsom püré, kevés só.
     
A szardínia olajos levét leöntjük, a halat villával összetörjük. A zöldhagymát apróra vágjuk és a vajon megpároljuk. Levesszük a tűzről, összekeverjük a hallal, a dióval, a paradicsom pürével, és ízlés szerint sózzuk.

 


Körözött I.


Hozzávalók:
  • egy doboz túró (25 dekás), egy doboz tejföl (lehetőleg old skool, mondjuk Jásztej), egy fej hagyma (nagyon felaprítva), fűszerpaprika (ízlés szerint csemege vagy csípős, szerintem vegyesen az igazi), só (ízlés szerint).
  • Egy késhegynyi egész vagy őrölt köménymag is adható hozzá.
A fentieket jól összekeverjük, amíg homogén állagú jószágot nem kapunk. Folpackot rá, be a hűtőbe, érjen kicsit össze az íze.


Körözött II.

Hozzávalók:
  • 25 dkg túró, 1/2 dl tejföl, 1 ek reszelt sajt, 1 ek margarin, 1 cs metélőhagyma felaprítva, 1 mk fűszerpaprika (csemege vagy csípős),
  • 1 mk egész vagy őrölt köménymag, 1-2 szál zöldségzöld apróra vágva,
  • ízlés szerint só.
A fentieket jól összekeverjük, letakarva hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.





Körözött metélőhagymával


Hozzávalók:
  • 40 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 dkg só, 1 cs. metélőhagyma (snidling),
  • 1 késhegynyi őrölt kömény.
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a szobahőmérsékletűre felmelegített vajat, sót, őrölt köménymagot és az apróra összevágott metélőhagyma 2/3 részét. Hűtőszekrénybe tesszük, hogy megdermedjen, majd egy kanál segítségével golyókat formázunk belőle és a megmaradt apróra vágott metélőhagymába forgatjuk. Tálaláskor díszíthetjük szeletekre vágott paprikával és paradicsommal. Pirítós kenyeret adjunk hozzá.

 

 

Májpástétom 2.


Hozzávalók:
  • 25 dkg borjú- vagy sertésmáj, 0,5 dl olaj, 5 dkg vöröshagyma,
  • 1 teáskanál édesnemes paprika, 25 dkg burgonya, 1 ecetes uborka,
  • 10 dkg füstölt szalonna, só, törött bors, pástétomfűszer, mustár.
  •  
Elkészítés: A hagymát finomra vágjuk, forró olajban aranyszínűre pirítjuk, ráhintjük a paprikát, majd hozzáadjuk a májat és megsütjük. A sült májat alaposan ledaráljuk az időközben megfőzött burgonyával együtt,sózzuk, jól összedolgozzuk a fűszerekkel, az apróra vágott szalonnával. Ezután a masszához mustárt adunk, majd tálra rakjuk, és uborkaszeletekkel kirakva, hidegen tálaljuk.

 

 

Melegszendvicskrém


Hozzávalók:
  • 1 kisebb rúd sertés párizsi ( próbáltam szárnyasból, de abból nem az igazi )
  • 1 nagy tejföl, ízlés szerint mustár, ketchup, 1 nagy fej hagyma,
  • vaj, legalább 12 dkg, de többet is elbír, pirospaprika, bors és ízlés szerint pirosarany, só nem szükséges, mert a párizsi sós.
  •  
Elkészítés: Egy darálóban mindent összekeverek krémesre. Kenyérre kenve és megsütve - isteni finom, olcsó és egyszerű étel.

 

 

Szardellás májpástétom


Egy közepes nagyságú libamájat libazsírban pirosra sütünk, azon melegen szitán áttörjük, a zsírt hozzászűrjük. Hozzáadunk 3-4 dkg friss vajat, fél tubus szardellapasztát (vagy három nagyon finomra vágott szardellát) és villával jól eldolgozzuk. Különösen pirított kenyérre kenve finom. A megkent szeletkéket aztán ízlés szerint reszelt sajttal vagy akár kaviárral lehet megszórni.

Tepertőkrém
(töpörtyűkrém)

Hozzávalók:
  • 25 dkg töpörtyű, vagy tepertő, kinek hogyan tetszik jobban, 1 kis fej hagyma,
  • 1-2 keménytojás, kiskanál Pirosarany, 1 ek mustár, késhegynyi őrölt bors, só.
A töpörtyűt ledarálom a hagymával együtt (akár kétszer is), majd összekeverem a többi hozzávalóval. A hűtőben nagyon sokáig eláll. Kenyérre kenve, retekkel, zöldhagymával , nagyfröccsel kitűnő.

 

Tepertőkrém 2.

(fokhagymás)

Hozzávalók:
  • 25 dkg töpörtyű, 1 kis fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, kiskanál Pirosarany, késhegynyi őrölt bors, só.
  •  
A töpörtyűt ledarálom a hagymával együtt (akár kétszer is), majd összekeverem a többi hozzávalóval. A hűtőben nagyon sokáig eláll.

 
Tepertőkrém 3.
(hagymás)

Hozzávalók:
  • 25 dkg sertéstepertő, 2 főtt tojás, 3 közepes nagyságú lila hagyma,
  • 1 teáskanál pirospaprika, 1 evőkanál mustár, ízlés szerint só, bors.
  •  
Elkészítés: A sertéstepertőt, a főtt tojásokat,a lila hagymát, húsdarálón ledaráljuk, sózzuk. Beletesszük a paprikát a mustárt, borsot. Jól összedolgozzuk, hűtőbe tesszük, kicsit kifagyasztani. Friss kenyérre kenve, apróra vágott lila hagymával megszórva, nagyon finom, ízletes vacsora.

 

 

Tepertőkrém 5.


Hozzávalók:
  • 30 dkg töpörtyű, 3 db főtt tojás , 1 nagyobb lila hagyma vagy vöröshagyma
  • kb. 3 gerezd fokhagyma , 2 teáskanálnyi pirospaprika , 1 teáskanál csemege Piros Arany , só, bors, szerecsendió, 2-3 evőkanál tejföl
  • 2 evőkanál mustár (ha nagyon savanyú a mustár, akkor csak 1 evőkanállal használjunk belőle!)
Elkészítés: A tepertőt megdaráljuk. A tojást megfőzzük, megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk, és hozzákeverjük a megtisztított tepertőhöz. Megmossuk, apró kockákra vágjuk és szintén a tepertőhöz adjuk a lila hagymát és a fokhagymanyomón átnyomott fokhagymát, a mustárt, a pirospaprikát és a borsot. Jól összekeverjük, és kanalanként hozzáadjuk a tejfölt. Ha nagyon masszív a krém, több tejfölt használjunk.





Tojáskrém I.


Hozzávalók:
  • 4 főtt tojás, 10 dkg puha vaj, fél mk őrölt fehérbors,
  • fél ek vágott petrezselyemzöld.
A tojásokat meghámozom, majd szitán áttöröm. Habosra keverem a puha vajjal, a borssal és a vágott petrezselyemzölddel. Ha betesszük a hűtőbe az ízek jobban fognak érződni.

 

Tojáskrém III.



Hozzávalók:
  • 3 db keményre főtt tojás, 5 dkg margarin, 1 dl tejföl, 1 teáskanál paradicsompüré, 1 mokkáskanál currypor, 1 gerezd fokhagyma,
  • só és törött bors ízlés szerint.
Elkészítés: A meghámozott tojásokat lereszeljük. A margarint habosra keverjük a fűszerekkel és a zúzott fokhagymával, hozzáadjuk a tejfölt és a reszelt tojásokat, majd az egészet addig keverjük tovább , míg összeáll az állaga. Hűtőbe tesszük , hogy az ízek össze érjenek.

 

Tojáskrém IV.

(hideg szendvicsre)

Hozzávalók:
  • 5 tojás, 1 evőkanál kefir, 5 dkg vaj (vagy margarin), 1 kis fej vöröshagyma,
  • 1 evőkanál mustár, 1 mokkáskanál currypor, 1 púpozott mokkáskanál só,
  • 1 késhegynyi törött fekete bors.
Elkészítés: A megmosott tojásokat keményre főzzük, majd még melegen meghámozzuk, és egészen apróra összetörjük (vagy húsdarálón kétszer ledaráljuk, így valóban pépes lesz). A vajat a tejföllel és a mustárral habosra keverjük, hozzáadjuk a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát. A fűszerekkel tovább ízesítjük, végül a darált főtt tojást is hozzákeverjük. A krémet jól lehűtjük. Pirított kenyérszeletekre kenve, zöldpaprikával, paradicsommal vagy újhagymával fogyasztjuk. (Nagyobb adagot is érdemes belőle készíteni, mert egy hétig biztosan eláll a hűtőszekrényben.)

 
Tojáskrém V.

Hozzávalók:
  • 5-6 tojás, margarin vagy vaj, mustár, bors, só, hagyma.
  •  
Ez egy rettentő egyszerű krém, és általában a hozzávalók mindig megtalálhatóak az ember hűtőjében. A tojásokat megfőzzük, jól összetördeljük. Hozzákeverjük a margarint, vagy vajat. Lehet Rama margarint is használni, de akkor nem lesz jól kenhető a krémünk. Én olyan margarint szoktam belekeverni, amit a kenyérre is kennék. Kb 2 evőkanálnyi kell. Majd két-három nyomás mustár, egy szórás bors bele és egy csipet só. Lehet bele keverni metélőhagymát is érzéssel. Bár gyorsan kész van, de akkor igazán nagyon finom, ha egy estét a hűtőben áll, hogy az ízek jól összeérjenek.

 
Tonhalas kenőke

Hozzávalók:
  • egy aprított tonhal konzerv (kicsi, kerek, maximum 200 forintért beszerezhető, ha nem szaladt meg a kisker marzson a ceruza),
  • egy doboz tejföl (lehetőleg old skool, mondjuk Jásztej),
  • csemege uborka (mondjuk három közepes darabot felaprózunk).
A fentieket jól összekeverjük, amíg homogén állagú jószágot nem kapunk. Én szeretem rajtahagyni a tonhalon az olajat, nehezebben dolgozható el, de szerintem jót tesz neki, ízlés dolga. Folpackot rá, be a hűtőbe, érjen kicsit össze az íze.










Fűszervajak készítése



A vajat összekeverjük zúzott fokhagymával, sóval és apróra vágott zöld-fűszerekkel
(például: petrezselyem, snidling, tárkony, koriander, esetleg rozmaring vagy kakukkfű).
A fűszerek válogatásánál arra kell figyelni, hogy az aromásabbakat lehetőleg ne keverjük egymással, mert az eredmény jellegtelen lesz.
A krémet alufóliába tekerjük, s hurkát formázunk belőle. (A felhasználáskor így majd könnyen és szépen lehet szeletelni.) Végül jól lehűtjük.
Fűszervajból sokat érdemes egyszerre készíteni, mert mélyhűtőben 4-5 hónapig is eláll.

Ízesített fűszervajak


Elkészítési idő: 10 perc
Elkészítés: Az elkészítés mindegyiknél ugyanaz,a habosra kevert vajhoz adjuk az ízesítést. Fóliába rúd alakúra feltekered, és lefagyasztod, és ebből szelsz, amikor szükséged van rá.

Borágós vaj


A borágó zsenge levelét vágjuk apróra, és keverjük bele fűszervajba. Finom ízt kölcsönöz neki.

Borsos vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 1 mokkáskanál törött fekete borssal és sóval.

Cafe de Paris-vaj


12,5 dkg vajhoz veszünk 1/2 doboz darált szardellafilét (kb. 6-7 dkg-ot), 1 teáskanálnyi rozmaringot, kakukkfüvet, tárkonyt (továbbá ízlés szerint: majoránnát, kaprot, zsályát, oreganót (szürokfüvet), fűszerpaprikát), 1 evőkanálnyi dijoni mustárt, 1 evőkanálnyi darált kapribogyót, 1 teáskanálnyi sót, egy kis frissen őrölt feketeborsot és 1 csipetnyi Cayenne-i borsot. A hozzávalókat szobahőmérsékleten összekeverjük, fóliába tekerjük és lehűtjük.
A fűszervajakat különösen hirtelen sült és grillezett húsokhoz, fóliában sült halhoz, illetve fóliában sült burgonyához adhatjuk.

Citromos vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 1 evőkanál citromlével, 1 teáskanál reszelt citromhéjjal és sóval..

Currys vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 1 evőkanál reszelt sajttal, egy teáskanál curryvel, és sóval ízesítjük.

Diós vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 1 evőkanál darált dióval, 1 gerezd fokhagymával, 1 mokkáskanál paradicsompürével és sóval.

Fokhagymás vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 2 gerezd pépesre zúzott fokhagymával, sóval.

Fűszervaj


Hozzávalók:
  • 15 dkg vaj, só, csipet törött bors, 1 csokor petrezselyem zöldje, 1 citrom,
  • kevés snidling, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek mustár,
     
A vajat hagyd szoba-hőmérsékletűvé válni. Aprítsd fel a petrezselyem zöldjét, a snidlinget, zúzd a fokhagymát, a citromot facsard ki. A vajat keverd ki habosra, és fokozatosan, keverés közben add hozzá az összes belevalót. Amikor kész vagy, habzsákba töltöd és 2 diónyi nagyságú vajgömböket formázol belőle, vagy fóliába rúd alakúra feltekered, és lefagyasztod, és ebből szelsz, amikor szükséged van rá. Kitűnő grillezett ételekhez, marhahúsokhoz, vegetáriánus tálakhoz.

Gombás vaj


10 dkg vajban puhára párolunk 10 dkg megtisztított, finomra metélt, sóval és törött fekete borssal ízesített gombát, majd ha zsírjára sült, kihűtjük és habosra kavarjuk.

Kapros vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 1 nagy csokor finomra metélt kaporral, sóval, egy evőkanál tejföllel, és kevés citromlével.

Medvehagymás vaj


Hozzávalók:
  • 25 dkg vaj, só, fokhagyma, 2 dkg medvehagyma levél
  •  
Felezzünk meg egy csomag vajat (ízlés szerint, ki melyik márkát szereti jobban) és tegyük egy mély tálba. Legkönnyebben szoba-hőmérsékletű, puha vajjal dolgozhatunk, ezért várjunk vele, amíg keverhető nem lesz. Ízlés szerint sózzuk és adjuk hozzá a péppé zúzott fokhagymát. Egy villával nyomkodjuk szét és alaposan keverjük össze a vajat. A fokhagymás vajat 1-2 cm vastagságban terítsük szét egy sütőpapíron, négyzet alakúra. A vaj másik felét tegyük ismét a tálba, enyhén sózzuk és adjuk hozzá az apróra vágott medvehagyma-levélkéket, majd villával vagy kézi mixerrel pürésítsük. A jól eldolgozott vajat terítsük rá az előző fokhagymás rétegre, majd a sütőpapír segítségével csavarjuk fel. Tegyük a hűtőbe, amíg kellően meg nem dermed, hogy szeletelhető legyen. Nem csak a frissen sült kenyérhez isteni, jól illik grillezett húsokhoz és frissensültekhez is.

Mustáros vaj


10 dkg vajat habosra keverünk egy csapott evőkanál mustárral és sóval.

Paprikás vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 1 púpozott teáskanál pirospaprikával és paprikakrémmel.

Petrezselymes vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 1 nagy csokor finomra vágott petrezselyemzölddel és sóval.

Rákvaj


A rákhús kibontásakor visszamaradt páncélból készítjük a rákvajat. A csontos részeket (mozsárban) egészen apróra törjük, majd vajon lassan, kevergetve pirítjuk. (Ha a páncél eleve nem lenne piros, ezalatt majd megpirosodik.) A tűzről lehúzva meghintjük őrölt pirospaprikával, azt elkeverjük benne, majd vízzel felöntve újra felforraljuk. Ez után a piros vajas vizet leszűrjük és egy porcelán (vagy üveg) edényben hűtőbe tesszük. Ha a tetején már megdermedt a zsiradék, azt leszedjük (alóla a vizet eldobjuk). Az így összegyűjtött piros vajat újra felmelegítjük, s lassan (!) addig főzzük, amíg az összes maradék víz elpárolog belőle. (A tiszta rákzsír felhasználásig – lefedve – mehet vissza a hűtőbe.)

Rokfortos vaj


10 dkg vajat habosra keverünk evőkanálnyi reszelt rokforttal és sóval.

Sonkás vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 1 evőkanál darált sonkával, csipetnyi sóval, kevés pirospaprikával.

Snidlinges vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 2 nagy csokor snidlinggel, sóval.

Sós-mandulás vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 1 evőkanál darált mandulával, sóval és egy teáskanál mandulaaromával.

Sós-mogyorós vaj


10 dkg vajat habosra keverünk 1 evőkanál darált mogyoróval és sóval.

Elkészítés: Az elkészítés mindegyiknél ugyanaz,a habosra kevert vajhoz adjuk az ízesítést. Fóliába rúd alakúra feltekered, és lefagyasztod, és ebből szelsz, amikor szükséged van rá.





Az alábbiakban leírok egy pár bevált fűszerkeveréket, melyre csak hivatkozni fogok a recepteknél, valamint itt írom le az előkészületek során a vörös- és fokhagyma előkészítését, a rizs főzését, a különböző húsok, belsőségek abálását és a zsír kisütését.


Pástétom fűszerkeverék


finomra őrölve


1 dkg fűszerkömény , 1 dkg fekete bors , 1 dkg fehérbors , 1 dkg mustármag
1 dkg koriander , 1 dkg majoránna , 1 dkg gyömbér , 1 db szerecsendió
3 szem szegfűszeg , 5 babérlevél , 4 szem szegfűbors

 

Májas hurka fűszerkeverék


finomra őrölve


1 rész fehér bors , 1 rész fekete bors , 1 rész szegfűbors , 1 rész szerecsendió
2 rész gyömbér


Véres hurka fűszerkeveréke

finomra őrölve

1 rész fekete bors , 1 rész fehér bors , 1 rész szegfűbors , 1 rész szerecsendió
2 rész gyömbér , 1 rész fűszerkömény , 3 rész kapormag vagy , 5 rész szárított kaporlevél



Vöröshagyma elkészítése (két disznóra számítva)


Megtisztítunk kb. 3 kg egészséges vöröshagymát. Feldaraboljuk, húsdarálón ledaráljuk és péppé mixeljük. Egy 4 literes jénai tálban disznózsíron aranysárgára dinszteljük. Ez az „alapanyaga” a májas, véres hurkának, kenőmájasnak! Ezt általában már a disznóvágás előtti délután elkészítem.


Fokhagyma elkészítése (két disznóra számítva)

Megtisztítunk, majd pépesre mixelünk kb. 50-70 dkg egészséges fokhagymát. Ezt egy tiszta üvegtálba tesszük és lefóliázva hideg helyen tároljuk, felhasználásig. (Erre szintén másnap kerül sor, mert ezt is a vágás előtti napon szoktam elkészíteni!)
Ez a fokhagyma lesz alapanyaga a kolbászoknak, szalámiknak, sajtoknak, de ezzel kenjük be az abált tokaszalonnát is.
Fontos, hogy a fokhagyma ne legyen „hajtás” állapotban, mert akkor zöldes színt kap az egész!


Rizs főzése (három disznó belsőségére számítva)

Gondosan megtisztítunk 5-6 kg rizst. Kétszer annyi liter szűrt abalével (10-12 liter) felengedjük és egy üstben, folytonos kavarás mellett, puhára pároljuk.
Én az abalébe szoktam tenni jó két marék sót, ezért a hurkák ízesítésekor a sóval csínján kell bánni! Finom lesz a rizs, ha egy tasak majoránnát is szórunk az abalébe. Előfordul, hogy a kimért lé kevésnek bizonyul, nos ez esetben semmi gondot sem jelent, ha szükség szerint utántöltünk.
Amikor a rizs kész, az üstöt levesszük és a rizst egy fedővel, letakarjuk.
Ez a rizs szolgál alapanyagul a májas, tüdős és véres hurkáknak.
Régen, szűkös, háborús időkben a rizst tengeri kásával, gerslivel[3], váltották ki. Bors helyett pedig ott volt a borsikafű!

 

Abálások



A sertés feldolgozásának – hurkák, májasok, sajtok, szalonnák – egyik fontos művelete! Talán találóbb, ha azt mondom, hogy „igen fontos” része, mert ennek minősége meghatározza fent említett készítmények finomságát, tehát nem amolyan másodrendű, „csicskás” munka, hanem igen fontos beosztás!
Böllérünk által gondosan előkészített fejet, szívet, tüdőt, bőrkét, hurkába való húsokat, nyesedékeket, nyelvet, tokaszalonnát puhára „abáljuk”! A megmosott májakat csak fehéredésig főzzük, mert különben rágós, ízetlen lesz. (Ez kb. 10 perc.)
Az abalébe mindig szórok jó 2 marék sót, hogy ízesebb legyen minden.Természetesen ezt a készítmények sózásakor figyelembe kell venni! Tanácsos még abálás közben leszedni a habot s lemerni a „zsírját” is. A készre abálást villával ellenőrizzük. Kiszedésnél használjunk erre a célra készült hosszú szárú villát és lapos szűrőlapátot, így elkerüljük a baleseteket.

Zsírsütés

A zsír kisütése aztán valóban gondos odafigyelést, szakértelmet, egyszóval igen csak nagy gyakorlottságot kíván. Miért? Több okból is:
- ha nem sütjük ki rendesen, akkor vizes marad és elromolhat zsírunk.
- ha túlsütjük, keserű, gusztustalan barna zsírt kapunk.
A jó zsírnak habfehérnek, illatosnak, mogyoró-ízűnek kell lenni még egy év multán is!
Tepertőjének gusztusos arany-barnának, szánkban olvadónak és ennek is szinte mogyoró ízűnek kell lennie! Amelyik külsőleg gusztusos piros-barnára sült, de belül nyers, rágós, egyszóval élvezhetetlen, az bizony emberi tudatlanság, mulasztás „terméke”!
 
Olyan finom zsírt és tepertőt, amilyent Jásdon süt Terka ángyi, az utolérhetetlen. Le is írom „receptjét” azon frissiben:

A lebőrözött zsírszalonnát félpuhára abálják. Ezután kiszedik, egyenletesre kockázzák és lassú tűzön, üstben olvasztják. Amikor sárgára vált a tepertő hozzáöntenek 1 liter édes tejet. A tüzet eloltják, mert perceken belül megkapja arany-barna színét és a zsír nem hevül túl. Az üstöt leemelik s kész a zsír. A tepertőt szűrőkanállal kiszedik, kissé megnyomkodják, a zsírt zsírosbödönbe szűrik és elteszik a száraz, szellős, hűvös kamarába.

Nem olyan rég, Alsóörsi hétvégi házunk teraszán gyönyörködtem  Balatonunk szépségében. Éjfélre járt az idő, mikor egy gépkocsi járt be hozzánk. Hortobágyi Tiborékérkeztek meg Jolival. Gyorsan előkerült a frissen sült, még meleg tepertő, lágykenyér és nekiláttunk falatozni. Elfogyott egy szemig, miközben megittunk egy palack Metaxát és egy kis demizson hegyaljait. Így történt, hogy híres kardiológus barátunk fittyet hányt minden diétának! Természetesen velünk együtt.

Feltétlenül le kell írnom néhány jó tanácsot: Így: mindig óvatosan sózzunk! Általában alsó és felső határral, ill. ízlés szerint ajánlom a sózást. Hasonlóképpen járjanak el az egyéb fűszerekkel, mert nem mindenki ehet teszem azt borsosan! Többször kóstoljunk, mielőtt döntünk, így nem vétünk végzetes hibát! Tanuljunk másoktól és fogadjuk el a jó tanácsot, ügyes fogást. Fenn a Kabhegyen még most, öreg fejjel is tanultam! Remek, összeszokott, vadászcsapattal vettem részt egy disznóölésen. Csizmadia Feri, Mesterházi Laló, Tóth Dini. Wolf Peti, Fazekas Tomi. Csupa öröm, szórakozás volt a nehéz munka. Itt láttam Petitől egy remek hurkakötözést! Le is írom ízibe: A kívánt hosszra vágott bélbe betöltött hurkát mindkét végén két ujjal összefogjuk és ötször-hatszor körbeforgatjuk, majd közepét megfogva a kis karikákat többször átbujtatjuk. Kötözés nélkül kész a páros hurka. Erre a módszerre fogok majd hivatkozni.
Most pedig a következő oldalakon megpróbálok néhány jó receptet leírni.

 

 

Mortadella



Hozzávalók:
4 kg sertéshús (comb, lapocka) , 4 kg marhahús (felsál, fartő) , 2 kg tokaszalonna
1 liter száraz, minőségi vörösbor , 40 g fehér bors , 10 g szegfűbors
10 gerezd fokhagyma lemixelve ,, 21-25 dkg só ízlés szerint

=A húsokat lehártyázzuk, megtisztítjuk az inaktól, mócsingoktól. Csíkokra vágjuk és rizsszem nagyságú korongon kétszer ledaráljuk. A toka-szalonnát darabokra vágjuk és félig megabáljuk. A vízből kiszedve lecsöpögtetjük és kihűtjük, majd egyenletes apróra felkockázzuk. A darált masszába beletesszük a fűszereket, hozzáöntjük a minőségi száraz vörösbort, és igen alaposan összedolgozzuk. Kis ideig pihentetjük, majd hozzáadjuk a szalonnakockákat is, és újból összedolgozzuk az egész masszát. Ügyeljünk arra, hogy a szalonnakockák lehetőleg egyenletesen legyenek jelen mindenütt! Vastagbélbe jó keményre betöltjük. Füstre tesszük, és enyhén pirosra füstöljük. A füstről levéve gyöngyöző vízben, lassan főzzük egy órán át. A forró vízből kivéve hideg vízbe téve lehűtjük. Szikkasztás után még egy napig hideg füstre tesszük. A füstről levéve hűvös, szellős helyre akasszuk. Itt egy hónapig is tárolhatjuk. Védve a kiszáradástól, gondosan csomagoljuk be selyempapírba, és tegyük hűtőszekrénybe. Itt még tovább is tárolhatjuk.
=Egy kicsit talán túlzásnak tűnik ez a mennyiség, de nem is két személyre készül ám, hanem legalább két-három családnak. Így aztán már nem olyan biztos, hogy bárki is sokallná azt a pár kis rúd olaszhurkát, mert olyan finom, hogy alig lehet betelni vele. Férfiasan bevallom, én nagyon szeretem.
äEzt a nagyszerű felvágottat még Édesapám szerettette meg velem. Ő nemes egyszerűséggel csak „olasz hurkának” titulálta, mellyel én nem igazán értettem egyet, mivel nem lehetett felfedezni benne a hurkák jellegzetes alkotóelemeit! (rizs, zsemle gersli, kukoricadara) Természetesen nem kritizáltam ezért Édesapámat, hiszen attól jobban szerettem és tiszteltem Őt. Még leírni is csak most merem, amikor már nem valószínű, hogy szomorúságot okozok vele. Eredeti olasz mortadellát a Piave mellett ettem először, amikor Apám első világháborús emlékének adózva bebarangoltam Dél-Tirolt.
Különös, furcsa, torokszorító volt ez a találkozás. Olyan békés, olyan szép volt a táj, pedig…

åSajnos – mivel vezetnem kellett – nem ihattam rá egy kis vörösbort, pedig nem hiszem, hogy különösebb kalamajkát okozott volna, hiszen szegről-végről rokonok.Olaszhurka és kellemes-fanyar, könnyű olasz bor.



Zsírban eltett sonka


=Akinek van kísérletező kedve, no meg módja ahhoz, hogy több disznót vágjon egy esztendőben, feltétlenül próbálja ki ezt a sonkafajtát! Biztos vagyok benne, hogy nem fog elátkozni haló poraimban!
Íme a recept:
=Az első disznóvágásnál készítjük el ezt a sonkát. Úgy alakítsuk, hogy a csülköt jóval magasabban vágjuk le. Arányosan gömbölyítsük ki a hátsó combot késsel, majd a csontot fűrészeljük le. Az így előkészített sonkát ízlés szerint sózzuk-pácoljuk alföldi vagy makói módon, majd amikor levesszük a füstről, szikkasszuk addig, amíg sor kerül a második disznó levágására. Ekkor az első vágáskor kisütött zsírral kb. negyedrészig megtöltött bödönt bevisszük egy napra konyhánkba és az alaposan megmosott és gondosan megszárított sonkát szépen belehelyezzük a bödönbe. Fontos, hogy száraz legyen a sonka, ezért célszerű előmelegített sütőbe tenni pár percre, hogy a külső nedvesség elpárologjon róla. A bödönben lévő sonkára rászűrjük a friss zsírt, amely semmi szín alatt sem lehet meleg! Lényeges, hogy még folyékony legyen és jól, légmentesen ellepje, lezárja a sonkát.
=Ne takarjuk le fedővel, csak akkor, amikor a ráöntött zsír már teljesen megdermedt, mert ha korán lefedjük, a lecsapódó vízcseppektől elromolhat zsírunk s vele együtt sonkánk is. Ügyelnünk kell arra is, hogy száraz, hűvös kamrában tároljuk.
äAz így eltett sonka kellő odafigyeléssel megfőzve, a lehető legfinomabb húsvéti sonkát adja majd! A kiolvasztott zsírt felhasználhatjuk sütéshez, főzéshez, azokhoz az ételekhez, amelyeknek hasznára válik ez a különlegesen pikáns ízű zsír.
Ehhez a sonkához aztán valóban csak bor dukál. Ihat rá mindenki kora, ízlése, pénztárcája szerint, de csak mértékkel!


Fokhagymás-paprikás, abált, tokaszalonna


 

=Tulajdonképpen ezzel kellett volna kezdenem, mert ezt a szalonnát aznap, mármint disznóvágáskor készítem évtizedek óta.
=A levágott és kissé formázott tokaszalonnát beletesszük az abáló üstbe. Nincs ám egyedül, mert itt abálódnak a fejek, húsok, bőrkék, szívek, májak is. Az abalébe mindig szoktam egy-két maroknyi sót vetni. Amikor puhára kövedt8kivesszük és egy vágódeszkára téve jó mélyen beirdaljuk s azon melegen alaposan bedörzsöljük sóval. Pár percnyi várakozás után jó vastagon bekenjük pépesre mixelt fokhagymával. Csemegepaprikát szitálunk rá. Sokat javít rajta, ha a csemegepaprikához csempészünk egy kiskanálnyi erőset is.
äHideg helyen, hűtőben tárolva két nap múlva fogyasztható.
åIllatos teával igazán pompás reggelivel szolgál.

=Befejezésül a szalonnákról írottakat azzal egészíteném ki, hogy nincs rosszabb a perzseletlen bőrű, nyúlós-rágós, sótlan, szalonnának csúfolt szörnyűségtől! Sajnos ilyen„termékkel” is találkoztam.
Férfiasan bevallom, ezt a randevút igyekszem elfelejteni.



Nyírségi toroskáposzta


=A savanyú káposztát levétől alaposan kifacsarjuk, ha túl savanyú lenne, átmossuk. Egy mély, ún. pecsenyesütő tepsit jó vastagon kizsírozunk és telerakjuk káposztával. Fűszerezzük kevés sóval, őrölt borssal ízlés szerint. Alufóliával lefedjük és a sütőben, közepes lángon puhára pároljuk. A lángot eloltjuk és ott hagyjuk a sütőben. Általában ekkor már bent van a hackstokon9, az első féldisznó. A gazdasszony ki is lesi ezt a fontos pillanatot s kér két-három pár, pecsenyének való hússzeletet. Kap is innen-onnan kövérkést, szálkást. Ebből készít igen gyorsan, puha, omlós lacipecsenyét. Ekkor már újból be van gyújtva a sütő és sül, serceg a káposzta, mert lekerült róla a fólia. Amikor zsírjára sült a káposzta, rátesszük a piros-barnára pirult pecsenyét, ráöntjük zsírját és együtt, felforrósítjuk. Nagy pecsenyés tálra rakjuk és máris feltálaljuk az illatos, gusztusos pecsenyékkel megrakott nyírségi toroskáposztát.
åMielőtt hozzálátnánk, bekapunk egy pohárka kisüstit.
äEz a toroskáposzta reggeli néhány percre feledtetett minden fáradságot, bút és bajt. Mindenki azt a részt szedte tányérjára, amit szeretett.  Általában nem is volt a pecsenyékkel gond, inkább a káposztából kivillanó kis paprikacsövek nyakon csípése, mások elől való elhalászása késztette éberré az ínyesebb férfiakat.
Régen, közel négy évtizede ettem Ary Boldizsár erdész barátomnál Berkeszen, kinn az erdő közepén olyan finom toroskáposztát, amit ma sem felejtettem el. A káposztához tettek néhány kanál friss, házi, vastag tejfölt is.
åSenki sem tiltakozott e pompás reggeli után egy-két pohár borocska ellen, sőt. Néhány perc pihenés, fekete, egy jó cigaretta, végképp feledtette a sok munkát, vesződséget, mely a disznó hizlalásával együtt jár.




Kovászos uborka téli eltevése


=A szép, egészséges és friss uborkákat megmossuk, majd két végét levágva ellentétes irányból jól bevágjuk, de ne teljesen, mert akkor szétesik.
=Alaposan kimosott öt-literes üvegekbe rakjuk jó szorosan. Kaporral, tormával, szemes borssal és meggy-levéllel ízesítjük, majd hidegvízzel feltöltjük. Ahány literes az üveg, annyi közepes nagyságú, csapott evőkanál sót teszünk bele. Tüllzacskóban fél szelet barna vagy fekete kenyeret rakunk a tetejére, majd napos (déli fekvésű) ablakba helyezzük. 3-4 nap alatt megkovászolódik. Ekkor a kenyeret kivesszük, az üvegeket feltöltjük, (célszerű 4-5 üveggel elrakni egyszerre, s 1 üvegnek a levét feláldozva a többi üveget feltöltjük, a maradék uborkát frissen elfogyaszthatjuk) és hozzáadunk egy kávéskanál borként és szalicilt. Ezután lekötjük és éléskamrába helyezzük.
=Még áprilisban is kitűnő ízű, ropogós lesz uborkánk, ha kitart addig.
=Ez az eltevési mód a lehető legolcsóbb, ráadásul - mivel nem ecettel, hanem természetes tejsavas erjedéssel lett tartósítva -, rendkívül jó étrendi hatása is van!
=2000 nyara aszályos volt. Nem kedvezett az uborka termesztésének, így jóval kisebb mennyiséget tudtunk kovászolni. Ellenben bő termés mutatkozott cukkíniből és patisszonból. Kézenfekvőn jött hát a megoldás. Pótoljuk uborkahiányunk, kovászoljuk vegyesen. A gondolatot tett követte. Az első kísérlet kudarcot vallott, mert ellágyult mindkettő. Szerencsére nem adtuk fel, tovább kísérleteztünk. A cukkínit közepes nagyságú uborkaformára, a patisszont nyolcadrészekre daraboltuk. Mindkettőnek gondosan kivágtuk lágy magrészét s így raktuk el. A kísérlet sikerült, olyannyira, hogy amikor fogyasztására került sor, mindenki az új „termékhez” ragaszkodott. A nyolcad részekre vágott s magházát elvesztett patisszon gusztusos, darabolt halat formázva kínálta magát.
äBátran ajánlom mindenkinek. Különleges ízével, kellemes meglepetést szerzünk vele vendégeinknek egy disznótoros vacsorához. Nemkülönben hideg téli reggelen, parasztreggelihez adva.



Fűszeres krémsajt


Ezt a sajtot elsősorban azoknak ajánlom, akik nem tudnak friss tejet beszerezni, de szeretnének „saját” terméket készíteni.

Hozzávalók:
2 csomag zsíros krémtúró, (50 dkg) , 1 liter tej , 5 dkg teavaj , 1 tojás
1 csapott evőkanál só , 1 mokkáskanál fehér bors , késhegynyi szódabikarbóna
 
ízlés szerint különböző fűszerek:
     kömény, piros arany, erőspista17, reszelt vöröshagyma,
    fokhagyma, zeller, gomba, kapor, bazsalikom, stb.

=A túrót áttörjük és beletesszük a tejbe. Folytonos keverés mellett forraljuk fel, míg a savó kezd kicsapódni és a túró nyúlóssá válni. Ekkor sűrű szövésű szűrőbe tesszük, hogy a savó lecsöpögjön.
=A masszát összekeverjük a vajjal, a felvert tojással, sóval, szódabikarbónával. Ízlésünk szerint fűszerezzük – paprikás, vöröshagymás, köményes, fokhagymás -, attól függően, hogy milyen sajtot akarunk készíteni. Megfelelő nagyságú zománcos edényben vagy tűzálló tálban, takaréklángon addig keverjük, míg sűrű masszává nem áll össze. Ezt az anyagot bevizezett formába tesszük, majd hűtőszekrényben érleljük.

äHa van időnk, türelmünk és pénzünk, akár 5-6 féle sajtot is feltehetünk asztalunkra, egy-egy ünnepi ebéd vagy vacsora zárásaként. Természetesen önálló fogásként is kínálhatjuk.
A keményebb alapsajtból ki is ránthatunk. A kisujj széles szeleteket forgassuk bele darált dióba és forró olajban hirtelen süssük ki.
åMinden változatához illik akár a rubin színű soproni kékfrankos, tihanyi merlot, szekszárdi óvörös vagy egri bikavér. Bevallom, nekem a lágyabb zweigelt, illatos oportó, hangulatos kadarka sem rontotta el azt a ritka alkalmat, amikor baráti körben, átadhattam magam egy kellemes, sajtos pinceszernek.
 

Gombakrém őzláb gombából18


Hozzávalók:
 
2 liternyi apróra darabolt, megmosott majd alaposan kifacsart őzláb gomba
2 nagy fej vöröshagyma , 2 zöldpaprika , 1 teáskanál pirospaprika
1 teáskanál pástétomfűszer keverék , 1 teáskanál ételízesítő (vegeta)
2 teáskanál mustár , 1 mokkáskanál őrölt bors , 5 dkg margarin vagy vaj
2 evőkanál finom étolaj (oliva) , só, ízlés szerint , 2 dl tejföl , 2 evőkanál finomliszt

=A megtisztított, megmosott és lecsurgatott gombát apró kockákra vágjuk. Alaposan kifacsarjuk, és félre tesszük.
A hagymát és paprikát feldaraboljuk, majd kevés vízzel leturmixoljuk. Egy megfelelő nagyságú – kb. 2½ literes – lábasba beletesszük az olajat, majd a leturmixolt anyagot is és felfőzzük. Hozzáadjuk a gombát, a fűszereket és tovább főzzük (kb. 15 percig.) Beletesszük a margarint, a mustárt s ezzel is felfőzzük.
A lisztet csomómentesen elkeverjük a tejföllel (habarjuk) és folytonos keverés mellett hozzáöntjük a masszához és egyszer felrottyantjuk.
Ízlés szerint sózzuk. (Többször kóstoljuk.)
=Amikor kész - az egész főzés ideje 30 perc –, levesszük. Megvárjuk, míg kihűl, majd műanyag poharakba tesszük, alufóliával lekötjük, és felhasználásig mélyhűtőben tároljuk.
äTélen, zimankós reggelen, rozskenyér szeletekre ujjnyit kenünk a krémből, beborítjuk vékonyra szelt, kolozsvári szalonnaszeletekkel, forró sütőbe dugjuk és melegszendvicsként fogyasztjuk. Ez a gombás szendvics odavarázsolja asztalunkra az őszi erdő varázsos hangulatát.
åEgy csésze forró boros-tea harmonizál igazán ezzel a kitűnő gombakrémes szendviccsel.

 

 

Magyar „ketchup”

Hozzávalók:
2 kg érett kecskeméti, vagy lila kassai paradicsom , 1 kg piros szentesi paradicsompaprika ,50 dkg makói vöröshagyma , 5 babérlevél , 2 cső erős pirospaprika , 1-1 kávéskanál mustármag, gyömbér, szerecsendió

=Fentieket egy edényben jól megfőzzük. (kb. 3 óráig) Kihűtve átpasszírozzuk. Hozzáadunk:
17 dkg cukrot , 2 evőkanál mustárt , 2 csapott evőkanál sót , fél kávéskanál őrölt borsot , fél dl 10 %-os ecetet , 1 kávéskanál szalicilt

=Visszatesszük a tűzhelyre és fél óráig főzzük. Forrón 2 dl-es üvegekbe töltjük és kihűlésig konyharuhákkal letakarva száraz dunsztban tartjuk. Felhasználásig hűvös kamrában tároljuk.
äKirándulásokon, kerti partikon, reggelikhez igen nagyszerű szolgálatot tesz ez az ízes-zamatos magyar ketchup!

 


Vagdalt hús


Hozzávalók 8 főre:
1,20 kg sertés lapocka , étolaj a sütéshez (kb. fél liter) , 4 db friss tyúktojás
4 db zsemle , 3 cikk fokhagyma , 1 csokor apróra vágott petrezselyem zöld
10 dkg gomba , diós, zsemlemorzsa 1:3 arányú keverék , só, bors¸ paprika ízlés szerint

=A húst megmosom, feldarabolom, középkorongon ledarálom. Hozzáadom az apróra kockázott vöröshagymát, a finomra vágott fokhagymát, a kis kockákra vágott gombát, a tojásokat és ízlés szerint fűszerezem. Közben a beáztatott zsemléket kicsavarom és hozzáadom a fűszeres keverékhez. Alaposan összedolgozom, majd félórát pihentetem. Kis gömbökre formázom, diós zsemlemorzsa keverékben megforgatom és forró olajban, rózsa pirosra sütöm.
äFőzelékekre feltétnek, krumplipüréhez is finom. Hosszabb autós utazások, kirándulások, balatoni fürdőzések kiváló tízórai, vagy uzsonna falatjait szolgáltatja egy-két, körözöttel megkent zsemlébe rakva.
åVezetőnknek, gyerekeknek ásványvíz, paradicsomlé, nekünk utasoknak egy korsó hideg ser dukál.





Tunkolók30


 Fokhagymamártás

Hozzávalók:
3 evőkanál finomliszt , 3 evőkanál étolaj , 4 cikk fokhagyma , 2 dl tejföl , só

=Az olajjal és liszttel zsemleszínű rántást készítek. Beleteszem az összezúzott fokhagymát és néhány percig még együtt pirítom vele. Felengedem a tejföllel. Ha sűrű, húslevessel hígítom. Sóval ízesítem és felrottyantom.
äHidegen, főtt húsokhoz, pecsenyékhez, grillezett húsokhoz tálalom.


Hagymamártás


Hozzávalók:
3 evőkanál étolaj , 3 evőkanál finomliszt , 1 fej vöröshagyma , 2 dl tejföl
só, cukor, citromlé ízlés szerint

=Egy fej hagymát lereszelek és olajon megpárolom. Hozzáadom a lisztet és zsemleszínűre pirítom. Felengedem tejföllel, pár kanál húslevessel, sóval, cukorral, citromlével ízesítem és felrottyantom.
äPárolt húsokhoz, pecsenyékhez hidegen tálalom.


Kapormártás

Hozzávalók:
3 evőkanál étolaj , 3 evőkanál finomliszt , 1 csokor zöld kapor , 2 dl tejföl
só, citrom

=Az olajon a liszttel zsemleszínű rántást készítek. Beleteszem a finomra vágott kapor felét és azt is megpirítom egy kicsit. Felengedem a tejföllel, ha szükséges, húslevessel hígítom és együtt felrottyantom. Hozzákeverem a kapor másik felét, sózom, citrommal ízesítem és hűtőben tárolom.
äSzinte minden húshoz illik ez a pompás mártás.



Paradicsommártás


Hozzávalók:
3 evőkanál étolaj , 3 evőkanál liszt , fél liter paradicsomlé , só, cukor ízlés szerint

=Az olajon zsemleszínű rántást készítek és felengedem a paradicsomlével. Sóval, cukorral ízesítem és felforralom.
äFőtt húsokhoz tálalom.

 

Pacal Bíró Géza módra


Hozzávalók 10 személyre:
2,5 kg pacal , 50 dkg sertésvelő , 30 dkg sertészsír , 40 dkg vöröshagyma
20 dkg lecsó , 2 dkg fokhagyma , 4 dkg pirospaprika , 5 dkg finomliszt
4 dkg só , 2 g bors
A főző vízbe: 3 szegfűszeg, 1 vöröshagyma, 3 babérlevél, 3 cikk fokhagyma, fél citrom, 5-6 szemes bors
       Köret:
3 kg sós, főtt burgonya

=A gondosan megtisztított pacalt felteszem főni a felsorolt fűszerekkel. 2-3 órát abálom. A sertésvelőt megmosom, majd tiszta hidegvízbe teszem és ezt is megfőzöm. Amikor megfőtt a velő, kihűtöm és lehártyázom. Amíg a pacal fő, elkészítem a lecsós pörköltalapot. Nyáron friss paradicsomból és paprikából, télen konzervlecsóból. A megpuhult pacalt kiveszem és 1 cm-es csíkokra vágom. Beleteszem a pörköltalapba, felengedem csontlével, hozzáadom a főtt velőt, még fűszerezem és összeforralom. Így főzöm fél óráig, majd megszórom liszttel és besűrítem.
äSósvízben főtt burgonyával, vegyes savanyúsággal tálalom.
åSzekszárdi vörösbort ajánlok hozzá.

Köszönjünk el kedves vendéglátónktól és térjünk vissza otthonunkba, annál is inkább, mert vendégek érkeznek. Véget ért a nyár, itt a szüret és összejön a nagycsalád. Előkerül a bogrács és kinn a kertben vagy a présház előtt, az öreg diófa alatt megrakjuk a tüzet. Elővesszük a szolgafát, ráakasszuk a bográcsot, zsírt teszünk bele, arra hagymát és megtelik a piruló vöröshagyma illatával a levegő. Nekilátunk és megfőzzük azt a híres-neves magyar „gulascht”, mely nyelvünkben mindig levest jelent, sohasem pörköltet. Következésképp a pörkölt soha sem gulyás.
A gulyás és a pörkölt sokféle húsból készíthető. Legfinomabb marhából, annak is a lábszár húsából. Nagyon finom még a gulyás`birkából, muflonból is, és a pörkölt vaddisznóból, őzből, szarvasból! Bármikor, bármilyen húsból főzhetjük, nincs semmiféle megkötés, csak szüret idejére. Ekkor birkából legyen gulyásunk és utána kakasból a pörkölt!
Iparkodjunk hát, rakjunk bele bográcsunkba minden jót, amit előír az emlékezet receptje, mert lassan lebukik a fáradt Nap Tihany mögött. A Balatont is elfedi, opálos párába burkolja az alkony. Jönnek már a szüretelők. Ide hallik jókedvű énekük:

 
Szüreti birkagulyás

Hozzávalók 10 főre
2,5 kg birkahús - szegy, lapocka, nyak – vegyesen , 25 dkg zsír , 3 fej megtisztított vöröshagyma , 1 csokor metélőhagyma , 3 póréhagyma , 1 kg tisztított rózsaburgonya
2 cikk fokhagyma , 3 db csemege húsos paprika , 3 db csemege paradicsom
2 dkg rózsapaprika , 5 g bors , 2 g köménymag , só, erős paprika ízlés szerint
pár db felaprózott zellerlevél
A nokedlihez: , 4 tojás , 25 dkg liszt , csipetnyi só

=Az ecetes vízben alaposan megmosott húst lefaggyúzzuk, kockákra vágjuk. A hagymát felaprózzuk és a zsíron üvegesre pároljuk. Ekkor vegyük le a tűzről s pár percig várjunk, majd szórjuk bele a rózsapaprikát. Rakjuk bele a feldarabolt húst és tegyük vissza a tűz fölé és „pörköljük” meg pár percig folytonos kavarással! Tegyük bele a felvágott paprikát, paradicsomot és fokhagymát, valamint a borsot és köménymagot. Engedjük fel kevés vízzel, és pároljuk puhára úgy, hogy közben mindig töltsünk egy kis vizet hozzá. Sózzuk és süssük le zsírjára! Ekkor öntsük fel vízzel és tegyük bele a hasábokra vágott krumplit, majd amikor félig megpuhult, szaggassuk bele a nokedlit, szórjuk rá a zellerlevelet és pár percnyi forralás után főzzük készre! A birkagulyást általában rövid lével, nokedli nélkül készítik, de most szüret van és mások a szabályok. Ráadásul vár ránk a kitűnő szüreti kakaspörkölt is!
äCseréptálkákban, tűzforrón tálaljuk!
åNe felejtsünk előtte bekapni egy kupica törkölyt. Utána viszont bátran ihatunk rá egy-két pohár óbort, míg elkészül az a híres szüreti pörkölt, kakasból!

Dudari káposztaleves



Hozzávalók:
60 dkg sertéslapocka , 1 közepes fej káposzta , 1 nagyobb krumpli
2-2 sárga és fehérrépa , 1 kisebb zellergumó , 1 közepes savanyú uborka
1 fej vöröshagyma , 1 diónyi disznózsír , 2 evőkanál olaj , 3 evőkanál liszt
2 dl tejföl , 1 dl paradicsomlé , 2 babérlevél , só, bors, paprika, ízlés szerint

=A húst lehártyázom, megmosom, felkockázom és felteszem főni. Diónyi zsíron megpárolom a lereszelt zöldségeket. Húslével öntözöm, beleteszem a paradicsomlét, a vékonyra vágott savanyú uborkát. Tovább párolom, majd beleöntöm a félig megfőtt húsra. és megsózom. A káposztát apró kockákra vágom és hozzáadom a leveshez. Amikor majdnem puha a hús és a káposzta, beleteszem a felkockázott krumplit is. Közben a két evőkanál olajon felsütöm az apróra vágott hagymát és zsemleszínű rántást készítek. Paprikával színezem, felengedem és a levesbe teszem. A tejfölt pici liszttel sűrítem, majd azt is a levesbe öntöm, majd készre főzöm. Forrón tálalom.
äPáratlanul finom ez a magyarosított káposztaleves, hiszen a nagy orosz síkságról került hozzánk még az első világháború idején. Igaz akkor még scsínek nevezték és marhahúsból készültNéhány csepp citrom, vagy tárkonyecet még ízesebbé teszi ezt a tartalmas egy tál ételt.
åBátran ihatunk rá egy pohár pincehideg, kellemes rosét.



 Paradicsomos káposzta, párolt tarjával


Hozzávalók:
6 szelet tarja , 1 közepes fej káposzta , 3 paradicsom, vagy 2 dl paradicsomlé
1 marék rizs , 1 fej vöröshagyma , 2 evőkanál olvasztott zsír , 1 babérlevél
egész fekete bors, kömény, só, cukor ízlés szerint

=Az előkészített hússzeleteket kevés vízben, egy kanál zsíron megpárolom. Sóval, borssal, babérlevéllel ízesítem. A káposztát leszelem és az apróra vágott hagymával, köménymaggal, zöldpaprikával együtt, kevés forró vízben főni teszem. Amikor már majdnem puha, hozzáteszem a paradicsomot, a marék rizst. Sózom és tovább főzöm. Egy evőkanál zsíron rózsaszín rántást készítek és a lehűtött húslé egy részével felhígítva a káposztára öntöm a maradékkal együtt. Cukorral ízesítem és készre főzöm. Főzelékes tálban, párolt tarja feltéttel teszem asztalra.
äKellemes összhangban van ebben a főzelékben a káposzta, a párolt hús és a paradicsom. Ízleljék meg.
åEhhez is ajánlok egy pohárka pincehideg, enyhén keserű rosét.


Zölddió snapsz


Hozzávalók:
2 kg zsenge zölddió , 4 l tiszta szesz , 1 db csappal ellátott, eperfából készült 5-6 literes hordócska

=A zöld diókat alaposan megmossuk, lecsurgatjuk. Kötőtűvel megszurkáljuk, beleteszzük a hordóba és felöntjük szesszel. Három hétig érleljük.
åHárom hét után iható ez a különleges olajzöld gyógysnapsz. Óvatosan ízleljük, mert csak annyira hígult a tiszta szesz, amennyi nedvet a dióból elvont. Az Öreg, apró, vadászmintás ónkupicáját szívesen megtölteném, ha lenne most abból a dió snapszból. Talán valamelyik tehetősebb olvasóm vagy patikus Barátom még megengedheti magának, hogy készítsen egy hordóval! Remélem engem is megkínál majd!

 

Vágott zsír/szalonna

Vágott zsír



A dunántúli Alpes-alji övezet két különböző szalonnatartósítási rendszer találkozási területe. Az egyik a magyar területen szokásos szalonna- (később szalonna- és zsír-) tartósítás, a másik a délkeleti Alpok vidékének apró darabokra vágott szalonnát eltartó övezete. Ott az állat teljes szalonnáját ilyen formában tárolták. Hozzá az egész szalonnát egyetlen darabban sózták, füstölés nélkül levegőn szárították, végül az egészet bárddal egészen apró darabokra vágták és favéndelyben tárolták. Az eljárásról az 1790-es évektől (Knézy J. 1984: 144) a legújabb korig tudunk a Délnyugat-Dunántúlról (vágott szalonna/vágott zsír). Itt szalonna maghagyása mellett alkalmazták. Készítésének eszközei zsírvágó vályú és bárd. Előfordult füstölt szalonna felaprítása is. A zsírolvasztás bevezetése előtt a vágott zsírt/vágott szalonnát itt a főzéshez szánt szalonnából csinálták, az étkezési szalonnát pedig darabokban hagyták. Felhasználáskor kiolvasztottak egy adag vágott szalonnát. A töpörtyűs vágott zsírt a 20. században kásaételekre, főtt tésztára használták (infó: innen)

 

 

1900 körül még sóztak ilyen darabban DNy-Dunántúlon is. (Itt ezt füstölés után szétosztották szalonnaként fogyasztandó és főzéshez szánt részre. Étkezési szalonnának a hasaalját hagyták, a többit vágott zsírnak aprították.)

- Füstölt szalonna, hasonló alkalmazása szokásos Erdélyben és előfordul Ny-Dunántúlon. DNy-Dunántúlon a főzéshez szánt füstölt szalonna évi teljes mennyiségét inkább egyszerre előkészítették. E célból a szalonnát zsírvágó vályúban, kereszt élű bárddal felaprították, ezt a vágott zsírt fabödönben tárolták. Az eljárás Graz körzetéig nyomon kísérhető.  (infó: innen)

 

 


Van egy olyan verziója is, ahol a húsos császárszalonnát abálják meg. Ez a hústartalom miatt nem olyan tartós, mint a vágott zsír. Így ezt hamarabb el kell használni, mert a hús megavasodhat. Ezért is kell alaposan kifagyasztani.



Felhasználható kenyérre kenve, pirítva gánicák, sztrapacskák és tészták ízesítésére. Egy kis pirított rozskenyérre kenve tartalmas, finom reggeli lehet a téli napokon.

Készítése:

Szép bőrös császárhúst veszünk, alaposan megtisztítjuk, mossuk. Forró vízbe tesszük főni, teszünk hozzá egy pucolt hagymát is. Hagyjuk újra forrni, közben lehabozzuk, majd takarékra vesszük az energiát, és gyöngyözve főzzük. Adhatunk hozzá sót, borsot, fokhagymát és zöld fűszereket. Én tettem hozzá egy kis kakukkfüvet és rozmaringot, de csak a végén. Nem kell teljesen puhára főzni, inkább csak félkeményre. Vegyük ki a főző léből, csepegtessük le alaposan, majd hűtsük ki alaposan (én egy egész éjszakát hagytam, hogy kifagyjon).
Másnap ledaráljuk, és egy edénybe nyomkodjuk jó szorosan.



Ha sima szalonnából készítjük, az sokáig eláll, ha húsosból, azt tegyük a jó hideg helyre, és 3-4 napnál tovább ne tároljuk.

Nagyon finom egy kis héjában sült burgonyával, vagy tésztával összeforgatva is.



Jó étvágyat hozzá!

Max


 

Hagyományos sütés zsírban 

A forró zsiradékban sütjük lassú tűznél a kolbászt és a hurkát. Lassan kell sütni, hogy ki ne repedjenek a töltelékek.

Tepsiben 1. 

Tepsiben leterítek 2 kg felkarikázott burgonyát, megsózom és ráfektetem a hurkákat, kolbászokat. Alufóliával befedem és a sütőben fél óráig fóliával, fél óráig pedig fólia nélkül sütöm. Nagyon finom lesz a krumpli a rácsorgó zsírtól.

Tepsiben 2. 


Friss kolbász 1. 

5 kg lapocka, 1 kg zsírszalonna, 10 g törött fehérbors, 2 dkg currypor, 3 tojás, 2 dl2 kg felkarikázott burgonyát és fél kg hagymát felkarikázok és meghempergetem sós-paprikás lisztben. Egy nagyobb tepsibe fektetem a hurkákat, kolbászokat, közéjük helyezem a köretnek valót, meglocsolom 1-2 pohár tejföllel és alufóliával fedem le. Mehet a sütőbe. Mintegy fél órai sütés után leveszem a fóliát és "meztelenül" sütöm, amíg el nem készül.
tejszín, 3 dkg paprika, 12 dkg só.
A húst a szalonnával együtt nagy lyukú húsdarálón ledaráljuk, sózzuk, fűszerezzük, hozzáadjuk a tejszínt, hozzáöntjük a tojások sárgájat és a habbá vert fehérjét. Jól összedolgozzuk és vékony kolbászbélbe töltjük. Azonnal fogyasztható.

Friss kolbász 2.


Sonka


Technológia

Formázás 

Mikor eldöntöttük, hogy hány sonkát hagyunk, hozzáláthatunk a formázáshoz. Először a medencecsontot veszem le a sonkáról úgy, hogy a csontot megfogva, a comb gömbcsontját kiszabadítva vágom le, a hússal együtt. A keresztcsontot mindjárt ki is csontozom. A sonkát bőrével az asztalra fektetem, majd a csülök felső részétől kiindulva szépen, lehetőleg egy vágással körülvágom. A szalonnás rész ne legyen szélesebb, mint a comb húsa és a bőrös rész felől nézve szép kerek legyen. A sonkáról éles késsel minden lógó, bevágott részt levágok, hogy mindenütt lehetőleg sima felületet kapjak. Így szép a sonka, egészben, csülökkel.
Az első sonkánál (lapockánál) is hasonló, kerek vágást kell végezni. Itt viszont meg lehet hagyni, lapockával, vagy lapocka nélkül az egészet. Ha a lapockát, illetve a lapockacsontot kiveszem, csak vékonyabb, kisebb sonka marad. Fontos ennél is minden lógó hús-, illetve zsírdarab levágása.

Sózás 

A sonka sózásához kilogrammonként 12-15 dkg só kell. A sózást általában fakádban (melence, teknő stb.) végezzük. Az eresztett levével naponta megöntözzük a sonkákat. A sonkák sorrendjét 2-3 naponta változtatjuk.

Pácolás 

A sózást követi a pácolás művelete. A pácolásnál mindig ügyeljünk arra, hogy a páclé állandóan ellepje a húsunkat. 


Páclé 1. 

Sonkánként fél kiló só, egy kanál bors, egy kanál szegfűbors, egy kanál koriander, egy kanál majoranna, két kanál fenyőmag, egy fej hagyma, pár babérlevél.
A hozzávalókat a megfelelő mennyiségű vízben felforraljuk, majd lehűlés után ráöntjük a páclevet a sonkára. A páclének el kell lepnie a húst. A sonka a bőrös részével legyen a pácolókád alja felé. Általában 3-4 hétig pácoljuk a húsféléket, párnaponta forgatva a húst.
Füstölés 

A füstölés során több dologra is figyelnünk kell:
- A hőfok (általában hideg füstöt használunk). Csak parázsnak szabad lennie, Láng nem lehet a füstölőben.
- A fafajták (minden fafajtának megvan a saját aromája). Puhafa (pl. fenyő) nem alkalmas füstölésre. Bükkfa, bükkfafűrészpor, gyümölcsfa, gyümölcsfafűrészpor a legalkalmasabb. Sok helyütt szőlőtőkét is használnak füstölésre.
- Az időtartam (a húsdarabok nagyságával arányosan kell növelni a füstölési időtartamot).
A sonka főzése

A sonkát langyos vízben mossuk meg, majd áztassuk be fél-egy napra és egy nagy edényben annyi hideg vízben tesszük fel főni, hogy a víz teljesen ellepje. Kb. három-négy órán keresztül főzzük. Mikor megpuhult, lekapcsoljuk a lángot és a saját levében hagyjuk kihűlni. Leöntjük a levét, majd a sonkát hideg helyre tesszük. A főzőlevét felhasználhatjuk levesek‚ főzelékek ízesítéséhez, de főzhetünk benne kemény tojást is, melynek különleges ízt ad neki. 

 

A tejtermékek - Mi készül a tejből?


 
Írta: Takács Hajnalka
A tejtermékek a tejhez hasonlóan az izomzat számára fontos fehérjével, vitaminokkal,  ásványi anyagokkal szolgálnak a szerveztünk egészséges működéséért. A kálcium és a D vitamin az erős csontok és fogak számára fontos. Az egészséges táplálkozás részeként fogyasszunk elegendő tejterméket természetesen a szénhidráttartalom figyelembevételével!
A tejtermékek jellemzője, hogy a tej egyes alkotórészeit koncentrált formában tartalmazzák: a vajban a tejzsír, a túróban a fehérje, a sajtban a fehérje és a zsír fordul elő nagyobb mennyiségben.

Vaj és vajkészítmények


A vaj a tejből illetve tejszínből fizikai módszerrel leválasztott, minimum 80%ban tejzsírból álló, idegen zsírt nem tartalmazó tejtermék. Táplálkozásélettani jelentőségét a tejzsír adja. Zsírsav összetétele által 95-98%ban felszívódik. A vajgyártás alapanyag a tejszín, amelyet 90-110 Celsiuson pasztőröznek.
A vajkészítmények 25-70 % tejzsírt tartalmaznak, illetve bizonyos adalékanyagokat: tejfehérjét, ízesítőanyagokat, aromákat. A vajkrémek víztartalma kb. 50%, eltarthatóságukat hőkezeléssel és melegen történő csomagolással biztosítják.
A vajgyártás mellékterméke az író. Kicsi az energiatartalma és jelentős mennyiségű tejcukrot, fehérjét, lecitint és ásványi anyagot tartalmaz. Összetétele és íze miatt nagy szerepe van a betegélelmezésben.

 

A túró


A tejszín és a vajgyártás során melléktermékként képződött soványtejből készül a kazein (tejfehérje) kicsapásával. Koncentrált formában tartalmazza a tej teljesértékű fehérjéit és ásványi anyagait, így táplálkozásélettani értéke nagy, különféle diétákba jól beépíthető. A tejipar tehéntúrót, juhtúrót és gomolyatúrót állít elő attól függően, hogy milyen alapanyagból és milyen technológiával készül. Eltarthatósági idejük jelentős víztartalmuk következtében igen rövid, hűtve tárolást igényelnek.
Ékezési tehéntúró készül zsíros (12,2 g/100 g zsírtartalom), félzsíros (7,09 g/100 g zsírtartalom) és sovány (0,5 g/100 g zsírtartalom) kivitelben. Az étkezési túróból különféle ízesítéssel túrókészítményeket gyártanak. Az édes ízesítésű krémtúrók alapanyaga zsíros túró.
gomolyát (túrósajtot) pasztőrözött tejből készítik, oltós alvasztással, majd az alvadék aprításával, melegítésével és kavarásával nyert anyagot formákba merik, ahol 1 napi állás közben a savó kicsurog belőle. Hűvös helyiségben érlelik, sós vízzel kezelik. Gomolyát tehéntejből és juhtejből is készítenek. A gomolya további feldolgozásával készül a Parenyica sajt. A juhgomolya készítésekor kicsurgó savó az orda, ami értékes fehérjeforrás.
A juhtúró gyártása két lépésből áll: elsőként gomolyát készítenek, majd ezt dolgozzák fel tovább. Az érett gomolyát hámozzák, aprítják, beállítják a víz- és zsírtartalmát és hengerek között simára, kenhető állományúra őrlik. A juhtúrót 65% juhgomolya és 20% tehéngomolya keverékből, a csemege juhtúrót kizárólag friss juhgomolyából készítik. A juhtúró zsírtartalma a tehéntúróénál nagyobb: 21,1 g/100 g zsír.
gomolyatúró 60% tehéngomolyát és 5% juhgomolyát tartalmaz, íze a juhtúróénál enyhébb. Zsírtartalma megegyezik a juhtúróéval.
körített túró (körözött) tehéntúróból, juhtúróból és tehéngomolyából készül.
Az étkezési túró készítésétől eltérően, több tejsavbaktérium felhasználásával készül az ún. savanyútúró, amely félkésztermék, a pogácsasajtot (kvarglit) gyártják belőle.

 

A sajt


Hosszabb ideig eltartható tejtermék, amelyet a tejből oltós alvasztással nyert alvadék további feldolgozásával készítenek. A sajt a tej valamennyi alkotórészét tartalmazza, de megváltozott arányban. Legfontosabb alkotórésze a fehérje. A sajtok víztartalma 35-80% minél nagyobb, annál lágyabb a sajt. Tejcukrot a sajtok gyakorlatilag nem tartalmaznak. A zsír mennyisége jellemző a sajtok állományára és ízére, energiatartalmuk is ezek arányában alakul.
 
Megkülönböztetünk:
 
alapanyag szerint:
  • sajtot
  • juhsajtot
  • kecskesajtot, stb.
  •  
a szárazanyag zsírtartalma szerint:
  • zsíros: zsírtartalom a szárazanyagban 50%
  • félzsíros: zsírtartalom a szárazanyagban <50%
  • sovány: zsírtartalom a szárazanyagban <10%

víztartalom alapján:
  • kemény: víztartalom 35-40 %
  • félkemény: víztartalom 40-50%
  • lágy: víztartalom 50-60%

lyukacsozottság szerint:
  • erjedési lyukas: trappista, Eidami, Gouda, Ementáli, Pannónia
  • röglyukas: Lajta, Ilmici, Óvári, Köményes, Cheddar
  •  
A kereskedelemben friss sajt elnevezés alatt a 60-80% víztartalmú, kenhető állományú, frissen fogyasztható sajtféleségeket értjük.
 
A kemény és lágy sajtok emészthetősége közel azonos. Diétában való alkalmazhatóságukat elsősorban zsírtartalmuk határozza meg. Az érlelés során a tejcukor szinte teljesen lebomlik, ezért tejcukor-érzékenyek (laktóz intoleranciások) és cukorbetegek is bátrabban fogyaszthatják.
Régen az ömlesztett sajt készítésének célja az volt, hogy a trópusokon használható sajtkonzervet állítsanak elő. Alkalmas arra is, hogy az egészségre nem káros, de hibás sajtokat értékesítsék. Készülhetnek egyféle sajtból vagy különböző sajtok meghatározott keverékéből. Alkalmasak arra is, hogy egyéb anyagok hozzáadásával táplálkozásélettani értéküket növeljék.

Előnyük a többi sajttal szemben, hogy eltarthatósági idejük hosszú, kis adagokban csomagolhatók, jól tárolhatók. Összetételük szinte megegyezik a natúr sajtok összetételével, csak ásványianyag tartalmuk nagyobb a készítésükkor használt ömlesztősóknak köszönhetően. Lehetnek vágható, kenhető és krémszerűen kenhető állományúak, szárazanyagtartalmuk zsírtartalmuknak megfelelően zsíros, félzsíros és sovány ömlesztett sajtok. Az ömlesztett sajtkészítményeket dúsítják, ízesítik növényi eredetű anyagokkal (gomba, zeller, paradicsom stb.) húskészítményekkel (sonka, szalámi, kolbász) vitaminokkal (C-vitamin), füstölhetik őket vagy ömleszthetnek füstölt sajtot.

 
A juhsajtokat juhtejből vagy tehén és juhtej keverékéből készítik, oltós alvasztással és érleléssel. Lehetnek gyúrt, félkemény és lágy juhsajtok. A gyúrt juhsajtok jellegzetes képviselője a Kaskaval.

 

Diétás célokra alkalmas tejtermékek


A vajgyártás mellékterméke a sovány tej és az író, a túró és sajtgyártásé a savó. Értékes termékek, felhasználásuk indokolt mind az egészséges, mind a beteg ember táplálkozásában.
A sovány tej a zsír kivételével a tej összes tápanyagát tartalmazza. Felhasználják sovány tejpor, friss fogyasztású termékek (pl. sovány kakaó), sajtok (pl. pogácsasajt) készítésére.
 
Az írónak jelentős lecitin és tejsavtartalma van. Üdítő íze miatt gyermekek, betegek étrendjében jól felhasználható. Étkezési írót 0,5 l-es műanyagtasakban hoznak forgalomba.
A tejipar forgalomba hoz zsírszegény, növelt fehérjetartalmú tejet és tejcukor érzékenyek számára laktózmentes tejet és kakaót.
 
cukorbetegek és fogyókúrázók részére alkalmas termékek a mesterséges édesítőszerrel édesített light gyümölcsjoghurtok. Sovány sajtok: Köményes, Fokhagymás, Lestyános és Pritaminos sajtokat, amelyeknek 10%nál kisebb a zsírtartalmuk és kevesebb az energiatartalmuk, így zsírszegény és energiaszegény étrendben alkalmasak.
Kálciummal dúsított a Kalci sajt. Tejfehérje koncentrátum a Sport robi. Az eredetileg sportolók részére készített készítmény jól használható olyan betegek diétjában, ahol rövid idő alatt nagy mennyiségű fehérje bevitelére van szükség (műtét utáni állapot, égett betegek).

 
Néhány tipp, amit cukorbetegként is fogyaszthatunk:
  • Sovány túróból szendvicskrémet készíthetünk zöldfűszer, reszelt főtt tojás, kockára vágott sovány sonka hozzáadásával.
  • Ha édességet kívánunk: keverjünk natúr joghurtba felkockázott almát. Sült almát is készíthetünk, ha a magházát kivájjuk az almának és sovány túrót töltünk a közepébe.
  • Kisétkezésre sovány joghurtot, kefirt ehetünk.
  • Főzésnél tejszín helyett használjunk sovány joghurtot, kefirt.
  • Sovány sajtot akkor is fogyaszthatunk, ha a napi bevihető szénhidráttartalomba már nem fér bele több étel.
  •  
Tejtermékek tápanyagtartalma (100 grammra vonatkozó 

adatok)

név
kcal
GI
(0-100)
fehérje
zsír
szénhidrát
Camembert sajt
378
-
17.9 g
34 g
0 g
Edámi sajt
351
-
26.2 g
26.6 g
1.7 g
Ementáli sajt
375
-
26.3 g
29.1 g
1.5 g
Gomolya sajt (zsíros)
210
-
14.7 g
22.5 g
2.8 g
Habtejszín
292
-
2.6 g
30 g
3 g
Joghurt
64
20
3.5 g
3.5 g
4.6 g
Joghurt, gyümölcsös
73
20
3.5 g
2 g
10.3 g
Kakaós tej (sovány)
64
-
3.5 g
0.5 g
11.4 g
Karamellás tej
75
-
3.2 g
1.5 g
12.5 g
Kefír (sovány)
33
20
3.5 g
0.1 g
4.6 g
Kefír (zsíros)
64
20
3.5 g
3.5 g
4.6 g
Krémsajt
259
-
2.8 g
26.2 g
3.1 g
Mackósajt
300
-
16.7 g
25 g
2 g
Medve sajt
277
-
10 g
24.6 g
4 g
Natúr joghurt (Danone)
55
-
3.1 g
3.1 g
3.7 g
Tehéntúró (félzsíros)
143
-
16.2 g
7 g
3.7 g
Tehéntúró (sovány)
76
-
14.1 g
0.5 g
3.8 g
Tehéntúró (zsíros)
197
-
17.9 g
12.4 g
3.5 g
Tej (0,5%-os)
41
32
3.6 g
0.5 g
4.7 g
Tej (1,5%-os)
46
32
3.5 g
1.5 g
4.4 g
Tej (2,8%-os)
58
27
3.5 g
2.8 g
4.5 g
Tej (teljes)
65
27
3.5 g
3.6 g
4.6 g
Tejföl (12%-os)
137
-
3.4 g
12 g
4 g
Tejföl (20%-os)
207
-
2.7 g
20 g
3.9 g
Tejpor (sovány)
371
-
37 g
2 g
51.3 g
Tejpor (zsíros)
493
-
25.5 g
27 g
37 g
Trappista sajt
370
-
27.7 g
28.1 g
1.6 g
Túró Rudi
275
-
19.5 g
10.5 g
25.8 g
Túró Rudi (1db)
85
-
5.9 g
3.2 g
7.7 g
Vaj
752
-
0.7 g
83.2 g
0.7 g




Forrázott káposztasaláta (fehér- vagy vöröskáposztából)

Nyersanyag75 dkg-os, tömött káposztafej, 2—3 evőkanál ecet, 1 dkg só, 1 evőkanál cukor, jó késhegynyi szétdörzsölt köménymag, 1 evőkanál finomra vágott kapor, egy kis fej hagyma (ízlés szerint), 2—3 evőkanál finom, friss olaj.
Készítés: A káposztáról eltávolítjuk a külső, sérült leveleket. 5 dl vízbe beletesszük a szétdörzsölt köménymagot, ecetet, cukrot, sót (kissé erőteljesebben ízesítsük) és tűzre állítjuk. A káposztát finomra gyaluljuk
vagy éles késsel összemetéljük; a forrásban levő köménymagos salátalével leöntjük, 2 fakanállal jól átkeverjük. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a finomra vágott kaprot, esetleg a vékonyra felszeletelt hagymát. Tálalás előtt olajjal megpermetezzük, elkeverjük. Legalább 3 órával készítsük előbb el, és jól hűtsük le, de még ízletesebb, ha előtte való napon készül. Zöldpaprika-karikákkal vagy paradicsomszeletekkel díszítve tálaljuk.



Káposztasavanyítás

Nyersanyag. 3 kg gyalult káposzta, 2 l víz, 6 dkg só, kapor, csombor, 1/2 dkg szemes bors, 1 csöves paprika, 5 dkg pirított fehér kenyér vagy zsemle.
 
Készítés: Tömött fejű fehérkáposztát vásárolunk. A külső, törött, szennyezett levelektől megtisztítjuk, megmosni nem kell. A káposztát félbevágjuk, meggyaluljuk. A vizet sóval, borssal felforraljuk, 6—8 percnyi forralás után a nagyon tiszta, ép zománcú tálba tett káposztára öntjük, jól átkeverjük.

A fűszernövényeket megmossuk, leforrázzuk, jól lecsurgatjuk és egy (kb. 5 l-es) uborkásüveg aljára tesszük. A langyosra hűlt káposztát levével együtt az üvegbe rakjuk, ráhelyezzük a félbevágott, megpirított zsemlét vagy pirított kenyeret, a megmosott csöves paprikát. Lefedve vagy tiszta ruhával lekötve 22— 24 C°-os hőmérsékleten tartjuk, 4—5 nap múlva fogyasztható. Eltávolítjuk róla a zsemlét, a levét átszűrjük, visszaöntjük a káposztára és hideg helyen tartjuk.
Levéből kitűnő korhelylevest is készíthetünk


Sonkás rizottó


Készítés: A megmosott, megtisztított gombát egyenletes kis kockákra vágjuk.

A megolvasztott zsírban, állandó keveréssel 2 dkg finomra vágott vöröshagymát párolunk, belekeverjük a kockákra vágott gombát, gyors tűzön, fedő nélkül keverjük, amíg zsírjára sül, átkeverjük a finomra vágott zöldpetrezselyemmel; ekkor hozzáadunk 30 dkg kockára vágott sonkát, a nem egészen puhára párolt zöldborsót és pár percig áthevítjük. 5 dkg vajat vagy zsírt megolvasztunk, beletesszük a megválogatott, megmosott, jól lecsurgatott rizst; kevergetéssel üvegesre hevítjük, 
de nem pirítjuk; hozzáadjuk a gombás, sonkás, zöldborsós keveréket. 6 dl pontosan kimért, forrásban levő vízzel felengedjük, megsózzuk, átkeverjük és lefedve, keverés nélkül 40 percig pároljuk.

A legegyenletesebben mérsékelt meleg sütőben pároljuk, de párolhatjuk a tűzhely legkevésbé forró részén, gázon: lángelosztón, vízcsepplángon; elektromos tűzhelyen l-re állítjuk a kapcsolót. Ha nem tudunk elég mérsékelt meleget biztosítani, tegyük egy nagyobb lábasban, forrásban levő vízfürdőbe, és abban gőzöljük puhára a rizst.
A fedőt 40 percig ne emeljük le, a rizst párolás közben megkeverni nem szabad.
 
Amikor a rizs felpuhul, villával felrázzuk, hozzáadjuk a törött borsot, a reszelt sajt felét, összekeverjük (óvatosan, hogy a rizst össze ne törjük). Ha a rizs száraz volna, keverjünk hozzá 1—2 kanálnyi szüprem mártást, de csak annyit, hogy jól összetapadjon. Jó szorosan, kizsírozott (vajazott) formába nyomkodjuk, tálra borítjuk, lehámozott paradicsomszeletekkel körítjük, reszelt sajttal megszórjuk, olvasztott vajjal leöntjük. Külön csészében szüprem mártást adunk mellé. Adhatunk hozzá mártás sűrűségűre hígított, ízesített, megmelegített paradicsompürét is.
Ugyanígy készül a rizottó füstölt nyelvvel is.


Májas rizottó


Elkészítjük a sonkás rizottónál megadott módszer szerint a gombás, zöldborsós keveréket, és ezzel megpároljuk a rizst. 40 dkg liba- vagy egyéb szárnyasmájat apró kockákra vágunk, 5 dkg forró vajban vagy zsírban hirtelen, erős tűzön átpirítjuk, megborsozzuk és a reszelt sajttal együtt a kész rizshez keverjük. A zsírját is a rizshez adjuk. Ha a rizs száraz volna, 1—2 evőkanál paradicsompürével nedvesítjük. A sonkás rizottóhoz hasonlóan tálaljuk, paradicsommártást adunk hozzá.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése