2016. április 5., kedd

vitális pontok




vitális pontok






Meridiánok és vitális pontok




A vitális pontok ismerete haladó szinten kötelező. Teljesebbé teszi az egyes technikák alkalmazását, és segíti az alapelvek megértését és alkalmazását. Természetesen a teljesség igénye nélkül, csak a legfontosabbak jutnak igazán szerephez, általában orvosok vannak tisztában a legtöbb pont helyével és funkciójával. A harcművészetekben általában 108 pont használatát és ismeretét követelik meg, amelyek a harci értékeket kiszélesítik. A gyakorlás során nem kell törődni ezek pontos lokalizálásával, elég csak a felület, vagy a test területet megütni. A hatás nem fog elmaradni. Mélyebb ismeretség azonban a gyógyítás tudományához vezet, így a vitális pontok megismerését szívből ajánlom minden harcművészetet gyakorlónak. Íme két ábra, amelyek a Hajlékony Munka mindenkori gyakorlásakor a figyelem középpontjába kerülnek, s amelyekkel a gyakorló nap-mint nap ismerkedik és dolgozik.
A pontokat azonban több szempont szerint csoportosították a Mesterek, a gyakorlás során az alábbit használjuk: 

A fő pontok azok a helyek, amelyek a vezetékek energiája fölött diszponálnak. Minden vezetéknek két fő pontja van. Ezek a pontok lehetnek: 
    • Tonizáló pontok, amelyeknek a stimulálása a vezeték, és ezzel együtt a szerv energiáját is fokozzák. Egyes elképzelések szerint ezeken a pontokon aranytűket kell beszúrni, ugyanis az arany, mint erős fém, erősít, tonizál
    • Szedatív pontok, a vezetékek energiáját ezzel együtt a szerv energiáját csökkentik, különösen akkor, ha „fehér fémmel” szúrják meg.
  • Átmenő pontok vagy kínai nevükön „lo” pontok azok a helyek, ahol az energia az egyik vezetékből a másikba lép a yin-yang összetartozás elve szerint. Ezeknek a pontoknak a kezelése a másik vezetéket is befolyásolja
  • A speciális pontok a fő pontokkal egyszerre, azonos minőségben stimulálják, így mind a tonizáló, mind a nyugtató hatás fokozható.
  • A vészpontok azaz a „mu” pontok nem feltétlenül a vezetékeken, de az illő szerv közelében helyezkednek el. Az elképzelések szerint ezeknek a pontoknak a kezelése a megfelelő vezeték és szerv heveny és idült károsodásait befolyásolhatja. A vészpontok nem a végtagokon, hanem a törzsön, az elülső oldalon a zsigerek közelében helyezkednek el. Ingerlésük azonnali erős hatást vált ki. A szív ura vezetéken kívül minden meridiánnak van vészpontja.
  • Összehangoló pontok vagy „yu” pontok a húgyhólyag vezeték mellett a háton a gerinc két oldalán helyezkednek el. Ezek a pontok a szelvényes gerincvelői beidegzéssel állnak összefüggésben.
  • Reunion pontok több vezeték találkozásánál helyezkednek el. Ingerlésük több vezetéket tud egyszerre befolyásolni.
  • Kardinális pontok azok a pontok, amit csak „nagy szükség” esetén stimulálnak. Ellenkező esetben nemkívánatos mellékhatások lépnek fel.
  • Egyéni pontok, a vezetékeken kívül elhelyezkedő különleges pontok. Kínában családról családra szállt, féltett családi örökségként adták tovább.
  • Fájdalompontok Kelt-Ázsiában ma is használatos primitív pontok. A pontok fájdalmas területekhez helyezkednek el közelebb. Elsősorban izomgörcsök, izomfájdalmak esetén használják.
  • Mesterpontok, azok a helyek, amelyeket egy-egy betegség, vagy tünet kezelésében hatásosnak tartanak. A mesterpontok szerv-specifikusak, nem betegség specifikusak. Ez azt jelenti, hogy például gyomorsavtúltengéskor, illetve gyomorsavhiány esetén is ugyanazt a mesterpontot kell stimulálni. Leírják, hogy a mutatóujj körmének két szélén, a körömhold magasságában nyomva a bőrt, a fogfájdalom megszüntethető.
A qi meridiánokban – vezetékek - kering. A meridiánok többnyire az idegek és a verőerek közelében találhatók. Elég belepillantanunk egy anatómiakönyvbe és láthatjuk, hogy a nagyobb idegfonatok szorosan követik az artériákat a testben. Ez igaz a meridiánokra is. Az idegekhez és a verőerekhez hasonlóan a meridiánokat is a test izomzata védi a közvetlen behatásoktól. Van a testnek egy pontja, a könyökcsúcs, ahol az egyik meridián teljesen szabadon van. Az akupunktúrában ezt a pontot xiao hai-nak nevezik és a kéz xiao yin szív-vezetékéhez tartozik, itt találkozik a vezeték- és a központi idegrendszer. Egyetlen enyhe ütés elzsibbasztja az egész alkart, ami a vezetékek rendkívüli érzékenységére valamint irányító szerepére utal. Ahogy az ütőereknek is vannak mellékágai, amelyek vérrel látják el a szerveket és a szöveteket, illetve elszállítják tőlük a hulladékot, úgy a vezetékekből is mellékágak (ezek neve “lou") nyílnak, amelyek qi-vel látják el a testet és hozzák-viszik az üzeneteket az agy és a szervek között. Említettük már, hogy ezt az energia-keringető rendszert a tudatunk irányítja, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.
Az emberi testben tizenkét fő- és két nagyobb mellék meridián van. Ez a tizenkét vezeték (tulajdonképpen vezeték pár, - a test mindkét oldalán egy-egy - különböző belső szervekhez kapcsolódik. Amikor a qi pang valamelyik vezetékben, a megfelelő szerv rendellenesen kezd működni. Az akupunktúra egyik leggyakrabban alkalmazott módszere, hogy a vezetéket tűvel stimulálják. Ez fokozza vagy lassítja a qi keringését és segít visszatéríteni a rendellenes szervet az egyensúlyi állapotba. A két nagyobb mellékvezeték a Ren Mei vagy befogadó-vezeték, amely a testen elöl, középen vezet lefelé illetve a Du Mei vagy kormányzó-vezeték, amely a hát és a fej közepén fut végig
A "testüreg"-eket - xue - szinte minden gong fu stílusban alkalmaznak. A vezetékek mentén - csakúgy, mint a test más részein - találhatunk olyan foltokat, ahol a védő izmok a szokásosnál vékonyabbak, vagy ahol a vezeték a felszínhez közelebb halad. Ezek a pontok, amelyeket azért neveznek testüregnek is, mert gyakran bemélyedésként, homorulatként tapinthatók, érzékenyebbek, mint a test más részei. Ezek az akupunktúrában használatos pontok, és ezeket a pontokat támadják némely harcművészetben. Az akupunktúrában több mint 700 pontot ismernek, jóllehet a harcművészek csak – mint előbb már említettem - 108-at használnak. A 108 testüreg egyikére kifejtett erő fájdalmat, valamelyik testrész zsibbadását, belső szervi károsodást, eszméletvesztést vagy akár halált is okozhat. E 108 testüreg közül 36 halálos. Ez azt jelenti, hogy egyetlen ütés halálos belső szervi károsodást okozhat. Például, ha a szív-vezeték egyik üregét a hónaljnál ütés éri, végzetes szívgörcsöt okozhat. A másik 72 üreg nem halálos, azonban a pontos helyen és a megfelelő időben rá mért ütés zsibbadást, vagy ájulást okozhat
a qi keringése nap- és évszakok szerint változik. A qi a fogamzástól a halálig a testben kering, de a keringés súlypontja óráról órára vándorol, kivéve a kormányzó- és befogadó-vezetéket, ahol a qi folyamatosan áramlik, függetlenül az időtől. A qi keringésének változékonysága miatt lényeges, hogy a tanítvány jól ismerje, mert így képes azt hatékonyan alkalmazni
Alkalmazot pontok - ying yong
  • san jiao - Hármas melegítő meridián
  • zhong shu - A sanjiao vezetéken található, a kisujj tövénél. Stimulálása: sokkolja az agyat, bénulás, fájdalom, ájulás
  • nei guan / wan mei - Az alkar belső részén, a csukló mellett, a szívburok meridiánján. Ez a tüdő területével van kapcsolatban, a megfelelő erejű és időzített nyomás sokkolja a tüdőt: ájuláshoz vezet, lebénítja az ellenfél alkarját
  • gong zui - Az alkaron helyezkedik el, a tüdő meridiánon. Ha nyomjuk a tüdő összehúzódik, s ájuláshoz vezet. A kisebb erővel való nyomása fájdalommal jár
  • qi zi - Az alkaron, a könyök mellett helyezkedik el. Nyomása fájdalommal és ájulással jár, de béníthat is
  • quo chi - Könyöknél, a vastagbél meridiánon található. Fájdalmas
  • shao hai - A könyöknél az ún.: villanyozó-ín mellett a szív meridiánon (a felkar töve, belső felület). Nyomása bénulással erőteljesebb nyomása szívmegállással jár
  • qing ling - Felkar, szív meridián, a felkarizom tövében a belső felületen. Nyomása erős fájdalommal, és szívmegállással is járhat
  • jian yu - Vállcsúcs. Vastagbél meridiánon található, ütése, nyomása megbéníthatja a kart
  • qi hu - Mellkas felső részén, a kulcscsont alatt a gyomor meridiánon található. Jelentése: „lebegő kapu”, mivel a meridián a tüdő mellett halad el, a pont stimulálása irritálja a tüdőt: köhögést okoz, erős támadása leállíthatja a légzést.
  • que ben - A qihu felett néhány ujjnyira, szintén a gyomor meridiánon
  • jian jing - „a váll kútja”, amely a váll hátulsó részén, az epehólyag meridiánon helyezkedik el. Nyomással, ütéssel megbéníthatjuk a vállat, vagy ájulást okozhatunk.
  • lou gou - A sípcsont belső felületén található, az izom alatt, a lép meridiánon. Megbénítja a lábat
  • xue hai - Comb belső felén a térd felett, szintén a lép vezetéken. Stimulálása szintén a láb bénulásával jár.
  • bai hui - „százszoros találkozópont”, vagy „Égi Szellem Helye”. Nagyobb qi központ yin-yang találkozási hely és a kormányzó vezetékhez tartozik. Közvetlen kapcsolata az aggyal azonnali halálhoz vezet jól időzített támadás esetén
  • hui yin - „yin találkozóhelye”, vagy „tengerfenék” a befogadó meridiánon található, a gátnál. Jól időzített támadás yin és yang cseréjét borítja fel, 24 órán belül halált okozhat
  • ling tai - „Spirituális állomáshely”, a 6., és a 7., csigolya közt található a gerincen. A szívvel egy magasságban van, támadása hatással van a qi keringésére: összerántja a szív körüli izmokat, és szívrohamot okoz
  • li quan - „különleges forrás”, amely a hónaljban található a szív-meridiánon. Mélyen helyezkedik el, nagyon sérülékeny. Feltétlen szívrohamot okoz.
  • dan tian - „Elixír mezeje”, de hívják qi hai-nak is, mint „qi tengere”. Itt képződik a qi. Támadása halálhoz is vezethet
  • ya men - „a néma kapu”, mely a nyak hátulsó részén található. Két oldalán húzódó izom vagy pont támadása sokkolja az agyat
  • tian zhu - „égi oszlop”, és a húgyhólyag meridiánján helyezkedik el, a nyak hátulsó részén. Itt két nagy izom húzódik, amelyek az eget, azaz a fejet tartják. Ha megütik az ellenfél elájul
  • jia zhe - Nevezik ya sha pontnak is, amely az állkapocs oldalán, a gyomor meridiánon helyezkedik el. Ha nyomjuk, ájuláshoz vezet, ha erősen megütjük, halált is okozhatunk
  • ren zhong - Shui gao pont az orr alatt található a meridiánon. Ütése, stimulálása halálhoz is vezethet.
  • tian zhong - A lapocka közepén található a vékonybél meridiánon. Támadása megbénítja a vállat
  • jiu wei - Xin gan-nak is hívják, a plexus solaris, azaz a napfonat ponton, a gyomorszájnál található. Leállítja a légzést.
  • da bao - A mellkas oldalán van a lép meridiánon. Ha ujjperccel ütjük, légzésbénuláshoz vezet.
  • tian shu - A hasi rész elejének oldalánál helyezkedik el a gyomor meridiánon. Légzésbénuláshoz vezet.
  • du shu / zu dong - A lapocka és a gerinc között helyezkedik el, és szintén a légzést állíthatjuk le.
  • tai yang - Halánték. A gyomor meridiánon elhelyezkedő pont(ok) megfelelő támadása megrepeszti az artériát, és halált okoz.
  • yi feng - Er sha-nak is nevezik, a fül alatt a sanjiao meridiánon helyezkedik el, megfelelő támadása megrepeszti az artériát, és halált okozhat.
Küzdelmek során alkalmazott pontok / felületek
  1. ábra: Fej/nyak/vállöv 
    2. ábra: Mellkas
3. ábra: Karok
4. ábra: Hasi rész és combtő / csípő
5. ábra: Lábak
6. ábra: Teljes test, kiemel felületek


Izomvezetékek
12 darab vezeték, melyek pontjai közvetlenül nem belső szervekre, hanem bizonyos bőrfelületekre, vagy izmokra gyakorolnak hatást. 3 db kézhez és 3 lábhoz tartozó yin-vezeték, valamint ezek yang-párjai tartoznak ide, így összesen 12 van belőlük. A pontjaik szerepelnek a 12 fővezetéken is, ilyen csoportositásban viszont más a hatásuk. A működési zavarok a bőrfelület elváltozásaiban, pattanásokban, vagy izomgörcsökben, reumás fájdalmakban nyilvánulnak meg. A tünetek nem kapcsolódnak belső szervekhez, azoktól függetlenül jönnek létre.















TAIKI A HALÁLOS ÉRINTÉS









Qi és Qigong

Mi a Qi
A qi jelentése levegő, lélegzet, illetve energia. A qi, ha valamilyen megfogalmazást akarok adni neki: a világmindenséget átható erő, ami egyszerre élteti és mozgatja is azt. Így minden energia – a látszólagos elkülönűltség mellett is – egy és ugyanaz.

A qi-t megnyilvánulásának sajátságai alapján három alapvetőrészre osztották:

Égi Qi

. Földi Qi

. Emberi Qi

. Égi Qi A Földet érő, „kivűlről jövő“ energia, elsősorban a bolygók és égitestek sugárzása. Pozitív, Yangtipusú energia.
Qi Gong kulcspontjai

. Földi Qi A Föld energiája, amiben az emberiség folyamatosan mozog, s így hatást gyakorol rá. Leginkább a föld-idegáramok (mely az emberi test akupunkturás csatornáihoz hasonlóan, különféle energiapályákon „vezetékeken“ keresztűl kering) és leképeződéseik, illetve a Föld mélyében található vízerek, kőzetek, üregek sugárzása. Negatív, Yin jellegű energia.

. Emberi Qi Égi qi és földi qikölcsönhatásában az emberi energia. Úgy is szokták fogalmazni, hogy az ember közvetít ég és föld energiái között.




















Yin és Yang

Yin és Yang a kétőselv, melyek változásával a világ jelenségei leirhatók. Yang a „hegy napos oldala“, a dolgokban megnyilvánuló férfias, aktív, világos, pozitív erő.Yin az „árnyékos oldal“, a nöies, passzív, sötét, negatív erő. (Negatív és pozitív itt nem jó és rossz értelemben szerepel!) Szimbólumuk két vizcseppforma, körbe foglalva. A fekete „vízcseppben“ fehér, a fehérben fekete pont található, jelezve, hogy tökéletesen tiszta megnyilvánulásuk nem létezik, mindig „keverten“ jelentkezik. Az inkább yang jellegű égi energián belűl is az egyes bolygók yang, illetve yin jellegűek. Így a legjellemzőbb yang jellegűnek mondott Nap és párja a legjellemzőbben yin jellegűnek mondott Hold. A Földön pedig az egyes idegáramok viseltetnek yang, illetve yin jelleggel. (A yang erőmegismerésére a felkelő, vagy delelő Napra, a yin erőmegismerésére, a teliholdra irányított meditációt ajánlják.) Az égi tipusú energia, és az emberre gyakorolt hatásának vizsgálatára alkották az asztrológiát. A földi tipusú energia, és emberre gyakorolt hatásának vizsgálatára a földjóslásként, vagy kínai radiesztéziaként is ismert Feng shuirendszert. Az emberi energia vizsgálatával, és használatával az orvoslástól a harcművészetig nagyon sok területen foglalkoznak. A qi mint írtam légzést, energiát jelent. A gong jelentése munka, gyakorlat. Tehát a qigong jentése légzőgyakorlat, energiagyakorlat, az energián való munkálkodás.
A három kincs Jing, Qi és Shen

. Jing a születési energia, melyet szüleinktől öröklünk. Mennyiségét növelni nem lehet. A Jing-re irányzott gyakorlatokkal annak megörzésére, finomítására, illetve sajátos (pl. harcművészeti) célokra való felszabadítására és átalakítására törekszenek. A vesékben tárolódik.

. Qi az ember saját energiája (ez az, ami a mai gyógyítók által mint bioenergia bekerűlt a köztudatba). Az emberi testben különbözőenergiapályákon kering a Föld keringési ciklusaival összhangban, s élteti, fenntartja azt. A testben lévő energiapályák mentén, bizonyos meghatározott számú idegpálya kereszteződésénél különböző energiaközpontok jönnek létre. Ezek legfontosabbjai a test középtengelye mentén található Dian-ek. (Szanszkrit nevükön, csakra, vagy csakram váltak ismertebbé). Az energia folyamatos, egyenletes keringése esetén egészséges, aktív és erős lesz az ember. A különféle Qigongstílusok ennek az energiának keringtetésére és felhalmozására törekszenek. Többfajta Qi-t is megkülönböztetnek. Van a velünk született Qi, amit szüleinktől kaptunk, az Eredeti Qi, ami a Jing-ből alakúl át Qi-vé, a táplálékból nyert Qi, s végűl a környezetből felvett Qi, amit hagyományos értelmezés szerint a légzéssel nyerünk, de ide sorolhatjuk a környezetünkből az energiaközpontjaink által nyert energiát is. (Különféle Qigongmódszerekkel energiát lehet nyerni például a Földből, az Égből, különféle bolygókra, csillagképekre irányított meditációval.) Mint ahogy az energiakeringésünk is működik akaratunktól függetlenűl is, ugyanúgy a környezetünk energiái is hatnak ránk. A Qigong ezt „csak“ hangsúlyosabbá, erőteljesebbé teszi.

. Shen a szellemi energia. Nagyon finom minőségű energia, melyet a gyakorló koncentrációja által hoz létre. Ahová a tudat irányúl, ottshen halmozódik fel, ahol a shenösszegyűlik, ott a qi is megjelenik. Ezáltal a testi folyamatok irányíthatóvá válnak. A shenközpontja a szemöldökök találkozási pontja, a Shang Dan Dian(„harmadik szem“).
A Qi keringése, kis égi kőr, nagy égi kőr, középső csatorna
























A qi az emberi testben különbözővezetékeken (akupunktúrás csatornákon) kering. Ezek közűl aqigong gyakorlók számára két vezeték igazán fontos. Az úgynevezett kormányzó és a befogadó vezeték. A két vezeték a test szimmetriatengelyében helyezkedik el. A kormányzó vezeték a gáttól indulva a gerinc vonalában végighalad a háton, felmegy a fejtetőig, majd a homlok középvonalán és az orrnyergen keresztűl a felső fogínyig. Fontos, hogy a vezetéknek a szájpadláson akupunktúrás pontja található. A kormányzó vezeték az összes yangvezeték „összefolyása“, így irányítja azokat, illetve a kormányzó vezetéken való gyakorlás erősíti a test yang energiáját. A befogadó vezeték szintén a gáttól indul, a test elülső oldalán a has és mellkas középvonalán végighalad az állkapocsig, majd az ajakig (innen még két ágra szakadva eléri az arcon a szemek alatti területet, de ez a qigong gyakorlatok szempontjából már nem lényeges). A befogadó vezeték a kormányzó vezeték müködéséhez hasonlóan ayin vezetékek irányításáért felel. Így a befogadó vezetéken való munkálkodás a test yin energiáját serkenti. Gyakorlás során nyelvünkkel megérintjük a szájpadlásunk, ezzel összekötve a kormányzó és befogadó vezetéket. Az így létrehozott energiakört nevezik Kis Égi Körnek. Amikor a keringetést kiterjesztjük a végtagokra is (a szívtõl a karok irányába, illetve a gáttól a lábak irányába vezetve, s így egy nagyobb energiakört létrehozva), akkor pedig Nagy Égi Körről beszélünk. Mikor a gyakorlás során a Kormányzó vezetékben a gáttól a fejtető felé áramlik az energia, majd továbbhalad a szájpadláson és nyelvcsúcson keresztűl a Befogadó vezetékbe, melyben az energia lefelé halad a nyelvtől a gátig, a Tűz Ösvényén való keringetésről beszélünk. Ha pedig a keringetés pont fordítva történik, tehát a Befogadó vezetékben felfelé haladva a gáttól a Kormányzó vezeték irányában, majd a Kormányzó vezetékben fel a fejtetőig, s onnan le a gátig, akkor ez a Víz Ösvényén való keringetés. Neigong gyakorlatokban létezik egy harmadik ösvény is. Itt a gáttól a farokcsontig vezetjük az energiát, majd a gerincvelőben végigvezetjük a fejtetőig, innen pedig a Tűz Ösvényén visszük újra a gátig, ez a Szél Ösvényén való keringetés. Viszonylag ritkábban említik az úgynevezett KözépsőCsatornát. Ez a fejtetőt és a gátat köti össze közvetlenűl (Korona csakra, Gyökér csakra). Közvetlen módon leginkább a Neigonggyakorlatokban serkentik, de állapota mindig kihat a gyakorlatok minőségére. A Középső Csatorna elhelyezkedéséről némileg eltérnek a kínai és indiai hagyományok. A taoisták a gerincet hangsúlyozzák, és a gerincben és gerinc mentén áramló energiáról beszélnek, míg a csakra-tanítások szerint a Korona és Gyökér csakrát a test tengelyében összekötő csatornáról van szó.







A Tűz Ösvénye


A Szél Ösvénye



A Vízl Ösvénye
A Dan Dian-ek

A Dan jelentése cinóber(vörös), gyógyszer, főzet (elixir), a Dianmező, (termő)föld, így a Dan Dian-t Cinóber Mezőnek, vagy Elixir Mezőnek szokták fordítani. A Dan Dian olyan kiemelt pontja az energiakeringésnek, mely nagyobb mennyiségû energiát képes tárolni, huzamosabb ideig. Általában három Dan Dian-ről beszélnek. Az alsó Dan Dian, ami a köldök alatt körülbelűl három ujjnyira található, a test belsejében egy-két hüvelyknyire. A születési energiából (Jing) termelődő Eredeti Qilakhelye. Ez a Dian képes a legtöbb energia tárolására, ezért központi szerepet tölt be a harcművészetekben, s nagyon sokQigong rendszerben (amikor egyszerűen csak Dan Dian-t emlegetnek, általában ezt a pontot értik alatta).

A második Dan Dian a napfonatnál helyezkedik el. Ez a Középső Dan Dian, s a születés utáni Qitermelésének és összegyűjtésének központja. A születés utáni Qi a környezetből nyert energiából (légzés, táplálkozás) alakul át Qi-vé. Mennyiségét és minőségét döntő módon befolyásolja életmódunk. Vagyis mennyit és hogy alszunk, mit eszünk, milyenek a gondolataink, érzelmeink. (Az érzelmek és gondolatok egészségre gyakorolt hatásával ma már a nyugati orvostudomány és a pszichológia is komolyan számol.) A születés utániQi az úgynevezett „Hármas Melegítőben“ keletkezik. Ezek a tüdő, vagy Felső Melegítő, a gyomor vagy Középső Melegítő, és az alhas (belek), vagy Alsó Melegítő.

A Felső Dan Dian a homlokon található a két szem között, a szemöldök vonala felett körülbelűl két ujjnyira (az úgynevezett harmadik szem). Ez a Shen, a szellemi energia lakhelye. A kormányzó vezetéken keresztűl energiával látja el az agyat. Felelős a tudat állapotáért.




















A Csakrák rendszere






A Qi és a nyugati ismeretek ( a Qi valósága)
Tanfolyamokon, az oktatás során kezdők részéről gyakori kérdés, hogy lehet-e valamilyen módon igazolni a Qi valóságosságát. Vannak olyan országok, mint például Japán, ahol komolyan foglalkoznak az emberi energia kutatásával, s olyan készülékeket is előállítottak, amivel az aurát mérni, vagy fényképezni lehet, illetve ez alapján akár betegségeket is diagnosztizálni. Ezeket a kutatásokat ugyanakkor a hagyományos tudományok részéről sokszor támadják. Ezért elsősorban nem ezekkel szeretnék foglalkozni, hanem egy egyszerűgondolatmenetet vinnék végig.




















Az emberi aura

Ehhez némi alapvető fizikai és biológiai ismereten kívül semmi sem szükségeltetik. Amikor a régi mesterek a qi-ről, vagy a qigong-ról beszéltek, természetes módon azt mondták el, hogy mi az amit a gyakorlás során éreznek. A qi-érzetet a hőérzethez, a mozgását a szélhez hasonlították, manapság inkább az elektromosságról, vagy a mágneses energiáról beszélnek. Itt nem csak magyarázatról van szó, hanem elsősorban azokról az érzetekről, amik gyakorlás során jelentkeznek. (Vagyis a gyakorló úgy érzi, mintha hőhullámok öntenék el, vagy úgy bizsereg a teste, mint amikor valami gyengébb elektromos forráshoz ér hozzá, vagy – leginkább amikor a kezeit közelíti egymáshoz, vagy valamely másik testrészéhez – mintha két mágnest közelítene azonos pólussal egymáshoz.) Ezért alapvetően az elektromosság természetéből, illetve az emberi testben működő, (az orvostudomány által régóta ismert) elektromos áramból indulok ki, illetve ezt hasonlítom össze aqigong gyakorlók által leírt érzetekkel, illetve a gyógyítók és auralátók által leírt energiafolyamatokkal, illetve auraformákkal.

Alapvető fizikai tény az elektromos, hő, és mágneses energiák összefüggése. Például mágnesekkel elektromos áramot lehet előállítani (dinamo), vagy az elektromos vezeték körűl mágneses tér jön létre, illetve a vezeték is melegszik (különféle háztartási elektromos melegítők). Ezt fizikaórán egyszerűkisérletekkel is szemléltették. A mágneses mező képe is ismert, s szintén egyszerû fizikai kisérletekkel szemléltethető (pl. a mágnesre helyezett papírlapra szórt vasreszelék). Az emberi testben keringő elektromosságnak alapvetőfontosságú szerepe van. Ez viszi az ingerületeket, illetve közvetíti az agyból érkező parancsokat. Tehát, némileg leegyszerűsítve, ha például beütjük a kezünket, az ütés helyéről „felszalad“ egy jelzés az agyba, ott létrehozza a fájdalom érzetét, majd egy jelzés az ütés helyére „vetíti“ a fájdalmat. (A fájdalom valójában csak az agyban létezik. Ezért van, hogy az idegrendszer bizonyos betegségeinél előfordulhat, hogy valaki képtelen fájdalmat érezni, vagy pont fordítva, folyamatos fájdalomjelzések jönnek létre.) Ugyanígy, ha valaki össze akarja zárni az öklét, az agyból elektromos jelzés érkezik az ujjakhoz, ami utasítja őket a mozgás végrehajtására, majd innen ugyanúgy elektromos információ indul vissza, ami a mozgás megtörténtét jelzi. Fontos még az is, hogy a különböző érzelmek, gondolati tevékenységek az agy más és más részeit aktiválják (ezt hőfelvételekkel, illetve az agyi elektromos tevékenységet mérni képes készülékekkel nagyon jól nyomon lehet követni), illetve ez a test különféle szerveire is visszahat. Ismeretes a boldogság, szerelem pozitív hatása, illetve ezzel szemben a negatív érzelmek, stressz kihatása a szervezetre szívproblémák, gyomorfekély, stb. formájában. Itt egyértelműen a negatív tudati tevékenység hatására futnak hibás jelzések az adott testrészekhez. Ha egy tárgyban keringő elektromos áram változik, akkor a körötte lévőelektromágneses mező is szükségszerűen változik. Így, ha az emberi testben bármilyen elektromos változás áll be, akár a mozgás, akár az érzelmek, vagy tudati tevékenység változásáról van szó, szükségszerűen változnia kell a körötte lévő elektromágneses mezőnek is, függetlenűl attól, hogy ezt mérni tudjuk, vagy sem. Hogy ez miért fontos? Nézzük meg, hogy mit mondanak az emberi auráról, vagy energiamezőről. Az emberi aura az alján és tetején „lapított“ tojás, vagy gömbforma energiamező, ami körbeveszi az emberi testet. Legaktívabb, legfényesebb része a fej körűl található. – Az ókortól kezdve számtalan ábrázolása maradt fenn mind az aurának, mind a fej körüli „dicsfénynek“, gyakorlatilag Eurázsia minden területéről. (Azért beszélek csak Eurázsiáról, mert az ezen területen lévő ábrázolásokat ismerem jobban.) –






















Mágneses mező














A föld mágneses mezeje



Az aura alakja összevethető a mágnes, vagy a föld mágneses mezejével. A hasonlóság nyilvánvaló. Az emberi test energiakeringéséről már írtam. Az egyszerű mágnes mezeje sem mozdulatlan, a külső mezőben az északitól a déli pólus irányába, a mágnes belsejében pedig a délitől az északi irányába haladó keringés írható le. Gyakori érv, hogy az emberi testben lévő áram túl kicsi az aura létrehozására. Tény, hogy nem jellemző, hogy kitérítenénk az iránytűt az elektromos áram mintájára. De nem szabad elfelejteni, hogy az, hogy meddig vagyunk képesek valamilyen műszerrel, vagy egyéb módszerrel észlelni egy tárgy elektro-mágneses mezejét, az a műszer jellemzője, és nem a mezőé. Az emberi agy kiemelt elektromos aktivitásának szükségszerűen tükröződnie kell a körötte lévőmezőben is („dicsfény“). Ugyanígy az agyi elektromosság változásának is, tehát az érzelmek, tudati állapotok váltakozása, ami megváltoztatja az agy különbözőterületeinek aktivitását, szükségszerűen meg kell változtassa a körötte lévő mezőt is. Ez megegyezik azzal a megfigyeléssel, hogy az aura, különösen annak fej körüli része folyamatosan változik a tudat változásaival összhangban. Az aura ugyanígy betegségeinkre is elváltozással reagál. Ez szintén összhangban van azzal az újabb orvosi felismeréssel, hogy bizonyos betegségeket a testről készített hőfelvételekkel is diagnosztizálni lehet (Tudomásom szerint leginkább rákos elváltozásokat vizsgáltak ilyen módszerekkel.). Visszatérve az előzőekben elmondottakra, a test elektromos, mágneses és hőváltozásai mindig együtt járnak. Vagyis, ha a test hőtérképe megváltozott, óhatatlanul követte az elektromos és mágneses változás is. Ez szükségszerű következmény, ha az egyiket kizárnánk, a többit is ki kéne zárnunk. Az európai gondolkodás szinte a XX. századig egyfajta elnéző gúnnyal kezelte a keleti ismeretanyagokat, s ma is nehezen ismeri be, hogy egyszerűen csak nem értette meg az övétől eltérő gondolkodást és ismeretszerzést. (Európai szakkönyvek a vérkeringésről írva még manapság is csak annak XVI. századi angol felfedezőjét említik meg. Arról, hogy keleten, Indiában, Tibetben, Kínában évezredekkel ezelőtt a vérkeringést taglaló szakmunkákat írtak, említés sem történik.) Nagyon sok régi irás gondolatait csak az európai fizikai és matematikai gondolkodás modernkori megváltozása után kezdték megérteni. Európa nagy vívmánya az az analítikus gondolkodásmód, ami a tudományos vizsgálódást és rendszerezést lehetővé teszi. Kínában rengeteg energetikai és gyógyászati ismeretet halmoztak fel, ami viszont európai ésszel nehezen felfogható rendszerekbe tagozódik. A két ismeretanyag találkozása már eddig is hozott jelentős felismeréseket, s remélhetőleg idővel eltűnik a két rendszer közötti látszólagos ellentét.




Vezetékben keringő áram hatására az iránytű kitér




























A Qigong fajtái

Irányultsága szerint általában három fő Qigong irányzatot különböztetnek meg. Ezek: a HarciQigong, a Vallásos Qigong, és az Egészségügyi
Qigong.
Harci Qigong

Ez a különböző gung-fu stílusok speciális céllal létrehozott gyakorlatai. Itt a cél lehet a testi erő, vagy az ütőerő növelése, vagy ellenkezőleg a különféle támadások, ütések, rúgások elleni felkészítés, különleges támadási formák hatásossá tétele (például az energiakeringés adott pontjainak támadása). Ilyen gyakorlat például a „Páncéling“, „Vasing“, vagy „Arany Harang“ néven emlegetett gyakorlat, amely a támadásokkal szembeni ellenállóképességet edzi célzatosan. Gyakorlói időnként egészen elképesztő behatásokat képesek minden sérülés nélkûl elviselni. Tévében, vagy bemutatókon már nálunk is lehetett ilyet látni. Téglákat, olykor szikladarabokat törtek szét a gyakorló koponyacsúcsán – kutacs –, vagy a halántéka dobhártya feletti részén (amik kifejezetten sérülékeny pontok), gerendával ütötték a hasizmot és a bordákat. Másik oldalról a legismertebb a „Vastenyér“, vagy „Vashomok Tenyér“, illetve az „Egyujjas kung“, ami igen komoly romboló erőt hoz létre. Ugyanakkor ezeknek a gyakorlatoknak egy része károsítja a gyakorlót fizikailag és energetikailag is.
Vallásos Qigong

Ezek különféle buddhista és taoistaQigong módszerek, amik a megvilágosodást keresik. Gyakorlatukban elsődleges a szellemi energia fejlesztése. Több jelentős Qigong gyakorlatot fejlesztettek ki, melyek a hétköznapi gyakorló számára is komoly értékekkel bír (hosszú élet, szilárd egészség), így ezen módszerek a kolostorokon kívűl is elterjedtek. Legismertebb változatai a Bodhidharma féle Yi Jin Jing(Izmok és inak átalakításának könyve) és Xi Sui Jing (A velőtisztítás könyve).
Egészségügyi Qigong

Számtalan változatban létezik, az összetett, hosszú Tai Ji Quangyakorlatoktól kezdve az igen egyszerű, csak egy bizonyos területre koncentráló (pl. a légzés, vagy az emésztés javítását célzó) gyakorlatokig.
Wai Dan, Nei Dan

A Wai Dan, vagy „külső elixir" gyakorlatoknál a végtagokban található energiacsatornákat (akupunktúrás, vagy meridiánvezetékek) serkentjük, s ezen keresztül hatunk az egész testre, míg a Nei Dan, vagy „belsőelixir" gyakorlatoknál pont fordítva, a belső erőközpontokra koncentrálunk, s onnan kiindulva töltjük fel a testet energiával.

Qi irányítása, mozgás, légzés, gondolat

Az egyszerűsített mozgások átmozgatják az egész testet, serkentik a vér és nyirokkeringést, javítják az izületek munkáját, segítik a helyes légzés és testtartás kialakítását. A különféle légzésformák általában két, három és négy ütembõl állhatnak.
A két ütemű a tulajdonképpeni normál légzés, tehát:

. belégzés

. kilégzés
A három ütemű:
. belégzés

. levegő benntartása

. kilégzés
Vagy:

. belégzés

. kilégzés

. torlasztás (vagyis légzésszünet közbeiktatása)
A négy ütemű:

. belégzés

. benntartás

. kilégzés

. torlasztás

Az ütemek lehetnek közel azonos időtartamúak, illetve a benntartás és torlasztás fázisai lehetnek rövidebbek a be- és kilégzés fázisainál. A hosszú (akár több perces) légzésszünetek, ami a jóga különböző fajtáinál általános, a qigong gyakorlatoknál ritkábban fordulnak csak elő, s akkor is valamilyen speciális céllal. A gyakorlatsort napjában legfeljebb háromszor végzik el, a napkelte, napnyugta és a dél körüli időben (energetizáló hatása miatt van akinek az esti időpont már nem alkalmas). A gyakorlásnak természetesnek és könnyednek kell lennie, csendes, nyugodt, tiszta levegőjû környezetre van szükség.

Lazítás és elcsendesítés

A lazítás során a gyakorló megtanulja egész testének, minden tagjának elernyesztését, a gyakorlatokat teljesen laza testtel, eleresztve, simán és csendesen kell végezni. Az elcsendesítés az elme nyugalomba helyezése, mikor a gyakorló mentes minden izgalomtól, és nem zavarja külsőinger. A külső és belső lazítás összefügg. Elernyesztett izomzattal könnyebb az elme elcsendesítése, illetve az ideges, feszült állapot áttevődik az izomzatra is.

Figyelem és légzés egyesítése

A gyakorlatoknál az egyik cél a rendszertelen, felületes légzés egyenletessé, méllyé tétele. A helyes légzésnél a légzési folyamatot a rekeszizom, annak felemelkedése és lesüllyedése irányítja. (A légzés helyessége egyszerűen ellenőrizhető. Feküdjünk a hátunkra valamilyen kemény felületen, úgy, hogy a fejünk ne, vagy csak enyhén legyen alátámasztva, s tegyük egyik kezünket a mellkasunkra, a másikat az alhasi részre. Ha a rekeszizmunk végzi a légzést, csak a has fog emelkedni, amennyiben a mellkasi izomzattal "segítünk rá", akkor a mellkas.) Az igazi jelentősége ennek abban van, hogy a szándékos, mellkasi légzés esetén a helytelenül feszülő izmok miatt a tüdőnek csak kisebb része tud megtelni levegővel, s ebből következően pusztán a megfelelőlégzésforma elsajátítása is növelheti a vitálkapacitást. A gyakorlatok közben támadt kellemes, megnyugtató érzés viszont azt jelenti, hogy a szervezet és a tudat elcsendesítése bekövetkezett.
Qi Gong kulcspontjai

Dantien

A Dantien eredetileg a taoista alkímiában használatos megnevezés, amelyet később az összes Qi Gongirányzat átvett. Jelentése magyarul elixír mező vagy cinóber mező. Az élet alapja, forrása. Neve is mutatja, hogy nem egy pontról hanem egy területről van szó.

Valójában ez az összes itt említésre kerülő területre igaz, melyek könnyen meghatározhatóak helyzetüket tekintve az említett akupunktúrás ponttal. De fontos tudni, hogy ezek nem pontszerű képződmények hanem nagyobb kiterjedésű területek melyek többnyire a test belsejében, mélyen a felszín alatt találhatóak. Tehát az akupunktúrás pontokat csak tájolási segítségként használjuk, hogy egy térkép segítségével könnyen megtalálható legyen az adott terület.

Fontos tudni, hogy nem csak egy, hanem három dantien-t különböztetünk meg egymástól:

Az alsó dantien (xia dantien) a köldök alatt 3-4 cm-re található, az akupunktúrában a qi haiponthoz köthető. A szexuális energia lakhelye, elsősorban a vitalitásért felelős.
Az alsó dantien-ben raktározódik az eredendő qi amely közvetlenül befolyásolja életerőnket.
A régi taoista leírások szerint az alsó dantien táplálja és energiával látja el az egész testet, a gyakorlás által fejlődött energia raktározó helye, a test középpontja.
A középső dantien (zhong dantien) a napfonatnál található, az akupunktúrában a jiu weiponthoz köthető. Ez a születés utáni qi székhelye, amely az elfogyasztott táplálékból és a belélegzett levegőből származik. Ezt a területet altesti agynak is nevezik, bár elsősorban az érzelmek lakhelye. Itt születik meg magas energia szinten, a feltétel nélküli szeretet.
A felső dantien (shang dantien) a két szemöldök között található, a yin tang akupunktúrás ponthoz köthető. Ez szellemünk, spiritualitásunk lakhelye.
Ha qi-vel bőségesen ellátott, akkor aktiválódnak szellemi és mentális képességeink.
A megértés és az erős intuíció tartozik e területhez.
San Guan

A befogadó és a kormányzó vezeték alkotja a test kulcsfontosságú Qi tárolóit.
Ezeket a vezetékeket a test szimmetria tengelyén találjuk, melyek körbefutnak a gáttól a fejtetőig. Ha energiával telítettek akkor a Qi folyamatosan kiegyenlítődik a meridiánokban és ekkor a szervezet energia egyensúlya megbonthatatlan.

A kínai Qi Gong-ban a három kaput „San Guan”-nak nevezik. A kis keringetés (a befogadó és kormányzó meridián által alkotott kis égi kör) során általában a Qi e három ponton akadhat meg. Ezért a három kaput meg kell nyitnunk, mielőtt feltöltjük a befogadó és a kormányzó vezetéket, hogy a Qifolyamatos áramlását biztosítsuk.
A kapuk a következők:

Chang qiang, vagyis a farkcsont területe. Itt nagyon keskeny a Qi vezetéke ezért könnyen elzáródhat, és az energia felfelé áramlás helyett inkább a lábak felé áramlik. Elzáródása esetén deréktáji fájdalmat okozhat.

Ling tai, a hatos és hetes háti csigolya között található a szív szintjén. Ha ez a terület blokkolt a Qi egy része a szívbe áramolhat és túlterhelheti azt, mellkasi és szívtáji fájdalmakat okozva.

Feng fu, a koponyaalapnál található, az öreglyuk szélén. Ezen a ponton a legnehezebb átvezetni a Qi-t. Ha elakad ezen a területen az energia, feszülést, fájdalmat érezhetünk a fejünkben.
További négy fontos pont

Hui yin, mely a gát közepén található. Ez a rész a tűz begyújtásának, azaz az energiák felkorbácsolásának legfontosabb területe.

Bai hui, azaz száz találkozási pont, a fejtető közepén helyezkedik el és az égi energiák emberi testbe való belépési pontja.

Yong quan, azaz bugyborékoló forrás, a talp közepén található és a földi energiák emberi testbe való belépési pontja.

Lao gong, a tenyér közepén található pont mely az emberi qi kiléptetésének legfőbb területe.

A légzés szerepe a Qi Gong gyakorlásban

Az első dolog, amit megteszünk születésünk pillanatában, az egy belégzés. Az utolsó dolog, amit teszünk a halálunk beálltával, az egy kilégzés. A helyes ki- és belégzés fontosságát az élet folyamán nem lehet eléggé hangsúlyozni. A levegő esszenciája (a tápláléké is) testünkben Qi-vé alakul (tűz Qi). A koncentrálás és a mozgás gyakorolja a legnagyobb hatást a légzésre, mely így befolyással bír a Qiváltozásaira. A megfelelő légzés segít megvalósítani a harmóniát a koncentrálás és mozgás között. A helyes gyakorlás során azonban mindent egyszerre csinálunk. A mozdulatok, a meditáció és a légzés egy időben történik. Ez a valódi Qi Gong, mert a shen és a légzés egyesülése után irányítható leghatékonyabban a Qi. A légzés szabályozása a Qi Gong fontos része. A belégzés jang jellegű, táplálékot hoz a testnek, segíti a vérkeringést és a szervek működését. A kilégzés jin jellegű, megtisztítja a szervezetet a szennyeződésektől és a méreganyagoktól. A kilégzés és a belégzés időtartamának növelése, melyet a „selyemhernyó fonásához” szoktak hasonlítani, indítja be az életerő intenzívebb mozgását az energiapályákon. Ezt légzésszabályozásnak hívjuk.

A Qi Gong sokféle légzéstípust használ. Megemlíthetjük az általános vagy mellkasi légzést, melyet a külső stílusok gyakorlói alkalmaznak, valamint a normál hasi légzést, vagy a fordított hasi légzést, hogy csak néhányat érintsünk.

A fordított hasi légzést hívják még taoista légzésnek is. Ez tekinthető a hatékonyabb módszernek.
A fordított hasi légzés esetében a belégzésnél a hasfal befelé mozdul (a köldök keresi a mingmen-t) megemelve a gát izomzatát és a végbélnyílást is egy időben.
Így a Qi-t a lehető legnagyobb hatékonysággal tudjuk összegyűjteni a Dantian-ben, majd onnan kivezetni a végtagokba.
Tréningezi a belső szerveket, mivel a hasfal befelé mozdulása és a tüdő egyidejű tágulása révén létrejövő nyomásváltozások mintegy átmasszírozzák azokat.
Velőtisztító Qi Gong esetén kizárólag ez a módszer alkalmas a Qi-nek az agyba való vezetéséhez.

A kezdőknek ez a technika azonban eleinte túl nehéz lehet, ezért a normál hasi légzéssel tanácsosabb kezdeni. Igen elterjedt módszer még a lélegzetet visszatartó légzés, ennek komoly jelentősége van a harcművészetek terén is, mivel miután a tudatunk a Qi-t a kívánt területre vezette, a lélegzet visszatartásával azt képesek vagyunk ott helyileg rögzíteni. Ezen kívül előkészíti és megalapozza az ún. bőrlégzést (testlégzést), melynek erősödésével a teljes testfelület képessé válik bekapcsolódni a ki- és belégzés által létrehozott gáz-anyagcsere folyamatokba.

A légzés szabályozása addig tart, amíg az magától meg nem valósul. Megfelelő módszertan használata után a légzés szabályozása direkt szabályozással szükségtelenné válik. A valódi szabályzás nem tudatos folyamat, hanem mintegy magától, erőfeszítés nélkül megy végbe. Amikor a légzést szabályozzuk, akkor a Qi-t is szabályozzuk, ezek nem választhatók szét egymástól. Amikor a légzés és a Qi harmóniája kiteljesedik és a szabályozás természetessé válik, akkor a kungfu magas szintre ér.




http://pctrs.network.hu/picture/1/3/2/_/awesone_gif_o_176869_1302234_1505_n.gif























Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy életük eseményeit külső tényezők határozzák meg. Boldogságukért és balszerencséjükért egy olyan isteni, egyszersmind külső lényt okolnak, aki őket önkényesen jutalmazza, avagy bünteti. Esetleg az anyjukat és az apjukat hibáztatják, amiért elkényeztették őket, vagy annak idején megtagadták érzelmi szükségleteik kielégítését. Lehetséges, hogy úgy gondolják, a környezetük az, ami segíti vagy gátolja őket, hogy a származásuk vagy neveltetésük határozza meg az örömet vagy bánatot, ami életük során éri őket.
A tapasztalatok az egyéni elme által kivetített energia termékei; az elme ezek raktárául szolgál. Életünk eseményei csupán e „tárolóeszköz” tartalmának a fizikai vagy mentális megnyilvánulási formái. Az események tehát nem egyebek, mint az ember mentális energiáinak tükröződései. Az építő jellegű életvezetés kulcsa energiánk finomítása és harmonizálása annak érdekében, hogy összhangban élhessünk a világegyetemmel. Másrészről, ha elménkben torz gondolkodási mintát és beállítódás formájában káros energiát tárolunk, életünk hanyatlást és széthullást tükröz majd vissza.
Létezésünk minden pillanata az energia egy-egy megnyilvánulási módja. Az emberi test bonyolult felépítésű energiarendszer, melyet az energia kibontakozása öt állapotának fizikai megvalósulásai alkotnak. Az életenergia, más néven Qi az, ami megindítja a vérkeringést, a kiválasztást és az anyagcsere folyamatait. A pulzusból következtethetünk arra, hogy a vizsgált személy életben van. De vajon mitől függ az, hogy dobog a szív vagy nem? A szív azért dobog, mert a testet életenergia tölti meg. Ha az életenergia elhagy bennünket, testünk olyanná válik, mint egy száraz, élettelen, üres héj. Életünket nem külső formánk határozza meg, inkább a külső, fizikai formánk függ a leheletfinom Qitől. Általánosságban elmondható, hogy az energia éteri finomsága miatt nem vagyunk tudatában annak, hogy az energia egyéni energiahálózatunkon keresztül, testünkben kering. Ezzel szemben a fizikai szervezet kézzelfogható, s ez által megfigyelhető. Fizikai állapotunk, akár egy tükör, megmutatja nekünk az elme és a szellem finomabb létszintjeinek az állapotát. Sokan közölünk biztosítva látják életükben az egyensúlyt és a harmóniát, hisz minden olyan simán megy, nincs egyetlen szokatlan, különös esemény sem, ami megzavarhatná nyugalmukat. Mindamellett, ha energiánkban valamilyen zavar keletkezik, és betegségre valló tüneteket észlelünk magunkon, felfogjuk, hogy baj van. Ha például egy nő energiájában zavar támad, például érzelmi levertség, a zavar menstruációs problémák formájában jelentkezhet. Görcsei lehetnek vagy fejfájása, esetleg későn kezdődik meg, vagy teljesen kimarad a menzesze. Bár valószínűleg nincs tudatában az érintett tényezőknek, észre fogja venni, hogy valami nincs rendjén, hiszen a menstruáció életének szerves, közvetlenül tapasztalható része.
Amikor a leheletfinom Qi áramlik a testben, a durvább megnyilvánulások, mint például a vér, szintén mozgást végeznek. Fordított esetben, ha a Qi egyensúlya felborul, vagy mozgása akadályba ütközik, akkor mind a mirigyműködés egyensúlyát, mind a vér- és nyirokkeringés működését befolyásolja. A régi közmondás szerint az áramló víz nem okoz kárt. Ez az alapelv az energiára ugyanúgy érvényes, és ez a teljesség elvét követő gyógyításnak és az önfejlesztés rendszerének egyik meghatározó elve. Ha az energia és a vér valahol megreked, az betegség kialakulásához vezet. A rák és a fekély csak kettő azon betegségek sokaságából, melyeket az energia pangása okoz.





A golyóterápia az akupresszúra egy különleges változata.




A természetes gyógymódok a világ számos országában – keleten és nyugaton egyaránt – ma már a hivatalos orvostudomány részét képezik. A természetgyógyászat rengeteg olyan gyógyeljárást tett népszerűvé, melyeknek az eredete a régmúltra nyúlik vissza. Ezek közül is kiemelkedőek az ősi Kínából származó és ott ma is a modern orvoslás eszköztárával egyenrangúan alkalmazott gyógymódok. Ilyen elsősorban a tűszúrásos eljárás, az akupunktúra, és ennek egy szélesebb körben alkalmazott változata, az akupresszúra, mely az akupunktúrás pontoknak nyomással történő ingerlése.

Ismeretes, hogy az akupunktúra Magyarországon csak a nyolcvanas években kezdett elterjedni. A hivatalos tudományos körök addig mereven elutasították, mert a klasszikus orvostudomány nem tudta igazolni az eljárás hatásmechanizmusát. Azután egyre többen győződtek meg arról, hogy ez az ősi gyógymód sokféle betegség enyhítésében, megelőzésében, sőt nemegyszer a gyógyításában is igen hatásos lehet. Különösen jól alkalmazható fájdalomcsillapításra, érzéstelenítésre.

Az akupresszúrához nincs szükség tűszúrásra, ugyanis ennél az eljárásnál ujjakkal vagy valamilyen eszközzel gyakorolunk nyomást a megfelelő pontokra. Nagy előnye, hogy mindenki elsajátíthatja, viszonylag könnyű megtanulni, otthon és egyedül is végezhető.

Ezenkívül még számos változatuk van ezeknek az ősi keleti gyógymódoknak, így a moxibusztió (az akupunktúrás pontok perzselő fűvel történő ingerlése), a kézrátevés (a kezelőről a kezeltre történő energiaátvitel), a köpölyözés, a fülakupunktúra és az akupresszúra két sajátos változata a talpmasszázs, valamint a kézakupresszúra, illetve ez utóbbinak egy különleges változata: a tenyér ingerzónáinak gyógygolyókkal (ún. csikung golyókkal) való ingerlése. Mind a talpmasszázs, mind a csikung golyókkal történő masszírozás azon a felismerésen alapul, hogy a talp és a kéz egyes területei energiapályák (ún. meridiánok) révén kölcsönhatásban állnak a szervezet különböző részeivel. Ezek ingerlésével tehát hatni lehet az egyes szervek működésére.

E természetes gyógymódok az ősi kínai filozófiában gyökereznek.
A kínai filozófia szerint nemcsak a földi élet, hanem végső soron az egész univerzum létezése dualisztikus elven alapszik. A kezdet a véggel, a sötétség a világossággal áll szemben. A nappal az éjszaka terméke. A fehér színt csak azért látjuk, mert létezik a fekete. A hang feltétele a csend. A nyár melegét és az újraéledés tavaszát a tél hidege és a természet halála követi. A szomorúságot a vidámsággal lehet mérni.
Ezek az ellentétek valójában egységes egészet képeznek, amelyet az egymást kiegészítő mozgás hoz létre. A kínai filozófia szerint ez a két ellentétes mozgás a jin és a jang. A jin a nőies, a nyirkos, a sötét, a passzív, ezzel szemben a jang a világos, a meleg, a férfias, az aktív. A jinnek és a jangnak egyensúlyban kell lennie, hogy a szervezet harmonikusan működhessen. Ha a jin erősödik, akkor a jang gyengül, és fordítva. Jang nem létezhet jin nélkül, a jin és a jang egymást szabályozza. S bár ellentétesek egymással, mégis egységes egészet képeznek.
A golyóterápia valójában az életerőt, a csit aktivizálja.
A jin és a jang léteszéséből fakadó életerő, a csi az az energia, mely minden életműködést szabályoz. A csi az, amely mindent mozgásba hoz, amely mindent kormányoz és igazgat. Csi nélkül nincs élet, és viszont: élet nélkül nincs csi.

A csi azonban nem csupán filozófiai elv. Valójában az energiának egy formája. A kínai felfogás szerint a világegyetemben mint őserő (ős-csi) létezik, amely az egész univerzumot mozgatja és kormányozza. Belőle keletkezett azután minden más.

Mindez a kínai orvoslás nyelvére lefordítva: az emberi szervezetben minden működésnek megvan a maga csije. A légzési csi a lélegzetvételt segíti, a táplálkozási csi pedig a felvett táplálék energiatartalékká alakulását irányítja. Bármennyit is használ el ebből működése során vagy betegség miatt a szervezet, a csi mindig újratölti ezt a tartalékraktárat.

A csi, azaz az életenergia egészséges emberben szabadon, akadálytalanul, zárt energiapályákon, ún. meridiánokon kering a szervezetben.

Hat jin és hat jang meridián van, amelyek párosával helyezkednek el a két testfélen. Ezek a meridiánok: a tüdővezeték, a szívvezeték, a szív-burokvezeték („a vérerek ura”), a gyomorvezeték, a vastagbélvezeték, a lép-hasnyálmirigy vezeték, a vékonybélvezeték, a hólyagvezeték, a vesevezeték, a hármas melegítővezeték, az epehólyagvezeték és a májvezeték.

Ha a meridiánokon történő energiaáramlásban bármiféle zavar áll be, ez megbontja a harmonikus egyensúlyt, és betegséget okoz. Efféle egyensúlyzavarokat az időjárásváltozástól kezdve a sérüléseken át egészen a helytelen táplálkozásig és a tartós megerőltetésig sok minden előidézhet. Ilyenkor a cél tehát az, hogy az energiák egyensúlyát helyreállítsuk, az energiaáramlási akadályt elhárítsuk és az energiát a megfelelő helyre irányítsuk. Valójában az energiaáramlásra, az életerőre (a csire) hat az akupunktúra, az akupresszúra, illetve a csikung gyógygolyókkal való masszírozási technika is.
Ahhoz, hogy a golyóterápiában higgyünk, meg kell érteni a kínai életszemléletet.
A természetgyógyászatnak olyan természetes gyógyszerek és gyógymódok állnak rendelkezésére, melyeket összevetve a klasszikus orvoslás terápiás eljárásaival, azt az azonosságot állapíthatjuk meg, hogy mindegyik ugyanazt a célt szolgálja: az ember testi-lelki egészségének megőrzését, illetve helyreállítását.

A testi egészség nagyon sokféle kapcsolatban áll a lelki és szellemi egészséggel. Az vagyunk, amit gondolunk. Ha a gondolataink gonoszak és kuszák, annak az egész testre kihatása van. Mind a gondolkozásunk, mind a cselekedeteink következményeit egyaránt viseljük. A jó gondolatoknak óriási erejük van. Az állatokat nem a gondolataik, hanem az ösztöneik vezérlik. Csak az ember kapta osztályrészül a gondolkozás erejét, hatalmát. De senki ne higgye, hogy ez a hatalom végtelen, csak azért, mert nem látszik. Az igazság az, hogy a villám, amely belecsap a tölgyfába, vagy a föld-rengés, amely felszakítja a földet, mind gyerekjáték az emberi gondolkozás hatalmához képest. A rossz gondolatok rút következményekkel járnak, a jó gondolatok viszont mindig újabb jó cselekedetekre ösztönöznek. Az igazság és a szeretet fénye a szemekben is ragyog.

A csikung golyók használatához is megfelelő belső hozzáállásra van szükség. Tehát először mindenkinek magának kell meggyőződnie a golyóterápia hasznosságáról, s csak azután várhat eredményt tőle. Ezért olyan fontos a kínai felfogás, életszemlélet megértése a golyókkal való gyógyításban.

A gyógygolyó-technikának is a csi a filozófiai alapja. A kung szó kínai eredetű, és a dolgozni szóból ered. A csikung tehát olyan technika, mely a csit aktivizálja, a testet-lelket erősíti, az egész szervezetet mozgósítja. A csi tehát nem valami elvont, absztrakt dolog, éppen ellenkezőleg: nagyon is kézzelfogható.

Kínában a csi aktivizálására különböző technikákat használnak igen neves klinikákon. Régóta alkalmazzák pl. a krónikus betegek kezelésében. A tapasztalat szerint a krónikus betegek tovább éltek, ha csi-technikát is alkalmaztak náluk. A csi-kezelés a kemoterápia mellékhatásait is csökkenti.
Az alábbi betegségek gyógykezelését hatásosan lehet kiegészíteni gyógygolyóterápiával:
  • Légzőrendszer: asztma, torokgyulladás, nátha, hurut stb.
  • Emésztőrendszer: gyomorfekély, gyomorhurut, egyéb gyomorbetegségek, májgyulladás, epekő, székrekedés, cukorbetegség, krónikus hasmenés.
  • Vérkeringési módszer: magas vérnyomás, reumás betegségek, szívritmuszavarok, a fehérvérsejtek számának csökkenése.
  • A vizeletkiválasztó és a nemi rendszer betegségei: vesegyulladás, kóros pollució, menstruációs fájdalom, meddőség, magtalanság, méhsüllyedés.
  • Az idegrendszer betegségei: idegfájdalmak, érzéstelenség, álmatlanság, fejfájás, ülőidegfájdalom, ideggyengeség.
  • Sérülés, sebesülés (külső, belső).
  • Hormonrendszer: tejmirigy-, nyálmirigygyulladás.
  • Ízületi bántalmak: vállízületi gyulladás, derék- és hátfájás, egyéb ízületi gyulladások.
  • Bőrbetegségek, szemölcs stb.
  • Érzékszervi betegségek: látás, hallás, ízlelés és szaglás zavarai, orrgyulladás, polip.
  • Rosszindulatú daganatok korai stádiumban.
A kézben pörgetett golyók ingerlik a tenyér bőrzónáit.
Az orvostudomány már régóta ismeri azt a kapcsolatot, amely az idegrendszer közvetítésével a bőr és a test belső részei között fennáll. Az ember érzékszerveivel – köztük egész bőrfelületével – folyamatosan észleli a külvilágból jövő ingereket, és azokra idegrendszere segítségével különbözőképpen reagál. Az emberi szervezet olyan egységes rendszer, amelynek minden része összefüggésben van egymással, és így minden inger, amely valamely szervet ér, hatással van a többi szervre is. Ezen a szemléleten alapul az „egésztest-orvoslás” fogalma.

Henry Head (1861-1940) angol ideggyógyász fedezte fel, hogy a testfelületen a belső szerveknek megtalálható a nagyon precízen körülhatárolható reakciós zónája (dermatomja). Ezek a dermatomok az ún. Head-zónák.

Ha egy belső szerv megbetegszik, ez a zavar az idegrendszer közvetítésével, reflexes úton kivetül a megfelelő Head-zónára, s az adott bőrfelület túlérzékennyé (hiperalgéziássá) válik.

Ez a kapcsolat azonban fordítva is fennáll: a testfelszín ingerlése hatással van a belső szervekre. Márpedig ha ez így van, akkor a bőrfelület megfelelő pontjainak ingerlésével reflexes úton jótékonyan lehet befolyásolni a szervek működését. És minél pontosabban és szervspecifikusabban ingereljük a megfelelő bőrzónát, annál nagyobb lesz ennek a hatása az illető szervre. Pl. a már régebben is alkalmazott köpölyözést manapság sokkal hatásosabban gyakorolja a természetgyógyászat, mert azt nem válogatás nélkül, hanem az intenzív pontokon végzi. De a masszőrök is kiválóan hasznosítják ezeket az ismereteket. Ezt az élettani hatást aknázza ki a kéz dermatomjainak ingerlésével a csikung kezelés is. Már magában a „kezelés” szóban benne van a kéz, megérinti a testet, amely meleget áraszt, kontaktust teremt.

A tenyér bizonyos bőrzónáinak ugyanis különös jelentőségük van, mert a nyaki gerinc egyes szakaszainak vannak alárendelve. Ezek pedig az aortával, a hipofízissel, a szívvel, a tüdővel és a hörgőkkel állnak  összeköttetésben. Amikor tehát a tenyér reflexzónáit ingereljük, pl. úgy, hogy csikung golyókat pörgetünk a tenyerünkben, reflexes úton ezeknek a szerveknek a működésére hatunk.

A golyók pörgetésekor élettanilag az történik, hogy a tenyér egyes pontjainak ingerlésével hatást gyakorolunk a tőle távol eső belső szervre. Ez a távolhatás az alapja az akupunktúrás kezelésnek is. A fül egyes területeinek tűvel való ingerlése pl. meglepően hatásos más területek fájdalmainak a csillapításában. Ezek az akupunktúrás pontok általában igen távol helyezkednek el a beteg szervtől. Épp így a kéz akupunktúrás pontjainak ingerlése is igen hatásos a különböző szervek  gyógyításában.
A kéz reflexzónái úgyszólván minden szervvel kapcsolatban állnak. A golyók forgatásakor ezeket a reflexzónákat inger éri. Különösen a kéztő külső pereme és a hüvelykujjbegy, valamint a mutatóujj területének intenzív nyomása és masszírozása van nagy hatással a hozzá tartozó belső szervekre. Az ujjízületek ingerlésével a nyirokkeringésre lehet hatni. Minthogy a tenyéren sok akupunktúrás pont található, amelyek a szív és a szívburok meridiánját, valamint a tüdő meridiánjának egyes pontjait érintik, a golyók forgatása ezeket az akupunktúra-meridiánokat aktivizálja.

A kéz reflexzónáinak ingerlése tehát hat a hormonális rendszerre, a szívre és a keringési rendszerre, az emésztőrendszerre, az izmokra és az ízületekre. A kéz jelentőségét az is mutatja, hogy dermatomjainak vetülete a többi szervhez képest milyen aránytalanul nagy területet foglal el az agykéreg elülső központi tekervényén.
A golyóknak meglepően sokféle gyógyhatásuk van.
A golyók pörgetésének – azonkívül, hogy pihentető, szórakoztató játék – igen sok jótékony hatása van.

A tenyérben pörgő golyók masszírozó hatása stimulálja a környéki idegrendszert, a vérkeringést, aktivizálja a nyirokáramlást, feszesen tartja az inakat, elősegíti az ízületi folyadék termelődését, aktivizálja a szövetek anyagcseréjét, és ezáltal a káros anyagcseretermékek kiürülését elősegíti. A kéz és az ujjak állandó mozgása megmozgatja az alkar és a felkar izmait. Az izommozgás pedig közismerten pumpáló hatást gyakorol az erekre. Ez elősegíti a vérnek a szív irányába vagy onnan visszafelé történő áramlását, ami az egész keringési rendszerre jótékony hatással van.

Tudjuk, hogy a test izomzata egy teljes egészében zárt rendszert képez. A természetgyógyászok ezt figyelembe veszik, amikor a nyaki gerinc kóros elváltozásait a lábizomzat, majd felfelé a combizomzat és a keresztcsonttájék izomzatának a mozgatásával, masszírozásával kezelik. A nyaki gerinc mészlerakódása a hátizomzatra, majd lefelé egészen az ágyéki izomzat területéig kihatással van.

A golyókkal való rendszeres gyakorlás az egész idegrendszert serkenti, javítja és tréningben tartja az agyműködést, segít megőrizni a szellemi frissességet.

A golyógyakorlatok során erősödnek a karizmok és finomodnak a kézmozgások, mivel a golyók pörgetése állandóan igénybe veszi a kar- és a kézizmokat, valamint a csuklóízületet és az ujjízületeket. Ezen izometriás hatás folytán nemcsak a kéz ügyesedik, hanem a karizomzat is erősödik, és ezért a golyózás különösen a hosszú időn át ágyban fekvő betegek számára ajánlatos.

Az említett hatásokon túl az acél csikung golyóknak még két érdekes hatásuk van: a vibrációs és a hanghatás. Az acélgolyó belső üregében ugyanis egy kisebb golyó, valamint kúp alakú spirál rugó helyezkedik el, és a tenyérben történő pörgetéskor ez a szerkezet rezgésével vibrációt idéz elő, továbbá dallamos hangot ad.
A két golyó más-más frekvencián ad hangot, mégpedig az egyik egy mélyebb jin, a másik pedig egy magasabb jang hangot. Ennek a hangnak élettani hatása van. A tudomány már régen kiderítette, hogy a fül az idegrendszeren keresztül összeköttetésben áll a test minden részével. Így lehetséges az, hogy a golyók hanghatásuk révén vitalizálnak, aktivizálnak és harmonizálnak. És éppen ezért az ősidőktől egészen napjainkig nincs olyan kultikus tevékenység, amely ne használná fel az ének, a hangszeres zene jótékony hatását.

A fülnek mint egyensúlyérzékelő szervnek nemcsak a térbeli mozgásban van szerepe, hanem sok vegetatív funkciót is irányít. A jin és a jang hangok eljutnak a csigába, ahonnan a test minden részébe továbbfut az itt keletkező ingerület. És minthogy a fülnek nagyon fontos szerepe van az agy aktiválásában, és az idegrendszer révén minden testrészünkkel összeköttetésben áll, ezért a csikung golyógyakorlatokban a hanghatásnak különösen nagy szerepük van.

A csikung hanghatás nem pusztán játék, hanem az egész testre élénkítőleg hat. A kellemes hangok nem csupán örömöt okoznak, de gyógyítanak is.

Végül a golyók forgásakor keletkező vibráció fellazítja a mélyebben fekvő szöveteket, javítja az arteriolákban a véráramlást, nyugtatja az idegeket és serkenti a nyirokkeringést.
Összefoglalva az eddig elmondottakat:
  • A testfelszín Head-zónáira kivetülnek egyes belső szervek működési zavarai.
  • Ezek a zónák anatómiailag többnyire távol esnek a beteg szervtől.
  • A zónák ingerlésével jótékony hatást lehet gyakorolni a belső szervekre.
  • A tenyér reflexzónáinak ingerlésével gyógyíthatók a hozzájuk tartozó belső szervek.
  • A csikung golyók a tenyérben pörgetve a kéz valamennyi reflex-zónáját ingerlik, és ezáltal hatással vannak a hozzájuk tartozó belső szervekre.
  • A kompresszió (masszírozás) lazítja a szöveteket, és javítja a perifériás vérkeringést.
  • A vibráció fellazítja a mélyebben fekvő szöveteket. Javítja az arteriolákban a véráramlást, nyugtatja az idegrostokat és serkenti a nyirokkeringést.
  • A mozgási (kinetikus) energia révén hő keletkezik. Ez a kinetikus energia a szövetekbe behatolva visszavezetődik a szervezetbe.
  • Reaktiválja a belső szerveket, felmelegíti az ereket, és ezáltal javítja a véráramlást. Nyugtatja az ideget. A meleg jang-tényező,  a jang tehát energia. A jang és a jin hatására a csi aktiválódik.
  • A dallamos hangoknak nyugtató hatásuk van, javítják a hangulatot.
  • Az izometriás hatás erősíti a kéz- és a karizmokat.
Ha mindezeket a tényezőket szem előtt tartjuk, akkor elmondhatjuk, hogy itt valójában egy egyszerű elv érvényesül, és éppen az egyszerűsége révén meggyőző és zseniális. Ehhez csak meg kell venni a golyókat, és azután rendszeresen használni őket.
A golyógyakorlatok gyógyhatását fél évezrede a Ming-korszakban fedezték fel.
Kínában nap mint nap látni, de már Európában sem ritkaság, hogy az emberek séta, nézelődés közben két golyót pörgetnek a markukban. A kínai ember számára ez a golyópörgetés egyáltalán nem céltalan szabadidős játék, hanem egy ősi kínai kondicionáló gyógymód.

A golyóterápia a 14. században uralomra került Ming-dinasztia idejéből származik. Az egyik Ming császár is használta a golyókat, hogy egészségét megőrizze és életét meghosszabbítsa. A császár 89 évet élt, a háziorvosa pedig, aki ezt a terápiát javasolta, 84 éves korában halt meg, ami az akkori átlag-életkort figyelembe véve, matuzsálemi kornak számított.
Milyenek a csikung golyók?
A kínai császárok által használt csikung golyók még biztosan sokban különböztek a maiaktól, nem is beszélve a köznép golyóiról. Eredetileg a golyók fából készültek, és kizárólag játékra használták őket.

Ám amikor a 13. században rájöttek, hogy a golyóknak gyógyhatásuk van, el kezdték őket jádekőből, majd acélból készíteni. Idő múltán az acélgolyóba egy belső kisebb golyót is építettek, ez kellemes, dallamos hangot ad, és vibrációt kelt, amely a mélyebben fekvő szöveteket is jótékonyan ingerli.
Az eredeti kínai gyártmányú golyók négy méretben készülnek:
  • 40 mm átmérőjű golyók gyermekeknek,
  • 45 mm-es golyók kezdőknek vagy kisebb kezűeknek,
  • 50 mm-es normál méret,
  • 55 mm-es extra méret „bőmarkúak” és „profi golyózók” részére.
Kivitelét tekintve pedig van:
  • krómozott acélgolyó (Az 55 mm-es pár súlya 530 g, az 50 mm-es pár súlya 430 g, a 45 mm-es pár súlya 330 g. Hátránya, hogy a króm puha fém, hamar lekopik, valamint allergiát is okozhat)
  • ugyanezek gravírozott mintával,
  • aranyszínűre titánozott acélgolyó, ez a legtartósabb, ráadásul a krómra allergiások is használhatják.
  • vagy rekeszzománccal díszített acélgolyó, valamennyi belül csengős-vibrációs szerkezettel,
  • tömör jádekő golyó graniporfiritből (kínai elnevezése: huasengsi, virág jádekő), közönséges márványgolyó,
  • néhány éve kapható Kínában mágnesterápiás célokra az 50 mm-es krómozott acélgolyó 6 db, felületébe épített mágnessel is, de tapasztalataink szerint a mágnesek használat közben lassan-lassan kiporlanak üregeikből, így minőségi kifogásolhatósága miatt behozatalára nem került sor. Újabban a mágneseket a bütykök alá építik be, ettől viszont a golyók nem forognak simán egymáson.
Kezdő a kisebb golyókkal kezdje, azután térjen át a nagyobbakra.
Eleinte a gyakorlatokhoz hiányzik a biztonság, a koordinált kézmozgás, nem megy egykönnyen a golyók pörgetése. Ezért is érdemes eleinte kis golyókat használni, melyek jól belefekszenek a tenyérbe, nem túl nehezek, és ezért jól vezethetők. Aki a kis golyókat már teljes biztonsággal tudja forgatni, ideje, hogy áttérjen a nagyobb méretű golyókra, ugyanis ezeknek nagyobb a gyógyhatásuk, továbbá nagyobb lendülettel forognak a kézben, és a hanghatáson kívül vibrációs hatásuk is jobban érvényesül. Magától értetődő, hogy minél nehezebb a golyó, annál nagyobb a kéz és a kar izmaira ható izometriás hatás is.
Néhány ötlet a golyókkal való gyakorláshoz.
Már volt szó arról, hogy a golyók a kínai filozófia szerint a jint és a jangot reprezentálják. Ennek megfelelően az egyik golyó egy mélyebb jin, a másik pedig egy magasabb jang hangot ad. Ha a két golyót egyenletesen forgatja az ember, a jin és a jang hatás egyensúlyban van egymással. Megfelelő technikával azonban kedve szerint akár az egyik, akár a másik hatást erősítheti. Ha pl. gyorsan vagy balra, azaz az óramutató járásával ellentétes irányban pörgeti a golyókat, akkor a jangot erősíti. Lassú vagy jobbra, azaz az óramutató járásával megegyező irányú forgatáskor a jin erősödik. Rövid idejű forgatáskor ugyancsak a jin erősödik, mert a golyók még hidegek. Hosszú ideig tartó forgatáskor viszont a jang erősödik, mert a golyók felmelegednek, és a tárolt hőt visszajuttatják a testbe. Ezt mindjárt ki is próbálhatja. Fázik? Gyengének érzi magát?

Vegye kezébe a golyókat, és gyorsan pörgesse őket balra, vagyis az óramutató járásával ellentétes irányba. Hosszú ideig csinálja, mert a gyors és hosszan tartó balra forgatás a jangot erősíti, vagyis hőt termel, s hamarosan kellemes melegséget érez.

A következőkben néhány lehetőséget mutatunk be arra, hogyan lehet használni a golyókat. De nagyon fontos: legyen önálló, használja a fantáziáját, fejlessze ki a saját technikáját, ne ragaszkodjon szigorúan ezekhez a példákhoz! Találjon ki saját maga számára egyéni gyakorlatokat.

A golyók hatását megsokszorozhatja, ha úgy pörgeti őket körbe a tenyerén, hogy azok közben ne érjenek egymáshoz. Így különös feszülés keletkezik, a golyók szinte kifelé feszítik az ujjait, hiszen igyekeznie kell egymástól távol tartani őket, ugyanakkor arra is vigyáznia kell, hogy a golyók ki ne essenek a markából.

Ezzel egyrészt fokozott nyomást gyakorol a kéz akupunktúrás pontjaira, másrészt a kéz- és karizmokat is jobban megdolgoztatja. A csengők játéka is szebben érvényesül, ha a koccanások zaja nem zavarja őket.

Hogy a golyók ne érjenek egymáshoz, azt nem könnyű elsajátítani. Pörgetéskor a két golyó általában egymáson gurul. Vigyázzon, hogy ez lehetőleg koccanás nélkül menjen végbe. A golyókat időnként tegye át a másik kezébe, váltogatva mindkét kézzel gyakoroljon. Ha van két golyó-párja, akkor egyszerre is pörgetheti őket mindkét kezében.

A golyókat nem csupán előretartott kézzel lehet forgatni, hanem a legkülönbözőbb kéz- és kartartással, akár hátranyújtott karral is.

A fantázia határtalan lehetőséget kínál, és minél többféleképpen tudja csinálni, annál nagyobb örömét fogja lelni bennük. A golyókat előbb-utóbb mindenhova magával fogja vinni, és szabadidejében, beszélgetés, séta vagy olvasás közben állandóan forgatni fogja őket. Arra azonban vigyázzon, hogy ne váljon a golyók rabszolgájává.

Ne írja elő magának, hogy pl. naponta néhányszor negyedóráig fogom a golyókat forgatni. Nem. A gyakorlás maradjon játékos. Akkor vegye kézbe őket, amikor kedve támad hozzá. Ha túl sokáig csinálja, fárasztóvá válik, és az többet árt, mint használ.

Lehet, hogy eleinte a golyók kiesnek a kezéből, de ez ne vegye el a kedvét. Csak arra vigyázzon, hogy a golyó nehogy kemény talajra, kőre essen, mert megsérülhet. Eleinte még nem sikerül egyenletesen forgatni, illetve megtartani a golyókat, de tapasztalni fogja, hogy napról napra ügyesebbé válik.

A változatosság kedvéért játszhat egy golyóval is úgy, hogy azt a két tenyere között görgeti. Viszont ha már nagyon ügyes, akár három golyót is vehet a tenyerébe, sőt három golyót forgatva egy negyediket is egyensúlyozhat a többi tetején.

Használhatja a golyókat talpának masszírozására is. Ezt ülve végezheti úgy, hogy a szőnyegre (sohasem kemény talajra) tett golyókat a talpával ide-oda görgeti. Ha lábfürdő közben a vízbe a talpa alá tett golyót mozgatja, ez a vérkeringést javítja, és ezáltal hatásosabbá teszi a lábfürdőt. Vigyázat! Fürdősós vízben a golyókat nem szabad használni, mert a só megtámadja a felületüket.

Végezetül arra is van lehetőség, hogy partnere a gerinc mentén a hátát masszírozza a golyóval. Ilyenkor arra kell ügyelni, hogy a golyó ne csússzon, hanem guruljon a partner keze alatt.

Ez a masszázs nagyon alkalmas a hátfájdalom enyhítésére. Lazítja az izmokat és serkenti a véráramlást. Ugyanilyen technikával lehet a váll- és tarkófájást kezelni. Hastáji fájdalom esetén a hasfalon görgetett golyó jótékonyan ellazítja a hasfal izmait.
A golyókat rendszeresen ápolni kell.
Vigyázzon a golyókra, mert azok kincset érnek. Gondozni kell őket.

Használat után minden nap puha kendővel törölgesse meg, és tegye vissza a dobozba őket, ne hagyja szanaszét a lakásban, mert a golyók könnyen leeshetnek, egymáshoz koccanhatnak, megsérülhetnek. Időnként babaolajjal kenje be, majd törölje szárazra őket. Legalább havonta egyszer nem maró mosogatószerrel mossa le róluk a rájuk tapadt port és izzadságot. Mosás után ismét jól szárítsa meg, olajjal kenje be, és végül puha kendővel törölgesse szárazra őket. Ha ezeket az előírásokat betartja, gyakorlatilag korlátlan ideig meg tudja őrizni a golyók épségét, és ön is, családja is sok örömét fogja lelni bennük.
A csikung golyóterápia a testet-lelket egyaránt erősíti.
A csikung gyógygolyók hatását nem lehet közvetlenül mérni, de észlelni igen. A golyógyakorlatok rendkívül finom ingert jelentenek, ezért a terápiát hosszú időn át kell folytatni.

De éppen ebben a finom adagolásban van a terápia ereje. A szabály úgy szól, hogy a kicsiny ingerek gyógyítanak, a közepesek blokkolnak, az erősek pedig ártanak. A kicsiny ingerek azok, amelyek a test önszabályozását szép lassan működésbe hozzák, és végül is ez az önszabályozás az, ami bizonyos idő elteltével a káros hatásokat kiküszöböli, és a betegséget segít leküzdeni. Ily módon a csikung golyóterápia az egész emberre hatással van. Éspedig nemcsak testi, hanem lelki értelemben is.

Sok pszichovegetatív zavar adódik a türelmetlenségből, nyugtalanságból. Ismét meg kell tanulnunk belső erőt gyűjteni ahhoz, hogy harmónia és béke legyen életünk célkitűzése. Tudatosan meg kell ismernünk a testünket. Ezt a tudatot erősítik a csikung golyók. A golyókkal való foglalkozás ugyanis tudatos tréning.

A golyógyakorlatok során igazi kapcsolat alakul ki köztünk és a külvilág között. Mindennek azonban feltétele, hogy a golyózást ne érezzük fáradságos feladatnak, hanem tudatos testi-lelki tréningnek, amelynek során türelmet, megértést alakítunk ki önmagunkban.
Utószó
Használja ki, hogy a természetgyógyászat csodája Magyarországon is kapható. Segítsen önmagán! Kezében a sorsa, hogy megőrizze egészségét, jó közérzetéről önmaga gondoskodjék. Idősebbek is elkezdhetik! Ha két kő- vagy fémgolyót görget a markában, serkenti a kéz nyirok- és véredényrendszerét, ingerli akupunktúrás pontjait és reflexzónáit. Ez a tenyérmasszázs és az akupreszúrás kezelés legegyszerűbb módja. Nem kell külön időt szakítani rá, várakozás, tv-nézés, séta közben is gyakorolható. Kiváló pótcselekvés hízásra hajlamosaknak és dohányzóknak.

Napi kétszer félórás golyójáték csökkenti a fáradékonyságot, megnyugtat, kellemes közérzetet biztosít. Ezenkívül növeli az emlékezőtehetséget, minden szerv működését kedvezően befolyásolja, az egészséget helyreállítja, illetve fenntartja. Mellesleg erősíti a kéz és az alkar izmait, javítja az ízületek mozgékonyságát. Kifejezetten ajánlható mindazoknak (gépírónőknek, zenészeknek), akik munkájához fontos, hogy a kezük görcsössége fellazuljon.

Több kínai kórházi vizsgálat tanúsít 80 %-on felüli eredményt a magas vérnyomás, az idült gyomor- és bélhurut, az ízületi gyulladás, a neuraszténia, az angina pectoris gyógyítása terén. A gyógymód elsajátítása könnyű: a két golyót tenyerünkre helyezzük, és öt ujjunkat ütemesen váltogatva, kinyújtva és marokra szorítva a golyókat egymás körül görgetjük, akár az óramutató járásával egyezően, akár ellenkezően. Kezdőknek a kisebb és olcsóbb jádekő golyókat ajánljuk, a golyópörgetésben járatosabbaknak a belül csengős nagyobb fémgolyókat, amelyek erősebb vibrációt keltenek. Váltogatni lehet a gyakorlást jobb és bal kézzel, sőt három-négy golyóval különféle variációk is kipróbálhatók. A golyók megvásárlása egyszeri befektetés, az egész család egy életen át használhatja. Ha leejtéstől, erős ütéstől óvjuk őket, gyakorlatilag elnyűhetetlenek.
HASZNÁLJA, HOGY HASZNÁLHASSON!









A nyitott tenyér


A nyitott tenyér gyakorlatok az energia tenyérre és ujjhegyekre történő kiterjesztését fejlesztik. Ebben a sorozatban a kezek lazán tartandók, kivéve a hüvelykujjat és a kisujjat, amelyeket hátratolunk és enyhén megfeszítünk, hogy az energiát a tenyér központjába irányítsuk. Annak érdekében, hogy megértsük a gyakorlás módját, képzeljük el, hogy egy kosárlabdát vagy egy nagy léggömböt emelünk mindkét kezünkkel anélkül, hogy hüvelykujjal vagy kisujjal hozzáérnénk. Ennek a gyakorlatsorozatnak ugyanaz a célja, mint a Da Mo-féle Wai Dan-nak, így a gyakorlás során ugyanazokat a szabályokat és elveket kell követni. Az egyetlen különbség, hogy az ököl helyett a tenyeret feszítjük meg, ami az energiát folyamatosan az ujjhegyekbe vezeti.

1. GYAKORLAT (2-16. ÁBRA)
A tenyér a talaj felé néz, az ujjak oldalra kifelé fordulnak. Kilélegezve képzeljük el, hogy a kezünkkel lefelé nyomunk, belégzéskor lazítunk.
2. GYAKORLAT (2-17. ÁBRA)
A tenyerek a test felé fordulnak, az ujjhegyek lefelé néznek. Kilélegezve képzeljük, hogy befelé tolunk, belélegezve lazítunk.


3. GYAKORLAT (2-18. ÁBRA)
A karok oldalát kinyújtva, a tenyér felfelé néz. Kilégzéskor képzeljük, hogy felfelé tolunk. Belégzéskor lazítás.

 
4. GYAKORLAT (2-19. ÁBRA)
Hajlítsuk be a karokat a mellkas előtt, a tenyerek egymással szembenéznek, az ujjak felfelé mutatnak. Kilégzéskor képzeljük, hogy egymás felé toljuk a kezeket. Belégzéskor lazítunk.
5. GYAKORLAT (2-20. ÁBRA)
Nyújtsuk ki a karokat oldalt, a tenyerek kifelé néznek, az ujjak felfelé mutatnak. Kilégzéskor képzeljük, hogy kifelé tolunk. Belégzéskor lazítás.
 

6. GYAKORLAT (2-21. ÁBRA)
Hajlítsuk be a karunkat és a kezünket, helyezzük a mellkas elé, a tenyerek összeérnek, az ujjhegyek felfelé néznek. Kilégzéskor képzeljük, hogy a tenyereket befelé toljuk. Belégzéskor lazítás.
7. GYAKORLAT (2-22. ÁBRA)
Nyújtsuk ki a karjainkat egyenesen előre, a tenyerek előrenéznek, az ujjhegyek felfelé. Kilégzéskor képzeljük, hogy kezünket előre toljuk. Belégzéskor lazítás.
 


8. GYAKORLAT (2-23. ÁBRA)
Nyújtsuk ki a karjainkat egyenesen felfelé, a tenyerek felfelé néznek, az ujjak egymás irányába. Kilégzéskor képzeljük, hogy felfelé tolunk. Belégzéskor lazítás.


9. GYAKORLAT (2-24. ÁBRA)
Engedjük le a kezünket a mellkas előtt, könyök behajlítva, a tenyerek felfelé néznek, az ujjhegyek egymás felé. Kilégzéskor képzeljük, hogy emelünk. Belégzéskor lazítás.

10. GYAKORLAT (2-25. ÁBRA)
Nyújtsuk ki a karunkat egyenesen előre, a tenyerek felfelé néznek, az ujjhegyek előre. Kilégzéskor képzeljük, hogy felfelé tolunk. Belégzéskor lazítunk.
11. GYAKORLAT (2-26. ÁBRA)
Vigyük vissza a kezünket a mellkas elé, a tenyerek lefelé néznek, az ujjak egyvonalban vannak. Kilégzéskor képzeljük, hogy lefelé tolunk. Belégzéskor lazítás.
 


12. GYAKORLAT (2-27. ÁBRA)
A karjainkat nyújtsuk ki oldalra, behajlított könyökkel, a tenyerek felfelé néznek és egy kissé befelé hajlanak. Kilégzéskor képzeljük, hogy felfelé és befelé emelünk. Belégzéskor lazítás.
 

Éppúgy, mint a Da Mo-féle Wai Dan-nál, a gyakorlat után a karokat egy ideig lazán lógassuk oldalt vagy, ami még jobb, feküdjünk le és lazuljunk el teljesen. Lélegezzünk egyenletesen, lazán és néhány percen belül érezni fogjuk, hogy az energiaáramlás magától elrendeződik.



















 A Harmadik Szem




Vannak fizikai és nem-fizikai érzékszerveink, és mindkét féle érzékszerv használata támogathat bennünket a cselekvéseinkben. Szeretnék leírni egy könnyű módszert arra, hogy megnyissuk a harmadik szemünket – vagy más néven belső szemünket - egy passzív módon: nézés és érzékelés útján.

Bevezetés

Valójában szellemek/lelkek vagyunk, és azért öltöttünk fizikai testet, hogy részt vegyünk a fizikai valóságban: fizikai test nélkül nem tudnánk a fizikai valóság részei lenni. Fizikai testünket felfoghatjuk járműként, vagy hogy egy modern szót használjak: hajóként.
A legtöbb lélek elfelejti, hogy ő valójában lélek azaz szellemi lény. De miért? Elvarázsol bennünket egy olyan dimenzió, amit korábban nem tapasztaltunk, nem tudtuk mi a hely és idő, mert lelkekként nem tapasztaltuk meg az itteni valóság ezen korlátait. Meghallottuk a "hívást", és sokan nem tudtunk ellenállni ennek a kihívásnak. Több változáson mentünk át, melyeket dimenzionális kapuknak hívunk, amíg végül emberi testet tudtunk ölteni. Amit mi születésnek nevezünk, az egy hosszú előkészítést igénylő folyamat. Amikor megszületünk, akkor fogadjuk el és lépünk bele a fizikai testbe. Babaként még könnyen jövünk-megyünk, mivel a járművünk még új számunkra, és még nem azonosultunk vele, nem ragaszkodunk annyira hozzá.
A felnövés azt jelenti, hogy a lélek megtanulja használni a járművet, megtanulunk járni és beszélni és a társadalmi elvárásoknak megfelelően viselkedni. Ez a tanulás a figyelmünket a fizikai érzékeléshez köti, hogy jobban tudjuk a jeleket értelmezni, és jobban tudjuk a fizikai testünket működtetni ebben a fizikai valóságban.
Spirituális lényekként természetes módon látunk, ez természetünk része. Amikor a fizikai szemeken keresztül nézünk, akkor két lyukba nézünk bele, ami a sok színes "játékból" - akár a TV vagy az Internet - jövő különleges jelet mutat nekünk. A belső szemünk fókuszát elmozdíthatjuk a fizikai szemeinktől. Ezt nevezik a harmadik szem passzív, érzékelő módon való aktiválásának.
Van, aki már hallott róla vagy át is élte azt, amit "alakváltásnak" vagy "tükör-bámulásnak" nevezünk, és amely segít lényünk különböző aspektusainak a meglátásában. Ez is egy lépés a harmadik szem használata felé vezető úton.
 
 A Harmadik Szemmel Való Érzékelés Kezdeti Állapotai
 
Mielőtt belemegyek a harmadik szemről alkotott saját véleményembe, szeretnék leírni néhány kezdeti állapotot.
  • A legtöbb embernek piciny részecskék vannak a szemében, ezeket gyakran nem is látjuk, mivel a fókuszunk 1-2 méterre a szemünk előtt van. Egy ellazult pillanatunkban a fizikai szemeinkhez nagyon közelre is tudunk fókuszálni, és ilyenkor észrevehetünk néhány szemcsét, melyek a fénylő tárgyakat torzítják és színesebb környezetet adnak. Ez egy fizikai hatás, nem pedig finomérzékelés.
     
  • Vannak, akik a látómezőjük szélén, a periférikus látásukkal érzékelnek valamit, és megpróbálják hirtelen odafordítani a fejüket, hogy elkapják, amit érzékeltek. Ez lehet egy valós szellemlény is, aki megpróbálja magára terelni a figyelmünket. A fizikai figyelmünk általában a látómező középpontjában van, és a látómező szélén a látómező kevésbé fókuszált, és néha a belső szem és a fizikai látás a látómező szélén átfedik egymást. Ez gyakran a harmadik szemmel való valódi finomlátás.
     
  • Vannak olyan, a spiritualitáshoz vonzódó emberek, akik a tudatosság megváltozott állapotát drogokon – mint például a marihuána vagy kokain - keresztül élik át. A különbség a drogok használata (beleértve a legális alkoholt is) és a nem-fizikai érzékelés természetes használata között, hogy a drogok eltorzítják az érzékelést azáltal, hogy időlegesen kiiktatják azokat a természetes gátakat, amelyek a spirituális érettségünktől függően különböző mértékben vannak jelen bennünk.  Én nem ajánlom a drogok használatát - még a legálisakét sem - ahhoz, hogy elérjük a megváltozott állapotot, mivel ez nem csak fizikai kiegyensúlyozatlansághoz vezet, hanem asztrális torzuláshoz is, amelyet már sokkal nehezebb gyógyítani.
Úgy gondolom, hogy mindenkinek vannak a harmadik szemmel kapcsolatos tapasztalatai, de a legtöbben nem figyelnek rájuk, mivel a hitük nem fogadja el ezeket valóságosnak. Ennek a szövegnek egy része segíthet abban, hogy újra ráébredjünk erre, elfogadjuk a realitás részeként, és ne paranormális, hanem egyszerűen természetes élményként fogjuk fel.
 

Felkészülés És Gyakorlás
 

A felkészülés egyik módja, hogy ehhez hasonló cikkeket olvasunk a harmadik szemről, melynek során még a tudatos elménk is felfogja egy részét az elveknek. Nem kell elhinnünk ezeket a dolgokat, és ne legyenek elvárásaink sem, hogy minek hogyan kellene működnie. A lényeg: a nyitott elme.
Itt van néhány jól ismert felkészítő gyakorlat, melyeknek segítségével kinyílhatsz és felkészülhetsz. Csinálhatod ezeket a gyakorlatokat  naponta, vagy akár hetente egymás után sorozatban is - ahogy neked megfelel.
  • Végy egy égő gyertyát, és figyeld egy ideig a lángot (kb. 1-2 percig). Közben megnyugtató dolgokra gondolj, próbáld meg érezni a szobát, amiben vagy, és érezd magad kényelmesen. Ne bámuld addig, amíg el nem kezdenek könnyezni a szemeid, hanem csak figyeld a lángot és engedd, hogy a gondolataid elcsendesedjenek, ahogy a tested is. Próbálj meditatív állapotba kerülni, de ez most más lesz, mint az átlagos meditáció, mert most nyitva marad a szemed.
     
  • Ha van állatod (pl. kutya vagy macska), próbálj annak szemébe nézni és relaxálni, belső békét kialakítani. A háziállatok gyakran visszatükrözik az emberi érzelmeket és gondolatokat, és ezért környezetünkben élve megtanítanak elérni a benső béke állapotát.
     
  • Nézd magadat a tükörben és próbálj nem nevetni a helyzet furcsaságán. Nézd az arcodat bizonyos távolságból, és mondd ezt magadnak: "Ez most az arcom, egy rész belőlem, a fizikai testem, a járművem." Nézd a saját arcodat 1-2 percen keresztül tompa fénynél, mert az erős fény bánthatja a szemeidet.
     
  • Ha természetben jobban érzed magad, mint otthon, akkor keress egy helyet, ahol teljesen el tudsz lazulni és csendesülni (pl.: egy tó vagy folyó mellett). Próbáld elérni a meditatív állapotot, de - ahogy korábban már említettem - nyitott szemmel.
Fontos, hogy nyitott szemmel is le tudj csendesedni. Sokkal könnyebb relaxálni csukott szemmel, amikor a vizuális látvány nem vonja el figyelmünket a belsőnktől, de a harmadik szemmel való látáshoz hasznos, ha el tudod érni a meditatív állapotot nyitott szemmel is.
 
Elméleti Háttér
 
Amint említettem már, fizikai testet birtokolunk, amely fizikai érzékeink segítségével szolgál bennünket, és ahol a vizuális érzékszervünk - a szemünk - minden pillanatban ezernyi elektromos jelet juttat el hozzánk. Nem meglepő, hogy nem ismert a fizikai szem nélküli látás, főleg nem a mai technikai korban, amikor mindennek multimédiásnak kell lennie ahhoz, hogy egyáltalán odafigyeljünk rá.


1. Kizárólag A Fizikai Szem Használata



A nyugati civilizációkban ez a legáltalánosabb. Nagyon vizuális beállítottságúak vagyunk, és technikai beállítottságú figyelmünk és a kutatásaink megkövetelik a fizikai valóság magas fokú érzékelését, annak érdekében, hogy meg tudjuk változtatni azt, mint ahogyan ezt például az iparosítás során is tettük. Ebbe nem akarok mélyebben belemenni, hiszen a mai világ önmagáért beszél.


2. A Fizikai Szem És A Harmadik Szem Közös Használata



Ez az, amit ebben az irományban ismertetni szeretnék. A fizikai szem  benyomásokat küld a harmadik szemnek a fizikai valóságról, amelyet megjelöltem az ábrán is - a fej közepében, mivel én ott érzem és érzékelem. Tehát a fizikai szem érzékeli a fizikai valóságot, a harmadik szem pedig a finomfizikai valóságot. Ha felkészíted a fizikai szemedet, és lecsökkented az általa közvetített információkat, akkor lassanként a harmadik szemeddel fogsz látni, mely a fizikai valóságon túli benyomásokról fog tájékoztatni. Ennek a finom-képnek a jellege más mint a fizikai valóságról alkotott benyomások. Egyszerűbben szólva, a valódi szem által küldött fizikai képek a fizikaiban, a harmadik szem által küldött képek pedig a finom-valóságban igaziak. Az igazi feladat az, hogy a kettőt összehangoljuk. Csak részben tudom itt elmagyarázni a kettő közötti kapcsolatot, mivel ezt leginkább gyakorlás útján lehet felfogni.




3. Kizárólag Belső Szemmel Való Látás



Ez nagyon ritka, és csak hosszas gyakorlás és belső megengedés útján lehet elérni. A fizikai szemre való figyelést csak úgy lehet feladni, ha mélyen megbízunk abban, hogy több van, mint fizikai valóság. Gyakran nagyon sok félelem van bennünk, mély félelem, hogy elveszítjük a fizikai valóságban való orientációnkat. Én legalábbis így tapasztaltam, amikor lassan eltávolodtam a fizikai szemmel való látástól. Ezt alább részletesen leírom. Apropó, nyitott szemmel könnyebben fedezzük fel a belső szemünket is. Vannak – köztük tapasztalt spiritualisták is - akik inkább csukott szemmel szeretnek „látni”. Legtöbbünkben nagyon erős a hit, hogy csak nyitott szemmel látunk. Mindenesetre az én gyakorlataimat könnyebb nyitott szemmel csinálni.
Valahogyan ez az elméleti háttér lett az általam kiválasztott hitrendszer ahhoz, hogy mentálisan is megértsem azokat a tapasztalatokat, amiket átéltem. Vedd úgy, mint személyes igazságok, semmi több.
 

Aktiválás, Passzív Használat
 


Ahhoz, hogy a legjobb eredményeket érd el, én két technikát javaslok.

1. Módszer - Tükörbe Nézés

Ezt a gyakorlatot egyedül végezd. Ez a technika a fent leírt relaxációs gyakorlatok egy továbbfejlesztett változata.


Figyeld a tükörben az arcod, tompa fény mellett. Légy egyedül, hogy biztos lehess abban, hogy senki nem fog zavarni, mivel nagyon elmélyült tudatállapotba kell kerülnöd, amely tudatállapotban minden fizikai zavaró tényező mélyebben befolyásolhat, mint éber állapotban. Alkalmas időpont lehet az este, amikor munkából hazaérve valószínűleg fizikailag és mentálisan is fáradt vagy. Ha nagyon fáradt vagy, akkor ne gyakorolj, és ne is próbálkozz. Akkor csináld, amikor kényelmesen érzed magad. Fontos, hogy kényelmesen érezd magad. Ez a gyakorlat nem verseny, nem lehet nyerni. Azért mondom ezt, mert találkoztam olyan emberekkel is, akik a túlzott akarástól mentálisan begörcsöltek és így blokkolták magukat.
Nézd az arcod a tükörben, és nyugtasd magad olyan gondolatokkal mint: „Békességben vagyok önmagammal, csak nézem az arcom, hogy megnyugodjak és békére leljek önmagamban”. A fizikai szemeddel egyetlen pontra koncentrálj a szemeid között a homlokodon, vagy az egyik szemedre. Ne nézd mindkét szemed, mert az a látómeződ mozgásával járhat.

Ne változtasd a látómeződet és ne pislogj, mert a fizikai szemedtől el kell vonnunk a figyelmedet a belső szemed felé!

Válassz ki egy pontot az arcodon, fókuszálj arra, és ne változtass rajta többé. Maradj ennél a pontnál, amíg csak lehetséges, de ne erőltesd meg a szemed, addig csináld amíg kényelmes. Néhány pillanat múlva, kb. 30-60 másodperc múlva, amikor már teljesen relaxáltál, érezni fogod a meleget a nyakad hátulján. Azért említem ezt, hogy tudatában légy az energiádnak. Ha nem érzel semmi különöset, nem baj, ne várd el, hogy érezni fogod, de ha mégis érzed, tudd, hogy jó úton jársz.
A melegség energia, melyet azáltal érsz el, hogy figyelmedet koncentrálod. Úgy is felfoghatod, hogy ez a spirituális segítőid, vagy a spirituális utadon vezetők által közvetített energia, vagy egyszerűen a jó jelenléte. Nem fontos, hogy tudd pontosan mi az, vagy ki az. Ha kényelmes, még jobban nyisd meg magad. Képzelj el egy belső ajtót, mely felnyílik miközben te még mindig az arcod egy bizonyos pontját nézed.

Néhány pillanat múlva piciny változást láthatsz az arcodon, attól a ponttól kiindulva, amit figyelsz. Ne várd el ezt sem, de legyél nyitott arra, hogy ez megtörténhet. De ha az elméddel megrögzötten arra vársz, hogy megtörténjen, akkor valószínűleg nem fog.

El kell vonnod a figyelmedet a fizikai szemeidtől, ne velük akarj látni!

                         
Az arcodon észrevett változás, az a harmadik szemed által közvetített kép, amely eléri a tudatodat, azaz a fizikai szemeddel látott képre "ráúszik" egy másik arc képe, egy másik megjelenés. Ez az arc lehet egy humanoidé.
Amikor ez történik, lassan lélegezz és a legjobb és legélvezhetőbb energiákkal vedd körül magad, és esetleg csukd be a szemed egy pillanatra azért, hogy a szemeidet átitasd és megtisztítsd, hiszen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy 60 másodpercig vagy még hosszabb időn keresztül is folyamatosan és pislogás nélkül nyitva tartsuk a szemeinket. Most fókuszálj újra arra a pontra. Amennyire csak lehet, lazítsd el a látásodat és ekkor újra és még gyorsabban látni fogod az arcod változását.
Ha valaki másnak az arcát látod a tiédben, ne ijedj meg, csak nézd mint egy megfigyelő. Csak nézz, ne ítélkezz arról, amit látsz, még akkor sem, ha ez egy gyönyörű, vagy groteszk arc - csak figyelj. 
Az egész folyamat nem lehet több 5-10 percnél, és ha nem látsz semmit 2-3 perc után, akkor hagyd abba. Még egyszer mondom, hogy ne görcsölj, engedd el magad. És ne ítéld el magad, ha semmi nem történik az első alkalommal.
A tükörnézés az úgynevezett tükörmágia része. Ebben az összefüggésben, a tükröt általában a figyelem és akarat fókuszálására használják a hatékony megerősítések létrehozásához, vagy hogy lelkeket hívjanak meg, vagy esetleg a harmadik szemre összpontosítsanak.

2. Módszer - Arcok Nézése Vagy Alakváltás (páros gyakorlat)

Ezt ajánlom azoknak, akik már dolgoztak egyedül a tükörrel, még akkor is, ha csak röviden láttak más arcokat.
Ehhez a gyakorlathoz kérj meg egy barátot, akit érdekelnek az energiák és a meditáció, és akivel nyíltan meg tudod osztani a spirituális gondolataidat, anélkül, hogy attól kelljen tartanod, hogy kinevet. Jó lenne, ha mindketten alapismeretekkel rendelkeznétek a csakrákról. 10-15 percig gyakoroljátok az ellazító meditációt, gondolatban vegyétek körül magatokat fénnyel, és a napi problémákat és nyűgöket tegyétek félre.
Két széket és egy asztalt használjatok. Az asztalon legyen egy kis gyertya, de ez nem szükséges, csak segít az ellazulásban, és a tudatotokat jobban ellazult állapotba hozza. A földön is ülhettek, de legyetek kényelmesen, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Legyen 1,5-2 méter köztetek. Ne legyen közvetlen fény, és a mesterséges fényeket vegyétek le, vagy használjatok gyertyát.

Nézzetek egymás arcára egy ponton -  orr, szemek köze, homlok, vagy bárhová. Nem fontos, hogy a fizikai szemeddel hova nézel, de fontos, hogy a nézésedet ellazítsd teljesen. Amint korábban említettem, ne mozgasd a látómeződet, miután már megtaláltad a pontot, és többé ne is pislogj, ha lehetséges. Minden pislogás a fizikai szemedre viszi vissza a figyelmedet, ezért fontos, hogy a fizikai és mentális ellazulással a figyelmed elmozdulhasson a fizikai nézéstől.
Lélegezz mélyeket és érezd, hogy energia vesz-e körül, mint amikor a fejed, az arcod és a nyakad hátulján melegséget érzel. Ha az arcodon érzed a meleget, azt az energiát a másik sugározza ki a harmadik szeméből. Ha a hátadon, a tested felső részén, vagy a nyakadon érzed a meleget, akkor ez azt jelzi, hogy valaki belép az aurádba, akit ez a tevékenység bevonzott.

Ha látsz valamit, mondd ki… újra lazíts és összpontosíts addig, amíg egy másik arcot nem látsz. Engedd, hogy a barátod is összpontosítson, és talán várd meg, amíg ő is lát valami változást. Nincs versenyfutás a győzelemért, ha valaki lát valamit, az nem azt jelenti, hogy ő jobb. Ha megtörténik, az jó, ha nem történik meg, az is jó. Egymást a türelemmel segítsétek. Ha könnyen sikerül,  meséljétek el egymásnak a látott arcot.
Az elején lehet, hogy nehéz egy arcra koncentrálni, mert előfordulhat, hogy 10-15 különböző arc jelenik meg néhány másodperc alatt - mintha egy diavetítést néznél - de valaki nem engedi, hogy addig várjál, amíg megértenéd a jelentését. Olyan, mintha látnál, de meg kell tanulnod beállítani a rádión a megfelelő hullámhosszt. Ha van egy olyan arc mely tetszik neked, és emlékszel rá, gondolj erre az arcra, és engedd, hogy visszatérj ehhez az archoz. Gyakorlat kell ahhoz, hogy tovább tudjunk összpontosítani egy jelenésre.
 Más Módszerek
Kristály szféra: Ezt én nem éltem át, de ez is annak a módszere, hogy ellazítsuk a fizikai szemünket, és figyelmünket a belső szemünk felé fordítsuk. A kristály szféra a fizikai struktúrája miatt lehetővé teszi, hogy felismerjük a nem valós mintákat és elkezdjünk asztrálisan kutatni a kapcsolódó energiák és entitások után. Amikor arcokat nézel, egy kulcsot használsz, mondjuk egy arcot. A különbség itt az, hogy a szférában magadban kell létrehoznod egy kulcsot, attól függően, hogy mit keresel.
Gyertya: A gyertya beavatásról már hallottam, de nem tudom pontosan hogyan működik. Úgy tűnik, hogy a gyertyával történő felkészülési technika arra jó, hogy elérjünk egy bizonyos tudatállapotot, és így megláthatunk más entitásokat a lángban. Sűrűn, különböző ceremóniákkal meghívnak szellemeket, akik elvégzik az aktiválást.
Ha gyorsan sikerre jutsz, gyakran gyakorolj, hogy hozzászokj – hogy a tudatod megengedje, hogy a mindennapi életedben is a belső szemeddel is láthass, nem pedig csak előre elkészített környezetben.
Ha nem történik semmi, ha egyáltalán nem érzel semmit és nem változik az arcod, akkor lehet, hogy a figyelmed csak a fizikaira van hangolva, ami nem baj. Sok emberrel találkoztam, akik félig-meddig elutasítják a fizikaiban való létezésüket, de jobb, ha előbb leföldelik magukat ahhoz, hogy később pszichés képességeket nyerjenek - mint például a harmadik szemmel való látást. Ha eljött az időd, lehet, hogy más úton fogod kifejleszteni a finomérzékelést. Légy nyitott, és ne csalódj önmagadban.
További Lépések
Ha hetente gyakorolod az „arcnézést” vagy az „alakváltást”, és ha már napfénynél is összpontosítani tudsz a változó arcokra, akkor képeket is használhatsz az összpontosításhoz.
Összpontosíts a fent leírtak alapján, és hozz létre egy kulcsot a képhez tartozó energiák vonzásához. Ez a kulcs egy belső kérdés és gondolatminta, melyet elméden keresztül közvetítesz. Ez más mint a csatornázás, mivel itt egy képhez kapcsolódó képet kapsz. Ez is általában egy arc, de nem feltétlenül az. Ha más arcformák jelennek meg legyél nyitott, ne ítéld meg vagy cenzúrázd ezeket a mostani hitrendszereddel.
Figyeld a körülötted lévő emberek arcát. Miközben beszélgetsz velük figyeld meg azt a részüket  amit megtartanak maguknak, ez bekukkantást ad a felsőbb személyiségükbe, abba amik mindannyian vagyunk. Lehet, hogy valakinek a személyiségében olyan jegyeket fedezel fel, amelyek korábbi életekhez köthetőek, vagy olyanokat, amelyeket a mostani életében próbál kiegyensúlyozni.
 
Gyakran Ismételt Kérdések
 
Néhány dolog, amiket megtapasztalhatsz, amikor már kis gyakorlatot szereztél:
1. Megfájdul a fejem, amikor ezt csinálom. Mit tegyek?
Ez olyan, mint amikor valamit hosszú ideig nem használtál, és most újra használni akarod - az agyadnak nehéz a sok információt feldolgoznia. Az is lehet, hogy energiablokkod van a harmadik szem csakránál. Próbáld meg, hogy egyik kezed a szívcsakrára, a másikat a homlokodra teszed, aztán egy idő múlva a homlokodon lévő kezed tedd át a fejed hátsó részére. Ez segíthet. Leggyakrabban a harmadik szem első használatát követő napokon lehet fejfájásod, de ez általában nem túl erős fejfájás.
2. Nagyon sok arcot látok. Mit jelent ez?
Ez a személy sok személyiség aspektussal rendelkezik, amelyet spirituálisan módon is érzékelhetsz, ahogy az entitásokat is az aurájában. Én általában erről nem beszélek, és nem osztom meg ezt az érzékelésemet, mert az a tapasztalatom, hogy ez általában inkább megzavarja a másikat, minthogy segítsen. Talán említsd meg az általad érzékelt összes arc főbb tulajdonságait, például a félelmet, vagy a megbecsülés hiányát. Támogasd ezt a személyt a megértés szavaival, és javasold, hogy integrálja magába ezeket a maga elől elrejtett és elnyomott aspektusait a személyiségének. Azok a személyek, akik erősen megítélik önmagukat, általában sok szomorú arcot hordoznak, vagy bevonzanak olyan entitásokat, amelyeknek baleset vagy betegség miatt eltorzult vonásaik lettek, amikor elhagyták testüket, és akik most találtak egy lényt aki hasonlóan gondolkodik magáról, így rátapadnak. Ez az együttérzésen alapuló szimbiotikus kapcsolat nem elítélendő dolog.
3. Furcsa, ronda arcokat látok. Mit jelent ez?
A furcsa arcok általában azokhoz tartoznak, akik mentálisan nem stabilak, nem tudnak fókuszálni, és bármi felkelti az érdeklődésüket, ami úgy tűnik adhat nekik valamit. A ronda arcok esetében meg kell különböztetni azokat a múlt életeket, amikor a szépségnek más formáit fogadta el a társadalom - tehát ami számunkra csúnyának tűnhet, az egy más korban akár maga a megtestesült szépség is lehetett. Azoknál, akik például nagyon félnek attól, hogy meghíznak, kövér arcokat láthatsz. Értsd meg, hogy mivel attól félnek, hogy ez megismétlődik, ezért kapcsolatuk a testükkel problematikus.

4. Honnan tudhatom, hogy az arc, amit látok az egy entitás vagy egy korábbi inkarnációs arc?

Általában látható a hozzájuk tartozó energia. A belső tudásod megengedi, hogy megértsd a nagyobb összefüggéseket. Azok a múltbeli kiegyensúlyozatlan életek, melyeket a személy elutasít, entitásként jelenhetnek meg az aurájában, vagy hasonló entitásokat vonzhatnak a személyhez. Ne a mostani hitrendszereddel határozd meg. Talán nem árt ennek a témának jobban utána olvasnod. Számomra időre van szükség (néha percekre, órákra, néha akár hónapokra), hogy feldolgozzam mindazt a benyomást, amit kaptam, amikor egy másik személyt a harmadik szememmel néztem.

5. Nincs másik arc, csak ugyanaz kicsit fiatalabban. Mit jelent ez?

Én eddig egyetlenegy olyan személyt láttam a harmadik szememmel, akinek az arca nem változott meg, csak fényesebb és intenzívebb lett a megjelenése a fizikaihoz képest. Amikor megpróbáltam kitalálni, hogy ez mit is jelenthet, azt a jelzést kaptam, hogy ez a személy minden aspektusát integrálta, és teljes, önmegvalósított személyiséggé változott.
6. Nem tudom állatok arcát nézni. Mit tegyek?
Ehhez kis gyakorlás szükségeltetik. Egyszer megpróbáltam a kutyámmal és egy hasonló kutyát láttam benne, de több benyomást nem kaptam. Egyszer megpróbáltam a nyuszinkkal és neki nem volt arca, hanem egy fényes fehér gömbbé alakult… olyan mélyen érintett, hogy nem is tudom szavakkal leírni. Ez minden élőlény isteni mivoltára emlékeztetett.
7. Biztos, hogy amit látok az a személyhez kapcsolódik?
Igen, és hozzád is. A másik ember arca "kulcs-mintájának" a segítségével keresgélsz az összes mintát tartalmazó tárolóban. Minél többet gyakorolsz, annál mélyebben rejlő mintákat láthatsz meg. Minden információt megértés formájában kapsz meg. Olyan is lehetséges, hogy nem engedélyezett számodra az információ. Érezni vagy akár hallani is fogod a szellemi vezetőidet, akik mindig ott vannak, amikor harmadik szemeddel figyelsz. Minél nyitottabb vagy, annál egyetemesebb információt fogsz kapni. Minél erősebben ragaszkodsz a hitrendszeredhez, annál erősebben korlátozod magad abban, hogy megértsd azokat a dolgokat, amiket észlelsz.

8. A meditációhoz azt ajánlják ne igyunk alkoholt és ne együnk húst. Ez igaz a harmadik szemmel való nézésre is?

Az alkohol befolyásolja a solar plexus csakrát és a torokcsakrát, ahol az alkohol finomenergiájának egy része felszívódik. Hús esetében, főleg, ha nyers húst eszel, az olyan entitásokat vonz oda, akik hasonló halállal haltak meg. Próbáld ki, hogy egy vágóhidat nézel harmadik szemeddel, és tudni fogod mire gondolok. Amikor elkezdesz kinyílni és a csakráidat tudatosan használni, hasznos lehet, ha lecsökkented azon befolyásoló tényezőket, melyek a megfigyeléseidet eltorzíthatják.
9. Kivel oszthatom meg a harmadik szem aktiválásának a technikáját?
Mindenkivel, akiről úgy érzed, hogy nyitott és megérti a jelentését. Akik nem tudják felfogni, azok nem fognak látni. Még annyit mondanék, hogy ne játssz ezzel, hanem a finomrealitás további megértésére használd.
Ezek voltak azok a leggyakoribb kérdések, amikkel találkoztam munkám során, amikor embereknek tanítottam a harmadik szemmel való nézést.

Haladó Állapotok
 

Tisztánlátás

A harmadik szemmel való látás következő lépése az, amit én tisztánlátásnak nevezek. Tapasztaltam már néhányszor, és már régóta nem olvastam róla semmit. Egyszer hallgattam egy látót, aki látta a szellemi segítőimet és leírta a kinézetüket is, és őszintén megmondom, hogy akkor úgy éreztem nem is látja őket. Kicsit később, amikor tovább gyakoroltam a harmadik szemmel való látást, fényes lényeket láttam, és rájöttem, hogy mégis igaza volt, tényleg olyanok, mint amilyeneknek leírta őket.
Amikor a másik személyre összpontosítasz és az arcról a körvonalai felé figyelsz, elkezdheted meglátni a tompa fehér auráját, s ilyenkor méginkább el kell hagynod a fizikai szemmel való nézést. Egy transz-szerű állapotba kerülsz de teljesen tudatodnál vagy, az agyad teljesen passzív és megfigyelő állapotban van - ez egy tökéletesen békés állapot. Lassan minden körülötte lévő dolog fényleni kezd - nemcsak a személy, hanem a fal és minden ami körülötte van.
Amikor ebben az állapotban maradtam, a látóterem kiszélesült - nem a teljes 360 fokra de körülbelül 240 fokra. A vállam mögött is láttam a fényt és éreztem, hogy szó szerint nem használom a fizikai szemeimet mert nem sztereoszkópikus volt a látásom, hanem egyfajta intenzív látása és érzékelése a szobában lévő energiáknak.
Fénylő, füstszerű, táncoló energiákat fogsz látni, látni fogod a saját aurádat vagy energiameződet, amint elárasztja a látásodat, és minden egyre fényesebb lesz bármiféle mesterséges fény használata nélkül. Lehet, hogy fénylényeket fogsz látni a szobában, vagy  egy emberi alakzatot, mely világos fénnyé alakul, mely téged és a veled levő személyeket segíti.


Testen Kívüli Élmény


A tisztánlátás állapotának következő lépése amikor a látásod teljes 360 fokra alakul és azt érzed, hogy a fejed közepében vagy (ez a létezésed pontja), és akkor, ha tökéletesen középpontba hoztad magad, teljes tudatoddal elhagyod a tested és úgy érzed méhecske vagy, nagyon kicsi, miközben a szoba nagyon nagy lesz és te mindent 360 fokban látsz.
Charles Goldmann írta a "TKÉ, A Spiritualista Technika" című művében: „…a médium lét egyik formája az amit „utazó telepátiának” neveznek, ez valójában a testen kívüli élmény. Amikor a médium tudatosan elhagyja a testét és ebben az állapotban figyeli meg a környezetét, azt utazó telepátiának nevezzük.”
Őszintén el kell mondanom, hogy mindig nagy félelmet éreztem, amikor elértem ezt az állapotot, és csak egy kicsit mentem ki a fejemből, máris visszacsúsztam a fejem közepébe, de mindig meg tudtam tartani azt az állapotot, amelyben majdnem teljesen 360 fokos szögben láttam. Amint említettem már, ez egy békés állapot, a valóság ilyenkor még inkább felfokozódik és igazibbá, élénkebbé válik.
 

Aktív Használat
 

Amit fenn leírtam, mind passzív használat. A harmadik szem használatának több különböző intenzitású, tudatos, aktív használati módja is van.
Vizualizáció
A vizualizációt nagyon sok helyen tanítják, meditációs körökben, a testen kívüli élmény iránt érdeklődők körében, és ma már a modern menedzsment tanításaiban is. A harmadik szemmel manifesztálsz, a szív és gyökércsakra erejével. Amikor vizualizálsz, asztrális és éteri energiákat húzol magadhoz, és egyfajta modellezőként funkcionálsz.
Menedzserek: Aktívan vizualizálnak és a gyökércsakrával földelik magukat ahhoz, hogy fel tudják mérni az üzlet sikerességét és olyan üzletet és céget érjenek el, mely virágzik: „A sikered a te saját kreációd.” Manapság a menedzserek félig tudatos jógik, akik a dolgokat a pénznek nevezett anyagi energiával manifesztálják. A spirituális emberek gyakran elítélik azokat, akik az anyagban vannak elmélyedve, pedig csak arról van szó, hogy ebben tanulják meg az energia kezelését és aztán ennek a használata magával ragadja őket.
Művészek: Ők gyakran többet látnak, és a felső dimenziókat a harmadik szemükkel és a fizikai szemükkel anyagba transzformálják (képpé). Például egy művész által létrehozott nagyon intenzív képnek megvan a fizikai megjelenése, és van egy asztrális aspektusa is, és ha a művész kiegyensúlyozott volt akkor, amikor rajzolta, mi is érezhetjük ezt és mélyen megérinthet bennünket. Az egyiptomi kultúra például nagyon is tudott erről a kapcsolatról, és hieroglifái sokkal többek, mint egyszerű fizikai szimbólumok.
Tudósok/Mérnökök: A tudósok is vizualizálnak, főleg akkor, amikor az elméleti kutatásaikat az ipar rendelkezésére kell bocsátaniuk. A tervkészítés, szimbólumok rajzolása avégett, hogy az emberek felismerjenek egy fizikai dolgot, azon a képességen alapul, hogy a magasabb realitásokat a fizikai valóság korlátai között tudjuk létrehozni.
Mindennek amihez nyúlunk - a főzés, a falfestés, szerződés aláírása, biciklizés vagy autóvezetés - mind-mind van egy asztrális aspektusa is, amely valósabb, mint a fizikai aspektusa. A kettő közötti kapcsolat minden siker titka.
Teljes aktiválás
 
A harmadik szem teljes aktiválása a kundalini segítségével egy nagy lépés, melyhez egy tanár vagy guru segítsége kell. Nem vagyok igazán a guruság követője, de őszintén el kell mondanom, hogy egy tanult tanár nélkül, vagy anélkül, hogy teljesen tudatosan vissza ne emlékeznénk egy olyan korábbi életünkre, amikor már megkaptuk ezt a tanítást, nem jó megpróbálni.
Amíg a harmadik szem használata valamilyen módon elkülönülten történik, kevesebbet lehet elérni. Például, amint további csakrákat is kinyitunk, hogy a finom realitást érzékeljük, nemcsak képeket fogsz látni, de érzéseket és érzelmeket is, melyek segítenek abban, hogy megértsd ezeket a benyomásokat. Ugyanez vonatkozik az aktív használatra is. Ha tudatosan dolgozol a gyökércsakrával (az inkarnáció teljes elfogadása, teljes földhöz kötöttség), és a szívcsakrával, és a koronacsakrával (az élet magasabb céljainak elfogadása), valóban csodákat fogsz megtapasztalni.
Mindenképpen az összes többi csakra egyensúlya is kell a harmadik szem teljes aktiválásához, amely a kundalini, mely végül a megtestesült lélek igaz megvilágosulásához vezet. Nincs rövidebb útja a magad teljes egyensúlyba hozásának...



Da Mo, akinek vezetékneve Sardili és akir Bodhidharmaként ismertek, egy kis törzs hercege volt India déli részén. A töredékes történelmi feljegyzések alapján feltételezhetően i.sz. 483-ban született. Ebben az időben a kínaiak Indiát tartották szellemi központnak, mivel India volt a buddhizmus forrása, a Tan pedig igen jelentős befolyást gyakorolt Kínára. A kínai császárok közül sokan küldtek szerzeteseket Indiába, akik a buddhiszmust tanulmányozták, és kéziratokat hoztak magukkal, mások indiai szerzeteseket hívtak meg Kínába, hogy tanítsanak. Ez utóbbiak egyike volt Da Mo. Őt sokan bódiszattvának, olyan lénynek tartják, aki megvilágosodott, mégis lemondott a nirvánáról, hogy megmentsen másokat. Röviden a buddhizmus egy világvallás, amelynek alaptanítása szerint Gautama Buddha, miután elérte a nirvánát, azaz a születés és halál körforgásából való megszabadulást és a tökéletes boldogságot, másoknak is tanítani kezdte, hogyan érhetik el ezt az állapotot. A buddhistákat három fő csoportra osztják, aszerint, hogy Buddha tanításának melyik változatát követik. E háromféle tanítást nevezik "Három Jármű"-nek vagy "San Sheng"-nek. Közülük az első a Mahayana, vagy "Da Sheng", a Nagy Jármű, amely magában foglalja a tibeti buddhizmust valamint csan vagy zen buddhizmust is, amit sokan ismernek Nyugaton. A második a Praktika, vagy "Chung Sheng", a Középső Út, amely a cselekvésről szóló tanítás, és amelyet többnyire vándor szerzetesek gyakorolnak. A harmadik a Hinayana, vagy "Shao Sheng", a Kis Jármű, ez utóbbit általában aszkéta szerzetesek gyakorolják az egyéni megvilágosodás elérése végett.




A 3. szem gyakorlat




Mindenkinek van harmadik szeme.Ez olyan, mint a lélek: létezik függetlenül attól, hogy tudsz róla vagy nem. Itt és most, saját otthonodban megtanulhatsz utazni a harmadik szemen keresztül bárhova az univerzumban. Vagy megtanulhatsz bármit, amit akarsz. (Megjegyzés: a harmadik szemes működés egyfajta ISTEN-i működés, a bennünk lakozó ISTEN-i szikra működése, lélekkel látás.) A harmadik szem mindent megad amit kérsz, ezért fontos, hogy csak jó dolgokat kérj és bocsáss meg mindenkinek, aki valaha megbántott téged vagy kárt okozott neked. Már csak azért sem, mert a hatás-ellenhatás törvénye nem csak a fizikában működik, hanem a gondolatok szintjén is. Ha tehát valakinek rosszat kívánsz, és az illető személynek nincs rezonanciája ezen gondolatodra, akkor ezen kívánság (energia) visszajut hozzád és rajtad fejti ki hatását. Persze a pozitív dolgok is így működnek. Gondolatainkkal teremtünk, és minden teremtmény visszatér teremtőjéhez. Ezért hát mindenkinek a lehető legjobbakat kell valóban (gondolatban) kívánnunk, mivel ezzel magunknak is jót kívánunk .A következőkben egy meditációt ismerhetsz meg.

 

Legalább 30-60 perc szükséges a meditációhoz. Ha csoportban végzitek ezt a meditációt, mindenkinek csendben kell lennie, kivéve azt aki számol mindenki számára. Sötétítsd el a helyiséget, de szükség lesz egy gyertya fényére úgy, hogy ne világítson közvetlenül a szemedbe. Ülj le egy kényelmes székbe vagy fotelba, és lazíts. Egy kellemes, lágy zene segíthet a meditációban. Kezd el egy imával, hogy összegyűjtsd energiád és összpontosítsd figyelmed. Gyújts meg egy füstölőt, ha általa kellemesebben érzed magad.
Nézz a fenti képre. Engedd hogy figyelmed a kép középpontja felé irányuljon. Nézz a képre és lassan számolj 144-ig. Ezután csukd be a szemed és lassan számolj újra 144-ig. Megfigyelheted hogy megjelenik a kép, amint szemed csukva van - csak a színek fordítottak. Koncentrálj a két szemöldököd közti területre, még akkor is ha nem látsz semmit. Ne légy bátortalan, folytasd. Azután, hogy elszámoltál 144-ig csukott szemmel, nyisd ki a szemed és nézz a kép közepére. Kezdj el újból 144-ig számolni. Majd csukd be a szemed, és számolj újból 144-ig, figyelve a belső fényt. Ez az az idő amikor kérhetsz amit szeretnél. Utazhatsz használva a harmadik szemedet, mint egy távirányítású kamerát. El tud menni bárhova, amit el tudsz képzelni, mert a képzeleted irányítja. Ne hagyd magad megzavarni bármivel is ebben az időben. A kép amit látsz mozoghat. Ezen a meditáción keresztül megtanulod interaktív módon használni harmadik szemedet. De folytasd a teljes meditációt. Amint befejezted csukd be a szemed, maradj csöndben, ameddig akarsz. Soha ne erőltesd a szemed. Ha fáradtnak érzed, akkor hagyd abba a gyakorlatot.
Egy idő múlva képes leszel látni a fényt fejedben a kép segítsége nélkül is. Amikor látod a fényt magadban akkor itt az idő kérni, amit szeretnél. "Kérjetek és megadatik" Amint egy kis gyakorlatot szerzel, képes leszel annyira lazítani, hogy csak a látott képre koncentrálj. Képes leszel elhagyni a testedet tudatosan, amikor alszol, és utazni a harmadik szemen keresztül az asztrálvilágba, az álomvilágába a negyedik dimenziónak. Hogy hova mész innen, az függ a képzeletedtől, képzelőerődtől. A gondolat sebességével utazhatsz, ezért döntsd el előre hova akarsz menni. Utazhatsz más asztrális világokba, találkozhatsz asztrális létformákkal. A harmadik szem egy ajtó, kinyílás, egy örvény, egy forgatag.







Da Mo




Da Mo a Mahayana követője volt és i.sz. 526-ban vagy 527-ben jött Kínába, Liang Wu császár (Liang-dinasztia) uralkodása idején. Először a kantoni Kuan Shao templomba látogatott. Kanton kormányzójam Shaou Yon, beajánlotta Da Mót a császárnál, így kapott meghívást a császári udvarba. A császárnak azonban nem tetszettek Da Mo buddhista tanításai, ezért Da Mo Henan tartományba, a Shaolin-kolostorba utazott, és töltötte hátralévő életét. A Shaolin-kolostort i.sz. 377-ben építették a Shao Shih-csúcson, a Sonn hegységben, Teng Fon Hsienben, Wei császár rendeletére, a buddhista Pao Jaco részére, hogy ott tanítson és imádkozzon. Kezdetben a szerzetesek nem gyakoroltak harcművészeteket.
Amikor Da Mo megérkezett a kolostorba, látta, hogy testgyakorlás híján a szerzetesek mennyire legyengültek. A szerzetesek állapota annyira elszomorította, hogy 9 éven át teljes magányban meditált. Ezalatt két könyvet írt, de csak az egyik, a Yi Gin Ching (Az izomfejlesztés könyve) maradt fenn. Da Mo 450-ig, 57 éves korában bekövetkezett haláláig a Shaolin-kolostorban élt.
Lu Yu, a Déli-Sung-dinasztia (1131-1162) költője egy verset írt, Da Mo filozófiájáról.
"Mások lázadoznak, én nem mozdulok,
Vágyakat kergetnek, én nem mozdulok,
Hallom a bölcsek bölcsességét, én nem mozdulok,
Csak a magam útját járom."
Több, mint 1400 éve gyakorolják rendszeresen Da Mo Wai Dan gyakorlatait a Shaolin-kolostor szerzetesei. Ezeket a gyakorlatokat titokban tartották, a kínai tömegek csak a XX. században ismerhették meg és kezdhették gyakorolni. Ezek a gyakorlatok könnyűek és jótékony hatásuk rövid időn belül tapasztalható. A Shaolin szerzetesek nem csak azért gyakorolták ezeket, hogy fokozzák a Chi keringését és megóvják egészségüket, hanem azért is, hogy a Chi-t a megfelelő izmokra koncentrálva, fejlesszék belső erejüket. Mivel ezek a gyakorlatok a mozgásos Wai Dan-hoz tartoznak, fennáll a veszélye a San Kung-nak, azaz energiaszóródásnak, amint azt már fentebb említettük. Hogy elkerüljék a San Kung-ot, a szerzetesek a Nei Dan meditációt gyakorolták, hogy a vezetékeket Da Mo gyakorlatainak végeztével is nyitva tartsák.
A gyakorló keressen egy megfelelő helyet a szabad levegőn és arccal kelet felé álljon, laza, természetesen egyenes háttal, vállszélességű terpeszben, a lábfejek párhuzamosak. Azért álljunk arccal keletnek, mert ez kedvező a föld forgása és a napenergia áramlása szempontjából.
A terpeszben ellazul a láb és a comb a gyakorlat alatt. Tartsuk zárva a szájat és nyelvünk hegyét lazán, feszülés nélkül érintsük a szájpadláshoz. A kínai meditációban ezt az érintést "Da Chiao"-nak, azaz hídépítésnek nevezik, mert ez az a pont, ahol összetalálkozik a Yin és a Yang keringés. A gyakorló tapasztalni fogja, hogy a nyál összegyűlik a szájában. Ezt le kell nyelni, hogy ne száradjon ki a torok a légzés-koncentrációnál.
A sikeres gyakorlás kulcsa a tudat összpontosítása a gyakorlás területére és a légzésre. Enélkül a Chi-keringés eredeti célja elvész és hiába gyakorolunk.
Több olyan dolog van, amit a gyakorlónak el kell kerülnie. Az első a túlzott éhség vagy nagyon jóllakottság. Az éhség megzavarja a helyes összpontosítást. Várjunk legalább 30 percet, de inkább egy órát étkezés után, mert ekkor a Chi már kevésbé összpontosul az emésztésre. A második, hogy ne gyakoroljunk egy napig nemi aktus előtt vagy után. A harmadik, hogy ne gyakoroljunk fáradtan, amikor figyelmünk irányíthatatlanul kószál. A negyedik, hogy ne fogyasszunk alkoholt gyakorlás előtt, és végül ne gyakoroljunk, ha nagyon nyugtalanok vagyunk, mert akkor nagyon nehéz az összpontosítás.
A gyakorlatokat folyamatosan, sorban egymás után végezzük, hogy megőrizzük a fejlődő energiát. Például az első gyakorlat a csuklónál fejleszt energiát, a második az összegyűlt energiát átviszi a csuklótól az ujjakhoz és a tenyérhez és további energiát fejleszt. A harmadik gyakorlat átviszi az energiát a tenyértől és a csuklótól a karba és így tovább.
Mindegyik gyakorlatot ötvenszer ismételjük. Egy ismétlés két részből áll: belégzésből, ezalatt ellazítjuk az izmokat, vagy a végtagokat, valamint kilégzésből, mialatt képzeletben kissé összeszorítjuk az izmot és elképzeljük, hogy az energia beáramlik az adott területre. Az izmokat kicsit meg is feszíthetjük. A karokat ne nyújtsuk ki teljesen ezeknél a gyakorlatoknál. 50 ismétlés után kezdődik a soron következő gyakorlat, megállás nélkül. A kezdők először nehéznek találják ötnél több gyakorlat teljesítését egy alkalommal, az ötös szám egyébként is megfelel, mivel ez 15-20 perces gyakorlást jelent. A másik változat, hogy a gyakorló végigcsinálja mind a 12 gyakorlatot kevesebb, például 20 ismétléssel a gyakorlatsor így is 20 percet vesz igénybe. Ha naponta egyszer vagy kétszer gyakorolunk, hat hónap alatt képesek leszünk az összes gyakorlatot ötvenszer megismételni. Ha valaki három éven át folytatja az edzéseket, óriási erőt es energiát fejleszthet. Ezek a gyakorlatok annyira megnövelik az idegek és az izmok hatékonyságát, hogy azokat a teljesítőképességük határán használhatjuk a harcművészetekben. Egészségmegőrzéshez napi öt gyakorlat elegendő.
 



1. GYAKORLAT (2-4. ÁBRA)
Tartsuk a kezeket a test mellett, a tenyér nyitott és lefelé néz, az ujjhegyek előre állnak, a könyök behajlik. Képzeljük el, hogy a tenyereket kilégzéskor lefelé nyomjuk, majd belégzéskor ellazítjuk. Ez a formagyakorlat a Chi-t a csukló területére irányítja, és 50 ismétlés után a tenyér valamint a csukló területén meleget érzünk.
 
2-4. ábra




2. GYAKORLAT (2-5. ÁBRA)
A kar mozdítása nélkül szorítsuk ökölbe a kezünket, a tenyér lefelé néz, a hüvelykujj kinyújtva a test felé. Kilégzéskor képzeljük el, hogy összeszorítjuk az öklöt és hátrafelé toljuk a hüvelykujjat. Belégzéskor lazítsunk. A csuklót hajlítsuk hátra, hogy megtartsa az első gyakorlatban fejlesztett energiát.

2-5.ábra


3. GYAKORLAT (2-6. ÁBRA)
Ismét a karok mozgása nélkül fordítsuk az öklöt úgy, hogy a tenyerek egymás felé nézzenek és helyezzük a hüvelykujjat az ujjak fölé úgy, mint a szokásos ököltartásban. Kilégzéskor képzeljük el, hogy összeszorítjuk az öklöket, belégzéskor lazítunk. Ez serkenti a karok izmait és idegeit, ezért az energia odagyűlik.

4. GYAKORLAT (2-7. ÁBRA)
Nyújtsuk ki a karokat egyenesen a test előtt, a tenyerek egymás felé nézzenek, kezünk ököltartásban marad. Kilégzéskor képzeljük el, hogy összeszorítjuk az öklöket, belégzéskor lazítsunk. Ez a vállakban és a mellkasban fejleszti az energiát.
5. GYAKORLAT (2-8. ÁBRA)
Kinyújtjuk a karunkat egyenesen felfelé, a tenyerek egymás felé nézzenek, kezünk ökölben. Kilégzéskor képzeljük el, hogy öklünket összeszorítjuk, belégzéskor lazítsunk. Ez a vállakban, a nyakban és az oldalizmokban fejleszti az energiát
 

2-6.ábra
2-7.ábra
2-8.ábra


6. GYAKORLAT (2-9. ÁBRA)
Engedjük le a karokat úgy, hogy a felkar párhuzamos legyen a földdel, a kar könyökben meghajlik, az ököl a fülnél, a tenyerek előrenéznek. Kilégzésnél képzeljük azt, hogy az öklünket összeszorítjuk, belégzésnél ellazítunk. Ez energiát fejleszt az oldalakban, a mellkasban és a felkarban.

2-9.ábra




7. GYAKORLAT (2-10. ÁBRA)
Nyújtsuk ki a karjainkat oldalt, a tenyerek előrenéznek. Kilégzésnél képzeljük azt, hogy összeszorítjuk az öklünket, belégzéskor pedig lazítunk. Ez gyakorlat a vállakban, a mellkasban és a hátban fejleszti az energiát.

2-10.ábra

8. GYAKORLAT (2-11. ÁBRA)
Nyújtsuk ki a karjainkat egyenesen előre, a tenyerek egymásra néznek, de a karok könyökben enyhén behajlanak, ezáltal a karok kört alkotnak. Képzeljük el, hogy öklünket összeszorítjuk, és vezessük az energiát kilégzéskor a karokon át az ökölbe, belégzéskor lazítunk.
9. GYAKORLAT (2-12. ÁBRA)
Húzzuk az öklöket a test felé behajlítva a könyököt, az öklök az arc előtt, kifelé néznek. Kilégzéskor képzeljük el, hogy öklünket összeszorítjuk, belégzéskor lazítunk. Ez a gyakorlat hasonlít a hatodikhoz, de az öklök itt közelebb vannak egymáshoz és előrenéznek, így a gyakorlat más izmokat feszít. A gyakorlat felerősíti a karok energiaáramlását.



2-11.ábra
2-12.ábra



10. GYAKORLAT (2-13. ÁBRA)
Emeljük fel a karokat függőlegesen. Az öklök előre néznek, a felkarok oldalt kifelé állnak, függőlegesen a talajhoz képest. Kilégzéskor képzeljük el, hogy összeszorítjuk az öklünket, belégzéskor lazítunk. Ez a gyakorlat keringetni kezdi a váll környékén fejlődött energiát.
11. GYAKORLAT (2-14. ÁBRA)
Hajlítsuk be a könyököt, engedjük le az öklöket az alhas elé, tenyérrel lefelé. Kilégzéskor képzeljük el, hogy az öklünket összeszorítjuk, és a keringetéshez vezessük az energiát a karokba. Belégzéskor lazítás. Ez az első gyógyító gyakorlat.

12. GYAKORLAT (2-15. ÁBRA)
Emeljük fel a karokat egyenesen a test előtt, a tenyér nyitott, felfelé néz. Kilégzéskor képzeljük el, hogy valamit felemelünk, belégzéskor lazítunk. Ez a második gyógyító gyakorlat.

2-15.ábra












A következő módszer nagyon erőteljes, és a tisztánlátást fejleszti ki. Viszont, ha nem siet vele az ember, egész sikamlósan mutatja meg vizuálisan azt, ami a fizikai dimenziókon túl van. Itt egy kiváló módszer, melynek alapját még anno Patandzsali népszerűsítette a jóga szutrákban :
Ülj le kényelmes helyzetbe, csukd be a szemed. Indítsd el a nyelvedet hátrafelé a lágyszájpadlásod felé, és tapintsd ki a hegyével a kemény és a lágyszájpadlás egymásba átmenő  határvonalát. Most tartsd ott a nyelved hegyét egészen addig, amíg meg nem tudod jegyezni a nyelved nélkül is azt a helyet. Érezned kell, hogy hol van akkor is, ha elveszed onnan a nyelved hegyét. Majd miután elvetted a nyelvedet, koncentrációs energiáidat sűrítsd arra a helyre. Csukott szemmel koncentrálj arra a pontra, ahol a lágy és a keményszájpadlás egymásba fut. Érezd, hogy nem az egész testedben vagy, hanem csak a szájpadlásodban és onnan nézel felfelé a hipofízis -  a szájpad mögött levő agyalapi mirigy - irányába. Éld bele magad a szájpadlásodba, annak érzetébe. Ekkor észre fogod venni hogy elkezd zsibbadni a koncentrációs hely kb. úgy, mint amikor érzéstelenítő sprayt kapsz az ínyedre (talán azért nem annyira erősen). Ez azt jelenti hogy létrehoztál a szájpadlásodon egy energetikai plazmoidot (energiagömböt) a tudatoddal. Érezd, ahogy a gömb besugározza a lágyszájpadlás mögötti agyalapi mirigyet, és közvetlenül a két fizikai szemgolyóból (bulbus oculi) befelé futó látóideg-kereszteződést (chiasma opticum). Érzed ahogy az agyalapi mirigy a szájpadlás mögött nem messze bevibrál és aranyfényt generál, ami megvilágítja a látóideg-kereszteződést, és ezáltal a fizikai szemeken át sugárzást közvetít. Ezáltal a clairvoyance (tisztánlátó) képességeid a felszínre törnek. Nagyon intenzívek. De sok időbe telik, mire hirtelen megjelennek a különböző látomáshoz hasonló jelenségek. Ez azt jelenti, hogy a lila képernyőn belül felfénylik az asztrálvilág, és tisztán láthatóvá válik az ott létező létformák világa. Ez a gyakorlat igazi bátor harcosoknak való, mert még nem mindenki képes elviselni az asztrálvilág látványát és létét.
Ezután állj fel, és végezd el a következő gyakorlatot ami hozzásegít kinyitni az asztrállátást : 
1.) Állj kis terpeszbe, és csukd be a szemed. A tudatodat vidd a föld alá, és a föld közepéből húzz fel arany színű energiát, és érezd ahogy belép a bal nagylábujjadon keresztül, végighalad a lábszárad és combod belső részen, és felhalad a mellkasodig, onnan a nyak alatt visszafordul, és a test jobb oldalán lefelé haladva belép a jobb lábba, onnan meg a jobb nagylábujjon keresztül vissza a földbe. Érezd folyamatában ezt az áramlást, a földből a testedbe és a testedből a földbe megszakítatlanul. Tehát, lélegezz be a bal nagylábujjadon keresztül, és a mellkasod magasságában fordítsd vissza az áramot, és lélegezz ki a jobb nagylábujjon keresztül a földbe.2.) Maradj terpeszben. Most koncentrációdat vidd a farkcsonti csigolyádhoz, lélegezz ott be, majd vidd fel tekinteted az orrnyergedhez és lélegezz ki a harmadik szemen - a szemöldökközti ponton ( ahol a hipofízis fénye kisugárzik) -, az adzsna csakrán keresztül a köldököd irányába lefelé.3.) Lélegezz be az adzsna csakrán (szemöldökközti ponton) keresztül, majd lélegezz ki mindkét orrnyílásodon keresztül.
Ezt gyakorolva hetente néhányszor, megnyílik az asztrálképernyő. 












A Felébredés Két Erőteljes Technikája

Ezek valójában nem meditációk. Csak ráhangolódások, felkészülések. Ez olyan... biztosan láttál már indiai klasszikus zenészeket játszani... A játék előtt fél órán keresztül, vagy még tovább, csak a hangszereiket hangolják. Állítgatják a húrokat, megfeszítik, leeresztik... a dobos állandóan a bőr feszülését vizsgálja - hogy tökéletes-e már. Fél órán keresztül csak ezt csinálják. Ez nem zene, csak felkészülés. A Kundalini valójában nem meditáció. Csak felkészülés. Felkészíted a hangszeredet. Ha ezt befejezted, akkor megállsz némánekkor kezdődik a meditáció. Akkor teljes lényeddel ott vagy. Felébresztetted magad az ugrálással, a tánccal, a légzéssel, kiáltásokkal - ezek mind csak eszközök arra, hogy egy kicsit ébrebbé tegyenek, mint amilyen meditáció előtt voltál. És ha ébrebbé váltál, akkor jöhet a várakozás. A várakozás a meditáció. Várakozni teljes tudatossággal. És akkor eljön, leereszkedik rád, körülvesz, játszadozik körülötted, körbetáncol, megtisztít, kitisztít, átalakít.
Dinamikus MeditációKatarzis És Ünnep
A meditáció az energia megnyilvánulása. Ezzel kapcsolatban egyvalamit jól meg kell érteni... mert ez mindenfajta energia megnyilvánulására érvényes. Az energia mindig kettős - azaz poláris -, és a két energia egymással ellentétes irányban mozog. Másképpen nem... az energia csak így tud megnyilvánulni. A polarizáció: az energia két ellentétes pont körüli csoportosulása. Energiatevékenységhez ellentétre van szükség. Mint például a villamos energiaszükség van a negatív pólusra is, és szükség van a pozitív pólusra is. Ha csak negatív vagy csak pozitív pólus van, akkor nem történik semmi. Mindkettő szükséges. Ha a két ellentét találkozik, csak akkor van áramlás. Csak akkor van szikra. Eleddig ez minden energia-megnyilvánulásra érvényes. Az életben például, ellentét van a férfi és a nő között. A nőben az életenergia negatív, a férfiban pozitív. Ezért vonzódnak egymáshoz. A férfi egyedül nem tud életet teremteni, de a nő sem. Csak halált. A férfi és a nő között fennáll egy biológiai egyensúly. A férfi az egyik pólus, és a nő a másik - mint a folyó két partja - és köztük folyik az élet folyama. Akármerre nézel, ezt látodaz energia mindig kettős - ebből adódik az egyensúly. Meditációban a kettősség felismerése nagyon fontos, mert az elme logikus - de az élet nem. Az élet dialektikus. Amikor azt mondomaz elme logikus, ez azt jelenti, hogy az elme egyenes vonalban mozog. És amikor azt mondomaz élet dialektikus, ez azt jelenti, hogy az élet az ellentétek között mozog, nem egyenes vonalban. Ide-oda cikk-cakkozik: a negatívból a pozitívba, a pozitívból a negatívba... oda-vissza... Az élet használja az ellentéteket. Az elme viszont egyszerű, egyenes vonalban mozog, és nem megy át az ellentétekbe soha... sőt, cáfolja azt. Az agy az egyenes vonalban hisz - az élet viszont kettősségbe mozog. így amit az elme kreál, az mindig egyirányú. Például, ha az elme a csöndet választja - mert elege volt a zajból -, akkor felmászik a Himalájára, és elbújik egy barlangba - csöndet akarSemmiféle zajt nem akar. Még a madarak csiripelése is zavarja, nem szereti még azt sem, ha a szél rázza a lombokat. Az elme csöndet akar. Most ez az elme rögeszméjetudni se akar az ellenkezőről. De a remete a Himaláján, aki a csöndre vágyott, és aki mindent megtett azért, hogy úgy legyen - "meghal", vagy inkább eltompulbuta, és nagyon unalmas. És minél jobban ragaszkodik a csendhez, annál unalmasabb. Az élethez kell az ellentét, a kihívás a másik oldalról. Létezik másféle csönd isa csönd a két ellentét között. Az előbbi csönd halott, az a temető csöndje. A hulla meg se mukkan, az tökéletes csönd. De mondd, te olyan csendes szeretnél lenni, mint az, aki nem él? Az tökéletes. Nem zavarja semmi. Ő a koncentráció tökélye. Nem tudsz semmi olyat csinálni, ami a hullát megzavarná. Számára minden fix. Ha az egész világ megbolondul - őt az sem érdekli. Gondolj bele, ilyen csöndet szeretnél? Csönd, koncentráció - nevezheted akárminek - te nem azt akarod. Te nem akarsz meghalni - pedig akkor csöndben lennél...- annak a csöndnek nincs semmi tartalma. Legyen csönd benned - miközben egész lényedben élszForrjon benned az életenergia teljes vitalitással. Akkor az, csak akkor van a csöndnek jelentősége. De az alapjaiban másféle csönd - minőségében más. Ez nem unalomez az életaz élet érzékeny egyensúlya - egy pont a két ellentét között. Aki ezt az egyensúlyt keresi - az élő csöndet -, az akár a piacra megy, akár a Himalájára mászik fel... a piacon élvezi a zajt, fent a hegyen élvezi a csöndet. A kettő között éla középpontban. A két mély ellentét között egyensúlyban marad. De ez az egyensúly elérhetetlen, ha egyenes vonalban mozogsz. A zen azt mondja: "erőfeszítés nélküli erőfeszítés". A zen gyakran használja az ellentéteket - mint pl. a "kapu nélküli kapu", vagy az "út nélküli út" - ez is olyan: az "erőfeszítés nélküli erőfeszítés". A zen az ellentéteken keresztül megcéloz valamit - azt, amit te nem látsz. Nem látod, mert a te agyad lineáris vonalban gondolkozik, a zen pedig dialektikusnem lineáris, mint te. A zen nem harcol a másik oldallal, hanem felöleli azt. Nem elkerüli, hanem felhasználja az ellentéteket. Ha elkerülöd, akkor az veled marad, teher lesz a nyakadon; ha elkerülöd, a teher még jobban hozzád ragad. És ha nem használod az ellentéteket, akkor elmulasztod a lényeget. Az energiát mindig használhatod, mert az megváltoztatható. És ahogy használod, úgy nő benned az életerő, a vitalitás. Ha az ellentéteket magadba fogadod, a te életed is dialektikus lesz. Erőfeszítés nélkül élni azt jelentite nem csinálsz semmit - akarma. Az erőfeszítés azt jelenti, hogy te csinálsz valamit - karma. Ez a két lehetőséged van az életben. Cselekedj - de ne erőlködj... és meglátod mégis minden történik... Mozogj a világban, mint szemlélő. Élj a világban, de a világ ne éljen benned. így minden ellentét feloldódik... Ez az én utam... A Dinamikus meditáció kifejezés önmagában ellentétes. A "dinamikus" szó azt jelentisok energiát követelő, teljes erőfeszítés. A"meditáció" azt jelenti: csönd, passzivitás, nulla erőfeszítés. Hívhatod akár dialektikus meditációnak is.

Útmutató A Dinamikus Meditációhoz:

Első rész: 10 perc
Lélegezz gyorsan ki-be az orrodon keresztül, mindig a kilégzésre koncentrálva. A légzés hatoljon mélyen a tüdődbe, és mellkasod minden belégzésnél alaposan táguljon ki. Lélegezz olyan erőteljesen, amennyire csak tudsz, és ügyelj arra, hogy légzésed mindig nagyon mély legyen. Adj bele mindent, amennyire csak lehet, de vigyázz, hogy közben tested ne feszüljön meg, és hogy nyakad és vállad mindvégig laza maradjon. Addig folytasd a légzést, míg szinte szó szerint eggyé nem válsz vele. Engedd, hogy rendszertelenné, kaotikussá váljon, ami azt jelenti, hogy ne szabályosan, egyenletesen lélegezz. Ha egyszer az energiád megmozdult, elkezd áramolni benned. Engedj az energia-áramlásnak, és használd arra, hogy még több energia aktivizálódjon. Mozgasd karjaidat és testedet szabadon, ezzel segítve az energia felemelkedését. Érezd, ahogy egyre több energia halmozódik föl benned. Az első szakaszban ne engedd ki magadból az energiát, és figyelj, hogy ne lassulj le.
Második rész: 10 perc
Kövesd a tested, és engedd, hogy mindent szabadon kiadjon magából, ami csak benne van... ROBBANJ FEL!... Hadd legyen a test az úr. Dobj ki magadból mindent, aminek csak mennie kell. Engedj a totális őrületnek... Énekelj, sikíts, nevess, kiabálj, ugrálj, rázkódj, táncolj, rugdalózz, dobáld magad. ne tarts vissza semmit, az egész tested legyen mozgásban. Egy kis színjátszás az elején segíthet, hogy elinduljon a folyamat. Soha ne engedd, hogy az elméd beavatkozzon abba, ami történik. Ne feledd, akkor jó amit csinálsz, ha teljes mértékben testeddé válsz.
Harmadik rész: 10 perc
Nyakad és vállad legyen laza, és emeld fel karjaidat olyan magasra, amennyire csak tudod, anélkül, hogy könyököd megfeszülne. Felemelt karokkal ugrálj fel s le, a HÚ mantrát kiáltva közben. HÚ!...!...!...; a hasad legmélyéről. Mindig amikor földet érsz (a sarkad is érjen le a talajra!), engedd a hangokat mélyen a nemi központba hatolni. Adj bele mindent, tökéletesen merülj ki, ürülj ki.
Negyedik rész: 15 perc
STOP! Dermedj meg abban a pózban, amiben éppen vagy. Ne igazíts, ne mozdíts semmit a testeden. Bármi, egy köhögés, egy mozdulat tönkreteheti az energia-áramlást, és az egész erőfeszítés hiábavaló volt. Légy csak egy szemtanú, bármi történjék is veled.
Ötödik rész: 15 perc
Ünnepelj!... tánccal és zenévelengedj ki magadból mindent, ami csak benned van. Őrizd meg a vitalitásodat és fogékonyságot egész nap folyamán.
Szüld Meg Önmagad!
Hasznos Tanácsok A Dinamikus Meditációhoz:
Az én Dinamikus meditációm egy olyan módszer, ami légzéssel indul, mivel a légzés mélyen a létben gyökerezik. Talán eddig nem vetted észre, de ha változtatni tudsz a légzéseden, egy csomó dolgon változtathatsz. Ha éberen figyeled a légzésedet, akkor látni fogod, hogy amikor dühös vagy, akkor egy sajátos ritmusban lélegzel. Amikor eltölt a szeretet érzése, egészen másként veszed a levegőt. Amikor laza vagy, légzésed megint csak változik, mikor pedig feszült vagy, a levegővétel megint módosul. Ha elönt a harag, nem tudsz ugyanúgy lélegezni, mint amikor tested laza. Ez fizikai képtelenség. Amikor nemi izgalomba jössz, a légzésed szaporább. Ha nem hagyod, hogy légzésed megváltozzon, az izgalom magától elmúlik. Ez azt mutatja, hogy légzésed szorosan összefügg pillanatnyi lelkiállapotoddal. Ha változtatsz légzéseden, lelki állapotodat is megváltoztathatod. Vagy, ha változtatsz a lelkiállapotodon, akkor a légzésed is megváltozik. Ezért kezdem a légzéssel. Tíz perc kaotikus légzést javaslok a gyakorlat első részében. A kaotikus légzésen mély, gyors és erőteljes légzést értek, szabályos ritmus nélkül
beszívod a levegőt, majd kifújod, beszívod és kifújod, olyan erővel, olyan mélyen és olyan intenzitással, ahogy csak tudod. Beszívod, aztán kifújod. A kaotikus légzésre azért van szükség, hogy káoszt teremtsen az elfojtásokkal teli szervezetedben. Pillanatnyi állapotod mindig kihat a légzésedre. Egy gyerek sajátosan lélegzik. Ha félelmeid vannak a nemiség miatt, légzésed megint csak sajátosan alakul. Nem tudsz mélyeket lélegezni, mert minden lélegzetvétel a nemi központba hatol. Ha félsz, nem tudsz felszabadultan lélegezni. A félelem elfojtottá teszi a légzést. A kaotikus légzésnek az a szerepe, hogy lerombolja a régi sémákata régi sémákat, amiket te építettél fel. A kaotikus légzésnek káoszt kell teremtenie benned, mert ha nem jön létre káosz, akkor nem tudod kiadni elfojtott érzelmeidet. Ezek az érzelmek mostanra beépültek a testedbe.Te nem test és lélek vagy; te test-lélek vagy, egy pszichoszomatikus rendszer. A kettő együtt vagy. Úgyhogy bármi éri a testet, az kihat az elmére isés bármi történik az elmével, az kihat a testre is. Test és elme egyazon létező két végpontja. Tíz percnyi kaotikus légzés csodát művel! De tényleg kaotikusnak kell lennie!Ez nem egyfajta pránajáma, vagyis jógalégzés. Ez a technika káoszt teremt a légzés által. És több okból is káoszt idéz elő. Amikor mélyen és szaporán lélegzel, tüdődbe több oxigén kerül. Minél több oxigénhez jut a tested annál élénkebbé, annál állatiasabbá válsz. Az állat eleven, az ember viszont félig élő, félig halott. Újra állattá kell válnod. Csak ekkor fejlődhet ki benned valami magasabb rendű. Ha csak félig élsz, megette a fene. A kaotikus légzés olyanná tesz, mint az állat; elevenné, vibrálóvá, élettel telivé - véredben több lesz az oxigén, sejtjeidben több lesz az energia. Felélénkülnek a sejtjeid. Az oxigénnel való telítődés hatására a test elektromos energiával - más néven bioenergiával - töltődik fel. Amikor a tested életenergiával telt, akkor mélyen alá tudsz merülni önmagadba. Az elektromos energia működni fog benned. A testnek megvannak a maga energiaforrásai. ha ezeket szapora légzéssel és fokozott oxigénbevitellel serkentjük, akkor megindul az áramlás. S ha igazán felélénkülsz, akkor már nem csak egy test vagy. Minél élénkebbé válsz, annál több energia áramlik a szervezetedben, és annál kevésbé érzékeled a magad testiségét. Inkább energiaként, semmint anyagként fogod érzékelni önmagadat. Bármikor is történik meg ez a dolog, azokban a pillanatokban megfeledkezel a testedről. Ezért is fordulnak annyian a szexhez:mert a kéj tetőfokán, ha tényleg jelen vagy az aktusban, minden porcikád hullámzik, él, már nem test vagy - hanem csak energia. Érezned kell ezt az energiát, lüktetned kell ettől az energiától ahhoz, hogy túlhaladhass önmagadon.
Az én Dinamikus meditációm második lépése a katarzis. Ekkor arra kérlek, hogy légy tudatosan őrült. Bármi jut is eszedbe - bármi -, hagyd megnyilvánulni
; működj vele együtt. Ne állj ellen - engedj szabad folyást az érzelmeknek. Ha sikíthatnékod támad, hát sikíts. Engedj a test parancsának. Egy mélyről jövő sikoly, egy totális sikoly, amelybe lényed egészét beleadod, felér egy komolyabb gyógykezeléssel. Sok mindent - sok betegséget, sok problémát - engedsz ki magadból a sikollyal. Ha a sikoly totális, egész lényed benne lesz. Ezért a következő tíz percben engedj a benned lévő őrületnek: kiabálj, táncolj, sikíts, sírj, ugrálj, nevess - "borulj ki", ahogy mondani szokták. Pár nap, és belejössz. Kezdetben a dolog talán erőltetett lesz - erőlködsz, sőt lehet, az egészet csak megjátszod. Annyira mesterkéltté váltunk, hogy már semmilyen őszinte és eredeti megnyilvánulásra nem vagyunk képesek. Mióta nem nevettünk, sírtunk vagy kiabáltunk egy szívből jövőt! Minden csak külsőség - álarc. Ezért, amikor használni kezded ezt a technikát - eleinte - talán még erőlködsz. Talán erőfeszítésre lesz szükség, talán az egész csak színjáték lesz. De ez ne zavarjon! Csináld tovább. hamarosan eljutsz addig a mélységig, ahová a legtöbb érzelmet elástad. S ha egyszer mindez a felszínre tör, végre megkönnyebbülsz. Életed teljesen átalakul, egészen újjászületsz. Ez egyfajta tehermentesítés, és ez alapvető fontosságú - e nélkül az ember, úgy ahogy most van, nem meditálhat. Ismétlem, én nem a kivételekről beszélek. Ők most nem számítanak. Ezzel a második lépéssel - amikor a dolgok kilökődnek - üressé válsz. Ürességen azt értem, hogy az összes elfojtástól megszabadulsz. Ebben a kiürült állapotban végbe mehet benned egy átalakulás, megtörténhet veled a meditáció.

Azután a harmadik részben a HÚ mantrát kiáltozod Sok mantrát használtak már a múltban. Mindegyiknek megvan a maga sajátos funkciója. Például a hinduknál az AUM mantra volt használatban. Ezt a hangot talán te is ismered. Én nem javaslom az AUM-ot. Az AUM a szívközpontot célozza meg, az ember középpontja viszont már nem a szív. Az AUM egy olyan ház ajtaján kopogtat, ahol nincsenek otthon. A szufik a HÚ mantrát alkalmazták. A mikor a HÚ mantrát kiáltozod az mélyen a nemi központba hatol. Ez a hang úgy hat, mint egy befelé mért ütés. Miután üressé váltál, a hang utat talál benned. A HÚ mantra, csak akkor használ, ha tényleg kiürültél. Ha tele vagy elfojtásokkal, semmi sem történik. Sőt, olykor még veszélyes is mantrázni, bizonyos hangokat ismételgetni ebben az állapotban. Mindegyik mélyre ásott réteg megváltoztatja a hang útját, és ez oly következményekkel járhat, amiről nem is álmodtál, amire nem vagy felkészülve, amit nem akarsz. Az elmédnek ki kell ürülnie - csak ekkor szabad mantrát használni. nem ajánlom, hogy bárki is mostani állapotában mantrázzon. Először végbe kell mennie egy katarzisnak. Ezt a HÚ mantrát sosem szabad alkalmazni az első két lépés nélkül. Soha ne alkalmazd nélkülük
! Csak a harmadik részben (tíz percig) engedélyezett a HÚ mantra használata. Kiáltozd a lehető leghangosabban, beleadva teljes energiádat. A hanggal föl kell korbácsolnod az életenergiát. S amikor üres vagy - miután kiürített a második lépés katarzisa - ez a HÚ a mélyre hatol, és ütést mér a nemi központra. A nemi központra kétféleképpen lehet hatni. Az egyik a természetes út; amikor vonzalmat érzel a másik nem iránt, a nemi központot kívülről éri impulzus. Ez is egy finom rezgés. A férfi vonzódik a nőhöz, a nő vonzódik a férfihez. Miért? Mi van a férfiben és mi van a nőben, ami ezt indokolná? Megérinti őket egy pozitív vagy negatív elektromosság, egy finom rezgés. Ez valójában egy hang. Talán te is megfigyelted, ahogy a madarak a hangjukkal udvarolnak. Énekük szexuális töltésű. Folytonosan bombázzák egymást bizonyos hangokkal. Ezek a hangok ingerlőleg hatnak az ellentétes nemű madár nemi központjára. Finom elektromos rezgéshullámok hatnak rád kívülről. Amikor a nemi központot kívülről éri hatás, az energiád kifelé - a másik irányába - kezd áramlani. Ekkor létrejön a reprodukció, a születés. Valaki más megszületik belőled. A HÚ ugyanazt az energiaközpontot célozza, csak éppen belülről. Amikor a nemi központot belülről éri hatás, az energia befelé kezd áramolni. Az energiának ez a befelé áramlása teljesen megváltoztat. Átalakulsz:megszülöd önmagad. Csak akkor alakulsz át, ha az energiád a homlokegyenest ellenkező irányba áramlik. Most kifelé áramlik, de akkor befelé kezd áramolni. Most lefelé áramlik, akkor fölfelé. Ezt a fölfelé mozgó energiát nevezik kundalininek. A gerincedben érzed áramolni, s minél följebb jut, annál följebb jutsz vele te is. Amikor az energia eléri bráhmarándhrát - a legfelső, a hetedik központot, amelyik a fejtetőn helyezkedik el - akkor elérted az ember legmagasabb szintjét. A harmadik részben arra használom a HÚ mantrát, hogy elindítsa az energiát felfelé. A első három lépés katartikus. Ez még nem meditáció, csak az előkészület. Csak felkészülés a nagy ugrásra, nem maga az ugrás.

A negyedik lépés az ugrás. Egyszer csak azt mondom
STOP! Ekkor dermedj meg egészen. Egyáltalán ne csinálj semmit, mert bármit csinálsz, az megakaszthatja a folyamatot, és te hiába fáradoztál. Elég egy köhögés vagy egy tüsszentés, és az egésznek lőttek - mert az elme kizökkent. Az energia-áramlás rögtön abbamarad, mivel a figyelmed másra terelődött. Ne csinálj semmit. Nem fogsz belehalni. Még ha tüsszentened is kell, és te nem tüsszentesz tíz percig, nem halsz bele. Ha köhögnöd kell, és nem csinálsz semmit, nem halsz bele. Maradj mozdulatlan, hogy az energia folytathassa útját fölfelé. Amikor az energia fölfelé áramlik, egyre nyugodtabbá válsz. A fölfelé áramló energia nyugalmat szül, míg a lefelé áramló energia feszültséget. Most az egész tested annyira megnyugszik, mintha eltűnt volna. Nem fogod érezni. Testetlenné válsz. És amikor nyugodt vagy, az egész lét nyugodt, hiszen a lét nem más, mint tükör. Téged tükröz. Ezer és ezer tükörben tükröz téged vissza. Amikor nyugodt vagy, az egész lét elcsöndesedik. És most, hogy megnyugodtál, arra kérlek, maradj szemtanú - légy folyamatosan éber. Ne csinálj semmit, csak maradj szemtanú, maradj önmagaddal. Ne csinálj semmit - ne mozdulj, ne vágyakozz, ne akarj mást. Maradj itt és most, figyeld némán, hogy mi történik.  Azért tudsz a középpontban maradni, önmagadban, mert már megtörtént az első három lépés. Ha ezeket kihagyod, akkor nem tudsz önmagaddal maradni. Egyfolytában beszélhetsz, gondolkodhatsz, álmodozhatsz róla, de nem fog megvalósulni, mert még nem vagy kész rá. Az első három lépés készít fel arra, hogy maradj együtt a pillanattal. Ettől leszel éber, tudatos. Ez meditáció. Ebben a meditációban valami történik, ami szavakba nem önthető. S ha egyszer megtörtént, többé nem leszel ugyanaz. Már nem lehetsz. Ez fejlődés; nem egyszerűen egy élmény. Ez fejlődés.
Ne feledd: maradj szemtanú!

Ez alatt a meditáció alatt folytonébernek és tudatosnak kell lenned,bármit is csinálsz. Az első lépés alégzés; a második lépés a katarzis; aharmadiklépés a mantra, a HÚ mahá-mantra.Maradj szemtanú. Ne zökkenjen ki a  figyelmed.  Könnyű kizökkenni. A légzés alatt,könnyen megfeledkezhetszmagadról. Olyannyira eggyé válsz a lélegzettel,hogy megfeledkezel a szemtanúról. Ám ekkor kizökkensz. Lélegezz olyangyorsan, olyan mélyen, ahogycsaktudsz, add bele az összes energiádat -de közben maradj szemtanú.Figyeld, hogy mi történik, minthacsak külső szemlélő volnál, mintha ezazegész valaki mással történne,mintha az egész a testben játszódna,és a tudat összpontosítana, figyelne.Figyelmed maradjon éber mindháromszakaszban. Mikor pedig minden abbamarad, és - a negyedik szakaszban - te nem mozdulsz, teljesen megdermedsz, akkor ez az éberségeléritetőfokát.
 
Kundalini Meditáció
Ez a dinamikus meditáció közkedvelt, szeretett társ-meditációja. Négy, egyenként 15 perces részből áll.
Első rész: 15 perc
Légy laza, és engedd az egész testet rázkódni, érezd, ahogy az energiák elindulnak felfelé a lábadból. Engedd mindenfelé, légy te a rázkódás. A szemed lehet akár nyitva, akár csukva.
Második rész: 15 perc
Tánc... bármilyen, ami csak jólesik, és engedd az egész testet úgy mozogni, ahogy az kívánja.
Harmadik rész: 15 perc
Hunyd be a szemed és légy mozdulatlan, ülve vagy állva... Bármi történik belül vagy kívül - csak figyeld.
Negyedik rész15 perc
Tartsd csukva a szemed, feküdj le, és maradj mozdulatlan.
 
Hasznos Tanácsok a Kundalini Meditációhoz:
Ha a Kundalini Meditációt csinálod, hagyd, hogy a rázkódás történjen, ne te csináld. Állj csendben, érezd, hogy jön, és amikor a tested enyhén remegni kezd, segítsd, de ne csináld. Örülj neki, üdvözöld, hagyd megtörténni, fogadd el, lásd szívesen, csak ne akard. ha erőlteted, az egész egy gyakorlattá válik, szimpla testedzéssé. Akkor is ott lesz a remegés, de csak a felszínen - nem hatol le lényed mélyére. Belül merev maradsz, kőszerű, sziklaszerű; te irányítasz, cselekszel, és a test csak megy utánad. Nem a test a főszereplő, hanem te. Amikor azt mondom rázkódj, ez alatt azt értem, hogy merevségednek, kőszoborszerű lényednek alapjaiban kell meginognia, hogy aztán rugalmassá, könnyeddé, folyékonnyá váljon, feloldódjon, felszabaduljon... És amikor ez a sziklaszilárd lény folyékonnyá vált, a tested követi. Akkor nincs rázás, csak rázkódás. Akkor senki sem csinálja, egyszerűen csak történik. Akkor nincs cselekvő.


















Figyelem: Sok tanulmány kimutatta, hogy a TM-et gyakorlók 40%-ánál káros mellékhatások jelentkeztek. Amennyiben te is negatív tüneteket észlelsz, azonnal hagyd abba a transzcendentális meditáció gyakorlását.
A transzcendentális meditáció Maharishi Mahesh Yogi nevéhez fűződik. Szerte a világon számtalan követője van. A TM bejegyzett védjegy. A TM a mantra meditáció egy fajtája, amit bárki könnyedén elsajátíthat. Mahesh Yogi fogott egy ősrégi meditációs technikát, kicsit átalakította, és aztán szépen levédette, hogy hivatalosan csakis az ő szervezetei taníthassák. Mit kap az, aki elmegy egy TM tanfolyamra? Nos, a válasz nagyon egyszerű. Mindössze egy szót. Egyetlen egy szót. Egy mantrát.
Mire Szolgál A Mantra?
A mantraarra szolgál, hogy mikor meditálás során a meditáló elméjében bármiféle zavaró  gondolat jelentkezik, ő azt azonnal helyettesíti a mantrával, s így a többi gondolatot lágyan kiszorítja. A TM szerint mindenki személyre szabott mantrát kap, amit csakis ő kap meg és direkt számára találták ki. Persze ez nem igaz, mert egy csomóan megkapják ugyanezt a mantrát. Persze ha a meditáló a sajátjának hiszi, akkor sokkal elégedettebb lesz. A mantrát valójában a tanuló életkora és neme alapján választják ki. Ezek az elvileg szupertitkos szavak hindu istenségek asszociációi (pl.Shyama = Krishna).  A bevezető leckében az áll, hogy a mantra egy jelentés nélküli hang, amelynek ismertek a hatásai. Pedig maga Mararishi Mahesh Yogi, a TM alapítója mondta: "Bármilyen szót használhatunk, akár még a Mike szót is. Ilymódon megállapíthatjuk, hogy bármely szó alkalmas arra, hogy lecsendesítsük és megtisztítsuk az elménket. Gyakorláshoz mi a saját személyes isteneinknek megfelelő mantrát választjuk ki. Az ilyen mantrák elhozzák számunkra az istenek áldását és boldogabbá teszik a hétköznapjainkat."
Hogyan Meditáljunk?
Ez a meditációs módszer nagyon egyszerű, valójában az önhipnózis egy fajtája. A technika ennyiCsukd be a szemeidet, és várj fél percet. Azután kezdj el lágyan a mantrára gondolni újra és újra. Mikor befejezted a meditálást, hagyd abba a mantrára való gondolást, várj 2 percet és aztán nyisd ki a szemeidet.
Útmutató a helyes meditáláshoz:
Ennél a meditációnál nem koncentrálunk erősen, nem próbáljuk a mantrát gondolatban tisztán kimondani. A mentális ismételgetés alatt, nem próbáljuk tisztán "látni", a mantra inkább csak halovány ötletként van jelen. Nem próbáljuk megszabni a mantra ritmusát. Nem próbáljuk irányítani a gondolatainkat. Ha a gondolatok jönnek, nem próbáljuk kilökni őket. Amikor észrevesszük, hogy már nem a mantrára gondolunk, csendben visszatérünk hozzá. Könnyedén és lágyan gondolunk a mantrára, és ha valamely pillanatban úgy érezzük, hogy elfelejtettük, akkor nem próbáljuk állhatatosan ismételgetni és erőszakkal ismét rá gondolni. Csak nagyon könnyedén, lágyan, úgy fogadjuk el, ahogyan jön, nem tartjuk vissza, ha el akar menni. A mantra többféleképpen változhat. Jöhet gyorsabban vagy lassabban, erősödhet vagy gyengülhet, tisztábbá válhat vagy haloványabbá. A kiejtése is változhat, hosszabbodhat és rövidülhet, lehet, hogy eltorzul, vagy meg sem jelenik. Minden esetben úgy és olyannak fogadjuk el, ahogyan jön, nem állunk ellen, nem mérlegeljük, csak egyszerűen, ártatlanul elfogadjuk.
Fontos szabályok:
  • A mantrát nem ismételgetjük állandóan, újra és újra erőszakosan, hanem csak lágyan rágondolunk, tudatában vagyunk neki.
  • A mantrát hallani kell (gondolatban).
  • Amikor elkezdjük a meditálást, akkor gondolunk a mantrára és aztán útjára engedjük és csak figyeljük.
  • Megengedjük a mantrának, hogy úgy változzon, ahogyan ő akar.
Ha állandóan ismételgetjük a mantrát, tehát kántálunk, akkor valamilyen formában befolyásoljuk is. Ha pedig a mantrát manipuláljuk, akkor az már nem a helyes módszer, és nem fog előidézni megnyugtató és megfiatalító élményt, nem tudsz elmélyedni a tiszta tudatállapotban és megtapasztalni a mély pihenő állapotot.
A kulcs a TM gyakorlásához az alábbi 4 dolog:
1. A hallás a gondolkodás egy formája. Azzal, hogy a mantrára csak a meditáció kezdetén gondolunk tisztán és aztán az útjára és engedjük olyannak lenni, amilyen, azt eredményezi, hogy a mantrára lágyan, erőlködés nélkül gondolunk.
2. A gondolatokat engedni kell jönni és elmenni a mantra mentén. Nem lökhetjük ki őket az elménkből erőszakkal, és nem akarhatjuk felülírni őket a mantrával. A gondolatok is a TM technika természetes részei.
3. Amikor a mantra eltűnik, és az elme ismét gondolkodni kezd, csendben visszatérünk a mantrához. Ez azt jelenti, hogy ismét a tudatára ébredünk a mantra jelenlétének. A mantra olyannak hallása, amilyen éppen, és tudatában lenni ennek, pont elég lesz ahhoz, hogy az elménk visszatérjen a mantrához.
4. Ha úgy véljük, hogy a mantra homályos és nem teljesen tiszta, amikor újra visszatértünk hozzá, akkor sem bántjuk és manipuláljuk, hanem engedjük olyannak lenni, amilyen. Meg sem próbájuk tisztábban hallani, tisztábbá tenni.
Válassz magadnak mantrát!
íme néhány mantra, amit a TM tanárok használnak. A mantrát a meditáló életkorától és esetleg a nemétől függően választják ki.


1961
1969-Férfi
1969-Nő
Fiuggi, 1972
Neme
Mantra
Életkor
Mantra
Életkor
Mantra
Életkor
Mantra
Férfi
RAM
0-15
ING
0-15
IM
10-11
ING
SHIRIRAM
15-30
AING
15-30
AIM
12-13
IM

30-45
SHRING
30-45
SHRIM
14-15
INGA

46 +
SHIAM
46 +
SHIAMA
16-17
IMA

18-19
AYING

20-21
AYIM

22-23
AYINGA

24-25
AYIMA

25 +
SHIRING

1976
1977
1978
Október, 1978
1987
Életkor
Mantra
Életkor
Mantra
Életkor
Mantra
Életkor
Mantra
Életkor
Mantra
03-10
ENG
03-10
ING




0-11
ENG
10-12
EM
10-12
IN
10-12
ENG
10-12
ENG


12-14
ENGA
12-14
INGA
12-14
EM
12-14
EM
12-13
EM
14-16
EMA
14-16
INA
14-16
EMGA
14-16
ENGA
14-15
ENGA
16-18
AENG
16-18
AING
16-18
EMA
16-18
EMA
16-17
EMA
18-20
AEM
18-20
AIM
18-20
AENG
18-20
AING
18-19
AING
20-22
AENGA
20-22
AINGA
20-22
AEM
20-22
AIM
20-21
AIM
22-24
AEMA
22-24
AIMA
22-24
AENGA
22-24
AINGA
22-23
AINGA




24-26
AEMA
24-26
AIMA
24-25
AIMA
24-30
SHIRING
24-30
SHIRING
26-30
SHIRING
26-30
SHIRING
26-29
SHIRING
30-35
SHIRIM
30-35
SHIRIN
30-35
SHIRIM
30-35
SHIRIM
30-34
SHIRIM
35-40
HIRING
35-40
HIRING
35-40
HIRING
35-40
HIRING
35-39
HIRING
40-45
HIRIM
40-45
HIRIN
40-45
HIRIM
40-45
HIRIM
40-44
HIRIM
45-50
KIRING
45-50
KIRING
45-50
KIRING
45-50
KIRING
45-49
KIRING
50-55
KIRIM
50-55
KIRIN
50-55
KIRIM
50-55
KIRIM
50-54
KIRIM
55-60
SHIAM
55-60
SHIAM
55-60
SHYAM
55-60
SHIAM
55-59
SHAM
60 +
SHIAMA
60 +
SHIAMA
60 +
SHYAMA
60 +
SHIAMA
60 +
SHAMA

A táblázatok tetején található évszám azt jelzi, hogy a tanár, akitől a mantrákat kaptuk, melyik évben lett kiképezve, az életkor pedig, azt jelzi, hogy a tanulónak melyik mantrát kell kapnia.
A legtöbb TM tanár minden 18 hónapban elvégez egy újabb, magasabb szintű tanfolyamot is. Természetesen ezek mind-mind rengeteg pénzbe kerülnek.
 A TM haladó technikái a következők:
1. Aing Namah
2. Shri Aing Namah
3. Shri Aing Namah Namah
4. Shri Shri Aing Namah Namah
5. Shri Shri Aing Aing Namah Namah
6. Shri Shri Aing Aing Namah Namah (
A mantrára a test szívtájékán gondolunk).
 
Shri = Óh leggyönyörűbb
Aing = 
Saraswati hindu istennő
Namah = 
Meghajolok előtted

TM-Szidhi Program
A TM-Szidhi program nem más, mint különböző szutrák (szavak vagy rímek), amelyeket mentálisan ismételgetni kell minden 15 másodpercben, azután, hogy előtte 20 perc sima TM meditációt végeztünk. Minden szutrát mentálisan kétszer ismételünk meg, ha az időnk engedi, akkor esetleg négyszer - 15 másodperc szünet van minden ismételés között.
A TM-Sidhi program által használt szutrák a következők:
Szívélyesség
Együttérzés
Boldogság
Az Elefánt Ereje
Hörgők                           (megj.anatómiai értelemben)
Benső Fény
Nap
Hold
Sarkcsillag
Légcső                            (megj.anatómiai értelemben)   
Köldök
Különbség az intellektus és a transzcendecia között
Felsőbbrendű intuició
Felsőbbrendű legkifinomultabb hallás
Felsőbbrendű legkifinomultabb látás
Felsőbbrendű legkifinomultabb ízlelés
Felsőbbrendű legkifinomultabb szaglás

Avalószínűleg mindenki által ismert TM "levitáció" vagy jógarepülés is egy szutra technika, amelynél a következő szutrát ismételgetjük a fent leírt módon:  - A test és az akasha kapcsolata - A gyapotszál könnyedsége -
Miután a repülő szutrát ismételgeted 5-30 percig, pihenj 10-30 perceés aztán olvass Hindu történeteket (szentírást) 10 percig.
Utószó
Maga a TM meditáció hatásos, de ma már főleg a pénzről szól az egész, és leginkább egy szektára hasonlít. Kíméld meg magad egy csomó felesleges pénz és idő kidobásától, jobban teszed, ha nem kezdesz a TM-esekkel.













A pránával való gyógyítást energiagyógyításnak, energiával való gyógyításnak is nevezik. Az energiagyógyítás abból az elvből indul ki, hogy a betegség a finomtestek vagy nadik (a testünkben a pránát szállító finomcsatornák szanszkrit neve) rendellenessége. Az egyik jógaiskola szerint több mint 72 000 nadi van, és ezek az éteri testben találhatók.

Általában fájdalomként vagy feszültségként éljük meg ezeket a rendellenességeket, amelyek később betegségként manifesztálódnak. A pránagyógyító azáltal, hogy megtisztítja az éteri testet, és újra feltölti pránával, elmulasztja a fájdalmat, feszültséget és betegséget. Amikor a rendellenesség érzelmi természetű az asztrál- vagy érzelmi testet is kezelni kell. Az agy is kihat egészségünkre. Ezáltal a mentális testtel is foglalkozni kell; sok mentális eredetű rendellenesség rendbe hozható némi idő alatt. Az is időbe telhet, mire a finomtesteken végzett kezelés hatása érződik a fizikai testben.

Az energiagyógyítás igazi megértéséhez valóban fel kell fogni a leírtakat az elméről, a pránáról és a finomtestekről. Röviden, elme és prána összefüggő jelenségek, nem lehet őket elválasztani egymástól.

Az éteri (vitális) test az a réteg testünkön, amelyen a prána közvetlenül funkcionál. Az éteri test nyeli el és sugározza tovább a pránát a testekbe. Az éteri test valójában maga a vitalitásunk, vagyis nagyon fontos a pránagyógyításban. Az éteri testet a nadik és a csakrák segítik munkájában. Ha a nadikban vagy a csakrákban bármely okból gát van, túlzsúfoltság, vagy elvágták őket (esetleg egy műtét során), egyensúlyhiány vagy valamiféle betegség jelentkezik valahol a testben. Mivel a test komplex rendszer, gyakran nehéz megtalálnia panasz eredetét.

Különböző rendszerek különféleképp próbálják megmagyarázni a test egyes részei közti összefüggéseket. A pránával való gyógyításban bármely előre kigondolt eszme vagy rendszer nélkül közelítünk ezekhez az egyensúlyhiányokhoz. A pránagyógyítás három lépcsője közül az első a vizsgálat. Végigpásztázzuk a beteg éteri testét, hogy megtaláljuk a prána- egyensúly hiányának gyökerét. A vizsgálattal meghatározzuk a problémát, energia szempontjából megtisztítunk, aztán pránával újra vitalizálunk. Ezeket a lépéseket ismételhetjük újra és újra a megfelelő testen, szerven vagy ahogy a helyzet előírja. Ez a pránával való gyógyítás alapja: a teljesen nyílt hozzáállás.

A pránagyógyítás segítségével egyszerűen megszabadítjuk családunkat és barátainkat a náthától, láztól, fejfájástól, izomfájdalmaktól, bronchitistől és sok más mindennapos betegségtől. Megfelelő képzéssel bármifajta nagyobb betegség ellen is hatásos. Bárki gyógyíthat pránával, aki hajlandó tanulni és van benne szorgalom a gyakorláshoz. A gyógyításhoz nem kellenek különleges képességek, mindössze az, hogy naponta szánjunk időt némi gyakorlásra.

Ennek a módszernek nem az a célja, hogy helyettesítse az orvost, hanem hogy növelje bármelyik kezelés hatékonyságát az élet legalapvetőbb elemének, a pránának vagy életerőnek használatával.

A pránát azért nevezik életerőnek, mert bármikor bármely élőlény számára jelen van. Mint később elmagyarázzuk, a prána semleges természetű, de rendelkezik a képességgel, hogy bármilyen minőséget fölvegyen. Minden rituálé, rítus vagy istenség az elmére és ezen keresztül a pránára is hat. A rítusba vetett erős hit a prána erejét is növeli, nem a rítus, hanem a beléje vetett hit ereje miatt.

Ezt megértve láthatjuk, hogy minden kulturális, vallásos vagy mágikus gyógyítás az agyon keresztül hat, a prána áramának növelésével és nem valamiféle titkos erő által. A prána ez a titkos erő, és semmi másra nincs szüksége a gyógyításhoz.

Minden természetes gyógyászat pránát használ, még ha a gyógyító nincs is ennek tudatában. De ha tisztában van vele, az sokban növeli hatékonyságát. A legnagyobb hatékonyságot akkor érheti el, ha minden esethez koncepció vagy rögzített rendszer nélkül, egyedileg közeledik, felderíti az energiatesteket,  hogy meghozza a diagnózist, pránatöbbletet gyűjt be, energia szempontjából megtisztítja a beteget, majd friss, egészséges, szeretetteli pránával tölti fel. Az energiagyógyítás egyszerű; ha egy módszer rejtélyesnek vagy bonyolultnak látszik, meg kell nézni, őszinte-e. A lényeg, hogy az energiagyógyítás pozitív és igaz, a haszonvágy mutatja néha hamisnak.









Egy évvel ezelőtt, külső-belső indíttatásból, velem is elkezdődött az a folyamat, amely idő közben pránaizmusként Magyarországon is közismertté vált.
A pránaizmus lényege dióhéjban az, hogy egy átállítási módszer segítségével olyan állapotba kerülünk, amikor szervezetünk az egészséges működéséhez szükséges energiát közvetlenül a térből képes meríteni. Ennek következtében a szilárd ételbevitel, az evés, szinte vagy teljes mértékben szükségtelenné válik.
A prána-táplálkozás elsődleges előnyét abban látom, hogy a közvetlen energia felvételre való ráhangolódás olyan belső élményeket, jóérzést, nyugalmat, tisztulást eredményez, ami nagyot lendíthet a lelki fejlődés, megértés, egészség átélésében.
A 21 napos átállás egy meghatározott, szigorú folyamat. Az első hét napon teljes szárazböjtöt kell tartani. Sem étel, sem ital, még egy csepp víz sem fogyasztható! A második harmadik héten már víz, gyümölcslé megengedett. Fontos tudni, hogy az ember szokványos körülmények között három, négy napig bírja folyadék nélkül, utána kiszárad, meghal. A prána átállás harmadik, negyedik napja között is bekövetkezik az a pillanat, amikor a lélek elhagyja a testet. Mivel azonban itt egy irányított, tudatos folyamatról van szó, ez a testelhagyás (legtöbbször) nem végleges. Ez az a pillanat, amikor a valódi átállás elkezdődik. Olyan, mint egy lelki beavatás, személyes tapasztalat az alagúton túli fénylő dimenzióból.
Ezekről az élményekről nagyon felemelő, ugyanakkor mégis nehéz beszélni, írni. Most mégis erre vállalkozom, mert úgy gondolom, hogy egyrészt egy év távlatából már valamennyire letisztultak az élményeim, másrészt magam számára bebizonyosodott, hogy a folyamat hosszabb távon is működik, harmadrészt és nem utolsó sorban pedig azért, mert a személyes élményeim talán másokat is érintenek.
A testemet kívülről láttam, ami hatalmas belső biztonságérzést adott, közelebb kerültem az önvalómhoz. - Ez vagyok én, az ott pedig a testem! Sokkal inkább most vagyok én, mint amikor a testemből nézek kifelé!
A valóság érzékelésének lassító, tompító, szürkítő szűrője eltűnt, mihelyst a test korlátolt érzékszervei és az agy gondolatközvetítő működése kimaradt a tudat és a külvilág közül. A durva fizikai beavatkozás lehetősége is megszűnt. Lényem könnyedén lebegett át az anyagi formákon. Ezt az állapotot olyan természetesnek éltem meg, hogy még így visszaemlékezve is eltölt a határtalan jóérzés.
A test sejtjeinek átállítása komoly beavatkozás. Fénylő, jóságos lények jelenlétét érzékeltem, akik szerveimen dolgoztak. Parányi energiákkal, finom apró érzésekkel segítettek, hogy a szervezetem alkalmas legyen az éhezést, szomjazást elviselni, a végtelen erőtérből meríteni.
Külön kegyelemnek tartom, hogy ezt a folyamatot gyönyörű belső élményekkel, érdekes, kellemes testi érzetekkel élhettem meg. Ezt azért hangsúlyozom, mert az átállás sokaknál borzasztóan kellemetlen külső-belső élményekkel szokott járni. Gyakran fájdalmak és félelmek jelentkeznek.
Tapasztalatom szerint az átállítás egyrészt jelentős tisztulást eredményez, ami szükségszerűen szembesít a felgyülemlett mocsokkal, másrészt a kemény próbatételek sorozatát is elhozza.
Intenzív, valóságosnak tűnő álomban a személyes félelmeimből fakadó helyzetekben találtam magam.
Borzalmas rémségek vetültek elém pörgő egymásutánban. Pokoli szörnyek, csápok kígyóztak, démonok lebegtek felém. Először passzív szemlélőként próbáltam megélni az élményt. Folyamatosan figyelve rá, hogy én vagyok én, az árnyakat pedig úgy tekintem, mint valamiféle tőlem független horrorfilmet. A hozzáállásom eredményesnek mutatkozott, a képek nem tudtak magukkal ragadni. Rá kellett jönnöm azonban, hogy így nem juthatok túl rajtuk. Bele kell mennem a vízióba, hiszen az bennem zajlik. Ekkor felismertem, hogy a rémek a saját rejtett félelmeim, elfojtott vágyaim megnyilvánulásai. A szörnyek lelassultak és külön-külön jelentek meg előttem, mint amikor a darab végén a színészek egyenként meghajolnak. Név szerint köszöntöttem őket, - Kedves erőszakosság, rettegés, gonoszság, stb... köszönöm, hogy eljöttél, vége a szerepednek, eltűnhetsz. Be kell vallanom, hogy maradt néhány szörny, akiket nem sikerült megneveznem, csak elengedni. Ahogy az utolsó szemétke is elbújt, sokkal nehezebb helyzetben találtam magam. Látszólag általános, mindennapi szituációkban, ahol viszont teljesen elvesztettem önmagam, ugyanis valóságként éltem meg az álmot, hétköznapi tudattal hoztam meg a rutindöntéseimet. Először apró kísértések voltak ügyesen csomagolva, pl.: Tisztázatlan tulajdonú értékek szanaszéjjel, amiket látszólag büntetlenül el lehet vinni. Az ékszerek nem hatottak meg, de amikor helyes kis gyerekholmik voltak egy áruház lépcsőjére, a lábak alá hajigálva, akkor én felvettem néhányat, azzal, hogy hazaviszem a gyerekeknek. Ahogy elindultam, rájöttem, hogy nem lett volna szabad kérdés nélkül elhoznom. Vissza akartam vinni, de már késő volt... Aztán megváltozott testi adottságaim lettek. Képtelen voltam uralkodni a testrészeimen, mint egy mozgássérült, ezért haragudni kezdtem magamra... Később nagyon erős lettem, és egy kiélezett helyzetben nyers erővel akartam nyomatékot szerezni a vélt igazságomnak... A víziókban gyors gondolatkommunikációval próbáltam reagálni, de minden döntésem rossznak bizonyult. Az azonnali ítélet folytán, rögtön a rossz döntés következtében kialakult kellemetlenebb, új megoldandó helyzetben találtam magam.
A feszültség addig fokozódott, ameddig rá nem ébredtem, hogy nincs megoldás, és föl kell adnom a küzdelmet. Ekkor mint egy sugallat, megjelent a jó megoldás. Ezután már "csak" arra kellett figyelni, hogy a tiszta ráhagyatkozás állapotában maradjak, illetve, hogy a megjelenő megoldásképeket hajlandó legyek elfogadni és tenni a dolgom. A jelképek megértésének kulcsát megkaptam. Azonnal egyértelmű volt, ha vétettem. Ekkor arra kellett összpontosítani, hogy ne merüljek bele a rossz irányba, értsem meg az új helyzetet és engedjem el a feszülést.
Az élményeket csodálatos tanításként fogtam fel, amelyek sok hibámra ráébresztettek, és segítettek megtalálni a különböző helyzetben jó megoldást adó érzést. A ráhagyatkozás állapotában a "nevelést" inkább felváltotta a tanítás. Persze messze nem képzelem azt, hogy bármilyen szempontból is jobbá váltam volna, de kaptam egy létrát a labirintusban.
A találkozásom a segítő lényekkel, új erőt adott. Gondolatvetítéssel beszélgettünk, miközben úgy éltem meg, hogy ők tanítanak és gyógyítanak. A víziók alkalmával az volt az érzésem, mintha egy magasabb szellemiségű lénnyel beszélgetnék, aki hatalmas szeretettel és bölcsességgel próbál vezetgetni.
Egy alkalommal szemtől szembe láttam, azután profilból, mielőtt eltávolodott volna. Akit láttam, leginkább egy Ókori görög istenábrázolásra emlékeztető, fehérben ragyogó, markáns, áthatóan tiszta tekintetű férfi arc, a hajában apró színes virágszirmokra emlékeztető fénykoszorú. Többször nem láttam konkrét formát, inkább éreztem a jelenlétet.
Érdekes, hogy hetekkel később az Interneten rábukkantam egy leírásra, miszerint a prána átállítás szellemi segítő csoportjának irányítója az a lélek, aki annak idején Szókratész néven élt a Földön.
Mindez álom vagy vízió lett volna csupán?
Mindenesetre egészségkárosodás nélkül túléltem a hét napot, sőt a testem átállítása valóban megtörtént. A hatodik naptól nemcsak erőnlétem, hanem testsúlyom is növekedni kezdett, pedig levegőn kívül semmit sem vettem magamhoz.
A megértések alapvetően megváltoztatták az életfelfogásomat és az életvitelemet is. Több, a múltat és a jelent tisztázó, továbbá a várható jövőre vonatkozó élményt kaptam.
Érzékenyebbé váltam az érző lények iránt, ami bizony nem mindig kellemes. A háború, a tömeges félelem sötét rettegés és gyűlölet felhőjét látni nem öröm. A düh és a betegségek emberekből kifakadó árnyai sem éppen hangulatemelő hatásúak. A nap mint nap, az előre látott rémisztő jövőképek beigazolódásáról való értesülés pedig, reménytelenségtől fájó felelősségérzetet ébresztett bennem.
Csodálatos öröm ugyanakkor, a világon együtt meditáló, segítő szellemi erők közegében, megélni a szeretetteljes nyugalmat. Mélységes jóérzéssel tud eltölteni a kiáradó harmónia átérzése, s annak tudata, hogy ezzel a fejlődés szolgálatában, személyes küldetésemként, a dolgomat teszem.
Meglátásom szerint a benső vezetőnek az a trükkje, hogy elém teszi a kész dolgokat, nekem csak meg kell tanulnom észrevenni és elfogadni, miközben kezdetben, akár még azt is hihetem, hogy én találtam ki. Amennyiben hajlandó vagyok belemenni a játékba, olyan szerencsés segítő erők és körülmények állnak mellém, pontosabban az adott ügy mellé, amitől minden akadály csupán egy érdekes szemponttá alakul. Ha azonban tényleg magamtól okoskodok ki valamit, az nem valószínű, hogy sikerül, ha esetleg mégis, akkor pedig utólag derül ki, hogy talán nem kellett volna...
A gyakori testelhagyások és az intenzív lelki élmények időszakában, miután kielégítő válaszokat kaptam a legnagyobb kérdéseimre, feltettem azt a kérdést is, hogy:
Mi a dolgom itt a földön? Mi az a munka, fizikai szintű tevékenység, amivel a leginkább meg tudnám valósítani a szellemi, testi küldetésemet?
Válaszként egy színes álomszerű állapotban találtam magam, ahol egy éttermet mutattak be. Változó, térbeli víziók magyarázták, hogy nem csupán egy étteremről van szó, hanem egy egész szemléletről, pontosabban szemléletfejlődésről. Nagyon kellemes hangulatú, természetes hatású belső képek, vidám, nyugodt emberek, békés, értelmes munkát végeztek. Először az étterem részletei bontakoztak ki. Kiderült, hogy sok ehhez hasonló működik. A pulton friss gyümölcsök, nyers és párolt zöldségek, csírák, gabonafüvek, és présgép várta a vendégeket. Frissen sült biosütemények illatát éreztem, halk zene szólt. Meglepődtem és értetlenül szemléltem a helyet. - Eszem ágában sincs éttermet nyitni! Én nem értek a vendéglátáshoz! Nem hiszem, hogy ez nekem való feladat lenne! - Próbáltam szabadkozni magamban. Az is eszembe jutott, hogy biztos azért vagyok most egy étteremben, mert abbahagytam az evést, és a tudatalattim így reagál. Egészen elbizonytalanodtam és megpróbáltam újrafogalmazni a kérdést: Nekem mit kell tennem konkrétan? A következő éjjel részletesebb és pontosabb képet kaptam. Kisebb nagyobb tanyák, farmok működnek, ahol egyrészt növényeket termesztenek, étkezési és gyógyászati céllal, másrészt az ott élő és dolgozó emberek önképző, gyógyító közösségeket alkotnak. Néhányan rövidebb időt töltenek a farmon, kifejezetten töltekezés, gyógyulás céljából, mások ott élnek, tanulnak, tanítanak, a szellemi és a fizikai munkát egymással kiegészítve végzik. A növényeket nem csupán termesztik, hanem tudatos élet-energia-közösséget igyekeznek fenntartani a természettel és egymással. A farmokról látják el a városokban, forgalmasabb helyeken lévő éttermeket, boltokat. A feldolgozásban, szállításban is a tágabb értelemben a közösséghez tartozók tevékenykednek. Ismét egy étteremben találtam magam. Ez kicsit tágasabb volt az előzőnél. Igen, ezt kell megvalósítani, jött a sugallat! Természetesen nem csak nekem! Ebben az időszakban sok-sok ember kapja meg ezt a feladatot. Mindenki a neki szóló részfeladat előkészítését. Különböző mértékben vagyunk rá tudatosak. Az, hogy valaki még esetleg kevesebbet lát át a folyamat egészéből nem jelent semmiféle hátrányt. Nekem az a feladatom, hogy a terv lényegét segítsek tudatosítani, ezzel elindítva a folyamat teljes megvalósulását.
Racionálisan végiggondolva a belső víziókat, kételyeim tovább növekedtek:
Egy ilyen vállalkozáshoz rengeteg pénz kell! Szaktudásra, tapasztalatokra van szükség! A társadalom nem valószínű, hogy nyitottan reagálna egy ilyen újításra!...
A következő mélymeditációim alkalmával további megerősítések jöttek. Megértettem, hogy ez az egész is csak egy rész, de fontos rész egy nagyobb erőszakmentesebb, egészségesebb szemlélettágulást jelentő változásban. Rengeteg különböző jelentőségű részletkérdésre kaptam választ, például: hogy hívják ezt az éttermet? Ahogy felvetődött a kérdés rögtön ott álltam a portál előtt és csak el kellett olvasnom a szépívű betűket: manna
- Honnan lesz mindehhez szakértelem?
Válasz: Türelem, nem mindem a te dolgod.
- Honnan lesz rá pénz? A válasz ugyanaz.
Vissza a ébrenlétbe: Másnap felhívott Gyula, a sok éve nem látott barátom, aki közben vegán lett és az USA-ban dolgozik, azzal, hogy egy magyar származású ismerőse hatalmas összeget örökölt és egy komoly részét Magyarországon szeretné befektetni. Az egyetlen bökkenő, hogy az illető vegetáriánus és kizárólag valami erkölcsileg nagyon tiszta dologba kíván beszállni. ő életmód kúrás gyógyüdültetésre gondolt, lenne-e kedvem segíteni?...
Pár nappal később felkeresett Nagy László, aki sorozatos véletlenek folytán jutott el hozzánk. Részletes anyagot hozott Búzafűlé az Isten Mannája címmel. ő is Amerikában dolgozik és tanul. Megdöbbenve hallgattam, hogy a vízióimban megélt téma, szinte egy az egyben évek óta működő valóság az USA-ban. Rengeteg publikált kutatással, tapasztalattal, csodálatos eredményekkel.
Elgondolkodtam, hogy a Magyarországi megvalósításra is talán érik az idő.
Ezek után még megismerkedtem néhány emberrel, akik fontos feladatokat kaptak különböző módon, anélkül, hogy az egészről ilyen módon tudnának. Egyre többen vallják magukénak az ügyet.
Az eltelt egy évben nem mindig éreztem úgy, hogy éppen a dolgomat teszem. Sokszor még meg is nehezítette a napi teendőimet az a tudat, hogy már megint olyan ügyekbe merültem el, amikről érzem, hogy csak kitérők. Gyakran még nem a lényegre összpontosítok. De megértettem, hogy az egészségesebb és erőszakmentesebb élet, mennyire fontos a fejlődésünk szempontjából.
A továbbiakban közreadom azt a nem végleges vázlatot, amit a "Manna"-elképzelésről összeállítottam, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha úgy gondolod, hogy neked is szorosabb közöd van, lehet hozzá, akkor könnyebben megtaláljuk egymást.
















 Aki az artrózis (ízületi porckopás) diagnózisát hallja, és információkat szeretne kapni az okokról és a gyógyulásról, annak keserű csalódásban lesz része. A lehangoló válasz így hangzik: az okok ismeretlenek és a betegség gyógyíthatatlan! Ezek az információk azonban egyszerűen nem állják meg a helyüket.

Az artrózis táplálkozással befolyásolható

Bár a modern orvostudomány az okokat nem ismeri, ennek ellenére számos terápiát és drága műtéteket javasol. Egyik sem képes gyógyítani az ízületi porckopást. Olyan emberek tapasztalati beszámolói azonban, akik az artrózis miatt változtattak életükön és táplálkozásukon, azt mutatják, hogy az ízületi porckopás - stádiumtól függően - annyira befolyásolható, hogy a tünetek - minden gyógyszer és műtét nélkül - az egészséges táplálkozásra való átállással teljesen eltűnhetnek.

Az artrózis évek és évtizedek alatt alakul ki az alábbiak kombinációjának következményeként:

Egészségtelen táplálkozás, amely a szervezet túlsavasodásához vezet (állati fehérjék, egészségtelen zsírok, gabonatermékek, tészták, szintetikus adalékokat - pl. tartósítószerek, színezékek, aromák, ízfokozók - tartalmazó készételek.
Ásványianyag-hiány.
Élvezeti mérgek túlzott fogyasztása (koffein, alkohol, cukor stb.).
Stressz és diszharmonikus lelki élet.
Mozgáshiány és/vagy helytelen terhelés.
Egyes táplálkozásterápiákban, amelyeket artrózis esetén javasolnak a páciensnek, a disznóhús, a disznózsír és a kolbászfélék a tiltólista tetején állnak, melyeket szorosan követ a nikotin, az alkohol, a fehér lisztből készült termékek és a cukor. Ezek a termékek messzemenően kerülendők, mondják. Az igazság azonban az, hogy ezeknek az ételeknek és élvezeti szereknek a teljes kerülése nem különösebben hasznos, ha amúgy minden mást a régiben hagyunk.

Az ízületi porckopásnál hatékony táplálkozásterápia sokkal többet foglal magába, és főleg következetesen és kivétel nélkül kell végrehajtani. Kezdetben ez lemondást jelent, és a szokások és függőségek leküzdése sok energiába kerül, a hosszú távú nyereség azonban aránytalanul nagyobb: a fájdalomtól és gyógyszerfüggőségtől való megszabadulás, általános egészség és egy új élet.

A túlsavasodás elpusztítja a porcot, és a lerakódások gyulladást okoznak

Az egészségtelen táplálkozás anyagcseréje során a vérben és a szövetekben mérgező savak keletkeznek. Az egészséges vér azonban enyhén lúgos, és enyhén lúgosnak is kell maradnia, máskülönben meghalunk. Tehát a szervezet mindent elkövet, hogy a keletkezett savakat bázikus ásványi anyagok, pl. kalcium segítségével semlegesítse.

Ha azonban a táplálékkal túl kevés ásványi anyag kerül a szervezetbe - ami a mai szokásos tápanyagszegény táplálkozásra többnyire igaz -, akkor a szervezetnek az ásványi anyagot pl. a csontból kell felhasználnia, hogy az őt elárasztó savakon úrrá legyen. Ha a kiválasztó szervek a túlzott savmennyiség miatt túl vannak terhelve, a semlegesített savak (úgynevezett salakanyagok) már nem tudnak kiválasztódni. Ezek elraktározódnak a szervezetben.

Raktárként a kötőszövet, a véredények és szép számmal az ízületek szolgálnak. A salakanyagok zavarják az ízületben az anyagcserét, és a szervezet megpróbálja őket kiválasztani. Ezt gyulladások segítségével teszi. Sajnos a meglévő és az újonnan folyamatosan érkező salakanyagok tömegében soha többé nem lesz úrrá a helyzeten. A létfontosságú ásványi anyagok krónikus hiánya megakadályozza a porcok regenerálódását. Az ízületi porc tömege egyre kevesebb és kevesebb lesz.
Egy alapos savtalanítás után azonban, és az ezt követő savszegény, tehát következetesen bázikus táplálkozás betartásával, amely rendkívül gazdag ásványi anyagokban, az ízületi porc - minden állítással ellentétben - képes újra regenerálódni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése