2016. április 5., kedd

Kémrepülők



Kémrepülők






Kémrepülők, Izrael-ellenesség: de mit kerestek itt a piréz katonák?




A dolog tulajdonképpen úgy áll, hogy valójában nem voltak itt semmiféle izraeli kémrepülőgépek. Még ha lettek volna, akkor sem azok voltak, mert hát ugyan mi keresnivalója lenne itt az izraeli légierőnek? Igazából arról van szó, hogy piréz papírrepülőgépeket sodort a szél a Magyar Nemzet újságírójának útjába, s az ő szélsőjobboldaliságban, Izrael-ellenességben megzavarodott elméje hitette el vele, hogy az izraeli légi- és űrerők (IASF) két Nahson Sávit típusú gépe repült át Magyarország fölött.
Van abban valami komikus, de ugyanakkor félelmetes is, ahogyan a hivatalosságok reagáltak a Magyar Nemzet cikkére, amelyben arról számoltunk be, hogy két izraeli kémrepülőgép különböző manővereket hajtott végre a magyar légtérben.
Komikus, mert ebben az ügyben mindenki úgy viselkedik, ahogyan az egyébként elvárható volt. Mint egy rossz krimiben, ahol előre tudjuk, ki a gyilkos. A magyar hatóságok egymásra mutogatnak, a kormánynak fogalma sincs semmiről, a kormányfő és a honvédelmi miniszter kölcsönösen vizsgálatot kérnek egymástól, az izraeli nagykövet kijelenti, hogy nincs itt semmi gond, csak a szélsőjobboldal Izrael-ellenessége, a hivatalos izraeli katonai válasz pedig természetesen nem mond igazat. (A Hvg.hu-nak nyilatkozva az izraeli hadügyminisztérium azt közölte: egyetlen Hercules típusú gép repült Magyarországon a helyi hatóságok engedélyével. A Herculest és az említett két felderítőgépet körülbelül olyan nehéz összetéveszteni, mint egy kamiont egy Ferrarival.)
Szóval akár nevethetünk is az illetékesek ostoba magyarázkodásain, hazudozásain, vagy gyárthatunk különböző vicces vagy komolyabb összeesküvés-elméleteket. Hogy például a kémgépek valójában az MDF (SZDSZ) kopogtatócédula-gyűjtését jöttek segíteni, tudniillik szenzoraik kifürkészték, kinél van még kitöltetlen cédula, s így a gyűjtőknek nem kell végigbóklászni a várost, hanem célzottan, mint egy precíziós bomba csaphatnak le az árva cédulákra. Mások szerint az sem lehet véletlen, hogy épp akkor ölték meg a legbefolyásosabb szír pénzváltót Budapesten, amikor megjelentek az izraeli gépek. Ám az is lehet, hogy a választás előtt egyesek szerint gombamód szaporodó izraeli charterjáratok (amelyek természetesen szavazók tömegeit hozzák) útját készítették elő a felderítőgépek.
Mosolyunk azonban nem túl őszinte. Mert ha belegondolunk, mi történt itt, az elkeserítő és félelmetes. Az is, ha a magyar kormány, a Honvédelmi Minisztérium tényleg nem tudott az egészről, s ők is csak pislogtak a hír hallatán, mint süket disznó a zsebórára. Mert ilyen alapon ezek azt sem vennék észre, ha Budapesten már valamelyik ellenséges hatalom (szerencsére ilyen azért szinte nincs is) katonái masíroznának, s lehet, Szekeres meg a többiek még valami tanyasi fórumon védenék a demokráciát akkor is.
S az is félelmetes, ha, mint ahogy egyébként szoktak, megint hazudtak. Hogy nagyon is jól tudták, tudják ők, mit kerestek itt az izraeli gépek, csak valahogy elfelejtették erről korábban tájékoztatni az embereket, s most egyre mélyebbre süllyednek a hazugságspirálban. Hiszen maga az izraeli nagykövet asszony ismerte be: rutinról, tehát szokásos dologról van szó, nem először járnak itt a katonai gépek. S ahogy az lenni szokott, az eszükbe sem jut, hogy ebből egyetlen kiút van: igazat kellene mondani.
Az izraeli nagykövetnek meg annyit: amennyiben Tel-Aviv szép egét hirtelen magyar Gripenek hasítanák szét, magyarellenesség lenne-e, ha a zsidó állam bármelyik polgára megkérdezné, mi a frászt keresnek ezek itt. Szerintem nagyon is jogos kérdés lenne. Mi sem tettünk mást, mint halkan megkérdeztük: mit akartak itt az izraeli katonák? S amikor eldöntöttük a kémrepülőgépekről szóló cikk sorsát, igyekeztünk a lehető legóvatosabban fogalmazni, hogy még a látszatát is kerüljük, hogy itt bármiféle zsidó- vagy Izrael-ellenesség van a dologban. De úgy látszik, a nagykövet asszonynak egyetlen Izrael-barát lépés lehetséges: a hallgatás.
De ugyanezt tettük volna, ha orosz vagy kínai felderítőgépet látunk. Sőt még akkor is, ha esetleg palesztint. Ja, hogy nekik nincs olyan? Akkor bocs.
Mindenesetre eltelt két nap, s még mindig nem tudjuk, mi célból repkednek felettünk egy idegen ország katonai gépei.
(MNO)


Szép ez a mellébeszélés, mit keresnek itt a gyarmatukon a kiválasztottak, hát megnézték, hogy az istenük nem pártolt e e balga nép mellé. Mert mellébeszélni művészet ma már , hol ott nincs is abban semmi kivetnivaló, ha egy kémrepülőgéppel leellenőrzik, hogy láthatók e az elrejtett atomtöltetek, amiket zsarolási céllal telepítettek hazánkba. A bűnöző politikai elitünk nagyon is jól tudja mit is kerestek itt. De mint ahogy a pénzügyi válságot egyik európai kormányfő sem ismerné be inkább vállalják a bukást is, de a csődöt ki nem ejtenék a szájukon, pedig csődben úszik az egész európai unió, a második szovjetunió , de mi a francnak kell ez nekünk? Magyar gyarmatnak talán jó volna megszerezni azt a rohadt atom töltetet és odaadni az araboknak, ahol a legjobb helye lenne egy ilyen töltetnek. Fületek szemetek legyen a rejtekhely keresésére az arab kommandó már várja a híreket, az alkaida keresi az USA – ban is Németországban is Angliában is és Francia országban is az elrejtett atom töltetet így a zsidó zsarolási potenciált leépítik, mert ki is a terrorista, ki viszi be az atomtöltetet idegen ország területére, és biorobottal fenyegetőzik, hogy felrobbantja a töltetet, ha nem azt teszed amit én akarok. Ha a jelszó elhangzik a biorobot végrehajtja a robbantást, mint a Kenedinél a pilóta elzárta az üzemanyag csapját, ezt épeszű ember nem csinálja csak egy biorobot kinek ez volt beprogramozva. Bele gondoltatok már , hogy a politikus urak és a környezetük, mennyi ilyen biorobotot tartalmaz, - ha a bűnöző politikus urak nem azt csinálják amit elvárnak tőlük – a biorobotnak kiadják a megsemmisítő parancsot, mint a Norvég faszinak és ő megsemmisítette a munkáspárt utánpótlását. Ez bizony izraeli nyomás , mert nagyon kimertek állni a palesztinok mellet. No tehát az alkaida terrorista nem az arabnak kikiáltott palesztin, hanem aki bevitte az atomtöltetet és elrejtve ott tárolja, és az adott jelre biorobottal üzembe helyezi a töltetet.
Veszitek az adást több millió muszlin már elpusztult a nagy terrorista hadüzenetben pedig nem is ők a terroristák, a kis terrorista ország kinek nincs is atomfegyvere beszennyezi a világot nem létező atom és más tömegpusztító eszközökkel, majd arabnak álcázott biorobotokkal felrobbantja a tölteteket. Persze békés célzatuan, a hittestvéreket valamilyen ürüggyel kivonják a körzetből látsd 9/11 – et. A forgatókönyv variációk készen vannak, a biorobotok tartalékkal beprogramozva várják az órát az eszközök elrejtve a nagy nyívánosság elől fedve az illetékes parancsa elhangozhat akkor is ha eszétvesztve önálósítja magát az illetékes sátán. Na akkor had mondjam ki hollókoszt remélem ez soha nem lesz a jelszavuk, mert akkor beindulnak a palesztinnak álcázott biorobot arab terroristák, ez ugyan is nem a zabhegyezőből való idézet. Az óta már vátoztak a dolgok fejlődött a módszer, nyugodtan alhatunk ha halnunk kell, úgy sem árt nekünk, mert még mindig túl sokan vagyunk. Az emberiség több mint felét tervezik kiírtani e zsidó kufárok a bankárjaikkal az élen, lehet hogy az atomtöltetek felet is ők rendelkeznek, na döntsetek magánpénzhatalom, vagy közhatalom az emberiség jövője a tét, te meg tudd , hogy hová kell állnod ha életben akarsz maradni, na nem te tényleg azt hitted megadják neked a döntési lehetőséget, még a hit testvéreik sem dönthetnek, és ha a hollókosztosokat odadobják áldozatnak te hova fogsz kerülni, ki most úgy nyalsz , hogy a nyelved már oly kemény , hogy nem érzékeled a különbséget a gazság és igazság közöt, te büdös száláscsináló.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése