2016. április 5., kedd

Iráni atom program







Iráni atom program

|
Világméretű néphülyítés



Jogi és műszaki megvilágításból tárgyalom a kérdést. A tárgykör mérete miatt egyszerűsítéseket végzek, és a technikai dolgokban a közérthetőségre törekszem. Csupán néhány helyen utalok a forrásra, hogy ne növeljem az írás terjedelmét.

JOGI HELYZET

 Az ENSZ közgyűlés XXII. Ülésszakának 1968. VI. 12.-i határozata felszólítja a világ nemzeteit, hogy csatlakozzanak a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez. Magyarország 1970. évi 12. törvényerejű rendelettel emelte be ezt jogrendjébe. Irán ugyanezt írta alá 1970-ben. Köznapi használatban Atomsorompó-egyezmény az elterjedt. Irán közelében Pakisztán, Izrael, India nem írták alá!
A fenti egyezmény X. cikkelye (1) kimondja:

(1) Állami szuverenitás gyakorlásának keretében a SZERZŐDÉS bármely részesének joga van a SZERZŐDÉST felmondani, ha úgy ítéli meg, hogy a SZERZŐDÉS tartalmával összefüggő rendkívüli körülmények országának magasabb érdekeit veszélyeztetik!
Ma folyamatosan azzal vádolják Iránt, hogy nukleáris programja tulajdonképpen atomfegyver előállítását célozza. Ez koholmány, úgy mint Irak megtámadása előtt a vegyi és nukleáris iraki fegyvergyártás.
Irán szuverenitásának jogán 3 havi felmondási idővel a X. cikkely nyomán bármikor felmondhatja a SZERZŐDÉST! Kiszállás okaként megjelölhető és támadhatatlan érvei lennének! És akkor ha szándékában van, minden bonyodalom nélkül gyárthatna atomfegyvert.
Érvei elsősorban nemzetbiztonságiak lehetnének.
1. Az izraeli állami terrorizmus ellen nincsenek biztonságban a térség népei!
Például az iraki békés célú osiris atomreaktorokat Izrael két ízben is lebombázta! Pedig Irak aláírta az atomcsend egyezményt!
Franciaország az 1975. nov. 18-i együttműködési szerződés alapján szállította teljesen jogszerűen a TAMMUZ I és a TAMMUZ II berendezéseit.
1980. okt. 2-án támadás érte a létesítményt, amit ekkor még Iránra kentek. (IRAK-IRÁNI háború miatt)
1981. Pünkösd vasárnapján Rafael Eitan parancsára F-15 és F-16-os vadászbombázók teljesen szétbombázták TAMMUZ (termékenység istene a mezopotámiai mitológiában) létesítményeit.
/MAGYARORSZÁG hetilap XVIII. Évf. 24. (907.) szám 1981. JÚNIUS 14. ÁRA: 5 FORINT/
2. 1986-ban a SUNDAY TIMES világgá röpíti a hírt Izrael atomprogramjáról. Amit már sejtett mindenki, azt MORDECHAI VANUNU izraeli nukleáris szakértő konkrétan megerősítette.
MORDECHAI izraeli hazafi, aki lelkiismereti okokból tárta fel BERSHEBA közelében a NEGEV sivatagban a föld alá rejtett IZRAELI DIMONA becenévre keresztelt nukleáris boszorkánykonyha titkait!
Izrael nagyon régen indította el programját. 1952-ben már megalakult az IZRAELI ATOMENERGIA KOMMISSZIÓ.
ERNST DAVID BERGMANN indította el a programot, aminek célja az atomfegyver előállítása volt.
1964-ben már plutóniumot dúsítottak.
1967-ben egy saját MIRAGE, 1973-ban egy LÍBIAI utasszállító véletlenül megközelítette a „BOSZORKÁNYKONYHÁT”. MINDKETTŐT LELŐTTÉK! 
1977-ben az USA és a SZOVJET műholdak egyaránt jelezték a KALAHÁRI SIVATAGBAN 
1979-ben az INDIAI ÓCEÁN felett a nukleális robbantást. Én is hallottam a SZABAD EURÓPA rádión ezeket a híreket. Mindezeket már akkor Izraelnek tulajdonították! VANUNU mindezeket megerősítette.
Izrael nem csak célba juttatáshoz alkalmas rakétával, hanem „DOLPHIN” mintájú német gyártmányú tengeralattjárókkal is rendelkezik, amelyről a víz alól is kilőhető a rakéta!
Nos, ez a két érv már elég lenne hozzá, hogy a X. Cikkely által biztosított joga alapján felmondja a szerződést és atomfegyvert gyártson saját védelmére.
Mégis Irán békeszerető népe, a körülötte folyó őrjöngő rágalomhadjárat ellenére nem ezt teszi! Higgadt bölcsességgel érvel, védi igazát! Védi jogait!
Vizsgáljuk meg az iráni atomipar történetét, és jelenlegi helyzetét!
A PERZSA nép egy nagykultúrájú, öntudatos, NEMZETTUDATTAL RENDELKEZŐ NÉP! A nukleáris technikában nem mondható járatlannak!
1967-től A TEHERÁNI MŰSZAKI EGYETEMEN működik egy 5MW-os kutató reaktor. Az amerikaiak építették. Üzemanyaga 93 %-os dúsítású urán.
1992-ben ezt modernizálták a NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG (NAU) felügyelete mellett.
IRÁN fejlettségét példázza, hogy a földfelszín tanulmányozása céljából 2005. okt. 27-én saját műholdat állított pályára orosz rakétával.
IRÁN 1970-től tagja az atomsorompó egyezménynek, MELYNEK IV. FEJEZETE KIMONDJA:
Azok az országok, amelyek nem rendelkeznek nukleáris technológiával, megszerezhetik és működtethetik azt!
Ennek megfelelően építettek az amerikaiak 5 db kutatóreaktort IRÁNBAN.
FRANCIA, NÉMET, ANGOL együttműködéssel 23 atomerőmű létesítését tervezték. 
Az 1979 februári „ISZLÁM-FORRADALOM” előtt 1975-ben elkezdték építeni BUSHEHRBEN 2 db 1300 MW-os energetikai reaktor-blokkjukat.
A tervező, szállító és a kivitelező a SIEMENS volt. (akkor KERN KRAFTWER UNION – K.W.U.-nak hívták)
Az IRAK-IRÁNI háborúban (1980-1988) rakétatámadásokkal szétlőtték. 
A németek levonultak az építkezésről, és otthagytak rengeteg berendezést, több mint 35 ezer szállítási egységet. IRÁNT NEMZETKÖZILEG TELJESEN ELSZIGETELTÉK! CSUPÁN SZIRIA ÉS LIBANON TARTOTT KI MELLETTE.
Az IRAKI támadás nagyon sikeres volt. Oka, hogy olyan SUPER ETENDARD MIRAGE francia gépekkel támadtak, amelyek AM, 39-es EXOCET támadó rakétákkal voltak felszerelve. Ugyanakkor az erőművelt védő szintén francia légvédelmi rakétákkal szembeni védelemmel rendelkeztek.
Közel húsz évig álltak a romok a sivatagban. Nem akadt vállalkozó, aki folytatta volna az építkezést.
A nukleális programját kutatóreaktoraiban 1984-ben ismét elkezdte.
1992-ben 15 évre szóló OROSZ-IRÁNI kormányközi szerződést az együttműködésről, megkötötték.
1995 augusztusában OROSZORSZÁGGAL aláírták a BUSHEHRI atomerőmű megépítéséről szóló szerződést. Szovjetunió szétesése után az OROSZ NUKLEÁRIS IPAR válságban volt. Nem volt munka! A feladat óriási volt. ÁTTERVEZÉSEN sok száz OROSZ SZAKEMBER DOLGOZOTT. SIKERESEN!
1995 januárjában VIKTOR MIHAILOV AZ OROSZ MINATOM VEZETŐJE aláírt egy jegyzőkönyvet R. AMROLLAHIVAL az IRÁNI ATOMENERGETIKAI SZERVEZET elnökével, amiben sok más mellett megemlítik, hogy szerződéstervezetet készítenek egy IRÁNBAN ÉPÜLŐ URÁNDÚSÍTÓ ÜZEM LÉTESÍTÉSÉRŐL!
Közben a NOVOVORONYEZSI ATOMERŐMŰVES OKTATÓ KÖZPONTBAN folyt az IRÁNI szakemberek képzése. Hasonlóan, mint azt a PAKSI ATOMERŐMŰ létesítése során is tették.
A NOVAJA GAZÉTA 2006.03.09-i számában „IRÁN DÚSÍTÁSA” címmel cikket írt róla. Ekkor elkezdtek az amerikaiak visítani! IZRAEL és USA hisztériakeltő támadásba kezdett.

Urándúsítás központi téma, ezért szükséges némi 

magyarázat hozzá, a közérthetőség miatt

Urán dúsításával állítják elő a reaktorok döntő többségének üzemanyagát. HUSZEIN MUSZAVIAN, IRÁNNAK a Nemzetközi At6omenergia-Ügynökséghez delegált főképviselője hangoztatta, IRÁN független akar maradni, európaiakat nem fog bevonni erőműveinek fűtőanyag ellátásába.
JOGA VAN URÁNDÚSÍTÁSRA, AZT MINDEN TILTAKOZÁS ELLENÉRE FOLYTATNI FOGJA.
Itt EURÓPÁBAN JOSCHKA FISCHER akkori német külügyminiszter a leghangosabb IRÁN-bíráló (FISER JÓSKA egy BUDA-KÖRNYÉKI sváb gyerek, egy 1968-as nagypofájú anarchista! Jobban beszél magyarul, mint németül. Liberális-zöld zagyvapolitikus lett belőle. Külügyminisztersége után az USA-ba ment, és ÉRETTSÉGI NÉLKÜL egy amerikai egyetemen tanít.)
ORIGO 2005.05.03. FISER JÓZSI fenyeget!
IRÁN mondjon le az urándúsításról, ellenkező esetben az EURÓPAI UNIÓ támogatni fogja az USA álláspontját a N.A.Ü. BÉCSI tanácskozásán, hogy IRÁN ügyét utalják az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé!
Dúsított uránt többféleképpen lehet előállítani. Jelen technológiai ismereteink szerint a centrifugával történő a leghatékonyabb.
Az urán gázállapotban kerül a centrifugába. Az URÁNHEXAFLUORID (UF6) formában. U235-ös izotópot a centrifugális erő szétválassza a nagyobb atomsúlyú U238-as izotóptól.
Az UF6 csupán kétféle molekula keveréke, és igen fontos a tisztasága. Ha molibdénnel, ezüsttel vagy más fémmel szennyezett, a hangsebességnél gyorsabban forgó centrifugák meghibásodnak. Ez történt IRÁNBAN is, a kísérleti 164 centrifugából kb. 50 tönkrement 2003-ban. 
Az ipari méretek esetén minimum 2-3ezer centrifugát kell üzemeltetnie. Ezek a centrifugák nem túl nagyok. Az anyagok szilárdsága szab határt a méreteknek. 
A feladat nem egyszerű, mert sok gépet kell sorba kötni, működését összehangolni. Körülbelül ~ 1,5 m Ø-szuperszónikus sebesség, precíz mágneses csapágyazás, bonyolult és precíz tömítőrendszerek jellemzik a berendezést.
A rokon kultúrnép rendelkezik kellő technikai tudással, hogy megoldja ezt a feladatot, ha a nemzetközi jogot lábbal tiporva, az atomsorompó egyezmény 4. pontját megsértve ezt megtagadják tőle, a dúsítási technológiában jártas hatalmak!
Az urándúsító centrifuga egyszerűsített elvi vázlata.
A dúsító üzemeket kettő felhasználásúnak (polgári és katonai) tekintik, és nemzetközi ellenőrzés alá esnek. IRÁN AZ ellenőröket beengedte létesítményeibe.
Az ilyen termékek exportját a NUKLEÁLIS SZÁLLÍTÓK CSOPORTJA (NUCLEAR SUPPLIERS GROUP, N.S.G) ellenőrzi. Magyarországon ezt a feladatot a MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL (MKEH) látja el.
Magyarországon is volt ilyen megszorítás. Az épülő kubai atomerőmŰbe nem engedték kiszállítani a víz alatti átrakást végző, GANZ-ban gyártott reaktor fűtőelem átrakó gépet. A tervek és néhány speciális fődarab már le volt gyártva. (Ez USA nyomásra történt.)
Kettős felhasználásról csupán annyit érdemes megemlíteni, hogy a konyhakéssel rendszerint zöldséget pucolnak. Ha a szakács életére törnek, akkor hasznos önvédelmi fegyver lehet.
Ilyen logika szerint ellenőrizni, betiltani kellene minden konyhakést!
A másik butaság, amit gyakran említenek, hogy nem „polgári” dúsítási fokú uránt is előállíthatnak! Csupán népbutításnak feldobnak egy 50%-os U235-ös értéket. Ilyen korlát nincsen. IRÁN egyetemeinek kutatóreaktoraihoz ~20% dúsítási fűtőelemek kellenek.
A tendencia az, hogy „KIÉGŐ REAKTORMÉRGEK” pl. gadolínium fűtőelembe keverésével a dúsítást növelik, átrakási ciklusokat kitolják! Teljesítményt növelik.
Hajók reaktoraiban ez 80% érték is lehet.
A PAKSI ATOMERŐMŰBEN is emelték a dúsítás mértékét. Ezeknél a régi erőműveknél ez kis mértékben lehetséges számtalan korlát miatt (zónahőmérséklet és több szerkezeti korlát pl.) újabb típusoknál ez emelkedni fog!
Nem esik szó arról, hogy a PAKISZTÁNI, KÍNAI és más ázsiai együttműködés IRÁNNAL sérti USA gazdasági érdekeit!
Ha valaki energetikai reaktorblokkot akar IRÁNNAK eladni, megindul az IZRAELI, AMERIKAI POLITIKAI TERRORGÉPEZET. A zsidó kézben lévő nagy hírügynökségek szédítik a tájékozatlan közvéleményt! ATOMVESZÉLY! IRÁN PLUTÓNIUMOT VON KI A KIÉGETT FŰTŐELEMEKBŐL! Ezért kell az erőmű.
Erre választ ad Dr. SZATMÁRI ZOLTÁN, az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 1991/28. SZ. „KI TUD ATOMBOMBÁT GYÁRTANI” cikke. Ebben leírja, hogy az energetikai reaktorok fűtőelemeinek kiégés során olyan az összetétele, hogy elszaporodnak a „páros, páros” (rendszám, tömegszám) izotópok. Ez a bomba működése szempontjából káros, pl. a 240, 242 plutónium-izotópok.
A fűtőelemekben lévő PU239 túl szennyezett lesz. A katonai célú plutónium legfeljebb 6-7%-ban, ideális szennyeződés viszont 2-3% csupán a megengedett. A PU240 plutónium-izotóp a polgári reaktorok fűtőelemeiben kiégés során 20% körül van, fűtőelem-típustól függően. ENNEK TISZTÍTÁSA BONYOLULT!
Valóban az első atombombák (USA, szovjet, angol) töltete plutónium volt. 
A PU239 izotóp legegyszerűbben úgy hozható létre, hogy az urán nehezebb izotópja az U238 atommagja befog egy neutront, majd két lépésben plutónium PU239-á alakul át.
A mai reaktorok üzemanyaga túlnyomó részben U238-as izotópot tartalmaz. Az U235 hasadása során felszabaduló neutronok egy részét az U238-as magok befogják és plutóniummá alakulnak át. Az atomerőmű típusától függ, hogy ez az átalakulás milyen mértékben megy végbe.
Egyes reaktortípusokat kifejezetten plutónium gyártásra fejlesztettek ki. A besugárzási idő 40-45 nap körüli, mert ha tovább tart, a fent leírtak szerint a PU239 elszennyeződik.
A világ csendőreinek hisztériája a fenti technológiai lehetőségeken alapszik! TERMÉSZETESEN MÁS VAN MÖGÖTTE! Számunkra az lenne kedvező, ha IRÁN BÜSZKE NÉPE KŐBALTÁVAL JÁRNA, ÉS ÜVEGGYÖNGYÖKÉRT DOLLÁRNAK NEVEZETT FESTETT PAPÍROKÉRT ADNÁ ODA A MULTIKNAK SZÜLŐFÖLDJÜK KINCSEIT, OLAJAT, GÁZT, URÁNT ÉS A JÖVŐ REAKTORAINAK FŰTŐELEMÉT A TÓRIUMOT!
A reaktor fűtőelem kazettáinak költségösszetevőinek ~ 42%-át a dúsítási költség adja. A világ erőműveinek nagy részét az USA látja el fűtőelemmel. INDIA, PAKISZTÁN, KÍNA hatalmas piacot jelentene IRÁNNAK. A konkurenciát visszabombázni a kőkorszakba többszörös haszon! Hiszen a ledobott bombákon is extraprofitot zsebelnek be a multinacionális fegyvergyárak!

Fűtőelem gyártási folyamata, fő lépései

Bányaművelet, érczúzás
U3O8 előállítása a bányaüzemben
(Magyarországon a PÉCSI U3O8 után sárga pornak szokták hívni. A hordozókőzettől függően ez máshol gyakran fekete.)
Csomagolás, szállítás
URÁN-HEXAFLUORIDDÁ (UF6) átalakítás I.
(leírásokban a latin KONVERZIÓ szót használják igen gyakran. Más folyamtokra is latin, görög szavakat használnak. A nagy nukleális technológiákat alkalmazó nemzetek nyelve igen szegényes a magyarhoz képest. 
Csomagolás, szállítás
DÚSÍTÓ ÜZEMBEN szétválasztják, megfelelő arányban keverik az U235 és a U238-as izotópokat.
Csomagolják, szállítják
A KAZETTA GYÁRTÓMŰBEN elvégzik az átalakítást UO2-vé. Egy cirkónium ötvözetű fémcsőbe töltik. A pálcákat kötegekbe rendezik, ezt nevezik üzemanyag kazettának. 
A C-787-96 és a C996-96 ASTM szabványokból minden megtudható, ha valakit érdekelnek a BESUGÁRZATLAN URÁNIUMBÓL NYERT UF6 és a DÚSÍTOTT KERESKEDELMI UF6 adatai.
Természetesen ez a folyamatleírás nagyon egyszerűsített. MEGFELELŐ TUDÁST ÉS IPARI HÁTTERET KÖVETEL! IRÁN ezekkel rendelkezik! SZUVERENITÁSA és a NEMZETKÖZI JOG ALAPJÁN a felsorolt műveleteket saját hatáskörbe akarja vonni. 
Nem engedi magát egy embargós zsarolás spiráljába belehajszolni, hogy reaktorai esetleg üzemanyag nélkül maradjanak. 
Egy öntudatos nemzet minden barbár katonai fenyegetés ellenére bölcs mérséklettel védi igazát. Menetel tovább a hite szerint helyes úton. 
A világ multinacionális, globalizált csendőrei attól rettegnek legjobban, hogy IRÁN bebizonyítja a világ népeinek, hogy a GYÁVA meghunyászkodás HELYETT a nemzeti öntudat vállalása járható út!!!

Tekintsük át Irán nukleális létesítményeit

Itt elég sok bizonytalanság lehet a feladatokban, a helyszínekben. Az állandó IZRAELI TERRORFENYEGETŐZÉS MIATT MOSTANÁBAN ehhez USA IS CSATLAKOZOTT.
IRÁN megnyitotta kapuit a NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG ELLENŐREI ELŐTT, de ha az IRÁNI nukleális programot az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszik, az ellenőrzést megtiltja.
IZRAEL az állami terrorizmus pitbullja, az amerikai katonai védernyő mögül őrjöngve fenyegetőzik, ÉS FOLYAMATOSAN FEGYVERKEZIK.
A ZSIDÓ ORSZÁG csupán a 2005-ös évben 5000 db légi fegyvert, köztük 500 BW-109-es bunkerromboló bombát kapott az USA-tól.
A PENTAGON páratlan cinizmussal ezeket a civilekre „biztonságos bombának” nevezi. Ugyanis ezek befúródnak és a felszín alatt robbannak!
Így természetesnek tartom, hogy minden részlet a helyszínekről nem publikus!
TEHERÁN: a főváros közelében KUTATÓREAKTOROK, EGYETEM, FIZIKAI INTÉZETEK vannak, melyek segítik a jövő energiájának gyakorlati és elméleti fejlődését. Első kísérleti reaktor 1967-ben lett beüzemelve. 5 MW-os és az amerikaiak építették.
BUSHEHR: csaknem kész 2 db WWR-1000 OROSZ nyomottvizes reaktorblokk. A helyszínen több száz orosz szakértő is tartózkodik.
BONAB, RAMSAR: kutatóreaktorok, fizikai intézetek.
JASD: uránbánya. Valószínűleg teljes bányafeladati vertikummal.
ISFAHAN: uránfeldolgozó; dúsítás valószínű
NATANS: laboratórium. Valószínű urándúsítás folyik. IPARI MÉRETEKBEN KÉPES MŰKÖDNI.
ARAK: nehézvíz előállítására alkalmas berendezések. Itt nehézvíz moderátoros reaktor lehet. Valószínű, CANDU típusú.
SAGANO: uránbánya – kiépítés alatt.
GEHINE: uránbánya.
Nehéz pontos információt találni a létesítmények egy nagy részéről. Egy biztos, 10-15 jelentős építkezés és tudományos központ működik IRÁN területén, ami már nem megsemmisíthető!
Sok ezer ember hordozza az ismereteket. A nukleális technológia egy széles alapokon nyugvó kollektív tudás!
USA érzi, hogy IRÁN nem IRAK. A közvetlen katonai beavatkozás, nehezen belátható kockázatokat hordoz! Inkább titkosszolgálati módszerekkel belső lázadást szít. Rendszerváltozást hozva létre. Halljuk is ennek jeleit „A RENDKÍVÜL ELÉGEDETLEN FELVILÁGOSULT” lakosság tüntetését a „SÖTÉT KÖZÉPKORI” vallási vezetés ellen!
Az USA titkosszolgálatai gyakran keverték össze vágyaikat a valósággal! MINDEN JEL ARRA MUTAT, HOGY IRÁN ESETÉBEN IS EZ TÖRTÉNIK!!!
Az atomhisztéria mindig jól jön! Ugyanis a barbár HIROSIMA és NAGASZAKI atomtámadás óta MINDENKI FÉL TŐLE! Lehet riogatni a világot, a saját lakosságot. El lehet ilyen módon fogadni, fogadtatni, lenyomni a népek torkán, a lehetetlennél lehetetlenebb dolgokat, IZRAELI ÉRDEKEKET, A GLOBALIZÁLT PÉNZHARAMIÁK EMBERELLENES BŰNEIT, STB.
Vizsgáljuk meg, milyen érdekek mozgathatják az usa, irak és irán tömegpusztító fegyverei körüli műbalhékat
Először megemlíthető IZRAEL RETTEGÉSE! IZRAEL állami terrorgépezete oly sok, és szörnyű bűnt követett el a környező népek ellen, hogy mindentől retteg! RETTEG A KŐDOBÁLÓ GYEREKEKTŐL, AKIKET PÁNCÉLOSOKKAL GÁZOL LE! Minden cselekedetével maga ellen fordítja a világ népeit.
Az USA pénzügyi élete döntően zsidó bankárcsoportok kezén van, és ezek befolyásolják az amerikai politikát.
Az USA KORMÁNYA 1971. aug. 5-én bejelentette, hogy nem teljesíti a korábban vállalt kötelezettségét, NEM VÁLTJA ARANYRA A DOLLÁRT! A F.E.D pénzügyi főguruk ezt az ÁLLAMCSŐDÖT ÚGY ÁLLÍTOTTÁK BE, MINT A PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI FEJLŐDÉS PARANCSÁT, AMI SZÜKSÉGESSÉ TETTE A DOLLÁR ELSZAKÍTÁSÁT AZ ARANYTÓL!!!
Így megszűnt a fék. AZ AMERIKAI NEMZETI BANKJOGOKAT BITORLÓ, egyébként zsidó kézben lévő magánbankok szövetsége annyi színes papírt nyom, amennyit akar. Elkezdődött a F.E.D uralma a világ felett.
Az USA hihetetlen mennyiségű szolgáltatást, árut kap, amiért nem ad mást, mint színes papírokat. A VILÁGBAN MEGTERMELT JAVAKÉRT AZ ÓRIÁSI AMERIKAI HADSEREGET FENNTARTJÁK! FELADATA VÉDENI A DEMOKRÁCIÁT! MAGYARUL: BOMBÁZNI AZT, AKINEK EZ NEM TETSZIK.
Európában újfasiszta, nacionalista, populista, a mohamedán világban fundamentalista terrorista akinek ez nem tetszik!
A sárgákkal nagy bajban vannak. Keresik rajtuk a fogást, de nem találják! FŐ A FEJÜK, DE NAGY IGYEKEZETTEL DOLGOZNAK A PROBLÉMÁN!
Jó tanpélda az olajüzlet
SZAÚD-ARÁBIA uralkodó oligarcháit az USA megvásárolta. Az OPEC-ben Szaúd-Arábia ÁRMEGHATÁROZÓ. Olajt csak dollárért lehet venni! Aki olajt akar, az kénytelen AMERIKAI SZÍNES PAPÍROKAT SZEREZNI!
Két meghatározó olajtőzsde van: a NEW-YORKI (NYMEX) és a LONDONI NEMZETKÖZI OLAJTŐZSDE, az IPE. Természetesen mindkettő amerikai, és dollárforgalmú!
SZADDAM HUSZEIN 2000-ben kezdte lecserélni a dollárt. MÁS VALUTÁÉRT IS ADOTT OLAJAT. Példája ragadós volt. IRÁN is kezdett Jenért, Euróért olajat eladni. 
SZADDAM azonnal atombomba-gyáros, népirtó zsarnok lett. ORSZÁGÁT MEGTÁMADTÁK, SZÉTZILÁLTÁK, ŐT MAGÁT KIVÉGEZTÉK!
NINCS „OLAJAT ÉLELMISZERÉRT” program. OLAJAT SZÍNES AMERIKAI PAPÍRÉRT, VILÁGHEGEMÓNIA HELYRE ÁLLNI LÁTSZOTT!
De kezd kialakulni az IRÁNI OLAJTŐZSDE. Mi lesz, ha KÍNA, INDIA, PAKISZTÁN, esetleg JAPÁN, AZ ÁZSIAI ÓRIÁSOK NEM DOLLÁRÉRT KAPNAK OLAJAT IRÁNTÓL?!
A BEVÉTELEKET NEM NYUGATI LUXUSHÜLYESÉGEKRE KÖLTIK, MINT SZAÚD-ARÁBIA, VAGY AZ ÖBÖL-MENTI SEJKSÉGEK! HANEM A NEMZET FELEMELÉSÉRE.
IRÁN azt veszélyezteti, hogy a világ dolgozik, AMERIKA PEDIG FELÉLI A TERMELT JAVAKAT!
IRÁN is atombomba-gyárosok, népelnyomó MULAHOK és KÖZÉPKORI ZSARNOKOK ORSZÁGA LETT. Vissza kell bombázni őket az amerikai akolba! A VILÁG NÉPEIT MEG HÜLYÍTIK mindenfélével! A demokráciát elnyomják! Nincsenek Teheránban szingli-klubok! Nem leszbikus műsorok mennek a tv-ben! A nő nem mutogatnivaló árucikk!
Valóban szörnyű, itt csak a bombázás segíthet!
Erőss Zoltán - Jövőnk.info

IRÁN TISZTÁN BESZÉL

Mahmoud Ahmadinejad iráni miniszterelnök követelte, hogy az USA fejtse ki véleményét az izraeli atomstratégiáról. A tárgyalások első feltétele, hogy az USA mondjon véleményt az izraeli cionista rendszer atomarzenáljáról - mondta az iráni miniszterelnök nigériai látogatása alkalmával. Mivel a köztudatban úgy él, hogy Izrael jelentős atomarzenált halmozott fel, amit a cionista kormány eddig nem volt hajlandó kommentálni sem igennel, sem nemmel. (STV) Kép: iráni elnök

OBAMA TÉRDEN CSÚSZOTT

A TERRORISTA ELŐTT

Tiszta beszéd az iráni miniszterelnök részéről. Amíg az USA azért küzd, hogy mások még a közelébe se férkőzhessenek a tömegpusztító fegyvereknek, addig egyetlen egy szót sem szól az izraeli terrorállam atomarzenáljáról. Kényelmetlen volt Izrael számára, hogy Dél - Afrika márciusban nyilvánosságra hozta azt a titkos megállapodást, melyben Izrael atom és vegyifegyvert akart eladni 1975-ben. Viszont Dél - Afrika kifejlesztette a saját atomtechnológiáját, igaz izraeli segédlettel. A politikai helyzet enyhülése és az USA ráhatása után Dél - Afrika megsemmisítette hat atombombáját 1989-ben. Hogy milyen piszkos megállapodások folynak az emberiség háta megett az USA és Izrael között, azt jól jellemzi a keddi Netanyahu - Obama találkozó. A márciusi találkozón Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök hűvös fogadtatásban részesült, aminek a keddi talákozón nyoma sem volt. Obama egyetlen szóval sem említette a korábbi követeléseket: az illegális építkezéseket leállítását Kelet-Jeruzsálemben és a kettõs állam elképzeléseit. Tulajdonképpen mirõl tárgyalhattak? Nem adtak ki nyilvános sajtónyilatkozatot és a külföldi lakájmédia egyetlen szóval sem említette a találkozót. A nagyvilág egy gyilkos cionista összeesküvés áldozata. (tudósítónktól)

HÁTTÉR

Egy izraeli lap, a Haaretz megírta, de ezt csak a Press-TV idézte, hogy Izrael most a legkorszerűbb fegyvereket kérte Obamától, hogy a térség biztonságát - úgymond - megőrizhesse. Erre Obama - mást nem tehetett - rábólíntott, de a zsidó lap a lényeget nem írta meg. Arról van szó, hogy a libanoni Hezbollah, Jordánia és főleg Szíria komoly védelmi és támadó rakétákkal szerelkezett fel az utóbbi két évben. Ezért van Izrael betojva és könyörög segítségért Amerikának. Aminek külön nyomatékot ad, hogy a NATO tag Törökország bekeményített Izraellel szemben. Úgy tünik, hogy a helyzet formálódik, a térségben van már pár db amerikai anyahajó és kivárnak. De Iránt nem merik megtámadni. Állítólag Izrael most újra Libanon lerohanását tervezi, de a libanoniak erre keményen oda fognak csapni, nem úgy mint korábban, 2008-ban, ezt ki is jelentették és Sziria azonnal védelmükre kelne. Izrael végső kapkodásában már egyetlen országra sem támaszkodhat.

A ZSIDÓK RETTEGNEK IRÁNTÓL

MEG IS ÉRDEMLIK

Irán atomfegyverei sokkal veszélyesebbek, mint a Szovjetunió a hidegháború során - mondta az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanyahu, New York-ban. Teherán kiszámíthatatlan, nem olyan mint a régi SZU. Ezek fanatikusok a hatalomban, akik hajlandóak megfizetni az árát a meggyőződésüknek. Hozzátette, hogy emiatt a nemzetközi közösségnek egységesnek kell lenni Iránnal szemben: "Nem engedhetjük meg a világ legveszélyesebb rendszere számára, hogy rendelkezzen a legveszélyesebb fegyverrel." (hoybolivia alapján)


A HÉT LEGJOBB VICCE

Ilyen nevetséges, egyben hazug kijelentésre csak a zsidók képesek. Az iráni rendszer 1979 óta a légynek sem ártott, főleg nem a zsidóknak. A zsidó állam viszont világutálatnak örvend. És ez a terrorállam akarja utasítgatni az ENSZ-et? Azt az ENSZ-et, amelyiknek még egyetlen Izrael ellenes határozatát sem hajtották végre. Ki az a hülye, aki a zsidókkal akar tárgyalni? Izraellel nem szabad sohasem tárgyalni, ők csak az erőt tisztelik.























Lesz-e idén háború Izrael és Irán között? (1)


Január elején mindenhol megjelennek értékelések, hogy milyen eseményekre számíthatunk idén a nemzetközi porondon. Az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli támadás izgalmas témája is felbukkant itt-ott, köztük nemrég az Index címlapján is. Rövid elemzésünkben ezt a kérdést szedjük ízekre és igyekszünk választ találni az idei háború esélyeire és következményeire. Az első részben azt tisztázzuk, hogy miért is indítana háborút Irán ellen Izrael, a másodikban pedig a feltételezett háború kérdéseit vesszük szemügyre. 

Az Index cikkírója egy kérdésben telibe talált, még ha a többiben voltak is hiányosságok: amennyiben a zsidó állam vezetése a Holokauszthoz felérő veszélynek látja majd az iráni atomfegyver meglétét, akkor támadni fog. Biztosak lehetünk benne, hogy ebben az ügyben konszenzus van az izraeli politikai vezetésben, egy atomfegyverekkel rendelkező Irán megengedhetetlen fejlemény a Közel-Keleten, a háború esélyei előtt azonban tekintsük át, hogy miért van ez így!

(forrás: www.equilibri.net)

Az, hogy a perzsa állam nem csak atomerőművek építése miatt ragaszkodik görcsösen a nukleáris programjához, az több, mint valószínű. Számos nukleáris létesítményébe nem engedi be a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit, ráadásul ezek a föld alatt helyezkednek el, biztosítva, hogy ne legyenek kitéve egy hagyományos légicsapásnak. Azt, hogy Irán nem hajlandó eleget tenni kötelezettségeinek és átláthatóvá tenni nukleáris programját, nem lehet már csupán a hazai közönségnek játszott patrióta propagandával magyarázni, ahhoz a nemzetközi szankciók miatt ez már túl sokba kerül a rezsimnek.

A másik kérdés, amit az elején tisztázni kell, hogy miért aggódik Izrael a perzsa atombomba miatt. Időről időre elhangzanak olyan megnyilvánulások, hogy Izraelnek is van atombombája, így csak kiegyenlítődne a hatalmi viszony, illetve, hogy Irán azt biztosan nem dobná le Izraelre, hiszen azzal „túl sok palesztin is meghalna”, ahogy azt a szír elnök mondta az egyik WikiLeaks kábel szerint. Ne csodálkozzunk, hogy ez az izraeli vezetést nem nyugtatja meg. Az első és leggyakrabban említett veszélye az iráni nukleáris fegyvereknek, hogy abban a pillanatban, ahogy az utolsó csavart is beszerelik a rakétába, a Közel-Kelet összes valamire való állama megkezdené a saját atombombájának megszerzését. A nukleáris klub olyan megbízható és stabil államokkal gazdagodna, mint Algéria, Egyiptom, Szaúd-Arábia, és ez még csak az első kör lenne.

Tegyük fel, hogy Irán megszerezte az atomfegyvert: mi követezik ezután? Egyrészt minden vele szövetséges terrorista szervezet, mint a Hamasz, Hezbollah és a többi csoport, amelyik felforgatja a térséget, felbátorodna az iráni nukleáris ernyő védelme alatt. A ballisztikus rakéták erőltetett fejlesztése miatt ez az ernyő néhány éven belül az Egyesült Államok keleti partját is lefedné, ahogy az újabb generációs rakétákat rendszerbe állítja a perzsa állam, Európáról nem is beszélve. Ne felejtsük el, hogy Iránban forradalmi és az iszlám egyik legszélsőségesebb válfaját képviselő rezsim van hatalmon, amely exportálni kívánja elnyomó rendszerét, és folyamatosan növeli befolyását Libanonban, Irakban, Jemenben és Afrikában is. A jelenlegi perzsa rezsim „jó ellenség” mivel nem kell komoly agytornát végezni, hogy megtudjuk mit gondolnak, mik a céljaik, csak meg kell hallgatni a nyilatkozataikat, hogyan akarják a „cionista entitást” eltűntetni a Föld színéről, és ezeket az állami honlapokon angolul is olvashatjuk, senki nem mutogathat a fordítás hibáira. És ne legyenek kétségeink, a nyugati civilizáció többi államáról sem beszélnek kedvesebben, az iráni rezsimet nem Jeruzsálem érdekli végső soron, ez csak egy ürügy a muszlim közvélemény hergelésére.

A legfontosabb momentum viszont az izraeli-iráni kölcsönös elrettentés hiánya lenne, annak ellenére, hogy sokan a két ország közötti erőegyensúlyról beszélnek, illetve a „ha Izraelnek lehet atombombája Iránnak miért nem” vaslogikát használják. Ez azt jelenti, hogy amint Irán atomfegyvert szerez, Izrael bármelyik pillanatban megsemmisülhet a válaszcsapás lehetősége nélkül! A zsidó állam apró területen fekszik, és a feltételezett nukleáris rakétaarzenálja (amelyet az izraeli vezetés soha nem ismert el) is ezen a könnyen elpusztítható térségben van elhelyezve. Tehát egy iráni első csapás könnyedén olyan helyzetet eredményezhet, ahol Izrael állama teljesen megsemmisül, a válaszcsapásra idő se maradna. Kritikusok mondhatnák, hogy ekkor az Egyesült Államok porrá zúzná Iránt, azonban ne álltassuk magunkat, az USA nem pusztítaná el Teheránt, nem vállalná az újabb Hirosimát, milliók halálát. Bármilyen kicsi is az esélye, hogy Irán valóban beveti az atomfegyvert, Izraelnek egyelőre nincs elrettentő ereje, és Irán kibír egy gyenge második csapást, hatalmas területe miatt. A hidegháborúban azért volt hatékony a kölcsönös elrettentés doktrínája, mert két hatalmas állam állt szemben egymással, az első csapás után a másiknak még mindig maradt volna annyi ereje, hogy magával rántsa az agresszort a pusztulásba. Izrael – minden tévhit ellenére – védtelen, és csupán abban bízhat, hogy nem szerez egyik ellensége sem atombombát. Nem véletlenül bombázott Irakban és Szíriában nukleáris létesítményeket és az, nem meglepő módon, senkit se zavart különösebben, hogy megtette ezeket a „szívességeket” a világnak. A következő bejegyzésben azt a lehetőségek boncolgatjuk, hogy miként is folyna le a végső esetben megindított háború és milyen károkat szenvedne Izrael az összecsapások következtében.

Csepregi Zsolt


2011-10-03. 18:05
A kettős mérce tipikus esete: Izraelnek szabad titokban atomfegyvert előállítania, Iránnak nem
Józan ésszel azt gondolná az ember, ha valaki utánozza az én tetteimet, akkor nincsen jogom ítéletet mondani fölötte. A cionista gondolatmenet azonban más: ha bárki is ugyanúgy cselekszik, mint ahogyan ők, akkor azt esetleg helytelennek tartják, sőt az egész emberiségre nézve veszedelmesnek nyilváníthatják.
A zsidók ugyanis most attól félnek, Irán ugyanolyan ellentmondásos, homályos politikát folytat nukleáris programjával kapcsolatban, ahogy azt Izrael teszi. A világon mindenki tudja, hogy Tel-Aviv atomfegyverek sokaságával rendelkezik, ezt a tényt azonban a zsidók nem hajlandók beismerni. „A lehetőség, hogy Irán leutánozza a zsidó állam nukleáris politikáját, egyre növekszik” – jelentette ki egy névtelenségbe burkolózó izraeli kormányzati illetékes a The Jerusalem Post című napilapnak. Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy az izraeliek immár teljesen nyilvánosan hirdetik felsőbbrendűségüket, hiszen ország-világ előtt kimondják: nekik joguk van olyan tetteket is végrehajtani, ami másoknak szigorúan tilos. 
A mai nap folyamán Leon Panetta, amerikai hadügyminiszter megbeszélést folytatott Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel. A tárgyalások középpontjában a perzsa állam atomfegyver kifejlesztésére irányuló állítólagos törekvései állnak, továbbá a felek megvitatták, miként lehet tovább növelni Izrael nyomasztó katonai erőfölényét a Közel-Keleten. Panetta az előzetes tervek szerint elzarándokol a Yad Vasem Holokauszt Múzeumba, ahol részt vesz a holokauszt vallási szertartásokon. Valamin nagyon törhetik a fejüket a fiúk, ugyanis az elmúlt héten James Stavridis, az USA európai haderőinek parancsnoka (aki egyúttal a NATO egyesített erőinek parancsnoka is) tette tiszteletét Jeruzsálemben. 
Az izraeliek most arról beszélnek, hogy az iráni reaktorokban jelenleg 20%-os szinten képesek uránt dúsítani, ami nem elég ugyan az atomfegyver előállításához, csakhogy néhány hónapon belül el lehet érni a 90%-os dúsítási szintet. Ami, ha sikerül, akkor már csak rövid idő kérdése az atomfegyver összeszerelése. Teherán abban a vonatkozásban is utánozza Izraelt, hogy igyekszik elrejteni a világ szeme elől nukleáris létesítményit. De ezek szerint amit „szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek”: az izraeliek szerint ugyanis Iránnak nincsen joga a Qom melletti hegyekben, mélyen a felszín alatt urándúsítást folytatni. Ezzel szemben Izrael természetesen rejtegetheti reaktorait, atombombáit, és még a nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit is kitilthatja a zsidó állam területéről. Ehud Barak honvédelmi miniszter 2009-ben egy alkalommal arról beszélt, hogy a Qom városához közeli, föld alatti létesítményt nem is lenne lehetséges légicsapásokkal lerombolni.
A neve elhallgatását kérő izraeli tisztségviselő a The Jerusalem Postnak nyilatkozva kijelentette: “Irán egy jó ideig gond nélkül folytatni fogja jelenlegi nukleáris politikáját és az urándúsítást, anélkül, hogy egy határhoz elérkezne, és nyilvánosan bejelentené a nukleáris fegyver kifejlesztését”. 
A zsidók tehát attól tartanak, hogy Teherán – Észak-Koreával ellentétben, de Izraelhez hasonlóan – sohasem ismeri be ország-világ előtt, ha majd atombombákkal rendelkezik, ily módon igyekezvén elkerülni az ország ellen foganatosított szankciók szigorítását, illetve a perzsa állam elleni katonai csapást. Természetesen Izrael egyelőre fantomokkal viaskodik: a perzsa államnak jelenleg egészen biztosan nincs atomfegyvere, és az sem biztos, hogy Teherán a nukleáris bomba kifejlesztésén munkálkodik. De mindegy, elég a feltételezés, és a háború megindulhat. 
Egyébként egyáltalán nem lenne meglepő, ha Afganisztán, Irak és Líbia példáján okulva az irániak mégis csak szeretnének atomfegyverre szert tenni, mert ha kezükben lenne a bomba, aligha mernének ellenük csapást mérni a cionisták. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése