2016. április 5., kedd

Leleplező írások II.



Leleplező írások II.



Tőke Péter - Bogár László: Ki lehetne az 


MNB új elnöke?

(Részletek)

Magazinunk megjelenésekor még nyilván kevesen gondolnak arra, hogy igen jelentős változást hozhat az ország pénzügyeiben az, hogy ki lesz Simor András mandátumának lejárta után az MNB elnöke. Novemberben még csak találgatás sem volt erről. Elgondolkoztam akkor azokról a személyekről, akik szóba jöhetnének. Nem készítettem listát, mert a listák mindig túl manipulatívak, de kiválasztottam néhány ismert szakembert, akiket rövid elemzésre méltónak találtam. Megkérdeztem ezekről Drábik János barátomat is, aki többeket illetően egyetértett velem, sőt bizonyos személyeket védelmébe is vett, alkalmasságukat több ponttal is növelte. (…)

 toke_2._cikkhez_matolcsy_screen_shot_2012-11-16_at_8.35.39_pm.jpg

Vajon kit húznak ki a kaplapból?

Írásomat azzal kezdtem, hogy Bogár Lászlótól eltérően konkrét személyekben is gondolkodtam. Azt itt és most le kell szögeznem, hogy a kiválasztásnál senki sem befolyásolt, és nem vettem kölcsön sem Orbán Viktor, sem az ellenzéki vezetők köréből semmilyen személyügyi sakkozgatást, vagy egyes médiaműhelyek bűvészkalapból elővarázsolt provokatív, lejárató nyulait. Az alábbi nevek csupán az én saját gondolataim szüleményei, így csak engem lehet jóindulatú, naiv butuskának bélyegezni. Engedjék meg tehát, hogy sorra vegyem azokat, akikre én gondoltam!

Járai Zsigmond. Az MNB felügyelő bizottságának elnöke korábban irányította már a nemzeti bankot, az utóbbi hónapokban nem volt semmilyen szélsőséges megnyilvánulása, bölcsen igyekszik szalonképes maradni. Szakmailag hibátlan, így ha a nemzetközi pénzügyi háttérhatalomnak választania kell – ő ugyan nem lábhoz tett nyelvvel várakozó lakáj, de – vele talán még lenyelnék a békát.

Varga István. A pénzügyi alternatívák, helyi pénzek első számú harcosa. Jelenleg az MNB felügyelő bizottságának tagja. Jobboldali, nemzetbarát. Kormányzati gyakorlata nincs, de széles látókörű, tapasztalt és az üzleti életben is sikeres. Régóta tanulmányozza az alteernatív helyi pénzek kibocsátásának lehetőségeit. Ha a neve konkrétan felmerülne, akkor nagyon sok támadás érné. Vona Gábor emberének tartanák. A nemzetközi pénzvilág hatalmasai elutasítanák a személyét, mert szerintük nem lenne a fontos MNB poszton alkalmazkodó, kinti utasításokat váró, ,,értettem, végrehajtom”-lakáj.

Boros Imre. Volt már miniszter az első Orbán-kormányban, az utóbbi időben a jobboldali média pénzügyi igazmondója. Egykoron MNB-s volt, majd a Magyar Hitelbank csúcsvezetői közé került. Komoly tapasztalatokkal rendelkezik nemzetközi pénzügyekben. Okos, jól képzett, tapasztalt, dörzsölt, minden pénzügyi sumákságot átlátó, de sok itthon és külföldön is az ellendrukkere a Fidesz-szimpátiája és korábbi átmeneti kisgazdás korszaka miatt. Esetleges jelölése arra lenne jó, hogy minden rá zuduljon és elterelje más jelöltről a kinyírandó, lejáratandó célpont-szerepet.

László Csaba. Orbán-barát, realista, kiváló egyetemi tanár. Szalonképes, de inkább elméleti ember. Van annyira okos és bölcs, hogy egy ilyen szerepet nem vállalna. Jobb ő tanácsadónak, háttérembernek. Ha mégis a jelöltek közé kerülne, nemzetközi támadásokra számíthatna, mert nem maradéktalan híve az ortodox világnak. Vagyis az igazmondása és a tisztánlátása nem lenne jó ajánlólevél.

Róna Péter. Magyarnak hiszi magát, eleinte majdnem sikerült is elhitetnie, hogy nemcsak papíron az, de csak kiderült, hogy igazi amerikai maradt. Pontosabban a globális pénzügyi háttérhatalom hive. Hazatérésekor elismeréssel tekintettünk rá, mert majdnem kimondott dolgokat, de aztán átállt, s az ortodox pénzügyi politikai itteni első számú embere lett. Vitatkoznék azokkal, akik azt állítják, hogy az LMP-t ő gründolta amerikai megbízásra, sőt állítólag még székházat is vett nekik, de az tény, hogy az LMP felkarolta és az MNB felügyelő bizottságába jelölte, az ÁTV pedig ügyeletes megmondó sztárt csinált belôle. Unortodox a javából, feltehetően a mögötte állóknak köszönheti a megtisztelő oxfordi tanítási lehetőséget is. Sokak szerint mára hiteltelenné vált a sok kimondott tudálékos csacskasággal, de ezekkel nem értek egyet. Róna tudása, amerikai banki tapasztalata nem piskóta. Még ha a másik oldalon áll is. Kár, hogy nem Goldman Sach-os bankár volt, mert akkor akár a pénzügyi háttérhatalom hallelujával dicsért elnökjelöltje is lehetne. Őszintén sajnáljuk, hogy egy ilyen tehetséges, nagy tapasztalatú, rokonszenves szakembert a nemzeti kétharmados parlament jóvoltából el kellett veszítenünk, most meg ,,elmegy”.

Csányi Sándor. Az OTP első embere, végigjárta a banki szamárlétrát. Többszörösen bizonyított mint bankár és nagyvállalkozó is. A foci révén Orbán barátja. Ha multi kell, hát ő multi, igaz, csak magyar. Elképzelem MNB-elnökként, amikor az EKB utasítani akarná, ,,Ugyan, fiúk” – mondaná és bedobná a bajsza alatti jellegzetes csányimosolyt. Szalonképes, igazán tudná képviselni a magyar nemzeti érdeket annak ellenére, hogy fél lábbal a másik oldalon is áll: a Rothschildok barátja, egy jelentős befektetésben még üzlettársa is. Képzelhetik, hogy a pénzügyi háttérhatalom guruit milyen súlyos infarktus kerülgetné, ha vele kellene tárgyalni. A szinkrontolmácsok még a mikrofonjukat is lenyelnék a döbbenettől, amikor leokostónizna egyeseket. Mellesleg a hazai ellenzék is vért izzadna, hogy miféle rágalmakat találjon ki, hogy lejárassa.

Varga Mihály. A Fidesz és Orbán Viktor kérlelhetetlen híve. IMF-fel tárgyaló tárca nélküli miniszter. Nem hordja fenn az orrát, barátságos, közvetlen. Szakmailag képzett, de a pénzügyi világ mocskában kellőképpen nem járatos, de ez nem is baj. Az IMF és az EU is megismerhette, bizonyára magába szippantott egy kevéskét az ortodox értettem-világból, Simor Andrással együtt utazgatva pedig a regnáló MNB-elnök rigolyáiból, és üldözési mániájából. A nemzet és polgárai érdekeinek védője. Az IMF-tárgyalások lezárulása után kell neki egy méltó, nyugis hely. No, persze az MNB elnökének lenni nem az. Nem alázatos szolgalélek, sok sunyi háttérutasítást és parancsot kiszivárogtatna, ezért a pénzügyi háttérhatalom nem látná szívesen.

Bokros Lajos. Hahotázna, ha felmerülne a neve. Az MDF utolsó mohikánja, nem képvisel senkit, Brüsszelben mégis jól elvan. Szeretjük, ha jókedvűen nevet. Shmitt és Gyurcsány diplomaügye? Igencsak megmosolyoghatta ezeket. Miért nem Panamában szereztétek, mint én? – mondhatná széles mosolyal. Sajnos, hátrányára megkomolyodott. Ő nyilván kiszolgálná a pénzügyi háttérhatalmat, sőt önszorgalomból talán még a portásukat is. Bizonyára egy EU-s instruktort is maga mellé venne, aki ténylegesen irányítana. Újra reneszánszukat élhetné a Bokros-csomag korszak, s hamarosan számíthatnánk egy újabb bajszos-féle pakkra. Például egy nemzeti fogyókúra az elhízott népesség lesoványítására: minden magyar kölcsönadhatná az államnak a páratlan havi bérét, és az ükunokák majd visszakaphatnák, no persze kamat nélkül.

Bajnai Gordon. Bizonyos amerikai körök (nem az igazi USA) korlátlan híve és küldötte. Volt már miniszterelnök, miniszter, sikeres üzletember. Méltatlan dolog Lúd-Millának hívni. A pénz viszont nem liba vagy gabona, amivel állandóan froclizzák. A pénz színtelen, szagtalan, és ha jól zsonglőrködnek vele, megfoghatatlan. MNB-elnökként nyilván köpönyeget váltana, és az új gazdát szolgálná. Legalábbis látszólag, mert háttérhatalmi gyökereit is megtartaná. A kinevezése, ami szinte képtelenség, csak arra lenne jó, hogy a miniszterelnök-jelöltként kivonják a forgalomból. No, persze neki nem lenne elég egy havi kétmilliós baksis, még a korai simori 8 millió is csak nyaldosná az őt megilletőnek hitt minimumot. Ezért és a politikai karrier álmai miatt sem valószínű, hogy elvállalná. Pedig nagy lenne a kísértés, a magyar hont a kilencvenes évek szellemében gatyába rázni nemes, unortodox feladat. Csakhogy ezt megteheti miniszterelnökként is, ha megválasztanák. Mert hiszi, hogy van esélye, hiszen az Új Nagyföldön a bizalmukat belé helyezték. Pénz-pénz-pénz! – legyen ez a jelszó, s mindegy, milyen poszton, csak minél többet lehessen szerezni belőle. Ez pedig egybevág a globális pénzügyi irányítókéval. A különbség legfeljebb csak annyi: nem kapni, adni, hanem elvenni.

Matolcsy György 1. Rutinos gazdasági miniszter, az EU kettős mércéjének újabb és még újabb követeléseire is képes körmönfont, s nemcsak a polgárokat megrövidítő pénzelvonásra. Ha a csomagok gyártását nézzük, zseniális csomag-kibocsátó. A pénzügyi szabadságharcunkban Orbán Viktor híve, sőt első számú harcostársa. Amit képvisel, az egy valós alternatíva a gazdaságpolitikában. Szapulják, támadják, mert nem az ortodox megoldások híve. Neki be fognak tartani, az biztos. Olyan támadások érnék, hogy nagyon nehéz lenne megvédeni. Ismételten foglalkoznunk kell vele, mert célponttá vált.

Itt a piros, hol a piros, bébi-popón a kis piros

Matolcsy György 2. Újra jelölnünk kell különösen a baloldal által derűvel kifigurázott kis piros folt miatt. Pedig Gyuri csak buzgólkodott, ázsiai származásunkra, japán rokonságunkra keresett példát. Szanyi-Szanyi, ezért nem kellett volna mindjárt a bolondokkal összefüggésbe hozni, tőled elegánsabb riposztot vártam volna! De térjünk vissza Matolcsyhoz! Az Orbán Viktorhoz való hűsége példátlan. Zseniális csomaggyártó, főnöke csak csettint az ujjaival, kis idő, nagy kreativitás, és már hozza is a javaslatait. Csoda, hogy Bokrost nem ütögeti a guta az irigységtől. Szóval a gazdasági miniszterünk edzett, tapasztalt és kitartó szabadságharcos. A neoliberálisok és az ortodox közgazdászok első számú közellensége. Költségvetés-bűvész, tud elvenni, adni kevésbé, de ez megbocsátható, hiszen az állam adósságát csökkentette. (Itt egy vállonveregetés.) Tud számolni, józan parasztésszel és komputerrel is. MNB-elnökként is megállná a helyét, ő nem okostónizna, hanem csikorgatott fogakkal és pitbull-morgással kergetné el az IMF és az EU, valamint központi bankja parancsolgatóit. Ráadásul legalább tízszer annyi borsot törne a piros hóesés esetén hatalomra kerülő Bajnai-Medgyessy-mix EU-lakáj-kormány orra alá, mint Simor András, akinek még csak piros foltocskája sincs.

Itt abba is hagynám, pedig még sokan vannak, Szapáritól Osváthig és Bod Péter Ákostól a nemtudomkicsodákig. Tudom, nagyon nehéz lesz a jelölt kiválasztása, hiszen a nyugatiak elvárnák: legyen szabadkőműves, bilderberges, vagy legalább nemzetközi óriásbankos, de mindenképpen az ő elitcsapatukhoz tartozó! Mi elvárnánk: legyen magyar, a nemzet érdekeit első helyre helyező, néha nemet mondani tudó, unortodoxos, válság- és adósság-menedzselő, és nem a nagy fizetésért lihegő. Két nézőpont, két teljesen más világ. Nem lesz könnyű dolga Orbán Viktornak és csapatának az ideális személyt megtalálni, s főleg külföldi urainkkal elfogadtatni, az Országgyűlésnek pedig nemcsak szavaznia kellene, hanem kiállnia is, és keményen harcolnia egy igazi nemzeti jelöltért.

Az önjelöltektől ezúton kérek elnézést, hogy említést sem tettem róluk, pedig tudok arról, hogy ilyenek is akadnak. Az önök érdekében tettem, uraim. Higgyék el, jobb az utolsó percig az ismeretlenség homályában lapulni, mint ideje előtt a torta, a tojás, vagy a rohadt-paradicsomos dobálás célpontjává válni!

Hogy ki lesz a fontos poszt jelöltje, azt a jelenlegi információk szerint jövő februárban tudhatjuk majd meg.


Tőke Péter: A nyugat demokráciája rádöbbent, káros a véleményszabadság

Totális korlátozó-háború az internet ellen


A független világhálónak hamarosan vége, befejeződik egy világméretű szabad információs és kommunikációs játék, blogozás, közösségi hálós pletykafészekezés, az alternatív tudásgyarapítás és minden egyéb. Az emberek, a Föld polgárainak a szabadságát eddig is korlátozták, régiónként és világrészenként, no meg politikai rendszerektől is függően így, vagy úgy, de kordában tudták tartani. Hasonlóképp az eszmék szabad áramlását is, gondosan kigyomlálva, kicenzúrázva mindent, ami egy ,,demokrácia”, vagy diktatúra a saját biztonsága érdekében megkíván. Így lényegében csak a tőke és a pénz szabad áramlása maradt meg, leszámítva az internetet, amelyet sokáig ártalmatlannak tartottak. Sőt, mivel a világháló titkosszolgálati ,,találmány”, a közösségi hálók pedig az egyének és kis közösségek megfigyelési, ellenőrzési lehetősége, még menlevelet is adtak neki. Azt hitték, kézben lesz tartva.

toke_3._cikkhez_neelie20kroes1-370x330.jpg

Hát tévedtek. A világháló kinőtte őket, önállósította magát, az emberi kommunikációk, az eszmék és politikai áramlatok szabadságának globális színterévé vált. Sőt, elnyomás elleni felszabadító mozgalmak háborúk kirobbantására is alkalmassá vált, mint az Arab Tavasz idején. Néhány irányított demokráciájú nagy ország és a kis diktatúrák hamar felébredtek és korlátozni kezdték. Hamar rádöbbentek: Az internetsemlegesség a modern kor emberjogi záradéka” – ahogy Al Franken amerikai szenátor megfogalmazta.

Az USA és Európa is hamar szembesült azzal a ténnyel, hogy a véleményszabadság káros, hiszen az ő intézmény- és hatalmi rendszerük ellen is irányulhat. Gondolkozzunk csak az ő fejükkel: Nick-nevek mögé bújva bárki bármelyik hatalmasságot bírálhatja, megjelentethet róla igazat és hazugságokat, leleplezheti kétes, sőt törvény által tiltott üzleteiket, manipulációikat. A blogok pedig fokozatosan átveszik az ellenőrzött, sok helyen cenzúrázott média szerepét. Korlátozás és felügyelet nélkül azt írnak, amit akarnak. Egy hentessegéd is lehet főszerkesztő, a terroristák is rossz irányban manipulálhatják a közvéleményt, elnyomott kis országok valós igaza is ismertté válhat stb.

Na nem, ez már sok! A globális pénzhatalom és a jelenlegi spekuláns uzsorakapitalizmus visszaéléseit, válságokozását és szennyeseit is leleplezheti. A felelősöket pedig hiába keresik, egyes szerverek tengerjáró hajókon utazgatnak behatárolhatatlanul, s hozzájuk tartozó bloggerek, ,,elektronikus újságok” gátlástalanul támadhatnak, lejárathatnak, leleplezhetnek. Az ellenük indított perek jó része sikertelen, hiszen nem megtalálhatók, nincs felelősségük.

Aztán ott a hackerkedés. Például az Irán ellen bevetett világhálós specialisták olyan kárt okozak a perzsa államnak, amivel két évre visszavetették az atomprogramot.

Visszatérve a világháló normális és pozitív szerepére abbban mindenki egyet ért, hogy „...az internetnek az a jellemzője, ami a legtöbb tisztességes világhálós polgár, vállalkozó, blogos informáló, társadalmilag hasznos vélemnyközlő és sok művész számára a legfontosabb: a nyitottság és a szabadság.” Csakhogy amint annyi minden mással, ezzel is visszaéltek. Az a legfőbb baj, hogy túlléptek egy bizonyos határt. Náluk nincs képzeletbeli kis lámpa, ami kigyulladna, mint a lap- és tévészerkesztőknél, hogy zöld az korrekt, a piros viszont tilos. Ezt ugyanis senki sem verte a fejükbe, mint ahogy azt sem, hogy ha valakit bírálnak, annak perképesnek és igaznak kell lennie. Egyszóval elérkezett a világháló ahhoz a kritikus ponthoz, hogy már kínos, már teher, már korlátozandó, megfegyelmezendő. Vagyis a szabadság, amit ezzel adtak, az félreértés, félreértelmezés, káoszhoz vezet, tehát meg kell fegyelmezni. No, de hogyan? Egyértelmű: a legális, jogszerű, irányított és felügyelt szabadság irányába terelni.
Ha már Kína, Oroszország és más államok mellett a szabadság hazája, az USA is lép az ügyben, akkor komoly baj van! Az Egyesült Államok törvényhozó testületei által tárgyalt, de a szenátus és az elnök által még el nem fogadott CISPA törvényjavaslattal előkészítik a terepet a világhálón eddig élvezett szabadság korlátozására. Időt és energiát nem kímélve próbálnak olyan módszereket kidolgozni, amelyek segítségével bárkit bármikor azonosíthatnak és állandó megfigyelés alatt tarthatnak.

Az Európai Unió is felébredt: most azon dolgozik, hogy valamennyi uniós állampolgár számára kötelező, elektronikus azonosító rendszert léptessenek életbe egész Európában, az online és személyes vállalkozások szabványosítására, egy közös „elektronikus aláírás” formájában. Ezt követeli most már a ,,globális háttérhatalmi főnök”, a Bilderberg csoport is. Ennek egyik fontos tagja, Neelie Kroes, az EU digitális ügyekért felelős biztosa olyan törvényjavaslatot terjeszt elő, ami reményei szerint rákényszeríti „a tagországokat úgynevezett egységes e-aláírások, e-azonosítók és elektronikus ellenőrző szolgáltatások (eIAS) bevezetésére”.

Egy ilyen rendszer természetesen előbb-utóbb kiterjedne más területekre is, különösen ha figyelembe vesszük, hogy számos EU-tagállam polgárjogi alapon elutasította, hogy nagytestvéri eszközökkel ilyen jellegű azonosítási előírásokat kényszerítsen állampolgáraira, amelyek lassan a náci Németországra jellemző politikára kezdenek emlékeztetni. Az EurActiv.com szerint Neelie Kroes idővel „kiszélesítené a jelenlegi direktíva hatáskörét és kiegészítésként egyéb szolgáltatásokat, mint például az e-pecsét, timestamp (időbélyeg) stb. használatát is előírná”, miközben a nemzetek feletti testület megpróbálna minél több országot rávenni a részvételre.

Az internetes nagytestvéri rendszert először az Európai Unióban tervezik bevezetni, majd Észak-Amerikában, és idővel a bolygó többi részén is megpróbálnák elfogadtatni, miközben a világot fokozatosan terelik a készpénz-nélküli mátrix felé, természetesen a „biztonságos és ellenőrizhető kereskedelem” és úgy általában a „biztonság” nevében.

Az allgov.com szerint a kezdeményezés érdekes módon egybeesik az USA CYBERCOM létrehozásával és az NSA vezetőjének, Keith Alexander tábornoknak a kinevezésével, aki szintén rendszeres Bilderberg-résztvevő, és feladatai közé tartozik a kiberháború megnyeréséhez szükséges globális offenzíva elindítása.

Richard Clarke, aki annak idején Bill Clinton tanácsadója volt, és aki idősb és ifjabb George Busht is a terrorelhárítás és kiberbiztonság fontosságára figyelmeztette, rámutatott: „A kifinomult módszerekkel dolgozó kibertámadók számos különböző esemény végrehajtására képesek, a vonateltérítéstől az áramszünetek előidézéséig. Ez nem csupán egyszerű áramszüneteket jelent. Arra is képesek, hogy tönkretegyék a generátorokat, amelyek cseréje hónapokba is telhet. Képesek felrobbantani [olaj vagy gáz] vezetékeket és leszállásra kényszeríthetik a repülőket” – írta az allgoy.com.

Térjünk vissza a bilderbergesektől az amerikai törvényhozáshoz, s a már említett CISPA törvénytervezethez! Ez a Kibeber Információ Megosztási és Védelmi törvény, angolul Cyber Intelligence Sharing and Protection Act, azaz röviden CISPA még 2011 decemberében született, ám egészen mostanáig pihentették az amerikai honatyák. Most azonban, hogy a SOPA, a PIPA és legutóbb az ACTA miatti tiltakozó akciók soha nem tapasztalt méreteket öltöttek az egész világon, gyorsan elővették a régi törvényt és belepakoltak mindent, amit a korábbi három törvénnyel el akartak érni.

A korábbi változat szerint a CISPA a megszerzett információk „kiberbiztonsági” vagy „nemzetvédelmi” célokra történő felhasználását tette lehetővé a kormány számára. Ezeket a célokat a Ház által elfogadott változat sem nem korlátozta, sem nem törölte, hanem további két területtel bővítette: a kiberbiztonsági bűntettek nyomozása és bűnvádi eljárása során és gyermekvédelmi céllal is felhasználhatók. A meghatározás szerint kiberbiztonsági bűntettnek tekintendő minden olyan cselekmény, ami egy hálózat feltörésével, akadályoztatásával vagy leállásával vagy a CFAA (Számítógépes csalás elleni törvény) megszegésével jár.

Ez lényegében azt jelenti, hogy a CISPA már nem csupán egy kiberbiztonsági törvény. A kormány felhatalmazást kapott, hogy a CISPA értelmében gyűjtött információt amerikai állampolgárok elleni nyomozásra használja, teljes mentességet élvezve a felelősségre vonás alól, illetve nem szükséges betartania az adatvédelmi törvényeket, amennyiben kijelentik, hogy a vizsgált személy „kiberbiztonsági bűntettet” követett el.

Ahelyett, hogy rossz szándékú külföldi személyek ellen védene, ahogyan azt szerzői állították róla, a CISPA direkt támadás az amerikai nép szabadsága ellen.

A témában született internetes cikkek között hamar rábukkantam arra, ami egyben az írás címe is, hogy Amerika után Anglia is az internet korlátozását akarja.

David Cameron felszólalt egy nemzetközi kiberbiztonsági konferencián Londonban, kijelentette, hogy „fontos megtalálni az egyensúlyt az online biztonság és a szólás szabadságának védelme között”.

Nem engedhetjük meg, hogy az internet védtelenül, tárva-nyitva állva a terroristák martalékául essen, akik biztonságunkat és jólétünket veszélyeztetik, ugyanakkor nem hozhatunk diktatórikus intézkedéseket sem.”

John Kampfner, az Cenzúra Index (Index on Cencorship) vezetője pontosította Cameron nyilatkozatát:

Könnyű a fekete-fehér hozzáállás mellett érvelni. Könnyű azt mondani, hogy az emberi jogok állnak szemben a diktatúrákkal a világon. Amint azonban saját nyugati típusú stabilitási modellünket kérdőjelezik meg, a véleménynyilvánítás szabadsága azonnal nélkülözhetővé válik. Ugyanazt a szabályt, ugyanazokat az elveket kellene alkalmazni mindenkire, a nyugati államokra nemkülönben.”

Cameron nyilatkozatát sokan a Kínának és Oroszországnak adott válasznak tekintik. Mindkét országban szigorú intézkedéseket hoztak és szorosabb felügyeletet vezettek be az internetre vonatkozólag, kötelező erejű nemzetközi egyezményeken keresztül.

Az Egyesült Államok kormánya többnyire fantom kibertámadásokra, illetve kibertámadás fenyegetettségre hivatkozva próbál drákói szigort és kemény szabályozást bevezetni az internet feletti hatalomátvételre. Januárban Joseph Lieberman és Susan Collins szenátorok ismételten az „internet főkapcsoló” bevezetését követelték, amelynek segítségével az Egyesült Államok elnökének hatalma lenne az internet, illetve annak egyes részeinek lekapcsolására országos vészhelyzet esetén.

A kezdeményezés nagyobb teret nyert, amikor az első komolyabb tüntetések kirobbanásával az egyiptomi kormány lekapcsolta az internetet az országban. A lépés világosan megmutatta, hogy a kormányok igenis rendelkeznek az internet lekapcsolásához szükséges technikai feltételekkel politikai válság idején. 

Ilyen előzmények után egyre inkább megerősödött bennem az a vélemény, hogy ha az említett nagyhatalmak – beleértve Oroszországot és Kínát is – azt akarják, hogy a szabad világhálónak legyen vége, akkor bizony hamarosan vége lesz. Már csak azt kell kitalálni: hogyan? Maradjon meg a demokrácia, a nemzetek közös döntésének illúziója, ennek eredményeként pedig a vitathatatlan szabadság, még ha ki is herélik. Az ötlet hamar megszületett: az internet elpusztításának egyik leggyorsabb módja az lenne, ha átadnák felügyeletét az ENSZ-nek, és sajnos az ENSZ is pontosan ezt akarja. Jelenleg minden erejével azon van, hogy átvegye a teljes irányítást a világháló felett.

Jelenlegi javaslatuk, amely szerint az ENSZ Nemzetközi Telekommunikációs Szervezete (ITU) kapná meg az internet felügyeletét, Kína, Oroszország, India, Brazília, Szaúd-Arábia és Irán támogatását már élvezi. Valószínűleg ez az eddigi legkomolyabb támadás a szabad és ingyenes internet ellen.

A 2012 decemberében Dubajban, 193 ország részvételével megrendezésre kerülő ENSZ-konferencián, többek között ezt a kérdést is megvitatják majd.

Amennyiben az ENSZ megszerzi az internet feletti irányítást, a cenzúra, az internet adók és megfigyelések új korszaka köszönt majd a világra. Egy ilyen lépés katasztrofális hatással lenne a világhálós szabad kereskedelemre és információáramlásra az egész világon.

Sajnos, számos elnyomó rezsim nincs megelégedve az internet jelenlegi felügyeletével és rendkívüli módon örülnének, ha az ENSZ hatalmával kiegészítve vethetnének ki új adókat, illetve vezethetnének be új szabályozást és cenzúrát a világhálóra.

Vint Cerf, a Google vezető Internet „evangelistája”, a TCP/IP protokoll egyik létrehozója és az ICANN korábbi elnöke azt mondta, hogy az ITU konferencia „a kormányok általi felülről jövő irányítást eredményezhet”, ami komoly hatással lenne a vélemény szabad kinyilvánítására, a biztonságra és más fontos tényezőkre.

Az internet nyitottsága soha nem volt még ekkora veszélyben” – mondta Cerf.
A Wall Street Journal a következőket írta:
Az ITU felhatalmazást kapna, hogy:
- nemzetközi irányítás alá vonja a kiberbiztonságot és az adatvédelmet,
- lehetőséget biztosítson külföldi távközlési cégeknek, hogy díjat számítsanak fel a „nemzetközi” internetforgalomért, bizonyos webes célterületek esetében akár kattintásonként, hogy ezáltal az állami távközlési társaságok és államkincstárak számára bevételt generáljon,
- példa nélküli gazdasági szabályozást vezessen be, például a díjakra, vagy a jelenleg érvényes, nem szabályozott forgalomcserélő megállapodások (peering) szabályozására,
- a történelem során első ízben hatalmat adjon az ITU számára a több részvényes kezében lévő, fontos funkciókat ellátó internet szabályozási entitások felett (mint például az ICANN), amelyek a világ összes .com és .org webcímét koordinálják jelenleg,
- saját, kormányközi hatalmuk alá rendeljék az internet működésével kapcsolatos fontos mérnöki és műszaki standardokat, mint amilyen az Internet Engineering Task Force vagy az Internet Society.

Az amerikai kongresszus számos tagja aggodalmát fejezte ki az új javaslat miatt, amely az internet globális megadóztatását eredményezné:

A Google, az iTunes, a Facebook és a Netflix neve már említésre került mint a javaslat legfőbb pénzügyi támogatói” – mondta McDowell. Számos ország „nem ért egyet velünk az internet működési irányelveivel kapcsolatban” – mondta Anna Eshoo kongresszusi képviselő, akinek kerületébe tartozik a Facebook központja is.

Sok kisebb ország azért támogatja az elképzelést, mert részesülni akarnak az ezáltal generált forrásokból. A CNN a következőket írta:

Számos fejlődő ország nem a politikai hatalom kedvéért, hanem az új bevételi forrás miatt támogatja a javaslatot. (A javaslatok között szerepel, hogy külföldi távközlési cégek díjat számíthatnának fel a nemzetközi forgalomért.)” Egyes ENSZ-tagállamok a fejlődő országok közül „azért támogatják az ilyen globális témákat, mert azt remélik, hogy több beleszólást és hatalmat kaphatnak a kereskedelmi kérdésekbe” – mondja Grenell, aki már tíz évvel ezelőtt figyelmeztetett a törekvésre.

Ennek ellenére mégsem az új adók jelentenék a legnagyobb veszélyt. A cenzúra ennél is nagyobb probléma lenne.
Valóban azt akarjuk, hogy Kína, Oroszország, Szaúd-Arábia vagy Irán határozzák meg az internetet és az internetes kommunikációt szabályozó standardokat?
Kínában az internetcenzúra komoly iparággá fejlődött. A Telegraph a következőket írta a Twitter kínai változatára vonatkozó új szabályokról:
Az öt hibalehetőség szabálya szerint ha valaki öt tweetet tesz fel bármilyen „érzékenynek” számító témával kapcsolatban a kínai Weibo oldalra, 48 órás felfüggesztést kap.
Akik továbbra is a cenzorokat irritáló posztokat jelentetnek meg, elveszíthetik fiókjukat.

Az új szabályzat, amelynek értelmében tilos „kormánytitkokat”, „hamis információt” vagy a „nemzetbiztonságot” sértő bármilyen információt fel- tenni, május 28-án lépett életbe.

Ilyen szabályozást szeretnénk a Facebook és a Twitter számára is? Senki se gondolja, hogy ez nem történhet meg! A következő CNET cikk mindannyiunk számára komoly figyelmeztetés:

2008-ban a CNET elsőként jelentette, hogy az ITU szép csendesen a kínai kormány által javasolt új technikai szabvány felállításán dolgozik, ami meghatározná az internetes kommunikációk eredeti forrását, és tulajdonképpen megakadályozná, hogy a felhasználók megőrizzék anonimitásukat. Egy kiszivárgott dokumentumból kiderült, hogy az új „visszakövető” mechanizmust arra találták ki, hogy az állam „azonosíthassa egy anonim szerző által közzétett negatív cikk forrását” – írta a pcworld.com

A DNS Changer (Tartomány-névrendszer változtató) számítógépes vírussal megfertőzött felhasználók elveszíthetik internet-hozzáférésüket idén júliusban, amennyiben addig nem tisztítják meg számítógépüket a szóban forgó vírustól, figyelmeztet az FBI.

A felhasználók július 9-ig kaptak haladékot, hogy megszabaduljanak a DNS Changer vírustól, ami a Windows és Macintosh gépeket egyaránt képes megfertőzni. A kijelölt dátumot követően az FBI intézkedéseinek hatására a megfertőzött gépekkel nem lehet majd elérni a világhálót.

Az intézkedés nem annyira rendőrállami, mint első hallásra gondolnánk. A DNS Changer trójai vírus először 2007-ben bukkant fel, és azóta több millió számítógépet fertőzött meg. A vírus a megfertőzött gépeket a hekkerek által felállított szerverekre irányítja át, ahol már 14 millió dollár értékben sikerült reklámokat eladniuk. A DNS Changer a számítógépen futó vírusirtó program frissítését illetve telepítését is megakadályozza, még sebezhetőbbé téve a rendszert más vírusokkal szemben.

Tavaly novemberben, az egyik legnagyobb kiberbiztonsági akció keretében az FBI hat észt nemzetiségű személyt vett őrizetbe, akiket a számítógép-eltérítésekkel gyanúsítanak. Az FBI lefoglalta a DNS szervereket, ahová a vírussal megfertőzött számítógépeket irányították, és helyükre ideiglenes szervereket állítottak fel, hogy segítségükkel a fertőzött gépek továbbra is elérhessék a világhálót.

Az FBI ezeket az ideiglenes szervereket akarja most lekapcsolni. Amikor ez megtörténik, a fertőzött számítógépek internetkapcsolata megszűnik, mivel ezek a gépek immár nem létező szervereken keresztül próbálnák elérni a világhálót. Tehát a hatóságok nem az internetet kapcsolják le, hanem a fertőzött gépek által eddig használt kapcsolatot.

Térjünk vissza a kiinduló ponthoz, az internet megregulázásának legvalószínűbb megoldásához, amit Nellie Croes kezdeményezett! Minden internet felhasználónak azonosíthatónak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy a Nick-nevesekkel, blogszerzőkkel, láthatalan véleményformálókkal együtt minden tisztességes világhálós nyilvántartásba vétetik. Olyan szűrérendszerek kerülhetnek be a hálóra, amelyek menet közben kontrollálják, negatívumok esetén pedig kidobják, törlik a feltett szövegeket, képeket, videókat, vagy cenzúrázzák azokat. A ,,bűnelkövető” személyek pedig azonnal megtalálhatók, megbírságolhatók, vagy akár meg is büntethetők. Hogy rendszámot kapunk-e, mint az autók, vagy mint a békés ökrök, marhalevelet, vagy valami mást, még nem tudhatjuk. Legfeljebb bégethetünk, mint a birka, vagy hosszan bőghetünk, mint a tehén. A ki-tudja-milyen személyi azonósítónk nélkül el sem indul majd az internet. Persze egy világhálós szalonba betérve nem bőőőőgni kell, hanem büszkén felmutatni: Nekem van ám ,,marhalevelem”!

A fentiek bizonnyítására internetes tallózást készítettünk a témában. Ez az összeállítás a 125. oldalon kezdődik. Mivel sok további információt adnak, a tisztelt olvasóink figyelmébe ajánljuk!


Tőke Péter: Messiásként jött Bajnai, és megosztotta ellenzéket. Inkább az erősödő radikalizmus, a fasiszta és kommunista veszély ellen kellene összefogni

Forradalmi hullám fenyeget Európában


A gyilkos zsidó rablónak Galíciában volna a helye , vagy valamelyik börtönben gyurcsánnyal együtt.

 

,Köszönjük, Orbán Viktor!” Ezt kellene mondania napjában többször is az ellenzéknek, és a parlamenten kívüli mozgalmaknak. Hálával és segítőkészen kellene közeledni hozzá, sőt ha fogcsikorgatva is, de még baráti jobbot is nyujtani azért, mert az előző nyolc évben hátrahagyott mocsok eltakarításán, az uzsorarabszolgaság alóli kiszabaduláson dolgozik. Megjegyzem: óriási hibákat követett el a Fidesz kommunikációja, hogy nem verte a milliós lecsúszott és a többi elszegényedő népesség fejébe, hogy ez a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok, no meg a válság műve. Szünet nélküli áskálódásuk akkor lenne jogos, ha a győztes kétharmad elvonta volna négy évre minden előző kormányok alatt kárt okozó politikus, képviselő, párttag, ismert holdudvarbeli álbaloldali gyarapodó és korrupciós lovag jövedelmének a felét, hogy az éhezőknek adja. Megtehették volna? Igen. Be is csukhattak volna seregnyit. Nem tették.
Mielőtt azt mondanám, ó milyen jóságos, elnéző az új hatalom, igazat kell adnom számos bírálatnak is. Ezek ismertek, de azzal nem értek egyet, hogy antidemokratikusan diktatúrára törekvően folytatják a rendteremtést. Aki akar, szabadon tüntethet? Az ellenzéki sajtó azt írhat, amit akar? A renitens képviselők el vannak némítva, a legnagyobb valótlanságot hazudozó vannak kergetve az ülésteremből? Éjszakánként begyűjtik az arra érdemeseket és internáló táborba terelik? Az országunkat külföldön lejáratóknak bevonták az útlevelét? Nem sorolom tovább. Demokrácia igenis van, csak nem a neoliberálist majmoló, hanem feszesebb, kézben tartottabb, káosz és össznépi anarchiaellenes az ország rendje és a nemzet érdekében. Mit is tanultunk a marxizmus gyorstalpalóin? A szabadság a felismert szükségszerség! Tudni kellene taháôt, hogy most szkebbek a határok, amelyek között cincogni lehetne. A rendszer átalakító kétharmadnak ez a szabadsága. Korlátozott? Az hát. Persze mihez képest? Demokráciának nevezték a Rákosi-diktatúrát, Kádár alatt is demokrácia volt, a a háttérből irányított rendszerváltás elmúlt két évtizedében is kinek volt demokráciája? És milyen demokrácia, milyen alkotmánnyal, országkiárusítással és tönkretétellel. Kétségtelen, akkor sem volt ellenzéki éjszakai begyűjtés és internálás. A washingtoni konszenzus pontjai szerint ránk eröltetett új rend mit hozott? Elszegényedést, munkanélküliséget, egy szűk kiszolgáló elit meggazdagodását, és így tovább. Ellenérvként mondhatják jogállam született, és a létrejött liberális demokrácia Európába emelt bennünket. Régi mondás: adj szabadságot, hogy ne tudjak mit kezdeni vele! Emlékeznek még rá, hogy a Grósz-féle kékútleveles korszakban mennyit utaztunk, mennyit vásároltunk külföldön? Most millióknak azt is meg kell gondolnia, hogy lekocsikázzanak-e vidéki rokonaikhoz, mert arra sincs pénzük. Bizonyára nem járok messze az igazságtól, ha úgy gondolom, hogy a tőkének, a pénznek és tulajdonosaiknak, valamint az elitnek van demokráciája, vagy ha nincs elég, akkor elsősorban ez a kör reklamálhat. A szabadságról nem is érdemes beszélni, mert az csak addig tart mindenkinél, amennyit az anyagi és fizikai lehetőségei megengednek. Egy szegény falusinál csak annyit jelent, hogy vasárnaponként elmehet a templomba. Az ordítozásról már rég leszokott.
Más. Mit hallunk újabban úton-útfélen? Elkergetni, leváltani a jelenlegi kormányt. Mintha a grundon az egyik tinibanda mondaná a másiknak. Ezen még a derék sertés is röhög, amelyik állítólag éjjel makkal álmodik. Kik kergetnék el? Egy olyan széthúzó, összefogni képes szocliberális ellenzék, mint a mostani? A kirohangáló és kint krőzusként leledzőkkel egyetemben: tanárbácsi, árulkodni, magyarokat beköpni szeretnék! Ezek nemsokára sehol sem lesznek. A Békemenetben megint nagyon sokan voltak, és a Fidesz népszerűsége sem akar drasztikusan fogyni. Amit a másik oldal kínál az nem alternatíva, persze vannak az MSZP programjában is pozitívumok, de ezek önmagukban gyengécskék, mert a világ megváltozott, nemcsak a gazdasági és pénzügyi válság miatt, hanem a politikai, erkölcsi és szociális válság miatt is. Aki ezt az elfuserált EU-s és spekuláns rablókapitalizmust akarja támogatni, az vesztésre van ítélve. Különösen az előttünk álló világháborús fenyegetettség és nemzetközi forradalmi helyzet miatt. Erre később még kitérek.
Térjünk csak vissza a kormányleváltós törekvésekre! A messiásvárás véget ért Bajnai színrelépésével. Az ,,Amerikából jöttem, mesterségem címere: mindent visszaadni a nemzetközi bankoknak és a multiknak” uraság nem az USA-t képviseli, hanem egy ottani alapítványt, Gharles Gatit, Soros Györgyöt és a hasonlókat. Ez a kör az amerikai választók tudtán kívül még a győztes Obama-adminisztrációt is az orránál fogva vezetve játszadozik. Királycsinálók akarnak lenni. Obama elnök úrnak nyilván fogalma sincs arról, hogy a ,,főúr, egy talpnyaló magyar miniszterelnök rendel” elven mivel akarnak neki kedveskedni. Nagyhatalmú (Soros) Gyuri bátyám, lefogadnám veled, hogy Orbán még hálás lesz neked, amiért egy ilyen dilettáns miniszterelnök-jelölt kiválasztásában és pénzügyi támogatásában részt veszel. Vele majdnem biztos a bukás. Megjegyzem: kicsit szűkmarkúbb lettél, Bajnai társai éheznek, egyiknek csak három inge van, a másik meg napi megélhetési gondokkal küszködik. Ez nem szép dolog tőled, amikor te csak csettintesz egyet, és sok-sok dollármillió áramlik a számládra. Néhány tízezer elég lenne Juhásznak és Kónyának. Richard Field, ennyit te is adhatnál nekik, még ha nem is romák. Vagy azt akarjátok, hogy országos gyűjtést índítsunk nekik? Nem zavar benneteket, hogy már most ordít róluk, hogy megélhetési politikusok szeretnének lennni? Úgy hallottam, az egyik szólt is arról, hogy ha nem kerül be az új parlamentbe, akkor külföldön próbál szerencsét.
Szóval megérkezett a messiás a két hozzá csapódóval. A lúdmillázást és a kendermagozást most hagyjuk! Nem méltó e derék antiforradalmárokhoz. A tüntetésükön sokan voltak, már csak e derék polgárok iránti tiszteletből sem lenne méltó ilyen celeb-elnevezésekkel illetni őket. Együtt a 2014-ért. Elismerem, ez jól ki lett találva. Bajnai-Mahdi (arab messiás) beszédét jól megírták, a felolvasás viszont gyengécske volt. Egy színész tanár azt mondta volna rá, hogy nem makogott, a selypítése is elhanyagolható, és hála Istennek, nem pösze. Itt a megváltó! – sóhajtoztak boldogan az ATV állandó betelefonálói. Bárki oda mehetett. Mentek is, a politikai szemétdomb-süllyesztőben eltűntek. Sajnos, a szevezés még csak amolyan ,,ahogy esik, úgy puffan”-ra sikeredett, hiszen nem indult különvonat a berlini liberális emigrációtól, meg az igazán éhező, és lecsúszott százezrekért sem küldtek ingyen buszokat. Gyuri, Gyuri, Soros Gyuri! Persze a Haza és Haladás alapítvány is költhetett volna erre a havi sokmilliós amerikai támogatásból. Ennek ellenére a hivatalos becslés szerint legalább húszezren (legyünk bőkezűek, legalább százezren) ott voltak. A nagy cionista Ungváry is képviseltette az eszmét és saját magát. Aztán TGM. Ügyes vagy, Miklós, te már tudod, hogy mamarosan jő a világforradalom, és akkor bizony szükség lesz anarchiára is, mint egy falat kenyérre. Kedves Gábor (á la Kuncze), ne sértődj meg, de az jut eszembe, hogy a vak tyúk is talál szemet! Te ennél komolyabb és rendesebb ember vagy. Nem sorolom az ott feltűnt volt és jelenlegi politikusokat, árulócska-jelölteket. A nyitány elfogadható volt. Bajnai-Mahdi megérkezett, és azóta is elismerésre méltóan aktív, de azért nem sértegetném olyasmivel, hogy már felsejlik egy új, nagy államférfi, mert még ő is kinevetne.
Ami igen nagy hiba és a bukás előjele, hogy túl korán jöttek és elpuffogtatnak mindent, amire 2014-ben nagyobb szükség lenne. Aztán Bajnai-Mahdi fordítva ül a lovon. Azt hiszi, itt termett, zászlót bontott és mindenki sereglik alá. Alá! Hát itt a nagy melléfogás. Ő nem Mátyás király. Tisztelt miniszterelnök-önjelölt úr, épp az ellenkezőjével kellett volna kezdeni! Például, kedves szocialisták, a legnagyobb tisztelettel szeretnénk csatlakozni hozzátok, hogy segítsük a győzelmeteket! Ők már valakik, milliós szavazótáborral és nagy tapasztalattal rendelkeznek, amíg ti nagyon kevéskével. Gyurcsány és a DK persze elsőként baráti jobbot kínált. Velük mi van? Ők besasszéznak alátok?
Emlékszem, valamikor hajdanán Toroczkai és mozgalma csatlakozni akart a Fideszhez. Orbán szóba sem állt velük, de még egy második vonalbeli vezetőjük sem. Valami olyasmit üzentek nekik, hogy beléphetnek egy vidéki alapszervezetbe. Van szolgálati út és rangsor, kérem. Pedig akkor még csak hatalmon se voltak. Ha Toroczkai rendelkezett volna némi bajnaizmussal, akkor ő üzent volna Orbánnak, hogy,,fiúk, csatlakozhattok hozzánk”!
Nos, ez a fajta Bajnai-Mahdi-s önteltség oda vezetett, hogy a baloldal megriadt. Mesterházy Attila el se ment, egyes emberei persze tapogatóznak, informálisan (hogy be jött ez a kifejezés) tárgyalgatnak, de egyértelmű választ csak Szanyi Tíbor adott azzal, hogy majd a választások előtt... Nosza – gondolhatták –, akkor majd egyenként megkeressük a pártokat. Szegény LMP lett az első – áldozat. Nyet. Kettészakadás. Frakcióvezetés-lemondás. Micsoda rossz ómen.

 toke_4._cikkhez_bajnai_screen_s_hot_2012-11-22_at_10.04.47_pm.jpg

A gyilkos zsidó libái akadjon meg minden zsidó torkán akik 

magyar libát esznek , főleg olyan libát amiért nem fizetnek !!!!

Ezt a gyilkost szaporítsátok golyószóróval utána meg füstöljétek ki 

a rabló cionista zsidókat a Duna mellől !!!

A messiás-nyitány sokakat megtévesztett, elhitték, hogy feltűnt a csoda-üstökös. Ezt tükrözte a Századvég 2012. október végi közvélemény-kutatása is. Orbán Viktort a választók 26 százaléka, Bajnai Gordont 15 százaléka látná szívesen Magyarország kormányfőjeként. Egy másik femérés szerint a messiás csoportja máris elérte a parlamentbe jutás köszöbét. Gratulálunk, kedves Gordon, szép belépő volt. A premier mámora persze hamar elmúlt.
A Heti Válaszban már kevésbé hallelujás felmérésről olvashattunk: Az összes megkérdezett 46 százaléka biztosan regisztrálna korábban, és részt venne most vasárnap egy parlamenti választáson. Körükben 46 százalékos a kormánypártok támogatottsága, 15 százalékos a szocialistáké, 13 százalékos a Jobbiké, 6 százalékos pedig az Együtt 2014-é – összegzik a kutatók. Az új politikai formáció megjelenésének rövid távú vesztese a Lehet Más a Politika és a DK, előbbivel az összes megkérdezett 3 százaléka, utóbbival pedig mindössze 2 százaléka szimpatizál saját bevallása szerint” – írja a Nézőpont.
Már 5 százalék felett vagyunk, helyretyutyutyuúúúú – ujjonghatna a messiás, ám bölcsebb annál, hogy ezt tenné. Szívós munkába kezdett, utánozza nagy elődeit, járja az országot, beszél az emberekkel. Ez dicsérendő, de korai. A tévéből már ismerik, az összefogást hirdetheti, mint az igét egy vándorszerzetes, de az éhes, csalódott embereknek nem hiszem, hogy sokat tud mondani, legfeljebb ígérni. Hajdanán, amikor a kisgazdák egy táborba szövetkezésén fáradoztam, sokan félrehívtak, és mind ugyanazt kérdezték: lesz zsozsó? (pénz) Bajnai biztosan nem osztogatós, pedig ő aztán igazán kap pénzt, és van elég a saját zsebében is. Azt mondják róla: ő inkább ,,elvevős”, ez persze túlzás, hiszen távol áll tőle a padlássöprés, de az, amit képvisel, és az a szűk kör, amelyik őt ide küldte, semmiképpen sem adni akar, hanem még többet kiszivattyúzni. Úgy, ahogy az elmúlt két évtizedben. Ha újra az EU zokszó nélkül mindent elsőként elfogadó stréberei, a bank- és multivilág VIP kiszolgálói akarunk lenni, az a sokat szenvedett nemzetünk sírjának megásásához vezethet. És a külföldi gazdagék kegyes adakozása iránti rimánkodáshoz. Csodálkozom a messiáson: profitszerzés oldaláról nézve jó gazdasági szakember létére nem látja, mi folyik Európában? Megbukott az az ortodox internacionalista gazdaságpolitika, amit fel akar melegíteni, a spekuláns-uzsorakapitalizmus strébere akar lenni? Lila ködöket ajánl, aztán a valóságban mindenkitől többet vesznek el, nő a nélkülözés és az éhezés? Ígérgetéssel lehet persze korlátlanul bolondítani az elszegényedett, reményvesztett népet, amelyik nem liberális demokráciát, testvériséget és szabadságot akar, hanem enni és dolgozni. Visszaterelni Magyarországot a még nagyobb nélkülözés és szabadabb kifoszthatóság útjára.
Próbálna a messiás olyasmit hirdetni, hogy megtiltjuk a multiknak, hogy a profitjukat kivigyék, azt csak itt fektethessék be. Az IMF és a többi uzsora-követelő csak azt követően kaphat törlesztést, ha már garantáltan minden magyar evett. Vagy próbálná azt mondani a bankoknak, hogy ha nemcsak a betétesek pénzét, és az MNB-től kölcsönzött pénzt adjátok ki hitelként, hanem a lufikat is, akkor extra adót vetne ki a fedezetlen pénzekre. És így tovább. Ha ebbe az irányba lépne, ami az államot gazdagítaná és a népet gyarapítaná, akkor a megbízói hamar kirúgnák.
Az is a bajom Bajnaival, hogy a múlt embere. Nem értette meg igazán, hogy nemcsak nálunk, Európában is megváltozott valami, és elindított egy átalakulást, egyre keményebb, földrész méretű változás igényt. Orbán Viktor már jó ideje kapisgálja, mi ez, Bajnai még nem. Könnyű azt követelni, hogy leváltani, elkergetni Orbán Viktort, aztán mi van? Jön újra az osztogatás, fosztogatás? Vagy bambán nézünk, mint a moziban? Azt, amit Orbán elkezdett, folytatni persze ciki lenne, még akkor is, ha ez a több lehetőség közül a legjobb. Mert azt, ami igazán előrevinné az országot, és boldoggá tenné a választókat, úgysem tehetné meg. Bajnai, Mesterházy, és ki tudja még, kik jönnek leváltósdit játszani, még annyit sem mernének, mint Orbán Viktor. Mi a probléma? Ezt ők is, mi is tudjuk: nincsenek beruházások, nincsenek a fejlesztésekhez olcsó hazai hitelek, és nem lehet növelni a vásárlóerőt, amely olyan nagy keresletet generálna, amely egy gyors fejlődés motorja lehetne. A piaci kereslettől fellendülne az ipar, a mezőgazdaság, százezrével keresnének munkásokat alkalmazottakat. Nem külföldi hitelekből, hanem pénznyomtatásból, az egykori békekölcsönhöz hasonló össznemzeti támogatásból, az infláció kétszámjegyig történő szabadjára engedéséből, a mashtrichti 3 százalék-mánia felfüggesztéséből, és az államadósság törlesztésének szigorú felülvizsgálatából. Az IMF-nek pedig meg kellene mondani, ha így játszadoztok velünk, akkor nem kaptok pénzt mindaddig, amíg azt az ország meg nem termeli, és sikerrel nem értékesíti. Bajnai, vagy Mesterházy merne-e olyan törvényt megszavaztatni az Országgyűlésben, ami megtiltaná, hogy a felvett nemzetközi kölcsönt adósságtörlesztésre fordíthassák?! Hát itt a probléma. A mindegy minek hívott mókuskák csak futkározni tudnak a kerékben, és arra gondolni sem mernek, hogy onnan szabadulni is lehetne, aztán boldogan ugrálni a fák ágai között és mogyorót ropogtatni. Gyáva, megalkuvó, külföldi hatalmakkal szolgalelkű, engedelmes urak fáradoznak Orbán leváltásán. Aztán mi lesz, he? Fityisz a becsapott, megtévesztett, job létre hiába váró, naponta nélkülöző választóitoknak? Benneteket már nemcsak elkergetnek, ha kiderül: hatalomszerzés miatti átverés volt az egész. Hogy mi, függetlenek mit mondunk újdonsült messiásunkról, arra lehet legyinteni, ám ha a szocliberális, és globalista oldal ,,bankárpápája”, Róna Péter elmegy az országból, így nyilatkozik: találkozott Bajnai Gordonnal is. De mára már megbánta, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartotta az együttműködést ,,ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával”.
Szerencsére november végére az MSZP felébredt és visszavágott Bajnaiéknak. Ők nem azt nézik, ki kit olvaszt magába, hanem korrekt szövetségbe hívtak 9 pártot, szervezetet, köztük az Együtt 2014-et is, önállósággal, program alapú együttműküdésre. Ez nagyon fontos, mert 2014-ben már zűrös választás lehet. Addigra elindulhat Dél-Európából, Latin-Amerikából egy olyan frenetikus elégedetlenségi hullám, ami forradalomba csaphat át, s akkor bizony nagyon sokan menekülhetnek. Mesterházy Attila, majd az MSZP is nem véletlenül hozta szóba a fasiszta veszélyt, mert ez lehet az egyik kitörés. A másik természetesen a kommunista fenyegetettség. Mindkettőnek itthon is van támogatottsága, radikális tábora, még ha más nevek mögé bújtak is. Mindkét veszélyes áramlat ugyanazt akarja: elsöpörni a globálisan mindent bekebelező 1 százalékot, és azt a mostani degenerált pénz- és tőkecentrikus, spekuláns álkapitalista rendszert, amiben az ember nem számít. Hogy mit akarnak helyette, még nem tudni, annyi bizonyos, hogy mást. Európa szándékos tönkretételének véget kell vetni, és egy másfajta szabadságot teremteni. (…)




Drábik János: 9/11: A pénzhatalmi világelit az igazi tettes?

Netanjahu azért sietteti az Irán elleni háborút, mert Obama

kitálalhatja a New York-i WTC tornyok elleni terrortámadás valós történetét


A pénzhatalmi világelit nemcsak a zsidó nép nemzeti otthona számára hozta létre Izraelt, hanem a saját világstratégiai érdekeinek érvényesítésére is. Ez a globális hálózattal rendelkező szervezett-magánhatalom kezdettől fogva a sajátjának tekintette, és különleges támogatásban részesítette Izraelt, amelyet előretolt helyőrségnek használt a világ egyik legfontosabb térségében, érdekei védelmében. A zsidó nép békés menedékhelynek szánt nemzeti otthona így frontországgá vált, titkosszolgálatainak és hírszerzé szervezeteinek, köztük a Moszadnak pedig egyre több operatív feladatot kellett ellátniuk a cionista pénzhatalmi világelit számára.
 drabik_1._cikkhez_wtc_omlik.jpg
Ma már tudjuk, hogy Izraelnek és titkosszolgálatának, a Moszadnak több köze volt 2001. szeptember 11-i tragikus eseményekhez, mint ahogy arról eddig a világ közvéleményét tájékoztatták. Olyan független oknyomozó-újságírók, tényfeltáró-kutatók és elfogulatlan elemzők, mint Kevin Ryan, Alan Sabrosky, Kevin Barrett, Justin Raimondo, Texe Mars, Susan Lindauer, Gwenthy Todd, Marianne Williamson, Paul Craig Roberts, James Petras, Franklin Lamb, Barry Chamis, és sokan mások – eltérő szemléletük, értékrendjük és kutatási módszereik dacára – sem zárják ki azt a lehetőséget, hogy Netanjahu és támogatói azért törekednek egy Irán elleni háború kirobbantására (természetesen az Egyesült Államok bevonásával), mert csak a zsidó-keresztény kultúrkörhöz tartozó nyugat és az iszlám világ között kitörő nagyobb háború akadályozhatja meg, hogy hivatalosan is kiderüljön Izraelről: titkosszolgálata, a Moszad állt profi irányítóközpontként a 2001. szeptember 11-i terrorista merényletek mögött.

Alan Sabrosky, aki többek között a Pentagonhoz tartozó Stratégiai Tanulmányok Intézete tudományos munkatársa volt korábban, 2012-ben újból megerősítette, hogy nemcsak feltételezi, de teljes bizonyossággal állítja, hogy a 9/11 merényletsorozat a Moszad – vagyis Izrael és a felette álló cionista pénzhatalmi világelit – akciója volt. Sabrosky szerint ha az amerikaiak többsége ezt valaha is megtudja, akkor az rendkívül hátrányos lehet Izrael mint állam, és az izraeliek mint közösség számára. Sabrosky szerint a jelenlegi izraeli miniszterelnöknek, Netanjahunak is volt szerepe az Amerika elleni terrortámadások megszervezésében és végrehajtásában. Kevin Barrett arra hívta fel a figyelmet, hogy több egykori magasbeosztású kormánytisztviselő tárt fel és mondott el olyan részleteket a 9/11 hátteréről, amelyek igen hátrányosak a cionizmus számára. Közéjük tartozik Susan Lindauer, a CIA egykori munkatársa, aki szerint az amerikai titkosszolgálat informálva volt a tervezett és bekövetkezett terrortámadásról. Lindauer ezt így fejezte ki: „A CIA-nak volt tudomása az ‘átkozott izraelieknek’ az ikertornyok felrobbantásában játszott szerepéről.”

Figyelemreméltó az is, amit Gwenthy Todd, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának korábbi munkatársa mondott. Todd nem kevesebbet állított, mint hogy akkori főnöke, Richard Clark, az izraeliek összekötőjeként kulcsszerepet játszott a 9/11 események megszervezésében.

Barry Chamis, aki a szókimondó radikális cionista személyiségek közé tartozik, részletesen írt Chrisopher Bollyn „Solving 9/11” című könyvéről. Keményen bírálta Bollyn állításait, ugyanakkor kénytelen volt elismerni, hogy amit könyvében állít, az alapvetően igaz, és valóban a pénzhatalmi cionista érdekcsoportok szervezték meg 9/11-et a Moszad és annak szupertitkos amerikai hálózata segítségével. Chamis hozzáteszi: ezek azonban nem a jobboldali cionisták voltak, akikhez ő is tartozik, hanem a baloldali munkáspárti cionisták. A radikális cionista azt veti Bollyn szemére, hogy nem tesz különbséget jobboldali és munkáspárti cionisták között. Ha ezt megtenné, akkor a jelenlegi miniszterelnököt mentesítenie kellene a felelősség alól. Chamis szélsőségesen jobboldali, a palesztin területekre illegálisan betelepülőket lelkesen támogató, Nagy-Izrael megteremtéséért küzdő, a fanatikus-nacionalista Jabotinsky hagyományait folytató, a terrorizmust meggyőződéssel támogató fundamentalista cionista. Ugyanakkor rendkívül következetes, bátor ember, aki gátlástalan vakmerőséggel akkor is kimondja az igazat, amikor mások azt már jobbnak látják takargatni.

Kevin Barrett szerint Barry Chamis téved, mert Netanjahunak bizonyíthatóan kulcsszerepe volt 9/11 előkészítésében. Bollyn, említett könyvében, idéz Netanjahunak az 1979-ben Jeruzsálemben tartott, a nemzetközi terrorizmussal foglalkozó konferencián (Jerusalem Conference of International Terrorism, JCIT) mondott beszédéből. Ebben felvázolja azt a stratégiai tervet, amely később a „war on terror” elnevezést kapta. Ennek lényege, hogy háborút kell viselni Izrael ellenségei ellen. Ezért megtévesztő, amikor Chamis arra hivatkozik, hogy Netanjahu 1980-ban csak azzal foglalkozott, hogy bútort árult a RIM cég (RIM Industries, Jerusalem) egyik felsőszintű vezetőjeként és nem foglalkozott olyan stratégiai tervekkel, amelyek elvezethettek a 9/11-hez.

Aki elolvassa Netanjahunak a JCIT konferencia után publikált könyvét, annak látnia kell, hogy Netanjahunak dokumentálhatóan meghatározó szerepe volt a ‘war on terror’ stratégiájának kidolgozásában. Ebben a témakörben fontos nézeteket fejtett ki a „Fighting Terrorism: How Democracies Can Defeat Domestic and International Terrorism?” (Harc a terrorizmus ellen: Hogyan győzhetik le a demokráciák a belföldi és nemzetközi terrorizmust?) című könyvében 1995-ben. Számos beszédet is mondott erről a kérdésről. Figyelemre méltó az, amit 2001. június 21-én tartott a Jewish Agency (Zsidó Ügynökség) közgyűlésén. Ennek főbb megállapításai így foglalhatóak össze: A palesztinok felelősek a közel-keleti konfliktusért. A fennálló államok legitim módon viselnek háborúkat, mert a társadalmak tökéletlenek. A palesztinok háborúja nem legitim, mert nincs államuk és reguláris hadseregük. Ezért terroristának minősülnek. Ezek a palesztin terroristák tudatosan támadnak polgári személyeket, az izraeliek válasza önvédelem. Ezek az izraeli válasz-akciók a küzdő felek ellen irányulnak. Arafat és a palesztinai hatóság Izrael elpusztítására törekszik, és a terrorizmus illegitim eszközeit használja. A palesztinok magatartása jogellenes, az izraelieké viszont jogos. A terrorista rendszerek a legkülönfélébb terrorista módszerekhez nyúlnak.

A terror csak akkor hasznos a számukra, ha annak költségei kisebbek, mint azok az előnyök, amelyekhez a terrorizmus révén juthatnak. A terrorizmus leküzdése csak úgy lehetséges, ha az azt folytató rezsim igen magas árat fizet érte. A közel-keleti konfliktus gyökere az, hogy számos arab állam, köztük a palesztinai vezetőség, nem fogadja el Izrael létét. Az első feladat megértetni az arabokkal, hogy Izrael olyan erős, hogy létezése végleges, nem lehet elfoglalni, és ebbe bele kell törődniük. A másik feladat, amellyel biztosítani lehet Izrael létezését, az, hogy ki kell kényszeríteni az arab rezsimek demokratizálódását. A tömegtájékoztatási eszközök, a propagandatechnikák és az amerikai televíziók műsorai képesek megváltoztatni az olyan teokratikus rendszereket, mint amilyen a Komeini által irányított ajatollahok uralma Iránban.

A 21. században nem lehet politikai győzelem nélkül elérni katonai győzelmet. A politika győzelemnek pedig előfeltétele a közvélemény meggyőzése. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha sikerül meggyőzni az embereket arról, hogy igazságos ügyről van szó. Nincs különbség aszerint, hogy képletesen szólva ki áll az angyalok és ki az ördögök oldalán. A nemzetközi közvélemény támogatását az elérendő cél igazságosságával lehet megnyerni. Akár igaza van valakinek akár nincs, az általa képviselt ügy igazságosságára kell hivatkoznia. E néhány mondattal Netanjahu beszédét foglaltuk össze röviden, amelyet két hónappal 9/11 előtt mondott.

Ez a beszéd továbbfejleszti Oded Yinon nézeteit, amelyeket a Cionista Világszervezet információs részlegének a folyóiratában, a Kivunimban (Iránymutatás) jelent meg. Yinon korábban az izraeli külügyminisztérium alkalmazásában állt. Írása részletesen és minden kétértelműség nélkül foglalja össze a Közel-Keletre vonatkozó cionista stratégiát. Az egész térségre vonatkozó stratégiai víziót vázol fel az egymást követő izraeli kormányok szemszögéből.

Yinon hosszú távú stratégiája két lényeges feltételből indul ki. Izrael fennmaradásának az egyik feltétele, hogy a közel-keleti térség hegemón hatalma legyen. Másik feltétele az, hogy a térség nagyobb arab országainak a felbomlasztásával, felosztásával kisebb államok vegyék körül, amelyek etnikai vagy vallási alapon szerveződnek. A cionista elképzelés szerint ezek a kisebb államok Izrael csatlósai lennének. Ezt az elgondolást nem először fogalmazták meg a cionista stratégák. Az arab államok kisebb utódállamokra való felosztása újból és újból visszatérő elképzelés.

Az 1978-as első Libanon elleni izraeli háború nyomán részleteiben is kidolgozták az erre vonatkozó terveket. A második Libanon elleni invázióra 1982 júniusában került sor, amikor az izraeli tervezők már nemcsak Libanont, de Szíriát és Jordániát is fel akarták darabolni. Ez teljesen hiteltelenné teszi azt az izraeli állítást, hogy egy erős és független libanoni központi kormány létrejöttét támogatnák. Ez valójában azt jelenti, hogy olyan libanoni kormányt akarnak, amely támogatja a közel-keleti térségre vonatkozó birodalomépítési, hegemón törekvéseket, akár békeszerződés megkötésével is. Arra is törekedtek, hogy Szíria, Irak, Jordánia, és a palesztinai nép is támogassa ezeket az elképzeléseket. Olyan fragmentált arab környezetet kíván létrehozni, amely nem tud ellenállni Izrael hegemón törekvéseinek. Yinon ebben a tanulmányában azt írja, hogy 1967 óta az 1980-as években nyílott először lehetőség arra, hogy Izrael megvalósíthassa hosszútávú céljait.

A palesztinai őslakosság eltávolítása Palesztinából még ma is a cionista stratégia fontos része. Ezt az irányvonalat követték 1947-1948-ban és az 1967-es háborúban. A cionista stratégiai tervezésben nem egyedül a palesztinok játszottak szerepet. A palesztinok jelentik az elsődleges célpontot, de a többi arab állam gyengítése is fontos része ennek a stratégiának. Oded Yinon legfontosabb javaslata az, hogy az egész közel-keleti térséget fel kell darabolni kis államokra. Ez az elgondolás időről időre visszatér a cionista stratégiai tervezésben. Már 1982. július 2-án megírta a Ha’aretz című izraeli lap, hogy Irakot fel kell darabolni egy síita, egy szunnita államra és egy tőlük független kurd részre. A cél olyan Izraeli Birodalom létrehozása, amely a világpolitikában is meghatározó szerepet játszhat.

Oded Yinon tanulmányának és Netanjahu 2001. júniusi előadásának lényeges pontjai megegyeznek George W. Bush amerikai elnöknek a ‘war on terror‘-ról – a tragikus események után – elhangzott beszéde főbb állításaival. Netanjahu elsősorban a Nagy-Izrael létrehozására törekvő cionistákhoz és közel-keleti szakértőkhöz szólt. Az is nyilvánvaló volt, hogy ezt a stratégiát Izrael nem tudja az Egyesült Államok katonai és pénzügyi támogatása nélkül megvalósítani. 2001. szeptember 11-én megtörtént az a „csoda”, amely ezt a távoli óhajnak tűnő stratégiai célt megvalósítható közelségbe hozta. George W. Bush, az Egyesült Államok Szenátusának és Képviselőházának együttes ülésén 2001. szeptember 20-án már így fogalmazott:

Válaszunk sokkal több lesz, mint azonnali megtorlás és elszigetelt csapásmérés. Ne egyetlen csatára számítsanak az amerikaiak, hanem hosszú hadviselésre, amely más lesz mint minden előző, amit eddig láttunk. Sor kerülhet drámai ütközetekre, amelyek a tévé képernyőin is láthatóak, és olyan álcázott hadműveletekre, amelyek siker esetén is titokban maradnak. Megfosztjuk a terroristákat a támogatástól, egymás ellen fordítjuk és egyik helyről a másikra üldözzük őket egészen addig, amíg nem találnak sem menedéket, sem nyugalmat. Fellépünk azokkal az államokkal szemben, amelyek támogatják, vagy befogadják a terroristákat. Valamennyi országnak a világ minden részén választania kell: vagy velünk van, vagy a terroristákkal. Mától kezdve azokat az országokat, amelyek továbbra is befogadják, vagy támogatják a terrorizmust, az Egyesült Államokkal szemben ellenséges rendszerű államnak fogjuk tekinteni. A civilizált világ Amerika oldalán van. Világos számára, hogyha ez a terror büntetés nélkül marad, akkor saját városaik, saját polgáraik lehetnek a következő célpontok. A terror, amelyet nem torolnak meg nemcsak épületeket dönthet romba, de fenyegetheti a legitim kormányok stabilitását is.”

George Bush idézett mondataiból megállapíthatjuk, hogy álláspontja szerint az Egyesült Államoknak nemcsak joga, de egyenesen kötelezettsége bármely államnak és országnak a megtámadása, ha Amerika döntéshozói úgy gondolják, hogy a célponttá vált ország potenciálisan veszélyt jelenthet az Egyesült államok érdekeire. Bush elnök ebben a beszédében közvetlen ellenségként az al-Kaida terrorszervezetet és az afganisztáni tálib kormányt nevezte meg. Amikor a legitim kormányok stabilitásáról beszélt, két részre osztotta a világ államait. Egyrészt olyanokra, amelyeknek legitim kormányzatai vannak, másrészt terroristákra, továbbá olyan államokra amelyek szembeszállnak a legitim kormányokkal, illetve támogatást és menedéket nyújtanak a terroristáknak. Bush úgy gondolta, hogy az első csoport támogatja az Egyesült Államokat, a második viszont a terroristákkal tart. A világnak ez a felosztása a sztálinista kommunizmus propagandájára emlékeztet. Ekkor a Szovjetunió és szövetségesei alkották a béketábort, amely ‘legyőzhetetlen’, és mindenki más, aki a békeellenes erőket támogatta az imperialista ‘háborús uszítók’ táborához tartozott. A világtörténelemben időről időre feltűntek hatalmas birodalmak, amelyek az uralmuk alá hajtottak más népeket. Olyan világbirodalom azonban eddig nem létezett, amely hegemóniáját Földünk egészére ki tudta volna terjeszteni. Korábban mindig voltak olyan rivális államok, amelyek a leghatalmasabb birodalmak számára is ellensúlyt képeztek.

1989-et követően a szocialista világrendszer, majd pedig a Szovjetunió felbomlásával az Egyesült Államok egyedül tartotta meg szuperhatalmi státuszát. Amerika a hivatalos politika rangjára emelte, hogy minden kormány illegitim, amely nem fogadja el globális hegemóniáját. Az ellenálló államoknak számolniuk kell az egyetlen szuperhatalom katonai megtorlással. A ‘war on terror’ meghirdetése és gyakorlati alkalmazása Afganisztánban jól szemléltette mi minden történhet az egypólusú hatalmi rendben. Ebben a világrendszerben – a látható szuperhatalom – az Egyesült Államok és szövetségesei a világhatalom közvetlen érvényesítői. Az Egyesült Államok felett azonban a pénzhatalmi világelit gyakorolja a döntéshozó főhatalmat informális struktúrái és minden döntési központot elérő hálózata segítségével. Ez a láthatatlan pénzimpérium az igazi szuperhatalom és a látható szuperhatalom csak ennek a pénzimpériumnak az izomzata, amely minden lényeges kérdésben alá van vetve a pénzhatalmi világelit arctalan pénzviszonyokba elrejtett diktatúrájának.
A ‘war on terror’ doktrínájának a bevezetésével bármely kisebb államot, amely nem veti alá magát a pénzuralmi világelit és az irányítása alatt álló Egyesült Államok hegemóniájának, terroristának lehet minősíteni. A pénzhatalmi világelit által irányított Egyesült Államok példáját követve Oroszország szabad kezet kapott a csecsen nép elleni fellépésre, Kína az ujgurok és a tibetiek elnyomására. Izrael pedig arra, hogy kiterjessze ellenőrzését a Jordán nyugati partján és a Gáza-övezetben élő palesztinokra.

Bush elnök ‘war on terror‘ doktrínája igen közel állt Netanjahu elképzeléseihez. Az Egyesült Államok katonai és gazdasági erejének kihasználására a nacionalista és vallásos izraeli jobboldali erőknek csak a Bush-doktrína átértelmezésére volt szükségük. Eszerint Bush elnök, valamint a demokráciák, a nyugat, vagyis az egész civilizált világ, Izraelt támogatja, amely a közel-keleti térség egyetlen demokratikus állama. A terroristák és az őket támogató államok pedig az arab önkényuralmi rendszerek, és a világ más diktatúrái, amelyek mind Izrael és a demokrácia ellenségei.

Netanjahu felismerte, hogy a Bush-doktrína alkalmazása elősegítheti Nagy-Izrael (Eretz-Yisrael) létrehozását. ‘Eretz Yisrael’ szó szerint azt jelenti, hogy Izrael-Földje, vagyis az a terület, amit a zsidó vallás szerint Isten ajándékozott választott népének. Szűkebb értelemben Eretz Israel felöleli a mai Ciszjordániát, a jelenlegi Libanont, Szíria egy részét és az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigetet. A vallási fundamentalizmusra támaszkodó zsidó és keresztény cionista értelmezésben Eretz Israel területe jóval nagyobb, mint a jelenleg is vitatott területrészek Szíriával, Jordániával és a Palesztin Hatósággal.

A szaúd-arábiai vezetés is előterjesztett egy tervet a közel-keleti béke megteremtésére 2002 márciusában. Ez a béketervezet is az 1967. előtti izraeli határokat vette figyelembe. Elfogadása esetén végleg el kellett volna temetni a Nagy-Izraelre vonatkozó álmokat. Izraeli részről a szaúdi tervet egyrészt azonnal elutasították, másrészt katonai offenzívát indítottak palesztin területek ellen. Fokozták az akkori palesztin vezető, Jasszer Arafat lejáratását. Kofi Annan akkori ENSZ-főtitkár erőfeszítései az ellenségeskedések beszüntetésére nem jártak sikerrel.
2002. április 10-én Netanjahu újabb fontos beszédet tartott a ‘war on terror’-ról, ezúttal az Egyesült Államok törvényhozásának Felső Házában, a washingtoni Szenátusban. Izrael korábbi miniszterelnöke, az eszmeileg hozzá közel álló neokonzervatív és keresztény-cionista érdekcsoportok támogatásával kifejthette az amerikai Szenátus tagjai előtt elgondolásait. Üdvözölte azt, hogy az amerikai elnök nem tesz különbséget a terroristák és az őket támogató rezsimek közt. Méltatta, hogy az amerikaiak kemény csapást mértek az al-Kaida bázisának számító Afganisztánra. Netanjahu már ekkor is gyakran használt kettős-mércét. Ezúttal kifejtette, hogy erkölcsi szempontból nem lehet egyenlőségjelet tenni az amerikai támadás több ezer afgán áldozata és a 2001. szeptemberi merényletek áldozatai közé. Netanjahu arra hivatkozott, hogy az afgán áldozatok egy igazságos háborúban vesztették életüket akaratlanul, kívülálló harmadikként, míg 9-11 áldozatai egy szándékos terrorakció következtében haltak meg.

Netanjahu szégyenletesnek nevezte, hogy a nemzetközi közvélemény azonos módon ítéli meg az izraeli polgárok elleni szándékos merényleteket a terrorizmus elleni harc vétlen polgári áldozataival. Szólt arról, hogy az afganisztáni háborút csak az első lépésnek lehet tekinteni, és a terrorizmust támogató összes rezsimet meg kell dönteni. Izrael akár egyedül is kész megvédeni országát, a szabad világ érdeket, és helyreállítani az elrettentő erőt a Közel-Kelet e fontos részében. Netanjahu keményen támadta Arafatot, és Izrael egyik fontos feladatának nevezte Arafat terrorista rendszerének megsemmisítését, és az oslói folyamatot akadályozó palesztin vezető eltávolítását.

Netanjahu hangsúlyozta, hogy az izraeli kormánynak nemcsak saját országa lakosságát kell megvédenie, de segítenie kell a szabad világ egészét, hogy megnyerje ebben a fontos világtérségben a terrorizmus elleni harcot. Netanjahu sürgette Szaddám Huszein eltávolítását is Irak éléről. Amerikának és Nagy-Britanniának még azelőtt kell megdönteni ezt a diktatúrát, mielőtt nukleáris fegyverekhez jut. Parancsoló szükségesség, hogy a terrorista rendszerek eltávolítását követően a szabad világ ­– Amerika vezetésével – haladéktalanul hozzáfogjon a demokrácia bevezetéséhez a Közel-Keleten. A nyugat nem engedheti meg, hogy ez a világtérség fanatikus harciasságba legyen bezárva. Lehetővé kell tenni, hogy a szabadság és a függetlenség behatoljon abba a világtérségbe, amely bennragadt a reformokat elutasító zsarnokságban.
Netanjahu tehát elég részletesen kifejtette az amerikai kormányzat számára, hogy milyen célokhoz igazítsa közel-keleti politikáját és a terrorizmus ellen indított háborúját. Az amerikai elnök megfogadta Netanjahu ajánlásait, és 2002. június 24-én mondott beszédében zöld utat adott Izrael számára politikai törekvései megvalósítására.
Azért idéztünk részletesen Netanjahu beszédeiből, mert ő az a politikus, akit a ‘war on terror’ doktrína igazi kialakítójának tekinthetünk. Netanjahu meg volt róla győződve, hogyha az általa ajánlott stratégiát végrehajtják a Közel-Keleten, akkor ez a világtérség szükségszerűen az erős, nukleáris fegyverzettel egyedül rendelkező Izrael hegemóniája alá kerül. Netanjahu számított arra, hogy a ‘Likud Olami’-nak nevezett középjobboldali cionista mozgalom világszervezete (World Union of Liberal National Zionist) támogatni fogja. Ennek a szervezetnek az amerikai részlege pedig meghatározó befolyást tud gyakorolni az amerikai kormányra és a világ közvéleményére. Így érvényesülhetnek a ‘Likud Olami‘ Netanjahu által kidolgozott célkitűzései a közel-keleti konfliktus és a terrorizmus elleni harc vonatkozásában.

Netanjahu azt is tudta, hogy az Egyesült Államokban számíthat a keresztény-cionisták támogatására, akiknek jelentős befolyása volt a Bush-kormányzatra. Olyan szervezetek, mint amilyen például az Izraelt támogató Országos Keresztény-Vezetés Konferencia (National Christian Leadership for Israel) egyetértenek a Nagy-Izraelre vonatkozó elképzelésekkel, és készek kedvezőtlen képet festeni az arab államokról és az iszlámról. Az Afganisztán elleni amerikai háborút az amerikai- és a világközvélemény úgy fogta fel, hogy az 9/11 feltételezett elkövetői megbüntetését célozza. Bush elnöknek az ‘Axis of Evil‘ (a Gonosz Tengelye) elnevezésű beszéde, az Arafat-ellenes kampány Amerikában, az Irak elleni háború előkészítése, valamint az idő előtt nyilvánosságra hozott Rand-jelentés, amely Szaúd-Arábiát az Egyesült Államok ellenségének és a terrorizmus támogatójának tünteti fel, már mind azokra az elképzelésekre és javasolt lépésekre támaszkodtak, amelyeket Netanjahu korábban már elmondott a beszédeiben és kifejtett addig publikált írásaiban.
Netanjahu birodalmi álmokat kergető nacionalista politikájával nem áll egyedül a világtörténelemben. A birodalomépítők gyakran értek el sikereket, amelyek nyomán évszázadokig léteztek a megálmodott birodalmak. Ezek bármennyire is különböztek, mindig bukással értek véget. Ez lett a sorsa Babilonnak, Bizáncnak, Salamon Királyságának, a Római Birodalomnak, a mongolok és a tatárok uralmának. Így ért véget az Oszmán és a Brit Birodalom, vagy ha birodalomépítő diktátorokat akarunk megnevezni ez lett a sorsa Napóleonnak, Hitlernek és Sztálinnak is.
A nagyobb lakosságú és területű, jobban felfegyverzett államok le tudták győzni a náluk kisebbeket és gyengébbeket. A meghódított országok egyre nagyobb létszámú lakói felett kellett elnyomó módszerekkel a hatalmat gyakorolni. A meghódított népek azonban gyűlölték a hódítókat, és meg akartak tőlük szabadulni. Egyre többször kellett hadjáratokat folytatni a meghódított népek ellen. Ezek a háborúk végül is elviselhetetlen terheket róttak a hódítókra. Ily módon bomlott fel az újkor egyik legsikeresebb világbirodalma, a Brit Commonwealth. De Napóleon, Hitler, valamint Sztálin örökösei sem tudták egyben tartani birodalmukat. Amikor a Szovjetunió pedig megkísérelte belső feszültségeit külső terjeszkedéssel leküzdeni, és elindította afganisztáni gyarmati háborúját, súlyos vereséget szenvedett ebben az ázsiai országban.

A birodalmak bukását nemcsak a kifelé történő túlterjeszkedés idézi elő, hanem a belső hatalmi viszonyok hanyatlása, valamint a korrupció elhatalmasodása is. A hódítók gyakran erkölcsi elvekre hivatkoznak, például arra, hogy civilizálni kell a barbárokat, illetve fel kell szabadítani az elnyomottakat. Bármire is hivatkoznak, közös bennük az, hogy igazságtalanul bánnak a legyőzöttekkel, a függőhelyzetűvé vált vesztesekkel.

A birodalmak bukását felgyorsítja, hogy általánossá válik az erkölcs eróziója, a társadalom gátlástalan manipulálása egészen a nyílt hazudozásig, és mindez párosul olyan korrupcióval, amely már a birodalmi központok lakóit is sújtja. Ebben a végfázisban a hatalmi elit az általa közvetlenül ellenőrzött központokban is a lakosság egyre erőteljesebb ellenállásába ütközik. Nem véletlen, hogy Netanjahu kormányzásának legélesebb ellenzői magában Izraelben vannak. Nemcsak azoknak az izraelieknek a száma nő folyamatosan, akik ellenzik a palesztinokkal szembeni elnyomó intézkedéseket, de azok is egyre többen vannak, akik elutasítják, hogy Izrael háborút viseljen Irán ellen. (…)
(A teljes elemző írás a Leleplező 2012/4, téli számában olvasható)


Drábik János: Ugyan utószó helyett, de nincs vége

Részlet a Világbéke vs. világháború című könyvünkből


A jelek arra utalnak, hogy gyökeres átalakulás van folyamatban a Közel-Kelet és Közép-Ázsia térségében. Ennek a nagy horderejű változásnak a hátterében olyan világpolitikai tényezők játszanak szerepet, mint az Egyesült Államok egyre jobban kibontakozó hanyatlása, Oroszország és Kína folyamatos erősödése, és a nemzetközi viszonyok globális átrendeződése. Ahogy lehanyatlott a „pax Britannica” a 20. században, hasonló módon hanyatlásnak indult a „pax Americana” rendszere is a 21. században.

A világ politikai-térképei időnként átrendeződnek. Az ezeken látható határok részben természetesek, részben pedig azokat az erőviszonyokat tükrözik, amelyek a határok meghúzásának időpontjában érvényesültek. Amikor a stabilitás a követelmény, akkor fontos geopolitikai szempont, hogy az egyes államok politikai határai az egyes népek etnikai határai mentén haladjanak.

Az első világháború utáni határokat Versailles-ban úgy húzták meg, hogy azok feldarabolták Ausztriát, Magyarorszá-got, Németországot, önkényesen húzva meg a határokat. Magyarország esetében – példa nélkül álló módon – semmilyen nemzetközi alapelvet sem vettek figyelembe: megszegték mind a történelmi, mind az etnikai, mind az önrendelkezési elvet. Ez utóbbit csak csalétekként hirdették meg azért, hogy a központi hatalmakat rávegyék a fegyverszünet elfogadására. A Versailles-ban hozott hibás döntések vezettek a második világháború kitöréséhez. Hitler és a nemzetiszocialista Németor-szág – mint történelemformáló politikai tényező – szimbolikus értelemben Versailles-ban született az antant hibás döntéseire való válaszreakcióként.
A második világháború után is hasonló módon önkényesen húzták meg a határokat, és alakították ki azt a politikai térképet, amely a szemünk előtt megy át gyökeres változáson. Ha a Közel-Keletet vesszük közelebbről szemügyre, láthatjuk, hogy azt miként osztotta fel teljesen önkényesen a titkos Sykes-Picot megállapodás. Ennek az egyezménynek a kidolgozásában harmadik félként még Szazanov, az Orosz Birodalom külügyminisztere is részt vett.

Nagy-Britannia és Franciaor-szág – Oroszország egyetértésével – felosztotta egymás között az összeomlás szélén álló Osz-mán Török Birodalom egy részét. A megállapodás szerint Anglia befolyási övezetébe került volna a mai Jordánia és Dél-Irak, valamint Haifa területe. A franciáké lett volna Anatólia délkeleti része, Észak-Irak, Szíria és Libanon. Palesztinát pedig közös felügyelet alá helyezték volna. Az 1917-es bolsevik hatalomátvételt követően az oroszok visszaléptek követeléseiktől.

E rövid ismertetőből is látható, hogy az önkényesen meghúzott határoknak semmi köze nem volt a különböző népek által lakott területekhez és az etnikai határokhoz. A 2011-ben kibontakozott iszlám előretörés, a különböző forradalomnak neve- zett lázadások, az „Arab Tavasz” nyomán bekövetkezett rendszer- és kormányváltozások úgy is értelmezhetőek, hogy a természetes határok fokozatosan felváltják az önkényesen meghúzott mesterséges határvonalakat.

Az iszlám két irányzatának a követői, a szunniták és a síiták természetes módon szunnitákkal, illetve síitákkal szövetkeznek. Ez hasonló ahhoz, mint amikor a 17. században Európában a katolikusok szövetkeztek a katolikusokkal, a protestánsok pedig a protestánsokkal. Afrikában Etiópia és Szudán ketté vált. Erős a szeparatizmus Maliban és Nigériában is, úgyhogy számítani lehet ennek a két országnak a felbomlásával is.

Ami Szíriát illeti az országra kívülről rákényszerített polgárháború nyomán ott is bekövetkezhet az ország szomalizációja és szétesése. Szíria északkeleti vidékein mintegy három millió kurd kisebbség él, amelyet szoros etnikai kötelékek fűznek az Irakban élő testvéreikhez. Törökországban pedig tizenöt millió kurd él, ami döntően befolyásolja Ankara viszonyát Damaszkuszhoz. A húszmilliós kurd nép természetesen saját nemzetállamot szeretne önmaga számára. Élnek azonban kurdok Iránban is. Egy független kurd állam, Kurdisztán létrejötte tehát jelentős területeket és népességet szakítana ki négy országból is: Szíriából, Irakból, Törökországból és Iránból. Ha a két világháború után a győztesek természetes határokat alakítottak volna ki, akkor azon Kurdisztán is szerepelt volna.
Szíria lakosságának négyötöde szunnita mohamedán, és egyre valószínűbb, hogy a Muszlim Testvériséget juttatja hatalomra, leváltva a jelenlegi szekuláris kormányzatot. Assad elnöknek és síita Alawita támogatóinak a bukása egyben véget vetne Irán, Irak, Szíria és a Hezbollah síita együttműködésének. Ez azt jelenti, hogy a Hezbollah elveszítené hátterét, ami viszont újabb feszült helyzethez vezethet Libanonban. A legnagyobb vesztes azonban Irán lenne, amely így elveszítené egyetlen arab szövetségesét, Szíriát. A kapcsolat megszakadása Teherán és a Hezbollah között egyértelműen Izraelnek kedvezne.

A közelmúlt fejleményei kapcsán azonban Izrael mégsem tekintheti egyértelműen győztesnek magát. Egyiptomban, az arab világ szellemi központjában, Mohamed Murszi, a Muszlim Testvériség vezetője került az atlantizmust kiszolgáló konformista Hoszni Mubarak helyére, aki fenntartotta a békét a Sínai-félszigeten és korlátozta a Hamasz tevékenységét. Murszi elnök már fogadta a Hamasz vezetőjét kairói elnöki palotájában. A Sínai-félsziget is fokozatosan átjáróházzá alakul át. Izraeltől keletre sincs igazi béke a palesztinokkal, és Jordánia királyának a trónja is inog. A szír határon, a Golán-fennsíkon, egyelőre nyugodt a helyzet, de ha végbemennek a szíriai változások, akkor hamarosan olyan katonai erő jelenhet meg, amely a damaszkuszi szunnita kormányzathoz lojális. Már említettük, hogy a Hezbollah vár és figyel Izrael északi határainál, és már Ankara sem olyan barátságos, mint korábban volt.

A természetes határok fokozatos létrejötte közelebbről érinti a Közel-Kelet egy másik államát a Kaukázus térségében, a Kaszpi-tenger mentén fekvő Azerbajdzsánt is. Közel-keleti szakértők már többször is megírták, hogy az Egyesült Államok egyre komolyabban mérlegeli Észak-Irán azeriek által lakott területeinek az Azerbajdzsánhoz való csatolását. Bakunak ezért részt kellene vennie katonailag az Irán elleni hadműveletekben a nyugat oldalán. Azerbajdzsán területét az oroszok és a perzsák 1828-ban felosztották egymás között. Azerbajdzsánban 9 millió, Irán északi részén pedig 16 millió azeri él.

Az első világháborút követően Azerbajdzsán szövetségre lépett Örményországgal és Grúziával, de ez a szövetség 1918 májusában felbomlott. Attól kezdve Azerbajdzsán Szovjet-Oroszország, majd pedig a Szovjetunió részévé vált. Sztálin a második világháború alatt megszállta Irán azeriek által lakott területeit és azokat egyesíteni akarta a Szovjetunióhoz tartozó Azerbajdzsánnal. Sztálin azonban Washington és London erélyes fellépésére 1946-ban visszavonta a Vörös Hadsereg hadosztályait, amelyeknek korábban már parancsot adott Teherán megszállására.
Azért említettük mindezt, mert Azerbajdzsánnak, és az azeri népnek különleges kapcsolata van Iránnal. Ebből a szempontból kell mérlegelni azt is, hogy miként viszonyult Teherán az 1991-ben Sztyepanakertben kikiáltott Hegyi-Karabah Köztársasághoz. Ezt az aktust több éves véres háború előzte meg Örményország és Azerbajdzsán között. A háborús viszony ma is fennáll a két szomszéd állam között, mert 1994-ben csak tűzszünet jött létre. A Rosbalt orosz hírügynökség szerint az azeri külügyminiszter Teheránban azt közölte Ali Larindzsanival, az iráni parlament elnökével, az el-nem kötelezett országok mozgalmának értekezletén, hogy Baku az azeri területeknek az örmény megszállás alóli felszabadítására törekszik.

Az Egyesült Államok törvényhozásának egyik képviselője Dana Rohrabacher (2012 augusztusában) Hillary Clinton külügyminiszterhez intézett levelében szükségesnek nevezte, hogy Amerika támogassa Dél-Azerbajdzsán (Észak-Irán) elszakadását Irántól, hogy egyesülhessen az Azerbajdzsáni Köztársasággal. Erről a külügyminisztérium szóvivője számolt be, hozzátéve azt is, hogy Hillary Clinton válaszolt a képviselőnek, de a válasz részleteit nem ismertette. Azt lehet tudni, hogy Amerika változatlanul az adott ország (ebben az esetben Irán) területi integritásának a megtartását tartja a legfontosabb nemzetközi alapelvnek, és ez most is az álláspontja. Tény az is, hogy az Egyesült Államokban és Izraelben már több tervet is megvitattak arról, hogy Iránt több államra osztanák fel az etnikai határok mentén. Irán felosztása tehát komoly mérlegelés tárgya lett a legfelsőbb döntéshozói szinten is.


Már utaltunk rá, hogy az Iránban élő azeri lakosságot nem lehet elnyomott kisebbségnek tekinteni, mivel az azeriek meghatározó módon vesznek részt az iráni állam irányításában. Rohrabacher levelére azt követően került sor, hogy feszülté vált a viszony Teherán és Baku között, mivel Azerbajdzsán igen jelentős mennyiségű izraeli katonai felszereléshez jutott. Már 2011-ben számos tudósítás jelent meg erről a brit és az izraeli tömegtájékoztatásban. Ezek szerint Izrael engedélyt kapott Azerbajdzsántól, hogy az iráni határhoz közel eső azerbajdzsáni légi-támaszponton tölthessék fel üzemanyaggal az izraeli harci-gépeket. 2012-ben történt meg először, hogy a bakui Parla-mentben Irán északi területét Dél-Azerbajdzsánnak nevezték. Mindez jól mutatja, hogy mennyire kiéleződött a viszony Teherán és Baku között az Azerbajdzsánnak nyújtott, igen jelentős izraeli fegyverszállítmányok következményeként.

Mike Rogers, a washingtoni képviselőház bizottságának vezetője Izraelből visszatérve a republikánusok elnökjelölt-választó konvencióján, Tampában kijelentette: véleménye szerint Izrael nem indít támadást Irán ellen az elnökválasztás időpontjáig. Számára nem kétséges, hogy Netanjahu terveibe belekalkulálta az amerikai elnökválasztást is, mondotta Rogers, hozzátéve, hogy az izraeli miniszterelnök azért vár az elnökválasztásig, mert azt követően már nagyobb együttműködésre számíthat a Fehér Ház részéről. Netanjahu a Rogersszel folytatott tanácskozáson bírálta Obama elnök Iránnal szemben tanúsított magatartását, és ez éles szóváltáshoz vezetett Netanjahu, valamint az Egyesült Államok izraeli nagykövete, Dan Shapiro között.

A CIA korábbi igazgatója, Michael Hayden 2012. szeptember 3-án megerősítette: az Iran elleni támadás elhalasztásában szerepet játszik, hogy szakértői becslések szerint Irán csak 2013-ban vagy 2014-ben lesz képes nukleáris fegyver előállítására. Hayden, aki a Bush-kormányzat idején a Nemzetbiztonsági Ügynökséget is irányította, a Haaretz nevű izraeli lapnak 2012. szeptember 4-én elmondotta, hogy Izrael egyedül nem rendelkezik azzal a katonai kapacitással, hogy megsemmisítse Irán nukleáris létesítményeit:

Nem becsülöm le az izraeliek tehetségét, de a mértan és a fizika törvényei azt mutatják, hogy Irán nukleáris programja bármely hadsereg számára rendkívül nehéz kihívást jelentene, mivel az nem csupán egy légi-csapás mérése lenne. Izrael erőforrásai lényegesen korlátozottabbak, mint amelyek az Egyesült Államok rendelkezésére állnak. Az sem abszolút biztos, hogy valamennyi célpontot ismerjük. Ezeket újra felül kell vizsgálni, erre pedig csak az amerikai légierő lenne képes. A hadművelet csak bizonyos ideig vetné vissza az irániakat, ténylegesen pedig arra kényszerítené őket – amit pont megelőzni óhajtunk –, hogy minél előbb nukleáris fegyverzethez jussanak.”

A CIA jelenlegi igazgatója, David Petraeus négy csillagos tábornok, 2012. szeptember 4-én azért utazott Izraelbe, hogy jelentős mértékben csökkentse és októberre halassza Obama elnök megbízásából azt a hadgyakorlatot, amely a legnagyobb – rakétafegyverekkel végrehajtott – közös amerikai–izraeli hadgyakorlat lett volna. Ötezer amerikai katona helyett most már csak ezerkétszáz vesz rajta részt. Ez azt is jelenti, hogy a Patriot system nem kerül alkalmazásra a hadgyakorlat keretében. A hadihajókra telepített Aegis system viszont kipróbálásra kerül Izrael saját Arrow, Patriot és Iron Drone rakétáival együtt. A CIA főnöke jelenlétével csökkenteni kívánta Izrael várható neheztelését és aggodalmait Amerika szándékait illetően. Közel-keleti szakértők egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a szeptemberi amerikai és izraeli tanácskozásokon újabb fontos megállapodásra nem kerül sor a két ország között.

Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnöke 2012. szeptember 2-án Londonban kijelentette: nem akar bűnrészessé válni, ha Izrael mégis úgy dönt, hogy egyoldalúan megtámadja Iránt. Egy ilyen csapásmérés elhalasztaná, de nem semmisítené meg Irán nukleáris programját. A jelek szerint Washingtonnak megvan a maga saját menetrendje és ezen nem tudott Netanjahu sem dühöngéssel, sem kérkedéssel változtatni. Izrael döntéshozói körében azonban továbbra sem mondtak le arról, hogy Amerikát bevonják egy Irán elleni akcióba. Netanjahu sajtóértekezletén közölte:

Meggyőződésem, hogy az igazságot ki kell mondani, a nemzetközi közösség (nem az USA) nem húzza meg világosan Irán számára a vörös vonalat és Irán nem szembesül azzal a nemzetközi eltökéltséggel, amely nukleáris programja leállítására késztetné.”

Petraeus tábornoktól azt várják: erősítse meg, hogy amíg Irán nem mond le teljes mértékben a nukleáris fegyverek előállításához szükséges technológiai háttér eléréséről, addig „minden lehetőség az asztalon van” az Irán elleni amerikai fellépés vonatkozásában.

Miért nincs szó Izrael nukleáris fegyvereirôl?

Iránnak nincs nukleáris fegyvere, és hivatalosan is békésnek minősített nukleáris programjáról, annak minden apró részletéről, mégis bőségesen tájékoztatnak napról napra az elektronikus és nyomtatott sajtóban. Ezzel szemben Izrael nukleáris programjáról és már meglévő atomfegyver készletéről legutoljára 2002-ben tájékoztatott részletesebben az amerikai sajtó. A globális tömegtájékoztatásban tabunak számít tájékoztatást adni Izrael nukleáris fegyvereiről. A főáramlatú tömegtájékoztatásban dolgozó szakértők ezt a mulasztásukat azzal magyarázzák, hogy Izrael nem hajlandó hivatalosan elismerni: rendelkezik nukleáris fegyverekkel. Az Egyesült Államok kormánya sem ismeri el hivatalosan, hogy Izraelnek van egy ilyen nukleáris programja. Tel-Aviv álláspontját 2012. szeptemberében Izrael washingtoni nagykövetségének a szóvivője – Aaron Sagui – így fogalmazta meg:

Izrael nem fogja első országként bevezetni (introduce) a nukleáris fegyvereket a Közel-Keleten. Izrael támogatja, hogy a béke elérése érdekében a Közel-Kelet a tömegpusztító-fegyver minden fajtájától mentes térség legyen.” Az „introduce” szó, amely angolul többek között megvalósítást, elérést, kivívást, alkalmazást és teljesítményt jelent, azért került be a megfogalmazásba, mert így szándékosan homályossá vált a mondat jelentése. Szakértők szerint arról van szó, hogy Izrael nyíltan nem fog kísérletezni ilyen fegyverekkel, és nem fogja nyilvánosan elismerni, hogy rendelkezik nukleáris fegyverzettel.

A kaliforniai Monterey Intézet professzora – Avner Cohen – szerint ennek a formulának a megfogalmazására az 1960-as évek közepén Izraelben került sor. 1969-ben Golda Meir izraeli miniszterelnök és Richard Nixon amerikai elnök kötött egy – még ma is titkosnak minősülő – megállapodást. Ebben már szerepelt ez a homályos, kétértelmű megfogalmazás. Ebből az amerikai elnök megbizonyosodhatott, hogy Izrael rendelkezik atombombákkal.

John Kennedy elnök komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza Izraelt saját atombomba előállításában. Ezt a politikát lényegesen enyhébben, de folytatta Lyndon Johnson is. Amikor azonban Nixon számára már bizonyossá vált, hogy Izraelnek vannak atomfegyverei, attól kezdve egyetlen amerikai elnök sem gyakorolt nyomást Izraelre, hogy hivatalosan ismerje el nukleáris fegyverek előállítását, és írja alá az Atomsorompó Egyezményt. Ezért az elnéző amerikai magatartásért cserébe Izrael vállalta: hivatalosan nem ismeri el, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel és ebben a kérdésben mély hallgatásba burkolódzik. Izraelnek hatékony tömegtájékoztatási rendszere van, de az ország atomfegyvereiről az is hallgat, mivel Izraelben keményen cenzúrázzák a katonai vonatkozású, bizalmas értesüléseket. Ez a cenzúra – ezekben a kérdésekben – a külföldi tudósítókra is vonatkozik. Ezért van az, hogy viszonylag kevesen tájékozottak Izrael nukleáris képességeiről. Ha valaki mégis tájékoztat erről, ahogyan arra 1986-ban sor került, amikor az egyik izraeli mérnök, Mordechai Vanunu erről kiszivárogtatott híreket, akkor azt szigorúan megbüntetik. Vanunut Olaszországban izraeli ügynökök elrabolták, Izraelben bíróság elé állították, és hosszú szabadságvesztésre ítélték. Tizennyolc évig volt börtönben, nagyrészt magánzárkában.

Mivel Izrael nem írta alá az Atomsorompó Egyezményt, ezért nemzetközi jogilag nem köteles megengedni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, az IAEA-nak, hogy az ellenőrizze Dimonában lévő nukleáris központját. Teherán viszont aláírta ezt a szerződést, és így az IAEA ellenőrei rendszeresen látogatják Irán valamennyi nukleáris létesítményét. Ami az amerikaiakat illeti, ők sem hoznak nyilvánosságra információkat Izrael nukleáris programjáról. Ezeket az adatokat Washingtonban kategóriákra osztva gondosan őrzik, és a legszigorúbb államtitkok közé vannak sorolva. Ennek a szigorú titkolódzásnak számos oka van: az egyik az, hogy a nyíltság hiánya, az Izrael nukleáris fegyverkezésével kapcsolatos homály és kétértelműség mind az Egyesült Államoknak, mind Izraelnek az érdekében áll. Ha Izrael több tájékoztatást adna nukleáris programjáról, az még jobban arra ösztönözné a közel-keleti térségben élő arab országokat, hogy ők is atomfegyverhez jussanak. A titkolódzásnak személyes okai is vannak. Íratlan szabály, amit azonban mégis szigorúan be kell tartani, hogyha valaki sikeres karriert akar befutni, akkor nem célszerű bírálnia Izraelt. Így például arról sem szabad beszélni, hogy Palesztinában, a Jordán nyugati partján a tel-avivi kormányzat illegális telepeket létesített. Erről ma már mindenki tud, mégsem célszerű róla beszélni. Erkölcsileg elfogadható, hogy a holokauszt után Izrael mindent megtesz azért, hogy ehhez hasonló szörnyűség ne ismétlődhessen meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tömegtájékoztatásnak hallgatnia kell Izrael nukleáris fegyverprogramjáról, amely nagyon is érinti a közel-keleti térség erőviszonyait. A globális média hallgatása számára nem lehet mentség az, hogy ez érzékeny téma, és ezért inkább nem foglalkozik vele.

Bűnrészes-e Amerika Izrael Irán elleni háborús terveiben?

Az Egyesült Államok 2011 szeptemberében nyilvánosságra hozta, hogy leszállított Izraelnek ötvenöt óriás méretű bunkerromboló bombát, amely képes a legerősebb vasbetonon is áthatolni és elpusztítani a föld alá telepített nukleáris létesítményeket. Ezek a szupermodern óriásbombák meghatározó szerepet játszhatnak, ha Izrael támadást intézne Irán ellen. Ennyiben az Egyesült Államok az Irán elleni esetleges háború fontos közreműködőjévé vált.

Az, hogy Dempsey tábornok igyekszik elhatárolódni a Netanjahu kormánytól azt hangsúlyozva: nem akar Izrael bűnrészesévé válni, valójában azt az amerikai óhajt fejezi ki, hogy egy izraeli támadás esetén Irán nem mérjen csapásokat a Perzsa-öböl térségében lévő amerikai támaszpontokra és hajókra is. Amerika tehát kielégítette Izrael minden igényét, de azt is szeretné, ha ennek nem lenne hátrányos következménye ránézve egy háború esetén. Dempsey arról akarta meggyőzni Iránt, hogy Amerika kívül akar maradni Teherán és Tel-Aviv összecsapásán.

2012 szeptemberében olyan információk is kiszivárogtak, hogy Washington már meg is kezdte a tárgyalásokat Teheránnal: konfliktus esetén Irán ne mérjen csapást az amerikai támaszpontokra. Ezt természetesen a Fehér Ház a leghatározottabban tagadta. Iráni politikai és katonai vezetők folyamatosan hangoztatták, hogy egy izraeli támadás esetén nem tennének különbséget az amerikai és az izraeli célpontok között. Számos amerikai katonai létesítmény Irán közvetlen szomszédságában támadási célpont lehet, ezért vált fontossá – legalábbis szavakban – az elhatárolódás Izraeltől.

Ha Izrael mégis támadásra szánná el magát, akkor csaknem bizonyosan beveti a már említett, az Egyesült Államoktól kapott, ötvenöt óriásbombát a vasbetonbunkerek felrobbantására. Obama elnök azzal a döntésével, hogy leszállítja ezeket a veszedelmes fegyvereket, képessé tette Izraelt katonailag arra, hogy akár egyedül is csapást mérjen Iránra. Ezzel az Egyesült Államok Izrael bűnrészesévé vált, és bűntársként vállalnia kell Izrael háborús tetteiért a rá eső felelősséget.

Az Egyesült Államok vezérkari főnöke azt szeretné elérni az elhatárolódás hangoztatásával, hogy az amerikai létesítmények ne legyenek az iráni ellencsapás célpontjai. Teheránnak azt is számításba kell vennie, hogy az Egyesült Államok változatlanul megosztja a katonai információkat Izraellel, amely nyíltan készülődik Irán megtámadására. Irán – védekezése során – akkor nem mérne válaszcsapást az amerikai célpontokra, ha Washington garanciát adna arra, hogy az Amerikában gyártott és Izraelnek leszállított bunker-romboló óriásbombákat nem vetik be. Egy ilyen garanciavállalás gyakorlatilag kizártnak tekinthető. Ezeket a kifejezetten támadó fegyvereket hivatalosan védelmi célokból szállították Izraelnek, és azzal indokolták, hogy egy Iránra mért „megelőző csapás” maga is védelmi természetű. Az érvényben lévő nemzetközi jog, az ENSZ alapokmánya és kiegészítő rendelkezései azonban nem ismerik el a megelőző háború jogszerűségét.

Az El-Nem Kötelezettek Mozgalmának teheráni tanácskozásán 2012. augusztus végén a résztvevők egyhangúlag támogatásukról biztosították Irán nukleáris programját. Ha ehhez azt is hozzászámítjuk, hogy Berlin és Párizs figyelmeztette Izraelt, ne intézzen támadást Irán ellen, akkor már az is valószínűsíthető: a Netanjahu-kormány elkerülhetetlenül arra kényszerül, hogy belerántsa az Egyesült Államokat is az izraeli–iráni konfliktusba. Amikor Irán válaszként lezárja a Hormuzi-szorost, akkor összecsapásra kerülhet sor az iráni fegyveres erők és az ott állomásozó amerikai hadihajók között.

A Netanjahu-kormány most arra törekszik, hogy meggyőzze a nyugati kormányokat és a közvéleményt: szükség van egy „vörös vonal” meghúzására, meddig mehet el Irán nukleáris kapacitásának a kiépítésében. A nyugat valószínűleg nem tesz eleget Netanjahu kérésének, mert jogilag nem támasztható alá az a nyugati követelés, hogy Iránnak ne lehessen olyan békés célokat szolgáló nukleáris ipari háttere, amely szükség esetén atomfegyverek előállítását is lehetővé teszi. Ezért nem valószínű, hogy az Egyesül Államok vagy a nyugat bármely országa meg fogja hirdetni ezt a „vörös vonalat”. Izrael valójában azt követeli az Egyesült Államoktól, hogy önkényesen húzzon meg egy ilyen határvonalat, amely valójában elszigetelné Amerikát. Teherán válaszként eddig azt az ellenstratégiát alkalmazta, hogy újból és újból demonstrálta nukleáris programjának békés természetét.

A közel-keleti béke érdekében közvetlen párbeszédre lenne szükség az Egyesült Államok és Irán között. Ennek keretében nemcsak Teherán nukleáris programja lenne a téma, de rendezni lehetne az Irakkal, Afganisztánnal és Szíriával kapcsolatos más konfliktusokat is. Megérett az idő arra, hogy harminchárom év után ismét párbeszédet folytasson a szuperhatalom Egyesült Államok és a regionális hatalom Irán a mindkét felet érintő fontos kérdésekről.

Az izraeli Jediót Ahronót (Ynet) online portálján 2012. szeptember 4-én olvashattuk a Közel-Kelet jelentős katonai hatalmának, a NATO-tag Törökország miniszerelnökének, Tayyip Erdogánnak a véleményét az izraeli–iráni konfliktusról:

Személy szerint nem hiszek abban, hogy Izrael teljes-körű támadást indítana Irán ellen. Ennek valószínűsége a nullával egyenlő. Ha nem így lenne, akkor az az egész régió apokaliptikus pusztulásával járna. Ebben a korszakban és ezekben a napokban a Közel-Kelet térségének békére, gazdasági fellendülésre és stabilitásra van szüksége.”

A helyzet kulcsa mégiscsak Amerika
(A teljes írás a könyvben és a Leleplező 2012/4. számában olvasható)


Virág András: 2013: forradalomba fordul a Föld

Európa egy új, nélkülözés elleni lázadási hullám küszöbén áll


Az egész világ, úgyszólván minden ember érezte, hogy nagyon nyomasztó ez az év. Most, hogy lassan mögöttünk van, tartsunk önvizsgálatot: könnyebben lélegzünk, felszabadultabbnak érezzük magunkat? Nem hinném, hogy sokan válaszolnának igennel erre a kérdésre. Olyan korszakba jutottunk, amelyben hegyekké tornyosulnak a gondok, ólomsúlyúak a nehézségek, és a nagy ködben semmit nem lehet látni. A politika immáron nem iránytű a nemzetek számára, sokkal inkább lerázhatatlan rabiga, amely gúzsba köti és nem ereszti sem az országokat, sem a tehetetlen embereket. Ki gondolta volna ezt húsz esztendővel ezelőtt, a nagy reménykedések és nekirugaszkodások idején?

Mi, akik Európa kellős közepén élünk, mindent kapunk, csak jót nem. Kegyetlen a magyarral a történelem. Megcsonkított, földarabolt országunk imperialista kalandorok, pénzhatalmi arisztokraták és közönséges tolvajok paradicsoma lett. Két évtized óta rabolják szét a magyar nemzeti vagyont, elszegényítették az országot, az embereket egyaránt. Lehet-e ebben a helyzetben bármiben is reménykedni, lehet-e jót lépni a politikai sakktáblán, lehet-e megálljt parancsolni a rontó viharoknak?

Ha szétnézünk, óriási káoszt látunk magunk körül. Európa országai borzalmas adósságtömeggel küzdenek, a pénzhatalom nemzetközi szervezetei újabb és újabb sarcot, megszorítást követelnek a kormányoktól, amelyeket most már súlyos politikai áldozatok nélkül nem lehet végrehajtani. A hatalom és a nép egyaránt teli félelemmel és bizonytalansággal. Mindenki tudja, hogy az államok eladósítása mögött a legagresszívabb imperialista stratégia húzódik meg, amelynek végső célja az európai nemzetállamok többségének fölszámolása, erejük és minden kapacitásuk elszívása és a mértéktelen kizsákmányolás, a kamatkapitalizmus egyeduralmának biztosítása.

Nincs garancia újabb ötven év békére

Az úgynevezett alternatív sajtó, és a tehetetlen politikai ellenzék tele van a legkülönfélébb összeesküvés-elméletekkel, amelyeket cáfolni, vagy megkérdőjelezni nehezen lehet. Az irracionálisnak, de annál veszélyesebbnek tűnő tendenciákra pillanatnyilag nincs más magyarázat. A társadalomtudományok tekintélye és hitelessége – mindenekelőtt a tudományos szocializmusé – húsz év alatt szinte nyomtalanul süllyedt el az értéktelenség mocsarában. Bizonyos értelemben hirtelen és váratlanul érte az emberiséget néhány hónappal ezelőtt Angela Merkel német kancellár kendőzetlen és nyílt figyelmeztetése Európa nemzeteihez: a jelenlegi politikában nincs garancia újabb ötven év békére az öreg kontinensen. Ez olyan borzalmasan hangzott, hogy a sajtó jobbnak látta, ha inkább nem foglalkozik vele, és megmarad az euró, meg az eurózóna jövőjével kapcsolatos „találd ki, mi lesz” fejtörőnél. Holott – amint arra előző lapszámunkban rámutattunk – a német kancellár szavait a lehető legkomolyabban kell venni. A jelenlegi európai politikus nemzedék azonban a jelek szerint nincs felkészülve az Európát fenyegető hatalmas veszélyre. Nem tudja, vagy nem akarja felfogni azt az ijesztő tényt, hogy az európai szocialista rendszerek megdöntésével párhuzamosan összeomlott az egész világ stabilitására meghatározó erejű európai békestruktúra. A második világháború során a hitleri fasizmus legyőzésére alakult „nagy szövetség” egyszerű történelmi relikvia lett, sem filozófiájával, sem praktikus politikai értelmével nem foglalkozik senki. Az európai imperialista államok közötti irtózatos ellentétek és feszültségek az elmúlt két évtized során szinte láthatatlanná váltak a NATO varázsgömbjében. Európa néhány politikusa csak ezekben a pillanatokban döbben rá, hogy a keleti nyitás nagy nemzedékének német és francia politikusai milyen kemény igazságot mondtak ki, amikor kijelentették, hogy „a politikai Európa nem létezik”. Az USA kíméletlenül hajszolta végig az európai rendszerváltás hullámverését, amely alapvetően az amerikai–szovjet katonai szembenállás és fegyverkezési verseny talaján született. Ha azt a tényt vesszük figyelembe, hogy a NATO–orosz frontvonalat sikerült közel másfélezer kilométerrel keletebbre tolni, az USA manőverének sikere tagadhatatlan. Ha viszont szemünk elé tárul a jelenlegi Európa szomorú és aggasztó képe – az általános recesszió, a gazdag nyugati államok hanyatlása, Kelet-Közép-Európa beragadása az elmaradottságba, a dolgozó tömegek napról napra fokozódó kizsákmányolása és a nemzetállamok belezuhanása a pénzhatalom feneketlen csapdájába –, mindenről beszélhetünk, csak sikerről, pozitív végkifejletről nem. Nincs uniós Európa, csak egyfajta európai vízió létezik, amely viszont annyira homályos, töredezett és ellentmondásos, hogy semmiképpen nem segíti a földrész országainak pozitív politikai orientációját.


A német–francia viszony az európai béke kulcsa

Az Európai Unió nem egy sikeres integráció, hanem egy kezelhetetlen csődtömeg képét mutatja. A megjósolhatatlan kimenetelű pénzügyi válság valódi hátterét egy globális politikai katasztrófa képezi, amely az elmúlt évben mindenki számára érzékelhetően kikezdte az európai stabilitás struktúráit, és fenyegeti az egész világ biztonságát. Ezt a válságot pusztán pénzügyi és gazdasági intézkedésekkel nem lehet kezelni. A tények azt mutatják, hogy az euróválság ürügyén Németország és Franciaország egyfajta politikai űr keletkezését érzékelve hirtelen hegemonisztikus pozícióra tör a földrészen. Ebben a jelek szerint élvezik az USA támogatását, bár ennek a rejtélyes harmóniának a tényleges paramétereit egyelőre nem lehet pontosan látni. Egyáltalán nem világos, hogy Oroszország – amely többször kinyilvánította egyetértését egy egységes európai politikai és gazdasági koncepció kialakításával – milyen mértékig ítéli kooperatívnak és tolerálhatónak a tagadhatatlan és intenzív német–francia hatalmi törekvéseket.

Egy azonban bizonyos: Nyugat-Európa többé nem az egyensúly és a stabilitás, hanem a bizonytalanság, a válságveszély és az ellentétek régiója lett, ami nemcsak Európára, hanem az egész világra nézve rendkívül veszélyes fejlemény. Nem véletlen, sőt egyértelműen hangsúlyos tényező, hogy a német kancellár figyelmeztetését követően – több hónapos teljes visszavonultság után – elsőként a bukott francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy tért ki nyíltan az európai feszültségek és a háborús veszély összefüggéseire. Egy fiatal brazil üzletemberek számára Miamiban rendezett konferencián a francia exelnök egyöntetű vélemény szerint élete egyik legjobb beszédét mondta el. Félreérthetetlenül és nyersen célzott arra, hogy a német–francia ellentétek kiújulása egyet jelentene egy új, nagy háború veszélyének megjelenésével. A német–francia viszony az európai béke kulcsa és a két ország együttműködése nélkül nincs európai béke. Sarkozy leszögezte: azok a tendenciák, amelyek a második világháborúhoz vezettek, folytathatatlanok, Európának új utakat kell keresnie. „Itt zajlottak az utóbbi száz év történelmének legvéresebb és legnagyobb háborúi. Nem Keleten, hanem Európában ölték meg a legtöbb zsidót. Ha ezt elfelejtjük, nem érthetjük meg, mit jelent Európa számára az Európai Unió” – jelentette ki.

Sarkozy beszéde erős ideológiai és politikai hátországot biztosít Angela Merkel kemény és célratörő taktikájához, amely a hegemóniát és a vezető szerepet követeli a válságkezelésben nyújtandó segítség fejében. Mindez persze felületes megközelítése a problémáknak. Lényegében arról van szó, hogy a német–francia koalíció kész fölvállalni a pénzhatalom követeléseinek teljesítését, amennyiben szabad kezet kap az európai folyamatok irányításához. Ez egy roppant bonyolult képlet, amelyben egyaránt benne van a gazdasági kilábalás lehetősége, de az európai ellentétek kiéleződése esetén a végzetes törés is Észak- és Dél-Európa között, ami konkrét világháborús helyzethez vezethet. A helyzet megítélését nehezíti, hogy sem az USA, sem pedig Oroszország nem nyilvánít határozott véleményt az európai helyzetet illetően, ami azt jelzi, hogy a két világhatalom egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett a folyamatok kimenetelével kapcsolatban. A látszat mindenesetre az, hogy az USA mintha szívesen kimaradna a konfliktus-kezelő eljárásokkal kapcsolatos döntéshozatali felelősségből, míg Oroszország – és nem mellesleg Kína – jelentős pénzügyi eszközökkel is kész aktívan bekapcsolódni az európai rendezés műveleteibe. Sokak számára meglepetést okozott az új baloldali francia elnök villámgyors felsorakozása Merkel mellé, ami azt jelzi, hogy a német–francia érdekek pillanatnyilag a legerősebb dominanciát jelentik a cselekvési irányok kijelölésénél. Vagyis: annak ellenére, hogy a súlyos válság megoldási képlete jelenleg ismeretlen, az európai erőviszonyok tekintetében intenzív átrendezés kezdődött. Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália alatt már reng a föld. A folyamat következményei természetesen nemcsak a kontinens nyugati felén jelentkeznek, hanem erőteljes kontúrokat rajzolnak fel a keleti régió számára is. A feszültség az egész földrészen jelentkezik, és több mint kétséges, hogy az USA által összefoltozott politikai egység – amely lényegében a NATO kereteket jelenti – rendelkezik-e annyi belső tartalékkal, hogy a háborús feszültség helyett a kiegyezés irányába fordítsa a tendenciákat.

Leállnak a nemzeti fejlődés motorjai

Még kimondani is borzalmas, de sajnos mind több jel utal arra, hogy a Föld különböző régióiban jelentkező feszültségek nyilai szinte kivétel nélkül Európára, a világimperializmus első számú nemzetállami bázisára irányulnak. Hiába látszik igaznak az a zsurnalisztikai megközelítés, amely szerint „érdeklődés hiányában” távolodni kezdtek a legnagyobb hatalmak Európától, az igazság az, hogy az európai földrész félelmetes mértékben koncentrálja magában a világban fölhalmozódott, feloldhatatlan ellentmondásokat. Nem a nosztalgia és nem az elhülyülés, hanem pontosan az éleslátás és a pragmatikus politikai realizmus késztette az amerikai globálstratégia két nagy öregét, Brzezinskit és Kissingert arra, hogy figyelmeztessen: Európa biztonságának megbillenése az egész világ stabilitását veszélyezteti. Az egypólusú világ elmebeteg amerikai–izraeli koncepciójának teljes bukása nyomán ismét Európa vált a nagyhatalmi ellentétek első számú színpadává. A világban fölhalmozódott feszültségek – és itt egyáltalán nem kizárólag az úgynevezett pénzügyi válságról van szó – tragikus módon nem egyenlően oszlanak meg a különféle régiókban. A háborús veszélyt jelentő hordalékok minden irányból Európa felé sodródnak, miközben Európa semmilyen szempontból nem felkészült és nem is alkalmas a növekvő ellentétek, társadalmi feszültségek, etnikai és nemzeti konfliktusok kordában tartására. Miközben Európát teljes egészében elborítják a pénzügyi-gazdasági válság hullámai, a politikai szférában is megcsúszott az európai talapzat a csődszakadék felé.

Ma nincs ember, aki megjósolná, hogy a pénzhatalom által kierőszakolt megszorítások, nemzeti áldozatok által elszegényedő rétegek képesek-e ellenállni a nagy romlásnak. Az egész földrészre kiterjedő demokratikus bűvészmutatvány oda vezetett, hogy a legnagyobb tömegek, a dolgozó osztályok érdekeit senki nem képviseli, az emberek most eszmélnek arra, hogy a hiperdemokráciák, a multikultúrális civilizációk egyszerűen eltüntették a politikai mezőről a nemzeti érdekek, a tisztességes dolgozó tömegek képviseleti lehetőségeit. A szocialista közösségi társadalom demagógiáját fölváltotta a középosztályok kapitalista mítosza, ami semmi másra nem alkalmas, mint a leggazdagabb és legszűkebb, ám hatalmi szempontból a mindenek fölött uralkodó pénzhatalmi lakájok – az úgynevezett politikai elit – pozícióinak biztosítására. Minden kapitalista országban egyértelmű a társadalmi mozgások iránya: a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek. A „középosztály” tudománytalan és megfoghatatlan politikai kategória, amely a valóságban az uralkodó pártok mozgósítható szavazóbázisának gerincét jelöli. Azt a torz és minden szempontból hazug hatalmi víziót tükrözi, amely szerint szabad útja van a nemzetrombolásnak, a mértéktelen és gátlástalan kizsákmányolásnak, ha a társadalmi stabilitást egy jóllakott és kellő mértékig felhizlalt réteggel biztosítani lehet. A valóság azonban ettől távol áll, még ha az éles frontvonalakat egy időre el is lehet rejteni. A tényleges érdekek a nemzeti teljesítmények, illetve az ebből fakadó érték és erő pénzhatalmi kizsákmányolása mentén ütköznek, és ez az ellentmondás az imperialista viszonyok közepette nem csitul, hanem állandóan és folyamatosan erősödik. Az elmúlt húsz év története bebizonyította, hogy a globális imperialista expanzió nem stabilitáshoz és új világrendhez, hanem egy mindent felforgató káoszhoz vezetett. A pénzhatalmi agresszió elérte azt a szintet, amikor a kapitalista társadalmak alapját képező jóléti bázisok megtörnek, az életszínvonal minden várakozással szemben általános romlásnak indul és leállnak a nemzeti fejlődés motorjai. A különféle termelési válságok együttes hatásaként túltermelési tünetek jelennek meg a legfejlettebb országokban is, a munkanélküliség és az elszegényedés megrengeti a társadalmi stabilitást, a pénzhatalom pedig erőteljes ütemben terjeszti ki a konfrontáció és a nyílt elnyomás territóriumát. Ezek a folyamatok határozzák meg ma az úgynevezett civilizált világ legnagyobb részének politikai arculatát, de a legsúlyosabb helyzet minden kétséget kizáróan Európában kezd kialakulni.


Európa egy új forradalmi hullám küszöbén áll, szembefordulás az EU intézményeivel

Helmut Schmidt, a huszadik századi német politika talán legnagyobb alakja és az európai béke elkötelezett híve novemberben azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint Európa egy új forradalmi hullám küszöbén áll. Nincs egyedül ezzel a véleményével, annak ellenére, hogy az európai helyzet megítélését tekintve szinte megszámlálhatatlan teória van forgalomban. Schmidt nem fejtette ki pontosan, milyen típusú forradalom bekövetkezésére számít, de az jelenleg is látható, hogy főként a nyugat-európai dolgozók elszánt küzdelemre készülnek jogaik, szabadságuk és életszínvonaluk védelmében, másrészt az európai nemzetek egyre határozottabban fordulnak szembe a globalista imperializmus gátlástalan kizsákmányoló agressziójával és a nemzetpusztítással. Azt, hogy ezek a mozgolódások végül milyen politikai jelleget öltenek, egyelőre lehetetlen megjósolni, ám a nyilvánvaló jelzéseket a lehető legkomolyabban elemezni kell. A baloldal, azon belül a radikálisabb balos mozgalmak előretörésére egész Nyugat-Európában számítani lehet. Angela Merkel kancellár vitathatatlan népszerűsége és Németország viszonylag biztonságos gazdasági pozíciója ellenére nagyon valószínű, hogy a legközelebbi választásokon a szociáldemokrata-kommuista-zöld koalíció veszi át a hatalmat. A dél-európai államokban a szakszervezetek és a kommunista pártok, valamint más radikális baloldali szervezetek folyamatosan erősítik befolyásukat az események menetére, de legalább ennyire figyelemre méltó Csehországban a kommunista párt nagy arányú előretörése, sőt a nemrég lezajlott ukrán választások is a korábbi eredményekhez képest a kommunistákra leadott szavazatok megduplázását hozták.

A szocialista pártok egyelőre nem döntötték el, milyen irányt kövessenek az európai válság közepette. Míg egy részük tevőleges és aktív részt vállal a nemzetközi pénzhatalom kizsákmányoló manővereiben, bizonyos pártok mindinkább a határozatlan és óvatos távolságtartás taktikáját alkalmazzák.

A baloldali dominancia erősödése mellett megfigyelhető a szélsőjobb előretörése is számos országban. Ezek a pártok egyelőre nem rendelkeznek erős befolyással, de radikális idegengyűlöletükkel és a fasizmus nézetrendszerének fölvállalásával veszélyes tendenciákat jelenítenek meg, amelyek komoly társadalmi robbanást idézhetnek elő.

A társadalmakban zajló folyamatokkal legalábbis egyenrangúak azok a politikai átrendeződések, amelyek ezekben a hónapokban nyíltan vagy burkoltan, de teljes intenzitással folynak Európa hatalmi struktúrájában. Az Európai Unió globálhatalmi szervezetei soha nem látott erejű támadások kereszttüzébe kerültek. Nemcsak a dolgozó tömegek, a nemzeti szuverenitásukat féltő népek fordultak szembe az EU intézményeivel és diktátumaival, hanem jól kitapintható módon, bár kevésbé látványosan több kormány is igyekszik saját érdekeit a korábbiaknál erőteljesebben és határozottabban érvényesíteni. Az új nemzetközi politikai közegben általánossá vált a kettős beszéd, a más államok belügyeibe történő beleszólás, sőt direkt beavatkozás, a kiszámíthatatlanság, az elfogult és nem tárgyilagos politikai ítéletek megfogalmazása. Mindez a kialakult helyzet képlékenységére, a folyamatok ellenőrizhetetlenségére és a szükséges politikai döntések szándékos halasztgatására utal. Ma a veszélyes folyamatok mindinkább átszövik Európa politikai és gazdasági aktivitását.

Ebben a helyzetben valóságos katasztrófa a határozott és viszonylag egységes politikai platform hiánya. Óriási ellentmondás feszül az egymással nem szinkronizált nemzeti elképzelések és a NATO keretei közé szorított globálhatalmi politikai irányok között. Néhány európai állam egyenesen szembe menetel saját nemzeti érdekeivel és olyan nemzetközi konfliktusokba keveredik, amelyek alapvető biztonsági érdekeket sértenek. Az európai államok hadseregei teljesen átláthatatlan frontokat nyitottak a harmadik világ – elsősorban az arab országok – térségeiben, ahol most már akkora a káosz, hogy egyetlen nemzetközi szerezet nincs, amelyik képes lenne kezelni a napról napra súlyosbodó, kiszámíthatatlan irányú konfliktusokat. Erre utalt Putyin orosz elnök a közelmúltban, amikor egyenesen „értelmetlen” szervezetként jellemezte a NATO-szövetséget.


A romák a politika játékszerei

Ezekben a hónapokban az európai politikai bizonytalanság két nagyon súlyos kérdés körül mutat válságjelenségeket.
Az első természetesen a pénzügyi-gazdasági válság, amelynek egyelőre senki nem találta meg a megoldási képletét. Éles viták zajlanak atekintetben is, hogy a válsághullám alapvetően politikai, vagy gazdasági természetű-e. A legutóbbi hetekben fölerősödtek azok a vélemények, amelyek szerint a világ erőviszonyainak átrendeződési folyamata totális politikai katasztrófát idézett elő, amelyben mindinkább előtérbe kerülnek az egyes államok, országcsoportok és régiók közötti egyenlőtlenségek politikai következményei. Miközben a pénzhatalom változatlan mohósággal és könyörtelenséggel követel sarcot az egyes államoktól, egyre nehezebben tolerálhatóak az országok gazdasági fejlődését gátló tényezők. A hatalmas összegű pénzhatalmi kölcsönök megbénítják a fél világ gazdasági életét, a kormányok számára elsőrendű és mindennél fontosabb követelményként állítják az adósságok visszafizetését, a nemzetközi tőkének biztosított extra kedvezményeket, az úgynevezett pénzügyi egyensúly megteremtését és az államháztartások hiányának radikális csökkentését. Mindez a gyakorlatban a nemzeti termelőerők elsorvasztását, a függetlenség föladását és a széles tömegek életszínvonalának drasztikus zuhanását jelenti. Minden földrész más válaszokat helyez előtérbe. Európa egyelőre odáig jutott el, hogy az adósságok törlesztésével párhuzamosan keresi a nemzetgazdaságok talpra állításának lehetőségeit, ami több közgazdász szerint fából vaskarika. A kialakult helyzet egész Európában politikai feszültségeket gerjeszt és igen veszélyes, hogy néhány országban – többek között Magyarországon is – az ellenzéki erők meglovagolják a nehézségeket anélkül, hogy bármiféle reális alternatívával állnának elő. Természetesen egyetlen kormány nem állíthatja, hogy rátalált a biztos megoldás kulcsára, annál is inkább, mivel minden terv és koncepció kimenetelére meghatározó jelentősége van különféle nemzetközi gazdasági, pszichikai és politikai tényezőknek. Ennek tudatában különösen visszatetszőek az olyan ellenzéki manőverek, amelyek a nemzeti szolidaritás és fejlődés melletti elkötelezettség legkisebb jele nélkül zsurnalisztikai zűrzavarral bizonytalanságot és bizalmatlanságot keltenek a felelősség fő terhét viselő kormányokkal szemben. Tudomásul kell venni, hogy minden kormány, amely önálló utat keresve próbálja áttörni a bénító válság korlátait, valójában egy igen kockázatos és nehéz sebészeti beavatkozást hajt végre, amelynek egyes mozzanatai jogosan keltenek aggodalmat és félelmet, ám összességében mégis az aktivitás, a cselekvés útjára lépnek a tehetetlen passzivitás helyett. A bírálat és a kritika jogossága nem azonos a ferdítések, a szándékos zavarkeltés szabadságával, aminek nincs más indítéka, mint a hatalmi küzdelem.

A másik alapvető probléma az, hogy minden jel szerint valóra vált az a baljóslat, amit négy évtizeddel ezelőtt a már idézett Helmut Schmidt és francia kollégája, Valery Giscard d’Estaing vetített előre, hangsúlyozva, hogy a kellően nem kordában tartott és szigorúan szabályozott multikultúrális folyamatok, az idegen országokból történő gátlástalan bevándorlás előbb-utóbb átlépi azt a mennyiségi határt, amelytől kezdve nem a kultúrák és a nemzetek közeledését, hanem ellenkezőleg, rendkívül súlyos konfliktusok sorozatát eredményezik.

Fejtő Ferenc, a Franciaországban élt, nemzetközi tekintélyű magyar filozófus égy évtizeddel ezelőtt publikálta óriási vitákat kiváltó cikkét, amelyben a Francia Iszlám Köztársaság rémisztő képét vetítette előre. Több politikus túlzónak és szélsőségesnek tartotta Fejtő megközelítését, de azóta változott a helyzet. A nyugat-európai országok ma már látják a végzetes következményeket, de a kormányok egyelőre a legnagyobb zavarban vannak, aminek általában a cselekvésképtelenség a következménye. Legalább ennyire súlyos – ha nem súlyosabb – a helyzet a közép-kelet-európai országokban letelepedett és egyre ijesztőbb népesedési mutatókat produkáló cigánysággal kapcsolatban. A szinte kizárólag bűnözésből élő, a civilizációtól teljesen leszakadt cigánytömegek pillanatnyilag a politika játékszerei, miközben alapvetően veszélyeztetik az érintett országok nemzetbiztonságát, közrendjét, békés, mindennapi életét. A kár, amit okoznak, egyszerűen felmérhetetlen nagyságrendű. Sajnálatos, hogy a politika egész Európában nem tud elszakadni attól a teljesen hamis képlettől, amely szerint a nemzetek védelme a tömeges, életmódszerűen bűnöző idegen rétegektől a demokratikus elvek megsértését jelenti. A valódi helyzet ennek éppen a fordítottja. Az irracionális tolerancia a legfőbb tápláló ereje a szélsőséges jobboldal, az újfasizmus és a rasszizmus erősödésének, ami súlyos társadalmi konfliktusok gerjesztője. (…)


Mihálffy Balázs alias Abdul Rahman sejk:

Az al-Kaida és a szélsőséges iszlám szervezetek

szerepe Afrika destabilizálásában



 abdul_rahman_sejk_5_img_0774.jpg
Az al-Kaida afrikai beszűrődése három destabilizációs régiót hozott létre, melyek magukat emírségeknek nevezik, de a külvilág szervezetek neveivel látta el őket. Egyik az AQIM, a Kaida maghrebi szárnya, amely a Szahara déli részét felügyeli, fél éve pedig Észak-Mailt foglalta el, a másik a nigériai Boko Haram és a harmadik a Szomália déli részét uralma alatt tartó Sabab. Ezek a szervezetek, vagy emírségek igen bonyolult képződmények, magukon belül is hatalmas érdekellentéteik vannak, így inkább kisebb militáns alakulatokról beszélhetünk, akik valami hadúr, vagy ideológiai vezető körül jönnek létre. Hadi sikereik, vagy éppen harci veszteségeik tovább növelik belső ellentéteiket, emiatt töredezettek, reguláris alakulataik nincsenek, inkább gerillaharcot folytatnak és alkalomszerűen ezek a gerilla alakulatok szövetségben veszik fel a harcot az ellenük támadó reguláris erőkkel szemben, de ha elcsitulnak a frontesemények, akkor gyakran ugyanezek az alakulatok egymás között folytatják.

Természetesen az al-Kaida mindent magára vállal, még azt is, amit nem ő követett el. Egy a lényeg, hogy tömegesen tudjon felmutatni középkori jelmezekbe öltöztetett barbár őrülteket, akiknek semmi közük nincs az iszlámhoz, de annak nevében fertelmes akciókat hajtanak végre. Nekik ahhoz az egy évszázados valláshoz van közük, melyet Mohammed Abdel Wahab teremtett meg Ibn Taymiyah nyomán és angol segédlettel kikezdték az oszmán birodalom falait. Ezt hívják vahabizmusnak. Ma szelefitáknak, vagy szelefiknek monjduk őket. Ez az ideológia valaha az arab félsziget arab törzseinek egységesítésére szolgált. Hol van ez a bagdadi és córdobai felvilágosodástól, az azt megelőző 1300 év nyitott világától?

A recept viszont jól működik. A világ bevette. Még akkor is hisz, amikor egyre több bizonyíték merül fel a szeptember 11-i akció hitelessége kapcsán. Az amerikai lakósság zöme, a felmérések szerint már kétkedik. Mindegy, ha az al-Kaida bevállalta, akkor az úgy is van.

Az al-Kaida vezetősége egykori szabadságharcosokból áll, akik a 80-as években a Szovjetunió afganisztáni megszállása ellen harcoltak. Kiképzésükben nagy részt vállalt a CIA. Egyik vezéralakjuk Abdallah Azzam volt, eredetileg palesztin. Ő nem ment bele semmilyen paktumba a CIA-vel, ki is iktatták. Őt követte Bin Laden.

A mai al-Kaida mindig ott tűnik fel, ahol Amerikának valamilyen szempontból szükséges egy területet megszerezni, biztonságát garantálni. Az egyik prioritást élvező régió Észak-Mali. Itt a sivatag rejthet valamit, amit még nem tudunk. Sokak szerint uránt. De talán még van itt valami. Ha az arab tavasz következményeként az észak afrikai országokban a nép iszlamista vezetőket választott, akkor kell ide délre valami ijesztő, ami szintén iszlám. Ha ezek működésbe lendülnek, akkor azok vezetők ott Egyiptomban, Algériában és végig, majd nem győznek magyarázkodni és mindent megtenni azért, nehogy beszennyeződjenek. Pedig be fognak. És a nép majd alig várja, hogy ne ilyen kormánya legyen.

Amúgy igen érdekes vonulat ez a dél Szahara. Hozzávetőleg a Szahara középvonalában a 90-es években rengeteg katonai bázis létesült. Nagyon sok ezek közül pálmaültetvénynek van álcázva. 1990-es évek elején Algériában az iszlám megmentési front meggyőző többséggel önkormányzati és parlamenti választásokat nyert. Ez akkor nagyon bosszantotta a világot. A hadsereg alkotmányellenesen átvette a hatalmat és megindultak a jól ismert vérengzések. Ha azt nézzük, a hadsereg játszotta a terrorista szerepét, de a közvélemény nem így értesült. Ne menjünk bele, mert az események valóban elfajzottak és csak a vérengzés kapott hangsúlyt mindkét oldalon! Európát nagyon meglepte az iszlamista választási győzelem és ne feledjük, hogy korában 1979-bem Iránban hasonló módon Iszlám került a hatalomra. Ezért olasz és francia tőkével létrejöttek ezek a pálmások a sivatag közepén, melyeknek több funkciója van. Egyrészt a nemkívánatos elemeket a vonaltól délre a nagy semmibe át lehet szállítani, ahol megsemmisülés vár az illetőkre. Másrészt megállítja a tömeges népvándorlást az afrikai országokból északra, majd Európába. Szóval így működik ez a vonal. Azonban sokan túlélték a száműzetést és ezek összeszerveződtek. Ebben nagy segítségükre voltak azok a helyi tuareg törzsek, akik évezredek óta a sivatag lakói. A végeredmény egy igen összetett társulat, melyben minden van. Van tuareg szeparatista, szélsőséges iszlamista és rengeteg bűnöző. Nézzük, kik is ők!

Jelenleg Mali északi része az iszlamista Ansar Dine (vallás támaszai), a tuareg önálló államért, az Azawadért küzdő szeparatisták mozgalma, az MNLA (National Movement for Liberation Azawad) és az AQIM (Al-Qaida in the Islamic Maghreb) kontrollja alá került. A táborok között azonban nincs egyetértés.

A tuaregek évtizedek óta bizonytalanságban tartják Mali északi részét, ezt ők saját történelmi területeiknek tartják. Kadhafi elnök annak idején maga is támogatta a tuareg elképzelést. Az Azawadért folytatott küzdelem élharcosa Iyad ag Ghali tuareg vezér mozgalma, az MNLA hosszú éveken át sok fejtörést okozott a mali fegyveres erőknek. Ghali azonban iszlám államért is harcolt, ezzel szembe került saját mozgalmával, az MNLA-val. A tuaregek többsége ugyanis nem szeretne shariy’a alapú államot.
Iyad ag Ghali és az MLNA között szakításra került sor és a tuareg vezér létrehozta szélsőséges iszlám szervezetét az Ansar Dine-t, amely már egyértelműen a shariy’a bevezetését tűzte ki célul nem csak északon, hanem egész Maliban. Ghalit szélsőséges nézetei miatt egykor még Szaúd-Arábiából is kiutasították.

Primitivizmusra vallana olyan elemzést adni, mintha ezek a szervezetek, mozgalmak kötött szervezeti és működési szabályzattal rendelkező intézmények lennének, melyek tagsági igazolványt bocsátanak ki követőik számára. Csak a vezetők szintjén tudják mit jelent az MNLA, AQIM, MUJAO és Ansar Dine. A mezei tuareg erről mit sem tud, egyszer ide, másszor oda csapódik, attól függően, hova szólítja törzse, nemzetsége, vagy az aznapi érdeke. Talán pont ebben a kiszámíthatatlanságában, kaotikusságban rejlik erejük.

Az al-Kaida itteni szárnya, az AQIM, magát Szaharai Emírségnek kiáltotta ki, amelynek egyik kiemelkedő alakja ezideig Mokhtar Belmokhtar volt, az iszlamista milícia élő legendája. Mokhtar Belmokhtar nem akárki. 1991-ben Afganisztánba ment, és ott két évig harcolt. Hazatérve Algériába a GIA (Groupe Islamique Armé) fegyveres milícia sorait erősítette. Ebből vált ki saját szervezete, amely később megalakította az AQIM-ot Algéria déli részén. A központtal sohasem volt igazán jóban, de az utóbbi időben az általa irányított „turbános milícia” nyíltan megszegte az emír utasításait. Az AQIM emírje, Droukhdel Abdelmalek ezért a parancsnoki tanács ülésén javasolta a renitens vezér menesztését. Maga Mokhtar Belmokhtar is jelen volt, de nem tudta megakadályozni eltávolítását. A hírek szerint Gao városába vonult vissza, és ott új szövetségesével, a szintén militáns iszlamista MUJAO-val (Movement for Onness and Jihad in West Africa) kíván együtt harcolni. Nemrég megfenyegette Francois Hollande francia elnököt, hogy veszélybe kerülhet az élete, ha támogatja Mali északi részének felszabadítását. Mali északi része tavasszal került iszlamista és világi gerilla szervezetek irányítása alá. Nyáron a világi gerillákat kiszorították a városokból, ahol berendezkedtek az iszlamista gerillák. A MUJAO-ról érdemes tudni, hogy 2011 óta aktivizálta magát, főleg túszok ejtéséve és kivégzésével vált hírhedté. A MUJAO a nigériai Boko Haramhoz hasonlóan fekete szervezet és iszlám ide, vagy oda erős etnikai feszültség van közte és az AQIM között. Mondhatjuk ellentétük kibékíthetetlen. Ráadásul az AQIM-nak nincsenek fekete Afrikán belül terjeszkedési tervei, a MUJAO-nak vannak.

Az AQIM déli főhadiszállása Timbuktuban van, ide nevezték ki parancsnoknak a „sánta mesterlövészt”, aki algériai és a hírek szerint nincs még 36 éves. Feltétlen hűséget fogadott a nagy emírnek, aki valahonnan Algériából irányítja az al-Kaida észak-afrikai szárnyát, melynek célja a saria bevezetése egész Északnyugat-Afrikában.

Visszatérve a tuareg iszlamista vezetőre, Ghalira, ő nem szegény ember. Millióit azokból a túszszabadítási tárgyalásaiból szerezte, melyet az AQIM és az elrabolt turisták kormányai között folytatott. Ettől függetlenül maga tagadja, hogy az al-Kaidához tartozna.

Az emberrablás magyarázatául annyit, hogy ezen a tájon ez egy több ezer éves foglalkozás, tehát nem új keletű. Errefelé nem nő meg a répa, nincs kövérfüvű legelő, de van emberrablás, kábítószer és ember csempészet, ami sokkal jobban jövedelmez, mint a mindennapi munka. A tudatban ez normális foglalkozás, ez nem fog egyik napról a másikra megváltozni. Ha egy gyerek a tábortűz mellett a nagyanyjától azt hallja: „Bezzeg a te nagyapád milyen nagyszerű ember volt! Kifosztott minden karavánt, elrabolta az idegent! Volt is akkoriban mindenünk, finom kelménk, pénzünk, szép ruháink”, nos, akkor e gyermek számára ez a viselkedési forma lesz a normális és minden más abnormális. A gyerekek pedig felnőnek és gyakorolják őseik hagyományát.

Ghalinak, MUJAO-nak és az AQIM-nak azonban fejtörést jelenthet miként magyarázza a túszszedést shariy’a alapon, mert ezt az iszlám tiltja. A Korán ezt „Huraba” néven említi és a végtagok ellentétes oldali levágását követő kínszenvedés utáni kivégzésre ítéli elkövetőjét. Shariy’a ide, vagy oda, a Korán ájáinak fontossága általában eltörpül a váltságdíj nagysága mögött.

Egész Nyugat-Afrika szájtátva bámulja az Észak-Maliban történt fejleményeket. A Szahara ugyanis kiváló lehetőséget ad az események továbbterjedésére Mauritániában, Nigériában, Algériában és még ki tudja, hol. A világ szélsőséges iszlamistái pedig szép számban érkeznek ide. Azt még nem lehet tudni, hogy ez jó hír, vagy sem, de a világsajtó szerint ezen most bosszankodni kell. Ha pedig tovább elemezzük, akkor talán nem is baj, hogy ezek az emberek a Szahara palackjába kerülnek, akár az a dzsinn az Ali baba történetben. Azon is el lehet gondolkodni, hogy ki fogja nyitogatni később azt a palackot és milyen stratégiai célból…

Az ide telepített szélsőséges iszlamista csapatok azonban rengeteg célt szolgálnak. Az északi arab államok mellett a környező afrikai államokat is bizonytalanságban tarthatják. Felügyelhetik az ember és kábítószer kereskedelmet, egyben feltartóztathatják az afrikai tömeges migrációt. Ezeket a szempontokat elemezve, akkor már megint nem kétséges, ugyan vajon kinek állhat érdekében ezeknek a csapatoknak az itteni táboroztatása.

Nyugat-Afrika után nézzük a következő forró területet, Nigériát és Boko Haramot.

Mondanom sem kell, hogy a szelefi vonalat követik és sajátos dzsihádista felfogást vallanak: Boko Haram nem egy személy neve, hanem egy hausza szó. Boko annyit tesz: nyugati műveltség, vagy kultúra, a haram: tiltott. Tehát ez egyben: a nyugati kultúra tilalma. Szigorúan ellenzik az ember által hozott törvényeket és a modern tudomány felsőbbrendűségét. A szervezetet Mohammed Juszuf alapította 2001-ben (2000. szept. 11. után nem sokkal… nahát!) Maiduguri városában, Nigériában. Ott termékeny talajra hullott a mag, mert a brit gyarmatosítás előtt ez egy önálló muzulmán szultanátus volt, melyet a medinai alkotmány alapján kormányoztak.

A Boko Haram célja a shariy’a bevezetése Nigériában, és a kereszténység befolyásának visszaszorítása. Itt sincs egység, mára legalább 3 frakcióra bomlottak. Erőszakos fellépésük eredménye, hogy eddig hozzávetőleg 10 ezer ember halt meg kezeik által. Működésük teljesen kaotikus, néha minden hierarchiát felborít, emiatt maga az al-Kaida sem tud hatalmat gyakorolni felettük. Van ugyan kapcsolatuk az AQIM-mal, de ez elhanyagolható, annyira önfejűek. Amúgy pedig feketék, akik az arabokkal etnikailag sincsenek kibékülve.

Az alapítóra, Mohammed Juszufra, úgy néz ki, nem vonatkoztak az alapelvek, mert igen fényűző életet élt, aki szerette a Mercedes kocsikat. Ma már halott, az őt követő hatalmi vákuumban jelenleg is folynak a harcok.

Teljesen kőkorszaki felfogásuk elszigetelte őket Nigéria többi muzulmán közösségétől, akik emblematikus vezetői, például dr. Mu’azu Babangida Aliyu, Niger állam kormányzója, vagy a szokotói szultán, Sa’adu Abubakar egyenesen iszlámellenesnek bélyegezték őket.

A Nigériai Legfelső Muzulmán Tanács felszólította Boko Haramot az azonnali fegyverletételre és a megbékélésre. Ez azonban máig nem következett be. Valahonnan mindig pénzhez és fegyverekhez jutnak..

Most pedig lássuk a harmadik területet, a Kenyát körbevevő szélsőséges iszlám mozgalmat a Sababot.

A teljes nevük „Harakat Al-Sabab Al-Mujahidin”, azaz a dzsihadista fiatalok mozgalma, amely a becslések szerint 2011-ben 14 ezer militáns tagot számlált. A szomáliai kormánycsapatok 2006-ban rájuk mért veresége miatt számos frakcióra bomlottak. Céljuk a dzsihád az iszlám ellenségeivel szemben, de természetesen maguk definiálják azt, hogy ki számít annak. Ezek közé tartozik az Afrikai Unió Szomáliai Missziója (AMISOM), külföldi segélyszervezetek alkalmazottai, de még azon muzulmán szervezetek is, akik nem az ő szelefita vonalukat képviselik. Ezek közé tartoznak az iszlám szufi vonalának követői, akik ellen a véres leszámolások mindennaposak (hasonló forgatókönyv alapján ugyanez történik Észak-Maliban és Nigériában is).

2011-ben a Sabab elvesztette Mogadishu állásait és Szomália déli területeire szorult vissza.

A Sabab irányítását többen közvetlenül a jelenlegi al-Kaida vezetőnek, Ayman al-Zawahirinek tulajdonítják, azonban a belső hierarchia nem teljesen tiszta, sőt kaotikus. 2010-ben a „Godane” fedőnevű Mokhtar Ali Zubayrt leváltották az alakulatok éléről és helyébe Ibrahim Al-Afghanit nevezték ki, de a Sabab többsége nem fogadta el a döntést és továbbra is Godanet tekinti emírjének. Hasan Dahir Aweys, a Sabab egyik társalapítója többször megkritizálta Godane parancsait, mert nem engedte a humanitárius szállítmányok eljutását dél Szomália éhínséggel sújtott területeire. A viták hatalmi harcokhoz vezettek közöttük, amely formailag egy nemzetközi légióra és egy belföldi légióra osztotta meg őket, ahol a nemzetközi légió élén Godane állt. A belföldi légió nem fogadott el parancsot Godanetól. 2012 februárjában Godane hűségesküt tett az Al-Kaida nemzetközi vezetése felé, amellyel elérte, hogy az Al-Kaida az általa vezetett légiót a sajátjának tekinti és támogatja. Ezzel csak élesztette a tüzet maga és a belföldi légió között.

2012. szeptember 28-a hajnalán a kenyai légierő és tengerészeti flotta bevetésével, valamint az AMISOM támogatásával megkezdődött a „Sledge Hammer” rossz fordításban „sikló kalapács” hadművelet. Ennek során a kenyai erők megostromolták Kisimayo városát és Szomália déli területein Sabab ellenes tisztogató hadműveletbe kezdtek. A 27-én leszórt cédulákon figyelmeztették a lakósságot a támadásra és felhívták a figyelmet a sürgős evakuációra. A támadók alig ütköztek a Sabab ellenállásába. Kisimayo városában, valamint hatalmat szimbolizáló helyein, így a repülőterén ma már szomáliai zászló lobog. A Sabab a harcokban elvesztette helyi emblematikus vezetőit. A Sabab kivonult a városból, de ez csak taktikai kivonulás volt, állásaikat Kisimayo környékén erősítették meg és onnan indítottak gerilla hadműveleteket a bevonuló szárazföldi erők ellen. A harcok ma is folynak, mindkét térfélen jelentős emberáldozattal. A kenyai halottak befolyásolják a kenyai közvéleményt és megosztják a társadalmat Kenyában és azon túl.

A Sabab jelentős veszteséget szenvedett. Fizikai veszteségein túl viszont nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy észre ne vegyük e hadműveletek térségre gyakorolt hatását. Kelet-Afrika partvidékén élők zöme muzulmán és ez a hadművelet, illetve azok az intézkedések, melyek a muzulmán lakósság kontrollját erősítik, növelték a bizalmatlanságot a központi kormányok és a muzulmánok között. Emiatt a még eddig mérsékeltnek mondható muzulmán szervezetek is radikálisabb hangot ütnek meg és Kenya után már Tanzániában is napirenden vannak a tüntetések.

KÁOSZALKOTÁS MENETREND SZERINT

Egyértelmű, hogy megszűnőfélben van az egypólusú világ, és megindult az erőviszonyok újrarendezése, a hatalmi átcsoportosulás. Így az amerikai elnökválasztások előtt persze a médiumok még az USA hegemóniáját hirdetik, de a tények, kérem, makacs dolgok…
(A teljes cikk a Leleplező 2012 / 4. számában olvasható)


Szlimák Hajnalka:

VILÁGVÉGE VAGY EVOLÚCIÓ? MEGOLDÁSOK A GLOBÁLIS ÖSSZEOMLÁS ELKERÜLÉSÉRE


Sorozatunkban a folyamatos „rossz hírek” után elérkeztünk a megoldások tagyalásához. Mert ugye van aki figyelmen kívül hagyja, hogy társadalmi, egészségügyi, ökológiai szinten kizsákmányoljuk bolygónkat, és van aki keresi a megoldásokat. A küzdelem nem könnyű, hiszen elsősorban saját magunk életében kell változásokat eszközölnünk, és ha végre mindenki tesz is valamit – akárcsak saját, vagy családja részéről -, máris megoldódik a gondok nagy része.


MIT TEHETÜNK KÖRNYEZETÜNK VÉDELMÉÉRT OTTHON, A KISKERTBEN, A MEZŐGAZDASÁGBAN?


… ezekre a kérdésekre kaptam választ Dr. Hidas Andrástól, aki a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa, és egy új megoldás, egy termékcsoport bevezetésén fáradozik. Pontosan a vegyszermentes gazdálkodás, állat-tenyésztés hírnöke. Az általa javasolt egyik megoldás a probiotikus mikroorganizmusok alkalmazása a gazdaságban, háztartásban.
 dr_hidas_andras.jpg
  • Hogy került kapcsolatba a probiotikumokkal, és miért támogatja bevezetésüket?
  • Fő munkahelyem a Gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ. Szűkebb szakterületem a biológiai és genetikai sokféleség tanulmányozása, kandidátusi fokozatomat genetika területén szereztem. Kollégáim sok éve foglalkoznak már probiotikus takarmánykiegészítőkkel. Magam 2006 óta foglalkozom közvetlenül probiotikumokkal. Ekkor egy természetgyógyász ismerősöm hívta fel a figyelmemet egy, az eddigieknél is érdekesebb probiotikum jellegű készítményre, ami úgy tűnt, hogy sokkal többre hivatott, mint az addig megismertek. Úgy gondoltam, hogy ha töredéke igaz csak annak, amit leírnak messzi tájakon, már érdemes mindent félretéve foglalkozni vele.
  • Gondolom ön is ismeri a káros hatásait a hagyományos, vegyszeres növénytermesztésnek?
  • Sokat hallunk a növény-védőszer és műtrágya eredetű szermaradványokról, amelyektől a fogyasztók, sőt a hatóságok is egyre jobban tartanak. Rövid távon (pl. egy emberöltőt értve ezalatt) a károk, veszélyek az egészségünket ill. utódaink egészségét érintik. Hosszabb távon azonban a talajra és általában a természetre, a mezőgazdasági környezetre gyakorolt, meg ma sem kellőképpen ismert hatásai egyre jobban megnehezítik az egészséges és gazdaságos, valóban fenntartható mezőgazdasági termelést. A különböző szerek tesztelése elsősorban a növényeken ill. magasabb rendű szervezeteken történik, hogy kizárják a közvetlen mérgező hatásokat. Vizsgálják a természetben való lebomlás körülményeit, idejét is, de tartamkísérletekről nem nagyon tudni. Ezzel legfeljebb kutatók foglalkoznak és mutatnak ki olyan hatásokat, amelyek nem szembetűnőek ugyan, de hosszabb távon igen radikális és veszélyes változásokat okoznak. Azért ne ítéljük el teljesen a vegyszereket, hiszen gyártóik is egyre előrelátóbbak, ezért vannak egyre fejlettebb készítmények, amelyeknek fejlesztői körültekintőbbek elődjeiknél és ezek olykor még biotermelésbe is bekerülhetnek.
  • Az SCD termékek az állattartásban milyen előnyökkel járnak?
  • Csökkenő kellemetlen és káros gázképződés, legyek elmaradása (nem irtása! eltávoznak!), javuló higiénés állapotok (szinte biológiai fertőtlenítőszerként működik), javuló állategészségügy, jobb stressztűrés, szaporasági mutatók, kevesebb gyógyszer, vegyszer használat, értékes trágya képződése. Összességében a termelés is gazdaságosabb és hosszabb távon is biztonságosabb. Ezek a főbb hatások, de ágazatonként rengeteg olyan speciális hatás figyelhető meg, amit nehéz lenne röviden és egyszerű listában felsorolni.
  • Válságban a bolygónk vízkészlete, erre nézve a probiotikumokkal történő szennyvíztisztítás, folyó - és állóvizeink kezelése milyen előnyökkel jár?
  •  Jelenleg a víztisztítás is rengeteg vegyszerrel és energiával dolgozik, miközben a problémákat nem oldja meg igazán, csak a vízből kivonva a természetet károsító mennyiségű és minőségű anyagokat szállítja, deponálja, elégeti… A szennyvízben rengeteg, potenciálisan értékes, főleg növényi tápelem található, megfelelő technológiával értéket lehetne előállítani veszélyes hulladék helyett. A Krishna-völgyről pl. tudom, hogy kedvező a tapasztalatokkal próbálták ki gyökérzónás szennyvíztisztításban. Különösen a jelenlegi technológiákba nem egyszerű illeszteni a probiotikus megoldásokat, mint ahogy a vegyszeres növénytermesztésbe sem. Azonban mindkét területen lehet annyi hatást elérni, hogy talán a felhasználókat meggyőzi, hogy érdemes lenne olyan technológiát kidolgozni, ami a probiotikumoknak rendel alá mindent, hogy igazán érvényesülhessenek. Én még a leggyilkosabb növényvédőszerhez is ajánlom keverni a termékünket, ha nem merik azt elhagyni. Mikroszervezeteink természetesen elpusztulnak, de az anyagnak még mindig marad annyi többlethatása, hogy igazán esélyt kapjon a gazda kezében.
  • Mennyi idő kellene ahhoz, hogy mindenhol átálljanak a mikrobiotikus (probiotikus) szerekkel való gazdálkodásra?
  • Jelentős változást kell elérni a gondolkodásunkban, ehhez rengeteg oktatás, ismeretterjesztés kell, sokkal több, mint egy hagyományos szernél, hiszen szinte újra kell tanítani, át kell értékelni az eddigi ismereteinket a legtöbb mezőgazdasági ágazatban. Ennek az úttörésnek az is még egy igazán érdekes tanulsága, hogy a vegyszerek használata is létrehozott egy gondolkodásváltást, ami sajnos nem vált az emberiség és a természeti környezet előnyére, de a társadalmi szintű káros jelenségeket is vissza lehet vezetni erre. A vegyszerektől ugye, azt várjuk, hogy rövid távon, gyorsan és radikálisan oldja meg a problémánkat (amelyek olykor csak a mi szemünkben probléma), lehetőleg munka, idő és különösebb odafigyelés nélkül. Ez a felszínes, sokszor átgondolatlan, türelmetlen, előretekintés nélküli és erőszakos viselkedés erősítette az ember saját hatalmába vetett hitét. Nem nehéz látni ennek következményeit a társadalmi és környezeti állapotainkban. Meggyőződésem és tapasztalatom is egyben, hogy az SCD Probiotikus technológiák és hasonló módszerek, lassú kovászként fogják megérlelni az emberekben az új, a természettel és embertársainkkal alkalmazandó békésebb és körültekintőbb bánásmódot. Sok ágazatban, sok termelőnél már eljött a pont, hogy a vegyszerek minden lehetséges formáját, alkalmazását, dózisát kipróbálták és még mindig fennáll a baj, pedig már minden várható hasznot elköltött a vegyszeres harcra. Ekkor látják meg, hogy ez az út innen már járhatatlan, nem hogy fenntartható módon, de már napi szinten sem kezelhető a termelés és ekkor nem marad más, mint nagyon gyorsan kiszállni, mielőtt a kevés tartalék is elfogy. Ha ilyen kegyelmi pillanatban találkozunk a vergődő termelővel és marad még annyi hite a jövőben, hogy adjon esélyt ennek a megoldásnak, akkor gyakran igen gyors ill. még számunkra is gyors eredményt érünk el. Nem egy olyan partnerem van, aki ezt az időszakot már úgy emlegeti, ha akkor nem találkozunk, biztosan feladta volna a tevékenységét, hiszen már minden ötletből kifogyott.
  • Önnek vannak e személyes tapasztalatai az SCD termékekkel kapcsolatban - pl. a saját háztartásában használja?
  • Természetesen, magam is használom a termékeket és rengeteg termelővel, felhasználóval vagyok rendszeres kapcsolatban, találkozom a tapasztalataikkal ill. látom személyesen is a hatásokat. Kutató lévén nagyon fontosnak tartom, hogy a valóságot ismerjük meg, szűrjük ki a lelkesedés vagy épp a hitetlenség, ellenérzés által torzított felhasználói beszámolókat és vezessük rá a felhasználókat is a helyes alkalmazásra és nyissuk ki a szemét, mert sajnos gyakran nem igazán veszik észre a gyökeres változásokat vagy épp túl gyorsan és túl nagy dolgokat várnak el a felkeltett érdeklődés miatt. Én a kertemben és komposztálásban használom nagy örömmel napi szinten, de amit a tisztításban, takarításban megtapasztaltam, az engem is meglepett, nem vártam volna, hogy egészen brutális, agresszív tisztítószerekkel is felveszi a versenyt és mondanom sem kell, hogy azok rettenetes kockázatai és mellékhatásai nélkül.
  • Az SCD Probiotikumokat eredményesen használják a környező országokban és hazánkban. Mit tud mondani a hatékonyságáról? Milyen tapasztalatok vannak?
  • Az SCD Probiotikumok elődjei 25-30 éve jelentek meg, azóta folyamatos fejlesztésen, tesztelésen mennek át és egyre sokoldalúbb alkalmazási módszerei, területei válnak ismertté. Hazánkban is kb. 12-15 éve indultak meg az első próbálkozások. A tapasztalatokról akár csak itthon, könyvet lehetne írni. Mikor magam közvetlenül találkoztam az első eredményekkel, azt hittem, hogy egy év sem kell neki, mert ilyen csodaszernek robbanásszerűen kell tudnia eladni magát. Az évek során azonban rá kellett jöjjek arra, hogy nem elég, hogy egy termék kitűnő, szerintem összehasonlíthatatlanul kimagaslik a mezőgazdaság fegyvertárából. Annyira új generációs készítményről van szó, hogy ehhez szinte egy ideológiát kell adnunk az embereknek. Még akik évek óta használják sikerrel, azok is csak évről évre közelítenek ahhoz a gondolkodásmódhoz, ami átlátja a termék igazi nagyszerűségét és egyben az igazi viszonyunkat a természethez. Épp ezért, még a kutatók is rengeteget fognak tanulni ettől a szertől…
SCD PROBIOTIKUS KONCENTRÁTUMOK. MAGYAROROSZÁGON GYÁRTOTT TERMÉKEK, A GÖDÖLLŐI AGRÁREGYETEM AJÁNLÁSÁVAL!
SCD

Ökonet Agro termésnövelő talajkezelő és permetszer. Javítja a talaj minőségét, növeli a talajélet aktivitását, támogatja a humuszképződést. 500 szorosan higítani!

0,5 l
1.750 Ft

Ökonet Clean Soft - Vegyszermentes tisztítószer.10%-os hígítással. Felére csökkent a tisztítószerekre szánt költség. Fa, fém, üveg.

0,5 l
2.250 Ft

Ökonet Pet Háziállat egészségvédő és alom ápoló. Alom kezelésére, sebek lemosására, legyek irtására, mikroflóra kontroll.

0,5 l
2.375 Ft

Ökonet Purus - Szennyvíz tisztító koncentrátum. Derítőbe, szennyvíz tisztításhoz, hulladékkezeléshez, legyek ellen.

1 l
2.875 Ft




ÖSSZEOMLÓBAN AZ „ANYAGI ÉRTÉKREND”



Balogh Béla – Kolozsváron született, jelenleg Budapesten élő út - és hídépítő mérnök -, előadásai országszerte telt ház előtt zajlanak. A youtubról letölthető filmjei határainkon túl is nagy érdeklődést váltanak ki.

Az Elkezdődött... c. új könyve, az Aranykor eljöveteléről jövendöl és az új világrend megszületéséről tudósít. Szerinte a fejekben és a lelkekben kell világosságot teremteni, félelmeinktől megszabadulni, hogy az Új világrend hasznos tagjaivá váljunk.

A túlélésre nagy az esélyünk, miután a halál egyszerűen: nem létezik.

 

  • Miért foglalkozol a világ nagy összefüggéseinek tanulmányozásával és tapasztalataid, tudásod megosztásában mi motivál?
  • A világ nagyobb összefüggései akkor kezdtek komolyabban érdekelni, amikor találkoztam egy emberrel, aki képes volt hipnotizálni, könnyebb tárgyakat megmozdítani a koncentrált gondolat erejével, és erre bizonyos mértékig engem, a materialista világképpel felnőtt, és minden ilyesmi iránt komoly szkepticizmussal felszerelt mérnököt is megtanított. Amikor már saját magam is megtapasztaltam, hogy a gondolatnak mekkora ereje van, óhatatlanul felmerült bennem a kérdés, hogy egy ekkora energiát miért nem lehet megmérni. A kíváncsiság, az örök mérnöki kérdés - a „hogyan működik?” – idővel döbbenetes felismerésekhez vezetett. Kiderült ugyanis, hogy iskoláinkban egy torz, megalapozatlan világképet kényszerítenek ránk, amely éppen hogy ellent mond a kutatási eredményeknek, a Nobel díjakkal jutalmazott felismeréseknek, a logikának és a személyes tapasztalatoknak. Hát, ha motivál valami, akkor az az, hogy próbáljuk már meg ezt a feje tetejére állított világot végre a józan ész és logika alapján a talpára állítani.
  • Mi a véleményed a Globális összeomlásról, pontosabban arról az átalakulásról, ami napjainkban folyik, az egyén szintjén mit lehet tenni? Elég-e az, ha csak gondolati szinten próbálunk pozitív hozzáállással helyrehozni azt, amiért évszázadok alatt különböző érdekcsoportok a legelrettentőbb módon tönkretettek, és folyamatosan manipulálnak minket - természetesen rossz irányba?
  • A Globális összeomlás pontosan erről szól. Egy hamis, megalapozatlan világképpel a tarsolyunkban olyanok vagyunk, mint egy gyermek, aki rossz térképpel indul útnak, és esélye sincs, hogy valaha ezzel a térképpel célba érjen. Itt nem gazdasági válság van, nem politikai válság van, és még csak nem is erkölcsi, hiszen egy materialista világképre - amely azt tanítja, hogy az élet a születéssel kezdődik és a halállal véget ér, na meg hogy az ember az anyagból fejlődött gondolkodó lénnyé – semmiféle erkölcsöt és tisztességet építeni nem lehet. Ugyan miért ne lopna, miért ne hazudna, és miért ne ölne az ember, ha az élete „állati”, és amit nem szerez meg magának a rendelkezésére álló pár évtized alatt, arról örökre lemarad? A különböző – rombolás és pusztítás irányába ható – érdekcsoportok munkája pontosan erről szól. Az irányt mégsem nevezném rossznak, mert csakis akkor fogjuk most már felismerni, hogy az élet nem pénzről, fegyverről, félelemről, betegségről és halálról szól, ha az ilyen értékrend mentén felépített világ összeomlik. Ezt „helyre hozni” már nem lehet. Újat kell építeni. Az „új” felépítéséhez elengedhetetlen a pozitív gondolat, és a pozitív érzelem, na de kell hozzá egy jó adag biztos tudás is. Ez a tudás rendelkezésünkre áll ugyan, de az iskolákban, a tudományosnak nevezett dokumentumfilmekben és tudomány fellegvárának tekintett Akadémián erről egy szó sem esik. Még csak alternatív világképként sem kerül megemlítésre semmi olyan, ami a materialista dogmát veszélyeztetné.
  • Az én nézetem szerint mindhárom síkon (szellemi-, lelki-, fizikai sík) lépni kell az egyénnek, nem elég csak a gondolkodást megváltoztatni. Van e erre javaslatod, úgy értem mindhárom síkra külön-külön?
  • Először is induljunk el a 2011-ben kiadott fizika Nobel-díjjal jutalmazott kutatások eredményeiből. Kiderült, hogy világunknak mindössze 4%-a „anyagi”, a maradék 96% „láthatatlan tömeg és sötét energia”. A gondolat erejére vonatkozó kísérletek - amelyeket a Dr. Vasiliev által vezetett kutatócsoport végzett 1933 és 1938, majd később 1960 és 1965 között – egyértelműen bizonyítják, hogy a gondolat nem lehet az agy, illetve az anyag terméke. A gondolat energiája sokkal magasabb szintű, mint amit bármilyen földi anyagból álló bármilyen összetételű szerv létrehozni, kibocsátani képes. A kísérletet publikálták oroszul és angolul, volt, aki már megismételte és publikálta, és hát bármikor továbbra is megismételhető.
    Ez viszont arról szól, hogy a kutatók számára ma még láthatatlan, sötét energia tartományában nem sötét van, hanem gondolat, fény és érzelem. Erről bővebben és részletesebben A végső valóság c. könyvemben írtam, és hát az a helyzet, hogy a mintegy 300.000-re becsülhető olvasótábor részéről egyetlen érdemi cáfolat nem érkezett. Persze nem is volna könnyű, mert nem velem, hanem a fizika törvényeivel kellene megvitatni a dolgot. Innen indulva azt tudom mondani, hogy nem elegendő a megváltoztatott gondolkodás, az anyagi világba való megjelenéshez szükség van a köztes lépcsőfokra, a pozitív érzelmekre és elvárásokra. Az ember első sorban lélek, azután gondolat, érzelem és anyag. Az anyagi világ a legalacsonyabb energiaszint, amelyet az említett három tart fenn. Energetikailag csak a magasabb szint hozza és hozhatja létre az alacsonyabbat, ez másképp nem működik.
  • A Magyarok Világszövetségében milyen tevékenységet folytatsz, az utóbbi előadásaidban hogyan kapcsolod össze az ezoterikus tapasztalataidat a nemzetiséggel?
  • A Magyarok Világszövetsége felkért egy előadás megtartására, ami nagy örömömre szolgált, mert lehetőségem nyílt felhívni a figyelmet néhány olyan összefüggésre, amelyet szívünkben mindannyian érzünk, de amíg nem kerül megfogalmazásra, aligha tudatosodik bennünk. A magyarság ez idő tájt az a nép és nemzet, amely nem felejtette el az eredetét, és minden bennünket elöntő materialista törekvés mellett őrizzük az eredettudatot. Gyakran mondják, hogy a „Mag” népe vagyunk, és mag-unkat nem a testünkkel, nem a gondolatainkkal azonosítjuk, hanem az Isteni Szikrával, a Lélek-maggal, amely minden embernek ott ragyog a szívében – akár tud róla, akár nem. Ezért is van az, hogy első megnyilvánulásaink, nemzeti szinten mindig összhangban vannak az Univerzum Törvényével, a Szeretet Törvényével. A Magyar Értékrend nem esik egybe az Európai Értékrenddel Sőt, pont az ellenkező póluson helyezkedik el. Bőven elég megnézni az Európai Unió alkotmányát és összevetni a magyar Alaptörvénnyel. Az Unió legfőbb célja, hogy legyen béke, és jöjjön létre egy erős, domináns gazdasági hatalom, ember és áru szabad mozgásával, emberi jogokkal, demokráciával, stb. Ez egy teljes mértékben anyagi világ szerint megjelenített értékrend. Ezzel szemben az Alaptörvény első szava „Isten” – ami már önmagában is kiverte Brüsszelben a biztosítékot, de a továbbiakban, a preambulumban megfogalmazott értékrend aztán végképp, hiszen – az európaival ellentétben – 100%-ban spirituális, isteni törvény szerinti.
Íme:
Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.
Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.
Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.

Ezzel az értékrenddel bemenni Brüsszelbe, ahol a nagy pókerjátszma folyik, pénzek és előnyök megszerzéséről – hát nem csoda, hogy nem tekintenek egyenlő partnernek. Ezzel az értékrenddel BÁRMIT tennénk, az Brüsszel szemében csak téves lehet. Na meg iszonyúan veszélyes is. Hiszen az isteni, spirituális értékrend örök érvényű, miközben az anyagi értékrend csak folyamatos hazugságokkal, félrevezetésekkel, tudományos eredmények elhallgatásával és erőszakkal, félelemkeltéssel tartható fenn. Sőt, még így is összeomlóban van.

  • Véleményed szerint a Magyarság, mint maroknyi népcsoport rendelkezik e kiemelt szereppel (szellemiséggel) a Globális evolúciós változások terén?
  • Minden jel szerint a Kárpát-medencében él a legtöbb olyan ember, aki szívében őrzi az eredet tudatot, és az örök érvényű értékeket. Itt él a legtöbb olyan ember, aki ezzel az értékrenddel a „háttérben” értékteremtő munkával szeret foglalkozni, és kiemelkedő szellemi teljesítménnyel járul és járult hozzá a jelenleg működő technikai világhoz. Időnként megtörténik a csoda. Időnként ez a nép nemzetté áll össze, és közös gondolattal, közös, lelkesítő érzelemmel kiáll az isteni értékrend mellett – békésen! – rendszerint egy listával, amelyben pontokba foglalja, hogy milyen módon szeretne egy tisztességesebb, becsületesebb világot felépíteni. Amikor ezt a békés, jó szándékú törekvést az anyagi világba süllyedt külföldi erők, illetve a lelki fejlődésben még alacsonyabb szinten álló belföldi érdekcsoportok megpróbálják elpusztítani – na, akkor van a szívből jövő ellenállás, mert az örök igazság, tisztesség és szabadság védelmében nem drága az emberélet sem.(Az életnek amúgy sincs vége a fizikai test halálával.) Nem kellene csodálkoznunk azon, hogy jelen korszak végén a magyarságot és Magyarországot szinte mindenhonnan támadás éri, hiszen a konfliktus helyzet fenn áll, de a konfliktus nem politikai és nem gazdasági, hanem értékrendbeli. A régi – Halak korszakának - anyagi, „szemet szemért” értékrendje került szembe az új – Vízöntő korszak – „szeressétek egymást” értékrendjével, és ezt Európában – ha nem is mindig tudatosan – de a magyarság képviseli. És ilyen szempontból nem számít, hogy valakinek magyar az anyanyelve, vagy sem, hogy Magyarországon él vagy sem, hogy éppen román, szerb, horvát, szlovák, német, cigány vagy zsidó – mert ha az értékrendje a „szeressétek egymást”, munkájával pedig hozzájárul a közös jóhoz, és nem csak elvenni szeretne a mások által megtermelt javakból, akkor bizony a Mag népéhez tartozik, és a nemzet része. Másrészről, ha értékrendje „anyagi”, munkája pedig arra irányul, hogy a mások által létrehozott értékekből minél többet megszerezzen, akkor bizony hiába beszéli a magyart, ettől még nem lesz része a Mag népének.
  • December elején jelenik meg a cikk, karácsony előtt. Azoknak, akik tartanak az un. világvége jóslatoktól, mit üzensz?
  • A világvége minden bizonnyal elmarad, mint ahogy elmaradt 1000-ben, 1900-ban és 2000-ben is. Az anyagelvű, téves világképre épülő értékrend az, aminek lassan vége lesz. Ebben segít a bolygó is, mert ahogy a gondolkodásmódunk változik, változik a bolygó is. A nagy változások a beavatottak szerint mintegy 10 év alatt lezajlanak, és azután már inkább az új „Aranykorszak” építgetéséről fog szólni a történet. Ezt azonban nem ajándékba kapjuk. Belső átalakulással, lelki fejlődéssel, egymás iránt mutatott és érzett szeretettel, segítőkészséggel biztosíthatjuk, hogy az átmenet zökkenő mentesebb, az újjáépítés pedig örömteli legyen.


Drábik János

Milyen világrend születik a pénzügyi 

világválságból?

Válaszút előtt a pénzuralmi világelit


A világot irányító nemzetközi pénzkartell számos hálózatot és intézményt működtet. Ezek közül is kiemelkedik fontossága miatt a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság), a Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa), valamint a Bilderberg Csoport. A Háromoldalú Bizottság Dublinban vitatta meg a világhelyzetet, a Külkapcsolatok Tanácsa pedig Montrealban. A harmadik fontos szervezet, a Biderberg csoport pedig a Barcelona közelében fekvő Sitgesben tartotta ezúttal is zárt ajtók mögött tanácskozását. A Bilderberg Csoport idei eszmecseréjén egyértelművé vált, hogy a transznacionális érdekcsoportok vezetőit aggasztja az eurót körülvevő bizonytalanság, mert veszélyezteti a további európai integrációt, valamint az új globális valutára való áttérést. AGörögországban kibontakozó pénzügyi válság egyrészt megingatta az európai pénzügyi rendszert, másrészt ürügyül szolgált olyan drasztikus megszorító intézkedések bevezetésére, amelyek kaotikus viszonyokat idézhetnek elő. A transznacionális elit arról akarja meggyőzni a közvéleményt, hogy akáoszt és az anarchiát csak a jelenlegi világuralmi viszonyok gyökeres átalakításával lehet elkerülni. A szándékosan előidézett káosz, amelyet a szuper-gazdag oligarchák pénzügyi intézményeikkel, óriás bankjaikkal és a tulajdonukban lévő kockázati-tőke alapokkal az ellenőrzésük alatt tartottak, alkalmat nyújthat olyan globális pénzügyi mechanizmus létrehozására, amelyre az egy-központból irányított világrendszer - a világállam – működtetésére szükség van.
A Görögország ellen beindított pénzügyi támadás az euró, és euró-zóna egésze elleni támadássá alakult át. A fejlemények bizonyos fokig kapcsolatban álltak a görög gazdaság strukturális problémáival is. A kibontakozó válság méretei már az Európai Unió gazdasági és politikai integritását fenyegették. Mindezt nem lehet a gátlástalanul nyerészkedésre törekvő nagy pénzügyi játékosok kapzsiságával magyarázni. Nyilvánvaló, hogy mélyrehatóbb okok is találhatók a görög válsághelyzet kialakulása mögött. Erre utaltSoros György, amikor kijelentette: az Európai Unió ezt a válságát elsősorban az európai, közelebbről a német politikusok vonakodásának köszönheti.
A nevezettek késlekedtek meghozni a felhalmozódott problémákra vonatkozó döntéseket. Emiatt az Európát sújtó válság mindaddig folytatódott, amíg az EU illetékesei nem döntöttek az Európai Valutaalap létrehozásáról, amely lehetővé teszi az EU tagországok egyre növekvő költségvetési hiányainak a leküzdését. Az európai vezetők arra kényszerültek, hogy válasszanak az euró-zóna összeomlása, és az Európai Unió irányításnak további centralizálása között. A transznacionális pénzkartell úgy látja, hogy a monetáris uniót ki kell egészíteni fiskális unióval, vagyis Brüsszelből kell irányítani az európai adórendszert, és az Európai Unió tagállamainak a költségvetési politikáját.
Jacques Attali, francia pénzügyi és gazdasági szakértő, aki Mitterand, korábbi francia elnök közeli munkatársa és az Európai Beruházási és Fejlesztési Bank (EBRD) első elnöke volt, a közelmúltban részletesen is kidolgozott egy konkrét tervet az EU erőteljesebb központosítására. Attali azt ajánlja, hogy az EU tagállamai hozzák létre saját intézményeiket a pénzügyi rendszert irányító struktúrák tevékenységének a szoros ellenőrzésére. Ajánlotta továbbá, hogy vezessenek be új hitelezési rendszert, amely nem kapcsolódik az Európai Központi Bankhoz, sem az Beruházási Bankhoz, illetve a kormányokhoz. Ez az új hitelezési rendszer garanciát vállalna az életképes helyi pénzügyi szervezetek működéséért, és tulajdoni részesedést is vásárolna magának bennük. Ez az európai hitelintézet csak meghatározott feltételek mellett nyújtana hiteleket.
Attali szorgalmazta európai pénzügyminisztérium létrehozását is, amely kezdettől fogva jogosult lenne az Európai Unió nevében kölcsönök nyújtására. Ez kiegészülne egy Európai Költségvetési Alapfelállításával, amelynek hatáskörébe tartozna azon tagországok költségvetésének a felügyelete, amelyeknek a felhalmozódott adóssága meghaladja nemzeti össztermékük 85%-át. Attali úgy vélte, hogy ha vonakodnak ezt megtenni az európai döntéshozók, akkor még súlyosabb válsághelyzetekkel kell a jövőben szembenézniük.
Az Egyesült Államok nyomására Angela Merkel, német kancellár végül hozzájárult - állítólag Nicolas Sarkozy francia elnök nyomására is -, hogy 2010. májusában az Európai Unió pénzügyi és gazdasági miniszterei aláírjanak egy megállapodást az euró-zóna költségvetési stabilizációjáról. Létrehoztak egy 60 milliárd eurós pénzügyi alapot, amely kisegíti az átmenetileg fizetési nehézségekkel küzdő országokat. E pénzügyi kisegítő rendszer keretében a pénzügyi nehézségekkel küzdő tagországok 440 milliárd euró nagyságrendben olyan hitelekhez juthatnának, amelyeket az Európai Unió tagországai együttesen szavatolnak. A Nemzetközi Valutaalap kötelezettséget vállalt további 250 milliárd euró garantált hitel folyósítására, ha ez szükségessé válik. Ennek a 750 milliárd eurónak az a célja, hogy biztosítsa az euró-zónához tartozó államok fizetőképességét. E feladat végrehajtásában az Európai Központi Bankis részt vesz.
A világ központi bankjai is bejelentették, köztük az amerikai Federal Reserve, a FED, hogy soron kívül megfelelő összegű dollárt bocsát az Európai Központi Bank, valamint a brit és a svájci bankok számára. Mindezt a centralizált európai pénzügyi rendszer kialakítására tett első lépéseknek is tekinthetjük. Egyelőre még nem világos, hogy az új globális pénzügyi rend tervezői konkrétan miként képzelik el a világ pénzügyi irányítását, és ebben a new global financial order”-ben milyen szerepet szánnak az olyan intézményeknek, mint a Nemzetközi Valutaalap. Az is a napirenden van, hogy a Nemzetközi Valutaalap elláthassa egy nemzetek feletti szabályozó és irányító központ szerepét, amelyet a G-24-ek testülete felügyel.

Bővülnek a nemzetek feletti hatalmi szervek

A világ ismét a tanúja lehet egy olyan nemzetek feletti mechanizmus kialakításának, amely ellenőrzi az egyes államok nemzetgazdaságait, és ha válsághelyzet alakul ki, akkor gyorsan közbelép a szükséges változtatás érdekében, de felkészülten és szervezett módon. Ennek lényege szorosabbra fűzni az integrációt az Európai Unión belül, mert ez az euró-atlanti hatalmi tömb - a Nyugat - megerősítésének az előfeltétele. A világ pénzuralmi vezető körei által Európára rákényszerített program a részben mesterségesen előidézett adósságválságot újabb hatalmas kölcsönök nyújtásával kívánja ellensúlyozni. Ez a megoldás valójában súlyosbítja, és nem megoldja az egyes államok költségvetésében jelentkező problémákat. Az égető problémák elódázásának legfőbb oka, hogy még nem alakult ki a világelitben egységes álláspont ezekben a kérdésekben a legfőbb globális döntéshozók körében folyó hatalmi harc miatt.
Az Európai Unió tanácsának a statisztikai hivatala, az Eurostat szerint 2010-ben az euró-zónához tartozó államok eladósodottsága nemzeti össztermékük 77,7%-áról 83,6%-ára növekszik. A pénzügyi szakértők nemcsak Görögország és Portugália esetében, de Spanyolország, Olaszország és több más ország esetében is az eladósodottság mértékére vonatkozó statisztikai adatokat a tényadatokhoz képest alacsonynak tartják. Görögország eladósodottsága eléri nemzeti össztermékének a 875%-át. Lengyelország esetében az eladósodottság a nemzeti össztermék 15-szöröse, Szlovénia esetében a 11-szerese. Az Egyesült Államok eladósodottsága nemzeti össztermékének az 5-szöröse, az euró-zóna tagállamainak az eladósodottsága az adott államok nemzeti össztermékéknek a 4,34-szerese.
A strukturális átalakítások egyelőre még váratnak magukra. A helyzet enyhítésére az Európai Unió pénzügyminiszterei megegyeztek a német terv elfogadásában. 2010. május 21-én az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet és az Európai Unió Tanácsának elnöke, Herman A. van Rompuytámogatta a tagállamok költségvetésének a szorosabb egyeztetését, beleértve a szankciók kiszabását is azokra a tagállamokra, amelyek megszegik az Európai Unió költségvetési szabályait. E szankciók közé tartozik azon tagállamok szavazati jogának a felfüggesztése, valamint infrastrukturális beruházásaik támogatásának a megvonása, amelyek ismételten vétenek a költségvetési korlátok ellen. Felmerült az is, hogy az Európai Unió már azt megelőzően megvizsgálja az egyes tagállamok költségvetéseit, mielőtt azok a nemzeti törvényhozások elé kerülnek.
Az Európai Unió Bizottsága, az Európai Központi Bank és az euró-csoporthoz (euró-zónához) tartozó 11 ország azonban további ambiciózus tervekről is tárgyalt. Ezek közé tartozott az euró-zóna 11 tagállama közös költségvetésének az elfogadása.
Azért, hogy elkerüljék a pénzügyi összeomlást, az Európai Unió országai egymás után kényszerültek rendkívül népszerűtlen megszorító intézkedések bevezetésére. Befagyasztották az állami alkalmazottak bérét és nyugdíját, csökkentették a szociális kiadásokat, növelték a nyugdíj korhatárt. Görögország elsőként kényszerült ilyen intézkedéseket hozni. Utána Németország döntött arról, hogy 2011-től 2016-ig évente 10 milliárd euróval csökkenti állami kiadásait. Franciaország megszüntette az alacsony jövedelmű családok számára az évi nyugdíjat.
A Nemzetközi Valutaalap nyomására Spanyolország is átfogó nyugdíjreformra kényszerült, ennek keretében befagyasztják a nyugdíjak indexelését, csökkentik a közalkalmazottak létszámát és fizetését. Hasonló megszorításokra készülnek Nagy-Britanniában, Olaszországban és több más országban. E megszorítások következményeit nehéz felmérni, mert a munkanélküliek létszáma a munkaképes lakosság körében elérte a 10%-ot, és további növekedésére lehet számítani. Ennek következtében az Európai Unió tagállamaiban legalább 80 millióan élnek a szegénységi szint alatt.
Mindezt azért említettük meg a Bilderberg Csoport sitgesi találkozója kapcsán, mert érzékeltetni akartuk: meglehetősen nehéz kérdésekben kellett súlyos döntéseket hoznia annak a hatalmi elitnek, amely továbbra is meg akarja tartani ellenőrzését a világ felett.
A világ-elit számos meghívottja ezúttal távol maradt a találkozótól, mert a tanácskozáson való részvétel már túlságosan kedvezőtlenül érintheti megítélésüket, ha jelenlétük ismertté válik. Az uralkodó pánikhangulatot csak fokozták a Nemzetközi Valutaalap megszorító intézkedései nyomán kirobbant véres tüntetések Görögországban. Ez is jelezte, hogy a világ-elit fokozatosan kezdi elveszteni uralmát az események felett, miközben a világközvélemény ellenséges beállítódása fokozódik. A világközvélemény fokozott érdeklődését jelzi, hogy a londoni Guardian számára már másodszor készített beszámolót a Bilderberg találkozóról Charlie Skelton, de részletes tudósítást közölt róla a Russia Today is.
Különlegességnek számít, hogy az Európa Parlament felkérésére Daniel Estulin – aki figyelemre méltó könyvet is írt a Bilderberg Csoport működéséről – előadást tartott a brüsszeli politikusok számára. Ebben azt állította, hogy a világ pénzügyi elitje a globális gazdaság összeomlását készíti elő azért, hogy átalakítsa a világgazdaságot egy globális részvénytársasággá, amelynek egyedül ő az irányítója és haszonélvezője. Estulin könyve világszerte a Bilderberg Csoportra irányította a figyelmet, megvilágítva, hogy milyen szerepet játszik, és miért kell tevékenységét leállítani. A pénzuralmi világrendben is léteznek azok, akik vezetnek és azok, akik a meghozott döntésekre reagálnak. Ez utóbbiak jobban ismertek, többen vannak, és látszatra erősebbek, az igazi hatalom azonban az előzőeknél van. A globális pénzügyi rendszerben az oligarcha réteget a Bilderberg Csoport képviseli.
A Bilderberg Csoport szervezete dinamikus, vagyis időről időre változik, befogadja, de maga is létrehozza az új jelenségeket, és eltávolítja azokat, amelyek hanyatlanak, amelyek felett eljárt az idő. Tagjainak egy része folyamatosan változik, de a szervezet maga változatlan. Ez egy önmagával párbeszédet folytató, virtuális hálózat, amely össze van fonódva a pénzügyi, politikai és gazdasági és ipari irányítással. A Bilderberg Csoport titkos társaság. A mindent látó szemhez tartozik. Estulin azonban állítja: nincs olyan klasszikus értelemben vett összeesküvésről szó, ahogy azt elképzeljük. Nem ülnek titkos csoportok a sötétben egy asztal körül, kezeiket fogva, egy kristálygömböt figyelve, s így tervezve a világ jövőjét.
Sitges-ben összegyűlt embereket meghatározott eszmei elkötelezettség kapcsolja össze. A Bilderberg Csoport még nem a világkormány vagy az új világrend, egyelőre a globális részvénytársaságmegerősítésére törekszik. Estulin szerint a Bilderberg tanácskozások célja azonos ideológiát követő világ-arisztokráciának a létrehozása, amely képes optimálisan irányítani bolygónkat Európa és Észak-Amerika elitjeinek az együttműködésével. Egy olyan óriási kartellhálózat, amely hatalmasabb, mint bármely nemzet a világon. Ez a szuper-kartell ellenőrzi az emberiség életbevágó szükségleteit, természetesen saját érdekeit és jólétét szem előtt tartva. A világ többi része, az alul maradottak, a „mosdatlanok nagy tömegét” alkotnák.
A Bilderbeg Csoport a nemzetközi pénzügyi közösség azon intézménye, amely a leghatalmasabb és legagresszívabb pénzügyi érdekeket reprezentálja. A jelen helyzetben ez az emberiség legrosszabb ellenségeinek a kombinációja - vélte Estulin. A Bilderberg Csoport a korporációs tömegtájékoztatás figyelmének a központjába került. Nem azért, mert a tájékoztatási ipar hirtelen ráébredt a többi ember iránti felelősségére, hanem azért, mert a közvélemény rákényszerítette a véleményhatalom képviselőit annak a belátására, hogy az elnökök és kormányfők, a királyok és királynők csak dróton rángatott figurák a világformáló erők kezében, amelyek a színfalak mögött tevékenykednek. A világgazdaság összeomlása közepette valami történt. Az emberek gyakran ki vannak szolgáltatva olyasminek, amit nem értenek. Ez arra ösztönzi őket, hogy fellépjenek saját érdekeik védelmében. Ez történt Görögországban, ez van folyamatban az Egyesült Államokban.
A pénzügyi válság örvénylése elsodorta az emberek félelmét. Felismerték, hogy létük került veszélybe, ezért elveszítették félelmüket, és ma másképp látják a Bilderberg Csoportot. Ezért mondhatta a Külkapcsolatok Tanácsa, a CFR, montreáli tanácskozásán Zbigniew Brzezinsky, a Trilaterális Bizottság egyik alapítója, hogy a globális méretű politikai öntudatra-ébredés - a világ-eliten belül folyó hatalmi harccal együtt - már veszélyezteti a globális kormányzás létrehozására irányuló világstratégiát. Estulin kemény szavakkal ítélte el azokat, akik titkos társaságok számára dolgoznak, és anyagi előnyökért elárulták nemzetüket. Őket nemcsak saját népük és nemzetük, de az egész emberiség árulóinak nevezte.
Estulin kitért a Római Birodalom bukására, majd a XIV. században bekövetkezett hanyatlásra, a spekulációs pénzügyi buborék létrejöttére, majd pedig a történelmi újkor beköszöntére. Ekkor új intézmények jöttek létre. Megszületett a modern nemzetállami köztársaság koncepciója, amelyben a természetjog elvei érvényesültek. A polgárok az államot - fő feladataként - a tudományos és a technológiai haladás szolgálatával bízták meg. A Bilderberg Csoport tagjai azonban világbirodalmatakarnak. Ezt nevezik globalizációnak. Sokan gondolják úgy, hogy egy birodalom létrehozásához pénzre van szükség. A pénz azonban önmagában nem hoz létre sem a vagyont, sem a gazdaságot. A pénznek nincs belső értéke. Az emberi szellem és tudás határozza meg bolygónk fejlődését.

A világgazdaság szándékos rombolása

A Bilderberg Csoport által képviselt világ-elit már nem először rombolja szándékosan a világgazdaságot. E zárt érdekcsoport elődei ezt tették a XIV. században, a sötét középkorban, amikor a lakosság jelentős része megsemmisült. Ez a világ-elit a jelenben nulla növekedést és nulla progressziót akar. A Külkapcsolatok Tanácsa, a CFR, egyik 1980-ban készült anyaga szerint a globális gazdaság ellenőrzött dezintegrációjára van szükség. A Bilderberg Csoport 1995-ben szintén a pusztítás mellé ált, mégpedig úgy, hogy tervbe vette e világgazdaság szándékos összeomlasztását. A nagy világválság ténylegesen mások vagyonának a tömeges elvételét célozta. Ez a világválság nem tüntette el Amerika kapitalistáit. Ellenkezőleg! A gazdasági világválság még gazdagabbá tette őket, mert lehetővé tette a vagyon elvételét azoktól, akik előállították és működtették, és azokhoz csoportosította át, akik máris gazdagok voltak.
Bank of America sokmilliárd dollárt keresett az 1929-től 1937-ig végzett árverezésekkel. Egy percig se gondoljuk, hogy a várható újabb gazdasági világösszeomlás – a Soros által jelzett és még előttünk álló második szakaszkövetkeztében - a leggazdagabbak érdekei fognak sérülni. Egyedül azok lesznek a vesztesek, akik nem tartoznak közéjük. Jó példa erre Görögország. Arra tesznek kísérletet, hogy összeomlasszák gazdasági rendszerét ahelyett, hogy megengednék: Görögország újraszabályozhassa pénzügyi rendszerét. Görögország adósságának fizetését rákényszerítik Európára, de ez az adósság teljesen értéktelen. Ez valójában a szemétpénz monopóliuma. A kifizethetetlen görög adósság Európára történő áthárításával kényszerítik ki Európa pénzügyi rendszerének az átalakítását és a nagy államok folyamatos zsarolását.
A sitgesi Bilderberg tanácskozásról a lényeget is tartalmazó hivatalos tájékoztatást ezúttal sem adtak ki. A hozott döntéseket általában a tanácskozás után bekövetkező eseményekből tudják a megfigyelők kikövetkeztetni. Ezért is érdekes, hogy 2010. június 7-én, vagyis egy nappal a sitgesi találkozó után, miről döntöttek a világ legnagyobb gazdasági hatalmainak, a G-20-aknak, a pénzügyminiszterei és jegybankárai. A G-20-tanácskozás résztvevői dél-koreai találkozójukon elvetették az eddig folytatottgazdaságélénkítő politikát, és elutasították a globális bankadó bevezetését is. A G-20-ak pénzügyi irányítói úgy döntöttek, hogy a bővülést ösztönző, gazdaságélénkítő intézkedések helyett szigorú fiskális politikára kell átváltani. Ezt azzal indokolták, hogy a pénzügyi rendszert elbizonytalanítja a világszintű adósságválság lehetősége. Ugyanezek a pénzügyi irányítók 2010. áprilisában még úgy foglaltak állást, hogy a fiskálisösztönzéseket egészen addig folytatni kell, amíg a magánszféra és a termelőgazdaság kellőképp megerősödik.
A pénzügyminiszterek tanácsa üdvözölte a magas költségvetési hiánnyal küszködő országok válságkezelő lépéseit. A francia pénzügyminiszter azt is hozzátette, hogy az adósság konszolidációja fontosabb, mint a gazdasági növekedés elősegítése. Az amerikai pénzügyminiszter azonban rámutatott, hogy az európai államok költségvetésének kiigazítása világszerte nehezíti a növekedési lehetőségeket.Timothy Geithner a fiskális szigort hatástalannak tartja, amíg nem áll helyre a piaci bizalom. A globális bankadóval kapcsolatban a G-20-ak pénzügyminiszterei abban maradtak, hogy egyelőre minden ország saját maga gondoskodjon hitelintézeteinek a felügyeletéről és adóztatásáról. Mindezt úgy kell elérnie, hogy biztosítsa a bankrendszere átláthatóságát. Továbbra is napirenden marad azonban egynemzetközi pénzpiaci szabályozás bevezetése 2012 végéig.
A Bilderberg tanácskozásokat megfigyelő szakértők csaknem egybehangzóan arról tájékoztatták, hogy Sitgesben téma volt egy Irán elleni esetleges háború kérdése is. Hogy erről született-e döntés, egyelőre nem tudhatjuk. Több szakértő is úgy véli, hogy hasonló a helyzet ahhoz, ami 1929 és 1939 között volt. Ezért az új világrend létrehozásán fáradozó világerők esetleg a pénzügyi és gazdasági eszközökön túlmenően a háborút is felhasználják az új világrend, az egyközpontból irányított világkormány mielőbbi létrehozása érdekében. De erre vonatkozóan is egyelőre csak találgatásokra vagyunk utalva, és majd a bekövetkezett események fogják megerősíteni, hogy igazuk volt-e az elemzőknek vagy tévedtek.

Hogyan lehetne megoldani a pénzügyi világválságot?

Először arra kell válaszolnunk, hogy mi okozta a pénzrendszer eltorzulását, világszinten történő szélsőséges elfajzását. Minden egyes ember egyszerre és elválaszthatatlanul természeti, társadalmi és lelki-szellemi lény. A pénz, mint jel, azonban csak az ember egyetlen vonatkozását képes mérni és közvetíteni, mégpedig azt, amit, mint a társadalom tagjaként egy közösségen belül fejt ki. A társadalmi munkamegosztásban elfoglalt szerepét és az általa előállított javakat lehet mennyiségi mutatókkaltöbbé-kevésbé összehasonlítani és mérni. Ezért, amikor egy olyan komplex jelenséget, mint az emberi közösségek kölcsönhatása egymással és a természeti környezettel, vagyis amikor az emberiségnek a természettel folytatott anyagcseréjét mérjük, akkor segédeszközként használhatjuk a pénzt. A mennyiségi oldalra redukált komplett tevékenységet számsorral is leírhatjuk. Ezek azonban csak azt mutatják meg, hogy mi az, ami több vagy kevesebb, illetve milyen nagyságrendben az.
Mindebből kimarad az embernek, mint természeti lénynek az összetettsége, és ugyanúgy nem tudunk meg semmit az ember összes egyéb dimenziójáról. Ez rendkívül nagy redukciót jelent, mert minden egyes ember egyszeri és megismételhetetlen mikrokozmosz is egyben. Amikor tehát a sokszorosan összetett bonyolult értékeket próbáljuk pénzzel kifejezni, lehetetlen feladatra vállalkozunk, amit nem lehet megoldani. Amit megoldásnak tekintünk, az semmi egyéb, mint bizonyos elvonatkoztatott mennyiségi mutatóknak a számsorokba rendezése, és valamiféle számviteli rendszerben való nyilvántartása.
A nyilvántartás különösen az informatika kibontakozásával önálló intézménnyé vált olyannyira, hogy gyakran a nyilvántartás maga az érték, és fontosabb, mint az, amire vonatkozik a nyilvántartás. A komplex jelenségek redukálása egydimenziós, absztrakt és homogén számsorokká természetesen megkönnyíti az összehasonlítást, és ha a számosság az érték, akkor ez a számbeli összehasonlítás értékmérő is lehet. A számvitelben lényegében követeléseket tartunk számon, amelyeketértékmérésre is használunk. Fokozatosan a követelés maga vált fizetőeszközzé, és amikor az üzleti felek elszámoltak egymással, fizetés gyanánt követeléseket cseréltek.
A számivetelben nyilvántartott követeléseknek különböző hozama van, és az elszámolás a hozamok egybevetésével történik. Ha számbeli viszonyokat kifejező bankjegy, pénz inflálódik, az negatív hozam az inflációs pénz tulajdonosa számára. Ha a számlapénz is ebben a bankjegyben szerepel a számviteli nyilvántartásban, akkor az a bankjeggyel együtt annak megfelelő arányban inflálódik. A számvitelben az ügyfél bankbetétje pénzkövetelés a banktól. Amikor a bank nyújt hitelt a kölcsönfelvevő ügyfélnek, akkor az a bank követelése az ügyféltől.
Varga István fejtette ki több a Magyar Nemzetben megjelent írásában, valamint különböző fórumokon tartott előadásaiban, hogy a banki mérleg épp a tükörképe a vállalkozások mérlegének. A bank eszköze, amit folyamatosan gyarapít, hogy több hozama legyen, az nem a bank kötelezettsége. A pénzügyi intézmények (elsősorban a bankok) saját pénzeszközeiket akarják gyarapítani, és kötelezettségeiket csökkenteni. Minél sikeresebb egy pénzintézet, egy befektető pénzalap vagy egy bank, annál több az eszköze, és minél nagyobbak ezek az eszközök, annál nagyobbak ügyfeleinek az adósságai.

A bankok sikerének titka – az eladósítás

Ahhoz, hogy egy hitelezéssel foglalkozó pénzintézet sikeres legyen, eredményesen kell eladósítania ügyfeleit. Ezek az eladósított partnerek maguk is lehetnek bankok és pénzintézetek, befektetési alapok. Amikor a bankrendszeren belül ezek a pénzügyi szereplők kölcsönösen eladósítják egymást, valójábanpénzt gyártanak a bankrendszeren belül. A bankrendszer azonban már rég elszakadt a fizikai termékeket előállító értéktermelő reálgazdaságtól. A bankrendszerben nyilvántartott követelések és tartozások csupán számsorok, és a bankrendszer nyersanyaga számítógép jelekből áll. Ezeknek a számsorokba rendezett jeleknek a szaporítása különböző virtuális módszerekkel lehetséges.
Az értékhordozó fizikai termékeket és emberi szükségleteket kielégítő szolgáltatásokat előállító reálgazdaság szereplője küszködik a bányászattal, a feldolgozással, a fejlesztéssel, a kereskedelemmel, a szállítással, a szolgáltatások tömegével, információk beszerzésével, és az adózással. Ezzel szemben apénzügyi szektor, és a benne működő bankhálózat egydimenziós üzem, neki csak a számviteli jeleket kell gyarapítania.
Amikor a világ jelenlegi pénzügyi rendszerét kialakító transznacionális pénzkartell el- érte, hogy az állami kibocsátású pénzt kiszorítsa, majd pedig a helyébe lépő központi banki jegypénzek kivonását is az ellenőrzése alá vonta, létre tudta hozni a kamatozó hitelpénz monopóliumot, amelyhez a szükséges pénzt már a bankrendszer teremtette meg számlapénz formájában. Az állami pénz, ajegybanki pénz, valamint a számlapénz még kapcsolódott bizonyos fokig az értékelőállító reálgazdasághoz. A kamatmechanizmus miatt azonban a hitelpénz – meghatározott idő elteltével - már nem tudott kellő mértékben növekedni a reálgazdasághoz kapcsolódva. Ekkor beindult a szintetikus pénz tömeggyártása, amely pénznek már csak virtuális banki eszközök, pénzügyi „termékek” szolgáltak fedezetül.
A normális az lenne, ha a gazdasági élet közvetítését szolgáló jeleket azok állítanák elő, akik a jelzett értékeket, fizikai termékeket és hasznos szolgáltatásokat előállítják. Az élet természetes rendjének az felel meg, ha a jel másodlagos és első az, amit jelez. A pénz esetében azonban olyan jellel van dolga az emberiségnek, ahol a jelek előállítása teljes mértékben el lett szakítva azoktól, akik a jelzett értékeket előállítják. A jelek előállítása keveseket megillető előjoggá vált, és átkerült egy önjelölt, szűk és zárt érdekcsoport tulajdonába, amely a jelek előállítását magán-monopóliumává tette. Az általa lényegében ingyen előállított jeleket rendkívül drágán adja használatba az értékelőállító reálgazdaság szereplőinek. Amíg nem jött létre ez a kamattal működtetett magánpénz-monopólium, addig a közhatalom – az állam - közszolgáltatásként állította elő a gazdasági élet közvetítését ellátó jeleket: a termelőmunkával, értékelőállítással, fizikai termékekkel és szükségletet kielégítő szolgáltatásokkal fedezett pénzt. Amíg ez a rendszer működött, addig munkával és termeléssel lehetett elsősorban pénzt előállítani. Ekkor a pénzügyi szektor még csak kiszolgálta a reálgazdaságot, és a pénz, mint jel az értéktermelő gazdaság közvetítő közege volt.
A folytatás a nyomtatott lapszámban olvasható....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése