2016. április 1., péntek

Az 5 Test









A keleti ezoterikus jóga szerint az embernek nemcsak fizikai teste van, hanem még néhány más egymást átfedő, multidimenzionális teste is. E testek elnevezései kultúránként változnak, de általában öt testet különböztetnek meg.
E testek elnevezései a következők:

1. fizikai test
2. étertest vagy elektromágneses test
3. asztráltest vagy érzelmi test
4. mentális test
5. kauzális test (a lélek lakhelye)


Fizikai test
Azt hiszem ez mindenki számára ismerős és világos. A fizikai test a legalacsonyabb rezgésszintű, és az éter- és az asztráltesthez kapcsolódik.
Étertest
Az étertest elhagyhatja a fizikai testet, de - én úgy gondolom - nem távolodhat el tőle messzire. Ez az "életerő test". Amikor a fizikai testünk alszik, az étertestünk kiterjed, a csakrák kinyílnak, és energiát szívunk magunkba, hogy feltöltsük a kimerült energiakészleteinket. Ezért hívják ezt a testet életerő hüvelynek vagy egészség-testnek is. Amikor nagyon kifáradtam vagy teljesen kimerültem, lefekszem egy fél órára, belépek egy transzszerű állapotba, és amikor felkelek teljesen fel vagyok töltődve. Ilyenkor nem az asztráltestemmel projektálok, hanem az étertestemet töltöm fel. Ha az étertest túl messzire kerül a fizikaitól, akkor a testünk méginkább kimerült lesz, amikor visszatér. Amíg asztrálutazom az étertestem energiával tölti fel a fizikai testemet, hogy az friss és kipihent legyen, amikor visszatérek. A fizikai ás az étertest tehát független egymástól. Amikor az emberek úgy érzik, hogy a tudatuk megosztott - azaz két helyen van egyszerre - a tudatuk egy része még valószínűleg az étertestben van, a másik pedig az asztráltestben. Sok ellentmondás van az ezüstzsinór témakörében is. Én személy szerint még soha nem láttam ezt a zsinórt (de nem is igazán kerestem). Ez a zsinór valószínűleg inkább az étertest projekciójához köthető, nem pedig az asztráltestéhez. Ha ez a zsinór az asztrálprojekcióval lenne kapcsolatban, akkor minden asztrálprojekció alkalmával látnunk kellene. Emlékszem, egyszer mikor projektáltam, kíváncsiságból visszanéztem a fizikai testemre. És láttam ott egy testet, ami egész máshol volt, mint a fizikai testem. Ez az étertestem volt. Az asztráldimenzióban a fizikai világ asztrális hasonmásait látjuk, de úgy gondolom képesek vagyunk látni az éterikus burkunkat is (ezért láthattam a fizikai testem helyett az étertestemet). Néhány esetben, meditáció alkalmával képes voltam látni a mennyezetet a lecsukott fizikai szemhéjaimon keresztül. Ez még szintén nem asztrálprojekció. Beteg emberek sokkal könnyebben projektálnak. Ez valószínűleg azért van, mert ilyenkor az étertest nagyon legyengül, és így az asztráltest könnyebben el tud szakadni a fizikai testtől. A fizikai és az étertestünk mágneses tulajdonságú, és így magához vonzza az asztráltestet. Amikor tárgyakat mozgatunk a nem fizikai síkon, akkor ezt az étertest segítségével tesszük, mert az asztráltestnek nem egyezik meg a rezgésszintje a fizikai világ tárgyaival. Az étertest magasabb rezgésszintű, mint a fizikai test, de alacsonyabb, mint az asztráltest.
Asztráltest
Az asztráltest a fizikai testhez van kapcsolva, és ilyenkor alacsonyabb a rezgésszintje. Ahhoz, hogy leváljon a fizikai testről, meg kell emelni a frekvenciáját. Az asztráltest az asztráltér különböző síkjain kalandozhat. Az asztráltest a gondolatokra reagál, és a fizikai világ asztrál-megfelelőjét látja. Nem képes a fizikai objektumokra hatni, mert nem azonos szinten rezegnek. Az asztráltest képes túllépni téren és időn. Amikor tudatosan projektálunk, az egy jellegzetes érzetekkel jár együtt. Vibrálás, búgás, durranás, recsegés (hogy csak párat említsek). Amikor az asztráltestünkben vagyunk, akkor megszűnnek a fizikai test korlátai, és többet láthatunk, hallhatunk, érezhetünk a valóságból.
Mentáltest
A mentáltest a távolbalátásnál játszik szerepet. Amikor bilokációt érsz el a távolbalátás során, akkor nincsenek olyan jellegzetes érzetek, mint az asztrálprojekciónál. És nincs vizuális torzítás sem, mint az asztrálprojekciónál szokott lenni néha (attól függően, melyik síkon vagy). Az első projekcióm mentális volt. A fizikai testemből egyenesen a mentáltestembe jutottam - ez magyarázza, miért nem voltak vibrációim. Akaratom ellenére, csak úgy kicsusszantam, és néhány lépésnyivel arrébb találtam magam. Úgy gondolom a mentális testünk a legtöbbször teljesen független a fizikai testünktől. Az asztráltestnél, először leválsz a fizikai testről, és aztán elutazol a kívánt helyre. A mentálisnál meg csak odacsöppensz, anélkül, hogy odautaztál volna. A mentáltest nem tartalmazza az asztrál gondolat-szemetét. Amikor a mentáltestemben ébredek fel, soha nem vagyok a fizikai testem közelében, és valójában nem is érzek semmiféle testet. Egyszer felébredtem a mentáltestemben, és fogalmam sem volt, hogy hol lehetek. Szuroksötét volt, nem volt fülem, nem volt szemem, nem volt testem. Egy tökéletes ürességben voltam, egész addig, amíg hirtelen vissza nem tértem a fizikai testembe. Én voltam maga a tiszta lét. A mentáltest is túlléphet az időn és téren. A magasan fejlett távolbalátók a mentáltestüket használják, és telepatikusan kommunikálnak.
Kauzáltest
A kauzális testben tárolódnak az előző életeink emlékei. Ez egyel magasabb szinten van, mint az asztrál. Amikor meghalunk, belépünk az asztrálvilágba, és átéljük a második halálunkat (az asztráltest megsemmisül), és ezután belépünk a kauzális létsíkra, ahol visszaemlékezünk az előző életeinkre, és dönthetünk a következő életeinkről.















Ezen írásunkban az asztrális világ egyik felosztásáról próbálunk meg leírást adni. A helyzetet nehezíti az a tény, hogy sokféle felosztás létezik, sokféle szempont szerint. Ezek persze nem zárják ki egymást, de fennállhat az a veszély, hogy a felületes szemlélõt összezavarja az elétárt valóságok sokszínûsége. Másrészrõl az asztrális világ - természete miatt - mindenkinek más képként és szimbólumként jelenik meg. Azonban mindezek ellenére is szükség van egy lehetõségeinkhez mérten objektív leírásra. Célunk ennek véghezvitele.

Az asztrális világ a lélek lakóhelye. A két, itt ható alapvetõ erõ a rokonszenv és az ellenszenv, a vonzás és taszítás. Minden forma ezekbõl épül fel, és jellegét a kettõ aránya szabja meg. A lélek mint kapocs segíti a szellem és a test kapcsolatát, kiegyenlítve a köztük lévõ rezgéskülönbséget. Ha nem lenne lélek, akkor a szellem képtelen lenne testet ölteni a fizikai világban. A halál után a lélek és a szellem kapcsolatát az szabja meg, hogy a lélek mennyire maradt földi vágyaktól terhelt. E kapcsolat határozza meg azt is, hogy a hét szint közül melyikbe kerül a lélek. Ha a földhöz kötõ vágyak még erõsek (szenvedélybetegségek, materialista gondolatok stb.) akkor a lélek rezgése inkább a Földhöz köti. Így erõs tisztításra van ahhoz szüksége, hogy a szellemmel való kapcsolata helyreálljon. Persze ez a behatás nem marad nyom nélkül a szellemben sem, így a következõ inkarnációban mindenképpen meglesznek a kiegyenlítésre való hajlamok, karmatikus történések formájában. A Golgotai Misztérium óta lehetõség van a köztes létben való fejlõdésre, de a földi vágyakat csak fizikai inkarnációban lehet hathatósan ledolgozni. A lélek és a szellem együtt halad át ezen asztrális szinteken, és amikor a lélek megtisztult, a szellem akkor szabadulhat meg és haladhat tovább a mentális világok felé. Ide a lélek már nem tudja követni õt.
Fontos tudnunk, hogy pontosan hol is találjuk meg az asztrális világot a bolygószférák között (nehogy eltévedjünk asztrálprojekciós gyakorlataink során).

A Földtõl a Holdig tart az éteri, a Holdtól a Napig az asztrális világ. A Nap-szféra és a Szaturnusz-szféra közé esik az alsó mentális világ, és a Szaturnusztól - mint interplanetáris kaputól - kezdõdik a felsõ mentális szféra. Tehát a minket érdeklõ terület a Holdtól a Napig tart. Az egyes szférák (Merkúr és Vénusz) ezen belül helyezkednek el, leírásukra késõbb kerítünk sort. Fontos tudnunk, hogy itt nem a fizikai, asztronómiai bolygóbeosztásról beszélünk, hanem annak szellemi vetületérõl. A bolygók fizikai sorrendje sem egyezik a szférák sorrendjével, hiszen szellemtudományi értelemben a világképünk geocentrikus, tehát a földi szféra áll a középpontban, és aköré rendezõdnek be a további rétegek.

Lássuk a szintek leírását!
 
Elsõ szint

Mivel ez a legalsóbb szint, ennek rezgése a legalacsonyabb. Ide vannak bekötve a mérgezõ növények, a vérengzõ és veszélyes vadállatok (és emberek). Az innen inkarnálódó lélekre még erõsen hatnak a természeti törvények, és erõs a kapcsolatuk az anyaggal. Életük mozgatórugója az erõteljes ösztönök, s ennek megfelelõen tudatuk tompult és testhez kötött. Mivel nagyon fontos számukra a fizikai lét, értelmük teljes tevékenysége az önzést, a szerzést és megtartást szolgálja. Jellemzõ rájuk a durvaság, kegyetlenség, az erõszakra való hajlam, önhittség, önösség és az ölési vágy. Általában az alsóbb szellemi rezgések olyannyira erõsek, hogy ez még a fizikai testben is megjelenik mint erõs, robosztus testalkat, durva, erõteljes, állati vonások, nélkülözve minden kecsességet, kiforrott, szellemmel áthatott formát. Fontos tényezõ, hogy ebben a szférában a lelket teljes sötétség veszi körül, mivel a szellemi fény ide nem hatol be. Érthetõ, tehát, hogy a testetöltés számukra kegyelem és megváltás. Azonban fizikai életükben is tudatosan (!) elzárkóznak mindenféle szellemi tanítástól és szellemi impulzustól, esetenként még támadják is azokat. Ennek megfelelõen innen kerülnek ki a gyilkosok, ámokfutók és a fekete mágusok. Különbséget kell azonban tennünk az asztrális késztetésbõl, fejletlenségbõl, és nemtudásból elkövetett gonosztettek és a karmatikus kiegyenlítõdés által bekövetkezõ tettek között. Nem tudhatjuk, hogy az adott cselekvéssor egy fiatal lélek kevés tapasztalata miatt következett-e be, vagy már egy életek sorain át húzódó karmatikus játszma végkifejletét, csúcspontját látjuk.
Második szint

Ide azok az állatfajok tartoznak, amik más állatokat megtámadnak, és azok a növények, melyek nem alkalmasak emberi fogyasztásra. Ebben a szférában megerõsödik az én, és az ebbõl következõ negatív tulajdonságok, jellemvonások is. Megjelenik a hiúság, a becsvágy, büszkeség, lobbanékonyság, ravaszság, hazudozás. Az egész létezést csataként élik meg, ahol folyamatosan gyõzni kell, sõt legyõzni a másikat. Ez szolgál számukra lelki táplálékként. Csökken az ösztöncselekvés, növekszik a tudatosság, így válik egyre veszélyesebbé az egyén. Haragosak, de már kiengesztelhetõek. Értékelik a testüknek és érzékeiknek jó dolgokat, megjelenik a hedonizmus. Hajlamosak a kilengésekre, mértéktelenségre és a végletekben való gondolkozásra és cselekvésre, nem ismerik az arany középút szabályát. Telve vannak kétségekkel és szkepszissel az anyagba való süllyedtség miatt. Erõsen rettegnek az ismeretlentõl. Sok öngyilkosság következik be e tényezõk miatt.
Itt már megjelenik a hitélet, de még csak azért, hogy mások szemében jónak tûnjenek. A mélyebb igazságok és hittételek itt még rejtve maradnak elõttük. Imájukat általában magukért mondják el, hit nélkül. Ha jó kedvük van, még akár jót is cselekednek másokkal, de fontos, hogy mindenki tudjon róla.
Harmadik szint

Növényevõ és háziállatok, emberi fogyasztásra alkalmas növények és a gyógynövények tartoznak ide. A lélek itt már törekszik a fény felé. Egyszerûség, szorgalom jellemzi õket, megbecsülik a jót, és törekednek az igaz útra. Felmerül a béke és nyugalom utáni vágy. Hajlanak a becsületességre és az õszinteségre, de bizalmatlanok és gyanakvóakká válnak az elsõ "gyanús" jelre. Szeretnek kritizálni és ítélkezni, de a vitát nem kedvelik, és kívülrõl türelmesnek látszanak. Féltékenyek a más által megszerzett javakra, vagy az illetõ egész életére, hiszen nem látják át a mélyebb összefüggéseket, okot, okozatot. A szürke, középszerû emberek tartoznak ide, akik csendben teszik a dolgukat, kerülve minden feltûnést.

Sok hívõ és vallásos ember van itt, de még görcsösen ragaszkodnak a hitükhöz. Szeretetük a családi szeretetben összpontosul. Hihetetlen számukra az isteni szeretet fogalma, így a párkapcsolatok is inkább játszmákból állnak, nem pedig türelembõl és elfogadásból. A világi élet hívságai még könnyen eltántorítják õket a szellemi úttól, ezért haladásuk lassú; idetartoznak a fejlõdõ lelkek. Azt hiszik, hogy mindent, amit a fizikai világban elértek, saját erõfeszítéseiknek köszönhetik. Ez az illúzió eltakarja elõlük az isteni kegyelem fényét, ennek megfelelõen úgy tapasztalják, hogy egyedül vannak. Ez egy nagy bukási lehetõség számukra. Az elsõ három szint egyfajta burokként veszi körül a Föld szféráját, és innen még kötelezõ az inkarnáció!
Negyedik szint

Itt a sokféleség és a sokoldalúság a meghatározó. Ahogy haladunk a felsõbb szintek felé, a lelkek egyre jobban leoldják magukról az asztralitás béklyóit, ennek megfelelõen már a szellemük vezeti õket. Megnyílnak a magasabb valóságok felé, de még konkrét tapasztalások nem érik õket. Fontos tény, hogy megjelenik az áldozatkészség és a lemondás képessége. Kitartóak, bátrak, erõs akarat jellemzi õket, azonban hajlamosak az elragadtatásra. Jó tulajdonságaikat a köz szolgálatába állítják. Már képesek isteni szeretetbõl jót cselekedni. A hit és bizalom már sokkal tisztábban jelentkezik, de még nem tudnak áldozatot hozni azokért, akik megbántották õket, vagy az általuk szentként tisztelt dolgokat. Hiányzik még a teljes megbocsátás képessége. Párkapcsolataik már a tanulási folyamatot szolgálják, és öntudatlanul elkezdik keresni a duálpárjukat. Próbakapcsolatok által fejlesztik õket a részduáljaik segítségével. Ez a szint már egy olyan fejlettségi állapotot képvisel, ahonnan a szellem szabad akaratából inkarnálódik.
Ötödik szint

Ez egy fejlettebb szint az asztrális világban. Az innen jövõ lelkek már uralják az alsó asztrális tulajdonságokat, és átalakítják azokat, melyek az elõzõ szinteket jellemezték. Megnyugvás és elfogadás jellemzi õket. Ismerik a hallgatás törvényét, tiszta életet élnek, mértékletességet gyakorolnak és áldozatkészek. Anyagi világuk és körülményeik nem befolyásolják szellemi életüket, alázatosak, becsületesek és tiszta hit hatja át lelküket. Megtapasztalják az isteni kegyelem mûködését életükben, a megbocsátás és szeretet elvét alkalmazzák. Tisztában vannak a golgotai misztérium szellemi jelentõségével és hatásával a mai világra. Esetleges negatív hatású cselekedeteik miatt nem gyötri õket bûntudat, hanem rögtön megpróbálják kijavítani a hibát. Nem emésztik magukat felesleges dolgokkal, hanem megfelelõ idõben és megfelelõ helyen cselekszenek. Visszaemlékeznek a paradicsomi állapotra, és efelé törekszenek útjukon, hiszen tisztában vannak azzal, hogy az isteni egység visszaállítható. Ennek érdekében sok áldozatot vállalnak, és a köztes létben sokszor az alsóbb régiókban tevékenykednek.
Hatodik szint

Ebbõl a szférából inkarnálódni már igazi áldozat az emberiség fejlõdéséért. A saját célok háttérbe szorulnak. Hatalmas szereteterõk jelennek meg, türelem és elnézés jellemzi a lelket. Igazság- és szabadságérzet árad belõlük a világba. Õk azok, akik a legnehezebb helyeken és idõkben öltenek testet, azért, hogy akár egy lelket is megmentsenek a kárhozattól. Sokszor az emberiség ezért kiközösítéssel, megvetéssel, sõt halállal fizet nekik, hisz tanításaikat nem mindig értik meg. Õk azok az áldozati bárányok, akiknek a vére a Gonosz erejét töri meg.
Hetedik szint

Ez a legutolsó szintje az asztrálvilágnak. Inkább már a szellemi szféra ereje és fénye hatja át, hiszen igazi határterület a két régió között. Az alsóbb rétegek innen táplálkoznak energiával. Érzelmi és természeti szinten már nem függ a Földtõl, tiszta tudás és bölcsesség hatja át. Fontos tudnunk, hogy a duálok itt várják be egymást mielõtt továbbhaladnának, ha nem egyidõben vetették le a fizikai testüket. Itt már nincsenek földhöz kötõ vágyak, gondolatok, az itt lévõ lelkek tiszták és a szellemek készek továbblépni a szellemi szférákba.










A taoista mestereket a teljes emberi test egészségének részeként érdekelte a szexualitás. Azért gyakorolták a szexuális kung-fut, mert felismertek, hogy a magömlés kimenti a férfiak energiáját. Valószínűleg már Ön is megfigyelte ezt az ejakulációval járó energiaveszteséget és az azt követő általános fáradtságot. Hiába szeretne figyelmes maradni partnere szexuális és érzelmi kívánságai iránt, a teste csakis alvásra vágyik. Ahogy az egyik multiorgazmusos férfi rámutatott: "Magömlés után a párnám mar sokkal vonzóbbnak tűnik, mint a barátnőm".

A kielégületlen nő képe, akinek a szeretője magömlés után hörren egyet, majd kimerülten elterül, annyira általános, hogy társasági tréfák sora szól róla. Ám a férfi magömlést követő fáradtsága éppolyan régi, mint az első kéjes sóhaj. Peng-ce, a híres Sárga Császár szexuális tanácsadója, majdnem ötezer év távolában az alábbiakról számolt be: "Magömlés után a férfi fáradt, zúg a füle, elnehezül a szemhéja, és alvásra vágyik. Szomjas, végtagjai elgyengülnek és elmerevednek. Magömléskor egy röpke pillanatig örömet érez, amit sok órányi kimerültség követ."
A nyugati népi bölcsesség egybevág a taoista megfigyelésekkel, ami a szexuális energia megőrzését illeti. A sportolók régóta ismerik a magömlést követő gyengeséget és fásultságot, ezért kerülik a szexet a "nagy meccs" előtti éjjel. A művészek is érzékelik késleltető hatását munkájukban. A híres jazz-muzsikus, Miles Davis, így beszélt a Playboy magazinnak adott interjújában:
Davis: Az ember nem verekedhet vagy zenélhet, miután elment. Nem képes rá. Amikor kész vagyok elmenni, elmegyek. De miután elmentem, nem játszom.
Playboy: Elmagyarázná ezt az átlagember számára is érthetően?
Davis: Kérdezzék csak meg Muhammad Alit. Ha elmegy, két percet sem tud bokszolni. Öreg, még engem sem tudna leütni!
Playboy: Kiállna Alival ilyen feltételek mellett, hogy bizonyítsa az igazát?
Davis: Telibe trafált, komám, ki bizony! De meg kell ígérnie, hogy előbb d...g egyet. Ha nem hajlandó d...gni, nincs bunyó! Mert kiadod minden erőd, ha elmész. Úgy bizony, mindet! Szóval, ha kavarsz egyet a hirig előtt, hogyan emeled fel a karod, ha oda kell csapni?

Miles nem kifejezetten romantikus alkat, és nem is finomkodott különösebben. Mint a világ egyik legjobb trombitása, jól tudja, milyen hatást gyakorol állóképességére és művészetére a magömlés. Sajnos, akárcsak a legtöbb férfi, ő sem tudta, hogy annyi szexben, sőt orgazmusban lehet része, amennyit akar, bármilyen "hirig" előtt - mindaddig, míg tartózkodik az ejakulációtól. Még az "ütéseit" is fejlesztheti ezáltal.
Bár a magömlés hatásai a hivatásos zenészek és verekedők számára nyilvánvalóbbak lehetnek, végül minden férfi ugyanazt a kimerültséget tapasztalja, miután elment. Egy multiorgazmusos férfi így mesél erről: "Már reggel észreveszem az előző esti magömlés hatását. Alig tudom kivonszolni magam az ágyból, és már délre elfáradok. Magömlés nélküli többszörös orgazmus alkalmával viszont frissen ébredek, és kevesebb alvásra van szükségem." Egy másik férfi, aki idült betegségből épült fel így magyarázta: "Nemi vágyaim mindig erősen hajtottak, ezért gyakran, naponta legalább egy-kétszer volt magömlésem. És minden egyes magömléssel egyre betegebb lettem, mert rengeteg energiámat emésztette fel." Sok férfi, különösen a fiatalok, eleinte észre sem veszik ezt a kimerülést, hacsak nem olyankor van magömlésük, amikor betegek, vagy sokat  dolgoznak.

Nyugaton úgy gondolják, hogy a magömlés a férfi izgalmi állapotának elkerülhetetlen tetőpontja, a szeretkezés vége és célja. Kínában viszont az orvosok régóta látják azt, hogy amit a franciak l
e petit mort-nak - "kis halál" - neveznek, a férfiöröm elárulása, életerejük vészes kimerítése - de elkerülhető.















A Candida egy gombás fertőzés, amelyet a Candida albicans nevű mikroszkopikus méretű gombafaj okoz. Általában a női nemi szerv területén jelentkezik, de megjelenhet a fogsor környékén, kivehető protézisek alatt, a mellek alatt, az alhas tájékán, a körömágyakban vagy bőrredőkben is.
A betegség főbb tünetei a viszkető vagy égető érzés és az érintett bőrfelület megduzzadása. A hüvely fertőzése esetén a szexuális érintkezés fájdalmas vagy kényelmetlen lehet, ezen kívül a vizelés égető érzéssel járhat, valamint jelentkezik egy szagtalan hüvelyváladék is. Sokféle egyszerű házi módszer létezik a Candida kezelésére, amely segítségével viszonylag rövid idő alatt megszabadulhatunk a betegségtől.
A Candidát okozhatja terhesség, stressz, krónikus betegségek, cukorbetegség, fogamzásgátló tabletták, szteroidok és antibiotikumok, és gyakran kemoterápia miatt kialakult, legyengült immunrendszer következtében. Emellett menopauza után is kialakulhat Candida az ösztrogénszintek csökkenése miatt. A férfiak és nők többsége élete során legalább egyszer szenved Candidától.
A 10 leghatékonyabb házi praktika Candida kezelésére:
1, Vörös áfonya
A vörös áfonya antibakteriális és gombaölő hatóanyagokkal rendelkezik, így kiválóan alkalmas a Candidát okozó gombák kiirtására, valamint húgycsőgyulladás és más húgyúti betegség kezelésére is. Candida esetén igyunk naponta többször édesítőmentes vörösáfonyalevet! Ez felgyorsítja a gyógyulás folyamatát. Ha nem rendelkezünk édesítőmentes áfonyalével, áfonyatablettát is fogyaszthatunk napi 2-3 alkalommal. Ezeket könnyen beszerezhetjük bármilyen patikából.
2, Joghurt
A joghurtban lévő Lactobacillus acidophilus nevű baktérium könnyedén szabályozza a testben lévő fertőzéseket. Gombás fertőzés esetén natúr, édesítőmentes joghurt fogyasztása ajánlott. Külsőleg is alkalmazzuk a joghurtot: kenjük be vele az érintett felületet, és hagyjuk a bőrön kb. egy órán keresztül! Ez enyhíti a viszkető érzést is. A joghurtot emellett mindenképpen építsük be az étrendünkbe is!
3, Teafaolaj
A teafaolaj hatékony természetes gombaölőszer, így szintén segítségünkre lehet a Candida kezelésében. Hígítsunk fel egy kevés teafaolajat vízzel vagy egy teáskanál olívaolajjal vagy mandulaolajjal! Kenjük be a keverékkel az érintett felületet naponta több alkalommal! Terhes nők ne alkalmazzák ezt a módszert, mert a teafaolajban vannak olyan vegyületek, amelyek károsak lehetnek a magzat egészségére!
4, Fokhagyma
A fokhagyma az egyik leggyakrabban használt gyógynövény, amely a gombaölő, antibakteriális és természetes antibiotikus hatóanyagainak köszönhetően sokféle betegség, többek között a Candida kezelésére is alkalmas. Nyomjunk össze egy-két gerezd fokhagymát, és készítsünk belőle krémet! Kenjük közvetlenül az érintett bőrfelületre! Ha nincs friss fokhagymánk, használhatunk fokhagymaolajat E-vitamin olajjal és pár csepp kókuszolajjal keverve. Ezek mellett napi pár fokhagymatablettával is hozzájárulhatunk a gyógyuláshoz, de fontos, hogy friss fokhagymát is fogyasszunk a fertőzés legyőzésének érdekében.
5, Ecet
A fehérecet és az almaecet is használható Candida kezelésére, mert mindkettőben találhatók olyan hatóanyagok, amelyek szabályozzák a fertőzéseket és megszabadítanak az őket okozó gombáktól. Készítsünk forró fürdőt némi ecet hozzáadásával! Áztassuk magunkat az ecetes vízben kb. egy órán át! A bőr irritációja és a viszketés enyhülni fog. Másik megoldásként hígíthatunk kevés ecetet 10:1 hez arányban vízzel, és bekenhetjük vele az érintett bőrfelületet. Hagyjuk a bőrön fél órán át, majd mossuk le tiszta vízzel!
6, Bórsav
A bórsav egy kémiai anyag enyhe fertőtlenítő, gombaölő és antivirális tulajdonságokkal. Hígítsunk vízzel egy kevés bórsavat! Kenjük be vele az érintett felületet és hagyjuk a bőrön pár percig! Alaposan mossuk le tiszta vízzel! Ismételjük két hétig napi egy alkalommal! Ehelyett bórsavas kapszulákat is alkalmazhatunk hüvelygomba kezelésére. Mivel a bórsav mérgező, nem szabad belsőleg alkalmazni vagy sokáig használni. Terhes nők, gyermekek feltétlenül kerüljék ezt a módszert!
7, Oregánó olaj
Az oregánó olaj gombaölő hatóanyagai nem csak a Candida kezelésében segítenek, de erősítik az immunrendszert is. Az oregánó olaját kétféleképpen alkalmazhatjuk: bekenhetjük vele az érintett bőrfelületet, vagy fogyaszthatjuk belsőleg. Mivel az oregánó olaj irritálhatja a bőrt, először hígítsuk olívaolajjal! (3-szoros hígításban ajánlott). Emellett napi kétszer bevehetünk 1-2 oregánó olaj kapszulát. Ismételjük bármelyik módszert pár hétig a Candida teljes kiirtásának érdekében!
8, Olajfalevél
Az olajfalevél kivonata antivirális, gombaölő, antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatóanyagokkal rendelkezik, ráadásul segít visszaállítani a jótékony baktériumokat a szervezetben. Otthon is készíthetünk ilyen kivonatot: vegyünk néhány friss olívalevelet, vágjuk őket finomra és tegyük egy fedeles üvegedénybe! Öntsünk annyi vodkát a levelekre, hogy teljesen befedje őket! Tegyük az üvegre a tetejét és négy hétig tároljuk sötét helyen! Szűrjük le a folyadékot, öntsük egy másik üvegedénybe, hígítsuk fel ötször annyi vízzel és kenjük közvetlenül az érintett felületekre! Használjuk napi három alkalommal a legjobb hatás érdekében!
9, Körömvirág
A körömvirág a gombaölő és gyulladáscsökkentő tulajdonságaival segít a Candida kezelésében. Óvatosan törjünk össze 2-3 körömviráglevelet! Kenjük az érintett bőrfelületre napi 2-3 alkalommal! A körömvirágból készített tea fogyasztása szintén segít a gyógyulásban. Terhes nők kerüljék a körömvirágot! Ha nem rendelkezünk körömvirággal, használhatunk belőle készített testápolót vagy kenőcsöt is.
10, Kókuszolaj
A kókuszolaj hatékony gombaölő; férfiak és nők számára is hasznos orvosság a Candida kezelésére. Alkalmazhatjuk külsőleg: kenjük a bőrre napi három alkalommal, hogy teljesen megszüntessük a fertőzést! Ehelyett készíthetünk keveréket kókuszolajból és ugyanannyi fahéjolajból, majd hasonló módon alkalmazhatjuk.
Ezekkel az egyszerű természetes módszerekkel könnyedén elbánhatunk a Candidával és az irritáló tüneteivel. Ha azonban nem szűnnek a tünetek, mindig forduljunk orvoshoz megfelelő kezelésért!

Read more: 
http://nagymester.hupont.hu/54/candida-albicans-termeszetes-kezelese#ixzz3zkLzy1ZV










1, Só

A só valószínűleg a legkönnyebben elérhető otthoni segítség.
Melegítsünk fel egy csészényi sót mikróban vagy serpenyőben kb. 3-5 perc alatt!
Öntsük a sót egy vastag rongyba vagy zokniba! Kössünk rá csomót, vagy zárjuk le befőttes gumival!
Amikor már nem túl forró, feküdjünk le és helyezzük a sót a fájó fülre 5-10 percre!
Ismételjük naponta annyi alkalommal, ahányszor szükséges!
A sóból áradó meleg segít kiválasztani a fülben lévő folyadékot, valamint enyhíti a duzzanatot és a fájdalmat is.

Alternatív megoldásként rizst is használhatunk só helyett.

2, Fokhagyma
A fokhagyma antimikrobiális hatóanyagai és természetes fájdalomcsillapító tulajdonságai hatékonyan veszik fel a harcot a fülgyulladás tüneteivel. A fokhagymát többféleképpen alkalmazhatjuk.

Forraljunk 3-5 percig 2-3 gerezd friss fokhagymát, majd nyomjuk össze és adjunk hozzá némi sót! Tegyük egy tiszta ruhába és tartsuk a gyulladt fülre!
Napi 2-3 gerezd fokhagyma fogyasztása segít felgyorsítani a gyógyulás folyamatát.

3, Bazsalikom
A szent bazsalikom remek gyógyír kisebb fülfájásokra és fülfertőzésekre; csillapítja a fájdalmat és csökkenti a gyulladás mértékét.

Nyomjunk össze 4-5 friss bazsalikomlevelet, és nyerjük ki a levét! Kenjük a levet a gyulladt fülre és környékére! Vigyázzunk, hogy a folyadék ne kerüljön a fülcsatornába!

Keverjünk pár csepp bazsalikomolajat ugyanannyi növényi olajba (pl. kókuszolajba)! Áztassunk egy vattapamacsot a keverékbe, majd óvatosan kenjük be vele a fülkagyló belsejét, a külső széleket és a fül mögötti részt! Ismételjük napi két alkalommal!

4, Almaecet
A fülgyulladás lehetséges okozójától, a gombától való megszabadulásra az egyik legjobb módszer az almaecet.

Keverjünk össze egy rész almaecetet ugyanannyi vízzel vagy alkohollal!
Áztassunk a folyadékba egy vattapamacsot! Ezzel gargalizáljunk naponta 3-4 szer 1-2 percig.

Ha nem rendelkezünk almaecettel, használhatunk fehérecetet is. Ha a fülgyulladás okozója az Eustach-kürtön keresztül felkúszó fertőzés, akkor az orrcseppek használata nagyon ajánlott, mert hatásár az Eustach járat megnyílik és a középfülben felgyűlt folyadék (genny) természetes módon a garat felé távozik.

5, Olívaolaj
A fülgyulladás egyik leggyakoribb okozója a fülzsírban összegyűlt gombák vagy baktériumok, amelyek elszaporodva a külső hallójárat és a dobhártya gyulladását okozzák. Ezt a dugulást könnyedén eltávolíthatjuk olívaolaj segítségével.

Enyhén melegítsünk fel némi olíva olajat! Csepegtessünk belőle egy keveset a gyulladt fülbe!
Az olaj felpuhítja a fülzsírt.
Távolítsuk el a folyadékot vattás végű fülpálcika segítségével! Ügyeljünk rá, hogy ne nyúljunk a pálcikával túl mélyre, mert megsérthetjük a dobhártyát!

Olíva olaj helyett mustárolajat is használhatunk.

6, Meleg vizes palack
Amilyen hamar csak lehet, alkalmazzunk meleg vizes palackot a gyulladt fülre! Ez nem csak a fájdalmat csillapítja azonnal, de megelőzi a továbbfertőződést is.

Tartsunk meleg vizes palackot a gyulladt fülhöz!
Meleg vizes borogatást is alkalmazhatunk. Mártsunk langyos vízbe egy tiszta ruhát, csavarjuk ki, majd helyezzük a fájó fülre!
Ne tartsunk meleg palackot vagy ruhát a fülhöz túl hosszú ideig! Csak kb. 5 percig melegítsük a fület, majd később ismételjük, ha szükséges!

7, Vöröshagyma

A vöröshagymát gyakran használjuk főzéshez, de gyógyhatásai is vannak: remek orvosság fülgyulladás kezelésére is.

Vágjunk fel egy kis fej hagymát, és tegyük egy tálban a mikróba 1-2 percre! Hagyjuk kihűlni, majd szűrjük le a levét! Ebből kortyolgassunk naponta háromszor.

Süssünk félóráig egy hagymát, majd vágjuk félbe! Az egyik felét tegyük egy vastag pamutrongyba, és helyezzük 5 percre a fájó fülre! Várjunk 10 percet, majd ismételjük meg!

8, Teafaolaj
A teafaolaj enyhe antibakteriális hatóanyagai azonnali enyhülést nyújtanak a fül fájdalmaiból.

Keverjünk össze 3 csepp teafaolajat, két evőkanál olíva olajat, egy teáskanál ezüstkolloidot és egy teáskanál almaecetet! Enyhén melegítsük fel a keveréket!

Feküdjünk az oldalunkra egy törölközővel a fejünkön! Pipetta segítségével csepegtessünk a fájó fülbe a keverékből, majd hagyjuk állni 5 percig! Ezután forduljunk át a másik oldalunkra, hogy a folyadék teljesen kifolyhasson a fülből!
Ismételjük két napig, napi 2-3 alkalommal!

9, Mangólevél
A mangólevél kivonata gyors és hatékony orvosság fülgyulladás kezelésére.

Nyomjunk vagy törjünk össze 2-3 puha mangólevelet, hogy kinyerjük a levét! Enyhén melegítsük fel a folyadékot!
Pipetta segítségével csöpögtessünk 3-4 cseppet a léből a fájó fülbe! Pár perc múlva enyhülni fog a fájdalom.
Alkalmazzuk napi 2-3 alkalommal!













A méz-fahéj együttes fogyasztása többek között felerősíti az immunrendszert, megvéd a vírusoktól, baktériumoktól, erőssé, munkabíróvá tesz...
Nézzük betegségenként:
Szívbetegség:
A mézet keverje össze törött fahéjjal, és lekvár helyett ezt kenje a kenyérre. Fogyassza rendszeresen.
Csökkenti a koleszterinszintet, és véd az infarktus ellen. Akik már átestek infarktuson, és rendszeresen fogyasztják ezt a a keveréket, nagy az esélyük arra, hogy következő roham nem, vagy csak később következik be. Ezen kívül könnyíti a légzést és erősíti a szív munkáját. Amerikában és Kanadában ezzel gyógyítják azokat a betegeket, akiknek koruk miatt ereik már nem annyira rugalmasak. A méz és a fahéj visszaadja az erek rugalmasságát.


Artritisz:
Az
ízületi kopásban szenvedő betegek reggel, délben és este egy pohár meleg vízbe tegyenek két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. A krónikus artritisztől is megszabadulhatnak, ha rendszeresen fogyasztják. A copenhaveni egyetemen végzett felmérés szerint 200 beteg közül az ital fogyasztása után 73 beteg teljesen megszabadult a fájdalomtól, és azok, akik nem tudtak járni, fájdalom nélkül közlekedtek.Hólyagfertőzés:
Egy pohár langyos vízbe tegyen két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. Megszünteti a húgyhólyag és a húgyutak fertőzését.
Fogfájás:
Öt kanál mézet keverjen össze egy kanál törött fahéjjal, naponta háromszor tegyen a masszából a fájós fogra. A fájdalom elmúlik.
Koleszterinszint:
Két kanál mézet és három teáskanál törött fahéjat keverjen össze 2 dl forró vízzel. Két órán belül 10 százalékkal csökkenti a koleszterinszintet. Ha naponta háromszor alkalmazza, a krónikus magas koleszterinszint lecsökken. Ha naponta fogyaszt mézet, megakadályozza a koleszterinszint emelkedését.
Megfázás:
Ha gyakran megfázik, három napon keresztül naponta háromszor egyen egy kanál mézet és negyed kanál törött fahéjat. Gyógyítja a megfázást, a krónikus köhögést és megtisztítja a légcsövet.
Gyomorpanaszok:
A méz és a törött fahéj keveréke gyógyítja a gyomorfájdalmat és megakadályozza a gyomorfekély kialakulását.
Az immunrendszer erősítése:
A méz és a fahéj rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, védi a szervezetet a vírusok, baktériumok ellen. A mézben nagyon sok vitamin és vas van. Rendszeres használata erősíti a fehér vérsejteket a baktériumokkal és a vírusokkal folytatott harcban.
Nehéz gyomor:
Egy kanál fahéj 2 kanál mézzel keverve megakadályozza a gyomorsav túlzott termelődését.
Nátha:
Spanyol tudósok rájöttek, hogy a méz olyan természetes anyagokat tartalmaz, amelyek megölik a nátha baktériumtörzseit.
Pattanás:
Három kanál mézet és egy kanál fahéjat keverjen össze. Lefekvés előtt kenje be vele a pattanásokat, majd mossa le meleg vízzel. Ha naponta elvégzi ezt a műveletet, egy héten belül eltűnnek a pattanások.
Bőrfertőzés:
A méz-fahéj páros gyógyítja az ekcémát, az övsömört és a bőrfertőzés minden formáját.
Fogyás:
Reggel éhgyomorra fél órával a reggeli előtt, este pedig lefekvés előtt igyon meg egy mézes fahéjas italt. Rendszeres fogyasztása csökkenti a súlyt a rendkívül kövérek esetében is. Még akkor is megakadályozza a zsír lerakódását, ha nagyon zsíros ételeket fogyaszt.
Krónikus fáradtság:
A testi erőt legjobban, a mézben lévő cukor regenerálja. A mézet és fahéjat fogyasztó idős emberek erősebbek és mozgékonyabbak. Ha délután három óra körül fogyasztunk el ilyen italt, egy héten belül helyreáll a szervezet vitalitása.










Hámozzon meg egy darab gyömbért és szeletelje apró kockákra. Egy kevés víz hozzáadásával turmixgépben aprítsa fel. Szűrje le, így megszabadul az esetleg megmaradt gyömbérdaraboktól, és máris elkészült a gyömbérlé. Ezt hígítsa fel 2 dl vízzel és így fogyassza. Amennyiben így is nehezen issza meg, egy kevés cukrot hozzáadhat.
A gyömbér levének pozitív hatásai: 
Gyulladáscsökkentő
Az egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentő, antoixidáns tartalma miatt csökkenti az ízületi gyulladásokat, és megakadályozza a gyulladásos megbetegedések kialakulását. Vértisztító tulajdonsága miatt friss, tiszta vérrel látja el szervezetét. 
Rákmegelőző
A gyömbér nem csak megelőzi a rák kialakulását, de a rákos sejteket is elpusztítja. Kutatásokkal bizonyítható, hogy a gyömbér lassítja a mellrák terjedését. 
Vérnyomás 
Vérhígító hatású, és azonnal csökkenti a vérnyomást. A gyömbérlé ízének fokozása érdekében pár csepp mézet hozzáadhat fogyasztás előtt. 
Fájdalomcsillapító
Mindenféle fájdalmat, így a fogfájást is csökkenti, és a migrént is gyógyítja. Gyulladáscsökkentő hatása miatt nem engedi a vérerek gyulladását, így javítja a szervezet vérkeringését és csökkenti a fájdalmat. 
Emésztés
A gyömbérlé segít az emésztési gondok leküzdésében. Gyorsítja az étel gyomorból bélrendszerbe jutását. Gyömbér fogyasztásával gyomra kevésbé fog fájni, és megkímélheti önmagát az emésztési problémáktól is. Gyomortisztító hatása is van, így a tengeribetegséget is gyógyítja. 
Ízületi gyulladás
Gyulladáscsökkentő hatása miatt csökkenti az ízületi gyulladás okozta duzzadást és fájdalmat, valamint pajzsmirigy problémákra is gyógyírt nyújt. 
Koleszterinszint 
A gyömbér megelőzheti a vérrög képződést, amelyek szívrohamhoz vezethetnek. 
Megfázás
Az egyik legősibb gyógymód a megfázás gyógyítására, valamint az émelygést és az influenzát is gyógyítja, hiszen erős vírusölő és gombaölő hatóanyagokat tartalmaz. Gyógyítja a megfázást és megakadályozza annak újbóli kialakulását. 
Hajápolás
Amennyiben hosszú, fényes hajra vágyik, fogyasszon gyömbért rendszeresen. A gyömbérlevet fejbőrén is alkalmazhatja, arra figyeljen oda, hogy a gyömbér nagyobb arányban legyen jelen a keverékben, mint a víz. A gyömbér ápolja haját, csökkenti a korpásodást, és gyorsítja a haj növekedését. Fejbőrén alkalmazva fokozza a vérkeringést, gyorsítva a hajnövekedést. 
Pattanások
A gyömbér fogyasztása megszünteti a pattanásokat és mitesszereket, valamint gyulladáscsökkentő hatása miatt meggátolja azok kialakulását.

Read more: 
http://nagymester.hupont.hu/124/a-gyomber-levenek-10-pozitiv-hatasa#ixzz3zkSo0o1C








Jack Houck, aki PK partijaival segíti a parapszichológia ügyét, öt évvel ezelőtt, kanálhajlítást tanított az Amerikai Hipnoterapeuták Tanácskozásán. A tanítványjelöltek között volt egy Gary Sinclair nevű negyvenes éveiben járó terapeuta, aki Maine államból származott. Sinclair különös érdeklődést mutatott az elme anyag feletti ereje iránt. Harminchat éves korában már 80%-os rokkant volt a multiplex sclerosis-a miatt, és egy életre tüdőbajos, ráadásul az orvosa kijelentette, hogy nemsokára kerekesszéket kell majd használnia. Sinclair úgy döntött, hogy meggyógyítja magát az akaratereje segítségével, és úgy is tett. Öt évvel később, a volt étteremvezető többé már nem szedett gyógyszereket szklerózis multiplex betegségére, és jégkorcsolya bajnokságokat nyert. Most 53 éves, fiatalos, fitt, és újraalkotta önmagát, terapeutaként dolgozik (elme, test és szellem gyógyítást tanít).


A tanácsadói szobája falát, amely San Diegoban található a Pacific North-on, a képesítéseinek és végzettségeinek a diplomái borítják be egzotikus elrendezésben. Jól képzett többek közöttNeuro-Lingvisztikus-Programozásban, Erickson féle hipnoterápiában, neurodinamikában, idő-vonal terápiában, előző élet terápiában, transzperszonális terápiában, és az elme, test és szellem összehangolásában. Ő ezeket a terápiás módszereket mind felhasználta a saját terápiás módszerének a kialakításához, amelyet ő cyberpszichológiának nevez. "Megterveztem a terápiák terápiáját" - mondja ő.
Sok várólistás kliense van, akik szívesen fizetnének 1500 dollárt egy intenzív "élet-nagytakarításért". Az amúgy is nagy repertoárjához, a PK partiknak köszönhetően hozzáadta a kanálhajlítást is, mint a gyógyulás egy beindítóját. Ő egyszerre csak egy embert tanít - engem bevezetett az első, legalapvetőbb manuális segítséggel elvégzett kanálhajlításba röpke fél óra alatt. Miután meghajlítottam egy sorozatnyi nagyobb kanalat, sikerül megtekernem egy hatalmas, keményanyagú főzőkanalat szoros dugóhúzó alakúra, amely úgy nézett ki, mintha egy mérnök csinálta volna meg egy órányi kemény munkával. Az emberek Angliában még mindig nem hiszik az ilyen dolgokat, és azt kérdezgetik hogyan csináltam. Erre csak azt felelhetem, hogy nem tudom, nagyon könnyűnek tűnt, mintha a kanál gyurmából lett volna. Az elkövetkezőkben, ismertetem Gary Sinclair első, bevezető előadását a kanálhajlításról, amely az ő karizmatikus jelenléte nélkül is működhet egyesek számára. Azt ajánlom, hogy először egy könnyű teáskanálon gyakorolj, és fokozatosan haladj előre.



"Először, minden, amit tenned kell, hogy megtaláld az energiát magadban. Hol van belülről az energiád? Hogyan találhatod meg az energiát magadban? Csukd be a szemed, és miközben becsukod a szemeidet, azt akarom, hogy gondolj rám, amint odasétálok hozzád egy borítékkal a kezemben. Ebben a borítékban egy levél van. Ez a levél elmond számodra mindent, amit a hátralévő életedben tudnod kell. Minden kérdés, amelyre választ akartál kapni, benne van ebben a levélben, és ráadásul van még ebben a levélben egy nyerő sorsjegy is, amellyel 70 millió dollárt nyerhetsz a lottón. Nekem kell eldöntenem, hogy odaadom neked ezt a levelet vagy nem.
Ez a te leveled, igaz? Bárki is írta, abszolút azt akarta, hogy megkapd, mert ez a levél megválaszolja minden kérdésedet a hátralévő életeddel kapcsolatban, és még ajándékba beletettek 70 milliót is. Azt akarom, hogy érezd, milyen érzés, ahogy ez a levél közeledik hozzád. Rendben?...És most azt akarom, hogy vedd észre, milyen érzés, amikor ott állok előtted, és széttépem ezt a levelet. Érezd, milyen érzés, ahogyan apró darabokra tépem. Most nyisd ki a szemeidet. Vedd észre, hogy most érzel valamit, érzed az energiát. Hol érzed ezt az érzést? Nos, ez az érzés te vagy, az energia te vagy. Érezned kell az energiát, amely te vagy. Találd meg magadban az energiát. Amikor már képes vagy érezni azt, hogy ki vagy te, akkor ezt az energiát egyszerűen csak bele kell vezetned a kezeidbe. Ez egy tűzlabda. Fogd ezt a tűzlabdát, és lassan mozgasd a kezeiddel. Ez az energia oda fog menni, ahová a figyelmedet irányítod. Amikor felveszel egy olyan tárgyat, mint amilyen ez is (a kanál), és azt akarod, hogy meghajoljon, és tudod, hogy ahová a figyelmedet irányítod, oda áramlik az energia is, akkor az energia oda fog áramolni...Fókuszálj az ujjaid közé...Várd el, hogy meghajoljon...Köss egyességet a fémmel, hogy meg fog hajolni...Most csináld!"
Miután meghajlítottam néhány kisebb kanalat, Sinclair azt mondta nekem: "Most azon a ponton vagy, ahol már tudod, hogy meg fog hajolni. A következő lépés, amit meg kell tenned, hogy vizualizálod, hogy meghajol, és tudd azt, hogy amit csinálsz az az, hogy a fémet meghajlítod már előre az elmédben, és valóban az is fog történni. Tehát tudd, hogy energiát szállítasz a fémbe, és tényleg meg fog hajolni." Ekkor hajlítottam meg a nagy kanalat.
"Most nem hiszed el, hogy megcsináltad" - magyarázta - "de az oka annak, amiért mégis sikerült, az az volt, hogy nem kételkedtél abban, hogy ez lehetséges. Látod, mindenki más azzal próbálkozik, hogy valamilyen tudományos jelenséget ismerjen fel ebben a dologban, de ez nem egy tudományos jelenség, ez egy tény. Amint elhiszed, hogy képes vagy megtenni, attól kezdve valóban lehetséges lesz megtenned."

A nagy érdeklődésnek köszönhetően Gary megosztott velünk még néhány információt a kanálhajlításról.
"Nem sokat lehet még azon kívül mondani, amely Jonathan Margolis: Uri Gellar cimű könyvében le van írva. A hiányzó elem a legtöbb ember számára legtöbbször a személyes hit ereje. A hit az a lehetőség ereje, amely megkönnyíti a folyamatot. Olyan ez, mint egy áttörés az élet minden dolgában, a hitrendszeredtől függ, hogy képes vagy-e rá vagy nem."



"Lehet, hogy néhányatoknak egy egyszerűbb dologgal kell kezdeni, mint amilyen a felhők szétolvasztása. Próbálkozzatok meg ezzel, hogy megteremtsétek a hitet, hogy képesek vagytok energiát küldeni egy másik objektumba. Válassz ki egy napot, amikor a felhők lassan vonulnak és van néhány szép kisebb felhőpamacs a nagyobbakon kívül is. Válassz ki egy ilyen kisebb felhőt és fókuszálj a szemeiddel egyenest ennek a felhőnek a közepére, és egyszerűen csak engedd meg magadnak, hogy érezd a kapcsolatot ezzel a felhővel, pont úgy, mintha valamely szeretett rokonoddal kapcsolódnál össze.
Ezután szeresd a felhőt, miközben továbbra is érezd, hogy kapcsolatban vagy ezzel a felhővel, amolyan szerető módon. Maradj továbbra is a felhő közepére fókuszálva és a kapcsolat érzését is tartsd fenn. Egy idő múlva fel fogod fedezni, hogy a felhő felolvadt, mivel a szeretet ereje felmelegítette a molekularészecskéket, amelyeket nedvesség vett körül és így a felhő szétoszlik. Fontos, hogy ne ellenőrizgesd állandóan, hogy vajon mi történik. Minden alkalommal, amikor megszakítod a kapcsolat folyamatát, hogy leellenőrizd mi történik, leállítod a párolgást is. Maradj fókuszált és észre fogod venni, hogy miközben ezt csináltad a felhő eltűnik. Csak maradj vele. Megtanítottam ezt egy csoport főiskolásnak is, akik ellógtak a következő óráról, hogy felhőket olvaszthassanak."



"Egy másik dolog, amelyet könnyen megtehetsz, hogy megváltoztatod egy ital kémiai szerkezetét a gondolataid segítségével. Végy egy bármilyen italt. Az ügyfeleim számára én grapefruit vagy más gyümölcslevet használok. Két pohárba önts ebből az italból. Mindkettőbe ugyanannyit önts. Egyiket helyezd kívül a területen, ahol tartózkodsz, hogy ne hozzon kísértésbe, nehogy rágondolj miközben a folyamatot csinálod. A másikkal, mint a felhő esetében is, engedd meg magadnak, hogy egyenest a közepébe nézz az üvegnek, és használd ugyanazt a szerető szándékot, hogy az ital egyre édesebbé és selymesebb legyen. Ez körülbelül 15 másodpercig tart, ha már túljutottál a kételyeiden. Azt ajánlom, hogy első alkalommal legalább 1 percig tartsd meg ezt a szerető szándékot. Ezután kóstold meg azt az italt, amelyet megváltoztattál. Aztán kóstold meg azt is, amelyet félretettél. Légy készen arra, hogy csodálkozni fogsz. Megnövelted a vibrációját és csökkentetted a sűrűségét a molekuláknak, így az ital édesebb és selymesebb lett.
És igen, ronthatod is egy ital minőségét azzal, hogy gyűlöletet sugárzol felé. Jó szórakozás volt, mikor valaki írt nekem, hogy változtassam meg az ő Németországban lévő üveg borát, innen Kaliforniából. Megbeszéltünk egy időpontot, és találkoztunk a neten. Amikor találkoztunk, a bort a jobb kezében tartotta, miközben én szerető szándékot küldtem felé innen. Most már a saját borait készíti ily módon. Érdekes, hogy egy üveg olcsó borból milyen drágának tűnőt lehet csinálni ezzel a módszerrel."
"Ha ezeket a folyamatokat megcsinálod, a kanálhajlítás, már csak gyerekjáték lesz. Az én szemszögemből nézve, én a kanálhajlítást, mint a gyógyulás egy beindítóját tanítom. A kanálhajlítás segít megértetni, hogy a lehetőségeink korlátlanok, s ily módon aktivizálja a gyógyító erőket. Arra tanít ez meg, hogy az vagy és az leszel, amire fókuszálsz."












Ha valakinek mesélni kezdenék e sokak számára talán egyszerű csalásnak, bűvésztrükknek tűnő dologról, nyilván lesajnálóan megmosolyogna. Hisz ugyan hogyan is volna lehetséges bárminemű fizikai erőszak nélkül, pusztán az elménkkel meghajlítani bármit is. Az átlagember számára ez is csak egy a sok paranormális hókuszpók közül. Azok az emberek, akik ezt gondolják, valószínűleg még soha életükben nem vették a fáradtságot arra, hogy kipróbálják valóban működik-e. Pedig ha képesek lennének félretenni az előítéleteiket és kipróbálnák, akkor bizony hamar rádöbbennének arra, hogy nincs ebben semmi paranormális. Sõt, teljesen természetesnek fog tűnni, amint egyszer sikerül megcsinálnod. Ez a dolog jól működik villák esetében is. Sõt, villák esetében, még furább alakzatokat lehet létrehozni. Ezt a dolgot mások naponta megcsinálják, számukra már nincs benne semmi különös. És valószínűleg te is ugyanilyen könnyen meg tudod csinálni. Én nem vagyok túlságosan edzett kanálhajlító, soha nem gyakoroltam órákon át, ezért nincs akkora tapasztalatom, mint más, a témával sokkal komolyabban foglalkozó embereknek. Én egy teljesen átlagos kanálhajlító vagyok, az egészet csak hobbiból csinálom. Ezt az írást azért készítettem el, mert úgy vettem észre, hogy nagyon kevés irodalom található a kanálhajlítás témakörében. Ne kérdezzétek tőlem, hogy hogyan és miért működik a dolog, mert én sem tudom. Egyszerűen csak működik és kész. Sokat keresgéltem az interneten ezzel a témával kapcsolatban, és rájöttem, hogy az oldalakat 3 csoportra lehet osztani. Az elsõ csoportba az őrült fantaszták tartoznak, akik mindenben a földönkívüliek kezét látják, meg a kormányét, akik próbálják leplezni az idegenek jelenlétét. Õk egy egészen más világban élnek, és a valóságból szinte semmit sem fognak fel. A második csoportba a megrögzött szkepticisták tartoznak, akik tagadnak mindent, amit nem lehet tudományos tényekkel bizonyítani. Õk még akkor sem hinnének nekem, ha ott az orruk előtt hajlítanék kanalat. Végül a harmadik csoport, akik elfogadják a paranormális dolgok létezését, és tudományos kísérleteket folytatnak e különös jelenségek okainak a feltárására. Olyan dolgokra keresik a választ, mint például hogy hogyan és miért befolyásolják a pilóták agyhullámai a pilótafülke ultraérzékeny műszereit. Ez most talán hihetetlennek és ijesztőnek tűnik, de igaz. Talán õk állnak legésszerűbben a témához. Soha nem hittem volna, hogy valaha is képes leszek kanalat vagy villát hajlítani, de ma már mi sem természetesebb ennél számomra. És ha elolvasod ezt az írást, amely a saját amatőr tapasztalataimat összegzi, akkor minden bizonnyal neked is sikerülni fog. Bár sokaknak már elsőre sikerül a dolog, ha neked mégsem, akkor se keseredj el, mert csak gyakorlás és idő kérdése az egész. Én, és sok más ember a bizonyíték arra, hogy ez a dolog, bármilyen hihetetlennek is tűnik, de működik.
Evőeszközök Beszerzése
Először is szerezz be egy csomó evőeszközt, mert ha egyszer elkezd működni a dolog, akkor a siker mámorában úszva, észre sem veszed majd, hogy elhasználtad az összes evőeszközödet. A legjobbak erre a célra a régi fajta, vaskos, ezüstözött sárgaréz evőeszközök. A dolog működni fog rozsdamentes acélból készült evőeszközökkel is, de a legtöbb ilyen evőeszköz fém magja nagyon nyers, és így könnyebben elpattannak, mint a régi, hagyományos evőeszközök. Márpedig a kanálhajlítás művelete eléggé igénybeveszi az evőeszközt, aminek könnyen az lehet a vége, hogy kettétörik, ami igencsak kiábrándító látvány. Szerezz be tehát különböző méretű evőeszközöket, az aprócska teáskanáltól kezdve egészen a hatalmas merőkanalakig. Ajánlom, hogy eleinte kisebb evőeszközökön gyakorolj, de később akár a nagyobb darabokat is kedved szerint meghajlíthatod. A nagyobb kanalak meghajlításával könnyedén bizonyíthatod másoknak, hogy nem puszta fizikai erőt használsz az evőeszköz meghajlításához. A régi fajta evőeszközöket legolcsóbban a használtárú kereskedésekből szerezheted be. A lényeg, hogy szerezz be elegendő evőeszközt.
Csoport Szervezése
Én először egy átlagos New-Age kanálhajlító összejövetelen hajlítottam fémet. Én magam nem voltam és nem is vagyok New-Age tag, de kíváncsi voltam, hogy valóban lehetséges-e ez a dolog. Az összejövetelen körülbelül 20 felnőtt volt jelen. A csoportos kanálhajlítás azért jó, mert egyesek erősebb képességekkel rendelkeznek és könnyebben és gyorsabban tudnak eredményt produkálni, mint mások. így, ha valakinek sikerül a többiek szeme láttára meghajlítania az evőeszközét, akkor ennek hatására  még azokból is eltűnik a kétkedés, akik csak kíváncsiságból mennek el egy ilyen találkozóra, de alapjában véve nem hiszik, hogy működhet. Az pedig nagyon fontos, hogy higgyük, hogy ez lehetséges, és hogy működik, mert ha úgy állunk hozzá, hogy biztos nem sikerül, akkor valóban nem fog sikerülni. Ezért tartom én is nagyon jó ötletnek a csoportos kanálhajlító összejöveteleket. Ráadásul a csoportos összejöveteleken mindenki sokkal lazább, a csoport légköre segít kikapcsolódni, ami a sikeres kanálhajlításhoz mindenképp szükséges (főleg ha gyermekek is vannak a csoportban). Miután mindenki megérkezett, szolgálj fel ételt és italt, kérj meg mindenkit, hogy foglaljanak helyet, majd akár kezdetét is veheti az előadás. Ha lehet, körbe üljetek, az evőeszközöket helyezzétek a kör közepére, és mindenki válasszon magának egy olyan evőeszközt, amelyet számára jó érzés kézbe venni. Ezután tompítsátok el a fényeket, és ha zenét hallgattatok, akkor azt kapcsoljátok ki.
Az Energia Közvetítése (Channelling)
A közvetítés hasonló a meditációhoz vagy egy vizualizációs gyakorlathoz. Először tehát tompítsd le a fényeket és kapcsold ki a zenét. Mindenki legyen csendben, és csukja be a szemét. Kérd meg õket, hogy figyeljenek a hangodra és tegyenek mindent úgy, ahogy te mondod. Ekkor kezd el mondani vagy játszd le magnóról az alábbi szöveget (lehet más általad kitalált hasonló szöveg is):
Tartsd az evőeszközt a nyakánál fogva a hüvelyk és mutatóujjad között. Relaxálj, tisztítsd meg az elmédet. Lélegezz lassan és mélyeket. Összpontosíts a saját légzésedre. Érezd ahogy a mellkasod felemelkedik, majd lesüllyed. Képzeld azt, hogy egy olyan helyen vagy ahol teljesen el tudsz lazulni - a strandon, egy erdőben, a tábortűz mellett heverészve . Az elméd egy olyan helyre fog vinni, ahol teljesen megnyugodsz, tökéletesen ellazulsz. A világ gondjai messze vannak tőled, nagyon messze.Nem vagy álmos, de mégis teljesen ellazultál. Nincsenek gondjaid. Biztonságban vagy. Jól érzed magad. Megnyugodtál. Boldog vagy. Most képzelj el egy aranyszínű energialabdát, amely pár lépésnyire a fejed fölött lebeg. Pörög és sistereg ez az energialabda. Érzed, ahogy melegség és energia sugárzik belőle. Most egy energiasugár jön ki ebből az energialabdából, és egyenest a homlokodba hatol. Azon a helyen ahol ez az energiasugár a homlokodba hatolt, kellemes melegséget és bizsergést érzel. Most elkezded magadba szívni ebből az aranyszínű energialabdából a beléd áramló energiát. Nem számit mennyi energiát szívsz magadba, az energialabdából még mindig szívhatsz. Ez egy kimeríthetetlen energiaforrás. Érzed, ahogy az energia elkezd szétterjedni a homlokodtól. Csodálatos érzés, mintha meleg pezsgő folyna végig a bőrödön, pezseg és bizsereg. Az energia a válladon keresztül leáramlik egészen addig karodig, amelyben az evőeszközt tartod. Közben továbbra is szívod magadba az energiát. Ne felejtsd, hogy bármennyi energiát is merítesz ebből az energialabdából, az ereje nem csökken, soha nem fogy el. Erősnek érzed magad, tele vagy energiával, de közben teljesen relaxált is vagy. Az energia közben a karodon, a könyöködön és a csuklódon át eláramlik egészen a kézfejedig. Érzed a melegét a bőrödön. Érzed, ahogy beleáramlik a homlokodon át a fejedbe, átáramlik a válladon, a karodon, a könyöködön, egészen a kézfejedig. Érzed, ahogy az energia hője a kézfejedben gyűlik össze, a hüvelyk- és mutatóujjadban. Érzed, ahogy ott bugyog, bizsereg, nem megy tovább, ott marad az ujjaidban. Most el fogok számolni 3-ig. Amikor 3-hoz érek, nyissátok ki a szemeteket és kiáltsatok azt teli torokból 3-szor, hogy "Hajolj!". Egyenest az evőeszközre kiáltsatok, és közben ereszétek belé a kézfejetekben és az ujjaitokban lévő energiát. “
Ezután, ha már mindenki készen van, kapcsoljátok fel a fényeket, és térjetek át következő lépésre.
Megjegyzés: Én a kanálhajlítás e részét nem csinálom, de ha elsõ alkalommal csinálod, akkor mindenképp érdemes ezt is végigcsinálnod, mert segít az energia közvetítésében. De nem kötelező.
Az Evőeszköz Meghajlítása
Miután mindenki rákiáltotta 3-szor az evőeszközére, hogy "Hajolj!", el kell nekik magyaráznod, hogy ahhoz, hogy az evőeszköz valóban meg is görbüljön egy különleges tudatállapotra van szükség, amit talán összpontosított (fókuszált) szórakozottságnak nevezhetnénk. Beszélgessen mindenki a mellette ülővel, hallgassatok zenét, esetleg igyatok valamit, vagy tegyetek bármi mást, ami segíthet. A közvetítéshez fókuszálásra és koncentrációra volt szükség, de most pont az ellentettjére azaz kikapcsoltságra, szórakozottságra van szükség. Fogd az evőeszközödet (kezdők számára az evőeszközt a nyakánál ajánlott tartani), és próbáld meg könnyedén meghajlítani. Ha működik, akkor szinte nem is kell fizikai erő a meghajlításához. Nagyon lágy lesz, és könnyen elhajlik. Nagyon csábító lehet, hogy egy kis fizikai erőt is alkalmazzunk, ha már valamennyire megpuhult az evőeszköz, de én csak annak ajánlom, akinek nincs túl sok türelme. Mert ha erőszakot alkalmazol, akkor soha nem fogod megtudni, hogy valóban a beléáramoltatott energia segítségével hajlítottad-e meg az evőeszközt, vagy pedig szimplán a testi erőd segítségével. Nagyobb evőeszközök esetében ez már természetesen nem lehet kérdéses. Ezért ajánlott egészen addig áramoltatni belé az energiát, amíg egész puha nem lesz, és így könnyedén meghajlítható bármilyen alakzatba. Ne feledd, hogy minél erősebben próbálod, annál kevésbé fog sikerülni. Szétszórtnak kell lenned. Ne gondolj arra, hogy meg akarod hajlítani. Csak fogd a kezedben az evőeszközt, ott ahol meg akarod hajlítani, és próbáld meghajlítani bizonyos időközönként (esetleg mindkét kezeddel). Ha működik, akkor az evőeszköz pár másodperc múlva megpuhul ott, ahol fogod. De az is lehet, hogy percek vagy órák kellenek hozzá. Ez csakis tőled függ. Néha az evőeszköz egész felülete megpuhul. Ilyenkor érdekes figurákat csinálhatsz. Például, olymódon, mintha egy halkonzervet nyitnál ki, felcsavarhatod egy kanál merőrészét. Ez nekem csak pár alkalommal sikerült. Legtöbbször, csak ahol fogod, ott puhul meg. Amikor a New-Age csoportban voltunk, csak nekem és egy reiki mesternek nem sikerült meghajlítanunk a kanalat. Mindenki másnak sikerült. Ezért, akkor ott minden kétségem elszállt a kanálhajlítással kapcsolatban. Éles késként metszett belém a felismerés: “Te jó ég, ez működik!”. Aztán, amikor hazafelé utaztam az autómmal, arra gondoltam, hogy lehet, hogy nekem azért nem sikerült, mert az a villa, amelyiket kiválasztottam, nem szeretett engem. A sötétben a kezembe vettem egy kis ezüst teáskanalat, és az szinte azonnal megpuhult. Gond nélkül sikerült meghajlítanom. Nagyon boldog voltam. Szóval a tanulság az, hogy ha nem sikerül elsőre, akkor se add fel. Mert ez működik. Ebben biztos lehetsz.
Ötlet: Egy forró vita jó módszer arra, hogy elérd a fókuszált szórakozottság állapotát. Ezért, ülj a csoportban valaki olyan mellé, akiről tudod, hogy nem egyeznek a nézeteitek, és kezdeményezz vele vitát valamiről, amiről teljesen ellentétesen gondolkodtok. De azért azt se felejtsd el, hogy az eredeti célod az evőeszköz meghajlítása.
Utószó
Ahhoz, hogy sikerüljön a dolog, nincs szükséged csoportra (bár kezdőknek ajánlott), sem ideális körülményekre. Ha már látod, hogy működik, akkor szinte bármilyen körülmények között meg tudod csinálni. Bár nem könnyű egy csomó szkeptikussal körülvéve kanalat hajlítani. Én például nem csinálom sem az energia közvetítését, sem pedig a kiáltást. Egyszerűen csak érzem azt, amikor sikerülni fog. De ezt a fajta érzést nagyon nehéz lenne elmagyarázni. Néha ez az érzés olyan erős, hogy tudom, amint felemelem a kanalat, máris meg fog puhulni és meg tudom hajlítani. Egyszer például kisütöttem a mobiltelefonom alaplapját, amikor ilyen állapotban voltam, ezért lehetőleg kerüld az elektromos berendezésekkel való érintkezést ilyen állapotban. Amikor erőteljes érzelmek borítanak el (gyűlölet, fájdalom, kitörő öröm), az a legjobb időpont az evőeszközök hajlítására. Nagyon jó érzés, hogy tudod, ha akarsz bármin úrrá lehetsz az elméd segítségével. Én mindig tartok otthon pár kiselejtezett kanalat, arra az esetre, ha esetleg boldogtalan lennék, s kanálhajlítgatás által szeretnék jobb kedvre derülni.
Néhány Személyes Gondolat
Nem tudom mi készteti az evőeszközöket arra, hogy meggörbüljenek, ahogy azt sem tudom, hogy miért mutat az iránytű mindig észak felé, mi okozza a villámlásokat, vagy hogy hogyan befolyásolja a Hold az apályt és a dagályt. Tudom, hogy ezeknek a dolgoknak ma már megvan a tudományos magyarázatuk, de nem olyan régen még ezekre a dolgokra sem tudtuk a választ. Minél többet tanulunk, annál inkább rádöbbenünk, hogy milyen keveset is tudunk a világegyetem működéséről.
Emlékszel még, hogy az emberek miként röhögtek egykoron az elektromos áramon vagy a láthatatlan mágneses hullámokon? Az ember tudása még gyermekcipőben jár!"  Albert Einstein
Mikor megtanultam a fémet meghajlítani, elkezdtem keresni, hogy miért is működhet ez. Nagyon nagy élmény, mikor először sikerül, és az ember először nem akar hinni a szemének, ezért elkezd rá magyarázatokat keresni. Szóval elkezdtem az interneten válaszok után kutatni. De minden, amit találtam az több ezer szkepticista "tudós" oldal, akik az Uri Geller féle parafenoméneket szidalmazták. Ezeknek az oldalaknak a fő érvük az volt, hogy mivel nem tudják bizonyítani ezeket a dolgokat laboratóriumi körülmények között, így ezek nem is létezhetnek, vagy ha mégis, akkor az csak egy ügyes trükk vagy csalás. Pedig mekkorát tévednek. Ez olyan, mintha mondjuk egy férfinak kellene laboratóriumi körülmények között, erős fényű lámpákkal és idegenekkel körülvéve erekciót elérnie. És ha netán nem sikerülne neki, akkor ebből ugyebár egyenesen következik, hogy az a férfi impotens. Ez abszurdum. Vajon hány férfinak sikerülne ilyen körülmények között erekciót elérnie? És a kanálhajlításhoz ennél jóval nagyobb fokú relaxáltságra és koncentrációra van szükség. A kanálhajlítást ma még nem tudjuk megmagyarázni, de már nincs messze az az idő, amikor ez is természetes lesz mindenki számára. Annyi biztosnak tűnik, hogy a kanálhajlításhoz a tudatalattink valamely részét használjuk, az agyunk egy részét, ami normálisan esetben csak reflexszinten működik. Egyes emberek pár évnyi gyakorlással képesek elérni, hogy szabályozni tudják a szívverésüket. A kanálhajlításnál is a tudatállapotodat kell módosítani. Biztos vagyok benne, hogy van rá valami egyszerű tudományos magyarázat - valószínűleg valamilyen számunkra még ismeretlen biokémiai, elektromos, vagy mágneses törvények okozhatják a fém molekuláinak az átrendeződését. Én nem vagyok túl jó a kanálhajlításban, ismerek embereket, akik sokkal jobbak nálam. Közülük néhányat én magam tanítottam meg e képességük használatára. A kanálhajlítás néha sokkal jobban megy, mint máskor. De van olyan is, hogy egyáltalán nem működik. Én úgy vettem észre, hogy éjjel jobban megy. És teliholdkor is sokkal hatékonyabban tudok hajlítani. Ez az egész eléggé függ a hangulatodtól. És ha túl erősen próbálod, akkor nem működik. Michael Critchon írta, hogy “fókuszált szórakozottságra” van szükség, ami azt hiszem tökéletes kifejezés. Egyfajta zavarodottságra van tehát szükséged. Máson kell, hogy járjon az eszed, nem a kanálhajlításon. Olyan ez, mint azok a 3D-s képek (sztereogrammok), amiket csak akkor látsz, ha valamilyen más pontra fókuszálsz, nem pedig közvetlenül a képre. Mielőtt az kérdeznéd, hogy kábítószerezem-e, elárulom, hogy nem, én nem szedek semmilyen drogot. Nyugodt és kiegyensúlyozott ember vagyok. Sok hitetlen, konzervatív embert tanítottam meg a módszerre, beleértve az édesanyámat és a mostohaapámat is. Csak azért mondom ezt, hogy tudd, ezt bárki megtanulhatja. Amikor először görbítesz fémet, az nagyon izgalmas tud lenni. Aztán mikor már megszokod, kicsit visszaesik a lelkesedésed, mert rájössz, hogy ez valójában semmit nem változtat a világon, és ráadásul elhasználtad az összes evőeszközödet. De azért van néhány pozitív hatása is, például teljesen átértékeled a valóságot. Hisz ha ezt megteheted, akkor bármi lehetséges. Rájössz, hogy még oly keveset tudunk a világról és az emberi testről. De sajnos arra is rádöbbensz majd, hogy annak ellenére, hogy a tudomány az utóbbi időkben hatalmas ütemben fejlődik, az emberek többsége még mindig nem akarja elfogadni, hogy milyen sok dologról halvány sejtelmünk sincs. És a legmeglepőbb az egészben az, hogy a legszkeptikusabb, a fejlődést leginkább visszatartó egyének épp a tudomány terén tevékenykednek, pont ott ahol a legnyitottabb embereknek kéne lenniük. De azért van egy-két érdekes és ígéretes próbálkozás az ember és környezete tudatosságának a megfigyelésére és kutatásáraEgyes evőeszközökből nagyon érdekes alakokat formálhatsz. Néha skorpióra vagy emberekre hasonlít a meggörbített evőeszköz. A villák jobban formálhatóak, mint a kanalak, így érdekesebb formákat lehet csinálni belőlük. Nincs semmi okom arra, hogy becsapjak bárkit is, vagy pedig eltúlozzam ezt a dolgot. Még számomra is furcsa, hisz egy csomóan azt állítják, hogy ez lehetetlen, míg ha megtapasztaltad rájössz, hogy ezt szinte bárki meg tudja csinálni bármiféle erőlködés nélkül. Csodálkozok, hogyan vitatkozhatnak még mindig erről a dologról, amikor ilyen egyszerű megcsinálni. Dehát az ember már csak ilyen. A többség még akkor is azt hitte, hogy a Föld lapos, amikor az obszervatóriumokból már láthatták, hogy a horizont ívelt, és hogy a többi bolygó is mind-mind gömbölyű alakú. Ha majd neked is sikerül, rájössz, hogy mennyire magától értetődő is az, hogy ez létezik. A villák és kanalak az akaratod hatására megpuhulnak, és te ekkor meghajlíthatod õket. Ennyi. Ez megtörténik, és teljesen normálisnak tűnik majd számodra. De az emberek, ha a saját szemükkel látják, még akkor sem hiszik el. Számomra inkább ez a furcsa, nem pedig a kanálhajlítás.
Gyakran Ismételt Kérdések
1. Követtem az utasításokat, de mégsem sikerült meghajlítanom az evőeszközt. Hol rontottam el?
Honnan tudhatnám? Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ! Azt ajánlom próbáld meg saját módszerekkel, nem kell feltétlenül az én utasításaimat követni. Próbáld meg egy legalább 10 emberből álló csoportban. így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy valakinek sikerül, és ekkor a többieknek is elszállnak a kétségeik. Nem tudom miért könnyebb csoportban, de könnyebb. Azt ajánlom, hogy ha van a környékeden valaki, aki kanálhajlítást tanít, akkor menj el hozzá, mert így a legkönnyebb megtanulni. Én is így tanultam meg.
2. Hogyan működhet ez?
Már mondtam, hogy nem tudom. Én művész vagyok, nem tudós. Megpróbálhatnám megmagyarázni, de az én elméletem sem lenne jobb, mint bárki másé.
3. Mit gondolsz Uri Gellerrõl és a mutatványairól?
Mint mondtam, én nem tartozom a jobbak közé, így nem értem, miért ne lehetnének valakinek sokkal erősebb képességei, és így miért ne tudna sokkal érdekesebb és látványosabb dolgokat csinálni, mint én magam. Uri Geller kanálhajlításait ezrek kisérték figyelemmel, így elég ügyes trükknek kéne lennie ahhoz, hogy ennyien bevegyék. Amikor még gyermek voltam a média erős kampányt folytatott Uri Geller ellen, mert csalónak kiáltották ki. Ez annyira megviselte, hogy évekre eltűnt a közönség szeme elől. Amióta én is tudok kanalat hajlítani, nem értem, miért folyamodna valaki csaláshoz, amikor ez valóban lehetséges (és nem is túl nehéz). Szóval én azt gondolom, hogy Uri valóban képes arra, amit csinál, csak belekever egy kis színjátékot is, hisz õ showman is egyben. Az olyan profi szkepticistákról meg, mint például James Randi, aki a "csalók" leleplezésére szakosodott, azt gondolom, hogy ahelyett, hogy mindenkit csalással vádolnának, nem ártana egy kicsit jobban belemerülniük a dolgokba, vagy pedig személyesen is kipróbálni a dolgokat. Mert amit csinálnak az legtöbbször csak saját hírnevük dicsőítése, és az emberek alattomos megtévesztése.
4. Azért írtad ezt az összefoglalót, hogy ismert légy?
Semmiképpen. A hírnév engem inkább megijeszt, mint boldoggá tesz. Én ausztrál vagyok, ahol azokat, akik többnek képzelik magukat, mint mások, elég gyorsan eltüntetik a porondról. Ott az effajta viselkedést nem igazán díjazzák, és ezt én is így gondolom.  Ezért is van egy bizonyos szintű elfogultság bennem a profi showmanekkel kapcsolatban. Az emberek mindig tudni szeretnék, hogy ki áll egy-egy írás mögött. De én úgy gondolom, hogy ez az írás rólam semmit nem mond, ez csak egy aprócska részem. Ez az írás nem rólam szól. Nem akarok híres lenni. És hogyan is lehetnék híres egy ilyen kis “firkálmánnyal”?
5. Miért készítetted el ezt az összefoglalót?
Azért, hogy megosszam másokkal is azt a tudást, amit birtokolok. Mert hiszem, hogy azoknak, akik valamilyen szempontból többet tudnak másoknál, azoknak kötelességük ingyen megosztani ezt a tudást a kevesebb tudással rendelkezőkkel. Sajnos ezt a nézetet a mai pénzéhes világban, igen kevesen osztják.
6. Az evőeszközöket az elméd segítségével hajlítod meg?
Nem, a kezeimet használom. Az elmém segítségével csak megpuhítom õket, és aztán a kezeim segítségével könnyedén meghajlítom.
7. Mennyi ideig tart egy evőeszköz meghajlítása?
Ez teljesen személyiségfüggő. Van, hogy azonnal sikerül, néha egyáltalán nem megy. Ez tehát változó.
8. Mennyi idő, amíg az evőeszköz megpuhul?
Általában csak pár másodperc.
9. Mennyire puhul meg az evőeszköz?
Ez is változó. Néha csak épp annyira puhul meg, hogy kisebb erőkifejtéssel meghajlíthatod, máskor meg olyan lágy lesz mint a gyurma (ez a normális). Ilyenkor simán két újjal meghajlíthatod. Egy alkalommal minden darab, amit megfogtam olyan puhává változott, mint a gitt, és a kanalak merőrészét simán felgöngyölíthettem, mint valami tonhalas konzerv fedelét. Sajnos ilyen nem sokszor történt velem.
10. Honnan tudhatom, hogy nem csak bemesélem magamnak, hogy nem használok fizikai erőt a meghajlításhoz?
Ha majd látsz valakit ilyet csinálni, akkor nem marad kétség benned. Egy evőeszközt, amúgy sem könnyű meghajlítani, ráadásul sokszor olyan alakban görbülnek meg, hogy azokat a formákat lehetetlen nyers fizikai erővel kivitelezni, mert az evőeszköz eltörne. Ez csak úgy lehetséges, hogyha az evőeszköz teljesen puhává válik.
11. Az evőeszközök felmelegszenek hajlítás közben?
Mielőtt meghajlítanád, semmivel sem melegebbek, mint mondjuk a kezeid, de ha miután már megpuhult, nagyon gyorsan hajlítod meg, akkor azon a területen, ahol meghajlik, valóban felmelegedhet az evőeszköz.
12. Ki tudod az evőeszközöket ismét egyenesíteni?
Nem. Főleg olyankor, amikor gyorsan hajlítottad meg az evőeszközt, megváltozik a fém szerkezete, úgy is mondhatnánk, hogy a fém elfárad - kevésbé lesz fényes és egyenletes.
13. Meg tudsz hajlítani vasrudakat, szögeket és kulcsokat is?
Én elég nagy kihívásnak találtam az evőeszközök hajlítgatását is. Én nem vagyok valami macho férfi, én csak egy törékeny lányka vagyok, és nem akarok ennél többet. Nekem épp elég, hogy ezeket meg tudom hajlítani. Nem akarok Uri Geller lenni.










Uri Geller. Már a név is egy kicsit mágikus. Nekünk itt Magyarországon különös, emlékezetes, hiszen budapesti látogatása során többször csodájára járhattak, akik hisznek benne. Ő volt az, aki a vélhetően brutális gyilkosság áldozatává vált fiatal lányt, Farkas Helgát is megpróbálta felkutatni. Az elmúlt 10 évben viszont inkább csak a világsajtóból hallhattunk róla. Olajat keresett a Szaharában arab sejkek megbízásából, Michael Jackson volt az esküvői tanúja és a nemrégiben befejeződött foci vb előestéjén David Beckham sérült lábát próbálta telepatikus úton formába hozni.
Rókusfalvy Pál:Nagyon kalandos élet. Izrael, Ciprus, Amerika, végül hosszú út után Anglia. A világ minden szegletét bejárva 18 évvel ezelőtt a Temze felső folyásánál Londontól 40 km-re lévő kis 1500 lelkes gyönyörű középkori faluban talált otthonra Uri Geller. A pazar angolkerthez patak, helikopter leszálló pálya, rózsakert, vendégház, parkoló és egy misztikus ház is tartozik, benne a Geller családdal. Uri Geller 55 éves.
Uri GellerÉdesanyám Berlinben született. Apám Magyarországon. Anyám kisgyermekként került Budapestre. Egyébként kevesen tudják, hogy őt rokoni szál fűzi Sigmund Freudhoz, ezért a brit útlevelemben úgy szerepel a nevem, hogy Uri Geller Freud, de vannak magyar úti okmányaim is. A szüleim Hitler elől menekülve hagyták el Magyarországot. Izraelben telepedtek le, ahol én később megszülettem.
Rókusfalvy Pál: A riport előtti hónapokban sokáig egyeztettem a magyar származású világhírű parafenoménnal, hogy egy egész hétvégét együtt tölthessünk otthonában. Egyik előzetes kikötése az volt, hogy kizárólag angolul beszélgessünk, mert –ahogy ő fogalmazott- borzalmas a magyar kiejtése. Szerencsére otthonában hamar sikerült olyan bizalmi viszonyt kialakítanunk, hogy a korábbiakat feledve folyékonyan szólaljon meg magyarul.

Uri GellerSosem feledkeztem el magyar származásomról. Beszélek magyarul, mivel anyám megtanított rá.
Rókusfalvy Pál: Geller Tibor és felesége válása után a kisgyerek, Uri Izrealből Ciprusra költözött édesanyjával nevelőapjához, Ladislav Geróhoz, ahhoz a magyar származású zsidó emberhez, aki egykori zongoraművészként egy panziót üzemeltetett a szigeten. Uri itt is magyarokkal volt körbevéve, s bár Magyarországon soha nem élt, kötődése mégis nagyon erős, életét nagyon meghatározza magyar származása. Máig tartó szoros kapcsolata édesanyjával szintén rendkívülinek mondható.

Uri GellerAnyám testvérei már nem élnek, ő lassan 89 éves és a házon belül egy kis lakrészt alakítottunk ki neki. Nagyon szeret itt élni velünk.
Uri édesanyja valóban rendkívüli. Fiával végig járva a világot lassan 35 éve él angol nyelvterületen, de csak magyarul hajlandó beszélni, így kényszerítve Urit is az anyanyelv gyakorlására. Ott jártamkor Uri angolul mutatott be engem, de édesanyja rászólt: fiam beszélj velem rendesen, ahogy tanítottalak. Uri Geller nagyon büszke a családjára. Bár továbbra is járja a világot, mindig történik körülötte valami, mégis azt vallja, otthon a legjobb.
Uri GellerA magyar gyökereimtől soha nem szakadtam el. Nagyon szeretem Magyarországot. Valahányszor odautazunk, feleségem Hanna és én szenvedélyes futókként körbekocogjuk az egész várost. Hannával 30 éve vagyunk házasok, de nem hivatalosan. Ez a házasság a csillagok alatt köttetett. Így szóltam hozzá: szeretlek és mostantól a férjed vagyok. Mire ő így válaszolt: szeretlek és mostantól a feleséged vagyok. 10 évvel ezelőtt határoztunk úgy, hogy hivatalossá tesszük a dolgot. A gyerekek már nagyok voltak és a társadalmi elvárások is ezt diktálták. Tudod mindenképp ott szerettem volna megesküdni, ahol annak idején a szüleim is tették. Ez egy nagy zsinagógában történt Budapesten. Meghívtam az egész családot és vagy 15 barátot Amerikából. Megérkeztünk Budapestre és kiderült hogy a zsinagógát éppen felújítják. Megrémültünk, hogy akkor hol lesz az esküvő, s gyorsan kerítettünk egy házasságkötő-termet. Mit gondolsz, hol? Természetesen az Uri utcában.
Rókusfalvy Pál: Uri, kérlek mesélj a gyerekeidről! Kik ők?
Uri GellerA lányom Nathalie 19 éves, ő színésznek tanul Londonban. A fiam Daniel, 21 éves, ő közgazdaságtant és jogot hallgat a Londoni School of Economicsban. Most fejezett be egy kurzust Strassburgban, nemsokára jön haza. A gyermekeim rendkívüliek és ezt nem elfogultságból mondom. Mondjuk ki őszintén: luxuskörülmények között élünk egy óriási házban, s mégis mértéktartóak. Amikor még kicsik voltak, aggódtam, hogy mindez a gazdagság magától értetődő lesz számukra, el lesznek kényeztetve. Kisgyermekként voltak már velem Brazíliában, Chilében, s ott a pályaudvarokat, a nyomornegyedeket, a kolduló kis társaikat is megismerték. Danielre és Nataliera sokk-ként hatott mindez, s azóta sem feledik. Csodálatos embereknek tartom őket, akiket nem az anyagiak, a gazdagság köt le, hanem az őket körülvevő emberek, akiket empátiával kezelnek. Nagyon szerencsés apának mondhatom magam. Hannával, a feleségemmel egyébként Izraelben találkoztam, mi ott születtünk, a gyerekek már Amerikában. A gyerekek magyar kötődése már lazult, hiszen eddigi életüket kizárólag angol nyelvterületen töltötték. Ezért is volt meglepő, hogy a 19 éves Natalie kitűnően ért és beszél magyarul. Azért a titokra fény derült, Natalie és nagymama nagyon sok időt töltenek együtt, s a magyar nyelv így mindig használatban marad.
Rókusfalvy Pál: Uri kérlek foglald össze, mi történt Veled az elmúlt 10 évben?
Uri GellerTöbbféle dologgal foglalkoztam. Író vagyok, most jelent meg a 16. könyvem Amerikában a Readers’Digestben. Sokat utazom, sokfelé hívnak. Most filmesítik meg egyik regényemet, az Ellát. Ez szinte hihetelen számomra, hiszen nem vagyok egy John Grisham vagy egy Michael Chrichton, nincsenek milliós bestsellereim. Szóval csodálatos dolog, hogy talán két éven belül az Ellát moziban láthatják a nézők. Egy tehetséges fiatal angol rendező foglalkozik a filmemmel, aki többek között az Anna Kareninát is rendezte Los Angelesben. Emellett festegetek is. Készült pl. egy kerámiasorozat, amit rólam neveztek el, én álmodtam meg a design-ját. Itt vannak ezek a kis tálkák, amiket én készítettem, s vannak nagyobbak is. Gyerekkorom óta imádok rajzolni, tervezni. Ezeket kevesen tudják rólam, hiszen általában a kanálhajlításról ismernek az emberek. Én terveztem Michael Jackson új CD-jének, az Invincible-nek a borítóját is, de az N’Syncnek is készítettem már hasonlót. Sokat foglalkozom festéssel, de az utóbbi időben leginkább az foglalkoztat, hogyan lehet megtanítani az embereket pozitívan gondolkodni., elérni azt, hogy higgyenek magukban, legyenek derűlátóak, bízzanak saját erejükben, ugyanis mindannyiunkban ott szunnyadnak ezek a képességek, csak elő kell csalogatni őket. Hiszek a gyógyító erőben, de én nem vagyok csodatévő. Napi 500 emailt kapok és bármennyi időt is vesz el mindenkinek válaszolok, megpróbálok mindazoknak segíteni, akik hozzám fordulnak, akiknek szükségük van rám.
Rókusfalvy Pál: De mi is az a Geller effektus, ami Uri Gellert világhírűvé tette, amitől ő tud kanalat hajlítani, de gyermekei nem, amitől nála a telepátia már elképzelhetetlen méreteket ölt. Önéletrajzi könyvében számos olyan esetről olvasni, amikor laboratóriumi körülmények között akár több ezer mérföldre lévő borítékok rajzait tudta rekonstruálni. Számos bűvész próbálta már lebuktatni az általuk vélt csalást. Ezidáig nem sikerült. A tudomány bár fanyalog, de sem magyarázatot, sem cáfolatot nem talál.
Uri Geller4 éves koromban kezdődött. Hihetetlen, evés közben a kanál egyszerűen eltörött a kezemben. Ahogy nőttem fel ez az erő egyre jobban körvonalazódott bennem. A Geller effektus első igazi megjelenése 30 évvel ezelőtt történt a kamerán keresztül a BBC-ben. Akkor a tv nézők kanalai elgörbültek, a rég nem járt órák elindultak. Pillanatokon belül szétesett a BBC telefonrendszere, annyian telefonáltak. Később értettem meg, hogy mi történt. Azt hittem, hogy én küldöm az erőt a kamerán keresztül az emberek felé. De nem. Én itt csak a ravasz voltam a fegyveren, katalizátorként működtem. Összegyűjtöttem az emberekben lévő energiát, erőt. Ez a Geller effektus. A legtöbben persze csalással vádolnak, mondván biztos valamilyen bűvész trükköt alkalmazok. A kezemmel kémiai úton puhítom meg a kanalat és így tovább. Ezek a hitetlenkedések egyébként engem erősítenek, mert még ismertebbé tesznek, ha foglalkoznak a dolgaimmal. Úgy hiszem, a magyarázat nagyon egyszerű. Van egy bennünk lévő energia, s amit én tudok, amit én megtanultam az az, hogyan lehet ezt erővé összegyűjteni. Brian Josephson professzor a Cambridge-i egyetem laboratóriumában dolgozik. Ő, mint egy Nobel díjas fizikus úgy gondolja, hogy az általam képviselt, vagy létrehozott erő a quantum mechanikával magyarázható. Talán neki van igaza. Nem tudom. Mások természetfölöttinek vélik ezt az erőt. Nem tudom, egyet azonban igen, hogy ez az energia pozitív. A kanál-hajlítás nem lényeges, az csak egy történet, ami híressé tett. Az a fontos, hogy ezt az erőt jó dolgokra lehessen fordítani, s én erre koncentrálok manapság. Mindenkinek az életében vannak mélypontok és csúcspontok. Én sem vagyok tökéletes. A legrosszabb dolog, ami történt velem, az nem az energiával kapcsolatos. A „hat napos izraeli háborúban” történt. Katona voltam. Szemben álltunk egymással, mind kettőnknél fegyver volt. Tudtam, ha nem lövök, én halok meg, s megöltem egy embert. Ez a pillanat megváltoztatott mindent: vegetáriánus lettem, semmilyen élőlényt nem tudok se közvetlenül, sem pedig közvetve bántani. Elhatároztam, képességeimet soha semmilyen körülmények között nem leszek hajlandó rossz dolgokra felhasználni.
Rókusfalvy Pál: Jó, de hogyan döntöd el, hogy egy rendes emberen vagy egy magátalkodott gazfickón segítesz-e, amikor valakit gyógyítasz.
Uri GellerNem vagyok gyógyító, de aki mégis megkér rá, hogy segítsek rajta, azon segítek. Így tettem, az évszázad vonat rablójával Ronnie Bigs-sel is, aki több évtizedes száműzetésében élt Brazíliában, és nemcsak a lába fájt nagyon, de az Anglia iránti honvágy is betegesen gyötörte. Szóval a kérdésed nagyon jó, de vannak helyzetek, amikor az ember csak az érzései alapján dönthet.
Rókusfalvy Pál: És mi lenne a helyzet Oszama Bin Ladennel?
Uri GellerA rettenetes New Yorki terrortámadás után az amerikai kormány újra élesztette azt a látnokokból és parafenoménekből álló csoportot, akik megpróbálnak segíteni, elejét venni a további borzalmaknak. Erről ennyit mondhatok.
Gellernek nemcsak a megérzései, de a ritmusérzéke is egyedülálló. Ha végigtekintünk a pályafutásán, kiderül, hogy mindig jó viszonyt ápolt azokkal, akik a csúcson voltak. A 60-as években kibékítette a házastársi konfliktusokkal küszködő John Lennont és Yoko Onot, a 70-es években Salvador Dali tanítványává szegődött, a 80-as években Mick Jaggerrel és Elton Johnnal mutatkozott, míg a 90-as évek a nagy művészi és emberi egymásra találás időszaka Michael Jacksonnal. Nemrégiben a foci VB előtt David Beckham lábát gyógyította.
Uri GellerMint a világon mindenhol, itt Angliában is imádják a focit. Az emberek sokkos állapotba kerültek, mikor a világbajnokság előtt David Beckham eltörte a lábát. Az én feladatom az volt, hogy a tv-n keresztül közel negyven millió angol energiáját összegyűjtsem, s pozitív erőt küldjek Beckham gyógyulásához. Érdekes volt találkoznom Micheallel. Amikor tinédzserként olvasott rólam egy amerikai iskolai könyvben, nagyon szeretett volna megismerni. Bár a zenéjét mindig szerettem, személyesen még nem találkoztunk. Mind a ketten nagyra tartjuk egymást. Végül egyszer egy Los Angelesi bemutatómon a szünetben odajött hozzám, szinte hihetetlen… Azóta tart a barátság. Nézd Pali, 35 éve járom a világot, nagyon sok ismert emberrel kerültem közeli kapcsolatba. Nagyon sok barátom van. De a legjobb barátaim azok, akik hisznek bennem, akik felépítették Uri Gellert.
Rókusfalvy Pál: Az interneten a web oldaladon nagyon sok szimbólumot látni: Tao jel, félhold, te magad zsidó származású vagy. Hiszel-e, s ha igen milyen istenben?

Uri GellerHiszem, hogy egyetlen Isten létezik. Néha azt kívánom, bárcsak ne lenne a vallás, nem lenne háború, s az emberek nem gyilkolnának a hitük nevében. Ez mondva csinált gyűlölet. Lehetsz muzulmán, zsidó, keresztény, nem számít. Isten benned van, s ez az az Isten, amiben én hiszek.
Rókusfalvy Pál: Bár egy kanálhajlító mágushoz érkeztem ide a London melletti birtokra, hamar kiderült, egy igazi reneszánsz polihisztorral van dolgom, hiszen Uri Geller nem csupán ír, fest, gyógyít és tanít, hanem rádiós kollégám is. Télikertjében rendezte be azt a rádióstúdiót, ahonnan hétről hétre állandó élő műsorral jelentkezik az egyik nagy amerikai rádiócsatornán.

Uri GellerÉn is, mint mindenki voltam már fent és lent egyaránt. Volt, hogy vákumot éreztem az életemben, sőt bulémiás lettem, kiürült minden. Éreztem, ha így folytatom, elpusztítom magam. El kellett tűnnöm. Azt mondtam Hannának a feleségemnek, eladunk mindent. A gyerekeim még kicsik voltak. Kimentünk a repülőtérre, s elutaztunk Japánba, a Fuji hegy lábához egy erdőbe, ott éltünk egy évig minden nélkül. Semmilyen technikai eszközt, semmit nem vittünk magunkkal. Ez volt életem nagy váltása. Azóta nem érdekelnek a materiális dolgok, nem vásárolunk új bútorokat, berendezéseket, nem vezetek autót. Nekem ez a nagy megújulás kellett ahhoz, hogy visszajöjjek a saját világomba.
Miközben végig sétáltunk Uri Temze parti angolkertjén, én is megkértem arra, amire valószínűleg mindenki, aki csak teheti és amivel világhírű lett. A helyi kocsmában találkozásunk előtt beszerzett fém villát minden fajta trükk nélkül hajlította meg Uri Geller. A legkülönösebb az volt, hogy miután a már félig meghajlott villát zsebre tettem, körülbelül még két percig további megmagyarázhatatlan alakváltozáson ment keresztül. Legalább ennyire meghökkentő volt, amikor a már emlegetett télikertben úgy tört el a kezében egy előtte általam ellenőrzött garantáltan ép kanál, hogy azon semmiféle melegedés, vagyis erőszakos hajlítgatás nyoma nem volt tapasztalható. Megdöbbentett, hogy a törött evőeszközből szabályszerűen eltűnt néhány milliméternyi anyag. Gellernél lerajzoltam egy papírra egy egyszerű ábrát és eldugtam jó mélyen a zsebembe. Majd egy megfelelő pillanatban megkértem Urit, hogy találja ki mi van a papíron és ha tudja rajzolja le ugyanazt. Megvallom őszintén élőben és közelről tapasztalva Uri Geller képességeit hatása alá kerültem a látottaknak. Ez persze nem mond ellent annak, hogy ellentmondásos személyiség a magyar származású mágus. A parajelenségekkel foglalkozó két, emberileg és szakmailag is jó viszonyban lévő jeles magyar kutató Vasi Zoltán és Paulinyi Tamás is eltérően ítéli meg a Geller effektust.
Rókusfalvy Pál: Ha nagyon röviden meg akarod fogalmazni, akkor mire vagy a legbüszkébb?
Uri GellerA családomra vagyok a legbüszkébb. A feleségemre, a gyerekeimre, a barátaimra. Erre vagyok a legbüszkébb, ez a válaszom.













Üdvözlet, szeretet és jólét mindenkinek. A szívük legmélyén, sokan közületek még mindig azt hiszik, hogy a bőségért és gazdagságért rengeteg fáradozásra van szükség, az hiszik, hogy mindenért meg kell küzdeni, s csak harc árán lehet bármit is elérni és megszerezni. Azt hiszitek, hogy e dolgok csakis erőlködés segítségével szerezhetőek meg. Itt az ideje, hogy megtudjátok, hogy a valódi gazdagság semmilyen formája nem származhat harcból, nem jöhet létre erőlködés hatására. A benső bőség mindig a megadásból, megbékélésből, a puszta létezésből, mint a tudat egy állapotából erednek. Ez a tudatállapot a te természetes állapotod. Ez az az állapot, ahonnan minden kreatív energia ered. Ez a te örök forrásod. Hogy megértsd ezt a dolgot, bemutatjuk a kanálhajlításon keresztül. Ez nem egy gyakorlat. A célja nem az, hogy elsajátítsd a kanálhajlítás tudományát, hanem hogy a kanálhajlítás folyamatán keresztül megértsd önmagad. Reméljük veszel annyi fáradtságot, felemelsz egy kanalat, és kipróbálod ezt az egyszerű meditációt.
Helyezkedj kényelmes meditatív pózba, egy-egy fémkanállal mindkét kezedben. Tartsd őket lágyan a mutató- és a hüvelykujjaid között. Ne felejtsd, hogy semmi nem az erőlködésből származik. Valójában, a kanalat még csak meg sem kéne fognod, de erre majd te is rájössz idővel. Ahogy fogod a kanalat és relaxálsz, átlibegsz lassan a természetes lét tudatállapotába. Figyelj oda minden érzelemre és gondolatra, ami felmerül benned. Gondolkodj el. Vajon mire van szükséged ahhoz, hogy képes legyél meghajlítani a kanalat? Vagy lehet, hogy már meg is hajlítottad? Lehet, hogy hajlítottál már kanalat, csak már elfelejtetted? Ne feledd, hogy a benned dúló érzelmeket bármikor tudatosan kieresztheted. Engedd ki az érzelmeidet most rögtön! Miközben ezt teszed, figyeld meg, hogy milyen érzés a kanalat a kezedben tartani. Hogyan érzi magát a kanál a kezedben? Figyelj a közben benned lezajló folyamatokra (gondolatok, érzelmek). Érezd a testedet. Van olyan testrészed, ahol még feszült vagy? Lazítsd el azokat a részeket is, most rögtön. Most folytasd a kanállal. Hogyan érzed magad, ahogy a kezedben tartod? Kezdesz türelmetlenné válni, mert már annyira szeretnéd meghajlítani? Adtál magadnak elég időt rá? Mi alapján ítéled meg magad? Milyen kétségek merülnek fel benned? Gondolkodj el ezeken.
Szeretném még egyszer elmondani, hogy ennek a meditációnak nem az a célja, hogy meghajlítsd a kanalat, hanem az, hogy a kanálhajlítás folyamatán keresztül megértsd, hogyan kell kezelni az életben előforduló helyzeteket és milyen hozzáállással kell megközelíteni a bőséget és gazdagságot általában. Az érzékelés, a benső folyamatokra figyelés a fontos. Az egy dolog, hogy néhány ember bőségben, jólétben él (vagy kanalakat hajlít), és az megint egy másik dolog, hogy vajon õk maguk-e a bőség és a gazdagság. Néhányan finoman észre fogják venni, miközben a kanalat a kezükben tartják, hogy erőszakkal akarják rábírni, megpróbálják kényszeríteni a kanalat a meggörbülésre. Sokan mások, meg inkább feladják a próbálkozást, csakhogy ne éljék át a saját esetleges alkalmatlanságukat vagy kudarcukat. Ez a meditáció arra szolgál, hogy fényt hozzon az életetekbe, ellenállást a bőség utáni ostoba vágyakozással szemben. Megtanít arra, hogy hogyan tépjük szét a saját magunk által ránk kényszerített béklyókat.Azt ajánlom tehát, hogy ezt a meditációt ne arra használd, hogy meghajlítsd a kanalat, hanem arra, hogy tanulj a folyamatból. És amikor meditálsz, mindig tarts a közelben egy kanalat, hogy érezd a feltétel nélküli szeretetet. Mindegy, hogy emlékszel-e arra, hogy meghajlítottad a kanalat vagy nem, a lényeg az, hogy ne felejtsd, hogy te is méltó vagy a feltétel nélküli szeretetre, és ez  a szeretet mindenfajta gazdagság valódi forrása. A kanál nagyon jó tanár, persze csak szimbolikusan. Ha sikerül megadnod magad a szeretetnek, megadni magad annak, ami vagy, akkor sokkal többre leszel képes, mint kanalakat hajlítgatni. Te egy erőteljes szeretettel teli lény vagy, aki érdemes a világegyetem összes gazdagságára. Nemcsak, hogy gazdag leszel, hanem te magad leszel a gazdagság. S minden, amit ehhez tenned kellazhogy megpróbálod átérezni ezt.










Egy évvel ezelőtt, külső-belső indíttatásból, velem is elkezdődött az a folyamat, amely idő közben pránaizmusként Magyarországon is közismertté vált.
A pránaizmus lényege dióhéjban az, hogy egy átállítási módszer segítségével olyan állapotba kerülünk, amikor szervezetünk az egészséges működéséhez szükséges energiát közvetlenül a térből képes meríteni. Ennek következtében a szilárd ételbevitel, az evés, szinte vagy teljes mértékben szükségtelenné válik.
A prána-táplálkozás elsődleges előnyét abban látom, hogy a közvetlen energia felvételre való ráhangolódás olyan belső élményeket, jóérzést, nyugalmat, tisztulást eredményez, ami nagyot lendíthet a lelki fejlődés, megértés, egészség átélésében.
A 21 napos átállás egy meghatározott, szigorú folyamat. Az első hét napon teljes szárazböjtöt kell tartani. Sem étel, sem ital, még egy csepp víz sem fogyasztható! A második harmadik héten már víz, gyümölcslé megengedett. Fontos tudni, hogy az ember szokványos körülmények között három, négy napig bírja folyadék nélkül, utána kiszárad, meghal. A prána átállás harmadik, negyedik napja között is bekövetkezik az a pillanat, amikor a lélek elhagyja a testet. Mivel azonban itt egy irányított, tudatos folyamatról van szó, ez a testelhagyás (legtöbbször) nem végleges. Ez az a pillanat, amikor a valódi átállás elkezdődik. Olyan, mint egy lelki beavatás, személyes tapasztalat az alagúton túli fénylő dimenzióból.
Ezekről az élményekről nagyon felemelő, ugyanakkor mégis nehéz beszélni, írni. Most mégis erre vállalkozom, mert úgy gondolom, hogy egyrészt egy év távlatából már valamennyire letisztultak az élményeim, másrészt magam számára bebizonyosodott, hogy a folyamat hosszabb távon is működik, harmadrészt és nem utolsó sorban pedig azért, mert a személyes élményeim talán másokat is érintenek.
A testemet kívülről láttam, ami hatalmas belső biztonságérzést adott, közelebb kerültem az önvalómhoz. - Ez vagyok én, az ott pedig a testem! Sokkal inkább most vagyok én, mint amikor a testemből nézek kifelé!
A valóság érzékelésének lassító, tompító, szürkítő szűrője eltűnt, mihelyst a test korlátolt érzékszervei és az agy gondolatközvetítő működése kimaradt a tudat és a külvilág közül. A durva fizikai beavatkozás lehetősége is megszűnt. Lényem könnyedén lebegett át az anyagi formákon. Ezt az állapotot olyan természetesnek éltem meg, hogy még így visszaemlékezve is eltölt a határtalan jóérzés.
A test sejtjeinek átállítása komoly beavatkozás. Fénylő, jóságos lények jelenlétét érzékeltem, akik szerveimen dolgoztak. Parányi energiákkal, finom apró érzésekkel segítettek, hogy a szervezetem alkalmas legyen az éhezést, szomjazást elviselni, a végtelen erőtérből meríteni.
Külön kegyelemnek tartom, hogy ezt a folyamatot gyönyörű belső élményekkel, érdekes, kellemes testi érzetekkel élhettem meg. Ezt azért hangsúlyozom, mert az átállás sokaknál borzasztóan kellemetlen külső-belső élményekkel szokott járni. Gyakran fájdalmak és félelmek jelentkeznek.
Tapasztalatom szerint az átállítás egyrészt jelentős tisztulást eredményez, ami szükségszerűen szembesít a felgyülemlett mocsokkal, másrészt a kemény próbatételek sorozatát is elhozza.
Intenzív, valóságosnak tűnő álomban a személyes félelmeimből fakadó helyzetekben találtam magam.
Borzalmas rémségek vetültek elém pörgő egymásutánban. Pokoli szörnyek, csápok kígyóztak, démonok lebegtek felém. Először passzív szemlélőként próbáltam megélni az élményt. Folyamatosan figyelve rá, hogy én vagyok én, az árnyakat pedig úgy tekintem, mint valamiféle tőlem független horrorfilmet. A hozzáállásom eredményesnek mutatkozott, a képek nem tudtak magukkal ragadni. Rá kellett jönnöm azonban, hogy így nem juthatok túl rajtuk. Bele kell mennem a vízióba, hiszen az bennem zajlik. Ekkor felismertem, hogy a rémek a saját rejtett félelmeim, elfojtott vágyaim megnyilvánulásai. A szörnyek lelassultak és külön-külön jelentek meg előttem, mint amikor a darab végén a színészek egyenként meghajolnak. Név szerint köszöntöttem őket, - Kedves erőszakosság, rettegés, gonoszság, stb... köszönöm, hogy eljöttél, vége a szerepednek, eltűnhetsz. Be kell vallanom, hogy maradt néhány szörny, akiket nem sikerült megneveznem, csak elengedni. Ahogy az utolsó szemétke is elbújt, sokkal nehezebb helyzetben találtam magam. Látszólag általános, mindennapi szituációkban, ahol viszont teljesen elvesztettem önmagam, ugyanis valóságként éltem meg az álmot, hétköznapi tudattal hoztam meg a rutindöntéseimet. Először apró kísértések voltak ügyesen csomagolva, pl.: Tisztázatlan tulajdonú értékek szanaszéjjel, amiket látszólag büntetlenül el lehet vinni. Az ékszerek nem hatottak meg, de amikor helyes kis gyerekholmik voltak egy áruház lépcsőjére, a lábak alá hajigálva, akkor én felvettem néhányat, azzal, hogy hazaviszem a gyerekeknek. Ahogy elindultam, rájöttem, hogy nem lett volna szabad kérdés nélkül elhoznom. Vissza akartam vinni, de már késő volt... Aztán megváltozott testi adottságaim lettek. Képtelen voltam uralkodni a testrészeimen, mint egy mozgássérült, ezért haragudni kezdtem magamra... Később nagyon erős lettem, és egy kiélezett helyzetben nyers erővel akartam nyomatékot szerezni a vélt igazságomnak... A víziókban gyors gondolatkommunikációval próbáltam reagálni, de minden döntésem rossznak bizonyult. Az azonnali ítélet folytán, rögtön a rossz döntés következtében kialakult kellemetlenebb, új megoldandó helyzetben találtam magam.
A feszültség addig fokozódott, ameddig rá nem ébredtem, hogy nincs megoldás, és föl kell adnom a küzdelmet. Ekkor mint egy sugallat, megjelent a jó megoldás. Ezután már "csak" arra kellett figyelni, hogy a tiszta ráhagyatkozás állapotában maradjak, illetve, hogy a megjelenő megoldásképeket hajlandó legyek elfogadni és tenni a dolgom. A jelképek megértésének kulcsát megkaptam. Azonnal egyértelmű volt, ha vétettem. Ekkor arra kellett összpontosítani, hogy ne merüljek bele a rossz irányba, értsem meg az új helyzetet és engedjem el a feszülést.
Az élményeket csodálatos tanításként fogtam fel, amelyek sok hibámra ráébresztettek, és segítettek megtalálni a különböző helyzetben jó megoldást adó érzést. A ráhagyatkozás állapotában a "nevelést" inkább felváltotta a tanítás. Persze messze nem képzelem azt, hogy bármilyen szempontból is jobbá váltam volna, de kaptam egy létrát a labirintusban.
A találkozásom a segítő lényekkel, új erőt adott. Gondolatvetítéssel beszélgettünk, miközben úgy éltem meg, hogy ők tanítanak és gyógyítanak. A víziók alkalmával az volt az érzésem, mintha egy magasabb szellemiségű lénnyel beszélgetnék, aki hatalmas szeretettel és bölcsességgel próbál vezetgetni.
Egy alkalommal szemtől szembe láttam, azután profilból, mielőtt eltávolodott volna. Akit láttam, leginkább egy Ókori görög istenábrázolásra emlékeztető, fehérben ragyogó, markáns, áthatóan tiszta tekintetű férfi arc, a hajában apró színes virágszirmokra emlékeztető fénykoszorú. Többször nem láttam konkrét formát, inkább éreztem a jelenlétet.
Érdekes, hogy hetekkel később az Interneten rábukkantam egy leírásra, miszerint a prána átállítás szellemi segítő csoportjának irányítója az a lélek, aki annak idején Szókratész néven élt a Földön.
Mindez álom vagy vízió lett volna csupán?
Mindenesetre egészségkárosodás nélkül túléltem a hét napot, sőt a testem átállítása valóban megtörtént. A hatodik naptól nemcsak erőnlétem, hanem testsúlyom is növekedni kezdett, pedig levegőn kívül semmit sem vettem magamhoz.
A megértések alapvetően megváltoztatták az életfelfogásomat és az életvitelemet is. Több, a múltat és a jelent tisztázó, továbbá a várható jövőre vonatkozó élményt kaptam.
Érzékenyebbé váltam az érző lények iránt, ami bizony nem mindig kellemes. A háború, a tömeges félelem sötét rettegés és gyűlölet felhőjét látni nem öröm. A düh és a betegségek emberekből kifakadó árnyai sem éppen hangulatemelő hatásúak. A nap mint nap, az előre látott rémisztő jövőképek beigazolódásáról való értesülés pedig, reménytelenségtől fájó felelősségérzetet ébresztett bennem.
Csodálatos öröm ugyanakkor, a világon együtt meditáló, segítő szellemi erők közegében, megélni a szeretetteljes nyugalmat. Mélységes jóérzéssel tud eltölteni a kiáradó harmónia átérzése, s annak tudata, hogy ezzel a fejlődés szolgálatában, személyes küldetésemként, a dolgomat teszem.
Meglátásom szerint a benső vezetőnek az a trükkje, hogy elém teszi a kész dolgokat, nekem csak meg kell tanulnom észrevenni és elfogadni, miközben kezdetben, akár még azt is hihetem, hogy én találtam ki. Amennyiben hajlandó vagyok belemenni a játékba, olyan szerencsés segítő erők és körülmények állnak mellém, pontosabban az adott ügy mellé, amitől minden akadály csupán egy érdekes szemponttá alakul. Ha azonban tényleg magamtól okoskodok ki valamit, az nem valószínű, hogy sikerül, ha esetleg mégis, akkor pedig utólag derül ki, hogy talán nem kellett volna...
A gyakori testelhagyások és az intenzív lelki élmények időszakában, miután kielégítő válaszokat kaptam a legnagyobb kérdéseimre, feltettem azt a kérdést is, hogy:
Mi a dolgom itt a földön? Mi az a munka, fizikai szintű tevékenység, amivel a leginkább meg tudnám valósítani a szellemi, testi küldetésemet?
Válaszként egy színes álomszerű állapotban találtam magam, ahol egy éttermet mutattak be. Változó, térbeli víziók magyarázták, hogy nem csupán egy étteremről van szó, hanem egy egész szemléletről, pontosabban szemléletfejlődésről. Nagyon kellemes hangulatú, természetes hatású belső képek, vidám, nyugodt emberek, békés, értelmes munkát végeztek. Először az étterem részletei bontakoztak ki. Kiderült, hogy sok ehhez hasonló működik. A pulton friss gyümölcsök, nyers és párolt zöldségek, csírák, gabonafüvek, és présgép várta a vendégeket. Frissen sült biosütemények illatát éreztem, halk zene szólt. Meglepődtem és értetlenül szemléltem a helyet. - Eszem ágában sincs éttermet nyitni! Én nem értek a vendéglátáshoz! Nem hiszem, hogy ez nekem való feladat lenne! - Próbáltam szabadkozni magamban. Az is eszembe jutott, hogy biztos azért vagyok most egy étteremben, mert abbahagytam az evést, és a tudatalattim így reagál. Egészen elbizonytalanodtam és megpróbáltam újrafogalmazni a kérdést: Nekem mit kell tennem konkrétan? A következő éjjel részletesebb és pontosabb képet kaptam. Kisebb nagyobb tanyák, farmok működnek, ahol egyrészt növényeket termesztenek, étkezési és gyógyászati céllal, másrészt az ott élő és dolgozó emberek önképző, gyógyító közösségeket alkotnak. Néhányan rövidebb időt töltenek a farmon, kifejezetten töltekezés, gyógyulás céljából, mások ott élnek, tanulnak, tanítanak, a szellemi és a fizikai munkát egymással kiegészítve végzik. A növényeket nem csupán termesztik, hanem tudatos élet-energia-közösséget igyekeznek fenntartani a természettel és egymással. A farmokról látják el a városokban, forgalmasabb helyeken lévő éttermeket, boltokat. A feldolgozásban, szállításban is a tágabb értelemben a közösséghez tartozók tevékenykednek. Ismét egy étteremben találtam magam. Ez kicsit tágasabb volt az előzőnél. Igen, ezt kell megvalósítani, jött a sugallat! Természetesen nem csak nekem! Ebben az időszakban sok-sok ember kapja meg ezt a feladatot. Mindenki a neki szóló részfeladat előkészítését. Különböző mértékben vagyunk rá tudatosak. Az, hogy valaki még esetleg kevesebbet lát át a folyamat egészéből nem jelent semmiféle hátrányt. Nekem az a feladatom, hogy a terv lényegét segítsek tudatosítani, ezzel elindítva a folyamat teljes megvalósulását.
Racionálisan végiggondolva a belső víziókat, kételyeim tovább növekedtek:
Egy ilyen vállalkozáshoz rengeteg pénz kell! Szaktudásra, tapasztalatokra van szükség! A társadalom nem valószínű, hogy nyitottan reagálna egy ilyen újításra!...
A következő mélymeditációim alkalmával további megerősítések jöttek. Megértettem, hogy ez az egész is csak egy rész, de fontos rész egy nagyobb erőszakmentesebb, egészségesebb szemlélettágulást jelentő változásban. Rengeteg különböző jelentőségű részletkérdésre kaptam választ, például: hogy hívják ezt az éttermet? Ahogy felvetődött a kérdés rögtön ott álltam a portál előtt és csak el kellett olvasnom a szépívű betűket: manna
- Honnan lesz mindehhez szakértelem?
Válasz: Türelem, nem mindem a te dolgod.
- Honnan lesz rá pénz? A válasz ugyanaz.
Vissza a ébrenlétbe: Másnap felhívott Gyula, a sok éve nem látott barátom, aki közben vegán lett és az USA-ban dolgozik, azzal, hogy egy magyar származású ismerőse hatalmas összeget örökölt és egy komoly részét Magyarországon szeretné befektetni. Az egyetlen bökkenő, hogy az illető vegetáriánus és kizárólag valami erkölcsileg nagyon tiszta dologba kíván beszállni. ő életmód kúrás gyógyüdültetésre gondolt, lenne-e kedvem segíteni?...
Pár nappal később felkeresett Nagy László, aki sorozatos véletlenek folytán jutott el hozzánk. Részletes anyagot hozott Búzafűlé az Isten Mannája címmel. ő is Amerikában dolgozik és tanul. Megdöbbenve hallgattam, hogy a vízióimban megélt téma, szinte egy az egyben évek óta működő valóság az USA-ban. Rengeteg publikált kutatással, tapasztalattal, csodálatos eredményekkel.
Elgondolkodtam, hogy a Magyarországi megvalósításra is talán érik az idő.
Ezek után még megismerkedtem néhány emberrel, akik fontos feladatokat kaptak különböző módon, anélkül, hogy az egészről ilyen módon tudnának. Egyre többen vallják magukénak az ügyet.
Az eltelt egy évben nem mindig éreztem úgy, hogy éppen a dolgomat teszem. Sokszor még meg is nehezítette a napi teendőimet az a tudat, hogy már megint olyan ügyekbe merültem el, amikről érzem, hogy csak kitérők. Gyakran még nem a lényegre összpontosítok. De megértettem, hogy az egészségesebb és erőszakmentesebb élet, mennyire fontos a fejlődésünk szempontjából.
A továbbiakban közreadom azt a nem végleges vázlatot, amit a "Manna"-elképzelésről összeállítottam, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha úgy gondolod, hogy neked is szorosabb közöd van, lehet hozzá, akkor könnyebben megtaláljuk egymást.





Készíts energia labdát


Állj körülbelül csípőszélességben. Egyenesítsd ki a gerinced, úgy hogy gyengéden megemeled a fejkoronán keresztül és kissé lefelé nyomod a farokcsontnál. Vedd észre, hogy mikor kiegyenesíted a gerincedet, automatikusan mély levegőt fogsz venni. mert több helyet csinálsz a testedben. Minden izületnek lágynak kell lennie és relaxáltnak: térd, csípő, könyök, boka is. Kissé hajlítsd be a térdeidet a lábfejed felé (lóállás). A kezeidet emeld derékmagasságba, a tenyereid egymás felé nézzenek. Lazítsd el az ujjaidat, és összpontosíts a tenyereidre, vidd oda a tudatodat. Képzeld azt, hogy egy energialabdát tartasz a kezedben. Vizualizáld, hogy egyre több és több energia áramlik a tenyereid közé, ebbe az energialabdába.

Tartsd észben, hogy nagyon fontos a kellő mértékű relaxáltság biztosítása. Ez nem egy teszt vagy verseny. Ez egy felfedezés. Szórakoztatónak kell lennie. Néhány pillanat múlva bizsergő, melegséget vagy vibrációt fogsz érezni a tenyereid között. Ha mégsem tapasztalsz semmi ilyet, akkor próbáld meg távolítani és közelíteni a tenyereidet egymástól, gyengéd ritmusos mozgással. Nemsokára elkezded majd érezni a chit a tenyereid között.

Vizualizáld energialabdaként. Ha már érzed és tudatában vagy a chi labdának, akkor figyeld meg a kezeid körüli területet. Ha a kezeidet egy sötétebb felület fölé helyezed, akkor megpillanthatod az energia körvonalait. Lazítsd el a tekintetedet, ne erőltesd a szemed. Néha valami olyat láthatsz, ami olyan, mint egy fehér füst az ujjaid között. Néhány ember színeket is lát. Ezek a színek az aura kivetülései, formái, képei. Az aura egy energiamező, ami körülvesz minden anyagot. Ha valami atomszerkezetekből áll, akkor annak aurája is van. Ha élő dolog, akkor az energiamező sokkal erősebb.


Még néhány ötlet:

Csináld a chi labda gyakorlatot egy hatalmas tükör előtt. Ha sötét ruhát hordasz, könnyebben észleled majd a chit. Amikor már érzed a kezeid között az energiát, nézz a tükörbe. Láthatod majd az energialabdát a kezeid közt, és a kezeid körül is a chit.

Kérj meg egy barátot, hogy álljon egy üres fal elé. Lágyan fókuszáld a szemeidet és próbáld meg látni a körülötte lévő energiamezőt. Ne hagyd figyelmen kívül amit látsz. Az energia egy érzékelhető dolog, s benned is megvan a képesség az érzékelésére. Amikor a barátodra nézel, egy vékony körvonalat láthatsz majd körülötte, fehér fényt, esetleg színeket. Tartsd észben, hogy te talán az a típus vagy, aki könnyebben érzi az energiát, mintsem hogy látja. Talán láthatod, de nem látsz majd színeket. Egyes emberek soha nem látnak színeket. Néhányan látnak színeket néha.

Ez attól függ mire vagy érzékeny, fogékony. A gyakorlás kiélesíti a képességeidet, úgyhogy csak gyakorolj türelmesen. Ne feledd, hogy a szemeid relaxáltak legyenek, soha ne erőlködj. Néhány ember gyorsabban tanul vizuálisan, mások szomatikusan, megint mások pedig aurikusan. Egyik út sem jobb, mint a másik. Mindegy hogyan érzékeled az energiát, az a számodra legmegfelelőbb út.











A zord őszi ég alatt egyenruhába bújtatott férfiak meneteltek. Külsejükről ordított, hogy katonák. Mindössze öten voltak. Elől egy nagydarab, szakállas fickó vánszorgott. Ráncokkal borított arcát keményre csípte a jeges őszi szél, tekintete semmitmondóan a földre meredt. Markáns felépítése, s a bal szeme alatt húzódó mély forradás félelmetes külsőt kölcsönzött neki. Kezeit egy ócska kötéllel hátrakötözték. Könnyedén széttéphette volna, de valamiért mégsem tette.

Tekintélyt parancsoló kinézete ellenére, most csak iszonyú fáradtság és fásultság sugárzott belőle. Mint egy csapdába csalt, sebzett állat, aki nem küzd már az életéért, hanem csak elveti magát, s szinte vágyakozva várja a vadász áldó puskalövését. Ösztönösen megérzi, nincs menekvés, s ha mégis, sebei sohasem forrnak be, és soha többé nem rohanhat már a számtalan apró csodát rejtő erdei tisztásokon. Megérzi, hogy elveszített valamit, ami nélkül nem érdemes élni. A megtört fickó mögött négy fiatal tiszt baktatott. Huszonöt év körüliek lehettek. Vállukon éjfekete géppisztoly lógott. Vidáman cseverésztek egymással, semmit sem érzékelve az előttük haladó fogoly letargikus hangulatából. Időnként nagyokat röhögtek. Megszokták már a helyzetet, hisz nem először végezték a dolgukat. Feladatuk a hatalom által nemkívánatosnak ítélt személyek eltüntetése volt. Megtiszteltetésnek érezték ezt a munkát. Jó fizetés, könnyű meló, s a haza esküdt ellenségeinek az eltávolításáért kijáró tisztelet és kitüntetések armadája. Minden fiatal tiszt álma.

Csak a vért kellett bírni. Ők már biztosan tudták, amit az előttük haladó csak sejthetett: a visszaúton már csak négyen lesznek. Mindig így volt ez. Számukra ez is csak egy átlagos nap. Annyi halálba küldött ember után már természetesnek tűnt az egész. Nem foglalkoztak vele, és nem kérdeztek soha semmit. A háborúban eltöltött hosszú évek alatt megtanulták, jobb nem megkérdőjelezni a döntéseket, mert könnyedén ők végezhetnék az elitélt helyén. Ők pedig élni akartak. Ezért ha kellett, hát feláldoztak másokat. Hisz csak a túlélés számit...
Félórányi kimerítő gyaloglás után végül megérkeztek. Egy nagyobb épület romjai düledeztek itt. Az épület maradványait elszáradt kúszónövények hadserege rejtette el a kíváncsi szemek elől. Valaha egy kolostor működhetett itt, mert az egyik öreg tölgyfa tövében egy kettétört, mohalepte kereszt pihent. Milyen szép lehetett itt minden egykoron – villant át a fickó agyán – most meg csak a sivár romok és kopár fák. A gyűlölet kapzsi keselyűi semmit nem hagytak érintetlenül. Milyen különös az élet. Itt, ahol egykoron papi verandába bújt szent emberek áldozták életüket a feltétlen szeretetért, most ártatlanokat küldenek kíméletlenül a halálba, Istenként ítélkezve, beszennyezve e megszentelt földet. Hová jutott ez a világ?...
Végül egy viszonylag épen megmaradt épületrész előtt álltak meg. A fal eredetileg barnás színét néhol vörösre festette az itt kivégzettek vére. A nagydarab fickó most már biztosan tudta, rá is ez a sors vár. Mégsem érzett félelmet. Inkább megkönnyebbült. Mint mikor egy iszonyú rémálom után, levegőért kapkodva felriad az ember, s hirtelen megnyugszik, mert rádöbben: csak álom volt az egész, most már vége, most már minden rendben lesz. A fiatal tisztek a falhoz taszították a foglyot, s rágyújtottak egy cigire. Mindig így csinálták, afféle szertartás volt ez. Egy utolsó cigaretta az eltávozni készülő lelkéért. Őt is megkínálták. Egy pillanatra rájuk nézett, aztán megvetően köpött egyet a porba. Tekintete ismét a semmibe révedt. Amazok röhögtek, és beszélgetni kezdtek. A fickó meg csak állt némán, gondolatai már egész máshol jártak. Agyának valamely rejtett zugából egymás után bukkantak elő az oly gondosan eltemetett érzések. Hiába próbálta elriasztani őket, nem menekülhetett, a tudatalattija erősebb volt. A múlt fájó emlékei elemi erővel törtek fel. Szívébe iszonyú fájdalom markolt. Szemei akarata ellenére könnybe lábadtak. Eszébe jutott, milyen rég sírt már. Most vette csak észre, mennyire, hiányzott már ez neki. Az a sok elfojtott érzelem most teljesen elborította az elméjét, átjárta az egész testét. Reszketni kezdett. Képzeletében ismét maga előtt látta azt az időszakot, amikor minden megváltozott. Mintha egy olcsó moziban ült volna, ahol épp az ő élete van műsoron...
Abban az évben szokatlanul korán tavaszodott ki. A méhek vidáman röpdöstek virágról virágra, az élet burjánzó magvait hordozva parányi potrohukon. A csúnyácska hernyók is csodaszép pillangókká vedlettek át, s a nap viháncoló sugarait felkérve ropták különös, szemet gyönyörködtető táncukat a felhőtlenül kéklő égen. A világ lüktető élettől duzzadt. Épp akkoriban töltötte be 20.-ik életévét. Telve volt vad álmokkal, féktelen vágyait hajszolva indult útnak az élet meglepetésekkel kikövezett országútján. Akkor kezdte kóstolgatni a világ ezernyi izét. A gyermeki ártatlanság önfeledt korszaka volt ez. Rengeteg kacagás, zokogás, rácsodálkozás az élet sokszínűségére. Az első őszinte szerelem, majd a csalódások, s a megrendült bizalom. Micsoda semmiségek, ha így utólag visszagondol rá, s akkor mégis mennyi örömet és fájdalmat tudtak okozni. Húsz év. Oly kevés idő. Akkor úgy érezte semmire sem elég. Hisz még alig látott valamit a világból, még annyi minden vár reá. Mennyi energia pezsgett akkor ifjú testében. Szárnyalni vágyó lelkét semmi sem foghatta vissza. Minél többet látni, minél többet tapasztalni. Hallani, látni, átélni. Annyira vágyott rá. Most meg, az utolsó perceiben azt kívánja, bár elfeledhetne mindent, bár megtagadhatná amit átélt. De már késő. Túl sokat látott. Az utóbbi pár év teljesen átformálta jellemét, észre sem vette, ahogy valami megváltozott benne. Elvesztett valamit. Elvette tőle a háború. Ő meg engedte elvenni. Pedig oly szépen indult minden. Látszólag minden olyan nyugodt volt. Nem sejtették, hogy valami készülődik a háttérben. Valami rossz dolog, amitől mindenki rettegett. Ha jobban belegondol, rengeteg apró jel volt, csak senki nem akarta észrevenni. S aztán egy napon a gyűlölet első szikrái észrevétlenül fellobbantak, s rövid idő alatt gigászi tűzvésszé formálódva útnak indultak, hogy mindent felemésszenek. Az erőszak alattomos tolvajként belopakodott a fásult szívekbe, s a szeretet törékeny tündéreit láncra verve, egymásnak ugrasztotta az egykor oly egységes egészet alkotó embereket. A gonosz ott lapult mindenhol, csak a megfelelő pillanatra várva, hogy az alvilág vérszomjas isteneként, megkergült emberek ezrei által támogatva a felszínre törhessen. Az ország elfojtott dühtől forrongott. Egy újfajta világ volt kialakulóban. Egy világ, melyet könnyel és vérrel építettek, s ahol azok számára, akik nem voltak képesek átgyalogolni másokon a saját érdekükben, nem volt hely. Mennyire vak volt mindenki. Szinte kívánták, hogy megtörténjen. A legtöbben gondolkodás nélkül, diadalittasan zengve a zsarnok hatalom dicső himnuszát, büszkén beálltak a sorba. Mint vérre szomjazó hiénák, úgy estek egymásnak, egymást marcangolva, szabadjára engedve az évek során beléjük gyülemlett bosszúvágyat és keserűséget. Minden olyan gyorsan történt. Egyik pillanatban még mindenki élte a saját szürke kis hétköznapi életét, másnap meg már gyűlöletre uszító zászlókat lengetve őrjöngtek az utcán, magasba emelt öklökkel éltették az új "Messiás" eljövetelét. A káosz sötét angyala feljött a mélyből, hogy megkezdje véres uralkodását. A töménytelen mennyiségű harag által életre hívott pokolbéli démonok sűrű fojtó ködként telepedtek rá a világra. Ő meg csak állt ott és fel sem fogta igazán, mi is történik. Csodálkozva figyelte, amint a tavasz megszokott, üde virágillatai helyett puskapor szagát sodorta felé a szél, s a béke hófehér galambjait elüldözve, halált hozó vasmadarak szelték a napsugaras eget, félelmetes acélszárnyaikon pusztulást hozva, s üszkös romokat hagyva maguk mögött. Az apró falvakat törtető tankok lepték el, mint dögre éhes veszett patkányok. Gránátjaikkal mennyi meleg otthont döntöttek romba, mennyi hosszú évekig őrizgetett álmot zúztak semmivé egyetlen pillanat alatt. Lánctalpaik alatt sírva omolt be a föld. Ahogy felidézte, akaratlanul is elöntötte a düh. Pedig ő nem akart gyűlölni. Nem, soha többé. Megbocsátott már mindenkinek. Kivéve talán önmagának. Többé soha nem lesz olyan, mint ők, akik ezt tették. Nem akart ezekre a dolgokra gondolni. Hisz most már úgyis mindegy. Számára véget ér. Elhessegette volna a rárontó emlékeket, ám azok nem tágítottak. Minduntalan maga előtt látta az otthontalan árvák szemében megbúvó rémületet, a durva szögesdrótokkal széttépett családokat, a szétbombázott és kihalt játszótereket, amelyeket többé már soha nem borit el vidám gyermekzsivaj, s az egykor gyönyörű vadvirágokkal fedett mezőket, amelyeken most csak kin és fájdalom termett. Mily sokat játszottak ott barátaival, hányszor ellógtak otthonról a városka szélén futó kristálytiszta patakba lubickolni. Az a kis patak most biztosan vértől piroslik, s csak vízbe fúlt tetemeket ringat ölelő hullámkarjaiban. Hogyan tehették? Hogyan tehettük ezt?...
Hirtelen bevillant, mily védtelenül és naivan állt ott az egész kellős közepén. Ő, aki háborúról, fegyverekről, csak rongyos könyvtári könyvek dohos lapjain olvasott, ősrégi filmekről ismert, most szembesült a legdurvább valósággal. Fel sem fogta mi történik. Olyan volt az egész, mint egy felgyorsított film, amelynek egyetlen eseményét sem tudta józanul követni. Túl gyors volt, túl félelmetes. A világ, amelyet gyermeteg lelkében oly gondosan felépített, egy pillanat alatt darabjaira hullt. Annyi év után, amelyek az emberi jóságba vetett hit jegyében teltek, most akarata ellenére meg kell ismernie a világ árnyas oldalát. Ordítani szeretett volna, de a fegyverek ropogása elnyomta törékeny hangját. Felnyitni a világ szemét, de intő szavára csak ágyúszó felelt...
Egy álmos hajnalon aztán, a többi fiatalhoz hasonlóan, ő is megkapta a behívót, egy apró papírcetlit, mely életekről döntött. Mellyel mások döntöttek mások élete felett. S neki, akibe bölcs gondolkodók és költők írásai belénevelték a fegyverek és bárminemű erőszak megvetését, most puskát kell fognia, s ha arra kérik, ölnie kell. Meg kell tagadnia mindazt, amiben eddig hitt, vagy meghal. Soha nem hitte volna, hogy képes lesz az elveit félretéve menetelni egy elvakult őrültek által irányított értelmetlen háborúban, mint egy dróton rángatható báb, csak azért mert az életét félti. Ez megrémítette. Vajon ölne is, ha az élete a tét? Nem, ő több ennél...
A frontvonalba helyezték, közel a tűzhöz. Az idő rohamosan telt, bár ő ebből szinte semmit sem érzékelt. Egyik nap olyan volt, mint a másik. S minden egyes nappal, amit túlélt, egy újabb darabot veszített önmagából. Észre sem vette, ahogy lassan ő is a gépezet része lett. Egy közülük. Ha parancsot kapott, már nem kérdezte miért. Ha megölt valakit már nem zokogott éjjeleken át, haját tépve fájdalmában. Kezdte úgy érezni, ez az élet természetes rendje. Elpusztítani másokat, hogy a többiek élhessenek. Ez természetes. Az erősebbé minden. Mint a természetben. Ezt nevezik evolúciónak. Hisz az ember mindig így fejlődött. Eltaposni másokat, utat nyerni önmagunk számára. Mi ebben a rossz? – gondolta akkor. Akinél a hatalom, azé minden. Lassan élvezni kezdte, hogy mások életéről dönthet. Érzelmeit eltemette. Parancsokat kapott, és parancsokat hajtott végre. Csak egy láncszem az emberi evolúció kegyetlen, de mindenképp hatásos szelektáló gépezetében. A sajnálat nem az ő feladata. Háborúban az embernek el kell dobnia minden emberségét vagy őt magát is eltapossák. De emberség nélkül, mi értelme élni?...
Számtalanszor látta a jeltelen keresztek fölött zokogó asszonyok sápadt tekintetét, hallotta a halott gyermekeik mellett térdepelő megtört apák bosszúszomjas üvöltését, érezte a szénné égett holttestek és a halál közelségének orrfacsaró bűzét. De már nem hatotta meg. Minden háborúban vannak áldozatok. Végül majd mindenki rájön, hogy ez szükséges volt. Ennek így kellett lennie. Ez a természetes. S ő mindezt a hazájáért teszi. A családjáért, a barátaiért. Ez volt a mentsége. Ezzel szorította sarokba egyre lázadó lelkiismeretét. Számára ez az egész csak egy sokfelvonásos színdarab volt, ahol az előadás végén, őrjöngő tapsvihar közepette, vesztesek és győztesek együtt ünnepelik majd az eljövendő béke és szabadság dicső beköszöntét. Eszébe sem jutott akkor, hogy itt nem lesznek győztesek, és az előadás végét hosszú néma gyász fogja követni. S ő nem ünnepelt hősként lép majd a rivaldafénybe, hanem elitéltként. Mert ha e földi létben nem is, de odaát az örök fény birodalmában mindenkinek fizetnie kell majd a bűneiért. Hogy nem jött erre rá már akkor? Miért nem hitte el? Talán, mert ez volt a könnyebbik út…
Sok-sok év elmúlt közben, de a sötétség seregei tovább folytatták pusztító hadjáratukat. Ő pedig még mindig ott menetelt az élén. Lelkén egyre több gyógyíthatatlan seb tátongott. Mert még ha titkolta is mások előtt, őt is megviselte az a rengeteg szörnyűség, amiben részt vett. Önmaga elől nem futhatott el. Kezdett belefáradni a haza véráztatta zászlajának a cipelésébe. Elfojtott énje megunta a sokéves bezártságot. Többé már nem tudta kordában tartani, azt ami ő maga. Megtagadott érzelmei dühös tigrisként vetődtek rá. Szívébe éles késként metszett a kétségbeesés. Hisz mindent feladott. S miért? A puszta életéért? Hogy élhessen lemondott mindenről, amiért érdemes élni. Mi maradt egykori önmagából? Egy hitehagyott, megcsömörlött test, aki már önmagával sem mer szembenézni. Nem menekülhet tettei elől, a múlt fojtó árnyai örökké kísérteni fogják. Hisz mi lesz, ha egyszer véget ér a háború és a gyűlölködés? Mit mond majd otthon a családjának? Ha van még otthona. Ha van még családja. Ők megbocsátanának neki. De önmagának meg tudna valaha bocsátani? Nem! Elvesztett mindent. A szeretteit, az otthonát, a hitét, a jövőjét, talán még a lelkét is. S ami még inkább fájt neki, hogy ezeket másoktól is elvette, csak mert oly görcsösen ragaszkodott az életéhez. Félt önmaga lenni. S most így végezte. Már nincs miért élnie. Nincs miért tovább mennie. Nem, többé nem akar ölni, nem fog még több fájdalmat okozni másoknak és önmagának. Milyen élet ez? Egyik nap a másik után. Miért harcoljon? Hogy másnap ismét fegyvert foghasson? Ez nem élet. Ő nem fogja többé katonabakanccsal taposni szülőföldjét. Már így is túl sok vért nyelt el fuldokolva, túl sok forradás borítja kérges testét. Mit tegyen hát? Talán még nem késő megbánni bűneit. Néha halni kell, hogy megőrizd önmagad. S talán, ha mások is megértik ezt, összeomlik ez a halált okádó szörnyeteg, melyet az emberek gyűlölete és ostobasága táplál. Mert milyen világ az, ahol az erőszak a törvény, ahol tiltott a szabad gondolat, ahol csak arról álmodhatsz titokban, amit helyetted már mások előre megálmodtak, s ahol bár szabadon szárnyalhatsz, a szárnyaidat mindig jó előre megnyesik? Egy ilyen világ csak szenvedést és kint hozhat a lakóira. Ha létünk egyetlen célja a túlélés, s ezért másokat kell eltaposni, akkor nem éri meg élni. Mennyi szenvedést okozott másoknak, mire megértette, s letette a fegyvert. Mennyi vért és bánatot szült. S ezt már soha nem teheti jóvá. Csak egyetlen kiút maradt...
S most, hogy itt áll a vesztőhelyen, mily megkönnyebbülés lett rajta úrrá. A háború kezdete óta először, helyesen döntött. Érzi. Tudja. Többé már nem tartozik azok a kíméletlen gyilkosok közé, akiket a háború után csillogó kitüntetésekkel halmoznak el, s akik glóriától övezve vonulnak majd be a hősök csarnokába. Mily ironikus. Az igazi hősök névtelenül hunynak el épp a köztudat által hősöknek hitt mészárosok által. Rájuk senki nem fog emlékezni, nem állítanak tiszteletükre emlékművet. Ők csak egy lesznek a háború számtalan áldozata közül. Egy nyirkos gödör. Ennyi jár nekik. De mégis mennyivel többek ők, akik az életükkel fizettek a nézeteikért, mint azok akik páni félelemtől hajtva álltak a hatalom kártékony seregei közé, s akik egy napon majd büszkén mesélik unokáiknak háborús hőstetteiket. Ő csak tudja. Hisz ő is közéjük tartozott. De most végre felülemelkedett önmagán. Szembenézett tetteivel. Megvívott önnön emberi gyarlóságával, s már nem fél. Kiöltek belőle minden félelmet. Oly sok év óta először, újra szégyen nélkül nézhet tükörbe. Győzött. Legyőzte önmagát. A gyűlöletet...
A kivégzőosztag tagjai közben letüdőzték az utolsó slukkot is, s vállaikra emelték puskáikat. Egy pillanatnyi csend, majd lövés dörrent. A fogoly felemelte tiszta tekintetét, majd arcán a megbocsátás mosolyával elvágódott. Esés közben még látni vélte a szemeikben rejtőző sajnálat halovány fényeit, egy cseppnyi emberséget a gyűlölet izzó tengerében. Utoljára arra gondolt, hogy nemsokára ismét beköszönt a tavasz, s vele talán a béke hírnöke is. Az éledező napsugarak apránként felszárítják a háború során kis patakokká érlelődött könny- és vértócsákat, a hűsítő kora tavaszi záporok lassanként elmossák a keserves múlt fájdalommal telt emlékeit, ám a jövőtől való bénító rettegés, az ágyúk félelmet keltő robaja, az áldozatok velőtrázó sikolyai, az emberség csúfos elbukásának szörnyű képei még sokáig ott kísértenek majd az emlékezetekben. A gyűlölködés egy egész generáció álmait temette a földbe. Több ezer halottal együtt. De ha a zsarnokság, s a hatalom megdönthetetlennek hitt elefántcsont tornya egy nap majd végleg leomlik, s már a változások szele cirógatja a megmaradtak bánattól sötétlő arcát, talán közös erővel ismét felépíthető lesz mindaz, amit az előző generáció oly ostobán eltékozolt. Akkor talán ismét bízhatunk egy szebb és emberségesebb jövőben, ahol mindenki számára van hely, s ahol az eljövendő nemzedék gyermekei a múlt gyötrő emlékeit feledve, boldogan és ártatlanul nőhetnek majd fel, Úgy, ahogy egy gyermeknek jár. Talán nekik sikerül legyőzniük a görcsösen szívükbe kapaszkodó előítéleteket, talán sikerül felülemelkedniük önnön emberi gyarlóságukon, s tiszta szívvel hajózni a Szeretet bíbor tengerén.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése