2016. április 2., szombat

Én angol állampolgár leszek te köcsög




Én angol állampolgár
leszek te köcsög





























Osztrák sajtó: az amerikaiak átverték Európát a Moszkva elleni szankciókkal 
2016.02.02. hidfo.ru 

Egy osztrák lap szerint az Amerikai Egyesült Államok sulykolta leginkább az Oroszország elleni szankciók szükségességét, de eközben Európa szenvedi el annak veszteségeit, az amerikaiak pedig tovább üzletelnek Oroszországgal. Európát gyengíti, Amerikát erősíti a szankcióháború. 

A Kurier osztrák napilap hasábjain megjelent publicisztika szerint Washington amiatt ragaszkodott az Oroszország elleni szankciókhoz, mert tisztában van azzal, hogy az Egyesült Államokat nem érintik annak hatásai. Ellentétben a törvénytisztelő európaiakkal, az amerikai üzletemberek megtalálták az alternatív módokat arra, hogy továbbra is üzletelhessenek Oroszországgal, miközben Európa kolosszális veszteségeket szenved el. 

Bár a szerző a nyugati országok médiájának fősodrában elfogadott állításokra épít ("az orosz gazdaságnak súlyos csapást jelent az alacsony olajár és a szankciók együttese", "Moszkva engedményeket tesz Ukrajnában", az orosz politikai rendszert pedig az emberi jogok sértése miatt bírálja), a publicisztikában emellett megjelennek olyan állítások is, melyek a szankcióháború első évében az osztrák sajtóban nem nyertek teret, ennél fogva új nyitási irányt jelentenek. A szerző kijelenti, hogy a világ országainak szüksége van Oroszországra a szíriai válság rendezéséhez (elfogadja az orosz katonai beavatkozást), és az ukrán válság kapcsán említi, hogy a NATO egy gyűrűt képez Oroszország körül, ami az ukrajnai konfliktussal szorosabbra záródott. 

Martina Salomon emellett hangsúlyozza, hogy az Oroszország elleni szankciók fenntartása semelyik félnek nem érdeke, hiszen minden, a szankciók és ellenszankciók által érintett országnak komoly csapást jelentenek ezek a gazdasági korlátozások. Példaként említi, hogy az ezirányú osztrák export 2015-ben 40%-kal csökkent. Reinhold Mitterlehner gazdasági miniszter kedden Moszkvába utazik, a találkozó eredményei pedig fontosak lehetnek a szankciós politika jövője szempontjából. 

A szerző eközben felhívja a figyelmet arra, hogy éppen az az ország sulykolja leginkább az Oroszország elleni szankciók fenntartásának szükségességét, amit legkevésbé érintenek annak gazdasági következményei: az Amerikai Egyesült Államok. Martina Salomon szerint, miközben Európa az Egyesült Államok szankciós politikáját követve veszteségeket szenved el, az amerikaiak gond nélkül tovább üzletelnek Oroszországgal. A szerző szerint ennek eredményei olyannyira nyilvánvalók, hogy az Amerika-ellenesség fokozódásához fognak vezetni Európa-szerte. 

Kapcsolódó: 

"(hidfo.ru)
Az amerikai tankok hónapok óta özönlenek Kelet-Európába, a békére törekvést rövid úton kivégzik: a kongresszus megbízást adott az ország nemzetbiztonsági szolgálatainak, hogy folytassanak nyomozást olyan európai politikai pártok ellen, melyek kritikusak az Európai Unióval és NATO-val szemben.
 Aki nincs megelégedve a háborús gépezettel, azt könnyen orosz ügynöknek bélyegezhetik, de egy német lap szerint az USA szankciókat is hozhat bizonyos pártok ellen.
A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap szerint az Egyesült Államok nem “Oroszországból pénzelt” pártok ellen folytat nyomozást Európában, hanem egy új amerikai szankciós politikának lehetünk szemtanúi, melynek részeként az Egyesült Államok elkezd nyíltan nyomást gyakorolni minden olyan nagyobb politikai pártra, ami kritikus az Európai Unióval szemben, és lehetőség szerint amerikai atomtölteteket sem akarna beengedni saját hazájába. A lap visszahivatkozik a brit Telegraph cikkére, amely beszámol arról, hogy az amerikai titkosszolgálatok állítólagos klienspártok ellen folytatnának nyomozást, melyeken keresztül Oroszország alá akarná ásni a NATO szervezetét, megakadályozni az amerikai rakétarendszer építését Európában, és visszavonatni az Európai Unió ellene hozott szankcióit. A művelet során – a feltételezések szerint – francia, holland, magyar, osztrák és cseh pártok ellen fognak nyomozást folytatni, hogy kiderítsék, Oroszország “alá akarja-e ásni a politikai kohéziót Európában.”
Marine Le Pen pártja, a francia Nemzeti Front egy orosz-cseh banktól kapott kilenc millió eurós kölcsönt, miután politikai okoknál fogva több francia pénzintézet sem volt hajlandó hitelezni nekik. Az Egyesült Államok valamiért saját nemzetbiztonsági érdekét érzi sértve enne okán, és – többek között – erre hivatkozva más európai országok pártjai ellen nyomoznak, annak kapcsán, hogy támogatják-e az oroszok az adott pártot. A német lap szerint azonban az a tény, hogy főként euroszkeptikus és NATO-ellenes pártok ellen fognak nyomozást folytatni, egy új amerikai szankciós politikát vetít előre, melynek során az USA nem országok, hanem pártok ellen hozhat gazdasági kényszerítő intézkedéseket – és ezzel nyíltan beavatkozik az európai országok politikai életébe. A német lap szerint amennyiben az amerikaiak arra a “következtetésre” jutnak, hogy a NATO szervezete veszélyben van, ezt az amerikai nemzetbiztonságra leselkedő veszélyként értékelik, és erre hivatkozva számos gazdasági kényszerintézkedést hozhatnak európai pártok ellen: bankoknak tilthatják meg, hogy hitelezzenek ezeknek a pártoknak, tagjaikat kitilthatják az Egyesült Államokból, az ezekkel a pártokkal együttműködő pártok vagy magánszemélyek Egyesült Államokban lévő magánvagyonát befagyaszthatják.
A lap Michael Maier új könyvére hivatkozva részletezi az amerikaiak lehetséges válaszlépéseit, aki hangsúlyozta, hogy a szankciós politika egy globális háború részét képezi, melynek során az Egyesült Államok a dollár monopolhelyzetének fenntartásáért harcol más erős gazdaságokkal szemben. A német lap szerint az Egyesült Államok saját geostratégiai érdekeinek megvalósítására használja a NATO szervezetét – többek között emiatt épül amerikai rakétarendszer Európában, állomásoztatnak több száz amerikai atomfegyvert számos európai országban, és vonult be néhány hónap leforgása alatt több tízezer amerikai katona Kelet-Európába.
December 9-én Adam Szubin, az amerikai államkincstár képviselője Európába érkezett, hogy Olaszország, Németország és az Egyesült Királyság kormánytisztviselőivel tárgyaljon, és bebiztosítsa az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását. Az amerikai lobbitevékenység sikerrel járt, és december 21-én az Európai Unió újabb hat hónappal hosszabbította meg a szankciókat, annak ellenére, hogy azt korábban számos tagállam ellenezte. Ahogy ebben az esetben, vélhetően a renitens pártok elleni kényszerintézkedések során is megjelennek majd a lobbisták, akik meggyőzik az európai országokat arról, hogy a NATO háborús gépezete ellen felszólaló pártokat politikai és gazdasági karanténba zárják.






(privatbankar.hu)
A bajor miniszterelnök holnapi moszkvai útja politikai vihart keltett Berlinben. Putyin elnök szintén elutasítja Merkel vonalvezetését a menekült-kérdésben és nyíltan is támogatásáról biztosíthatja a bajorokat. Közben egyre több a dolga a német államvédelemnek. Jövőre Németország hitel felvételére kényszerülhet a menekültellátás 50 milliárd eurós számlájának a kifizetéséhez.
Még a mostanság rendkívül turbulens német belpolitikában is bombahírként robbant, hogy Horst Seehofer bajor miniszterelnök holnap Moszkvába látogat. Müncheni konzervatív körök bizonyosra veszik, hogy az utazást elődje, Edmund Stoiber kezdeményezte. Stoiber már régóta azon az állásponton van, hogy a bajor konzervatív CSU-nak újra markáns és önálló diplomáciai vonalat kell vinnie, ahogyan ezt az 1980-as években Franz Josef Strauß is tette. Strauß annak idején önállóan utazott Washingtonba, Pekingbe és tárgyalt leszerelési kérdésekről Gorbacsovval Moszkvában.

Putyin aláaknázhatja Merkelt

Seehofert személyesen nem igazán érdekli a külpolitika, a mostani utazásához pedig komoly diplomáciai egyensúlyérzékre lesz szüksége. Az útja körüli politikai vihar mindenesetre már most kitört Berlinben, holott még föl sem szállt a repülőre. Nem kis részben amiatt, mert Seehofer az utóbbi időszakban Merkel határozott ellenfeleként pozicionálja magát a menekültválságban.
Káncz CsabaKáncz Csaba
A bajor kormányzat múlt héten egy Merkelnek küldött levélben követelte az azonnali kurzus-módosítást és azzal fenyegetett, hogy az EU-s és a német törvények megsértése miatt az Alkotmánybírósághoz fordul. Putyin elnök szintén elutasítja Merkel vonalvezetését a menekült-kérdésben és könnyen lehet, hogy nyíltan is támogatásáról fogja biztosítani a bajorokat. Seehofer a maga részéről az Oroszország elleni gazdasági szankciók feloldása mellett fog lándzsát törni Moszkvába, ahova az év második felében már egy nagy gazdasági delegációt vezetve óhajt visszatérni.
Szászország is forrong, német hitelfelvétel jöhet
De Bajorország mellett Szászországban is pattanásig feszült a politikai helyzet a menekültválság miatt. Napi szinten támadják már a menekültszállásokat és a vizsgálatokat az államvédelem vette át. A lipcsei rendőrfőnök egy hétvégi interjúban komoly aggodalmának adott hangot amiatt, „mert egész Szászországban pogromhangulat alakult ki”.
Az államvédelemnek hamarosan lehet, hogy újabb feladat szakad a nyakába. A parlamenti pártok ugyanis a napokban vitatják meg, vajon a bevándorlás-ellenes és euroszkeptikus AfD pártot megfigyeltessék-e az elhárítással. A párt elnöke, Frauke Petry a Mannheimer Morgen című lap hétvégi számában közölt interjúban ugyanis kifejtette, hogy helyre kell állítani a rendet és a jog uralmát Németország határán, és az illegális határátlépést szükség esetén lőfegyver használatával kell megakadályozni. Csupán emlékeztetőül tesszük hozzá, hogy jelenleg az AfD a harmadik legerősebb politikai tömörülés Németországban.
Nem igazán nyugtatja a német kedélyeket egy kölni gazdaságkutató intézet (IW) friss tanulmánya sem, amely idénre és jövőre 50 milliárd eurós kiadással számol a menekültekre. Csak hogy érzékeltessük ennek az összegnek a nagyságrendjét, hozzátesszük, hogy ez Magyarország éves nemzeti össztermékének a felét teszi ki! Januárban Schäuble pénzügyminiszter egy EU-s benzin-adó ötletét vetette föl, amely az EU külső határvédelmének költségeit fedezte volna, de a konzervatív CDU hamarosan kihátrált a javaslat mögül. Ha az intézet kalkulációi helytállóak, akkor az IW szerint 2017 végén a német kormány hitelek fölvételére kényszerülhet a menekültek ellátása és integrációja miatt.
Káncz Csaba jegyzete






Nyalni akar vagy egy zsíros állásra vágyik , és azt hiszi , hogy él még addig , pedig a sátánista nem csak gyerekeket öl ….
(888.hu)
Méretes csekket írt alá a milliárdos üzletember, aki Hillary-t látná szívesen az elnöki székben.
Visszatér az amerikai politika egyik legnagyobb adományozója: Soros György összesen nyolc millió dollárt adott már most a Hillary kampányát támogató Super PAC-eknek. A szervezet 2015 második felében 25 millió dollárt gyűjtött össze, ebből 6 millió származik Sorostól. Hasonló célra a milliárdos az év első felében már csepegtetett 1-1 milliót.
Nemcsak a pénzösszeg mértéke miatt emelkedik ki Soros, a gazdag Demokrata-pártiak között trendformálóként, iránymutatóként tekintenek rá. Ennek ellenére nem sok liberális pénzember van, aki hajlandó 8-számjegyű összegeket költeni politikai kampányokra.
2004-ben több mint 20 millió dollárból próbálta megakadályozni George Bush újraválasztását, de a sikertelen próbálkozás után a milliárdos visszavett a költekezésből. Négy éve csak egymillióval támogatta Obama újraválasztási kampányát, és állítólag már meg is bánta, hogy 2008-ban a most leköszönő elnököt támogatta Hillary-vel szemben.


Bíróságok a vakolók karmai közt

2016. február 3. 12:18
A vörösiszap-perben hozott felmentő ítélet, és az azt követő országos közfelháborodás ellenére gőzerővel dolgoznak a bíráink, kedden is húztak egy nagyot: csökkentették egy 4 évessel erőszakoskodó büntetését.

A Magyar Bíróságok a magyar közélet utolsó Szent Tehenei: egy ujjal sem érinthetők, vagy csak jót szabad mondani. Bárminemű kritika a teljes bírói kar, és a Kúria tiltakozását váltja ki. A bírálhatatlanok kasztja nem tűrheti a kritikát.
Azonban most tényleg nehéz jót mondani.
Hagyó elvtárs keze között elpárolgott párszázmilliónyi BKV-zseton, a MAL tulajdonosai és vezérei pedig nagyon sajnálják, hogy a vörösiszapjuk megölt 10 embert, de ők tényleg nem tehetnek semmiről - legalábbis a bírósági ítéletek szerint.
A két ügy együtt már sok volt a közvéleménynek és a politikusoknak is: előbb Németh Szilárd jelentette be, hogy a Fidesz nem tartja elfogadhatónak a bírói ítélkezési gyakorlatot, majd Lázár János mondta azt, hogy az emberek dühösek a döntések miatt.
Van is mi miatt dühbe gurulni: Magyarország tényleg egy olyan hellyé kezd válni, ahol nyugodtan lehet százmilliós kárértékre közpénzlopásba keveredni, de következménye, az nincsen

























































































Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla annak az 57 éves kecskeméti férfinak az első fokon kiszabott büntetését, aki egy 4 éves kislányt inzultált szexuálisan.
Felkavaró. Adott egy gyerek, és adott egy erőszaktevő. Teljesen egyértelmű helyzet. Kislányt a pszichológushoz és a családsegítőhöz, az abberáltat meg a börtönbe, ha lehet, siralomházba.
A józan ész szerint az ilyen embert bevarrjuk a sittre életfogytiglan holtomiglan-holtodiglan, ahol beható tanulmányokat folytathat a köcsögölés és az egyéb börtönfolklór kellemes világával.
Erre fel mi történik!?
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a szexuális erőszak bűntette miatt N. Pál ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék első fokon kimondott ítéletét. Az 57 éves vádlott büntetését az ítélőtábla 12 év fegyházról 7 évre, a közügyektől eltiltás tartamát pedig 6 évre enyhítette.
Valaki mondja meg: ez hogyan lehetséges? Mi az enyhítő döntés oka?
Miért csökkentik egy kislány ellen erőszakoskodó nyomorult büntetését Magyarországon?




(888.hu)
Az orosz fenyegetésre hivatkozva a Pentagon négyszeresére, - 3,4 milliárd dollárra - növelné európai egységeire és a kiképzésre szánt költségvetést. Ashton Carter elmondta: azért van szükség a költségvetés jelentős emelésére, mert Washington szeretné felgyorsítani erőfeszítéseit Oroszország elrettentésére. Meg kell mutatnunk lehetséges ellenfeleinknek, hogy ha háborút indítanának ellenünk, nekünk megvan a képességünk annak megnyerésére".
A védelmi miniszter tovább azt is javasolta, hogy az Iszlám Állam elleni küzdelemre az eddiginél 50 százalékkal többet, 7,5 milliárd dollárt költsenek. Elmondása szerint az amerikai harci repülők olyan nagy mennyiségű bombával és rakétalövedékkel támadták a terroristákat Irakban és Szíriában, hogy kezdenek kifogyni egyes típusokból.
A Pentagon vezetője Oroszországot úgy írta le, mint amely növekvő kihívást jelent az Egyesült Államok számára.
Erőteljes és kiegyensúlyozott megközelítéssel kívánjuk elrettenteni az orosz agressziót, amelyért huszonöt éven keresztül nem kellett aggódnunk"
– mondta a miniszter.
A 2017-es védelmi költségvetés tartalmaz majd egy 3,4 milliárd dolláros tételt, amelyet a Pentagon Európai Megnyugtató Kezdeményezésnek nevez. A program deklarált célja: demonstrálni, hogy Washington elkötelezett európai NATO-szövetségesei megvédésében, akik Moszkva ukrajnai beavatkozása után növekvő mértékben aggódnak az orosz szándékok miatt.

A védelmi miniszter az elmúlt fél évben kelet-európai látogatásain és a NATO-tanácskozásokon egyaránt arról biztosította a térséget, hogy Washington kész a további, kibővített katonai támogatásra.
(MTI)











(youtube.com)
Kenneth O'Keefe, háborúellenes, emberi jogi aktivista, aki amerikai tengerészgyalogos volt, később lemondott amerikai állampolgárságáról, megtartotta ír állampolgárságát, és felvette a palesztin állampolgárságot. A felvétel 2013. augusztusban készült.

Szíria, a megtévesztés háborúja




(lovasistvan.hu)
Oroszország egyetlen szavát nem hiszi el, amit Törökország állít arról, hogy az SZu-24M orosz taktikai bombázó megsértette a török légteret, jelenti a globális orosz televízió angol nyelvű portálja. A törökök azt állítják, hogy a gépet azután lőtték le, miután 17 másodpercen át megsértette a török légteret. A gépet lelövő F-16 viszont megsértette a szíriai légteret.
 17 másodperc alatt nem lehet valakit tízszer figyelmeztetni, mint ahogyan azt a törökök állítják. A törökök által említett 2,5 km-es zónán az óránként 1600 km-es sebességgel, 6 ezer méter magasságban repülő gép másodpercek alatt halad át.






(raketaezred.hu)
Az Egyesült Államok Európában és Afrikában állomásozó légierejének parancsnoka súlyos aggodalmának adott hangot a kiterjedt orosz rakétavédelmi telepítésekkel kapcsolatban, mert az, megítélése szerint, növekvő fenyegetést jelent a NATO katonai légtérhasználatára Európában, beleértve a lengyel légtér egyharmadát is. Oroszország hasonló rakétatelepítésekbe kezdett az Ukrajnától két éve bekebelezett Krím-félszigeten és a háború sújtotta Szíriában is.
 ahol a kormányerők az orosz katonai erők támogatásával több, mint három hónapja bombatámadásokat hajtanak végre a felkelők állásai ellen.
Gorenc tábornok, aki 104 országot lefedő légierő műveletek irányításáért felel Európában, Afrikában, valamint Ázsia és a Közel-Kelet egy részén kijelentette: Oroszország stratégiája az úgynevezett hozzáférést akadályozó rendszerek területén az egyik legaggasztóbb tendenciát mutatja, amivel eddig találkozott. (Anti-Access/Area Denial – A2/AD. Egy olyan kombinált föld-levegő és tengervédelmi rendszer, amely megakadályozza, hogy a levegőben vagy a tengeren keresztül behatoljanak egy bizonyos területre.)
Gorenc vezérezredes a New York Times szerkesztőségi fórumának adott interjújában elmondta: az egyik legnagyobb koncentrációban alkalmazott légvédelmi erő Kalinyingrádban, a Balti-tengerrel határos, Lengyelország és Litvánia közé beékelődött orosz exklávé területén található. Ezeknek a föld-levegő rakétarendszereknek a lépcsőzetes alkalmazása egy esetleges konfliktus esetén korlátozná a NATO repülőgépek bevetését Lengyelország és a Baltikum bizonyos légtereiben. A vezérezredes szerint „ez rendkívül aggasztó, amit nyilvánvalóan folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Attól függetlenül, hogy minden joguk meg van a telepítésekhez, a légvédelmi rendszerek hatáskörzetének növekvő kiterjedését mindenképpen számításba kell venni.”
Az amerikai tábornok, aki jelenleg a németországi Ramsteinben található amerikai légitámaszponton teljesíti szolgálatát és pályafutása során már számos magas pozíciót töltött be, a katonai sajtóban aggodalmát fejezte ki az orosz stratégiával kapcsolatban. A közelmúltban a Stars and Stripes-nak (amerikai katonai folyóirat) adott interjúban kifejtette, hogy „ez a stratégia egyértelműen arra irányul, hogy bizonyos területek felett lehetetlenné tegye katonai műveletek végrehajtását.”
Jóllehet a jelenleg Irakban és Szíriában folyó légi műveletek nem az ő parancsnoksága alatt zajlanak, Gorenc tábornok elmondta, hogy fokozott érdeklődéssel figyeli Oroszország katonai terjeszkedését Szíriában is, mert az oroszok bizonyítani akarják a szövetséges erőknek legújabb fegyverarzenáljuk pusztító képességét.
Robotrepülőgépeket, bombákat vetnek be – mondta. Egyértelműen abbéli képességüket akarják megmutatni, hogy a regionális történéseken túl világszerte befolyással tudnak lenni az eseményekre.”
Oroszország a 2008-as grúz konfliktus óta hatalmas összegeket költ haditechnikai fejlesztésekre és ennek az erőfeszítésnek lehetünk most szemtanúi. „Minőségi és képességbeli növekedést értek el– mondta a vezérezredes –, és nem mellesleg már demonstrálták: ha akarják, be is vetik azokat.” 
                                                                                                                                                                        2016. február 02.
Forrás:http://www.nytimes.com/2016/01/12/world/europe/air-force-general-says-russia-missile-defense-very-serious.html?partner=rss&emc=rss&_r=1                                                                                                             Fordította:Kolozsi Tamás
 






(powerglobal.us)
Ha ez így van, akkor most egyesek kezdhetnek gondolkodni erősen, hogyan tovább! Nem gyengébb kijelentést tett, mint "Ha Szaúd Arábia továbbra is támogatja a terroristákat Szíriában, akkor a kőkorszakba fogjuk visszabombázni a szaúdiakat." Cikk: 
Putin serious in threat to Bomb Saudi Arabia back to the Stone Age if it continues to support Terrorism





Akkor bombázza Izraelt a terrorizmus fészkét !!!!

(faktor.hu)
A végén nemcsak az számít, hogy győztél, hanem az is, hogyan győztél" - mondta Sean MacFarland főparancsnok, miután kijelentette az Iszlám Állam szőnyegbombázása nem fér össze az amerikaiak értékrendjével. Sean MacFarland altábornagy ezt azért mondta, mert néhány republikánus elnökjelölt-aspiráns a terrorszervezet "szőnyegbombázását" javasolja, ugyanis szerintük csak így lehet megsemmisíteni az Iszlám Államot.
Sean MacFarland Bagdadból közvetített videókonferencián fogalmazta meg véleményét a Pentagon tudósítóinak. Szerinte az Egyesült Államokat kötik a háborús konfliktusokban érvényes törvények. "A végén nemcsak az számít, hogy győztél, hanem az is, hogyan győztél" - mondta. "Mi az Egyesült Államok vagyunk, megvannak az elveink, ezek vonatkoznak harcoló hivatásos katonáink, légierőnk, tengerészeink és haditengerészeink viselkedésére is. Nem felel meg az amerikai értékrendnek, hogy válogatás nélkül bombázzunk, tekintet nélkül arra, hogy ártatlanokat vagy harcosokat gyilkolunk-e meg." A tábornok úgy véli: az iraki Ramadiban az Iszlám Állam terroristái ellen elért győzelmek jelzik, hogy az a szervezet igenis legyőzhető, s ez csak idő kérdése. MacFarland azt is mondta,várhatóan növelik majd az Irakban lévő amerikai katonák számát.



(mult-kor.hu)
40 éve, 1975. április 30-án ért véget a vietnami háború. A háborúban az Egyesült Államok 58 ezer katonát vesztett, a vietnami katonai és polgári áldozatok száma több millióra tehető. A vietnami háború volt az Egyesült Államok történelmének első katonai veresége, a traumát az amerikaiak máig nem tudták teljesen feldolgozni. Bill Clinton amerikai elnök 1995-ben, a háború befejezése után 22 évvel jelentette be a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok teljes körű normalizálását.




(24.hu)
Petro Porosenko államfő legutóbbi bejelentése szerint bár a kelet-ukrajnai terrorellenes műveletek során több mint 120 ezer ukrán katona kapta meg a "harci cselekmények részese" státust, a hadseregnek mindössze 2269 fős az eddigi vesztesége. A katonai ügyész ugyanakkor arról beszél, hogy több mint ezer katona nem a háborúhoz közvetlenül köthető okok miatt halt meg.
Egészen pontosan az ebből fakadó véletlen vagy szándékos balesetek, az egymás közötti konfliktusok, a fegyverekkel és egyéb hadieszközökkel való felelőtlen bánásmód, valamint a katonák körében furcsamód, szinte járványszerűen terjedő „szívbetegségek”.
Az ügyész néhány konkrét esetet is említett. Egy ízben például az egyik katona – merő tréfából –kézigránátot dobott a legénységi sátort fűtő kályhába. A robbanás során harmincan haltak meg.
Máskor egy ittas katona számos társát tiporta el egy harckocsival. „Hogyan számoljunk el az ilyen veszteségekkel a hozzátartozók előtt?” – veti fel a költői kérdést Matiosz. Nos, ilyen esetekben természetesen hősi halálról beszél, illetve kitalált hazafias cselekedetekért szokott posztumusz kitüntetéseket osztogatni a vezérkar – írja a Korreszpondent.net.






A saját népeik kárára most vakolhatnak a páholyaikban !!!!


Izraeli buldózerek több mint 20 palesztin épületet romboltak szét Ciszjordániában, beleértve az EU által finanszírozottakat, miközben egyre nő Európa frusztrációja a békefolyamat sorsa miatt”, kezdődik a cikk, amely azt írja, gyerekek turkáltak a romokban, hogy kedvenc játékaikat próbálják megmenteni. A tegnap reggeli rombolás eredményeként 110 ember, beleértve 64 gyermek vált hajléktalanná az év egyik leghidegebb hónapjában.








 (balrad.com)
A múlt hét pénteken "ismét orosz repülőgép sértette meg Törökország légterét Szíria irányából"-hörkent fel az ankarai maffia. Be is idézték Oroszország nagykövetét a skandalum miatt a török külügybe. Az amerikaiak is "látták az újabb szándékos orosz provokációt", és jelezték is az orosz illetékesek felé, hogy ők is látták. Miután pedig az amerikai látomás is megerősítette a török vágyakat.
 Ankara menten narancssárga fokozatú harckészültséget rendelt el egy csomó légitámaszpontján, és engedélyezte a török pilótáknak, hogy figyelmeztetés nélkjül lelőhetnek minden légtérsértőt.
Moszkvában Igor Konasenkov vezérőrnagy eleve hülyeségnek minősítette a wircsaftot, és eléggé logikusan el is magyarázta, hogy miért az! Határozottan cáfolva a légtérsértés hírét.
Majd ilyen előzmények után durrantott Kardigan ankarai Keresztapa.
Diplomáciai csatornákon keresztül megüzente Vlagyimir Putyi orosz államfőnek azon szíve vágyát, hogy fogadhatná őt egy moszkvai audiencián. Erről ma délelőtt számolt be az orosz elnök szóvivője-Dmitrij Peszkov.
eln
Nem mondta ki a szóvivő, de szinte érezni lehetett: Vlagyimir Putyinnak a lélegzete állt el a hallatlan pofátlanságtól. Legalábbis erre lehet következtetni Peszkov ismertetőjéből, mert azt nem említette, hogy a kardigani ötletre miként reagált az elnök. (Lehet éppen repülősót szagoltatnak vele azóta is!







(karpathir.com)
Narancssárga riasztás lépett életbe a török légierő több támaszpontján, a készültség értelmében a pilóták engedély nélkül lőhetnek a határsértő vadászgépekre. A parancs előzménye, hogy a török külügyminisztérium szombaton azt közölte, hogy egy orosz SZU-34-es harci gép megsértette az ország légterét, annak ellenére, hogy a pilótát többször figyelmeztették. Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig azt mondta: "Ha Oroszország továbbra is megsérti Törökország szuverén jogait, akkor szembe kell majd néznie ennek következményeivel".








 (lovasistvan.hu)
Obama amerikai elnök azt tervezi, hogy jelentősen növeli nehézfegyverek, páncélosok és más hadi létesítmények állomásoztatását Közép- és Kelet-Európában, mert ezzel el akarják elriasztani Oroszországot attól, hogy a térségben további agressziót kövessen el. /A hitéletre alapuló amerikai háborús politika a közelmúltig Irán ellen fegyverkezett, mert - hazudta - Irán az egész világra, és különösen Izraelre nézve jelent halálos veszélyt./ A Pentagon tisztségviselői szerint, értesült a vezető amerikai lap, a hadfelszerelést "Magyarországon, Romániában és a balti országokban helyeznék el".







Prof. Gidai Erzsébet - Az Európai Unió és Magyarország kapcsolata 



(dailymotion.com)
Gidai Erzsébet (1940-2008) tíz évvel ezelőtt, 2003 januárjában, figyelmeztetni próbált bennünket az EU veszélyeivel kapcsolatban. 2013-ra csaknem minden szava valóra vált, de a legnagyobb veszély még csak most jön a közös monetáris politikán túl: nem más, mint a közös fiskális politika kialakítása, közös EU kincstárral, melyről 2013 nyarán fog döntés születni. Ez a teljes nemzeti szuverenitás feladásához vezethet.






(ebredezes.hu)
Olvassuk újra Orwellt, elemezzük a "War on Terror"-t Orwell szempontjai figyelembe vételével. Ha ezt tesszük, akkor az afganisztáni háborúnak más és mélyebb összefüggései is feltárulnak, mint a propaganda által hirdetett cél: megbüntetni a terroristákat és eltávolítani azokat a rezsimeket, amelyek ezeknek a terroristáknak menedéket nyújtanak. Orwell úgy írta le a jövő világát, mint amely három nagy térségre van felosztva, Óceániára, Eurázsiára és Kelet-Ázsiára.
Óceánia Amerikából, Angliából, Ausztráliából, és a Csendes-óceáni szigetekből áll. Eurázsia Oroszországból és a kontinentális Európából. Kelet-Ázsia pedig Kínából, Japánból, Dél-kelet Ázsiából és Indiából. Ezek a szuperállamok folyamatosan háborúban állnak egymással.
Ezeket a háborúkat nem azért vívják, hogy legyőzzék az ellenséget, hanem elsődleges céljuk a lakosság feletti kontroll. Mindhárom térség lakossága türelmesen viseli a nyomort és elnyomást, mivel háború idején minden áldozatot meg kell hozni. Nem csak Brzezinski támaszkodott “A nagy sakktáblában” kifejtett stratégiai programjánál Orwell elképzeléseire. Ugyanezt tették a “The Report from Iron Mountain” készítői is 1967-ben. Ez a jelentés nyíltan elismeri, hogy a jövőt illetően nem az igazság számít, hanem az elhihetőség. Ezt az orwelli koncepciót is alkalmazó jelentést 15 tagú tudóscsoport készítette, és 1967. november 26-án a Washington Post könyvszekciójában ismertette John Kenneth Galbraith.
A rabszolgaság modern, kifinomult formájával kapcsolatosan a 
Jelentés az Iron Mountain”-ből” a következőket állítja: 
Mindezideig ezt csak regényekben ajánlották, nevezetesen Wells, Huxley, Orwell és mások merültek el a jövő szociológiájának a képzeletgazdag megidézésében. De a “Brave New World” (Bátor új világ) és az “1984″. egyre kevésbé tűnt valószínűtlennek a megjelenésüket követő évek múlásával. A rabszolgaság hagyományos társítása az ősi iparosodás előtti kultúrákkal nem szabad, hogy eltakarják szemünk elől (a rabszolgaság) alkalmazhatóságát a társadalmi szervezet fejlett formáira.”
 
Vegyük közelebbről szemügyre Orwellnek a következő fejtegetéseit szeptember 11. tükrében:
Ez a három szuperállam (vagyis Óceánia, Eurázsia, és Kelet-Ázsia, D. J.) állandóan háborúban áll egymással, és ez már így tart 25 év óta. A háború azonban már nem az a kétségbeesett megsemmisítő küzdelem, ami a 20. század első évtizedeiben volt… Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a háború menete, vagy az irányába tanúsított magatartás kevésbé vérszomjas, vagy lovagiasabb lett. Ellenkezőleg. A hisztéria folyamatos, és egyetemes minden országban és az olyan cselekmények, mint a megerőszakolás, a fosztogatás, a gyermekek lemészárlása, egész lakosság szolgaságba kényszerítése, a foglyokkal szembeni megtorlás, amely kiterjed az élve való eltemetésükig normálisnak tekintett…
A modern hadviselés elsődleges célja felhasználni a gépezet termékeit anélkül, hogy emelnénk az életszínvonalat. (A “gépezet” a társadalom technikai és ipari kapacitása termékek előállítására.) Attól a pillanattól, amikor a gépezet először megjelent, világos volt a gondolkodó emberek számára, hogy eltűnt az emberi robotolás és nagyrészt az emberi egyenlőtlenség iránti szükséglet is. Ha ezt a gépezetet szándékosan erre a célra használnák, akkor az éhség, a túlzott munka, a mocsok, az írástudatlanság, és a betegségek néhány nemzedéken belül felszámolhatók lehetnének…
Az is világos volt, hogy a gazdagság minden irányból való növekedése elpusztítással fenyegeti a hierarchikus társadalmat, és néhány esetben ez valóban be is következett. Egy olyan világban, amelyben mindenki csak rövid munkaidőben dolgozik, megfelelően tud táplálkozni, fürdőszobás és hűtőszekrényes házban él, autója, sőt esetleg repülőgépe van, az egyenlőtlenségnek a legfeltűnőbb és legfontosabb formája már eltűnt volna. Ha egyszer általánossá válik, akkor a gazdagság már nem különböztet meg… Egy ilyen társadalom hosszú időn át nem maradhat stabil. Ha a szabadidőt és a biztonságot egyformán élvezheti mindenki, az emberek tömegei, akik általában bénultak a szegénységtől, műveltté válnak, és megtanulnak önállóan gondolkodni; mihelyt ez bekövetkezett, előbb vagy utóbb felismerik, hogy a privilegizált kisebbségre nincs szükség, és félre is söprik őket. Hosszú távon egy hierarchikus társadalom csak a szegénységre és a tudatlanságra alapozva létezhet…
A háború lényege a pusztítás, nem szükségszerűen az emberi életek kioltása, de az emberi munka termékeinek a megsemmisítése. A háború azon anyagoknak az összezúzása, a sztratoszférába való lövellése, vagy a tenger mélyére való süllyesztése, amelyek másképpen felhasználhatóak lennének a tömegek életének megkönnyítésére, következésképp hosszútávon műveltté tételükre…
A lakosság szükségleteit a gyakorlatban mindig alábecsülik, amelynek az eredményeként az élethez szükséges javaknak legalább a felében hiány mutatkozik; de ezt előnynek tekintik. Szándékosan tartják még a kedvezményezett csoportokat is a nélkülözés határán, mert az általános szűkösség megnöveli még a kis előnyök fontosságát is, és fokozza a különbséget az emberek egyik és másik csoportja között… A társadalmi légkör egy ostromlott városéhoz hasonló, ahol egy darab lóhúsnak a birtoklása különbözteti meg a szegényt a gazdagtól. Ugyanakkor a háborús állapot, és ezért a veszélyhelyzet következménye, hogy a túlélés kikerülhetetlen előfeltételeként természetesnek tűnik valamennyi hatalom átadása egy kis kaszt számára…

yg90WvFy6k7EtgdEgp9JZAPMmmOA háború nemcsak elvégzi a szükséges pusztítást, de mindezt lélektanilag elfogadható módon teszi. Elvben egyszerű lenne megszabadulni a többletmunkától, templomok és piramisok építésével, gödrök ásásával, hogy újra feltöltsék őket, vagy hatalmas mennyiségű áruk termelésével, hogy aztán elégessék őket. Ez a hierarchikus társadalomnak azonban csak a gazdasági, nem pedig az emocionális alapjait hozná létre… A háború egy tisztán belső ügy… Valamennyi uralkodó csoport a saját alattvalói ellen viseli, és a háború célja nem valamely terület meghódítása, vagy elfoglalásának megakadályozása, hanem a társadalom struktúrájának sértetlenül való megtartása.”
(George Orwell, 1984., New York, Signet, 1949. 153-164. oldalig)
 
The-Grand-Chessboard-Brzezinski-Zbigniew-EB9780465004348Azért idéztünk hosszabban Orwelltől, hogy rámutassunk mennyire hasonlítanak ezek a gondolatok a “Jelentés Iron Mountain”-ből című tervre, vagy Brzezinskinek a “Nagy Sakktábla” című stratégiai dolgozatában kifejtett elképzelésire. A háttérhatalom fő stratégiai céljait, – a véletlenek által előidézett kitérőkkel ugyan -, de elérte. Ma is úgy tűnik, hogy a totális uralom globális rendszerének a megvalósulása van folyamatban. A háttérhatalom és hálózata ma is ellenőrzi az államot és a tömegtájékoztatást. A választópolgárok túlnyomó többsége nincs tisztában azzal, hogy mi történik vele és körülötte, ezért bármilyen önálló cselekvésre, vagy ellenállásra képtelen. A még meglévő független államok kliens rendszerekké való átalakítása folyamatban van. A Világkereskedelmi Szervezet folytatja a globalizációt, és a háttérhatalom érdekeit védő nemzetközi szerződések lépnek az egyes országok belső alkotmányainak a helyébe. A nemzeti hadseregek megszűnnek, és a pénzvilág érdekeit őrző, kikényszerítő nemzetközi haderő váltja fel őket a NATO, esetleg az ENSZ égisze alatt. Ugyanakkor a háttérhatalom irányítói azzal is tisztában vannak, hogy a válságok, konfliktusok nagyon hasznosak is lehetnek, mert megkönnyítik a manipulált ember-nyáj karámba terelését. A hasznos konfliktusok sokféle formát ölthetnek az etnikai erőszakosságtól, a terrorizmuson, és járványokon át a háborúig. A lényegen azonban mindez nem változtat. Tovább utazunk a kijelölt irányba, az illuminátus háttérhatalom szép új világába.
 

A háború az új világrend motorja

Nekünk még azt tanították Marxra hivatkozva, hogy a forradalmak a történelem motorjai. Ma viszont azt tapasztaljuk, hogy a “War on Terror” óriási léptekkel vitte és viszi előre az új világrend bevezetésére kidolgozott stratégiai programok átültetését a gyakorlatba. A World Trade Center és a Pentagon ellen végrehajtott merényletek váratlanul érték az amerikai társadalmat, de ez nem jelenti, hogy ezekben az áldozatok számára sorsszerű véletlenekben, amely az életüket követelte, nem valami törvényszerű jelent meg más vonatkozásban. A világtörténelem véletlenjein keresztül utat törnek a szükségszerű tendenciák és a jól átgondolt stratégiák. Az új világrend kialakulása nem tekinthető véletlennek. Szemünk előtt bontakozik ki egy globális hatáskörű világkormányzat, amelynek az elemei már készen vannak a nemzetközi életben.
A katonai és a pénzügyi ellenőrzés közül az utóbbi a fontosabb. A most zajló “War on Terror” Afganisztánban pénzügyi eszközökkel nem vívható meg, mert ehhez hiányzik a gazdasági-pénzügyi infrastruktúra ebből a húszévi háborúskodásban tönkrement országban. Itt az elsődleges cél annak a rendszernek a lerombolása, és eltávolítása, amellyel nem lehetett kialakítani a nemzetközi pénzügyi oligarchia számára megfelelő – pénzügyi és gazdasági eszközökkel gyakorolt – ellenőrzés rendszerét. Ezért itt a legdurvább erőszak eszközéhez kellett nyúlni, amit természetesen igazolni lehet a világközvélemény szemében a szeptember 11-i eseményekkel, ahol a merénylők és az értelmi szerzők durván megszegték az ártatlan emberi életek tiszteletben tartásának a feltétlen alapelvét. A világot irányító hatalmi elitnek tehát ebben az esetben a fegyveres megtorlás eszközéhez kellett nyúlnia, mégpedig úgy, hogy lépésében számíthatott a világközvélemény kellő támogatására.
2001. szeptember 11-e ezen sorok írójának azért tűnik történelmi fordulópontnak, mert ez jelentheti azt a határt, ahonnan már nincs visszatérés. Ezúttal sok olyan rendkívüli szabály lépett életbe, amelyek teljesen meg tudják bénítani az amerikai társadalom cselekvőképességét. Az egykor szabad és büszke amerikaiak időközben kiszolgáltatott alattvalókká lettek átgyúrva, akik fokról-fokra rákényszerülnek arra, hogy automatikusan engedelmeskedő, jól manipulálható biológiai robotok legyenek.
Noam Chomsky és a “War on Terror”
448px-Chomsky
Noam Chomsky
Noam Chomsky neves amerikai társadalomtudósnak, aki hosszabb időn át a kairói angol nyelvű egyetemen is tanított, szeptember 11-e után néhány nappal feltették a kérdést, hogy igaz-e, miszerint a világ nem lesz többé ugyanaz, mint amilyen volt 2001. szeptember 11-e előtt. Chomsky szerint a World Trade Center és a Pentagon ellen végrehajtott terrorista támadások nem méreteikben és jellegükben jelentenek elsősorban újat, hanem a támadások célpontja teszi ezeket különleges jelentőségűvé. 1812 óta ugyanis most intéztek először támadást az Egyesült Államok ellen a saját területén. Eddig csupán amerikai gyarmati területek ellen volt támadás. Először került sor arra, hogy a fegyverek az ellenkező irányban kerültek bevetésre. Tehát nem az atrocitás mérete különleges, hanem a célpontja.
Chomsky szerint a terrorizmus elleni háború jelszava félrevezető. A “Black Gold – Hot Gold” (“Fekete arany – forró arany”) című könyv szerzői szerint a Kaspi-tenger térségében húsz évvel ezelőtt felfedezett hatalmas kőolajmezők egyelőre érintetlenek maradtak. Ez a terület – ha a világfogyasztás jelenlegi szintjét vesszük alapul – ötszáz évig elegendő a világ olajszükségletének kielégítésére. A kőolaj egyik lehetséges szállítási útvonala Csecsenföldön át halad – csővezetéken – a Fekete-tengerig. Onnan hajón a tengeren és a Dunán keresztül éri el a Koszovón áthaladó rövidebb csővezetéket, s jut el az Adriai-tengeri kikötőig. A másik útvonal Afganisztánon és Pakisztánon át az Indiai-óceánig vezet. Két évvel ezelőtt (2002-höz képest)a Clinton-kormányzat kísérletet tette Koszovó nemzetközi ellenőrzés alá vételére azért, hogy megkezdődhessen a tervezett olajvezeték megépítése. Már a Szovjetunió is számításba vette a hatalmas olajmezők felfedezését követően, hogy csővezeték-rendszert épít ki Afganisztánon és Pakisztánon át az Indiai-óceán irányába. Moszkvának ez a törekvése végül is a mintegy tíz évig tartó szovjet-afgán háborúba torkollott.
A szovjet beavatkozás az Amerika által felfegyverzett és támogatott felkelő csoportok ellenállása miatt kudarccal végződött az 1980-as évek végén. Az egyik ilyen ellenálló csoportot Oszama bin Laden vezette. Amikor az afgánok az Egyesült Államok és a CIA segítségével keresztülhúzták Moszkva terveit és megakadályozták a szovjet-afgán kőolajvezeték megépítését, a Szovjetunió gazdaságilag megrendült. Az említett “Black Gold – Hot Gold” szerzői szerint az “Empire of Energy” (az “Energiabirodalom”, amely a nemzetközi pénzvilág ellenőrzése alatt áll és nagyrészt azonos a nemzetközi pénzoligarchiával) most arra tesz kísérletet, hogy ő építse meg az Afganisztánon átvezető kőolajvezeték-rendszert. A terrorizmus elleni háború nem irányul az északír, a baszk, vagy a palesztin és más terroristák ellen. Ez elsősorban azért folyik, hogy Afganisztánban Amerika-barát kormányzat kerüljön hatalomra, amely lehetővé teszi az Energiabirodalom urai – azaz a háttérből irányító pénzoligarchia hálózata – számára, hogy már régóta kidolgozott stratégiájukat átültessék a gyakorlatba.
Kissinger, Brzezinski korábban a tálibok támogatói voltak
zbigniew-brzezinski-with-Osama-bin-LadenKissinger és de Borchgrave ma a háború leglelkesebb támogatói közé tartoznak, holott korábban közel álltak a tálibokhoz, Zbigniew Brzezinskihez hasonlóan. Mi áll a véleményváltozás hátterében? Kissinger 2001. szeptember 11-ét megelőzően komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy Afganisztánt, valamint a tálib rendszer urait levétesse azon államok listájáról, amelyek támogatják a terrorizmust. Ennek az volt az oka, hogy Kissinger az “Unocal” nevű amerikai olaj-vállalatóriás konzultánsa. Azért lobbizott az amerikai külügyminisztériumban az Afganisztánt sújtó szankciók ellen, hogy megvédje ügyfele olajvezeték-építési programját, amely lehetővé tette volna a közép-ázsiai olaj Afganisztánon keresztül történő kiaknázását. Ahhoz, hogy a Világbank finanszírozza az Unocal programját, szükséges volt, hogy az amerikai külügyminisztérium formálisan is elismerje a tálib vezetést Afganisztán kormányának. Az Unocal alelnöke, Maresca, az amerikai törvényhozás, a Kongresszus illetékes bizottsága előtt 1998. február 12-én elmondotta, hogy az Unocal az afganisztáni olajvezeték megépítésével el akarja vágni Oroszországot és Iránt az óriási nyereséget ígérő közép-ázsiai olaj- és földgáz-piactól. Maresca azt is elmondotta az amerikai törvényhozóknak, hogy az Iránon keresztül haladó olajvezeték az amerikai szankciók következtében nem jöhet számításba, ezért az egyetlen választható útirány Afganisztánon át vezet. Ez jelenti a legjobb megoldást, a legkevesebb technikai akadállyal. Maresca hozzátette, hogy cége egyetlenegy afganisztáni csoportot sem részesít előnyben, mégis egyértelmű volt, hogy az Unocal azért lobbizott, hogy az Egyesült Államok ismertje el a tálib rezsimet Afganisztán hivatalos kormányzatának. E cél érdekében az Unocal a tálib vezetők egy küldöttségét meghívta Washingtonba, hogy találkozzanak a Kongresszus és a Clinton-kormányzat képviselőivel.
De Borchgrave 2001 júniusában azért utazott Kandaharba, hogy a tálib mozgalom szülővárosában interjút készítsen Mohammad Omarmollahhal, a tálibok legfőbb vezetőjével. Az amerikai UPI-hírügynökség által június 4-én közzétett interjú a legmelegebb dicséretek közepette hősnek nevezi Omar mollahot, aki ötször sebesült meg a szovjet Vörös Hadsereg elleni felszabadító háborúban. Azt is hangsúlyozta, hogy Omar mollah féken tartja Oszama bin Ladent. De Borchgrave bírálta az Egyesült Államokat, amiért az visszatartja azokat a bizonyítékokat, miszerint a tálib rezsim bírósága felelősségre vonta bin Ladent az Afrikában elkövetett terrorista cselekményekért.
Amikor 1995-96-ban a pakisztáni hadsereg és hírszerzés támogatásával, valamint Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok finanszírozásával a tálibok hatalomra kertültek, Washington lényegében áldását adta erre az ortodox fundamentalista iszlám csoportra. Washington abból indult ki, hogy a tálibok fanatizmusuk ellenére meg fogják engedni, hogy a Türkmenisztánból kiinduló olajvezeték áthaladjon Afganisztánon. Ez nemcsak az amerikai olajvállalatok számára lenne előnyös, de valamennyi kőolaj-felhasználó számára világszerte. Washington jóindulatúan azt is feltételezte, hogy ha a tálibok más, legális jövedelemhez is jutnak, akkor felhagynak a nagyarányú máktermesztéssel, amely az ópium alapanyaga.
A hírtelen fordulat
Henry Kissinger
Ez a helyzet 2001. szeptember 11-e után igen gyorsan és gyökeresen megváltozott, mivel Washington most már elszánta magát a tálibok leváltására és Oszama bin Laden kézrekerítésére. 2001. szeptember 11-e óta mind Kissinger, mind de Borchgrave más, korábbi tálib pártfogókkal egyetemben azok közé tartoznak, akik a leghangosabban helyeslik az afganisztáni háborút. Az Egyesült Államok most kliensrezsimet akar hatalomra segíteni az elűzött tálib vezetés helyére.
Bonnban 2001. december 6-án aláírták az Afganisztán-megállapodást, amely szerint 29 tagú ideiglenes kormány alakul Hamid Karzai pastu politikussal és hadvezérrel az élén. A külügyminiszteri posztra Abdullah Abdullah, a tádzsikok befolyása alatt álló Északi Szövetség külügyeinek eddigi irányítója kerül, míg a védelmi miniszter Mohammed Kasszim Fahim lesz, a meggyilkolt Maszúd tábornok helyettese és utóda.
 
The War on Terror boardgameOszama bin Laden és az Al-Kaida terroristái szörnyű merényletükkel akaratlanul is hozzásegítették a háttérhatalmat két fontos stratégiai céljának a megvalósításához. Egyrészt lehetővé tették a már három évtizede gondosan előkészített – az emberi jogokat és polgári szabadságjogokat korlátozó – rendkívüli intézkedések egész rendszerének a bevezetését Amerikában, másrészt olyan kliens rendszert segítettek hatalomra Afganisztánban, amely várhatóan most már a “Nagy sakktáblá”-ban kifejtett geopolitikai célok engedelmes kiszolgálója lesz, beleértve a területén keresztül haladó kőolajvezeték megépítését is.
A tragédia után, amelynek ezúttal is ártatlanok voltak az áldozatai – mély részvétet érzünk irántuk -, beindulhatott a tudatipari gépezet, a “War on Terror”, a krokodilkönnyek hivatalos hullatása, valamint az adagolt hisztériakeltés és az anthrax küldemények feladóinak szinte virtuóz képességeket igénylő “meg-nem-találása”.
Az erőszak spirálja nem megoldás, mert új sötét középkorba taszítja a világot. A józanész és az egyetemes Isteni (természeti) törvények alapján a kultúrák párbeszédére van sürgősen szüksége a világnak. Bízunk abban, hogy még leállíthatjuk a bosszú beindult erőszak-spirálját, és elkerülhetjük milliók kimondhatatlan nyomorúságát. Talán még van esély egy olyan termékeny eszmecserére, amely elősegítheti a valódi megértést a kultúrák között. A civilizációk pusztító háborúja helyett az emberek életkörülményeit kell megjavítani. A csupán egyesek gazdagodását szolgáló kamatkapitalista világrend helyébe a Föld népességfenntartó képességét növelő és minden egyes ember alkotó-potenciáljának a kibontakozását szolgáló – kamatszolgaság nélküli – valóban szabad világra van szükség. Sok okunk nincs rá, de azért reménykedjünk, hiszen a reménytelenek kedvéért adatott meg számunkra a remény.
forrás:
2002. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció:http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0305.htm
The video cannot be shown at the moment. Please try again later.
 




*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Migránstámadás Budapesten! Teljes hírzárlatot rendeltek el! 

Négyen erőszakoltak meg egy nőt Budapesten - számolt be az esetről a Jövőnk.info radikális internetes hírportál. 
Korábban is voltak már hasonló hírek, konkrétumok nélkül. (Ahogy például a mostani bevándorlási hullám előtt, a debreceni menekülttábor környékén is napirenden voltak az elhallgatott e rőszakok.) De például rendőrök megtámadásáról is keringtek hírek. Jelen esetről viszont meglehetősen pontos információkkal rendelkezünk. 
Másfél hete, vasárnap négy bevándorló erőszakolt meg egy magyar nőt Budapesten, a bazilika (!) környékén. A hölgyet kórházba szállították, az elkövetőket keresi a rendőrség. DNS-minták rendelkezésre állnak, ám az elkövetők nyilvántartásban (még) nem szerepelnek. 
A belügyminisztérium teljes hírzárlatot rendelt el, a média, meglévő értesüléseik ellenére, hallgat az esetről. Az áldozatnak "nemzetbiztonsági érdekre" hivatkozva szintén megtiltották, hogy beszéljen a történtekről. 
Ahogy az várható volt: a hazánkra szabadult bűnözők garázdálkodása elkezdődött. Egészen biztos, hogy lesz folytatás is. Rablás, gyilkosság, erőszak, és előbb-utóbb a terror! 
Figyelem! Fenti információkat ez idáig egyetlen médium sem merte nyilvánosságra hozni! Cáfolni nem fogják, még az ebben jeleskedő liberálisok sem, mert tisztában vannak annak valóságtartalmával. 
Forrás: The Hungarian Times 
A Független Nemzet véleménye: 
Nem tudom meddig fogja még nézni Európa, hogy ilyenek történjenek.... Nincs visszatartó erő ezeknek a rohadékoknak, nincs megfelelő büntetés, tehetnek bármit.... 
Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet! 

Fegyvert vitézt éneklek mondaná Ballasi Bálint a végvári vitézeknek , de itt csak a Pintér gyilkosság BT – je , és a vakolók fekete csuhás bandája osztja a halált !!!
Na meg majd a kibombázott muszlimok hada , ha előbb felébrednek mint a nemzetállam polgárai !!!!



Kapcsolódó: 




(fidesz.hu)
Bakondi György közlése szerint változhat a migrációs útvonal, de mindent megtesznek, hogy az Magyarországon ne haladjon keresztül. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, nem látható olyan körülmény, amely a migráció fékeződésére utalna. A legutóbb megjelent adatok szerint csak januárban több mint 62 ezer migráns érkezett Európába, ami sokszorosa a tavaly januári számoknak.
Bakondi György felidézte, hogy jelentős korlátozásokat vezetett be Macedónia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria is. Már csak az iraki, szír, és afgán menekülteket engedik be, és közülük is csak azokat, akik úgy nyilatkoznak, hogy Ausztriában vagy Németországban kívánnak menedéket kérni.
Már nincs olyan felelős politikus Európában, aki ne hangsúlyozná Európa határainak védelmét - mondta a főtanácsadó. Görögország is számos ígéretet tett a szabályok betartására, emellett szerte Európában nagyon komoly lépések történtek a bevándorlási szabályok szigorításában, a rendvédelmi és titkosszolgálati szervezetek hatáskörbővítésében, erőik, eszközeik növelésében - tette hozzá.
Bakondi György szerint a macedón-görög és a bolgár-görög határon létesítendő második védelmi vonalnak is van jogosultsága. Remélik továbbá - fűzte hozzá -, hogy az Európa Tanács februári ülésen is érdemi döntések születnek-e témakörben. 
Mindent meg kell tenni, hogy megállítsák az illegális migrációt az uniós, elsősorban a schengeni határoknál - szögezte le a főtanácsadó.
(MTI - fidesz.hu)






(napimigrans.com)
Németország 2016-ban várhatóan 17 milliárd eurót költ a bevándorlókra. A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble vetette fel, hogy egy,  az üzemanyagokra vonatkozó európai adót kellene bevezetni  annak érdekében, hogy könnyebben lehessen fedezni a második világháború óta legnagyobb bevándorlási válság költségeit.
Bakondi György felidézte, hogy jelentős korlátozásokat vezetett be Macedónia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria is. Már csak az iraki, szír, és afgán menekülteket engedik be, és közülük is csak azokat, akik úgy nyilatkoznak, hogy Ausztriában vagy Németországban kívánnak menedéket kérni.
Már nincs olyan felelős politikus Európában, aki ne hangsúlyozná Európa határainak védelmét - mondta a főtanácsadó. Görögország is számos ígéretet tett a szabályok betartására, emellett szerte Európában nagyon komoly lépések történtek a bevándorlási szabályok szigorításában, a rendvédelmi és titkosszolgálati szervezetek hatáskörbővítésében, erőik, eszközeik növelésében - tette hozzá.
Bakondi György szerint a macedón-görög és a bolgár-görög határon létesítendő második védelmi vonalnak is van jogosultsága. Remélik továbbá - fűzte hozzá -, hogy az Európa Tanács februári ülésen is érdemi döntések születnek-e témakörben. 
Mindent meg kell tenni, hogy megállítsák az illegális migrációt az uniós, elsősorban a schengeni határoknál - szögezte le a főtanácsadó.
(MTI - fidesz.hu)










 (titkolthirek.hu)
A valódi háborús menekültek esetében, akik a háborús konfliktusok miatt Németországba menekültek, a német kormány 95%-ban megtagadta a menedékjogot! A másik oldalon ugyanakkor Angela Merkel kormánya százezer számra engedi be az "állítólagos háborús menekülteket" minden létező nem európai országból kérdezés nélkül.
Az eklatáns kettős mérce a “háborús menekültekkel”, és az igazi háborús menekültekkel szembeni kivételezés, akik egy európai országból jönnek, leleplezi az igazi Merkeli politika célját: nem arról van szó, hogy menekülteken segíteni akar, hanem az őshonos európai népeket olyan gyorsan, ahogy csak lehet, más népekre szándékozik cserélni.
A “Frankfurter Rundschau”adatai szerint 2014-2015 között 7000 ukrán állampolgár kért menedékjogot Németországban, ebből 5% kapta csak meg. A többi kérelmezőt visszaküldték Ukrajnába, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ott 2014.április óta háborús állapot uralkodik.
A Frankfurter Rundschau szerint sok ukrán menekült jön közvetlenül a háborúsövezetből, Donbasz tartományból, ahol a házaikat lerombolták, az életkörülményeiket lehetetlenné tették. Azok a “szírek” természetesen ugyanezt állítják, akik most számlálatlanul Németországba áramlanak.
Sok ukrán férfi azért menekül, hogy ne kelljen katonai szolgálatot teljesítenie, mert nem akar a testvérállammal történő harcokban részt venni.
A Frankfurter Rundschau tudósítása szerint egy bizonyos Grigorij Demnyicsenko, aki Ukrajnából Németországba menekült, elmesélte, akik megtagadták a katonai szolgálatot, súlyos testi fenyítésben részesültek!
Más ukrán menekültek arról tudósítottak, hogy akik Donyeckből Nyugat-Ukrajnába mentek, az ottani hatóságok diszkriminálták őket, se lakást se munkát nem kaptak.
A Frankfurter Rundschau arról is beszámolt, hogy a német kormány múlt héten az Ukrajnában folyamatosan meglévő háborús konfliktusok ellenére Ukrajnát “biztonságos” országgá nyilvánította, ami azt jelenti, hogy mostantól kezdve egy ukrán állampolgár sem kaphat Németországban menedékjogot.
Ez a politika látható ellentéte annak a halogató politikának, amit a német kormány a többi országgal szemben, mint (Algéria, Marokkó, Tunézia, Pakisztán, Egyiptom, Banglades és az afrikai országok) gyakorol, a “biztonságos országgá” nyilvánítás tekintetében.
Itt egy nyilvánvaló kettős “erkölcs” (kettős mérce) érvényesül: szigorú intézkedések ukránokkal – tehát európaiakkal – szemben, pedig az ő országukban valódi háború dúl és valódi háborús menekültek, a másik oldalon pedig a közel-keleti és észak-afrikai, azaz nem európai népek irányába mutatott nagyvonalúság nyilvánul meg!
Németországgal ellentétben Oroszország a hivatalos adatok szerint már 248200 ukrán állampolgárnak adott átmenetileg menedékjogot, Lengyelország pedig 1 millió háborús menekültet fogadott be!
Ukrán menekültek Oroszországban
Ukrán menekültek Lengyelországban



(mindenegybenoldal.blog)
Bombaként robbant a hír egy osztrák folyóirat hasábjain, ahol megírták, hogy a kihallgatott bevándorlók nagy része azt állítja, amerikai szervezeteken keresztül jutottak hozzá ahhoz a pénzhez, amiből az európai kontinensig eljutottak. Az elmúlt hónapokban az osztrák "menekült"táborokban megtöbbszöröződött a kontinensfoglalók száma.
A katonai titkosszolgálat és a rendőrség külön munkacsoportot hozott létre, a hogy a táborokba elhelyezett betántorgókat kihallgassák. Ausztria komolyan veszi a menekültáradattal járó veszélyeket, és megpróbál mindenkit átvilágítani, mielőtt átpasszolná a kis jövevényeket a tótoknak, hogy azok a még magyarlakta területeket hígítsák velük elfogadná a menedékkérők benyújtott kérelmeit. Csak a traiskircheni táborban több mint száz hivatásos rendőrt állítottak szolgálatba, hogy kihallgassák a bevándorlókat.
A vallomások alapján megdöbbentő információkhoz jutott hozzá az osztrák titkosszolgálat és a rendőrség. Az afrikai bevándorlók többsége azt állította, hogy különböző amerikai szervezeteken keresztül jutottak hozzá ahhoz a pénzhez, amiből az Európai Unió területére utaztak – írta az osztrák Direkt folyóirat.
A bevándorlók az utazásuk során ezerötszáz és tizenötezer dollár közötti összeget költenek el az embercsempészetre és az egyéb kiadásokra. Ez az indulási és érkezési ponttól illetve az útvonaltól függ. A szállítás Líbiából a legdrágább, ahol az embercsempészetet az Iszlám Állam terrorszervezet irányítja és nem szégyell akár 10 ezer dollárt is elkérni egy afrikai bevándorlótól – írta a felvidéki Medzicas.
 
Az afrikai bevándorlók többsége fiatal férfi, akik hazájukban havi pár száz dollárnál többet nem keresnek. Vajon honnan van erre pénzük? – teszi fel a jogos kérdést a Direkt.
Az osztrák folyóirat állítása szerint megbízható hírforrásból jutott hozzá információhoz, ami bizonyítja azt az állítást, hogy amerikai szervezetek által létrehozott hálózatokon keresztül folyamatos az észak-afrikai bevándorlók szállítása az európai országokba.
Ezeket a csempészutakat a fekete kontinensen legtöbb esetben az Al-Kaida valamelyik ága illetve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzi.
Az Egyesült Államok ezzel két legyet üt egy csapásra: bevándorlók százezreit juttatja Afrikából Európába, és a terrorszervezeteknek is biztosít anyagi bevételt.
Az osztrák hírforrás megjegyzése szerint ugyanazok a bajkeverők állnak a háttérben, akik egy évvel ezelőtt az ukrajnai Majdant szervezték meg.
(Orientalista nyomán)





(origo.hu)
Hatalmas a kereslet a fegyverekre Ausztriában, a nyolc és fél milliós országban főleg az engedélyhez nem kötött sörétes vadászpuskákat vásárolják. A boltosok szerint az elmúlt hónapokban megduplázódott a bevételük. "Megerősíthetem, Ausztriában egyre nagyobb a kereslet a fegyverekre. A szeptemberi bevételeim majdnem megduplázódtak, és nagyon úgy tűnik, hogy októberben még több pénzt fogok keresni".
A nyolc és fél milliós országban jelenleg körülbelül 900 ezer fegyver van a lakosságnál. Egyre több tanfolyam
Sokan vannak azok is, akik engedélyköteles pisztolyt akarnak vásárolni, ehhez egy tanfolyamot kell elvégezniük. Az érintettek szerint ezek iránt is nőtt az érdeklődés. Az egyik bolt tulajdonosa arról beszélt, hogy régebben körülbelül öthetente szokott összegyűlni egy tanfolyamnyi csapat, most viszont már hetente tartja őket. Egy kollégája pedig arról beszélt, hogy nála hetente 1-2 ember jelentkezett, most viszont már
6-7 ember jön egyszerre.
Salzburgban mindennapossá vált, hogy a hivatalokban sorba állnak az engedélyért.
A fegyverboltosok szerint a vevők azt állítják, hogy „a jelenlegi osztrák helyzet miatt” vesznek fegyvert, ami szerintük a menekültek beáramlását jelenti az országba.





(netext ra.hu)
A videó leírása alapján teherhajón Muszlim menekültek érkeztek Görögországba, és a "menekültekkel" együtt érkező konténerekben valójában nagy mennyiségű fegyver és lőszerszállítmány volt. Abban biztosak lehetünk, hogy ezeket a fegyvereket nem a Görög állam rendelte, mert a Görög hatóságok nagy erőkkel a helyszínre érkeztek és a konténereket alaposan átkutatták.
. A paparazzi felvételen is jól látható, hogy a hatóság emberei részletesen átvizsgálják a fegyvereket és leltárt készítenek róluk.
A videó alatt szavazás formájában a következő kérdést teszzük fel: Véleményed szerint a Magyar hatóságok megfelelően kezelik –e a migránshelyzetet. Kíváncsian várjuk a véleményedet!
Biztos sokakban felmerülhet, hogy a fegyverek esetleg csak utánzatok, vagy sport célra használatos "nem valódi fegyverek".
Természetesen nem áll módunkban megvizsgálni a fegyvereket, mi is csak a felvételt láttuk. Ettől függetlenül a videó eredeti forrásánál több hozzászóló jelezte, hogy találtak más hírforrásokat is, ahol megerősítették, hogy több mint 5000 db. 9 mm-es puskát, és különböző sörétes fegyvereket találtak a hatóság emberei a konténerekben. Természetesen a hozzájuk tartozó lőszerekből is nagy számban kerültek elő a dobozokból.
A hajó teljes legénységét letartóztatták a Parti őrség emberei. A Menekültekről pillanatnyilag nincs hír.









(24.hu)
A sofőrök arra panaszkodnak Calais-nél, hogy a menekültek egyre agresszívabban követelik, hogy átvigyék őket Franciaországból Angliába. A Daily Mail hoz monstre összeállítást a Calais környéki fuvarozókról. A lap szerint a menekültek kövekkel dobják meg az autókat, azért, hogy bemászhassanak a raktérbe, de olyan is előfordult, hogy késsel, fegyverrel fenyegetik meg a sofőröket.
Az angol lap szerint a menekültek kiépítettek egy elterelőt is, ami egy Phil nevű sofőr szerint úgy néz ki, mintha az út le lenne zárva, ezért akart lekanyarodni. Az elterelőbe ért, ahol nagyjából 200 menekült rohanta meg a kamionját.
Olyan is előfordul, hogy a közúti táblákat viszik el vagy keverik össze, ezzel is lassításra, megállásra késztetve a sofőrt.
A kamionosok panaszkodnak, hogy a francia rendőrök semmit sem tesznek, a fuvarozók angol vezetője szerint addig semmi sem fog változni, amíg meg nem hal valaki.
Egy fuvarozó cég szerint a kamionosok tűzvonalban vannak, a helyzet pedig az ünnepek közeledtével csak rosszabb lesz.
A Daily Mailnek az egyik sofőr, a 48 éves Dave Taylor azt mesélte, hogy harminc éve csinálja ezt, de ilyen erőszakos fellépést még soha nem tapasztalt. Valaki egyszer bedobta téglával a szélvédőjét és ha jobbkormányos a kamion, biztos benne, hogy meghalt volna.





(szentkorona radio.com)
Cikksorozatunk harmadik részében azzal az eszközzel ismerkedünk meg, mely otthonvédelemre a legideálisabb, leghatásosabb megoldás, de utcai viselésre is a gáz-riasztó fegyverek alternatívája lehet: a gumilövedékes fegyver.






(napimigrans.com)
Vannak olyan területek, ahol egy évtizeden belül már többségben lesznek. A legfrissebb adatok szerint hárommillió muszlim él Nagy-Britanniában. Több mint a felük az országon kívül született. A számuk csaknem egy évtized alatt duplázódott meg részben a bevándorlásnak, részben a magas születésszámnak köszönhetően. London néhány részén a lakosság csaknem fele muszlim.



(balrad.com)
A Kardigan maffia kiállította az EU-számára a migránsszámlát! Ankara TOVÁBBI öt millárd eurot követel, hogy aktívizálja magát a migránsáradat korlátok közé szorításában. Ezt az információt egy neve elhallgatását kérő uniós diplomata osztotta meg a Die Welt című újsággal. Mint ismeretes az EU eredetikeg három milliárd euros összeggel kalkulált ez ügyben. Arra nem, hogy az ankarai maffia a Törökország ellen életbe léptetett orosz szankciók miatti bevételkiesést emberkereskedelemből kívánja pótolni. Azaz: a migránsokkal fogja zsarolni az EU-t.
Várható volt mindez a tarifaemelés annak tükrében, hogy legutóbb Berlinben Davutoglu közölte Bundesmuttival, hogy az előzetesen kölcsönösen kialkudott három milliárd euros ügyintézési díj bizony kevés! De akkor még nem mondott összeget, amivel a fölajánlott-és elfogadott-tarifát meg kell tolni! Hát most ez is-még ha nem is hivatalosan-de kezd körvonalazódni!
Természetesen a járulékos juttatásokon túlmenően óhajtja ezt a nyolc milliárdot az ankarai maffia!
A közben teljesen kényszerpályára került és “kellemetlen” helyzetbe önlavírozó Európai Unió vakarja a fejét a ceh láttán. És talán néhány normálisabb góré már arra gondol, hogy az Unió minden pénzét is odaadhatnák Kardigan szultánéknak, a migránsok attól függetlenül is tovább özönlenek majd Európába!
Az EU bizony törököt fogott




 (hvg.hu)
Anja Reschke, az ARD bemondója élő adásban magyarázta el, mit kell tenni, ha valaki az interneten menekülteket gyalázó gyűlöletbeszéddel találkozik. Közös kiállásra szólította fel az internetezőket és a társadalmat a menekülteket támadók ellen a német tévé egyik bemondója. A csütörtöki adásban arról beszélt, hogy míg korábban az emberek álneveken gyalázkodtak, most már saját nevüket vállalva írnak olyan felháborító mondatokat, mint hogy "a koszos férgeknek a tengerbe kéne fulladnia", és erre csomó lájkot és egyetértő üzeneteket kapnak.





*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Leleplezték a luxuskormányt! Közmunkástartó társadalmat épít 




2016. 02. 2. Alfahír 
Közmunkás leszel vagy a segélyen élősködsz? Ez egy hazug szembeállítás. Főleg, ha kirúgnak, majd alacsonyabb bérért újra felvesznek. Elküldenek a földekre dolgozni. Majd, ha mindez nem tetszik neked, akkor kizárnak a rendszerből. 

Hiába mesél a fideszes kormánypropaganda a munkanélküliség évtizedes mélypontra csökkenéséről, az igazság az, hogy a hideg statisztikai számok kisiklott életeket, érző szívű embereket - ezzel együtt számító, kormánypárti politikusokat takarnak el, akik a képünkbe röhögnek, miközben színes diagramok előtt magyarázkodnak. Egy közmunkástartó társadalom fele tartunk. 

A munkanélküliségi ráta hat százalék közelébe csökkent ugyan tavaly év végén, de a Világgazdaság számításai szerint a külföldre kitántorgó hazánkfiairól nem beszélve, a közmunkások nélkül továbbra is 11 százalék felett lenne ez az arány. 

Mindjárt kiderül az is, hogy mi ezzel a gond. A közmunkaprogram célja eredetileg a rendes munkaerőpiacra való visszatérés elősegítése lenne, azzal a nyíltan felvállalt eszközzel, hogy ugyan többet fizet, mint a segély, de kevesebbet ad mint a piaci minimálbér. 

Idén még jobban megéri közmunkást foglalkoztatni, hiszen könnyen elképzelhető, hogy elmarad a nettóban kevesebb mint 52 ezer forintos juttatás éves emelése, ami ugyan most több, mint az a bizonyos 47 ezer forint, amiből a fideszes politikusok szerint meg lehet élni, de majdnem fele a létminimum 88 ezer forintos szintjének. A nettó minimálbér azonban 72 ezer forint lesz, tehát még inkább aktuális lehet az alábbiakban bemutatott visszafoglalkoztatási trükk azok számára, akik a magyar embereken akarnak spórolni. 

Hárs Ágnes a Kopint-Tárki kutatója gazdasági szaklapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a közmunka nem mindig nyújt hatékony szolgálatot a társadalom számára, de hozzátehetjük azt is, hogy nem is mindig kapnak hasznos feladatokat az itt teljesítő emberek, ez pedig az önbecsülésükre is kihatással lehet, eközben közpénzek folynak el a látszatmunkahelyek fenntartására. 

"Ha nagy leszel, közmunkás leszel"


-- Az, a kurva anyád , meg a családod , miután a választások után munkanélkülivé válnak , és tudd meg Én angol állampolgár leszek te köcsög zsidó bérenc tóra hordozó, még nem száradt ki a fitymád amit a vitrinben őrzöl , de így is csak egy hülye kazár goj maradsz .

Nevelj rabszolgát a családodból !!!!,
meg a helytartó barátaidból , és elég az egyházak élén a kazárokból ti büdös askenáziak elloptátok a történelmi multunkat , a hollókoszt imádatára akartok szoktatni hazugságaitokból van már egy padlásra valónk , hazudjatok egymásnak a zsinagógába és vitassátok meg , hogy kik voltak azok akik a nemzeti vagyonunkat elrabolták , és kik akarták a vízkészletünket , és a földjeinkre rátenni a kezüket !!!

Hülye gojok ébresztő ezek itt nem Alibaba , és a negyven rabló !!!!
Ezek itt Viktor és a haramia bandája ezek itt az olajmaffián megedzett maffia állam gépezete teljes hatalmi strukturában megmutatkozó ágazata.
A bírótól , az ügyészig az itéletvégrehajtó Pintérféle gyilkosság BT. -ig mindent felölel egészen az alvilági haverokig , hisz csak így lehet eltüntetni a Fenyő Jánosokat a kocsiban békésen szalonnázó rendőrtiszteket , a vakolók páholyából , csak így oszthatják a becsület rendet , és mélyen a valóság mögött így működtethetitek a szervkereskedelmet is !!!
Ébresztő !!! Ébresztő !!!
Kisértett járja be a Kárpát – medencét
a maffia állam kisértete a vakoló páholyok fekete csuhás kaszásai járják Európa nemzetállamait , és kontraszelektíven osztják a halált !!!
Nem gondoljátok , hogy közibükk kellene sózni , hogy kiegyensúlyozottab legyen a halál!!!
Bűzlik az egész földrész , fejvesztve menekül a zsidó , a kibombázott muszlim kipiszkál othonodból most te sem találsz egy talpalatti földet , ahol békére lelhetsz , fusson hát mindenki amere lát !!!!
Üresek már a zsinagógák helytartóinknak most kezd fájni a fityma műtét felperzselt összerabolt vagyonuk immár elenyészet , benne a család a jövő reménysége füstbe ment terv lett, hazaárulásuk jutalma !!!
És a nép megvetése kisérti e kárhozottakat , és a közöny !!!
Legyetek átzottak ötöd izületig a zsidajaitokkal , és vakoló páholyaitokkal !!!!

Ennél is nagyobb baj nem az állam, hanem az egyszerű ember nézőpontjából, hogy önkormányzatoknak jobban megéri korábbi alkalmazottjaikat közmunkásként visszafoglalkoztatni, hiszen olcsóbban kijönnek ilyenformán. Hárs szerint a tömeges közfoglalkoztatással kialakul egy olyan rendszer, amelyben ott is közmunkásokat alkalmaznak, ahol egyébként lennének piaci munkahelyek is. 

Ezt az elméletet a való világ is igazolhatja, hiszen a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint a tavalyi év utolsó hónapjaiban meghaladta az 510 ezret, ez az adat tehát 2014-eshez képest erősen növekedett. A kormány azonban ennél is több közmunkást szeretne a program költségvetési támogatása alapján. A Fidesz-KDNP tankötelezettségi korhatárát is lecsökkentette 18 évről, 16 évre, ezért egyre több kiforratlan, éretlen fiatal kerülhet bele az ördögi mókuskerékbe, akik számára egyre szimpatikusabb alternatíva lehet, hogy Orbán Viktor szavaival élve kalandvágyból külföldi országokba menjenek. Ez a kormánypropagandának is használ, mert papíron alacsonyabb lesz a magyar munkanélküliség. 

A londoni Mcdonald'sban mosogatni, az ausztriai hotelekben takarítani, a dániai földeken krumplit betakarítani még mindig jobban megéri, mint Mészáros Lőrinc vagy L. Simon László feleségének birtokain robotolni. Még akkor is, ha a nyár elején született kormányzati döntés arról is, hogy a közfoglalkoztattakat is lehet alkalmazni mezőgazdasági idénymunkára. A lényeg az, hogy az élelmes vállalkozók közmunkást igényelhetnek a polgármesteren keresztül, ameddig a mezőgazdaságban dolgozik az érintett, addig a közfoglalkoztatotti jogviszonya szünetel, és piaci körülmények között dolgozhat. De, ha az állásajánlatot visszautasítja akkor kizárhatják a közmunkából is. 

Kirúgnak, majd alacsonyabb bérért visszafoglalkoztatnak. Elküldenek a földekre dolgozni. Majd, ha ez nem tetszik neked, akkor kizárnak még ebből is. 

Ez a közmunkástartó társadalom. 

Kapcsolódó: 






 (hvg.hu)
A kormány mindent megtesz azért, hogy a közfoglalkoztatottak javítsák a munkanélküliségi statisztikát, akár azon az áron is, hogy a programban résztvevőket a későbbi elhelyezkedésük szempontjából menet közben hátrányok érik: a programban eltöltött időt például elvesztik az álláskereső napjaik beszámításánál, ami miatt nehezebbé válik a visszakapaszkodásuk a munkaerőpiacra.
Az NGM változtatásokat ígér, miközben jövőre mégis nő a közmunkára szánt keret. Igaz, ha a közfoglalkoztatottakat az álláskeresőkhöz sorolnák, akkor a mostani 7,8 százalékos munkanélküliség egyből 11,5 százalékra ugrana. A közfoglalkoztatottak jogilag nem minősülnek álláskeresőnek, aminek a kormányzati kommunikáció szempontjából azért van kitüntetett szerepe, mert a programban részt vevőket nem lehet munkanélkülinek tekinteni  ennek köszönhetően 2013 óta folyamatosan csökkennek a munkanélküliségi mutatók. Így aztán a KSH legfrissebb adatai szerint a felnőtt lakosság mindössze 7,8 százaléka munkanélküli.
Bár Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a minap az Inforádióban arról beszélt, hogy nem cél a közfoglalkoztatási forma hosszú ideig történő fenntartása, az aktualizált konvergenciaprogramból az derül ki, hogy a közmunkaprogram kerete jövőre 25 százalékkal tovább emelkedik. A cél, mint tudjuk, a teljes foglalkoztatottság, 2016-ra munkanélküliségi rátának 7 százalék alá, 2018-ra pedig 5,5 százalékra kellene csökkennie. Az, hogy itt valami nem teljesen stimmel, abból is látszik, hogy Czomba az interjúban még arról beszélt, hogy a versenyszféra három-négy év múlva lehet már olyan állapotban, hogy tömegesen tudjon új munkaerőt felszívni. Addig is egy sor új jogszabályt ígért a közeljövőre, melyek a kilépést segíthetik a közfoglalkoztatotti státuszból a versenyszféra felé. "Minden hangszeren játszanunk kell a következő időszakban, de a karmesternek a versenyszférának kell lennie" – fogalmazott.
Megrekedhetnek a rendszerben
A kormányt az is sürgeti, hogy a jelenlegi közfoglalkoztatás egyik aspektusáról nemrég az alapvető jogok biztosa is ítéletet mondott. Egy közmunkás jelentkezett egy piaci állásra, ám az állás betöltésének feltétele volt, hogy rendelkezzen a munkaügyi központ által kiállított, tartós álláskeresői státuszt igazoló okmánnyal. Erre a dokumentumra azért volt szüksége, mert a Munkahelyvédelmi Akcióterv adókedvezményt biztosít azoknak a munkaadóknak, akik tartós munkanélkülieket vesznek fel – és nyilván emiatt a kedvezmény miatt gondolkoznak el tartós munkanélküliek alkalmazásán. Csakhogy a közmunkásként eltöltött napok nem minősülnek álláskeresésnek, emiatt a férfinak nem volt annyi napja, amennyit az állás betöltéséhez előírtak – így a munkát sem kapta meg. A közmunkás az alapvető jogok biztosához fordult, március végén pedig Székely László állásfoglalást adott ki az eset kapcsán.
Ebben az ombudsman leírja, hogy a jelenlegi szabályozás hátrányosan érinti a közfoglalkoztatásban részt vevőket. A közfoglalkoztatásban töltött idővel ugyanis mindenképpen kitolódik annak lehetősége, hogy az abban részt vevők a már említett – tartós álláskeresők foglalkoztatása céljából nyújtott – kedvezménnyel helyezkedjenek el a munkaerőpiacon. Azaz pont a régóta valódi munka nélküli közmunkásoknak nem jár a tartós munkanélkülieknek járó kedvezmény. Emiatt az ombudsman szerint a közfoglalkoztatottak megrekedhetnek a rendszerben.

Közmunkások a földeken
Fotó: Stiller Ákos
Pedig a kormány, ahogy Czomba is a rádióinterjúban, pont azzal érvelt a közfoglalkoztatás mellett, hogy átmeneti munkalehetőség, melynek révén a résztvevők visszatalálhatnak a (piaci) munka világába. Többek között ezért is lehet legfeljebb csak 12 hónapra szóló szerződést kötni a közfoglalkoztatottakkal (ami azért a lejáratkor akár újabb egy évre megújítható).
De nem ez volt az egyetlen probléma, amire a vizsgálat rávilágított. A szabályozás azért is hátrányosan érinti a közmunkaprogramban részt vevőket, mert az ebben töltött idő nem számítható be a munkaügyi központtal folytatott egyéves együttműködési időszakba sem, ami pedig az aktív korúakat a szociális ellátásokra feljogosítja. Az ombudsman szerint így a nehéz körülmények között élőknek a szociális ellátásra való jogosultság megszerzése is kitolódik, és a közfoglalkoztatási időszak lejárta után hónapokon át nem juthatnak szociális ellátáshoz. Székely ezért felkérte az érintett minisztériumokat (Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzetgazdasági Minisztérium, Belügyminisztérium), hogy változtassák meg a vonatkozó törvényeket.
Az Emmi elismerte
Az ombudsman állásfoglalásának nincs jogkövetkezménye, és az alapvető jogok biztosának sincs semmilyen eszköze arra, hogy kikényszerítse a jogszabály-változást. A címzetteknek csak annyi a kötelességük, hogy hatvan napon belül válaszoljanak a megállapításokra. Megkeresésünkre az NGM-től a belügyhöz irányítottak minket, ahonnan mindössze annyit válaszoltak, hogy vizsgálják a lehetőségeket, és válaszolni fognak Székelynek a törvényes határidőn belül.
Az Emmi a hvg.hu kérdésre elismerte, hogy a jelenlegi szabályozás hátrányosan érinti közfoglalkoztatottakat, mert eleshetnek a szociális ellátásoktól. Azt, hogy ki jogosult ellátásra, kormányrendelet szabályozza, ezért a tárca álláspontja szerint „megoldás lehet a kormányrendelet vonatkozó rendelkezéseinek módosítása, így ebben az esetben nem szükséges törvénymódosítás. A tárca vizsgálja a jogszabály-módosítás lehetőségeit.”

Fotó: KSH
A közfoglakoztatottak száma és a munkanélküliségi ráta
A Munkahelyvédelmi Akciótervvel kapcsolatos megállapításokra a minisztérium nem reagált, valószínűleg azért, mert az csak az álláskeresőkre vonatkozik, a változtatáshoz pedig törvénymódosítás volna szükséges. Amennyiben a törvény nem módosul, azzal a kormány közvetve elismeri, hogy a közmunka nem átmeneti, hanem végállomás a munkanélkülieknek. Viszont ha az álláskeresőknek járó adókedvezményt a közmunkásokra is kiterjesztenék, akkor úgy kellene módosítani a vonatkozó törvényeket, hogy a közmunkások kikerülnének a munkaügyi statisztikából is, ez pedig különösen rosszul jönne a teljes foglalkoztatottságratörekvő kormánynak.
A KSH adatai szerint januárban 169.400-an voltak közfoglalkoztatottak. Ha őket is a munkanélküliekhez számolnánk, a 7,8 százalékos mutató mindjárt 11,5 százalékra ugrana. Ebben a számban pedig még nincsenek benne a regisztrált álláskeresők, ők március végén 462 ezren voltak.
Három alkalom

Fotó: KSH
Közfoglalkoztatottak nettó bére a minimálbérhez és a létminimumhoz képest
A hvg.hu ugyanakkor úgy értesült, hogy nyártól a belügy utasítani fogja a munkaügyi kirendeltségeket, hogy közvetítsenek a közfoglalkoztatottak számára is munkát. Az, hogy jogilag ez milyen változásokkal jár, még nem látszik. A közfoglalkoztatásról szóló törvény januártól érvényes módosítása már azt tartalmazza, hogy az így felajánlott munkát kötelező elfogadnia a közmunkásoknak. Ha munkaügyi központ által ajánlott munkát három alkalommal nem fogadja el a közmunkás, akkor a közfoglalkoztatásból is ki lehet zárni.
A közfoglalkoztatottak továbbra is a nettó 68 775 forintos minimálbér alatt keresnek. A szakképzettek nettó 66 469 forintot kapnak, míg a szakképzetlenek bruttó nettó 51 847 forintot vihetnek haza. A létminimum 2013-ban 87 510 forint volt a KSH szerint.
Plusz három napA Belügyminisztérium júliustól ismét változtatná a közfoglalkoztatási törvényt. A módosítás értelmében akkor is fennállna a közfoglalkoztatotti jogviszony, amikor a közmunkások a munkaügyi központ által szervezett foglalkoztatási, munkajogi, pszichológiai vagy egyéb tanácsadáson vesznek részt. A Közmunkás Szervezet elnöke a Világgazdaságnak úgy értelmezte a változást, hogy azzal a regisztrált álláskeresőből is közfoglalkoztatottat lehet csinálni, legalább is papíron. A Belügyminisztérium azonban arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy szó nincs a közfoglalkoztatási jogviszony kiterjesztéséről. Sokkal inkább arról, hogy ezután a munkaerő-piaci szolgáltatások időtartama alatt is jár a bér a közmunkásoknak. A törvény évente három napban maximálja az ilyen jellegű foglalkozáson való részvételt, ám a minisztérium szerint ezek a programok rövidségük ellenére határozottan „elősegítik a közfoglalkoztatottak nyílt munkaerőpiacra történő (re)integrációját, elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedését”.







(alfahir.hu)
Az eddig elkelt 130 ezer hektár csaknem kétharmada fideszes politikusokhoz, családtagjaikhoz, bizalmasokhoz és egykori állami vezetőkhöz, agrár-nagyvállalkozókhoz került. Eddig mintegy 130 ezer hektár kelt el az árveréseken a 180 ezer hektárból, 1,3 milliós hektáronkénti átlagáron.
A nyertesek négy-öt csoportba tartoznak, ennek egyike a politikaközeliek csoportja, a fideszesek és rokonaik, ismerőseik a területek mintegy 30 százalékát szerezték meg.

A második csoporthoz az egykori TSZ-elnökök és állami vezetők tartoznak, első sorbanaz első Orbán-kormány idején privatizált gazdaságok vezetői, ők az összes eladott földnek szintén 30 százalékához jutottak hozzá.

A földek mintegy 10%-a Orbán korábbi hangzatos ígérete ellenére külföldi kézbe került, jobbára németekhez, osztrákokhoz és olaszokhoz.

További 10%-ot vittek olyan spekulánsok, akik eddig nem foglalkoztak mezőgazdasággal és vélhetően abban bíznak, hogy a földeket majd magasabb áron adják bérbe vagy értékesítik.

A helyben élő gazdálkodókhoz becslések szerint mindössze a terület 10-20%-a kerülhetett, pedig a kormány korábbi állítása szerint a programmal őket szerették volna segíteni.
 







 (atlatszo.hu)
Érzelmileg fűtött beszédei után tudományos eszközökkel elemzi a földárverések folyamatának társadalmi, gazdasági és politikai hatásait a tizenegy oldalas tanulmányában a nyugalmazott professzor.
 Ángyán szerint az állami földek privatizálásának folyamata a menekültválság árnyékában statáriális gyorsasággal jutott el a téma felvetésétől az árverezések lefolytatásáig. Ez arra utalhat szerinte, hogy a földárverési programot már a háttérben hosszasan egyeztethették, részletesen előkészíthették.



A helyi közösségek és a spekulatív tőke érdekeinek az összeütközése a leginkább szembetűnő a földkérdés kapcsán Ángyán nézőpontjából. Az „eredeti tőkefelhalmozás” legújabb kori módszere valójában egy középkori társadalomszervezési metódus: a hűbéri birtokadományozó rendszer. Ennek a tőkefelhalmozásnak az első számú forrása a nemzet generációk hosszú során felhalmozott vagyona, melyet az államnak adott kezelésbe. A magánosítás során ezt a vagyonelemet politikai haszonért cserébe adja ki a kezéből az állam.
Korábbi cikkeink földügyekről
Etyeken is terjeszkedik Mészáros Lőrinc – közzétették a földárverések eredményeit
Döntött az Alkotmánybíróság: csak földvásárlásra fordíthatja az állam a földárverések bevételeit
Az ügyészség szerint megcsapolták az agrárkasszát – a vidékfejlesztési hivatalból szervezték a milliárdos csalást
Osztrák vircsaft” fideszes hátszéllel? Eltussolt zsebszerződésügy, elfogult rendőrök Nógrád megyében
Délután megálmodja a dolgot Orbán, másnap megszavazzák”- Rodics Katalin a környezetvédelemről és a földrablásról
Ángyán József beolvas: Így még nem osztotta ki egy volt tagja sem az Orbán-kormányt
Parlagon hagyták birtokaikat az új bérlők a Hortobágyi Nemzeti Park területén
Gazdaságaik felszámolására készülnek a legelők nélkül maradt, kisemmizett gazdák a Hortobágyon
Földmutyi Mányon: szüret előtt tessékelik ki a gazdát, jöhetnek a fidesz-közeliek
Fazekas tanácsadójának családja és a kunok taroltak a hortobágyi földbérlet-pályázatokon
Új földesúr Göbölpusztán: “Itt minden Mészáros Lőrincé”
Lévai Anikó tulajdonostársa nyerte a legtöbbet Felcsúton
Mivel a politikai viták során nem volt érdemi válasz a kormány részéről arra az egyszerű kérdésre, hogy miért is kell az állami földeket dobra verni, ezért Ángyán bemutatja, hogy milyen érdekek játszanak fő szerepet a háttérben. Egyrészt a növekvő élelmiszerek iránti kereslet a következő évtizedekben erősíteni fogja a földtulajdonosok gazdasági befolyását. Másrészt a tekintélyes agrártámogatási összegek fix évenkénti bevételt hoznak a földet művelőknek. Harmadrészt az EU-n belüli földárbeli különbségek, a piac-liberalizáció kézzelfogható közelségében, elképesztő extraprofit ígéretét hordozzák. Ángyán szerint a tőkeerős gazdasági érdekcsoportok még a földpiac liberalizációja előtt meg akarják szerezni a legzsírosabb földeket.
Ángyán József a saját kormányzati szerepére is kitér a tanulmányban. Felvázolja az általa  „eredeti néppárti földügyi alapkoncepciónak” nevezett stratégiát. Egy 2010-es Orbán Viktor idézettel támasztja alá azt azokat a törekvéseket, amiket államtitkárként megtett:
földet nem eladunk, hanem veszünk”.
A koncepció szerint a földvagyonunkat forgalomképtelen kincstári vagyonként kellett volna a legmagasabb jogi szinten szabályozni. Erre a jogi megoldásra számos nemzetközi példát is hoz a neves agrárszakember. Szakmai alaposságát szépen illusztrálja, hogy táblázatokba szedve mutatja be a földvagyonunk fő területi jellemzőit.

Mit mond a kormány, és mi az igazság?
Ángyán lajstromba veszi a legfőbb kommunikációs patronokat, amelyeket a kormány puffogtat a földeladások kapcsán, és tényszerű érveléssel hatástalanítja azokat. Az állami szereplők szerint a földeladásokkal „a külföldiektől igyekeznek ily módon megvédeni a magyar földet.” Ángyán ezzel szemben azt állítja, hogy csakis úgy őrizhető meg magyar kézben a föld, ha az állam nem adja el a tulajdonában lévő termőföldet. A kormányzati kommunikációban állandó panelként használt, „helyben lakó, magyar gazdák” terminust is ízekre boncolja a volt államtitkár. Az által felsorolt példák alapján ebbe a kategóriába belefér a húsz kilométeren belül lakó EU-s tagállami állampolgár, aki akár lehet gázszerelő, építési nagyvállalkozó polgármester, szociálpedagógus kampányfőnök, műkörmös, tetőfedő, vagy rongykereskedő is.
A kormány szerint csak „földművesek” szerezhetnek földet, de a földművesek listájára fel lehetett kerülni egy gyorstalpalón végzett aranykalászos gazda tanfolyammal is. A vitákban a kormányzat azzal akarja elütni a földkoncentrációról szóló érveket, hogy „kicsike kis, elszórt földdarabokról” van csupán szó.
Az Ángyán jelentés kimutatja, hogy a földterület több mint 80%-át, a három hektár fölötti földrészletek alkotják, melyeknek az átlagos mérete 35 hektár. Az az állandó védekezés a kormány részéről, hogy az árveréseken a föld „nem a nagybirtokok, hanem a családi gazdaságok” kezébe kerül. Ángyán szerint viszont a licitálással történő értékesítés esetén a tőkeerő dönti el, ki viszi el a földeket, és a tőkeerő tekintetében a nagybirtokosok vannak behozhatatlan előnyben. A program szlogenje is rosszat jósol a volt államtitkár szerint:
A program, amely 70 évvel ezelőtt is „a föld azé, aki megműveli” politikai szólammal indult és termelői magántulajdont ígért, a földmagántulajdon teljes felszámolásába és az államszocializmus téeszvilágába torkollott.
Számos olyan részletét is megvilágítja Ángyán a földárveréseknek, amelyek azt az alaptézisét támasztják alá, hogy tőkés érdekcsoportok a fő nyertesei az árveréseknek. Az egyik ilyen fontos részlet a földbérletek díjemelésének az ügye, aminek a Fidesz kétszer is nekifutott a parlamentben. Ángyán szerint nem véletlenül nem zavarta a baráti köröknek rendkívül kedvező feltételekkel bérbe adott állami földek ügye a kormányt, amíg a bérleti díjak a közös állami kasszákba folytak be. Viszont amikor már a magánzsebekbe folyna a pénz, gyorsan lépniük kellett.
A nagybirtokok rendszerének kialakulását segíti elő az is, hogy csupán egyéni szinten van limit a földtulajdon maximumára (300 hektár), és nincsen családon, érdekeltségen vagy településen belüli összeszámítási kötelezettség és ezzel közös földterületi illetve birtokmaximum. A kis és közepes méretű családi gazdaságok társadalmi hasznossága mellett lándzsát törő szakember szerint, a kormányzat által létrehozandó mintagazdaságok csak a nagybirtokok számára lehetnek minták.
Végső következtetésként azt vonja le Ángyán, hogy vissza kell szereznünk a közösségek államát, vissza kell helyezni erkölcsi talapzatára, és ismét a közjó valamint közös emberi értékeink védelme szolgálatába kell állítanunk az államot.
Vágó Gábor
Van egy remek karácsonyi ajándékötletünk: ajándékozz névre szóló Átlátszó Támogató Kártyát!
Havonta csak egy ezres: már csak 872 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.
Az Átlátszó Támogató Kártyát itt lehet megrendelni.





(atlatszo.hu)
Az állami földek értékesebb felén akar hipersebességgel túladni a kormány. Az egy megyényi terület elárverezésével Orbán a parlamentet is megpróbálja megkerülni, mert a Fidesz frakcióban és a szellemi hátországban sem aratott osztatlan sikert a terv. Az ügylet körül jócskán vannak jogi visszásságok is: a földüggyel foglalkozó szakértők szerint strómanok hálózata által működtetett nagygazdaságok tehetik rá a kezüket az állami földvagyonra.
Korábbi cikkeink az állami földbérletpályázatokról
Parlagon hagyták birtokaikat az új bérlők a Hortobágyi Nemzeti Park területén
Gazdaságaik felszámolására készülnek a legelők nélkül maradt, kisemmizett gazdák a Hortobágyon
Földmutyi Mányon: szüret előtt tessékelik ki a gazdát, jöhetnek a fidesz-közeliek
Fazekas tanácsadójának családja és a kunok taroltak a hortobágyi földbérlet-pályázatokon
Új földesúr Göbölpusztán: “Itt minden Mészáros Lőrincé”
Lévai Anikó tulajdonostársa nyerte a legtöbbet Felcsúton
Magyarország összes területének (9,3 millió hektár) 79,6 százaléka termőföld (7,4 millió ha), 20,4 százaléka pedig művelés alól kivett terület (1,9 millió ha) volt 2011-ben. A termőföldek java része magánkézben volt, az állami tulajdon csupán 11,4 százalékot tett ki, ami 843.600 hektárt jelent. Most ennek közel a felét (45 százalékát), abból is a legértékesebb szántókat akarja eladni, nagyon szoros határidővel a kormányzat.
Az agrárkamarai elnök 500 milliárdról, Lázár János miniszter 300 milliárdról beszélt, amikor az eladásból származó várható összes bevételről kérdezték őket. A kormányzat már régóta készülhet erre a privatizációs hullámra, mivel a 2015-ös és a 2016-os központi költségvetésben is megjelent az akkor még rejtélyes tétel az „egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek” soron. Ez a fenti politikusi becsléseknél pontosabb adatot tartalmaz: a két évben összesen 334 milliárd bevétellel számol a kormányzat.
Sokat bukhat vele az állam, de igyekeznek eltitkolni
A tömeges földeladás nem hirtelen ötlettől vezérelt kormányzati lépés: a kabinet már több ülésén is foglalkozott az üggyel egy nyáron született előkészítő dokumentum alapján. Ebben a kiszivárgott döntés-előkészítő anyagban lévő információk alapján lehet arra is következtetni, hogy a kormány szeretné elkerülni a nagy “felhajtást” az ügy körül.
Egyrészt az előkészítő dokumentumban egyértelmű utalás szerepel arra, hogy nem kívánják a vonatkozó törvényi szabályozásokat megváltoztatni azért, hogy ne kerüljön a politikailag kényes téma a parlament elé, inkább csak kormányrendeletek szintjén vezetik be a változtatásokat. Másrészt az Orbán-kabinet jól érzékelhetően, a hivatkozott előterjesztéssel összhangban, most csakis a követő típusú, tárcaközleményekkel operáló kommunikációban bízik, nem verik nagydobra a készülő eladást.
Pedig a földeladást érdekes konstrukció, állami hitel is segíti. A kormányzati szereplők megnyilvánulásai alapján sejthető, hogy az állami tulajdonú és irányítású Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egy olyan konstrukciót dolgoz ki, amelyben a hitel a liciten kialakult végső árhoz fog igazodni. A kölcsön kedvezményes kamatát 2,5 százalékban szeretnék maximalizálni.
Az állami hitelből megvásárolt állami földekkel csak az állam nem jár jól, hiszen egyrészt elesik a bérletből származó bevételtől, ami sok esetben magasabb lehet, mint a hitel kamata. Másrészt olyan vagyonelemétől válik meg az állam, ami hosszútávon egyre értékesebb lesz. Az alábbi táblázatban látható, hogy csupán három olyan év volt a vizsgált időszakban, amikor a földterületek átlagára 2,5 százaléknál alacsonyabb értékben emelkedett.


fhb termőföldindexGyorsan nőnek a termőföldárak az évenkénti ingadozás elleénére

A földhöz jutók ellenben nagyon jól járnak, hiszen csak az uniós területalapú támogatásból hektáronként 68 ezer forintot vehetnek fel a gazdálkodók. Az eladandó 380 ezer hektárra számolva az évenként 25,68 milliárd forintos bevételt jelenthet az új tulajdonosoknak. Pár évtizeden belül a földtulajdon kérdése az egyik legfontosabb politikai kérdés lehet.
A földkérdés a 21. század kulcskérdése
Hosszabb távon biztosan lehet arra számítani, hogy ha a globálisan növekvő népesség növekvő jólét mellett egyre több élelmiszert fogyaszt, akkor a földárakat is nőni fognak. A magyar termőföld ára isemelkedő tendenciát mutat.
Nem véletlenül használják a termőföldet befektetési formaként egyre többen. Vannak erre specializálódott társaságok is, akik segítenek a befektetni szándékozóknak földet vásárolni. A nemzetközi tendenciák is segítik a befektetői kedvet, egy termőföld befektetéssel foglalkozó vállalat honlapja szerint a magyar termőföldárak továbbra is csak 20-30%-az európai átlagáraknak.
A földtulajdonlás kérdésével évtizedek óta foglalkozó Tanka Endre professzor azért áll ki az állami tulajdon megtartása, sőt növelése mellett, mert az élelmiszer ellátás biztonságán túl a foglalkoztatási hatása is nagyobb a kisgazdaságok által bérelt állami földtulajdonnak, mint a nagy gazdaságok által tulajdonolt földbirtokoknak. Az állami földvagyon magánosításával, az állam lemond arról a lehetőségről hosszútávon, hogy a földhasználaton keresztül be tudjon avatkozni a vidéki gazdasági-társadalmi folyamatokba.
Hiányos szabályozás, alkotmányos aggályok
Számos jogi bizonytalanság is van még a földprivatizáció körül. Egyrészt a törvényekből következő feladatokat nem hajtotta végre a kormány, amiből jogi bonyodalmak várhatóak a földeladások során is. Másrészt törvénymódosítás nélkül nem lehetne olyan szabadon gazdálkodni a földeladásokból befolyó bevételekkel, mint ahogyan a kormány szeretné.
Még a földtörvény határozott arról, hogy a földkereskedelem ellenőrzésére francia mintárahelyi földbizottságokat kellene létrehozni, de  másfél év alatt ezt a kormány nem tette meg. A földbizottságok szabályozásának egyes részeit meg is semmisítette az Alkotmánybíróság. Az ex-lex állapotot úgy oldották fel, hogy ideiglenesen az Agrárkamara látja el a földbizottságok feladatait megyei szinten másfél éve.  A jelenlegi földprivatizáció során a 3 hektár alatti területek eladása során is kulcsszerepet kellene játszaniuk ezeknek a testületeknek, ám a kormányrendelet meg sem említi, sőt az Agrárkamara elnöke kerek-perec megmondta, hogy:
az állami földértékesítésbe a kamarának és a helyi földbizottságoknak semmilyen beleszólása nem lesz.”
További jogi aggály, hogy a Nemzeti Földalap a jelenlegi kétharmados szabályok szerint a földeladásból befolyó összegeket csupán birtokgyarapításra és más speciálisan a tevékenységéhez kapcsolódó feladatokra fordíthatja. A jelenlegi kormányrendelet nem rendelkezik róla, viszont a döntést előkészítő, jóval bővebb rendelettervezet szerint, ha a kormány szabadon elkölthető forrásként akarja felhasználni a földekből származó bevételeket, akkor ahhoz törvénymódosítás szükséges.
Lázár János miniszter a földeladásokból származó állami bevételről még augusztus végén azt mondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által felügyelt alapba kerülnének ezek a források. Az Átlátszó által megkérdezett ellenzéki pártok közül az LMP és a PM is jelezte, hogy az Alkotmánybírósághoz kívánnak fordulni az ügyben. Ehhez azonban a képviselők negyedének a támogatása, vagy az ombudsman közbeavatkozása szükséges.
Valójában csak színjáték az egész?
Többen az ellenzéki pártok szakpolitikusai közül azzal az előfeltevéssel élnek, hogy az állami földek eladásának a nyertesei a legnagyobb földtulajdonosok, a ún. zöldbárók, lehetnek. Hiába korlátozta a kormányzat az egy fő által birtokolható föld nagyságát 300 hektárban (a haszonbérletekkel együtt 1200 hektárban), mert a valóságban tovább folyik abirtokkoncentráció.
Nem lehetetlen ugyanis kijátszani a törvény által egy fő számára előírt földtulajdonlási limitet úgy, hogy családtagok, vagy egy üzleti körhöz tartozók hálózatokba rendeződve jutnak hozzá nagyobb földterületekhez, azokat bérbe adják egy vállalatnak, amely aztán az érdemi mezőgazdasági termelést végzi.
Messziről nézve kis családi gazdaságok hálózatának is nézhetnénk ezeket a csoportokat, de a hálózat termelési struktúrája, a nagytáblás szántóföldi, többségében monokultúrás, növénytermesztés inkább a strómanok által tulajdonolt nagybirtokok képét mutatja az Ángyán által publikált jelentések alapján.
Ellenzéki szereplők és Ángyán szerint hasonló folyamat várható a mostani földprivatizáció során is, mint a földbérleti pályázatoknál, amivel keretes írásunkban foglalkozunk bővebben. Nagy a valószínűsége annak, hogy azok a nagyvállalatok, melyek jelenleg hosszú távra bérlik az állami földeket, a dolgozóikon és azok rokonságán keresztül juthatnak hozzá a földhöz úgy, hogy az újdonsült tulajdonosok ismét haszonbérletbe adják majd az anyavállalatnak a termőföldet.
Ezen nagyvállalatok között van a piszkos tizenkettőnek nevezett cégcsoport is. Az első Orbán kormány alatt dolgozói privatizáció keretében nagyon kedvező feltételekkel (a vételár a jegyzett tőke 60%-a volt, azt is hosszú távú állami hitelből fizethették ki a vevők) magánosították az állami földeken gazdálkodó állami vállalatokat, a csak rájuk szabott törvénymódosítással 50 évre emelték meg az állami földek bérleti jogát. Később ezek a cégek is pénzügyi befektetők kezébe kerültek.
A törvényileg előírt földműves státuszhoz bizonyos előfeltételeknek meg kell felelni. Ezeket a feltételeket többen próbálhatják kijátszani, mint azt látni lehetett a Fiatal Gazda pályázatoksorán is. Persze a feltételek sem garanciák arra, hogy a földet megszerzők valóban maguk akarnak gazdálkodni a földterületen. Számos lehetőség van a földtörvény kreatív értelmezésére is az elővásárlási jog kihasználásával.
A közelmúltban is volt már egy földmutyi
A 2010-14 közötti Orbán kormány földügyben tett lépéseivel is kavart botrányokat, amikor az állami földeket új bérlőkhöz juttatta. Ángyán József, a Fidesz akkori képviselője, a szaktárca volt államtitkára, a Mezőgazdasági Bizottság Ellenőrző Albizottságának ülésén borította a bilit a földbérleti pályázatok ügyét. Ezután hat vaskos jelentésbentámasztotta alá azt az állítást, hogy nem a kis családi gazdaságokhoz jutottak az állami földek, hanem ahogyan ő nevezi: „maffiacsaládok” jártak jól az állami földbérleti pályázatokkal.
A Nemzeti Földalap sokáig titkolózott a földbérleti pályázatokkal kapcsolatban. Szabó Rebeka még LMP-s képviselőként indított pert a pályázati szempontok nyilvánosságáért, végül a Kúria döntése alapjánnyilvánosságra kellett hozni ezeket az anyagokat.
Nagy port kavart a kishantosi mintagazdaság földjeinek az elvétele is. A Nemzeti Földalappal szembeni perét végül megnyerte a nagy múltú biogazdaság, és érvénytelenítették a magyar állam és a Mezővidék Bt. közötti földhaszonbérleti szerződést.
A Hortobágyi Nemzeti Park által kötött földbérleti szerződéseineknegyede nem volt rendben a KEHI vizsgálat szerint, és ezek közül is legalább 14-et fel kellett bontani. A vizsgálati anyagot tíz évre titkosította a Miniszterelnökség
Sok az ellenzője, csak a kormány a barátja
Az állami földek eladásának igénye a kormánypárti sorokban ülő MAGOSZ vezetők részéről fogalmazódott meg még július elején. Erre reakcióként nem csupán a földügyekben nagy tekintélynek örvendő Ángyán József, a második Orbán-kormány vidékfejlesztésért felelős államtitkára, és Tanka Endre professzorok álltak ki az állami földek privatizációja ellen.
Az Élőlánc által szervezett tüntetésen, a magyar politikában szokatlan módon, MSZP-Jobbik-LMP-PM összefogás jött létre a kérdésben. Az LMP agrárpolitikusa, Sallai Róbert Benedek bejelentésére országos demonstrációt tartottak több, mint tíz helyen az országban október ötödikén. A Kossuth téri demonstráción párszáz ember előtt felszólalt különböző ellenzéki politikusok mellett Ángyán József is, aki azt üzente, hogy folytatni fogják a tiltakozást.
NEM ADJUK A FÖLDÜNKET! nevű facebook csoport kiáltványához már több, mint ezer magánszemély adta a nevét. A kiáltvány szövege:
Alulírott magyar állampolgárok, a magyar állami földek tulajdonosaiként ezúton kinyilvánítjuk, hogy az állami földek eladásához nem járulunk hozzá. Továbbá kinyilvánítjuk, hogy az állami földek jelen kormány általi kezelését elfogadhatatlannak, egyenesen nemzetellenes bűnnek tartjuk. Követeljük a 2011. októbere óta zajló színlelt és törvényellenes ál-pályázati rendszer “nyerteseivel” megkötött szerződéseket semmisítsék meg, és az állami földeket a 2012-ben közmegegyezéssel elfogadott Nemzeti Vidékstratégia szerint a gazdákkal érdemi egyeztetésben kialakított, tisztességes pályázati eljárás útján az NFA törvény birtokpolitikai irányelvei szerint hasznosítsák!
A kormány nem várt helyről is kapott támadást, amikor a Fidesz frakció soraiban ülő Túri-Kovács Béla a Kisgazda Polgári Egyesület választókerület elnökeinek szóló körlevelében azt írta, hogy a kormánynak nincs törvényi felhatalmazása az állami földek privatizációjára. Valószínűleg erre reakcióként mondta a kormányrendelet aláírásnak napján egy parlamenti azonnali kérdésre Orbán Viktor azt, hogy száz éves kisgazda programot hajt végre a kormány a privatizációval.
A földügyekért felelős államtitkár Bitay Márton Örs a nyár közepén adott interjút az Indexnek, amelyben meg sem említette a földprivatizációs programot, habár volt arra vonatkozó kérdés, hogy mi a tárca célja ebben a ciklusban. Szeptember legelején Győrffy Balázs Agrárkamarai elnök az Origonak már arról beszélt, hogy azért kell ilyen gyorsan végrehajtani a programot, hogy a mutyizásnak a gyanúját is elkerüljék.
A Mezőgazdasági Bizottság Ellenőrző Albizottságának ülésén szeptember 24-én tárgyalták volna a képviselők az ügyet, de sem a meghívott kormánytagok, sem a kormánypárti képviselők nem jelentek meg az ülésen. A témában parlamenti vitanapot kezdeményezett az MSZP frakciószeptember 23-án, amit már nem tudnak szabotálni a kormánypártiak, mivel amennyiben összegyűlik a szükséges számú képviselő támogatása, akkor a házelnöknek ki kell hirdetnie a vitanapot a házszabály szerint.
Ön eladná az állami földeket?
A kormány még idén lezavarja az állami földek tömeges eladását. Háromszázmilliárd forint és az állami termőföldvagyon java a tét. A földet használó gazdák vagy az állam a jobb tulajdonos?  Szavazzon az e-vokson, ha már a választott képviselők nem szavazhatnak a kérdésről!
Vágó Gábor
Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!
Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen.
Tudnivalók itt.









(24.hu)
A foci meg az autók miatt nem kerek a matek a miniszterelnök vagyonnyilatkozatában. Bár a jelenlegi rendszer általában sem teszi átláthatóvá egy politikus vagyoni helyzetét, a kormányfőnél külön érdekes, miből finanszírozza családja nagypolgári életmódját - írja a Népszabadság. A lap úgy számol, hogy a miniszterelnöki és képviselői jövedelem elmegy rezsire és a hatszemélyes (az öt gyerek közül négy még velük él) család szükségleteire, amibe síutak, külföldi focimeccsek már kevéssé férnek bele.
Márpedig Orbán Viktor, és fia, Gáspár elment Berlinbe, a BL-döntőre, a hivatalos álláspont szerint magánemberként. Ezt csak a családi kassza terhére tehették, mivel a kormányfő vagyonnyilatkozatban nincs nyoma, hogy bármilyen ajándékot kapott volna.
A lap furcsállja azt is, hogy Orbánnak nincs autója, de az állami VW Transporter mellett egy másikat is rendszeresen vezet, miközben felesége egy terepjáróval a gyerekeket viszi iskolába, egy másik terepjáróval pedig – a közelben lakók szerint – „valamelyik gyerek” közlekedik.
A járművek egyike sem szerepel a vagyonnyilatkozatban, így vagy az hiányos, vagy az állam ennyire nagylelkű az autóhasználat terén a kormányfő családjával – írja a Népszabadság.
Orbán Viktornak tavaly óta egyébként nem nőtt az  ingatlanvagyona, néhány miniszterével ellentétben ő maga nem vett földet és nincs se autója, se egyéb nagy értékű ingósága, gazdasági érdekeltsége. A feleségével közös számláján a tavalyi 930 ezer forint helyett már 5 millió 53 ezer forint szerepel, de a kormányfőnek 5,5 millió forint bevétele származott könyvkiadásból.








(hvg.hu)
Orbán Viktor lezárná a vagyonnyilatkozatok körüli zűrzavart és a német szabályozást ültetné át a magyar gyakorlatba. Csakhogy ez még megengedőbb, mint az a jelenlegi magyar rendszer, amit egy idei kormányprogram eredetileg tovább szigorított volna. "Nem szimpatizálok a vagyonbevallások kérdése körüli zűrzavarral"- mondta Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben, miután előjött a függöny mögül.
A miniszterelnök ezért legszívesebben átvenné egy „tisztességes demokrácia” szabályozását, „Németországét vagy Ausztriáét.”
A közpénzek közelében forgolódó közszereplők és családtagjaik vagyonosodása érthetően központi kérdés egy demokráciában, ezért első körben jól hangzik egy nyugati ország gyakorlatának átvétele. Csakhogy a német és az osztrák vagyonbevallási szisztéma jóval megengedőbb a magyarnál. Ha átvennénk, nagyjából abba a trendbe illene bele, amit aközbeszerzési törvény puhítása és a vagyonvizsgálatok megnehezítése kirajzol.
A vagyonbevallás önmagában semmit nem ér
A német parlamenti képviselőknek mindössze annyiról kell nyilatkozniuk, hogy tíz jövedelmi kategória közül melyikbe esnek a rendszeresen kapott juttatásaik és egyéb bevételeik alapján. Tehát vagyonukat és érdekeltségi viszonyaikat homályban hagyhatják, és hozzátartozóikról sem kell nyilatkozniuk. Az osztrák rendszer kis eltérésekkel ugyanígy néz ki.
Vagyonnyilatkozat-tételre és annak nyilvánosságra hozatalára csak 2007 óta kötelezik a német képviselőket, miután kiderült, hogy többen jelentős pénzeket kaptak nagyvállalatoktól, ami miatt megkérdőjelezhetővé vált, hogy valóban tudják-e így a közt szolgálni.

Fotó: AFP / Picture-Alliance / Wiktor Dabkowski
Ráadásul ezek a szabályok is csak a német alsóház, a Bundestag megválasztott képviselőre vonatkoznak, miközben idehaza most a köztisztviselők egészen széles körének kötelező vagyonnyilatkozatot tenni, még ha azt nem is kell nyilvánossá tenni.
Mivel Angela Merkel is 1990 óta Bundestag-képviselő, minden évben nyilatkoznia kell jövedelme eredetéről, viszont pusztán amiatt, hogy kancellár, erre nem volna szükség. Egy németül beszélőnek egyébként nagyon egyszerű tájékozódni Angela Merkel vagyoni helyzetéről: egy gyorskeresés után rengeteg hozzáférhető adat áll rendelkezésre.
A vagyonbevallásoknak Németországban nem is tulajdonítanak nagy jelentőséget. Ez annak köszönhető, hogy rengeteg más módon kontrollálja és monitorozza az állam a közpénzek útját, és ezekben az intézményekben bíznak is az állampolgárok. Miután a keleti blokkban nem voltak intézményi garanciák, a rendszerváltás után szigorú szabályokat fogadtak el a vagyonbevallási szabályoknál a Balkántól a Baltikumig. Akik ezekkel a törvényekkel példálóznak, ritkábban hozzák elő, hogy szép számmal maradnak így is menekülő útvonalak.
A kormány papíron mást akar, mint Orbán
 
A jelenlegi szabályozást meg sem kell szegni ahhoz, hogy vígan lehessen tobzódni az ellenőrizetlen közpénzekben
 
állította Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója, majd rögtön hozzátette, „a probléma nem 2010 óta létezik, hanem 25 éve”. Ha valaki lopni akar a közpénzből, akkor bármilyen szabályozás mellett megtalálhatja annak a módját. Ligeti szerint ezért is értelmetlen önmagában a vagyonbevallás kereteiről vitázni.
Még a kormány által készíttetett 2015-ös Nemzeti Korrupcióellenes Program is elismerte a vagyonnyilatkozati rendszer képmutatóságát azzal, hogy több ponton előrelépést sürgetett. A vagyonnyilatkozatok elektronizálása és nyilvános hozzáférhetőségének biztosítása lehetne ebben a nulladik lépés.
Gyakori ellenérv, hogy ennek alkotmányossági akadályai vannak: például üzleti- és banktitkoknak minősülő adatok kerülhetnek ki, képviselők hozzátartozóinak pedig személyiségi jogaik sérülhetnek, ha nem csak vagyonnyilatkozati kötelességük lenne, hanem ezeket nyilvánosságra is kellene hozni.

Tiborcz-tanya
Fotó: hvg.hu
Ligeti Miklós szerint elég lenne világos vonalat húzni a választott köztisztséget viselők és más vagyonnyilatkozati kötelezettség alá tartozók között, és az eltérő esetekben már nem lenne bonyolult eltérő szabályokat hozni a nyilvános adatokra vonatkozóan. A Jobbik országgyűlési képviselői például mind a huszonnégyen kitették a párt honlapjára hozzátartozóik vagyonnyilatkozatait is.
A Nemzeti Korrupcióellenes Program arról is ír, hogy a „szolgáltatandó adatok körét” indokolt lenne felülvizsgálni, mert több megtakarítási formáról sincs világos törvényi szabályozás. És ami nagyobb gond: semmi nem garantálja a megadott adatok valódiságát, ezért a kormányprogram szerint a nyilatkozattevőnek konkrétan el kellene magyarázni, hogy milyen forrásból gyarapodott vagyona.
További újítás lenne, hogy külön büntetőjogi tényállás lenne a vagyonnyilatkozattal trükközés, valamint már az ellenőrzés alatt is munkajogi szankciók érhetnék a valótlan vagyonnyilatkozatot leadót.
A programot a kormány eredetileg 2018-ig valósítaná meg, de egyelőre csak egy dolgot sikerült átültetni a gyakorlatba: a civil szervezetek vezetőinek szélesebb körét kötelezték vagyonbevallásra. Ha Orbán kijelentéseit vesszük alapul, akkor nem is várható előrelépés ebben az ügyben.
Blokk nélkül egy lépést sem tehet a NAV
A mostani rendszer tehát hiába szigorúbb, mint a nyugat-európai, de a legális jövedelemmel nem igazolható vagyongyarapodás a legtöbb esetben még így is megfoghatatlan. A hibásan kitöltött vagyonnyilatkozatok hiánypótlását a parlamenti képviselők esetében általában elfogadja az illetékes mentelmi bizottság.
Az országgyűlési törvény úgy fogalmaz, hogy vagyonnyilatkozat alapján a szakbizottság akkor mondhatja ki egy képviselő összeférhetetlenségét, ha „vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét szándékosan mulasztotta el, vagy a vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt”. Ebből a „szándékosan” a kulcsszó, ugyanis eddig minden képviselő talált hol jobb, hol rosszabb kifogást a vétlenségre. (Erről lásd a keretes írást a cikk végén.)

Orbán Győző gánti bányája
Fotó: hvg.hu
Eszköztelen a NAV is, mert csak konkrét ügyben vizsgálódhat: az országgyűlési képviselők adóbevallását és vagyonnyilatkozatát senki nem veti egybe, a többi közszolga vagyonnyilatkozata pedig mivel nem nyilvános, ezért általában elő sem veszik abból a lepecsételt borítékból, amelyben leadták.
Az új NAV-törvénynek köszönhetően a vagyonnyilatkozat-vizsgálatok mellett a vagyonosodási eljárások is tovább súlytalanodnak. 2016 januárjától már csak a vizsgált személy által adott számlák alapján dolgozhatnak az adóhatóság emberei, míg korábban maguk is felbecsülhettek vagyontárgyakat egy vagyonosodási vizsgálat során.
Ahogy egy vagyonvizsgálaton átesett politikus fogalmazott: „mostantól csak akkor mondhatja meg a NAV, hogy mennyibe kerül Szijjártó Péter zakója, ha kap mellé blokkot”.
Memóriazavar
A legfőbb védekezés a feledékenység és a családi összefogás: Szijjártó Pétert családi összefogásból vásárolt villája miatt kezdték ki, ráadásul a ház még nem volt a tulajdonában, amikor leadta nyilatkozatát. Zsiga Marcell szintén meggyőzte a mentelmi bizottságot, hogy nincs semmi látnivaló a 40 milliós házvásárlása körül, hiszen csak a fele az övéRogán Antal egyszer a tetőteraszról feledkezett meg, miközben egy másik alkalommal csak azt a házrészt vallotta be, „amit használ". A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János pedig kisfiának vett szintén családi összefogásból 70 milliós lakást.
A Pasa Parkban ugyancsak tulajdonos Varga Mihálynak is csak kérdezés után jutott eszébe egy 41 négyzetméteres teremgarázs, Szathmáry Kristófnak egy fél ház ment ki a fejéből. Potápi Árpádnak pedig egy 1900 négyzetméteres telek. A díjnyertes magyarázat azonban Szőcs Gézáé, aki annyira stresszelt, hogy elfelejtette, hogy vett egy szőlőt és egy szántót.







(nol.hu) 
Egy uniós tagállami támogatója már biztosan van az USA és az EU között kötendő, Európa-szerte vitatott és támadott szabadkereskedelmi megállapodásnak: az amerikai nagykövet szerint az Orbán-kabinet szimpatizál a globális tőkeérdekek érvényesülését segítő egyezménnyel. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy a TTIP megkötése 180 fokos gazdaságpolitikai fordulatra kényszerítené a kormányt.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) szerdai évnyitó rendezvényén először Colleen Bell, az USA budapesti nagykövete ostorozta – konkrétumok és nevek nélkül – a korrupt államot, majd Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete
tett úgy, mintha egyetlen bíráló szó sem hangzott volna el.
A két felszólaló nemcsak abban értett egyet, hogy az amerikai–magyar kapcsolatokban a gazdaságnak prioritása van, hanem abban is, hogy a magyar kormány beállt a TTIP támogatói közé: Bell bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter is kiállt a megállapodás mellett – ez a magyar közvélemény számára új információ –, majd Szemerkényi is megerősítette, hogy az egyezmény megkötése „fontosabb, mint valaha”.

Szemerkényi Réka és Colleen Bell az AmCham szerdai évnyitóján. Fontosabb mint valaha
Soós Lajos / MTI

HIRDETÉS
Mindeddig az Orbán-kormány nem volt hajlandó a nyilvánosság előtt meghatározni a kormányzati álláspontot, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokból viszont nincs hiány: egy 2014-es külügyi stratégiai dokumentum a lehetséges támogatók között említi Magyarországot, tavaly viszont Orbán olyan értelmezési keretbe helyezte a magyar kormányzati tisztviselőket érintő amerikai kitiltási botrányt, hogy az USA zsarolással próbálja rábírni a kormányt a TTIP támogatására, Mikola István nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár pedig egyenesen magyar vétót helyezett kilátásba.
Ezek szerint tehát Amerika végül célt ért a „korbács és kenyér” taktikával. Ugyanis épp a korrupció miatt indult kitiltások ügye mutatta meg, hogy az amerikaiak ismerik Orbánék gyenge pontját,
és ha akarnak, képesek olyasmit lépni, ami a kormányoldal népszerűségére és magabiztosságára is érezhető hatást gyakorol, ám ilyesmiről most – annak ellenére, hogy a magyar korrupció amerikai megítélése láthatóan nem változott – szó sincs, ellenben kiderült, hogy Orbánék időközben megbarátkoztak a TTIP gondolatával.
Maga az egyezmény egész Európában viták kereszttüzében áll – részben azért, mert titokban, a szakszervezetek, a civil csoportok és az állampolgárok teljes kizárásával készül (még a magyar parlament tagjai közül is csak néhányan pillanthatnak bele az előkészítő dokumentumokba, szigorú titoktartás mellett), részben azért, mert az ismert alapelvek és a kiszivárgott tartalmi elemek a globális tőke túlhatalmával kapcsolatos összes sztereotípiát megerősítik.
A TTIP egyrészt feloldaná a meglévő (elsősorban fogyasztó- és környezetvédelmi típusú) korlátozásokat a két gazdasági integráció kereskedelmében,
szabad utat adva például az európainál lényegesen magasabb antibiotikum- és hormontartalmú, klórral fertőtlenített amerikai hústermékeknek vagy a génkezelt élelmiszereknek,

HIRDETÉS
másrészt a kereskedelem mellett a befektetéseket és a pénzügyi szolgáltatásokat is liberalizálná. A legtöbbet támadott pontja szerint a vitarendezési mechanizmusban (ISDS) multicégek kártérítésért perelhetnék a kormányokat minden olyan esetben, amikor az utóbbiak által aláírt nemzeti vagy nemzetközi szabályozások üzleti kárt (veszteséget vagy kieső profitot) okoznak a cégeknek.
Ezekben az ügyekben offshore státuszú, ismeretlen összetételű magánbíróságok döntenének, így a gazdaság irányítása
az ellenzők félelmei szerint kicsúszna a parlamentek és kormányok irányítása alól.
Az EU-ban tavaly rekordidő alatt közel másfél millió aláírást gyűjtöttek össze a TTIP elutasításáért, Berlinben pedig októberben az évtized legnagyobb, több százezres tüntetését tartották az egyezmény ellen.
A multik perelhetnének üzleti kár esetén
A multik perelhetnének üzleti kár esetén
Soós Lajos / MTI
A magyar politikai erők közül a kormányoldal még nem fedte fel a lapjait a TTIP-vel kapcsolatban, a kormányzat a vonatkozó ellenzéki kérdésekre sem válaszolt érdemben. Az LMP, a PM és a Jobbik mereven elutasítja, az Együtt és a DK támogatja (korábban ez a nézetkülönbség is hozzájárult az Együtt és a PM szakításához), és ez EP-ben eddig a magyar szocialisták is mellette szavaztak.
A kormánypártok hozzáállása ugyanakkor nehezen magyarázható, és nem csak a gazdasági szabadságharcos retorikának ellentmondó egyezményi előírások miatt: ha a TTIP életbe lépne, a kormánynak fel kellene adnia az energiaszolgáltatókat, a kereskedelmi multikat, a bankokat, a távközlési cégeket sújtó, államközpontú gazdaságpolitikáját,
illetve ki kellene húznia az alkotmányból a GMO-mentességet, különben az ország rövid úton belerokkanna a megsarcolt és kiszorított vállalatok által kiperelt kártérítésekbe.







a(youtube.com)
Dr. Hossó Andrea pécsi előadása, teljes terjedelemben, vágatlanul. A téma: Európa népességének megváltoztatása, és az Európa és az USA közötti szabad-kereskedelmi egyezmény országokra gyakorolt negatív hatásai. 

Népvándoroltatás és szabadkereskedelem - Az új világrend Dr Hossó Andrea






Kapcsolódó hír:



Ez csupán azt mutatja meg, kinek van még mindig kezében az ügyészség és a bíróság. Mint ismeretes Gyf és brigádja, akik elárulták nemzetünket, elherdálták hazánk családi ezüstjét bagóért és kollaboráltak az idegenekkel hazánk szisztematikus tönkretételén. ŐK ÉRINTHETETLENEK. Ennek ez az üzenete kérem. 
Csak halkan kérdem: Ezt az idegen kézben lévő korrupt igazságszolgáltatást mikor küldjük a rendőrség után a szemétdombra?? (Mikus Márton
 
TTIP: Az utolsó szög a vidék koporsójában
A történelem valaha látott legnagyobb kereskedelmi megállapodását készül nyélbe ütni az USA és az EU.
Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=As1zVq1-frY



*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

142 milliárdot - 6 új kórház árát - szórtak el focira 



2016. feb 01. lorincimagazin.blog 
A TAO 2015-ös kitalálása óta 286,2 milliárd forint vállalati adót csoportosítottak át az Orbán által megnevezett öt látványsport állami támogatására. 
Felcsúti stadion

A Magyar Nemzet összeállítása szerint a legnagyobb összeg, 142 milliárd forint a futballnak jutott, de a pénzesővel egyidőben elkezdett stadion építések eddigi számlája további 230 milliárd forinttal dobta meg a hatalom számára oly kedves legmagyarabb sport kiadásait. 

A forrásokért való verseny mintha a fideszes potentátok erősorrendjét is mutatná: a Mészáros Lőrinc által vezetett Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia öt év alatt 11,2 milliárd forinttal gazdagodott, de nem panaszkodhat a másodosztályú Kisvárda sem, akinek Seszták Miklós miniszteri kinevezése óta 1,9 milliárdot utaltak. Öt év alatt a napjainkban az Adóhivatalt vegzáló Tállai András védnöksége alatt álló Mezőkövesd Zsóry Futball Klubhoz 1,6 milliárdot juttattak, messze megelőzve az olyan komoly sportmúlttal rendelkező klubcsapatokat, mint a Honvéd, az MTK és a Vasas. 

Sok kistelepülésen a nagyvonalú támogatásoknak köszönhetően felvirágzott a sportélet, de sorozatban derül fény a könnyen jött milliárdok korrupciógyanús elkönyvelgetésére is. Például a másodosztályú Szigetszentmiklós 21 millióért vásárolt edzéskövető rendszert, az NB III-as Dabas pedig 30 milliót költött napelemekre. Köztudott, hogy a TAO pénzek nyomán egymásnak adják a kilincset a mindenféle elszámolható szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, így kerülnek képbe például a sokszoros áron szállító sportszerkereskedők, a kivitelezők, vagy az étrendkiegészítők forgalmazói. Benfentes forrásunk szerint a sikeres ügyletek után az elvásárolt összeg 50-70 százalékát is visszakérik csúszópénzként, súlyos tízmilliárdokkal növelve az ország korrupciós kitettségét. 

Kapcsolódó: 


 (24.hu)
A Nemzeti Sport Online ezúttal is összegyűjtötte a labdarúgó OTP Bank Liga soros fordulójának nézőszámát és a mérőműszerek ezúttal sem akadtak ki. A legnézettebb találkozó a Ferencváros paksi vendégjátéka volt, összesen 4113-an nézték meg a "csúcsrangadót" Tolna megyében. Az Újpest-DVTK izgalmas meccsét 2514-en, a Haladás-Békéscsabát 2147-en nézték meg a helyszínen. A Debrecen-Videoton rangadó 2 ezer embert mozgatott meg. A Puskás Akadémia-Honvéd (913) és az MTK-Vasas (714) összecsapásokon kongtak az ürességtől a stadinonok.



*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Soros-pók­háló bo­rult a til­ta­kozó pe­da­gó­gu­sokra: Az élen egy pro­vo­ká­tor? 



2016.02.02. ripost.hu 
A "min­den lében kanál" mil­li­ár­dos­hoz köt­hető szer­ve­ze­tek és ak­ti­vis­ták nyom­ban rá­te­le­ped­tek a kü­lön­féle okok miatt elé­ge­det­len­kedő pe­da­gó­gu­sokra... Talán észre sem vet­ték... 
Országos tüntetésekre készülnek a pedagógusok, akik a következő napokban a köznevelési rendszer kritikája miatt vonulnak utcára. 
Talán észre sem vették, hogy a demonstrációt szervezők között az első percben felbukkantak a Soros Györgyhöz köthető aktivisták és szervezetek. Nem egyszer ők játsszák a kezdeményező szerepet, ők azok, akik nyomban hozzálátnak a szervezéshez, szinte azonnal rátelepednek bármiféle elégedetlenségre, kritikára... Közös tulajdonságuk, hogy van pénzük és értenek a szervezéshez... 
A demonstrációkat organizáló Országos Tantestületi Értekezlet egyik alapító szervezete az a Humán Platform, amelynek arca Gulyás Márton abból a Krétakörből érkezett, amelyik lényegében Soros György pénzéből él.
 A részleteket a pestisracok.hu derítette fel... 
A Humán Platform és a Tantestületi Értekezlet másik alapító tagja, a beszédes nevű Hívatlanul Hálózat is támogatja a meleg házasságot, a "mássághoz" kötődő jogok kiszélesítését, amúgy Soros nyomában természetesen a migráció fokozása mellett állnak. 
A 2014-es őszi kormányellenes tüntetések egyik fő szervezője szintén a Humán Platform volt. Amit lényegében ugyancsak a Krétakörből érkező Gulyás Márton "épített" fel. 
A polgárpukkasztó és formabontó viselkedéséről ismertté vált Gulyás most - nyilvánvalóan új lehetőséget látva - a pedagógusokra telepedett rá... Úgy látszik, ott kell lennie minden "kilométerkőnél"... 
Hogy mi köze van a tanárok bármely, akár jogos követeléséhez, nem tudni... 
Gulyást egyébként még a Gyurcsány-párt, a Demokratikus Koalíció gyűlésén is megverték provokatív magatartása miatt... Dühükben a táskájába égő cigarettacsikket is dobtak a DK-s hívek... 

Gulyást a DK-sok ezután provokátorként bélyegezték meg... 

Ő maga, ahogy azt többször is elmondta, kifejezetten büszke arra, hogy "feltűnési viszketegsége" van, nagyon szeret minden lében kanál lenni... 

Vajon miért telepedett most a jobb sorsra érdemes pedagógusokra? Ismét meglátta a "nagy lehetőséget" a feltűnésre? 

Így verték meg Gyurcsány tüntetői Gulyás Mártont a provokatőrt...

Az általa képviselt Humán Platform tagszervezetei között megtaláljuk egyébként a Magyar Bálint által alapított Hálózat a Tanszabadságért nevű civil szervezetet is, amely annak idején együttműködési megállapodást írt alá a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 Választói Mozgalommal. A ceremónián Bajnai Gordon és az Együtt társelnöke, Juhász Péter is részt vett. 

A nagyokos 

Gulyás volt egyébként az a "nagyokos", aki saját barátait is kellemetlen helyzetbe hozva jól elszólta magát, amikor bevallotta, hogy a Lázár János elleni tüntetésre is fordították a Norvég Civil Alap pénzéből. Mindezt ráadásul az ATV Egyenes Beszéd című műsorában... 

Vajon tudják-e a pedagógusok, hogy máris a világpolitika kellős közepén találták magukat, Soros György hálója alatt? 

Kapcsolódó: 


 (youtube.com)
A műsor történetének egyik legütősebb összecsapása. A szorítóban Gulyás Márton és Toroczkai László. Gulyás kisfilmet készített arról, szerinte miért náci a Jobbik. Toroczkai szerint Gulyás egy liberális troll. A meccs vége tényleg KO lesz!


K.O. - "Toroczkai! Maga náci!"


Ennek a büdös zsidónak miért nem adtok egy nagy faszt had rágódjon rajta , és ha már megunta húzzon a picsába az ígéret földjére , és ott nyisson vitaklubbot a pájeszes barátaival , és vitassák meg , hogy helyes e a Palesztin föld kisajátítása , és megengedett e a Zsidó Fasizmus tombolása , és hogy joga van e az emberiségnek a zsidó fasizmust elfolytani , ha kell úgy is , hogy minden zsidót szisztematikusan likvidálnak , hisz eddig két világháborút vartak az emberiség nyakába , és azóta is helyi háborúk ezreit provokálták ki . Szerintetek Pucsin a német fasizmusért fegyverkezett fel , vagy a cionista szabadkőműves zsidó fasizmust akarja megelőző csapással kiírtani a föld színéről ?



(nol.hu)
"Szó sincs arról, hogy elszóltam volna magam. Az, amiről beszéltem, olyannyira nem titok, hogy már majd egy hete olvasható a Krétakör által létrehozott Humán Platform Facebook-oldalán" - Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője. A Kettős Mércével közösen szerveztek tüntetést Budapesten, s ennek költségeit részben a Norvég Civil Alaptól kapott támogatásból állták.

Már megint ez a hülye zsidó hergeli a népet , küldjétek el a palesztinokhoz , hogy ott szónokoljon , és ha túl éli mehet Szibériába ott majd értelmesen kell élnie , vagy a vadon végez vele , ha ezt is túl élte , már nem lesz az a hülye zsidó mint ami , és örül , ha a seggén szelelni tud .





(444.hu)
Igazi hungarikum, sehol máshol nincs annyi Gulyás, mint a magyar közéletben. Egyikük sem rokana a másiknak, pedig ha egyszer összeállna a Gulyás-párt, csoda lenne itt. Segítünk eligazodni, Goulash top 10. A legújabb híres Gulyás. Gurmai Zita, MSZP-s országos elnökségi tag fia.
Húzzatok az anyátokba !!!! , vagy átmehettek Ukrajnába ott keresétek az új hazátokat !!!!



(faktor.hu)
Január 30-án "Országos Tantestületi Értekezletet" szervezett Budapesten a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, és a Soros György által támogatott Hívatlanul Egyesület, valamint a Humán Platform nevű szervezet. A tüntetők támogatói között ott van az egykori SZDSZ-s államtitkár, Horn Gábor és a Migration Aid korábbi szóvivője, Zsohár Zsuzsanna is. Mendrey László szakszervezeti vezető a Faktor kérdésére azt mondta, nem kapnak támogatást Soros Györgyhöz köthető szervezetektől.
A métely a gané ragad még a pedagógusra is Szaporítani őket, hogy a golyószórónak legyen feladata és a Gyuri bátyónak legyen mit elfüstölnie .



(pestisracok.hu)
Soros György és a milliárdos spekuláns pénzcsapjaira rákötött civilek, civil szervezetek állnak a pedagógusokat utcára hívó és a köznevelési rendszer állapota miatt az ország több pontján demonstrációkat szervező körök mögött. A magyar oktatás állapota miatt ugyanis most pont azok a szervezetek verik az asztalt és azok a civilek kerítették a hálóikba az egyébként jó ügyért kiálló pedagógusokat, akik liberálisként, a bukott SZDSZ holdudvarából menekítették át magukat a jelenlegi közéletbe.
A gázkamrába velük a vakoló páholyok lakóival az élen !!!!


(pestisracok.hu)
Közvetlenül választott államfő, kormány alá rendelt ügyészség, öt év alatt megduplázott egészségügyi bérek - ezt tervezi a Demokratikus Koalíció. Nem elég annyit mondani, hogy leváltjuk ezeket - mondta Gyurcsány Ferenc a lapnak. A DK elnöke csaknem 120 oldalas programjavaslatot készített elő a következő választásra "Sokak Magyarországa" címmel. A lapnak azt is elmondta, ha marad a menekültválság, szerinte azon csak veszít a pártja.
A kloaka . A vakoló páholy kiereszti nem csak a fáradt vizet , de a salakot is , vigyáz !!!! Nehogy beterítsen , mert a bűzt nem lehet lemosni . Ez is volt már cigány is zsidó is buzeráns is , de mindenütt kiköpték a vakolók szócsövét úgy utálják mint a szert -. Mikor lesz már hulla , hisz úgy bózlik , hogy a legyek is csak gázálarcban merik körül repkedni !!!!



(alfahir.hu)
Hídépítést, új, valódi nemzeti konzultációt hirdetett meg a Jobbik elnöke hatodik évnyitó beszédében, mely mintegy kétezer ember előtt, emelkedett hangulatban zajlott. Vona Gábor szerint pártjának 2018-ig már ellenzéki kormányzást kell folytatnia, és ehhez három főbb területet jelölt meg.
Na végre egy kis felüdülés a retkes zsidók itt a gojokra szartak , itt meg megmártkózhatunk egy kis szabadságban !!!

Európa beteg

A pártelnök a beszédét Európa válságával kezdte. Szerinte az Unió nem válságban van, hanem a lisszaboni úton járó Európai Unió egyenesen megbukott. Ezzel a struktúrával, ezekkel a vezetőkkel sehová nem fog jutni. Európa beteg, és Vona szerint az Unió jelenlegi vezetői ahelyett, hogy életképes megoldásokat javasolnának, dicsőítik a betegséget. Európa beteg, lázas, vérzik, ők pedig azt mondják erre, "ez csodálatos".

Kiemelte: egy új Európát kell építeni, egy erős, szolidáris, nemzetekre épülő Európát. Azonban, ha nem sikerül, akkor Magyarországnak nem kell ezzel együtt bukni. Fel kell készülnünk arra, hogy a saját lábunkra álljunk - mondta.

A pártelnök szerint a magyar hajó hánykolódó tengeren úszik, nekünk pedig egy jó kormányosra van szükségünk, azonban az elmúlt 25 évben nem volt jó kormányosunk, a kormányaink csak ártottak nekünk.

Ellenzéki kormányzás 

Vona szerint a Jobbiknak nem az a mérce, mint a Fidesznél, hogy jobbak, mint az MSZP. Hangsúlyozta, ma Magyarországon a Jobbik képes és le akarja váltani a mostani kormányt, és ezt meg is fogja tenni. Ehhez azonban az előttünk álló két és fél évben, bár jogilag 2018-től van csak lehetőség kormányozni, három területen
 gyakorlati kormányzásra kell készülnie a pártnak. Vannak ugyanis olyan társadalmi politikai folyamatok, amiket a kormányzó erők nem végeznek el, akkor a legerősebb ellenzéknek kell felvállalnia. 

A pártelnök három területet sorol fel e téren: 
ilyen a társadalom szétszakítottsága, a politikai kultúra vészes elaljasulása, valamint a legsúlyosabb ágazatok, területek felkarolása.

A magyar társadalom vészes megosztottsága kapcsán elmondta, bár a magyar sors része a megosztottság, a magyar sorsfeladat már az, hogy hidat építsünk a bennünket megosztó kérdések felett. 
"Az a generáció, amelyik nem tudja felvállalni ezt a felülemelkedését, az egy sikertelen generáció" 
- mondta. 

Hidakat építeni

Emlékeztetett: a mai magyar politika megosztottságot generál a társadalomban, így az idősek és fiatalok, a nők és férfiak között, de ilyen, hamis megosztottság a jobboldali-baloldali megosztottság is - emelte ki.
 
Vona szerint a hídépítést nem pártok között kell megoldani, hanem szerinte
 az emberek felé kell hidat építeni,
ezt azonban a Fidesz és az MSZP nem tudja, de nem is akarja felvállalni, hiszen a megosztottság a lételemük. Az ő létezésük egymást igazolják, egymásnak feltételei: addig van ugyanis szükség MSZP-re, amíg van Fidesz és fordítva.

Hangsúlyozta, egyedül a Jobbik tud nyitni az úgynevezett jobboldali és úgynevezett baloldali szavazók felé, ezért arra bátorít mindenkit: építsenek hidat egymáshoz. 

Valódi polgári Magyarország

A politikai kultúra elaljasulásáról szólva kiemelte: a hazai közbeszéd soha nem látott mélységekbe zuhant, de ez nemcsak a stílusra igaz. A Fideszt ugyanis a korrupció, az arrogancia, valamint a hatalmi téboly jellemzi. Szerinte ezek egy tőről fakadnak: abból, hogy ők az emberek fölött állóknak tartják magukat. Számukra ez a politika lényege. Ez lenne a polgári Magyarország, ahol az emberek függnek a politikai kegytől, ahol az emberek félnek kinyilvánítani a véleményüket, ahol a politika kontraszelektált? - tette fel a kérdést a pártelnök.

Vona hangsúlyozta,
a Jobbik továbbra is egy erős államban hisz,
de nem egy gonosz, kekeckedő, magát mindenen felül álló államban. Orbán Viktor annyit harcolt a szocializmussal, hogy most épített egy másikat - mondta. Ezzel az új szocializmussal szemben kell megjelenni valódi néppártként. 

A párt társadalomról alkotott elképzeléseiről szólva egy olyan polgári Magyarországot képzel el, ahol a polgárok független, szabad emberek, ahol nem kell félniük a véleményüket kinyilvánítani, ahol széles és erős a középosztály. Szerinte a Fidesz egy saját felső réteget épített ki, egy új hűbéri rendszert. A széles középosztályhoz azonban az alsó középosztályt kell felemelni.

Veszélyben a szabadság

A Fidesz alkotmánymódosítása kapcsán Vona Gábor kiemelte, a Jobbik nem fogja hagyni, hogy a terrorizmus kapcsán benyújtott törvényjavaslat révén a Fidesz megszerezze a rendeleti úton való kormányzás lehetőségét.

A rendeleti kormányzás lehetőségével a Fidesz a médiát kikapcsolhatja, a netet lekapcsolhatja - folytatta.
 
Gondolkodjanak el a Fideszes szimpatizánsok, hogy mi lett volna, ha 2006-ban Gyurcsány Ferencnek lett volna ilyen lehetősége?
- kérdezte. 

A Jobbik így a terrorizmustól és a Fidesz hatalmi tébolyától is meg akarja védeni a magyar embereket. 

Jó úton a néppártosodás

A pártelnök szerint semmi sem bizonyítja jobban a néppártosodás sikerét, hogy a Fidesz immáron kéthetente kiad egy közleményt, kutatási eredményt, hogy "megbukott a Jobbik-néppártosodása". 

Azt szeretnék ugyanis - véli a politikus, hogy visszatérjünk a rétegpárti szerepbe. 
A Fideszt ugyanis egy valódi néppárt tudja csak megverni. 
Tavaly Tapolcán megmutattuk, mire képes ez az erő, 2018-ban újra meg fogjuk mutatni - hangsúlyozta.

Korrupció, egészségügy, oktatás

Vona Gábor harmadik feladatként e három területet emelte ki, mint olyan kérdéseket, amelyekkel nem lehet várni 2018-ig. Emlékeztetett a Fidesz 2008-ban lényegében egy népszavazással alapozta meg a választási sikerét és verte meg a szocialistákat. Nem véletlen, hogy a Fidesz ellehetetleníti ezt az intézményt. 

A pártelnök szerint ezért a Fideszt a saját fegyverével kell legyőzni, ezért valódi nemzeti konzultációt hirdetett meg a korrupció, az egészségügy, és az oktatás kérdéseiben.
2016 a valódi konzultáció éve, 2017 valódi program éve, 2018 pedig a valódi kormányzás éve lesz - mondta.  

A korrupció esetén kiemelte a mentelmi jog, az elévülés, a pályázati visszaélések, a folyamatos visszaosztások kérdését, ahogyan tenni kell a nepotizmus, az uram-bátyám világ ellen is - sorolta a problémákat. 

De valódi konzultációra van szükség az oktatás területén is: a pedagógusok megbecsültségéről, gyermekeink leterheltségéről, a diplomás munkanélküliségről, vagy épp a szakképzés helyzetéről igenis beszélni kell. Ahogyan olyan tabukérdésekről is, mint a szegregáció vagy integráció kérdése, vagy épp az iskolai erőszak, amely sok esetben már szexuális zaklatást takar. 

Az egészségügy kapcsán emlékeztetett: a háziorvosi rendszer az összeomlás határán, tragikus a mentősök helyzete, a várólisták, a kórházaink állapota, a felszereltség hiány általános. Idetartozik a tömegsport kérdése is, mint a legjobb megelőző gyógymód. Hány grundot, hány pályát lehetett volna építeni a stadionokból? - tette fel a kérdést a pártelnök.

Felszántani az országot

A politikus szerint a valódi nemzeti konzultációhoz egy párt önmagában kevés. Meg kell szólaltatni ezért a civil társadalmat, az érdekképviseleteket, s velük összefogni, közös mederbe kell terelni a célokat, az energiákat.

Bejelentette: február közepétől a Jobbik politikusai személyesen járják a településeket.

"Fel fogjuk szántani az országot, mi nem a fotelból fogjuk osztani az észt, hanem küzdeni fogunk, ahogyan eddig."

Emlékeztetett: tavaly a Jobbik felfüggesztette a Fidesz ostromát, és segített megvédeni az országot, "de a türelmi idő lejárt, folytatódik a várostrom, poroljuk hát le a cipőnket, vegyük le a falról a kardot, és készüljünk az ostromra - mondta. 

Azért vagyunk itt, mert megküzdöttünk azért, hogy itt lehessünk. Egy keletről jött nyugati nép, egy lovasíjász nemzet vagyunk, Attila unokái. Attila unokái pedig - a jóistenen kívül - nem félnek semmitől, zárta beszédét Vona Gábor. 

A beszédről készült videó itt tekinthető meg.


Az évadnyitón átadták Jobbik Magyarországért Alapítvány által évente odaítélt Pongrátz Gergely-érdemkeresztet is, melyet idén dr. Popély Gyula, a Károli Gáspár Egyetem korábbi rektorhelyettese, a pozsonyi magyar gimnázium kétnyelvű bizonyítványok miatt eltávolított igazgatója kapott.






*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Marosvásárhelyen győzött az igazság: szabadon loboghat a székely zászló! 



2016-02-02 marosvasarhelyi.info 
Az elmúlt időszakban a közösségünket ért jogsérelmek egyike volt a nemzeti jelképeinket gyalázó román kisebbségellenes megnyilvánulás. Ennek is egyik kiemelkedő példája volt az a marosvásárhelyi zászlóper, melynek végére most a Maros Megyei Törvényszék tett pontot. A döntéshozók kimondták: a székely zászló nem minősül reklámzászlónak, s kitűzése nem ellenkezik egyetlen hatályos törvénnyel sem. 

Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete még 2013 októberében tűzte ki székházára - a saját és az Erdélyi Magyar Néppárt zászlója mellett - a székely lobogót is. A helyi rendőrség ezt követően felszólította a szervezet képviselőit a zászló eltávolítására, majd miután nem voltak hajlandók eltüntetni azt az ingatlanról, 30 ezer lejes pénzbírságot szabtak ki az EMNT-re, és a jegyzőkönyvben arra hivatkoztak, hogy reklámzászló lévén, a székely zászló kihelyezése a reklámtörvényt sértette meg. 

Az ügy voltaképpen azzal kezdődött, hogy az egyik városi tanácsos, a PSD által az USL listáin bejuttatott Olimpiu Sabău Pop - aki nem más, mint a magyarellenes tetteiről ismert Ioan Sabău Pop ügyvéd fia -, feljelentést tett a helyi rendőrségnél azért, mert a Klastrom utcai ingatlanon lobogott a székely zászló. A városháza alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség előbb felszólítást küldött az érintetteknek, hogy mindenik zászlót 48 óra alatt távolítsák el, hiszen a törvény értelmében ezek "reklámzászlók". Az irodát működtető Maros megyei vezetők csupán az EMNT és a Néppárt zászlaját vették le, a székelységét nem, mondván: ez a közösség jelképe. Ezért szabták ki a harmincezer lejes bírságot, a 2013. évi 185-ös, valamint a 2011. évi 215-ös számú törvényekre hivatkozva, miszerint Romániában a közigazgatási egységek zászlói a község, a város, a municípium és a megye jelképei lehetnek, más területi egység lobogója pedig reklámnak minősül. 

Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke már az ügy kirobbanásakor jelezte: mindenképp fellebbeznek a "felháborító és törvénytelen" eljárás ellen. Úgy fogalmazott: "Önkényesen és helytelenül minősítették reklámzászlónak a székely zászlót, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a megfélemlítés, a fenyegetés eszközével éljenek. Románia kulturális minisztériuma a székely zászlót elismerte egy történelmi közösség jelképének, s ilyenformán annak használata nem ütközik törvénybe." 

A pénteki kedvező törvényszéki döntésről így nyilatkozott: "Végre egyértelműen kiderült, hogy a székely zászló kitűzése semmilyen törvényes akadályba nem ütközik! Csak az állami zászlók kitűzésére vonatkozik törvényi szabályozás, és ezek is csak a középületek esetében érvényesek. Az európai uniós zászlót például sok helyen látjuk kitűzve az állami zászló mellett, melynek használatára szintén nem létezik szabályozás, ugyanis nem egy állam, hanem egy közösség zászlója. Aki tehát innentől arrafelé másképpen viszonyul a székely zászlóhoz, az diszkriminációt követ el. A döntésre sokan vártunk, s még egyszer fontos kiemelni: a zászlók magánházakra való kitűzését semmilyen törvény nem szabályozza. Használjuk hát bátran!" 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetői ugyanakkor emlékeztetnek: Nagyváradon a helyi rendőrség 2014 augusztusában szólította fel Tőkés Lászlót, hogy távolítsa el európai parlamenti irodája erkélyéről a szolidaritásvállalás jeleként korábban kitűzött székely zászlót, amelyet a hatóság reklámzászlónak tekintett. Az EMNT elnöke ezt a felszólítást támadta meg a városi bíróságon, ám az 2015. január 26-án elutasította keresetét. Tőkés a Bihar Megyei Törvényszéken megfellebbezte az elsőfokú döntést, amely 2015. november 13-án jóváhagyta az elsőfokú ítéletet, így a jogérvényesítést a strasbourgi bíróságon folytatják. 

Pénteken a szintén Kincses Előd ügyvéd által képviselt marosvásárhelyi ügyben mégis az EMNT és a teljes erdélyi magyarság számára is kedvező döntés született. A jogerős ítéletet, mely szerint a szervezet megrovásban sem részesíthető a székely zászló használata miatt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei és országos vezetősége is üdvözli. Remélik, hogy a most született ítélet precedens-értékű lesz, s mindenki számára világossá válik, hogy nem lehet mondvacsinált törvényi értelmezések mögé bújva egy teljes közösség szimbólumhasználati jogát ellehetetleníteni. 

Kapcsolódó:

 
(tortenelmiportre.blog)
Az úr 1345. esztendejében a Kárpátokon túl Moldovában csörögtek a magyar fegyverek. A kaszás testet öltött, és pestis formájában tarolt a tatár hordák között. Itt volt az alkalom, hogy megelőző és végső csapást mérjenek rájuk Nagy Lajos csapatai a székelyekkel az élükön, akiket az ispánjuk, Laczkfi András vezetett. Háromnapnyi öldöklés után már minden elveszetnek tűnt, amikor egy csodálatos jelenés tűnt fel az égen. A Lovagkirály visszatért, hogy megsegítse bajba jutott nemzetét. Érdekes! A figyelemreméltó történetben egyetlen szó sem esik az oláhokról.

Az 1345-ös moldovai ütközet


írta: Nyitray552
"Nem a székely, nem is Laczfi,
Kit Isten soká megtartson;
Hanem az a: László! László!
A győzött le minket harcon:
A hívásra ő jelent meg,
Vállal magasb mindeneknél
Sem azelőtt, sem azóta
Nem láttuk azt a seregnél.”
Arany János: Szent László
Az úr 1345. esztendejében a Kárpátokon túl Moldovában csörögtek a magyar fegyverek. A kaszás testet öltött, és pestis formájában tarolt a tatár hordák között. Itt volt az alkalom, hogy megelőző és végső csapást mérjenek rájuk Nagy Lajos csapatai a székelyekkel az élükön, akiket az ispánjuk, Laczkfi András vezetett. Háromnapnyi öldöklés után már minden elveszetnek tűnt, amikor egy csodálatos jelenés tűnt fel az égen. A Lovagkirály visszatért, hogy megsegítse bajba jutott nemzetét.
szent_laszlo_fejereklyetarto_1425_e_gyor_szekesegyhaz_gotika.jpg
Az 1345-ös moldovai ütközet.
Magyarország trónján immáron három éve Károly Róbert fia, Lajos ült, akit atyja halála után hat nappal koronáztak királlyá Székesfehérváron. Az 1345-ös esztendőben Lajos maga vezetett sereget a lázadó dalmát és horvát urak ellen. A puszta megjelenése elég volt, hogy jobb belátásra és hűségre térítse a szakadárokat. Ezzel egy időben Szécsi Miklós hada sikerrel segítette Lajos király nagybátyját, Kázmért, a lengyel királyt északon, mivel a csehek ostrom alá vonták a fővárost Krakkót, így igen csak elkelt a magyar segítség. Februárban pedig már Laczkfi hirdetett felkelést a székelyek között, egy nagy tatárok elleni támadáshoz. Kevesen tudják, hogy olyan, mint „tatárjárás” nem csak a balsorú 1242-43-as évben perzselte hazánkat. 1285-ben szintén Pestig törtek előre az Arany Horda csapatai, de itt vereséget szenvedtek IV. (Kun) Lászlótól, és az Erdélyen keresztül visszavonuló seregeiket pedig a székelyek győzték le több ütközetben. (A tatárjárásokról a későbbiekben még részletesen fogok írni. Ny.Gy.)
A XIV. század közepére az Európában maradt hordák ereje már megcsappant, bár még így is komoly veszélyt jelentettek betöréseikkel, amiket főleg az erdélyi székelyeknek kellett elszenvedniük. Ennek okán döntött Lajos egy nagy tatárok ellen indítandó támadásról, amelynek az volt a célja, hogy végképp megtörje a támadó és rabló kedvüket. A tatárok birtokolta területet akkoriban még Cumániának (Kunországnak) hívták. Az ispán átlépte a Kárpátok vonalát, és még a Dnyeszter innenső oldalán megütközött a többszörös túlerőben lévő hordával, amit a kán sógora és kedvelt vitéze, Athlamost vezetett. Végül háromnapi kemény küzdelem után le is győzték a tatárokat. A vezér maga is fogságba került, de mivel megtagadta a rabságot és azt, hogy az életét váltságdíjért megválthassa, ott helyben a fejét vették. Ezután a had sok fogollyal, arannyal, ezüsttel, rengeteg zászlóval visszatért Visegrádra, ahol a későbbi erdélyi vajda ezzel a győzelmével nagy örömöt okozott Lajos királynak. Eddig a tényszerű krónikás elbeszélés a tatárok elleni hadjáratról és a győzelemről. De a történetnek van egy sokkal izgalmasabb és érdekesebb része: a legenda.
Egy kicsit arra kérem most a kedves olvasót, hogy rugaszkodjon el a tények, számok, és történések rideg valóságától, és adja át magát a csodának, aminek az egyik részét az ellenség is megerősítette!
laszlo_1.jpg
Tehát onnan folytatjuk, hogy a székelyek Laczkfi vezetésével és néhány Erdélyben lakó magyarral, számos haddal megindult a tatárok ellen, hogy a saját földjükön győzzék le őket. Háromnapi kemény küzdelem után a tatár még mindig özönlött, és már elveszettnek látszott a csata és a hadsereg is. A székely csak hullott a túlerő alatt, az ég elsötétült, az ellen pedig vicsorogva tört előre, és a halál járt a nyomában. A sebesültek az égre kiáltottak: László király segíts meg minket! És a csoda megtörtént! Szent László király visszatért, hogy megsegítse bajba jutott nemzetét. Újra ő állt a sereg élére és roppant csatabárdjával pusztította az ellenséget, miközben a feje felett Szűz Mária csodálatos alakja lebegett.
A győzelmet végül megszereztük, és akik ezt a legendát alátámasztják azok maguk az elfogott tatárok. A csuda megtörténtéről a foglyok is tanuságot vallottak. Egy vén tatár mondá, hogy nem a székelyek, meg a magyarok, hanem ama László, kit mindig segítségül szólítanak, verte meg őket. – Más foglyok pedig ezt beszélték: „Mikor a székelyek ellenük jövének, élükön szálas vitéz nagy lovon ülve, fején arany koronával, kezében szekercés lándzsával (dolabrum), borzasztó suhintásokkal és csapásokkal rontott meg bennünket. E vitéz feje fölött pedig egy gyönyörűséges úri asszony, szintén koronás fővel, ékes és fényes ruhában lebegett.” Világos, magyarázza a krónikás, hogy a Krisztus hitéért harcoló székelyeket maga a Szent Szűz és Szent László segítette a saját erejökben és sokaságukban elbizakodott tatárok ellen.”( Budai krónika)
A másik  immár keresztény forrás pedig így beszél a történetről:  A három napra, – így szól a legenda, – míg e harc tartott, Szent László feje a váradi templomból, ahol őrizték, eltűnt. Midőn pedig a kincsőrző kanonok negyednapon a maga helyén ismét meglelé, annyira verejtékezett, mintha nagy munkát végezvén, érkezett volna vissza. Ezt nemcsak a többi káptalanbeliekkel, hanem sok szerzetes pappal közölte a kustor” (Pór János minorita krónikatöredéke 162.)
A nogáji kánságot ezekben az időkben kezdték visszaszorítani a Dnyeszter túlsó oldalára az ún. Fekete Kunországba. A székelyeken és Szent Lászlón kívül ekkor már a pestis is kezdett elterjedni ezen a vidéken, és mint szerte Európában borzalmas pusztítást vitt végbe. A csatához kapcsolódó legenda pedig a magyar történelem és a magyar lélek egyik gyönyörű fejezete. Minden megtalálható benne, ami egy lovagi költeményhez kell. A nemes cél, hazánk védelme, az ellenség túlereje, a kitartás, az elveszettnek hitt ütközet és élet, végül a csodálatos diadal. A magyar történelmi eseményekhez nem csak számok, és helyszínek kapcsolódnak. Néha van benne valami több, ami szinte megfogalmazhatatlan. Ezért kell ismernünk az ilyen csatákhoz és történésekhez kapcsolódó legendáinkat, elbeszéléseinket is. Arany János fantasztikusan leírta a történetet a Szent László c. költeményében. Ajánlom figyelmébe annak, aki nem ismeri. Ifjú olvasóink figyelmét pedig felkeltheti egy szintén kiváló 1984-ben készült magyar animációs film a Daliás Idők. Ezt a Toldi trilógia alapján készítették az alkotók. Nagy Lajos király a koronázása után azonnal Szent László király nagyváradi sírjához sietett, hogy kegyeletét lerója előtte. Jelképes cselekedet volt ez egy olyan uralkodótól, aki újra felemelte és naggyá tette az országát. A továbbiakban ezekkel a daliás időkkel folytatjuk.
 
 
 
 
Forrás:
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme.
Kiss-Béry Miklós: Magyar királyok és uralkodók. 10.rész Károly Róbert és Nagy Lajos.
Ajánlott videó: Hagyaték Szent László a magyar sereg örök ura.
 




(youtube.com
Ferenc pápa kijelentése nagyon ismerős lehet sok keresztény számára. Ha nem is szó szerint így halljuk, de a gyülekezet falain kívüli összegyűlés, a Biblia szerinti istentisztelet, bármifajta Bibliából felismert igazság, önálló gondolat már megbélyegzéshez vezet. Kedves keresztény testvérem vagy kereső felebarátom. Merj lépni Jézus felé, Merd kialakítani ezt a személyes kapcsolatot mert másképp nem tudod megsimerni Őt, aki hajlandó volt feladni isteni mivoltát, hogy lejöhessen közénk és megismertesse magát.


Már Ő is a zsidók embere !!!!??????

Ferenc pápa figyelmeztet nagyon veszélyes bármifajta személyes kapcsolatot ápolni Jézussal




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése