2018. szeptember 19., szerda

Történelmünk az Árpád-háziaik-tól- a Szarháziakig!!!












Történelmünk az Árpád-háziaik-tól- a Szarháziakig!!!










Az USA végórái? 

03 június 2015 emberiség.hu 
Élhetetlenné válik Amerika??? - Éhínség és vízhiány 
Hiába a hatalmas haderő, a látványos gazdasági sikerek, a napi szinten ezertonna szám nyomtatott petrodollár, az USA mégis haldoklik. Nem egy másik hadsereg győzte le, hanem az általa kizsákmányolt, és igába hajtott természet. 
Az Egyesült Államok nyugati felében irtózatos szárazság, és annak nyomában súlyos tűzvészek pusztítanak. 
Kaliforniában már korlátozzák a vízfogyasztást, egyre gyorsuló ütemben folyik az elsivatagosodás. 
Amerika középső részén a hatalmas földalatti vízgyűjtő lencse amely a legutolsó jégkorszakban vízzárványként maradt hátra 80%-ban már kiapadt. Ezáltal az USA éléskamrájának tartott közép-nyugat mezőgazdasága öntözés hiányában megszűnik. 

A Hover gát által a Colorado folyón kialakított hatalmas tó vízmennyisége alig a harmadára apadt. A Colorádó folyó már nem éri el a Csendes óceánt, torkolata kiszáradt, a folyó a torkolattól már jó száz kilométerre "megszűnt"!!! 

Mindehhez vegyük hozzá a délről történő latin bevándorlást, és a feketék egyre súlyosabb demográfiai növekedését is. 


Waterworld, Colorado

Most pedig: 
"A méhek több mint 40 százaléka elpusztult tavaly Amerikában 

Öt méhkolóniából több mint kettő kipusztult tavaly az Egyesült Államokban, a szakembereket az döbbentette meg leginkább, hogy a legnagyobb pusztulás éppen nyáron történt - derült ki egy szövetségi felmérésből. 2014 áprilisa óta az amerikai méhészek méhkolóniáik 42,1 százalékát veszítették el, ami az utóbbi öt év második legkiugróbb méhpusztulásának számít - mutatta ki az amerikai mezőgazdasági minisztérium számára készült, szerdán nyilvánosságra hozott felmérés, amely a méhészek közreműködésével zajlott. Összehasonlításként: 2013 és 2014 között 34,2 százalékos volt az amerikai méhpopuláció pusztulása. 

A friss felméréshez mintegy 6100 méhésztől kaptak adatokat, akik 400 ezer kaptárral rendelkeznek, ami az amerikai méhkolóniák 15,5 százalékát teszi ki. Oklahomában, Illinoisban, Iowában, Delaware-ban, Marylandben, Pennsylvaniában, Maine-ben és Wisconsinban a kaptárok több mint 60 százaléka kihalt 2014 áprilisa óta. (MTI)" 
Albert Einstein: "Ha a méhek eltűnnek, az emberiségnek alig négy éve van a kipusztulásig" 
Ugyanis a méhek végzik az ember által termelt, és elfogyasztott kultúrnövények beporzásának mintegy 98%-t! 
Helyettesíteni, pótolni ezt a "munkát" pedig semmivel sem lehet!!! 
Amerika hamarosan egy hatalmas éhség, és szomjúságlázadásnak fog elébe nézni. Ez elkerülhetetlen. 
Nincs az a szuperhadsereg tankokkal, repülőkkel, hadihajókkal amely ezt megtudná gátolni. Hiába építik a hatalmas FEMA táboraikat, hiába Denver új repterén a "Noé Bárkájának" nevezett szupertitkos óriási "túlélőbunker", ezek csak ideig óráig tudnak menedéket nyújtani a kiválasztott nagyon keveseknek, és elzárni a táborokba a lázongókat. 
Ugyanis az azokat őrző katonák is éhesek és szomjasak lesznek. 
A hadsereget is etetni kell/ene. Csak éppen nem lesz miből. 
Minden ellenpropaganda, hazugság, csúsztatás, és melldöngetés ellenére ez a folyamat már visszafordíthatatlanná vált. 
Haldoklik az óriás, és csupán már agóniájában csapdos szerte széjjel. 
Kapcsolódó: 
   Pentagon: a NATO-nak fel kellene tartóztatni Oroszország erejét 
   Oroszország ellenőrzés alá vonja az online közösségi médiát 

HENRY KISSINGER: "Ha nem hallod a harci dobokat, minden bizonnyal süket vagy." 
"Az Egyesült Államok visszaszorítja Kínát és Oroszországot, és az utolsó szög koporsójukba Irán lesz, amely természetesen Izrael fő céltáblája. 
Az eljövendő háború olyan súlyos lesz, hogy csak egy szuperhatalom nyerheti meg, és az mi vagyunk barátaim.... Ó, mennyire vágytam erre a gyönyörű pillanatra!.... 
Az átlagember úgy készülhet fel a háborúra, hogy vidékre költözik és létrehoz egy farmot. De vigyen magával puskát is, mert az éhezők hada fog kószálni mindenütt..... 
Remélhetőleg, ha minden jól megy, a fél Közel-Kelet Izraelé lesz. 
A hamuból egy új társadalmat fogunk felépíteni, s csak egy szuperhatalom marad, és aki nyer, az a globális kormány lesz. " (már cáfolja, hogy ilyet mondott volna) 


Pentagon: a NATO-nak fel kellene tartóztatni Oroszország erejét Kiemelt

2015. augusztus 29., szombat 12:03 Írta:  RapidPress Hírszolgálat




    Pentagon: a NATO-nak fel kellene tartóztatni Oroszország erejét


  • Az Egyesült Államok elsősorban gazdasági és politikai erővel akar hatással lenni Oroszországra az ukrajnai események miatt – írja a TASS. Erről Ashton Carter, az Egyesült Államok védelmi minisztere nyilatkozott a Foreign Affairs újságnak adott interjú közben. „Támogatjuk Ukrajna saját gazdasági kiépítésének törekvéseit. Kiképzéssel és felszereléssel segítjük az ukrán hadsereget. Egyszerre több irányvonalon nyújtunk segítséget” – mondta Carter.
    Szavai szerint Oroszország tevékenysége stratégiai szempontból nemkívánatos fejlődési jelleggel bír. „Ezért hozzuk létre azt, amit a NATO új játékszabályainak nevezek, hogy újra felvegyük a feltartóztatás szerepét a szövetségeseink megerősítése által” – hangsúlyozta az amerikai miniszter.
    Fontos szem előtt tartani, hogy a fő hangsúlyt a gazdasági és a politikai tevékenységre helyezzük. Ami a gazdasági szankciókat illeti, akkor az a fő irányítókar nem az amerikaiaknál, hanem az európaiaknál van, mivel az ő kereskedelmi kapcsolatuk Oroszországgal jóval magasabb szinten van” – mondta Carter.
    Szerinte a  NATO-nak fel kellene tartóztatni Oroszország erejét. Azt mondta tisztában van Putyin prioritásként kijelölt irányvonalával is. „Sajnálja a Szovjetunió összeomlását. Tiszteletet akar Oroszország nagyságához. Szavazati jogot akar a világban zajló eseményekhez. Olyan szomszédokat akar, amelyek nem jelentenek fenyegetést” – mondta a Pentagon feje megjegyezve, hogy egy néhány irányvonala megegyezhet a nyugati érdekekkel, de a többiben nagyon erősnek kell lenniük.
    "Segítünk a NATO-ba nem tartozó országoknak, hogy ellen tudjanak állni az orosz befolyásnak"
    Az Oroszországgal szembeni hozzáállásunkat keménynek és kiegyensúlyozottnak tartja. Azért kemény, mert fejlesztjük a katonai szférabeli lehetőségünket, amelyek arra irányulnak, hogy feltartóztassuk az orosz erőt. Ezt 25 évig nem tettük, de most igen” – mondta Carter, aki szerint a NATO Afganisztánnal volt elfoglalva.
    Segítünk a NATO-ba nem tartozó országoknak, hogy ellen tudjanak állni az orosz befolyásnak. Egyben megpróbálunk együtt dolgozni a Putyin féle Oroszországgal néhány kérdésben, ahol a geo-stratégiai érdekeik egybeesnek a miénkkel. A terrorizmus ide tartozik, és ez Iránt és Észak-Koreát is érintheti. Nyitva tartjuk az ajtót arra az esetre, ha Putyin, vagy pedig az aki a jövőben leváltja, abban az irányvonalban indul el, ami szerintem Oroszországot a jövőbe viszi. Ez egy olyan jövő, ahol Oroszországnak politikai és gazdasági lehetőségei is vannak” – mondta Carter.
    Forrás: TASS


Videó: Moszkva központjában a Cár-bomba

«Царь-бомбу» доставили в московский Манеж



//// The Largest Nuclear Bomb //// Tsar Bomba

A valaha megépített legnagyobb hatóerejű atomfegyvert az 1950-es évek közepén fejlesztették ki. A Cár-bomba élethű mását egy történelmi kiállítás miatt szállították az orosz főváros központjába. Az 50 Mt hatóerejű hidrogénbomba sohasem állt hadrendben, szerepe elsősorban a Szovjetunió nukleáris képességeinek demonstrálása volt a hidegháború alatt.
A Cár-bomba kísérleti felrobbantása volt ezidáig az emberiség történetében mesterségesen felszabadított legnagyobb energia, amely nagyjából megegyezik a Nap ugyanennyi idő (39 nanoszekundum) alatt kibocsátott energiájának 1%-ával.


Nézze meg az új orosz harci robotot (videó)

Russian combat robot Platform-M goes cruising in Sevastopol






Bemutatták Szevasztopolban a Platform-M orosz harci robotot. Az orosz hadsereg büszkeségét a Krím félszigeten mutatták be a nagyközönségnek. A Platform-M távirányítással működő, gránátvetőkkel és Kalasnyikovokkal felszerelt lánctalpas, melyet az izsevszki kutatóintézetben fejlesztették ki.
 A kiállítást toborzással kötötték össze, ami kimondottan sikeresnek bizonyult: Alekszandr Vitko flottaparancsnok elmondta, hogy 1500-an jelentkeztek.


Videó: függőlegesen szállt fel a legendás MiG-29-es orosz vadászgép

Spectacular Vertical Takeoff MiG-29 | МиГ-29 Вертикальный взлёт



Az amerikai és brit titkosszolgálatok megpróbálták feltörni a Kaspersky programjait



Az amerikai NSA és a brit GCHQ tanulmányozták a Kaspersky vírusirtó program gyenge pontjait és megpróbálták feltörni azt – írja a Rusvesna. Erről az amerikai The Intercept hírújság jelentett Edward Snowden kiszivárogtatott anyagaira hivatkozva. A brit különleges szolgálat a Kaspersky család programok működésének akadályoztatását vizsgálta illetve a Kaspersky Lab gyenge pontjait kereste, az amerikai titkosszolgálat pedig a szoftver és a Kaspersky szerver közötti kommunikációt figyelte. A hírújság szerint az így megszerzett tapasztalatot felhasználva akartak betörni a Kaspersky szerverre, hogy bizalmas információkhoz jussanak.
Az ügynökségnek sikerült megszereznie egy bizonyos mennyiségű bizalmas információt, beleértve a vállalaton belüli levelezések egy részét is. „Az biztonsági szolgálatokat nyújtó orosz Kasperksy vírusirtó program problémát jelent az NSA-nek és a GCHQ-nak is, mivel képes megelőzni, hogy felfedezzék a tevékenységünket, ezért a Kaspersky és más hasonló programok tanulmányozása folytatódik” – írta a The Intercept. 
A különleges szolgálatok a tanulmányozás mellett keresték azt a jogi kiskaput is, amelyik törvényessé tenné a tevékenységüket. A tanulmányozáshoz a Reverse Engineering (visszamodellezés – a szerk.) módszerét alkalmazták. A The Intercept kiemeli, hogy a vírusirtók feltörése hatalmas előnyöket ad a titkosszolgálatoknak annak érdekében, hogy könnyebben lenyomozhassák a számítógép felhasználók tevékenységét, mivel az operációs rendszerek eleve nagyobb jogokat adnak a vírusirtóknak is. „Nyugtalanító, hogy a hatósági szervezetek minket választottak célpontnak ahelyett, hogy a tényleges fenyegetésekkel és szabálysértőkkel való összpontosítással foglalkozzanak” – nyilatkozták a Kaspersky Lab vállalatnál.


Videó: a világ legolcsóbb helikopterét dobja piacra egy orosz gyártó

Russia: Heliwhale debuts new ultra-light private copter

Az Afalina névre keresztelt helikopter várhatóan fele annyiba fog kerülni, mint a jelenleg a piacon kapható versenytársai. A szibériai HeliWhale vállalat a moszkvai HeliRussia 2015 kiállításon mutatta be az új helikopter.


Putyin: Oroszország saját nemzeti űrállomást hoz létre 2023-ra Kiemelt


Oroszország saját nemzeti űrállomást hoz létre 2023-ra - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a "Közvetlen kapcsolat Vlagyimir Putyinhoz" című médiaeseményen. Oleg Osztapenko a Roszkoszmosz igazgatója 2014 decemberében elmondta, hogy a majdani űrállomásra úgy tekintenek, mint az orosz holdprogram űrbázisára.
Az orosz államfő a maratoni négy órás élő televíziós adásban elmondta, hogy Oroszország aktívan részt vesz a Nemzetközi Űrállomás (ISS) használatában és karbantartásban, tudományos és gazdasági szempontból is, annak ellenére, hogy a ISS látómezeje az ország alig 5%-át érinti. Az új űrállomásról Oroszország területének mintegy 90%-a és az Északi-tengeri területek is láthatóak lesznek.
A 2015-ben elkészülő Vosztocsnij Kozmodrom (Kelet Űrrepülőtér) űrkikötő fekvése alkalmasabb lesz az embereket is szállító űrhajók felküldéséhez az új űrállomásra.
Tavaly év elején az orosz miniszterelnök-helyettes Dmitrij Rogozin bejelentette, hogy 2020 után Moszkva nem fogja használni a Nemzetközi Űrállomást és az erre szánt forrásokat inkább az új projektekre használják.
13. alkalommal rendezték meg a Közvetlen kapcsolat Vlagyimir Putyinhoz című médiaeseményt, ahol az orosz államfő maratoni élő adásban válaszol a kérdésekre. A műsor kezdetéig több mint 3 millió kérdés érkezett telefonon, videóüzenetben és e-mailben.
A műsorvezetők a kiválasztott kérdések megválaszolása előtt az ország helyzetének értékelésére kérték fel Putyint, aki a Krím és Oroszország újraegyesülését emelte ki elsőként, majd közölte, hogy Oroszország tavaly nemcsak a sportban, hanem a gazdaságban is rekordokat ért el.


Roszkoszmosz: 2030-ra a Holdon lehetnek az orosz űrhajósok Kiemelt


Az orosz űrhajósok Holdra szállását 2029-2030-ra tervezik - jelentette be Igor Komarov, az orosz űrkutatási hivatal (Roszkoszmosz) vezetője kedden Moszkvában. Az orosz holdprogramban 2028-2029-re tervezték az ember nélküli űreszközök leszállását a Föld körül keringő égitestre, ezt követően pedig az orosz űrhajósok landolását.
Az orosz űrkutatási hivatal vezetője hozzátette, hogy ennek érdekében "máris el kell kezdeni a munkát". Azt is elmondta, hogy kialakították az űrhajósok úgynevezett hasznos terhek Holdra juttatásának sémáját, és közel vannak az ehhez szükséges szupernehéz hordozórakéta gyártójának kiválasztásához. Komarov hangsúlyozta, hogy Oroszországnak vezető szerepet kell vállalnia az űr hasznosításában, beleértve a Holdra, a Marsra és a Naprendszer más égitesteire irányuló küldetések megvalósítását.
A Roszkoszmosz vezetője mindeközben elismerte, hogy a Holdra szállás nem része a most készülő, 2016-2025-ig szóló új orosz szövetségi űrprogramnak. A korábbi programokból szinte mindegyiket megtartják azok megdrágulása ellenére is - mondta. Igor Komarov és Dmitrij Rogozin, az űrkutatásért és hadiiparért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn számolt be Vlagyimir Putyin államfőnek az orosz űrkutatási program alakulásáról, az orosz Távol-Keleten épülő Vosztocsnij nevű űrkikötő állapotáról.
A Roszkoszmosz vezetője az orosz elnököt arról tájékoztatta, hogy az új szupernehéz hordozórakéta az Angara nevű rakétacsaládra fog épülni. Fellövését 2024-2025-re tervezik az új oroszországi űrkikötőből. A Holdra repülést két szakaszban, az égitest körül keringő egyik űrállomáson való átszállással képzelik el.
A lenta.ru orosz hír-, és elemző portál emlékeztetett arra, hogy korábban Jurij Koptyev, a Roszkoszmosz tudományos-műszaki tanácsának elnöke az Eho Moszkvi rádióban még 2027-2028-ra tette az orosz űrhajósok Holdra szállásának idejét és az emberes űrrepülés költségét 500 milliárd rubelre (mintegy 2700 milliárd forint) becsülte.


Autonóm tengeri robotokkal védi majd Oroszország az Északi Sarkvidéki területeit

Autonóm tengeri robotokkal védi majd Oroszország az Északi Sarkvidéki területeit

Oroszország -többek - között víz alatti, autonóm katonai robotokkal is meg akarja erősíteni a területei védelmét, pontosabban lokális északi-sarki olajkitermelő létesítményeit és sarkvidéki infrastruktúráját. – mondotta el Vitaliy Davidov, a Csúcstechnológiai Kutatások Alapítványának igazgatóhelyettese az Interfax orosz hírügynökségnek.
Davidov elmondta, hogy a fő cél nem valamiféle tengeralatti harci droid sereg létrehozása,ellenben fő cél, hogy autonóm robotok segítségével kontrollálják az északi sarkkört és a –lehetséges- hadszínteret – márha egyszer valaha valóban hadszíntérré válna. A robotok feladata az ellenséges harci eszközök felderítése, lekövetése és ha kell akkor a megsemmisítése is. A tengeri robotokat a tengerfenékre és ugyanakkor részben pedig speciális tengeralattjárókra telepítenék - mondotta el Davidov.
Davidov elmondta azt is, hogy aktuálisan a Csúcstechnológiai Kutatások Alapítványának a fő kutatási területe nem a robotok megalkotása, hanem a nyersanyag-kitermelés hatékonyságának fejlesztésére. Davidov szerint az északi sarki régióban éles verseny várható a nyersanyagokért, erőforrásokért, mindenekelőtt pedig elsősorban is a szénhidrogénekért. Sarkvidéki körülmények között azonban még békeidőben sem egyszerű feladat ezeknek az igazán hatékony bányászata.


Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag a vírus ellen Kiemelt

2014. október 12., vasárnap 18:50 Írta:  MTi
    Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag a vírus ellen
  • Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az Ebola-vírus ellen - jelentette a lenta.ru orosz hírportál vasárnap. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozva jelentette be. Azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak. Az egyiket, amely inaktivált vírustörzsből készült, már klinikai kipróbálásnak vetették alá. A másik kettő úgynevezett genetikailag módosított vakcina.
    Szkvorcova szerint azért kell körülbelül fél év az oltóanyag kidolgozására, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esetleges káros hatását. Az orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy Oroszország lakosságának nem kell tartania az Ebola-vírus elterjedésétől. Közölte, hogy a veszélyes fertőző betegségnek az országban való megjelenése ellen május óta tesznek lépéseket.
    Július óta járványvédelmi intézkedéseket vezettek be. Szkvorcova elmondta, hogy a veszélyes vírus kimutatására létrehoztak egy tesztrendszert. Havonta 7 és félezer repülőjárat utasainak a járványügyi ellenőrzését végzik el Oroszországban, ez majdnem másfél millió embert jelent. Mobil és rögzített hőkamerákat helyeztek el 71 orosz repülőtéren. Különösen a Nyugat-Afrikából érkezett utasokra figyelnek oda, közöttük arra a 450 diákra, akik oroszországi felsőoktatási intézményekben tanulnak.
    Pénteken Anna Popova, az orosz közegészségügyi és járványügyi hatóság főorvosa azt közölte, hogy 101 fiatalt tartanak továbbra is orvosi megfigyelés alatt. 16 diákot helyeztek el kórházban, de velük kapcsolatban nem bizonyosodott be az Ebola-vírussal fertőzöttség gyanúja. Az orosz egészségügyi miniszter a szombati tévéinterjúban beszélt az Oroszországban nemrég létrehozott Triazaverin nevű gyógyszerről is, amely hatékonynak bizonyult az Ebolával rokon lázas megbetegedést okozó vírusok, így a Marburg-vírus ellen. A gyógyszert egyelőre Afrikából behozott vírustörzseken próbálják ki.
    Az orosz miniszter azt remélte, hogy a Triavazerin igen hatékony lesz az Ebola-vírussal szemben is.


Az első S-5OO-as rakétakomplexum regiment hamarosan harci készültségbe áll Közép-Oroszországban

2014. augusztus 21., csütörtök 00:53 Írta:  Herceg Károly




    Az első S-5OO-as rakétakomplexum regiment hamarosan harci készültségbe áll Közép-Oroszországban

  • Mivel a ma, az S-5OO-as rendszerről megjelent cikkfordítás nagyon népszerű volt,és mivel sajnos nem igazán van róla hozzáférhető adat, így készítettem egy másik fordítást is, a Russia Today mai cikke alapján (az előző írásunk a mai Pravda-ban megjelent írás volt) , a téma iránt érdeklődők számára most ez a leghitelesebb adat ami magyarul elérhető, noha kevés konkrétumot tudok szolgáltatni, lévén ez szigorúan titkos projekt, így az orosz sajtó sem kap többet mint amit én itt most meg tudok osztani.
    Orosz Föderáció - Ashuluk katonai teszt-központ  - Augusztus 2O - 19:17 UTC+4 - Russia Today

    Nyílt katonai források elmondták, hogy az 
    S-5OO-as képes lesz lekövetni és cselekvőképtelenné tenni egyidőben több mint 1O ballisztikus célpontot, maximum 7 kilométer/MÁSODPERCES célpontsebességgel, tehát nem fog létezni olyan hiperszónikus támadórakéta amelyet ne tudna könnyűszerrel elpusztítani (az előző, az S-4oo 4,8KM/MÁSODPERC célpontsebességgel közelítő célok elpusztítására alkalmas).Az első regiment S-5OO-as légvédelmi és anti-ballisztikus rakétapajzs rendszer Moszkva város és régiója, Közép-Oroszország védelmét fogja ellátni. Az információt Adrei Demin közölte vezérőrnagy, Ő az (hivatalos rang, kapaszkodjanak meg:) Oroszországi Föderáció  Légvédelmi Erőinek Légvédelmi- és Rakétaelhárító Csapatainak Parancsnoka.

    "Biztos vagyok benne, hogy a fejlesztések finomhangolása és a tesztelés után az S-5OO-as rendszerek elfoglalják helyüket a légvédelmi erőink között és ők elsőként Moszkvát és környékét, azaz Közép-Oroszországot fogják védelmezni"- mondotta Demin vezérőrnagy az első S-5OO-as védelmi fegyver-komplexum tesztelése után az Ashuluk katonai tesztbázison Astrakhan régióban.

    A katonai források elmondták, hogy az S-5OO-as rendszer képes lekövetni és megsemmisíteni tíznél több hiperszónikus cirkáló rakétát egyazon időben. Az S-5OO-asok képességi-jellemzői jóval az S-4OO-asok és azok amerikai versenytársai a  Patriot Advanced Capability 3 felett állanak, így az S-5OO-as modellek  gyorsabbak, pontosabbk, erősebbek és intelligensebbek lesznek a végleges hardrendbeállításkor, ami várhatóan 2O15 végén vagy 2O16 első hónapjaiban fog történni.
    Herceg Károly - Russia Today

A stratégiai bombázók új generációja - jön az orosz PAK-DA



2014. máj. 22., csütörtök 14:38 Írta:  Super


    Viktor Bondarev az orosz légierő főparancsnoka bejelentette, hogy 2023-tól állnak hadrendbe az új stratégiai bombázók. Az új PAK-DA magasabb harci erővel fog rendelkezni, mint a jelenleg használatban lévő TU-160-as és képes lesz a legmodernebb lévédelmi rendszerek kijátszására is. A gép formájáról semmilyen információt nem közöltek és az erre vonatkozó kérdésekre sem válaszolnak az illetékesek, de a kiszivárgott hírek szerint csupaszárny kialakítású lesz.
    A orosz védelmi minisztérium reményei szerint a gép a legmodernebb elektronikus önvédelmi rendszerekkel lesz felszerelve, és a hagyományos precíziós fegyvereken túl, új, nagy hatótávolságú atomtöltet szállítására is képes robotrepülőgépeket hordozhat.


MAKS 2013: Egyszerre három T-50 (PAK FA) ötödik generációs orosz vadászgép tart bemutatót

2013. augusztus 21., szerda 16:28 Írta:  Super

    Az idei MAKS nemzetközi légiszalonon először lesz látható egyszerre három T-50 (PAK FA) ötödik generációs orosz vadászgép - értesült a Ria Novosztyi hírügynökség. A bemutatón a közönség három prototípust láthat, melyről további részleteket nem árultak el. Szergej Bogdan többszörösen kitüntetett berepülőpilóta elmondta, hogy látványos bemutatóra készülnek az augusztus 27-én kezdődő légiszalonra, melyet hagyományosan a Zsukovszkij repülőtéren rendeznek meg. A szibériaiKomszomolszki Repülőgépgyárban jelenleg négy T-50 prototípus készült el. Az Orosz Honvédelmi Minisztérium 60 darabot rendelt belőle, becslések szerint azonban 150-200 vadászgépre lesz szüksége a légierőnek. A gép fegyverzetéről a titkosítás miatt semmit nem közölnek.
    A T-50 első tesztrepülése 2010 januárjában volt, amikor csak képeket közöltek a gépről. A nyilvánosság előtt először a 2011-es MAKS légiszalonon lehetett látni, akkor is egy prototípust mutattak be. 2016-tól áll szolgálatba az Orosz Légierőnél az első T-50 (PAK FA) vadászrepülőgép.
    A 2011-es légiszalon felvétele:
  • 'Russian Stealth' 1st public flight: Sukhoi PAK FA T-50 at MAKS airshow



Ráférne egy nagytakarítás a világűrre - A veszély egyre nő Kiemelt



2012. március 07., szerda 10:40 Írta:  MTI


    Ráférne már egy tavaszi nagytakarítás a világűrre is. Hogy milyen sok benne a szemét, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy a közelmúltban kettő is a földre pottyant: tavaly egy használaton kívüli amerikai műhold, az idén pedig egy meghibásodott orosz űrszonda. Az esélye annak, hogy az űrből leeső tárgyak bárkit eltalálnak, nagyon csekély, de annak a lehetősége, hogy az űrszemét összeütközik egy működő műholddal vagy a Nemzetközi Űrállomással, egyre nő. Az Országos Kutatási Tanács nevű amerikai szervezet, amely tudományos kérdésekben tanácsadással foglalkozik, egy friss tanulmánya szerint arra a megállapításra jutott, hogy az űrben mára túl nagy lett a rendetlenség. Akkora, hogy ha nem tesznek ellene valamit, akkor a föld körüli alacsony keringési pályákat használhatatlanná teszik az egymást követő ütközések. "A NASA nagyon komolyan veszi a problémát" - nyilatkozta a The New York Timesnak Mason A. Peck, az amerikai űrkutatási ügynökség főtechnológusa.
    Űrhálótól az égi porszívóig
    A megoldás: meg kell szabadulni az űrszeméttől, különösen a nagy daraboktól, még mielőtt összeütköznének és kisebb darabokra törnének. Kutatóknak több kreatív ötletük is van, például az, hogy hálókkal fogjanak el az űrben kóborgó tárgyakat, és húzzák be őket a légkörbe, ahol károkozás nélkül elégnek, vagy ballonok segítségével irányítsák az atmoszférába a szemetet. Egy további elképzelés: lézerekkel lőni az űrben lévő tárgyakat, de nem azért, hogy széttörjenek, mert az csak még nagyobb szennyezettséget okozna, hanem hogy az így kapott lökéstől biztonságosabb pályára vagy a légkörbe kerüljenek.
    Február elején egy vezető svájci egyetem, a lausanne-i Szövetségi Műszaki Egyetem kutatói bejelentették, hogy már tervezik a CleanSpace One nevű, mintegy 11 millió dollárba kerülő berendezést. Az egyfajta égi porszívónak is tekinthető szerkezet képes lesz úgy megközelíteni egy műholdat, hogy nagy karmával megragadja, majd bezuhanjon vele a légkörbe, ahol együtt megsemmisülnek.
    Svájcnak csak két kis műholdja kering a föld körül, de szakemberei egy ideje törik a fejüket azon, hogy mit kezdjenek velük, ha pár év múlva beszüntetik a működésüket. "Ki akarunk takarítani magunk után. Ez jellemző a svájciakra, nem?" - jegyezte meg Anton Ivanov, az egyetem munkatársa.

    A kockázat ma már valós, de kezelhető


    Az űrszemét problémája olyan régi és olyan széles körben ismert, hogy külön nevet is kapott: Kessler-szindróma. 1978-ban Donald J. Kessler, aki a NASA űrszeméttel foglalkozó részlegét vezette, elsőként jelezte, hogy ha az űrben keringő maradványok elkezdenek ütközni, a jelenség egyre tömegesebbé, zuhatagszerűvé válik.
    Kessler ma már nyugdíjban van, de még mindig foglalkozik a kérdéssel. "Minél hamarabb megteszik, annál olcsóbb lesz, és minél tovább várnak vele, annál több munkát kell elvégezni" - szögezte le a takarításról.
    Mivel nagyon sok tárgy kering óránként 27 ezer kilométeres sebességgel a Föld körül, és törik szét ütközéskor kisebb darabokra, a műholdakra leselkedő veszély jelentősen megnőtt. Három évvel ezelőtt egy használaton kívüli orosz műhold csapódott bele egy Irídium kommunikációs műholdba, és az ütközéstől mindkettő több tízezer apróbb elemre tört. Az amerikai légierő jelenleg húszezer darab, az űrben keringő szemétre vadászik, egyebek mellett régi rakéták darabjaira és működésképtelenné vált műholdakra.
    A kockázat tehát ma már valós, de kezelhető. A műholdak üzemeltetői ki tudják kerülni a nagyobb szemétdarabokat, és megfelelő védelemmel tudják ellátni eszközeiket a kisebbekkel való ütközés ellen. Ezzel együtt ha nem takarítják el, az alacsony pályán keringő szemét idővel emberre és műholdakra nézve is túl veszélyessé válik. "Nagy kockázattal jár majd egy űrhajós számára, hogy kilépjen a nyílt világűrbe" - közölte John L. Junkins, a texasi A&M Egyetem professzora. - Az Egyesült Államoknak mintegy 500 nagy méretű űrszemete van, Oroszországnak pedig körülbelül kétszer annyi. Félreértés ne essék, Greyhound-buszokhoz hasonló méretű tárgyakról beszélek..."

    Edde-flotta


    Ha évente öt vagy hat nagyobb méretű objektumot sikerülne eltüntetni, azzal elejét lehetne venni a zuhataghatásnak, tíznek a megsemmisítése pedig megfordítaná a veszélyes irányba fejlődő trendet.
    A NASA kutatásokat pénzel, amelyek célja, hogy valamilyen megoldást találjanak. A Raytheon nevű programban például azt tanulmányozzák, vajon egy magasra szálló léggömb magával tudna-e vinni egy olyan berendezést, amely léglöketekkel venné célba a keringő űrszemetet, és kilódítaná pályájukról az egyes tárgyakat, hogy lezuhanjanak, a légkör sűrűbb rétegeibe érve pedig megsemmisüljenek.
    "Igazából nem kell sok hozzá, hogy sikerüljön" - magyarázta Peck.
    A NASA 1,9 millió dollárt adott a Star Technology and Research nevű kis dél-carolinai cégnek arra, hogy kifejlessze és kipróbálja az Elektrodinamikus Szemételtüntető (ElectroDinamyc Debris Eliminator, Edde) nevű űreszközt. Energiáját az Edde egy hat mérföld hosszú, a Föld mágneses mezején keresztülhúzva energiát generáló vezetékről kapná, feladata pedig az lenne, hogy egy szemétdarabot megközelítve hálót dobjon rá, majd alacsonyabb keringési pályára vigye, ahonnan a légrezgés miatt még lejjebb süllyedne, be a légkörbe. Miután ez megtörtént, a pályáján maradó Edde új célpont után nézne.
    Jerome Pearson, a Star Technology elnöke szerint mindössze néhány év kell hozzá, hogy az Edde-k pár százmillió dollárba kerülő flottája megtisztítsa a Föld közvetlen környezetét. (Mások szerint ennél hosszabb időre lesz szükség, és a művelet többe fog kerülni.)
    A politika közbeszól 

    Nemcsak a technológiai problémák jelentenek azonban legyőzendő akadályt, a politika náluk is komolyabb gátló tényező lehet.
    Az űrszemét, még ha valóban csak szemét is, azé az országé, amelyik a világűrbe juttatta. Ezért aztán ha az Egyesült Államok megpróbálná befogni egy elhasznált orosz hordozórakéta egy részét, Oroszország nagy valószínűséggel tiltakozna. Minden bizonnyal sok ország gondolná azt, hogy egy műholdakat pályájukról kimozdító földi lézert fegyverként is fel lehet használni.

    Ráadásul az űrszemét problémáját mindaddig nem lehet megoldani, amíg mindazok az államok, amelyek rakétákat bocsátanak fel, abba nem hagyják gyarapításukat. Az Egyesült Államok lényegében ezt tette: az új műholdakhoz már a biztonságos megsemmisítésük terve is elkészül.
    Januárban Hillary Rodham Clinton amerikai külügyminiszter űrviselkedési kódex megalkotását javasolta a világ országai számára, ami nyilván nem lesz könnyű. Az európai országok már rögzítettek maguknak bizonyos alapvető szabályokat, amelyeket viszont amerikai részről túlságosan korlátozó jellegűeknek ítéltek meg.
    Junkins professzor szerint az Egyesült Államoknak Svájc példáját követve szintén takarítania kellene maga után. "Az Egyesült Államok egymaga megállíthatná a szemét növekedését azzal, ha összeszedné azt a sok száz objektumot, amelyet mi küldtünk a világűrbe. Ez a mi kötelességünk, és ha eleget teszünk neki, azzal erkölcsi és műszaki szempontból is sokat nyerhetünk" - húzta alá az A&M Egyetem professzora.


    Formavilágában a gép sajátosan vegyíti az aerodinamikailag korszakalkotónak számító negyedik generációs MiG-29 és Szu-27 harci gépekre és az ötödik generációra jellemző elemeket. Hátulról látható, hogy a sárkányszerkezet lapos és széles, a kifelé dőlő függőleges vezérsíkok pedig viszonylag kis felületűek (a vízszintes vezérsíkok is elég aprók). Jól láthatóak a hatalmas szárnyfelületek és a szintén igen nagy méretű levegőbeömlők a törzs két oldalán. A hatalmas, előrenyúló szárnyrész, a gép méreteihez viszonyítva szintén nagy, jól mechanizált szárnyak, a széles, lapos törzs szinte "csupaszárny" jelleget ad az új orosz harci gépnek.
    A T-50 (PAK FA) némileg hasonlít az F-22-vel szemben alulmaradt YF-23 konstrukcióra. A hírek szerint a vadonatúj radarral és a Szu-35BM típusban már tesztelt hajtóművekkel felszerelt, csökkentett észlelhetőségű gép beépített 30 mm-es gépágyúkkal és belső fegyvertérrel rendelkezik (bár a fegyverzetről hivatalosan szinte semmit nem közöltek).
     Az eddigi felvételek alapján megállapítható, hogy vélhetően igen nagy hangsúlyt helyeztek a csökkentett észlelhetőségre, ugyanakkor az aerodinamikai kialakításból nagyfokú manőverezőképesség feltételezhető. A Lenta.ru orosz hírportál cikke is "fantasztikus manőverező képességről" ír, és arról, hogy a gép nem érzkelhető az infravörös és a rádiólokációs tartományban. A cikk szerint a gép napszaktól és időjárási viszonyoktól függetlenül képes támadásokat végrehajtani. Repülési távolsága 5500 kilométer.
    Az új orosz harci repülőgépet a két legfejlettebb és legdrágább amerikai harci gép ellen tervezték.


Oroszország ellenőrzés alá vonja az online közösségi médiát






Oroszországban szeptember 1-jén érvénybe lép egy új adatvédelmi törvény, ami arra kötelezi az internetcégeket, hogy az orosz állampolgárokkal kapcsolatos adatokat belföldön – Oroszországban – működtetett szervereken tárolják. Célkeresztbe kerül a Facebook.
A Vedomosztyi napilap jelentése szerint az orosz telekommunikációs cégeket is felügyelő Roszkomnadzor képviselői a közelmúltban találkoztak a Facebook Észak- és Kelet-Európáért, valamint Oroszországért felelős kommunikációs igazgatójával, hogy személyesen tájékoztassák a várható fejleményekről. Thomas Myrup Kristensen ezen a találkozón arról tájékoztatta az orosz felet, hogy a vállalat egyelőre nem szándékozik orosz szerverre helyezni az orosz felhasználók adatait”, ugyanis gazdaságilag kedvezőtlennek” tartja a lépést. Ez viszont azt jelenti, hogy a Facebook vezetői szándékában áll sérteni az új adatvédelmi törvényt – ami törvényellenes működést jelent, így Oroszországban a kormány fontolóra vehet különféle szankciókat, számos kényszerítő intézkedést; tartós törvényszegés esetén akár betiltást.
Oroszországban a Facebooknak közel 22,6 millió felhasználója van, és az ország 10. leglátogatottabb online felülete. Az új adatvédelmi törvény azonban kivétel nélkül minden vállalatra, így a Facebookra is vonatkozik: ha tovább akar működni, belföldön kell tárolnia a felhasználók adatait, és állami felügyelet alatt kell működjön. Az Izvesztyija üzleti napilap szerint a Roszatom energetikai cég számos internetcégnek saját szerverparkot ajánlott fel Moszkva közelében, ami biztosítaná a törvényes működés feltételeit.
Az új adatvédelmi törvény egy logikus, és az állam biztonságát szem előtt tartó lépés az orosz hatóságok részéről. A Facebook ugyanis számos esetben vált már forradalom szervezésének eszközévé – az online közösségi háló segítségével kormányok dőltek meg a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Európában (Ukrajna). Értelemszerűen, ez nem azt jelenti, hogy a Facebook tulajdonosai folytatnának államellenes szervezkedést. A közösségi háló azonban
elsődleges szervezési felületté vált azok számára, akik tömegbázist akarnak felmutatni egy ország kormányának megdöntése közben.
Be kell látni, hogy a jelenkorban egy online közösségi háló legalább annyira fegyvernek minősül, mint bármely más fegyver. Az általuk nyújtott online szervezési felület ugyanis forradalmasítja a nyilvános szervezést. Azon felül, hogy civil szervezetek jó célok érdekében tömegekhez tudnak eljutni a Facebook segítségével, az online közösségi média külföldi érdekcsoportok eszközeként is működik, akik saját civil szervezeteikkel akarják elérni saját politikai céljaikat egy másik országban. Magyarországon 2014 őszén vált ez láthatóvá, amikor a liberális baloldal számos civil látszatú Facebook-csoporton keresztül kezdett – szintén civil látszatú – kormányellenes megmozdulásokat szervezni. Államellenes szervezkedés vagy bűncselekmények elkövetése esetén azonban a Facebook nem feltétlen adja ki az adatokat egy ország hatóságának – ami lehetővé teszi, hogy külföldi érdekcsoportok szolgálatában álló személyek felelősségre vonás nélkül folytassanak államellenes szervezkedést. Oroszország új adatbiztonsági törvényének egyik célja, hogy külföldről szervezett kormányellenes megmozdulások esetében a hatóságok a megfelelő személyek ellen azonnal és hatékonyan tudjanak fellépni.
A Facebook mint szervezési felület hazánkban is célkeresztbe került, amikor Földi László titkosszolgálati szakértő kijelentette, hogy az Európába irányuló tömeges bevándorlás katonai logisztikához hasonlóan szervezett, célzott művelet, ami feltételezhetően valamelyik nagyhatalom titkosszolgálatához köthető. A szakértő akkor felhívta a figyelmet arra, hogy a bevándorlók többségénél van mobiltelefon – korszerű módon, valós idejű kommunikációval segítik egymást online felületeken. Emiatt a Facebook Európában is biztonsági kockázattá vált: egy fegyver, ami egyelőre mindenki számára szabadon és korlátozás nélkül használható. Bizonyos fegyverek használatát azonban korlátozni kell, amikor bebizonyosodik, hogy terroristák, vagy más rossz-szándékú szervezetek is nagy arányban használni kezdik.


Törökország és Irán felhagy a dollár használatával


Erdogan Rohani
Törökország és Irán átáll a nemzeti valuták használatára a két ország közti kereskedelemben, miközben a dollár és euró használatát elhagyják. Ezt Recep Tayyip Erdogan török államfő jelentette be kedden, Hasszan Rohani iráni elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Többé nem kívánunk a dollár vagy az euró nyomása alatt maradni, se az árfolyam-ingadozásaiknak kitéve lenni. Ezzel kölcsönösen fokozzuk országaink gazdasági erejét.”
Erdogan hozzátette, hogy Törökország és Irán közt a következő években a kereskedelmi volumen kétszeresére növelését tervezik.
Először 2014 októberében, Erdogan Iránban tett látogatása alkalmával lehetett hallani arról, hogy Törökország Iránnal és Kínával is tárgyalásokat folytat a nemzeti valuta használatára átállásról, melynek célja az amerikai dollártól és így az amerikai befolyástól függetlenedés. A nemzeti valuta használatának előnyben részesítése egyben az ENSZ által felállított kereskedelmi korlátokat is feloldja, amivel Irán gazdasági elszigetelése sikertelennek nyilvánítható.
Az iráni központi bank 2015 januárjában jelentette be, hogy felfüggesztette a dollár használatát a külkereskedelemben. Ezt Moszkva és Teherán közös bejelentése követte, miszerint az élelmiszerkereskedelemben teljes mértékben a két ország nemzeti valutájának használatára állnak át.




Magyarország a békés lopás lehetőségének földje?


Szijjártó Péter hidfo.ru
Panagiotisz Lafazanisz görög energiaügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok nyomásgyakorlást kezdett a térségi országokra, Washington ugyanis el akarja érni, hogy a térségi országok ne tudjanak egy stabil energetikai együttműködést kialakítani a Török Áramlat tervezett nyomvonalán.
Lafazanisz elmondása szerint Görögország az utóbbi hónapok során fokozott nyomásnak volt kitéve az Egyesült Államok részéről. A miniszter ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány elkötelezett a Török Áramlat megépítése mellett, és nem engednek az amerikai nyomásgyakorlásnak, mert a projekt jövedelmező nem csak Görögország, de a régió egésze számára. A miniszter elmondása szerint az Egyesült Államok illetékese egy személyes találkozó alkalmából kijelentette, hogy a projekt egészét ellenzik, így az amerikaiak állásfoglalása hivatalosnak tekinthető; meg akarják akadályozni, hogy a Török Áramlat megépüljön.
2014 október végén magas rangú orosz vezetőkből álló delegáció érkezett Törökországba. Ankarában egy új megállapodás született, miszerint
  • Oroszország sokszorosára fokozza a Kék Áramlaton keresztül Törökországnak eladott gáz mennyiségét,
  • Törökország lesz az eurázsiai régió legnagyobb energetikai elosztó-központja, a jövőben az Európai Unió kizárólag Törökországon keresztül juthat orosz földgázhoz,
  • a két ország a gázkereskedelemben elhagyja a dollár és az euró használatát, ehelyett saját nemzeti valutáikban intézik a kifizetéseket.
Az új együttműködés, amely végül “Török Áramlat” néven jelent meg a nyilvánosság számára, közvetlen visszavezethető az amerikai külügyi stratégia egy korábbi “lépésére”. 2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje kiszivárogtatta az információt, miszerint az Egyesült Államok Ukrajna destabilizálására készül, és ennek érdekében mintegy kétezer zsoldost vontak össze Bécs környékén. Razumovszkij szerint – román cégek bevonásával – Washington saját kézben akarja összpontosítani az Európai Unióba irányuló gáztranzitot. Az információt szinte minden orosz és ukrán sajtóorgánum leközölte, a nyugati sajtóban teljes hallgatás fogadta. Okkal; 2013 novemberében álcivil tüntetések kezdődtek Ukrajnában. 2013 december végére a tüntetéseket radikalizálták, januárra már fegyveres harc zajlott Kijevben. 2014 február végére Ukrajna utolsó legitim kormányát megdöntötték, fegyveres hatalomátvétellel egy olyan csoport jutott hatalomra, amely azonnal megkezdte az ország energetikai vállalatainak privatizációját: amerikai befektetők számára.
A kijevi atlantista kormány stabilizációja közvetlen vezetett ahhoz, hogy Moszkva döntést hozzon az ukrán gáztranzit-vonal felszámolásáról (mert az amerikai ellenőrzés alá került). Az Ankarában összeült orosz-török kormányközi bizottság megkötötte a Török Áramlat néven ismertté vált projekt keretmegállapodását. Recep Tayyip Erdogan török államfő azt követően igen éles amerikai-ellenes retorikát kezdett meg. Egy alkalommal az államfő nyilvánosan is kifejtette, hogyan gyakorol Washington nyomást a török kormányra. Erdogan szerint az Egyesült Államok mozgatja az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, és a terroristák amiatt foglalták el a török-szíriai határ menti településeket, mert eközben Washington nyomást gyakorol a török kormányra, és el akarják érni, hogy a terroristákra hivatkozva a török haderő bevonuljon Szíria területére. Ha nem teszi, az ISIS Törökországban is aktivizálódna. Erdogan pálfordulását fémjelezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő 2014 decemberében egy törökországi sajtótájékoztató alkalmával jelentette be, hogy leállítják a Déli Áramlat projektet. A projekt leállítására amiatt került sor, mert – szintén Washington nyomására – Bulgária nem adta meg ahhoz az építési engedélyeket. Ehelyett került sor a Török Áramlat megkezdésére.
A Török Áramlat azonban egyelőre ugyanott tart, ahol annak idején a Déli Áramlat. A gázvezeték nyomvonala Oroszország-Törökország-Görögország-Macedónia-Szerbia-Magyarország. A projekt nyomvonala menti országokbanelsőként Törökországban próbálták megakadályozni az új együttműködést. A Déli Áramlat leállítását követően Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Törökországba utazott, hogy meggyőzze a török kormányt arról, “ne működjön együtt az oroszokkal”. Mogherini látogatását követően Erdogan Amerika-ellenes retorikája alábbhagyott, és Törökország késleltetni kezdte a megállapodást. Ennek részeként nem fogadták el a Moszkva által ajánlott gázárkedvezményt, hanem szándékosan olyan mértékű kedvezményt kértek, amit az orosz fél soha nem fogadna el. Moszkva végül azzal helyezett nyomást a török kormányra, hogy az állami gázvállalaton kívül egy sor magáncéggel megállapodott a gázárkedvezményről, így az állami gázvállalat piaci hátrányba jutott volna, ha tovább késleltetik a projekt megkezdését. 2015 májusára Törökország megállapodott Oroszországgal a gázárkedvezmény mértékéről, és a Török Áramlat építési munkálatai megkezdésének időpontjáról.
A megállapodás napján újabb beavatkozás történt a gázprojekt nyomvonala mentén; Macedóniában radikalizálódott egy kormányellenes tüntetés, több mint 30 rendőr megsérült. Szintén Macedóniában fegyveres terrorista csoportok kezdtek el működni (még a megállapodás napján), és a tűzharcban több rendőr életét vesztette. Az amerikai titkosszolgálat magánbeszélgetések hangfelvételeit szállította a nyugati ellenőrzés alatt lévő ellenzéki sajtónak, melyek így megkezdték a kormányellenes tüntetések felduzzasztását. Macedóniában a kormány nyíltan kezdett beszélni arról, hogy Washington részéről nyomásgyakorlás éri őket, és az ellenzék együttműködik külföldi titkosszolgálatokkal. Az is bebizonyosodott, hogy az álcivil tüntetéseket Soros György alapítványaival együttműködő csoportok szervezik. A kormány szintén nyíltan beszélt erről, aminek hatására több mint 90 ezer fő részvételével kezdődött kormánypárti demonstráció.
Washington szisztematikusan halad a Török áramlat nyomvonala mentén, és minden érintett országot nyomás alá helyez. Ami Törökországban és Macedóniában nem sikerült, azt tovább folytatták Magyarországon, és Görögországban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 19-én Teheránba utazott, ahol megállapodás született a két ország közti energetikai együttműködésről. A Regnum orosz sajtóorgánum azonban rámutatott a látogatás előzményeire; április 26-án Bulgária miniszterelnöke személyes megbeszélést tartott az iráni nagykövettel annak kapcsán, hogy Irán visszatérne a Nabucco projektbe, és elkezdene gázt exportálni az Európai Unió területére – Bulgárián keresztül. Eközben a Mehr iráni hírügynökség arról számolt be, hogy május első hetében amerikai delegáció érkezett Teheránba, ahol az amerikai energetikai cégek kitermelési engedélyének megadásáról zajlottak tárgyalások. A tárgyalásokat követően Abbasz Seri Mokadam, Irán helyettes olajügyi minisztere jelentette be, hogy a közeljövőben megállapodás születhet az Irán elleni szankciók feloldásáról.
Az Egyesült Államok folyamatosan munkálkodik azon, hogy az Európai Unió gázellátása egy olyan projekten keresztül legyen biztosítva, ami amerikai ellenőrzés alatt áll. Razumovszkij bejelentése szerint ugyanez volt a célja az ukrán EuroMajdannak, Ukrajna destabilizálásának. Panagiotisz Lafazanisz görög energiaügyi miniszter most a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva jelentette ki, hogy a kormányt amerikai nyomásgyakorlás éri, és Washington azt akarja, hogy Görögország ne vegyen részt a Török Áramlatban.
Enyhe kifejezéssel is szánalmas látvány, hogy miközben a projekt minden országa ellenállást mutatott az amerikai nyomásgyakorlással szemben, és arról nyíltan beszéltek, Magyarország kormánya az első udvariasan fenyegető szavakra megkezdte az amerikai ellenőrzés alatt álló gázprojekt letárgyalását. Macedónia fegyveres terroristákkal, az amerikai titkosszolgálattal együttműködő ellenzéki sajtóval, külföldről mozgatott kormányellenes tüntetésekkel és kiszivárogtatási botránnyal szemben védte meg korábbi állásfoglalását. Görögország vezetői szintén nyíltan beszélnek arról, hogy amerikai nyomásgyakorlásnak vannak kitéve. Törökország pedig az éppen aktuális erőviszonyoknak megfelelően foglal állást, de az államfőnek voltak tiszta és őszinte pillanatai. Magyarország kormánya nyomát sem mutatta annak, hogy lennének tiszta és őszinte pillanatai. Ugye senki nem feltételezi, hogy miközben a projekt nyomvonalának összes országa amerikai nyomásgyakorlásnak van kitéve, Magyarország érintetlen maradt? Az a tény, hogy a magyarországi politikusok nem mernek nyíltan beszélni a fenyegetésekről, csak annyit bizonyít, hogy az amerikaiak szájzárat tettek rájuk. Elszomorító látni, hogy hazánk minden történelmi időszakban így végzi; egy hanyatló hatalom utolsó csatlósaként, és a kormány még a végső pillanatban sem mer függetlenségre törekedni. Emiatt tart ott az ország, ahol éppen tart; a konfliktuskerülés, és az azzal együtt járó békés lopás lehetőségének elfogadása, ami a sírba viszi az országot.


Humanitárius válság:Ukrajna cserben hagyja az ukrán állampolgárokat


Kijev cserben hagyja a Donbassz régióban élő ukrán állampolgárokat. Humanitárius válság alakult ki, de a kormány katonai tényezőként kezeli a civil lakosságot.
Marija Zaharova, Oroszország külügyminisztériumának szóvivője kijelentette; a Donbassz régióban kialakult válsághelyzet mindenkit érint, függetlenül a kijevi kormányról alkotott véleményétől, vagy attól, hogy részt vett-e a harcokban. A humanitárius válságban a segítségnyújtás Kijev kötelessége lenne, amit most elmulaszt megtenni, és ezzel még jobban elidegeníti magától a régió lakóit.
Zaharova a Moszkvában tartott sajtótájékoztatón kijelentette; az ukrán kormány politikája a régió lakosságának alapvető jogait sérti, a Kijev és a függetlenedő régiók közti párbeszéd teljes hiánya pedig a régiók további elidegenedéséhez vezet. Zaharova szerint már az ENSZ szakértői is észlelték, hogy Kijev nem rendelkezik kellő politikai akarattal a humanitárius válság kezelésére, katonai tényezőként kezeli a civil lakosságot, és ezzel saját állampolgárait hagyja cserben, akiknek most fokozott szüksége lenne a támogatásra.


Német sajtó: Kijevben elbukik a nyugatbarát kormány


Az Európai Unió és Egyesült Államok által szponzorált ukrán kormány nemsokára elbukik, annak ellenére, hogy a Nyugat dollár-milliárdokat költött a kormány pozícióban tartására.
A Deutsche Wirtschafts Nachrichten publicisztikája szerint az ukrán gazdasági válság olyan méreteket öltött, hogy már hiába költenek a nyugati országok egyre nagyobb összegeket a hatalom stabilizálására; a válság elkerülhetetlenül a nyugatbarát kormány megdöntését segíti elő, és számítani lehet arra, hogy a tél közeledtével egyre inkább felgyorsulnak az események. Petro Porosenko rákényszerült arra, hogy a délkeleti frontra kevesebb figyelmet fordítson, mert a hátországban fokozottan instabillá vált a helyzet, és mostanra a Nyugat-Ukrajnában kialakuló fronttal is számolnia kell.
A DWN szerint eközben a válság az ukrán politikai erők közti ellentéteket is kiélezi – már a külső anyagi támogatás sem volt elég ahhoz, hogy egyben maradjon a kormánykoalíció. A lap emlékeztet arra, hogy korábban az amerikai beavatkozások hasonló eredménnyel zárultak, mint ami Ukrajnában látszik kialakulni: tűzharc az utcákon, robbantások, mindinkább terjedő káosz, amit az Európai Unió és az Egyesült Államok már nem tud irányítás alatt tartani, emiatt tétlenül figyelik, ahogy elfajulnak az események.
Törésvonal alakult ki a minszki megállapodás megítélése kapcsán is: a forradalom és háború tovább folytatásában érdekelt szélsőségesek nem támogatják, hanem nyíltan akadályozzák a békefolyamatot, emellett számos nyugatbarát politikus – beleértve Julia Timosenkot is – ellenzi az alkotmányos reformot (aminek végrehajtása a minszki egyezmény egy feltétele).
A német lap felhívja a figyelmet arra, hogy az orosz felkelők ellenőrzése alatt maradó területek mostanra szervezettebbnek látszanak, mint Nyugat-Ukrajna; a rubel lassan átveszi a hrivnya helyét a Donbassz régióban, és a hatóságok demonstratív jelleggel hivatalosan is bevezetik az orosz fizetőeszközt, ami lehetővé teszi, hogy a helyi gazdaság relatív stabilitáshoz jusson. Relatív, mert eközben Nyugat-Ukrajna a teljes gazdasági összeomlás szélére jutott, és a helyi lakosságnak nemsokára szembe kell néznie azzal a helyzettel, amiben a puszta túlélés újra mindennapi problémává válik.
A DWN szerint mostanra látható, hogy a kialakult helyzetért nem lehet Vlagyimir Putyint okolni; bár Porosenko próbálná továbbra is az orosz államfőt hibáztatni, valójában a jelenlegi ukrán kormány több mint egy éve van hatalomban, és ez alatt az idő alatt zajlott le Nyugat-Ukrajna teljes leépülése. A kialakult helyzetért így a nyugatbarát kormány a felelős – ezzel pedig az emberek is tisztában vannak, és valószínűtlen, hogy egy nyugatos kormány újra demokratikus legitimitást kapna Ukrajnában.



Egyiptom partjai mentén találták meg a Föld egyik legnagyobb gázkészletét 



2015.08.31. hidfo.ru 
Olaszország legnagyobb olaj- és gázipari vállalata, az Eni bejelentése szerint találtak egy új gázmezőt Egyiptom partjai mentén, ami valószínűleg a Föld egyik legnagyobb ismert gázkészlete lehet. 

A vállalat közleménye szerint az újonnan feltárt gázmező Egyiptom egészének földgázfelhasználását fedezni tudja a következő néhány évtizedre. Az eddig ismert adatok alapján a gázmező mintegy 850 milliárd köbméter készletet jelent, és a Földközi-tenger mélyén, Egyiptom partjai mentén 1450 méteres mélységben, mintegy 100 négyzetkilométer területen helyezkedik el. Az Eni bejelentése szerint ez az eddigi legnagyobb ismert gázmező Egyiptom és a Földközi-tenger területén, de lehetséges, hogy a Föld legnagyobb gázkészletei közé sorolható. 

Könnyen lehet azonban, hogy az olasz vállalat mérési eredményei már korábban ismertek voltak. Vlagyimir Putyin orosz államfő szerdán személyes megbeszélést tartott Abdel Fattah El-Szisszi egyiptomi államfővel, ahol véglegesítették az új szabadkereskedelmi egyezményre vonatkozó megállapodást. Egyiptom várhatóan még 2016 során csatlakozik az Eurázsiai Gazdasági Unió szabadkereskedelmi zónájához. Ennek lehetősége először februárban, Vlagyimir Putyin Kairóban tett látogatásakor került megvitatásra, miután az ország tavaly év végén benyújtotta a csatlakozási kérelmet. Mohamed Elbadri, Egyiptom oroszországi nagykövete akkor közölte, hogy megkezdődött a tárgyalási folyamat, de a feltételek következő egy év során még nagy mértékben módosulhatnak. 

Putyin most újból megerősítette: Egyiptom csatlakozik az eurázsiai szabadkereskedelmi övezethez. Oroszország a közeljövőben fokozza a gabonaexportot Egyiptomba, ami már most is az egyiptomi felhasználás mintegy 40%-t teszi ki. Oroszország emellett részt vesz majd az egyiptomi élelmiszeripar modernizálásában. A két ország most megállapodott egy közös terrorellenes front létrehozásáról, ami Szíriával és más térségi államokat közös erővel lép majd fel az "Iszlám Állam" nevű terrorszervezet ellen. Februárban megállapodást írtak alá az ország első atomerőművének megépítéséről is, ami további energetikai együttműködések megalapozását jelenti. Az új földgázmező kitermelésében így jóval nagyobb eséllyel vehetnek részt az Eurázsiai Gazdasági Unió tagállamainak energetikai cégei. Az eurázsiai szabadkereskedelmi zónán belül ugyanis a tranzit nagyságrendekkel olcsóbb, miközben Európa csak újabb akadályokat emel az orosz gázprojektek elé. 
Kapcsolódó: 
   Horvát államfő: Együtt kell működni Moszkvával a biztonságpolitikában 



Horvát államfő: Együtt kell működni Moszkvával a biztonságpolitikában



A horvát államfő szerint az európai országok együtt kell működjenek Oroszországgal a szíriai helyzet rendezésében és más biztonságpolitikai kérdésekben, mert ez a migrációs válság megoldását is elősegíti.
Kolinda Grabar-Kitarović az Alpbachi Európai Fórumon kifejtette, hogy Oroszország elsődleges szerepet kell játsszon a válsághelyzetek kezelésében, és az európai országok csak akkor tudnak hatékonyan fellépni a regionális válságok kezelése terén, ha ennek megfelelően cselekszenek. Az államfő emlékeztetett, hogy Szíria a migrációs hullám egyik kiindulópontja, Oroszország pedig jelentős erőfeszítéseket tesz a helyzet stabilizálására.
Együtt kell működnünk Oroszországgal a szíriai válság megoldásában, és számos más biztonságpolitikai kérdésben.”
Grabar-Kitarović szerint a jelenlegi migrációs válság csak a kezdet; nemsokára közel-keleti és afrikai bevándorlók milliói jöhetnek Európába, és fel kell készülnünk a válsághelyzet fokozódására. Az államfő szerint Brüsszel nem határozhatja meg a bevándorlási kvótákat, mert bizonyos országok kevésbé érintettek a migrációs válságban, így annak velejáróiról sem alkothatnak valós képet. Ehelyett az európai országok maguk kell meghatározzák az általuk befogadottak számát, és ha egy tagállam nem hajlandó több bevándorlót befogadni, azt Brüsszel el kell fogadja.




2015\08\03 Migránsfigyelő 
Korábbi cikkeinkben már foglalkoztunk a dániai migránshelyzettel és a bevándorlás-ellenes kampányokkal. Cikkeink kapcsán egyik Dániában élő olvasónk (nickname: Navarone) hívta fel a figyelmünket az ottani helyzetre. 
Navarone másfél évvel ezelőtt családi okokból költözött Magyarországról Dániába. Elmondása szerint a legtöbb magyar azért megy a skandináv országba, mert szerencsét akar próbálni, miután Magyarországon "nem lehet megélni." 
Nekik viszont gyorsan csalódniuk kell, hiszen az élet elkezdéséhez, minimum 1,5 - 2 millió forintra van szükségük 
- véli Navarone. A lakások albérleti ára 8-10 ezer koronától kezdődnek (350-400 ezer forint), a főbérlők ráadásul sok esetben háromhavi kauciót előre elkérnek. Ha az ember nagyon olcsón oldja meg az étkezést, akkor is havi 2500 koronával kell számolnia (kb. 100 ezer forint - fejenként!) s mindemellett a tömegközlekedésre is jelentős summát kell költeni (meghaladhatja a havi 25 ezer forintot). 

Olvasónk szerint éppen ezért van az, hogy szinte havonta jelenti be egy-egy magyar a baráti körében, hogy kénytelen hazaköltözni. 

A politikai helyzetről Navarone azt mondta, hogy szerinte a tavasszal diadalmaskodó Venstre párt, sokkal inkább szélsőjobboldali, mintsem baloldali, aminek magukat mondják. Radikalizmusuk legfőképpen a migránsok ellen irányul. 

"Már az előző párt és a miniszterelnöknő, Helle Thorning-Schmidt sem támogatta a migránsokat, de Rasmussen, a mostani miniszterelnök pláne nem" - írja Navarone. 

Ám mindezek ellenére is úgy véli, hogy "nincs olyan helyzet kint, mint Magyarországon". Hozzátette: 

"Én épp itthon vagyok, és láttam, ahogy a Keleti körül feküdtek, sétáltak a migránsok. Ilyet Koppenhágában nem láttam." 
Navarone úgy tudja, Dániában 14 ezer migráns tartózkodik elbírálásra várva. Azért, hogy az ország ne legyen vonzó célpont a menedékkérők előtt, Rasmussenék jelentősen csökkentették a migránsoknak járó segélyeket. 

A bevándolrók letelepedési folyamatáról olvasónk a következőt írja: 

"Jelenleg elég szép summát kapnak, akik segélyen vannak. Előfordul, hogy előreküldik a férfit, és amikor megkapta az engedélyt a tartózkodásra, akkor jönnek a többiek, a feleség és a sok gyerek. Sok dánnak csípi a szemét, hogy mekkora összeget kap egy - mondjuk - hatfős család. Vannak, akik beilleszkednek, dolgoznak, megtanulják a nyelvet, de van, aki nem hajlandó erre. Hozzáteszem, a helyi önkormányzat a letelepedés után rögtön küld egy levelet, hogy ingyen lehet tanulni a nyelvet három évig, mégsem veszik sokan igénybe." 
Navarone szerint a bevándorlás-ellenesség növekedése nincs negatív hatással a kint élő magyarokra. "Aki becsülettel dolgozik, azt nem a származása alapján ítélik meg" - írja, bár azt is hozzáteszi, hogy azok felé, akik csak segélyekből élnek, már más a viszony. 

"Még a nagyon nacionalista dánok sem piszkálják a magyarokat, amíg megélnek a munkájukból. Egyébként nagyon sok a külföldi kint, minden lépcsőházban van legalább egy idegen név, ha nem több. Ilyen szempontból viszonylag multikulturalitás valósul meg a mindennapokban. Összetűzések inkább az arab származású emberekkel történnek. Például el akarták érni, hogy az iskolai menzán ne adjanak sertéshúst, ami nagy felháborodást váltott ki a dánok körében" - meséli. 

A Migránsfigyelőnek adott beszámolóját a következő személyes véleménnyel zárta: 

"Én sajnálom azt, aki a halál elől menekül, és kétségbeesve keres lehetőséget arra, hogy éljenek, de Európa megtelt, nincs több hely." 

Muszlim és afrikai menekültek "dzsemborit" rendeznek Párizsban... 

Érdekes, hogy ettől nem harsognak a fősodratú médiák, és erről valahogy elfelejtenek beszámolni a hazai híradások... 
Tudni kell, hogy most még csak Franciaországban, holnap már Magyarországon! 



Nálunk játékkerítés "épült"


Budapest nem menekülttábor!


  • Blokád alá vette a Jobbik a kijelölt tranzitzónát Reklám Hétfő reggel Stummer János regionális igazgató vezetésével a budapesti Jobbik blokád alá vette a verseny utcai Novák piac területét a tranzitzóna elleni tiltakozásképpen. Mint azt korábban megírtuk, a VIII. kerületi Verseny utcában, a korábbi piac helyén lesz az egyre agresszívebb migránsok új tranzitzónája a fővárosban. A budapesti Jobbik határozott álláspontja az, hogy a tranzitzónák áthelyezése ugyanolyan látszatintézkedés a főváros vezetése részéről, mint a funkcióját tökéletesen ellátni képtelen kerítés, s ahogyan a kormány kerítés mentén felépített bevándorláspolitikája megbukott, úgy Tarlós István új tranzitzónája is meg fog. Budapest nem menekülttábor! A mai naptól kezdve folyamatosan tiltakozni fogunk a 373 millióból felépíteni kívánt új tranzitzóna ellen, s ha kell, polgári engedetlenséggel fogjuk megakadályozni a munkálatok megkezdését - szögezi le a Jobbik budapesti szervezetének közleménye. A budapesti Jobbik szerint sem tranzitzónának, sem pedig menekülttábornak nincs helye a főváros területén belül. Felszólítják Tarlós István főpolgármestert, hogy a rendőrséggel együttműködve védje meg a budapesti lakosokat az illegális bevándorlóktól, tisztítsa meg a köztereket és állítsa helyre a rendet a pályaudvarokon: "Mindaddig blokád alatt fogjuk tartani a verseny utcai piac területét, amíg Tarlós István vissza nem vonja a tranzitzóna létesítésére vonatkozó tervet, és le nem veszi a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről az erre vonatkozó pontokat". A Jobbik álláspontja egyértelmű a tekintetben, hogy hol van a helyük a Magyarország terültére megérkező illegális bevándorlóknak. Ez pedig nem a főváros területén található, hanem közvetlenül Magyarország határainál, külön erre a célra felállított és az Európai Unió forrásaiból finanszírozott biztonsági zónákban - zárul a jobbikos közlemény. (Kuruc.info) Frissítés: Ebből a pénzből a teljes magyarországi migránskérdést meg lehetne oldani Újabb felvételek a tranzitzóna elfoglalásáról. 2. frissítés: A belpesti migránsvédő, aki nem járt még a határon Az egyik zsidó gittegylet máris kihasználta a helyzetet egy kis magyarheccelésre. 3. frissítés: Az utca embere segíti, a főpolgármesteri hivatal fenyegeti a városvédőket 4. frissítés: Tarlósék azt állítják, csak átmenetileg etetnék a betolakodókat - birtokvédelmi eljárásra vár a főváros A főváros nem elszállásolni kívánja a migránsokat, csak átmenetileg ellátni és együtt tartani őket - állította Tarlós István főpolgármester. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) szerint ártanak a budapestieknek azok, akik behatoltak az új, Verseny utcai tranzitzóna területére és bezárták a kapuját. A főpolgármester közleményében az áll: a főváros vezetése biztos a kormány hatékony fellépésében, és visszautasít minden olyan "olcsó politikai kísérletet", amely a városvezetésnek a lakosság érdekével ellentétes beállítottságára próbál utalni, és jogszabályellenesen demonstrálni a Verseny utcai ideiglenes "szociális blokkal" kapcsolatban. Az a határozott véleményük, hogy a "beazonosíthatatlan embertömegnek" nem szabad törvénysértő módon beözönlenie az országba, és Budapesten összegyűlnie - hangsúlyozta. Tarlós István közölte: semmiféle állandó tábor létrehozását nem támogatná. Nem elszállásolni, csak átmenetileg ellátni és a pályaudvartól nem messze együtt tartani kívánják ezeket az embereket - fűzte hozzá. Pető György, a FÖRI igazgatója hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Keleti, a Nyugati, a Déli pályaudvar és a Baross tér "használhatóságának" biztosítása miatt, a szeptember 1-jei tanévkezdést is figyelembe véve jelölték ki az állami tulajdonú 4000 négyzetméteres Verseny utcai területet a tranzitzóna helyszínéül. Közölte: hétfőn a terület kezelőjével megkísérelték műszaki szempontból felmérni a helyszín adottságait, és a város cégeinek a "menekültek" ideiglenes tartózkodásához szükséges tennivalóit. Tájékoztatása szerint a kezelő képviselője, a FÖRI munkatársai és a város cégeinek képviselői reggel 10 órakor azt tapasztalták, hogy illetéktelenek felnyitották a bejárati kapu zárját, bementek a területre, ahol sátrat állítottak fel. A behatolók a kaput bezárták és közölték, hogy nem hajlandók beengedni a terület kezelőjét. Mint írta, ezt a "jogbiztonságot súlyosan sértő cselekményt" magukat a Jobbik Magyarországért Mozgalom aktivistáinak nevező emberek követték el. Hozzáfűzte: a terület kezelője a VIII. kerületi jegyzőhöz fordult birtokvédelemért, az eljárás folyamatban van. Pető György véleménye szerint az elkövetők tettükkel kifejezetten ártanak a budapesti polgárok érdekeinek, amikor meg akarják akadályozni, hogy a főváros frekventált területei "megszabaduljanak" a migránsok okozta terheléstől. A Jobbik közölte: "blokád alá vonta" a Verseny utcai volt Novák piac helyére tervezett fővárosi tranzitzóna területét hétfő reggel. A párt szerint sem tranzitzónának, sem pedig menekülttábornak nincs helye a fővárosban, ezért addig tartják blokád alatt a piac területét, amíg Tarlós István vissza nem vonja a tranzitzóna létesítésének tervét, és le nem veszi a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről az erre vonatkozó pontokat. (MTI nyomán) 5. frissítés: A kormány a bevándorlók letelepítésére készül - Novák Előd az ellenállók között Novák Előd a Jobbik elnökségének támogatásáról biztosította a Verseny utcában demonstrálókat. 6. frissítés: Lázár "drága" tanácsadójának lánya is megjelent a piacon A Verseny utcai piacot elfoglaló jobbikosok ellen maroknyi antifasiszta próbált demonstrálni. Kapcsolódó: - "Germane, segíts!" - Ismét tüntetnek a Keletinél az unatkozó betolakodók - A VII. kerületbe kerül át a tranzitzóna - A Fidesz halálos kelepcéje: az illegális bevándorlás - A Jobbik nem szeretné, ha a bevándorlók tartós életvitelre rendezkednének be hazánkban - a Fidesz mindenkit hülyének néz - A fehér öngyűlölet pszichológiája a jelenlegi sötét invázió tükrében - egy történelmi áttekintés - "Menekülő asszonyok és gyermekek" - az illegális határátlépők 81,3 százaléka férfi - Nincs jogunk unokáink örökségét elpusztítani csak azért, hogy idegen tömegeknek ma jobb legyen az élet 
    Forrás: https://kuruc.info/r/2/147673/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
  • A fehér öngyűlölet pszichológiája a jelenlegi sötét invázió tükrében
  • - egy történelmi áttekintés
  • Európa sötét megszállása zajlik napjainkban továbbra is. Miközben naponta ezrével özönlenek hazánkba is az idegenek, nehéz eldönteni, néha melyik csoport is visszataszítóbb: a követelőző betolakodó, aki szerint Európa nyilván csak egy terülj, terülj, asztalkám; az ellenséges, képmutató zsidó, aki megköveteli tőlünk saját életterünk átengedését az idegen tömegeknek, s elvárja, hogy még mosolyogjunk is hozzá (mert ha nem, akkor rasszisták vagyunk); vagy a gerinctelen fehér liberális, aki aktívan segíti az egykoron szebb napokat látott haldokló Európa, és ezzel saját népének, hagyatékának elpusztítását... Igen, ilyen pólókat készítenek A magyarországi, a különböző fertőző betegségeket behozó betolakodóknak a Nyugati pályaudvarra hajszárítós fürdőszobákkal ellátott tranzitzónákat kiharcoló, súlyosan zsidógyanús Migration Aid szóvivője, Zsohár Zsuzsanna szerint például "Frankfurtban teljesen normális dolog az, hogy 30-40%-os a más ajkúaknak [a száma]". Ezzel azonban vitába szállna maga a német Belügyminisztérium, egy tőlük kiszivárgott dokumentum szerint ugyanis a bevándorlás "fenyegeti a társadalmi békét", melyben Frankfurt is meg van nevezve. Ezt megerősíti az Oxfordi Egyetem tavaly megjelent kutatása, mely tartalmaz egy esettanulmányt pont a frankfurti muszlim bevándorlók bűnelkövetéseiről, ebben olvashatjuk: "Németország olyan ország, ahol a másodgenerációs bevándorlók bűnözési mutatói egyértelműen meghaladják a többségi nemzetét" (31. fejezet). Tudhatjuk azt is, hogy szintén Frankfurtban a hat év alatti gyerekek között már 70% a "bevándorló hátterűek" száma. Hazánkban tehát olyanok segítik az új honfoglalókat, akik szerint ez "teljesen rendben van", miközben már titkosszolgálati szakértők is ki merik mondani: ez az idegenáradat egy Európa-ellenes hadviselés része. (Ugyanakkor sajnálatos, hogy még mindig "amerikázás" hallható, ahelyett, hogy megneveznénk őket: Amerikát már évtizedek óta cionisták irányítják, ahogy az egész közel-keleti részvétel is zsidó érdekek mentén történik.) Közben Zsohár bagázsát a német idegenimádók már meghaladták. Ott öngyűlölő német liberálisok azon munkálkodnak, hogy civil németek saját otthonaikba fogadjanak be néhányat közülük - miközben Margarete Koppers berlini rendőrfőnök szerint a már régen letelepedett "berlini" bevándorlók teszik ki a város bűnözőinek 68,4%-át, de a fiatalság között is háromszor hajlamosabbak az erőszakos bűnelkövetésre. A Flüchtlinge Willkommen ("Isten hozott, menekültek!") csoport azon munkálkodik, hogy saját otthonukat felajánló németekhez helyezzen el idegeneket. A csoport olyan jó dolognak tartja a saját népüket megszálló, pár generáció alatt azt lecserélő idegenek üdvözlését és lakhatásának megoldását, hogy még pólókat is gyártanak Refugees Welcome ("Isten hozott, menekültek!") felirattal (alatta: "Hozzátok a családjaitokat!"). Nem zavarja morálisan kificamodott "humanizmusukat", hogy mindeközben a nemi erőszak nem csak hogy megnőtt az utóbbi időben, de maguk az újabb honfoglalók, "menekültek" sem fogják vissza magukat (példákért lásd: itt, itt, itt, itt, itt vagy itt, vagy itt), áldozataik gyermekkorú, fiatalkorú lányok, vagy akár vak nők, és ez csak pár példa a közelmúltból. Essen városában egy 14 éves lány volt az áldozat, ahol a helyiek szerint mindennaposak a problémák a "menekültekkel", de ez a fajta annyira képtelen magát visszafogni, hogy még a saját táboraiban is erőszakol: ebben a szintén német példában, Detmoldban egy 13 éves táborlakó lány volt az áldozata egy másik táborlakónak. (De két nemi erőszak között akad idejük törni-zúzni, késelni is.) A helyzetre jellemző, hogy Pockingban egy iskola igazgatója utasította a diákok szüleit arra, hogy lányaikat saját biztonságuk érdekében olyan ruhákban küldjék iskolába, amely eltakarja karjaikat, lábaikat, az iskolával szemben ugyanis "menekülttábor" áll. Mint azt korábbi írásomban bemutattam, ez a fajta idegen kirívóan hajlamos a nemi erőszakra. Fontos tehát tudni, hogy az Eurostat adatai szerint tavaly a "menekültek" 70%-a férfi volt. A 14-34 éves, tehát a legaktívabb korosztályban minden négyből három férfi. Idegenek, férfiatlan "férfiak", nőietlen "nők" - közösen Európa elpusztításáért Ezek a jövevények persze nem kímélik azt sem, aki segítene rajtuk. Például napjainkban az angolokat Franciaország felől a calais-i csatornán át ostromló betolakodók az ott már csak "A dzsungel"-nek nevezett helyén pár éve egy fiatal újságíróhallgatót erőszakoltak meg az akkori jöttmentek, a rendőrség szerint "rendkívül brutális módon". Elvileg a fő elkövető egy már francia állampolgár arab embercsempész lehetett, ezzel is bizonyítva, hogy nem csak Európa elsötétítésén munkálkodik, de civilizáltságot se sikerült magába szívnia ittléte alatt. Közben nálunk a betolakodók becsempészéséről a cigányok gondoskodnak. Vajon a megerőszakolt szerencsétlen tanult valamit az esetből, vagy a liberális elmebaj olyan stádiumában van, mint pár másik hasonlóan járt társa? Amanda Kijera amerikai "emberi jogi aktivista" Haitibe utazott a pusztító 2010-es földrengés után, túlzónak találta ugyanis azon beszámolókat, melyek a helyi nők elleni erőszakról szóltak, ezt szerette volna megcáfolni egy cikkel, amin dolgozott (a fekete férfiak "becsületét" próbálva menteni). Ottléte alatt, minden könyörgése és fekete "testvérei" melletti elkötelezettségének hangoztatása ellenére fogva tartotta és sorozatosan megerőszakolta őt egy néger. Mint elképesztő, a kóros, morálisan degenerálódott liberálisok fejébe jó betekintést nyújtó írásában (újraközölt cikk itt) kijelenti, hálás az élményért, mert ezzel is jobban megértette a nők elleni erőszakot. Hogy szerinte mi az oka annak, ami történt? Természetesen a fehér ember: "a fekete férfiaknak minden okuk megvan arra, hogy dühösek legyenek a globális hierarchiában betöltött pozíciójuk miatt, de dühük félreirányított. Nem a nők az ő elnyomásuk forrása; az elnyomó politika és a még mindig nem kezelt fehér férfiuralom az, ami még mindig a globális színteret uralja." Szegény néger tehát csak frusztrált volt az elnyomó fehérek miatt, nem tehet róla. Ez nem egyedi eset, ebben a videóban egy másik beteges példány látható. Kimberly L. Smith egy olyan szervezet elnöke, amely Szudánban segít az ottani négereknek (mert az amerikai fehér emberek között nyilván nem akad, aki segítségre szorulna), ott elmondása szerint többször is megtámadták, illetve egy esetben súlyosan összeverték és megerőszakolták. Hogy ő mit tanult mindebből? Nem azt, hogy ezek a lények emberalatti szinten vegetálnak, erőszakosabbak, deviánsabbak, és potenciálisan veszélyesek, hanem azt, hogy mivel az ő fajtájuk mindig is összevissza erőszakolta egymás asszonyait, gyerekeit, így emiatt traumatizálva vannak, tehát érthető, hogy szegények maguk is megerőszakolnak másokat, illetve, hogy bennük is az emberi méltóságot kell meglátni. Innen logikus út vezet oda, ahol már nem csak a "másságot" menti fel a liberális annak bűnei alól, saját fehér fajtáját okolva, de saját fajtájának már nem is hajlandó életet adni. A szélsőliberális Huffington Post bloggere, Ali Michael a következőképpen vall: Volt egy időszak a húszas éveimben, mikor minden, amit megtudtam a rasszizmus történelméről, hozzásegített, hogy megutáljam magam, a fehérségemet, az őseimet... és a leszármazottaimat. Emlékszem, elhatároztam, hogy nem vállalhatok biológiai gyerekeket, mert nem akarom propagálni a saját [fehér] kiváltságaimat biológiailag. Ha tovább adom kiváltságaimat, azt egy olyanra akarom ráruházni, akinek nincsenek veleszületett kiváltságai; így elhatároztam, hogy örökbefogadok. Ellenszenves volt a fehérségem, de még inkább ellenszenves volt más fehér emberek fehérsége. Úgy éreztem, ahhoz, hogy igazán megszüntessük a rasszizmust, bűntudatunk kell legyen miatta, és más fehérekben is bűntudatot kell ébreszteni emiatt. Megjegyzendő, hogy esetenként ezek a "fehér öngyűlölők" valójában zsidók, akik persze nem zsidóságukat ostorozzák, hanem azt próbálják a fehérekkel éreztetni, hogy "egy közülük" belülről ostorozza a csoportot, ami morálisan manipulatívabb, mintha nyílt, külső kritikáról lenne szó. Ilyen a szintén Huffington Postban pár hete megjelent cikk is (szerzője zsidó), aminek már a kezdete az, hogy "ez a cikk fehér embereknek szól fehér emberektől. A 'te', 'mi', 'miénk' stb. itt így van alkalmazva". Ebben a szerző a fehér olvasókban próbál bűntudatot, öngyűlöletet, szégyenérzetet kelteni a szokásos módon: rabszolgaság, meg nem érdemelt fehér kiváltságok, fehér felsőbbrendűség stb. emlegetésével, miközben "fehér megsebzést" propagál; hogy a fehér közösség bántsa, sebezze meg önmagát, ezzel is lebontva a "fehér felsőbbrendűség rendszerét". Értsd: pusztítsuk magunkat még jobban, ez morális kötelességünk, mert csak az hoz el "faji és szociális egyenlőséget". A fehérellenesség, mint tudjuk, politikailag korrekt a jelenlegi zsidó légkörben. Ez a gyűlölködő cikk pedig jellemzően zsidó, az ilyen "belső radikális kritika" módszerét alkalmazta több felforgató zsidó mozgalom és irányzat a történelemben, főleg a múlt században, mint alább látni fogjuk. Ennek ellenére nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bizony a fehér emberek tömegeivel mára már súlyos gondok vannak, ami a fehérellenességet illeti. Az egykori szinte teljesen zsidó mozgalmak mára már részben önjáróvá váltak, és sokszor zsidó vezetés nélkül működnek patologikus, etnomazochista fehérek által. Mint a fenti példák is mutatják, ez egy komoly, veszélyes jelenség. A világ népei közül gyakorlatilag csak a fehér ember teszi ezt. Közel-keleti arabok nem utaznak Afrikába, hogy néger törzseken segítsenek, malájok vagy filippínók nem fogadnak néger gyerekeket örökbe Haitiről... Például ez a gusztustalan oldal olyan képernyőfotókat gyűjt szociális médiumokból, melyeken "humánus" fehérek láthatók, amint nem fehér embereket segítenek, ölelgetnek és így ünneplik egymást és magukat, mutatva a világnak, hogy ők mennyire nem rasszisták. Ez a fajta viselkedés a morális önigazolás része, ezen keresztül érzik úgy, hogy ők erkölcsös, jószívű, figyelmes emberek... Csak a fehér embereknél látjuk ezt a tendenciát ennyire beteges szinten. Miért jellemző oly sok fehér emberre tehát az idegenimádat (a külcsoportért rajongás) és az önmegtagadás (a belcsoport démonizálása)? Az alábbiakban megkísérlem felvázolni ennek a hajlamnak az eredetét, illetve bemutatom azokat a folyamatokat, melyek a jelenlegi bizarr, beteg helyzethez vezettek. Az európaiak és a zsidók evolúciós pszichológiája - röviden Az alapfelvetés az, hogy az európai ember hajlamosabb az individualizmusra, mint más emberfajták általában. Fritz Lenz német genetikus szerint az északi emberek kisebb közösségekben fejlődtek ki a jégkorszak nehéz körülményei közt, így hajlamosabbak a szociális elszigeteltségre, semmint az összetartó csoportokba tömörülésre.1 Ez a nézőpont nem feltételezi, hogy az észak-európaiak nem rendelkeznek kollektivista mechanizmusokkal, ami a csoportversengést illeti, de azt igen, hogy ezek a mechanizmusok viszonylag kevésbé kidolgozottak, és hogy egy fokozottabb csoportkonfliktusnak kell fennállnia ahhoz, hogy ezek aktiválódjanak. Ez egybevág az ökológiai teóriával, miszerint ökológiailag kedvezőtlenebb életkörülményekben a hangsúly a mostoha fizikai környezettel való megbirkózáson van, nem más csoportokkal való versengésen, és ilyen környezetben kevesebb nyomás nehezedik a csoportra, hogy kiterjedt rokonsági hálózatokat és kollektivista csoportokat alkossanak.2 Evolúciósan az etnocentrikusság kihangsúlyozódik, mikor csoportok közötti versengés áll fenn, de ennek fontossága alacsonyabb, mikor a környezeti kedvezőtlenségekkel kell a (vadászó-gyűjtögető, etnikailag jellemzően homogén) csoportnak megküzdenie, mert az adott környezet nem tudna nagy csoportot táplálni. Ez az individualizmusra való hajlam látható a jellemzően európai egyszerű háztartás rendszerében is: egy férfi, egy nő és gyerekek. A monogám házasság, mely egyéni beleegyezésen és szereteten alapul, hamar átvette a szervezett házasságok helyét, melyek rokonsági vagy családi számításokon alapultak. A jégkorszakban és nehéz környezeti adottságok közt eltöltött idő elegendően hosszas volt ahhoz, hogy az európai ember pszichológiai és kulturális karakterét jelentősen formálja. Christopher Boehm antropológus a vadászó-gyűjtögető társadalmakat erkölcsalapú társadalmaknak nevezi, melyekben a nőknek jelentős szerepük van. Ezekben a társadalmakban az emberek alaposan odafigyelnek rá, hogy mások nem térnek-e el a szociális normáktól; az eltérőket elkerülik, kiközösítik. Döntéseket egyetértéssel hoznak. Felnőtt férfiak egymást egyenlőként kezelik. A kiközösített ember megmaradása a kedvezőtlen természeti élettérben bizonytalan, így evolúciósan a beilleszkedés és a csoportmorál elfogadása alakult ki és erősödött.3 Az európai kulturális eredet: északi vadászó-gyűjtögető. Rokonsági rendszer: Kétoldalú, enyhén férfiközpontú. Családrendszer: egyszerű háztartás. Házasság: exogám, monogám. Házassági pszichológia: harmónikus, közös beleegyezésen és vonzalmon alapul. Nők pozíciója: viszonylag magas. Szociális struktúra: individualista, demokratikus. Etnocentrikusság: viszonylag alacsony. Xenofóbia: viszonylag alacsony. Szocializáció: hangsúlyos a függetlenség, önállóság. Intellektuális helyzet: okfejtés, tudomány. Morális helyzet: morális univerzalizmus: az erkölcs független a csoportérdektől.4 A Közel-Kelet népeinek pszichológiai, erkölcsi fejlődése merőben más volt. Őket az antropológusok, mint Carleton S. Coon, "szegmentált társadalmaknak" nevezik. Ezek meglehetősen áthatolhatatlan (vér)rokonságon alapuló csoportokat alkotnak. A csoportok határait gyakran külső jegyek jelölik, mint sajátos hajviselet vagy öltözet, amint az a zsidókra is mindig jellemző volt egész történelmükben. Különböző csoportok telepednek le külön területeken, ahol megőrzik egységüket más egységes csoportok között.5 Jellemzően a csoportok közti konfliktus gyakran a felszín alatt lappangott. Például a késő 19. századi Törökországban viszonylagos felszínes harmóniában éltek zsidók, keresztények, muszlimok, de a legkisebb szikra is robbanáshoz vezetett.6 Mindez a zsidó etnocentrikusság a mai napig meghatározó a zsidók között, elég Izrael egész történetére, a rengeteg befolyásos zsidó nyomásgyakorló szervezetre, értelmiségire, mozgalmakra vagy eleve a zsidó etnikai kapcsolatrendszerre gondolni, mely híresen terebélyes, erős és agresszív. A zsidó kulturális eredet: közel-keleti állattenyésztők (pásztorok). Rokonsági rendszer: egyenesági, erőteljesen férfiközpontú. Családrendszer: kiterjesztett család, egyesült háztartások. Házasság: belterjes, vérségi, többnejű. Házassági pszichológia: haszonelvű; családi számításokon alapul, és a (vér)rokonság irányítja. Nők pozíciója: viszonylag alacsony. Szociális struktúra: kollektivista, tekintélyelvű, karizmatikus vezetők. Etnocentrikusság: viszonylag magas; „hiperetnocentrikusság”. Xenofóbia: viszonylag magas; „hiperxenofóbia”. Szocializáció: hangsúlyos a belcsoporthoz tartozás, kötelezettségek a rokonság felé. Intellektuális helyzet: dogmatizmus; alárendelés a belcsoport hatóságának és karizmatikus vezetőknek. Morális helyzet: morális részrehajlás; bel- és külcsoport moralitás; „az a jó, ami a zsidóknak jó".4 Mindezek fényében, a (főleg északnyugat-európai) fehér ember hajlamos morális alapon saját belcsoportjának tagjait is büntetni, ha úgy érzi, hogy azok eltértek a közösség által elfogadott morális konszenzustól. Mindez annak a valószínűségét feltételezi, hogy az európaiak önmaguk ellen fordításának a módja az, ha ezen erős hajlamukat aktiválja valami, mely meggyőzi őket saját morális romlottságuk felől. Ez pontosan az, amit zsidó értelmiségi és politikai mozgalmak csináltak és csinálnak ma is.7 Főleg hogy a zsidó elit alakítja ki bennük azt, hogy mi is pontosan ezen manipulált, öngyűlölő fehéreknek a "morális konszenzus": a média, oktatás, szórakoztatóipar, politikai légkör stb. által. Ma ezeknek a fehéreknek az "antirasszizmus", a "sokszínűség", a másságimádat, a homokosok érdekeinek támogatása, az idegenek érdekének saját fajtánk érdeke felé rendelése, illetve a "rasszizmus", a "kirekesztés" és a "homofóbia" ellenzése a morális konszenzus, mert ezt sugallják az elit, véleményformáló médiumok fentről. Ennek a pszichológiai hadviselésnek járt az élén több zsidó felforgató mozgalom és ideológia is. A freudi fehérellenes pszichológiai támadás A pszichoanalízis felforgató mivoltának nem csak azok vannak kitéve akik egy pszichiáter kanapéjára ülnek. Már a kezdetek óta a mozgalom ezen túlmutatott, és hamar az egész nyugati civilizációt áthatotta - társadalmi, kulturális, politikai téren is rombolt. Hatása a mai napig kihat. A londoni Tudományos Múzeum oldala így ír róla: Freud a 20. és 21. század gondolkodására gyakorolt hatását nem lehet tagadni. Ez áthatotta a nyugati kultúrát egészen a nemzetközi kreatív művészetekig. Gondolatai megtalálhatók művészetben, irodalomban, filmben és a színpadon. Az identitás, emlék, gyerekkor, szexualitás fogalmai és jelentései Freud munkássága mentén - és sokszor annak ellenére - alakultak. Nem kétséges, hatása jelen lesz a jövőben is. A pszichoanalitikus mozgalom a kezdetektől fogva túlsúlyosan zsidókból állt. 1906-ban mind a 17 tag zsidó volt, és erősen zsidó identitással rendelkeztek. Egy 1971-es tanulmány szerint az amerikai pszichoanalitikusok 62,1%-a zsidóként határozta meg magát, ehhez képest 16,7% protestáns és 2,6% katolikus. További 18,6% nem nyilatkozott, így feltehetően 62%-nál is nagyobb volt a zsidók száma.8 Yosef Hayim Yerushalmi rabbi, a zsidó történelem és kultúra professzora szerint: A történelem 'zsidó tudomány'-ként tartja számon a pszichoanalízist. Így is volt támadva. El lett pusztítva Németországban, Olaszországban, Ausztiában, és száműzve lett mint olyan. Még most is így tekintenek rá ellenségei és támogatói egyaránt. Persze mára már vannak olyan analitikusok, akik nem zsidók... De a mozgalom élcsapata az elmúlt ötven évben uralkodóan zsidó maradt, ahogy az volt a kezdetektől.9 Az áltudomány egyik vívmánya, hogy patologizálta (kórosnak ítélte meg) az antiszemitizmust (és így minden zsidók elleni kritikát). A Mózes és az egyistenhit című könyvében Sigmund Freud az antiszemitizmus gyökereit abban látta, hogy "az irigység, amit a zsidók kiváltottak azáltal, hogy fenntartották; ők az elsőszülöttek, Isten kedvenc gyerekei, nem lett feldolgozva mások által, mintha hitelt adnának a feltevésnek". Illetve, hogy azok a keresztények, akik a közelmúltban lettek azzá erőszakos térítések által "nem küzdötték még le ellenérzéseiket a rájuk erőltetett új vallás iránt, így azt kivetítették oda [a zsidókra], ahonnan a kereszténység ered". Szerintük az antiszemitizmus teljesen független a zsidók viselkedésétől, az egyfajta nem zsidó patológia, elfojtott szexualitás, kivetítés, pszichés zavar eredménye - melyek mind a hagyományos európai kultúrából erednek. A zsidók ilyetén képtelensége az önkritikára évezredes tulajdonság, Freud zsidó klikkje "tudományos" magyarázatot adott tehát minderre. A mai napig érvként használják ezt zsidók és filoszemiták egyaránt, elég csak a zsidó szerző, Theodore Isaac Rubin pár éve megjelent könyvének címére gondolni, melyben nevetséges freudi kimagyarázással próbál démonizálni minden zsidókat érő kritikát: Antiszemitizmus: az elme betegsége. Nem meglepő, hogy Rubin is pszichoanalitikus. Az elfojtott (értsd: civilizált, európai) szexuális morál "felszabadítása" egy fontos területe volt munkásságuknak. Freud azt "megvetendőnek" tartotta, és egy "összehasonlíthatatlanul szabadabb" szexualitást javasolt.10 Mint azt tudhatjuk, a "szexuális forradalom" óta túlszexualizált társadalomban a közerkölcs degenerálódott, a társadalom pedig kevésbé hajlandó közösségi érdekeit nézni egyéni élvezeteinek hajkurászása közben. Kevin MacDonald, a kaliforniai állami egyetem mára már zsidó nyomásra nyugdíjazott evolúciós pszichológia-professzora így foglalja össze a freudi felforgatást (a teljes tanulmány angolul itt): Jogos azt a következtetést levonni, hogy Freud valódi analizált alanya a nem zsidó kultúra volt, és hogy a pszichoanalízis alapvetően egy agresszió volt ezen kultúra iránt. A metodológusa és rendezett struktúrája a nem zsidó kultúra agymosásának tekinthető, amelyen keresztül az elfogadja saját kultúrájának radikális kritikáját és mindazt, amit a pszichoanalízis alapvetően magával von. [...] A nyugati vallásos és szekuláris intézmények egy erősen egyenlőségre törekvő párválasztási rendszert eredményeztek melyek magas befektetésű gyerekvállaláshoz kapcsolódtak. Ezek az intézmények központi szerepet játszottak a társas kapcsolatokban, mint a házasság alapjai. Azonban, mikor ezek az intézmények radikális támadásnak lettek kitéve a pszichoanalízis által, hamarosan úgy lettek tekintve, mint melyek neurózist szülnek, és a nyugati társadalom maga is úgy lett tekintve, mint ami kóros.7 A zsidó felforgatásra jellemző, hogy a zsidó jellegét igyekeztek elfedni, hiszen ha a célcsoport saját csoportjából jövőnek érzi az adott kritikát, azt könnyebben elfogadja. Így a felforgató mozgalmak se hirdették zsidó jellegüket, sőt, Freud fontosnak tartotta a nem zsidó Jung előtérbe kerülését. Ez dühítette a bécsi zsidó értelmiséget, de Freud ekképp magyarázta a dolgot: A legtöbben zsidók vagytok, így nem vagytok képesek barátokat nyerni az új tanításnak. A zsidóknak meg kell elégedniük az alapok előkészítésének szerény szerepével. Teljességgel nélkülözhetetlen, hogy kötelékeket alakítsak ki a tudomány világával.10 Az első világháború után pedig a Freudhoz hű Ernest Jones, szintén egy nem zsidó lett a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület elnöke. Freud, a zsidórasszista Világos, hogy Freud munkásságával zsidó csoportérdekeket szolgált, nem meglepő tehát, hogy erősen zsidó identitása volt, ezen felül pedig zsidó messianisztikus motiváció hatotta át munkásságát: Gyakran éreztem úgy, mintha örököltem volna azt a makacsságot és mindazt a szenvedélyt, amivel őseink templomaikat védték, mintha örömmel el tudnám dobni az életem egy nagy pillanatért.10 Az Álomfejtés című könyvében továbbá így vall: Iskolás korom végén Hannibál volt a kedvenc hősöm... Amikor a felsőbb osztályokban először sikerült megértenem, mit jelent egy idegen fajhoz tartozni, a szemita hadvezér figurája még jobban elnyerte tiszteletem. A fiatal elmémnek Hannibál és Róma szimbolizálta a kitartó konfliktust a zsidóság és a katolikus egyház között. Ez jól mutatja, hogy Freud saját magát egy idegen fajhoz tartozónak tartotta ez európai civilizációban, harcban "Rómával" és az ahhoz kapcsolódó katolikus egyházzal. Mikor az első női pszichoanalitikus, a zsidó Sabina Spielrein akkoriban kapcsolatban volt a svájci Carl Junggal, tőle szeretett volna gyereket. Számára egyfajta megváltót jelentett volna a gyerek, fúziót zsidó és árja között, Freud és Jung között. Ez nem történt meg. Freud Jézus példáját idézve így írt neki: Meg kell vallanom... hogy az ön fantáziája, miszerint e Megváltó egy kevert kapcsolatba szülessen, nem tetszett nekem egyáltalán. Az Úr által abban a zsidóellenes korban a felsőbbrendű zsidó fajba született ő.9 Mikor egy évvel később állapotos lett egy zsidó férfitól, Freud így írt neki: Én, mint tudja, kigyógyultam az árja ügy iránti utolsó szemernyi részrehajlásból is, és remélem, ha a gyermek fiú lesz, egy rendíthetetlen cionistává nevelődik majd. [...] Mi zsidók vagyunk és maradunk. Mások csak kihasználnak minket, és sosem fognak bennünket méltányolni.9 Carl Jung Freuddal való szakítása után ekképpen írt a mozgalomról: A freudi pszichológiában kifogásolok egy bizonyos egysíkúságot és elfogultságot, és a Freud-követőkben egy bizonyos szabadság nélküli, szektaszerű, fanatikus és intoleráns lelkületet.10 Valóban: Freud szerint ahhoz, hogy a nem zsidók elfogadják a pszichoanalízist, túl kell lépniük a faji eredetű "belső ellenállásaikon". A korai zsidó pszichoanalitikus Karl Abrahammel folytatott levelezésében ekképpen írt: Ön közelebb áll az intellektuális alapvetéseimhez faji rokonságunk [Rassenverwandschaft] miatt, míg ő [Jung] mint keresztény és egy lelkész apa fia, a hozzám vezető utat csak nagy belső ellenállásokon keresztül találja meg.9 Jung később elég tapasztalatot szerzett a zsidókról, s 1934-es A jelenkor lélekproblémája című művében így ír: Az árja tudatalatti nagyobb potenciállal rendelkezik, mint a zsidó. [...] A zsidó, aki egyfajta nomád, sosem alkotott saját kulturális formát, és amennyire meg lehet ítélni, soha nem is fog, mivel minden ösztöne és adottsága igényel egy valamivel civilizáltabb nemzetet, hogy gazdanépként elősegítse fejlődésüket. A frankfurti iskola fő ideológusai - mind zsidók A frankfurti iskola és a fehér identitás patologizálása A frankfurti iskola nem egy konkrét iskola volt, hanem marxista értelmiségiek csoportja. Tulajdonképpen a fehér világot felforgató kultúrmarxizmus, mai értelemben vett liberalizmus és a minden sorsdöntő kérdés (faji problémák, zsidó befolyás stb.) nyílt megvitatását bénító politikai korrektség megalkotói voltak. A kezdetekben minden tag zsidó volt, beleértve a Társadalomkutatási Intézetet az 1920-as években megalapító milliomos Felix Weil-t is, ahonnan a frankfurti iskola felforgató ideológusai működtek. A nemzetiszocialisták a Társadalomkutatási Intézetet kommunista szervezetnek tekintették, és bezáratták hat héttel Hitler hatalomra jutása után, mert az "olyan folyamatokat bátorított, melyek veszélyesek az államra".11 Miután az intézet az Egyesült Államokba költözött, továbbra is széles körben egy dogmatikus és elfogult marxista nézőponttal rendelkező kommunista szervezetnek tekintették.11 A frankfurti iskola freudi hatásra szintén patologizálta a zsidóellenes kritikákat. A Dialectic of Enlightenment című munkájuk szerint az elmélet, miszerint a zsidók egy sor negatív jellemvonással rendelkeznek, csupán az antiszemita önkivetítése: az antiszemita a zsidókat vádolja azzal, hogy hatalmat akarnak, de valójában az antiszemiták "teljes birtoklásra és korlátlan hatalomra vágynak, minden áron. Ebből eredő bűntudatukat vetítik ki a zsidókra". Bob Altmeyer pszichológia-professzor 1988-as könyvében írtak szerint a tudományos bizonyítékok "nem meggyőző" jellege ellenére az alapvetés, hogy az antiszemitizmus a zavart szülő-gyerek viszony eredménye, "olyan széles körben elterjedt kultúránkban, hogy az közhellyé vált". A mai napig kihat ez a fajta mentalitás, így lesz a történelem folytán mindig, mindenhol bajt okozó zsidóság bírálóiból "szexuálisan frusztrált", a fajtáját, kultúráját szerető, azt a beáramló idegen tömegektől óvó ember pedig "gyűlölködő". A frankfurti iskola talán legnagyobb hatású munkája a The Authoritarian Personality (A tekintélyelvű személyiség) című könyv volt, melyben nem csupán az antiszemitizmus, de maga a nem zsidó etnocentrizmus is patologizálásra kerül, mint valami kór tünete. Erről Kevin MacDonald professzor Daniel Levinson, az egyik szerző kapcsán írja (a teljes tanulmány angolul itt): Levinson megjegyzi: 'az etnocentrikust a külcsoport igénye meggátolja az egész emberiséggel való azonosulásban, mely megtalálható az antietnocentrikusságban'. Levinson egyértelműen hiszi, hogy az etnocentrikusság egy kóros elmeállapot jele, és az egész emberiséggel való azonosulás a mentális egészség netovábbja, de sosem vonja le az egyértelmű következtetést, miszerint a zsidók maguk valószínűtlen, hogy az egész emberiséggel azonosulnának, tekintve a belcsoport-külcsoport megkülönböztetéseket, melyek a judaizmusra oly jellemzők. Továbbá, az antiszemita Mack példájában Levinson leírja, hogy az elvárja a zsidóktól, hogy asszimilálódjanak, mintha ez annak a követelése lenne, hogy a zsidók 'kiiktassák magukat, hogy teljesen elveszítsék a kulturális identitásukat és az uralkodó kulturális folyamatokhoz igazodjanak'. Levinson szerint a zsidók asszimilációjának elvárása, és ezáltal szigorú belcsoport-külcsoport kategorizálásuk elhagyása Mack antiszemita pszichopátiája; ugyanakkor Levinson teljesen támogatja azt, hogy az antiszemita azonosuljon az egész emberiséggel és elhagyja az ő belcsoport-külcsoport szociális kategorizálását. Világos, hogy az etnocentrikusság és az avval járó belcsoport-külcsoport kategorizálás csak a zsidóknak jár, és kórosnak van feltüntetve a nem zsidók esetében. Bár nehéz meghatározni az olyan műveknek a nem zsidó kultúrákra tett hatását, mint A tekintélyelvű személyiség, nem lehet kérdés, hogy a nem zsidó kultúra radikális [szélsőbaloldali] kritikája ebben a műben, ahogy a pszichoanalízisben és annak származékaiban a nem zsidó magas befektetésű gyereknevelés és felfelé ívelő társadalmi mobilitás, családban, vallásban, országban lévő büszkeség kórosnak való feltüntetésére törekedett. Az 1960-as évek ellenkulturális forradalma mindenképpen A tekintélyelvű személyiségben került kifejezésre, beleértve a szülők elleni lázadás idealizálását, alacsony befektetésű szexuális kapcsolatokat, vagy a felfelé ívelő társadalmi mobilitás, szociális státusz, családi büszkeség, kereszténység és hazafiasság megvetését. Láthattuk, hogy a nem zsidó kultúra ilyetén elutasításának ellenére, a 60-as évek radikális baloldali zsidói továbbra is azonosultak szüleikkel és a judaizmussal. Az ellenkulturális forradalom egy nagyon mély értelemben egy küldetés volt, melyben a nem zsidóknak a beilleszkedésük és csoportazonosulásuk kórosnak lett bemutatva, míg a zsidó csoport-azonosulás, belcsoport büszkeség, családi büszkeség, felfelé ívelő szociális mobilitás és csoport-folytonosság megtartotta pszichológiai fontosságát és pozitív morális megítélését. Ebben az értelemben ezen radikálisok viselkedése teljesen megegyezett az A tekintélyelvű személyiség szerzőéivel, és a pszichoanalízis és szélsőbaloldali politika zsidó befolyásával összességében: a nem zsidó kultúra és nem zsidó csoportstratégiák alapvetően kórosak és elítélendőek azért, hogy a világ biztonságosabb legyen a judaizmusnak, mint egyfajta zsidó evolúciós stratégiának.7 Ezt a hozzáállást jól ismerheti mindenki. Itthon is a zsidó szervezetek: EMIH, Mazsihisz, TEV stb. folyamatosan azért démonizálnak, adott esetben kriminalizálnak vagy rekesztenek ki magyarokat, mert azok valahogy kifejezik etnocentrikusságukat. Agresszív zsidó aktivisták akkor is ugranak, ha csak egy népdalénekes hazafias rendezvényen való (állítólagos) fellépéséről van szó, mialatt persze az ő szervezeteiknek már a léte is a zsidó etnocentrikusságon és érdekérvényesítésen alapul. Jellemző, arcátlan zsidó részrehajló moralitás: az idetévedt gyökértelenek az őshonos gazdanépnek tiltanák meg a hazafiasságot, miközben ők maguk fanatikusan zsidó érdek szerint cselekednek. Mint a korábban Franz Boas és zsidó klikkje általi antropológiai manipuláció, minden emberfajta "egyenlőnek" való beállítása nagyban hatott a későbbi idegen fajú tömeges bevándorlást elősegítő törvényekre, úgy a pszichoanalízis vívmányai, a frankfurti iskola értelmiségi manipulációi és az ezekből merítő, hasonlóan túlnyomórészt zsidó vezetésű második hullámos feminizmus szintén jelentős hatással voltak a politikai, kulturális, szociális folyamatok alakulására. A hagyományos család, nemi szerepek, szexualitás, közerkölcs, a bel- és külcsoporthoz való tartozás, nemzeti és faji identitás züllesztése és felforgatása történt az egész nyugati világban. Nathan Glazer amerikai zsidó szociológus 1954-es könyvében írtak szerint "egy könyv se került kiadásra a háború óta a szociológia területén, mely nagyobb hatással lett volna az egyetemeken zajló munkálatok irányvonalára napjainkban". Sokatmondó kell legyen az is, hogy zsidó nyomásgyakorló és érdekérvényesítő szervezetek, mint a Rágalmazásellenes Liga (ADL) vagy az Amerikai Zsidó Bizottság (AJCommitte) előszeretettel finanszírozta hasonló munkák megjelenését, mint Az ésszerűtlenség politikája (1978), Amerikai előítéletesség könyvsorozat (1967), Előítéletesség és társadalom (1959), Tanulmányok az előítéletességben könyvsorozat (1950)... Tömegmédia a zsidó bomlasztás szolgálatában A felforgató zsidó elméletek, ideológiák és mozgalmak sikere nem az, hogy ezek olyan zseniálisak lennének feltétlenül, hanem az etnikai együttműködés, hálózatépítés. A befolyásos területekre beszivárgott etnocentrikus zsidók más zsidókat fognak felemelni, beleértve a zsidó érdekeket szolgáló igeológiákat is. Az ún. szociális kondicionálás lényege, hogy ha az ember minél többet lát és hall valamit minél több helyről (tömegtájékoztatás, akadémia stb.), annál inkább elfogadja annak legitimitását. Az elit-konszenzus része lesz. A homoszexualitás megítélését is ez a szociális kondicionálás formálta évtizedeken át (lásd Joe Biden hencegését erről). A zsidók médiabeli hatalmát nem kell ma már részletezni, a téma megfelelően dokumentált, és számos befolyásos zsidó is elismerte már az egyértelműt. A vén felvásárló Simon Peresz ebben a cikkben például az általa is elismerten zsidó Hollywood fiatalokra való hatását dicséri. A zsidó Philip Weiss a Mondoweiss internetes lapban megjelent pár évvel ezelőtti írása is elismeri ezt, de ezentúl egyértelművé teszi azt is, hogy a zsidók egymás közt érzik kényelmesen magukat, és hajlamosak zsidókat alkalmazni - fontos ezzel tisztában lenni, mert filoszemiták és zsidók szokásos érve az, hogy a zsidó túlsúly csak azért van, mert a zsidók "ennyire jók" abban, amit csinálnak. Magas intelligenciájuk és ambiciózus jellemük ehhez azonban nem lenne elég - valójában magas szintű etnocentrikusság és etnikai együttműködés az, ami az egyes zsidókat pozícióba emeli. A zsidó Ron Unz író 2012-es Az amerikai meritokrácia mítosza című tanulmányában bemutatta, miként növekedett egyedül a zsidók száma a Harvardon 2000-2011 között, miközben minden más etnikumé csökkent. Az ázsiaiakhoz képest 2,7-szeres, a fehérekhez képest pedig 46,8-szoros a felülreprezentáltságuk a népességbeli arányukat figyelembe véve. Ennek ellenére ami a legjobb eredményekkel rendelkező diákokat illeti (Phi Beta Kappa, a legkiválóbb felső 10%), ott már számbeli sokszoros felülreprezentáltságuk ellenére mind a fehérek (54%), mind az ázsiaiak (34%) megelőzik a zsidókat (11%). Nem a tudásuk eredménye tehát számbeli fölényük, hanem annak, hogy a zsidó Lawrence Summers, a Harvard akkori elnöke a zsidó Elena Kagant, a Legfelsőbb Bíróság bíróját nevezte ki a Harvard dékánjává. Ott ő a kari kinevezések több mint felét szintén zsidóknak adta. (A téma hosszasabb elemzése angolul itt.) Ez a törzsi együttműködés tehát az, ami a zsidókat és az ő mozgalmaikat, felforgató ideológiáikat felemeli. Így tett szert számottevő befolyásra olyan felforgató áltudomány is, mint a pszichoanalízis, és így tudják a zsidók elit pozícióba helyezni az ő érdekeiket szolgáló érveket, mozgalmakat, politikai irányzatokat, ügyeket. Ezt a faji együttműködést tehát nem feltétlenül úgy kell ezt elképzelni, hogy befolyásos zsidók csoportja fekete csuklyákban gyülekezik egy gyertyafényes szobában, ahol megbeszélik, miként lehetne elpusztítani a nyugati civilizációt... Ha cigányok kezében lenne a média, nyilván a programok tele lennének dajdajozással, ízléstelen förmedvényekkel, mert a cigány karakterből az jön, azt tenné műsorszámokká. Ha arabok kezében lenne a média, szintén a saját etnikai karakterüket tükrözné, ahogy az is bizonyos, hogy saját belcsoportjuk érdekeit szolgálnák ezzel a hatalommal. A zsidók esetében sincs ez másként. A zsidó jellem alapvető vonása pedig, hogy vonzódik a degenerált, a bizarr, a bomlasztó, felforgató dolgokhoz - így a kezükben lévő média is ezt fogja tükrözni. A világ degenerált zsidó (Kandinsky) - és hagyományos európai szemmel (Dahl) Jól bemutatja ezt a zsidó filmkritikus Neal Gabler A saját birodalmuk: miként találták fel a zsidók Hollydoodot című könyvében, ahol kijelenti: Megalkották a saját Amerikájukat - egy Amerikát, ami nem az igazi Amerika... De végül ez az Árnyékamerika oly népszerűvé lett, és oly széles körben lett terjesztve, hogy képei és értékrendje felfalta az igazi Amerikát [...] Hollywood nagy iróniája, hogy az amerikaiak végül is ezen Árnyékamerika által határozták meg magukat, melyet kelet-európai zsidó bevándorlók alkottak. A zsidó bomlasztás nem csak faji, de erkölcsi, kulturális és szellemi fronton is zajlik. Például a degenerált, minden fehér értéket lábbal tipró popkultúrát gyerekekre hányó zsidó Sumner Redstone MTV-je egy ideje már nem csak zenei programokat készít, hanem kimondottan politikai, faji témájúakat is. Az egyik legújabb förmedvény, amit készítettek, és a közelmúltban került adásba, a White People (Fehér emberek), mely a fehér ember szörnyűséges tetteit és jelen társadalomban betöltött "kiváltságos voltát" hivatott bemutatni, és emiatt a fehérekben bűntudatot ébreszteni. Előzetesében szégyenkező, könnyező, bűnbánó fehér fiatalokat látunk, akik nyilván őszintén elnézést kérnek, hogy léteznek egyáltalán. Nem vicc, ebben a videóban néhány gerinctelen példány szó szerint elnézést kér, amiért ők heteroszexuális, fehér "férfiak". (Egyikük erősen zsidógyanús, de persze nem zsidóságáért kér elnézést.) A különböző zsidó médiumok a fehér öngyűlölet mellett még temérdek degenerált, szexuálisan deviáns, fajkeveredést, erkölcstelenséget, hedonizmust propagáló szennyműsorait napestig lehetne sorolni... Az MTV példája azért jó, mert fiatalokat, gyerekeket céloz meg, és kultúraformáló hatása egyértelmű. Valami félelmetes szívtelenség és aljasság kellhet ahhoz, hogy az ellenségnek vélt csoportnak már a gyerekeit is célba vegyék, és egészen kiskortól pszichológiailag öngyűlöletre, szégyenre neveljék, hogy azok majd így pusztítsák el önmagukat, de legalábbis segítsék az ezért tevékenykedő zsidó folyamatokat. Az MTV alapítója és egykori elnöke, Bob Pittman egy 1982-es kijelentése sokat elárul erről: A legjelentősebb vonzalom, amit el tudsz érni: érzelmi. Ha az érzelmeiket be tudod indítani, s el tudod feledtetni velük a logikát, már birtoklod is őket. Az MTV-nél mi nem csupán műsorokat készítünk a 14 éveseknek: mi birtokoljuk őket.12 Persze a műsort készítő lelketlen zsidók azt nem fogják megemlíteni az ilyen fehéreket démonizáló műsorokban, hogy a rabszolga-kereskedelemben maguk a zsidók súlyosan felül voltak reprezentálva (a hollandban is), vagy azt, hogy az amerikai fehérek mindössze 2-5%-ának volt valaha rabszolgája (zsidó családok esetében ez 40% Jacob Rader Marcus rabbi kutatásai alapján). Ahogy azt sem, hogy maguk a fehérek is voltak rabszolgái a világ több népének is a történelem folyamán. A rabszolgaság, a gyarmatok ugyanis az emberi történelem részei (és mindennek a fehérek is voltak elszenvedői nemegyszer), nem egy sajátos sötét folt kizárólag a fehérek múltjában. Sőt, amíg a felforgató zsidók ma élő fehér fiatalokat nevelnek szégyenre, bűntudatra, öngyűlöletre azért, mert 150 éve pár százaléknyi fehér ültetvény-tulajdonosnak rabszolgái voltak, addig napjainkban is él a rabszolgaság Afrikában feketék között, a zsidók pedig a gázai koncentrációs táborba szorított palesztinok ezreit mészárolják le pár évente. Akinek a befolyása alatt a tömegmédia, az oktatás, a politika, az fogja a tömegek érzékenységét formálni a saját céljai szerint. Maguk a zsidók dicsekszenek vele, hogy ők uralják a médiát A szociális kondicionálás mechanikája Pontosan mi is teszi ezt a kulturális bomlasztást olyan hatásossá emberi szinten? Pszichológusok szerint kétféle információfeldolgozó rendszer létezik: az implicit (mélyen bennünk lévő, automatikus, tudatalatti) és explicit (tanult, irányított). Elménk implicit része automatikusan fogadja be és dolgozza fel az információkat, ezeket a gépiesen működő mechanizmusokat úgy hívják, hogy "modulok". Ilyen például az arcfelismerés: ha valakire ránézünk, azt felismerjük saját akaratunkon kívül, nem tudjuk lekapcsolni ezt az implicit folyamatot, az végzi a dolgát. Ennek a modulnak köze van az etnocentikussághoz is, több kialakult mechanizmus is létezik, ami miatt a saját fajtánkat preferáljuk. Philippe Rushton pszichológia-professzor Genetikai Hasonlóság Elmélete is jó példa erre. Az emberek hajlamosak olyanokkal szocializálódni, akik hozzájuk hasonlóak több téren is. Az explicit feldolgozás része a nyelv vagy gondolat. Ez már erőfeszítéssel jár és irányított, mint a folyamat, amit matematika feladatok megoldásakor használunk, ahol tudatosan kell terv alapján kalkulálni. Elménknek ez a része fogad be kulturális hatásokat. A fősodratú médiából például sok explicit üzenet jut el hozzánk: "nincs különbség emberfajok között", a "másság jó", a "keveredés kívánatos", aki ezt ellenzi, az "műveletlen", "primitív gyűlölködő", és így tovább... Ez sokszor összetűzésbe kerül az implicit modulokkal, mely inkább arra ösztökél minket, hogy hozzánk hasonlóakkal szocializálódjunk. Így keres a fehér ember ösztönösen olyan közegeket, lakhelyeket vagy hobbikat, ahol hozzá hasonlóak vannak, igaz ez még a liberálisabbakra is, akik (explicit) soha nem ismernék be, hogy faji okok is közrejátszanak, mert az "rasszista" lenne, de (implicit) mégis így cselekednek. Egy az amerikai Princeton egyetem általi kutatásban FMRI (funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat) használatával fehérek feketék fotóira adott reakcióit vizsgálták. Amikor nagyon rövid időre mutatták a fotókat, a fehérek negatívan reagáltak rájuk, ez az implicit reakció. Mikor hosszabban voltak azok láthatóak, a negatív reakció valamelyest csökkent, és a kutatást vezető Jennifer Richeson professzor szerint "a kutatócsoport az agynak egy bizonyos részét aktiválódni látta, ehhez a részhez tartozik a 'végrehajtás kontroll', a célirányos gondolkodásra tett tudatos erőfeszítés. Ez annak a jele, hogy az agy azzal küzd, hogy ne gondoljon negatív gondolatokat." Ez azért van, mert volt ideje az agy explicit (tanult, manipulált) részének aktiválódni, az pedig tudatosan elfojtotta az automatikus negatív reakciót - hiszen azok "rosszak" és "rasszisták". Természetesen az explicit információfeldolgozás nem csak manipuláció áldozata lehet, azok, akik nem csak manipulatív forrásból szerzik az ismereteiket, hanem például az életben is találkoznak a "mássággal", nem lesznek annyira fogékonyak a hazugságok elfogadására, mint azt a "menekültek" támogatottsága is mutatja, ahogy az is tudható, hogy műveltebb fehérek hajlamosabbak az etnikai alapú önszegregációra. Közismert, hogy már a kisdedek is nyíltan a saját etnikumukhoz vonzódnak, majd ez gyermekkorban is megmarad, míg végül kamaszkorban csökken ennek nyíltsága - bizonyára azért, mert ekkorra már megtanulják a gyerekek, hogy a nyílt etnocentrikusság "kóros" és elítélendő, melyet minél többet hallanak, annál automatikusabb az explicit reakció. Mindeközben implicit módon mégis jellemzően fehér közösségeket keresnek maguknak. Az agy felső, explicit részének ilyetén manipulálása kihat arra, hogy miként foglal állást valaki, mit fejez ki mások irányába, illetve a saját etnikai csoportját is kevésbé fogja nyíltan védeni, például az idegen bevándorlással, vagy zsidó kizsákmányolással szemben. Beteges esetekben pedig konkrétan a saját belcsoportját fogja büntetni, pusztítani a belenevelt szégyen és öngyűlölet miatt. Ezért tehát létfontosságú a zsidó manipulációtól megszabadítani a fehér nemzetek kulturális, politikai légkörét, és ezt az ellenséges elitet lecserélni olyanra, ami valóban a miénk. Zsidó befolyás alatt a közvélemény A tömegek közvélekedésének zsidó érdekek szerinti irányítását jól szemlélteti például a holodomor megítélése. Ezek a holokauszt-propaganda által öngyűlöletre, etnikai szégyenre nevelt fehérek a holodomor szó hallatán nem vágják magukat vigyázzba, nem aktiválódik egy belső érzelmi kapcsoló. Gyermekkoruk óta ugyanis más lett beléjük nevelve, így akként is reagálnak. A belcsoportért felelősséget érezni beteges és romlott, morálisan aljas dolog, míg az idegen segítése, támogatása morálisan szép és jóságos - a freudi hagyaték. A holodomorról nem hall az átlagos fehér, a nyugati világ médiája, oktatása ugyanis súlyosan zsidó befolyás alá került, főleg a második világháború óta, nekik pedig etnikai érdekük a fehér emberben patologizálni minden nemzeti, faji hűséget és törődést, illetve elfedni a zsidó fehérellenes rémtetteket és csak áldozat szerepében bemutatni saját csoportjukat (a fehérekre jellemző empátiát manipulálva). Ezzel egyszerre elejét veszik egy potenciálisan megszerveződő fehér ellenállásnak, ami az ő befolyásukat megszüntetné, illetve erkölcsi manipulációval nyernek maguknak támogatást ennek a befolyásnak a megőrzésére. Ez a zsidó i24news nevű oldalon megjelent cikk is elismeri: zsidó érdek a bűntudat fenntartása. Shulamit Aloni egykori izraeli miniszter szintén elismeri ebben a videóban: "Ez egy trükk, amit mindig alkalmazunk. Mikor Európából valaki Izraelt kritizálja, mi felhozzuk a holokausztot. Mikor ebben az országban [Amerikában] valaki kritizálja Izraelt, akkor ők 'antiszemiták' [...] Nagyon egyszerű megvádolni embereket, akik az izraeli kormányt kritizálják, hogy ők 'antiszemiták', felemlegetve a holokausztot, a zsidók szenvedéseit, és ez igazol mindent, amit a palesztinokkal teszünk." Miközben az ún. zsidó holokausztot saját céljaik szerint bűntudatkeltésre, érzelmi zsarolásra használják, a saját csoportjukra rossz fényt vető dolgokat eltüntetik a tömegek elől. Így tesz a világ talán legbefolyásosabb zsidó nyomásgyakorló szervezetének, a Rágalmazásellenes Ligának (ADL) elnöke Abraham Foxman is, mikor e videó tanúsága szerint ukrán vezetőkkel találkozik, majd tisztességes ember számára már-már felfoghatatlan pofátlansággal képes a következőket mondani Viktor Juscsenko akkori elnök személyes tanácsadójának: Azért jöttünk, hogy az önök demokráciáját méltassuk, de ugyanakkor vegyes érzésekkel érkeztünk. A zsidók történelme ebben az országban meglehetősen tragikus. Egy sokkal aktívabb, agresszívabb hozzáállást szeretnénk látni az antiszemitizmus kezelésében [...] Van egy dolog, amivel kapcsolatban önöknek érzékenyeknek kell lenniük. Ez az, hogy ne kössék össze [a holodomort] a holokauszttal. Legyenek óvatosak, ne úgy legyen kezelve, hogy 'az ő népirtásuk - a mi népirtásunk' mert az kontraproduktív lenne mindkét oldalon. Az ún. zsidó holokauszt sajátossága, kiváltságos mivolta és lehetőleg kizárólagos reklámozása a cél. Ahelyett, hogy ráborította volna az asztalt és azonnal kitoloncolta volna az egész pofátlan, tiszteletlen bagázst az országból, a gerinctelen tanácsadó válasza sajnos jellemző: Mi természetesen tiszteljük a holokausztot, én megértettem az ön üzenetét, és megpróbálunk nagyon diplomatikusak lenni. A másik, később nyilatkozó ADL-es nőnek meg még van képe azt mondani, hogy ahhoz, hogy kezelni tudd [az antiszemitizmust], felelősséget kell vállalnod azért, ami a múltban történt, és így menj tovább előre. Mondja ezt akkor, mikor ők pont azért helyeznek nyomást ukrán vezetőkre, hogy elfedjék saját felelősségüket a holodomorban. A fentebb említett, tipikus zsidó részrehajló moralitás példája ez is. Az a jó, ami a zsidóknak jó, ami másra vonatkozik, rájuk nem - és fordítva. Tömeggyilkos zsidók: Jagoda és Kaganovics A becslések szerint 5-8 millió áldozatot követelő holodomor fő hóhérjai ugyanis zsidók voltak: Genrih Jagoda és Lazar Kaganovics, Sztálin két tömeggyilkosa. Egy izraeli lap, a YnetNews 2006-ban közölt egy cikket Sztálin zsidói címmel, alcíme: Nem szabad elfelednünk, hogy a modern idők legnagyobb gyilkosai közül többen zsidók voltak. A zsidó lap is elismeri: Genrih Jagoda volt a 20. század egyik legnagyobb zsidó gyilkosa, az Állami Politikai Igazgatóság helyettes parancsnoka és az NKVD alapítója, illetve parancsnoka, Jagoda "szorgalmasan végrehajtotta" Sztálin parancsait, és legalább 10 millió ember haláláért felelős. Zsidó megbízottjai alakították ki és igazgatták a Gulág-rendszert. Lazar Kaganovics becslések szerint legalább 20 millió ember haláláért felelős, az ő osztálya volt a legfontosabb a Kommunista Pártban. A két zsidó bűnlajstroma, illetve az egész bolsevizmus zsidó eredete és terebélyes zsidó jellege nem ezen írásom tárgya, így nem megyek részletekbe, de fontos megemlíteni, hogy a holodomor zsidóbolsevik etnikai érdekeket szolgált. Egy 1953-as előadásában, New Yorkban Raphael Lemkin, a "genocide" (népirtás) szó megalkotója is egyértelművé teszi a holodomor etnikai jellegét (a beszéd szövege angolul itt): Az ukrán nacionalizmus kiiktatásáért az ukrán parasztság fel lett áldozva [...] ha a szovjet program sikerül teljesen, ha az értelmiség, a papok és a parasztok ki lesznek iktatva, Ukrajna olyan halott lesz, mintha minden ukrán meghalt volna, mert olyan részét veszti el, ami megőrízte és kialakította kultúráját, hitét, közös eszméit, mely igazgatta és lelket adott neki, mely, röviden: nemzetté tette... Ez nem csak egy tömeggyilkosság. Ez a népirtás esete, nem egyének pusztításáé, hanem kultúráé és nemzeté. Dr. David Duke 2013-as, The Secret Behind Communism című könyvében foglalta össze az elmúlt évtizedek adatait a kommunizmus zsidó jellegéről, és bemutatja, hogy a zsidók a kommunizmussal etnikai érdekeiket érvényesítették. (Itt látható dr. Duke egy terjedelmes videója a könyvről.) Foxman tehát jellemző zsidó pofátlansággal azt követeli meg az ukránoktól, hogy ne említsék egy lapon ezt a holmi holodomort, melyben ukránok millióit irtotta ki két vérszomjas vörös zsidó a szentséges zsidó holokauszttal, mert az "kontraproduktív". A holodomor példája tehát jól mutatja milyen hatása van az egyértelműen túlsúlyos zsidó médiabeli/akadémiai/politikai/kulturális befolyásnak arra, hogy fehérek tömegei mit tartanak fontosnak, és mit nem. Az általuk tematizált szociális kondicionálás határozza meg, mi iránt alakul ki érzékenység a tömegekben, és mi az, ami a szőnyeg alá lesz söpörve úgy, hogy az utca embere nem is tudja, mi az a holodomor, hát még hogy a részleteket is ismerje, mint a népirtás zsidó jellegét. Pár éve például a TV2 megszakítás nélkül adta le a több mint három óra hosszú Schindler listája című hazug propagandafilmet, ami főműsoridőben komoly bevételkiesést jelenthetett reklámok nélkül, de valamiért fontos volt nekik a zsidók sajnáltatása és a bűntudatkeltés - közben a holodomorról játékfilmet hiába is keresnénk, főleg ilyen médiumokban. Konklúzió Mint láthatjuk, a fehér európaiak (főleg észak-nyugat-európaiak) hajlamosabbak az individualizmusra a világ népeihez viszonyítva. Ezzel együtt nem hiányzott belőlünk az etnocentrikusság, közösségi orientáció sem, amire történelmünk számos példával szolgál (és e nélkül már nem is léteznénk). A felforgató zsidó hatás előtt nemzeteink képesek voltak e kettőt egyensúlyban tartani. Míg a ránk valamelyest jellemző individualizmus segített felfedezőinknek, feltalálóinknak, művészeinknek, nagy gondolkodóinknak, addig az etnocentrikusság megőrizte a nemzet faji karakterét, életterét. A második világháború után kaptak a felforgató zsidó mozgalmak egy nagy löketet szerte a nyugati világban, főleg a tömegmédia és szórakoztatóipar kialakulásával és zsidó befolyásával. Nem csoda hát, hogy akkor lendült be igazán a fehérellenes propaganda is, ami mára a fentebb vázolt siralmas helyzetet eredményezte. Ez egybeesett a freudi és marxista módszereket alkalmazó, súlyosan zsidó irányítás alatt álló feminista agitáció és a liberalizmus által széteső család és nemi szerepek, illetve az erőszakos zsidó lobbi által kivívott tömeges nem fehér bevándorlással. Mondhatni addigra érett be a zsidó vetés. Mindez pár évtized alatt iszonyatos mértékű felfordulást és etnikai/kulturális/erkölcsi hanyatlást eredményezett. Tulajdonképpen ezek a fehér liberálisok áldozatai ennek a kegyetlen zsidó pszichológiai hadviselésnek. Egy egészséges, zsidó befolyás nélküli légkörben valószínűleg hasznos tagjai lehetnének a nemzetnek, viszont felnőtt emberekről beszélünk, nem menthetjük fel őket a felelősség alól. A jelenlegi katasztrofális helyzetünkben árulóknak kell őket tekinteni, kiket kíméletlenül félre kell söpörni az útból, ugyanis a végzetes etnikai lecserélésünk jelentős szekértolói ők, akkor is, ha mindezt egy eredetileg hasznos, de mára már patologizált, eltérített, kiforgatott moralitásból teszik. Ez a moralitás a fehér ember sajátja, és egy egészséges kultúrában hasznos lehet, de egy fajilag kevert, liberalizmussal felfogatott társadalomban ez a moralitás kifordul önmagából, és öngyilkos folyamatokat segít - melyet nemzeteink végtelenül aljas zsidó aláásói saját érdekeik szerint ki is használnak. Ez a mi Achilles-pontunk. Az erkölcsorientált mentalitással rendelkező fehér emberre sajnos félelmetesen nagy hatással van tehát ez a morális, pszichológiai hadviselés. Mivel azon nőttek fel, hogy ők mint fehérek romlottak, mint fehérek bűnösök, így magukat mint fehérek fogják büntetni - a csoport szenved, nem az egyén, mert a csoporthoz tartozás lett évtizedeken át démonizálva. Szerencsére még fajtánk egy részében van gerinc és becsület, de sajnos jelentős tömegek ilyen szintre süllyedtek már, ez a jelentős réteg pedig elég ahhoz, hogy a bomlasztó zsidók felforgatási programjainak, ügyködésének megágyazzon a mi közösségeinkben. A magyarországi állítólagos civilek munkássága is sokat árt a magyar etnikai érdeknek, nélkülük a betolakodóknak is nehezebb dolguk lenne, továbbá a politikai színtéren is az ilyen kaliberű öngyűlölő fehérek (vagy elvtelen karrieristák) kerülnek a felszínre, lévén, hogy az ellenséges zsidó politikai elit pont az ilyeneket emeli fel oda, hasznos idiótákként. Kollaboráns árulók nélkül nem tudott volna ilyen befolyásra szert tenni ez az ellenséges elit. Napjaink kollaboránsai ezek a bevándorlást támogató fehérek. A gondolat, hogy ezekben az emberekben túlteng az "emberség" és "jóság", nem tartható. Bennük a patologikus, beidegződött fehérellenesség, öngyűlölet teng túl. Ezt a pszichológiai késztetést elégítik ki az idegenek segítésével. Ha elbeszélgetünk egy példánnyal, nem meglepő, hogy előbb-utóbb oda lyukadunk ki, hogy a fehér embernek tulajdonképpen kötelessége befogadni a sok idegent, mert "rabszolgaság", mert "gyarmatok", mert "holokauszt", azért. Tehát a fehér ember bűnös és romlott, megérdemli a büntetést - ez a zsidó manipuláció eredménye. Ha csupán humanizmusról van szó, vajon megszerveződtek ezek az emberek, mikor a Máltai Szeretetszolgálat csángó rászorulóknak szervezett gyűjtést? Hoztak létre Facebook-oldalakat, több ezren idejüket, fáradságot, pénzt nem sajnálva megszerveződtek, hogy magyarokon segítsenek? Talán a beözönlő idegenek tömegei előtt a magyar hajléktalanok segítésére fordították energiáikat? Nem tették. Ha már háború és állítólagos menekültek; megszerveződtek ezek az emberek akkor, mikor Kárpátalján magyarok kerültek veszélybe a tavaly kialakult konfliktusokban? Nem tették. A "humanizmusuk" és "jóságuk" nem volt sehol, elvégre ilyen esetekben csak magyaroknak kell segítség, saját fajtánkat óvni pedig, mint tudjuk Freud óta: patologikus, beteges, rasszista dolog. A jó hír az, hogy ez a mentalitás és pszichológiai állapot visszafordítható megfelelő, pozitív hatásokkal. Jelenleg egy súlyosan zsidó befolyás alatt álló, mondhatni, konkrétan zsidó elit konszenzusa szabja meg, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy mik a morális bel- és külcsoport határvonalai a fehérek számára, tehát ehhez elengedhetetlen, hogy az ellenséges zsidó elitet, mely súlyos hatással van médiára, popkultúrára, politikai folyamatokra, letaszítsuk jelenleg betöltött kiváltságos pozíciójából, és gondoskodjunk afelől, hogy oda ne térhessen vissza. Megszabadulva minden fehérellenes felforgató érzelmi és pszichológiai manipulációtól (és geopolitikai folyamatoktól), egy zsidómentes, egészséges légkörben megfelelő értéket közvetítve fentről lefelé (az elit-konszenzus hatása a csoportmorálra), lehetséges lenne visszairányítani a fehér ember erkölcsi érzékét egy racionálisabb, természetesebb mederbe. Abba a mederbe, amiben akkor volt, mikor a fehér ember civilizációkat, birodalmakat hozott létre, megálmodott és feltalált dolgokat, időtlen művészetet alkotott, és eleve: nem volt kihalóban. A sor hosszasan folytatható... A kérdés csak az, hogy mire ez megtörténik, marad-e még fehér ember, maradnak-e még fehér többségű országok, mert ha a jelenlegi katasztrofális folyamatok nem lesznek rövid időn belül megállítva és visszafordítva, érdekérvényesítő képességünk olyan szintre csökken a velünk ellenséges és tőlünk teljesen idegen csoportok tengerében, hogy onnan már nagyon nehéz lenne talpra állni. Ezért kell a jelenlegi helyzetet nagyon komolyan venni, és eszerint cselekedni. Csonthegyi Szilárd (Kuruc.info) Lábjegyzetek [1] The inheritance of intellectual gifts (Fritz Lenz, 1931) [2] Habitat, the templet for ecological strategies? (Southwood, T. R. E., 1977) [3] Moral Origins: The Evolution of Virtue, Altruism, and Shame (Christopher Boehm, 2010) [4] What Makes Western Culture Unique? (Kevin MacDonald, 2002) [5] Caravan: the Story of the Middle East (Carleton S. Coon, 1958) [6] Jewish Communities in Turkey during the Last Decades of the Nineteenth Century (Paul Dumont, 1982) [7] The Culture of Critique: An Evolutionary Analysis of Jewish Involvement in Twentieth-Century Intellectual and Political Movements (Kevin MacDonald, 2002) [8] The Fifth Profession: Becoming a Psychotherapist (Henry, W. E., Sims, J. H., & Spray, S. L., 1971) [9] Freud's Moses: Judaism Terminable and Interminable (Yosef Hayim Yerushalmi, 1991) [10] Freud: A Life for Our Time (Peter Gay, 1988) [11] The Frankfurt School. Its History, Theories, and Political Significance (Rolf Wiggershaus, 1994) [12] MTV is Rock Around the Clock, Philadelphia Inquirer, Nov. 3, 1982 
    Forrás: https://kuruc.info/r/9/147541/
  • Nem fizet az unió - elszállt a magyar költségvetés





Hiába a növekvő gazdaság, a bővülő adóbevételek, Brüsszel blokkolja az uniós támogatásokat, emiatt a költségvetési hiány már most júliusban elérte az egész évre tervezett összeget.

Júliusban az államháztartás hiánya további 70,8 milliárd forinttal emelkedett, így a héthavi deficit elérte a 894,1 milliárd forintot - közölte az előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A költségvetés módosítása után az idei hiánycélt 892,4 milliárd forintra emelték, vagyis a tényleges deficit már most elérte az egész évre tervezett hiányt. Az NGM közlése szerint az államháztartáson belül a központi költségvetés 953,7 milliárd forintos deficittel, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 36,7 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 22,9 milliárd forintot meghaladó többlettel zártak.
nbség elsősorban az uniós források eltérő alakulásából fakad. A fejezeti kezelésű előirányzatok uniós bevételei közel 280 milliárd forinttal maradtak el az előző évi bevételektől, mely egyrészt az évenként változó elszámolások különbségéből ered; másrészt pedig az Európai Bizottság által vizsgálat alá vont és egyeztetés alatt lévő tételek következménye. Ez azonban az uniós módszertan szerinti egyenleget nem befolyásolja, hiszen az év végéig esetlegesen meg nem érkező, de a Bizottságtól jogosan igényelt összegek bevételként elszámolhatóak. Eközben az uniós pénzekből tervezett beruházások - a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok - kiadásai mintegy 170 milliárd forinttal haladták meg az előző évi összeget, amely a felfutó kifizetéseknek köszönhető.
A júliusi deficit 70,8 milliárd forintot tett ki, az előző év hetedik hónapjában ez 37,7 milliárd forint volt. Az eltérés oka itt is főként a fejezeti kezelésű előirányzatok uniós bevételeinek az előző év júliusához viszonyított jelentős elmaradásában keresendő, ezeket azonban később számolja el a költségvetés. Pozitívumként értékelhető, hogy tavaly júliushoz képest lényegesen magasabban alakultak a társasági adóból, az általános forgalmi adóból, a jövedéki adóból, a személyi jövedelemadóból, valamint szociális hozzájárulási adóból és járulékokból származó bevételek.
Az nemzetgazdasági tárca megemlítette, de nem részletezte, hogy az Európai Bizottság a közelmúltban két magyar adót, a kiskereskedelmi cégekre kivetett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat és a dohánycégekre kivetett egészségégügyi hozzájárulást is felfüggesztette a vizsgálat idejére. E két tétel 30-40 milliárd forintos éves bevételtől fosztja meg a büdzsét.
A júliusi kiadásokból 50 milliárd forintot tesz ki a rendkívüli tartalék felhasználása, ebből legtöbb - összesen 29 milliárd forint - a déli határzár építésére és a menekültválsággal kapcsolatos egyéb kiadásokra ment el. A kormányzati tartalék hó végére 9 milliárd forintra apadt - vélhetően ennek feltöltéséről is gondoskodni kell az ősszel egy költségvetési módosítás keretében.
A bevételek elmaradását részben ellensúlyozhatja az Országvédelmi Alap zárolása: az alapban az idén azonban csak 30 milliárd forint van, amely lényegesen elmarad az elmúlt évek keretétől. E jelek mind arra utalnak, hogy a kormánynak lépni kell, hogy a kieső bevételeket, illetve a kiadások fedezetét biztosítsa. Ezt megteheti saját hatáskörben zárolásokkal, átcsoportosításokkal vagy a költségvetés menet közbeni módosításával.
Az NGM hangsúlyozta, hogy a hiány nagysága nem időarányos: az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket, vagyis az az év második felében csökkenni fog. Az uniós módszertan szerinti 2015. évi hiánycél pedig változatlanul a GDP 2,4 százaléka - közölte a szaktárca.
Az államháztartás hiánya július végén (milliárd forint)
2010
-997,5
2011
-1494,5
2012
-437,5
2013
-851,2
2014
-851,4
2015
894,1
Forrás: NGM





Elfoglalták az illegális bevándorlók a Keleti pályaudvart 

2015. szeptember 1., 10:24 magyartudat.com 
A budapesti Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatokat - közölte a pályaudvari hangosbemondó kedden nem sokkal 9 óra után. Mindenkit felszólítottak, hogy hagyják el az épületet. 

A peronok és a pályaudvar előtti terület tele van migránsokkal - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A rendőrök sorfalat állnak a peronok előtt, de mind előttük, mind mögöttük vannak migránsok. 

A rendőrök kordonnal lezárták az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót. A főbejáratnál is sorfalat állnak a rendőrök és hangosbemondón, tolmács segítségével tájékoztatják a pályaudvaron és a pályaudvar előtt tartózkodó bevándorlókat. A pályaudvar belső vágányain négy vonat is áll, azokra nem lehet felszállni. 

A migránsok a pályaudvar kiürítése közben demonstrációba kezdtek: jelszavakat skandálva követelik, hogy engedjék őket továbbutazni Németországba. A 7-es és 8-as vágány közötti peronon demonstrálókat a Készenléti Rendőrség próbálja kiterelni a csarnokból. 

A pályaudvaron tartózkodó többi migránst csoportokban kísérik ki az épület elé. 



Nem mi kérdeztük:
"Miért a magyarokon akarják elverni a port?" 

2015/08/31 Bal-Rad 
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság az ausztriai A4 autópályán hagyott autóban 71 menekült halálát okozó bűncselekménnyel összefüggésben őrizetbe vett három bolgár és egy afgán embercsempész előzetes letartóztatását szombaton - jelentette be Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke szombaton, a kényszerintézkedés elrendelése után tartott sajtótájékoztatón. 

Migránsok halála - Mosolygó tömeggyilkos a kecskeméti bíróságon

A bíróság bűnszervezetben, a csempészett emberek sanyargatásával, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt az augusztus 27-én délutántól őrizetben lévő három bolgár és egy afgán állampolgárral szemben ez előzetes letartóztatást egy hónapra elrendelte - ismertette Demeter Gábor nyomozási bíró döntését a törvényszék elnöke. 
A nyomozási bíró a vádhatóság álláspontját elfogadva indokolta döntését, amely szerint a gyanúsítottak előzetes letartóztatása azért indokolt, mert a bűncselekmény súlyossága és a gyanúsítottak külföldi kötődése okán tartani kell attól, hogy a hatóságok elől elszöknének, elrejtőznének. Megalapozottan feltételezhető továbbá, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, tanúk befolyásolásával megnehezítenék, veszélyeztetnék a bizonyítást. 
Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője elmondta: augusztus 27-én a délelőtti órákban fedezték fel az osztrák autópályán a 71 szír migráns holttestét az álló tehergépkocsiban. A magyar szervek példás gyorsasággal, még aznap elfogtak négy gyanúsítottat: egy 27 éves afgán, valamint egy 29, egy 30 és egy 50 éves bolgár férfit - tette hozzá. 
A sajtótájékoztató végén elhangzott, hogy a négy embercsempészt a szerb határ közelében fogták el. (A szerkesztő megjegyzése: a gyors siker a budapesti Nemzeti Nyomozó Iroda rendőreinek kiváló, összehangolt, szakszerű munkájának volt köszönhető.) 
Sárközi Szabolcs elmondta, hogy az embercsempészés bűntettét 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a törvény, azonban ha bűnszervezetben követik el, 2-16 évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság. 
A szóvivő hangsúlyozta: a magyarországi lakhellyel nem rendelkező gyanúsítottak esetében joggal tarthatott a bíróság a szökéstől, elrejtőzéstől. A négy gyanúsított közül csak egy rendelkezett magyarországi tartózkodási engedéllyel - tette hozzá. 
A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy az előzetes letartóztatást az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsítottak vallomást tettek, azonban megfellebbezik a döntést. Ezt mind a négyen azzal indokoltak, hogy állításuk szerint nem követtek el bűncselekményt. 
A Kecskeméti Járásbíróság épületében tartott nemzetközi sajtótájékoztatón több külföldi orgánum képviseltette magát. A csaknem 3 órán keresztül tartó zárt tárgyalásra egyenként kísérték be a rabláncon tartott embercsempészeket. 
Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivőjének a zártkörű tárgyalás előtt tartott sajtótájékoztatón a korábbi tájékoztatását ismertette, amely szerint az embercsempészek közreműködtek a magyar rendszámú kamionban holtan talált migránsok Magyarországról Ausztriába szállításában. 
Annyit elmondott, hogy a Kecskeméten forgalomba helyezett tehergépkocsiba a magyar-szerb határ közelében szálltak be a migránsok. 
További kérdésekre a nyomozás érdekeire tekintettel sem az ügyészség, sem a bíróság szóvivője nem válaszolt. Arra sem kaptak választ az újságírók, hogy miért nem szerepel a gyanúsításban az emberölés. Többször hangsúlyozták: a magyar hatóság egyelőre a migránsok illegális továbbszállítása ügyében nyomoz. 
(MTI) 
Bal-Rad komm: "Kecskemét - Óriási médiaérdeklődés mellett kezdődött meg az A4 autópályán hagyott autóban 71 menekült halálát okozó bűncselekménnyel összefüggésben őrizetbe vett gyanúsítottak bíróság meghallgatása Kecskeméten. A bíróságra bilincsben, erős rendőri kísérettel bevezetett négy gyanúsított egyáltalán nem volt megtörve, sőt egyikük szélesen mosolyogva, elégedetten, szinte vidáman nyugtázta a nagy médiafelhajtást. 
Érdeklődő kecskemétiek a Rákóczi úti sétány közepén, magyar, osztrák, német, orosz, szerb tévéstábok, újságírók, fotósok hada a Kecskeméti Járásbíróság előtt. Ez a kép fogadta szombaton 13 órakor a Rákóczi úton sétálókat. Óriási médiaérdeklődés kísérte a tömeggyilkosság jelenlegi gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását." - tudósított a helyszínről a keol.hu 
A Bal-Rad postájába tegnap orosz nyelvterületől érkezett "néhány" e-mail összefoglaló megállapítása: 

A gyanúsítottak EGYIKE SEM MAGYAR! 
Az áldozatok EGYIKE SEM MAGYAR! 
A jármű AUSZTRIA TERÜLETÉN állt! 
A kamion rendszáma "NEM MAGYAR"! 
Miért a magyarokon akarják elverni a port? 
A "Shengen-zóna" keleti határait Lengyelország és Szlovákia szigorúan őrzi! Szigorúbban, mint Magyarország! 
Magyarország CSAK az ukrán-magyar határszakaszt őrzi! A többit nem! Miért van ez így? 
Emellett még volt egy-két kósza kérdés, de az érdeklődés jelzi: "arrafelé" is meglehetősen tájékozottak a Magyarországot DÓLÓ migránnseseményekről. És nem igazán értenek bizonyos dolgokat. 
Nem értik, ha Németország várja a szíreket, akkor miért nem küld értük hajókat a "baráti Törökországba"? 
MI SEM ÉRTJÜK! VAGY NAGYON IS ÉRTJÜK? 
Kapcsolódó: 
   Merkel a szírek befogadásáról: nem úgy van az! 
   Migránsok a Keletinél: Germany, Germany! 
   A vallomások alapján megdöbbentő információkhoz jutott hozzá az osztrák titkosszolgálat 
   Ausztria gyakorlatilag lezárta a határait, nyakunkon maradhatnak a menekültek 

 
Bolgár hírügynökség: A bolgár-macedón határon letartóztatták öt ISIS terroristát, akik a migránsnak álcáztak magukat. A telefonjukban lefejezett emberek képei és ISIS szimbólumokat találtak.

Ma Brüsszelben egy rendkívüli ülést tart az Európai Unió Tanácsa a migrációs válság miatt . A migrációs hullám már megosztotta Európát és kétségre vonta az EU létét a jelenlegi formájában. Az elmúlt két hónapban a bevándorlók áradata végigsöpört Európán. Csak Macedóniába 50 ezer ember érkezett meg. Az afrikai és a Közel-Keleti bevándorlók elöntötték Görögországot, Szerbiát, Olaszországot és Magyarországot. A migránsok az utcákon sátrakban laknak, lopásból és kábítószer kereskedésből élnek. 


Halott embert találtak a Keleti pályaudvarnál - Echo Tv 

Az Echo Tv tudósítójának beszámolója a budapesti Keleti pályaudvaron kialakult helyzetről. "Vadkeleti állapotok" alakultak ki a fővárosi pályaudvar környékén. Több száz migráns fekszik a területen, teljesen lelakták a környéket. A gyrososokat is csak ők használják. Az is kiderült: egy halott embert is találtak a pályaudvar mellett. 


Világ-panoráma a szervezett népvándoroltatás okairól - Echo Tv 

Az Echo Tv Világ-panoráma című műsorának Hossó Andrea közgazdász volt a vendége. Téma: Tenni kell végre valamit az illegális bevándorlás ellen. Menekültügyről beszélünk, ugyanakkor a mostani népvándorlás igen kis százalékban jelent menekültügyet. Fontos megvizsgálni, ki is indította el a népvándorlást. Az biztos: tudatos, szervezett akcióról van szó, és ez nem összeesküvés-elmélet. Szervezett vándoroltatásról van szó, aminek egyik oka, hogy fellazítsák a nemzetállamok szövetét. 





Merkel a szírek befogadásáról: nem úgy van az!

szerző: MTI, MNO, 2015. augusztus 31., hétfő 18:05, frissítve: hétfő 18:33
Németország nagyra becsüli, hogy Magyarország regisztrálja a menekülteket, a menekültügyet szabályozó Dublin III. rendelet alkalmazásától pedig nem térhet el, és ezt már a magyar kormány tudomására hozta – mondta a német kancellár hétfőn Berlinben.
Angela Merkel sajtótájékoztatón a Magyarországra érkezett szíriai menedékkérőkkel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, „nagyra becsüljük, hogy Magyarország regisztrálja a menekülteket”. Hozzátette, hogy nem minden uniós tagország teljesíti ezt a kötelességét, Magyarország viszont „teljes mértékben” eleget tesz a regisztrációt előíró szabálynak.

Vízum?
Giró-Szász András kommunikációs államtitkár hétfőn a jogi helyzet tisztásárakérte Berlint, mivel a szír menekültek automatikus németországi befogadásáról szóló hírek sokakban reményt keltettek. Emlékeztetett: az uniós jogszabályok értelmében bevándorlók csak érvényes úti okmányokkal és a célország által kibocsátott vízummal hagyhatják el Magyarországot.

A szírek németországi befogadásáról szóló hír a múlt héten jelent meg, azóta a menekültek kevésbé hajlandók együttműködni a magyar hatóságokkal, sokan megtagadják a regisztrációt és azt követelik, hogy haladéktalanul engedjék őket tovább Németországba, emiatt többször tüntettek is a Keleti pályaudvaron.
Zavarodottság

Kifejtette: „bizonyos zavarodottság” alakult ki annak révén, hogy egyes tartományok változtatásokat sürgetnek a szíriai menedékkérőkkel kapcsolatban, a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) pedig úgy döntött, nem él azzal a lehetőséggel, hogy a szíriai menedékkérőket visszaküldje abba az uniós tagországba, ahol beléptek az EU területére. Ennek következtében „az az érzés keletkezett, hogy amennyiben egy szír Németországba érkezik és igazolni tudja szír állampolgárságát, akkor szívesen látják”.

Ez ugyan „megfelel a tényeknek” – hiszen a szíriai menedékkérők csaknem 100 százaléka megkapja a menekültstátuszt –, mint ahogy az is megfelel a tényeknek, hogy a koszovói állampolgárok „nagy valószínűséggel nem szereznek tartózkodási jogot”. Mindennek hatására az a „félreértés” keletkezett, hogy „minden szíriai jöhet Németországba”, ami azonban „nem felel meg a jogi előírásoknak, és erről tájékoztattuk már a magyar kormányt” – mondta Angela Merkel.
A Spiegel internetes oldalán ugyanakkor megjelent egy interjú a BAMF igazgatójával, Manuel Schmidttel, aki elmondta: minden védelemre szoruló menekültet be fognak fogadni, nincs felső határ. Schmidt abban is biztos, hogy a szírek képesek lesznek majd beilleszkedni a német társadalomba.

Nincsenek különvonatok

Steffen Seibert kormányszóvivő már korábban reagált a Twitter mikroblogon azokra a Twitter-bejegyzésekre, amelyek szerint Németország a budapesti magyar nagykövetség szervezésében vonatokat küld a Magyarországon tartózkodó szíriai menedékkérőkért. A kormányszóvivő azt írta, hogy „nincsenek különvonatok”, és „az uniós jog érvényes”, amely szerint „aki Magyarországra megy, annak ott kell regisztrálnia magát és ott kell lefolytatni a menedékjogi eljárást”.

Így foglalt állást a szövetségi belügyminisztérium egy szóvivője is, aki hangsúlyozta, hogy Németország nem helyezte hatályon kívül a dublini szabályokat. Rámutatott, hogy a menekültügy területén a dublini rendszer szabályai alkotják a hatályos jogot az Európai Unióban, és Németország ragaszkodik ezeknek a szabályoknak a betartásához.
A szóvivő kifejtette, hogy a BAMF csupán gyakorlati megfontolásokból döntött úgy, hogy nem küldi vissza a szíriai menedékkérőket abba az uniós tagországba, ahol azok az EU területére léptek, hanem átvállalja a menekültügyi eljárás lefolytatását. Ettől függetlenül továbbra is érvényes az a szabály, hogy a menedékkérőknek abban az országban kell regisztráltatniuk magukat, amelyben belépnek az EU-ba – közölte a belügyminisztérium szóvivője.


A vallomások alapján megdöbbentő információkhoz jutott hozzá az osztrák titkosszolgálat



Meglehetősen csak a vak nem látta az egyértelmű megrendezett eseményeket a bevándorlást illetően.  


A MIÉP nem csak az éppen folyamatban lévő bevándorlás színjátékáról írt több ízben is, hanem több mint 23 éve, Csurka István megörökítette az utókor számára.

images 

Ha igaz amit az egyik internetes portál ír, akkor bebizalmaskodik amitől féltünk. “Amerika egyszerre kívánja megoldani a népirtást”-a globális hatalom átvételit de előtte szétromboltat mindent amit csak lehet s ha csak egy mód van rá akkor  bizony az a legelőnyösebb, ha Amerika számára a bevándorlók és a lakosság összecsapnak.
Ha pedig összecsapások lesznek akkor Amerika beveti katonáit.
A bevándorló tömegek között nem terroristák vannak nagy erőben, hanem civil katonák akik folyamatosan kézben tartják s irányítják a tömeget majd a megfelelő időben okkár a tömegmészárlás is elkezdőzhet hogy ha a lakosság felkel.    
De hagyjuk mi ezt? 
Nem adjuk a földünket.
Nem adjuk az életünket a sátánnak.
Megvédjük ami a mienk.
Magyarország a mienk és mienk lesz mindig.


A bevándorlók bevallották, hogy Amerika pénzeli Őket!

Bombaként robbant a hír egy osztrák folyóirat hasábjain, ahol megírták, hogy a kihallgatott bevándorlók nagy része azt állítja, amerikai szervezeteken keresztül jutottak hozzá ahhoz a pénzhez, amiből az európai kontinensig eljutottak.
Az elmúlt hónapokban az osztrák “menekült”táborokban megtöbbszöröződött a kontinensfoglalók száma.
A katonai titkosszolgálat és a rendőrség külön munkacsoportot hozott létre, a hogy a táborokba elhelyezett betántorgókat kihallgassák.
Ausztria komolyan veszi a menekültáradattal járó veszélyeket, és megpróbál mindenkit átvilágítani, mielőtt átpasszolná a kis jövevényeket a tótoknak, hogy azok a még magyarlakta területeket hígítsák velük elfogadná a menedékkérők benyújtott kérelmeit.
Csak a traiskircheni táborban több mint száz hivatásos rendőrt állítottak szolgálatba, hogy kihallgassák a bevándorlókat. 
A vallomások alapján megdöbbentő információkhoz jutott hozzá az osztrák titkosszolgálat és a rendőrség.
Az afrikai bevándorlók többsége azt állította, hogy különböző amerikai szervezeteken keresztül jutottak hozzá ahhoz a pénzhez, amiből az Európai Unió területére utaztak – írta az osztrák Direkt folyóirat. A bevándorlók az utazásuk során ezerötszáz és tizenötezer dollár közötti összeget költenek el az embercsempészetre és az egyéb kiadásokra.
Ez az indulási és érkezési ponttól illetve az útvonaltól függ. A szállítás Líbiából a legdrágább, ahol az embercsempészetet az Iszlám Állam terrorszervezet irányítja és nem szégyell akár 10 ezer dollárt is elkérni egy afrikai bevándorlótól – írta a felvidéki Medzicas. 
Az afrikai bevándorlók többsége fiatal férfi, akik hazájukban havi pár száz dollárnál többet nem keresnek. Vajon honnan van erre pénzük? – teszi fel a jogos kérdést a Direkt. 
Az osztrák folyóirat állítása szerint megbízható hírforrásból jutott hozzá információhoz, ami bizonyítja azt az állítást, hogy amerikai szervezetek által létrehozott hálózatokon keresztül folyamatos az észak-afrikai bevándorlók szállítása az európai országokba. 
Ezeket a csempészutakat a fekete kontinensen legtöbb esetben az Al-Kaida valamelyik ága illetve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzi. 
Az Egyesült Államok ezzel két legyet üt egy csapásra: bevándorlók százezreit juttatja Afrikából Európába, és a terrorszervezeteknek is biztosít anyagi bevételt. Az osztrák hírforrás megjegyzése szerint ugyanazok a bajkeverők állnak a háttérben, akik egy évvel ezelőtt az ukrajnai Majdant szervezték meg.(Orientalista nyomán)
Istenünk áld meg Magyarországot s a jóakaratú embereket.
Istenünk kérlek emlékezzél meg az emberiségről. Emlékezzél meg népedről.
Szükségünk van Istenünk a közreműködésedre.
Avatkozz be kérlek az emberi életünkben s vezess győzelemre minket.
Istenünk csak általad és Veled kerülhetjük el a vérengzést, az összecsapásokat, a véres háborút.  
Kérünk Istenünk jöjj a segítségünkre.
Arra kérlek Istenünk, hogy a sötét erőket kényszerítsd térdre erőtlenítsd meg őket még mielőtt bármit tennének.
Istenünk  kérlek semlegesítsd az ellenség fegyvereit, biológiai bombáit, rakétáit s fordítsd ellenük véres bosszúját még-len megsemmisül az összes ellenség.
Kérlek Istenünk a földünket pusztító gépezeteket amelyeket a hátérhatalom sötét erői földrengés mesterséges előidézésire használ egy szempillantásra megsemmisüljön s végképp használatlanná váljék. 
Kérlek Istenünk minden gépezet amelyekkel az időjárást, a természet erőit manipulálják azok megsemmisüljenek  s többé soha nem legyenek képesek használni.
Kérlek Istenünk minden titkos lobóratórím amelyek a földszínen létezik s mesterséges járványok céljára használnak azok egytől egyik egy szempillantásra megsemmisüljön s soha többé ne ártson egyetlen nemzetnek sem.
Kérlek Istenünk minden olyan gépezet,technika, amelyek elmék manipulálására alkalmaztok azok most felmondják a szolgálatot s örökre üzemen kívülre kerüljön.
 Kérlek Istenünk  vess véget  a pusztításnak s jöjjön el végre a te országod ide le a földre mert az emberiség éhezi a békét a nyugalmat, a szeretetet, a jólétet.  
Köszönöm Istenünk, hogy meghallgatod kéréseimet s meg is válaszolod őket. Köszönöm, hogy VELED nincs lehetetlen hanem minden lehetséges.
Jézus nevében most is mindörökké.
Szeretettel Angelica.  



2015. 08. 31. 10:30
MTI nyomán

AUSZTRIA GYAKORLATILAG LEZÁRTA A HATÁRAIT, NYAKUNKON MARADHATNAK A MENEKÜLTEK



Határozatlan ideig tart az Ausztria keleti határán az embercsempészek elleni fellépés részeként bevezetett fokozott közúti ellenőrzés - mondta Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter hétfőn a ZDF német országos közszolgálati televízióban.
Ausztria keleti határátkelőinél vasárnap estétől minden olyan járművet megállítanak és ellenőriznek, amely alkalmas arra, hogy embereket rejtsenek el benne. Az osztrák határrendészeti szervek közúti ellenőrzése miatt hétfő délelőttre már 30 kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán Ausztria felé, feltorlódtak az autók a soproni és a kópházi határnál is.
Az osztrák belügyminiszter a német televízióban arra a kérdésre, hogy megkönnyíti-e az osztrák hatóságok munkáját a magyar-szerb határon felépített szögesdrót kerítés, azt mondta: "illúzió azt gondolni, hogy az ilyen intézkedések megállítják a menekülteket".    A menekültek "új utakat találnak majd" - tette hozzá.
Minden egyes halálos áldozat azt jelzi, hogy "gyorsan közös európai megoldásra" van szükség - hangoztatta Joahanna Mikl-Leitner, kiemelve, hogy "mindenekelőtt egy méltányos elosztási kvótát" kell bevezetni.
A közös megoldás kidolgozásához "egyszerűen nyomást kell gyakorolni", és ehhez "minden eszközt használni kell". Például "meg kell kérdőjelezni" az uniós támogatásokat és "csökkenteni kell a támogatásokat" mindazon tagállamok esetében, amelyek nem hajlandóak a "szolidáris felelősségvállalásra" - mondta az osztrák belügyminiszter.
A magyar-szerb határon kiépített ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatban német politikusok is hangot adtak kétkedésüknek hétfőn. A Die Welt című német lap hétfői számában megjelent összeállításban Roger Lewentz, Rajna-vidék-Pfalz tartomány belügyminisztere, egyben a tartományi belügyminisztereket és a szövetségi kormány belügyminiszterét összefogó tanácskozó testület, a belügyminiszteri konferencia elnöke azt mondta: "rettentően nehéz számomra, hogy bele kell törődni abba, hogy Európa közepén kerítések" húzódnak. Hozzátette, ki kell várni, hogy a magyar intézkedés milyen hatással lesz Németországra.
A törvényhozás alsóháza (Bundestag) belügyi bizottságának elnöke, Wolfgang Bosbach a Die Weltnek azt mondta, hogy szerinte a kerítés nem fejti ki a kívánt elrettentő hatást. "A menekültek megpróbálnak majd átjutni a kerítésen, vagy más utakat választanak" - mondta Wolfgang Bosbach. Hozzátette, hogy az uniós külső határok biztosítása szerinte nem szögesdrótkerítés felépítését jelenti.


2015. 09. 12. 09:49

KEVESEBBÉRT MELÓZIK EGY MINIMÁLBÉRES, MINT AMENNYIT EGY MIGRÁNSRA KÖLTÜNK

Magyarország naponta 4300 forintot (havonta: 129 000 forint) költ egy bevándorlóra, ami arányaiban magasabb a minimálbér napi összegénél - derül ki Balog Zoltán Magyar Időknek adott nyilatkozatából. Az emberi erőforrások minisztere azt hangoztatta: a bevándorlóknak a kijelölt befogadó állomásokon kell megkapniuk a nekik járó segítséget és nem a Keleti pályaudvaron.
Balog Zoltán úgy fogalmazott: most még ott tartunk, hogy a menekültek többsége átvonul az országon, így az ellátórendszerek és azok költségvetései még bírják a nyomást. Előbb-utóbb azonban a kiadások elérik azt a szintet, amikor már fel kell tenni a kérdést: 

honnan vegyünk el pénzt a menekültek ellátására?

Ebben az összegben alighanem nincs benne az állandó, fokozott rendőri készültség költségei és az sem csökkenti a kiadásokat, hogy a migránsok gyakorlatilag adományokból is biztosíthatják a mindennapi étkezésüket.


A Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás (TTIP) gazdasági hatásairól 

február 27, 2015 átlátszó.hu 
A Transzatlanti Szabadkereskedelmi Partnerség hátrányairól sokat írtak már. 
Ezek a következőkben foglalhatók össze: 
1. A szerzdődést az EU Bizottság az Unió minden demokratikus alapelvét felrúgva zárt ajtók mögött tárgyalja, abba a társadalmi partner nem kaphatnak betekintést, cask a nagyvállalati szektor képviselői. Az Európai Parlament szocialista és zöld képviselőcsoportjai megpróbálták kierőszakolni a tárgyalási anyagok nyilvánossá tételét. Annyit értek el, hogy a dokumentumoknak az amerikai fél által is hozzáférhetővé tett részeit az európai polgárok is immáron megismerhették... Ez azonban messze nem a teljes kép. 
2. A szerződés jelenlegi formája a kicsempészett információk szerint masszívan gyengítené a nemzetállamok bíráskodási kompetenciáit, mert a befektetők profitjának védelme érdekben a nemzetállami igazságszolgáltatási rendszeren kívüli arbitrációra bízná a vitás kérdések eldöntését. 
3. Újra megnyitná a genetikailag módosított növények ügyét, melyet az európai országok nagy része - így Magyarország is - elutasított. 

Nézzük most akkor az állítólagos előnyeit. 

Öt akadémiai tanulmányt ismerünk, amely a hatásokat becsli. Ezek közül a Bertelsmann féle tanulmány nem közi a módszertanát, ezért nem komolyan vehető. A tudományos elemzések közül az Európai Bizottság a CEPR tanulmányát hivatkozza, az azonban nem tekinthető független elemzésnek, lévén hogy a megrendelője maga a Bizottság volt... 

Három tanulmány (Ecorys, CEPR, CEPII) teljesen elhanyagolható GDP növekedést jósolnak az Európai Unió egészének: 0,34%, 0,49% és 0,30% növekedést 2027-re. Nem éves növekedést, hanem összesen ennyit! Jeronim Capaldo a Tufts Egyetemről egyenesen hasonló mértékű GDP csökkenést jósol az Uniónak! 

A foglalkoztatásra gyakorolt hatás tekintetében hasonlóan lehangoló a helyzet. A CEPII tanulmánya nem elemzi a foglalkoztatási hatásokat. Az Ecorys és a CEPR elemzései a Világbank úgynevezett Computable General Equilibrium (CGE) modelljeit használják, amelyet rengeteg kritika ért, mivel életszerűtlen alapfeltételezésekre építenek a foglalkoztatási hatások tekintetében. Ennek fő oka, hogy ez a modell változatlan foglalkoztatást feltételez, azaz arra alapul, hogy az egyik szektorban a szabadkereskedelmi megállapodás miatt bekövetkezett foglalkoztatási veszteséget a másik szektor azon nyomban felszívja. A GCE modellek másik kritikája, hogy csak a kereskedelem teremtés hatásait veszik figyelembe, de a kereskedelem eltérítését nem. (Ez meglehetősen nagy probléma. A megváltozott kereskedelmi feltételeknek az eddigi szabadkereskedelmi tapasztalatok szerint mindig van elég komoly eltérítő hatása is.) A Tufts Egyetem elemzése ezzel szemben az ENSz komplexebb modelljére építve több mint fél milliós foglalkoztatás csökkenést vetít előre! Ezzel egy időben a kibocsátáson belül a bér/profit ráta egyértelműen a profit irtányába tolódna el! 

Összefoglalva tehát elmondható, hogy az eddigi akadémiai elemzések ellentétes konklúziókra jutnak, de egyik sem támasztja alá a Bizottság hurrá optimizmusát azzal kapcsolatosan, hogy a TTIP lenne Európa gazdasági problémáira az orvosság. Ezen felül szintén elmondható, hogy a szerződéssel kapcsolatos aggályokat annak állítólagos előnyei semmiképpen nem ellensúlyozzák. Nem meglepő módon hatalmas a vele kapcsolatos társadalmi ellenállás, és több európai kormány is jelezte, hogy nem kívánja azt aláírni. 


Csatlakozás az Országgyűléshez intézett felhíváshoz 


Kérünk mindenkit, aki még nem tette meg, most csatlakozzon! 
http://nemzetihirhalo.hu/joo/index.php/csatlakozas-az-orszaggyuleshez-intezett-felhivashoz








2015. 09. 1. 08:58 Alfahír 
Mint arról beszámoltunk, a napokban az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a nemzeti földalapot. 
Mindezt Lázár János közölte múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján. Lázár szerint a döntés nyomán 300-380 ezer hektárnyi földet értékesíthetnek. 
A Jobbik közölte, hogy minden parlamenti és törvényes eszközzel élni fog annak érdekében, hogy a még megmaradt állami földek értékesítését megakadályozza, majd egy vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezték, melynek feladata annak kiderítése lenne, milyen következményekkel járna, ha a megmaradt állami földvagyont is széthordanák. 
Az állami földvagyon kiárusításával vélhetően ismét a Fidesz-közeli oligarchák, nagybirtokosok járnának jól. 
Belharcok a kormánypártnál is 
A privatizáció nemcsak a Jobbikból, hanem egyes fideszes politikusokból is erős ellenérzéseket váltott ki. Turi-Kovács Béla, a párt országgyűlési képviselője és frakcióvezető-helyettese a tegnapi nap folyamán levelet küldött ki az általa vezetett Kisgazda Polgári Egyesület tagságának, melyben élesen kritizálja a kormány terveit. 
Az alfahir.hu birtokába került levélben Turi-Kovács felhívja a figyelmet arra, hogy a földforgalmi törvény arra jogosítja fel a kormányt, hogy hasznosítsa a területet, azaz haszonbérbe adja, maga megműveltesse, azokon mintagazdaságokat hozzon létre, az önkormányzatok részére szociális célokra földterületet biztosítson és szükség helyzetben földcserét bonyolítson le, vagy kisebb területeket kiegészítésként eladjon. Ennek a törvénynek alapján azonban földprivatizációra nincs felhatalmazás. 
A kormánypárti politikus egyébként emlékeztette a Tagságot, hogy nyilvánvalóan felkérésre, de maga Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke vetette fel elsőként az állami földek értékesítésének szándékát. Jakab, aki egyben a Fidesz frakcióvezető-helyettese is, először egy parlamenti felszólalásban, később pedig különböző sajtóorgánumokban, köztük az állami televízióban próbálta indokolni a földvagyon kijátszását. 
A levélből kiderül: a kisgazdák azt is kifogásolták, hogy a teljes akció nagyon gyenge lábakon áll: az eladásra kijelölési eljárást senki sem folytatta le, nem egyeztettek az érdekeltekkel a vevői szándékról és arról sem, hogy milyen feltételekkel lehet állami földet vásárolni. Turi-Kovács szerint abból is látszik a kapkodás és az előkészítetlenség, hogy eleinte 400 ezer, később 380 ezer, majd 300 ezer eladásra szánt hektárról esett szó. 
A politikus azt közli a Kisgazda Polgári Egyesület tagságával, hogy hiába tiltakoztak, a kormány kitartott eredeti szándékai mellett. Tagtársait arra kéri, hogy kísérjék a legnagyobb figyelemmel, hogy saját területükön milyen kezdeményezések vannak a helyben található állami földekre vonatkozóan. Turi-Kovácsék célja az, hogy megakadályozzák a további föld- és vagyon koncentrációt, a termőföld pedig a kis- és középbirtok erősítését szolgálja - derül ki a levélből, vagyis a Fidesz országgyűlési képviselője is arra számít, hogy a kormánypárt baráti oligarchák kezére játszaná a földeket. 


Dr. Pungur József: A nempolitizálásról 



Bene Gábor 2015.09.01, 08:49 Nemzeti Hírháló 
Az általam tisztelt szerző ezen írásában éppen arra mutat rá, amit a Magyarok Szövetsége élenjárójaként sokszor megfogalmaztam: politikus vagyok, csak nem pártpolitikus, hanem nemzetpolitikus! 
A Magyarok Szövetsége pedig azzal, hogy a Vérszerződést akaja megújítani: valójában nemzetépítő munkát folytat. A nemzetépítés a haza ügyeivel foglalkozó "nem rész, azaz pártpolitikusok", hanem egész, azaz a nemzet és a nép ügyeivel foglalkozó politikusok egységesítése, szövetségbe tömörítése. 
A Szövetség tehát Nemzetépítő Népmozgalom, amelynek minden magyar és nem magyar etnikumú személy tagja lehet, ha a magyar nemzeti értékrendet cselekvő módon megéli és védi! 
Egyetlen óvatos kritikám lenne az alábbi írással kapcsolatban, mert szerintem az István a király, c. rockopera legalább annyira a magyarság megosztást szolgálta (istvánosokra és koppányosokra), mint amennyire a nemzeti ébredést elősegítette!) 
Azzal azonban teljesen egyetértek, amivel a szerző befelyezi írását: Az "apolitikus" magyarok ismét nemzeti politikussá tétele, ugyan nehéz, de nem lehetetlen, amely azonban sok türelmes, odaadó és eltökélt munkát igényel. 
Ezért az alábbi írást nagyon ajánlom olvasásra és átgondolásra minden jó magyarnak! BG 
A nempolitizálásról 
Forrás: www.hetihirek.hu 
Korunk egyik ragályos betegsége a nempolitizálás. Ám ne felejtsük el, hogy a nem- politizálás is politizálás - csak annak negatív értelmében. Ugyanis minden ami a poliszban - közösségben - államban játszódik le, valósul meg mindaz jó esetben a poliszban élő közösség felfogásának, véleményének és akaratának megvalósulása. A közösség tagjainak vagy van a saját közösségéről véleménye, terve, akarata amely jó esetben megvalósulhat - vagy nincs ilyen. Ezeket nevezhetjük "apolitikusoknak", vagyis akik valami okból nem törődnek saját közösségük gondjaival, sorsával, felemelkedésével vagy bukásával. 
Magyarországon az apolitizáció korszakokon át való növekedése és terjedése, s ennek időnkénti ugrásszerű növekedése nemzeti sorstragédiáinkhoz köthető. A hazafias nemesség járt élen a Bocskai, a Thököly, a Rákóczi és az 1848-49-es szabadságharcainkban az osztrák elnyomás, gyarmatosítás és kulturális elnyomás ellen. Ezek leverését követte a győzők részéről a magyarság erőszakos apolitizációs politikája, amely csak az 1867-es kiegyezéssel csitult el. Ezután egy 50 éves politikai éra következett, amelyet pártpolitikai belharcok jellemeztek. A polgárosodás nem kedvezett a nemzeti gondolatnak, identitás megőrzésnek. Ehelyett mindenki igyekezett kivenni a maga részét a kapitalizmus bőségszarujából. A duzzadó kispolgárság már csak szavakban volt magyar és keresztény, valójában kozmopolita és szekuláris. 
A véres kijózanodást az 1919-es kommunizmus és az 1920-as trianoni tragédia hozta meg. Nem csoda, hogy Horthy Miklós 1919 október 16-án harangzúgás közben vonult be Budapestre a nemzeti hadsereg élén. Ezzel kezdetét vette egy 25 éves nemzeti, keresztény országépítő és gyarapító kurzus. A kor fölé méltán lehetne írni a bibliai idézetet: "Non moriar sed vitam et narrabo opera Domini" (Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úrnak cselekedeteit, Zsolt. 117:17). Bízvást mondhatjuk, hogy e 25 év nélkül a magyarság összeroppant volna a háborúvesztés, az új csonkítás és a kommunizmus tragédiái alatt. Kegyelmi idő volt ez a 25 év, mert ezalatt Isten felkészítette a magyarságot elhordozni az elhordozhatatlant! 

Történelmünk az Árpád-háziaik-tól- a Szarháziaikig!!!


És a szarháziaktól a hazaárulókig !!!!!

A kék cédulás választási csalással 1947-ben kezdődött a majd' félévszázados kommunista uralom, Rákosi és Kádár korszaka. Nálunk is alapos volt a "régi rend" kegyetlen eltörlése és valami legjobbnak hirdetett "szocialista" nemzetietlen és istentelen rendszer erőszakos, és kétszer is kudarcba fulladt erőltetése (1956, 1989). E rendszernek talán egyetlen pozitív vonása volt a tanulás hangsúlyozása, várva ettől a tömegeknek a kommunista eszmékhez való fordulását és elfogadását. Nem ez történt, hanem az, hogy a tanult emberfők elkezdtek gondolkozni, és többségükben politizálni, következésképpen elvetették a kommunista ideológiát minden előzményével és következményével együtt - és kezdték újra felfedezni a nemzetet otthon és az elszakítottságban! Ebben nagy szerepe volt az 56-os nemzedéknek, a nemzeti ünnepeknek, operáknak, mint amilyen a Bánk bán, vagy István a király, és végül a magyar pozitív külpolitikának, amely közrejátszott a berlini fal leomlásához, és a két Németország egyesüléséhez, valamint romániai politikai változáshoz. A csúcs 56 mártírjaink ünnepi temetése, szabad választás és függetlenség volt. 

Elmondhatjuk, hogy a világmagyarság nemzeti és politikai tudata legmagasabb ponton a rendszerváltozás néhány éve alatt volt - amikor a magyarság többsége úgy érezte, hogy sok pozitív változáson ment át s még több előtt áll és jó magyarnak lenni! 

Milyen változásokat várt akkor a magyarság? Várta, hogy a nyugati demokráciák ismét visszafogadják a magyarságot soraik közé; segítik behozni félévszázados kényszerű lemaradottságát az ipari, mezőgazdasági és jóléti fejlődésben; javulást reméltek az elszakított részek magyarságának politikai és élethelyzetében. Az idő múlásával sajnos ezek a remények és váradalmak csak nem akartak megvalósulni. Ehelyett a magyar gyárak és üzemek privatizációja, gyakorlatilag bezárása történt, valamint a jól teljesítő mezőgazdasági szövetkezetek, állami gazdaságok feloszlatására vagy megszüntetésére került sor. Ezzel együtt a munkanélküliség drámaian növekedett. Az állami bevételek akadoztak és.csökkentek. Így az állam működéséhez és a csőd elkerüléséhez folyamatosan külföldi bankkölcsönöket kellett felvenni, a végén már az egekbe szökő kölcsönök kamatainak fizetésére is. 

Mindezekből a politikailag gondolkodó és nemzetileg elkötelezett magyarságnak fájdalmasan kellett megtapasztalni, hogy a nyugatnak Magyarország csak egy új piacnak kellett. Őket most sem érdekelte a magyarság, mint ahogy sohasem a 20-ik században. Az új középkelet európai piacok nélkül a telített nyugati piacok már nem tudták volna a megszokott jólétüket biztosítani. Így bankjaikkal, plázáikkal és olcsó bérű összeszerelő csarnokaikkal mohón vetették magukat országunkra s aztán a busás nyereséget nem fektették be, hanem talicskával tolták ki országunkból. Nem javult az elszakított magyarság élete sem, sőt egy kezdeti enyhülés után, most azt is visszavennék amit korábban nagy nehezen visszaadtak a nyugat szeme előtt kifosztott magyarságnak. 

Mi lehetett mindezekre a válasza a politikailag már kicsiszolt magyarságnak? Aki tehette lábával szavazott, azaz nyugatra ment és megy jól fizetett munkát vállalni. Úgy négyszázezerre teszik a nyugatra ment szerencsét próbáló magyarokat. Aki tud ott telepszik le, s hazarándul szabadságát tölteni. Megspórolt pénzének egy részét hazaküldi rokonainak, a többit adóparadicsomba menti. Állítólag a magyar betétek már most olyan óriásiak, amiből az ország összes adósságát mellényzsebből ki lehetne fizetni! 

Három lehetősége volt s még egy van országunknak magyarnak és kereszténynek megmaradni. Az első, az Antall József kormánya idején volt (1990-1994). Sajnos a kormányfő korai halála és az összefogott ellenzék destruktív politikája miatt nem volt sikeres. A másik a Fidesz-MDF Orbán Viktor vezette koalíció volt (1998-2002), mely számos jó intézkedést valósított meg. Azonban az ellenzéki pártok aknamunkája miatt már nem folytathatta a kormányzást. A harmadik, a Fidesz-KDNP Orbán Viktor vezette kormány (2010-2014) számos eredményt ért el. Köztük van az új Alaptörvény, a magyar állampolgárság könnyített felvétele, új gyárak, üzemek telepítése, a közmunka bevezetése és mélyre süllyedt demográfia javítása. A jelenleg regnáló Fidesz-KNDP vezette Orbán Viktor kormánya (2014-) azonban néhány érthetetlen és ellentmondásos intézkedése következtében népszerűség vesztéssel kell számolnia. Ezek között van az internet adó megkísérelt bevezetése, a kontroverziás trafik, majd a földtörvény. Nem szült jó vért egy új kormányközeli pozíciókban levő csoport megjelenése. (?) 
Mindezekhez járul most a harmadik világból való mesterségesen megindított és pénzelt migrációs hullám Magyarország déli határain való beözönlése. Ennek egyik célja a nehezen megvalósuló "Európai Egyesült Államok" kikényszerített megvalósítása. A másik cél bizonyára a nyugati liberális, baloldali és zöld politikusok régi tervének valóra váltása. Nevezetesen a tömeges migrációval gazdasági válságba juttatott Magyarország miniszterelnöke, a nemzeti és keresztény politikát folytató Orbán Viktor lemondásának kikényszerítése. 
Az "apolitikus" magyarok ismét nemzeti politikussá tétele, ugyan nehéz, de nem lehetetlen, amely azonban sok türelmes, odaadó és eltökélt munkát igényel. 
Dr. Pungur József 
Kommentként írta Farkaskoma ezt: (2015.08.31. 09:20:54) 
No igen! Én szigorúbban fogalmaznék. Szerintem, Horthy Miklós nélkül a világtérképről hiányozna az az ország, amelynek Magyarország a neve. Ezt bárki beláthatja, aki tud térképet olvasni, és rendelkezésére állnak a megfelelő korból való térképek. Ez jó lenne, ha a mai liberális politikusok is eszükbe vésnék! Nem lenne mit "fikázni"! 
Kapcsolódó: 
   Ötven csepeli kommunista segítette a kékcédulás választási csalást 
   Választási manipuláció kék cédulákkal 
   Offshore-milliárdok: nem lesz itt gyors hazamasírozás 
   Budai Gyula: Sikeres volt az elszámoltatás 
   Balog bevezetné a mindennapos énekórát 


Ötven csepeli kommunista segítette a kékcédulás választási csalást

Hatvanöt éve zajlott a kékcédulás választási csalás, ami több szempontból is fordulópontot jelentett a nemzet történetében




A választás esti zárórájával megkezdődött a szavazatok összeszámlálása… Farkasnál ekkor már Rákosi és a legfőbb pártvezetés. Rajk is itt volt. Kellemetlennek tartottuk a kékcédula-botrányt, de lekicsinyeltük ennek lehetséges politikai következményeit. Minden csoda három napig tart! Túljutottunk rajta! – mondta Rákosi mosolygó cinizmussal… Most a Politikai Bizottság tanácstermében a belügyből Rajknak közvetlen vonalon folyamatosan jelentették a választási eredményeket…
Mámoros örömmel fogadtuk a végleges jelentést. A Kommunista Párt 22,3 százalékkal az ország legerősebb országgyűlési pártjává emelkedett. Messze megelőztük mind a Kisgazdapártot, mind pedig a Szociáldemokrata Pártot” – Vas Zoltánnak, a Gazdasági Főtanács főtitkárának, a bolsevik trojka tagjának sorait idéztük, amelyeket Akkori önmagunkról című visszaemlékezésében hagyott az utókorra. Ezzel a választással lezárult egy szakasz a magyar történelemben, az 1944 decemberében elindult demokráciakísérletet a kommunisták felszámolták.
A Magyar Kommunista Párt (MKP) nem bízott semmit a véletlenre, előre meghatározott forgatókönyv szerint dolgoztak. 1947. február 10-én Párizsban aláírták a magyar békeszerződést, amelynek értelmében rövid időn belül helyre kellett állnia az ország szuverenitásának.
Az idő sürgetésében
A dátumot Sztálin határozta meg, s úgy döntött legyen 1947. szeptember 15-e a szerződés ratifikálásának időpontja. Az előrehozott választást – amelyen biztosították a Baloldali Blokk abszolút többségét – ez előtt a dátum előtt kellett lebonyolítani. A Baloldali Blokkal együttműködő köztársasági elnök, Tildy Zoltán 1947. július 25-én feloszlatta a Nemzetgyűlést és szeptember 16-ra összehívta az új országgyűlést. Rajk László (MKP) belügyminiszter pedig augusztus 31-re kiírta az országgyűlési választásokat.
Az idő tehát sürgetett.
Rákosi Mátyás június 12-én Moszkvába sürgönyözött: „Úgy gondoljuk, körülbelül félmillió fasisztát és reakcióst ki tudunk zárni a választásokból. Meglehetős ellenőrzést is gyakorolhatunk a többi párt jelöléseire… Megvan a lehetősége annak, hogy ezúttal döntő demokratikus többséget hozunk létre, lényegesen megnövekedett kommunista befolyással…”
1947 júliusának végén a forgatókönyv első részeként Rajk belügyminiszter vezetésével a választójogi törvényt módosították. Kizárták a voksolásból azokat, akiket „reakciósnak” tituláltak: az internáltakat, a B listásokat, azokat a front elől Nyugatra menekült ezreket, akik 1945. október 31-e előtt nem tértek vissza. Továbbá a „népellenesek”, „hazaárulók”, „háborús bűnösök”, „fasiszták”, a háború előtti jobboldali szervezetek tagjai sem választhattak. Azt, hogy a fenti kategóriákba ki tartozott, persze az MKP döntötte el. A népnyelv a törvényt csak „lex Sulyoknak” hívta, mert a változások következtében többek közt az ellenzék egyik vezére Sulyok Dezső is elvesztette választhatóságát. (Pártja, a Magyar Szabadság Párt emiatt oszlatta fel magát.) A törvénymódosítás tíz százalékkal csökkentette a választásra jogosultak számát. A bolsevikoknak azonban ez sem volt elég, a kizárólagos hatalom megszerzéséért biztosra akartak menni.
A választói névjegyzékből a Rajk irányítása alatt álló belügyminisztérium a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatóit kihagyta. A belügy az általuk „reakciósnak” tartott polgároknak nem kézbesítette az úgynevezett összeíró íveket, vagy ha igen, akkor teljesíthetetlen feltételekhez kötötték a választójogosultság megadását. A törvénytelenül így kizártak száma egy augusztus 20-án összegzett államvédelmi jelentés szerint 466 953 fő volt.
A kommunisták azonban még a választójogi törvény módosítása és a félmilliónyi kizárás után sem voltak nyugodtak. Farkas Mihály ekkor zseniális ötlettel rukkolt elő. Nyomtassanak rengeteg névjegyzékkivonatot (kék cédulát) s ezzel a párt lelkes katonái az ország több pontján sorozatosan szavazzanak. Így is történt. Az MKP központban lázas munka kezdődött. Kidolgozták a részletes akciótervet: 12 260 szavazónak 4727 szavazókörzetben 208 693 hamis szavazatot kellett leadnia. A hamis kék cédulákat állami pénzen Vas Zoltán a Gazdasági Főtanács keretéből utalta ki, s azokat Rajk utasítására állami nyomdában nyomtatták.
Az MKP vezetése úgy döntött, a csalásba a Baloldali Blokk másik nagy pártját, a szocdemeket is be kell vonni, hogy együttesen osztozzanak a politikai felelősségben. A szociáldemokratáknál Marosán György irányította az akciót. Megszületett a megállapodás: a két párt egyaránt hatvan-hatvan ezer hamis szavazat leadását irányozta elő. Amikor azonban a szocdemek előtt világosság vált, hogy a kommunisták az állami nyomdában nem hatvanezer, hanem ennek közel tízszeresét, félmillió kék cédulát nyomtatnak, visszatáncoltak.
1947. augusztus 31-én, vasárnap zajlott a kékcédulás választás. Az MKP mindent alaposan előkészített. „Ötven jó csepeli elvtársat kérünk 31-ére Zemplénbe. Ittlétük a párt választási győzelmét biztosítja. Szombaton este 11-12 között érjenek Sátoraljaújhelyre. 100% bolsikat kérek. Kb. 20 helyen fognak szavazni. Vasárnap este visszajöhetnek. A kocsik minden dísz nélkül legyenek és csendesek…”
A lelkes pártkatonákat, legtöbbször bányászokat és nagyüzemi munkásokat tehát az előző napon mozgósították. A hajnali órákban teherautókon „vándorszavazók” lepték el az utakat és adták le szavazataikat nem a lakóhely szerinti illetékes szavazókörzetekben.
A csalásokat sok helyen észlelték, de csak leállítani tudták bizonyos körzetekben.
A kiskunmajsai 5. szavazókör jegyzőkönyvében a következő állt: „A bizottság megállapította, hogy tömegesen érkeznek idegenek névjegyzéki kivonattal szavazásra, kik közül többeket igazolásra szólított fel. A rendőrségen megállapítást nyert, a szavazás beismerése és a nála lévő hamis névjegyzéki kivonat alapján, hogy Kiskunmajsán, már a negyedik helyen akart leszavazni. Ők is ugyanazzal az autóval érkeztek, melyik az idegeneket hozta szavazásra.”
A százalékszámítás turpisságai
Jelentések ezrei futottak be a fővárosba. Egy csepeli jegyzőkönyv ezt rögzítette: „ A szavazók között voltak olyan személyek, akik 8, 20, de volt olyan eset is, hogy 120 esetben szavazott le. Az illető szavazók ezért bort, valamint 100-150 forintot kaptak…”
A választás után a Magyar Függetlenségi Párt (MFP) petíciót nyújtott be a választásokat felügyelő Országos Nemzeti Bizottsághoz (ONB), amelyben kétségbe vonta a választások érvényességét, és új választások kiírását követelte. A kommunisták viszont az MFP-t vádolták meg csalással.
A döntés előtt Rákosi a villájába rendelte Major Ákost, az ONB kommunista elnökét, és azzal fenyegette meg, hogy ha a testület nem az MKP javára dönt, azzal polgárháborúba taszítja az országot. A 13,4 százalékos eredményt elért Magyar Függetlenségi Párt szavazatait novemberben, a petíciós pert követően megsemmisítették, arra hivatkozva, hogy az ajánlószelvényekkel csalást követtek el, és megsemmisítették a párt mandátumait is, megváltoztatva ezzel a parlamenti erőviszonyokat.
A két munkáspárt együttesen 1,858 millió szavazatot, azaz 37,17 százalékot szerzett. Az FKGP-vel szemben létrehozott Baloldali Blokkban szövetségesük, a Nemzeti Parasztpárt 415 ezer szavazatot, vagyis 8,3 százalékot kapott, így a Blokk szavazatainak aránya, a 45,5 százalék még mindig nem volt elég a többséghez. Az FKGP 770 ezer szavazatot, 15,4 százalékot kapott. Mivel korábban együtt kormányzott a Baloldali Blokkba tömörülőkkel, a volt kormánykoalíció 60,9 százalékot szerzett.
Utódpártjaival együtt az FKGP ugyanakkor összesen 52 százalékot kapott, azaz a csalások és az a választásokat megelőző erőteljes baloldali kampány ellenére is alig veszített valamit 57 százalékos, 1945-ös eredményéből.
A Baloldali Blokkot többletmandátumokhoz juttatta az a választási törvénymódosításban lefektetett szabály, miszerint ha a koalíció megszerzi a szavazatok 60 százalékát, akkor a listás helyek 75 százalékát oszthatják fel egymás közt. A hatvanszázalékos határt éppen csak sikerült meghaladni a kékcédulás szavazatok segítségével.
A Baloldali Blokk a többletmandátumokkal együtt is csak 49,3 százalékhoz jutott az Országgyűlésben, így a kisgazdák nélkül továbbra sem volt többségük. A hatalmi viszonyokat azonban ekkor már nem a választási eredmények döntötték el. A Magyar Függetlenségi Párt negyvenkilenc mandátumának megsemmisítése után a Baloldali Blokk pártjai már abszolút többséget szereztek.
A kékcédulás választás több szempontból is fordulópontot jelentett a nemzet történetében.
A félmillió kifelejtett szavazó, a kétszázezer hamis szavazat, a hatszáz-hetvenezer megsemmisített voks külön-külön és együttesen is rendkívüli mértékben sértette a választás tisztaságát. A csalássorozat politikai és morális hatásai felmérhetetlen kárt okoztak a magyar politikai életben.
A törvényességbe, az igazságba, a demokráciába vetett hit illúzióját torpedózták meg. A kiszolgáltatottság, reményvesztettség, megalázottság, kishitűség mérgező magvait szórták a társadalomra.
Velünk élnek
Évtizedekkel korábban, 1918 őszén, az 1947-es választási csaláshoz hasonlóan és ugyanolyan örömmel, bár kissé szorongva várták a Károlyi Mihály-féle hatalomátvétel utcán zajló, előre megírt forgatókönyvének beteljesülését az Astoria Szálló egyik lefüggönyözött hotelszobájában. Károlyi gróf beteg szájpadlásával néha „elvakkanthatta” magát az ablaknyílás rejtekében: „Rajta fiúk, menjetek, lázítsatok! Tiszát, legfőbb riválisomat, pedig ne kíméljétek, azt öljétek meg!” Ekkor katonai puccsal vették át a hatalmat. Alig öt hónappal később már gyerekjáték volt azt átjátszani Kun Béláéknak… 1945 után – a szovjet szuronyok árnyékában kissé finomítani kellett a taktikán. Fegyveres összetűzés szóba sem jöhetett, bevetették hát a „népi demokrácia” fegyvereit.
Majd jött 1956.
Aztán 1990, amikor azt hitte a magyarság, hogy mindez már a múlt. Tévedtünk. 1994 májusában – Hornék hatalomba visszamanőverezésekor – a legmodernebb számítógépes technikát alkalmazták. Ezt a belgrádi szocialista testvérek korábban már sikerrel használták, csak importálni kellett. A csalást itt nem a szavazóhelyiségekben követték el, a „szakértő kormány szakértői” a központi számítógépes terminálon futtatták le a korábban beprogramozott „választási eredményeket”. 2006 áprilisában visszatértek a korábbi – kékcéduláshoz hasonló sémához, tömegesen szállították a választókat például Hollókőn és Bercelen, de modern technikát is használták a hatalom megtartása érdekében.
2006 őszén ismét az utcán próbálkoztak egy – 1956 forró őszéhez hasonló – forradalom kirobbantásán, amelynek során idegen zsoldosokat bevetve akarták évtizedekre bebetonozni hatalmukat. Nem sikerült.
A magyar nép józansága, bölcsessége kisiklatta aljas terveiket. Talán 2014-re is megvan már a forgatókönyvük. Sose feledjük a bolsevikok és technikáik is velünk élnek.
Forrás: Magyar Hírlap


Offshore-milliárdok: nem lesz itt gyors hazamasírozás



2012. augusztus 03., péntek, 06:30 Utolsó frissítés: 2012. augusztus 03., péntek, 08:34
Szerző: Nagy Gergő





Orbán Viktor újfent az offshore-pénzek hazahozatalának fontosságát hangsúlyozta egy rendezvényen. A kormányzat intézkedései azonban kétarcúak. Emellett a rendkívül lassan csordogáló külföldön fialtatott forintok visszaterelésének felgyorsítására valószínűleg nem elég a tavaly bevezetett adóamnesztia – alacsony adókulcs és stabil adórendszer is szükséges lenne.

A miniszterelnök múlt héten ismét az offshore-pénzek hazahozatalának fontosságát emelte ki egy szakszervezeti vezetőkkel tartott találkozón. Egyetértettek abban, hogy be kell vonni a közteherviselésbe "a külföldön lappangó számlákat".
A kormányzás elmúlt két évében azonban a kabinet és a kormánypárti többség meglehetősen kétarcúan nyúlt az offshore-vagyonok kérdéséhez. A parlament már 2010-ben eltörölte például azt a Bajnai-kormány idején hozott szabályt, mely szerint a külföldre utalt szolgáltatási díj, kamat vagy jogdíj után a hazai kiutalónak 30 százalékos, úgynevezett forrásadót kellett fizetnie addig, amíg nem igazolta, hogy a célországgal a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van Magyarországnak. Ez az előírás január elsejével került ki az adórendszerből, és az adószakértők szerint nagy lazításnak számított, vagyis jelentős mértékben megkönnyítette, hogy offshore országokba menekítsék a pénzüket az adóalanyok.
Hasonló könnyítésként értékelhető az a módosítás is, amit Rogán Antal nyújtott be a személyi jövedelemadóról szóló törvényhez 2011 júniusában, és az Országgyűlés el is fogadta azt. A módosítás azt az ugyancsak a Bajnai-kormány idején hozott előírást törölte el, mely szerint a magánszemélyeknek szerepeltetniük kellett az itthoni adóbevallásukban azt a ki nem osztott nyereséget is, amelyet adóparadicsomokban lévő cégekben tartottak, és ugyanúgy adózniuk kellett utána, mintha nem menekítették volna ki. Ezek a lépések erősen szembementek a kormányfő által sokszor hangoztatott "offshore-lovagozással".
Amnesztiát hirdettek
Eközben a kormányzat olyan lépéseket is tett, amelyek az offshore országokban pihenő forintok és eurók hazacsábítását próbálták ösztönözni. Tavaly adóamnesztiát hirdetett, mely 10 százalékos adó megfizetése után törvényessé teszi az offshore-forintokat, 2010-ben 10 százalékra szállította le a társasági adó kulcsát, a közbeszerzésekben pedig offshore-cégek már nem vehetnek részt. Az Orbán által emlegetett külföldi számlákat így elsősorban nem a büntetés oldaláról igyekszik megfogni a kabinet, hanem legfeljebb ösztönzőkkel bírná rá az offshore cégek tulajdonosait, hogy hozzák haza pénzüket.
Rogán Antal említett módosítója is amellett, hogy megkönnyítette az adóelkerülést, kiszélesítette és időben kiterjesztette az adóamnesztiát, amellyel az adóparadicsomokba menekített pénzüket hazahozó magyar magánszemélyek idén év végéig élhetnek (az amnesztiát egyébként a kormány nem tervezi meghosszabbítani).
Csepp a tengerben az eddigi teljesítmény
"Nem tartom reális lehetőségnek, hogy rövid távon a jelenleg külföldön pihenő magyar pénzek jelentős mértékben hozzájáruljanak a költségvetési bevételekhez" – mondta a hvg.hu-nak Kende Tamás nemzetközi jogász. Kende szerint a fejlett államok a Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD) mellett működő FATF-on (Financial Action Task Force) keresztül gyakorolnak nyomást az adóparadicsomokra és azokra a bankokra, amelyek az adóparadicsomokban bejegyzett cégekkel kereskednek. Kende hangsúlyozta, hogy míg az Európai Unió Svájccal, Liechtensteinnel és más államokkal kötött nemzetközi megállapodásokkal próbálja biztosítani, hogy az ezen államokba érkezett pénzek után az unió javára Svájc és a többiek beszedjék és befizessék az adót. Az EU tagállamai közül Németország, Ausztria és Belgium is adatokkal teli CD-ket vásárol magánszemélyektől, hogy bizonyíthassa az adómegkerülést, míg az Egyesült Államok és Kanada részben a bankokat és banktisztviselőket is érintő büntetőjogi eszközökkel próbálja az adóparadicsomban lévő pénzeket megadóztatni, illetve az adóelkerülést felszámolni.

Orbán Viktor hazahozná a "külföldön lappangó számlákat"
Fotó: MTI / EPA / Julien Warnand
Az itthoni, tavaly bevezetett adóamnesztia keretében, hivatalos források szerint mintegy 35 milliárd forint érkezett haza. Ezzel a költségvetés 3,5 milliárdos bevételre tett szert. Az egyelőre mérsékelt sikerrel folyó adóamnesztia mellett – Kende szerint – a szabályozás átalakításával és az adórendszer átalakításával lehet hosszabb távon megelőzni a magyar források adóparadicsomba áramlását. A nemzetközi jogász jó irányú szabályozásnak nevezte azt, hogy a közbeszerzéseken nem vehetnek részt offshore-hátterű cégek vagy, hogy állami támogatást ne kaphasson ilyen társaság. Szerinte a 2010-ben bevezetett alacsonyabb társasági adószint (a társasági adó 500 millió forintos adóalapig 10 százalék) versenyképes Ciprussal vagy Máltával, de ahhoz, hogy a magyar szabályozás versenyképtelenné tegye és ezzel kiszorítsa az offshore-cégeket, az is kellene, hogy stabilizálódjon az adórendszer, és bízni lehessen abban, hogy a befektetés pillanatától a tervezett "exitig" ne változzanak jelentősen a feltételek.
A büntető szabályok szigorítása, illetve az ellenőrzés fokozása rövid távon nem, inkább néhány éves távon járhat értékelhető költségvetési következményekkel, az adóigazgatási és büntető ügyek hosszú átfutása miatt – emelte ki Kende.
Korábbi próbálkozások az offshore-forintok hazahozatalára
A magyar politikát elég régóta foglalkoztatja a külföldön fialó itthoni pénzek ügye. Már 2006-ban, az országgyűlési választások után felvetődött, hogy szükség lenne egy kedvezményes kulccsal hazacsábítani az offshore-pénzeket, ami hozzájárulhatott volna a második Gyurcsány-kormány megszorító csomagjának végigviteléhez. A dologból egészen 2008-ig nem lett semmi, akkor már azonban a parlament törvénybe foglalta, hogy aki hazahozza az adóparadicsomokban parkoltatott pénzét, annak csak 10 százalékot kell leadóznia, és ezzel legalizálja vagyonát.


Egy nemrég publikált kutatás szerint ugyanakkor Magyarország előkelő helyen található a világ offshore szempontjából legfertőzöttebb fejlődő államai között. A Tax Justice Network által kiadott jelentés szerint a 80-as évek óta 242 milliárd dollár veszteség érte hazánkat, a kiáramlott összeg a magyar államadósság két és félszeresét teszi ki. Ezzel az eredménnyel a legfertőzöttebb húsz ország között vagyunk, és még a nálunk sokkal korruptabbnak tartott Lengyelországot és Ukrajnát is lepipáljuk. A kutatók emellett azt találták, hogy mintegy 21 billió dollárnyi be nem jelentett vagyonnal rendelkeztek a világ leggazdagabbjai offshore paradicsomokban 2010-ben, ami nagyjából egyenlő az USA és Japán teljes évi gazdasági kibocsátásával. A becslés csak a magánvagyonokra vonatkozik, ebben nincs benne a vállalati vagyonok ennél jóval nagyobb offshore állománya.
Konzekvens gazdaságpolitika kellene
A gazdaságtörténetben kevés az átütően sikeres offshore-sztori, legtöbbször nem tudnak a kormányok komoly eredményeket felmutatni, illúzió ilyenre számítani – mondta Lattmann Tamás nemzetközi jogász. Lattmann szerint nem is az lenne az igazi eredmény, ha visszakerülne Magyarországra több százmilliárd forint, hanem hogyha azok a cégek, amik visszatelepülnek, ugyanolyan gazdasági aktivitással működnének itthon is, mint külföldi bejegyzésük időszakában. Így a gazdasági növekedésre és a jövőbeli adóbevételre is pozitív hatással lehetne egy ilyen lépés.
A kormányzati szándék eközben kétirányú. Egyfelől vissza akarják hozni a már kinn lévő pénzeket, másfelől pedig a már folyamatban lévő projektekből ki akarják zárni az offshore-hátterű cégeket – fejtette ki a nemzetközi jogász. Lattmann szerint a második pont azért is különösen fontos, mivel korábban többször felmerült, hogy nagyobb beruházásoknál kivitték a pénzt a cégek, az alvállalkozókat pedig otthagyták kifizetetlenül. A tényleges gazdasági igény mellett persze fontos a politikai kommunikációs töltet is, a “kormány nemzetközi pénzügyi tőke elleni retorikájába szépen beleillik az ilyen irányú diskurzus”.

Itthon is fialtathatnák az eurót a jelenleg még offshore-cégek
Fotó: MTI / Kovács Attila
Igazából azonban majd a gyakorlat mutatja meg, hogy mennyire működhet a rendszer, mondta a nemzetközi jogász. Lattmann úgy véli, hogy az elméleti lehetősége továbbra is meglesz annak, hogy a közbeszerzések körül megjelenjenek offshore-cégek. A törvényi keretek és a szigorú ellenőrzési hatáskörök már most is adottak, így csak akkor lehet komoly változást elérni, ha az adóhivatal végrehajtási hatásfokán javítanak, szigorítják az ellenőrzést. “Ez jobban hozzájárulna a jogkövető magatartás megszilárdulásához is” – tette hozzá a nemzetközi jogász.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy a gazdasági szereplőkre nem jellemző, hogy csak a „nemzeti érdekekben” gondolkodnak, ők racionális üzleti alapon mérlegelnek. A jogalkotónak így a gazdasági szereplők fejével is kell gondolkodnia, nem hagyhatják figyelmen kívül az üzleti aspektusokat, mert akkor nem lesz sikeres az offshore-pénzek hazahozatala.
A legfontosabb ugyanakkor a bizalom, enélkül a gazdasági szereplők nem döntenek a hazatérés mellett. "A bizonytalanság, bizalmatlanság rendkívül zavarja a tőkemozgást, a magyar jogszabályi környezet folyamatos változása pedig egyáltalán nem kedvez annak, hogy ez csökkenjen" – emelte ki Lattmann. Ezt a mostani adóamnesztia esetleges bizalomépítő hatása sem pótolja, a kormánynak konzekvens politikával kell fellépnie, és egy biztos szabályozási környezet fokozatosan vezethet erősödő bizalomhoz a gazdaság szereplőinek oldalán.





Az ideiglenes (ügyvezető, átmeneti, szakértő) kormányról (II.) 

Geri Tibor 2015. szeptember 1., 7:14 Facebook 
A BÉKÉS átmenet azt jelenti, hogy a Rendszer-váltás bekövetkeztéig a társadalom, a gazdaság működése folyamatos, állam által irányított, a diktatúra és a megszálló állam felszámolása és a jogfolytonos, új magyar állam létrehozása tárgyalások útján, tervezetten, szervezetten, jogszerűen, alkotmányos keretek közt (a magyar állam érvényes és hatályos joga szerint) és a nemzetközi jogot figyelembe véve megy végbe. 
Egyesek nem értik, hogy egyáltalán egy társadalmi rendszerváltáshoz minek kell "átmenet". Főleg BÉKÉS. Egyiket leváltjuk, másikat bevezetjük és kész. 
Csak hát egy társadalmi rendszerváltás az nem olyan, mint egy új autó vásárlása. Nem olyan, hogy a szalon parkolójában kiszállunk a régiből, veszünk egy újat, és azzal megyünk haza. A társadalmi rendszerváltás az leginkább egy költözéshez, vagy ami rosszabb, egy lakásfelújításhoz, vagy ami még rosszabb, egy ugyanazon a telken végzett, alapoktól kezdődő új házépítés. Úgy, hogy közben a család feje felett mindig legyen fedél, lehessen főzni, leülni enni, lehessen fürdeni meg legyen hol aludni. Így talán már mindenki jobban érti, hogy miért kell átmenet, mert tudja, mivel jár egy költözés, ahol magunk pakoljuk össze a cuccainkat, és magunk tesszük lakhatóvá az új lakásunkat, házunkat. Nem beszélve egy ház átépítéséről vagy új ház építéséről. Tehát a társadalmi rendszerváltáskor a döntéstől a megvalósításig, az egyik rendszerből a másikban való átmenetig IDŐ kell, ami alatt a szükséges változásokat elvégezzük. 
A BÉKÉS átmenet az nem szükséges kellék egy társadalmi rendszerváltáshoz, se 1789-ben a franciák, se 1917-ben az oroszok nem úgy csinálták. Csak hát ők először csinálták, tapasztalatok nélkül. Nekünk, magyaroknak viszont a világon mindenki másnál nagyobb tapasztalatunk van társadalmi rendszerváltásban. Csak a dátumokat sorolom. 1848, 1867, 1918, 1919, 1920, 1945, 1956 okt., 1956 nov., 1989, 2012. Ha az 56-os októberi forradalmat és a novemberi hatalom visszaállítást egynek veszem, akkor is 9 (! azaz KILENC!) alkalommal váltottunk rendszert! Utánunk a franciák következnek, ők az 5. köztársaságuknál tartanak. 
Tehát a BÉKÉS átmenet az nem kötelező kellék egy rendszerváltáshoz, hanem a tapasztalat alakította ki. Az utolsó előtti rendszerváltás - a hatalom által szervezve is a saját átmentésükre - állami jogfolytonosság fenntartásával, csak az állam és a jogrendszer legszükségesebb átalakításával is egy évig tartott 89-90 között. Nem beszélve a gazdasági és egyéb nagy társadalmi alrendszerek átalakításáról, ami évekig is eltart, és van, ami 20-30 évig is eltart (pl egy új nyugdíjrendszer felépítése.) 
És a legutolsó, alkotmányellenes rendszerváltás átmeneti ideje - az új, nem magyar állam létrehozása miatt - már két évig tartott 2012-2014 között (eddig működtetett egymás mellett, párhuzamosan kettő államot a politikai "elit") és még mindig tart. 
Tehát a történelmi tapasztalatunk alapján - ha nem nagy anyagi és véráldozattal, és az életszínvonal 20-30 éves visszaesésével akarunk rendszert váltani, akkor - a diktatúra lebontására is kell egy Átmeneti időszak. És leginkább azért, mert nem állami jogfolytonosságban megyünk át az egyik rendszerből a másikba. Hanem két államból kell egyet csináljunk. Egy alkotmányellenes, jogilag érvénytelen nem magyar államot le kell bontanunk, és egy új magyar államot fel kell építenünk. Ez legalább addig eltart, míg létrehozták. És éppen a két állam miatt kell új, kettős alárendeltségű ideiglenes kormány. Mert a diktatúra kormányára - de még egy új kormányt létrehozó Országgyűlésére - se lehet rábízni, hogy lebontsa az általa épített diktatúrát. Ezt nekünk, a magyar népnek kell elvégezni, és ez nem lesz egy egyszerű feladat. Még nekünk, a kreatív magyaroknak se..... 
Amit az ideiglenes kormány létrejöttéről még tudni kell: 
Sokan mondják, hogy a politikai "elit" nem fog tárgyalni az érvénytelen hatalma BÉKÉS átadásáról, a saját diktatúrájuk lebontásában nem fognak részt venni. Én meg azt mondom, hogy részt fognak venni. Cserébe az életükért. Mert ha a diktatúrát nem békésen, nélkülük kell lebontani, akkor nincs szükség rájuk. Akkor saját magukat helyezik jogon kívül, akkor nem vagyunk felelősek többet az életükért. Bűneikért büntetlenül, helyben és azonnal megsemmisíthetőkké válnak...Csak nekünk nem egy pakli kártyát kell csinálni, hanem legalább tízet, hogy névvel, fényképpel felsoroljuk a diktatúra fő bűnöseit, létrehozóit, működtetőit. 
És ha a diktatúrát csak forradalommal, népfelkeléssel vagy szabadságharccal lehet felszámolni, akkor ők, házaik, értékeik, családtagjaik lesznek az elsődleges célpontok. Tehát amikor megértik, hogy többé nincs mögöttük jog és hatalom, amely megvédhetné őket, és a túlélésük lesz a tét - és megértik, hogy csak a magyar nép jóindulatára számíthatnak - tárgyalni fognak a diktatúrájuk BÉKÉS lebontásáról. 
És a tárgyalások megkezdésének feltétele a kapituláció, a fegyverletétel, a diktatúra tényének elismerése egy törvény vagy OGY határozat formájában. Ebben a hazaárulás beismerésén túl intézkedni kell a jogalkotás felfüggesztéséről, a tárgyalások megkezdéséről, a delegáció összetételéről és felhatalmazásáról, illetve a tárgyalások eredményeként az ideiglenes kormány létrehozásáról. Mindez azért kell, mert a tárgyalás alapja nem a nép TÖBBSÉGÉNEK akarata egy jogszerűen létrehozott hatalommal szemben - tehát nem egy demokratikus fordulat, egy népfelség érvényre juttatása a népfelséget megsértő politikai "elittel" szemben egy demokráciában - hanem a nép JOGÁNAK, (alkotmányos rendjének) képviselete és érvényre juttatása egy jog nélküli, érvénytelen hatalommal szemben. Tehát a majdani többség megteremtése az érvényes és hatályos jog mögé, az is az ideiglenes kormány időszakának feladata lesz, amit a kormánnyal együtt nekünk kell elvégezni. 
Az ideiglenes kormány legfontosabb sajátossága a kettős alárendelés az induláskor. A diktatúra BÉKÉS lebontása, a zökkenőmentes átmenet megköveteli a politikai elit részvételét, de ők ezt csak a saját jogukkal tudják megtenni. Tehát az átmenetet levezénylő ideiglenes kormányt a folyamatot elindító 100 ezrek javaslatára a diktatúra Országgyűlésének is meg kell szavazni. És amikor megalakulnak, az esküt viszont az ezer éves magyar államra és annak jogára kell letegyék. 
Saját magamnak mondanék ellent, ha 100 ezer hazafit megszervező testület döntéseit akarnám megelőlegezni, majd ennek a tárgyalásait és az így összeálló ideiglenes kormány összetételét és feladatait akarnám előre leírni. 
Én a FOLYAMATOT tudom leírni, tudva azt, hogy az hogyan kell végbe menjen, és mi az, aminek biztosan benne kell lenni a végeredményben.... 
Tehát az ideiglenes kormány legfőbb feladata is kettős. Egyrészt a diktatúra államának működtetése a diktatúra elemei nélkül (illetve azok fokozatos lebontásával) a költségvetés, a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, és a szociális ellátó rendszerek működtetése, a közrend és a közbiztonság fenntartása, illetve a gazdaság működésének, a lakosság ellátásának biztosítása. 
Másrészt a nép alkotmányozásának előkészítése és lebonyolítása, az alapján egy új választási rendszer megalkotása és az alapján választás lebonyolítása, új magyar állam létrehozásának előkészítése. Vagyis miközben az egyik államot fokozatosan leépítik, addig a másik államot meg felépítik. A lényeg abban van, hogy ki DÖNT. 
Ezt pedig nem szabad kiadni a kezünkből. Az egész folyamatot végig - a jogfolytonos magyar állam és annak kormánya megalakulásáig - nekünk, a folyamatot elindító 100 ezer főnek kell irányítani, ellenőrzésünk alatt tartani. Hogy az átmenet idején ne tudja senki eltéríteni a folyamatot az eredeti irányától, céljaitól. 
Azt, hogy mik lesznek az ideiglenes kormány első intézkedései, azt két dolog előre meghatározza, illetve behatárolja. Az egyik, hogy milyen állam jön majd létre, a másik, hogy a működőképességet fenn kell tartani. Mivel az új magyar állam nem fogja elismerni a felhatalmazása nélkül, a háttérhatalom irányította kormányok által felhalmozott államadósságot, az elsődleges feladat már a tárgyalásokon a pénzügyi rendszer működőképességének fenntartása lesz. Tehát mindjárt az elején ki kell nyilvánítani, hogy az átmenet működőképességére felvett hitelekért az új állam kezességet vállal. 
Hogy mit és hogyan tehet - és mit nem tehet - az ideiglenes kormány, arra a legjobb példa a Nemzeti Bank helyzete. Az nem kérdés, hogy annak vezetője is távozik a kormánnyal együtt (és osztozik a diktatúrát működtetők felelősségre vonásában). 
De mivel az új elnök csak ideiglenes felhatalmazással rendelkezik, és a hatályos magyar állam joga nem tesz lehetővé egy új működést, ezért csak olyan intézkedéseket tehet, ami a régi jog felfüggesztésével jár, de a működését érintő új jogot nem alkothat. Tehát a pénzkibocsátás jogáról csak az új állam intézkedhet. 
És mindennel csak így járhat el az ideiglenes kormány. Ezért kell legyen majd egy tárgyalásokon elfogadott törvénycsomag, amit még a diktatúra parlamentje kell megszavazzon. Ebben olyanok lesznek, mint pl a "forintosítási" törvény szerint a hitelösszeg újraszámolása a felvételkori árfolyamon (annak minden következményével), illetve minden olyan intézkedés felfüggesztése, mely az elmúlt 3 évben született és súlyos joghátrányt okoz egyes területeken az állampolgárok sokaságának. A rokkantakkal szembeni embertelen intézkedésektől a közmunkásokkal való bánásmódig, az EU támogatások barátoknak való leosztásától, a pályázati rendszerek csalásáig, az állami földek átjátszásáig. 
Hogy mi mindent kell még napi szinten elvégezni egy ideiglenes kormánynak, annak kidolgozására civilekből álló szakértők fognak segíteni.... 
Az én dolgom a HELYZETÉRTÉKELÉS. A PROBLÉMA létrejöttétől, felismerésétől a probléma okozta helyzet elemzésén keresztül a helyzet adta FELADAT -ból levont KÖVETKEZTETÉSEK alapján MEGOLDÁSI JAVASLAT tétele a rendszerváltást akaróknak.... 
Ezt tettem ebben a két jegyzetemben, és ezt összegzem a III. részben. 
* * *


A migrációval (amit szándékosan indítottak ellenünk és a kormány hazug módon menekült kérdésként kommunikál) ugyanaz a probléma, mint a diktatúra 2014-es választásával. 
Nem tudsz jól dönteni, mert minden lehetőség, amit választhatsz, a diktatúrának jó, őt erősíti. 
És ha nem teszel semmit, még az is... 
Ha mi most Svájc, USA vagy Izrael lennénk, akkor CIVIL fegyveres önvédelmi egységeket szerveznénk a migráció megállítására, és holnap nem az a politikai elit lenne hatalmon, aki ránk szabadította a migránsokat. 
És másnap mellettünk állna az állam hadserege és rendőrsége. 
De a Magyarország nevű állam nem a magyar állam, nem az a feladata, hogy a magyar nép érdekében működjön. Hanem az, hogy fenntartsa a magyar nép feletti diktatúrát. 
És a migráns áradat kitűnő eszköz és hivatkozási alap ehhez... 
Egészen addig, míg a magyar nép meg nem érti, hogy a Magyarország nevű, nem magyar állam nem érte van, hanem ellene. 
Amíg ezt a megszálló államot nem számoljuk fel, addig NEM TEHETÜNK SEMMIT a migráció ellen.... 
Meg semmi más ellen se. Se a földjeink elrablása ellen, se a devizában számolt hitelekkel való kifosztásunk ellen.
A MEGOLDÁS a Magyarország nevű háttérhatalmi diktatúra felszámolása. 
Minden bajunkra ez a megoldás. 
Hogy utána az önrendelkezési jogunkkal egy értünk, akaratunk és érdekeink szerint működő, szabad és független új magyar államot hozzunk létre. 
A régi politikai "elit" és az általuk felhalmozott államadósság nélkül!!! 
Ez az egyetlen esélyünk, hogy túléljük a jelenlegi és várható helyzetet! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése