2018. szeptember 26., szerda

Nagymamáink házi praktikái rész







Nagymamáink házi praktikái


                    1. rész




Nagymamáink házi praktikái segítenek otthonunk felfrissítésében - 1. rész

  



 
A tavasz beköszönte előtt tegyük tisztába otthonunkat nagyanyáink házi praktikáinak segítségével. A friss környezetben a közérzetünk is jobb lesz.
Mosás

- A fehér ruhák még fehérebbek lehetnek, ha egy citrom lereszelt héját is becsempésszük a ruhák közé. Lehetőleg bugyoláljuk azt fehér pamut zokniba, nehogy eltömődjön tőle a kifolyócső.
1 zacskó sütőpor, bórax szépen fehérítenek.
- Számos kemikália mellett az ecet-szódabikarbóna keveréke a legjobb biomódszer a makacs foltok eltávolítására. A keverék eltünteti a ruhákból az izzadságszagot is, ha az érintett helyen befújjuk vele a ruhát, mosás előtt fél órával. Az ecet ezen felül a szöszök ellen is hatásos. Nem lesznek szöszösek a mosógépben tisztított ruhák, ha az öblítő-adagolóba egy félcsészényi ecetet teszünk, öblítés után.
- Amikor már minden egyéb módszerrel kudarcot vallottunk, a ruhák kifehérítésére tegyünk egy kísérletet a bórax porral. Remekül helyettesíti a klóros fehérítőket.
Fürdőszoba

- A vízkőoldók helyett is bátran használjunk ételecetet. Ez mindennél gyorsabban, akár tíz perc alatt feloldja a vízkövet, és egyéb lerakódásokat a mosdóról, kádról, vécécsészéről.



- Ha egy széles szájú edénybe szódabikarbónát hintünk, és kitesszük a mosdó szélére, sikeresen mellőzhetjük a légfrissítőket, mert ez a por önmaga is gondoskodik a kellemetlen illatok felszámolásáról. Emellett a szódabikarbóna remek súrolószer is.

- A csaptelepek ragyogóak lesznek, ha sózott aludttejjel, vagy kefirrel, esetleg ecetes ronggyal törölgetjük át azokat.

- Ha eldugult a lefolyó, szórjunk bele két evőkanálnyi szódabikarbónát, és öntsünk rá 1 dl ecetet. Ez a módszer varázslatosan gyorsan új utat teremt a víznek.

Takarítás

- Az ecet remekül fertőtlenít, gyorsan oldja a zsíros foltokat, és fényesíti az üveget. Ha ablakottisztítanánk vele, az ecettel kevert vízhez adjunk egy kanál kukoricalisztet is.

- Hatásos bútorfényezőt kreálhatunk egy kupaknyi citromfű olaj és háromkupaknyi olívaolaj keverékéből.

- Ugyancsak kiváló bútortisztítót nyerünk, ha háromkupaknyi olívaolajat elegyítünk egy kupaknyi ecettel.

- A szódabikarbóna közismerten kiváló szagtalanító. Ha egy kis edénykébe töltve a hűtőszekrénybe tesszük, gyorsan megszabadulhatunk az ott terjengő kellemetlen szagoktól. A fehér por emellett sikeresen számol le az odakozmált edények szennyeződéseivel, ehhez elég, ha egyetlen éjszakán át áztatjuk azokat szódabikarbónás vízben.

- A bóraxos víz csodaszép ragyogást ad a nemes fémtárgyaknak, például gyertyatartóknak, kép- és tükörkereteknek.

- Meghökkentő, de hatásos módszer lehet a fapadlók tisztítására, ha egy vödör meleg vízben fél órán át áztatunk két tea filtert, majd a folyadékkal mosunk fel.

Textilek, kárpitok

- A bőrbútorokat elcsúfító zsíros foltokat legkíméletesebben szódabikarbónás vízzel tüntethetjük el.

- A textilkárpitoknál ecettel is kísérletezhetünk, de csak nagyon óvatosan, egyszerre csak kis felületen és legfeljebb tíz százalékos töménységgel.

- Ha figyelmetlenségünk vagy ügyetlenkedésünk folytán a vasaló megsütötte a ruhát, nedvesítsük be a foltot egy fejvöröshagyma levével, hagyjuk hatni egy éjszakán át, majd mossuk ki.

- Megfakult, színét vesztett szőnyegünket felfrissíthetjük, ha benedvesítjük azt, közönséges konyhasóval átkeféljük, majd egy fél óra múltán alaposan kiporszívózzuk. Hasonló eredményre jutunk, ha só helyett szódabikarbónát alkalmazunk. Ezt is rászórhatjuk a szőnyegre, de a sóval ellentétben egy egész éjszakán át hagyni kell hatni, és csak reggel porszívózhatjuk ki.

 Házi mosószer




Én két év alatt legalább 30 000-et spóroltam ezzel: Foszfátmentes, olcsó, környezetbarát (az alapanyag, a csomagolás, a szállítás és a környezetre gyakorolt utóhatás tekintetében is), szépre mosó, antiallergén mosógél (felmosáshoz, mosáshoz, univerzális tisztítók helyett, mosogatáshoz):

Hozzávalók: 4, 5 evőkanál (olcsó) szappanreszelék, 2,5 dl mosószóda, 2,5-3 liter víz.

Elkészítése: 

Veszünk egy nagyobb lábast és beletesszük a 2,5-3 liter forró vizet és a reszelt szappant, oldódásig keverjük a tűzhelyen. Majd mehet bele lassan szórva a mosószóda, amit szintén addig keverünk, amíg teljesen feloldódik. Az eljárás során sok széndioxid keletkezik. Szellőztessetek! (fehérítéshez fél deci bóraxot rakhatunk bele) Kicsit forraljuk, majd hagyjuk kihűlni. Amikor már nem meleg, felkeverjük habverővel, ha sűrű, akkor hígítjuk, majd tölcsérrel átöntjük flakonokba. Feltűnő helyen feliratozzátok. Lehetőleg vegyszeres flakonokba töltsétek. Minden mosás előtt alaposan rázzuk fel, így tökéletes állaga lesz. Egy mosáshoz 80-125 ml-t öntsünk a dobba vagy az adagolóba (5 kg ruhához). (Fekécs Edit receptje) A bórax és a mosószóda természetben is előforduló alapanyag.http://www.zoldhaz.info/

30 000 Ft spórolás: nem veszek domestost, általános tisztítókat, mosogató tablettát, mosógéphez vízlágyítót, mosóport, mosogatószert, öblítőt, kézmosót, felmosószert. Nem tudom még mennyi vackot vásároltam össze.

A foszfát hatásáról itt olvashatsz:https://www.facebook.com/photo.php?fbid=345341942220927&set=a.336520043103117.81915.104761989612258



Hamulúgos és mosószódás mosógél recept
(Készítette Dénes Ágnes)



1. Hamulúgos mosógél (Kicsi Angyal Léla osztotta meg velünk.)

Az oldalon találtam a folyékony mosógél receptet, és azt gondoltam tovább.

Mosószóda van az eredeti receptben, de azt meg kell venni, a hamu lúgja pedig adott a fafűtéses háztartásokban. Ezt én is évek óta készítem téli időszakban, és mosok vele. Akit bővebben érdekel, a neten sok infó akad róla.

Lényeg, hogy az 1 kg tiszta fahamut leforrázom 4 liter vízzel, majd kihűlés után textílián átszűröm. Ez egy kész anyag, lehet vele mosni, felmosni, natúr fát tisztítani.

Vigyázat!!! A kezet erősen szárítja, mivel zsíroldó hatású.

A visszamaradt sűrű anyagból is érdemes kis üveggel tárolni, mivel jó súrolószer. Például a számítógép asztalról a bébi által rajzolt alkoholos filc-grafikákat ezzel tudtuk lemosni :)

Hozzávalók:
300gr mosószappan
2 liter hamulúg
5 liter víz

Elkészítése:

A mosószappant lereszelem, kevés vízben felolvasztom.
Mikor felolvad, beleöntöm a későbbi tárolókannába, és ráöntöm a 2 liter lúgot.
Kicsit összerázom, és mehet rá az 5 liter langyos víz. Lezárom, összerázom és másnap reggelig nem foglalkozom vele. Addigra lesz sűrű gél belőle.
Ha többször ránézel másnapig, láthatod ahogy egyre sűrűbbé válik. Mikor eléri a gél állapotot, úgy is marad. Nem kell használat előtt felrázni, mivel egy teljesen homogén elegyet kaptunk.

Egy normál mosáshoz 150ml-t használok.

http://antalvali.com/boszorkanykonyha/hamulugos-mosogel.html


2. Mosószódás mosógél (Fekécs Edit receptje)

 

 
Hozzávalók:

4, 5 evőkanál (olcsó) szappanreszelék,
250 ml mosószóda,
2,5 liter víz.
Elkészítése:

Veszünk egy nagyobb lábast és beletesszük a 2 liter forró vizet és a reszelt szappant, oldódásig keverjük a tűzhelyen.
Majd mehet bele a mosószóda, amit szintén addig keverünk, amíg teljesen feloldódik. (fehérítéshez fél deci bóraxot rakhatunk bele) Forraljuk, majd hagyjuk hűlni, és amikor már nem meleg, felkeverjük habverővel, majd tölcsérrel átöntjük flakonba vagy üvegbe, ha sűrű kicsit hígíthatjuk.
A mosószer másnapra gélesedik és akár külön is válhat a két összetevő.
Minden mosás előtt alaposan rázzuk fel és tökéletes állaga lesz. Egy mosáshoz 125 ml-t öntsünk a dobba vagy az adagolóba (5 kg ruhához).
Szappanöntés

 

 
Családom összes tagja áttért a szappanos mosakodáshoz, s sajnálom kidobni az így megmarad apró darabokat. Gőz fölött egy kiselejtezett láboskában olvasztom meg pár csepp vízzel, de nem túl sokkal, mert akkor ragacsos lesz.

Mikróban is lehet, de bevallom, nekem az első alkalommal kifutott, s takarítottam utána fél napig!
Ha már folyékony állapotban van, akkor mehet bele illóolaj, vagy valami színezék. S önthetjük már is: sütiforma, gipszöntőforma, margarinos doboz, mindenféle szilikonos formával lehet kísérletezni, kinek milyen a fantáziája.
A különleges formájú szappanokat nem csak használni öröm, de a fürdőszoba díszei is. Csinálhatunk csíkos szappant is.
Ha két vagy esetleg többféle színű alapanyagot készítünk, rétegesen önthetjük egymásra, persze mindig meg kell várni az alsó réteg dermedését. Ezt mélyhűtéssel segíthetjük a leginkább. Tetejét díszíthetjük szárított virággal, kagylóval. Praktikus, szép ajándék. Jó próbálkozást mindenkinek!


SZÚNYOGRIASZTÓ HÁZILAG




Levendula, macskamenta, citrom, citronella, citromfű,

 borsmenta, eukaliptusz, rozmaring, szegfűszeg.
Szója olaj: a szójaolaj ugyanolyan hatékony rovarriasztó, mint

a DEET-tartalmú riasztó szerek, és még a bőrt is táplálja.

Veszel a patikában egy pumpás flakont, 1 dl alkoholhoz a 

felsorolt illóolajok közül 3 féléből 15-15 cseppet 

csepegtetsz,kb 30ml szójababolajat adsz még hozzá,/ ha 

nincs 

úgy is jó/ feltöltöd kb. 1 dl desztillált vízzel, összerázod.....

szuper szúnyogriasztó !!!


(forrás: napi hírmorzsák)


Bio-arzenál szúnyogok ellen



Itt a tavasz, sőt sajnos az átmenet nélküli nyár. És vele a 

szúnyogok!

   

És van néhány természetes megoldás ellenük.




Ne kend magadra a kétes eredetű szuper találmányokat,

 és ne mérgezd a levegőt a bogár irtó szerekkel, mert 

amúgy is sok van a levegőben!



Csinálj magad ellenszert!!!



Olvasd el ezt:

  

Muskátli





A szúnyogok ki nem állhatják a muskátli illatát.

Abban az esetben tehát, ha szeretsz például nyitott

 ablaknál aludni és nem tudsz vagy nem akarsz 

szúnyoghálót felszerelni, vagy épp nyugton szeretnél 

üldögélni a teraszodon, helyezz el a párkányon, balkonon 

néhány muskátlis ládát, ez nem csupán a szúnyogokat 

tartja távol, de még mutatós is.


Citrusfélék
  


A savanykás, citrusos aromákat a szúnyogok szintén nem 

szeretik:

elriasztja őket gyakorlatilag minden, ami ilyen illatot 

áraszt.

Hatékony módszer, ha citrusos illóolajokat párologtatsz a 

lakásban. 

Ha ennél tartósabb megoldást keresel, szerezz be néhány 

tő citronellát és helyezd el az ablakban vagy az erkélyen:

 a növény leveleinek intenzív citromillata elűzi a 

vérszívókat.


Szegfűszeg



 A szúnyogok irtóznak a szegfűszeg karakteres illatától is. 
A védekezéshez használhatsz szegfűszegolajat, de akár 
egész vagy őrölt szegfűszeget is.


 Utóbbit csomagold aromatasakokba vagy egyszerű gézbe, 

és helyezz el a csomagocskákból egyet-kettőt minden 

helyiségben.


Fűszerkert


  
A fűszerkert kiváló "kettő az egyben" megoldás, hiszen 

nem csupán a sütés-főzéshez állnak rendelkezésedre 

mindig friss fűszerek, de a szúnyogokat is távol tartja.

A vérszívók különösen utálják ugyanis a

rozmaring, a bazsalikom, a menta, a citromfű, az oregánó 

és a babér illatát.



Teafaolaj




A teafaolaj az egyik legsokoldalúbb természetes 

gyógyhatású kivonat, mely alkalmazható többek között 

gyulladások, fertőzések és fájdalom enyhítésére, az 

immunrendszer erősítésére, fertőtlenítésre, 

mindemellett 

pedig még a szúnyogok ellen is beválik.

A vérszívók elriasztásához cseppents belőle az 

aromamécsesbe, párologtatóba, vagy ha ilyened épp nincs,

 az ágyneműre! 

Abban az esetben pedig, ha már megcsípett a szúnyog, 

dörzsöld be a csípést a teafaolajjal: enyhíti a viszketést 

és gyorsítja a gyógyulást.

B1-vitamin

Ha nem csupán otthon szeretnéd megóvni magad a 

szúnyogok támadásaitól, hanem "magaddal vinnéd" a 

védelmet mindenhová, a szúnyogszezon idején szedj 

naponta egy B1-vitamin-tablettát: ennek hatására a bőröd

 olyan emberi orral nem érzékelhető szagot fog 

kibocsátani, mely a szúnyogok számára taszító.


Vaníliaolaj


  
A szúnyog az egyetlen olyan rovar, amelyik utálja a 

vaníliát.

A védekezéshez masszírozz a "parfümpontokba" tehát a 

füled mögé, a könyök és térdhajlatba, a csuklód belső 

vaníliaolajat! (Lehetőleg bioboltból szerezd be, az 

utánzat 

nem jó!)


Krém és spray

Bőrre kenhető, vegyszermentes szúnyogriasztó krémet 

vagy spray-t magad is készíthetsz. Íme, két könnyen 

kivitelezhető recept:

a.. Szúnyogriasztó krém

Hozzávalók: mandulaolaj, citronellaolaj, natúr aloe vera 

gél 

1 evőkanál aloe vera gélhez adj 2 evőkanál mandulaolajat 

és 25 csepp citronellaolajat! Keverd össze alaposan! 

Hagyd 

állni néhány percig, majd masszírozd be a bőrödbe!

a.. Szúnyogriasztó spray

Hozzávalók: citromolaj, levendulaolaj, szója- vagy 

mandulaolaj

Egy szórófejes flakonba engedj vizet, majd adj hozzá 

decinként 5 csepp citromolajat, 10 csepp levendulaolajat 

és 2 evőkanál mandula- vagy szójaolajat! Rázd össze,

 majd 


spricceld a testedre, ügyelve arra, hogy ne kerüljön a 

szemedbe!

Szép szúnyogmentes nyarat kívánok!

Forrás:

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/oenellata

s/702-bio-arzenal-szunyogok-ellen-



Természetes védelem a kullancsok, bolhák ellen



Végre eljött a rendelés ideje. 
Az orvos közölte velünk, hogy Lyme-kóros a kutyánk. 
3 napig kapta az injekciókat, vitaminokat, mire hála 
Istennek rendbe jött. 
Annak ellenére, hogy be volt kenve a gyógyszertárban 
kapható szerrel, telis - tele volt kullanccsal! 

Ezek után, természetes módszerrel próbálkoztunk,
 mégpedig ez nem volt más, mint a levendulaolaj. 
A tévében hallottam, hogy egy szakértő ecsetelte a 
levendula, eme áldásos hatását. 
Be kell kenni magunkat, tehát a szabad bőrfelületet és 
nem megy belénk a kullancs, a levendula erős illatának 
köszönhetően. 
Amióta kipróbáltuk a kutyán, volt horgászni erdős 
területen, sűrű aljnövényzetben szaladgált egész nap, és 
nem találtunk benne egyetlen kullancsot sem.
Fontos itt megjegyezni, hogy a levendulaolajat hígítani 
kell 
ugyan, de csak kis arányban, mert így érvényesül a hatása. 
Azt is tapasztaltuk, hogy túlhígítás esetén, nem igazán 
véd meg, a vérszívók ellen. Hozzáteszem, ahol 
horgásztunk ott sok volt a birka, és ahol sok a gyapjas,
 ott 

sok a kullancs is, ennek ellenére, híre sem volt az 
élősködőnek.
A kutyánk kifejezetten utálja az olaj illatát. 
Szinte menekül előle :-)
Ilyen, kullancsok által fertőzött területen, nem árt még
 egyszer átkenni a szőrét, főleg ha úszik is a kutyus.
A levendula olaj nagyon jó, a tetvek és bolhák ellen is!



Ez az illóolaj nem csak azért jó, mert távol tartja a 
vérszívókat, hanem az is nagyon fontos szempont, hogy
 kíméletesen véd nincs mellékhatása. Ezzel ellentétben a
 nem természetes anyagok, többet árthatnak, mint 
használnak. A levendula olaj mellett szól a kedvező ára is.
A levendulaolaj, gyógynövény üzletekben, fél dl-es 
kiszerelésben beszerezhető, Kb: 500-800 Ft-ért.
Használata egy rész víz, két rész olaj hígításban 
alkalmazható, különösen a kutya füle töve, hasa alja, 
mellkas és nyak környékének a bedörzsölése. Nem kell a 
bőrbe dörzsölni, mert itt, az illóolaj szaga az, ami 
elriasztja a kártevőket.

Természetesen mi, emberek is nagyon jó hasznát 
vehetjük!
(forrás: Üdvöske)



Vegyszermentes bolhanyakörv


3-4 gerezd zúzott fokhagyma, 1 teáskanál római kömény, 1 
teáskanál borsokafű, 3-4 csepp levendulaolaj, 1 evőkanál 

alkohol és annyi desztilláltvíz, hogy egy pamutkendőt 

ellepjen, 12 óra hosszig lezárható edényben áztatni . 

Száradás után 2 hétig biztos védelem az élősködők ellen.


(Forrás: Szalkai Anna)







Levendula zsákocskák - Ötletek boltja 






Levendula szívecskék - Varrogató




Levendulapárna - Keresztszemes





Méregmentes házi fogpaszta 

(RECEPT)



Elegem lett a mérgezett fogkrémekből és egy-két verziót

 már elkészítettem a saját, gyógyhatású pasztákból. Ez a 

mai tényleg nagyon finomra sikerült, ezért meg is osztom

 veletek. A legtöbb hozzávalóból elvileg mindenkinek van 

otthon, ha mégsem, érdemes a kamra tartalmát 

újragondolni és -alakítani.

EZ A PASZTA TERMÉSZETES, EGÉSZSÉG- ÉS 
KÖRNYEZETBARÁT. ILLATOS, BÁZIKUS!




HOZZÁVALÓK:
-Növényi glicerin (webáruházak), vagy növényi olaj/zsír 

*** Szerepe: konzisztencia javító

-Szódabikarbóna (webáruházak, gyógyszertár) *** 

Szerepe: mechanikai dörzsanyag, lúgosító- és 

fertőtlenítőanyag, fogkőoldó

-Só (TISZTA, nem káliumozott, nem NORBI, stb. Legyen 

Himalája, vagy Tengeri só!!!) *** Szerepe: mechanikai

 dörzsanyag, fertőtlenítő, antimikrobiális,összehúzó anyag

-Kaolin avagy fehéragyag (gyógyszertár, web) *** 

Szerepe: mechanikai finom dörzsanyag

-Választott illóolajak *** Szerepe: Fertőtlenítő,

 keringésserkentő, illatosító, agyféltekéket harmonizáló

-Propolisz *** Szerepe: gyulladáscsökkentő, 

antibaktericid, sebgyógyító

AZ ELKÉSZÍTÉS MENETE, MENNYISÉGEK

Összekeverünk:

3 kiskanál szódabikarbonátot

3 kiskanál kaolinnal

1 kk előzőleg kávéőrlőn finomra porított szicíliai tengeri 

sóval

Hozzáadunk:

3-4 kk glicerint,

30 csepp alkoholban oldott propoliszt

Ezekkel az anyagokkal alaposan pasztává dolgozzuk a 

porokat. Cseppentünk még hozzá:

9 csepp illóolajat kedved szerint



Az összetevőket alaposan dolgozzuk egybe.

Alkohollal fertőtlenített üveg, vagy műanyag tégelyben 

tároljuk. 

Tetszés szerint őrölt szárított herbákkal is 

kiegészíthetjük a pasztát. 

Zsálya, rozmaring, borsosmenta, kakukkfű…



Ebben a pasztában bors, grapefruit és fahéj illóolajat 

használtam. 

A mirrha illóolajat kifejezetten szájproblémákra 

ajánlják. 

Jó segítség lehet az eukaliptusz, a zsálya és a bazsalikom 

illóolaj.

Aromaterápiás illóolajak alkalmazása felettébb hasznos, 

mivel javítják a fogíny, a fogágy mikrokeringését,

 fertőtlenítik a fogüreget, csillapítják az esetleges 

gyulladásokat. 

Kissé sós íze lesz, de ennyi áldozatot érdemes meghozni 

az egészségünk érdekében. 

Ha ez az alternatíva nem kínál számodra megoldást, a

 DABUR márkájú fogkrémeket ajánlom. 

Méreganyagok terén érdemes az antalvali.com honlapon 

nézelődni, addig, amíg “szimatra” fel nem ismered, melyik

 termék használható, s melyiktől érdemes távol maradni.

Nem közismert, viszont tudományos tény, hogy a bőrön át

 kétszer olyan könnyen szívódnak fel a veszélyes 

anyagok, mint a tápcsatornán keresztül.

Van egy olyan mondás, hogy “biztonságosabb lenne a 

kozmetikumainkat megenni, mintsem magunkra kenni” 

Ennek az az oka, hogy az elfogyasztott táplálék egy része 

a kiválasztódás során kiürül a szervezetből.

Ezzel szemben nagyon sok anyag, amit a krémekkel és a 

különböző kozmetikai anyagokkal viszünk fel a bőrünkre, a 

káros anyagokat olyan molekulaszerkezetben 

tartalmazza, 

hogy közvetlenül a véráramba tudnak hatolni 

(megdöbbentő, de nagyon sok kutatás bizonyította ezt a 

tényt is mégsem történt semmi). 


Ráadásul ilyen szempontból a bőrnyálkahártya a 

legaktívabb, hisz itt turbó gyorsasággal szívódik fel 

minden (lásd a nyelv alá való szívgyógyszerek, 

lázcsillapítók, görcsoldó kúpok stb.).
 Gondolj csak bele, mit tud művelni veled egy fogkrém, ami káros anyagot tartalmaz!!! Pl. Sodium Laureth (Lauril) Sulfate-ot, ami az egyik (általam is) legkárosabbnak tartott adalék anyag. Vagy triclosant, ami elvileg 2005 óta tiltólistás, mégis találtam még a minap is olyan fogkrémet forgalomban, amely tartalmazta ezt a káros, rákkeltő anyagot.

NAGYON AJÁNLOTTAN KERÜLENDŐ ANYAGOK

1. Sodium Lauryl Sulfate (SLS)

Sodium Laureth Sulfate (SLES)

Ammonium Lauryl Sulfate (ALS)

Ammonium Laueth Sulfate (ALES)
Rákkeltő, bőrizgató, nyálkahártya károsító, mérgező 

hatásukon kívül súlyos kárt okoznak a szervezetnek azzal 

a funkciójukkal is, hogy a bőr és a szervezet első számú 

védelmi vonalát – a bőrfelszíni emulziót – kíméletlenül és 

maradéktalanul leoldják a bőrről, megfosztva ezáltal a 

bőrimmunrendszerétől. 

Ezen vegyületek “áldásos” tevékenységének köszönhető az

 a bizonyos száraz, húzódó érzés, a bőrallergiák nagy 

része, a korai bőröregedés és a – sajnos már 

csecsemőkorban is jelentkező – ekcéma.

2. A fogkrémek számos, lassan ható mérget tartalmaznak,

 mint például a szaharin, a mesterséges színezékek és 

ízesítők (mind potenciális rákkeltők). 

Ám a legaggasztóbb továbbra is az, hogy minden tubus 

fogkrémünk halálos adag fluoridot tartalmaz. Míg 

Európában a fluoridtartalmú fogkrémeket egészségesnek

kiáltják ki a reklámokban, az Egyesült Államokban az 

Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug 

Administraton, FDA) előírja, hogy a csomagoláson fel kell 

tüntetni az egészségügyi kockázatokra vonatkozó 

figyelmeztetéseket, valamint azt az információt, hogy a

 fogkrém lenyelése esetén a helyi toxikológiai intézethez 

kell fordulni. 

A Skandináv országokban és a volt Szovjetunió területén 

törvények korlátozzák a használatát, fogkrémekben való

 alkalmazása tilos.

SIKERES PASZTAKÉSZÍTÉST KÍVÁNUNK!

Forrás: http://erintesem.hu/meregmentes-fogpaszta-

recept/





 HÁZI FOGKRÉM

 

 

Hozzávalók:

1 evőkanál szódabikarbóna
fél evőkanál finomra őrölt só (parajdi lehetőleg, hogy hazainál maradjunk)
5-10 csepp borsmenta, fodormenta, kakukkfű, eukaliptusz (100%-os illóolajakat, vagy gyógyszertárit használj)
ha babát vársz, vagy 5 év alatti gyermekednek is ezt szeretnéd
adni fogmosáshoz, ne tegyél bele a fent említet illóolajakból!! használj inkább teafa, bergamott, citrom, narancs, grapefruit illóolajakat valamilyen virágvíz, amennyit a szárazanyagok felvesznek (más variáció: aloe gél, tiszta forrásvíz, kókuszolaj)
ha a gyerkőcöknek édeskés fogkrémet szeretnél készíteni, akkor tegyél bele még egy teáskanálnyi stevia port

 Házi fogkrém másként

 

 
Hozzávalók:
100 gramm szódabikarbóna
100 gramm kaolin por
és annyi hidrogén-peroxid, amennyitől krémes állagot vesz fel.
Ezután ízesítheted kedved szerint. Ha van még friss menta, fodormenta, zsálya, citromfű a kertben, nosza, rajta, apríts bele egy picit.;) Télen megteszi a gyógyszertári tisztaságú citromolaj, vagy mentaolaj, (ha nem eszel épp homeopátiás bogyókat  )
A képen látható fogkrémbe citromos illóolajat tettem 2 cseppet!
A patikában mindent megkapsz. Hidrogén-peroxidból 3%-osat vegyél, és max. fél decit, mert nagyon kevés kell belőle. A kaolin, természetben előforduló fehér agyag. Remekül sikálj a fogacskáidat, de azért ne egyétek meg!


Folyékony szappant-házilag

 


Reszeljünk le egy bögrényi jó minőségű szappant sajtreszelőn. 
Tegyük fazékba és öntsük fel 10 bögrényi ásványvízzel. 
Adjunk hozzá 1 evőkanál glicerint, s a bőrtáplálás miatt valamilyen finom bőrápoló olajat / olíva-, kókusz-, esetleg mandula olajat /. 
A szappanreszelékes vizet melegítsük addig, amíg a reszelék teljesen feloldódik a vízben. Forralni nem szükséges. 
A szappanos folyadékot hagyjuk kihűlni. Sokáig teljesen vízszerű lesz az állaga, egy éjszaka kell hozzá, míg besűrűsödik. Ezután tölthetjük az adagolóba
Feltétlenül olvassátok el a hozzászólásokat is!



 

Szappanból "tusfürdő"







Hozzávalók:

kb. 5 dkg megmaradt natúr szappan
1 kk mandulaolaj
5-10 csepp illóolaj (ami fertőtlenítő hatású: teafa, citrom, levendula, ylang-ylang )
0,5 ek szódabikarbóna
2 dl langyos, vagy inkább meleg víz
Elkészítése:

A megmaradt apróbb darab szappanjainkat lereszeljük sűrű reszelőn. Hozzáadjuk a meleg vízhez.
Pici mandulaolajban elkeverjük az illóolajat (olajakat), és a szappanos vízhez öntjük.
Végül szódabikarbónát adunk hozzá, ettől az állaga megnő és sűrű folyadékot képez. 


forrás: Zöld örökség




Sódörzsi, a szappanpótló



  

Lehet, hogy örökre elfelejtem a szappant?



A sódörzsi előnyei:

~Végtelenül egyszerű elkészíteni

~Semmiféle veszélyes vegyszert  nem igényel

~Teljesen naturális

~Ha akarod, intenzív illata lesz

~Természetesen olyan, amilyet Te szeretnél

~Peelingez, tisztít és hidratál egy lépésben

Próbáld ki Te is, legalább egyszer.
Hátha megtetszik.
Praktikussága mellett még pénztárca- és természetkímélő megoldás is!


A saját készítésű háziszappan is jó és rendkívül egészséges, de ez a sódörzsi felülmúlhatatlan, – én legalábbis minden este újjászületek tőle a zuhanyzóban.

Miért?
~A só és a szóbabikarbóna hatékonyan tisztít, és fertőtlenít
~Teljes bőrmasszázs, vérkeringés serkentés, és az elhalt hámréteg eltávolítása során az egész kötőszövet és bőrréteg új életre kel
~A növényi olaj és az illóolaj hidratál (Az víz és az olaj a  bőrön emulgeálódva a test saját zsírjával, rögtön be is tud ivódni) és regenerál

Hozzávalók, elkészítése:
I. Őrölt tengeri só és szódabikarbóna összekeverésével jön létre az alap,
só 2/3-ad, szódabikarbóna 1-3-ad rész
II. Ezt felöntöm annyi növényi olajjal, hogy jól kenhető masszát kapjak
III. Végül illóolajjal dúsítom

A fotón: zöldalgás/zöldagyagos betétet láthattok a massza felső részén – akár az egészet átkeverhetitek agyagporral, ami szintén jól tisztít.

Ajánlott illóolajak:
~Levendula: bőrregeneráló, tisztító
~Bergamott, citrom: bőrtisztító
~Narancs: sejtmegujító
~Ylang-ylang: faggyúkiválasztást szabályozó

Ajánlott növényi olajak:
~Szőlőmagolaj: zsíros bőrre
~Mandulaolaj: érzékeny bőrre
~Vadrózsaolaj: érett bőrre
~Búzacsíraolaj: száraz bőrre

Természetesen nem mindenkinek ajánlom a sódörzsi használatát – nagyon érzékeny bőrűek óvatosan próbálkozzanak vele.
Magam az arcomat is e keverékkel tisztítom.
Természetesen utána egy kis olajkeverékkel, vagy sheás csodakencével még átmasszírozom, hogy reggel már ne kelljen hidratálókrémmel “vacakolnom”.




Testápoló



Kevesen gondolnák, de a házi testápoló készí
tés sem nagy ördöngősség. 
Három összetevőre van szükségünk: méhviaszra, ezenkívül kókusz- és shea vajra. 
Ebből egy viszonylag szilárd krémet kapunk, így kis mennyiség is elég, 1 evőkanált használjunk mindháromból. 
Csak annyi a dolgunk, hogy jól összekeverjük őket, majd – ha illatos testápolót szeretnénk – tetszőlegesen pár csepp illóolajat is adagolhatunk a krémhez. 
Öntsük egy formába, pár óra alatt megszilárdul, és már használhatjuk is.




Fürdőbomba







Ha van egy kis időnk egy fárasztó nap végén, leginkább egy kellemes, forró fürdő oldja a feszültséget. 

Méginkább, ha fürdősóval, vagy egy pezsgő fürdőbombával dobjuk fel. 

Ennek elkészítése is gyors és egyszerű, és szépen becsomagolva akár ajándéknak is ötletes. 

Ehhez negyed csésze szódabikarbónára, fél csésze citromsavra, 2 evőkanál mandulaolajra, és egy evőkanál frissen főzött kamillateára lesz szükségünk. 

Öntsük egy tálba a mandulaolajat, majd szórjuk és keverjük bele a szódabikarbónát, valamint a citromsavat, végül pedig tegyük hozzá a kamillateát is. 

Ha szeretnénk, adhatunk hozzá természetes színezéket, ezzel is feldobhatjuk a fürdést élményét. 

Már csak annyi van hátra, hogy a kezünkkel golyókat gyúrjunk a masszából. 
Ha nehezen formálható, nyugodtan hozzáadhatunk még mandulaolajat. 
Pár napig hagyjuk állni, azután pedig jöhet a móka.





Ajakír



Ilyenkor télen még fontosabb ajkunk ápolása, ugyanis a hideg idő miatt érzékenyebb és gyorsabban kirepedezik, mint máskor. 
Minden ajakbalzsam alapja a méhviasz, ebből egy adaghoz körülbelül 1 evőkanálnyira van szükség, amit fel kell olvasztani. 
Az ajakápolót ezután tetszőlegesen lehet variálni, a lényeg, hogy a méhviaszhoz 2 evőkanál hidratáló olajat adjunk. 
Ez azonban lehet kókuszolaj, avokádó olaj, de nagyon jó választás az argán olaj is. 
A keveréket kis időre állni hagyjuk, és ha megszilárdul, már ki is próbálhatjuk. 
Egy csinos tégellyel pedig még vidámabbá tehetjük az ajakápolást.






Dezodor készítése házilag




Itt van a jó idő, és reméljük, hogy amíg csak lehet, velünk is marad.
A nagy meleg azonban izzadással is jár, amelynek intenzitása igencsak egyénfüggő.
Ma már tudjuk, hogy az izzadást megakadályozni butaság, hiszen ez nemcsak hűt a nagy melegben, de egy fontos méregtelenítő folyamata is a szervezetnek. Gondoljunk csak bele: amikor szaunázunk, akkor bezzeg fogcsikorgatva ülünk a 40-50 fokban, és izzadni akarunk.
Elő tehát a dezodorral, ami nyilván boltban vásárolt, ipari termék.
Kevés kivételtől eltekintve ezek a dezodorok mind alumínium tartalmúak, és jó részük alkoholos is.
A kellemetlen testszagot viszont megszüntetik, illetve megelőzik, mi lehet tehát a probléma?
A válasz: az összetétel és a hatóanyagok.
Az átlagos dezodorok - alumínium tartalmuk miatt - eltömítik a mirigyek kivezető nyílásait, így megakadályozzak az izzadást.
Szervezetünk nem tud ilyen módon méregteleníteni, és a testünk felszínének a hűtése is kisebb hatékonyságú.
Ezen kívül a dezodorokban felhasznált alumíniumot kimutatták szoptatós anyák tejében is! Bizonyos vizsgálatok szerint az így a szervezetbe került alumínium rákot, vagy éppen Alzheimer-kórt okozhat, mások meg azt bizonyították, hogy az alumínium nem szívódik fel.
Szuper, hogy ilyen egyértelmű eredmények alapján dönthetünk, igaz?
A jó hír viszont az, hogy dezodort akár otthon is készíthetünk magunknak. Pontosan olyat, amilyet szeretnénk.
Olyan illatút és olyan erősségűt.
Nem is kell hozzá más, csak egy kis növényi zsiradék, kukoricakeményítő, méhviasz és szódabikarbóna.
A szódabikarbóna nem árt (vagy legalábbis eddig még senkinek nem fűződött érdeke ahhoz, hogy bebizonyítsa, milyen káros), bizonyos egyéneknél azonban allergiát okozhat, így mielőtt összekeverjük a hozzávalókat, érdemes kipróbálni a hatását a bőrünkön.
Ehhez elegendő, ha egy csipetnyit a hónunk aljára kenünk, és várunk néhány órát. Ha ez alatt az idő alatt nem történik semmi, akkor nyugodtan készíthetjük dezodorunkat.
A fent említett összetevők nem akadályozzák az izzadást, nem tömítik el a mirigyeket, viszont kitűnően szagtalanítanak, és akár fel is szívódhatnak.
A szódabikarbónát a 'la natur is használhatjuk dezodorálásra, de a vivőanyagként felkent sheavaj azért ad egy kellemes, kezelhető állagot a szernek, ráadásul ápolja is a hónalj bőrét.
Borotválkozás után például nincs bőrpír, vagy gyulladás, égő érzés sem.

Recept a tégelyes dezodorhoz



Hozzávalók: 4 evőkanál sheavaj, 1 nagy evőkanál (kukorica) keményítő, 1 zacskó (50g) szódabikarbona, 1/4 evőkanál méhviasz, 1-2 csepp E-vitamin, illóolaj. 
Elkészítése: az egészet (az E-vitamin és az illóolaj kivételével) nagyon alacsony lángon összemelegítjük, majd botmixerrel jó alaposan összekeverjük. Ha kész, hozzáadjuk az E-vitamint és az illatot, tégelybe töltjük, és betesszük a hűtőbe. Ha megdermedt, már használhatjuk is.

Recept az "öntött" változathoz

Hozzávalók: 3 evőkanál sheavaj, 1 evőkanál kakaóvaj, 1 evőkanál méhviasz, 1 evőkanál keményítő, E-vitamin, illóolaj.
Elkészítése: ugyanúgy történik, ahogy az előbb, de a végén nem tégelybe, hanem formába öntjük a kencét – például szilikon jégkockaformába, és így tesszük be a hűtőbe.
Jó 24 óra alatt megdermed.
Ezt a változatot nagy melegben érdemes magunknál tartani, és 20 foknál alacsonyabb hőmérsékleten tárolni.
Ám ha ezt a dezodort reggel egyszer felkenjük, napközben nem lesz szükség rá!

(Forrás: hazimanufaktura.hu)




Mosógél házilag

 


Mosófolyadék: 3l víz, 5 evk. (mosó)szappanreszelék, 3 dl mosószóda.

Öblítőszer: Fél literes ásványvizes flakon, ebbe 0,5 dl ecet, töltsd fel vízzel, 3 csepp illóolaj(teafa, narancs,jázmin stb.) Fontos, használat előtt mindíg jól felrázni! Annyi az adag, amennyi egyébként. Fehér és színes ruhákhoz is nyugodtan használható, tesztelve :))

Amire szükségünk lesz:

Hozzávalók 1 dupla adaghoz:
1 szappan,

2 pohár mosószóda, Mosógél készítése

1-1,5 pohár borax,
14 liter víz

Lelőhelyek: Mosószappan minden élelmiszerboltban kapható. Borax port patikákban lehet vásárolni, azonban jóval olcsóbb a “zöld” boltokban. A mosószódát szintén ökoboltokban lehet és érdemes megvenni. Utóbbinak kilója mindössze 300 Ft, az előbbi pedig 800 Ft/kg (Patikákban ennek kétszerese is lehet!).

Eszközök:
Régi, hasonló célokra kiszuperált lábas, habverő és reszelő, egy nagy fazék vizet forralni.

Elészítés:
Tegyünk fel a régi lábasunkban 2 l vizet forrni, és a nagy fazékban a maradék vizet is. (én 2 részletben szoktam felforralni a vizet, mert nincs 12 literes fazekam.)

Amíg ezek felforrnak, reszeljük le a szappant. És célszerű az ablakot is megnyitni egy kicsit, mert erőteljes mosószappan illat lesz.

A forrásban lévő vízbe, kisebb adagokban szórjuk bele a lereszelt szappant. A következő adagot mindig akkor adjuk hozzá, amikor az előző feloldódott.

Zárjuk el alatta a lángot és óvatosan adagoljuk bele a mosószódát és a boraxot.
(1 pohár nagyjából 200ml-t jelent.)

Ha jól elkevertük, öntsük bele a vödörbe, amiben a mosószert fogjuk tárolni. (Ekkor már célszerű a tárolás helyére tenni a vödröt, mert a vízzel felöntve igen nehéz lesz, nem biztos, hogy telerakva átemelhető.)
Mostanra már felforrt a maradék víz (egy része) is, öntsük hozzá, és keverjük jól össze.
Hűlés közben kevergessük meg időnként.

A 7 kg-os mosáshoz egy kb.200ml-es adag kell hozzá, és szép tisztára mos. A foltkezeléstől persze ez sem mentesít, de ér annyit, mint a drága mosóporok.

Nem fakítja a ruhákat, élénkíti a színeket. És a fehérek is fehérek maradnak. Azonkívül vízlágyítót sem kell hozzá adagolni, mert önmagában tartalmazza azt is.

30 000 Ft spórolás: nem veszek domestost, általános tisztítókat, mosogató tablettát, mosógéphez vízlágyítót, mosóport, mosogatószert, öblítőt, kézmosót, felmosószert.

Én régóta ezzel mosok, bár az én receptem kisebb adag. 100-150 gr szappan, 100 gr mosószóda 40-50 gr bórax 5 l vízben oldva. Egészen bekocsonyásodik. Készítsd el bátran nem fogsz csalódni. Ha fehéret mosok 1 kanál szódabikarbónát adok hozzá még.

Egy kis praktika a természet erejével…

Lefolyóba 1 liter ecet-1 csomag szódabikarbóna páros. A szódabikarbónát szórjuk először bele, rá az ecetet, nagyon fog pezsegni, állni hagyjuk fél órát, utána forró vizet öntsünk rá, majd húzzuk le a WC-t. Megszünteti a dugulásokat.

Domestos helyett:

70%-os alkoholba zsálya- és levendulaolajat kell keverni. Ezzel le lehet fertőtleníteni bármit. 2 perc hatóideje van. Végül le kell törölgetni ruhával.

Potpuri: egy púpozott evőkanál zabpehely, egy ek őrölt mandula, egy ek szárított levendulavirág, egy ek szárított kamilla. A zabpelyhet, gyógynövényeket finomra őröljük,
összekeverjük a mandulával. Muszlin anyagból kivágunk néhány csészealj nagyságú kört, és beleteszünk egy halom gyógynövénykeveréket. Szalaggal összekötjük kis csomaggá.

Sütő és rácsainak:

dörzsit bevizezni, meghúzogatni a mosószappanon aztán megkínálni egy kis szódabikarbónával és nekikezdeni. S lőn a csoda! Pikk-pakk le

Fuga takarítás: vízbe 1 ek. mosószódát, 1 tk. szódabikarbónát és 1 tk. bóraxot.

Mikro: 1 dl víz és 1 dl ecetet összekeverni és a mikroba 2-3 percre a legnagyobb fokozatra betenni.
Utána csak le kell törülni a zsírt, mindent felold és sokáig tiszta marad  a mikro belseje

Tűzhelyre ráégett szennyeződést a szódabikarbóna leviszi.

öblítéshez 3:1 arányú víz-citromsav keverék vagy ecet(10%-os)

Fehér ruháknál 1-2 kanál szódabikarbóna vagy 1 csomag sütőpor a gépbe, így nem szürkülnek be a holmik.
Ugyanazt a mosódiót akár 3x is lehet használni. Először a 30 fokos mosáshoz, aztán a 40 fokosra, végül egy kis mosószódával kiegészítve 60 fokon.

Házi készítésű WC tisztító: némi ecetes víz a vízkő oldásra és pár csepp cédrus illóolaj a jó illat kedvéért

fürdőben: a Sonett mosogatószer+ecet páros
Kád: ecet+sütőpor

Hangyák ellen: sütőpont kiszórni .

Felmosáshoz: mosószóda 1 ek. vödör meleg vízbe + fertőtlenítőnek levendula olaj vagy teafaolaj a felmosáshoz. (csak 2 csepp!!!!!!!)

Fehér ruhák mosása:1 zacskó sütőport a mosószer adagolóba. Gyönyörűek lettek a ruhák.

Konyha: egy mikroszálas kendővel és sütőporral

Általános tisztító: 1l meleg víz+ 1 ek szóda(csempe,tűzhely,linó)

zsír- és olajfoltra rá kell szórni rozs- vagy kukoricalisztet és fél napig rajta hagyni. Utána hideg vízben kiöblíteni és meleg vízben kimosn

Porceláncsészékről a makacs kávé, és teafoltokat is só vagy szódabikarbóna segítségével tüntethetjük el. De a só és az ecet egyenlő arányú keveréke is jó

Bútor: egy kis lavór vízbe tenni illóolajat, és ezzel a vízzel átitatott mikroszálas törlőkendővel áttörölni a bútorokat. A laminált parkettát is fel lehet ezzel mosni – persze nagyon kevés vízzel

Bútorfényezéshez használhatjuk bármelyik illóolajat lenolajban oldva

Levegőfertőtlenítő spray:
10 csepp citrom- + 10 csepp levendulaolaj feloldva 10 ml alkoholban. Ezt 1liter vízzel elkeverni, szétpermetezni a betegszobában, wc-ben...


Természetes illatosító – citrom és lime

 



A citrom, lime vagy akár a narancs friss illata valódi, nem hasonlítható a boltban kapható „citrus illatú” légfrissítőhöz.
Készíts házilag illatosítót: pucolj meg egy citromot és lime-ot, majd forrald fel a héjukat vízben. Adj hozzá egy csepp vaníliát és egy csipetnyi fahéjat. Miután lehűtötted a főzetet, adj hozzá még egy kis vizet, majd öntsd bele egy spray palackba és máris kész a természetes illatosítód.

Légfrissítők helyett használj inkább természetes illatosítókat: például a rozmaring és citrom, vízbe áztatva kellemes illatot áraszt. Próbáld ki!

 



Mosáshoz: mosószappant reszeltem sajtreszelővel, és azzal mostam, 60 fokon, a fehéreken tökéletes az eredmény, 40 fokon, a színeseken is, bár azon nem olyan látványos... mióta a mosószappant keverem a mosószódával, olyan fehérek a ruhák, mint soha!

Zsíros abroszra vagy ruhára vastagon szórjunk sütőport, hagyjuk állni egy éjszakán át, végül mossuk ki.

A tapétán lévő zsírfoltot úgy tüntethetjük el, ha az érintett felületet többször bedörzsöljük sütőporral.

Zsírfoltot, rágógumit, esetleg ragasztót el lehet távolítani, ha a folt alá és fölé több rétegűre összehajtott papírtörölközőt helyezünk és közepesen meleg vasalóval, többször rövid ideig rávasalunk. Azért rövid ideig többször, mert a rágógumi és a ragasztó, ha túlmelegszik, meggyulladhat!

Kávéfoltra-Textilanyagra került friss kávéfoltot könnyen eltávolíthatjuk langyos vízzel, ha kevés glicerint is adunk a vízhez. A tisztítás úgy is megoldható, hogy a foltos részt meleg sós vízzel (egy liter víz, három evőkanál só) lemossuk. Gyakran az is segít, ha a foltot mosószeres oldattal, többször átmosva, majd vízzel öblítve tisztítjuk.

Régebbi foltot tömény glicerinnel tüntethetünk el. Az anyag foltos részét gyengén dörzsöljük be glicerinnel és hagyjuk állni néhány percig, majd meleg vízzel öblítsük. Ha a folt makacs, forralatlan tejben vagy savóban áztassuk legalább egy napig, utána mossuk ki.

gyapjúból a friss foltot kivehetjük, ha tömény konyhasóoldattal bedörzsöljük és utána meleg vízben jól kiöblítjük. Ha ez nem vezet eredményre, a foltot glicerinbe mártott rongydarabbal dörzsölve távolítsuk el. A selymen keletkezett friss pecsétet szappanos vízzel mossuk ki.

szőnyegre ömlött kávét azonnal itassuk fel, majd nedves ronggyal töröljük fel. A megmaradt foltot sós vagy ecetes vízzel dörzsöljük tisztára. Szükség esetén használjunk száraz sampont. Tiszta alkohollal bekenjük, fél óráig ázni hagyjuk, majd vízzel alaposan kimossuk.

Fűfoltra: A ruhára került friss foltot azonnal mossuk ki vízben. Az esetek többségében eltünik.Világos ruhából a friss fűfoltot aludt tejjel is eltávolíthatjuk.

A fehérneműn található foltot citromlével dörzsöljük ki, majd alaposan öblítsük. Ha a folt régebbi, áztassuk citromlében.
Rövid áztatás után a foltos helyet mossuk ki langyos vízben. Kényes anyagok esetében a foltot glicerinnel áztassuk át, majd 10 perc elteltével mossuk ki. Bő vízben öblítsük

Légfrissítőnek: szórófejes flakonba tettem vizet, és fahéjas illóolajat, kevés citromot

Penészes fal: egy kis citromlé + cédrus illóolaj oldattal, aztán felmostam egy kis levendula illóolajjal (mindegyik jó fertőtlenítő)

fabútorokat mikroszálas kendővel és levendula + teafa illóolavízzel szoktam simán lemosni.

Padlóra pedig mosószódás vizet illóolajjal tarkítva.


Környezetbarát folttisztítási módszerek

Friss gyümölcsfolt: áztassuk tejbe vagy savóba, vagy rácsöppentett citromlével tüntessük el a foltot a ruhából.

Fűfolt: dörzsöljük glicerinnel a foltot.

Golyóstoll, tinta: dörzsöljük alkoholba mártott szivaccsal.

Izzadságfolt: langyos ecetes vagy szódabikarbónás vízben áztassuk. Szalmiákszeszes vízzel átitatott vattával is eltávolíthatjuk a ruhaneműből.

Kávé-, tea-, kólafolt: tojássárgájával kevert langyos vízzel kell kiöblíteni. Ecetes, majd normál öblítés! Bóraxos oldatba kell áztatnunk a ruhát!

Mustárfolt: dörzsöljük be glicerines ronggyal, majd mossuk ki szappannal hideg vízben.

Penészfolt: öntsünk erős szappanos oldatot és sót a foltra és tegyük ki napfényre és tartsuk nedvesen.

Rágógumi: dörzsöljük jéggel, amíg megkeményedik, majd szedjük le.

Rozsdafolt: áztassuk savanyú tejben vagy citromlében, dörzsöljük be sóval, tegyük ki a napra, és csak ezután mossuk ki.

Rúzsfolt: hideg tejszínnel vagy főzőmargarinnal dörzsöljük be, majd mosószódával mossuk ki.

Vérfolt: áztassuk 10 percig hideg, sós vízben, majd mossuk ki szappannal. Ha régebbi a folt, keverjünk össze keményítőt és hintőport egy kis vízzel, és ezt kenjük a foltra!

Viaszfolt: tegyük a ruhát a mélyhűtőbe kb. 2 órára, és így könnyen leszedhetjük a viaszt.

Vörösboros, sör vagy likőrfolt: áztassuk bóraxos oldatban.

Zsírfolt: forró vizes átmosás után öntsünk rá szódabikarbónát


Környezetbarát alternatívák:

A mosószóda (nátrium-karbonát) általános vízlágyító-, áztató-, zsíroldó- és tisztítószer. Igen kis mennyiség is elegendő belőle. Áztatáshoz 15 liter vízhez kb. 1-2 evőkanál mosószódát adjunk. Ha a mosóporunkhoz mosószódát keverünk, kevesebb mosópor, az ajánlott mosóporadag akár egyötöde is elegendő.


Ajánlott adagolás 

tehát: 50 ml mosópor + 50-100 ml mosószóda.
Mosópor-felhasználásunk csökkentésével; már sokat tehetünk környezetünk megóvásáért. Akinek azonban még van egy kis ideje és energiája, az készíthet mosószappanból szappanpelyhet sajtreszelő segítségével, amellyel a mosóport lehet helyettesíteni. A szappanpehely gyapjúkímélő mosásra is alkalmas. Az élővizekben teljesen lebomlik, ezért a mesterséges detergensekhez képest környezetkímélő. Mosószappant bármely illatszerboltban beszerezhetünk.

A szódabikarbóna (nátrium-hidrogén-karbonát) hatásában a mosószódához hasonlít, de annál gyengébben lúgos, vízben jól oldódó fehér por. Patikában 200 grammos csomagolásban kapható.

 


Az ecet fertőtlenítő-, és vízkőoldószer. Az utolsó öblítővízbe keverve lágyítja a mosott ruhát és élénkíti a színeit. Az öblítőtartályba az előzőleg vízzel háromszorosára higított húsz százalékos ecetet önts, a jelzés szerint, vagy egy csészényit! A háztartásokban alkalmazott, hígított ecet a környezetre nem ártalmas.



A citromlé gyenge, természetes sav. Fehérítőszerként használhatod. A természetben lebomlik.

 


Az ecetsav remek vízkőoldószer, de akár fertőtlenítésre is alkalmas. A háztartásokban alkalmazott, hígított ecet a környezetre nem ártalmas.

nyers tej, tojásfehérje remek bőr ápolószer

A citrom, fehér ecet, glicerin, tiszta alkohol, bórax, mind alkalmasak a kárpit vagy szőnyeg foltjainak eltávolítására. A folttisztítás alapszabálya, hogy a folt keletkezése után rögtön neki kell látni annak eltávolításához.

Öblítés: 20%-os citromsav (egy literes üvegbe 20 dkg citromsav és rá víz), nagyon fimon puhák tőle a pelusok. Az ecetes, vizes tárolás helyett illóolajas-tárolás (cédrus-olaj)

kakifoltra szódabikarbóna (kakis pelustól függően 1/2-1 zacsinyi), szépen fehérí


Mosószóda

 


1. VÍZLÁGYÍTÓ, ezáltal a
mosópor valóban hatékonyan tisztít (köztudott, hogy a kemény vízben nehezen
oldódik a mosópor)

2. TISZTÍTÓ, ZSÍROLDÓ hatása
miatt erősen szennyezett ruhák, felületek tisztítására kiválóan alkalmas,
általános tisztítónak is használható

3. KÖRNYEZETBARÁT, mert olyan körfolyamatban állítják elő, amelynek nincs káros mellékterméke. Túl nagy mennyiségben a talaj szikesedését okozhatja, ezért azokon a csatornázatlan területeken, ahol magas a talajvízszint, nem ajánlott. Másutt kiválóan helyettesítheti a foszfátos tisztítószereket.

Mosás A mosóporadag 1/3- a, tetszés szerint 1/2- e helyettesítendő mosószódával. Nem veszi ki a textíliák színét, minden puhább, tisztább lesz. Ajánlott hőfok: 60oC, 40oC

Áztatás Az erősen szennyezett, foltos, olajos ruhát mosás előtt egy éjszakára áztasd langyos, szódás vízben!
Ügyelj itt a textília színtartósságára!

Mosogatás 5 liter forró vízben feloldott egy evőkanál mosószóda eltávolítja az edényekről a zsiradékot, az égett foltokat. Az üvegedényeket utána ecetes vízzel öblítsd, különben foltosan száradnak. Alumínium edényeket ne moss vele!

Általános tisztítás

1 liter meleg vízben oldott 1 evőkanál mosószóda a legszívósabb tűzhelyeket, a legzsírosabb csempét, linóleumot is tisztává varázsolja. A piszkos keféket, konyharuhákat, rongyokat meleg, mosószódás szappanos vízben tisztíthatod, szagtalaníthatod.

Általános tisztítófolyadék: 1 liter forró víz, 3 evőkanál mosószóda. A tisztított felületet vízzel öblítsd le ut

Mosódió Törjön fel 3-5 szem diót (a szennyezettség mértékétől, ill. a dió nagyságától függően).

 


Emelje ki a magját, erre nem lesz szüksége. A héjakat tegye pl. egy nylon  zokniba, vagy az erre a célra rendelhető textil zsákocskába és kösse össze. A tasakot egyszerűen tegye a szennyessel együtt a mosógépbe.


Mindenfajta textíliához és minden mosási hőfokon használható. Mosás után a mosódió héjakat a kis zacskóban szárítsa meg, egy következő mosáshoz újra felhasználhatja őket. A második használat után a héjakat a szemétbe vagy a komposztba dobhatja.
További mosószer vagy öblítőszer hozzáadása, sem előmosás nem szükséges.

Fehér mosásnál ajánlatos természetes fehérítőszer hozzáadása, de az is megteszi, ha egy csomag sütőport tesz a mosópor-adagolóba.

A mosódióval mosott ruhák semleges illatúak. Ha szeretné, hogy frissen mosott ruhái illatosak is legyen, javasoljuk, hogy a mosódiót tartalmazó textil zsákocskára a gépbe helyezés előtt cseppentsen egy kevés illóolajat (pl. levendula, narancs, rózsa, citromfű stb.). Ha viszont ragaszkodik a megszokott öblítője illatához, nem kell megválnia tőle, de használja gazdaságosabban: elég a korábbi mennyiség egy töredéke, hiszen a ruha lágyításáról a mosódió gondoskodik, Önnek csak az illat
a fon

Az indiai mosódióból főzetet is készíthetünk, a következő módon:
3-6 dióhéjat kb. 1 l vízben 5-10 percig főzünk, majd a kapott lét átszűrjük.

Sampon ill. hajszesz: A fenti főzet kiváló bőr- és hajápoló szernek bizonyult. A mosódió-főzet nemcsak tisztítja, ápolja is a hajat. Használatával a haj könnyen fésülhetővé válik és kevésbé gyorsan zsírosodik. Gátolja a korpaképződést, emiatt a tulajdonsága miatt alkalmazzák eredményesen a psoriasis (pikkelysömör) kezelésében is.

Állatsampon: Kutyája vagy egyéb házikedvence szőrét is tisztíthatja a mosódióból készített samponnal, anélkül, hogy az állat érzékeny bőrét kitenné a vegyi alapú mosószerek szárító
vagy irritáló hatásának.

Általános tisztító: ugyanez a főzet használható koncentráltan vagy higítva általános lemosószerként, konyhában vagy fürdőszobában, ill. felmosáshoz.

Használt teafiltert elcsigázott szobanövények földjére tegyük

Illóolajok: felmosásnál, mosásnál az öblítővízbe, szekrénybe vattapamacsra vagy szárazvirágra cseppentve, WC kagylóba 1 csepp, testillatosításra, cipőbe, sportcipőbe 1 csepp, a párnádra éjszakára 1csepp kedvenc illat

Illatosítás: maradék fonalakból picinyke zacsikat kötögetni, bele potpourit. Száját kis selyemszalaggal összekötni, felaggatni és arra cseppenteni az illatosító (éppen aktuális) illóolajat.

Új légfrissítőm van. Igazi gyümölcsteát (zacskósból) tettem ki tálkára és arra cseppentem a napi olajam, ami leginkább fa

Wc-t áttörölni: teafaolajos rongy

A használt olajat, zsiradékot a Biofilter Kft elviszi ingyen és már egész kis mennyiségért is
kijönnek.

Tel:40/442 999 vagy 20/958
0517 Csaplár Gyula

Teafaolaj: semmi különös, csak minden felmosóvízbe és lemosóvízbe teszek 2-3 csepp teafaolajat, a wc tisztítása után is az ülőkét áttörlöm nedves vattára cseppentett teafaolajjal

Házi illatosító: Én úgy szoktam, hogy egy kis szatén anyagba teszek
szárazvirágot (kamillavirág vagy körömvirág is jó, amit teához vettél, de már lejárt a szavatossága) és rácsöpögtetek illóolajokat. Aztán szépen megkötöm, és a kis batyut beteszem a ruhásszekrénybe, wc-be, autóba, stb...

Hasznos címek:

www.mosodio.net
(itt a legolcsóbb a mosódió,kecskeméti cég,meg kell velük beszélni,hogy ne postázzák ki,hanem érte lehet menni és így nem kell postaköltséget fizetni)

www.humusz.hu

www.kothalo.hu

www.zoldernyo.hu

www.mosodio.eu

www.kataboltja.com

www.zoldbolt.hu

www.szelektiv.hu

www.biola-naturcosmetics.hu






Kerényi Ágnes –Szappanoskert

 


(Házi készítésű szerek)

 Készülnek  arckrémek, testápolók, dezodorok, masszázsolajok
babáknak, gyerekeknek és felnőtteknek a legtisztább alapanyagokból tartósító
nélkül egyéni igények szerint!!!


Szappanoskert


Aloés –olivás- shea  vajas :

Tökéletes a száraz, sérült,  repedezett, öregedő és érzékeny bőr kezeléséhez. Selymes bőrt kölcsönöz.

Összetevők :

Kókuszvaj, olívaolaj,  shea vaj, desztillált víz, Aloé vera , ezüst kolloid, Aloé illat

Bővebben :

            Shea vaj :


 



Gazdag bőrtápláló A , E és F vitaminokat tartalmaz, valamint béta- karotint.  Gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik. Jól kenhető és maradék nélkül felszívódik, a bőrt finomabbá teszi, a ráncokat lágyítja, a bőrirritációkat, pattanásokat csökkenti. Remek a terhességi csíkok megelőzésére és kezelésére. Felhasználási lehetőségek közé sorolható az ekcéma és pikkelysömör tüneteinek csökkentése. Finomsága miatt kitűnő az újszülöttek legérzékenyebb bőréhez is.
Nem szükséges hűtőgépben tárolni. Ha nem éri közvetlen napfény, 12-18 hónapig eltartható. Latex érzékenyeknek nem ajánlott.


           Aloé Vera :

 


Az Aloe verának négy fő tulajdonsága van: segít csökkenteni a gyulladást, gombaölő, antibiotikus jellegű és regeneráló hatású. Az aloe vera négyszer gyorsabban hatol be a bőrbe, mint a víz. Az Aloe veranak igen nagy skálájú tápláló tulajdonságai vannak; gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, aminosavakban és enzimekben. Kiváló hidratáló.


               Oliva olaj :

 


Az olívaolaj természetes antioxidánsai az A-, D-, E-vitamin és a béta-karotin.Magas E-vitamin tartalma nemcsak gátolja a bőr öregedését, de segít a hámsejtek képződésében, így a bőr megújulásában is. Gyulladáscsökkentő hatása miatt a hegesedés gyógyítására is kiválóan alkalmas. Felfrissíti, hidratálja és regenerálja a megviselt bőrt, és segít növelni a vékonyabb rétegek ellenálló képességét is.


Citronellás –kókusztejes :

 


Hidratáló hatása ruganyossá teszi a bőrt, zsíros arcbőr esetén is segítséget nyújt. Rengeteg vitamin és ásványi anyag található benne.

A citronellaolaj gyulladáscsökkentő, rovarriasztó. Citromos illatú.

Összetevők :

Kókuszvaj , pálmaolaj ,olívaolaj , repceolaj, citronella olaj, kókusztej , ezüst kolloid

      Citronella :

 


 A citronellaolaj antimikrobiális, gyulladáscsökkentő, rovarriasztó (repellens), emésztőrendszeri tonizáló és görcsoldó főbb hatásokkal rendelkezik. A citronellaolajat rovarriasztó hatású készítmények (spray-k, stiftek, gyertyák) illatanyagaként, reumás és izületi fájdalmak kezelésére külsőleg használható készítmények hatóanyagaként alkalmazzák. A citronellaolaj a bőrt nem irritálja és bőrérzékenyítő hatása sincs.

          Kókusztej :

A kókusztej hidratáló hatása ruganyossá teszi a bőrt, zsíros arcbőr esetén is segítséget nyújt.Rengeteg vitamin, ásványianyag található benne, többek között: B-, E-, D vitamin, Magnézium, Foszfor, Kalcium, Kálium, Niacin.
Nyugtató, tápláló, hidratáló, bőrpuhító, antebakteriális hatású.
Gyorsan beszívódik a bőrbe, nincs zsíros érzés csak a puha, selymes bőr.


Dupla koffeines :

Problémás bőrre ajánlom, pattanások és a narancsbőr kezelésére vagy kávé és csoki rajongóknak. Gyenge csokoládé és kávé illatú.

Összetevők :

Kókuszvaj , pálmaolaj ,olívaolaj , repceolaj, kakaópor, kávé, ezüst kolloid

           Kávé :

 


A koffein hatását már senkinek nem kell bemutatni. Néhány éve fedezték fel a koffein érösszehúzó hatását, de nyomban a bőrpirosodás elleni termékek fontos alkotóelemévé vált. Ha narancsbőr gondja van, jó szívvel ajánlom ezt a szappant, hisz ma már szinte nincs olyan narancsbőr elleni kozmetikum a piacon, amiben ne lenne koffein.


          Kakaó :

 


Becsült adatok szerint a kakaóban 300 különböző összetevő található. Ezek közé tartozik a szerotonin és dopamin, melyek az ember hangulatjavításában játszanak szerepet. Jelentős magnézium , kálium , E –vitamin és antioxidáns tartalma van. A kakaó sok flavanolt tartalmaz, mely a vérerek rugalmasságára pozitívan hat, serkentő hatású a vérkeringésre és a központi idegrendszerre.


Holt tengeri iszapos sószappan :

Kiváló mélytisztító hatással rendelkezik, felszívja a felesleges zsírokat és a szennyeződéseket a pórusok mélyéről. Egyúttal stimulálja, feszesíti, táplálja, hidratálja és élénkíti a bőrt, ami ezáltal sugárzó és friss lesz . Nem szárít. Illatmentes. Arcra és kipattogott bőrfelületre ajánlom.

Összetevők :

Kókuszvaj , pálmaolaj ,olívaolaj , repceolaj , tengeri só , holt tengeri iszap, ezüst kolloid

   Holt-tengeri iszap :

 


A Holt-tenger iszapja rendkívüli mennyiségben tartalmaz ásványi sókat, nyomelemeket, de találhatók benne szilárd növényi és állati eredetű anyagok is.

A holt-tengeri fekete iszap mélyen behatol a bőr pólusaiba, eltávolítja a bőr felületén előforduló olajos réteget. Visszaállítja a bőr természetes egyensúlyát és PH értékét. Méregtelenít, eltávolítja az elhalt felső hámréteget. Fokozza a vérkeringést és a bőr sejtjeinek oxigénnel való ellátását. Üdébbé, egészségesebbé és fiatalosabbá teszi a bőrt. Megvéd a károsító környezeti hatásoktól, megerősíti a bőrszöveteket. Különböző bőrpanaszok gyógyításánál is alkalmazható, például: akné, pikkelysömör, ekcéma. Az öregedési folyamatokat késlelteti, segít megelőzni a bőr megereszkedését. Jótékony hatással van a pattanásos, egyenetlen bőrre, simává, puhává varázsolja azt. Leszárítja a mitesszereket, pattanásokat.A Holt-tengeri iszap kiválóan alkalmas allergiás bőrelváltozások kezelésére is.


Kókuszos- csokis:

Hidratáló hatása ruganyossá teszi a bőrt, rengeteg vitamin és ásványi anyag található benne. Enyhe bőrradírozó, mert kókuszreszeléket is tartalmaz, ami lágyan masszírozza a bőrt. Kellemes kókusz illatú. Gyerekek kedvence.

Összetevők :

Kókuszvaj , pálmaolaj ,olívaolaj , repceolaj, kakaópor, kókuszreszelék, kókusztej ,kókusz illat, ezüst kolloid

              Kókusztej :

 


A kókusztej hidratáló hatása ruganyossá teszi a bőrt, zsíros arcbőr esetén is segítséget nyújt.Rengeteg vitamin, ásványianyag található benne, többek között: B-, E-, D vitamin, Magnézium, Foszfor, Kalcium, Kálium, Niacin.
Nyugtató, tápláló, hidratáló, bőrpuhító, antebakteriális hatású.
Gyorsan beszívódik a bőrbe, nincs zsíros érzés csak a puha, selymes bőr.

          Kakaó :

 


Becsült adatok szerint a kakaóban 300 különböző összetevő található. Ezek közé tartozik a szerotonin és dopamin, melyek az ember hangulatjavításában játszanak szerepet. Jelentős magnézium , kálium , E –vitamin és antioxidáns tartalma van. A kakaó sok flavanolt tartalmaz, mely a vérerek rugalmasságára pozitívan hat, serkentő hatású a vérkeringésre és a központi idegrendszerre.


Körömvirágos :

Nyugtatja és ápolja a bőrt, gyulladáscsökkentő, pattanásos, érzékeny bőrre is ajánlott.

Enyhe körömvirág illata van.

Összetevők :

Kókuszvaj , pálmaolaj ,olívaolaj , repceolaj ,körömvirág olaj, körömvirág tea, körömvirág szirmok, ezüst kolloid

                    Körömvirág :

 


A körömvirág hatóanyagai hámosodást elősegítő, gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek. Külsőleg használják visszérgyulladás, felfekvés, lábszárfekély, nyálkahártya gyulladások, ekcémák, sebek, egyéb bőrproblémák, méhcsípések esetén. Bőrkiütések és napégés okozta fájdalmak enyhítésére szintén ajánlják.


Levendulás-kecsketejes :

A levendula megnyugtatja, kiegyensúlyozza a bőr zsírosságát, segíti a bőrhibák gyógyulását, serkenti anyagcsere-folyamatait és elősegíti táplálását, valamint csillapítja a pattanások miatt keletkezett gyulladásokat. Ekcémás bőrre különösen ajánlom.

Összetevők :

Kókuszvaj , pálmaolaj ,olívaolaj , repceolaj , levendula olaj ,levendula virág , kecsketej , ezüst kolloid

              Levendula :

 


A levendula az egyik legnépszerűbb, legsokoldalúbban felhasználható gyógynövény. Gyógyító hatására már a XIII. században felfigyelték.

A levendulának erős fertőtlenítő hatása van, felveszi a harcot a vírusokkal, baktériumokkal, illetve bőrgombákkal szemben, és segíti a sebgyógyulást. Kiegyensúlyozza a bőr zsírosságát, serkenti a bőr anyagcsere folyamatait.

         Kecsketej :

 


A kecsketej fontos ásványokat: kalcium, magnézium, kálium, A, B, B2, B6, B12, C, D és E-vitaminokat és béta-kazeint tartalmaz. A kazein könnyen felszívódik, így gyorsan hidratálja a száraz bőrt. Triglicerid tartalma egyensúlyban tartja a bőröd pH értékét. Krémes, hidratáló és tápláló hatású. Minden bõrtípusnak ajánljuk, de a leglátványosabb változást száraz, irritált, ekcémás bőrnél érhetjük el.

Rózsás – kecsketejes :

A rózsától a hervadt bőr új életre kel. A rózsa vízmegkötő képessége javítja a bőr hidratációját. Alkalmazását a tág pórusú, idősödő, vízhiányos, merev bőr esetében javasoljuk. Pórusösszehúzó, regeneráló, rugalmasító hatású.

Összetevők :

Kókuszvaj , pálmaolaj ,olívaolaj , repceolaj , rózsafa olaj, rózsavíz , rózsaszín agyag, kecsketej , ezüst kolloid

           Rózsa :

 



A szépségápolásban is kiemelkedő szerepet játszik a rózsa, a kozmetikai krémek

gyakori összetevője. Különböző kivonatai hűsítik és tonizálják a bőrt, annak fényét és

ragyogását visszaadják és megtartják. Fertőtlenítő és összehúzó hatása van.

Antibakteriális és gyulladásgátló , valamint vérzéscsillapító hatásai is jól ismertek.

Illóolajként az aromaterápiában is előszeretettel alkalmazzák, ilyen formában

különféle légúti megbetegedések kiegészítő kezeléseként hasznos, valamint csillapítja a rossz közérzetet.

         Kecsketej :

A kecsketej fontos ásványokat: kalcium, magnézium, kálium, A, B, B2, B6, B12, C, D és E-vitaminokat és béta-kazeint tartalmaz. A kazein könnyen felszívódik, így gyorsan hidratálja a száraz bőrt. Triglicerid tartalma egyensúlyban tartja a bőröd pH értékét. Krémes, hidratáló és tápláló hatású. Minden bõrtípusnak ajánljuk, de a leglátványosabb változást száraz, irritált, ekcémás bőrnél érhetjük el.

  Rózsaszín agyag :

 


A rózsaszín agyag összehúzza a pórusokat, eltávolítja a szennyeződéseket, méreganyagokat, felesleges zsírokat, és az elhalt hámsejteket is eltünteti.

 Gyengéden tisztítja és hámlasztja a bőrt, érzékeny, száraz bőrre ajánlott.

Olajak :

     Kókusz vaj :

 


 A szépségükről híres indonézek mind a mai napig előszeretettel fogyasztják és kenik bőrüket természetes kókuszolajjal sugárzó egészségük, fényes hajuk és puha bőrük megőrzése érdekében. A kókuszolaj talán a leghatásosabb testápoló, hiszen rengeteg antioxidánst tartalmaz, így regenerálja a bőr sejtjeit, puhává teszi a bőrfelszínt. A telített zsírok pedig belülről hidratálják a száraz bőrt és nem engedik, hogy az kiszáradjon. Az olajat szintén eredményesen használhatjuk, ha sarkaink vagy ajkaink megrepedeznek. Lassítja a sejtek öregedését, megszünteti a pattanásokat, a hajat erősebbé, fényesebbé varázsolja, sőt a káros UV-sugaraktól is véd. A kókuszolaj a napjainkban kapható leghatásosabb testápoló. Védi bőrünket a kórokozóktól.

      Shea vaj :

 


Gazdag bőrtápláló A , E és F vitaminokat tartalmaz, valamint béta- karotint.  Gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik. Jól kenhető és maradék nélkül felszívódik, a bőrt finomabbá teszi, a ráncokat lágyítja, a bőrirritációkat, pattanásokat csökkenti. Remek a terhességi csíkok megelőzésére és kezelésére.Felhasználási lehetőségek közé sorolható az ekcéma és pikkelysömör tüneteinek csökkentése. Finomsága miatt kitűnő az újszülöttek legérzékenyebb bőréhez is.
Nem szükséges hűtőgépben tárolni. Ha nem éri közvetlen napfény, 12-18 hónapig eltartható. Latex érzékenyeknek nem ajánlott.

  Pálma olaj :

 


Jelentősebb mennyiségben van benne E-vitamin , de tartalmaz K-vitamint is, illetve béta-karotint, valamint ásványi anyagokat.

     Oliva olaj :

 


Az olívaolaj természetes antioxidánsai az A-, D-, E-vitamin és a béta-karotin.Magas E-vitamin tartalma nemcsak gátolja a bőr öregedését, de segít a hámsejtek képződésében, így a bőr megújulásában is. Gyulladáscsökkentő hatása miatt a hegesedés gyógyítására is kiválóan alkalmas. Felfrissíti, hidratálja és regenerálja a megviselt bőrt, és segít növelni a vékonyabb rétegek ellenálló képességét is.

      Repce olaj :

 

A repce magjából készült természetes eredetű olaj. Magas tokoferol (E vitamin) és fitoferol tartalmának köszönhetően hatékony nyugtató és gyulladácsökkentő hatású. Lágyítóként használva mérsékli a sejtek UV sugárzás és környezeti szennyezések által okozott oxidációját. Védi a sejthártya protein és telített zsírsav tartalmát az oxidációtól. Semlegesíti a bőröregedésért felelős szabad gyököket. Ezen felül gátolja a bőr vízvesztését, tartósan hidratálja a felhámot és a bőr mélyebb rétegeit.


Rendelés felvétele és érdeklődés:kerenyiagnes@invitel.hu
vagy nálam: gabor.kati02@gmail.com





Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:



web oldalaim:


blog oldalam: 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése