2018. szeptember 19., szerda

Idegméreggel akarták elhozni az apokalipszist






Idegméreggel akarták elhozni az apokalipszist


A minap azt vettem észre , hogy a blogom egyik másik részére porno részleteket telepítettek !!!
Mivel ezt csak a titkos szolgálat , vagy a cionista csoportosúlás tehette , úgy most én a goj testvéreimet beavatom a nagyok vegykonyhájának titkaiba , hogy a pornot telepítő üszők főnökei megtudják , hogy a bárányaik nem halgattak , így már nem csak a cionista kazárok juthatnak az információ birtokába , de esetleg a migráns muszlimok is . A keresztény gojoknak elég ha tudják . Hogy hogyan is juthatunk el az eredményhez , a mi erkülcsünk nem engedi meg , hogy nyakra főre gyilkoljuk a másként gondolkodókat ,, virágozzon száz – száz virág ,,
De tudatjuk , hogy az információ nem csak a cionista kazárok birtokában van , mi is tudjuk , hogy hogyan kell csinálni , de erkölcsi aggájaink miatt nem gyilkolunk nem robbantunk , de nem akarunk balekok sem lenni . Tudjuk nemtek a 9 /11 – es robbantás is gyerekjáték volt a balekok megkeresése is kidolgozott séma szerint zajlott , és a végén mint hamis zászló művelet több millió ártatlan muszlin került a földalá kiket kiírtottatok , terrorizmus címszó alatt pedig a terrorista ott volt az orotok előtt Bush , és Natanjau személyében , kik saját népük ellen viselt háborút !!!!

No amíg ilyen aljas módon befészkelitek magatokat a privát szféránkba , úgy gondolom nekünk meg az a dolgunk , hogy felviládosítsuk embertársainkat az aljas cselekedeteitekről !!!


Stvorecz AdriánSTVORECZ ADRIÁN2015.11.28. 07:01
Ez a cikk 2 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mi lesz ha a migráns muszlinjaink aktíválják magukat , és vegyi fegyvereket kezdenek használni ???? Az őslakosság fel van erre készülve , a szolgálatok időben kiszagolják e támadásokat , és mi van ha a terrorista állam a MOSZAD- dal végezteti el a vegyi támadást , és majd egy balek csoportra húzza rá a lepedőt , és erre aktíválódik a muszlin sejt is és el indul a háborúzás a fejünk felett a mi árunkra a mi sérelmünkre !!!!!


Humánus fegyver, amely kíméletesen oltja ki az ellenség életét – vélte a 19. század végén a vegyi fegyverek egyik pártfogója. Az első világháború bebizonyította, hogy ez a kijelentés nem is állhatna távolabb a valóságtól. A vegyi hadviselés fizikailag is pusztító, leginkább azonban pszichológiailag hat, ezért csak idő kérdése volt, hogy a különböző terrorszervezetek felfedezzék maguknak.

Nem túlzás azt mondani, hogy a gépfegyverekkel és robbanóeszközökkel végrehajtott párizsi terrortámadás elültette a félelem magvait Európában. Tovább fokozza a feszültséget, hogy a francia kormányfő, Manuel Valls szerint nem lehet kizárni a vegyi és biológiai támadások lehetőségét sem, bár utólag hozzátették,semmilyen információ nincs arról, hogy ilyen jellegű támadásra készülnek kontinensünkön a terroristák.
A vegyi fegyverek használata nem új dolog, idáig azonban kizárólag a harctéren alkalmazták őket. Ugyan a leghírhedtebb terrorszervezetek régóta vágynak ilyen jellegű gyilkoló eszközökre, egyelőre nem sikerült előállítaniuk, és a vegyi fegyveres merényletek is rendszerint kudarcba fulladtak – egyetlen esetet leszámítva. 
Megemlékezés a párizsi terrortámadás áldozatairólFORRÁS: VALÓ GÁBOR

A vegyi fegyver mint emberséges gyilkoló eszköz

A vegyi hadviselés története egészen a történelem előtti időkre nyúlik vissza, már a késő kőkorszaki vadászó-gyűjtögető életmódot folytató emberek is előszeretettel mártogatták fegyvereiket állatok és növények mérgező testnedveibe, váladékaiba.

Az első – feljegyzések által is megerősített – gáztámadást az ókori görögök követték el az i. e. 5. században a peloponnészoszi háború idején. Az Athént ostromló spártai seregek a várost védő falak tövében fa és kén keverékéből gyújtottak tüzet, azt remélve, hogy a mérgező füst majd megadásra készteti a települést védő katonákat. 
A modernebb harci gázokra azonban egészen a kémia tudományának fellendülését hozó 19. századig várni kellett. A megfelelő tudás birtokában 1854-ben Lyon Playfair, az akkori brit kormány tudományos testületének titkára (nem mellesleg vegyész) javasolta Szevasztopol ostrománál a cianiddal töltött tüzérségi lőszer bevetését. 
Lyon PlayfairFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Az ötletet a katonai vezetők végül elvetették. Playfair felháborodott a döntésen, nem értette, hogy a különböző durva hadviselési módszerek mellett miért nem tartják elfogadhatónak az általa „humánusnak” titulált „harci pára” bevetését
.Érvelését később sokan arra használták, hogy a vegyi hadviselés létjogosultságát alátámasszák.
Az általános aggodalom egyre csak növekedett a „forradalminak” tartott harcmodorral kapcsolatban, ezért a nagyhatalmak úgy határoztak, hogy 1899-ben (tehát még a vegyi fegyverek színre lépése előtt) egy javaslatban tiltják meg a mérges gázokkal töltött lövedékek bevetését. Bár az Egyesült Államok ellene szavazott, a javaslatot végül mégis elfogadták.

Befuccsolt próbálkozás

Az első világháború mindent felülírt. A nagyhatalmak a konfliktus gyors rendezésére számítottak, de az események más fordulatot vettek, és hamarosan mindenki az újfajta harci gázokkal kísérletezgetett. Az egyik korai példa erre a halogének közé tartozó bróm (harci gáznak szerves brómvegyületként, benzil-bromidként alkalmazták). 
Akárcsak a többi halogén esetében, az elemi brómnál is hét elektron helyezkedik el a legkülső héjon. A telített állapot eléréséhez viszont nagyon kellene számára még egy elektron, amit harci gázként az orrnyálkahártyát és a szemet felépítő sejtektől szeretne megszerezni, roncsolva az érzékszerveket.
 Az egész fegyver tehát elméletileg úgy működne, mint egy „szupererős” könnygáz. 
Gyalogosok masíroznak át a gázfelhőn az első világháborúbanFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Akármennyire is hangzik mindez papíron meggyőzőnek, azért vannak problémák. Amikor a háború alatt a németek brómot akartak bevetni az oroszok ellen, csúfos kudarcot vallottak: a dermesztő hidegben a benzil-bromid egyszerűen képtelen volt elgőzölögni. 
Más esetben sem működött jól a fegyver: irritálta ugyan a katonák érzékszerveit, de nem bizonyult halálosnak, sőt egyes esetekben a harcosok nem is vették észre, hogy gáztámadás érte őket. 

Lovas katona” után jött a „tank”

A forradalmi változást egy német kémikus idézte elő. Fritz Haber arról vált ismertté, hogy elsőként hozott létre sikerrel mesterségesen a levegő nitrogénjéből ammóniát. A műtrágyagyártást lehetővé tévő ammóniaszintézisért az első világháború után meg is kapta a kémiai Nobel-díjat. 
Fritz Haber (1868–1934)FORRÁS: AFP/ROGER VIOLLET
Pont az emberek millióinak életét megkönnyítő felfedezés miatt hat megdöbbentően Haber világháborúban játszott szerepe. Kémiai tudását a németek szolgálatába állította, és minden addiginál halálosabb harci gázokat fejlesztett ki. 
Az általa irányított kutatócsoportot honfitársai a hátborzongató „fertőtlenítő osztag” névvel illették. 
Haber elfordult a brómtól, helyette a klórra összpontosított. A klór pontosan a bróm felett helyezkedik el a periódusos rendszerben, és sokkal agresszívabban támadja a sejteket az elektronokért. Amennyiben fegyverként akarjuk jellemezni, az alábbi hasonlat a legszemléltetőbb: ha a bróm egy lóháton ülő katona, akkor a klór maga a páncélozott tank. 
Haber szentül meg volt győződve arról, hogy a klórgáz eldönti a háború kimenetelét. Olyannyira, hogy az említett vegyi fegyver első bevetését is ő maga koordinálta a nyugat-belgiumi Ypernnél 1915. április 22-én. Amint a szélirány a németek számára kedvezővé vált, megindult a gáztámadás – speciálisan képzett alakulatok 5730 tartálynyi klórgázt engedtek a csatatérre. Tizenöt méter magas és több mint hat kilométer hosszú, zöldes színű felhő borította be az antant állásait. 
Gáztámadás az első világháborúbanFORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/BERLINER VERLAG/ARCHIV

Ami ezután jött, az maga a horror

Ha a klórgáz eléri a szájat és a torkot, a levegő visszatartására késztető reflexet vált ki, nehézlégzés lép fel. A klór reakcióba lép a sejtekben lévő vízzel, így savas kémhatású környezet alakul ki. A sav szétroncsolja a tüdő kapillárisait (hajszálereit) és a léghólyagokat, ami folyadék kiszabadulásához vezet, és akadályozza a légzőszervet az oxigénfelvételben. 
A klórtámadás áldozatai tehát szabályosan megfulladtak a szárazföldön. 
Habár az elesettek pontos számáról a mai napig nincs konszenzus, minden bizonnyal több ezer katona lelte végzetét a halált hozó felhőben. A dolog keserű iróniája, hogy az akció érdemben nem változtatott semmit a németek hadi helyzetén, csapataik ekkor már túlságosan súlyos veszteségekkel küszködtek a nagyszabású előrenyomulás folytatásához. 
Belga katonák korai gázmaszkot viselnekFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Ennek ellenére mindkét fél tovább kutatgatott és újabb, halálosabbnál halálosabb klóralapú harci gázokkal állt elő, köztük a foszgénnel (tüdővizenyőt okozó gáz) vagy a méltán hírhedt mustárgázzal (hólyagokat okoz a neki kitett bőrfelületen és a tüdőben). 
A szüntelen fejlesztések dacára a háború előrehaladtával a harci gázok stratégiailag egyre jelentéktelenebbé váltak. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy az antant és a központi hatalmak is nagy mennyiségben kezdtek gyártani gázmaszkokat, később pedig egyre jobban elterjedtek a különféle védőfelszerelések.
 Ha nem volt kéznél semmilyen hasonló eszköz, egy vizelettel átitatott zsebkendő is képes volt némi védelmet biztosítani. 
A harci gázok miatt milliók szenvedtek tüdőkárosodást és éltek terrorban, az állóháborút azonban nem lehetett velük mobilizálni. Szörnyű kutatása Haber életére is kihatással volt: a felesége öngyilkos lett a bűntudattól, a tudományos közösség nagy része pedig háborús bűnösként tekintett a tudósra. 
Gáztámadásban meghalt katonák az első világháborúbanFORRÁS: WIKIPEDIA COMMONS

Az első világháború után

Haber öröksége az első világégés után tovább kísértett. Karrierjének elején a felügyelete alá tartozó kutatócsoport egy rovarölő szert hozott létre, amit Zyklon néven hoztak forgalomba. A formulát egy német cég „fejlesztette” tovább, így hozva létre a hírhedt Zyklon-B-t, amivel zsidók millióit ölték meg a koncentrációs táborokban a második világháború alatt. 
Ugyancsak a náci Németországhoz köthető az első ideggázok, a tabun (1937) és a szarin (1939) kifejlesztése. Előbbi egy idegméreg, amely a gerincoszlop üzenettovábbító képességét blokkolja, és ezáltal a test alapvető funkcióinak (emésztés, szívverés, légzés) leállását idézi elő, utóbbi szintén az idegrendszeren keresztül fejti ki hatását, légzési nehézségeket, nyálzást, idővel rángatózást és görcsös fulladást okoz. 
A nácik Zyklon-B-t használtak a népirtáshozFORRÁS: REUTERS/© REUTERS PHOTOGRAPHER / REUTERS
A szománt viszonylag későn, 1944 tavaszán fedezték fel, így ez lett a háborúban kifejlesztett utolsó idegméreg. Jól látható tehát, hogy a harci gázok választéka folyamatosan bővült, ennek ellenére a második világháború európai hadszínterein nem vetették be őket.
A hidegháború időszakában is sok vegyi fegyver született a szemben álló felek laboratóriumaiban. Ezek közül az egyik a VXnevű vegyület, amely a valaha kifejlesztett egyik leghalálosabb idegméregként vonult be a történelembe: 
200 mikrogramm a bőrre kerülve már halált okoz. 
Az esztelen vegyifegyver-gyártásnak végül az 1993-as, többoldalú vegyifegyver-egyezmény (Chemical Weapons Convention, CWC) igyekezett véget vetni. Ennek értelmében be lett tiltva a vegyi fegyverek fejlesztése, gyártása és tárolása, a feleket pedig a már meglévő készletek megsemmisítésére kötelezték. Az egyezmény 1997-ben lépett hatályba. 
Az egyezmény betartását a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (Organisation for the Prohibition of Chemical Weapons, OPCW) ellenőrzi (illusztráció)FORRÁS: AFP/NELSON ALMEIDA

A vegyi fegyverek főbb típusai

A vegyi fegyverek ágensei (aktív anyagai) kivétel nélkül mérgezőek. Az alábbi főbb csoportjaikat különböztetjük meg. 
  • Idegmérgek  (szarin, szomán, ciklohexil-szarin, tabun)
  • Hólyagkeltő anyagok – olyan vegyületek, amelyek súlyos bőr-, szem- és nyálkahártya-irritációt, valamint fájdalmat okoznak (lewisite, kén-mustárok [ebbe a hatóanyagcsaládba tartozik a mustárgáz], nitrogén-mustárok)
  • Fojtó harcanyagok (klór, foszgén, difoszgén)
  • Vérmérgek (cianogén-klorid vagy klór-cián)
  • Harcképtelenséget okozó anyagok (antikolinerg vegyületek – egy ingerületátvivő anyag, az acetilkolin hatását blokkolják)
  • Ingerlő anyagok – irritálják a könnymirigyeket és légúti nyálkahártyát (adamzit)
A vegyi fegyvereket általában folyadékként szállítják, és aeroszolként (levegőben terjedő apró folyadékcseppek) vagy gőzként vetik be. Az áldozatok háromféle módon kerülhetnek kapcsolatba a veszélyes anyagokkal: a bőrre, a szembe vagy a légutakba kerülnek. A klinikai hatást – ami lehet azonnali vagy késleltetett – főként az ágens típusa, illetve az annak való kitettség határozza meg. 
Védőfelszerelést viselő katonák egy vegyi támadást szimuláló gyakorlatonFORRÁS: AFP/KHALIL MAZRAAWI

Idegméreggel a mindent megtisztító apokalipszisért

Az elmúlt száz év során számos alkalommal vetettek be és fejlesztettek ki új vegyi fegyvereket, elsősorban azért, hogy az ellenséget pszichológiailag megtörjék. Utóbbit nem nehéz megérteni, ha a harci gázokat nézzük, hiszen maga az éltető levegő válik szempillantás alatt, akár észrevétlenül halálos fegyverré. 
E tény a különböző egyezményekre fittyet hányó terrorizmus kedvelt eszközévé teheti a vegyi fegyvereket, ráadásul elméletileg nem túl nehéz beszerezni az előállításhoz szükséges alapanyagokat sem.
 Ennek ellenére mindössze egyetlen sikeres, terroristák által végrehajtott vegyi merényletet tartanak számon,
 ami azért jelzi, hogy közel sem olyan egyszerű legyártani a halálosztó kemikáliákat. 
Az Aum Sinrikjo nevű japán terrorszervezet valójában egy vallási szekta, és legalább olyan groteszk világképpel rendelkezik, mint amilyennel az Iszlám Állam. A világvégehívő csoport nézete szerint a világot csak az apokalipszis elhozásával lehet megtisztítani a gonosztól, ennek siettetése érdekében pedig terrortámadásokat hajtottak végre: a szekta egyik kémikusa által szintetizált szarinnal 1995-ben mértek vegyi csapást a tokiói metróhálózatra. 
Aszahara Soko (balra) a szekta vezére. Halálra ítéltékFORRÁS: AFP
A Tokió belvárosába tartó metrószerelvények mindegyikére küldtek egy szekta tagot, akik zacskóból engedték szabadon az idegmérget, pontban 8 órakor. A merénylettel az Egyesült Államokat akarták megvádolni, hogy ezzel kirobbanjon a harmadik világháború, és elérkezzen a szekta által kívánt mindent megtisztító világvége. 
A támadás során 12-en halálos, 54-en súlyos, 1038-an enyhébb mérgezést szenvedtek. Később a szervezet vezérét és egy kivételével valamennyi társát – köztük az idegmérget szintetizáló kémikust – halálra ítélték. 
Mennyire nehéz szarint előállítani?
Arról, hogy mennyire voltak jól felszerelve az Aum Sinrikjo laboratóriumai, vagy mennyire voltak képzettek a kultusz égisze alatt dolgozó szakemberek eléggé ellentmondásos információk vannak. Dan Kaszeta vegyifegyver-szakértő szerint azonban nehezen hihető, hogy egy „kerti sufniban" szarint lehetne szintetizálni. Már a prekurzorok (kiindulási vegyületek, amikből a végtermék kialakul) beszerzése is problémás, például a metilfoszfonil-difluorid csak vegyi fegyverek gyártására alkalmazható. A kifejezetten mérgező harcanyagoknak számító vegyületek, illetve ezek közvetlen alapanyagai teljes tiltólistán szerepelnek. Ha ez nem lenne elég, a gyártás során veszélyes anyagokkal kell dolgozni. Példának okáért az eljárás alatt nagy mennyiségben keletkezik hidrogén-fluorid, ami egy maró hatású anyag. Még az üveget is marja, és előállítására, tárolására a közönséges vegyipari gyakorlatban használt tartályok nem alkalmasak. A használatához ennél ellenállóbb, nikkel-króm ötvözetekből készült berendezésekre van szükség, ezek kereskedelmét azonban szintén nyomon követik.

Az Iszlám Állam még messze van a hatékony vegyi fegyverektől

Mindezek fényében ma a legégetőbb kérdés az, hogy mennyire reális veszély egy vegyi fegyverrel végrehajtott terrortámadás Európában. 
Bár ez a szcenárió sokak szerint valószínűtlen, a terrorszervezet láthatóan törekszik saját vegyi arzenál előállítására. Ez abból is látszik, hogy az elérhető legjobb szíriai és iraki tudósokat akarják összeszedni – állítják amerikai és iraki hírszerzők. Az amerikaiak viszont úgy vélik, hogy a terroristáknak nincs meg a szükséges ismeretük és technológiájuk a kifinomultabb vegyi fegyverek (például ideggázok) kifejlesztéséhez, bár egyes források szerint mustárgázt már vetettek be szíriai és iraki területeken.
Rossz minőségű mustárgázt használtakFORRÁS: ISZLÁM ÁLLAM
Egyelőre az sem világos, hogy az Iszlám Állam honnan szerezte a harci gázt: régi készletekből kaparintotta-e meg, vagy maga gyártotta. A szakértők szerint annyi biztos, hogy
a mustárgázt kis mennyiségben használták, ráadásul a minősége sem számított kiemelkedőnek. 
Egy korábban Irakban szolgált volt amerikai hírszerző tiszt, Richard Zahner szerint a különböző dzsihádista szervezetek már hosszú évek óta szeretnének vegyi fegyvereket előállítani. Az al-Kaida húsz éven át próbálkozott vele, de technológiai és tudományos hiányosságok miatt sosem sikerült nekik. 
Az al-Kaida húsz éven át próbálkozott vegyi fegyverek kifejlesztésévelFORRÁS: AFP
Zahner elmondta, hogy kevés olyan tudós van a világon, aki a megfelelő tudással és motivációval rendelkezik professzionálisabb vegyi fegyverek előállításához. Véleménye szerint az Iszlám Állam a fő riválisánál profibban szervezett, és anyagilag is jobb helyzetben van, de egyelőre ők sem járnak közelebb a hatékony vegyi fegyverek kifejlesztéséhez. 
A veszélyt ugyanakkor nem szabad elbagatellizálni. 


Mérges gázok, lobotómia – a Nobel-díjas kutatások sötét oldalai

PESTHY GÁBOR2015.10.05. 19:11
Ez a cikk 2 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A díjat alapító Nobel szándéka az volt, hogy az emberiség jólétét előmozdító kutatásokat honorálják a kitüntetéssel. Ez azonban nem mindig sikerült. Díjat kaptak kutatók, akik olyan embertelen találmányok fejlesztésében vettek részt, mint a vegyi fegyverek, a DDT vagy a lobotómia.



Amikor 2013-ban a Nobel-békedíjat a vegyi fegyverek betiltásáért dolgozó szervezetnek (Vegyifegyver-tilalmi Szervezet) adták, a háttérben talán az is munkálkodott, hogy jóvátegyék a Fritz Haber német kémikusnak az első világháború idején, 1918-ban megítélt Nobel-díjjal elkövetett hibát.

A vegyi háború atyja


Haber az ammóniaszintézis kidolgozásáért kapta a kémiai Nobel-díjat.
Ez a találmány önmagában valóban méltó a díjra, hiszen az eljárás létfontosságú volt a műtrágyagyártás megalapozásához és így az élelmiszertermelés fellendítéséhez.
A második ypres-i csata korabeli festményenFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Haber azonban nemcsak ezzel tette a nevét ismertté és hírhedtté. Őt tekintik a „vegyi háború atyjának”, aki kidolgozta a mérges gázok (elsősorban klórgáz) harci alkalmazását az első világháborúban, és 1915-ben személyesen felügyelte és irányította a klórgáz bevetését a második ypres-i (yperni) csatában.
Ez volt a történelem első vegyifegyver-támadása, amely megelőzte a hírhedt mustárgáz, más néven yperit alkalmazását, amelyet szintén Ypres-nél vetettek be 1917-ben.
A klórgáz iszonyatos pusztítást végzett a védtelen emberek között. A frontszakaszt védő 15 000 francia katonából 5000 azonnal meghalt. A többiek vakon, borzalmas égési sérülésekkel elhagyták a frontvonalat és nyugat felé menekültek.

Meglepő döntés

Miután Németország elvesztette a háborút „Haber egyáltalán nem remélte a díj elnyerését. Jobban félt attól, hogy haditörvényszék elé állítják” – mondta az AFP-nek Inger Ingmanson svéd kémikus, aki könyvet írt Haber díjáról.
Egyesek németbarát díjnak látták ezt a kitüntetést. Svédországban ugyanis akadtak olyan emberek, akik csatlakozni akartak a háborúhoz Németország oldalán” – tette hozzá Ingmanson.
Gáztámadás légi felvétele az első világháborúbanFORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/BERLINER VERLAG/ARCHIV

Nem az első eset

A díj változatlanul az egyik legvitatottabb az összes valaha megítélt Nobel-díj közül.
A díjazásról döntő bizottságnak tudnia kellett Habernek a gáztámadásokban betöltött szerepéről és a lövészárkoknál használt klórgáz borzalmas hatásairól. Az is vitathatatlan azonban, hogy kiemelkedő eredményt ért el az egész világ mezőgazdasági termelését forradalmasító műtrágyagyártásban.

Érdekes adalék még, hogy Victor Grignard francia kémikus is Nobel-díjat kapott a Grignard-reagens kidolgozásáért, és ő szintén fejlesztett ki mérges gázokat. Igaz azonban, hogy ez még az első világháború kitörése előtt, 1912-ben történt, és az előtt, hogy ilyen gázokat használtak volna háborús célokra.

Szerencsétlen időzítés

Az 1918-as „balfogás” valószínűleg arra ösztönözte a stockholmi döntőbizottságot, hogy alaposan átgondolják, kik legyenek a díjazottak valamilyen konfliktus után.
Ennek ellenére 1945 novemberében, alig három hónappal a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba után
a maghasadás felfedezését honorálták a kémia Nobel-díjjal.
A hirosimai atombombarobbanás gombafelhőjeFORRÁS: ORIGO
A kitüntetett egy másik német, Otto Hahn volt, akinek 1938-as felfedezése nélkülözhetetlen volt az atombomba kifejlesztéséhez.
Hahn azonban sosem dolgozott a felfedezés katonai alkalmazásain, sőt amikor angol hadifogságban meghallotta az atombomba ledobásáról szóló hírt, ezt mondta a fogolytársainak:
Hálás vagyok azért, hogy nekünk (Németországnak) nem sikerült megépítenünk a bombát.”
A svéd királyi tudományos akadémia választása akkor is zavarba ejtő, különösen a nyilvánvaló sietséget illetően közvetlenül az után, hogy napvilágra került a bombák által okozott pusztítás súlyossága.

A „titkos Nobel-díjas”

A Nobel-archívumból kiderül, hogy az akadémia már 1940-ben díjazni akarta Hahnt. 1944-re már „titkos Nobel-díjasnak” tartották a kollégái, akinek csak meg kell várnia a háború végét, hogy átvehesse az elismerést.
A neves tudományos folyóirat, a Nature 1995-ben megjelent cikke szerint Hahn nevezését azok az akadémikusok támogatták, akik – az 1944-es kémiai Nobel-díj egyetlen jelöltjeként – úgy vélték, hogy
politikai nézeteitől függetlenül megérdemli a tudományos elismerést.
Más jelölőbizottsági tagok jobban szerettek volna addig várni, amíg több kiderül az USA-nak a bombával kapcsolatos, háború alatt folytatott, szigorúan titkos kísérleteiről, de ők voltak kisebbségben.
Hahn végül megkapta az 1944-es díjat, noha csak a háború vége után, 1945-ben vehette át azt.

Megvetett díjazottak

Hahn felfedezése önmagában vitathatatlanul nagy teljesítmény volt, csupán a későbbi alkalmazása volt erősen ellentmondásos.
A lobotómiához hosszú, tűszerű eszközt használtak, amelyet a szemüregen keresztül vezettek az agybaFORRÁS: KENNEDY MUSEUM, OHIO
Ugyanez nem mondható el néhány más Nobel-díjas kutatásról. Közéjük tartozik a portugál neurológus, Egas Moniz munkássága, aki az 1949-es orvosi Nobel-díjat nyerte el
a leukotómia bizonyos pszichózisokban betöltött terápiás értékének felfedezéséért.”

Embertelen eljárás

Napjainkban a lobotómia nevű agysebészeti eljárást (amelynek révén megszakítják az agy frontális lebenyét az agy többi részével összekötő idegpályákat) csak rendkívül ritka körülmények között használják. (A lobotómia „eredményét” jól érzékelteti a Száll a kakukk fészkére című könyv és film, ahol a főhőst vetik alá ilyen eljárásnak.) A Nobel-alapítvány honlapján az a tömör megállapítás olvasható, hogy a sebészi eljárás „ellentmondásos” volt.
Bengt Jansson pszichiáter, aki korábban tagja volt az orvosi díjra jelölteket kiválasztó bizottságnak azonban más véleményen volt.
Semmi indokát nem látom annak a felháborodásnak, azzal kapcsolatban, mit csináltak az 1940-es években, mivel akkoriban nem létezett más alternatíva!” Az elmebetegségek kémiai kezelését csak később fejlesztették ki.
A lobotómia végrehajtását szemléltető orvosi ábra. A speciális tűt a szemüregen át ütötték kalapáccsal az agybaFORRÁS: ORIGO

Halálos csodaszer

Moniz előtt egy évvel az orvosi Nobelt a bizottság Paul Müller svájci kutatónak ítélte oda a DDT felfedezéséért, amely hatékonyan pusztítja a maláriát terjesztő rovarokat.
A DDT-ről később kiderült, hogy felhalmozódik az élő szervezetekben, ahol súlyos rendellenességeket okoz.
Ennek következtében a világ nagy részén mára már betiltották (Magyarországon például 1970-ben), de többen nem tartják ezt jó ötletnek, mert szerintük a malária sokkal több kárt és halálesetet okoz egyes területeken, mint amennyit az egyébként valóban nagyon hatékony DDT.


Nobel-díj egy tömeggyilkosnak, akinek milliók köszönhetik az életüket

GILICZE BÁLINT2014.10.09. 20:35
Ez a cikk 3 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kevés ellentmondásosabb személy van a Nobel-díjasok között, mint a német Fritz Haber, a "vegyi háború atyjaként" is ismert kémikus. Az általa kifejlesztett harci gázok miatt sokan haltak kínhalált az első világháború lövészárkaiban, 1918-ban mégis megkapta a tudományos élet legnagyobb elismerését, igaz, más kutatásokért. Később az ő cége fejlesztette ki a gázkamrákban használt
Zyklon-B-t is.



Ha fogadást kellett volna kötnünk a kémiai Nobel-díj idei díjazottjára, vajon mennyi esélyt adtunk volna egy olyan figurának, aki három éve Szíriában személyesen felügyelte egy nemzetközi egyezményekben tiltott, saját fejlesztésű harci gáz bevetését a csatatéren? Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy még egy kitöltetlen lottószelvény is jobb oddsokat ad, azonban meglepő módon majd’ száz évvel ezelőtt akadt valaki, akinek sikerült ez a "bravúr". Fritz Habernek hívták.

Gázos csapat

Haber kicsiny csapatával – melynek egyébként három későbbi Nobel-díjas, James FranckGustav Hertz és Otto Hahn is tagja volt – ott volt a lövészárkokban Ypernnél 1915-ben, és kutatóvegyészként első kézből tapasztalhatta meg, mit művelnek az ellenséggel a klór és más mérgező gázok, továbbá tesztelhette saját fejlesztésű gázmaszkjait is. Az ő nevét viseli a hírhedt Haber-szabály is, amely kimondja, hogy a mérgezés eléréséhez szükséges gázkoncentráció és a belélegzés időtartama fordítottan arányos.
Gáztámadás az I. világháború egyik csataterénFORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/BERLINER VERLAG/ARCHIV
A kémikus, jóllehet zsidó családból származott, inkább tartotta magát német hazafinak, és a háború alatt legfőképpen ez határozta meg a lépéseit. Ezért vállalkozott arra is – családja heves ellenkezése mellett –, hogy a Strategischdienst für Chemie (Kémiai Hadászati Szolgálat) munkatársaként, majd igazgatójaként a vegyészet tudományát katonai célok szolgálatába állítsa. A nitrogénvegyületek kémiájában talán nem volt nála jártasabb akkoriban a világon, így hát a robbanóanyagok fejlesztésébe fogott, ami azért is fontos volt, mert az antanthatalmak blokádja miatt elérhetetlen volt a világ akkori legjelentősebb salétromforrása, Chile.
A hadtörténet új, sötét fejezete azonban nem ezzel a kutatómunkával, hanem egy üzemi balesettel kezdődött. Haber gyárában klór szabadult ki, és ez a levegőnél nehezebb, szúrós szagú gáz több munkatársának halálát okozta. Ekkor jött az ötlet, hogy a gázt a harcászatban is ki lehetne próbálni, és innen már egyenes út vezetett a lövészárkokig. Haber a mérgező gázokat is ugyanolyan fegyvernek tartotta, mint bármi mást a csatatéren – dacára annak, hogy már ekkor igen komoly egyezmények korlátozták (elvileg) a harcokban felhasználható eszközöket.

Vegyészek háborúja

A harci gázok bevetését már 1899-ben megtiltotta a hágai egyezmény – akkor, amikor alkalmazásuk néhány próbálkozástól eltekintve még csak elméleti lehetőségként merült fel. Mindennek ellenére az I. világháborúban több mint 124 000 tonnát állítottak elő belőlük.
Kezdetben az egyezmény “fulladást okozó gázokat” megnevező kitételét kikerülve mindössze könnygázt alkalmaztak a felek, azonban a németek – Haberék vezetésével – hamar átálltak a halálos mérgezést okozó klórgázra, majd, miután kiderült, hogy viszonylag egyszerű ellene védekezni, újabb, még hatásosabb gázokat vetettek be.
Angol focicsapat gázmaszkban az I. világháború alatt, 1916-ban FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
A franciák oldaláról is beállt egy komoly tudós, a szerves kémikus Victor Grignard, aki a róla elnevezett reakció felfedezéséért már 1912-ben bezsebelhette a Nobel-díjat. Ő a klórgáznál nehezebben észlelhető foszgént hozta be a csatatérre, majd pedig – először a németek oldaláról – bevetették az egyik legundorítóbb vegyi fegyvert, a mustárgázt, amely fájdalmas, lassú halált hozott, és hosszú időre beszennyezte a csatateret.
A vegyi támadások az áldozatok teljes számához képest viszonylag kevés emberéletet követeltek, azonban brutalitásuk miatt egyrészt a közvélemény erős ellenállásával találkoztak, másrészt hatékony védekezési módszereket fejlesztettek ki ellenük. Így az I. világháború után, az 1980-as évekbeli Irak-Irán konfliktust leszámítva sehol nem haltak meg ilyen nagyságrendben harci gázoktól.

A felesége öngyilkos lett

Haber felesége, Clara Immerwahr, aki egyébként a Breslaui Egyetem első női PhD-fokozatának büszke birtokosa volt, öngyilkos lett a háború alatt – egyes források szerint nem bírta elviselni, hogy férje részt vett a klórgáz bevetésében. Az eset nem különösebben viselhette meg Habert, hiszen napokon belül elutazott, hogy ezúttal az oroszok elleni gáztámadásra vesse vigyázó tekintetét, majd két év elteltével újra megnősült.

Nitrogén életre-halálra

Friz Haber termékeny tudós volt, rengeteg felfedezés fűződik a nevéhez, azonban mind közül a legfontosabb az a Haber–Bosch néven ismeretes eljárás, mellyel a levegő nitrogénjéből nagy nyomáson, katalizátorok segítségével ammónia állítható elő. Ez a vegyület már könnyen reakcióra bírható, ami megnyitotta az utat a műtrágyák gazdaságos előállítása felé.
Fritz HaberFORRÁS: AFP/ROGER VIOLLET
Mindez lehetővé tette a mezőgazdaság robbanásszerű növekedését, és mindmáig ez az eljárás adja a műtrágyatermelés zömét, olyannyira, hogy egyes számítások szerint az ember testében található nitrogén 80%-ban ebből a bizonyos kémiai reakcióból származik. Haber ezért a felfedezéséért kapta a Nobel-díjat 1918-ban, amit így már lehet, hogy az emberiség nagyobb része is megszavazna számára – igaz, hogy nélküle az emberiség eme nagyobb része meg sem születhetett volna.
A levegő nitrogénjének hasznosítása azonban más irányokba is elviheti a dolgokat, elég csak arra gondolnunk, hogy az oklahomai robbantó, Timothy McVeigh lényegében műtrágyával, ammónium-nitráttal robbantott fel egy hatalmas irodaházat.

Nobeltől Nobelig

Haber esetében a történelem különösen sötét fordulatot vett, hiszen az ő vállalata volt az – igaz, évekkel a kémikus halála után –, amely kifejlesztette a zsidók millióinak elpusztításához használt Zyklon-B-t. A kezdetben rovarirtó szerként használt anyag hidrogén-cianidot tartalmazott, kovaföldben felszívatva.
Épp ugyanolyan kovaföldben, mint ami a Nobel által feltalált dinamit stabilitását biztosította, és így megteremtette a Nobel-díj anyagi alapjait.
A Zyklon-B dobozaFORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/BERND SETTNIK




















Hollósy Ferenc
A vegyi hadviselés története


Második rész

Az idegmérgek





A vegyi hadviselésről szóló első részben az olvasó megismerkedhetett a mérgező hatású anyagok vegyi fegyverként történő alkalmazásának első próbálkozásaival, az új korszak beköszöntét jelentő yperni csatával, Fritz Haber szerepével, valamint a nyomdokain kifejlesztett vegyi harcanyagok hagyományos típusaival. A második részben a második világháború után kifejlesztett korszerű vegyi fegyverekkel, az idegmérgek különböző fajtáival, élettani hatásaikkal és az ellenük való védekezés ismertetésével foglalkozom.
Meglepő módon, a vegyi fegyverek újabb nemzedékének, az idegmérgeknek a kifejlesztése ismételten a mezőgazdasági célú kémiai kutatásoknak volt köszönhető.
Amint az első részében láttuk, az ammóniaszintézis sikeres megvalósításával a múlt század húszas, harmincas éveiben a német vegyipar nagyot lépett előre a mezőgazdaság korszerű nitrogénműtrágyával való ellátása terén. Az eredmény nem is maradt el. Az egyre nagyobb termésátlagokat produkáló növénytermesztés számára szinte természetes velejáróként egyre nagyobb gondot okozott az elszaporodott gyomnövények tömege és az elszemtelenedett rovarkártevők hada. Az ellenük való védekezés hatékony gyomirtókat és rovarölő szereket igényelt, melyek akkor még ismeretlenek voltak a mezőgazdák számára.
Ezt az igényt kielégítendő intenzív kutatás kezdődött a század harmincas éveiben, és számos vegyületet állítottak elő. Többek között ekkor születtek azok a szerves foszforsav-észterek (organofoszfátok), amelyek hamarosan az érdeklődés középpontjába kerültek. Történt ugyanis, hogy a GerhardSchradermunkacsoportja által előállított organofoszfátokat valóban mérgezőnek és jó rovarirtónak találták a szabadföldi kísérletekben. A hatásvizsgálatok azt is kimutatták, hogy a foszforsav szerves észterei erős hatást gyakorolnak az élőlények idegrendszerére. Azt is megállapították, hogy egyes növényvédő szerek (pl. parathion, malathion) még az emberre is közvetlen veszélyt jelenthetnek. Sőt rossz esetben halálhoz is vezethetnek. No több sem kellett a hatóságoknak. Mivel az akkori előírások szerint a katonai jelentőségű felfedezéseket azonnal jelenteni kellett a megfelelő szerveknek, poroszos precízséggel nyomban megvizsgálták az új hatóanyagokat. Úgy találták, közülük több is érdemes arra, hogy ipari léptékben kezdjék meg a gyártásukat. Ezután értelemszerűen elváltak egymástól a katonai célú hatóanyag-előállítás és a mezőgazdasági célú rovar- és gyomirtószer-gyártás útjai. Bár ez utóbbin a hadsereg biztos, ami biztos alapon azért rajta tartotta a szemét.



Az idegmérgek
A katonai célt kitűző további próbálkozások eredményeként a németországi IG Farben Industrie-ben készítették el az első igen nagy toxicitású foszforvegyületet 1936-ban, ami egy színtelen, szagtalan folyadék volt. A szer a tabun nevet kapta, és a direkt erre a célra épített üzemben kezdték meg nagy léptékű előállítását. Az anyag ipari méretű gyártásának műszaki nehézségei miatt azonban a gyár csak 1942 után működött teljes kapacitással. 1942–1945 között még így is mintegy 12 000 tonnát (!) állítottak elő belőle, mielőtt a gyárat a szovjet hadsereg 1945-ben elfoglalta volna. Egy másik hírhedt, IG Farben-termék egy hidrogén-cianid-származék, a Ziklon-B volt, mely színtelen gáz, s illata normál hőmérsékleten a keserű mandulára emlékeztet. Ebből 4-5 mg/kg már halálos mennyiség, vagyis 0,3 g már megölhet egy 70 kg-os embert. Kis koncentrációban belélegezve szinte azonnali halált okoz. Nem véletlen, hogy ezt a két anyagot, a tabunt és a Ziklon-B-t használták a foglyok tömeges megsemmisítésére a koncentrációs táborokban.
A németek tovább folytatták a foszforsavészterekkel kapcsolatos kutatásaikat, és számos, a tabunnal rokon szerkezetű és hatású vegyületet állították elő. Ugyancsak Schrader nevéhez fűződik a fluor-foszfát típusú szarin (1938) és a szomán (1944) előállítása. [Az amerikai nómenklatúra a tabunt (GA), a szarint (GB) és a szománt (GD) „G”-ágensnek nevezi.] Ezeket azonban igen nehéz előállítani, s ezért a háború végéig (szerencsére) nem is kerültek ki a laboratóriumokból. Amikor a szövetségesek elfoglalták ezeket a kutatóbázisokat, ott mintegy félmillió darab tabunnal töltött tüzérségi lövedéket és több mint 100 000 légibombát találtak felhalmozva.
A második világháború győztesei – mindenesetre – a németek kutatási eredményeit jó kiindulási alapnak tekintették, és azonnal megkezdték saját ideggázprogramjaik kidolgozását. Ettől kezdve minden, az ideggázzal kapcsolatos adatot szigorúan titkosnak minősítettek, még azokat a zsákmányolt német háborús iratokat is, melyekben csak említés történt az ideggázgyártásról.
Vegyi fegyverek (pl. szomán) célba juttatására alkalmas
Al Huszein típusú iraki rakéta (hatótávolság: 650 km)
A háborút követően a kísérletek elsősorban az idegmérgek hatásmechanizmusának felderítésére irányultak, hogy minél előbb hatékony védelmet találjanak ellenük. Ezen erőfeszítések során a megfelelő védelem kidolgozása mellett további új, pusztító hatóanyagokat is felfedeztek. A „hagyományos” vegyi fegyverek mellett – mint amilyen a klórgáz, a foszgén, a mustárgáz volt – megjelentek a „korszerű” harcanyagok. Ezeket a következő csoportba sorolták:
idegmérgek;
„V” típusú harcanyagok;
fluor-acetát típusú harcanyagok;
fluor-foszfát típusú harcanyagok;
pszichotoxikus harcanyagok;
növényzetpusztító harcanyagok.
Így az 1950-es évek közepére a szarinnál kb. tízszer-százszor mérgezőbb vegyületeket állítottak elő, melyek ráadásul stabilabbnak bizonyultak elődjüknél. Az első közlemények ezekről az anyagokról 1955-ben jelentek meg, és az amerikai nómenklatúrában a „V”-ágens nevet kapták.
A V-ágensek

A „V”-idegmérgeket fluor-foszfát-vegyületből állították elő az ötvenes évek végén Svédországban. Tammelin és kutatócsoportja után ezeket a vegyületeket Tammelin-észtereknek is nevezik. A fluor-acetátokat és fluor-karbonsavakat már a múlt század végén felfedezték (Swarts, 1896), de mérgező hatásukat még nem ismerték. A vegyi fegyverként is bevethető V-anyagok közül a VX-kód viselőjére esett a választás, melynek nagyüzemi gyártása 1961 áprilisában kezdődött el, kémiai szerkezetét azonban csak 1972-ben hozták nyilvánosságra. A V-ágensek a ma ismert legveszélyesebb ideggázok közé tartoznak, melyek 100-szor, de akár 1000-szer is mérgezőbbek lehetnek a többi harcanyagnál. Tehát teljes mértékben kimerítik a tömegpusztítás kritériumait, ami elsősorban azért nyugtalanító, mert egy esetleges vegyi háborúban a megsemmisítő csapásmérésnél valószínűleg ilyen anyagokat vetnének be a védtelen lakosság ellen. Tekintettel arra, hogy ezek a vegyületek igen kevéssé illékonyak, hetekig, hónapokig is megmaradhatnak azon területen, ahová eljuttatták őket.
Bináris technológia
Eddig csak azokat a harcanyagokat mutattam be, melyeket előre elkészítettek és ezeket alkalmazták töltetként. Létezik azonban egy másik, ún. bináris eljárás is, ahol a legtöbb vegyi fegyver egyedinek tekinthető. A bináris technológia azt jelenti, hogy az idegméreg szintézisének utolsó lépését a gyárból a robbanófejbe helyezik át, amely végső reaktorként működik. A kiindulási harcanyagokat tartályokban tárolják és csak akkor keverik össze, ill. reagáltatják egymással, amikor a lövedék (bomba, gránát stb.) már útban van a cél felé. A felhasználás pillanatáig tehát a lőszer viszonylag ártalmatlan kiindulási anyagokat tartalmaz. A két folyékony komponenst tartalmazó tartályt egymás után helyezik a hüvelybe. Kilövéskor a tehetetlenségi erő az első tartályban lévő folyadékot a hátsó tartályba préseli, miközben áttöri a tartályokat elválasztó falat és a katalizátor révén a reakció bekövetkezik. Példaként bemutatom három idegméreg bináris komponenseit:
szarin: metil-foszforil-difluorid + izopropanol (az izopropanolt izopropilaminnal keverik azért, hogy megkösse a reakcióban keletkező hidrogén-fluoridot);
szomán: metil-foszforil-difluorid + pinakolil-alkohol;
VX–2: O-etil-O-2-diizopropil-aminoetil-metil-foszfonit + kén.


Az idegmérgek fizikai-kémiai tulajdonságai


Fizikai tulajdonságaikat tekintve az idegmérgek folyékony halmazállapotúak. Illékonyságuk azonban különböző. Közülük a szarin az egyik legillékonyabb, és emiatt elsősorban a légzőszerveken keresztül jut a szervezetbe. A VXkonzisztenciája ezzel szemben olajszerű és a legkevésbé illó, ezért a stabilis vegyi fegyverek csoportjába sorolják. Elsősorban a bőrön keresztül fejti ki hatását. A szomán, a tabun és a GF illékonysága a szarin és a VX közé esik. A szarinvízben jól oldódik, míg a VX azzal a váratlan tulajdonsággal rendelkezik, hogy a hideg (9,5 °C-nál hidegebb) víz jobban oldja, mint a meleg.
Kémiai szempontból az idegmérgek legfontosabb jellemzője a molekulák foszfor- (P-) és halogén- (X-) atomja közötti kötés reakciókészsége. A kémiai reakciók közvetlenül a foszforatomon történnek. A P–X atom közötti kötést ugyanis a nukleofil anyagok (pl. víz, hidroxilionokat adó anyagok, azaz lúgok) könnyen bontják. Így vizes oldatban, már semleges pH-n, megindul az idegmérgek bomlása, a reakció lúgos közegben erősen felgyorsul, és a bomlástermék a már nem mérgező foszforsav lesz. A nem mérgező foszforsav keletkezése más módon is elősegíthető. Így melegítéssel vagy katalizátorral (pl. fehérítőszerekből származó hipokloritionokkal). Ez a hidrolízis az alapja a legtöbb méregtelenítési eljárásnak is. Egy G-ágenssel szennyezett terület mentesítése néhány nap alatt magától végbemegy. A V-ágensek viszont hetekig is a mérgezett területen maradhatnak kisebb illékonyságuk és vízzel szembeni nagyobb stabilitásuk következtében. A VX nagy része lúg hatására (pH 7–10) nem illékony hidrolízistermékké alakul át, mely – szerencsére – már nem képes behatolni a bőrbe. A foszforatomon bekövetkező nukleofiltámadás az alapja az idegmérgek kimutatására szolgáló különböző színreakcióknak is. A fluor-acetát típusú harcanyagok az előző vegyületekhez képest bár kevésbé toxikusak, az ivóvíz és az élelmiszerkészletek szennyezésére alkalmasak lehetnek.


Az idegmérgek élettani hatásai


Az idegmérgek gáz, aeroszol, illetve folyadék formájukban – belégzéssel vagy a bőrön keresztül – juthatnak be a szervezetbe. A testbe való belépés útja egyben meghatározza, hogy a méreg milyen gyorsan kezd hatni. Ez a kialakuló tüneteket és bizonyos fokig azok megjelenési sorrendjét is meghatározza. Nem kétséges, hogy a mérgezés akkor jelentkezik a leggyorsabban, ha a méreg a légutakon át jutott be a szervezetbe. Mivel a tüdő felülete hatalmas, és apró kapillárisereinek kiterjedt hálózata révén intenzív keringést biztosít a gázcsere számára, sajnos, az idegméreg igen gyorsan be tud jutni a keringésbe és gyorsan eléri a célszervet. Ha a méreg a bőrön keresztül jut be a szervezetbe, a mérgezési tünetek később jelentkeznek. Mivel az idegmérgek többé-kevésbé zsíroldhatók, ezért bár a bőr külső rétegein át tudnak hatolni, időbe telik, amíg a méreg eléri a mélyebben fekvő véredényeket. Következésképpen az első tünetek csak 20-30 perccel a kezdeti expozíció után jelentkeznek. Ezt követően a mérgezés tünetei egyre határozottabban jelentkeznek. Ez azonban függ a mérgezés erősségétől is.
Kis idegméregdózis csak kismértékű mérgezést okoz. Ennek jellegzetes tünete a fokozott nyálképződés, orrfolyás és a mellkasban fellépő nyomásérzet. A szem alkalmazkodóképessége romlik, a rövid távú látás torzul, és az áldozat fájdalmat érez, ha közeli tárgyra próbál fokuszálni. A pupilla összehúzódik, ami rontja az esti látást. Ezt gyakran fejfájás is kíséri. Kevésbé specifikus tünetek is felléphetnek, mint a zavart beszéd, hallucinálás, émelygés és levertség.
Nagyobb dózis esetén sokkal drámaibbak a következmények. A nagyrészt belélegzett, kisebb részt a bőrön át felszívódott méreg – hörgőszűkület miatt – nehéz légzést, az erős nyálkakiválasztás miatt pedig köhögést okoz. Erős nyálürítés léphet fel, az áldozat izzad és a szeme erősen könnyezik. A gyomor- és béltraktusban kialakult kellemetlen érzetből hányás és görcs alakulhat ki. A vizelet és a széklet nem akaratlagos ürítése szintén a kórkép része. A vázizmok tünetei nagyon tipikusak: ez közepes erősségű mérgezés esetén izomgyengeségben, helyi remegésben vagy éppen görcsös összehúzódásokban nyilvánulhat meg. Mivel az izmok nem kapnak jelzést az elernyedésre, állandóan feszítve, görcsös állapotban maradnak. Az idegmérgek által okozott izombénulás kiterjedhet a légzőrendszerre és a központi idegrendszer légzésközpontjára is. Ez a két hatás együttesen jelenti a fulladásos halál közvetlen okát.
A mérgezési tünetsor a szarin és a szomán esetén hasonló. A mérgezett személy kezdetben csak fejfájást, fokozott nyál- és orrváladék-képződést, asztmaszerű légzést érez, melyhez erős félelemérzet is társul. Nem sokkal ezután izom- és bélgörcsök jelentkeznek hányás kíséretében, végül eszméletvesztés és légzésbénulás következik be, mely rendszerint fulladásos halálhoz vezet.
„V” típusú idegmérgek a szervezetbe szennyezett élelmiszer fogyasztásával, belélegzéssel vagy akár a bőrön át is bekerülhetnek. Bőrön keresztül felszívódva a legtöbb harcanyag 5-10-szer kevésbé mérgező, mint belélegezve. Ezeknél az anyagoknál az ilyen különbség elhanyagolható (például a VX bőrön át felszívódva 10-100-szor mérgezőbb a szarinnál)! A normálruházaton minden gond nélkül áthatolnak és 1-2 perc alatt felszívódnak. A halálos mennyiség egy átlagos ember számára mindössze 2-3 mg! Amíg a cián-hidrogén esetén 0,3 g kell ahhoz, hogy valaki belehaljon a mérgezésbe, addig ekkora mennyiségű VX akár 100 emberrel is végezhet!
A mérgezés erőssége függ az idegméreg koncentrációjától (C) és az expozíció időtartamától (t). Nagy koncentrációknál a toxikus hatás egyszerűen a Ct szorzat alapján számítható ki. Kis koncentrációk esetében ez az egyszerű összefüggés nem érvényes, mert az emberi test képes bizonyos mértékű méregtelenítésre. Ilyenkor az azonos hatás eléréséhez hosszabb expozíciós idő szükséges. A gyakorlatban az idegmérgek toxicitásának jellemzésére az ún. LD50 értéket szokás megadni (lásd a 2. táblázat biológiai hatás részét). Az LD50 érték azt a bőrön át bejutó dózist jelenti, amelynek hatására az exponált populáció 50%-a meghal a mérgezés következtében. A bőrön keresztüli expozíciónál azért sokkal nagyobbak a hatásbeli különbségek, mert az illékonyabb mérgek hamarabb elpárolognak a felületről. Ha a méreg nem a bőrön át jutott a szervezetbe, hanem az előbb említett belégzéses módon, akkor a hatást az LCt50 értékkel jellemzik. A Ct szorzat mellett az L itt is a „letális”, azaz a halálos dózist jelöli, míg az 50 az 50%-os hatást.


Az idegmérgek hatásmechanizmusa

Az idegmérgek hatása azon alapszik, hogy meggátolják a kémiai idegingerület-átvitelt a központi idegrendszerben. Az alkil-foszfát típusú idegmérgek központi támadáspontja a paraszimpatikus beidegzésért felelős ún. kolinerg rendszerben történő ingerületátvitel (neurotranszmisszió) gátlása az acetilkolin-észteráz-enzim gátlása révén. Mint ismeretes, a neurotranszmisszió morfológiailag jól definiált helyen, a szinapszisokban történik (1. ábra). A szinapszisban az üzenetet küldő idegsejt axonvégződése alkotja a preszinaptikus terminálist, melyet a szinaptikus rés választ el a posztszinaptikus neuron (vagy beidegzett sejt, pl. izomsejt) membránjától. Idegingerület esetén a preszinaptikus neuronból érkező akciós potenciál hatására felszabaduló átvivőanyag, mely jelen esetben az acetil-kolin, a szinaptikus résen átdiffundálva éri el receptorait a posztszinaptikus membránon. (A receptorok nikotin vagy muszkarin típusúak lehetnek.) Az acetil-kolin receptorokhoz kötődése váltja ki a posztszinaptikus idegsejt vagy sejt (sima izom, harántcsíkolt izom, mirigy) válaszát. A receptorokról disszociáló acetil-kolint az acetil-kolin-észteráz nevű enzim azonnal kolinra és ecetsavra bontja (2. ábra). A szinapszisban az acetil-kolin-észteráz nagy koncentrációban van jelen és igen aktív. Optimális körülmények között minden enzimmolekula kb. 15 000 acetil-kolin-molekulát hidrolizál másodpercenként.
1. ábra. Az idegmérgek támadásának elsődleges célpontja az ideg-izom szinapszisban található acetil-kolin-észteráz-enzim
Az idegmérgek éppen ezt a lépést gátolják. Az alkil-foszfátok ugyanis foszforilálják az acetil-kolin-észterázt. A kialakuló észter nagyon stabil, gyakorlatilag nem disszociál; következésképpen a szervezetben az acetil-kolin kóros mértékben felhalmozódik, súlyos paraszimpatikus izgalmi tüneteket okozva a mérgezetten. Idegméreg hatására az enzim irreverzibilisen gátlódik, mert nem tud visszaalakulni. Ezáltal a receptor továbbra is jeleket küld az izomsejthez, mely izomgörcshöz, légzőizmok esetén fulladásos halálhoz vezet.
2. ábra. A szinapszisok acetil-kolin-észteráz-enzime az idegingerület-átvitel során kolinra és ecetsavra bontja az acetil-kolin nevű neurotranszmittert, amely visszajutva az idegsejtekbe újra acetil-kolinná alakul egy újabb ingerület kialakítása számára
Az acetil-kolin-észteráz gátlásának mértéke természetesen függ az idegméreg koncentrációjától. Az idegmérgek közül a szomán a leghatékonyabb acetil-kolin-észteráz-inhibitor. Már 10–9 M koncentrációban is elég, hogy 10 perc alatt több mint 50%-ban gátolja az enzimet. Hatásos ellenmérgekként azok az anyagok jöhetnek szóba, melyek leválasztják az enzim felületéről a foszforsavésztereket.


Ellenmérgek és kezelési módok


Mivel az idegmérgek rendkívül gyorsan hatnak, az orvosi beavatkozásnak is nagyon gyorsnak kell lennie, mert a mérgezést szenvedett ember élete gyakran csak hajszálon múlik.
A védekezés leghatékonyabb módja a megelőzés. Ha még nem került idegméreggel kapcsolatba a kérdéses személy, akkor karbamát típusú anyagot (pl. piridostigmint) juttatnak a keringésébe, mely az acetil-kolin-észteráz-enzimmel oly módon reagál (karbamoilálja), hogy az idegméreg ne tudja az enzimet foszforilálni és ezáltal inaktiválni. A piridosztigmin gátolja az acetil-kolin-észterázt, és védi az enzimet az idegmérgek gátló hatásával szemben. A dózis alacsony, és kb. 25 %-os gátlást eredményez. A piridosztigminnel gátolt enzim folyamatosan ad le aktív anyagot, s ezzel biztosítja az idegimpulzusok átvitelét az idegmérgek által okozott sérülés ellenére. A hatás a perifériás kolinergiás idegrendszerre korlátozódik, mivel az anyag nem jut át a vér-agy-gáton. A piridosztigminnek nincs káros mellékhatása, ugyanis az enzim nagy feleslegben van jelen a kolinergiás szinapszisban. Valójában 1-2 % aktív enzim elégséges a működő szinapszishoz! A karbamoilált enzimkomplex relatíve gyorsan bomlik, ezáltal az enzim működése hamar helyreáll, szemben az organofoszfát-enzim-komplexszel, mely rendkívül lassan bomlik csak el. A szomán-acetilkolin-észteráz komplex bomlása hihetetlenül lassú folyamat, mely alátámasztja a súlyos mérgezési tüneteket.
Megelőző kezelésnél a 8 óránként bevett és 30 mg piridostigmint tartalmazó tabletta alkalmazása megfelelő védelmet nyújthat, melyet az 1991-es Öböl-háború idején, a közel 42 000 fős amerikai katonaság körében végzett felmérés is igazolt.
Sok ország fegyveres erői az idegmérgek ellen „ellenmérgekkel” töltött autoinjektorokat használnak, mellyel a katona magának vagy társának adja be az intramuszkuláris injekciót. Az autoinjektorok általában két aktív komponenst tartalmaznak: pl. 500 mg HI–6-ot és 2 mg atropint. A HI–6 kémiailag egy oxim típusú vegyület, mely közvetlenül reagál az idegméreg által gátolt acetil-kolin-észterázzal. Az R–CH=N–OH általános képletű oximok reaktiválni képesek a foszforilezett enzimet. Ez azon alapszik, hogy az oxim megtámadja a méreg és az enzim közötti P–O kötést, miközben foszforilezett oxim és működőképes enzim keletkezik. A foszforilezett oxim gyorsan nem mérgező termékekké képes hidrolizálni. Ebben az esetben tehát az enzim aktivitása áll helyre.
A szerves foszforvegyületekkel való mérgezések másik klasszikus ellenszere az atropin. Az atropin a kolinergiás szinapszisban lévő ún. muszkarin típusú acetilkolin-receptorokhoz kötődik, és fiziológiásan hatékonyan blokkolja a központi idegrendszerben, sima izmokban, mirigyekben található kolinergiás receptorokat. Ha az acetilkolin kötött, akkor jelátvitel történik; ha azonban atropin kötődik a receptorhoz, akkor nincs jelátvitel. Összességében az oximok és az atropin nemcsak kiegészítik, hanem erősítik is egymás hatását.
122 mm-es, szarinnal töltött iraki rakéták az Öböl-háborút követő,
ENSZ által ellenőrzött megsemmisítés idejéből
Az írásban szereplő idegmérgek fontosabb típusainak és hatásaiknak bemutatásával remélhetőleg sikerült meggyőznöm a kedves olvasót arról, hogy milyen nagy veszélyt jelentene ezen anyagok vegyi fegyverként történő esetleges bevetése. Sajnos, a veszély reális és nagy! Egyes országok ugyanis titokban nemcsak hatalmas készleteket halmoztak fel belőlük, hanem új típusú, más elven működő, rendkívül veszélyes mérgeket is kifejlesztettek azóta. Emiatt nemcsak a meglevő készletek megsemmisítése jelent ma már komoly gondot és igényel rengeteg pénzt, hanem az újabb mérgek kimutatása és az új védekezési stratégiák kidolgozása is. Erről lesz szó a vegyi hadviselés történetét röviden ismertető írásom harmadik és egyben befejező részében.
 

Természet Világa, 134. évfolyam, 6. szám, 2003. június
http://www.chemonet.hu/TermVil/
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/




Semmi sem történik, aztán felrobban

Hegyeshalmi Richárd
2014.08.04. 20:58



KAPCSOLÓDÓK (3)

A folyamatos rakétatűz miatt vége a fegyvernyugvásnak. 1000 fölött a palesztin áldozatok száma.
Aki békét akar, költsön egymilliárdot rakétákra. A Vaskupola filléres sufnirakétáktól óvja Izraelt, méregdrágán, de hatékonyan.
Ezzel végre olcsón tudnák leszedni az ország légterébe érkező rakétákat és drónokat.
A hadiipar évtizedek óta kísérletezik a lézerrel, de csak mostanra jutott el odáig, hogy a lézerekből komolyan vehető fegyver legyen. Az energiaigényes, ormótlan és kevéssé hatékony berendezésekből mostanra hatékony légvédelmi rendszer vált. Nem olyan látványos, mint a Csillagok háborúja, de épp elég rémisztő látvány, ahogy a célpont látszólag minden előjel nélkül felrobban.
Először idén januárban került szóba, hogy Izrael tovább bővítené a rakétavédelmi rendszerét egy Iron Beam névre keresztelt lézerrel. A név nem véletlenül tűnik ismerősnek; ugyancsak az Izrael állam tulajdonában lévő Rafael Advanced Defense Systems fejleszti, amely a Vaskupola rakétaelhárító rendszert is fejlesztette.

Működésben a Vaskupola
Működésben a Vaskupola
Fotó: Baz Ratner / Reuters
Az Iron Beamnek sajnos nincs ilyen jól fordítható magyar neve, de az izraeli hadsereg névadási készségét csak egy facebookos indiánnév-generátor tudja fölülmúlni. Hívják Keren Barzelnek, ha úgy jobban esik – ez a rendszer héber neve. A feladata nagyjából ugyanaz lesz, mint a Vaskupoláé: a légvédelem.
Izrael lehet az első ország, ahol harcászati lézereket állítanak hadrendbe; a védelmi minisztérium képviselője szerint 2015-re tervezik a bevezetést.

Több évtized kísérletezése

Az Iron Beammel már rengeteg tesztet végeztek, és a közeli bevezetés is azt sejteti, hogy majdnem kész termékről van szó. Hivatalosan az idei Singapore Air Show-n mutatták be. Bár önállóan is használhatók, elsősorban a meglévő Vaskupola-indítóállásokat erősítenék meg velük. Mivel a Kasszám-rakéták nem szabványosított eszközök, csak műtrágyával, cukorral és TNT-vel töltött repülő kályhacsövek, a legkisebbekre nem érdemes a Vaskupola méregdrága Tamir rakétáit pazarolni. Ilyenkor jól jöhet az Iron Beam lézere.

Israel's Rafael unveils 'Iron Beam' laser-based defense system


Top 10 BEST Anti Air-Missile System 2018 | World's Best SAM Systems


F-35 vs S-400





Katonai célú lézerekkel már régóta kísérleteznek, de az első eszközök csekély hatékonyságú, energiazabáló, ormótlan berendezések voltak. Úgy tűnik, a teljesítmény önmagában nem mérvadó, mivel a mostani rekordernek, az 1980-ban rendszerbe állított MIRACL-nek (Mid-Infrared Advanced Chemical Laser) több mint egy megawattos lézere volt, a kisebb teljesítményű lézerek mégis jobb eredményeket értek el a rakétaelhárításban, mint a behemót MIRACL. Épp ezért nem volt egyértelmű, hogy van-e ezeknek bármi keresnivalójuk a modern hadviselésben.



A nagy energiájú taktikai lézerek (Tactical High-Energy Laser, THEL) fejlesztéséről 1996-ban állapodott meg Bill Clinton és Simon Perez, miután a Hezbollah katyusákkal kezdte el lőni Izraelt. Az USA belátta, hogy muszáj pénzt fektetni a lézeres rakétavédelmi rendszerbe; Izraelnek szüksége volt a lézerre, az USA-nak Izraelre és a lézerre, így közösen kezdték fejleszteni a Demonstrator nevű eszközt.
Most tartunk egy kis szünetet, amíg bemutatjuk, hogy működik a deutérium-fluoridos vegyi lézer; akinek a kisujjában van a kémia és a fizika, nyugodtan kihagyhatja, enélkül is érteni fogja, hogy ez harcászati szempontból miért bizonyult zsákutcának. 

Nem demonstratív

Ahhoz, hogy a lézer egy rakétát vagy egy drónt szétkaphasson a levegőben, energiára van szüksége. A vegyi lézerek energiája kémiai reakcióból származik; ezzel akár megawattos nagyságrendű teljesítmény is elérhető. A Demonstrator fejlesztői nyilván épp ezért kezdtek el deutérium-fluoridos lézerrel kísérletezni.
Azt már korábban is felfedezték, hogy a hidrogén-fluorid megfelelő energiaforrás lehet egy harcászati lézerhez, de az problémát jelentett, hogy ennek az infravörös tartományú lézernek csupán 2,7-2,9 mikrométer a hullámhossza. Hacsak nem vákuumban állítják elő, a lézer már a légkörben hatástalanná válik. Ha megnövelik a lézer hullámhosszát, már használható lenne katonai célokra is. Erre kell a deutérium vagy a hélium-hidrogén keverék. Ha a hidrogén-fluorid kémiai reakciójába bevonják a deutériumot, a hullámhossz 3,8 mikrométeresre nő.
A deutérium-fluorid-alapú lézerek úgy működnek, mint egy rakéta hajtóműve. Az égéstérben etilént és nitrogén-trifluoridot égetnek, majd miután a reakcióból gerjesztett fluor gyökök képződnek, hozzáadják a deutériumot. Ha ezt a gázáramhoz adagolják, gerjesztett molekulák jönnek létre, majd kezdetét veszi az indukált emisszió – ezt a lézer optikai rezonátorai segítik.
A Demonstrator-projektre 2005 szeptemberéig 300 millió dollárt költöttek, de nem úgy tűnt, hogy a befektetés valaha is megtérül. 300 millió dollárból csak egy kis hatékonyságú, drága és használhatatlan eszközt sikerült építeni. Penrose C. Albright, a Pentagon egykori munkatársa szerint megfelelő feltételek mellett a lézernek jó eredményei is voltak, de ködös-vízpárás időben leromlott a hatékonysága. Izrael északi részén viszont pont ilyenek a légköri viszonyok, így a kísérleti lézer pont rakétavédelemre volt alkalmatlan.
Az amerikai kormány, látva a projekt lassú haladását, 89 millió dollárt adott egy hadiipari beszállítónak, a TWR-nek, hogy 22 hónap alatt hozzanak össze egy ütőképes lézerfegyvert a meglévő tervek és berendezések alapján. A fejlesztést az amerikai és az izraeli hadsereg szakértői is támogatták.
Washingtonban nem voltak elragadtatva az ötlettől. A tisztviselők szerint egy ilyen csekély hatásfokú, mégis ennyire sebezhető rendszerre fölösleges pénzt áldozni. Tény, az akkori lézerek kiváló célpontot nyújtottak: már a mobil légvédelmi állás is akkora volt, mint hat iskolabusz. A lézerhez kellett egy parancsnoki állás, egy radar, egy, a célpontokat nyomon követő teleszkóp, aztán maga a lézer, többtonnás üzemanyagtartályokkal, illetve egy tükör, amivel fókuszálni lehet a lézer energiáját.
Egy ekkora konstrukciónak nehéz mellélőni, ráadásul, ha megsérül, az üzemanyagcellákból a levegőbe kerülnek a korrozív savak, amik nemcsak a kezelőszemélyzetet, hanem a környéken tartózkodó civileket is megsebesíthetik.
A kész rendszerrel végzett tesztek többé-kevésbé sikeresek voltak, de nem annyira meggyőzők, hogy elgondolkodjanak a rendszeresítésen. Érthető, egy szakképzett Hezbollah-katona egy perc alatt negyven katyusát is indíthat. Ha Izrael ezek ellen kizárólag lézerrel akarna védekezni, a határvédelmi vonalak kiépítéséhez többtucatnyi állásra lenne szükség, ami több milliárd dollárt emésztene föl. Nyilván mindkét fél belátta, hogy van jobb helye is annak a pénznek; épp elég az az egymillió dollár, amit évente a kész rendszer puszta karbantartására fordítanak.

Olcsóbb, gyorsabb, pontosabb

A jelek szerint az Iron Beamnek már nem kell megküzdenie ezekkel a problémákkal – már csak azért sem, mert nem deutérium-fluoridos, hanem szilárdtest lézereket használnak hozzá. Az előbbinek komoly hátránya volt, hogy támadás esetén az üzemanyagcellákból kikerül a szennyező-mérgező deutérium, de még békeidőben is veszélyes a cellák karbantartása.
A szilárdtest lézerek aktív közege viszont mindig valamilyen kristályos anyag; ez általában henger alakú, és a rezonátortükröket a henger két alaplapjára felgőzölögtetett ezüst- vagy más fémrétegből alakítják ki. A szilárdtest lézerek általában impulzusüzeműek; igaz, a szintén ide tartozó diódalézerek már folyamatos üzemben működnek. Az impulzusüzemű szilárdtest lézerek közös jellemzője a nagy intenzitás és a nagy energiájú impulzus; ha például egy rakétát akarnak szétlőni, arra pont ideális eszköz.
DE MIÉRT KÉNE LÉZERT HASZNÁLNI A RAKÉTA HELYETT?
– merülhet föl a kérdés. Azért, mert az Iron Beam a kisebb célpontok ellen hatékonyabb, és amíg egy Tamir rakéta ára a 40-75 ezer dollárt is elérheti, egy lövés a lézerrel ezerből is megúszható. A lézeres rakétavédelmi rendszer gyártása ugyan nem olcsóbb, mint az elfogórakéta-indítóké, viszont a fenntartási költségük alacsonyabb, és az irányításukhoz is kevesebb ember kell.
Márpedig Izraelben, ahol béke helyett legfeljebb tűzszünetek vannak, minden fillér hadi kiadást meg kell fontolni. Emlékeznek még arra, amikor július közepén az izraeliek lelőttek két palesztin drónt? Tudják, mivel lőttek rájuk? Patriot rakétákkal. Tudják, mennyibe kerülnek ezek? Hárommillió dollárba. És ezekkel lőttek Ababil-1 drónokra, amik inkább jól fejlett játékrepülőknek nevezhetők, mint gyilkos csapásmérő fegyvereknek. Az izraeliek nyilván nem engedhetik meg maguknak a luxust, hogy minden repülő kályhacsövet, csúzligolyót, játékhelikoptert és vadászgépet drága fegyverekkel lőjenek ki.

Untitled-1
A lézer épp ezért ideális fegyver lett volna – feltéve, hogy működik. A vegyi lézereknél viszont az energia-utánpótlás is gondot jelentett: olyan vegyi anyagok kellettek hozzá, amiknek az előállítása igen költséges és bonyolult lett volna, az utánpótlása viszont kérdéses.
Egy lézeres rakétavédelmi állás, azon túl, hogy akkora volt, mint egy vándorcirkusz, csupán 20-40 lövést tudott leadni, mielőtt nullára apasztotta az energiatartalékait. Feltéve, hogy nincs köd, és nem esik az eső. És hogy semmi nem kerül a célpont útjába – hja, lézerrel nem lehet ívben lőni, csak egyenesen.
Ezt a hibát még az Iron Beam sem tudja kiküszöbölni, viszont sok mindenben előrelépést jelent:
  • A szilárdtest lézer viszonylag nagy hatótávolságú; már 7 kilométerről is kilőhet egy rakétát.
  • A bonyolultabb célpontokat – például ellenséges repülőgépeket – a lézernek nem muszáj megsemmisítenie; az is elég, ha megsüti a fedélzeti elektronikát, mire a jármű irányíthatatlanná válik.
  • A Rafael szerint a rendszer éjjel is használható, így kevésbé érzékeny a légköri sajátosságokra, mint a vegyi lézerek.
  • Szárazföldi és légi célpontok ellen is használható – sőt, egyes lézerek, amilyenekkel például az USA is kísérletezik, akár repülőgépekre is szerelhetők.
  • Bizonyos szempontból az Iron Beam még a Vaskupolánál is sokoldalúbb, mivel akár drónokat is szétlőhet, viszonylag csekély energiabefektetéssel.
A lézer pontos teljesítménye nem ismert. Az illetékesek néhányszor tíz kilowattot említettek, de ezt szeretnék több száz kilowattra növelni.
Az Iron Beam önálló egységként is működhet, de – ahogy egy izraeli tisztviselő fogalmazott – ez lesz a rakétavédelmi rendszer ötödik rétege, így bizonyára a Vaskupola-indítóállások környékén fogják elhelyezni őket. Erről több konkrétumot nem tudni, de annyi biztos, hogy a Gázai övezethez közeli Sderotban és Askelónban, illetve sűrűn lakott nagyvárosok, például Tel-Aviv közelében nagy szükség lehet rájuk.

Nem kihívás, életvédelem

Az Iron Beam fejlesztését az Egyesült Államok is támogatja, mivel úgy látják, az ehhez hasonló haditechnikai fejlesztések megállíthatják a térség destabilizációját. Persze, valójában nem, de mivel egy rakétaelhárító lézernek nem az emberölés a célja, hanem az életvédelem, még mindig védhetőbb ezeket támogatni, mint a nagy hatótávolságú rakéták fejlesztését, vagy a Gázai övezet lebombázását. És hát az USA sem megy a szomszédba inspirációért, ha hadiipari lézerekről van szó.
Az Egyesült Államok már a csillagháborús védelmi rendszer (Strategic Defense Initiative, SDI) fejlesztésénél is felvetette az űrbe telepíthető lézerek ötletét. Reagan azt szerette volna, ha olyan fegyvert készítenek, amivel szemben az atomfegyverek „elavultnak és impotensnek” tűnnek. Az űrbe telepített lézer erre alkalmas lett volna, mivel kilőhették volna vele a Szovjetunióból indított interkontinentális rakétákat, amiken atomtöltet van.
Bár ez sosem valósult meg, nem is volt rá égető szükség. Reagan és munkatársai csupán a kölcsönös pusztulás (mutual assured destruction) elméletével akartak szakítani. A lézert azonban már sosem vezethették be: a szakértők szkepticizmusa nem sok jóval kecsegtetett, másrészt a Szovjetunió összeomlása amúgy is szükségtelenné tette a nukleáris védelmi rendszereket.
Ennek ellenére ma már szinte minden nagyobb amerikai hadiipari cégnek van saját lézere. A Northrop Grumman például készített az Iron Beamhez nagyon hasonló lézerfegyvert, a Skyguardot, sőt, egy Firestrike nevű, 15 kilowattos szilárdtest lézerük is van. És ez még csak a magánszektor; az amerikai hadsereg tavaly decemberi tesztjén a lézerrel felszerelt járművük kiválóan teljesített. Ahogy a videón is látható, egy lézertámadás nem hasonlít a Csillagok háborúja akciójeleneteire: sokáig látszólag semmi nem történik, aztán a célpont egyszer csak felrobban.

HEL-MD UAV & Mortars Intercept





Nem kétséges: ha az izraeli rendszeresítés a lézeres védelmi rendszer életképességét igazolja, a jövőben nyilván megszaporodnak majd az ilyen irányú fejlesztések. A lézer a több évtizedes fejlődéstörténete után most először támadó fegyverként is a modern hadviselés része lehet.
Mindebben nyilván szerepet játszik a gyártási költségek csökkenése, a rengeteg kutatás-fejlesztés, illetve az új technológiák és eljárások megfelelő használata. És persze nem árt egy jó indok, hogy miért is kéne ezt rendszeresíteni. Hogy ezen a téren Izrael megelőzte az Egyesült Államokat, az természetes: ott, ahol naponta rakéták százai potyognak a levegőből, a hatékony légvédelmi fegyver fejlesztése nemcsak mérnöki kihívás, hanem életvédelmi kérdés is.





Dalai Láma: Európa az európaiaké, a menekültek menjenek haza

Domschitz Mátyás
2018.09.14. 21:19
"Európa az európaiakhoz tartozik", a menekülteknek pedig vissza kellene menniük a saját hazájukba – mondta a Dalai Láma egy Malmöben tartott konferencián.

A Dalai Láma Malmőben
A Dalai Láma Malmőben
Fotó: Tt News Agency
Az Independent beszámolója szerint a buddhista vallási vezető ezzel nem azt akarta mondani, hogy nem kellene az európai országoknak segítenie a menekülteken, sőt leszögezte, hogy Európának erkölcsi kötelessége, hogy segítsen mindazoknak, "akiket valóban életveszély fenyeget".
"FOGADJÁK ŐKET, SEGÍTSÉK ŐKET, OKTASSÁK ŐKET. DE NEKIK VÉGSŐ SORON A SAJÁT ORSZÁGUKAT KÉNE GYARAPÍTANIUK."
Ezekről a Dalai Láma a harmadik legnagyobb svédországi városban beszélt, ahol 10 éven belül kisebbségbe kerülhetnek a született svédek. (Erről a 444.hu készített interjút egy svéd szociológussal a napokban.)
A menekültválság hatására tovább erősödött a bevándorlásellenes svéd jobboldal a vasárnap tartott országgyűlési választásokon. Az unióban lakosságaránnyal számolva Svédország fogadta be a legtöbb menekültet.
A tibeti vallási vezetőnek nem ez az első hasonló nyilatkozata a migrációról. „Minden tiszteletem Angela Merkelé, de nem kell az arab menekültek végleges európai letelepítésén gondolkodnia. Nem kell Európát végleges otthonukká tenni, csupán ideiglenes menedékükké” – nyilatkozta tavaly.
KA
A Dalai Láma maga is elmenekült hazájából, miután a kínai kormány megszállta Tibetet. Azóta emigrációban él Indiában, és reméli, hogy egyszer visszatérhet egy független Tibetbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése