2018. szeptember 19., szerda

Házi sajt, mióta kipróbáltuk, hetente el kell készítenem a családnak!

A házilag készített ételek mindig ízletesebbek, mint azok a termékek amelyeket a boltban vásárolunk. Ma egy házilag készített sajt receptjét hoztuk el nektek.

Hozzávalók:

  • 2 l tej,
  • 1,5 kanál só,
  • 400 g tejföl,
  • 6 db tojás.

Elkészítés:

Töltsük a tejet egy edénybe, majd tegyük fel főni, tegyük bele a sót és főzzük fel.
A tojásokat verjük fel, majd a tejföllel együtt adjuk hozzá a tejhez. Keverjük össze egy habverővel, főzzük 5-6 percet, majd amikor a savó kezd különválni, tegyük a masszát tiszta gézzel bélelt szűrőbe. Hagyjuk a savót lecsöpögni. A gézdarabot kössük be minél szorosabban, takarjuk le egy tányérral és tegyünk rá egy nehezéket. Hagyjuk így legalább 2 órán át. Vegyük le a nehezéket a sajtról, majd tegyük hűtőbe. Ha szeretnénk, hogy a sajt még krémesebb legyen, akkor a tej mellé tegyünk még 200 ml kefirt. Ha laposabb sajtot szeretnénk akkor tegyünk rá egy 2-  kilós nehezéket. Jó étvágyat!

1 megjegyzés:

  1. Annyira boldog vagyok ma, mert Isten megtette azért, mert nehéz időkben ment át más hitelnyújtókkal, és semmi sem működik jól, a hitem és a reményem elvesztésére törekedtem, de még mindig erősnek kell lennem és folytatni kell azt, amit keresek. Ma boldog vagyok, mert Isten a legjobb hitelintézethez irányította, és nem bántam semmit, miután kapcsolatba léptem velük, és a szívem teljesült, és megkaptam a megadott összeget, amit kértem (300 000,00 USD), a pénzt befizették számlám után két héttel a társasággal folytatott beszélgetés után, és nem bántottak nekem, és nem okozott fejfájást a kölcsön tőlük való megszerzésekor, a családtagjaim és a barátaim, akiket én nekik irányítottam, szintén megkapta a kölcsönüket, szeretnék a lfdsloans@outlook.com / whatsapp + 1-989-394-3740 telefonszámon. . és gyorsan megszerezze a kölcsönt, ez biztonságos és gyors, hiszen laza remény, hit és mindent megtesz, csak kölcsönszerzés céljából, és semmi sem működik, fogadjon el, ha megpróbálja ezt a Benjamin nevű embert, soha bármit sajnál, és a hitelkérelem jóváhagyásra kerül, és azt közvetlenül a bankszámlájára fizeti be, tehát siess most, és lépjen kapcsolatba a WhatsApp + 1-989-394-3740 telefonszámon. kérjen bármilyen típusú kölcsönt, és azt Önnek nyújtják. a legjobbakat

    VálaszTörlés