2018. szeptember 19., szerda

Ázsiaiak az Elit és a FED lefejezését, ÚJ PÉNZRENDSZERT terveznek




Az uzsorás zsidó bankokat fel kell számolni iszlám bankokat világszerte bevezetni.



Ázsiaiak az Elit és a FED lefejezését, ÚJ PÉNZRENDSZERT terveznek



A LEGFRISSEBB !
BREAKING NEWS
 B. Fulford információi szerint A TERV:
(Fordította: O. László)
ÚJ PÉNZÜGYI RENDSZERT LÉPTETNEK ÉLETBE és azonnal leállíthatják a FED-et !
Példátlan történelmi átalakulás előtt állunk Az eddigi háttérelit a Cabal lefejezésére készülnek az "ázsiai erők" ...jelentette Benjamin Fulford.

Már folynak a titkos tárgyalások. Mivel óriási felfordulás lesz, illetve lehetséges Obama elnök aláírta és 2012.január 1-el életbe is léptette a határozatlan idejű fogvatartásról és internálásról szóló, a Statárium bevezetését lehetővé tevő NDAA törvényt, mely lényegében eltörölte az alkotmányos szabadságjogokat. 

Valószínűleg a közelgő események indokolták ennek bevezetését és a 800 FEMA tábor felépítését.
Megpróbáltam magyarra átírni, amit Fulfordnak elmondtak és ami a szilveszter előtti napokban a globális elit szintjén történt. (Szerk)Benjamin Fulford:

"A jelenlegi pénzügyi globális háború végső fázisába érkezett. 
Több megbízható forrásból, három kontinensről is arról számoltak be, hogy küszöbön a nagy áttörés. Meg tudjuk erősíteni saját forrásból (beleértve az MI6 és Japán katonai hírszerzését), hogy az elmúlt héten nagy küldöttség érkezett Washingtonba azzal a céllal, hogy tanulmányozzák a "lázadásról szóló" törvényt és a washingtoni intézményeket.  
Arról informálták őket, hogy 
a FED-et azonnali hatállyal le kell állítani és az új pénzügyi rendszert végrehajtani, máskülönben az USA teljesen el lesz vágva a világtól.

 
 A hadsereg is közel áll ahhoz, hogy egy lázadást nyisson a katonaság felének támogatásával, mely Washington D.C. totális megtisztítását támogatja - egy CIA forrás szerint.  A washingtoni intézményrendszer két választás előtt áll:
- félreáll és nyíltan bevallja az igazságot
- vagy a másik: letartóztatás, polgárháború, káosz és esetleges halál vár a jelenlegi uralkodó Cabal-ra.
Hiszünk benne, hogy a józan elme lesz a döntő egy ilyen helyzetben és a békés megoldás a küszöbön áll. Akárhogy is nincs addig vége, míg nincs itt a vége.
A múlt héten a kínaiak mindaddig azon voltak, hogy "meg kell ölni" (a "kill" szerepel de kiiktatást is jelenthet...Szerk) az új pénzügyi rendszer támogatóit Washingtonban, míg a Japán kormány be nem avatkozott, hogy védelmet biztosítson. Aztán tárgyalásokon magyarázatokat kaptak az új nemzetközi pénzügyi rendszer működését illetően. Ők is tettek ajánlatot.

Az lett nekik elmondva, hogy a valaha is kibocsátott dollár több, mint 90%-a nem amerikaiak tulajdonában van. Az emberek, akik ezt birtokolják nem akarják, hogy értéktelen papírrá változzon, mikor a "FED-bomba robban".
Ehelyett minden tisztességesen szerzett dollár (értve ezalatt, hogy nem derivatívák kereskedelmén és más csalásokkal keletkezett számítógépeken) "back"-elve lesz arany fedezettel.
Az így aranyfedezettel rendelkező dollárt átnevezik. A kínaiak a "Renminbi" elnevezést akarják, a Rotschildok a Hong-Kongi dollárt. A mi javaslatunk a hongkongi yen (vagy kínaiul ejtve jüan).

Akárhogyis, soha ezután nem lesz lehetséges, hogy magánszemélyek manipulálhassák a pénz-létrehozás folyamatátA kínaiak ragaszkodnak hozzá, hogy az új pénz megteremtésének a folyamata a kormány feladata legyen és ebben minden érintett fél egyetértett.
Magas szintű japán kormány delegáció utazik az év végén (vagyis a múlt héten...Szerk)a Fülöp-szigetekrehogy az 1930-as években a dollár-holdingok fedezeteként oda vitt és ott tartott aranyat Kínába szállítsa. A japán delegáció élén a kormány képviselőjével(Hajime Ishi)Előadást kapnak a nyomtatási technológiával kapcsolatban és a globális kormányzás új rendszeréről.  

Ezen kívül Kína szeretné, ha az ENSZ új székhelye Laoszban lenne, mivel ősi és érintetlen ázsiai kultúra.
Ez inkább egy szép ötlet. Természetesen az ENSZ végletekig funkcióját vesztett szervezet, ami teljes megújításra szorul. Globális ellenőrző mechanizmus szerepét teljesen a II. Világháború győzteseit szolgálva tölti be. Ez alapjaiban fog megváltozni.
Ezen felül a Világbank át lesz helyezve Kínába, valószínűleg Hong-Kongba. 
Minden világbanki alkalmazottnak meg van a tevékenységeinek rögzített adatai és csak azok kerülhetnek újra alkalmazásba, kik pozítívan járultak hozzá a bolygó fejlődéséhez. 
Az IMF-et FELOSZLATJÁKmert csak a nyomort és a szegénységet terjesztette az egész Földön. Elsősorban úgy működött, hogy forrásokat és tulajdont lopott el a világ lakosságától.
Helyébe a japánok hoznak létre egy új intézményt, mely a kizárólag a pénzügyi rendszer működéséhez szükséges biztonságot és stabilitást hivatott szolgálni. Most úgy néz ki, hogy a székhelyeOsakában lesz. 
Az összes ilyen intézmény a meritokrácia elvén lesz létrehozva ("ahol az egyén pozíciója a teljesítményétől függ"). Bárki csatlakozhat hozzájuk, aki átmegy a kemény vizsgán és nem lesznek a csúcson lefoglalt helyek bizonyos (etnikai vagy más) háttérrel rendelkezők számára.
Ezek az új szervezetek nagyon leterheltek lesznek, mert az egész Föld teljes kereskedelmi rendszere meg fog változni! Lesznek iparágak, melyek teljesen eltűnhetnek vagy le lesznek csökkentve, beleértve:
kőolajipar, háborúk, nukleáris energia, gyógyszerek és autók...
Ezen iparágak vállalatainak jelentős segítségre lesz majd szükségük, hogy átalakíthassák magukat. A köolajipart például geo-mérnöki (geo-engineering) iparrá lehet fejleszteni.
A fegyverkezés költségeit a világűr felfedezésére fordítják majd.
Az autóipar pedig elkezdheti majd az anti-gravitációs robogók gyártását. 

Az összes elavult iparág átalakítását el kell végezni oly módon, hogy az a lehető legkisebb társadalmi zavarokat és népvándorlást okozza. 
Ezen kívül minden országnak el kell fogadnia egy Nemzetközi Igazságügyi Szervezet segítségét, mely lehetővé teszi az országok közti viták rendezését tárgyalásokkal vagy a bíróság előtt.
Mindenesetre az emberiség hamarosan megszabadulhat egy szörnyű szekta szorításából, mely több száz millió embert ölt meg az évek során.
A világban lévő 800 körüli amerikai katonai bázis legtöbbjét le kell állítaniuk.
Az amerikai hadseregnek át kell majd alakulnia egy teljesen más szervezetté, mely planetáris védelmet és az emberiség nagy projektjeit szolgálja.
Mi mindannyian egy még soha nem volt történelmi átalakulás előtt állunk. Kapaszkodjatok a kalapotokba!"

Benjamin Fulford 
Forrás eredeti nyelven 





Az ILLUMINATI ölte meg

MICHAEL JACKSON-t


The ILLUMINATI of NWO Freemasons killedMICHAEL JACKSON
"Ők nem mondják el nektek az igazságot, hazudnak nektek! 
Manipulálják a történelem könyveket. Azt hisszük igazak, de a történelem könyvek hazugságok. Ezt tudnotok kell !
Mindent megtettek, hogy a közönséget ellenem fordítsák...
Tudnotok kell, hogy itt egy hatalmas összeesküvés van.
Itt az ideje a változásnak! Halljátok meg, amit mondok: Tegyétek bele a szívetekbe, a tudatos elmétekbe, és csináljunk végre vele valamit! Meg kell tenni! Szeretlek Benneteket!"
 

AZ ILLUMINATI ölte meg MICHAEL JACKSON-t
, mielőtt belekezdhetett volna a "This Is It" turnéba, ahol figyelmeztetni akarta a világot a készülő végső összeesküvésre az emberiség ellen.
Mielőtt rátérnék a tényekre, ebben a videóban van néhány sztár, aki korábban is beszélt már az Illuminati-ról és a háttérhatalomról, mely a világot irányítja és amiről az emberek semmit sem tudnak.  A sztárok mivel sok emberhez tudnak szólni, gyakran üzentek már nekünkKözülük legismertebb volt 2Pac Shakur, akit szintén megölt az Illuminati, miután széles közönség előtt kezdte el felfedni a dolgokat. 

Ezt a "hibát" Michael Jackson is elkövette, miután rájött mennyire durva dologra készülnek (erről jó pár cikkben mi is írtunk már, ezért erre nem térek ki).
A sztárok nagyon nehéz helyzetbe kerülnek egy idő után, mivel 
akik karrierjüket megalkották és anyagilag felépítették, a Média irányítói és tulajdonosai ugyanazok az erők (5 nagy társaság birtokolja a Földön az egész médiát és 2 nagy hírügynökség a hírek eljuttatását).
A tulajdonosok köre nagyon szűk és mindig ugyanazokat a neveket találjuk. (ennek nézzetek utána, 1klikk az egész,
 minden ott van...) Akik jelenleg is nagyon futnak, többen az ILLUMINATI saját sztárjai : legismertebb Lady Gaga a maga sátáni és minden emberi értéktől mentes kultuszával, a másik Rihanna (Princess Of Illuminati) 



 “Michael was Murdered”
Michael’s sister Latoya Jackson, made a statement, giving some validity to my initial thoughts.




I believe Michael was murdered,” she said. “I felt that from the start. Not just one person was involved, rather it was a conspiracy of people. He was surrounded by a bad circle. Michael was a very meek, quiet, loving person. People took advantage of that. People fought to be close to him, people who weren’t always on his side.”
He had needle marks on his neck and on his arms and more about those will emerge in the next few weeks,” she said. ” I cannot discuss that any further as I may jeopardize the investigation. I can, however, say that I have not changed my mind about my feeling that Michael was murdered.”
I am going to get down to the bottom of this,” she said. “I am not going to stop until I find out who is responsible. Why did they keep the family away? It’s not about money. I want justice for Michael. I won’t rest until I find out what — and who — killed my brother.”
Itt Michael barátainak beszél arról, hogy szeressük egymást, mert EGYek vagyunk, vigyázzunk a bolygóra és KONKRÉTAN MONDJA, hogy 4évünk van...máskülönben a dolog visszafordíthatatlan és végünk van. Talán 2008 vagy 2009 a felvétel dátuma.


Itt beszél arról, hogy egy összesküvés áll a háttérben, de már így is sokat mondott és nem beszélhet többet.

Itt elmondja a közönségnek, hogy "belefáradtam, teljesen belefáradtam a manipulációba, ahogyan a sajtó manipulál mindent, ami történik egy bizonyos szituációban. 
Ők nem mondják el nektek az igazságot, hazudnak nektek! 
Manipulálják a történelem könyveket. Azt hisszük igazak, de a történelem könyvek hazugságok. Ezt tudnotok kell !
Mindent megtettek, hogy a közönséget ellenem fordítsák...
Tudnotok kell, hogy itt egy hatalmas összeesküvés van. Itt az ideje a változásnak! Halljátok meg, amit mondok: Tegyétek bele a szívetekbe, a tudatos elmétekbe, és csináljunk végre vele valamit! Meg kell tenni! Szeretlek Benneteket!" 



Testvére LaToya  nagyon egyértelműen és tisztán összeesküvésről beszél, emberek egy csoportjáról és arról, hogy tű nyoma volt Michael nyakán és valószínűleg nem Ő injekciózta be magát, ahogy később mondták... 
"Michael többször is mondta nekem, ha valami történne velem, akkor megöltek, mert ezek meg akarnak ölni..."

She mentioned very clear that it was a conspiracy perpetrated by a group of people, that he had needle marks on his neck, which obviously he didn’t inject himself, than later goes on to say that it was not about money.
From some years back Michael Jackson had become very outspoken when it came to the injustices of the Music Industry towards their artists, he had stated very clear in several press conferences that there was a conspiracy to destroy his image, ever since he broke all of the Beatles and Elvis records ha had seen how the media immediately turned on him, he even when as far as describing Tommy Motola as “a devil”. Many times also in his songs and videos we can appreciate how he felt about theIlluminati and the control they had over him, this can also be seen in many of his early videos which are many times full of symbolism.
Here is a video posted by Farhank where Michael Jackson gives his thoughts concerning Illuminati and about the control they have over the music industry, please watch and listen very carefully because I believe that in these video alone, there’s enough evidence to suggest that he was murdered by the Illuminati, as I believe in a ritualistic matter, making out of the “The King of Pop” a sacrifice to their god Baphomet.

After watching and hearing the comments made by Michael Jackson, just imaging everything he had to say on his London tour called “This is It”, some say he was going to reveal the plans of the Illuminati for the depopulation of the world, which has been going for years but will increment very quickly this year and will get worst as the years go by, others believe also that he was going to speak about what will happen in 2012 which the governments know and are not informing the people. I guess it will remain as speculations, but after everything you heard him say on the video, I’m sure Illuminati did not want him alive for the last tour, where we he was going to spill the beans on everything he knew, being that the last chance(i.e. This is It).
'They Don’t Care About Us'
Lastly I’d like to point out something I have noticed from watching the news talk all day and night about Michael. I believe that Illuminati is making a mockery of his dead everyday and are even telling the world that they did it, by playing on the background the same piece of video from his rehearsal over and over again, when he was singing “They Don’t Care About Us”. I’m pretty sure they have footage of other songs during the same rehearsal but show this song only because it was the most direct song which he wrote and performed against the Illuminati, so by playing it they are showing that indeed they don’t care about us nor him, that is why they killed him and they are showing that they are proud of it, as usual.




Elég volt a képmutogatásból Mr.Netanyahu...és tényleg le a terrorizmussal !




VILAGHELYZETE.com BÉKEKAMPÁNY
Final Stage: PEACE,  NOT WAR

VÉGSŐ FÁZIS : A szív és a szeretet ! Nem a háború! Mr. Benjamin Netanyahu....  
Irán soha senkit nem támadott meg a történelemben !!! Tudtommal jelenleg sem tart megszállva területeket, nem is akar elfoglalni egyetlen országot sem.
Elég volt a képmutatásból és már a képek mutogatását sem vesszük be! 
Egy dologban értünk egyet: a terrorizmus veszélyes!

Más nemzetek terrorizálása a legveszélyesebb és legmocskosabb dolog a világon ! Tehát jó lenne, ha Izrael és az USA több terrorcselekményt nem hajtana végre sem más nemzetek, sem saját állampolgárai ellen (lásd. 2001. Szeptember 11.) Érdekes, hogy egyedül Ahmedinejad mert eddig csak beszélni erről az ENSZ előtt.....

 
- Melyik ország nem tartja be az ENSZ határozatát az 1967-es határok visszaállításáról ?

- Melyik ország tart megszállás alatt saját államuk területén élő palesztinokat ?
- Melyik ország tart életben mai napig Appartheid rendszert és nőket, gyermekeket gyilkol, ezrével börtönöz be a megszállt területeken ?
- Melyik ország nem enged be segélyszállítmányokat ezen karanténba zárt, szülőföldjükön élő emberek számára ? (Egy kötelező és díjnyertes film az igazságról : OCCUPATION 101 ) 

Hát nem IRÁN az ország neve.........................Arról miért nem beszél, hogy Izrael illegálisan több ezer nukleáris töltettel rendelkezik, van számtalan atombombája és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség embereit a mai napig nem engedi be ?! (SBG Buddha)MAHMOUD AHMADINEJAD: "Ma a jelenlegi nemzetközi fejleményeket tekintve, megpróbálom egy más szemszögből elemezni a jelenlegi helyzetet..."
"
Közel 3 milliárd ember él a világon kevesebb, mint napi 2,5 dollárból. Több mint 1milliárd ember él úgy, hogy elegendő minimális ételhez jutna. A szegény világ lakosságának 40%-a a teljes globális bevétel 5%-án osztozik. Közben a leggazdagabb emberek a teljes előállított érték 75%-át osztják szét! "
Szeretnék pár kérdést feltenni önöknek:
Kik kényszerítették emberek 10millióit Afrikában és a világ más részein otthonukból való elmenekülésre a rabszolgaság sötét időszakában?  Ezek az emberek az anyagi kapzsiság áldozatává váltak.
Kik kényszerítették gyarmatosításukat a világra 4 évszázadon keresztül?
Kik foglalták el más nemzetek földjeit, aknázták ki ásványkincseiket, Kik rombolták le a tehetségüket, idegenítették el a nyelvüket, kultúrájukat és identitásukat más nemzeteknek ?
Kik robbantották ki az első és második világháborút, ami 70 millió áldozatot és több százmillió sebesültet, otthontalant hagyott maga után?
Kik csinálták a háborút a Koreai-félszigeten és Vietnámban?
Kik kényszerítették, cselvetéseken és képmutatáson keresztül 60év háborúval, otthontalanság, terror és tömeggyilkosságok segítségével  a Cionizmust a palesztín emberekre és a régió országaira? Kik ?
Kik támogattak és hoztak létre évtizedeken keresztül katonai diktatúrákat és totalitárius rezsimeket Ázsiában, Afrikában és Latin Amerika országaiban?  
Ki használt nukleáris bombát védtelen emberek ellen és halmozott fel több ezer töltetet arzenáljában?
Kiknek a gazdasága támaszkodik hadviselésre és fegyvereladásra ?

Ki provokálta ki és bátorította Saddam Husseint, hogy támadja meg Iránt egy 8évig tartó háborúban? Ki járult hozzá és szerelte fel Őt vegyi fegyverekkel, amiket városaink és lakosságunk ellen vetett be?

Kik használták fel a titokzatos Szeptember 11 eseményeit ürügyként, hogy megtámadjákAfganisztánt és Irakot, megölve, megsebesítve, elkergetve milliókat két országban azzal a nyilvánvaló céllal, hogy dominanciájukat kiterjesszék a Közép-Keletre és olaj-kincseire?
Kik semmisítették meg a Breton Woods (aranytartalékon alapuló pénzkibocsátás) rendszert billió dollárokat nyomtatva anélkül, hogy lenne mögötte aranyfedezet? Ez az,ami elindította az inflációt világszerte és az a cél áll mögötte, hogy gazdasági előnyöket szerezzen más nemzeteken.
Melyik ország éves katonai költségvetése haladja meg a több ezer milliárd dollárt, mely több mint a világ összes országának együttesen?

Melyik kormánynak van a legnagyobb adóssága a világon?

Ki uralja a világgazdaság politikai döntéshozatalának rendszerét?
Kik felelősek a világgazdaság recessziójáért és terjesztik ki a következményeket egész Amerikára, Európára és a világra?
Mely kormányok állnak készen bármikor bombák ezreinek bevetésére más országok ellen, de gondolkodnak és haboznak, mikor éhínség sújtotta embereken kellene segíteni Szomáliában és más helyeken?
Kik uralják az ENSZ Biztonsági tanácsát, mely látszólag felelős lenne a védelemért és nemzetközi biztonságért?

Rengeteg ilyen kérdés létezik még.
A válasz természetesen egyértelmű.

A világ nemzetei többségének egyáltalán nem volt szerepe a jelenlegi globális válság kialakulásában és tulajdonképpen áldozatai az előbb említett intézkedéseknek.



Oroszország, Kína és az Egyesült Államok viszonya

Ami jelenleg zajlik Irán körül, kiélezett helyzetnek tűnik, ám ez nagyon messze van attól, ami a hidegháborúban évtizedekig tartott. Ezek az országok felismerték - szerencsére -, hogy egy termonukleáris háború az emberiség végét jelentené.
Ez a felismerés a mai napig megvan, a "három nagy" teljesen tisztában van vele, hogy egymással soha nem fognak közvetlenül harcba keveredni, mert annak nincs, és nem is lehet győztese. Bármilyen konvencionális háború ebbe torkollna.
Amíg pedig ez fennáll, semmilyen ország kedvéért nem fognak háborúba vonulni egymás ellen ezek az országok! Az atomfegyverek jelentik a legnagyobb garanciát arra, hogy világméretű konfliktus nem fog kipattanni, sem Irán, sem Izrael, sem Észak-Korea miatt, de még Taiwan miatt sem!
Ezekről a beavatkozásokról a háttérben döntenek, azt természetesen senki nem kockáztatja meg, hogy beavatkozik, anélkül, hogy ezt előtte megbeszélnék. Líbia is le volt beszélve előre, és most olybá tűnik, hogy a "Nyugat" nem avatkozik be Szíriában - nyíltan -, és ezért cserébe Oroszország és Kína félre fog nézni amíg ott beavatkoznak. Adnak és kapnak. Iránért bizonyára sokat kérnek. A lényeg, hogy nem fog kitörni a harmadik világháború.
Itt most nem térnék ki arra hosszabban (bár tudom, hogy fontos kérdés), hogy gazdaságilag mennyire össze van fonódva az USA, az EU, Oroszország és Kína. Amit Iránnal üzletelnek, az arányaiban nézve semmi ahhoz képest, amit a fogyasztási cikkek, nyersanyagok révén egymás között bonyolítanak le. Ezek az érdekek objektíven nézve sokkal fontosabbak, mint Irán. Gusztustalan a világpolitika, de ez van.
Putyin és Medvegyev - vagy Obama - nyilatkozatai pedig leginkább haza szólnak, mintsem egymásnak. (Emlékszünk még ugye a bekapcsolva felejtett mikrofonra tavaly Obamánál.) Otthon el kell adni, hogy a nagyhatalmi státuszt egymás ellenében képviselik.
Azon kívül, érdemes talán utananézni néhány olyan hírnek is, miszerint Oroszország rendszeres résztvevője lesz most mar az amerikai hadgyakorlatoknak, a bombázó századok egymás reptereit látogatják, orosz katonai cégek francia és olasz hadiipari cégekkel fejlesztenek közösen hajókat és harcjárműveket.
Ki lehet jelenteni, hogy az együttműködés egyre szélesebb, eszük ágában sincs háborúba keveredni egymással. Viszonylag friss hír, hogy a napokban Kína is meghívást kapott a RIMPAC 2014 hadgyakorlatra, ami azt jelzi, hogy ott is szorosabbra fonják az  együttműködést... Irán megpróbálja azt láttatni, hogy totális támogatást élvez ezektől az országoktól, de ha baj lesz, nem fognak atomháborúba vonulni miatta, és ezt Irán is tudja.
Irán nagyon érzi már a totális embargó hatásait, és otthon azért nehéz azzal kiállni a nép elé, hogy a polcokon egyre kevesebb az áru, és a gazdaság lejtőn van. Most már a legtöbb ország bojkottálja őket, és nincs kellő bevétel. Oroszországnak nem tudnak mit eladni, ott a padlás is tele van gázzal és olajjal, tehát nem partnerek, Kínába pedig egész egyszerűen elégtelen a szállítókapacitás. Nem véletlen, hogy Kína és Oroszország között nagyon nagy ütemben halad a vezeték tovább-, illetve kiépítése.
India még jelentkezik mint felvevő állam, de ott is szinte cserekereskedelemmé degradálódott a helyzet.
Irán trükkök sokaságával próbálja kikerülni a szankciók hatásait, de ezekkel a módszerekkel egy nemzetgazdaságot sokáig fenntartani nem lehet. Pláne hogy mennyit költenek fegyverekre és azok fejlesztésére.
Az iráni haditechnika a nyugati ellen
Egyvalamit szögezzünk le az elején. Lehet, hogy most lejtőn vannak, lehet, hogy a gazdaság fenntarthatatlan a jövőben, de jelenleg még az USA számít a világ első számú katonai hatalmának. Több repülője, több hajója, több tengeralattjárója, több atomfegyvere van, mint jelenleg a világ maradék részének együttvéve összesen, beleértve Kínát és Oroszországot is! A minőségi fölényről ekkor még nem is beszéltünk, rengeteg olyan fegyvere és fegyverrendszere van, aminek jelenleg semmi megfelelője nincsen más országok hadseregeiben. Ami még Kínában, illetve az oroszoknál is csak nagyon korai tesztfázisban vagy a tervezőasztalon van, ott már évek óta hadrendben áll.
Ezért nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az iráni hadsereg önmagában semmilyen kihívást nem okozhat az amerikai, illetve annak szövetségeseiből felállt haderőre nézve. Lehet persze emlegetni a tömeges iráni rakétatámadást a flotta ellen, de azok a flották sokkal komolyabb rakétafegyverek ellen is fel vannak fegyverkezve, a jelenleg hadrendben álló AEGIS hajók még ballisztikus rakétákat is képesek elhárítani (vagy akár műholdakat lelőni), ezeknek semmilyen gondot nem okoznak a főként szubszonikus Iráni cirkálórakéták, még akkor sem, ha százas nagyságrendben lövik ki őket. Arról nem is beszélve, hogy az első kilövéssel elárulják az indítás helyét, amire azonnal válaszcsapást lehet mérni, aminek elhárítására Iránnak nincs eszköze.
Tömeges motorcsónak-támadás? Vagy vitorlás támadás éjszaka? Ezek természetesen a flotta közelébe sem tudnának bejutni, gyakorlatban az automata CIWS-rendszerek akármekkora létszámmal képesek megbirkózni ezek közül. Ezek a rendszerek körkörös védelmet alkotnak és modulos rendszerűek, tehát a fenyegetettség mértékétől függően bővíthető a kapacitás.
A "héjak" kívülről befelé
A legkülső védelmet az AEGIS-cirkálók SM-3 rakétái jelentik - több verzióban - amelyek nagyon messziről képesek elhárítani extrém nagy sebességű célokat is. Ez a rakéta képviseli jelenleg az elhárító rakéták krémjét, ennek egy változata a fő alkotóeleme a rakétavédelmi pajzsnak is. Ezeknek a hatótávolsága 500 km környékén van, tehát még egy mélyen Irán területéről kilőtt rakétát is le tudnak lőni vele Irán felett, úgy, hogy a flotta még 200-250 km-re van az iráni partoktól, illetve az öböltől.
A második héj már összetettebb, ebben részt vesznek a hordozókról indított repülőgépek - zavarás, felderítés, elhárítás -, valamint az Arleigh Burke osztályú légvédelmi rombolók és az azokról indított RIM-66-os közepes hatótávolságú rakéták, valamint a hordozók saját fegyverzeteként indított Sea Sparrow rakéták is. Ez a rendszer körülbelül 150-200 km-re ér el a flottától. Ez a héj szintén moduláris, a kapacitása pedig több száz szuperszonikus rakéta egyidejű leküzdésére is elegendő megfelelő számban alkalmazva.
Az utolsó héj már alapvetően a Phalanx rendszeren alapszik, ez lényegében teljesen autonóm módon működő csöves elhárító rendszer. Ez alkalmazható mind vízi, mind légi célpontok ellen. Ez a fegyverrendszer megtalálható minden amerikai felszíni hajón, tehát egy 60 hajóból álló flottaköteléknél 80+ ilyen ágyúval lehet számolni. Ennek a tűzerejét civilként fel sem tudjuk mérni, nincs annyi motorcsónak, vagy vitorlás, vagy bármi, ami ezen átjut. Természetesen ezek a rendszerek időjárástól függetlenül működnek, mind éjszaka, mind nappal. Az összes rendszer össze van kapcsolva, aminek még elemei az AWACS (E-2, E-3) repülőgépek, műholdak, Global Hawk- és Predator-drónok, és az elektronikai zavarást végző repülőgépek is.
Ez történik a víz felett. A víz alatt a flottát Los Angeles és Virginia osztályú tengeralattjárók kísérik. Ezeknek a hajóknak a szonár rendszerei rettenetesen érzékenyek - valamint kis előkészítéssel aktív felderítést is alkalmazhat a flotta, bóják segítségével - nyílt vízen teljesen lehetetlen a flotta közelébe kerülni, sekély szűk, helyekre pedig egy hordozókötelék nem megy be.
Az amerikai flotta nem fog behajózni a Hormuzi szorosba, attól teljesen biztonságos távolságra fog támadni, ahol nem lehet meglepni őket, ahol nincsenek aknák, és ameddig jóformán el sem tud lőni Irán.Ellenben ők lépésről lépésre ki tudják iktatni a levegőből a radarokat, a rakétaindítókat, a repülőtereket, a kikötőket, a légierőt és a flottát.
Megszállásról nyilván szó sem lesz most, ez hasonló lesz az első Sivatagi Viharhoz.
Egy háború rendkívül komplex dolog. A fegyverek száma egy fontos tényező, de önmagában nem meghatározó! Azokat a fegyvereket egyrészt célba is kell juttatni valamivel, másrészt tudni kell, hogy hova kell őket juttatni! Ha valahol a tengeren kint van egy flotta 200-300 km-re, azokra komplex műholdas irányítás nélkül nem lehet lőni. Ez nem a Doom. Oda pontos felderítés kell, hogy meghatározza az indítóállásoknak, hogy hova lőjenek. AWACS rendszerek és műholdak hiányában Iránnak erre semmilyen lehetősége nincsen, ezért szinte csak vizuális kontaktus esetén lenne lehetőségük a támadásra. Ez nem fog megtörténni, nem hülyék az amerikaiak, hogy erre lehetőséget adjanak.
Iránnak "blue water" tengerészete szinte nincs, a partoktól minimális távolságra tudnak csak harcolni, pár száz kilométernél messzebb nem. Tehát nem lesz New Yorkban partraszállás, vagy hadgyakorlat Key Westnél.
Az elaknásítás egy valódi eszköz, de valószínűleg ennek a kapacitásnak az előzetes felszámolása lenne az egyik legelső lépése a támadásnak. Ha nincs mivel aknásítani, nem lesznek aknák.


Na ez az elemző hazudik , mert nem veszi tudomásul , hogy ha Iránt feláldozzák akkor ők következnek a sorban , itt csak a figyelmet tereli el a valóságról és ezt ő is nagyon jól tudja , de azt is tudja , hogy ezt kell mondania a gojokat altatni kell . Úgy hogy az ütközési pont éppen Irán lesz mert jobb más ország felett háborúzni mint saját területen . És bizony ha kell fel fogják áldozni a terrorista Izraelt , de a világháborút nem választják . A bankárkaszt százszor odadobja a fajtáját áldozatnak mint hogy ő kerüljön a fegyverek kereszttűzébe. De ennek a torzsalkodásnak is az a célja hogy a bankárkaszt meg tudja szerezni a világhatalmat , de amint látható erről már lekésett . Kína , Oroszország , India , Irán , és a többi ázsiai ország kiépítette az ellenpólust , mely felveszi a versenyt a hanyatló nyugattal atomhatalomként is népességszáma szerint is nyersanyag bázisként is , lekörözik a bankárkaszt birodalmi Amerikára épített hatalmát , és készek a megütközésre , de arra is, hogy ők is bérgyilkosokat fogadva lemészárolják mind a 300 zsidó családot akik az uzsora civilizációt testesítik meg , nem mások ők mint egy rabló banda a vagyonukat is rablásból szerezték , és bizony nehéz a választás , mikor a porba hullhatnak ha rosz döntést hoznak . Tehát hagyják veszni a terrorista államot , és hagyják szétesni a birodalmi Amerikát , így viszont a nemzetállam Amerika éled fel , és a cionista zsidók hatalma hullik a sárba mert a nemzetállam lerázza a zsidó uralmat , és ha kell abba a 800 drb koncentrációs táborban végzik ahová az Amerikaiak legjavát akarták bezárni , és ha jól megy őket chippelik meg , hogy ha lázongnak most ők kapnak rádió jelet a cián kibocsájtásra. . És a nemzetállam Amerika nem fogja sokáig megbocsájtani , hogy rabszolgaként kezelték e nemzetet. Ha már levetik a kamatrabszolgaságot, nem hiszem , hogy a zsidó uzsorakamatos bankrendszert üzemeltetnék tovább, én az iszlám bankrendszerre fogadnék , és zsidót nem engednék a pénz közelébe nehogy megint világhatalmi ambiciói legyenek , és ezért mindenkit képesek legyilkolni , úgy Kenedit mint aki kockáztatta az ő törekvésüket . De most az egyszer világméretű összefogást szült a kapzsiságuk és ez letaszította őket a történelem mocsarába . Számon kérik tőlük a két világégést és a többi helyi háborút , és háborús bűnösként lógni fognak csicskásaikkal .




Kinek is van titkos atomfegyvere és atomprogramja valójában ? TELJES FILM


Csak, hogy tisztán lássunk, válaszoljunk a következő kérdésekre! 
A Közel-Keleten melyik országnak vannak titkos atomfegyverei ?
A Közel-Keleten melyik országnak vannak titkos biológiai és vegyi készletei ?
A Közel-Keleten melyik országban nem járnak külföldi ellenőrök ?
Melyik ország tartja gettókba zárva az általa megszállt területeken élőket ?
Melyik ország fenyegeti állandóan szomszédait, sőt területükből háborúk során részeket  foglal el a mai napig ?
Melyik ország akadályozza meg segélyszállítmányok eljutását ezeken a megszállt területeken élőkhöz?


Nem, nem Irak....nem is Irán...még csak nem is Szíria...
A választ nem nehéz megadni ezekre a kérdésekre: természetesenIzrael, ami páratlan előjoggal rendelkezik minden téren.
Izrael legszigorúbb titokként kezeli atomfegyverkezését, és ha minden a tervei szerint alakult volna, a világ a mai napig sem rendelkezne bizonyítékkal (a mindenki által gyanított) atomfegyverkezéséről.Azonban Mordechai Vanunu nyilvánosságra hozta képeit, amik leleplezték Izrael Dimona-i atomerőművének valódi funkcióját.
Ebben a filmben a BBC riportere ezen a történeten keresztül mutatja be, hogy Izrael miként bánik akár a saját állampolgáraival is, ha nem értenek egyet a kormányuk politikájával, miként tartják félelemben őket; és miként viszonyul a Világ (elsősorban az USA) ehhez a politikához.


  
Ahogy növekszik a feszültség a Közel-Keleten, úgy lesznek egyre durvábbak az egymásnak címzett üzenetek is:
IRÁN üzenete az őt fenyegető Izraelnek és USA-nak:
"Ellenségeinknek, különösen az Egyesült Államoknak és kiszolgálóinak, valamint a cionista rendszernek tudniuk kell, hogy az iráni nemzet nem akar megtámadni egyetlen országot sem, de teljes erejével visszavág, ha (katonai) támadás vagy akár csak fenyegetés éri, mégpedig oly módon, hogy az agresszorok belülről semmisülnek meg" - mondta Hamenei hivatalos honlapja szerint. "Bárki dédelgessen is olyan terveket, hogy megtámadja az Iszlám Köztársaságot, fel kell készülnie arra, hogy hatalmas pofonokat és ökölcsapásokat kap a hadseregtől, a Forradalmi Gárdától és a bászidzs (iszlamista) milíciától.
Az iráni nép nem olyan, hogy csak ül ölbe tett kézzel, és tétlenül nézi, hogy fenyegetik múlékony, belülről rothadó hatalmak" - mondta a legfőbb vallási vezető.
 





Csak nem kezd ébredezni a főáramú média ? Eljutott a hír az origo-ra ? Avagy hogyan is csinálta meg a világtörténelem legnagyobb "trükkjét" Nathan Rothschild...... és valósította meg a bennfentes kereskedés csúcskategóriáját.....  megalapozva a 13 Család és vérvonal 1.számú családjának hatalmát még jó pár évszázadra (vagy évezredre...).
Kétszáz éve, 1812. szeptember 19-én halt meg Mayer Amschel Rothschild, a nemzetközi bankárdinasztia megalapítója. A Rothschildok 1815-ben, néhány órával a waterlooi csata után alapozták meg mesés vagyonukat, egy jól szervezett spekulációval. 
Rothschild 1744. február 23-án született a Majna melletti Frankfurtban. A zsidó gettóban, szerény körülmények között nőtt fel, pénzkölcsönzéssel foglalkozó apját 12 éves korában vesztette el. Az értelmes fiú ezután egy hannoveri bankházba szegődött el, majd húszévesen átvette apja egykori üzletét. Régi pénzekkel kezdett kereskedni, kézzel írt katalógusaival végiglátogatta a német fejedelemségeket. Mivel az előkelőségeknek áron alul kínálta a ritkaságokat, egy idő után II. Frigyes hanaui herceg is vásárolt tőle - ez volt az első tranzakció egy Rothschild és egy fejedelem között.
A gátlástalan és pénzéhes Frigyes maga is afféle fejedelmi uzsorás volt, de még ennél is többet keresett alattvalói áruba bocsátásával. A szerencsétlen embereket katonának sorozta be, majd "kikölcsönözte" a háborúskodó hatalmaknak (az elesettekért felárat számított fel), legnagyobb vevője az amerikai gyarmataival harcoló Anglia volt. Rothschild a herceg ügyintézője lett, vagyona 1800 körül 60 ezer guldenre rúgott - ez tisztes összegnek számított, de még a frankfurti zsidó közösségben is akadtak nála gazdagabbak. Előrelátóbbak azonban nem: Rothschild ugyanis teljesen új dologba kezdett - abba, amit ma nemzetközi bankárkodásnak nevezünk. Öt fiát a világ akkor legfontosabb városaiba küldte: ő maga Frankfurtból intézte az ügyeket, Mayer Amschel Berlinben, Nathan Londonban, Jakob Párizsban, Salomon Mayer Bécsben, Karl Mayer Nápolyban telepedett le. A Rothschild-ház központja idővel Londonba került és ma is ott van.

Az "Amerikai álom c. tökéletes kis rajzfilm jól és érthetően vázolja az eseményeket, a FED létrehozását, az Európai Unió alapját jelentő Rothschild-családról. Érdemes megismerkednie mindenkinek az igazsággal, aki esetleg még nem találkozott vele, mert az iskolai oktatásból és a médiából valahogy ezek a fontos összefüggések mindig kimaradnak..... Újonnan ébredőknek KÖTELEZŐ az egész megtekintése! 

A család szerencsecsillaga a napóleoni háborúk idején virradt fel. Első igazi nagy üzletüket 1804-ben bonyolították le, amikor az anyagilag megszorult VII. Keresztély dán királynak nyújtottak - uzsorakamatra - hitelt. Azt csak a beavatottak tudták, hogy a pénz valójában a hanaui herceg kincstárából származott és a haszon nagyobb része is a fenséges csendestársé lett. A virágzó együttműködésnek 1806-ban Napóleon csapatai vetettek véget, a hanaui hercegnek olyan sietősen kellett országocskáját otthagynia, hogy még kinnlévőségeit sem tudta beszedni. Ennek a feladatnak a megszálló franciák és (az elűzött uralkodó megbízásából) a Rothschildok is nekiálltak. Utóbbiak jártak nagyobb sikerrel, az öt fiú nemegyszer a hatóságok orra előtt kasszírozott. A feldühödött franciák végül házkutatást tartottak a frankfurti Rothschild-házban, ahol egy pénztároson kívül semmit és senkit sem találtak, az adóslevelek ugyanis a bankárfiúk hintóinak aljában lapultak.


A Rothschildok a háborús években kölcsönöztek minden hadviselő félnek, kereskedtek legálisan és csempésztek ha kellett, hogy kielégítsék ügyfeleik igényét a kontinentális zárlatot nyögő Európában. 1810-ben az ellenséges Franciaországon keresztül juttatták el a Portugáliában harcoló Wellington herceghez a hadviseléshez szükséges aranyat. E célból hamis leveleket játszottak Napóleon titkosrendőrségének kezére, amelyekben azt ecsetelték: milyen végzetes csapást mérne Angliára, ha a tekintélyes mennyiségű nemesfém kiáramlana az országból és nem mulasztották el hozzátenni: a brit kabinet hevesen ellenzi a műveletet. A franciák persze szemet hunytak, a sikeres művelet pedig újabb milliókkal gazdagította a Rothschildokat.
Mayer Amschel 1812. szeptember 19-én halt meg, így nem érte meg azt a huszárvágást, amely legendássá tette a Rothschild nevet. 1815 nyarán mindenki feszült izgalommal várta a waterlooi csatatérről érkező híreket, így a Napóleon bukására spekuláló Rothschildok is. A bankárház addigra már saját, a hivatalosnál gyorsabb hírközlő hálózatot épített ki, így nyolc órával Wellington futárának megérkezése előtt értesültek a diadalról. Nathan Rothschild tudatta a hírt a kormánnyal, majd megjelent a tőzsdén és elkezdett - eladni. A piac pillanatok alatt összeomlott, a "jól értesült" Rothschild példáját követve mindenki fejvesztve szabadult államkötvényeitől. Amikor az árak már töredékükre zuhantak, Rothschild megbízottai fillérekért mindent visszavásároltak. Néhány perc múlva megérkezett a hivatalos közlemény, az árfolyam az egekbe szökött, Nathan Rothschild pedig megalapozta a család mesés vagyonát.
Forrás: Origo


Rachman megmutatja Amerika végét


Forrás: The Daily Bell
A tagadás nem egy stratégia… Nemrég összefutottam egy nyugállományba vonult diplomatával, aki büszkén mesélte, hogy ő találta ki a „hanyatlás kezelés” kifejezést, ami az 1945 utáni brit külpolitika központi feladata volt. „Sok kritikát kaptam,” meséli, „de azt hiszem a kifejezés hűen kifejezi akkori feladatunkat és szerintem jól végeztük a dolgunkat.” Egy mai amerikai diplomata, pláne politikus, soha nem merne hasonló nyilatkozatot tenni. Sajnos. Ha Amerika képes lenne nyíltan belátni, hogy globális hatalmának vége, sokkal egyszerűbb lenne racionális vitát indítani a helyzet kezeléséről. – Gideon Rachman, Financial Times
A társadalom felé közvetített domináns üzenet: Nézzétek, Amerika süllyed! Nincs mit tenni, fogadjuk el a helyzetet. Ilyen előfordul időnként a történelem során.
A Daily Bell helyzetelemzése
Régen volt, amikor legutóbb felfigyeltünk Gideon Rachman valamelyik írására a Financial Times-ban. Rachman szerint Amerika hanyatlása egyszerűen elkerülhetetlen és nem a háborúra szomjazás és monetáris összeomlás eredménye. Úgy gondolja egyszerűen fordult a kocka.
A mi véleményünk természetesen eltér ettől. Szerintünk Amerika problémáit Amerika, vagy még inkább a központi bankokat hatalmukban tartó elit családok csoportja és a háborúkhoz és egyéb vállalkozásokhoz szükséges pénzt készségesen előállító segítőik hozták Amerikára, akik egyik legfőbb célja a személyes szabadságjogok eltörlése és egy általuk irányított világkormány felállítása.
Ki ez az ember, aki ilyen elkerülhetetlennek hangzó bizonyossággal beszél Amerika végéről? Gideon Rachman 2006-ig a globális felmelegedés, az Európai Unió és hasonló álügyek egyik vezető szócsövének, a Financial Times-nak a vezető külpolitikai tudósítója volt. Cikkei leginkább az amerikai külpolitikára, az Európai Unióra és a globalizációra koncentrálnak valamint egy blogot is vezet az FT.com weboldalán. 2008 decemberében „És most a világkormány” címmel megjelent posztját számos blogger, köztük Alex Jones is az elit világuralmi terveinek bizonyítékaként említette.
Az olvasottak alapján értelemszerű, hogy Rachman kiszámított terv szerint, konkrét céllal írja cikkeit. Feladatai közé tartozik kihangsúlyozni a hatalmi elit domináns üzenetét a társadalom számára: „Amerika aranykora véget ért és semmi értelme ezért bárkit is okolni vagy javító intézkedéseket hozni az elkerülhetetlen megakadályozására.”
Természetesen Amerika hanyatlásával azonos ütemben erősödik az internacionalizmus. Amerika lakossága nagyon is útjában állt a globalista terveknek, mert az Egyesült Államok a globális kormányzás szempontjából kulturálisan disszonáns. Az országra a republikánus kultúra jellemző, erős libertariánus (szabadságpárti) táborral.
Amerika nem Európa, bár az internetnek köszönhetően az európaiak is kezdenek felébredni és egyre többen látják az egységes világrend sötét felhőként fokozatosan rájuk nehezedő elnyomását.
Eddig nem sikerült elvenni a „vörös államok” (hagyományosan republikánus) lakosságának fegyvereit, és ez nem a próbálkozás hiányának köszönhető. Ez a populista tábor bizonyos fokig még mindig hisz az individualizmusban és Amerika kivételes státuszában, ami problémát jelent a világkormányt bevezetni kívánó elitnek. Így lesz érthető a Financial Times alapozó munkájának fontossága.
Amerika hanyatlása természetesen nem az újságírók munkájának eredménye. Az országot alapos jogi támadásokkal törték meg és kötötték béklyóba egyre bővülő és fölösleges törvények és rendelkezések hadával.
Amerika bukásában fontos szerepe volt központi bankjának, a sávos adózásnak, a hadseregnek és az informatikai-ipari komplexumnak, ami úgy tűnik minden állampolgárt, főleg a törvénytisztelő réteget, microchippel akar ellátni.
Rachman persze másként látja a helyzetet:
Az a hit, hogy Amerika vezető helyzete megdönthetetlen, tette lehetővé az adósságplafon megemeléséről szóló vitát, ami majdnem államcsődhöz vezetett. Az igazi párbeszéd hiánya miatt az amerikai közvélemény nem elég felkészült az új korszakra, így az emberek reakciója a hazai problémákra nem lesz higgadt, sőt nagyon is dühös és irracionális visszahatások várhatók.”
Ez az utolsó bekezdés sokat elárul. Az angloszféra elit, ahogy azt eddig is feltételeztük, tisztában van azzal, hogy mit szabadított a világra. A mai internetes korszakban világméretű manipulációik nem maradhatnak titokban és egyre több ember számára mutatkoznak meg téveszthetetlenül. Információhiány idején az emberek egyre inkább az Internet felé fordulnak, hogy megtalálják a problémák forrását.
Az elit mindenáron a világkormány hatalomra jutását akarja, ehhez pedig káoszra és még nagyobb válságra van szüksége. Azzal is tisztában vannak, hogy ilyen méretű nyomor megteremtésével óvatosan kell bánjanak, hiszen az egész visszaüthet rájuk.
A XXI. századot nem szabad összehasonlítanunk a XX. századdal. Az elit elveszítette a hatalmat a média felett [bár gőzerővel dolgoznak az Internet irányításán és korlátozásán is] és nem képes homogén üzenetet közvetíteni a tömegek felé. Soha nem volt tervük ennyire nyilvánvaló, mint most, így vigyázniuk kell, hogy a folyamat előrehaladtával nehogy túlzott mértékben vagy idő előtt tegyék irányukban ellenségessé az embereket.
A lényeg, hogy az elit irányított hanyatlást akar. Muszáj kordában tartaniuk a tömegeket, legalábbis egyelőre, miközben a globalizmus szakadéka felé hajtják őket, hogy a megfelelő pillanatban egyszerre lökhessenek le mindenkit.




A bennfentesek fedezékbe vonulnak



Időkjelei: Az alábbi cikkben olvasható információk hitelességét, ahogy erre annak szerzője is felhívja a figyelmet, nincs módunkban megerősíteni, de üzenetük mindenképpen hasznosnak tűnik és egybevág eddigi ismereteinkkel. Fontos észben tartani, hogy a közzététel célja nem a félelemkeltés. Egyre több ember látja segítség nélkül is, hogy valami nincs rendben a világban és válaszokat keresnek. Jézus az utolsó időkről szólva ezt mondta: „Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.” (Lukács 21:26) Ez azokra vonatkozik, akik nem értik, hogy mi történik körülöttük, hiszen tudjuk, hogy „az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik” és keresztény szemmel az ember másképpen gondolkodik ezekről a viharos időkről, tudva, hogy csupán rövid ideig tartanak és Isten „a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is”.
A cikkek célja tehát segíteni minél több embernek megérteni ezeket a sorsdöntő eseményeket és rajtuk keresztül megtalálni a választ kérdéseikre.
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János 14:27
Forrás: Dave Hodges, Activist Post
Rádiós műsorvezetőként nem ritka, hogy „bizalmas, bennfentes információk” birtokában lévő egyének keresnek meg, hogy megosszák velem a tudomásukra jutott információkat. Ezek az emberek most egytől egyig azt állítják valami nagyon rossz van készülőben. A legmegbízhatóbbnak számító források, szokásuktól eltérően, most teljes anonimitást kérnek. Ennek eredményeként el kellett döntenem, hogy egyáltalán írjak-e az általuk közvetített információkról.
Természetesen az anonim források használata bizonyos kockázatokkal jár, hiszen ezek az információk lehetnek egyszerűen helytelenek, a források dezinformátorok, mások pedig csak figyelemre vágynak. Közzétételükhöz némi bátorságra is szükség van. Ennek fényében szeretném megköszönni Doug Hagmann-nek, hogy megjelentette a nemzetvédelmi minisztériumból származó forrásának komoly figyelmeztetéseit. Ennek is köszönhető, hogy én is a rendelkezésemre jutott információk megosztása mellett döntöttem.
A figyelmeztetések közzététele talán bátorításul szolgálhat másoknak, hogy megosszák a birtokukban lévő információkat és talán idővel olyan sok „bennfentes” áll majd elő, hogy lehetetlenné válik az igazság elfedése azok elől, akik aktívan keresik a válaszokat. A nagynyilvánosság számára sajnos mindegy, mert ők még mindig úgy gondolják, hogy a kormány mindig gondoskodni fog róluk, hogy a fősodrású média az igazságról tudósít és a télapó hozza az ajándékokat. Sajnos ezeknek az embereknek fogalmuk sem lesz arról, hogy mi találta el őket.
Habár a Doug Hagmann által közzétett figyelmeztetés némiképp eltér az általam kapott információktól, sok közös tényező is van bennük. Az egyik téma, amiről Hagmann forrása nem beszélt, hogy számos volt szövetségi tisztségviselő és ismert Wall Street-it személyiség eltűnt a térképről. Az alábbi cikk erre a kérdésre összpontosít.
A Marrs észrevétel
2012. december 9-én, a Common Sense Show-ban, Jim Marrs arról beszélt, hogy körülbelül 4-500 vezető bankár hagyta ott pozícióját és vonult vissza a nyilvánosságtól. Marrs emlékeztette a hallgatókat, hogy az elit magbankokat hozott létre, amikhez kizárólag nekik van hozzáférésük. Arra utalt, hogy rendkívül negatív események várnak a világra és a globalista elit ezekre készül fel. Saját forrásaim szerint ugyanez történik számos szövetségi szervezetben, mégpedig a CIA, a DHS, az NSA és a FEMA mostanában nyugállományba vonult munkatársai körében. Ez a tény önmagában vitathatatlan. Én magam három olyan volt szövetségi tisztségviselőt ismerek személyesen, akik biztonságos, védett helyre költöztek, pedig a lépés kifejezetten bomlasztó hatással volt családi életükre. Egyre inkább úgy tűnik, hogy valamilyen nagy horderejű esemény van készülőben és a bennfentes információval rendelkezők megpróbálnak fedezékbe vonulni.
Tömeges nyugállományba vonulás a szövetségi ügynökségeknél
A tömeges nyugdíjazás nem feltétlenül számít említésre méltó eseménynek a szövetségi ügynökségeknél, azonban, ha a nyugállományba vonulást „túlélő” helyszínekre történő áttelepülés is követi, talán érdemes odafigyelni, különösen, ha ugyanezt látjuk a Wall Street-et otthagyó korábbi vezetők részéről is.
A fenti tények ismeretében érthető, hogy a legutóbbi Hagmann interjú felkeltette az érdeklődésemet. Két saját, szövetségi ügynökségnél dolgozó informátorom is hasonló apokaliptikus eseményekről beszélt. A Hagmann által közölt információk egybevágnak azzal, amit én magam is hallottam, miszerint a volt szövetségi tisztségviselők jelentős része önfenntartó közösségeket hoz létre.
DHS és CIA áttelepülések
A szövetségi ügynökségeknél standard eljárás, hogy volt alkalmazottaikat és családjukat biztonságos helyszínekre költöztetik Colorado államban, zavaros időkben. A jól informáltak számára nem újdonság, hogy a Denveri nemzetközi repülőtér alatt hatalmas földalatti létesítmények helyezkednek el, ahonnan közvetlen földalatti vasúttal lehet eljutni a Cheyenne hegység NORAD/Fort Carson/Peterson légitámaszpont földalatti létesítményeibe. Ezek a létesítmények még a hidegháború elején épültek a „kormány folytonossági program” keretén belül.
Mostanában azonban ezek a létesítmények egyre inkább a globális elit Egyesült Államokban élő tagjainak menedékhelyeként szolgálnak. 2011. szeptemberében a DHS „Hegyi védelem hadművelet” fedőnevű akciója során elpróbálták az elit evakuálását erre a biztonságos helyszínre, amely során a Denveri repülőteret lezárták a lakossági járatok előtt, kivéve néhány konkrét, jelöletlen légi járművet, amelyek részt vettek a megrendezett katasztrófa kezelésének próbáján. Erről az akcióról a fővonalas média is tudósított. Ami miatt mégis említést érdemel, hogy a CIA szintén erre a helyszínre szállítatta legfontosabb adatgyűjtő egységeit.
A Washington DC vonzáskörzetében élők számára az üzenet egyértelmű: az USA fővárosának evakuálása egyre valószínűbb. Én személy szerint biztos elkezdenék új lakóhely után nézni. Ez az információ minden olyan ember számára, aki követi a fontos híreket ismert volt. Ami ezután következik már kevésbé.
Volt CIA és DHS áttelepülési helyszínek
Amellett, hogy Coloradót a jövőbeli főváros helyszíneként készítik fel, érdemes megemlíteni, hogy számos volt DHS és CIA tisztségviselő, akik egyébként nem az elit tagjai, de tisztában vannak a várható eseményekkel, önerőből alakítottak ki maguknak biztonságos menedéket a Sziklás Hegységben, Denver vagy Colorado Springs közelében. Ezek a Denveri repülőtér alatti létesítmények „házilag” elkészített kisméretű utánzatai, a szükséges eszközökkel, mint például saját légszűrő rendszerrel felszerelve. Ezek az információk egy volt DHS munkatárstól származnak.
NSA áttelepülések
Az NSA nemrégiben visszavonult munkatársai az Ozarks hegységben rendelkeznek egy földalatti biztonsági zónával, amelyet mini, önellátó, földalatti falvakká alakítottak/alakítanak. Az ingatlanok családonként átlag 5-10 hektáros nagyságúak, saját vízellátással, a lakosok nyakig felfegyverkezve, alternatív kommunikációs rendszerrel ellátva, ami nem függ az országos hálózattól és persze több évre elég élelmiszerkészlettel. Ez az információ egy olyan forrástól származik, aki két éve ment nyugdíjba az NSA ügynökségtől. Ő Barack Obama újraválasztása miatt döntött az áttelepülés mellett, ami szerinte fel fogja gyorsítani a várt eseményeket, mert a mostani kormány egyetért az Egyesült Államok elpusztításával.
Volt FEMA munkatársak áttelepülése
A FEMA ügynökség nemrég visszavonult munkatársai North Carolina hegyvidéki részeire költöztek, biztonságos, saját levegő, víz és élelmiszerellátással rendelkező telepekre. Itt is rendelkezésre állnak a külvilágtól teljesen elzárható földalatti létesítmények. Ezt az információt két különböző forrás is rendelkezésemre bocsátotta, akik maguk úgy döntöttek, nem vesznek részt az áttelepülési programban.  Az egyik forrás azért döntött úgy, hogy nem vesz részt a programban, mert véleménye szerint ezek a biztonságos helyszínek később célpontokká válhatnak, éppen azért, mert az ott élők túl sokat tudnak.
Összegzésképpen
Nyilván a nevüket elhallgatni kívánó források kevésbé számítanak hihetőnek, mint a dokumentált források, azonban figyelembe kell vennünk, hogy egyre több hasonló beszámoló kerül a nyilvános híradásokba, párbeszédekbe, így talán bölcs dolog, ha odafigyelünk ezekre a hangokra is. Senkitől nem kérem, hogy feltétel nélkül elfogadja az itt olvasottakat. Arra bátorítok mindenkit, hogy tudakozódjon és további megerősítés birtokában tegyen saját belátása szerint.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy milyen események bekövetkezésére számítanak ezek az emberek. A cikk második része ezzel foglalkozik majd.










Már 50 állam összesen 700 ezer állampolgára akar kiválni az USA-ból



Forrás: Daily Caller
Kevesebb, mint egy héttel azután, hogy New Orleans egyik lakója petíciót indított Louisana kiválására az Egyesült Államokból, hét állam gyűjtött elég aláírást ahhoz, hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel. (https://petitions.whitehouse.gov/petitions)
Szerda reggel keleti idő szerint 6 óráig összesen 675 ezer digitális aláírás gyűlt össze az 50 különböző állam összesen 67 darab külön benyújtott kiválási petíciójával. Vermont, ahol az Egyesült Államokból való kiválás a politikai élet szerves része, utolsóként állt be a sorba.
AlabamaFloridaGeorgiaLouisianaNorth CarolinaTennessee és Texas esetében már összegyűjt az a 25 ezer aláírás, ami ahhoz szükséges, hogy a Fehérház köteles legyen foglalkozni a kérdéssel.
Az aláírásgyűjtésben Texas vezet, ahol ez idáig több mint 98 ezer aláírás gyűlt össze, bár Rick Perry, Texas kormányzója úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja a kezdeményezést.
Perry kormányzó hisz az egység nagyságában és ennek megváltoztatására semmit sem kellene tenni. Ugyanakkor osztja honfitársainak a szövetségi kormánnyal szemben érzett frusztrációját,” áll a kormányzói hivatal által kiadott nyilatkozatban.
Ellencsapásként, hétfőn egy olyan petíció is indult, ami kéri, hogy a kiválást kezdeményező petíciók aláíróit fosszák meg amerikai állampolgárságuktól.
Hasonló megfontolásból a texasi Austin városa petíciót indított arra, hogy Texas államnak az USA-ból történő esetleges kiválása esetén kiváljon Texasból.
Egy Houstoni csoport által kedden indított petícióban pedig az áll, hogy a kiválást fontolgató texasiak „értelmileg visszamaradottak és nem akarjuk, hogy ők képviseljenek bennünket. Több oktatást akarunk ennek a betegségnek az eltörlésére.”
A felülvizságlathoz szükséges 25 ezer aláírás a következő államokban nem gyűlt még össze:
Tizennégy állam egynél több petíciót is indított a kérdésben. Missouri és South Carolina esetében a külön petíciók összeadva már elérik a kívánt küszöböt.
A Daily Caller megkérdezte Joshua Earnest fehérházi szóvivőt, hogy vajon a Fehérház csupán a Romney tábor frusztrációjaként tekint-e a kezdeményezésekre, de mindezidáig nem érkezett válasz.



Oroszország rakétákkal látja el Szíriát a NATO támadás ellen



Forrás: Infowars.com
Most már tudjuk miért érkeztek azok az orosz hadihajók a szír vizekre a múlt héten és mit szállítottak. Az erőfitogtatás mellett, melynek célja a Szíria ellen tervezett NATO vezette támadás meghiúsítása, néhány orosz szakember is érkezett a hajókkal, hogy segítsenek Damaszkusznak üzembe helyezni az oroszoktól vásárolt modern rakétavédelmi rendszert.
A néhány napja szír vizekre érkezett orosz hadihajók fedélzetén utaztak azok az orosz szakemberek, akiknek feladata segítséget nyújtani a szír hadseregnek a néhány hete vásárolt S-300-as rakéták üzembe helyezéséhez, jelentette a londoni arab nyelvű Al Quds-Al Arabi lap csütörtökön. Szíriai és orosz forrásokat idézve a lap leírja, hogy Moszkva szemében egy nyugat vezette támadás Szíria ellen azt a bizonyos „vörös vonalat” jelképezi, melynek átlépését nem tolerálhatja,” írja az izraeli Arutz Sheva oldala.
Az S-300 rakéták, melyek a jelentések szerint egy „esetleges NATO, USA és EU vezette támadást hivatottak visszaverni,” olyan nagy-hatótávolságú föld-levegő rakéták, melyeket Oroszország még 1979-ben fejlesztett ki, fontosabb ipari és katonai komplexumai védelmére, katonai repülőkkel és cirkáló rakétákkal szemben.
A rendszer sokak szerint a modern haditechnika egyik a leghatékonyabb légvédelmi eszköze, amely egyszerre 100 célpontot képes követni, 12 ellen pedig egyidejű támadást indítani. Oroszország Iránnak is el akarta adni a rendszert, de a tranzakció amerikai és izraeli nyomásra meghiúsult.
Szíria ilyen hatékony fegyverrel történő ellátása nem sok jót jelent a nyugat által tervezett repüléstilalmi zóna felállításánál. Ahogyan arról korábban írtunk, több hír is felröppent arról, hogy török és arab hatalmak vadászrepülőinek közreműködésével és amerikai logisztikai támogatásával a nyugati hatalmak „humanitárius” akció elindítását tervezik.
A rakéták mellett Oroszország fejlett radarrendszereket is felszerelt valamennyi kulcsfontosságú szíriai katonai és ipar komplexumban. A radarrendszer az északi és déli határokon túlra is „ellát”, így képes észlelni az ellenséges csapatok közeledését földön és levegőben egyaránt. A radar szinte Izrael egész területét is belátja, valamint a NATO által használt török Incirlik katonai bázist,” áll a cikkben.
Alain Juppé, francia külügyminiszter néhány nappal ezelőtt megerősítette a szíriai ellenzéki erők felé, hogy a NATO hatalmak „humanitárius folyosók és zónák” bevezetésével készülnek beavatkozni a szíriai helyzetbe, hogy megvédjék a civil lakosságot az Assad rezsim állítólagos visszaéléseivel szemben.
Sokak szerint egyre nagyobb a humanitárius ürüggyel indítandó támadás valószínűsége, figyelembe véve, hogy a George W. Bush nevét viselő amerikai anyahajó, a Hormuz-szoros közelében lévő szokásos állomáshelyét elhagyva, néhány napja a szíriai partok közelébe érkezett.
A feszültséget tovább fokozta, hogy néhány napja a damaszkuszi amerikai követség Szíria azonnali elhagyására szólított fel minden amerikai állampolgárt, Törökország pedig arra figyelmeztette Szaúdi-Arábiából hazatérő állampolgárait, hogy Szíriát kikerülve utazzanak.
A helyzet egyelőre nagyon bizonytalan, de az kitalálható, hogy egy Szíria ellen indított támadás az igazi célpont, Irán elleni akció előjátéka lenne csupán, Teherán pedig ígéretet tett, hogy minden tőle telhetőt megtesz szövetségese védelmében.





Élelmiszerinfláció, élelmiszerhiány és éhséglázadások



Éhínség, ahogyan azt a Biblia megjövendölte, sokszor és sok helyen alakult már ki a világon ez elmúlt években (Máté 24:3, 7-8). Sajnos azonban minden jel arra mutat, hogy a helyzet tovább romlik, és ahogy időben közeledünk a jelen történelmének utolsó éveihez az eddigieknél is súlyosabb éhínségekre számíthatunk. – Joseph Candel
Forrás: Prisonplanet.com
A modernkorban soha nem látott súlyosságú élelmiszerválság van kialakulóban. A mindent megfojtó aszály és bizarr időjárási jelenségek a világ szinte valamennyi országában tönkretették a termés hol kisebb, hol nagyobb részét a nyáron és már az ENSZ és a Világbank is komoly élelmiszerinflációra figyelmeztetnek.
A fejlett országokban élőknek is komoly problémát jelenthet az élelmiszerárak növekedése, a fejlődő országokban azonban szó szerint élet-halál kérdése. Emlékezzünk 2008-ra. Az akkori élelmiszer áremelkedés eredményeként 28 országban törtek ki éhséglázadások.
Jelenleg 2 milliárd ember nem jut elég élelemhez a világon. Az esetleges élelmiszerhiányról felröppenő hírek önmagukban elegendőek ahhoz, hogy lángra lobbantsák az amúgy is izzó helyzetet. Amikor az emberek úgy érzik nem képesek ellátni a családjukat, kétségbeesésükben sok mindenre elszánhatják magukat. Már a CNN is arra figyelmeztet, hogy 2013 a globális válság éve lesz!
Sajnos már nemcsak híresztelésről van szó. A globális élelmiszerválság a szemünk előtt alakul ki. Az USA az elmúlt 50 év legszárazabb nyarán van túl, ami a szakértők szerint nemcsak az idei, de már a következő szezon termését is veszélyezteti.
Oroszországban, Ukrajnában és Kazahsztánban a búzatermést tizedelte meg az aszály. Idén Ausztráliában is a szárazsággal küzdenek és Indiában augusztus közepéig 15 százalékkal kevesebb csapadékot hozott a monszun.
A globális élelmiszertermelés a vártnál lényegesen alacsonyabb lesz idén, miközben az igények emelkednek, ami azt jelenti, hogy élelmiszerinflációra, élelmiszerhiányra és éhséglázadásokra számíthatunk.
Mivel az USA a világ legnagyobb élelmiszer exportőre, minden szem az ottani terméskilátásokat figyeli. Sajnos a súlyos aszály tönkretette a kukoricatermést. Bill Witherell szerint az idei kukoricatermés az 1988-as mennyiségnek felel majd meg, ami az elmúlt 30 év legrosszabb éve volt. Ez azt jelenti, hogy a kukoricatermés immár harmadik éve folyamatosan csökken, amire nem volt még példa az USA agrártörténelmében.
A hivatalos becslések egyre kisebb számokat közölnek, és sajnos egyesek szerint a valóság még ennél is kiábrándítóbb.
Wall Street Journal a következőket írta:
A Pro Farmer Midwest Crop Tour felmérőinek jelentése szerint az átlagos becsült termés Ohio államban hektáronként 2,7 tonna, az egy évvel ezelőtti 3,9 tonnás becsléshez képest. Dél Dakotában a felmérők átlagosan 1,8 tonnás terméssel számolnak hektáronként, a tavalyi 3,5 tonnához képest.
Ezek katasztrofális számok.
Időkjelei: Az aszály természetesen Magyarországot is érintette. A hvg.hu a következőket írta:
E fontos terményből a betakarítás az elején tart, de annyit már lehet látni, hogy a hektáronként 4,7 tonnára becsült átlagtermés helyett legfeljebb 3,5 tonnára lehet számítani – mondta az agrártárca államtitkára. Az időjárás szeszélye következtében nagy a szóródás, például Tolna megyében a 3 tonnát sem éri el a hozam, amíg Borsod-Abaúj-Zemplén földjeiről ennek több mint kétszeresét várják, de van ahol a szárazság miatt semmi sem termett.
Sajnos az aszály nemcsak a gazdákat sújtja. Chris Martenson néhány nappal ezelőtti cikke a következőkre hívja fel a figyelmet:
Bár a fővonalas média elvesztette érdeklődését az aszály problémája iránt, mi azért ne tegyük ezt, hiszen hatása már most látszik a gabona és az üzemanyagok árának emelkedésében. Bizonyos helyeken a vízhiány miatt akadoznak az olaj és gázfúrások, egyes áramerőműveket le kellett állítani, a marhahús ára pedig ideiglenesen csökkent (a várható jelentős drágulás előtt), mivel a vízhiány miatt (legelők kiszáradása, takarmány drágulása, akadályozott folyami szállítás a Mississippi folyón) tömeges kényszervágásokat tartanak.
A mostani aszály miatt nagy valószínűséggel rossz lesz a téli búzatermés is. Arra mindenesetre ne számítsunk, hogy a hús ára változatlan marad.
Az Egyesült Államok nyugati részén a legelők kiégtek és nincs elég széna:
Mindenki a téli szénát használja már. A legelők kiégtek és a tél beálltáig nem valószínű, hogy magukhoz térnek. Már most kétszeresére emelkedett a széna ára és 75 százalékkal kevesebb áll rendelkezésre,” mondja Tony Caldwell az Indiana Horse Rescue-tól.
Nagyon rossz a helyzet, de hamarosan sokkal rosszabb lesz.”
Globális problémával állunk szemben. Az ENSZ adatai szerint a globális élelmiszerárak 6 százalékkal emelkedtek júliusban, a Világbank viszont 10 százalékosemelkedésről beszél. Akármelyik számot is nézzük, a helyzet kritikus.
Néhány napja az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap és a Világélelmezési Program közös nyilatkozatot adtak ki:
Sürgős intézkedésekre van szükség, hogy az ársokk ne forduljon 10 milliókat érintő katasztrófába az elkövetkezendő hónapok során.
Egy hirtelen és jelentős élelmiszer áremelkedés esetén az embereknek a túlélésért kell küzdenie a fejlődő világban, ahol egy ember átlagosan jövedelmének felét élelmiszerre költi, és itt élelmiszer alatt leginkább kenyeret kell érteni.
Nigerben, Malin, a Csád Köztársaságban, Mauritániában és Szenegálban 18 millió ember küzd már most is élelmiszerhiánnyal.
Jemenben még rosszabb a helyzet:
A lakosság csaknem felének, 10 millió embernek nincs elég étele, és 300,000 gyerek súlyosan alultáplált.
Az ENSZ szerint az országot kevés választja el a katasztrófától.
A helyzet borzalmas. Akármit is teszünk több ezer gyerek fog meghalni idén az alultápláltság miatt,” mondja az UNICEF jemeni képviselője.
Egyes régiókban a gyerekek 30 százaléka alultáplált. Csakhogy értsük mit jelent ez, 15% már vészhelyzetnek számít és már most kétszer ennyi gyereket érint az éhezés.”
Egyes tudósok szerint a helyzet olyan kritikus, hogy sokan kénytelenek lesznekvegetáriánus étrendre átállni:
Vezető vízügyi kutatók komoly figyelmeztetést adtak ki a globális élelmiszerellátás helyzetével kapcsolatban, kijelentve, hogy az elkövetkezendő 40 év során a világ lakosságának szinte teljesen vegetáriánus étrendre kell átállni a katasztrofális hiányok elkerülése érdekében.
Az emberek proteinbevitelük 20 százalékát állati eredetű termékekből nyerik. Szerintünk ezt az arányt 5 százalékra kell csökkenteni, ha a 2050-re a földön élő extra 2 milliárd embert etetni akarjuk, mondja a vízügyi szakemberek egy csoportja.
Nem lesz elég víz a jelenlegi gabonaföldeken, hogy a 2050-re várt 9 milliárd embert ellássa, amennyiben a nyugati országokra jellemző jelenlegi étrendváltozási trendeket követjük,” áll a Malik Falkenmark és társai által készített jelentésben a Stockholmi Nemzetközi Vízügyi Intézettől.
A hús tehát hamarosan luxuscikké válhat.
Ami a legszomorúbb, hogy egyesek az élelmiszerválságból is pénzt csinálnak:
Az ENSZ segélyszervezetei és a brit kormány is támadta a világ legnagyobb árukereskedelmi cégét, a Glencore-t, amiért az „jó” üzleti lehetőségként értékelte az emelkedő árakat.
Miközben az USA a 30-as évek óta nem tapasztalt aszállyal küzd és a kritikussá vált helyzet miatt Vlagyimir Putyin exporttilalmat rendelt el a gabonára, Concepcion Calpe, az ENSZ FAO vezető közgazdásza az Independent-nek nyilatkozva azt mondta „egyes magáncégek, mint a Glencore olyan játszmát játszanak, ami hatalmas nyereséget hozhat nekik.”
Az élelmiszerek árának szándékos emelése az éhezők kárára nem tisztességes pénzszerzés. Az étel az ember legalapvetőbb fizikai szükséglete. Étel nélkül az emberek kétségbeesetté válnak.
Nézzük meg, mi történik Spanyolországban. A gazdasági válság éppen hogy csak elkezdődött és máris egyre több hír érkezik az élelmiszer áruházak kifosztásáról. Tudjuk, hogy az ellopott 3 tonna élelmiszer nagy részét segélyszervezeteknek adták, de lehet, hogy az „aktivisták” a jövőben nem lesznek ilyen nagyvonalúak. Spanyolország más részeiben pedig egyre gyakoribb látvány a kukázás.
Az Egyesült Államokban jelenleg 46,7 millió ember részesül az élelmiszersegély valamilyen formájában és a segélyszervezetek szerint soha nem látott igény van ingyen ételre.
Egyelőre a szövetségi kormány képes etetni ezeket az embereket, de mi történik, ha ez megváltozik?
Eddig bárki elmehetett valamelyik nagyáruházba és feltölthette a kamráját. Mi lesz, ha erre már nem lesz mód?




Az éhezők viadala a valóságban: A bankok játéka az élelmiszerárakkal a szegények rovására



Forrás: The Independent
Az élelmiszerárakat a nagy befektetési bankok spekulációi verik fel a világ szegényei számára, milliókat kárhoztatva éhezésre és nyomorra. Az élelmiszer befektetések volumene 65 milliárdról 126 milliárd dollárra emelkedett az elmúlt öt év során, az elmúlt 30 év legmagasabb árait produkálva, olyan hirtelen áremelkedésekkel, amelyeknek nem sok köze van a valós élelmiszerellátási lánchoz, mondja egy vezető amerikai élelmezésügyi szakértő.
A fedezeti és nyugdíjalapok valamint a Goldman Sachs-hoz, Morgan Stanley-hez és Barclay-hoz hasonló befektetési bankok uralják az élelmiszerek árupiacait. Ezek mellett a nagyágyuk mellett eltörpül a valós élelmiszertermelők és vásárlók által bonyolított tranzakciók volumene. A búza határidős piacán például a befektetések 61%-át kizárólag pénzügyekkel foglalkozó kereskedők tranzakciói teszik ki, a Világfejlesztési Mozgalom (World Development Movement – WDM) szerint.
2011-ben a mezőgazdasági termékeket érintő spekulációs befektetések 20%-kal meghaladták a világ országai által biztosított mezőgazdasági segélyek teljes összegét. A Goldman Sachs, a mezőgazdasági piac legnagyobb szereplője, 2009-ben 950 millió dollárt keresett élelmiszer befektetési spekulációkkal, a Barclays Capital, a világ harmadik és a brit piac elsőszámú játékosa pedig 540 millió dollárt keresett 2010-ben a jelentés szerint. A Goldman Sachs és a Barclays Capital nem kívánták kommentálni az adatokat.
A szabályozás 2000-ben történt feloldása előtt a mezőgazdasági határidős piacot leginkább gazdák és élelmiszer felvásárlók használták, akik az árváltozásokkal szemben próbálták védeni magukat, mint például a búza, a kukorica vagy a cukor esetében. Amikor George W. Bush 12 évvel ezelőtt aláírta a Határidős Árupiaci Modernizációs törvényt, a kizárólag pénzügyi érdekeltségű kereskedők özöne lepte el a piacot, a Goldman Sachs-szal az élen, akiket egy cseppet sem érdekelte maga az élelmiszer, amit megvásároltak, kizárólag az árváltozások eredményeként keletkező haszonért szálltak harcba, mondja Olivier De Schutter, az ENSZ ombudsmanja az élelemhez való jogokért.
Ezek a piacok hihetetlen mértékben kiszélesedtek az olyan pénzügyi befektetők érkezésével, akiket a rövidtávú hasznon kívül semmi sem érdekel. Őket nem érdekli maga a fizikai termék, nem akarnak búzát vagy kukoricát vásárolni, csupán egy vételi vagy eladási ígéretet vásárolnak. Az árupiacnak az ilyen jellegű pénzesítése azt eredményezi, hogy az árak egy spekulatív logika alapján változnak. Ezzel magyarázhatjuk azt is, hogy miért emelkednek hirtelen az árak, illetve, hogy miért pukkadnak szét a lufik nagyon rövid idő alatt. Az áraknak egyre kevésbé van köze a kínálat-kereslet viszonyához,” mondja De Schutter.
Az élelmiszerárak 30-éves rekordot döntöttek 2008-ban, éhséglázadásokat eredményezve Mexikóban és Bangladesben. 2010 szeptemberében az árak még magasabbra emelkedtek, és bár azóta kissé visszaestek, még mindig a 2008-as válságszint felett járnak. Az ENSZ Élelmezésügyi Programja szerint ez egy „csendes éhség cunamit” eredményezett. Az alapvető élelmiszerek magas ára, a globális válsággal megtetézve, további 115 millió fővel növelte a világ éhezőinek számát 2008 óta, így számuk ma meghaladja a 925 milliót.
A magas árak igazi katasztrófát jelentenek a szegényeknek, akik bevételük átlag 60%-át költik élelmiszerre, mondja De Schutter.
Most már nem csupán a megszokott helyeket érintik a spekulátorok által gerjesztett élelmiszerválság. Az Oxfam szerint 2010 és 2011 szeptembere között Örményországban az árak a következők szerint emelkedtek: a cukor 46%-kal, a tojás 49%-kal, a sajt 38%-kal, a sertéshús 34%-kal, a tejpor 30%-kal, a vaj pedig 26%-kal. Az áremelkedés eredményeként az élelmiszerfogyasztás valamennyi kereseti csoportban csökkent: a szegények között 14%, a középosztálynál pedig 5%-kal.
Karen Badishyan, közgazdász Gyumri-ban él férjével és két gyerekükkel. „Bevételünk 70%-át ételre költjük, így egyre inkább spórolnunk kell. Komoly pénzszűkében vagyunk. Sok pénzt kellett kölcsönkérnünk és nem tudjuk, hogyan fogjuk visszafizetni. Örményországban, az, hogy valakinek állása van és keményen dolgozik, nem jelenti azt, hogy el is tudja látni a családját,” mondja.
Violet Waithira, kenyai munkanélküli, egyedül tartja el nyolcéves kislányát és 83 éves édesapját. Amikor az árak hirtelen emelkedni kezdtek Kenyában a család kénytelen volt szorosabbra húzni a nadrágszíjat: „Kihagytuk az ebédet és azt a kevés ételt, amink volt félretettük vacsorára. Cukornélküli teát ittunk és sokszor reggelizni sem tudtunk. Nagyon messzire kellett utaznom, hogy folytatni tudjam a mosónői munkát, de sokszor olyan gyenge voltam, hogy összeestem. Vacsorára egy-két bögre vízzel és sóval összekevert lisztet ettünk. Nagyon nehéz volt az életünk.”
Kenyában az élelmiszerárak emelkedésének számos oka volt, a választások utáni erőszakhullámtól a szárazságig, mondja Njoki Njoroge Njehu, a Mumbi Leányai Globális Kutatóközponttól, de globális tényezők is közrejátszottak: „Sok vállalat folytatott spekulációt az élelmiszerekkel és rengeteg pénzt kerestek vele. Tették pedig mindezt a hétköznapi kenyaiak, mexikóiak, argentinok és egyéb országok lakosainak rovására, ahol lázadások törtek ki a magas árak miatt.”
A szakértők között nincs egyetértés abban, hogy az áremelkedést a spekuláció okozza-e vagy egyéb tényezők is közre játszanak, mint például a klímasokk, a bioüzemanyagok terjedése vagy bizonyos élelmiszerek iránti kereslet növekedése. Jayati Ghosh, az Új-Delhi-i Jawaharlal Nehru Egyetem közgazdaságtan professzora, a között a 450 professzor között volt, akik tavaly az árupiac szabályozását követelték a G20-as vezetőktől. A professzornő szerint, bár a bioüzemanyagok kérdése is fontos, jelenleg a spekuláció az egyik okozója a hirtelen áremelkedéseknek. A búza világpiaci árát hozza fel példának, ami 2010 júniusa és decembere között megduplázódott, pedig a globális búzaellátás nem csökkent.
David Hallam, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetétől azt mondja, hogy az áremelkedésnek és az extrém áringadozásnak igenis a spekuláció az oka, és a piac szabályozására van szükség. „Amennyiben egy tényezőről kiderül, hogy erősíti az ármozgást, a kérdés kezelése rendkívül fontos és mindenképpen tenni kell valamit,” mondja.
Az Obama kormány a Dodd-Frank törvény formájában próbálta szabályozni az árupiacot még 2010-ben, de a Wall Street jogi kifogásai miatt a törvény a mai napig nem lépett életbe. A tavaly júliusi G-20-as csúcstalálkozón döntés született az úgynevezett „pozíciókorlátok” bevezetéséről, ami azt jelenti, hogy korlátoznák, mennyi árupiaci szerződéssel rendelkezhet egy befektető, de egyelőre az Egyesült Államokon kívül egyetlen ország sem vezette be a szabályt. A G-20-ak egyetlen intézkedése az ügyben ez idáig a Mezőgazdasági Piacok Információs Rendszerének létrehozása, amely a globális termésszintekre és rossz termésekre vonatkozó adatokat hivatott összegyűjteni, a téves információk vagy pletykák terjedését és a piaci pánikok kialakulását elkerülendő.
Az EU jelenleg is tárgyal az árupiac szabályozásáról. Christine Haigh, a Világfejlesztési Mozgalomtól (WDM) azt mondja, az EU által előterjesztett javaslatok nem hatékonyak, de még van lehetőség a változtatásra. A WDM aggasztónak tartja, hogy Nagy-Britannia a szigorú korlátok helyett, a lazább szabályozást jelentő „pozíciókezelés” bevezetését támogatja.
Az elmúlt néhány évben tapasztalt rendkívüli mértékű élelmiszer áremelkedések borzasztó csapást jelentenek a világ szegényei számára és visszataszító azt látni, hogy a bankok és pénzintézetek erre még rá is tesznek egy lapáttal. A megfelelő szabályozás bevezetése elengedhetetlen,” mondja.
De Schutter szerint a változtatások bevezetése nem lesz könnyű: „Hihetetlen lobbi tevékenység folyik. Ezek rendkívül bonyolult jogi dolgok és a törvényhozók lassan kifogynak az igazi szakértőkből, hiszen kizárólag a pénzügyi kérdésekben járatos szakemberek tudnak segíteni nekik. Nagyon kevés törvényhozó rendelkezik az ilyen problémák kezeléséhez szükséges tudással, így sokszor a releváns megjegyzések vagy javaslatok hozzáfűzése is komoly kihívásnak számít. Nehéz idők várnak ránk: a klímasokkok, az aszályok és áradások egyre szélsőségesebbek és számuk emelkedik. Egyre nehezebb megjósolni, hogy milyen termés várható, így a spekuláció egyre vonzóbb egyes kereskedők számára. Ennek fényében még fontosabb lenne, hogy elejét vegyük a spekulációknak és megakadályozzuk, hogy a helyzet tovább romoljon.”

Ha az uzsorakamatos zsidó bankokat hagyják működni ez várható , és a világ beállhat kamatrabszolgának a huszonegyedik században éljen bárhol a földön , vagy leölik a bankárkasztot és a kiszolgáló csicskásaikat , és újból az iszlámbankhoz jutunk ismét.




Egy Cyber támadás „15 perc alatt tönkreteheti az Egyesült Államokat”



Forrás: telegraph.co.uk



Richard A Clarke a Fehérház volt terrorelhárítási tanácsadója
Az Egyesült Államoknak fel kell készülnie egy mindenre kiterjedő cyber támadásra, ami az egész országra kiterjedő káoszt és halált okozhat mindössze 15 perc leforgása alatt, állítja Bill Clinton és George W Bush volt terror-elhárítási tanácsadója. 
Richard Clarke azt állítja, hogy Amerika felkészületlensége arra az eshetőségre, hogy a terroristák behatolhatnak az ország számítógépes hálózatába egy elektronikus „Pearl Harbort” idézhetnek elő.
Figyelmeztetésében Mr. Clarke olyan ítéletnapot fest le, melynek kiindulása a Pentagon egyik számítógépes hálózatának összeomlása. Ezt követően az egyes Internet szolgáltatók sorban leállnak. Jelentések érkeznek hatalmas kőolajfinomítókban keletkezett tüzekről és robbanásokról Philadelphiában és Houstonban. A vegyi üzemekben üzemzavar áll be, melynek eredményeként halálos klórgáz kerül a levegőbe. A légiirányítók arról számolnak be, hogy több repülő is összeütközött a levegőben, míg a New yorki, washingtoni és Los angelesi metróvonalakon több szerelvény is összeütközik. Több mint 150 város váratlanul áram nélkül maradt. Több tízezer amerikai hal meg egy olyan támadás során, ami leginkább egy nukleáris katasztrófához hasonlítható. Mindennek ellenére az egész incidens nem több mint 15 perc alatt játszódna le egyetlen terrorista vagy ellenséges katona jelenléte nélkül az országban.
A forgatókönyv Mr. Clarke és Robert Knake közös könyvében olvasható melynek címe „Cyber háború: A következő nemzetbiztonsági veszedelem.
Richard Clarke-nak már több esetben is igaza volt. 2004-ben megjelent könyvében megpróbálta figyelmeztetni országát, hogy jobban kell védekezniük az al-Qaeda szervezet ellen.
Most azt állítja, hogy a felkészületlenség tragikus áldozatokkal járhat.
A cyber háborúval kapcsolatos legnagyobb titok az, hogy míg az USA cyber offenzívára készül a jelenlegi irányvonal miatt az ország nem képes védekezni egy esetleges cyber-támadás ellen,” írja könyvében.
Egyrészről az USA-t gátolta az Internet előre nem látott sikere és a számítógépes hálózatok terjedése, amit ma már az ipar szinte minden területén alkalmaznak, melynek következménye az lett, hogy a gazdaság veszélyes mértékben ki van szolgáltatva ezeknek a rendszereknek. Emellett, lehet, hogy Amerika hozta létre az Internetet, viszont legalább 30 nemzet hozott létre olyan offenzív cyber-háborús képességeket, melyek célja, hogy különböző vírusok és rejtett programok kerüljenek más államok kulcsfontosságú szolgáltatóinak, katonaságának és pénzintézeteinek rendszereibe.
A könyv szerzőinek meggyőződése, hogy egy ponton cyber-háború tör majd ki két nemzet között és aggodalmaik szerint egy ilyen háború gyengítené az adott ország védekezőképességét egy bombákkal és golyókkal vívott háború esetén.
Az USA már két ízben kapott figyelmeztető „lövést” cyber támadásokkal kapcsolatban. Orosz vagy kínai hekkerek (vagy mindkettő) olyan szoftvert juttattak be az amerikai elektromos szolgáltató hálózatába, amellyel később szabotálhatták volna a rendszert.
És lehet, hogy az Észak-koreaiak nem képesek ellátni országukat élelmiszerrel, de 2009-ben sikeresen tönkretették a Nemzetvédelmi Osztály, az Amerikai Államkincstár, valamint több más kormányintézmény és számos Internetszolgáltató szervereit, oly módon, hogy adatszolgáltatási kérelmekkel árasztották el őket.
Ezek közül a legsúlyosabb az volt, hogy elárasztották a Pentagon egyik olyan szerverét, amit a hadsereg esetleges fegyveres konfliktusok esetén használ logisztikai kommunikációra.

Nigel Farage szerint tömeges tiltakozó megmozdulások várnak Európára


Forrás: Infowars.com
Nigel Farage, Európai Parlamenti képviselő felkavaró beszédet mondott az Európai Parlament május 9-i ülésén, arra figyelmeztetve, hogy az EU intézkedései a nemzeti szocializmus újjáéledéséhez vezethetnek, és ha semmi sem változik, a kontinensre tömeges felkelések várnak.
Az eurózónát a kommunizmus bukásához hasonlítva, Farage elmondta, hogy szerinte az EU Titanicja jéghegynek ütközött.
Ez a gazdasági bukások, a tömeges munkanélküliség és lassú növekedés Európai Uniója, és ami a legrosszabb, az EU nem más, mint az euró gazdasági börtöne. Ez a helyzet óriási veszélyt jelent a kontinens számára,” mondta.
Tömeges polgári felkelések várhatnak ránk, a teljes kétségbeesésbe taszított országokban akár forradalom is.”
Görögországban egy hete vasárnap mintha az 1932-es német választások megismétlődését láttuk volna. A politikai közép összeomlott és a szélső jobb és baloldal felemelkedett. Ez az egész projekt a nemzeti szocializmus újjászületését eredményezheti Európában.”
Rossz irányba tartunk. Az eurózónát fel kell oszlatni, és felszabadítani a mediterrán országokat.”
Az angol független párt vezetője azzal a heves kijelentéssel zárta felszólalását, hogy a válság egyetlen megoldása az eurózóna rendezett feloszlatásában rejlik, majd az egységes valuta feladását követően vissza kell térni a kizárólag kereskedelmen alapuló Európához.
Ezt nem tudjuk véghezvinni, ha fel kell felsorakozzunk e mögött a zászló mögött,” mondta Farage az EU zászlajára mutatva. „Nem tartozom hűséggel ennek a zászlónak és szerintem Európa legtöbb állampolgára sem.”
Farage nincs egyedül az iránti aggodalmában, hogy Európára tömeges megmozdulások várnak a kontinensen eluralkodó pénzügyi válság miatt.
Tavaly arról érkeztek hírek, hogy az angol kormány felszólította eurózónabeli nagykövetségeit, hogy készítsenek vészforgatókönyvet a brit állampolgárok hazatelepítésére az egységes valuta összeomlása esetére. A kormány szerint az euró összeomlása „csak idő kérdése,” írta a London Telegraph.
A brit kormány kérésére felvázolt forgatókönyv szerint előfordulhat, hogy a pénzügyi összeomlás eredményeként a bankszámlák nem lesznek elérhetők, így a pénzjegykiadó automaták sem jelentenének megoldást, aminek eredményeként tömeges megmozdulások alakulnának ki.





Tavaly decemberbenMartin Dempseytábornok aggodalmát fejezte ki aziránt, hogy egy esetleges európai összeomlás az Egyesült Államokra nézve is súlyos következményekkel járhat.
Emil Boc, román miniszterelnök szerint a szigorú megszorítások egész országokat tehetnek tönkre.
Az elmúlt két év során számos tüntetéshullám söpört végig Franciaországon, Spanyolországon, Görögországon, Olaszországon és Nagy-Britannián.
A szélsőbaloldali Alexis Tsipras vezette mentőcsomag ellenes koalíció létrehozására irányuló görög kezdeményezés pedig akár az újabb megmozdulások előszele is lehet.






A DHS informátor szerint Amerika „kiterjedt polgárháborúra készül”



TruNews Rádióbanmúlthét szerdán elhangzott, rendkívül felkavaró interjúban Doug Hagmann, magánnyomozó megosztotta a hallgatókkal az egyik magas beosztású forrásától kapott információkat, amelyek szerint az amerikai Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS) „kiterjedt polgárháborúra” készül Amerikában.
Egy kiterjedt gazdasági összeomlásra készülünk, emberek,” mondta Hagmann a TruNews házigazdájának, Rick Wiles-nak. „Gondjaink vannak… A szövetségi kormány civil felkelésekre készül,” mondta, hozzátéve, hogy „valahányszor katonai csapatmozgásról, katonai felszerelések mozgatásáról, a rendőrség katonai eszközökkel történő felszereléséről, lőszerbeszerzésekről és hasonlókról hallunk… a tömeges felkelésekre készülnek (a nemzetvédelemnél).”
Hagmann elmondta, hogy a forrás szerint a DHS aggodalmai a dollár összeomlása és a hiperinfláció okozta következményekből erednek. Mit eredményezhet a világ elsődleges tartalékvalutájának számító dollár összeomlása egy 311 milliós országban, ahol szinte mindenkinek van fegyvere?
A görögországi tüntetések komoly problémát jelentenek, azonban az semmi ahhoz képest, amit felfegyverzett amerikaiak által kirobbantott felkelések okozhatnak. Ez egy olyan nemzetbiztonsági kockázat, amit a Pentagon is részletesen tárgyalt nemrégen kiadott jelentésében, nyomatékosítva mekkora veszélyt jelenthet egy ilyen esemény például egy kiterjedt hadgyakorlat idején, mint például, amilyet tavaly tartottak az Egyesült Államokban, ahogyan arról Jim Rickards közgazdász, a hadgyakorlat egyik résztvevője is beszámolt.
Hagmann forrása megerősítette Rickards elméletét, amely szerint az 1000 milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy tulajdonos, Kína által hozott intézkedések, az Orosz lépések által képviselt veszéllyel megtetézve (lásd az aranyfedezetű rubel kibocsátására vonatkozó terveket) részben válaszul az USA Irán és Szíria ellen képviselt politikájára, a dollár összeomlását eredményezhetik.
A forrásomat 1979 óta ismerem,” magyarázza Hagmann. „Járőrtisztként kezdte és jelenleg a DHS fennhatósága alatt működő szövetségi hivatal munkatársa, olyan beosztásban, hogy minden irányelvváltozásról és tervről tud. Azt mondta, hogy amit látunk, az csupán a jéghegy csúcsa. Arra készülünk, mármint a kormány arra készül, hogy kiterjedt polgárháború alakul ki az országban, mondta a forrásom.”
Ez nem túlzás,” tette hozzá, megerősítve Gerald Celente, a Trends Research Institute alapítójának tavalyi előrejelzéseit. Celente a dollár összeomlására és felkelésekre számít Amerikában még ebben az évben.
Celente tavalyi előrejelzései óta a határozatlan idejű fogvatartásról szóló NDAA törvény és az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés végrehajtói utasítás Barack Obama aláírását követően törvényerőre emelkedtek.
A DHS legújabb beszerzési pályázata 450 millió üreges lőszerre (aminek használata, a lőszer különösen durva hatásmechanizmusa miatt, civilek számára több országban tiltott) újabb találgatásokat indított el egy esetleges tragikus eseménysorozat kirobbanására Amerikai földön.
Ami igazán megdöbbentővé teszi a folyamatot, hogy ezeket a példanélküli eseményeket egy választási év során hajtották végre.
A végrehajtói hatalom és a DHS által az elmúlt évtized során fokozott tempóban végzett előkészületek – a Patriot törvénytől 1számos végrehajtási utasításig, amelyek egytől egyig a személyes szabadságjogok fokozatos elvesztését eredményezik – csupán a készülő rémálom „kezdetét jelentik,” mondja Hagmann.
A választások közeledtével a helyzet romlani fog,” tette hozzá Hagmann. „Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán lesznek-e választások ebben az országban. Ennyire komoly a helyzet és ezt saját forrásaimtól tudom. Az egyik forrásom nem győzte kihangsúlyozni mennyire komoly a helyzet. Ezek valós dolgok. Ezek az emberek, a Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS), kész harcolni az amerikai nép ellen.”
Ki ellen készül harcolni a DHS? Egy újabb észak a dél ellen vagy a jenkik a szövetségiek ellen helyzet?” kérdezte Rick Wiles az interjú során Hagmann-től.
Hagmann elmondta, hogy a helyzet sokkal komolyabb bármilyen két amerikai frakció harcánál. Országos vészhelyzetre számítanak, ami a nemzeti valuta körül forog.
A DHS arra számít, és ismétlem, ezt saját forrásaimtól tudom, hogy a dollár fenntarthatatlanná válik,” mondta Hagmann. „Az ténykérdés, hogy Amerika már nem képes finanszírozni saját adósságát. Hiperinfláció jön… a dollár elértéktelenedik… A gazdasági összeomlás komoly lesz, és a legtöbb embert teljesen felkészületlenül éri majd.”
Az egyórás rádióműsor keretében elhangzott interjú meghallgatható itt.
  1.  Wikipedia: A törvény lehetővé teszi a rendfenntartó szervek számára, hogy bírói végzés nélkül figyelhessenek telefonvonalakat, e-maileket, személyes orvosi, pénzügyi és egyéb iratokat, valamint eltöröl több, az országon belüli hírszerzést korlátozó rendszabályt. Kiterjeszti az pénzügyminiszter hatáskörét a pénzügyi tranzakciók ellenőrzésére, kiváltképp a külföldi egyének és szervezetek esetében, és nagyobb szabadságot ad a rendfenntartó szerveknek és a bevándorlási hivatalnak a terrorizmussal gyanúsított bevándorlók letartóztatására és kitoloncolására. A rendelet továbbá meg is változtatta a terrorizmus definícióját úgy, hogy az magában foglalja a belföldi terrorizmust is, ezzel megnövelve azon tevékenységek számát, melyek felderítésére kihasználhatóak az általa nyújtott plusz hatáskörök. Alig másfél hónappal 9/11 után a rendeletet a kongresszus mindkét házában nagy többséggel megszavazták, és mind a Republikánus, mind a Demokrata párt támogatását élvezte. []






Kiszivárgott katonai dokumentum a készülő átnevelő táborokról



Forrás: Infowars.com
Az amerikai Védelmi Minisztérium számára készített, a napokban kiszivárgott katonai dokumentum döbbenetes terveket tartalmaz arról, hogyan készülnek a „politikai aktivisták” megbékéltetésére „PSYOP [pszichológiai hadviselés] tisztek” segítségével az USA területén felállítandó átnevelő táborokban, azzal a céllal, hogy megtanítsák az aktivistáknak „az amerikai politikai irányelvek értékelését.”
Az FM 3-39.40 Internment and Resettlement Operations (Internálás és áttelepítés hadművelet) címmel ellátott dokumentumot csupán a Védelmi Minisztérium erre kijelölt munkatársai kapták meg eredetileg még 2010 februárjában, azonban most az Interneten is kiszivárgott.
A kézikönyv leírja az internálótáborokban fogva tartottak regisztrálására vonatkozó irányelveket, globálisan és az Egyesült Államok területén belül egyaránt. A DHS és FEMA és hasonló amerikai szervezeteken kívül, a program partnereiként olyan nemzetközi szervezetek is szerepelnek, mint az ENSZ és a Vöröskereszt.
A dokumentum egyértelművé teszi, hogy az irányelvek az „USA területére” is vonatkoznak és szerves részét képezi még a „Védelmi Minisztérium által a civil hatóságoknak és a kijelölt rendvédelmi szerveknek nyújtott támogatás honi vészhelyzetek esetén,” beleértve „ember által okozott katasztrófákat, baleseteket, terrorista támadásokat és incidenseket az USA és az USA-hoz tartozó területeken.”
A kézikönyv leírja, hogy „a hadműveleteket polgári támogató akciók keretében is végre lehet hajtani,” hozzátéve, hogy „az USA területén történő végrehajtáshoz” a Posse Comitatus törvény (ami megtiltja a kormánynak, hogy a katonaságot a civil lakosság ellen vesse be) alóli felmentés szükséges, aminek beszerzéséhez az „elnöknek le kell mondani végrehajtói hatalmáról.” A dokumentum kitér arra is, hogy a fogvatartottakat társadalombiztosítási azonosítójuk alapján azonosítanák.
Az ellenséges harcosokon és egyéb kategóriába tartozó fogvatartottakon kívül a kézikönyv a „civil internáltak” rendeltetését is meghatározza, amikor leírja, hogy az állampolgárokat „biztonsági okból, védelemként illetve abban az esetben lehet fogva tartani, ha a személy vétséget követett el a fogva tartást elrendelő hatalom ellen.”
A kézikönyv elmagyarázza, hogyan kell elvégezni a fogvatartottak „átnevelését” a regisztrációt követően, különös hangsúlyt fektetve az USA irányelveinek elfogadtatására a politikai szakadárokkal.
Az átnevelés a „pszichológiai hadműveleti tiszt” feladata, aki megtervezi „a fogvatartottak megbékéltetéséhez és akklimatizálásához szükséges PSYOP termékeket, hogy azok elfogadják az intézmény fennhatóságát és szabályait,” írja a dokumentum.
A kézikönyv a következő feladatokat határozza meg a „PSYOP csapat” számára:
  • átnevelési program kialakítása és kivitelezése az ellenséges hozzáállás csökkentése vagy megszüntetése érdekében,
  • politikai aktivisták azonosítása,
  • hangosbeszélők biztosítása (adminisztratív közlemények és utasítások közlésére, amikor szükséges),
  • segítségnyújtás a katonai rendőrségnek a fogvatartottak és civilek kontrolálására vészhelyzet esetén,
  • a PSYOP program megtervezése és kivitelezése az amerikai politika és tevékenységek iránti megértés és hálaérzés kialakulása érdekében.
Ne felejtsük el, a dokumentum nem börtöntáborokban fogvatartott iraki felkelőkről beszél. A kézikönyv egyértelművé teszi, hogy az irányelvek az Egyesült Államok területére is vonatkoznak, a DHS és FEMA felügyelete alatt. A dokumentum azt is hozzáteszi, hogy „az áttelepítési műveletek alatt szükségessé válhat nagy mennyiségű civil lakosság ideiglenes (kevesebb, mint 6 hónapos időszakra) vagy hosszabb idejű (6 hónapnál hosszabb időre történő) elszállásolása is.”
A történelemből egyértelműen kiderül, hogy internáló táborokat kizárólag elnyomó, diktatórikus hatalmak alkalmaztak, illetve alkalmaznak, mint a volt Szovjetunió és sztálinista rezsimek, mint Észak-Korea.
Eddig is sok cikk és videó jelent meg az Interneten a civil lakosság tömeges fogva tartására vonatkozó tervekről, de ez az első kézzel fogható írásos bizonyíték, hogy a hatalom valóban a politikai aktivisták és egyéb személyek átnevelésére készül.
2009-ben például a National Guard számos munkalehetőséget jelentetett meg, „internáló/áttelepítési specialistákat” keresve „civil internáló táborokba” az Egyesült Államok területén belül.
Tavaly decemberben a Halliburton egyik leányvállalata, a KBR „szükségállapot táborokba” keresett személyzetet az Egyesült Államok öt különböző területére.
2006-ban az amerikai nemzetvédelmi hivatal arra szerződtette a KBR céget, hogy fogolytáborokat építsen a „várható nagymennyiségű bevándorló” kezelésére illetve meg nem határozott, egyszerre sok ember fogva tartását igénylő „új programok” gyors kifejlesztésére.
A Rex 84, azaz Readiness Exercise 1984 (készültségi gyakorlat 1984) kifejlesztésének is az USA-mexikói határon áthaladó „tömeges kivándorlás” volt az állítólagos oka és a KBR szerződést is ezzel magyarázták.
Az 1987-es Irán-Contra meghallgatás során azonban napvilágra került, hogy a program célja nem más, mint a kormány által rendelt „forgatókönyv és hadgyakorlat” kifejlesztése, amelynek keretén belül a szövetségi kormány felfüggesztené az alkotmányt, szükségállapotot hirdetne ki, hogy azután a katonai parancsnokság vegye át a hatalmat a helyi önkormányzatoktól és tömegesen táborokba zárja a „nemzetbiztonsági kockázatnak számító” ellenállókat.
A Barack Obama által szilveszterkor aláírt, a határozatlan fogva tartásról szóló NDAA törvény lehetővé teszi amerikai állampolgárok letartóztatási parancs nélküli elfogását és tárgyalás nélküli határozatlan idejű fogva tartását.




Oroszország a NATO rakétavédelmi rendszer megtámadásával fenyeget


Jogos önvédelem a NATO terrorista módszereire csak megelőző támadás hatásos , ha a megelőző csapás elég hatásos lesz , az újra kiépítést , nem fogják megkockáztatni , mert azt már atomfegyver bevetése kisérné !!


Forrás: Infowars.com
Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy kilövi a NATO kelet-európai rakétavédelmi rendszerét, amennyiben az Egyesült Államok folytatja az Oroszországot fenyegető rakétapajzs kiépítését, figyelmeztetett Nikolaj Makarov, orosz vezérkari főnök csütörtökön.
Amennyiben a helyzet tovább romlik megelőző csapás alkalmazása mellett dönthetünk,” mondta Makarov a NATO és amerikai tisztek számára szervezett nemzetközi konferencián, az Associated Press jelentése szerint.
Amikor az amerikaiak hozzálátnak a rakétavédelmi rendszer harmadik fázisának kivitelezéséhez Európában és úgy gondoljuk, hogy stratégiai nukleáris erőnk hatékonysága veszélybe kerül, súlyos lehetőségek merülnek majd fel a megfelelő orosz válaszlépést illetően,” nyilatkozta Anatolij Antonov, orosz védelmi miniszterhelyettes egy szerdai interjú során.
Oroszország nem olyan régen helyezett működésbe egy radart Kaliningrádban, a lengyel határ közelében, ami képes az Európából illetve az észak-atlanti térségből indított rakéták észlelésére.
Tavaly Dimitrij Medvedev, akkori orosz elnök azt mondta országa ellentámadást indít, amennyiben nem sikerül megállapodni a rakétavédelmi rendszer ügyében. „Parancsot adtam a fegyveres erőknek, hogy állítsanak össze egy tervet Oroszország számára, hogy amennyiben szükségessé válik, elpusztíthassuk a rakétavédelmi rendszer adatátviteli és irányító központjait,” nyilatkozta Medvedev 2011 novemberében.
2009. április 5-én Barack Obama ígéretet tett egy kelet-európai rakétavédelmi rendszer kiépítésére az iráni rakéták elleni védelemül. „A Cseh Köztársaság és Lengyelország igen bátran engedélyt adtak a védelmi rendszer befogadására,” mondta Obama Prágában. „Amíg az Irán jelentette veszély fennáll, a költséghatékony és működőképes rakétavédelmi rendszer kiépítésére irányuló erőfeszítéseink folytatódnak.
Két napja Michel Miraillet, a francia stratégiai és védelmi ügyek parancsnoka azt mondta, hogy az iráni rakéták nem jelentenek veszélyt Európa számára. „Először is Irán ballisztikus rakétaprogramja sem Európát sem az Egyesült Államokat nem veszélyezteti,” mondta a chicagói NATO csúcs előtt tartott moszkvai rakétavédelmi konferencia során. „Másodszor pedig az iráni atomprogram csupán civil célokat szolgál.”
A NATO és az Egyesült Államok azonnal reagáltak az orosz fenyegetésre. Alexander Vershbow, helyettes NATO főtitkár azt mondta, hogy a tervezett rendszer nem Oroszország ellen irányul és hozzátette, hogy az orosz interkontinentális és ballisztikus rakéták „túl gyorsak és kifinomultak” ahhoz, hogy a tervezett rendszer észlelni tudja őket.
John McCain szenátor Litvániából nyilatkozva elmondta, hogy az oroszok a tervezett védelmi rendszert „ürügyként használják arra, hogy a kérdéses, békés területen komolyabb katonai állásokat építsenek ki, amit paranoiaként lehet értelmezni Valdimir Putyin részéről.”
Márciusban Mitt Romney, az amerikai elnöki posztért versengő egyik jelölt, Oroszországot az Egyesült Államok ellenségeként jellemezte. „Oroszország minden kétséget kizáróan legnagyobb geopolitikai ellenségünk. Minden helyzetben a legrosszabb oldalon állnak,” nyilatkozta a CNN-nek.


A hatóságok lázongásoktól tartanak az egyre emelkedő élelmiszerárak miatt



Tudjuk, hogy az élelmiszerárak emelkedésében fontos szerepet játszanak a nagybefektetők által végzett spekulációs ügyletek, más szóval az emberi kapzsiság, de azt is tudjuk, hogy az éhínségeket maga Jézus is az idők jelei közé sorolta (Máté 24:7). Szegények és éhezők mindig is voltak, de számuk az utóbbi években soha nem látott magasságokba szökött.
Ami egy szegény embernek egy darab kenyér, a gazdag ember számára értékpapír eszközállomány.” – Ann Berg, határidős befektető
Financialpost a következőket írja a a jelenlegi helyzetről:
A globális élelmiszerárak harmadik hónapja folyamatosan emelkednek és ez még nem a folyamat vége, nyilatkozta az ENSZ élelmezésügyi hivatala múlthét csütörtökön, hozzátéve, hogy ezzel erősödik az éhínségek és társadalmi zavargások veszélye a szegényebb országokban.
A rekord gabonaárak is hozzájárultak a tavalyi arab tavasz felkelésekhez a közel-keleten és Afrikában és a világ más területein is éhséglázadásokat eredményeztek.
Az árak, a 2011. februári rekordot követő rövid csökkenés után, ebben az évben is emelkedtek.
A havi árváltozásokat egy élelmiszerkosár alapján mérő FAO index 215,9 pont körüli átlagot mutatott márciusban a februári 215,4 pontos átlaghoz képest.
Bár ez az érték alacsonyabb, mint a 2011. februári 237,9-es rekord, még mindig magasabb, mint a 2007-2008-as globális vészhelyzetet okozó élelmiszerválság idején mért átlag.
Az élelmiszerválságnak azóta sincs vége,” mondja Emilia Casella, az ENSZ élelmiszerprogramjának szóvivője. „Az árak aggasztóak. Az emberek nem tudják lesz-e mit enniük és állandó bizonytalanságban élnek.”
Abdolreza Abbassian, a FAO vezető közgazdásza és gabona elemzője a Reuters-nek nyilatkozva elmondta, hogy az év első felében további áremelkedések várhatók, főleg a kukorica és a szója árában, ami viszont a búza árát is felverheti.
A magas élelmiszerárak magasabb importkiadásokat jelentenek azoknak a szegény országoknak, amelyek nem tudnak elég élelmiszert termelni saját szükségleteik kielégítésére.
A növekvő élelmiszerárak extra nyomást helyeznek a törvényhozókra mindenhol a világon egy olyan időben, amikor eleve kevesebb pénz áll rendelkezésre,” mondta Larbi Sadiki, Észak-Afrika szakértő.
Észak-Afrikában az élelmiszertámogatás jelenti azt a bizonyos átléphetetlen vörös vonalat, különösen Tunéziában és Egyiptomban,” mondta. „Az emberek az utcára mennének, ha a támogatást csökkentenék.”
Az olajár
A magas olajárak is inflációgerjesztő hatásúak. A márciusi fogyasztói árak a 17 eurózóna tagországban 2,6%-kal voltak magasabbak a tavaly márciusi értékhez képest.
Az élelmiszer árindex és az olajárak között rendkívül szoros összefüggés van. Az olajárak emelkedésével nehéz lesz megakadályozni, hogy az élelmiszerárak ne kövessék ezt a tendenciát,” mondja Nick Higgins, a Rabobank International árutőzsdei elemzője.
Kiszámított készletek
A FAO 2,344 milliárd tonnáról 2,343 milliárd tonnára módosította a 2011-es globális gabonatermés mennyiségét, ami megerősíti a korábbi 1,4%-os búzatermés visszaesésre vonatkozó előrejelzést 2012-re, a 2011-es rekord 690 millió tonnához képest.
Abbassian szerint a kukoricakészlet sem egészen kielégítő. A durva gabonák készlete, amibe a kukorica is beletartozik, akár 3 millió tonnával, 171,3 millió tonnára is csökkenhet a 2011/2012-es szezon végére, ami a legalacsonyabb érték 2008 óta.
Az amerikai kormány a vártnál alacsonyabb gabonakészletről és csökkenő szója- és búzavetésről számolt be, ami tovább növeli a globális gabonaellátás miatti aggodalmakat és ugrásszerű növekedést eredményezhet a gabona határidős ügyletek volumenében.
Az Európai Unió gabonakészletei négyéves mélypontra csökkenhetnek a 2011/2012-es kampány végére, és a csökkenő terméskilátások miatt jövőre további esés várható az kereskedők és elemzők szerint.
A legfőbb termelő országokban tapasztalt időjárás változások miatt óriási áringadozások várhatóak. Ezt a tendenciát erősítené az is, ha az amerikai gazdák a magasabb hozamok reményében több szóját ültetnének ebben a szezonban, mondja Abbassian, amire nagy az esély.
A globális élelmiszerárak csökkenhetnek az év második felében, mivel az új termés enyhít a piaci feszültségen és az egész évre vonatkozó átlagot a 2011-es rekord alá viheti.
Mindenesetre a tartósan magas árak folyamatosan a törvényhozók figyelmének központjában állnak.
2015-re 7,2 milliárdan leszünk és 2011-ben több mint 1 millió ember halt éhen. A helyzet nem fog javulni, sőt ennek az ellenkezője várható,” mondta Pierre Reuland, az Interpol különleges EU nagykövete az európai biztonsági szakemberek januári gyűlésén. „A szegények számára az életért folytatott harc nem válik könnyebbé.”

Tehát mi okolható az éhezők számának növekedéséért? A rossz termés? A fenti cikk is rekord búzatermésről ír 2011-ben. Mi akkor hát a probléma? Ez a rövid rajzfilm erre próbál választ adni:


A mexikói katasztrófavédelmi gyakorlatba betervezett földrengés bekövetkezett



A HAARP besegített .

Forrás: Infowars.com

Bizarr egybeesés: a kormány által szervezett szimulációnak a valóságban is bekövekezett, Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés is része volt.

Sokakban megerősödött a félelem, hogy a kormányok szeizmikus események elindítására alkalmas technológiákkal kísérleteznek, miután kiderült, hogy a keddimexikói földrengésegybeesett a kormány katasztrófavédelmi gyakorlatával, amely során a bekövetkezett földmozgással azonos erősségű földrengést szimuláltak.
Később a geológiai intézetek a rengést 7,9-ről 7,4-es erősségűre módosították. A gyakorlatot a mexikói állami katasztrófavédelmi bizottság felügyelete alatt hajtották végre. „A következő, március 20-ra tervezett, a Richter-skála szerinti 7,9-es földrengés által előidézett helyzet kezelését demonstrálni hivatott mega-szimulációra való felkészülés részeként az állami polgárvédelmi hatóság egy kabinet előtt tesztgyakorlatokat hajtott végre,” írta az El Heraldo mexikói lap március 2-án. A hatóságok egy reklámplakátot is kiadtak az esemény beharangozására, egyértelműen március 20-át jelölve meg a gyakorlat időpontjaként.
Egy másik mexikói lap, a La Voz del Norte március 13-án adott hírt a március 20-án körülbelül déli 12-re tervezett mega-szimulációról, leírva, hogy három kormányhivatal is fontos szerepet játszik a gyakorlatban. A földrengés helyi idő szerint március 20-án délután 12:02-kor, az Oaxaca térségben történt az amerikai geológiai intézet, az USGS adatai szerint. A bizarr egybeesés miatt többen is szeizmikus kísérletre gyanakszanak.
Az, hogy számos kormány rendelkezik szeizmikus események kiváltása alkalmas technológiával már nem összeesküvés elmélet, hanem megalapozott tény. Az időjárás befolyásolás területének szakértője,Ben Livingstone, volt haditengerészeti fizikus, aki a 60-as években, még a vietnámi háború idején Lyndon B. Johnson tanácsadója volt az időjárás befolyásolásának hatékonyságával kapcsolatos kérdésekben, számos dokumentummal alátámasztotta, hogy az Egyesült Államok már az 50-es évek elején több olyan programot is finanszírozott, amelyek célja időjárás befolyásoló fegyverek kifejlesztése volt.
1997-ben William Cohen, akkori amerikai védelmi miniszter a Georgia Egyetemen mondott beszédében egy „ökológiai jellegű terrorveszélyről” beszélt, „aminek lényege, hogy elektromágneses hullámok segítségével meg lehet változtatni az időjárást, illetve földrengéseket vagy vulkánkitöréseket lehet előidézni távirányítással.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok hír, illetve pletyka járta be a világot. „Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak” című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, melyek alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását aljas célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Az is bebizonyosodott már, hogy egyes földrengéseket emberi tevékenység váltott ki. A földalatti nyomásban bekövetkezett változások egy svájci geotermikus erőműnél például3,4-es erősségű földrengést okoztak 2007-ben.
Függetlenül attól, hogy a keddi földrengést egy rosszul elsült szeizmikus kísérlet váltotta-e ki vagy sem, maga a tény, hogy a rengés pontosan a kormány által szervezett katasztrófavédelmi gyakorlattal egy időben és a gyakorlatban meghatározott erősséggel következett be elég bizarr egybeesésnek számít, így sok ember fantáziáját megmozgatta.

És amint látjátok működtetik a HAARP-ot szemtelenül irtják a népet , de majd mikor őket ölik nem tudom ki fog ajbékolni . Ha lincselésre kerülne a sor ezeket cafatokra szaggatná az elégedetlen tömeg ha megtudná hogy milyen aljas dolgokban mesterkedtek , hogy a halál hányfajta változatát zúdították az emberiség fejére , én mondom cafatokra tépnék őket , és ez a büntetés kevés is volna nekik. Mert nekik hosszan szenvedniük kellene mielőtt meghalnának . Lehet , hogy a Kínaiaknak van ilyen művészük kik kéjesen tudnak játszani az áldozatok fájdalmán , hát az ő kezükbe kellene adni őket , hogy a szenvedést kiérdemelté tegyék velük szemben.





Három millió amerikai készül az ítéletnapra



Forrás: SHTFplan.com
2008 őszén, miközben az amerikai elnöki poszt várományosai azon vitatkoztak, hogy válságban van-e az Egyesült Államok, Gerald Celente arra figyelmeztette Trends Journal előfizetőit, hogy készüljenek a legrosszabbra és reméljék a legjobbakat. „Olyan idők várnak ránk, amilyet még nem tapasztaltunk saját életünk során,” figyelmeztetett Celente.
Akik tisztában vannak a helyzettel és felkészültek… akik felfogják, hogy mennyire kifordulhat az egész társadalom a rendes kerékvágásból, akik elsajátították a túléléshez szükséges tudást, nagyobb eséllyel navigálhatnak keresztül a káoszon épségben.”
Az amerikaiak azonban nincsenek felkészülve. Egyáltalán nincsenek.”
Nem sokan látták előre, hogy a gazdasági és társadalmi rendszer ilyen mértékű zűrzavarba süllyedhet. Vannak azonban olyanok is, akik, akár saját utánajárásuk és informálódásuk eredményeként, akár megérzésből, arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer igenis leállhat és igazi paradigmaváltás, vagy akár teljes gazdasági és infrastruktúra összeomlás következhet be.
Miközben a természeti katasztrófák több százezer életet követeltek szerte a világon, az űrközpontok az áramellátást megzavaró napviharokról számolnak be, a gazdaságok egyre mélyebb válságba süllyednek és egyre nő a feszültség a pénzügyi nagyhatalmak között, egyre több ember ébred rá, hogy az a stabilitás, amire életüket eddig építették nem több mint illúzió.
Támogatás híján az emberek az Internethez fordultak segítségért, ahol egyre több közösség jött létre a lehetséges katasztrófahelyzetek megvitatására és az ezekre való felkészülésre. Az, hogy valamilyen katasztrófa közeleg már nem volt kérdés többé.
Az igazi kérdés, hogy hogyan lehet ezt túlélni.
Mivel a legtöbben soha nem éltek át hasonlót, illetve álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen valaha bekövetkezhet, megpróbálták olyan emberek tanácsát kérni, akik szakértőnek számítanak a témában, mint például Gerald Celente vagy Marc Faber, akik csalhatatlanul meglátják a ránk váró trendeket, vagy James Rawles, aki a népszerű „Hazafiak” című kultuszkönyvet írta, vagy William Forstchen, aki az „Egy másodperccel később” című ijesztő bestseller szerzője. Először több ezer, majd több tízezer aggódó amerikai kezdte elsajátítani a túlélés technikáját egymástól és az erre specializálódott weboldalak segítségével.
Azokat, akik úgy döntöttek, hogy elszigetelten készülnek fel a várt katasztrófára, barátaik és családtagjaik legtöbbször őrültnek titulálták. Bár sokan úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást az egyre nyilvánvalóbbá váló trendekről, akik hajlandóak voltak elfogadni, hogy létezik a hatalom által festett valóságtól eltérő igazság is, folytatták a felkészülést.
A globális rosszakarat erősödésével egyre több ember veszítette el bizalmát a politikai szépszavak és vállalati megoldások sikerében és a felkészülési, túlélő és önellátó mozgalmak felé fordultak. Látva a Katrina hurrikán következményeit New Orleans-ban, sokan arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben a legrosszabb bekövetkezik, semmilyen kormánysegítségre nem számíthatnak, hogy élelmiszerhez vagy vízhez juthassanak. Hiába tárcsáznák a segélyvonalakat, csak magukra számíthatnak majd.
Az emberi történelem minden bizonnyal legnehezebb időszakának küszöbén az amerikaiak soha nem látott számban készülnek a katasztrófára.
Daily Mail a következőket írja:
Közel hárommillió amerikai számít a ’prepper’ vagy felkészülési mozgalom követőjének ma az Egyesült Államokban. A felkészülők részletes tervet állítanak össze a túlélésre, a lehető legtöbb eshetőséget figyelembe véve.
A mozgalom egyik népszerű weboldala, a survivalblog.com havonta több mint 300.000 látogatót számlál, ahol nyomon követhető ki hogyan, milyen módszerekkel készül a legrosszabbra.
A weboldalt James Rawles, volt amerikai titkosszolgálati tiszt hozta létre, aki elismert tekintélynek számít a mozgalomban.
A Times-nak nyilatkozva elmondta: „Amennyiben bekövetkezik a legrosszabb, egyértelművé vált, hogy a kormány nem fog tudni mindenkiről gondoskodni. Mára egyre több ember ébred rá erre.”
Olyan sok ember köt életbiztosítást manapság,” nyilatkozta Mr. Ralston a National Geographic-nak. „Ez igazi életbiztosítás.”
A National Geographic új sorozata, a Doomsday Preppers (Ítéletnapi felkészülők) minden héten a mozgalom egy új tagját mutatja be, ismertetve az illetőnek az ítéletnappal kapcsolatos nézeteit és felkészülési módszereit.
Nem egy maroknyi emberről van szó valahol a hegyekben,” nyilatkozta Michael Cascio a National Geographic csatorna ügyvezető igazgatója a Wall Street Journal-nak. „Mindenhol találkozhatunk velünk.”
A Wall Street Journal szerint a National Geographic az egyre növekvő szubkultúrát próbálja megszólítani. Azokat az embereket, akik az elmúlt évek katasztrófáit látva, a japán cunamitól kezdve, a lázongásokon keresztül a gazdasági bizonytalanságig, megpróbálnak legjobb tudásuk és képességeik szerint felkészülni a jövőre.
Az elmúlt néhány évben az ítéletnaptól való félelem nagyon felerősödött,” mondja Mr. Cascio. „A világ változik.”
A National Geographic „Ítéletnapi felkészülők” sorozatának eheti epizódját 4 millióan nézték, ami újabb bizonyíték, hogy a katasztrófákra való felkészülés, függetlenül azok természetétől, egyre növekvő trend még a sokszor „birkáknak” keresztelt, a fővonalat általában követő emberek körében is. Nyilván a sorozat nézői között lesznek olyanok, akik bár korábban elképzelni sem tudták, hogy a világ tényleg kizökkenhet egyensúlyából, a műsor hatására mégis elkezdik a felkészülést.
A témában járatos emberek egyetértenek, hogy sokaknak a felkészülés első néhány hete vagy hónapja sokszor stresszel, aggodalommal esetenként pánikkal jár. Nekik azt tanácsoljuk, emlékeztessék magukat, hogy jobb későn elkezdeni, mint soha.
Amit sokan pániknak gondolnak sok esetben egészen más: egy amolyan sürgető érzés, ami a pánikkal ellentétben pozitív és motiváló hatású.
Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen.” – János 14:27

Oroszország elítéli Izrael háborúra buzdító retorikáját



Forrás: Nationalturk.com
Oroszországot aggasztja Izrael nyílt háborús készülődése Irán ellen. Az orosz külügyminisztérium hivatalosan is elítélte Izraelt Irán ellen buzdító retorikájáért.
Az orosz külügyminisztérium arra figyelmeztette a cionista rezsimet, hogy háborús retorikája növeli a feszültséget és súlyos következményei lehetnek.
Mihail Uljanov, az orosz külügyminisztérium Biztonsági és Lefegyverzési Osztályának vezetője szerdai nyilatkozatában elítélte Tel-Aviv fenyegető Irán ellenes retorikáját és azzal vádolta Izraelt, hogy a saját maga által gyártott vádakkal csak növeli a már amúgy is magas feszültséget a közel-keleten. Arra figyelmeztetett, hogy az ilyen kitalációk katonai megoldásra ösztönöznek, és  súlyos következményekkel járhatnak.
Oroszország az izraeli háborús retorika bírálatán keresztül is támogatja Iránt
A vezető orosz politikus szerint az iráni atomprogrammal kapcsolatos spekulatív nyilatkozatok kevés valóságtartalommal és annál több politikai és propaganda célzattal bírnak és egyáltalán nem veszélytelenek.
Az utóbbi hetekben az Egyesült Államok és szoros szövetségese, Izrael is erősített Irán ellenes nyilatkozatainak hangvételén. A teheráni kormány két legfőbb ellenségének számító ország szerint Irán atomfegyvert próbál előállítani, de mindezidáig nem voltak képesek elfogadható bizonyítékkal alátámasztani vádjaikat.
Mind az Egyesült Államok mind pedig Izrael rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel, köztük nukleáris töltetű rakétákkal. Az Egyesült Államok ENSZ és NATO tagállam is egyben, és ha nem is hivatalosan, de mindenképpen a két szervezet kimondatlan vezetőjének számít.
A világ egyre polarizáltabb
Irán vehemensen tagadja az ellene felhozott vádakat, kitartva amellett, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál. A teheráni kormány számos alkalommal nyomatékosította, hogy célja a lakosság energiaszükségleteinek civil úton történő ellátása, hiszen a fosszilis energiaforrások előbb-utóbb Iránban is kiapadnak.
Irán többször is kijelentette, hogy megtámadása esetén Izraelt és annak nemzetközi érdekeltségeit venné célba válaszul, saját védelme érdekében. Irán próbál megfelelni az Egyesült Államoktól és Izraeltől kapott háborús kihívásokra, hogy bebizonyítsa, saját védelmi ereje képes visszaverni bármilyen katonai támadást.
Az Oroszország, Kína, Szíria és Irán alkotta új tengely az amerikai, izraeli, angol és francia örök szövetséggel szemben
Az Egyesült Államok régóta hangsúlyozza, hogy a Fehérház a katonai opciót tartja az egyik elsőszámú megoldásnak Irán atomprogramjának megállítására.
Irán pedig arra figyelmeztetett, hogy akár amerikai akár izraeli támadás esetén 32 amerikai támaszpontot támadna meg a közel-keleten, főleg az olajkereskedelem szempontjában stratégiailag fontos Hormuz-szoros közelében.
A szervezett pénzoligarchia még a zsidók miatt sem akar egy atom holokauszt áldozata lenni. Bár itt kialakult a két pólus a népesség az atomtöltetek száma fele – fele arányú, de a bankárkaszt nem akar a fűbe harapni. A zsidó itt csak a holdat ugatja ezért van az hogy szelet érzünk . Mutatni kell , hogy megdolgozik a napi 6 milliárd dollárért , ami lassan semmit sem ér , és bizony a világ gyarmatosítása így félbemarad , és ugye a rablásokkal megszerzett vagyont a nemzetállamok vissza követelik, és a rabló zsidókat kiutasítják az országokból, a büntetés letöltése után. A cionista sátán világhódító terve itt gellert kap a cion bankrendszert felszámolják és iszlám bankok veszik át az uzsorakamatos zsidó bankok helyét, és egyben örökre kitíltják a zsidó bankok tevékenységét a világon , egyedül Izraelben működhetnek tovább a világba. 




Oroszország egyre több csapatot mozgósít Irán északi határán



Az orosz hadsereg, egy esetleges Irán elleni támadásra felkészülendő, akciótervet állított fel az orosz csapatok mozgósítására az Iránnal határos Örményországban, Grúzián keresztül, állítják jól informált orosz források.
Viktor Ozerov, az orosz biztonsági tanács elnöke elmondta, hogy az orosz katonai parancsnokság akciótervet készített egy Irán elleni támadás esetére.
Oroszország NATO nagykövete is egy Irán elleni támadás veszélyére hívta fel a figyelmet.
Irán a szomszédunk,” mondta Dimitrij Rogozin. „Amennyiben Irán bármilyen katonai konfliktusba keveredik, az közvetlen veszélyt jelent Oroszország biztonságára nézve.” A nyugatellenesnek számító Rogozin jelenleg Oroszország miniszterelnök helyettese és ő felel az ország védelméért.
Orosz honvédelmi források szerint az orosz hadsereg nem hiszi, hogy Izrael rendelkezik az iráni védelmi eszközök legyőzésére képes katonai eszközökkel, így amerikai részről is katonai beavatkozásra számítanak.
A mozgósítás célja valószínűleg nemcsak a térségben található orosz érdekeltségek védelmére irányul, hanem Irán számára is támogatást jelent.
Több forrás is említette, hogy egy Irán elleni támadás „beláthatatlan következményekkel” járna.
A sokak által olvasott Nezavisimaya Gazeta újságban megjelent cikk, orosz katonai forrásokat idézve állítja, hogy az Irán és Szíria körüli helyzet „arra ösztönzi Oroszországot, hogy megerősítse csapatait a Kaukázusban, a Kaszpi, a Mediterrán és a Fekete tenger térségében.”
A hivatalos szóvivői irodából újabban kiszivárgott valamint hírügynökségi hírek szerint az izraeli támadás szinte biztosra vehető idén nyárig.
Mivel egy ilyen konfliktus komolyan veszélyeztetné az orosz érdekeltségeket a térségben a támadásra való felkészülés már két évvel ezelőtt megkezdődött az örményországi Gyumri-ban található 102-es katonai bázis modernizálásával. A bázis geopolitikai szempontból rendkívül fontos helyen van.
Az orosz hadsereg szeptemberre tervezi szokásos évi hadgyakorlatát, aminek a Kavkaz 2012 nevet adták, de a források szerint az ehhez szükséges eszközök és csapatok mozgósítása már most elkezdődött az Irán elleni támadás veszélye miatt.



Oroszország szerint Teherán megtámadása egyenlő Moszkva megtámadásával






Az orosz perspektíva
Oroszország azzal nyújtott segítő kezet Iránnak, hogy kijelentette: részükről egy nyugati-izraeli támadás Teherán ellen egyenlő lenne egy Moszkva elleni támadással. A fenyegetés új megvilágításba helyez minden esetleges katonai akciót Irán ellen és egy világméretű konfliktust vetít elénk. 
Irán a szomszédunk,” nyilatkozta Dimitrij Rogozin, Oroszország leköszönő NATO nagykövete brüsszeli újságíróknak. „Amennyiben Irán katonai konfliktusba keveredik, az közvetlen biztonsági fenyegetettséget jelent számunkra.”
Nikolaj Ratrusev, a Kreml biztonsági tanácsának elnöke, az orosz Interfax hírügynökségnek nyilatkozva azzal vádolta Izraelt, hogy egy Irán elleni háborúra provokálja az Egyesült Államokat. „Úgy gondoljuk, hogy minden országnak jogában áll kialakítani azokat a feltételeket, amelyek biztonságához szükségesek, és ez Iránra is igaz,” tette hozzá.
Pénteken Rogozin azt mondta, hogy további támadások Irán ellen „perzselő arab nyarat hozhatnak.”
Oroszország Bashar al-Assad szír elnök védelmében is felszólalt, figyelmeztetve a nyugati államokat, hogy ne avatkozzanak Szíria belügyeibe katonai eszközökkel. Oroszország Szíria egyik fő fegyverszállítója és komoly érdekeltségekkel rendelkezik Irán nukleáris létesítményeiben is.
Az utóbbi időben Japán is az iráni oldal felé hajlik, visszavonva múlt heti ígéretét az Irán elleni amerikai szankciók támogatását illetően.
Az iráni atomfizikus elleni múlt heti merénylet további „Halál Amerikára” és „Halál Izraelre” tüntetéseket eredményezett Iránban a tudós pénteki temetésének helyszínén.
Az iráni állami rádió riportja szerint a 32 éves tudós Irán urániumdúsító programjának munkatársa volt. 



A Wall Street ostroma



Na most pedig jó az irány a zsidó bankár miatt kell nektek adózni , és azért nem jut az egészségügybe elég pénz mert a zsidók ellopják tőletek.



Londoni zavargások



Forrás: Infowars.com

Ezek a fiatalok nem a rendszer ellen tüntető forradalmárok. Ha azok volnának, a Downing Street, a parlament vagy a Buckingham palota előtt tüntetnének, ehelyett azonban egyszerű magánemberek otthonait és boltjait gyújtják fel és műszaki cikkeket vagy minőségi ruhákat árusító üzletekben fosztogatnak.



Megtaláltátok a rablókat akik ellen tüntetni kell, de jobb volna legyilkolni őket mint ahogy ők teszik velünk. 




Líbia megszállása az arany dinár bevezetése ellen irányulhatott



Forrás: The Daily Bell


Hát ezek után nemhogy arany dinárotok nem lesz, de még teve szart sem találtok majd a sivatagban oázisról meg ne is álmodjatok , meghalt Kadhafi a kórházi költségeket sem tudjátok majd előteremteni, de a sok rabló aki most kisemmizett benneteket tartani fogja a markát a baksiért. A zsidó bankároknak kellet az arany és az olajatok, most majd összeugrasztanak benneteket , hogy míg ti veszekedtek ők elhordhassák a vagyonotokat, és csak a homokot hagyják hátra mint megörökölt vagyontárgy. Na tudtok már rajta nevetni , nem igen ti is ebbe a cipőben jártok, ha nem fogtok össze legaláb ne röhögjétek ki egymást, közös az ellenségetek közös bérgyilkosokat kellene küldeni rájuk, hogy kellő tiszteletet mutassanak a szegénységre kényszerített emberiségre. 

Vegyétek tudomásul leraboltak benneteket a bankárkaszt utasítására , és , hogy ti már biztos kamatrabszolgák lesztek se vizetek se olajotok csak a teve segge lesz a tiétek .

Már le is nullázták a nemzetet, most már mehetnek koldulni, már oda az aranyuk és az olajuk, maradt a teveszar , az még jó lesz nekik tüzelni. És mi egy ilyen rabló bandában muzsikálunk, ma holnap nekünk is vérünket kell ontanunk, hogy rezek jól éljenek . A büdös paraszt zsidó kormányunk meg úgy adja elő , hogy ez kötelességünk. Egyet finganak és már a szájukat is tátják hogy , ha véletlenül szarni is kell nekik hát jó helyre essen a zsidó szara , a magyart meg ölik verik kifosztják, e hollókosztosok meg semmit sem csinálnak , csak azt hajtogatják , hogy fogy a magyar , hát persze , hogy fogy mikor rá játszatok , hogy fogyjon. A jó édes anyátokat nektek csak megszületni volt nehéz , hogy tekerték volna ki a nyakatokat ott rögtön. Nem is vagytok másra jók csak a hollókosztos múzeum felvigyázóiként , bántani a jó ízlést . Piszkos tetves zsidók húzzatok el Galíciába és ott védjétek a világ kormányát , de ne itt magyar földön. Hisz mindenki utál benneteket ingyenélőket, már elloptátok a nemzeti vagyonunkat a büdös szabadkőműves testvéreitekkel , a félnótás politikusaink csak bólogatni tudnak a ti követeléseitekre, most megint mikor lesz föld árverés a sorstársaitoknak , még van egy kevés a földjeinkből azt még megszerezhetitek, de én már egyenként kitekerném a nyakatokat, hogy ne élősködjetek többé rajtunk. Persze a politikusi gengszterbandával egyetemben olajos rablógyilkosok, Pintérrel az élen draskovics keresztapáddal dávid ibolya keresztanyáddal. 




Ha a lázongások Szaúdi-Arábiára is átterjednek, a világgazdaság összeomlik”



Forrás: Jpost.com



Gal Luft, izraeli biztonsági szakértő
Ha az egyiptomi vagy líbiai eseményekhez hasonló helyzet alakul ki Szaúdi-Arábiában is, katasztrofális helyzet alakulhat ki, ami a globális gazdaság teljes összeomlásához vezethet.” 
Gal Luft, biztonsági szakértővel a biztonságról vagy az olajpiacnak a globális gazdaságra gyakorolt hatásáról beszélgetni nem gyenge idegzetűek számára való vállalkozás. A washingtoni székhelyű Globális Biztonságelemző Intézet (Institute for the Analysis of Global Security) ügyvezető igazgatója a Jerusalem Postnak adott interjújában a világgazdaság kétségbeejtő helyzetéről beszélt.
Az embereknek fel kellene fogni, ha egy olyan ország, mint Szaúdi-Arábia Egyiptom, Tunézia vagy Líbia sorsára jut, a világgazdaság nagyon veszélyes helyzettel találja magát szemben. Szegények és gazdagok egyaránt,” nyilatkozta Gal Luft. „Első körben a szegények már nemcsak szegények, hanem éhezők lesznek, az afrikai országokban jelenleg folyó élelmiszerosztás olaj hiányában leáll, amit a piacok összeomlása követ.”
Megjegyezte, hogy a második világháború óta valamennyi válságot, egyetlen kivétellel, olajválság előzött meg. „Ha olajválság van, szinte biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan gazdasági válság is lesz.”
A jelenlegi helyzet azért különösen kényes, mert még nem vagyunk túl az előző válságon sem. Amikor egy válság közepén újabb válság köszönt be, olyan, mintha egyszerre két szívrohamot kapnánk, a szervezet nem képes megbirkózni vele.”
Még egy olajsokk, és minden eddigi igyekezet a kilábalásra semmivé lesz. További milliók veszíthetik el állásukat világszerte,” vélekedik Luft.
Szerinte a nyugat esetleges beavatkozása a szaúdi olajmezők védelme érdekében hiábavaló lenne.
Tételezzük fel, hogy az Egyesült Államok csapatokat küld Szaúdi-Arábiába. A szaúdi olajmezők nagy része keleten, a síiták lakta területeken, Irán szomszédságában van, így szinte biztosra vehető, hogy Irán intifádát indítana ott. Felrobbantanák a világ leggazdagabb olajmezőit és a vezetékeket és csapdákat állítanának, ahová csak tudnának, mint ahogyan azt Irak és Afganisztán esetében is tették,” folytatta a borús jóslatokat Luft.
Ezek nagyon veszélyes, katasztrofális következményekkel járó forgatókönyvek, tehát semmiképpen nem tartom jó ötletnek a beavatkozást a nyugat részéről, nem lennénk nagyobb biztonságban gazdaságilag sem,” mondta Luft, hozzátéve, hogy ha világ olajellátása veszélybe kerül, az Izrael számára is nagyobb biztonsági kockázatot jelentene.
A helyzet másik oldala, hogy egy ilyen forgatókönyv esetén, pont azok az országok, amelyeket a nyugat gyengíteni szeretne, mint például Irán, megerősödnének. A vagyon soha nem látott sebességgel vándorolna a világ legszegényebb rétegétől az ultra gazdagok zsebébe, hiszen az afrikaiak is ugyanannyiért veszik az olajat, mint a világ többi része. Nem kapnak árengedményt, csak azért mert szegények.”
Luft, aki a Koalíció Amerika Felszabadításáért szervezet társalapítója is, amely azért küzd, hogy Amerika kevésbé függjön az olajimporttól, elmondta, hogy a legfontosabb feladat megtörni az olaj monopóliumát a globális közlekedésben.
Szerinte ez az egyetlen lépés segíthet kilábalni a jelenlegi helyzetből. „Hogyan helyezhetjük egész jövőnket és boldogulásunkat egy maroknyi diktatúra kezébe?”
A világgazdaság motorját jelentő közlekedés az olajtól függ. A ruháink, az ételünk, minden az olaj árától függ. Roppant vékony jégen táncolunk. Mint a hálaadásnapi pulyka. Szép az élet, jókat eszel, boldog vagy aztán beköszönt a hálaadás napja és egyszerre minden megváltozik.”
Luft szerint olyan törvény bevezetésére lenne szükség, amely előírja, hogy minden új autó „rugalmas üzemanyag felhasználású” motorral legyen ellátva, hiszen, ha „fennáll a veszélye annak, hogy egy napon nem lesz több olaj, őrültség továbbra is olyan járműveket üzembe helyezni, amelyek működtetéséhez csak az olaj jó.”




Amerika a nemzetállam is ébredezik



Paul Joseph Watson
Sokan spekuláltak vajon mennyi idő elteltével láthatunk az egyiptomihoz hasonló jeleneteket Amerika utcáin. Végtére is az Egyesült Államok lakossága az egyiptomi zavargásokat és Mubarak hatalmának megdöntését kiváltó okokhoz hasonló gazdasági rablással néz szembe.
Paul Ryan, wisconsini képviselő is a közel-keleti zavargásokhoz hasonlítja a Kapitóliumban összegyűlt tömeg dühét. A tiltakozást Matt Drudge, a Drudge Report szerkesztője a „düh napjának” nevezte.
A tüntetők egy törvénytervezet ellen tiltakoznak, ami megfosztaná a köztisztviselőket, beleértve a tanárokat is, szinte minden kollektív alkujogtól, írja az AP hírügynökség.
Ryan szenátor jelezte, hogy nem ért egyet a tiltakozók követeléseivel, hozzátéve, hogy Scott Walker, Wisconsin kormányzója „a kairóihoz hasonló felkeléssel kell szembenézzen, mintha Egyiptom fővárosa Madisonba költözött volna.”
A kormányzó a nemzeti gárda bevetésével fenyegetőzött a tüntetés leverésére, Noam Chomsky, nyelvész az MIT professzora pedig a Democracy Now-nak, az egyiptomi fejleményekre reagálva elmondta “pont erre van szükség itt is: egy demokratikus felkelésre.”
Hétfőn a Stoughton Középiskola diákjai szimpátiatüntetést tartottak tanáraikért.
Tulajdonképpen lényegtelen, hogy ki mit gondol a köztisztviselői terhek megemeléséről, a tény az, hogy az Egyesült Államok egész lakossága kénytelen elszenvedni a derivatív ügyletek szörnyű következményeit, ami mára a gazdaság teljes összeomlásával fenyeget.
Nincs az a költségvetés csökkentés vagy megszorítás, ami kompenzálná azt a 1.400 billió dolláros derivatív adósság cunamit, ami Amerika lakosságára zúdul, és inflációs holokauszttal fenyeget.
Az Economic Edge Blog szerint „a globális derivatíva lufi földünk minden egyes lakójára 190,000 dollár (kb. 40 millió forint) terhet rótt tavaly, idén pedig ez az összeg 206,000 dollárra (kb. 43,200,000 forint) emelkedett. A kormányok egyre nagyobb összegekre rugó mentőakcióit részben a pénzintézetek mérlegen kívüli, zátonyra futott, derivatív ügyletei tették szükségessé.”
A föld teljes, minden országot figyelembe vevő GDP-je 60,000 milliárd dollár. Hogyan gondolhatjuk, hogy 1,400 billió (1,4 x 1015) dollárt valaha képesek leszünk visszafizetni?
Nem lehetséges. Ez az adóssághegy egyetlen módon tűnhet el: egy új pénzügyi rendszer bevezetésével, amihez a globális gazdaság teljes összeomlása szükséges.
Az egyelőre kérdés marad, hogy ez egyben az amerikai dollár teljes összeomlását és az Egyesült Államok hanyatlását is magával hozza-e. Egy azonban biztos: ez az adósság semmilyen logika alapján nem visszafizethető.
A játszma előrehaladtával egyre több, az egyiptomihoz hasonló jelenet szemtanúi leszünk még.



Trendfigyelmeztetés: A forradalmi hangulat átterjedhet más régiókra – Európa a következő, mondja Gerard Celente



Forrás: TheIntelHub.com, írta: Gerard Celente





Rablók már nem rabolhattok a régi bevált módon a nép fellázad és visszaveszi amit elraboltatok tőle. Ez a büdös libatolvaj mit keres nálunk a cionista zsidó bérenc oda ígérte a maradék országot nem volt neki elég a liba árra , jobb lett volna maradnia Döbrögön , úgy nem verte volna háromszor vissza Ludas Matyi , mert a jussa még nincs kiosztva szabad a préda aki találkozik vele verje le a kilenc halottat rajta. Az egész családját ki kellene nyírni, hogy még gondolatba se tudják bántani a magyart.
A tunéziai kormány bukásakor a tömegmédia és lelkes szakértői csapatuk, az előttünk zajló események által félrevezetve, azonnal hangoztatni kezdték az egyértelmű következményeket, miszerint más arab országok, a tunéziai eseten felbátorodva megkísérelhetik saját autokrata és korrupt kormányaik megdöntését.
Most Egyiptom áll ostrom alatt, de Algériában, Jordániában, Marokkóban és Jemenben is forradalmi a hangulat. A közel-kelet gazdagabb és szorosabb irányítás alatt álló királyságai sem lesznek immunisak a királyság létjogosultságát megkérdőjelező kihívásokkal szemben.
Amint azt a Trends Journal-ban előre jeleztem, nem csak a közel-keleten várhatók erőszakos megmozdulások. Az arab világban kibontakozó események Európára is át fognak terjedni. A csatába hívás nyelvezete eltérő lesz, a háttérben rejlő indítékok azonban nem.
2010 decemberében (mielőtt a tunéziai megmozdulások az újságok címoldalára kerültek) kiadtuk a „Le a fejekkel!” című Trendfigyelmeztetést, amiben a „nép és az uralkodó osztály közötti elhúzódó harcot jósoltunk.” Leírtuk, hogy „aki megkérdőjelezi az emberek dühének intenzitását, az vagy álomvilágban él vagy képtelen szembenézni a tényekkel.”
Nem az arab országok dühe késztette a figyelmeztetés megírását, hanem az Európa utcáin folyó diák- és munkavállalói tüntetések. A drákói megszorító intézkedések bevezetése, az adóterhek növelése, a tandíjak körüli viták, a megvont szociális juttatások, megcsonkított szolgáltatások, a közhivatali állások számának csökkentése késztették a fiatalabb és idősebb generációt egyaránt arra, hogy az utcára vonuljon és tiltakozzon egy olyan rendszer ellen, ami megjutalmazza a kiváltságosakat és bünteti a dolgozókat.
Habár milliók vonultak végig Athén, Brüsszel, Dublin, Lisszabon, London és Madrid utcáin, a tüntetések hatására egyetlen kormány sem dőlt meg, sőt, hatásukat szinte meg sem érezték. Az arab rezsimekkel ellentétben, ahol a hatalmat csak erőszakkal van esély megdönteni, a nyugati „demokráciákban” a nép képviseletének illúziója és a kormányok üres ígéretei csillapították az erőszakot.
A sajtó és a politikusok feltételezték, hogy nem kell mást tenni, mint hagyni a tüntetéseket folyni saját medrükben, az emberek pedig idővel beletörődnek sorsukba és viselik a következményeket, ha tetszik nekik, ha nem. A tiltakozások azonban nem folytak a szokásos mederben. A megszorító intézkedések és a munkanélküliség gazdasági következményei továbbra is sújtják az alacsonyabb és a középosztály tagjait. 2011 során már megírtuk, hogy csupán „néhány utolsó szalmaszál kell ahhoz, hogy a tömegeknél elszakadjon a húr, kontrollálhatatlan felkeléseket, hatalomátvételt (erőszakmentes és/vagy katonai), lázongásokat okozva meggyötört világunkban.”
Trendelőrejelzés: Az észak-afrikai és közel-keleti hatalomváltások és az Európában megjósolt zavargások nem szándékos következményei éppen annyira drámaiak lesznek, mint előre megfontolt szándékuk: a hatalmon lévő kormányok megdöntése. Az elnökök, miniszterelnökök, kabinetfőnökök és külpolitikai szakértők felhívása a „békés hatalomátvételre” nem más, mint diplomáciai kétértelműség és üres beszéd. Tiszta és bonyodalommentes forradalom nem létezik.
Egyiptomban látni fogjuk, hogyan álcázzák hatalomváltásnak a katonai puccsot. Már javában megy a propaganda, ami jóságos felszabadítóként tünteti fel az egyiptomi hadsereget, pedig csak az autokrata kormány egy másik karjáról van szó, amely számára a demokratikus eszmék éppen annyira ismeretlenek, mint az általuk leváltani kívánt diktátor számára, aki maga is a katonaság soraiból lépett a vezetői szerepbe.
A világ vezetői és a média nem fogja fel, mit jelentenek az Egyiptomban zajló események. Egy polgárháború-sorozat előjátéka ez, ami regionális háborúkhoz és a XXI. század első nagy háborújához vezet majd.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése