2018. szeptember 19., szerda

EGY ÚJABB BIRODALOM ÖSSZEOMLÁSA









- egykoron egyesült államok szétválása és megszűnése -

Kezdjük egy talán nem meglepő mondattal: egyszer minden birodalom megszűnik, vagy ha nem megszűnik, olyannyira átalakul, hogy már nemigen hasonlít arra a monumentális hatalomra, ami egykoron volt. Ezzel a kijelentéssel felesleges vitatkozni.
A világ történelmén több tíz hatalmas és több száz kisebb, közepes birodalom rohant keresztül, és egyik sem bizonyult tartósnak; elkönyvelhetnénk, hogy ez a világ rendje, és talán igazunk is lenne. Mert a birodalmak a fejlődéssel együtt, melyet kénytelenek véghezvinni (a túlélés miatt), általában elveszítik kezdeti erősségüket, hatalmukat, legyőzhetetlen státuszukat.
Ez így helyes. Talán.

Annak rendje és módja szerint mindenki megtanulta, hogy a birodalmak hogyan jöttek létre. Az első birodalmakat még javarészt gyalogosokkal szerezték meg, később jöttek a lovasszázadok, aztán a szó szerinti hordák (most nem a cigányokra, hanem a tatárokra és a későbbi törökökre gondolunk), és még később a nehéz páncélzattal ellátott, hihetetlenül ütőképes, félelmetes (már a puskaport is bőszen használó) nemzeti csapatok.
Szinte minden birodalom „lyukas” volt, vagyis a térképen jól mutatott, hogy hatalmas területeket foglal és ellenőriz, valójában az általunk ismert vagy sejtett határokon belül (a kezdetekben) több kisebb-nagyobb fejedelemség, hercegség, különálló „államocska” létezett. Hiszen te sem hiszed, ugye, hogy a tatárok valóban egy akkora birodalmat igazgattak – négyzetcentiméterenként?

A későbbi, középkori birodalmak már sokkal erősebb, keményebb szervezésűek voltak. Nem, az ilyen birodalmak már nem csak a saját földrészükön és környezetükben hódítottak, hanem vették a fáradtságot, és pénzt, energiát nem kímélve távoli, addig nem ismert földrészeket, szigeteket fedeztek fel, hogy kitűzzék a nemzeti zászlókat, elhozzák az aranyakat, ásványkincseket, és öljék a bennszülötteket. Ez a dolog akkora méretű volt, mintha ma a Holdat igáznánk le, és az ott élő bennszülöttekkel csatároznánk. (Csak a miheztartás végett.)
Te is tudod, hogyan volt: létrejött a kis Portugáliából a portugál világbirodalom, a közepes, éppen csak bicegő Spanyolországból (akkoriban verte ki, végre sikeresen a muszlimokat az országból) a spanyol világbirodalom, és a kicsinyke Hollandiából a holland világbirodalom. Egyszerűen röhej, hogy ezek a „jókor, jó helyen” lévő, jó szervezőkészséggel és elegendő tettvággyal felszerelt országok még az angolok ébredése előtt képesek voltak megmutatni, ki az úr a házban.

Ezt követően Anglia is bekapcsolódott a versenybe, melynek célja egy tökéletes világbirodalom létrehozása, mely nagyobb és erősebb minden eddig ismert szerveződésnél, így a mongol birodalomnál, a kínainál, a töröknél, perzsánál, vagy a görögnél, rómainál. És akárhogy is nem tetszik, az angolok megmutatták, hogyan kell ilyen roppant nagy birodalmat építeni.
De (mint mondtam már) minden birodalom megszűnik, felbomlik, összezsugorodik.
Ez a világ rendje. Ez az emberiség rendje.


Térjünk vissza ahhoz a gondolathoz, hogy régebben a világbirodalmaknak valójában csak látható határai voltak, de a hadurak nem uralkodtak minden egyes négyzetméter felett! Hiszen nehezen hihető, hogy ha ilyen-olyan kiskirályok, távoli vidékek földesurai, harcias gondolkodói úgy vélték, hogy nem hódolnak be, akkor hogyan létezett a teljes birodalom, melynek a mai napig csodájára járunk?
Megmondom.
A kulcsszó olyan egyszerű, hogy el sem hiszed: politika. A második kulcsszó: pénz (akkoriban még így nevezték: arany).

Hihetünk benne, hogy kisebb-nagyobb területek, melyek felett talán senki sem uralkodott, nem álltak be a hatalmasok mellé/táborába, hiszen szó szerint nem volt senki sem, akiket le lehetett volna fizetni, vagy meg lehetett volna félemlíteni. Már ezer évvel ezelőtt is működött az a fajta büdös politika, ami manapság; sok ostoba hadvezér előbb fegyverrel próbálkozott, aztán (okos tanácsadók szavára hallgatva) megpróbálta ékszerekkel, arannyal, pénzzel, nőkkel maga mellé állítani a renegátokat, és ha ez sem ment (mert akkoriban is éltek bolygónkon nyakasok, ostobák, felelőtlen barmok), akkor jött a politika.
A politika lényegében egy megfogalmazhatatlan tevékenység, melyre gondolván általában minden jóérzésű embernek felfordul a gyomra. Szükséges rossz, mondhatnánk, de azért nem árt tudni, hogy a szó régebben nem feltétlenül forrt ennyire össze a mocsokkal, mint manapság – bár tény, hogy akkoriban is megvoltak az aljas backstabek, akik ész nélkül teljesítettek minden olyan vélt vagy valós parancsot (óhajt), amiben gyenge agykapacitásukkal hinni mertek.

A birodalmak politikája mindig is aljas, hódító, és a megszerzett területek lakosságát teljesen a földbe döngölő, lealacsonyító volt. Undorító.

Mind a spanyol, mind a portugál vagy holland (francia, olasz) gyarmatbirodalom híres volt arról (de főként a spanyolokról hallhattál), hogy egyrészt nem tisztelték eléggé a meghódított területek lakosságát (az őslakosokat), másrészt tiszteletlenségük jeleként javarészt ölték, pusztították őket – röppenjen csak a fejedbe, hogy a maják és inkák majdnem teljesen kihaltak!
És itt újabb „fehér foltra” mutathatunk rá. Ez már nem a mongolok, görögök, rómaiak birodalma – ez már sokkal modernebb, „kifinomultabb” (műveltebbnek nem merném nevezni): régebben az uralkodók meg voltak elégedve vele, ha pár tíz „fehér folt” éktelenkedett birodalmukban, nem morogtak érte, ha előfordult pár olyan terület, ahol katonáik sosem jártak, és kiskirályok tartották be a kiskirályi rendet. Előfordult. Hogyne.
Azonban a spanyolok, elsőként a világtörténelemben, úgy érezték, hogy „csak a halott indián a jó indián”, és tűzzel-vassal kedveskedtek (meg érdekes, addig azon a földrészen nem tapasztalt, európai betegségekkel) az őslakosoknak, aminek az lett az eredménye, hogy bár hosszú évekig voltak fehér foltok világbirodalmukban, ahová sosem jutottak el (rengeteg helyen még ma sem járt fehér ember), ettől függetlenül nem kellett aggódniuk azon, hogy valaki(k) arrafelé lefölözi(k) a hasznot – nem kellett fegyverrel, arannyal, netalántán politikával próbálkozniuk.
Tűrték, hogy birodalmuk csak a térképeken legyen egységes – miközben valójában olyan volt, mint az ementáli sajt.

Hasonló sorsot erényt vívott ki magának Anglia is, mikor úgy döntött, hogy elkezdi terjeszteni a világ egyik „legérdekesebb” nyelvét (közel 500 éve nem volt az angolban nyelvreform)(ezáltal joggal nevezhetnénk az egyik legprimitívebb, legigénytelenebb nyelvnek a Földön), és olyan gyarmatbirodalmat épít ki, aminek évszázadokon át a csodájára fognak járni.
Így is történt: 1945-ig a csodájára jártak ennek a világbirodalomnak. Csodájára jártak a németek, az amerikaiak, talán még az oroszok is (Japánról most ne beszéljünk – éppen főzték a maguk kis csodáját vacsoráját).
Van itt valami, amit nem árt megállapítani, ha már birodalmakról beszélünk.

Az egymás követő világhódítók mindig véresebbek és kegyetlenebbek voltak, mint elődeik. Az egész olyan, mint egy sosem befejeződő, bánatos játék, melyben a következő fokozat mindig gusztustalanabb kell legyen, mint amilyen az előző volt. Hiszen régebben csatákat vívtak, és még a vesztesek is elismerték a győztesek technikai, katonai tudását – később megjelentek a sokkal kegyetlenebb háborúk, több nemzetet is nyomorba taszító politikai ármánykodások, és aztán az az idő következett be, amikor már nem számított sem az, ha erősebb vagy, sem az, ha esetleg műveltebb (lásd a spanyolokat). Ettől számítva valahogy felgyorsultak a kegyetlenkedések, melyek egyenes úton mutattak az első majd a második világháború ördögi pokla felé.

Tévedsz, ha azt gondolod, hogy a világháború „csak” világháború volt! Ezek a hatalmas háborúk a gyarmatok újrafelosztása miatt (is) keletkeztek. És ebben a felosztásban két állam volt érdekelt, mindkettő kicsit „lemaradt”, mikor az észt osztogatták menni kellett ésgyarmatosítgatni, így csak most, a huszadik század közepe fele ébredtek rá, hogy be kell hozniuk a lemaradást.
Be is hozták.
Volna.

Egyiküket Németországnak hívták, és a mai történelmi ismereteink szerint ott gonosz, mindenre kapható nácik, fasiszták (sicc!), barnaingesek, zsidógyűlölők törtek hatalomra, hogy cirka egy évtized alatt szinte az egész világot fenyegessék, pusztítsák, támadják. Erről most nem mondok semmit.
A másik ország volt az Amerikai Egyesült Államok.
Eljutottunk cikkünk fősodrához.


Azokban az időkben, amikor a ma USA néven ismert ördögi formáció megalakult, néhány angol arisztokrata azt vallotta, hogy valami nincs rendben. Hiszen az mégsem járja, hogy pár vörös nyakú paraszt mondja meg odaát a Nagy Víz másik oldalán, hogy most hogyan is legyen a jövő, így 1776-ban, hosszas előkészítések után, kitört az amerikai-angol háború. Ma már azt valljuk: ez a háború nem a függetlenség miatt tört ki, mindössze néhány kedvezőtlen rendelet, furcsa és „nemkívánatos” adók miatt – és ezzel jókat hazudozgatunk, de hát ilyen a világ!
A háborút az USA nyerte 1:0-ra, és így önálló állammá lett. Megszületett a Szörny.

Az Amerikai Birodalom pontosan olyan utat jár be, mint a többi, előtte megismert birodalom – azzal a különbséggel, hogy véresebb, erőszakosabb, agresszívebb és mocskosabb minden eddig megismert szövetségnél. Hozzájuk képest a mongol horda kivénhedt szűzlányok serege volt, a törökök gyapjas, bajuszos, falra kitűnően mászó tinédzserek csürhéi, az oroszok rövidlátó (he-he-he) könyvmolyok, és még a japánok is csak szusizabáló, „egyistent” kedvelő, önfeláldozó (és éppen ezért eléggé megbecsült) majmok bandái. Hát nem csodálatos?
Anélkül, hogy hirtelen megint előtörne belőlem a tanárféle (hogyne), lássuk, az elmúltköbö 200 évben miféle tettei voltak ennek a „világ rendőrének”:

·         Amerikai-brit háború - 1812-1815
·         Mexikói-amerikai háború – 1846-1848
·         A „Walker-háborúk” (Latin-Amerika bekebelezési kísérletei) – 1853-1860
·         A kubai-spanyol-amerikai háború - 1898
·         Első világháború – 1917-1918
·         Második világháború – 1942-1945
·         Koreai háború – 1950-1953
·         Vietnámi háború – 1959-1975
·         Disznó-öböl invázió (Kuba leigázásának terve) - 1961
·         „Igaz ügy” hadművelet (Panama megszállása) – 1989-1990
·         „Sivatagi Pajzs” hadművelet (arab olajmezők megszállása) – 1990-1991
·         Öbölháború - 1991
·         Afganisztáni háború – 2001-2010 (eddig)(még folytatva)
·         Iraki háború – 2003-2010 (eddig)(hazudozva a kivonulásról, még folytatva)

A fentebb felsorolt háborúkat, inváziókat, hadműveleteket (megelőző csapásokat)(ha-ha-ha)(pár forrongás kivételével) az USA kezdeményezte, indította el, vagyis elmondhatjuk, hogy ez a világ legnagyobb, legjószívűbb, legdemokratikusabb országa azóta, hogy megalakult, a két „én nem lépek be, mert ez európai belügy” világháborúval együtt 14 nagyobb háborút vívott a Földön – ennyit és ekkora méretűt egyetlen nemzet sem engedhetett meg magának. Ez mellett közel 30-40 kisebb beavatkozásról tudunk, mely fegyveres összecsapások nem szélesedtek ki háborúvá, bár közel voltak hozzá.
Miért mer ennyire pofátlan lenni ez a szörnyeteg, mire fel ez a makacs „kihaénnem”-stílus?

Ne feledjük, hogy miután az Államok megalakultak, a szívük sokáig még Európához vonzotta őket. És persze nem csak a szívük: akkoriban (és még sokáig) Európa volt a világ közepe, ott termelték meg azt a rengeteg gyógyszert, ruhát, szerszámot, gépet, élelmiszert, a hajózáshoz, hadseregek fenntartásához szükséges javakat, termékeket, melyek beszerzése (és „lekoppintása”) nélkülözhetetlen volt ennek az új, de akkoriban még gyenge, közepes birodalomnak.
Közepes birodalomról beszélhetünk, mert bár az USA a XIX. században még nem vonyított úgy, ahogy manapság teszi, azért minden épeszű ember látta és láthatta, hogy egyszer hatalmas, talán a világ legerősebb nemzete lesz ebből a területileg óriási, gazdaságilag erősödő, katonailag még csak botladozó, de egyre jobban magára találó óriásból.

Valamikor a XX. században aztán az angolokat utánzó, karót nyelt, pökhendi politikusok, akik nagyon értenek a szarkavarásokhoz az értelmes hegyi beszédekhez, rájöttek, hogy hiába olyan roppant nagy ez az ország, ha egyszer képtelen a saját lábán megállni. Hiszen itt senki (ismétlem: senki) sem akar és szeret dolgozni, hiába a jól hangzó Ígéret Földje, hiszen gyarmatok nélkül, rabszolgák nélkül semmire sem fogja vinni. Azok az egykori rabszolgák, akik felszabadult polgárként éltek, inkább lefelé húzták az országot, mintsem felfelé tolták volna (értem itt a már akkoriban elkezdődött „én nem dolgozom, mert üldözött kisebbségben élek”-féle felhangokat), így az amerikai vezetés körbenézett a nagyvilágban, hogy mit tehetne. Mert hamar elbukik, aki nem a jövőnek építi országát.
Igen ám, de az egész Föld fel volt már osztva. Elég nagy problémát jelentett az a pár apró kis szigetecske is, amiket az USA mérhetetlenül primitív, de azért valamennyire ütőképes hadereje megszállt és elrabolt eredeti gyarmatosítóitól (spanyoloktól, angoloktól), hiszen ezeket is csak nagyon nehezen köthették az anyaországhoz. És lényegében nem hozott gazdasági változást, fellendülést a dolog.
Nagyobb halra volt szükség. Nagyobb gyarmatokra.
  
A múlt század elején már kialakult az a gyarmattartó rendszer, melyről nyugodtan beszélhetünk úgy is, mint „lebetonozott rendszerről”, olyan mindenki számára elfogadott dologról, melyet nem kérdőjelezünk meg. Természetesen a legnagyobb (és legbiztosabb) birodalom az angoloké volt – éppen ezt irigyelte meg a „kistestvér”.
Ahhoz, hogy a jól szervezett és hihetetlenül erős, félelmetesen kiképzett angol hadsereggel egy ilyen kis létszámú és gyengén felszerelt katonasággal rendelkező ország szembeszálljon, kicsit többre volt szükség, mint bátorságra (hősiességre?). (Itt említeném meg, hogy pölö 1939-ben, mikor Adolf Hitler éppen bekebelezte Csehországot, a cseh hadsereg ütőképesebb, nagyobb létszámú, jobban felszerelt volt az amerikai haderőnél.)
Szóval egy ilyen pár tankkal, puskával, néhány hadihajóval felszerelt, alig 175 ezer fős hadsereg akarta legyőzni a roppant nagy Brit Birodalmat, mert a kormánynak szüksége volt a külföldről (is) ellopható kincsekre, ásványi anyagokra.
Hirtelen kitört az első, pár évvel később pedig a második világháború.

Igen ám, de az USA azt is belátta, miközben egyre nagyobb érdekeltségeket szerzett szerte a világban, hogy a régmúlt gyarmattartó rendszer, mint olyan, nem működhet. A gyarmatokhoz ugyanis rengeteg pénz, katonai erő, hihetetlen logisztikai háttér szükségeltetik, amely egy idő után megmakacsolja magát, és a szürke hétköznapok sodrásával átcsap lakossági ellenszenvbe – ezáltal pusztulásra ítélve a birodalmat. Ezt láthatjuk az összes eddigi világbirodalomnál; előbb ők a fölényes győztesek, aztán átalakulnak megszállókká, még később legyőzötten kullogó ocsmány szarjancsikkávesztesekké.
Kapóra jött az, hogy odaát Európában egy Németország nevezetű, nem olyan régen létrejött, és iparilag egyre erősödő állam szintén gyarmatokat szeretett volna szerezni – és ezért bármire (a szó szoros értelmében bármire) hajlandó volt. Akár az egész világgal farkasszemet nézett.
Tehette: olyan erős, már-már legyőzhetetlen hadsereget szervezett, akkora technikai ugrást és erkölcsi felemelkedést hajtott végre, amelyre sem addig, sem azóta nem volt példa a történelem során. Ne legyünk ostobák: az amerikai hadsereg nagyjából a nyomába ér, de sem technikailag, sem erkölcsileg, emberileg nem lesz képes sosem arra a szintre emelkedni, ahol a német haderő volt 1939 és 1945 között! De nem ez a lényeg.
Miközben zajlott a második világháború, az Egyesült Államok úgy döntött, hagyja elvérezni azt a birodalmat, amelynek romjain a saját világbirodalmát szerette volna felépíteni. Így esett, hogy az angolok „hősiesen” ellenálltak a német támadásoknak, szinte egyedül voltak a hihetetlen légi és szárazföldi fölénnyel szemben – az amerikaiak pedig karba font kezekkel vártak. Mindössze arra volt szükségük, hogy a világbirodalom végre segítségért kiáltson – és mikor Churchill végre volt szíves észrevenni, mire megy ki a játék, már rájött (túl későn), hogy rossz lóra tett ezekkel a népekkel. Mert az amerikaiak a maguk gőgösségén felül még ráadásul aljasok a saját fajtájukkal, akár az angolszászokkal, akár csak a fehér bőrszínű emberrel szemben is.

Ahogy az USA belépett a második világháborúba, az maga a megtestesült dráma, egy olyan káosz és cselszövés útjára tévedt nagyvilági opera, melyet így nem is lehetett volna kitalálni – ehhez már szükség volt némi szerencsére is. Azt a tényt, hogy Németország felfedezte a cselt, mellyel az angolszász érdekeltségbe tartozó államok (összefogva, bár a függönyök mögött megfelelő ellenségeskedéssel) véglegesen el akarták tüntetni a történelem színpadáról, és ezért megelőző csapást mért a Szovjetunióra (akit ezek az ördögök képesek voltak rendesen belevonni az egész csinnadrattába), nem szabad elfelejtenünk. Ezen megelőző csapás nélkül a nyugaton harcoló német csapatok egyik napról a másikra azt vették volna észre, hogy az oroszok a hátuk mögött lerohanták őket, és Berlin elesett.
Azt a tényt se felejtsük el, hogy nagyon nehéz volt rávenni a japánokat arra a keserves támadásra, ahol az amerikaiak inkább feláldoztak pár anyahajót, hadihajót és katonát, csak ki lehessen mondani, hogy egy újabb háború indulhatnak, melyet aztán (magabiztosan) meg fognak nyerni. A kísérteties hasonlóság 1942 és 2001 között ott van – megkerülhetetlen. Az elsőnél az amerikaiak tudták, hogy érkezik a támadás, de nem tettek ellene, a másodiknál az amerikaiak „önmagukat támadták”, és erre hivatkozva tudtak háborúba lépni.

A gyarmati rendszer, melyet végülis a maga érdekes formájában „elloptak” az angoloktól, az USA számára nem működött. Ők kezdetben nem akartak hadsereget állomásoztatni egyik „gyarmati” országban sem (Ausztrália, Németország, Franciaország, Japán), bár tény, hogy a háború végével azért maradtak ott ütőképes egységek. Mint minden világbirodalom, az Amerikai Birodalom is azzal kezdte, hogy kezet nyújtott és segített felemelkedni – szövetségek születtek, technikai és tudományos vívmányok a gyarmatokon, még később pénzügyi segítség érkezett, hiszen a Nagy Amerika mindenkivel barátságos volt, aki nem a Szovjetunió barátjának vallotta magát.

Felesleges időrendi sorrendet felállítani, nem szükséges hosszasan taglalni, hogy végülis mi fog vezetni ennek a birodalomnak az összeomlásához. De össze fog omlani, hiszen (mint köztudott) évek óta a kínai kormány finanszírozza az „amerikai álmot”, az amerikai családok jólétét, minden amerikai katonai kiadást – és ne tévedjünk el olyan szólamokban, hogy ez nem igaz, csak szimpla rágalom! A tényeken semmit sem változtat, ha „véletlenül” kiderülne, hogy mégsem akkora az a kínai részesedés az amerikaiaknak adott évenkénti segélyben.
Most meglessük, hogyan és miért dőltek össze az eddig létrejött birodalmak! Tanulságos lesz.
  
Valamikor réges-régen a sumérokkal és akkádokkal kezdődött a dolog. Az akkádok kitaláltak egy újfajta, addig nem ismert és próbált (köz)igazgatási rendszert, miszerint a városok élére amolyan jómunkásemberhelytartókat, „kiskirályokat” ültettek, ezzel alapozva meg, hogy nem mindig volt szükség a Nagy Király személyes beavatkozására.
Bukásukat az okozta, hogy nem bírtak el az északról a birodalomba özönlő nomádokkal (nem, ez most nem egyezik a jelenlegi francia példával, bár kísértetiesen hasonló helyzetet vizionál)(de az úgynevezett Európai Unió „Birodalom” még nem vette észre a „nomádos problémát”), és mire egy kicsit képesek lettek volna lesüllyedni a szintjükre, megpróbálni beilleszteni őket, addigra szinte az összes város, külső terület elveszett – és a birodalom megroggyant. Aztán eltűnt a süllyesztő mélyén.
Az egyiptomiak birodalma szó szerint nem is volt birodalom, mégis meg kell róluk emlékeznünk, hiszen bukásuk több mint érdekes volt. A birodalom azért omlott össze, mert a papok elkezdtek kicsit mohóbbak lenni, és önállósodtak. Mikor ez bekövetkezett, már a kutya sem istenítette a mindenkori fáraót, és aztán a külső támadásokra csak a vállukat vonogatták az emberek – és mire felocsúdtak volna, már a Római Köztársaság „csatlósa” lettek. Hihetetlen.
Őket ez a már valódi, erősen szervezett, katonailag és gazdaságilag legyőzhetetlen birodalom, a Római követte, akik egyes vélemények szerint igen jelentősen járultak hozzá ahhoz, ahogyan ma élünk (itt az életminőséget, a technikai, emberi fejlődést magyarázom)(a másik ilyen birodalom a Harmadik volt – csak erről nem szabad beszélnünk). Mikor ez a birodalom elérte a legnagyobb területi kiterjedését, illetve a legerősebbé lett a Földön, akkor az emberek életkora hosszabbá vált, az életminőség jelentősen (pozitív irányba) mozdult, és ez hirtelen megtetszett a határokon kívül élő nomádoknak, népeknek, akik szerettek volna a „jólét állampolgárai” lenni.
Ismerős a helyzet, igaz?

A Római Birodalomról, annak bukásáról több száz könyv és ezernyi elmélet született, úgyhogy nem az én tollamból fogod megtanulni a tutit, de annyi tény, hogy hosszú, keserves évtizedek vezettek a véghez, pontosan úgy, mint manapság az Amerikai Birodalom esetén – a „birodalmi elvek” szerint, aki ismerte a hivatalos nyelvet (a latint), az bárhová eljuthatott, bármilyen magas szintre „beférkőzhetett”. És az a rengeteg barbár, nomád, élősködő és jöttment, akik a határokon túlról érkeztek, sosem ütköztek megkülönböztetésbe, mert Róma mindenkit szívesen látott, aki megpróbált beilleszkedni.
A Római Birodalom veszte a bevándorlási politika volt.
Túl sok és túl szegény, beilleszkedni nem akaró, a birodalmat lenéző, támadó, ocsmány alak jött a távolból, és mire Róma feleszmélt, már nem volt olyan erős gazdasági és katonai hatalom. Még a légiók nagy része is koszos, mocskos zsoldosokból állt – oda lett az egykor híres és hírhedt, félelmetes hadsereg.

A Római Birodalmat a Hun Birodalom követte, melyről nemigen tudjuk például, hogy lakói, a nem mindig lóháton hangoskodók eléggé fejlett állami, birodalmi életet éltek, komoly civilizációt hoztak létre a sztyeppéken, és bár a rengeteg ostoba mendemonda miatt később mint véres, kiengesztelhetetlen, brutális és túlságosan primitív népként láttuk őket bájosan ostoba lelki szemeink előtt (pölö a múlt századi, nácik elleni uszító rágalomhadjáratban a bátor németeket a hunokhoz hasonlították – természetesen negatív jelzőként, értve itt, hogy senkinek sem kegyelmeznek, vérre éhesek/szomjasak), tudhatjuk róluk, hogy azért valahol (ó, be szép is ez!) nekik is volt szívük.
Nem, nem a szívük vitte őket a romlásba, hanem Attila, a király halála.
A viszálykodásban, mely azt követően jött el, hogy Attila egy lakoma közben degeszre (halálra) zabálta magát, utódai egymásnak estek a birodalom hagyatéka miatt, így az addig adóztatott és rettegésben élő népek szépen erőt gyűjtöttek, és visszatámadtak. A Hun Birodalom több részre szakadva lassan beolvadt a világba.
Nos, a nomád hunok után a még „nomádabb” mongolok, a tatárok következnek. Ezek a szépen lovat megülni képes srácok hihetetlen gyorsan egy hihetetlen nagy birodalmat hoztak létre – és ez állt is 162 évig, hogy aztán szépen különböző kisebb, majd még kisebb, végül elenyésző kis birodalmakra szakadozzon szét, miután az erőskezű irányító (jelen esetben Ögedej kán) szépen átballagott a túlvilágra, vagy mifene. A Mongol Birodalom szerepe a világ történelmi menetében végül is elenyésző, de ha azt nézzük, pontosan megmutatta, meddig képes egy folyamatosan és harciasan terjeszkedésre vágyó, csak a gyarmati rabszolgákból, nyersanyagokból tolvaj módon építkező birodalom talpon maradni.
Rövid ideig.

Azt beszélik, a világ első valódi világbirodalma bizony nem a Római, nem a Mongol, nem is a Hun volt, hanem a sokkal, de sokkal későbbi Spanyol Birodalom. El is kell hinnünk. Mert azok a nagy, sokszor több millió alattvalót is magukba olvasztó birodalmak, melyek a spanyolok előtt léteztek, szinte csak kistestvérek voltak ehhez képest.
A Spanyol Birodalom a világ legelső globális birodalma volt, mert nem csak a közvetlen környéken keresett új, gyarmatosítható, elfoglalható és kizsákmányolható területeket, hanem nagyobb és szélesebb távolságokban gondolkozott. A világ legerősebb tengerészeti erejét hozták létre, és felfedeztek földrészeket, szigeteket, szárazföldeket – olyan messzire jutottak, ahová előttük csak nagyon kevesen. És ők voltak az elsők, akik a külső gyarmatokon az egykori akkádokhoz hasonló „kiskirályi rendszert”, kormányzóságokat hoztak létre.
Vesztük pontosan az lett, ami előtte, a növekedés éveiben az előnyük is volt: roppant nagy, az egész világra kiterjedő kereskedői, katonai hálózatot hoztak létre és ezt hosszú távon képtelenek voltak fenntartani.
A folyamatos angol, francia, portugál támadások miatt a kolóniák, melyek előtte több száz hajót küldtek át a nagy vízen, hogy vigyék a drágakincseket, hirtelen elszakadtak az anyaországtól; az európai kontinensen Napóleon erősebbnek bizonyult és lerohanta Spanyolországot. A birodalom elkezdett inogni, a gyarmati rendszer türelmesen várakozott, ámde megérkezett az a szörny, ami jelen cikk témája is – kitört az amerikai-spanyol háború, és a Spanyol Birodalom ezt követően omlott össze.

A spanyolok mellett szép lassan magukra találtak az angolok is, és csodák csodája: létrehozták a Föld legnagyobb kiterjedésű, legnépesebb és legerősebb birodalmát, a Brit Birodalmat. A dolog nem ment könnyen, mert folyamatos háborúban kellett állniuk a franciákkal és spanyolokkal, még később már a németekkel, amerikaiakkal is. Bárhogyan is szépítjük a dolgot, azért azt be kell ismernünk, hogy a Szörnyeteg felemelkedése nélkül még talán ma is állna ez a birodalom – nem azért, mintha annyira tökéletes lett volna, hanem azért, mert megfelelő eszközökkel, profin volt irányítva. Ez nem tagadható.
Vesztét az európai háborúk okozták. Az első világháborúban egy kissé meggyengült, bár ezzel a gyengeséggel még mindig a katonailag és gazdaságilag legerősebb állam maradt a Földön, de a második világháborút már nem tudta „átvészelni”. Mindjárt megmondom, miért.
A második világháború után a Brit Birodalom szép lassan darabokra szakadt, az egykori kisebb-nagyobb gyarmatok visszanyerték függetlenségüket, és véget ért egy 414 éves történelmi, szinte az egész emberiségre hatással lévő folyamat.


Beszéltünk már róla, a Vén Szivarozó mennyire megdöbbent, mikor észrevette, hogy a barátjának gondolt Amerikai Birodalom (amely a második világháború elején még csak Amerikai Pössedvény néven emlegetett formáció volt) nem nagyon akar a segítségére sietni. Ott állt az ostoba letolt gatyával, egyik oldalról azt látta, hogy a Büszke Bajuszos baráti jobbot nyújt feléje, és azt ígéri, hogy nem nyúl nehezen összehozott világbirodalmához, a másik oldaláról a Rettentő Nagyarcú Félember pedig körberöhögi, miközben a tenyerét dörzsölgeti.
Erre Churchill a rosszabbik utat választotta – és ezzel szabályosan ki is végezte a legendás brit világbirodalmat. Amerikának szüksége volt rá, hogy a világot újraosszák, szüksége volt azokra a gyarmatokra, amit a „kistestvér” levetett magáról.
Azonban a második világháború és a 2010-es „iraki kivonulás” közötti időszakban történt valami, ami egyenes úton vezetett ezen új birodalom vesztéhez.

Hiába próbálja a mai napig elhitetni a világgal, hogy jogosan ront rá független országokra és a lehető legbrutálisabb eszközökkel tapossa el a katonai, polgári ellenállásokat (lásd: Afganisztán, Irak), hiába próbál egyre több és több „szövetségest” találni, miközben csak vergődik abban az általa gerjesztett katonai pokolban, ahová jutott – az Amerikai Birodalom végzetesen magába fog zuhanni, összeomlik, és több kisebb országra, „birodalomra” tagozódik, követve ezzel a Mongol Birodalom példáját.
  
Az elmúlt években rengeteg blogger, újságíró és író foglalkozott ezzel a témával, és egyben az összes ember egyetértett: az Amerikai Birodalom, az az egység, amelyet ma ismerünk, meg fog szűnni. Nem tartható tovább az a rengeteg etnikai, gazdasági, technológiai feszültség, ami most jellemzi az Egyesült Államokat. A kérdés csak az: mikor? A másik kérdés: ha ez bekövetkezik, az békés lesz, avagy háborúkhoz vezet?
Amennyiben az itt látható tagozódással bomlik kisebb érdekeltségekre a birodalom, és ebben az északi testvérke, Kanada is aktívan részt vesz (a gazdasági összefonódások miatt részt kell, részt fog venni), illetve bekapcsolódik az olcsó munkaerőt adó Mexikó is, úgy elkerülhető lenne a vér, erőszak, háború. Közel 100-150 éve tudjuk, hogy Texas mindig is különálló (önálló?) államként tekintett önmagára, és csak nagyon nehezen illeszkedett (és illeszkedik) az Amerikai Birodalom szövetségébe. Ugyanígy azzal is tisztában vagyunk, hogy Kalifornia, Nevada, Arizona és Utah már a beolvasztást követően is egyetlen egységet alkotva ellenkeztek minden olyan ellen, amelyet a fehérek, az amerikaiak, a nagyeszűek találtak ki. (Ez mellett nem árt megjegyezni, hogy pölö a jelenlegi kaliforniai kormányzó is mennyire szeretne elnök lenni – ha nem az USA elnöke, akkor talán a különálló Kalifornia országé, nemde?)
Kanadáról már ma is elmondható, hogy Kína második külső gyarmata/tartománya (az első a világ legnagyobb szigete, melyet földrészként vernek a fejünkbe tanítanak nekünk: Ausztrália), és a kanadai nyugati partvidék, Brit Kolumbia állam, illetve az USA két északnyugati állama, Oregon és Washington akár egyetlen összefüggő, kínafüggő országgá is válhat. Miért ne? Emlékszel, ugye? Politika, pénz…
Folytathatnám: Dél és Észak a mai napig gyűlölik egymást, viszont vannak ott a Szörny hidegebb, Angliához hasonló hőmérsékletű szegletében olyanok, akik még tudják, miféle értékek léteznek a Földön – ők kiválhatnak Új-Anglia néven… És aztán Quebec tartomány, amelyik több tíz éve azon fáradozik, hogy a francia államnyelvvel egy önálló országgá lehessen… Alaszka a maga őrületes ásvány- és természeti kincseivel… Hawaii, melyet olyan ocsmány módon lopott el a Szörny egy nem teljesen épelméjű, de azért vitathatatlanul választott királynőtől, hogy nem is lehet rá szót találni (ocsmány, undorító?)(politikai?).
A sor elég hosszú.
Sokan és sokféleképpen szeretnék újra felosztani ezt a hihetetlenül nagy birodalmat.
Azt mondom, megérett rá.

Természetes, hogy a legnagyobb szerepe ebben az újrafelosztásban Kínának és az egyre jobban visszaerősödő megerősödő Oroszországnak lesz. Ami évekkel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt, az pár éven belül bekövetkezik. A jósok és semmittevő politológusok (hazug munkakerülők) azt vallják, hogy nem fog olyan gyorsan végbemenni ez a dolog, és ha már el is kezdődött (ennek láthatjuk a jeleit), akkor is: az USA harc nélkül nem adja magát.
Dehogynem. Azért ne higgyük, hogy abban az országban, a birodalomban, a Szörny belsejében csak szánalmas, tanulatlan, gondolkodásra alkalmatlan emberek élnek! Szerencsére nem. Hallani és olvasni olyan csoportokról, érdekszövetségekről (gárdistákról és szervezett fegyveresekről), akik eltökéltek, látják a jövőt, és tudják, hogy ha eljön az idő, mit és hogyan kell cselekedniük.

Egy hazugságra épülő politikai berendezkedés nem képes tovább létezni. Egy hazugságra épülő államhatalomtól már az is szép teljesítmény, hogy egyáltalán meg tudta ünnepelni kikiáltásának a 200-adik, majd a 227-edik évfordulóját (2010. szeptember 3.), és hogy talán megéli (ha megéli) a 250-ediket.
Végülis szép „ajándék” lenne mind az elkeseredett, „felébredt”, gondolkodó amerikaiaknak, mind a világ népeinek, ha a negyedszázados évfordulón bejelentenék a Birodalom összeomlását, sok-sok kisebb birodalomra, országra darabolódását. Mindenki jól járna – és jól fog járni. Egy ilyen agresszív, élősködő, meggondolatlan, katonai erejével kérkedő szörnyetegre, mint az amerikai, nincsen szüksége a Földnek.

Nem vagyok jós. Nem tudom pontosan az időpontot, de látom (vagy veled együtt, vagy nélküled), hogy ennek a valamikor egyesült államoknak befellegzett. Pontosan azokat a bűnöket és hibákat követte (és követi) el, melyeket elődei – mert az ember, a makacsság, egoizmus, ostobaság nem változik.
Nem fog hiányozni. Az emberiség még hosszú száz éveken keresztül fog beszélni róla, és talán a kierőszakolt történelmi ismeretek magasztalni fogják, de érdemes megfontolni, mi volt, mivé vált és mivé alakították: sosem volt valódi, olyan birodalom, amelyre felnézhetünk, amelyik a maga kegyetlenségeivel azért valamelyest pozitívan befolyásolta a bolygó jövőjét. Mindig is egy rossz, megvetett, gyűlölt és undorító mocsok volt, melyet nem másik birodalom tüntetett el (ez azért szégyenletes is a maga nemében), hanem önállóan szűnt meg.

Béke.

Amit még tudni érdemes.
A világon ma egyetlen birodalom létezik csak, mely több ezer éves, és még mindig „működik” (és ezt érdemes nem elfelejtenünk)(bár véleményem szerint az USA és Lopottország ezen tény miatt is idegeskedik), és ezt úgy hívják, hogy Perzsa Birodalom – azaz a mai Irán, amelyik előbb Perzsia névre „keresztelődött”, majd felvette „modernebb” nevét.
Vajon mi kell ahhoz, hogy egy birodalom működjön, sokáig fennálljon, ne merüljön feledésbe?

Talán nem olyan hozzáállás, mint az 1783 és 2033 között létezett Amerikai Egyesült Államok.

Blogom történetében ezzel az eddig egyedülálló cikkel köszönöm meg figyelmedet, mely cikkem pontosan a 250. egy méltán elismert és figyelemre méltó sorban! Remélem, a némi „politikai” hozzáállás, néha nagyon is fellángoló érzelmek, magánügyi problémák és időnkénti kemény odamondogatás mellett tetszenek neked az ilyen formájú írásaim is – mert a jövőben szándékomban áll többet mesélni, szórakoztatni, mintsem állást foglalni felesleges, oda nem illő, borzasztóan semmitmondó emberek, szervezetek, értékek, gondok és gondolatok mellett.
Visszavárlak.


FELHÁBORODÁSI MÉRTÉKEM: 4/10

AGYMOSOTT INDEX:


FÜGGELÉK AZ ÉRTELMEZÉSHEZ:

POLITIKA: - Érdekcsoportokon belüli döntéshozási folyamat. Ez volt rá a szebb kifejezés.
PÖSSEDVÉNY: - Romlott(ság), romlás.
LOPOTTORSZÁG: - Izrael. Ezen nincs mit magyarázni. Az a föld nem az övéké.
RENEGÁT: - Áruló, hittagadó (különösen azok, akik a kereszténységet az iszlámmal cserélik fel).
DEGESZ: - Olyan növényszerv, mely púposan vagy hólyagosan fel van fúvódva, ki van duzzadva, mint a repce vagy a paszuly. Más értelmezésben: nyiroktól, nedvektől, kövérségtől dagadt vagy duzzadt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése