2018. szeptember 18., kedd

A világ titkai II.









A világ titkai II.





Bizarr, csápos lényről

készítettek felvételt a vadonban: idegen szimbióta? - VIDEÓ



2018. május 18., péntek 







Futótűzként terjed az interneten az erről készült videó!
Arra még nem volt példa, hogy bármiről hasonló videó készüljön, mint ami ezen a felvételen látható.
Az egész interneten óriási vihart kavartak a látottak, ugyanis a felvétel készítői azt állítják, hogy valamiféle idegen szimbiótát, vagy legalbábis egy eddig ismeretlen, scsápos lényt találtak az amerikai vadonban.
Az információk alapján az illető épp kirándult a természetben, amikor belebotlott ebbe a valamibe.
nem tudta eldöntnei, hogy pontosna mi, mivel fura, amorf kinézete volt, és csápokkal is rendelkezett.
Ekkor döntött úgy, hopgy lefilmezi, és felteszi a Youtube-ra, hátha valaki megt udja madj mondani, hogy mivel találkozhatott...
Az élénkebb fantáziájú kommentelők szent meggyőződése, hogy a furcsa, csillókkal borított, fehér rém nem más, mint egy földönkívüli létforma.
Sokáig nem lehetett tudni, mi lehet ez, és igazából most sincs rá megnyugtató magyarázat.
Egy biológus jelentkezett azonban, aki elmondott egy olyan magyarázatot, mely akár lehetséges is...
Szerinte a kiránduló nem másba botlott bele, mint egy titokzatos faféreg telepbe. De az si lehet, hogy ez egy kikelő régek összességét alkotó telep.
Iylet ritkán látni, ezért ijedhetett meg, és filmezhette le az illető.
Az erdőszakértő figyelmeztetett arra, hogy ne nagyon piszkáljunk semmit a szabadban, ha nem tudjuk róla, hogy mi az, ugyanis nem számít, hogy földi vagy földönkívüli, nem biztos, hogy barátságos lesz az emberrel...
OSZD MEG másokkal is!


Bizarre alien looking creature filmed in woods (Disclose Screen)





Ez lehet a végső igazság a sötét anyaggal kapcsolatban: ez alkotja a világegyetem 95%-át, mégis alig tudunk róla valamit!



2018. szeptember 10., hétfő 







Lehet, hogy Einsteinnek mégis igaza volt... pont kerülhet a valóság és a világunk legnagyobb rejtélyének végére?
A sötét anyag létezésére az első utalás 1933-ban történt, amikor Fritz Zwicky svájci csillagász kiszámította, hogy a Földhöz legközelebbi galaxishalmaz, a Szűz csillagképben lévő szabálytalan Virgo-halmazban nincs elég látható anyag kozmikus por és gáz, illetve csillagok formájában ahhoz, hogy a gravitáció egyben tartsa a csillagvárosokat.
A svájci asztrofizikus vetette fel először annak elméleti lehetőségét, hogy kell léteznie valami láthatatlan anyagnak is,
amibe a Virgo-halmaz galaxisai és látható anyaga bele van ágyazva, különben a halmazt alkotó anyag szétszóródna a kozmikus térben.
Az asztronómusoknak minden erőfeszítés ellenére sem sikerült eddig még közvetlenül megfigyelniük a sötét anyagot, mivel az nem lép kölcsönhatásba a „rendes”, úgynevezett barionikus anyaggal, és teljesen láthatatlan a fény, illetve más elektromágneses sugárzásokhoz képest.
Ezért a sötét anyag észlelése lehetetlen a hagyományos csillagászati megfigyelő eszközökkel.
A tudósok azonban ennek ellenére is biztosak a sötét anyag létezésében, amelynek létére igen erős közvetett bizonyítékok utalnak. Úgy tűnik, hogy a sötét anyag jól kimutatható gravitációs hatást gyakorol a galaxisokra, illetve a galaxishalmazokra.
A fizika standard szabályai szerint például a spirális galaxisok karjai szélénél elhelyezkedő csillagoknak sokkal lassabban kellene haladniuk a térben, mint azoknak, amelyek közelebb vannak a galaxis nagy anyagsűrűségű középpontjához. Ám a megfigyelések azt mutatják, hogy a csillagok többé-kevésbé ugyanolyan sebességgel keringenek, tekintet nélkül arra, hogy hol helyezkednek el a galaktikus korongban.
Ezért az asztrofizikusok azt feltételezik, hogy a külső, úgynevezett határcsillagokra egy láthatatlan tömeg, a sötét anyag gravitációs ereje gyakorol hatást. A sötét anyag létezésére a másik fontos közvetett bizonyíték, hogy a galaxishalmazoknak jóval nagyobb a tömegük, mint amit a látható csillagok és intersztelláris (csillagközi) gáz, illetve por tömege indokolna.
A korai 1970-es években Vera Rubin amerikai csillagász mutatta ki a hiányzó tömeg jelentőségét, a spirális galaxisok külső régióinak forgási sebességéből. Az 1970-es évektől a sötét anyag létezésére vonatkozó bizonyítékok még tovább erősödtek. A sötét anyag megmagyarázhat olyan optikai illúziókat is, amelyeket a csillagászok az univerzum távoli vidékein tapasztalnak.
Ilyen jelenségek többek között a nagy távolságban lévő galaxisok körül észlelhető furcsa fénygyűrűk és fényívek, amelyek léte megmagyarázható, ha e távoli galaxisok fényét a sötét anyag láthatatlan felhői eltorzítják, illetve megnagyítják, ez egy olyan jelenség, amelyet a csillagászok gravitációs lencsehatásnak neveznek.
Arra, hogy miből is állhat a sötét anyag, a kutatók még nem tudják a választ. Jelenleg sokkal könnyebben meg tudják mondani, mi nem a sötét anyag. A sötét anyag – elnevezésével ellentétben – valójában nem sötét, hanem láthatatlan.
A sötét jelzőt azért kapta, mert nem tudják, hogy mi lehet az. A fény áthalad rajta, anélkül, hogy elnyelődne vagy szóródna, függetlenül a fény típusától.
Ez azt jelenti, hogy nem állhat sem atomokból, sem pedig az atomot felépítő részecskékből.
Az egyik vezető hipotézis szerint a sötét anyag úgynevezett egzotikus részecskékből áll, amik nem lépnek kölcsönhatásba sem a normál anyaggal, sem pedig a fénnyel, mégis van gravitációs hatásuk.
Számos tudóscsoport dolgozik azon, hogy sötétanyag-részecskéket generáljon.
Az egyik csoport a CERN Nagy Hadronütköztetőjével (CERN's Large Hadron Collider) végez ilyen típusú kísérleteket. A sötét anyag nem felel meg a Standard Modell egyik kölcsönhatásának sem.
A Standard Modell az univerzum működését mutatja be, és leírja a rendes anyag legfontosabb vonatkozásait úgy, ahogyan mi ismerjük, négy alapvető erővel, az elektromágneses, a gyenge, az erős és a gravitációs kölcsönhatással.
A természet négy alapvető ereje az erős kölcsönhatás (ez tartja össze az atommagban a protonokat és a neutronokat, valamint az ezeket alkotó részecskéket, nagyon erős, de csak kis távon, az atommagon belül hat), a gyenge kölcsönhatás (a radioaktivitás), az elektromágneses erő (nagy hatótávolságú, de csak az elektromos töltésű részecskékre gyakorol hatást) és a gravitációs erő.
Csak a gravitációval lép kölcsönhatásba
A gravitációs erő túlmegy a Standard Modellen,
ez a kölcsönhatás az általános relativitáselmélethez tartozik.
A Standard Modell foglalja magában azokat a kérészéletű, például a kvarkokból álló részecskéket, amelyek nagyon gyorsan elbomlanak, vagy pedig az olyan „hétköznapi” részecskéket is, amelyeket nehéz nyomon követni, ilyenek például a neutrínók.
Noha a sötét anyag nem lép kölcsönhatásba az elektromágneses, valamint az erős kölcsönhatással, ám a gravitációval igen, ha megértjük ennek működését, néhány nyomra bukkanhatunk arra vonatkozólag, hogy miből is áll a sötét anyag.
Annak ellenére, hogy a neutrínók extrém mennyiségben léteznek, és nincsenek rájuk hatással az elektromos erők,
túl könnyűek és ezért túl forróak ahhoz, hogy a sötét anyag bázisául szolgáljanak.
A legígéretesebb sötétanyag-jelölt, ami átfogja az összes szóba jöhető lehetőséget, egy gyengén ható súlyos-masszív részecske, a Wimp.
A Wimp azonban igen tág kategória.
A modellek ugyanis nem jeleznek előre a Wimp-jelöltek számára bármiféle specifikus tömeget, ezért a lehetséges értékek skáláinak szinte végtelen sorával kell szembenéznie a kísérleti fizikusoknak.
Ez egyébként nem csak a Wimp sajátságos problémája, mert a Higgs-bozonnak sincs előre jelzett specifikus tömege, mégis sikerült bebizonyítani a létezését. A sok probléma ellenére a választékos kísérletek és megfigyelések segítettek lefaragni ezt a meglehetősen széles skálát.
Valószínű, hogy a sötét anyag egyetlen kölcsönhatással sem lép reakcióba a normál anyaggal, csak a gravitáción keresztül.
A sötét energia még rejtélyesebb, erre még elfogadható, valószínű feltételezések sincsenek, mint a sötét anyag esetében. Felfedezése az 1990-es években teljesen sokkolta a tudósokat. Korábban az elméleti fizikusok azt feltételezték, hogy a gravitáció hatására az univerzum tágulása lelassult az idők során, de amikor két független csapat próbálta megmérni a sebességcsökkenés mértékét, azt találták, hogy éppen ellenkezőleg, a tágulás sebessége nem csökken, hanem gyorsul.
A tudósok most úgy gondolják, hogy az egyre gyorsuló tágulást egyfajta taszítóerő vezeti, amit a kvantumfluktuáció, vagyis a virtuális részecskék folyamatos megjelenése és megsemmisülése generál a vákuumban.
Sok tudós rámutat, hogy a sötét energia ismert tulajdonságai megfelelnek a kozmológiai állandónak.
A kozmológiai állandó Albert Einstein szerint egy olyan taszító erő, ami ellensúlyozza a gravitációt, megakadályozva ezzel, hogy az univerzum összeomoljon, magába roskadjon. Bár Einstein számításai azt mutatták, hogy a világegyetem dinamikus, ő mégis úgy gondolta, hogy statikus, ezért is vezette be az egyenleteibe a kozmológiai állandót, hogy statikussá tegye az univerzumot.
Amikor a csillagászati megfigyelések kimutatták azonban a világegyetem tágulását, Einstein kivette egyenleteiből a kozmológiai állandót, amit élete legnagyobb tévedésének nevezett.
De könnyen lehetséges, hogy Albert Einstein mégsem tévedett.
Most, amikor már egyértelműen látjuk, hogy az univerzum gyorsulva tágul, a sötét energia, mint kozmológiai állandó magyarázatot adhat arra, hogy a téridő is megnyúlik.
OSZD MEG másokkal is!


Hihetetlen! A Tudósok szerint az univerzum 68%-a nem is létezik!



2017. április 5., szerda 







Megdöbbentő következtetésre jutottak.
Elképesztő hír látott napvilágot, amit a tudósok ettek közzé nemrégiben, akik az univerzummal, annak keletkezésével, és a sötét anyaggal foglalkoznak.
Állításuk nem kevesebb, mint az, hogy a világegyetem 68%-a nem is létezik.
A sötét energia rejtélyét már régóta vizsgálják, és mivel az elméleti modellek mind arra utalnak, hogy létezhet, újabban több olyan eredményre is fény derült, mely azt vetíti előre, hogy talán mégsem ez a helyzet.
Korábban a világegyetem keletkezését semmi mással nem tudták megmagyarázni, csak a sötét anyag és a sötét energia közbenjárásával, melyeket közvetetten más jelenségek is alátámasztottak, így az elméleti modellek is azt sejttették, hogy léteznek.
Azonban nemrégiben magyar kutatók és tudósok egy csoportja bizonyította a világon először azt, hogy a sötét anyag kivonható a világ keletkezésének egyenletéből.
Ez azt jelenti, hogy az univerzum sötét anyag - és sötét energia - nélkül is létrejöhetett.
Egy másik modell pedig azt mutatja, hogy a sötét anyagnak el kellett volna tűnnie az univerzum létrejötte utáni időkben, vagyis jelenleg sem szabad már léteznie.
Mivel a sötét anyag a mai tudományos modellek szerint az ismert univerzum 68%-át alkotja, ez a 68% gyakorlatilag nem létezik.
Vagyis az univerzum több mint fele valójában nincs is!
Itt az ideje tehát mindent újragondolni, amit a kozmoszról tudunk?
Igen, benne van a pakliban, ugyanis a sötét anyag kivétele az egyenletből mindent új alapokra helyez a fizikában, és a csillagászatban, de még a hétköznap tudományára is nagy hatással lehet.
A sötét anyag a világ ősrobbanás utáni tágulásához kellett a korábbi feltételezések szerint, de a világ úgy is tud tágulni, hogy ez az anyag nincsen jelen. Vagyis a világegyetem tartalmának közel 70%-a nem létezik, és soha nem is volt jelen.
A következő lépése az lesz a tudósoknak, hogy még komolyabban megvizsgálják, különböző elméleti teszteknek vessék alá a hipotézist. Az elsődleges modellezések és szimulációk alátámasztották ezt az egészet, de szükség van még arra, hogy a csillagászati eredmények, mérések is alátámasszák.
Ugyanakkor lesznek olyan anomáliák, melyek még rejtélyesebbé válnak azáltal, hogy kiderült: nincs sötét anyag.
Rejtélyes torzulások vannak a térben, egyes galaxisok, csillagok körül, és olyan hidegfoltok jelennek meg a kozmikus háttérsugárzásában, melyek aggasztóan nagy fehér foltként díszelegnek a tudomány enciklopédiájában.
Talán a kvantumfizika idővel azt is elfogja magyarázni, miért, és hogyan tűnt el a sötét anyag a kezdeti időkben, már ha volt egyáltalán, és magyarázattal fog szolgálni az univerzum ma még ismeretlen, általunk nem értett folyamataira.
OSZD MEG másokkal is!




A Tesla új akkumulátora forradalmasíthatja a napenergia-ipart



2015. augusztus 14., péntek 





Elon Musk, a Tesla vezére csütörtök este végre lerántotta a leplet egy régóta várt bejelentésről: jön az új akkumulátor, mely háztartások számára is könnyedén alkalmazható lesz.

Az áramellátás új formája

A szokásos, show-elemekkel tűzdelt bemutató keretében mutatta be Elon Musk a Powerwall becenévre keresztelt, újratölthető, 7-10 kilowattórás lítium-ion akkumulátort. A most befutó megrendeléseket már pár hónapon belül ki is tudják elégíteni, az új akkuk ára 3-3500 dollár körül fog mozogni, és egy átlagos háztartás energiaigényeit közel 10 órán keresztül tudja ellátni. A készülékekre 10 éves garanciát biztosítanak. [pullquote]Az eddigi akkumulátorokkal az a baj, hogy nem érnek semmit.[/pullquote]A most bemutatott terméket viszont eleve napenergia tárolására tervezték, újratölthetőek és olyan formát adtak neki, hogy szinte alig foglalnak helyet egy családi háztartásban, akár a garázsban vagy annak falán is elhelyezhetőek. Az akkumulátorok egyébként 130 centiméter magasak, 86 centiméter szélesek és 18 centiméter mélyek.tesla-elon-musk-akkumulator  

Forradalmat hirdetett a vezér

Musk a bemutató elején megosztotta grandiózus vízióját is a résztvevőkkel: fel kell számolni az Egyesült Államok energiaellátásának fosszilis energiahordozóktól való függését, mely az új akkuknak köszönhetően elérhető közelségbe kerülhet. A milliárdos cégtulajdonos szerint 2 milliárd darab aksi elegendő lehet ahhoz, hogy a közlekedés, a fűtés és az áramtermelés ellátása megújuló energiából legyen megoldható Elon Musk új napenergia forradalmat hirdetett a Tesla Powerwall és Powerpack névre keresztelt akkumulátorain keresztül (Forrás: Bloomberg via Getty Images/© 2015 Bloomberg Finance LP/Bloomberg) Hogy egy kis nyomatékot is adjon a bejelentése súlyának, a résztvevők azt is megtudhatták, hogy maga a sajtótájékoztató és mindenféle show-elem is napelemekkel feltöltött akkumulátorokon keresztüli áramellátásról oldották meg, mellőzve a hálózati áram használatát. Ahogy azt  a Tesla autómodelleknél is hozzászokhattunk, az újonnan bemutatott akkumulátorok technológiája is nyílt forráskódú lesz.  

A “Gigagyár”

Az akkukat amúgy a tavaly februárban bejelentett, 5 milliárd dollár beruházás mentén megvalósuló nevadai “gigagyárban” fogják előállítani, mely 2020-ra érheti el csúcskapacitását. Az akkumulátorok iránt eleve folyamatosan növekszik a kereslet, és sokak szerint egy igen jövedelmező üzlet, mely a Tesla fő profilját is jelentheti a jövőben.









2018. szeptember 10., hétfő 







Nincs kizárva, hogy egyszerre több valóságban is élünk, létezünk, és tevékenykedünk. Ennek ráadásul árulkodó jelei is vannak. A kettős valóság illúziója talán nem is illúzió?
A Mandela-hatás nagyon titokzatos jelensége világíthat rá arra, hogy valójában minden emberi élet egyszerre létezhet több különálló, de mégis egymással időnként interakcióba lépő valósággal.
Több valóságban élünk, különböző időkben
Eleve nagyon érdekes a kérdés, hogy mit is nevezünk valóságnak, és miért? Mi a valós számunkra? A világ, amiben élünk? A benne fellelhető színek, és érzetek? Vagy attól valóság a valóság, hogy azt gondoljuk róla?
Mi van, ha minden csak illúzió, és valójában több, egymással párhuzamos valóságban élünk. Úgy vagyunk jelent, mint a kvantumfizikában felfedezett törvényen alapuló részecskék.
Bár látszólag egyetlen helyen vagyunk jelen a térben, a valóságban más-más időintervallumokban és a tér más-más pontjain is jelen vagyunk. Mindezt úgy, hogy nem is tudunk róla. Legalábbis a tudatosabbik felünk nem sejt semmit.
De térjünk vissza egy kicsit a Mandela-hatásra. Sokan nem tudják pontosan, hogy mi is az, pedig részben leírja a kettős valóság jelenségét, legalábbis segít annak értelmezésében.
A Mandela effektust 2005-ben egy blogger, Fiona Broome fedezte fel. A társaságban, akikkel volt, sokak szerint Nelson Mandela a 80-as években börtönben hunyt el.
Többek állították, hogy emlékeznek a tévéfelvételekre a temetésről, az özvegye szívszorító beszédére és ezekről órákon át beszélgettek.
Később kiderült, hogy ez nem történt meg. Ekkor vetődött fel sokakban a kettős, vagy többes valóság gondolata. Ugyanis a tény, hogy mégis sok ember emlékezett a temetésre, és beszélgetésekre, erős volt a gyanú, hogy ez az esemény mégis megtörtént valahogyan, és nem csak a fejekben.
Egy érdekes kísérletet végeztek el, melynek keretében kideríttették, hogy egyes érintetteknek olyan agyi területei aktivizálódtak ezen Mandelához kapcsolható történések mesélése közben, melyek az emlékekért felelősek.
Kiderült, hogy igazat mondanak, és ezt műszerekkel tudták alátámasztani, tudományosan dokumentálva.
Éppen ezért vetődött fel a gondolat, hogy talán egy másik, velünk párhuzamos univerzum történéseire emlékezhettek ezek az emberek az este kapcsán. A párhuzamos világok gondolata már sokszor előkerült, és egyik alapelvük az, hogy ezekben a világokban mindegyiken valami egy kicsit másképpen van.
Elviekben végtelen számú ilyen világ van, aszerint, hogy az egyes személyek életútja hogyan alakul, és a történelmi fordulópontok miképpen végződhetnek.
Egy párhuzamos világban például lehet, hogy ügyvédnek mentünk, míg egy másikban hajléktalan lett belőlünk. Néha ezek a síkok összekeverednek, vagy érintkeznek egymással, ilyenkor vannak egyes embereknek hamis emlékeik.
Legalábbis olyan emlékeik, amik sehogy sem passzolnak bele jelenlegi életükbe, mégis emlékeznek rájuk. Legbelső félelmeink is a párhuzamos valóságokkal vannak kapcsolatban. 
Lehet, hogy az egyik hozzánk közel álló valóságban elveszítjük a gyerekünket, ezért a másik valóságban mindentől félteni fogjuk.
Fizikai értelemben képesek vagyunk rá, hogy több helyen és több időben létezzünk egyszerre.
Ezt a kvantumfizika már többször bebizonyította, amikor olyan részecskéket vizsgáltak, melyek egyszerre több térponton is jelen voltak, és bár nem volt fizikai kapcsolat köztük, mégis valahogyan kapcsolatban álltak egymással.
OSZD MEG másokkal is!




Antidepresszánsok és epilepszia gyógyszerek maradványai vannak a Balatonban!



2018. szeptember 10., hétfő 







A hatóanyagokat kimutatták a tó vizében. Gusztustalan, milyen módon kerültek bele, és jelen vannak folyamatosan!
A hatóanyagok nagyon bizarr módon kerülnek oda. gusztustalan és a beled is kifordul, ha megtudod!
A Balaton vize tele van különféle gyógyszermaradványokkal, származékokkal.
Olyan szinten, hogy az elmúlt években is többször kimutatható volt az, hogy fogamzásgátlók és egyéb orvosságok részecskéi úsznak a vízben.
Bár ezek rendkívül kis menyniségűek, sokak szerint bejutnak az ott fürdők szervezetébe, de ami még rosszabb, a halak szervezetébe…
Ez pedig a halászatot és a halfogyasztást is befolyásolhatja közvetetten.
Egy felmérés szerint most epilepszia gyógyszer és antidepresszáns maradványok vannak a Balaton vizében, melyek bizarr módon jutnak ide.
Vizelettel…
Olyan sok strandoló könnyít magán a vízben, hogy még a Balatonban is kimutathatók gyógyszermaradványok, amik leginkább így kerülnek oda.
A Balatoni Limnológiai Intézet Kísérletes Állattani Osztálya évente többször, több helyszínen is vizsgálja a víz minőségét: a Zala folyónál, a Balaton északi és déli partján, valamint a Sió-csatorna mentén Siófoknál. Pirger Zsolt csoportvezető a So­mogy Megyei Online-nak azt mondta:
137 hatóanyagot vizsgálnak célzottan, amiből 68 az összes megvizsgált helyen előfordult. A vízmintákból leggyakrabban az antidepresszáns- és az epilepsziaellenes hatóanyagokat mutatták ki.
Természetesen nagyon nagy mennyiségben kell a vízben lenniük ilyen vegyi anyagoknak, hogy az öntisztulás ne érvényesüljön.
De például egy kis öbölben, ha rendszeresen sokan belevizelnek a vízbe, már előállhat érdekes helyzet. 
A vízzel lenyelt vizelettel különböző, fel nem szívódott gyógyszerhatóanyagok bekerülhetnek a szervezetbe, ami károsíthatja az egészséget.
Hozzátette: nem csak az fontos, hogy természetes vízbe semmiképpen se kerüljön gyógyszer, de az is, hogy a szennyvízhálózatba se dobáljunk orvosságokat. Több tízezer embert kényszeríthetünk így mellékhatással bíró gyógyszerek bevételére.
Ma már minden patikában van olyan gyűjtőedény, amibe a lejárt vagy fel nem használt gyógyszert be lehet dobni. Ezeket égetőkbe viszik tovább.
A Balatoni Limnológiai Intézet egyébként folytatja a kutatást, mert a hatóanyagok hosszú távú környezeti hatásáról még keveset tudnak.
OSZD MEG másokkal is!




Durva: agyevő kórokozók kezdtek el terjedni világszerte: borzalmas fertőzések ütheti fel a fejüket az emberek között?



2018. szeptember 10., hétfő 







A tudósok megkongatták a vészharangot! Több borzalmas esetre is fény derült...
A klímaváltozás egyre inkább kedvez az egzotikus meleg vizű tavakban tenyésző amőbáknak: drasztikusan megnőhet az gyógymód nélküli halálos megbetegedések száma!
Döbbenetes hatással lehet a klímaváltozás a világunkra. Korábban már több ízben írtunk róla, hogy az olvadásnak köszönhetően több eddig rejtve maradt, fagyba zárt gyilkos organizmus szabadulhat el.
Azonban a WHO szakemberei egy ennél is borzalmasabb és veszélyesebb dologra is felhívták a figyelmet. - írja a Titoktemrinál.com.
Elmondták, hogy a globális melegedéssel az egzotikus tájakon, jellemzően melegvizeket kedvező baktériumok és paraziták rohamosan elterjedhetnek.
Ilyen az agyevő amőba, amie ddig bár ritka volt, az elmúlt években egyre több esetről tudnak az orvosok.
Ez pedig azért tragikus, mert az agyevő amőba ezen válfaja 90-95%-ban halálos, mivel olyan sejtmembrán veszi körül, amin egyetlen ma ismert gyógyszer sem tud áthatolni, és az áldozatok agyát gyakorlatilag felfalja...
Az egészben az a legborzalmasabb, hogy világzserte a kórházakban is egyre gyakoribbak a különféle szuperbaktéium fertőzések, amik szintén leterhelik az egészségügyi rendszert.
A WHO adatai szerint nagy a baj, ugyanis az antibiotikum rezisztens organizmusok és az egzotikusabb tájakon őshonos paraziták, amőbák az elkövetkező 5-10 évben rohamosan hódíthatnak meg maguknak újabb területeket az emberi élettérből.
Vagyis Európa-szerte is megjelenhetnek.
Ezek jellemzően főleg meleg vizű forrásokban tavakban, a sárban és a porban tenyésznek ki, és állatok vizeletével és ürülékével kerülhetnek oda.
Az agyevő amőba ráadásul hihetetlenül ellenálló, akár -70 Celsius foknak is gond nélkül ellenáll, így egy igazán halálos túlélővel állunk szemben.
Nemrégiben egy férfi fertőződött meg egy szintén ritka, de egyre gyakrabban előforduló organizmussal egy Hawaiin töltött nyaraláson.
A férfinek gyakorlatilag teljesen leállította a belső szerveit a kór, és megtámadta az agyát is, valamint bevérzéseket okozott a szemén, ezt a képen is láthatod.
A férfi egyébként ráadásul orvos is volt, Dr. Garrett Halwegnek hívják, a történetét a Csendes Szörnyeteget hatodik évadjának 10. részében be is mutatják.
Hogy mi lesz ennek a végkifejlete, nehéz kitalálni.
A szakemberek és az egészségügyi dolgozók mindenesetre elkezdtek minden erejükkel és a teljes infrastruktúrával felkészülni.
Az ugyanis nagyon valószínű, hogy a jelenleg is gyógyszereknek ellenálló organizmusok könnyné kinyírhatnak komplett emberi populációkat...


Szibériában fogják létrehozni a klónozott őslényeket felvonultató Jurassic Parkot!



2018. szeptember 7., péntek 







Tudósok több tízezer évvel ezelőtt kihalt állatokkal kísérleteznek már most is a tundrán létesített kutatólaborokban!
Augusztusban egy rendkívül jó állapotban konzerválódott csikótetem került elő a szibériai Bagataj-kráterből. A példány egy már kihalt fajhoz tartozott, és mintegy 30-40 ezer éves.
Az orosz Északkeleti Szövetségi Egyetem munkatársai a dél-koreai Hvang Vu-szookkal úgy döntöttek, megpróbálják klónozni a lovat – írja az IFLScience.
Hvang hosszú időn át az őssejtkutatás elismert szakértője volt, egészen egy 2005-ös botrányig. 
Ekkor a kutató elismerte, hogy számos etikai vétséget vétett az emberi petesejtekkel és embriókkal folytatott kísérletei során, ráadásul adatai nagy részét is meghamisította a klónozáshoz használt szomatikus sejtmagtranszferrel (SCNT) végzett kutatásaiban.
Hvang az eset után a magánszektorban kezdett el dolgozni, majd 2012-ben megalapította a Szooam Biotechnológiai Kutató Alapítványt. A vállalat főként háziállatok klónozásával foglalkozik.
Amennyiben sikerül találnunk egy sejtet, mindent megteszünk, hogy klónozzuk a különleges állatot
nyilatkozta Hvang a legújabb projektről.
A fagyos környezetben eltöltött évezredek bizonyára nem kedveztek a sejtek életben maradásának. Hvang egyik kollégájának ugyanakkor korábban már sikerült élő sejtet kivonnia egy hűtőben tárolt kutyából, az állatot pedig utóbb klónozni is tudták. A szakértők bíznak benne, hogy az ősi csikó esetében is sikert érhetnek el.
Ha ki tudták nyerni a sejtet, a kutatók SCNT-vel fogják klónozni a lovat: sejtmagot tartalmazó genetikai anyagot fognak elhelyezni olyan petesejtekben, melyeket rokon állatoktól vettek.
A jelző molekuláknak köszönhetően az ily módon kezelt petesejtek úgy fognak viselkedni, mint egy embrió. Az embriókat aztán nőstény lovakba fogják beültetni.
Hvang szerint amennyiben sikerült klónozniuk a csikót, azzal fontos lépést tehetnek a gyapjas mamut feltámasztása felé.
OSZD MEG másokkal is!


Riasztó felvételeket tett közzé a NASA: az egész világot lesokkolta!

2018. szeptember 9., vasárnap 







Tényleg ekkora a baj? Akkor nincs sok időnk hátra...
Az északi féltekén izzasztó nyár volt az idei, de az egész bolygón rekordokat döntögettek a hőhullámok, amit a kanadai Kluane Nemzeti Parkban található Lowell-gleccser is megérzett. 
A Nemzeti Űrügynökség (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) műholdjai is rögzítették, hogy a júliusi hónap négy forró napja alatt a gleccser egész télen felhalmozódott hómennyisége egyszerűen leolvadt, majd hómocsárrá lett.
Két héttel később a felgyűlt víz is elpárolgott.
Az olvadás négy napjában a hőmérséklet 17 fokkal magasabb volt az átlagnál.
A NASA által készített korábbi fotón világos kékkel jelölték a fagyott részeket, az olvadás utáni felvételen sötétkékkel már annak leolvadt maradványait láthatjuk.
Mauri Pelto, gleccserekkel foglalkozó tudós elmondása szerint még sosem látott példát arra, hogy ilyen gyorsan gyűljön fel tó leolvadt hóból. 
A gleccserek különösen érzékenyek a hőváltozásokra: mivel az olvadó, világos felület visszaveri a napfényt az űrbe, a hó alatt bújó sötétebb jég is több hőt nyel el, ez pedig még inkább felgyorsítja az olvadást.
A NASA 1970 óta vizsgálja a gleccsereken keresztül a klímaváltozás következményeit, és hogy az emberi tevékenység miként gyorsítja fel az olvadást.
A Lowell-lel történt eset az egyik látható jele a felmelegedő világunknak, és főleg a gleccserekre leselkedő veszélyre.
A montanai Glacier National Parkban 1850-ben körülbelül 150 gleccsert dokumentáltak, ami mára 6-ra csökkent.
Az űrügynökség augusztusban egy vizualizációt is közzétett a melegedő hőmérséklet és a megváltozó időjárás egy másik következményéről, a levegőben terjedő cseppek és részecskék mennyiségének növekedéséről. 
Ez az erdőtüzek hatására például annyira megugrott, hogy Kanadában van, ahol a napfelkeltét sem látni.
OSZD MEG másokkal is!


Az agyban felfedezett különös struktúrák rejthetik a túlvilághoz vezető kulcsot: ezek tárolják az emberi tudatot és a lelket!



2018. május 12., szombat 







Szakértők állítják, hogy az agyban lévő nanostruktúrák, a mikrotubulusok azok, ahol az emberi lélek rejtőzik, kvantumenergia formájában.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezése volt az orvosi szakmában az, hogy az agyban különleges, az agyra jellemző mikrotubulusok találhatók.
Méghozzá milliós számban, és különösen erős aktivitással rendelkeznek a mérések szerint.
Már korábban is felvetődött, hogy óriási szerepet játszhatnak nem csak az emberi emlékek tárolásában és átvitelében, hanem abban is, hogy tároljanak bizonyos kvantumenergiákat, mely akár az emberi lélek maga is lehet.
Ezek a struktúrák az agy nagy rendszerét 25 nm átmérőjű üreges pálcikák, a mikrotubulusok alkotják. Ez a rendszer a sejt alakjának meghatározásában és mozgásainak irányításában is részt vesz.
A mikrotubulusok is dinamikus struktúrák: a körülményektől függően növekednek vagy zsugorodnak. Képződésük a nukleációval kezdődik, ami a citoplazma meghatározott régiójában.
Richard Penrose kutató azt állítja, hogy ezek lehetnek a túlvilágra vezető "kapcsok".
Vagyis ezek a mikrotubulusok egyfajta energiát tárolnak, kvantuminformáció formájában, és tulajdonképpen itt székel az emberi tudat és a lélek.
Olyan szerepe van a neuronműködésben, amire eddig még nemg odnoltak és nem is volt példa ennek megfigyelésére...
László Ervin egy elmélete szerint létezik egy nullponti mező, egy olyan kvantumtér, mely maga a mennyország, vagy a túlvilág, ki hogyna értelmezi. 
Az agyunk pedig ezt a teret képes elérni a testünktől függetlenül, a mikrotubulusokon keresztül. halálunkkor ezek segítenek felszabadulnia tudatunknak.
A kvantum állapot, vagy energia ezekben a struktúrákban van jelen. ha valaki meghal, akkor ez valamilyen eddig nem ismert folyamat során elszabadul, és szétáramlik az univerzumban, vagy egy másik létezési síkba “párolog el”. Emiatt lehet az, hogy a test halálakor minden ember könnyebb lesz 21 grammal.
A 21 gramm pedig ténylegesen a tudat vagy a lélek súlya lehet – állítják. Penrose elmélete, az úgynevezett Összehangolt Objektív Redukció vagy Orch-OR László Ervin A-mező elméletét gyerekjátékká teszi. - írja a Titokterminál.com.
Szintén a nemrég megjelent tanulmányokra hivatkozva, melyekről még a Nature folyóirat is beszámolt.
Az Újvilágtudat.hu pedig egyenesen azt vezeti le ebből, hogy a felfedezés egyértelműen az emberi lélek felfedezése is egyúttal. Legalábbis a lélek "tárolóit" sikerült azonosítania a tudománynak.
A jövőben mér rengeteg kutatást kell végezni, hogy ezeket az információkat megfelelően alátámasszák, de ha sikerül, akkor paradigmaváltás következhet be a tudományokban. Először sikerül ugyanis majd az emberi lelket azonosítani.
OSZD MEG másokkal is!


10 rémisztő szellemtörténet, amitől kiráz majd a hideg!



2018. május 9., szerda 







Mert lehet, hogy most is téged figyel valaki a sötétből...
Léteznek kísértetek? Poltergeistek, kopogó szellemek? Sokan hisznek bennük, és akik hisznek, azok félnek is tőlük.
Bár a szkeptikusok szerint ezek csak hallucinációk, vannak olyan hátborzongató történetek, melyek még a legedzettebb hitetleneket is meggyőzik.
Összegyűjtöttük az elmúlt évek 10 legbizarrabb és egyben legfélelmetesebb történetét, amitől kiráz majd a hideg!
1. „Otthon néztem a tévét a nappaliban, késő este. Gyerekek hangját, kacagását hallottam a konyha felől. Csakhogy egyedül élek, nincsenek gyerekeim. Remegett a lábam, amikor kimentem a konyhába. Persze nem láttam semmit, amikor felkapcsoltam a villanyt.”
2. „Gyerekek voltunk, kishúgommal már ágyban feküdtünk, a közös szobánkban. Egyszer csak kirepült a Biblia a könyvespolcomról, és a lábamon landolt. Másik szobában aludtam aznap éjjel.”
3. „Tesómmal halkan beszélgettünk a szobánkban lefekvés után. Egyszer csak női kiáltást hallottunk: Elég! Csak Apu volt otthon…”
4. „Néha, lefekvés után, éjszakánként látok egy árnyékszerű alakot a szekrényem előtt. Magas, koromfekete, és iszonyatosan hosszú karjai vannak.”
5. „Éjszaka arra az érzésre ébredtem, hogy nem vagyok egyedül. Pont nyílt a fürdőszoba ajtaja, és kilépett rajta egy öregember. Hatalmasra tátotta a száját, az állkapcsa a mellkasáig ért. Aztán eltűnt.”
6. „Arra ébredtem, hogy valaki belesuttog a fülembe; nem értettem mit, és el is hallgatott, amint kinyitottam a szemem. Csak a sötét szobámat láttam. Aztán meghallottam, hogy valaki lerohan a lépcsőn a nappaliba.”
7. „Amikor anyámnál vagyok, mindketten szoktunk hallani egy nőt énekelni. A dal gyönyörű, idegen nyelven, csodaszép hangon énekli. Mindig éjszaka, az egész házban hallani – de amint villanyt kapcsolunk, elhallgat.”
8. „Gyerekkoromban volt egy babám, ami olyan volt, mint egy igazi kisbaba – de semmilyen hangot nem adott, legalábbis gyárilag. Egyszer viszont éjszaka nevetni kezdett. Totál beparáztam.”
9. „Új lakásba költöztem. Egyik éjjel három körül felébredtem, és egy lány ült az ágyam szélén. Áttetsző volt, légies.Azt mondta, hogy a ház előző tulajdonosa gonosz volt vele. Aztán eltűnt. Egy darabig nem aludtam jól.”
10. „Azon az éjszakán, amikor a legjobb barátnőm öngyilkos lett, pont anyámnál voltam: egy szobában aludtunk. Egyszerre ébredtünk fel hajnali háromkor, a barátnőm hangjára. Hangosan a nevemen szólított. Néhány órával később tudtuk meg, hogy meghalt.”
OSZD MEG másokkal is!


Ember-állat kiméráról készült videó? Ez a felvétel évek óta kering a neten!

2018. május 8., kedd 







Egyesek szerint valódi, mások szerint egy nagyon jól sikerült átverés. Mi lehet az igazság?
Lehet, hogy sokakanek lerágott csont lesz, amit mutatunk, de az oldlaon ezzel még nem foglalkoztunk, holott sokan szóbahozták már.
Egy olyan sok éves felvételről van szó, melyen állítólag egy emberi kiméra látható, mely állati részekkel rendelkezik.
A videó története szerint egy félig ember félig pdig valamilyen macska vagy kutyaféle keverékéből született meg ez az emberi arccal, pontosabban egy nő arcával rendelkező teremtmény.
A különös kreatúrának nevet is adtak: Manticore.
Más források szerint a kiméra valójában egy férfi, erről megoszlanak a vélemények, mint ahogyan a videó eredetéről, melynek helyszíne sem ismert, bár a videó alatt valaki mintha arabul beszélne.
A legtöbben természetesen azt gondolják, hogy a videó valójában egy átverés lehet, ám ha így van, akkor nagyon jól sikerült, mivel évek óta töretlen a népszerűsége.
Ha viszont ne adj Isten valódi, akkor kérdés, hogyan jöhetett létre ilyen borzalom, és miért dugták el a világ elől...
OSZD MEG másokkal is!



Real Chimera/Manticore



A holtak titkai Hitler csodafegyverei









Táncoló fénypontot kaptak lencsevégre a dzsungelben – VIDEÓ



2018. május 8., kedd 







Egyesek szerint ufó, mások szerint egy spirituális entitás szelleme. Hivatalosan nem sikerült megmagyarázni, mi lehet!
A bizarr felvételt még 2014-ben készítette John és Sherry Lyons a saját nyaralásukon.
Amikor a dzsungelben vakációztak, hirtelen megpillantottak valamit a távolban. Ez a valami olyan volt, mint egy fénypont.
Olyan erősen ragyogott, hogy a nappali környezetben is kivehető volt és feltűnt a környezetből...
Az Akaka nevű hely felett lebegett, és időnként pozíciót változtatott, mintha nem csak egy egyszerű fényjelenség lenne, hanem egy intelligens entitás.
"Mintha egy megfoghatatlan, mégis a fizikai valóságban manifesztálódott energiamassza lett volna. Érzeni lehetett a jelenlétét" - állították.
Szakértőknek is tovább küldték a videót, hátha valaki meg tudja őket nyugtatni azzal kapcsolatban, hogy minek is voltak szemtanúi, de a válaszok egyáltalán nem nyugtatták meg őket.
Éppen ellenkezőleg.
Ugyanis senki sem tudott mit mondani erre a jelenségre, mert ilyet egyetlen szakember sem látott.
Nyit azért sikerült megállapítaniuk, hogy a felvétel biztosan nem manipulált. Hogy mit vettek fel a vakáció alatt, arról azonban senki sem beszél...
OSZD MEG másokkal is!







Bizarre UFO Sightings [Interdimensional UFO Caught On Video] [Mass UFO Fleet TX] Dec 2014







Az egész világot sokkolta ez a videó: tudósok és szakemberek sem tudnak rá mit mondani!



2018. május 7., hétfő 







Nem tudják, mi történik rajta, de az biztos, hogy mindent megkérdőjelez, amit eddig a valóságról tudtunk!
Felkerült egy nemrég készült videó, melyen valami olyasmi látszik, ami sokkolta a netezőket.
Egyrészt ez egyszerűen megmagyarázhatatlan, másfelől komoly kérdéseket vethet fel a világunkkal kapcsolatban.
A videó magát 2018 áprilisában vették fel Raytown közelében.
A szemtanú azonnal felfigyelt arra, hogy egy titokzatos fény "táncol" az égen. Tudta, hogy ezt mindenképp filmre kell vennie, hátha valaki meg tudja utólag magyarázni, és meg tudja nyugtatni őt, hogy mi lehet.
Azonban amikor feltöltötte, ahelyett, hogy válasokat kapott volna, csak a kérdések sokasodtak, és mindneki tanácstalan volt.
A videó futótűzként kezdett el terjedni, és komoly légkörkutató szakemberekhez, tudósokhoz is eljutott.
Ők maguk is csak találgattak, de nem tudták biztosra megállapítani, mit is látni a felvételen, melyek jól kivehető, hogy egy fényjelenség viszonylag gyors helyváltoztatással ide-oda cikázik az égen a felhők takarásában.
"Ha ez egyfajta természetes légköri jelenség, akkor azelőtt ilyet soha nem láttunk és valami új lehet" - állapították meg.
Szerinted mi lehetett?
OSZD MEG másokkal is!

Fenômeno nas nuvens em Raytown - MO - EUA 13\4\2018






A világ leggonoszabb gyerekei - a világ összes fájdalma bennük testesült meg? - VIDEÓ



2018. május 6., vasárnap 







Szeretjük a gyerekeket! De ezek a kölykök túlmennek minden határon! Borzalmas, amit tettek!
Léteznek a világban olyan emberek, akik még ha nem is szép ilyet mondnai, de jobb lett volna, ha nem történnek meg, és nem jönnek a világra.
Egyesekben ugyanis brutális töménységű sátáni gonoszság gyűlt össze.
Olyan erős fájdalom, harag és kontrollálhatatlan düh, ami egy időzített bombaként ketyegett bennük.
A lenti videóban bemutatott 10 gyermek esete megmutatja, mennyire gonosz, aljas tettekre képesek a gyerekek, ha nem teljesen önmaguk...
A kisfilmet - ami nagyon jól összeszedett és informatív - a WatchMojo-n lehet megnézni a Youtube-on.
Ezek a fiatalok - főleg 18 év alattiak - már életük korai szakaszában átálltak arra a bizonyos sötét oldalra.
A WatchMojo a világ egyik legnagyobb toplistás youtube csatornája, blogja, internetes magazinja, több ezer videóval a filmek, popkultúra, celebek, zene, TV, videojátékok, politika, hírek, képregények, és szuperhősök világából. 
OSZD MEG másokkal is!




Top 10 leggonoszabb gyerek







Az elfeledett történelem egyik legfelkavaróbb videója egy elvetemült Szovjet kísérletről...



2018. május 2., szerda 







Nézd végig. Gondolkodj el, ma hol tart az orvostudomány... Szerintetek mennyire volt előremutató akkor, egyáltalán, szükség volt-e rá?
Egy 1920-as felvétel nagyszerűen mutatja be, hogy a szovjet tudósok mire voltak képesek vetemedni a tudomány és az Amerikával való "verseny" jegyében.
Igazi horror ment végbe egyes laboratóriumokban.
Egyes esetkben még halottakat is megpróbáltak feltámasztani, de nagyon jól tudjuk, hogy bizonyos alvási íksérleteket is megpróbáltak kivitelezni, melyek hátborzongató végkimenetelbe fulladtak.
A legtöbb iylen titkos labort alaposan elrejtették, a pusztaság hófödte vidékein, ahol ember sem nagyon járt.
Azonban az egyik legvitatottabb és máig legdurvább kísérletét Moszkvában végezték el, méghozzá kutyákon.
A cél az volt, hogy megvalósíthassák az első fejátültetést. Ezzel ugyanis komolyan le akarták győzni a halált, és ráadásul hittek is abban, hogy ez sikerülhet.
Gondoljunk csak bele, ha ez lehetséges lenne ma, akkor gyakorlatilag senkinek sem kellene meghalnia...
Az alábbi 10 perces dokumentumfilm részlet beszámol arról a hátborzongató kísérletsorozatról - valós filmrészletekkel - amit a szovjetek műveltek. Egyenesen bele fogsz borzongani!
Orosz, brit és amerikai médiabeszámolók szerint a Vlagyimir városban élő Valerij Szpirodonov programozó önszántából vette fel a kapcsolatot a vitatott olasz sebésszel, Sergio Canaveronval, aki technikailag megvalósíthatónak tart egy ilyen műtétet valamikor 2020 előtt...
OSZD MEG másokkal is!

Fejátültetés : próbálkozások Oroszországban az 1920-as években. Dokumentumfilm






Azonosítatlan rádiójelek szívták el a hajó energiáját - állítja a kapitány: ez az évszázad legrejtélyesebb ügye!



2018. május 2., szerda 







Valami ijesztő van a nyílt vízen. Az óceán mélyén, mely hajók energiáját képes elszívni, és különös rádiójeleket ad ki magából. Rejtélyes, megfoghatatlan erő, vagy egy eddig még nem látott tengeri szörny lapul a mélyben?
Az óceánok világa nagyon ijesztő még ma is. Ez a félelem talán annak is köszönhető, hogy bár az emberiség eljutott a Holdra, sőt, a Voyager szondák által kijutott a naprendszerből, a tengetek, óceánok mélyén kialakult élővilágról alig tudunk valamit.
ismeretlen-frekvencia
Egyes becslések szerint még közel 80%-a felfedezésre vár a vízfelszín alatti ökoszisztémának, vagyis rengeteg eddig még fel nem fedezett mélytengeri élőlény élhet az óceánok mélyén.
Egy az Amerikai haditengerészetnél dolgozó leszerelt veterán azt állítja, hogy vált alkalma találkozni valami olyannal a nyílt vízen, melyet azóta se tud megmagyarázni senki. A kormány pedig mélyen hallgat, mióta jelentette az esetet.
A férfi úgy gondolja, hogy valami olyannal találkozott, mely nem emberi de mégis intelligenciával rendelkezett, és képes volt hajójának energiaellátását megszüntetni, mintha csak elszívta volna a hajó összes energiáját.
Mindezt úgy, hogy közben különös, szinte fülsértő rádiófrekvencia volt hallható a fedélzeten.
10 éves pályafutása alatt soha nem tapasztalt ilyet, élete legrosszabb élményének tartja.
Egy volt hadi tengerész meggyőző vallomása
A férfi - aki neve elhallgatását kérte az eset miatt, félve a kormány, vagy más egyéb titkos szervek retorziójától - közel egy évtizede járta a tengereket, tapasztalt róka volt, sokat látott katona.
Eskü alatt vallott arról az esetről, mely megváltoztatta az életét, és világszemléletét.
Az Amerikai Haditengerészetnél dolgozott, legtöbbször különféle kommunikációs eszközökkel, és azok javításával, beállításával foglalkozott. Rengetegszer pásztázott különféle frekvenciák között, így nagyon jól ismerte már őket.
Néhány évvel ezelőtt azonban valami olyan történt, melyre sem ő, sem a haditengerészet nem adott azóta sem magyarázatot.
A Fülöp-szigetek partjaitól 30-40 kilométerre hajóztak, mely a harmadik nagyobb bevetése volt a nyugati régióban akkoriban.
A hajózás közben váratlanul minden elektronikai műszer leállt. A fények kialudtak, a motor elektronikai berendezései leálltak, a hajó teljesen elcsendesedett.
Ez önmagában még nem keltette fel a férfi és a hajón tartózkodó személyzet figyelmét, mert elmondása szerint karrierje során hasonló meghibásodás többször előfordult, így nem kerítettek nagy ügyet neki.
A vészfények világítottak csupán, miközben a mérnökök és műszerészek keresték a hibaforrást, hogy vissza tudják kapcsolni a hajót működésre kész állapotba.
Épp a különféle frekvenciákat pásztázta a kommunikációs műszerekkel, amikor olyan rádiójeleket fogott, melyekhez hasonlót még soha sehol sem tapasztalt.
Nagyon érdekesek, egyben riasztóak voltak, az interferencia zaj minden típusa végigfutott a dobhártyáján.
Azonban semmi eddigi tapasztalata alapján észlelt dologra nem hasonlított. Hallott már mesterséges objektumok által keltett interferenciát, vagy olyat, amikor meghatározott titkosított kulcs nélkül próbáltak betörni a rendszerbe, ez azonban egyikre sem hasonlított.
Elmondása szerint szó szerint felállt a tarkóján és a hátán a szőr.
Alig 5 perc elteltével aztán a jelkavalkád hirtelen megszűnt, és a hajó visszanyerte az energiaellátását.
A férfi természetesen azonnal a haditengerészethez és a kormányhoz fordult magyarázatért, de azt soha nem kapott. Mintha meg sem történt volna az eset, nem foglalkoztak vele.
Nem emberi forrásból jött a rádiójel
A rádiójel amit a férfi észlelt, egyértelműen nem emberi forrásból érkezett. Elmondása szerint olyan volt,
mintha valami primitívebb intelligencia próbálta volna valahogyan kifejezni magát a jeleken keresztül.
Rengeteg teória született arra vonatkozóan, hogy vajon mivel találkozhatott a férfi azon az ominózus napon a nyílt víz közepén. Az egyik elmélet szerint a kormány és a haditengerészet azért nem mondott semmit az ügyben, mert nem másról volt szó, mint egy szupertitkos katonai technológia kísérletről.
Egy olyan speciális szerkezetet, esetleg járművet teszteltek a mélyben, mely képes megzavarnia a hajókat, vagy leblokkolni az elektronikai rendszereket.
Ennek azonban némileg ellentmond a férfi vallomása, miszerint a rádiójel jellemzői arra utaltak, hogy nem emberi, nem mesterséges forrásból jön.
Természetesen ennek kapcsán az is felmerült sokakban, hogy óceán mélyén élő fejlett technológiával rendelkező idegen lények állnak a rejtélyes frekvencia kavalkád mögött.
Mint ahogyan már beszámoltunk róla egy másik cikkünkben, több jel utal arra, hogy az idegen csészealjak egy jó része a tengerből jön elő, és oda is távozik. Vagyis elképzelhető, hogy egy rejtett mélytengeri civilizáció formájában élnek az idegenek a saját bolygónkon, tudtunk nélkül.
Egy másik elképzelés szerint egy hatalmas, mélytengeri szörny lehetett a rádiójelek forrása. Erre utal az, hogy a jelek primitívnek hatottak, és sokkal inkább biológiainak, mint mesterségesnek. Korábban is észleltek megmagyarázhatatlan hangokat az óceánokban.
ufo-az-ocean-aljan-3
1997-ben a híres Nagy Buggy egy olyan máig azonosítatlan hangként bukkant elő az óceán mélyéről, melyet azóta sem tudnak megmagyarázni.
A tengert fürkésző hidrofonok időnként megmagyarázhatatlan hangokat is rögzítenek. A rejtélyes hang a mai napig nem ismétlődött meg, és az eredetével kapcsolatban is csak találgatások léteznek, de abban sokan egyetértenek, hogy biológiai eredetről van szó.
Ez esetben az óriás bálnánál is sokkal nagyobb állatról kellene beszélnünk. De mi okozhatta? A vízfelszín alatt rejtőző idegen életformák? Talán képesek tudatilag – vagy akár fizikailag is – összeállni egy sokkal nagyobb, kollektív életformává?
Ha már a kollektív egészről beszélünk, a tengeri élővilág számtalan olyan egyszerű életformát rejt, melyek sokkal kevésbé bonyolultak, mint hinnénk. Az is elképzelhető, hogy egy gigantikus méretű - akár, több száz méteres, vagy egy-két kilométeres átmérővel rendelkező óriási egysejtű létformáról van szó.
Ez megmagyarázná a biológiai eredetet, és azt, hogy miért tűnt primitívnek a fogott jel. Mivel az eset azóta sem ismétlődött meg, és a haditengerészetnél dolgozó férfi le is szerelt azóta, így az igazság valószínűleg titkos akták, hivatalosan nem létező jelentések rabja marad hosszú időkig.
OSZD MEG másokkal is!




Az első idegenek általi emberi csonkítási ügy: hátborzongató, lezáratlan akta



2018. május 1., kedd 







Bár az idegenek leginkább állatokat csonkítanak, az 1988-as eset egy bizarr, emberi csonkításról számol be.
Vitatott jelenségről van szó, mely körülbelül már a 60-as évektől kezdve borzolta a kedélyeket. Az egyik első ilyen eset egy állatcsonkításról szólt még a kezdetekben.
1967 szeptemberében a Colorado állambeli Almosa egyik farmjáról eltűnt egy Lady névre hallgató kanca. A gazda másnap bukkant rá a ló megcsonkított tetemére, és megdöbbenve látta, hogy az állat agyát és belső szerveit sebészinek tűnő módszerrel eltávolították.
A hatóságok villámcsapásra vagy állatáldozatokat bemutató titkos sátánista szektára gyanakodtak, ám az okokat nem sikerült egyértelműen tisztázni.
A coloradói volt az első állatcsonkítás, amely nyilvánosságot kapott, és melyet a hetvenes években több ezer hasonló beszámoló követett.
csontszerkezet
A megcsonkított állatok döntő többsége szarvasmarha volt, amelyekből eltávolították a lágy külső részeket (nyelvet, szemet) és a létfontosságú belső (emésztőrendszeri és ivar-) szerveket. A beszámolók szerint a csonkolások okozta súlyos sebek ellenére gyakran semmilyen vérnyom nem maradt a helyszínen, és az elpusztult állatokban sem maradt semmi vér.
Ilyen jelenségekről nemcsak az Egyesült Államok több mint negyven államából, hanem távoli országokból, Dél-Amerikából és Európából is érkeztek jelentések.
Sátánista csoportok tevékenységétől kezdve titkos gyógyszerkísérletekig a legkülönfélébb teóriák kaptak szárnyra.
Kézenfekvő, hogy az ilyen esetekben egészen természetes okok játszanak szerepet, vadállatok vagy dögevő madarak, ám ezek nem adtak magyarázatot az éles körvonalú sebhelyekre, sem az eltűnt vérre.
Egyesek azt állították, hogy a jelentős számban előforduló esetek összefüggenek olyan más feltételezett ufójelenségekkel, mint a váratlanul felbukkanó gabonakörök (szabályos, gyakran bonyolult mintázatban letaposott gabonaföldek, amelyeket csak repülőről lehet észrevenni), illetve az emberek "idegenek" általi elrablásáról szóló történetek.
A Guarapiranga-ügyként elhíresült eset nem az egyetlen. Legalább kettő hasonló ügy köthető hozzá, azonban ez volt az első, mely ténylegesen és hivatalosan is magán viselte az állatcsonkításokra jellemző nyomokat, elkövetési módszereket.
2002-ben egy bizonyos Todd Sees-ügy vert nagy port. 2002 nyarán (egész pontosan augusztos 4-én) Mr Todd Sees elhagyta vidéki házát, hogy szarvasra vadásszon az erdőben.
Nemsokkal öt óra után három halász egy fénylő diszkoszt vett észre az égen afelett a hely felett lebegni, ahol Mr. Todd is vadászott.
A hegyre felfutó távvezetékek úgy szikráztak, mint a csillagszórók. A tárgy még egy ideig lebegett, majd hirtelen eltűnt, mintha sose lett volna ott.
Egy másik szemtanú azt állította, hogy ő is látta a levegőben lebegő diszkoszt, aminek az aljából valamiféle fénysugár áradt. És ez még nem minden.
A férfi azt is látta, amint ez a fénysugár egy embert próbál a levegőbe emelni. Az ismeretlen férfi - feltehetőleg Mr. Todd - egy szál alsónadrágban volt.
Másnap tűnt fel, hogy a férfi nem ment haza. Családja keresni kezdte, és hamar meg is találták a hegy közelében parkolóm terepjárót. A fia még Todd ruháit is megtalálta, amik gondosan össze voltak hajtva és le voltak téve a földre.
Ennél több nyomra azonban nem bukkantak, így hamarosan a hatóságok segítségét kérték. Közel 200 ember vett részt az apa keresésében, és két helikopterrel pásztázták végig a területet. Az ügy tragikusan ért véget, ugyanis később megtalálták Todd Sees holttestét a sűrű növényzetben függve. Hogy hogyan és miként került oda, azt senki sem tudta.
A rendőrség természetesen azonnal elvégezte a boncolást, mert túl különös volt a férfi halála. Azonban két egymást követő boncolás sem tudta megállapítani a halál okát.
Nem találtak semmi olyat, ami miatt meghalhatott volna. Se vágásokat, se vérben kimutatható mérget, vagy más anyagot, drogot. Később a férfi egyik csizmáját megtalálták az egyik fa lombkoronájában. Rejtély, hogy hogyan került oda. Későbbi beszámolók szerint az eset után nem sokkal katonai helikopterek is feltűntek a környéken.
Bár hivatalosan sohasem ismerték el, mégis úgy vélik egyesek, hogy egy balul sikerült idegen elrablás áll az ügy hátterében.
Annak idején 1988-ban nagy port kavart az eset, és nem csak azért, mert csupa rejtély volt, hanem azért is, mert nagyon brutális volt. Egy Brazil városkában, melyet Guarapiranga néven emlegetnek, egy azóta is megmagyarázhatatlan ügy tartja lázban a helyieket.
1988 szeptember 2-án egy brutálisan megcsonkított férfi holttestére bukkannak. A halottnak nem voltak szemei, fülei, ajkai, és a belső szervei egy részét is eltávolították.
A nyomozók semmi értékelhető nyomot nem találtak, amin elindulhattak volna. Sem ujjlenyomat, sem más dolog. Mintha a férfi egyszerűen csak meghalt volna, majd eltűntek volna a belső szervei. Bár az eset csak egy évvel később lett publikus, megoldatlan maradt.
Sokan azt feltételezték, hogy a férfit idegenek rabolták el, és csonkították meg. Ezt a teóriát Encarnación Garcia is részletesen kibontotta, végigvezette a Brazil Ufó magazin 1989-s számában.
A holttest körül nem találtak vért, annak ellenére, hogy nyílt sebek voltak rajta, belső szervek hiányoztak belőle. A nyílt sebek égetett sebnek tűntek, mintha valamiféle lézeres eszközzel vájták volna azokat az áldozatba. A feltevések szerint az sem zárható ki, hogy a férfi még életben volt, mikor ez megtörtént vele, legalábbis egyes boncolási jelentések erre utaltak.
A hiányzó belső szerveket sem találták meg soha. Ráadásul olyan sebészi pontossággal voltak eltávolítva, hogy az minimum orvosi végzettséget feltételezett. Először persze a nyomozás azt gondolta, hogy csak valaki szándékosan megpróbálja az idegenek irányába terelni a dolgokat, hogy soha ne kapják el a tettest.
guarapiranga-emberi-csonkitas
Később azonban egyre több közvetlen és közvetett jel mutatott afelé, hogy ezt az esetet nem lehet mással megmagyarázni, mint idegenek által végrehajtott csonkítással.
Az idegenek az embereket általában elrabolják, csonkításos esetekről alig tudni a történelemben. Mi emberek sokkal értékesebbek vagyunk, ha élve vizsgálnak meg. Rengeteg elrablásról szóló beszámoló van.
Évente több ezer ember számol be arról, hogy űrlények rabolták el, majd különböző kísérleteket végeztek rajtuk.
Egyes esetekben azonban - ki tudja miért - szervekre is szükségük volt, így a vizsgálatok mellett elmentek addig, hogy megcsonkítsák a gyanútlan áldozatokat. Az sem zárható ki, hogy a megcsonkított áldozatok ellenségesen reagáltak az elrablásra, ezért az idegeneknek nem volt más választásuk.
idegen-elrablas-3
Az ufórajongók megváltóként tekintenek az idegenekre, akik állítólag azon dolgoznak, hogy az emberiség DNS-állományát pozitív irányba manipulálják, továbbá, hogy a Földet a fenyegető kozmikus katasztrófáktól megmentsék
Larson elképzelhetőnek tartja, hogy a rejtélyes esetekről szóló híradások célja, hogy az embereket hozzászoktassák a "földönkívüli beavatkozás" gondolatához.
Ilyen manipuláláshoz azonban nemcsak természetfeletti lényeknek, hanem nagyon is földi célokat követő embereknek - például a hollywoodi filmipar vezetőinek is - érdekük fűződhet, véli Larson. Lehet ebben valami: ha a Keresztapa című filmre gondolunk, Francis Ford Coppola például máris gyanús: lásd az ágy végébe figyelmeztetésként "postázott" lófejet.
Megszaporodtak az elrablásokról, állatcsonkításokról szóló történetek az utóbbi években. Embert ért csonkításoktól azonban szerencsére nem kell tartanunk néhány elszigetelt esetet kivéve.
OSZD MEG másokkal is!




Rábízták a házat, majd amikor a biztonsági kamera felvételeit újranézték, megfagyott a vér az ereikben...



2018. április 29., vasárnap 







Tényleg léteznek démonok, a démoni megszállás pedig nagyon is valós jelenség! ettől mindenkit kiver a víz!
Időnként azt gondolná az ember, hogy az ördögi megszállás cska egy filmes kitaláció.
Azonban néha vannak olyan esetek, amik után az ember felteszi magának a kínos és ijesztő kérdéseket...
Vajon csak a történetekben, filmekben, sorozatokban létezik olyasmi, hogy embereket démonok szállnak meg, vagy a valóságban is lehetnek ilyen esetek?
Egy család még a saját hátukba sem mert visszamenni, miután egy házvezetőnőt fogadtak fel, és az első nap után visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit.
A felvételen ugyanis olyasminek voltak tanúi, aminek egész életükben még soha. Egy valódi démoni megszállásnak...
A fiatal lányt magára hagyták már az első napon, és rábízták a házat, hogy takarítson, rendezze el a dolgokat, mire a család hazaér.
Ez meg is történt, ám amikor a család visszanézte a felvételeket, döbbenten látták, hogy ijesztő dolgokat művelt a házvezetőnő.
A nő a földre guggolt, hosszú perceken át úgy maradt, majd eltűnt, és újra előkerült, teljesen más testhelyzetben.
Időnként lassan vonaglott, előre hajolva, mintha nem is lenne önmagánál.
Vannal, aik azt mondják, hogy mindenre van ésszerű magyraázat, és hogy a házvezetőnő valójában csak drogok hatása alatt volt, azonban nem mutattak ki a vérébe ilyet...
Így maradnak a bizarr találgatások, és a nő vallomása, aki azt állította, nem emlékszik arra a néhány órára, amíg egyedül volt. Már ha egyedül volt, és nem volt vele maga az ördög...
OSZD MEG másokkal is!

aid caught on camera appearing to be POSSESSED by evil spirits - Daily Mail








Ezekre a bizarr lényekre soha nem találtak magyarázatot: a valódi X-akták! - VIDEÓ



2018. április 29., vasárnap 







Hogy nem evilági dolgokról van szó, az szinte biztos. De vajon mik lehetnek? Genetikai mutáció eredményei, vagy idegen lények?
Interdimenzionális lények, genetikai mutánsok, démonok...
Ezek a lények mind-mind sokak szerint csaka képzelet szülöttei, azonban időnként előkeróülnek olyan bizonyítékok, melyek erre rácáfolnak.
A modern érába belépve számtalan fotó, videó kerül elő, melyek azt sugallják: több van annál a világban, mint amit a józan ész tanított nekünk.
Olyan dolgok, olyan folyamatok zajlanak körülöttünk, amiket még nem vagyunk képesek megérteni.
Az, hogy valamit a tudomány nem tud megmagyraázni, még nem jelenti azt, hogy az a valami nincs is. Csupán azt, hogy a tudományunk nem elég fejlett ahhoz, hogy megtudjuk magyraázni, elhelyezni a vilgáunkban.
Az alábbi videó is egy ilyen csokor, melyben biznyítékokat sorakoztatnak fel amellett, hogy a Földön élnek rajtunk kívül olyan lények, amik ellent mondanak minden tudásnak.
Vajon genetikai mutációról van szó a legtöbb esetben, ahogy azt a szkeptikusok állítják?
Vagy ennél többről van szó, és sok felfedezni való vár még ránk?
A lenti videó ha nem is fog mindenkit meggyőzni erről, de arról igen, hogy érdemes elgondolkodnunk: mi van, ha ezek a furcsa lények igen is, léteznek?
OSZD MEG másokkal is!

5 Humanoids Caught On Camera & Spotted In Real Life!




Kutatók jöttek rá, mi történik az agyunkkal és a tudattal a halál után!



2018. április 27., péntek 







Nagy volt a megdöbbenés: a paranormális világ áttörés küszöbén?
A halál utáni élet, illetve egyáltalán az, hogy pontosan mi vár ránk, a tudatunkra, a lelkünkre és az agyra a halál után, régóta próbáltak választ találni.
Egyre több a bizonyíték arra vonatkozóan, hogy van valami.
Nem halunk meg, csak elbomlik a test, de egyfajta kvantumenergiaként még a tudatunk vagy a lelkünk - esetleg mindkettő - megmarad, és elvegyül az univerzumban.
Kutatók szerint ha igazuk van, akkor a tudat egy olyan kvantuminformáció massza, ami túléli a teret és az időt, így az elmúlás nem értelmezhető rá...
Egy csapat agykutató megfejtette a rejtélyt, aztán rájöttek, hogy ezt a problémát már megoldották 1980-ban.
A szív leállása után az agy még működik néhány percig. Viszont ahogy megszűnik az agy vér-, illetve oxigénellátása, az agy 20-40 másodpercen belül átmegy alvó módba. Ez történik a halál első néhány percében.
Ezekben a pillanatokban megpróbálja tartalékolni a megmaradt energiáit. Ha még marad neki, akkor a szív újraindításával még vissza lehet hozni az életbe. Egy 1980-as kutatásból már sejtettek hasonlót.
Sőt, egy akkori Star Trek epizód is tárgyalta a témát.
A halál utáni dolgok bizonytalanságának megfejtése azért is fontos, mert ha kiderülne, hogy van a létezésnek egy a Földinél is magasabb, halál utáni formája, az mindent megváltoztatna.
Az életről alkotott képünket, annak fontosságát, valamint a vallásokat is.
Egy jó része a vallásoknak nem tudna mit kezdeni a helyzettel, és ideológiai kártyavárként omlanának össze.
Az emberek és a társadalom szerkezetére, viselkedésére is kihatna egy ilyen megdöbbentő felfedezés, tehát a tudósok és paranormális kutatók felelőssége hatalmas abban, hogy végső válaszokat találjanak...
OSZD MEG másokkal is!




Mi történt? Teleportációt kaptak lencsevégre ÉLŐ, egyenes adásban! - VIDeo





2018. április 26., csütörtök 







Szerinted mi történt? Tényleges teleportáció, vagy valami más?
Egy tévés interjú során, élőben tűnt el egy nő a nézők szeme láttára. paranormális jelenség, vagy optikai illúzió?
Egy videó került fel a netre, melyen egy ismeretlen nő a háttérben fogja magát, és csak úgy eltűnik az intetjú közben. Mindezt élő adásban tette.
A kámforrá vált asszony alaposan felbolygatta az internetet, rengetegen találgatják, hogy mi történhetett. paranormális jelenséget sikerült lencsevégre kapni, vagy csupán a szemünk játszik velünk?
Az interjút a koppenhágai reptéren készítették. Az előtérben egy férfit láthatunk, akit épp interjúztatnak. Azonban nem ő az érdekes a videón, hanem az a nő, aki baloldalt a háttérben áll.
Egy másik nő halad keresztül a csomagjaival a háttérben, majd mire elhalad az álló nő előtt, az a következő pillanatban hirtelen kámforrá válik.
Sokan azt állítják, hogy paranormális magyarázat áll a háttérben, és a nő valóban eltűnik, egyfajta teleportáció megy végbe a kamerák előtt.
Más, - sokkal szkeptikusabb - szemlélődők szerint pusztán a véletlen és némi optikai illúzió játszik közre a szokatlan jelenségben.
A rejtélyes nő ugyanis pont akkor kezd el elindulni abba az irányba, melybe a másik nő is halad előtte, így lényegében az elhaladás után végig a takarásában van, így nem látni.
OSZD MEG másokkal is!

Woman mysteriously 'disappears' on live television




A halott Diana hercegnő egy parafenomén ikerpáron keresztül lépett kapcsolatba a külvilággal: EZT üzente!





2018. április 23., hétfő 







Megtört a csend és az egykori hercegnő a túlvilágról üzent a valóságnak? Megrázó üzenetet küldött ugyanis az élőknek.
legalábbis ezt állítja egy parafenomén ikerpár. Azt mondják ugyanis, hogy Diana hercegnő kapcsolatot létesített velük a szellemvilágból.
Terry és Linda Jamison állítása szerint rendszeresen kommunikálnak halottakkal. 
Ezt úgy teszik meg, hogy engedik, a szellemek hadd szállják meg őket, hogy azok a kezüket irányítva üzeneteket írjanak a papírra.
Ezúttal állítólag Lady Diana üzent rajtuk keresztül...
És nem akármit mondott, amire sokak felkapták a fejüket, és a családjának, egyes érintetteknek is üzent.
Mint ismeretes, Diana hercegnő tragikus hirtelenséggel hunyt el egy autóbalesetben Franciaországban.
Az eset 1997 augusztus 31-én történt...
A hivatalos vizsgálat a sofőr alkoholos befolyásoltságát és ebből eredő felelősségét állapította meg. A hercegnő halálának okait sokan a mai napig vitatják.
Léteznek összeesküvés-elméletek, amelyek szerint Diánát a brit titkosszolgálat gyilkolta volna meg, erre azonban nincs ismert bizonyíték. Sokan valószínűtlennek tartják, hogy a brit titkosszolgálat a britek közkedvelt jelképe, a hercegnő életére tört volna.
Mások szerint legitimációs kockázatot jelenthetett volna, ha a jövendő király anyja férjhez megy egy muzulmán férfihez, és esetleg gyermeket is szül neki. Diána szeretőjének apja, Mohamed al Fayed továbbra is kitart a politikai gyilkosság feltevése mellett, és mindent megtesz ennek bizonyítása érdekében.
Hogy a parafenomén ikerpár szerint mit üzent Diana a túlvilágról?
Azt mondta, hogy megbocsájtott Károly herceg jelenlegi feleségének, Camillának, s örömmel venné, ha ő követné a trónon a királynőt, habár aggódik, hogy fiai ezt elleneznék.
A pár állítása szerint Diana azt is hozzátette, természetesen „ott lesz” a fia, Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén, ahogy korábban Vilmos herceg esküvőjén is ott volt.
OSZD MEG másokkal is!




Épp az éjszaka közepén voltak az autópályán, amikor valamit olyat láttak, amit soha nem felejtenek majd el... - VIDEÓ



2018. április 22., vasárnap 







Hátborzongató, és sokak szerint nincs rá magyarázat.
Bizarr, amit két motoros vett fel videóra, és amire nem találnak magyraázatot még a netezők sem. Pontosbaban anynira sok elmélet látott a felvétellel kapcsolatban napvilgáot, hogy senki sem tudja, mi az igazság...
Az éjszaka közepén az autópályán haladtak, amikor megálltak pár percre.
Filmezni kedztek, és nem is tudatosult bennük, hogy valami olyat vesznek majd filmre, amin napokkal később, az anyagot visszanézve teljesen el fognak hűlni.
A háttérben ugyanis valami elhalad...
Egy motorosnak látszik. Azonban ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy a motoron bizony nem ül egyetlen motoros sem...
A felvételt megpróbálták kiélesíteni, világosítani, és ugyanerre az eredméynre jutottak: nem ül senki a motoron.
Az elméletek a legkülönfélébbek ezzel kapcsolatban. Egyesek szerint egy szellem motorost sikerült filmre venni. A környéken több beszámoló is létezett már korábbról, melyek egy nagy sebességgel száguldó sötét motorról meséltek.
Mások szerint valójában a motoros leeshetett a motorjáról, ami viszont tovább haladt.
Azonban a felvételt készítők később sem találkoztak az útjuk során egy sérült motorossal sem...
OSZD MEG másokkal is!

Bizarre footage shows 'ghost motorbike' travelling along deserted motorway - with NO rider


Popular Ghost Video Of 2018. Top 13 Scary Ghost Videos Caught on Tape







Az Ammons család démoni megszállása: az ügy, amire soha nem találtak magyarázatot





2018. április 22., vasárnap 







Csak kérdések maradtak fenn, nyugtalanító kérdések és talányok...
Létezik egy olyan hátborzongató eset, ami akár az X-akták egyik epizódja is lehetne. Azonban az a legfélelmetesebb az egészben, hogy ez egy igaz történt, és ténylegesen megtörtént egy családdal.
Az pedig szinte velőtrázó, hogy azóta sincsenek válaszok arra, hogy pontosan mi történt, csak újabb és újabb kérdések...
Egy paranormális pokoljárás vette kezdetét egy Indianaban, egész pontosan Garyben élő család életében, amikor a házukban különös események vették kezdetüket.
Az egyik helyi médium később kiderítette, hogy közel 200 démoni erő lehet jelen a falak között...
Ammonsék egy átlagos amerikai család. Latoya Ammons 3 gyermekével, valamint édesanyjával élt közös háztartásban. 2011-ben minden megváltozott...
A beköltözés után nem sokkal elkezdődtek a furcsábbnál furcsább események. A decemberi hideg ellenére hatalmas fekete döglegyek kezdtek rajzani a ház körül, ám ez csak a kezdetnek bizonyult, mert onnantól kezdve a házban a megmagyarázhatatlan események mindennapossá váltak.
Az éjszaka közepén folyamatosan különös hangok és hangos léptek zavarták fel a békésen alvó családot - ez rendszerint a pince felől jött. Az ajtók önálló életet éltek, maguktól kinyíltak és bezáródtak, árnyékok tűntek fel a lakás minden pontján. Vizes lábnyomokra a padlón és elviselhetetlen forróságra is volt példa.
Latoya egy alkalommal kisfiát egy szekrényben ülve találta, amint az egy másik „fiúval" beszélgetett.
Volt, hogy láthatatlan erők lökték le a kanapéról, vagy préselték őket a falhoz. A gyermekeket megszállták és sok estben fordult elő, hogy démoni hangokon beszéltek, vagy éppen a falon másztak.
A legbizarrabb esemény 2012. március 10-én történt meg, melynek a náluk vendégeskedők is szemtanúik voltak. A nagymama, Latoya, valamint a vendégek a kislány éktelen sikoltozására lettek figyelmesek. Amit akkor láttak, valószínűleg soha nem felejtik el.
A gyermek az ágy fölött lebegett és csak hosszas küzdelem árán sikerült őt az ágyba kényszeríteni. Ez volt az utolsó csepp a pohárban és Latoya úgy döntött, kezébe veszi az irányítást. Médiumokhoz, és a helyi lelkészhez fordult.
Különféle paranormális médiumok jelentek meg, és az egész ház és a család a sajtó figyelmébe került.
Mindenki azt próbálta meg megfejteni, mi állhat az egész mögött. Bár számtalan ördögűzést végeztek, egyik sem járt eredménynek,a 200 démon nem akart eltávozni.
Eleinte azt gondolták, hogy az anya művel és ő veri is a gyerekeket. Azonban egy ízben a kirendelt szakember durva dolgokat látott.
A pszichológus is tanúja volt a gyerekeket bántó lények támadásainak. Rongybabaként taszigálták őket és a falhoz repítették áldozataikat.
Mivel a médiumok és az ördögűzések sem szabtak gátat a démonok garázdálkodásának, Latoya úgy döntött, hogy elköltöznek. A házba végül soha senki nem mert visszaköltözni, ezért leromboltatták, szó szerint buldózerrel a földdel tették egyenlővé.
OSZD MEG másokkal is!


Felszakadt a fejünk felé vetített holografikus háló? Piramis jelent meg az égen a fővárosban!



2018. április 22., vasárnap 







Mi zajlika fejünk felett? Talán nem is biztos, hogy tudni akarjuk...
Valódi felvétel, vagy egyszerű átverés?
Korábban beszámoltunk már róla, hogy világszerte meredeken emelkedik évek óta az ufóészlelések száma. Ez a szám a 2000-res évektől kezdve kezdett el egyre inkább nagy számban jelentkezni.
Sokan ezt a képkészítésre alkalmas eszközök terjedésének tudják be, míg mások egyértelműen az idegnek növekvő számú jelenlétének.
Korong alakú objektumokat látnak az esetek túlnyomó többségében, de időnként felbukkannak egészen hajmeresztő alakú tárgyak is.
Egyiptomban például a Nagy Piramis felett különféle piramis alakú lebegő tárgyakat észleltek egy igen kétes eredetű felvételen.
Néhány évvel korábban Moszkvában is előfordult egy hasonló esemény.
Egy éjszaka közepén készült felvétel került elő, amin egy hatalmas piramis lebeg az égen. A piramist állítólag szabad szemmel alig lehetett látni az égen, ennek ellenére több szemtanú jelentkezett, hogy valamit látni vélt az égbolton.
A kamera felvételén ellenben sokkal kivehetőbb volt az objektum.
A szakértők is megnézték a felvételt, és akkoriban sokan elmondták, hogy nem egyértelmű, hogy hamisítványról van-e szó, vagy sem, de a legtöbbek szerint igazi felvételről volt szó.
A szkeptikusok ugyanakkor azt mondták, hogy csak egy egyszerű visszatükröződésről lehet szó.
"Ez átverés, Jézus pedig létezett, és ezt tényként kezeljük?" - fakadt ki az idegenekben hívő ellentábor remekül rávilágítva a kettős mércére az idegenekről szóló hírekkel kapcsolatban.
OSZD MEG másokkal is!


Pyramid Over Moscow





Az idegenek tényleg köztünk járnak? Ez a felvétel bizonyíthatja!



2018. április 22., vasárnap 







Az embereket sokkolta, ha ez igaz, az mindent megváltoztathat. Már itt vannak, elvegyültek a társadalmunkban?
Hogy mi lehet ezen a felvételen, azt csak az Isten tudja, de mindenesetre nagyon lázban tartja az internetezőket, ugyanis olyan, mintha nem is ember lenne.
Talán valami genetikai rendellenességben szenved?
Ez magyarázhatná azt, amit láttunk?
Vagy amit látunk, az tényleg az, aminek látszik? Egyesek szerint ugyanis az idegenek köztünk járnak. A földönkívüliek hatalmas kolóniákban olvadtak már be évtizedekkel ezelőtt az emberi társadalomba.
Eddig azonban nem vettük észre őket, és többé-kevésbé sikerült nem felfedniük kilétüket.
Azonban a felvétel készítésére alkalmas eszközök, biztonsági kamerák terjedésével ez változott. Ma már a közénk beépült idegen lények időnként hallatnak magukról akár a hírekben is.
Több ufó szakértő is alátámasztja azt, hogy a hüllőszerű idegenek képesek emberi alakot felvenni, így elvegyülni köztünk.
Sőt, maga Paul Hellyer, a kanadai volt védelmi miniszter beszélt arról, hogy rengeteg faj van a Földön, és mind inkognitóban, titokban él együtt az emberrel a tudtunkon kívül...
OSZD MEG másokkal is!







ONE OF THE STRANGEST THINGS I'VE EVER SEEN, ALIEN HYBRID? (Disclose Screen)





Top 10 Signs of Aliens and Alien Life Caught on Camera



Tudósok megdöbbentő kijelentése: az emberi lélek létezik, és a halál után az univerzummal egyesül!



2018. április 18., szerda 







Mindezt meggyőző bizonyítékok támasztják alá.
A lélek vajon csak az emberi elme megfoghatatlan absztrakt fogalma? Vagy valóban létezik?
A vita erről már több évezredes, és míg a spirituális tanítók biztosak voltak mindig is abban, hogy van alapja a feltételezéseknek, eddig a modern tudomány sokáig tagadta.
Most azonban az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve a vaskalapos tudósok is úgy gondolják vár minket valami a halálunk után.
Sőt, az emberi lélek is léteznek, ezt komoly bizonyítékok erősítik!
Dr. Stuart Hameroff fizikus és Sir Roger Penrose metafizikus szerint a lélek az agysejtek mikro-tubulusában létezik. Amikor egy ember a klinikai halál állapotába kerül, az agyi mikrotubulusok elvesztik kvantumállapotukat, de az információt mégis vissza tudják hívni, ha a személy visszatér.
Elméletüket nemrég közölték egy dokumentumfilm formájában a Science Channel adón, és kifejtették, hogy bár a szív leáll, a vér nem áramlik, és az agysejtek információs állapota kiürül, mégsem tűnik el az információ, csupán kiáramlik valahova.
Érdekes módon az újraélesztéseket követően a betegek mindig információkról számolnak be, ami elméletileg nem is lenne lehetséges.
A testen kívüli élmény tehát egy nagyon is valós jelenség.
Azonban ha nem ébred valaki fel, és végleg elragadja a halál, az már egy még érdekesbeb kérdés. A kvantuminformáció ugyanis nem tűnik el, csak máshová távozik.
Ez a kvantuminformáció valójában az emberi lélek...
Hameroff teóriája szerint a lélek nem csupán az agypályák és neuronok kölcsönhatása, meg a biokémiánk, hanem egy létező "anyag" hasonlóan a sötét anyaghoz, aminek létezését ugyan nem lehet bizonyítani, ennek ellenére kézenfekvő.
A lélek a kutatók szerint már az anyag, test előtt létező állapot, dolog, de nem konkrét tudat.
Nem egy olyan gondolkodó egység, mint ahogy mi szeretnénk hinni. A lélek misztikuma valószínűleg egy olyan dolog, amit sosem fogunk megfejteni, mert az emberi agy nem tudja felfogni...
OSZD MEG másokkal is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése