Most omlik össze a világ

Most omlik össze a világ

Most omlik össze a világ, amit 350 éve ismerünk 

Magyari Péter 2015. december 12. 444.hu 

• Henry Kissinger szerint a 17. század közepén Európában kialakult egy világrend, ami egészen mostanáig meghatározta a világ országainak működését. Ám ez a rend most szétesőben van. 

• A 20. század második felének legfontosabb nyugati diplomatája tavaly ősszel írt könyvet erről, most megjelent magyarul is, Világrend címmel. 

• Óvatosan fogalmaz, de a lényeg egyértelmű: sokkal több erőt kellene Nyugat-Európának mutatnia, és sokkal határozottabb amerikai politikát javasol. 

Henry Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadóként, majd külügyminiszterként irányította az USA diplomáciáját, Nixon és Ford elnökök idején, az 1970-es években. Sosem volt botrányosabb Nobel-békedíj mint az övé: amikor megkapta, akkor a díjat odaítélő bizottság két tagja is lemondott. Ő volt a 20. század második felének egyik legbefolyásosabb politikusa. 

Egyszerre tartották az amerikai gátlástalan hatalmi ambíciók vezéralakjának, és a világbéke őrzőjének. Rengeteg támadás érte, mert kudarcot vallott a vietnami háború befejezéséért folytatott tárgyalásokon, mert támogatta Pinochet chilei puccsát, mert Pakisztán mellé állt a kegyetlen bangladesi háborúban. Másrészről ő volt az, aki elérte, hogy normalizálódjanak a kínai - amerikai kapcsolatok, ő kezdte meg a leszerelési tárgyalásokat az atomfegyverek csökkentéséről a Szovjetunióval, és azokat a béketárgyalásokat is, amelyekből később az izraeli - egyiptomi béke megszületett. 

Kissinger elkötelezett republikánus, aki szerint nem szerencsés, hogy az USA 1945 óta egyetlen háborút sem bírt befejezni úgy, hogy totális kapitulációra kényszerítse az ellenséget (Korea, Vietnam, két iraki háború és Afganisztán van a befejezetlen háborúk listáján). Úgy véli, hogy az amerikai közvéleménynek a halottak láttán rendre kialakuló békevágya összezavarja az amerikai kormányokat, és ez nagyon sok bajt hoz a világra. 

Amerika a világ kétségtelenül legerősebb hatalma, minden évben többet költ fegyverkezésre mint az utána következő 10 ország együttvéve, ezt a szabályt régóta tartják. Ám Kissinger szerint hiába az erő, ha ez politikai bizonytalansággal párosul, és rendszeresen változik a Fehér Ház szándéka. 

Nem lehet mindig teljesen jónak lenni 

A nagy alapvető kérdés, amire új könyvében mindig visszatér, arról szól, hogy az idealizmus és a haszonelvűség között hogyan érdemes egyensúlyozni. Vagyis az USA az emberi jogok, a szabadság, a demokrácia, az emberi méltóság őreként mikor és mennyire avatkozzon be más országok ügyeibe, illetve mennyire korlátozza saját magát háborúban és szövetségkötésben ezen elvek kedvéért. 

Kissinger nem ad receptet, hanem azt jelzi, hogy az USA-nak ki kell állnia saját ideáiért, mert enélkül nem lesz erkölcsi alapja a világrend őrzésére, és egyébként is, akkor lesz boldogabb a földi élet, ha minél többen szabadok benne. Viszont arra is figyelmeztet, hogy a szép elvek mellett ésszel lehet csak kiállni, és ha az aktuális hatalmi érdekek úgy hozzák, akkor komoly kompromisszumokat is vállalni kell, különben a jó szándék több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. 

Leegyszerűsítve: egyetért például azzal, hogy az USA támogatja Egyiptom új diktátorát, el-Sziszi tábornokot, mert akármilyen kegyetlenséggel is nyomja el az ellenzéket, uralma még mindig jobb, mint az a káosz, ami Irakban vagy Líbiában jött az ottani diktátorok megdöntése után. Vagy: szerinte is érthető ha aggódunk, hogy mennyire figyelik a titkosszolgálatok, hogy mit csinálunk a neten, de Kissinger szerint óriási biztonsági kockázatot jelent, ha a felügyelet nem elég feszes. 

Metternich, mint a legjobb fej európai 

Kissinger azonban alapvetően nem tanácsokat ad, nem igazít el a mostani konfliktusokban a Világrend című könyvében, hanem történeti magyarázatokkal helyezi kontextusba a mostani fejleményeket. A könyv nagy része diplomáciatörténet, egyes nagy régiók (Európa, iszlám világ, Kelet-Ázsia, USA) fejlődésének bemutatása, meglehetősen ötletszerűen, szabadon asszociálgatva az egyes események között. 

A könyvből egyáltalán nem lehet megérteni a világtörténelmet, viszont a laza történeti áttekintésekből kikerekedik az, hogy mit ért Kissinger az eddigi, éppen összeomló világrend alatt. 

Magyarországról nagyon érdekes Kissinger szemüvegén át olvasni a történelemről. Például a 19. századi európai történelem legnagyszerűbb eseményének a bécsi kongresszust állítja be, ahol Napoleon legyőzése után megszületett a Szent Szövetség, az európai konzervatív monarchiák utolsó nagy összefogása. Ennek a kongresszusnak volt a nagy sztárja Clemens von Metternich. Róla is, és a bécsi kongresszusról is Magyarországon a közoktatásban úgy tanulunk, mint a maradi, gőgös arisztokrácia visszataszító jellegzetességeiről. A rendszerváltás előtti osztályharcos hagyomány, és a kurucos, a nemzeti függetlenségből kiinduló történetírás is sötét színben tüntette fel a Szent Szövetséget és Metternichet. Ehhez képest Kissinger szerint a Szent Szövetség egy csodálatos kompromisszum volt, ami egyszerre tudta féken tartani a nyomuló orosz cári birodalmat, és képes volt méltányos békét adni a megalázott Franciaországnak, így szerinte ez volt az utolsó nagy intellektuális teljesítménye az eu rópai elitnek. 

Kissinger igazi konzervatív propagandát rejtett el a szövegben, de ezt nagyon óvatosan dörgöli csak az olvasók arcába. Nem azt mondja, hogy egyes dilemmák esetében ez vagy az a jó döntés, hanem részletesen ismerteti a balos, liberális érveket is. Aztán felteszi a kérdést, hogy a totális összeomlás kockázata, vagy a szép elvek részleges és időszakos feladása-e a jobb. Az olvasó ezután nyilván az apokalipszis helyett a kisebbik rossz mellé áll, és belátja, hogy inkább jöjjön az ancien régime mint a jakobinus terror, hogy csak egy távoli példát említsünk. 

Évszázados rend omlik éppen össze 

A Kissinger által felvázolt világrend 1648-ban kezdődött, és éppen most ér véget. Az 1648-as vesztfáliai béke a 30 éves háborút zárta le, ami a 20. századi világháborúkig a legkegyetlenebb konfliktusa volt a keresztény Európának. 

A vesztfáliai világrend lényege Kissinger szerint az, hogy a béke záloga az erőegyensúly elismerése, és az a hozzáállás, hogy az államok kölcsönösen elfogadják egymás szuverenitását. Ez elég magátől értetődőnek tűnik Európából nézve, de Kissinger megmutatja, hogy a világ más tájain ez egyáltalán nem egyértelmű. Sőt, mindenütt másutt az a kiindulópont, hogy "csak mi számítunk". 

Emlékeztet, hogy Oroszország a 16. század óta folyamatosan és minden irányba terjeszkedni próbál, hogy Kína és Japán is hagyományosan olyan kultúrfölényt vél magának, ami mellett minden más kultúra csak alárendelt lehet, hogy a politikai iszlám ideológiai alapon osztja fel a világot két részre, a saját magára és az ellenségre, stb. 

A jogilag egyenrangú országok együttműködésén alapuló világrend egy kifejezetten európai, nagyon speciális világnézetet tükröz, ami talán abból fejlődött ki, hogy a keresztény egyházi hierarchia és az európai világi hierarchia már kezdettől szétvált egymástól, és ezzel a hatalommegosztás és a megegyezés kényszere mélyen benne van európai civilizációban. Ez odáig jutott, hogy ez a kultúra a morál nevében képes volt lemondani olyan intézményekről, amelyek egyébként anyagi javát szolgálták, például a rabszolgatartásról. Kissinger szerint más kultúra ilyen önfeladásra nem képes. 

Az európai világrend szerinti gondolkodás érvényes Észak-Amerikában is, és a brit gyarmatosítás, majd pedig az USA megerősödése nyomán e rend szabályai szerint lehetett berendezni az egész világot. Csakhogy a nem európai kultúrájú országok ezt a világrendet kényszerűségből fogadták el, mert amúgy a világ többi részén nem így tekintenek önmagukra és a világra. Kissinger szerint nem is lehet bízni bennük, csak addig, amíg a vesztfáliai tábor katonai erőfölénye elég meggyőző ahhoz, hogy ne akarjanak kilépni e rend keretei közül. 

Kissinger szerint 2014-re eljött az idő, amikor ez a vesztfáliai rend összeomlóban van. Nigériától Afganisztánig van egy hatalmas sáv, ahol lényegében megszűntek létezni a hagyományos államok, és terrorcsoportok rémuralma, anarchia alakult ki. A nyugatiak ezzel nem tudnak mit kezdeni, mert a demokratikus világ felvilágosult polgárai nem bírják elviselni a háborús veszteségek látványát. 

Kína és Japán nagyon gyorsan fegyverkezik, ambícióik bármikor hódító háborúhoz vezethetnek, aminek kegyetlen következményei lehetnek. A politikai iszlám több ágának is a totális világuralom a célja. 

A világbékét Kissinger szerint a hidegháború alatt a kölcsönös nukleáris fenyegetés tartotta meg: vagyis az a képesség, hogy bármelyik nagyhatalom a teljes földi civilizációt el tudja pusztítani, és ez akkora tétet jelent, hogy senki sem kockáztatott háborút a nagyok közül. Csakhogy a nukleáris fegyverekhez egyre többen hozzájutnak, olyanok is, akiket nem tart vissza az apokalipszistől való félelem, szól Kissinger aggodalma. A könyvben többször utal arra, hogy szerinte nem kellene megkötni az atomalkut Iránnal (a könyv amerikai kiadása óta az alku már megköttetett). 

Kissinger szerint a vesztfáliai világrendből eredő béke és az ezzel összefüggő, globális kereskedelmen alapuló jólét veszélyben van. 

Legyenek keményebbek, erőszakosabbak a nyugatiak 

Nyugat-Európa kísérletét egy puha nagyhatalom létrehozására teljes tévútnak tartja, szerinte erős hadsereg nélkül az EU nem tud majd úrrá lenni a problémáin. Az USA-tól sokkal keményebb, de leginkább határozottabb politikát vár: jelölje ki Washington egyértelműen, hogy meddig hagyja elfajulni a dolgokat a világban. Nem baj ha nem ugrik minden jogsértésre, ám ha ugrik, akkor vigye is végig a misszióit a teljes győzelemig. 

Kissinger eléggé aggódik az internet miatt is. Szerinte felületessé tette a politikát a nyugati világban az internet, hiába juthat el több információ több emberhez, ha csak az azonnali reakciók, a show, a leegyszerűsített üzenetek számítanak. Ráadásul megrémíti a gondolat, hogy az internet óriásvállalatai többet tudnak az emberek szokásairól, életmódjáról, mint a kormányok. Ahogy a könyv más fejezeteiben is, Kissinger itt is ügyesen érvel: mielőtt a fenti sötét konklúzióra jutna, részletesen ismereti a világbékét a nettől várók érveit is (globális párbeszéd, nagyobb átláthatóság, szabadabb hozzáférés az erőforrásokhoz, stb.). 

Reálpolitikus 

Henry Kissinger a könyvben mindig visszatér oda, hogy ő nem egy érzéketlen szemét, hanem csak realista. Szerinte a naivitás túl sok bajt hozott már a világra ahhoz, hogy ne legyünk idealisták, forradalmárok. Helyette kis lépésekkel, és ha kell nagy kompromisszumokkal lépkedjünk a jóra vezető úton, és ne keseregjünk, ha útközben kicsit összemocskoljuk magunkat. 

Kissinger rámutat a könyvben arra is, hogy a különböző világrendekbe vetett hitek egy valamiben mind közösek: a jelent egy ideiglenes állomásnak tekintik, amely az ideális, békés, boldog és gazdag jövőt készítik csak elő. A polgári demokrácia kapitalistái szerint a szabadságjogok és a globális kereskedelem teljes kiterjesztésével vége lesz a történelemnek. A kommunisták szerint a társadalmi osztályok eltörlésével vége lesz minden viszálynak és nélkülözésnek. Az iszlamisták szerint a dzsihád végső győzelme elhozza a földi paradicsomot. A kínaiak évszázadokig abban bíztak, hogy előbb-utóbb a világ minden népe a császárukat istenként tiszteli majd, és átveszik a kínai szokásokat mindenütt. Satöbbi, satöbbi. 

Csakhogy, ahogy erre Kissinger rámutat, hiába bízott minden nagyhatalom abban, hogy hamarosan eljön a világbéke, aminek a saját értékrendje lesz a kovásza, ez soha nem jött el. Az egyensúlyi rendszereket mindig kihívások érik, a feszültségek mindig újra termelődnek. Ezért kell szerinte mindig okosan egyensúlyozni a világmegváltó ideák és a napi szükségszerűségek között. 

Kissinger Világrend című könyve közepesen olvasmányos munka. A fent összeszedett tanulságokat nem mindig vezeti le világosan, inkább csak utalgat, célozgat, a konklúziót nem mindig vonja le az olvasó helyett. Ráadásul a történelmi áttekintések hol túlzóan részletesek, hol pedig nagyvonalúan átsiklik évszázadok, birodalmak és világháborúk felett. Ha lett volna e hatalmas tekintélynek egy bátor szerkesztője, akkor még jobb lehetett volna a Világrend. Azonban - ahogy a szerző is sugallja - a telhetetlenség rossz tanácsadó. A Világrendből kis türelemmel így is sokat lehet tanulni, és igen sok szempontra felhívja a figyelmet, amelyeket a világpolitikai hírek figyelése közben fontos lenne észben tartani. 

A magyar kiadásról: 
Henry Kissinger: Világrend 
Fordította: Kállai Tibor és Pataky Éva 
Kiadó: Antall József Tudásközpont 

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Nem leszünk gyarmat: civil tüntetés a Csányi-közeli gumiégető ellen 

2016. 01. 8. Alfahír 
Abszurdisztán: jelentjük, dübörög! De ami Százhalombattán történik, az még kicsiny hazánk demokratikus vívmányain edződött állampolgárainak is komoly hidegrázást okoz. Adott az egyik oldalon egy brókerbotránytól és a légszennyezettségtől terhelt város, míg a másik oldalon maga az ország leggazdagabb embere, és mögötte a teljes államapparátus áll. Vajon a két fél közül kijön ki győztesen? 

Annak a történetnek a megértéséhez, mely során Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég a település beleegyezése, megkérdezése nélkül tud Százhalombattán egy rákkeltő technológiát alkalmazó gumihulladék-feldolgozó üzemet alapítani, alig két hónapot kell visszautaznunk az időben. 

A Homatech Recycling Zrt. és az OT Industries képviselőit - előzetes bejelentkezésük alapján - 2015. november 12-én fogadta dr. Vezér Mihály százhalombattai polgármester Sinka László, alpolgármesterrel, amely során megjelent vendégek arról tájékoztatták a vendéglátóikat, hogy bár a projekttel kapcsolatos végleges döntés a tulajdonosok részéről még nem született meg, azonban a tervek szerint egy zárt technológiai láncot képviselő, gumialapú újrahasznosító referencia üzemet szeretnének beindítani a városban, egész pontosan a Dunamenti Erőmű területén - olvasható a polgármester visszatekintésében. 

Nem telt két hét, november 24-én robbant a bomba, ugyanis a százhalombattaiak arról olvashattak az országos sajtóban - először az mno.hu-n -, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította Orbán Viktor miniszterelnök a Csányi Sándor OTP-elnökhöz köthető Homatech Recycling Zrt. százhalombattai beruházását. 

A lap érdeklődött a városvezetésnél, de az újságírók meglepetésére az önkormányzat is a Magyar Nemzettől értesültek az esetről. 

Egyébként a nevezett Homatech Recycling Zrt.-ről annyit lehet tudni, hogy többségi tulajdonosa a Csányi Sándorhoz köthető Bonitás 2002 Kft., illetve a technológiát már határainkon túl használó DRON Industries s.r.o. Hogy tovább fokozzuk az izgalmakat, az üzemet (27 hektár) a Dunamenti Erőmű területén húznák fel, ami viszont a MET-csoporthoz (MET Power AG) tartozik, ami ugye Orbán Viktor másik jó barátjához, Garancsi Istvánhoz köthető. 

Az igazán nagy gond az, hogy a Csányi-érdekeltség egy pirolízis technológián alapuló gumifeldolgozó üzemet telepítene Százhalombattára, egy olyan technológiát, amely Európában üldözött. Ennek oka, hogy nagy mennyiségben képez rákkeltő salakanyagot, miközben a gumiabroncsokat 350-400 Celsius fokon "elégeti". 

Ezzel szemben, a gumiabroncsot anyagában kell újrahasznosítani, a gumitörmeléket például az aszfaltozás során is fel lehet használni, komolyabb haszonnal. 

Azonban a Homatech Recycling Zrt. által alkalmazott technológia során rákkeltő szénszálak, illetve pirolízis gáz, olaj és koksz jönnek létre, amelyet nem képes bent tartani egyetlen rendszer sem. 

Valószínűleg, pont ezért lett nemzetgazdasági szempontból kiemelt a beruházás, hiszen ez mentesíti a céget a különböző engedélyek beszerzése alól. A tervezet szerint ugyanis nem kell a településtől építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye a beruházás esetében. 

Százhalombattán a civilek január 8-án 17 órától tiltakoznak a beruházás ellen, amely egyben tökéletes képet mutat a magyar oligarcha-uralomról. 

Telefonon értük utol Tápai Mónikát, a Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat vezetőjét, a tüntetés egyik szervezőjét, aki lapunknak abbéli reményét fejezte ki, hogy nemzetközi visszhangja lesz a demonstrációnak, így véget ér ez a kísérlet a fejük felett. 

Tápai Mónika elárulta, hogy aktivistákkal járt abban a dunaszerdahelyi üzemben, amelynek a technológiáját átvenné a százhalombattai beruházás, éppen ezért megalapozott az ellenvéleménye (amelyet egyébként számos szakember, vegyészmérnök is alátámasztott). 

Leszögezte, nem szeretné, hogy Százhalombatta újra visszakerülne a "piszkos 12" közé, nem ilyen jövőt szánna a gyermekeinek, unokáinak. Ez nem fogja meghatni a kormányt - sóhajtott fel Illés Zoltán, korábbi fideszes államtitkár, a rendezvény egyik felszólalója lapunk kérdésére. 

Illés emlékeztetett: a tulajdonost sejtve nem meglepő, hogy a hatóságok dolgozói kiadták az az üzem engedélyét, sőt a Pest Megyei Kormányhivatal (ők intézkedtek az Illatos úton is - a szerk.) véleménye szerint ennek a beruházásnak nincs környezeti hatása. A fideszes politikus elmondta: a pirolízis egy alkalmatlan, működésképtelen technológia, s meglátása szerint Csányi Sándort félrevezették, csak így mondhatott igent erre a beruházásra. 

Az Illatos úti fejleményekről tematikus oldalunkon olvashatnak: 
Sajnos a százhalombattai és a környéken élő civilek követelése megegyezik egy gyarmati sorban lévő ország lakosságának törekvéseivel: tiltakoznak egy olyan környezetre és egészségre káros beruházás ellen, amelybe nincs beleszólásuk és egy távolban élő magánbefektetőnek hoz hasznot. 

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Mindössze 143 tonna arany! 

2016-01-10 Bal-Rad 
Az amerikai elnökválasztási hercehurcának vannak a világ számára tanulságos történései. Egynémelyik momentum fölfedi a világ elsőszámú latorállamának - USA - gyilkos, gátlástalan törekvéseit. 
Ennek a hercehurcának köszönhetően kerültek napvilágra az egykori külügyér - mostani aspiráns Clintonné elektronikus levelezésének "néhányszáz" díszpéldánya. Az első Obamaki adminisztráció vérgőzös lotyójának viselt dolgairól. Így a Kadhafi líbiai vezető likvidálásának és Líbia szétzilálásának valódi okairól is bizonysággal szolgáló e-mailek tömkelege. 

Líbia vezetőjének lemészárlásának és az ország tönkretételének egyetlen oka volt. Az ország mérhetetlen gazdagság! A készleten lévő 143 tonnányi arany, és a föld mélyében lévő fekete arany! Ez a kettő összetevő - párosulva Kadhafi elnök arab szocializmus eszményével - veszélyeztette az amerikai dollár dominanciáját. 
A líbiai aranykészlet ugyanis kellő feezetet nyújtott volna Kadhafi egyik nagy tervének, a pánafrikai valutának, amely kisöpörte volna a térségből az amerikai nyomdaterméket. 
Videó: https://youtu.be/R1BByxU3SCI 
Ezért aztán az amerikaiak beindították a fölforgatást Líbiában, és rávették (nem volt nehéz dolguk) az akkori francia főlator Sarkozyt, hogy "támogassa" katonai erővel a líbai "szabadságmozgalmat"! Sarkozy boldogan tett eleget a baráti-szövetségesi kérésnek! 
Az eredmény? Az ismert! A fenti videon Clintonné imigyen örömködik: "jöttünk, láttunk, és ő meghalt!" 
Joe Baden - aki már akkor is Obamaki helyettesítője volt - pontosan úgy lelkendezett Líbia megsemmisítésekor, mint a kijevi majdanovcik sikerekor: "A líbiai nép megszabadult a diktátortól, és most új esélye nyílt meg!" 
- Hát csodás esélyt nyitottak meg! Az egyik fő "esélyes" lett az ISIS! 
Nem mellékesen: sikerült az amerikai nyomdatermék - a dollár - dominanciáját megőrizni! De hogy hová lett a 143 tonna líbiai arany? 
Jó kérdés! És senki "nem tud" válaszolni! 
A dolog márcsak azért is érdekes, mert kiderült: az USA beijedt 143 tonna arany "idegen kézben" lététől. A jelek szerint ez a 143 tonna arany képes lett volna megrengetni Amerika dominanciáját! 

MINDÖSSZE 143 TONNA ARANY! 
Meglehet ennyin múlik a világ "legerősebb" - SPEKULÁCIÓKON ALAPULÓ - gazdaságának a stabilitása?! És ezért az USA országokat képes romokba dönteni, pusztító háborúkba taszítani, vezető politikusokat legyilkolni! 
Kapcsolódó: 

 (balrad.com) 

Kadhafi jóslata beigazolódott - indul a migránspokol Európába!

"Jól figyeljetek, ti a NATO-ból! Azt a falat bombázzátok, amely eddig megakadályozta, hogy az afrikai menekültek, s velük együtt az al-Kaida terroristái elinduljanak Európába. Ez a fal Líbia. Ti ledöntöttétek. Idióták vagytok, a pokol tüzében fogtok égni, ha majd afrikai migránsok ezrei érkeznek hozzátok és az al-Kaida terroristáival szembesültök. Ez fog történni. Én sohasem hazudok, most is igazat mondok” – írta Kadhafi még 2011-ben az orosz Zavtra lapnak nyílt levelében.

Becslések szerint idén 2015 év elejétől több mint 500 ezer migráns hatolt be Európa területére, akik közül legalább 4 ezren terroristák!

A harmadik világháború terelése érdekében a migráns krízist az Európai Unió az elsődleges legnagyobb problémájának állítja elő.

Az orosz politológusok azt mondják, hogy Európa egyáltalán nem a legstabilabb hely a világon. Hiába állították róla egyes magas tudású emberek.

Az Amerikai Egyesült Államokkal karöltve az Európai Unio rendszereket döntött meg olyan országokban, amelyeknek állampolgárai minap elfoglalták az Európai Unión belül lévő vasútállomásokat.

„Egyértelmű, hogy a migránsok ilyen méretű beáramlása az amerikai-európai külpolitika következménye. Irak és Líbia tönkretétele és Bassár el-Aszad szíriai elnök megbuktatásának kísérlete az iszlám szélsőségesekkel együttműködve” – közölte Borisz Dolgov, az Orosz Tudományos Akadémia közismert professzora.

Ennek az eredménye a több száz bevándorló – hangsúlyozta Dolgov.
(Forrás: delhir.info)

Bal-Rad komm: Minden kétséget kizáróan megállapítható: az USA-NATO-EU-latorszövetség akcióinak legnagyobb kárvallottja Magyarország! Amelynek-ilyen-olyan választási trükkökel összebarkácsolt-kétharmados qrmánytöbbsége a megkaparintott szilárd politikai hatalmát a latorszövetségek érdekeinek maradéktalan kiszolgálására fordította. “Aprópénzért” cserébe! Amely a politikai rablóhordák egyedeinek családi kasszáit gyarapítják.

Ez a megállapítás igaz minden “magyar” politikai bűnbandára!

Amelyek még csak azt sem mondhatják, hogy NEM TEHETTÜNK MÁST!

IGENIS TEHETTEK VOLNA MÁSKÉNT IS! DE ŐK-RÁNK HIVATKOZVA-HAZAÁRULÓK MÓDJÁRA DÖNTÖTTEK!

A Rothschildok, a leggazdagabb család (mult-kor.hu) 

Az 1744-es születésű Mayer Amschel Rothschild zsidó gettóban, szerény körülmények között nőtt fel, pénzkölcsönzéssel foglalkozó apját 12 éves korában vesztette el. Az értelmes fiú ezután egy hannoveri bankházba szegődött el, majd húszévesen átvette apja egykori üzletét. A nemzetközi bankárdinasztia megalapítója a századfordulón Frigyes porosz király mellé szegődött, ahol még szerénynek mondható vagyont halmozott fel. Öt fiát a világ akkor legfontosabb városaiba küldte: ő maga Frankfurtból intézte az ügyeket, Mayer Amschel Berlinben, Nathan Londonban, Jakob Párizsban, Salomon Mayer Bécsben, Karl Mayer Nápolyban telepedett le. A Rothschild-ház központja idővel Londonba került és ma is ott van.

Első igazi nagy üzletüket 1804-ben bonyolították le, amikor az anyagilag megszorult VII. Keresztély dán királynak nyújtottak - uzsorakamatra - hitelt. A Rothschildok a Napóleon elleni háborús években kölcsönöztek minden hadviselő félnek, kereskedtek legálisan és csempésztek, ha kellett, hogy kielégítsék ügyfeleik igényét a kontinentális zárlatot nyögő Európában.

Mayer Amschel 1812 szeptemberében meghalt, így nem láthatta már a Rothschild vagyon értékének egekbe szökését. 1815 nyarán mindenki feszült izgalommal várta a waterlooi csatatérről érkező híreket, így a Napóleon bukására spekuláló Rothschildok is. A bankárház addigra már saját, a hivatalosnál gyorsabb hírközlő hálózatot épített ki, így nyolc órával Wellington futárának megérkezése előtt értesültek a diadalról.

Nathan Rothschild tudatta a hírt a kormánnyal, majd megjelent a tőzsdén és elkezdett - eladni. A piac pillanatok alatt összeomlott, a "jól értesült" Rothschild példáját követve mindenki fejvesztve szabadult államkötvényeitől. Amikor az árak már töredékükre zuhantak, Rothschild megbízottai fillérekért mindent visszavásároltak. Néhány perc múlva megérkezett a hivatalos közlemény, az árfolyam az egekbe szökött, Nathan Rothschild pedig megalapozta a család mesés vagyonát.

A Rotschild jelenleg a leggazdagabb család a világon, összvagyonuk elérheti a 350 milliárd dollárt.

Rothschild-bankház: megtérül a paksi projekt (magyaridok.hu) 

A patinás londoni tanácsadó cég szerint amennyiben nem valósul meg a nagyberuházás, kénytelenek leszünk többet importálni, és emelkedni fog a villamos energia ára. A paksi beruházás jó üzlet Magyarországnak - ez derül ki a Rothschild bankház angol nyelvű jelentéséből, amelyet december 22-én hozott nyilvánosságra a magyar kormány.„A magyar állam erőforrásainak észszerű és jogszerű befektetése” alcímet viselő jelentés legfontosabb megállapításait magyar nyelvű összefoglaló tartalmazza.

A Rothschild szerint a Paks II beruházás a szabad piaci körülmények között is versenyképes és megtérülő, ezért nincs szükség állami támogatás igénybevételére. Számítások igazolják, hogy Paks II bevételei elegendőek lesznek minden költség fedezésére, beleértve a tőkét, a tőke költségeit, az üzemanyag, az üzemeltetés, a karbantartás, a hulladékkezelés és a majdani leszerelés költségeit is, a beruházás várható megtérülési rátája pedig összhangban van a piaci befektetők által elvárt szinttel. A független – közel 100 oldalas – gazdasági elemzés külön vizsgálta a projektről korábban nyilvánosságra hozott, különböző szakértők, kutatók által készített gazdasági számításokat. Ezek kritikai elemzésében a bankház kitért azokra a tényezőkre, amelyek eltérőek az idézett elemzésekben, és amely eltérések a végkövetkeztetést érdemben befolyásolhatják.

A dokumentum a bevezetőben megállapítja, hogy a Paks II 2400 MW bruttó új nukleáris atomerőművi kapacitás létrehozását tervezi az orosz gyártmányú nyomott vizes reaktorok (PWR) használatával, amely egyike a létező legfejlettebb, 3+ generációs technológiáknak. A Paks II atomerőmű a szigorú európai biztonsági követelmények figyelembevételével létesül. Az új létesítmény a maga 2400 MW teljesítményével hozzá fog járulni a magyar energiapolitika célkitűzéseiben szereplő – a 2030-ig megszűnő kapacitások helyettesítése érdekében és az igénynövekedés miatt fellépő –, várhatóan 7300 MW szükséges új kapacitás megépítéséhez, melyre azért van szükség, hogy a hazai szükségletek kielégítése céljából az Európai Átviteli Rendszerirányítók Hálózata (ENTSO-E) követelményeinek megfelelően fenntarthatóvá váljon a megfelelő hazai termelési kapacitás. A jelentésben foglalt elemzések azt vetítik előre, hogy a Paks II atomerőműbe befektetett tőke megtérülése biztosított a projekt tulajdonosának, vagyis az adófizetőknek anélkül, hogy támogatás nyújtása szükségessé válna akár az adófizetőkön, akár az energiafogyasztókon keresztül. A jelentés figyelembe veszi a beruházási költségeket és a beruházás ütemezését, az üzemelési rendelkezésre állást, a jövőbeni energiaárakat, a projekt teljes élettartamát, az üzemelési időszak költségeit és a radioaktív hulladékok végső elhelyezésének, valamint az erőmű leszerelésének költségeit, melyektől jelen elemzés végkövetkeztetései függenek. A tanulmány rávilágít, a projekt várható kedvező pénzügyi teljesítményét jelentős mértékben a Paks II atomerőmű megvalósítási megállapodásainak jó szerződéses feltételei biztosítják.

A jelentés úgy fogalmaz, a Paks II projektbe történő beruházás stratégiai­lag is fontos. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a beépített villamosenergia-termelő kapacitások egy része várhatóan rövid távon kikerül a rendszerből, rendkívül fontos az új kapacitásbővítési projektekbe történő beruházás, mellyel biztosítható a jövőbeni ellátás biztonsága, a különböző villamosenergia-termelő technológiák kapacitásainak előre megjósolható kiesése esetén is. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító, a Mavir szerint a hazai igény 31,4 százalékát pillanatnyilag importból fedezik, és 2030-ra több mint 7 GW új kapacitást szükséges létesíteni a további erőművi létesítmények bezárása és a csúcsterhelés várható növekedése miatt. A jelentés szerint egyértelmű az igény, hogy legyenek Magyarországon új energiatermelési beruházások, illetve arra vonatkozóan is, hogy az új kapacitás egy részének biztosításához az atomenergia járuljon hozzá. Ez egybeesik a magyar energiapolitika célkitűzéseivel, beleértve az atomenergia részesedésének fenntartását az energiamix összetéte­lében. A magyar kormány álláspontja szerint az atomenergia a legjobb alternatíva a szükséges zsinóráram-termelés biztosítására, amely további járulékos előnyt jelent a függőség csökkentésében olyan drágább, vezetéken importált vagy áringadozást mutató energiaforrásokkal szemben, mint például az importföldgáz.

MEGFIZETHETŐSÉG ÉS FOGYASZTÓI ÉRDEKVÉDELEM

A Rothschild elemzése arra is kitér, a Finnországban, Franciaországban és Szlovákiában építés alatt álló projekteken túl a magyar projekt és a finnországi VVER technológián alapuló projekt számít a legelőrehaladottabb, építés előtti státusban lévő konstrukciónak az EU-ban, mivel már aláírt EPC-szerződéssel rendelkeznek, amely egyértelműen határozza meg a költségek és kockázatok megoszlását. Magyarország – figyelembe véve az adófizetők és fogyasztók számára biztosított megfizethetőséget – nem szándékozik államilag támogatni az új atomenergia-projekteket. Ellenkezőleg, mivel Magyarországon az atomenergia költséghatékonyabb a lehetséges alternatív helyettesítő kapacitásokba történő beruházásoknál, összehasonlítva azt nyilvánosan elérhető előrejelzések alapján más termelő technológiák költségeivel, a végfogyasztók jövőbeni energiaárai észszerűen alacsonyabbak lesznek a Paks II atomerőmű megépítését követően, mint az erőmű megépítése. A Magyarország és az Orosz Föderáció közötti megállapodást követően ismertté vált az alkalmazott technológia, amely egyértelműen meghatározza a műszaki specifikációkat, amelyek hatással lehetnek a gazdaságossági értékelésére, úgymint az erőmű üzemelési élettartama, az erőmű kapacitása és a teljes, maximális 12,5 milliárd euró összegű (nominális értékben) költségvetés. A Rothschild szerint Paks II esetében Magyarország nem teremt „gazdasági előnyt” a Paks II atomerőműnek, mivel a projekt megtérülése várhatóan ugyanolyan piaci viszonyoknak és piaci árbizonytalanságoknak van kitéve, mint más villamosenergia-termelő technológiák, más ágazati beruházások.

A Rothschild vizsgálatai rámutattak, hogy a paksi projekt nem számít egyedinek abban az értelemben, hogy állami források felhasználásával, de támogatási mechanizmusok alkalmazása nélkül, vagyis garantált átvételi árak biztosítása nélkül valósul meg. A bankház szakértői számtalan olyan példát is felhoznak, amelyben állami tőke kap szerepet, esetükben mégsem folyik állami támogatások miatt vizsgálat: a francia Flamanville, a szlovák mohi atomerőmű, a finn Hanhikivi atomerőművek építésén kívül román, litván és bolgár atomerőművek is ebbe a kategóriá­ba tartoznak. A Rothschild megállapítja: Paks II esetében a leginkább releváns benchmarkadatokat a finn ipari szereplők részvétele adja a finn projektben, mivel a Fennovoima Hanhikivi telephelyen megvalósítandó atomerőművében ugyanazt a reaktortechnológiát használják, mint Paks II esetében.
Magyarország esetében a kormány mint a projekt tulajdonosa az üzleti észszerűségen túlmenően jelentős társadalmi és gazdasági előnyökre számít Magyarország nemzeti érdekeit illetően. Ilyen például:
• a magyarországi GDP várható növekedése;
• a kormányzati adóbevételek növekedése, melyek visszaforgathatók a gazdaságba;
• helyi vállalkozások számára adott megrendelések a magyar–orosz kormányközi megállapodásnak (IGA) megfelelően annak érdekében, hogy az IGA-ban rögzített szándék a magyarországi 40 százalékos beszállítói hányad elérésére biztosított legyen;
• munkahelyteremtés és -megtartás a létesítés helyszínén alkalmazandó jelentős mértékű munkaerő-állományt illetően, melynek pozitív tovagyűrűző hatása várható az építőipari szolgáltatások terén;
• a fenntartható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású, hosszú távú energiaellátás biztosítása, amely hozzájárul a szén-dioxid és egyéb szennyező gázok kibocsátásának csökkentéséhez.
Ezeket a pénzben közvetlenül ki nem fejezhető pozitív hatásokat a kormányzati döntéshozatalnál észszerű módon Magyarország figyelembe veszi, a Rothschild-tanulmány gazdasági elemzésének azonban ezek nem képezik tárgyát.

A NEMZETI ENERGIAPOLITIKA MEGVÁLASZTÁSÁNAK JOGA

A Rothschild úgy látja, a projekt iránti állami szintű kötelezettségvállalás a nukleáris projektek jellemzője. Az új nukleáris projektek összetett és nagy méretű fejlesztések, amelyek megvalósításához nélkülözhetetlen a befogadó állam, a fejlesztő, a finanszírozó és a technológiaszolgáltató együttműködése. Arra is kitérnek, hogy jelentős számú uniós tagország és szomszédos állam energiamixük fontos elemeként támogatja az új atomenergetikai fejlesztéseket. Ez minden esetben az érintett tagállam saját döntése, amely nem tartozik az Európai Bizottsághoz telepített hatáskörök közé.
Az Európai Bizottság elismeri és támogatja a tagállamok nukleáris kapacitásaik fenntartására vonatkozó jogait, amint azt az energetikai főigazgatóság 2015. évi terve is megfogalmazza. Általános tevékenységeinek teljesítése érdekében a „nukleáris energia biztonságos felhasználásának elősegítése” az egyik meghatározott célkitűzés. A terv számos érvet fogalmaz meg a nukleáris energia felhasználásának indoklásaként, és 2020-ra vonatkozó célként a következőt határozza meg: „a 2012-es szinthez viszonyítva 2020-ra nem csökkenhet a bruttó nukleáris energiatermelés részaránya”, amely – tekintve, hogy meghatározott kapacitást középtávon le kell állítani – Európában új nukleáris erőművi beruházások létrehozását irányozza elő. A terv továbbá leírja, hogy „a nukleáris energiatermelésben megvalósítandó beruházások hozzájárulnak az energiafüggőség csökkentéséhez és nélkülözhetetlenek az európai energiabiztonsági stratégia megvalósításához”. Az unióban előállított villamos energia csaknem 30 százalékát a 14 tagállamban összesen 130 nukleáris reaktorral, atomerőművekben állítják elő.

JÓL TÁRGYALTAK A MAGYAROK: A PAKSI BERUHÁZÁS NEM DRÁGA

A Rothschild szerint, összehasonlítva az Európában építendő új atomerőművi projektekkel, figyelembe véve a 2,4 GW teljesítményt és a nominálisan rögzített fix áras, kulcsrakész projektre vonatkozó kockázatallokációt, a projekt versenyképes. A 12,5 milliárd euró maximális keret nem tűnik túlságosan alacsonynak vagy konzervatívnak az összehasonlítások alapján, viszont észszerű költségkeretnek tekinthető, figyelemmel arra, hogy a kockázatok előre nem látható kiadásai a szállítóra kerültek. A tanulmány úgy fogalmaz, a kockázatok elosztása magyar szempontból kifejezetten kedvezőnek tekinthető, ugyanis a magyar modell fix áras, kulcsrakész EPC-szerződés, ez esetben a kivitelező vállalja a potenciális többletköltségeket. A fix áras módszer azt jelenti, hogy ha a szükséges építési és szolgáltatási munkák biztosításának mögöttes költségei megemelkednek, az nem a projekttulajdonos kockázata, hanem a beszállító hasznát és gazdaságosságát befolyásolja.

NÖVEKVŐ FOGYASZTÁS, KIÖREGEDŐ ERŐMŰVEK, VÁRHATÓ ÁRAK

A bevétel várható alakulását a bankház szakértői a hálózatra adott villamos energia mennyiségéből számolják, és értékelik az új blokkok várható kihasználási mutatóit is: a beépített nettó kapacitás blokkonként 1180 MW. Az erőmű a 3+ generációs erőművek közé tartozik, így a műszaki specifikumai előnyösebbek Paks I-énél. Ezen előnyök közé tartozik többek között a 60 éves üzemidő, valamint a várakozások szerinti magasabb átlagos teljesítménykihasználási tényező (amely a benchmarkként figyelembe vett működő erőművek esetében 90-92 százalék). Utóbbi annyit tesz, hogy az erőmű az év zömében magas teljesítményen, folyamatosan üzemel.
A szakértők a jövőbeni magyar villamosenergia-kereslet növekedésével és az erőművek kiöregedés miatti leállásával (a kínálat alakulásával), és e folyamatoknak az árakra gyakorolt hatásai­val is számolnak. A Mavir legfrissebb (2014. évi) prognózisai szerint a magyar éves villamosenergia-kereslet (TWh-ban mérve) körülbelül évi egy százalékkal növekszik 2030-ig.
A Mavir előrejelzése szerint a csúcsterhelés szintén évente átlagosan egy százalékkal növekszik a jelenlegi 6,7 GW-ról 7,8 GW-ra 2030-ra.
A Rothschild tanulmánya arra is kitér: várható, hogy a régi erőművek jelentős elöregedése miatt a kínálat szűkül, miközben az ország és a régió más részei általános gazdasági növekedése miatt energiakereslet-növekedés várható. A jelenlegi hazai villamosenergia-termelés egyre kevésbé lesz képes kielégíteni a növekvő energiakeresletet, és így elkerülhetetlen, hogy Magyarország a villamosenergia-kereslet és -kínálat között hiánnyal, egyre növekvő energiaimport-függőséggel, illetve a növekvő végfogyasztói energiaárakkal szembesüljön, ha nem történik újabb beruházás az energiatermelő létesítményekbe. Vagyis ha nem épül meg Paks II, kénytelenek leszünk többet importálni és drágul az áram. A jelentés kiemeli: a projekt beépített kapacitása 2,4 GW lesz és a termelés 2025-től két lépcsőben indul el. Ennélfogva a Paks II beruházás a Mavir által megállapított kapacitáshiánynak csak egy részét tölti be. Ha a Paks II-t figyelembe vesszük, még akkor is további 3,1 GW kapacitáshiánnyal kell számolnunk 2024-ben és 4,9 GW-tal 2030-ban. A 2030-on túli időszakban a Mavir várakozásai szerint 2032 és 2037 között (a bemutatott időhorizonton túl) a 2 GW-os paksi atomerőműnek mind a 4 blokkját leszerelik, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban legalább 2 GW új termelésikapacitás-beruházásra lesz szükség.
A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban a londoni elemzőház megjegyzi: ambiciózus kormányzati környezetvédelmi célok vannak Magyarországon és Európában, így egyre nagyobb szerepet fognak játszani a jövőben. Megállapítják, jelenleg a megújulók, így a szél- és napenergia nem versenyeznek költségek tekintetében a hagyományos energiatermeléssel, és gazdaságosan csak állami támogatással fejleszthetők. Állami támogatás nélküli, illetve nem torzított piacon a megújulók (kivéve a vízenergiát) az előrejelzések szerint továbbra sem olyan versenyképesek, mint a nukleáris energia, még hosszú távon sem. Sőt a legolcsóbb megújuló energiaforrások – elsődlegesen a nap- és a szélenergia – „szakaszos” termelést folytatnak, alaperőművi termelésre technikailag nem képesek, kivéve, ha rendkívül drága villamosenergia-tárolási kapacitással kombinálják azokat. Így az időjárásfüggő megújuló források nem jelentenek gazdasági alternatívát a konvencionális termelési kapacitásba történő beruházással szemben. Az atomenergia zsinórtermelést tud biztosítani, és az OECD a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai alapján az LCOE (levelized cost of electricity – az élettartamra vetített villamosenergia-termelési egységköltség) becslések bázisán bizonyítható, hogy az ingadozó megújulók nem versenyképes alternatívái az atomerőműveknek még akkor sem, ha a belátható jövőben a megújulókat tárolókapacitással egészítik ki.
Az egyes erőművi termelési önköltségek elemzését követően a Rothschild arra a következtetésre jut, hogy a nukleáris termelés költséghatékony és versenyképes az olyan egyéb alaperőművi termelésre alkalmas alternatív technológiákkal szemben, mint a gáztüzelésű CCGT és a széntüzelésű erőművek. A nemzetközileg is ismert és elismert energetikai tanácsadó társaság, a NERA előrejelzésére alapozva a Roth­schild szerint a zsinóráram ára Magyarországon észszerű várakozások szerint közelíteni fog a 65 EUR/MWh és 108 EUR/MWh közötti szinthez (2013. évi reálárakon). (A MWh vagy megawattóra megtermelt energiamennyiséget jelöl, az erőmű teljesítményének és az időnek a szorzata, azaz MW×h, vagyis MWh – a szerk.)

ALACSONY TERMELÉSI KÖLTSÉGRE LEHET SZÁMÍTANI

A termelt villamos energia mennyisége és előrejelzett ára, mint két kulcsfontosságú tényező vizsgálatát követően a Rothschild elemzi Paks II várható költségeit is. A működési és karbantartási (úgynevezett O&M) költség az erőmű napi működési költségeit tartalmazza, így például a személyi jellegű, anyagjellegű (nem fűtőanyag), valamint az erőmű megfelelő szinten történő karbantartásához szükséges költségeket. A projekt 60 évig tartó üzemelése során rendszeres karbantartásra és fenntartó beruházásokra lesz szükség, hogy biztosítsák az erőmű üzemelési képességét.

A tanulmány hangsúlyozza, Magyarországnak sok évre visszanyúló tapasztalata van az atomerőmű irányításában, illetve szakértelme az atomerőmű megfelelő üzemeltetésében és karbantartásában. A Rothschild elemzése a Paksra is szánt 3+ generációs erőművi reaktorokra összpontosít, amelyek számtalan innovatív, csúcstechnológiát jelentő fejlesztéseket vonultatnak fel. Ilyenek a fűtőanyag-technológiában, a termikus hatásfok területén, a moduláris kivitelezésben, a biztonsági rendszerekben (különösen a kiegészítő passzív rendszerek használata az aktív rendszerekhez kapcsolódóan) elért eredmények, és a szabványosított tervezés is. Ezen fejlesztések hatékonyságot javító eredményei megmutatkoznak az üzemeltetési és karbantartási költségekben is, ezért a tanulmány szerint helytelen megközelítés lenne a működési és karbantartási költségekre vonatkozó feltételezéseket a jelenleg üzemelő paksi blokkok adatai alapján számolni. Például, miközben az új erőmű összkapacitása 400 MW-tal nagyobb, mint Paks I-é, a Paks II működtetéséhez szükséges személyzet létszáma lényegesen alacsonyabb, mindössze 1000 fő körüli, szemben a Paks I üzemeltetéséhez szükséges 2500 fővel. Szintén fontos különbség a régi és az új blokkok között, hogy a Paks II-blokkokat eleve 60 éves üzemidőre tervezik és építik, tehát a 60 éves üzemidő során további jelentős beruházás a működési és karbantartási költségeken túl nem várható. Az elemzés kitér arra, hogy számos reaktor esetében végeznek élettartam-hosszabbító beruházást – az Egyesült Államokban 75 reaktor kapott üzemidő-hosszabbítási engedélyt, amely működési élettartamukat 40 évről 60 évre bővíti, így a 60 éves tervezési üzemidő az új reaktorok esetén megalapozott és kivitelezhető lehet.

Az üzemanyagköltség alapját a Rothschild szakértői az urán világpiaci árából és a fűtőelemek előállításának várható költségei alapján becslik (5 euró/MWh, 2013. évi reálértéken), míg a radioaktív hulladékok kezelése, az erőmű leszerelése a bankház szakértői szerint megawattóránként 2,1 eurós költséget jelent majd. A Rothschild eredményei teljes összhangban vannak a Nemzetközi Energiaügynökség adatai­val. Az erőmű amortizációját a bankház – a tervezett élettartamból kiindulva – 60 évre teszi, és 2 százalékos inflációval számol.

A bankház a magyar adózási rend szerint a 19 százalékos társasági adót és az adójóváírás lehetőségét is figyelembe veszi az elemzésében. Az ilyen jellegű projektek többségéhez hasonlóan a kivitelezési és fejlesztési időszak során, amikor az erőmű még nem realizál jövedelmet a villamos energia értékesítéséből, a társaság adójóváírást kap, amit az üzemeltetés során az adóköteles jövedelemre vonatkozóan igénybe vehet. Paks II a fejlesztési szakaszban képzett adójóváírást igénybe veheti, amely adómegtakarításként működik, és ha már üzemeltetési szakaszba ér, felhasználhatja a profitra eső adó kiegyenlítésére. A feltételezés összhangban van a hatályos szabályozással.

Mindezen termelési és költségadatok felhasználásával és a tőke költségének (6,2–7 százalék, adózás utáni nominális WACC, vagyis átlagos súlyozott tőkeköltség) meghatározását követően a Rothschild szakértői így fogalmaznak: a fent ismertetett módszertan alapján a pénzügyi elemzés LCOE-eredménye a projektre nézve 50,5–57,4 EUR/MWh (2013-as reálértéken).

A termelési önköltség, a várható villamosenergia-termelés mennyisége és a villamosenergia-árak alapján a bankház szakértői egyértelmű következtetéseket fogalmaznak meg.
A központi forgatókönyv árgörbéje szerint keletkező árbevételek a működési időszak során várhatóan fedezik a működés éves költségeit, ideértve a hulladékkezelés és a leszerelés finanszírozását, illetve az adók megfizetését is. Az illusztrált pénzáramból fennmaradó szabadon felhasználható pénzeszköz a tulajdonos (a magyar állam) részére fizethető vissza az építési költségek fedezésére, ideértve az építési időszak finanszírozási költségeiért járó kompenzációt is (azaz a beruházás megtérülését, amely meghaladja a tőkeköltséget). Ez megfelelően biztosítja, hogy az állam fedezze a pénzügyi IGA szerinti törlesztés költségeit (zölddel jelölt terület az ábrában) és az általa felhasznált források a tipikus referenciaelvárásoknak megfelelően megtérüljenek. A Rothschild elemzése rögzíti, hogy a működési élettartam alatt és a referenciaárak alapján az erőmű nemcsak önfinanszírozó (azaz a bevételei fedezik az összes költséget, beleértve az adósságszolgálati költségeket is), hanem a tulajdonosok részére megtérülést biztosít a kezdeti beruházások fedezetére is. Ezen túlmenően és tekintve, hogy az LCOE-értékek – amelyekkel a projekt 6,2–7,0 százalékos megtérülést biztosít – az előrejelzett árampiaci árak tartománya alatt helyezkednek el, a projekt mindezen árforgatókönyvekben 7 százalékot meghaladó megtérülést biztosít, és ekkor a nettó jelenértéke pozitív lesz.

Fentiekkel a Rothschild számítása igazolja, hogy nem szükséges állami támogatás a projekt megvalósításához. A kalkulációk szerint az is kijelenthető, hogy nem szükséges sajáttőke-injekció a projekt finanszírozásához azt követően, hogy a két blokk az üzemelési időszakba lép. Éppen ellenkezőleg, az üzemelő erőmű 2026-tól vagy 2027-től a feltételezett ártartománytól függően már osztalékot tud fizetni.

Összegzés

A publikus forrásokon alapuló pénzügyi elemzés legfőbb megállapításait a Rothschild-bankház szakértői így összegzik:
1. A Paks II projekt a liberalizált és összekapcsolt közös európai energiapiacok céljának megfelelően valósul meg, vagyis hozzájárul az ellátás biztonságának javításához, a dekarbonizációhoz és az elérhető árú villamos energia fenntartásához mindennemű árbevétel-garancia nélkül. Ezért a nyereségessége a magyarországi és az összekapcsolt piacok keresleti és kínálati viszonyai szerint kialakuló piaci áraktól függ.

2. A megtermelt energia értékesítéséből keletkező működési bevételek még a nemzetközileg is ismert és elismert energetikai tanácsadó társaság, a NERA által meghatározott alacsony piaci árfekvés (65 EUR/MWh) esetén is elegendő pénzáramot generálnak ahhoz, hogy az atomerőmű működési költségeit fedezzék, továbbá a befektetett tőke megtérülését biztosítsák. Az alkalmazott modell szerint és az adott feltételezések mellett az erőmű az üzemelés megkezdésétől fogva nyereséges lesz, és nem igényel tőkeinjekciót a tulajdonos részéről az üzemelési időszak során.

3. Ezen túlmenően az eredmények azt mutatják, joggal várható, hogy a tervezett bevétel az erőmű tervezett élettartama során nemcsak az üzemelési költségeket fedezi a működési időszakban, hanem megfelelő pénzáramot is biztosít a hulladékkezelés és az erőmű leszerelésével járó források biztosításához, valamint ahhoz, hogy a tulajdonos (a magyar állam) projektberuházási költségei megtérüljenek, valamint további olyan gazdasági haszon is keletkezzen, amely az elemzés szerint más európai uniós országok liberalizált piacokon megvalósuló energiatermelési projektjeinek megtérülési elvárásai alapján össz­hangban áll a piaci referenciaértékekkel.

4. Tekintet nélkül arra, hogy a projektet a magyar állam teljes mértékben finanszírozza, a tőkeforrások megtérülése egyrészt összhangban van a referenciaként használt piaci szereplők tipikus megtérülési szintjével, másrészt alátámasztja azt az érvelést, hogy a projektben nincs az Európai Unió rendeletei szerint definiált állami támogatás. Mindez érvényes az előtt, hogy minden olyan további pozitív külső gazdasági hatás és társadalmi előny értékelése vagy mérlegelése megtörtént volna, amelyek alátámaszthatják a közös piaci elvekkel összeegyeztethető, esetlegesen megengedett állami támogatás alkalmazását. Vagyis a Rothschild szerint a nyilvános információforrásokon és a megfelelő benchmarkértékeken alapuló értékelés alapján a projekt esetében észszerűen várható, hogy az gazdaságilag életképes lesz, azaz az üzemelés során képes lesz önfinanszírozó módon, tőkeinjekciók igénye nélkül működni és a magyar államnak olyan sajáttőke-megtérülést biztosítani, amely mértékét tekintve megfelel annak a megtérülésnek, amelyet a piaci résztvevők a hasonló kockázatú beruházások esetében elvárnának.

Példátlan fenyegetés Thomas P. M. Barnett-től (magyaridok.hu) 







A befolyásos amerikai elemző szerint egyszerűen meg kell ölni a neoliberális világrend kritikusait. A kór, melynek fő tünete a valóság reális érzékeléséhez való képesség teljes elveszítése, liberális világnézeti alapon különös gyorsasággal terjed. Sokak számára talán meglepőnek tűnik, hogy léteznek ragályos betegségek is, melyek induktív hatású pszichés befolyások alakjában terjednek. Francia orvosok írták le 1877-ben először az elmezavart. PÉLDÁTLAN FENYEGETÉS THOMAS P. M. BARNETT-TŐL

A BEFOLYÁSOS AMERIKAI ELEMZŐ SZERINT EGYSZERŰEN MEG KELL ÖLNI A NEOLIBERÁLIS VILÁGREND KRITIKUSAIT

Dr. Szendrődi Győző

A kór, melynek fő tünete a valóság reális érzékeléséhez való képesség teljes elveszítése, liberális világnézeti alapon különös gyorsasággal terjed.

Sokak számára talán meglepőnek tűnik, hogy léteznek ragályos betegségek is, melyek induktív hatású pszichés befolyások alakjában terjednek. Francia orvosok írták le 1877-ben először az elmezavart, melyben a beteg hozzá közel álló személy nézeteit veszi át egyfajta paranoid látásmód formájában. A hazudozáshoz való mániákus vonzalom – melyet szintén a 19. század végén említett először a szakirodalom – csak bizonyos feltételekkel lopja magát a köztudatba, ám ebben az esetben rendkívül széles tömegek esnek a fertőzés áldozatául. A politikusok egy részére jellemző kóros hazudozás tudományos igényű leírására az itt közölt szerény ismereteken túlmenően még senki sem vállalkozott.

Eddigi megfigyeléseink alapján messzemenő bizonyossággal állítható, hogy a kór, melynek központi tünete a valóság reális érzékeléséhez való képesség teljes mértékű elveszítésében manifesztálódik, liberális világnézeti alapon különös gyorsasággal terjed. Előrehaladott állapotban a beteg olyan mértékben bonyolódik az agyát elborító rögeszmés fantazmagóriákba, hogy megnyilatkozásait már csak azok képesek megérteni, akik szintén fertőzöttek, vagy a kóros eszme terjedését a háttérből irányítják.

Nehéz lenne megítélni, hogy Thomas P. M. Barnett, Donald Rumsfeld védelmi miniszter egykori tanácsadója, aki mára már egyik kedvence a népieskedő amerikai szórakoztatóiparnak, az előbbi vagy az utóbbi kategória képviselőjeként szerepel-e az amerikai köztudatban. Az „amerikai” megjelölést nyomatékkal kell hangsúlyoznunk, miután Barnett megtiltotta művei idegen nyelvű kiadását. Mielőtt rátérnénk az eszmefuttatások ismertetésére, előre kell bocsátanunk, hogy Barnett 2004-ben Blueprint for Action címen megjelent műve nem nyerte el a nagyközönség tetszését, akkoriban még a „haladó” politikai erők gondolatvilágát se termékenyítette meg. Az ismert katonai szakértő és politológus könyvecskéjét az új évezred kezdetén még őrülettel határos látomások gyűjteményeként tartották számon, jó tíz évnek kellett eltelnie, mire bizonyos, napjainkban elhatalmasodott politikai formációk felismerték az ötletekben rejlő lehetőségeket, és tekintélyes anyagi áldozatokat sem kímélve megteremtették a megfelelő indukciós folyamatok hadműveleti alapját.

Barnett a geopolitika sakktábláján négy szabad áramlás (flow) beindítását és haderejű biztosítását tartja az Egyesült Államok hegemóniá­jának megőrzése és kiépítése céljából elengedhetetlennek. Ezeknek a folyamatoknak a globalizáció széles áradatában „akadály- és súrlódásmentesen” kell egyesülniük. Elsőként a bevándorlótömegek szabad áramlásának szükségességére hívja fel Barnett a Pentagon vezérkarának figyelmét – miközben arról álmodozik, hogy az évi másfél millió fős Európába áramoltatott tömeg homogén népességet fog eredményezni, amely szétzilálja majd a nemzetállamok önazonosságát. Egy mesterségesen kialakított, kreol bőrű közösség átlagembere rendelkezhetne annyi értelemmel, hogy dolgozni tud, legyen azonban annyira együgyű, hogy a politikai irányítással szemben semmiféle ellenállást nem tanúsít. Mindehhez hozzáfűzi még a szakértő, hogy az áramlást nem szabad akadályoznia senkinek és semminek: se kormánynak, se intézménynek. Ilyen irányú akciók az Egyesült Államok létérdekét sértenék, vagyis el kell intézni szószólóikat, méghozzá hamar: „Meg kell őket gyilkolni.” („And when they threaten vio­lence against global order, I say: Kill them.” Blueprint for Action, 282. oldal.)

A továbbiakban a kőolaj, a földgáz és az ásványi kincsek szabad áramlásának biztosításáról beszél a szerző. Véleménye szerint ez csak úgy érhető el, ha nem állami szervek, hanem nemzetközi cégek döntenek a forgalmi és kereskedelmi szabályzatokról. Harmadik tézisé­ben Barnett a tőke egyes országokba való szabad bevitelét és a profit dolláralapú, Amerikába irányuló kivitelét követeli. A katonai szakértő csupán geopolitikai koncepció­ja negyedik tézisében szentel, mintegy mellékesen, figyelmet hagyományos hadműveleti célkitűzéseknek. Mégsem követel kevesebbet, mint az amerikai biztonsági eszközök és haderő gátlástalan áramlását: „Egy állam sem állhat azon katonai beavatkozások útjába, melyek az Egyesült Államok érdekeit szolgálják.”

Röviden ennyit a Pentagon számára 2004-ben kidolgozott tervezetéről, melynek napjainkra időzített „súrlódás- és akadálymentes” megvalósulásáról mindenki saját megfigyelései alapján dönthet. Való igaz: a hidegháborús korszak lezáródása után ezek a gondolatok még mindenki számára őrületnek tűntek, és persze azok maradtak a mai napig. Minek kellett tehát bekövetkeznie, hogy a (nyugat-)európai polgárok jelentős része, ha nem is döntő többsége, nemcsak hogy el nem utasítja, de szolgálja is a globalizációs folyamatok széles körű megvalósulását?

Orbán Viktor számos nyilatkozatában azt a véleményt juttatta kifejezésre, hogy az a felfogás, melynek alapján az EU vezető politikusai erősen vitatható döntéseiket meghozzák, logikai ellentmondásokra épül, józan ésszel már nem követhető. A miniszterelnök itt finoman, államférfihoz méltó módon fejezte ki magát. Mi magunk őrületes hazugságokról beszélnénk. A diagnózist a valóság követelményeitől való ilyen mértékű elrugaszkodásra bevezetőül már megadtuk. Úgy véljük, hogy ez a kór a liberális világnézeti alapon terjedő elmebántalmak legsúlyosabb változata.
Az igazság kedvéért meg kell jegyezni: nem minden liberális pártállású személy tartozik a járvány által veszélyeztetettek közé. A Nobel-békedíjas amerikai elnök, Barack Obama például rezisztensnek tűnik a kórral szemben, hallani sem akar Thomas Barnett gyilkossági felhívásának megvalósításáról. Ennek bizonyítékát abban látom, hogy Obama szót sem ejt arról, hogy azokat a – Barnett kifejezésével élve – „eszeveszett jobboldali politikusokat”, akik a tömeges bevándoroltatás ellen fellépnek, minden eszközzel irtani kell: meg kell őket ölni. Obama csak ennyit mond: „Nem az a kérdés, uraljuk-e a világot, csak az, hogyan uraljuk a világot. […] Ha egy ország nem azt teszi, amit mi akarunk, kénytelenek leszünk eltörni a karját.”

Az idézetet olvasva minden valódi európai tanúsíthatja, az amerikai elnök, ha bizonyos mértékben fogékonynak is mutatkozik Barnett gondolatvilága iránt, nem veszi át a katonai szakember alpári beszédstílusát. Nobel-békedíjas politikushoz méltón csak olyan elégtételről beszél, melyet becsületsértés esetén minden amerikai marhapásztor kikövetelhet magának.

A szerző kutató-pszichológus

Zsidó betelepítés Magyarországra 
(freepress-freespeech.com) 




Sorozatot kezdek el ma. A közlendő anyag terjedelme nagy, megmondani sem tudom, hogy ennek az írásnak hány része lesz. Az Izraelből Magyarországra irányuló tőkebefektetés útját, módját, célját kívánom végigkísérni, különös tekintettel az "ingatlanfejlesztésekre". Ez a szó azért van idézőjelben, mert új keletű, és talán szándékosan is homályos tartalmú. A magyar fül még nemigen érti, hogyan lehet egy ingatlant fejleszteni. 

Hiszen, ha ház, történetesen, akkor még csak hagyján, akkor lehet tatarozni, emeletet ráépíteni, szebbíteni, s ezt lehet ugyan "fejlesztés"-nek mondani, de már ebben az esetben is eltérünk nyelvünk tárgyias szellemétől, amely szereti megnevezni a dolgokat és a tatarozást tatarozásnak, a ráépítést ráépítésnek mondja. A legegyszerűbb ingatlanfejlesztés egyébként húsvét előtt történt, annak idején, amikor a gondos gazdaasszony kimeszelte a házát. Szép fehérre. Manapság nem ilyen meszelések vannak. Először papíron meszelik, minősítik át a földet, mezőből, szántóból belterületté, alácsövezik, villanyt, gázt, csatornát építenek bele, s ez már kétségtelenül fejlesztés. A baj csak az, hogy ez-után a fejlesztés után rendszerint megváltoznak a tulajdonviszonyok. Érkezik egy vevő valahonnan -, megveszi a telket. No, nem éppen azon az áron, amit mezőkorában ért, de nem is azon, amit alácsatornázva ér. S ekkor kezdődik, az új, tőkeerős tulajdonos jóvoltából az igazi fejlesztés: rövidesen elkészül a plaza vagy a "gyógycentrum". Az Ingatlanbefektetés című újság írja: "1995-ben és 1996-ban a befektetéseknek újabb lendületet adott az izraeli gazdaságban bekövetkezett belső válság, amely a külföld felé terelte a pénzembereket, és az, hogy akkorra Magyarországot a térség egyik legstabilabb, befektetésre alkalmasabb piacaként tartották számon." - Itt azért álljunk meg egy szóra. Milyen stabilitás volt akkor hazánkban? A Bokros-féle stabilitás éveit éltük, mindenki - mármint a Bokros-Suchman-Medgyessy-féle bankárkaszt kivételével - sokkal szegényebb lett, minden eladóvá vált, minden leértékelődött, gyorsan elkelt a villany, a gáz, a belterületi földek és Tocsik nemsokára elkezdte felvenni a sikerdíjait. Demszky a Vector 2000-nek fizetett, harmonikusan együttműködött a Horn-Kuncze-kormánnyal, benne majd a Bokrost váltó Medgyessyvel és a mögötte álló Fekete Jánossal. Még itt van a Leumi Bank, de már szedelőzködik. "1998-ra az izraeli befektetések elérték a 250 millió dollárt, és az előzetes adatok szerint 1999-ben mintegy 300 millió dollárra becsülhető a Magyarországra érkezett izraeli tőke nagysága." Azóta a befektetések összege elérte, sőt meghaladta a 900 millió dollárt, s így a kicsiny Izrael bekerült a legnagyobb külföldi befektetők körébe. Nem sokkal maradva el a hatalmas Németországtól vagy a még nagyobb USA-tól. "Célterületeik közé tartoznak az ipar, a telekommunikáció és legnagyobb mértékben az ingatlanfejlesztések." (Ingatlanbefektetés) Később majd tételesen felsoroljuk ezeket a fejlesztéseket. Most azonban álljunk meg egy pillanatra. 1995-96-ban adva van egy "belső válsággal" küzdő ország, ahonnan kimenekül a tőke, amint azt az Ingatlanbefektetés a liberális sajtó szóhasználatát idézve írja, meg egy stabil, ahol éppen ennek a stabilitásnak a következtében minden eladó. Itt mindenki szegény, s a napi fennmaradás érdekében mindent el kell adni. Legalábbis ezt mondják azok, akik a gyors privatizációt szorgalmazzák, intézik. Kik ezek? Az egyik Bokros Lajos, aki "Riccardó" álnéven írt a Beszélőbe gazdasági értekezéseket a rendszerváltás előtt, de ezt soha nem rótták fel neki szocialista elvtársai, sem előtte, sem utána, és akik magát a Beszélőt állítólag üldözték, a másik pedig Suchman Tamás, a marcali zsidó hitközség tisztségviselője, egy marcali zsidó fuvaroscsalád sarja. Történik még ekkor az országban, hogy folytatják a megkezdett bankkonszolidációt, azaz pénzt nyomnak bele olyan bankokba, amelyek előzőleg nagy hiteleket adtak soha meg nem nevezett egyéneknek, cégeknek, és emiatt elvesztették tőkéjük nagy részét, a Nemzeti Bank éléről eltávolítják a református magyar család történelmi nevű Bod Péter Ákosát, és helyére visszateszik a zsidó származású kedvencet, Surányi Györgyöt, s a stabilitás nagyobb dicsőségére a kormány elkezdi tönkretenni, becsapni, elszegényíteni az államszervezet alapsejtjeit, az önkormányzatokat, visszatartva a korábban elprivatizált belterületi ingatlanaikért járó pénzeket, és sikerdíjat ajánlva fel annak, aki rá tudja beszélni őket, hogy fogadjanak el sokkal kevesebbet is, érjék be egykori vagyonuk töredékével. Az ügylet egyik lebonyolítója, aki még ma is bíróság előtt áll: Tocsik Márta. A főbűnösök azonban különböző kitüntetések birtokosai. Itt, a stabil országban, ahová a válságövezetből menekül a tőke, a bankárok havonta leértékelik a nemzeti valutát, s így a menekült ingatlanfejlesztő egységnyi dollárjáért minden nappal nagyobb területre teheti rá a kezét. Bankárjai jóvoltából a magyarnak, legyen akár paraszt, kárpótolt, akár önkormányzat, minden órával több földet kell ingatlanfejlesztés alá bocsátani, hogy ugyanazt az összeget kapja meg érte, mint amit tegnap kapott volna. 1996 elején születik meg a médiatörvény, aminek a következtében gyorsan megalakult a két kereskedelmi csatorna, anélkül, hogy kifizetné az ügylet alapján járó áfát, és egyidejűleg rendszeres pusztítás áldozatává lesz a Magyar Televízió, és a nemrégiben alakult Duna Tv is a létéért, a fennmaradásáért küzd. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, természetesen, hogy mindkét kereskedelmi televízió, de elsősorban a Tv 2, a ma már "mosógép"-tévének nevezett, a Bronfman család tulajdonában van, és az irányítása is ennek megfelelő. Edgar Bronfman úr tudvalevőleg a Zsidó Világkongresszus elnöke. A Horn-kormány mindjárt hivatalba lépése után magas állami kitüntetéssel jutalmazta. Göncz Árpád elnöksége első ciklusában, a forró napokban, amikor sok jó tanácsra volt szüksége, hét- vagy nyolc ízben járt Amerikában, ennek a világszövetségnek a vendégszeretetét élvezve. Ennek egyik leányvállalata, az Emanuel Alapítvány - és a Soros rendezte meg ott egyik darabjának a bemutatóját, amiről a Magyar Fórumban tudósítottunk. Vessünk azonban egy pillantást a válságban lévő országra is, ahonnan magyar ingatlanfejlesztésekbe menekül a tőke. Ott háború van, pontosabban háború volt, háború dúl jelenidőben, és háború készül a jövőre. A hadsereget állandóan készenlétben kell tartani. Időnként mindenki katona. Senkinek nincs fogalma róla, hogy mennyibe kerül ennek a mindig győztes és mindig számszerű túlerővel szemben győztes hadseregnek a fenntartása, de hogy ez olcsó nem lehet, az nyilvánvaló. A tőkének mégis van útja kifelé. Idézzük újra az Ingatlanbefektetést. "A Magyarországon megjelenő külföldi befektetők közül talán az izraeliek vannak a legspeciálisabb helyzetben. Míg a nyugati országok befektetői a rendszerváltást követően érkeztek hazánkba azért, hogy megismerjék az országot és felmérjék a lehetőségeket, addig az izraeli üzletemberek számára Magyarország sok esetben a születés helyét, rokoni, baráti kapcsolatokat jelentett. Ma már kicsit más a helyzet. A Magyarországon jelenlévő legnagyobb izraeli befektetők közvetlenül általában nem kötődnek az itt élőkhöz - ezeket talán az itt dühöngő antiszemitizmus és a velük született mazochizmus vonzza ide -, de szinte minden esetben olyan képviselőt delegálnak üzleteik élére, aki jól ismeri ezt az országot. Így a befektetések és a magyarországi üzletek hátterében valóban dominálnak a közvetlen, személyes kapcsolatok." Fordítsuk le, értelmezzük az Ingatlanbefektetés ezen mondatait? Miért is ne? Még akkor is, ha ez antiszemitizmusnak minősül majd. Az izraeli befektetések zsidók számára létesülnek, azokat magyar zsidók irányítják, akik jól ismerik a terepet. Ennyi. Nincs ez másként a másik befektetési ágazatban, a telekommunikációban sem. Ahol pedig ez csak foghíjasan működik, mint az Állami Televízióban és Rádióban, a foghíjak betömése céljából ezeket állandóan kereszttűz alatt tartják. Addig, amíg olyan homogén nem lesz a vezetés, mint az izraeli üzletek élén, az ingatlanfejlesztésben. Izraelből nézve tehát Magyarország nem egyéb, mint egy nagy ingatlanfejlesztés. Jó üzlet ez? Igen, de egyelőre csak azért, mert potom pénzért lehet hozzájutni a magyar földhöz, ingatlanhoz. A haszon egyelőre csak a világbanki parancsok szerint tönkretett, elszegényített magyar talaj megvételében jelenik meg. A nagy üzlet majd akkor valósul meg, ha az új áron eladják ugyanezeket a fejlesztett telkeket. De eladják-e? Lehet-e feltételeznünk, hogy más céljuk is van ezekkel az ingatlanokkal, a fejlesztésekkel, az üzletláncok felépítésével, a plazákkal, mint a későbbi továbbadás? Gondoljunk bele: a pénzt háborús térből hozták ki, egy válságövezetből, ahol a legnagyobb tőke tulajdonosai sincsenek teljes biztonságban, s ahol gyakran a saját rendőrségüknek is szembe kell szállniok, sokszor véresen össze kell csapniok azokkal a telepesekkel, akiket az egykori Szovjetunió területéről hoztak ki. Ezek követelőznek és ezek nem látják be, hogy ott, a volt Palesztina területén már jóformán nincs számukra hely. Már Amerika is szót emelt a további telepítések ellen. Még ha ez meglehetősen hatástalan maradt is. A volt Szovjetunió területén, az egykori pogromok helyén államilag fedezett, lappangó antiszemitizmus van, nincs és nem is lehetséges semmilyen ingatlanfejlesztés. Ha ott lakóparkokat építenének és üzleteik élére csak olyan embereket neveznének ki, aki az Ingatlanbefektetés szavaival "jól ismeri az országot", a helyiek szétvernék a berendezéseket és nem tűrnék el a vezetőket, mert ők meg azt ismerik jól - vagy nem jól -, aki a befektető szerint jól ismeri az országot. A cionista összegyűjtés programja tehát megfeneklett, mégpedig elsősorban az arabok nagyarányú szaporodása következtében. Nincs hely, s egyelőre nem lehet annyit kiirtani közülük, hogy legyen. Más hely kell. Azok tehát, akiket a befektetők megbíznak a fejlesztések vezetésével, akik rokonok és barátok, nem arra figyelmeztetik a terepet nem ismerő sorstársaikat, a pénzembereket, hogy ne gyertek ide, mert itt tombol az antiszemitizmus, hanem éppen ellenkezőleg, azt mondják, azt kell hogy mondják, hogy itt a pénz is és az ember is biztonságban van, mert a nép - hála Istennek - türelmes, és csak a sajtónk írja azt, hogy itt antiszemitizmus tombol, meg kirekesztés, és üldözik a cigányokat meg a zsidókat. Valószínűleg megmondják nekik nyíltan: - Nézzed, elvtárs, ezt csak a mi sajtónk írja, hogy olcsó legyen a telek. És jön a pénz. Épülnek a plazák, a lakóparkok, a földeket átminősítik az önkormányzatok, mindenki előzékeny, és kalapot emel a tőke előtt. Bizony, szálláscsinálás ez, mégpedig olyan, amihez a médiumoknak és a pénznek százszázalékos összedolgozására van szükség, mert a gazdanépnek, a fejlesztés előtti földtulajdonosoknak nem szabad észrevenniök, hogy mi történik. A folyamatnak rejtve, a demokrácia és az Európához való csatlakozás jegyében kell lejátszódnia. Kenyeret keveset kell adni a népnek, de cirkuszt annál inkább. A cirkuszt az ingatlanfejlesztésekhez már évek óta Torgyán szolgáltatja, s ezzel teszi a legnagyobb szolgálatot az ingatlanfejlesztőknek, nem pedig azzal, hogy időnként kipát tesz a fejére. Cirkusz az is, amikor "komonistázik", és harag napját tart, s cirkusz az is, amikor letartóztatott mindenesét, államtitkárát védi, holott tudván tudja, kicsoda, micsoda. A következő részletben az ide érkező pénz útját, esetleges eredetét kísérelem meg nyomon követni. Az előző részben megállapítottam: az Izraelből Magyarországra irányuló tőkebefektetés aránytalanul nagy része ingatlanbefektetés. Megkérdőjeleztem, hogy ennek a hátterében csupán az a cél áll, hogy a magyar ingatlanokat megszerezve, a különböző izraeli cégek extra-profitokra tegyenek szert. Ehhez ugyanis egy idő múlva el kellene adniok ugyanezt az ingatlant. Ennek azonban semmi jele nincs most. Feltettem továbbá azt a kérdést is, hogy elegendő magyarázat-e erre az egyirányú, s jellegzetes mozgásra az a tény, hogy a magyar föld igen olcsó, s az ingatlanba befektetett pénz oly csekély, hogy nem is kell törődni azzal, mi történik később. Vagyis egy ismeretlen befektetési cél fennforgását sugalmaztam. Idáig elérve még mindig nem akarok többet, mint újabb tényekkel, tények csoportosításával, okok és összefüggések keresésével tovább kérdezni. Az eddig feltártakból egyelőre csak annyi világos, hogy valami különös, a szokványos tőkeáramlástól eltérő dolog történik. Miként már más helyen is, ezúttal is "szálláscsinálás"-nak neveztem a műveletet. Meglehet, kissé korán és mintegy megelőlegezve valamit, ami ennyire súlyos kérdések esetében megengedhetetlen, tudománytalan eljárás, legalábbis akkor, ha nem következik az okok feltárása. Hát következzék! Az ingatlanfelvásárláshoz és az ezekkel összefüggő nagyarányú plazaépítésekhez előbb meg kellett teremteni a pénzügyi feltételeket. Az az előfeltétel ugyanis, amelyre az előző részben hivatkoztam, tudniillik a Bokros-csomag és a magyar társadalom vészes elszegényedése, a "minden eladó" állapota maga is következmény. Olyan szerencsétlen állapot, amelybe el kellett jutni. Hogyan jutott a magyar társadalom és a magyar gazdaság a Bokros-csomag állapotába, a "minden eladó" állapotába? Vajon a rendszerváltásnak szükségszerűen kellett ide vezetnie, vagy voltak külső és belső rásegítő körülmények, és ezt a magyarságra nézve káros, veszélyes irányt szorgalmazó emberek? Terelők és elterelők. Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy ilyen vizsgálódásokat, amelyek a rendszerváltozás esetleges hátsó céljainak vizsgálatára irányultak, még senki nem kezdeményezett. A rendszerváltás egy üdvös jelenség, amit nem illik egyes körök hátsó szándékaival bemocskolni. Aki így kérdez, gyanús. Az okság különben is, mint olyan, eleve ki van hagyva mai társadalmi kérdésfeltevéseink köréből. Ma nem szokás megkérdezni, hogy valami vagy valaki az-e, ami, olyan-e, amilyennek látszik, tettével, bűnelkövetésével van-e valami célja, sőt még a törvényeket is úgy hozzák, hogy a következményeivel, a távolabbiakkal különösen nincs tisztában minden törvényhozó. Akkor, amikor a tudomány, a biológia, az agykutatás, a fizika és a kibernetika egyre több, eddig nem sejtett okra világít rá, addig a társadalmi gondolkozás megreked valami felszínes tudomásulvételben. Az "állam rossz tulajdonos" mondták ki a rendszerváltás hajnalán a liberálisok, és az állítást senki nem kérdőjelezte, vagy nem merte megkérdőjelezni. Mindenfajta állam, minden körülmények között rossz tulajdonos? Továbbá, nincs-e, nem lehet-e érdeke, sőt létérdeke egy közösségnek éppen az állami tulajdonlás esetleg megváltoztatott tartalmú - fenntartása egy adott történelmi szakaszban? El kell-e jutni az állam rossz tulajdonos elven maradva addig, hogy a vízműveket, a csatornázást, a temetkezést és az energiaipart és kereskedelmet is el kell adni külföldi tulajdonosoknak? Mi az oka annak továbbá, hogy azokat a kivételes személyeket, akik mégis rákérdeztek ezeknek a privatizációknak az okára, rámutattak a helytelenségükre, rövid úton kipenderítették az állásukból, s lehurrogták, majd elhallgattatták őket? Közelmúltunk története, kinevezései és leváltásai, egyes elemek szélsőségesnek és szalonképtelennek nyilvánítása, egyáltalán: az érvelés és érdemi vita nélküli megbélyegzés gyakorlata arra enged következtetni, hogy mindebben megnyilvánul valami erőszak, valami hátsó szándék, amelyről a népnek nem szabad tudomást szereznie. Társadalmunk még ma is egyeduralmi jellegű, erőszakra épül, csak ez az erőszak másképpen van előadva. Ez nem fizikai erőszak, noha sokszor az is, hanem szellemi. Gúzsba köti a gondolkodást. Ezt az is bizonyítja, hogy arra sem irányul kérdés, hogy miért bélyegzik meg a kérdezőket és miért nem engedik kérdezni a tudományt. Miért csak egyfajta, lényegében véve marxista és marxistából liberálissá lett közgazdaságtant tanítanak az egyetemen, miért állapítják meg önkényesen és a sajtómonopólium reklámfogásaival az új irodalmi értékeket, miért nem tanítják a történettudomány mindegyik irányzatát, miért van egyoldalúan liberális tájékoztatás és tömegkultúra? De az alapkérdésünknél maradva: miért nem kérdez vagy kérdezhet rá a tudomány a rendszerváltás körülményeire, okaira, esetleges rejtett, feltáratlan céljaira, a rendszerváltást irányítók, vagy azok egyes köreinek kapcsolatrendszerére, függésére, külföldi elkötelezettségeire és a sorsunkat eldöntő globális erők velünk kapcsolatos céljaira? Miért nem lehet megkérdezni, hogy valamely tőke honnan jött, miből származik és mit akar itt? A gondolkodás megreked ott, hogy a piacgazdaság, amelyet a Nyugat telepít ide, jobb, mint a szovjet szocializmus ami kétségtelen -, de azt már, hogy az ide beérkező tőkének valami más, esetleg politikai, netán etnikai célja is lehet, azt szégyenlősen nem kérdezi senki. Arról már beszélnek a nemzeti radikalizmus körébe tartozó közgazdászok, hogy egyes piacvesztéseinknek, tulajdonvesztéseinknek akár tragikus következményei is lehetnek nemzetünk számára, de a hátsó szándék, a kiszámított kártétel és a "tudatos ingatlanfejlesztés" gondolatáig nem jut el senki. A privatizációnak a nemzeti sorssal való összekapcsolása nacionalizmus, és természetesen tabu. Erre nincs ösztöndíj. Amelyik kutató pedig mégis erre vetemedik, az félredobódik, és műve nem épül bele a tudományos és a közgondolkodásba. Elhallgatással van eltiltva. Huszonöt-harminc éve arról esik a legkevesebb szó, mi az érdeke a közösségnek. Ezzel ma már csak idős, megviselt emberek, hatalom nélküli hagyományőrzők, maradék ötvenhatosok, megbélyegzett horthysták vitézkednek. Meg újabban, hála Istennek és a mi tevékenységünknek, az ifjúság táguló körei, amelyek még úgyszintén nincsenek hatalomban. Megtartani egy üzemet, egy birtoktestet és jól működtetni, vagy pedig gyorsan eladni? És ha eladni, kinek és mennyiért? Ezt, a nemzeti sors számára legfontosabb kérdést senki nem vizsgálja. A liberális élcsapat, az SZDSZ ehhez már 1989-ben azt is hozzátette, hogy nem szükséges az állami tulajdont kezelő személyeket, a rosszul működtetőket lecserélni, mert ha megváltozik a tulajdonforma, ha az állami vállalatból részvénytársaság lesz, akkor mindjárt, sőt szükségképpen jól fog működni. Az állami tulajdont a régi, szovjetes formában rosszul működtetők mind a kommunista nómenklatúra tagjai voltak, de hogy miért ragaszkodott hozzájuk a liberális élcsapat, arra most az Ingatlanbefektetés című honlap már idézett mondatai vetettek valami sivatagian szikrázó fényt, megállapítva, amit már idéztünk, hogy az izraeli befektetők, akik nem őshonos magyarországiak, szeretik rokonokra, barátokra, olyanokra bízni a megvett üzemet, akik előtte is vezették, irányították. Természetesen nemcsak azoknak az üzemeknek a vezetői maradtak a helyükön, amelyeknek most izraeli tulajdonosa van, hanem a többi is. Ehhez viszont azt kell nyomban hozzátenni, hogy egyetlen külföldi cégről sem tudható pontosan, ki a tulajdonosa. Végső soron. A kádermentésben akkor, 1989-ben, 90-ben csak politikai hatalomátmentést látott az ember, s undorodva fordult el az SZDSZ-től mint párttól, hiszen ez korábban ennek éppen az ellenkezőjét hangoztatta, most, tíz év múltán azonban egy céltudatos és rendkívülien előrelátó szálláscsinálást is fel kell felfedezni benne. Mire kellett és mire nem kell ma már az SZDSZ? Kezdetben a szálláscsinálásra és az átmentésre szervezték, arra tartották fenn, most azonban, hogy már itt vannak azok, akiknek szállást csináltak, nem kellenek, mert megszokott, beléjük rögzült hangoskodásukkal felhívják a figyelmet az eddig sikeresen elrejtett hátsó célokra, az ingatlanfejlesztésre. Ez áll a Kuncze-Demszky-váltás mögött is. Remélik, hogy Kuncze arcával el lehet takarni Bauert és a többit. Merész feltételezés, de teljesen kizárni nem lehet, hogy a '90-es, '91-es átmentésekben, görcsös kádermentésben, magában az Antall-Tölgyessy-paktumban valakik már látták a mai plazák helyét, sejtették az árát, ismerték a helyrajzi számát. Az azonban kétségtelen, hogy a magyar rendszerváltás akkori, hirtelen elkanyarításában, visszafogásában benne volt az egész nómenklatúra burzsoává válása, a piacszerzés és az egész Magyar Ingatlan sorsának ilyen látomása, az aligha lehet vitás. A paktum csak a tévék, rádiók sorsáról intézkedett. A többi aztán jött magától. Mindezt a bekövetkezett eladások és vásárlások bizonyítják. A beszédes tények. Az eladók köre és a vevők köre. Ha az MSZMP KB hatásköri listájáról kinevezett elvtársnak nyomban mennie kellett volna, akkor nem lett volna lehetősége később, a Bokros-csomag után mint "jó rokonnak" aláírni az egydolláros eladási szerződést. És esetleg a dolgozókat sem kellett volna mind szélnek ereszteni. De hát 1988-89-90-ben az egész társadalom át volt itatva liberalizmussal, ami akkor egyedülien, kizárólagosan jelentette a szabadságot a Kádár-rendszer kissé már megszokott, áporodott, rossz levegőjével szemben. Más lehetőség nem volt? Harmadik út nem létezett? Ez volt a nagy csalás. Aki a harmadik úttal próbálkozott, azt nyomban szélsőségesnek minősítették, kirekesztették, és most itt vagyunk a plazák tövében, az "ingatlanfejlesztésben". A nyolcvanas években, amikor Reagan elnök olyan fegyverkezési versenyre hívta ki az oroszokat, amit azok gazdasági fejletlenségük következtében nem bírtak követni, és megindult a glasznoszty, s Gorbacsov elkezdett tárgyalni, egyszerre több jövőkép alakult ki. A szovjet hatalom teljes és radikális megdöntése nem szerepelt az amerikai tervek között, mert egy esetleges lázadás az atomerő indítógombjait is veszélybe hozta volna, és Kína számára óriási előnyt jelentett volna. Tehát a lassú átgyúrást és a gyors Coca-Cola-benyomulást választották. Ezenfelül valószínűleg csak Németország egyesítéséről döntöttek, de a német gazdasági és politikai erő megnagyobbodását Németország európai körbevételével és gazdasági leterheléssel kívánták ellensúlyozni. Magyarország, ha szóba került egyáltalán, csak mint opciós terület kerülhetett szóba. Kézenfekvő volt, hogy Ausztria és Németország kapjon opciót Csonka-Magyarországra. Ez részben meg is valósult, már csak a történelmi körülmények folytán is. Magyarországra azonban, most már látjuk, mintegy hátulról vagy alulról Izrael is opciót jelentett be. Washingtonban, hogyan, hogyan nem, helyt adtak ennek az opciókérésnek. Persze a német opció sincs kizárva, különösen ha olyan a cég tulajdonosi szerkezete, hogy a másik opciót is érvényesíti (Deutsche Telekom-Matáv). Magyarország 1982-ben lett tagja az IMF-nek, a Nemzetközi Valutaalapnak. Az ügyet szovjet engedéllyel, PB-hozzájárulással, Kádár rábólintásával az akkori pénzügyminiszter és az akkori AMNB-elnök mellett, pontosabban előtt az a Fekete János MNB-elnökhelyettes intézte, aki később, a kilencvenes években megcsinálta, igaz, csak egy rövid szívásnyira a magyarországi Leumi Bankot, és aki ma már bevallottan izraeli-magyar kettős állampolgár. A Leumi a Moszad, az izraeli titkosszolgálat kezében lévő bank. A legfontosabb értesülésekhez való hozzájutás szála tehát adva van. Soha senki nem fogja megtudni, hogy valójában milyen információk kerültek be ezen a szálon és egy-két továbbin, melyekre majd még kitérek, és milyen állapotrajzok, kérések, ajánlatok kerültek ki ugyanakkor. Egy szép, jól záródó aktatáska nem csupán dollárkötegek Moszkvába kiszállítására alkalmas. Mi arra vagyunk utalva, hogy a megtörténtekből, a privatizáció lebonyolítási módjából, kedvezményezetti köréből, illetve kárvallottaiból, valamint egyes politikai lépésekből következtessünk. Kezdem magammal, mert ez a legegyszerűbb. Már a közösen kiküzdött és Aczélék által árgus szemmel figyelt Hitel egyik első számában leírtam, 1986-os amerikai élményeim, valamint az 1988-ban már erősen fújó rendszerváltó szél hatására, hogy "nekünk, magyaroknak ügyelnünk kellene, nehogy a moszkvai húskampó után most egy New York-i húskampóra akasszanak bennünket". A mondatot természetesen megértették. 1989 végén Kis János, az SZDSZ akkori elnöke Amerikából hazajövet kijelentette, hogy a két párt, az MDF és az SZDSZ között lehetséges az együttműködés, a szövetség, ha engem kihagynak belőle. Mert antiszemita vagyok. Én persze tudtam, hogy a húskampókról van szó. Nem lehet a vezetésben olyan ember, aki ezt így látja. Még csak nem is washingtoni, hanem New York-i húskampó? New York a világ legnagyobb zsidó városa. Miről beszél ez az ember? Az átakasztás megtörtént, és az MDF-ből való kizárásom is. Sorsom további részletei meglehetősen ismertek, ma az Orbán-kormányt óvják a velem való együttműködéstől, pedig brüsszeli húskampóról még nem is írtam. Lehet, hogy ott már nem is árulnak bontott sertést, marhát, csak csomagolt darabokat, tehát a hasonlatot keresőnek pultra kitett és vákuumcsomagolt országokkal kell példálóznia. A vákuumot mi magunk, a hűtést a kereskedelmi tévék állítják elő. Izraeli beruházásban felépült budapesti irodaházak Cím Ker. Év Beruházó/fejlesztő Business Center 99 (Váci út 99.) XIII. 1996 Business Center 99 DUNA PLAZA (Váci út) XIII. 1996 Transelektro, majd Ofer Brothers Metropol Vision XIII. 1997 nemzetközi befektetőcsoport Metropol West (Tüzér u.) XIII. 1997 nemzetközi befektetőcsoport Metropol South (Hun u. 2.) XIII. 1996 nemzetközi befektetőcsoport Metropol Center (Tüzér u. 2.) XIII. 1995 nemzetközi befektetőcsoport Metropol East XIII. 1999 nemzetközi befektetőcsoport Business Center 22 (Baross u. 22.) VIII. 1999 Business Center 99 Kft. Lotar center (Baross u. 52.) VIII. 1999 nemzetközi befektetőcsoport Fogarasi út 3. XIV. 1999 Business Center 99 Kft. Pálya utca XII. 1999 Bes-Net csoport Hermina Towers XIV. 1999 Bes-Net csoport http://www.ingatlanbefektetés.hu/szam2/c08.html Más is történt azonban, ami az ingatlanbefektetés irányába mutat. 1989 nyarán öt időközi választást tartottak, amelyek közül négyet az MDF nyert meg; egyben, Kiskunfélegyházán érvénytelen volt a választás. Ezekre mindegyikre úgy került sor, hogy az MDF kezdeményezte aláírásgyűjtéssel a régi kommunista képviselőt visszahívták, vagy az a visszahívás elől menekülve lemondott. S a helyére újat választottak. Így került többek között Pest megyében a hírhedt Cservenkáné helyére Roszik Gábor, aki később, már mint MDF-es képviselő, a hírhedt Dunagate-aktákat nem a saját pártjának, hanem a Fidesz-SZDSZ-nek adta át. Kecskeméten Debreczeni József, Szegeden Raffay Ernő lett megválasztva, Zalaegerszegen pedig Marx Gyula. A megválasztottak későbbi elirányulásától eltekintve ez óriási siker volt, előrevetítette az MDF esetleges későbbi abszolút győzelmét, amit éppen a Dunagate-tel felhozott SZDSZ akadályozott meg. A sikeren felbuzdulva, s az erős pécsi szervezettel együttműködve éppen a következő áldozatra nyomultunk volna rá. Pécs I. kerületének képviselője, az egykori Baranya megyei első titkár, Aczél György volt. Antall azonban ezt a visszahívást - többedmagával - leállította, mondván, hogy Aczél szívpanaszokkal kórházba került. Halálát mégsem okozhatjuk ezzel az ingerrel. A pécsi szervezet meghátrált. Aczél megmenekült a megszégyenítő visszahívástól, s vele az MSZMP-nek az a szárnya is fennmaradási engedélyt kapott, amelyik később eljutott az ingatlanbefektetésekig és a tőkés létezés gyönyöreiig. Aczél vonalát a pártban és az MSZP-ben Nyers Rezső vitte tovább, a stafétában ő még közre tudott működni. Aczél 1991-ben halt meg, minekelőtte részt vett az MSZP megalakulásában, és funkcióitól megszabadulva irattárának rendezgetésével foglalatoskodott, immár Bécsben. Utolsó pártmegbízatása a Kádár-irattár rendezése. Végelszámoláskor nincs ennél fontosabb. Életrajzírója, Révész Sándor vaskos könyve végén megállapítja, hogy 1990-ben valószínűleg az SZDSZ-re szavazott. Arra a pártra, amelynek a magját, a "demokratikus ellenzéket" állítólag éveken át üldöztette, és amelyik elsőként mondta ki, még Kádár életében, hogy "Kádárnak mennie kell!". Akkor, amikor ő még Kádár jobbkeze volt! Bajuk semmi nem lett ebből a nagy kijelentésből. Később pedig képviselőik minden kádert, különösen azokat, akiket rokoni, baráti szálak fűztek a későbbi befektetőkhöz, a helyükön kívántak hagyni. Céljukat el is érték. Ez pedig azért tartozik ide, a mostani ingatlanbefektetési elemzésbe, mert Aczélról közben kiderült, hogy már politikai bizottsági tagként is kétfelé játszott. Mindezt az a Lovas István hozta nyilvánosságra, akit most minden képzeletet felülmúló aljassággal, magánéletében való vájkálással akar megsemmisíteni két Soros-komisszár, anélkül természetesen, hogy közéleti-politikai cikkeibe foglalt állításaival vitába szállna, azokat idézve cáfolná. Most fény derült arra, hogy Aczél titokban már a hetvenes években találkozott a Szabad Európa Rádió magyar osztályának vezetőivel, és azokkal a reformkommunisták SZER általi támogatásában egyezett meg. Erről a találkozásról, mint döntő fontosságú és a szocialista rendszert lényegében véve eláruló megegyezésről most is kevés szó esik. Nem állították be ezt abba a folyamatba, amelyik szükségképpen elvezetett a mai helyzetbe. Elfelejtették, hogy a SZER-t ezután fokozatosan a demokratikus ellenzék szolgálatába állították. Puddington úr, akinek visszaemlékezését Lovas felidézte, nem ír a későbbi, már nem Aczél, hanem jó emberei által megejtett bécsi találkozókról, a nyolcvanas évek fellazulásairól. Azt természetesen nem állíthatjuk, hogy Aczél és társasága már ezen az első találkozón megállapodott abban, hogy idővel Konrád György elvált felesége is a Rádió munkatársa lesz, mint a vákuumosodó Magyar Ingatlan viszonyait jól ismerő, megbízható személy, s az sem következik mindebből, hogy Konrád György ezen a rádiós, vagy talán Aczél-csatornán kapta az értesülést: fel lehet vetni a két Németország egyesülésének kérdését, mert már nem eltiltás jár érte. Mi a tényt közölhetjük: felvetette, mégpedig akkor, amikor Walter Ulbricht elvtárs fala a két Berlin között még állt és a fal tövében még lőttek. Nem tudott ő valamit, amit mások nem? Aczél természetesen nemcsak a müncheni liberálisoktól szerezhetett híreket a világ változásairól, hanem az utazó és világbanki konferenciára járó kettős állampolgár elvtársától is. Kétségtelenül szükségük volt egymásra, mert itthon a vaskalaposok hevesen támadták mindkettőjüket és egy véd- és dacszövetségben semmi sem jelent többet a bizalmas információknál. Ők egyébként is összetartoztak. Ha egyszer a világ legerősebb hatalmi központjában és annak is a pénzt osztó kemény magjában az a vélemény - folyosón, vacsorán, s esetleg döntéshozatalkor is -, hogy a szovjet rendszer napjai, jó, mondjuk évei meg vannak számlálva, akkor az okos ember, s az, aki tudja hová tartozik, nyomban az átmentésen kezd gondolkodni. A vezető pozíciókba kinevezni, ott megerősíteni a saját embereket, s a rendszeren belül egy olyan alrendszert képezni, amelyik úgy hajtja végre az átmentést, hogy közben megszerzi a hülye nép bizalmát, és a rendszer legnagyobb, legradikálisabb ellenzékének kitüntető címét is. Szamizdatokat ad ki, amelyeket mi üldözünk, miközben biztosítjuk a következő számok megjelenését és az egész világon való szétterjedését: SZER. És ellátjuk őket olyan információkkal, amelyekhez a rendszerünk - a közös rendszerünk! népi-nemzeti ellenzéke nem jut hozzá. Amelyhez természetesen maga a nép soha nem jut hozzá. (Vagy legfeljebb most, 2001-ben, amikor ezeket a levezetéseimet közreadom.) Nem tudjuk miről tárgyalt Aczél Rómában a SZER vezetőivel, de azt tudjuk, hogy a SZER a CIA intézménye volt és a magyar osztály vezetői úgy, hogy a főnökök ne tudjanak róla, semmiképpen nem tárgyalhattak egy olyan magas rangú kommunista vezetővel, mint amilyen Aczél volt. Ha pedig a CIA vezetői tudtak erről, akkor tudniok kellett a Moszad illetékeseinek is, annál is inkább, mert ők Aczélt másként is számon tartották. Hogy miként, azt azonban csak 1989-ben tudhatta meg egy szűk kör. Erről Révész elvtárs, az életrajzíró így ír: "Ezután Aczél egy rövid közbeszólást leszámítva, négy hónapig nem szólal meg a központi bizottság ülésein. Jelen van, de hallgat. Azon az április 12-ei ülésen is, amelyen Kádár elmondja utolsó, zavarodott beszédét. Egy KB-ülésről maradt távol (izraeli útja miatt), a május 8-airól, amelyen Kádárt felmentették pártelnöki beosztásából. Erről Aczél Izraelben szerez tudomást, és felháborítja, hogy ezt teszik egy "haldoklóval". Az egyik fővezér, a kulturális és információs főember rendszer végi, a kétségtelen bukás előtti izraeli útját nem szabad csak menedékkérésnek tekinteni, és nem szabad csupán vezeklésként felfogni. Ennek az utazásnak, amelyet sokáig titkoltak a nagyközönség előtt, jelképes értelme, jelentése volt, amelyet csak azok a beavatottak értettek meg, akikre tartozott. Kétségtelenül Aczél ezen az úton vezekelt is, amiért elhagyta kora ifjúsága cionizmusát, zsidó hitét, és kommunista lett, Appel Henrikből Aczél György, ahogy Dzsugasviliből, a grúz postarablóból Sztalin, azaz szintén acél. A vezeklésről és a megbocsátásról, az újra befogadásról később meleg hangú cikkben írt a Szombat című zsidó kulturális hetilap, csak arról nem írt senki, sehol, hogy mi volt, mi lehetett Aczél poggyászában. Mit vitt ki, mit adott át és mit hozott haza, esetleg üzenetként. Mert egy ilyen hirtelen feltámadt vágyakozást a Sion hegye és a Város iránt nem magyaráz meg kielégítően az ifjúkori elkötelezettség. Aczél minden lépését politikai célok vezérelték. Gyávának sem lehetett - nem is volt annyira gyáva, ahogy látva a kétségtelen bukást, most ott keressen magának menedéket. Nem, ez politikai utazás volt, üzenet, iránymutatás és nyilván elő is volt készítve, azaz valószínűleg hívták. Izraelnek, a mai ingatlanbefektetőknek, s azok elődeinek szükségük volt azokra a tájékoztatásokra, amelyeket csak tőle, a megtérőtől kaphattak meg. Tudni kellett, kire számíthatnak, és kire nem. Kiket kell otthagyni a helyükön és kiket nem, kik tudják megvédelmezni a maguknál kisebbeket, és kik tudják megteremteni a privatizáció előfeltételeit, kire szabad bízni a bankrendszert stb. Ostobaság volna feltételezni, hogy mindezt két hét alatt forgatókönyvszerűen megbeszélték a már betegeskedő Aczéllal odakint. Ezt természetesen nem is állítom. De azt már igen, hogy ez is egyik fontos állomása volt annak, hogy ma az Ofer család a legnagyobb plazaépítő. A Váci úti Duna plaza mellett még tizenvalahány plaza épül, vagy terveződik Magyarországon, mégpedig a legfontosabb, legnagyobb magyar városokban. Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. A Duna plaza mögött - már hogyha a Váci út felől nézzük -, pedig most folynak az előkészületei egy óriási hajó- és jachtkikötő, szállodasor és lakópark építésének, amelyik a plazával együtt egy új, soha nem látott minőségű városmag kialakulásával fenyeget. Ez az új luxuskikötő a haldokló Csepeli Szabadkikötő fölött épülne akkor, amikor a magyar tengerhajózás és a Duna-tengerhajózás már el van adva. Már nincs magyar hajó a tengeren. Akadt olyan hajó is, amelyet 1, azaz egy dollárért adtak el, hogy aztán új tulajdonosa röviddel ezután egy, azaz 1 millió dollárért dobja oda a hullámok hátára. A pénz sorsáról semmit nem tudunk. Feküdhet Cipruson, az off-shore-paradicsomban, fél lábbal a Közel-Keleten, de megbújhat az ingatlanbefektetést jól ismerő jachtkedvelők zsebében is. Mindenesetre ahhoz, hogy mindez létrejöhessen, hogy egyáltalán ezeket el lehessen képzelni, fel kellett számolni többek között az Óbudai Hajógyárat is, amely eladdig a közismerten rossz tulajdonos Magyar Állam kezében volt, utána csődbe kellett juttatni a magyar hajózást, és a hajókat el kellett adni, létre kellett hozni az adót sehol nem fizető cégek sorát, és ki kellett választani azokat a vezetőket, akik mindezt, természetesen nagy egyéni haszonhoz jutva végrehajtják. Ez mindegyik önmagában álló mozgásnak, ténynek látszik, eddig legalábbis senki nem kísérelte meg sorba állítani mindezeket és megkeresni az esetleges összefüggéseket. Az előző részben megkíséreltem felvázolni Magyarország rendszerváltás utáni átalakulásának általam leglényegesebbnek tartott elemét, az állam státusváltozását. Az államot már a Kádár-korszakban elkezdte megszállni a liberalizmus, mint előőrs, és nyomban utána mint zöm: a pénzhatalom. Nem tévedünk nagyot, ha ezt a banknyomulást, a Világbank és az IMF beleszólásának megnövekedését tekintjük a rendszerváltás előkészületeinek. A Kádár-korszakban az egypárti parancsuralomba beleillesztett liberalizmus látszólag szocialista reform volt, s mint ilyen, rokonszenvet váltott ki, s máig nem lepleződött le, mint szálláscsinálás. Mert ebbe az irányba, a kérdésfeltevésnek eddig a köréig senkit nem engedtek és senki nem merészkedett. Csak most, hogy megjelent Révész Aczél-életrajza, tárult föl az a képtelenség, hogy Aczél György, életrajzírója feltételezése szerint, a kilencvenes választásokon nem egyik vagy másik utódpártra, azaz az MSZP-re, vagy az MSZMP-re, hanem az SZDSZ-re szavazott. A párt második embere. A reformok atyja, a sztalinisták üldözöttje, a kultúrember. Még akkor is, ha ez csak feltételezés, döbbenetes erővel mutat rá az irányra, a szándékokra, annak a történetnek a lényegére, ami a magyarsággal történik. Ha ez igaz, akkor Aczélnak és a kései életrajz-írónak tudnia kellett a következőket: az SZDSZ nem az, ami, nem radikális rendszerváltó párt, hanem a mi pártunk. A későbbi ingatlanfejlesztőké. Miben foglalható össze eddigi elemzéseim lényege? A fentiek mellett talán a nagyon tudatos személyzeti politikában. Már a nyolcvanas években elkezdődött, Aczél káderkiválasztásaival, kinevezéseivel, elhallgattatásaival, eltiltásaival. A kulturális és a tudományos élet vezető helyeit saját embereivel szállta meg, számukra a párt által uralt sajtóban nyilvánosságot teremtett, hangadóvá és mértékadóvá tette őket, s a már korábban is birtokba tartott pénzügyi rendszer után a gazdasági kulcspozíciók többségét is megszerezte. A rendszerváltás előtti években és a következőkben is ezt a megszállást sikerült az állandóan magas lángon tartott népi-urbánus vitával elfödnie, s mire a rendszerváltásra sor került, már meg volt szervezve a reformer sajtócsapat - Mester Ákos és csapata -, amelyik ezeket a korábban kinevezett liberálisokat, oda származottakat a jövő embereinek, a demokrácia bajnokainak tüntette fel, és a nem ilyenek iránt legalább fanyalgást mutatott, vagy egyenesen lefasisztázta őket. Igyekeztek olyan politikai körülményeket teremteni, amelyben a rendszerváltás leegyszerűsödött volna az MSZMP vaskalaposainak, Biszku Béláinak, Berecz Jánosainak eltávolítására. Az irányítás pedig kerüljön az Aczél-körbe tartozó, egyébként ugyanúgy kommunista múltú, KB-tag és PB-tag kettős állampolgárok, vagy lehetséges kettős állampolgárok körébe. Ez a művelet mégis csak részben sikerült nekik. Az MDF népi szárnyának, az e sorok írója mögött tömörülők MDF-en belüli elégedetlenségének volt ez köszönhető. Az "Apák és fiúk" megjelentetése éppen a csomagterv titkosságát vágta szét. Azért is voltak annyira dühösek érte. Az SZDSZ nem nyert, nem jutott kormányra, paktumot kellett kötni, s ez időveszteséget jelentett nekik. Aczél kiestével ez a politikai nyomulás nem szűnt meg. A korábban Amerikába kihelyezett emberek, a kiüldözöttnek látszó lukácsisták, az USA-ba kitelepülő s egyetemeken szállást és némi katedrát kapó emberek - köztük az Akadémia volt elnöke, a Kádár-korszakról egyetemi dicshimnuszokat zengő Berend T. Iván (Gólyavári Esték) -, szorgalmasan szőtték a kapcsolati hálót. Politikai életbiztosításokkal kellett az otthonmaradt ingatlanfejlesztőknek védelmet és előmeneteli lehetőséget szervezni, a nemzeti kormányt rákényszeríteni az alkalmazásukra, és megakadályozni a nem a körükbe tartozó nemzeti középosztály tőkéssé válását. Elfoglalták például a privatizációt felügyelő, intéző auditáló, a vállalatokat felmérő és a vevőket kijelölő nagy nemzetközi cégeket, mint a Deloitte and Touche, a Procter and Gamble és a Baker et McKenzie. De már ekkor is érkeztek szép számban a közvetlenül Izraelből ideküldött emberek. Még a tőkét ők nem hozták, hanem csak a helyet keresték neki. Néha egy-egy gikszer is becsúszott. A rendszerváltáskor amerikai nagykövet nyíltan és diplomáciai hatáskörét túllépve beleszólt a dolgokba, ezért el is kellett innen vinniök, s átkerült a bankszakmába. A kulcspozíciók megszerzésével egyidejűleg folyt és folyik ma is az állam leépítése, gyengítése és a mindenkori kormány hatókörének a szűkítése. A liberális állam ma már nem állam és nem hatalom abban az értelemben, amilyen hatalommal hatvan, hetven évvel ezelőtt rendelkezett. Ez fejlődésnek van feltüntetve, a szabadság nagyobb fokának, egyes ember cselekvési területe megnövekedésének. Holott nem így van. Az államtól és a kormánytól elvett hatalmat, jogosítványokat, vezetési készségeket nem a köznek, a népnek, még csak nem is a civil társadalomnak adták oda, mint ahogy mondják, hanem ez ma mind, szőröstül-bőröstül a pénz, a pénz hatalmasainak, a nemzetközi tőkés társaságoknak, a bankoknak és a bankároknak a kezében összpontosul. Ez a globalizmus. Ezt David C. Korten írta le mindeddig legtökéletesebben és a legnagyobb erővel a Nemzetközi tőkés társaságok című könyvében, s ugyanezt fejtegeti filozófiai síkon, egyedülállóan magas színvonalon a mi legnagyobb szétnézőnk és legmélyebben látó magyar filozófusunk, Molnár Tamás is. A globalizmusba vezető történelmi utat összeköti az állam és az egyház viszonyának tárgyalásával, az értelmiség háttérbe szorításával. Az egykor dicsőséges polgár, a szabadpiac megteremtője, éppen most nyomorodik bele a globalizmusba. Természetesen ma már a globalizmusnak, a globalizmus ártalmainak s a jövőféltésnek óriási irodalma van, amelyik mégis, minden túlerő ellenére, azzal kecsegtet bennünket, hogy az emberiség kilábal ebből az új világuralomból, pénzügyi zsarnokságból. Az úgynevezett liberális demokrata állam kétosztatú. Egyik oldalon van maga az állam a kormányával, amelyet minden negyedik évben szabad választásokon kell megválasztani, hogy végezze el az adminisztrációt, és egyengesse az utat a tőke szabad áramlása előtt, vezesse az anyakönyveket, már amennyire az adatvédelmi ombudsman megengedi, lehetőleg tartson rendet, "biztosítsa a stabilitást", de vég-eredményben a lényeges dolgokba ne legyen beleszólása. A pénz dolgait egy, a választott kormánytól igen, de a nemzetközi pénzvilágtól korántsem független jegybank intézze. Majd minden jegybank legyen csupán fiók, mert a minden államban bevezetendő közös pénz ügyeit egy központi bank intézi. Ez dönt minden, még meglévő nép sorsa felől. Ha 2002 elején Európa tizenöt államában bevezetik az eurót, megtörténik a nagy lépés ebbe az irányba. A globalizmus számára kiemelkedően fontos, hogy a legtagoltabb földrész, a kereszténység és a világot megváltoztató racionalizmus együttes kultúrájának bölcsője, a legtöbb egykor nemzeti államot magában foglaló földrész kerüljön bele először a pénzügyi karámba. A közös pénzzel gyakorlatilag megszűnnek a nemzeti függetlenségek. A szó mindenütt és állandóan a választásokról esik, de a megválasztott, önmagát belterjesen és titkosan újratermelő pénztulajdonos kör uralkodik. Magyarország még az uniónak sem tagja, s az euró bevezetésétől még messzibb van, a pénzügyi hatalom azonban már ugyan-azoknak a nemzetközi erőknek a kezében összpontosul, mint az eurós országokban, és a következő vázlatban, elemzésben éppen azt kívánom bemutatni, hogy a mára sikeresen meggyengített magyar államba hogyan nyomul be egy Magyarországra specializálódott tőke, az izraeli tőke, hogyan veszi át a tényleges hatalmat, nemcsak a gazdasági élet nagy vonalakban való irányítását tekintve, hanem akár az apró élettények meghatározásában is. A liberális állam, a kétosztatú tér egyik felén Magyarországon a gyenge kormányok és állandóan gúzsba kötött állam mellett, a másik terebélyesedő, terjeszkedő, hatalmi teret a nemzetközi tőke, a pénzvilág, az izraeli cégek és embereik töltik ki. A következőkben ezeket a cégeket, a köztük lévő összefüggéseket fogom elemezni. Ha alcímet adnék ennek a résznek, azt írnám: Plazaország tulajdonosai. Mindenekelőtt egy érdekes, senki által nem tudott és nem közölt tény: Budapesten jelenleg 167, azaz százhatvanhét olyan izraeli tulajdonban vagy döntő izraeli befolyás alatt álló cég, kft., rt., bt. működik, amelyik vagy kizárólag, vagy részben ingatlanügyletekkel foglalkozik. Ennek az adatnak a fényében hirtelen megvilágosodik a Grespik László elleni hajsza célja is. Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, tehát hivatalból felügyelője a külföldiek ingatlanvásárlásainak, a fővárosban elsősorban lakásvásárlásainak. Belenézve a hivatali aktákba, feltűnt neki az évente több mint kétszáz izraeli ingatlanvásárló és az aránytalanság. A négy-öt milliós Izraelből több igény érkezik, mint a szomszédos, nyolcvanmilliós Németországból? Nyilvánosságra hozta az adatot. Második "Apák és fiúk". Majdnem agyonütötte a sajtó, gúny tárgya lett minden mondata, személye. Üldözik ma is. Az izraeli vagy izraeli többségi tulajdonban álló ingatlanfejlesztő cégek jegyzéke természetesen rendelkezésre áll, és ha majd ez a cikksorozat különkiadásban, együttesen is megjelenik, a jegyzékben ezt is közreadom. Most csak a valóság és a felszín, a sajtó által felrajzolt hazug világ és a valóság közötti szakadékra kívánok rámutatni. Ez a 167-es szám még akkor is elképesztő, ha nem mindegyik cég foglalkozik csak ezzel, és hogyha többnek csak az ezzel kapcsolatos kutatások, felmérések, és egyáltalán a magyar állam ellenőrzése lehet a feladata, mások pedig egyéb tevékenységük mellett foglalkoznak ezzel is. De 167 cég, amelyeknek mégiscsak módjukban van izraeli pénzelőik megbízását teljesítve onnan, vagy máshonnan, de ott is jóváhagyott személyek számára ingatlant vásárolni, a nagyobbaknak a plazaépítésekbe és más városátalakító tevékenységekbe belefolyni, ez bizony már szignifikáns. Ez már megszállás, vagy legalább előkészület arra. Kétségtelen, hogy egyidejűleg megkezdődött a város, Budapest átalakítása. A plazaépítések, a bevásárlóközpont-telepítések és a lakóparképítés, a banküvegpaloták köré új városközpontok szervezése és a lakásvásárlások új városszerkezet, tehát új, más kultúra megteremtését célozzák. Az új csak úgy léphet a régi helyébe, ha a régit eltörlik. Budapest sok régi szerkezeti eleméért, elkorhadt részéért, eldzsumbujosodott negyedéért természetesen nem kár, ha lenne egy saját magyar terv arra, hogy ezeket mi váltsa fel. Ha az végre megfelelne a magyar nép ízlésének és nemzeti igényeinek, ha magyar fővárost és benne magyar kultúrát tervezne, álmodna akárki is a régi helyébe. Budapestet Kádár körülrakatta alvónegyedekkel, tömbökkel, kockalakótelepekkel, amelyek többsége már elöregedett. Ez a lakótelep-kultúra, vagy inkább eltömegesedés sokat ártott az egész városnak, de kétségtelen, hogy megoldotta a harminc évvel ezelőtti iszonyatos lakáshiányt, és sokaknak, akik ezeken a telepeken jutottak elfogadható áron lakáshoz, kicsihez és szűkhöz, családi életre alkalmatlanhoz, mégiscsak nagyon sokat jelentett. Százezreket ma is ez köt a kádárizmushoz, holott már régen nincs meg az a munkájuk, amiért a lakást kapták. Ezek helyett a telepek helyett is mást és máshogyan kellett volna építeni, s már most gondoskodni kellene arról, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akiknek jelenleg vagy nemsokára el kell hagyniok a kockaházakat, mert összedőlnek. Ők fognak a lakóparkokba költözni? Vagy a romok alá kerülnek? A bevásárlóközpont- és plazakultúra nemzetidegen, de ne gondolja senki, hogy csak üzleti célokat szolgál. Igen, elsősorban és jelenleg még azt, de a teljes feltöltődés után ezek a nemzetközivé lett város legfontosabb közterei lesznek. Az ide érkezett idegen, akinek nincs magyar kultúrája, csak a nemzetköziben érzi jól magát. Ő még nem tud kutyaeledelt kérni a kutyájának, neki az a jó, ha le tudja venni a polcról. Neki az otthonosság érzetét nem a magyar kultúrába való beleilleszkedés, a magyar világhoz való alkalmazkodás jelenti majd, hanem a nemzetközies űr, illetve a saját otthon hagyott kultúrájának a jelenléte. Ezért mindent, ami a régi magyarra, a magyar történelemre utal, el kell sorvasztani, el kell felejteni. Nem azért, mert az ide érkező netán eleve ellenségesen viseltetik iránta, hanem egyszerűen azért, mert a megtanulása kényelmetlen, és mert az érvényesüléshez, a megélhetéshez nincs is szükség magyarságra, magyar kultúrára. A város nemzetközi, a vezetői zsidók, a tulajdonosok, akik az őrzött lakóparkokban laknak. Mi pedig, akik kint lakunk, és fő örömünk egy félnapos ténfergés a plazában, elvagyunk itt. Jó kis ország ez! Mi is volt a neve azelőtt? Felsorolni is sok, hány plaza épült vagy van épülőfélben ma Magyarországon izraeli vállalkozásban. Nincs olyan város, megyeszékhely, ahol ilyen ne volna tervbe véve, vagy elkezdve, vagy felépítve. A méretek mindenütt nagyok, akár az egész város minden irányú kiszolgálására elegendők, a költségek csak tízmilliárd forintokban mérhetők. Ennyi pénzt nem lehet csak stratégiai befektetésbe helyezni, másnak ebben a nagyságrendben egyszerűen nincs értelme. Az építési piac viszont kezd betelni. Már megjelentek híradások az építőkedv lanyhulásáról és a várt hasznok elmaradásáról, az építés azonban nem áll le, és most már az olyan kisebb települések is szóba jönnek, mint például Orosháza. A tőke egy része nyomban átáramlik a gyógyfürdő-létesítésbe. Az újabb, sürgős hódítás: a termálvízkincs. A bevásárlóközpont- és plazaépítés, mint korábban azt már írtam, egy új kultúra elterjesztését szolgálja. Erre nézve a legárulkodóbb az, amit a kijevi - igen, a kijevi! - plazaépítés céljáról és jellegéről az egyik építő, Székely Péter, a Transelektro Rt. elnök vezérigazgatója közölt a kijevi magyar nagykövetségen, a Libigy Plaza alapkőletételekor. "A bevásárló- és szórakoztatóközpontnak, mint kereskedővárosnak a lakói bérlők, a mall sétányai mentén sorakoznak az üzleteik, amelyeket sem ajtó, sem ablak nem köt össze a külvilággal. Kereskedelmi és üzletpolitikai megfontolásokból az épület kifelé vak kell hogy legyen, tekintettel arra, hogy üzletei a mall belső sétányaira szervezettek." Más szóval: ezt akár üzlettábornak vagy üzletbörtönnek is nevezhetnénk. S nagyjából ebben a homokvihartól védő sivatagi stílusban épült meg a Demján által felépített Westend City Center a Nyugati mellett. Lechner Ödön vagy Koós Károly nagyobb dicsőségére. Néhány sorral lejjebb kiderül a fogva tartás üzleti szándéka is: "Kiemelt szempont, hogy annak is meg kelljen tenni ezt a gyalogtúrát, aki a második emeleten lévő mozikat, a biliárd-, vagy bowlingszalont, esetleg az éttermeket kívánja elérni. A mall célja a kereskedelmi funkciókon túl a szórakoztatás, és adott esetben egy család valamennyi tagjának egész napon át történő >fogva tartása<." Ez már világos beszéd. A fogva tartás természetesen nemcsak a kijevi ember számára van elképzelve, hanem a magyar számára is. Ez a stratégiai cél. Ingyen beléphetsz egy olyan erőd kapuján, amelyben elköltheted a kis pénzed, eltöltheted az időd minden gondolat, minden kérdésfeltevés nélkül, és nevezheted az egészet szabadidőprogramnak. Minden zsebbe nyúlásoddal beleilleszkedhetsz egy szigorú szabályok közé szorított világba, amelyben már ott szorong, tolong, bambul ezer más társad. Ott van a munkanélküli, aki csak ezt a nézelődést tudja megengedni magának, ott van az egyke gyereked, aki ekkor és éppen itt teszi meg a szükséges lépéseket, hogy ugyanolyan bamba ember váljék belőle, mint a szüleiből, akik idehozták, annak ellenére, hogy voltaképpen nem érzik jól magukat ők sem. Itt sem és a világban sem. A plaza voltaképpen ennek a rossz közérzetnek a fel-oldására szolgál. A rossz közérzetből, a kielégületlenségből csak akkor válhat ellenállás, lázadás - ezt jól tudják a plazaépítők -, ha az embernek valódi érzései, önmagából fakadó kérdései vannak, ha gondolkodik. Ha egy mallban ődöng, és ki van szakítva a közösségből, elfelejt kérdezni. A rendszerdöntő forradalmak akkor szoktak kitörni, ha a feltett, de megválaszolatlan kérdések szervezik ellenálló, robbantó közösséggé a népet, a polgárt, az ifjút. Ha nincs kérdés, nincs ellenállás. Ha azonban minduntalan elvonja a figyelmet valami, és mindenre az árcédulákon van a válasz, vagy a villódzó klipekben, akkor a rossz közérzet tétlen unalomba fúl. Ez a szórakozásalapú társadalom alapelve: állandó üres szórakoztatással cselekvésképtelen unalomba fullasztani a tömegembert. Kijevben óriási plaza épül, sokkal nagyobb, mint akármelyik pesti. De ezt már magyar cég építi. Ez fölöttébb érdekes, és mindjárt kérdésekre sarkall. A Transelektro? Mit keres ez a valamikor transzformátorok és egyéb nagy villamossági gépek kereskedelme céljából, egykor az ötvenes években létrehozott állami vállalat a kijevi plazaépítésben? Honnan van erre pénze? Mert ide aztán sok kell. Két társa van Kijevben. Az egyik az az Ofer testvérek különböző cégeinek átváltozásából keletkezett plazaépítő cég, amelyikkel a Váci úti plazában is társtulajdonos a Translektro, a másik pedig a Gazprom nevű orosz-ukrán olaj- és gázóriás, amelyik itthon a Borsodchem-CIB-ügyletben került képbe. Kiterjedt üzleti tevékenységű cég ez a Transelektro! A turizmustól a szállításig, az elektromos berendezések gyártásától és forgalmazásától az építőipari tevékenységig, az ingatlanfejlesztésig mindennel foglalkozik és mindenütt jelen tud lenni. Afrikában éppen úgy, mint Németországban. Akár büszkék is lehetnénk rá, hogy van egy ilyen hatalmas magyar nagyvállalat. Csakhogy éppen ezt nem tudjuk, hogy magyar-e, és hogy valójában kié. Székely Péteré, az Ofereké, a Leumi Banké? A cég internetes honlapján mindenről adnak tájékoztatást, csak a tulajdonosi szerkezet honlaprésze üres. Semmi nincs rajta. A történeti közlésekből is csak annyit tudhatunk meg, hogy az állami vállalat 1990-ben alakult rt.-vé, és "1992-ben fejeződött be a magánosítás". Ezek Székely Péter szűken mért szavai. A céget a cég iránt barátságos menedzsment vásárolta meg. Ezt is az elnök-vezér közli. Pénzről, árról egy szó sincs. Valakik, valakik jóvoltából, milliárdosok lettek, és most az Oferekkel üzletelnek, akik nagyon szeretik őket. Még csak egy homályos utalás sincs pénzre, hitelre, bankgaranciára. Üzleti titok, esetleg államtitok is, sőt esetleg két állam titka is. Most az Ofer testvérekkel működnek együtt, meg a Gazprommal, harmonikusan. Csak ennyi tudható. Kijev már az övék, legközelebb visszaszerzik a meotiszi ingoványokat és megveszik a csodaszarvas agancsát. Kiállítják, a plazaközönség meg fogja bámulni, de fogalma sem lesz, mit bámul. Öt perc bámulás egy euró. Vagy sékel. Az Ofereket, akik hárman voltak, de már csak ketten élnek, korábban, még az apjuk idejében, aki a cégüket alapította, Hersovicinek, magyaros ejtéssel Hersovicsnak hívták, de ők valószínűleg nem innen indultak, hanem Galíciából. Hajóellátó és hajózással üzletelő kicsiny haifai cégből fejlődött ki a mostanra világcégnek számító vállalkozás, amelyben ma már megtaláljuk a banktevékenységet - Leumi -, a tőzsdei műveleteket és a hajóépítést, a kikötőfenntartást egyaránt. Több, hollandokkal közös cégük is van már. Külföldi tevékenységük fő iránya az utóbbi időben Magyarország lett, és ezen belül is az ingatlanfejlesztés. Rendkívül büszkék Váci úti plazájukra, és nyilván ez a büszkeség sarkallja őket, hogy megkezdjék, ismét a Transelektróval közösen, a plaza mögötti hajó- és jachtkikötő, szállodalánc és lakópark, valamint szórakoztatócentrum megépítését a Dunán és a Hajógyári-szigeten. Erről már szóltam, érintőlegesen. Ennek a központnak az arányai, luxusa, és természetesen a költségei is elképzelhetetlenül nagyok lesznek. Bűn ez? Tehetünk talán szemrehányást a Hersovics-Ofereknek, hogy ennyire terjeszkednek hazánkban? Nem, egyáltalán. Ők csak azt teszik, amit megtehetnek, amit megengednek nekik, amihez van magyar társ, van magyar Transelektro. A magyar népnek rójuk fel talán, hogy ezt megengedi, mégpedig az érdekei ellen? De hiszen fogalma sincs arról, ami történik, és a jövőjéről, amit szánnak neki, a plazasétányokon főként nincs. Mi előzte meg a Hersoviciek hatalmas befektetéseit? Nem csupán az, amire korábban már utaltunk, hogy minden eladóvá vált, és ezért olcsóvá. Ingyenes lett a telek, nagyon rossz a magyar pénz, és sokkal kevesebb dollár kellett a beruházáshoz, hanem az is, hogy ezeket a telkeket előttük korábban nem építette be senki. Ezek a plazatelkek őket várták. Mert ha Magyarországon még az Antall-kormány idején megrendezi a világkiállítást, akkor nagyon valószínű, hogy ezeket a telkeket, akár a Hajógyári-szigetet is beépítik. Ha magyarok nem, németek vagy mások. Szögezzük le: az expó elmaradása szükséges előfeltétele volt az Oferek betelepülésének. Mert még ha ott, a szóban forgó helyeken talán nem is, de másutt épült volna sok olyan centrum, szórakoztatóüzem, amelyik eleve feleslegessé tette volna a mai plazákat. Mégpedig nemcsak Budapesten, hanem az ország más városaiban is. De ki akadályozta meg a világkiállítás megrendezését? Elsősorban az SZDSZ. Meg a bankok, azok, amelyek most az Ofereknek és a Transelektrónak hitelfedezetet adnak. Az Antall-kormány kétségtelenül nagyot hibázott, amikor elállt a világkiállítás megrendezésétől, de ma már nem tudjuk kideríteni, milyen és mekkora nyomás nehezedett rá. Végeredményben nem az SZDSZ hárította el a világkiállítást, hanem nála sokkal nagyobb erők, amelyek ezt a liberális pártot megbízták az elhárítással. Azt nem mondhatjuk, hogy éppen az Oferek, akik most fényesen érzik magukat Magyarországon, s legjobban a plazájukban. Előbb Bécs állt el az expó megrendezésétől, aztán Budapest adta fel. Ausztriának akkor szociáldemokrata kormánya volt, Magyarországnak csak 1994-ben lett szocialistája. Az a tőke, amelyik most itt van, épít, vásárol és lakik, akkor még nem volt készen erre a műveletre. Drágállotta a telket, bizonytalannak ítélte a helyzetet, és a pénz sem érkezett még meg a bankjába. Az a magyar pénz, amelyik ekkoriban indult el kifelé, vagy valahová. A HVG 2000. június 3-i számában írta: "Csak diszkréten és szeriőzen - ez volt az az elv, amely a bécsi Central Wechsel- und Creditbank (CW) vezetőit a kilencvenes évek első felében arra ösztökélte, hogy elfogadják egyik ügyfelük, Jevgenyij Lejbovics (vagy ahogyan Magyarországon bejegyzett társaságainak okirataiban szerepel: Evgeni Leibovich) ajánlatát, miszerint a bank más ügyfeleinek is érdemes igénybe venni azt a komoly és megbízható svájci vagyonkezelőt, aki neki dolgozik." A CW Bank vezetői hallgattak a jó rokonra, és több megbízást adtak a zürichi Zeno A. Meier úrnak, Leibovichnak pedig potom 8,2 millió dollárt, 1996-ban, amit ő, Leibovich hogyan, hogyan nem, izraeli bankszámlákon helyezett el. Javukra legyen írva, a CW Bank kihelyezői gyanakodni kezdtek, és visszakérték a pénzt. Kérték, de nem kapták, csak a felét. A többi eltűnt Leibovichcsal együtt. Akkor már ismét Surányi György volt az MNB elnöke, vagyis a CW Bank tulajdonosa. Az elnök úr, a nemzetközi szaktekintély, az Orbán-kormány jóvoltából a 150 milliárdos CW Bank-hiány ellenére kitölthette elnöki idejét, minden bizonylatot megsemmisíthetett, és utolsó fázisként még ki is tüntették. Az SZDSZ-es és most már MSZP-s pénzpolitika embere ő, a beavatott. Mondani sem kell, ellenezte a világkiállítást. Jelenleg a CIB Bank igazgatóságának elnöke. Most rajzoljunk köröket, és írjuk bele azt, amit eddig tudunk, vagy tudni vélünk. Aztán kössük össze a középpontokat. Első kör: Magyarországon rendszerváltás történik, de a bankárok a helyükön maradnak, mert ők azzal, hogy bankárok, a kapitalizmus hívei, eleve reformereknek vannak nyilvánítva. Második kör: a nemzeti kormány, hogy a helyükön maradt bankárok és azok nemzetközi támogatóinak, rokonainak, barátainak jóindulatát elnyerje és a helyén maradhasson, paktumot köt a bankárok kijáróival, az SZDSZ-szel. Harmadik kör: megkezdődik a széthitelezés, a Leibovicsok - meg persze mások is! - viszik a pénzt. Jön az első bankkonszolidáció, majd a második, az ország elszegényedik, már gondolni sem lehet a világkiállításra, a kormány megbukik, majd a szocialista kormány végighajtja a gyors, mindenre kiterjedő privatizációt, a bányabéka alfele alatt stabilizálja a magyar életszínvonalat. Negyedik kör: jönnek az Oferek, épülnek a plazák. Ez kétségtelenül tág kör, időben is több eseményt ölel magába, de hát a Jupiter is sokkal nagyobb, mint a Mars. Ebben a körben mellesleg még kormányváltás is történt. "Rendszerváltásnál kevesebb, kormányváltásnál több." A köröket a pénzpolitika, a pénzuralom változatlansága köti össze, az adósságokkal való állandó küzdelem, de az is kétségtelen, hogy már az első kör leglényegesebb cselekményei, tényei is az Oferek irányába mutatnak, holott nekik, személy szerint, még hírük-hamvuk sincs. A pénzuralom vonalával párhuzamosan van aztán egy másik dolog is, amelyik az egész rendszerváltáson, annak minden korszakán végighúzódik. Ez pedig az antiszemitizmus. Akár nagytakarítás és elszámoltatás, akár médiaháború, akár az egyes pártok arculata és a demokráciához való viszonya, akár Szent Korona, akár országzászló és címer, akár az európai normák a téma: mindegyikben hallgatólagosan vagy nyíltan benne van az antiszemitizmus kérdése. Aki a Szent Koronát akarja, aki a magyarság turáni eredetét vallja, aki rendet akar teremteni a Rádióban és a Televízióban, aki részt vesz a csíksomlyói búcsún, vagy aki Trianonról beszél, annak vigyáznia kell, nehogy az antiszemitizmus gyanújába keveredjék. 1987. szeptember 27-e óta, amióta összeültek a lakiteleki sátor alatt a népi írók és történészek, és nem hívtak meg maguk közé minden liberálist, későbbi SZDSZ-est, magyarán zsidót, és amióta a New York Times már másnap megírta, hogy Magyarországon, Lakiteleken összeültek a nacionalisták beleértendő: antiszemiták -, azóta a leglényegesebb politikai történéseket levizsgáztatják ebből a kérdésből. Ez fő szempont a kormányok összeállításakor, és minden magyar kormánynak meg kell küzdenie a nemzetközi elismerésért, le kell vizsgáznia és biztosítékokat kell nyújtania valahol, hogy nem antiszemita. A nemzetnek és különösen már gyanúba keveredett tényezőknek tilos vizsgálnia, hogy ki milyen származású, vagy elkötelezettségű esetleg házasság révén, de látható és érezhető, hogy valahol szemben viszont mindezt számon tartják, pontosan tudják mindenkiről, aki számít, hogy milyen származású, mit lehet várni tőle és hová lehet és hová nem lehet kinevezni. Ezek a nyilvántartások működnek, és szigorúan érvényesítik akaratukat a gazdáik. Vannak, akik büntetlenséget élveznek, mert ez a nyilvántartás megvédi őket, és vannak szerencsétlenek, akik sejtenek erről valamit, és megpróbálnak nem odatartozóként védelmet keresni ennél a fórumnál. Torgyán József, amikor bajba került, vagy irányt váltva előrébb akart settenkedni, többször is megpróbált behúzódni ez alá az eresz alá, és kipát tett a fejére, s olyan nyilatkozatokat lőtt fel, amitől védelmet remélt, és elvállalta Szenes Andreát, mint általa favorizált tévéalelnököt. A Szenes család az egyik legemlegetettebb zsidó család, mivel közéjük tartozott a tragikus sorsú Szenes Hanna, akit fiatal lányként a háború végén az angolok kém- és partizánfeladatokkal, zsidómentésre ledobtak Magyarországra, de elfogták és kivégezték. Szenes Hanna élete és halála legenda, Izraelben is, Magyarországon is. Feladatát mint cionista hajtotta végre, izraeli küldetésben. Ezenkívül egy dr. Szenes Iván nevű ember, valószínűleg azonos Szenes Andrea édesapjával a 61, azaz hatvanegy bejegyzett magyarországi zsidó, izraeli, ortodox és nem ortodox, vallásos és világi, szocialista és liberális szervezetek egyikének, nem is akármelyikének az elnöke. Ez pedig a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága (Comitte for the Victims of Nazi Persecution). Elnök: (president) Dr. Szenes Iván. Torgyánt azonban nem védte meg ez az ajánlás, talán azért, mert komolyan sem lehetett venni. A nácizmus üldözötteinek sem a közszolgálati, sem a kereskedelmi csatornák vezetésébe nem kell ajánlás, sem kisgazda, sem más, a rendszerváltás egyelőre úgy van megszerkesztve, hogy ez hivatalból történik. Egyes emberek számára korábban a védelmet mindig az jelentette, hogy támadóik antiszemiták. Mindig ez az ultima ratio. Természetesen az, aki egyszer ilyen vád alá került, és egyszer meg merte kérdőjelezni egy-egy magas állású személy magas állásra való alkalmasságát, de belebukott, soha nem számíthatott elnézésre. Bekerült a veszélyesek nyilvántartásába, mint ahogy a Kádár-időben a rendszer veszélyes ellenségei bekerültek a figyelődossziékba, célszemélyekké váltak, és természetesen a megfigyeltek nehéz kenyerét ették. Ugyanakkor tény: a magyar társadalomban nincs említésre érdemes, számottevő antiszemitizmus. A magyarság irtózik minden fajgyűlölettől, valóban békés, befogadó természetű, és csak akkor keményedik meg, ha megsértik, megalázzák. A kiszorítottak, megalázottak, a semmihez hozzá nem jutók körében ezért most már fel-felemlítik ezt a különös nyomulást, amit nem lehet nem észrevenni, különösen annak, aki azért marad le valamiről, mert csak magyar. De ez még nem antiszemitizmus, és azonnal elmúlik, mihelyst a helyelosztás igazságosabbá és méltányosabbá válik. Ugyanakkor az ingatlanfejlesztés érdekében az antiszemitizmus vádját fenntartják, mert fenn kell tartaniok. Olyan ez ma Magyarországon, mint egy kartellbe tömörülés. A kartellbe tömörültek távol tartják a jó helyektől, a pénztől, a szép élettől a kartellen kívülieket, mint antiszemitákat. S közben a titkos nyilvántartás alapján nevezik ki a saját embereiket, a megbízhatókat. S ha véletlenül mégis kineveznek valakit, aki veszélyes elemként szerepel a nyilvántartásban, arra ráhúzzák a vizes lepedőt, azt a sajtó állandóan támadja, azt kiüldözik a világból. A rendszerváltás korai idejében európai normaként hirdették meg elfogadásra, hogy az ember, az európai ne legyen antiszemita, mert Európában már senki sem az. Ez eddig rendben is lett volna, csakhogy akkor Magyarországon, a magyarság köreiben senki nem volt antiszemita, ha tehát mégis ez került legfelülre az értelmiség köreiben és a vezetőkiválasztáskor, akkor annak más oka is kellett legyen. Volt is, van is. Ez az az előtét, amivel egyeseket - sokakat - el lehet hárítani, másokat pedig oda lehet juttatni. Ez ma fegyver, amely valójában nem az esetleg feltámadó antiszemitizmus ellen használtatik, hanem a hatalom megtartása érdekében, az ingatlanfejlesztés érdekében. Sikerült mélyen belenyomni a tudatba a tiltást, a félelmet, s még az öntudatos magatartástól való tartózkodást is. Az egész holokausztipar is ezt a célt szolgálja: a bűntudat állapotában tartani az embereket. Azoknak a zsidó köröknek, pénzügyi hatalmasságoknak, amelyek ezt az állapotot fenntartják, számolniok kell azzal, hogy ez az állapot idővel új antiszemitizmust fog szülni. Nem mi, nem én, nem ezek az elemzések szülik az antiszemitizmust, hanem az igazságtalanság és a kirekesztés, a tolakodás. Azoknak a tisztességes magyar érzelmű zsidóknak van igazuk, akik ebben nem vesznek részt, akik a saját istenadta tehetségük alapján akarnak érvényesülni, és nincs kettős identitásuk: ha zsidók is, magyarok. Magyarországon 61 zsidó egyesület, alapítvány, baráti társaság működik, illetve ennyi van bejegyezve. Közöttük mellesleg két olyan cionista szervezet jegyződött be Budapesten, amelyeknek ifjúsági szervezetük is van, s mindkettő az Izraeli Munkapárt szellemiségét, politikai programját vallja magáénak. Szocialista és cionista. Mint egymást kiegészítő tartalom. Az egyik az Oz V. Shalom Egyesület, XIV. Jávorka Ádám u. 15. elnök (president) dr. Kardi Judit. "Az Izraeli Munkapárt elveivel azonosuló szervezet." Az Izraeli Munkapárt ma választási veresége ellenére a kormány külügyminiszterét adja, kormányon van. Így talán még érdekesebb az a befolyás, amit ez a kicsiny alapítvány tud itt érvényesíteni. A másik a Hasomér Hacair (Shomer Fellowship) VII. Damjanich u. 28/b. Elnök (president) Nagy Ákos. Ez baloldali szociális elveket valló szervezet. Az egyik ifjúsági, tehát nyilván hosszú távra szervezett egyesület neve: Habonim Dror, a másiké, a Damjanich utcaié pedig Hasomér Hacair. Ez is szocialista-cionista alapokon álló ifjúsági szerezet. Ha rövidítem: szocionista szervezet. Mellesleg bennem ez a szóösszetétel már a nyolcvanas években felötlött, akkor, amikor a párt főideológusai, élükön a népi irodalomtörténészekkel is kacérkodó Király Istvánnal, elindították a "szocialista hazafiság" elnevezésű kampányt, pontosan azért, hogy a valódi hazafias érzés és a nemzettudat vitorlájából kifogják a szelet. Most azonban, ahogy látom az egyre szaporodó szocialista-cionista szervezeteket, nem is tartom már annyira humorosnak akkori, természetesen csak magam számára készült szóalkotásomat, a "szocionista hazafiság"-ot. Elfeküdt egy-két évtizedet a jegyzeteim között, és megérett. Mindezekkel csupán az ellentmondásra kívánom felhívni a fegyelmet. Ebben az állítólag antiszemita hangolású társadalomban 61 zsidószervezet, alapítvány és egyesület működik, békésen és háborítatlanul. Köztük olyan nagyok, amelyeknek a zsidószervezetek közé való besorolásáról az emberek mit sem sejtenek. Magam, aki tudván tudom, hogy a nácizmus üldözöttei elsősorban a zsidók voltak, meglepődöm, amikor a gép a zsidószervezetek között löki ki a Nácizmus Üldözötteinek Bizottságát, illetve még inkább, amikor a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségét is. Elnök: (president) dr. Sárközi Sándor. (A rendszerváltás egyik legügyesebb ingatlanfejlesztőjét, az átalakulási törvény és más törvények kiagyalóját is Sárközinek hívják [Tamás], lehet, hogy rokonok?) Évtizedek során nagy tudatossággal és célszerűséggel megszőtt hálóról van tehát szó, amely mindenkor egy belső, állampolgárságát tekintve magyar réteg igénybevételével érvényesíti az általános zsidó akaratot. A rendszerváltozás e tekintetben is előrelépést jelentett számukra: a művelet részben nyilvános lett, sőt a két párton keresztül, amelyek ezt az érdeket szolgálják, belekerült a hatalomba is. Ennek bizonyítására nem másból, mint az Új Élet című zsidó felekezeti lapból idézünk. "Zsidó politikusok konferenciája" "Januárban ötödik alkalommal rendezték meg Jeruzsálemben az izraeli külügyminisztérium közreműködésével azt a nemzetközi konferenciát, amelyen 30 ország 70 képviselője vett részt. Az izraeli fővárosban már a megnyitón is kiemelték a Magyar Köztársaság küldöttjének, Bársony Andrásnak (MSZP) részvételét, akit az izraeli média jól ismer, eddigi közel-keleti útjairól. Bársony Andrást fogadta Avrahám Burg, a Szochnut elnöke, Ézer Weizman, Izrael Állam elnöke, Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Jákov Neeman pénzügyminiszter is. A vendég tiszteletére Csejtei István, Magyarország nagykövete vacsorát adott, amelyen megjelent Mohamed Bajszuni egyiptomi nagykövet, Wang Changi kínai nagykövet, valamint az USA nagykövetségének első beosztottja, Richard A. Roth. A magyar nagyköveti rezidencián tartott fogadásról az izraeli sajtó előkelő helyen számolt be. (Beuer Press)" Az eset tehát régebben történt, még Netanjahu idejében. Bársony András több funkciót tölt be. A Nyomdászok Szakszervezetének elnöke, országgyűlési képviselő és a Magyar Köztársaságot képviseli az Európa Tanács mellett működő parlamentben. Ott tehát nem zsidó, hanem magyar képviselő. És baloldali, mivel az MSZP színeiben ül ott. Most is. Megingathatatlanul. Azok közé tartozik, akik nem kívánnak önállóságot Európában. Autonómiát adni az elszakított területeken élő magyaroknak? Ugyan! Területi önrendelkezésről pedig hallani sem akar, az SZDSZ-es Eörsi Mátyással és másokkal együtt, mert akkor ez újabb hivatkozási alappá válhatna a palesztinok kezében a saját önállóságuk érdekében. Ha a palesztinok meghatározhatnák, hogy most már nem épülhet több lakótelep a palesztinok által lakott és látszatönállósággal felruházott, egyébként szögesdróttal körülkerített térségben, akkor az Izraelnek a további telepítésekről való lemondást jelentené. Mivel Bársonyt szeretik, nagyon kedvelik Izraelben, feltételezhetjük, hogy ezekkel a szempontokkal, mint jó zsidó egyetért, és az európai politikai színtéren is ezt képviseli, hangoztatja, meg akkor is, ha ez a másik minőségében, tudniillik a magyar köztársaság képviseletében sokszor kissé kínos. Egy bizonyos: Bársony András a magyar nemzet életérdekeit, a legfontosabbat, az önrendelkezést nem képviseli, és ezeket a jeruzsálemi utasításokat, elvárásokat híven is hozza pártjába, pártjaiba. S aki előtt eddig nem világos, hogy miért ellenzi a Szent Korona-tant, a Trianonra való emlékezést és különösen a trianoni csonkolásunk és annak következményei elleni harcot, a legkisebb területkiigazítást is, mint amilyen a délvidéki lehetett volna, mind az SZDSZ, mind az MSZP, és miért képes ezt az ellenzést, ezt a magyarérdek-elárulást rákényszeríteni nemzeti és keresztény kormányokra is, az előtt most ez világos kell hogy legyen. Bársony és a Bársonyok hozzák az ukázokat, viszik a híreket és szövik a hálót. Bársonyt egyébként senki nem választotta európai követünknek, mint ahogy a többit sem, kiküldték az MSZP képviseletében, a szocialista és cionista elvek képviseletében, mint szocionista hazafit. Izrael kultúrájára ma úgy tekint a világ, mint a zsidóság sűrített kultúrájára. Mint ami a történelemben egyszer volt, szétszóródott és most újra megalakult, feltámadt. Sokkal kevésbé érzékeli a közvélemény azt, ami tény, hogy ez az állam is egy új állam, amely egy gyarmati terület helyén jött létre. Kétségtelen, hogy Izrael megalakulása nem azokat a jegyeket mutatja fel, mint mondjuk az egykori Belga Kongó helyén létrejött, úgymond felszabadult államok, amelyeknek fekete bőrű lakossága a maga által lakott területen szervezhetett új államot, ugyancsak a második világháború után. Ezeknek a volt gyarmati államoknak a létrejöttét a népek önrendelkezése, azaz egy huszadik századi liberális elv indokolja, Izraelét egy történelmi beteljesülés, egy történelmi jogosultság, amely úgy valósult meg, hogy az azonos vallású, de más-más kultúrájú zsidók tömegesen visszatelepedtek ősi földjükre, elfoglalták, véres harcokban kiűzték az őslakókat, a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek Szervezete jóváhagyásával államot alapítottak. Ez nem volt liberális, felszabadító szervezkedés, mint amilyennek sokáig a gyarmati felszabadítást feltüntették. Ott a felszabadítást vezénylő értelmiséget és a katonák egy részét képezték ki Nyugaton, a gyarmattartók egyetemein, a zsidók esetében az egész nép Európából hozta műveltségét, történelmét és igényét arra, hogy az ő harcát is liberálisnak tartsák. Ez azonban valami más volt, éppen az, amit a liberalizmus Európában elvet: egy sajátságos nacionalizmus. A kérdés mármost az, hogy megfelel-e a valóságnak, illetve egyáltalán lehetséges-e, hogy Izrael az ókor zsidó történelmének, Ószövetségének, egykori államának korszerű folytatása, hogy egyáltalán nem történelmi képtelenség-e így államot alapítani. Elfogadja-e az élet, maga a létezés folyamata, rendszere ezt a történelmi hivatkozások alapján, az egyoldalúan kinyilvánított történelmi jogon, de fokozatos betelepüléssel szervezett államot. Lesz-e az új államból ősi állam? Avagy a jelenlegi háborúknak, véres merényleteknek, a béke és a nyugalom teljes hiányának éppen az az oka, hogy a történelem nem fogadja be ezt a módszert. Az az állítás, hogy Izrael népe történelmi jogon folytatja a szétszóródáskor, még az ókorban elvesztett államát, korábban elismerést váltott ki világszerte, részben a hatalmas sajtótámogatás következtében, de ma már elfújta a Sivatagi Vihar ezt az egyöntetűséget. Előtérbe kerül a történelmi képtelenség. Lassanként felderül, hogy ilyen történelemalakulás nincs, csak erőszakosan, mert nélkülöz minden szerves fejlődést, minden belső feszültséget, amely a nemzetek, népfajták lakóhelyeiből államokat, királyságokat, később köztársaságokat vagy későbben felszabadítandó gyarmatokat hívott életre. Egy ókori állam, s egy népi és állami-vallási létezés folytatása történelmi lehetetlenség. Sem Görögország, sem Olaszország, sem Egyiptom nem folytatása a görög városállamoknak, a Római Birodalomnak, a fáraók Egyiptomának. Történelme dicső fejezetének, népe eredetének, gyökérzetének természetesen bármelyik állam és bármelyik nép tekintheti ezeket. Az iskoláiban taníthatja, nemzeti öntudata részének mondhatja, de semmilyen területi, állami felségjogot ebből a múltból nem képezhet és nem is képez. Ezzel csak Izrael él, de folyton háborúznia kell, talán éppen emiatt. Ezek a példaként felhozott ókori birodalmak megszűntek, népeik szétszóródtak, kihaltak és átalakultak. Még soha nem fordult elő, hogy az egykori birtoklásra hivatkozva egy nép visszafoglaljon egy területet és ott, azon a régi folytatásaként alapítson államot. Ciprus szigetén fordult elő, hogy a katonailag erősebb Törökország megszállta és törökké tette a sziget török lakta részét, de nem történelmi jogon, hanem a török lakosság védelmében és a népek önrendelkezési jogára hivatkozva. Igaz, az sem fordult még elő, hogy egy államától, hazájától megfosztott és szétszóródott nép a legkülönbözőbb népek kultúrájában elmerülve megőrizze vallásában foglalt nemzeti öntudatát, és képes legyen két évezred múltán az állam-újraalapítás igényével fellépni és ezt meg is szervezni. Mindenki megmosolyogná néhány száz ma élő azték vagy inka szándékát - ha találtatnék ilyen csoport -, ha meghirdetnék az azték birodalom folytatását, és fővárost jelölnének ki maguknak. Csak akkor fagyna le a mosoly az arcokról, ha kiderülne, hogy ezen aztékok szándéka mögött mesebeli kincsek, hatalmas pénz a fedezet. Izrael tehát nem történelmi jogon folytatott állam, hanem a pénz erejével alakult új állam. A két világháborúban meggyengült Európa belső ellentmondásaiból született, s a Közel-Keletre kihelyezett európai jellegű és ott, ahol van, tájidegen állam, amelynek létezését a hatalmas pénzügyi fedezet mellett most már az USA hadereje biztosítja. Izrael mai valóságában keveredik a különböző nemzeti kultúrákból érkezettek hozott, és csak részben zsidó kultúrája a lengyel, az orosz, az ukrán, a magyar, s azon belül is az erdélyi magyar kultúrával, valamint az arab világból érkezettek spanyolos-arabos szefárd, de még európai jellegű, valamint az Ázsiából és Afrikából érkezettek egészen más jellegű, egészen másmilyen zsidóságának kultúrájával, a színes bőrű zsidók zsidóságával, és az az egész együtt feloldódik az angolszász és különösen az amerikai globalizációban. Az államot vezető alapító elit, vagy azoknak az utódlása ügyel arra, hogy minden népelemben legyen nagyon erős az ortodox vallásos elem, a történelmi Izraelhez kötődés, a zsidó öntudat és nacionalizmus. Mert a történelmi jogosultság tudatát bent, a mindig harcoló közösségen belül is fenn kell tartani, hogy kifelé a világgal el lehessen ismertetni a történelmietlen létezést. Ha az egész közösség elszánt áldozathozónak látszik, akkor a rokonszenv könnyebben megszületik. A "választott népnek" a választottsághoz méltóan kell viselkednie. Harcának, még ha támadó is, önvédelmi harcnak kell lennie. Meg kell hagyni, hogy ezt a szerepet az Izraelben élők példás fegyelemmel teljesítik. Ad abszurdum: ha Izrael nincs veszélyben, akkor megszűnik. Ez az indulat tartja harci készültségben az egész társadalmat, és különösen az anyagi támogatókat. A veszélyeztetettség maga a létalap, a történelmi jogigény, az ultima ratio. Elvégre egy fundamentalista arab, muzulmán konokság, egy eredendő antijudaizmus s egy kommunista zsarnokság - Irak, Szaddám Huszein - nem törölhet el a föld színéről egy államot. S ez természetesen igaz is. A világközvélemény igazságérzete ki van elégítve. Épeszű, tiszta erkölcsi érzékű ember ma már nem kívánhatja Izrael megsemmisítését, a zsidók tengerbe tolását, mert Izrael léte ma már tény, különös, de elfogadott realitás. A nehézség azonban most már abban áll, hogy ezzel egyidejűleg és ezzel azonos súllyal most már ennek a realitásnak az örökös veszélyeztetettségét is el kellene fogadni, az állandó háborút, az egész világ háborús permanenciáját. S ez már bajos. A NATO egyesített hadserege, amely nyilvánvalóan Izrael érdekében rohanta le és verte szét Irakot, rejtélyesen megtorpant Bagdad előtt, és nem semmisítette meg Szaddám Huszein rendszerét és magát a diktátort, hanem életben tartotta és tartja ma is, kiéheztetve és megtizedelve népét, amely voltaképpen ártatlan. Szenvedései azonban Izrael és az USA ellen fordítják, s így jelent veszélyt, amelyre éppen annyira szüksége van Izraelnek, mint a fegyverekre. A veszélyeztetve létezésnek ez az állapota egyre több kérdés felvetésére sarkallja a gondolkodó embereket, köztük több zsidót is. Az állandó veszélyeztetettség által van az egész nyugati világ, elsősorban Európa és a kereszténység erkölcsi kérdésévé téve Izrael fennmaradása. Azok az európai államok, amelyeknek területén a második világháború során a holokauszt megtörtént, akár a győztes oldalon harcoltak ezek az államok, akár a vesztesen, egyetemlegesen vannak felelőssé téve a holokausztot elszenvedett zsidóság mai államának fennmaradásáért. Izrael földrajzi fekvése következtében nem lehet tagja az Európai Uniónak, de oda számítódik, sok programjában részt vesz, kedvezményezettként. Az anyagiak túlnyomó részét azonban még az USA adja, amely úgyszólván 54. államának tekinti Izraelt. Ez az állapot most változóban van. Az USA már csak akkor tudja elfogadtatni a saját népével az Izrael fenntartásához szükséges hatalmas költségeket, ha Európa hozzájárulásaira is hivatkozhat, ha az amerikai polgár arról értesül, hogy Európát is megcsapolták. A vesztes németeken kívül most már a svájciaknak is fizetniök kellett. Ez némileg megnyugtatja a pénzre nagyon érzékeny amerikai társadalmat. Különös és szinte betegesen működő hajszálcsövesség ez, amelyben benne van a mai Amerika hatalmas volta, gazdagsága, katonai legyőzhetetlensége mellett az európai életformák lenézése és ugyanakkor az irántuk érzett sznobizmus egyaránt. Európa, az idősebb, elszegényedett, kiszolgáltatott bátyó mégiscsak mérce, már amikor zsebbe kell nyúlni. Ahhoz, hogy az USA fizessen és fenntartson két hadsereget, a sajátját és az izraelit, már nem elég az amerikai zsidó tőke és az amerikai zsidó sajtó nyomása, kell hozzá az európai demokráciák rábólintása és bankjaik, nagyvállalataik kárrendezése is. Ettől az európai adakozástól vagy kikényszerített adakozástól nyugszik meg és dobja bele dollárjait a kalapba a detroiti salesman, a biztosítási kistisztviselő, akitől rendszeresen levonnak hozzájárulásokat, mint valami békekölcsönt. Válaszul a veszélyben létezésre Izraelben gyakorlatilag kétpártrendszer alakult ki. Az ortodoxoknak és a hozzájuk tapadó, belőlük táplálkozó fundamentalista pártoknak különös előjogaik vannak, kell hogy legyenek, mert különben nincs Izrael. Minden különösebb politikai következmény nélkül megölethették Rabint, a miniszterelnököt, aki szerintük túlságosan messzire ment a béketeremtésben. Nem kevésbé fontosak azonban a liberálisok sem, akik közé Rabin tartozott, mert nekik, a világi zsidóknak, a felvilágosult ateistáknak és pártjaiknak, leginkább a Munkapártnak éppen az a feladata, küldetése, hogy a liberalizmus zászlaját terítse rá erre az ortodox követelésre és ezzel hitesse el a világgal, hogy Izrael éppen olyan európai állam, mint a többi. Csak nem ott van. Éppen olyan, csak sokkal nagyobb létveszélyben van, azonban eme létveszély ellenére, lám, demokratikus. Voltaképpen az egyetlen állam a világon, amelyet a felvilágosult, európai és amerikai demokratikus erők és elvek tartanak életben a gonosz, vak, hol kommunista, hol fasiszta muzulmán, és perzsa erőszakossággal szemben. Izrael a két világ kisülése: a demokratikus Nyugat és a kommunizmussal kacérkodó és a mindenféle fundamentalizmusba süllyedt Kelet kisülése. Izrael létének, jövőjének, háborújának és békéjének azonban mégsem ez a fentebb vázolt történelmi probléma a lényege, hanem ugyanaz, ami ezt az államot alapította: a pénz, a költségek, a fenntartási költségek. A költségek nagy vonalakban a következők: katonai költségek, az állam fenntartási költségei és a világpropaganda költségei. Kezdjük ez utóbbival. A katonai költségekhez és az állam fenntartási költségeinek megszerzéséhez fenn kell tartani az Izrael iránt baráti, de legalább elnéző, s valamelyes áldozatra is készen álló, de semmiképpen nem ellenséges világközvéleményt, különösen a gazdag országokban. Kell a liberális világrend. Kötelezőek a kereskedelmi televíziók, a liberális újságok, az egész balliberális túlsúly az egyetemeken, a kell a világot szervezetten körülölelő hírhálózat, kell a tömegkultúra. Ezeknek a fenntartási költségeit az egyes nemzetek viselik. Ezek többnyire hasznot hozóan működnek. A baj csak az,hogy az egyes társadalmaknak kezd elegük lenni belőlük. A globalizmussal együtt. Valami baj van a könyveléssel. Ha megnézzük azt a görcsös ragaszkodást, amivel a tévé-, rádió- és újságbirtokláshoz, vezénylethez Magyarországon viszonyulnak a balliberális körök, azonnal láthatjuk, hogy itt egy életkérdésről van szó. Nem elég a kereskedelmi, a közszolgálati is kell. Minden kell, minden rést be kell tömni, sehol se törhessen be a fény. Ennek a sajtómonopóliumnak a kialakítása és elfogadtatása évtizedeket vett igénybe és ma is dollármilliárdokba kerül, de ezeket a milliárdokat már sok helyen szeretnék másra, jobb célokra fordítani. Magának Izrael államnak a fenntartási költségeiről természetesen soha sehol senki nem vezet kimutatást. Lehet, hogy még Izraelben sem. Izrael előrehaladó, bővülő ország, a víz azonban nagyon drága benne. Egy zsidó állampolgárnak az ipari létesítményekkel egyetemben napi négyszáz liter jut, egy palesztinnak csak nyolcvan. A világ csak arról van értesítve, időnként, hogy az USA szenátusa, kormánya évi "X" milliárd dollár vissza nem térítendő segélyt szavazott meg Izraelnek. Az USA pedig a világ legjobban eladósodott állama. Sem ahhoz, hogy mennyit ad Izraelnek, sem ahhoz, hogy mennyi a saját bankjaival szembeni adóssága, semmi közünk nincs, de a helyzet világgazdasági következményei alól nem tudjuk kivonni magunkat. Sem mi, sem a nálunk sokkal nagyobb gazdaságok. Izrael Állam fenntartási költségei nyomasztóan nagyok. Az ezzel összefüggő, vagy akár ebbe bele is értendő katonai költségek pedig még ennél is sokszorta nagyobbak. Ez a mai Izrael létének alapkérdése. Izrael fenntartásának költségei kezdik meghaladni az ésszerűen és történelmileg igazolható és elviselhető mértéket. Mégpedig nemcsak a méretekhez arányítva, hanem abszolút mértékben is. Izrael fenntartásának költségeihez nemcsak háborúk költségeit kell hozzáadnunk, hanem békefenntartásokét is, és annak a technikának a költségeit is, amellyel ezt a sok pénzt előteremtik. A technika: a globalizmus. Természetesen nem azt állítjuk, amivel majd meg fognak vádolni, hogy a globalizmust a zsidók találták ki és az csak Izrael fenntartása érdekében van, de azt igen, hogy az összes országokhoz, nemzetekhez valamilyen módon kötődő nagytőkés csoportok közül az izraeli és a világon másutt működő zsidó tőke tudja a legjobban igénybe venni és a maga hasznára fordítani a globalizmust. Izrael a globalizmus szimbólumállama. S ezzel elérkeztünk tulajdonképpeni alapkérdésünkhöz, ahhoz, ami voltaképpen csak ránk tartozik. Miért van szüksége a világ zsidóságát vezető intézményeknek és magának Izraelnek Csonka-Magyarországra mint területre, miért merjük szálláscsinálóknak nevezni a plazaépítők magyarországi üzlettársait? Miért gondoljuk úgy, hogy a világot és a zsidóságot irányító pénzügyi központoknak a magyarországi plazaépítés és lakóparképítés támogatásával, valamint a zsidó tömegkulturális és izraeli nyomulással, helyfoglalással nagy léptékű stratégiai céljuk van? Miért és mi végre alkalmaznak szálláscsinálókat, és miért akarják a magyar földet? A válasz egyszerű: Izrael fenntartásának magas költségei miatt. Izraelnek mai helyzetéből és kilátásaiból kell kiindulnunk. Amikor azt állapítottuk meg fentebb, hogy a mai Izrael Állam egy amerikai pénzből és amerikai fegyverekkel fenntartott európai állam, illetve ezzé vált az utóbbi húsz évben, akkor egyúttal azt is kellett hogy állítsuk, hogy a cionizmus megbukott. Ez rettentő nagy ellentmondás. Izrael létét semmi nem fenyegeti. Katonailag minden egyes szomszédját egyenként és egyszerre is tönkre tudja verni. Tetszés szerint indíthat katonai akciókat, megtorolhat és gyilkolhat. A vele szemben legvadabb ellenállást tanúsító Irakot ki tudja éheztetni, a gyengeség állapotában ellenőrzés alatt tudja tartani. Olaját kirekeszti a világpiacról. Az eszmék és áruk szabad áramlásából az antiszemita olaj ki van rekesztve. És ugyanakkor a végsőkig tönkretett Irakot mégis veszélyesnek tudja nyilvánítani. A korlátlannak látszó akaratérvényesítés mégis belső gyengeséget takar, Izrael vezetői, akik a világ legjobban informált emberei, pontosan tudják, hogy államuk már középtávon is, s éppen ebben az örökös veszélyeztetettségi állapotban, állandóan harcolva történelmi képtelenségei miatt, a mai állapotában, minőségében fenntarthatatlan. A magas költségek előbb-utóbb felemésztik. És most már nemcsak a pénzügyi költségekre, hanem a morális költségekre is hangsúlyt kell tennünk. A jelenlegi támasz, az USA bármikor megszűnhet támaszkénti mivoltában. A legutóbbi választáskor már nem sikerült az Izraelnek nagyobb biztonságot és előzékenyebb kiszolgálást nyújtó demokrata kormányzatot uralomra segíteni. Huszonöt-harminc év múlva az USA-ban a színesbőrűek lesznek többségben. Ők fognak kormányt választani. Az általuk hatalomba ültetett kormány dönthet másként is. Kérdés, sikerül-e ezeket a fekete, spanyol és dél-amerikai, vietnami és kínai embereket a plazaközömbösségnek abban az állapotában tartani, hogy fizessenek. De mégcsak nem is ez a lényeg. Mert ma már nemcsak ennek a kis területű államnak a költségei képtelenül nagyok, hanem a világhelyzetnek, a status quo világrendszerének a fenntartási költségek is. Márpedig Izrael léte ezen a világhelyzeten alapszik: az elfojtott szembenállásén, a status quóén. Az egyre nehezebben megrendezhető G8-as találkozókén, amelybe most már a tüntetések költségei is benne foglaltatnak, meg a tüntetők szétverésének a költségei is. Az emberiség az előtt a kérdés előtt áll, hogy a globalizmus természetkizsaroló rendszere helyett egyetemlegesen rááll-e a fenntartható növekedés nem profithajszoló rendszerére, vagy elpusztul. Ha viszont rááll, ha győz az ésszerűség és az életösztön, akkor nem lesz, aki fedezze a globalizmus szimbólumállamának költségeit. Akkor új hely kell, olcsóbb. Így kerülünk a képbe mi, csonka-magyarok. Izrael mérhetetlenül nagy fenntartási költségeit ugyanis nem lehet csökkenteni. Ez is a dolog természetéből következik. Most ezek a költségek csak növekednek. Egy háború, minél tovább tart, annál drágább. A végén már a fegyverszünet is iszonyatos pénzekbe kerül. Ez az állam minél nagyobb és minél jobban meg van tömve frissen jött zsidókkal, annál többe kerül. Egyre nehezebb és egyre körülményesebb a pénzt előteremteni, mert a túlzott pénzkitermelés miatt, amelynek persze más célja is van, nemcsak Izrael eltartása, egyre veszélyesebb állapotba kerül a világ pénzügyi rendszere. Válság válságot követ, és egyszer csak az egész meginoghat és összedől. Ez tragédia lehet Izralre nézve. Ezek miatt a növekvő költségek miatt előbb-utóbb békét kell kötni a szomszédokkal, abba kell hagyni a telepítést és a háborút. Izraelt olcsóbbá kell tenni, még akkor is, ha ez nagy fájdalommal jár. Ha a háború véget ér, és nem jön több telepes Oroszországból, akkor ezt az országot csak a kihelyezett tőkéinek a haszna, a globalizációból lecsapolt, szerényebb, de biztos jövedelem tartja majd el, egy meglehetősen szerény színvonalon, amely már sok mostani ottlakó számára sem lesz vonzó. Ha megéli. De majd az utódai számára sem lesz az. Ezek európai őseikre emlékezve megindulnak, az ősi jogon vissza Európába, ahonnan déd- vagy ükszüleik eljöttek, elüldöztettek. Ezt a visszatelepülést és az Oroszországból és egyéb helyekről való új helyre költözést azonban ugyanúgy meg kell szervezni, mint ahogy a cionizmus megszervezte az Izraelbe települést, még az állam megalakulása előtt. Most még minden a mai Izrael fenntartására mutat, még nem számítanak a költségek, de ha látjuk azt az elszántságot és összefogást, amely Herzl Tivadar első gondolata óta áthatja az államteremtőket, látnunk kell azt az előrelátást is, amelyik az összes információ birtokában, s a holokauszttal a háta mögött felkészül az új világfelosztásra és biztonságot teremt véreinek. Ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Ez a cionizmus vége. Új Sion Hegye kell, esetleg szekularizált, mint a Svábhegy. Aligha hihető, hogy maguk a zsidó vezetők ezt ne látnák így, ennyire pontosan, rideg tárgyilagossággal. Senki nem tehet nekik szemrehányást azért, mert ezt látva, hűséges zsidóként máris keresik a megoldást. A megoldás: Csonka-Magyarország, a maga fogyatkozó népével, türelmével és egyéb alkalmasságaival. De ne szaladjunk előre. Ezek évtizedek munkájával, számos részfeladat végrehajtása után megvalósítható tervek és lépéssorozatok. Most a vita még az orosz hómezőkről elindult telepesek körül forog. Az amerikai kormány már többször is hangoztatta, hogy nem tart helyesnek további telepesházakat. Az ortodoxok azonban még építtetik ezeket és le-lerombolják az arabok viskóit. De a bölcsebbek már nyilván látják, hogy ez így nem mehet tovább. Ha a még kívül élő körülbelül kétmillió orosz, ukrán és egyéb zsidó megérkezne a közös cionista hazába, már a vízzel való ellátásukra sem volna fedezet. Új megoldás kell, új, jobb, olcsóbb helyre kell vinni ezeket a testvéreket, mert otthon hagyni sem lehet őket. Ott ugyanis Jelcinék-Putyinék kezében túszok. Izrael mai legnagyobb gondja a marxista emlékezetű, Gulag-félelmes, nihilistává tett volt szovjet zsidók elhelyezése, mivel Izraelben már csak költségeket és nehézségeket okoznak, ámde elutasítani sem lehet őket, mert ez ellenkezik a cionista alapeszmével. A következő tényező, ami miatt a cionista állam nem folytatható, a világháború veszélye. Izrael mai helyi háborúi mind egy-egy a következő világháborúra kötött gyújtózsinórként is felfoghatók, amelyre mindig rátapos valaki, mielőtt a kanóc a robbanótöltethez érne. De a veszély mindig fennáll, hogy egyszer ez a rátaposás elmarad. Még a szovjet veszély sem múlt el teljesen, és máris itt van az ismeretlen szándékú Kína felágaskodása. Az európai hatalmak félnek ettől a háborútól, és azt is látják, hogy a veszély góca Izrael. Hiába van a kormányok egyetértése, az őket megválasztó népek nem akarnak meghalni. Csökken az Izrael iránti rokonszenv, egyre több a kérdező. A harmadik tényező, ami miatt már most le kell foglalóznia a zsidóságnak egy területet, az a népvándorlás. A szegények és a gazdagok kiéleződő ellentéte mozgásba hozza a világ szaporodó szegényeit, és a népvándorlás alapjaiban változtatja meg a világ arculatát, Izraelhez való viszonyát. Ha Franciaországban ugyanannyi mecset lesz, mint katolikus templom, egészen más lesz a hozzáállás ehhez a kérdéshez, még akkor is, ha a Liberation ugyanabban a kézben marad. De a kiszemelt területet is elözönölhetik olyanok, akikre nincs szükség. Csonka-Magyarországra jöhetnek akár magyarok is a környező országokból, és ellakhatják a földet a gazdaszándékú jövevények elől. Ezért a földtulajdont már most meg kell szerezni és életforma-megváltoztató plazákat kell építeni. Meg persze sok más, kulturális szoktató lépést is kell tenni. Ezek azok az indítékok, természetesen elnagyolt felvázolásban, amelyek új, biztonságos és mégiscsak európai telephely kikeresésére és elfoglalására, megszerzésére késztetik a zsidó vezetőket. Részükről ez az odaáramlással, illetve megvásárlással szerzett államalapítás nem új, így történt Palesztinában is. Ahhoz képest ez vértelen és liberalizált beszállásolódás, paktumokon, önkormányzati döntéseken és legfeljebb egy kis korrupción alapszik. És szemrehányást sem tehetünk azért, mert egy nép vezetői előrelátók és élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyek adva vannak számukra. Most már csak arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy miért Magyarország van kijelölve erre a célra. Mi teszi alkalmassá Csonka-Magyarországot erre a szerepre? Éppen az, hogy csonka. Népe 1920-ban olyan feldaraboláson esett át, amely hajszál híján az életébe került. Trianonban éppen a hazájára szóló történelmi jogát vesztette el a magyar nemzet, azt a jogot, amivel Izraelt alapították. Történelmi jogosultsága a magyarságnak ma sincs, és most már lassanként maradék hazájára szólóan sincs: nem lehet nacionalista, még önvédelemből sem. A huszadik század során, részben önhibájából és vezetőrétegének felelőtlensége miatt elvesztett két világháborút, az 1956-os forradalmát részben az amerikai magárahagyás következményeként véresen eltiporta a szovjet hadsereg, és mindezek következtében, egy önmagát túlélt, betegesen szolgalelkű rendszer önkizsákmányolása folytán, amely 1956 végétől 1989-ig folytathatta nemzetpusztításait, ma mintegy halmazati következményként végzetesen fogyatkozik. Ha nem történik hathatós, gyökeres változást is jelentő, állami beavatkozás a népesedéspolitikába, 30-50 év múlva legalább hárommillió fehér magyarral, törzslakossal, országfenntartóval, a történelmi jogok birtokosával kevesebb magyar fog élni e hazában. S akik megmaradnak, hatalom és vagyon nélküliek lesznek. Ugyancsak akkor, ha e tekintetben is nem történik radikális változás. Ez az űr és ez a máris érzékelhető alárendeltsége a történelmi jogok birtokosainak kívánatos, kellemes, biztonságos telephellyé avatja Csonka-Magyarországot. Ezért csak arra kell ügyelni, hogy a magyar nép ne egészüljön ki az egykori közös Kárpát-medencei haza tájairól ideszívott magyarokkal, és lehetőleg ne töltődjön fel másokkal sem. Maradjon félig üres, megtölthető. A kintrekedt magyarokat pedig úgyis elintézik a szomszéd népek, még csak biztatni sem kell őket, csupán a status quót kell fenntartani. A magyarokból még a történelmi jogok gondolatát is ki kell irtani. Nagy-Magyarország? Szent Korona? Határkiigazítás? Európával letorkolni, szájon törülni és megbüntetni mindenkit, aki ilyesmit fel mer vetni. Mert a telephely szigorúan Csonka-Magyarország, s benne az elgyávult, öntudatlan, félénk, plazában csoszogó magyar félprolival, amelyik mindig alamizsnára vár. Az ország kicsiny kiegészülése is hatalmasan meglökné a magyar öntudatot, előre, és sikerélményt jelentene. Az pedig boldogság és gyerekcsinálás. És szülés. Ez tehát a fő ok, amiért Magyarországra, erre a "teknőre" esik a választás: a várható kiürülés, az elöregedés és az erő nélküliség. (A "teknő" Cs. Szabó László kifejezése a Kárpátok koszorújához képest befelé lejtő csonka hazára. Ennek a megszemélyesítésnek a szomorú valóságát most érezzük az ismétlődő árvizek során. Kíváncsiak vagyunk, még ugyanebben a zárójelben, vajon hogyan fognak helytállni a gátakon az Oroszhonból érkezettek, ha menetrendszerűen megjönnek az árvizek, és már alig lesznek tarpaiak, akik éjjel-nappali szolgálatra rendelik magukat.) A másik ok, ami miatt a volt Kádár-Aczél-országra, avagy másképpen a rendszerváltások éllovas országára esik a választás, az a bázis megléte. Addig, ameddig az amerikai külügyminisztérium, a State Department évente jelentéseket készített az átváltozó országokról, s azokban is az emberi jogok érvényesüléséről, mindig volt egy passzusa ennek a jelentésnek, amelyik a magyarországi zsidóság helyzetével foglalkozott. Ez az Antall-kormány idején is csak azt tudta megállapítani, hogy a "a zsidóság reprezentációja" a kulturális életben, a politikában és a gazdaságban jó. Antall József mindig - érthetően ezt tartotta maga elé a pajzsnak, amikor Horthy-fasizmussal vádolták. Azt persze ez a jelentés nem tartalmazta, pedig tartalmazhatta volna, ha tudományos alapossággal készül, hogy az említett Horthy-időkben a magyar zsidóság "reprezentációja" szintén igen jó volt, sőt talán még jobb, mint a Kádár-Aczél-rendszerben, amikor a kilencvenes évek "reprezentációját" Aczél és társulata megalapozni szíveskedett. Mert a rendszerváltás után ez a "reprezentáció" akár meg is fordulhatott volna. Ha megtörténik a nagytakarítás, ha Antall nem köt paktumot, bizony sok-sok Aczél-kádernek mennie kellett volna, mégpedig nem azért, mert zsidó, hanem mert kommunista és mert alkalmatlan. De ez nem történt meg, sőt ezek az elemek védelmet kaptak, és ezért volt elégedett a magyar zsidóság helyzetével az amerikai követség, a jelentés elkészítője. Ma más a helyzet. De maradjunk még egy pillanatra a Horthy-rendszernél. Ebben a bűnös, fasiszta rendszerben, amely az SZDSZ-nek ma maga az ellenség, élt, írt egy Bosnyák Zoltán nevű ember, akit kivégeztek a háború után, és akire hivatkozni ma a legnagyobb bűnök közé számít. Ez a kétségtelenül fajvédő beállítottságú, nyilas író statisztikákat tett közzé. Ezért kellett meghalnia. Kimutatta például, hogy 1935-ben az 1 millió pengőn felüli jövedelmet bevalló 126 iszonyatosan gazdag ember közül 105, azaz 83 százalék volt zsidó, valamint azt is, hogy a legnagyobb akkori iparvállalatok igazgatóságaiban, a bankok igazgatóságaiban mennyi volt a zsidó. A Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. igazgatóságának 19 tagja közül 12, míg a Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. vezető testületében 10-ből tíz. Ennek a felemlítésével természetesen nem az akkor vagy ezután hozott zsidótörvényeket, s még kevésbé a háborúban bekövetkezett eléggé el nem ítélhető népirtást és zsidóüldözést akarjuk igazolni, csupán arra, a témánk szempontjából fontos körülményre akarunk utalni, hogy a jelenség, azaz a fontos helyek zsidók általi elfoglalása, a pénz fölötti uralom egyáltalán nem új a magyar életben. Ez már a fasisztának mondott Horthy-korszakban megtörtént, egy olyan korszakban, amely az 1919-es kommün után, a proletárdiktatúra idején magyarirtásban vétkes zsidók elleni, sokszor valóban durva és magyarhoz méltatlan büntetőakciókkal kezdődött. Az egész visszatekintésre most csupán azért van szükség, hogy bemutathassuk, miért van kiszemelve Budapest - Demszky-land - visszatelepülési célterület gyanánt: azért, mert egyszer már megvolt nekik. Ahogy az Ingatlanfejlesztésből idéztük: legszívesebben olyanra bízzák a megszerzett magyarországi vállalat irányítását, aki ismeri a terepet és rokon vagy jó barát. Úgymint Weiss Manfréd. Jogosan cselekedett Weiss Manfréd? Jogosan. Liberálisan? A legnagyobb mértékben. De ez még nem elégséges bizonyíték, mert közben volt egy magyar részről elvesztett világháború, mérhetetlenül sok áldozattal és értelmetlenül sok zsidó áldozattal is. Csak a budapesti zsidóság menekült meg egyetemlegesen. Ahhoz, hogy az izraeli tőke és majdan az izraeli ember is biztonságban érezhesse magát Budapesten és Magyarországon, más is kell, több. Mai bizonyosság. A következőkben idézünk és statisztikákat mutatunk be egy friss tanulmányból, amelyet zsidók készítettek magyarországi zsidókról. "Számszaki jelentés, Statisztika a magyarországi zsidóságról." Lelőhely; http://www.internet.hu./Zsidó/stat/stat4.htm. A kutatási, kérdezési módszeréről a jelentés a következőt árulja el: "A vallási-származási homogenitás indexét a négy nagyszülőre vonatkozó mutatók alapján állítottuk ki. A >homogén< csoportba soroltuk azokat a válaszadókat, akiknek mind a négy nagyszülője akár származási, akár vallási szempontból zsidónak minősült a megkérdezettek szerint. A >részben homogén< csoportba azok kerültek, akiknél a négy nagyszülő közül az egyik nem volt zsidó (egyik szempontból sem). Végül a >vegyes származásúak< azokat foglalják magukba, akiknek legfeljebb két nagyszülőjük minősült zsidónak." Ez mindenesetre eléggé alapos és szigorú vizsgálódás. Nem tudhatjuk ma már, hogy Bosnyák Zoltán hogyan kérdezett. Bevallása szerint sokszor használt fel zsidók által készített kimutatásokat, lexikonokat, önvallomásokat. A "Jelentés" azonban egészen más módszert használ, s a "homogén" zsidóságot csak négy nagyszülő egyaránti, vallási és származási zsidóságához köti. Tehát elismer és meg is különböztet vallási és származási zsidóságot. Magyar ember esetében ilyen nincs, sőt nem is szabad így megkérdezni. Ha valaki magyarnak vallja magát, akárhogyan hívták a felmenőit, akármilyen vallásúak voltak is, az magyar. A népszámláláskor nem tettek fel sem felekezeti hovatartozásra, sem népi gyökérzetre vonatkozó kérdéseket, és még a lakcímet sem volt szabad a kérdezőbiztosoknak beírniok. Így természetesen más statisztikákban, példának okáért az államiban a "homogén" zsidó is lehet magyar. Lehet holokausztáldozat és emiatt kárpótolt, de lehet földbirtokos is. Ez a trükkös fajiszempont-érvényesítés Bosnyák és más fajvédők elpusztítása után, egy egész korszak után, amelyben Aczél és társai üldözték a "faj"-magyarokat, a magyar nacionalizmust, amely fajmagyarság többek között abban is állhatott, hogy valaki származásilag is magyarnak mondta magát, vallását tekintve pedig kereszténynek, mindenesetre legalábbis furcsa. De nem ok nélküli. Nem arról van szó, hogy valakik pontosan akarják tudni, hogy kikre számíthatnak? Lehet, ez bizony káderkeresés, az ingatlanfejlesztők fejvadászata. Mindenesetre kivételező, előnyhöz juttató állapot. Ha akarom, ez vagyok, ha akarom, az vagyok. Ezenkívül lehet természetesen egy új törvényű, új összetételű államszervezet csendes bevezetése is, amelyben a homogének és a vegyesek, egyelőre titkosan és egy bizalmi hálózaton keresztül, előnyöket élveznek. Nem tudjuk, mikor kerül sor ennek az állapotnak a nyilvános törvényesítésére. Valószínűleg semmi sem pontosan úgy fog történni, ahogyan Palesztinában történt. Ez mégiscsak egy ezeréves európai ország, itt ötven év múlva is marad hat-hét millió szegény magyar, aki foggal-körömmel is emlékeztetni fogja Európát, hogy ez valamikor Hunnia volt. A beteges mostani magyar status quo-nyugalom és tűrés csak addig tartható fenn, amíg a kuruc szegénylegények rá nem ébrednek, hogy mi történik velük. Ennek a magyar önvédelmi felkelésnek az elkerülése érdekében valószínűleg nem is terveznek ide csak egy nevében magyar, vezetését és az uralmi helyzetét, valamint a kultúráját tekintve azonban vegyes országot, vegyes társadalmat, amelyre a "vallási-származási" kettősség lesz a jellemző. A vagyoni, jövedelmi különbségek már most is kirívóak. Ha az ország megmarad a status quóban, ezek a különbségek maguktól növekedni fognak. A megélhetésről, a fel- és előrejutásról, a művelődésről azonban a bankárok és a velük összenőtt plazások, a régóta itt élő és a nemrégen érkezett homogén vagy vegyes - félig orosz - zsidók döntenek. Odakintről pedig, a nagyjából hasonlóan, de nem ennyire egyoldalúan szervezett Európában ebből jóformán semmi nem látszik majd. Nem tudjuk pontosan, hogy mit terveznek nagy zsidó etnikai és pénzügyi központokban. Csak azt látjuk, ami most történik, és csak azt tárjuk fel, amit ők leírnak. A már idézett jelentés adatokat közöl a vizsgálat tárgyát képező zsidók iskolázottsági fokáról és az ennek a magas képzettségi szintnek megfelelő elhelyezkedésükről a társadalomban. Teljes minta Aktív Inaktív max. 8 általános 3 1 22 szakmunkásképző 5 3 6 középiskola 29 30 28 főiskolai diploma 19 22 16 egyetemi diploma 37 46 22 összesen 100 100 100 Az adatok egyrészt a populáció igen magas iskolázottságát, másrészt az iskolázottság fokának időben növekvő tendenciáját mutatják. Jól érzékelhető, hogy már a mai inaktív népesség iskolázottsága is magas volt, a diplomások aránya megközelítette a kétötödöt, és ez számottevően tovább emelkedett. A mai aktív népesség körében már a kétharmadot is meghaladja a diplomások aránya. Ezzel egyidejűleg az alacsony képzettségi szintek erősen összezsugorodtak. Mindez természetesen jelentősen befolyásolja a foglalkozással, munkaviszonnyal kapcsolatos jellemzőket, a foglalkoztatási hierarchiában való elhelyezkedést. A népesség átlagos életkorát tekintve, viszonylag magas az aktív népesség részaránya. A munkanélküliek hányada mindössze 1 százalék. Az inaktív népesség dominanciája magasabb életkorban kezdődik, mint a magyarországi teljes népességen belül. Viszonylag alacsony a jelenlegi nyugdíjkorhatár előtt inaktívvá válók aránya. Az inaktív népesség jelentős csoportja a felsőoktatási intézmények hallgatói - főként egyetemen tanulók - közül kerülnek ki (a teljes mintában 9 százalékot tesznek ki). A foglalkozás szerinti összetétel is a magas képzettségi szintet jelzi. Az alapadatok mellett itt is az aktivitás szerinti megoszlást mutatjuk be. Teljes minta Aktív Inaktív vezető állású 26 25 27 beosztott értelmiségi 29 32 25 önálló, vállalkozó 16 25 6 egyéb szellemi 21 14 29 szakmunkás 6 4 9 egyéb fizikai 2 1 4 összesen 100 100 100 Ebből látható, hogy a teljes minta 92 százaléka a felső kategóriákat foglalja el, csak 6 százaléka szakmunkás és csak két százaléka egyéb fizikai. Ez az az alap, amelyikre az Ingatlanfejlesztés hivatkozik, amikor az izraeli befektetők bizalmasait megnevezi. Ismét csak Weiss Manfréd jut eszünkbe, aki ezzel a módszerrel kiváló vas- és acélművet, gépgyárat, de voltaképpen Vörös Csepelt hozott létre. Az uralom tekintetében azonban nem ismert tréfát: tízből tíz. Különb elbánást, különösen a holokauszt után, és a második világháborúból győztesként való kikerülés után a plazaépítőktől sem remélhetünk, de ők is nagy nyereséggel fogják üzemeltetni plazáikat. Debrecenben, a cívis városban, a magyar kálvinizmus központjában és a Váci úton, az addigra megépült jachtkikötő mellett, és bennük nem vörös proletárt, hanem bamba plazaproletárt fognak termelni. Aztán meg fogják venni a Fradi és az MTK után az Újpestet is, Angyalföldre pedig behívják a Makkabit és a Makkabi-Vasas-Angyalföld fog magyar bajnokként kikapni Bukarestben. De akkor már a szurkolóknak fognak fizetni, hogy menjenek ki a meccsre, és az államilag fizetett, sima modorú vezérszurkolók utasításai szerint ne a másság kicsúfolásával űzzék el unalmukat a szögesdróttal bekerített lelátón. Az abszurd drámák megelevenedésének a kora köszönt az országra. És Európára. Ezekről a tervekről és folyamatokról, a tényekről és az "ingatlanfejlesztések" lényegéről, céljáról a magyarság jóformán semmit nem tud. Sok mindenről nem is mer tudomást szerezni. Jobbnak látja, ha befogja a fülét, behunyja a szemét. A megélhetése, legalábbis így van tudtára adva máris, csak e türelem magatartásával van biztosítva. Pontosabban: a magyar társadalom olyan társadalom lesz, amelyben csak a türelmest tűrik meg, jutalomban pedig csak a másság iránt még türelmesebb részesülhet. Célom ezzel a tanulmánnyal és ennek a közreadásával elsősorban az, hogy tudomására hozzam a társadalomnak: szerintem mi történik vele. Vegye tudomásul. Mert addig, amíg nem ért el az agyáig és a lelke legmélyéig, addig nem tud dönteni. Dönteni az ellenállásról, vagy a további önfeladásról. Nem állíthatom ugyanakkor, hogy a döntés teljes mértékben a magyarság kezében van még. A folyamat már a XIX. század végén elkezdődött a galíciai beözönléssel, és a kapitalizmus irányító állásainak elfoglalásával, és tartott az egész huszadik századon keresztül. Különösen sokat mozdított előre, mármint zsidó szempontból, a szovjet kommunizmus ötven éve, amit a magyarság egésze, java soha nem fogadott el, a zsidóság zöme pedig még akkor is beleilleszkedett és élt a kínálkozó lehetőségekkel, ha a szovjet rendszer időnként durva volt hozzá is. A marxista korszak volt a magyarság számára a legvészesebb. A rendszerváltás után pedig a liberalizmus lett a táptalaja a plazások előretörésének. És természetesen a globalizmus kényszere, amely sokszor európai, uniós mezekben jelenik meg, és mindenkor demokráciát hirdet - nép és nemzet nélkül, a nemzettudat kiiktatásával. Nem állítható tehát, hogy a helyzet felismerése elegendő a magyarság számára káros folyamat megállítására. Nem elegendő, de előfeltétel. Nekem csak annyit enged meg a sorsom, és a jelenlegi lehetőségeimben ez van adva, hogy a nyilvánosság tudomására hozzam ezt a helyzetet, és a magyarság értelmes és semmilyen irányban nem elfogult kemény magjának a kezébe tegyem ezzel a feltárással a döntést, a magyar sors új irányba terelésének dolgát. Csak annyit mondhatok, hogy ez sorskérdés, élet-halál kérdése. Talán még választhatjuk nagy áldozatokkal a saját életünket, amelyben mi adunk tudatosan helyet azoknak, akik velünk akarnak élni magyar Magyarországon. Nem idegengyűlöletet akarok, mert tudom, hogy az nem old meg semmit, hanem becsületes, tisztességes magyar életet, amelyben a magyar megmaradás az első szempont, és a második, de csak időben, a magyarság felvirágzása és kiteljesedése a Kárpát-medencében. Ez a tanulmány világító gyertya akar lenni a sötét égbolton, és semmilyen tekintetben nem Csonka-Magyarország további csonkulását és további ijedt bénultságát akarja. De az a belátás is benne van, hogy egyszer mégiscsak fel kell ébredni. Mert a nemlátás maga a halál. A magyarságot szemfelnyitással szolgálni, ez lehet küldetés, magam feladatnak tekintem. Gyógyászatinak, önmentőnek. Lehet még itt olyan magyar világ, amelyben a magyar családokban értelmes, egészséges, művelt gyermekek nevelkednek, s olyan, amelyikben ezek előtt, tehetségük szerint az emelkedés minden liftje nyitva van. Hiszem, hogy megteremthető a tisztességes és nem kiszorításos verseny Magyarországa, a fenntartható növekedés Magyarországa, amelyben nincsenek plazák, és a lakóparkokat nem kell szigorúan őrizni, mert a falaikon kívül is viszonylag elégedett és némi sikerélményben részesült magyarok élnek. Egyébként nagy becstelenség volna részünkről, ha akárkinek is átengednénk vérrel, szenvedéssel szerzett, gyönyörű hazánkat. (Vége)

Ingatlanfejlesztés Reno Udvar (netboard.hu) 
Az ingatlanfejlesztés a Váci út mellett közvetlenül elhelyezkedő, több mint 7 hektáros területen valósul meg. A legmagasabb minőséget a méltán nemzetközi hírű Chapman Taylor, illetve az Erick von Egeraat építész iroda tervei garantálják. A komplexum 210.000 m2 szintterülettel rendelkezik, mely nagysága, fekvése miatt kiválóan alkalmas szakbevásárló-, iroda-, szórakoztató-, szabadidő-, lakóközpont, valamint szállodák kialakítására. 

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

"Félek, Varsó lehet az új Majdan" - ilyen levelet még nem olvasott Merkel 

2016. január 9. szombat hirek.sk, Magyar Idők 
Jozef Banás, a legtöbbet fordított szlovák író, volt politikus és diplomata nyílt levelet írt Angela Merkel német kancellárnak. A ma Európa legbefolyásosabb politikusaként számontartott kancellár volt az, aki még 2011-ben levelet írt Banásnak, és köszönetet mondott neki A lelkesedés zónája című regényéért. Mára nagyon sok minden megváltozott, és most Banás írt levelet Angela Merkelnek. 
Olyan gondolatokat, kérdéseket fogalmaz meg a legtöbbet fordított szlovák író, amelyek a szlovákok és az európaiak többségét is foglalkoztatják, és ez indokolja a feltett kérdéseket Angela Merkel számára, írja a nyílt levelet kivonatos formában ismertető hirek.sk, amelyet az alábbiakban közlünk. 

"Kedves Angela Merkel szövetségi kancellár asszony, a karácsonyi időszak a lélek elcsendesülésének és a dolgok átgondolásának az ideje. Jelenleg az unokámmal játszom, és azon gondolkodom, hol lesz a kislány 5-10 év múlva. Milyen Európában fog élni? Ha Európa jövőjéről gondolkodunk, nem tehetjük meg, hogy ne gondoljunk Önre. Ön a legerősebb európai személyiség, akinek nagymértékben a kezében van unokám jövője is. Arra, hogy megszólítsam Önt, a CDU ülésén való fellépése inspirált. 
Személyesen nem ismerjük egymást, én Jozef Banás vagyok, az a szlovák író, akinek Ön 2011 májusában levélben köszönte meg A lelkesedés zónája (Jubelzone) című regényét. Az Ön levele őszintén boldoggá tett, és értékes ereklyeként őrzöm. A lelkesedés zónája egy német fiatalember, Thomas és szlovák barátja, Jozef története. Thomas és én ma is barátok vagyunk, bár barátságunk 37 évre megszakadt. Az a vasfüggöny szakította meg barátságunkat, amelyet Csehszlovákia szovjet megszállása után húztak le. Nem kívánt hadseregek szálltak meg bennünket, amelyek a mi és az Önök országában is a polgárok akarata ellenére voltak jelen. 
Ma az én országomban nincsenek idegen hadseregek. Az Ön országában még csaknem 60.000 idegen katona tartózkodik. Jelenlétük okát értettem abban az időben, amikor a volt Német Demokratikus Köztársaságban a szovjet katonák a Varsói Szerződés részeként voltak jelen. Ma nem létezik a Varsói Szerződés, de az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia katonái továbbra is Németországban tartózkodnak. Miért? Úgy gondolom, Ön ismeri lord Baron Ismaynak, az első NATO-főtitkárnak a szavait, amelyekkel az idegen katonák németországi jelenlétét indokolta: "To keep Americans in, the Russians out and the Germans down." (Az amerikaiakat bent tartani, az oroszokat kint és a németeket lent). Ma az oroszok kint vannak, és így logikusan csak két oka marad az idegen katonák németországi jelenlétének, "az amerikaiakat bent tartani, és a németeket lent". (...) 
Kedves Angela, félni kezdek, hogy Thomast és engem újra elválaszt egymástól az új vasfüggöny, amelynek építésébe Ön vezeti politikájával az európai országokat. A kommunizmus bukása után - ahogy Önnek is - olyan érzésem volt, hogy új, kerítések nélküli Európát kezdünk építeni. Ön viszont kerítések építésére kényszerít bennünket, mert olyan szerencsétleneket akar ránk erőltetni, akik elhagyják otthonukat. Ön kvóták által akarja ránk erőltetni a menekülteket. Meg tudja mondani, hogyan akarja ezt csinálni? Koncentrációs táborokat kellene építenünk, amelyekben ezeket az embereket akaratuk ellenére tartani fogjuk? Ön önként ott maradna-e egy olyan országban, ahol jóval kisebb szociális támogatást kapna, mint Németországban? 
Ön attól a szlovák nyugdíjastól, aki télen arról dönt, háromszáz euróért fát vegyen-e, vagy menjen el fájós fogai miatt a fogorvoshoz, azt akarja, hogy olyan menekültekről gondoskodjék, akik márkás ruhákban és hitelkártyákkal érkeznek hozzánk? Szerintem ez óriási hazugság. Ön ilyen óriási hazugságra kényszerít bennünket! És mi azt kérdezzük, miért kellene a szlovákoknak, cseheknek, lengyeleknek, magyaroknak, románoknak vagy a bolgároknak szolidárisaknak lenniük az angolokkal, franciákkal, portugálokkal, spanyolokkal, olaszokkal, belgákkal, amerikaiakkal, hollandokkal vagy akár a németekkel, akik kirabolták és nagy mértékben még ma is rabolják a gyarmatokat (ha ma már nem is így nevezik azokat), és a szerencsétlen afrikaiak vagy az ázsiaiak jönnek visszakérni a tőlük ellopott dolgokat? Miért kellene nekünk, akik nem raboltunk, szolidárisaknak lennünk azokkal szemben, akiket az Önök háborúi kergetnek ki az otthonaikból? Brüsszel arroganciája kezd az idegeinkre menni, ahogy valamikor régen Moszkva arroganciája ment az idegeinkre. (...) 
Arra is szeretném emlékeztetni, hogy Németország sokáig tétovázott, míg megengedte a szlovák állampolgároknak, hogy szabadon éljenek és dolgozzanak Németországban. Ezzel szemben a szíriai és az iraki fiatalokat meg is hívták magukhoz. Most, amikor a menekültek az Önök fejére nőnek, Önök szolidaritást kérnek tőlünk. A nemrég megtartott CDU-ülésen Ön ünnepélyesen kijelentette: "Meg tudjuk csinálni!" Érdekelne, vajon tudja-e Ön egyáltalán, MIT akar megcsinálni, ha azt sem tudja, mennyi menekült van Európában és Németországban, és még hányan készülnek ide? (...) 
(...) Hogyan akarja Ön azt, hogy mi, akiket Önök sértegetnek, támogassuk Önöket, és a német külügyminiszter szerint büntetni akarnak bennünket. Sőt Önöknek nem tetszenek azok a kormányok, amelyeket az emberek szabad választások során választottak. Rossz érzésem van, hogy Kijev után Varsóban készül az új Majdan. Ha esetleg Ön valamit tud erről, mondja meg azoknak, akik a lengyel Majdant készítik elő, hogy vigyázzanak, és ne árulják el magukat ugyanazokkal a kis piros kártyákkal, amilyenek azoknak a tüntetőknek is voltak, akik tavaly Prágában Zeman köztársasági elnök ellen tüntettek... 
(...) Próbálja meg legközelebbi találkozásukkor megkérdezni barátját, Barack Obamát és leginkább az ő elődjeit, hogy nem tudnak-e valamit azokról, akik célzatosan keltenek gyűlöletet és káoszt. És félelmet, amelynek köszönhetően újra alaposabban ellenőrizhetnek és manipulálhatnak bennünket. (...) Nagy nemzet az Önöké, akik Gutenberget, Luthert, Bachot, Kantot, Goethét, Schillert, Beethovent, Schopenhauert, Wagnert, Siemenst, Marxot, Nietzschet, Planckot, Mannt, Einsteint és több tucat és több száz további nagyszerű embert adtak az emberiségnek. Önök adták a világnak Hitlert is, akiket Önöknek, németeknek egyfolytában a szemükre vetnek. Bűntudatot keltenek Önökben, "Schuldgefühl", ezzel zsarolják Önöket. Mindenekelőtt azok zsarolják Önöket, akik a már említett háborúkat és több más háborút is kirobbantottak, amelyekben több ember meghalt, mint ahányat Hitler katonái megöltek. Félek, hogy valahol itt, ebben az elátkozott bűntudatban kell keresni az Önök szolgai magatartását . A zsarolás nekem megmagyarázza, miért fogadja tárt karokkal a német kancellár a fiatal és erős szíriaiakat, akik ahelyett, hogy saját országukban ragadnának fegyvert a rossz ellen, Önökhöz menekülnek, és Önök a szírek helyett németeket küldenek Szíriába a rossz elleni harcba. (...) 
Mivel Önt rendkívül intelligens hölgynek tartom, az Ön cselekedeteinek más okai kell, hogy legyenek. Azokat sajnos sem Öntől, természetesen sem az Önök médiájából nem tudjuk meg. Tudom, Ön személy szerint megért bennünket, mivel - hozzám hasonlóan - titokban az NDK több millió polgárával együtt figyelte a nyugati sajtót (1983-1988 között az NDK-ban éltem), és ez nem tetszett a kommunista hatalom képviselőinek. Ma a helyzet kezd megismétlődni, és mi, szlovákok, azokkal a németekkel együtt, akiknek a többségi sajtó még nem mosta ki az agyukat, újra az igazságot keressük. Sajnos nem a Deutsche Welle, a ZDF, a ARD vagy RTVS adókon keresztül, amelyek a kommunizmus idején a szólásszabadságot jelentették számunkra, hanem az alternatív infomációforrásokban. Egyszerűen nem hiszünk az Önök forrásainak. Az a rossz érzésem támadt, hogy ez Önöknek sem tetszik. (...) Úgy tűnik, hogy Németországban sem igazán sikerül Önöknek hatást gyakorolni az állampolgárokra. A Der Spiegel hetilap ne mrég arról tájékoztatott, hogy a németek nagy része "elhatárolódott a demokratikus konszenzustól", nem tudnak kit választani, a bevezetett politikai pártokat ignorálják, és a többségi sajtó már nem is nézik. Ide jutottak a német, de a szlovák politikusok és újságírók is a képmutatásuk miatt. 
Kedves Angela asszony, Ön az én kancellárom is! Ön olyan politikus, akinek megvan az esélye, hogy olyan legyen, mint Charles de Gaulle vagy Konrád Adenauer volt. Ők elszánt és nagy politikusok voltak. A politikus nagyságát egyebeken kívül az is adja, hogy korábban fellép az erőszak ellen, mintsem a vesztőhelyre vinnék. Az Önök országával bukik el vagy ragyog Európa. Amikor 1990-ben Bécsben az Ön nagy elődjével, Willy Brandttal tárgyaltam a múlttal való megbékélés témájáról, azt mondta: "Mindenkinek aszerint ismerhető meg a múltja, ahogyan ma viselkedik." Nagy igazságot mondott ki. Nem tudom, Önnek milyen a múltja, de el tudom képzelni, hogy milyen nagyszerű jövője lehet, ha Ön és a németek megszabadulnak a bűntudattól. (...) 
Menjen el, kérem, Halbe Teupitzbe - ahol több mint 50.000 fiatal orosz és német nyugszik, akik 1945-ben Berlin ostromakor vesztették életüket. Menjen el oda Obamával és Putyinnal, üljenek le a halottak sírjára, és ne beszélgessenek egymással! Csak hallgassanak! Ha a nyomorultak igazságtalansága felett könnyet ejtenek, a mi énekünk, a becsapottak és megalázottak éneke dicsőséggel zeng majd. (...)" - fogalmaz a levele végén Jozef Banás. A nyílt levél máris nagy sajtónyilvánosságot kapott, és nagy visszhangot váltott ki. Egyelőre még nem tudni, vajon reagál-e, és ha igen, miképp reagál majd a német kancellár. Jozef Banás azt ígérte, tájékoztatni fogja a közvéleményt, ha választ kap levelére. 
Kapcsolódó: 

Egy kölni nő megerőszakolásáról találtak felvételt két elfogott migráns telefonján!(adatlistazo.hu) 
Egy héttel a kölni főpályaudvarnál szilveszter éjjel történt csoportos molesztálások után, két észak-afrikai férfit vettek őrizetbe a helyi rendőrök. Úgy tudják, nem sokkal éjfél után a főpályaudvar mögött igazoltatták a férfiakat, mobiltelefonjaikon a szilveszteri erőszakról találtak videókat. A gyanúsítottak táskájában olyan cetliket találtak, amelyekre szexuális tartalmú üzenetek német fordítása került. 

János Katona · 

Itt dolgozik: Nyugdíjas

A migránsok eszköz lehet a titkosszolgálatok , és a szabadkőművesek kezében a politika szinpadán . E megtervezett provokáció is azt mutatja , hogy biorobotként mozgatják őket, hogy a hitleri leányzót kirakhassák a politikai szinpadról , mert túl messzire ment a németnép megalázásában . E jelzés most csak a migránsokra volt terhes , a következő már a Merkeli szféra lesz . Száz élete még egy macskának sem lesz .....
E kifinomult gyilkosok királyokat államelnököket , és mindenféle fedett személyeket likvidálnak te meg a karosszékből bámulod az eseményeket konzum idiótaként . És mi eljátszuk, hogy bevesszük a cumit , mint a Pörhábori, vagy 9/11 es szemfényvesztést . de mindezt milliók halála bánja , mint az Arabtavasz következményeit .

A német Bild végre feltette a kérdést "Megvan tiltva a rendőrségnek, hogy igazat mondjon?" (meteon.org) 

A Das Bild felteszi a kérdést: meg van-e tiltva a rendőrségnek, hogy elmondja nekünk az igazat?" Stuttgartban egy 20 éves iraki bevándorló és "barátai" erőszakoltak meg egy fiatal lányt, szintén az újévi ünnepségek alatt, a nyílt utcán. Az eset csak akkor jutott nyilvánosságra, amikor egy rendőrségi forrás neve elhallgatását kérve a Bild napilaphoz fordult, és beszámolt az esetről. 

Fontos hírek Külföld 

Január 7-én leváltották posztjáról Köln város rendőrfőnökét. Észak-Vesztfália belügyminisztere azzal indokolta a döntést, hogy a lakosság vissza kell nyerje bizalmát a rendőrség irányába. A szilveszteri nemi erőszak esetek kapcsán ugyanis kiderült, hogy a 71 esettel kapcsolatban tudtak részleteket, és mindegyik bűncselekmény “menedékjog-kérő” követte el. A lapnak nyilatkozva a névtelen rendőrségi forrás kifejtette, hogy amiatt jutottak lassan nyilvánosságra a bűncselekmények hírei, mert automatikusan lesöprik az asztalról azokat az eseteket, melyeket a gyanú szerint külföldi állampolgár követett el. Elmondása szerint határozott utasítások vannak érvényben arra vonatkozóan, hogy a hatóságok nem jelenthetik a “menekültek” által elkövetett bűncselekményeket.

Hessen belügyminisztériumának szóvivője elismerte ezeket az értesüléseket: elmondása szerint a sajtóosztálynak “javasolták, hogy ne hozzanak nyilvánosságra olyan eseteket, amit szélsőjobboldali extrémisták olyan személyek elleni hangulatkeltésre használnának, akik védelemre szorulnak.”

A történtek azonban felvetik annak lehetőségét, hogy német hatóságok hónapok, akár évek óta elhallgatják a nem-európai bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket. 2015 áprilisában a Bayerische Rundfunk számolt be arról, hogy Bajorországban afrikai bevándorlók csoportos nemi erőszakot követtek el, és fiatal lányokat kényszerítettek prostitúcióra. A rendőrség akkor tagadta ezeket az értesüléseket. Októberben a Bild számolt be arról, hogy Hessen területén egy befogadóközpontban 15 nőt és kiskorú gyermeket erőszakoltak meg. Civil szervezetek pedig beszámoltak arról, hogy ezekben a központokban napi rendszerességgel történik nemi erőszak, és a kényszerített prostitúció a hétköznapok részévé vált. Egyúttal arra is figyelmeztette, hogy ezek nem elszigetelt esetek, a befogadóközpontokban – és azok környékén – a nők és gyermekek fokozott veszélynek vannak kitéve.

Forrás: hunhir.info

Horror a menekülttáborban! Villával szúrta mellbe egy migráns a tábor őrét 
(meteon.org) 
Letartóztatták azt a férfi bevándorlót, aki a menekülttáborban villát ragadt és mellbe szúrta vele az ott tartózkodó őrt. Ezután verekedés tört ki a 20 éves menedékkérő és a személyzet között. A rendőrség a helyszínre érve letartóztatta a férfit, majd kihallgatták és súlyos testi sértés okozása miatt indul ellene eljárás. Az őr súlyos sérülést szenvedett. Információk szerint pénzt akart az őrtől, aki nem adott neki.

 

forrás: vf.se

Ingyenes karate edzéseket kapnak a menekültek a svéd szálláshelyen(meteon.org) 

Az egyik svéd menekülttáborban ingyenes karate edzéseket kapnak az itt tartózkodók. A 160 férőhelyes tábor egy Karlstad nevű faluban található, ahol a menekültek gyakran gyakran összetűzésbe kerülnek egymással. Nem ritka eset itt a lopás, rablás, testi sértés. Van, hogy 100 méterre is el lehetett hallani a bevándorlók sikításait, emiatt döntött úgy a helyi hatóság, hogy egy egyesület ingyen karatézni tanítja őket, hogy "lefoglalják őket". 

Az egész országban bokszolni tanítaná a cigányokat a Fidesz (kuruc.info) 

Összesen 30 ezer gyilkológépet fejleszthetnek ki. Szolnokon megyei ökölvívó akadémiát indítottak a Dr. Hegedűs T. András Szakiskolában tizennégy, "elsősorban hátrányos helyzetű, döntően roma származású fiatal" számára. Az akadémia mintaprogramját 2013-ban mutatták be az Országos Roma Önk. fenntartásában működő, általános és szakközépiskolát is magába foglaló intézményben , ahol a tizennégy diákra mindennap tanulás és edzés vár majd. Az ünnepi eseményen Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára elmondta, ezzel a kezdeményezéssel "az érintett fiatalok esélyt kapnak arra, hogy gyorsabban, hatékonyabban és eredményesebben tudjanak felzárkózni a társadalomban". (De aki látott már cigányt, az nagyon jól tudja, hogy a nagy részük nem felzárkózásra fogja használni a tudományát - a szerk.) A politikus hozzátette, hogy a hátrányos helyzetűek sokkal nehezebben indulnak az életnek, sokkal több energiát, akaratot kell befektetniük egy-egy cél eléréséért, és "az ökölvívás mint küzdősport ebben segíteni fog nekik" (kétségkívül - ha a cél a magyarok mielőbbi ártalmatlanná tétele - a szerk.). 30 ezer cigány fiatal "sportolását" támogatja a kormány Langerné Victor Katalin, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt mondta, a Nemzeti Felzárkózási Stratégiát a felnőttek írták, de a főszereplők azok a "gyerekek", akik ott ülnek az ökölvívó akadémia megnyitóján. Kiemelte: ők azok, akiknek "már karnyújtásnyira van a lehetőség, hogy a kilátástalan szegénységből a sport révén kitörjenek". Farkas Flórián, az ORÖ elnöke arról beszélt, hogy ez a kezdeményezés annak a megállapodásnak a részét képezi, amelyet a kormány kötött 2010-ben az Országos Roma Önkormányzattal 30 ezer cigány fiatal "sportolásának" támogatására. Jelezte, hogy amennyiben az akadémia beválik, szeretnék több megyében, így Nógrádban, Borsodban és Szabolcs-Szatmárban is útjára indítani a programot. A pénteki eseményen az ORÖ együttműködési megállapodást kötött az MTK-val. (MTI - Fidesz.hu nyomán) Frissítés: Olvasónk írja: Íme egy tipikus cigány bokszoló - több éve "sportol" már, sőt még most is csinálja, és eddig "csak" 5 évet ült (csoportos rablásért), 30 év körül van: Korábbi videó: Újpesten önkormányzati pénzből tanulnak magyart verni a cigányok Korábbi cikkünk: A cigány edző bevallja: magyarverésre képezik ki bokszolni tanuló fajtársaikat 2. frissítés: Jobbik-közlemény: Pillangókés-tanfolyamot is indít a Fidesz a cigányoknak? Ha már elképzelése sincs a cigányság integrációjának mikéntjéről az Orbán-kormánynak, legalább olajat ne öntsön a tűzre! Egyszerre megdöbbentő és felháborító, hogy a Fidesz ökölvívó-akadémia indításában látja a cigány fiatalok sikerességét. Kozák Rajmund – az a fiatal cigány bokszoló, aki 2008 elején osztálytársát gyilkolta meg „tehetségével” – esetét lehet, hogy a Fidesz elfelejtette, de a társadalom nem! A fiatalkorú cigányok egyre jelentősebb része nap mint nap agresszivitásával tartja rettegésben és terrorban a környezetét, s erre nem lehet az a minisztérium válasza, hogy verekedjenek minél profibb módon. Nem azt várjuk, hogy sakknagymesterek oktassák őket, de a körülményeket figyelembe véve nem biztos, hogy a köreikben divattá vált boksz lenne a legideálisabb, ha már az adófizetők pénzéből erre is jut. Hajdúhadházon az idősek gondozását bíznák a cigányságra, most meg közpénzből „képzik tovább” agresszivitásukat. Nem volt még elég áldozat? Nincs még elég a cigányok által elkövetett személy és vagyon elleni erőszakból? Mit fog még indítani a kormány az integráció jegyében? Minden cigány fiatalnak tanfolyamot a pillangókés minél hatékonyabb használatáról, esetleg a lakatosmesterség trükkjeire is megtanítják őket a komolyabb zárak feltörése végett? Vagy esetleg a MÁV-nál cigánykvóta lesz a színesfémkötegek szerelésére? Magyarországnak ebből a politikából van elege. Ha Pintér, Orbán és a kormány nem képes megvédeni a tisztességes embereket, a Jobbik majd megteszi helyette. Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője Régebbi anyagok: - Bokszolni tanítja Madár a cigányokat - mire jó ez? - Tipikus: szakma helyett bokszolni (ölni) tanulnának a hétesi gyilkoscigók Reklám
Forrás: https://kuruc.info/r/26/111660/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Soros szerint iszlámellenesek vagyunk és miattunk nő a terrorizmus kockázata(pestisracok.hu) 

Parádés publicisztikát írt a The Guardian című brit napilapba Soros György, hírhedt nemzetközi spekuláns. A magyar származású milliárdos természetesen a migrációs krízisről és a terrorizmusról fejtette ki véleményét. Dolgozatát azzal indítja Soros, hogy "a terroristák és a demagógok akarnak megfélemlíteni minket, de ezt nem hagyhatjuk!" 

A mértékadó brit lap online hasábjain megjelent publicisztikában Soros nyomatékosítja, az Amerikai Egyesült Államokhoz és Európához hasonló nyílt társadalmak veszélybe kerültek, mert a terrorszervezetek, élükön az Iszlám Állammal rábukkantak a nyugati demokráciák Achilles-sarkára, az érzelmekre és a halálfélelemre. A nemzetközi spekuláns olyan kutatásokra is hivatkozik, miszerint az érzelmek irracionális cselekedeteket szülhetnek, a félelem pedig agyunk primitívebb részét aktiválja, amelynek hatására háttérbe szorulnak az egyéb normák, a normális gondolkodás és értékrend.

Soros György nyomatékosítja, az érzelmek és a halálfélelem eltérítik a nyugati társadalmakat és vezetőiket a helyes útról, a józan ész útjáról.

“A terroristák célja, hogy elhitessék a fiatalok muszlimokkal, hogy a terrorizmuson kívül nem létezik más alternatíva. Mindeközben a terrortól való félelem iszlamofóbiát vált ki a nyugati társadalmakban, pedig a fóbiák általánosításhoz vezetnek. Az európaiak és az amerikaiak minden muzulmánt terroristának fognak bélyegezni” – vélekedik a spekuláns.

A milliárdos természetesen receptet is ad a nyugati problémákra. Szerinte csak stratégiával lehet harcolni a terrorizmus ellen, a stratégia pedig a szír konfliktus felszámolása.

Soros György természetesen egy szóval sem említi, hogy gátat kellene szabni a migrációs hullámnak, mint ahogy a növekvő terrorveszélyről is hallgat. Szerinte az iszlamofóbia skandallum, és a nyugati társadalomnak szolidárisnak kell lennie, és nem szabad az érzelmeire hagyatkoznia.

“2016-ban meg kell erősítenünk elkötelezettségünket a nyílt társadalom mellett és elveink mellett, és ellen kell állnunk az olyan szirén énekeknek, mint amilyeneket például Donald Trump énekel a fülünkbe” – zárja dolgozatát Soros.

Tanulság: Soros szerint félelmeink irányítják életünket, döntéseinket, nem vagyunk szolidárisak, sőt iszlámellenesek vagyunk, pedig a nyílt társadalmak által fogunk megigazulni…

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Így látja a székelyeket egy indián sámán 

Antalfi József 2015-02-22 mihir.ro 
Több mint egy hónapja tartózkodik Székelyföldön Sid Hawkins (Shaman Hawk, törzsi nevén Aonchitak Cho Ni) Észak-amerikai indián sámán. Számos előadást tartott a gyakorlati spiritualitás a hétköznapokban témakörben, hamarosan Marosvásárhelyre, majd Budapestre utazik további találkozókra. Matriarchális társadalomból származik, négy lány édesapja, gyerekkora óta praktizál sámánként. Vallja: foglalkozzunk saját magunkkal, mert a gonosz erők legjobb barátja az a jó ember, aki ugyan tudna, de nem tesz semmit. Életéről, tevékenységéről, illetve székelyföldi tapasztalatairól kérdeztük. 
(...) 

- Egy hónapja tartózkodik Székelyföldön. Hogyan látja ezt a közösséget? 

- Sámáni folyamnak része az is, amikor minden körülmény lezárul körülöttünk és késztetést érzünk elmenni egy helyre. A körülmények hozták így, ezért jöttem ide. Azt látom, - hasonlóan más helyekhez, ahol a föld energiák megnyílnak -, hogy az emberek nyitottak. Amiatt különlegesek itt az emberek, hogy erős a kapcsolat a kulturális gyökerekkel, fenntartható a természettel való kapcsolódásuk. Majdnem minden étel (sajt, bor, zöldség, hús), amit ettem itt házi készítésű volt. Erről az amerikaiak csak álmodni tudnak. Sok társadalom, amikor megszabadult a diktátoruktól, fogta minden értékét és esztelenül rohant a civilizáció fele. Azt látom, hogy ez a folyamat itt is elindult, de az emberek időben észbe kaptak. Egy érzékeny ritmusban, meggondoltan haladnak előre. Látom: sok ember jól tudna bánni a saját tudásával. 

Kolumbia mostanra (tíz éve voltam ott) példa értékű ország lett Dél-Amerikában. Hasonló változások történhetnek itt is. Jó példa, mert nagyon vallásosak a kolumbiai emberek, de nagyon gyakorlatiasak is. Ahogy a székelyek is. Nagyon tetszik, amit itt látok, örülök, hogy itt lehettem. A nyelv, amit beszéltek, igazán nehéz. Amúgy nem feltétlenül az emberek hibája, hogy nem tisztelik magukat, hajszoltak a megélhetésért. Hiszem, hogy van egy előre tervezett program, amelyet neveltetésünk alatt kívülről ránk nyomnak. Ez gátol meg abban, hogy minden ember a saját erejének birtokosává váljon. Nincs kifogás arra, hogy ilyen sok háború legyen a világon egy időben. Ahogy arra sincs, hogy ilyen sok helyen éhínség legyen. Sokat beszéltem arról is ittlétem alatt, hogy fontos: az ember foglalkozzon saját magával. Emlékeztetem arra őket, hogy a gonosz legjobb barátja az a jó ember, aki nem tesz semmit. Talán az volt a látogatásom legfontosabb célja, hogy emlékeztessek erre mindenkit. 
(...) 

---

A mazdaizmus (az óiráni Ahuramazda névből) óperzsa vallás i. e. a 9-8 században keletkezett, amely később - i. e. a 6-5. században - összeolvadt Zoroaszter tanításaival A mazdaizmus az iszlám térhódítása előtti régi iráni vallás. A mazdaizmus a régi árja népek kultuszából ered. Eleinte azonosak voltak a hiedelmek, a fogalmakra alkalmazott istenségek rendszere. 
A perzsa vallás szembeállított két ellenséges hatalmat, a jó és a rossz istenségét és megalkotta belőlük a dualista vallást. (Később ez lett Zarathustra "igaz" vallása) "Óh, Azura Mazda! Felelj meg arra, amit kédezek, Ki volt kezdetben az igazságnak Teremtője és az Atyja? Ki jelölte ki a Nap és a csillagok pályáját a hold növése és fogyása ugyan kitől származik, ha nem tetőled?" (Ushtavad Gatha, XLIV.3.) 
"Sokféle úton jönnek Énhozzám, Pártha, s én minden úton eléjük megyek, mert az ösvény, amelyen jönnek, minden irányból, az Enyém."(Bhagavad Gita, IV. 11.) 

*** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu ***

Rejtélyes kőbányák - A Királyi Székesfőváros a Pilisben volt 

2014. június 3. Magyar Nő Magazin 
A Királyi Székesfőváros 
A hivatalos és amatőr kutatókat több mint 150 éve a legelső feltárások megkezdése óta foglalkoztatja a régi Budai várak, hozzátartozó intézmények és egyházi központok egykori helyének azonosítása. 
Ezek a kutatások napjainkban is tartanak, mert sokan úgy vélik a régi krónikások beszámolói, a helyrajzi adatok, metszetek, határbejárások és útleírások nem a ma Óbudának ismert területre vonatkoznak. Attila király és később Árpád vezér nem a ma ismert Aquincumba költözött be, itt leletanyagot nem találtak. A felső területeken viszont számtalan avar sírt és Árpád kori települést azonosítottak. E témához tartozik elválaszthatatlanul, hogy többek szerint a ma ismert Székesfehérvárra beazonosított metszetek és hadmérnöki (!) felmérési rajzok nem azt a területet mutatják, sőt kifejezetten oda nem illők, mert a képek a Pilisi hegyeket és domborzatot ábrázolják! A hivatalos álláspont igazságát a történészek és régészek közül is egyre többen kétségbe vonják, az új módszertani kutatási eredmények pedig megcáfolják... 
A Királyi Székesfőváros Pomáz térségében található! 
A Pilisben található kőbányák területe, egykori Várak-erődök helye 
A habsburg csapatok kétszer annyi lőport hoztak be az országba, mint amivel az összes várunkat lerombolhatták! A kijelölt várakat módszeresen tüntették el. A pilisi Székesfejérvár várfalait több mint 2000 katona hordta el. A Török harcok után az egész hatalmas Pilisi részen Magyar ember alig maradt életben. 9 jobbágy család: 56 ember és azokat is elkergették. A betelepített sváb, szerb, német és tót lakosság a várak-templomok még meglévő romjait kőbányának használta és házépítéshez elhordta. Ugyanúgy, mint Magyarország bármely más részén is ugyanezt tették, csak itt több volt a vár! 
A Magyar anyanyelvű emberek letelepedését ezeken, a helyeken megtiltották, mert tudtak a szájhagyományról. 
Csókakővár a Pilisben 
Szervesen csatlakozott a Királyi központhoz. Fejérvár előbástyája volt. A műholdas program felső-közép nézetből a várszerkezetet is kirajzolja! 

 
Csókakővár-ma kőbánya

A képen nyoma sincs a hatalmas kőbányáknak! Itt hívnám fel a figyelmet a térképen bal felső sarokban a magas területen feltüntetett "Alte Solmarer" feliratra. A kép alsó felén "Neue Solmarer" olvasható (Régi Solymár, Új Solymár). 
További képek aláírásai: 
Tehát ott ahol ma az erdő van ott volt a régi Solymár, vagyis fenn a magas területen volt az egész középkori város! Mi történt azzal a településsel, mi volt-van ma ott? 
A hátsó nyugatról jövő támadástól védi az erőd a várost. 
A Solymári fal és így már a neve is érthető! Ilyen átmérőjű falak védték a nagyvárost az aránylag alacsonyabb részeken. A régi kirándulások értelmét csak újból végigjárva a hatalmas területet értettem meg. 
A két erőd közötti út fent a hegy gerincén. Délről nagyon nehéz feljutni! 
A délkeleti erőd romjai. Az értelmezéshez a római burgusok önellátó életmódját kell figyelembe venni, hiszen ezen a vonalon van a Cotinok határa. 
A habsburg felmérési képek, amik pontos képet nyújtanak számunkra az akkori állapotokról nem mutatják a kőbányákat, pedig állitólag azokat már a rómaiak is használták. 
A "kőbányát" körbevevő hatalmas falak... 
Kőbánya köré kőfalat építenek több kilométer hosszan? 
A pontos katonai FELMÉRÉSI képeken NEM szerepelnek az Ürömi "KŐBÁNYÁK" 
Célkeresztben a Rókahegyi kőbánya és a II. katonai felmérési képen nincs kőbánya! MIÉRT? Talán mégsem római az a kőbánya? A betelepített szerbek svábok németek hordták el a várak és egyházi intézmények szétrobbantott alapjait és ezek alatt nyíltak a kőbányák. Egy csárdát feltüntetnek, egy hatalmas kőbányát, pedig nem. Furcsa. Nem mellékesen nagyon Fontos azonosítási pont a csárda ugyanis Kissing északi határát jelöli ! 
A Kalázi műholdkép a várról. Wikipedia: A falu határában található kőbánya már a rómaiak idejében is használatban volt, innen vitték a Hősök tere közepén álló "Ismeretlen katona" emlékmű sírkövét. 
Célkeresztben a Kalászi mészkőbánya, nincs ábrázolva! A hivatalos oldal szakemberei, történészeink szerint ezeket a habsburg (kis betűvel) katonai felméréseket tényként kell elfogadnunk, ezek precíz és pontos térképek. Számomra viszont pont azt bizonyítják, amit ezen a területen műveltek! 
A vizesárok mögötti várfal. 
A belső várfal! Fehérvár. Alba Regalis képein Burg felirattal jelölve ! Ha itt már a Rómaiak idejében kőbányák üzemeltek, akkor érthetetlen, hogy azok miért nincsenek ábrázolva. Pedig egyáltalán nem kis objektumokról van szó! 
A "kőbányát" körbevevő vizesárok és dupla falsor! A fal kövei összefüggő részt alkotnak a föld tetején. 
alba regalis - magyarno.com