Küzdelem a magyar nemzet megmaradásáért .

Küzdelem a magyar nemzet megmaradásáért .

A magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép!

2010. január 29., Drábik János

Senki nem tudja ma pontosan megmondani, hány hektárt művelnek Magyarországon névleges tulajdonosok. Még arra sincs válasz, hogy egyáltalán hasznosítják-e földjeiket, vagy csak parlagon tartják addig, amikor aztán nagy haszonnal eladhatják. Az állami területek kezelésével megbízott nemzeti földalapkezelő szervezet, a Nemzeti Földalaptulajdonában lévő földterület nagysága sem ismert. Így azt sem lehet tudni, hogy hány hektárral rendelkezik, mennyi felett gyakorol ellenőrzési jogot, és hány hektárt kinek és mekkora összegért ad bérbe. Valamivel pontosabb adatokhoz juthat az érdeklődő, ha tanulmányozza a Földet Életjáradékért program nyilvántartásait.
A legfontosabb kérdés az, hogy tulajdonolhat-e Magyarországon külföldi földet vagy sem. Azok az uniós állampolgárok, akik legalább három éve helyben laknak, és ugyancsak három éve mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, vásárolhatnak termőföldet, és földtulajdonosokká válhatnak. 2011-ben jár le az Európai Unióval kötött hétéves földvásárlási moratórium. Elvben ekkor megnyílik a hazai földpiac az Európai Uniós polgárok számára. Arról kevesebb szó esik, hogy 2011 után is van lehetőség arra, hogy a magyar állam meghatározza a földvásárlási sorrendet. Ebbe a sorrend-előírásba pedig bele lehet építeni olyan az EU által is elfogadott és alkalmazott szabályokat, amelyek megnehezítik a más tagállamokból érkező állampolgárok földvásárlását. Arra is van lehetőség, hogy a földvásárlási moratóriumot további három évre meghosszabbítsák az illetékes magyar hatóságok.
A termőföld tulajdonlással és használattal kapcsolatos további kérdés, hogy az állattenyésztő telepeket földhöz juttassák-e vagy sem. Vannak olyan érdekcsoportok, akik helyeslik, hogy a gazdasági társaságok földhöz jussanak, tekintettel a jelenlegi takarmányhelyzetre. Egy ilyen rendelkezés biztosíthatná a számukra a szükséges takarmányokat. Egy másik tábor szerint ezt nem célszerű megengedni, már csak azért sem, mert ezeknek az állattenyésztő telepeknek erre amúgy sincs elegendő pénzügyi eszközük. Arra is hivatkoznak, hogy a hazai állattenyésztő telepek jelentős része mára már külföldi tulajdonban van. 1994 előtt a szövetkezetek szerezhettek földtulajdont. 1994 után már csak magánszemélyeknek volt lehetőségük, de a cégek tulajdonában lévő földekről nem rendelkezett jogszabály. A szövetkezetek idővel átalakultak gazdasági társaságokká, és az így létrejött korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok tulajdonába termőföld került. Ez nem felelt meg az akkor érvényben lévő földtörvény rendelkezéseinek. Időközben az említett gazdasági társaságok jelentős részét eladták, az új tulajdonosok pedig a kellő pénzügyi eszközökkel rendelkező, többségében külföldi magánszemélyek, illetve jogi személyek közül kerülnek ki.
2009. végén becslések szerint a valamilyen formában külföldi állampolgárok kezében lévő földterületek nagysága 600 000 és 1 000 000 hektár között lehet. Ezek lényegében álcázott, ún. zsebszerződésekkel megszerzett földek. Ha viszont nemzeti elkötelezettségű kormány kerül 2010-ben Magyarország élére, akkor néhány jogszabály megváltoztatásával el lehet érni, hogy ne lehessen ezeket az álcázott szerződéseket érvényesíteni. A nemzeti kormánynak ismét olyan jogszabályt kell hoznia, amely az elővételi jogot a gazdálkodók számára biztosítja, tehát a tulajdonost részesíti előnyben a bérlővel szemben. További fontos követelmény a megszerezhető föld méretének a korlátozása. Az eredeti elképzelés az volt, hogy 300 hektárnál nagyobb földterületet egy magyar állampolgár se szerezhessen. Ma már a különböző jogszabályi kiskapuk miatt nem ez a helyzet. Ezért következetesen érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a termőföld azokhoz kerüljön, akik azt megművelik, és nem spekulációra alkalmas tőkének tekintik.
Az Európai Unió a saját alapelveit is megszegve, a tizenkét kelet-európai tagállama számára kötelezővé akarja tenni, hogy a termőföldre is kiterjedjen a tőke szabad áramlásának az alapelve. Az Európai Unió érvényes szabályai szerint a tulajdoni rendszer alapvető rendezése az adott tagállam hatáskörébe tartozik. A viszonosság, az egyenlő elbírálás és a kölcsönösség elvének a megszegésével az Európai Unió Bizottsága egy olyan értelmezést adott ki, hogy az újonnan csatlakozó 12 ország köteles tőkének tekinteni termőföldvagyonát. Az elmúlt időszak pénzügyi és gazdasági válsága nyomán már a valódi tőkénél is jelentős mértékben korlátozásra került a tőke szabad áramlása. Kiderült, hogy a teljesen ellenőrzés nélkül maradt tőkemozgások nagy visszaélésekhez vezettek és vezetnek. Mivel a termőföld már belső lényegénél fogva sem tőke, hiszen olyan természeti adottság, amelyet az ember nem állíthat elő, amely egyszeri és megismételhetetlen, ezért eleve helytelen volt a tőke szabad áramlása alá rendelni. Az Európai Unió Bizottságának ezt az értelmezését sürgősen vissza kell vonatni, és ennek a szabályozásnak ki kell kerülnie az Európai Unió jogrendszeréből. Egyértelművé kell tenni, hogy földtulajdon szabályozása mind a 27 EU-s tagállamban a nemzeti jogrendbe tartozik.Az összevont gazdaságtámogatási rendszer
Az angol nevéről Single Paymant Scheme, SPS-nek nevezett rendszer lényege, hogy a korábban az ágazathoz kötött támogatások a termeléstől független jövedelemtámogatássá alakulnak át. Nagyon lényeges, hogy a támogatási jogosultság történelmi alapon megszerzett alanyi joggá változik, ami megilleti a termelőt függetlenül attól, hogy mit termel a földjén. A szocialista agrárkormányzat szerint az SPS-rendszerelőnye a jelenleg alkalmazott rendszerrel szemben az, hogy jobban igazodik az agrárpolitika által elsődlegesnek tekintett követelményekhez. Stabilizálja az üzemi struktúrát és egyszerűsíti az adminisztrációt. A jövedelemtámogatássá alakuló mezőgazdasági támogatás az SPS-rendszer bevezetése után olyan vagyonértékű jog, amely forgalomképes, adható és vehető. A szocialista agrárpolitikusok szerint az SPS bevezetésével szavatolható a termelők jövedelembiztonsága és a termelők piaci kereslethez igazodó magatartása. Az SPS támogatás feltétele, hogy 19 környezetvédelmi, állatvédelmi és élelmiszerhigiéniai előírást szigorúan be kell tartani. Az SPS-rendszer bevezetése mintegy hárommilliárd forint értékű, új informatikai fejlesztést is szükségessé tesz. Az elfogadott szabályok szerint az SPS bevezetésekor alkalmazott történelmi alap a 2008-as év első három hónapjának valamelyikéből tevődik össze. Ez a termelési szint a bázis.
A Bajnai-kormány ragaszkodik az SPS-rendszer bevezetéséhez. Annak ellenére teszi ezt, hogy Sólyom László, köztársasági elnök alkotmányossági kifogásokkal élt az Alkotmánybíróságnál, és utólagos normakontrollt kért az SPS-rendszer bevezetése alapjául szolgáló törvénnyel kapcsolatban. Ennek a támogatásnak két összetevője van: aregionális (Magyarország ebből a szempontból egy régiónak számít), és a kiegészítő támogatás, amely a 2006-os támogatás alapján számítódik. Különösen nagy vitát váltott ki az, hogy az Uniós támogatásra jogosultság önálló vagyoni értékű jog lesz. A köztársasági elnök szerint sérti a jogbiztonság elvét, ha leválasztják a támogatáshoz való jogot a tulajdonjogról. Az így önállósuló vagyoni értékű joggal és a nyomában járó változással nem számolhattak azok a tulajdonosok, akik korábban hosszabb távú szerződést kötöttek földjeik bérbe-, haszonbérbeadására.
A haszonbérbeadott termőföldek tényleges forgalomképessége és így az értéke is csökken. Ezt a törvény-javaslat indokolása is elismeri azzal, hogy kimondja: „más ára lesz a földnek, ha azzal együtt támogatási jogosultságot is átruháznak, mint akkor, amikor erre nem kerül sor”. Sólyom László szerint nem maga a vagyonértékű jog létesülése alkotmányellenes, hanem az, hogy túl kevés a felkészülési idő. Az sem elfogadható, hogy a 2006-os támogatás alapján jár majd a támogatás kiegészítése, mert így azok a termelők hátrányt szenvednek, akik vagy a 2007-ik, vagy a 2008-ik naptári évben kezdték meg tevékenységüket. A szocialista kormány szerint azonban ezt a problémát megoldja az, hogy a kezdő gazdák is kapnak támogatást.
Eddig a SAPS (Single Area Payment Scheme), vagyis az ’Egységes területalapú számolás’ volt érvényben. Ha a SAPS-ot összehasonlítjuk az SPS-szel, vagyis az ’Összevont gazdaságtámogatási rendszerrel’, akkor kiderül például, hogy az állattartók sokkal több pénzt kapnak az új rendszerben. A  növénytermesztők nagyjából ugyanannyit, a gyepes legelő állattartások pedig sokkal kevesebbet. A MAGOSZ, aMagyar Gazdakörök Országos Szövetsége arra is felhívta a figyelmet, hogy az SPS-rendszer nem biztosít többletforrást, csupán az elosztás változik meg, mégpedig a szocialista-liberális kormányhoz közelálló körök érdekeinek megfelelően. Az állattartás valószínűleg azért részesül nagyobb támogatásban, mert ebben az ágazatban sokkal nagyobb mértékben jelen van a nagytőke, mint a növénytermesztésben. Akik az SPS-t támogatják, azt hangsúlyozzák, hogy az állattenyésztés rohamosan csökken, és ennek a negatív folyamatnak bizonyos fokig gátat szabhat az új támogatási rendszer. A MAGOSZ arra törekszik, hogy az új nemzeti kormány az SPS-rendszert törölje el.Turi Kovács Béla a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke 2009. novemberében elmondta, hogy az összes elérhető agrártámogatások 98%-át a mezőgazdasággal foglalkozók alig 2%-a kapja meg. Az SPS-rendszer végképp kizárná a kisebbeket a támogatási lehetőségek nagy részéből. A Fideszes országgyűlési képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a bérlő és nem a tulajdonos az, aki jogosult a támogatásra. Ha a bérlő felmondja a bérletet, elmegy a tulajdonostól egy másik bérleményre, akkor viszi magával a támogatási lehetőséget, a tulajdonos, pedig támogatás nélkül marad. A támogatás nélküli földek pedig gyakorlatilag értéktelenné válnak, és még bérbeadásra sem alkalmasak. Ez legalább másfélmillió magyar embert érint hátrányosan.
A szocialista-liberális kormányok következetesnek bizonyultak abban, hogy a nagybirtokrendszert részesítették előnyben, amely elsősorban gabonafélék monokulturális termelésére kíván berendezkedni. Ez hátrányos Magyarországnak, és csak egy szűk nagybirtokos rétegnek szolgálja az érdekeit. Egymillió új munkahely létrehozásához, pedig termőföldre van szükség munkavégzés céljából a legszélesebb rétegek számára.Miként lehet nemzeti tulajdonban tartani a termőföldet?
Tanka Endre, egyetemi tanár, akadémiai doktor „A nemzeti megmaradás programjaföldügyben” címmel olyan kívánatos földvédelmi stratégiát dolgozott ki, amely egybenlehetséges is, mert az Európai Unió és a Magyar Állam által hozott törvények keretei között maradva is biztosítja a magyar gazdák számára a termőföldet. Tanka tényként állapítja meg, hogy 1989. óta a tőkehasznosítást szolgáló neo-liberális földpolitika a magyar államterületet alkotó föld tőkeuralmi elsajátítására törekedett. A tőke szabad áramlása jegyében a tőkebefektető földtulajdoni monopol-helyzetét támogatta, a földhasználatban, pedig a nagyüzem-méretű tőkés nagybirtokrendszer kialakulását. Ezt a föld kisajátítási folyamatot az tette lehetővé, hogy Magyarország pénzügyi rendszere teljes mértékben a nemzetközi pénzügyi közösség felügyelete alá került.
Ma már bármely nép fizikai fennmaradását döntően meghatározza a földnek és a víznek, mint természeti létfeltételeknek a birtoklása, illetve az azokból való kizárásuk. Ezért hangsúlyozza az agrárjogi szakember, hogy a hazai földalap két évtizede tartó kiszolgáltatottsága a piaci tőkeuralom részére a társadalom felbomlásával, az állampolgárok honvesztésével járhat, amely magával vonja az idegen népesség befogadásának a kényszerét. Mindez a magyar nép fokozatos eltűnésével fenyeget.
A nemzetállam közfunkcióinak a visszaállítása ezt a veszélyes folyamatot fékezheti. A tőkeuralom elsajátítási érdekeit csak egy a magyar nemzet fennmaradásának elkötelezett, értékalapú birtokpolitika ellensúlyozhatja. A földnek a társadalom és gazdaságszervező közfunkcióival szemben háttérbe kell szorítani a föld tőkeképző, tőkehasznosító szerepét. A legfontosabb célok közé tartozik, hogy az állam szabad önrendelkezése a saját területét alkotó földre megmaradjon, és azt állampolgárai javára érvényesítse. Ehhez kapcsolódik az is, hogy az állam maga dönthessen a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar mindenkori termelési, feldolgozási és értékesítési képességének a hasznosításáról.
Ha az állami közhatalom, a közjó érdekében kívánja alakítani és befolyásolni a földviszonyokat, s ha a birtokrendet élő, működő rendszernek tekinti, akkor annak az alkotóelemeit – földtulajdon, földhasználat, földvédelem, földügyi igazgatás – alá kell rendelnie a demokratikusan kialakított közérdeknek. A földtulajdon esetében növelni kell az állami földtulajdon arányát. Átruházási tilalommal – a földalap mintegy kétharmadára – állami földalapot kell létrehozni. Az állami földkészletnek a családi gazdálkodást kell elősegítenie és a kis- és középüzemű termelőket kell olyan helyzetbe hozni, hogy megélhetésük, valamint demográfiai reprodukciójuk biztosítva legyen. A fiatal gazdák családtervezésének a felkarolásával bővíthető a foglalkoztatás, biztosítható a megélhetés, az egész vidék életminőségének a javítása.
A földhasználat birtokpolitikájának a rendelkezésre álló földterület közérdekű újraosztását kell szolgálnia. Az agrárjogi szakértő fenyegető veszélyként veszi számításba, hogy népvándorlási hullámok fogják Magyarországot elérni, és ezeket nemzetvédő módon kell kezelni. A föld élelmiszertermelő és élelmezésbiztonsági rendeltetését a többi földhasznosítási cél fölé kell emelni. Az értékalapú birtokpolitika szempontjából négy célt emel ki. Az egyik az, hogy a magyar állam területét alkotó földalapot – tulajdoni formájától függetlenül – nemzeti vagyonként kell megőrizni. A második ilyen cél az, hogy a mezőgazdasági üzemszabályozásnak a nagybirtokrendszer lebontásával, a földhasználó saját munkáján alapuló mikro, kis és közepes üzemek megszilárdulását és a termőföld eltartó képességének a növelését kell szolgálnia.
A harmadik célként azt jelöl meg, hogy a föld termelői és más célú használatánál ki kell zárni a közcélokkal ellentétes, nyereségszerző spekulációt, és az ezt érvényesítő birtoklási és földtulajdoni monopóliumnak a kialakulását. A negyedik cél, pedig az, hogy a földtulajdon és a földhasználat megszerzését elsősorban a helyi települési közösségek tagjainak kell biztosítani, akik állandó jelleggel letelepedtek, és mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdálkodók.Tanka Endre most ismertetett programjában ezt követően rátér arra, hogy milyen intézményrendszer tudná a leghatékonyabban biztosítani ezeknek a céloknak az elérését. Elsőként azt emeli ki, hogy az államnak a föld létfenntartó funkciói teljesítéséhez kettős szerepkört kell vállalnia. Egyrészt erősítenie kell saját földtulajdonosi helyzetét, másrészt közhatalmi irányítását ki kell terjesztenie az állam területét alkotó teljes földalapra akkor is, ha az adott föld másnak a tulajdona. Abból az elvből kell kiindulni, hogy az állam a legjobb földtulajdonos (mint látjuk ez pontosan az ellentéte annak a téveszmének bizonyult ultra-liberális dogmának, hogy az állam szinte mindig a legrosszabb tulajdonos). Csak az állami földtulajdon képes megakadályozni, hogy a földmagántulajdon egyeduralomra jusson, és a földhasználatot a tőkehatalom teljesen maga alá rendelje. Az el nem idegeníthető állami földtulajdon túlsúlya biztosíthatja a várható népvándorlási földigények közérdekű kezelését is.
Az állami földtulajdonos juttathat földbirtokot nem tulajdon, hanem tartós földhasználat címén a gazdálkodóknak méghozzá úgy, hogy e földhasználatot a közfunkciók teljesítéséhez kapcsolja. Az állami tulajdon teszi lehetővé, hogy intézményi hatékonysággal szolgálja a népesedési-stratégiát és a szociálpolitikát.
A program szerint három forrást célszerű bevonni az állami földtulajdon megalapozásához. Egyrészt elidegenítési tilalmat kell bevezetni a meglévő állami termőföldalapra. Ez mintegy egymillió kétszázezer hektár, főleg erdőből álló köztulajdon megőrzését biztosítja. A természetvédelmi területek 2010-ig kötelező kisajátítását ki kell terjeszteni a Natura 2000 hálózatra, ami további kétmillió hektár állami földtulajdont hoz létre. Végül a részarány tulajdonú földekből az államnak piaci áron fel kell vásárolnia, majd birtokrendezéssel tagosítania az e célra felkínált földeket. Ezek szintén az el nem idegeníthető állami földalapba kerülnek. Ez a forrás mintegy másfélmillió hektárral gyarapíthatja az állami földtulajdont, amely így elérheti a 4-4,5 millió hektárt. Ez az egész termőföldalapra vetítve, amely 7,8 millió hektár, megalapozhatja az állam irányadó földtulajdonosi súlyát, és a hazai földkészlet döntő hányadának közvagyonként, közcélokra hasznosítását. Ez biztosíthatja a magyarság, a magyar emberek, a magyar nemzet megmaradását.
Részletesen foglalkozik a program azzal, hogy az állam miként alapozhatja meg saját földkészletéből a családi gazdaságokat. A gazdálkodás feltételeit vállaló fiatal gazdák részére tartós használatra földet adhat. Az erdővagyont és a természetvédelmi területeket az állam közkincsként megőrzi a társadalomnak, de ez csak csekély mértékben segítheti a szántóföldi növénytermesztést és növelheti az ahhoz szükséges földalapot. Ugyanakkor erre szükség van az árutermelő családi gazdálkodás létrehozásához. Azért fontos, hogy a jogrendszer miként szabályozza az állam törvényes elővásárlási jogát a részarány tulajdonra, másrészt valamennyi termőföldre.
Tanka Endre szerint az állami földtulajdonszerzés földpiaci vételárral tetemes költségvetési pénzeket igényel. A magunk részéről ehhez azt tesszük hozzá, hogy ezt nem akadályozhatja az a körülmény, hogy a magyar államnak ma csak teljesíthetetlen méretű adóssága van. A munka-alapú magyar pénzeszközök kibocsátásával ez a probléma eredményesen kezelhető, de ehhez a jelenlegi külföldi pénzügyi struktúrák által irányított monetáris politikáról át kell térni a demokratikusan legitimált magyar állami szervek (országgyűlés, kormány, pénzügyminisztérium) által irányított monetáris politikára, az MNB által irányított és kizárólag a nemzetköz pénzvilág érdekeit szolgáló monetáris politikával szemben.
Tanka erőteljesen hangsúlyozza, hogy a földhasználatban az állam elsősorban nem tulajdonosi, hanem közhatalmi szerepet tölt be, amely hatósági kényszereszközökön és a végrehajtást biztosító szankciókon alapul. Az állam a föld felhasználását kivonja a pénztőke egydimenziós uralma alól, és helyette elsőbbséget ad a termőföld létfenntartó közfunkcióinak. Ezek közül a legfontosabb a társadalom élelmezésének a biztonsága. Ezért az állam alkotmányos felelőssége, hogy visszaszorítsa a földspekulációt és erősítse a föld termelői célú használatát a nem-termelői hasznosítással szemben. Ezt a célt a földalap közérdekű újraosztásával lehet elérni. Ennek alapintézménye a mezőgazdasági üzemszabályozás. Rendkívül fontos az a következmény, hogy ennek a megvalósításával az állam 5-10 éven belül lebonthatja a nagybirtokrendszert, és meghatározóvá teheti a földhasználatban a kis- és középüzemek arányát, ami viszont elősegítheti a családi gazdálkodás széleskörű megszilárdulását. Az államnak már most fel kell készülnie arra, hogy amikor növekszik az új népvándorlási hullámok nyomása, amikor egyre több menekült, betelepülő, hontalan személy érkezik az országba, akkor földigényeiket a magyar nemzet megmaradása szempontjából optimálisan tudja kielégíteni.
Az új földvédelmi stratégiának tehát meg kell tiltania a termőföld művelésből valóvégleges kivonását. Ezt csak szűk kivételként lehet megengedni, és az erre vonatkozó jogszabályokban pontosan és kimerítően fel kell sorolni azokat az eseteket, amikor erre – kizárólag közérdekből – mégis sor kerülhet. Akik pedig ezt a szabályt kijátsszák, olyan mértékű és ismétlődő bírságban kell részesíteni, amely szankcióként hatékony visszatartó eszköz a termőföld nem termelés célú felhasználásával szemben. A termőföld övezeti átsorolásáról való közhatalmú döntést el kell vonni mind a települési, mind az önkormányzati, mind az ingatlanügyi hatóságoktól. Ezt csak egy központi államigazgatási szerv, a Nemzeti Birtokpolitikai Központ teheti meg. Az állami földtulajdonra, ha ez szükséges, akár az alkotmány kiegészítésével is, elidegenítési tilalmat kell bevezetni. Az állami földtulajdonról és földhasználatról való döntést, továbbá a Nemzeti Földalap gazdálkodását és szervezetét ki kell emelni az állami vagyonról szóló 2007. CVI törvény hatálya alól.
Tanka Endre fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Földalap megszűntetésével egyidejűleg létre kell hozni a Nemzeti Birtokpolitikai Központot, amely országos hatáskörű központi államigazgatási szervként működne. A nemzeti kormánynak el kell érnie az Európai Unió Tanácsánál a magyar föld elidegenítési tilalmának a meghosszabbítását (moratóriumát) további három évvel a védzáradék alkalmazásával. Ez rendkívül fontos lépés, ugyanakkor tudatában kell lennünk annak, hogy a korlátlan földpiac megnyitására vonatkozó kötelezettség teljesítésének a halasztása önmagában semmit nem oldhat meg. Csak akkor védheti a magyar nemzet számára a létének alapját képező magyar termőföldet, ha a társadalom rá tudja kényszeríteni a politikai döntéshozókat, hogy ezt a három évet a Nemzeti Megmaradás földprogramjának a végrehajtására fordítsa.
Igen nagy előnye a Tanka Endre által készített Nemzeti Megmaradás Programjának, hogy teljes összhangban áll az Európai Unió és a magyar jog rendelkezéseivel. A javasolt gazdasági és jogi intézményrendszer bevezetésének minden alkotmányos és jogi háttere biztosítva van. Magyarország számára a pénzuralmi világrend korszakában ez az egyedüli esély arra, hogy a földet, mint élőhelyet és a termőföldet, mint az élet megmaradásának a feltételét kivonja a tőkeuralom hatalmi gazdasága alól, és megtartsa a magyar nemzet közös tulajdonában és használatában.
A magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép. Ha ezt a földet nem sikerül magyarnak megtartani, akkor csaknem biztos, hogy bekövetkezik az a nemzethalál, amelytől legnagyobb költőink oly nagyon óvtak minket. Vörösmarty Mihály azonban valószínűleg tévedett, amikor úgy gondolta, hogy „a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyászkönny ül”. Valószínűleg nem fogják az emberiség milliói gyászkönnyel szemükben siratni a magyarok eltűnését. Ellenben igen valószínű, hogy a magyar föld új tulajdonosai igen jól fognak élni abból a profitból, amit ennek a földnek a hozadékából fognak évről évre zsebre tenni.
Az a pusztító világerő, amely pénzuralmi eszközökkel megszerezte a világhatalmat magának, és amelynek a formális és informális hatalmi struktúrái irányítják az Európai Uniót is, s amely az első világháború után feldarabolta a történelmi Magyarországot, immáron a maradék Magyarország földjét is el akarja venni. Mivel a közvéleménynek az van tálalva, hogy az Európai Unió formális intézményei – EU Parlament, Bizottság, Tanács – irányítják ezt a nemzetek feletti birodalmi struktúrává átalakított bürokratikus intézményt, ezért felhívjuk a figyelmet arra, hogy az érdemi irányítást – természetesen informálisan – a pénzuralmi világrend magánszervezetei végzik. Közülük a legfontosabbakat megnevezzük: European Round Table of Industrialist (Nagyiparosok Európai Kerekasztala), European Council on Foreign Relations (Európai Külkapcsolatok Tanácsa), European Group of Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság Európai Csoportja), a Bilderberg Csoport és utoljára, de elsőként is említhettük volna a European Financial Services Round Table (Európai Pénzügyi Szolgáltatások Kerekasztala).
Az Európai Uniót irányító hatalmakkal, a Trianon néven emlegetett nemzetközi bűncselekmény elkövetőinek a jogutódaival, akik az összes érvényes nemzetközi jogelv – a történelmi, az etnikai és az önrendelkezési elv – felrúgásával darabolták fel Magyarországot, a leghatározottabban tudatni kell, hogy a maradék Magyarország területe és termőföldje a magyaroké. Ezt nemzetközi szerződésben is célszerű lenne rögzíteni. Ha pedig mégse a magyaroké, akkor mondják meg nyíltan, hogy kié?

A népszuverenitásnak vissza kell venni a monetáris felségjogokat

2010. január 29., Drábik János

Churchill 1960-ban, Bernben mondta a következőket: „Németországnak megbocsáthatatlan bűne a második világháború előtt az volt, hogy kísérletet tett gazdaságának kiszakítására a világkereskedelmi rendszerből, és arra, hogy kialakítsa saját pénzügyi rendszerét, amelyből a pénzvilág nem tud többé profitálni.” A nemzetközi pénzhatalomnak ez az ügynöke levonta a következtetést is: „Lemészároltuk a gaz disznót.” Ez azt jelenti, ha Magyarország ki akarna lépni abból a pénzuralmi világrendből, ahol egyetlen szabadság érvényesül valójában: az uzsorával való fosztogatás és a kamattal való jövedelem elvonás szabadsága, akkor számítania kell arra, hogy a nemzetközi pénzügyi struktúrák bosszút állnak Magyarországon.
A napokban az MNB, Magyarország központi bankja, a nemzetközi pénzvilág magyarországi helytartója 6,25%-ról 6%-ra csökkentette az alapkamatot. A nemzetközi pénzügyi struktúrákat kiszolgáló szervilis pénzügyi technokraták és az általuk fizetett tömegtájékoztatás önmagát túlszárnyaló, szinte lihegő alázattal lelkendezett: Immáron a legalacsonyabb az alapkamat 2006 óta. Ezek a komprádor, kozmopolita és kollaboráns pénzügyi technokraták és az őket csöpögő alázattal kiszolgáló újságírók csak azt felejtették el ehhez hozzátenni, hogy immáron már csaknem két éve világszinten igen alacsony a kamatszint. Egy magyar vállalkozónak még a 6%-os „alacsony” kamat esetén is 6-szor annyi kamatot kell fizetni, ha hitelhez akar jutni, mint egy cseh vállalkozónak. De 12-szer annyit, mint egy angol vállalkozónak. Mert Nagy-Britanniában már hosszabb ideje 0,5% az alapkamat, míg Csehországban 1%. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi pénzvilágnak ez a magyarországi helytartója, az MNB még mindig olyan pénzügyi feltételeket szab meg, amelyek teljesen versenyképtelenné teszik a magyar vállalkozókat.
Hogyan építsen meg például a magyar olajos magvak feldolgozására egy növényi olaj ipari feldolgozó üzemet egy magyar vállalkozó, ha neki 6-szor annyi kamatot kell fizetni a vállalkozáshoz szükséges hitelekért, mint mondjuk egy cseh vállalkozónak. A Magyar Nemzeti Bank csak üres közhelyekkel tudja megindokolni tarthatatlan álláspontját. A valódi indok az, hogy a nemzetközi pénzügyi struktúráknak szüksége van arra, hogy azokat a pénztartalékaikat, amelyekért a nyugat-európai bankokban csak 1-2% kamatot kaphatnának, azt a budapesti MNB-nél tömegesen elfektetve 4-5-6% kamat felárhoz tudnak jutni. Ma is mintegy 5 és 6 ezer milliárd forint körüli összeget tartanak a külföldi bankok az MNB-nél, és viszik el érte a 4-5%-kal nagyobb kamatjövedelmet. Az itt parkoltatott pénzek kamatfelárát a magyar költségvetés fizeti. Az a többletkamat, amit kizárólag a magyaroktól tudnak beszedni, mintegy 500 milliárd forint kamattöbblettel terheli meg a magyar költségvetést, vagyis a magyar adófizetőket.
Az európai bankrendszer – kizárólag saját önző profitérdekeit szem előtt tartva – rákényszerítette az Európai Unió közpinti bankját Frankfurtban, hogy az lehetőleg ne tartalékoljon magyar államkötvényeket. Ezáltal bizalmatlanságot kelt Magyarországgal szemben, és a „piacnak” becézett nemzetközi pénzügyi spekulánsokban azt a téves benyomást kelti, hogy valamiféle kockázati felárra van igényük akkor, ha Magyarországnak nyújtanak hiteleket. A magyar államkötvények semmivel sem kockázatosabbak, mint a nyugatiak. A pénzügyi spekuláns érdekcsoportok által irányított EU-bankrendszer azonban igényt tart kamatfelárra, és így kényszeríti arra Magyarországot, hogy állandóan 4-5%-kal több kamatot fizessen, mint a többi ország. Ez pedig teljes mértékben megakadályozza azt, hogy magyar gazdálkodó és vállalkozó a pénzügyi és gazdasági esélyegyenlőség alapján vehessen részt az EU gazdasági versenyében.
Az új kormánynak, ha nemcsak nemzeti retorikával akarja etetni a magyar lakosságot, hozzá kell nyúlnia azokhoz a monetáris felségjogokhoz, amelyeket ma az MNB bitorol, és ahol demokratikus felelősséggel nem tartozó kinevezett bürokraták döntik el, hogy versenyképes lehet-e egy magyar vállalkozó vagy se. A monetáris felségjogokat – pénzkibocsátás, kamatszabályozás, árfolyam szabályozás, hitelezés – a magyar Országgyűlés, a Kormány és a Pénzügyminisztérium ellenszolgáltatás nélkül engedte át a nemzetközi pénzvilág és budapesti helytartója, az MNB hatáskörébe. Feles törvénnyel adta át ezeket a fontos hatalmi jogosítványokat, tehát a nemzeti oldal kétharmados győzelme se szükséges hozzá, hogy ezeket a monetáris felségjogokat egy nemzeti kormány a saját hatáskörébe visszavegye. Ha nem veszi vissza, akkor valójában csak kozmetikai és retorikai változtatásokat tud megvalósítani. A magyar vállalkozókat, a magyar gazdasági élet szereplőit csak akkor tudja azonos versenyhelyzetbe hozni szomszédjainkkal és az EU többi országával, ha a monetáris feltételek is azonosak. A nemzetközi pénzvilág önzése nem engedi meg, hogy a Magyar Nemzeti Bank is levigye, mondjuk 1%-ra az alapkamatot, mert akkor nem tudnák leszívni a magyar társadalom jövedelmét. Ezért a kormánynak igenis a nemzetközi pénzvilág képviselőivel szembeszállva egy új, a nemzeti érdekeket fair módon figyelembe vevő megállapodást kell kiharcolnia.
Sem magyar jogszabályok, sem az Európai Unió jelenleg érvényes szabályai nem akadályozzák, hogy egy olyan kormány, amely az euró zónához még nem csatlakozott országot irányít, igenis érdemben beleszólhasson az adott ország monetáris döntéseibe. Ezért a jelenlegi magyar parlamenti választásokon kiemelt témává kell tenni, hogy a nemzeti érdekek nevében fellépő politikusok hajlandók-e a monetáris felségjogokat visszavenni a demokratikus felelősséggel tartozó intézmények – az Országgyűlés, a Kormány, Pénzügyminisztérium – hatáskörébe. Ehhez csatlakozik még az, hogy honlapom minden kedves látogatója, aki ezt a blog-bejegyzést olvassa, érezze úgy, hogy én személyesen felkértem arra: Követelje, hogy a kormányzat pontosan számoljon el azzal, hogy az egyébként teljesen feleslegesen Magyarországra rákényszerített 25 milliárd dollár IMF-EU készenléti hitelből mire költötték el azt a 20 milliárd dollárt, amit már felhasználtak. Már most jelezem, nem fognak sem őszinte, sem pontos választ erre a kérdésükre kapni. A készenléti hitel felvételének valódi oka ugyanis az volt, hogy azt a kamatfelárat, amit gátlástalan önzéssel leszívtak a magyar társadalomtól, azt teljes mennyiségben zavartalanul ki tudják vinni az országból. Más szóval az MNB-nél vezetett devizaszámlának a feltöltéséről volt szó, a kamattöbblet kivitele érdekében.

A magyar nemzet tagjai ma kisebbséget alkotnak Magyarországon

2010. január 29., Drábik János

Az egyre csökkenő lakosságú Magyarországon a magyar nemzethez tartozó magyar magyarok már hosszabb ideje kisebbséget alkotnak az érdekérvényesítés és a közéleti befolyás szempontjából. Pénzuralmi diktatúrává degenerálódott fél demokráciánkban négyévenként még érvényesül az egy fő-egy szavazat számbeli többség, de ezt folyamatosan felülírja a pénz és termelői vagyonnal rendelkező viszonylag kis létszámú érdekcsoportoknak az érdekérvényesítési fölénye.
A vagyon hatalom, és a magyar nemzetiséghez tartozók közös vagyona volt a nemzeti önrendelkezés alapja. A nemzeti vagyon átadása – elsősorban külföldiek, másodsorban pedig e külföldi pénzuralmi struktúrák hazai kollaboráns érdekcsoportjainak – megfosztotta a magyar lakosság mintegy 70%-át az érdekérvényesítés anyagi alapjaitól. A nemzeti vagyonnal az önrendelkezés is odaveszett.
A pénz és termelői vagyonnal rendelkező érdekcsoportoknak és politikai képviselőiknek behozhatatlan fölényük van a nyomtatott és elektronikus tömegtájékoztatás terén. Vagy ők ezen intézményeknek a tulajdonosai, vagy pedig azok működtetői függenek anyagilag ezektől a pénzvagyonos érdekcsoportoktól.
A pénzuralmi diktatúra haszonélvezői bevezették a gyakorlatba azt az elvet, hogy a választási ígéreteket nem kell szó szerint venni, nem kell azok betartását számon kérni. Ily módon a pénzuralmi csoportok számára szalonképesnek hirdetett választási ígéretek, illetve azok megszegése a választások után, valójában törvényesíti azt a demokrácia-ellenes gyakorlatot, hogy semmibe lehet venni a számbeli többség (egy fő-egy szavazat) választáson kifejezett akaratát.
A pénzhatalom számbeli kisebbséget alkotó érdekcsoportjai a többséget alkotják, amikor egyedül ők határozzák meg, melyik téma lehet a választási kampány része, továbbá melyik választási ígéretet kell betartani, és melyiket kell csak a választási propaganda részét képező üres ígéretnek tekinteni. A hamis választási ígéretet a közélet tisztasága ellen elkövetett közéleti bűncselekménnyé kéne nyilvánítani. Ha szokásjogi alapon átmegy a gyakorlatba, miszerint nem kell betartani a választási ígéreteket, akkor az megakadályozza az érdemi-etikai demokrácia érvényesülését. A mai Magyarországon pedig a lakosság, a szavazó állampolgárok túlnyomó többsége számára már csak ez az egyetlen eszköz, ami még úgy, ahogy megmaradt. Ha ezt az eszközt is elveszik a magyar társadalomtól, akkor már csak a demokrácia karikatúrájáról, egy degenerált üres formáról beszélhetünk.
Több ún. alkotmányjogász is elválasztja a demokratikus közélet politikai tartalmát a demokratikus formák betartásától. A közjog, mint forma valójában, mint tartalmat objektivizálja, ülteti át gyakorlatba a politikát. Ha pedig ez a politika pontosan a választási ígéretek üressége, álnoksága, félrevezető propagandafogásai miatt hamis, akkor a közjog formáinak a betartása már csak üres formalitás, egy lényegétől megfosztott, kiherélt tartalmat objektivizál. A forma objektivizált tartalom. Az érdemi demokrácia, mint forma csak igaz politikai tartalmat fejezhet ki.
Egy viszonylag hétköznapi hasonlattal, hiába gyártom le szabályosan a kolbászt minden technológiai, egészségügyi és jogi előírás kínos betartásával, ha a hús, amiből a kolbász készült, romlott volt. Kissé jogászibban megfogalmazva, nem lehet a keretein túlfeszített jogpozitivizmussal kiüresített formát, a társadalmi igazságosságot, az esélyegyenlőséget és az igaz tényekre támaszkodó tartalom fölé emelni. A tartalom az első és a meghatározó.

Hogyan lehet megfékezni a korrupciót?

2010. január 29., Drábik János

Hazai és Európai Uniós szakértők egybehangzóan állapítják meg, hogy a magyar nemzeti jövedelem túlzottan nagy részét emészti fel a korrupció. A korrupció szempontjából Magyarország besorolása egyre romlik, és 2009-ben mélypontot ért el. Elvben mindenki egyetért azzal, hogy ezt a káros jelenséget vissza kellene szorítani. Az a mód, ahogyan ezt végre akarják hajtani, a korrupció ellenes erőfeszítéseket közhelyek pufogtatására redukálja. A korrupciónak ugyanis a jelenlegi pénzuralmi rendszerben magába a rendszerbe beágyazott, rendszerfüggő okai vannak.
Aki csak részben is ismeri írásaimat vagy előadásaimat, az tudja, hogy régóta hangsúlyozom: a vagyon hatalom. A túl nagy vagyon pedig túl nagy hatalom. Ha nem teszünk semmit túlvagyonosodott érdekcsoportok minden mértéket felrúgó pénzügyi fölénye ellen, akkor csak szentelt víz és varázsmondóka, vagyis üres retorika a korrupció elleni küzdelem hangoztatása. A túlzott vagyoni hatalmi fölény ellenállhatatlanul csábít a visszaélésre. Ugyanis a pénzügyi és gazdasági főhatalmat megszerzett érdekcsoportok ezt a pénzügyi és vagyoni fölényüket a korrupció legváltozatosabb technikáival alakítják át politikai döntésekké.
Ebben a folyamatban maximálisan támaszkodnak az elburjánzott és értelmes keretein túlfeszített titkosításra. Magyarországot elárasztották a legkülönfélébb titkok: a banktitok, a gazdasági versenyhez fűződő titkok, a nemzetbiztonsági titkok, az államtitkok és lehetne sorolni, hogy mi mindent nem titkosítanak ma le, sokszor teljesen értelmetlenül és nem egy emberöltőnyi időre, hanem gyakran 50 és 80 évre is, ahogy erre már akadt példa az elmúlt két évtizedben. A titkosításnak ez a teljesen értelmetlen túlfeszítése valójában a bűncselekmények elkövetőit, többek között a korrupció eszközét használók érdekeit védi, és rendkívül káros a társadalom egésze számára. Ha az eljövendő politikai döntéshozók nem tesznek semmit a mértéktelen titkosítási mánia ellen, akkor továbbra se lesz lehetőségnek a magyar társadalomnak arra, hogy a nyilvánosság nyomása alá helyezze a hatalom gyakorlóit, és a fokozott alulról jövő ellenőrzéssel korlátozni lehessen mind az aktív, mind a passzív korrupciót, a tömeges méretű visszaéléseket.
Ma, amikor sem a személyhez kötődő erkölcsiségnek (moralitásnak), sem a társadalom egészéhez kötődő erkölcsnek (morálnak) nincs ázsiója, amikor utópiák naiv hirdetőinek nevezik azokat a társadalomkutatókat, akik az erkölcsiséget és az erkölcsöt kutatják, vagyis az etika tudományát művelik, nos, ebben a helyzetben csak az számít bűncselekménynek, ami lelepleződik. Minden visszaélés a közérdek rovására eltűrt, megengedett, sőt támogatott, amíg az titokban marad. Csak a lelepleződött bűnelkövető számít bűnözőnek. Mivel hiányzik az erkölcs, mint külső és az erkölcsiség, mint belső fegyelmező erő, ezért csak a jogi szabályozók működnek, de csak többé-kevésbé. Ha tehát a titkosítás túlfeszítésével ezeket a bűncselekményeket és visszaéléseket állami jóváhagyással rejtve tartom a társadalom nyilvánossága elöl, akkor valójában az állam maga támogatja a korrupciót. Maga az állam segíti elő, hogy egyre többen ki tudják vonni magukat korrupt magatartásuk következményei alól.
Összefoglalva, aki tehát nem nyúl ahhoz, hogy megszűnjenek a vagyoni és jövedelmi viszonyokban jelenleg meglévő rendkívül eltúlzott aránytalanságok, akkor az nem tudja megakadályozni, hogy a túlvagyonosodott érdekcsoportok a korrupció legváltozatosabb technikáival konvertálják át fölényüket politikai döntésekké. Ha pedig nem csökkentem a társadalom érdekeit semmibe vevő eltúlzott méretű titkosítást, akkor megakadályozom azt, hogy a korrupció és más bűncselekmények elkövetőit a nyilvánosság nyomása alá helyezve leplezzük le, és ily módon ne csak kenetteljes szavakat vessünk be a korrupció ellenes harcba, hanem eredményekhez vezető, valódi intézkedéseket is.

Két előzetes megjegyzés a jelenlegi kormányváltás bejelentéséhez

2009. március 25., Drábik János
Gyurcsány Ferenc bejelentéséhez annyit, hogy számára a reform a magyar munka jövedelmének az átcsoportosítását jelenti a munkától a nemzetközi pénztőke javára. Ennyiben igaz az, hogy Magyarországon ma az MSZP tekinthető a nemzetközi pénztőke nagyobb létszámú pártjának, az SZDSZ és az utóbbi időben már az MDF a nemzetközi pénztőke kisebb magyarországi képviselőinek. Aki a magyar lakosságtól további jövedelmet csoportosít át a pénztőke javára, és ezzel pusztítja a magyar nemzetet, azt nem lehet a magyar nemzet hiteles képviselőjének tekinteni. Nem attól magyar valaki, hogy magyarul beszél és magyar állampolgár. Attól magyar valaki, és beszélhet a magyar nemzet nevében, hogy akár a nemzetközi pénzügyi rendszerrel is szembeszáll a magyar nemzet érdekeinek a védelmében. Aki szervilisen a telhetetlen pénztőke minden kívánságát teljesíti, az nem tekintheti magát a magyar nemzet képviselőjének.
Az a nemzetközi pénztőke és neoliberális politika, amely megszüntette roma honfitársaink életlehetőségét, megszüntetve azokat a munkahelyeket, ahol korábban dolgozhattak, az valójában a hazai cigány származású magyar lakosság ellensége. A demokrácia azt követelné, hogy a népszuverenitás hordozója, az állampolgárok közössége politikai döntéseket hozhasson. Minden olyan lehetőség, amely szűkíti az alkotmányban is foglalt közvetlen demokrácia mozgásterét, alkotmányellenesnek és demokráciaellenesnek tekinthető. Ezek előzetes megjegyzések, részletes és elemző kifejtésükre a későbbiekben kerül sor.
Lendvai Ildikó azt állította, hogy a Fidesznek ezek szerint nem Gyurcsány Ferenc személyével volt gondja, hanem azt akarja, hogy ne jöjjön létre nemzeti többség. A kérdés az az MSZP frakcióvezetőjéhez, hogy hol van az a nemzetrész, amely ma az MSZP mögött áll. A legutóbbi közvéleménykutatási adatok szerint ez 15 és 20% között mozog. Vagyis a parlamentben lévő MSZP képviselők mögül elmozdult saját szavazóbázisuk. Amit az MSZP ma képvisel, azt a magyar társadalom kevesebb mint 1/5-e támogatja. Ezért ha valóban demokratikusan gondolkodna  frakcióvezető asszony, akkor azon fáradozna, hogy olyan politikát képviseljen az MSZP, amelynek vannak támogatói. Ezért az egyetlen demokratikus megoldás, ha azokhoz fordulunk, akiktől a jelenlegi parlamenti képviselőik is a megbízást kapták, vagyis a választópolgárokhoz. Aki ellenzi a választópolgárok megkérdezését, az valójában ellenzi az etikai, érdemi demokrácia érvényesülését. Valójában egy, a lakossággal szembefordult politikai érdekcsoportnak a pillanatnyi érdekeit képviseli az ország, a nemzet egészének – többségének – szükségletei, érdeki és értékei helyett.  Jó lenne, ha a frakcióvezető asszony elgondolkodna azon, hogy mióta azonos a nemzetközi pénz és korporációs oligarchia a magyar nemzettel. Ha ugyanis konkrétan végig vesszük, hogy frakcióvezető asszony milyen érdekek mellett szállt síkra, akkor megállapíthatjuk, hogy azok a nemzetközi pénzvilág érdekei. Ezért őt a globális pénzügyi világelit egyik magyarországi szóvivőjének tekinthetjük, nem pedig a magyar nemzet képviselőjének, amelyre állandóan hivatkozik. Ha biztos, hogy a magyar nemzetet képviseli, akkor miért fél annyira a megmérettetéstől, hogy a választók elé álljon?

MNB törvény, a szervezett magánhatalom "alkotmánya"

A nemzetközi pénzügyi közösség, - a pénzvilág - már hosszabb ideje önálló intézményrendszerrel bíró szervezett, és öntörvényű magánhatalomként működik, amelynek megvan a saját stratégiája, hatalomgyakorlási technikája. A nemzetközi pénzoligarchia, mint szervezett magánhatalom, egyrészt formális intézményekre, másrészt informális struktúrák rejtett hálózatára támaszkodva a magántulajdonaként működteti a világ pénzrendszerét, amelynek a segítségével az ellenőrzése alatt tartja a világ gazdasági és politikai folyamatait is.

Carrol Quigley, a Harvard, a Princeton és a Georgetown Egyetem tanára, a hivatalos, - főáramlatú - történetírás reprezentánsa, aki a legtekintélyesebb pénzdinasztiák magán archívumait is kutathatta több éven keresztül, így ír 1350 oldalas munkájának, a Tragedy and Hope"-nak a 324. oldalán:

"...a pénztőke hatalmasainak messzetekintő célja nem kevesebb, mint a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerének a létrehozása, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon ellenőriznék összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak..."

A néhai Lincoln amerikai elnök pedig ezt mondta a pénz szervezett magánhatalmáról 1863-ban:

"A pénzhatalom béke idején élősködik a nemzeten, háborús időben pedig összeesküszik ellene. Despotikusabb, mint a monarchia, arcátlanabb, mint az autokrácia, és önzőbb, mint a bürokrácia. Olyan válság közeledtét látom a közeljövőben, amely megbénít, és arra kényszerít, hogy remegjek hazám biztonságáért. A korporációk kerülnek uralomra és a korrupció korszaka köszönt ránk. A pénzhatalom arra törekszik, hogy fenntartsa uralmát, kihasználva az emberek előítéleteit, egészen addig, amíg a gazdagság néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság elpusztul."

Az idézetek sorát folytatni lehetne. Itt elég arra rámutatni, hogy 1982-től kezdődően ez a szervezett pénzhatalom rendezkedett be Magyarországon. A két szervezett hatalomnak, azaz a szervezett közhatalomnak, az államnak is van egy alaptörvénye, valamint a szervezett magánhatalomnak is van "alkotmánya". A szervezett közhatalom központi intézményei az országgyűlés, a kormány, a bíróságok és az alkotmánybíróság. A szervezett magánhatalom központi intézménye a de facto magánosított, abszolút függetlenséget élvező központi bank, az MNB, de intézményrendszeréhez tartozik a bankrendszer és a pénz- és értékpapírpiac egésze. A közhatalom alaptörvénye az alkotmány, a magánhatalom alaptörvénye az MNB törvény, amelynek most van folyamatban a módosítása.

A szervezett közhatalom demokratikus formák betartásával, de a választópolgároknak az érdemi döntéshozatalból való kizárásával működik. A formális demokrácia kulisszái mögött ott van a ma legfontosabb hatalmat, a monetáris hatalmat magánmonopóliumként kézbentartó szervezett magánhatalom, a nemzetközi pénzoligarchia és magyarországi gépezete. Ez a szervezett magánhatalom Magyarországon is részben formális, részben pedig informális, rejtett struktúrák működtetésével hozza meg, és hajtatja végre érdemi döntéseit. Mivel uralma magántulajdonán és monopolhelyzetén alapszik, ezért hatalomgyakorlására is az autokratikus, sőt diktatórikus módszerek a jellemzők, amelyek azonban el vannak rejtve az arctalan pénzviszonyokba.

A pénzoligarchia szervezett magánhatalmának a működése Magyarországnak jelenleg mintegy évi 8 milliárd dollárjába (2400 milliárd forintjába) kerül. Ez a pénz lényegében ellenszolgáltatás nélkül áramlik ki az országból. 

A népszuverenitás ellenőrzése alól kivont és az államtól független - értsd: kizárólag a pénzoligarchiától függő - monetáris hatalom segítségével a nemzetközi pénzvilág és hazai gépezete minden évben ekkora nagyságrendű jövedelemelvonást kényszerít rá a magyar társadalomra.

A magánkézbe került monetáris hatalom - amely pénzuralmi korunkban a legfőbb hatalom - a korrupció strukturális oka Magyarországon. Az irányító hatalmi elitnek csak úgy szabad törvényeket hoznia, kormányoznia és bíráskodnia, hogy a pénzoligarchia által kialakított magánpénzrendszer - az eladósítás és a kamatjáradék mértéke - ne sérüljön, mert ez biztosítja a pénzoligarchia számára minden évben a 8 milliárd dollárnyi jövedelmet. A pénz szervezett magánhatalma gazdasági túlsúlyával maga alá gyűri a politikai elitet. A pénzügyi túlhatalom a korrupció kifinomult technikáival konvertálódik át politikai döntésekké. Ez a magyar társadalom legmeghatározóbb korrumpálása.

 Ha a politikai elit éppen döntési helyzetben lévő része kísérletet tenne ennek a kamatjáradék és adósságszolgálat, valamint profit formájában fizetett jövedelem-átcsoportosításnak a korlátozására, vagy a monetárisrendszer megváltoztatására, akkor a pénzoligarchia rejtett hálózatával - és média hatalmával - eltávolítaná a kormányzásból. Ehhez a strukturális korrupcióhoz képest az összes többi korrupciós jelenség másod-vagy harmadrendű.

Magyarországon a szervezett közhatalom túlságosan meggyöngült, és alárendelődött az egyre erősödő szervezett magánhatalomnak. Az állam nemcsak a gazdasági életből vonult ki indokolatlanul nagymértékben, hanem kifejezetten állami jellegű közfunkciókat is átadott a szervezett magánhatalomnak. Mivela szervezett magánhatalom demokratikus technikákkal nem ellenőrizhető - nem kell a választók elé állnia és hatalma időhöz sincs kötve -, így hosszú távra tud tervezni. Pénzügyi túlsúlyánál és elmozdíthatatlanságánál fogva mindig fölénybe tud kerülni azzal a megfélemlített, megzsarolt és függőhelyzetű politikai elittel szemben, amelynek négy évenként mégiscsak a választópolgárok elé kell állnia, és amelynek viselnie kell a politikai felelősséget nemcsak a saját, hanem a szervezett magánhatalom döntéseiért is.

Jól példázza a magyar jogállamiság korlátait az a tény, hogy a kereskedelmi bankok által elvesztegetett százmilliárdokért, a Postabak 170 milliárdjáért, a bécsi CW Banknál eltűnt százmilliárdért eddig senkit nem vontak felelősségre. Ugyanez mondható el arról, hogy nem készült átfogó és pontos zárszámadás a nemzeti vagyon 80%-ért kapott összegek sorsáról sem. Az MNB-hezellenértékként befolyt devizát kizárólag adósságszolgálatra fordították, mégis az ország egészét terhelő összkülföldi és belföldi adósság együttes összege 1989-től 2000. novemberéig 20,5 milliárd dollárról mintegy 80 milliárd dollárra növekedett, azaz megnégyszereződött. A magyar gazdaság egészének ma már ennek a 80 milliárd dollárnak a hozamát kell kitermelnie.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy

 korunkban a legfontosabb hatalom az a monetáris hatalom,

 amelyet a parlament ellenszolgáltatás nélkül adott át 1991-ben az abszolút függetlenséget élvező MNB-nek. 

Az MNB törvény módosításakor meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy ha sem a demokratikusan választott és a politikai felelősséget viselő parlament, sem a kormány érdemben nem ellenőrizheti többé a monetáris hatalom gyakorlását, akkor mi a garancia arra, hogy az MNB teljesen független vezetősége ezt a monetáris hatalmat az ország és a magyar nemzet érdekében, nem pedig a külföldi- és belföldi pénzvagyontulajdonosok érdekében fogja felhasználni? A tények tanulmányozása azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság olcsó közvetítő közeggel való ellátása helyett

 az MNB 1991-től elsősorban a nemzetközi pénzügyi közösség kiszolgálását, és a bankvilág kamatjövedelmének a biztosítását tartotta szem előtt.

Csehországban nemrég úgy módosították a CSNB alapszabályát, hogy megnövelték a monetáris hatalom állam részéről történő érdemi ellenőrzését. Azaz a prágai törvényhozás és a cseh kormány a társadalom egészének az érdekét a jövőben fokozottan kívánja érvényesíteni a monetáris politika kialakításában és ellenőrzésében.Magyarországon viszont az ellenkezőjét készítik elő: a választott népképviseleti szervek többé semmilyen módon nem szólhatnak bele a monetáris politika érdemi kérdéseibe. Az MNB többé nem hitelezhet a legkisebb mértékben sem a költségvetésnek. Az állam ma már pénzt csak adósságlevél formájában bocsáthat ki, amelynek várható adóbevétele a fedezete. Ugyanerre a fedezetre támaszkodva olcsó közhitelt, kamatmentes pénzt is kibocsáthatna A pénzvilágnak azonban pont azért van szüksége az ellenőrizetlen monetáris hatalomra, hogy ezt lehetetlenné tegye. Azt állítják, hogy a költségvetés jegybanki finanszírozása inflációt gerjeszt, de azt nem magyarázzák meg, hogy az adóslevél (államkötvény) formájában történő finanszírozás miért nem okoz inflációt, hiszen a kamattal megterhelt - és így megdrágított - pénz inflációs hatása jóval nagyobb. (A kamat ugyanis költségként beépül a termékek és szolgáltatások áraiba, és feleslegesen drágítja azokat.)

Az MNB törvény most folyamatban lévő változtatása tovább gyöngíti a népszuverenitást, még formálisabbá teszi a demokráciát a parlament és a kormány hatáskörének a további szűkítésével.

 A szervezett magánhatalom "alkotmánya", az MNB törvény, 51%-os jogszabály. 

A koalíció most - legalább részben - helyreállíthatná a népszuverenitást a legfontosabb hatalmi ágazat, a monetáris hatalom felett. Még a Népszabadság munkatársa is azt kérdezte a lap karácsonyi számában a távozó MNB elnöktől, hogy a honatyák vajon nem tudták mit tesznek, amikor 1991-ben "csont nélkül" - azaz minden ellenszolgáltatás nélkül - lemondtak legfontosabb hatalmi eszközükről, a monetáris hatalom gyakorlásáról? Vajon most tudják-e a képviselők, hogy milyen nagyhorderejű kérdésben döntenek, amikor jóváhagyják az MNB törvény tervezett módosítását? Szeretnénk, ha a képviselők - mielőtt tovább növelik a jegybank amúgy is túl nagy függetlenségét - válaszolnának arra a kérdésre: mi a garancia arra, hogy az érdemben nem ellenőrizhető központi bank a közérdeket, nem pedig a nemzetközi pénzvilág érdekeit fogja szolgálni monetáris döntéseivel?

Kérdezzék meg a honatyák koppenhágai kollégáikat, hogy a dánok többsége - több népszavazáson is - vajon miért utasította el a monetáris hatalom állam által gyakorolt érdemi ellenőrzésének a megszüntetését, és ragaszkodott továbbra is nemzeti ellenőrzés alatt álló pénzrendszeréhez?