2020. március 5., csütörtök

Első nagy zsidó lakópark gyűjtő akció (frissítve az első találatokkal)






















Első nagy zsidó lakópark gyűjtő akció (frissítve az első találatokkal)




Nem véletlenül csillag alakú (illusztráció)

A nemzeti oldalon sajnos csak legenda szintjén, de mindenki tudja, hogy vannak zsidó lakóparkok Magyarországon. Mi megkíséreljük összegyűjteni őket. Segítsen Ön is a bosszú népének szándékát leleplezni!
Ha Ön tudja, hogy hol laknak zsidók, hol van zsidóknak épült lakópark, akkor nincs más dolga, mint a radioKUKACszentkoronaradio.com e-mail címre elküldeni a hely címét, leírását (mikor épült, hány lakásos, lakják-e már, mit lehet róluk tudni stb.). Ha van, akkor várunk fotókat, videókat is.
Az akció célja, hogy az eddig legenda szinten létező jelenséget be tudjuk bizonyítani, vagy esetlegesen cáfolni (bár, ha nem kapunk információkat, attól még nem biztos, hogy nincs is ilyen). Másodlagos, de igen fontos cél, hogy össze is gyűjtsük ezeket a helyeket és közzé tudjuk őket tenni.
Kérjük az akció sikerének érdekében minél többen osszák meg ezt a felhívást, terjesszék, és aki helyszínt küld nekünk, az minél pontosabb információkkal szolgáljon!
A beküldött helyszíneket természetesen közzé fogjuk tenni. Fontos, hogy önmagában egy nagyobb beruházás (akár lakópark, akármi más), még nem biztos, hogy zsidó érdekeket szolgál, még akkor sem, ha azt a bizonyos lakóparkot gazdagok lakják. Nem tudunk mit kezdeni csak lakóparkok felsorolásával, ami mellett semmi adat sincs oda írva, legfeljebb az, hogy hol található. Mi nem a gazdagabbakat vadásszuk, hanem zsidóknak készülő és/vagy izraeli cégek által kivitelezett projekteket.
Az első megküldött (és értékelhető) adatok:

Budapest XIII. Marina part

Bár konkrét bizonyítékok nincsenek, azonban nagyon sok a furcsaság. Például, hogy a Jewis Meeting Point oldalán hirdetik a lakógyűlésüket.


Továbbá a kivitelező az az Autóker Holding Zrt. volt, ami nyíltan zsidó érdekeltségű (lásd alább).

Dunaharaszti (Pagony Rezidencia) és Budapest (Tölgyes lakópark) - Shofar Kft.:

A Dunaharasztiba tervezett lakóparkot 2006-ban kezdték el építeni, a terv több házzal is számolt, de mindmáig csak 3 ház épült meg. A mellette lévő Nádor lakópark (melyet egy Német Immocon Kft. nevű cég építtetett) hamar benépesült, valószínűleg ez tetszett meg a Pagony Rezidenciát építtető Shofar Ingatlanfejlesztő Kft.-nek is, ha egyáltalán ez volt a céljuk és nem más, de a várt eladás elmaradt. Jelenleg is több lakás vár eladásra 2007 óta, mióta a 80 lakásos 3 épület elkészült. A honlap szerint 64 lakás még mindig megvásárolható.
A Pagony Rezidencia honlapja az elmúlt években nem frissült:http://www.pagonyrezidencia.hu/index_ok.html

A Shofar Kft. cégkivonata szerint (érdemes megnézni) az egyik tulajdonos izraeli, a másik amerikai. A magyarországi helytartójuk egy ügyvéd, dr. Jákó János, amúgy a Hanwha Bank igazgatósági tagja: http://www.hanwhabank.hu/hu/magunkrol
Az építtető Shofar Kft. nevéhez fűződik a Budapesten , a XI. kerületben épült Tölgyes lakópark is, ahol a honlap dokumentumai közötti referenciák alatt kiderül, hogy a Shofar Kft. izraeli hátterű. Íme: https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:N94093sQmf8J:www.legrand.hu/hu/hu/liblocal/pdf/referencia/referencia%2520T%25C3%25B6lgyes%2520Lak%25C3%25B3park%2520-%2520Budapest.pdf+shofar+kft&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEESgFtKyIGAoYDDwFOONVWi01uUwM24lP...
A Sófár egy zsidó hangszer: egy egyszerű kosszarv, melyet kürt módjára szólaltatnak meg. A régi zsidóság életében a sófár nem csak a zsidó év kezdetének alkalmával volt fontos hangszer, hanem a fontosabb események, böjtök, háborúk jelzésére is szolgált.Ez az információ a következő linken található: http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%B3f%C3%A1r

Páty - Orgona lakókert

Maszek írja hozzászólásában:
"Egyébként meg zsidóba fut az ember akkor is, ha beüti a keresőbe a "Páty" és a "lakókert" szavakat.
Ahogyan @warning írta: magyar középosztály, zsidó kivitelezővel, aki ott és azt vágott át akit csak tudott az "Orgona" lakókert építése során, amikből kettőt is elkövetett a kivitelező "úriember", nevesen Grósz György, a Curlington-Páty Kft ügyvezetője, tulajdonosa. De van, aki úgy ismeri, hogy Yehiel Gross.
(Beütöm a nevet a keresőbe és a nem túl sok találat között mi az első? "Kikapcsolták a gázt az izraeli befektető lakótelepén ...")
További ismeretekkel is tud még szolgálni egy kereső Páty tekintetében, ha a falu neve mellé a "golfváros" kifejezést illesztjük."

Szada – Szőlőhegy

Ezt az oldalt nem máshol hirdetik, mint www.zsido.hu!
Az építkezés miatt kivágták az erdőt, letarolták a fél hegyoldalt, ráadásul olyan házakat engedélyeztek,amit itt Szadán másnak nem.Amióta betették a lábukat a faluba, furcsa dolgok történtek. Megvették kilóra a falu vezetőit, kirúgatták a nemzeti érzelmű iskolaigazgatót,aki a Vitézi Rend tagja, eltűntek a keresztek, Trianon jelképek, állandó támadások érik a falu Tiszteletesét, akinek a feleségét szintén kirúgták az iskolából! Az igazgatóval csak az volt a baj, hogy keresztény nemzeti oktatást vezetett be!


Törökbálint - Tükörhegy (tervezet)

Szerencsére még nem épült meg ez a lakópark, ami beruházást a helyiek kis-sukoróként emlegetik. 2010-ben a lakosok tüntetést is szerveztek a tervezet ellen. Részlet az Index cikkéből:
"Kiderült, hogy sok tulajdonostól minden földet felvásárolva a terület a Substantia Kft. (SBI leánycég – több nagy beruházás) tulajdonába került, amely 2008-as tervek alapján a területen több mint 1000 lakásos lakótelepet készül építeni.
Az ingatlancég mögött egy izraeli befektető áll (Zvi Frank, az izraeli hadsereg volt pilótája, aki a Club Aliga hasznosításában is részt vett, valamint hozzá köthető például az angyalföldi Cornerstone irodaház építése), aki már kész látványtervekkel hirdeti cége honlapján leendő befektetését. A lakókat képviselő civil szervezetek szerint ez a beruházás semmilyen mértékben nem illeszkedik Törökbálint kertvárosi, zöldövezeti formájába."
Arról nincs információnk, hogy kik fogják lakni ezt a lakóparkot, ha elkészül.

Velence - Valencia lakópark

Erről csak annyit tudunk, mint amit kaptunk levélben:
"Ha jól emlékszem Valencia lakópark épült Velencén a Nadap felé vezető út jobb oldalán, különös formájú épületek kb. 5 épület készült el, és lehet,hogy jelenleg üresen állnak."

Befektetők:

Mordechay (Motti) Zisser és Sammy S. Smucha
A Mordechay Zisser által alapított Europe Israel Group, illetve a cégcsoporthoz tartozó Elbit Imaging Ltd. magyarországi, cseh, lengyel és román beruházásokkal hívja fel magára a figyelmet, újabban pedig Indiában is hasznosítja tapasztalatait. Sammy S. Smucha éveken át vezérigazgatta az Elbit központi egységeként ismert Plaza Centerst - amely irányítása alatt 17 bevásárlóközpontot fejlesztett Magyarországon. A budapesti lakóhellyel is rendelkező üzletember ma a Hajógyári-sziget déli csücskét birtokló Álom Sziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője, s e minőségében a Plaza Centers óbudai óriáskaszinó-beruházásának gazdája.
Ehud Amir
Az Autóker Holding elnök-vezérigazgatói székéből 2007-ben távozott Ehud Amir - a TriHolding nevű ingatlanfejlesztő kft. első embereként - magyar, román és lengyel irodatorony-, illetve lakópark-projektekkel foglalkozik. A tel-avivi közgazdászvilágból dobbantott vállalkozó 2000-ig a Plaza Centersnél igazgatóskodott, majd - már Autóker-vezetőként - nekilátott az újlipótvárosi Cézár ház, Kleopátra ház, Római kert, valamint a Marina part és más épületegyüttesek felhúzásának. Máig részvényese az Autóker Holding számos beruházásának, sőt, a Marina part egyik "hajlékát" tünteti fel állandó lakcímeként a cégbírósági dokumentumokban.
Ofer Hava
A VII. és XVIII. kerületi lakópark-fejlesztésekkel hírnevet szerzett Ofer Hava 2006-ban - ír tőkéstársaival az oldalán - a Malév privatizációs pályázatára is bejelentkezett, igaz, sikertelenül. Egy évvel később bejelentette, hogy az általa ellenőrzött Home Center-cégcsoport 130 milliárd forintos ingatlanberuházásba kezd a Duna Plaza mögötti Újpesti-öbölben. A "360° Budapest" fantázianevű városrésznek, illetve a helyszínre tervezett kétezer lakásnak és 137 ezer négyzetméternyi iroda- és szállótömbnek 2014-ig kellene elkészülnie.

A magyar piacon jelen lévő húsz legmeghatározóbb izraeli cég, 2008. nyári adatok alapján
(zárójelben a beruházás értéke, milliárd forintban)
Irodaházak, bevásárlóközpontok, szállodák:
1. Ablon Group: Business Center 22; BC 91; BC 99 Office Park; BC 140; M3 Business Center; Budafoki BC; Erzsébet Business Center; Europeum; Fogarasi BC; Gateway Office Park; Lomb BC; New Age Center; Platán BC;
2. Brack Capital Real Estate: Ikarus park; Metropol irodaházak;
3. BSR Europe: Hermina torony; M3 Shopping City (10); Váci úti BSR Center; Váci úti Duna Office irodaház;
4. CEE: Terasz-park; Nádor tér Palace (38);
5. Ofer Brothers Group: Duna Plaza; Le Meridien Hotel; Budapest Bank Központ (Váci út); Bellevue Residence; MSZOSZ székház; Váci utcai értéktőzsde; Central park; a soproni és a nyíregyházi bevásárlóközpont; Páva Hotel; Starlight Hotel;
6. Plaza Centers: plázák: Aréna (63); Duna, Csepel, Veszprém, Pécs, Szombathely, Sopron Pláza, Óbuda hajógyári Álomsziget projekt (375);
7. Pro-Mot Hungária: Club Aliga (30,5);
8. Shiraz: Siófoki Galerius Spa (13);
9. Sybil Holdings: Újbuda Center (7,8);
Lakóingatlanok:
10. Arlon/Neocity Group: Reviczky liget (2.5); ForestHill (10); Seven Arts Resort; Natura villapark;
11. Autóker Holding Zrt.: Cézár ház; Kleopátra ház; Római kert; Gozsdu udvar; Szinyei Merse ház; Marina part; Léda ház; Gran'Dio (3); Helena ház; Király udvar;
12. Coral Holding: Andrássy Rose; City Center Park; Dob udvar; Orchidea liget; Royal Residence; Tavaszmező; Topáz ház;
13. Cordia Magyarország: Cordia City Garden; Cordia Termal Zugló; Cordia Terrace Residence;
14. Elephant Holding: Barcelona ház; Ibiza lakópark; Malomdomb lakókert; Palota liget; Vigo ház; Zaragoza kert;
15. Engel Group: Sun Palace; Város rét (Győr); Pünkösdfürdői lakópark;
16. GB Európa Ingatlan: Ciprusház; Lőrincliget lakópark; Madárhegy; Silver Side apartmanház; Zen Garden Óbuda;
17. Home Center: 3600
18. Minrav (Yozma): Centrál park (10); Napfürdő otthonpark (3);
19. Olimpia Group: Egressy udvar; Gizella ház; Karolina udvar; Magnólia lakó park; Mandarin kert; Palóc ház; Tüzér kert; Városliget apartmanház; Zöldliget apartmanház;
20. SL Group: István park (4); Laborc - projekt; Narancsliget (13); Récsei bevásárlóközponr (6); SL Center;
Bárkinek bővebb információja van (befektetők, kivitelezők, képek stb.), az küldje el nekünk!
(Szent Korona Rádió)


Semjén Zsolt és Jona Metzger

Lakóparkot zsinagógát avatnak a magyar meg hajléktalan, címeres bitangok a nemzeti vagyonunkat eltapsoltátok, szálláscsinálók, hajbókoló görények , patkány forradalmárokká váltatok az újkori inkvizítorok karmai közt. Ha még egyszer születnétek ti is hollókosztosoknak állnátok. Húzd rá cigány ne gondolj a búval..... Véred forrjon mint az örvény árja.... Úgy ölték meg mint pihés libát... Állagotok sötétebb a ruhátoknál lelketek gennye tartson össze őszig....


Tarlós István és barátai


King’s City – Az év botránya és a hazaárulók névsora



Minden, mindennel összefüggésben van. Simon Peresz híres kijelentése, Sukoró és a politikai foglyok.
2009. év elején robbant ki a botrány a Sukoróra tervezett kaszinóváros körül, bár, mint később kiderült az események sokkal korábbra nyúlnak vissza és sokkal többről van itt szó, ugyanis a Velencei-tó körüli települések polgármestereit befolyásos üzletemberek már 2006-ban kivitték nyaralni Izraelbe, azért, hogy más „beruházások” is zöld utat kapjanak.

A terv kiderül

Minden azzal kezdődött, hogy a Magyar Nemzetben megjelent egy-két hír, miszerint a Velencei-tó partján kaszinóváros fog épülni. Ez a terv, azonban nem mindenkinek tetszett és egy ismeretlen hazafi levelet küldött a korábban Toroczkai László és Budaházy György által életre hívott Hunnia részét képező Razzia kezdeményezés honlapjára. Budaházy György és néhány segítője vállalta, hogy utánajár a levélben leírtaknak, ennek eredménye lett egy két részes leleplező cikk, amely áprilisban jelent meg a Szent Korona Rádió és a kuruc.info honlapokon, illetve nyomtatásban, a Magyar Jelenben. Ezen kívül Budaházyék hangosbeszélővel is járták a környéket, postaládákba szórólapokat dobáltak be, melyen tájékoztatták a sukorói lakosságot a városi tanács által is jóváhagyott „beruházásról”. Az ügy így már jóval nagyobb nyilvánosságot kapott.

A következmények

A Hunnia honlapot később törölték az internetről, a weblap üzemeltetőjét májusban letartóztatták, Budaházyt júniusban úgy szintén és a Szent Korona Rádió munkatársa, - aki a leleplező cikket megírta - sem úszta meg szárazon, ugyanis mindhármukat terrorizmussal vádolják! Bizonyítékok nélkül, azt állítják róluk, hogy közük van a Magyarok Nyilaihoz és erre hivatkozva jó néhány embert fogtak még el. Ők a politikai foglyok. A fenti történetet is az egyikük által írt börtönből küldött levélből ismerhettük meg.

Miért történhetett ez meg?

Azok, akik vállalták, hogy nyomoznak, darázsfészekbe nyúltak. Az ügyben ugyanis a legfelsőbb körökhöz tartozó befolyásos üzletemberek és személyek is érintettek, köztük Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, korábbi gazdasági miniszter. Lássuk, kikről is van szó? Íme, az izraeli felvásárlók és magyarországi segítőik, azaz a hazaárulók névsora. (A lista nem teljes.)
Bajnai Gordon - Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, korábban gazdasági miniszterBenedek Fülöp - a Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese, a pákozdi területek átjátszójaCsászy Zsolt - Az MNV menesztett sukorói jogtanácsosa, volt értékesítési igazgatóDaróczi Dávid – volt kormányszóvivőDevecsai Lajos - A sukorói képviselőtestület tagja, a "beruházás" támogatójaDr. Bárd Károly (id.) - jelenleg ügyvéd, volt ÁVH-s tisztDr. Bárd Károly (ifj.) - a Lauder-cég magyar összekötője és jogásza, államtitkár-helyettesDr. Puskás Ferenc - A sukorói képviselőtestület tagja, a "beruházás" támogatójaFelcsúti Péter - a Raiffeisen Bank igazgatójaFicsor Ádám - a "beruházás" támogatójaFred H. Langhamer - zsidó üzletember, a "beruházás" vezetőjeGal Gaye - zsidó üzletemberGugi Krisztián - A sukorói képviselőtestület tagja, a "beruházás" támogatójaGyurcsány Ferenc - Magyarország korábbi miniszterelnökeItzhak Fisher - zsidó üzletemberJoav Blum - több európai ingatlan-fejlesztési cég tulajdonosa, a Zsidó Világkongresszus alelnöke, a Likud Párt életre szóló tagjaKorda György és felesége - a Korda Póker Klub tulajdonosai, MSZP-s politikusok nagy barátaiMarkó Andrea - volt Pénzügyminisztériumi államtitkárMolnár Ferenc - Sukoró korábbi polgármestereMolnár Gábor - Sukoró jelenlegi polgármestereNagy Jánosné - A sukorói képviselőtestület tagja, a "beruházás" támogatójaOláhné Surányi Ágnes - velencei MSZP-s polgármesterasszonyOszkó Péter - jelenlegi pénzügyminiszterRadnai György A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökségi tagja, volt közigazgatási államtitkárRonald S. Lauder- zsidó üzletember, többek között a King’s City Management Kft. VezetőjeSirák Tamás - A sukorói képviselőtestület Fidesz-es tagja, a "beruházás" támogatójaTátrai Miklós - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő menesztett vezérigazgatójaTuba-Kovács János - A sukorói képviselőtestület tagja, a "beruházás" támogatójaVeres János – volt pénzügyminiszterZólyomi Bálint - A sukorói képviselőtestület tagja, a "beruházás" támogatója
Eredmények
Az ellenálló hazafiak sajnálatos letartóztatásain kívül további eredmény, hogy fejek hullottak. Elsőként Tátrai Miklós bukott bele az ügybe, aztán Császy Zsoltot bocsátották el, mostanában pedig Benedek Fülöp nevétől hangos a sajtó, de a Magyar Nemzet értesülései szerint akár Gyurcsány Ferencet is kihallgathatják kaszinóváros ügyben.
Az MNV azóta közzétette a sukorós szerződést, az ügy kivizsgálására Fideszes kezdeményezésre pedig parlamenti vizsgálóbizottság is alakult, amelytől azonban sokat nem várhatunk, bár előfordulhat, hogy elővesznek majd néhány embert, de az igazi bűnösök biztosan megússzák majd. Érdekesség, hogy a Fejér megyei bíróság hónapokkal ezelőtt kimondta: Joav Blum sukorói lakcíme fiktív volt. (A per márciusban folytatódik.)
Egy másik fontos eredmény, hogy Sukoró azóta jelképpé vált. A magyarországi zsidó területfoglalások jelképévé. A kaszinóváros körüli botrány miatt előtérbe kerültek más izraeli „beruházások” tervei is. Így szereztünk tudomást arról, hogy a Sukoróval szomszédos településeken kívül, külföldi befektetőknek terveik vannak még DobogókővelTiszaszigettel,SiófokkalDunakeszivelMarcalival, na és persze Budapesttel – elég csak körülnézni a fővárosban.
Vajon hány és hány olyan háttérben megkötött üzlet van, amiről még nem tudunk? Simon Peresz igazat mondott, amikor azt állította: „Felvásároljuk Magyarországot.” A legszörnyűbb az egészben pedig az, hogy mindig lesznek segítőik. Öröm viszont, hogy mindig lesznek olyanok is, akik ellenállnak, nem hagyják, hogy Magyarország idegenek kezébe kerüljön, vagy legalább is próbálnak tenni ellene.
Tiltakozzon Ön is, az ügynek még nincs vége!


Kéri Edit: Velencei-tavi polgármesterek Izraelben



Velencei-tó, előtérben Sukoró

Szeretem a Velencei-tavat, nyugalmat és erőt ad minden nyáron, épp ezért kezdtem nyomozásba idén augusztusban az izraeli Lauder-cég által tervezett sukorói gigantikus játék-kaszinó-város ügyében.
Több községben is tudakozódtam a télen is ott lakó barátaimnál. Meglepő, eddig nem közölt adatot tudtam meg tőlük: 2006-ban (!) kivitték Izraelbe a tó körüli községek, kisvárosok: Sukoró, Velence-Velencefürdő, Gárdony-Agárd és Dinnyés polgármestereit a tengerpartra nyaralni, egyesek szerint a nadapi polgármestert is. Nadap Sukorótól 4-5 km-re van északkeletre.
Gárdony-Agárd mai fideszes polgármestere, Tóth István nem volt kint, őt 2006. októberében választották meg. Elődje, az MSZP-s polgármester „üdült” 2006-ban Izraelben. A sukorói régi polgármester, Molnár Ferenc is járt kint, de a 2006. októberében megválasztott Molnár Gábor is lehetett „pótüdülésen”, annyira szívvel-lélekkel támogatja a King’s City-t. Tóth István nem akarja a kaszinóvárost, és az MSZP kampányt indított ellene.
Időszaki lapot” adtak ki, címe: Gárdonyi Tükör. Ingyen osztogatják Agárdon is. Kiadó a Gárdonyi Kontroll Egyesület. (A hírek szerint sok pénzt kapnak rá!) A fideszes polgármester megbuktatása a cél, ez egyértelmű!
Molnár Gábor, a sukorói független polgármester és a velencei MSZP-s Oláhné Surányi Ágnes polgármesterasszony úgy pártfogolják − a cégbejegyzés szerint „szerencsejáték és fogadás” tevékenységre engedélyt kapott King’s City Bidding –et ( Királyi Város Ajánlat –ot), mintha a régebben tiltott hazárdjátékra: a pókerra, a különböző pénznyelő gépekre, a rulettra és egyéb – családokat tönkretevő – szerencsejátékokra, sok ezer nyüzsgő szmokingos gazember pénzmosóra, drogosra, fegyverkereskedőre, kurvára, AIDS-re, hangzavarra és lila fényekre lenne szüksége Velencének és Sukorónak, a munka után horgászó, pihenő embereknek és az egészséges, vidám, sportoló gyerekseregnek, talán a jövő álmaikat elérő olimpiai bajnokainak.
Polgármester Hölgyek és Urak! Mennyi dollárocskát „nyertek” izraeli kaszinókban, és hozták haza, mint „szerencsepénzt”? A sukorói polgármesternek jól mehetett a póker Tel-Avivban, mert a fiának több milliós luxusautót és nagy házat vett a közelmúltban! A 2006-os év − a polgármesterek tengeri fürdőzésének éve – igen fontos adat ebben a gigantikus sukorói ügyben!

A Lauder-cég kiszemelt helyszíne: Pákozd és Sukoró

Úgy gondolom, a milliárdos „billiárdos” izraeli Estée-Lauder cég és elnöke, Ronald S. Lauder − aki egyben a Zsidó Világkongresszus elnöke is, továbbá a sukorói King’s City „háttérpénztárcája” – kiszorult 2006-ban az orosz kaszinó-piacról és azonnal tárgyalt azzal a Gyurcsány Fecóval (akkor még titokban), aki országát lekurvázta, a népét nem nagyon szereti, de a milliárdocskákat igen. Már akkor kitalálhatták a helyszínt, a Budapesttől 50 km-re levő, kevés lakosú két domboldali falucskát: Pákozdot és Sukorót. Ott lehet nagy kaszinót, háromezer szobás, harminc emeletes szállodát építeni! És elindult 2006-ban a tó összes polgármesterének a „megnyerése”. A „tengeri turizmus”! Az első lépcső könnyű volt, sikerült. – Jöhet a következő!

Földszerzés-spekuláció

Ki kellett spekulálni 2006-ban, hogy hogyan és hány lépcsőben lehet megszerezni az állami földeket idegen állampolgároknak: „Ha itt, ezeknél a magyaroknál földet cserélni is lehet, akkor beszéljük meg a cserét a szakminisztereikkel („nem leszünk hálátlanok” jeligére), a pákozdi 200 hektáros lőtér-tulajdonos Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel (ezek a magyarok nem védelmi minisztert tartanak, hanem még mindig a „hont” védik!), beszéljük meg Veres János pénzügyminiszterrel, Bajnai Gordon gazdasági miniszterrel is.
Meg ezeknek valamiféle Nemzeti Vagyonkezelő társaságuk is van, vezetője Tátrai Miklós, azt is be kell vonni! Vagy nem, inkább csak Fecóval, a többit bízzuk rá! Kerít majd valamiféle jól egyezkedő jogászt is! Mert Pákozd mellé a sukorói Vad-Ex Zrt használatában levő 70 hektárnyi domboldal is kell – segítsenek nekünk átjátszani! Akkor mienk az egész hegy!”
Segítettek is! 2007-ben a pákozdi csata helyén levő HM-lőtér – már az új miniszter, Szekeres Imre és egy magyar állampolgár vállalkozó „stróman” segítségével −a Lauder-cég egyik norvég állampolgárságú tagjáé lett, és ugyanabban az évben, 2007- ben vette meg az albertirsai csere-gyümölcsöst is Joav Blum izraeli állampolgár, a King’s City ügyvezető elnöke.
Az események innen ismertek. Bár nem régi információ, hogy a Raiffeisen Bank (igazgatója Felcsúti Péter) jelzáloggal terhelte meg a gyümölcsöst, és Blum ezzel együtt vette meg. Felcsúti is a Gyurcsány-Apró klán körhöz tartozik. Majd egyszer az is kiderül, mi volt a céljuk ezzel a banki jelzáloggal.

Fut Joav Blum, a gyáva!

Nekünk Pákozd és Sukoró szent helyek! 1848-ban először győzött itt a honvédségünk és a kaszákat kiegyenesítő magyar parasztság. Itt „támadott fel a tenger”! A Habsburg elnyomás ellen felkelők a mocsárba, nádasba szorították Jellasics seregét. Másnap éjszaka el is menekültek Bécs felé. Előző nap a sukorói református templom fehér kerek márványasztalán terítette ki a térképet a tábornoki kar, ott tartották a haditanácsot. Abból az asztalból ne legyen rulett- vagy pókerasztal!!
Joav Blumnak októberben lesz a mi King’s City-nkben: a mi királyi városunkban, Székesfehérváron a bírósági tárgyalása okirat-hamisítás ügyben. De ő a sok zűr miatt – ijedtében – már márciusban lemondott a King’s City ügyvezetői posztjáról, helyette Paul Dallas Benkley-t választotta meg a cég. Akkor meg mit írogatott Blumnak Oszkó Péter pénzügyminiszter augusztusban? Hogy is írta Petőfi? „Fut Jellasics, a gyáva”. – Most: Fut Joav Blum, a gyáva!

A lakcím-bejelentkezés, mint „pitiáner ügy”

Veres János pénzügyminiszter nemrég azt nyilatkozta: „Pitiáner ügy egy lakcím-bejelentés késése miatt pert indítani….” Veres Úr! Ezt törvényben szabályozta az országgyűlésünk, Ön ezt nem tudja? Egyetlen dolog, amivel próbálta a parlament szigorítani a New-York–i ihletésű, szörnyű brüsszeli parancsot, „verdiktet”: „Bármely EU-s ország polgára vehet földet bármely EU-s országban!” - Földet? Hát az: a HAZA! Szülőföld… édes anyaföld… A németeknél a haza: Vaterland, azaz apai föld!
Nyíllal, karddal, ököllel, dárdával: harccal szerezte meg magának minden nép! Most meg pénzért kihúzható alólunk? A portugálok egy négyzetmétert sem adnak senki idegennek! A dánok nemcsak letelepedést és állandó ott-élést, hanem agrárvizsgát is szabnak gátul. Nálunk az állandó bejelentkezés és életvitel-szerű ott-élés próbálja fékezni az idegen földfoglalók térhódítását. Ön egy idegenért drukkol, hogy az törvénytelenül földhöz jusson, és a saját törvényünket pitiánernek nevezi? Ön több milliárd vissza nem térítendő állami támogatást ígért Lauderéknak. Milyen magyar ember maga, Veres Úr?

A nemzet vagyona és kezelői

És ez az egész Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.! Nézem Tátrai Miklóst – ezt a harminc év körüli fiút, ezt a göndör kölyköt, aki átjátszotta Sukorót a King’s Citynek. Atyaisten, hát egy ilyen dönthet a nemzet vagyonáról?! A nagyapáink, dédapáink, ősapáink verejtékkel megszerzett értékeiről? Hogy történt a kinevezése? Kik nevezték ki? A pénzügyminiszter javaslatára Gyurcsány Ferenc, egyedül?
Az ombudsmanoknak, legfőbb ügyészeknek, alkotmány- és legfelsőbb bíráknak be kell mutatkozni, bizottság elé menni, életrajzot beadni, és majdnem négyszáz ember dönt a kinevezésükről.
A gyönyörű Krisztina körúti főpostánkról, a Balettintézetről, a Lipótmezei Ideggyógyászati Intézetünk impozáns épületéről és a szeretett földjeinkről, dombjainkról egy ilyen kölyök dönthet? Ez szörnyű ! Hisz ez „árulta” a hazánkat!
Képviselő Urak! Viseljék a mi képünket, a mi problémáinkat és kéréseinket odabent az Ország Házában! Hozzanak új törvényt a Nemzeti Vagyonról és annak kezeléséről, mert az értéktelen, korrupt emberek eladják a hazánkat, ezek a „globalista”, kozmopolita emberek, a „világpolgárok”.

Gyurcsány és a nagy Lauder-fogadás

Gyurcsány Ferenc 2008. májusában (már előre „lezsírozott” tervek és megbeszélések után) a Parlament legelitebb termében, a Nándorfehérvári Teremben fogadta az izraeli Lauder-cég vezetőjét, Ronald S.Laudert, és a cég több képviselőjét a kormány néhány tagjával, továbbá a Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójával, Tátrai Miklóssal. A nevek nemrég megjelentek a sajtóban, és én egy névnél felkiáltottam!
Ez a név a Lauder-cég magyar összekötője és jogásza: 
dr. Bárd Károly volt!

A két („walesi”) BÁRD

Én 1993-ban tüntettem ifj. dr. Bárd Károly ellen, az Antal-kormány Igazságügyi Minisztériuma előtt a Szalay utcában, kis dobbal, melyre ez volt írva: TÁVOZZ, ÁVO!
(Egy német hölgy egyszer odajött, és megkérdezte: Was ist darauf geschrieben? – azaz: Mi van ráírva? Ezt válaszoltam: Stasi – heraus! – Tapsolt örömében!) Tüntetésem oka az volt, hogy az apja, id. dr. Bárd Károly egy kegyetlen, gumibottal verő ÁVH-s tiszt volt. Egy ember fél szemét vakká verte „vallatás” közben. Megkaptam tőle az 1949-es kihallgatási iratát, Bárd Károly főhadnagy aláírással. (Később az Állami Biztosító főjogásza lett. Ma a Közép-európai „Soros” Egyetem rektora!) Hát ennek az ávósnak a fia államtitkár-helyettes a mi „rendszerváltó” MDF-es kormányunk Igazságügyi Minisztériumában? Ezért tüntettem ellene!
De a papa ellen is tüntettem az Eörsi és Társai ügyvédi iroda előtt a Belgrád rakparton. Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő két öreg ÁVH-s, kegyetlen jogász emberrel, ővele és a „körmös” Bauer Miklóssal együtt nyitotta meg irodáját!
Cikket írtam: „Madarat tolláról, ügyvédet társáról!” címmel. Megtudtam, hogy ezek az ő apjának, dr. Eörsi Gyula jogtudósnak, aki Rákosi legfőbb ügyésze volt, a jó barátai voltak! A professzor testi-lelki jóbarátja volt Rákosinak, azért lett ő Matyika. Eörsi Gyula ültette át a szovjet alkotmányt a miénkbe!
Az Eörsi-irodára angolul is ki volt írva, hogy nemzetközi gazdasági ügyeket intéző ügyvédi iroda! A fáma szerint homályos üzleti ügyekkel foglalkoztak.
Az idős dr. Bárd Károly még ma is ügyvéd. Irodája címe: Krisztina krt. 39/B, és mit ad Isten: a King’s City Bidding Kft cégbejegyzésében a székhelyük: Krisztina krt. 39!
Ugye, ezek az „Apró”-szálak előbb-utóbb összeérnek! Elmentem megnézni a Krisztina körút 39-es számú épületeket, mert a Bárd-iroda B-jelzése miatt A-t is sejtettem. A Déli pályaudvar mellett nagy meglepetéssel három – tehát A, B, C – házat, üvegpalotákat találtam, szinte összeragasztva. A pályaudvar felé, a csücskén nagy hirdetés: WIFI Hungária, alatta: Imperial Krisztina Plaza, és alatta az A-épületben ténylegesen működő utazási iroda neve: Go4 Travel International Kft. (Ezt meg a telefonkönyvben a Teréz körút 50-be teszik!) Továbbmenve a következő üvegpalotára jobbról-balról ki van írva: Imperial. Egy járókelő hotelnak mondta, de bementem. Portás fogadott: „Ez irodaház, de az öreg Bárd Károly úrnak és társainak a III. emeleten van irodájuk, ma nem fogadnak… Igen, ez a B épület.” (Bárd a telefonkönyvben is 39/B-nek írja irodája címét!). A telefonkönyvben szereplő WIFI Hungária Kft, Oktató és Továbbképző Intézet címe: csak 39, ugyanígy a 4 Imperial Ingatlankezelési, Beruházási és Építési Kft-nél sincs jelölve a B-épület!! Ez hiba! A harmadik – szerintem C épület: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, azaz a magyar bankok felügyeleti legfőbb szerve, a PSZÁF! Itt biztosan nincs bejegyezve a King’s City, illetve ma már: KC Bidding Kft! De az utazási irodában sem! Ha meg Bárd úr irodájában, akkor a cégbíróságon pontatlan címet jegyeztek be, sőt, szerintem csaltak! Pontos címe: 39/B!
Érdekes még, hogy Bárd internetes címe: www.parallellaw.hu, azaz: „párhuzamos jog”. Gondolom, ez azt jelenti, hogy a befektető vevő országának jogrendszeréhez simítja a magyar jogrendszert. (De hogyan?!) Ilyesmi volt kiírva az Eörsi és Társai ügyvédi irodára is!! (Elképzelhető, hogy Eörsi Mátyás is benne van a nagy kaszinóváros üzletben?)

Apró Piroska és Zsófia főhercegnő

Én Apró Piroskát, Gyurcsány anyósát kommunista Zsófia főhercegnőnek hívom, mert a főhercegnő a Habsburg-kamarilla, azaz a család szűk kabinet- tanácsának volt a feje. A vízfejű, elmebeteg V. Ferdinánd leváltása után a trón öröklési rendje szerint a férjének kellett volna következnie, de ő a 18 éves fiát, a fiatal Ferenc Józsefet harcolta ki - akin jobban tudott uralkodni. Piroska asszony az „ÁVH –s családot” fogja össze, és szól bele a kinevezésekbe. Apja, Apró Antal volt 1956. október 25-én a Katonai Bizottság elnöke, ő adta ki a parancsot a Kossuth-téri sortűzre. Piroska fivére, ifj. Apró Antal nemzetbiztonsági ezredes volt, majd magánnyomozó irodát nyitott. Mindenkinek a káderlapja – múltja – a rendelkezésükre áll. Fecó az offshore - vonalról, Piroska főhercegnő az ÁVH-s múlt - vonalról gondoskodik. Ha a kettő együtt áll: biztos pozíció kecsegteti az illetőt! Nézzünk néhány példát:
Felcsúti Péter a Raiffeisen Bank igazgatója, apja, Felcsúti László pedig lőtt az FM tetejéről 1956. október 25-én! (ld. Könyvem: Kik lőttek a Kossuth téren 56-ban?) A bankigazgató ifjú korában munkásőr volt, büszkén vállalja is! Otthon ezt a szót, hogy forradalom − 56-tal kapcsolatban − nem hallotta! − nyilatkozta. Ellenforradalomnak hívták! Karsai József a TV-ben ezt mondta Felcsútiról: Moszkvában végzett, a KGB embere volt. Ő lett a Bankszövetség elnöke! (Nemrég lemondott.)
Simor Andrásnak, a Nemzeti Bank elnökének az apja, Simor János 1949-ben a Sólyom-perben kegyetlen kihallgató ÁVH-s tiszt, gumibottal verő főhadnagy volt. '56. után építésügyi miniszter-helyettes lett minden szaktudás nélkül. Fia az MNB élén hússzor annyit kap havonta, mint egy közgazdász professzor (8 milliót).
Oszkó Gyula Piros László munkatársa volt BM ezredesként az ötvenes évek elején. Két fia volt: Gábor és Károly. Oszkó Péter pénzügyminiszter apját Oszkó Károlynak hívják. Az Oszkó-nagypapa testvére, Oszkó Aladár Mód Aladár néven írta kommunista történész könyveit.
A lényeg tehát náluk: a legfontosabb, hogy a pénzügyek ÁVH-s kölykök kezében legyenek!
„Ez a Sukoró-ügy is nagy pénzügyi buli lesz, jó, ha Bárd Karcsi vezényli! Ő is a ’mi kutyánk kölyke’.”
Persze tanácsadójuk, „Metternichük” is van Fekete János személyében.
Vámos György Echo TV-s műsorában elhangzott, hogy két tanú is hallotta, amint Fekete ezt telefonálta: „Mondtam Ferikének, hogy Simor Andriskát nevezze ki a Nemzeti Bankhoz!” – Ki is nevezte.
De besegít az ügybe sok „földügynök” is, pl. a pákozdi lőtér átjátszásánál bábáskodó, Szekeres Imre honvédelmi minisztert kétszer is „megvadásztató” volt földművelődésügyi államtitkár, jelenleg a Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese, Benedek Fülöp is! Már készíti elő a nadapi reptérről buszokon szállítandó pénzmosodás uraknak a jó utat, a szállodát, és a „csikós-gulyás performance-ot”! Pákozdon – egészen Sukoró határában – szállodát épít, - és két lovardát alakított ki! A 7-es országutat pedig az M7-essel és Pákozddal – két körforgalom beiktatásával – már széles, új út köti össze! „Erre, erre uraim! Itt van a King’s City Casino! Erre van Shukoro!”
Szegény két csendes, nyugodt falu! Édes jó Istenem! SZEGÉNY MAGYARORSZÁG !

Kaszinó és póker

Id. dr. Bárd Károly, a kegyetlen ÁVH-s tiszt egyengeti ezt a borzalmas kaszinóváros-ügyet. De kinek van erre szüksége? Nincs elég kaszinó Budapesten? És ez a munkahely-teremtés”- maszlag! Na ne! Kőműves-segéd, aztán portás, takarítónő és liftkezelő, esetleg taxis, cselédek lennénk a saját hazánkban! Színes üveggolyót szórnak a gyarmatosítók a bennszülötteknek?
Most pedig a pókerról: Ez egy aljas, veszedelmes, túlzott szellemi képességet nem igénylő, leginkább a vakszerencse által irányított, nagy pénzben játszott hazárdjáték römi kártyával, ami évtizedekig tiltva volt nálunk. Még a 90-es években is tiltott volt. Újsághír volt akkoriban, hogy Korda György énekes budai villájának pincéjében rajtaütés-szerűen rendőrök jelentek meg, mert pókert játszottak nagy pénzben.

Korda György és Sukoró

Korda György a Fészek Művész Klubban - a régi tiltás ellenére – ulti helyett pókerozott már évek óta. Mivel májustól szeptemberig nem a zárt kártyaszobában, hanem a kertben, fent az emeleti erkélyen játszottak, ordítás, veszekedés hallatszott le sokszor. Szégyelltem a külföldi vendégek előtt!

Korda-villa a tó felől

A művész klub – anyagi okok miatt – azóta pénzért kiadja másoknak a kártyaszobát, de már mindnyájan átszoktak Törökbálintra, a 2007. októberében ott alakult KORDA PÓKER KLUBBA! A klub megnyitásán részt vett pl.: Aczél Endre, Batiz András, Juszt László, stb. Megint érdekes a dátum! Amikor meghallottam, hogy Kordáék házat építettek Velencén – tudtam, hogy az Sukoróval északon összeér – felkiáltottam: Korda biztos benne van a kaszinóváros panamában! Jó időben – 2007-ben – értesült már, hiszen jóban van az MSZP-vel. 2002-ben az ő budai villájában ünnepelték a párt győzelmét pezsgővel! Szereti a pénzt, kalapüzlete is van a Wesselényi utcában. Nagy pókerező, miért ne lenne benne a King’s Cityben? Valaki leszedte nekem a Korda Póker Klub honlapját: és bizony ott ékeskedik : Euro-Vegas-Nevada! (Azóta zárolta a honlapját.) Megvan a velencei ház magyarázata!


A Korda-villa, körülkerítve le a tóig

A hungaroringes Berényi velencei telkei

Velencén kb. két éve sok olyan hatalmas, oda nem illő, sokemeletes ház épült − köztük a Juventus magánkézben levő luxusszállója −, hogy ebben a Lauderék tervét látom!
Agárdra utazva már két éve − tehát 2007. óta − csodálkozva néztem a vonatból Velence kertvárosi építészeti stílusának megtörését. Korda nemrég vett telket a tóparton – Berényi Jánosnak, a Hungaroring Sport Zrt elnökének két kilométer hosszan megvásárolt telek-tengeréből – és nagy házat épített rá.
Berényi törvénytelenül elzárta az összes telket a tó partján, e két kilométeres szakaszon már sétálni sem lehet az embereknek a vízparton.
Nemrég három nyelven volt kiírva a kerítésre: angolul, héberül és magyarul: Eladó telkek:
35.000.-Ft/nm. (Egy négyszögöl 125.000 Ft.) HORRIBILIS összeg! Nem is veszi senki – valószínűleg elriasztó, hamis adat, külföldiek vettek belőle páran, no meg Korda. Ő azóta állítólag megvette a hatalmas, ősparkos Schwindl-kastélyt és a Meszlényi-kastélyt is Velencén. Vagy csak külföldiek nevében tárgyal? Nem tudni!
De hogy készül a sukorói főpókermesteri állásra, az biztos!

A törökbálinti Korda Póker Klub

Törökbálinton is furcsa dolgok történnek a Korda Póker Klub tájékán! Kivágtak egy erdőt, 200 gyönyörű fát – étterem, szálloda, kaszinó készül. A helybeliek szerint az ott lakó Kuncze Gábor is „benne van a buliban”.
És két éve megbolondult az összes kereskedelmi TV-csatorna. Pókerezni tanít mindenütt Korda és felesége, Klárika, meg pókerversenyek moderátorai. Az RTL-Klub, az ATV, a TV 2, sőt, a Sport 1. is pókert tanít.
Álljon meg a menet, mióta sport a hazárdjáték?! Mióta „testedzés”? Valószínűleg ez is Lauderék „nyitánya” Sukoróhoz… Tanuljanak pókerezni a magyarok!
Meg kell akadályozni ezt az erkölcstelen térfoglalást!

A King’s City-nek repülőtér is kell

A King’s Citynek az egész tó kellene. A pletykák szerint Nadapon akarnak repülőteret. (Állítólag a nadapi polgármester is volt Izraelben). Az egész ország attól fél, hogy előbb-utóbb az egész tavat elfoglalják.
Az EMBER le kell győzze a PÉNZ uralmát, akkor is, ha kormányunk PÉNZEMBEREKBŐL áll!

Székesfehérvár és a Magosz harcai a Kaszinó ellen

A székesfehérvári Megyei Önkormányzat alelnöke, dr. Balsay István orvos, fideszes országgyűlési képviselő figyelt fel legelőször erre az ügyre, (ez azért nem egészen igaz, hiszen Sukoróról legelőször itt a Szent Korona Rádió honlapján lehetett olvasni, az ügyet pedig Budaházy György piszkálta meg annak idején - a szerk.) és a legtöbbet ő tette az ellenállásban: felhívta a figyelmet a földcsere törvénytelenségeire, a feljelentést átvette a Központi Nyomozó Hivatal, a Székesfehérvári Megyei Ügyészség pedig az ő kezdeményezésére bűnvádi eljárást indított Blum ellen, okirat-hamisítás miatt. Tárgyalása októberben lesz Székesfehérváron.
A sukorói polgármester, Molnár Gábor, szidja is mindenfelé Balsay Istvánt, azért, hogy „felhergelte a sajtót a kaszinóváros ellen”. (Balsay nem azonos a volt igazságügy-miniszter Balsai Istvánnal.) A fehérvári orvosnak méltó társa lett dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Önkormányzat elnöke, valamint dr. Bencze Izabella jogász, aki beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz.
Dr. Budai Gyula, a Magosz (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetségek Orsz. Szöv.-e) szövetségi igazgatója is remekül, férfiasan küzd a magyar földért!
Álljon ellen az egész ország!
Kéri Edit

3 milliárdnyi magyar közpénz az amerikában székelő Tom

 Lantos Alapítványnak Rablás ez is !!!! nem így 

gondoljátok a három csapást erre is alkalmazni kell !!!


Meddig fog még beleszólni az életünkbe?

A magyarországi civil szervezetek világában rekordnak számító, hárommilliárd forintos támogatást ad a magyar(országi) miniszterelnökség az Egyesült Államokban néhány hónapja alapított Tom Lantos Foundation indulásához. A rendőrségre, közbiztonságra továbbra sem jut plusz pénz.



A cionista magyargyűlölő gazember tavalyi halála után létrehozott New Hampshire-i szervezeten keresztül jut majd pénz a Budapestre tervezett Lantos Nemzetközi Szabadság és Demo(cso)krácia Intézet megalapítására is, ezt azonban az alapítvány még nem reklámozza.
Az egy éve a pokolra jutott, magyarul is beszélt, Amerikában élt zsidó képviselő, Tom Lantos budapesti emlékcsődületén, tavaly szeptemberben jelentette be a talpnyalásban világszerte élenjáró Gyurcsány Ferenc, hogy a magyar(ország területén működő) állam többek között egy, a politikus nevét viselő tudományos intézet felállításával kíván tisztelegni a Lantos által ránk hagyott szellemi mocsok előtt. Az intézet létrehozását emléktörvénybe is foglalta a köztársasági bábállam. A „Magyarország nagy fiának és fontos támogatójának munkásságáról és annak továbbviteléről" szóló tervezetről azonban egyelőre - bár eredetileg a decemberi utolsó ülésnapra időzítették - még nem szavazott a parlament.
A kormányszóvivői iroda megerősítette, hogy a miniszterelnökség államháztartáson kívüli szervezetek támogatása költségvetési fejezetéből 3 milliárd forintot akar lenyúlni a Lantos Alapítvány működési költségeinek fedezetére, azaz az ország nyomorba, csődbe jutása ellenére az utolsó csepp verejtékünket is a zsidóknak adjuk. A Tom Lantos Foundation jelenleg a New Hampshire-i Concordban székel, az elnöki tisztet a néhai képviselő özvegye, a szintén magyarul is beszélő Anette Lantos tölti be, a gyakorlati irányítás pedig lányuk kezében van.
A tavaly nyáron indított honalapon olvasható programban azonban egyelőre nem szerepel budapesti intézet alapítása, sőt a magyar kormány várható támogatásáról, Gyurcsány Ferenc felajánlásáról és a tavaly őszi konferenciáról sem emlékeznek meg. Így tehát látható, hogy Gyurcsány hitvány aljas, szolgalelkű módon, két kézzel szórja a magyar adófizetők által befizetett közpénzt. Az oldalról annyi tudható meg, hogy a TLF az emberi jogokért folyó világméretű küzdelmet és a további cionista térhódítást több díj és pénzes támogatás odaítélésével tervezi támogatni. A Lantos Emberjogi Díjjal például, amit évente osztanának ki, a Nobel Békedíjhoz hasonló elismertségű kitüntetés alapítása a cél.(Nobel mindeközben forog a sírjában, szegény - a szerk.).
A nemrég a honlapjára 200 millió Ft közpénzt lenyúlt kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint viszont a magyar állam jelentős összeggel járulna hozzá az alapítvány működéséhez. A 3 milliárd forintos keretet a központi költségvetés kifejezetten a TLF, és "egyben" a Lantos Nemzetközi Szabadság és Demo(cso)krácia Intézet létrejöttének és hosszú távú működésének fedezeteként különítette el, miközben a rendőrségtől elvettek 15 milliárdot. „A kutatóintézet a tervek szerint tudományos és tudományszervező feladatokat lát majd el, az emberi jogok egyetemes érvényesítését és a demokrácia, azaz a cionizmus terjesztését szolgálja majd. Az intézet mindamellett, hogy emléket állít Tom Lantos tevékenységének, hozzájárulna a néhai képviselő politikai örökségének, munkásságának továbbviteléhez. Az Intézet alkalmazott kutatókat foglalkoztatna, ösztöndíj lehetőséget biztosítana, konferenciákat szervezne, kiadványokat, publikációkat készítene, ezzel is hozzájárulva a kutatási terület feldolgozásához." Kérdés, hogy az egész sz;gyenletes Tom Lantos-kultusz mikor kerül végre ki a történelem szemétdombjára.
Kíváncsiak lennénk, hogy a 3 milliárdos keretet milyen módon osztják meg az alapítvány és az új emberjogi intézet között, lesz-e beleszólása a Lantos családnak az intézetre fordított pénzek elköltésébe, valamint, hogy milyen konkrét tervek alapján - ingatlan, alkalmazottak száma - határozták meg a költségvetési támogatás nagyságát és hogyan nyúlják le a magyar adófizetők pénzét mindenféle dolgok miatt, továbbá egyéb zsidó mételyek reklámozására. A kérdésekre azonban egyelőre nincs válasz.
A kormányszóvivői iroda annyit árult el, hogy az intézet létrehozásával az előzetes egyeztetéseken Tom Lantos családja is egyetértett. Mi sem természetesebb, mivel potya pénz áll a házhoz a budapesti hitsorsos, hazaáruló és országbitorló gazemberektől. Ez azért fontos, mert a támogatással az alapítvány fog elszámolni. A budapesti intézet jövőjét pedig a kormány azzal kívánja bebiztosítani, hogy kiköti, az alapítványnak nyújtott támogatást több, várhatóan öt évre elosztva kell majd felhasználni.
A magyar állami támogatás részleteiről a Lantos Foundationnál érdeklődni nem lehet, mivel a honlapon szereplő telefont senki nem veszi fel és a faxüzenetekre sem reagál senki. Így még az is előfordulhat, hogy a 3 milliárdunk sorsa egyszerű és közönséges lenyúlás lesz, mint a holokausztipari kárpótlási igények nagy része.
A magyar rendőrségnek csak 2 milliárd jut a költségvetésből éves szinten, drága megszállóink a hollókosztra már nem jut, vigyétek Gyurcsányt majd ő lop nektek egy másik országot, gyenge gyermek korában , már a papája tréningeztette és ő ügyesebb volt eddig nem csukták le mert túl sokat lopott, így lett miniszter elnök a bérgyilkosokkal operáló rabló.

A Bilderberg-csoport az emberiség kétharmadát eltakarítaná - Kényszer sterilizáció és Világkormány



Kimérik a világot?

Az elit Bilderberg-tagok azt szorgalmazzák, hogy "a hülye emberek kétharmadát" a bolygónkról el kell takarítani. Obama, tudományos tanácsadójává olyan "embert" nevezett ki, aki a kényszer sterilizáció és az azt szabályozó Világkormány híve.
Kevin Trudeau, a milliárdos vállalkozó, aki állandóan az alternatív egészségkezelés előmozdítása miatt bosszankodik, és akit a FTC (Federal Trade Commission) is beperelt, az Alex Jones Show-ban elmondta, hogy a Bilderberg-csoport tagjai a "hülye emberek kétharmadát" eltakarítanák bolygónkról, ha tehetnék. Állítása szerint személyesen beszélt az "elit" tagjaival erről.
Trudeau elismerte, hogy nemrégen Görögországban egy Bilderberg-csoport találkozón vett részt. Az elit egyik főtémája a túlnépesedés volt, ami New Yorkban is egy titkos találkozón szóba került.
Az elit egy emberséges retorikával kritizálta a népesedési politikát; már szükséges, hogy a világ népességét születésszabályozással és természetes módszerek kialakításával csökkentsék. Ennek ellenére a programjuk a valóságban az eugénika áltudományának gyökereiben van, ami először Nagy-Britanniában virágzott és a fajok és a gének fölényének az ideológiájában rejlik, amit később a nácik Rockefeller segítségével átvettek.
"Néhány beszélgetés egy 200 láb hosszúságú yachton, Monaco partjainál történt. De önök nem hiszik el, hogy valójában mi folyik a zárt ajtók mögött" - mondta Trudeau és különösen kihangsúlyozta, hogy Alex Jones, a műsorvezető ilyen tényállást a dokumentumfilmjében már felfedett, nevezetesen a Végjáték című filmjében.


Kevin Trudeau

Trudeau részletesen kifejtette, hogy az elit tagság az emberiség legnagyobb "jólétére" egy tervet gondolt ki, amiben a Földön az emberek két osztálya létezne: a kormányzó elit és "munkásméhek". Az "elit" magát nem a pénz vagy a hatalom által definiálja, hanem a genetikai leszármazás alapján.
Trudeau az elittel folytatott beszélgetéseit megdöbbentő részletességgel adta közre. "Azokkal az alakokkal voltam a találkozón, akik lényegében azt mondták, hogy a buta embereknek a kétharmadát el kell tüntetni ebből a világból"- mondta Trudeau, amihez még hozzáfűzte, hogy ezeket a szavakat nem gonoszsággal mondták, csak tárgyilagosan, azzal az ürüggyel, hogy a Föld bolygó jólétéért küzdenek.
Trudeau még hozzáfűzte, hogy az elit két táborra oszlott, egy nagy frakció, akik "elvből azt hiszik, hogy ők a népesség maradéka fölött" genetikailag magasabb rendűek és a másik, egy kisebb, főleg fiatalabbakból álló töredék, akik arra az elhatározásra jutottak a kiválasztódás a sikerek alapján dőlne el, azaz kudarcot vall-e a vállalkozásaival, vagy nem.

Rockfellerék a kínai mintát támogatják

Egy másik páholy- aminek tagja többek között David Rockefeller, Warren Buffet, Ted Turner, Goerge Soros (Soros György), Bill Gates-, május 5-én New Yorkban gyűlt össze Sir Paul Nurse otthonában, amiről az első tudósításokból alig derült ki valami, aztán szépen lassan kiszivárogtak a tervek.
Szerintük a kínai példát kellene követni a népességi probléma megoldására, ahol az egy gyermekes családmodellt támogatják, és azokat sújtják mindenféle terhekkel, akik több gyermeket vállalnak. Kínában vannak olyan rendőri egységek, akik elrabolnak állapotos nőket és erőszakkal abortuszt követnek el rajtuk. Rockfelleréknek ez a megoldás is szimpatikus, csak legalizálnák a módszert. Szerintük a világ lakosságát 95%(!) kellene csökkenteni.

Obama tudományos tanácsadója és a kényszer sterilizáció

A fentiekkel egybevágó hír látott napvilágot, miszerint a nagy fejlett Amerikai Egyesület Államokban, egy, a kényszer sterilizációt támogató John Holdren Obama tudományos tanácsadója.
Barack Obama az elnök új tudományos tanácsadójává választotta John Holdrent, hivatalosan az alapján, hogy Holdren a globális felmelegedés nagy szakértőjének számít. Azt viszont próbálják a szőnyeg alá söpörni, hogy a fent már említett eugenitika nagy híve Holdren, amit összevetve a nemzetiszocialista eugenetikával, akkor az utóbbi majdnem emberségesebb benyomást tesz. Többek között Holdren a "sok gyerekes" párok kényszer sterilizálását támogatja. De a liberális jenki médiumok Holdren tudományának ezen részleteit inkább a szőnyeg alá seprik és inkább a globális felmelegedésről írt tanulmányait magasztalják.
Holdren ma az Amerikai Egyesült Államok legfontosabb tudományos hivatalnoka, aki nem egy egyszerű tudós. Ez egész karrierjét a malthusi (Thomas Robert Malthus, túlnépesedés) szélhámosság elmélete formálta, legyen ez most az eugenetika, vagy a Föld felmelegedése. Különösen tanulságos az a könyv, amit Holdren 1977-ben Paul R. Ehrlich-kel és Ehlich feleségével, Anne asszonnyal írt, akik az akkori idők két extrém malthusiánerrei. A könyvnek az a címe, hogy Ecoscience: Population, Resources, Development (Ökotudomány: népesség, nyersanyagok, fejlődés). Figyelemreméltó, hogy ezt a könyv nem kapható meg sehol, még az amerikai könyvtárakban sem lehet felhajtani. Ez a könyv jól bemutatja Holdren gondolkodását: "az ivóvízhez egy meddővé tevő szert kell adni..."
Az Ecoscience könyv legdurvább nézetei vázlatosan:
-az asszonyokat, az akaratuk ellenére, abortuszra lehet kényszeríteni;
-népek egészét lehet sterilizálni az ivóvízhez vagy az alapvető élelmiszerekhez adagolandó szerekkel, amik meddőséget okoznak;
-egyedüli anyáktól vagy lánykorban lévő anyáktól, az akaratuk ellenére, a gyerekek elvehetik és más pároknak adhatják;
-azok az emberek, akik a társadalmi enyészethez járulnak hozzá (tehát nem kívánt személyek), törvény alapján arra lehetne kötelezni, hogy a reprodukciónál a felelősségtudat elve érvényesüljön - magyarul: abortuszra vagy a sterilizációra lehet őket kényszeríteni;
-egy nemzeten felüli Világkormány veszi át a világ gazdasága feletti ellenőrzést és az amerikaiaknak az élet legintimebb részleteit meghatározhatják – egy felfegyverzett nemzetközi rendőr csapat segítségével.
Holdren ugyanebben a könyvben (837. oldal): "...a népek ellenőrzéséhez kényszerítő törvényként írja elő akár a kényszer sterilizációt is, ez az érvényes alkotmány szerint megengedett lenne, ha a népek krízise a társadalom számára egy komoly veszélyt jelentene..."
Ezen felül Holdren, egy a világra kiterjedő totális diktatúrát javasol – ezt mint egy Világkormányt írja le, aminek az ideális népesség számot diktálnia kell: "... egy mindent átfogó planetáris kormány, ami a fejlesztést, az irányítást és az összes nyersanyag szétosztását ellenőrizheti..., nemcsak az atmoszférában és az óceánokban, de még az édesvizű tárlókat is, mint a folyókat és a tavakat."
"A Világkormány lenne megbízva, hogy a világ optimális népességét az egyes területeken meghatározza és közvetetten beavatkozzon, hogy az egyes országok részarányát az egyes területre érvényes korlátozásokat meghatározza... A kormányok egy bizonyos tejhatalmat élveznek, hogy a megállapodott korlátozások betartását végrehajthassák."
Holdren és Ehrlich sátáni művéből még egy részlet: "Tételezzük fel, hogy egy bizonyos évben a születések száma a halálozások számát túllépi, tehát a népesség növekedne. Akkor a következő évben az engedélyezett megtermékenyüléseket csökkentik, az engedélyezett magzat elhajtásokat pedig növelnék, hogy a születések száma a kívánt mértékben csökkenjen. Túllépi a halálozások száma a születések számát, akkor az engedélyezett megtermékenyítések számát növelik és a magzat elhajtások számát pedig csökkentik. Az egy bizonyos évben engedélyezett abortuszok és a mesterséges megtermékenyítések számát kizárólag a halál és a születések előző évben kiszámolt viszonya határozza meg."





Az USA-ból telefonon mondják meg, hogy egy zsidó szekta kerüljön be az egyházak közé



Ma az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának ülésén kiderült, hogyan válhat kormányzati nyomásra egyik pillanatról a másikra egyházzá egy (zsidó) vallási felekezet.
A siker receptje nem más, mint egyes kormányközeli prominensek gátlástalan lobbija, jelen esetben a washingtoni magyar nagykövet, Orbán Viktor egyik legfőbb bizalmasának telefonhívása. Alább olvasható Rubovszky György vallomása (jegyzőkönyvből vett idézet) és célzott utasítása saját frakciótársai felé, amelyet az alkotmányügyi bizottság mai ülésén fogalmazott meg a Magyar Reform Zsidó Hitközségek Szövetség érdekében:
"Tisztelt Alkotmányügyi bizottság! Meglepő hírem van, hogy tegnap este hazamentem, és kaptam üzenetet Magyarország washingtoni nagykövetétől, Szapáry György úrtól, és ő azt kérte, hogy ezt én szavazzam meg. Szóval én ezen bejelentés után fogok szavazni, de nem akartam bejelentés nélkül csak igennel szavazni. Köszönöm."
A Rubovszky György által elmondottak tökéletesen alátámasztják a Jobbik fél éve hangoztatott kritikáját az egyházügyi törvény kapcsán, amely szerint a Fidesz-KDNP pusztán politikai-gazdasági lobbik alapján dönt egyházak és vallási közösségek sorsáról. Szégyen!
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője


A Mazsihisz mondaná meg, ki mit nyilatkozhat és mely bizottságnak lehet a tagja



A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői levélben fordultak Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez. A Mazsihisz vezetői a külügyi bizottság jobbikos tagjának a napokban megjelent nyilatkozatára utalva azt kérik, hogy a T. Ház a megfelelő szankcióval sújtsa az ilyen személyeket.

A holokausztipari zsidó képződmény vezetőinek levele

Tisztelt Házelnök Úr!

Minden jóérzésű embert megdöbbentett Gyöngyösi Márton jobbikos képviselőnek a Jewish Chronicle c. újságban tett fajgyűlölő nyilatkozata, amelyet a magyar sajtó is ismertetett.
Ez a nyilatkozat ismételten rávilágított arra, hogy Magyarországon létezik egy olyan társadalmi csoport, amelynek képviselői a Jobbik révén a Parlamentbe kerültek és ezt arra használják fel, hogy gyűlöletet szítsanak, tönkre tegyék Magyarország jó hírnevét és visszavessék országunkat abba a pária szerepbe, amelybe az 1940-es évek tömeggyilkosságai taszították.
Különösen sajnálatos, hogy Gyöngyösi képviselő a külügyi bizottsági tagságát arra használta fel, hogy olyan színben tüntesse fel magát, mintha annak tagjaként az egész bizottság véleményét tolmácsolná és a többiek is egyetértenének azzal, hogy a zsidóságot és Izraelt gyalázza.
Véleményünk szerint megengedhetetlen, hogy a külügyi bizottság egyik tagja ilyen nyilatkozatot tegyen, ezért kérjük, hogy megfelelő szankcióval sújtsák az ilyen személyeket és ideiglenesen, vagy véglegesen fosszák meg őket a bizottsági tagságuktól, felszólalási lehetőségeiktől.
Biztatónak tartjuk, hogy a KDNP nyilatkozatban ítélte el Gyöngyösi képviselő kijelentéseit. Javasoljuk, hogy a t. Ház kövesse ezt, és mutasson rá arra, hogy nem ért egyet az ilyen megnyilatkozásokkal.
Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar demokratikus pártok képviselői képesek együttesen fellépni a szélsőjobb fenyegetése ellen, és ha szükséges a házszabály módosításával fogják biztosítani Magyarország tekintélyének megőrzését.
Mielőbbi intézkedésében bízva, válaszát várva

Tisztelettel
dr. Feldmájer Péter
elnök
Zoltai Gusztáv
ügyvezető igazgató

Eddig a hisztériás rohamot kapott holokausztiparosok levele.
Azonban említsük meg mindenekelőtt, hogy a Jewish Cronicle újságban megjelentbeszélgetés "jó" zsidó szokás szerint tele van ferdítéssel, hazudozással és hamisítással: Gyöngyösi Márton mondanivalóját nem úgy írták le, ahogy ő mondta és több helyen kicsavarták és elferdítették.
Mindezek ellenére van a cikkben egy, a nemzeti érzelmű magyar olvasók számára egy igen figyelemre méltó megállapítás, ami ez:
"A senior civil servant in the Hungarian Foreign Ministry warned about the party, also notorious for its homophobia and anti-gypsy stance: "We are very, very worried. The prime minister could easily fail in the coming months, taking the ruling party down with him, and Jobbik is well-placed to become the largest party in Parliament in an election."
Egy magasrangú külügyi köztisztviselő figyelmeztetett: ez a párt homofób és cigányellenes. "Nagyon aggódunk. A miniszterelnök [Orbán Viktor - a szerk.] a következő hónapokban könnyen előfordulhat, hogy megbukik és ez magával rántja a kormánypártot is, minezek következtében a következő választások után 

a Jobbik lehet az Országgyűlés legnagyobb ereje.

A próféta beszéljen a külügyminisztériumi tisztviselőből, illetve az angol zsidókból, azaz legyen így - tehetnénk hozzá.


Együtt gazsulált a gyarmattartók előtt az országgyűlési cionista söpredék



Ő az EP-ben, a cinkosai itthon feküdtek le a megszállóknak

Martonyi János bilderberges szabadkőműves, III/3-as besúgó úgy fogalmazott, a vészkorszak idején a magyar állam megmérettetett, és könnyűnek találtatott. "Nem tudta megvédeni állampolgárait", elpusztításukhoz- igaz, megszállás alatt– segítséget nyújtott, s hozzátette: ez az egész nemzet tragédiája.
Ami a holokauszt idején történt, kísért a mai napig, "újra halljuk ugyanazokat a szlogeneket, látjuk ugyanazokat a módszereket" - mondta Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija a budapesti gettó felszabadulásának 67. évfordulóján tartott megemlékezésen szerdán Budapesten.
A Budapesti Zsidó Hitközség rendezvényén felolvasták Martonyi János külügyminiszter levelét és beszédet mondott Karin Olofsdotter, Svédország budapesti nagykövete is.
A főrabbi úgy fogalmazott: még mindig lehet hallani a gyűlölet szavát, "újra - vagy még mindig - ellenünk acsarkodnak", úgy látszik, nem volt elég az a hatszázezer magyarországi áldozat, akit a második világháborúban lemészároltak. "Ma ünnepelnünk kellene a visszaszerzett életet és méltóságot, azt, hogy a zsidóságot jelképező bokor újra kisarjadzott, él és új ágakat hajtott." Sokaknak ez már csak történelem, "és milyen jó lenne, ha ez az egész tényleg csak történelem lenne" - tette hozzá.
Frölich Róbert annak a véleményének adott hangot, hogy "nem látunk senkit, akinek meglenne az ereje, a hatalma és a módja" fellépni a szélsőségesek ellen, "aki azt mondaná: vissza a történelem szemétdombjára minden náci ideológiával". A zsidóságot jelképező bokor ugyanakkor "nem hamvadt el, és nem is fog, tudjuk, milyen az, ha lángra kap és nem engedjük, hogy bárki ártó szándékkal közelítsen a több ezer éves bokorhoz".
A főrabbi megemlítette, hogy a szerdai szertartáson részt vett egy olyan nő is, aki 1944-ben, a gettó felállításakor fiatal lány volt, és 1945. január 17-én a fővárosi Klauzál téren még nyilasokat, a következő nap reggelén azonban már orosz katonát látott. "Aznap már a régi lakásukban hajtotta álomra a fejét, ez volt a felszabadulás" - mutatott rá, hozzáfűzve: a megemlékezés alkalmával a túlélők "újraélik a gettó borzalmait, a visszakapott életet, a reménységet és a méltóságot".
Martonyi János külügyminiszternek a szertartáson felolvasott üzenetében az állt: "megrendülten hajtok fejet a holokauszt áldozatai előtt, osztozom önökkel az emlékezés fájdalmában". Kitért arra: a holokauszt idején "a magyar állam nem védte meg polgárait", akik ezáltal hazátlanokká, emberi mivoltuktól megfosztva pedig sorstalanokká váltak.
A külügyminiszter egyúttal reményét fejezte ki, hogy a mai, sokszínű magyarországi zsidó közösség tagjai identitásukban megerősödve élhetik mindennapjaikat.
Martonyi János utalt a levelében Raoul Wallenberg svéd embermentő diplomatára is, aki "a barbárság korában hitet tett az élet mellett, bátorítást és reménységet adott az üldözötteknek". Az élet parancsolatához mindig hű magatartása mindenki számára mérce és követendő példa kell legyen - jegyezte meg.
Karin Olofsdotter - aki tolmácsolta a svéd külügyminiszter üdvözletét - azt mondta: Budapest történetének legsötétebb korszaka volt a német megszállás és a "nyilas terror". Wallenberg egyetlen célja az volt, hogy minél több zsidó ember életét megmentse és sikerült is neki több mint tízezer ember életét megmenteni hat hónapos magyarországi tartózkodása alatt.
Szólt arról, hogy Wallenberg tevékenységét nem szabad elfelejteni, mindig emlékezni kell rá, ennek megfelelően kell továbbadni az ismereteket a holokausztról és e célt szolgálja a Wallenberg-emlékév is.
Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy "amíg a kisebbségeket diszkrimináció éri, valamint a demokrácia és a szólásszabadság veszélyben forog, illetve létezik antiszemitizmus, iszlamofóbia és idegengyűlölet", addig Raoul Wallenberg célja nem valósul meg teljes egészében.
A rendezvény végén a résztvevők, köztük az országgyűlés (szo)cionista söpredéke a zsinagóga oldalánál lévő emléktáblánál elhelyezték a megemlékezés köveit. Az eseményen megjelent mások mellett Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és parlamenti frakcióvezetője, több országgyűlési képviselő, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és a diplomáciai testület számos tagja.
A nap további programjaként a Martonyi nevű, a gazdái előtt hason csúszkáló, jellemtelen alak a Magyar Nemzeti Múzeumban a zsidómentő tevékenységéről ismert egykori svéd diplomata, Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat keddi megnyitóján azt mondta, Wallenberg és több más, hozzá hasonló tevékenységet végző "hétköznapi ember" az életét kockáztatva mentette meg közeli és távoli ismerőseit, ismeretleneket. "Sajnos nem voltak elegen" – tette hozzá.
Joszi Peled izraeli tárca nélküli miniszter kitért arra, hogy az ő keresztény "örökbefogadó szülei" is megkapták a holokauszt idején embereket mentőknek járó Világ Igaza kitüntetést. Utalt arra: ő maga nyolc évig arra kényszerült, hogy "identitását rejtse el" Belgiumban; keresztény istentiszteletekre járt nevelőszüleivel. Szegény. Szólt arról is, hogy minden nap gondol édesapjára, akit Auschwitzban "öltek meg" a koncentrációs táborban.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint "ma dől el, hogy milyen lesz a jövő", ezért fontos az emberi méltóság tiszteletének továbbadása a fiataloknak. Jó példával kell elöl járni, hogy azzal a "saját jövőnkért tegyünk" - mondta.
Balog Zoltán díjat adott át a középiskolásoknak szervezett városismereti vetélkedő nyerteseinek. A vetélkedő célja az volt, hogy a diákok megismerjék "a magyar és zsidó kultúra együttélését", az embermentők tevékenységét.
A társadalomnak el kell utasítania minden diszkriminációt és meg kell akadályoznia a gyűlölet elburjánzását - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium nem különben zsidóbérenc államtitkára.
Annette Lantos, az azóta már pokolra került Tom Lantos özvegye a centenáriumi Wallenberg-díj átvételekor azt mondta, Wallenberg a történelem egyik legsötétebb korszakában fényként mutatta az utat. Felidézte, ő és férje is Wallenbergnek köszönhetik az életüket.
Az ünnepségen Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Németh Zsolt átadták a Wallenberg-díjat, amellyel azoknak a munkáját ismerik el, akik példát mutatnak a Magyarországon "hátrányos helyzetben élőkért" kifejtett tevékenységükkel. A díjazottak: Dani Eszter református lelkész, Novák Ilona pedagógus, az Élet Menete vagonkiállításának kezdeményezője, Pócsiné Sivák Erzsébet pedagógus és Hidvégardó önkormányzata - a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben "roma közösségi házat hoztak létre", és "munkahelyet teremtettek a roma lakosoknak".
Az eseményen megjelent mások mellett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Carl Bildt svéd külügyminiszter, Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi elnöke, valamint a diplomáciai testület több tagja.


Tüntetés 19-én is: Pápára érkezik a felvásárlók nagykövete


2012. január 19-én Pápa városába érkezik Ilan Mor, Izrael állam nagykövete.
Alább olvasható a szervezők felhívása:
2012. január 19-én Pápa városába érkezik Ilan Mor, Izrael állam nagykövete. A nagykövetnek 14:00 órától van programja Pápán.
Találkozik a város fideszes polgármesterével, megtekinti a városban folyó "beruházásokat", számot adnak eddigi tevékenységükről a Pápai Zsidó Kulturális Egyesület és a Hit Gyülekezete vezetői, majd 17.00 órától a Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpontban előadást tart a Petőfi Asztaltársaság szervezésében.


Úgy döntöttünk, hogy a nagykövetet illő módon érdemes fogadni. Ezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezete 2012. január 19-én az előadás helyszínére demonstrációt jelentett be a rendőrségnél, melyet engedélyeztek.
Ezúton kérjük minden nemzetben gondolkodó, az izraeli országhódítás ellen küzdő honfitársunkat, hogy támogassa jelenlétével a megmozdulást.
A demonstráció helye: Pápa, Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont /az Erzsébet-liget és az Eszterházy út találkozásánál/
A demonstráció ideje: 2012. január 19-én 16:15-től 21:00 óráig
Program:
- 16:15-től gyülekező a rendezvény helyszínén
- 16:30-tól sajtótájékoztató a demonstráció okáról és céljáról
- 16.30-tól csendes, de határozott demonstráció
A tiltakozásnak akkor lesz vége, amikor távozik a nagykövet s az őt "vendégül látók" gyülekezete a JMK-ból.
A demonstrációra 21:00 óráig van engedélyünk.
Arra kérünk mindenkit, aki támogatni szeretné akciónkat, hogy a gyülekezési törvényben foglaltakat betartva, a Jobbik Magyarországért Mozgalom méltóságát figyelembe véve jelenjen meg a rendezvényen!
Tilos a rendezvényre ütő-, szúró és lőfegyvert, vagy annak látszó tárgyat behozni!
Tilos a rendezvényen tiltott önkényuralmi jelképeket megjeleníteni, akár ruházatról, zászlóról vagy kitűzőről legyen szó!
Tilos a rendezvény helyszínét és annak környezetét szennyezni, szemetelni.
Tilos a rendezvényen a hatóság, a nagykövet, az őt kísérők vagy az őt fogadó hazaárulók szóbeli vagy fizikai bántalmazása!
Tábláinkkal, zászlóinkkal, csendes, de határozott jelenlétünkkel, Petőfi Sándor versével üzenünk a nagykövetnek s minden hazaáruló, kollaboráns gazembernek, hogy "Foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat!..."



Variációk egy témára: felszólalások az izraeli küldöttség "tiszteletére"


Ironizálva és keményen is ugyanazt el lehet mondani a zsidóknak. Két tervezet hivatalos körökbe szánva, ami akkor hatásos is volt.
Még a parlamenti pártok munkájával foglalkozó nemzeti érzelműek közül is csak kevesen tudják, hogy a "Házon" belül működik egy szervezet, melynek a neve, Interparlamentáris Unió (IPU). Ennek a szervezetnek a munkáját az alábbiakban így mutatja be a szervezet honlapja.
"Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportja két nagy területet tud magáénak az Országgyűlés nemzetközi kapcsolatainak tekintetében. Hazai viszonylatban segíti az Országgyűlés keretein belül országgyűlési képviselők által létrehozott kétoldalú baráti tagozatok munkáját, valamint az IPU magyar tagozataként működve részt vesz annak nemzetközi tevékenységében."
A Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői is részt vesznek ezen szervezetnek a munkájában. Az egyik Magyar-Izraeli baráti társaság ülésére készült ez a két tervezet, egy országgyűlési képviselőnk részére, aki tárgyalását, részben az ezekben leírt információkra alapozta, tehát az írás csak irányadó volt. Célját társával együtt elérte, hisz Aliza Ben Noum nagykövet asszony és a tárgyalóküldöttsége, csak a jobbikos képviselőket méltatta válaszra. Méghozzá mintegy negyven percben.


  1. Variáció

    Tisztelt Küldöttség
Nagy örömömre szolgál hazánkban üdvözölni Izrael állam küldöttségét. A Jobbik Magyarországért Mozgalom és jómagam is régóta figyelemmel kísérjük a közel-kelet legdemokratikusabb országának a tevékenységét. Jómagam csodálattal adózom azoknak az intézkedéseknek és törvényeknek, amelyek révén Izrael állam kiérdemelte a „közel-kelet legdemokratikusabb állama” kitüntető címet. Mint tudjuk hazánkat nemrégiben több nemzetközi szervezet is elmarasztalta az emberi jogok és szabadságjogok terén tapasztalható visszásságok miatt. Külön felhívták figyelmünket a cigány kisebbséggel szemben tanúsított sok esetben diszkriminatív intézkedésekkel szemben. Más felmérések az antiszemitizmus növekedését mutatták hazánkban mely szerintem elkerülhető lenne, ha a magyarországi zsidó kisebbség mindazon előjogokat és kedvezményeket élvezhetné, melyeket az önök országa biztosít az őshonos palesztin nép számára. Mindezek a negatív intézkedések és visszaélések a bukott MSZP és a jelenleg hatalmon lévő FIDESZ Polgári Szövetség kormányzása alatt történtek. A Jobbik egy új és forradalmi lendületű párt, mely szívesen fogadja az olyan államok tapasztalatait és segítségét, melyek sikeresek a területükön élő kisebbségek integrálásában, problémáinak kezelésében. Ezért nagyon szívesen látnánk, egy hazánkba látogató Izraeli munkacsoportot, mely segítené pártunkat az Izrael államban működő demokrácia Magyarországi viszonyok közé való átültetésébe. Ezért szeretnénk meghívni a Likud és a Shas párt képviselőit, hogy kisebbségi, fajvédelmi, vallási és földvédelmi programjainkat valamint az ideiglenesen megszállt területeken élő magyarság identitástudatának a megerősítésében való programunkat az ő tapasztalataik alapján bővítsük ki. Ez igen fontos, főleg a mostani helyzetben, melyben pártunk és hazánk megítélése folyamatosan romlik a nemzetközi médiában. Biztosak vagyunk abban, ha az Izraeli modellt átvesszük azzal hazánk megítélése is jelentősen javulni fog. Ezért hát szeretettel várjuk önöket ebben a csodálatos több ezeréves kultúrával rendelkező katolikus országban, ahonnan remélhetőleg pozitív emlékekkel fognak rövidesen hazatérni.

2.Variáció

Nem csak úgy szólok önökhöz és az önöket meghívókhoz, mint a hazai és nemzetközi jogvédelem elkötelezett harcosa, hanem mint férj, többgyermekes családapa. Mélységes megdöbbenésemnek adok hangot mikor szólok! Nem értem és egyben fel sem foghatom, hogy egy olyan ország küldötteit hogy fogadhatnak egy demokratikus országban mely a genfi egyezményekben betiltott fehérfoszfor és kazettás bombákat dob le a saját békés és védtelen polgári lakosságára, főleg nőkre és gyerekekre. Mely a mai napig vetélést okozó könnygázt használ a palesztinok ellen a magas születés számot ellensúlyozandó, célzottan támadja és gyilkolja meg az ENSZ égisze alatt dolgozó békefenntartókat. S, mindezeket következmények nélkül. Nem szabad elfelejtenünk a Navy Marma esetét sem ahol is nemzetközi vizeken gyilkoltak békeaktivistákat az Izraeli hadsereg kommandósai. Mindenki által ismert tény hogy számtalan afrikai és közel-keleti ország belügyeibe avatkozik bele az adott hatalmi rend megváltoztatásáért. Ezeket részben fegyverszállításokkal, melyekkel főleg védtelen civil célpontokat semmisítenek meg a fegyverek használói, részben katonai tanácsadók kiküldésével az adott térségbe (Szudán, Csád, Kurd területek) hogy megtanítsák a nagyüzemi gyilkolást és számtalan esetben a kényszervallatást az addig csupán egyenruhába bújt civil fegyvereseknek. Ha Izrael bűneit egymásra lehetne rakni, csúcsa az égig érne! Nem szabad elfeledkeznünk hazánk sérelmére elkövetett cselekedeteikről sem. Paul Lendvai, George Soros, Tom Lantos, Imre Kertesz neve ismerősen, de semmiképpen sem kellemesen cseng a magyar emberek fülének. Ezek az emberek éppúgy, mint társaik időt és energiát nem kímélve dolgoztak, dolgoznak hazánk lejáratásán, társadalmi rendünk bomlasztásán, értékeink el megcsúfolásán. Miért is várják el, hogy meleg fogadtatásban részesítsük önöket kik számunkra a melegséget Alföldi Róbert és társai személyében próbálják láttatni. A magyarság mindig vendégszeretetéről volt híres. Önök arról, hogy ahol csak lehetett mindig visszaéltek ezzel és a befogadó ország vezetése ellen agitáltak, bomlasztottak. Nem kérdéses, hogy szándékuk most sem tiszta és nem a magyarság és Magyarország szebbé, jobbá tétele miatt érkeznek hazánkba. Nem vagyok antiszemita, de filoszemita sem szeretnék lenni. Ugyanaz az egészséges nacionalizmus vezérel, mint a zsidóságot Izrael földjén csak itt nem párosul mellé az egészségtelen sovinizmus. Mi nem másét szeretnénk elvenni. Mi a sajátunkat szeretnénk megtartani. Visszakapni.
Mi pont annyira szeretjük önöket, mint önök minket.
Éppen ezért kérem önöket, hogy látogatásuk után minél gyorsabban térjenek haza, hogy elmondhassák és átültethessék gyakorlatba azokat a demokratikus elemeket, melyeket a Magyar Köztársaság területén töltött idő alatt megtapasztaltak. Itt ahol a különböző etnikumok, vallások és kultúrák évezredek óta békében élnek egymás mellett. Ha hagyják!


Index: Fekete temetések és sikkasztásgyanú a zsidó temetőben


A zsidók még a temetéseken is csaltak, sikkasztottak - mindezt a balliberális, egyébként máskor zsidóbarát Index írja.
A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) könyvelésében nem szereplő, számla nélküli sírhelyvásárlásokra és a nyilvántartásból hiányzó temetésekre derült fény a közelmúltban. Az Index kaotikus pénzügyi viszonyokat, személyi összefonódásokat, korrupcióra utaló jeleket talált a Kozma utcában, ahol a BZSH a vallási előírások megszegéséből is profitál.
A kőbányai rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen a BZSH Kozma utcai központi temetője és kegyeleti osztálya, a Chevra Kadisa (szentegylet) temetkezési ügyeivel kapcsolatban. Az Index információi szerint sikkasztásra és kettős könyvelésre utaló dokumentumok kerültek elő.
A nyomozás egy idős nő ügyéhez kötődik, aki 2010 májusában veszítette el a testvérét. A temetést ismerősei tanácsára nem a BZSH Síp utcai központjában, hanem a temető irodájában intézte, ahol a családi kriptába történő temetkezésért 900 ezer forintot fizetett.

Nyom nélküli temetések, könyveletlen milliók

Ezután ugyanott hatszázezer forintért rendbehozatta a kriptát a Máthé és Utóda Bt-vel, majd fél évvel később a betegségére tekintettel előre megvásárolta a saját sírhelyét is, félmillióért. A befizetésekről „Betemetési Jog Vásárlás" című, a Chevra pecsétjével ellátott, sajátos nyelvezetű egyedi sajtpapírokat (1, 2) kapott, pénztári bizonylatot azonban nem.
Amikor idén augusztusban meghalt, hozzátartozói a papírral kimentek a temetőbe, ahol közölték velük, hogy a koporsót és a szertartás költségeit is helyben kell rendezni. Mivel azonban a hozzátartozók ragaszkodtak a hivatalos ügymenethez, inkább mégis bementek a Síp utcába, ahol legnagyobb meglepetésükre kiderült, hogy a nyilvántartásokban sem a sírhelyvásárlásoknak, sem a pénznek nincs nyoma.

Félmilliós jóvátétel zsebből

A sírhelyekért nem kellett ismét fizetni, sőt, a Chevra igazgatója azt is vállalta, hogy továbbítja az ügyet a BZSH igazgatójának, Zoltai Gusztávnak. Az ügy fejleményeiről az Index BZSH-s körökből annyit tudott meg, hogy bár Karádi Gábor temetőigazgató cáfolta hogy tudna a pénzekről és hogy az ő aláírása szerepelne a sajtpapírokon, „jóindulata jeléül" félmillió forintot ennek ellenére befizetett a Chevra pénztárába.
A temetőigazgató nem sokkal később – értesülésünk szerint Zoltai Gusztáv kezdeményezésére – kölcsönös megegyezéssel, egy hónappal a tervezett nyugdíjazása előtt hirtelen nyugdíjba ment.
A történtek jól illeszkednek azoknak a sajátos jelenségeknek a hosszú sorába, amelyekkel az elmúlt években a Kozma utcában temetéseket intézők szembesültek. Az ügyekről, bár baráti beszélgetéseken, fórumbejegyzésekben néha felmerültek, elsősorban azért nem lehetett olvasni, mert az érintettek zsidó belügynek tekintették: mivel a temető egyházi fenntartású, az ottani ügyek e logika szerint nem tartoznak a külvilágra, annál is inkább, mert sokan attól is tartottak, hogy a maffiaszerű állapotok kiteregetése óhatatlanul az antiszemitizmust erősíti.

Mennyit ér önnek ez a sírhely?

A visszaéléseket eleve megkönnyítette, hogy a Holokauszt óta a fővárosban koncentrálódó hazai zsidóság túlnyomórészt már nem vallásos. A legtöbb zsidó származású ember akkor kerül kapcsolatba az egyházi intézményrendszerrel, amikor családtagját valamelyik zsidó temetőbe, a felmenők közelébe szeretné eltemetni. Többnyire nincsenek személyes ismeretségeik a BZSH-nál, és a szabályokkal, árakkal sincsenek tisztában.
Az egyik legelső furcsaság, amivel a Chevrában temetést intézni próbáló szembesül az, hogy nincsenek hivatalos árak. Létezik egy irányár-lista, A4-es papíron kitűzve, de bevallottan minden alku kérdése.
Az érthető, hogy ha a temető szolgáltatást közvetít, például rabbit vagy kántort, akkor a hozzátartozóknak az illetővel kell tárgyalniuk. Az azonban legalábbis különös, hogy az egyes parcellákban lévő sírhelyeknek nincs rögzített áruk: az Index érdeklődésére a Chevra irodáján azt válaszolták, hogy a konkrét sírhelyről meg kell egyezni.

Jó emberismeret

Így alakulhatott ki az az általánosnak mondható gyakorlat, hogy a kinézett sírhelyekre a naiv érdeklődőknek a temetőben olykor irreálisan magas összeget mondtak. A számítás gyakran bejött: volt, aki nem akart alkudozni, mert nem olyan alkat, kegyeletsértőnek érezte volna, vagy eszébe se jutott, hogy lehet.
Az ismerősök, a BZSH-hoz szorosabban kötődők eleve kedvezményes bánásmódot élveztek. Több forrásunk is egyetértett viszont abban, hogy a kapcsolatokkal nem rendelkező hozzátartozókkal tárgyaló temetői alkalmazottaknak különösen jó érzéke volt ahhoz, hogy megállapítsák, a gyászolók közül kit mennyire lehet levenni.

A különbséget dobja a perselybe

A talpraesettebbek könnyen tudtak sok százezer forintot alkudni, így akár egy parcellán belül is komoly szórás alakulhatott ki az árak között. Aki az elsőre közölt összeg hallatán kétségbeesett, azt általában félrehívták a temetői iroda egy külön szobájába, ahol személyes gesztusként alacsonyabb összeget ajánlottak.
Erről azonban csak a fent bemutatotthoz hasonló sajtpapírt adtak, a bevételeket pedig egy füzetbe jegyezték fel. Az Index számos további ilyen papír másolatával rendelkezik.
Akinek az alku ellenére szüksége volt rá, kaphatott hagyatéki eljáráshoz is felhasználható, hivatalos számlát a temetésről, de arra a ténylegesen kifizetettnél többnyire jóval kisebb összeg került. Volt, akit arra kértek, hogy a különbséget egyszerűen adja oda, míg a jámborabb hozzátartozókkal a kérdéses összeget a jelenlétükben bedobatták a perselybe. A persely ugyanakkor nem feltétlenül a szemérmes lenyúlás eszköze: a Chevra a perselybevételeket elvileg jótékony célokra fordítja.

Tiltott és fekete temetkezés a Kozma utcában

Az egyházi temetőre értelemszerűen a zsidó vallási előírások vonatkoznak, márpedig azok szerint (lásd például Löwinger Sámuel, a budapesti Rabbiképző egykori igazgatójának elemzését) a halott hívek elhamvasztása tilos: az elhamvasztottak a Tóra érvényes értelmezése szerint nem támadnak fel. A Kozma utcai temető hívő látogatói, az ott nyugvók rokonai közül sokan ma sem tudják, hogy a temetőben évtizedek óta zajlanak blaszfémikusnak számító urnás temetések is.
Az első urnás temetés a Kozma utcában az 1970-es évek közepén történt. Kardos Péter zuglói rabbi visszaemlékezése szerint a rabbiság Síp utcai havi ülésén Salgó László főrabbi közölte, hogy a pártállam egyházügyi szervétől, az Állami Egyházügyi Hivataltól (utasítással egyenértékű) kérés érkezett: kivételesen engedélyezzék egy nem vallásos zsidónak, hogy – hamvasztva – oda temetkezhessen.
Az esetből precedens lett, egyre többen kérték, hogy így temessék el őket. A rabbi visszaemlékezése szerint főleg idős emberek ragaszkodtak a hamvasztáshoz, mondván, ha a szüleiket, gyerekeiket elégették a haláltáborokban, őket is hamvasszák el. A temetőben az első, néha gyermekparcellának is nevezett, már betelt urnaparcella a főbejárattól jobbra ma is könnyen megtalálható: a kis, egymáshoz közeli sírokról ismerhető fel (a fenti műholdképen alul, baloldalon látható).
Az urnás temetéseket ezzel együtt is csupán eltűrték, és igyekeztek, illetve azóta is igyekeznek titokban tartani. Idővel egyre inkább azok temetkeztek így, akik ragaszkodtak hozzá, hogy az így eltemetett rokonaik mellett nyugodhassanak. A hétfőnként tartott „társadalmi temetéseken" rabbi és kántor nem működhet közre.
A 80-as évek közepén, a rabbiképző igazgatója, Scheiber Sándor halála után Radnóti Zoltán jellemzése szerint pszeudo-konzervatív fordulat történt a hazai neológia szemléletében, aminek részeként a Chevra, bár nem tiltotta be, de adminisztratív eszközökkel kezdte nehezíteni az urnás temetéseket. Hogy csökkentsék a vonzerejét, néhány éve még a koporsós temetésnél is magasabbra emelték a szolgáltatás árát, ezzel azonban valójában csak a fű alatti ügyintézés korrupciós kockázatát sikerült megnövelni.
A Chevra nem ad engedélyt urnaparcellán kívüli urnás temetésre, ám a Kozma utcában ezt is el lehetett intézni: az utóbbi években 600 ezer forint volt az irányár, ha valaki koporsóban eltemetett családtagja mellé szeretett volna urnásan temetkezni. Aki vállalta az áfás számla és hivatalos papír nélküli, más parcellákban, vagy akár a sorok között történő urnás temetést, százezreket spórolhatott.
A kerítés túloldalán, a rákoskeresztúri Új köztemetőben az urnás parcellák tízéves bérleti díja 60 ezer forintról indul. A zsidó temetőkben viszont a megváltott sírhely örökre – vagy a feltámadásig – szól, ott sosincs újraparcellázás.

Ha urnás, akkor kicsit drágább lesz

A visszaélés-gyanús helyzetek különösen azokban az esetekben voltak gyakoriak, amikor a hozzátartozók ragaszkodtak az urnás temetéshez: ilyenkor a temető és a Chevra lényegében együtt segédkezett a vallási előírások kijátszásában (erről a Tiltott és fekete temetkezés a Kozma utcában című keretes anyagban olvashat).
A Chevra nem vette észre, hogy az emberek átmennek a nem zsidó temetőkbe, vagy feketén temetkeznek, és ezért a bejegyzett temetések száma évente 20-30 százalékkal csökken – mondta az Indexnek Radnóti Zoltán, az újbudai Bét Salom zsinagóga rabbija, aki a BZSH-n belül talán a legrámenősebben szorgalmazza a gyanús pénzügyek kivizsgálását. Radnóti szerint a BZSH temetői bevételei "a laza gazdálkodási fegyelem miatt" évek óta folyamatosan csökkennek.

Maci az alkonyzónában

Egy másik hitközségi, a temető ügyeit ismerő informátor szerint a Kozma utca hosszú évek, évtizedek óta a szürke zónában, féllegális vállalkozásként működött, mely felett a Chevra és a BZSH mindinkább elveszítette a kontrollt. A hitközséghez tartozókat teljesen tisztán, rendezett papírokkal temették el. Más esetekben a temetés le volt papírozva, de az összegnek csak egy része került be a Chevra könyvelésébe.
A fent leírthoz hasonló temetéseknek és bevételeknek azonban az égvilágon semmi nyoma nem volt a Síp utcában. Az Index még egy olyan sírhelybe történt temetésről is rendelkezik bizonyítékkal, ahol a Chevra nyilvántartása szerint sír nemhogy nincs, de egyáltalán nem is lehetne, mert ott a felméréskor egy fa állt.
A Kozma utcában arra is volt példa, hogy valaki kinézett és megvett magának egy sírhelyet, ám amikor meghalt, a család döbbenten szembesült vele, hogy oda időközben valakit már eltemettek.
Az Index egy, a temetőben zajló pénzmozgásokra korábban rálátással bíró forrástól úgy értesült, hogy a Kozma utcából rendszeresen az egyik sírásó vitte be a Síp utcai vezetőknek a helyi zsargonban „málnának" nevezett kenőpénzeket. Az illető ezért kizártnak nevezte, hogy a hitközség egyes vezetői ne tudtak volna a temetőben zajló üzelmekről.

Nem tudta a jobb kéz, mit tesz el a bal

Ehhez annyit tett hozzá, hogy a központban valószínűleg nem voltak tisztában a Kozma utcában be nem könyvelt teljes összeg nagyságával. Ugyanez a forrás állítja azt is, hogy a helyzet a sírgondozásra befizetett pénzekkel is hasonló volt: a postautalvánnyal egyből a temetőbe utalt, vagy helyben befizetett 10-20-30 ezres tételek túlnyomó részéről a Síp utca sosem szerzett tudomást, a pénzeket nem könyvelték le, a temetőben lévő füzetek és a központban vezetett főkönyv tételei között nagyságrendi különbségek vannak.
Ilyen különbség mutatkozik a napijegyek (3,000 Ft) és a sírkőállítási engedélyek (7 vagy 14,000 Ft) utáni bevételek terén is. Az iparosok által fizetendő díjak 2008 júniusi megemelése óta több mint 900 temetésre került sor: ha csak szimpla kő került és csak a sírok felére, már akkor is 5-7 millió forint hiányzik a hitközség költségvetési bevételeiből, bár a tényleges bevétel ennél nyilván jóval magasabb volt.
A temetővel kapcsolatban más ügyekben is történt feljelentés. A BZSH például 2011-ben 30, idén novemberig 20 millió forintot fizetett a temető régi beszállítójának, a Werner és Maka Kft-nek a sírkert gondozásáért, takarításáért. Ugyanakkor a temetőben a dolgozók elmondták, hogy a szemetet hátul általában egyszerűen elégetik vagy elássák – még azt is megmutatták, hogy hol. A sírkert gondozására kifizetett tízmilliók ellenére több régi parcellát mára annyira benőtt a bozót, hogy láncfűrész nélkül a sírok megközelíthetetlenek.

Családi gazdaság

A cégnek kifizetett összegeket és a temetői állapotokat sajátos fényben tünteti fel az a tény, hogy a Werner és Maka Kft. Maka Árpád, a temető helyettes vezetője családja birtokában van. Ha valaki, miként az Index tudósítója, a temetőben sírgondozás vagy sírkőkészítés felől érdeklődik, az ott dolgozók jó eséllyel a Maka-céget ajánlják.
A Werner és Maka nem az egyedüli, a temető vezetéséhez közel álló cég: szintén a Kozma utca 7-be van bejegyezve Maka Árpád és a pár hónapja nyugdíjazott igazgató, Karádi Gábor közös vállalkozása, a cikk elején említett Máthé Utóda Sírkőkészítő Bt is.
A temető igazgatója és igazgatóhelyettese így egyszerre lehettek a hitközség érdekeit védeni hivatott, fizetett BZSH-alkalmazottak és a Chevrával bizniszelő vállalkozók, és ez a Síp utcában senkit nem zavart. A látszatra olyannyira nem adott senki, hogy Maka Árpád családtagjai a temető kertészeiként maguk is bejelentett Síp utcai alkalmazottak.

Porhintés

Karádit a temető élén némi átmenetet követően Streit Sándor, a BZSH tavasszal újraválasztott elnöke követte, amit a hitközségben többen porhintésnek tartanak. Ezt látszik megerősíteni, hogy a volt igazgatót nyugdíjazása ellenére gyakran látni a temetőben.
Az Index látogatásakor a temető irodájában a bejáratra kitett papírral egyezően ugyanakkor azt közölték, hogy temetést már csak a Chevra Kadisa Síp utcai irodájában lehet intézni.
A BZSH-ban az ügyről Zoltai Gusztáv igazgató nyilatkozhat, ő ezt a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva elutasította. Karádi Gábor, akit a temető irodájában sikerült elérni, nyugdíjazása miatt hárította el az érdeklődést. Maka Árpád azt mondta, hogy nem nyilatkozik, mert semmi köze „ezekhez az ügyekhez".
A zsidó maffia sem az életet, sem a halált nem tiszteli, cionisták ezek, hát ilyen a holokauszt is, talán még a szerveket is kiszedik halottaikból, minden eladó , biznisz, a kis zsidók meg éhen halnak , mert a cionista vezetők az ők kárukra üzletelnek. Rohadt az egész bagázs és mi ezeknek gazsulálunk, de rohadt a mi politikai elitünk is, korrupt , hazaárulók, és ingyen élők, a munka ismeretlen fogalom számukra, ők is csak a bizniszt ismerik, szervkereskedők, hazárdőrök.


A Nyugat szemében a zsidó terrorista jó terrorista


A Nyugat szemében vannak jó terroristák? Persze, hogy vannak. Itt van például a „drága jó” (nem „bolgárúr”, aki még él) béke Nobel-díjas Menachem Begin.
Ő 1946-ban csupán a jeruzsálemi David Király szállodát robbantotta fel, ahol nemcsak brit politikusok és katonák, de igen sok polgár is életét vesztette. Miniszterelnöksége idején terrorizmusát tovább folytatva, parancsot adott az izraeli légierőnek, hogy pusztítsa el Irak atomreaktorát, majd szállja meg Libanont, amelynek mintegy húszezer libanoni esett áldozatul. Tiszta békegalamb.
Ő persze az a múlt – amit kontrasztként azért hazánk balliberális sajtója sokkal kevésbé emleget fel, mint Bencsik András népszabadságbeli múltját.
A jelen viszont itt van olyannyira, hogy az könyv formájában Magyarország legjobb külföldi lapszemléjét és páratlanul tárgyilagos, valamint előrelátó nemzetközi jegyzeteit készítő műhelyünk asztalán nyugszik.
Mindkét könyv (M.E.K. Terrorist Operations, valamint Antoine Gessler három nyelven, németül, angolul és franciául megjelent dokumentumkötete, az Im gelichen Schmerz/A shared pain/En une meme douleur) egy iráni terrorcsoport, az M.E.K. (Mudzsaheddin-e-Kalk, azaz „népi mudzsaheddek”) rémtetteiről szól.
A csoportot Iránban gyűlölik nemcsak iszonyatos rémtettei, mint ártatlanok meggyilkolása és megcsonkolása miatt, hanem azért is, mert a fél millió iráni halálával végződött Irak-Irán háborúban (amelyet Amerika és a Nyugat ösztönzött) e csoport Szaddam Husszein egykori, felakasztott iraki diktátor oldalát fogta.
Ezt a csoportot Washington a jelenlegi iráni vezetés békés ellenzékének akarja láttatni. És közben rendkívüli lobbizás folyik az amerikai fővárosban, hogy az M.E.K.-t távolítsák el a terrorcsoportok listájáról. Hogy a lobbizáshoz felhasznált pénzek honnan származnak, sejtéseink vannak. Nyilván olvasóinknak is.
A lobbizás esélyeit azonban nem szabad alábecsülni. Akár hisszük, akár nem, az M.E.K. ügyét védő európai ügyvédi irodáknak – véletlenségből a kontinens legjobbjai – sikerült elérniük, hogy az Európai Unió a terrorcsoportot 2009-ben el is távolította a terrorcsoportok listájáról.
Ezen kívül most 97 amerikai kongresszusi képviselő indítványt nyújtott be az M.E.K. levételéről az amerikai terrorlistáról.
Az amerikaiak attól is félnek, hogy iraki „szövetségesük”, Nuri Kamal al-Maliki iraki miniszterelnök bombáztatni fogja a Bagdadtól 65 kilométerre északra fekvő táborukat – mint állítják – iráni nyomásra.
A közmondásos levesbe persze sok légy került. Így az a csúf döglégy is, hogy a Nyugat által agyonszeretett iráni ellenzéki Zöld mozgalom a napokban is kemény nyilatkozatban támadta a terrorcsoportot.
Undort keltő látvány, ahogyan azok az amerikai törvényhozók és tisztségviselők, akik naponta harsogják rettegésüket a közel-keleti „terrorcsoportoktól” (értsd: a megszállók elleni harcot folytatóktól), most könnyes szemmel, ájtatosan bizonykodnak az M.E.K. ártatlansága mellett.
Csakhogy ők is már olyan átlátszóak, mint a hagyományos szódásüveg. Senkit nem tudnak becsapni afelől, hogy valójában a szuperhatalom szolgái kik érdekében simogatják a pénzért gyilkoló M.E.K. hordát.
Hát a mocsok meg a szar a pénzzel párosulva megalkotta a cionista zsidót, az emberiség kárára , a III. világháború kirobbantásáért és az összes zsidó likvidásáért. Hát így legyen.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése