Egy mai Tiborc panaszai

Siklósi András

Egy mai Tiborc panaszai

Mottó: „ Ő cifra és márványos házakat építtet; és mi csaknem megfagyunk kunyhónk sövényfalai közt. - Aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített. - Tűrj békességgel, ezt papolja az apáturunk is sokszor...de tömve volt magának a gyomra. - Ha szorongat a szegénység, a poklot nem féljük; a mennyország sem jön oly szép színben a szemünk elébe. - A természet a szegényt arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és meghaljon. Esmérni kell az élhetetlenek sorsát, minekelőtte meg tudhassuk szánni is. - Él még Bánk atyánk, fogom kiáltani."

(Katona József: Bánk bán)

Teremtő Istenem, hol van ma Bánk, hol akad bárki - egy jó király, egy miniszter, egy igazgató, egy hivatalnok, akármilyen vezető -, ki meghallgatja népem panaszát; s ha a fülén be is engedi, vajon adhat-e gyógyírt, nyújt-e orvoslást súlyos bánatunkra? Ki hitte volna néhány százada, hogy napjainkban keservesen visszasírjuk a jó merániakat, kik valóságos angyalok voltak, s szinte szeretettel fosztogattak bennünket agyűlölködő galíciai söpredékhez képest. Derék ősömTiborc, pipafüst volt a te szenvedésed az én kínjaimhoz mérve. Hiszen te is sokak nevében szóltál, ám nekem egy egész nemzetet kell elkísérnem a sírba, s emlékét gyászolnom utolsó földi pillanatomig. Te még bízhattál, hihettél egy távoli szebb jövőben, én egy keresztre feszített ország betömött szájú dalnokaként szállok a hideg űrben, ahol nincs élet, se szabadság, hol a legparányibb reménységet is megfojtja a végtelen sötétség, a leírhatatlan, ördögi gonoszság.

Ez a förtelmes, globális világ mintha elvesztette volna igazságérzetét. Fütyül a fájdalmunkra, nem látja, hogy népünkkel valami szörnyű igazságtalanság történik. 40 évnyi barbár kommunizmus után megint a gazemberek kerültek hatalomra, ismét a szennyes múltú bűnözők uralkodnak rajtunk, s gyötrik, tiporják a becsületes, dolgos embereket. Minden korábbinálravaszabb és alattomosabb módon rabolnak, mérgeznek, irtanak bennünket, egészen a végső elfogyásig. Semmi tisztesség, mákszemnyi könyörület és mértékletesség nincs bennük; még azzal se törődnek, ha tulajdon rabszolgáikat, jobbágyaikat megölik, akkor maguk is fölfordulnak.

Nem tanultak a történelemből. Arra csábítanak, hogy fogadjuk el ránk rótt sorsunkat,kegyetlen törvényeiket, teljes kisemmizettségünket; arra nevelnek, hogy vessük el saját érdekeinket, ősi kultúránkat, hagyományainkat, hogy önmagunkról, boldogulásunkról és nemzeti összefogásunkról lemondva kizárólag őket, az idegeneket, a másságos szívűeket szolgáljuk, és minden tőlünk telhetőt kövessünk el beteges világuralmuk beteljesedéséért. El kívánják hitetni velünk, hogy a rabság fölszabadulás, az erőszak demokrácia, az álcázott önkény jogállam, az átejtés tömegtájékoztatás, és sorvadásunktulajdonképpen virágzás. Azt sugallják, hogy az adósságcsapda, a nyomasztó adóterhek, az anyagi megszorítások, az infláció és a munkanélküliség valójában a javunkra válik. Mit akarunk mi utolsó csatlósok, rebellis lázadók, antiszemita fasiszták; hát sose nyugszunk bele, hogy legyőzőink méltók az előkelő tisztségekre, s mi arra születtünk, hogy leborulva imádjuk nagyságukat? Noha mi százezreik életét mentettük meg, ők „hálából" példátlan bosszút állnak rajtunk, s azóta is őrlik, szaggatják, rombolják nemzetünket.

Börtönrácsok közt, akasztófákon lógva élünk, rettenetes veszélyben, s még azt sem lehet elkiáltanunk, hogy megöl minket a nyomorúság, hogy elég volt minden értelmetlen áldozatból, hogy ne nézzenek többé palimadárnak, s ne tartsanak ócska kísérleti nyúlnak. Már az is baj, ha levegőt veszünk, s fölsóhajtunk, hogy magyarok vagyunk, és meg akarunk maradni, lehetőleg önállóan cselekvő, független nemzetnek. Régi és új „testvéreink" nem értik meg, hogy ez a nyakunkba sózott „euróbéke", ez az „amerikai álom", ez az „ószövetségi humanizmus" százszor inkább kivérezteti fajtánkat, mint az összes eddigi háború.

Jaj nekünk szerencsétlen gúzsba kötötteknek, mert képmutatók, csalók, tolvajok, rablók, bérgyilkosok s élősdiek járnak csűrdöngölőt rajtunk, s egyben ellopják életterünket, elkergetik leghűségesebb fiainkat, letagadják múltunkat, szétzilálják jelenünket és fölfalják jövőnket. Jaj nekünk ártatlan veszteseknek, mert farkasmosolyban, hiénakacagásban, keselyűvijjogásban és patkánybűzben tengetjük céltalan napjainkat.Ellenségeinket, szadista hajcsárainkat legtöbbször nem is látjuk, mert aháttérbe húzódnak, álarcok, álruhák, ál-eszmék mögé bújnak; s a piszkos munkát, a közvetlen gaztetteket rendszerint ügynökeikkel, zsoldosaikkal, szekértolóikkal végeztetik el, némi konc, júdáspénz vagy pozíció fejében.

Feneketlen szakadékba zuhantunk, szénfekete éjszakába, hol étlen-szomjan, bilincsbe verve robotolunk, s mindenfelől ömlik ránk a hazugság, a kultúrmocsok, meg az agymosó propaganda. Csoda-e hát, ha lassan mi is magunk ellen fordulunk; öngyilkosságba, abortuszba, olcsó élvezetekbe, perverzitásokba, alkoholba, kábítószerekbe, szerencsejátékokba vagy lélekroncsoló szekták karmaiba menekülünk. Mocsárlakók lettünk, lápi árnyékok, hajléktalan és hazátlan koldusok, családból s nemzetből kitaszított bujdosók, egymást marcangoló, egymást eláruló, hitetlen bitangok.

Eladják mindenünket, kihúzzák alólunk a földet, kifordítanak önmagunkból, elszívják életerőnket, fölszürcsölik utolsó csepp vérünket. Birtokunkon idegenek dőzsölnek, pénzünkön luxusvillák, paloták épülnek, verejtékünk árán összekuporgatott filléreinket gondtalanul elmulatják, elutazgatják a huszadrangú „kiválasztottak", a tehetségtelen, munkakerülő aszfaltbetyárok. S ahelyett, hogy leráznánk testünkről a férgeket, dicsérjük, magasztaljuk, kitüntetjük, s a tenyerünkön hordozzuk őket, mintha vak végzetünk örökre fölénk helyezte volna e cápafogú, tigrisbajszú vámpírokat.

Hajdan dicsőséges, nagyra hivatott, erős, egészséges népünket mindenütt kisebbségbe szorították, bennszülötté alázták, kaszásverembe lökték a saját gyönyörű földjén. S mi zokszó nélkül,gyáván tűrjük ezt; vigyázunk, nehogy megsértsük a banditák méltóságát, a mészárosok emberi jogait, a rovásunkra hont foglaló hódítók kifinomult érzékenységét. Inkább lemondunk mindenről, föláldozzuk magunkat másokért, hozsánnázva keblünkre öleljük mohó zsarnokainkat; inkább sárba taposva hörgünk, s csizmájuk talpát nyalogatjuk, mintsem gerincesen fölegyenesedve átharapnánk a torkukat. Vesszen hát igazság, szabadság, alkotmányos rend, elemi jólét, hazaszeretet, magyar virtus; csak nehogy gyűlölködő megszállóink kiközösítsenek Európából, vagy ránksüssék dögunalmas bélyegeiket: azaz, hogy nacionalista, rasszista, irredenta, nyilas és terrorista nép vagyunk. Na és, hát miért szorongunk, meddig fojtjuk még el háborgó dühünket, mikor sújtunk le végre erre a kozmopolita csürhére?!

Ki van ez találva: az árulók itt hősök, a besúgók ellenállók, a szürkék ragyogó csillagok, az üldözők üldözöttek, a jöttmentek őshonosak, a hamisak hitelesek, a bűnözők ártatlanok. Csupa vezetőnek termett kiválóság, csupa feddhetetlen római jellem, csupa világhíresség, csupa szentté avatandó félisten. De kár, hogy egy sem a mi fajtánkból származik. Szégyeld magad magyarság, ám tiszteld és becsüld őket, s igyekezz mindenben hozzájuk hasonulni egy fordított asszimilációval! Mert ők a szeretetet hirdetik, de senkit se kedvelnek; a jóságról fecsegnek, ám tetőtől-talpig gonoszok; megbocsátásról prédikálnak, bár sohase irgalmaznak; a szegénységet ajánlják, míg ők folyton gazdagodnak; a tisztaságot dicsérik,noha ganéjban hemperegnek; a becsületről papolnak, pedig izgi-vérig becstelenek; alázatra biztatnak, miközben dölyfösen a mellüket döngetik; minden kirívó „másságot" üdvözölnek, viszont a többség józan másságát elvetik. Lámilyenek ők, az elénk tárt újkori példaképek, azonban húzzuk csak le róluk a leplet, s rögtön szemünkbe tűnik rusnya meztelenségük.

Téboly és halál dúl föl mindent, nemes szándék itt semmit sem tehet; azérző szíveket mind eltemetik, a hazafiak itt mind, mind rabok, a szennyes ár minden értéket tovavisz. Nincs nép, mely ennyi orcátlanságot, veszteséget szenvedett volna el. S tragédiánkról szólni sem lehet; a legtöbb tényt, adatot elferdítik, történelmünket elhallgatják vagy meghamisítják az ügyeletes „akadémikusok", s minden ellenünk elkövetett gazságért, összes vereségünkért, meggyalázásunkért bennünket kárhoztatnak. 50 éve magukat gyászünneplik, a mi halottainkat siratni sem szabad. Ők utcákat neveznek el magukról,valahány fajankójukról díjakat, alapítványokat kreálnak, dicsőítik az aljasságot, istenítik az árulást, falitáblákat s szobrokat avatnak; de a mi legszentebb őseinket, legkiválóbb fiainkat rendre bemocskolják, hitünket, jelképeinket, szokásainkat kigúnyolják, önbecsülésünket, öntudatunkat, tündöklő anyanyelvünket megrohasztják.

Őrjöngő haláltáncba keveredtünk, iszonyatos rémálomban élünk. Egy-két emberöltő alatt, békeidőben megtizedelnek, megharmadolnak, körmönfontan leradíroznak egy nagy múltú, jóravaló nemzetet, s nekünk önvédelemre se jogunk, se eszközünk (fegyverünk) nincsen. Mindezt oly titokban, oly néma csöndben teszik, hogy népünknek fogalma sincs, mi történik vele. Őrtüzeinket kioltják, látó művészeinket, éber kürtöseinket elnémítják, vagy kinyírják, mert a magyar fájdalomról harangozni, a magyar szellemet éltetni s magyarnak lenni Sírkert-Magyarországon szigorúan tilos. Mi vagyunk az alsóbbrendű faj; a kiváltságosok talpa alá születtünk, hogy a fejünkön járjanak, a szánkba vizeljenek, a bőrünket nyúzzák s csontig lerágják húsunkat. Szünet nélkül kioktatnak, pocskondiáznak és becsmérelnek bennünket, s cserébe mi éljenezhetjük őket, hajbókolhatunk előttük, hízeleghetünk és hálálkodhatunk nekik. Mert mi jelentéktelen senkik vagyunk, csak ők, csak ők, csak ők a fontosak.

Heródes, Néró, Haynau, ti hétpróbás hentesek, ti rettegett viperák! Nem voltatok éppen a világ jámborai, de itt és most semmire sem mennétek elavult, megfakult módszereitekkel. Nálunk köznevetség tárgyává válnátok, a legszerényebb pribékünk sem állna szóba veletek; kifutófiúk, kötélhordozók sem lehetnétek ebben a maffia-paradicsomban. Hírhedt nevetek, ordas emléketek lassan elhomályosul; ilyen cudar időkben nincs esélyetek, nem vagytok többé versenyképesek. Akkor vitathatatlanul ti voltatok a legelvetemültebbek, de ez a kor immár a hóhérok kora: bizony csapatokban hemzsegnek a nálatok fölkészültebb, szakképzettebb hóhérok. Egyre rafináltabb, okosabb, gátlástalanabb gyilkosok jönnek, az emberölés ma már tökélyre fejlesztett tudomány, valóságos szolgáltató-ipar. Csak az igazán kegyetlenek és irgalmatlanok rúghatnak labdába, csupán a legpofátlanabb vérivóké a jövő. Lám tönkre lehet tenni, ki lehet irtani egy népet teljesen észrevétlenül; úgy, hogy örömmel, vidáman fogadja a halált, és senki se döbbenjen rá, miféle sátáni játékot űznek vele.

Föltámadunk-e, lesz-e még erőnk kitörni a sírból, s kezünkbe venni végre a sorsunkat? A mi hazánk ez, nem betolakodó, idegen törpéké! Forduljunk velük szembe, verjük szét őket, söpörjük el a ragadozók hatalmát! Tettekre van szükség, nincs idő pepecselésre, nincs több haladék! Ki kell lépnünk a romlás vermeiből, ki a leprások barlangjaiból, ki a fullasztó, fénytelen éjfélből! Vége a félelemnek és alázatnak, óvatosságnak itt már nincs helye! Félre a türelemmel, a megértéssel és szeretettel! Nincs megbocsátás, sem sajnálkozás, nincs többé szánalom! Rúgjuk orrba a gyilkost, rántsuk porba a hóhért, rontsunk puszta kézzel a szuronyokra! Felelniük kell, bűnhődniük kell, börtönbe velük akkor is, ha 150 éves nyomorékok! Mi nem állunk bosszút, nem akarunk kínzást, lincselést, csak valódi igazságot; mert enélkül elzüllik minden, enélkül törvénytelen és értelmetlen az életünk, s a halálunk is fölösleges.

Óh Istenem, legalább Te hallgasd meg egy mai Tiborc panaszát, s add, hogy mások is hasznosítsák! 

érzékenyeknek nem ajánlott

T. Köcsög magyar választópolgár!

Úgy érzem, hogy az elmúlt napokban nyilvánosságra került adatokkal kapcsolatban, egy-két kérdés tisztázásra szorul. Az sejlik, hogy 20 évvel a rendszerváltás után, még mindig nem vagy tisztában a demokrácia játékszabályaival! Igen, 299 Ft-ért ebédelek, és 18 millió a benzinpénzem. És?

Egyrészt faszközöd van hozzá, másrészt meg ez nekem (legálisan) jár. Hallom a rikácsolásod a társadalmi igazságosságról, meg az elosztásról, meg a sok bugyuta, idealista blablád, hogy nekem miért igen, neked meg miért nem.

Azé’ bazmeg, mert

Te egy fingszita kis pöcs vagy, én meg az elit.

Azé’ bazmeg, mert én hozom a törvényeket! Magamnak.

És ha megszopod, – mert én úgy gondolom, hogy meg kell, hogy szopd – akkor így jártál. Majd négy év múlva szavazol, anyádra.

Mit cincogsz? Visszahívás? Te kis fasz!

Hát azt a telibebaszott alkotmányt is én írtam, gondolod, hogy megtettem neked azt a szívességet, hogy beleírtam, hogy visszahívhass? Négy év, kis köcsög! Négy év. Ez a rendszer a négyéves diktatúrák sorozata. Buktam már meg az elmúlt tizenöt évben, egyszer is? Tessék? Láttál Te már idõközi választást, ebben a kurva országban? Nem figyelsz, kis fasz! Tényleg, kire szavaztál tavasszal? A komcsikra, vagy a Fideszre? Tudod miért kérdezem?

Mert még azt sem vetted észre, hogy ez is kurvára mindegy. Én bazmeg, ha megyek szavazni, beviszem a fülkébe a kutyám, rászaratom a szavazólapra és azt adom be.

Mert mindegy, hogy ki mellé húzod az ikszet, érvényes-e a szavazatod vagy sem. Minden képen rám szavazol. Mert egyedül belõlem választhatsz. Én az egy vagyok. Az elit. AZ ELIT!

Szociáldemokrata, liberális, szocialista, meg konzervatív. Ezt a szart is meg lehet veled etetni? Öcsém, hogy Te mekkora fasz vagy! Szerinted a büfében van jobbos és balos szendvics? Ugyanazt a kenyeret zabáljuk, ugyanazt a tehenet fejjük, csak a székházra teszünk ki más-más logót, hogy tudjad, éppen melyikünk szónokol, napirend elõtt.

A világ nem vízszintesen van felosztva, jobb és baloldalra, hanem függõlegesen, fentre és lentre.

Ja, a fent én vagyok, a lent meg Te, Te kis paraszt.

„A törvény szerzõdés, gazdagok és szegények között.” – azt hitted vicc, mi?

 Még pofáztok, hogy elkúrtuk, elkúrták az országot? És gondolod, hogy nem szarok bele vastagon?

Engem addig érdekel a szaros hazád működõképessége, amíg az képes kitermelni a benzinpénzem, meg az illetményem.

Az meg egyelõre nincs veszélyben. A Lé meg van, fõnök és kontroll nincs. Ergo, szarunk bele!

Tudom, neked ez most nagyon nem tetszik. Há’ nyazsgem! Vagy tudod mit? Menj le tüntetni! Azt nem szarjuk le, gondolod? Menj le és rázd a nyálad a Kossuth téren, de ha nem tud elaludni tõled a gyerek, ígérem, szétbaszatom a fejed a Gergényivel. – Mellesleg, utálom ezt a seggnyaló csókát, de hát minden házba kell valaki, aki leviszi a szemetet.

Visszatérve a benzinpénzemre, kurvára utálom ha a zsebemebe turkálnak.

Igen, öt milliárdot basztunk el, majd’ négyszázan. A vizitdíj meg 10 millió emberen hoz vagy másfél milliárdot. Igen bazmeg, spórolni kell! Gondoltad, hogy majd én kuporgatok? Ne kezdj el rinyálni, hogy a nyomorult nejeddel, és a két kibaszott kölyköddel éltek 120 nettóból! Unalmas. Közlöm veled, hogy kurvára beleszarok. A két szaros gyereked is csak annyira érdekel, hogy ne dögöljön éhen. Hogy legyen majd, ha felnő egy szavazógép , tudod, hogy rám szavazzon. Egyébként meg mit ugatsz? Nem tetszik a proliélet? Neked is áll a zászló, lehetsz Te is politikus Judapesten! Ha nem, akkor meg kuss! Te választottad, szavad nem lehet.

Négyszázan. Igen, ennyien vagyunk fajtiszta elit. Emlékszel még, hogy ezt a kampányt is (mint mindegyiket) úgy kezdtük, hogy most aztán kisebb parlament lesz? Lett? Na látod! Hogy a saját munkahelyemen csináljak létszámleépítést? Hehehe. Miért,szerinted mi a faszt kezdenék a Laci fiammal, ha nem tudnám betolni képviselõnek? Küldjem talán Jeruzsálembe , vagy legyen proli munkásköcsög, mint Te? Viccelsz, ugye?

Szóval, Kedves Köcsög magyar választópolgár!

Sajnálom, hogy ilyen módon és ilyen stílusban kellett tudomásodra hoznom, amire magadtól is rájöhettél volna. Mivel nem csak birka, hanem barom is vagy, erre a megoldásra miattad kényszerültem. Nem akartalak megbántani, és az önérzeted sem akartam agyonbaszni, de minekutánTe akkora pöcs vagy,

hogy képtelen voltál a tények segítségével a valóságos helyzeted meghatározni liberális demokráciánkban, így ez a levél nem más, mint a Te nyelvedre lefordított helyzetelemzés.

Most, hogy tudod már, hogy hová sorold magad, szeretnélek megkérni, hogy a fentiek figyelembevételével a pofádat evésre használd, és most húzzál vissza dolgozni, köcsög!

2011 . Budapest, Európa

Tisztelettel:

A politikai elit.

(Pilu.blog.hu)

Siklósi András Mocsárba rántották a magyarság lelkét (Tiszaeszlár tanulságai) Mottó: „Égre kiált a régi vád - úgy ölték meg Solymosi Esztert, mint egy tokos, pihés libát." „Minden kiontott ártatlan vér, s minden magyar vér, ami folyt, párolgott és virult belőle idegen trón, élősdi bolt." (Erdélyi József: Solymosi Eszter vére) A 126 éve történt gyalázatról ma sem tanácsos beszélni vagy írni. Akik valaha foglalkoztak vele, s leleplezték a fölmentett bűnösöket, az aljas manipulációkat, a nemzetközi plutokrácia szervezett összeesküvését, már mind halottak. A nevüket sem lehet kiejteni, nemhogy emléküket méltóképpen ápolni, s megtisztítani a rázúdított rágalmak mocskától. Mi is volt ez a bűntény, ami a maga korában világszenzációt keltett, s nagyobb port vert föl, mint a Dreyfuss-ügy, vagy a korfui história. Amiben éppúgy alulmaradt a magyarság, mint a francia és a görög hazafiak. A mai nemzedékek nem sokat tudnak arról, mit jelentett a tiszaeszlári per. Ám ha mégis hallottak róla, jobbára csak azoktól, akik utólag is az „antiszemita barbárság" hazájaként tüntetik föl Magyarországot, ahol még a törvény emberei is elhitték a vérvád középkori babonáját. Nézzük tehát a valóságot, majd a történet napjainkig gyűrűző hatásait és következményeit. 1882. április1-én (a zsidó pészah előtt) déltájban egy 14 éves cselédlányka - Solymosi Eszter - igyekezett Tiszaeszlárról a szomszédos újfalusi szatócsboltba, hogy festéket vegyen a meszeléshez. Számos szemtanú látta a boltból hazaindulni. Visszaútja az ortodox izraelita zsinagóga előtt vezetett, ám attól kezdve nem találkozott vele többé senki. Hova lett, mit csináltak vele a pajeszos, kaftános, rókaprémes idegenek, akik az oroszországi pogromok elől tömegével futottak akkoriban Magyarországra? Mit tettek a rosszarcú sakterek 15 évvel az emancipáció könnyelmű kimondása után? Miért akadályozta a vizsgálat lefolytatását s az igazság kiderítését, miért gyártott hamis bizonyítékokat, s tüntette el a valódiakat a gyanúsítottak védelmében összefogó „magyar" zsidóság? A liberalizmus szellemében vajon miért ágált a gyilkosok felelősségre vonása ellen, s lépett velük törzsi szövetségre a világhódítók förtelmes hada, Párizstól Londonig és Amerikáig? Eszter tragikus halála kapcsán már nem néhány elvetemült bűnöző s a honi igazságszolgáltatás állt szemben egymással; hanem az volt a fontos, hogy az internacionális zsidó terror, hatalom, pénz és sajtógyalázkodás, valamint a magyar becsület, jogtisztelet és nemzeti szolidaritás kiprovokált harcában ki győz, és ki marad alul. A gyilkosság tényére számtalan közvetlen és közvetett bizonyíték volt, ám egy különös kisebbségi mozgalom mindent elkövetett, hogy az egyszerű aktából faji kérdést, vérvádat, egyetemes extázist csiholjon. 100 ezer forintos hatalmas összegért megfogadták a kor egyik legdörzsöltebb ügyvédjét s egyben legismertebb íróját, Eötvös Károlyt, aki nem átallott az igazság Júdása lenni, sőt később egy teljesen elfogult könyvet írni az ügyről. A sakterek gondosan eltüntették Eszter holttestét, ám a Tiszadada alatti füzesben az ugyancsak fajtabeli tutajosok egy felpuffadt női hullára „bukkantak", aki csodálatosképpen a kis Solymosi Eszter ruháit viselte. Ezeket fölismerte az egész falu, ám a tetemről mindenki - édesanyjával az élen - meggyőződéssel vallotta, hogy nem lehet Eszteré. Ezt igazolta több nagyhírű orvos egymástól függetlenül végzett vizsgálata is. Eszter egészséges, kiskorú, egész bizonyosan szűzlány volt; míg a kifogott hulla egy legalább 24 éves, kopaszra borotvált zsidó nő, aki tüdővészben halt meg, és élénk nemi életet élt korábban. Később az is kiderült, hogy a máramarosszigeti zsidó-kórházban hunyt el. Onnan csempészték ki, és adták át a Szeged felé induló tutajos-vezérnek, aki beismerte, hogy a tutaja alá kötözte, majd Tiszadada alatt eleresztette, hogy aztán látványosan „megtalálják". Nyilvánvaló tehát, hogy Esztert meggyilkolták, s ruháit azok adták fel a névtelen holttestre, akik a borzalmas bűntényt el akarták titkolni. Még egy szarvashibát elkövettek a hamisítók. A szatócsboltban vásárolt kék és sárga festéket akképpen kötözték a hulla jobb karjára, mintha az balkezes lett volna. Csakhogy a kis Eszter sohasem volt az, ezt a tanúk egyértelműen állították. Egyébként is egy több napig vízben ázó hulla kezéről a festék már régen leoldódott volna, ez a festék azonban sértetlen volt, mert aligha érte nedvesség. A zsidók nyilván úgy okoskodtak: ha a tetem nyakán vágás van, akkor vérgyilkosság történt; ám ha nincs, akkor az egész csak az „antiszemiták" koholmánya. De alaposan melléfogtak. Ügyetlen kapkodásukkal, szorgos „bizonyíték-gyártásukkal", átlátszó hullacsempészetükkel éppen bűnösségüket erősítették meg. Bary József vizsgálóbíró és Korniss Ferenc ítélőbíró - a világ csodálatát kiérdemelve - abszolút elfogulatlanul, pártatlanul és megvesztegethetetlenül, szigorúan a tényekre támaszkodva, lelkiismeretesen az igazságot kutatva végezte munkáját. A gyilkosságot sikerült bizonyítani, az elmarasztalás nem lehetett kétséges. Ám Tisza Kálmán miniszterelnök személyesen gyakorolt nyomást a bíróra, azzal fenyegetve meg, ha elítéli a saktereket, akkor az ő lelkén szárad Magyarország tönkretétele; mivel Rothschildék ez esetben megtagadják a beígért 60 millió forintos hitel folyósítását, miáltal pénzünk elértéktelenedik, s a gazdaságunk csődbe megy. A derék hazafi képtelen volt ekkora terhet elviselni, ezért másnap fölmentette a cégéres bitangokat Nem is sejtette, hogy éppen ezzel teszi a legrosszabbat nemzetének. (Az összeroppant és meghasonlott Korniss többé nem ült a bírói székbe, ez volt az utolsó ítélete.) A per során voltak még néhányan, akik kiemelkedően bátran és becsületesen viselkedtek; megérdemlik, hogy nevüket feljegyezzük az utódok számára: Farkas Gábor községi bíró,Szalay Károly ügyvéd, Cseres Andrásné tanú, Ónody Géza képviselő, Lápossy János református lelkész, Péczely Kálmán törvényszéki írnok, Jósa Elek vármegyei főorvos, Adamovics József római katolikus plébános, Istóczy Győző a legendás fajvédő, Verhovay Gyula a Függetlenség főszerkesztője (aki a förtelmes sajtóháborúban úgyszólván egyedül mondta ki a kendőzetlen igazságot, s akinek lapját emiatt könyörtelenül eltaposták) s nem utolsósorban a 15 éves koronatanú, a zsidó Scharf Móric (aki élete végéig következetesen rávallott a gyilkosokra, s akit, mint „szavahihetetlen szemtanút" a tárgyaláson meg se eskettek). A nagy per során a hivatalos fórumokon és a keresztény újságokban senki sem állította, hogy rituális vérgyilkosságról van szó . Erre való határozott biztatást a felkért szakértők sem találtak a Tórában, a Talmudban és egyéb izraelita iratokban. Viszont ugyanezekből és a zsidók magatartásából könnyűszerrel kimutatható a vallási fanatizmus, a szektás tévelygés s a már-már beteges kereszténygyűlölet, az izzó bosszúvágy, a pogromoktól való állandó rettegés. Fogadjuk el mi is, hogy a tiszaeszlári nem vallásszertartási gyilkosság volt; ám a „gojok" iránti megvetés, az elfajult babonaság, az ószövetségi szellemiség, a delírium kósheriánum, mint indíték könnyen kimutatható, sőt igazoltnak tekinthető. S ha bárkinek kételyei lennének, bizonyít az utókor, ahol a vérpraxist, a szörnytetteket s a rémuralmat bolsevizmusnak nevezik, ahol a gulag-táborok sora, az akasztófák erdeje, a több mint 100 millió halott tanúsítja a zsidók többségének égő, olthatatlan vérszomját. Mert ebben a rettenetes vádban valóban bűnösnek találtattak. Ehhez képest a tiszaeszlári esemény csak epizódnak tekinthető. Amikor törzsökös magyarok, tiszta vérvonalú vezetők irányították népünket, sohasem juthatott komoly szerephez a magyar érdekeket feladó és eláruló zsidóság. Ám ha befolyásuk, bomlasztásuk, erőszakosságuk érvényesült, azt mindig kegyetlenül megszenvedtük. A magyarság legnagyobb tragédiái mögött - Muhi, Mohács, Világos, Trianon - rendre ott álltak a zsidók. Igaza volt Kossuthnak, hogy „őket nem lehet emancipálni, mert vallásuk politikai institúció, mely a fennálló országlási rendszerrel egyhangúságba nem hozható". De Wesselényi is úgy vélte, hogy „amíg a zsidóságot közös érdek nem láncolja le az országtársulathoz, míg elvakult előítéleteit le nem győzi, addig az ország joggal zárhatja ki a közös jogok élvezetéből". Mára sajnos tökéletesen megvalósult méltatlanul elfeledett írónk -, Kuthy Lajos - próféciája a zsidó térfoglalásról: „A népet félig már kivettük excellenciátok kezéből, most kivesszük egészen. Mienk lesz a földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szűrünk szőlejében, leszedjük fája gyümölcseit, és végre elsőszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget ehessen. A magyar még jobban elfogy, szegényedik s szerteszét pusztuland. A fővárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni, s közöttük egy-két vagyontalan magyar, ki másokért dolgozik." Juhász József, Eszter egykori osztálytársa mondta évekkel a világraszóló per után: „Gyáva volt akkor a nép. Nem ismerte úgy a zsidó veszedelmet, mint manapság. Zsidók árendálták a földet az egész határban. Zsidók cselédje volt a magyar. Most már másként lenne!" Mi már tudjuk, azóta sincs másképp. Sőt, minden korábbinál vadabb támadást indítottak ellenünk. Olyan vihart támasztottak, melynek forgószele nemcsak minket, hanem - könnyen lehet - őket is elsöpri. Bary József és Korniss Ferenc nem voltak zsidóellenesek, csak elfogulatlan, becsületes magyarok, akik kötelességüknek tartották egy bűntény felgöngyölítését akkor is, ha az ütközik a „kiválasztottak" szándékaival. Mivel a zsidóság minden törvényes lépést, minden érdekeit sértő jogszerű intézkedést ellene irányuló merényletnek tart,érthető, hogy rájuk sütötte az antiszemitizmus bélyegét. Bathu kán nyilai, Szulejmán ágyúi, Haynau bitói megtörték a magyarság harci kedvét; a folytonos küzdelmek csökkentették létszámát, de nem roncsolták szét egyenes gerincét, öntudatos büszkeségét. A tiszaeszlári fegyverekkel szemben azonban nem tudott védekezni.A zsidó hazugság, a korrupció, a sajtórágalom, a pénz, a láthatatlan világhatalom ellen nem tehetett semmit, és lelkileg vesztett csatát. Tragikusan megrendült évezredes hite önmagában, az igazságban, a jövendőben, a szabadelvű hatalomban. „Ha a magyaroknak nem tetszik a zsidóuralom, tessék nekik kivándorolni!" - süvöltötte egy Mózes-hitű képviselő az országgyűlésben. És rövidesen kétmillió magyar kunyhólakó menekült az Óperenciás tengeren is túlra a példátlan szegénység és a zsidó kiskirályok elől. Tiszaeszlár után megnyílt az út az ószövetségi ambíciókat hordozó országhódítók számára. Megrendült a föld a szentistváni birodalom alatt, kivérzett az emberi jog és a keresztényi igazságszolgáltatás, üldözött lett népünk a saját hazájában. Elindult egy szennyes árhullám, mely Kun (Kohn) Béla, Szamuely Tibor, Korvin (Klein) Ottó, Rákosi (Róth) Mátyás, Gerő (Singer) Ernő, Farkas (Wolff) Mihály, Péter Gábor (Auspitz Benő) és egyéb hóhérlegények börtöneiben, haláltáboraiban, bitófái és sortüzei alatt tetőzött. De a kultúra, a gazdaság és politika olyan keretlegényei, mint Jászi (Jakubovics) Oszkár, Lukács (Löwinger) György, Révai József (Kahána Mózes), Illés Béla, Kardoss (Katz) László, Aczél (Appel) György, Gadó György, Fekete (Schwartz) János, Pető Iván, Ko(h)nrád György, Eörsi István, Zoltai Gusztáv, Hack Péter, Tamás Gáspár Miklós, Kis János, Landeszmann György, Kóka János, Gyurcsány Ferenc és mások sem kevésbé „érdemdús mesterek" a maguk területén. Az eszlári ítélet nyomán fölcsapó országos tüntetések és elemi pogromhangulat során először vezényeltek szuronyrohamra magyar honvédeket magyar munkások és polgárok ellen, aScharf Józsefek (Scharf Móric apja, az egyik főgyilkos!) védelmében. A kor embere nem ismerte föl a lényeget, a honfitársi felelősség kötelező elvét. Nem érezte, hogy egyetlen csepp magyar vér többet ér a világ aranyánál. Justícia mérlegén könnyűnek találtatott, mert veszni engedte az ártatlan Solymosi Eszter igazát a zsinagóga pokoli bugyrában. Nem látta meg, hogy „a zsidóság elleni önvédelmi küzdelemben nem hagyhatunk magára egyetlen magyart sem", mert különben elrohad a tisztesség s a szabadság valódi értelme. Hatékony összefogás nélkül végleg porba hull a fennkölt magyar lélek, s reménytelenül kialszik a magyar élet tüze. Magyarország a magyaroké! Magyar ember csak magyar embert támogathat! A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁGOT SOHA A MAGYAR NÉPHEZ TARTOZÓNAK EL NEM ISMERHETJÜK! Ez Tiszaeszlár örökkön szívünkbe és elménkbe vésendő tanulsága. Rothschild fenyegetése nyomán Tisza álliberális állama fölmentette a gonosztevőket, akik örömükben valóságos purim-ünnepet ültek. A nyíregyházi törvényszék egész fajtánkra mondott halálos ítéletet, s visszavonhatatlanul eldöntötte a magyarság sorsát, lerombolta a jogállam illúzióját. Népünk legyőzötten, gerincét törve, lelkében, önérzetében és hazafiságában súlyosan megalázva feküdt az idegen zsoldosok lábai előtt. Ez a gyülevész, számkivetett fajta, külön Istennel és mohó akarattal ekkor ékelődött be nemzetünk testébe, ekkor foglalt új hazát magának törvényes honunkban. A rongyos, Dávid-csillagos társaság eleinte csak átlopakodott, később valósággal beözönlött az Eldorádónak tekintett Magyarországra. Ahol a sábeszdeklis jövevény becsesebb az őslakónál, s tetszőleges magasra emelkedhet a legázoltak vállán. Ahol a balga rászedettek, a szerencsétlen tönkretettek vérrel-verejtékkel, néma áhítattal vagy hangos dicsőséggel fizetnek a lelketlen csalóknak, a gyűlölködés sötét apostolainak. „A keresztények legjobbjait öld meg!" - így szól a talmudi parancs -, s a húsvéti bárány, a tehetetlen Solymosi Eszter vére kiontatott a Sátán oltárán. „Engedd be a zsidót (tótot, oláhot, rácot, cigányt), s kiver a házadból!" - tartja a közmondás, és bizony immárnemcsak házunkat, de hazánkat is elvesztettük miatta. S ha nem teszünk sürgősen valamit, néhány évtizeden belül egész nemzetünk megsemmisül. Irodalom: Az igazság hangjai: Bary József visszaemlékezései (A tiszaeszlári bűnper), Verhovay Gyula cikkei és tanulmányai a „Függetlenség"-ben, Marschalkó Lajos: Tiszaeszlár; Elfogult hamisítások: Eötvös Károly: A nagy per I-II, Krúdy Gyula: A tiszaeszlári Solymosi Eszter

Siklósi András Végső kisemmizésünk és likvidálásunk az EU-ban (Alapelv: tőlünk mindent – nekünk semmit!) Mottó: „A zsidó nép – egészében véve – a saját Messiása lesz. Uralkodni fog az egész világon, össze fogja olvasztani az emberi fajokat, meg fogja szüntetni a határokat, és el fogja távolítani a monarchiákat, melyek az önkényesség védőbástyái. Egy világköztársaságot fog berendezni, amely végezetül minden zsidónak polgárlevelet fog adni. Ebben az új szervezetben Izraelnek az egész világon szétszórtan élő gyermekei, akik ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, akik ugyanazt az áthagyományozott nevelést kapták, mindenhol ellenállás nélkül vezetőkké lesznek… Így fognak beteljesedni a Talmud ígéretei, melyek szerint, ha eljön a Messiás ideje, a zsidók az egész világ vagyonát kezeikbe fogják kapni.” (Részlet Baruch Levi rabbi Marxhoz írt leveléből) Pár hónappal ezelőtt visszatetszően nagy pompával ünnepelték kontinensünk vezető politikusai az Európai Unió (EU) jogelődjének, az Európai Gazdasági Közösség (EGK) megalakulásának 50-ik évfordulóját, ill. az ezt szentesítő Római Szerződés félszázados aláírását. Több városban is megemlékeztek az eseményről, a központi rendezvény pedig Berlinben volt, ahol egyúttal egy semmitmondóan negédes, mindenkinek hízelgő Nyilatkozatot is megfogalmaztak. Valóban ilyen felhőtlen, problémamentes lenne az EU jelenlegi állapota és jövője? Vagy ez a gusztustalan hurrá-optimizmus csupán a létező súlyos gondok takargatására szolgál? Mielőtt belefognék a kérdés tüzetes elemzésébe, hadd idézzek fel néhány mondatot abból a tanulmányomból, amit 5 éve a csatlakozási népszavazás előtt írtam, s melynek esélye sem volt arra, hogy a széles nyilvánossághoz is eljuthasson. „Tagok legyünk, vagy szabadok? – kérdezhetnénk Petőfivel. Sokan nem is sejtik, milyen fontos döntés előtt állunk. Jövőnket, sorsunkat, fennmaradásunkat végérvényesen meghatározhatja egy helyes vagy helytelen voksolás. Parlamenti és önkormányzati választások 4 évenként vannak. Ezek jelentősége egyre csökken a silány kínálat miatt, bár elvileg egy korrupt, hazug, bűnöző társaság a ciklus végén felváltható egy kevésbé rosszal. Itt mostnincs lehetőség korrekcióra. Ha elhibázzuk, akár évtizedekig, talán a végpusztulásig viselnünk kell a következményeit. A mostani formális demokráciát és függetlenséget könnyen fölválthatja egy még sötétebb fEUdális gyarmati sorba taszíttatás, a hivatalos körök lelkes EUfóriáját pedig az össznemzeti EUtanázia. Hova is akarnak tulajdonképpen csatlakoztatni, beléptetni bennünket a gonosz háttérerők és a jól látható érdekcsoportok farizEUsai? Mielőtt nEUrózisba esnénk, vagy a szakadékba zuhannánk, vegyük elő józan eszünket, mérjük fel a tétet, és gondolkozzunk magyarok! Elképesztően hamis, egyoldalú és tolakodó az a propaganda, amit hosszú hónapok óta ránk zúdítanak ellenségeink; ugyanakkorfeltűnően elzárnak tőlünk minden valódi információt, hasznos külföldi tapasztalatot, hogy még véletlenül se láthassunk tisztán. Ne felejtsük: ha az ’igen’ kerül többségbe, valószínűleg a teljes beolvadás, arculatvesztés és tönkremenetel vár ránk, míg egy határozott ’NEM’-mel megőrizhetjük viszonylagos szabadságunkat, önrendelkezésünket s a reményt egy majdani felemelkedésre. 2003. április 12-én tehát járuljunk az urnákhoz minél számosabban, és saját érdekünkben a NEM mellé tegyük a keresztet,nehogy később összeroskadjunk e kereszt súlya alatt. Az EU egy mézesmadzag, egy halálos csapda. Kívüle is van élet, sőt csak ott van!” Világos és vállalható szavak, ma sem mondanám másként. Nézzük meg immár részletesen – a múltba is visszatekintve – az EU felépítését, közelebbi és távolabbi céljait, s mindenekelőtt hazánkra, nemzetünkre gyakorolt befolyását. Noha az elmúlt 4-5 évben alapos ízelítőt kaphattunk az EU valódi természetéről, bátran állíthatom, hogy még mindig roppant keveset tudunk arról a borzalomról, ami bennünket érhet e torzszülött szervezet karmaiban. 1. Magyarország és Európa viszonya a történelemben Európa legősibb népe, legnagyobb kultúrnemzete vitathatatlanul a magyar. Ma is a legtökéletesebben őrzi az Aranykor letűnt és szétszóródott népeinek nyelvét, írását, hagyományait, szokásait, mítoszait, mese- és mondakincsét, népművészeti és zenei motívumait, genetikai fölépítését, egész világképét. A magyarság elődei azonos vagy magasabb szinten álltak a történelem olyan ismert népeinél, mint a sumérok, egyiptomiak, indiaiak, kínaiak, görögök, rómaiak stb. Európa mai országai és lakói még nyomokban sem léteztek, amikor mi már benépesítettük a Kárpát-medencét, és virágzó önellátásra rendezkedtünk be. Ez a mi Istentől adományozott őshazánk, ahonnan időről időre kirajzottunk az évezredek során a négy égtáj felé, s ahova szükség szerint vissza is tértünk bizonyos időközönként, akár a gyermek a dajkáló anyai karokba. Mi soha nem szorultunk Európára, míg az félistenként tisztelt bennünket, s annyit tanult tőlünk minden téren, mint mesterétől a tudásra éhes kisdiák. A „művelt” – és szerencsésebb helyzetéből fakadóan immár nálunk jóval előkelőbb anyagi és civilizációs szinten élő – Nyugat lelkében most is barbár hozzánk képest.Kollektív emlékezetében Európa őrzi ezt az áthidalhatatlan különbséget, ezért ma is irigykedik ránk, s idült gyűlölködésében mindent elkövet, hogy tovább gyengítse, fosztogassa, pusztítsa fajtánkat, akár a végső enyészetig. Ugyanakkor, hogy kisebbrendűségi komplexusait álcázza, hamis históriát, nem létező mitológiát, komolytalan származáselméleteket kreál magának, míg a mi valódi eredetünket eltagadja, egykori nagyságunkat szánalmassá zsugorítja. De a tényeket nem képes lenyelni és megemészteni, ezért bárhogy is cselekszik,mindig mi leszünk erkölcsi fölényben vele szemben, egészen az utolsó magyarig. A Kárpát-medence öröktől fogva Európa dobogó szíve, s egész bolygónk szakrális központja. Földrajzi, vízrajzi, éghajlati, gazdasági, katonai téren páratlan egység. Termőföldjei kiváló minőségűek, energiában, nyersanyagokban és hőforrásokban rendkívül gazdag, természeti szépsége kiemelkedő, növény- és állatvilága hihetetlenül változatos. Minden jelen van itt, mint egy óriási bőségszaruban, s ami véletlenül hiányzik, arra tán nincs is szükség. Nekünk nem kellett hont foglalnunk, mint Európa összes nációjának, mi az idők hajnalán belenőttünk, belegyökereztünk ebbe a varázslatos és szentséges tájba. Az utóbbi 1000 évben mi mindenünket önzetlenül Európának adtuk, s eltékozolt kincseinkért és vérünkért cserébe csak megvetést, cserbenhagyást, csalárd hitegetést, rablóbandák garázdálkodását kaptuk. Századokon át egy méltatlan Európa s egy velejéig romlott álkereszténység hősies védőbástyája voltunk, a saját érdekeink és fönnmaradásunk rovására. A kegyetlenül önző, sivár szellemű Európa térden állva kérhetne bocsánatot az ellenünk elkövetett engesztelhetetlen bűnökért, és örökké hálás lehetne a magyarság jézusi lelkületű, lovagias magatartásáért. De hol vagyunk ettől? Noha egy nép sem tett annyit Európáért, mint a mienk, a Vén Ringyó (a büszke nő??) most is azt lesi, mit vehetne el még tőlünk, mivel szolgálhatnánk további boldogulását; de közben fütyül gondjainkra, nyomorúságunkra, pedig jól tudja, hogy bajaink zömét éppen ő okozta rideg, érzéketlen viselkedésével. Idézzünk fel néhány példát, melyek közismertek ugyan, mégsem fölösleges őket most is hangsúlyozni. A római birodalom Európa jelentékeny hányadával együtt meghódította Pannóniát s Erdély egy részét, de a teljes Kárpát-medencét elfoglalni képtelen volt. Nagy Károly császár (újabban a létezését is kétségbe vonják! – lásdHeribert Illig!) szétverte az avarokat (de az mese, hogy meg is semmisítette őket!), és egy szekérkaravánnal elhurcolta kincseiket. Atilla király, majd Árpádfejedelem utódai elégtételt vettek a sérelmekért, és csodás harci sikereket arattak az egész kontinensen. A magyarság Európa legerősebb, legkiválóbb népe volt az ezredfordulóig. Szent István – bár az idegen papok és rangos elöljárók nyakunkra ültetésével, a zsidókereszténység kíméletlen meghonosításával, az ősi elveinket, hitünket őrző lázadók eltaposásával sokat vétkezett a nemzet ellen – ügyes diplomáciával és hadvezetéssel megvédte függetlenségünket, s egy szabad országot hagyott hátra, melyet örökösök híján Boldogasszony Anyánkkegyelmébe ajánlott. A tatárok békével jöttek hozzánk, és szövetséget ajánlottak Nyugat-Európa ellen; IV. Béla rosszul döntött, hogy elutasította. Értelmetlen volt szembeszállni a testvéri „pogányokkal” a „keresztény” brigantik védelmében. Az 1241-es muhi csatában s utána gyakorlatilag a lakosságunk felét lemészárolták vagy elüldözték. Később Béla nagy király lett (második honalapítónknak is nevezzük), újjáépítette és megerősítette az országot, de tévedését csak részben tehette jóvá. A „hitetlen” törökök szintén barátsággal közeledtek hozzánk, s nem akartak leigázni bennünket, csupán egy átvonulásra alkalmas korridort (folyosót) kértek a nyugatiak megtámadása végett. Az 1526-os mohácsi vészt s a 150 éves sanyargatást megúszhattuk volna, ha II. Lajos másképpen cselekszik. Természetesen szó sincs arról, hogy a Hunyadiak, Zrínyiek s a végvári vitézek fölülmúlhatatlan áldozatait és hőstetteit elbagatellizáljuk, ám azt sem hallgathatjuk el, hogy elkerülhettük volna annyi kiváló hazafi vérének kiontását, s a Kárpát-Duna-medence 3 részre szakítását. Csak megjegyzem, hogy a tatárok alig vonultak ki, a germánok máris megtámadták a határ menti országrészeinket, de aHabsburgok sem viselkedtek különbül velünk, mikor a török igát nyögtük. Segítséget nem kaptunk sehonnan (legföljebb kitartásra biztatást), sőt a franciák és Velence titokban még szövetkezett is az oszmán birodalommal a német-római császárság, s – ezzel közvetve – a kiszolgáltatott Hungária ellen. Mikor már teljesen legyengültünk, s a török is hanyatlani kezdett, a „bátor” Európa kiverte őket egészen a Balkánig. A „felszabadításért” persze a derék Habsburg-dinasztia rögtön benyújtotta a számlát: az elnéptelenedett vidékeket oláhokkal, tótokkal, rácokkal, svábokkal telepítette be, minket pedig vadabbul fosztogatott, mint a török valaha is tette. II. Rákóczi fejedelem is maga vívta dicsőséges szabadságharcát, mert sem a ruszki cár, sem a francia király nem nyújtott segítséget. 1848-49-ben pedig Kossuth szépreményű forradalmát tiporta sárba az osztrák-orosz túlerő. Majd a Monarchia oldalán – kényszerpályán haladva – belekeveredtünk az első, a németek mellett pedig a második világháborúba. A vesztések után megtorlásul kaptuk Európa (és Amerika) jóvoltából előbb Trianont, aztán pedig a szovjet vörös rémuralmat, azok összes szörnyűségével együtt. Mert kérdem én, ugyan mit kerestek az egyszerű magyar bakák Doberdónál, Isonzónál, Galíciában vagy a Don-kanyarban? – ahelyett, hogy a Kárpát-medence területi épségét védelmeztük volna mohó és áruló szomszédainkkal szemben. Budapest 1945-ös nagyszerű védelmével sem magunkon segítettünk, hanem a gyilkossztálinista horda föltartóztatásával tulajdonképpen Nyugat-Európa szétdúlását és (el)kommunizálását akadályoztuk meg. A gőgös Európa (s az USA) 1956-ban is magunkra hagyott bennünket, sőt még a leveretést követő vérengzést sem próbálta meggátolni, noha a pesti srácok értük is dobálták a Molotov-koktélt. 1990-ben, a cucilizmus bukása után sem álltak mellénk, vagy öleltek magukhoz, s eszük ágában sem volt igazságot szolgáltatni ártatlanul szenvedő népünknek. A déli harangszón túl ugyan mit várhatunk tőlük az EU-ban? Esetleg adósrabszolgaságot, menekülthullámot, kábítószert, kulturális EUromoslékot, nemzeti öntudatunk szétrohasztását, földjeink felvásárlását, javaink további elprivatizálását, nacionalista és antiszemita bélyegek homlokunkra sütését… azaz semmi jót. Külön meg kell emlékeznem a Vatikán (önálló államként nemrégen létezik) és az egyes pápák enyhén szólva felemás viselkedéséről is. Árpád-házi királyainkat annak idején keresztes háborúkra tüzelték, pénzt és fegyvert persze véletlenül sem adtak. (Az is vitatott, hogy a Szent Koronát egyáltalán Szilveszter küldte-eVajknak!) A tatár és a török elleni heroikus küzdelmünkben is legföljebb imádkoztak értünk e „jeles” keresztények. Annál inkább próbálták királyainkat vazallusukká tenni; ennek érdekében csőstül jöttek hozzánk a magyarsággal s a jézusi tanításokkal mit sem törődő, fényes potrohú egyházi méltóságok. A magyar szenvedések, a keserű fohászok soha nem értek föl a magasságos pápai trónig. A 300 éves Habsburg és a 45 éves komcsi vészkorszakok alatt szavuk sem volt ezer sebből vérző fajtánkért. De a legtisztább püspökünket, Prohászkát indexre tették, Mindszenty bíborost pedig megfosztották érseki székétől. S a „szentéletű” II. János Pál ugyan megszívlelte-e a számkivetett csángók könyörgését, vagy felvidéki testvéreinknek engedélyezte-e a magyar püspökség felállítását? – miközben eltűrte a zsidó Paskai undorító röfögését, s az új egyházmegyék területének kijelölésével tulajdonképpen szentesítette a trianoni gúnyhatárokat, ill. a magyar szakrális értékek elkobzását és tönkretételét. Folytathatnám a tanulságos világi és egyházi példákat, de tovább kell lépnünk. Ennyiből is megérthetjük, hogy Európa sohasem fogad be minket egyenrangú félként, annál inkább bekebelezne, fölzabálna, ha hagyjuk. Nyugodtan kijelenthetem, Európa centruma mi vagyunk, s nélkülünk csak olyan lehet, mint egy megtépázott lyukas zászló. Amíg azonban igazságunkat el nem ismeri, és nem hajlandó kielégítően orvosolni, addig semmi közünk Európához, sem az EU-hoz (a kettő messze nem ugyanaz!). Ezért arra kérjük, vegye le rólunk szennyes mancsát, s hagyjon végre magunkra; ne „segítsen”, ne „támogasson” semmivel, ne hozzon úgy, mintha vinne. Törvényekkel, rendeletekkel, szabályokkal, piszkos alkukkal ne kössön magához, engedjen végre szabadon élni! Ha a vesztébe kíván rohanni, ám tegye, de minket ne rántson le a dögvészes éjszakába! Nem akarunk többé sem a védőbástyája, sem a bordélya, sem a kapcarongya lenni! Egyébként szilárd meggyőződésem, hogy a tévelygő Európát egyedül a szittya-magyar lelkület átvétele, a Szentkorona-eszmén alapuló államelmélet és közjog asszimilálása menthetné meg a káosztól, s kizárólag Mária Anyánk megújuló országának követése emelheti ki a mocsárból. Történelmi küldetésünk része a helyes út megvilágítása (amire először nekünk is vissza kell térnünk), de nem játszhatjuk tovább Európa pelikánjának hálátlan szerepét, mely önvérével táplálja tékozló fiait, hiszen magunk is betegen, legyengülve, roppant súlyokkal megterhelve fetrengünk a porban. 2. A globalizáció Európája A világtörténelem legnagyobb átverése, legembertelenebb, leggyalázatosabb törekvése a globalizáció. A folyamat sokkal régibb, mint a fogalom. Már az Ószövetségben fellelhetők a zsidó faji világuralom, az összes nép leigázásának és/vagy elpusztításának egyértelmű jelei. A megvalósításhoz persze türelemre és időre volt szükség, mert a dolog nem ment könnyen és azonnal. A gazdasági-politikai-katonai-kulturális helyzetnek meg kellett érnie a nagy átalakulásra, s ez a 20. század végén következett be. A II. világháború után 2 szuperhatalom állt fel, látszólag egymással szemben, valójában mindkettőt ugyanaz a háttérbázis irányította és „szponzorálta”. Az USA filozófiájának lényege: az individuális liberalizmus, vagyis a szélsőségesen egyéni szabadságjogok elsőbbsége a közösségiekkel szemben. A SZU-ban pedig éppen fordítva: az egyéni jogok sérülése, megnyirbálása árán a kollektivizmus előtérbe helyezése. (Fontos megjegyezni, hogy itt a közösség nevében mindig a fölkapaszkodott elit, a pártapparátus emberei hozták a döntéseket, míg Amerikában a vagyon és a hatalom birtokosai. Így a két rendszer közt már nem is tűnik oly nagynak a különbség.) A kérdés most már az, valójában kik, miféle csoport(osulás)ok, láthatatlan erők diktálnak a színpad mögül? Sokak szerint aszabadkőművesek, mások szerint a cionista mozgalmak irányítják a folyamatokat. Mindkét álláspontban van igazság, de egyik sem fedi a lényeget. Miért? A szabadkőműves társaságok (pl. az Angol Nagypáholy, a francia Grand Orient stb.) évszázadok óta valóban hírhedt szerepet játszottak a világ arculatának átszabásában (pl. még Trianonban is!), a 20. század közepére azonban kiüresedtek, befolyásukat vesztették, korábbi önmaguk árnyékává váltak. Teljesen ugyan ma sem írhatók le, az viszont tény, hogy eljárt fölöttük az idő. Akik a cionizmusra (a zsidó nacionalizmus és sovinizmus extrém formája) esküsznek, közelebb állnak a valósághoz, de még mindig eléggé távol. Részben tájékozatlanságból, részben gyávaságból (az antiszemitizmus vádjától való félelmükben!) nem képesek a dolgok mélyére hatolni. A cionizmus csupán csekély töredéke a világban szétszóródott zsidóság körében kifejlődött ideológiáknak, amit hiba lenne jelentőségén túlra nagyítani. A zsidóság, bár maga is megosztott (az utakat és módszereket illetően), abban föltétlenül egységes, hogy önmagát mások fölé emeli (kiválasztottság-tudat), és uralkodni akar a világ népein, nemzetein. Az egész Föld kincseit, anyagi javait, az élet szépségét és értékeit saját hitbizományának tekinti, s miközben megveti, gyűlöli a többi emberfajtát (a gojokat), elvárja, hogy kizárólag az ő érdekeit, boldogulását szolgálják. A globalizmus tehát nem más, mint az univerzális (egyetemes) zsidó világhatalom, világállam, világkirályság megvalósításának eszköztára! A globalizmus egy jól szervezett összeesküvés bolygónk isteni és természeti rendje ellen. A cél a kis és nagy népek lezüllesztésével, elszegényítésével, tönkretételével, majd egy jellegtelen masszába gyúrásával, önazonosságuk, gyökereik fölszámolásával egy cselekvésképtelen, kiszolgáltatott, igénytelen embertömeg kitenyésztése, egy állati szinten tengődő, érzéketlen, könnyen manipulálható fogyasztói társadalom létrehozása az összes kontinensen. A kommunizmus bukása, az egypólusú rendszer kialakulása után minden felgyorsult, és egyre nyíltabbá válik. A meghatározó személyek és szervezetek kisebb részét ma is homály fedi, ugyanakkor egyre többen bújnak elő rejtekhelyükről,levetve humanista álarcukat, s mind gyakrabban nyúlnak gazdasági-politikai-katonai kényszerítő eszközökhöz a vonakodó vagy ellenálló országokkal szemben. Végső soron a globalizációt segítik a határokon átnyúló multinacionális cégek, a NATO, az ENSZ, a Római Klub, a Világbank, az IMF (Nemzetközi Valutaalap), a WTO (Világkereskedelmi Szervezet), a FED (az USA magánkézben lévő „jegybankja”) s maga az EU is; valamint a kevésbé nyilvános illuminátus hálózat, a Bilderberg Csoport, a Trilaterális (Háromoldalú) Bizottság, a Round Table („Kerekasztal”), a B’nai B’rith (nem „szabadkőműves”, speciális zsidó páholy) stb. A neoliberális gazdaságpolitika lényege, hogy a mamutvállalatok államosítása helyett ma inkább az államokat vállalatosítják. Az óriáscégek szerepe és jelentősége növekszik, a nemzetállamoké pedig csökken, az emberiség nemzetközi (internacionalista-kozmopolita) irányba mozdul, ahogy az Új Világrend (New World Order, New Age) előírja. A termelő gazdaságot fölváltó spekulációs pénzgazdaság, az uzsorakamatra épülő rablókapitalizmus a földi népesség többségét tehetetlen nyomorúságba taszítja, az élet természeti feltételeit elpusztítja, a szerves ősi kultúrákat „civilizálja”; a pénz és párturalom („piacgazdaság”, „demokrácia”) által szétrombolja a létbiztonságot nyújtó szociális igazságosságot, a felebaráti szeretetet, az erkölcsi alapokat, a környezet és az ember harmóniáját. Egy egocentrikus faj(ta) szörnyű lázálmának kivitelezése végett – senkivel és semmivel nem törődve – planétánk puszta létét is kockára teszi a globalizáció, anélkül, hogy bármi pozitívumot fel tudna mutatni a föntiek cáfolatára. Az emberiség túlnépesedett, éhség, szomjúság, járványok, háborúk tizedelik, életszínvonala meredeken zuhan, ökológiai összeomlás felé száguld, s politikai-katonai szempontból egy időzített bombán üldögél. Látnunk kell, hogy a tőke- és hatalomkoncentráció nem folytatható tovább büntetlenül, mert hihetetlenül aljas és veszedelmes. A globalizáció roppant szenvedéseket, károkat okozva immár csúcsközelbe jutott, de a beteljesülésig sohasem érhet el,hiszen bukása eleve bele volt kódolva. Európát történelmileg kialakult nemzetállamok alkotják, melyek sajátos gazdasági-politikai hagyományokkal, földrajzi és éghajlati viszonyokkal, egyéni nyelvvel, kultúrával, vallással rendelkeznek, s erőszak nélkül nem gyömöszölhetők afféle közös akolba, mint a Szovjetunió vagy az Egyesült Államok. Az európai érdekek és értékek védelmére szükség van egy önkéntes és egyenrangú szerveződésre, az önálló arculat megőrzését engedélyező laza konföderáció (nemzetközösség) létrehozására, melyben a tagországok szuverenitása nem sérül, s a társulás hasznát, előnyeit egyaránt élvezhetik kicsik és nagyok, a hátrányok minimálisra csökkentése vagy teljes kiküszöbölése mellett. Méltó összefogás, szövetkezés nélkül Európa elsüllyed, a hajdani „fejlett” gyarmattartó maga is gyarmattá, alárendelt régióvá válik (elsősorban az USA és Izrael jármában), betagozódva a Madách, Huxley vagy Orwell által vízionált „szép új világba”, falanszterbe, ahol az emberek gépies robotok csupán, s ahol mindenkit „a nagy testvér figyel”. Az a 10 + 2 ország tehát (köztük hazánk is!), mely nemrég csatlakozott az EU-hoz, lényegében a félig-meddig már leigázott Nyugat-Európa csicskásává válik (azaz a gyarmatok gyarmataivá!). Ez bizony nem túl biztató jövőkép, nem túl vonzó perspektíva. Mi hát az EU, kik hozták létre, s mit kívánnak elérni vele? 1949-ben megalakult az Európa Tanács (Strassburg), majd a gazdasági integráció elősegítésére 1952-ben az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió, Luxemburg), 1957-ben (Brüsszel) az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia Közösség (EURATOM) 6 tagállammal (Franciaország, NSZK, Olaszország, Benelux Államok). Velük szemben jött létre 1959-ben az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (Anglia, Dánia, Norvégia, Svédország, Ausztria, Svájc, Portugália), s mindkettő ellenében a kommunisztikus KGST. 1965-ben Rómában a „hatok” egyesítették a 3 szervezetet Európai Közösség („Közös Piac”) néven, mely fokozatosan 15 tagúra bővült 1973-1995 közt (Nagy-Britannia, Írország, Dánia, Görögország, Spanyolország, Portugália, Svédország, Finnország és Ausztria belépésével), s 1991-ben Maastrichtban vette fel az Európai Uniónevet. Ez utóbbi már minőségileg alapvetően más, mint a korábbi gazdasági-kereskedelmi társulások, s még inkább azzá válik a keleti bővítések után (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Málta, Ciprus, Észtország, Lettország, Litvánia, majd Románia és Bulgária). Szó sincs itt egyenlőségről, önállóságról, vagy bármiféle demokráciáról. Ez egy szigorúan ellenőrzött, bürokratikus (agyonszabályozott), központból irányított, körkörös felépítésű erőszakszervezet. A kemény magot képezik a legerősebb államok (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia), körülöttük állnak a fejlettebb kicsik (pl. a skandináv országok, Ausztria stb.), a harmadik körbe tartoznak a periférikus országok (Görögország, Spanyolország, Portugália, Írország), végül a legkülső, a negyedik kört alkotják a frissen belépettek. Ez a felosztás jól tükrözi az egyes nációk EU-n belüli súlyát is: az első két körben a deklaráltan nettó befizetők találhatók; legnagyobb beleszólása a közös ügyekbe a belső magnak van, míg a periféria korábban az EU anyagi haszonélvezője volt, támogatásuk azonban egyre csökken; a később csatlakozott elmaradottakrapedig a szegény rokon szerepe vár, minimális javadalmazással és érdekérvényesítéssel. A szigorúan előírt feltételeknek még a „nagyok” sem mindig tudnak megfelelni, a „gyengébbeknek” pedig esélye sincs erre. A különbségek, törésvonalak ezért mélyülnek majd, s aki nem képes teljesíteni, komoly szankciókkal, büntetésekkel számolhat. A már régebben bent levők közül többen csak most kezdenek rájönni (pl. Ausztria), mibe keveredtek, s ha most kellene szavazniuk, bizony kívül maradnának. Az EU azonban egyirányú zsákutca,melybe csak behajtani lehet, távozni viszont nem. A több mint 100 ezer oldalnyi utasítás és szabály tengerében ugyanis egyetlen sor sem foglalkozik a kilépés lehetőségével és módjával, mondván, aligha lesz rá igény. (Az általunk sajnálatos gyorsasággal elfogadott, másutt azonban leszavazott EU-s Alkotmányban van csupán egy cikkely az „önkéntes kilépésről”. Nem mellékesen megjegyzem, hogy a hazai bíróságok a legparányibb civil szervezetet sem hajlandók addig bejegyezni, míg – egyebek mellett – a be- és kilépés nincs fehéren-feketén rögzítve az alapszabályukban!) Az EU-s hierarchiában látszólag a legfelsőbb szerv a közgyűlés, vagyis az Európai Parlament (Strasbourg, létszámarányosan választott képviselőkkel); valójában a határozatokat a kormányzatot imitáló Európai Bizottság brüsszelita (lásd még moszkovita!) komisszárjai, lelketlen technokratái hozzák, az érintett egyénektől és nemzetektől távol, számukra átláthatatlan, követhetetlen paragrafus-halmazok sűrűjébe bújva. A behemóttá duzzasztott bürokrácia (kb. 40000 fő!) elpazarolja a befizetések jelentős hányadát, működése lassú és alig hatékony, ugyanakkor sérti a szubszcidiaritási elvet (a helyi dolgokról lehetőleg helyben döntsenek). A rendeletek uniformizálnak, megnyirbálják a helyi sajátosságokat, közömbösek az eltérő igények iránt. Az idő- és pénzemésztő rendszer nem törődik az életminőség javításával, a szociális és egészségügyi helyzettel, a környezeti ártalmak kivédésével, a munkanélküliség (7-20 %) enyhítésével; ellenben velejéig korrupt, pocsékolja a kontinens értékeit és erőforrásait, szétzilálja az erkölcsi normákat, becsapja az embereket,megcsúfolja saját alapelveit is. Kezdetétől fogva csak a belépés előnyeiről s a kívül maradás hátrányairól enged beszélni; az egyenlő versenyfeltételek megteremtése helyett a monopolkapitalista irányt támogatja; a piaci mechanizmusok kizárásával és mennyiségi korlátokkal (kvótákkal), céltámogatásokkal egyfajta központi tervgazdálkodást valósít meg, semmibe véve a kistermelők és a fogyasztók elvárásait. A nemzeti valuták eltörlésévelkötelezővé teszi a közös pénz (euro) használatát, szűkíti a nemzeti bankok hatáskörét (a frankfurti Európai Központi Bank javára), megszünteti az önálló gazdaságpolitikát s az EU-n kívüli szabad kereskedelmet. A tagok lemondanak nemzeti szuverenitásuk jelentős hányadáról, alkotmányukat és törvényeiket alárendelik az EU intézkedéseinek, kormányuk és parlamentjük formálissá degradálódik; területüket „régiókra” osztják, földjeik fölvásárolható áruvá válnak; az idegenek korlátlan beözönlésével lakosságuk elveszti homogenitását (ill. fehér jellegét), fokozatosan megszűnnek nemzetállamok lenni; végül az EU-s birodalmi gépezet fogaskerekévé integrálódnak. Ha egyes országok átmenetileg élveztek is előnyöket, hosszú távon valamennyi résztvevő rosszul jár, és sokkal többet veszít, mint amennyit nyerhet. Az EU egy föderális szuperhatalom, egy államok feletti zsarnoki, ugyanakkor önpusztító, sőt öngyilkos szervezet. Legfőbb célja az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlásának biztosítása.Ezen ultraliberális (neokonzervatív?) elvvel kizárólag egy hazátlan bankárkaszt, egy ördögien gátlástalan multináci réteg profithajszolását, mérhetetlen gazdagodását és szemfényvesztő politikáját szolgálja, százmilliók megnyomorítása, kivéreztetése árán. Az EU a gonosz birodalma. Józan gondolkodású, istenfélő, hazáját és népét szerető, öntudatos ember nem akarhat elmerülni benne! 3. Mi vár még ránk az EU-ban? A hatályos BTK (Büntető Törvénykönyv) 144. §-a az alábbiakat tartalmazzaa hazaárulásról: (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, s 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást a, súlyos hátrányt okozva; b, állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával; c, háború idején; d, külföldi fegyveres erők behívásával vagy igénybevételével követik el. (3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt 1 évtől 5 évig, háború idején 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Akkor most hány évet oszthatnánk ki az amerikai haderők taszári állomásoztatásáért, NATO-ba és EU-ba gyömöszölésünkért, ill. a legkedvezőtlenebb csatlakozási feltételek „kiharcolásáért” felelős pribékjeink között? Elvégre a törvény félreérthetetlen, csak be kellene tartani! Ha valakinek netán még halvány illúziói voltak, ebből is láthatja, hogy a jogállamiság s a népszuverenitás gyakorlatilag megszűnt Magyarországon. Jó lesz nekünk az EU-ban, dől majd a pénz, kolbászból lesz a kerítés, kürtőskalácsból a kémény, alig győzünk válogatni a sok kedvezményből és juttatásból, meg a remek állások közül – lelkendeztek, ígérgettek a hivatásos átverők, akik mindig megtalálják helyüket a bőség asztalánál. Persze azzal nem törődtek, hogy schengeni vasfüggöny ereszkedik az elcsatolt magyarságra, hogy az eladósított, gazdaságilag tönkrevágott, csontig lecsupaszított, munkanélküliektől hemzsegő, minden téren szétzilált és végvonaglásban vergődőanyaország ilyen tragikus állapotban alkalmatlan bármilyen csatlakozásra,s még a kialkudott szánalmas feltételeknél sokkal kedvezőbb ajánlat esetén is csupán görnyedt koldusként botorkálhatna az ismeretlen kihívások felé, így azonban egyenesen a saját temetésére váltott belépőjegyet. Egyszerűen fölfalnak, bekebeleznek bennünket az eurohiénák, s egy önnön vezetőitől is cserbenhagyott, brutálisan letaglózott nemzet képtelen védekezni és talpon maradni. Ez a bővítés nem a mi érdekünk volt, hanem az olcsó munkaerőre, biztos piacokra, filléres beszállítókra, idomított rabszolgákra, növekvő nyereségre számító EU ragaszkodott hozzá. „Vert viszen veretlent” – mondja a népmese a buta farkasról s a ravasz rókáról; a beteg, sorvadó Magyarország cipelheti a ráeső EU-s terheket, míg össze nem roskad. Közben az erősebbek elszívják összes energiáját, s fölosztják maradék életterét. Bitóra való sátánfajzat, aki mindezek ismeretében s az eltelt 3 év tükrében, népünk rovására, még ma is EU-s tagságunk előnyeit hirdeti! A NATO-EU párosítás kísértetiesen emlékeztet az évtizedekig elszenvedett VSZ-KGST tagságunkra, azzal a különbséggel, hogy akkor legalább nem váltunk a SZU részévé, míg most beolvadunk egy hasonló formájúra tervezett szuperbirodalomba. Ehhez képest a kiegyezés utáni Osztrák-Magyar Monarchia maga volt a Paradicsom, hiszen függetlenségünket, szabadságunkat, nemzeti identitásunkat alig csorbította. Most azonban fokozatosan elveszítjük önrendelkezésünk meghatározó részét, mert jogosítványaink zömét az Unióra ruháztuk; melynek értelmében Alkotmányunkat, törvényeinket, igazságszolgáltatásunkat, hadseregünket és rendőrségünket, bel- és külpolitikánkat, hírszerzésünket, mezőgazdaságunkat, kereskedelmünket az EU céljainak rendeltük alá. Egyoldalú gazdasági függőségünk mind szorosabbá válik, s szinte bezárul előttünk az EU-n kívüli világ; persze a bárhonnan szalajtott multik ezután is kedvük szerint ga(rá)zdálkodhatnak nálunk. Megfelelő anyagi kondíciók hiányában kis- és középvállalkozásaink többsége csődbe jut, szaporítva ezzel az egzisztenciájukat vesztett dolgozókat, csökkentve azonban a fizetőképes vásárlóerőt. Iparunkhoz hasonlóan a mezőgazdaság is külföldi kézbe kerül, s ami a legaggasztóbb, földjeinket is kihúzzák alólunk, ez pedig egyenlő maradék hazánk fölszámolásával. A megnyirbált „támogatással” pont azt kívánják elérni, hogy az amúgy is elmaradott kisgazdaságok ne lehessenek versenyképesek, és tömegesen menjenek tönkre. A 100 %-os támogatási szintet csak 2013-ra érjük el, de akkor már az idegen nagybirtokosok élvezhetik a hasznát, akik közben érvényesítik zsebszerződéseiket, ill. jóval értékén alul fölvásárolják a kiváló minőségű termőterületeket. Míg Nyugat-Európában a családi gazdaságok kapnak prioritást, addig nálunk hatalmas magánkolhozok (kibucok?) alakulnak, melyek olcsó nyersanyagot termelnek, éhbérért gürcölő magyar jobbágyokkal. Ugyanakkor a magyarországi kvóták (tej, hús, gabona, szőlő, gyümölcs stb.) leszorításával azt éri el az EU, hogy a 30 millió ember élelmezésére alkalmas mezőgazdaságunk még a saját szükségleteinket sem lesz képes fedezni, nemhogy exportra szállítani. Ihatjuk majd az importált tejporból higított löttyöt, ehetjük az ízetlen gyümölcsöket és zöldségeket, megvehetjük a génkezelt és agyonvegyszerezett búzát, s a hormonokkal és halliszttel táplált, kergemarhakóros, sertéspestises, madárinfluenzás jószágokat, miközben a hazai disznóknak megtiltják az egészséges moslék fogyasztását, ill. humanitárius (állatjóléti) szempontból nem engedélyezik a libák tömését. Szánalmasan röhejes mindez! Arról is rengeteg álhírt hallhatunk, mekkora „fejlesztési és működtetési pénzhegyek” jutnak hozzánk a közös kalapból. (Csak a francia parasztok kb. annyit kapnak, mint a 12 új ország együttvéve összesen!) Nos a bevétel és kiadás („tagdíj” stb.) részünkre számított egyenlege +19000 Ft/év/fő, ami egy napra 52 Ft-ot jelent. (30 pénzt még Júdás is kapott az árulásért!) Sajnos azonban ez sem igaz, hiszen nem tartalmazza a beszedett vámtételek s az ÁFA utáni sarcot, valamint az EU-ba léptetésünk után szükséges reformok és szerkezetváltások elodázhatatlan költségeit. Ha így nézzük, bizony a mérleg már negatív számunkra, tehát a harsányan reklámozott EU-s szándékok ellenére az első pillanattól fogvanettó befizetők vagyunk, vagyis még mi segélyezzük a fejlett Nyugatot!Egyébként a nálunk már magasabbra jutott korábbi belépők (pl. Görögország, Portugália) továbbra is 6-8-szoros 1 főre eső jövedelmet húznak hozzánk viszonyítva. Nesze neked esélyegyenlőség (lásd még védzáradékok!), tisztességes verseny, hátrányos megkülönböztetések kiküszöbölése! Nem mellékes az sem, hogy az ilyen-olyan juttatások jelentős része nem automatikusan kerül kifizetésre, hanem pályázni kell az elnyeréséért. Ez még a régi tagoknak is 50-70 %-ban sikerül csupán, az újdonsülteknek nyilván még kevésbé. A pályázatok rendkívül bonyolultak, elkészítésük drága szakértői közreműködést igényel, továbbá a jelölteknek legalább 50 %-nyi saját forrással (önrésszel) is rendelkezniük kell, s még szerencsés esetben is 2-3 évig elhúzódhat a kifizetés. Életszínvonalunk várhatóan tovább csökken, mert a jövedelmeket befagyasztják, az árak viszont növekednek. Az Unió a béreket, nyugdíjakat, a szociálpolitikát, az egészségügyet s az oktatást nem finanszírozza, ezt magunknak kell előteremtenünk (lásd még a mostani kohnvergencia-tervet!). Ehhez jön még a mezőgazdaságba invesztált összegek államkasszából történő kiegészítése (ha ugyan el nem lopják ezt is elvtársuraink!), valamint az EU-s befizetések (esetleg a kiszabott büntetések) teljesítése, az eddigi „adósságok” és kamataik törlesztése, a munkanélküliek átképzése és segélyezése, a kultúra életben tartása stb., ami újabb hitelek felvételére szorítja az ország vezetőit, minek folytán sohasem tudunk kimászni az adósságcsapdából. Állást sem vállalhatunk egyelőre az EU-s országok mindegyikében; egyes helyeken csak 4-5 év múlva, ill. meghatározott keretszámok szerint. Hozzánk azonban bármely idegen jöhet dolgozni (főképp magasabb pozíciókba!), vagy akár nyugdíjas éveit is nálunk töltheti, ha letelepszik. Ám elszakított magyar testvéreinknek horribilis értékű vízumot kell váltania, ha olykor meglátogatnának bennünket. (Ez éppenséggel kiküszöbölhető lenne az állampolgárság alanyi jogú megadásával, ám parlamenti pártjaink mereven elzárkóznak tőle!) Sorolhatnám még az EU-ba passzírozásunk mindnyájunkat sújtó hátrányait, katasztrofális következményeit, de ennyiből is kitetszik, hogy a pokol kénköves bugyra sem lehet szörnyűbb, mint az Unió „mennyországa”. 4. Mit tehetünk eltiprásunk ellen? Mielőtt bárki elfogultsággal vádolna ennyi negatívum után, le kell szögeznem, hogy a legjobb szándékkal sem mondhatok semmi kedvezőt, hiszen EU-s tagságunknak egyáltalán nincsenek előnyei. Mert az, hogy Bécsben is nyithatunk cukrászdát (mikor itthon ebédre sincs pénzünk!), vagy útlevél nélkül utazhatunk bárhová (ámbár egy Szeged-Budapest retúrjegyre sem telik!), esetleg megvehetnénk egy spanyol olajfaligetet s egy villát a francia Riviérán (ha többszörös milliomosok lennénk!), netán a fiainkat beirathatjuk a müncheni egyetemre (ugyan miből?), vagy külföldön vállalhatunk valami alantas munkát (ezért hagyjuk el a hazánkat?) stb., bizony nem túl fényes ösvény előttünk. Pedig, ha még emlékszünk rá, a csatlakozás-pártiak sunyi és egyoldalú kampányuk során szüntelenül efféle „fantasztikus lehetőségekkel” bombázták agyunkat. Érdemes elgondolkodnunk azon is, hogy az összes hatalmi tényező (MSZP, SZDSZ, FIDESZ, MDF) egyöntetűen a belépés mellett agitált. Már önmagában ez is elég ahhoz, hogy szkeptikusak legyünk, hiszen ami nekik jó, az nekünk biztosan nem az. Szánalmas, hogy az egymást gyalázó, marcangoló pártok e kérdésben milyen egyformán agitáltak; szinte különbség nélkül összeforrtak a hazaárulásban. (Orbán ViktorMedgyessyvel, Kováccsal, Kunczéval s a többi léhűtővel.) például több beszédében, nyilatkozatában elismerte a csatlakozás hátrányait, majd egy logikai bukfenccel, önmagát is megcáfolva az igen mellett foglalt állást, egy követ fújva A vasmarokkal szorító EU-ból egyelőre nem tudunk távozni (noha fölöttébb kívánatos lenne!), sőt a roppant szerencsétlen csatlakozási feltételeken sincs módunk változtatni. Mindössze annyit tehetünk, hogy népünket megpróbáljuk felvilágosítani, mi vár rá a továbbiakban, s az erőszakkal kijelölt kényszerpályán mozogva miképpen élheti túl végromlását, s hogyan őrizheti meg sok ezer éves szabadságának, függetlenségének megtépázott maradványait. Valamint egyénenként, csoportosan és nemzeti viszonylatban is fel kell készülnünk egy szívós, kitartó érdekérvényesítésre és ellenállásra, nehogy a belső szálláscsináló helytartók s a globalizáló külső ragadozók utolsó anyagi és szellemi kincseinkből is kiforgassanak, majd fizikailag is szétszórjanak, vagy megsemmisítsenek bennünket. Véget kell vetni a népámításnak, a silány hazudozásnak, s tárgyilagosan meg kell vizsgálnunk a hazánkat beszippantó vízfejű birodalom működési törvényeit, szervezeti felépítését, ill. a politikai-gazdasági-szociális-kulturális-katonai stb. téren esetleg adódó lehetőségeinket. Fel kell mérnünk ellenfeleink és szövetségeseink(?) erejét, képességeit, szándékait; igyekeznünk kell, hogy maximálisan kihasználjuk az EU pályázati és fejlesztési kínálatait, ugyanakkor minimálisra csökkentsük a tőlünk elvont pénzösszegeket; más országok példáját követve (pl. Dánia, Málta) korlátozni kell a féktelen bevándorlást, ill. szigorú feltételek kidolgozásával meg kell akadályozni termőföldjeink elvesztését, s vissza kell szereznünk a könnyelműen eltékozolt stratégiai jelentőségű termelési ágazatokat és piacainkat; adottságainknak megfelelő, versenyképes gazdaságot kell kiépítenünk (kis- és középvállalkozások támogatása a multikkal szemben); el kell érnünk a külföldi adósságok és kamatok csökkentését vagy teljes elengedését; ki kell harcolnunk a szétdarabolt magyarság újraegyesítését stb. Szóval egy percig sem ülhetünk a babérjainkon, éppen elég halaszthatatlan feladat tornyosul előttünk. Vitatható (sőt törvénytelen!) csatlakozásunk csekély számúhaszonélvezői a kiváló anyagiakkal, biztos pozícióval, gyümölcsöző kapcsolatokkal rendelkező harácsburzsoázia, esetleg még a több nyelvet beszélő, magasan képzett értelmiség, valamint néhány fölkapott divatszakma (pl. közgazdász, nemzetközi jogász, szoftverfejlesztő) képviselői lesznek. A legfőbb vesztesek pedig a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a bérből és fizetésből élők, a kisgazdák, a kisvállalkozók, a pályakezdő fiatalok, a panellakók s a határainkon túli honfitársaink; vagyis az elsöprő többség átkozni fogja az uniós tagságból következő nyomorúságát. Persze a 10 + 2 lesoványodott ország bekebelezésével az amúgy is súlyos gondokkal, belső feszültségekkel küzdő EU válsága tovább mélyül, s könnyen maga is csődbe juthat. Hiszen megoldatlan az 500 milliósra bővült lakosság hatékony kormányzása, a halaszthatatlan szerkezeti változtatások végrehajtása (pl. a brüsszeli bürokraták megfékezése s a decentralizálás), a mezőgazdasági termelés összehangolása, a gazdasági és szociális különbségek kiegyenlítése, a támogatások és közterhek arányos, igazságos elosztása, a közös valuta (euro) gördülékeny bevezetése, az USA politikai-katonai fölényének lefaragása, hogy csak néhány aktuális problémát nevesítsünk. Szólnunk kell még Magyarország tűrhetetlen romlásáról, mely elsősorban a D-209-es és elQró patkánycsordájának tudatos nemzetvesztése nyomán gyorsult fel, azonban már évtizedekkel korábban elkezdődött. A most regnáló kíméletlen posztbolsi rezsim a nyílt diktatúra bevezetésére s népünk általános tönkretételére, végső kiirtására készül, persze külföldi hűbéruraival szorosan összefonódva. Az „egészségügyi reform” (önmagában fölér egy genocídiummal!) pofátlan erőltetése, a forint önkényes leértékelése, az önkormányzatok ellehetetlenítése, a posták, iskolák, vasútvonalak és kultúrintézmények bezárása, a közszükségleti cikkek drágítása, a bérek és nyugdíjak relatív csökkentése, a szociális juttatások megvonása, a költségvetési hiány emelkedése, a gyakori hitelfelvételek, a kábítószer-fogyasztás propagálása, a közvélemény semmibevevése, a bűnözés állami támogatása, a kettős állampolgárság megtagadása, az otromba leváltások és elbocsátások, a „szájkosár-törvény” előkészítése (főként a holokauszt-tagadás s az „antiszemitizmus” tiltására!), a hírközlésben elburjánzó magyarellenes uszítás, jelképeink és nemzeti hőseink szüntelen mocskolása, az elemi szabadságjogok és emberi jogok korlátozása, a rendőri erőszak tobzódása, az idegen söpredék betelepítése (kb. félmillió zsidó és egymillió kínai, esetleg még több!), összes javaink kiárusítása, honvédségünk maradékának távoli országokba küldése, a magyar érdekek következetes feladása stb. – mindez az EU-s gyarmatosítással párosulva – gyógyíthatatlanul kibelezi népünket, továbbá édes hazánkat jöttment bitangok paradicsomává, nemzetközi lakóparkjává zülleszti. Tűrheti-e mindezt, akiben őseink vére lüktet? Elviselhető-e az elviselhetetlen? Bízhatunk-e még egy efféle sátáni elitben, várhatunk-e bármi jót egy ilyen züllött, ámokfutó maffiától? Hitemre mondom, nem! Az élve elrohadásnál, a gyáva „konszenzus-keresésnél”, az önkéntes vágóhídra menetelésnél akármi kedvezőbb számunkra. Ne felejtsük: egy csalárd, törvénytelen, korrupt és gyilkos kisebbség fojtogat bennünket! Rémuralmának megdöntésére, bűzlő szeméthegyeinek eltakarítására valahány eszközt igénybe kell vennünk, hiszenfajtánk megmentése a cél! Kit érdekelnek most a „parlamentáris demokrácia” s a „jogállamiság” eddig is elfuserált játékszabályai, kiüresített keretei? Itt márlázadni kell, küzdeni az utolsó szívdobbanásig, az Aranybulla záradékának szellemében! Tiltakozni, tüntetni, sztrájkolni, bojkottálni kell, országos szervezettségben, minden ellenséges törekvést megbénítva. A lamentálásnak, az önemésztő bűnbakkeresésnek, a belterjes politizálgatásnak, a bárgyú tömeggyűlések hordószónoklatainak s a vakvágányra vivő pótcselekvéseknek (pl. petíciók, nyílt levelek megfogalmazása, aláírásgyűjtések, népszavazások kezdeményezése, pártalapítások stb.) nincs semmi értelme. Csupán az izzó hazafiság, a mindent átható szolidaritás, a bátor elszántság, a mélységes magyar hit, a törhetetlen szabadságvágy, azössznemzeti cselekvő erő ragadhat ki bennünket ebből a feneketlen posványból! (Én legalább 10 éve hirdetem ezt, s örömmel üdvözlöm, hogy egyre többen jutnak hasonló tanulságra, de még nem elegen.) Nincs hova hátrálnunk, fölösleges tovább védekeznünk; immár határozottan kezdeményeznünk, sőt támadnunk kell! Okosan és hirtelen sújtsunk le hóhéraink leggyengébb pontjaira! Merítsünk példákat az írek, a baszkok, az albánok, a csecsenek, a palesztinok, az irakiak és más népek élethalálharcából! Bizonyítsuk be, hogy mi sem vagyunk hitványabbak sem náluk, sem saját dicső elődeinknél. Inkább legyünk hősök néhány pillanatig, mint bamba rabszolgák egész életünkben! Egy „mindenható vezér” helyett több irányításra alkalmas, elkötelezett nemzetszolgálatra és felelősségvállalásra kész, feddhetetlen vezetőt kell követnünk! Önvédelmünk első lépcsőjében hosszú távlatú jövőképet és civil kitörési tervet kell kidolgoznunk! Újra birtokba kell vennünk valódi történelmi és kulturális örökségünket; ki kell terjesztenünk életterünket az egész Kárpát-medencére, elsősorban úgy, hogy teleszüljük egészséges, teherbíró magyarokkal! Mindent alá kell rendelnünk a magyar megmaradás és feltámadás ügyének! Egy táborba kell tömörítenünk azokat a honfitársainkat, akik azonos célokért küzdenek, de megosztottságuk miatt különböző utakon járnak! Meg kell becsülnünk a családokat (s az anyaságot), mint nemzeti létünk alapsejtjeit! A hazaszeretetnek, a jótékony nacionalizmusnak (nem azonos a sovinizmussal!), az általános segítőkészségnek, a sugárzó önbizalomnak s a kötelező sorsvállalásnak egybe kell olvasztania egész népünket! Véget kell vetni az áldemokratikus egyenlősdinek, s fel kell építeni egy hierarchikus, személyes tekintély(ek)re alapozott társadalmat (nem azonos az önkényuralommal!), ahol akiválasztódás kizárólag az értékek mentén történhet! Rendet, biztonságot, tiszta és egyszerű közéletet, nemzeti szellemű hírközlést, világos törvényeket és garanciákat kell teremtenünk! Vissza kell állítanunk ősi Alkotmányunkat (a Vérszerződéstől Werbőcziig s a Szentkorona-tanig – némi korszerűsítéssel) és államformánkat (alkotmányos monarchia – szigorúan magyar királlyal vagy kormányzóval), s mindenekelőtt a Korona legfőbb közjogi méltóságát! S mindeközben egy pillanatig sem feledkezhetünk meg róla, hogy Boldogasszony országa (Regnum Marianum), az Égi Fény és Tudás népe vagyunk, a táltosok és apostolok nemzete. Vagyis szakítanunk kell a világot romba döntő, egyformán a „cion bölcseitől” eredő liberális kapitalizmussal és ateista kommunizmussal, s az egyedül üdvözítő teremtő Isten (a Hadak Ura, a Magyarok Istene) akaratának kell engedelmeskednünk! Ha így teszünk, akkor nincs okunk félelemre, mert földi öröklétünket (legalábbis áldott Napunk kihűléséig) az alvilág kazánfűtői sem rövidíthetik meg. e-mail: siklosi.andras@tvnetwork.hu

Siklósi András Amiért élnünk érdemes (Gondolatok a magyarságról, a hazafiságról és a nemzetről) Turulmadár száll a Kárpátok fölött. Körbejárja a magyarok ősi földjét. Hívják az elesett hősök és a százados temetők. Csendesen, szinte szárnycsapás nélkül siklik. Gyönyörködik a tájban. Fentről még sokkal szebb, fentről minden békésnek tűnik. De csontjaiban érzi a tragédiát. Éles szeme észreveszi a határsorompókat, látja a szörnyű romlást és pusztulást. Elhatol hozzá az emberek sírása, hallja a nép jajkiáltásait. S figyeli a tigrisek marakodását, nézi a vérben gázoló hiénákat. Megremeg egész testében, s a magasból egy könnycseppet hullat a mélybe. Talán még nem késő. Talán még kizöldülnek az erdők, és virágba borulnak a rétek. Talán még lesz magyar újjászületés. * * * Európa legszebb országa, legtökéletesebb földrajzi, gazdasági, hadászati egysége a Kárpát-medence. Nincs ehhez fogható természetes és állandó határ, mint a Kárpátok koszorúja. Ezt a Paradicsomot foglalták el őseink(más kutatók szerint ide gyökereztek már az idők kezdete óta!), s szívós munkával, rengeteg véráldozattal meg is tartották. Páratlan kulturális, politikai és történelmi viszonyokat hoztak létre itt. Nem csoda, hogy annyi ellenségünk támadt. Csöppet sem meglepő, hogy más gyülevész hordák az életünkre törtek. Pedig mi mindig békében éltünk másokkal. Nem fájt a fogunk földjeikre, de a magunkét se hagytuk. Befogadtunk minden menekültet, megvédtünk minden idegent. Más népek fiai is otthonra találtak nálunk. Sokszor több jogot élveztek, mint véreink, de véletlenül se kevesebbet. Erősek voltunk, büszkék, bátrak. Sohase kegyetlenek, mindig megbocsátók. Nyíltszívű lovagok, igazi jóbarátok. Kivívtuk Európa tiszteletét, de a kis népeknek se kellett soha reszketni előttünk. Ha akkor másképp alakulnak a dolgok, ma a világ egyik vezető hatalma lehetnénk. 50-60 milliós nemzet dolgozhatna, szerethetne, álmodozhatna itt Lengyelországtól az Adriáig, Ausztriától egész Ukrajnáig. De nem volt szerencsénk, állandó élethalálharcra kényszerítettek bennünket. Először a tatár, majd a török dúlta, perzselte fel otthonainkat, mészárolta le népünket. Majd 300 éven át az osztrák igát nyögtük. A török-Habsburg hódoltság alatt – pozitív vezérlőeszme híján – kezdődött nemzettudatunk sorvadása és népünk fogyása, széthullása. Később német, végül orosz tankok csörtettek hazánkba és lelkünk templomába. Legázoltak, kifosztottak bennünket. Föltépték sebeinket, s ránk szakították az eget. Sötét börtönbe, feneketlen pokolba jutottunk. Még Szent István alatt fölvettük a római (judeo)kereszténységet, de szívünk mélyén legalább ennyire „pogányok” (valójában magyar nemzeti vallásúak!) is maradtunk. Mert bárhogy is vágytunk a nyugatiak kegyére, sohasem feledtük, hogy keletről jöttünk. A sumér-káldeus-szabir-párthus-szittya-hun-avar-magyar folytonosság révén az alig 2000 éves keresztény műveltség mellett mi egy másféle, sokkal régibb kultúrát, világnézetet, szellemet, gazdasági-társadalmi irányvonalat is képviselünk Európa közepén. Századokon át – mint lassan ölő mérget – csepegtették belénk, hogy egyedül vagyunk, s csak bizonyos finnugor töredéknépek a rokonaink. Így jóformán elsorvadtak ősi kapcsolataink. Pedig most is testvérként tisztelnek bennünket a koreaiak, a japánok, a mandzsuk s Észak-Kína, India egyes népei, az ujgurok, a tibetiek, továbbá a szikhek, a perzsák, az irakiak, az afgánok, a szírek, a mongolok, a kazahok, a kaukázusiak és a törökök stb. De a közös sors, a múlt históriája is sokakat mellénk állíthat. Mindig barátaink voltak a finnek, az észtek, a lengyelek, a bulgárok, az albánok, az írek, a baszkok; de megnyerhetjük a hollandok, a belgák, a dánok, a portugálok, a görögök, az olaszok és mások rokonszenvét is. Ideje, hogy kinyújtsuk ölelő karunkat minden jószándékú nép felé. * * * Ki a magyar, mi(lyen) a magyar? A kérdés első részére lényegesen könnyebb a válasz. A Millennium idején a magyarsághoz tartozás alapvető jegyei az állampolgárság, a magyar-nyelvűség, a nemzeti eszmével való egyetértés voltak. Trianon után ezekhez társult még a revízió gondolata és követelése. A két háború közötti eszmei zűrzavarban jól megfért egymással Ady vádló, tragikus magyarsága,Móricz elemző, felelősségteljes magyarsága, Szabó Dezső népből táplálkozó, mély faji magyarsága és Prohászka Ottokár diadalmas keresztény magyarsága. KésőbbKodály és Bartók, Németh László, Illyés, valamint a népi írók a magyar lélek legrejtettebb kincseit hozták a felszínre. Munkáikból tanulságként leszűrhető, hogy a magyarság egy sajátos életforma, önszemlélet, történelmi szellemiség és erkölcsi parancs. Az igaz magyarság azonos a tökéletes emberséggel; aki embernek hitvány, magyarnak is az! Régebben az volt a magyar, aki annak vallotta magát. Sokan ma is így vélekednek; ám 88 év tudatos fertőzései, „agyműtétjei” után, a hazugság és zsiványság szikes pusztáinak közepén ez már édeskevés. Nem elég az egyszerű állítás, nem elég a hamis esküvés sem! Szerintünk az a magyar, aki bizonyítja. Aki teljes szívéből, összes idegszálával vállalja e nép sorsát; osztozik örömében, fájdalmában, szól érte és védi mindenütt, aki harcol is, ha kell, aki neki szenteli egész életét, s habozás nélkül vérét ontja, ha ezzel segíthet. Ám aki népünket s földünket gyalázza, egyetlen göröngyét elárulja, egyetlen lakóját kifosztja, aki bármiben ártalmunkra van, vagy a vesztünkre tör, bizony az nem magyar. Az számunkra ellenség, legjobb esetben közömbös idegen, legyen bár főrabbi, vagy Árpád korcs maradéka. * * * Az a kérdés, hogy mi a magyar, már sokkal bonyolultabb – a lélek és test, faj és etnikum, az öröklött és szerzett tulajdonságok összességét, kapcsolatát és kölcsönhatását jelenti. Figyeljük meg Kodály Zoltánnak a néptől elszakadó, lezüllő elithez intézett féltő és dorgáló szavait: „Értelmiségünk kultúrája nem a népkultúrából eredő szerves, homogén magaskultúra, hanem innen-onnan összekapkodott mozaik, a magyar és idegen elemek kellő egyensúlya nélkül… Addig él a magyar, amíg falu és város, magyarság és európaiság szintézisét meg tudja oldani, amíg a keleti hagyomány és a nyugati kultúra örök harcát békévé tudja szelídíteni. Feladatnak elég volna újabb ezer évre.” A kurucok vagy a honfoglalók soha nem kérdezték, mi a magyar. Létük egy volt magyarságukkal, s tudták azt is, hogy velük a magyarságot pusztítanák el. Ma azonban a puszta lét (a túlélés) és a magyarság nincs ilyen egységben, sokszor ellentétbe kerül egymással. A dilemma ilyenkor úgy vetődik fel, hogy kell-e a létért a magyarságot, vagy megfordítva, lehet-e a magyarságért a létet feláldozni. Ez a töprengés azonban értelmetlen, mert zsákutcába visz. A helyes álláspont csak az lehet, hogy nemzetünk fennmaradása egy erős, öntudatos magyarság kialakulásától függ, ezt kell tehát bármi áron és minden eszközzel megteremteni. A magyarság természeti és szellemi dolgok összessége: földrajzi tényezők (a Kárpát-medence változatos tájai s éghajlata), embertani és fajtajellegek (sokféle elem egybeolvadása), kulturális örökség, hagyományok, észjárás, jellem, sors, történelem (népek keresztútja!) stb. alkotják. A magyarság az idők múltán elszakadt testvéreitől, rokonaitól, s egyedül maradt Európában. Folyton az élet és halál, a lét és nemlét problémáival viaskodott, talán ezért bírt ki minden tragikus csapást. Ha kivirágzott, hamarosan elbukott, viszont a legszörnyűbb helyzetből is rövidesen talpra állott. Mi hát a magyar? A népdal szerint: „Se nem szőke, se nem barna, az az igaz magyar fajta.” – meglehetősen semmitmondó válasz. Megpróbálom hát a magam eszére, tapasztalatára hagyatkozva megfejteni. A magyar ritkán panaszkodik, jajgat, ábrándozik. Komótosan, szemlélődve teszi a dolgát; általában konzervatív, becsületes, reális és józan. Tud alkalmazkodni, elfogad és megért másokat, nem akar senkit meghódítani, bekebelezni, elpusztítani. Sokáig hajlandó tűrni és nyelni, ám ha méltóságát, nyugalmát megsértik, felbőszítik s a vesztére törnek („Ne bántsd a magyart!”), vagy ősi jussát kobozzák, bátran nekimegy bárkinek. A magyar nem bonyolult, nem filozofikus, nem pesszimista, nem is primitív. Célszerű, érzelmes, komoly, kevés szóval is beszédes, költői lelkületű, szemérmes, büszke, lovagias, férfias, szabadságszerető, törvénytisztelő és politikus nép. Ha belső feszültségei fölhalmozódnak, vagy tépi a balsors, olykor hajlamos a sírva vigadásra, a bujdosásra, a fölösleges virtuskodásra és szájhősködésre, a csodavárásra, az oktalan ellenzékiségre és összeesküvésre. Manapság sajnos a tehetetlen beletörődésre, az önpusztító mozdulatlanságra is. A magyarság hatalmas érték, ám egyben hivatás és küldetés is. Épp annyi joga van élni, mint bármely más nemzetnek. Semmivel sem pótolható vagy helyettesíthető, nélküle szegényebbé válna a világ s az emberi szellem. A magyarság legfőbb célja, feladata, hogy legyen, mert lennie kell! Tehát csak olyan politikát tudunk támogatni, ami a nemzetet mennyiségben és minőségben növeli, fizikai, anyagi, szellemi és erkölcsi téren erősíti. Szeretnünk kell földünket és fajtánkat, mert a miénk. Szeretnünk kell magyarságunkat, mert ez a sorsunk. Szeretnünk kell múltunkat, javainkat, nyelvünket („Nyelvében él a nemzet.”),hagyományainkat és művészetünket; mindazt, amit népünk alkotott: mert nincs más kincsünk ezen a világon! Kötelességünk, hogy minél jobb magyarok legyünk! Meg kell védenünk a magyarságot ellenségeivel, s ha szükséges, önmagával szemben is! Bármily kicsi, jelentéktelen valaki, ha képes megszabadulni bűneitől, gyarlóságaitól, ha le tudja győzni hibáit, és teljes szívéből-lelkéből szereti a magyarságot, nyeresége lehet a nemzetnek. Hazánk romlása, a nemzethalál réme egyre fenyegetőbb. Ám ha ez a tiszta tűz, ez a nemes szenvedély, ez az önfeláldozás lobog bennünk, a magyarság élni fog akkor is, ha mi már nem leszünk! * * * Egészen bizonyos, hogy a magyarságnak föltétlen köze van az emberiség első magaskultúrájához és annak szétterjedéséhez a földgolyón. Az újkőkortól kezdve a magyarok voltak Európa főnépe, jóval a görög-római világ előtt.Minimum 10000 éve a magyarság folyamatosan jelen van a Kárpát-medencében, de ha ez a valódi őshazánk, akkor még régebben is. Az ősmagyarság páratlan kultúrával rendelkezett. Nem volt eredendően pogány és nomád (utóbbi is csupán sztyeppei vándorlásai során); hanem házakban lakó,letelepedett, földművelő és egyistenhívő, vallásos nép volt. A kazárok, germánok, latinok, szlávok és egyéb populációk tanultak tőlünk, és vették át a magyarság fejlettebb kultúráját, nem pedig fordítva. A világ talán egyedül megmaradt ősnyelve a magyar! Nem mi integráltuk a közös szavakat és neveket másoktól, hanem azok megváltozott nyelve őrizte meg az ősmagyar nyelv töredékeit. Tehát a magyar nem lehet származék nyelv. A sumérok, szkíták és a hunok (nyelvi alapon is) magyarok voltak. Kitűnően alátámasztja a föntieket a híres angol nyelvész, Sir John Bowringvéleménye: „A magyar nyelv messze áll magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Önmagában következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, az erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idők viharai karcolást sem ejtettek. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem alkudozik, nem ad és nem vesz senkitől. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke. Aki megfejti, az isteni titkot boncolgat.” * * * Talán nem fölösleges kitekinteni egy kicsit más országokra sem. Néhány szemelvény erejéig vizsgáljuk meg, hogyan látnak bennünket az ellenséges, vagy éppenséggel a tárgyilagosabb krónikások. Meglehet, ez is gyarapítja ismeretünket. Íme így vélekedik a „keresztény” Nyugat (németek, franciák stb.) az ősmagyarokról: „A barbár, hódító magyarok nem emberek, de vadállatok módjára élnek, mert nyers húst esznek, vért isznak és az ellenség szívét kitépik.” Másutt ezt írják: „Néhányan a földet művelik, mások olyan szörnyűek és iszonyatosak, hogy emberhúst esznek, és embervért isznak. Semmiféle irgalom nem hajlítja meg őket, semmi kegyesség nem indítja meg bensőjüket. Ördögi fajzat, a Sátán szövetségese.” Egy harmadik így rémüldözik: „Levágták az ellenség fejét, a koponyájából kupát készítettek, és ebből ittak.” A negyedik szerint: „Testalkatuk zömök, fejük nagy, szemük kicsiny, orruk tömpe, karjuk lelógó, mint a majmoké. Mindig lovon ülnek, rövid görbe kardot viselnek, és úgy ordítoznak, mint a vadállatok.” Lám, ilyen az egész világot bejáró szittya-vérvád. Ettől a gyűlöletes képtől máig sem szabadult meg a magyarság. Most is így festenek le minket a történelmi művekben és a tankönyvekben. Az elfogult, becsmérlő hangot csak ritkán színezik dicséretek, vagy reális jellemzések. Jobbára csak akkor, ha egyes népek védelmi érdekei megkívánják a magyar segítséget, ha szükségük van a magyarok vitézségére, harciasságára. A bizánci Bajazid szultán véleménye szinte kivételnek számít: a magyarokat „a földkerekség népei közt a legderekabb” nemzetnek tartja. Más írástudók szerint: a magyar nép szereti a függetlenséget, és érzéke van a szellemi és lelki kiválóságok iránt; továbbá elismerik vendégszeretetét, szíves és barátságos modorát. A török hódítás idején a vad, félelmetes magyarok hirtelen a kereszténység nemes védői, Krisztus atlétái, a hit pajzsai lettek. (Jóval később a pángermánizmus, pánszlávizmus, majd a bolsevizmus gátjai.) Ám a „kegyes” Nyugat hamar felejtett: egyes források szerint Európát nem a magyarok, hanem a németek mentették meg. A magyar csak hadakozni tud, műveltségre képtelen, továbbá gőgös, önző, lusta, szűklátókörű, kétszínű, zsarnok és népnyúzó; csekély kultúrája, tudománya, művészete, ipara és kereskedelme csak külső (német, szláv) hatás eredménye; a magyar városi életre képtelen, igazi otthona a puszta stb. Talán még a németeknél s a franciáknál is jobban gyűlöltek a csehek, tótok, rácok és oláhok: öntudatra ébredésük után elterjesztették rólunk a turáni féktelenséggel elnyomók mítoszát; akik kóbor-cigány-életet élnek, s Ázsiából előtört rabló nomádok. Ebben a nyomasztó légkörben üde szigetként a lengyelek jóindulattal néznek minket: testvérüknek tudnak, felismerik nemzeti karakterünk, természetünk, szokásaink hasonlóságát („…egy néppel sem egyezünk annyira, mint a magyarral...”). A „kultúrnépeknél” a cigány képe szorosan összeforr a magyaréval, sőt olykor azonosítják a cigány és a magyar jellemet (ez persze jórészt saját idegenforgalmi propagandánk és filmjeink hibája!). 1848-49-ben végre olyannak látta Európa a magyart, amilyen a valóságban: diadalmas harcaiban a szabadság bajnokának, tragikus bukásában szerencsétlen áldozatnak; a hősi nemzet képe Petőfi eltűnése, majd Kossuth emigrációja nyomán csak erősödik. („Lovagok, hősök és költők népe a magyar.”) Talán még 1956 után él rólunk hasonlóan kedvező kép a világban. Általában tehát negatív, olykor elismerő, de legtöbbször hamis, irreális véleményt alkotnak fajtánkról: azaz lóra termett és lovagias, nemes arcélű úri nép, mely örömmel harcol, mulatozik és cigányozik; mindamellett barbár ázsiai jövevény, vad szittya-hun őseire emlékeztet, ezért idegen test a nagy indogermán Európában. S hogy megítélésünk ma se legyen kedvezőbb és hitelesebb, arról gondoskodnak „pártfogóink”. Elsősorban a hazai és nemzetközi zsidóság (ki-ki ismeretei szerint sorolhatja a neveket!) szüntelen össztüze rendkívül ártalmas: bűnös nép, fasiszták, németbérencek, utolsó csatlósok, följelentgetők, bosszúszomjasak, szélsőségesek, antiszemiták, primitívek, bőgatyások – ilyesmiket terjesztenek rólunk. * * * Az arénák és katakombák ókeresztényeinek hitével és bátorságával, az igazság szigonyával kell küzdenünk a sátáni indulatok s az apokalipszis ellen. A saját köreinkből származó vezetőkkel kívánjuk az országot irányítani; olyanokkal, akik a mi életmódunkat gyakorolják, a mi lelkünkkel éreznek, s a mi nyelvünket beszélik. Egy olyan társadalmat szeretnénk, melynek törvényei és szokásai a mi értékeinket, hagyományainkat tükrözik. Ezt a kozmopoliták törzsi széthúzásnak, mi pedig alapvető életjognak, valódi szabadságnak nevezzük. Hazánk századok óta európai és magyar; utódaink számára is így kell megőriznünk. Nem mondunk le ősi területeinkről és nemzeti javainkról egyetlen jöttment kisebbség érdekében sem, amely holnap talán többség akar lenni. Páratlan szellemi kincseinket és műveltségünket nem adjuk el egy tál szuperliberális moslékért. Ha az önvédelemtől bármi okból elállnánk, úgy utat nyitunk a totális pusztulásnak, mely kívülről és belülről egyaránt fenyeget. Majd ha Izrael beengedi a nem-zsidókat, Finnország és Japán a különféle menekülteket, akkor mi is fogadhatjuk a nem-magyarokat – azaz sohanapján. Akkor majd megnyithatjuk határainkat, de csak akkor. Mert egyébként feloldódunk az idegen bevándorlók tengerében. Bármit ígérnek a pajeszos szirének, hazánk, nemzetünk és anyanyelvünk nem lehet piaci árverések vagy tőzsdespekulációk tárgya! A hazafiság nem elvont gondolat, nem üres szólam, hanem valóságos kötelesség és élethivatás. A hazafiság nem melldöngetés, nem jelszó és frázis. Nem gyalázkodás, nem kirekesztés és nem gyűlölködés. A hazafiság nem elhaló nyöszörgés vagy reménytelen sóhajtozás, és nem önpusztító ábrándozás. A hazafiság nem ugródeszka, nem üzlet és nem szélhámosság. A hazafiság éber nemzeti öntudattal végzett őrködés. A hazafiság a nemzeti értékek ismerete, megbecsülése és szeretete. A hazafiság a legpozitívabb érzelem, a leghasznosabb magatartás, a legnemesebb cselekvés. A hazafiság szent feladat: Istentől rendelt munka és áldozat! * * * Csak egy egyetemesen megszervezett társadalom alkothat nemzetet. Csak azok a nemzetek juthatnak magasra, amelyek valami nemes célt tűznek maguk elé, s tisztességes módon afelé törekednek. Ez megmaradásuk alapja, s ezzel egyúttal az egész emberiséget is szolgálják. A lusta, öntudatlan, szervezetlen nemzet viszont meghal. A magyarság már annyit tett Európáért, hogy évezredekre megváltotta jogát az érvényesüléshez. Egy barátom mondta nemrég: „A magyarságot a széthúzás tartja össze!”. Aligha igaz ez a kissé morbid elképzelés, mégis elgondolkoztató. Mert nemigen van más nemzet a világon, amelyik ennyi belső torzsalkodás után – nem beszélve az állandó külső nyomásról – is fenn tudott maradni. A nemzet szellemi (emberi) közösség, egy közös gondolat („közös ihlet”). Nem lehet beleszületni, el kell sajátítani. Hosszú fejlődés során az emberi szellem szervezi fokról-fokra, s tagjai ebbe az eszmébe vetett hitükben kovácsolódnak nemzetté. Történelmi képződmény is tehát, ezért nemzetenként és koronként változhatnak ismérvei. Egy közösséget, népet az tesz nemzetté, hogy annak tartja magát. Követendő eszmét állít, s nem puszta ösztönei, szükségletei szerint cselekszik. Maga az eszme változatlan, egyetemes és örök, ezért igen nehezen közelíthető meg. Egy nemzet történetének sűrítménye: a nemzeteszme történelme. A nemzetet alkotó tényezők: a közös származás, nyelv, haza, állam, kultúra és sors. A nemzet több és más, mint a nép vagy a faj(ta). Az utóbbi egy biológiai fogalom, vagyis természeti kategória. Az erős keveredés miatt különben sincs ma már egységes, fajilag tiszta közösség, legföljebb bizonyos vérségi homogenitás. (De jobb is így, mert a belterjes tenyészet mindig korcsosuláshoz vezet.) A nép pedig bizonyos azonos lényegi vonásokkal, szellemiséggel, kultúrával rendelkező, viszonylag zárt embercsoport (etnikai egység), de még nem nemzet (nem eszmei közösség!). A kettő elsősorban az öntudatosság fokában különbözik. A nyelv, a kultúra, a vallás, az állampolgárság, a haza és a sorsközösség csak egyes megnyilvánulásai a nemzeti lényegnek. Fontosak, de nem perdöntőek, hisz mind csak másodlagos képződmények: a már élő nemzet alkotásai. A nemzet elvileg valamennyiük nélkül meglehet (lásd a határon túli vagy emigráns magyarok, a mohamedán vagy buddhista hitre térők esetét, az idegen származású aradi vértanúink magyarrá válását stb.). Így maga a sovinizmus (nem tévesztendő össze az egészséges nacionalizmussal!) is fölösleges és esztelen emberi düh, hiszen pont a fenti külsőségeken alapul. Tipikus példája annak, ha az eszméről alkotott fogalom erősebb a valóságnál. Ebből következnek: a nemzeti imperializmus, a kisebbségi politika, az asszimiláció, a kitelepítés stb. Magyarországon a köznép sokáig nem tartozott a nemzetbe, csak az uralkodó és hűbéresei (vagyis a nemesek). Ezért nálunk sohasem volt nemzetállam vagy népnemzet. Ősi örökség szerint minden népet a maga szokásainak, törvényeinek megfelelően kormányoztak a többnyelvű birodalomban, tehát messzemenően megőrizhették sajátságaikat. Ez a tolerancia egyedülálló volt egész Európában.S ez a bölcsesség és emberség ma legfeljebb nevetség, vagy inkább megvetés tárgya „nemzetietlensége” miatt. Ha mi a szomszédainkhoz hasonló nemzetiségi politikát folytattunk volna, akkor ma a Kárpát-medencében nem lenne semmilyen nemzetiség, hazánk egynyelvű, színmagyar állam volna. A világ összes nemzete közt a magyarság (ez a szittya-keresztény nemzet) maradt legtovább hű a keresztény egyetemesség (univerzalizmus) középkori eszméjéhez, ezért védte – hősi önfeláldozással – egész Európát a pogány hódítók ellen. A magyar sovinizmus (türelmetlenség, idegengyűlölet) – ha volt is ilyen – mindig más sovinizmusok létünket fenyegető támadásaira felelt, tehát inkább nevezhető önvédelemnek. Bármennyire is idegen tőlünk, úgy tűnik, jövőnk és megmaradásunk érdekében legfőbb ideje, hogy „alkalmazkodjunk” a körülöttünk élő népek körében mindenütt használatos „nemzeti” politikához. A magyarság nem boldogság, nem előny, hanem örök szorongás a létért, a szabadságért, s egy letűnt múlt keserű önérzete. Nem elég magyarnak születni, azzá kell válni, s a magyarságot minden ízében vállalni kell! Nem lehetünk egyszerre hűségesek nemzetünkhöz és idegen hatalmakhoz! A magyarság hivatás, küldetés: sajátságainknak (hagyomány, kultúra stb.) a humánum, a tiszta, örök és egyetemes emberi felé tágítása. A nemzetiesülés és magyarosodás (nem elmagyarosodás értelemben!) tehát szellemi emelkedés! A magyar szellem lényege – a szabadság! Ezért nem süllyedhetünk állati sorba, s nem olvadhatunk be a hódítók közé. Meg kell maradnunk nemzetnek! Ezt az áldozatot várják tőlünk őseink és Európa becsületesebb része. Ezt parancsolja az emberi és az isteni szellem! Csak a tehetséges, előrelátó, gerinces politikusoknak szabadna irányítani, hiszen fő feladatunk az állam és a nemzet összes anyagi, szellemi és morális erőinek egységbe szervezése lenne, az átlagember szükségleteinek megfelelően. Az állam lényege a hatalom. Célja a társadalom organizációja, békéjének és rendjének biztosítása, megvédése. Az állam lehet a népé vagy a nemzeté, de szembe is kerülhet velük (lásd kommunizmus, vagy napjaink „parlamentáris demokráciája”!). A tiszta államiság (a világnézet, vallás és egyebek társadalomra hagyása, a be nem avatkozás) megvalósítása szinte lehetetlen (sőt olykor kifejezetten káros, álliberális) törekvés. A néphez, nemzethez tartozás nem hatalmi, hanem érzelmi úton jön létre; védelmet, előnyt nem nyújthat, csak morális értékeket, szellemi-lelki kincseket, tartalmasabb életet. Aki nem képes elképzelni, hogy más néphez, nemzethez is tartozhatna, az az igazi hazafi! Erőink és gyengeségeink feltárásával, valósághű helyzetelemzéssel, a lehetőségek és érdekek ismeretében kell meghatározni feladatainkat. El kell érni, hogy minden magyar felelősnek érezze magát minden magyarért, s boldogulását – önzetlenül – csak a közösségen belül keresse. Nem hazaszeretet és nemzeti érzés az, ha akár a legcsekélyebb értékeket is eltapossuk. A magyarság bátor, öntudatos megvallása, a magyar értékek (nyelv, kultúra, jelképek stb.) föltétlen tisztelete a legmagasabb szellemi és erkölcsi cél legyen! Ma már kevesen mondják nyíltan, hogy fasiszta, alja nép vagyunk, de továbbra is ócsárolnak, s kishitűséget, bűntudatot csepegtetnek belénk, hogy akaratunkat, cselekvőképességünket teljesen megbénítsák. Idegen elnyomóinkkal, a hazugságokkal, sértésekkel, bántalmazásokkal szemben mi mindig „megértést” tanúsítottunk, ahelyett, hogy visszaütöttünk volna mindenért. A világ is ellenségeink rágalmainak ad igazat, ha védekezni se próbálunk, s a tényeket is elhallgatjuk. Nem beszélve arról, hogy újra vérszemet kaphatnak, ami egy általános magyarverésbe és gyilkolásba, szülőföldünkről való elűzésünkbe torkollhat. Nem kell, hogy mi támadjunk, de némán tűrni az ütéseket – öngyilkosság! Csak akkor remélhetjük, hogy eltipróink békén hagynak, ha minden esetben visszavágunk. A sajtótól, a pártoktól, az országgyűléstől és a kormánytól nem sokat várhatunk. A választ nekünk, kárpát-medenceieknek és a magyar emigrációnak kell megadni! A tömbökben, szigetekben, szórványokban (ám ősei honában!) élő magyarság, ha már a politikai nemzethez nem tartozhat, legalább autonóm kulturális nemzet(rész) és szellemi haza lehessen. Mivel a magyarság zöme súlyos helyzetben van, égetően fontos a védelem, a segítőkészség és szolidaritás fokozása, aktivizálása. Az összmagyarság legfőbb érdeke, hogy idegen zsarnokoktól és hazai lakájaiktól független, szabad, önmagának tetsző életet élhessen, s létszámában, öntudatában, gazdasági és szociális téren is gyarapodhasson. Mindig élesen el kell különíteni a magyar nép, a magyar felemelkedés szükségleteit az uralkodó hatalmak és politikák „szükségleteitől”. Az előbbieket feltétel nélkül támogatni kell, míg az utóbbiakat csak megfontolt fenntartásokkal, a magyar érdekekhez pozitívan vagy negatívan viszonyuló tevékenységüktől függően. A legmagasabb rendű tisztesség és becsület, ha vállaljuk népünk sorsát. Azok leszünk a világban, amik önmagunkban. Elcsatolt (megszállt) magyar véreinknek kell az anyagi és erkölcsi támogatás, de a legfontosabb, hogy az egész nemzet életbizalma visszatérjen. Megmaradásunk alapja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni. A kisebbségi helyzetből is sorsot, hivatást kell kovácsolnunk; nyomorúságunkból hősi küldetést. A magyarság, a nemzet fogalmába sokféle ember belefér: jó magyar és rossz magyar egyaránt. De mindig több mint egyedi hordozója, mert túléli, átörökíti azt. Viszont a legkiválóbb szellem se halhatatlan, ha nemzete elvész. Ezért a leglényegesebb számunkra, hogy őrizzük és továbbadjuk a magyarság értékeit, s elkerüljük pusztulását. Ehhez ápolni, bővíteni kell kapcsolatainkat minél szélesebb körben. Aki magyar létére elszakad nemzetétől, szélfútta levéllé, gyökértelen fává válik. Azon kell lennünk, hogy minden jövőnkért felelősséget érző magyar mindenütt olvashassa a folyóiratokat, újságokat, könyveket; megnézhessen, meghallgathasson minden magyar költőt, művészt és tudóst; bárki bármit bárhol szabadon elmondhasson és leírhasson. Bármely ideológiai-politikai hatalom, amely a magyarság közé éket próbál verni, tehát nemzeti öntudatunkat, hagyományainkat mételyezi, az mindnyájunkat sért emberségünkben és magyarságunkban. Törekedjünk rá, hogy a jövendő magyar nemzedékek büszkén, szabadon, tiszta történelmi- és magyarságtudattal, nemzetükért áldozatra készen léphessenek az élet színpadára. * * * Az ítéletmondás a história, majd végül Isten dolga… Tehát aki egész életében a jóra, önmagával és nemzetével szembeni kötelességei következetes teljesítésére törekedett, annak nincs félnivalója. „Aki a szegények és elnyomottak útját figyeli, nem tévedhet el az eszmék zűrzavarában.”A megőrzött magyarság ne féltett kincs legyen, hanem eszköz a küldetéshez, vagyis az összmagyarság sorsának javításáért kifejtett küzdelemhez. Ez nem könnyű szórakozás, hanem kemény, céltudatos munka és szolgálat. Kevés csak önmagunk boldogulását keresni. Testvéreink, népünk, nemzetünk jövőjéért tenni, ügyét képviselni a világban – ez az a többlet, amiért élnünk érdemes! * * * Megjegyzés: Írásomat jó szívvel ajánlom sokszorosításra és széles körű terjesztésre minden korosztálynak.

Siklósi András Tiltakozás a Tom Lantosról elnevezendő „kisebbségi jogvédő intézet” ellen Megdöbbenve és hányingert keltő mély undorral fogadtam a hírt, hogy a korábbi „karrierdiplomata” (a védelemre szoruló, ártatlanul meghurcolt sportolóinkat rendre cserbenhagyó!) Schmitt Pál, az új hivatalát máris visszataszítóan sűrű nyelvcsapásokkal kezdő „zsideszes államfő” egy ilyen szélsőségesen magyargyűlölő, senkiházi zsidóról akar bármit is „elkeresztelni” jobb sorsra érdemes honunkban; ahelyett, hogy ezt a minősíthetetlen, rasszista figurát – minden normálisan gondolkozó honfitársunkkal egyetemben – a feledés jótékony homályának adná. E nemtelen törekvésében méltó társai Likud Viktor jelenlegi miniszterelnök, valamint bukott elődje – az akasztófa várományosa! –, Furcsány Nyerenc, utóbbi „ötletgazdaként” (jelesül: Lantos „szellemi hagyatékának ápolójaként”!) is. Csupán emlékeztetőül szeretném felidézni azt a rövid szösszenetemet (nekrológomat?), amit 2008-ban hirtelen felindulásomban fogalmaztam, közvetlenül eme féreg elpatkolása után. Okuljon belőle minden nemzetrontó hazaáruló, akit csak illet! Megjegyezném még, hogy a névtől függetlenül sorsüldözött népünknek ma sokkal inkább magyar önvédelmi központokra lenne szüksége Kárpát-medence szerte, semmint ellenséges kisebbségeinket dédelgető és fölénk emelő „pozitív diszkriminációra”! Lantos nem „muzsikál” többet! A vén (80 éves) talmudista zsivány, akinek hosszúra nyúlt, kártékony pályafutása alatt egyetlen tiszta gondolata, egyetlen becsületes cselekedete sem volt, s akinél nagyobb rosszakarója, hitványabb gyűlölője aligha akadt vihartépett fajtánknak, végre földobta a talpát. Nem rontja tovább a levegőt sem egykori szülőföldjén (Magyarország), sem választott hazájában (USA), sem pedig a világ többi részén, ahol valaha megfordult. Tom Lantost (Lantos Tamást?), a hivatásos „holokauszt-túlélőt” – noha senki sem deportálta sehova a „vészkorszakban”, s koncentrációs tábort legföljebb álmában, avagy filmen látott, sőt sok más hitsorsosához hasonlóan biztos menedékre lelt a háborús Budapesten – ahelyett, hogy örök hálára kötelezte volna népünk egyedülállóan önzetlen zsidómentése, egész életében csak szapulta, mocskolta jótevőit, s példátlanul aljas módokon ártott a Kárpát-medence magyarjainak. Ilyen hazug, torz jellemű, sötét figurát keveset hordott a hátán öreg bolygónk. A Sátán igencsak elemében lehetett, mikor teremtette. Az amerikai képviselőházba tucatnyi alkalommal „választották be” a gyengeelméjű jenkik, s politikai karrierje során amolyan érinthetetlen „szent tehén” volt, aki mást sem csinált, mint az izraeli érdekekért „lobbizott” (konspirált). Bűnlajstromát nehéz lenne fölsorolni, de néhány példát hadd emeljek ki találomra. Aktívan részt vett a „hollókoszt-ipar” felvirágoztatásában, keblére ölelte a magyarfalóCeausescut, habzó szájjal üvöltözött az elhíresültCsurka-tanulmány ellen, döntő szerepet vállalt az afganisztáni és iraki orvtámadások kirobbantásában, s miközben „lantját” verte a terrorizmus ellen, szava sem volt a palesztinokat pusztító zsidó vérengzésekről, vagy éppenséggel az ellenünk föllépő globáltőke fojtogató gyarmatosításának megfékezéséért stb. Ahányszor betette hozzánk lúdtalpas patáját, mindig valami még szörnyűbb következett az életünkben, mert „baráti tanácsait”, „elvárásait” kezüket-lábukat törve (túl)teljesítették dróton rángatott, szervilis vezetőink. Visszavonulása alkalmából kis híján még magas állami kitüntetést is kapott tőlünk, de szerencsére időben elvitte az ördög. Kár, hogy az „emléke előtt” néma felállással adózó parlamentünk nem süllyedt le vele együtt a pokol fenekére! Lantos egy tehetségtelen, semmihez sem értő, ragadozó görény (büdösborz?) volt csupán, aki kizárólag előnyös származásánál fogva kapaszkodhatott ilyen befolyásos posztra. Akárhova kaparják el rothadó hulláját, nyilván komoly környezetszennyezési kockázatot jelent. Talán egy csillagközi fekete lyuk megfelelő lenne számára, ahol a fényt is elnyelő, roppant gravitáció atomjaira tépné. Reméljük, hogy gonosz lelke is méltó helyére jut!

Siklósi András Hazánk és világunk megsemmisítésének küszöbén Mindenhonnan nyomor, erőszak, katasztrófa, vér, könny és halál zúdul ránk elképesztő mennyiségben, s bizony elegünk van a tengernyi tragédiából, szenvedésből. Jó lenne már föllélegezni, kiutat találni ebből az általunk kreált földi pokolból, hiszen Isten nem tétlenségre, hanem alkotásra, nem önpusztításra, hanem boldogságra, nem gyűlölködésre, hanem szeretetre, nem háborúra, hanem békességre teremtett bennünket. A világ mégis letért az általa kijelölt pályáról, régóta igen rossz irányban mozog, s immár elérkezett a végső megsemmisülés küszöbére. Persze nem az egész Univerzumra gondolok, csupán szomorú sorsú sártekénkre, hiszen semmi okunk nincs azt hinni, hogy a sok trillió bolygó közül kizárólag ezen létezik magas rangú, értelmes élet. Valami tönkrement, valami végzetesen elromlott; az egykori gazdag, csodálatos Paradicsom lassanként letarolt, sivár sivataggá változik. Akár az emberiség lelke. Vajon szükségszerű-e ez, bele kell-e nyugodnunk, mint valami fátumba, vagy változtathatunk rajta, tehetünk-e ellene valamit? Valóban csak emberállatok lennénk, s igazat kell adnunk Desmond Morris angol etológusnak? – aki így vélekedik: „Az ember nem más, mint az állatvilág egyik tagja. Egyszer szörnyeteg, másszor fenséges, de mindig állat. Hiába szeretjük bukott angyalnak tekinteni magunkat, ha a valóságban felkapaszkodott majmok vagyunk.” Hova jutunk, mi lesz az elvadult emberiséggel s a hajdan szebb napokat látott magyarsággal? Mielőtt válaszolni próbálnánk, ugorjunk hátra a múltba. A világ félreeső sarkaiban léteznek még olyan „civilizációtól” máig megmenekült primitív (?) néptörzsek, etnikumok, melyek szinte ókori viszonyok közt élnek. Nem használnak gépeket, autót és televíziót, nincs szükségük pénzre, villanyra és könyvekre, nem fogyasztanak szeszt és drogokat. Nádkunyhóban hálnak, öltözetük egy ágyékkötő, faekével szántanak, nyíllal, lándzsával vagy késsel vadásznak és halásznak. Ringnak a természet lágy ölén, zavartalan összhangban, testvéri közösségben; tisztelik és félik isteneiket, bámulják a csillagokat, dalolnak, táncolnak, s megülik ünnepeiket, védik, gondozzák, segítik és megértik egymást. Nem vágynak elérhetetlen dolgokra, nem rohannak, nem versenyeznek, megvan mindenük, mindenre jut idejük, s irigylésre méltóan boldogok. Kár lenne őket tönkretenni bármilyen külső beavatkozással. Néhány évezrede így élt a földlakók zöme, s lám mi lett belőlük a „fejlődés”, a „haladás” nyomán. A példa azt sugallja, hogy tán vissza kellene forgatni a történelem kerekét. Ám ez lehetetlen és értelmetlen, mert a teremtés koronája mohón ragaszkodik anyagi javaihoz, rögeszméihez, a tudomány és technika vívmányaihoz, megszerzett pozíciójához, kulturális eredményeihez s bármihez, amit sikerül így vagy úgy megkaparintania. Az eleinte szerény, erkölcsös, törvénytisztelő, barátságos természeti ember egy abszurd metamorfózis révén kapzsi, öntelt, gátlástalan, rideg fogyasztóvá lényegült. Átgázol árkon-bokron, nem törődik senkivel, tör-zúz, rabol, gyilkol, s tönkreteszi, amihez csak hozzáér. Azt képzeli, minden őérte van, s akármit cselekedhet büntetlenül. Persze nem magától lett ilyen, hanem a háttérben megbúvó sötét erők, sátáni megbízottak befolyása, álságos játékai térítették el eredendő céljaitól, isteni küldetésétől. Hiszen az ember egyenesnek, jónak születik, ám a kísértések bódulatában gyakran gonosszá ferdül. Mert könnyebb a tátongó mélységbe zuhanni, mint az égi magasba szárnyalni. Könnyebb állatemberként a posványban dagonyázni, mint istenemberként a világ üdvéért szorgoskodni. Élni, és élni hagyni, ebben áll a titok – vallják a németek. Szerintem meg abban, hogyboldog csak az lehet, aki másokat is boldogít. A viszonylagos jólét és kényelem, az ipari és információs forradalmak következtében robbanásszerűen emelkedett a népszaporulat is, különösen a 3. világ országaiban. A közel 7 milliárdos populációt egyre nehezebben tudja élelmezni s eltartani Földünk. Ésszerű, okos gazdálkodással, igazságosabb elosztással persze a problémák többsége orvosolható lenne, s még elháríthatnánk a válságokat, a fenyegető apokalipszist. Csakhogy egy jól körvonalazható kisebbség, egy szűk körű marxista-liberális-kozmopolita-zsidó lobbi, kíméletlen céltudatossággal a világuralom megszerzésére tör, s ennek érdekében bármit elkövet. Ha kell, tönkreteszi virágzó országok valutáját, kivágatja az esőerdőket, elszennyezi a légkört, a talajt és a vizeket, a népek közt viszályokat, háborúkat szít, de a vegyi, biológiai (pusztító vírusok, majd „védőoltások” kifejlesztése, génmanipulációk stb.) és atomfegyverek bevetésétől, sőt a legbarbárabb népirtásoktól sem riad vissza. Ez a néhány millió farkasember máris uralja a fél világot, elsősorban a fejlettebb régiókat. Zsebükben vannak a kulcsfontosságú bankok, a multinacionális energetikai, ipari és kereskedelmi cégek, a fegyvergyártás, a közlekedés, a tőzsdék, a törvényhozás s az igazságszolgáltatás, a meghatározó kulturális intézmények, egyetemek, akadémiák, a sajtó, a könyvkiadás, a rádiók és a televíziók, a posta és telefontársaságok, a hírszerző hivatalok, azaz szinte minden. Különböző nyilvános (ENSZ, NATO, EU, GATT, IMF, Világbank, OPEC stb.) és titkos (pl. szabadkőművesek, illuminátusok, egyéb földalatti mozgalmak, álcázott szekták, „terror-elhárító” kommandók stb.) fedőszerveken keresztül rajta tartják kezüket az összes kontinens lüktető ütőerein. Nemcsak egyes embereket, intézményeket tesznek tönkre, ha terveiket keresztezik, hanem népeket, országokat is szétzilálnak, eltörölnek, ha úri kedvüknek úgy tetszik. A két világháború, Trianon, Hirosima, nácIzrael megalapítása, a szovjet haláltáborok, Korea, Vietnam, Afganisztán, Irak, Bosznia stb. is a leendő ószövetségi „Világállam” számláját terheli. Agyközpontjuk New Yorkban és Tel Avivban van, de ha nem vigyázunk eléggé, hamarosan Judapesten lesz. Nézzünk kicsit bele e világmaffia boszorkánykonyhájába. Az ideológia mindig igen lényeges számukra, hiszen a gaztetteiket meg kell magyarázni, el kell fogadtatni a közvéleménnyel. Úgy kell fosztogatni és ölni, hogy a szerencsétlen áldozat érezzen bűntudatot a „humánus” banditákkal szemben. Filozófiájuk több ágú. Sarkkövei: az ateizmus (istentagadás), a materializmus(anyagelvűség), az agnoszticizmus (kételkedés; azaz az objektív világ megismerhetetlen), a pozitívizmus (optimista tényközpontúság; feladata a jelenségek leírása, nem pedig magyarázata; célja a „világboldogítás”, az „ideálisan” uniformizált társadalom megteremtése), a pragmatizmus (biznisz-filozófia, haszonelvűség; jogos és igaz az, ami az egyén számára hasznos, célszerű), azsidókereszténység (lényegében a Saul rabbi-féle módosított judaizmus), s a legfontosabb a globalizmus (eszközei: irányított agymosás, kultúrmoslék, történelemhamisítás; céljai: az országhatárok meggyengítése s megszüntetése, a népi-nemzeti identitás és szokásrendszer szétrombolása, az etnikai összetétel menekültekkel, betelepülőkkel történő megváltoztatása, a különböző rasszok összekeverése, a gyökértelen, manipulálható tömegember kitenyésztése stb.), valamint a holocaust-legenda (a soha nem bizonyított állítólagos gázkamrákban kivégzett 6 millió európai, ill. 600 ezer hazai zsidó tragédiájának folytonos ébrentartásával jóvátételek, kárpótlások, segélyek kicsikarása, általános bűntudat keltése stb.), a „választott nép” mítosza (az izraelita felsőbbrendűség, a páratlan „ősiség”, az előjogok, a törvények felettiség bibliai igazolása) és azantiszemitizmus (mindenki antiszemita, akit a zsidók nem kedvelnek, aki szót emel tisztességtelen magatartásuk, világhódító törekvéseik ellen!). A világ-eliten belül kezd kiformálódni egy speciális, mérhetetlen öntudattal és hatalommal bíró „holokaszt”, melyből éppen gőgös elbizakodottsága, embertelensége miatt könnyen„hollókoszt” válhat. A globalista integráció minket leginkább érintő 2 csúcsszerve a NATO és az EU. (Annak idején több írásomban részleteztem azokat a súlyos hátrányokat, amiket belépésünkkel elszenvedtünk, a legminimálisabb előnyök nélkül. Ajánlom őket szíves figyelmükbe.) A NATO az interkontinentális maffia legfőbb csapásmérő ereje,kizárólagos rendelkezéssel. Eddig még csak rombolt vagy fenyegetett, de az érdekkörön kívül soha senkit nem védett meg, függetlenül attól, hogy tagországról vagy kívülállóról volt-e szó. Bennünket sem fog megoltalmazni semmilyen ellenséges támadástól, jóllehet, erre alapozva még nevetségesen satnya honvédelmünket is leépítjük. Az Európai Unió pedig a magunkfajta kicsiket szőröstül-bőröstül lenyeli, de sorozatos nemzetrontó intézkedései (lásd Lisszaboni Szerződés!) még a bent lévő nagyoknak sem előnyösek. Lényegében tehát csupán mézes madzag vagy inkább keserű pohár, sőt, egy szellemes megfogalmazás szerint gyorsított EUtanázia. Mindent összevetve, igen átkozott, Istentől s embertől elrugaszkodott irányba száguld a világ. Itt nemhogy egyes személyek, hanem gyakran egész nemzetek sem számítanak. A félelem, a bizonytalanság, a züllés, a zűrzavar s a pusztulás lett az úr. De azért van remény! Vegyük a statisztikát; a számok sokat elárulnak. Egy 15-20 milliós zsiványbanda s az őket szolgáló 20-30 milliós szálláscsináló, helytartó réteg (komprádor burzsoázia) akármilyen ördögi eszközökkel, kapcsolatokkal bír,nem vezethet 7 milliárd embert az orránál fogva. Mindig lesznek néptömegek, melyek szembeszállnak vele (pl. Távol-Kelet, Dél-Amerika, az arab világ krémje, a hősies Irán és Irak). S ami azt illeti, nekünk is van hatásos ideológiánk: az egészséges nacionalizmus (nemzeti öntudat; minden nép számára a legfontosabb önmaga), a tradicionalizmus (ragaszkodás az ősi hagyományokhoz, szokásokhoz, elvekhez), a konzervativizmus (értékőrzés; antiliberalizmus), a fundamentalista kereszténység (a nem-zsidó Jézus univerzális szeretet-vallása; a judaizmus és ökumenizmus elvetése) és iszlám (nem egyszerűen vallás, hanem az élet minden részét, az egész társadalmat egyetemlegesen átható vezéreszme: pl. a saria – iszlám törvénykezés, az intifáda – szent háború stb.; noha sokan veszélyesnek ítélik a kereszténységre, pillanatnyilag potenciális szövetségesünk a cionizmus ellen), valamint a hierarchikus (rangsor szerinti, piramidális szerkezetű; tekintélyelvű, antidemokratikus) és hegemonisztikus (tartós, „megdönthetetlen”) felépítésű társadalom. A XXI. század s a jövő évezred emberisége csak akkor maradhat meg, ha a többség gerincesen, egyéni felelősség alapján éli le életét. Nem ellenségeskedéssel, vadul egymásra törve, hanem részvéttel, megértéssel és szeretettel. A messianisztikus, földi kiválasztottságukat hirdető, agresszív, élősködő népeknekgyökeresen meg kell változniuk, vagy örökre el kell tűnniük! Senkinek sincs joga egész bolygónk épségét, lakóinak túlélését veszélyeztetni. Ha mégis ezt teszi, elfogadható a többiek részéről az ellene indított önvédelmi harc. A dolgok úgy alakulnak, hogy az összeütközés aligha lesz elkerülhető. Ennek a felszabadító háborúnak a kimenetele azonban nem kétséges, csakis a jók és igazak győzelmével végződhet. Így vagy úgy, de le kell ráznunk láncainkat, s ki kell törnünk ebből a globális káoszból! * * * Természetesen a fönti gondolatok ránk is érvényesek, habár csak aprócska kísérő hajóban evezünk. Jóllehet függetlenségre, önellátásra, semlegességre s nemzeti érdekeink maximális érvényesítésére kellene törekednünk, azért nem vonulhatunk ki a világból sem. Viszont tájékozódási pontjainkat bölcsebben, szövetségeseinket óvatosabban kellene megválasztanunk. Mert megint a létező legrosszabb lovakra tettünk. Másképpen szólva: csöbörből vödörbe estünk. Hiszen akinek 45 évnyi szovjet „testvériség” után Izrael és az Egyesült Államok a kebelbarátja, annak már nincs is szüksége ellenségekre. S akkor a kisantant vérszomjas államait, a területrabló „jó szomszédokat” még nem is említettük. Persze külügyéreinknek a „békesség” mindig fontosabb volt velük is, mint a karmaik közt vergődő 4-5 millió nemzettestvérünk sorsa. Így lesz ez ezután is, mitől lenne másképp? Ja, hogy közben volt néhány választás és kormányváltás? No hiszen! Akár halottnak a csók. Nem értem a magyarokat, se itthon, se másutt. Mire a nagy csönd, a porban csúszó meghunyászkodás? Tényleg ennyire birkák, ilyenagymosott hülyék, vakok és bénák vagyunk már? De hát túléltük (elzavartuk?)Antall Józsefet, Boross Pétert, Horn Gyulát, Orbán Viktort, majd Medgyessy Pétert, sőt Gyurcsány Ferencet is – mondhatná akárki, s majd csak kibekkeljükBajnai Gordon bandáját is. Csakhogy ettől a rendszer jottányit sem változott, mert a fiúk továbbra is „a bányában dolgoznak”, s a mai „derék libaevők” semmivel sem különbek elődeiknél. A 7 éve regnáló MSZP-SZDSZ kabinet egyébként történelmünk legaljasabb, legkorruptabb, legmagyarfalóbb kormánya; hazaárulásban alighanem még Kohn Béla, Rosenfeld Matyi és Csermanek Jani élcsapatát is megelőzi, ha az utóbbiak által foganatosított szép számú akasztást és elhurcolást elhanyagoljuk. Ezek a vámpírok olyan csődtömeget, gyarmati pusztítást, kősivatagot hagynak maguk után, hogy hozzájuk képest a bibliai özönvíz s a hét szűk esztendő csupán átmeneti időjárás-változásnak tekinthető. (Kínában ennek a századrészéért is azonnal fölkötötték volna valamennyit! Nálunk persze a hajuk szála sem görbült, sőt változatlanul ott pöffeszkednek az uborkafán.) Ezzel a dögnehéz örökséggel a hátán egyetlen utódkormány sem irigyelhető. Ember legyen a talpán, aki rövid időn belül bármilyen javulást fel tud mutatni. A legtisztább szándék, a legtávlatosabb program is vakvágányra futhat ennyi hazai és külhoni útonálló össztüzében. Viszonta kudarc eleve borítékolható akkor, ha már az indulás is megalkuvásokkal terhelt, s még elviekben sem vetődhet föl égető nemzeti gondjaink radikális megoldása. Egy új vezetésnek általában bizalmat szoktak szavazni, amitől elvben mi sem zárkózunk el. Azonban – sajnos – az elmúlt években módunkban állt alaposan megfigyelni aFidesz-KDNP formáció hangadóinak jellemét, politikai vargabetűit, gyávaságát; ezért le merjük szögezni, hogy ez sem lesz az igazi, s oly messze van egy valódi nemzeti kormányzattól, mint egyik galaxis a másiktól. (Persze a Jobbik bátrabb,hasznosabb elveket vall, de attól még messze áll, hogy abszolút többséggel választásokat nyerjen.) Fölösleges lenne most a bajokat felsorolni, a közelmúltban elkövetett végtelen disznóságokat ostorozni, hisz mindenki a saját bőrén érzi, mekkora fertőben („válságban”) vagyunk. A teljesség igénye nélkül, inkább néhány halaszthatatlanul sürgős probléma megoldására kívánok rámutatni. Legelső helyen említem azt a tervszerű népirtást, ami 1956 óta folyik hazánkban s a Kárpát-medencében. A népesség fogyása a világon itt a leggyorsabb, s már-már a végső kihalásunkkal fenyeget. Akkor, amikor másoknál demográfiai robbanás van, nálunk nemhogy a szaporodás, hanem a minimális megmaradás sincs biztosítva. Azonnal be kell tiltani a művi vetéléseket, ugyanakkor komplex családvédelmi törvényekkel is fokozni kell az önkéntes gyermekvállalást. Vissza kell állítani az anyaság becsületét, a gyes és a családi pótlék értékállóságát, be kell vezetni a családi adókedvezményeket, a főállású anyaságot (3 gyermek fölött a nyugdíjjogosultságot is!), a gyerektelenségi büntetőadót, az alapvető élelmiszerekre és gyermekruházatra vonatkozó külön támogatást, a fiatal pályakezdők garantált lakáshoz és munkahelyhez juttatását stb. (Mindebből ki kell zárni a 10-20 gyerekes lumpen-cigányokat!) A másik legfontosabb a 7 országba szétszórt magyarság egyesítésének kérdése. El kell ismerni minden kérelmező kettős állampolgárságát (az emigrációról sem elfeledkezve!), ki kell harcolni a történelmi egyházak javainak visszaadását és szabad működésüket (a moldvai csángók között is!), az anyanyelvű oktatást az óvodáktól az egyetemekig, a magyar nyelv használatát minden közintézményben s a települések névtábláin, valamint a teljes alkotmányos jogegyenlőséget és önrendelkezést. Az alapszerződéseket azonnali hatállyal fel kell mondani. Hosszú távon pedig végre kell hajtani a trianoni revíziót (az autonómia nem elégséges)! A bolsevizmus alatti kirablásunkért Oroszországtól anyagi jóvátételt kell követelni. A Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal kötött törvénytelen alkut meg kell semmisíteni, a hitelek és kamatok törlesztését meg kell tagadni; különösen súlyos, rosszhiszemű károkozásért mindkét szervezetet be kell perelni veszteségeink megtérítése végett. A gazdasági maffiákat s a cionista rablótőkét hazánkból el kell zavarni, a privatizációval elkótyavetyélt stratégiai jelentőségű energiaszektort, a bankokat, ipari üzemeket, gyárakat, kultúrlétesítményeket vissza kell államosítani. Átmenetileg a felvehető fizetések felső határát 500 ezer Ft/hó összegben maximálni kell (senki sem kereshet havi 5-10 millió forintot!). Minden Magyarország ellen irányuló sunyi gazdasági korlátozást hatványozottan meg kell torolni. Olyan idegen termékeket, amiket itthon is jó minőségben elő lehet állítani, el kell távolítani a belföldi piacról. A multinacionális cégeknek juttatott adómentességet vissza kell vonni, s meg kell találni kiszorításuk módjait.Adókedvezményt csak hazai kis- és középvállalatok kaphatnak, melyek termelésének bővítését védővámokkal is segíteni kell. Fel kell számolni a feketegazdaságot, meg kell fékezni a bűnözést, s meg kell szilárdítani a közbiztonságot. Haladéktalanul hozzá kell látni az igazságtételhez; az 1945-től máig terjedő népellenes cselekedetek feltárásához, nyilvánosságra hozásához s a felelősök megbüntetéséhez; a korrupciós vagyonok, elsikkasztott pénzek elkobzásához, a nyugatra síbolt műkincsek, ékszerek, valuták és bankbetétek visszaszerzéséhez. Határainkat hermetikusan le kell zárni, meg kell akadályozni az idegenek további beözönlését, s ezáltal a magyarság felhígítását; a jogcím nélkül itt tartózkodókat (fajtára, vallásra tekintet nélkül) ki kell toloncolni. Meg kell erősíteni (korszerűsítéssel és létszámnöveléssel) a rendőrséget és a határőrséget; a csempészárukat s a kábítószereket le kell foglalni, utóbbiakat meg kell semmisíteni. Az őrző-védő magánhadseregeket szét kell zavarni; a fegyvertartási engedélyeket felül kell bírálni. A honvédséget tilos leépíteni, a kötelező sorozást s a másfél éves katonaidőt (főiskolásoknak 1 év) vissza kell állítani; a haza védelmét nem bízhatjuk egy idegenek által finanszírozott lélektelen zsoldoshadseregre. A politikát, a közéletet s a közigazgatást meg kell tisztítani a „volt” komcsiktól, a liberális kozmopolitáktól, a besúgó-ügynököktől s minden nemzetellenes, áruló elemtől. A szélsőbaloldali pártokat (beleértve MSZP, SZDSZ, Munkáspárt is), az anarchista szervezeteket, a titkos vagy féltitkos csoportokat (pl. szabadkőműves páholyokat) s a romboló vallási-ideológiai szektákat (pl. Hit Gyülekezete) sürgősen be kell tiltani. Nemzeti alkotmányt, új választási törvényt kell készíteni, vissza kell állítani a Szent Korona legfőbb közjogi méltóságát; a bukott áldemokráciát fel kell váltani egy hegemonikus, hierarchikus, tekintélyuralmi államrenddel(alkotmányos királyság). Az oktatás totális szétverését meg kell gátolni, biztosítani kell az ingyenes(nem csupán tandíjmentes!) nemzeti szellemű oktatást s az esélyegyenlőséget. A történelemhamisításnak véget kell vetni, gyökeresen új szemléletű, tárgyilagos irodalmi és történelmi tankönyveket kell íratni (kizárva ebből a kompromittált professzorokat és akadémikusokat). A nemzeti jövedelem legalább 6-8 %-át kultúrára, tudományra, kutatásra kell fordítani, 4-5 %-át pedig az egészségügy modernizálására. Gondoskodni kell a nyugdíjasok anyagi és erkölcsi védelméről, hogy ne válhassanak a társadalom fölösleges tagjaivá. A kulturális életből, a színházakból, a könyvkiadásból, a sajtóból s az elektronikus tömegtájékoztatásból ki kell söprűzni a hazug, álliberális, hazaáruló szellemiséget. A teljes hírközlést, a napilapoktól a televíziókig, állami (önkormányzati) tulajdonba kell venni, és nemzeti felügyelet alá kell helyezni. (Megjegyzem még, ha a TV-ben az adáshibákért többnyire elnézést kérnek, akkor a sokkal élvezhetetlenebb műsorokért vajon miért nem?) Abba kell hagyni a nemzetiségeknek (etnikumoknak), különösen a zsidóságnak s a cigányságnak a magyarság rovására történő pozitív diszkriminációját, ill. meg kell akadályozni az ország elzsidósítását, s a hitsorsosok mérhetetlen térfoglalását a vezető posztokon. Nos, tisztelt fineszes-fideszes „pályázók”, ugye fel van adva a lecke? Mi már akkor is boldogok lennénk, ha a fentieknek csak 20-30 %-át megvalósítanák. De kötve hiszem, mivel a programjukban még elvétve sem szerepel ezek közül semmi. Javítson ki bárki, ha netán tévednék. Én már tudom, mi már tudjuk, hogy a többpártrendszeres parlamentáris demokratúra zsákutca; ezt folytatva soha nem bírunk kitörni a szakadékból, csak egyre mélyebbre süllyedünk. Tömeges népmegmozdulások, tüntetések, lázadások, össznemzeti forradalom nélkül lehetetlen eltakarítani a 6 évtizedes bolsevista és szociálliberális ganéjhegyet. Legfeljebb szép csöndben vagy dühödten káromkodva belefúlunk a trágyalébe. Bárdossy László,kiváló mártír miniszterelnökünk mondta: „Amelyik nemzet nem megy zárt sorokban és fegyverrel kezében az életét fenyegető veszedelem elé, az rabszolgaként az ellenség lába alá kerül.” Ha tetszik, ha nem, igaza volt, mert ma is idegen csizmatalpak alatt élünk. Más húrokat pengetve felhozhatom édesapám, néhaiSiklósi János, kristálykemény aforizmáját is: „A zsarnokság gyűlölete a legmagasabb rendű szeretet.” Ehhez annyit tennék hozzá, hogy minden vétek és bűn megbocsátható, kivéve a tudatosan elkövetett hazaárulás, nemzetrontás és népirtás. Vagyis az, ami közel 90 éve (messzebbre most ne is tekintsünk!) a magyarság ellen folyik a Kárpát-medencében.

Kína figyelmeztette Putyint: az USA világháborút akar

• Nagyvilág

|

Putyin komoly figyelmeztetést kapott egy magas rangú kínai tisztviselőtől. Ezt azért lényeges kiemelnünk, mert nem holmi földalatti mozgalom fantáziadús elemzőinek irományáról van szó, amelyet közzétettek a honlapjukon, hanem a legfelsőbb szintű kínai vezetés figyelmeztetéséről Moszkva számára. Az FSB nyilvánosságra hozott adatai is alátámasztják, hogy a fenyegetés valós, és az ismert összeesküvés-elméletektől sem áll távol. A közelmúltban a kínai belügyminiszter-helyettesnek egy Underwood nevű Blackwater-zsoldos bizalmas anyagokat adott át, amelyekből kiderült, hogy ezek a műveletek már most is előkészítés alatt vannak, és a közeljövőben számítani kell olyan amerikai akciókra, amelyek célja katasztrófák okozása, hogy a világ káoszba boruljon.

Az Egyesült Államok az afganisztáni kudarcért a pakisztáni vezetést okolja, melyet azzal vádol, hogy kijátszották az amerikai vezetést és támogatták a tálibokat. A képet bonyolítja, hogy Pakisztán fontos stratégiai partnere Kína. Több közös vállalkozásban is érdekeltek, többek között a kínai-pakisztáni ötödik generációs vadászgépet is együtt fejlesztik, valamint Pakisztán a saját tengerpartján haditengerészeti támaszpont létesítését is felajánlotta Kínának és a nyár folyamán Kína közölte, hogy "Kína a saját maga elleni támadásként fog értelmezni bármiféle Pakisztán elleni agressziót." Ezért várható volt, hogy Pakisztán előbb vagy utóbb terítékre kerül az USA hadigépezete előtt. Pakisztán azonban atomfegyverrel rendelkezik. Van még egy csavar a történetben, miszerint az oroszok kezdik megszellőztetni a korábbi ukrán rakéta-eladásokat. A Szovjetunió széthullása után Irán 20 atom-robbanófejek hordozására alkalmas rakétát vásárolt. Ezek szolgáltak később a Sahab-3 rakéták alapjául. Állítólag a robbanófejek nélkül vették meg, de ezt senki sem tudja leellenőrizni már, az viszont tény, hogy Ukrajna több robbanófejjel nem tud elszámolni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Irán már nukleáris robbanófejekkel rendelkezik, de azt sem jelenti, hogy nem rendelkezik. És pont.

De vissza a jelenre. Az átadott anyagok szerint a CIA Pakisztánban szándékosan megfertőzött több tízezer embert dengue-lázzal, ami egy gyengített, katonai célú baktérium, és egy kis fejlesztés után az amerikai lakosság ellen szándékoznak bevetni. De tervbe van véve az USA és az EU gazdaságának szándékos bedöntése, masszív hagyományos háborúk az USA-EU és Afrika, Ázsia, Dél-Amerika viszonylatában. Mindezek után jönne a Nagy Béke, amikor be szeretnék vezetni a Világkormányt. A tervezett háborúk egyikét az USA vezetné Mexikó és Dél-Amerika ellen, egy másikat a dél-kínai tengeren egy harmadikat pedig Pakisztán ellen, ez utóbbiban már nukleáris fegyvereket is bevetnének. Mellesleg Pakisztánban megtörténtek az első nyílt fegyveres összecsapások az amerikaiak és a pakisztáni haderő között.

Underwood - akit most tartóztatott le a CIA, mert nagy mennyiségű nemzetbiztonsági anyagot adott át Kínának -, elmondta, hogy az USA olyan mocskos háborúra készül, ami annyi halottat fog eredményezni, hogy jóérzésű ember számára egyszerűen elfogadhatatlan, ezért adta át az adatokat Kínának. Pakisztán és Irán ellen a háború már teljesen elő van készítve, és hogy mikor fog kirobbanni, az csak a hatalmasok pillanatnyi döntésein múlik.

Kína felhívta arra is a figyelmet, hogy az USA csendes-óceáni katonai parancsoksága figyelmeztette Kínát, ne terjeszkedjen a flotta műveleti térségében, ne távolodjanak el a partoktól messzebbre, mert a Csendes-óceán egész területe az USA hadműveleti zónája, és oda senkit sem fognak büntetlenül beengedni. Kína reagált a fenyegetésre, és készenlétbe helyezte flottáját, valamit felgyorsították az anyahajók gyártását, amelyekből összesen négy készül, a korábban megvásárolt szovjet-ukrán repülőgép hordozó alapján. Közölték az Egyesült Államok haditengerészetével, hogy a dél-kínai tengert akár fegyveresen is megvédik, ha bárki be merészeli tenni a lábát oda. Az amerikai figyelmeztetés Észak-Koreának, és az oroszoknak is szól. Líbia ügyét, valamint a szíriai eseményeket is ebbe az eseménysorba helyezték.

Kína kifejezte aggodalmát, hogy az Egyesült Államok olyan háborúra törekszik, amelyben először katasztrófák tömkelegét idézi elő, járványokat fog elindítani, hogy a világ a káosz állapotába kerüljön. Először hangzott el az összeesküvés-elmélet gyártók tézisein kívül, hogy az amerikaiak még a saját területükön belül is karanténzónákat állítottak fel, és hatalmas tömegsírtelepeket hoztak létre.

Az amerikai hadianyag gyártás a csúcson üzemel, és több háborúra elegendő készletet halmoznak fel folyamatosan. Az előkészített háborúknak két célja van Kína szerint: először az, hogy az USA-val szemben felállt egységet szétverje, majd politikai rendszereit megdöntse, a másik pedig az, hogy kieszközölje a nyugati világban, majd az egész bolygón a világkormányt.

Kína két módon válaszol az amerikai kihívásra. Az egyik, hogy hadseregét, tengerészetét, rakéta technológiáit rohamlépésekben fejleszti, a másik, hogy gazdasági háborút fog indítani az EU és az USA között, és valószínűleg ezért támogatja az EU-tagállamokat segély-hitelekkel.

Kína külön kitért a kaukázusi térségre. Az USA által befolyásolt szélsőségesek a hírek szerint tömegesen kapják különböző csatornákon az amerikaiaktól a hadianyagot. Oroszország belbiztonságát elsődlegesen a Kaukázusban próbálják megingatni. Erre vonatkozólag Underwood nagyobb mennyiségű adattal is szolgált, 10 000-nél több fényképet, dokumentumot adott át Kínának. Az Egyesült Államok azonban próbálja bagatellizálni az ügyet, mivel hatalmas katonai-stratégiai hiba történt.

A hírek nem szólnak róla, de a történethez hozzá tartozik valószínűleg az Iránnal kapcsolatos új botrány, mely szerint Irán merényletekre készült az Egyesült Államokon belül. A történet már szinte sablonosnak mondható: vagy egy szeptember 11-e, vagy tömegpusztító fegyverek birtoklásának vádja, vagy egy mostanihoz hasonló terrorcselekmény előkészítésének a legendája és egyből készen is van az ürügy a cselekvésre. „Ha van rajta sapka azért, ha nincs akkor meg azért verjük össze.” Ez mind részletkérdés, a lényeg, hogy már keresik az okokat egy háborúra.

Az ehhez hasonló nagyszabású világfelforgató tervek persze meglehetősen ismertek a világhálót böngészők körében, de most először fordul elő, hogy nem egy fantáziadús weboldalról származnak, hanem az FSB-től és a kínai belügyminisztériumtól.