2015. december 5., szombat

Terrorizmus, az arctalan háború!





Terrorizmus, az arctalan háború!

































A HÍRHÁTTÉR Multimédia ebben az anyagban a terrorizmussal foglalkozik. Hogy, mi is valójában a terrorizmus. Hogy jött létre, kik, és miért működtetik. Mi a valódi célja annak, hogy ez a " nemzetközi jelenség " létezik….

Milyen erők állnak a HÁTTÉRBEN… kinek / kiknek, minek, és miknek a céljait szolgálja a " terrorizmus ". Egyáltalán… Hogy tud működni, és miért nem számolják fel?...

Sok kérdés, mely bizonyára mindenkiben felmerült már az évek alatt, de az emberek legtöbbje tanácstalanul áll a kérdés előtt. Hiszen, soha senkitől nem kapott rá érdemleges választ! A világ médiumai titkolják, elhallgatják az igazságot, hazudnak ebben is, mint minden másban……

Már az anyag címe is elgondolkodtató, ARCTALAN HÁBORÚ. Tudatosan választottuk ezt a címet. Hogy miért azt meg fogja érteni mindenki.

Nézzük meg az alap konstrukciót, vagyis azt, hogy ki, harcol, és ki ellen harcolnak ebben a " terrorizmus elleni küzdelemben ". Mert ugye, az mindenki számára feltűnt, hogy nincsenek látható ellenségek, nincs megnevezve a szemben álló fél. Arctalan, személytelen, ismeretlen…
A " valódi háborús hadviselésben " formálisan, névlegesen meg vannak határozva, megnevezik az egymással szemben álló feleket. De a " terrorizmus elleni harcban " láthatatlan ellenfél ellen küzdenek….

De akkor vizsgáljuk meg, elemezzük ki, hogy az a másik fél, melyet TERRORISTÁKNAK neveznek, és arctalanok, kicsodák, hogyan tudnak működni, és miért nem számolják fel….

Az anyagot kezdjük azzal, hogy az EGÉSZ LAKOTT FÖLD, TELJES MEGFIGYELÉS, TOTÁLIS KONTROL ALATT ÁLL. A bolygót megfigyelő, irányító technológiát ECHELON – rendszernek nevezik. Ez a Föld szeme, és a füle…..

A MŰHOLDAK, KÉMMŰHOLDAK a gerincét képezik ennek a technológiának, mely a teljes GLOBÁLIS INFORMATIKAI RENDSZERT megfigyelés alatt tartja. A TELEKOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁKAT, köztük az INTERNET HÁLÓZATOT, a GSM – rendszereket, és mindent.

A Föld bolygón minden, és mindenki megfigyelt panel. A különbség csupán az, hogy különböző a NEMZETBIZTONSÁGI BESOROLÁS egyén, és egyén között. Mert a HÁTTÉRHATALOM számára vannak szintek, nyilván aki többet tud a rendszer sötét titkairól az nagyobb veszélyforrás, mint aki semmit sem tud róla.

De akkor térjünk vissza a TERRORISTÁKRA! Hogy tudnak ők működni, egy olyan bolygón, ahol minden, és mindenki megfigyelés alatt áll? Hogy tudnak fegyverekhez jutni, mikor a FEGYVERGYÁRTÁS állami kézben van. Hogy tudnak közlekedni, mikor az KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖK ÁLLAMI MEGFIGYELÉS ALATT ÁLLNAK, eleve a GYÁRTÁS SORÁN TITKOSSZOLGÁLATI TECHNOLÓGIÁKKAL TELEPÍTVE VANNAK. A személygépkocsi éppen úgy, mint ahogy a repülőgépek…..

Miből, milyen pénzből tevékenykednek, mert ugye a " terrorista " az nem termel, nem állít elő semmilyen terméket, nem szolgáltat… ( legalábbis publikusan nem szolgáltat….)

Kezdjük azzal, hogy MILYEN PÉNZBŐL működik? A működésre valahonnan ANYAGI FORRÁST, pénzügyi támogatást kap. Egyszerű! AKI FIZET, AZ IRÁNYÍT! A terrorista szervezet / szervezeteket ÁLLAMOKHOZ, ORSZÁGOKHOZ köthető ÉRDEKEK működtetik. Az ÁLLAM érdeke, hogy működjön, ezért az állam a biztosítja a működéshez szükséges anyagi fedezetet is, ( ahogy minden más feltételt is az állam biztosít ). Az ÁLLAM a MEGRENDELŐ, aki a legkülönfélébb tevékenységeket rendeli meg. De erről majd később, az OK – OKOZATI összefüggések vizsgálatakor.

Nézzünk egy " példát " a terrorizmusra! Legjobb, ha a mindenki számára ismert 2001. szeptember 11. WTC – ikertornyai ellen végrehajtott ÁLLAMI TERRORCSELEKMÉNYT vizsgáljuk meg. Elemezzük ki, és tény feltárjuk!

Az előbbiekben beszéltünk arról, hogy a MŰKÖDÉSHEZ szükséges ANYAGI FORRÁSOKAT kizárólag valamelyik ÁLLAM képes biztosítani. Egyébként is, máskülönben, honnan lenne pénzügyi forrás. Ezt úgy kell elképzelni, mint a " BÉRGYILKOS " működését, tevékenységét. A bérgyilkos is abból a pénzből él, melyet a " megbízója " fizet neki az elvégzett feladatért. A  TERRORSZERVEZET is éppen így működik, a MEGBÍZÓ kifizeti az elvégzett feladatért járó " bért, fizetést, illetményt ". A terrorista szervezetek nagyobb csapatot alkotnak, amolyan focicsapathoz hasonló összjáték, a bérgyilkos pedig kisebb apparátusban működik, amolyan egyéni játék… ( hogy jobban érthető legyen..)

Van a megbízó, mely minden esetben valamelyik állam, illetve ÁLLAMOK RENDSZERE, aki megrendel egy AKCIÓT, azaz " munkát ". Így érthető, hogy soha nem kapják el őket, nem buknak le. Minden országnak van " hivatásos bérgyilkosa ", ez amolyan " nem publikus állami munka ", minden országnak van TERRORSZERVEZETHEZ KÖTHETŐ érdeke, kapcsolata. Annál is inkább, mert bárhol történik bármilyen LAKOSSÁG ELLENES TERRORAKCIÓ, arról a világ összes ÁLLAMA, ÁLLAMÁNAK TITKOSSZOLGÁLATA TUD. De egymást nem buktatják meg, nem leplezik le egymást, mert ha megtennék, akkor ezzel a RENDSZER is összeomlana. Ugyanis a TITKOSSZOLGÁLATI TECHNOLÓGIÁK, TITKOSSZOLGÁLAT valódi működése lelepleződne, nyilvánosságra kerülne! A másik ok, hogy minden ÁLLAMNAK van rejtegetni valója, és senkinek sem érdeke az, hogy a " lakosság " ezeket megtudja.

TITKOSSZOLGÁLATI MEGFIGYELÉS!

Azok a személyek, akik valamelyik államnak dolgoznak, TERRORCSELEKMÉNYEKET végrehajtanak FIZETÉS, ZSOLD, vagy egyéb más érdekből, azok ISMERT SZEMÉLYEK. A világ összes titkosszolgálatának a látókörében vannak. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy pár ezer lakosú kisváros egyik helyi " kis rosszfiúját ", ha valami történik a városban, akkor a " rendőrség " látókörébe ezek a személyek kerülnek bele az első körben. A " nyomozás " azzal kezdődik, hogy ezeknek az embereknek néznek utána, hogy éppen akkor hol, és mit csináltak…

Nagyban sem működik ez másképpen, hanem ugyan így! Az ÁLLAMI BÉRGYILKOSOK, TERRORISTÁK, minden ország számára ismert személyek. Tudják, és ismerik őket. Gondoljon csak bele mindenki, hogy például a ROBBANÓSZEREK ISMERETE, BOMBÁK ELŐÁLLÍTÁSA, REPÜLŐGÉPEK VEZETÉSE, HAJÓK, TENGERALATTJÁRÓK ISMERETE …… >>>  ezekhez nem ért a legtöbb ember. Aki ezeknek a dolgoknak az ismeretét elsajátította, az valahol megtanulta. Nem tud csak úgy egy átlag ember elvezetni egy BOEING vagy AIRBUS utasszállító repülőgépet. Nem tud az átlag ember elvezetni egy HELIKOPTERT. Ezeket valahol meg kellett tanulni, az ismereteket el kellett sajátítani. Aki pedig ezekre az ismeretekre szert tett, az olyan helyen tette, amely NAGYON SZOROS KÖTELÉKBEN VAN AZ ÁLLAMMAL. Ezek " KATONAI ISMERETEK ", ezért azok, akik ezeket megtanulták a " megfelelő személyektől, a megfelelő helyen ", azok a legszigorúbb TITKOSSZOLGÁLATI MEGFIGYELÉS ALATT ÁLLÓ SZEMÉLYEK. Így már a kezdetekkor, mikor KIKÉPEZTÉK a " leendő terroristákat, bérgyilkosokat " az ÁLLAM LÁTÓKÖRÉBE KERÜLTEK.

KATONÁKBÓL, HÁBORÚS VETERÁNOKBÓL kerülnek ki a terroristák nagy része, ezek eleve KATONAI ISMERETEKKEL RENDELKEZŐ SZEMÉLYEK! Szinte kivétel nélkül valamelyik ország HADSEREGÉBEN szolgáltak.
Gondoljon bele mindenki, hogy " UTASSZÁLLÍTÓ REPÜLŐGÉPET " vezetni megtanulni nem egyszerű dolog, és nem lehet minden útszéli autós iskolában elsajátítani, mert azért nehezebb megtanulni vezetni, mint egy személyautót……
ÁLLAMI INTÉZMÉNYEKBEN van lehetőség megtanulni REPÜLŐGÉPET VEZETNI, ott állnak rendelkezésre ehhez szükséges SZIMULÁTOROK, REPÜLŐGÉPEK, és ami a legfontosabb SZAKEMBEREK az oktatásra.
Akik ebbe részt vesznek, az ÁLLAMI, ÁLLAMTITKOSSZOLGÁLATI MEGFIGYELÉS EGY MAGASABB SZINTJÉN HELYEZKEDNEK EL. Nemzetbiztonsági kockázati tényezőt jelentenek.

Látható ebből, hogy TERRORISTÁKAT találni, összeszedni, " halászni a nagyvilágból " nem is olyan nehéz dolog. A célszemélyt pedig csak MEG KELL VÁSÁROLNI a megfelelő pénzösszeggel.
Gondoljunk csak bele, hogy az átlagembert hogy megfigyelik, hiszen bármerre jár TITKOSSZOLGÁLATI technológiák követik, még a gépkocsija is be van technikázva, már a gyártás során telepítették. A GÉPKOCSI MOTORVEZÉRLŐ COMPUTER, eleve GPS – helyzet meghatározóval van ellátva, vagyis kommunikál a RÁDIÓ TORNYOKKAL, és a MŰHOLDAKKAL. Csak erről a kis " EXTRA " felszerelésről soha nem tájékoztatták a lakosságot, mert államtitok a mai napig…..

A TERRORSZERVEZETEKET az ÁLLAM hozta létre. Az ÁLLAM IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ TITKOSSZOLGÁLATOK működtetik. A TITKOSSZOLGÁLAT szervezi meg, szerkeszti meg az " AKCIÓT ", melyet kiviteleznek a terroristák, akik beszervezett ÁLLAMI BŰNÖZŐK. Persze a terrorista éppen úgy csak egy " KISZOLGÁLÓ, VÉGREHAJTÓ PANEL, mint az " állami bérgyilkos ". Ha már kellemetlenné válik, vagy nem felvállalható, illetve a " lebukás kockázata " megnövekedett, akkor általában LIKVIDÁLNI SZOKTÁK őket. A végrehajtó személyét ELTÜNTETIK, ELTÖRLIK A FÖLD SZÍNÉRŐL , MEGÖLIK. Ezzel a bizonyítékot, a kellemetlen tanúkat elhallgattatva.

Mivel az ÁLLAM az elkövető, ezért TITKOSSZOLGÁLATI munkamódszerekkel dolgozik, és a BIZONYÍTÉKOKAT megsemmisíti. Ahogy ezt szokták mondani, " elvarrják a szálakat "… >>>

A TERRORSZERVEZETEKNEK az ÁLLAM biztosítja a működéshez szükséges felszereléseket. Így FEGYVEREKET, OKMÁNYOKAT, JÁRMŰVEKET is a MEGBÍZÓ ÁLLAM szolgáltatja. Az illegális, tiltott, titkolt fegyverkereskedelem az ÁLLAM IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZIK. Ebből hatalmas bevételekre tesz szert. Ez a szervezett bűnözés csúcsa. Vagyis, mindig, mindenkor az ÁLLAM a szervezett bűnözés irányítója, ő a feje az egésznek! Repülőgépekhez hozzájutni, HIVATALOS OKMÁNYOKHOZ hozzájutni nincs más lehetőség, mint az ÁLLAM ÁLTAL!

A nemzetbiztonsági törvények előírják, hogy a TITKOSSZOLGÁLAT előállíthat fedőokmányokat, és fedőintézményt is működtethet, a nemzetbiztonsági tevékenység leplezésére.  ( BÁRKI MEGNÉZHETI A NEMZETBIZTONSÁGI TÖRVÉNYEKET, mert jelen pillanatban még nem államtitkosított… továbbá az INTERNET HÁLÓZATRÓL letölthető…)

A TERRORISTÁK fedő okmányait minden esetben valamelyik ÁLLAM állítja elő. Ez nem is tud másképpen megtörténni, hiszen az ADATNYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL másképpen nem lehetséges. Ugyanis TITKOSSZOLGÁLATI KÉMPROGRAMOK futnak az összes állami szerveren. Így nem lehet belenyúlni az INFORMÁCIÓS HÁLÓZATBA NYOM NÉLKÜL. Vagyis nem lehet iktatni VEZETŐI ENGEDÉLYT, FORGALMI ENGEDÉLYT, ÚTLEVELET anélkül, hogy arról a TITKOSSZOLGÁLAT ne tudna. Az más kérdés, hogy ha megtörténik egy ilyen bűncselekmény, akkor NEM LÉP SEMMIT, NEM LEPLEZI LE AZ ELKÖVETŐT! De ez egy másik történet, most ez nem fontos….

Az eddigiekben megadtuk a választ arra, hogy hogyan működik a terrorszervezet, hogy jött létre, és ki, kik, milyen érdekek hozták létre.

A TERRORSZERVEZETEK minden esetben ÁLLAM illetve ÁLLAMOK RENDSZERE által létrehozott, fenntartott, működtetett intézmény! A HÁTTÉRHATALMAT szolgálja. Az a HÁTTÉRHATALMI, VILÁGKORMÁNYT, mely megvalósította a VILÁGÁLLAMOT, benne a VILÁGPOLGÁROKKAL!...

Felvetődik egy újabb kérdés, hogy KINEK, KIKNEK, MINEK, MIKNEK a céljait, érdekeit szolgálja!

Itt jön a lényeg, és a legsötétebb titkok. Mégpedig az, hogy miért " üzemeltet az állam " egy diktatórikus, katonai szervezetet titokban? Mit akar ezzel elérni……

Ennek OK – OKOZATI összefüggései vannak! Hogy mindenki megértse, elmagyarázzuk.

Az ÁLLAMNAK az a célja, hogy a LAKOSSÁG biztonságérzete csökkenjen. A biztonságérzet csökkenését pedig javítani kell. Ezt úgy teszi meg, hogy LEGALIZÁLJA, HIVATALOSAN TÖRVÉNYBE IKTATJA a NEMZETBIZTONSÁGI MEGFIGYELÉSEKET, lakossági megfigyeléseket. A polgári lakosság sokkal jobban elfogadja, és kevésbé ellenzi,  ( egyáltalán nem ellenzi ) a SZEMÉLYISÉGI JOGOK, SZABADSÁGJOGOK KORLÁTOZÁSÁT, MEGFIGYELÉS, TITKOSSZOLGÁLATI MEGFIGYELÉS MEGNÖVELÉSÉT, ha azt látja, és azt tapasztalja, hogy erre szükség van, erre szüksége van!

Ha azt mondja neki az ÁLLAM, az ÁLLAMI MÉDIUMOK egésze, és ezt bőrén érzékeli is, hogy csak akkor tudja a KORMÁNY szavatolni számára a nagyobb életbiztonságot, ha NÖVEKSZIK AZ ÁLLAMI MEGFIGYELÉS, TITKOSSZOLGÁLATI, NEMZETBIZTONSÁGI MEGFIGYELÉS, akkor nem ellenkezik, akkor elfogadja, tudomásul veszi. De ugye azt a helyzetet, azt az állapotot ki kell alakítani, melyben VESZÉLYBEN ÉRZI MAGÁT A LAKOSSÁG. Látható az ok – okozati összefüggés. Az ÁLLAM elveszi a BIZTONSÁGÉRZETÉT a lakosságnak, a lakosság félni kezd, és MEGOLDÁST KÖVETEL. Erre az ÁLLAM felkínálja a megoldást, az egyetlen alternatívát. Ez pedig a FOKOZÓDÓ, SZIGORODÓ NEMZETBIZTONSÁGI TÖRVÉNYEK, NEMZETBIZTONSÁGI, TITKOSSZOLGÁLATI MEGFIGYELÉSEK. Az is látható, hogy ezeknek a törvényeknek, módszereknek a legalizálásával, törvénybe iktatásával EGYRE JOBBAN CSÖKKEN A SZEMÉLYI SZABADSÁGJOGOK, EMBERI SZABADSÁGJOGOK, lecsökken a magán szféra, megszűnik a lakosság élettere. Fordított arányosságban történik ez meg, ahogy NÖVEKSZIK a MEGFIGYELÉS, SZIGORODNAK A NEMZETBIZTONSÁGI TÖRVÉNYEK, úgy CSÖKKEN a személyiség jog, a szabadságjog.

AZ ÁLLAM PEDIG EGYRE NYÍLTABBAN FELVÁLLALJA A DIKTATÓRIKUS MÓDSZEREIT. Nyílt DIKTATÚRA, KATONA ÁLLAM LESZ minden országból.

Milyen erők állnak a HÁTTÉRBEN? A kérdésben benne van a válasz is! A HÁTTÉRHATALOM áll az egész irányítása mögött. A HÁTTÉRHATALOM pedig az összes NEMZETET IRÁNYÍTJA. Ezért GLOBÁLIS – VILÁGÁLLAM ÜTEMTERV az, hogy minden országban ezeket a lépéseket véghezvigyék. Valahol demokratikus állam illúzióját keltve, annak álarca mögé bújva. Valahol nyílt katonai agresszióval. Mindenhol a " megfelelő stratégiát " használva a legjobb hatásfok elérése érdekében. Természetesen mindvégig titkolva a lakosság elől!

Ha valaki nem hiszi ezt el, amit mi írunk, akkor könnyen bebizonyítom neki! KEZDJEN EL OLYAN TEVÉKENYSÉGGEL FOGLALKOZNI, AMELY AZ ÁLLAMBÓL ÜLDÖZTETÉST VÁLT KI. Kezdjen el ÁLLAMI BŰNTETTEKRŐL, TITKOSSZOLGÁLATI – ÁLLAMI BŰNÜGYEKRŐL, ECHELON TECHNOLÓGIÁKRÓL, LAKOSSÁGI MEGFIGYELÉSRŐL BESZÉLNI. A saját bőrén érzi meg, hogy milyen az állam igazi arca. MEG FOGJA TAPASZTALNI AZ ÁLLAM SÖTÉT, GONOSZ EREJÉT. Annyit kell csupán tenni, hogy az ÁLLAMNAK NEM TETSZŐ TEVÉKENYSÉGET KELL FOLYTATNI. Ezt tette BÓDAY ÁRPÁD feltaláló, aki az ENERGIA IPARRAL találta szembe magát a találmánya miatt, és TITKOSSZOLGÁLATI, AZAZ ÁLLAMI MUNKAMÓDSZERREL VÉGEZTEK VELE. Bóday Árpád feltaláló úrról is a HÍRHÁTTÉR keresztyénjei készítettek oknyomozó anyagot. Bóday úr találmánya nem tetszett az ÁLLAMNAK, éppen úgy, mint ahogy az sem tetszik az államnak, hogy egyre többen beszélnek a HIDROGÉN ÜZEMŰ ROBBANÓMOTOROKRÓL, vagyis a " vízzel működő autóról "… pedig egyszerű fizika a VÍZBONTÁS, egyenárammal HIDROGÉNRE, OXIGÉNRE bontjuk, a HIDROGÉN pedig az egyik legjobban égő anyag, a BENZIN elégetésekor keletkező ÉGÉSHŐ, KALÓRIA legjelentősebb hányadát a HIDROGÉN MOLEKULA ÉGÉSE adja. Ez azt jelenti, hogy sokkal jobb a HATÁSFOKA. Ami annyit tesz, ha egy autó 6…8 liter benzinből megy el 100 km távolságot, az HIDROGÉN üzemmel, vízbontási technológiával 1….1,5 liter vízből megteszi.

VALAKIKNEK AZ AZ ÉRDEKE, HOGY SZENNYEZVE LEGYEN A KÖRNYEZET, ÉS DRÁGÁN MEGFIZETHETETLENÜL DRÁGÁN, ÉS KISZOLGÁLTATOTTAN JUSSON ENERGIAHORDOZÓHOZ A LAKOSSÁG…..

Vajon kinek lehet ez érdeke, kinek a kezében van az ENERGIA SZEKTOR??? Az ÁLLAM kezében van az energia szektor! Bóday Árpád feltalálónak azért kellett meghalni, mert az ő találmánya NEM VOLT KÍVÁNATOS AZ ÁLLAM SZÁMÁRA. Titkosszolgálati gyilkosság áldozata lett, erről készített anyagot a HÍRHÁTTÉR Multimédia, mely a mai napig látható az INTERNETEN, a címe.: TUDÓSGYILKOSSÁGOK, BÓDAY ÁRPÁD.

De térjünk vissza az eredeti témánkhoz, a TERRORIZMUSHOZ. Az előbbiekben tény feltártuk azt, hogy miért működteti az ÁLLAM a terrorszervezeteket. Most akkor nézzük tovább a dolgokat, egy lépéssel ugorjunk előbbre a megoldás felé!

A gondolatmenetből felvetődő kérdés a következő, MIÉRT NEM SZÁMOLJÁK FÖL???

Azzal kezdenénk a mondatot, hogy azért, mert még nem érték el a céljukat vele. A jelenlegi állapot, csak részállomása a végcélnak. Az ÁLLAM számára a végső cél, a LEGALIZÁLT, BEIKTATOTT TOTÁLIS MEGFIGYELÉS INTÉZMÉNYE! Jelen pillanatban is TOTÁLIS A KONTROLL, de azzal a jelentős különbséggel, hogy most még ÁLLAMTITKOSÍTOTTAN KEZELT A LAKOSSÁGI MEGFIGYELÉS! Ezt kell LEGALIZÁLNI, TÖRVÉNYBEN ELFOGADOTTÁ TENNI A LAKOSSÁG SZÁMÁRA. Ennek a folyamatnak a menetében vagyunk jelen pillanatban.

A TECHNOLÓGIA rendelkezésre áll! Előre le lett gyártva TITOKBAN, hogy mit szeretnének alkalmazásba venni. Az EGYÉNI AZONOSÍTÓ CHIP BEHELYEZÉSE AZ EMBERI TESTBE! A CHIP már alkalmazásba lett véve, rendszerbe lett állítva, jelen pillanatban még a BANKKÁRTYÁKBAN, ÚTLEVELEKBEN található, a PLASZTIK KÁRTYÁKBÓL pedig az emberbe fogják beletenni. Ahogy ezt a SZENTÍRÁS megírta.
13,5 És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét [rész 11,2.] hónapig.
13,6 Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat, a kik a mennyben laknak.
13,7 Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és [rész 11,7. Dán. 7,21.] őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen.
13,8 Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, a kiknek neve nincs beírva [rész 3,5.20,12.21,27. 2 Móz. 32,32. Zsolt. 69,29. Fil. 4,3.] az életnek könyvébe, a mely a Bárányé, a ki megöletett, e [1 Pét. 1,20.] világ alapítása óta.
13,9 Ha van füle valakinek, hallja!
13,10 Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, [Mát. 26,52.] fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése [rész 14,12.] és hite.
13,11 Azután láték más fenevadat feljőni a földből, a kinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány;
13,12 És az előbbi fenevadnak [vers 1-3. rész 19,20.] minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, a melynek halálos sebe meggyógyult vala;
13,13 És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára. [Mát. 24,14. 2 Thess. 2,9.]
13,14 És elhiteti [rész 19,20.] a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, a ki fegyverrel megsebesíttetett vala, [vers 3.] de megelevenedett.
13,15 És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad [rész 19,20.] képét, megölessenek,
13,16 Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra [rész 19,20.] bélyeget tegyenek;
13,17 És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad [rész 14,9.11.] bélyege van, vagy neve, vagy nevének [vers 18.] száma.
13,18 Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat. 

________________________________________

Az ember fia már nem vehet, és nem is adhat el semmit, csak azt, amin rajta van a fenevad neve, nevének száma. Minden terméken rajta van a VONALKÓD, mely tartalmazza a FENEVAD nevének számát.

Kizárólagosan a SZENT BIBLIA jövendölte meg ezt a rendszert, amely most, az utolsó időkben létrejött. A Fenevad levettetett a föld közelségébe, jaj a Földnek, és a rajta élőknek, mert levetetett a közelségébe az ördög nagy haraggal, mert tudja, hogy kevés ideje van hátra! Így írja a SZENTÍRÁS, amely ISTEN SZAVA! Az emberiség TÖRTÉNELEM KÖNYVE, TÖRVÉNYKÖNYVE! A SZENTÍRÁS, mely a SZENT ATYÁTÓL való, megprófétálta, elmondta, az emberiség tudtára hozta a világtörténelmet. A MINDENHATÓ akaratából szerető kedvessége által, az emberiség javát szolgálva!

A TERRORIZMUST a HÁTTÉRHATALOM hozta létre, az a rendszer, melyet kizárólagosan a SZENT BIBLIA jövendölt meg, a rendszert, melyet TITOKZATOS NAGY BABILONNAK nevezett el. TITOKZATOS, mert az emberiség nem ismerte, tudta nélkül épült fel, NAGY mert az egész világot uralja, BÁBELI mert minden NÉP, TÖRZS, NEMZETSÉG felett teljes irányítást gyakorol, uralma alá hajtotta az egész világot, MINDEN NÉPET, NEMZETET, a világ összes NYELVÉT!

Úgy beszélnek a TERRORIZMUSRÓL, hogy " GLOBÁLIS PROBLÉMA ", igen MINDENT ÁTFOGÓ, az egész Föld bolygót érintő probléma ez. Az OKOZÓJA aki ezt teszi, az a HÁTTÉRHATALOM, mely az egész lakott földet, annak összes országát, minden kormányzatát irányítja! A GLOBÁL szó jelentése, GÖMB, GÖMBÖLYŰ, azaz az egész földre kiterjesztett MINDENT ÁTFOGÓ……..

Éppen azért, mert az EGÉSZ FÖLD BOLYGÓ egy központi irányítás alatt áll, ezért NEM SZÜNTETI MEG EGYIK ORSZÁG SEM A TERRORIZMUST. Senkinek nem érdeke ez. Amíg az emberek, az emberiség, a föld lakossága NÉVTELEN, KITALÁLT LÁTHATATLAN ELLENSÉG ELLEN KÜZD, addig a VILÁGKORMÁNY befejezi a VILÁGÁLLAM létrehozását, kiépíti hatalmát a TOTÁLIS DIKTATÚRÁT, A TOTÁLIS KONTROLT!

Az egész bolygó, és környéke TOTÁLISAN MEGFIGYELT TERÜLET, nem tud semmi úgy megtörténni, hogy arról az ÁLLAM irányítása alá tartozó TITKOSSZOLGÁLATOK ne tudnának. Minden RÖGZÍTÉSRE, és TÁROLÁSRA kerül. A MŰHOLDAK azért lettek kiépítve, hogy általa MEGFIGYELJÉK A BOLYGÓT! A műholdak pedig az ECHELON –rendszerek részét képezik, annak egy al – projektje!.....

Az anyagunk elején szóba hoztuk a WTC ikertornyai ellen végrehajtott ÁLLAMI – TERRORCSELEKMÉNYT. Melyet 2001. szeptember 11. napján kiviteleztek az USA kormánya, és irányítása alá tartozó titkosszolgálatok. Természetesen a Föld összes TITKOSSZOLGÁLATÁNAK tudtával. A világ összes országának kormánya, titkosszolgálatai tudták azt, hogy a WTC ellen mi fog történni 2001. 09. 11. napján, de GLOBÁLIS EGYPÁRTRENDSZERBEN elhallgatták a lakosság elől!

De ezt beszéljük át egy egyszerűbb, mindenki számára érthetőbb példával! Ugye mindenki tudja, és látja, hogy BE VAN TECHNIKÁZVA, be van kamerázva minden. Bárki az otthonából a számítógép monitor előtt az INTERNET HÁLÓZAT által megfigyelheti például a BUDAPEST utcáinak, forgalmasabb csomópontjait. Ha az UTV.hu közlekedési KÉPINFORMÁCIÓS portál……. ( ezen a néven található meg az interneten…)

Vagyis bárki " TITKOSSZOLGÁLATOSDIT játszhat a lakásából a számítógép előtt ülve. Ugye azt mondani sem kell, hogy a TITKOSSZOLGÁLATOK, A NEMZETBIZTONSÁGI SZAKSZOLGÁLATOK nem azzal az elavult technológiával dolgoznak, mely a polgári lakosság számára elérhetővé tettek. A TITKOSSZOLGÁLAT minden várost, és autópályát, autóutat BETECHNIKÁZOTT a legkülönfélébb technológiákkal. Az utca embere nem tud egy lépést sem tenni, anélkül, hogy ne figyelnék. MOZGÁSBEAZONOSÍTÓ kamerák, RETINA VIZSGÁLÓ, RETINA SZKENNER, ARCKÉP FELISMERŐ PROGRAMMAL ELLÁTOTT KAMERÁK, szerte a városban, REPÜLŐTEREKEN, PÁLYAUDVAROKON, KÖZLEKEDÉSI CSOMÓPONTOKBAN stb. stb.

Nincs lehetőség arra, hogy bárki is eltűnjön a TITKOSSZOLGÁLAT, azaz az ÁLLAM elől! Ez KIÉPÍTÉSRE KERÜLT a közpénzen, többek között az önök adójából. Volt rá pénz, mert ahelyett, hogy az ország lakossága, a társadalom életszínvonalának növekedésére használták volna fel a DOLGOZÓ, TERMELŐ lakosság anyagi javait, nem ezt tették. Helyette RENDŐRÁLLAMOT, TERROR ÁLLAMOT, TOTÁLIS IRÁNYÍTÁST, TOTÁLIS MEGFIGYELÉST hoztak létre. A lakosság pedig szándékosan, szisztematikusan nyomorban, rossz életviszonyok között volt tartva!

Az OK – OKOZATI összefüggés érthető mindenki számára! Ugyanis, a mostani, azaz a 2012 év TECHNIKAI SZÍNVONALÁN megfigyelt lakosságban nem tud bűncselekmény elkövetésre kerülni anélkül, hogy arról a NEMZETBIZTONSÁG illetékes szervei ne tudnának. 2012-ben MINDEN MEGFIGYELÉS ALATT áll, de ez már régóta így van, csak eddig ÁLLAMTITKOSÍTVA kezelték, a HÍRHÁTTÉR keresztyénjei feloldották az államtitkokat! Ez azt jelenti, ha az ÁLLAM " jó lenne, és jót akarna, a lakosság érdekeit szolgálva ", akkor a BŰNCSELEKMÉNYEK, A BŰNELKÖVETŐKKEL EGYÜTT FEL LENNE DERÍTVE, AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS TÖKÉLETESEN MŰKÖDNE! De az államnak nem érdeke az, hogy a LAKOSSÁG ÉRTÉKEIT, VAGYONÁT VÉDJE, még kevésbé érdeke az államnak, hogy az " állampolgárok " testi épségét felügyelje, vigyázza…

Kizárólag az az érdeke az államnak, hogy MEGFIGYELJE A LAKOSSÁGOT, abból a célból, hogy a HATALMÁT GYAKOROLJA FELETTÜK, A HATALMÁT, URALMÁT SZILÁRDAN TARTSA, senki ne jelentsen NEMZETBIZTONSÁGI KOCKÁZATOT az államra nézve. A TITKOSSZOLGÁLAT az állam elsődleges védelmi vonala, az ÁLLAM HATALMÁT VÉDI, és nem az " állampolgárok " érdekeit! Nem érdeke az államnak az, hogy BIZTOSÍTSA A RENDET. A " zavarosban " sokkal jobban lehet halászni, jobban lehet tevékenykedni………

A NEMZETKÖZI REPÜLŐTEREKEN is bárki zavartalanul tevékenykedhet, közlekedhet ha arra a TITKOSSZOLGÁLATOK lehetőséget biztosítanak. A TITKOSSZOLGÁLAT ha valakit nem kapcsol le, akkor az POLITIKAI DÖNTÉS értelmében teszi, ha valakit elfog, és intézkedést kezdeményez, azt is POLITIKAI DÖNTÉS értelmében valósítja meg.

Azon a repülőgépen, melyen a " terroristák " utaztak 2001. szeptember 11. napján, a NEMZETBIZTONSÁG TOTÁLIS IRÁNYÍTÁSÁVAL, FELÜGYELETÉVEL tették, tehették meg. Mert ha nem így lett volna, akkor a REPÜLŐTÉREN ELFOGTÁK VOLNA ŐKET. A KÉMELHÁRÍTÁS megakadályozta volna, hogy felszálljanak a repülőgépre.

Az USA kormánya szervezte meg a TERRORTÁMADÁST a világkereskedelmi központ ikertornyai ellen, a WTC-merénylet kizárólag ÁLLAMI, ÁLLAM TITKOSSZOLGÁLATI szervezéssel, lebonyolítással valósulhatott meg. Erre más lehetőség nem volt.

De nézzük meg az INDÍTÉKOT, hogy vajon mi lehetett az USA kormányának a valódi célja azzal, hogy MEGSZERVEZTE, KIVITELEZTE a terrorcselekményt!

Összetettek voltak az okok, több szempontot figyelembe véve is " kívánatos " volt a 2001. Szeptember 11. ÖNMERÉNYLET!

Ennek BELPOLITIKAI, és KÜLPOLITIKAI vonatkozása egyaránt fontos. A BELPOLITIKÁBAN a nemzetbiztonsági törvények szigorítása, a lakosság személyi jogainak, önrendelkezési jogainak a csökkentése, drasztikus korlátozása. TITKOSSZOLGÁLATI MEGFIGYELÉSEK, ÁLLAMI TERROR törvénybe iktatása volt az elsődleges cél. Továbbá az, hogy az USA lakosságát meggyőzzék egy újabb háború szükségességéről.

KÜLPOLITIKAI jelentősége is nagyon összetett, az elsődleges cél, egy ÚJABB HÁBORÚS ÜRÜGY! Irak állam megtámadásának, elfoglalásának ürügye. HÁBORÚS INDOK. Továbbá a KATONAI, NEMZETBIZTONSÁGI kiadásoknak növelése, a lakosság ellenkezése nélkül.

Meg kell vizsgálni azt, hogy az USA állam mennyi " anyagi kárt szenvedett  " a SAJÁT MAGA ÁLTAL ELKÖVETETT TERRORCSELEKMÉNYBEN, és mennyi lett az ebből következő haszna. Egyébként meg a WTC épületkomplexum biztosítva volt, a biztosítási szerződésekben a TERRORCSELEKMÉNY is bele volt foglalva. A biztosítási szerződés módosítása nem sokkal az előtt történt meg, mi előtt a TERRORCSELEKMÉNYT elkövették. Az ÉPÜLET megsemmisítése NEM OKOZOTT ANYAGI VESZTESÉGET, az állam számára meg semmilyen jelentős vagyoni hátrányt okozó kár nem történt.  ( Az emberi életek meg úgysem számítanak semmit egyik államnak sem…)

Ellenben a HASZON hatalmas méretekben volt mérhető! OLAJ TERMELÉS, ÚJ LEHETŐSÉGEK A KÖZEL KELETEN, FEGYVERGYÁRTÁS, HADIIPAR, HADIIPART KISZOLGÁLÓ EGYÉB IPARÁGAK. Számtalan más vonatkozásban is mérhetetlenül nagy hasznot hozott a WTC megsemmisítése, és az utána kirobbantott háború, mely egymásból következett, OK –OKOZATI összefüggése érthetően le lett írva!

Az anyag címe,: ARCTALAN HÁBORÚ ! Nem véletlen, hogy ez lett nyitó gondolat, mely az egész ok nyomozati anyagon végig vezető szál. Nézzük meg, hogy miért ARCTALAN a TERRORIZMUS elleni háború?

Hiszen nem ismert a lakosság számára a HADAT VISELŐ MÁSIK FÉL kiléte, sem pedig működési felépítése! Csak azt tudja róla, amit az ÁLLAM IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ MÉDIUMOKBAN hazudnak, a lakosság csak azt hallja, amit az ÁLLAM IRÁNYÍTÁS ALÁ TARTOZÓ MÉDIUMOKBAN hall! Az pedig HAZUGSÁG, FÉLREVEZETÉS!

A " mindenkori látható kormányzatok, látható médiumai " által mondott dolgokat hallja a nagy sokaság szerte a Föld bolygón. A TITKOS NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEKBEN RÖGZÍTETT ÁLLAMTITKOKAT PEDIG INTÉZMÉNYESÍTETTEN ELHALLGATJA!

A VILÁGKORMÁNY, az ÁLLAMI MÉDIUMOKBAN meggyőzi a lakosságot bármiről, a hazugságokat pedig hosszú időn keresztül sulykolják az emberekbe, akkor el is hiszik azt, mert nincs más, nincs senki ,aki a valóságról tájékoztatná őket. A TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS a kezükben van!

Szolgáltatnak ÜRÜGYET egy háborúra, ez a példánál maradva a WTC elleni merénylet, amely az induló alap egy HÁBORÚRA! A lakosság elhiszi, hogy " gonosz, idegen erők, alattomosan megtámadták őket ", és a követeli, hogy megoldás legyen. A MEGOLDÁST a KORMÁNY veti fel. A PROBLÉMA OKOZÓJA, BIZTOSÍTJA A PROBLÉMA MEGOLDÁSÁNAK A LEHETŐSÉGÉT IS. Ez az OK – OKOZATI összefüggés. A lakosság pedig elfogadja azt, mert nem lát más lehetőséget, nem lát kiutat, sem alternatívát. Mert aki a helyes megoldást felkínálná, azt NEM ENGEDIK MEGSZÓLALNI, sőt MEGÖLIK!

Az ARCTALAN HÁBORÚVAL, ahol NEM ISMERT AZ ELLENSÉG, ELLENFÉL kiléte, identitása, ott könnyű hadat viselni. Mert ha az ÁLLAM azt mondja, hogy AZ A TERRORISTA, VAGY EZ A TERRORISTA, akkor a lakosság elhiszi, mert nem ismeri a valóságot.
Ha az egyik ország azt mondja a másikra, hogy ott vannak a terroristák, akkor nincs senki, aki ennek ellenvetést tanúsítana, nincs senki aki ezt megcáfolná, mindenki jóvá hagyja, helyesli.

Így lehet MEGTÁMADNI ORSZÁGOKAT azzal a " JELSZÓVAL ", hogy TERRORISTÁKAT TÁMOGATÓ ÁLLAM!

Ezzel a vezényszóval indokolta meg az IRAK elleni háborút az USA kormánya. Teljesen hülyének nézve a lakosságot az egész föld bolygón. Ha az ÁLLAM, az ÁLLAMI MÉDIUMAIBAN folyton azt sulykolja a lakosságba, hogy SZÜKSÉG VAN A HÁBORÚRA A TERRORIZMUST TÁMOGATÓ ORSZÁGOK ELLEN, AHOL VEGYI FEGYVEREK IS VANNAK, akkor azok elhiszik.
Az ÁLLAM pedig a szava hihetőségét a TERRORISTÁK által okozott csapással bizonyítja.

Azt állítja a " kormány ", hogy terrorista akció volt, és továbbviszi a gondolatmenetet, megnevezi a terroristákat támogató országokat is. Ez már egyenes OK – OKOZATI összefüggés a HÁBORÚRA! Annak érdekében, hogy még hitelesebb legyen az egész, " arcot " formálnak a terroristáknak. OSAMA BIN LADEN… >>> arc kellett a fogalomhoz, melyet terrorizmusnak neveznek. Arc mellyel VIDEÓ, és HANG üzenetek készülnek. A lakosság megtévesztésére, hogy még hitelesebb legyen az egész TERRORIZMUS, és a harc még elfogadottabbá váljon. Lehetőleg senki ne vonja kérdőre az ÁLLAM SZAVAHIHETŐSÉGÉT.

Az ÁLLAM mindig ugyanazzal a jól bevált módszerrel dolgozik. A NÁCI Németországban is használta ezt a megoldást ADOLF HITLER. A REICHSTAG  ( 1933. február 27. ) felgyújtatta, és politikai ellenfeleit vádolta meg vele! Ezt tette az USA kormánya is a WTC esetében. Elkövette a terrorcselekményt az USA kormánya, azután megvádolta vele azt az országot, amely ellen hadat kívánt viselni a későbbiekben!

Nagyon jól szemléltetett párhuzam, könnyen érthető az egész!

De néhány szót a BELPOLITIKAI változásokról, melyek szerte a világban megfigyelhetők. Egyre nyíltabbá válik az ÁLLAMI TERROR. Egyenes arányosságban, minél jobban lelepleződik a rendszer, annál keményebben működik, és annál látványosabban DIKTATÓRIKUS.
Figyeljük csak meg azt, hogy mivel indokolják a TÉRFIGYELŐ KAMRÁK telepítését. Az indok, az volt, hogy a LAKOSSÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLJA, ÉLETVÉDELMI, VAGYONVÉDELMI célokat szolgál. A HATÓSÁGOK munkáját segíti. Ennek ellenére, SEMMIT SEM CSÖKKENT A BŰNCSELEKMÉNYEK FELDERÍTÉSÉNEK, KINYOMOZÁSÁNAK aránya. A BŰNCSELEKMÉNYEK száma sem csökkent…

A bizonyíték itt van! Most írtam le. Ha a lakosság érdekeit szolgálná, akkor CSÖKKENT VOLNA A LAKOSSÁG SÉRELMÉRE ELKÖVETETT, ÉS NEM FELDERÍTETT BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMA. Ennek ellenére pont az ellenkezője tapasztalható! Ami azt bizonyítja, hogy nem a BŰNCSELEKMÉNYEK MEGAKADÁLYOZÁSÁRA, nem a lakosság ÉRDEKEIT SZOLGÁLVA épült ki. Hanem azért épült ki, hogy a LAKOSSÁGOT MEGFIGYELÉS ALATT TARTSÁK VELE. A TITKOSSZOLGÁLATOK nem a lakosságot szolgálják, hanem az ÁLLAM VÉDELMÉT látják el. Az állam védelme szempontjából pedig nem lényeges a lakosság sérelmére elkövetett bűncselekmények, sem azoknak a kinyomozása, felderítése, megoldása! Sem életellenes, sem vagyon elleni bűncselekményben NEM ÉRDEKE AZ ÁLLAMNAK SIKERES NYOMOZATI CSELEKMÉNYT LEFOLYTATNI!

Viszont nagyon is ÉRDEKE az államnak az, hogy MEGFIGYELJE A LAKOSSÁGOT! A HATALMÁNAK védelme céljából, az ÁLLAM BIZTONSÁGÁT, és az ÁLLAMHATALOM BIZTONSÁGÁT veszélyeztető paneleket kiszűrni, ártalmatlanítani! Ez a CÉLJA, EZ A FELADATA A TITKOSSZOLGÁLATOKNAK!

A " magyar titkosszolgálat " neve is megváltozott, most már nem NEMZETBIZTONSÁGI HIVATALNAK, hanem ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATALNAK nevezik.

ALKOTMÁNY VÉDELEM! Az " alkotmányt " az ÁLLAM hozza meg, alkotja meg. Az ország, és a társadalom " ALAPTÖRVÉNYEIT " tartalmazza. Vagyis az ÁLLAM ÁLTAL LÉTREHOZOTT TÖRVÉNYEKET VÉDI, és nem az ÁLLAMPOLGÁROKAT. A nevében is benne van, hogy ALKOTMÁNYT VÉD, és nem a lakosságot. A törvényeket pedig úgy alkotják meg, ahogy azt a KÖZPONTI VILÁGKORMÁNY ELRENDELI! A legkisebb mértékben sem a társadalmat védi, hanem az ÁLLAMOT, és az ÁLLAM HATALMAT BIZTOSÍTJA!

Visszatérve a TERRORIZMUSHOZ!

Most már érthető mindenki számára hogy működik, mi az alapvető felépítése! Persze erről könyveket lehetne írni, mert annyi mindenre ki lehetne térni, de ennek az anyagnak a mérete miatt, most ettől eltekintünk!

Az anyagunkban viszont még egy nagyon fontos dologra kitérünk. A " kulcsszó " pedig a LÁTHATATLAN HÁBORÚ ! Ugyanis a terrorizmus mindig a POLGÁRI LAKOSSÁG KÖREIBEN PUSZTÍT. A népek ellen használják föl. Nem az ÁLLAM VEZETÉS ellen, hanem a LAKOSSÁG ELLEN!
Ezzel elmondtam, hogy ez egy újabb lehetőség arra, hogy ALATTOMOS MÓDON, A KORMÁNYOK HADAT VISELJENEK A TÁRSADALOM ELLEN. A legszörnyűbb az egészben az, hogy a " saját nemzete ellen " is felhasználható ez a fegyver. Ahogy láthattuk, 2001. szeptember 11. napján ez meg is történt!

Azt azonban meg kellene vizsgálni, hogy az IKERTORNYOKBAN az ÁLLAMI TERRORAKCIÓ során hány ÁLLAMI MAGAS BEOSZTÁSÚ SZEMÉLY ESETT ÁLDOZATUL. Valószínűleg sokkal kevesebb, ha arányaiban nézzük, mint az alacsony beosztású személyek, munkavállalók esetében! Az ELHUNYTAK NÉVSORA is jól bizonyítaná ezt, ami természetesen meg is van a világ valamennyi titkosszolgálata által minden ÁLLAMNAK! Valami oknál fogva a VEZETŐ POLITIKUSOK, ÜZLETEMBEREK, BANKÁROK, GYÁRTULAJDONOSOK, IPARMÁGNÁSOK, OLAJBÁRÓK, nem mentek be aznap " dolgozni. Valahonnan tudták, de vajon kitől???
Költői kérdés ez, mindenki tudja rá a választ. Hiszen nem a TAKARÍTÓNŐKNEK, és BÜFÉS FIÚKNAK szóltak az ÁLLAMI TERRORAKCIÓRÓL…… nem, azokat nem avatták be ebbe…

Azt el kell mondani, és az ÁLLAMTITKOT FEL KELL OLDANI arról is, hogy az USA titkosszolgálatainak pontos KAPCSOLATI TÉRKÉPE, KAPCSOLATI RAJZA van arról, hogy a WTC – terrorban érintett személyek, kivel, kikkel tartottak kontaktust, és mit, miről, milyen dolgokról beszéltek, milyen információkkal rendelkeztek! Hiszen az egész WTC épületkomplexum a legmodernebb TITKOSSZOLGÁLATI TECHNOLÓGIÁVAL TELEPÍTETT, MEGFIGYELT TERÜLET VOLT. Illetve az ott dolgozó személyeket is megfigyelték, a TELEKOMMUNIKÁCIÓS FORGALMUKAT FIGYELTÉK. Nem véletlen, hogy a WTC-merénylet romjainak eltakarítása, és a mentés folyamata alatt használt telefonokat ELKOBOZTA, az össze rajta tárolt információt lefoglalta, a TELEKOMMUNIKÁCIÓS ADATFORGALMAT KIELEMEZTE, és a nemzetbiztonsági szempontból lényeges cellainformációkat hozzáférhetetlenné tette!

Sok sok rejtély van a WTC –esetében. Mert egy ekkora szabású TERRORCSELEKMÉNYBEN nem lehet az ÖSSZES BIZONYÍTÉKOT MEGSEMMISÍTENI. Az fizikailag lehetetlen. Nem volt az olyan régen, hogy ne legyen meg minden adat, és minden bizonyíték a BŰNÖSÖK IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ELŐTT TÖRTÉNŐ FELELŐSSÉGRE VONÁSÁRA! A MŰHOLD FELVÉTELEK is rendelkezésre állnak. A VILÁG ÖSSZES ÁLLAMA, és nagyhatalmai ÉLŐBEN NÉZTÉK VÉGIG A WTC- terrorcselekmény MEGSZERVEZÉSÉT, KIVITELEZÉSÉT, és a BIZONYÍTÉKOK HOZZÁFÉRHETETLENNÉ TÉTELÉT!

A VILÁG ÖSSZES ÁLLAMA EGYPÁRTRENDSZERBEN BŰNSZERVEZETBEN BŰNELKÖVETŐJE VOLT A WTC– merényletnek. Senki nem tett semmit sem, sőt a mai napig mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az ÖSSZES ÁLLAMTITOK, ÁLLAMTITKOSÍTOTT KATONAI TECHNOLÓGIA, ECHELON TECHNOLÓGIA a lakosság elől rejtve, TITKOLVA maradjon!
Mert ez alapfeltétele annak, hogy a lakosság ellen bármilyen TERRORCSELEKMÉNYT elkövessenek. Egypártrendszerben, egymás bűntetteit, lakosság ellen elkövetett szörnyűségeit BŰNPÁRTOLVA, ÁLLAMTITKOSÍTVA!

A Világ összes országában ugyanaz a folyamat játszódik le, hiszen egy HATALOM áll az egész mögött. EGY KÖZPONTI VILÁGKORMÁNY, amely teszi az egészet, felhasználva minden nemzetet. Egymás ellen országot, országgal, embert – emberrel. A KÁOSZBAN pedig ÁTALAKÍTJÁK A VILÁGOT, KIÉPÍTIK AZ INFRASTRUKTÚRÁJÁT AZ ÚJ VILÁGRENDNEK, A VILÁGÁLLAMNAK. Melyben VILÁGPOLGÁROKKÁ lesznek az ELSORVASZTOTT NEMZETEK lakosai! Már akik életben maradnak közülük, mert az sem titkolt tény, a GEORGIA – államban " kőbe vésett " elképzelések, célkitűzések, az ÚJ VILÁGREND, az ÚJ VILÁGÁLLAM alaptörvényeiről. Abban az szerepel, hogy a FÖLD LAKOSSÁGÁNAK számát drasztikusan csökkenteni kell.

A HÁBORÚK többek között ezt a célt is szolgálják, mert a háborúban emberek halnak meg. Az egész földön NÉPIRTÁS, APARTHEID bűntettek folynak. A lakosság ellen elkövetett EMBERISÉG ELLENES BŰNTETTEK történnek minden pillanatban.

Ebben az anyagunkban nem tértünk ki arra, hogy a TERRORIZMUSNAK nem csak fegyver, golyó, és bomba általi pusztítása van. Hanem van ennél alattomosabb is, melyet szintén ÁLLAMTITKOSÍTVA ELHALLGATNAK. Ez pedig az ÉLELMISZER TERRORIZMUS! A társadalom TUDATOS, SZISZTEMATIKUS mérgezése, lebetegítése. Az élelmiszerek rossz minősége. A szándékosan vegyületekkel, kémiai eljárással lemérgezett élelmiszer alapanyagok, köztük a VETŐMAGOK, a HASZONÁLLATOK SZÁMÁRA ELKÉSZÍTETT TÁP. Az ALAPPILLÉRE az élelmiszer tudatos mérgezésének, arról már nem is beszélve, hogy, az ÉLELMISZER GYÁRTÁS a világ legjövedelmezőbb vállalkozásaivá nőtte ki magát. Néhány nagy VILÁG CÉG által uralva a VILÁG ÖSSZES PIACÁT. A nemzetgazdaságokat szándékosan tönkretéve, leépítve, piaci helyzetét megsemmisítve, lehetetlenné téve. ÉLELMISZER GYÁRTÓ KOMBINÁTOK, ÓRIÁS VÁLLALATOK  URALJÁK A PIACOT.

A FOGYASZTÓK, és az ÉLELMISZER ELŐÁLLÍTÓK KÖZÉ FALAT EMELVE, hogy ÁTLÁTHATATLAN LEGYEN AZ EGÉSZ A LAKOSSÁG SZÁMÁRA. Ne tudja, ne ismerje, ne lássa azt, hogy milyen folyamatokon megy keresztül az élelmiszer, mire a MULTI BEVÁSÁRLÓ KÖZPONTOK PULTJAIRA KERÜL.

Az ÁTLÁTHATATLANSÁG volt a célkitűzés, annak érdekében, hogy senki ne tudja ellenőrizni, hogy mit eszik, mit fogyaszt!

Az ÉLELMISZER – TERRORRÓL szintén lehetne könyv méretű, terjedelmű anyagot írni, de nem teszem ezt most meg ebben a cikkben, de arra rávilágítok mindenki számára, hogy ebben a vonatkozásban is TUDATOS, SZISZTEMATIKUS TERRORCSELEKMÉNY FOLYIK. Tömeges MÉRGEZÉS, lakosság EGÉSZSÉGÉNEK TÖNKRETÉTELE, államilag, VILÁGÁLLAMILAG szerkesztett tudatos KÖRNYEZET SZENNYEZÉS!

Arról nem is beszélve, hogy az EGÉSZSÉGTELEN ÉLELMISZEREK MIATT, HATALMAS MÉRETEKET ÖLTÖTT A MEGBETEGEDÉSEK, ELHALÁLOZÁSOK, TARTÓS EGÉSZSÉG KÁROSODÁSOK SZÁMA, mely hihetetlenül költséges, ha az egészségügyi ellátás költségeit figyelembe vesszük, melyet szintén a lakosság finanszíroz!

Az anyag a LAKOSSÁG ELLEN ELKÖVETETT, ÉS BIZONYÍTOTT ÁLLAMI TERRORCSELEKMÉNYEKRŐL SZÓL. Sajnos egy ilyen rövid anyagban nem lehet levezetni az egész folyamatát annak, amit elkövetnek a társadalom sérelmére. A legszörnyűbb az egészben, hogy ezt TITOKBAN, alattomosan teszik. Az ÁLLAM akibe a lakosság bízik, és akitől a megoldást várja, éppen az a legnagyobb ellenség. Az ÁLLAM akitől a segítséget kéri a társadalom, az árt neki, az teszi tönkre. Akitől védelmet kér, az öli meg.
Ezek a dolgok, amiket itt leírtunk ÁLLAMTITKOK voltak egészen addig, amíg a HÍRHÁTTÉR keresztyénjei el nem kezdték a munkát. Addig nem volt senki, aki ezeket leleplezte volna. A HÍRHÁTTÉR keresztyénjei ezért vannak POLITIKAI ÜLDÖZTETÉSBEN! Az ORBÁN VIKTOR-féle kormány ezért akarja NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN végleg megsemmisíteni.

ORBÁN VIKTORT, és az egész KORMÁNYÁT feljelentjük NEMZETKÖZI SZERVEKNÉL, EMBERISÉG ELLEN ELKÖVETETT SOHA EL NEM ÉVÜLŐ BŰNTETTEK MIATT.

Továbbiakban FELJELENTÉST KÍVÁNOK TENNI Orbán Viktor ellen, a 2001. szeptember 11. napján elkövetett ÁLLAMI TERRORCSELEKMÉNY TÁRGYÁBAN. Melynek valódi hátterét elhallgatta a lakosság elől. BŰNSZERVEZETBEN BŰNPÁRTOLTA, együttműködött az USA kormányával, akinek akkor GEORGE W. BUSH volt az elnöke. A MAGYAR KORMÁNY a NEMZETBIZTONSÁGI SZERVEITŐL ÉRTESÜLT, PONTOS INFORMÁCIÓVAL BÍRT ARRÓL, hogy 2001. 09. 11. napján elkövetésre kerül a WTC – ikertornai ellen a TERRORTÁMADÁS.

Mégsem tett meg semmit a KÉMELHÁRÍTÁS ! Nem avatkozott közbe a MAGYAR TITKOSSZOLGÁLAT. Orbán Viktor 1998-tól 2002-ig volt HATALMON. Az ő kormányzásának idején történt a TERRORCSELEKMÉNY! Méghozzá a MANDÁTUMI IDEJÉNEK A KÖZEPE TÁJÁN, így még azt sem hozhatja fel mentségül, hogy az ÁLLAMI SZERVEK KIÉPÍTÉSE nem volt jó, mert nem KORMÁNYVÁLTÁSKOR történt az esemény. Bár a TITKOSSZOLGÁLATOK, az ÁLLAMBIZTONSÁG akkor is tökéletesen hibátlanul működik!

A HÍRHÁTTÉR keresztyén tagja, TITÁN SOÓS JÓZSEF feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt, és az egész FIDESZ – kormányt, hogy emberiség ellen elkövetett, soha el nem évülő bűntettekben tettestárs volt, és egységszándékban BŰNPÁRTOLT. A bizonyítékokat pedig hozzáférhetetlenné tette, ÁLLAMTITKOSÍTOTTA! Ezzel vált teljesen befejezetté a TERRORCSELEKMÉNY. A bizonyítékok megsemmisítése tette a TERRORCSELEKMÉNYT befejezetté. Melyről a mai napig sem oldotta föl az ÁLLAMTITKOSÍTÁST!

A MAGYAR KORMÁNY EGYPÁRTRENDSZERBEN EGYÜTTMŰKÖDIK, EGYPÁRTRENDSZERBEN BŰNPÁRTOL MINDEN LAKOSSÁG ELLEN ELKÖVETETT BŰNTETTET, EMBERISÉG ELLEN SOHA EL NEM ÉVÜLŐ BŰNTETTET!

Felelős szerkesztő:  TITÁN Soós József     KERESZTYÉN, emberjogvédő, életvédő, ROMA jogvédő, tényfeltáró, oknyomozó, újságíró, riporter, ECHELON-Tanú, ÍRÓ.


Itt van ez a jól megírt tanulmány a terrorizmusról, és mindjárt látszik rajta, hogy nem egy szolgáló leány szerkesztette és írta az egészet, mert tárgyilagos okos érveket végigvezető tanulmány ez, mely bizony a hatalom titkos dolgait is pedzegeti, és érthetővé teszi számunkra ezt a piszkos játékot, ahol emberi életekkel játszadoznak politikai erők, majd titkosítva talonba rakják az esemény tárgyi lenyomatát, és ha a megtévesztett állampolgár kutakodna ez irányba könnyen a másvilágra segítik a drága titkosszolgák. A példánál maradva a 9/11- es WTC torony titkosszolgálati lerobbantása, bizony millió ártatlan emberi életet követelt már eddig is, és ez ugye főleg arab muszlin volt. Irakban , és Afganisztánban ezenkívül e rabló horda rátette a kezét az ottani olaj, és nyersanyag kincsekre is, szabad rablás volt az egész Arab tavasz hadmozdulat is a NATO vezényletével , és a cionista pénzhatalom költségével toborzott terrorista kiképzett bandákkal végrehajtott terror akciók sorozatával buktattak meg legális államfőket . Hogy mi volt a szerepe a zsidó államnak az egész gyilkosság sorozatban, egy külön téma lenne, de annyit jegyezzünk meg az Európai Egyesült Államok kiépítésével és rövidesen bejelentett megalakulásával kapcsolatosak az események.


Az ütköző zóna kialakítása, volt a cél, és a földközi tenger térségéből akarták kiszorítani az oroszokat, hogy védhetőbb legyen a megálmodott birodalom, mely hamarabb fog dugába dőlni, mint ahogy megalakulna, és az a sok pénz feleslegesen került beleölve a tervbe, arról ne is beszéljünk , hogy megint egy csomó ártatlan ember halt meg és még mennyien lesznek, akik a nem létező Európai Egyesült Államok kiépítése miatt fognak meghalni. Mert a Sanghaji szerződés államai nem hagyják, hogy Szíria, Irán, Oroszország, Kína, és a többiek kerüljenek sorra, az Arab tavasz után . A megelőző csapás várhatóan pusztítóbb lesz és mint azt az USA és az EU eltudná viselni. A gazdasági , pénzügyi csőd, polgárháborúba torkollik, ahol vége lesz a pénzügyi magánhatalom uralmának , és soha nem lesz a földön kamatos kamattal működő bankrendszer, helyette az iszlámrendszerű bankok fognak világszerte beindulni. És ha jól sejtem Izrael eltűnik a föld színéről.
Ha jobban képben szeretnél lenni olvasd el a ,, Hamarosan bejelentik az Európai Egyesült Államok megalakítását ,, blog bejegyzést.


Hát ennyit a terrorizmusról és a bérgyilkosokról e bejegyzésben sodródjunk.

Köszönjük TITÁN Soós Józsefnek ezt a remek tanulmányát, mely gondolatokat ébreszt az emberben, mint ahogy arra szánták, hogy gondolatokat ébresszen, és ne vágómarha ként menjünk a halálba a népesség csökkentés oltárán, saját kormányunk jóvoltából, kik idegen hatalom kiszolgálói, hogy mennyire az látszik a monetáris jog átadásából, és a pénz szivattyúk működésének zavartalan biztosításából. A termőföld és a vízkészletünk zsidó kézre adásából és a várható likudos betelepítésről, ugyan akkor a népességfogyásról karattyolnak , és ők ezt zsidó betelepítéssel rendeznék. Nem a népnek adják meg az esélyt a népesség növelésre, ugye akkor több pénzt kellene juttatni a családoknak, és a bankoktól meg kellene védeni a lakás árverező zsidó végrehajtó bandától a lakosság , családok lakásait, de az uzsorás banda és a politika öngyilkosságba hajtja a magyar családokat. Pusszantjuk a cigány zsidó vezetőinket, de nem kérünk belőlük, húzzanak el a rabló bankár kaszttal együtt. Mossák le a nemzeti mázt, úgy is tudjuk , hogy kaméleonok , és a következő ténykedésük a plasztikai sebészet, horgas orr készítése, hogy ki ne lógjanak a likudos testvérek sorából. A fütyi szabása itt is tilos lesz mint Német országban, úgy hogy beindul az illegális műtétre várás folyamata a kedves hasonuló honfitársunknak, de ezzel együtt a másságot is vállalniuk kell . Fütyi helyett punci járja majd a mondás, de a magyar még mindig fogyni fog , nem baj majd jönnek a cigányok, cigány ország vagyunk már így is ők jobban kijönnek a zsidókkal mint mi, Közel kéne költöztetni őket egymáshoz, hogy szokják a szomszédságot, és jó volna , ha a kormány a programjába beiktatná e feladatot., ne úgy hagyjuk itt az árnyékvilágot, hogy nemzetiségi háború uralja a térséget utánunk. Szokják az együttélést, a munkát a munkára nevelést, hogy ne eltartottként éljék életüket. Na a szó fosásból elég legyen itt fejezem be, és kívánok mindenkinek még sok jó tanulmány megismerését. Sodródjunk.

Kormányunk , és a politikai elitünk idegen hatalom kiszolgálóiként viszik az országot a szakadék szélére . Most ki nemzeti mezbe bújva rejtetten likudos barátokra támaszkodva adja el fejünk felül a lakásainkat , vagy mint a baloldaliak előhúzott lankat fasszal keresik a zsidót ki majd boldoggá teszi néhány percre , ha megtömi a zsebeit , és hirdetheti , hogy ő az ország megmentője , pedig csak egy beteges állat a korty zsidóval , ki mindig fris húsra vágyik , és a világ hatalom elérésére , e majmok a politikai színpad oldalán elhazudják nekik , hogy itt van már a kánaán , csak a kezüket kell kinyújtani érte . És így nyújtózkodnak a hatalomért , de csak a kezüket kell levágni , mert hazaárulónak elég egy kéz is , és így könnyebb lesz felismerni őket , a félkarú zsidókat meg megkülönböztetjük a félkarú rablóktól , mert a félkarú rabló mindenkit kirabol , a félkarú zsidó meg csak a magyarságot rabolta ki .

Ez a sokféle pitiáner szervezet , mely mindenképpen a hazaárulás útját járva próbál felszínen maradni ne pártot alakítson , hanem rablóbandát , mert most megelégszik a hazaárulásért kapott baksival , de holnap már ő is milliomos akar lenni , és képes lesz akár az anyját is hóhérkézre adni . Sehonai vitézek ezek , élükön bajnai gyurcsány gyilkos büdös bogarakkal kik szeméttel , és szennyel árasztják el még ma is az országot . Nem is értem miért nem volt ezeknek a rovaroknak még halálos közúti balesetük , hol a szolgálatunk ? Ja , hogy ők is hazaárulók , és már rég nem a magyar érdeket szolgálják a szabadkőművesek megszabták az ők ténykedésük irányát is . Ki itt a magyar érdekeltségű legális csoport a jobbikon kívül ? - Vagy mire hatalomra kerülnek ők is idegen érdekeket fognak szolgálni , mert a szolgálat őket fogja likvidálni , és nem a hazaáruló baloldali förmedvényeket . De ne menjünk el a jobb oldali holudvar mellet sem kik ugyan olyan hazaárulós lantot pengetnek mint a bal oldaliak . A Német Zsoltoknak elég volt a nemzet államokból a III/ III kis besúgó már nagyobb babérokra vágyik a világállam hü polgáraként szarik a magyarság érdekére neki csak ugródeszka volt e III/III – as letarolt táj régen is a zsidót szolgálta most is az ő zsoldjában áll , csak most , hogy feljebb jusson , hát bizony nyalni kell , és időnként szt kell rakni a lábacskáját is , de így ő is megronthat másokat !!
Ha csak a német zsoltok lennének szót sem érdemelne a jelenség , de ha szétnézel láthatod , hogy a csúszó – mászók ellepik e hazát olyanok ezek mint a hernyók , egy enyhe tél után úgy el szaporodnak , hogy nem marad utánuk levél az erdőkben , mert bizony bevittek bennünket az erdőbe azt észre kell, hogy vegyed .

Most már tényleg sodródhatunk más is had gondolkodjék , és talán tevékenységre is sarkaljuk a bájos olvasót . A végén még azt hiszik , hogy én is az észt osztom itt , pedig csak észlelem a világot , és még csak nem is propagandát csinálok . De azt nagyon szertném , ha ezek a jött mentek eltünnének a picsába és ott játszadozzanak a kis hülye zsidóikkal , vakolóikkal . Drága vakolóink az ország kétharmadát már eladtátok Trianonban ezt a kis területet hadjátok meg nekünk , ti húzzatok ama kétharmadra itt nincs becsületetek , bár becsületrendet adományoztatok a bolond rendőrne , és pénzkitoló banda fejét kártalanításra itéltétek , és a magyar vakolós kormány ezt ki is fizette néki , de a nemzeti vagyonunkat még mindig keressük rajtatok !!!
Szolgálatok sok itt a szabadkőműves rablógyilkos , kérem a takarítás elrendelését , az ÁVH – s időkben csucsra járattátok a húsdarálót , most a vakolóktól kell megtisztítani az országot , mert nem az állampolgár a terrorista hanem ezek a jött - mentek akarnak terrorizálni bennünket .

Tudjuk , hogy nem véditek meg e népet , ezétz , hát töltsétek meg az üvegeket benzinnel , hogy ki égethessük e rühes foltokat az országból . Csináljatok cselekvési programot , és hajtsátok be a nemzeti vagyonunkat , úgy , hogy égessétek fel azokat az ingatlanokat melyeket elvettek tőlük , ha lehet égjen bent a rabló is !!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése