2015. december 5., szombat

Szervkereskedők markában



Szervkereskedők markában



A kórházi várólisták generálják a jelenséget?

Szervkereskedők markában



Az egyre hosszabb kórházi várólisták miatt az életükért mindent megadni hajlandó tehetős vagy kevésbé jómódú, de élni akaró emberek végül mindig a szervkereskedők kezére játszanak.




A világ nyilvánossága előtt eddig teljesen ismeretlen svéd egyetemi tanár, Susanne Lundin az egyik népszerű világhálós műhelyben, a Project Syndicate oldalán közölt rövid élménybeszámolót és elemzést a világ egyik legvitatottabb kereskedelmi tevékenységéről, a szervkereskedelemről. A svéd egyetemi tanárnő írásával közvetve egy sajnálatos összefüggésre hívta fel a figyelmet: az egyre hosszabb kórházi várólisták miatt az életükért mindent megadni hajlandó tehetős vagy kevésbé jómódú, de élni akaró emberek végül mindig a szervkereskedők kezére játszanak.

Változatlan helyzet
 A svédországi Lund egyetemének néprajzkutatója megállapította, hogy továbbra sem változott a szervkereskedelem szerkezete és iránya: a gazdag országok betegei a szegény országok lakosainak szerveit vásárolják meg. Járt a szerveket küldő országokban is, hogy felmérje, hogyan működik napjainkban az egyre élénkebb szervkereskedelem. De pontosan tudta a világhálóról is, hogy melyek eme tevékenység ismert kommunikációs csatornái.

Az interneten zajló tevékenység is csak a jéghegy csúcsa, és az ENSZ egészségügyi világszervezete (WHO) úgy tudja, hogy a szervátültetések közel 10 százaléka tisztán kereskedelmi hátterű. A kétségbeesett vagy nehéz helyzetbe került emberek utolsó mentsvárai az ilyen oldalak, ahol 80-110 ezer dollárt is ígérnek egy-egy keresettebb szervért a tehetős, de a sír szélére került emberek – közvetítői. Az ár magában foglalja a sebészek honoráriumát is, akik az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában vagy a Fülöp-szigeteken szerezték gyakorlatukat és diplomájukat.
 
Pórul is járhatnak a donorok
Ez a piac viszont mégsem garancia nekik, mert hiába végzik el a donorokon az orvosi műtétet, nem mindig kapják meg a kialkudott teljes összeget, vagy ki sem fizetik őket. Így járt egy libanoni nő, aki tehetős spanyol vállalkozónak ajánlotta föl egyik veséjét, de egy huncut vasat sem kapott. Most csak nehezen tud dolgozni a műtét utáni komplikációk miatt. A másik történet egy olyan fiatalemberé, aki önhibájábó került szorult helyzetbe – bűnözőknek adósodott el – a Fülöp-szigeteken.


Kiszolgáltatott helyzetben. Fotó innen

Testvére kész volt feláldozni egyik veséjét, hogy kifizesse adósságát az utolsó dollárig. Egy harmadik donor úgy járt, hogy a műtét után közölték vele, újabb szerveket várnak tőle. Így lett belőle közvetítő. Hasonló történetek végtelen sorát tudnák mesélni a volt szovjet köztársaságok, közép-keleti vagy más ázsiai országok közvetítői vagy donorai is. A felajánlott szerveket főleg 5 ország kórházai vagy szervkereskedői fogadják szívesen: Izraelben, a Fülöp-szigeteken, Dél-Koreában, Japánban és Szaúd-Arábiában.

A szervkereskedelem négy „kelléke”
A szervkereskedelemhez legalább négy tényező megléte szükséges: először is kellenek hozzá olyan egészséges emberek, akik kénytelenek felajánlani valamelyik páros szervüket. Ők vagy anyagi vagy társadalmi helyzetük miatt kénytelenek ezt a megoldást keresni, esetleg hazájukban dúl háború, és meg is erősödött a szervezett bűnözés. Az ellenkező véglet a tehetős beteg, akinek az életét már csak egy szervátültetés mentheti meg. Kettejük között a harmadik szükséges feltétel a közvetítő, aki megteremti a kapcsolatot a két fél között, tető alá hozza a megállapodást közöttük, és megszervezi a műtétet a negyedik tényezőben, a kórházakban.

Az ilyen operációk elvégzéséhez jól felszerelt és megfelelő orvosi személyzettel is rendelkező egészségügyi intézmények is kellenek, amelyek például Pakisztánban, Iránban, Ukrajnában, a Fülöp-szigeteken vagy éppenséggel Dél-Afrikában is vannak már. A Fülöp-szigetek egyébként arról híres, hogy a szervátültetések egyik legismertebb központja, sőt idegenforgalmának szerves része, valóságos „iparága” lett. 1990 és 2008 között – utóbbi esztendőben új politikát vezettek be – jelentősen megnőtt az olyan műtétek száma, amelyek során a helyi lakosok áldozták fel szerveiket a szigetekre utazó külföldieknek.

A várólisták gerjesztik a szervkereskedelmet?
 Az emberek és szerveik kereskedelme nem új keletű jelenség, de az új körülmények és a megújuló orvostudomány miatt az újabb „üzletkötések” mindenképpen egyedülállóak, és más tényezők révén is könnyebb. És egy olyan korban, amikor rendelésre végzik el a szervátültetéseket, már nagyon nehéz megfordítani ezt a folyamatot. Ráadásul Lundin szerint a nyugati orvostudomány abból a felfogásból indul ki, hogy a betegségek és a halál olyan emberi hibák, amelyek ellen küzdeni kell.

Lundin a közelmúltban személyesen beszélt egy svéd pácienssel, aki bevallotta neki, hogy bár nem az a fajta ember, aki más embereket használ fel saját céljaira, most mégis igényt tartott egy emberi vesére. Tudniillik választania kellett: vagy meghal, vagy visszakapja rendes hétköznapi életét. A kórházi várólisták viszont egyre hosszabbak, és a biológiai imperatívuszok vezérlik működési rendszerét. Az új szervre váró betegek élni akarását pedig könnyen „aprópénzre” tudják váltani „élelmes” emberek vagy „vállalkozók”.

És amikor a kereslet (a műtétekre várók száma) jelentősen meghaladja a kínálatot (a felhasználható közpénz alapján elvégezhető szervátültetéseket), az élni akaró emberek inkább előbb, mint utóbb válaszút elé kerülnek: vagy kivárják a sorukat, de közben meghalhatnak, vagy más emberek szerveit vásárolják meg. Csakhogy a „szervkereskedők bazárjába” itt is csak a szerencsések vagy a kiváltságosok juthatnak el.

W. W. (forrás: Project Syndicate)






2011.02.14. 15:43 teregE.T.


 
Nem hiszem, hogy sokan lennének akik a fenti kép látványára nyugodtan dobnák be a szunyát, annak ellenére, hogy ha ilyet látunk általában már  hat az  altató.. A kialakuló szép új világrendünknek hála.. azonban egyre több az a szegény ember, aki kénytelen valamelyik szervétől önként megválni.. azért a pár ezer dollárért amivel a családja még pár évig húzhatja az igát.
Ahogy fejlődik a világunk.. úgy egyre több a szegény ember.. és ahogy fejődik az orvostudomány.. érdekes módon úgy lesznek egyre hosszabbak a szerv várólisták...
ez mindenesetre elgondolkodtató..   


és bár D. Tóth Kriszta szerint rosszul állunk a szervkereskedelemmel... tudjuk, hogy nekik kötelező hazudni.. hiszen ezért kapják a fizetést...
hogy miért érdemes szervekkel kereskedni..? itt van pár érv:
 Az arabok például, akik vállalkoznak veséjük eladására, készek Indiába elutazni a műtétért, amit otthon nem végeznek el rajtuk, hiszen az iszlám tiltja az emberi szervek kioperálását.
Számos "szervklinika" van az indiai-pakisztáni, valamint a mexikói-amerikai határon is.
Az európai és amerikai illegális szervkereskedelem azonban komoly problémával szembesült: számos megrendelő ugyanis nem Afrikából, Ázsiából származó májat, vesét, szívet akar, hanem fehér emberét.
mert ugye akinek pénze van az válogathat..
Ezt is lehet, de értelemszerűen a tarifák megváltoznak. Míg a nyomozóhatóságok felmérései szerint egy indiai szíve egymillió dollárt ér, egy európaié a dupláját.
A szervkereskedők azonban nemcsak a megnövekedett igények miatt álltak át újabban az európai, észak-amerikai donorok keresésére, hanem azért is, mert a fejlettebb államokból, ahol egészségesebbek az alanyok, kevesebb kockázattal lehet megszerezni az értékesíthető szerveket.
Sőt...
Ha ez az üzlet nagyobb profittal kecsegtet mint a veszélyes, országhatárokon átivelő kábitószerkereskedelem, szinte egyenesen következik belőle, hogy a szervezett bűnözés ráépül!!!!
A megszerzett szervet nem szükséges határt léptetni, egyszerűen be kell rendezni egy klinikát valahol az országon belül, és idehozni a kuncsaftot a pénzével együtt.

Sétál a fiatal a budapesti éjszakában, és valaki nem a gyermeket, hanem a három millió dollár értékű szivet látja benne ?
Mert hárommillió dollár hatszázmillió forint, és itt már ölnek embereket ezer forintért is...
Szóval nyugodtak lehetünk, hogy ez egy olyan üzletág ami túlmegy a hagyományos szervezett bűnözés keretein. Azt nem állítom ugyan, hogy bizonyos bűnözői körök nincsenek rákattanva a kiapadhatatlannak látszó bevételi forrásra.. de azt SEMMIKÉPPEN nem hinném el.. hogy ennek a tevékenységnek ipari méretű alkalmazásában nem játszik semmi szerepet az aktuális ország vezetése...!!!

régóta Orwell-i kis világunkban, főleg 2011-ben ez már nem lehetséges!!!!

 
Úgy látszik, hogy ezt más is így gondolja, sőt pénzzel támogatnák egy-két ügy felderítését is..



Akár 150 milliót fizetnének Orbán, Pintér és Hende szervkereskedelmi bűntettei tanúinak vagy nyomravezetőinek!
Külön vérdíj Tánczos Gábor tömeggyilkos rokona, Hende Csaba ellen!

2011-02-13.
HÍRHÁTTÉR-Felhívás!
 

Kiléte titokban tartását kérő vagyonos személyi kör azzal kereste fel a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIÁT, hogy az átadott információk, bizonyítékok függvényében 5, 15, de akár 150 millió Ft-nak megfelelő összeget juttatna olyan személyeknek, akik adatokkal, információkkal vagy bizonyítékokkal szolgálnának Hende Csaba magyar katonai titkosszolgálati és honvédelmi miniszter, valamint Pintér Sándor magyar polgári titkosszolgálati és rendőrminiszter, az ország egyik leggazdagabb embere, nemzetközi szinten hírhedt tömeggyilkos, illetve a bűnszervezet vezetője, Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemzetközi és globális hálózati szervkereskedelmi bűntettei, emberrablásai és gyilkosságai tárgyában. A felhívó oldal kiemelten várja politikusok, de minden más tanú jelentkezését is, akik szemtanúi, fültanúi voltak vagy vannak ezen ügyeknek, vagy ha olyan személy(eke)t ismernek, aki(k)ről tudják, tanúja/tanúi volt(ak) vagy van(nak) ilyen eseményeknek, illetve kapcsolatban áll(nak), áll(tak) olyan személyekkel, akik hasznos információkkal szolgálhatnak.

Orbán Viktor és Pintér Sándor több, mint egy évtizedes közös és egymás mellett elkövetett szervkereskedelmi bűntettei mellett a minket megkeresett oldal kiemelt hangsúlyt helyezett a körmendi gyermekgyilkossággal elítélt Tánczos Gábor és Tánczos Krisztina rokona, Hende Csaba honvédelmi és katonai titkosszolgálati miniszter elkövetéseire és bűnügyi eltussolásaira, melyeknek - mint azt tanúsították - naponta is többen, világszerte pedig több ezren esnek áldozatul. Hende Csaba a magyarországi emberrablásokat, gyermekrablásokat (eltűnéseket), és a személyek, illetve szerveik külföldre hurcolását, továbbá az országon keresztül történő utaztatását diplomáciai járművekkel és diplomatákkal, valamint a laktanyák katonai járművein (ezek között vadászgépeken és teherszállító repülőgépeken, élelmezési szállítmányokon stb.) keresztül intézi.

Az életre szóló vagyoni juttatásokat felajánló kör kihangsúlyozta, hogy Magyarországon - a titkosszolgálati csúcstechnológiák és megfigyelési arzenál ellenére - azért nem indult még csak eljárás sem senki ellen szervkereskedelem miatt, mert maguk az ország vezetői a legfőbb üzleti érdekeltek, akik anyagi és politikai támogatást élveznek a nemzetközi szervkereskedelem szervezéséért, védelméért, és a média intézményesített hallgatása és a leleplezők eltitkolása biztosításáért.
Aki(k) úgy érzi(k), van tennivalójuk vagy mondandójuk az ügyek vonatkozásában, keressenek minket!: Tel.: +36/30/919-6386.
 

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIAA világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezőjehttp://hirhatter.com
Tel.: +36/30/919-6386 ; Elérhetőség: Budapest


  

Érdekes.. ide tartozó információ, hogy az előbbiekben bemásolt cikk megjelenése után egy nappal a rendőrség azonnali házkutatást rendelt el a Hírháttér Multimédia alapító főszerkesztőjének kecskeméti lakásában.

Információk szerint a kecskeméti házkutatást a budapesti rendőrfőkapitányságról !! rendelték el..

 

A zsidók olcsó, afrikai és román veséket vásároltak maguknak




Egy nemzetközi szervkereskedő bandára, köztük öt sebészre csaptak le Dél-Afrikában. Eleinte izraeli donoroktól vásároltak vesét, de a kelet-európai és dél-amerikai konkurencia lenyomta az árakat.
Vádat emeltek a Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb, magántulajdonú egészségügyi csoportjának, a Netcare-nek az igazgatója és öt sebésze ellen, mert szegény sorsú braziloktól és románoktól vett veséket ültettek át jómódú izraeli betegeikbe.
Ugyancsak eljárást indítottak a Netcare csoport vezette Sainte Augustine de Durban magánkórház ellen, mivel az helyet biztosított a 2001 és 2003 között levezényelt 109 műtétnek.
"A veseátültetésre váró izraeliek Dél-Afrikába utaztak, ahol elvégezték rajtuk a sebészeti beavatkozást, ők pedig kifizették a szervadományozókat" - írta a The Times című újság a perjegyzőkönyvre hivatkozva.
A veséket korábban izraeli donoroktól szerezték be, de kiderült, hogy a románok és a brazilok sokkal olcsóbban adják szerveiket. Az izraelieknek vesénként 15 ezer eurót kellett fizetni, míg a brazilok és a románok mindössze 4600 eurót kértek érte.
A dél-afrikai rendőrség 2005-ben nyomozást indított az izraeli Ilan Perri ellen, akit azzal gyanúsítottak, hogy a szervkereskedelem szellemi atyja volt. A férfi végül úgy döntött, hogy együttműködik az igazságszolgáltatással, így derült fény a Netcare szerepére.
A gyanúsítottaknak novemberben kell először megjelenniük a bíróság előtt. A Netcare közleményében határozottan tagadta a vádakat. "Több éven át együttműködtünk a dél-afrikai rendőrséggel, és számos dokumentumot a nyomozók rendelkezésére bocsátottunk. Meglepettek és csalódottak vagyunk, hogy az ügyész ellenünk is vádat emelt" - írták.
Irán kivételével minden állam tiltja a szervek pénzre váltását. Csak szülő és gyermek között, illetve elhunytak esetében lehetséges a szervadományozás.
(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Világszerte terjed az illegális szervkereskedelem


A VÁLSÁG HATÁSÁRA VIRÁGZIK AZ ÜZLETÁG







Az Európát sújtó pénzügyi zűrzavar közepette az emberi szervekkel hagyományosan Kínában, Indiában, Brazíliában és a Fülöp-szigeteken kialakult feketekereskedelem olyan válság sújtotta országokra is átterjed, mint Görögország, Spanyolország, Olaszország és Szerbia.

A reménytelenül szegény, nehéz helyzetű emberek közül sokan próbálják eladni veséjüket, tüdejüket, csontvelejüket vagy szaruhártyájukat. Az interneten gátlástalan szervkereskedők csinálnak ebből üzletet, szerepüket erősíti az átültetésre alkalmas emberi szervek világszerte tapasztalható szűkössége.
 
    
Spermától az anyatejig 
     
    A súlyos adóssággal küszködő Görögországban egy 46 éves pireuszi üzletember ajánlotta eladásra egyik veséjét 100 ezer dollárért. Még magánnyomozót is felfogadott, hogy segítsen neki vevőt találni. Spanyolországban, Olaszországban és Oroszországban tucat számra jelennek meg online hirdetések, amelyeken a veséktől a hajig, a spermáig és az anyatejig ajánlanak fel eladásra különböző "produktumokat" az eladók. Egy tüdő ára akár 250 ezer dollárt is elérhet. Szakértők szerint az Egyesült Államokban is felütötte a fejét az üzletág. 
    "A nemzetközi pénzügyi válság felvirágoztatja a szervkereskedelmet" - jelentette ki a sajtónak Jonathan Ratel, az Európai Unió koszovói különleges ügyésze, aki hét személy ellen folytat vizsgálatot. Az illetők 2008-ban Törökországból és volt kommunista országokból azzal a hamis ígérettel csaltak Koszovóba szegény embereket, hogy 20 ezer eurót kapnak, ha eladják egyik veséjüket. "Szervezett bűnözői csoportok használják ki a sérülékeny személyeket a lánc mindkét végén: az egyiken a krónikus szegénység áldozatait, a másikon az életükért kétségbeesetten küzdő, minden anyagi áldozatra kész tehetős betegeket" - ecsetelte az ügyész.
    A világ legtöbb országához hasonlóan a szervkereskedelem Szerbiában is tiltott és akár 10 évi börtönnel is büntethető. Ám a nyomorúságos gazdasági körülmények és a veseátültetésre várakozók hosszú várólistája piacot teremt a kétségbeesettek számára: tavaly minden egyes átültethető vesére három rászoruló beteg jutott a balkáni országban. A világhálón a közvetítők akár 100 ezer dollárt is felszámítanak egy veséért.
    A kaliforniai Berkeleyben működő Organ Watch nevű emberjogi szervezet becslése szerint évente világszerte 15-20 ezer vesét adnak el illegálisan. Az ENSZ azt feltételezi, hogy a világszerte végrehajtott veseátültetések 5-10 százalékában az életmentő szervet illegális forrásokból vásárolták.
    Ratel felfedte, hogy a legutóbbi időkig Törökország volt a szervkereskedelem találkozóhelye. A "szervturisták" jellemzően az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Izraelből, Olaszországból és Németországból érkeztek. Az eladók legforgalmasabb portáljai orosz domainnevet viselnek, és a donorok sok esetben egy fillért sem kapnak.
    
A legnagyobb titokban 
    
    Doljevácban, a Szerbia déli részén fekvő 19 ezer lakosú kisvárosban, ahol sorra csődbement a korábban virágzó dohánygyár, vágóhíd és több mezőgazdasági vállalkozás, többen megpróbáltak bejegyeztetni egy helyi ügynökséget, hogy annak révén adják el külföldre szerveiket és vérüket, de a hatóság elutasította kérelmüket. 
    Violeta Cavac, a javaslatot kezdeményező háziasszony elmondta, hogy a városban 50 százalékos a munkanélküliség, és 3000 jelentkező volt a szervértékesítésre. A helybéliek most a szomszédos Bulgáriában vagy Koszovóban próbálkoznak. "Kész vagyok eladni a vesémet, a májamat, bármit, csak hogy megéljek" - jegyezte meg az asszony.
    A Belgrádtól 40 kilométerre, Kovinban lakó Mircov megmutatta számítógépén eladó veséjét az amerikai lap tudósítójának, az ajánlaton szerepelt vércsoportja és telefonszáma is. "Mindenáron el kell adnom a vesémet, annyira rossz az anyagi helyzetem. Nincs munkám, és taníttatnom kell két gyermekemet" - közölte. Egy mannheimi férfi már jelentkezett, felajánlotta a kiutazás és a műtét költségének a fedezését, de aztán egyszer csak nyoma veszett. Élettársának, Daniellának egy macedóniai nő ajánlott 20 ezer eurót a veséjéért, az ár azonban kevesebb volt, mint amennyit a nullás vércsoportba tartozó, tehát a legtöbb más beteg számára is megfelelő szerv ér a piacon.
    Mircov nem fél a műtéttől, és nem nagyon zavarja, hogy megsérti a törvényt. "Ez az én testem, és azt csinálok vele, amit akarok" - szögezte le. 
    A szerbiai hatóságok szerint azonban országuk nem olyan szegény, hogy az emberek szerveik eladására kényszerüljenek, a rendőrség illetékesei pedig azt állították, hogy 10 éve nem volt példa arra, hogy valakit szervkereskedelem címén ítéltek volna el Szerbiában. Ám a szakértők szerint ennek az a magyarázata, hogy a gyakorlatot a legnagyobb titokban folytatják a résztvevők. (folyt.)


Bár a szerb illetékesek kétségbe vonják, hogy az országban illegális kereskedelem folyik, több konkrét példa is akad.

    Az 52 éves Milovan, aki csak keresztnevét közölte, egy gazdag helyi politikusnak adta el veséjét. A műtétre egy belgrádi közkórházban, álnéven került sor, ő is és a recipiens is hamis papírokat használt, amelyek szerint testvérek voltak. A pénz azonban hamar elfogyott, és a férfi ma tojást árul a piacon.
    A vajdasági Kikinda településen Baló Ervin ácsnak, aki két gyerek apja, nagyobb szerencséje volt. Egy tévéműsorban négyéves kislányával az oldalán ajánlotta fel veséjét - vevőt ugyan nem talált rá, viszont a műsor hatására egy helybeli üzem tulajdonosa alkalmazást kínált számára. Sofőr lett a helyi iskolában.
    Mircov úgy fogalmazott a The New York Timesnak, hogy a válság közepette nosztalgiát érez a régi Jugoszlávia iránt, ahol a szocialista állam ingyenes oktatást biztosított, és egész életre szóltak a munkaszerződések. És persze senki sem kényszerült veséjének eladására. "Sohasem gondoltam, hogy a dolgok idáig fajulhatnak. Még a legrosszabb időken sem számítottam erre" - árulta el a férfi.






Harc a szervkereskedelem ellen



Újfajta harcot hirdettek április végén a Fülöp-szigeteken feketén dolgozó szervkereskedők ellen. Akár húsz év börtönbüntetést is kaphatnak azok, akiket emberi testrészekkel való üzletelésen érnek.



A Fülöp-szigeteken a legsúlyosabb problémát a vesével való kereskedés jelenti. Főleg tengerentúli betegek érkeznek, akik komoly összegeket fizetnek egy-egy szervért, amelyre sokszor több hónapot is kénytelenek várni. A vesét aztán vagy elküldik a páciensnek, vagy ő utazik érte a Fülöp-szigetekre, ahol egy műtét keretében, mintegy nyolc millió forintnak megfelelő összegért cserébe a beültetést is elvégzik.
Több gengszterbanda is próbál hasznot húzni a gazdagabb országok betegeiből, amihez saját országuk egészséges szegényeit használják fel, hiszen 250 ezer és másfél millió forint közötti összeget fizetnek azoknak, akik hajlandóak alávetni magukat egy ilyen műtétnek. Sokszor adnak fel hirdetéseket jól fizető állásokra, amelyre a jelentkezők szép számmal meg is érkeznek. A cég „helyszínén” éri aztán az érdeklődőket a meglepetés, hogy tulajdonképpen mivel is kell fizetniük, hogy ők is megkapják a sokszor a létfenntartáshoz szükséges összeget, amely számukra annyira csábító, hogy sokszor nem tudnak nemet mondani.
Kína és Pakisztán után Fülöp-szigetek a harmadik legjelentősebb ország az illegális szervkereskedelemben. Francisco Duque fülöp-szigeteki egészségügyi miniszter szerint a szervkereskedők „dőzsölnek a szegénységünkön”. Hozzátette, hogy csupán 2002 és 2006 között hatvan százalékkal nőtt azok száma, akik részt vettek az üzletelésben, és a szám világszerte növekszik.
Egyiptomban például, ahol a szegények száma szintén nagyon magas, sokan választják valamely szervük eladását, illetve testük megcsonkítását azért, hogy pénzt szerezzenek. Nemcsak megélhetési problémák miatt szánják rá magukat az emberek, hanem azért is, hogy megvalósítsák az álmaikat: jobb autót vagy egy nyaralót vegyenek. Mohamed Queita, egyiptomi parlamenti képviselő tizenkét éve küzd a szervkereskedelem szabályozásáért. „Ez a legszörnyűbb kereskedelmi fajta egész Egyiptomban, rosszabb, mint a rabszolgaság” – mondta. Csak Kairó kórházaiban mintegy ezerötszázan találhatók a várólistán olyanok, akik alá akarják vetni magukat a műtétnek. Queita szerint az Arab-öbölbeli gazdagok mintegy szervpótléknak tekintik a szegény egyiptomiakat, akikhez a kereskedők vezetik őket.
Amerikában szinte minden nap halnak meg olyanok, akik különféle szervekre várakoznak. Noha a szegény országokból származó szerv nyilván olcsóbb, mégsem biztos, hogy mindenféleképpen megéri megvásárolni azt. Az amerikaiak szervezete ugyanis a nem túl egészséges táplálkozás miatt nem képes úgy működni, hogy az alkalmas legyen bármilyen eredetű szerv befogadására. A Fülöp-szigetek döntése értelmében ezentúl csak a vérszerinti tengerentúli rokonok léphetnek fel igénylőként szervekért. Kérdés persze, hogy a korábban szervturizmust ajánló cégek mit fognak szólni a döntéshez, hiszen ezentúl nem ajánlhatnak olyan turista utakat, amelyek a városnézés, a full-extrás, kirándulásos programok mellett még egy gyors szervátültetést is magukban foglalnak.


Adták-vették a veséket! Szervkereskedő hálózatot füleltek le - tucatnyi orvos érintett


Az Újdelhiben működő szervkereskedők az elmúlt 9 évben mintegy 500 vesét adtak el a világ különböző tájairól érkezett fizető pácienseknek
A legkiterjedtebb szervkereskedő hálózatot fülelték le Indiában. A BBC híradása szerint a rendőrség azt gyanítja, hogy az Újdelhiben működő szervkereskedők az elmúlt 9 évben mintegy 500 vesét adtak el a világ különböző tájairól érkezett fizető pácienseknek.
Az ügyben az indiai rendőrség a múlt csütörtökön tartott házkutatást Újdelhi egyik elegáns külvárosában, Gurgaonban. Az apartmanban a vizsgálat során korszerű műtőberendezéseket találtak, amelyekkel az illegális orvosi beavatkozásokat, vagyis a vesék eltávolítását és beültetését végezték. A rendőrök ezen kívül luxusautókba szerelt vérvizsgáló berendezéseket is lefoglaltak. A tippet a házkutatásra egy olyan páciens adta, aki eladta veséjét a kereskedőknek.
A szervkereskedő hálózat ügyében az indiai rendőrség feltételezése szerint mintegy tucatnyi orvos érintett. Négy gyanúsítottat őrizetbe vettek, de a szervkereskedelmet irányító orvosnak még időben sikerült külföldre menekülnie. Elfogása érdekében az indiai hatóságok már értesítették az Interpolt.
Az indiai törvények alapján minden körülmények között tilos az emberi szervekkel való kereskedelem. Kizárólag az engedélyezett, hogy valaki önként és anyagi ellentételezés nélkül felajánlja a rászorulóknak egyes szerveit.
De már viszonylag régóta sok szegény ember számára bevett pénzkereseti lehetőség, hogy pénzért eladják egyik veséjüket, amelyért gazdag indiaiak, vagy külföldiek jó pénzt fizetnek.
A "Hindustan Times" című indiai napilap információi szerint a vesékért 50 ezertől 100 ezer rúpiáig terjedő összeget (1250 és 2500 dollár), azaz a legkevesebb 217 ezer forintot, de akár 434 ezer forintot is fizettek.
A lebuktatott szervkereskedő hálózat az indiai rendőrség feltételezése alapján az elmúlt 9 év alatt mintegy 500 vesét adott el többnyire gazdag indiaiaknak vagy külföldről érkező állampolgároknak, akiknek hazájukban még hosszú ideig kellett volna várniuk új vesére.
Az ügy heves vitákat váltott ki egész Indiában. A történtek hatására az Indiai Egészségügyi Szövetség tagjai hétfőn arra szólítottak fel a törvényhozókat, hogy könnyítsenek a szervátültetés szabályozásán.
hirado.hu/FH


A zsidók Algériából elrabolt gyerekekből is kiszedték a belső szerveket


A New York-i rabbik szervkereskedelmi botrányával kapcsolatban a Al-Marada c. lapban nyilatkozott dr. Mustafa Khayatti, az algériai egészségügyi kutatási és fejlesztési központ vezető professzora.
Mustafa doktor azt állította az újság szeptember 6-án megjelent számában, hogy bizonyítékai vannak azzal kapcsolatban, hogy izraeli bűnbandák nem csak Marokkóban, de Algéria nyugati részében is évek óta elrabolták a gyerekeket és Marokkóba csempészték őket. Az elkábított és cselekvésképtelen gyerekekből Rabat-i és Casablanca-i magánklinikákon kioperálták a veséjüket, szívüket, tüdejüket, majd a szerveket Izraelbe és az Egyesült Államokba vitték ahol szervátültetésre váró zsidó paciensekbe ültették be azokat.
A zsidó szervrablók az algériai és marokkói gyerekek mellett szabályos embervadászatot folytattak Szudánban és Csádban is, ahol többnyire az utcán játszó felügyelet nélkül játszó gyerekek estek áldozatul a gyilkos emberrablóknak.
Az izraeli szervkereskedelmi botránnyal kapcsolatban az érdeklődők az alábbi linken olvashatnak bővebben.
(Jack Corn - Szent Korona Rádió)

Perverzek, szervkereskedők rabolják el a 

gyermekeket


Horror a szigeten akár itt nálunk is történhetett ez a zsidó maffia megsejti a jó pénz szagát, és bizony beindul az üzlet, a francia kislány és a sok névtelen senki fiatalok eltűnése, még csak fel sem tűnt a lefizetett rendőri vezetőinknek, főleg úgy nem , hogy egyikőjük hozzátartozójuknak is kellet egy szerv.

Balla Eszter
vilag@hetivalasz.hu


 

Rabszolgává, szexuális tárggyá tett árva gyermekek, gátlástalan szervkereskedelem: a nemzetközi bűnöző hálózatok villámgyorsan fölfedezték maguknak Haitit.
 
A kétszázezer halálos áldozatot követelő, egymillió embert földönfutóvá tett január 12-i földrengés után a legnehezebb feladat Haitin az élet normalizálása.
Lassan munkába áll a haiti rendőrség is, de egyedül képtelenek ellátni a közbiztonság konszolidálását, mert a börtönből kiszabadult helyi elítélteken kívül a szigetet ellepték a külföldi bűnszövetkezetek is. Gyakori a lopás, fosztogatás, a nemi erőszak, a gyilkosság. A nemzetközi gyermek- és lánykereskedő maffiák az utcáról szedik áldozataikat.
A nagy felfordulásban még csak nem is tűnik fel, ha árva kisgyermekeknek vész nyoma. Haiti miniszterelnöke a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy az egyik legnagyobb probléma a gyermeklopás, az emberi szervek áruba bocsátása.
Az elrabolt kisgyermekek vagy rabszolgák, vagy szexuális perverzek áldozatai lesznek, legrosszabb esetben fiatal, egészséges szerveikért megölik őket.  A hatóságok azon fáradoznak, hogy csak a követségeken keresztül, hivatalosan kerüljenek ki a gyermekek az országból, de a bűnözők egyelőre „ügyesebbek".
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi segélyakció nélkül képtelen lenne a szegény országot talpra állni, főként, hogy rengeteg nehézség akadályozza a munkát.
Remélhetőleg átmeneti intézkedésnek tekinthető, hogy Florida kormányzója felfüggesztette a súlyos sérültek fogadását, addig, ameddig Washington nem állja a költségeket. Eddig közel 500 életveszélyes gerinc és égési sebesültet láttak el a Miami és környékbeli korházakban, de többet a gazdasági gondokkal küszködő állam nem tud vállalni. A kormányzó az Obama adminisztráció azonnali intézkedését várja a finanszírozással kapcsolatban.

 
Az amerikai légierő tábornoka, Douglas Fraser úgy véli, hogy mobilitás akadályozza a segélycsomagok szétosztását. Mivel a lakosság egy része menekül, állandóan vándorol, van, akiket többször is elér a segítség, másokhoz viszont nem képesek eljutni.
A világ, elsősorban az Egyesült Államok továbbra is adakozik, de Bill Clinton szerint még több pénzre lenne szükség az egészségügyi ellátás javításásra, az ideiglenes otthonok, sátrak felállítására.
Múlt héten a George Clooney vezette sztárcsapat „Hope for Haiti" programja 61 millió dollárt gyűjtött.  Leonardo DiCaprio egymaga 1 millió dollárt utalt a katasztrófa sújtotta szigetnek. John Travolta magánrepülőjét vezette Haitibe: igaz, az élelmiszercsomagok, orvosok mellett öt szcientólógus hittéritő is helyet kapott a Boeing 707-es gépen.
Az FBI viszont arra figyelmeztet, hogy a jószándékú emberek ellenőrzött módon adományozzanak, csak bejegyzett, régóta működő, megbízható szervezeteken keresztül juttassák el segélyüket a haiti népnek, mivel bűnöző csoportok szakosodtak máris az adományozó csatornák „fosztogatására".






Nemzetközi szervkereskedelem... illegális utak


Szervdonorokat toborzó és illegális szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet leplezett le az ukrán rendőrség közölte csütörtökön Jurij Kucser, az ukrán belügyminisztérium cyberbűnözés és emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője.

Kucser kijevi sajtótájékoztatóján elmondta: az általa irányított részlegnek az ukrán határőrséggel karöltve nemrég sikerült felszámolnia egy ukrán és izraeli állampolgárokból álló nemzetközi csoportot, amely huzamos ideig toborzott és juttatott ki Ukrajnából, Oroszországból, Moldáviából, Fehéroroszországból és Üzbegisztánból szervdonorként szolgáló személyeket Azerbajdzsánba és Ecuadorba, hogy ott kivegyék, majd főként Izraelben, európai és ázsiai országokban élő tehetős recipiensekbe ültetessék át a szerveiket.
Mint közölte, a 12 főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a csoportnak az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is - adták hírül csütörtökön ukrán internetes hírportálok.
A rendszerint hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét személy foglalkozott Ukrajna több megyéjében, közte Kárpátalján. Az interneten elhelyezett hirdetésekben 10 ezer dollárt ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak - mondta Kucser, hozzátéve, hogy a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket keresték.
Rendőrségi információk szerint a bűnszövetkezet mintegy három éven át működött, a recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, míg a transzplantációt végző ukrán orvosok markát 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves forgalma mintegy 18 millió dollárt tett ki, a szervezők tiszta nyeresége elérte a 15 millió dollárt.
Kucser azt is elmondta, hogy a bűnszövetkezet tagjai, akiket a rendőrségi akció során Kijevben vettek őrizetbe, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomása van két Ecuadorban végzett műtétről, és több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki.
Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.


Szervadományozás és szervátültetés: uniós együttműködés


Közegészségügy - 22-04-2008 - 16:25
Plenáris ülés
Szervtranszplantáció határok nélkül
Szervtranszplantáció határok nélkül


Uniós együttműködéssel javítanák a képviselők a szervátültetés elérhetőségét, és minden tagállamtól azt kérik, 2010-ig töröljék el azokat a szabályaikat, amelyek szerint csak az adott országban használhatók fel a szervek. Az EP fellépne ugyanakkor a szervkereskedelem és a „szervturizmus” ellen, és szigorú szabályokhoz kötné a pénzügyi ellentételezést.
Saját kezdeményezésű (tehát nem kötelező érvényű) jelentést terjesztett a plenáris ülés elé az EP közegészségügyi szakbizottsága nevében Adamosz Adamou (GUE/NGL, ciprusi). Ezt az Európai Parlament április 22-én, 635 igen, 14 nem, 16 tartózkodó vokssal fogadta el.
 
Az EP jelentése üdvözli, hogy a Bizottság olyan irányelvet fog javasolni, „amely uniós szintű minőségi és biztonsági előírásokat állapít meg a szervek adományozására, beszerzésére, vizsgálatára, megőrzésére, szállítására és elosztására”.
 
A képviselők aggodalmukat fejezik ki, amiért nem áll rendelkezésre elegendő átültethető szerv Európában. A szöveg emlékeztet: az európai várólistákon jelenleg több ezer beteg van, körükben pedig „nagyon jelentős az elhalálozási ráta”.
 
Ne csak a donor országában használhassák fel a szerveket
 
A parlament „meggyőződése, hogy jelentős lehetőség rejlik a szakértelem megosztásában az unió tagállamai között, ami növelheti a donorok arányát és unió-szerte kiegyenlítheti a szervátültetés elérhetőségét”.
 
A képviselők felkérik a tagállamokat, hogy „2010. január előtt szüntessék meg az olyan jogszabályokat, amelyek előírják, hogy a donorok szerveit kizárólag csak egyazon országon belül szabad felhasználni”.
 
Az EP szerint szükségtelen közelíteni egymáshoz az egyes tagországok szervátültetésre vonatkozó jogi szabályozását, ugyanakkor a képviselők felkérik a tagállamokat, „vezessék be jogszabályaikba egy olyan jogi képviselő kinevezésének lehetőségét, aki egy személy halála után dönthet a szervadományozásról”.
 
A képviselők a nemzeti rendszereket kiegészítő „európai donorkártyát” vezetnének be.
 
A szervkereskedelem ellen...
 
A jelentés kiemeli: „biztosítani kell, hogy a szervadományozás továbbra is szigorúan nem kereskedelmi jellegű maradjon”.
 
Az EP biztosítaná, hogy „a szervadományozás önzetlen és önkéntes módon, a donorok és átültetésre várók közötti pénzkifizetés kizárásával, szigorúan csak az adományozáshoz kapcsolódó költségek és a kellemetlenségek ellentételezésére korlátozódó költségtérítés mellett történjen”.
 
A parlament arra kéri a tagállamokat, hogy „amennyiben nemzeti jogszabályaik ilyen adományozást lehetővé tesznek, biztosítsák a befogadóhoz genetikailag vagy érzelmileg nem kötődő, elhunyt és élő donorok névtelenségének megőrzését”. Az EP „sürgeti a tagállamokat, hogy határozzák meg azokat a feltételeket, amelyek mellett pénzügyi ellentételezést lehet nyújtani”.
 
A jelentés szerint kapcsolat van a szervhiány és a szervkereskedelem között, és a szervkereskedelem aláássa a rendszer hitelességét a potenciális önkéntes és fizetség nélkül adományozó donorok előtt. A szervek bármilyen haszonszerzési célú felhasználása etikátlannak minősül, összeegyeztethetetlen a legalapvetőbb emberi értékekkel és az emberi méltóság megsértését jelenti - áll a szövegben.
 
... egyetemes tilalom
 
A képviselők arra kérik az Európai Bizottságot, küzdjön a szerv- és szövetkereskedelem ellen és ennek egyetemes betiltásáért.
 
A jelentés arra is felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek intézkedéseket a „szervturizmus” megakadályozására, „hogy a legszegényebb és legsebezhetőbb donorokat megvédjék attól, hogy a szervkereskedelem áldozataivá váljanak”.
 
A képviselők a büntető törvénykönyvek módosításával is biztosítanák, hogy a szervkereskedelemért felelősöket - adott esetben az ebben közreműködő orvosokat is - vád alá helyezzék.
 
Az EU-ban is probléma
 
A parlament „utal az Európa Tanács és a WHO jelentéseire, amelyekből világosan kiderül, hogy a szervkereskedelem az EU tagállamaiban is létező probléma, és felkéri a Bizottságot és az Europolt, hogy javítsák a szervkereskedelmi ügyek felügyeletét és vonják le a megfelelő következtetéseket”.
 
A parlamenti vitában Hegyi Gyula (szocialista) azt mondta, „indokolatlanul sok ember hal meg, vagy szenved azért, mert nem jut beültethető szervhez időben, pedig sok embernek nem jelentene etikai problémát, hogy halála után felhasználják a szerveit, ha tudna a lehetőségről”.
 
A képviselő szerint fontos lenne, hogy a polgárok tudják, ha nem rendelkeznek szerveik esetleges átültetéséről, akkor ez bizonyos államokban engedélyt, másokban pedig az átültetés tilalmát jelenti. Hegyi üdvözölte, hogy az EP ajánlása szerint egy jogi képviselő a halál után is dönthet a szervek sorsáról, ha az elhunyt külön erről másképp nem rendelkezett. A politikus szerint a leghatározottabban fel kell lépni az illegális szervkereskedelem ellen, amely „egyike a legundorítóbb bűnöknek”.
 
A világon az első szervátültetést a magyar származású Ulmann Imre végezte 1902-ben, Bécsben” - kezdte hozzászólását Olajos Péter (néppárti). A képviselő hozzátette, annak ellenére, hogy nagyjából mind a személyi, mind az eszközi feltételek adottak, a mai napig Bécsben végzik a magyar tüdő-transzplantációkat, pedig ez háromszor annyiba kerül, mint Magyarországon.
 
Olajos szerint transzplantációs koordinátorokat kell kijelölni az európai kórházak intenzív osztályain. „Ezek száma Magyarországon jelenleg nulla, hallottuk, Spanyolországban 156” - mondta a képviselő, hozzátéve, a donorhiány, a hiányos felszereltség, a légi szállítási, valamint a szűkös emberi erőforrás-kapacitás miatt „a szív-átültetések tekintetében hazám Európában az utolsók között szerepel, pedig eredményeink kitűnőek, nemzetközi összehasonlításban is az elvárásnak megfelelnek”.
 

Zsidó szervkereskedő maffiát lepleztek le Ukrajnában - egyből antiszemitizmust kiált az izraeli média


2010, augusztus 9 - 13:28


Az ukrán belügyminisztérium bejelentette, hogy lefüleltek egy szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet Kijevben. A bűnözők a bejelentés szerint interneten toboroztak szervdonorokat, akiknek egy-egy veséért valamivel több mint kétmillió forintnak megfelelő összeget ígértek.
Szervdonorokat toborzó és illegális szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetet leplezett le az ukrán rendőrség - közölte csütörtökön Jurij Kucser, az ukrán belügyminisztérium emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője. Kucser szerint az általa irányított részlegnek az ukrán határőrséggel karöltve nemrég sikerült felszámolnia egy ukrán és izraeli állampolgárokból álló nemzetközi csoportot. A bűnözők a bejelentés szerint huzamos ideig toboroztak és juttattak ki Ukrajnából, Oroszországból, Moldáviából, Fehéroroszországból és Üzbegisztánból szervdonorként szolgáló embereket Azerbajdzsánba és Ecuadorba, hogy ott kivegyék szerveiket, majd főként Izraelben, európai és ázsiai országokban élő tehetős betegekbe ültessék át azokat.
A tizenkét főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a csoportnak az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is - adták hírül csütörtökön ukrán internetes hírportálok. A rendszerint hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét ember foglalkozott Ukrajna több megyéjében, közte Kárpátalján. "Az interneten elhelyezett hirdetésekben 10 ezer dollárt (körülbelül 2,1 millió forintot) ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak" - mondta Kucser, hozzátéve, hogy a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket keresték.
Rendőrségi információk szerint a bűnszövetkezet mintegy három éven át működött, a recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, míg a transzplantációt végző ukrán orvosok markát 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves forgalma mintegy 18 millió dollárt tett ki, a szervezők tiszta nyeresége elérte a 15 millió dollárt Kucser szerint.
Kucser azt is elmondta, hogy a bűnszövetkezet tagjai, akiket a rendőrségi akció során Kijevben vettek őrizetbe, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomása van két Ecuadorban végzett műtétről, és több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki. Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.
Előkerül az antiszemitizmus-kártya
A hírt az izraeli médiában ugyan leközölték, ám a Haaretz című lap internetes kiadásában jellemző módon az "antiszemitizmus" címkével jelölték meg Holott az ukrán hatóságok kifejezetten visszafogottan kezelték az elkövetők zsidó származását, illetve izraeli kötődéseit.
Izraeli szálak világszerte
Izraelt már évtizedek óta vádolják azzal, hogy a nemzetközi illegális szervkereskedelem egyik központja. Palesztin szervezetek többször hívták fel a figyelmet arra a sajátos jelenségre, hogy a zsidó állam katonai hadműveleti során megölt harcosaik holtteste eltűnt, és soha nem került elő.
Legutóbb egy svéd újságíró hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen egy Levy Ichak Rosenbaum nevű brooklyni zsidó üzletember tárgyal egy ügyfelével, akinek egy vesét ajánlj föl 16.000 dollárért. Rosenbaum a beszélgetés során magát egy házasságszerzőhöz hasonlítja, aki megtalálja az "összeillő párokat". A szervkereskedő nem tudta, hogy "ügyfele" valójában inkognitóban dolgozó FBI ügynök, így a következő években a rács mögött keresheti a saját magához illő párt.
szentkoronaradio.com - barikad.hu


Halálbüntetés a szervkereskedőknek


Peking, 2011. február 24.
Egy most tárgyalt törvényjavaslat halálbüntetéssel sújtaná a szervkereskedelmet, amely eddig enyhébb büntetési kategóriába tartozott. ...
◄◄◄
Az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága harmadik olvasatban tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely szervkereskedelem esetén a halálbüntetés kiszabását is lehetővé tenné. A törvényjavaslat az emberöléssel tenné egyenértékűvé azt az elkövetési magatartást, amikor valaki más szervét annak beleegyezése nélkül eltávolítja, mást szervének felajánlására kényszerít, vagy fiatalkorú szervét távolítja el. A kínai Büntető Törvénykönyv (BTK) értelmében az emberölés halálbüntetéssel, életfogytig tartó szabadságvesztéssel vagy legalább 10 évig tartó szabadságvesztés-büntetéssel sújtható.
A jelenleg hatályos BTK szerint a szervkereskedelemben résztvevők mindössze testi sértésért, illetve jogellenes üzleti tevékenységért vonhatók felelősségre. Kína történetének első szervkereskedelemmel kapcsolatos büntetőpere tavaly szeptemberben zajlott le Pekingben, ahol a két elkövetőt négy év szabadságvesztés-büntetésre és fejenként 100 000 yuan pénzbüntetés megfizetésére ítélték jogellenes üzleti tevékenység miatt. (A súlyos testi sértés büntetési tétele ennél lényegesen magasabb, és a BTK maradandó testi károsodás esetén jelenleg is lehetővé tenné akár a halálbüntetés alkalmazását is – a szerk. megjegyzése.)
Kínában évente mintegy 10 000 szervátültetést hajtanak végre, és becslések 1,3 millióra teszik azok számát, akik várólistán vannak. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia szerint a kereslet és a kínálat közötti óriási szakadék miatt az országon belül és kívül virágzik az illegális szervkereskedelem. Gyakran előfordul, hogy a legszegényebbek nevetségesen alacsony összegért hozzájárulnak valamely szervük eltávolításához anélkül, hogy a kapcsolódó kockázatokkal tisztában lennének. Az Akadémia szerint a szervkereskedelem felszámolása érdekében a bűnözőkkel kapcsolatban álló orvosok és kórházak megbüntetése is szükséges lenne.
A kínai BTK folyamatban lévő reformjának fő iránya egyébként a halálbüntetés alkalmazásának visszaszorítása. Az 1979-ben elfogadott BTK alapján 68 különböző bűncselekmény sújtható halálbüntetéssel, a törvényjavaslat ezek számát 55-re mérsékelné. A szigorítás azonban más területekre is kiterjed: a törvényjavaslat súlyosabban rendeli büntetni a mérgező vagy káros élelmiszerek előállítóit, és bűncselekménnyé nyilvánítaná a munkavállalók bérének szándékos visszatartását is. (Szerk.: Bóka János)
Forrás: China Daily


SZERVKERESKEDELEM?

Törvényen kívül helyezték a mesterséges megtermékenyítést
Nemcsak hogy nem támogatja, de egy rendelettel immár akadályozza az állam a terméketlen párok kezelését. Az érintettek koherens szabályozást követelnek
Ion Bazac volt egészségügyi miniszter szeptember 23-án aláírt egy olyan rendeletet, amely törvényen kívül helyezi az ellenszolgáltatás fejében elvégzett mesterséges megtermékenyítést vagy lombikbébi-kezelést, mivel az az emberi sejtekkel és szövetekkel való kereskedelem besorolása alá esik.

A rendelet, amelyet a miniszter közvetlenül lemondása előtt hagyott jóvá, tulajdonképpen visszavonja a szervátültetést szabályozó törvény azon passzusát, amely engedélyezi az állami kórházaknak és magánklinikáknak, hogy lombikbébi-kezelést vagy mesterséges megtermékenyítést végezzenek, amelyért a kliens fizet.

Az Országos Transzplantációs Ügynökség illetékesei a rendeletről – amely szeptember 29-én lépett életbe azzal, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben – egy jogásztól értesültek. A jogszabályt a szakemberek sem ismerik; a Mediafax hírügynökség által megkeresett, mesterséges megtermékenyítést végző klinikák zöme nem tudott róla.
Hormoninjekció
forrás: www.flickr.com
aaocarroll fotója


A szakorvosok abszurdnak nevezték a miniszteri rendeletet, hiszen azon a párok számára, akiknek nem lehet gyermekük, ez az egyetlen módszer, hogy saját utódjuk legyen.

A rendelet értelmében azonban akik szeptember 29. után ellenőrzött megtermékenyítési procedúrát végeznek el az ezt kérő páciensen,


három és tíz év közötti börtönbüntetésre 

számíthatnak, mert tevékenységük illegálisnak minősül, akárcsak mindenfajta szerv-, szövet- vagy sejtkereskedelem.

Az egészségügyi minisztérium a szervátültetéssel foglalkozó állami szervtől szakvéleményt kért arra vonatkozóan, hogyan lehetne a jogszabályt módosítani anélkül, hogy a transzplantációs törvényt ne kelljen hatályon kívül helyezni.

Az Országos Transzplantációs Ügynökség szerint két lehetőség van: vagy hatályon kívül helyezik a szóban forgó miniszteri rendeletet, vagy a visszavont passzushoz hasonló tartalmú bekezdéssel egészítik ki az illető, 96-os számú, 2006-ban kiadott törvényt, amely engedélyezné, hogy a kórházaknak és klinikáknak profitjuk származzon a szerv-, szövet- és sejtkereskedelemből, ha ezt a minisztérium és maga az ügynökség jóváhagyja.
Orvosi források szerint egyébként a rendelet a bukarestiSabyc klinika körüli botrány következményeként született. A klinika – amelynek a működési engedélye körül is gondok voltak, 2006 után nem is folytathatta volna a tevékenységét – vezetői és orvosai ellen idén nyáron emeltek vádat szervezett petesejt-kereskedelem miatt. Kiderült,


700-1000 lejt fizettek fiatal, kis jövedelmű nőknek 

annak fejében, hogy petesejtet adjanak a klinikának, ugyanakkor arra biztatták őket, hogy részesedés fejében toborozzanak minél több, 30 évesnél fiatalabb nőt, akik megfelelő petesejt-donorok lehetnek. Minden újabb donorért 100 dolláros jutalmat kínáltak a toborzóknak.

A nők egyébként több alkalommal is "adományoztak" petesejtet a klinikának. A bukaresti bíróság szerint a petesejttel való üzletelés illegális, a nők kihasználásának egy újabb formája, ugyanakkor etikai normákba is ütközik, hiszen a más-más terméketlen nő méhébe ültetett, de “ugyanattól a donortól származó, megtermékenyített petesejtekből olyan gyerekek születnek, akik genetikai szempontból testvérek”. 

Kevés a donor, virágzik a feketepiac

Míg a spermabankokban állandóan érkeznek újabb donorok, petesejtet kevés nő adományoz még azokban az országokban is, ahol erre átfogó törvényi szabályozás létezik, amely kitér a kapható ellenszolgáltatás mértékére is. Ennek oka, hogy a procedúra bonyolultabb és veszélyes is lehet. Mivel kevés a donor, virágzik a feketepiac, és a pénzszűkében lévő nők sokszor hirdetéseken keresztül ajánlják fel petesejtjüket a gyermekteleneknek. Pedig az egyik legfontosabb elv az, hogy a donornak anonimnak kell maradnia.

Egyes országokban kötelező érvényű szabályozás van érvényben az emberi szaporítósejtek adományozására vonatkozóan, amely jellegzetesen magában foglalja a diszkréciót, anonimitást és a díjazás tilalmát.

Az EU- tagországok 25%-a tiltja a petesejt-adományozást, a többi állam pedig vagy engedélyezi az ilyen jellegű szolgáltatásokat, vagy nem szabályozza a sejtadományozás ezen területét. A legtöbb ország ellenőrzi a humán szaporítósejtek importját és exportját. Miközben egyes országok (így pl. Ausztria, Olaszország, Norvégia és Szlovénia) tiltják az emberi sejtek bármilyen exportját és importját, más államok engedélyezik az ilyen jellegű tevékenységet, vagy kizárják az embriók és meg nem termékenyített petesejtek exportját. Több EU- tagállam már szabályozást hozott a sejtdonorok beleegyezésére és kompenzációjára vonatkozóan.

Miközben néhány állam szigorúan tilt bizonyos beavatkozásokat, így pl. petesejt-adományozást és az embriókkal történő kutatást, mások a kezelések széles körét engedélyezik, de előzetes beleegyezést igényelnek. Néhány ország teljes mértékben az orvos és a beteg diszkréciójára bízza a döntést, minimális kormányzati felügyelettel. (forrás: 
eski.hu)





Az utóbbi két évben Romániában több mint hatezer lombikbébi jött világra az Országos Transzplantációs Ügynökség adatai szerint. Egész pontosan 6363 esetben ültettek be embriót terméketlen nők méhébe, ám vannak esetek, amikor a befogadó szervezet kilöki az embriót, magyarázta a Mediafax hírügynökségnek egy embriológus.

Az 
SOS Infertilitatea egyesület, amely a terméketlenségproblémával küzdő személyek érdekképviseletét látja el, tüntetni fog a Bazac-féle rendelet mielőbbi visszavonásáért. A szervezet kampányt indított “A terméketlenség betegség. A gyermekáldás nem szabadna luxus legyen” mottóval.
Koherens törvényi szabályozást követelnek, 

illetve olyan közpolitikát, amely biztosítja a terméketlen párok jogát a terméketlenség elleni programokban való részvételhez.

Közleményükben felhívják a figyelmet arra, hogy az Európai Unió legtöbb országában koherens közpolitikai koncepciók léteznek a terméketlenség leküzdésére, a kezeléseket pedig az egészségügyi biztosítások költségvetéséből fedezik.

Ezzel szemben Romániában az állam nemcsak hogy nem támogatja semmiféle módon a terméketlen párokat, de akadályozza is őket abban, hogy hozzáférjenek a kezeléshez. Az SOS Infertilitatea ugyanakkor elítéli az egyes klinikákon folyó illegális petesejt-kereskedelmet, és ismét azt hangsúlyozza: ezek az esetek is csak azt bizonyítják, mekkora szükség lenne Romániában egy átfogó törvényre erről a kényes területről.

Az egyesület szerint ha nem vonják vissza a rendeletet, a gyermeket vállaló párok külföldre mennek majd kezelésre. Magyarország példáját hozzák fel, ahol a párok ötszöri alkalommal próbálkozhatnak ingyenesen a mesterséges megtermékenyítéssel, és hangsúlyozzák, ha a minisztérium nem tér jobb belátásra, a romániai párok pénze külföldi klinikák profitját fogja növelni.

Az Európai Parlament 2008-ban elfogadott egy olyan határozatot, amely kimondja: a terméketlenség az
Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elismert betegségforma, amelynek káros következményei lehetnek, mint például a depresszió. Az EP hangsúlyozta, a párok 15 százalékának nem lehet gyermeke, és a tendencia nő, ezért a tagállamokat felszólítja, biztosítsák minden pár univerzális jogát a terméketlenség kezeléséhez való hozzáféréshez.Forrás: Mediafax


Újabb zsidó szervkereskedő maffia bukott 

le

A romániai, az USA-béli, s a Haitin történt talmudi bűnesetek után most Ukrajnában leplezték le az illegális zsidó szervkereskedő maffia egyik ágát.



Az ukrán belügyminisztérium cyberbűnözés és emberkereskedelem elleni ügyosztályának vezetője, Jurij Kucser csütörtökön jelentette be a botrányos eset leleplezését, kijevi sajtótájékoztatóján. Az ukrán-izraeli "közös vállalkozás Ukrajnából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Moldáviából, és Üzbegisztánból toborzott szervdonorként szolgáló személyeket, majd Azerbajdzsánba és Ecuadorba küldték őket szervkivételre. Végül a szerveket főleg Izraelbe juttatták, de gazdag európai és ázsiai pácienseknek (recipiensek) is adtak el belőlük, átültetve beléjük. (Feltehető, hogy elsősorban szintén zsidó származásúak voltak a "rászorulók".)
Mint közölték, a 12 főből álló bűnszövetkezet irányítója egy izraeli állampolgár volt. Tagja volt a maffiának az ismert ukrán Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézet négy magas képesítésű sebésze is. Az általában hátrányos szociális helyzetű szervdonorok toborzásával hét személy foglalkozott Ukrajna több megyéjében, többek közt Kárpátalján.
Az interneten megjelenő hirdetésekben 10 ezer dollárt ígértek egy-egy veséért a potenciális donoroknak; a szervkereskedők leginkább a 18 és 25 év közötti, jó egészségi állapotban lévő nőket részesítették előnyben. A rendőrség információi szerint a bűnszövetkezet csaknem három éven át működött. A recipiensek az ügylet lebonyolítóinak egy-egy átültetett vese után 100-200 ezer dollárt fizettek, a transzplantációt végző ukrán orvosok markát pedig 15-20 ezer dollár ütötte. A szervkereskedelmi tevékenység éves "forgalma" mintegy 18 millió dollárra rúgott, a szervezők "tiszta" nyeresége meghaladta a 15 millió dollárt. Kucser azt is elmondta, hogy a maffia tagjai, akikre egy rendőrségi akció során Kijevben csaptak le, körülbelül 40 millió dollárt kerestek az üzleten. Mint közölte, a donorok szerveinek kivételét az esetek többségében azerbajdzsáni magánklinikákon végezték, de a hatóságnak tudomására jutott két Ecuadorban végzett műtét is, valamint több olyan eset ismert, amikor a veséket a Salimov nevét viselő intézetben operálták ki. Hozzátette: az ügyben folyik a nyomozás, de a bűnszövetkezet négy aktív tagját már letartóztatták és megindították ellenük a büntető eljárást.

Amit nem értünk: ha a Talmud szerint a gojok állatok, akkor a goj szervek hogy nem szentségtelenítik meg a zsidó páciensek testét?!
Tarnóczy Szabolcs – Kuruc.info


Oroszország vizsgálatot kér a koszovói 

szervkereskedelem ügyében

Orosz áldozatok is voltak?
h i r d e t é s 
A magyar nyelvű sajtóban elsőként számoltunk be Carla Del Ponte hágai főügyész
egyre 
nagyobb botrányt kavaró
könyvéről
, amelyben a szerző azzal vádolja a koszovói albán vezetőket és az
UCSK-t, hogy illegális szervkereskedelemmel foglalkoztak (a szerveket főként
szerb foglyokból operálták ki).



Az Európa Tanácsban lévő orosz
delegáció kérni fogja az ügy kivizsgálását – jelentette ki Konsztanytin
Koszacsov, az orosz delegáció vezetője. Az orosz vizsgálati kérelem alapja az,
hogy Del Ponte írása szerint orosz és más szláv országokból származó nők is az
UCSK szervkereskedelmének áldozataivá váltak.
Carla Del Ponte szerint az UCSK
orvosai először az áldozatok egyik veséjét operálták ki, majd a foglyok likvidálása
után egyéb hasznosítható szerveiket adták el. A szerveket külföldön adták el,
fizetőképes pácienseknek.
(kp.ru)


Tizenöt évet is kaphat az izraeli szervkereskedő


2011, november 2 - 10:05
Levy Izhak Rosenbaumot két évvel ezelőtt tartóztatták le egy nagy szervkereskedő-szervezet felszámolásakor. Azzal vádolják, hogy legalább három vesét csempészett Izraelből New Yorkba. Tizenöt év börtönt és több százezer dollár bírságot is kaphat.
Levy Izhak RosenbaumTízezer dollárért (2 millió forint) vett, és legalább százhúszezerért adott el (25 millió forint) emberi veséket a 60 éves, 2009-ben letartóztatott Levy Izhak Rosenbaum, akit azzal vádolnak, hogy tagja volt egy nemzetközi szervkereskedő-szervezetnek - írja a Daily Mail. Rosenbaumot azután tartóztatták le, hogy 2009-ben sikerült felderíteni a New Jersey-i bandát. Rosenbaum a vádak szerint legalább három alkalommal csempészett emberi veséket Izraelből az Egyesült Államokba, ahol a legmenőbb kórházak tapasztalt transzplantációs orvosai ültették be azokat.
A férfi letartóztatása kisebb diplomáciai bonyodalmat is okozott 2009-ben egy svéd lapnak köszönhetően. A lapban közöltek egy cikket, amiben arról számoltak be, hogy izraeliek a szerveik miatt rabolnak el palesztinokat, majd a családok úgy kapják vissza a holttesteket, hogy hiányoznak a szerveik. Ezek között a nem teljesen ellenőrzött történetek és a New Jersey-i letartóztatások között vont párhuzamot a svéd lap, jól meg is kapta, hogy antiszemita.
Rosenbaumot néhány lehallgatott telefonbeszélgetés után kapták el, amelyekben arról beszélt, hogy mennyi szervet csempészett már keresztül az országokon. Tárgyalása most kezdődött, ha elítélik, akkor maximum 15 év börtönt kaphat, valamint 250 ezer dollár (52 millió forint) bírság megfizetésére kötelezhetik.
Rosenbaum vállalja tetteit, így beleegyezett abba - valószínűleg egy enyhébb ítéletben bízva -, hogy megválik attól a 420 ezer dollárnyi (kb. 88 millió forint) ingatlantól, amihez a szervkereskedelemnek köszönhetően jutott. A férfi tagja volt a brooklyni ortodox zsidó közösségnek, rendszeres látogatója volt a zsinagógának. Szomszédainak azt mondta, az építőiparban dolgozik.
Az eset érdekessége még, hogy Izraelből csempészték a szerveket. A leggyakoribb, hogy Oroszországból, Moldovából és Romániából csempésznek szerveket, azokból az országokból, ahol nagy és teljesen elkeseredett szegényréteg van. Az izraeli szervkereskedelem is népszerű volt egy ideig, de nem azért, mert annyira olcsón lehetne szervekhez jutni, hanem azért, mert az izraeli törvények viszonylag lazán kezelték ezt a kérdést. 2008-ig egyáltalán nem volt a szervkereskedelmet szabályozó törvényük, így Rosenbaumék viszonylag szabadon garázdálkodhattak. 2008-ban viszont hoztak két törvényt is, ami az egész kérdéskört tisztázza a szervdonorságtól a bűncselekményeknek minősülő tevékenységekig.
velvet.hu - barikad.hu


Illegális szervkereskedelem Lengyelországban

Illegális szervkereskedelem Lengyelországban

Illegális szervkereskedelemmel vádoltak meg Lengyelországban 23 embert, akik saját szerveiket, főleg veséjüket interneten akarták értékesíteni.

Mariusz Sokolowski, az országos rendőrkapitányság szóvivője a PAP lengyel hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az akcióban az ország 80 rendőrparancsnokságának kiberbűnözéssel és emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői vettek részt.
A széles körű akció keretében összesen 250 internetes hirdetést ellenőriztek, és 105 személyt hallgattak ki. Közülük 23 személy ellen vádat emeltek, további 66 ember ügyében a bizonyítékként lefoglalt számítógépek átvizsgálása után döntenek
A rendőrség adatai szerint a hirdetők 95 százaléka saját veséjével kereskedett, néhányan májlebenyt vagy csontvelőt próbáltak eladni, de állítólag egyszer sem került sor átültetésre.
A lengyel törvény a szervek és szövetek eltávolítását szabályozó törvények megszegésén kívül a szervkereskedelemre vonatkozó hirdetéseket is tiltja. Ez utóbbiért akár egy év börtönbüntetés is kiszabható.


Virágzik

az illegális szervkereskedelem Európában




3bscientific.hu

Virágzik az illegális szervkereskedelem Európában, ahol a válság miatt elszegényedett emberek közül egyre többen próbálnak testrészeik áruba bocsájtásával pénzhez jutni - írta pénteken internetes hírportálján a The New York Times amerikai lap.
Szakértők szerint az európai pénzügyi válság közepette a szervkereskedelem feketepiaca a válság sújtotta európai országok - elsősorban Görögország, Spanyolország és Olaszország - és elszegényedő szomszédságuk, például Szerbia és a Balkán - felé terjeszkedik. Míg korábban a szervkereskedelem "tradicionális" forrásországai Kína, India, Brazília és a Fülöp-szigetek voltak, addig ma már Európában is egyre több kétségbeesett szegény próbál veséje, tüdeje, csontvelője vagy szaruhártyája eladásával pénzt szerezni.
Spanyolországban, Olaszországban és Oroszországban hirdetések tucatjai jelentek meg az interneten, amelyek vesétől kezdve, a hajon át, a spermán keresztül, egészen az anyatejig emberi "termékek" teljes tárházát kínálják eladásra. Egy tüdő ára például akár a 250 ezer eurót is elérheti. A jelenség még az Egyesült Államokat sem kerülte el, ahol szakértők szerint a közelmúltban számos szegény, letelepedési papírokkal nem rendelkező bevándorló próbálta értékesíteni a veséjét a Craigslist elnevezésű internetes oldalon és az ahhoz hasonló online piactereken - írta a lap.
Görögországban a közelmúltban egy 46 éves üzletember azt nyilatkozta, hogy csak egyik veséjének eladásával tudja megakadályozni, hogy családja az utcára kerüljön. A kiválasztószervéért 100 ezer eurót remélő férfi azt is hozzátette, még egy magándetektívet is felbérelt, hogy vevőt találjon. Habár a szervkereskedelem világszerte illegális és börtönnel sújtandó, ez keveseket érdekel, amikor a - pénzügyi vagy fizikai - túlélésről van szó. 
"A gazdasági világválságnak köszönhetően a szervkereskedelem növekvő iparág - mondta Jonathan Ratel, az Európai Unió koszovói különleges ügyésze, aki jelenleg hét emberrel szemben vezet eljárást szervkereskedelem miatt. "A szervezett bűnözői csoportok kizsákmányolják a sebezhetőket az ellátási lánc mindkét oldalán: a krónikus szegénységtől szenvedő embereket és az elkeseredett és gazdag pácienseket, akik bármit megtennének a túlélésért" - mondta. A betegek és az elszegényedett donorok általában az interneten keresztül vagy közvetítők segítségével találnak egymásra. 
A közvetítők egy veséért akár százezer eurós árat is kérnek - az átültetés és az utazás költségein felül. Ugyanakkor Ratel állítása szerint a donorok sokszor fizetség nélkül maradnak.
Habár megbízható statisztikák nem állnak rendelkezésre, az Organ Watch kaliforniai emberi jogi civil szervezet szerint évente körülbelül 15-20 ezer vesét értékesítenek illegálisan a világon. Az ENSZ becslései szerint a veseátültetések öt-tíz százaléka illegális kereskedelem eredménye. Nancy Scheper-Hughes, az Organs Watch vezetője szerint az európai állapotok a Szovjetunió összeomlása utáni időszakra emlékeztetnek, amikor a krónikus munkanélküliség miatt emberek tömegei akartak szerveik eladásával pénzt szerezni - s ezzel párhuzamosan számos szervezett bűnözői csoport várta, hogy kihasználja őket.
Ratel szerint a közelmúltig Törökország volt az európai szervkereskedelem elsőszámú "elosztóközpontja", ahova a "szervturisták" döntően az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Izraelből, Olaszországból és Németországból érkeztek. Állítása szerint a legnépszerűbb szervkereskedelemre szakosodott internetes oldalak többsége oroszországi bejegyzésű.  
"Amikor ételt kell tenned az asztalra, egy vese eladása nem is tűnik akkora áldozatnak" - kommentálta helyzetét egy kétgyermekes szerb férfi a New York Times-nak, aki munkája elvesztése óta már a villanyszámlát sem tudja kifizetni. Most arra vár, hogy találjon valakit, aki hajlandó 30 ezer eurót adni az egyik veséjéért.


Világszerte terjed az illegális szervkereskedelem




2012-06-28 10:40:46
hírek • MTI

























Szervkereskedő bandát fogtak el Ukrajnában


Egy tízéves utcagyereket akart szervdonorként eladni egy kelet-ukrajnai bűnszövetkezet, de az „üzletet" az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) meghiúsította.
A Donyeck megyében leleplezett bűncselekmény az első olyan eset Ukrajnában, amely bizonyíthatóan összefüggésbe hozható illegális szervkereskedelemmel. A tettet elkövető háromtagú banda potenciális áldozatát, egy gyermekotthonból megszökött kisfiút Szlavjanszk város vasúti pályaudvarán csalta kelepcébe azzal az ígérettel, hogy jó nevű sportiskolában helyezik el, ahol válogatott labdarúgót nevelnek belőle - írta csütörtökön a kijevi Blik című napilap internetes kiadása.

A cikk szerint a bűnszövetkezet tagjai a csavargó gyerekkel elhitették, hogy a sportiskolába csak alapos egészségügyi vizsgálat után kerülhet be. Ezt követően a kisfiú szervezetét teljes körűen kivizsgáltatták Kramatorszk város különböző klinikáin. A kifogástalan leletekről szóló igazolások birtokában, amelyeket az SZBU nyomozói megtaláltak, a bűnszövetkezet feje 60 ezer euróért kezdte árusítani a gyermeket mint multiszervdonort. A magukat potenciális vásárlókként kiadó titkosszolgálati munkatársakkal folytatott alkudozás során a bandavezér 25 ezer eurót elengedett az árból.

Az „áru" átadása Kramatorszk külterületén történt, ahol a bűnszervezet főnöke a pénz átvétele után a vevő autójában hagyta a gyereket. Amikor elindult a saját gépkocsija felé, lecsapott rá az Alfa kommandó egysége.

Marina Osztapenko, az SZBU sajtószóvivői irodájának vezetője a kijevi lapnak elmondta, hogy a szervkereskedelemmel gyanúsított bandatagok mindegyike előzetes letartóztatásban van, a kiszabadított kisfiút pedig megbízható védelem alá helyezték.

Szervekkel kereskedtek a háború idején

Elrabolt Koszovói albánok szerveit távolították el és adták el Oroszországba a szerbek - állította hétfőn több koszovói albán elektronikus és írott médium.
Erős a gyanú, hogy 1998-1999-ben, a koszovói háború idején a szerbek megölt albánok szerveivel kereskedtek Makedónián keresztül - közölte például a Kosovo Sot című újság.

A Szkopjéban megjelenő, Lajm című albán lap azt írta, hogy a szerbek Macedónián és Bulgárián keresztül értékesítették az emberi szerveket, s azt is hozzátette, hogy a tíz évvel ezelőtti háború idején "sok orosz orvos jelenlétét észlelték Makedóniában".

Bruno Vekaricnak, a háborús bűnösök üldözésére létrehozott szerb különleges ügyészség szóvivőjének értékelése szerint az albán állítások politikai reakciót jelentenek az eltűnt szerbek szerveivel való kereskedés ügyében indított vizsgálatokra. Mint mondta, nyilván sokakat nyugtalanít az a vizsgálat, amelyet a szerb ügyészség és a nemzetközi közösség indított az eltűnt szerbek szerveivel való kereskedés ügyében.
A Vekaric által említett vizsgálatnak kezdetei hosszú időre nyúlnak vissza. A délszláv háborúk bűnöseit üldöző hágai Nemzetközi Törvényszék már évekkel ezelőtt vizsgálatot kezdett, mert olyan információk birtokába jutott, amelyek szerint a koszovói albánok sok szerbet elraboltak, Észak-Albániába vittek, ahol létfontosságú szerveiket kioperálták, hogy értékesíthessék őket a nemzetközi szervkereskedelmi piacon, majd végeztek velük.

A Carla Del Ponte főügyész elrendelte vizsgálat során kerültek is elő nyomok, megtalálták a titkos operációknak állítólag otthont adó, Sárga Ház néven emlegetett épületet is, de a bizonyítékok nem voltak elegendőek a perindításhoz. A nyomozás azonban még mindig tart, részt vesz benne Dick Marty, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének megbízottja is, aki március végén utazik Belgrádba, hogy tárgyaljon az ottani illetékesekkel.

A nemzetközi vöröskereszt 1900 olyan eltűnt koszovóit tart nyilván, akiről máig nem tudni, mi történt vele, s ezeknek a többsége albán.
Romok koszovóban, 1998-ból


Szerb civilek szerveit árulták? - tömegsírok Albániában



Albánia - Tömegsírokra bukkantak ENSZ megfigyelők Albániában - írja a Blic.rs. Az ENSZ munkatársai a lap értesülései szerint jelentésükben tesznek említést a tömegsírokról.

A szóban forgó jelentést egyébként hivatalosan még nem bocsátották a szerb hatóságok rendelkezésére, bár többször kérték az ENSZ-től. Egyes részleteihez "nem hivatalos úton" jutott a szerb ügyészség - írja a lap.

A gyanú szerint a sírokban szerbek, romák, és "nem lojális albánok" nyugszanak, akiket a Koszovói Felszabadítási Hadsereg hurcolt Albániába. Az áldozatok később a burelji pszichiátriára kerültek, ahol bizonyos belső szerveiket eltávolították, hogy túladjanak rajtuk.

A szerb ügyészség korábban azt állította többek között Sali Berisha albán miniszterelnökről, hogy a közelmúltban Hágában felmenetett UCK vezérrel, Ramus Hardinajjal, összejátszva részt vett a Koszovó és Metóhia területén elfogott civilek szerveinek értékesítésében.

Százak tűntek el

Burelj város közelében lévő kórházba - azt gyanítják - az UCK rendszeresen szállította az emberanyagot Koszovó és Metóhia területéről, illetve Burelj térségében létesített táborokból és börtönökből. Néhányukat alagút köti össze a kórházzal. A kilencvenes évek végén több száz koszovói szerb tűnt el nyomtalanul a tartomány albánok ellenőrizte részeiről. Közülük szinte soha senki nem került elő.


Vladimir Vukcsevics háborús bűnökkel foglalkozó szerb ügyész
- kezében a szervkereskedelem-ügy egyik aktája. Fotó: AP

Hihetetlen, de igaz?
Legalábbis egyre több csontváz dől ki a szekrényből. Egyre biztosabb, hogy végül igaznak bizonyulnak a vádak, és bebizonyosodik, hogy valóban civilek szerveivel kereskedtek a koszovói albán fegyveres erők miután a NATO visszafoglalta nekik tartományukat.


Az eltűntek fotóival tüntetnek Belgrádban a rokonok.
Fotó: AP

Több száz szerb civil eltűnését jelezték a hatóságoknak az 1999-es NATO akció után. Ezekről a gyanús eltűnésekről egyébként 
Carla del Ponte, a volt hágai főügyész, is említést tesz könyvében (The Hunt: War Criminals And Me), amelyre a szerb küldöttség gyakran hivatkozott korábban is, amikor a nemzetközi nyilvánosság elé vitte az ügyet, de Crala del Ponte feltételezéseit nem mindig találták eléggé megalapozottnak az EU-ban és az ENSZ-ben. Az albánok pedig visszautasítják a vádakat.

Bár kezdetben sok kétely övezte az albán szervkereskedelem körül kialakult vitát, és vádaskodásokat egyre magasabb szintekről érkeznek visszaigazolások.

Jose Pablo Barajbar
Jose Pablo Barajbar - az eltűnt személyekkel foglalkozó ENSZ-iroda vezetője - szerint a feltételezéseket, melyek szerint romákat és szerbeket hurcoltak Albániába a koszovói konfliktus alatt, és után - sokáig elvetették, pedig később igaznak bizonyultak.

Mit gondol, léteznek-e bizonyítékok, amelyek alátámasztják a szervezett szervkereskedelem vádját - kérdezte tőle az AFP. „Azt mondanám, hogy valószínű, de legalábbis elképzelhető" - idézi Jose Pablo Barajbar válaszát a Blic.






Zsidó volt a koszovói szervkereskedő banda 


feje*GOJ MINT VÁGOÁLLAT *






Zsidó volt a koszovói szervkereskedő banda feje - legalább 30 szerencsétlent nyomorított meg


Izraelben letartóztattak egy férfit, akit a koszovói rendőrség már évek óta köröz, mert feltételezi, hogy egy koszovói illegális szervkereskedő hálózat vezetője - közölte pénteken Jonathan Rafael, az EU koszovói rendőri és igazságügyi missziója, az EULEX ügyésze. Móse Harelt szervkereskedelem és más bűncselekmények vádjával vették őrizetbe.
A pristinai hatóságok feltételezik, hogy ő a vezetője annak a szervezetnek, amely 2008-ban az egyik pristinai kórházban legalább harminc illegális veseátültetést hajtott végre. A donorok szegény kelet-európai és közép-ázsiai országokból érkeztek, s 15 ezer eurót ígértek nekik szerveikért. Hét ember ellen már vádat emeltek az ügyben. Móse Harelt is őrizetbe vették 2008-ban Pristinában, de miután az őrizetét megszüntették, elhagyta Koszovót.


Az izraeli rendőrség szóvivője, Micky Rosenfeld még szerdán közölte: az elmúlt hetekben tíz izraelit vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy részt vettek szervkereskedelemben. A szóvivő akkor úgy nyilatkozott, hogy nemzetközi szervcsempészetet folytattak, de nem említette, mely országokat érintette a bűnszövetkezet tevékenysége.
(MTI)
kuruc
21,5 milliót keresett minden veseátültetésen 

egy zsidó és török bűntársa
Illegális szervkereskedelem, emberkereskedelem és szervezett bűnözés miatt emelt vádat egy török és egy izraeli állampolgár ellen az Európai Unió koszovói rendőri és igazságügyi missziójának (EULEX) ügyésze. A két férfi szökésben van, az Interpol keresi őket.


Illusztráció - egy korábbi ügy főszereplője

Irina Gudeljevics, a misszió szóvivője közölte hétfőn, hogy a török Yusuf Sonmez és az izraeli Mose Harel ellen vádat emeltek emberkereskedelem, szervezett bűnözés és törvénytelen orvosi tevékenység végzése miatt.





vád szerint Harel kapcsolatba lépett veseátültetésre váró emberekkel, és a pristinai Medicus klinikára hozott szegény országokból szervdonorokat veseátültetésre. A műtéteket feltehetőleg a Koszovóban "török Frankensteinként" emlegetett Yusuf Sonmez végezte. Sonmez és Harel szökésben van, mindkettőjüket körözi az Interpol.
Korábban ugyanebben az ügyben az EULEX-ügyészség hét koszovói ellen is vádat emelt, köztük a klinika vezetője, Lufti Dervishi neves urológus, illetve az egészségügyi minisztérium egyik tisztviselője ellen.
Az ügy az után került a hatóságok látókörébe, hogy a pristinai repülőtéren rosszul lett egy török férfi, akinek egyik veséjét előzőleg a klinikán átültették egy izraeli férfi szervezetébe. A nyomozás során kiderült, hogy a szervkereskedelem áldozatainak - a donoroknak - 20 ezer dollárt (több mint 3 és fél millió forintot) ígértek a veséjükért, a betegeknek pedig 80-100 ezer eurót kellett fizetniük (nagyjából 25 millió forint). A donorokat kelet-európai és közép-ázsiai országok szegényei közül toborozták
.
Az EULEX márciusban, néhány héttel az után erősítette meg az első vádemeléseket, hogy az Európa Tanács elfogadta Dick Marty svájci szenátor jelentését, amely szervkereskedelemmel és szervezett bűnözéssel hozta összefüggésbe Hashim Thaci koszovói kormányfőt és a koszovói albánok egykori gerillahadseregének, a Koszovói Felszabadítási Hadseregnek (UCK) több más volt vezetőjét. Ezt a tevékenységet állítólag a szerb fegyveres erőkkel vívott, 1998-1999-es fegyveres konfliktus alatt és után végezték.
(MTI)
KURUC


Szerb médiakampány a tiltott szervkereskedelem ürügyén

   



Sali Berisha albán kormányfő (TASR/AP-felvétel)
ÖSSZEFOGLALÓ
Belgrád/Pristina. Hatalmas médiakampányt és diplomáciai offenzívát indított Szerbia már nemcsak Hasim Thaci koszovói albán, hanem Sali Berisha albán kormányfő ellen is. Az érem egyik oldala: ha tényleg folyt illegális szervkereskedelem és történtek gyilkosságok, akkor ezeket ki kell vizsgálni, a bűnösöket meg kell büntetni. Az érem másik oldala: Szerbiának egy ENSZ-döntés értelmében is tárgyalnia kell Koszovóval, amelyre Belgrád így is nyomást akar gyakorolni. Továbbá az a gyanú is megalapozott, hogy a szerbek feledtetni szeretnék a világgal és főleg az EU-val: a balkáni háborúk kirobbantásáért ők a felelősek, a legnagyobb háborús bűnöket ők követték el. Dick Marty, az Európa Tanács jelentéstevője a közelmúltban Thacit gyanúsította meg azzal, hogy ő állt a maffiaszerű, szervkereskedéssel foglalkozó hálózat mögött. Szerbia rögtön nemzetközi vizsgálatot követelt. Belrád most már lincselésre való felbujtással is megvádolta Thacit. A koszovói kormányfő ugyanis, aki tagadja a vádakat, a Klan TV-nek azt nyilatkozta: hamarosan közzéteszi azoknak az albánoknak a névsorát, akik segítettek a Dick Marty-féle hazug jelentés elkészítésében. Belgrád szerint Thaci ezzel a nyilatkozattal arra szólított fel, hogy öljék meg a tanúkat.
A héten a háborús bűncselekményekben illetékes belgrádi ügyészség közleményben állította: Berisha albán kormányfő – akkor még albán ellenzéki politikusként – az 1998–99-es koszovói háború idején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik legfőbb fegyverszállítója volt. A Politika szerb lap szerint a fegyvereket annak idején Berisha észak-albániai házában adták át az UCK embereinek. A lap azt is állította, Berisha 2008-ban – már miniszterelnökként – utasította az ország biztonsági szolgálatait mindazoknak a dokumentumoknak a megsemmisítésére, amelyek utalásokat tartalmaznak a Koszovóban foglyul ejtett nem albán nemzetiségű személyek Albániába történő szállítására, illetve a szervkereskedelemmel kapcsolatos meggyilkolásukra. Szerbia szerint 1999-ben és 2000-ben 400 szerb fogoly és 100 további nem albán nemzetiségű koszovói lakos került a szervkereskedők karmai közé. A vád lényegében az, hogy ezeknek az embereknek kivették a szerveit, majd megölték őket.
Berisha a napokban bejelentette: meghívják az EU koszovói rendőri és igazságügyi misszióját (EULEX) és a hágai törvényszéket, hogy vizsgálják ki az állítólagos szervkereskedelem albániai vonatkozásait. Teljes együttműködést is ígért a nemzetközi vizsgálathoz. (-nák)

Letartóztatták a koszovói szervkereskedelem szervezőjét


Pet, 05/25/2012 - 16:52 -- MRS

h


Izraelben elfogták Moshe Harelt, akit a koszovói szervkereskedelem megszervezésével gyanúsítanak, jelentette be Jonathan Ratel, az Európai Unió különleges ügyésze. A kapott értesülés szerint Harelt szervkereskedelem és más, ezzel kapcsolatban levő bűncselekmények miatt tartóztatták le, és most az izraeli hatóságok megerősítésére várunk, részletezte Ratel úr a France Press Hírügynökségnek. Ez a letartóztatás fordulópontot jelenthet annak a hét személynek az ügyében, akiket szervkereskedelemmel, valamint a prishtinai Medicus Klinikán 2008-ban való illegális szervátültetésekkel vádolnak. Harelt 2008-ban Prishtinában le is tartóztatták, ám azonnal elszökött Koszovóból, mihelyt szabadlábra helyzeték. A vádirat szerint a prishtinai klinikán 2008-ban 30 jogtalan szerveltávolítás és szervátültetés történt. Az ügyet az EULEX csapata vezeti, amelyet azért alakítottak, hogy segítségére legyen a helyi igazságügyi szerveknek.

Rabbikat is gyanúsítanak az amerikai korrupciós botrányban


2011.02.25 | 
Több mint negyven embert, köztük politikusokat, tisztviselőket és rabbikat is, őrizetbe vettek az amerikai hatóságok, amelyek állítják, hogy egy szövevényes korrupciós hálózatot lepleztek le. A gyanúsítások között szerepel korrupció, pénzmosás és illegális szervkereskedelem is. Az egyik FBI-ügynök szerint ez az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb korrupciós ügye.


 Ralph J. Marra államügyész bejelenti a korrupciós ügyet
Testrészekkel való illegális kereskedelem, titkos megbeszélések étkezőkben, parkolókban, kazánházakban, ideges viccek egy férfiról, akiről  kiderült, hogy szövetségi informátor, és nagy köteg pénzek gabonapelyhes dobozokban továbbítva. A New York Times így jellemzi tömören a New Jersey államban kipattant hatalmas korrupciós botrányt. Az amerikai hatóságok 44 embert tartóztattak le, közülük három polgármestert, két állami képviselőt és öt rabbit.
Tízéves nyomozás végére tettek pontot azzal a csütörtöki razziasorozattal, amelyben háromszáz ügynök vett részt New Jersey-ben és New Yorkban. Ralph J. Marra New Jersey-i államügyész sajtótájékoztatón közölte, hogy a letartóztatottakat korrupcióval, illetve pénzmosással gyanúsítják, de egyikük a hatóságok szerint illegális szervkereskedelemben is részt vett. Illegálisan hozta az Egyesült Államokba izraeli donorok szerveit, amelyekért 10 ezer dollárt fizetett, majd azokat az USA-ban 160 ezer dollárért adta el.

A hatóságok szerint a gyanúsított rabbik dollár tízmilliókat mostak tisztára jótékonysági szervezeteken keresztül. A botrány csalás vádjával kezdődött egy elszigetelt szír zsidó közösségben, amelyik a tengerparti Deal nevű városkába fészkelte be magát - írja a New York Times. Itt egy Solomon Dwek nevű ingatlanfejlesztőt vádoltak meg 2006-ban azzal, hogy egy 25 millió dolláros hamis csekket próbált elfogadtatni. Ezután szervezték be informátornak a szövetségi hatóságok, hogy az ő segítségével felderítsék a New Jersey-i rabbik pénzmosási ügyleteit.

 Az ügynek három ága van: a korrupciós, a pénzmosási és a szervkereskedelmi. A pénzmosást a brooklyni és Deal városbeli rabbik végezték. A politikai korrupcióban és vesztegetésben Jersey City és Hoboken városainak egyes hivatalnokai érintettek. Mindkét város igen nagy ütemben fejlődik az utóbbi években, ezt akarták meglovagolni a vádlottak.

"Úgy tűnik, mindenki akart egy darabot az akcióból. A korrupció széles körű és átható volt" - mondta Marra államügyész. A politikusok szerinte készségesen követték el ezeket a bűnöket, a rabbik pedig az egyenesség látszata mögött folytatták bűnös ügyleteiket. "Ezeknek az alpereseknek a korrupció az életük része volt" - mondta a főügyész. Azt is hozzátette, hogy a vádlottak szerinte "egy etikamentes övezetben léteztek".

Jon Corzine, New Jersey kormányzója úgy fogalmazott, hogy "ennek a korrupciónak a mértéke egyszerűen felháborító és nem tolerálható." Ed Kahrer FBI-ügynök egyenesen az USA egyik legsúlyosabb korrupciós botrányának nevezte az ügyet, amely "beleivódott New Jersey politikai kultúrájába". A kormányzó hivatalának egy tagja is lemondásra kényszerült, miután a szövetségi ügynökök átkutatták a lakását.

A letartóztatottak zömét óvadék ellenében szabadon engedték. A BBC szerint két gyanúsított ügyvédje is jelezte, hogy vitatják a hatóságok állításait. Az egyik rabbi, a 87 éves Saul Kassin jogi képviselője például közölte, hogy védence félreértés áldozata lett.


Kannibál orvosok jöhetnek Magyarországra dolgozni? (Sokkoló fotókkal)


Egy abortusz műtéteket végző orvos megette az eltávolított emberi magzatokat. Egy másik orvos sorozatban meggyilkolta kis jövedelmű betegeit. Kínában állami cég árulja az emberi szerveket.
Emberi lábszárat evő öregasszony
Senki előtt nem titok, hogy a szocionisták ámokfutása miatt a magyar egészségügy soha nem látott mélyre süllyedt. A hazai egészségügyi személyzet az orvosokkal együtt tömegesen távozik Nyugatra. A súlyos orvoshiány pótlására a Gyurcsány-féle bábkormány harmadik világbeli "orvosokat," köztük arab, kínai és indiai származású "szakembereket" toboroz magyarországi munkára.

Terítéken a magzat
Azok meg szívesen jönnek, mert ebben a keleti végeken vegetáló EU országban némi EU-s gyakorlatot szerezhetnek. Szakmai tudásuk, az arab, kínai vagy az indiai egyetemeken szerzett képzettségük a szülőhazájukban lehet, hogy elegendő, de koránt sem biztos, hogy Magyarországon is megfelel.
Nálunk letelepedni vagy huzamosabb ideig megmaradni a legtöbbjük nem akar, a nehéz magyar nyelvet csak úgy ahogy tanulják meg, a más vallási, nyelvi és kulturális környezetből jött "orvosok" csak látszólag, vagy még úgy sem kötődnek a magyar betegeikhez. Valódi céljuk, hogy az önéletrajzukba beírhassanak egy EU országban szerzett pár éves szakmai gyakorlatot, és az itt megszerzett kezdőtőkével minél előbb tovább álljanak egy sokkal jobban fizető nyugat-európai országba, Kanadába vagy az Egyesült Államokba. Garancia nincs rá, így csak remélni lehet, hogy az alábbi történetek hazánkban nem fognak


megismétlődni.Kannibál kínai férfi
Még a borzalmas bűncselekményekhez szokott amerikai közvéleményt is megdöbbentette az az eset, mikor egy abortusz műtéteket végző indiai orvos megette az eltávolított emberi magzatokat. Egy másik indiai orvos sorozatban meggyilkolta kis jövedelmű betegeit, hogy az ilyen módon felszabadított ágyakat már másnap kiutalhassa



a jól fizető pácienseinek.No comment
Az Indiából bevándorolt Krishna Rajanna a 90-es évek végén nyitotta meg orvosi rendelőjét a multikulturalizmussal éppen csak ismerkedő Kansas City városában. Az amerikai betegek azonban gyorsan elpártoltak tőle, mert a rendelőben található piszok és rendetlenség hazájának szegénynegyedeiben uralkodó állapotokat idézték. Pár hónap múlva az indiai kollégák tanácsára Rajanna a gyógyító munkájának súlypontját a biztos bevételi forrást jelentő abortusz műtétekre helyezte át.
Az amerikai szövetségi és állami egészségügyi szabályok betartásáért felelős helyi hivatalok a rendelő megnyitásának pillanatától kapták a panaszokat a cigányok őshazájából érkezett orvos munkájára. A rendszeressé váló ellenőrzések következtében az "orvos" írásbeli figyelmeztetéseket, majd pénzbüntetést kapott. A panaszáradat azonban folytatódott, és egy köztörvényes bűncselekményre utaló állampolgári bejelentés kivizsgálására a városi seriff, William Howard nyomozót küldte ki a helyi lakosok által kedvesen "horror házának" hívott abortusz klinikára.
"Több évtizedes rendőri munkám tapasztalatai után abban a hitben voltam, hogy nekem már nem tudnak sok újat mutatni vagy mondani, (....) mikor beléptem a rendelőbe, észrevettem, hogy a falak mentén a földet vastagon beszórták rovarirtóval és több döglött egér volt félrerúgva a sarkokba (.....) dr. Rajanna ruházata büdös volt, feketén piszkos kézzel, hosszú, ápolatlan, összeragadt hajjal és barna foltos utcai ruhában mezítláb fogadott és kérésemre hosszú ideig keresett valamilyen lábbelit, végül talált egy gumicsizmát, amit felhúzott (.....) a rendelő minden helysége gyengén megvilágított és piszkos volt, az orvosi pihenőszobában több napja elmosatlanul hagyott edényeken svábbogarak voltak, nem találtam veszélyes hulladékokat tároló speciális konténereket, és kérdésemre az egyik dolgozó azt nyilatkozta, hogy a veszélyes hulladékokat a napi szemétbe keverve szokták kitenni az utcára (....) a műtőszoba padlóján nagyméretű, száraz, barnás, valószínűleg alvadt vérfoltok voltak, a levett vérminták és egyéb vizsgálatra váró anyagok szobahőmérsékleten, nyitott edényben, név és minden jelölés nélkül hevertek az asztalokon (....) fényképek és tanúvallomások bizonyítják, hogy az abortuszok után emberi maradványokat húztak le a vécén és az egyik dolgozó azt állította, hogy többen is látták, mikor az eltávolított magzatokat Mr. Rajanna nejlonzacskóban a hűtőszekrénybe tette és később az apróra vágott emberi magzatokat levesporba keverve mikrohullámú sütőben átmelegítette és félig nyersen megette" - sorakoztak a megdöbbentő vádak Kansas City Police Department nyomozójának írásbeli jelentésében.
Howard rádióján jelentette a látottakat, majd a seriff utasítására nyomban bezárta a rendelőt és további nyomozás és mintavétel céljából biztosította a helyszínt. A tisztiorvosi szolgálat emberei levetkőztették Rajanna-t, ruháit a testéről vett mintákkal és a hűtőszekrények tartalmával együtt további orvosszakértői vizsgálatra laboratóriumba küldték, majd jegyzőkönyvbe vették a dolgozók vallomásait. Az igazságügyi szakértők és bűnügyi helyszínelő csoportok szakvéleménye megerősítette Howard nyomozó jelentésében leírtakat. Kansas állam kormányzója azonnali hatállyal bevonta az indiai orvos működési engedélyét és jelenleg a bűnügyi eljáráson kívül a tisztiorvosi szolgálat és három másik állami hatóság is nyomozást folytat Krishna Rajanna ügyében.Egy magzat feje konzervből kivéve

Egy magzat feje konzervből kivéve
Az abortusz útján "megszerzett" magzatok jóízű elfogyasztása nem csak Indiában, de Kínában, Fülöp-szigeteken és Ázsia más országaiban is gyakori. Az egy gyermekes családmodellt erőltető kommunista Kína több tartományában a közértek polcain sorakoznak a magzatok vagy korán elhalt vagy szándékosan megölt csecsemők agyvelejéből készített ízletes befőttek és konzervek.
Az indiai és ázsiai népek között a mai napig tartja magát az a hit, hogy az abortált magzatok ill. a néhány óra vagy nap után elhalt (megölt) csecsemők elfogyasztása meggyógyítja a betegeket, a lógó hímtagoknak visszaadja a férfierőt és a meddő asszonyok a következő próbálkozás után fejreállás nélkül is nyomban teherbe esnek.
Az abortuszt végző ázsiai "orvosok," sámánok, varázslók és bábaasszonyok a magzatos vacsora utáni maradékot sem dobják a kutyáknak, hanem szárítva vagy egyéb módon tartósítva a környék piacaira viszik, ahol jó pénzért eladják a rászorulóknak. Amerikai szervezetek már több sikertelen kampányt indítottak a központi kínai kormány ellen, követelve, hogy a szocialista kapitalizmust építő Kína törvényekkel tiltsa meg a magzatokkal és az elhalt csecsemők testének felhasználásával történő orvosi kísérleteket, a kozmetikai iparban történő felhasználásukat és az ezekből készült termékek exportját.
Kínai Népköztársaság emellett a világ legnagyobb emberi szervkereskedője. Az évente százával kivégzett politikai foglyokat, vagy a kínai gulágok börtöneiben fiatalon elhunyt rabokat nagyon ritkán kapják vissza a hozzátartozók, mert a dolgozó nép tulajdonát képező hullákból kiveszik a veséjüket, májukat, tüdejüket, retinahártyájukat és egyéb, még hasznosítható vagy eladható alkatrészüket, amiket egy hivatalos kínai állami cég az erre szakosodott izraeli és más nemzetközi vállalkozásoknak nagy haszonnal elad.
Az alábbi felsorolás Kínából kicsempészett és angolra fordított, abortált magzatokból és elhunyt csecsemőkből kioperált szervek megnevezését és árait tartalmazza. A politikai foglyok öregebb szervei azonban még ennél jutányosabb áron kaphatók.

Lehet náluk rendelni pl. agyalapi mirigyet
Többek között lehet náluk kapni, vagy ha éppen nincs raktáron, akkor lehet rendelni kikapart magzatot vagy frissen elhunyt csecsemőt egészben, májat, lépet, csecsemőmirigyet, hasnyálmirigyet, agyalapi mirigyet, vékonybelet, vastagbelet, végbelet, vesét, mellékvesét, frissen vágott végtagokat, frissen remegő agyvelőt, csontvelőt, gerincvelőt, frissen kapart szemet, frissen vágott fület, bőrdarabokat, tüdőt, szívet, (kívánságra, némi felárral egyben is) egybe magzatot, (kívánságra 8 hetesnél fiatalabbat is) végtagok nélküli magzat törzset, köldökzsinór vért deciben, komplett gerinc oszlopot, stb.
Unprocessed Specimen (> 8 weeks) $ 70
Unprocessed Specimen (< 8 weeks) $ 50
Livers (< 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $150
Livers (> 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $125
Spleens (< 8 weeks) $ 75
Spleens (> 8 weeks) $ 50
Pancreas (< 8 weeks) $100
Pancreas (> 8 weeks) $ 75
Thymus (< 8 weeks) $100
Thymus (> 8 weeks) $ 75
Intestines & Mesentery $ 50
Mesentery (< 8 weeks) $125
Mesentery (> 8 weeks) $100
Kidney-with/without adrenal (< 8 weeks) $125
Kidney-with/without adrenal (> 8 weeks) $100
Limbs (at least 2) $150
Brain (< 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $999
Brain (> 8 weeks) 30% discount if significantly fragmented $150
Pituitary Gland (> 8 weeks) $300
Bone Marrow (< 8 weeks) $350
Bone Marrow (> 8 weeks) $250
Ears (< 8 weeks) $ 75
Ears (> 8 weeks) $ 50
Eyes (< 8 weeks) 40% discount for single eye $ 75
Eyes (> 8 weeks) 40% discount for single eye $ 50
Skin (> 12 weeks) $100
Lungs & Heart Block $150
Intact Embryonic Cadaver (< 8 weeks) $400
Intact Embryonic Cadaver (> 8 weeks) $600
Intact Calvarium $125
Intact Trunk (with/without limbs) $500
Gonads $550
Cord Blood (Snap Frozen LN2) $125
Spinal Column $150
Spinal Cord $325
Indiában közegészségügy gyakorlatilag nem létezik, és a népesség négyötöde a legminimálisabb egészségügyi ellátásban sem részesül. Kihasználva az angol nyelv ismeretét, az indiai orvosok nem törődve hazájuk áldatlan állapotaival, évtizedek óta ezrével vándorolnak ki az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába. Többségük igyekszik megszerezni az adott országban való működéshez szükséges szakvizsgákat és engedélyeket, de előfordul, hogy az újonnan érkezett honosított diploma nélkül kezd el praktizálni. Az angolul kaffogva beszélő indiai orvosok minden emberi és erkölcsi normát semmibe vevő, gátlás nélküli pénzhajhászásáról legutóbb egy Ausztráliából megszökött indiai orvos esetét bemutatva cikkezett a világsajtó.
Az ausztrál újságokban csak "Dr. Halálnak" és "Bundaberg mészárosának" nevezett Jayant Patel ellen Queensland állam ügyészsége és a tartományi parlament Anthony Morris által vezetett Crime and Misconduct Commission nevű bizottsága az egész világra szóló körözést adott ki. Patelt a queenslandi Bundaberg kórház feljelentése alapján az ausztrál szövetségi főügyészség 87 rendbeli gyilkossággal gyanúsítja. A Morris-bizottság munkáját nagyban nehezíti, hogy a vád alá helyezett "orvos" szinte minden kórlapot, műtéti naplót és egyéb orvosi feljegyzést a vizsgálat megindítása után ellopott vagy meghamisított.
A vádiratban többek között szerepel, hogy nővérek szemtanúi voltak, hogy Patel bement a súlyos, de nem életveszélyes állapotban fekvő betegek szobájába és egyszerűen elzárta az infúziós palack pillangószelepét. Az ilyen módon meggyilkolt emberek váratlanul felszabadult ágyát Patel már másnap kiutalta a jól fizető pácienseinek. A műtéteknél segédkező személyzet tagjai szemtanúi voltak annak is, mikor Patel egy operáció során egy hosszú, vérelvezetésre szolgáló tűvel, minden szakmailag indokolható ok nélkül több mint ötvenszer szíven szúrta a betegét, aki a "kezelés" után már nem is tért magához és pár órával később elhunyt. Előfordult az is, hogy egy életveszélyes állapotban levő beteget Patel nem engedett át további kezelésre a szomszéd kórházba, arra számítván, hogy a halála után az ő ágyát is más, gazdagabb betegnek adhatja át.
Toni Hoffman, a kórház intenzív osztályának vezető nővére elmondta, hogy a kétségbeesett nővérek már egy földalatti, illegális betegmentő szolgálatot is szerveztek, hogy minél több ember kerülje el Patel doktor "gyógykezelését". A halál orvosa ellen Ausztráliában eddig több mint száz büntetőjogi per indult.
Patel azért költözött népes családjával Ausztráliába, mert az orvost két amerikai államban, New Yorkban és Oregonban már korábban eltiltották hivatásának gyakorlásától és az USA-ban már sehol nem tudott elhelyezkedni. A meghamisított önéletrajzát az ausztrál hatóságok elmulasztották ellenőrizni és így Patel rövid ottani működése nyolcvanhét ember életébe került.
Az ausztrál főügyészség információi szerint Patel a queenslandi vizsgálat eredménye elől az USA-ba menekült, és valószínűleg az Oregon állambeli Portland városában bujkál. Legutóbbi washingtoni tárgyalásai során a queenslandi miniszterelnök személyesen kérte Jayant Patel elfogását és kiadását az amerikai főügyésztől.A boltban lehet válogatni a konzervek között

A boltban lehet válogatni a konzervek között
Bízzunk benne, hogy sem a kannibál Rajanna urat, sem a bujkáló Patel urat, sem kínai vagy izraeli szervkereskedőket nem fogunk látni az egri Markhot Ferenc Kórház, vagy más magyarországi kórház és rendelőintézet környékén.
(Jack Corn - Szent Korona Rádió)



A kórházi várólisták generálják a 

jelenséget?


Szervkereskedők markában



Az egyre hosszabb kórházi várólisták miatt az életükért mindent megadni hajlandó tehetős vagy kevésbé jómódú, de élni akaró emberek végül mindig a szervkereskedők kezére játszanak.




A világ nyilvánossága előtt eddig teljesen ismeretlen svéd egyetemi tanár, Susanne Lundin az egyik népszerű világhálós műhelyben, a Project Syndicate oldalán közölt rövid élménybeszámolót és elemzést a világ egyik legvitatottabb kereskedelmi tevékenységéről, a szervkereskedelemről. A svéd egyetemi tanárnő írásával közvetve egy sajnálatos összefüggésre hívta fel a figyelmet: az egyre hosszabb kórházi várólisták miatt az életükért mindent megadni hajlandó tehetős vagy kevésbé jómódú, de élni akaró emberek végül mindig a szervkereskedők kezére játszanak.

Változatlan helyzet
 A svédországi Lund egyetemének néprajzkutatója megállapította, hogy továbbra sem változott a szervkereskedelem szerkezete és iránya: a gazdag országok betegei a szegény országok lakosainak szerveit vásárolják meg. Járt a szerveket küldő országokban is, hogy felmérje, hogyan működik napjainkban az egyre élénkebb szervkereskedelem. De pontosan tudta a világhálóról is, hogy melyek eme tevékenység ismert kommunikációs csatornái.

Az interneten zajló tevékenység is csak a jéghegy csúcsa, és az ENSZ egészségügyi világszervezete (WHO) úgy tudja, hogy a szervátültetések közel 10 százaléka tisztán kereskedelmi hátterű. A kétségbeesett vagy nehéz helyzetbe került emberek utolsó mentsvárai az ilyen oldalak, ahol 80-110 ezer dollárt is ígérnek egy-egy keresettebb szervért a tehetős, de a sír szélére került emberek – közvetítői. Az ár magában foglalja a sebészek honoráriumát is, akik az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában vagy a Fülöp-szigeteken szerezték gyakorlatukat és diplomájukat.
 
Pórul is járhatnak a donorok
Ez a piac viszont mégsem garancia nekik, mert hiába végzik el a donorokon az orvosi műtétet, nem mindig kapják meg a kialkudott teljes összeget, vagy ki sem fizetik őket. Így járt egy libanoni nő, aki tehetős spanyol vállalkozónak ajánlotta föl egyik veséjét, de egy huncut vasat sem kapott. Most csak nehezen tud dolgozni a műtét utáni komplikációk miatt. A másik történet egy olyan fiatalemberé, aki önhibájábó került szorult helyzetbe – bűnözőknek adósodott el – a Fülöp-szigeteken.

Kiszolgáltatott helyzetben. Fotó innen

Testvére kész volt feláldozni egyik veséjét, hogy kifizesse adósságát az utolsó dollárig. Egy harmadik donor úgy járt, hogy a műtét után közölték vele, újabb szerveket várnak tőle. Így lett belőle közvetítő. Hasonló történetek végtelen sorát tudnák mesélni a volt szovjet köztársaságok, közép-keleti vagy más ázsiai országok közvetítői vagy donorai is. A felajánlott szerveket főleg 5 ország kórházai vagy szervkereskedői fogadják szívesen: Izraelben, a Fülöp-szigeteken, Dél-Koreában, Japánban és Szaúd-Arábiában.

A szervkereskedelem négy „kelléke”
A szervkereskedelemhez legalább négy tényező megléte szükséges: először is kellenek hozzá olyan egészséges emberek, akik kénytelenek felajánlani valamelyik páros szervüket. Ők vagy anyagi vagy társadalmi helyzetük miatt kénytelenek ezt a megoldást keresni, esetleg hazájukban dúl háború, és meg is erősödött a szervezett bűnözés. Az ellenkező véglet a tehetős beteg, akinek az életét már csak egy szervátültetés mentheti meg. Kettejük között a harmadik szükséges feltétel a közvetítő, aki megteremti a kapcsolatot a két fél között, tető alá hozza a megállapodást közöttük, és megszervezi a műtétet a negyedik tényezőben, a kórházakban.

Az ilyen operációk elvégzéséhez jól felszerelt és megfelelő orvosi személyzettel is rendelkező egészségügyi intézmények is kellenek, amelyek például Pakisztánban, Iránban, Ukrajnában, a Fülöp-szigeteken vagy éppenséggel Dél-Afrikában is vannak már. A Fülöp-szigetek egyébként arról híres, hogy a szervátültetések egyik legismertebb központja, sőt idegenforgalmának szerves része, valóságos „iparága” lett. 1990 és 2008 között – utóbbi esztendőben új politikát vezettek be – jelentősen megnőtt az olyan műtétek száma, amelyek során a helyi lakosok áldozták fel szerveiket a szigetekre utazó külföldieknek.

A várólisták gerjesztik a szervkereskedelmet?
 Az emberek és szerveik kereskedelme nem új keletű jelenség, de az új körülmények és a megújuló orvostudomány miatt az újabb „üzletkötések” mindenképpen egyedülállóak, és más tényezők révén is könnyebb. És egy olyan korban, amikor rendelésre végzik el a szervátültetéseket, már nagyon nehéz megfordítani ezt a folyamatot. Ráadásul Lundin szerint a nyugati orvostudomány abból a felfogásból indul ki, hogy a betegségek és a halál olyan emberi hibák, amelyek ellen küzdeni kell.

Lundin a közelmúltban személyesen beszélt egy svéd pácienssel, aki bevallotta neki, hogy bár nem az a fajta ember, aki más embereket használ fel saját céljaira, most mégis igényt tartott egy emberi vesére. Tudniillik választania kellett: vagy meghal, vagy visszakapja rendes hétköznapi életét. A kórházi várólisták viszont egyre hosszabbak, és a biológiai imperatívuszok vezérlik működési rendszerét. Az új szervre váró betegek élni akarását pedig könnyen „aprópénzre” tudják váltani „élelmes” emberek vagy „vállalkozók”.

És amikor a kereslet (a műtétekre várók száma) jelentősen meghaladja a kínálatot (a felhasználható közpénz alapján elvégezhető szervátültetéseket), az élni akaró emberek inkább előbb, mint utóbb válaszút elé kerülnek: vagy kivárják a sorukat, de közben meghalhatnak, vagy más emberek szerveit vásárolják meg. Csakhogy a „szervkereskedők bazárjába” itt is csak a szerencsések vagy a kiváltságosok juthatnak el.

W. W. (forrás: Project Syndicate)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése