2015. december 3., csütörtök

Az emberi faj eltitkolt történelme - folyamatos frissítéssel






Az emberi faj eltitkolt történelme - folyamatos frissítéssel






Elgondolkoztató videót osztunk meg most az emberi civilizáció múltjával kapcsolatban. A film erőssége, hogy nem valamiféle kizárólagos elméleti dogmát próbál felállítani, hanem rengeteg konkrét régészeti lelet kapcsán indítja el a teljesen logikus kérdést: vajon tényleg primitívek voltak az emberiség ősei? Vajon tényleg a huszonegyedik század embere a fejlődés csúcsa? Mit tud kezdeni a mai hivatalos történelemszemlélet azokkal a leletekkel, melyek világ szinten egyre több helyen bukkannak elő és a napnál világosabban bizonyítják a jelenlegi dogmák tarthatatlanságát és hamisságát? (Jó mélyen elhallgatja, múzeumok jól őrzött pincéibe száműzi vagy megsemmisíti őket.)

Az Emberi Faj Titkolt Történelme (english! with hungarian subtitles)





A boszniai piramisok kapcsán már a 30.000 éves múlt sem meghökkentő senkinek, aki tanulmányozta már ezt a területet, a filmben szereplő leletek pedig zömében 10.000 évnél jóval régebbiek, az elkészítésükhöz szolgáló technológiák pedig a mai kor emberének is fejtörést okoznának olykor. Hogyan lehetséges akkor, hogy mindezeket holmi primitív, kőbaltával rohangászó egyedek készítették volna el? Véleményem szerint a mai történelemszemléletet csak az elitnek az emberi tudatosságot mindenáron uralni akaró törekvései tartják fennt. A világszerte hatalmas mennyiségben található bizonyítékok mind egyértelműen azt mutatják, hogy az igazság nagyon messze áll attól, amit  ma „történelemoktatás” címen az emberi tudat manipulálására használnak fel. A spiritualitásuktól megfosztott emberi tömegek, pedig jelenleg könnyen manipulálhatóak a múltjuk igazi ismeretének hiányában. (Atlantisz és Lemúria „legendája” lassan egyre közelebb kerül a tudományos bizonyíthatósághoz a napjainkban visszatarthatatlanul felszínre törő igazság fényében.)





A filmben megfigyelhetőek egyes leleteken különleges írásjelek. Ezekről több helyen üvölt a rovás és ékírás alapú ősi kultúrákkal való rokonság, illetve párhuzam. A fenti kép a filmben Klaus Dona szerint preszanszkrit írásjeleket tartalmaz, és ő igen óvatosan fogalmaz. Ám aki ismeri a magyar rovásírást annak nem kell nagy erőlködés hogy felismerjük rajta rovásábécénk jeleit. Az Orion (Nimród!) csillagjegy  szerepe a bemutatott tárgyak egy részénél pedig a sumír-pártus-szkíta-hun-magyar vonal szempontjából nézve enyhén szólva is nem elhanyagolható súlyú kérdéseket vet fel. De nem folytatom, inkább mindenkire rábízom, hogy miként értelmezi a filmben szereplő tényeket.
2012. Augusztus 10. 

Nefertiti és EHNATON 


kiállítási darab a kairói múzeumból
"Stela képviselő Akhenaton, Nofertiti és három lányát egy informális jelent
gazdaság egy fülbevaló ki Meryet-Amon (később vezetője királyné társuralkodó Smenkhare), a
Legidősebb gyermeke között áll a szülei, míg lánya (aki idő előtt meghal)
és Ankhesenamun (később Tutankhamen felesége), illetve az álló-és ülő
az anyjuk ölében. "

A kép rengeteg elárul még a felületes szemlélő számára is. De mit is kell nézni?












ezt itt nem egyiptomi lelet, hanem Cahuachiban találták!



Másutt is találtak hasonlót. Nem érdekes? Egy faj, jelen van az egész bolygón. És teremtett magamögött hagyományt, ami a fej torzítását "királyosítását" eszközli a nép hitének erősítéséért. Véleményem szerint ez a süveg, amit hordanak éppen a fej formát hivatott --követni-- elrejteni a köznép álltal ismert az ősi, az általános formába illeszteni a fejedelmit, királyit, idegent.

Véleményem, mikor a kultúrában a későbbi századokban megjelent, a fej két oldalát erőteljesen kiemelő fejfedő, az is hasonló szereppel született. Elvegyülni a tömegben. Az idegent és másságot leplezni.

Sok érdekes genetikai vonulat kerülhette meg a bolygót anna kellenére, hogy a fejlettebb életforma hatalmas távolságokra voltak egymástól. Ennek lehetnek egyszerű és értelmetlen magyarázatai is. De ki ne ismerne ilyesmit. A feltételezések mellé ha jut bizonyítás is, az érdekessé teszi a történetet. Ha valaki ismeri a világ nyilvános tárlatainak anyagát és ismer titkokat is, átfogó képet kap arról a régi világról amit egy-egy területen talált lelet önmagában soha nem mondana el. Hallgatna, és csak egy érdekes mementója lenne a multnak.

EHNATON




Ehnaton az Arvisurák tanúsága szerint is Aton tiszteletére vette fel nevét. Aton pedig Ardvisura-Anyahita legkisebb fia volt, akit születésekor ugyan a Van nevet kapta, de 20 éves korában a szellemi és ügyességi viaskodásban az első lett. Ezzel pedig elnyerte a jogot, hogy új nevet vegyen fel. „Aratás havának 10. napján újjászületett és kiérdemelte az Atom-Aton-Óton nevet.”

"A Tat Testvériség ha
lhatatlan mesterei úgy döntöttek, hogy egy Krisztus-tudatú személynek kell királlyá válnia ahhoz, hogy az Egyiptomban fellépő komoly problémákat meg tudják oldani. Hogy elképzelésüket megvalósíthassák, kivétel nélkül minden hagyománnyal szakítaniuk kellett. Az akkori uralkodót II. Amenhotepet egy szívességre kérték. Amenhotep fia éppen a trónra lépés küszöbén állt, mikor Toth fizikai testben megjelent a király előtt és olyasmit kért tőle, amit egyébként egyiptomi király sohasem tenne meg. Nem tudni hogyan, de Tothnak valamiképp mégis sikerült II. Amenhotepet rábeszélni arra, hogy ne a fiát, hanem egy külső vérvonal képviselőjét ültesse a trónra.
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Miután megkapták a királytól az engedélyt, létre kellett hozniuk az élő testet, ami nem volt éppen könnyű feladat. Hogy hozzájussanak a halhatatlan génekhez, olyasvalakikhez kellett fordulniuk, akik már halhatatlanok voltak, mert azok eltérő kromoszómaszámmal rendelkeznek – DNS-ük 44 + 2 helyett 46 + 2 kromoszómát tartalmaz. Így hát elmentek Ay-hoz és Tejéhez, akik bele is egyeztek abba, hogy interdimenzionálisan egy gyermeket nemzzenek, s a gyermek hamarosan meg is született. A csecsemőt átadták II. Amenhotepnek, hogy követhesse őt a trónon. A kisgyemek tehát felcseperedvén Egyiptom királya lett. III. Amenhotep később szintén nemzett gyermeket, aki IV. Amenhotep, majd Ekhnaton néven vált ismertté. Ő volt az, akinek különleges szerepet szántak. Kis várakozást követően Ay és Teje egy újabb gyermeknek adott életet, aki a Nofertiti nevet kapta. Együtt nevelkedett Ekhnatonnal, majd ő lett a felesége is. Ekhnaton, Nofertiti és gyermekeik tehát valójában nem igazán (földi) emberek voltak.

Ekhnaton megközelítőleg 4,5 m magas volt, míg Nofertiti - fajának többi tagjához képest - kissé alacsony, mindössze 3 m magas volt. Lányaik szintén igen magas termetűek voltak. Ezen állításokat megerősítő bizonyíték is előkerült nemrég, ugyanis Amarnában, Ehnaton városában két koporsóra leltek. Az egyikben egy hétéves gyermek csontjait találták meg –ám ez a gyermek 2,1 m magas volt! Ez a lelet jelenleg valahol a Kairói Múzeum alagsorában pihen, s várja jobb sorsát.

2012. Szeptember 8. Tiltott régészet

30 Millió éves az ember! Tiltott régészet!


Csillagösvényen- A magyarok igaz eredete, története (1.rész)

Csillagösvényen- A magyarok igaz eredete, története (2.rész)

Csillagösvényen- A magyarok igaz eredete, története (3.rész)

Csillagösvényen- A magyarok igaz eredete, története (4. rész)


Vannak olyan archeológusok, akik évek (évtizedek) óta nem publikálhatnak, a szakma gyakorlatilag száműzte őket, mert olyan kutatási eredményeik, leleteik vannak, amelyek nem illeszkednek a hivatalosan is elfogadott, tanított őstörténeti elméletbe. Miről is van szó?

Olyan leletek kerültek elő, melyek bizonyíthatóan sok tízmillió vagy százmillió évvel korábbi emberi tevékenységet bizonyítanak, mint a legkorábbi hivatalos ősemberi, előemberi tevékenységek idősávja. Ilyenek pl. a dinoszauruszok idejéből fennmaradt emberi ( - nem ősemberi!) lábnyomok (a mocsárban haladó dínót követő, a lábnyomában lépkedő ember nyomai), ősi, megkővült rétegekből előkerült kalapács, acélgolyó vésett sávokkal, stb. 


Ezek a dolgok nem illeszkednek a mostani evolúcionista világképbe ezért tűzzel vassal írtják az ellentétes elméleteket, az ilyesmivel foglalkozó kutatókat ellehetetlenítik, kutatásaikat betiltják, leleteiket elzárják, letagadják. Ismerős az eljárás, ugyan az mint a tiltott energetikai találmányokkal kapcsolatban... 




Kb. 2,8 milliárd éves vésett acélgolyó. 



Dínó és emberi lábnyom - minimum 65 millió éves.






Kb. 500 millió éves kalapács. 


 500 - 590 millió éves megkővült lábnyom ( - bizony, valóban cipős !! )



Összeesküvésből valóság lett - Az állampolgár az ellenség


Összeesküvés-elméletből nagyon hamar valóság lett! Ezreket tartóztatnak le, mert tiltakoznak a koorporáló cégek és bankok kizsákmányolása ellen..., "halálos könnygázzal" lövik szét a tüntetőket Egyiptomban..., Európa hamarosan utcára vonul...Az USA viszont lép...
Arrest Americans
Jövő héten szavaz az amerikai szenátus arról a titokban elkészülttörvényjavaslatról, mely lehetővé teszi ezután, hogy a hadsereg állampolgárokat internálhasson mindenféle vádemelés vagy tárgyalás nélkül. 
A tervezet a mostani és mindenkori elnöknek jogot ad arra, hogy az USA teljes területén - mintha harcmező ("battlefield") lenne hadsereget vegyen igénybe és civileket - akár saját kertjükben letartóztathassanak mindenféle előzetes eljárás nélkül. (írja a washingtoni választási iroda egyik képviselője).
Ha minden igaz, hétfőn döntenek arról az un. Nemzetvédelmi Felhatalmazási törvényjavaslatról, mely törvénybe mondja a határozatlan idejű fogva tartástmely a Patriot Act és 9/11 után eddig csak terroristagyanús személyekre volt alkalmazható. Ezután bárkire. 
Most már csak a mesevilágban élők nem fogadják el, hogy mire is kellett az USA-nak a 9/11 támadássorozat saját maga ellen. Látjuk az USA háborúit és világháborús készülődését és látjuk hogyan vette el a szabadságjogokat és mire készül még belföldön. 

Nem, ez nem valami összeesküvés-elmélet, hanem a jelen !Lehet, hogy eddig az volt, de a szemünk láttára válik valósággá, amiről Alex Jones beszél folyamatosan az Infowars.com-on és amiről nyáron írt a Világ Helyzete. 


A forgatókönyvről már többször is írtunk... Legyen szó az "Angol-Szász Misszió"-ról vagy a szabadság felszámolásáról, ami most zajlik.
Az a 800 
FEMA internáló tábor, ami az utóbbi pár évben épült, nem céltalanul, hanem igenis okkal készült, ha elszabadul a helyzet. (FEMACamp - American Locdown teljes 86 perces film)
(USA = Police State - Rendőrállam a 21.Században)
+POLICE STATE 4: RISE OF FEMA full film 2h:20min
Sőt ha megnézzük a jelenlegi világpolitikai lejtmenetet, 
a hirtelen ellenséggé váló Kelet... oroszok, kínaiak internálása is azonnal megkezdődhet ezekbe a táborokba, ahogy megtették már ezt a japánokkal is. Csak most sokkal nagyobb méretekben gondolkodnak az Irányítók.("FEMA koncentrációs táborok készen" dokumentum)


Szintén mai hír, hogy brit külügyi szakértők is arra figyelmeztették James Cameron-t, hogy lázongásokra kell felkészülni hamarosan az EU-ban is - Főleg Olaszországban és Spanyolországban először, amikor összeomlik az Euró....A kormányuk azon alapozva tervez, hogy az Euró összeomlása már nem "igen vagy nem", hanem "mikor" kérdése"Az a mi érdekünk, hogy kijátszanak minden időt, amit lehet, mert annál több időnk marad felkészülni" - mondta a miniszter.


Ezzel párhuzamosan zajlik az európai államok szuverenitása feletti hatalomátvétel. És ahogy írják: "Bankárok ragadták meg Európát...a Goldman Sachs vette át".  

Szemernyi kétségünk sincs már efelől, hiszen nyíltan csinálják. Mindegy, hogy olasz, görög vagy magyar miniszterelnökről van szó. Elég csak a mostani Moody's leminősítésre gondolni, melyWarren Buffet milliárdos befektetési vállalata egyébként. Mi pedig egy zseton vagyunk a nagy "Illuminopoly" táblán, amin forintgyengítéssel milliárdos hasznokat lehet realizálni naponta... Lengyelország felminősítésre számított mellesleg, mert olyan jók a mutatói, de ők is le lettek degradálva... 
Cél a nemzetállamok megölése és a nemzeti érdekek felszámolása! Semmi nem véletlenül történik!

Nagyon jól tudják az adott ország közvéleményét is manipulálni. Mindenhol ezt tapasztaljuk...: összeroppantják, a gazdaságokat adóssággalmeggyengítik valutákat spekulációkkal /az amúgy is (deviza)hiteleket nyögő nemzeteknek ez a méreginjekció/ és az elégedetlen tömegek elégedetlenségeként - akiknek fogalmuk sincs a háttérben zajló folyamatokról - a saját polgárok viszik majd be a kegyelemdöfést az általuk megválasztott kormányoknak. 

A problémamegoldás már automatikus: azt a választ adják majd, hogy külső segítségre van szükség, aki pont valami uniós biztos vagy világbanki vezér lesz természetesen.
"Szépen lassan" ők állnak majd az államok élénaz elégedetlenkedő embereket a hadsereggé formálódó rendőrség fogja világszerte egy elnyomó rendszer gépezeteként beterelni a VILÁGKORMÁNY irányítása alatt álló államba, ahol mindenki engedelmeskedik, nincs nemzet, nincs készpénz, nincs vallás és hamarosan család sem. Mindenki megkapja a kis RFID azonosító chipjét a bőre alá, melyek gyártása már most is zajlik VeriChip néven...

De nem kell izgulni, ez nem fog már mindenkire vonatkozni és nem is érint mindenkit!
Csak azt a maradék kb.1 milliárd embert.
....amit célul tűztek ki a Georgia-i Tanúköveken...akik túlélik AZT, aminek előkészítése szintén a szemünk előtt zajlik!

Ja, hogy hová tűnik a 6milliárd ??? Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom.... Bár Ők amúgy is 500milliót írtak azokra a kövekre, úgyhogy még örüljünk...

És bocsánat, ha kicsit cinikus voltam...

Szuperfegyverek és elmemanipuláció


Minden, amiről a Világ Helyzete oldal szól. Kötelező végignézni mindazoknak, akiknek van igénye a valóságra. (Elektromágneses sugárzás, szuperfegyverek, elmemanipuláció és jelenünk folyamatai...)



Kinek is van titkos atomfegyvere és atomprogramja valójában ? TELJES FILM



Csak, hogy tisztán lássunk, válaszoljunk a következő kérdésekre! 
A Közel-Keleten melyik országnak vannak titkos atomfegyverei ?
A Közel-Keleten melyik országnak vannak titkos biológiai és vegyi készletei ?
A Közel-Keleten melyik országban nem járnak külföldi ellenőrök ?
Melyik ország tartja gettókba zárva az általa megszállt területeken élőket ?
Melyik ország fenyegeti állandóan szomszédait, sőt területükből háborúk során részeket  foglal el a mai napig ?
Melyik ország akadályozza meg segélyszállítmányok eljutását ezeken a megszállt területeken élőkhöz?


Nem, nem Irak....nem is Irán...még csak nem is Szíria...


A választ nem nehéz megadni ezekre a kérdésekre: természetesenIzrael, ami páratlan előjoggal rendelkezik minden téren.
Izrael legszigorúbb titokként kezeli atomfegyverkezését, és ha minden a tervei szerint alakult volna, a világ a mai napig sem rendelkezne bizonyítékkal (a mindenki által gyanított) atomfegyverkezéséről.Azonban Mordechai Vanunu nyilvánosságra hozta képeit, amik leleplezték Izrael Dimona-i atomerőművének valódi funkcióját.
Ebben a filmben a BBC riportere ezen a történeten keresztül mutatja be, hogy Izrael miként bánik akár a saját állampolgáraival is, ha nem értenek egyet a kormányuk politikájával, miként tartják félelemben őket; és miként viszonyul a Világ (elsősorban az USA) ehhez a politikához.


  

Ahogy növekszik a feszültség a Közel-Keleten, úgy lesznek egyre durvábbak az egymásnak címzett üzenetek is:
IRÁN üzenete az őt fenyegető Izraelnek és USA-nak:
"Ellenségeinknek, különösen az Egyesült Államoknak és kiszolgálóinak, valamint a cionista rendszernek tudniuk kell, hogy az iráni nemzet nem akar megtámadni egyetlen országot sem, de teljes erejével visszavág, ha (katonai) támadás vagy akár csak fenyegetés éri, mégpedig oly módon, hogy az agresszorok belülről semmisülnek meg" - mondta Hamenei hivatalos honlapja szerint. "Bárki dédelgessen is olyan terveket, hogy megtámadja az Iszlám Köztársaságot, fel kell készülnie arra, hogy hatalmas pofonokat és ökölcsapásokat kap a hadseregtől, a Forradalmi Gárdától és a bászidzs (iszlamista) milíciától.
Az iráni nép nem olyan, hogy csak ül ölbe tett kézzel, és tétlenül nézi, hogy fenyegetik múlékony, belülről rothadó hatalmak" - mondta a legfőbb vallási vezető.
 


Izrael támadó rakétákat telepített ma



A szemtanúk friss beszámolója és Aaron Klein (amerikai szerző, közel-keleti tudósító, a WorldNetDaily jeruzsálemi irodájának vezetője) szerint Izrael a mai napon gyanús katonai mozgásokat hajtott végreTámadó jellegű rakétákat helyeztek pozícióba Jeruzsálem külső részén és a West Bank-ben.

A tudósítók 
közepes és hosszú hatótávolságú Jericho rakétákként azonosították a tölteteket, melyek mozgatása még Izraelben is szokatlannak számít. A fenti hírt a Palesztín Hatóság hírszerzése is megerősítette: "egy nagy hatótávolságú rakétát állítottak fel Jeruzsálemtől ÉK-re Neve Yaacov mellett, ami szerintük nem a palesztínok ellen, hanem egy Irán elleni támadáshoz kapcsolódik. Ezek a rakéták alapvetően támadó célt szolgálnak és nem légvédelmi rakéták."

Természetesen Izrael nem erősítette meg a fenti híreket és elképzelhető, hogy egy teszt részét képezik a mozgások vagy a Szíria ellen tervezett NATO-csapás kellékeként állt készenlétbe Izrael.
Azért érdemes figyelni az itt zajló eseményeket, mert bármelyik katonai mozzanat szikra szerepét tölt(het)i be az események gyújtózsinórjának begyújtásában.


Peregnek a háborús harci dobok - egyre hangosabban


Egyre hangosabb a harci dobok zaja, ahogy azInfowars.com fogalmaz. Az előkészületek persze alig-alig kapnak nyilvánosságot a médiában. Hiszen minél kevesebben látják, ami történik, annál kisebb ellenállásba ütközik az Irányító Elit. Mikor meg beindul a folyamat, akkor már késő lesz bármit is tenni ellene. 
Egyet biztosan mutatnak az események:

A nagy globális sakkjátszma újra beindult és folyik a világ érdekszféráinak újrafelosztása.

Ez viszont újra megmutatta, hogy 
hatalmas érdekellentétek feszülnek a süllyedőben lévő Nyugat (USA, Európa) és a felemelkedő Kelet (Kína, Oroszország) között. Ennek hadszíntere jelenleg pont az az amúgy issérülékeny és lőporoshordónak számító muzulmán világ (Irán, Szíria), ahol egy szikra is elég...
Ha csak a friss híreket nézzük, nem sok biztató jelet találunk:
Orosz hadihajók érkeztek a szíriai vizekre, hogy megakadályozzanak egy „humanitárius közbelépés” ürügyével indított újabb NATO vezette támadást.


Az orosz hadihajók a napokban érkeznek a szíriai fennhatóságú vizekre, jelentette a szír hírügynökség csütörtökön, egyértelművé téve, hogy a lépés félreérthetetlen üzenetet képvisel a nyugat felé, mégpedig azt, hogy Moszkva visszautasít bármiféle beavatkozást a szíriai zavargásokba,” jelentette a Haaretz. Oroszország egyre keményebben lép fel Szíria védelmében. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszterpolgárháborúnak minősítette az országban folyó erőszakhullámot, a nyugat ismételt vádjai ellenére. 
Mark Toner a Fehérház szóvivője visszautasította, hogy Szíriában polgárháború dúlna kijelentve, hogy „az Egyesült Államok szerint, az Assad rezsim erőszakkal és megfélemlítéssel próbálja elnyomni az ártatlan tüntetőket.”
Ugyanezt a retorikát hallottuk Líbia esetében is, miközben a NATO erők a vadászrepülőkkel és vállról indítható rakétákkal harcoló al-Qaeda vezette lázadóknak nyújtottak légi támogatást, akiket szintén „ártatlan tüntetőknek” nevezett a nyugati média.

Oroszország támogatása nélkül Szíria szinte teljesen védtelen lenne egy NATO támadással szemben.

Robert Baer, volt CIA ügynök és Alastair Crooke, korábbi MI6 tiszt szerint a szír nép változást akar, de semmiképpen sem egy „humanitárius” NATO támadás formájában.

Mindeközben Oroszország figyelmezteti a NATO-t :
 felkészült egy nukleáris támadásra !


A képen: Nukleáris hatalmak és atomfegyverek száma
Az orosz hadseregtábornok, Nikolai Makarov elmondta, hogy a NATO keleti irányú terjeszkedése annak veszélyét rejti magában, hogy megnövekszik azon helyi konfliktusok száma, amiben Oroszország is érintett lesz.(Makarov az orosz fegyveres erők tábornoki karának feje, ami jelenleg a legmagasabb katonai pozíció az orosz fegyveres erőknél.)


Lengyelország, Magyarország, Csehország, Lettország, Észtország, Litvánia azok közt az országok közt vannak, amelyek a Varsói Szerződést NATO-tagságra cserélték.Oroszország hadilábon áll azzal is, hogy az Egyesült Államok egy amerikai rakétavédelmi pajzsot tervez Európa fölé.
"Az európai rakétavédelmi pajzs ma egy igen komoly probléma" - mondta Makarov tábornok.
Oroszország úgy látja a NATO terjeszkedését, beleértve a hajdani szovjet tagállamokat és a szovjet-blokk egykori tagjait Kelet- és Közép-Európában, mint a legnagyobb fenyegetést Oroszország biztonságára.


Oroszország Kínához hasonlóan rakétaként emelkedik felfelé
Ehhez nem kell magyarázat és nincs mit hozzáfűzni... :
Vlagyimir Putyin 2000-ben lett Oroszország elnöke.Kormányzása alatt az orosz gazdaság hatszorosára nőtt és a hetedik legnagyobbá a világon. Putyin alatt az orosz ipar 76%-al nőtt, a befektetések 125%-al bővültek, a reálbevételek majdnem megduplázódtak, és ahavi átlagfizetés hétszeresére nőtt 80$-ról 640$-ra. 2000-től 2006-ig a fogyasztási hitelek negyvenötszörösükre nőttek és a középosztály 8 millióról 55 millióra bővült. A szegénységi küszöb alatt élő emberek száma a 2000-es 30%-ról 14%-ra csökkent2008-ra.


Nyolcéves kormányzása alatt nagyobbrészt helyreállította az orosz katonai erőt és befolyást. Szövetséget kötött Észak-Koreával, Kínával, Mongóliával és Kazahsztánnal, hatékonyan biztosítva Oroszország keleti és déli határait.


Oroszország ma éles ellentétben áll 20 évvel ezelőtti önmagával. Az ország többé nem szegény, felhalmozott 516 milliárd dollár valutatartalékot, ami a harmadik legnagyobb a világon, csak Kína és Japán előzi meg.Oroszország leelőzte Szaúd-Arábiát, a világ legnagyobb olaj-exportőrét, ami azt is eredményezte, hogy a világ legnagyobb gázexportőreként Oroszország energiahordozók terén szuperhatalom lett. Oroszország egy erősen tudományos, repülőgép ipari és hadiipari nemzet, általános vélekedések szerint a világ második legfejlettebb haderejével bír az USA után.
Ezek a fejlemények mind aggodalomra adnak okot, főleg annak fényében, hogy az Irán ellen indított támadás Izrael oldalán folyamatosan napirenden van és folyik ennek előkészülete mind kommunikáció (média-tömegmanipuláció), mind katonai előkészületek tekintetében. Hogy ezt megelőzi-e egy Szíriában indított "bemelegítő" akció vagy sem, hamarosan ki fog derülni.
Egy biztos: az elkövetkező néhány hónap sorsdöntő lehet az emberiség életében....

(Felhasznált források: Infowars, Idők Jelei, Jövőnk.info)



NUKLEÁRIS RIADÓ PHOENIX-ben HOLNAP ! - Újabb elmekontroll ? Vagy előkészítés ?



Ha nem elég a jövő hét, november 9-ére bejelentett, az egész USA területét érintő katasztrófa-riadó és az UNESCO által szintén 9-10-én tartott pacifikus-térség egészét érintő cunami-riadó, akkor itt van még egy:(korábbi cikk erről)
Holnap, 2011.november 5-én PHOENIX-benNUKLEÁRIS TÁMADÁST szimuláló teljes riadót tartanak !!!  
(2011 Arizona Vigilant Guardian Drill)

Ez Arizona történetének legnagyobb ilyen szabású gyakorlata lesz. Mindez a fent említett riadókkal együtt már kicsit gyanús. Mert 
joggal teszik fel sokan a kérdést:


"Mire tréningezik ennyire a lakosságot? Arra kondícionálják az embereket - de nyugodtan kimondhatjuk a kollektív tudatot - , hogy egy ilyen esemény bármikor és bárhol bekövetkezhet? Cél már megint a félelemkeltés!

De ismerve a történelmet és 2001. 9/11 eseményeit, felmerül újra:
egy újabb "false flag" hamis támadás előkészülete zajlik? Sok helyen kérdezik az interneten ezzel foglalkozó oldalak, hogy "képesek lennének ezt megtenni?" "Ártatlan embereket feláldozni céljaik érdekében?"Sajnos a válasz a történelem:


A hatalmához ragaszkodó "Cabal" mindenre képes: Dresda, Hiroshima, Nagasaki, Vietnam, Lusitania, Pearl Harbor, Oklahoma City, London, Madrid Atocha pályaudvar...és sorolhatnánk. Ezek mind ugyanannak a műveletnek a részét képezik.
A tudatmanipuláció alapeleme az emberek tudatát előkészíteni a bekövetkezés lehetőségére, hogy amikor megtörténik, az elméjük rögtön meg tudja adni a programozott választ és tudják majd ki tette ezt. A média jelenleg ontja az USA-ban az ezzel kapcsolatos híreket, mely az emberek félelmét és előre kódolt haragját veszi célba. Pontosan ahogy láttuk már számtalanszor...

Ezért rendkívül fontos, hogy egyre jelentősebb számban legyenek tisztában emberek az eseményekkel kapcsolatban....
Hogy ne vegyünk be minden maszlagot, mikor majd elénk rakja a média.

Itt az ideje TUDNI - Itt az ideje FELÉBREDNI !

Ha nem tudod mi az igazság ezekkel a felsorolt eseményekkel kapcsolatban, 
mindenképp nézz utána, vagy legalább nézd meg azÉbresztőfilm (Wake Up Call) című filmet, mert ezek mára tények.A filmben is benne van, de azóta már tudjuk, hogy Kennedy elnök is egy mindent átszövő hatalmas összeesküvésről beszélt a meggyilkolása előtt... Ezt látjuk ma is.
Most is ezek az erők szövik hálójukat, ha figyelitek az eseményeket:


Pl. - 
A brittek bejelentették ma, hogy támogatják az USA-t és Izraelt egy Irán elleni támadásban. Az amerikai titkosszolgálat egyik forrása szerint egyre több jel mutat arra, hogy Izrael támadásra készül, valószínűleg Irán ellen, írja a G2 Bulletin. Amennyiben a támadást valóban elindítják, az egyszerre több fronton történhet majd, a libanoni Hezbollah, a gázai Hamas és talán még Szíria ellen is, áll Joseph Farah G2 Bulletin-jében.
Az Egyesült Államok egy rendkívül összetett, számos tényezőt vizsgáló „indikátor és figyelmezetés mátrix” segítségével elemzi a helyzetet, így viszonylag pontosan meg tudják állapítani, melyik éjszaka, vagy éjszakák a legideálisabbak egy esetleges támadás elindítására. Jelenleg az indikátorok részét képezi a szokatlan és nagyszámú katonai helikopterforgalom is Izraelben. 
(Forrás)
A gond ezzel, hogy Szíria és Irán Oroszország és Kína "felségterülete", formális katonai partnere és fegyvereik felvevő-piaca...
Nem is folytatnám tovább ezt a gondolatot
...Ahogy már írtuk korábban az USA a III. Világháború kirobbantását készíti elő, erre figyelmeztették kínai diplomaták Putyint!
Nem tudni, hol van ennek az egész időszaknak a vége …

"Irán sarokköve esetleges WW3 át Közép-Kelet"

http://www.youtube.com/watch?v=beonoKiVYzY&feature=player_embedded

OROSZORSZÁG készül IZRAEL amerikai támadás Irán ellen via SZÍRIA

http://www.youtube.com/watch?v=jwUijNiLLZo&feature=related

Visszaszámlálás Irán / Izrael War part 1



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése