2015. december 1., kedd

a célszemélyek



a célszemélyek


Ezeket szántam 56 tiszteletére


'Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program' 

Na még mindig úgy gondolod, hogy fölösleges a Jobbik gárdista programja, és egyedül is megtudsz birkózni a szervezett gyilkos bandával, vagy jó hogy van ez az összefogás, és bizony ki kéne terjeszteni az ország minden területére, hogy megnehezítsük ezeknek a pszichopatáknak a dolgukat, esetleg mi is úgy vadászhatnánk rá mint ők, ez volna a megelőző csapás, és ha itthon már jól működne, eszmecserére a környező országok hasonló társadalmi szerveit meghívhatnánk és átadhatnánk a módszereket egymásnak. Amilyen könyörtelenek voltak velünk, nekünk is olyan könyörtelennek kell leni velük és a családjukkal is , hogy utánpótlást ne tudjanak nevelni. Gondold meg és szervezkedj és hírlánc kapcsolatot alakíts ki az első ténykedésedül, hogy feltérképezhesd a gócokat. A következő lépés a rendőrség titkosszolgálat leválasztása e kommunáci csoportról, ha nem akarnak leválni az interneten nagy kipakolás ellenük, nemzetközi térben , hogy a kormány kénytelen legyen feloszlatni egy terrorista állami csoportosulást, ezt névvel és konkrét eseménnyel kell tálalnunk, hogy ne tudják mondani ők a magyarságot védik. Végül ha eljutunk egy ilyen csoporthoz a zsidó vezetőig kell felgöngyölíteni a dolgot, és likvidálni családostul. Gondold meg és igyál.....
Mint látod elég jól fel vannak térképezve, csak konkretizálni kell őket.
FELHÍVÁS A HONI CÉLSZEMÉLYEK FELÉ
Világszerte, de fõként Amerikában és Kanadában folyamatban van az áldozatok dokumentálása. Jésus Mendozza pert nyert amerika kormányával szemben szervezett társas zaklatásért. Egy kommunáci emberirtó szervezett zaklatót börtönbüntetésre ítéltek. Az angol John Finch pedig nemzetközi peticióval fordult a Hágai Nemzetközi Bírósághoz és az Európai Emberi Jogok Bíróságához szervezett zaklatás miatt. Ha szeretnél csatlakozni a nemzetközi mozgalomhoz, akkor írd le a történetedet és próbáld meg hitelesíteni egy ügyvéddel vagy hitelesítésre jogosult személlyel, majd elküldheted Hafner Gabriella névre a 1165 Budapest, Táncsics u. 29/B címre. Ha hasznossá akarod tenni magad, akkor terjessz tevékenységellenes szórólapokat. 
Kattints ide!SEMMIFÉLEKÉPPEN NE MARADJ CSENDBEN! Részt vehetsz anyagi forrásokért való lobbizásban is, mert figyelemfelkeltõ posztereket kell csináltatnunk. Mitöbb készülődõben van egyFELJELENTÉS is, amit itt olvashatsz!
Mindenekelõtt PONTOSAN, ahogy a kiirtott 1.5 millió örmény férfi, asszony és gyermek esetében, a 7 millió kiirtott ukrán esetében, a kiirtott 28 orosz püspök és érsek, 6.776 orosz pap, 6.575 orosz tanár, 8.500 orosz orvos, 54.850 orosz katonatiszt, 260.000 orosz katona, 150.000 orosz rendõr, 48.000 orosz csendõr, 355.000 orosz értelmiségi, 198.000 orosz munkás, és 915.000 orosz paraszt esetében, a kiirtott 2.5 millió iraki férfi, asszony és gyermek esetében, vagy a többmillió kiirtott palesztin esetében, és pontosan ahogy a Szent Inkvizíció alatt kiirtott 9 és fél millió fõként nõ és gyermek esetében ... a ma elkövetõk a ma holokauszt áldozatait is
TELJESEN DEHUMANIZÁLJÁK
Ez azt jelenti, hogy az elkövetõk az áldozatokat
NEM EMBEREKNEK, HANEM KIIRTANDÓ KÚSZÓMÁSZÓ FÉRGEKNEK TEKINTIK, AKIKKEL SZEMBEN SEMMIFÉLE ÕRÜLT ATROCITÁS ÉS PERVERZIÓ ELKÖVETÉSE NEM JELENT BÛNT VAGY BÛNCSELEKÉNYT.
Mitöbb, azonosan az említett holokausztokkal a ma holokauszt elkövetõi is úgy vélelkednek önmagukról, hogy õk tisztességes, normális és ÉPELMÉJÛ!!!! emberek, akiknek valamiféle kötelességük részt venni az embertársaik csoportos kínzásában és kiirtásában. Ám nem úgy, mint a múlt holokausztjai során ma NEM etnikum, vallás, nyelv, nem, geográfiai lokalitás vagy hasonlók alapján válasszák ki a kiirtandókat, hanem bizonyos kombinált pszichikai és genetikai tulajdonságok alapján.

Hogy kik a ma holokausztjának áldozatai annak megfogalmazása igen egyszerû: olyan emberek, akik bizonyos kombinált pszichikai és genetikai tulajdonságokkal rendelkeznek, termékeny korban vannak (16-50 életév között), van mibõl kifosztani õket (ingatlan, szellemi tulajdon, jó állás és pénz), de nincs elég befolyásos szellemi és anyagi háttértámogatottságuk. Az álodzatok kb. 85% megfelel ennek a leírásnak, a fennmaradó 15% között vannak zsidó rasszista nácik és sátánisták által gyûlölt személyek, komolyabb bûncselekmények tanúi, szexuális deviánsok által gyûlölt személyek, hazafiak, akiket a globális nemzetköziség már nem tûr meg, emberi jogi és politikai aktivisták, illetve olyanok, akiket terjeszkedõ nagyvállalatok ki akarnak túrni földjeikbõl.

Az áldozatok túlnyomó többségét bizonyos kombinált pszichogenetikai tulajdonságok alapján válasszák ki: 
  1. átlagosnál magasabb intelligencia VAGY szépség, ami TÁRSUL
    2. átlagosnál magasabb erkölcsiséggel,
    3. öntudattal, önálló gondolkozással és önálló cselekvõképességgel,
    4. gazdag lelkiséggel, és
    5. materiális vagy szellemi tulajdonnal (vagy annak várományossága).
    Az ilyen típusú emberek jobbára a közép és szellemi rétegbõl kerülnek ki és pontosan olyan emberek, akiktõl a bûnözõk félnek, a pitiáner középszerû emberek irigyelnek, és a pszichopaták roppant mértékben gyûlölnek, hiszen pontosan az ilyen emberek jelentik a pszichopaták túlélésére a veszélyt. A világszerte kibontakozó mintázat alapján azt mondhatjuk, hogy a célszemélyek majd mind olyan személyek, akik érzelmileg és erkölcsileg igen fejlettek az átlagos emberhez képest, akik hajlamosak a szabad gondolkodásra, kevésbé lehet õket befolyásolni vagy korrumpálni mint egy átlag embert, és emellett intelligensek is. A tapasztalat szerint a nõk és férfiak aránya 5:3. Hogy számban mennyien vagyunk világszerte azt nem tudni pontosan. Milliókra becsülik a világszerte kiirtásra célba vett emberek számát. Amit bizonyosan tudunk az az, hogy csak egyetlenegy amerikai lelkisegély szervezet statisztikái szerint hozzájuk 'többezeren' telefonáltak állítva, hogy csoportos zaklatásnak vannak kitéve, habár pontos számot nem voltak hajlandóak ügyvéddel hitelesített írásba adni. Ha egy lelki segély szolgálat többezer ilyen személy jelentkezésével dicsekedhet, akkor ez kiterjesztve globális szintre minimum milliókat jelent. On-line statisztikák is készültek, de ezek véleményem szerint nem megbízhatóak.

    Tehét egyáltalán nem beszélhetünk olyan tulajdonságokról - etnikai, vallási, nemi vagy más másonló tulajdonságról-, amit hagyományos diszkriminációs és üldöztetési alapnak minõsíthetünk. Nem beszélhetünk arról sem, hogy az áldozatok megrögzött vagy veszélyes bûnözõk, kémek, terroristák lennének, hiszen 90%-ban semmiféle bûncselekményt nem követtek el, és azok, akik a tevékenység során mégis bekerülnek az igazságszolgáltatás rendszerébe jobbára azért kerülnek oda, mert tudatosan kriminalizálják õket hamis vádakkal vagy mesterségesen manipulált csapdahelyzetekkel. Az egyik célszemély ellen 9 hamis vádat emeltek és ebben volt pedofiliától kezdve a bordatörést okozó súlyos testi sértésen át az életveszélyes fenyegetésig mindenféle borzalom. Hosszú évek alatt, kirendelt gyermekszakértõk közremûködésével, a súlyos testi sértés nyomainak és a bordatörés nyomainak hiányával tudta csak tisztázni magát, de addigra már kifosztották az ingatlanjából, elment minden pénze, elveszítette a gyermekeit és 2 szívinfarktust szenvedett. Az áldozatok kor szerint sem kategorizálhatók, hacsaknem egy kategória szerint: az áldozatok túlnyomó többsége termékeny, gyermeknemzõ korban van (16 és 50 év közöttiek). Némelyeket tudtuk nélkül meddõvé teszik, míg másokat olyan prolongált õrült stressznek tesznek ki, hogy képtelenek a gyermekvállalásra. Olyan esetrõl is hallottam, hogy egy nõ célszemélynek titokban elinjekciózták a terhességét.

    Mindebbõl fõként azt a következtetést lehet levonni, hogy itt egy nyilvánvaló genetika-alapú népirtás folyik, azaz náci eugenikai törekvésekrõl beszélhetünk, aminek a célja bizonyos kombinált genetikai és pszichikai tulajdonsággal bíró emberek kiirtása az emberiségbõl. Bennem semmiféle kétség nincs arra nézve, hogy miért pontosan az ilyen embereket akarják kiirtani az emberiség soraiból. Ennek a terrorholokausztnak az elsõdleges célpontjai PONTOSAN olyan tulajdonsággokkal bírnak, ami roppant veszélyt jelent a világunkat, kormányainkat és társadalmainkat irányításuk alatt tartó pszichopaták túlélésére. A pszichopata kiválóan utánozza a normális, lélekkel megáldott embereket, ám de közben létezik egy rettenetes féleleme: a LELEPLEZÕDÉS. Attól rettegnek, hogy eljön a pillanat, amikor leplezõdik, hogy õk valójában nem olyan emberek, mint a normális lélekkel megáldott ember. Rettegnek, hogy az emberek meglátják a valódi arcukat: egy kapzsi, gátlástalan, irigykedõ, gyûlölközõ, lelketlen, parazita, embertelen, õrült arcot. Azért rettegnek ettõl a leleplezõdéstõl, mert ez a normalitás álarca biztosítja számukra a túlélést az emberiség soraiban. Amikor egy tipikus célszemélyt és egy pszichopatát egymás mellé teszünk és összehasonlítjuk õket, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az egyik valóban képes az emberi érzelmekre, míg a másik nem, az egyik képes a teremtõ-építõ munkára míg a másik nem, az egyiknek eredendõ intelligenciája és bölcsessége van, míg a másiknak tanult lexikonja és mások manipulálásra kifejlesztett képességei, az egyik a tudást önmagáért a tudásért szerzi meg, a másik pusztán a haszonért és hatalomért, az egyikbõl sugárzik az életenergiát adó pozitivitás és szeretet, míg a másik elszippantja mások életenergiáit a gyûlöletével és negatív érzelmeivel.

    A célszemélyek között vannak 3 diplomás szuperzseniális magyar nõk, amerikai pszichiáterek, kisgyermekes fiatal anyukák, fordítók, szentek, megvilágosodottak és spirituálisan fejlettek, vézna kis feltalálók, kiváló médiaszakemberek, modell szépségû erkölcsös roma hölgyek, és hasonlók. Akik ezidáig úgy tûnik 
    NINCSENEK a célszemélyek között, azok az emberiség legkétesebb, legzüllöttebb és legártalmasabb egyedei: pusztító pszichopaták, gyermekeinkek drogokat terjesztõ bûnözõk, állig felfegyverzett terroristák és bûnözõk, sorozatgyilkosok, valódi pedofilok és orgiázó nemi betegségeket terjesztõ prostituáltak, fanatikus genocídium hitû rasszista zsidók, népirtásra buzdító tömeggyilkos politikusok, közösségeket kirabló és rombadöntõ kétes 'üzletemberek', rablógyilkosok. Nagyonis úgy tûnik tehát, hogy a terrorholokauszt csoportok és az általuk indoktrinált civil közösségek azon a véleményen vannak, hogy azokat kell elpusztítani, akik a gyermekeiket molesztálókra és azoknak drogokat terjesztõkre, vad rasszista genocídumorgiákat rendezõkre, sorozatgyilkosokra, társadalmaikat terrorban tartó terroristákra és hasonló abszurd torzszülöttekre veszélyt jelentenek. Mellékesen ez arra vall, hogy a csoportok/közösségek tipikus sátánista hitre lettek indoktrinálva: "a jó a rossz, a rossz a jó", "légy jó azokhoz, akik bántanak, légy rossz azokhoz, akik jót tesznek veled".

    Ami személy szerint számomra roppant bizarr az az, hogy míg a világ legtöbb országában ez a tevékenység felháborodást vált ki és az értelmes tisztességes szociálisan érzékeny emberek tiltakoznak is ellene, Magyarországon óriási a csend. Sokat gondolkoztam azon, hogy ez miként lehetséges és valószínûleg a magyar pszichiátriai társaság egy kiadványában olvasott elõadásbevezetõ írás adja meg a választ erre a bizarrságra. Az ominózus írásban azt álíltják, hogy Magyarországon soha nem valósult meg semmiféle demokrácia fõként azért, mert a magyarok (már mint a Magyarországon nevelkedett és életüket javarészt itt töltött emberek), ellentétben a demokratikus országok polgáraival, abban a hitben élnek, hogy a világ egy igazságtalan hely. Mitöbb, a gondolkozásuk és magatartásuk ehhez a hithez igazodik. Vagyis nem is törekednek arra, hogy õk maguk igazságosak legyenek. Az egyenlõtlenség, az igazságtalankodás, a gonoszkodás, - azaz a fordítottság, elferdültség, a hazudozás, a társadalomellenes magatartás - normálisnak tûnik egy átlag magyar számára. Egy átlagos kanadai számára õszintén kedvesnek és jószándékúnak lenni egy másik emberrel szemben NORMÁLIS DOLOG, hiszen hiszi, hogy a világ egy igazságos hely és törekszik is arra, hogy õ maga igzaságos és jó legyen, illetve, hogy szembeszálljon a valós (vagy vélt) igazságtalanságokkal. Egy átlag magyar számára (beleértve egy átlagos cigányt és zsidót) a másik ember bizalmával való visszaélés, mások egyenlõ jogain való lábbaltiprás, mások gáltástalan kihasználása, az igazságtalan magatartás általában NORMÁLIS MAGATARTÁSNAK minõsül, és nem is törekszik arra, hogy szembeszálljon az ilyennel a saját társadalmaiban. Egy igazságtlanság áldozatába inkább maga is 'belerúg egyet', minthogy szebmeszálljon az igazságtalanság elkövetõjével, mind személyes szinten mind pedig tágabb társadalmi szinten. Gondoljunk csak a most szabadult Szántai Attila esetére, akire a rendõrség ráküldte, majd a maffia terrorizálta, félholtra verte és amikor az fegyverrel szállt szembe velük, akkor õt magát börtönbe zárták! Mintha úgy lenne berendezkedve az egész magyar társadalom - vagy úgy lett formálva az emberek gondolkozása -, hogy az épelmétlen társadalom ellenes, ön és közveszélyes egyedeket, illetve a gátlástalokat és szégyenteleneket, mások egyenlõ jogait sértõket, tisztelet övezi, miközben a tisztességes, intelligens, gazdag lelkiségû, építõ embereket megvetik és a szó legszorosabb értelmében HÜLYÉNEK NÉZIK. (Orbán Viktor szavai!). Talán ez a pszichopatikus sátáni társadalom és civilizációellenes gondolkozás a fõ oka annak, hogy ekkora apátia és csend övezi azt a tevékenységet, ami ellen minden ország épelméjû tisztességes és szociálisan érzékeny polgára ma már tiltakozik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése