2015. december 1., kedd

A harmadik világháborús készülődés




A harmadik világháborús készülődés




 NEM CÉLOM, hogy bárkit is RIOGASSAK, de az 

EDDIGI LEGKOMOLYABB és LEGHITELESEBB 

TÖRTÉNÉSEK ZAJLANAK EGY III: VILÁGHÁBORÚ 

KIROBBANTÁSÁRA.


Akik figyelték a hét eseményeit és értik már a hamis jelek és hamis akciók olvasását...könnyen össze tudják rakni a képet: Az USA a már bevált "false flag" módszerhez folyamodik továbbra is - hamis ürügyet fabrikál egy általa létrehozott történetből. Gondolom hallottátok Ti is a hét hírei között, hogyan terveztek hatalmas merényleteket az USA-ellen iráni terrorista csoportok, illetve készültek a Szaudi nagykövet megölésére az USA-ban....Erre több figyelmet nem isérdemes fordítanunk, hiszen valóság alapja ugyanannyi, mint a vietnámi háború kirobbantásához szükséges "tonkini incidensnek" (mely soha nem történt meg) vagy a 9/11 eseményeinek, ami Afganisztán és Irak lerohanásához kellett. 
Akik olvasták oldalunkon az Illuminati "Angol-Szász Misszió" néven ismertté vált tervét, amin évtizedek óta dolgoznak..., azok nem lepődnek meg, 
de a tervük most a szemünk láttára formálódik valósággá !


Atomrobbanás A HELYZET MOST VISZONT NAGYON SÚLYOS : 
AZ USA a III.VILÁGHÁBORÚ KIROBBANTÁSÁT KÉSZÍTI ELŐ !
A tények:
Folyamatosan megy Irán elleni bizonyítékok fabrikálása (Irak vegyi és nukleráris fegyver-sztorijához hasonlóan). Az Adel al-Jubeir nagykövet elleni állítólagos merénylet tervét azóta úgy szajkózza a média és politikusok John Kerrytől McCain-ig, mint elegendő ok egy támadásra...("Act Of War")
- Megbízható katonai források Alex Jones-nak kiszivárogtatták, hogy Izrael "zöld lámpát" kapott az USA-tól, hogy a KÖVETKEZŐ 2 HÉTBEN megtámadhatja Iránt. Egy két hónapos "nyitott ablak" áll a rendelkezésre a tél beköszönte előtt. Leon Panetta USA védelmi minisztériumi látogatásán is már Izrael az engedélyt kérte a támadások megindításához. 

Hadászati repülő

"Az elmúlt hetekben intenzív tárgyalások folytak arról az Izraeli Hadvezetésben és Hírszerzésben, hogyan indítsanak támadást Irán nukleáris létesítményei ellen. Láthatóana fő kérdés az: hogyan biztosítsák, hogy az USA részt vállaljon a támadásból, illetve, ha kiszélesedik a háború, akkor Izrael oldalán avatkozhasson be" írja Patrick Seale aGulf News-ban.
A beavatkozás egyre nyilvánvalóbbá válik most, hogy előállnak sorban ilyen és hasonló Iránt megvádoló megfabrikált terrorizmus gyanús történetekkel
Ismerjük az előzményeket eléggé ahhoz, hogy tudjuk mi következik. Obama és az Őt hatalomra segítő háttér-irányítók egyetlen esélye a jövő évi elnökválasztás előtt, ha belevágnak az Irán elleni háborúba. Ahogy már több szakértő is fejtegette: Obamának is szüksége lenne egy "nagyobb mészárlásra, mely ürügyként szolgálhat a támadás megindításához".
Geopolitikai szakértők egybehangzóan úgy vélekednek, hogy Izrael minden kétséget kizáróan Irán megtámadására készül. 
ÉS a LEGKOMOLYABBAN VEHETŐ BIZONYÍTÉK, hogy NEM A LEVEGŐBE BESZÉLÜNK: 
Kína figyelmeztette Putyint: az USA világháborút akar

Putyin komoly figyelmeztetést kapott egy magas rangú kínai tisztviselőtől.Ezt azért lényeges kiemelnünk, mert nem holmi földalatti mozgalom fantáziadús elemzőinek irományáról van szó, amelyet közzétettek ahonlapjukon,hanem a legfelsőbb szintű kínai vezetés figyelmeztetéséről Moszkva számára. Az FSB nyilvánosságra hozott adatai is alátámasztják, hogy a fenyegetés valós, és az ismert összeesküvés-elméletektől sem áll távol. A közelmúltban a kínai belügyminiszter-helyettesnek egy Underwood nevű Blackwater-zsoldos bizalmas anyagokat adott át, amelyekből kiderült, hogy ezek a műveletek már most is előkészítés alatt vannak, és a közeljövőben számítani kell olyan amerikai akciókra, amelyek célja katasztrófák okozása, hogy a világ káoszba boruljon.
Az Egyesült Államok az afganisztáni kudarcért a pakisztáni vezetést okolja, melyet azzal vádol, hogy kijátszották az amerikai vezetést és támogatták a tálibokat. A képet bonyolítja, hogy Pakisztán fontos stratégiai partnere Kína. Több közös vállalkozásban is érdekeltek, többek között a kínai-pakisztáni ötödik generációs vadászgépet is együtt fejlesztik, valamint Pakisztána saját tengerpartján haditengerészeti támaszpont létesítését is felajánlotta Kínának és a nyár folyamán Kína közölte, hogy "Kína a saját maga elleni támadásként fog értelmezni bármiféle Pakisztán elleni agressziót." Ezért várható volt, hogy Pakisztán előbb vagy utóbb terítékre kerül az USA hadigépezete előtt. Pakisztán azonban atomfegyverrel rendelkezik. Van még egy csavar a történetben, miszerint az oroszok kezdik megszellőztetni a korábbi ukrán rakéta-eladásokat. A Szovjetunió széthullása után Irán 20 atom-robbanófejek hordozására alkalmas rakétát vásárolt. Ezek szolgáltak később a Sahab-3 rakéták alapjául. Állítólag a robbanófejek nélkül vették meg, de ezt senki sem tudja leellenőrizni már, az viszont tény, hogy Ukrajna több robbanófejjel nem tud elszámolni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Irán már nukleáris robbanófejekkel rendelkezik, de azt sem jelenti, hogy nem rendelkezik. És pont.
De vissza a jelenre. Az átadott anyagok szerint a CIA Pakisztánban szándékosan megfertőzött több tízezer embert dengue-lázzal, ami egy gyengített, katonai célú baktérium, és egy kis fejlesztés után az amerikai lakosság ellen szándékoznak bevetni. 
De tervbe van véve az USA és az EU gazdaságának szándékos bedöntése, masszív hagyományos háborúk az USA-EU és Afrika, Ázsia, Dél-Amerika viszonylatában.
Mindezek után jönne 
a Nagy Béke, amikor be szeretnék vezetni a Világkormányt. Atervezett háborúk egyikét az USA vezetné Mexikó és Dél-Amerika ellen, egy másikat a dél-kínai tengeren egy harmadikat pedig Pakisztán ellen, ez utóbbiban már nukleáris fegyvereket is bevetnének. Mellesleg Pakisztánban megtörténtek az első nyílt fegyveres összecsapások az amerikaiak és a pakisztáni haderő között.
Underwood - akit most tartóztatott le a CIA, mert nagy mennyiségű nemzetbiztonsági anyagot adott át Kínának -, elmondta, hogy az USA olyan mocskos háborúra készül, ami annyi halottat fog eredményezni, hogy jóérzésű ember számára egyszerűen elfogadhatatlan, ezért adta át az adatokat Kínának. Pakisztán és Irán ellen a háború már teljesen elő van készítve, és hogy mikor fog kirobbanni, az csak a hatalmasok pillanatnyi döntésein múlik.
Kína felhívta arra is a figyelmet, hogy az USA csendes-óceáni katonai parancsoksága figyelmeztette Kínát, ne terjeszkedjen a flotta műveleti térségében, ne távolodjanak el apartoktól messzebbre, mert a Csendes-óceán egész területe az USA hadműveleti zónája, és oda senkit sem fognak büntetlenül beengedni. 
Kína reagált a fenyegetésre, és készenlétbe helyezte flottáját, valamit felgyorsították az anyahajók gyártását, amelyekből összesen négy készül, a korábban megvásárolt szovjet-ukrán repülőgép hordozó alapján. Közölték az Egyesült Államok haditengerészetével, hogy a dél-kínai tengert akár fegyveresen is megvédik, ha bárki be merészeli tenni a lábát oda. Az amerikai figyelmeztetés Észak-Koreának, és az oroszoknak is szól. Líbia ügyét, valamint a szíriai eseményeket is ebbe az eseménysorba helyezték.
Kína kifejezte aggodalmát, hogy az Egyesült Államok olyan háborúra törekszik, amelyben először katasztrófák tömkelegét idézi elő, járványokat fog elindítani, hogy a világ a káosz állapotába kerüljön.
Először hangzott el az összeesküvés-elmélet gyártók tézisein kívül, hogy az amerikaiak még a saját területükön belül is karanténzónákat állítottak fel, és hatalmas tömegsírtelepeket hoztak létre.
Az amerikai hadianyag gyártás a csúcson üzemel, és több háborúra elegendő készletet halmoznak fel folyamatosan. Az előkészített háborúknak két célja van Kína szerint: először az, hogy az USA-val szemben felállt egységet szétverje, majd politikai rendszereit megdöntse, a másik pedig az, hogy kieszközölje a nyugati világban, majd az egész bolygón a világkormányt.
Kína két módon válaszol az amerikai kihívásra. Az egyik, hogy hadseregét, tengerészetét, rakéta technológiáit rohamlépésekben fejleszti, a másik, hogy gazdasági háborút fog indítani az EU és az USA között, és valószínűleg ezért támogatja az EU-tagállamokat segély-hitelekkel.
Kína külön kitért a kaukázusi térségre. Az USA által befolyásolt szélsőségesek a hírek szerint tömegesen kapják különböző csatornákon az amerikaiaktól a hadianyagot. Oroszország belbiztonságát elsődlegesen a Kaukázusban próbálják megingatni. Erre vonatkozólag Underwood nagyobb mennyiségű adattal is szolgált, 10 000-nél több fényképet, dokumentumot adott át Kínának. Az Egyesült Államok azonban próbálja bagatellizálni az ügyet, mivel hatalmas katonai-stratégiai hiba történt.
A hírek nem szólnak róla, de a történethez hozzá tartozik valószínűleg az Iránnal kapcsolatos új botrány, mely szerint Irán merényletekre készült az Egyesült Államokon belül. A történet már szinte sablonosnak mondható: vagy egy szeptember 11-e, vagy tömegpusztító fegyverek birtoklásának vádja, vagy egy mostanihoz hasonló terrorcselekmény előkészítésének alegendája és egyből készen is van az ürügy a cselekvésre. „Ha van rajta sapka azért, ha nincs akkor meg azért verjük össze.” Ez mind részletkérdés, a lényeg, hogy már keresik az okokat egy háborúra.
Az ehhez hasonló nagyszabású világfelforgató tervek persze meglehetősen ismertek avilághálót böngészők körében, de most először fordul elő, hogy nem egy fantáziadús weboldalról származnak, hanem az FSB-től és a kínai belügyminisztériumtól.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése