2015. december 4., péntek

Konyha fortélyok III.




Konyha fortélyok III.



Konyhai fortélyok:



1. Sokkal ízletesebb lesz a rántott hús, ha néhány órával korábban sós, tejbe beáztatod, 1-2 gerezd fokhagyma társaságában, s a hűtőbe rakod.

2. Nem kunkorodik fel sütés közben a szalonna, ha villával megszurkáljuk.

3. A felvágott zeller és karalábé alufóliába téve a hűtőszekrényben akár egy hétig is friss marad, míg nejlonban csúnyán elszíneződik.

4. Mikor jó a sütőpor? Tegyél belőle késhegynyit hideg vízbe. Ha kis buborékok jönnek fel a tetejére, használható. Ha viszont erősen pezseg, inkább dobd ki.

5. Szárított fűszerekből egyharmaddal többet használjunk a frissnél, mert szegényebb az aroma és illóolaj-anyagukban.

6. Mielőtt habcsókhoz a tojásfehérjét a cukorral kemény habbá vered, tegyél hozzá csipetnyi sütőport. Így a sütemény különösen laza és magas lesz.

7. A nyers és főtt tojást úgy lehet megkülönböztetni egymástól, ha asztalon megforgatod őket. A nyers rögtön megáll, a főtt pedig tovább gurul.

8. A felbontott pezsgőből nem megy ki a szénsav, ha az üvegbe egy kiskanalat lógatsz bele.

9. Ahhoz, hogy a kocsonyalé biztosan megdermedjen, a főzés megkezdésekor a húsokkal együtt 3 -3 db csirkelábat teszek a lébe. Biztos siker és nem kell zselatint használni.

10. Alufóliába vagy folpackba csomagolva hónapokig eláll az élesztő a fagyasztóban. Ha szükséged van rá, néhány órával felhasználás előtt tedd ki a szoba hőmérsékletű konyhába.

11. A puding nem bőrösödik meg, ha tálba öntés után egy kanál cukorral megszórjuk.

12. Nem ég le a tejbegríz, ha főzés előtt egy kis vizet töltünk az edénybe.

13. Ha a rozsdamentes edény aljára ráég az étel, önts bele egy kis ecetet, forrald két percig. Súrolás nélkül eltávolíthatod a foltot.

14. Használat előtt a citromot görgesd meg egy kicsit az asztal lapján, így lédúsabb lesz. Ha csak pár cseppet akarsz felhasználni, megmosása után szúrjál bele kötőtűt, úgy nyomd ki a levét. A maradékot csavard alufóliába.

15. Lényegesen lassabban ég a gyertya, ha az első használat előtt néhány órára a fagyasztóba teszed.

16. Az élesztőt mindig langyos tejbe tegyed! Pici cukorral, amelyet a tejbe teszel, elősegíted az élesztő "felfuttatását".

17. Puha lesz a marhahús, ha sütés előtt két nappal bekened napraforgóolajjal, és lezárva beteszed a hűtőszekrénybe.

18. Ha néhány karikára vágott burgonyaszeletet teszel a leégett pecsenye levébe, akkor az magába szedi az égett ízt.

19. A palacsinta finomabb és könnyebb lesz, ha a tejet fele rész szódavízzel keverjük, és a tésztát fél órát pihentetjük.

20. A rizst föl lehet melegíteni. Miután a maradékot 3-4 napig a hűtőszekrényben, vagy akár hat hónapig a mélyhűtőben tartottuk, forró víz fölött, szűrőn átgőzölhetjük.

21. Ha eldugul a mosogató, önts éjszakára két deci ecetet a lefolyóba. Reggel engedd tele forró vízzel, majd húzd ki a dugót.

22. Pogácsához reszelt sajt készítése: Legkönnyebb akármilyen sajtot úgy lereszelni, ha a turmixkeverőbe teszel egy félcsészényi lisztet és ugyannyi sajtot kis darabokban. Ez pár pillanat alatt olyan lesz, mint a liszt és kitűnően le van reszelve!

23. A hasábburgonya úgy lesz kívül ropogós, belül puha, ha kétszer sütöd meg bő forró olajban. Először csak halványsárgára, és szedd ki szalvétára, majd a rövid pihentetés után már szép pirosasra sütheted:))

24. A zöldborsó főzése nagy figyelmet igénylő művelet... A borsószemek egy ideig puhulnak, aztán elkezdenek keményedni! Ezt megelőzhetjük, ha lobogó sós vízben egy szál mentával főzzük puhára a szemeket. Jól fagyasztható! Először tisztítsuk meg, 2-3 percig blansírozzuk (forrázzuk le), hagyjuk kihűlni, szárítsuk meg, és így tegyük adagolva zacskókba a mélyhűtőbe.

25. Ha vizet akarunk forralni a tészta kifőzéséhez, előbb üresen forraljuk fel, és, csak ha már forr, akkor sózzuk - a sós víz lassabban kezd el forrni.

26. A Besamell mártás biztosan nem lesz csomós, ha a hideg tejjel öntjük fel a vajon megpirított lisztet. 





-nem fröcsköl a zsír, ha kevés sót teszünk bele.
-a fokhagymát nagyon könnyű szétlapítani, ha előtte kicsit megsózzuk
-halról igen könnyű lehúzni a bőrét ha jól leforrázuk.
-ha nagyon erős a hagyma tisztítás után felvágásig tartsuk hideg vízbe.
-ha a hús sütés közben nem puhul elég gyorsan. 1-2 kanál ecettel locsoljuk meg.
-tegyünk a sótartóba pár szem rizs akkor nem nedvesedik..
-a paprikát közvetlenül a vízzel való feleresztés előtt tegyük a rántásba vagy zsírba de ne égessük meg, hogy az étel szép színt kapjon.
-félbevágott hagyma friss marad és szagát sem árasztja ha a vágási felületét zsírral bekenjük
-minden főzelék értékét emeli ha csontlével vagy füstölt hús lével főzzük. A húsleves kocka helyettesítheti.
-a karfiol,gomba,gyümölcs főzővizében kis citromlé megakadályozza a sárgulást. 







Az összes szakácskönyv azt írja, a hasábburgonyát nem szabad megsózni sütés előtt. Én ezt megcáfolom: egy-egy adagot megsózok, majd pár perc múlva konyharuhával leitatom a nedvességet. (Igen a ruha szürke lesz, viszont könnyen kimosható belőle) A krumpli kívül ropogós, belül puha lesz, és az íze százszor jobb mintha sütés után sóztuk volna. Aki nem hiszi, próbálja ki az utolsó adaggal, és hasonlítsa össze a többivel. 










Sokan félnek a rántott csirkemáj sütéstöl mert,hogy fröcsköl. Ha meleg vízzel mossuk meg nem fröcsköl.(Hagyni kell,hogy jól le csöpögjön,majd beforgatni és sütni.) 









A sütő tisztítása azok közé a feladatok közé tartozik, amiket senki se szeret megcsinálni, mert nem csak, hogy sok időt vesz el, de még nagyon fárasztó is. Még ha a sütőnk öntisztító, akkor is kell néhány lépést tennünk annak érdekében, hogy mindig makulátlanul tiszta legyen.

Íme néhány trükk, amivel könnyebbé és gyorsabbá tehetjük a sütőtisztítást:

1. Ezt a módszert az öntisztítók kivételével mindegyik sütőben használhatjuk. A sütőrácsokat vegyük ki a sütőből és áztassuk be őket mosogatószeres melegvízbe. Ezután állítsuk be a sütőt 200 fokra és várjunk, amíg bemelegedik. Míg a sütő melegszik a környékét fedjük le újságpapírral, hogy a konyha kövezetét megóvjuk a rácseppenő kosztól. Kapcsoljuk ki a sütőt és már kezdhetjük is a takarítást. Az üzletekben kapható sütőtisztítóval fújjuk be a sütőt. Azokat a helyeket, melyekről a sütőtisztítót később nem tudjuk eltávolítani, ne fújjuk be. A sütőtisztítót hagyjuk 10 percig a megtisztítani kívánt felületen, majd töröljük le. Ha egy-egy odaégett ételdarab nem akar lejönni, körmünkkel, vagy valamilyen műanyag tárggyal kaparjuk le. Kerüljük a fémszivacs használatát. A tisztítószert nedves ruha, vagy szivacs segítségével távolítsuk el a sütőből, miközben sűrűn öblítjük őket. Mikor már tiszta a sütőt, nedves ruhával töröljük át még egyszer alaposan. A sütőrácsokról fémszivaccsal dörzsöljük le a rájuk ragadt koszt. Figyelem: a sütő tisztításához használjunk gumikesztyűt, hogy elkerüljük a sütőtisztító okozta irritációt.


2. A következő módszert elektromos sütőknél alkalmazzuk. Sose tisztítsuk így a gázzal működő sütőt, vagy az olyat, aminek őrlángja van. Vegyük ki a rácsokat a sütőből és bizonyosodjunk meg róla, hogy hideg a belseje. Tegyünk egy félcsészényi szalmiákszeszt egy tárolóedénybe és rakjuk be a sütőbe, csukjuk rá az ajtót és hagyjuk így egy éjszakán keresztül. A sütőrácsokat tegyük forró, mosogatószeres vízbe és hagyjuk ázni őket az éjszaka folyamán. Ha a rácsok nagyon koszosak, lehet, hogy fémszivaccsal is meg kell dörzsölnünk őket. Reggel egy nedves szivacs segítségével könnyedén megszabadulhatunk a sütőben ragadt kosztól. A szivacsot sűrűn öblítsük a sütő tisztítása közben és óvatosan kaparjuk le a kissé nehezebben lejövő koszfoltokat. A sütőt töröljük át még egyszer tiszta vízzel, majd szárítsuk ki és végül helyezzük bele vissza az immár szintén tiszta rácsokat.


3. A sütőt szódabikarbónából és ecetből készült keverékkel is kisúrolhatjuk, de itt is él a szabály, hogy ne használjunk fémdörzsit. Tisztítás után mindig alaposan töröljük át a sütőt tiszta vizes ruhával, és teljesen szárítsuk ki. Ha öntisztító sütőnk van az a legjobb, ha a gyártó által adott tisztítási útmutatót követjük. 










Konyhai fortélyok

- Konyhai késünk mindig éles legyen, így minden munka gyorsabban megy, időt és anyagot takarítunk meg vele.

- A bizonytalan helyről vásárolt tojásokat ne üssük egymás után tálba, hanem mindegyiket külön-külön, egy csésze fölött, nehogy egy rossz elrontsa az összes tojást.

- A szétfövő burgonyát sós vízbe tegyük főni, akár héjában, akár meghámozva főzzük.
- A hagyma- és a halszagot kézről, deszkáról, késről ecetes sós vízzel tüntethetjük el
- Ne öntsük az ecetet az ételbe soha az üvegből, hanem kanálból, nehogy sokat öntsünk egyszerre.
- Ha nagyon erős a hagyma, tisztítás után felvágásig tartsuk hideg vízben.
- Nem ég oda a tej, ha a lábast előbb vízzel, kiöblítjük, vagy a régi lábast vékonyan kizsírozzuk.
- Nyáron a tejet egy csipetnyi szódabikarbónával forraljuk fel, így nem savanyodik hamar.
- Az újburgonyát hámozás előtt erősen sózzuk meg, így héja könnyen lejön.
- A vaníliás cukorral a készítményeket ne főzzük, hanem azt főzés után keverjük az anyaghoz.
- Tejszínhab helyett forrázott szirupos tojáshabot is használhatunk.
- Ha túl sokáig verjük a tejszínhabot, vaj lesz belőle.
- A tejszínt felverés előtt 12 órán keresztül jégen vagy jó hideg helyen tartsuk.
- Nem tapad össze a tészta, ha kifőzéskor egy kanál olajat öntünk a vízbe.
- Főzzük a kemény tojásokat sós vízben, azonnal lejön a héja,nem kell főzés után hideg vízbe tenni.
- Tegyünk a sótartóba pár szem rizst, nem nedvesedik meg a só.
- Sült vagy főtt állapotban egyaránt nagyon finomak az ételek, ha felerészben olajjal, felerészben vajjal készülnek.
- Ha nem szeretjük az olaj ízét, süssünk ki benne néhány szeletekre vágott burgonyát, azután szűrjük le.
- A csípős ízű juhtúrót feleannyi friss tehéntúróval gyúrjuk jól össze.
- Ha forró tűhely fölött dolgozunk, tegyünk alsókarunk alá hideg vízzel telt edényt.

- A savak a zöldségféléket keményítik, ezért csak egészen puhára főtt állapotban ecetezzük az ételeket, különben a zöldségféle kemény marad. A paradicsomot is a már majdnem puha zöldségféléhez, burgonyához adjuk.

- A csemegekukoricát forró vízbe tegyük főni, 20 perc alatt megfő.
- A pecsenyezsírral kitűnő rántott levest készíthetünk.
- Nem fröcsköl a zsír, ha egy kevés sót teszünk bele.

- Ha a fedőt felemeljük az edény felett, azonnal fordítsuk meg, vagy függőlegesen az edény felett tartsuk, így nem folyik le a lé a tűzhelyre a padlóra.

- Kavarásnál mindig magunk felé, befelé kavarjunk, mert így nagyobb erőt lehet kifejteni.
- A túlecetezett étel savanyúságát cukor hozzáadásával közömbösíthetjük.

- Ha nagyon zavaros lesz a hús- vagy csontleves, egy tojásfehérjét egy kanál vízzel gyenge habbá verünk, és azt a levesbe öntjük. Addig forraljuk, amíg a tojásfehérje, megtúrósodik és a zavarosságot magába veszi.(5-10 perc). Utána sűrű szűrön leszűrjük, és szép tiszta levest kapunk.

- Ha csomós a rántás szűrjük meg.
- A lekozmált mártást, húst, főzeléket vagy lejvárt öntsük más edénybe, a lábast jól súroljuk ki, és úgy főzzük tovább.
- Ha a leveshús kemény, tálalás előtt 1/2 órával szeleteljük fel és fedő alatt pároljuk.
- Ha a bab nem fő meg idejére, kevés szódabikarbónát adunk hozzá.

- A rántást a következő képen készítjük:
A rántás sertészsír, libazsír, vaj vagy olaj és liszt keveréke. Először a zsírt megforrósítjuk, hozzáadjuk a lisztet, és együtt forrósítva sűrü kavargatással a rántást megpirítjuk. A pirítással a liszt nyers ízét elveszíti, karamellizálódodik, az íze változik, ezáltal az ételeknek jellegzetes ízt és szint ad. A forró rántást hideg vízzel, a hideg rántást meleg meleg vízzel engedjük fel. A vizet fokozatosan adjuk hozzá, állandóan kavargatjuk, hogy csomós ne legyen. A rántás lehet híg és sűrű, zsírosabb és kevésbé zsíros. Készíthetünk rántást zsiradék nélkül is, szárazon. Ilyenkor a lisztet zsír nélkül pirítjuk, kihűtjük, és azután engedjük fel hideg vízzel. Az ételekhez megszűrve adjuk és a zsiradékot külön adjuk az ételbe. A rántáshoz sok eseteben fűszereket is adunk. Ilyenek: hagyma, paprika, zöldpetrezselyem, fokhagyma. A fűszerekkel a rántást már sokáig nem pirítjuk, mert megégnek és kellemes ízüket elveszítik. A rántás készítésének többféle fokozata van, mely függ az ételek fajtájától, és az ízléstől.
- Világos színű fehér rántás: A lisztet a zsírral vagy vajjal, csak addig forrósítjuk, amíg a liszt sárgás színét elveszíti és átfehéredik. Ilyen rántást készítünk a fehér-mártásnak
- (basamel) krémleveseknek. Zsemleszínű rántás: Ennél a lisztet kisebb mértékben pirítjuk meg. Ezt általában leveseknél, főzelékeknél, a paradicsomos ételeknél, az egyszerű mártásoknál használjuk.
- Barna rántás: A lisztet sötét zsemleszínűre vagy barnára pirítjuk. Ez a rántás az ételeknek már jellegzetes ízt ad és a színükre is megbarnítja. Egyes rántott levesekhez hagymamártáshoz, barna-mártáshoz készítjük. A rántásban cukrot is szoktak pirítani, ami által az ételek szinét barnítjuk és a rántás karamellízét fokozzuk.
- A habarást is mindig az ételtől, és a család szájízétől tesszük függővé. A habarás liszt, zsír, tej, vagy tejföl keveréke. A kővezkezőképpen készül a habarás: tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk fokozatosan a vizet, tejet, vagy tejfölt és habverővel simára kavarjuk. A habarékot minden esetben levesszűrőn átszűrve adjuk az ételekhez. A habarás ne legyen sűrű, mert különben a levesben apró galuskák keletkeznek. A habarással az ételeket csak éppen felforraljuk, sokáig nem főzzük, ezért a főzés végén adjuk az ételekhez. Gyümölcsleveseket, gyümölcsmártásokat, egyes főzelékeket, mártásos húsokat sűrítünk habarással.









A nyers hámozott krumpli nem barnul, ha egy szelet kenyeret teszünk abba a vízbe, amelybe áztatjuk.
Mindig sós vízbe tegyük fel főni a krumplit, így kevésbé fő szét. Ez a szabály héjas krumplira is vonatkozik.
A krumpli főzését soha ne hagyjuk félbe, mert hiába folytatjuk, később már nem puhul meg, csak megkövesedik.
Megráncosodott krumpli ismét friss és kemény lesz, ha főzés előtt néhány órára hideg vízbe áztatjuk.
Amikor héjában sült krumplit készítünk, a héját mindig szurkáljuk meg villával, mert így a közepét is gyorsabban átjárja a meleg és nem fog szét durranni.
A megmaradt kihűlt főtt krumplit, ha forró zsírban átsütjük, újból friss köretet kapunk.







Trükkök, tippek, tanácsok a konyhából.


Ne főzzük túl a zöldségféléket, csak rövid ideig pároljuk, mert annál több vitamin marad bennük a hőkezelés után!

A fiatal, zsenge, petrezselymet, sárgarépát ne hámozzuk, hanem kaparjuk le, vagy egy erre rendszeresített kefével mossuk tisztára.!

A zöldségeket közvetlenül főzés előtt daraboljuk fel, különben elveszíti C-vitamin tartalmát.

Mindig csak annyi ételt melegítsünk, amennyit a családtagok elfogyasztanak, akkor is, ha különböző időben étkeznek, mert minden étkezés csökkenti az étel vitamintartalmát!

Ha lehetséges kerüljük a vasból és rézből készült eszközöket, mert ezek pusztítják a C-vitamint, lehetőleg acélból készült késeket használjunk! A már összevágott zöldség és gyümölcsfélét lehetőleg üveg edénybe tegyük inkább, mint műanyagba.

Minden konyhában legalább három vágódeszkára volna szükség. Egy a nyers húsnak, egy a kenyérnek, egy a zöldségfélék felszeleteléséhez. Külön lenne szükség a sajtnak, és a felvágottaknak, de ezeket a kenyérvágódeszkán is szeletelhetjük.
A nyers hús felszeleteléséhez, kockázásához legyen külön deszkánk és késünk, amelyeket kizárólag erre a célra használunk! A húsvágó deszkán ne vágjunk kenyeret, felvágottat, sajtot, mert a deszkán mosogatás után is maradhatnak olyan, egészséget veszélyeztető baktériumok, amelyek az ételféleségeket megfertőzhetik. Ugyanúgy ne vágjunk főtt húst sem ezen a deszkán, mert kórokozók kerülhetnek a készételbe.

Húspogácsa - fasírt - készítésénél ne kóstoljuk meg a nyers húsból készült masszát, mert galandféreg-fertőzést (de más betegséget is) kaphatunk, amelynek nagyon komoly egészségügyi következményei lehetnek. Süssünk mindig ki egy pici darabot, és a készételt kóstoljuk meg!

A fejes salátát alaposan mossuk meg, de ne vágjuk fel. A sérült salátalevél veszít vitamintartalmából. Bármiből is készítünk salátát, ha nem kerül azonnal fogyasztásra, takarjuk le, tegyük hideg és sötét helyre. A levegőn hagyott saláta sokat veszít C-vitamin-tartalmából.

Nyáron a tésztafélék, sütemények helyett fogyasszunk inkább gyümölcsöket, rendkívül nagy a vitaminértékük. Keverhetjük a gyümölcsöket túróval, tejföllel, vagy joghurttal és ízlés szerint mézzel, cukorral vagy mesterséges édesítőkkel.

A gyümölcsleveket lehetőség szerint hűtsük le, és fogyasztás előtt öntsünk hozzá tejet.

A zöldfélék főzővizét az ételek készítésére használjuk fel, mert a főzővízben sok értékes tápanyag kioldódik.

A rizsköret ízletesebb, táplálóbb lesz, ha zöldséges húslével engedjük fel és tálaláskor a tetejét gazdagon, meghintjük petrezselyemmel.

Ha a gyermekeknek készítünk tejbegrízt, vagy tejberizst, növelhetjük vitamintartalmát, ha belekeverünk egy darabka vajat, gyümölcsreszeléket, és kristálycukor helyett mézet, barna cukrot. Piskótatésztára ne kenjünk lekvárt, hanem tegyünk rá nyers gyümölcsöt és tejszínhabot.

Mielőtt bármilyen süteménybe mazsolát tennénk, hempergessük meg egy kicsit lisztben, és így nem süllyed le az edény aljára.

Talán még nem minden családnál vált szokássá, hogy a kenyeret mélyhűtőben is lehet tárolni, ha esetleg többet vásárolnánk belőle. Különösen ünnepek előtt jó dolog ez. A mélyhűtőben tárolt kenyér ugyanolyan friss lesz egy óra múlva, mint amikor betettük.

A felengedéskor nem kell sütőbe tenni, célszerű a kenyeret olyan darabokra vágni, amennyire egy napra szükségünk van. Ugyanígy eltehetünk zsemlét, kiflit, bármilyen péksüteményt, vagy házsüteményt. 









Tévhit, hogy a sótól lesz kemény a csirkemáj. Nyugodtan megsózhatjuk sütéskor, a titok, hogy
ne süssük túl sokáig!








Vásárolt lisztféléket, gabonapelyheket, rizst, tegyük egy-két napra a mélyhűtőbe, csak ezután helyezzük a tároló helyükre, így nagy valószínűséggel nem fog megbogarasodni.

Ha a vöröshagymát felhasználás előtt néhány órára hűtőszekrénybe tesszük, nem fogunk könnyezni, amikor felszeleteljük, ugyanis a hideg nem kedvez az illóolajok párolgásának.

A vöröshagyma nem ég oda pirítás közben, ha egy kevés lisztet szórunk rá.

Az újhagyma szárát ne dobjuk el, apróra vágva felhasználhatjuk körözötthöz, szendvicsvajba keverve, salátákhoz.

A fokhagymát ne süssük nagyon forró zsiradékban, mert könnyen megkeseredik. Ha a gerezdek közepéből kivágjuk a zöld, vagy sárga hajtást, nem marad kellemetlen utóíze.
Ha hámozatlanul főzzük az ételekbe, az érzékenyebb gyomrúan is panasz nélkül fogyaszthatják.

A petrezselymet mindig a főzés végén adjuk az ételhez, így megtartja értékes tápanyagait.

A gombát - ha kénytelenek vagyunk egy-két napig tárolni - papírzacskóban tegyük a hűtő alsó polcára.
Figyelmedbe ajánljuk még:
A sült krumpli (chips) története (cikk)
Húsvétra várva (cikk)
Fűszernövények a konyhában (cikk)
Hol lehet kapni Kecskeméten vagy Cegléden Fáitász füszerkeveréket? (tudásbázis)
Tudja valaki a korhely leves receptjét? (tudásbázis)
Melyik a legegyszerűbb és leggyorsabb mézeskalács recept? (tudásbázis)

A friss gombát ne áztassuk, tálba téve, váltott vízben mossuk. (Mosás után a gombát emeljük ki a vízből és ne a mosóvizet öntsük le róla!)

Ha a kelbimbót közvetlenül tálalás előtt sózzuk, megőrzi friss zöld színét.

Panírozás előtt a zöldségeket egy percig főzzük sós vízben, így sütés közben nem szívnak magukba sok olajat.

Ha kissé megfonnyadt a zöldségünk, áztassuk egy kanál ecettel elkevert hideg vízbe.

Elvehetjük a karfiol kellemetlen szagát, ha főzés, párolás előtt sós vízzel leforrázzuk. Nem puffaszt, ha az első főzővizet leöntjük róla.
Ha a második főzővízbe pár csepp ecetet teszünk, megőrzi fehérségét.

A kelkáposzta okozta puffadás is elkerülhető, ha az első főzővizet leöntjük róla.
A káposztaszag is enyhíthető, ha egy kis fej vöröshagymát, vagy zellergumót teszünk a főzővízbe.

Ha az újburgonyát forró vízben áztatjuk néhány percig és csipetnyi szódabikarbónát teszünk bele, könnyedén lekaparhatjuk a héját.

Ha zöld salátát készítünk tartsuk be a következő sorrendet: először tegyük hozzá a hidegen sajtolt olajat, és a legvégén permetezzünk rá ecetet

Sütés közben nem fog spriccelni az olaj, ha előzőleg egy kis finomlisztet szórunk bele

Ha nem akarjuk, hogy sütés közben az egész lakás olajszagban ússzon, az étolajba tegyünk néhány szál petrezselymet, héjas fokhagymát.

Ha egy éjszakán át sós vízben áztatjuk a héjas diót, másnap úgy törhetjük fel, hogy épen marad a belseje.







A fólia sem fényt, sem ízeket vagy szagokat nem ereszt át. Pórusmentes, igy a szagok és ízek sütés közben
nem távoznak el, de az étel tárolás alatt sem veszi át más, erős szagú élelmiszerek, például sajt, szalámi stb.
illatát, ha azokat fóliával beborítjuk.
Az így csomagolt zöldség, gyümölcs hűtőszekrény nélkül is frissen marad, akár melegben is.
Az előre elkészített saláták, hidegtálak fóliával borítva megtartják ízüket és formájukat.
A szeletelt felvágottak frissessége, színe ugyancsak megmarad, ha a boltból hazaérkezve azonnal fóliába
csomagoljuk.

Néhány praktikus megoldás:

- a repedt tojást nyugodtan kifőzhetjük, ha előbb egyenként fóliába csomagoljuk. A héjon keresztül így nem
távozik el a tojás belseje.
- A kenyér, a kalács napokon át friss marad, ha teljesen, vagy csak a felvágás helyén beborítjuk fóliával.
- Nem olvad el a jégkocka, ha fagyasztás után fóliába csomagoljuk, és így használjuk fel az italok hűtésére.
- Ha a húst felszeletelve szeretnénk a mélyhűtőbe tenni, tegyünk a szeletek közé fólialapokat, így sokkal
hamarabb felenged.
- A vágott virágok tovább frissen maradnak, ha nedves szárukat fóliába csavarjuk.
- A zöldpaprikát télire is eltehetjük, ha egyenként fóliába csomagolva elrakjuk az éléskamrába vagy a
pincébe.
- A kávé és a tea hosszú időn át megtartja aromáját, ha az eredeti csomagolás fölé biztonságul még egy
jól záródó fóliaborítást is teszünk.
- A szobanövények ápolása, öntözése gondot jelent, ha nyaralni megyünk. A kisebb növényeket öntözzük
meg, majd a cserepeket borítsuk be alufóliával, így tovább megtartják a vizet.
- A gyapjúféléket a fóliacsomagolás megvédi a molyosodástól.
- Az ezüstneműk nem oxidálódnak, ha fóliába csomagolva tesszük el őket.
- Használhatjuk a fóliát fedő helyett is. Ilyenkor szúrjunk lyukat bele, hogy a gőz eltávozhasson. Ha az edényt
főzés után fóliával fedjük be, az étel sokáig friss marad, a tetején nem képződik főr. 







..Az automata mosógépből a lerakódott vízkövet ecetes-vizes oldattal távolítjuk el.

Az eldugult lefolyóba éjszakára öntsünk ecetet. Másnap forró vizet engedjünk először a csapba.

A nyári festésnél az ablaküvegről ecetes ronggyal gyorsan eltávolíthatjuk a festéket.

Az izzadságfolt eltávolítására is alkalmas az ecet.

A fűfoltot tejjel, vagy enyhe alkoholos oldattal távolíthatjuk el. Mindkét esetben szappanos vízzel kell utána kimosni a kezelt felületet.

A rágógumi a ruhaneműről, textíliáról úgy szedhetjük le, hogy rövid időre mélyhűtőbe tesszük a textilneműt. A megmerevedett rágógumi a hidegtől szinte lepereg.

A poros szőnyeg portalanítására és színének felfrissítésére áztatott tealevelet használjunk. A nedves tealevelet szórjuk szét a szőnyegen, majd kefével távolítsuk el.

A fehérneműt az automata mosógéppel történő mosás után is legalább kétszer öblítsük ki tiszta vízzel.

A fehérnemű szürkeségét nem csak hypóval lehet megakadályozni. Ha az automata mosógépbe, gézzsákba kötött citromhéjat teszünk és így ,,futtatunk" át egy programot, a fehér ruha fehér lesz.

Ha citromlevet csöppentünk a gyümölcslevesekbe, gyümölcsszószokba, élénkebb színűek lesznek az ételek.

Az őszibarackbefőtt ízét megőrizhetjük, ha eltevéskor az üvegbe gyümölcs magját is teszünk.

Az éles kést soha ne mossuk forró vízzel, mert a kés tönkremegy.

Könnyebben fő meg a lekvár és a vitamintartalma is megmarad, ha főzés előtt megdaráljuk, vagy turmixoljuk. Az összezúzott gyümölcsöt gyakran kevergessük, nehogy odaégjen.

A hűtő táska nemcsak hűtésre, hanem szárazgőzölésre is alkalmas. Csomagoljuk újság papírba a befőttet, a lekvárt, és zárjuk le a táska /doboz/ tetejét.

Fémkanállal ne nyúljunk a befőttekhez, mert vitamintartalmát veszélyeztethetjük.

A savanyúfélék eltevésénél tartósítószer helyett használhatunk kevés olajat is.

Ha a celofánt tartósítószerrel elkevert vízbe mártjuk, a gyümölcsöt megóvhatjuk a baktériumoktól.

Az alma, körte nem ráncosodik meg, ha leszedés után néhány napig fűben tartjuk.

Lekvár főzésnél, befőtt készítésnél cukor helyett mézet is használhatunk. Az eltevés 4 liter vízhez, vagy ennek megfelelő mennyiségű gyümölcspéphez fél kiló mézet adunk. / ha a befőtt leve elfőne, pótoljuk, ne csak vizet, a mézet is!/ Üvegbe töltés után a celofánréteg közé tegyünk nátriumbenzoátot. Száraz, meleg ruhák közzé tegyük, úgy várjuk meg a kihűlést.

Ha azt akarjuk, hogy a sárgarépa tovább maradjon friss, ne vágjuk, hanem csavarjuk le a répa zöldjét.

Télire különféle zöldségek levelét sózással lehet tartósítani. A megmosott, lecsurgatott összeaprított zöldséglevélnél 7 evőkanál zöldséglevélhez (kapor, petrezselyem, zeller stb.) 1 evőkanál só az arány.

A sóskát, spenótot sós vízzel kell párolni, így kell üvegbe tölteni, így is tartósíthatók. Ebben az esetben a massza tetejére tartósítószerként olaj kerüljön. A celofánrétegek közé tegyünk tartósítószert.

Aki gyermekének friss gyümölcsöt turmixol, csak az egyszeri fogyasztásnak megfelelő anyagot turmixolja, vagy centrifugázza.

Az aszalt gyümölcsöket vászonzsákban, felfüggesztve tároljuk.

A tárolásra szánt gyümölcs-és zöldségféléket soha ne mossuk meg.

A szőnyegből a vörösbor okozta foltot szénsavas-ásványvizes benedvesítéssel szedhetjük ki úgy, hogy a nedves felületre konyhasót szórunk, majd a vizes, sózott felületet vileda kendővel, vagy tiszta nedvszívó ruhával szárazra töröljük.


A borfoltos textíliánál ugyanez az eljárás, ám a sóoldat felitatása után citromot kell a folt helyére csöppenteni, majd ki kell mosni a textilneműt.


A friss vérfoltot azonnal be kell áztatni hideg vízbe. Ha vízbe sót is teszünk, könnyebben kioldódik a vér.

A tejfolttól úgy szabadulhatunk meg legkönnyebben, hogy glicerint teszünk a foltra, majd a glicerines dörzsölés után langyos vízzel öblítjük ki a textíliát.

A kakaófolt forró tejbe áztatjuk, majd alaposan mossuk ki mosószerrel.

A friss kávéfolttól úgy szabadulhatunk meg, hogy hideg tejbe áztatjuk a szennyezett felületet, majd mosószerrel kimossuk a ruha-vagy textilneműt.

A friss gyümölcsfoltra ciromlevet kell csepegtetni. Friss hideg tejbe is áztathatjuk az anyagot. Mindkét esetben utána jól mossuk ki a textíliát.

A rozsdafolt citromlével eltávolítható.

A fűfoltok eltüntetésére az alkoholos bedörzsölést ajánljuk. A kezelés után szappanos oldatban mossuk ki az anyagot.

A filctoll okozta foltokat eltávolíthatjuk spirituszkezeléssel. Az alkoholos filc okozta foltok eltüntetésére akármilyen kozmetikai spray is alkalmas.

A zsírfoltot és az olajfoltot foltbenzinnel távolítjuk el. A folt körül keletkező karimát úgy tüntethetjük el, hogy burgonyakeményítővel beszórjuk.

A kátrányfoltot étolajjal kenjük be, majd alkohollal is dörzsöljük át a szennyezet felületet.

A penészfolttól aludttejjel tudunk megszabadulni. Áztassuk a foltos részt aludttejbe, majd mossuk ki.










Gazdagabb levesek! Gyümölcs,zöldség,krémlevesek!

A levesek tartalmasságát a benne lévő hozzá valókkal gazdagíthatjuk! Az úgynevezett ,,piros" levesek, melyek színezettek, nem rántottak, sreiboltak!! Ez sokkal egészségesebb mint a rántás, kevesebb olaj, kevesebb liszt, de ezekbe a levesekbe bőven elegendő, a hozzá valók legyenek inkább ,,többen", hisz ettől lesz a levesünk nagyon finom. Ezek a levesek, készülhetnek a könnyű levesek alapjaiból, azaz zöldségekből, a különbség, abban van, hogy valamilyen hússal,
húsos csonttal, aprólékkal készülnek. Az elv ugyan az, mint a könnyűeknél, olajon abálunk!!! Az összes hozzá valót amit a levesbe szánunk, egy lábosba kevés olajon, megabálunk, a hús
fehérré válik. A forró olajon ,,kap" egy réteget, így az ízek a húsban maradnak, a zöldségeknél szintén, e z kb. 5 perc, és ekkor sreibolunk, ami annyi tesz: 1 evőkanálnyi liszttel megszórjuk, átforgatjuk az olajon, félrehúzzuk a tűzről, és jöhet a színező, a paprika! Összedolgozzunk, felöntjük vízzel, vagy húslével, és visszatesszük a tűzre! Mivel elő abáltunk, nagyon hamar megfő. Vigyázni kell, hogy ne fusson ki, a keresztbe tett fakanál a láboson segíthet, de inkább egy mérettel nagyobb edényt használjunk!! Só helyett itt is használhatunk ételízesítőket, a teltebb ízek elérése végett. Az arányok fontosak, hogy leveseink ne legyenek hígak, tapasztalataim azt mutatják, hogy a hozzá valók magasságánál ez úgy 10 - 12 cm, így bármennyi levest szeretnénk, ez mindig igaz, ne több, mert híg sós vizet kapunk eredményül! Amit feltétlen rántanunk kell, mert azzal sűrítünk, pl.: paradicsomleves, nem kell két edény! Lábosunk aljára csináljunk rántást, és ehhez tegyük a passzírozott paradicsomot, sűrített paradicsomot, paradicsomlevet, ha kell vizet, a sót, cukrot, egy szál zeller zöldet, vagy darabka gumóját, és felforrás után a levesbetéteket. Több ilyen leves is van, amelyek elkészítéséhez, nem kell külön serpenyő a rántásnak!! Amit mindenképpen rántanunk kell, méghozzá utólag: BAB, LENCSE, SÁRGABORSÓ, azaz a kemény hüvelyesek! Azt tudjuk, hogy áztatni kell, este megmosva a füstölt hússal
együtt áztatjuk! Másnap feltesszük, főzni, én ezeknél a leveseknél nem használok ételízesítőt, mert elveszti az eredeti jellegét, csak sózom, de vigyázat, a füstölt hús is sós, óvatosan!!!
Ezeknél a leveseknél nem igaz a 10 cm, mert dagadnak a hozzávalók!!!! Félig megfőtt, akkor jöhetnek a zöldségek! Mikor már majdnem megfőttek a hozzá valók, serpenyő, olaj, liszt,
foghagyma, pirospaprika! Normál rántás, de nem sok liszt, mert másnapra főzelékünk lesz! A rántásba beletett zúzott foghagymát a tűzről félrehúzott serpenyőbe tegyük, mert a forró olajban
keserű lesz, Annyit kell várnunk, amíg nem érezzük, a foghagyma nagyon is intenzív illatát, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az illóolaja a rántásunkban van, jöhet a színezék!!!! Össze fog
sűrűsödni, a leves levével hígítsunk, dolgozzuk csomómentesre és így öntsük levesünkhöz!!!
Levesbetét, CSIPETKE!! 1 tojás, só, liszt, annyi , hogy kemény csípegethető tésztát kapjunk! Ha nincs kedvünk, csipegetni, nagyobb szemű házi tarhonya is tökéletesen megfelel. A tálalásnál szórjuk a vágott petrezselymet a tányérra!! Én az összes fűszert amit használok, a teatojásba teszem, és azt teszem a levesbe, vagy bármilyen ételbe, amibe bors, szegfűszeg, szegfűbors, stb, azaz szemes, darabos fűszer kell, így az íze belefől, de még véletlenül sem harapunk rá evés közben. Egyetlen leves van amit nem lehet hamar megfőzni, mert csak akkor finom, ha gyöngyözve főzzük, az a húsleves! A vegágnak: hullatea! De a teatojás ebben a levesben nélkülözhetetlen számomra, az egész borsot, nem kell a leszűrése után szemenként kiszedegetni, a sáfrányt, melytől gyönyörű színe lesz, a többi fűszert, egyetlen mozdulattal eltávolíthatjuk a
levesből.
GYÜMÖLCSLEVESEK:
A víz + a fűszerek a teatojásban, jól kifőzve, citromkarikák, reszelt citromhéj, só, cukor! Az alap lé akkor kész, ha az egész lakásban érezni az illatát. Én habarom, minél több tejföl annál
krémesebb, 1 evőkanál liszt, habverővel simára dolgozva, és az alap lébe öntve csomó mentesere keverem még a habverővel, ha felforrt, roggyant 1-2-töt, akkor kerül bele a gyümölcs, így nem
főzzük szét, addig hagyjuk a tűzön ameddig szeretnénk, hogy a gyümölcs puhuljon! Ez a leves is azok közé tartozik, amelyek, finomabbak, ha 1 napot állnak. Én hidegen szeretem! Lehet
tejszínhabbal díszíteni, a tálalásnál, friss gyümölccsel a tetején. Kevesebb lével főzve, krémleves turmixolható belőle ! Citromfű a díszítéshez!!!!

Ez minden zöldségalapú levesre igaz, pirított zsemlekocka, gersli a hozzávaló levesbetét!











Egy éles kés, nagyobb vágódeszka és egy pár speciális kiegészítő eszközzel, csodákra lesztek képesek! Karalábé vájó, (gömböket formálhatunk bármilyen zöldség, illetve gyümolcsből), A töltött ételekhez, pedig elengedhetetlen. Reszelők, aprítók, fakanalak, húscsipesz (mert a húst soha nem szúrva fordítjuk, mert a rostjai közül a nyíláson kifolyik a zamata), foghagymanyomó, hadverő, stb, és hogy az apróbb fűszereket ne keljen szedegetni, a levesből, teatojás!!
Egy asszony második munkahelye ez a helyiség. Fontos, hogy minden meglegyen benne, ami a gyorsan elkészíthető ételek hozzávalóinak előkészítéséhez kell! Tanuljunk meg egy edényben főzni, és az edényeket folyamatosan mosogatni, mire végzünk az elkészítendő betevő feltevésével, és várunk a megfőzélére, addigra minden edényünk tisztára mosva, esetleg már elpakolva, nem egy csatatérnek látszó összevisszaságot eredményez! Arról nem beszélve, hogy a folyamatos mosogatás végeredménye ként az étkezés után csak a tányérok, poharak, evőeszközök, és egyetlen lábosunk vár a mosogatószivacsunkra!
LEVESEK!!!
Könnyű, igazán könnyen emészthető ízletes leveseket ne habarjunk, rántsuk, streiboljuk ( liszttel megszórva) sűrűsítsünk! Ezeket nem kell, a hozzávalók, a levesbetétek bőven elegenbőek.
Bármilyen zöldséglevest legyen az karlábé, karfiol, mindegy mi, személyektől függően 2-3 dl/ fő, számolva készírsünk. 1 evőkanál olajon a hozzávalókat abáljuk kicsit, ha van IZVARÁZS (szerintem ez a legjobb), ha nincs bármilyen ételízesítő megfelel, só helyett ezt használjuk! Színt és alapízt ad a levesünknek! A hozzávalók színén látni lehet, mikor engedjük fel a megfelelő mennyiségű vízzel, vagy ha van csont lé, azzal! Kóstoljuk, ha sós, még víz, ha sótlan még egy kis ízesítő! A vágott petrezselymet mindig az aztalom tegyük a levesre, mert a C vitamin +70 C°-nál bomlik, azaz, soha ne főzzük az étellel.
Levesbetét javaslatok!!!
1 tojás, ételízesítő és annyi búzadara, amennyit felvesz, hogy a galuskaszaggatón a levesbe tehessük!Ami fontos, közel egyforma nagyságúra daradoljuk a hozzávalókat, mert így lesz azonos a főzélésidejük . A paradicsom leves ne legyen nagyon híg, mert elveszti jellegzetes ízét, egy darabka zellert belefőzve, vagy egy zellerszárat beletéve, megbolondíthatjuk, én nokedlival szeretem, de csak tojás liszt és só! Egy tojás által felvett liszt mennyisége elegendő egy levesbe. Lehet rizs, betűtészta, apróbb riszszemtészta. Só és cukor az ízesítéshez. Bármilyen leves a
hozzávalók megtisztításától, az asztalra tételig max. 30 perc! Egészséges, hisz nincs liszt, a kevés olaj kell az emésztéshez, a szaggatott daragaluska pedig nagyon hamar megfő és ízletes
betét bármilyen zöldségalapú leveshez, .de apró levestészta is jó, ki mit szeret Próbáljátok ki bátran, nagyon gyors, finom, és a kezdő szakácsok sem tudják elrontani!!
VIGYÁZAT!!! AZ ÉTELT NEM FŐZZÜK PÉPESRE! MINDEN VITAMIN ELSZÁLL, HA NAGYON PUHÁRA FÖZZÜK!!!!!!
Jó étvágyat!
Főzzünk, gyorsan, finomat, egészségeset, a legkevesebb
ráfordítással! Minél kevesebb időt töltsünk a konyhában, van
annál sokkal jobb hely az otthonunkban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése