2015. június 3., szerda

Terroristák egymás között


Terroristák egymás között



Izrael egyre gátlástalanabb – Nagykövetük Szaniszló Ferenc Táncsics-díjának visszavonását követeli



Ezt a cikket 1273 ember olvasta el.
szaniszloizraeli nagykövet Szaniszló Ferenc Táncsics-díjának visszavonását kéri a kormánytól
    Budapest, 2013. március 18., hétfő (MTI) – Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete arra kéri a magyar kormányt, hogy mielőbb vonják vissza Szaniszló Ferencnek, az Echo Tv műsorvezetőjének Táncsics-díját, mivel az elismerést “nem megfelelő embernek” ítélték oda.
Szaniszló Ferenc március 15. alkalmából részesült Táncsics-díjban, amelyet Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter adott át az újságírónak.
Az izraeli nagykövet a Facebookon hétfőn közzétett nyilatkozatában azt írta: miközben Izrael és Magyarország együttműködik az antiszemitizmus elleni küzdelemben, ilyen kitüntetések “negatív benyomást kelthetnek, és rossz irányba vezethetnek”.
Ilan Mor felhívta a figyelmet arra: ezt a kitüntetést “olyan újságíró kapta, aki nyíltan antiszemita összeesküvés-elméleteket terjeszt Izrael ellen”, és támogatja azt, hogy “Izraelből eltávolítsák a zsidó lakosokat, és aki úgy véli, hogy Izrael terrorista állam”.
Kitért arra is: a kitüntetett újságíró úgy tekint Izraelre, mint “minden rossz forrására ezen a világon”, és nyíltan kétségbe vonja Izrael létezését. Ugyanazt a terminológiát használja és terjeszti, mint “a szélsőséges terrorszervezet, a Hamász”, valamint Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, mindkettő Izrael megsemmisítését akarja látni – tette hozzá.
Ilan Mor hangsúlyozta: Szaniszló Ferenc “gondolatainak nincs helyük egy szabad és demokratikus társadalomban, mint Magyarország”. Emlékeztetett, hogy korábban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is bírsággal sújtotta az Echo TV-t Szaniszlónak a zsidó és roma emberekről tett megjegyzései miatt. A műsorvezető állításai “az új európai és magyarországi antiszemitizmus klasszikus példái” – írta.
Tiltakozásul Szaniszló Ferenc kitüntetése miatt a Táncsics-díj több kitüntetettje visszaadta a díját.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy nem volt tudomása Szaniszló Ferenc sértő megnyilvánulásairól, amelyek – mint fogalmazott – mind személyes hitvallásával, mind a kormány értékrendjével összeegyeztethetetlenek. Hozzátette, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé a kitüntetések és díjak visszavonását, így csak sajnálatát tudja kifejezni a rossz döntés miatt.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője aznap az MSZP sajtótagozata nevében felháborodásának és megdöbbenésének adott hangot, hogy Táncsics-díjat kapottSzaniszló Ferenc is, akit “sokan szélsőséges nézetei miatt nem tartanak erre alkalmasnak”.
Pörzse Sándor jobbikos politikus hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Balog Zoltán “gerinctelen, a legnagyobb farizeus a Fideszen belül (…) és emberi becsületből nullásra vizsgázott”, amiért “szóban visszavonta” Szaniszló Ferenc újságíró Táncsics-díját.



Szabadlábon a sokat hibázó német terrorista

2007. augusztus 26., vasárnap 20:56 | 
Szabadon engedték az egyik utolsó, még börtönben ülő RAF-terroristát, Eva Haulét. Rajta kívül már csak ketten töltik életfogytiglani büntetésüket német fegyintézetben a Vörös Hadsereg Frakció egykori tagjai közül. A RAF tevékenységét számtalan legenda övezi, amelyek egy része magyar vonatkozású, más része pedig a német politikai és médiaelit vezető személyiségeit - exbelügyminisztert, exkancellárt és jelenlegi főszerkesztőt is - érint.
(3)

A német szélsőbaloldali terrorcsoport, a Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion, RAF) rejtélyes harmadik generációjának - amely egyszer még Budapesten is robbantott - egyik korábbi vezetője szabadult ki a fogházból a héten.
Eva Haule
Eva Haulét többek között egy 1985-ös gyilkosságban játszott szerepéért és az emberölés másnapján elkövetett bombamerényletért ítélték el - azután, hogy már börtönbe került más bűncselekmények miatt. A gyilkosságban játszott szerepe egyébként nem teljesen tisztázott: vagy ő, vagy a még ma is börtönben ülő Birgit Hogefeld lőtte tarkón azt az amerikai katonát, Edward Pimentalt, akinek az igazolványával bejutottak egy USA-bázisra, és ott egy felrobbantott bombával két embert megöltek, 23-at pedig megsebesítettek. Az 1985-ös emberölést egyébként utóbb még a RAF aktivistái is elítélték.
Az 53 éves, 21 évet börtönben töltő Haule nem az első idén szabaduló RAF-terrorista. Márciusban engedték ki az addig 24 évet leülő Brigitte Mohnhauptot.
Haulét az 5. számú német büntetőbírósági tanács szerint már nem jelent a társadalomra veszélyt, ezért öt év próbaidőre felfüggesztették életfogytig tartó börtönbüntetését. A bírók kétszer is meghallgatták Haulét, mielőtt kiengedéséről döntöttek volna, írja a Wiener Zeitung.

Segített feloszlatni a RAF-ot

Hozzájárulhatott az 53 éves nő szabadon engedéséhez az is, hogy a német Spiegel Online szerint Haule közreműködött a RAF 1998-as önfeloszlatásában. A bírósági indoklás mindemellett még arra is kitért, hogy Haule politikai céljai megvalósítása érdekében ma már nem tartja "megfelelő eszköznek" a fegyveres harcot.
Brigitte Mohnhaupt
Eva Haule jövőjéről legalább olyan keveset tudni, mint a múltjáról. Szabadulása után várhatóan egy pártfogó-felügyelő személy foglalkozik majd vele, akárcsak a második generáció vezéregyéniségével, Brigitte Mohnhaupttal, akit idén márciusban engedtek ki a börtönből. Mohnhaupt egyébként egy gyárban kapott munkát, állítólag azt szeretné, ha megváltozathatná nevét, hogy megkímélje magát a zaklatásoktól.

Az első generáció

Haule és Mohnhaupt a RAF harmadik és második generációjához tartoztak. Sorsuk megértéséhez azonban előbb az első generáció történetét kell felidézni. A RAF három generációja időben, térben és személyekben is elkülönül egymástól, erősebb személyes kötődés is inkább csak az első két "nemzedék" között mutatható ki.
A RAF az 1967-68-as diákmozgalom születésekor baloldali és antiimperialista (főleg USA-ellenes és vietnami háborút bíráló) irányvonalat követett, még akkor is, ha ma még élő tagjai és egykori szimpatizánsai néha szélsőjobboldali nézeteket is vallanak.
Az egyik hatvanas évekbeli baloldali tüntetésen, az Amerika-barát perzsa sah, Reza Pahlavi ellen demonstráltak a német diákok Berlinben. Az 1967. június 2-ei megmozduláson egyiküket, Benno Ohnesorgot egy rendőr lelőtte.
A halott Benno Ohnesorgs
A radikálisabb egyetemisták ezután úgy gondolták, hogy az állam immár illegális eszközökkel lép fel ellenük, ezért ők is használhatják ezeket az eszközöket. A diákok még ekkor is - a Wikipediamegfogalmazása szerint - a "dolog elleni erőszak" periódusánál tartottak. Két frankfurti áruházban is tüzet gyújtott 1968. április 2-án Andreas BaaderGudrun Ensslin, Thorwald Proll és Horst Söhnlein.

Súlyos ítéletek, még súlyosabb hibák

A német rendőrség már két nap múlva, április 4-én elkapta a tetteseket. Ekkor azonban hiba történt az (állam)gépezetben: egyrészt rendkívül súlyos ítéletet hoztak az elkövetők ellen - három év fegyház -, viszont a védők fellebbeztek, és így a vádlottak szabadlábra kerültek.
A fellebbezéseket elutasították, és ekkor Baadernek és szeretőjének, Ensslinnek is be kellett volna vonulnia a börtönbe. Ők azonban a jogerőssé vált ítélet után illegalitásba vonultak, és addigi ügyvédjükkel, Horst Mahlerrel együtt egy városi gerillacsoportot kezdtek szervezni.
Andreas Baader és Gudrun Ensslin rendőrkézen 68-ban
A városi gerillák nem jutottak messzire: 1970-ben ismét elfogták Baadert, egy rendőrspicli, Peter Urbach ugyanis beköpte őt.

Szabadítási akció

Ekkor tűnt fel Ulrike Meinhof, aki addig baloldali lapoknál - többek között a "konkret"-nál dolgozott. Meinhof újságíróként ismerte meg Baaderéket, rendszeresen írt az áruházi gyújtogatásokról is. Meinhof azzal állt elő, hogy újságíróként könyvet akar írni a gyújtogatóról, akit ezért interjúra invitált.
Ulrike Meinhof
Baadert ekkor átszállították a Német Központi Társadalomtudományi Intézetbe. Innen Meinhofék fegyveres akcióval szabadították ki. Az 1970. május 14-ai akcióban - amelynek előkészítésében Horst Mahler is részt vett - súlyosan megsérült az intézet egyik munkatársa.

A RAF születése

Utóbb ezt az akciót nevezték a terroristák a Rote Armee Fraktion, a RAF megszületésének, bár vannak, akik az áruházi gyújtogatásoktól számítják a csoportosulás történetét. A RAF elnevezés a csoport 1970. június 5-ei nyilatkozatában - amelyet Ulrike Meinhof írt az Agit 883 című lapba - szerepel először.
Ezután, 1970 június-augusztus között a Baader-Meinhof-csoportként is emlegetett szervezet tagjai egy palesztin gerillatáborban kaptak katonai kiképzést, alighanem Horst Mahler kapcsolatait kihasználva.

Mahlerék letartóztatása

Horst Mahlert 1970. október 8-án letartóztatják. Így ő a Baader-szabadításban és néhány bankrablásban vett csak részt, a későbbi, halálos kimenetelű akciókban nem.




Fatah kiképzés, Stasi-menedék

A Jasszer Arafat által alapított szervezet, a Fatah mozgalom egyik bázisán gyakorolhattak a RAF terroristái 1970 júniusa és augusztusa között. A Fatah ma már nem igazán Amerika-ellenes erő, főleg a rivális palesztin szervezethez, a Hamászhoz képest, de ez a hetvenes években közel sem volt így. Arafatot inkább a Szovjetunió és szövetségesei támogatták akkoriban, természetesen az arab világon kívül. A RAF kapcsolatai máig sem tisztázottak, de a terroristák második generációjából sokan az NDK-ban bújkáltak, és csak 1990-ben bukkantak rá e "szökevényekre" Kelet-Németországban.
Mahlert 14 évre ítélik. Két ügyvéd is védi ekkoriban: a hetvenes évek elején Otto Schily, aki később, 1998-2005 között Németország belügyminisztere lett, illetve a hetvenes évek második felében és a nyolcvanas években Gerhard Schröder, a későbbi kancellár. Mahler manapság szélsőjobboldali, antiszemita nézeteket vall, az NPD nevű párt tagja is lett átmenetileg, sőt, azóta holokauszt-tagadásért is elítélték. 

Merényletek, áldozatok

De térjünk vissza a Baader-Meinhof-csoporthoz: egy letartóztatási kísérlet során 1971-ben meghalt Petra Schelm, a RAF egyik tagja. Ez tovább radikalizálta Baaderéket, akik több súlyos terrorakciót követtek el ezután.
Megtámadtak egy amerikai bázist, ahol egy halottja volt a bombájuknak. Egy rendőrkapitányságnál és az Axel Springer kiadói épületénél is robbantottak, de merényletet követtek el egy szövetségi bíró ellen is. Végül - lebukásuk előtt nem sokkal, 1972. május 24-én - az USA hadseregének európai főhadiszállásán három katonát robbantottak fel, ötöt pedig megsebesítettek.
Összesen tehát öt bombatámadást követtek el, ez szerepel majd az ellenük készült vádiratban. A merényletekben négyen haltak meg, több mint ötvenen pedig megsebesültek. Mindezeken kívül számos bankrablás miatt is elítélték őket, ezekből pénzt szereztek a az akciók finanszírozásához.

A főideológus

Közben Ulrike Meinhof a RAF fegyveres harcát próbálta baloldali, kommunista ideológiával alátámasztani. Az exújságírónő cikkeiben, kiáltványaiban osztály nélküli társadalmat akart, és az elidegenedés felszámolását ígérte például. Minderről a Magyar Narancsban Barotányi Zoltán írt, akifelidézi, hogy Meinhof "főideológust" a csoport vezetője, Baader mindezen munkálkodása ellenére is egyszerűen csak "burzsoá picsaként" emlegette.
A merénylet helyszíne
Azért Meinhofot sem kellett félteni. A Spiegelben megjelent nyilatkozata szerint ezt mondta például: "Természetesen azt mondjuk, hogy a zsaruk disznók. Azt mondjuk, hogy ez az uniformisban lévő alak egy disznó, nem ember. Ezért is kell vele szembeszegülnünk. Nincs beszélnivalónk vele, és hiba lenne, ha egyáltalán szóba állnánk ilyen emberekkel. És természetesen lőni is lehet."
Az öt robbantás után, 1972 júniusában fogják el a RAF-terroristákat: Baadert, Jan-Carl Raspét és Baader szeretőjét, Gudrun Ensslint. Őket hosszas procedúra után, 1977 tavaszán életfogytiglanra ítélték. Sokáig azonban nem ültek ezután már börtönben, mert furcsa körülmények között - a hivatalos jelentés szerint - öngyilkosságot követtek el 1977-ben, méghozzá ugyannak a napnak ugyanazon esti órájában.
Meinhofot és Brigitte Mohnhauptot is letartóztatták 1972 júniusában. Mohnhaupt öt év után, 1977 februárjában szabadult, és ekkortól átvette az úgynevezett második generáció irányítását a RAF-nál.

Meinhof halála

Ulrike Meinhof viszont 1976. május 9-én a hivatalos jelentés szerint öngyilkos lett. Ezt azóta is sokan vitatják. Halála előtt a többi RAF-aktivista egyébként kiközösítette őt.
Meinhof körözési plakáton
Meinhof cellája ablakára kötötte fel magát, miután egy széttépett törülköző összecsomózott darabjaiból "font" kötelet magának. A hivatalos magyarázatot azóta is vitatják, egy önmagát kinevező nemzetközi vizsgálóbizottság - a holttest és a börtön megtekintése nélkül - például megállapította a Wikipedia szerint 1978-ban, hogy nem magát kötötte fel Meinhof.

Még életében agyműtétet akartak végezni rajta

A terroristanő holttestét hosszú ideig nem tudták hová eltemetni, egyetlen önkormányzat sem engedte ugyanis a területén elföldelni Meinhofot. Végül Berlin Mariendorf nevű negyedében találtak neki végső nyughelyet. 2002-ben kiderült azonban, hogy Ulrike agyát nem temették el testével együtt 1976-ban.
Horrorisztikus magyarázata van ennek a magyar történelmi folyóirat, a Rubicon szerint: Peter Zeis államügyész ugyanis még életében agyműtétet akart végrehajtatni Ulrike Meinhofon, mert szerinte bizonyosan valami betegség miatt lett terrorista. Knoblich szövetségi bíró engedélyezte is a műtétet, de végül a felháborodás miatt elálltak ettől.
Meinhof lánya, Bettina Röhl derítette ki ezután, hogy évtizedekig őrizték formalinban anyja agyát, és különböző kutatóintézetekben vizsgálták a szervet. Végül egy magdeburgi klinikát találták meg Meinhof agyát, és a stuttgarti államügyészség indítványára elhamvasztották, majd 2002. december 22-én eltemették a test mellé a berlini Szentháromság-temetőben.

A Spiegel főszerkesztő és a Meinhof ikrek

Stefan Aust, a legtekintélyesebb német magazin, a Spiegel jelenlegi főszerkesztője egykor együtt dolgozott a "konkret" című baloldali lapnál Ulrike Meinhoffal és férjével, Klaus Rainer Röhllel. Meinhof és Röhl ikreit Aust szabadította ki egy titkos akcióban Szicíliában 1970 szeptemberében. Aust egy, a RAF-ból kiugró aktivistával együtt vitte vissza Németországba a gyerekeket, akiket Meinhof állítólag egy palesztin menekülttáborba akart vitetni, miközben a bíróságok az exférjnek ítélték őket. Más források szerint nem Meinhof, hanem a RAF vitette az ikreket Szicíliába. Ulrike Meinhofot és Andreas Baadert 1970 júniusa és augusztusa között képezték ki a palesztinok egyik bázisán. Andreas Baader később állítólag meg akarta gyilkolni Austot, de az újságírónak sikerült elmenekülnie a RAF-osok elől.

Szabadon engedték az egyik utolsó, még börtönben ülő RAF-terroristát, Eva Haulét. Rajta kívül már csak ketten töltik életfogytiglani büntetésüket német fegyintézetben a Vörös Hadsereg Frakció egykori tagjai közül. A RAF tevékenységét számtalan legenda övezi, amelyek egy része magyar vonatkozású, más része pedig a német politikai és médiaelit vezető személyiségeit - exbelügyminisztert, exkancellárt és jelenlegi főszerkesztőt is - érint.
1972-es elfogása után immár öt éve raboskodott Andreas Baader, a szélsőbaloldali nyugat-német Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorszervezet vezetője. Társai Baader elítélése előtt is próbálkoztak túszejtéssel, hogy kizsarolják a börtönben ülők szabadon engedését. Ám az 1975 áprilisi stockholmi követségfoglalásuk nem járt sikerrel. Az NSZK svédországi diplomáciai képviseletén ugyanis két túsz és két túszejtő is meghalt.

A seggfej és utódja

Éhségsztrájkot is folytattak a RAF első generációjának aktivistái, tiltakozva fogva tartásuk körülményei ellen. Egyikük, Holger Meins 1974 novemberében bele is halt ebbe. Ebben az évben Jean-Paul Sartre, a híres francia író-filozófus meglátogatta Baadert a börtönben. A találkozót az aSiegfrid Buback főállamügyész engedélyezte, akit később, 1977-ben a RAF második generációja gyilkol majd meg. Sartre hivatalos nyilatkozatában a találkozó után arról beszélt, hogy mennyire lefogyott és megkínzott ember benyomását keltette Baader. Egy beszélgetésben viszont ezután "hihetetlenül hülyének" és "seggfejnek" nevezte a német terroristavezért.
Miután az első generáció nagy részét letartóztatták vagy tűzharcban megölték a rendőrök, a második generációs RAF-osok felújították a terrorcsoport tevékenységét. Ebben döntő szerepe voltBrigitte Mohnhauptnak, akit 1977-ben helyeztek először szabadlábra, 1972-es letartóztatása után. (Mohnhauptot egyébként éppen 2007 márciusában eresztették ki sokadik letartóztatása után, így idén Eva Hauléval együtt, akit a napokban engedtek ki, immár két egykori RAF-os terrorista is kiszabadult a börtönből, több mint húsz évi raboskodás után.)

A második generáció céljai

Christian Klar
Brigitte Mohnhaupt 1977 februárjában jött ki a fogházból, és azonnal szervezkedni kezdett. Az ő és Christian Klar nevéhez fűződik a legtöbb terrorcselekmény, amelyet e "nemzedék" követett el. Mohnhaupt volt az NSZK legveszélyesebb terroristája a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek legelején.
Céljuk az volt, hogy engedjék szabadon Baadert, vagyis a második generáció már nem is igazán ideológiai harcot folytatott, egyszerűen csak a terror logikáját követve radikalizálódtak az aktivisták. Hozzá kell tenni, hogy az imperializmus elleni harcról azért közzétettek egy rövid közleményt, amelyet a francia Libérationnak juttattak el a hírhedtSchleyer-gyilkosság után.

A német ősz

Mohnhaupték akciói többnyire 1977-ben történtek, és a "német ősz" néven kerültek be a terrorizmus történetébe.
De már tavasszal elkezdték a merényleteket: a Baaderék perében a vádat képviselő főállamügyészt, Siegfried Bubackot és annak két emberét lelőtték áprilisban. Júliusban a Deutsche Bank vezetőjét, Jürgen Prontót ölték meg, miközben megpróbálták őt elrabolni.

Mohnhaupt és Klar: melyikük lőtt?

Schleyer, halála előttl
Mindkét cselekményt Mohnhaupt és Klar akciójának tartják elsősorban, de nem tudni, hogy kettejük közül ki lőtt. Klar mindenesetre még most is börtönben ül, kegyelmi kérvényét elutasították, Mohnhaupt viszont már szabadlábon van 2007 márciusa óta.
A "német ősz" során még durvább akciók következtek. 1977. szeptember 5-én elrabolták a német munkaadók szövetségének elnökét, Hanns Martin Schleyert. Sofőrjét és három testőrét azonnal megölték. Schleyert pedig október 18-áig fogva tartották, és Baaderék kiszabadítását követelték a terroristák. Schleyer sorsát egy palesztin gépeltérítés kudarca, és az ezután bekövetkezett "stammheimi halálos éjszaka" pecsételi majd meg.

Gépeltérítés és kommandós akció

Schleyer elrablása után egy hónappal, 1977. október 13-án palesztin fegyveresek eltérítették a Lufthansa egyik gépét. A repülővel több megállás - Róma, Larnaka (Ciprus), Dubai - után végül Mogadishuban, Szomália fővárosában szálltak le, miközben megölték a kapitányt. A palesztinok fogolycserét akartak, ugyanazt, amit Schleyer elrablói, vagyis Baaderék elengedését a túszokért cserébe.
Ám a német kormány, illetve Helmut Schmidt kancellár nem tárgyalt velük, és a GSG-9, egy különleges német rendőrkommandó érkezett a szomáliai fővárosba. A kommandósok sértetlenül kiszabadították a gép 86 túszát. A palesztinokat viszont tűzharcban megölték október 18-án. Így szertefoszlott az esélye annak, hogy kiszabaduljanak Baaderék. Ezután következett a stammheimi halálos éjszaka.

FÉG-pisztollyal lőtte magát fejbe Baader

1977. október 18-19-én három öngyilkosság és egy öngyilkossági kísérlet történt a hivatalos szervek szerint a stammheimi börtönben. Andreas Baader, Gudrun Ensslin (Baader szeretője) és Jan-Carl Raspe - vagyis a RAF első generációjának vezéregyéniségei - meghaltak celláikban. A hatóságok szerint ügyvédeik csempészték be a fegyvereket az elítélteknek.
Baadernek és Raspénak a vád szerint egy Arndt Müller nevű ügyvéd juttatta be a fegyvereket. A pisztolyokat Magyarországról szerezte be az ügyvéd egyik alkalmazottja, Volker Speitel. Speitel a RAF tagja lett, de amikor lebukott, koronatanúként lépett fel a perekben, és azt állította, ő csomagolta be a fegyvereket az ügyvéd irataiba úgy, hogy azt a börtönbe való belépéskor a biztonsági ellenőrzésnél ne vegyék észre. Müller máig azt állítja, hogy nem tudott a csempészésről, mégis emiatt 1978-ban elítélték négy év nyolc hónapi börtönbüntetésre.




Otto Schily és Gerhard Schröder is védett RAF-osokat

Otto Schily, Gudrun Ensslin ügyvédje egy másik RAF-ost, Horst Mahlert is védett a hetvenes években. Schilyből 1998-2005 között belügyminiszter lett Gerhard Schröder kancellár kormányában. Schröder maga is képviselte Horst Mahlert különböző eljárásokban, és lehetővé tette szabadulását a börtönből, sőt ügyvédi praxisának újrakezdését is. Mahlerből azonban mára a német szélsőjobboldal egyik ideológusa lett, akit holokauszt-tagadásért újabb börtönbüntetésre ítéltek két évvel ezelőtt Németországban - ekkor persze már nem Schröder képviselte őt.)
Mindenesetre érdekesnek tűnik, hogy Baaderállítólag tarkón lőtte magát a stammheimi börtönben egy FÉG gyártmányú, Magyarországon készült pisztollyal, Ensslinfelakasztotta magát, Raspe pedig egy szintén Magyarországról származó fegyverrel mellkason lőtte saját magát (és egy ideig még így is életben maradt). A negyedik öngyilkos-jelölt, Irmgard Möller a szíve környékén szurkálta meg magát, de ő túlélte ezt. 
Möller egyébként máig azt állítja, hogy gyilkosságok történtek, és Baaderék ügyvédjei is ezen a véleményen voltak ekkoriban. PéldáulOtto Schily, Ensslin védője is a német államot tette felelőssé a történtekért, később azonban visszavonta ezt.
Baaderék temetése
A palesztin gépeltérés kudarca, majd Baaderék halála megpecsételte a szeptember óta fogva tartott Schleyer sorsát. A német munkaadók szövetségének elnökét október 18-án lelőtték elrablói, hiszen velük már eddig sem tárgyaltak a német kormány illetékesei.

Mohnhaupt második és harmadik letartóztatása

1978 májusában letartóztatják Jugoszláviában Brigitte Mohnhauptot és egyik legaktívabb társát, Peter-Jürgen Boockot, továbbá Sieglinde Hofmannt és Rolf Clemens Wagnert. A terroristáknak azonban Titóék felajánlják: menjenek tovább egy általuk szabadon választott országba.
1981 szeptemberében Klar és Mohnhaupt az amerikai haderő európai főparancsnokát, Frederick James Kroesent próbálják megölni, de még ennek az évnek a novemberében lebuknak, és mindkettőjüket letartóztatják.

Elítélik a terroristanőt

Mohnhauptot ezután kilenc gyilkosságért (Buback és Ponto megölése is szerepelt a vádpontok között) ötszörös életfogytiglani plusz 15 éves szabadságvesztésre ítélték, ezt 1986-ban egyszeri életfogytiglanra változtatták, most 2007-ben pedig kiengedték a terroristát a börtönből.
Mohnhaupttal közös ügyekben keresték, majd fogták el 1982-ben Christian Klart, aki részt vett a Buback és Pronto elleni merényletekben. Ezzel nagyjából a második generáció tagjai is lebuktak Baaderék után. A rendszerváltás után kiderült, hogy ebből a nemzedékből tízen az egykori NDK-ba szöktek, ahol a berlini fal leomlása után lepleződtek le.

A harmadik generáció

A második generáció letűnése után következett a harmadik nemzedék a RAF-nál. Ez a nemzedék végképp letért az elődök által megkezdett útról. Szinte teljesen céltalanul és véletlenszerűen választottak ki célpontokat. Ideológiai motívumok már alig-alig fedezhetőek fel a gyilkosságok, merényletek mögött. Kétséges az is, hogy a harmadik generációs RAF-gyilkosságok ténylegesen a RAF-nak tulajdoníthatók-e.
A frissen, 2007 augusztusában, 21 év után börtönből szabadult Eva Haule ehhez a harmadik generációhoz tartozott. Róla máig nem lehet tudni, hogy ő vagy társa, Birgit Hogefeld ölt-e meg egy amerikai katonát. A 20 éves Edward Pimentalt 1985. augusztus 7-én lőtték tarkón Wiesbaden közelében, egy erdőben, hogy megszerezzék igazolványát. Így a terroristák másnap, augusztus 8-án bejuthattak bombát rejtő autójukkal egy frankfurti amerikai támaszpontra.
Az itteni parkolóban végrehajtott robbantásban aztán egy további katona és egy civil vesztette életét, és 23 másik ember megsebesült. Utóbb az egész akciót a RAF is elítélte, merthogy olyan katonát gyilkoltak meg Wiesbadennél, akinek rangja sem volt túl magas, másrészt Pimental megölésének még csak politikai indoka sem volt.

Elkapják Haulét

Eva Haulét (teljes nevén: Haule-Frimpongot) 1986-ban kapták el Rüsselsheimben egy fagylaltozóban. Előbb 1988-ban ítélték el 15 évre néhány kisebb rablás, illetve egy meghiúsult merénylet - egy iskola előtt akart robbantani, de szerencsére elrontottak valamit a bomba időzítésekor - miatt, aztán 1994-ben rábizonyították egy másik perben a frankfurti robbantást, amiért életfogytiglant kapott, három rendbeli emberölés bűntette miatt.
Haule mostani szabadulása után a szélsőbaloldali RAF-nak már csak két egykori tagja marad rács mögött: az 55 éves - 24 éve börtönben ülő - Christian Klar, és a 14 éve rendőrkézre került - most 51 éves - Birgit Hogefeld. Mindkettőjüket 1982-ben kapták el, és később életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Idén májusban mindkettejük kegyelmi kérvényét elutasította Horst Köhler német államfő.

A budapesti merénylet

A RAF harmadik generáció pedig szakított mindkét előző csoporttal, és máig rejtélyes gyilkosságokat, merényleteket hajtott végre, amelyek jelentős része felderítetlen maradt. Ideológiailag a harmadik generáció már végképp zavarosnak minősíthető, robbantottak nyugat-német vállalatvezetőket, politikusokat, de a kelet-európai rendszerváltás után a volt szocialista országokból kivándorló zsidókat is.
Andrea Klump
Erre példa az 1991-es budapesti robbantás, amelyet Andrea Klump és Horst-Ludwig Meyer követett el. A páros egy Izraelbe kivándorló, alijázó orosz zsidókat szállító autóbuszt akart felrobbantani a magyar fővárosban. A merényletben négy utas és két magyar rendőr sebesült meg, az utóbbiak súlyosan.
Andrea Klump DNS-ét később sikerült azonosítani egy budapesti lakásban, ahol együtt tartózkodott a merénylet előtti napokban Horst-Ludwig Meyerrel.

Nem is volt RAF-tag?

Meyert 1999. szeptember 15-én tűzpárbajban lőtte le az osztrák rendőrség a bécsi repülőtéren. Andrea Klumpot is itt tartóztatták le, majd kiadták Németországnak.
Klump elítélésekor végül is a bíróság nem mondta ki, hogy a nő a RAF tagja lett volna, ugyanakkor szimpatizánsként sokan a Vörös Hadsereg Frakció holdudvarába sorolják őt. 2001-ben végül egy sikertelen spanyolországi merényletben játszott szerepéért ítélték börtönbüntetésre Klumpot.

Fiuk lányok itt a helyetek a jövőhónapban esedékes terrorista zsidó világtalálkozón , hangoljátok össze az akciótokat úgy jobban lehet majd álcázni, és másra kenni. Egy a lényeg tartsátok szárazon a puskaport. A Szigligeti fegyver és robbanóanyag lerakatotok rövidesen vegyi és atom tölteti alkatrészekkel is gyarapodik, kérlek benneteket úgy osszátok el , hogy egy helyen talált alkatrészekből ne jöjjenek rá , hogy az egy vegyi vagy atomtöltet darabja. Álcázzátok egyszerű tárgynak , melyet ha szétbontunk előkerül a szerkezet egy egy darabja. A MOSZAD ezt egész jól csinálja tanuljatok tőlük, van elég fedőszerv In – Kál – stb. ne legyetek feltűnők . Agymosott goj mangyuriai jelöltetek mindig legyen kéznél egyszerre több is , hogy az álca jól működjön. Takarítani – takarítani , és kigyomlálni mindent a szálakat elvarrni, hogy a magányos gyilkos teória megálljon , itt nincs kegyelem a második , harmadik gyűrűig tisztogatni.


Gyárfásnak is jutott a BKV pénzéből

2013, április 25 - 17:47
Gyárfás Tamás az St. Plusz Kft. és a BKV Zrt. közötti szerződésekről számolt be tanúvallomásában a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai elleni büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
Homonnai János ügyész kérdésére a tanú elmondta: az általa vezetett gazdasági társaság és a BKV Zrt. között 2001-től volt szerződés, amelynek értelmében a közlekedési vállalat PR- és reklámanyagait sugározták a Nap-kelte című tévéműsorban.
Gyárfás Tamás elmondta, hogy évente 10-20 millió forint közötti szerződéseket kötöttek a BKV Zrt.-vel, és mivel ezeket a cég előre kifizette, jelentős kedvezményhez jutott. Vallomása szerint 2006-ban 4,55 millió forintot nem használt fel a BKV ebből a keretéből, amit a régi jó kapcsolat miatt átvittek a következő évre. Amikor pedig 2007-ben Antal Attila lett a közlekedési vállalat vezérigazgatója a szerződést újrakötötték, de az előző évről fel nem használt összeget beszámították, ezért a BKV 2007. júniusig a szerződésben szereplő 10 millió forintra egészítette ki azt.
A szerződés alapján az St. Plusz Kft.-től csak 3 darab 10 másodperces reklámfilmet rendeltek, amit a vállalkozó elkészített és leszámlázott. Gyárfás Tamás hangsúlyozta: többszöri felhívásukra sem jelentkezett a BKV, hogy a kifizetett reklámidőket használja fel.
A BKV Zrt. 2007-ben és 2008-ban sem kért semmit sem ellentételezésül, ezért az St. Plusz Kft. a 9,9 millió forintot "átvitte" a következő évre, majd 2009. szeptember 25-én a Nap-kelte megszűnése után is felajánlottak a közlekedési vállalatnak egyéb médiamegjelenési lehetőséget, de a cég nem élt vele. Gyárfás Tamás a bíróság előtt beszámolt arról, hogy végül Kocsis István vezérigazgató feljelentése alapján polgári pert indított a BKV Zrt., amit megnyert.
A tanú elmondta: a polgári bíróság döntésének megfelelően 10 millió forintot és hasonló összegű kamatot a cége megfizetett a közlekedési vállalatnak, és az ügy a részéről lezárult.
A vádirat szerint Antal Attila egykori vezérigazgató, harmadrendű vádlott és R. Miklós kommunikációs vezérigazgató-helyettes (nyolcadrendű vádlott) nem gondoskodott arról, hogy a BKV által a vállalkozónak kifizetett összeget ellentételezzék, pedig erre Gyárfás Tamás cége többször felhívta a figyelmet.
R. Miklós reagálásában elmondta: valóban többször érdeklődtek az St. Plusz Kft. részéről, hogy miért nem használja fel a BKV a megvásárolt reklámidőt. Arra ő sem tudott választ adni, hogy miért nem használták ki az egyik legnézettebb tévéműsorban rendelkezésükre álló reklámidőt, feltételezése szerint ezt "sztrájkhelyzet" idejére tartalékolták.
Gyárfás Tamás kérdésre válaszolva hangsúlyozta: ügyészségi meghallgatása nagyon korrekt körülmények között történt, átolvasta és stilizálhatta a vallomását, mielőtt aláírta.
A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró május 7-én tanúkihallgatásokkal folytatja a bizonyítási eljárást.
MTI - alfahir.hu


Kártérítést fizet a magyar állam a nokiásdoboz-gyűjtő Hagyónak

2013, április 23 - 11:57
Jogosnak találta Hagyó Mikós egykori főpolgármester-helyettesnek a fogva tartása körülményeire vonatkozó panaszai többségét a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága kedden meghozott ítéletében, amelyben 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 6000 euró perköltség megfizetésére kötelezte a magyar államot.
A korrupciós ügy miatt 2010 májusától 2011 februárjáig előzetes letartóztatásban tartott Hagyó azt állította, hogy napi 23 órában egy nyirkos és penészes zárkába volt bezárva, emiatt pedig súlyos egészségkárosodást szenvedett.
Emellett úgy vélekedett, hogy kilenc hónapig tartó fogva tartásának szükségességét nem indokolta megfelelően a bíróság, és korlátozták azt a jogát, hogy feleségével és gyerekével érintkezhessen. Egyedül e legutóbbi állítást nem találta megalapozottnak a törvényszék.
MTI - alfahir.hu
A zsidó csak győztesként szállhat ki egy büntető perből is , vagyonelkobzás szóba sem jöhet, a liberálisok kimossák egymást, nehogy már a nyúl vigye a puskát. Tetszettek volna lelőni az ügy el lett volna intézve . Antal is így mondta,, .. tetszettek volna forradalmat csinálni.. ,, most ezek az úrak mind a sűlyesztőben éltek volna, és nem vették volna meg kilóra a biróságot , mert még arra sem lett volna pénzük, hogy kábeltolvajlást végezzenek.


Izraeli katonákat vetettek be a 2006-os rendőrterror során? (Frissítve)

2013, április 25 - 14:22
A WikiLeaks által ma kiszivárogtatott levelezés szerint 2006-ban egy izraeli repülőgép landolt a budapesti reptéren, melyen 120 izraeli katona tartózkodott. A dokumentumokból az izraeli kémrepülők kapcsán is megdöbbentő feltételezések kerültek napvilágra - derül ki az Index cikkéből.
"2006-ban, Gyurcsány Ferenc regnálása idején egy izraeli repülőgép landolt Budapest repterén 120 katonával, akik rutin-terrorelhárító tevékenységet végeztek. A magyar média nem számolt be az eseményről. Fontos megjegyezni, hogy épp ebben az időben, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján békés megemlékezés zajlott, amit azonosító nélküli, fekete maszkos rendőrök brutálisan szétvertek" - áll abban a 2010 márciusában írt levélben, amit a Stratfor vállalat Klara E. Kiss-Kingston nevű munkatársa írt kollégájának.


A Stratfor az amerikai titkosszolgálatok legfontosabb alvállalkozójának számít. A levelezés a magyar légtérbe 2010-ben berepülő izraeli kémrepülőgépek kapcsán zajlott, ezért elevenítették fel a 2006-os eseményeket is, boncolgatva a magyar-izraeli titkosszolgálati kapcsolatokat.
A levelezés megerősíti a 2010-es pletykákat is, melyeket annak a szíriai férfinak a meggyilkolásával hoztak kapcsolatba, aki a Kulcsár-ügyben segítette a rendőrséget. Ezt egyébként az évszázad pénzügyi csalásaként emlegetik. A pénzmosással és sikkasztással összefüggésbe hozták Gyurcsány Ferencet és Medgyessy Pétert is, aki az amerikaiak szerint bankárként segédkezett a csalásban. A szíriai-magyar férfi neves pénzváltóként lehetett a művelet része.


Az Index kiemeli a Stratfor-szakértők e-mailjeiből: miután bizonyossá vált, hogy a Fidesz megnyeri a választásokat és vizsgálatot indít az elmúlt időszak korrupciós ügyeivel kapcsolatban, likvidálni kellett mindenkit, aki az izraeli kapcsolatokkal terhelt korrupciós ügyekről információkkal szolgálhatott a rendőrségnek - ennek eshetett áldozatául a szíriai férfi is, akit aznap öltek meg, mikor a kémrepülők a magyar légtérben jártak.
A szakértők a kiszivárgott beszélgetésben megjegyzik: Gyurcsány két hónappal korábban Izraelben járt, ám nem tudni, miről tárgyalhatott.
A Magyaroszágra érkező, Gulfstream V-ös típusú izraeli gépeket Izrael direkt titkosszolgálati akciók végrehajtására vásárolta, azok  a legmodernebb hírszerzési eszközökkel voltak felszerelve. A Honvédelmi Minisztérium akkori tájékoztatása szerint azonban csak diplomáciai szolgálatot teljesítettek, amit már két éve is kevesen hittek el.
Vizsgálatot követel a Jobbik
A Jobbik rendkívüli sajtótájékoztatón reagált az eseményekre. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője elmondta: a Jobbik a kiszivárgott levelezés miatt nemzetbiztonsági vizsgálatot kezdeményez, mert több dolgot is tisztázni szeretnének az ügy kapcsán.

Ami a legfontosabb, hogy tisztázzák, igazak-e a WikiLeaks által kiszivárogtatott információk. A radikális párt szeretné, ha a vizsgálat során kiderülne, kik tudtak ezekről az akciókról és miért engedélyezték őket. Mirkóczki hangsúlyozta: itt első sorban a Gyurcsány-kormány vezetőire, országgyűlési képviselőkre és a szakbizottságok tagjaira gondol, hiszen meglehetősen furcsa lenne, hogy egy ilyen eseményről ne tudtak volna a nemzetbiztonsági bizottságban.

A Jobbik szeretné, ha a bizottság meghallgatná Ilan Mort, budapest izraeli nagykövetét, hogy tisztázza a zsidó állam szerepét a szír-magyar állampolgár meggyilkolásában és a 2006-os utcai eseményekben. A párt kezdeményezni fogja, hogy az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatói is beszéljenek a birtokukban lévő információkról.

A Jobbik arra is kíváncsi, hogy a Stratfor nevű amerikai hírszerző cég tevékenységéről tudtak-e a magyar szolgálatok, és amennyiben igen, akkor miként kezelték azt.

Amennyiben a levelezésekben közölt információk igaznak bizonyulnak, úgy a hazaárulás bűncselekménye is felmerülhet az érintettekkel kapcsolatban, akik jobbára a Gyurcsány-kormány vezetői lehettek.
alfahir.hu


A ,, Béla bácsi ,, - is részt vesz az életmenetben , ezért nem lehet a motoros találkozót megrendezni.


Az , hogy tömeggyilkos senkit nem érdekel , de a többségi társadalmat provokálni kötelező. És egymást nem fogják megmarni , hacsak nem vegyítünk egy pár vámpírt a tömegbe.

A CIONISTA ÁVÓSBÍRÓSÁG ÜZENETE

Éppen a kommunizmus áldozatainak emléknapjára üzent a cionista ávósbíróság, hogy Biszku Bélát fölmentik. „Béla bácsi”, ahogy a pesti zsidók becézgetik, legalább félezer ártatlan magyar kivégzésért felelős, tehát tömeggyilkos. De ezért be sem lehetett perelni, mert úgymond az ő bűnei már „elévültek”. A kommunista bűnök megtörténtét viszont tagadta a főhóhér a tévében és ezért perelték be. A Fidesz által hozott törvény egyértelműen fogalmaz, a vén gyilkost azonnal el lehetett volna itélni, már a múlt évben. Béla bácsi röhög a markában, mert továbbra is kapja több százezres nyugdíját a Rózsadombon. Most a cionbíróság - kapaszkodjunk meg – azt mondta, hogy ők „alkotmányellenesnek” nevezik a Fidesz törvényét és emiatt az Alkotmánybírósághoz fordultak, hogy azok döntsenek az ügyben....Itt tartunk. Miközben Horváthné Fekszi Márta, aki szintén ÁVO-s elődökkel rendelkezik, a KÜLÜGYMINISZTÉRIUM munkatása lehetett és ebben a minőségében csinálták a Moszkva-i magyar nagykövetség épületének eladását, nevetséges összegért, egy zsidó cégnek. A díszes elvtrásnő hogyan lehetett a külügyminisztérium tagja? Vajon hány ávós-zsidó dekkol még a minisztériumokban? Ezek a kérdések a Fideszt persze egyáltalán nem érdeklik. Az sem véletlen, hogy Fekszi elvtársnőről semmilyen képet, életrajzot nem közölnek a lapok, csak pletykák terjengenek róla. Kép: Béla bácsi a véreskezű magyargyilkos, MH-kép




Ellenőrzik a fényevő őrülteket

2013, április 22 - 10:46
fenySzakértők elemzik a lefoglalt bizonyítékokat a gyermeküket fényevéssel megölő család házában – írja a Blikk. Ellenőrzik a számítógépes tartalmat és a híváslistákat is.
A Blikk információi szerint szakértők elemzik a lefoglalt bizonyítékokat. Arra keresnek választ a számítógép memóriájának kiértékelésével, hogy kikkel tartotta a kapcsolatot a két gyanúsított szülő, milyen internetes oldalakat nézegettek, volt-e valaki, aki útmutatást adott nekik a gyermekük éheztetésével kapcsolatban. Ellenőrzik a híváslistáikat is, kikkel kommunikáltak rendszeresen.
A gyanú szerint ugyanis nem hanyagságról van szó F. Benjámin halálának ügyében. Sokkal valószínűbb, hogy a szülők, F. Balázs és felesége, E. Ildikó Rebeka tudatosan éheztette a kicsit.
A szülők teljesen elzárkóztak a külvilágtól, alternatív életmódot éltek, ami azt jelenti, hogy megtagadták a társadalom által elfogadott dolgokat, mint például a gyógyszereket és bizonyos élelmiszereket. Ehhez azonban a velük egy háztartásban élőknek asszisztálniuk kellett – fejtette ki a Blikknek egy rendészeti forrás, aki hozzátette: vizsgálják a szülők beszámíthatóságát is. A lefoglalt tárgyak pedig abban segítenek majd a nyomozóknak, hogy melyek voltak az előzményei a gyermek halálának, mi vezetett odáig, hogy a nyilvánvaló intő jelek ellenére hagyták meghalni Benjámint.

Ismert, egy héttel ezelőtt az agárdi Hóvirág utcába riasztották a mentőket egy másfél éves kisfiúhoz, akit már nem tudtak megmenteni. A halál oka a keringés összeomlása volt, amit a fehérjehiányos állapot és kiszáradás okozott. Az első orvos szakértői vélemény szerint a másfél éves kisfiú krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhen halt. Félévesen még hat kiló volt, halálakor már csak négy és fél.
Blikk – alfahir.hu

Milliárdos sikkasztással vádolják a MÁV korábbi vezetőit

2013, április 10 - 20:29
Üzletszerűen, különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetője ellen - erősítette meg Vassné Szele Adrienne ügyész, a megyei főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek.
Közlése szerint a vádlottak a társaság korábbi ügyvezetője, volt gazdasági igazgatója, egykori jogtanácsosa, volt vállalkozási igazgatója és hajdani termelési igazgatója. Azzal vádolják őket, hogy bűnszövetség tagjaként több éven keresztül összesen 1 milliárd 300 millió forintot sikkasztottak el. Az öt vádlott teljes vagyonát zárolták.
A vád szerint a cégvezetés színlelt szerződéseket kötött, azokat a vádlottak arra használták fel, hogy pénzt vonjanak ki a vállalkozásból - ismertette az ügyészség álláspontját Vassné Szele Adrienne.
Az ügyben névtelen feljelentés alapján indult rendőrségi nyomozás, és vádemelési javaslattal zárult, az főügyészség pedig vádat emelt. Mivel a Szombathelyi Törvényszék elfogultságot jelentett be, az ügyet a Veszprémi Törvényszékre tették át. Az elsőfokú tárgyalás várhatóan májusban kezdődik.
MTI - alfahir.hu


Gyere Tel-Avivba! Kivágjuk a májadat!

2013, április 21 - 21:06
Az Élet Menetén Budapesten volt, aki nem tudta miért vonul egyszerre négy zászlóval. Mások szerint a magyar bűnös nép. Volt, aki Izraelbe, "májkivágásra" küldött egyeseket.


Gyere Tel-Avivba! Kivágjuk a májadat!





A hatóság is zaklatja a halálosan megfenyegetett gazdákat

2013, február 24 - 14:56
ha pofáztok, megdögletek - fenyegetés a kapunRáküldték a környezetvédelmi hivatal embereit a bábonymegyeri gazdákra, akiket korábban életveszélyesen megfenyegettek, amiért szembementek a földpályázatukat elutasító döntéssel.
Szombat este megjelentek Bábonymegyeren a környezetvédelmi hivatal szakemberei azoknál a gazdáknál, akik korábban halálos fenyegetést kaptak valószínűleg azért, mert felemelték a szavukat a földpályázatok kiosztásának módja ellen. Pályázatukat ugyanis elutasították, a döntéssel pedig szembementek a gazdák egy kaposvári lakossági fórumon. Mint mondták, küzdeni fognak a földjeikért, és tavasszal beszántják azokat.
A Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség szakemberei arra hivatkozva végzik az ellenőrzéseket, hogy állítólag a teheneket rosszul tartják, mert a trágyalé lefolyik a vízgyűjtőbe, ami természetesen nem felel meg a valóságnak - mondta el az alfahir.hu-nak Horváth János, a Gazdatanácsok Szövetségének tagja, az egyik megfenyegetett gazda.
A minisztériumból adják az utasításokat
A megfenyegetett gazda lapunknak elmondta: miután jogi segítséget kértek a Fejér Szövetségtől, kivonult Bábonymegyerre a rendőrség, majd szombat este jelentek meg a környezetvédelmi hivatal munkatársai. Horváth János hangsúlyozta azt is, hogy az ellenőrök a szakminisztériumtól folyamatosan kapják az utasításokat. Hozzátette, egy állatorvost is a helyszínre akarnak hívni a mai napon – ez annyira fontos, hogy nem ér rá hétfőig -, azonban egyelőre nem találnak olyat, aki kimenne, mivel csak akkor tesznek ilyet, ha veszély van.
"Ha pofáztok, megdögletek"
Kesztyüs Attila, a Jobbik Somogy megyei elnöke korábban lapunkkal közölte: a gazdák a fórum után halálos fenyegetést kaptak, azt írták fel az egyik gazda kapujára, hogy „ha pofáztok, megdögletek”. De már korábban is figyelmeztették őket, ne is pályázzanak, mert úgyis ki fogják őket rakni. Az életveszélyes fenyegetés kapcsán szerdán feljelentést tettek.
Először megfenyegetnek, majd a hatóságokkal próbálnak ránk nyomást mérni. Mi következik ezután?” – tette fel a kérdést elkeseredve a gazda.
Fidesz-közeli érdekeltségek kapják a földeket
Kaposváron a múlt hét pénteken tartottak egy lakossági fórumot, amelyre meghívták Ángyán Józsefet is. A volt államtitkárt az eseményen elmondta a hallgatóknak, hogy annak ellenére, hogy a Fidesz az új földtörvény meghirdetésekor azt ígérte, a családi gazdaságokat fogják támogatni és a nagycsaládosokat juttatják földhöz, teljesen más irányba ment el a történet – mondta az N1TV-nek nyilatkozva Gács János, a Jobbik balatonboglári elnöke. Mint korábban lapunk arról többször is beszámolt, információk szerint több településen is Fidesz-közeli érdekeltségekhez kerültek a nagyobb földterületek.

"Ha pofáztok, megdögletek"

http://www.youtube.com/watch?v=0TqbkxA2S7k&feature=player_embedded

Ángyán: A maffia áll a háttérben




KZ
alfahir.hu

Rekord mélységbe tör a kínai merülőkabin

2012, január 1 - 11:14
Rekord mélységbe, hétezer méterre akar ereszkedni 2012-ben legénységgel a fedélzetén a kínai Csiaolung (Jiaolong) elnevezésű szonda, amely idén már 5188 méterre jutott.

Kínának és a kínai tudománynak fontos célja lesz fejleszteni a mélytengeri technológiákat és felszereléseket, beleértve a kutatóhajók, az anyahajók és a mélytengeri merülésre alkalmas eszközök fejlesztését is.
  
A távol-keleti ország emellett bővíti sarkkutatásait és a nemzetközi vizeken a tengerfenék természeti kincsekben gazdag vidékeinek feltérképezését - vált ismertté a tengerészeti hatóságok munkájának összesítése és a 2012-re kijelölt feladatok ismertetése kapcsán.
  
A Csiaolung 2010 nyarán a Dél-kínai-tengeren 17 alkalommal merült, s akkor a legmélyebb szintje 3759 méteren volt. A 2010-es híradások arról is beszámoltak, hogy a szerkezet fénykép- és videofelvételeket is küldött a bázisra, továbbá hogy egy meg nem nevezett helyen robotkar segítségével kitűzték a kínai nemzeti zászlót és a legendás sárkánypalota jelét a tengerfenéken.
   
Kína 2002-ben kezdte megépíteni a kapszulát és annak anyahajóját, majd hat évvel később készült el vele. A kutatásban és a kivitelezésben országszerte mintegy száz intézet és vállalat vett részt. A merülőkapszula a természeti erőforrások békés, tudományos kutatását és hasznosítását szolgálja más fizikai, kémiai és biológiai kutatások mellett - hangoztatják a kínai szakemberek.
   
Kína az Egyesült Államok, Franciaország, Oroszország és Japán után az ötödik ország, amely a tengerszint alatt 3500 méternél mélyebbre küldött embert.

MTI - 
barikad.hu


"Egyébként azt tanácsolom: Magyarországot meg kell menteni!"

2013, április 12 - 15:57
hegeIfjabb Hegedűs Lóránt az őt ért támadások miatt lemondta a május negyedikére tervezett antibolsevista és anticionista tüntetést. Helyette a bolsevizmus és a cionizmus áldozataira emlékeznek, a szervezői szerepet felesége, Hegedűsné Kovács Enikő jobbikos országgyűlési képviselő vállalta.
Pénteken kiderült, hogy a 27 egyházmegye espereseiből és gondnokaiból álló országos értekezlet fegyelmi vizsgálatot indított Ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész ellen, amiért a Zsidó Világszövetség magyarországi ülésének napjára antibolsevista és anticionista tüntetést szervezett.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke Facebook bejegyzésben támogatta a kezdeményezést. Mint fogalmazott, „a tüntetés ugyanis egy valódi problémáról szól. Ki kell fejezni, hogy nem hagyjuk magunkat provokálni, nem hagyjuk, hogy hülyének nézzenek bennünket, de azt sem, hogy elfoglalják a hazánkat.” Hozzátette: „Itt kell keménynek és egyértelműnek lenni. Mert itt igazunk van. Ezen kell ott lenni. Én ott leszek. Ha betiltják, ha nem.”
Védik a cionizmust
A Magyar Nemzet pénteki számában Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyházi Zsinat elnöke ostobának, kártékonynak és elfogadhatatlan magatartásnak nevezte, hogy a Szabadság téri lelkipásztor a Zsidó Világszövetség magyarországi ülésének idejére anticionista tüntetést szervezett.
Bölcskei jelezte azt is, hogy az országos értekezlet nyilatkozatban ítélte el a történteket és fegyelmi vizsgálat megindítására kérte az illetékes egyházmegyét. Az eljárás lehetséges szankciói a megintéstől egészen a lelkészi hivatástól való eltiltásig, vagyis a palástvesztésig terjedhetnek.
Így is lesz rendezvény
Hegedűsné Kovács Enikő nem sokkal később jelezte: Bár a döntés miatt Hegedűs Lóránt visszalép a szervezéstől, ő „Isten színe előtt állva kötelességének érzi meghirdetni ugyanarra a napra” egy másik, a bolsevizmus és a cionizmus áldozataira kegyelettel emlékező rendezvény lebonyolítását. Tolmácsolta férje szavait is, aki azt üzente a résztvevőknek, hogy "egyébként tanácsolja", hogy "Magyarországot meg kell menteni!".
Így 2013. május 4-én, délelőtt 10 órakor a budapesti Vértanúk terénél lesz megemlékezés az áldozatokról. Az 1919-es vörös kommün áldozatainak egykori emlékművénél felszólal majd a Vona Gábor pártelnök, Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselő, valamint várhatóan Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő is.
Hegedűsné Kovács Enikő továbbiakban közölte: személyesen fogja tolmácsolni a Neturei Kárta nevű, anticionista rabbik által vezetett mozgalomnak jelenlévőkhöz szóló üdvözletét. Ismert, a Jobbik a szervezetettel baráti kapcsolatot ápol a cionizmus elleni közös harc sikerének reményében. A Zsidó Világszövetség magyarországi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök is részt fog venni.
alfahir.hu

Letartóztatták, mert halálos mérget küldött az elnöknek

2013, április 27 - 19:03
Az amerikai rendőrség a Missisipi államban lévő Tupelóban szombaton letartóztatott egy férfit a többek között Barack Obama elnöknek küldött, halálos mérget, ricint tartalmazó levelek ügyében.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közlése szerint a 41 éves Everett Dutschkét szombatra virradóra vették őrizetbe lakásán, ahol előzőleg a hét folyamán kétszer is tartottak házkutatást. Arról nem közöltek részleteket, hogy az egyébként küzdősportokat oktató férfit milyen bizonyítékok alapján fogták el.
A múlt héten Barack Obama amerikai elnöknek és Roger Wicker mississippi republikánus szenátornak adtak fel a biológiai fegyverekben is gyakran használatos ricint tartalmazó levelet. A küldeményeket még azelőtt kiszűrték, hogy eljuthattak volna a címzettekhez. Egy korábbi gyanúsítottat a hatóságok kénytelenek voltak szabadlábra helyezni, sőt a vádat is ejtették ellene.
MTI - alfahir.hu


Ki itt a terrorista? - 90%-a ártatlan civil a jenki 

mészárosok pakisztáni áldozatainak


Az elmúlt esztendő folyamán az amerikai Predator elnevezésű pilóta nélküli harci gépek 44 alkalommal lőttek ki rakétákat Pakisztán nyugati területén, azonban csupán öt esetben (!) sikerült ténylegesen lecsapni a „terroristákra”, és csupán öt (!) régóta keresett al-Kaida- vagy tálib vezetőt és néhány tucat (de közelebbről pontosan meg nem határozott számú) ellenállót tudtak az amerikaiak a „csúcstechnológiát képviselő” csodafegyverükkel a másvilágra küldeni. Ezzel szemben 708 polgári személy (!) vesztette életét a támadásokban. 

Ezeket a megdöbbentő adatokat a pakisztáni hatóságok hozták nyilvánosságra az óesztendő utolsó napjaiban. Az amerikaiak többnyire afganisztáni bázisaikról indítják és irányítják a Predatorokat – a jelek szerint azonban nem igazán hatékonyan. Túl nagy ugyanis a „járulékos veszteség”. Hiszen minden egyes meggyilkolt „terroristára” 140 polgári áldozat esik. Másképpen fogalmazva: a pilóta nélküli harci gépekről indított rakétacsapások következtében életüket vesztett személyek 90%-a ártatlan civil volt!


És nincs felháborodás a „civilizált”, „humanista”, „demokratikus” nyugati világban, nincsenek tüntetések az értelmetlen mészárlás ellen! Pedig havonta átlagban 58 pakisztáni polgári személy halt meg az úgynevezett drónok, vagyis a pilóta nélküli harci repülők bevetéseinek nyomán! A célpontokat egyébként a legtöbb esetben olyasfajta kémek derítik fel, mint akik közül hetet gyilkolt meg néhány nappal ezelőtt egy tálib fegyveres Afganisztán területén. Ugyanakkor vannak olyan pakisztániak és afgánok, akik együttműködnek a megszállókkal, és segítenek a célpontok meghatározásában. Természetesen jól megfizetik őket, de ha a hazafiak kezei közé kerülnek, akkor az Isten irgalmazzon nekik.

Ami pedig a sikeres Predator-támadásokat illeti, az elmúlt évben a legelsőt 2009. január 1-jén hajtották végre az amerikaiak, és a rakéták két al-Kaida-vezető – Usama al-Kin és Sheik Ahmed Salim - életét oltották ki. Usama al-Kin az al-Kaida Pakisztánban működő fegyveres egységeinek legfőbb hadműveleti parancsnoka volt 2004 óta. (Amikor is a fogságba esett Abu Faraj Al Libi helyére lépett.)

Egy másik sikeres Predator-akció augusztus 5-én történt Dél-Wazirisztánban, melynek során az al-Kaidával együttműködő pakisztáni szervezet, a Tehrik-e-Taliban rettegett vezérét, Baitullah Mehsudot sikerült a másvilágra küldeni. Őt már régóta üldözte számos nyugati, valamint a pakisztáni titkosszolgálat, és a fejére 5 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a jenkik.

De van-e olyan bátor újságíró a világon, aki neki meri szegezni a kérdést valamelyik amerikai vezető politikusnak: Megérte 708 pakisztáni polgárt meggyilkolni azért, hogy kioltsák az életét öt al-Kaida- és tálib vezetőnek?

Perge Ottó – thepeninsulaqatar.com nyomán 

New Yorkban is robbantani akartak a Carnajev fivérek
2013. április 25. Sikeradó/MTI
Dzsohár Carnajev,Boston
Dzsohar Carnajev
A bostoni kettős robbantást elkövető Carnajev fivérek az akció után New Yorkba akartak menni, hogy ott is merénylet hajtsanak végre, jelentette be csütörtökön New York polgármestere.
Michael Bloomberg az életben maradt fiatalabb testvér, Dzsohar Carnajev kórházi kihallgatására hivatkozva közölte, hogy Manhattan szívében, a Times Square-en akartak újabb merényletet elkövetni. Az ifjabbik fivér vallomása szerint az ötlet spontán született meg múlt csütörtökön, azon a napon, amikor a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) először hozta nyilvánosságára az elkövetőkről a robbantás helyszínének közelében készült felvételeket.
A megvalósítást az akadályozta meg, hogy a Carnajevek Boston egyik elővárosában tűzharcba keveredtek a rendőrökkel, miután elraboltak egy terepjárót. Az összetűzés következtében az idősebbik fivér, Tamerlan életét vesztette.
Ray Kelly, New York rendőrfőnöke a csütörtöki sajtóértekezleten, Bloomberg után nyilatkozva elmondta, hogy a fivéreknek összesen hat pokolgépük maradt a manhattani robbantáshoz, egy olyan, kuktafazékba szerelt szerkezet, amilyenből kettőt a bostoni maraton finisében repítettek a levegőbe, valamint öt csőbomba.
A rendőrség úgy bukkant az elkövetők nyomára, hogy az elrabolt terepjáró vezetőjének egy watertowni benzinkútnál sikerült megszöknie, majd felhívnia a 911-et. A fegyveres összetűzést követően egy napon belül Dzsohar Carnajev is a hatóságok kezére került.
Az üggyel kapcsolatban egyébként újabb kérdőjel merült fel. Ed Davis bostoni rendőrbiztos ugyanis korábban azt állította, hogy a múlt pénteki őrizetbe vétele előtt több mint egyórás tűzharcot vívott Dzsohar Carnajevvel. Szerdán ugyanakkor két szövetségi hivatalos személy is azt állította egybehangzóan, hogy az ifjabb Carnajevnél nem volt fegyver, amikor elfogták. Ez kérdéseket vet fel a helyszínen leadott lövésekkel és a vádlott sebesüléseivel kapcsolatban.
A kongresszusban csütörtökön folytatódott annak kivizsgálása, hogy vajon az amerikai biztonsági szervek a súlyuknak megfelelően kezelték-e azt az orosz hatóságok által 2011-ben kétszer leadott jelzést, hogy Tamerlan Carnajev iszlamista radikalizálódásának veszélyes következményei lehetnek. Csütörtökön a szenátus hírszerzési bizottsága kapott tájékoztatást zárt ajtók mögött a történtekről.


Már megint hazudik és uszít a fősodratú zsidó média, és még ezt el is kéne hinni. Na ez is holokamu trágyázásra jó lesz. Hogy a sírjaitokra vihessünk egy egy követ , és megtudjunk emlékezni , hogy hazudtatok éjjel nappal minden frekvencián , és bizony már csak ti voltatok akik elis hittétek e marhaságokat, ja és az agymosott politikai elit, ki azt hitte uralja a területet, eladva a hazájukat.


Vendég: Drábik János közíró. Téma: Hazai és világügyeink. Műsorvezető: Szaniszló Ferenc. Bostoni merénylet

Ja hogy innen nézve egészen más a perspektíva cion kincsei a hátizsákokban volt , és mi van a kínzásokról szóló jelentéssel.
Prostituált tömegtájékoztatás a hír is hazug , mert ez is államilag elkövetett bűnözés volt. Ugye nem baj ha nem hiszünk nektek és úgy állunk hozzá , hogy egyik fülünkön bejön a másikon kimegy . Embereljétek meg magatokat kis terrorista palánták , és írjatok inkább a vakolókról , kik a világhatalmat akarják megszerezni, vagy egy jó szakács könyvet vezessetek az olvasók elé.


FEBRUÁR 4 - ZSIDÓK ALKOTMÁNYOZNAK MAGYARORSZÁGON


A FIDESZ HÜLYÉNEK ÉS KISKORÚNAK TARTJA A MAGYAR LAKOSSÁGOT
(Megjegyzésünk kékkel közbeszúrva)


2011. február 16-án 18:00 és 20:00 óra között kerül megrendezésre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem(zsidó szellemű egyetemről van szó!) Jog- és Államtudományi Karán (1088 Budapest, Szentkirályi utca 28-30. I. előadó) a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az új alkotmányról.
Résztvevők:
- Gulyás Gergely (Fidesz) (zsidó)
- Salamon László (KDNP) (zsidóbérenc, korábban MDF-es volt)
- Bárándy Gergely (MSZP) (kommunista zsidó)
- Gaudi-Nagy Tamás (JOBBIK)
- Schiffer András (LMP) (zsidó)
- Kilényi Géza (PPKE JÁK) (kommunista őskövület)
Miért van szükség új alkotmányra? Mi szerepeljen a leendő magyar alaptörvényben? Hogy látják az alkotmányozási folyamatokat a parlamenti pártok képviselői, és hogy az alkotmányjogász? Gyere, és szólj hozzá Te is! (barikad, részlet)

A MAGYAROKNAK VAN EZER ÉVES ALKOTMÁNYA NINCS SZÜKSÉG CIONISTA TÁKOLMÁNYRA



 BOLIVIA A NEMZETÁLLAM



Bolivia is the nation state.
Hungary made a Zionist state.
  
  
Kép: a szegényebb vidékeken az állam nagyban segíti a gyermekek megfelelő élelmezését.Magyarországon közel 200 ezer gyerek éhezik
Kép: az elnöki palotában egy indián csoportot fogad az elnök és helyettese. Magyarországon Schmitt elnök csak cigányokat és zsidókat fogad a Sándor-palotában
 Kép: egy női parasztszövetség. Magyarországon a magyar parasztokat az EU és a hazai zsidók tönkreverték, elszegényedtek, miközben az EU legszemetebb áruit behozzák az országba, magas áron. Magyarország mezőgazdasága az EU nélkül nagyhatalom lenne
 Kép: Tarija tartományban az elnök egy új sportlétesítményt adott át. Magyarországon a sporteszközök megfizethetetlen árakba kerülnek
Kép: tavalyi kép egy katonai akadémia tisztavatásáról. Magyarországon megszüntették a sorkatonaságot, csak idegen, EU-s zsoldosok vannak

Kép: tisztelgés a nemzeti zászló előtt. Nálunk a nemzeti zászlót a cionista rendőrség elveszi, sárba tapossa és összetöri, zsidó lapokban meg gyalázzák nemzeti jelképeinket, évtizedek óta


Kép: a katonai vezetők az elnökkel egy szemlén
Kép: az elnök és az alelnök egy szegényebb vidéken, ahol az állam lakásokat épít a szegényeknek.Magyarországon az elnök nem megy le vidékre a magyar szegények közé, lakásokat meg végképp nem építenek a szegényeknek, hanem még ki is lakoltatják őket, még elegendő mennyiségű hajléktalanszállás sincs. Boliviából még nem érkeztek hírek hajléktalanokról! Ott ez a fogalom ismeretlen.  (képek ABI)
solymosi-eszter



Talmud: “Ölni nem bűn, ha az áldozatok nem zsidók” – 131 éve, ezen a napon halt meg Solymosi Eszterke


Ezt a cikket 1258 ember olvasta el.

Per, amely nem 131 éve, hanem ezer, sőt több tízezer éve nem zárult le. Latens bűncselekmények sorozata a mai napig tesz tönkre “gój” családokat, amelyek miatt joggal vetődik fel a kérdés: hogyan viszonylik a felfedezett bűncselekmények száma az elkövetett bűncselekmények számához? Hogyan működhet egészségesen, hatékonyan egy társadalom jogrendszere állandó kettős mérce alkalmazásával? 

De most maradjunk az ártatlanul meghalt keresztény gyermeknél, aki mellett a törvény még ma sem áll ki. Szenvedett, elvérzett, zsidó rituális áldozattá vált. A “tiszaeszlári vérvád” néven ismert ügy (egy a sok közül) nem maradhatott titokban. (Keresztény gyermekeknek – különösen húsvétkor – azért kell zsidó rituális szertartás szerint meghalnia, hogy kovásztalan kenyér: macesz alapanyagául szolgáljanak. Forrás: wikipedia)
A bűncselekmény megnyugtató lezárása a mai napig várat magára. 1882-ben Eötvös Károly és védőtársai vállalták magukra a zsidók védelmét – végül a per a vádlottak felmentésével végződött. Hány ártatlan gyermeknek kell meghalnia? Hány családot lehet még a pénzvilág urainak nyomorba döntenie? Meddig lehet büntetlenül, a zsidó vallás álarca mögé rejtőzve gátlástalanul keresztényeket irtani?







FEBRUÁR 13 - EGYIPTOMI FEJLEMÉNYEK



Egyiptomban feloszlatták a parlamentet
és felfüggesztették az alkotmányt

(Ezt már Magyarországon 20 éve meg kellett volna tenni!)
A hadsereg közleményében bejelentette, hogy hat hónapon át irányítja az országot, vagy addig, amíg megtartják az elnök- és parlamenti választásokat. Ezt megelőzően Ahmed Safik kormányfő azt közölte, hogy a kormány legfontosabb feladata most a rend helyreállítása. Az események ellenőrzését a fegyveres erők legfelső tanácsára bízták, arra a testületre, amelyre Mubarak pénteken átruházta a hatalmat. Eközben továbbra is tüntetők százai tartózkodtak a kairói Tahrír téren. (MTI) Kép: a tüntetések elején amikor először törtek be a múzeumba és törtek zúztak, mutatja az igazható
ZSIDÓ TOLVAJOKNyolc felbecsülhetetlen értékű tárgyat, többek között egy Tutanhamon fáraó idejéből származó szobrot loptak el a kairói Egyiptomi Múzeumból - közölte vasárnap Zahi Havasz, az Egyiptom ókori műkincseit felügyelő legfelsőbb tanács vezetője. Elmondta, hogy az ellopott tárgyak között szerepelnek egy Tutankhamont ábrázoló aranyozott szobor, valamint a fáraó egy másik szobrának részei. A lopásokra egy leltárt követően bukkantak, amit a múzeum személyzete végzett azt követően, hogy ismeretleneknek - kihasználva a kormányellenes tüntetéseket a Tahrír téren - sikerült behatolni a múzeumba január 28-án. (MTI) HÁTTÉR
Ez a lopásos hír fölöttébb gyanús! Ugyanis amikor a tüntetések kezdődtek azonnal betörtek a tér közelében lévő múzemuba és ott törtek zúztak... Ki van zárva, hogy ezt egyiptomi tette volna, másrészt a tüntetőket nem a múzeum érdekelte, hanem a rendőrökkel folytatott harc. Csak gyanítható, hogy a vandál munkában és a mostani lopásokban is zsidó kezek lehetnek. Kép: az első betörésnél múmia fejét levágták, más részeit ellopták, stb. Ilyen tettre egyiptomi nem vetemedhetett
NA TESSÉK...!   
Nem az egyiptomiak, hanem a cionbérenc hadseregvezetők tartják tiszteletben az izraeli békeszerzdést, a PressTV alapján. Bahrein királya is forradalomra figyelmeztetett. Az egyiptomi fölkelkés gyengíti a Szaud Arábia-i királyt. A Jordánia-i miniszterelnök, Marouf al-Bakhit (képen) azt mondta, hogy Izrael hajthatatlan csökönyös politikája a palesztinokkal szemben csak tovább növeli a gyűlölet az emberekben, az arab világban. A képen látható palesztín nő, aki az izraeli parlament tagja, felszólalásában kifejtette, hogy az egyiptomi példa a palesztínokat is forradalom felé bíztatja és erre minden esély megvan. (PressTV alapján)

LOPÓS IZRAEL
A hazai hírekben teljesen hülyére veszik a hallgatókat. Immár hetek óta azzal a mesével jönnek elő, hogy az EGYIPTOM-IZRAELI BÉKE alapja az volt, hogy „Izrael visszaadta a Sinai-félszigetet Egyiptomnak.”

Naháááááááááááááát...! Ilyen nagylelkűek a zsidók? Valójában arról van szó, hogy a zsidók kihasználták 1973-ban az egyiptomi hadsereg korszerűtlen szovjet fegyverzetét, főleg a légierőnél és aztán elfoglalták a hatalmas félszigetet (képen), amely 61 ezer négyzetkilométer. Ezt pár évig birtokolták majd 1978-ban visszaadták, mert túl sokba került volna nekik ennek az őrzése és megkötötték Amerikában az úgynevezett Camp David-i békét az akkori Sadat elnökkel, akit aztán emiatt szépen legyilkoltak 1981-ben, egy katonai parádén a vallásos egyiptomiak, mert nem tetszett nekik az Amerika-barát, cionista rendszer. Tehát Izrael ellopta a földjüket és most ezt nevezik a béke alapjának...
A hazai hírekben teljesen úgy állítják be az egyiptomi helyzetet, Mubarak lelépése után, mintha minden úgy folytatódna Izraellel kapcsolatban mint korábban...Majd jönnek a nagy pofonok Izrael számára. A nép ott sem hülye, nem azért harcoltak Mubarak rendszere ellen, hogy azt folytassák...


Koncentrációs táborlakó lesz a szabad Afrika valamennyi 

népe, és a börtönőrük a terrorista zsidó nép lesz



Miért éppen Izrael?


izrael_kedojel.jpgMiért éppen Izraeltől kell félteni a magyar függetlenséget? Jó pénz, az izraeli pénz? És, ha igen, kinek és mire? Miért jelent nemzetbiztonsági kockázatot, ha egy politikusnak izraeli útlevele is van? Peresz csak viccelt, vagy tényleg gyarmatosítanak minket? Antifasiszta hiszti és összeesküvés-elméletek helyett íme, csak a tények!
Az elmúlt két hét vezető közéleti híre kétségtelenül Gyöngyösi Márton képviselő „zsidólistázó" mondata. A pontosság kedvéért szögezzük le, a „listázás" kifejezést a jobbikos politikus nem használta, kétségtelen viszont, hogy – miként maga is elismerte - védhetetlenül rosszul és pontatlanul fogalmazott, habár a szövegkörnyezetből egyértelműen kitűnik, hogy a közéletben szerepet vállaló esetleges magyar-izraeli kettős állampolgárokban lát nemzetbiztonsági kockázatot. Hogy okkal-joggal vagy sem, arról lehet vitatkozni. Mi több, kell is – érvek ellen érveket, tények ellen tényeket felsorakoztatva, nem pedig megbélyegző jelzőkkel dobálózva. A botrányban éppen ez, vagyis a lényeg sikkadt el, bár a fülsiketítő nácizással együtt itt-ott felszínre bukott egy fontos kérdés: miért éppen Izrael, miért éppen a közéletben esetlegesen tevékenykedő izraeli-magyar kettős állampolgárok jelentenének nemzetbiztonsági kockázatot?
Aki erre zsigerből rávágja, hogy azért, mert az ezen elmélkedők antiszemiták és nácik, az akár be is fejezheti e cikk olvasását. A világ ennél jóval sokszínűbb, az emberek, a vélemények, a kételyek és a kérdések árnyaltabbak, hogysem ilyen-olyan ideológiai bélyegekkel felcímkézett skatulyákba volnának szoríthatók. Többre jutnánk, ha a kibékíthetetlen vitában álló felek legalább hozzávetőleges nyíltsággal, higgadt tárgyszerűséggel ütköztetnék álláspontjaikat.
Nem tisztünk eldönteni – pláne nem holmi ledorongoló jelzővel irányba állított magabiztos tőmondattal -, hogy valóban létezik-e ilyen nemzetbiztonsági kockázat. Vélelmekre, feltételezésekre épülő kombinálásba is fölösleges belebonyolódni. Mindössze annyit tehetünk, hogy alább felsorakoztatunk néhány olyan dokumentálható, igazolható tényt és jelenséget, melyeket érdemes megrágni és mérlegelni.
Jó pénz, csak...
Hogy szó ne érhesse a ház elejét, kezdjük mindjárt Bajnai Gordon kormányának külügyminiszterével, Balázs Péterrel, aki 2009 június 27-28-án Korfun a NATO-Oroszország Tanács külügyminiszteri szintű ülésén, illetve az EBESZ külügyminiszteri értekezletén ezt mondtaorosz kollégájának, Szergej Lavrovnak: Az orosz pénz jó pénz, csak szeretjük tudni, hogy mik a szándékai." Hozzátette, Magyarország akkor tudja jól fogadni" az orosz tulajdonszerzést Magyarországon, ha az „arányos, átlátható és kiszámítható." És azt is mondta még az orosz tőkéről: „...bizonyos nagyságrenden felül a kormányzatnak tudnia kell róla, számolnia kell vele, s az is elképzelhető, hogy hatást gyakorol rá."
Nos, Balázs Péter fontos dolgot mondott. Igen, minden esetbe tudni kell, hogy a külföldi tőke milyen céllal jönne Magyarországra. Az világos, hogy atőke célja alapvetően a befektetett pénz megsokszorozása, vagyis a haszon létrehozása, aminek azonban minden egészséges állam határt szab, éspedig ott, ahol a piaci szabadság végződik, és a nemzetstratégiai érdek kezdődik. Balázs Péternek tehát igaza volt. Olyannyira, hogy ezen alapelvet – mármint hogy bizonyos nagyságrenden felül a kormánynak tudnia kell az idegen tőke jelenlétének mikéntjéről és céljairól – minden külföldi tőkére ki kell terjeszteni. Természetesen az izraelire is.
Hogy miért? Főképp azért, mert Simon Peresz, Izrael államelnöke nyíltan meghirdette Magyarország felvásárlását: Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot. (...)Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van neki. A kormányok ezzel szemben nem képesek realizálni az erejüket, van költségvetésük, de nincs pénzük. A kormányoktehát képtelenek az eredményes működésre, de a cégeket nem kötik gúzsba a korlátozások." (Simon Peresz, Izrael államelnöke hazája legfontosabb gazdasági összejövetelén, a Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves rendes közgyűlésén 2007. október 10-én Tel-Avivban)
E megnyilvánuláshoz valamilyen módon viszonyulni kell(ene) a magyar közélet minden szereplőjének. A jellemző csönd beszédes. Pedig a felvásárlás víziója nem új keletű. Ezelőtt harminc évvel már ezt olvashattuk: Kizárhatjuk megfontolásainkból azt a lehetőséget, hogy a közép- és nagyvállalatoknál belföldi magántőkés gyakorolja a tulajdonosi funkciókat. (...) A nagytőke felszámolása harminc év után már olyan irreverzibilis folyamat, amelyen
csak külső kolonializáció változtathatna." (Bauer Tamás: A második gazdasági reform és a tulajdonviszonyok, Mozgó Világ, 1982. november. Igen, ez az a Bauer Tamás. A hírhedt ex-SZDSZ-es magyargyűlölő, Gyurcsány egyik jobbkeze.)
Mit is jelent magyarul a kolonializáció? GyarmatosítástA túlzott külföldi tulajdonszerzés - avagy a baueri kifejezéssel élve kolonializáció - pedignemzetbiztonsági kérdéseket is fölvethet. A tulajdonviszonyok és atőkekoncentráció ugyanis döntően meghatározhatja egy társadalom lélektani állapotát és így a belső stabilitást. A közel 90 százalékban közvetlenül külföldi kézben lévő bankrendszer például a devizahitelezésnek hazudott machinációkkal az érintetteket családtagokkal együtt számítva közel négymillió embert ejtett túszul, kiforgatva
őket tulajdonukból, otthonukból.
 (A modell száz évvel ezelőtti archetípusát érzékletesen dokumentálta Kazárföldön című szociográfiájában Bartha Miklós.) Tehát nem árt a külföldi tőke szándékait ismerni.
4.000.000.000 dolláros érdeklődés
No de ismerjük vajon az izraeli tőke céljait? Ha nem, forduljunk autentikus forrásokhozIzrael az egyik legnagyobb befektető Magyarországon, a kapcsolatokat fejleszteni szándékozunk. A közeljövőben mezőgazdasági szakemberek érkeznek Magyarországra, hogy a lehetséges befektetésekről tárgyaljanak itteni kollégáikkal. A hangsúlyos témák közül mindenképpen meg kell említeni az alternatív energiahordozók kiaknázását, vagy éppen a Kapuváron is meglévő gyógyvizek hasznosítását. (...) A legfontosabb feladatom felmérni azokat a lehetőségeket, amelyekben a magyarok partnerei lehetnek az izraeli befektetőknek." Ezt nem más nyilatkozta a Kisalföldnek 2008 áprilisában, mint Aliza Bin-Noun akkori izraeli nagykövet.

Mármost kétségtelen tény, hogy a
 mezőgazdaság, illetve a vízkincsMagyarország stratégiai ágazatai, ezért nem mindegy, kik, milyen formában és milyen céllal fektetnek be ezen területekbe.
Az izraeli nagytőke az 1990-es évek közepén körül kezdett jelentősebben érdeklődni a magyarországi befektetési lehetőségek iránt. Akkoriban - tevékenységüket finanszírozandó - megvetette lábát hazánkban a Leumi Bank is, melynek számos botrány után be kellett zárnia budapesti fiókját. Az 1990-es évek közepe óta nem szűnik az izraeli lelkesedés, éventeátlagosan mintegy 300 millió dollárt ruháznak beMagyarországon a zsidó államból érkezett vállalkozók. A jelenleg hazánkban „dolgozó" izraeli tőke nagyjából 4 milliárd dollár. Ezzel Izrael a Magyarországon befektetett külföldi pénzmennyiség tekintetében a nem európai befektetők sorában az Egyesült Államok mögött a második hazánkban, de a legnagyobb európai államokat - Németország, Franciaország, Nagy- Britannia - tekintetbe véve is az élvonalban van.
Persze erre bárki mondhatja, hogy ezzel semmi gond, a külföldi tőke keresi a hasznot. Nyilván így is van - de emlékezzünk vissza, mit is mondott Balázs Péter, Bajnai külügyminiszter az orosz tőkével kapcsolatban! Tény pedig, hogy az izraeli tőke kifejezetten stratégiai ágazatok iránt érdeklődik. Legfőképpen az ingatlanpiac iránt, olyannyira, hogy az összes hazánkban forgó izraeli befektetés több mint hatvan százaléka e területet érinti.
Kartellek, trükkök, kutatások
Számos bevásárlóközpont született a zsidó államból jött vállalkozók tőkéjéből, a Duna Pláza és a nyomában országszerte kialakult plázahálózat például teljes egészében izraeli érdekeltség. Amellett, hogy ezek átalakították a városképi környezetet, ellehetetlenítették a magyar mezőgazdasági kis és közepes méretű termelőket, és nem mellesleg fénysebességgel alakították ki a „plázázó" ember típusát. De nem csak bevásárlóközpontokban utaznak az izraeliek, hanem lakó- és egyéb ingatlanokban is. A főváros tizenharmadik kerületének meghatározóarculatformálója ma már az izraeli-amerikai közös tulajdonban lévőAutóker-Holding, mely számos lakóparkot jegyez. A budapesti „ingatlanfejlesztések" gyakorlatilag izraeli monopóliummá váltak, hiszen több mint 70 százalékban a zsidó államból érkezett vállalkozók érdekeltek bennük. Egyes szakemberek szerint az ingatlanpiacon megtermelt minden második forint izraeli haszon. Igazán pontos adatok sajnos nincsenek, mert több olyan offshore-cég is tevékenykedik Budapesten, melyről csak sejteni lehet, hogy izraeli érdekeltség.
Ami a lakóparképítést illeti, ez pénzigényes műfajA szükséges pénzelőteremtésének számtalan módja van. A leggyakoribb az, hogy a részvénytársaság-szerűen működő befektető cég bankgaranciával pénzt köt le Izraelbenmajd ezt transzferálják a magyarországi bankvilágba, hogy itt kedvezményes hitelt tudjanak fölvenni. Ettől fogva máris a magyar adófizetők által a bankokba helyezett pénzzel sáfárkodnak, arról nem beszélve, hogy míg Izraelben két százalék körül kamatozik a pénz, addig hazánkban jóval magasabb a kamatláb. Budapest tehát az izraeli „ingatlanfejlesztők" hídfőállása, de az elmúlt években egyre erőteljesebben érdeklődnek a vidék iránt is.
Ennek oka egyebek mellett az, hogy a Közel-Keleten állandósult bizonytalanság, a háborús helyzet miatt az izraeli tőke előszeretettel keres magának biztonságos, stabil üzleti környezetet. S Magyarországot, úgy tűnik, valamiért ilyennek találják a zsidó állam vállalkozói. Köztük az izraeli illetékes hatóságok szerint is szép számmal akadnak olyanok, akik itteni tranzakcióikkal ügyesen kibújnak az izraeli adótörvények alól.
De nem csak „ingatlanfejlesztők", hanem vásárlók is szép számmal érkeznek Magyarországra. Az Ingatlanbróker magazin 2008 nyarán hosszabb írásban elemezte az izraeliek budapesti ingatlanbizniszeit. A szakmai orgánum a Jediot Ahronot című izraeli napilapra hivatkozva azt állította, hogy a zsidó állam befektetői körében Toronto után Budapest a második legnépszerűbb város. Az Ingatlanbróker közölte azt az információt is, hogy több tízezer ingatlan van izraeli tulajdonban, melyek értékesítése gyakorta egyes izraeli cégek közti kartellezések nyomán kialakult árak szerint történik. Az „ingatlanfejlesztők" tehát alapvetően meghatározzák az ingatlanpiaci viszonyokat. Ez pedig döntően befolyásolja az építőipart, amit mindig húzóágazatnak szoktak tekinteni.
Csakhogy a hazai építőipari cégek jelentős része bedőlt, mások napról napra próbálnak életben maradni. Ennek oka az az általános tapasztalat, hogy izraeli beruházók gyakran megtévesztik a kivitelezőket, vagy olyan körülményeket teremtenek, hogy a kivitelező garantáltan ne tudja teljesíteni a szerződésben aprólékosan rögzített feltételeket. Ily módongyakran töredékét fizetik ki a magyar vállalkozók járandóságának.
Az izraeli tőke emellett kedveli a vegyipart és a gyógyszergyártást is. Ma Magyarország legerősebb gyógyszergyártó mamutcége az izraeli tulajdonú Teva, melynek debreceni üzeme olyannyira jelentős, hogy a cég néhány éve bezárta angliai telephelyét, s a brit piacot is a Magyarországon gyártott készítményekkel látja el. A gyógyszeripar pedig ilyen meglódult időkben, amikor egymást éri a kergemarhakór, a madárinfluenza vagy a sertésinfluenza, stratégiai szerepet kap, és igencsak jó üzlet
Akárcsak az információ-technológia és a telekommunikáció. E területekre vonatkozóan 2009 elején írt alá Eli Yishay akkori izraeli kereskedelmi, munkaügyi és ipari miniszter és Molnár Károly akkori magyar kutatás-fejlesztési miniszter Jeruzsálemben kutatás-fejlesztési megállapodást.Az egyezmény deklarált célja, hogy együttműködésre serkentse a két ország vállalkozásait az információtechnológia és a telekommunikáció terén. Az esetleges közös projektek a tervek szerint állami támogatásban is részesülhetnek.
Háború és béke izraeli kézben
Mint látható, a Magyarországon jelentős mennyiségben jelen lévő izraeli tőke tehát az ingatlanpiacon, a gyógyszer- és vegyiparban, a mezőgazdaságban és a távközlésben van jelen, s érdeklődik a vízvagyon és az alternatív energiahordozók iránt is. Ezek stratégiai ágazatok. Amagyar államnak tehát indokolt lenne illő tisztelettel fölvetni az oroszpénzzel kapcsolatban megfogalmazott kérdést izraeli vonatkozásban is, aválasztópolgároknak pedig minden fülsiketítő és figyelemelterelő vértolulás ellenére is igenis joguk van tudni, kik azok a magyar közéletben, akik ezen állam útlevelét is birtokolják. Annál inkább, mert más országok történései intő példaként szolgálnak.
Két izraeli kabinetminiszterünk van, az egyik háborúval foglalkozik (DavidKezerasvili honvédelmi miniszter), a másik pedig tárgyalásokkal (TimurJakobasvili területi egységért felelős államminiszter), és itt az izraeli részvétel: háború és béke egyaránt izraeli zsidók kezében van."
A szöveg nem antiszemita összeesküvés- elmélet szüleménye, az eredeti, angol nyelvű változat így szól: „We have two Israeli cabinet ministers, one deals with war (Defense Minister David Kezerashvili), and the other with negotiations (State Minister for Territorial Integration Temur Yakobashvili), and that is the Israeli involvement here: Both war and peace are in the hands of Israeli Jews." A forrás pedig nem más, mint a Haaretz című izraeli lap.
Ha tehát erről, mármint döntő befolyással rendelkező személyek kettős, jelesül grúz és izraeli állampolgárságáról Grúzia vonatkozásában egy izraeli lapban nyíltan beszélhet a nemrég megbukott (egyébként amerikai állampolgársággal is rendelkező) grúz elnök, Miheil Szaakasvili, akkor Magyarországon sem lehet tabu e téma. A magyar embereknek joguk van tudni, milyen céllal favorizálja látványos súllyal hazánkat a stratégiai ágazatok iránt érdeklődő izraeli tőke, és voltak-e, vannak-e a közéleti szereplők között olyanok, akik e célok elérését a közélet fontos pozícióiban a felvásárlást hirdető államfő országának útlevelét is magukénak tudva igyekeznek előmozdítani.(A Magyar Nemzeti Bank devizagazdálkodási főosztályát - 1950-től 1953-ig tartó pénzügyminisztériumi kitérőjétől eltekintve - 1948-tól 1988-ig vezető, majd a Jegybank első elnökhelyettesi tisztségét betöltő, eközben 1982 és 1988 között a Nemzetközi Valutaalap magyarországi kormányzójaként is ténykedett, majd 1990-től 1994-ig az izraeli-magyar vegyes cég, a Leumi-Hitelbank Rt. alelnökeként, később igazgatótanácsi elnökeként szerepet vitt, történelmi léptékben a magyar állam eladósodásáért felelősséget viselő, 2006- ban a Gyurcsány-kormány által kitüntetett, 2009-ben elhalálozott Fekete Jánoson kívül.)
Azt pedig ki-ki eldöntheti, hogy mindezt nemzetbiztonsági kockázatként értékeli-e vagy sem. Egy örök liberális toposzt idézveérdemes felnőttként kezelni a társadalmat e téren is.
Ágoston Balázs

És akkor még szó sem esett a médiáról és fegyverekről....

Egyébként meg nem csak az izraeli tőke veszélyes, hanem minden idegen érdekeltség. Csak itt a veszélyességi fok tolódik el nagyon az izraeli irányába.
Ugyanis minden idegen tőkét egy erős állam vissza tud verni ha utközik az érdekeivel. Mert az izraeli tőkén kívül csak hasznot keres. Az izraeli viszont be akar ide örökre rendeszkedni.
Egyébként tőke nem tőke, nem ezen van a hangsuly. Hanem azért nem szabad emlegetni mert a hosszutávú kérdésektől odzkodnak nehogy elgondolkodtató legyen, majd később mint logikai kövezkeztetés.
Miért nem magyar fajú vezetése van az országnak. És ez a kulcs. Miért idegen nemzetekből származók vezetik egy teljesen más fajú nemzetet.
Fordítsuk csak meg a kérdést.
Miért lázadtak a zsidók a romai uralom ellen? Csak nem raszisták voltak? Vagy?


És ami még nagyon fontos.
Mi a baj a raszizmussal, már ha lenne értelme, mert például semmi bajom az inuitokkal. A raszizmust itt szerintem azt jelenti, hogy nem nagyon szeretem a betolakodó ,kecskebaszó, kaftános redvás zsidókat. Akik a pénzügyi manővereikkel kifosztják népemet, őlik a nyugdijasokat és gyermekeink életterét és jövöjét teszik tönkre. Vagy ha az ötödik hadoszlopként müködtetett cigányokat veszem alapul, akik élősködnek rajtunk. Akkor igen marhára raszista vagyok. És bármily különös ez egy redvás zsidónak rohadt büszke vagyok rá.
És ha csak nem köves slomóval kell konferenciázgatnom semmi hátrány nem ér. Sőt. Próbáljátok ti is ki.
Majd meglátjátok másnap rendesen felkel a nap. És a buszra is felengednek pedig jegylukasztás közben hangosan szoktam üvöltözni, hogy mocskos gyerekgyilkos zsidókat utálom.

A zsidókkal kapcsolatban a rasszizmus vádja fából vaskarika, mivel nem képeznek egységes rasszt. Fel kell homályosítani az ezzel vagdalkozókat.

Az állampolgárság megszerzésének egyik feltétele (elvileg) az eskü is, az adott állam iránti lojalitás megfogadása. Két állampolgársággal (és nem kettős állampolgársággal) rendelkezve, éles helyzetben, amikor a két állam érdekei között kell dönteni, akkor vajon melyik mellett dönt a delikvens? Hogy ez biztos legyen, azért nem lehet két állampolgárságú személy stratégiai pozícióban.

Nem mellesleg, a Parlamentben hűsöló zsidók, és az összes többi, izraeli állampolgársággal rendelkező zsidó nem kettős állampolgár, mivel a zsidók csak elenyészű kisebbségben magyar állampolgárok! A Parlamentben ilyenformán tisztán izraeli állampolgárok ülnek.

Megnéztem az 1867. évi XVII. törvénycikk nem adott nekik állampolgárságot, pusztán az ország izraelita 
lakosainakbiztosította minden politikai és polgári jog gyakorlását. Lakosokról van szó benne és nem a Szent Korona alattvalóiról, és nem állampolgárság megadásáról. A lakos az nem egyenlő az állampolgárral.

A 1879. évi L. törvénycikk a magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről alapján pedig, ami még a 2. Világháború után is hatályban volt, azok, akik (most nem részletezem) 10 évnél hosszabb időre elhagyták az országot (pl. alijáztak Izraelbe) és ezt nem jelentették be, elveszítették az állampolgárságukat a kiskorú gyerekeikkel együtt. Ugyanígy, ha más állam államplgárságát felvették. Van ebben a törvényben még más nyalánkság is, ami miatt hiába hivatkoznak arra, hogy az őseik magyar zsidók voltak. Ilyen pl., hogy ha magyar nő idegen állampolgárhoz megy feleségül, akkor a kiskorú gyerekeivel együtt elveszti a magyar állampolgárságát. Vagyis, ha egy batyus magyar nőt vett feleségül (érdekházasság az állampolgárság megszerzésére), akkor nemhogy nem kaphatta meg a magyar állampolgárságot, hanem a nő is elveszítette a magyart, és ha nincs magyar állampolgárság, akkor az utód sem lehet magyar állampolgár.

Amúgy pedig, az azt hiszem, az 1897 körüli törvény, ami az izraelita felekezeteket elismerte egyenrangúnak, eléggé bizonyítja, hogy az 1867-es emancipációs törvény nem adott nekik állampolgárságot. Ezen a kérdésen a Jeruzsálemi királyi cím sem változtat, mert az nem egy ténylegesen uralt terület volt, csupán cím.

Át fogom nézni az 1000 év összes, zsidókra vonatkozó törvényét, és csinálok egy összeállítást az állampolgárságukról, csak hogy tudják, hogy tudjuk, hogy jog szerint nálunk semmiképpen nem azok.

Különben is egy dolog úgy állampolgárságot veszteni, hogy a határt átteszik az ember feje felett, és kényszerítik, hogy vagy lemond vagy takarodik, tehát ártatlan benne, vagy amikor valaki saját döntéséből elhagyja az országot.



Tisztelt Miniszterelnök úr !

Mielőtt tovább ecsetelnénk , hogy nemzetbiztonsági kérdés a zsidó kettős állampolgárok közéleti funkciói, és mielőtt itt is polgárháborúra játszva kirobbantanák a cigány – magyar ellentétre hajazó polgárháborút, vagy úgy járnánk mint a Birodalmi Amerika, hogy zsidó érdekből folytat háborúkat a világ ellen , és áldozza fel amúgy munkanélküli fiait és lányait, a cionista profitszerzés oltárán , és rabolja le a fél világot a zsidó terroristákkal , itt álljunk meg egy kicsit és gondolkodjunk.

Gondolkodóba ejtő az a tény ahogy a külügyminisztériumunk elsóhajtott elsődleges terrorista országoknak megnyílik , és rögtön katonai segítséget ajánl fel. Igen Mali- ról beszélek , kikkel sem határvitában nem állunk , sem homokot nem akarunk behozni, de még a tuaregek tevéire sem fáj a fogunk. Mégis a terrorista csoportban érezhetjük magunkat , mert a külügy úgy döntött a zsidó érdekeket Afrikára is ki kell terjeszteni. Mielőtt a világ legnagyobb koncentrációs táborát ami most Gáza lenne teljesen bekerítve vesztegzár alatt tartva se ki se be emberfia ott nem közlekedhet. Lakosság kiéheztetve , gyógyszertől élelemtől megfosztva csak vegetálhat, és ha a koncentrációs tábor fogvatartóinak úgy hozza a kedve még meg is bombázza foszfor bombákkal , mert ha már lud legyen kövér alapon , de kérdem én miért nem disznó, ugyan is elég mocskosak . Mióta az új földes úr bajnai- döbrögi el libázta e témát és az Izraelnek szánt segélyt ellopta elég disznó a helyzet. Na szóval mielőtt egész Afrikára kiterjesztik ezt a koncentrációs tábort, és mi is börtönőrnek szegődnénk a külügy jóvoltából, le kéne szögezni egy pár fogalmat. Magyar ország nem akar terrorista állammá válni , még ha a külügy arra hajaz is . Könnyű nekik tele vannak zsidóval, és persze hogy , nem a magyar érdekeket képviselik most sem.

Hogy ez mennyire így van a magyar érdekeket egyáltalán nem is képviselik ebben az intézményben , ezért vannak a magyar verések még mindig , ezért nincs autonómiája még mindig Erdélynek , és sorolhatnánk a kifogásokat de csak a vak nem látja e dolgokat , és a vak hűséget esküdött FIDESZ-esek.
Tisztelt Miniszterelnök úr ! Ha eredményt akar elérni ezen a téren is kérem a külügyminisztériumot bízza meg a holokauszt múzeum üzemeltetésével azt jól szolgálnák a fiuk és a lányok a többi emberét pedig küldje el Galíciába, és a közéletben ténykedő rabló zsidókat még csapja hozzájuk, és vagyonukat elkobozva batyuztassa őket az új hazába. Így talán meglesz a nemzeti vagyonunk is , és a rabló politikai gengszter váltásunk is megtörténik , és végre magyar emberek fogják védeni a magyar érdekeket. A rabló pártocskákra sincs szükségünk , kik csak a széthúzást a megosztást erőltették erre a népre, ha hagyták volna nemzetté válni , - akkor mondhatnám népnek e roncshalmazt, de innen szép felállni, és ha kell nemzetté kovácsolódni . Vissza véve a monetáris jogot és gyakorolni is azt a bankokat államosítani , és behívni az iszlám bankokat a zsidó tőkét visszafogni , ha kell kiűzni a maffia pénzeket ,- úgy mint fegyverkereskedelmi , drogpénzeket ember és szervkereskedelemből származó pénzeket - zárolni kell és elkobozni mint a többi halandótól .

Miniszterelnök úr ! Ha ezeket a kérdéseket helyre tesszük, és a világ egy jobb hely lesz akkor már fél sikerünk lesz Magyarország megmentésére. Ha a bürokratikus vízfejű Európai uniót is otthagyjuk, és a nemzetek Európáját támogatjuk és építjük akkor biztos, hogy élni fog a Magyar nemzetállam és nem igázzák le a Galíciai jött mentek.
Kérem a Miniszterelnök urat !
Szabaduljon meg a FIDESZ zsidajaitól , mert a jobb oldali liberálisok sem jobbak a baloldali zsidóknál, mindkét oldal rabolja öli a magyart.

Ezt kívánja öntől egy nemzetben gondolkodó magyar a sok közül akik még mindig így gondolkodnak , és eszük ágában sincs a hazaárulókkal egy gyékényen árulni.
És ha már katonákat küldünk Maliba kérem küldje a késelő cigányokat és a rabló és gyilkos zsidókat, hátha a Galíciai táj megtetszik nekik és kint maradnak , így nem cigányosodik el az ország 2050- re, és még mindig Magyar országnak hívják majd a Kárpátmedencét.
De ha a terrorista Magyarországot erőlteti a túlzsidósodott külüggyel a mi vállunkra ne támaszkodjon , mert nincs már nekünk semmink csak jóhiszeműségünk, és az élni akarásunk, a szabadkőműves hordát a külügytől a Tudományos Akadémiáig meg kell tisztítani, és a magyar érdekeket kell képviselni e cionista elemeknek is , vagy telepítse őket a cigány sorokra, hogy ne uszítsák a magyarokra a nincstelen kilátástalan életű embertársaikat. Ott elmélkedjenek a Finnugor ősmondákon , hátha a cigányok ősmondáját is megtalálják ezek az ÁVH- s unokák kik még mindig uralják a politika színpadát.

Most is elég sok a haramia a politikai közélet színpadán , de mi lesz ha ránk szabadul az a sisere had amit bajnai gyurcsány lmp képvisel Kik nyíltan hazaárulók és a bankvilág üdvöskéik, kiket jól kitömnek pénzzel , hogy hatalomra segítésük után a pénz szivacsukkal , még a nadrágjainkat is lehúzzák rólunk. A terror gépezet már eddig is ki volt építve és működött is hellyel közel , de ha ezek nyernek az ÁVH- s húsdarálót is beindítják , mert még 4000000000 magyart a másvilágra kell küldeniük. Egyet nem értek meg , hogy csak a jobboldaliakat gyilkolják meg balesetnek álcázva pl. Hajder esete, vagy ott van Brejvik ténykedése, csak ők tudnak bombát készíteni és robbantani , mert zsidó kapcsolataik vannak , nálunk egy bajnai egy gyurcsány nem válhat közlekedési baleset áldozatává, és utána nem sokkal mikor a figyelem lanyhul , jöhetne a család. De ezt minden nagy értéket elrablónál el kellene végezni egészen a családig , hogy ne legyen értelme lerabolni a közösséget a nemzetet. De mit várhatunk ahol az olajrablók dirigálnak a draskovics terrorista keresztapák irányítanak a háttérből a zsidó vakolókkal, a szent tehenekkel.

Miniszterelnök úr ! Nőjünk fel a feladatra, tegyük rendbe ezt az országot, hogy ne váljék az uzsorások kamatrabszolgájává. Megérdemli ez a nép hogy emelt fővel járjon , hisz nem hollókosztos , homofóbb, nem szervkereskedő, nem drogüzér, és nem fegyverkereskedő, és nem egy rabló horda, csak egy befogadó állam volt eddig, de ezen változtatni kell , ahogy az élet ezt most kikényszeríti belőlünk, vagy elveszünk egy szálig.

Miniszterelnök úr! Döntsön belátása szerint , de mi terroristákat nem támogatunk , elég volt a szemkilövetőkből , elég volt a bankokból , az elsődleges terroristákból, és az uzsora kamatjukból. És elég volt a fülkeforradalmárok FIDESZ-es zsidajaikból, mert a jobboldal liberálisai is csak lerabolják ezt az országot, tehát az ellenségeink, és ezt ők alakították ki a közélet le rablásával , és a nemzeti vagyonunk eltulajdonításával. És ezt nem bocsájtjuk meg soha, mint azt sem hogy zsidó ÁVH – saink a Dunába darálták a magyarok legjavát. Védheti őket a Miniszterelnök úr! DE ha eljön az idő mindnyájan egyként cselekedve egy molotov koktélt még el tudunk dobni a népünk ellenségére, a rabszolgatartóink kiszolgálóira. Isten áldja magyar országot, és Isten óvja a magyarok kifosztóit népünk haragjától , kik most rabigára fognak bennünket, ha hagyjuk.




Lázár a zsidó nagykövetnek: Lényegében felszámoltuk a Magyar Gárdát, és a magyar kormány “baráti figyelemmel” tekint Izrael Államra (NIF kommentárral)


Lázár úr a farkával verné be a szöget a fába, ha az Izrael érdeke úgy kívánná , hisz a helytartói címre pályázik, és minden magyart betaposná a sárgaföld alá. És ezek volnának a nemzeti oldal képviselői díszmagyarban MOSZAD ügynökök , meg még akiknek jelentenek , közben vakolnak a páholyuknak - e tiszta magyarok . 

Posted on 2012/05/04 by Híradmin
Lázár: a Fidesz vezette kormány mindent megtett a magyarországi zsidó közösség biztonságáért!
A Fidesz vezette kormány mindent megtett 2010 után annak érdekében, hogy valamennyi Magyarországon élő közösség, így a zsidó közösség számára is garantálja a biztonságot és a védelmet – jelentette ki Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester pénteken az alföldi városban.
    “Egy olyan ország újjászervezésében és fölépítésében vagyunk érdekeltek, amely mindenki számára garantálja a biztonságot és az emberi jogok teljességét” – hangsúlyozta a Fidesz országgyűlési frakcióját vezető politikus Ilan Morral, Izrael magyarországi nagykövetével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
    “Ennek értelmében minden, a magyarországi zsidó közösséget ért támadást a leghatározottabban visszautasítunk. Kompromisszum és kímélet nélkül lépünk föl az ilyen társadalmi törekvésekkel szemben” – mondta Lázár János…
    A frakcióvezető példaként említette, hogy míg 2010 előtt Budapesten volt neonáci felvonulás, ma már ez elképzelhetetlen, és a kormány lényegében fölszámolta a Magyar Gárda tevékenységét is.
    “A magyar valóság sokkal jobb, mint amit az európai vagy az amerikai újságok időnként írnak” – közölte a polgármester.
    A politikus kifejtette: a Fidesz és a magyar kormány “baráti figyelemmel” tekint Izrael Államra, “gazdasági és politikai szövetségesnek” tartja. Az elmúlt 25 évben kifejezetten jó kapcsolatok épültek ki a két ország között. Magyarország támogatja támogatja Izraelnek azokat a törekvéseit, hogy modernizálja gazdaságát és társadalmát – mondta.
    Ilan Mor hangsúlyozta, nagyon fontos a két ország közötti gazdasági partnerség, ebben komoly lehetőségek rejlenek.
    A nagykövet elmondta, a zsidó közösség a magyar társadalom fontos része, nem etnikai csoportként kell kezelni őket, “ugyanúgy magyarok, mint bárki más, csupán a vallásuk különbözik”. A közösség fontos kapocs Magyarország és Izrael Állam között, konstruktív szerepet játszik a baráti viszony kialakításában – tette hozzá.
MTI – 2012. május 4.
NIF kommentár:
Ez a szégyenteljes nyilatkozat a magyar Nemzet nyílt szembeköpése. A FIDESZ vezetés ezzel azt jelentette ki, hogy ma Magyarországon csak a magyaroknak nincs joguk megvédeni magukat, s a kormány minden ilyen irányú törekvésünk ellen kompromisszum és kímélet nélkül lép fel!
Tehát a zsidó, cigány és más kisebbségek védelmét garantálja és minden eszközzel biztosítja a magyarnak hazudott kormány, s a magyarokat bárki fosztogathatja, rabolhatja, gyilkolhatja, mert ha népünk védekezni mer, számíthat a kormány legszigorúbb megtorlására!
Honfitársaink! Kijelenthetjük, hogy Magyarországon a magyar ember perszona non grata! Szabadon fosztogatható, kirabolható, gyilkolható, s a magyarnak minden védekezés tilos!
Itt tartunk ma Hazánkban. Hontalanokká lettünk, immár hivatalosan is (!) saját országunkban. Jobb, ha megalázkodunk a cigányok és a zsidók előtt, mert jogaink már nem léteznek! Lásd a legutóbbi (cigányokat) felmentő bírósági ítéleteket. Nekünk csak egy marad, dolgozni és mindenünket az államnak adni! Az nem baj, ha éhen döglünk, hajléktalanokká válunk, lényeg, hogy az országunkban élő cigányság és zsidóság jól és biztonságban éljen! Mondja mindezt a zsidó származású Lázár János!
Isten irgalmazzon nekünk!
NIF szerkesztők
Nemzeti InternetFigyelő



FEBRUÁR 8 – MEGVITATTÁK BUDAPEST OSTROMÁT





BUDAPEST ERŐD 4 HÓNAPIG 


FELTARTÓZTATTA AZ OROSZOKAT          

AZ EGYIK LEGNAGYOBB VÁROSI CSATA 

VOLT EURÓPÁBAN                                        

(A MH-ban megjeltekhez véleményünk kékkel közbeszúrva.)
Sinkovics Ferenc: – Rómát nyílt várossá nyilvánították, Párizs és Bécs is megúszta ostrom nélkül a háborút…Miért kellett elpusztulnia Budapestnek, amikor még Szálasi is nyílt várossá akarta tenni? (Szálasi nem okolható BP pusztulásáért, ez főleg az angol-amerikai bombázásoknak volt  köszönhető, miközben mi sem Amerikát, sem Angliát nem támadtuk meg!)
Szakály Sándor: – Mert Hitler így akarta. A Führer és környezete úgy vélte, minél tovább fel kell tartani a Bécs–Berlin irányba előretörő Vörös Hadsereget, hiszen a szovjet csapatok nem merik megkerülni Budapestet. (Hitler helyesen döntött! Ki az a hülye, aki föladja az ellenségnek a saját országát?)
Mihályi Balázs: – Sőt a német nagykövet, Veesenmayer azt mondta, hogy őt nem érdekli, hányszor pusztul el Budapest, ha ezzel meg lehet menteni Bécset. (Ez nem igaz, az orosz feltartóztatása volt a cél, nem városok megmentése...)
Sz. S.: – Ha kivonulnak a védők, akkor a magyar főváros nyilván nem pusztul el. Vagyis nem lőtték volna szét az épületek 50-60 százalékát, de a kifosztás, a rablás és az erőszak nem maradt volna el. (Ilyen marhaságot csak az mondhat, aki az ellenségnek átadja a hazáját. Ilyet magyar ember nem mondhat. A katonák feladata a haza megvédése, nem pedig lefeküdni az ellenségnek!)
Faggyas Sándor: – Tudjuk, hogy a Magyar Honvédség zöme Horthy sikertelen kiugrási kísérletét követően elfogadta a nyilas hatalmat, és teljesítette annak parancsait. Nagy kérdés persze, hogy mindez szükségszerű volt-e. (Persze, mert Horthy árulását, megadását az orosznak senki sem fogadta el, sem a honvéd vezérkar, sem a lakosság!)
Sz. S.: – Szerintem a honvédség tagjai, főként a legénységi állomány, nem foglalkozott azzal, milyen hatalomátvétel történt. Nagyon sokan csak napokkal később tudták meg, hogy már a nyilasok irányítják az államot. Az első információ, ami először kijutott a harcoló alakulatokhoz, egy közlemény volt, hogy az államfő lemondott, és átruházta a hatalmat Szálasi Ferencre. Ennek a mikéntjét és hogyanját a fronton, a harcok közepette nem mérlegelte senki. (Ez így volt!) A másik pedig, amit nem szabad elfelejtenünk, és ez politikai vitákat szokott indukálni, hogy a magyar katonák idehaza már a saját hazájukat és szülőföldjüket védték. Ezt nem szabad megtagadni tőlük, ha nem tagadjuk meg a szovjetnek nevezett orosz, ukrán, s egyéb katonáktól, ahogy a franciáktól sem.
M. B.: – Hozzátenném, hogy a magyar katonák rendkívül kevés információt kaptak a hátországból, ezt is szűrték, korlátozták a feletteseik. Így roppant nehéz volt megítélni, hogy milyen politikai események történtek messze a front mögött.
F. S.: – Milyen katonai okok miatt húzódott el hat-hét hétig Budapest ostroma, amire a sztálingrádi csatát kivéve az egész világháború során nem volt példa?
Sz. S.: – Egyrészt a szovjet fél 1944 végére kifáradt, a 2. Ukrán Front nem volt fölkészülve arra, hogy az október 28-i sztálini parancs szerint menetből elfoglalja a magyar fővárost. (Hitler Moszkvában akart német díszszemlét látni 1941. november 7-én, Sztálin pedig Budapesten 1944. november 7-én.) Ráadásul a nehézfegyverzet egy részét – a harckocsikat, rohamlövegeket – kevésbé lehetett használni és alkalmazni egy nagyvárosban. Márpedig ezek is részét képezték a szovjet erőfölénynek.
M. B.: – Tény az is, hogy viszonylag nagy – összesen mintegy hetvenezres – német és magyar véderő maradt a szovjet ostromgyűrűn belül. S ezek a védők a végsőkig kitartottak. (Ezért kéne a hősöknek méltó emlékművet állítani, amire 66 éve sem került sor!)
Sz. S.: – „Budapest erőd” parancsnoka, Karl von Pfeffer-Wildenbruch, a Waffen SS altábornagya többször kért engedélyt Hitlertől a város feladására. Nem kapta meg. A kitörésnél azután nemhogy a fegyverzetet, de az élő erőt sem sikerült megmenteni. (Ez nem a harcoló németek hibája volt, hanem a tartalékaik kimerülése volt a fő ok, főleg üzemanyagból)
M. B.: A Konrád-hadműveletek során a németek januárban nyugat felől háromszor is megpróbálták felmenteni Budapestet. A német taktikának alapelve volt a bekerített csapatok felmentése, kihozása.
Sz. S.: – A Konrád III. során a német páncélosok 20–25 kilométerre közelítették meg a Budapest köré vont szovjet gyűrűt, de nem sikerült a felmentés. A német–magyar kitörési kísérlet a várból 1945. február 11-én reményvesztett, de annál véresebb próbálkozás volt. (Abban a helyzetben mást nem tehette! Ha kémek nem árulják el az oroszoknak az időpontot, akkor nem lett volna ekkora veszteségük.)
S. F.: – Általános nézet szerint a milliós főváros összes része közül a gettó szenvedett a legtöbbet. Így volt? (Ki a francot érdekli a gettó...? Ez akkor senkit sem érdekelt. Az viszont tény, hogy a gettót nem lőtték és bombázták az oroszok és jobb volt az élelmiszer ellátásuk mint a magyaroknak a pincékben.)
Sz. S.: – A szovjet fegyverek nem válogattak. A gettó lakói annyival szenvedtek többet, hogy sokkal rosszabb körülmények között éltek, mint mások a városban. (Ez nem igaz!!!)  Másutt is akadozott az élelmiszer-ellátás, másutt is fáztak a budapestiek, és másutt is megsérültek a közművek, de kisebb veszélynek voltak kitéve a nem zsidó származású emberek. A gettónak volt egy parancsnoka, bizonyos Domonkos Miksa tartalékos százados, zsidó ember, aki honvédtiszti egyenruhájában járt föl-alá a gettóban, és igyekezett megvédeni a lakókat.(Nevetséges hazugság, ugyan mitől védte volna őket? Az oroszoktól? Senki sem bántotta őket, mert magas palánk fallal voltak elzárva.)  Ettől persze még voltak atrocitások. A budapesti zsidóság százalékos arányban magasabb veszteségeket szenvedett, mint a nem zsidók, de nem csak a nyilas pártszolgálatosok miatt… (ez úgy hazugság, ahogy van..)
M. B.: – Ma már elfogadott tény, hogy a nyilasok a gettón kívül is, a nem zsidó lakosság ellen is követtek el atrocitásokat. (Hazugság! Csak a katonaszökevényeket keresték, meg azokat, akik zsidókat bújtattak. Ezt teljesen jogosan tették.) Egyébként 1945 májusában készített a főváros egy kárfelmérést. Ebből kiderül, hogy ott voltak kimagaslóan nagyon a károk, ahol az ostrom harci cselekményei zajlottak. S ez nem a gettó volt, hanem a vár, a körutak, illetve a Duna két partja. (Ez így van...)
S. F.: – Mikor roppantak össze a fővárosi közművek?
Sz. S.: – A közművek és a mentőszolgálat gyakorlatilag 1945. januárig jól működött. A közműveket az ott dolgozók, de a magyar katonai vezetők is igyekeztek megvédeni.
F. S.: – A budapesti civil lakossággal szembeni szovjet brutalitásokról, a tömeges zabrálásról, tízezrek megerőszakolásáról és elhurcolásáról évtizedekig nem lehetett beszélni. Pedig a szovjet csapatok állítólag „felszabadítókként” érkeztek(Erről semmilyen könyv, film, színdarab, előadás nem jelent meg, 66 éve!!!)
Sz. S.: – A Vörös Hadsereg mint megszálló hatalom járt el minden értelemben, és nagyon komoly kilengések voltak. A szovjet hadsereg katonáinak jelentős része olyan körülmények közül érkezett Európa kellős közepébe, hogy ők egy gyári munkás fürdőszoba nélküli lakását is burzsuj palotának tekintették. Az orosz vagy ázsiai katonának otthon szögön lógott a kabátja, itt viszont szekrényt láttak. Néhai Rubin Frigyes egykori munkaszolgálatos barátom apja boldogan várta a szovjeteket. De az első orosz, akivel találkozott, mindjárt fölpofozta és kifosztotta. Tehát nem számított, hogy valaki zsidó vagy nem zsidó. (A zsidók azonnal jelentkeztek az oroszok mellé üldözőnek és házról, házra keresték a nyilasokat és magyar katonákat, akiket vagy azonnal kivégeztek ott vagy, börtönbe végezték.) 
M. B.: – Statisztikák készültek arról, mennyire megnőtt az abortuszok száma az ostrom után Budapesten, amit a megszállóknak „köszönhettek” a fővárosi nők. És a zsákmányok! Megesett, hogy papírba csomagolták és eltették a villanykörtét a szovjet katonák, mondván, hazaviszik, és így majd otthon is lesz világítás. Mit sem tudtak az áramról. Tény, hogy Budapest volt az első tipikusan európai város, amellyel találkoztak.
Sz. S.: – A másik, amire utalni kell, hogy a budapesti bankokban lévő magyarországi zsidóvagyon nagy részét nem a németek és a nyilasok vitték el, hanem a Vörös Hadsereg. Ezeket tehát nem nyugaton kell keresni. (Ez pontosan így van! Az orosz katonák között magyarul beszélő zsidók voltak, akik ismerték a pesti bankok tervrajzát és szakszerűen raboltak ki minden bankot! A katonák csak a lángvágóval dolgoztak, de a pénzeket, kincseket a zsidó tisztek markolták fel.)
F. S.: – A szovjet megszállók miért fogdostak össze és hurcoltak „malenkij robot” címén több tízezer fővárosi polgárt a Szovjetunióba?
Sz. S.: – Malinovszkij marsall tartott Sztálintól, s azt mondta, azért tartott olyan sokáig Budapest ostroma, mert sokan védték a várost. Ezért úgy tett, mintha sok hadifoglyot ejtett volna. A legszívesebben a magyarországi németeket fogdosták össze, mert tudtak németül, könnyen rájuk fogták, hogy a német haderő katonái, de aztán vittek mindenkit.
M. B: – Ha valaki megszökött román területen, akkor ott az állomáson fogtak egy román férfit, és feltették a szökött ember helyett a vagonba. Ennyi.
S. F.: – Román alakulatok is harcoltak Budapesten, velük szemben megsokszorozott erővel küzdött a magyar katona(Bolgár katonák is voltak az oroszok mellett)
Sz. S.: – Harcoltak a románok, s nagy veszteségeik voltak. Az oroszok őket küldték előre. De megtörtént, hogy az elfogott magyar katonákat is a németek ellen fordították. Választhattak a magyarok, hogy harcolnak a németek ellen vagy kivégzik őket, igaz, voltak átállók is. Ők alkották a később Budai Önkéntes Ezrednek nevezett alakulatot.
M. B.: – Emberhiány volt a szovjet alakulatoknál. A budapesti harcokban az ostrom végén sokszor már a szakácsokat, a cipészeket is kiküldték az első vonalba…
Sz. S.: – A szovjet hadosztályok harcoslétszáma a korabeli kimutatások szerint majdhogy a felére esett az ostrom végére. Már novemberben is komoly létszámhiánnyal küzdöttek, amikor még csak Budapest előterében álltak. Malinovszkij már akkor mondta, hogy meg kellene állni egy kicsit, erőt gyűjteni. De jött a parancs Sztálintól, hogy nem, gyerünk előre.
F. S.: – Örök vita, hogy minek tekinthetők Budapest védői. Hősöknek vagy brigantiknak, akik annyi szenvedést okoztak ellenállásukkal a városnak(Budapest hős védő, a németekből, magyar katonákból és a polgári lakosságból álltak, akik segítették őket.)
S. F.: – Egyáltalán a magyarok voltak-e a náci Németország „utolsó csatlósai”? (Már a kérdés is hülye....A magyar hadsereg nem a németek miatt tartott ki, hanem nem akartunk orosz megszállást!)
Sz. S.: – Szerintem egy vesztett háborúnak is lehetnek hősei, akiknek kijár a tisztelet. Katonáknak, civil áldozatoknak egyaránt. Nem politikai célokért küzdöttek, nem a bolsevizmus miatti utálata miatt ütötte agyon a magyar parasztember az orosz katonát, hanem azért, mert meg akarta erőszakolni a feleségét. Neki a szovjetek nem voltak felszabadítók. Tudomásul kellene venni, hogy a győztesek írják a történelmet, de a veszteseknek is meg kell adni a jogot, hogy tisztességgel emlékezzenek saját halottjaikra. Ha elmegyünk Németországba vagy Ausztriába, azt láthatjuk, hogy már évtizedekkel ezelőtt emlékműveket állítottak a második világháború német és osztrák hősi halottainak, illetve a háború áldozatainak. Nem a nemzetiszocializmusnak, hanem a katonáknak, s nem sajnálják tőlük a hős jelzőt sem. Nálunk a „ki hős ki nem hős” eldöntését a különböző politikai erők maguk gondolják mindenkire kötelezően nézve eldönteni. Ez azonban nem az ő dolguk lenne. (A hazaáruló, ellenséggel lepaktáló zsidóknak bezzeg vannak emlékműveik...)
M. B.: – Nemcsak katonák estek el, hanem nagyon sok civil is. És nem kizárólag a halottakról kell beszélni, hanem megnyomorító sérülésekről, a nemi erőszak áldozatairól, a kirablott, tönkretett családokról is. Vajon ők mit követtek el, hogy nem szabad róluk megemlékezni?! (A zsidó kommunista párt tiltotta és ma is tiltja a magyar hősökről való megemlékezést.)
Sz. S.: – Ki volt az utolsó csatlós? Aki az utolsó pillanatokig harcolt a németek oldalán. A Magyar Honvédség alakulatai 1945 márciusában-áprilisában elhagyták az ország területét, érdemi harcokban már nem vettek részt. Az addig védett haza elveszett. (MH, részlet)


 Kép: a német csapatok főparancsnoka (Karl Pfeffer-Wildenbruch 1888-1971) szovjet fogságba került, de a magyarokat mind kivégezték a kommunista zsidók



 Kép: a Tabán 1945 nyarán




A magyarság küldetése: harc az isteni Világosságért a 

sátáni Sötétség ellen


A 2010-es Szittya Világtalálkozó megnyitó előadás.
Mottó: 1.) "Akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember!" (Széchenyi István)
2.) "A kormányzás gazdag emberek összeesküvése annak érdekében, hogy a közjó nevében szerezhessék meg, amire szükségük van." (Morus Tamás)
3.) "Vagy létrehozod magadnak a jövődet, vagy az áldozatává válsz annak a jövőnek, amit valaki más létrehoz neked." (Arthur K. Cebrowski)
4.) "Nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen; az a csoda, hogy van. De azért ne sajnáljuk magunkat. Ehhez a történelmi sorshoz, amely alakított bennünket, mi is hozzáadtuk a magunkét: kígyóembert csak abból lehet csinálni, akinek elég puhák és hajlékonyak a csontjai. Minden más csont törik." (Márai Sándor)
5.) "... az Úr megszabadítani csak akkor fog benneteket, amikor visszatértek az Ő törvényéhez s egymás szeretetében, egymás támogatásában nemzetté váltok újra. Lélekben tiszta, jellemben erős, szeretetben tántoríthatatlan, s az Úr törvényének tudásában bölcs és engedelmes nemzetté, kikben önmagára ismerhet újra a Teremtő Atya. A szeretet ereje mindenekre képes, de a szeretet hiánya képtelenné teszi a legjobb szándékot is." (Wass Albert)
6.) "A Szent Korona búvópatakként végigkíséri a magyarság sorsát, amikor kell, felbukkan, hogy annak tiszta forrásában megtisztálkodhassunk. Elérkezett az idő a teljes megtisztuláshoz!” (Bálint Sándor)
7.) „Senki sem reménytelenebbül rabszolga, mint aki tévesen hiszi, hogy szabad.” (J. W. Goethe)
Tisztelt Világtalálkozó, kedves szittya-magyar Testvéreim!
Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy 1992 óta ez a mostani összejövetelünk immár a tizenkettedik a sorban, ami bizony nem megvetendő szám. Különösen szép jubileum ez, ha azt is megemlítjük, hogy a „módszerváltás” utáni Magyarországon mi kezdtük el először az efféle őstörténeti, kulturális és nemzetvédelmi konferenciák szervezését, lebonyolítását. Azóta sok-sok kiváló előadónak biztosítottunk lehetőséget, hogy kutatási eredményeiről beszámoljon, vagy nézeteit megossza velünk; s persze a közönség soraiban is akadnak olyanok, akik szinte valamennyi eddigi találkozónkra eljöttek. Sajnos közöttük s a fellépők közt is szaporodnak már a halottaink; ugyanakkor örömünkre szolgál az, hogy mindig vannak, akik a helyükre állnak, s ezzel valamelyest pótolják szomorú veszteségeinket. Ma már számtalan hasonló rendezvényen vehetünk részt szerte az országban, mégis büszkék lehetünk arra, hogy mi voltunk az elsők, az úttörők, akiknek ez az eszébe jutott. S mint tudjuk, a jó példa ragadós; ma már számolni sem bírnánk, hogy hányan követtek azóta bennünket, aminek persze szívből örvendünk, és soha nem volt bennünk irigység vagy féltékenység irántuk. Hiszen nem az a lényeges, hogy ki áll az élen, hanem csupán az, hogy ki használ többet nemzetének. Nemes versengés ez, aminek hasznát végül az öntudatára ébredő magyarság arathatja le.
Megnyitómat hadd indítsam egy ide illő, 1848-as Kossuth-i gondolattal: ,,A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett. Török és tatár dúlta édes hazánk kebelét, s a királyok idegen, gonosz tanácsosai és a hazának háládatlan fiai sokszor elárulták e szegény nemzetet; de mióta Isten e világot megteremtette, soha még oly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia, mint aminővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők. Ha most a magyar nemzetnek minden fia, aki csak karját bírja, fel nem kél földjét védeni, akkor kiirtanak saját hazádból, szegény magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétrabolják. Ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fenn.”
E ma is frissen ható, látnoki szavak felidézése után nézzük meg, miben is áll az a barbár népirtás, melyet minden előző kornál szervezettebben és hatékonyabban folytatnak ellenünk elvetemült zsarnokaink, külső és belső ellenségeink. Fölismerve a magyarság tényleges isteni kiválasztottságát és sajátos küldetését, vagyis azt, hogy mi vagyunk a tudás s a szakrális égi fény hordozói és közvetítői, a világ népeinek tanítói és gyógyítói, a turáni (sumér, szittya, hun stb.) népek kultúrkincsének örökösei és továbbvivői; – mindezeknek az ellenkezőjét megtestesítő sátáni (szemita, indoeurópai, pánszláv stb.) erők arra szövetkeztek, hogy fajtánkat tönkretegyék és írmagostul kipusztítsák, maradék hazánkat pedig végleg meghódítsák és elorozzák tőlünk. A teljesség igénye nélkül említsük meg ennek néhány jól bevált módszerét. 45 évnyi kommunista vérengzés után az utóbbi 20 év posztbolsevista-neoliberális rendszerében tovább folytatódott a magyarság megosztása, elnemzetlenítése, anyanyelvének, hagyományainak rombolása, őstörténetének (lásd finnugorizmus!), történelmének hamisítása, irodalmának és művészetének elposványosítása, hitének, erkölcsének mételyezése, szellemi-lelki gyökereinek és hajtásainak szétvagdosása, anyagi javainak elrablása, életfeltételeinek, létbiztonságának, családi, szakmai és baráti közösségeinek fölszámolása, egészségének (pl. ételeink, italaink tudatos mérgezésével, a konyhasóban levő Na-K optimális 30/1-es arányának eltorzításával, a génkezelt hulladékok táplálékként való árusításával, a növények vegyszerezésével s a szántóföldek oktalan műtrágyázásával stb.), ellenálló képességének, reményeinek lenullázása. A globális gyarmatbirodalom honi helytartói oly súlyos kalodába vertek bennünket, olyan áthághatatlan börtönfalakat emeltek körénk, ahonnan „demokratikus játékszabályok” s „jogállami keretek” közt nincsen szabadulás.
Megakadályozták az igazságtételt, az elszámoltatást és felelősségre vonást, a háború után „államosított” ingó és ingatlan vagyonok becsületes visszaadását; elprivatizálták, külföldi kézre juttatták, vagy bezárták gyárainkat, üzemeinket, bányáinkat, infrastruktúránkat, megfojtották a mezőgazdasági kistermelőket, adminisztratív eszközökkel és adóterhekkel agyonnyomták a kisvállalkozókat, kiskereskedőket, milliókat taszítottak munkanélküliségbe, sőt a valutáris hitelek bedőlése miatt otthontalanságba; a pénzünket elinflálták, a béreket és nyugdíjakat befagyasztották, az árakat s a szolgáltatások, közművek díjait a csillagokig emelték. A csaló, nyerészkedő bankokat rendszeresen „konszolidálták”, az általuk létrehozott „álságos válságot” megszorításokkal kompenzálták; nyakunkba sózták a tömérdek haszonleső multi-céget, piacainkat sorban föladták, totálisan eladósították az országot, s kiszolgáltatták az IMF és a Világbank kénye-kedvére; ránk erőltették az euroatlanti szövetséget, vagyis a NATO-ba és az EU-ba való belépést. Színvonalas iskoláinkat, oktatásunkat lezüllesztették, jól működő kultúrházainkat, közintézményeinket likvidálták, kórházainkat, egészségügyünket szétzilálták, honvédő katonáinkat szélnek eresztették. A politikát, a sajtót, a rendőrséget, a bírákat, ügyészeket és az egyházakat korrumpálták, prostituálták; szülőföldünket szabad prédává tették, s egy minden ízében hazug, dögszagot árasztó pártokráciát, egy idegen szívű és érdekű zsiványbandát emeltek fölénk. Elmulasztották a megtépázott jogfolytonosság és ősi Alkotmányunk, szokásrendünk helyreállítását, megfosztottak bennünket minden kapaszkodótól, a túlélés s a fölemelkedés halvány esélyétől is. Ránk zúdították a világ összes szennyét, törvénytelenségét, kifordítottak önmagunkból, megtörték gerincünket, osztályrészünkké tették a kilátástalanságot, a mindennapi poklot; minket hontalan koldussá, édeni hazánkat pedig sivataggá „reformálták”; s közben szüntelenül gyalázták, becsmérelték, fasisztázták, antiszemitázták egész népünket. Fölsorolni is lehetetlen, mennyi bűnt, árulást, ördögi cselszövést követtek el a rovásunkra, a legcsekélyebb következmények nélkül. Ilyen mélységből talpra állni bizony roppant nehéz, majdhogynem lehetetlen.
Mindenekelőtt elfogulatlan nyíltsággal szembe kell néznünk önmagunkkal, saját mulasztásainkkal, hibáinkkal, gyávaságunkkal, önzésünkkel, közönyünkkel és kishitűségünkkel. Föl kell térképeznünk országunk és népünk állapotát, betegségeit, lajstromba kell vennünk megmaradt értékeinket, föl kell vázolnunk közvetlen és távlatos céljainkat, általános jövőképünket, föl kell mérni erőnket és lehetőségeinket. Meg kell nevezni, le kell leplezni kártevőinket, vérszívó élősködőinket, külső és belső sírásóinkat; s bátran szembe kell szállnunk velük, hogy félreállíthassuk, legyőzhessük és szigorúan megbüntethessük őket, „érdemeik” szerint. Tudatosítani kell a legszélesebb körökben, hogy hazánk a Szent Korona országa, s egyben Regnum Marianum is, mely csak a Korona értékrendjén alapuló, a tökéletességet közelítő Alkotmányunk és törvénytárunk rehabilitálásával menthető meg; s persze a jelenlegi áldemokratikus rendszer megdöntése és szemétre hajítása után a királyságot is újra be kell vezetnünk, mint az egyetlen lehetséges, számunkra elfogadható államformát.
Azonnali hatállyal ki kell törnünk az adósságcsapdából, azaz meg kell tagadnunk az általunk soha nem hasznosított, virtuális hitelek kamatjainak végeláthatatlan törlesztését; s mielőbb ki kell ugranunk a NATO és az EU halálos szorításából, hogy visszaszerezhessük rég elveszett szabadságunknak és szuverenitásunknak legalább a töredékeit. A kezelhetetlen pénzszivattyúként működő oligarchikus finánctőkét el kell zavarni, a multikat s a bankokat keményen meg kell adóztatni, ill. visszaéléseiket, monopolhelyzetüket meg kell szüntetni, s kizárólag a rászoruló hazai kis- és középvállalatokat lehet támogatni. Fondorlattal „eltüntetett” javainkat, stratégiai közműveinket ismét köztulajdonba kell venni, a görbe úton, panamákkal szerzett magánvagyonokat el kell kobozni; biztosítani kell a nyugdíjak értékállóságát, a bérek és fizetések európai színvonalát, az adóterhek és az árak normalizálását, a szociális segélyek közmunkához kötését, a magzatok, a gyermekek s a családok védelmét; meg kell fordítani a népesség katasztrofális fogyását, továbbá meg kell gátolni a lakások elárverezését, ill. mindenkinek munkahelyet és biztos megélhetést kell teremteni. Nyilvánosságra kell hozni a korrekt ügynöklistákat, korlátozni kell a pártok túlhatalmát, de még szerencsésebb valamennyit betiltani; el kell indítani az általános tisztogatást a politikában, a gazdaságban, a pénzintézeteknél, a közhivatalokban, a végrehajtó szerveknél, a sajtóban, a kultúrában, az egyházakban s az élet valamennyi területén. Nincs mód itt minden szükséges intézkedést számba venni, csupán jelezni kívántam, hogy milyen sok tennivaló áll előttünk, ha el akarjuk érni, hogy Magyarország végre a magyaroké lehessen, ha az általános romlás és rothadás közepén egy élhető hazát szeretnénk megalapozni.
Kárpát-medencei viszonylatban igazi megoldást a magyarság problémáira csak a teljes határrevízió jelenthet. Erről sohasem szabad lemondanunk, még akkor sem, ha egyelőre nem kínálkozik rá közvetlen lehetőség. A kettős állampolgárság meghonosítása (pontosabban a magyar állampolgárság visszaadása) már régi tartozása volt kormányainknak, de ez legföljebb csak átmeneti javulást hozhat, miként a területi, kulturális és perszonális autonómiák kicsikarása is. Sajnos a most megszavazott állampolgársági törvény csupán egy kilúgozott, „fékezett habzású” változat, hiszen nem alanyi jogon jár, hanem csak egyéni kérelemre adható, továbbá a szavazati jogtól is megfosztja mindazokat a testvéreinket, akiknek nincs állandó magyarországi otthona. (Ilyen értelemben alig jelent többet, mint a néhai „magyar igazolvány”.) Ráadásul további kapukat nyit a külföldi zsidóság hazánkba özönlése előtt, ill. a halmozott lakóingatlan és termőföld felvásárlásaikat sem képes megakadályozni. Elmondhatjuk, hogy a törvény ilyen formájú bevezetése nem az egyetemes magyarság érdekeit szolgálja, hanem sokkal inkább a meghódításunkra és kifosztásunkra áhítozó cionistákét. Nem véletlen, hogy e „mézesmadzagot” a Mazsihisz üdvözölte a legharsányabban, mintegy a „holokausztért nyújtandó leghatékonyabb kárpótlásnak” tartva. A magyarokat ezzel megint megvezették: látszólag ugyan adtak valamit, de legalább ennyi kárt is okoztak vele. Tehát ez a jogszabály nem más, mint a „nesze semmi, fogd meg jól” tipikus esete. (A Fidesz learathatja a „dicsőséget”, de vajon mi jut ebből a magyarságnak?) Ha egy valódi nemzeti kormányunk lesz egyszer, ezt az állampolgársági törvényt rögvest módosítani kell; előnyeiből kizárva mindazokat, akik nem tartoznak szorosan nemzetünkhöz, akiknek csak „térkép e táj” (vagy busás profitot tejelő üzleti telephely); viszont bővíteni kell azokat a vonzatait, amelyek előbbre vihetik a magyarság ébredését, egységesülését, fölemelkedését és gyarapodását.
Rendkívül fontos a teljes önrendelkezés kiharcolása, mert enélkül mindörökre csonkák, bénák és rabszolgasorba kényszerített páriák maradunk! A végzetesen fölfakadt magyar sebek fájdalmának csillapítása és a kárpát-medencei népek harmonikus együttélése csak az önrendelkezés, a szabadság és egyenjogúság alapján oldható meg. A magyarság ma mindenütt (az anyaországban is!) huszadrangú igásbaromként tengődik, diszkriminációknak és jogi hátrányoknak, valamint agresszív sovinizmusok támadásának kitéve szenved, önsorsának irányításába semmilyen beleszólása nincs. (Európa minden népe – beleértve a balti s a balkáni kis népeket is – szabad és független, de a magyarok még autonómiát sem kapnak sehol elrabolt területeinken.) A Kárpát-medence sok ezer éves szerves földrajzi, történelmi, gazdasági és kulturális egység, mely megbonthatatlan volt egészen Trianonig, ahol egy erőszakos, fenyegető békediktátummal részeire szabdalták. Azóta életterünket bizonytalanságok, egyenlőtlenségek és folytonos ármánykodások, konfliktusok sújtják. Az önrendelkezés természetes és egyetemes nemzetközi jog, amely nekünk is jár; azonban ezt követelnünk és hasznosítanunk kell, mert a passzivitásban végérvényesen elsikkad. Ezt a jogot minden kontinensen kötelezően be kell(ene) tartani, lemondani sem lehet róla, s valamennyi államközi szerződés semmis (a trianoni és a párizsi is!), amely ezt megszegi, azaz külső (pl. szabadkőműves) terroron alapul.
Vegyük kezünkbe a sorsunkat, s közös akaratnyilvánítással szorgalmazzunk mindenütt népszavazást a hóhérbárddal széthasított magyarság nemzeti és territoriális egységének visszaállítása végett, amit mindeddig megtagadtak tőlünk! Ne hagyjuk veszni önrendelkezési jogunkat, hiszen ez összmagyar nemzeti ügy! A megvénült, zenitjén túllépett Európa békéje és boldogulása, országainak laza konföderációja is azon múlik, hogy a többi néphez hasonlóan a magyarság is szabadon, mások önkényeskedésétől függetlenül, igazságos és méltányos körülmények közt létezhessen.
A magyarság hivatásának, küldetésének megvilágításához hívjuk segítségül – vallásuktól függetlenül – azokat a hazai és külföldi szenteket, istenes személyeket, akik elmélyült hitük révén maguktól vagy égi sugallatok, jelenések hatására fölismertek olyan igazságokat, melyek a hétköznapi emberek előtt rejtve maradnak. Nem tisztem eldönteni, mennyire hitelesek ezek a közlések, kinyilatkoztatások; s másoknak is azt javaslom, hogy a körülmények és valóságtartalmak firtatása helyett, inkább imádságos lélekkel próbáljanak meg eltöprengeni a bennük foglaltakon. Figyeljenek arra, hogy mennyi békesség, jóindulat, szelídség és szeretet árad belőlük.
Árpád-házi Szent Margitnak tulajdonítható az alábbi nekünk szóló üzenet: „Én Magyar Nemzetem! Amikor Atyám és én magam felajánlottam életemet égő áldozatként az Úrnak, még nem tudhattam, hogy közel ezer év távlatában hányszor kell ezt ismét megtennem. Vajon az a nép, mely az enyém, melyet annyira szeretek, melyet annyira szeretünk sokan, hány és hány tatárjárást kell, hogy megérjen? Íme, most is, egy új tatárjárás küszöbén, amikor a sáskahad nem a földeket emészti fel, hanem a lelkeket akarja kárhozatba taszítani, minden erőmmel azon vagyok, hogy kiengeszteljem az Urat, a mi Istenünket, a fönséges Királyt értetek. (…) Drága népem! Egy új Kán söpör végig rajtatok, egy új Had, melyet sokkal nagyobb vezér vezet, mint akkor a tatárokat; a liberalizmus hada (ugye megneveznem is fölösleges a fajtájukat? – S. A.), magával a Sátánnal az élen, akarja letarolni ezt a nemzetet. Ne hagyjátok! Ne hagyjátok testvéreim!”
Magyarország Őrangyalának üzenete (2008. jan. 23.): „…hála és végtelen szeretetünk nektek, Magyaroknak, mert Ti vagytok a Föld Lelkének őrizői, gyógyítói, tanítói. Minden változás a szívből indul. Szeretet, szeretet szálljon rátok. Nagy tanítótok, ki az élő Istent hordozta magában, Jézus Krisztus, kinek magyar gyökerei pártus vonalon tagadhatatlanok, azt tanította nektek, hogy Isten országa láthatatlan módon jön el, és senki sem tudja ennek az idejét. Ezért legyetek készen mindenkor, ugyanis ez új Föld eljövetele nem rajtunk Angyalokon, hanem rajtatok, Embereken múlik. Csak Ti nyithatjátok meg a megvalósulásának kapuit szellemi és lelki felemelkedésetek által. (…) A szeretet sugarán szólok most hozzátok. Feladatom nem az egyén, hanem Magyarország és a magyarság segítése, védelme. Inspiráltalak Titeket, gyógyítókat, tanítókat, hagyományőrzőket egyaránt. Mindig is itt voltam veletek, azonban a kollektív összekapcsolódás most jött létre, és most van itt az ideje, hogy mediális úton szóljak hozzátok. Nagy esemény készülődik, áldás, nagy erő száll Magyarországra, a Kárpát-medencére.”
A Szűzanya a következőket mondja: „Drága gyermekeim! Meg kell, hogy értsétek, veszély fenyeget titeket. A Sátán acsarkodása, mely a kiválasztott, szeretett nép ellen szól (itt ránk céloz, véletlenül sem a zsidóságra! – S. A.), hogy minél több lelket el tudjon magával ragadni. (…) Gyermekeim! A ti igazságotok nem Szent Fiam igazsága; ha a saját igazatokat keresitek, elbuktok. Ne engedjetek a csábításnak! Az igazság maga Szent Fiam, a keresztre feszített, aki most is ott van a keresztfán. Nézzetek rá! Az igazság csakis ott van! Szívetekből megbocsátva ellenségeiteknek, imádkozzatok vele együtt: ’Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.’ A győzelem így a tiétek lesz. Az a győzelem, melyet Szent Fiam ígért mindazoknak, akik szeretik és követik őt. Engedjétek meg Szent Fiamnak, hogy Ő mutassa meg hatalmát, szelídséggel, türelemmel, szeretettel – ne akadályozzátok meg benne a ti akaratotokkal.”
Master Tanpei Rinpocse – utazó tibeti láma 2005-ben kijelentette: „Most vajúdik a Föld, és a Kárpát-medencében szüli a jövőt. Önök, magyarok, elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhodás már elkezdődött Önöknél!”
A Dalai Láma így szól hozzánk: „Magyarok! Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen nagy múltú nemzet fényes jövő előtt áll. Kérem, dolgozzanak továbbra is keményen, és távlatokban gondolkodjanak! Tartsák szem előtt azokat a nemes célokat, amelyek a közös érdekeket szolgálják.”
Karizmatikus találkozó, Budapest, 1998: Rómában egy érsek 3 sorból álló kézírásos levelet kapott, mely szerint: „Magyarországnak kulcsfontosságú küldetése van Európában. Próféták támadnak, és prófétálni fognak Európa szívében.”
Don Gobbi – olasz pap, a Máriás Papi Mozgalom vezetője így tolmácsolta Szűzanyánk ránk vonatkozó szavait: „Az én népemnek lelkileg át kell alakulnia, hogy a küldetését betölthesse Isten dicsőségére, az emberiség javára és saját boldogságára. Népemnek minden egyes fiát és leányát aggódó szeretettel hívom anyai Szívemre; a katolikus keresztények ajánlják fel magukat Szeplőtelen Szívemnek. Naponta imádkozzák el szentolvasómat, egyenként vagy családjukkal közösen, a titkain elmélkedve. Törekedjenek Isten mindent átható szerető jelenlétének és az én anyai segítő jelenlétemnek állandó tudatában élni. (…) Isten már azzal kitüntette ezt a népet, hogy különleges tulajdonomba adta az államalapításnál. E korban pedig Szeplőtelen Szívem világraszóló békediadalának kiváltságos szereplője lesz.. Ti vagytok e sokat szenvedett magyar földön a Szeplőtelen Szívemből áradó fénysugarak. Most még sűrű sötétség vesz körül benneteket, és nagy veszélyben vagytok. Tárjátok ki az emberek szívét, hogy befogadják ajándékomat. Én a Szeretet Királynője vagyok. Ha az általam mutatott úton haladtok, képessé váltok arra, hogy legyőzzetek minden akadályt, amit Ellenfelem (a Sátán! – S. A.) ma még elétek állít. Készítsétek elő a béke új korszakát, segítsetek a sok eltévelyedett gyermeknek visszafordulni az Úrhoz, mert az Atya nagy szeretettel vár.”
Natália nővér, a híres látnok, egyházilag is elfogadott egyik 1986-os magán-kinyilatkoztatása: „Ismét megláthattam Magyarországot jövendő fényességében. Láttam, hogy népe káromlás nélkül él, szüntelen buzgalomban a mennyei javak iránt. Azt is láttam, hogy ezt a megújhodást egyetlen dolog tette lehetővé: az ország mennyei Patrónájára való teljes ráhagyatkozás, a belé vetett mélységes hit és bizalom, s az Őt ünneplő és hirdető kultuszok terjesztése nemcsak az országban, hanem az egész világon. Ősi kiváltsága: a Mária-tisztelet volt boldogságának forrása. – Jézus azt mondta nekem, kívánja, hogy a magyar nép különösképpen megismerje, tisztelje és szeresse Édesanyját úgy, mint a Világ Győzelmes Királynőjét. Mégpedig oly módon, ahogyan a gyermek ismeri, tiszteli és szereti földi édesanyját. Kéri ezt azért, mert ennek a népnek jogilag valóban Szűz Mária a Királynője. Szűzanyánk többször is kifejezte, hogy a magyar népet Ő tulajdonának tekinti. Az elmúlt évszázadok azért is voltak annyi vérrel és könnyel teli, mert ez a nép ugyancsak a Golgotát járta, miként Királynője és Édesanyja. De megígérte a föltámadást is.” (…) Innentől Jézus közvetlenül szól Natálián keresztül: „Nagy jövő vár Anyám országára, s általa az egész világ kegyelmet nyer. Miként a betlehemi istállóban elkezdődött a megváltás, úgy a magyar földön elkezdődik az én nagy munkám: a bűn megszüntetése, eltörlése a föld színéről, a lelkek megszentelése, a Sátán legyőzése és az én országomnak diadalmas uralma. Ez pedig – miként mondottam – annyiban fog sikerülni, amennyiben Szeplőtelen Anyámnak, mint a Világ Győzelmes Királynőjének megadják a nyilvános tiszteletet és elismerést.”
Tehát, a föntiek szerint, rajtunk a világ szeme, s oly fényes, dicsőséges jövőnek nézünk elébe (ha el nem puskázzuk!), hogy erről kellene harsognia minden templomi szószéknek és sajtóterméknek; mégis az agyonhallgatás miatt még a hívő, nemzeti érzelmű magyarok is alig-alig tudnak róla. Pedig ezen üzeneteknek és próféciáknak birtokában és széles körű ismeretében egész más lehetne az életünk: a legsötétebb Vaskorból (Kálijúga!) ismét áttérhetnénk az Istenhez közeli Aranykorba. A Föld sorsa Magyarországon múlik! Isten nekünk szánta azt a feladatot, hogy aktívan részt vegyünk művében, a Sátán letaszításában. Kulcsszerepünk van ebben! Sajnos a gonosz is tudja ezt, nem véletlenül szervezkedik folyton ellenünk. Ne reméljük, hogy csak gazdaságilag akar tönkretenni bennünket. Az igazi célja a magyarok kiirtása vagy elüldözése a Kárpát-medencéből! Az életben maradó és szülőföldjét el nem hagyó magyarságnak pedig a szolganép szerepét szánja. Épp ezért hinnünk kell, és nem szabad beletörődnünk tragikus sorsunkba; tilos meghátrálnunk a veszélyek, fenyegetések elől! Legfőbb dolgunk az erkölcsi megújulás s a lelki átalakulás! (Materiálisabban fogalmazva: az energiaszintünk, a rezgésszámunk emelése, vagyis a folytonos töltekezés és pozitív kisugárzás.) Túl kell lépnünk e mai jobboldali és baloldali politikai bordélyházon, az anyagi javak, a siker és hírnév hajszolásán. Kizárólag a magyarság távlatos érdekeit, magasztosabb céljait szem előtt tartva, testvéri, szolidáris közösségbe forrva indulhatunk el a fölfelé vivő úton. Megint csak magunkra számíthatunk, mint történelmünk során mindig; viszont az is igaz, hogy csak táltos nemzet képes „megtáltosodni”. Ne féljünk hát semmitől, ébredjünk föl végre, és merjünk nagyok lenni!
A Kárpát-medence egésze históriai jelentőségű korforduló előtt áll, melynek tétje nagy múltú nemzetünk megsemmisülése vagy újjászületése. Az egybehangzó jóslatok szerint az Európában s a világban hamarosan esedékes, kozmikus dimenziójú változások kiindulópontja, spirituális centruma is édes hazánk lesz, melyre alaposan föl kell készülnünk, ha nem óhajtunk kudarcot vallani. A gyűlölet, az embertelenség s a halál rémuralma nem győzhet végleg a szeretet, a humánum s az örök élet csodája fölött! Minden hazafinak szent kötelessége küzdeni ősi jussunkért s a keresztre feszített magyarság föltámadásáért! Itt és most tegyünk fogadalmat erre, s ahogyan megtartjuk, a mindenható Isten úgy segítsen minket! Esküdjünk, hogy visszatérünk az üdvözüléshez vezető, ám könnyelműen, felelőtlenül elhagyott jézusi ösvényre; esküdjünk, hogy rabok tovább nem leszünk!
Megköszönve megtisztelő figyelmüket, ezzel a 2010-es SZVT-t megnyitottnak nyilvánítom. Érezzék jól magukat, s hasznosítsák eredményesen mindnyájunk javára a körünkben szerzett új ismereteiket és tapasztalataikat.
Siklósi András
Az összmagyar egységért és megmaradásért (A 2010-es Szittya Világtalálkozó zárónyilatkozata)
Az elmúlt néhány évtizedben a magyar nemzet hajdan dicsőséges, később kudarcokkal, tragédiákkal is terhelt, de mindenkor viharok tépte, sok ezer éves történelmének olyan mélypontjára jutott, ahol már a puszta léte, fönnmaradása is veszélybe került, nemhogy megújulása és fölemelkedése. Tapasztalataink szerint a hivatalos politika nem teljesítette alapvető kötelességeit népünkkel szemben, sőt nemegyszer maguk a vezetők váltak legádázabb ellenségeinkké, kerékkötőinkké, a fejlődés és értékőrzés elmozdíthatatlan gátjaivá. Úgy véljük, bármilyen hatalom is regnáljon Magyarország élén, a jelenlegi avult, ördögi demokratúrában nem lehet képes feladatainak maradéktalan végrehajtására, ill. a nemzeti akarat érvényesítésére. Ezért gyökeres fordulatra, radikális rendszer-, államforma- és paradigmaváltásra van szükség, amely azonban csak a civil lakosság összefogásával és szervezett, bátor közreműködésével érhető el. A politikai elit nem működhet hatékony ellenőrzés nélkül, s nem engedhető meg, hogy az iránta támasztott széles körű elvárásokat figyelmen kívül hagyja, vagy éppen az össznemzeti érdekek, célok és szándékok ellen cselekedjen, felelőtlenül és büntetlenül.
A Szittya Világmozgalom mindig az egyetemes magyarság mostoha helyzetén kívánt javítani, tevékenységét csupán távlatos és magasabb rendű hivatástudat vezérelte; azaz sohasem kötődött egyetlen párthoz, önjelölt klikkhez, ideológiai szekértáborhoz sem. Most is a nagy egészet nézi – s nem óhajt elveszni a részletekben –, amikor a magyarság fundamentális sorskérdéseiről szól, s azokat a stratégiai gondolatokat fogalmazza meg, melyek nélkül lehetetlen bármiféle komolyabb változás kiharcolása. Ennek megfelelően úgy ítéljük meg, hogy sürgősen vissza kell szereznünk elfeledett, eltékozolt történelmi örökségünket, sok évezredes ősi jussunkat; mások által lezüllesztett vagy elrabolt nemzeti önbecsülésünket, öntudatunkat, erkölcsi tartásunkat, hitünket és becsületünket. Véleményünk szerint beteg társadalmunk gyógyítása végett nem elégedhetünk meg felemás „reformokkal”, „megszorító csomagokkal”; vagyis nem a másodlagos okozatokat, hanem az elsődleges kiváltó okokat kell kiküszöbölnünk; s az életünkbe haladéktalanul integrálnunk kell azokat a vezérlő eszméket, amik a magyarságot mindmáig megtartották ennyi pusztító vérzivatar dacára is.
A jövőben szükséges általános nemzetmentést csak olyképpen vázolhatjuk föl és valósíthatjuk meg, ha kizárólag önérdekünkre vagyunk tekintettel; az eddigi megalázó, önfeladó megfelelési kényszerek helyett. Nyilván nem rugaszkodhatunk el teljesen a nemzetközi erőviszonyoktól, a sokat emlegetett „politikai realitásoktól”; azonban világosan ki kell mondanunk, hogy csak azokkal működhetünk együtt bármiben, akik nem akarnak leigázni, kifosztani, gyarmati sorba süllyeszteni, vagy éppenséggel likvidálni bennünket. Jobb, ha tudjuk, hogy mindazok, akik emberszámba se vesznek minket, akik csalárdsággal vagy erőszakkal közelednek hozzánk, akik csak ingyen profitot remélnek tőlünk, bizony azok ellenségeink, éljenek bármelyik kontinensén is a nagyvilágnak! Mindenre kiterjedő nemzetépítő küzdelmünket egyszerre kell megvívnunk materiális és szakrális síkon is; mert egyik sem nélkülözheti a másikat, külön-külön egyik oldal sikere sem vezethet végleges győzelemre. Ezek után lássuk konkrétan azt a „tízparancsolatot”, amely szükséges ahhoz, hogy a Kárpát-medence magyarsága elmozdulhasson a mostani (v)álságos, csőd közeli holtpontról egy biztatóbb irányba.
I. GAZDASÁGI-ANYAGI FÖLEMELKEDÉSÜNK ESZKÖZEI
1.) A közrend és közbiztonság mielőbbi megteremtése. A „megélhetési” és a „fehérgalléros”, valamint a monetáris bűnözés, ill. a korrupció szigorú fölszámolása. A visszaesők és közszolgálatot ellátók vétkeinek fokozott büntetése. A belső rendvédelmi szervek (rendőrség, ügyészségek, bíróságok) megtisztítása és megerősítése, a honvédő hadsereg ütőképességének biztosítása. Közhatalmi tisztséget csak átvilágított, becsületes, arra alkalmas s a nemzetnek elkötelezett személyek tölthetnek be.
2.) Külföldi hitel- és kamattartozásunk törlesztésének megtagadása, vagy jelentős csökkentésének kivívása. Szabadulás az IMF és a Világbank, valamint a globalizáló multinacionális mamutvállalatok és pénzintézetek rabságából. Nemzetérdekű gazdaság és kereskedelem kiépítése; a hazai kis- és közepes vállalkozások, mezőgazdasági kistermelők támogatása, piacaink bővítése. Munkahelyek teremtése, adócsökkentés, a minimálbérek emelése, a nyugdíjak értékállóvá tétele. A feketegazdaság s a „kiskapuk” megszüntetése, a lehető legoptimálisabb foglalkoztatottság, anyagi gyarapodás és létbiztonság elérése.
3.) A termőföldek, az ország természeti kincsei, műemlékei, stratégiai ágazatai, közművei nem idegeníthetők el, vagy ha ezek elkótyavetyélése („privatizációja”) már megtörtént, vissza kell őket államosítani. A magyarság végzetes fogyását, elszomorító demográfiai mutatóit megfelelő intézkedésekkel sürgősen meg kell fordítani; az idegen etnikumok esztelen betelepítését azonnal meg kell állítani, a jogcím nélkül itt tartózkodókat ki kell toloncolni.
4.) Kórosan egyoldalú szövetségi kapcsolataink felülbírálata. A vérszívó terrorista gépezetként működő NATO-ban és EU-ban elfoglalt hátrányos helyzetünk föltárása, elkapkodott csatlakoztatásunk nyomorító szabályainak újratárgyalása; vagy ha ez nem lehetséges, akkor a kilépés megfontolása. Általános nyitás rokonnépeink s a Kelet felé.
5.) Igazságot Magyarországnak! Az aljas trianoni és párizsi békediktátumok revíziója; a szétdarabolt Kárpát-medence, a csonkaországi s az utódállamokba kényszerített őshonos magyarság szerves egységének, önrendelkezésének visszaszerzése.
II. ERKÖLCSI ÉS SZELLEMI-LELKI MEGÚJULÁSUNK FELTÉTELEI
6.) A Szent Korona értékrendjén alapuló ősi Alkotmányunk (ill. Alaptörvényeink) megszakított jogfolytonosságának helyreállítása, s egy ezzel harmonizáló törvényhalmaz hatályba léptetése; a valódi, népbarát jogállam megteremtése.
7.) Az utóbbi 65 év bűnöseinek elszámoltatása és felelősségre vonása, sanda kapzsisággal összeharácsolt vagyonának elkobzása. Az ártatlanul szenvedők és kisemmizettek rehabilitálása, ill. méltányos kárpótlása.
8.) Az önhibájukon kívül munkanélkülivé, szegénnyé és elesetté vált rétegeket föl kell emelni, a súlyos társadalmi különbségeket valamelyest ki kell egyenlíteni. Gondoskodni kell az édesanyák, a magzatok, a gyermekek s a családok védelméről; a kielégítő egészségügyi ellátásról, az alapvető élelmiszerek, vitaminok és ásványi sók s a tiszta ivóvíz biztosításáról minden népcsoport számára; ugyanakkor törekedni kell a káros, deviáns szenvedélyek visszaszorítására is. Csak ép testben lakozhat ép lélek!
9.) A közoktatást valóban ingyenessé kell tenni az óvodáktól az egyetemekig, s az elemi iskola befejezéséig kötelezővé is. A kártékony „liberális” dogmákat ki kell takarítani, s vissza kell térni a jól bevált hagyományos szellemiséghez és módszerekhez. Meg kell szüntetni a további hamisításokat, s tényfeltáró (ős)történelmet, értékhordozó irodalmat kell tanítani mindenütt. Az azonos fajsúlyú intézmények legyenek átjárhatóak, a tanterv s a számonkérés pedig egységes. Be kell vezetni a hit- és erkölcstani oktatást, valamint a hazafias nevelést; fel kell karolni a kiemelkedő tehetségeket. Minden diáknak el kell sajátítania ősi rovásírásunkat is. Az egyházi iskolákat a világiakkal azonos elbánás illesse meg.
10.) A közszolgálati sajtó valamennyi ágában uralkodóvá kell tenni a korrekt, tisztességes tájékoztatást s a jó értelemben vett nacionalizmust. A kereskedelmi médiumokban is tilos a hazudozás, a rágalmazás; valamint hőseink, értékeink, jelképeink és hagyományaink gyalázása, ill. a tudat- és erkölcsromboló kultúrmoslék közvetítése. A könyvkiadásban hasonlóképpen tartózkodni kell a silány, zavaros, amorális eszmék terjesztésétől; viszont el kell érni, hogy a magyar és a világirodalom, a történelem, a filozófia, a képzőművészetek, a zene s a természettudományok összes maradandó eredménye olcsón és nagy példányszámban hozzáférhető legyen bárki számára. Azon kell lennünk, hogy a magyarság öntudatára, méltóságára ébredjen, lelkileg és hitében megerősödjön; büszkén és helyesen használja anyanyelvét, s mindenkor felismerje és betöltse helyét, szerepét a világban.
Végezetül szögezzük le, hogy mi sem a mohó és alattomos háttérerőknek, sem az őket lakájként szolgáló hazai pártokráciának és gazdasági-pénzügyi haramiáknak nem kívánunk kedvezni; hanem csupán az összmagyar törekvések kibontakoztatását támogatjuk, amikért készek vagyunk bármilyen áldozatra. Magyarország legyen végre a miénk! – a Kárpát-medence pedig azoké a rég honos népeké, melyek képesek az államalapító magyarsággal önzetlen, testvéri békességben dolgozni, a Szent Korona és Boldogasszony Anyánk segítő oltalma alatt. Éljen a szabadság s a függetlenség, virágozzon a haza! Isten, áldd meg a magyart!
Vitéz Siklósi András, az SZVT főrendezője, a Turul Szövetség elnöke
Budapest, Magyarok Háza, 2010. június 13-án
Megjegyzés: A résztvevők a zárónyilatkozatot egyhangúlag (ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett) elfogadták, mely ezáltal rögtön érvényessé és hirdethetővé vált.
(Kuruc.info)




2011 Május 19. 



Obama az Egyesült Államok elnöke ma kijelentette, hogy

 a Palesztin Izraeli határ az 1967-es állapotokat kellene, 

hogy felvegye.


Természetesen az izraeliek hallani sem akarnak erről. Az alábbi térképek mutatják az 1967-es határt és az azóta fokozatosan végrehajtott HOLOCAUSTOT a Palesztinok ellen. Igy néz ki a békés egymás mellett élés az izraeliekkel. A Magyarság okulhatna ebből a példából, még nem késő... Csak gondoljunk bele, mi folyik Magyarországon...





reális látomás
Netanyahu elutasitotta Obama elnök javaslatát az 1967 határok visszaállitására, mondván, hogy nem reális. Obama a határok visszaállitását szeretné Izrael biztonságának megerősitésére és békés egymásmellet élés érdekében. Talán a UN kellene, hogy felülvizsgálja az 1947-es döntését, hiszen nem előrelépés, ha egy agressziv országot létesitünk egy békés ország helyett. Izrael létesitése szintén feltételezte, hogy a két nép képes egymás mellet békében élni...
Most a 150 illegálisan szerzett nukleáris fegyver birtokában Netanyahu úgy érzi, hogy egyenlő partner az Egyesült Államokkal... Izrael nuklerális leszerelése nagy előrelépés lenne a térség biztonsága valamint a lehetséges nuklerális terrorizmus megelőzése érdekében.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése