2015. június 14., vasárnap

Szálláscsinálók



Szálláscsinálók

Ez volna a nemzeti oldal a 80 % - uk kettős állampolgár , de nem magyar.

Föld-akták: A Fidesz nagybirtokokat szervez 

2012. április 16. - 15:44 
Jövőnk.info
A kormány a közelmúltban érvénytelenítette a "zsebszerződéseket", mondván hogy nagyon sok földet vásároltak fel a külföldiek (németek, osztrákok). Ebben a Jobbik is közreműködött annak okán, hogy "vissza kell szerezni a földet a külföldiektől". Valójában egy olyan folyamat indult meg, amivel a kormány felkészül az elkerülhetetlenre - és ebből a szempontból lényegtelen, hogy melyik forgatókönyvről van szó.

A Fidesz ugyanis nem csak osztrákokkal és németekkel, hanem saját embereivel is leszámol a kezdődő földvásárlási hullámban, miközben a külföldiek közül valóban csak a németek és osztrákok földszerzése zavarja, más idegen állampolgároké nem. Ha az országosan zajló földvásárlási hullámot nézzük, azt láthatjuk, hogy a Fidesz megint csak eszköze egy nagyobb hálózatnak, amivel ha szembe mennek, saját embereiket is eltávolítja az útból. Orbán Viktor okkal mondta, hogy a Fidesz az izraeli Likud testvérpártja!
Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára januári lemondását követően ezt nyilatkozta:
"Az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt 'maffiahálózat' mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk" Ángyán József szerint ez a hálózat "mint egy polip, úgy vonja karmaiba az országot", és belefáradt az ellene folytatott harcba, ezért mondott le. 
Az államtitkárt valójában lemondatták, és ennek a lemondásnak egy olyan maffiahálózat van a hátterében, ami már évekkel korábban megkaparintotta a víz- és földkincs nagy részét. Ami most zajlik, az már csak a nyitott kapun beáramló ellenérdekeltségek felszámolása. 

A kormány által érvénytelenített zsebszerződések nyomában Fideszes strómanok járnak, akik felvásárolják a termőföldeket. Nem államosításról van szó, mert ezek a földek nem állami tulajdonba kerülnek - viszont kisebb földeket vásárolnak fel egy-egy térségben, és ezek a földek egyazon tulajdonos kezében olvadnak össze egyetlen nagybirtokká. Ezek a megbízott emberek nem saját pénzükből vásárolják fel a földeket, hanem erre a célra kapják, mondván hogy "vessék be". Olyan emberekről van itt szó, akik még csak nem is gazdák, azt sem tudják, mit kezdjenek a vásárolt földdel, csak a tulajdonjog számít.

Két év múlva lejár a földvásárlási moratórium. Mivel ezek a "megbízott személyek" nem veszik hasznát a földnek, a moratórium lejártát követően azonnal eladják. Az osztrákoktól, németektől veszik vissza a földeket, mert az osztrák, német tulajdon bezavarna a tulajdonviszonyokba, és jól láthatóan nagyobb összefüggő birtokok létrehozására törekednek. Ezek a strómanok kapnak néhány milliót, és csak annyi van megmondva nekik, hogy hol és mekkora területet kell venniük, illetve hogy vessék be, de hogy mivel, az már nem fontos a megrendelőnek.

Informátoraink közreműködésével kirajzolódott egy olyan kép, hogy a magyarországi földvásárlások a közelmúltban rekord sebességre pörögtek fel, országosan egy szervezett hálózat határozza meg, hol és mekkora egybefüggő területnek kell eladásra készen lennie. Ennek a sietségnek az oka a közeljövőben lejáró földvásárlási moratórium, ami után az így "előkészített" földek egyazon személy vagy szervezet tulajdonába fognak kerülni.
Korábban Palesztina területén kezdődtek meg ilyen folyamatok. Akkoriban egyre gyorsabbá vált az arab tulajdonosoktól a földek felvásárlása. Mint utólag kiderült, megbízott emberek a kisebb földbirtokokat egyazon szervezet számára értékesítették. Ezekre a földekre kiterjesztették a közigazgatási befolyást, majd elkezdtek önvédelmi közösségek szerveződni. Végeredményként a felvásárolt nagybirtokokon megszületett Izrael. Az arab lakosság máig nem ismeri el Izrael államot, de ettől függetlenül Izrael ott van, az izraeli lakosság is ott van, az izraeli fegyveresek is ott vannak, miközben a zsidó katonák és a telepesek kényükre-kedvükre ledózerolják az őslakosok otthonait, mondván hogy arra Izrael állam nem adott építési engedélyt. Rajtunk múlik, hogy Magyarországon ne ez történjen! 
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info 



Az engesztelés napja (jom kippur) 

2010. május 15. - 12:40 
Jövőnk.info
Az engesztelés napja (jom kippur) azzal kezdődik, hogy a zsidók természetesen ellátogatnak a zsinagógába. A szertartás kezdetén vallásuk iránti tiszteletüket és elszántságukat kifejezve a legelső és legszentebb imát állva mondják el, háromszor. Az ima neve Kol Nidre - érdekességképpen a nevét későbbre megjegyezheti, mikor majd a barátainak mesél erről - amely meghatározó szerepet tölt be erkölcsi és hitvilágukban a további egy évre nézve. Olyan ez tehát mint egy megújulás és emlékeztető a hitükre, évente egyszer ebben az imában ők Istennel kötnek egyezséget, egy meglehetősen sajátos módon. Lényege, hogy minden eskü, fogadalom vagy ígéret amit a következő 12 hónapban tesznek, érvénytelen lesz. Az ima szövege szerint pontosabban - "Az eskü ne legyen eskü, a fogadalom ne legyen fogadalom, az ígéret ne legyen ígéret." Hitük szerint bármit ígérnek tehát, bármire esküdnek fel, bármire tesznek fogadalmat az semmis és érvénytelen, mintha meg sem történt volna. És ők ezt ismétlik el, háromszor egymás után, szó szerint és a szó szoros értelmében.

Legszentebb könyvük, a Talmud még hivatkozik is erre az imára, miszerint -"Bármikor teszel is egy fogadalmat, esküt, ígéretet, emlékezz a Kol Nidre imára, melyet elmondtál az engesztelés napján, és fel vagy mentve a teljesítésének kötelezettsége alól."
Első körben ez az egyik legalapvetőbb "érdekessége" a zsidó vallásnak. És most, hogy már ezt tudja, belegondolt már abba, hogy vajon hány parlamenti képviselőnk lehet zsidó, vagy izraeli-magyar kettős állampolgárságú? Úgy érzem innentől már azt is sejti, miért annyira lényeges kérdés ez az Országunk Jövője szempontjából. 
"Mennyire szabad bízni az ígéretükhöz való hűségükben? Annyira számíthatsz a lojalitásukra, amennyire a németek számíthattak 1916-ban." - Benjamin H. Freedman, 1961 - WashingtonÉs ha én ennek tudtában egyszer kisétálnék mondjuk a Kossuth-térre és kifejteném 10 percben a véleményemet, miszerint a zsidók befolyásának korlátot kellene szabni, és Magyarországon megtiltani az ilyen hitek és eszmék terjedését, akkor Ön nagy valószínűséggel a televízióban, újságokban, az interneten és a rádiókban azt hallgathatná hetekig, hogy - Egy újfasiszta zsidógyűlölő antiszemita szélsőségest gyűlöletbeszédért előzetes letartóztatásba helyeztek, akit gyorsított eljárásban fognak 3 évig terjedő szabadságvesztésre ítélni. És ezt nagy valószínűséggel akkor Ön még helyeselné is, mert ugye az antiszemita szélsőségesek a legveszélyesebbek ebben az Országban. 




Izrael a katasztrófa küszöbén


2012. április 18. - 07:57 
Jövőnk.info
A Moszad korábbi főnöke Meir Dagan, úgy nyilatkozott, hogy Izrael a "katasztrófa" küszöbén áll, az előrejelzések szerint a tel aviv-i rezsim nagyon rossz jövő elé néz.

"Nem állítanám, hogy a katasztrófa szélén állunk, mert ez kissé túlzó lenne, de a prognózis azt mutatja, hogy nagyon rossz jövő előtt állunk." - helyesbített később Dagan egy interjúban a Jeruzsalem Post-nak.

A Moszad egykori főnöke is bírálta Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és rendszerét, azt állítva, hogy az izraeli rendszer mostanra elérte azt a pontot, ahol a rezsim "működés képtelen" Izraelben.

Dagan megalakított egy szervezetet, amely támogatja az izraeli rendszer megváltoztatását.

A tel-avivi rezsim által ellentmondásos karakternek mondott egykori Moszad főnök, azt írta, hogy az Irán elleni támadást a "leghülyébb ötletnek" tartja.

Meir Huberman (később Dagan) 1945. január 30-án a Szovjetunióban született egy novoszibirszki vonaton. 1950-ben Meir és családja kivándorolt Izraelbe, egy Tel-Aviv melletti városban telepedtek le. Dagan egy amatőr festő volt és vegetáriánus, a tel aviv-i egyetemen tanult festészetet és szobrászatot. 1963-ban Dagan belépett az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kötelékébe és ezzel kezdetét vette egy hosszú és rendkívül sikeres katonai karrier. Libanoni ténykedése alatt pedig szoros barátságot kötött a későbbi miniszterelnök Ariel Sharonnal is. Az izraeli média szerint Sharon a következőképpen ajánlotta fel Dagannak a posztot: "Izraelnek most egy olyan kémhálózatra van szüksége, amely késsel a fogai között kész szembenézni az ellenséggel."

Ariel Sharon miniszterelnök 2002-ben Meir Dagant nevezte ki, aki Ephrám Halevyt váltotta a Moszad igazgatói székében. Azóta - az izraeli politikai életben szokatlan módon - már kétszer is meghosszabbították megbízatását, Ehud Olmert ismét meghosszabbította megbízását 2007. februárjában és 2008. júniusában. Majd ezt követően 2009-ben Benjamin Netanjahu is megerősítette posztján 2010. végéig,

Dagan is össze-vissza beszélt azt utóbbi időkben. Nemrégiben azt javasolta, hogy az iráni ellenzék döntse meg az Izraelre veszélyes perzsa vezetést, ha pedig ehhez katonai támogatásra lenne szükségük, akkor Amerika nyújtsa ezt, és ne Izrael.

Dagan hangot adott azon véleményének a Leslie Stahlnak adott interjújában (CBS News " 60 Minutes-ban), miszerint Mahmud Ahmadinezsád-ot és az iráni rendszert, "nagyon racionalistának" nevezte, akik nem fejlesztenek ki felelőtlenül atomfegyvert. Szerinte a legnagyobb ostobaság lenne megtámadni a perzsákat. Ehelyett az javasolja, a zsidók inkább "segítsenek" az irániaknak, hogy saját maguk változtassák meg a politikai rendszerüket.

Korábban már írtuk, hogy Szíriában a líbiai forgatókönyvet kívánják megismételni, mely jobban szolgálja Izrael és a többi cionista érdekeit, és nem ez lenne az első olyan "segítség", egy iráni rendszer változtatási kísérletre, melyet kívülről támogatnak, ahogy más országokban, pl. Szíriában is bizonyítható volt a cionista "segítség".

Kifejtette továbbá, hogy a "legbölcsebb taktika a jelenlegi teheráni politikai vezetés leváltása lenne, s Izraelnek kötelessége segíteni mindazoknak, akik ezt a rendszert le akarják váltani", majd hozzátette: "A katonai támadást csak akkor szabad végrehajtani, ha minden más eszköz kudarcot vall. Persze jobban szeretném, ha nem Izrael, hanem Amerika támadná meg Iránt", vélekedett Meir Dagan.

Úgy tűnik azonban, hogy Amerikának, ehhez nem fűlik a foga, legalábbis nem kapkodja el a támadást. Ennek nem csak az az oka, hogy a Közel-Keleten és újabban a Távol-Keleten (Fülöp-Szigetek) is feszült a helyzet, hanem hogy Kínával és Oroszországgal most nem lenne okos ujjat húznia.

Úgy látszik, hogy az izraeli kormánynak előbb-utóbb a saját belső válságával is szembe kell néznie, és nem biztos, hogy beválik az a cionista taktika, hogy erről a figyelmet a külpolitikai síkra terelje, valamint az sem tűnik nyerő ötletnek, hogy az USA-t vagy az EU-t tolja maga elé (majd a felelősséget is a nyakukba varrja). Mindegyiknek megvan a maga külső, no meg, belső és egyre eszkalálódó problémája. A cionista Izraelnek nehéz lesz pénzzel úgy megoldani az ügyeit, hogy közben keressenek is a dolgon, és még sajnáltatni is tudják magukat, azaz ebből is ún. erkölcsi tőkét kovácsoljanak maguknak. 



Nyolc ok, ami miatt nem alhatunk nyugodtan


2012. április 18., szerda 14:13 (
NAPI)A Nomura vezető politikai elemzője szerint az európai válság még csak a kezdetén tart, s felsorolt nyolc okot, amiért szerinte az eurózóna jövőjéért aggódók nem alhatnak nyugodtan.

Még távolról sincs még vége az európai válságnak, az elmúlt hónapokban tapaszalt nyugodtabb légkör csak az első felvonás végét jelentette. Az ECB által decemberben beindított likviditásbővítő program, az LTRO által generált emelkedés csak időt vásárolt a politikusoknak a megfelelő megoldás megtalálásához, azonban távolról sem oldotta meg a válságot kiváltó problémákat - írja rendkívüli riportjában Alastair Newton, a Nomura vezető politikai elemzője.

Elemzésében nyolc olyan tényezőre hívta fel a figyelmet, amely szerinte akadályt gördíthet az eurózóna adósságválságának megoldása elé.
Az első, és talán a legfontosabb, hogy a nem eurózóna államok már valószínűleg nem kívánnak több pénzt adni a válság megoldására. Az IMF április 20-tól 22-ig tartó ülésén várhatóan felmerül majd az igény, hogy növeljék az IMF számára rendelkezésre álló forrásokat a válság megoldása érdekében, legkésőbb a G20-ak június 18-19-i találkozójáig.

A nem eurózóna államok részéről viszont jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért is adnának több pénzt az euró megmentésére, ha maguk az eurót használó országok nem teszik. A válasz erre az Newton szerint, hogy az eurózóna stabilizációja mindenkinek érdeke, hiszen annak problémáit az egész világgazdaság megérzi a tőkepiacokon keresztül. Ez az érvelés azonban hamis, hiszen az eurózóna országai maguk is többet tehetnének az ügy megoldása érdekében. De nem tesznek, s ennek országonként eltérő okai vannak.

A gond az, hogy a periferia országok választói kezdenek belefáradni a megszorításokba, a centrum államokban pedig az újabb és újabb mentőcsomagok megszavazásával kapcsolatban alakult ki türelmetlenség. A választók elégedetlenségére pedig a politikai döntéshozóknak is reagálniuk kell.

Ez egyben
a második fontos ok. A centrumban lévő erős gazdasággal rendelkező országok választóiban egyre inkább növekszik az ellenállás a problémás tagállamok megmentésével kapcsolatban. Bár közgazdaságilag az ilyen akcióknak van értelmük, azonban fennáll a veszélye, hogy minél inkább nehézségekbe ütközik a periféria országoknak elérni a kívánt költségvetési célokat, annál inkább nő a nyomás az erősebb országokban arra, hogy ne legyen több segítség. Ez pedig előbb vagy utóbb valamely periféria ország rendezetlen csődjéhez vezethet, s esetleges eurózónából történő kiválásához is.

A
harmadik ok a holland belpolitikai helyzet lehet. A kisebbségi holland kormánynak ugyanis nem sikerült megegyeznie és véghez vinnie azokat a szükséges megszorító lépéseket, amelyekkel a költségvetés hiányát 3 százalék alá tudnák szorítani, ami komoly vitákhoz vezethet az Európai Bizottsággal. Ez, és a jelenlegi helyzet miatt várhatóan közelgő előrehozott választások utáni koalíciós tárgyalások során a megszorításokkal kapcsolatosan várhatóan kialakuló huzavona arra késztethetik a hitelminősítőket, hogy rontsanak Hollandia jelenlegi "AAA"-s besorolásán.

De még ha nem is lennének előrehozott választások, s a kormány túlélné a jelenlegi problémákkal teli időszakot, akkor is nagy az esélye, hogy mégis elbukik a fiskális paktum ratifikálásakor. Ennek kettős veszélye van. Egyrészt, bármennyire is elég a 17-ből 12 országnak ratifikálnia a paktumot, egy holland "nem" komoly fenyegetést jelenthet az egész megegyezés hitelességére. Másrészt, egy új holland kormány a jelenleginél várhatóan eurószkeptikusabb álláspontot fog képviselni, ami szintén a paktum megvalósíthatóságát akadályozhatja.

A
negyedik ok a közelgő német választások. A regionális választások eredménye jó előrejelzéssel szolgálhat az általános választásokhoz. Május 13-án lesznek az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban regionális választások. Eddig legalábbis Merkelék vélhetően tartózkodnak minden olyan megnyilvánulástól, amely szembe menne a választók akaratával. Márpedig a közvélemény kutatások szerint a német választók hevesen elleneznének egy újabb görög mentőcsomagot - írja Newton. Merkelnek, véleménye szerint, egyre inkább számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy ha Görögország nem képes megfelelni az újabb mentőcsomag feltételeinek, akkor valószínűleg az eurózóna elhagyására kényszerülhet, s ekkor az összes lehetséges fertőzési veszéllyel számolni kell.

Eközben
Spanyolországban is egyre feszültebb a helyzet. Miközben a költségvetési célokat az újabb és újabb megszorítások ellenére sem sikerült elérni. Bár az ECB kötvényvásárlási programjának ismételt igénybevétele rossz jelzés lenne a piacok, felé, könnyen lehet, hogy a spanyolok újra erre kényszerülnek. A kormány igyekszik az elvileg autonóm tartományokat rákényszeríteni a költségvetésen keresztül a kiadások további csökkentésére, de kérdéses, hogy ezzel sikerül-e megfelelő mértékűre csökkenteni a költségvetési hiányt. Eközben egyre nő az elégedetlenség is, további sztrájkok és tüntetések vannak kilátásban, ami megnehezíti a kívánt strukturális reformok megvalósítását.
Hatodik problémaként Newton az olasz helyzetet hozza fel, ahol belpolitikai gondok is vannak. Közben a magas spanyol fertőzésveszélyről sem szabad megfeledkezni. Mario Monti kormánya sokat veszített népszerűségéből hatalomra kerülése óta, amit csak fokozott a munkajogi törvények sokak által kritizált átalakítása. Bár Monti kormánya egyelőre úgy tűnik, 2013-ig biztonságban van, a megszorítások miatt egyre erősödik az ellenzék is, s a kormányon belül is feszültségforrássá vált a munkajogi törvénykezés változtatása. A közelgő helyhatósági választások ugyan nem veszélyeztetik közvetlenül Montiék pozícióit, de eredményei hatással lehetnek a reformok megvalósíthatóságára. Newton ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy ha ismét emelkedésnek indulnának az olasz kötvényhozamok, azok felgyorsíthatnák a reformok végrehajtását, mivel emlékeztetnék a politikusokat arra, Olaszország koránt sincs kinn a vízből.

A
hetedik veszélyforrást az írek megszorításokkal kapcsolatos egyre nagyobb ellenkezése jelenti. A közvetlen kiváltó ok egy háztartásonként 100 euróra rúgó adónem bevezetése volt, amelynek kapcsán parlamenti képviselők egy csoportjának vezetésével adóellenes kampány indult Írországban. Ez negatív hatással lehet a fiskális paktumról szóló május 31-én tartandó népszavazásra is.

Végül, de nem utolsósorban
a közelgő görög választásokat említi az elemző. A legutóbbi felmérések alapján egyelőre elég bizonytalan a választások kimenetele, a legvalószínűbb azonban, hogy a jelenlegihez hasonló lesz a parlament összetétele. A probléma az, hogy a második mentőcsomagban vállalat kötelezettségek végrehajtását vállaló két kormányzópárt népszerűsége csökken, s az is előfordulhat, hogy ketten együtt sem érik el a 300 fős parlamentben a szükséges, 151 fős többséget, ami megkérdőjelezi a vállalások végrehajtását. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A magyar államkötvényeket a Franklin Templeton Investments vásárolja folyamatosan. Csak az utóbbi időben összesen 1100 milliárd forint értékben. Kik is vásárolnak akkor? Hát természetesen a new yorki zsidók. Mint kiderült, a magyar kötvények nagy része mindössze három cég kezében összpontosul. 



Lebukott az újabb kormánypropaganda 
2012. április 18. - 11:56 
Jövőnk.info

Éppen pár napja írtunk róla, hogy a magyar kormány fennen hirdeti, az emberek csak úgy vásárolják az államkötvényeket. Akkor megírtuk, hogy véleményünk szerint nem a magyarok vásárolnak államkötvényeket. Egyik oldalon, ahol van pénz ott azért nem, mert jól tudják, hogy innen menekülni kell, nem befektetni. A másik oldalon azért, mert az ország nagy részének kilóg a hátsó fele a gatyából.

Alig telt el pár nap, és a Portfolio (majd a NOL) rávilágít a lényegre. 
A magyar államkötvényeket a Franklin Templeton Investments vásárolja folyamatosan. Csak az utóbbi időben összesen 1100 milliárd forint értékben. Kik is vásárolnak akkor? Hát természetesen a new yorki zsidók. Mint kiderült, a magyar kötvények nagy része mindössze három cég kezében összpontosul. 

Hát ennyit a kormány fenenagy propagandájáról, amiben bizonygatni akarja, hogy a Fidesz alatt micsoda jó világ köszöntött ránk. Éppen az előbb ment el tőlem egy vállalkozó ismerősöm, aki elmondta, hogy a Gyurcsány-kormány alatt mint vállalkozó 37000 forintot fizetett egy hónapra összesen. Ez most 70 000 forint. Ha nem lenne nagycsaládos, akkor 80 000 forintot kellene fizetnie. Gondolkodik rajta, hogy visszaadja a vállalkozói engedélyét. Mint elmondta, az elmúlt egy hónapban attól a könyvelőtől, ahol ő könyveltet, 10 ember adta vissza a vállalkozói engedélyét. 
Mi lehet az országban? Mit vár ez a nyomorék kormány? Ezek elhatározták, hogy szándékosan nyomorba döntik az országot? Bár igazából mit is kérdezősködöm itt magamtól, mikor jól tudjuk, így épülget az új közép európai rabszolgatelep. 

Azonban nagyon érdemes elgondolkodni azon, hogy a magyar államkötvények nagy része 3 befektető kezében van, és 
mind a hármat a Franklin Templeton Investments kezeli. Vagyis gyakorlatilag egy kézben vannak. A kormány kijelentette, hogy olyan sikeres volt az államkötvény eladás, hogy sok mindent ebből kívánnak finanszírozni, még a költségvetési hiányt is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy pillanatnyilag az FTI finanszírozza a magyar kormányt, és annak katasztrofális politikáját is a költségvetési hiánnyal együtt. De nagylelkűek! A zsidók tartják pórázon a kormányt - lehet ezen vitatkozni, hogy így van vagy nem így van, lehet azt mondani, hogy ezt nem így kell értelmezni. Egy a lényeg: kinél van a pénz. Kinél vannak a kötvényeink? Az diktál. 
Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a jelenlegi magyar vezetés EU ellenes retorikáját is az USA-ból vezérlik. Gyengíteni kell az EU-t, mert a gyengélkedő amerikai gazdasággal szemben túl nagy kockázatot jelentett. Ez lehet ma Orbán szerepe? A sok lökött meg ujjong, jaj de jó, kiáll értünk magyarokért. Olyan magasról tesz Orbán még a saját szavazóira is, hogy azt el sem lehet képzelni! 

Semmi sem az aminek látszik. Vagy inkább mondjam azt, hogy
 a zsidó mindig hazudik? Az egész kormány propaganda semmi egyéb, mint egy nagy hazugság. Statisztikának hiszek
Ahogy Churchill mondta: "csak annak a kutatásnak hiszek, amit én magam hamisítottam" Orbán korábban ellenzékben Fletót kiáltotta ki hazugnak (no nem védjük). Bagoly mondta verébnek...Kemény Gábor - Jövőnk.info 


Nemzeti kormány esetén már lehagytuk volna Kuvaitot 

Vén István a magyar energiáról
Vén István feltaláló 20 milliárd forintos kártérítésre perli a MOL-t az ún. gádorosi NSZ.3 termálkút ügyében. A tározóból 5000 milliárd euró értékben 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértéknek megfelelő geotermikus energiát lehet kinyerni 25 év alatt.

A legnagyobb nemzeti kincs


A szolnoki székhelyű Kőolajkutató Vállalat hazánk legnagyobb mobilizálható, több ezer köbkilométeres, ún. nagyentalpiájú geotermikus tározó rendszerére talált rá 1981-ben az Orosháza melletti Gádoroson. Az állami vállalat szakemberei ekkor még nem tudhatták - hiszen csak földgázmezőket kerestek - hogy az NSZ.3-as keresztnevet kapott kút, az ország egyetlen olyan ismert helye, ahová a feltörő több mint 180 fokos termálvize miatt, előbb-utóbb megérné egy 5000 KW-os erőmű telepítése is. A Kórógy és a Mágocs-erek határolta terület középpontjában meglelt "forrást" még ugyanebben az évben az állami vállalat mérnökei ledugattyúztatták, elzárták. 1985 decemberében a 13 kilométerre arrébb fekvő Fábiánsebestyén külterületén a cég fúrómesterei ismét rábukkantak erre a tározóra, ám a tengervíz itt már - a gádorosival ellentétben - 300-400 atmoszférás túlnyomással tört fel 180-200 Celsius fokon. A ritka geotermikus adottságokkal rendelkező kutat ekkor már nemzetközi figyelem kísérte.

Becslések szerint a tározó hasznosítható energiakészlete meghaladja Kuvait Állam teljes olajkészletét. Egy valóságos "geológiai atomkazánnal" állunk szemben, amelyben az évmilliókkal ezelőtt bezáródott tengeriszapot a Föld belsejében mindenütt jelenlévő radioaktív anyagok bomlásánál felszabaduló energia hevítette fel. A 25 év alatt kitermelhető 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértékű energiakincs nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Közép-Európa energiaellátásában jelentős szerepet foglalna el. Nagy előnyünk Izlanddal szemben, amely ma geotermikus nagyhatalom, hogy ott a különböző helyeken felbukkanó kitöréseket kell befogni hasznosításra, míg hazánkban minden egyes fúrt kúton szabályozhatóan tör fel az elementáris energia. Mivel a víz oldott földgázt is tartalmaz, azt akár le is választhatjuk. A nedves tározórendszer oldott földgázkészletét néhány százmillió tonnára becsülhetjük, ami több mint a ma sokat emlegetett makói gázmező vélelmezett készlete. Az NSZ.3-as 0106/7 hrsz. termálkutat 1991-ben felújították, és próbatermelést végeztek rajta. Hőteljesítménye 20-30 MW-ra kalkulálható, amelyre a fent említett jellemzők miatt 5000 KW-os villamos erőmű telepíthető.

A HÁLÓZAT gátolja a geotermikus energia kitermelését?

Vén István 2004-es vádindítványában ügyészek, főügyész, bírók, rendőrök ellen tett feljelentést: "Már 1957-1990 között kiépítették az ország energiafüggőségének rendszerét, amelyet utódaik most is devizaszivattyúként működtetnek. 
A kikényszerített energiaimport ma kb. 10 millió tonna kőolaj-egyenérték/év= 700 milliárd forint/év. (...)

1981-86 óta ismert, hogy Békés, Csongrád megyék térsége alatt egy világgazdasági jelentőségű geotermikus tározórendszer van (kb. 10 milliárd tonna kőolajegyenérték), amelyhez az egyetlen műszaki kapcsolat az NSZ.3 mélyfúrás. A mező kitermelésével több ezer MW villamos- és hőenergia-termelő kapacitást építhetnénk ki, az olcsó áram korlátlan exportjának lehetőségével. Az utánpótlás miatt gyakorlatilag kimeríthetetlen energiaforrásra alapított termelés pedig csökkenthetné/kiválthatná az ország végleges eladósodásához vezető olaj és földgáz importot.


"Rendszerváló kormányok" tisztségviselőjének megtévesztésével a HÁLÓZAT ezért akadályozta folyamatosan az NSZ.3-as mélyfúrásra telepíthető villamoserőmű létrejöttét. (...) A vádlottak célja nem csak a geotermikus energia hasznosításának megakadályozása és a kárpótlási jegyek árfolyamának letörése, hanem a termálkút tulajdoni helyzetének erőszakos megváltoztatása volt. (...) Az ügyészség tíz éve szabotálja az általam alapított Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft. 5000 ügyfelének és a kárpótoltak szélesebb körének büntetőjogi védelmét."
(Farkas Tibor) 

Öngyilkosságba menekülnek a munkanélküliek? 

2012.04.20. 18:00 Hr24
Válságban nő az öngyilkosságok száma, 2010-re növekedésbe fordult az évek óta csökkenő statisztika Magyarországon is. Azt azonban nem tudjuk, hogy valójában hányan vetettek véget az életüknek a például a munkanélküliség miatt.

Az öngyilkosságok száma 2008-ban elkezdett felfelé kúszni, az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott országokban 1 százalékkal lett magasabb. A régebbi tagállamokban 7 százalékkal több ember vetett véget önkezével az életének a gazdasági válság kezdete óta. A tendencia 2009-ben súlyosbodott, 5 százalékkal nőtt a ráta, egyedül Ausztriában csökkent - derült ki a Cambridge-i Egyetem 2011-es felméréséből.

Nagy-Britanniában 2007-ben 100 ezer lakosra 6,14 öngyilkosság jutott, 2008-ban már 6,75. Ez 10 százalékos növekedés, amely 2008-2009-ben stabilizálódott. A legerősebben - 17, illetve 13 százalékkal - Görögországban és Írországban nőtt az öngyilkosságok száma. Litvánia, Lettország és Finnország mellett Magyarországon történik a legtöbb öngyilkosság.

2009-ig évről évre egyre kevesebb volt az öngyilkosság Magyarországon, majd 2010-ben ismét emelkedni kezdett (2009-ben 2461-en, a következő évben 31 emberrel többen). A legtöbben, 4911-en 1983-ban vetettek önkezükkel véget életüknek hazánkban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
A munkanélküliség az ok?

Az öngyilkosság okai között megtalálható a munkanélküliség is, ám efféle felmérést nem végez sem a KSH, sem az Eurostat, sem az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portálja (EURES). Az MTI szerdán ez utóbbi szervezetnek tulajdonítva adta hírül, hogy Olaszországban 2010-ben hány ember lett öngyilkos a válság miatt. Kalmár András EURES-tanácsadó az FN24-nek elmondta: ő nem tud arról, hogy ilyen statisztikát készítene a szervezet. Hozzátette: nem tartja valószínűnek, hogy ilyen nyilvántartás létezik, ugyanis az okok sokszor rejtve maradnak, nem vezethetők vissza egyértelműen a munkanélküliségre. 
 
A Cambridge-i kutatók két grafikont is készítettek, amelyeken a munkanélküliek számát, illetve az öngyilkosságokat ábrázolták. (Forrás: Cambridge University)

Mint ahogy korábban Zonda Tamás neurológus, pszichiáter, öngyilkosság-kutató a Hír24-nek adott interjúban kifejtette: napi adatok nincsenek az öngyilkosságot kiváltó okokról, de az tény, hogy gazdasági krízishelyzetben a labilisabb, sérülékenyebb emberek könnyebben választják a halált, mint a megoldást. Az, akit a válság kerget öngyilkosságba, valóban úgy érzi, hogy teljesen kilátástalan az élete.

Az EU egészének öngyilkossági rátája évente átlagosan 1,9 százalékkal csökkent az idősebb tizenévesek és 3,6 százalékkal a 85 év felettiek körében. A középkorú öngyilkosok száma 2007-től nőtt. Az Eurostat összefüggésbe hozza ezt az adatot a pénzügyi válság miatti munkanélküliséggel és eladósodottsággal.
(...) 

Tisztelt Mindenki!A magyar föld idegenek által történő tulajdonba vételét megakadályozandó, mindenki küldje tovább ezen alábbi információkat az összes ismerősének, megkérvén őket, hogy ők is küldjék tovább ismerőseiknek, CSELEKVÉS CÉLJÁBÓL:

a Vidékfejlesztési Minisztérium kéri a lakosságot, hogy vitatkozzanak a Föld Törvény Tervezetről, egyetlen szépség hibája a dolognak az, hogy amint ezt Morvai Krisztina le is ellenőrizte, NINCS miről vitatkozni, mert nincs Föld Törvény Tervezet, (ez az első filmben
http://www.youtube.com/watch?v=Xk_yaOWUz-4 2 perc 25 másodpercnél derül ki, ide húzza a csíkot az, akinek nincs ideje az egész filmet végig hallgatni). Ebből is kiderül, hogy a FIDESZ-KDNP Kormány MÁST BESZÉL, MINT AMIT CSELEKSZIK!

Követelje a lakosság a minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Főosztályán az alábbi elérhetőségeken a Föld Törvény Tervezet megalkotását és megjelenítését a Vidékfejlesztési Minisztérium Honlapján (
www.vm.gov.hu), és egyéb, a társadalom nem internetező tagjai számára is elérhető helyeken (pl. újságokban).

Zöld szám: 06-80-40-11-11 (ingyenesen hívható zöld szám - mobiltelefonról kezdeményezett hívás esetén a VM ügyfélszolgálatán jelez, vezetékes hívás esetén a területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségre kapcsol)

Telefon: 06-1-795-2530, Fax: 06-1-795-0067,
E-mail: 
info@vm.gov.hu

A Vidékfejlesztési minisztérium címe:
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.
Postacím: 1860 Budapest 

"a zsidóbűnözés által elszabadított cigánybűnözők társadalmi veszélyt jelentenek" 


Berzék - ez a való világ 

2012. április 22. - 14:41 
Jövőnk.info
Szombat délután a Borsod megyei Berzéken tette magát ismét nyilvánvalóvá a hivatalosan tagadott valóság. Egy cigány horda (hím és nőstény példányok vegyesen) brutális módon agyonvert egy embert a helyi kocsmában. A történtek újra kérlelhetetlenül szembesítenek mindenkit a való világgal, rámutatva azokra a dolgokra, melyekről a különböző oldalak nem szeretnek tudomást venni.

A történet: a menetrend szerint egymás közötti családi viszálykodással felspannolt, menetrend szerint részeg cigányok menetrend szerint beözönlenek a helyi ivóba, menetrend szerint azonnal kötekedni kezdenek, belekötnek az egyetlen sörre beugró munkásemberbe, Nagy Józsefbe. A pultos kitessékeli őket, majd menetrend szerint felfegyverkezve térnek vissza. Menetrend szerint támadnak. A pultos hölgy eszméletét veszti, a kipécézett vendéget agyonverik. Hazafelé menet még a rivális családnál is szurkálnak kicsit,

Tanulságok: a zsidóbűnözés által elszabadított cigánybűnözők társadalmi veszélyt jelentenek, összeférhetetlenek, rabolnak és gyilkolnak. Akkor is, ha a hatalmi elit nem ezt tartja problémának, hanem ennek felemlegetését, és letiltja az ügyben felszólaló Endrésik Zsolt és Balla Gergő képviselőket, a mikrofont is kikapcsolva. A probléma ettől függetlenül (helyesebben épp ezért!) létezik! Ez a való világ!

A másik tanulság épp itt van: a probléma magva nem a "cigánybűnözés" (ez a Kádár-rendszerben alkalmazott bűnügyi kategória), hanem az azt felszító, szabadjára engedő, azt fenntartó és fedező parlamentáris zsidóbűnözés! A cigányok által elkövetett bűncselekmények oka nem a cigányság, hanem a faji sajátosságaikat magyarellenes célokra felhasználó nemzetidegen hatalmi elit! Ez a való világ!

A harmadik tanulság pedig: a kocsmában több vendég tartózkodott, akik tétlenül végignézték a szerencsétlen áldozat (talán barát, ismerős) halálát. A pultos hölgyön kívül senki közbe nem avatkozott, sőt a mentőket is csak az üres kocsmában magához térő Nagy Emese riasztotta. Mindenki tétlenül nézte, amint agyonvernek egy embert, és megtámadnak egy nőt! Ez a való világ!

A cigány gyilkol, az állapotokat előidéző zsidó tovább asszisztál, a magyar pedig gyáván lapul! Ez a való világ!
Bánfalvi Béla - Jövőnk.info
Forgó Irén: A Széll Kálmánkáról (a Rotschild-bankház ügynöke volt...) elnevezett megszorító csomagban szerepel: 83 milliárddal kevesebb gyógyszerár-támogatás lesz az idén, jövőre pedig 140 milliárddal csökken. Nagyon sok volt rokkantnyugdíjas nem vett részt a felülvizsgálaton, ezért kimarad minden ellátásból!
A kisebbséget erre a bizonyos felülvizsgálatra nem hívták be, csak a többséget...
 

Megverték a cigányok a Lidl egyik dolgozóját Szolnokon - olvasói levél 
Hunikum 2012-04-22 08:50:39

Tisztelt Szerkesztőség!

A kiskorú cigányokkal elvégeztetett bolti lopás egyre inkább mindennapossá válik Szolnokon, ahol a Mc Donalds-szal szembeni Lidl-t ismét megpróbálták kirabolni zárás előtt. Nem csak a tehetetlen bolti dolgozók - akik rettegve várják a csapatostul érkező cigányokat -, hanem a bolt egyszerű vásárlói is veszélyben vannak, mivel itt a sorozatos cigány tolvajlások rablássá fajultak, mivelhogy a mai este (április 20-án - a szerk.) zárás előtt a cigányok a tettlegességig is elmentek, és megverték az egyik dolgozót. Jelenleg is folyik a helyszínelés.

Eddig tart szolnoki illetőségű olvasónk levele, aki szemtanúja volt a sajnálatos eseményeknek, a
hunikum.info azonban más forrásokból is értesült arról, hogy az ominózus környéken olyan cigány famíliák laknak, akik Szolnokon rettegésben tartják a lakosságot. A Grófó becenevű maffiózót a helyiek úgy ismerik, mint aki bárkit, bármikor megverethet, valamint élet és halál uraként gyakorolhat hatalmat a helyi pórnép fölött.

Milyen jó, hogy van egy kemény rendőrségünk! Olyan boldogok vagyunk emiatt, főként annak az ismeretében, hogy - biztos forrásból tudjuk -, ez az alak hülyét csinált a megyei főrendőrből is, aki a cigány maffiózó embereit (civilben) megpróbálta feltartóztatni a szeptemberi gulyásfesztiválon. Grófó fekete autója a behajtani tilos tábla ellenére a forgalomtól elzárt területen gurult a benne ülő tekintélyének megfelelő méltósággal, amikor a bátor, de rendkívül naiv közeg elé ugrott, hogy feltartóztassa. A pozitívan diszkriminált, magyarok által befizetett adókból támogatott cigányt a zsaruigazolvány nem hatotta meg, hanem elhajtotta a bohócként előtte ugráló rendőrtisztet. Szemtanúk vannak rá, így többek között az az árus is, aki megpróbált segíteni a Holdról jött ezredesnek, de odaszóltak neki: "takarodj, amíg megteheted".

Takarodott.

Hogy mennyire húzós a helyzet a szolnoki Mátyás király út környékén, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy vertek itt már meg nemrég sebész főorvost is, aki a cigányok által megtámadott fia védelmére kelt az Interspar parkolója mellett létrehozott alkalmi jégpályán.

Leütötték.

Őt és a családját a lincseléstől a felesége által kihívott rendőrök mentették meg, a megtámadott, 17 éves fiút a hajkitépéstől azonban nem.

Tisztelt Rendőrség, Tisztelt Mindenki, akinek kompetenciája van arra, hogy rendet tegyen ebben a cigány bűnözők által terrorizált országban!

Mi a fészkes fenére vártok még?
Mi kell ahhoz, hogy úgy verjétek szarrá a maffiózó cigány bandákat, hogy a földről se keljen fel egyetlen tagjuk sem soha, nemhogy még újra bűncselekményt kövessen el?

Mikor akarjátok már végre a jogkövető, törvénytisztelő lakosságot védeni?
Mikor véditek a MAGYART?
Várjuk a választ, de nem házkutatás formájában! 

Az IMF az euro válságot a globális pénzhatalom bevezetésére használja

2012/04/22 The Daily Bell - 
IdőkJelei
A Bloomberg weboldalán néhány napja megjelent cikkben a következőket olvashatjuk:

    Az IMF több pénzt akar pénzes ládájába a spanyol bajok miatt... Az európai vezetők Washingtonba utaztak, hogy feltöltsék pénzes ládájukat a válság kezelésére, miközben a spanyol kormány egyre nehezebben tud megbirkózni piaci és pénzügyi gondjaival. Három héttel azután, hogy az európai vezetők nyilvánosságra hozták, hogy az euróövezet segélyalapja átlépte a szimbolikus ezermilliárd dolláros határt, a spanyol helyzettel kapcsolatos aggodalmak tovább drágították a hiteleket Spanyolország számára. Az IMF április 20-22 között tartandó tavaszi ülését nyilván a válság ellen bevethető eszközök megtárgyalása dominálja majd.

"Globális adósságválság - Megszorítások"

Milyen üzenetet szűrhetünk le a fővonalas médiában közölt cikkekből, azaz mit próbál elhitetni az elit a világgal? "A megszorítások működnének, ha Európa végre hajlandó lenne az együttműködésre."

A világ vezetői, élükön a Nemzetközi Valutaalappal és a központi bankokkal szinte észrevétlenül milliók és milliárdok helyett ezermilliárdokban kezdtek beszélni.

A fenti intézményeket üzemeltető elit célja a világkormány megalakítása és az Európai Unió az egyik legfontosabb lépcsőfok efelé. Az európai pénzügyeket stabilizálni hivatott megszorítások tulajdonképpen az elit eszköztárának részét képezik és kijelentett szándékuknak pont az ellenkezőjét érik el velük.

A globális akció segítségével az elit bizonyos nemzetközi intézményeket akar feltőkésíteni és nagyobb hatalommal felruházni. A szokásos káoszból rend taktika, ahogyan a fent idézett cikk további szemelvényei is hűen tükrözik:

    A nemzetközi nyomásnak engedve, hogy többet tegyenek a válság megfékezése érdekében, az európai kormányok, merészebb javaslat hiányában, a múlt hónapban megállapodtak, hogy további 500 milliárd eurót tesznek félre a már meglévő 300 milliárd mellett, egy 800 milliárd eurós gazdaságvédelmi alap létrehozása érdekében.

    Azzal, hogy 150 milliárd eurót felajánlottak az IMF-nek, az "európai kormányok megtették a maguk részét," mondta Joerg Asmussen, az EKB igazgatótanácsának egyik tagja április 13-án. "Most arra számítok, hogy ez Európán kívüli barátaink és partnereink is hozzátegyék a maguk részét az IMF forrásaihoz."

Ezt a probléma-megoldás képletet bárki könnyen megértheti, akiben megvan rá a szándék. A hatalmi elit leginkább félelemalapú kampányok segítségével próbálja rávenni az embereket, hogy adják fel hatalmukat és vagyonukat a globalista intézmények javára. Egy korábbi cikkben is kifejtettük az elvet:

    Fontos megérteni, hogy a jelenlegi gazdasági szerkezet mesterségesen lett kialakítva. A világgazdaság a központi bankok által nyomtatott fiat, vagy papírpénz monopóliumon alapul. Ez az a rendszer, ami látszólag összeomlasztotta a fél világ gazdaságait és jó úton halad Kína összeomlasztása felé...

    Az EU válság akkor kezdődött, amikor bizonyos szegényebb országok nagyobb összegeket kaptak Brüsszeltől gazdaságuk "felzárkóztatására". Ezeknek a pénzeknek elvileg az volt a célja, hogy a bürokrácia kezelni tudja a helyi egyenlőtlenségeket és egészségesebb pénzügyi környezetet alakítson ki.

    Természetesen ez a támogatás egyfajta kenőpénz volt. Az egyes nemzetek elit vezetői zsebre vágták a pénzeket és biztosították, hogy országuk belépjen az EU-ba. A belépést követően ezek az országok további pénzeket kaptak a vezető elit bankoktól.

    A 2008-as összeomlást követően egyértelművé vált, hogy a PIIGS országok nem lesznek képesek visszafizetni a kapott hiteleket. Valószínűleg kezdetben is ez volt a terv. Miután a helyzet egyértelművé vált, a hatalmi elit elsődleges célja az lett, hogy a vezetőkkel a "megszorításokban" láttassák a megoldást.

    A cél egyértelműen olyan nyomor és kétségbeesés megteremtése, hogy az emberek végül hajlandóak legyenek elfogadni a világkormányt és az általa felajánlott pénzeket. A háttérben működő elit több évszázada próbálja irányítani a történelem alakulását a modern globális összeesküvés keretein belül.

A Bloomberg cikkből az IMF hatalmának kiterjesztésére lehet következtetni, amihez az EU válság szolgáltatja az alapot, ugyanakkor egyes fejlődő országoktól is 500 milliárdos bővítést remélnek, azzal érvelve, hogy az európai válság más nemzetekre is átterjedhet. Az IMF fejenként félmilliárd dollárt vár azoktól az országoktól, amelyeket állítólag védeni akar a válsággal szemben. A Reuters a következőket írja:

    Az euróövezet kövérebb pénzes ládát szeretne a spanyol aggodalmak miatt... Christine Lagarde, az IMF vezetője "igazi előrelépést" remél a mostani összejöveteltől.

    Januárban az IMF azt nyilatkozta, hogy 600 milliárd dollárra van szüksége az "ártatlan szemlélődők" védelmére, akiket szintén érinthetnek az európai gazdasági bajok. Pénteken a G-20-ak vezetői azt nyilatkozták, hogy az IMF 400 és 500 milliárd dollár közötti összegre számíthat tőlük.

    A pénzgyűjtő kampány során 50 milliárd dollárra számítanak Japántól és ugyanekkora összegre Kínától és Szaúdi-Arábiától, az EU-tól már odaígért 250-300 milliárd mellett. Kisebb összegekre számítanak továbbá Oroszországtól, Mexikótól és Brazíliától.

Így növekszik az IMF. Tehát úgy 150 milliárd dollár Európától és néhány százmilliárd a "fejlődő" országoktól. Érdekes megemlíteni, hogy a Bloomberg és Reuters cikkekben szereplő számok között van némi eltérés. Elvégre mi is az a néhány százmilliárd barátok között?

Az igazság az, hogy senki sem tudja pontosan, mennyi pénz mozog a vezetők között, illetve, hogy hová is tartanak ezek az összegek. Az idézett cikkek célja a kezdeményezés népszerűsítése nem pedig pontos számadatok közlése. (Időkjelei: Érdemes megfigyelni, hogy minden alkalommal, amikor az IMF vagy más elit pénzintézmények vezetői nyilatkoznak, minden médiumban naponta legalább egy tucatszor hallhatjuk és olvashatjuk gondosan megfogalmazott üzeneteiket.) A lényeg, hogy olyan összegekkel dobálózzanak, ami szinte isteni hatalommal ruházza fel a vezetőket.

Sokszor később kiderül, hogy a számokkal kapcsolatos nyilatkozatok nem feleltek meg a valóságnak. Az európai szuverén adósságválságot elvileg már évekkel ezelőtt "megoldották" az erre előirányzott összegek rendelkezésre bocsátásával. A globális válságokat legtöbbször szándékosan idézik elő. Nem véletlenül tartanak ilyen sokáig. Minél hosszabb a válság, annál több lehetőség van az elit által szükségesnek látott változtatások bevezetésére.

A jelen helyzetben is látható a szándék: olyan kétségbeesést kelteni az emberekben, hogy bármilyen változtatást elfogadjanak, ami javíthat életminőségükön.

Ezen a szemüvegen át vizsgálva láthatjuk, hogy a XX. század valamennyi "izmusa" ugyanezt a tervet volt hivatott előrevinni. Miután sikerült az embereket a kormánytól függővé tenni, a hatalom most eltünteti a gazdaságot eddig alátámasztó díszleteket. A világkormányt is valószínűleg a XX. század kezdeti kormányformáihoz hasonló módszerekkel vezetik be, egy olyan gyógyírt kínálva fel általa, ami a világ valamennyi baját meggyógyíthatja.

Egyelőre nem tudni, hogy az IMF végül a világ központi bankjává alakul-e, az SDR-ral, mint új globális valutával kiegészítve, de az biztos, hogy mindig a gazdasági történések középpontjában áll, inkább, mint a BIS vagy a Világbank.


Megdöbbentő csalás a bankok részéről! 

Egy véletlen, vagy a sors kegye folytán olyan bizonyíték került napvilágra, amely a bankok sikkasztása, adócsalása folytán - az állampolgárok becsapása mellett - 1000 milliárdos(!!!) nagyságrendű adócsalást leplezhet le, amellyel a "devizahiteleseket és a Magyar Államot rövidítik meg a bankok.

A napokban több hír került napvilágra, amely arról számolt be, hogy pert nyert egy deviza hiteles a bank ellen...

Egy esetben bizonyítottá vált, hogy a bank átverte az ügyfelét. Ezrével vannak devizahitelesek, akik ezt a lépést még nem tették meg a bíróság felé. Talán mert nem is tudták, mi a teendő, többségében nincsenek tisztában jogaikkal, lehetőségeikkel, vagy fel sem tételezik azt, hogy egy hivatalos szerv - ez esetben a bank - átveri őket.

Ám 
ha egy esetben bebizonyosodott a bank csalása, egyazon szisztémával dolgozva, nyilvánvalóan ezer és ezer állampolgárt ért hasonló átverés.

Az állampolgár jóhiszeműen felvette lakás, kocsi vásárlására a banktól a kölcsönt, aztán a változó kamatok miatt - amely természetesen folyamatosan növekszik - fizetgette a törlesztő részleteket mindaddig, amíg jött a válság, és a korábban felvett kölcsön immár közel a duplájára növekedett. Bedőlt lakás hitelek ezrei miatt jöttek a kilakoltatások, az életük munkája árán megszerzett vagyonok elvesztése miatt öngyilkosságok tucatjairól értesülünk naponta. Valakiket ez azonban csöppet sem zavar: A bankokat.

Egy véletlen, vagy a sors kegye folytán olyan bizonyíték került napvilágra, amely a bankok sikkasztása, adócsalása folytán - az állampolgárok becsapása mellett - 1000 milliárdos(!!!) nagyságrendű adócsalást leplezhet le, amellyel a devizahiteleseket és a Magyar Államot rövidítik meg a bankok.

Megdöbbentő sikkasztásról és adócsalásról értesült újságíró szövetségünk egy bátor asszonytól - Mácsai Rozáliától - és Falus Zsolttól, aki az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatalhoz fordult.

Nézzük a tényeket Falus Zsolt tájékoztatása alapján: 
Az ügyfelek deviza tőke tartozását a bankok tartják nyilván, egyoldalú szerződéseikkel.Az akkoriban kínált kedvezőbb hitelkonstrukciók miatt az állampolgárok többsége a deviza-hitelt választotta, vagyis deviza párban adósodott el. A deviza párnál az egyik deviza a nyilvántartásra kerülő tőketartozást határozza meg, a másik deviza az, amiben a havi törlesztést kell megfizetni. Ha "kiszámítható" viselkedésű devizákról van szó, az ügyletben nyereség áll elő. A kiszámítható devizák közé tartozott az EURO, valamint a CHF is.A bankok nyeresége az árfolyamnyereség révén realizálódik, az ügylethez a "nyilvántartási tőke cseréjét" kell átmenetileg végrehajtani. Ez könnyen megoldható, mert a hazai hitelezés a bankok nyilvántartásba vételén keresztül valósul meg. A bankok a deviza hiteleiket nem fedezték CHF forrásokkal, a refionanszírozásban "valós" frank pénzeszközök nem vesznek részt. Ebben jelentősen eltér a bankok devizahitelezési gyakorlata az Eurozónán belül és azon kívül.A tőke konverzióról és annak eredményéről a bankok ügyfeleiket nem értesítették, az erről szóló "csereügyleti igazolásokat" nem adták ki, így az ügyfelek a lecsökkent deviza nyilvántartásról, a nyereségükről nem szerezhettek tudomást. A nyereség sorsáról így rendelkezni sem tudtak.

Az ügyfelek akár a nyereségnek az összegét felvéve az eredeti nyilvántartott tőke után fizetik meg az addigi törlesztő részleteket, vagy akár a lecsökkent tőke összeg után már kevesebb törlesztő részlet állhatott volna elő számukra.
A csereügylet során keletkező nyereség az ügyfelet illeti meg, mert ez az ő pozíciójában következett be, ezért az ügyfelekkel szemben a bankok sikkasztást követtek el.A csereügyleti nyereség tőkejövedelemnek minősül, ami adókötelezettséget jelent az 1995.évi CXVII.tőkejövedelmekről szóló (65-68.§) szja törvény szerint. Ezt az adót a magánszemélynek kell megfizetni.

Az okirat hamisítást a bankok a ügyfeleikkel szemben közölt valótlan, hamis adatközléssel és az azon alapuló követeléssel valósítják meg.

A bankok követelésének alapja egy valótlan deviza tőke nyilvántartás.

Az előállott nyereséget a bankok saját hasznukként tartják nyilván. Ezt a cselekedetet a bankokban tevékenykedő treasury csoportok végtik, akiknek a feladata az árfolyam és menedzsment az ügyfelek fizetőképességének megtartása érdekében. A devizahiteleseknél a szükséges tőke műveletek végrehajtásával nyereséget tudnak előállítani.A bankok a teljes nyereséget a sajátjukként kezelik, az adó (amely jelenleg 16 %, de a konverzió időszakában, a 2008-as években ez 25 % körüli volt) nem kerül megfizetésre és az ügyfelek nyereségét is sajátjukként tartják nyilván.Ez adócsalás és sikkasztás. Mindemellett a bankok ügyfeleikkel szemben valótlan, vagyis hamis adatokat közölnek és követelésüket erre alapozzák.

A bakok adózatlan nyeresége kb 1000 milliárd forint nagyságrendben keletkezhetett.

Falus Zsolt bizonyítékokkal alátámasztott feljelentése alapján a nyomozás elindult. Csak remélni merjük, hogy a NAV, a PSZÁF és a Nemzeti Nyomozó Iroda mielőbb lép ebben az ügyben, mert emberek életével játszadoznak, és csöppet sem mindegy, hány ember veszíti el vagyonát, vagy akár az életét a bankok gyalázatos nyerészkedése végett.
siZsa 

Kapcsolódó:
   
BANKTERROR! (1-27) 
Emlékeztető: "Adjátok kezembe egy nemzet pénzkibocsátását, és nem érdekel, ki hozza törvényeit." (Mayer Amschel Rotschild, a Rotschild bankárdinasztia megalapítója) 2000-ben az előző Orbán-kormány odaadta...


"Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!" (Jn. 8,32)
Ángyán József levele és elemzése az állami földbérleti pályázatokról és azok első eredményeiről. 

Kedves Barátaim!

A tisztán látás kedvéért és az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok kavalkádjában az eligazodás segítésének szándékával - az NFA hivatalosan közzétett adatai és helyi valamint egyéb információk felhasználásával, összerendezésével, esettanulmány szerűen - feldolgoztam egy megye valamennyi eddig nyertes állami földbérleti pályázatát. Ennek eredményeit egy rövid, értelmező tanulmányban foglaltam össze. Az összeállítást az Országgyűlés és a FIDESZ-KDNP frakciószövetség vezetéséhez, illetékes kabinetjéhez továbbá képviselőtársaimhoz is eljuttattam.

Nos, ezt az elemzést szeretném most a nyilvánossággal is egy olyan honlapon keresztül megosztani, szíves tájékoztatásul ezúton közreadni, amely mindig következetesen, megalkuvást nem tűrő módon kiállt a magyar föld védelme és a magyar gazdatársadalom, a gazdálkodó családok és a vidéki közösségek értékei és érdekei mellett.

Azért választottam elsőként Fejér megyét, mert kiváló mezőgazdasági adottságai, ragyogó földjei következtében ez a megye valóban sok családnak adhat munkát, megélhetést, a föld eltartó képessége kiváló.

Ezen túlmenően a választást az is indokolta, hogy itt hirdették ki eddig a legtöbb nyertes pályázatot, ami az elemzés statisztikai megbízhatóságát és ezzel a levonható tanulságok általánosíthatóságának lehetőségét is jelentősen növelte.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban - bizonyára az előbbiekkel is összefüggésben - innen kaptam eddig a legtöbb segítségkérő, kétségbeesett, illetve felháborodott viszajelzést, valamint az eligazodást segítő információt a helyi közösségektől és a gazdálkodó családoktól.

Magam is látni akartam tehát a teljes képet, a tényeken alapuló igazságot. Ennek első darabja a Fejér megyei esettanulmány, melyet a Borsodi Mezőség, majd a pályázati eredmények nyilvánosságra hozatali ütemétől függően a többi térség hasonló feldolgozása követ.

Őszintén bevallom, hogy a jelen elemzés alapján kialakuló kép még engem is megdöbbentett. Ezért jeleztem már a Mezőgazdasági Bizottság Ellenőrző Albizottságának március 21-ei ülésén, hogy azonnal alapvető változtatásokra van szükség az állami földek bérbeadási gyakorlatában. A földbérleti pályáztatás bevezetett rendszere ugyanis megítélésem szerint elfogadhatatlan, védhetetlen, az általunk hirdetett birtokpolitikai elvekkel teljességgel ellentétes eredményekre vezet! A helyben lakó gazdálkodó családoknak, a fiataloknak illetve a gazdálkodás mellett gyermekeket is vállaló fiatal pároknak - a Fejér megyei eredmények tanulsága szerint - esélyt sem ad a rendszer a földhöz jutásra.

Az irány - szerintem - tarhatatlan és védhetetlen! Ez az út Dél-Amerikába visz, és alapvetően megrendíti az emberekkel megkötött szövetségünket! Nekünk pedig - szilárd meggyőződésem szerint - velük, az emberekkel és nem a spekuláns nagytőkés oligarchákkal, "zöld bárókkal" kell szövetkeznünk! A helyben lakó, gazdálkodó családoknak kell a földet adnunk! Ez a munkahelyteremtésnek és a föld megőrzésének, nemzeti hatáskörben tartásának, de túlélésünknek is az egyetlen járható útja!

A családok, akiknek az élete, a megmaradása, de a fiaik, unokáik jövője is a földtől függ, körmük szakadtáig védeni fogják azt, és meg is tartják nemzeti hatáskörben, ha ebben mi is segítjük őket. És így lehet a föld eltartó, munkahelyteremtő képessége is a legnagyobb. Nézzétek meg a tényleges - kis, közepes, 10-100 hektáros - családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire alapuló Nyugat- Európát! Ha tényleg életképtelenek lennének, akkor már Európa nagy részén nem is lenne mezőgazdaság.

Hogy van az, hogy ugyanabban az EU-ban egy 5-7 tagú szlovéniai, osztrák , lengyel vagy éppen francia parasztcsalád kiválóan megél 50-100 hektár földből. És persze alig van földpiac, mert a családok semmi áron nem akarnak megválni létük alapjától, a földtől. De nem is spekuláns tőkés társaságok kezében van 1.000 hektár számra a föld, amelyek, ha megfelelő ajánlatot kapnak - nemzeti érdek ide vagy oda - könnyen túladnak rajta.

Kedves Barátaim!

Vissza kell térnünk a Nemzeti Vidékstratégiában közösen megfogalmazott föld- és birtokpolitikai irányhoz! Együtt képesek vagyunk a változtatásra, és azt remélem, hogy ehhez a Kormányunk is minden segítséget megad. A változtatáshoz persze a gyakorta ellenséges közegben hitre és bátorságra is szükség van. Álljon itt ennek erősítésére - akárcsak a Nemzeti Vidékstratégia zárógondolatában - Máté evangéliumából vett néhány sor (10,26-33): "Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!"

Ezen gondolatok jegyében és irányváltást sürgetve szeretettel ajánlom mindazok szíves figyelmébe jelen elemzésemet, akik tudnak és akarnak is tenni a vidéki Magyarország, a gazdálkodó családok, helyi közösségek, s ezzel az egész magyarság felemeléséért.

"A világ fölött őrködő Rend"-ben, a jó szándékú emberek összefogásában, az igazság és a nyilvánosság erejében változatlanul bízva, a visszajelzéseket, megjegyzéseket szívesen várva és fogadva, őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket:
Ángyán József 
(Forrás: 
http://www.kielegyenafold.hu/
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



A globális kapitalizmus igazi arca 


2012. április 26. csütörtök
Igen figyelemre méltó tanulmányt jelentetett meg Kenneth Rogoff ismert amerikai közgazdász, a Harvard Egyetem tanszékvezető professzora, az IMF volt vezető közgazdásza. Tehát olyan személyről van szó, aki a globális hatalomgazdaság legmagasabb csúcsait is megjárta, a kapitalizmus iránti elkötelezettsége aligha vonható kétségbe. A Coronary Capitalism című írásában azonban olyan átfogó és megrendítő kritikáját adja a globális kapitalizmus rendszerének, ami azt látszik bizonyítani, hogy a mai rendszer által képviselt létszerveződési móddal már a legodaadóbb hívei is szembefordulnak.

Rogoff ugyanis megdöbbentő összefüggésekre irányítja rá a figyelmet. Arra tudniillik, hogy egy olyan cinikus érdekszövetség irányítja a világ nagy részének egész táplálkozási rendszerét, amely gigantikus profitját százmilliók tudatos megbetegítésére, sőt végső soron elpusztítására építi.

Arról van szó, hogy a nagy élelmiszerláncok urai - együtt-működve a globális médiával, az élelmiszer-vegyészeti konglomerátu-mokkal és az egészségügyi rendszerek "betegségipari" hatalmas-ságaival - felfoghatatlan mélységű reprodukciós katasztrófába hajszolják a nyugati világot, főként az Egyesült Államokat. Természetesen a korrupt és kollaboráns politikai oligarchia cinikus asszisztenciája mellett.

A trükk valójában pofonegyszerű! A lehető legpusztítóbb, ám nagy tömegben, olcsón előállítható zsírokat és szénhidrátokat olyan mesterséges adalékanyagokba "csomagolják", amelyekkel szabályos függőséget idéznek elő emberek százmillióiban. A mindent elsöprő és mindent betöltő reklámkampányok "szükséglettermelő" rendszerei tudati (pontosabban tudat alatti) szőnyegbombázással lerombolnak minden józan megfontolást, így a tökéletesen védtelenné tett fogyasztó esélytelenné válik. Különösen veszélyes mindez a fiatalkorúak számára! A nyugati világban ennek következtében az előállított élelmiszerek legalább húsz százaléka már legyártása pillanatában is veszélyes hulladéknak minősül, amit ráadásul végtelen cinizmussal el is árulnak róla, hisz az amerikai angol már régóta "junk food", vagyis szemét kaja néven említi ezeket a tápláléknak látszó valamiket.

Ahogy Rogoff írja, az Egyesült Államok felnőtt lakosságának legalább az egyharmada kórosan elhízott, és ami leginkább vészjósló, hogy a gyerekek esetében az utóbbi harminc év során az elhízottak aránya megháromszorozódott. Mindez hihetetlen mértékben növeli a szív- és érrendszeri (koszorúér!) és daganatos betegségek arányát. Többek között ezért is lehetséges az a képtelenség, hogy miközben az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-je tizenötször akkora, mint Kubáé, egy átlag kubai mégis három évvel él tovább, mint az átlag amerikai.

Mindez már ma is iszonyú egészségügyi kiadásokat gerjeszt, de az előttünk álló évtizedek során igazi katasztrófa lehet ebből az egészből. Ám, mint arra Rogoff felhívja a figyelmet, miközben az érintett áldozatoknak ez iszonyú testi-lelki szenvedést, hatalmas anyagi kiadást jelent, az egészségügynek becézett globális betegségipar tekintélyes profitot realizál belőle. A köz érdekeit megtestesíteni hivatott állam pedig néma marad. Cinkos némaságának fő oka az, hogy nem mer szembeszállni az élelmiszer-óriások, a hatalmas reklámügynökségek és a betegségipari lobbi hármasával. Például azért nem, mert valójában ezek kitartottja lett a politikai elit.

Márpedig, írja Kenneth Rogoff, nincs más esély, hiszen csak az állam rendelkezik a legitim kényszer alkalmazásának lehetőségével, és itt bizony a kényszerítő erő, ha kell, az erőszak alkalmazása elkerülhetetlen lenne. Azért, mert a dollár százmilliárdokban mérhető, csillagászati profitok vonzereje mindent szétroncsoló erővé vált, így csak a radikális újraszabályozás lehet az egyetlen lehetőség. Szabályozni azonban csak az tud, aki nagyobb és erősebb, mint a szabályozandó objektum. Rogoff ugyan szép új világunk legsötétebb oldalainak egyikére irányítja a figyelmet, de talán mégis reménykeltő, ha egy ilyen kifogástalan pedigrével rendelkező személy fordul szembe az egykor általa is támogatott hatalmi struktúrák pusztító erejével.
Bogár László

Forrás: 
www.nemenyi.net komlomedia
2012.04.07. A modern gyarmatosítás technikája
2012.04.03. A bankok játéka az élelmiszerárakkal a szegények rovására
2012.03.08. A népesség jelentős csökkentése szükséges
2012.03.04. Uzsorások hálójában
2012.01.31. Halj meg időben, ne okozz másoknak gondot 


Nem a Moszad, hanem az izraeli hadsereg 

Gázában is gyilkolászó elit egysége védte az 

Élősködők Menetét 

2012-04-25. 13:37 Kuruc.info
Frissítés: A lenti képen látható izraeli férfi nem a Moszád nevű titkosszolgálat embere, hanem még annál is rosszabb: a sapkáján az "Egoz Bevetési és Felderítő Egység" jelvénye látható, rajta a héber fölirat: ????? ????, azaz "Egoz Felderítő Egység". 
 
Az Egoz Felderítő Egység kitűzője

Ez a katonai egység az izraeli hadsereg szárazföldi alakulatainak antigerilla, ám maga is gerillamódszereket alkalmazó elit kommandós egysége. Az Egoz (amelynek jelentése: dió) az izraeli hadsereg Goláni nevű brigádjának különleges egysége, amelyet bevetnek északon a libanoni Hizbulláh nevű sí'ita szervezet ellen, illetve gyakorta a Gázai övezetben is az úgynevezett célzott likvidálások kivitelezésére...

A férfi sapkáján egyébként nincs semmiféle rendfokozatra (szakaszvezető) emlékeztető jelzés, csak a katonai kommandós egység (Egoz Földerítő Egység) nevének héber fölirata és az egység logója.

Frissítés2: Olvasónk írja:

Elolvastam a cikkhez tartozó hozzászólásokat, és megnéztem a videót. Egyes vélemények szerint nem tökorrú ügynök. Mindenesetre érdekes a kommunikációs igénye, két headset is van a fülében. Talán azért, hogy az egyik csatornán a sünökkel, a másikon a biboldó kollégákkal tarthassa a kapcsolatot. Én legalábbis még nem láttam senkit egyszerre két külön fülhallgatóval sétálgatni... Ráadásul a mobilja a kezében van, tehát ahhoz sem tartozott egyik fülhallgató sem. 

Korábban írtuk: Moszadosok védték az Élősködők Menetét - szabadon garázdálkodik a gyarmaton a véreskezű zsidó titkosszolgálat

Ez derül ki az Új Hajnal Rend nevű csoport videó összeállításából, melyben az Élet Menete nevű magyarellenes felvonuláson és az azt követő időszakban történtek kapcsán fejtik ki álláspontjukat.

Elmondják, hogy a zsidó felvonulás napján a sziklatemplomnál akarták kifeszíteni Az igazság felszabadít feliratú molinójukat, amikor furcsa alakok kezdték őket kamerázni, majd harminc készenlétis szállta meg a teraszt, és a terület elhagyására szólították fel őket. Otthon kikockázták a felvételt, és kiderült, hogy az egyik civil ruhás alaknak héber felirat volt a sapkáján, ami felderítő szakaszparancsnokot jelentett.

A sapkáján látható jelvény pedig megegyezik az izraeli szakaszvezető-jelvénnyel.

Ezek után nem kellett sokat gondolkodniuk, hogy rájöjjenek, vajon kik törték fel két nappal később a személyes levélfiókjaikat, az Új Hajnal Rend Facebook-oldalát és a blogjukat is, mindent törölve ezekről a helyekről.
A csoport azonban nem hátrál meg, saját oldallal, atombiztos szerverrel és a jövőre vonatkozó terveikkel való visszatérésüket ígérik, addig is e videó terjesztését kérik a hazafiaktól.

Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=86LvnZ6aVs4
Kapcsolódó: Megtaláltuk az Élősködők Menetén magyar lányra támadó gyurcsányista zsidót

A következő Magyarország lenne!?

907: "Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak"

"Akár simogatják, akár verik a zsidót, mindig ordít. Hangosan jajveszékelve, üvöltve. Nem ismer skálát az ordításban; ordítását nem hozza viszonyba fájdalma nagyságával, hanem mindig egyforma magasságban, pimaszkodva ordít és üvölt. Következtetés: a zsidókérdést azonnal, gyökeresen meg kell oldani; az ordítás úgyis egyforma lesz. "
Szálasi Ferenc 

"Természetesen" fizet a Fidesz a zsidóknak

Sat, 2012/04/21 - 21:20 
Szent Korona Rádió
A kabinet jóváhagyta a magyarországi zsidó vallási közösségek közötti, az örökjáradékok 2012-es kifizetéséről január végén született megállapodást. Az idén esedékes mintegy 1,7 milliárd forintot három vallási szervezet között osztják szét a mi adónkból. A magyaroknak ki fizet a háborús veszteségekért, a délvidéki népirtásokért, Trianonért vagy mondjuk Mohácsért?

Jóváhagyta a kormány a magyarországi zsidó vallási közösségek közötti, az örökjáradékok 2012-es kifizetéséről született megállapodást, amelynek mindkét fél általi jóváhagyásával több hónapos tárgyalássorozat zárult le - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.

Mint írták, a megállapodás értelmében "a 2012-ben esedékes örökjáradék összegét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) engedményezi az új egyházi törvény által egyenrangú felekezetként felsorolt többi zsidó felekezet részére". Ennek alapján a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközségnek (MAOIH) 190 millió forint, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek (EMIH) pedig 150 millió forint járadékot fizetnek ki a zsidó vallási közösségeknek járó támogatási forrásokból.

A résztvevők megegyeztek abban is, hogy ha az egyházi törvény további zsidó vallási közösségekkel egészül ki, akkor a most megállapodott vallási közösségek meghatározott arányban folyósítják az új szervezetek számára a forrásokat. Ennek értelmében, a Mazsihisz 80 százalékos, a MAOIH 12 százalékos, az EMIH 8 százalékos mértékben járulhat hozzá az újonnan elismert szervezetek támogatásához.

A KIM sajtóközleményében rámutatott arra: az egyházi örökjáradékról szóló megállapodások 1998-as megkötése óta jelentős változások történtek a hazai zsidó felekezetek szervezeti viszonyaiban; ezt a január 1-jén hatályba lépő új egyházi törvény is tükrözi azzal, hogy a Mazsihiszen kívül másik két egyenrangú felekezetet is felsorol.

Miután a kormány egyenrangúnak tekinti ezeket a közösségeket, azok jogosulttá váltak az eddig kizárólagosan a Mazsihisz részére juttatott örökjáradékból származó részesedésre - tették hozzá. Emlékeztettek arra: a zsidó felekezetek közötti tárgyalások megkezdésének szükségességét a változásokkal kapcsolatban Gál András Levente kormánybiztos javasolta a feleknek a Zsidó Közösségi Kerekasztal tavaly szeptember 22-én tartott ülésén, amikor a Mazsihisz - elismerve a megváltozott helyzetet - ajánlatot tett az örökjáradék rendezésére, de a kifizetés jogcímében és módjában akkor a felek nem tudtak dönteni.

Hosszas egyeztetéssorozatot követően január 31-én megállapodás született a kormány közvetítésével a magyarországi zsidó vallási közösségek között az örökjáradékok 2012-es kifizetéséről. A résztvevők akkor megállapodtak abban, hogy a január 31-én aláírt megállapodást jóváhagyás céljából a Mazsihisz közgyűlése és a kormány elé terjesztik, s a két plénum jóváhagyásával a megállapodás hatályba lép - jegyezték meg. 
(Nol) 


"Kutyakomédia" a gyöngyöspatai 

eseményeket feltáró jelentés 

2012, április 23 - 13:37 
barikad.hu
Általános vitára javasolta az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentését a hétfő délelőtt ülésező emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság többsége. A Jobbik szerint teljesen felesleges "kutyakomédia" volt a bizottság 282 napos munkája és a működése okafogyottá vált, mikor az időközi gyöngyöspatai választásokon Juhász Oszkár, a nemzeti radikális párt jelöltje kapott bizalmat a helyi lakosoktól a település vezetésére.

A bizottság fideszes elnöke, Kocsis Máté az elkészült jelentés felvezetésénél elmondta, hogy a gyöngyöspatai ügy kapcsán valamennyi szereplőt meghallgatták és több ezer oldalnyi dokumentumot dolgoztak fel.

A jelentés összegzése szerint "Gyöngyöspatán gondot okozott a köznyugalom fenntartásában a hisztériakeltés és a média által adott, saját maga által le nem ellenőrzött információk sokasága. A hisztériakeltésben és az események valóságnak nem megfelelő értékelésében nagy szerepet játszottak elsősorban azok a közéleti szereplők, civil szervezetek, ellenzéki pártok, akik a helyi viszonyokat egyoldalúan nézve adtak tájékoztatást az országos médiumoknak, és ezzel fokozták az ellentétet a helyi magyar és a roma kisebbség között."

A bekért dokumentumokra és a meghallgatásokra hivatkozva azt "állapította meg" a bizottság, hogy mielőtt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE) Gyöngyöspatára érkezett volna, nem volt jelentősebb feszültség a település cigány és magyar lakosai között, sőt a jelentés szerint pont a polgárőrök "bevonulásával" erősödött fel. "Miután az SZJPE tagjai kivonultak Gyöngyöspatáról félelmet, szorongást és haragot hagytak maguk után, ami az állam törvényes segítsége nélkül nem volt rendezhető." Kocsis Máté is azt hangsúlyozta a jelentés kapcsán, hogy csak a "nagyon erős rendvédelmi jelenlét miatt nem eszkalálódott" a helyzet Gyöngyöspatán, illetve a fokozott rendőri biztosítás a településen 250 millió forintjába került az államnak.
Egy riporttal kezdődött minden

A Heves megyei Gyöngyöspata akkor került először a figyelem középpontjába, mikor a barikadTV munkatársai 2011 februárjában riportot készítettek a településen uralkodó cigánybűnözésről. Az elkeseredett lakosok mindennapos atrocitásokról, rablásokról és fenyegetésekről számoltak be. Egy 70 éves idős bácsi nem bírta tovább a mindennapos terrort, hogy tizenéves cigánygyerekek kővel dobálták, bántalmazták, ezért öngyilkosságba menekült. Egy idős néni a stábnak nyilatkozva arról panaszkodott, hogy már a templomba sem mer egyedül elmenni a cigányok miatt. A riportban megszólalt az azóta már Gyöngyöspata polgármesterévé megválasztott Juhász Oszkár is, aki elmondta, hogy gyermekét a cigányok az iskolában addig ütötték, fojtogatták, míg el nem ájult.

A jelentéssel ellentétben a barikadTV riportja szerint már a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület megjelentése előtt polgárháborús viszonyok uralkodtak Gyöngyöspatán.
Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=zc-YJww4huM

A barikadTV megrázó riportja után a megszaporodott bűncselekmények miatt, a cigánybűnözés megelőzése érdekében a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai járőrözést vállaltak Gyöngyöspatán, amit a helyiek örömmel fogadtak. A Jobbik, hogy felhívja a tarthatatlan közállapotokra a figyelmet, a magyarországi közbiztonság teljes csődjére, amelynek egyik áldozatává vált Gyöngyöspata is, 2011 márciusában demonstrációt szervezett a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel a cigánybűnözés ellen. A település ezután máig tartó vezető szerepet kapott a magyar közvéleményben. A balliberális médiumok, jogvédő szervezetek és politikai pártok egymás után támadta rá a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületre és a Jobbikra, rasszizmussal, fasizmussal és kirekesztéssel vádolva a törvénytisztelő gyöngyöspatai polgárok mellett kiálló szervezeteket. A liberális lobbi mindenképpen azt akarta elérni, hogy az SZJPE ne járőrözhessen a településen, mert az Egyesület tagjainak megjelenése félelmet váltott ki a helyi cigányságból.
Az LMP politikai hasznot akart húzni a gyöngyöspatai eseményekből

A gyöngyöspatai eseményeket feltáró jelentés elmarasztalta az indulatokat gerjesztő LMP-t és a velük összefüggésbe hozható Richard Field amerikai üzletembert is. A 20 oldalas dokumentum kitér rá, hogy a gyöngyöspatai helyzetet meglovagolva, politikai hasznot remélve, az LMP is bekapcsolódott az események "megoldásába". Richard Field több alkalommal is elutasította, hogy a bizottság előtt megjelenjen. A jelentés szerint a Gyöngyöspatán végzett "humanitárius szolgálata" csak álca volt, amellyel lejáratta Magyarországot, illetve a Kormányt mind a hazai, mind a nemzetközi közvélemény előtt. Továbbá úgy fogalmaz a dokumentum Field-del kapcsolatban, hogy "a tevékenységéhez hathatós segítséget kapott a magyar közvélemény előtt ismert jogvédőktől és szervezetektől, akik működésükkel elősegítették, hogy a Gyöngyöspatán kialakult konfliktusból az LMP politikai hasznot húzzon." A jelentés kifejti, az LMP kommunikációja is hozzájárult ahhoz, hogy a külföldi sajtó negatív színben tüntette fel Magyarországot.

2011. március 16-án az egyre elhatalmasodó cigánybűnözés miatt falugyűlést rendeztek Gyöngyöspatán, ahol a helybeliek elmondták, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület járőrözésének hatására sokat javult a közbiztonság és az idős embereket nem érik folyamatos atrocitások a cigányság részéről. Juhász Oszkár, a Jobbik helyi vezetőjeként arról is beszámolt, a község 2800 lakosa közül 1005-en írták alá azt az ívet, amelyben kérték, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület továbbra járőrszolgálatot láthasson el a településen. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője akkor kijelentette, a cigányoknak nem kell félnie a Jobbiktól, és felszólította a becsületes cigány embereket, hogy rekesszék ki maguk közül a bűnözőket.
Kimaradt az ENSZ jelentéstevőjének a vizsgálódása?

Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője a hétfő délelőtti emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülésén hiányolta a jelentésből a 2011. március 16-i gyöngyöspatai falugyűlés megemlítését, amely elismerte az SZJPE működését és a javuló közbiztonságban játszott szerepét. Kocsis Máté később azt válaszolta, hogy a falugyűlésen részt vettek nem gyöngyöspatai lakosok is.

Kulcsár továbbá azt is kiemelte, hogy a jelentés szintén nem tartalmazza az ENSZ rasszizmussal, etnikai diszkriminációval és idegengyűlölettel foglalkozó különleges megbízottjának, Githu Muigainak a tapasztalatait, aki még 2011 májusába látogatott el Gyöngyöspatára. Githu Muigai találkozott Juhász Oszkárral és Gaudi-Nagy Tamás, jobbikos országgyűlési képviselővel, a parlament emberi jogi bizottságának tagjával is. Az ENSZ jelentéstevője a vizsgálódás és a felek meghallgatása után kijelentette, hogy a magyarországi cigány kisebbség saját maga is felelős a sorsáért, és nem háríthat mindent a többségi társadalomra. Hangsúlyozta, hogy a cigányságnak saját magának is gondoskodnia kell az oktatás biztosításáról, illetve az együttélés alapvető szabályainak betartásáról. Gaudi-Nagy Tamás a találkozó után elmondta, hogy az ENSZ jelentéstevője partnernek nevezte a Jobbikot a cigányság égető problémáinak megoldása érdekében és nem kiiktatandó tényezőnek, amint azt az úgynevezett nemzeti együttműködés kormánya teszi.

Kulcsár Gergely hangsúlyozta, a falugyűlés jegyzőkönyve és az ENSZ-ellenőr jelentése alátámasztják, hogy szükség volt a polgárőrség jelenlétére Gyöngyöspatán, a bizottság munkáját pedig az 50'-es évek kirakatperéhez hasonlította.

Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő "teljesen felesleges kutyakomédiának" nevezte a 282 napig tartó vizsgálódást, mivel az okafogyottá vált, mikor Juhász Oszkár elnyerve a település többségének a bizalmát, átvette a polgármesteri széket.

Kocsis Máté a kritikákra adott válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzéki képviselők egyszer sem kértek betekintést az bizottság munkájához rendelkezésre álló dokumentumokba, így a jobbikos véleményeknek szerinte nincs hitele.

Zagyva György Gyula ezután, felháborodásának utat engedve falhoz vágta a jelentés szövegét és hazugnak nevezte Kocsist. A jelentés egyébként említést tesz róla, hogy Mirkóczki Ádám mint a Jobbik által delegált tag a bizottság munkájában végig aktívan részt vett.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság többsége, a Jobbik képviselőinek kivételével, végül elfogadta az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentését, illetve az erről szóló határozati javaslatot is általános vitára alkalmasnak találta. Gyöngyöspata kálváriája tehát nem ért véget, ám miközben a lakosok feje fölött politikai és média háború zajlik, addig a település fejlődés útjára lépett és a bűnözés is visszaszorult.
A bizottsági jelentés elolvasható: ITT
Nótin Tamás 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése