2015. június 2., kedd

A maffia állam



A maffia állam



ÖSSZEESKÜVÉS A MAGYAR NEMZET  ELLEN !
a nemlétező
A RÓZSADOMBI PAKTUM MA IS MÜKÖDIK.
 
 Magyarország Jogállam - ÖKÖLJOG – Állama

Egy cikk a Demokratából Európa fél a magyar maffiától

A lakásmaffiában benne kell lennie egy-egy önkormányzat lakásügyi osztályvezetőjének, a szociális csoport vezetőjének, a közmunkák irányítóinak. Tőlük jönnek ugyanis a legfontosabb információk. Előfordult, hogy a munkásokat módszeresen kihallgatták ároktisztítás közben, mennyi pénzből élnek, milyen tartozásaik vannak majd mondjuk a munkavezető leadja az információkat, aztán csak arra lesz figyelmes az a szerencsétlen közmunkás, hogy rászállnak a lakására. Megjegyzem, ugyanezt csinálják egyes pénzintézetek is.
 Az OTP és az önkormányzatok is egyszerűen elárverezik a tartozásukat fizetni nem tudó emberek lakásait, s ezt már a maffia vezényli a háttérből.
A fővárosban kerületenként ismerjük azokat, akik összejátszanak az úgynevezett pénzügyi befektetői körnek álcázott lakásmaffiával -
 mondta a Demokratának Kőrösi Imre, a Sorstársak Egyesület elnöke.
Lendületesen szaporodik azoknak az eseteknek a száma, amikor az úgynevezett
lakásmaffia  színlelt és hamis szerződésekkel fossza meg kiszemelt áldozatát a lakásától, házától sőt ha szükséges, nyers erőszakot is alkalmaz 
Mióta és hogyan működik ez a bűnszervezet?
- Ez az egyik legszervezettebben és legrégebben működő maffia jellegű bűnözői csoport. Az ilyen jellegű cselekmények körülbelül egy évtizede ismertek hazánkban, amikor is az 1990-es évek elejére a hazai ingatlan-nyilvántartás olyan lerobbant állapotba került, hogy már nem tudta követni az adásvételi szerződések bejegyzését. A lakásmaffiának több formája létezik, a hagyományos, a csalásra szakosodott, a közintézmények tulajdonjogfosztó tevékenységén keresztül az uzsorakölcsönökig.
~.
 Milyen módon vesznek részt ebben a köz- és közüzemi intézmények?
- Úgy, hogy .bizonyos esetekben egyszerűen 
eladják a hiteleiket, kintlevőségeiket egy-egy pénzbehajtó csoportnak. 
Azok a lakástulajdonosok, akik nem tudják kifizetni valamelyik számlájukat, ezután nem a köz vagy közüzemi intézménynek, hanem egy behajtó csoportnak tartoznak majd.
- Megdöbbentő, hogy a közüzemi vállalat hivatalnoka is benne lehet az ügyekben...
 Benne, azáltal, hogy kiadják a közüzemi tartozásokkal bírók listáját a maffiának.
 Tudok olyan megyei jogú várost, ahol az olajmaffia jelenleg szabadlábon lévő tagjának adták oda, mármint a közüzemi díjak behajtásával kapcsolatos feladatot.
Az persze behajtja, pontosabban kirakja a lakásából a nem fizetőt, és mintegy átveszi az adósságot a lakás fejében, a tulajdonos meg az utcára kerül. Ebben, persze benne kell lennie egy egy önkormányzat lakásügyi osztályvezetőjének, a szociális csoport vezetőjének, a közmunkák irányítóinak. Tőlük jönnek ugyanis a legfontosabb információk. Előfordult, hogy a közmunkásokat módszeresen kihallgatták
árok tisztítás közben, mennyi pénzből élnek, milyen  tartozásaik vannak, majd mondjuk a munkavezető leadja az információkat, aztán csak arra lesz figyelmes az a szerencsétlen , hogy rászállnak a lakására.
Megjegyzem, ugyanezt csinálják egyes pénzintézetek is. Az OTP és az önkormányzatok is egyszerűen elárverezik a tartozásukat fizetni nem tudó, emberek lakásait, s ezt már a maffia vezényli a háttérből.
A fővárosban; kerületenként ismerjük azokat, akik összejátszanak az úgynevezett pénzügyi befektető körnek álcázott lakásmaffiával.

Kiemelne  néhány  kerületet?

Elsősorban az V., VI, VIL, VIIL, de talán kár is sorolni, mert azt mondhatnám, a belváros valamennyi kerülete fertőzött És hogy mennyire szerteágazó ez a bűnszervezet, az is azt mutatja, amikor bizonyos intézmények, például egyes önkormányzati ingatlankezelők arra szakosodtak, hogy figyelemmel kísérjék az adósok által befizetett törlesztő részleteket. 
Számításaim szerint legalább 1 milliárd forintot tüntettek el így Budapesten. Ráadásul ez sohasem kerül bíróság elé, mert megvesztegették azokat, akik kapcsolatba kerülhettek az üggyel.
 A rendőrség, az ügyészség, a bíróság és persze a politikai elit sem maradhatott ki ebből.

  • Melyik pártra, milyen politikusokra gondol?

  • Elsősorban az MSZP-re, annak parlamenti képviselőire, illetve a kisgazdapárt egyes tagjaira.
    - Amit elmondott, abból úgy tűnik, hogy a lakásmaffia csak azáltal működhet, hogy vannak megvesztegethető, netalán zsarolható segítői a legalacsonyabbtól a legmagasabb politikai, pénzügyi, banki szintig.
  •  De kik állnak a piramis csúcsán?

  • - Mindenhol vannak segítőik. Az ügyvéd, a közjegyző, a pénzügyi befektető, az igazságszolgáltatás egyes tagjai, az ingatlan nyilvántartó, bizonyos emberek egy-egy önkormányzatban.
  • Hogy kik állnak a háttérben?
  •  Írtam egy levelet ez ügyben Medgyessy Péternek, ebből idézek:
  •  "a lakásmaffia tagjai jelentős részben a ki nem nyomozott olaj- és bankmaffia tagjaiból tevődnek össze, akik ma már teljesen legálisan csinálják ezt a tevékenységüket..."
  •  Naponta láthatunk olyan hirdetéseket például az újságban, ahol nyíltan hirdetik, ingatlanfedezetre pénzt adnak... Bár az is előfordult, hogy maga az ügyvéd az uzsorás. Nemcsak a szerződést csinálja meg, hanem 10 százalékos kamatos kamattal pénzt ad az ügylet lebonyolításához. Megtehetik, hiszen az uzsorásszerződés - jogerős bírói ítélet mondja ki - Magyar-országon nem törvénytelen. 
  • Mindez azonban csak maga a tőke, és ez nem elég még ahhoz, hogy a Földhivatal átvezesse a tulajdoni lapot, a maffia egyik tagjának ott kell lennie a hivatalban. Ez a lényege az egésznek. Az a fontos ugyanis, hogy rendkívül gyorsan történjék a tulajdonjog átruházása. Miközben Budapesten két évig tart általában egy legális átírási ügylet, a maffia egyetlen nap alatt elintézi ugyanezt fiktív adásvételi szerződésekkel. Ezeket a dokumentumokat egyébként sohasem adásvételi szerződésként, hanem tartozás elismerésként írják, illetve íratják alá. A lakástulajdonos persze nem olvassa át figyelmesen, s mire észbe kap, a maffia rég átvezette a lakástulajdonjog-változást. 
  • De benne kell hogy legyenek a maffia hálózataiban egyes rendőrök is, akiknek az a feladatuk, hogy nyomozásokat szüntessenek meg, aztán néhány ügyész is, akik jóváhagyják a megszüntetésre vonatkozó indítványt, és persze több bíró is. 
  • Az utóbbiak közül olyanról is hallottam, aki megtette, hogy már a jogerős ítélet előtt ráküldte a végrehajtókat a lakástulajdonosra, és azt annak rendje és módja szerint kitettek az otthonából. 
  • Leírtam Medgyessy Péter miniszterelnöknek, hogy rendőri, ügyészi, ügyvédi, bírói segédlettel működik a lakásmaffia, ahol szerintem a sztárbűnözőket sztárügyvédeknek álcázott tettestársak képviselik
  •  Információink szerint talán 50- 60ra tehető azoknak az ügyvédeknek a száma, akik a lakásmaffia tevőleges résztvevői. Egyébként a maffiacsoport egy kialakult közjegyzői és ügyvédi körhöz jár ezekkel a szerződésekkel, az ország egész területéről.
  • További figyelemre méltó jelenség, hogy azok a hatósági emberek, akik együttműködnek a maffiával, mindig az áldozatot hozzák ki vesztesnek, azzal a gyenge érvvel: miért nem figyeltek jobban a szerződés aláírásakor?
  •  Nekem is ezt mondta az ügyészi nyomozó hivatalban valaki, hogy Kőrösi úr, az áldozatoknak kellett volna magukat megvédeniük. Felháborító! 
  • Attól ugyanis, hogy szerencsétlen emberek átsiklottak egy homályosan megfogalmazott sor felett a szerződésben, vagy nem betűzték ki alaposan a dokumentum felcímét, még megtörtént a csalás, vagyis a bűncselekmény. Ha nem zárom be a táskámat a villamoson, és ellopják a pénztárcámat, figyelmetlen voltam, hibáztathatom magam. Attól azonban még a lopás az a lopás.
    - Érdekes, de a magyar közvélemény úgy gondolta a baloldali médiumok híradásai alapján, hogy piti bűnözők szedik el csalárd módon idős, egyedülálló emberek lakásait. Olyan bűnözők, akik korábban ott gagyiztak például a Keleti pályaudvar környékén. Ezek szerint azonban sokkal többről van szó...
    - Többről bizony, 
    nagyon is szervezett kör nőtte ki magát az utóbbi évtizedben. Nem szeretnék neveket mondani, de már a kezdet is magában hordozta ezt, .amikor a munkadíj fejében két sztárügyvéd egy nénitől elcsalta a lakását a belvárosban.

  • - Mennyi volt a lakás értéke?

  • Talán 5 millió forint volt akkoriban, ma minimum 15 milliós értékű, és ezt egy csekély tartozás fejében vették el az idős asszonytól. Megjegyzem, az ilyen esetekben nemegyszer megjelenik a testi erőszak is.

  • - Mit jelent ez konkrétan egy-egy lakásügyben
    Hatalmas fizikumú emberek fegyvert fognak a lakástulajdonos fejéhez, és van, akinek megcsavargatják a karját, vagy akit alaposan meg is vernek. A rendőr oda sem megy, mert azt mondja, hogy ez magánjogi vita, semmi köze hozzá. Ennek következtében olyan félelem ébred sok károsultban, hogy nemcsak feljelentést nem mer tenni, de még csak beszélni sem akar arról, mi is történt vele. Egy személyes példa: a lakásmaffia áldozata lett, Sz. A., valamint D. A., aki halála előtt azt mondta nekem - megjegyzem majd 60 milliós értékű lakást vett el tőlük a maffia: - ezek 100 millió liter kerozint adtak el bizonyíthatóan az LRI-nek, nefoglalkozzon velük Imre, mert meg fogják ölni. Ez elhangzott nyilvánosan a perben is... Azt azért megkérdeztem tőle: ez a 60 millió forintos villa családi örökség, s most csak úgy elvehetik 2 millió forintos uzsora fejében a gengszterek? Igen, válaszolta, és örülök, hogy legalább életben maradtam.
  • Ügyvéd volt a felesége, akitől már korábban elvált. Őt is úgy vágták ki a lakásából a maffiózók, hogy a lába sem érte a földet. 
  • Hadd tegyem hozzá, hogy ez az illető 1990-ig a nemzetbiztonsági szakszolgálat tisztje volt, és nyomatékul hozzátette a figyelmeztetéséhez: én csak tudom, hogy ez a maffia mennyire összekapcsolódott a rendőrséggel!
    - Érdekes, hogy az ön szavai szerint milyen mélyen beágyazódtak egyes ügyvédek a lakásmaffiába... Jóhiszeműen bízzák rájuk ügyes-bajos dolgaikat az emberek, ők viszont visszaélnek ezzel. Mit lehetne tenni ez ellen?
    - A lakásmaffia azóta erősödött meg, amióta bevezették hazánkban, hogy ügyvédi ellenjegyzés kell a tulajdonjog átírásához. Ezt nagyon ügyesen kilobbizták maguknak az ügyvédek, ma már rálátásuk van a folyamat teljes egészére, sőt kézben tartják a tranzakciókat is. Egészen a kezdő lépésektől kezdve. Saját magam tapasztaltam, hogy amikor az eladó el akarja olvasni a papírt, akkor az ügyvéd sértődötten kérdezi: hát nem bízik meg bennem? Hogy mit lehet ellenük tenni? A szerződést, de még a közjegyzői papírt is aprólékosan át kell tanulmányozni, nem győzöm elégszer felhívni erre az embereket . Ráadásul, miután a lakásmaffia az ügyvédeken keresztül csinál mindent, nincs az a rendőr, aki szívesen nyomozna az ügyvéd ellen, főleg, ha annak például ügyész a férje vagy bíró a felesége.
    - Mi úgy tudjuk, hogy az ön egyesületében elsősorban a nők, az asszonyok a hangadók...
    - Így igaz. Ennek az az oka, hogy a férfiak jobban félnek, mint a nők. A tapasztalatok szerint a maffia a nőket és a gyerekeket nem bántja, csak a férfiakkal számol el, pontosabban: számol le. Ezért a nők szervezték meg az első tüntetést is a lakásmaffia ellen, aminek a következményeirő1 manapság már nyíltan lehet beszélni. Közben persze a maffia nyugodtan folytatja a tevékenységét, több tízezres nagyságrendben szerzett meg már  eddig is ingatlanokat az elmúlt 10-12 évben. Köszönhető ez annak is, hogy az ingatlan nyilvántartás rendszere alig fejlődött valamit, és semmivel sem vált biztonságosabbá.
  •  Bárki bemehet és hamis okirattal megszerezheti bármely lakás vagy ingatlan tulajdoni lapját, majd egy beavatott ügyvéden keresztül vagy közjegyzővel át is írathatja.

  • - Kihez kerülnek a lakások?

  • - A lakástulajdonjog átíratása után kezdődik meg az igazi nagy üzlet. Tudniillik a lakásmaffia a lakás megszerzésével még nem fejezte be a tevékenységét. Folytatódik a bűncselekmény, mert amikor a tulajdonjogot megszerzik, utána a lakást többször eladhatják. De a maffiának banki fedezetként, hitelfelvételre is hasznos az üres lakás. Felveszik az óriási kölcsönt, majd eltűnnek. Azzal, hogy a maffia megszerzett egy olyan lakást, ahonnan kiverte a tulajdonost, utána senki nem tudja a szervezetet megállítani, hogy ezeket a további bűncselekményeket el ne kövesse. Hiszen a földhivatalnál tapasztaljuk naponta, hogy különböző tulajdoni lapokat adnak ki ugyanarra a lakásra, mondjuk 11.04 perckor ez a tulajdonos, 11.07 perckor megint más és 11.10 perckor már teher van rajta. De ha valaki az ilyen csapatból azt kéri, hogy tehermentesen adják ki a tulajdoni lapot, az is megoldódik.
    - Előfordult, hogy letartóztatták a Földhivatal egyik vezetőjét, a rendőrség is vizsgálta, hogy saját jószántából segítette a lakásmaffiát, vagy esetleg kényszerítenék. De nem hallottunk a büntetés mértékéről.
    - A budapesti földhivatalban olyan állapotok uralkodnak, hogy már előadói szinten bárki megcsinálhatja ezt a lakásmaffiát támogató tulajdonlapi mahinációt. Elképzelhető, hogy egy részüket megfenyegették és annak a hatására cselekedett - ismerek ilyet, valamikor a földhivatalban dolgoztam -, létezik a fenyegetettség. De abban a pillanatban, amint valaki, mintegy 100-as nagyságrendű beismerő vallomást tesz és kiengedik, az már gyanús. Egyébként sztárügyvéd képviseli, ami viszont azt mutatja, hogy abban a pillanatban, amikor súlyos bűncselekmény történik, azonnal megjelenik valamelyik nagymenő. De tudok olyanról, amikor az egyik legfajsúlyosabb bűnöző, aki nemrég került szabadlábra, a következőket írta: "beszélve lett a B-vel és az utasította az ügyvédnőt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket..." Tehát, sztárügyvédeket csak akkor alkalmaznak a maffiánál, ha komolyra fordul a dolog. Abban a pillanatban, amikor megláttam, hogy ki az említett eset ügyvédje, tanúk előtt kijelentettem, hogy az illető holnap szabadlábra kerül. Azóta nem is történt semmi... Ez pedig azt támasztja alá, hogy minden nagy maffia jellegű ügy, amikor elindul, annak megvan a svungja, lendülete, majd amikor elérte a politikát, az igazságszolgáltatást, a pénzügyi, a bankvilágot, szépen elhal... 
  • Szerintem az igazi probléma az, amit az Európai Unió is mond, hogy Magyarországon nincs tulajdonbiztonság, ezért nem is fogunk kapni komoly támogatást. És mit mond még az EU? Lassú és kézivezérelt az igazságszolgáltatásunk. Ennél rosszabb minősítést nem is lehet leírni. Példa: a székesfehérvári ügy, amelyben rendőrök, ügyészek is érintve voltak. Gyorsan és nagy zajjal tartóztatták le őket, majd az idők folyamán szép csendesen mindegyiküket kiengedték. Ezért nincs a magyar igazságszolgáltatásnak visszatartó ereje, hiszen büntetésszakban elévülnek esetek a bíróságon.
    Csak 2002-ben közel 100 ügy évült el büntetőszakban, magyarán, 6-7-8 évig nem intéztek velük kapcsolatosan semmit, még egy idézést sem írtak meg. Hogyan várhatjuk olaj-, lakás- és egyéb maffiaügyekben. hogy az igazságszolgáltatás visszatartó erejű legyen, amikor az 1992-es olajügyekben még első fokú ítélet sem született. A Kordaxra, Energolra gondolok... vagy az 1994-95-ös ügyekre. Az ezekből származó pénzeket réges-régen tisztára mosták és áttértek a szervezett bűnözésnek arra az ágára, amit lakásmaffiának nevezünk. Vagy milyen az igazságszolgáltatás, amikor fiktív cégként is visszaigényelhető az áfa? Mondja ezt a Legfelsőhb Bíróság egy fölülvizsgálati kérelem kapcsán, majd három hónap múlva ugyanaz az LB azt a határozatot hozza, hogy nem igényelhető vissza az áfa, Vagy hogy a Tocsik- ügyben most hozzák a negyedik ítéletet.
    - A lakásmaffia kapcsán a Vasárnapi Újság című rádióműsorban említett egy esetet, amikor a bírónő első fokon hozott egy ítéletet, amelyben megsemmisítette a szerződést, majd másodfokon mégis megerősítették azt.
    - Így van. Ez százszázalékosan igaz. Sőt; a társa a még nem jogerős első fokú végzés alapján az ítélkezési szünetben, ahogy azt már említettem is, kilakoltatta a tulajdonost.
  • Itt látszik, hogy a maffia piramisrendszerben épül fel. A csúcs láthatatlan, elérhetetlen, a bank, a gazdasági és a politikai elit legmagasabb köreiben kell keresni. 
  • Nehogy azt higgye valaki, hogy a négyelemis cigánygyerekek a pénzügyi befektetők. Az elmúlt időszak nagy halainak közös jellemzője volt, hogy mind megjárták már a börtönt. De ezenkívül van egy másik fontos közös tulajdonságuk: nincs több végzettségük az elemi iskola nyolc osztályánál. Ha valaki azt gondolja, hogy az áfa-visszatérítési csalást például egy szerencsétlen juhászból lett vállalkozó találta ki, vagy az exporttámogatások megszerzését, visszaigénylését és sorolhatnám azokat a rendkívül bonyolult pénzügyi ismereteket igénylő technikákat amelyekkel a maffia lecsapolta az államot akkor nagyot téved az illető.
    - Nem az egyszerű emberek kavarták a ügyeket?
    - Persze, hogy nem.
  •  Az olajmaffia mögött állt a Mol Rt. Ezt elmondtam a magyar parlamentben is 1993-ban.
  •  Nézzük meg azonban azt a folyamatot, ami most zajlik. Egy-két strómant lebuktatnak, most úgy tűnik például, hogy nincs szükségük Tasnádi Péterre.
    Őt visszavitték a börtönbe. Nem lehet, hogy esetleg Tasnádi kezdte túlnőni magát azon a ponton, amit egyesek már nem tudtak elviselni?
    - Csak szerette volna túlnőni magát,: Négyszer találkoztam Tasnádival szabadulása óta. Teljesen pánikba  hogy nem hívják vissza az MSZP-,SZDSZ-es barátai.
    Bezzeg amikor nálam potyáztak a Kordavillában más volt a helyzet", mondta?
  • Fölvilágosítottam, tudomásul kell vennie; akiről a politika leveszi a kezét, az belekerül a levesbe.  Most már be akarják bizonyítani, hogy milyen erős kezű őrei a tiszta közéletnek hiszen az EU ezt várja tőlük...
    Stadler is így járt, aki több száz milliót adott MSZP-nek, és 9 évet kapott első fokon még a Horn-kormány idején:.
    - Személyesen ismertem Boros Tamást Tanúk előtt mondta: közel egymilliárd forintot adott oda az olajpénzekből  X, Y.-nak, és csak sorolta a szocialista politikusok neveit.
  • Elnökúr, folytatta, én már védve vagyok. Azt válaszoltam: egy fenét, aláírtad a halálos ítéletedet. Seres Zoltán, az állítólagos magyar keresztapa is így járt. Aki közvetlenül adja oda a terhelő bizonyítékot, az jobb esetben börtönbe kerül, rosszabb esetben elintézik. Nincs visszatartó ereje a bírósági ítéleteknek.
  •  Magyarországon jelenleg 4000 eltűnési és gyilkossági ügyben semmire sem jutott a rendőrség.
  •  Nincs besúgóhálózat? Nincs operatív munka? Miképpen lehet az, hogy a sok politikai robbantásnak ma sincs meg az igazi tettese?
  • Ezen nem lehet csodálkozni. 2002. május 27-én levelet az MSZP-s Lamperth Mónika belügyminiszter asszonyhoz, amelyben leírtam, hogy kik követték el brutális gyilkosságokat. Az egyik tábornok barátom más ügyben nyomozott, és belebotlott az egyik tettesbe. Felismerték;... A lényeg beküldjük a belügyminiszter asszonynak ezt a dokumentumot, 
  • majd másfél hónap múlva kiderül, hogy ellopták az asztaláról.
  •  Kilenc oldalon volt leírva benne, hogy ki a tettes, mi az indíték... Meg hogy mitől tartott 14 percig az akció. Attól, hogy volt benne egy testvérgyilkosság is. Szerintem azért is jelentkezett önként Horváth Szilárd, mert megtudta, hogy rá akarják terelni a gyanút, és félt, hogy akkor kivonják majd a forgalomból.
    -
     Hová vezetnek a szálak?
    - A legmagasabb szintig, a magyar politikai és banki világba
     Mi állhatott a kegyetlen móri gyilkosság mögött?
    Egy ilyen kis banki fiókban?
    - A szervezett bűnözés, főleg a hosszú távú keleti bűnözés nem az a típus, hogy a Rózsadombra teszi a villákat... De ebben az esetben nem erről van szó, nem a pénz volt a lényeg, hanem hogy elhozzanak egy csomó bizonyítékot amivel bárki bármikor zsarolható. A magyar igazság szolgáltatás bizonyos elemei és a politika ma úgy működik, hogy egymást zsarolják, egymás ellen gyűjtik a bizonyítékokat. A második könyvemben leírtam, hogy ki mikor és honnan utalt át 6 milliárd forintot ennek és ennek a személynek. A maffia kis bankokba, bankfiókokba, Újpestre, Kispestre a Havanna lakótelepre és nem a Kempinskibe dolgozik... Az csak a hülye magyar rendőröknek az ideálja. Betesznek oda egy-két díszpintyet és aztán arról beszélnek, hogy mi megy a Kempinskiben meg a Hiltonban. Az 1980as évek elejétől a keleti bűnözés beépült a magyar peremvárosok lakásaiba, a lakótelepekre, úgy beszélnek magyarul, mint mi, ugyanolyan magyar állampolgárok, mint mi. További keletiekről ne is beszéljünk. Félreértés ne essék. 
  • A szervezett bűnözés fényévekkel előtte jár a magyar bűnüldözésnek és igazságszolgáltatásnak, ezek csak követték a rendszerváltást.
  •  Hát hogy néz az ki, hogy eladom az egész államosított vagyont és egyetlenegy bűncselekmény nincs benne? Húszezermilliárd forint értéket tüntettek el - a Világbank és a Valutaalap adatait közlöm - 22 ezer jogügyletben alakították át a magyar gazdaságot és tulajdont magántulajdonná. 
  • Egyetlen hiba és bűncselekmény nélkül. Nevetséges!
    - Sokak szerint az egész folyamatot az akkori Pénzügykutató Rt. hathatós támogatásával bonyolították le...
    -
     1988-bon gyakorlatilag már megvolt a privatizációs lenyúlási stratégia. Ehhez kellett végső soron a rendszerváltás. Még az egypártrendszerben beszélgettem Grósz Károllyal, Fekete Jánossal, az MNB elnökével, Kósa Ferenccel az MSZP-től, Antall Józseffel, minden egyes, a magyarországi rendszerváltásban komoly szerepet betöltő emberrel, de mondhatom Csoórit, Csurkát, még Horn Gyulát is.
    - Végül is mit szűrt le ezekből a beszélgetésekből
    Hogy eleve le volt zsugázva, és hogy ezt az elképesztő galádságot senki nem merte volna megtenni a hazájával szemben. Nem a reparációt alkalmazták, az évezredes jogelvet hanem hogy ezt az állami vagyont odaadják másnak, jobbára saját maguknak meg külföldi csatlósaiknak.
    - A politikai rendszerváltás a gazdasági maffiázásra, a vagyon elherdálására, illetve a privatizáció során elkövetett búcselekményekre menlevelet jelentett?
  • Fekete János mondta nekem:
  •  "Csak nem képzeled, hogy elismerjük, hogy az államosítás törvénytelen volt? Akkor mit keresnénk mi itt? Akkor minket bíróság elé állíthatnának..."
  •  Ezért kellett a bírói hatalmat is megerősíteni a rendszerváltás után. Egyetlenegy bírót sem rúgtak ki, akik pedigkoncepciós pereket vezettek és egykoron halálos ítéleteket hoztak megrendelésre.
  •  Az LB-a olyanok is vannak, akik nem voltak bírók, hanem az MSZMP KB-ből mentek át ejtőernyősként. Gyorstalpaló tanfolyamon jutottak diplomához. Az LB egyik elnökhelyettese az MSZMP Központi Bizottság alosztályvezetője volt. 
  • Így lett ez kitalálva, már akkor tudták, hogy az igazi hatalom nem a politikai lesz végső soron, hanem a banki, pénzügyi, gazdasági és a bírói.
  •  Többször elmondtam, minisztereknek is: álltatok már szemben bíróval, amikor azt mondja, hogy tíz évre elítéllek? Ez a hatalom! Ma úgy szól az ítélet, hogy "jó, jó, loptál", a politikus meg harsogja, hogy ez politikai támadás az ellenfelek részéről... Közben a bíró eleve átvilágítatlan, és a függetlenség látszatát keltve, mintha fölöttük csak a Jóisten lenne. Nem tudták elvenni a bitói kartól a mérlegelést a Fidesz ciklus alatt sem, mert a bírók a régi reflexeik alapján és főleg a maffia kiszolgálásában nagyon is tudták, hogy milyen ítéleteket kell hozni. Jelentős részben a bírói függetlenséget úgy értelmezték és értelmezik ma is hogy azt csinálnak, amit akarnak. 
  • Akinek pénze van, márpedig a maffiának van, azt az ítéletet rendeli meg, amire szüksége van. 
  • Részt vettem egy olyan beszélgetésben, amelyben egy nagy ügyről volt szó. Be volt állítva a rendőrtábornok és az egész csapata. A következőt mondta arra a megjegyzésemre, hogy "ki se tudtátok vizsgálni rendesen ezt az ügyet, felmentette első fokon a bíróság a vádlottat, méghozzá bűncselekmény hiányában". "Nem úgy van az, barátom, mert a mi bírónk lesz a másodfokon és már tudom, hogy két évet fog kapni". Három hónappal az ítélet előtt történt mindez, és tudta a nevét a bírónak, meg hogy milyen ítéletet fog hozni. Szájtátva hallgattuk. Ez 1998ban történt. Két évet kapott az illető olyan bűncselekményért, amelyhez bizonyítottan semmi köze nem volt.
    - Miért kellett elítélni?
    Konkurenciaharc áldozata, a Postabank riválisa lett és egyszerűen lecsukatták.
    - Sok emberrel találkozik sok mindent ismert, beszél maffiózókkal; gengszterekkel és nyomoz, az egyesület elnöke, nem fél?
    - Attól, hogy büntetőjogi felelősségre vonnak, nem. Az minden egyes könyvem megjelenése után előfordult. Most is kaptam egy idézést a BRFK-ra, hogy menjek be, mert nem tudom mit, de elkövettem. Rendszeres pszichikai nyomást gyakorolnak rám. Ez különösebben nem zavar. Sőt azt mutatja, hogy jó úton járok. Több merényletet is elkövettek ellenem, amit megúsztam. Lövést, autóleszorítást. 1 millió plusz áfát kifizettek azért egy bérgyilkosnak, hogy eltegyenek láb alól. Ez egy brókercég ügyében történt. Utólag tudtam meg, úgy úsztam meg a balhét, hogy lelőtték a megrendelő által felbérelt bérgyilkost a Sínai-félszigeten, odakint végzett vele az izraeli maffia. Most már azt mondom, hogy a félelemmel nem megyek semmire. Az elkövetkezendő időkben biztos, hogy nagyon erős nyomás fog rám nehezedni. Részint, mert a lakásmaffiát nem lehet kezelni, részint mivel 
    mint munkaadói elnök megírtam a Medgyessynek, hogy korrupt ez az egész, úgy, ahogy van. Ez az EU legsúlyosabb problémája Magyarországgal. Ha itt lesz a schengeni határ, akkor Hamburgban a közbiztonság romlani fog.

     
  • Medgyessy Péter hogyan reagált a kérdéseire?-
  • Ezt nemcsak leírtam, hanem kétszer elmondtam szóban is, amikor az ÉT újraalakult, és hozzászóltam, hogy Bulgária és Románia is megelőzött bennünket az intézmény átalakítás rendszerében. A korrupcióról szólva is elmondtam a véleményemet, és Medgyessy azt mondtaKőrösi Imrének igaza van, írják a jegyzőkönyvbe, hogy a munkaadók is követelik a korrupció visszaszorítását. Közbeszóltam: "kezdd el az előszobádban, mert oda is beépültek." Másodszor ott volt Kovács László is, és ugyanebben a hangnemben akartam szólni, de nem akartak engedni, pedig mint a munkaadók elnökének ehhez jogom van. Újra megismételtem, hogy korrupt a rendőrség, bűncselekmények tömege fűződik hozzájuk.
  •  Medgyessy belefehéredett,ijedtében a Kovács László válaszolt, hogy igaza van a Kőrösinek. Ha már kétszer megerősítettek, gondoltam magamban, akkor levélben is leírom mindezt, mert mindért a szocialisták. felelősek. Az erre adott írásbeli válasz az én menlevelem!
  •  Ezt az átalakulást akármilyen kormány volt is hatalmon, belülről a szocialista maffia irányította. 
  • A bankármaffia kifosztotta az országot, megcsinálta a bankkonszolidációt, az adóskonszolidációt, a kárpótlásijegy- maffia a brókermaffiát, 12 ezer embert fosztott ki néhány brókercég. Ezek mind ismeretlen tettes szakban lévő ügyek.
  • Megalakították a gabonamaffiát, a kábítószer-mafát.: nem vagyok bűnöző, engem lehet üldözni, csak egyetlen bűnöm van, hogy feljelentem a bűnözőket.--
  •  Medgyessy is bankár, ügynök is volt... - Fekete János a legjobb barátja. Egyet tudni kell, a magyar politikának egy csoportja. eljutott arra a szintre,
  •  egy hazaáruló csapat, 
  • ahol már csak a maffia törvényei érvényesülnek.
  •  Elmondtam Nyugaton is, az IMF közgyűlésen, hogy mit ünnepeljünk önökön, amikor 80 százalékát a vagyonunknak szinte fillérekért elvették, elveszítettünk 2 millió munkahelyet bruttó össztermékünk nem éri el a 89-es szintet a reál
    jövedelmünk 80 százaléka az akkori időknek ,adósságunk bruttó értéke elérte a 40 milliárd dollárt. Magyarországnak 1700 milliárd forint adóssága volt 1989-ben. Jelenleg 40 ezer milliárd fölött van nettóban. Nincs nemzeti vagyon, nincs piac, nem lesz öná11ó jogrendszerünk.

  • - Most a lakásvagyont is elveszik...
    - Amikor a privatizáció címén a társadalom tömeges kifosztása volt a tét, az volt a cél, hogy a társadalom ne is tudja, mi történik.
  • Most a személyek szerinti kifosztása tart az országnak, miután a nagy osztozkodása  befejeződött. A megnyomorított; erdeiről lemondó népet nem engedték szóhoz jurai, a civil szervezeteket kifejlődni. A politika a civil társadalomtól fél a legjobban. A szocialisták, mint ördög a tömjénfüsttől. 
  • Mondtam nekik, menjetek ti is tüntetni, ha Orbán Viktor útban van nektek. Azt felelték: azt nem lehet, mert a tömeg kiszámíthatatlan.
  •  Kérdeztem, honnan tudjátok? Ha annyira bíztok a választóitokban, miért nem viszitek ki az utcára? 
  • Fél a tömegtől az MSZP, és ha ezek a szervezetek összeállnak, mondjuk akár egy egyesületbe 800 neve nincs senki, megteszik a följelentést, van bátorságuk hozzá, ez rémületet vált ki a politikai- bankigazdasági maffiában.
  • Egész életemben érdekvédő voltam és mindig azt hallottuk, hogy elfogyasztottuk a sok hitelt, amit kaptunk a Nyugattól.
  • De ki tette volna ezt? A kisnyugdíjas, a lakótelepeken élők, a munkanélküli, aki minimálbérből él? Amit az Orbánék fölvitték a duplájára, 50 ezer forintra. Ezt sem akarják folytatni a szocialisták. A munkavállalók kétharmada minimálbéren él. Akkor ki fogyasztott itt túl? A társadalomnak az a hererétege, akik közül nagyon sokat ismerek.
  • Legalább száz milliárdosról tudok Magyarországon. Közülük egyetlenegy sem tevőleges munkával szerezte a vagyonát. Fiktív cégek, állami támogatások, banki hitel, kárpótlási jegy-csalás. A privatizáció során háromszor annyit használtak fel, mint amennyit kibocsátottak.
  •  Nincs annyi kárpótlási jegy, mintamennyit felhasználtak és még maradt belőle.

  • - Mindenre van bizonyítéka?

  • - Ha nem lenne bizonyítékom, már rég ; lecsuktak volna. 
    Két héttel ezelőtt az egyik LB bíróval vacsoráztam. Az információim 99 százalékát az igazságszolgáltatásból, a rendőrségtől az ügyészségtől, a titkosszolgálatoktól kapom.

  • - Önt keresik meg?
    - Mindig. A magyar igazságszolgáltatásnak azok a tagjai, akikben valamiféle lelkiismeret-furdalás ébredt fel. Feltörték az összes irodámat. Belementek a gépekbe a Tiszta Kezek Alapítványnál. Azt hiszik, hogy ott tartom ezeket az anyagokat. Bizonyítékaim vannak a bankkonszolidációról á privatizációról és az összes nagy büncselekménytípusról  .. Az  LB -on lévő-barátaim azt- mondták: "Elnök úr! Ha téged egy becsületsértéssel megfognak, életfogytiglanit fogsz kapni. Annyira haragszik a hivatalos poltika..." 
    Természetes igény, hogy tisztuljon ki ez a szenny, mert ha így marad, Magyarország, bár jelenleg is a szervezett bűnözés európai központja, elvesztünk. Nem én mondom ezt, az FBI, az EU, tehát amiket mondok, nemcsak bizonyítékkal, hanem konkrét tényekkel Nyugaton is alátámasztott dolgok. _A vagyonunkat elvek, de hogy ezekkel a maffiákkal  lefölözzük őket is, ezt az európai polgár már nem tudná elviselni.-
  • Akkor miért váltottak a Fideszről az MSZP-re?
    - Elmondom. Orbán Viktor az utóbbi évtized legtehetségesebb politikusa. Még azt is hozzátehetném, hogy nem szeretem. De a választások előtt másfél évvel tett egy kijelentést, hogy az unión kívül is van élet.
  •  Elkezdett a monarchiás világban gondolkodni, Karintia, Bajorország, Olaszország, Ausztria, Lombardia, a természetes gazdasági egység. és közelség okán. Trianon csak ránk nézve kötelező, mindenki megkapta a magáét, a Saar-vidék már 15 év múlva visszakerült, és mi azoknak a s...ét nyaljuk, akik Trianont csinálták. Ha valaki kilát ebből, hogy nemcsak az EU van a világon, hanem lehet egy lazább gazdasági egység is, akár konföderációs formában, az már az EU érdekét sérti. Amikor az Orbán elkezdte ezt a Stoiberékkel  tanúk előtt kijelentettem: Orbán Viktor most kapja meg a selyemzsinórt Európától, és nem lehet miniszterelnök a következő ciklusban, mert kilóg- a sorból. Megbízható ember kellett  aki már 1989-ben is az volt. Errő1 szól a történet. 
  • A Nyugat kijelöli a katonáját és azt hiszi a nép ő csinálja a politikát.
     De az tény, ha a szervezett bűnözést nem tudjuk visszaszorítani, akkor a Nyugat ezeket a szocialista szabad demokratákat is ki fogja, rúgni, hogy a lábuk nem éri a földet.
  • Magyarországnak ma nincs kormánya.
  •  A német nagykövetnek nagyobb hatalma van, az amerikairól ne is beszéljünk, mint a magyar kormányfőnek:
    - érdekes, amit mond és ez lenne a végszó, hiszen, ezek szerint a saját problémáját kell megoldania az MSZP-nek és az SZDSZ- nek a maffiák megfékezésével.
    - Ezer százalékra. Ők építették fel; nekik kell lebontaniuk a leggyorsabban ők tudják letisztítani. Három kormánytaggal találkoztam két héttel ezelőtt, egybehangzóan azt kérdezték: "Imre, mit gondolsz, lesz erőnk a maffiával szemben? Meg tudjuk ezt oldani?" Azt feleltem: "Miért nem mondtok le azonnal? Ti kérdezitek? Az SZDSZ is, az MSZP is tőlem kéri az adatokat, hogy kimossátok a szennyeseteket. Ha a miniszterelnök az előszobájában letartóztatna két beépített embert, mindjárt tudnák, mihez tartsák magukat a maffiánál is."
    -
    Sinkovics Ferenc.- Bánhidai Károly

    Kőrösi Imre 1946-ban született Kecskeméten. T.: JATE  JTK, 1972-78. É.: 1964-79 a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal földnyilvántartója, 1988- a tiszaugi Vízműtársulat elnöke.1970-86 az MSZMP tagja, kilépett. 1989-93 az MDF tagja, 1989-90 az országos választmány tagja, kizárták.1990-94 országgyűlési képviselő, az ügyrendi bizottság, 1990-93 az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi biz. tagja, 1993-94 a Magyar Agrárkamara, majd az Agrár Munkaadói Szövetség elnöke. 1995- a Gazdálkodási Tud. Társulat mezőgazdasági tagozatának társelnöke. 1994-99 a Fővárosi Ingatlanközvetft6 Rt. igazgatósági elnöke. Az Eurocaritas Kht. elnöke. Nős, három gyermek édesapja.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése