2015. június 2., kedd

7 évig volt titok!


7 évig volt titok!

Egy mai napig titokban tartott levél tartalma a körmendi gyermekgyilkosság valódi elkövetőiről és eltussolóiról



2007-10-13.
Az alább idézett, 2000 február 3-án íródott levél soha, sehol nem látott napvilágot. Igazi bomba a Tánczos-ügyet és elkövetői hátterét illetően, alátámasztva a rituális gyilkosságról szóló tanú szavait. A levél – melyet idézni fogunk – sehol sem jelent meg eddig; a
 Hírháttér
az első a Földön, amelyik leközli annak kvázi teljes szövegét. A címzettek – akiknek kilétét egyelőre biztonsági okokból nem hozzuk nyilvánosságra – 2000 februárjában kapták kézhez, de a politikai maffiától való fenyegetettség miatt tartalma nem kerülhetett nyilvánosságra.
A levél az akkoriban még messzemenően nem ismeretes zsidó maffia-vonalat támasztotta alá, azon belül is a rituális vérgyilkosság teóriáját, abból az időből (2000-ből), amikor az emberek a média miatt gyakorlatilag egyáltalán nem hittek az ártatlanokat börtönbe szervező és gyilkosságokat elkövető politikai összefonódások létezésében, nemhogy annak szerkezetéről lettek volna fogalmaik!
Mint emlékezhetünk: Tánczos Gábor ügyét – akit a politikai áligazságügyi szervek nemcsak gyilkossá, de közös megegyezéssel elmebeteggé is akarták nyilvánítani – az helyezte újra a figyelem középpontjába, hogy egy anonim személy olyan belső információkat hozott nyilvánosságra, amelyeket addig mindenki elhallgatott. Idézet az anonim üzenetből:
Az eset eme részleteit még 1998 második felében hallottam, személyesen egy akkor még a BM kötelékében dolgozótól. (Neve és címe még megvan). Mindezt akkor leírtam – sajnos csak egy példányban – és elküldtem egy emigrációban működő lapnak, de sajnos nem hozták le (talán meg sem kapták?).”
Ugyanez a személy – jobb híján emlékezetére hagyatkozva – arról is beszél, hogy a rituális zsidó gyilkosság gyanítható elkövetőit kiengedték az országból. A gyilkosokat – teszem hozzá – kiengedhették, hiszen az előzmények is titkosszolgálati professzionalitásról árulkodnak: Egy olajzöld, lépcsőshátú Opel Astra három napja ott dekkolt Zsófiék háza előtt, amit több helyi lakos utóbb tanúsított. Ez a gyilkosság napján még mindig ott tartózkodott, aki pedig benne ült, egyik cigarettára gyújtott rá a másik után. Ott volt a fehér furgon esete is a terepruhás férfival – amiről kevés bizonyosat tudunk -, Zsófit pedig hosszú ideje egy sötét hajú férfi követte, akit egyik kis barátnőjének alig pár nappal a halála előtt meg is mutatott a helyi közértben, és aki könnyen azonos lehet azzal az idegen, fekete, zselézett hajú, hatalmas (rejtőzködésre alkalmas) napszemüveget viselő férfival, aki bement Zsófi után a lépcsőházba, a kislány halála előtt.
Ezek közül a hatalom senkit nem akart megtalálni, noha nyilvánvalóan nem egy emberről, hanem egy szervezett, profi bandáról van szó. Az ügy előjelei, a Zsófia és a ház körüli mozgolódás, a járművek, a gyilkosság gondos előkészületei és alapossága, a költségek nem kímélése már első ránézésre két dolgot feltételez úgy, hogy még nem is vettük figyelembe az irtózatos eltussolási hadjáratot:
1) a gyilkosok vagy külföldi titkosszolgálatok emberei voltak,
2) vagy külföldi, illetve nemzetközi szerveződésű, politikai szinten védett, tetemes anyagi háttérrel bíró maffiáról van szó, amelyről már a gyilkosság elkövetése előtt tudnia kellett az NBH-nak.
Itt gondoljunk csak pl. a politikai védettségnek örvendett pedofil Marc Dutroux-féle gyermekgyilkos-hálózatra, amelyben annyian voltak, hogy az Unió politikusai és közéleti szereplői azt sem tudják, hogyan tussolják el az újabb és újabb gazdag elkövetők bűnrészességének nyilvánosságra kerülését. Aki nem a médiából okul, de tapasztalatai is vannak, tudja, hogy az NBH rendszeresen arra hivatkozik egy-egy gyilkosság, robbantásos cselekmény stb. kapcsán, hogy nem szabad elkapni az elkövetők közül senkit, mert túl sokan bukhatnak meg, és ez nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Bukjanak a valódi elkövetők helyett olyanok, akik nem voltak a cselekményben elkövetőkként érintettek. Ennek nevében kerülnek gyakran megvalósításra a koncepciós perek és az ennél sokkal súlyosabb állami cselekmények is, mint ami a móri tömegmészárlás kapcsán is napvilágra jutott, amelynek eredeti célja is – egyebek között – arisztokraták ellen szóló bizonyítékok eltüntetése volt.
Most következzék annak a levélnek a tartalma, amely soha, sehol nem látott eddig napvilágot, s amely 2000 február 3-i keltezésű.
TISZTELT …!
Társaságunk a zsidók által elkövetett bűncselekmények – főként gyilkosságok felderítésével foglalkozik. Így került látókörünkbe a … ügye is. Tudjuk, hogy nem a … követte el a gyilkosságot. A kis Zsófi rituális zsidó gyilkosság áldozata lett. Erre egyértelmű bizonyíték, hogy csak akkora sebet ejtettek a nyaki ütőerén, hogy a vérét fel lehessen fogni. Ezt támasztja alá a két vágás is. Nyilvánvaló, hogy aki indulatból öl, mint ahogy ezt a szintén zsidó Spitz János bíró kitalálta, az teljes erőből teszi vagy egyszer, vagy megszámlálhatatlanul sokszor.
Az idegen hajszál úgy került a kislány combjára, hogy a gyilkosnak meg kellett győződnie, hogy a kislány valóban szűz-e, mert csak akkor jó a vér a szertartásukhoz.
A helyszíni szemle után valószínű azért próbáltak meg rendet rakni, és mosogattak el a konyhában, mert konyhai eszközöket használtak a vér felfogására és elszállítására, ezért nem engedték be az orvost sem. A zsidóknál vallási szokás, ha valami új létesítményt avatnak, ami különösen fontos a számukra, akkor annak ajtófélfájára keresztény szűzlány vérével írt Tóra idézetet helyeznek el /felszegezik/.
Nem sokkal a gyilkosság után felavatott Kóser Traubi felavatásánál a Vas Népe által sejtelmesen közölt “különleges tinta” nem más, mint a kis Zsófi vére. Az “intézmény” Szombathelyen van.
A rendőrséget a legmagasabb körökből az akkori belügyminiszter utasította, hogy nem szabad a tettes vagy tettesek után nyomozni, ugyanúgy, mint a tiszaeszlári ügyben. A bizonyítékokat nem találták, hanem gyártották, pl. a ruházat összedörzsölésével stb. Ezt Önök biztosan … . A levél felhasználásánál legyenek körültekintőek, csak a … jelenlétében, a tárgyaláson mutassák be, és csakis másolatot, mert eltüntetik.
Sajnos ma Magyarországon a zsidók bármilyen bűncselekményt, természetesen gyilkosságot is büntetlenül követhetnek el. A rendőrség, ügyészség és egynémely bírók is nemcsak segítenek eltussolni a bűncselekményeiket, hanem azok ellen lépnek fel, akik beszélni mernek róla. Gondoljanak a galócás ügyre, ahol a szülőnőt a gyerekével együtt gyilkolták meg, olyan nagy élvezettel, hogy ugráltak rajta, “eltörték valamennyi bordáját”, az arcát pépessé szétrugdosták. Nem az orvosokat ítélték el, hanem az apát akarták az Önökéhez hasonló koncepciós perrel börtönbe zárni.
Csak azért nem sikerült börtönbe, mivel az ügy átkerült Kőszegre, és azokat nem merték beavatni.
Ennél az ügynél is a rendőrség állományába tartozó orvos szakértő szolgáltatta a hamis bizonyítékot és szakértői véleményt. Az ügyet azonnal el kell vinni a megyéből, ezen egy percig sem szabad gondolkodni.
Társaságunk szigorú szabályok szerint működik, elérni nem tudnak bennünket, de ha szükséges, újra segítünk.
2000 február 03.

Eddig a levél.

Sokan elfelejthették, ezért hadd emlékeztessek arra, hogy 2000-ben járunk(!), amikor ilyen levelet csak profik tudtak megírni, azaz legalább politikai- média- és titkosszolgálati ismeretekkel rendelkeztek a levél feladói. Abban az időben – de még ezt követően évekkel is (2003-2004-ben is) – az emberek olyan buták voltak, hogy szinte semmit nem értettek és fogtak fel a korrupciós összefonódásokból, az Európai Uniót az igazság talpkövének tartották, ahol még korrupció sem létezik, és halvány gőzük sem volt arról, mi az az NBH, sőt, jó, ha létezett szókincsükben olyan fogalom, hogy “orvos szakértő”. Nemhogy zsidó rituális gyilkosságokról írjanak, amelyek létezéséről sem hallott a magyar lakosság úgy 2007-ig.
A fenti levélben felajánlották a segítséget, mondván: “ha szükséges, újra segítünk”.
Nos: a levél felhasználása elkezdődött. Akkor rajta! Önök, akik e levelet megfogalmazták és eljuttatták a címzettekhez, tudják, kikkel kell kapcsolatot létesíteniük a további segítségnyújtás érdekében. Ha pedig gyors eredményt akarnak, forduljanak hozzám bizalommal. Bármilyen formában.
Molnár F. Árpád.

A kapcsolódó cikkekből:

 Géphanggal: A cikk MP3-ban meghallgatható! 

Egy hozzászólás:

Kedves Árpád!
A ritual vérgyilkosséggal kapcsolatban (nem tudom, hogy szerinted van-e jelentősége) de érdekes, hogy nemcsak pont 116 év van a Tiszaeszlári és a körmendi eset között, de mindkét település pontosan ugyanakkora távolságra van Budapesttől és ráadusul egyvonalban is vannak.
A goolemap szerint:
Bp-Körmend: 119.115 km
Bp-Tiszaeszlár: 118.978 km (Budapest adott pontjához mérten)
Ez teljesen úgy néz ki, minta Körmendet szándékosan választották volna elkövetési helynek. A kislányt napokig követő pasas a lehetséges áldozatot kereste a városban. Vagyis Zsófi rosszkor volt rossz helyen , és a sakter kése elmetszette a torkát .

Minden cionistának így kellene elvágni a torkát , és az emberiség megszabadulna egy aljas Kazár rétegtől, akik csak gyilkolnak , és uszítanak .és rabolnak büntetlenül.

Te büdös zsidó nem volt elég Tiszaeszlár , itt a Körmendi eset, és képesek voltatok egy ártatlan fiúra fogni a gyilkosságot , mert hosszú távú céljaitoknak nem felelt meg ez a gyilkosság , hisz itt a magyar föld megszerzésére megy ki a harc , és ha az igazság kiderülne ez a béketűrő nép legyilkolna benneteket batyustól gyerekestől agastcsányokig
mindőtöket, hiába gondoljátok , hogy mi már zsidó gyarmat vagyunk.


Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnökhöz

2012. április 8. 11:33
Tisztelettel kérem, hogy kezdeményezze egy olyan ötpárti közös nyilatkozat megszavazását, mely egyhangúlag elítéli és egy magyar képviselőhöz méltatlannak tartja Baráth Zsolt hazug és uszító felszólalását.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Április 3-án, Baráth Zsolt, a Jobbik képviselője, felszólalásában arra célzott, hogy Tiszaeszláron, 1882-ben zsidók ölhették meg Solymosi Esztert, aki idén 130 éve, hogy ott eltűnt. Szinte hihetetlen, hogy a magyar Országházban egy ilyen felszólalás elhangozhatott. Jeszenszky Géza így ír erről a felháborító incidensről:

»Nemcsak hazug, gyűlöletre serkentő, hamis volt a felszólalás, nemcsak sértette élő és halott honfitársaink jelentős csoportját, de sértette a legszebb magyar hagyományokat, a XIX. század legnagyobb magyarjainak örökségét, a felmentő ítéletet hozó független magyar bíróság becsületét, a „nagy pert” hitelesen bemutató kiváló író, Eötvös Károly emlékét. Mindenek fölött pedig sértette a mai magyar Országgyűlés, sőt az egész magyar nemzet becsületét, jó hírét. Alátámaszt hazánkkal szembeni kételyeket, gyanúkat, muníciót ad azoknak, akik - jó- vagy rosszhiszeműen - Magyarországot bűnös eszméktől fertőzött országnak tartják. A tiszaeszlári tragikus esetről így szólni nem egy vélemény, nem is egy rég tisztázott, lezárt ügy felmelegítése, hanem provokáció a nemzet és Európa ellen. Csak remélni tudom, hogy a megvetés és a kitaszítás lesz annak a sorsa, aki ezzel a gyalázatos felszólalással ekkora kárt okozott.«

Mivel a tiszaeszlári vérvád felemlegetése aljas »antiszemita uszítás«, mely nemcsak feltépi az évszázados és ma már begyógyult sebeket, de még alá is támaszthatja a nyugati médiában terjesztett olyan rosszindulatú vádakat, hogy Magyarországon él az antiszemitizmus és a fajgyűlölet, tisztelettel kérem Miniszterelnök Urat, hogy mint a Fidesz elnöke, kezdeményezze az Országházában egy olyan ötpárti közös nyilatkozat megszavazását, mely egyhangúlag elítéli és egy magyar képviselőhöz méltatlannak tartja Baráth Zsolt hazug és uszító felszólalását.

Tisztelettel, Lipták Béla”

Ne rinyálj te büdös zsidó, talán nem kellene embert ölni, sem vallási alapon , sem húsdarálóval , sem úgy ,hogy kiűzöd a másikat a hazájából, és akkor nem kellene megzsarolni senkit, hogy ki ne mondja a szitok szót. Mert nem az a bűn ha nevén nevezzük a gyilkosságot és megnevezzük a gyilkost. A bűn az amit elkövetett valaki, mindegy milyen szándékkal, feloldozás nincs csak a kaftánoséknál, mi lóbálózva szeretnénk látni, ahogy talpa alatt fütyül a szél.
Ti hazátlanok hányszor árultátok már el ezt a talpalattnyi földet, mely az én hazám, és titeket jobban becsül mint akitől kijár a hazaszeretett. Érte élünk és meghalunk, sehonai bitang vezetőink nem kérik ki a hazaárulók likvidálását, talán a népnek kell végrehajtani a likvidálást balesetnek láttatni, de ki kell iktatni a hazátlan bitangokat, ha őt nem lehet elérni a családját kell terrorizálni. Ezen értsen mindenki amit akar . Az ÁVH – s gyerekek tudják még ma is az apjuk anyjuk ismereti tőkéjéből fosztogatják eszt az országot. ELÉG VOLT!!!!
BÜDÖS ZSIDÓK az USA – ban NYILNAK a KONCENTRÁCIÓS TÁBOROK A HÚSDARÁLÓS TUDOMÁNYOTOKAT BEVETHETITEK induljatok tárt karokkal várnak benneteket az új világrend emberei, de kerüljétek az amerikai embereket, nekik fegyvereik is lesznek. A 800 koncentrációs tábor hamar megtelik, és az a sok koporsó is lehet , hogy nektek is jut egy két golyóval a fejetekben. De ne féljetek a temetésért nem számítanak fel külön pénzt mint a MAZSIHISZ , ki megcsapolta a vagyonotokat, már kit hogyan lehetett megvágni a hollókosztból erre is kellet áldoznotok. Na kosztoljatok Amerikában, ők eddig is eltartottak benneteket, igaz az őslakosokat is holokausztozták, fogjatok kezet és szeressétek egymást, mutassátok ki a másságotokat és jó pszichiátriai beteghez mérten lőjétek agyon egymást. Ha kérhetlek benneteket ne követelőzzetek itt , hisz a magyarnak sem jut amit már elloptatok ordítozással nem vezethettek meg tudjuk , hogy ti loptátok el, az alkalomra várunk, hogy a lenyuzott bőrötökbe tömjük a lopott holmit, na hogy tetszik a cionista látásmódotoknak a kilátás, számon vagytok tartva húsdarálós utódok, nektek a cipőtök sem marad meg , kérdezzétek meg a cipőt, ha a húsdarálót is kiállítjátok a Duna parton talán időnként be – be kapcsoljuk, egy egy pofátlan zsidóért, akiért a harang sem fog szólni, mint azokért a mártírokért kiket ledaráltatok rohadt ÁVH- sok. Kis ember voltam , de láttam a piros Duna vízét amint elkeveredett lényünk fizikai részével és a parton egy ÁVH – s besúgó békésen szalonnázott ülve, és várta az áldozatot mint a pók, a háló ki volt feszítve nekünk csak bele kellet esnünk. Így tűnt el arisztokráciánk, értelmiségünk, kulákságunk, = nagygazdáink sokasága, és akinek megtetszett a lakása, aki gondolkodni tudott és mert az a húsdarálóba jutott. Ezért volt 56, és ha mindenkiben tudatosul ez a tény rájövünk cionista zsidó nélküli Magyar országot akarunk. NEMZETTÉ AKARUNK VÁLNI? ÉS NEM KELL NEKÜNK AZ EU? DE AZ EURÓPAI ÁLLAMOK szövetsége JÖHET A NAGY VÍZFEJ NÉLKÜL NEM KELL A NEMZETEK FELETTI BIRODALOM A ZSIDÓK HÚZZANAK KI EURÓPÁBÓL , HOGY A FEJLŐDÉS BEINDUKJON , NE ZSAROLJANAK TÖBBÉ ÁLLAMOKAT, AMIT MUNKÁJUKBÓL ELŐÁLLÍTANAK ABBÓL ÉLJENEK MEG ŐK IS.





Miért játszik rá a Gyurcsány vezetés a polgárháborúra?




yoda, p, 2009-02-20 16:54 Alvilág
Nem tudom, ki mennyire van tisztában ezekkel a dolgokkal, konkrét, egyértelmű, 100%-os megcáfolhatatlan bizonyíték nincs rá, de leírom azoknak, akik nem hallottak még róla, hogy VÉLHETŐEN mire megy ki ez az egész, a magyarok és cigányok összeugrasztása, polgárháborús helyzet szítása. 

Rátérve a lényegre, a dolgok mozgatórugójára (és itt nagyon kéretik nem abbahagyni az olvasást egy legyintéssel!): van egy ország, úgy hívják Izrael. Izrael a Közel-Keleten található, mint tudjuk, szomszédjaik pedig arabok. A két kultúra nagyon "üti" egymást, teljesen különbözőek, és ez komoly feszültségeket szül. Ám önmagában ez nem eredményezne olyan háborús helyzetet, mint amit ma láthatunk ott. A helyzet oka az, hogy Izrael állam 1948-ban alakult meg a palesztin nép földjén, ahol addig palesztinok éltek, zsidók csak elenyésző számban.

Az állam megalakulása azt eredményezte, hogy az addig országgal nem rendelkező zsidók Palesztinába vándoroltak, és számuk ugrásszerűen megnőtt. A miértre, és hogyanra most nem térnék ki, mert ez az írás nem erről szól. Lényeg a lényeg: a palesztinok kitaszítottak lettek saját otthonukban. Ugyanolyan ez, mintha pl. Magyarországra széles nemzetközi segítséggel bantu-négerek milliói települnének be, és kikiáltanák az Európai Bantu Köztársaságot, magasról téve az őslakos magyarok jogaira. 

Összességében ez az a plusz, ami az oka - a nagyfokú kulturális különbözőség mellett - a Közel-Keleti terrornak, háborús helyzetnek, a zsidó és az arab világ szembenállásának. Ez a folyamatos hadban állás semelyik félnek sem jó, és a palesztinok érthető okokból sohasem fogják feladni hazájukat, a zsidók pedig rájöttek, hogy soha nem fognak tudni végleg elbánni az összetartó, temperamentumos palesztinokkal. És itt jön képbe Magyarország... 

Magyarország Közép-Európai ország, lakóitól külsőleg a zsidók nem különböznek, emellett a magyar nép nem olyan természetű, mint a palesztin, sokkal higgadtabb, nyugodtabb, és ami fontos: befogadóbb. Magyarországon a kis családok a jellemzőek (legalábbis a magyarság köreiben), és az emberek közt nincs, vagy csak kis összetartás van. Magyarországon él a legtöbb zsidó Közép-Európában, számukat 80-200 000-re becsülik. Túlnyomó többségük Budapesten él. 

Magyarország rendkívül nagy földalatti édesvízi készlettel rendelkezik, amely a jövőbeni vízhiány miatt - egyöntetű vélekedés szerint - háborúk kitörésének lehet az oka, csakúgy, mint ma történik ez az olajjal; és nem utolsó sorban remek termőföldekkel rendelkezik, mely - normálisan kihasználva - az ország népességének legalább a négyszeresét is el tudná látni mezőgazdasági termékekkel. 

Mindezt figyelembe véve Magyarország igencsak ideálisnak tekinthető a zsidók számára. Ugyanis erről van szó, Magyarországot választhatták új otthonuknak, Magyarország lesz az új Izrael, ha rajtuk múlik.. A magyarok pedig "palesztinok" a saját hazájukban. Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, álljon itt Simon Peresz izraeli államfő elszólása: "manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani... Felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot." 

Mint vélhetően mindenki tudja, a zsidók nem a szegénységükről híresek, hanem épp ellenkezőleg: hatalmas vagyonokkal és kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, a kezük úgyszólván elér bárhová. A zsidók uralják a médiát és a politikát (meg sok mást is, de a cikk tárgyával kapcsolatban ez a lényeges). Nem véletlen volt az, hogy a médiumok egyszerűen nem hozták le a hírt, miszerint izraeli állampolgárok felvásárolják Magyarországot. 

A zsidó identitás érdekes dolog, azonban leegyszerűsítve a dolgot, náluk nem is annyira a nacionalizmus, a nemzeti büszkeség dívik, hanem a hatalomvágy, a pénz iránti sóvárgás, pénzéhség. Jól mutatja mindezt az, hogy a zsidó emberek rendre magyarosítják a nevüket, ráadásul jól csengő, nemesi nevekre (pl. Andrássy stb.). Számukra kevésbé fontos a nemzet, az identitás (bár mint mindenhol, itt is akad kivétel), nekik mindegy milyen nyelven beszélnek, ők egyszerűen nem lojálisak ahhoz az országhoz ahova születtek, és ez komoly veszélyeket rejt magában. Számukra a legfontosabb dolog, mint már említve volt, a profit, a pénz, a hatalom, mindegy milyen úton elérve. 

Politikailag nagyrészt az SZDSZ nevű pártba tömörül a zsidóság, szavazóik nagy része szintén közülük kerül ki. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az SZDSZ szereplésének megoszlása: Budapesten igazi hatalomnak számít az SZDSZ - mint már említve volt, a zsidóság nagy része ott él -, rendszeresen jól szerepel, ezzel szemben vidéken alapszervezettel is alig rendelkezik a párt, és bőven 1% alatt szerepel a választások alkalmával. Az SZDSZ liberális pártnak nevezi magát, valójában azonban az izraeli betelepülést készíti elő ténykedésével, még ha ez merész, vakmerő állításnak is tűnik. 

Sajnos azonban nem az, csak nézzük meg kikért kardoskodik a párt: a cigányokért. Az SZDSZ-hez kötődik a "megélhetési bűnözés" bevezetése. Ez gyakorlatilag engedély az ilyenre amúgy is fogékony cigányoknak a szabadrablásra. Valószínűleg ezt már jól tudja az egyszerű ember is, ugyanis tapasztalta sokuk; arról van szó, hogy 20 000 Ft-ig nincs értelme feljelenteni a lopást elkövetőt, mivel az addig az értékig csak szabálysértési eljárást von maga után.

Ám még ha sikerre is viszi valaki azt (a cigányok részéről rögtön beinduló fenyegetőzések, valamint az engedékeny bíróságok ellenére is), a kiszabott bírságot egyszerűen nem lehet behajtani a cigány családokon azon egyszerű oknál fogva, hogy a segélyekből nem lehetséges levonni pénzt. Márpedig a cigány családok nagyrészt rendre erre az életmódra rendezkedtek be. Remekül meg lehet élni belőle: a magas gyermekáldás miatt eleve többszázezer forintos segélyekben részesülnek a cigánycsaládok, ezt még rendre lopásokkal, rablásokkal egészítik ki (újfent megélhetési bűnözés, ugyebár). Ráadásul Magyarországon a büntethetőség határát - 14 év - sem sikerült lejjebb szállítani, ami egyenesen Kánaán a kiskorú cigánygyerekek számára, akik ezt tudatosan és kegyetlenül kihasználják, az állam pedig íly módon tehetetlen. 

Mindez egy igen gyanús eljárásmód, melyen a politikusok nem hajlandóak változtatni, még csak vitatkozni se róla, a kérdés felvetése pedig a rasszizmus bélyegének az emberre való rásütését vonja maga után, akkor is, ha a tervezetben szó sincs romákról. Pedig nagyon egyszerűen meg lehetne oldani: 3 gyermek után nem segély, hanem kereset utáni adókedvezmény-vagy mentesség járna. A büntethetőség korhatárának csökkentését és a 3 gyerek után járó segély helyetti adókedvezmény bevezetését csak egyetlen párt merte felvetni, mi több népszavazásra bocsájtani (más kérdés, hogy az OVB formai hibákra hivatkozva, szintén gyanús módon elutasította őket): ez a párt a Jobbik nemzeti radikális párt. 

Emellett a segélyeket nem pénzben, hanem élelmiszerben, tűzifában stb. kellene kiosztani. Mert jelenleg alkoholra, drogra, játékgépezésre költi a pénzt az egyszerű cigány családfő. Ez sok helyen bevett gyakorlat, ahol magasabb a segélyezettek száma, sőt büntetendő, és megvonható a segély az ilyesfajta költekezés esetén nem egy helyen. Ám politikusainknál ez sem merül fel. Gyakori vélekedés az, hogy egyfajta háttérhatalom irányítja az országot, alakítja az eseményeket, láthatatlan hatalom ez, amit pedig látunk, az "színház".. 

Miközben egyre növekszik és durvul a cigány erőszak, bűnözés, zajlik a rendőrség szisztematikus leépítése, újabban pedig a cigányoknak érettségi sem kell a rendőrségi felvételhez. Hangsúlyozandó, a cigányoknak. Igen, rassz alapján. Mindemellett ha egy rendőr munkáját végezve intézkedni próbál egy bűnelkövető cigány ellen, szinte biztos, hogy felmerül a rasszizmus kérdése. A cigányok nagyon jól tudják ezt, és képesek a fejüket a falba, asztal sarkába stb. beleverni, majd pedig rendőri erőszakra hivatkozva feljelentést tenni. Ebben partnerek nekik a jogvédőik, a kisebbségi ombudsman stb., és valószínűleg rosszul jön ki belőle a szerencsétlen rendőr. Így aztán, néhány ilyen esetből tanulva a rendőrök sok esetben egyszerűen nem hajlandóak intézkedni kisebbséggel szemben, vagy csak látszatintézkedést tesznek. 

Ez az egész szisztéma a felsőbb körökből származik, a rendőrséget átszövi a politika, a rendőri vezetők gyakran az MSZP-SZDSZ holdudvarához tartoznak, "nekik dolgoznak", persze nem buzgó baloldaliságuk, vagy meggyőződéses liberalizmusuk miatt, hanem vélhetően anyagi okok állnak a háttérben. Mint tudjuk, a zsidók nagy tőkével rendelkeznek, kezük bármeddig elér. Ha pedig nem is ilyen lelkületű, vagy nem megvesztegethető a rendőri vezető, akkor is vannak még módozatok viselkedésének megváltoztatására... A kis rendőr sem tud mit tenni: családja van, nem ellenkezhet, mert nem akar állás nélkül maradni, az 1-2 gyermekes családok nagyon kevés segélyben részesülnének, és emellé arcátlan módon lopni nincs gusztusa a rendőrnek. Így marad a gyakran hallott kijelentés: "én csak parancsot teljesítek". 

A cigány bűnözéssel kapcsolatban elmondható, hogy a média szintén vaskosan benne van annak elkendőzésében; mint már említve volt, óriási a zsidó befolyás a médiában. Vegyük csak a mindenki számára egyre nyilvánvalóbbá váló tényt, miszerint a média igencsak adja a lovat a bűnöző cigányság alá, ugyanis a bűntényeknél nagyon ritka az, ha megemlítik, hogy cigány volt az elkövető. Újabban már az "az elkövető és népes rokonsága" - melyből a többségnek leesik az etnikai hovatartozás - szófordulat is vita tárgya, miszerint előítéleteket szül. Ezzel szemben, ha cigány az áldozat, akkor rögtön beindul a gépezet, alapeset az, hogy megemlítik az áldozat etnikai hovatartozását, majd pedig kihegyezik a történetet rasszista támadásnak. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy meg kell küzdeni azért, be kell bizonyítani, hogy NEM rasszista volt a támadás. És nem ám fordítva. Ilyenkor az SZDSZ-es cigány képviselők beindulnak, a legnagyobb médiumoknak adnak nyilatkozatokat az elharapódzó magyarországi nácizmusról. Így történt ez a nagycsécsi molotov-koktélos támadás után is, Mohácsi Viktória, cigány származású SZDSZ-es EP képviselőnk reflexszerűen adta a nyilatkozatot a BBC-nek, odamondva még, hogy az utóbbi időkben 20 ilyen eset történt, persze azt nem megemlítve, hogy az áldozatok közt magyarok is voltak, valamint, hogy rendre cigányok voltak az elkövetők. Azóta a nagycsécsi esetről is kiderült, hogy alvilági leszámolás volt, a piac újra felosztásáért megy a harc az uzsorások közt. 

Természetesen helyreigazítás a BBC-n nem történt, bocsánatkérés az EP képviselőnő részéről pláne nem. 

Említésre méltó még a közelmúltban történt kiskunlacházi eset. Egy helyi, 14 éves lányt megerőszakoltak, majd meggyilkoltak. Óriási felháborodás kerekedett, az indulatok kezdtek elszabadulni; a helyiek 6 cigány embert (köztük fiatalokat is) gyanúsítottak.. A kiskunlacházi polgármester tüntetést szervezett, kimondatlanul, de a cigány erőszak ellen. A tüntetésre a 9000-es nagyközségben 6000-en, más források szerint több mint 3000-en gyűltek össze. A balliberális média helyenként "mintegy ezer fő"-ről beszélt... Sietve hozzá tette, hogy több száz gárdista és Gój Motoros vett részt rajta, ezzel mintegy sugallva, hogy mindössze néhányszáz helybéli gyűlt össze. Miközben országosan is elterjedt a híre a 6 cigány gyanúsításának (az internet segítségével), az országgyűlésben az egyik MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy "elég volt, nem tűrhetjük tovább, rettegnek a ROMÁK, emiatt megerősített rendőri védelmet fognak kapni". A kiskunlacházi polgármester felismerte, hogy a háttérben az áll, hogy van egy teória, miszerint Magyarországon a cigányok rettegnek a náciktól, és ezt mindenképpen le akarják erőszakolni az emberek torkán. Miközben teljesen nyilvánvaló, hogy a magyarok rettegnek a cigányoktól. 

A média annyira elkendőzi az egész problémakört, hogy képes azon vitatkozni, hogy létezik-e cigánybűnözés? És a kifejezés rasszista-e? Miközben fiatalkorú bűnözést, fehérgalléros bűnözést, ukrán maffiát emlegetnek, a cigánybűnözést tagadják. Aki ilyet mond, arra rá lesz húzva a rasszista jelző. 

Visszatérve az izraeli bevándorlásos témára, ez az egész eddig leírt jelenség egyenes út a magyar-cigány polgárháborúhoz. És hogy ez miért jó a zsidóknak? Nagyon egyszerű: egy polgárháború nagy elszegényedéssel jár, minden elértéktelenedik, az emberek rákényszerülnek értékeik eladására. Egy széthullott, polgárháború sújtotta ország a legkönnyebb préda a gazdag zsidóknak, és mindemellett háborús helyzetben rendkívüli törvényeket is be lehet vezetni. Ez az oka a várható magyar-cigány polgárháborúnak, melyet a háttérből kezüket dörzsölve zsidók szítanak. Ha a nagy áldozatszám után a háború lecsengett, a zsidók legálisan áramlanak majd be, egy megfogyatkozott népességű, végletekig legyengült, de csodás adottságokkal rendelkező országba. Ők viszont már nem fogják támogatni a romákat, bánásmódjuk valószínűleg a palesztinokkal szembenihez lesz hasonló. 

Mindezen dolgok a közeljövőben, de nem néhány év múlva történhetnek. Okai ennek a népesség megoszlásban keresendők. Jelenleg Magyarország népességének mintegy 10%-a cigány. A fiatal korú népességet tekintve azonban sokkal rosszabb a helyzet, egyes felmérések szerint a 8 éven aluliak fele már cigány származású, országosan. A sokkal inkább cigányok lakta területeken pedig (pl. Borsod) még rosszabb a helyzet, egy felmérés szerint Miskolcon 40 újszülöttből 33 cigány. 

Ennek fényében az izraeli betelepülés akkor kezdődhet el, ha ezek a gyerekek "beértek", ugyanis ekkor a felnőtt korú lakosságnak már nagyon nagy része lesz cigány, ők lesznek a többség. És bár az össznépességen belül még mindig a magyarok lesznek többségben, azonban ez csak statisztika, a többség az öregkorú magyarok nagy számának lesz köszönhető. Mindeközben a magyar fiatalok a katasztrofális helyzet miatt mind nagyobb és nagyobb számban fognak kivándorolni, ami még jobban rontani fogja az ország és a magyarság helyzetét, még inkább elősegíti az elcigányosodást. 

Így tehát a polgárháború, nagyfokú kivándorlás, a média általi elbutítás, valamint az alacsony születésszám miatt igencsak megfogyatkozott és megroppant magyarság már képtelen lesz bármit is tenni a zsidóság betelepülése ellen. Az új állam (ami papíron persze még mindig Magyarország lenne) nemzetiségi megoszlása a mostanihoz képest döbbenetes képet festene (bár csak fiktív példa): 4-5 millió magyar (ráadásul elöregedett nemzetiség), 2-3 millió cigány, és a majdani kb. 200-300 000 zsidóhoz települnének be az újabb zsidók. Persze ne képzeljük azt, hogy majd serege élén fehér lovon bevonul az izraeli államfő, és kitűzi a Parlament tetejére a Dávid-csillagos izraeli lobogót, majd pedig kikiáltja az Új Izraeli Köztársaságot. Nem, a zsidók nem játszanak nyílt lapokkal. Mint az elején elhangzott zsidóknak nem nemzetállam kell, számukra kevésbé fontos a nép, a nemzet, a nacionalizmus, nekik élettér kell, hatalom, minél nagyobb lehetőségek pénzszerzésre, profitálásra. És mindezt lehetőleg nyugodt körülmények közt. A cigányság már nem fog problémát jelenteni, ugyanis az izraeliek nem fognak habozni a cigányokkal szembeni fellépéssel. Bár a cigányokra jellemző a nagyon agresszív viselkedésmód, ám ha megmutatják nekik, hogy "hol a helyük" és "ki az úr a háznál", akkor egyértelműen meghunyászkodnak, és élnek inkább a maguk zárt, szinte törzsi világában. Jó példa erre a szlovákiai cigánylázadás leverése. Pedig az még igencsak kíméletes volt a zsidók palesztinokkal szembeni jelenlegi fellépéseihez viszonyítva. 

Összefoglalva tehát a dolgokat: 

1. Izrael, a zsidók jelenlegi hazája "kényelmetlenné" vált a zsidók számára, az arabokkal, palesztinokkal való folyamatos háborúzás miatt. 

2. Magyarország ideális, mint új haza, mivel nagy földalatti édesvízi készlettel rendelkezik, népe barátságosabb, befogadóbb, sokkal kevésbé agresszív, és nincsenek tőlük idegen arab államokkal körülvéve. 

3. A Magyarországra való betelepülés egyfajta modern honfoglalás; felvásárlásokkal történik, az egész a háttérből lesz irányított. 

4. A felvásárlások jelenleg is folynak, azonban a politikát, médiát, rendfenntartó erőket uraló és azokat tönkretevő zsidók magyar-cigány polgárháborút szítanak, amiből ők jönnének ki jól, nevető harmadikként. Ekkor teremtődne meg nekik csak igazán az esély a betelepülésre. 

A felvázolt jövőkép csak mint lehetőség merül fel, semmi sem biztos, ha valaki hülyeségnek tartja, nyugodtan nevessen rajta, hátha az idő a kételkedőket igazolja. Azonban mindenkinek joga van tisztán látni és elgondolkodni, mindezt megvitatni, és ha még egyértelműbben a felvázolt szerint alakulnak a dolgok, akkor lássa át, hogy mire megy ki a játék, és tudja hova szavazzon (ennyi jogunk még van). Ne a zsidók uralta média sugallataira hallgasson, miszerint "Fidesz vagy MSZP? MDF vagy SZDSZ?". 

A nemzeti radikális oldal (Jobbik, Magyar Gárda) a médiában csak és kizárólag a rossz oldaláról mutatkozhat (azt is irtózatosan felnagyítva, eltúlozva, nem egyszer hazugságokon alapuló állítások, rágalmak hangzanak el róluk). Ez az egyetlen lehetőség, amitől még tartanak, ez az oldal az, ami felkavarhatja az állóvizet a politikában, és hatására fejek hullhatnak (persze nem szó szerint). Mindenki jól gondolja meg, hova teszi az X-et. 

Végszóként pedig álljon itt az, hogy bár ez az írás a népekre nézve általánosító volt, mindig van kivétel. A zsidók sem mind rosszak, és a cigányok sem. Azonban a helyzet fintora az, hogy ezek a kivételek is nagyon rosszul fognak járni. A népharag utolérheti a dolgos, két gyerekes, csendes cigányembert is. A sarki zöldségárus Goldstein Irma néni pedig szintén nem tehet a dolgokról, ő is ember, és megvezethető, így a média által folyamatosan sulykolt-sugallt náci veszélyt szinte a bőrén érzi, és féli azt a napot, amikor csuklyás-bakancsos, kopasz nácik jönnek majd érte, és elszámolnak vele, pusztán azért, mert zsidó származású.

Forrás: nemenyi.net


Fokozódik a Mossad aktivitása Magyarországon – Ébresztő!


|
Módszeres előkészületekre utal az izraeli titkosszolgálat aktivitása hazánkban. Folyik az etnikai feszültség irányított élesítése, a stratégiai objektumok elfoglalása, az izraeli haderő betelepülése. Az elhárítás belső háborút vív, a kormány sodródik, a nemzeti oldal felkészületlen, a gárda-szerű szerveződéseket megvezetik.
Hétfőre virradó éjjel ismét lecsaptak az Mossad által fizetett bérgyilkosok, ezúttal megint egy nyírségi településen, Kislétán. A rendőrség konkrét eredményt ez esetben sem tud felmutatni, csak azt erősítették meg újra: az elkövetők profik. Már arról is terjeng szóbeszéd, hol toborozta a bérgyilkosokat az izraeli titkosszolgálat. A bérgyilkosok – illetve megbízóik – egyre inkább figyelmet fordítanak arra, hogy az áldozatok lehetőleg dolgozó, úgymond tisztességes cigányok legyenek, és gyerek is legyen az áldozatok között. A gyilkosságokra hivatkozva és a Magyar Gárdával rémítgetve cigány bűnbandákat fegyvereznek fel, úgymond ’önvédelem’ okán. Erre vonatkozóan még csak Budapest egyes kerületeiben terjednek információk, de valószínűsíthető, hogy ugyanez zajlik vidéken is, különös tekintettel Borsod és Szabolcs megyére.
A zsidó érdekű ’őrző-védő’ cégek sorra felügyeletük alá vonják a kulcsfontosságú intézményeket, többek között a honvédség laktanyáit, raktárait is ezek őrzik. Az In-Kal a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a rendőrséggel is.
Az izraeli haderő folyamatos beáramlásáról újabb és újabb információk bukkannak fel. Már most zsidó katonák százai állomásozhatnak Magyarországon. A honvédség leszerelése, az állomány szétzavarása, a hadianyagok megsemmisítése már régen megtörtént. A rendőrség vidéki őrseit a cigányok sikertelen besorolása után azoknak biztonsági őrökként való alkalmazásával hígítják. A rendőrök minden szinten igyekeznek kivédeni a belső támadást. Sőt, mivel ők látják át legjobban a hatalom nemzetellenes intrikáit, szervezetileg is igyekeznek fellépni. Nem véletlenül áll a Tettrekész Magyar Rendőrök Szakszervezete a támadások célkeresztjében. Szima Judit főtitkár ellen bírósági eljárás folyik, a rendőröket a nemzeti oldalra beépített ügynökök és aránytalan fellépés parancsával igyekeznek parancsmegtagadásra és támadható nyilatkozatok kiadására bírni.
A Nemzetbiztonsági Hivatal berkeiben komoly belső háború folyik a zsidó irányítás és az állomány jobb érzésű magyarjai között. Laborc Sándor leváltása, Ficsor Ádám titkosszolgálatokat felügyelő miniszter lemondása nem véletlenek.
Más külföldi titkosszolgálatok is dolgoznak hazánkban, látszólag egyelőre várakozó állásponton.
Az egyébként nemzetidegen kormány gyakorlatilag a műveletekbe nincs bizalommal beavatva. Sodródnak a Mossad irányította eseményekkel, kétségbeesve igyekeznek legalább látszólagos vezető pozíciót tartani. Nagy erőkkel keresik a cigánygyilkosságok elkövetőit – akinek megtalálását a profi munka mellett az alsóbb rendőri szintektől a legmagasabb pozícióig jelen lévő Mossad-ügynökök teszik lehetetlenné. Keresik a megoldást az általuk keltett, de a kezükből kicsúszott gárda-problémára. Bizonyítékhamisítással, hamis vallomásokkal (Kiskunlacháza, Budaházy-ügy) igyekeznek kezükben tartani a felgyorsult eseményeket. A túlélésért folyó vergődésük egyértelmű. Csak egy valamit tudnak biztosan: nem szeretnének hatalmon lenni, mikor a következő ciklusban felborul a rend.
A hazafias erőket meddő tiltakozásokkal, demokratikus játszadozással kötik le. Bár egyre kevesebben bíznak a demokratikus változás lehetőségében, a nemzeti oldal teljesen felkészületlen azzal szemben, ami az ordító jelek szerint hamarosan az országra következik. Mindennel el vannak foglalva, csak azzal nem, hogy felkészüljenek. A változásért leginkább tenni kész fiatalok a Jobbik választási eredményeinek eufóriájában ülnek. A gárdaszerű szerveződések mozgósítható állománya körében felkészítésről és eszközökről terjesztenek legendákat – amelyeket még senki nem látott. A gárdák vezetése a jelek szerint megbízható, ezért kérdéses, hogy ezek az altatások honnan erednek? Javasoljuk, ezek legkomolyabban vett kivizsgálását, és a tagságuk felrázását, majd felkészítését! Ébresztő! Felkészületlenek vagytok, és nincs semmitek!
A militáns szerveződések környékén ügynökök házalnak ládaszámra való vadonatúj dolgokkal. A kérdés: honnan?
A dolgok betetőzése a következő parlamenti ciklusban várható. Az elkerülhetetlen összeomlás a Fidesz kormányzásának közepére datálható – hacsak a Mossad érdekei nem sürgetik meg. Tudni kell, hogy a következő időszakban az izraeli érdekek kormányzati szintű kiszolgálása teljes mértékű lesz. A Fidesz zsidópárt a szocialistáktól jóval közelebb áll Izraelhez. (A legnagyobb barom az, aki most előrehozott választást követel!)
A Fidesz ezúttal magával hozza Izraelt. A párt a legszorosabb kapcsolatban áll azokkal az erőkkel, akik most a Kárpát-medence totális megszállását készítik elő, telepítik be a zsidó haderőt, és irányítják a háttérből az eseményeket. A nyílt diktatúra jegyében már jövő évben megkezdődik az ellenállás felszámolása, várható a hungaristák bebörtönzése.
A nemzeti párt a tervek szerint a Fidesz érában teljesen elzsidósodva részévé válik a hatalommentésnek, asszisztál a hungaristák és a köréjük tömörülő szabadságharcosok elleni fellépéshez. Más lehetőséget a zsidó demokrácia játékszabályai szerint nem kaphatnak.
Ma már nincs kétség: azok az események, amelyeket az MNA ’Jövőnk’ című kiadványában évekkel ezelőtt előre jelzett, most bekövetkeznek. Az idő elfogyott! Felszólítunk minden tettre kész hazafit, hogy sürgősen soroljon be a legközelebbi Népi Akciócsoport zászlaja alá, rohamléptekben kezdje meg a felkészülést! A kevésbé felkészültek jelentkezzenek mozgalmi munkára az Egységes Magyarország Mozgalomba. Senkit nem érdekel, ki hol próbálkozik jelenleg más megoldást keresve. Nincs más út, csak a hungarista ellenállás!
Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info



Görögországban háború van


|
Nemrég a portfolio.hu hírt adott arról, hogy az EKB 100 milliárd eurónyi titokban kiadott hitellel tartja életben a görög bankrendszert. "A belga központi bank elnöke, Luc Coene korábban erről azt mondta, ha közzétennék aszükséghelyzetre vonatkozó információkat, csak súlyosbítanák a bajt."
A hír nem meglepő. Meg akarják tartani Görögországot mindenáron, a pénz itt már nem számít.
Korábban írtuk, a görög pénzügyminiszter bejelentette, hogy a görög bankok készpénztartaléka legkésőbb júniusban elfogy. Csakhogy júniusban újabb választások lesznek, és az esetleges tárgyalások is csak azt követően indulhatnának meg. Külső beavatkozás nélkül garantált, hogy összeomlik a görög bankrendszer. Csakhogy ezt a cionista hatalmi elit nem engedi meg - azért nem, mert ami jelenleg Görögországban zajlik, az már rég túl van a pénz, hitel, gazdasági mutatók, foglalkoztatási ráta és hasonlók kérdésén.
Görögországban háború zajlik. Az összeomlóban lévő rendszer és az azt igazgató hatalmi elit sorban vívja a harcokat az idővel.
Mi a háború?
Az akarat rákényszerítése a másikra, minden eszközzel. A territórium kiterjesztése, és annak erővel fenntartása a másik akarata ellenére. Látható, hogy Görögországban háború zajlik. Egyelőre nem fegyverekkel, - de minden elérhető eszközzel, és lehetőleg minél csendesebben. Gazdasági erővel, pénzzel, befolyással, megfélemlítéssel, manipulációval, aljas köpönyegforgatással és hazugságokkal.
Ebben a háborúban még nincsen két fél, ezért - egyelőre - nem kerültek elő a fegyverek. Az is látható, hogy a cionista hatalmi elit nem csak saját hatalma fenntartása miatt vívja ezt a háborút, hanem a teljes lelepleződés ellen. Ugyanis ha lehull a lepel, és az ellenség láthatóvá válik, a másik fél is meg fog jelenni. Akkor pedig előkerülnek a fegyverek.
Emiatt a hiteleket csendben és titokban utalják ki. Nem akarják elveszíteni Görögországot, mert az egy csata elvesztését jelentené - és minden csata elvesztése a háború végét hozza közelebb. Márpedig ha a háború véget ér, akkor az egyik félnek mennie kell. Görögországban most olyan elkeseredett harc folyik, hogy azt nem lehet se pénzben, se más anyagi dologban kifejezni. Mégis tudni lehet - ha a görögök kilépnek, kihez fordulnának? Az oroszokhoz, kínaiakhoz, esetleg a muszlim világhoz. Bárhogy is alakul, a görögök elvesztése a cionizmus ellenségei malmára hajtja a vizet.
Az is látható, hogy a demokrácia álarca félig lelóg az ördög-pofáról. Görögországban nincsen megválasztott kormány, akinek a törvényeik szerint jogosultsága lenne bármilyen hitelt is felvenni, vagy egyáltalán külföldre bárkivel bármiben megegyezni. A hitelről valaki mégis megegyezett valakivel.
Milyen következtetést vonhatunk le ebből?
Jelen helyzetben senkit nem érdekel, hogy a hatályos törvények kit mire hatalmaznak fel. A megállapodásokat megkötötték, bankvezető a bankvezetővel, vakoló a vakolóval, szép csendben a páholy homályában, vagy luxushotelben méregdrága vacsora mellett. A kormány megválasztása másodlagos, a kormányt majd utólag értesítik, hogy kinek mennyit kell fizetnie és milyen ürügy okán. Mivel törvényesen megválasztott kormány nincs, olyan személyek kötötték meg a megállapodásokat, akiket soha senki nem választ meg, kormányok jönnek mennek, de ők a helyükön vannak, és akkor is tárgyalnak egy ország nevében, mikor annak nincs törvényes kormánya, ami tárgyalhatna.
Lassan lehull a lepel, és akkor megjelenik a másik fél. Akkor pedig előkerülnek a fegyverek. A kapkodás érezhető, a részletekre pedig már egyre kevésbé figyelnek, mert félő, hogy kicsúszik a kezükből az irányítás.
Fenyvesi Áron - Jövőnk.info








Iránban kivégezték a Moszad bérgyilkosát

|
Teheránban kedden kivégezték Madzsid Dzsamali Fasit, aki Maszud Ali-Mohamaddi atomfizikus meggyilkolása miatt került bíróság elé.
Madzsid Dzsamali Fasit bűnösnek találták abban, hogy kiképzést kapott a Moszadtól Izraelben, valamint százhúszezer amerikai dollárt vett át a zsidóktól, hogy megölje az iráni tudóst. A Moszad-bérgyilkos bevallotta, hogy miután átvette a hamis dokumentumokat Azerbajdzsánban, a Heydar Alijev repülőtérről Tel-Avivba utazott, ahol felkészítették a terrorcselekményre.
Madzsid Dzsamali Fasi nyilatkozik a nemzetközi sajtónak
Mint akkor beszámoltunk róla, Maszud Ali-Mohammadi professzor 2011 január 12-én vesztette életét, amikor távirányítású bombát robbantottak fel egy motorkerékpáron az otthona közelében Teherán északi részén.
Az elmúlt években öt atomtudóst öltek meg Iránban. Izrael és az Egyesült Államok ezekkel a gyilkosságokkal az iráni atomprogramot próbálja akadályozni.
Kun András - Jövőnk.info


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése