2015. június 14., vasárnap

Maffia kormányok csúsztak a magyar nép élére rendszervétás óta .


Maffia kormányok csúsztak a magyar nép élére
rendszervétás óta .




Olaj ügyek, Orbán 500 milliárdos vagyona





2013, július 19 - 16:55 — elnok
"Orbán Viktor ügyvéd foglalkozású felesége, Lévai Anikó is kivette a részét a páratlan vagyongyarapodásból. A gyermekei születése előtt a Nógrád Megyei Földhivatalnál dolgozott. Azt beszélik arra felé, hogy a megye területén lévő ércbányákat az Orbán család, valamint a FIDESZ- holdudvarába tartozó vállalkozók részére juttatta. Orbán Viktor édesapja nem véletlenül lett dúsgazdag bányatulajdonos.
Már több szerző is leírta, hogy a FIDESZ a 90'-es években eladta a székházát. A FIDESZ-hez közeli cégek, a székházból befolyt pénzekből, megvásárolták az addig állami tulajdonban volt bányákat, amelyeket aztán jelképes összegért eladták Orbán Viktor édesapjának. A bányák jövedelmezőségének biztosításához, a meglévő politikai kapcsolatok révén, zsíros megrendeléseket szereztek a Dunai Vasműtől, valamint az autópálya építkezésekhez. Az Orbán-család vagyonát egyes közírók 500 milliárd forint körülire teszik, amihez hozzátartozik egy Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen vásárolt és fenntartott horvátországi sziget az Adrián, valamint egy kb. 600 millió Ft. értékű jacht, ami francia lobogó alatt került nyilvántartásra..."
 
Pécsi Kálmán: Gergényi hasonmása (Magyar Világ,2006. máj.19.)Avagy végrehajtási jog Kubicsek ingatlanán

Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány személyiségét vizsgálva a külső szemlélődőnek az a benyomása támadhat, hogy Gergényi Pétert, valamikor a késői Kádár-korszakban, donorként használták fel a tipikus, rendszerhű rendőri vezető személyének klónozására. Mint közismert, a klónozás egy olyan eljárás, amikor a donor sejtjeiből mintát vesznek, és a minta felhasználásával, a donorral egyező tulajdonságú hasonmásokat fejlesztenek ki, mesterséges úton. Miközben a magyar rendőrség bővelkedik a fiatalabb nemzedékekhez tartozó tehetséges, magasan képzett szakemberekkel, majd minden megyei kapitányságon találhatunk Gergényi Péter típusú, a Kádár-renzsimből hátramaradt őskövületet.

Emlékezzünk Pintér Sándorra, az ORFK egykori vezetőjére, aki a FIDESZ 1998-as hatalomra jutása után a belügyminiszterségig vitte. Ide tartozik dr. Kubicsek András kecskeméti városi rendőr-kapitány, Orbán Péter, az ORFK volt parancsnoka, jelenlegi Vas Megyei rendőr-főkapitány, Horváth György, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője, Kiss Ernő, a Budapest XIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője, Tóth Molnár István, a Nemzeti Nyomozó Iroda Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának vezetője. A nyugdíj korhatárhoz közeli, vagy azt valamivel meghaladott rendőri vezetők életpályája szinte szó szerint megegyezik. Mondhatni, gyerekfejjel, 17-18 évesen, szakmunkás bizonyítvánnyal kerültek a rendőrség kötelékébe, ahol a legalacsonyabb fokozatról emelkedtek lassan felfelé, miközben a káderképzési tervnek megfelelően végezték el a különböző rendőri tanfolyamokat, majd a rendőr-tiszti főiskolát. Mindegyik életpályájában közös, hogy valamennyien jogi diplomát is "lőttek" maguknak a "céllövöldében".

A jogi diploma megszerzésében csak Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány tekinthető kivételnek, akinek még érettségi bizonyítványt sem sikerült szereznie, így a rendőrtiszti főiskolán is csak egyéni felmentésekkel sikerült diplomát szereznie. Érdemes a részletekre figyelnünk. Az internetes tudósítások nem arról számolnak be, hogy Gergényi Péter elvégezte a főiskolát, hanem arról, hogy diplomát szerzett. A kettő között van egy árnyalatnyi különbség. A szakmai karrier tekintetében csak Tóth Molnár István, a Nemzeti Nyomozó Iroda Dél-Alföldi Regionális Igazgatóságának vezetője marad ki a sorból. A szegedi kollégák azt beszélik, Tóth Molnár István már 17 éves kora óta rendőrként tevékenykedett. A rendőri pályafutása alatt megszerezte ugyan a jogi diplomát, mégsem vitte túl sokra. Amikor a rendőrség kötelékében szolgált, környezete nem nagyon kedvelte. A helyi viszonyokat ismerők arról számoltak be, amikor a létrehozták az APEH bűnügyi igazgatóságait és Tóth Molnár István átkerült az APEH kötelékébe, volt rendőrségi környezete megkönnyebbülten sóhajtott fel, hogy megszabadulhatott a kellemetlen Tóth Molnár Istvántól. Aztán, amikor megszüntették az APEH bűnügyi igazgatóságait és létrehozták a Nemzeti Nyomozó Irodát, annak regionális igazgatóságaival, Tóth Molnár Istvánt áthelyezték a Nemzeti Nyomozó Iroda Dél-alföldi Regionális Igazgatóságához. Ekkor a volt APEH-es munkatársai örültek, hogy megszabadulhattak tőle. Az alkoholizmus valamennyi őskövületre jellemző.

Túl vagyunk a választásokon. "Az új parlamentben 190 képviselője lesz a szocialista pártnak. A Fidesznek minden bizonnyal 141, a KDNP-nek pedig 23 (a két párt még nem állapodott meg véglegesen arról, hogy pontosan hány képviselő ül majd a kereszténydemokrata frakcióban.) Az SZDSZ frakciója 20 tagú lesz, az MDF-nek pedig 11 mandátum jutott. Az új Országgyűlésnek lesz egy független képviselője is." tudósított a királyi tévé csatorna egyik hétvégi kiadása. A választások nagy veszteséről, Orbán Viktorról annyit érdemes tudni, hogy politikai pályafutása valahol az átkos Kádár-rendszerben gyökeredzik. Aczél György, a Kádár korszak hírhedt MSZMP politikai bizottságának tagja hozzásegítette a névtelenségből előbukkanó Orbán Viktort ahhoz, hogy a magyar származású gátlástalan amerikai milliomos, Soros György alapítványának anyagi támogatásával külföldön is szerezhessen diplomát és a politikai karrierhez akkor már elengedhetetlennek látszó angol nyelvtudást. A "rendszerváltozásnak" gúnyolt '89-es fordulatot megelőzően Kádár János, az MSZMP főtitkára, valamint Aczél György, az MSZMP politikai bizottságának tagja tudatosan választotta ki a majdani ellenzéki szerepre a lelkes és tehetségesnek látszó KISZ aktívistákat. Így figyeltek fel és így emelték ki a névtelenségből Orbán Viktort is, akinek hithű ifjúkommunista beállítottságáról éppen eleget lehet olvasni.

Tény viszont, hogy a '89-es rendszerváltozás-ként emlegetett fordulat után országgyűlési képviselőként bekerült a parlamentbe, és azóta is képviselő. Köztudott, hogy csodás politikai karriert és ennek eredményeként csodás egzisztenciális emelkedést tudhat a magáénak, anélkül, hogy valaha is, egyetlen percet is tényleges munkával töltött volna.

Legfőbb támogatója, a munkásőrparancsnokból MDF-es belügyminiszterré, majd Antall József halála után miniszterelnökké lett Boross Péter, valamint jobb keze, Pintér Sándor, akkor országos rendőr-főkapitány sietett a segítségére. Boross Péter Orbán Viktort bemutatta a Bács-Kiskun Megyei helyi maffiának is. Itt ismerkedett meg Sepsi László dohány-nagykereskedővel, Flaisz Ferenc érsekhalmi bor- és olajvállalkozóval, valamint Stadler Józseffel. A helyi viszonyokat jól ismerők szerint Boross Péter belügyminiszter és Pintér Sándor országos rendőr-főkapitány mellett most már Orbán Viktor is a kiválasztottak közé emelkedett. A helybéli elemzők véleménye szerint Boross Péter és Pintér Sándor azért szorgalmazta, hogy a Bács-Kiskun Megyei maffiózók is ismerjék meg Orbán Viktort, mert az 1990-es választásokon hatalomra került MDF ekkorra már lejáratódott, érezni és tudni lehetett, hogy a következő választásokon már nem lehet meghatározó politikai tényező. A helyi megfigyelők szerint, 1992-től kezdődően, Orbán Viktor magánvagyona is folyamatosan gyarapodott. Egyes beszámolók szerint az AVANTI benzinkúthálózatban, Szajol és Szolnok között legalább 10 benzinkútra tett szert. 9000 hektáros, 40 aranykoronás szántót, legelőt és erdőt szerzett Békés megyében. Nagymaroson, egy kivágott ősgesztenyés helyén pazar kastélyt építtetett. 2000 darabos holstein-fríz szarvasmarha állománnyal rendelkezik és annak ugyanennyi éves szaporulata gazdagítja. Tokaj-Hegyalján szőlőt és feldolgozót szerzett a vissza nem téritendő állami támogatások kijárása révén. A felcsúti földek is Orbán Viktor vagyonát gyarapítják, amit állami juttatásokból szerzett. A gazdasági felemelkedés az egész Orbán-családot érintette. Orbán Viktor ügyvéd foglalkozású felesége, Lévai Anikó is kivette a részét a páratlan vagyongyarapodásból. A gyermekei születése előtt a Nógrád Megyei Földhivatalnál dolgozott. Azt beszélik arra felé, hogy a megye területén lévő ércbányákat az Orbán család, valamint a FIDESZ- holdudvarába tartozó vállalkozók részére juttatta. Orbán Viktor édesapja nem véletlenül lett dúsgazdag bányatulajdonos.

Már több szerző is leírta, hogy a FIDESZ a 90'-es években eladta a székházát. A FIDESZ-hez közeli cégek, a székházból befolyt pénzekből, megvásárolták az addig állami tulajdonban volt bányákat, amelyeket aztán jelképes összegért eladták Orbán Viktor édesapjának. A bányák jövedelmezőségének biztosításához, a meglévő politikai kapcsolatok révén, zsíros megrendeléseket szereztek a Dunai Vasműtől, valamint az autópálya építkezésekhez. Az Orbán-család vagyonát egyes közírók 500 milliárd forint körülire teszik, amihez hozzátartozik egy Pintér Sándor egykori belügyminiszterrel közösen vásárolt és fenntartott horvátországi sziget az Adrián, valamint egy kb. 600 millió Ft. értékű jacht, ami francia lobogó alatt került nyilvántartásra.

A fekete vállalkozói szféra bolsevik gyökereit mi sem példázza jobban, mint Dékány István és Csikós József személye. Az Energol ügyből ismert Dékány István Csikós Józseffel feketézett olajügyben, a '90-es években. Csikós József 1990-ig a BM III-as ügyosztályán, ezredesi rangban szolgálta a Kádár-rezsimet. Most Dékány István a fő keresztapa Kiskunfélegyházán. Kiskunfélegyházát nyugodtan említhetjük a hazai olajpancsolás egyik meghatározó helyének, hiszen például 2000-ben egy mini olajfinomító működésére derült fény, amely 2000. áprilisában felrobbant. A helybéliek szerint az olajfinomítót a helyi jobboldali alpolgármester fia üzemeltette, de erre tényszerű bizonyítékot a Gergényi Péter és dr. Kubicsek András vezette rendőrség soha nem tudott feltárni. Visszatérve Dékány Istvánra, érdemes megemlíteni, hogy az Energol-ügy kapcsán több alkalommal is letartóztatták.

A helyi viszonyokat jól ismerők szerint 500.000 és 1 millió liter közötti gázolajat hozott Nagykőrösre Romániából és Szlovákiából, a Szlovnaft nevű finomítóból. A gázolajat 6-8 Ft/liter áron hozták be. Számlagyárak által gyártott hamis számlákkal igazolták az olaj eredetét. A vám- és pénzügyőrök elfogadták a valótlan tartalmú minőségi és származási bizonyítványt. A vámosok, a tevékenységükért, 1-5 Ft-ot kértek literenként. Ezért cserébe, azon túl, hogy elfogadták a hamis kísérő okmányokat, még azt is megtették, hogy az üzemanyaghoz nem keverték hozzá a színező anyagot.

A keresztapák a könnyen szerzett energia hordozót aztán 53-55 Ft-ért árulták a kutaknak. Literenként 43 Ft haszon maradt. A haszon egy részét az akkori politikai "elit" tagjai kapták és használták fel piszkos kis politikai üzérkedéseik finanszírozására. Az önmagát politikai elitnek nevező piszkos kis társaság köreiben össznépi játék volt az olajpancsolás. Mindenki lehúzta a maga sápját. Ne feledjük, hogy ebben az időszakban az országban 3.000-nél több tartálykocsi rótta az országutakat, a pancsolt energiahordozóval. A bankokban oda-vissza áramlottak az olajpancsolásból származó adózatlan forint-milliárdok.

A vasutasok elsőbbséget biztosítottak az olajszerelvényeknek. A vám- és pénzügyőrség tagjai és vezetői soron kívül biztosították a vámügyintézést és elfogadták a hamis származási és minőségi bizonyítványokat, valamint nem keverték a tartályokba a megkülönböztető színezéket. Az olajpancsolási lázban a rendőrök is jelentősen kivették a részüket, hiszen ők biztosították a közutakon az üzemanyag szállító tankerek háborítatlan mozgását. Emlékezzünk azokra az információkra, amelyek a parlamenti olajbizottság vizsgálódásai során számtalanszor felmerültek: a rendőrség vezetői személyes kapcsolatot tartottak az olaj-maffiózókkal. Emlékeznek még kedves Olvasóink, szemtanúk - és az olajbizottsági jegyzőkönyvekből nyilvánosságra hozott vélemények szerint Pintér Sándor, aki az Antall-kormány idején az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, az Orbán-kormány idején pedig belügyminiszter volt, rendszeresen, személyesen vette át az olajmaffiózóktól a politikusok részére szánt fekete pénzeket.

Gergényi Péter, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egykori vezetője, a jelenlegi budapesti rendőr-főkapitány ugyancsak személyesen kapcsolatot ápolt az alvilág kiemelkedő képviselőivel. A rendőrség helyzetét jól jellemezte Labanc Ferenc, a Kattani-csoport egykori vezetője. Mint emlékezetes a rendőrségen belül létrehoztak egy különítményt az alvilág és a politikusok közötti kapcsolat feltérképezésére. Végül is nem értek el eredményt, mert amikor érdemi információkat tártak volna fel, munkájukat politikai körök leállították. Egy rendezvényen Labanc Ferenc a mai magyar rendőrségről alkotott véleményét az alábbiak szerint foglalta össze: "a rendőrség állapotára jellemző, hogy a rendőrség megragadta a pénzt és nem hajlandó a karmai közül kiengedni." Valószínűsítem, hogy Labanc Ferenc a rendőrségnek nem csak az olajpancsoláshoz való kötődését, hanem a drog-, a fegyver- és emberkereskedelemben, valamint a prostitúcióban való tevékeny közreműködését is sérelmezte.

A bűnüldözésre hivatott szervezetek: a rendőrség és az ügyészség pontosan tudta, melyik politikai erő hogyan veszi ki a részét az olajpancsolásból. Mégsem léptek fel hatékonyan. A Legfőbb Ügyészség vezetője, dr. Györgyi Kálmán, majd dr. Polt Péter és a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője, dr. Túri András minden erőfeszítése arra irányult, hogy az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság által feltárt tényeket és iratokat eltüntesse. Az olajpancsolás nyilvánvalóan nem a sajtó által maffiózónak kikiáltott "flajsz ferencek" és "stadler józsefek" egyéni akciója volt, hiszen elszigetelt helyi szinten ezt nem lehetett bonyolítani. Az olajpancsolás nagybani űzéséhez nyelveket beszélő kereskedelmi bonyolítók kellettek, akik a külföldi szállítókkal tárgyalták meg az üzlet részleteit. Jól képzett ügyintézőkre volt szükség, akik megrendelték, kifizették és okmányokkal látták el a szállítmányokat.

Az önmagát politikai jobboldalnak tekintő politikai csoport, az MDF-FIDESZ nevével meghatározóvá vált döntéshozó klikk ugyanúgy kivette a részét az olajpancsolásból, mint a kommunista gyökerektől mind a mai napig elhatárolódni elmulasztott és önmagát szociáldemokratává kisárgított vérvörös posztkommunista csoportosulás. Az olajpancsolásból mindegyik politikai párt kivette jócskán a részét. Eredetileg az MDF saját magát kívánta gazdagítani az olajpancsolás lehetővé tételével. Bevezette az energiahordozók forgalmazásának liberalizálását.

Az MDF egyik meghatározó személyisége, Lezsák Sándor, szűkebb hazájában, Lakitelek mellett folyt az olajpancsolás. Az MDF által a palackból kiszabadított szellemet aztán már nem lehetett megállítani. A "rendszerváltozásnak" hazudott politikai válságból lassacskán magához térő MSZMP utódpárt, az MSZP, a régi gazdasági kapcsolatrendszerét, valamint a volt titkosszolgálati ügynöki infrastruktúrát felhasználva vérszemet kapott, és maga is beszállt az olajüzletbe. Amikor már mindenki az olajból próbált meggazdagodni, az MSZP leállította az olajszőkítést és bevezette a halasztott vámfizetés rendszerét.

Az MSZP-SZDSZ kormány alatt csak az foglalkozhatott olajkereskedelemmel, akinek a szocialista vezetésű gazdasági minisztérium a halasztott vámfizetési engedélyt kiadta. Mindegyik politikai brancsnak megvolt a meghatározó olajpancsolási technikája. Az 1990 és 1994 között hatalmon volt MDF rögtön a hatalomra kerülése után liberalizálta az olajpiacot. Magánimportőrök sefteltek az üzemanyaggal és erre az időszakra volt jellemző a gázolaj szőkítése, vagy az a gyakorlat, hogy a megvásárolt vám- és pénzügyőrök nem keverték a színezéket az üzemanyaghoz. Erre az időszakra volt jellemző az Energol-ügy, a Transelektro-ügy, Kordax-ügy és ebben az időszakban tevékenykedett a korábbi számainkban jelzett, Dávid Ibolya MDF-es pártelnök nevéhez kötődő Zsibex Kft.

A korszak meghatározó személyiségei az MDF-es belügyminiszter, majd miniszterelnök, Boross Péter, valamint az ORFK akkori vezetője, a később FIDESZ-es belügyminiszterré lett Pintér Sándor volt. Horn Gyula szocialista kormánya 1994. nyarán lépett hatalomra. Az volt a célja, hogy az addig zavartalanul garázdálkodó és alapvetően az MDF érdekeltségébe tartozó olajmaffiózókat kiszorítsák az olajpiacról. A volt pufajkás, az 1956-os forradalom vérbefojtásában kiemelkedő érdemeket szerzett Horn Gyula miniszterelnök, bevezette a halasztott vámfizetést. Az 1994 és 1998 között hatalmon volt Horn-Kuncze kormány új technikát vezetett be az olajbűnözés zavartalan folytatására. 1994 nyarára már tömegessé vált a gázolaj szőkítése, ezért a politikai ellenfelek kizárására új jogszabályi környezetet teremtettek. Már nem volt szükség az üzemanyag savazással történő szőkítésére.

A szocialista-szabaddemokrata kormány megszüntette a háztartási tüzelőolaj és a gázolaj közötti árkülönbözetet. Az olajjövedelem megszerzésének technikája a halasztott vámfizetés volt. Importálták a gázolajat, levámolta az importőr, de nem kellett azonnal a vámot befizetnie. Mire elérkezett a fizetési időpontja, az importőr céget eltüntették. Hogy mire volt mindez jó? Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség akkori parancsnoka csak a hatalomra jutott, az önmagát politikai elitnek nevező posztkommunista hatalmi kör által kiválasztott cégek részére engedélyezte a halasztott vámfizetés kedvezményét. Az MSZP pénztárnoka, Karl Imre gyűjtötte be az extraprofitot azoktól a cégektől, amelyek részére Arnold Mihály vámparancsnok engedélyezte a halasztott vámfizetést. A halasztott vámfizetés időszaka 1997. december 31. napjáig tartott. Addigra már olyan méreteket öltött a költségvetés hiánya, hogy tarthatatlan volt az állapot. 1998. nyarától új politikai erő került hatalomra.

A FIDESZ-MDF kormány uralkodásának első időszakában sem kívánt a politikai "elit" lemondani az üzemanyag forgalmazásból származó adózatlan, ezért fekete extraprofitról. Bevezették hát a kőolajszármazékok segédanyagainak importját. Ezek olyan vegyi anyagok voltak, amelyek csak egy komponensben különböztek a gázolajtól. Rozsdagátló olajként, extra könnyű fűtőolajként, könnyű-műszerolajként, pakuraként vagy félkönnyű olajként importálták a gázolajat, amelyet aztán kamionok, traktorok hajtására, illetve a mezőgazdasági üzemek szárító berendezéseinek üzemeltetésére, valamint ipari ingatlanok fűtésére használták. Az időszak 2001 nyaráig tartott.

A Pallag László által vezetett parlamenti vizsgáló bizottság munkája nyomán már mindenki az olajpancsolásról beszélt, ezért lezárult az olajpancsolás mesés jövedelmeinek időszaka. A robbantásos merényletek egy részének hátterében az húzódott meg, hogy az MSZP-SZDSZ kormány bevezette a halasztott vámfizetést. Leszűkült az olajpancsolás lehetősége, mert csak azok a gazdasági szereplők kapták meg a vámhalasztási kedvezményt, akiknek a Vám- és Pénzügyőrség akkori parancsnoka, Arnold Mihály azt engedélyezte. Természetesen ezek az MSZP-s politikai döntéshozók holdudvarához tartozó vállalkozók voltak. Akik nem jutottak hozzá a megfelelő engedélyekhez, már csak brókerek lehettek a rendszerben. A brókerkedéssel viszont már korántsem volt olyan jövedelmező az olajüzlet, mint akkor, amikor maguk állították elő a szőkített üzemanyagot. Míg a szőkítés időszakában literenként 40-50 Ft volt az adózatlan extraprofit, a brókerkedéssel már csak legfeljebb literenként 5 Ft-ot lehetett kaszálni.

Az MSZP-n kívüli politikai erők holdudvarához tartozó bűnözői körök nem jutottak hozzá a hőn áhított húsosfazékhoz, ezért elkezdték egymást robbantgatni. Olyanokat robbantottak fel, akik vámhalasztási engedéllyel rendelkező cégnek voltak tulajdonosai. Göncz Árpád köztársasági elnök mindhárom olajpancsolási időszakból és technikából kivette a "nyereségét". Amikor Göncz Árpádot Mádl Ferenc követte a köztársasági elnöki székben, Göncz Árpád legfőbb segítőjét, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokát, Arnold Mihályt is menesztették, és helyére ültették a brüsszeli döntéshozók bábját: Nagy Jánost, aki mind a mai napig betölti a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokának tisztségét. Már a választások előtt több elemző is megfogalmazta azt a véleményét, teljesen mindegy, melyik politikai erőre szavaz a választók többsége. Úgyis az lesz, hogy a tolvajok maradnak hatalmon. Az OVB által kihirdetett végeredmény igazolta a borús várakozásokat.

Forrás: 
https://www.facebook.com/titkolthirek/posts/339086689518445

Kapcsolódó:
   
Orbán levélben nyugtatja a nyugdíjasokat
   
3,4 milliárdnál tart Orbán postaköltsége
   
Bilincsbe verték a kukázó nagymamát
   
Ügynök volt-e Orbán Viktor?
   
Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?
   
Megmérgezhették a Hajógyári-szigetet Vizoviczkitől átvevő vállalkozót







Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?


Forrás: https://kuruc.info/r/9/93098/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

A magyar Országgyűlés történetében február 20. ezentúl - "Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről" szóló törvényjavaslat kormánypárti elutasítása miatt - a Fidesz-KDNP morális csődjének és politikai züllöttségének napja. Február 25. pedig nemcsak a kommunizmus áldozatainak emléknapja, hanem a Fidesz-KDNP kétharmados cinizmusának és álságos képmutatásának a napja is. Az utóbbi helyszínén, a Terror Háza előtt a kommunista diktatúrák bűnöseinek megnevezését követelték, a terrort végrehajtó szervezetek és tagjaik megbüntetését. Nem volt hiány jelszavakban most sem: "A múltat be kell vallani!", "Nem lehet nyugodt a jövőnk, ha nem tiszta a múltunk!" Orbán Viktor miniszterelnök, divatos lila sállal a nyakán, lila gőzös tekintettel és szégyenérzet nélkül nézett a zemberek szemébe: miféle ellentmondás lenne itt? Ott azt mondtuk, itt ezt mondjuk. Megtehetjük. Erre kaptunk felhatalmazást. Diktátorbán annyira hozzászokott a párt- és kormányszintre emelt hazudozásaihoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül. Valóságellenes kommunikációja egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a politikai giccs felé viszik hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását. Mégis őt dicséri Schmidt Mária, a Terror Háza milliárdos, "züllött" (az utóbbi jelzőt egyik kritikusától kapta) SZDSZ-beütésektől terhelt főigazgatója, Heltai Péter volt Securitate-ügynök ("Hegel") barátja és házbeli foglalkoztatója, s tapsol a kivezényelt birkanép is, mert már rég nem tudja követni, mi is történik körülötte a nyálkás és alantas cigánykodásban. Orbán Viktor és híres-hírhedt kézcsókja Többször leírtuk már e hasábokon, most mégis megismételjük: a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a politikai elit elmulasztotta az ügynökügyek teljes körű, a társadalom számára megnyugtató törvényes rendezését. Nem végezte el az átmentett állambiztonsági múlt elfogulatlan történeti feltárását, akadályokat gördített a levéltári kutatások útjába. Ezért is megmaradt a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a zsarolhatóság és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége. Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és a hivatásos állomány tagjai a mai napig nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből. Közülük válogat mindegyik négyévente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt igényelve nyílt és elvtelen szolgálataikat, melyekért kitüntetik és előléptetik őket. A volt titkosszolgálatok legfőbb fegyvere: az információs monopólium és a hálózati kapcsolat ma is jól kamatoztatható a politikai pártok gazdasági-pénzügyi holdudvarában. Nem véletlen, hogy a hatalomra került kormányzó erők fertőzöttségük fokától függően riadtak vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől, mindig hagytak menekülő kiskaput, kijátszották az átvilágítási törvényt, máig nincs szankciójuk a múltban elkövetett bűnöknek. A vétkesek részéről hiányzik az őszinte beismerés, a bocsánatkérés, a morális elégtétel-adás. Helyette folyamatos hazudozást hallunk, a történtek bagatellizálását, a lelkiismeret elhallgattatását, a társadalmi felelősségvállalás elhárítását az erkölcsi relativizmus jegyében. A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. Ez is megnehezíti és lelassítja a történészek, levéltári kutatók munkáját, eredményeik nyilvánosságra hozatalát, s az áldozatok információs kárpótlását. Ám egy elszegényedett, szellemileg, lelkileg, fizikálisan és morálisan is leépülő, közömbös társadalomban is alapvető jogunk, sőt kötelességünk, hogy megismerjük saját történelmünket, annak legsötétebb lapjait is. Azokat is, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk. A politika ígérget, majd gyáván meghátrál A politika az elmúlt 20 évben ígéretek sorát tette a kirakatba, ám amikor eljött a nagy szavak valóra váltásának ideje, gyáván meghátrált, cserbenhagyta a jogalkotást s a társadalmi várakozást. Például akkor, amikor 2002. június 18-án nyilvánosságra került Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati érintettsége. Másnap Medgyessy ünnepélyes bejelentést tett: „Törvénymódosítást kezdeményezek és kérem sürgős, rendkívüli eljárás alkalmazását, ami arról szól, hogy a III/III-as belügyminisztériumi ügyosztály teljes névsorát hozzuk nyilvánosságra, függetlenül attól, hogy a politika részesei-e az illetők ma vagy sem. Javaslom továbbá, ez a törvénymódosítás tartalmazza azt is, hogy a hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás terén azokat az anyagokat, amelyek a személyekkel foglalkoznak, tegyük kutathatóvá; a Történeti Hivatal szaklevéltárként működjön a jövőben. Javaslom, hogy ezt a teljes névsort a közéleti szereplők esetében legyen kötelező nyilvánosságra hozni.” Medgyessy Péter Az öt ígéretet tartalmazó javaslatból az első kettő egyértelműen nem valósult meg. A harmadik erős korlátozásokkal vált valóra  a 2003. évi III. törvénnyel. A negyediknek már az ígéret elhangzásakor sem volt sok értelme, mert a Történeti Levéltár nemzetbiztonsági szaklevéltárként működött. Az ötödik ígéret - a közszereplők névsora kötelező nyilvánosságra hozataláról - azért nem valósult meg, mert leszavazták, a saját frakciójából is. 2005 tavaszán az MSZP alkotmánymódosítással akarta elérni, hogy az ügynöktörvény nyilvánossága felülírja a személyes adatok védelmét. De Gyurcsány Ferenc - akárcsak Medgyessy Péter - rosszul mérte fel a párt idősebb generációjának befolyását, valódi szándékát, továbbá az egykori és mai titkosszolgálatok gazdasági és más érdekcsoportosulásokat összekötő háttérhatalmát, amelynek nem célja a teljes körű tisztázás, annál inkább a múlt bűneinek takargatása. Gyurcsány Ferenc A tét az volt, hogy a nem közszereplők esetében is derüljön fény a besúgókra, aktáik legyenek megismerhetők a levéltárban. Amikor a képviselők szándék-etikai nyilatkozatokat tesznek, magasztos erkölcsi tételekről szavalnak, mindig az előbbivel értenek egyet. Ám amikor eljön a szavazás ideje - akkor nincsenek jelen, vagy másképp szavaznak. Az SZDSZ megosztott volt a kérdésben, akárcsak a többi párt. A Fidesz kiszámolta, hogy hány képviselőjének kell hiányoznia az ülésteremből ahhoz, hogy elbukjon a javaslat, így a bent lévők, adva a látszatra, nyugodtan szavazhattak igennel, és vádolhatták utólag a kormánykoalíciót azzal, hogy elsíbolta az ügynökügyet. Mi történt? Az alkotmánymódosításhoz nem a jelenlévő, hanem az összes képviselő kétharmadának, vagyis 256 képviselőnek az igen szavazatára lett volna szükség. Ám a szavazáson csak 260 képviselő vett részt. Az ellenzékiek többsége távol maradt. A kétharmados többséghez 23 szavazat hiányzott. Nemmel 8-an szavaztak: 3 MSZP-s, 3 SZDSZ-es és 2 fideszes. A kormánypártiak közül csak egy képviselő tartózkodott: Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár. Nemmel szavazott Medgyessy Péter volt kormányfő is, aki annak idején, lelepleződése után megígérte a kérdéskör teljes tisztázását. Most már azt nyilatkozta: „Az egész ügy értelmetlen.” A politika morális állapota, a politikai elit alkalmatlansága azóta sem változott. Felelős vezetők képtelenek jó lelkiismerettel, következetesen képviselni választóikat. 1995-ben Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt létrejött az első Iratfeltáró Bizottság. Teljes kudarcba fulladt a munkája. Volt, ahova be sem engedték őket, másutt nem válaszoltak kérdéseikre. Okkal mondta a bizottság egyik tagja: „..színjáték folyt, eleve olyanok voltak a játékszabályok, hogy a lényeges dolgok titokban maradjanak…”, a két párt viselkedéséből erre lehetett következtetni. Kuncze és Orbán 2002-ben a Medgyessy-ügy kirobbanása után két SZDSZ-es képviselő kezdeményezésére jött létre a Mécs Bizottság a rendszerváltás utáni kormánytagok állambiztonsági múltjának vizsgálatára. A négypárti konszenzus (349 képviselő szavazott igennel, csak hárman nemmel) hamar elszállt. A bizottság csak az ügyrendjét tudta megállapítani, később már nem tudott határozatokat hozni, mert azokhoz a bizottsági tagok többségének a szavazatára lett volna szükség, ám a bizottságban fele-fele arányban voltak kormánypárti és ellenzéki képviselők. Az ellenzéki tagok nagyon hamar bojkottálták a bizottság üléseit, mert úgy tűnt: az Orbán-kormányban volt a legtöbb érintett azon tíz személy közül, akinek érintettségét a Bizottság nagy valószínűséggel megállapította. Mécs Imre 2007. júliusában a Gyurcsány-kormány újabb kísérletet jelentett be: olyan független szakértői bizottság kinevezését, amelynek az a feladata, hogy elemezze-értékelje: törvényesen zajlott-e az egykori állambiztonsági szervek iratainak átadása, azok egyesítése a Történeti Levéltárban, s ennek alapján tegyen javaslatot a jelenlegi szabályozás módosítására. A 7 tagú Kenedi Bizottság 2008 októberében 438 oldalas jelentésében 18 pontos javaslatot tett a kormánynak azzal az ajánlással, hogy azok realizálását legjobban egy új törvény szolgálná, az hatásosabb lehetne, mint a jelenlegi 2003. évi III. törvény módosítása. Egyik legfontosabb javaslatuk az volt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalban és az Információs Hivatalban őrzött, az állambiztonsági szolgálatok nyilvántartásainak máig legteljesebb adatait tartalmazó mágnesszalagokat ki kell nyomtatni, és a rajtuk lévő adatokat felül kell vizsgálni. Megengedhetetlen, hogy a teljes adatállomány elzárva maradjon a történettudomány és a nyilvánosság elől, és kinyomtatás hiányában az adathordozó elhasználódása miatt megsemmisüljön. Kenedi János 2010 áprilisában Bajnai Gordon kormányfő egy háromtagú bizottságot állított fel Kenedi János vezetésével, hogy az felügyelje az 56 ezer hálózati személy nevét, fedőnevét, azonosító adatait és beszervezési dossziéjának számát tartalmazó, a Nemzetbiztonsági Hivatalból előkerült 18 mágnesszalag adatainak feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát, majd a minősítés alól feloldott anyagok levéltárba adását. A törvényi rendezés eddigi kulcskérdései 1., Kik tartoznak abba a társadalmi körbe, akiket át kell világítani? a., Parlamenti képviselők, közjogi méltóságok, állásuk betöltéséhez állami „esküre kötelezettek”, közéleti személyiségek, bírák, ügyészek, államigazgatási és önkormányzati vezetők, közvélemény-formálók, a tudati gondolkodást befolyásolók (írók, újságírók, filozófusok, egyházi személyek, tudósok, művészek stb.), közszereplők; b., Nemcsak közszereplők, hanem mindenki, aki kapcsolatban állt az egy párti diktatúra elnyomó szervezetével; c., Ki a közszereplő? Mikor volt közszereplő: beszervezettsége idején vagy ma az elbírálás idején? 2., Milyen szempontok szerint világítsák át őket? A volt BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség mely szervezeti egységéhez való tartozás alapján? a., Csak a III/III-hoz, a politikai rendőrséghez? b., Bármely szervezeti egységéhez való tartozás megalapozza az érintettséget? III/I-es hírszerzés, III/II-es kémelhárítás, III/V-ös operatív technikai csoportfőnökség, III/IV-es katonai elhárítás, a honvéd vezérkar katonai hírszerzése, továbbá szigorúan titkos állományú tisztek, „T”-lakásgazdák, a büntetés-végrehajtás belső elhárítása (fogdaügynökök); nemkülönben ide tartozóan az egykori Államvédelmi Hatóság, a HM Katonapolitikai Osztály és az 1956-57-évben működött karhatalmi alakulatok; c., Csak az állambiztonsági hálózati személyek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs) körét vegyék figyelembe vagy: d., A teljes hivatásos állományt is (nyílt, titkos, szigorúan titkos állomány); e., Mi legyen az állambiztonsági hálózati személyek körébe nem sorolható társadalmi kapcsolattal, hivatalos kapcsolattal és alkalmai kapcsolattal? Kiterjeszthető rájuk a hálózati személy fogalma, mert operatív feladatuk volt a politikai közvélemény befolyásolása? f., Meddig legyen titkos azon volt hálózati személyekre vonatkozó iratok minősítése, akiket a rendszerváltást követően tovább foglalkoztattak egyes szolgálati ágak? A kapcsolat megszűnése után 15-20 évig, külföldi állampolgárok esetében haláluk vagy a kapcsolat megszűnése után 30 évig? 3., Mi az a közérdekű adat, amely a hálózati személlyé minősítés alapja? a., Bármely együttműködés ténye önmagában; b., A négy bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, írásos jelentés, pénzügyi bizonylat) közül legalább kettő együttes jelenléte; c., Ki állapítsa meg, hogy valaki milyen minőségben szerepel az állambiztonsági iratokban? „Történészi-levéltári szakmai-tudományos értékelés” vagy „tudománytól idegen testületek, például bíróságok döntsék el egy tudományos megállapítás helyességét”? A történészi-levéltári szakmai-tudományos értékelés történhet-e kizárólag tartalom elemzés összefüggései alapján is, s nem szükséges 6-os karton, beszervezési nyilatkozat, jelentés, pénzügyi bizonylat? 4., A nyilvánosságra hozatal szempontjából tehető-e különbség hálózati személy, a hivatásos állomány és az operatív kapcsolatok adatai között? Hogyan kell megváltoztatni a közszereplőkkel kapcsolatos szabályozás irreális, túlzó feltételeit a nyilvánosságra hozás tekintetében? 5., Hogyan kényszeríthető ki a szűkebb körű titkosítás, s az, hogy a jelenlegi titkos iratok birtokosa szervezetileg ne tarthassanak indokolatlanul vissza olyan iratokat, melyeknek a levéltárakban a helyük az információs kárpótlás, illetve a tudományos kutatás számára? 6., Jogosultak-e a megfigyeltek az iratokban szereplő teljes tényanyagot megismerni vagy változatlanul csak a velük személyes kapcsolatba hozható személy adatait ismerhetik meg? 7., Húsz évvel a rendszerváltás után felelősségre vonható-e valaki azért, hogy 1995-ig nagyarányú, zömében szabálytalan iratmegsemmisítés folyt következmények nélkül? A fenn maradt iratok 92%-a az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában van, 8%-a a titkosszolgálatoknál, ez utóbbi 32 618 minősített irattári tételt jelent, közülük 1 551 „szupertitkos” főigazgatói külön listán szerepel. A tennivalók: válaszok a kulcskérdésekre Miskolczi Ágost írta 1935-ben a modern államvédelemről: „…egy uralom felforgatását célul kitűző elemek legyőzésére szolgáló szervezet, bármennyire tökéletes legyen is egyébként, csak reszketve gondolhat a holnapra és sohasem érezheti magát biztonságban, ha nem áll a jog, a becsület és az igazságosság erkölcsi alapján.” A három fogalom mindegyikére szükség van az állambiztonsági múlt feltárásához, jogállami tisztázásához, s a becsületes erkölcsi elégtételadáshoz. Tartsuk szem előtt az elmúlt két évtized szégyenteljes társadalmi kudarcát, ezért megismétlem: az elmúlt 10 évben megvizsgált 12 ezer személy közül mindössze 112-en váltak meg tisztségüktől azután, hogy ügynökmúltjuk napvilágot látott, vagy ezt megelőzendő maguktól lemondtak. A közélet és a közvélemény-formáló személyiségek köre továbbra is terhes azoktól, akik nem ismerték be érintettségüket, senkitől nem kértek bocsánatot és nem ajánlottak fel erkölcsi elégtételt senkinek. Azokat sem sújtja semmilyen szankció, akiknek vétke bebizonyosodott, de továbbra is vezető pozícióban vannak, állami kitüntetéseket kapnak. De nem csak a közszereplőtől várható el az igazmondás, a tisztes beismerés. („Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt, vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.” Ásztltv. 1.§ (2) bek.) Aki nem közszereplő, az sem élvezheti tisztázatlan múlttal a nemzet megbecsülését. A nemzeti érdek meghatározta jogszabályalkotásnak megkerülhetetlen kiindulópontjai vannak. Utalva „A törvényi rendezés eddigi kulcskérdései"-re, összegezésként le kell szögeznünk: - Az ország vezetésének legszélesebb körét át kell világítani, függetlenül attól, hogy valaki közszereplő vagy nem, a múltban vagy a jelenben. - A politikai elnyomó szervezet bármely biztonsági végrehajtó szervezetéhez (belügyi, honvédelmi, büntetés végrehajtási) való bármilyen tartozás (hivatásos vagy hálózati) megalapozza az átvilágítási kötelezettséget. Ide kell sorolni az operatív kapcsolatot is. („Operatív kapcsolat: az a személy, akit az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek 'társadalmi kapcsolatként' vagy „alkalmi kapcsolatként' tartottak nyilván.” 2003. évi III. törvény, 1.§ (6)) - A hálózati személyé nyilvánítást bármely együttműködés ténye önmagában is megalapozza. A szakmai - történészi, levéltári, tudományos - értékelés történhet kizárólag az iratok tartalomelemzése alapján, nem szükséges más bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, írásos jelentés, pénzügyi bizonylat.) - Ki kell kényszeríteni a szűkebb körű titkosítást, megszüntetni az indokolatlan iratvisszatartást, bővíteni az áldozatok információs kárpótlását és szélesíteni a tudományos kutatás lehetőségeit. - Felelősségre kell vonni azokat, akik a szabálytalan iratmegsemmisítésben, a bizonyítékok eltüntetésében, saját vagy mások felelősségének eltussolásában részt vettek. - A legnagyobb nyilvánosságot kell biztosítani e történelmi feltáró és tisztázó tevékenységnek, a jogállamiság értékrendjét és a közbizalom helyreállítását szolgáló társadalmi folyamatnak. A Jobbik támogatta A Schiffer András (LMP) által benyújtott, de tárgysorozatba nem vett törvényjavaslat lényegében módosítja néhány helyen a 2003. évi törvényt, amely az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szól. Schiffer András Ez a módosítás részben érinti: a., az 1992. évi LXIII. törvényt, amely a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szól, b., a 2011. évi CXII. törvényt, amely az információs jogról és az információszabadságról szól. A változtatások részben megegyeznek Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató korábbi tanulmányainak javaslataival, de magukba foglalják más tudományos kutatók nyilvánosságra hozott javaslatait is. Az utóbbiak közül említésre méltó a Kenedi Bizottság szakértői jelentése 2008-ból. A Jobbik azért támogatta a törvényjavaslat napirendre vételét, mert: a., Az 1990 utáni politikai elit egyik legnagyobb adósságának rendezéséről van szó: az ügynök kérdéskör komplex törvényes rendezéséről, melyet mindeddig elmaszatoltak a kormányok, kiskapukat hagytak a vétkeseknek, a tettesek pedig kihasználták a jogi bizonytalanságot, nevetve távoztak a bírósági tárgyalótermekből. Az Orbán-kormány a tisztázatlan helyzet cinikus fenntartásával tovább züllesztette a kérdéskörről kialakult erkölcsi relativizmust, mely megtűri az egykori állambiztonsági tiszteket és ügynököket a közéletben, a politikában, az állami és államigazgatási vezető pozíciókban, a sajtó, a rádió, a televízió és a tömegtájékoztatás közvélemény-formálói között, sőt ki is tünteti és jutalmazza őket legszebb nemzeti ünnepeinken. b., Támogatta, mert a közérdekű nyilvánosságot elébe helyezi a jogtalan magánérdek védelmének; a hálózati személlyé nyilvánítást bármely együttműködés ténye önmagában is megalapozza; az ügynökké nyilvánítás indokát, a bizonyítékok megítélését pedig szakmai értékelésre bízza, amely történészek, tudományos kutatók, levéltárosok dolga, nem pedig életidegen jogszolgáltatóké a formál logika szabályai szerint. c., A politikai elnyomó szervezet bármely biztonsági végrehajtó szervezetéhez (belügyi, honvédelmi, büntetés-végrehajtás) való bármilyen tartozás (hivatásos vagy hálózati) megalapozza az átvilágítási kötelezettséget. Ide kell sorolni az operatív kapcsolatot is, tehát azokat, akiket társadalmi vagy alkalmi kapcsolatként tartottak számon. d., Az ország vezetésének legszélesebb körét át kell világítani, függetlenül attól, hogy valaki közszereplő vagy nem a múltban vagy a jelenben; ki kell kényszeríteni a szűkebb körű titkosítást, megszüntetni az indokolatlan iratvisszatartást, bővíteni az áldozatok információs kárpótlását és szélesíteni a tudományos kutatás lehetőségeit. e., Nincs helye semmiféle halasztásnak, kibúvónak, részleges megoldásnak, jogi vagy erkölcsi megalkuvásnak, a jelenlegi kormányzás aktuálpolitikai haszonszerzésének. A legnagyobb nyilvánosságot kell biztosítani e történelmi feltáró és tisztázó tevékenységnek, a jogállamiság értékrendjét és a közbizalom helyreállítását szolgáló társadalmi folyamatnak. A nemzetnek e kérdéskörben sincs hova hátrálnia a történelmi szembenézés elől. A Jobbik frakciója az általános és részletes vitában tervezte megtenni saját konkrét javaslatait, kifejtve azon érveit, melyekkel néhány helyen vitatja az előterjesztett törvényjavaslatot. De egészében támogatta tárgysorozatba vételét. És most térjünk vissza február 20-ra, amikor a két kormányzó párt leszavazta a Jobbik által egységesen támogatott LMP-s törvényjavaslatot „Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről”. Kik szavazták le? Próbáljunk erre más megközelítésben és részletesebben válaszolni az eddig ismerteknél. Kik szavazták le? Az csak természetes, hogy zsigerből leszavazzák a családilag érintettek. Németh Zsolt (Fidesz) édesapja, Németh Géza volt református lelkész a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-1 alosztályának társadalmi kapcsolata volt. (Ha államtitkár úr tagadná, szívesen nyilvánosságra hozzuk az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. De addig ne avassanak neki újabb emléktáblát, mert nagyon kínos…) A holokausztos mesedélutánokat kötelezővé tevő Pokorni Zoltán édesapja „Pákozdi János” fedőnéven szolgálta a BM. III/III-3-a alosztályát. Bárándy Gergely (MSZP) jelen van, de nem szavaz, nagyapját, Bárándy György ügyvéd urat, a vén hazug milliárdost még a HM hírhedt katonapolitikai osztálya és az Államvédelmi Hatóság szervezte be ügynöknek. Ha valaki úgy el akarja rejteni a véleményét, hogy még a tartózkodását sem hajlandó jelezni, az „Jelen volt, de nem szavazott”. Ez történt 23 fideszes képviselővel, köztük volt: Lázár János, Navracsics Tibor, Varga Mihály, Horváth János korelnök és Csóti György, a frissen bekerült egykori MDF-es. De ha a frakcióvezető nem szavaz, akkor ki kiáltja a „Nem”-et? Természetesen Orbán. Gondolnánk. Az első ciklusban frakcióvezetőként ilyenkor így adta ki a parancsot: „Zacsek!” Voltak olyan nyeglék a fiúk, hogy az MDF elnökségének tagjáról, a képviselőként velük szemben ülő és náluk idősebb Zacsek Gyuláról nevezték el a leszavazás parancs szavát. Mert az olyan jópofa dolog volt, hogy még a műemlék panamák milliárdosa, Ráday Mihály is röhögött rajta. Most Orbánnal együtt leszavazza történelmi múltunk egyik legsötétebb szakaszának megismerhetőségét Lezsák Sándor, az ősemdéefes falusi tanító, akinek szerény intellektuális képességeinél csak naivitása volt nagyobb, azzal viszont mindenféle ellenőrzés nélkül több ügynököt juttatott be az első szabadon választott magyar országgyűlésbe, az MDF választmányába és hivatali apparátusába, mondván „jó magyar keresztény emberek”. Lezsák Sándor Nem akar tisztán látni Demeter Ervin egykori titokminiszter sem, pedig hivatali éveiben rendet akart vágni az ávósok és besúgók között. Hát persze, hogy nemmel szavaz Borkai Zsolt is, akinek a mai napig nem sikerült megtisztítani az ügynököktől a Magyar Olimpiai Bizottságot, igaz, Schmitt Pál nagy szemétdombot hagyott maga után (Vad Dezső, Fenyvesi Csaba, Kárpáti Gyurika), de Zsolt nem tornászik az átvilágításért, ha Viktor nem akarja. Viktor pedig az első pillanattól csak szavakban akarta, tettekben soha. Már első kormányzása alatt megtűrte Boros Imrét, Martonyi Jánost, Nógrádi Lászlót, Járai Zsigmondot, Szita Károlyt, s már akkor tetszettek neki a Műszaki Egyetemen három évet végzett besúgó, Kopátsy Sándor mindent leegyszerűsítő közgazdasági rögtönzései, narodnyik ötletrohamai, naponta változó életmodellpályái, az utóbbi alatt értsd a nagy szemfényvesztést: a zembereknek nem pénzt, hanem életmodellpályát kell adni. (Következésképp: Kopátsynak találkoznia kellett Matolcsyval, hogy megmutassák: mire mennek ketten, ha egymást erősítik…) S ha manapság nincs hetente legalább háromszor képernyőn Boros szt-tiszt, Lenti és környéke legnagyobb földesura, mint hiteles és hazafias közvélemény-formáló, akkor Simicska már kirúgással fenyegeti az Echo és a Hír TV illetékesét. Megy a parasztvakítás és a sunyi NEM, leszavaz még a kétharmados nyájból Kubatov Gábor, Budai Gyula, Fónagy János, Illés Zoltán, Répássy Róbert, Rogán Antal, Tállai András, Turi-Kovács Béla, Cser-Palkovics András, Szabó Erika, Szijjártó Péter, továbbá a nem nagy tiszteletű református pap: Hörcsik Richárd Sárospatakról, a legkorruptabb és legzüllöttebb megyei közgyűlési elnök: Szűcs Lajos, aki megválasztatta magát a Magyar Tenisz Szövetség elnökének, és most szervezi az emléktúrát az Azori-szigetekre Borbás Marcsival, és nehogy már kimaradjon, dik mán, itt van a Flórián, a Farkas is a sor végén, nehogy ne írja alá a következő eljárási kegyelmi kérvényét a köztársasági elnök… A 21 fideszes tartózkodó közül nem is annyira Ángyán József a meglepetés, a most lemondott államtitkár, egy becsületes siófoki parasztcsalád sarja, hanem az '56-os hős Wittner Mária, aki azzal indokolja szavazatát, hogy „Nemcsak a megzsaroltakat kéne megnevezni, hanem a tartótisztjeiket is!” Pedig azokat is meg akarja Schiffer, de Mária néni nem olvasta el a törvényjavaslatát és értelmezési nehézségekkel is küszködik, egyre gyakrabban, s nincs, aki segítsen neki. A besúgók többsége pedig önként és dalolva, „hazafias” alapon írt alá, nem kellett zsarolni őket. Mária néni azonban csak a vezényszóra figyel, már belső meggyőződés nélkül. Lojális akar maradni. De hát a Fideszhez? Nincs ebben logika. De Mária néni nem is tanult logikát, így jó ez, ahogy a Viktor mondja. Wittner Mária Azért a 19 IGEN nagy pofon Viktornak. Bátorságuk miatt írjuk ide legalább Bencsik János, Gulyás Gergely, Horváth László, Molnár Ágnes, Hanó Miklós, Nagy István, dr. Nagy István, Szólláth Tibor, Tóth Gábor és Pesti Imre nevét. „Térdre, imához!” És mi történt a KDNP-nél? (Még jól emlékszünk, az első ciklusban a kormánypárti kereszténydemokrata képviselők szólásra emelkedésénél rendre megszólalt az ultraliberális és ateista ellenzéki frakcióvezető, Orbán Viktor: „Térdre, imához!”, s kiment a teremből.) De most más a helyzet: ezek az ájtatos megélhetési ülőgépek hívő és hallgatag szövetségesek. Muszáj hinni és Viktorra hallgatni, különben a fülkeforradalmárok leszalámizzák őket, mint elődeiket. Hallgatnak, noha jelen vannak, de nem szavaznak heten, köztük a jó humorú, színes egyéniség: Harrach Péter frakcióvezető, Latorczai János, akiből már sohasem lesz Budapest főpolgármestere és Salamon László, a szép hangú kórista, az SZDSZ-MDF paktum egyik aláírója, akit 1990. április 29-én éjjel Antall József elküldött Orbán Viktor lakására a frissen elkészült dokumentum egyik példányával, hogy Viktor képben legyen, nehogy a második legnagyobb ellenzéki párt elnökeként a reggeli újságokból értesüljön az ország jövőjét meghatározó nagy árulásról. Heten tartózkodnak, így Hargitai János, Soltész Miklós, Seszták Oszkár. Öten IGEN szavazatukkal támogatják a tisztes előterjesztést, igen, a keresztény erkölcsök következetes képviseletével fel kell tárni a diktatúra bűneit, meg kell nevezni a bűnösöket! Ezt képviseli: Hoffmann Rózsa, Lanczendorfer Erzsébet, Seszták Miklós, Varga László és Pálffy István. És ezután jön a 17 NEM, köztük olyan válogatott farizeusok, mint a posztjára teljesen alkalmatlan Rétvári Bence igazságügyi és közigazgatási államtitkár, Semjén Zsolt fővadász, Simicskó István örömkatona, Rubovszky György ágazati könyvelő és Szászfalvi László, Csurgó szégyene. Rétvári Bence Rétvári külön szám, a jogász szakma oly rögtönzője és példátlanul amatőr ötletelője, mint a maga területén Matolcsy. Bencénk 2010 decemberében egy populista akciós héten meghirdette az állambiztonsági levéltár eredeti iratainak széthordását. Viheti mindenki a magáét, mert az övé. Miután az ostoba merénylet helyrehozhatatlan károkat okozott volna a történettudományi kutatásokban, az ügynökök érintettségének hiteles bizonyításában, a bíróságok előtti eljárásban, közfelháborodásra Rétvárinak visszakoznia kellett, mondván, 2011 októberére előterjeszti módosított törvényjavaslatát. Természetesen nem terjesztett elő semmit, csak időt akart nyerni a feledéshez. Szó nélkül siklott tova a határidőn, annyit sem mondva önkritikusan: bocsánat, tévedtem, nem kellett volna. Ellenkezőleg, a mostani ellenszavazatok egyik indokaként megint előhozta, hogy a levéltári dokumentumok nem a magyar állam, hanem az érintettek tulajdonát képezik. A dilettantizmus állami szintre emelt bizonyítéka. Igaz, Lázár János - aki Hódmezővásárhelyen kutatókkal feltáratta a város és környéke állambiztonsági múltját - is tett utólag egy övön aluli indoklást: „Az LMP előterjesztését azért nem támogatták, mert azt szakmaiatlannak tartják, ugyanis nemzetbiztonsági kockázattal járna, ha a katonai titkosszolgálatok ilyen típusú adatai napvilágra kerülnének.” Ez az alföldi sík butaság. Mert a mai Magyarországot nem kötelezik semmire a Magyar Népköztársaság 1990 előtti titkai. Egy új védelmi és szövetségesi rendszerben, megváltozott nemzetközi feltételek és körülmények között mások a titkaink, kivétel csak egy-kettő lehet, olyan aktív nemzetbiztonsági érdek, mely 22 év után is fontos Magyarországnak. De ezekért nem adjuk fel a tisztázás történelmi feladatát. Van még egy jellemző életkép 2012. február 20-hoz. Miközben Kövér László - az egykori titokminiszter, a Nemzetbiztonsági Bizottság második elnöke - nem szavazott az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, s a nyilvánosság előtt nem híve a múlt megbolygatásának, a háttérben sürgősségi feladatokkal bízza meg a Fidesz által foglalkoztatott két levéltári kutatót: derítsék ki erről vagy arról ezt és azt, hozzák be neki emez vagy amaz dokumentumot másolatban, de mielőbb. Így fordulhatott elő, hogy miközben a parlamentben folyt a törvényjavaslat süllyesztőbe küldése, addig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az egyik fideszes kutató így sürget: „Még mindig nincs meg? Pedig Kövér házelnök úr már türelmetlenül várja!” Rendkívüli kéréseinek teljesítésére pedig okkal formálhat jogot Házelnök úr, mert hiszen néhány nappal korábban ő nevezte ki a tudományos főigazgató-helyettes asszonyt, az SZDSZ-MDF paktum egyik aláíróját. Kövér László Csak egy záró pillantásra ugorjunk vissza az ülésterembe. Az MSZP 34 igenje mellett jelen van, de nem szavaz a már említett Bárándi Gergelyen kívül: Mesterházy Attila, Simon Gábor, Nyakó István és Harangozó Gábor. Gyurcsány demokratái is megszavazták a tárgysorozatba vételt függetlenként, csak Varjú László nem szavazott, noha jelen volt. A függetlenek közül egyedül a Jobbikból kivált egykori emdéefes Pősze Lajos tartott a Fidesz fő sodrával, és elutasította Schiffer javaslatát. A kétszínű játék okai Mi az oka annak a kétszínű játéknak, amivel a vízválasztó kérdéskört tisztázás helyett folyamatosan elszabotálja a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor? 1., A volt állambiztonsági tisztek és értelmiségi besúgók egy része ma a Fidesznek dolgozik, átállításukat Orbán vezényelte le. Nemcsak a politikában, a parlamentben, az állami és államigazgatási életben vannak vezető posztokon, hanem - fontos szempont - ők alkotják Orbán erős emberének: Pintér Sándor belügyminiszternek, a titkosszolgálatok kézben tartójának kabinetjét, tanácsadóit, hivatalának és magánvállalkozásainak hátterét, továbbá az Orbán mögött felsorakozott nagytőke (Demján, Csányi, Széles és mások) alkalmazotti, beszállítói és külső szerződéses állományának kulcsfiguráit. (Az utóbbiak nem egyszerűen őrző-védők, biztonságtechnikaiak, hanem az üzleti hírszerzés és elhárítás kipróbált szakemberei a BM volt III. Főcsoportfőnökségéről. Mindent tudnak, mindenki titkait ismerik, de nem zsarolnak, nem fecsegnek, ők a megbízhatók, az új hatalomnak dolgoznak, mert cserében megfizetik és békén hagyják őket, időnként magas állami kitüntetést kapnak.) Pintér Sándor izraeli kitüntetése 2011-ben 2., Az előbbi kategóriából kikerült segítők működtek közre a Fidesz által 1990 óta elkövetett visszaélések, csalások, korrupciós ügyek, a politikusbűnözés megannyi eseténél, rutinosan eltüntetve a nyomokat. Orbán és szűk körű vezető társasága politikai közösséget vállalt a bűnnel. A bűnös apák gyermekei támogatásra is számíthatnak karrierjükhöz, noha szüleik soha senkitől nem kértek bocsánatot és nem adtak erkölcsi elégtételt. 3., A közvélemény-formáló volt besúgók, a hivatásos állomány tagjai, politikai rendőrök, szt-tisztek némelyike ma a kormány és a Fidesz kommunikációját segíti szemrebbenés nélkül. Megvett és átállt emberek ők, pehelykönnyű senkik egy csendes, de jól kamatozó alku keretei között, élükön a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) havi 2 millió forint személyi alapbérért és esetenkénti prémiumért dolgozó vezérigazgatójával, Böröcz Istvánnal, a politikai rendőrség volt „Nádasdy” fedőnevű ügynökével, aki már 1989-ban is „anyagi érdekeltség” alapján vállalta a szolgálatot a BM. III/III-nál. Böröcz István 4., Nagy csalódások érhetnék a közvéleményt a politikai elit teljes körű átvilágításával, egyesek számára totális erkölcsi vereséget jelentene a mágnesszalagok megnyitása, a katonai elhárítás és hírszerzés iratállományának kutathatóvá tétele. Ha ezeket továbbra is zároltatja Orbán, saját magát hozza olyan helyzetbe, hogy a gyanú árnyéka vetül rá a valóság elhallgatásáért. Mi nem állítjuk, hogy ügynök volt, de azért el kéne számolnia néhány apró mozzanattal, mely egyelőre csak néhány kutató titka, anélkül, hogy a rejtve maradt egész valamennyi összefüggését ismernék. Orbánnak választ kéne adnia Orbánnak választ kéne adnia több kérdéskörben a kételyek és aggályok eloszlatása érdekében: Orbán 1989. szeptember 25-én érkezett meg Soros György jóvoltából az oxfordi Pembroke Collegebe, hogy ösztöndíjasként az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. 1990 januárjában tért haza. Meghívói elégedettek voltak vele, 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, 1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává. Radikális és ateista liberalizmusával túltett néhány SZDSZ-es vezetőn.a., 1989-ben, amikor Orbán Soros-ösztöndíjjal Angliában tanult az oxfordi Pembroke Collegeben, ahol minden szoba be volt kamerázva és mikrofonozva, zsarolhatóvá vált és feltehetően „beütötték”. Az utóbbi szakmai kifejezést az a volt magyar hírszerző főtiszt használta, aki állambiztonsági szolgálatát az Egyesült Államokban külügyi tisztviselőként teljesítette, s az ott megismert magyar származású egykori CIA-KGB kettős ügynököt elkísérte Dr. Ilkei Csaba tudományos kutatóhoz. Feltételezésével nincs egyedül a jól értesültek körében. A kettős ügynök feladata volt Oxfordban Orbán Viktor megfigyelése (korábban Szájer Józsefé és Kövér Lászlóé) is. Ám még nem kapott felmentést titoktartási kötelezettsége alól, ezért erről nem beszélhetett abban az interjúban, melyet Ilkei készített vele 2011-ben és ITT olvasható. A magyar hírszerző főtiszt és néhány avatott professzionális társa szerint az engedélyt aszerint kapja meg, ahogy a brit és az amerikai hírszerzés érdekei, illetve a nemzetközi politikai irányítóinak aktuális érdekei megkívánják. Mi e tekintetben sem feltételezzük Orbán érintettségét, de egyszer mesélnie kellene a kint történtekről legalább oly őszintén és meghitten, mint ahogy az esti mesét olvasta fel annak idején lányainak. Orbán és Soros a Parlamentben b., Nem kerülhető meg annak az „Ovi” és „Bajusz” nevet viselő titkos mappáknak a sorsa sem, melyeket a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetői elkülönítetten, sajátjukként őriztek - ahogy erre 2011-ben fény derült - Orbánról és Kövérről. 1990 óta köztudott volt az is a katonai elhárítás és hírszerzés legbelső körében, hogy a vezetőik páncélszekrényében őrzött Orbán-dokumentumok ciklusokon átívelő védettséget biztosítottak azoknak, akiknél a páncélszekrény kulcsa volt. [Orbán Viktor először 1981-82-ben teljesített sorkatonai szolgálatot Zalaegerszegen aknavetősként, majd 1988-ban ismét behívták félévre, előbb tévedésből Tatára, ahol a politikai osztályvezető írnoka lett, majd az elhárítás követelésére áthelyezték Zalaegerszegre.] c., Noha a katonai elhárítás anyagai nem kutathatók, a birtokunkba került néhány dokumentum kapcsán konkrét válaszokat kéne adni azokra, hogy jobban értsük majd a később feltáruló egész azon összefüggéseit, melyekről Dr. Ilkei Csaba készített állapotrajzot abban a tanulmányában, melyben a Fidesz és az SZDSZ idegen pénzen és idegen kiképzőtisztekkel lezajlott állambiztonsági rendszerváltásáról írt 2009-ben, s ITT olvasható. c/1., 1988-ban Orbán Viktor maga elé tesz egy fehér papírt, és saját kezű írásával felvázolja hálózati jellegű állambiztonsági kapcsolatrendszerét. (Aki kételkedik abban, hogy saját kezűleg írt eredeti dokumentumról van szó, kérje ki szakértő véleményét. Mi megtettük. A dokumentum hiteles.) Ezt írja Viktor: „Csáki István Temesvári fn. tmb. - Fidesz belső tag Győri Gábor fn. hálózati személy Kövér” Orbán saját kezű hálózata (Rákattintva nagyítható) Az első név: Csáki István azonos Csáki István őrnaggyal, aki a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításnál dolgozott, annak 7-a alosztályán. (Szerepét ld. Dr. Ilkei Csaba hivatkozott tanulmányában.) A második név: „Temesvári” fedőnevű titkos megbízott azonos Szeszák Zsolttal (1968. december 9., Miskolc, Tolnai Edit), az ELTE BTK. hallgatójával, akit 1988. október 3-án szervezett be Kaizinger Zoltán r. hadnagy a politikai rendőrség, tehát BM. III/III-2-a alosztályáról hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja lezáratlan, tehát feltehetően 1990-ig foglalkoztatták; kódja: 01 titkosított, DHBX-XX_PZ.) Szeszák Zsolt hálózati nyilvántartó kartonja (Rákattintva nagyítható) A harmadik név: „Győri Gábor” fedőnevű hálózati személy. Az alábbi dokumentumban a BM. Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztálya 1989. június 23-án arról értesítette a BM. III/III-2 (tehát a politikai rendőrség ifjúságvédelmi osztálya) vezetőjét, hogy a BM. III/IV-2/b (tehát a katonai elhárítás koordinációs feldolgozó alosztálya) területén dolgozó Tarján István százados operatív célból prioráltatta „Győri Gábor” fedőnevű hálózati személy kapcsolatát, aki a BM. III/III-2-a (tehát az ifjúságvédelmi politikai elhárítás a felsőfokú tanintézményekben) alosztály hálózatának kapcsolata: Orbán Viktor, 1963. V. 31. Székesfehérvár, Sipos Erzsébet. Kérjük Orbán Viktor pártelnököt, miniszterelnököt: tárja fel helyettünk: ki volt az a valóságos személy, akit a „Győri Gábor” fedőnév mögött ismert, s akit saját kezű írásával feltüntetett kapcsolatrendszerében? (Ha nem megy, segítünk, de az első szó jogát meghagyjuk neki.) Orbán mint „Győri Gábor” kapcsolata (Rákattintva nagyítható) A negyedik név: Kövér. A „Győri Gábor” irányából rámutató nyíl többféleképp értelmezhető: ha egyenlőségjelnek tekintjük, akkor „Győri Gábor” azonos Kövér Lászlóval, ha irányjel, akkor Kövér lehetett „Győri Gábor” társadalmi vagy alkalmi kapcsolata, de lehetett Kövér célszemély is, akire „Győri Gábor” dolgozott, s végül lehet, hogy Kövér egyszerűen az információs lánc végét jelentette Orbán Viktor számára 1988-ban. [Az állambiztonsági hálózati személy kapcsolata nem mindig tudta, hogy az, akinek információt ad, ténylegesen beszervezett hálózati személy vagy sem.] c/2. Őszintén érdekelné a zembereket, miniszterelnök úr, hogy miért látott önben fantáziát a katonai elhárítás, a III/IV-3/b alosztálya 1981 őszén azzal a céllal, hogy beszervezze társadalmi kapcsolatnak, ahogy erről a mellékelt javaslat tanúskodik. Orbán beszervezési javaslata Meg kell kérdeznünk azt is, hogy amikor 1988-ban ismét bevonultatták már „Kurázsi” fedőnevű beszervezési reménységként, hogyan értelmezzük a katonai elhárítás helyi szervének (III/IV-160) ezen feljegyzését: „bevonultatták sorkatonai szolgálatra. Mindent elmond magáról és a FIDESZ-ről, vmint terveiről.” Mennyit mondott el, miniszterelnök úr? „Mindent elmond magáról és a FIDESZ-ről…” …és még néhány árulkodó körülmény diktátorbánról És még néhány körülmény, amely árnyalja érdeklődésünket „A múltat be kell vallani” jelmondat alatt. 1982 májusában a BM. III/III-2-a alosztálya környezettanulmányt kér Orbán Viktorról a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervétől. A tanulmány készítői nemcsak Székesfehérváron érdeklődnek, ahol Orbán akkor családtagként élt, hanem elmennek Alcsutdobozra, Felcsútra és Seregélyesre is. Környezettanulmány Orbánról 1982-ben A jelentés, melyet a főkapitány állambiztonsági helyettese, Kovács Zoltán r. alezredes és Gyenes Attila r. százados főoperatív beosztott írta alá, Orbán jó adottságai, pozitív tulajdonságai mellett - egyebek között - megállapítja: „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.” Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye. A Délkő Dunántúli Kőbánya Vállalat gánti üzemének vezetője a környezettanulmány készítésekor épp nincs itthon, mert 1982. február 21-től „…államközi szerződés eredményeként Líbiában kutatómérnökként dolgozik, előreláthatóan 1983-84-ben tér végleg vissza Magyarországra. Többszörös „Kiváló Dolgozó”, aranykoszorús szocialista brigádtag. Úgy tudják, hogy 1958-tól tagja volt a KISZ-nek, aktív szervező tevékenységet folytatott. 1966-ban felvették az MSZMP-tagok sorába, előbb a KISZ patronálója, később propagandista lett. Társadalmi fejlődésünkről alkotott véleménye következetes kommunista, amely érezhető gyermekei tudati nevelésében is.” 1987. szeptember 22-én a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya értékelő jelentést készített a Dr. Lévai Anikó szolnoki lakos ellen folytatott „Bojtár” fedőnevű bizalmas nyomozás eredményeiről. Ebben idézi Orbán Győzőnek „a célszemély apósának” véleményét fiáról és menyéről: „Orbán Győző, célszemélyünk apósa felelőtlenségnek, elhamarkodott ítéletnek tartja fia és célszemélyünk kijelentéseit a vízlépcső (Gabcsikovó-Nagymaros) mellett. Megállapítja általában, hogy fia és célszemélyünk meggondolatlanul, hebrencsen nyilatkoznak minden témában, amiben állást foglalnak. Nem az észérvekkel próbálkoznak hatást gyakorolni vitapartnereikre, hanem érzelmi alapon vitatkoznak.” A Szolnok megyei III/III jelenti 1987-ben Bizony, az észérvek azóta is gyakran hiányoznak, helyüket elfoglalták az egyeduralkodó kénye-kedve szerinti meggondolatlanságok, hebrencs ötletelések, rögtönzések csak azért is keresztül vitele helyenként önérdekből, presztízsszempontok szerint „ki, ha nem én” módon már egy ország rovására, a nemzet valós és hosszú távú érdekei ellenében. Az önkritika is eltűnt a kétharmad narancsos zenekarából, a gyűlölet és a bosszúállás viszont rendszer specifikusan bekerült diktátorbán eszköztárába. Amikor 1990-ben megkérdezték Orbántól, hogy kiktől tanult a legtöbbet, azt válaszolta: Fellegi Tamástól. (Fellegi a szakkollégiumban Karl Marxról tartott szemináriumot, ezeken Orbán és Kövér részt vett, de Fodor Gábor nem.) 1993 végén Orbán a rá nagy hatással lévők között említette Kövért és Szájert. Ha a nyolcvanas években adott nagy interjúkból összegyűjtjük azok neveit, akiket a Kedves Vezető felsorol, mint akik egyéniségére, szellemiségére, politikusi pályájára hatással voltak, a következő listát kapjuk: Kis János, Konrád György, Kenedi János, Soros György, Sólyom László, Miszlivetz Ferenc, Schmidt Péter, Chikán Attila, Bihari Mihály Haraszti Miklós, Lengyel László, Demszky Gábor, Gyekiczki Tamás, Magyar György, ifj. Rajk László, Vásárhelyi Miklós, Bilecz Endre, Bogár László, Karácsony András, Szilágyi Sándor, Csapody Miklós, Cs. Kis Lajos, Gadó György, Kovács András, Széll János, Szabó Miklós, Varga Csaba. Orbán és Kis János, az SZDSZ elnöke mint egykori példakép A Szolnok megyei politikai rendőrség már hivatkozott 1987-es jelentése Orbán sajátos vonására is rámutat Fellegi Tamással kapcsolatban. A Török Sándor r. alezredes, a főkapitány állambiztonsági helyettese, Jankovics Pál r. őrnagy, osztályvezető és Fenyvesi József r. hadnagy, operatív tiszt által aláírt értékelésben a szoba lehallgatás eredményeképp összegyűlt információk között a következő olvasható: „Orbánnak és Ráder (helyesen Áder) Jánosnak súlyos problémáik vannak Varga Tamással, akit mindenki jellemtelennek tart a Fellegivel kapcsolatos ügye miatt. Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt. Igaz, - mondja Orbán-, hogy Fellegi is zsidó, kikeresztelkedett, de tartja a zsidó identitást. Fellegi átengedte valamilyen kiadvány első és második számának szerkesztését Gyurgyáknak és Vargának, azzal a céllal, hogy a háttérből ők ketten, Orbán és Fellegi irányítja a lapot. Fellegi vitt is ki Amerikába ezekből, de szerinte a harmadik számnak, már a történetiségen túl, a jelenlegi magyar társadalom problémáit kell tükröznie, nyitni kell a világ felé, Varga nem nyugszik ebbe bele és bojkottálni próbálja a lapot.” Gyűlöli Vargát, Fellegi is zsidó, de kikeresztelkedett… A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. A megtévesztő kirakatok mögött kettéválik a valóság és annak médiatükre. A láthatatlan háttérhatalom bábfigurákat mozgat: felemel és elsüllyeszt. A világot ma egészen mások irányítják, mint ahogy azt a színfalak mögé nem látók elképzelik.

Kuruc.info Kapcsolódó:
Összevissza hazudozik Lázár az ügynöklisták nyilvánosságra hozásának leszavazása kapcsán
Forrás: https://kuruc.info/r/9/93098/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Ügynök volt-e Orbán Viktor?




Úgy tűnik, a miniszterelnökről készült „Viktória" fedőnevű dosszié eltűnt, a Lévai Anikóról készült „Bojtár" dossziéból viszont eddig nem ismert részleteket tudott meg a Hetek.
Két titkosszolgálati dokumentumra hivatkozva tudakolta a közelmúltban Vadai Ágnes DK-s képviselő Orbán Viktortól, hogy együttműködött-e a kommunista titkosszolgálatokkal, illetve ő volt-e a „Győri Gábor" fedőnevű hálózati személy, azaz ügynök. A miniszterelnök válaszul nyilvánosságra hozott több vele és a feleségével kapcsolatban készült állambiztonsági jelentést, és kifejtette: ő és rendszerváltó társai a diktatúra lebontásáért küzdöttek. A Vadai által hivatkozott 1989-es dokumentumra azonban konkrétan nem reflektált Orbán, ezért a Hetek Varga László történész, levéltáros segítségét kérte az irat tartalmának értelmezéséhez.
Az 1989. június 23-án készült, szigorúan titkos minősítésű, „Értesítés" című irat címzettje a Belügymisztérium (BM) III/III-as csoportfőnökségének 2. osztálya. A feladó a BM Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség ÁB Operatív Nyilvántartó Osztálya (nyilvántartó). Ez utóbbi arról értesíti a címzettet, hogy a BM III/IV osztálya operatív célból prioráltatta a „Győri Gábor" fedőnevű hálózati személy kapcsolatát, aki az 1963. május 31-én Székesfehérváron született Orbán Viktor.
Az egyoldalas jelentésen két csoportfőnökség jele is olvasható: a III/III a belső elhárítás volt, ami a belső ellenzék megfigyelésével foglalkozott. A III/IV a katonai elhárítást jelölte. A dokumentumból kiderül, hogy a belső elhárítás együttműködött a katonai elhárítással is: ez azért fontos, mert az ügynökvédő álláspont egyik érve a mai napig úgy szól, hogy miközben a III/III leleplezése indokolt volt, hiszen a diktatúra ellenségeinek minősített magyar állampolgárokat figyelt meg, a többi csoportfőnökség viszont az „állambiztonsági szakma" részeként működött, és semmi közük nem volt a III/III-hoz. A cikkünk tárgyát képező dokumentum is azt bizonyítja, hogy ez az érv tarthatatlan.
Ami az Orbánnal kapcsolatos történetet illeti: az iratból kiderül, hogy „Győri Gábor" a katonai elhárítás hálózati személye, azaz ügynöke volt. Az viszont nem derül ki, hogy miért készült az Értesítés, így Varga László egy életszerű történettel világítja meg a lehetőségeket: „Arról lehetett szó, hogy a III/III rendszeresen kapott rövid tájékoztatókat a katonai elhárítástól a »Győri« jelentéseiben előforduló, a Fidesszel kapcsolatos részletekről, és - mondjuk - három ilyen jelentés után felfigyelt »Győrire«: érdekelni kezdte, hogy honnan szerzi az információkat." A dokumentumban olvasható, hogy a III/IV prioráltatta Győrit: ez azt jelenti, hogy a nyilvántartótól tájékoztatást kért „Győriről", többek között azt tudakolva, hogy ki „Győri" „kapcsolata", azaz: kitől szerezheti az információit. Az ügynököknek több kartonjuk volt, ezek közül az egyik azoknak a személyeknek az adatait tartalmazta, akiktől az információkat szerezhették. A „kapcsolat" azonban nem az állambiztonság embere volt, hanem olyan állampolgár, akinek talán fogalma sem volt róla, hogy bizonyos emberek a vele folytatott beszélgetésekből jelentéseket készítenek valamelyik csoportfőnökség számára. A „kapcsolatok" nyilvántartása azért volt hasznos, mert ha az állambiztonság meg akart figyelni valakit, akkor első lépésben azt vizsgálták, szerepel-e a „kapcsolatok" között. Ha szerepelt, „ráindították" azt a besúgót, aki addig is kapcsolatban állt vele, vagy megpróbáltak beszervezni valakit a környezetéből.
A dokumentumban tehát arról értesítik a belső elhárítást, hogy „Győri" kapcsolata Orbán Viktor. Varga szerint elképzelhető, hogy azért kellett ez az információ, mert meg akarták figyelni Orbánt. Ami nem lenne meglepő, hiszen más dokumentumokból kiderül, hogy a jelenlegi miniszterelnököt már évekkel korábban is figyelték. Mielőtt azonban ennek részleteire térnénk, adódik egy kérdés: a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságát éveken át vezető Vadai Ágnes vajon tényleg nem tudta, hogy a „kapcsolat" nem az ügynököt, hanem az akaratán kívül információforrássá lett személyt, azaz a megfigyelés, a besúgás tárgyát jelentette? „Vagy dilettáns, vagy tudatosan próbált feszültséget gerjeszteni" - találgat Vadaival kapcsolatban Varga. Hiszen az Értesítésből egyértelműen kiderül, hogy „Győri Gábor" nem lehet azonos Orbán Viktorral.
Ennél azonban izgalmasabb kérdés, hogy ki lehet „Győri Gábor", aki tehát ismerte Orbánt, és akit ismerhet Orbán. Varga szerint Ilkei Csaba kutatott ez ügyben, a neonáci kuruc.info pedig a közelmúltban „beígérte", hogy nyilvánosságra hozza „Győri" kilétét. Ennek ellenére elképzelhető, hogy nem fog kiderülni a valóság, aminek sok oka lehet: több „Győri" fedőnevű ügynök közül tényleg nem lehet beazonosítani „ezt" a „Győrit", vagy be lehet, de a szolgálatoknak nem ez áll érdekében. Hogy miért nem, arra megint sok magyarázat adódhat. Köztük olyan is van, hogy noha Orbán tényleg nem érintett, a hatalmasra duzzadt Fidesz-holdudvarban sokan lehetnek azok. De az egyébként nyilvánosságpárti Varga szerint az a magyarázat is megáll, hogy éppen a Vadai-féle akciók tántorítják el a döntéshozókat az állambiztonsági akták teljes nyilvánosságra hozatalától: tudniillik a közvélemény előtt könnyen össze lehet mosni a megfigyelőt a megfigyelttel, az ügynököt a célszeméllyel. Varga László saját esetével érzékelteti a dilemmát: a diktatúra idején őt magát is be akarták szervezni, és amikor utólag az erről szóló iratokat kutatta, komoly aggodalommal töltötte el annak gondolata, hogy egy hibás dokumentálás eredményeként a végén még ügynökként látja viszont magát az aktákban. Ma már tudja, hogy ez eleve kizárt, de a laikusok félelme teljesen indokolt.
Visszatérve az Orbánnal kapcsolatos megfigyelésekre: Varga László jelenleg az állambiztonsági szolgálatoknak a társadalomtudományok és egyetemek területén játszott szerepével foglalkozik, és ennek kapcsán néhány hónappal ezelőtt kutatta a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó aktáját, ami „Bojtár" fedőnéven szerepelt. Az elsőként a Hetekben ismertetett iratokból kiderül, hogy miután Lévai Anikó elvégezte az egyetemet, 1986 májusában Salgótarjánban tölti az ügyvédi gyakorlatot egy ottani ügyvédi munkaközösségben. Az egyik kolléganője a vele folytatott beszélgetések tartalmát rendszerint elmeséli férjének, aki viszont a titkosszolgálat népgazdasági tulajdon védelmével foglalkozó részlegnek „dolgozott": így készülnek jelentések Lévairól. Ezek után Lévai ellen bizalmas nyomozás kezdődik, melynek során kiderül, hogy a vőlegénye Orbán Viktor, akivel a hétvégéket együtt töltik. „A dokumentumok alapján azt mondhatjuk, hogy a későbbi Fidesz-vezetőket, köztük Orbánt és Bibó szakkollégiumi társait Lévai Anikó ürügyén figyelik meg" - mondja Varga.
Az egyik iratból például kiderül, hogy 1986. augusztus végén, szeptember elején rendeztek egy szakkollégiumi tábort Salgóbányán. Az elhárítás bemikrofonozta a helyszínt: az előadótermet és a hálótermeket is. Arra viszont nem számítottak, hogy a váratlanul hidegre fordult időjárás miatt a résztvevők nem a hálótermekben, hanem a kőházban alszanak.
Amikor Lévai hazaköltözik Szolnokra, megfigyelését átveszi a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szerve: a lakását is bepoloskázzák. Időközben összeházasodnak Orbánnal. A korabeli poloskák nagyon kis hatósugárral működtek, ezért a hangrögzítőnek a lehallgatott objektum közelében kellett tartózkodnia. Emiatt elhelyeznek egy lakókocsit a lakás közelében, ahol kétszer két személy napi huszonnégy órában hallgatja és rögzíti Orbán és Lévai beszélgetéseit. Van azonban egy probléma: a lehallgatók arról panaszkodnak, hogy Orbánék gyakran hallgatnak zenét, és ilyenkor nem lehet érteni, hogy mit beszélnek. „Gyanítom, hogy Orbánék azért csavarták fel a hangerőt, mert tudták, hogy lehallgatják őket. De például a Viktor-napi családi ünneplést háttérzaj nélkül, kényelmesen rögzíthették az elhárítás emberei" - mondja Varga László.
A „Bojtár"-dossziéból mindemellett az is kiderül, hogy az Orbán Viktor elleni nyomozati anyagokat a „Viktória" fedőnevű dossziéban gyűjtötték. Orbán 1985. május 17. és 1986. november 14. között, tehát másfél évig bizalmas nyomozás alatt állt. Korábban még beszervezésével próbálkoztak, és ennek során, mint minden ilyen esetben, „környezettanulmányt" is készítettek róla. Ez megtalálható Lévai Anikó aktájában.
A dokumentumokból azonban az is kiderül, hogy a titkosszolgálat végül elállt a beszervezéstől. Bár Varga László a „Viktória"-dossziét nem kérte ki a levéltárból, azt gyanítja, hogy a dosszié eltűnt: „Ha meglenne, akkor biztosan nagyobb publicitása lenne." Arra a felvetésre, hogy ha tényleg nincs meg, az nem arra tereli-e a gyanút, hogy azért tüntették el, mert Orbánra nézve kényes adatokat tartalmazhat, Varga egyértelműen cáfol: a megfigyelési dosszié a megfigyelt személyről készült jelentéseket tartalmazza.
Osztogattak vagy fosztogattak?
Pozsgay Imre egykori államminiszter és SzŐrös Mátyás egykori moszkvai nagykövet – egykor mindketten az MSZMP PB tagjai és ma már mindketten Orbán Viktor elkötelezett hívei – is úgy nyilatkoztak a Magyar Hírlapban megjelent interjúkban, hogy valójában k is a kommunista diktatúra üldözöttjei voltak, nemzeti elkötelezettségük miatt ket is megfigyelte az állambiztonság.
Hogy az állítások valóságtartalmát ellenrizhessük, érdemes tudni, hogy Kádár János a haláláig meg volt róla gyzdve, hogy 1948(?)-ban tévedésbl tartóztatta le t az ÁVO. Kádár ezt rosszul tudta, ez esetben azonban az a lényeg, hogy letartóztatása kapcsán az MSZMP késbbi els titkára azt a következtetést vonta le, hogy a titkosszolgálatokat rá kell szorítani, hogy a valódi ellenséggel foglalkozzanak, a nómenklatúrát pedig egyrészt meg kell tisztítani a nemkívánatos elemektl, másrészt még azeltt kell ellenrizni a személyeket, mieltt bekerülnének a nómenklatúrába, illetve a kommunista pártba. A hangsúly a „mieltt”-ön van, ebbl ugyanis az is következett, hogy az állambiztonsági szolgálatnak megtiltották, hogy a párttagok körében is nyomozhasson. Vagyis hamisak azok az állítások, melyek szerint Pozsgayt és SzŐröst is megfigyelték volna.
Van azonban ersebb bizonyíték is ennél az általános szabálynál: Az utolsó, 1989 júniusában készült féléves állambiztonsági jelentésben pontosan meghatározták, hogy hány hálózati személyt foglalkoztattak, és az is kiderül, hogy mintegy 160 ezer célszemélyt szerepeltettek az operatív nyilvántartásban. Ezek között mindössze 11 volt párttag. Sem Pozsgay, sem SzŐrös – sem egyéb magas rangú MSZMP-vezet – nem szerepel köztük. Az viszont igaz, hogy magas rangú kommunistákként mindketten olvastak Orbán Viktorról készült jelentéseket.




Megmérgezhették a Hajógyári-szigetet Vizoviczkitől átvevő vállalkozót 



Forrás: https://kuruc.info/r/2/115088/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Családja azt gyanítja, hogy H. Sándor Pétert megmérgezték, ezért hatósági boncolást kértek. A Hajógyári-szigeten öt szórakozóhelyet üzemeltető férfit múlt péntek óta gyötrő hasmenés és hányás kínozta. Édesanyja azt nyilatkozta: fia kétségbeesetten hívta, hogy rosszul van, ezért odarohant, és a kórházba indult vele. A férfit egy órán át próbálták újraéleszteni, de hiába, édesanyja karjában hunyt el. Az áldozatot péntek óta mindennap súlyos hányás és hasmenés kínozta. – Naponta járt a kórházba, de az orvosok sem tudtak megnyugtató magyarázatokat adni az okokat illetően. Amennyire lehetett, a tüneteket kezelték, enyhítették – mondta egy informátor. Időközben a családhoz közeli forrásból az is kiderült, a fiatalember rejtélyes halála a közeli hozzátartozókat nem hagyja nyugton: hatósági boncolást kértek, hogy pontosan kiderülhessen, mi vezethetett egy egészséges, életerős fiatalember váratlan halálához. A rokonok kérték, hogy a vizsgálatokat terjesszék ki a méreganyagok kimutatására is. – Öt napon belül kiderül, hogy pontosan mi okozta a fiam halálát, addig is erősnek kell lennünk. A lányommal mi vesszük át, amit elkezdett – tette hozzá az anya. (Bors nyomán) Korábban írtuk: Rosszul lett, és néhány perc alatt meghalt az a 32 éves férfi, aki nemrégiben vette át a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyek üzemeltetését. Az anyja és a nővére vinné tovább az üzletet. Elhunyt Horváth Sándor Péter, aki nemrég vette át a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyek üzemeltetését - írja a Bors Online. A lap szerint a fiatal, 32 éves férfi az édesanyja társaságában lett rosszul, de hiába indultak el a kórházba, már nem tudták megmenteni. A férfi hétfőn halt meg - írta az Origónak a család (korábban úgy tudták, hogy vasárnap reggel történt a tragédia.) Nemrégiben, június elején röppent fel a hír, hogy új üzemeltetőjük van azoknak a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyeknek, amelyek éveken át Vizoviczki László érdekeltségébe tartoztak. Az elérhető adatokból kiderült, hogy a bulihelyeket üzemeltető cégek egytől egyig a Leitzo Hungary Kft. tulajdonában állnak. A Leitzo Hungary Kft. és azon keresztül a szórakozóhelyeket üzemeltető cégek tulajdonosa a cégnyilvántartás szerint Horváth Sándor Péter volt. Az Origónak a budapesti éjszakai élet több szereplője is azt mondta, Horváth Sándor Péter korábban Vizoviczki Lászlónak dolgozott, és a hajógyári-szigeti szórakozóhelyek VIP-részlegéért volt felelős, de még Vizoviczki letartóztatása előtt otthagyta a Hajógyárit. Ezt követően saját éttermét irányította, külföldön vállalt munkát, valamint éveken keresztül irányította ingatlanfejlesztéssel és hasznosítással foglalkozó saját cégét. "Vezetésével újjászülettek a Hajógyári-szigeti szórakozóhelyek, amelyek a tragikus haláleset ellenére sem zárnak be, a show megy tovább, az üzemeltetés a jövőben Horváth Sándor Péter nővére irányítása mellett folytatódik. Az elhunyt emlékét megőrizzük, akaratát végrehajtjuk, álmait megvalósítjuk!" - írta a Horváth család nevében a cégek sajtóosztálya. (Origó nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/115088/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Hát mindenki a Pintér pribékjeit emlegeti , még a Gyurcsány is az aktatáskás emberről beszél , aki csak úgy hordta a táskába az MSZP nek a lóvét a piszkos olajos pénzt, na és képzeljétek lesz egy vizsgáló bizotság aki a táska mozgását vizsgálja nem azt hogy mit vittek benne , a mozgást egy nyomkövetővel el tudták volna intézni, nem kellet volna port szórni a szemünkbe , és nyolcvan évre letitkosítani az anyagot. Adigra Judapesten a Kneszed törvénykezik , és nagyítóval keresik a még megmaradt magyarokat a libapásztor Bajnai Hajnalkák


Vége a szappanoperának












A tüzes vérű zsidó cigányok disz gojokra lesnek , és vérvád elkövetésére
készülnek, már csak a menóra és a tóra hiányzik a kifolyó vért
a sátánfajzatok az új hazára ürítik.

Két legyet egy csapásra


Eladják hazánkat


Köves Slomo rabbi, Fodor Gábor és Joná Metzger, Izrael askenázi főrabbija


Gyurcsány Ferenc, Joná Metzger és Köves Slomo


Köves Slomo, Joná Metzger és Orbán Viktor

A szolga csak helytartója volt az országnak a batyus zsidó meg ura lett és parancsolónk e kibaszott eladott népnek.



Több ilyen autót az országba !






Szuez- Szuez Ungarisi Palesztin merre van itt a Vörös -

Tenger


Tessék mondani mi változott ?

Mi lett jobb az életünkben , és azt kik intézték el , vagy túl sok zsidó ül a parlamentben , és esze ágában sincs könnyíteni a sok sok magyar család helyzetén . Ideje lenne változtatni az ÁVH – s zsidó utódokat és a párt kisz titkár urakat a történelem szemétdombjára szeretnénk rakni büdösödjenek együtt a tetű vitézekkel , és hagyják hogy ez az ország szabadon fejlődjék , és ne pofázzanak be az oldalvonalról a szabadkőműves páholy gyilkosai sem , elég volt a politikai maffia uralmából , jöjjön a tiszta erő , Ali baba és a több száz rabló tűnjön el a politikából . A polgárháborúra játszó elemeket meg kérjük a titkosszolgálatokat likvidáltatni szíveskedjenek , és ha kérhetjük ne álljanak meg a daróczy Dávidok– nál , kéretik meg öngyílkolni a főkolompost is . De a külföldi szolgálatok embereit is takarítsák el akik polgárháborúra játszanak . A hazaárulóknak meg adjanak 24 órát , hogy egy 5 kg – os csomagot összekészítsenek és vegyék el az állampolgárságukat kapjanak egy kiutazásra szóló jegyet Kanadába mostanában úgy is sokan pályáznak arrafelé , hát had menjenek a gönc Kingák oda zabot hegyezni . Hát erről hozzanak törvényt , mert eddig nem volt számonkérés talán olyan sok volt az olajszőkítő , hogy még a cigány ki köztudott nem az idén barnult le , e bűnözők közül a legszőkébbek ,
és talán a legbecsületesebbek hozzátok képest.


 


Hát tűnjetek a büdös picsába csak a kenyeret pazaroljátok , de még egyszer sem láttalak benneteket vetni , vagy aratni , ti csak dézsmáltok , és loptok azt a cigány is tudja , nincs rátok szükség , húzzatok a buzeráns anyátok felé a gödörbe, és vigyétek őt is.



A kiraboltak oldaláról menórának látszik a kereszt, de az 

elégedetlenek a kardot is látják , és ha kihúzzák a batyus 

zsidók elrabolt értékeinktől megfosztva futhatnak Szuezig , 

vagy megtanulják a magyarok Istenét félni!!!










Ki szabott itt határt hóhér vagy mészáros

gyilkoláshoz értett nem az alkotáshoz


Csak egy hülye szabadkőműves álmodta így a jövőt!!!


A rohadt repülő szőnyegem , már megint 

Palesztinába hozott!!!


Szuez- Szuez Ungarisi Palesztin merre van itt a Vörös -

Tenger

Hol is van a bizonyítványom , jaj az a géppisztolyom !!!



Futottak még …


A szent tehenek....


Dísz zsidók....






Ha egyszer a telepesek majd így gyaláznak felébredünk 

vajon ....??????




Vagy csak akkor , ha gomba felhő lesz az égen ….





EZ FOLYIK GŐZERŐVEL A MAGYAROK ELLEN!! IGY PUSZTITANAK EL MINKET!! KÉRLEK
MINÉL TÖBB EMBERNEK KÜLDD EL
FEL KELL NYITNI A NÉP SZEMÉT
SZEBB JÖVŐT !!!

Ezúttal egy történetbe ágyazott, nagyon figyelemre méltó írásnak csak a
kivonatát küldöm tovább. Ezt azok számára is nagyon ajánlom, kik olvasták a cion bölcseinek jegyzőkönyveit, és az ehhez hasonló témájú dolgokat is.
Ugyanúgy, ha figyelmesen olvassák, akkor arra is rádöbbennek, hogy miért a nagy vehemens küzdelem a keresztyén-keresztény alapú rend ellen. Miként lesznek a törvények Isten ellenesek és Isten parancsai ellenesek. A liberális demokrácia immár nyílt harcot folytat a történelmi
keresztyén-keresztény törvények ellen, hogy Istenellenes és
keresztény-keresztyén ellenes törvények uralkodjanak el. Ugyanakkor
elmosódni szándékozzák a nemzetek közötti adottságokat amelyeket a
keresztyén-keresztény hozzáállás létrehozott immár 2000 éven keresztül.

Ezért az első számú ellenségükké tekintik mindazokat akik Krisztus
követőknek vallják magukat.

Mottó: Ne feledd! -- a parazita, ha vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja,
hogy a gazdaállattal maga is elpusztul.


Egy öreg zsidó az alábbiak szerint adja 

tovább a nagy zsidó titkokat:


  1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.

    2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.
    3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú
    ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.

    4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett,
    tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, még pedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a Magyarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben kell topogásra kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy nem mi általunk vezérelt csoportosulás,akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, még pedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő média támogatással, jogerősen elítél.

    5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.
    6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.

    7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.

    8. Fontos, hogy az egészségügybe, az oktatásban, közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet érzetét kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig.
    9. A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell
    pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.

    10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába.

    11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkre tettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsudák származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.
    12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.

    13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.

    14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartandó. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közmű hálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.
    15. Tizenötödször. A gyógyítás, természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe.
    Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.

    16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk. Ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.
17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell,
megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni.

18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyen a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára.

19. A semmire való cigókat ragyogóan fel lehet használni a Magyarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a Magyarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a cigót részesítsd előnyben.


20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedül létet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.

21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát meg kell mindenáron szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a Magyar se tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életbe maradásukra. Nem engedheted!
 


A gyermekgyilkos szörnyetegek Izraelben





The Film Ayrilik "Separation" (english subtitle) Scene: THE SHOOTIN




A palesztinok cigány gyilkosai a cionista zsidók , ahogy nálunk a cigányok gyilkolnak büntetlenül Palesztinában egy betolakodó terrorista faj irtja a népet .
Az írástudó nyugati civilizáció szeme láttára ölik nap mint nap e kis nép rabszolga sorsra kárhoztatott képviselőit . Hát nincs egy rohadt elvesztett atom fegyver , mely megnyugvást hozna a térségnek . Kína is Oroszország is tudja , hogy az arab térség után ők következnek , miért nem segítik át a másvilágra a terrorista cionista közösséget. Csak egy nagyobb atomtöltet , és nem kellene néznünk az arab világ kirablását . Egy rohadt cionista se maradjon , az arabok megbocsájtanák , hogy testvéreiknek is pusztulniuk kellet, de a tetveket csak így lehetett elpusztítani.

Ha azt gondolod , hogy nálunk jobb a helyzet , meg kell , hogy mondjam semmivel sem jobb itt ugyan nem fegyverrel lövik le az egészségügybe tartó beteget , de az előjegyzékbe vett beteg mire sorra kerül jobb esetben már nem él . Így nem kell a géppisztolyos terroristát megölni, mert itt humánusan ölnek. DE bezzeg a cionista zsidó soron kívül kerül be a rendszerbe , ja , hogy ő hazaáruló és az a nézete , hogy csak annyi magyart hagyni , akik kihordják az ágytálat alóluk , hát ilyen terveket szőnek a mi kárunkra, és még mi legyünk zsidó barátok , nem itt csak zsidó bérenc lehet valaki a többiek meg utálják a metszet farkúakat akik azt hiszik , hogy ők zsidók , pedig csak valamikori ősük volt Kazár így , hát semmivel sem többek a zsidó bérencektől , legfeljebb az előbőr az ami elválasztja őket , de a nagyszüleik ugyan úgy ÁVH – sok voltak, és most tőlük harsog a közélet, egy igaz magyar annyi sincs a közéletben , hát ezért rabolnak ki és ölnek meg mindenkit aki megkérdőjelezi a státuszukat . DE tényleg , hol vannak a magyar gyerekek , ha mindenhová csak zsidó kerülhet , és zsidó bérenc . Ja, hogy azért vezették be az újkori inkvizíciós törvényt a hollókosztosok javára.
Kár és még ez akar miniszterelnök lenni , a bikát vezesse az anyjára , a másik meg a libákat , és így elmondhatják egy tálból cseresznyéztek , és a Ványa bácsit sehol sem találták , mert Gogol holt lelkeinek akartak ők a miniszterelnökük lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés az inkvizíciós liberalizmus elbukott az ÁVH – s zsidók gyerekei , és unokái nem találták meg a húsdarálót , pedig a nagypapa azzal játszott , úgy szerette etetni a halakat , mikor állítják fel a cipők mellé a húsdarálót is egy zsidó ÁVH gépkezelővel amint éppen ledarál egy magyar embert, és akkor azt mondjátok a kommunizmus bűnei nem fasiszta bűnök voltak , igazatok van ezek is zsidó bűnök voltak csak a zsidót nem lehet nevesíteni , hát ha neked ezek után is ők a barátaid , csak azt tudom mondani , hogy te egy zsidó bérenc vagy , és csókold meg a drazsét , vagy Mesterházi fenekét , hogy az új inkvizíciós törvényt ránk hozta.
Biológiai pokolgépek vagytok ,anyátok kommunista zsidónak hozott a világra, és meghagyta, hogy gyilkold le körülötted az embereket mielőtt azok ölnének meg téged. Árulj el mindenkit , hazát embert hitet, mert te egy gerinctelen állat vagy , és a világforradalomba hiszel. A népnevelő orosz táborokban nem az oroszok voltak a bűnösök , ők ugyan úgy szenvedtek a tetű cionista Kazár zsidóktól, akiket rászabadítottak a világra a hollómesével , és az ők szenvedéseikkel , ha nyitva a szemed láthatod ők gyalázták meg a családokat , a gyermekeket , az öregeket , asszonyokat , leányokat , és a fiaitokat , mert bizony buzeránsok is voltak köztetek , és a világ megtanulta hordozni a nemi betegségeket, majd az écet is mert ezek a jellemtelenek a majommal is üzekedtek nem csak a beszélő rabszolgákkal, hisz ők úgymond a kiválasztottak korcsok degeneráltak, biológiai fegyverek , képzésük folyamatos , most éppen biorobottá képzik őket , hogy a világon senki ne gondolja , hogy ezek el nem érik őket. Legyen az elnök – látsd Kenedit , nem kívánatos politikus – mint Hajder, pénzügyminiszterek mint a német pénzügyminiszter kinek a páncélozott kocsiját robbantották szét vele együtt. Ott volt Dianna hercegnő, az angol királyi család nem engedhetett meg egy ilyen botrányt neki is mennie kellet. A kis emberek , ők nem akadályok számolatlan senkik a zsidók is úgy irtják mint az állatot, csak nézd meg a palesztinokat, és az arab világot , de robbantanak ők az USA – ba is WCT tornyok, majd a bűnbakok az arab terroristák véletlenül sem a MOSZAD , és a CIA van a háttérbe , és az elkövetőknek kikiáltottak békésen alszanak az országukban , mikor a zsidó média világgá kürtöli a neveiket , és írtó hadjáratott indítanak Oszama ellen , és a nem létező alkaida ellen . Ezt is a MOSZAD , CIA találta ki , hogy pár beetetett balekot időnként le tudtak vadászni , és azt a nagy lóvét meg kábítószerre költötték , és fegyver bizniszt finanszíroztak vele. Ha nyitott fülekkel , és szemekkel jársz már tudod hogy kik a terroristák, a szerencsétlen arabok csak a terrorista zsidó állam terrorja ellen lázongnak , és néha eleresztenek egy két gyermek rakétát , hogy a zsidó média prezentálni tudja a véreskezű HAMASZ bosszúját
Nem is tudom miért nem robbantanak fel ott a térségben egy atom töltetett, hogy a terrorista tűzfészket kiirtsák ott egy pár arab halottat fel kellene vállalni , mert így évente sokkal több esik áldozatul a cionista terrornak. Hogy nálunk is cionista terror van a drazsé példája ezt szemlélteti , ki az olajmaffia pénzelosztó emberéből belügyér lett, a Pintérrel együtt hordták vitték a olaj forintokat, és a gyilkosság BT- vel több embert öltek meg az aranyháromszögben , mint a Kádári megtorló vészkorszakban . És akkor nem egy terrorista ország a miénk is , előbb Karlosszal , most meg az orosz zsidó maffiával szűrték össze a levet , és így veszett el a nemzeti vagyonunk, vitték a zsidók és ebből vették meg az új hazát a fajtestvéreiknek a piszkos kommunista zsidó hazaárulóinktól, ÁVH – sok politikai maffiózók serege irányítja az országot , inkább kirabolja és eladja.



Mindőtöket egy ilyen plasztik csomagolásban szeretnénk látni ugyan is így a bűzötök a plasztik tasakban marad, csak a rothadó tetemeteket látnánk amint még mindig jelentkeznétek a hollókosztért , és az utolsó vacsorátokat a palesztin nép adná nektek , és a mi talpnyaló, seggnyaló, helytartóinknak. Mert az ugye még sem illik , hogy magyar magyarnak vájja ki a szemét a szemét nem érdemli meg , hogy honfitársai kezétől halljon meg , ezért hát üsse meg a guta a metszetfarkúakat, kik már azt hitték , hogy ők is a zsidó kaszt neveltjei, pedig egy idomított dísz goj lett belőlük, hát ezért kár volt a kárászukat meg metszeni.
A palesztinokban van ép elég gyűlölet , így elintézik ők őket is , még csak köszönetet sem várnak érte.
Olajpénzen nyert maffia hatalom
bűzletek mint Lázár kit Jézus a 4 . napon feltámasztott. Most én is azt mondom ,, Kelj fel és járj ,, de én azoknak az embereknek mondom akiket legyilkoltatok az aranyháromszögbe, hogy keljenek fel és járjanak , hogy a Pintér világgá menjen ijedtében a kis pénzes bőröndjével ,mert bizony egy jópáran már lesnek rá és Gyilkosság BT- jére.




A helytartók és a seggnyalók valamint a férgek a kiárusított országunk házában keresik a féreglyukakat, és az igaz magyarokat, de csak korcs libatolvajokat találták kik metszett farkincával a kazár ősökre hajaztak.

A libatolvaj azért még tele rakta a zsidó kóser asztalokat rabolt libával , míg a hülye gojnak nem maradt más megoldása , csak az öngyilkosság , vagy legyilkolni néhány cionista rabló zsidót . Bajnai Hajnalkával az élen .

Így már nem is cseng olyan rosszul a Judapest

csak még túl kevesen mondjuk.


De a MOSZAD szolgáló lányai , fiai így is elégedetten konstatálják az új haza férges gyümölcseit, a megjegyzésük csak annyi – Kár hogy csak kósernak látszanak a sebészek csak metszettek , de lelkük még kétlaki lakály lélek.





Miniszter elnök úr !

E terrorista gyilkosok mit keresnek itt, mit keresnek a mi országházunkba , ha jól tudom ez még nem a Kneszed, és ez még Budapest , és nem Judapest. Az lehet , hogy a ti barátotok , és mint olyannak szabad a csecsemő gyilkosság is , ha figyelmeztethetlek benneteket még mindig a zsidó ÁVH – s gyerekek ,unokák uralják a közéletünket, ma is gyilkolnak rabolnak ahogy hatalmat kapnak , így rabolták el a nemzeti vagyonunkat számos középületünket , kárpótlásra kiirt termőföldjeinket , a víz készleteinket még nem kaparintották meg de már jól helyezkednek , ha megrázzák a rendszert az ölükbe pottyan a maradék termőföldjeinkkel, a lakásainkból már rég kitúrtak bennünket.
Ha kérhetném inkább a palesztinokkal barátkozzanak , és ha lehet minél többet fogadjunk be , hogy e cionista csürhe úgy érezze , hogy itt nem szívesen látott vendég , és menjenek a kurva anyjukba az inkvizítori hollókosztos dumájukkal . Ők míg élek csak gyermek és csecsemő gyilkos terroristák lesznek , kik nálunk is elkövették a vérvádat kétszer is. Tiszaeszláron , és Körmenden a gyilkosságokat meg csak folytatják mint az ÁVH – s korszakban csak már nem darálják az embereket a Dunába, elég sok intézmény van ahol legálisan gyilkolhatják a magyart, lényeg az , hogy mindenkit elérhetnek legyen az akár a Miniszterelnök úr is , ha jő a parancs , hát Ő is alulról fogja szagolni az ibolyát.
Hunyászkodó békák ne brekegjetek már mert jő a gólya és annyi a gojnak. Tessék mondani mi mikor kezdjük szaporítani őket golyószóróval , hogy ne sántuljanak le. Ezeknek a segnyalóknak a gyermekeikre is így kellene vadászni , hogy jobban tudják szeretni őket . Hátha kialakulna egy SVEJKI ellenállás a megszállókkal szemben .
Hitler egy szar munkát végzett, most a lánya megvalósítja az Európai Egyesült Államokat , de Ő is szar munkát végez , mert az emberiség nyakán hagyja a holókosztos népet az új inkvizícióval , de miért kell nekünk a birodalmakban gondolkodnunk , hogy a zsidót eltartsuk, de hisz mondom néktek ezek nem is zsidók , régen esetleg Kazárok ha voltak , meg sem kérdőjelezed , hogy Kazár volt e az ősük, jól meg neveltek kis rabszolga meg ne kérdőjelezd mivoltukat, csak szolgáld ki őket, és ha már rád untak úgy is legyilkolnak.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése