2015. június 14., vasárnap

Olajmaffia állama !!!!





Olajmaffia állama !!!!


Ismerjük meg Fideszes politikusainkat! - Pintér Sándor



Sorozatunk első része a Fidesz egyik legundorítóbb és a módszerváltás utáni Magyarország egyik leghírhedtebb politikusáról szól. Cikkünk szigorúan a tények feltárásán alapul és a nyilvánosságra hozott adatok alapján vonunk majd le következtetéseket a narancsos párt leendő belügy és titkosszolgálati miniszteréről.
Ahhoz, hogy megismerjük Pintér elvtársat (nem véletlen az elvtárs megnevezés) nem keveset kell kutakodnunk, ugyanis elég szűkszavúak az ő pályáját bemutató írások - talán nem véletlenül. A wikipédián, vagy más forrásokból fellelhető adatok tudatában természetesen nem leszünk okosabbak. Mi rejlik az adatok mögött és ki valójában a leendő "csúcsminisztérium" vezetője?
Pintér elvtárs a módszerváltás előtti időkben
Pintér mindig is a hatalom és azon belül is a karhatalom közelében mozgott. Az 1989-es úgynevezett rendszerváltás előtt az MSZMP hűséges kutyájaként a rendőrségnél futott be egy igen sikeres pályát. 1978 és 1985 között az akkor még törtető "Sándorunk" az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának előadója volt, majd főelőadója lett. 1985-ben átkerült a Budai Rendőrkapitányságra bűnügyi osztályvezetőnek, majd megbízott kapitányságvezetővé léptették elő. 1988-ban átirányították a Pest Megyei Főkapitánysághoz, ahol a vizsgálati osztály vezetőjévé nevezték ki. Ez a pályafutás természetesen nem mindenkinek adatik meg, de ha valaki abban az időben a párt hűsége katonája, akkor bizony könnyebben juthat előre. A "jobboldali" kormány belügyminisztereként az MSZMP-s múltról inkább nem is beszélt Pintér, aki természetesen nem az első és nem is az utolsó a Fidesz tagok közül, akik ilyen "szép" múlttal rendelkeznek.
Az 1989-es szörnyű "katasztrófa" sem akasztotta meg Pintér pályafutását, amely nemhogy leszálló ágba került, hanem még jobban felívelt, mint azelőtt. 1990 és 1991 között a Pest megyei főkapitány közbiztonsági helyettesévé léptették elő, majd 1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitánya lett. Pár hónappal később, 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá, mely tisztséget öt éven keresztül viselt, amikor nyugállományba vonult. 1991-ben vezérőrnaggyá, majd 1993-ban altábornaggyá nevezték ki.
Vajon egyéni tehetsége és teljesítménye juttatta előre, vagy kapcsolatai révén kerülhetett egyre feljebb és feljebb a ranglétrán? Miként érhette el Pintér Sándor ilyen gyorsan a rendőr-főkapitányi posztot az 1990-es években? Az az egy biztos, hogy már akkor is kiterjedt kapcsolatrendszere volt mind a politikában, mint pedig az alvilágban, azonban erre belügyminisztersége idején is számtalan példát fogunk látni.
Közéleti és gazdasági pályafutása
Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított Civil Biztonsági Szolgálat Zrt néven, majd 1997-ben az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett, és Csányi Sándor közelébe került, aki jelentős részvénytulajdonnal is rendelkezik a bankban.
Számos vállalkozása alapján az Index információi szerint már többször felkerülhetett volna a leggazdagabb hazai vállalkozók listájára, de ő inkább - talán nem véletlenül - kimaradt a top 100-ból.
 Fenyő Jánost 1998. február 11-én rejtélyes körülmények között agyonlőtték és a tetteseket azóta sem találjákFenyő János és Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány a Magyar Újságírók Országos Szövetsége 1996-os sajtóbálján: Fenyő Jánost 1998. február 11-én rejtélyes körülmények között agyonlőtték és a tetteseket azóta sem találják
Az 1998 és 2002 között működő Orbán-kabinetbe az MSZMP-s Pintér Sándor, azzal a feladattal került a BM-be, hogy szedje ráncba a rendőrséget, és javítson a közbiztonsági statisztikákon. A rendőrség helyzete egy mostani hatalomváltás után ismét központi eleme lehet a kormányprogramnak, a Fidesz vezetésében pedig tudják, kevés ember alkalmas egy gyors, látványos beavatkozás végrehajtására a rendvédelmi szerveknél, ezért is szeretnék őt belügyminiszternek. Azonban ne ugorjunk ennyire előre.
Belügyminisztersége, furcsa halálesetek és az olajos ügyek
Pintér Sándor érdekes módon lett belügyminiszter. Méghozzá úgy, hogy a bíróság első fokon elítélte közokirat hamisításért. Honnan tudta Orbán Viktor, hogy ezt az ítéletet nem fogják helyben hagyni másodfokon? Egyáltalán, ki kér fel első fokon köztörvényes bűnért elítélt embert a belügyminisztérium vezetésére? Talán Orbán intézte el, hogy másodfokon felmentsék az emberét? Ismerjük be, Magyarország nem a bátor, igazságért szenvedélyesen küzdő bírák és ügyészek országa volt, és sajnos most sem az.
Talán sokan emlékeznek hogy az 1997-1998-as évek a robbantásos merényletektől voltak hangosak az országban. A Fidesz és az FKGP háza táján történt robbantásoktól sokáig hangos volt a média és sokan emlékezhetnek a hálóköntösben sétáló Torgyán Józsefre az FKGP "fővezérre", akinek az ajtaja előtt is történt egy robbantásos merénylet. Mindez persze még a Horn korszak végén történt és a Fidesznek ez pont kapóra jött, hiszen a kampány egyik fő retorikája a közbiztonság megerősítéséről szólt. Még valakinek jól jött ez a sok robbantás, az pedig nem más mint a mi jó "Sándorunk" .
Érdekes az is, hogy Pintér mindezen események előtt együtt vacsorázott a bombagyárossal, Dietmar Clodóval - akiről azt mondta nem ismeri, és ezt követően történtek ezek az érdekes robbantások a Fidesz és az FKGP háza táján, persze senki sem sérül meg, kicsit sem. Fura bombák voltak ezek... Pintér csodálkozik, beismeri, hogy valóban találkozott az illetővel, igen, tudta, hogy a neve Dietmar Clodo, ittak is egy pohárkával, de nem tudta, hogy Dietmar Clodo pontosan az a Dietmar Clodo. A bíróság felmenti, mert valóban: százezrével mászkálnak Magyarország utcáin e rendkívül fura nevet viselő egyének, nincs honnan azt tudnia – pláné nem egy szegény belügyminiszternek -, hogy melyikük az, aki épp bombagyárost játszik. Egy Zempléni nevű rejtélyes fickó a mi jó "Sándorunk" ellen vall, véletlenül meg is hal infarktusban. A rendőrség kapásból kizárja az idegenkezűséget.
Miután a Fidesz szövetségeseivel legyőzte a pufajkást és bandáját, újabb robbantás rázta meg a fővárost és a közvéleményt is. Az Aranykéz utcában történt robbanásról a világ tv-i is beszámoltak. A körülbelül négy kiló TNT-nek megfelelő robbanóanyag szörnyű pusztítást végzett. Szemtanúk szerint az egész olyan volt, mint egy amerikai katasztrófafilm. Hatalmas robbanás, sűrű percekig hömpölygő koromfekete füst, káosz és jajveszékelő sérültek. Az utcát üvegtörmelék lepte el, a kigyulladt autók alkatrészei a házak tetejéig repültek. Sajnos ezúttal mindez valóság volt, Budapesten fényes nappal 1998 július 2-án történt. Boros Tamás volt a célpont, aki véletlenül az olajügyekben is szép részt vállalt, amiben sok nyom pont Pintérhez vezetett. Persze az ő halála is "véletlenül" pont ebben az időszakban történt.
Azt, hogy az olajtanúként elhíresült Nógrádi nevű fiatalembert hogyan nyilvánították nem szavahihető tanúnak, már ne is emlegessük. Országos ismertsége miatt nehéz lett volna eltenni láb alól, ő olyanokat is mondott akkoriban, hogy Pintér több alkalommal is találkozott Flajsz Ferenccel, az olajmaffia egyik vezetőjével, akitől milliókat vett át. Az ügy vége: Nógrádi lassan megőrült az állandó rettegéstől, tanúként nem szavahihető. Pintér tehát ebből az ügyből is ártatlanul távozott.
Az olajügyek utáni nyomozás idején regéltek egy történetet egy nyomozóról, akinek a megszerzett információi alapján fél évszázadra le lehetett volna csukni a fél Parlamentet akkoriban – Pintér keresztapával együtt. Érdekes módon halt meg. A balkezes nyomozó a jobb kezével a bal halántékába eresztett egy golyót, utána letette a pisztolyt a szélvédő kormány előtti részére, komótosan átült az anyósülésre, és meghalt. Helyszínelni az őt jól ismerő kollégák érkeztek, akik vélhetően nem voltak mind beavatva a történetbe, így aztán, ha a nyomozati anyagok el is tűntek, a szóbeszédet már nem lehetett megállítani.
A Fidesznek tehát kellett egy erős ember, Pintérnek pedig kapóra jött a belügyminiszteri poszt, sok üzleti ügyet könnyebben is intézett ebből a pozícióból. Tehát 1998-ban megkezdhette a "rendrakást" és a fenti esetekből is jól látszik, hogy belügyminisztersége alatt rendet tett, és az üzleti ügyei is virágoztak ezalatt. Pintér Sándor ezekben az ügyekben "biztos hogy nem" a belügyminiszteri pozíciója miatt tisztázta magát. A köztársaság bírósága ártatlannak nyilvánította vagy egyáltalán el sem kezdte a nyomozást, vagy ha mégis, akkor a nyomozás vezetője véletlenül meghalt vagy az ügy koronatanúja halt meg, esetleg megörült. Hát ilyen könyörtelen az élet.
Az 1999-es év elején megmutatta Pintér, hogy a rendőrség ráncba szedéséről szóló hírek igazak és a választási kampányban nem hazudtak. Ez lehetne jó hír, azonban nem az igazi bűnözők lettek áldozatai a karhatalomnak, hanem ahogy ez már szokás a hazafiak váltak Pintér ámokfutásának első célpontjaivá. 1999 február 13-án a Becsület Napja utáni koncertet - amelyet a Viking klubban tartottak - brutális módszerekkel verte szét a Pintér féle rendőrség. Rátámadtak a szórakozó fiatalokra, összesen két hullámban, amiből az első sikertelen volt és úgymond beáldozták a rendőröket. A több mint 500 fős hazafiakból álló csoport könnyedén megvédte magát az akkori sünöktől. A második hullámban viszont a 2006 októberében látott brutalitás volt tapasztalható. Nem hazudtolta meg tehát magát Pintér, aki Gergényi egyik jóbarátja, és módszereiben is hasonlítanak egymáshoz, ugyanis a pártállami időket idézte a volt kommunista eljárása. Kicsiben 2006 október 23-ához lehet hasonlítani ezt a történést, azonban akkoriban még sem nemzeti jogvédelem, se nemzeti média nem állt rendezésükre a harcos fiataloknak. Ők úgymond egyedül voltak, hiszen bár egy magát nemzetinek mutató párt a MIÉP bent volt a parlamentben, Csurkáék még sem tettek semmit ez ügyben.
Ezen felül ott volt még a 2002-es móri mészárlás, ahol 8 embert öltek meg a rablók. A rendőrség munkája itt is csődöt mondott. Elfogtál Kaiser Edét és Hajdú Lászlót, azonban később kiderült, hogy nem ők követték el a bűncselekményt. Kaisert nemrég felmentették, azonban más bűncselekmények miatt továbbra is börtönben ül. Az ügy még mindig homályos és az elkövetők kiléte sem ismert. Bár 2007-ben megtalálták N. László lakásán a Móron használt fegyvereket, és őrizetbe is vették, de itt is látható hogy a Pintér belügyminisztériuma csődöt mondott. Az akkori főkapitány Orbán Péter pár héttel az eset után lemondott, de Pintér továbbra is a helyén maradt.
 A móri mészárlás ügyét sem sikerült felgöngyölíteni8 embert öltek meg: A móri mészárlás ügyét sem sikerült felgöngyölíteni
Sokan emlékezhetünk még Tánczos Gábor ügyére, amelyben őt egy 11 éves körmendi kislány 1998-ban történt megölése miatt ítéltek el. Ez az ügy sem tisztázott azóta sem, bár Tánczost már szabadon engedték. Az ügy igen bonyolult és a rendőrség, itt is csődöt mondott. Talán Tánczos csak egy bűnbak volt, ahogy később a móri mészárlás esetében Kaiser? Szerencsére az ügyet sok újságíró is érdeklődéssel fogadta és Toroczkai László is foglakozott az esettel, amelyről a Magyar Jelen című újságban olvashattak is.
Összegezve az akkori belügy és a rendőrség munkája a folyamatos leromlás időszaka volt. Ezt a fenti események is jól mutatják. Az MSZP kormányra kerülése után ez a folyamat felgyorsult. Pintér tehát a 4 éves ciklus alatt látszattevékenységet folytatott és a feladatát - a rendőrség talpraállítását - nem teljesítette.
A Magyar Jelen is foglalkozott a Tánczos üggyelA Magyar Jelen is foglalkozott a Tánczos üggyel
2002 fordulatot hozott a magyar politikai életben. A választásokon sokak megdöbbenésére és felháborodására a D209-es Medgyessy Péter vezette MSZP diadalmaskodott.
Pintér miatt bukott 2002-ben a Fidesz?
Abban az időben mikor a Nemzeti Ellenállás hajnalán a hazafiak, élükön Budaházyval lezárták az Erzsébet hidat és követelték az elcsalt választások felülvizsgálatát a szavazócédulák újraszámlálásával Pintér belügyminiszterként megtehette volna, hogy utasításba adja a választási bizottságnak a szavazatok újraszámlálását. Azonban ezt Pintér nem tette meg. Ezzel hathatósan segített a szocialistáknak, hogy azok elcsalják a választást és megszerezzék a kormányrudat. Persze a 2002 utáni időkbe se ment rosszul az ex-belügyminiszternek.
2002-ben a tábornok úr visszatért a gazdasági életbe, különböző más örző-védő cégekben rendelkezik most is jelentősebb tulajdoni hányaddal, valamint egy gazdasági tanácsadó Kft. és egy utazási iroda ügyvezető igazgatója, ill. tulajdonosa.
Gergényi büszke üzlettársára
A 2006 végén alapított Admiral Tours Hungary Utazásszervező Kft.-ben Gergényi - szemkilövető - Péternek 30 százalékos tulajdonrésze van, míg a többségi tulajdonos - 60 százalékkal - az a P&V Tanácsadó Kft., amely Pintér Sándor volt belügyminiszter és Valenta László, Pintér volt kabinetfőnökének tulajdonában van.
25 éve jóbarátja Pintérnek szemkilövető Gergényi25 éve jóbarátja Pintérnek szemkilövető Gergényi
Gergényi még 2007-ben a következőket nyilatkozta Pintérről és a közös cégükről: "Ez a közös vállalkozás egész pontosan egy utazási iroda, amelyben nekem 30 százalékos tulajdonrészem van. Ebben az utazási irodában tulajdonrésze van a P&V Kft-nek is, amelynek résztulajdonosa Pintér Sándor úr, aki 25 éve a barátom, és én nem aktuálpolitika alapján válogatom a barátaimat. Minden barátomra, így őrá is, büszke vagyok."
Szép szavak egy több mint 25 éves barátság után. Pintérnek persze nem kényelmetlen sem az üzlettársi kapcsolat sem a barátság ezzel a mocskos hazaárulóval, hiszen az üzlet az üzlet és a pénznek nincs szaga.
Pintér lesz a megalakuló új csúcsminisztérium vezetője?
2010 választási év ismét, azonban a mostani körülmények között a Fidesznek áll a zászló és ebből a remek új "üzletből" természetesen Pintér sem akar kimaradni. Persze most már az egyszerű belügyminiszteri poszttal nem elégszik meg a mi Sándorunk és a Fidesznek is más tervei vannak úgy látszik. A hatalom koncentrálásának jegyében a narancsosok összeolvasztanák a belügyminisztériumot és a titkosszolgálatokat, ez a központosítás pedig a legsötétebb Dél-Amerikai diktatúrákat idézi fel. Az így létrejövő „csúcsminisztérium” élére pedig nem mást tennének, mint - és valószínűleg nem fogják kitalálni kit - Pintér Sándort. A kérdés csupán az, hogy Magyarország újkori történelmének egyik legnagyobb rablóvezérétől mit várhat a radikális nemzeti oldal? Milyen eszközökkel fognak fellépni a hazafiak ellen ezek a bűnözők? Lehetséges, hogy amit az MSZP eddig csinált csupán kisded játék volt ahhoz képest amit majd Pintértől és csapatától várhatunk? Egyelőre nem tudni, hogy valóban ő lesz e az új minisztérium vezetője, azonban annyi bizonyos, hogy Pintér Sándor ismét a hatalom felé ácsingózik.
Reméljük sorozatunk első része segített önöknek abban, hogy jobban megértsék a Fidesz kormányra kerülése számunkra, a nemzeti oldal képviselőinek nem jelenti a tejjel-mézzel folyó Kánaán eljövetelét. Csupán annyit jelent, hogy az eddiginél keményebben és nagyobb kitartással kell harcolnunk az elnyomó köztársasági és a globális érdekeket kiszolgáló hatalom ellen. A Fidesz volt belügyminisztere pedig csak egy a számtalan olyan narancsos vagy a narancsosokhoz közel álló emberből, akit ma megismerhettek. További politikusokat ismertetünk majd meg önökkel, hogy lássák nem csak az MSZP-nél vannak mocskos ügyek.


LOPÁS és ÁTVERÉS klub hírei


85 évre titkosított olajügyek Pintér Sándor tevékenységére fűzve - hogy kihaljanak a tanuk és elhaljanak az elkövetők!



OLAJÜGYEK





Magyarországon a rendszerváltozás után az olajügyektől volt hangos a sajtó (jellemzően 1992-96). Olajvonatok érkeztek jellemzően a volt szovjet tagországokból, melyek tartalmát “szőkítéssel” (adalékanyagok hozzáadásával, “savazással”) üzemanyagként, jóval drágábban adtak tovább, illetve az olaj minősítését papíron megváltoztatva drágábban adták tovább, miközben elsikkasztották a fizetendő vámot és a forgalmi adót. Nem csak a maffia, hanem magas rangú helyi és országos rendőri vezetők, határőrök, politikusok is részt vettek az ügyletekben, több tízmillió liter olaj ment át az országon havonta, amit “nem lehetett nem észrevenni”.


A mai közélet számos képviselője – azt beszélik, többen a leggazdagabb 100-as listáról is – ezidőtájt alapozta meg anyagi hátterét, akik legális üzletekbe fektetve az olajjal szerzett vagyonukat, mára megbecsült üzletemberek, közéleti szereplők, politikusok. Egyes politikai pártokról hírlett, hogy egyenesen az olajügyekkel szerzett pénzből finanszírozta működését, illetve választási kampányát.
Csak évekkel megtörténtük után került napirendre az ügyek hatósági felgöngyölítése, addig csupán suttogtak minderről.


1996. március 31-én Eleken, hivatalosan közlekedési balesetben, mások szerint tisztázatlan körülmények között meghalt Molnár László, aki a rendszerváltozás után az SZDSZ tagja lett, és akiről valószínűsíthető, hogy olajszőkítéssel foglalkozott.




Pallag László, volt FKGP-s országggyűlési képviselő kezdeményezett nyomozást az olajügyek felderítésére, mert úgy vélte, összefüggés volt Molnár László halála, illetve tevékenysége és a Békés és Bács-Kiskun megyei rendőrök: Kuzma Mihály, Szabó András, Kovács László Zsolt, Szuvek János és Dénes Gábor halála között (hivatalosan mindannyian öngyilkosságot követtek el, egyikük uzsonnázás közben lett öngyilkos).

Kuzma Mihály alezredes ügye kavarta a legnagyobb port,  egyrészt azért, mert a megyei rendőrkapitányság épületében, különös körülmények között, munkaidőben halt meg, másrészt mivel ő vezette Békés megyében a szervezett bűnözés elleni osztályt, és minden bizonnyal sokat tudott az olaj-üzlettel összefüggő rendőri visszaélésekről is, hiszen feladata kapcsán belső vizgsálatok keretében vizgsálta a főnökei mozgáskörét, kapcsolatait is a korrupciógyanús ügyekben, s vizsgálatainak tárgyai voltak bizonyos vállalkozók, elképzelhetően a maffiózók kapcsolatai a rendőrökkel, s azok befolyása a rendőri vezetőkre.





Az olajügyek kapcsán külön parlamenti vizsgálóbizottságot állítottak fel, Pallagh László elnökletével. Az olajügyek politikai összefonódásaival kapcsolatban később több tanút is meghallgattak, míg 2000. júniusában Pallag László, az egyik beidézett tanú (N.Zs.) bizottsági meghallgatása után sajtótájékoztatót tartott, majd válaszolt a Vasárnapi Újság riporterének kérdéseire, s váratlanul igen beszédesnek mutatkozott.
Ekkor említette Pintér Sándor nevét – a bizottság előtt vallomást tevő Nógrádi Zsoltra (az ő ügyéről lejjebb bővebben írunk) hivatkozva - az olajügyekkel kapcsolatban.

Olaj-milliárdok minden mennyiségben – Vasárnapi Újság, 2000. 06.11.
.
Pallag László: A tanúvallomást tevőt ismétlem. Elmondta, hogy hogyan és merről, hova, milyen telepeken mozgatták az olajat.

Lakatos Pál: Időpontban most hol tartunk?

Pallag László: 92-96 közötti időszakról van szó. De beszélt egész a napjainkig az ügyekről. Mert amikor az olajszõkítés már nem működött, már nem jött pénz az olajból, akkor ment a borhamisítás. És tulajdonképpen összekapcsolta ezeket az ügyeket. Tehát minden olyan témára, amire rálátása volt, õ erről beszélt. Ott volt, látta, tapasztalta, részese volt a dolgoknak. Beszélt a vámosok szerepéről, közremûködéseiről, a rendőrök szerepéről, rendõrvezetők szerepéről, arról, hogy havi 15-20 millió litert szőkítettek, különböző telepekre mozogtak, ahol üldözték őket továbbmentek, továbbtelepültek.

Lakatos Pál: Azt tudhatjuk, hogy milyen útvonalról van szó? 
Pallag László: Bács megyérõl van szó és a Bács megyei kapcsolatrendszerrõl. Tudott az egész folyamatról, az akkori országos rendõrfõkapitány. 
Lakatos Pál: Pintér Sándorról beszél?

Pallag László: Őróla beszélt az a tanúvallomást tevő. Sőt, a szeme láttára tették a kocsijába és azoknak a szeme láttára, akik vele voltak, két-három ember mindig volt vele, hol 25, hol 50 milliót. 
Lakatos Pál: Kinek a kocsijába tettek 50 millió forintot?

Pallag László: Pintér Sándor kocsijába. Abba a kocsiba, amiben hozták és vitték. 
Lakatos Pál: Amiben Pintér Sándort hozták, vitték oda a helyszínre, ahol az olajszõkítés folyt?

Pallag László: Igen. Õ sokszor megfordult ott, az alvilág rendezvényein ott volt, szinte baráti kapcsolatban volt ezekkel az emberekkel, Sanyi bácsinak hívták. Gondolom, ez védelmi pénz volt.

Lakatos Pál: Hogy teljesen egyértelmû legyen, Ön szerint illetve a tanú szerint ezt a nagy összeget azért tették Pintér Sándor kocsijába, hogy ne legyen nyomozás a dologból?

Pallag László: Ezeket a mozgásokat nem lehetett csak a hivatalos szervek segítségével végigcsinálni. Másképp ez nem mûködött. Itt, amikor 15-20 millió literrõl van szó havonta, amikor éves szinten egymilliárd literrõl van szó. 
Lakatos Pál: Ez összegben mit jelent?

Pallag László: Óriási összeg. Megvolt a tarifája literenként. Volt, amikor 30 forintot kerestek literenként, volt, amikor 1 forintot, volt, amikor 5 forintot, volt, amikor 10 forintot. Mindig attól függött, hogy milyen feladat volt. Például Melkontrolhoz vitték bevizsgálni. Volt, amikor vittek 160 milliót Melkontrolhoz, volt, amikor 60 milliót vittek. Ezt azért vitték, hogy a minõsítés olyan legyen. Ugyanígy volt a borhamisítással kapcsolatos minõsítés is, ahova szintén vittek pénzeket. 
Lakatos Pál: Itt mindenki mindenkit lefizetett abban a körben.

Pallag László: Ezek mögött nagy pénzek mozogtak. Ezeket pénzzel intézték el. Elmondta azt is, hogy 94-ben MSZP-nek vittek 750 milliót. 
Lakatos Pál: Az MSZP-nek miért kellett vinni 750 milliót?

Pallag László: Hát, miért? Választás előtt voltunk. Azért. Beszélt arról, hogy Lezsák Sándor emberei intézték helyette az ügyeket. Lezsák Sándor helyett intézték az ő emberei az olajjal kapcsolatos ügyeket. De Lezsák Sándor állt a háttérben. Beszélt arról, hogy Szabó Iván, mint pénzügyminiszter biztosította a pénzeket…”
Ugyanennek a cikknek a záró fejezetében Pintér Sándornak az esetet követő első reakcióit is megismerhetjük.

Pintér Sándor belügyminiszter közölte: „Nem tudom megállapítani, hogy jogi vagy csak orvosi esettel van dolgom. Pallag úr nyilatkozatában a személyemet érintõ részek szemenszedett hazugságok, és oly sekélyesek, hogy részletes válaszra méltatlanok.”

Pintér Sándor kisvártatva pert indított Pallag László ellen kijelentései miatt, melyet még abban az évben megnyert, 1,25 millió forintos kártérítést kapott jó hírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogai megsértéséért.






Pintér Sándort tanúként is beidézték az “Olajbizottság” elé 2000-ben, s az a Pallag László tett fel neki kérdéseket, akivel akkor még perben állt a fentiek miatt.

Nagyágyúk az olajbizottság előtt – HVG – 2000/45. sz

A kölcsönös politikai vádaskodások jegyében zajlott Kuncze Gábor előző és Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter, egykori országos rendőrfőkapitány meghallgatása is. Pintér, aki sikertörténetként élte meg a rendőrség vezetése alatt végzett tevékenységét, Tóthtól és – a vele egyébként perben álló – Pallag László (FKGP) bizottsági elnöktől kapta a „nehéz kérdéseket”.

Pallag felmelegítette az 1997-es Pintér-Clodo-találkozó és az egy évvel korábbi Lakatos-merénylet Pintér részéről „vétlen” helyszínelésének ügyét, Tóth pedig arra volt kíváncsi: miképpen fordulhatott elő, hogy miután Pintér távozott az ORFK-ról, a főváros leszámolásos merényletek színterévé vált, amelyek az ő belügyminiszteri kinevezésével jó időre megszűntek. „A kérdés azt sugallja, hogy szabadidőmben robbantgattam, de most nincs rá időm” – utasította vissza a felvetést Pintér.

Ő egyetlen esetben érezte a jelét, hogy a bűnözés nyomulna a politika felé: betörésből, lányfuttatásból élő bűnözők a kilencvenes évek elején pártot kívántak alapítani, de érvényesülésüket a rendőri fellépés meggátolta – állította a belügyminiszter. Később újságírók előtt megerősítette, hogy az azóta nagy valószínűséggel elhalálozott Szlávy Bulcsú Balaton környéki vállalkozó által alapított Republikánus Pártra gondolt. „Mesedélután” – így értékelte a republikánusok okozta veszélyről szóló elméletet Kuncze, aki viszont különválasztotta a leszámolásként elkövetett merényleteket azoktól a „nullsérültes” robbantásoktól, amelyeket – ugyanolyan összetételű robbanóanyaggal – a választások előtt követtek el konzervatív pártok és politikusok javai ellen….”




SÁNDOR ISTVÁN “PAPA” ÜGYE




Sándor “Papa” Istvánt, az olajügyekkel foglalkozó fedett nyomozót is meghallgatta végül a bizottság. Azért végül, mert azelőtt egynappal, hogy a bizottság előtt először jelent volna meg, letartóztatták. Később, amint akadályoztatása megszűnt, megjelent a bizottság előtt, s nyomozásának eredményeiről beszélt, említve Pintér Sándort is.

“…Továbbmennék még itt az olajügyeken, mert van egy robbantásos ügy is, vagyis bombagyáros ügy is, ami szintén gondolom, hogy érdekli a bizottságot. A bombagyáros ügy, az úgynevezett Dietmar Clodo ügy felderítése is sajnos nálam indult el, inkább ne kezdtem volna el. A kezdeti szakaszt követően átvette egy másik szolgálati ág, tehát annak felderítését valójában nem én végeztem. Nem is ez a lényeg. Abban az időben megy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának a vizsgálata, ahol a Pintér úr és Clodo úr viszonyát próbálja kideríteni a bizottság, hogy mi is volt ott kettőjük között.

Kérem, ezután megy Leonid Kolcsinszki – Clodo bűntársa – kihallgatása az ORFK vizsgálati osztályán, amikor is jelen van Bánáti ügyvéd úr, a tolmács, Szalai Tihamér és még egy-két nyomozó. Megy a kihallgatás. Egy alkalommal Kolcsinszki azt mondja, hogy ezt a részt nem szeretném jegyzőkönyvbe mondani, de közben megya video, merthogy kamerával veszik az egész kihallgatást. Közli ez a Kolcsinszki úr, hogy kérem szépen, én Pintér tábornoknak több megbízást hajtottam végre. Megfagy a levegő, de már azt nem fejti ki, hogty milyen megbízást. Megáll a kihallgatás, Bánáti ügyvéd úr lemond.

Ez a kihallgatási anyag, a videoanyag tudomásom szerint elkerül Túri András – akkor még – csoportvezető ügyészhez is, elkerül a rendvédelmi szervekhez is, és amikor eljön a bizottsági ülés, erről a kazettáról, ami döntő jellegű lett volna a bizottság munkájában, a bizottsági személyek tisztázásában, hallgat az ügyész úr, hallgat a rendvédelem, hallgat mindenki. Mi ez, ha nem egy bűnpártolás, vagy hivatali visszaélés? Ezt én nem tettem szóvá abban az időben, hogy uraim, álljon már meg a fáklyás menet. Sok mindent szóvá tettem, és azért van az, hogy most itt vagyok letartóztatva….”


A Sándor István által tett vallomásnak nem lett jogi következménye, végül 2001. augusztusában – indoklás nélkül – 85 évre titkosították a dossziéját.


NÓGRÁDI-ÜGY




Az olajügyek kapcsán akkor is előkerült Pintér Sándor neve, amikor Nógrádi Zsolt, az olajügyek egyik koronatanúja vallott ellene. Nógrádi Zsolt és két helybéli tanú állításuk szerint tanúi voltak, amint édesapja a birtokán fogadta az olajmaffia és különféle pártok embereit, ahol Pintér Sándornak pénzzel teli aktatáskákat adtak át.

Nógrádi-ügy: Pintér Sándor szerint a vádlott hazudik – 2001.12. 4. Korridor
Pintér Sándor belügyminiszter tanúként a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Nógrádi Zsolt ellen hamis vád miatt folyó büntető perben kedden határozottan kijelentette, hogy a vádlott hazudik, amikor őt kapcsolatba hozza a Bács-Kiskun megyei olajbűnözéssel. Ugyanakkor a tárgyaláson Nógrádi Zsolt és az ő kérésére megidézett két helybéli tanú egybehangzóan állította, hogy a 90-es évek közepén látta az akkor még országos rendőr-főkapitányi beosztásban tevékenykedő Pintér Sándort, amint pénzzel teli aktatáskákat vett át Nógrádi Zsolt apjának soltvadkerti, illetve Flaisz Ferenc érsekhalmi ingatlanában.

A tárgyaláson elrendelt szembesítések eredménytelenek maradtak.
A büntetőperben az ügyészség azzal vádolja Nógrádi Zsoltot, hogy hamisan állította a hatóságok előtt Pintér Sándorról, továbbá Szabó Iván volt pénzügyminiszte­rről, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőről és Boross Péter volt miniszterelnökről, hogy bűnös kapcsolatban állt az olajmaffiával.

Pintér Sándor a tárgyaláson arra a bírói kérdésre, miszerint mi lehet az oka annak, hogy Nógrádi Zsolt konzekvensen őt hozza összefüggésbe apja halálával és testvére korábbi eltűnésével, úgy válaszolt: korábban azt gondolta, hogy ez egy kétségbeesett fiatalember segélykérő, figyelemfelhívó magatartása. Ma már azonban inkább azt valószínűsíti, hogy figyelemelterelés lehet mindennek a hátterében.”


Az eset morbid mellékszála, hogy Nógrádi apjának fejét csak később adták vissza a rendőrök a családnak, akkor sem bocsánatkérések közepette, hanem azt állítva, sosem mondták, hogy a teljes testet visszadták, a néhai idősebb Nógrádi feje további vizsgálatokra kellett nekik. Bár kétségtelen, hogy Pintér Sándornak mindehhez nincs köze, megkérdőjelezhető a rendőrség eljárása.


Az ügyészség végül arra hivatkozva szüntette meg a nyomozást ebben az ügyben, hogy Nógrádi vallomásában ellentmondások voltak.


KELLER LÁSZLÓ ÉS POLT PÉTER PENGEVÁLTÁSA




2003. novemberében említik újra Pintér Sándor nevét együtt az olajügyekkel, amikor az ügyészségen eltűnt két olyan ügy aktája, mely Keller László szocialista képviselő szerint az olajügyekkel összefüggéseket mutatott. Keller László levélben kért magyarázatot Polt Péter legfőbb ügyésztől, melyben Pintér Sándort is megemlíti.

Egy másik szálon érdekes összefüggést fedezhetünk fel. A PAPP-ÍR Kft.-ben szereplő Gyenes Péter (akinek kézbesítési megbízottjaként is Papp László volt feltüntetve) 1997 és 2000 között tulajdonos a Germex Kft.-nek, amelynek ügyvezetoje Zubek János társtulajdonosa is volt a Zuter Kft.-ben. Zubek János nem más mind Rack László és Valenta László tulajdonostársa a Vertikum Kft.-ben.

Az a Valenta László, aki Pintér Sándornak, az Orbán-kormány belügyminiszterének nem csak kabinetfőnöke, hanem korábban tulajdonostársa is volt a Preventív Security Rt.-ben és – szintén Rack Lászlóval együtt – a RPV Kft-ben is. A Pintér Sándor nevével fémjelzett Preventív Security egyébként újabban, mint a Terror Háza és az ülloi úti FTC-pálya újsütetu orzojeként ismert, intenzív terjeszkedést folytató céget is ismerhetjük, amelyet a Defend egyik örököseként emlegetnek.

Pintér Sándort pedig azt hiszem nem kell Önnek Legfőbb Ügyész Úr bemutatnom – úgy tudom, hogy már korábban is rendkívül jó volt az együttmuködés önök között, melyet több Ön által is elismert nem hivatalos közös teázás is bizonyít.
De Leonyid Steicura, Sándor “Papa” István és Pintér Sándor mellett a PAPP-ÍR Kft.-vel kapcsolatba hozható Tasnádi Péter és az olajos ügyekben elhíresült Conti Car csoport is.”


A levelek végül egy gyors belső “körülnézés” után mégis megkerültek az ügyészségen, két kivétellel. Hogy mindez miért és hogyan történt, nyilvános magyarázat utóbb nem látott napvilágot. 2004. februárjában újabb levelet ír Polt Péter legfőbb ügyésznek Keller, melyben az elveszett és megkerült iratok története után érdeklődik, s Pintér felelősségének tisztázása érdekében sürgeti az ügyészséget. Megemlíti, hogy régóta ismertek Leonyid Kolcsinszkij Pintérre tett terhelő vallomása, és Sándor István “Papa” belső nyomozása eredményének mondott, Pintérre terhelő állításai, mégsem történik előrehaladás az ügyekben.




Keller László ellen később, 2011-ben – az ismét Polt Péter vezetése alá került - főügyészség pert indított hivatali visszaélés miatt. Keller 2004-ben a Miniszterelnöki Hivatal egykori közpénzügyi államtitkáraként bizonyos állami vezetők és egyéb magas rangú politikusok 2001-től Somogy megyében történt vadászatai ügyében - a vád szerint jogellenesen - gyűjtött adatokat (többek közt Polt Péterről), melyekből a vizsgált személyek vadászati szokásaira és személyes kapcsolataira nézve következtetéseket vonhatott le. Keller reakciójában reményét fejezte ki, hogy az általa akkkoriban vizsgált, az államot károsító ingyenvadászatok ügyében is hasonló eréllyel lép majd fel az ügyészség.


Végül az olajügyekben vizsgálódó bizottság iratait - indoklás nélkül – szintén 85 évre titkosították.

85 évre titkosították az olajüggyel kapcsolatos információkat – Nethírlap, 2007. június 25.

Az olajbizottság iratait, csakúgy, mint több más olajüggyel kapcsolatos információt 85 évre titkosították. Máig nem világos azonban, hogy erre miért volt szükség.

Korábban a pártok nem, csak egyes képviselők, és a Papa néven elhíresült Sándor István, korábbi főnyomozó kérte, hogy oldják fel az olajügyekben hozott titkosításokat. Ma már az MDF is követeli, hogy a közvélemény is megismerhesse az iratokat. Nagyon sok nyomozás volt a 90-es évek óta az olajszőkítések és az államkasszát megrövidítő olajimportok miatt. Ilyen például az Energol-ügy, amelynek a bírósági szakasza még nem zárult le. Az egyik vádlott betegsége miatt pont ma halasztották el az ügyész beszédét szeptemberre.

A legtöbben mégis a Pallagh László, azóta nem politizáló, egykori kisgazda politikus nevével fémjelzett vizsgálóbizottságra emlékeznek. Bár a bizottság ülései nyilvánosak voltak, mégis volt olyan meghallgatás, amikor zárt ülést rendeltek el. A bizottság akkor valós eredmény nélkül zárta le a munkát. A sajtót mégis az foglalkoztatja, hogy az olajügyekben mit és miért kellett 85 évre titkosítani.

A Kossuth rádió reggeli műsorában Takáts Albert igazságügyi és rendészeti miniszter úgy nyilatkozott, ő is utánanéz, hogy a kormánynál milyen titkosítás van, és mit lehet ezek közül feloldani. Korábban a titkosszolgálatokért felelős Szilvásy György is ugyanezt mondta.

A Parlamentben is téma volt a brutálisan bántalmazott újságírónő esete.
A miniszterelnök arról beszélt, hogy Kármán Irén azt kérte blogbejegyzésében, hogy a Fidesz és az MDF ne emeljen szót az érdekében, mert épp az ő kormányzásuk idején ütközött a legnagyobb ellenállásba az olajügyek felderítése. Pető Iván szabad demokrata politikus szerint politikai bizniszt csinálnak az ügyből a farizeusok. Azt mondta: a politikai nyilatkozatok csak nehezítik az ügy kivizsgálását. Pető szerint közös érdek parlamenti vizsgálóbizottság felállítása és a titkosság feloldása.”





A Nemzetbiztonsági Hivatal 2007. októberében feloldotta 120 oldalnyi olajügyekkel foglalkozó irat tikosságát- az összesen kb. 30 ezer oldalra tehető teljes iratmennyiségből – , de minden lényegit kitöröltek a nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az iratok tartalmaznak egy névtelen levelet, melyet rendőrök írtak Pallagh Lászlónak, s melyben sejtetik, hogy a rendőri felsővezetésben keresendők az olajszőkítők bűntársai.





Mit rejtenek az olajdokumentumok?


 - 2007.10.05. 20:48
A Nemzetbiztonsági Hivatal feloldotta 120 oldal titkosítását az olajügyekkel kapcsolatos iratokból, de úgy, hogy minden lényegit kitöröltek a dokumentumokból. Az újabb iratokból többet lehet látni, de neveket, cégeket, pártokat itt sem lehet azonosítani, holott ezek a levelek mind a 2000-ben vizsgálódó Pallagh László -féle parlamenti olajbizottság működése során íródtak.
1995-ben történt az első és utolsó olyan olajügy, amelynek előkészítésében és megvalósításában magas beosztású és rangú pénzügyőr tisztek, állami hivatalnokok és az olajügyekben érdekelt belföldi és külföldi alvilág szorosan együttműködött. Addig nem lesz feltárva az igazság, amíg a trió a helyén van..."

Egy trió irányította 1995 táján a hazai olajszőkítést, amelynek befolyása volt a nyomozó- és ellenőrző hatóságokra, és megfelelő politikai hatalommal is rendelkezett. Ez derül ki abból a 30 oldalnyi iratcsomóból, amelyet a Nemzetbiztonsági Iroda hozott nyilvánosságra. A paksaméta két részre osztható: egyrészt egy névtelen levélre, amelyet úgy írtak alá, hogy tisztek, akik nyomozni kezdtek. A levél a Kőolaj-készletező Szövetségtől, a Vám- és Pénzügyőrségen keresztül, arab pénzváltókig számos résztvevőről szól az olajüzletben, ám a konkrétumokat mindenhol satírozta a titok feloldója. A levél írói jelezték Pallag László olajbizottsági elnöknek, hogy csak az ORFK akkor Szervezett Bűnözés elleni igazgatóságában bízzon.
"Tisztelt Pallag Úr! Levelünk postára adásától számítva egy hét áll rendelkezésre, hogy az SZBI leellenőrizze az iratokat, számokat, dátumokat, szereplőket. Ha látjuk, hogy valóban az igazságot keresi és lép is, ha igazunk van, akkor feldolgozzuk Önnek a többi év történését is. Sajnos az Önnek segítséget adó emberek nem tudják rekonstruálni a történéseket. Ne nyomozzon utánunk, elkötelezett szakcsapat vagyunk, akik a testület védelmében öntisztulást akarunk. Ha nem akarjuk, nem találnak meg. Jelige: Tisztek, akik nyomozni kezdtek."
A levelet a névtelen tisztek elküldték Lentner Csaba MIÉP-es bizottsági tagnak is, aki Pallag Lászlóhoz hasonlóan Demeter Ervin akkor titokminiszterhez fordult. Így tett Csurka István a MIÉP elnöke is, aki eleinte provokációnak vélte a levelet. Íme egy részlet a Demeter Ervinnek szóló írásából.
"Kedves Ervin! Nem szeretnék ütközni, de ha kapok bizonyos tájékoztatást, Lentner Csabával és az Utánajártunk Irodával valamilyen eredményt el tudunk érni. Politikailag fontosnak tartok minden tisztázó és az MSZP-s köröket leleplező lépést. Tisztelettel: Csurka István."

A miniszter láthatóan vizsgáltatta az ügyet, és a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori vezetője, Dobokay Gábor azt írta, hogy a levél szerzői valós cselekményekről írnak, sőt, olyan új felelősöket, érdekviszonyokat tárnak fel, amelyek alapján megújíthatók az olajügyekben indult eljárások.

Íme: 
"Tisztelt Hivatalvezető Úr! Az anyag hitelesen mutatja be az olajkereskedelemmel kapcsolatos kötelezettségeket, hatósági eljárásokat, intézkedéseket. Jól vázolja fel azoknak a személyeknek, szerveknek, hivataloknak a körét, melyek alapos ellenőrzésével az összefüggések és a sajátos érdekviszonyok feltárhatók."

Szerettük volna megtudni, hogy megújultak-e ezek az eljárások, és kerestük Demeter Ervin akkori titokminisztert, aki a Fidesz sajtóosztályán keresztül annyit üzent, hívjuk a Nemzetbiztonsági Irodát, mert az olajbizottság 30 ezer oldalnyi anyaga között ott vannak azok is, amelyek érthetővé teszik a most nyilvánosságra hozott 29 oldalt.


Olajügy - olajmaffia


Cikkek:



Ő a keresztapa olajosdrazsé !!!

Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság egykori vezetője szerint Horn Gyula állította le a Draskovics ellen folytatott titkos nyomozást 1996-ban. "Jelentést tettem a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány jelenlétében Horn Gyula miniszterelnöknek 1996. október első felében. Nem sokkal később, egy négyszemközti beszélgetésünkön a kormányfő arra kért, hogy szüntessük meg a Hézag fedőnevű titkos nyomozást."
Kicsoda Szeva bácsi, a maffiavezér? (hvg.hu) 
Moszkvában őrizetbe vették a világ legnagyobb orosz maffiafőnökének tartott Szemjon Mogiljevicset, alias Szeva bácsit, aki évekig élt Magyarországon, s akit számos forrás összefüggésbe hoz az olajszőkítési üggyel is.
A múlt visszatér
Takács Albertet Draskovics Tibor váltotta az igazságügyi és rendészeti miniszteri poszton. Közben eltűnt az ORFK honlapjáról az a dokumentum, amely Draskovics Tibornak az olajügyekkel összefüggésbe hozható korábbi lépéseit mutatta be.
Gyurcsány is olajos lett?
Gyurcsány Ferenc felügyelőbizottsági tag volt egy cégben, amely érintett volt az illegálisan üzemanyagként értékesített fűtőolaj importjában. Az említett cég egyik részvényese az „ismerős” Altus Rt. volt. 

Olajügy, emlékeztetőül II.
Sándor „Papa” István, nyugalmazott rendőr alezredes, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozójának vallomásának teljes szövege. „Aztán meg kell nézni azt, hogy a határok feloldását és a rendszerváltást követően a külföldi orosz-magyar vagy ukrán-magyar vagy bármilyen vegyesvállalatoknak kik lettek a vezetői vagy a részesei, mindazok, akik a KGB kulcsemberei voltak, mert azok jutottak pozícióhoz”
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés
Nógrádi Zsolt 2000-ben feltáró vallomást tett a Pallag László képviselő által vezetett parlamenti vizsgáló bizottság előtt. A vizsgáló bizottság feladata volt, hogy megkísérelje feltárni az olajbűnözés és a politikai elit közötti kapcsolatokat. Nógrádi Zsolt terhelő vallomást tett több olaj-keresztapára és aktív politikusra. A bűncselekmény elkövetésével megjelöltek között volt a Fidesz kormány belügyminisztere, Pintér Sándor, valamint az Antall-kormány belügyminisztere, a későbbi miniszterelnök, Boross Péter is. 
„Kármán Irén elrablóinak megbízói vezető beosztású politikusok”
Politikai haszonszerzésre hajaz a Fidesz, de ők is beszennyeződtek az ügyben, mint az 
MSZP vagy az MDF? Az újságírónő álszentnek tartja, hogy velejéig korrupt pártok jelentkeznek be elsőnek az ország megmentésére.
Olajszőkítés
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából   Az olajszőkítés egy olyan eljárás, melynek során az üzemanyagként való használatra alkalmatlanná tett gázolajból kémiai úton használhatót állítanak elő. Az olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legjobban jövedelmező illegális „üzletága” volt, becslések szerint az 1990-es években több százmilliárd forinttal rövidült meg általa a költségvetés. Az „olajos ügyek” 1991-1992-ben ütötték fel a fejüket, de nagyobb számban 1993-tól jelentkeztek.    


A szőkítés előtt
  

Az 1970-es években, az olajárrobbanás előtt, a különböző olajok (benzin, gázlolaj) ára nagyon olcsó volt. A magyar háztartások jelentős részében a fűtést háztartási tüzelőolajjal (HTO) oldották meg. Az ekkor bekövetkező olajárrobbanás Magyarországon is éreztette a hatását, a HTO-t azonban olcsóbban, akár a feléért-harmadáért lehetett megvásárolni a rajta lévő állami támogatás miatt, mint a teljesen azonos összetételű üzemanyagot, a gázolajat. Ebből adódóan sokan megvették a HTO-t és azt használták járművekben is.      


A ferrocén és a szőkítés
  

1990-ben egy kormányrendelet előírta: a fűtőolajat adalékanyaggal színezni kell. Erre a ferrocén nevű vegyületet használták, amely pirosra festette az olajat. A ferrocén hozzáadásával megszínezett tüzelőolaj alkalmatlanná vált arra, hogy gépjárművek üzemanyagaként használni lehessen, ugyanis ebben a mennyiségben tönkretette a motort. A fűtőolajként behozott termékeket a vámkezelésnél kellett volna színezni, ami lehetőséget adott a visszaélésekre. Ha a vámost sikerült megvesztegetni, a szállítmányt további beavatkozás nélkül gázolajként értékesíthették. Amennyiben a festék már bekerült az olajba, savazással közömbösítették: a kénsav és más vegyszerek hatására a gázolaj visszanyerte eredeti színét - ez volt az ún. olajszőkítés. Időközben ráadásul egyre nagyobb lett az árkülönbség a HTO és a dízelolaj között. A csúcs 1994-ben volt, akkor literenként 44 forint volt. A szőkítőknek ez kis befektetés volt és nagy haszon, de az is előfordult, hogy - fiktív cégekről lévén szó - még az olaj vételárát sem fizették ki.  

 
Lépések a szőkítés ellen  

1993 augusztusában az Ipai és Kereskedelmi Minisztériumban operatív bizottságot hoztak létre a kialakult olajmaffia megfékezésére. 1995. január 1-jétől már csak jegyre adtak fűtőolajat, de a jegyeket hamisították. Ekkor a hivatalosan kiadott jegyek többszöröséért vettek fűtőolajat, és az 1994-1995-ös fűtési idényben 350 millió literrel több HTO-t igényeltek, mint amennyi a háztartások fűtéséhez szükséges volt. 1995-ben egységesítették a tüzelőolaj és a dízelolaj árát. A lépés jó volt, sokan felhagytak a szőkítéssel. Ezután az üzlet a kőolajszármazékok importja volt, azokért ugyanis kevesebb vámot kellett fizetni. Ezt már csak az igazán tőkeerős vállalkozások tudták teljesíteni, amelyek importengedélyt kaptak. Ezek a cégek orsóolajat, háztartási olajat, ipari olajat hoztak be, s azt dízelolajként adták el. Ehhez is a vámosokat kellett lefizetni. Végül 1998-ban elrendelték, hogy a kőolajtermékeket is azonnal behajtandó jövedéki adó terhelje. Ezek az intézkedések jelentős mértékben csökkentették az olajjal való visszaélés lehetőségeit.  

 
Magyar olajszőkítés 

 2000 februárjában Pallag László kisgazda képviselő kezdeményezésére az Országgyűlés ad hoc bizottságot hozott létre az olajügyek és a kapcsolódó korrupciós ügyek feltárására. Június 8-án Nógrádi Zsolt, aki a Bács-Kiskun megyei olajmaffia tagjának vallotta magát, bizottsági meghallgatása során megdöbbentő állításokat fogalmazott meg: több vezető politikus és három parlamenti párt, továbbá a vám- és pénzügyőrség, illetve a rendőrség érintettségéről beszélt. Az olajmaffiával való együttműködéssel vádolta többek között Pintér Sándor belügyminisztert, volt országos rendőrfőkapitányt, Szabó Iván volt pénzügyminisztert és Lezsák Sándort, az MDF korábbi elnökét is. Bizonyítékok azonban nem kerültek elő, az érintettek pereket indítottak a tanúvallomást nyilvánosságra hozó Pallag ellen, amelyeket megnyertek.   A Legfőbb Ügyészség 2000 márciusában nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentése szerint 1991 és 1999 között a kőolajtermékek forgalmazása során 4300 bűncselekményt - hamisítás, csempészet, vámorgazdaság - követtek el. A perbe fogott 340 vádlott többségét börtönbüntetésre ítélték. A dokumentum szerint számos ügyben nem sikerült megtalálni az elkövetőt, és a bűnügyi hatóságok munkáját jogértelmezési problémák is nehezítették. Mind a mai napig kerülnek elő újabb és újabb információk, de végleg lezárni nem lehet az ügyet. Az olajügy egykori szereplői egymást tartják sakkban, és aki megpróbál borítani, az az egész rendszert veszélyezteti.  


 Ismerjük meg Fideszes politikusainkat! - Pintér Sándor


Hmmmm! Számoljunk és gondolkodjunk!


Értékpapírban elhelyezett megtakarításai és egyéb befektetései között többet is feltüntetett Pintér Sándor, ezek közül a legnagyobb értékű egy több mint 340 millió forintos befektetési jegy.

Pintér Sándor vagyonnyilatkozata szerint nagyjából 1,5 millió forint készpénzzel rendelkezik, pénzintézeti számlakövetelése 1,5 millió forint.Cégei eladásából származó további követelése 340 millió forint 2010-ben, 2013-ig pedig további 1,5 milliárd forint.
A nyilatkozat szerint a belügyminiszter nem tulajdonosa gazdasági társaságnak, köztartozása nincs, az ingatlanok vásárlására felvett kölcsön összege 260 millió forint.
Miniszteri fizetése 1,15 millió forint, ezen felül havi 130.840 forintkorkedveznényes  nyugdíjban részesül.
Pintér Sándor korkedvezményes rendőrnyugdíjas és a narancsosok állandó  belügyérének 22 magyarországi ingatlanvagyona.

II. kerület: 3db 160 nm-es lakás + 2 garázs
II. kerület: 61 nm-es lakrész társasházban
II. kerület: 400 nm-es ház  2.246 nm-es telken
IV. kerület: 20 nm-es garázs
VII. kerület: garázs
VII. kerület: 155 nm-es lakrész társasházban
BERNECEBARÁTI: 1.517 nm-es kertCSÖMÖR: 808 nm-es zártkertSARUD: 2.158 nm-es ingatlan + 7.264 nm-es szántóSIÓFOK: 224 nm-es ház+ 1.100 nm-es telkenPÁSZTÓ:3.701 nm-es kert
2.351 nm-es szántó
7.322 nm-es szántó
SZIHALOM:150 nm-es nyaraló
70 nm-es nyaraló + ismeretlen méretű telek
SZIGETMONOSTOR: 18 nm-es nyaraló+574 nm-es telek

  Ismerjük meg Fideszes politikusainkat! - Pintér Sándor

2009/11/23

   
 
 Sorozatunk első része a Fidesz egyik legundorítóbb és a módszerváltás utáni Magyarország egyik leghírhedtebb politikusáról szól. Cikkünk szigorúan a tények feltárásán alapul és a nyilvánosságra hozott adatok alapján vonunk majd le következtetéseket a narancsos párt leendő belügy és titkosszolgálati miniszteréről.     Ahhoz, hogy megismerjük Pintér elvtársat (nem véletlen az elvtárs megnevezés) nem keveset kell kutakodnunk, ugyanis elég szűkszavúak az ő pályáját bemutató írások - talán nem véletlenül. A wikipédián, vagy más forrásokból fellelhető adatok tudatában természetesen nem leszünk okosabbak. Mi rejlik az adatok mögött és ki valójában a leendő "csúcsminisztérium" vezetője?    

Pintér elvtárs a módszerváltás előtti időkben
  

Pintér mindig is a hatalom és azon belül is a karhatalom közelében mozgott. 
Az 1989-es úgynevezett rendszerváltás előtt az MSZMP hűséges kutyájaként a rendőrségnél futott be egy igen sikeres pályát. 1978 és 1985 között az akkor még törtető "Sándorunk" az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának előadója volt, majd főelőadója lett. 1985-ben átkerült a Budai Rendőrkapitányságra bűnügyi osztályvezetőnek, majd megbízott kapitányságvezetővé léptették elő. 1988-ban átirányították a Pest Megyei Főkapitánysághoz, ahol a vizsgálati osztály vezetőjévé nevezték ki. 
Ez a pályafutás természetesen nem mindenkinek adatik meg, de ha valaki abban az időben a párt hűsége katonája, akkor bizony könnyebben juthat előre. A "jobboldali" kormány belügyminisztereként az MSZMP-s múltról inkább nem is beszélt Pintér, aki természetesen nem az első és nem is az utolsó a Fidesz tagok közül, akik ilyen "szép" múlttal rendelkeznek.
Az 1989-es szörnyű "katasztrófa" sem akasztotta meg Pintér pályafutását, amely nemhogy leszálló ágba került, hanem még jobban felívelt, mint azelőtt. 1990 és 1991 között a Pest megyei főkapitány közbiztonsági helyettesévé léptették elő, majd 1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitánya lett. Pár hónappal később, 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá, mely tisztséget öt éven keresztül viselt, amikor nyugállományba vonult. 1991-ben vezérőrnaggyá, majd 1993-ban altábornaggyá nevezték ki.   Vajon egyéni tehetsége és teljesítménye juttatta előre, vagy kapcsolatai révén kerülhetett egyre feljebb és feljebb a ranglétrán? Miként érhette el Pintér Sándor ilyen gyorsan a rendőr-főkapitányi posztot az 1990-es években? Az az egy biztos, hogy már akkor is kiterjedt kapcsolatrendszere volt mind a politikában, mint pedig az alvilágban, azonban erre belügyminisztersége idején is számtalan példát fogunk látni.    


Közéleti és gazdasági pályafutása
  

Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított Civil Biztonsági Szolgálat Zrt néven, majd 1997-ben az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett, és Csányi Sándor közelébe került, aki jelentős részvénytulajdonnal is rendelkezik a bankban.   Számos vállalkozása alapján az Index információi szerint már többször felkerülhetett volna a leggazdagabb hazai vállalkozók listájára, de ő inkább - talán nem véletlenül - kimaradt a top 100-ból.  
 Fenyő Jánost 1998. február 11-én rejtélyes körülmények között agyonlőtték és a tetteseket azóta sem találják   Az 1998 és 2002 között működő Orbán-kabinetbe az MSZMP-s Pintér Sándor, azzal a feladattal került a BM-be, hogy szedje ráncba a rendőrséget, és javítson a közbiztonsági statisztikákon. A rendőrség helyzete egy mostani hatalomváltás után ismét központi eleme lehet a kormányprogramnak, a Fidesz vezetésében pedig tudják, kevés ember alkalmas egy gyors, látványos beavatkozás végrehajtására a rendvédelmi szerveknél, ezért is szeretnék őt belügyminiszternek. Azonban ne ugorjunk ennyire előre.  

 
Belügyminisztersége, furcsa halálesetek és az olajos ügyek  
Pintér Sándor érdekes módon lett belügyminiszter. Méghozzá úgy, hogy a bíróság első fokon elítélte közokirat hamisításért. Honnan tudta Orbán Viktor, hogy ezt az ítéletet nem fogják helyben hagyni másodfokon? Egyáltalán, ki kér fel első fokon köztörvényes bűnért elítélt embert a belügyminisztérium vezetésére? Talán Orbán intézte el, hogy másodfokon felmentsék az emberét? 
Ismerjük be, Magyarország nem a bátor, igazságért szenvedélyesen küzdő bírák és ügyészek országa volt, és sajnos most sem az.   Talán sokan emlékeznek hogy az 1997-1998-as évek a robbantásos merényletektől voltak hangosak az országban. A Fidesz és az FKGP háza táján történt robbantásoktól sokáig hangos volt a média és sokan emlékezhetnek a hálóköntösben sétáló Torgyán Józsefre az FKGP "fővezérre", akinek az ajtaja előtt is történt egy robbantásos merénylet. Mindez persze még a Horn korszak végén történt és a Fidesznek ez pont kapóra jött, hiszen a kampány egyik fő retorikája a közbiztonság megerősítéséről szólt. Még valakinek jól jött ez a sok robbantás, az pedig nem más mint a mi jó "Sándorunk" .
 
Érdekes az is, hogy Pintér mindezen események előtt együtt vacsorázott a bombagyárossal, Dietmar Clodóval - akiről azt mondta nem ismeri, és ezt követően történtek ezek az érdekes robbantások a Fidesz és az FKGP háza táján, persze senki sem sérül meg, kicsit sem. Fura bombák voltak ezek...
Pintér csodálkozik, beismeri, hogy valóban találkozott az illetővel, igen, tudta, hogy a neve Dietmar Clodo, ittak is egy pohárkával, de nem tudta, hogy Dietmar Clodo pontosan az a Dietmar Clodo. A bíróság felmenti, mert valóban: százezrével mászkálnak Magyarország utcáin e rendkívül fura nevet viselő egyének, nincs honnan azt tudnia – pláné nem egy szegény belügyminiszternek -, hogy melyikük az, aki épp bombagyárost játszik. Egy Zempléni nevű rejtélyes fickó a mi jó "Sándorunk" ellen vall, véletlenül meg is hal infarktusban. A rendőrség kapásból kizárja az idegenkezűséget.  

Miután a Fidesz szövetségeseivel legyőzte a pufajkást és bandáját, újabb robbantás rázta meg a fővárost és a közvéleményt is. Az Aranykéz utcában történt robbanásról a világ tv-i is beszámoltak. A körülbelül négy kiló TNT-nek megfelelő robbanóanyag szörnyű pusztítást végzett. Szemtanúk szerint az egész olyan volt, mint egy amerikai katasztrófafilm. Hatalmas robbanás, sűrű percekig hömpölygő koromfekete füst, káosz és jajveszékelő sérültek. Az utcát üvegtörmelék lepte el, a kigyulladt autók alkatrészei a házak tetejéig repültek. Sajnos ezúttal mindez valóság volt, Budapesten fényes nappal 1998 július 2-án történt. Boros Tamás volt a célpont, aki véletlenül az olajügyekben is szép részt vállalt, amiben sok nyom pont Pintérhez vezetett. Persze az ő halála is "véletlenül" pont ebben az időszakban történt.
   Azt, hogy az olajtanúként elhíresült Nógrádi nevű fiatalembert hogyan nyilvánították nem szavahihető tanúnak, már ne is emlegessük. 
Országos ismertsége miatt nehéz lett volna eltenni láb alól, ő olyanokat is mondott akkoriban, hogy Pintér több alkalommal is találkozott Flajsz Ferenccel, az olajmaffia egyik vezetőjével, akitől milliókat vett át. Az ügy vége: Nógrádi lassan megőrült az állandó rettegéstől, tanúként nem szavahihető. Pintér tehát ebből az ügyből is ártatlanul távozott.   Az olajügyek utáni nyomozás idején regéltek egy történetet egy nyomozóról, akinek a megszerzett információi alapján fél évszázadra le lehetett volna csukni a fél Parlamentet akkoriban – Pintér keresztapával együtt.
Érdekes módon halt meg.
A balkezes nyomozó a jobb kezével a bal halántékába eresztett egy golyót, utána letette a pisztolyt a szélvédő kormány előtti részére, komótosan átült az anyósülésre, és meghalt. Helyszínelni az őt jól ismerő kollégák érkeztek, akik vélhetően nem voltak mind beavatva a történetbe, így aztán, ha a nyomozati anyagok el is tűntek, a szóbeszédet már nem lehetett megállítani.   A Fidesznek tehát kellett egy erős ember, Pintérnek pedig kapóra jött a belügyminiszteri poszt, sok üzleti ügyet könnyebben is intézett ebből a pozícióból. Tehát 1998-ban megkezdhette a "rendrakást" és a fenti esetekből is jól látszik, hogy belügyminisztersége alatt rendet tett, és az üzleti ügyei is virágoztak ezalatt. Pintér Sándor ezekben az ügyekben "biztos hogy nem" a belügyminiszteri pozíciója miatt tisztázta magát. A köztársaság bírósága ártatlannak nyilvánította vagy egyáltalán el sem kezdte a nyomozást, vagy ha mégis, akkor a nyomozás vezetője véletlenül meghalt vagy az ügy koronatanúja halt meg, esetleg megörült.    

 
Hát ilyen könyörtelen az élet.  

Az 1999-es év elején megmutatta Pintér, hogy a rendőrség ráncba szedéséről szóló hírek igazak és a választási kampányban nem hazudtak. Ez lehetne jó hír, azonban nem az igazi bűnözők lettek áldozatai a karhatalomnak, hanem ahogy ez már szokás a hazafiak váltak Pintér ámokfutásának első célpontjaivá. 1999 február 13-án a Becsület Napja utáni koncertet - amelyet a Viking klubban tartottak - brutális módszerekkel verte szét a Pintér féle rendőrség. Rátámadtak a szórakozó fiatalokra, összesen két hullámban, amiből az első sikertelen volt és úgymond beáldozták a rendőröket. A több mint 500 fős hazafiakból álló csoport könnyedén megvédte magát az akkori sünöktől. A második hullámban viszont a 2006 októberében látott brutalitás volt tapasztalható.
Nem hazudtolta meg tehát magát Pintér, aki Gergényi egyik jóbarátja, és módszereiben is hasonlítanak egymáshoz, ugyanis a pártállami időket idézte a volt kommunista eljárása. Kicsiben 2006 október 23-ához lehet hasonlítani ezt a történést, azonban akkoriban még sem nemzeti jogvédelem, se nemzeti média nem állt rendezésükre a harcos fiataloknak. Ők úgymond egyedül voltak, hiszen bár egy magát nemzetinek mutató párt a MIÉP bent volt a parlamentben, Csurkáék még sem tettek semmit ez ügyben.  
Ezen felül ott volt még a 2002-es móri mészárlás, ahol 8 embert öltek meg a rablók. A rendőrség munkája itt is csődöt mondott. Elfogtál Kaiser Edét és Hajdú Lászlót, azonban később kiderült, hogy nem ők követték el a bűncselekményt. Kaisert nemrég felmentették, azonban más bűncselekmények miatt továbbra is börtönben ül. Az ügy még mindig homályos és az elkövetők kiléte sem ismert. Bár 2007-ben megtalálták N. László lakásán a Móron használt fegyvereket, és őrizetbe is vették, de itt is látható hogy a Pintér belügyminisztériuma csődöt mondott. Az akkori főkapitány Orbán Péter pár héttel az eset után lemondott, de Pintér továbbra is a helyén maradt.      


8 embert öltek meg: A móri mészárlás ügyét sem sikerült felgöngyölíteni
  

Sokan emlékezhetünk még Tánczos Gábor ügyére, amelyben őt egy 11 éves körmendi kislány 1998-ban történt megölése miatt ítéltek el. Ez az ügy sem tisztázott azóta sem, bár Tánczost már szabadon engedték. Az ügy igen bonyolult és a rendőrség, itt is csődöt mondott. Talán Tánczos csak egy bűnbak volt, ahogy később a móri mészárlás esetében Kaiser? Szerencsére az ügyet sok újságíró is érdeklődéssel fogadta és Toroczkai László is foglakozott az esettel, amelyről a Magyar Jelen című újságban olvashattak is.   Összegezve az akkori belügy és a rendőrség munkája a folyamatos leromlás időszaka volt. Ezt a fenti események is jól mutatják. Az MSZP kormányra kerülése után ez a folyamat felgyorsult. Pintér tehát a 4 éves ciklus alatt látszattevékenységet folytatott és a feladatát - a rendőrség talpraállítását - nem teljesítette.   2002 fordulatot hozott a magyar politikai életben. A választásokon sokak megdöbbenésére és felháborodására a D209-es Medgyessy Péter vezette MSZP diadalmaskodott.    


Pintér miatt bukott 2002-ben a Fidesz?
  

Abban az időben mikor a Nemzeti Ellenállás hajnalán a hazafiak, élükön Budaházyval
 lezárták az Erzsébet hidat és követelték az elcsalt választások felülvizsgálatát a szavazócédulák újraszámlálásával Pintér belügyminiszterként megtehette volna, hogy utasításba adja a választási bizottságnak a szavazatok újraszámlálását. Azonban ezt Pintér nem tette meg.Ezzel hathatósan segített a szocialistáknak, hogy azok elcsalják a választást és megszerezzék a kormányrudat. Persze a 2002 utáni időkbe se ment rosszul az ex-belügyminiszternek.   2002-ben a tábornok úr visszatért a gazdasági életbe, különböző más örző-védő cégekben rendelkezik most is jelentősebb tulajdoni hányaddal, valamint egy gazdasági tanácsadó Kft. és egy utazási iroda ügyvezető igazgatója, ill. tulajdonosa.    

Gergényi büszke üzlettársára
  

A 2006 végén alapított Admiral Tours Hungary Utazásszervező Kft.-ben Gergényi - szemkilövető - Péternek 30 százalékos tulajdonrésze van, míg a többségi tulajdonos - 60 százalékkal - az a P&V Tanácsadó Kft., amely Pintér Sándor volt belügyminiszter és Valenta László, Pintér volt kabinetfőnökének tulajdonában van.      


25 éve jóbarátja Pintérnek szemkilövető Gergényi
  

Gergényi még 2007-ben a következőket nyilatkozta Pintérről és a közös cégükről: "Ez a közös vállalkozás egész pontosan egy utazási iroda, amelyben nekem 30 százalékos tulajdonrészem van. Ebben az utazási irodában tulajdonrésze van a P&V Kft-nek is, amelynek résztulajdonosa Pintér Sándor úr, aki 25 éve a barátom, és én nem aktuálpolitika alapján válogatom a barátaimat. 
Minden barátomra, így őrá is, büszke vagyok."   Szép szavak egy több mint 25 éves barátság után. Pintérnek persze nem kényelmetlen sem az üzlettársi kapcsolat sem a barátság ezzel a mocskos hazaárulóval, hiszen az üzlet az üzlet és a pénznek nincs szaga.   

 
Pintér lesz a megalakuló új csúcsminisztérium vezetője? 

2010 választási év ismét, azonban a mostani körülmények között a Fidesznek áll a zászló és ebből a remek új "üzletből" természetesen Pintér sem akar kimaradni. Persze most már az egyszerű belügyminiszteri poszttal nem elégszik meg a mi Sándorunk és a Fidesznek is más tervei vannak úgy látszik. 
A hatalom koncentrálásának jegyében a narancsosok összeolvasztanák a belügyminisztériumot és a titkosszolgálatokat, ez a központosítás pedig a legsötétebb Dél-Amerikai diktatúrákat idézi fel. Az így létrejövő „csúcsminisztérium” élére pedig nem mást tennének, mint - és valószínűleg nem fogják kitalálni kit - Pintér Sándort.
A kérdés csupán az, hogy Magyarország újkori történelmének egyik legnagyobb rablóvezérétől mit várhat a radikális nemzeti oldal? Milyen eszközökkel fognak fellépni a hazafiak ellen ezek a bűnözők? Lehetséges, hogy amit az MSZP eddig csinált csupán kisded játék volt ahhoz képest amit majd Pintértől és csapatától várhatunk? Egyelőre nem tudni, hogy valóban ő lesz e az új minisztérium vezetője, azonban annyi bizonyos, hogy Pintér Sándor ismét a hatalom felé ácsingózik.
Reméljük sorozatunk első része segített önöknek abban, hogy jobban megértsék a Fidesz kormányra kerülése számunkra, a nemzeti oldal képviselőinek nem jelenti a tejjel-mézzel folyó Kánaán eljövetelét. Csupán annyit jelent, hogy az eddiginél keményebben és nagyobb kitartással kell harcolnunk az elnyomó köztársasági és a globális érdekeket kiszolgáló hatalom ellen. A Fidesz volt belügyminisztere pedig csak egy a számtalan olyan narancsos vagy a narancsosokhoz közel álló emberből, akit ma megismerhettek. 
További politikusokat ismertetünk majd meg önökkel, hogy lássák nem csak az MSZP-nél vannak mocskos ügyek.   




Az Országházból jelentjük

Olaj-ügy

2000. augusztus 23.


DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Parlament! Régen beszélünk olajügyekről, de a rendőrségen és a vám- és pénzügyőrségen kívül kevesen tekintették át, mi vezetett az olajügyeknek a kialakulásához, milyen társadalmi, jogi, kriminalisztikai és szakmai változások voltak szükségesek ahhoz, hogy ezek megszűnjenek.
Szeretném áttekinteni a történteket jogi és kriminalisztikai szempontból önök előtt és az önök segítségével, önökkel közösen; hiszen önök közül sokan személyesen részesei voltak a területet érintő törvények kialakításának, vagy pártjuk révén érintettek a jogalkotási folyamatoknak. A forradalmi sebességgel folyó társadalmi átalakulás 1990-ben a jogi és a gazdasági robbanást is előidézte. Az 1990. évi XXII. törvény liberalizálja, alanyi joggá teszi a külkereskedelmet. Egyik pillanatról a másikra 130 ezer vállalkozó él alanyi jogával, és külkereskedelmi feladatokat vállal. Kérem, ne felejtsük el, hogy erre nincs felkészült apparátus a vám- és pénzügyőrségnél, a hatóságoknál, nincs számítógépes háttér, nincs megfelelő szakembergárda. És a cégeknek nincs tőkéje, nincs szaktudása és nincs tapasztalata a külkereskedelemben.
A cégnyilvántartás gyakorlatilag még nem működik, nem alakult ki. Személyazonosság ismerete nélkül lehet céget alapítani, a nyilvántartás 1995-re lesz használható. Az állam felé a fizetési fegyelem nulla. 1992-ben százmilliárd forint vám és kintlévőség van. Gazdasági bűncselekményhullám indul meg az országban. Három év alatt megduplázódik a bűnözés. Mindenki, aki bűncselekményt követ el, kettős felmentést ad magának. Először is elhatározzák, hogy most van itt a dinasztiaalapításnak az időszaka, most lehet meggazdagodni. A másik, gyakran idézik Fordnak a szavait: "Az első milliómról ne kérdezzenek, a többiről magam is el tudok számolni." És bizonyítja ezt a bűnözési szerkezetnek az átalakulása.
Az anyagi haszonszerzésre törekvő bűncselekmények valamennyi bűnözésnek a 82-84 százalékát teszik ki ebben az időben. Az elkövetőknek több mint 67 százaléka első bűntényes, korábban nem volt büntetve. Ez azt jelenti, hogy nem a bűnözők fedeznek fel új piacokat, hanem a gazdagodni vágyók ismerik fel a lehetőségeiket. Ezek a lehetőségek természetesen sok esetben törvénytelenek. Kiemelkedő szakemberek válnak bűncselekmény elkövetőivé. És talán megemlíthetem itt, hogy a kiemelkedő szakemberek között ott vannak az államigazgatás szakemberei, és jól ismerjük a honvédtisztek megbotlását az olajügyekben. További sajátosság, hogy az elkövetők vagy maguk jól képzettek, vagy igénybe veszik a szakértőket. Jogi osztályokat működtetnek egy-egy bűncselekménytípus kidolgozására. És a társadalmi megítélés sem egyértelmű még. A társadalmi megítélésben még ott libeg a kérdés: ügyes emberekről van szó? Jó üzletemberekről van szó? Vagy bűncselekmény elkövetőiről?
Felmerül a kérdés, hogy erre a robbanásszerű változásra hogyan reagáltak a hatóságok, hogyan reagált a rendőrség, hogyan reagált a vám- és pénzügyőrség. Ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni az akkori tevékenységüket, nézzük meg, hogy milyen helyzetben voltak ezek a hatóságok. A rendőrségnél egyszerűen tragikusnak nevezhető a helyzet. Óriási a fluktuáció. 1990-ben 25 ezer fős a testület, évente 1500, kiemelkedő években 2200 rendőr hagyja el a pályát. Gyakorlatilag az elmúlt tíz évben 12 ezer rendőr válik meg a testülettől, elsősorban a többdiplomások, a jól felkészült rendőrök, akiket felszív a felvirágzó gazdaság. 1989-ben csapásként éri a rendőrséget, hogy a gazdasági rendőrséget megszüntetik, a gazdasági osztályokat megszüntetik, és nehéz a munka, mert a testület gyakorlatilag eladósodik.
Hatályon kívül helyezik a titkosszolgálati eszközökkel folytatott adatgyűjtés lehetőségét. Ideiglenes jelleggel az 1990. évi X. törvény teszi lehetővé, de csak olyan bűncselekmények esetében, amelyet öt évnél súlyosabban büntet a törvény. Ez gyakorlatilag a gazdasági bűnözés jelentős részét nem érinti, hisz azoknak akkori büntetési tétele vagy nem éri el, vagy pont öt esztendőben nyilvánul meg. A titkos munka iránt elveszítik a bizalmukat az emberek, elveszítik a bizalmukat a rendőrök, és elveszítik a bizalmukat azok, akik a titkos munkát végzik, hisz nap mint nap leleplező cikkek jelennek meg az újságokban, hogy ki milyen titkos tevékenységet folytatott, akár bűnügyi, akár más területen. Ezt csak a rendőrségi törvény 1994-ben történt megjelenése tudja a későbbiekben megakadályozni, és tudja helyre tenni a rendőrségen belül ezt a munkát. A vám- és pénzügyőrség ugyanakkor csak 1996-ban kapja meg ugyanezt a lehetőséget, és csak 1998-at követően van lehetősége az adónyomozóknak, hisz azt követően jönnek létre, és a határőrségnek, hogy ilyen titkos tevékenységet végezzenek.
Mit tett ennek a tükrében az országos rendőrfőkapitány? 1993-ban a döntése alapján a gazdaságvédelmi főosztály újraszerveződik. Ekkor a megyékben is létrejönnek a gazdaságvédelmi szervezetek. Hozzá kell tenni, hogy a hálózati személyek addigra elmennek, nagyon nehéz újabb és újabb munkatársat találni. Szerencsére döntés születik a cégnyilvántartásról, és 1995. január 1-jétől szinte tökéletesen működik a számítógépes rendszer, és egyre több adatot tud szolgálni. Ugyanakkor az adóztatási rendszer összhangja még meg van bomolva, megbomlott. A gázolajat terhelik: fogyasztási adó, általános forgalmi adó, útalap, termékdíj, készletezési hozzájárulás, statisztikai illeték, vámilleték, és a későbbiekben még vámpótlék is. Természetesen a befizetési határidők, a befizetési helyek és kötelezettségek szinte mind-mind különállóak, máshova kell őket befizetni, és szinte nyomonkövethetetlenek.
A törvényi háttér is ingatag. Valamennyien ismerjük a nullum crimen sine lege elvét - vagyis: nincs bűncselekmény törvény nélkül. Ezeket a cselekményeket nem tudjuk minősíteni. Az olajbűncselekmények vizsgálatakor megnéztünk 150 ugyanolyan történeti tényállású bűncselekményt. Kérem szépen, ebből a helyi viszonyoknak megfelelően 50-ben csalás miatt, 19-ben adócsalás miatt, 15-ben rossz minőségű ipari termék forgalomba hozatala és 10-nél kevesebb esetben jövedéki visszaélés, csempészet vagy vámorgazdaság miatt folyik az eljárás.
A '93. évi LVIII. törvény - amely az olajjal elkövetett bűncselekményeket jövedéki bűncselekménnyé minősíti - tesz rendet ebben az ügyben. 1993. december 21-én adja ki a legfőbb ügyész azt az állásfoglalását, amely alapján egységessé válik az ilyen jellegű bűncselekmények üldözése az országban. Hozzá kell tegyem, hogy '93-ban még a szervezett bűnözés nem tapint rá, vagy ebben az időben kezd csak rátapintani az olajbűncselekményekre.
Felmerül a kérdés, hogy a törvényhozás miért nem volt gyorsabb, miért nem reagált határozottabban egy-egy intézkedésre. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy a gazdasági-társadalmi átalakulás jogszabályi hátterének megteremtése rendkívül nagy feladatot rótt a törvényhozásra. 1990 és '93 között több mint négyszáz törvényt alkotott a parlament, amelyek alapvetően megváltoztatták a gazdasági és a társadalmi életet Magyarországon. A munka jelentőségét érzékeltetve említem meg az alkotmányt módosító, a politikai intézményrendszert átalakító, az alapvető emberi és szabadságjogokat biztosító, az új gazdaság alapjait megteremtő törvényeket. De úgy gondolom, hogy ezt itt nekem nem kell elmondani, hisz az itt ülők jelentős része részt vett ebben a törvényalkotási folyamatban.
Engedjék meg, hogy rátérjek az olajügyekre. A kiindulási alap 1989, amikor a háztartási tüzelőolaj és a dízelolaj vagy gázolaj közötti jelentős árkülönbség megjelenik. Első lépésként a dízelautó-tulajdonosok háztartási tüzelőolajat töltenek az autójukba. Még vannak gátak a bűncselekmények kialakulásánál, hisz még állami monopólium a behozatal. De mint említettem, 1990-ben ez felszabadul, és alanyi joggá válik. Bejelentési kötelezettség, kvótarendszer alakul ki.
A visszaélések megszüntetése érdekében a 64/90-es kormányrendelet előírja, hogy meg kell színezni ezeket az üzemanyagokat. 1991 januárjától a motorikus gázolaj és a tüzelőolajok körébe tartozó háztartási tüzelőolaj is szabadon, készpénzért vásárolható termékké válik ugyan, de meg kell színezni. A kormányrendelet előírja, hogy motorikus célú felhasználása szabálysértés. Ebben az időben körülbelül harminc jogszabály keletkezik. Harminc jogszabály változik nap mint nap, amely a visszaéléseket megpróbálja visszaszorítani. A pirosra festett háztartási tüzelőolajat, bár kizárólag háztartási célokra volna szabad használni, szinte valamennyi dízelautó-tulajdonos, traktoros és mezőgazdász nem arra használja.
A színezett háztartási tüzelőolaj illegális forgalmazásának és felhasználásának visszaszorítása érdekében a rendőrség lép elsőnek. A 25/1993. számú intézkedést kiadja az országos rendőrfőkapitány - itt van az intézkedés, bárki betekinthet ebbe az intézkedésbe -, amely egy intézkedéssorozatot tesz kötelezővé, amelynek alapján a gépjárműveknél az üzemanyagtöltő-állomásokon, telephelyeken is több ezer fokozott ellenőrzést kell végrehajtani. Ez idáig sem a fogyasztóvédelem, sem más államigazgatási hatóság ilyen intézkedést nem hoz.
Kérem, az ellenőrzés tragikus! Ennek során megállapítható, hogy a kutak 25 százalékánál csalnak az órafejjel, csalnak a tartályokkal, és 25 százaléknak nincs működési engedélye. A kutak 26 százalékánál hamis vagy hamisított üzemanyag található. A visszaélések nagyságára az jellemző, hogy ma a Magyarországon működő benzin- és olajkutak 75 százalékánál folyamatos a szabálysértés - 1993-at írunk. A megtett intézkedések eredményeként szorult vissza vagy szinte teljes mértékben megszűnt a színezett termékek üzemanyagként történő felhasználása.
1994-95-ben a szervezett bűnözés kezd rákapcsolódni az olajhamisításra. Pillanatnyilag tanácstalan az államigazgatás, tanácstalan a rendőrség. Az Országos Rendőr-főkapitányság tudományos nemzetközi tanácskozást hoz létre 1995 decemberében, hogy mit kell tenni és mik a visszaszorítás esetei. Erről a tudományos tanácskozásról megjelenik egy külön kiadvány, amely valamennyiünk számára nagyon sok tanulságot tartalmaz a mai napig is. Csak az a probléma, hogy mind a törvényalkotók, mind az államigazgatási munkások kevesen olvasták el ezt a tanulmányt.
1993-ra olyan mennyiségű volt az előállított hamis gázolaj, hogy a legális olajkereskedelemmel foglalkozó nagy társaságok a magyarországi piacról való kivonulásukat fontolgatják. Ezért május 15-én hatályba lép a 66-os kormányrendelet, amely az utalványrendszer ismételt bevezetését rendeli el - rövid életű volt, hiszen július 1-jével hatályát veszti ez a rendelet. Majd '94. május 1-jével újra utalványrendszer van. Nem találja a megoldást az államigazgatás. A rendőrség és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága az eljárások kezdeti szakaszában jelezte a hto-val való bűncselekmények elkövetésének lehetőségeit.
1993. április 14-én írásban tett javaslatot az Országos Rendőr-főkapitányság a kormánynak, hogy szüntessék meg az árkülönbözetet. 1995-ben történik meg az árkülönbözet megszüntetése.
Az olajtermékkel és olajforgalmazással kapcsolatos visszaélések rendőrségi vizsgálata '93 márciusától kapott megfelelő hangsúlyt a bűnügyi helyzet feltérképezésével. Ugyanakkor 1993-ban az LVIII. törvény a rendőrségtől elveszi és a vám- és pénzügyőrséghez teszi át a jövedéki termékekkel kapcsolatos nyomozás hatáskörét.
1993 áprilisában az Országos Rendőr-főkapitányság koordinációs bizottságot hoz létre. Ebben a rendvédelmi szervek védelmi szolgálata, a katonai és polgári titkosszolgálatok, a fogyasztóvédelmi felügyelőség, a katonai és polgári ügyészségek, az APEH, az Állami Energetikai Főfelügyelet, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség és az Olajforgalmazók Szövetsége van jelen. Ez teljesen önálló kezdeményezés. Ezt a kormány elfogadja, '94. március 1-jén az 1023-as határozatával gazdaságvédelmi koordinációs bizottság néven megerősíti és a Belügyminisztérium irányítása alá teszi. Ezt a továbbiakban - 1995-ben is - az új kormány is értékeli, és a Miniszterelnöki Hivatalhoz csoportosítja át.
Gyakorlatilag azt vehetjük, hogy a szervezett bűnözés '94 elején ismeri fel először azt, hogy itt milyen óriási üzlet van. A piti csalókon keresztül ismeri fel, azokon a kis csalókon keresztül, akik szervezett bűnözői körökben nem jelentenek semmit. Hogy ezt hogyan lehet megakadályozni, 1995-ig a titkosszolgálati eszközök, módszerek újjászületésével tudja csak megszervezni a rendőrség, és sorozatosan a szervezett bűnözői körök felszámolását megkezdi. Gyakorlatilag 1996-ra ezt a bűncselekménytípust sikerül megszüntetni. 1996-tól kezdődően azonban a szervezett bűnözői körök egymásra támadnak a piac beszűkülésével, és akkor kezdődnek meg a robbantások és az emberölések a szervezett bűnözési körökben.
Külön tanulmányt lehetne írni a halasztott vám fogalmáról. A vám- és pénzügyőrség is megpróbálja megtenni azt, hogy hogyan lehetne ezt megakadályozni. Kitalálja azt, hogy nem lehet halasztott vámot fizetni. Aki befizeti a vámot, csak az viheti el a vámárut. Azonban más kormánydöntés születik. Újabb kormány újabban kitalálja, kérem szépen, egy év múlva újra megszüntetik. Van, amikor csak hetekre él ez a jogszabálya a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokának. Azt gondolom, hogy ezek is jelentősen akadályozták volna ennek a kialakulását, ugyanakkor nem tudom felmérni azt, hogy a gazdaság fejlődésének lett volna-e akadálya a halasztott vámfizetés eltörlése, avagy sem.
Ezt csak a gazdasági szakemberek tudják megmondani; én nem sorolom magam ezek közé.
A szervezett bűnözés, úgy érzem, erről a területről eltűnt. Azok, akik végrehajtották ezeket a bűncselekményeket, elmentek az országból.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, hogy érdemes felolvasni az ÁSZ-jelentés egy részét: "A vámterhek beszedésének szabályozása 1999-re eurokonform lett. A vámgarancia-rendszer szigorúbb, mint az Európai Unióban, és ez indokolt Magyarországon. A halasztott vámfizetési engedéllyel rendelkezőknek hátralékuk nem keletkezett 1999-ben." A végére értünk ennek a résznek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Személyemet sok támadás érte ezen a területen. Lehet, hogy egy kicsit énközpontú volt az előadásmódom, hogy mi mindent tett az akkori országos főkapitány, akár volt rá hatásköre, akár nem volt rá hatásköre. De úgy érzem, hogy mindent megtett, mert hivatásának tekintette a bűnüldözést.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hogy a szervezett bűnözés támadni fogja a belügyminisztert és az Országos Rendőr-főkapitányságot, ez világos volt előttem. Több újságban nyilatkoztam - újságcikkek mutathatók fel -, tudományos tanácskozáson külföldiek is elmondták, hogy ez be fog következni, hisz' érzékeny vérveszteség érte a szervezett bűnözést.
Jól látható a bűnözés visszaszorulása az elmúlt időszakban: 1998-ban 600 ezer bűncselekmény volt. Remélem, hogy a 2000. évben az 500 ezret sem éri el a bűncselekmények száma. Kiemelendő az is, hogy a szervezett bűnözői körök jelentős része jelen pillanatban előzetes letartóztatásban van.
Arra tehát számítottam, hogy a szervezett bűnözői körök, a bűnözők támadni fognak - de arra nem, hogy politikusok is támadni fognak. Arra nem számítottam, hogy becsületes emberek is támadni fognak. (Közbeszólások az MDF soraiból: Így van!) Én bízom benne, hogy ezek a támadások elmaradnak. Továbbra is bízom a jogban, és továbbra is bízom az épeszű emberek értékítéletében.


Ismét vádaskodik az olajbróker



Nógrádi Boross Péter ex-miniszterelnököt is belekeverte az olajügybe- mert benne is volt !!! Árpi bátyátokkal együtt.

Nógrádi Zsolt - aki a parlamenti olajbizottság előtt tanúskodva korábban már számos politikust megvádolt azzal, hogy együttműködött az olajmaffiával, illetve megkönnyítette annak tevékenységét - az RTL Klub Akták című műsorának nyilatkozva vasárnap este újra elismételte Pintér Sándor belügyminiszter, korábbi országos rendőrfőkapitány és Flaisz Ferenc vállalkozó elleni vádjait. Mint ismeretes, Nógrádi szerint szerepet játszhattak ezek az emberek édesapja meggyilkolásában. Időközben mind Flaisz, mind pedig Pintér Sándor visszautasította a rájuk vonatkozó kijelentéseket. Nógrádi új vádakat is megfogalmazott a műsorban: Boross Péter volt miniszterelnököt és volt belügyminisztert szintén belekeverte az olajügybe, azzal, hogy ő biztosított piacot a szőkített olajnak. Nógrádi - aki édesapjával együtt szőkített olajat - elmondta, hogy termékeikből adtak el Boross Péter fiának.
Az olajbróker néven is emlegetett Nógrádi szerint a parlamenti pártok közül az MDF, az MSZP (benne Csintalan Sándor) és az SZDSZ (például Pető Iván) keveredett bele az olajügyekbe. Ő személyesen fideszes olajvállalkozóról nem tud, bár hallott ilyesmit. Szerinte a Fidesz, a Független Kisgazdapárt és a MIÉP nem vagy csak alig érintett az olajügyekben.
Nógrádi szerint az SZDSZ volt elnöke, Pető Iván is érintett a Békés megyei olajügyekben, mert a szabad demokraták olyan törvényjavaslatokat terjesztettek elő a Parlamentben, amelyek ,,megkönnyítették" az olajmaffia életét.
Pető még nem tudja, milyen ellenlépéseket tesz Nógrádival szemben
Pető Iván
A bűnösséget, nem pedig az ártatlanságot kell bizonyítani
Pető Iván, az SZDSZ korábbi elnöke az Indexnek elmondta: 1995-ben, amikor szabad demokraták kormányon voltak, megszűnt az olajszőkítés törvényi alapja, hiszen csökkent a gázolaj és a háztartási tüzelőolaj közötti árkülönbség. Pető egyébként nem kívánt vitatkozni Nógrádi állításaival, márcsak azért sem, mert szerinte a bűnösséget, nem pedig az ártatlanságot kell bizonyítani. 
Pető Iván nem látta a Nógrádi-interjút, de elmondta: videofelvételen fogja megnézni a műsort, és azután dönti el, hogy nagy nyilvánosság előtti rágalmazás, vagy hamis vád terjesztése miatt kezdeményez-e eljárást az olajbróker ellen. E kettőtől függetlenül polgári eljárást is említett, amelyet személyiségi jogainak megsértése, vagyis nem vagyoni jellegű károkozás miatt indít Nógrádi Zsolt ellen.
Ki gyilkolta meg Nógrádi édesapját?
A parlamenti olajbizottságban tett vallomásához hasonlóan - Nógrádi tévéinterjújában is megemlítette Litauszky István nevét, aki szerinte telefonban elismerte neki, hogy részese volt az édesapja meggyilkolásának. Litauszkyt állítólag bántotta a lelkiismeret, és megemlítette, hogy öngyilkos lesz emiatt.
Nógrádi Zsolt édesapja halálát biztosra veszi - annak ellenére, hogy a holttestet máig nem találták meg - mert, mint mondta, édesapjának 125 millió forinttal tartozott Flaisz Ferenc. Flaisz egy alkalommal meg is látogatta őket, és akkor 1998. szeptember végén azt ígérte, hogy Nógrádi apja nem éri meg a karácsonyt. Az apa pedig októberben tűnt el.
Érintett-e Pintér Sándor?


Pintér Sándor
Nógrádi aktájából 40 oldal vonatkozik a belügyminiszterre
Az olajbróker szeretné megvárni az ügyészségi vizsgálatokat, mert kíváncsi arra, hogy ebben az ügyben Pintér Sándor belügyminiszter adott-e parancsot az édesapja megölésére. Nógrádi Zsolt birtokában van ugyanis egy 18 ezer oldalas akta a magyarországi politikai és gazdasági elit összefonódásairól, 130 parlamenti képviselőről és több száz nagyvállalkozóról. Ezen aktából Pintér Sándorra 40 oldal vonatkozik. Ezt akkor hozza nyilvánosságra Nógrádi, ha bebizonyosodik Pintér érintettsége apja ügyében. 
Az RTL Klubnak nyilatkozó Nógrádi ismét elmondta, hogy Pintér járt Flaisz Ferencnél, akitől megvesztegetésként nagyobb pénzösszegeket vett fel Ezt - mint az interjúból sejteni lehet - Nógrádi Zsolt nem látta, csak annyit látott, hogy Flaisz kastélyába érkezik az akkori országos rendőrfőkapitány ,,pénzért".
Flaisz: "Zsolt nem volt jelen olyan találkozón, amelyen Pintér Sándor is ott lett volna"
Flaisz Ferenc a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy Nógrádi Zsolt kijelentésein már egyáltalán nem csodálkozik, az Aktákban egyébként Nógrádi sületlenségek tömkelegét hordta össze. Flaisz hozzátette: felesége szerint - akivel együtt nézték a műsort - Zsolt egyszerűen nem normális, mert olyan találkozón sohasem volt jelen, amelyen Pintér Sándor is ott lett volna.
Flaisz újólag elmondta, hogy nála csak két alkalommal járt Nógrádi Zsolt, bujdosása előtt néhány percre beugrott hozzá az apjával, valamint a lebukását követően három napig ő bújtatta.
Nógrádit segítik a titkosszolgálatok
Pintér Sándor: ördögi licitálás folyik
Pintér Sándor belügyminiszter az MTI-nek elmondta: "természetesen visszautasítom az elhangzottakat, de különösen szomorúnak találom, hogy egy szerencsétlen ember képzelődése egyre nagyobb nyilvánosságot kap, lejáratva az országot és annak politikai elitjét. Ideje ennek véget vetni, és választ kapni az igazi kérdésre, kik és milyen célok mozgatják őt és a meg nem nevezett háttérben állókat. Hiszen ez az ördögi licitálás először még csak titokzatos látogatókról, pénzzel teletömött táskákról zajlott, ma már 18 ezer oldal titkosszolgálati dokumentumról, 130 képviselőről, két-háromezer milliárd forintról - és emberi életkről is szól.



Nógrádi sejtetni engedte azt is, hogy őt aktív, állami szolgálatban lévő titkosszolgálati tisztek segítik. Ezt részben azért teszik, mert édesapja kapcsolatban állt velük. Hogy a titkosszolgálatnak dolgozott-e Nógrádi édesapja, arról az olajbróker nem kívánt nyilatkozni. 
Az olajbróker elmondta: parlamenti vallomásának nyilvánosságra kerülése óta Pallag Lászlónál és az ügyészségen is számos volt rendőr, egykori és jelenlegi vámos jelentkezett, akik azért távoztak posztjukról, mert nem akartak részt venni az olajszőkítésben. Nógrádi szerint Pallag László munkáját is segítik a titkosszolgálatok.
A nyilatkozó szerint Bács-Kiskun megyében szinte minden rendőr és vámos érintett volt az olajügyek fedezésében. Helyi sinten 50-100 ezer forint volt az árfolyamuk. Megyei szinten a megvesztegetésük fél-egymillió forintba került, míg az országos tisztségviselők lefizetése öttől ötvenmillió forintig terjedt.
Nógrádi szerint Flaisz Ferenc 100 milliárd forintot lopott, ám ennek a pénznek a hatvan százalékát a pártok kapták. Flaiszhoz hasonló gazdasági és bűnöző csoportok voltak még az országban, számukat 20-30-ra tette az olajbróker. Szerinte ezek a csoportok összesen 2000 milliárd forintot adtak le a politikai szervezeteknek.
A miniszterelnök megvárja a hatósági vizsgálatok eredményét
Nógrádi Zsolt tévéinterjújában kifejtette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök valószínűleg nem tud arról a titkosszolgálatok által hozzá (mármint az olajbrókerhez) eljuttatott 18 ezer oldalas aktáról, amelyet "privátul" állítottak össze. Ugyanakkor bízik abban, hogy a kormányfő hamarosan intézkedik Pintér Sándor ügyében, amivel Nógrádi nyilvánvalóan a belügyminiszter elmozdítására célzott.
Az Index kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy a miniszterelnök egyelőre megvárja az ügyészségi vizsgálatok, illetve a bírósági eljárások lezárulását. Informátorunk utalt arra, hogy Pintér Sándor feljelentette Nógrádi Zsoltot, így várhatóan ettől a procedúrától is függ, hogy miként dönt majd Orbán Viktor.
Népszava: Dunai-levél a halasztott vámfizetésről
A Népszava birtokába került az a levél, amelyet a halasztott vámfizetési rend megváltoztatása ügyében Pál László ipari és kereskedelmi miniszter nevében írt akkor még a tárca államtitkáraként Dunai Imre 1994. augusztus 4-én Arnold Mihálynak, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokának.
A levélben - amelyet elküldtek Békesi László akkori pénzügyminiszternek is - Dunai Imre megköszönte a halasztott vámfizetési rend megváltoztatásáról szóló tájékoztatást, és azt kérte a VPOP vezetőjétől, hogy a jövőben a vállalatok jelentős részét érintő intézkedések meghozatala előtt konzultáljon a tárca illetékeseivel. Mint fogalmazott: erre azért lenne szükség, hogy a fiskális szempontokat össze lehessen hangolni az ipari és kereskedelempolitikai meggondolásokkal.
Dunai a levélben arra is kérte Arnold Mihályt, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek szabályosan teljesítették vámfizetési kötelezettségüket, a jövedéki termékek esetében állítsák vissza a régi rendet.
A MIÉP volt miniszterek meghallgatását kezdeményezi
Az egykori Antall-kormány öt volt tagjának meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának MIÉP-es tagja a testület következő, hétfői ülésén.
Lentner Csaba vasárnap az MTI-nek kijelentette: 1993 nyarán a kabinet bizonyíthatóan tisztában volt már az olajszőkítés mértékével, ám az ekkor létrehozott operatív bizottság nem hogy szigorította volna az ellenőrzést, hanem tevékenységével éppen annak lazulását tette lehetővé.
Emiatt Lentner Csaba kezdeményezi hétfőn: a testület hallgassa meg Boross Péter akkori belügy-, Szabó Iván pénzügy-, Latorczai János ipari, Siklós Csaba közlekedési és Kádár Béla nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős minisztert, a hét évvel ezelőtt létrehozott grémium tagjait.
Mint mondta: ez az öt személy azért is játszott fontos szerepet, mert mulasztásuk lehetővé tette a szervezett bűnözés országos méretűvé válását, valamint azt, hogy az állam ezer milliárd forint bevételtől essen el az illegális olajtermék-kereskedelem nyomán.
Mindez Lentner Csaba szerint elengedhetetlenné teszi, hogy az öt volt minisztert meghallgassa az olajbizottság, és vizsgálja is felelősségüket.
A politikus hozzátette, azt is kezdeményezni fogja, hogy a felelős döntési pozícióban volt személyeknek mihamarabb kelljen nyilatkozniuk: az ő vagy családtagjaik tulajdonában volt-e olajjal foglalkozó gazdasági társaság, illetve végeztek-e ilyen cégnek ügyvédi, szakmai vagy szakértői munkát.
A MIÉP-es honatya szerint ebbe a körbe az Antall-, Boross- és Horn-kormány minisztereit, államtitkárait és helyettes államtitkárait, az akkori legfőbb ügyészt és legfelsőbb bírósági elnököt, valamint a megyei és városi főügyészeket, bíróságvezetőket, a VPOP és az APEH legfelső vezetését kellene bevonni.





























A maffiaállam nyugdíjazta - Hatszemközt Szeszák Gyula olajügyésszel (Hírháttér TV)



A nemzetközi olajmaffia és Szemjon Mogiljevics (Lakatos Pál)


Tömeggyilkost belügyminiszternek - (Csúcstényfeltárások Molnár F. Árpádtól)

Az Index híre szerint Pintér Sándor megkereste Orbán Viktort, hogy ismét őt válassza belügyminiszternek; továbbá a Mónus Áron és a Molnár F. Árpád neve kapcsán lesarasodott Lázár János neve is szóba került. Sehol nem hallott állambűnszervezeti, tehát maffiaösszefonódások és bűntettek. Politikai gyilkosságok, olajbűnözés, titkosszolgálati bűnszervezet, repülőgéprobbantó interkontinentális államterroristák kontra Budaházy György. Clodótól Csányi Sándor tömeggyilkos OTP-igazgatón át Karancsi Tiborig és Szilvásy Györgyig. Hősök, áldozatok, nemzetközi titkosszolgálati bűnözők. Mindezeket kínáljuk legújabb tényömlesztő tényfeltárásunkban, melynél bővebb szókimondást és leleplezést sehol a 13-15 milliós magyarságból nem talál.

Tényfeltár:
Molnár F. Árpád (oknyomozó és tényfeltáró, emberjogvédő, filmkészítő, a Hírháttér Multimédia főszerkesztője, Echelon-tanú)

Zene:
Bartók Béla: IV. Vonósnégyes
(Belcea Vonósnégyes: Corina Belcea-Fischer - I. hegedű; Laura Samuel - II. hegedű. Krzysztof Chorzelski - mélyhegedű; Antoine Lederlin - gordonka)

Rendezte:
Molnár F. Árpád (A Hírháttér Multimédia főszerkesztője)

A filmben név szerint érintett személyek közül (Molnár F. Árpád rövid reflexiójából), ABC-sorrendben:
 - Batiz András (az MSZP kormányszóvivője, az RTL Klub államvédelmi bűnpártolója)
 - Dietmar Eduard Clodo (izraeli-orosz-német keresztapa, titkos ügynök, bombagyártó)
 - Csányi Sándor (Az OTP vezérigazgatója, bankár, oligarcha, sokszoros gyilkos, keresztapa)
 - Demeter Ervin (Fideszes titokminiszter, nemzetközi ember-, drog- és fegyverkereskedő koordinátor, elektrosokkos gyilkos, politikai gyilkos, sorozatgyilkos)
 - Dénes Gábor (RSZVSZ-őrnagy, hősi halott)
 - Doszpot Péter (volt rendőrnyomozó, MSZP-s álszakértő, állambűnszervezeti ügynök)
 - Draskovics Tibor (MSZP-s igazságügyi és rendészeti miniszter, országgyűlési képviselő, interkontinentális repülőgéprobbantó terrorista, sorozatgyilkos)
 - Fehér Zsuzsa (Hír tv-s orbáni elektrosokk- és magyargyilkospárti, bűnpártoló, pártszolgálatos szociopata pszichopata)
 - Ferenczi Flóra (rendőralezredes, Papp Imre felesége, olajhamisító)
 - Für Lajos (honvédelmi miniszter, MDF-es képviselő, katonai kémfőnök, olajszőkítő-bűnpártoló, nemzetközi állambűnügyi kábítószer-, vegyi és bakteriológiai-, valamint fegyverkereskedő, álrendszerváltó, elektrosokkos gyilkos, katonagyilkos)
 - Gergényi Péter (Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya, Budapest rendőrkapitánya, rendőrgyilkos, sokkos gyilkos, terrorista)
 - Györgyi Kálmán (legfőbb ügyész, olajmaffiózó, keresztapa, tömeggyilkos)
 - Karancsi Tibor (rendőrszázados, olajleleplező, túlélő)
 - Kovács Lajos (döglött ügyek osztálya vezetője, állambűnszervezeti bűnpártoló, bűnügyi álszakértő)
 - Kucsera Lajos (rendőrőrnagy, államvédelmi bűnöző)
 - Kuzma Mihály (rendőralezredes, hősi halott)
 - Lamperth Mónika (MSZP-miniszter, sokkos gyilkos)
 - Lázár János (országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely Fideszes polgármestere, Veérista)
 - Medgyessy Péter (miniszterelnök, keresztapa, bankár, tömeggyilkos)
 - Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) (izraeli-orosz orosz keresztapa, KGB-FSZB tiszt, Moszad-ügynök, ember- és fegyverkereskedő, terrorista, tömeggyilkos)
 - Molnár László (az eleki alvilág meghatározó alakja)
 - Mónus Áron (matematikus, író, tényfeltáró)
 - Orbán Éva (író, "kutató", "Szent" László Király Alapítvány a Szellemi és "Erkölcsi" megújulásért kuratóriumi elnöke, pártszolgálatos szociopata, magyarüldözés- és államvédelmi kínzás-gyilkosságpártoló pszichopata)
 - Orbán Viktor (miniszterelnök, keresztapa, sokkos gyilkos)
 - Pálffy István (tv2, MTV)
 - Papp Imre (Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya, olajszőkítő keresztapa, hajdú-bihari elektrosokkos bűnöző)
 - Pesty László (Hír tv, Magyar Nemzet, államvédelmi áltényfeltáró ügynök)
 - Pető Iván (SZDSZ-es funkcionárius, terrorista)
 - Pintér Sándor (belügyminiszter, keresztapa, terrorista, tömeggyilkos)
 - Retkes Attila (SZDSZ-elnök)
 - Solt Pál (Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke, olajbűnöző, államvédelmi tömeggyilkos és terrorista, keresztapa)
 - Soros György (bankár, oligarcha, keresztapa)
 - Szepes Péter (Fideszes és Orbán-pártszolgálatos, bűnszervezetet és állammaffia-kínzásokat bűnpártoló polgármester)
 - Szeszák Gyula (az ügyészek királya, Hajdú-Bihar megye főügyésze, olajügyész, ügyvéd)
 - Szilvásy György (titokminiszter, MSZP-s képviselő, keresztapa, nemzetközi államvédelmi gyilkos, interkontinentális repülőgéprobbantó terrorista, gyermektömeggyilkos, sorozatgyilkos, tömeggyilkos)
 - Szűcs Attila (pszichiáter professzor, intézményvezető főorvos, sokkos gyilkos)
 - Tasnádi Péter
 - Veér András (professzor, az OPNI főigazgatója, titkos ügynök, államvédelmi tömeggyilkos)
 - Vona Gábor (Jobbik-elnök, államvédelmi ügynök, bűnpártoló, álrendszerváltó)
 - Zombor Gábor (Kecskemét Fideszes polgármestere, interkontinentális terrorista bűnöző, nemzetbiztonsági hazaáruló, szociopata és bűnöző alkatú pszichopata)

Felvétel és készült: 2009 július 17., Kecskemét

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
(Hírháttér Televízió)
hirhatter.com


Nem követett el bűnt sem Pintér, sem Lezsák, sem Szabó Iván

Ilyen csak a mesében van , meg a maffia államban !!!!!!

Befejeződött az ügyészi vizsgálat első szakasza

Kedden befejeződött a legfőbb ügyész által az olajügyekben elrendelt nyomozás első szakasza - jelentette be Polt Péter a Parlament plenáris ülésén szerdán. A legfőbb ügyész tájékoztatott arról, hogy a Nógrádi Zsolt tanúvallomása alapján indult vizsgálat semmilyen bizonyítékkal, alapos gyanúval nem szolgált a tanú által megvesztegetéssel, olajszőkítéssel, illetve azoknak elősegítésével megvádolt politikusok, így Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter (volt országos rendőrfőkapitány), Szabó Iván volt parlamenti képviselő (egykori pénzügyminiszter) és Lezsák Sándor parlamenti képviselő (volt MDF-elnök) ellen.
A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal immár tíz ügyésszel vizsgáltatja az olajügyeket, akik elsősorban a televízióban is nyilatkozó Nógrádi Zsolt állításait próbálják tisztázni. Polt Péter bejelentette: hivatalból nyomozást indít, ha végleg bebizonyosodik, hogy valaki vagy valakik hamis vádakkal próbáltak meg a közéleti szereplőket befeketíteni.
Pintér Sándor
Nem találkozhatott a Nógrádi által megnevezett vállalkozóval
Az ügyészek a továbbiakban a Nógrádi Zsolt által ugyancsak olajügyekkel összefüggésbe hozott 137 személy esetleges szerepével foglalkozik, akik közül huszonhármat egyébként azonosítani sem tudtak a nyomozók. 
Polt Péter elmondta, hogy a Nógrádi Zsolt ügyészségi kihallgatása során rendkívül sokszor módosította állításait. Így például Lezsák Sándor esetében nem tudta megmondani, hogy melyik telepen folyhatott olajszőkítés, amely telepet állítólag az MDF volt elnöke biztosított bűnözők számára.
Pintér Sándort érintő vádak kapcsán rendkívül sokrétű bizonyítási eljárás történt, és kiderült például, hogy Pintér Sándor nem találkozhatott a Nógrádi által megnevezett vállalkozóval az érsekhalmi kastélyban. (A vállalkozót - akit korábban már mindenki megismerhetett az országban - egyébként Flaisz Ferencnek hívják, és Nógrádi azzal vádolta, részese volt édesapja megölésének.) Polt Péter szerint azonban a vállalkozónak a Nógrádi által említett időpontban még nem volt birtokában az érsekhalmi kastély.
Nagy Sándor
"Rágalmak és hazugságok hangzottak el"
Nógrádi más állításait is megpróbálták tanúvallomásokkal és más bizonyítékokkal alátámasztani az ügyészek, azonban nem igazolódtak be a vádak. Így kiderült, hogy Szabó Iván volt pénzügyminiszter és egy olajvállalkozó közötti kapcsolatot sem sikerült bizonyítani (erre egyébként a hatóságok régebben már tettek egyszer kísérletet - szintén eredménytelenül). 
Nógrádi állításaival ellentétben nem lehetséges olyan módon 750 millió forintot egy gépkocsiba rakni, ahogyan azt a tanú elmesélte korábban. Mint ismeretes, az ,,olajbróker" korábban arról beszélt, hogy az MSZP egyik pénztárnokának vittek volna az olajszőkítők ennyi pénzt.
Nógrádi Zsolt az ügyészségen állítólag arról is szólt, hogy csak az olajbizottság ülésén hallotta valakitől azt, hogy idén februárban újabb találkozóra került sor az érsekhalmi kastélyban. Nógrádi nem volt hajlandó, illetve nem volt képes megnevezni azt a személyt, akitől ezt az információt hallotta.
Csurka István
A média szerepét bírálta
Polt beszámolt arról, hogy más - nem Nógrádi állításaira alapozott ügyekben - az ügyészség az olajbizottság elnökétől (is) kapott információk alapján vádat emelt négy Békés megyei rendőrtiszt ellen. Azt azonban ezek a vizsgálatok sem igazolták, hogy közéleti személyiségeket megvesztegettek volna olajügyekben. 
Mielőtt a parlament rendkívüli ülése megkezdte volna az olajügyek tárgyalását, napirend előtt Balsai István, az MDF frakcióvezetője kért szót. Balsai - szinte megelőlegezve a később elhangzottakat - sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy pártja korábban hozzájárult az olajügyeket vizsgáló bizottság felállításához.
A rendkívüli ülést kezdeményező három szocialista párti honatya nevében Nagy Sándor szólalt fel, aki bohózathoz, illetve operetthez hasonlította az olajügyben eddig történteket. Szerinte rágalmak és hazugságok hangzottak el, amelyeknek - akár igaznak, akár hamisnak bizonyulnak - következményekkel kell járniuk.
Csurka István, a MIÉP elnöke a média szerepét bírálta az ügyben. A Wehrmacht második világháborús irányítójának, Keitel német vezértábornoknak a nürnbergi perben való kivégzése és Maléter Pál magyar főtiszt 1956-os orosz elfogatása és későbbi kivégzése között vont párhuzamot, s azzal folytatta, hogy most a parlamenti képviselők nem golyót kapnak, hanem életfogytiglani médiatudósításokat. Ám - ahogyan fogalmazott - ez a magyarság pusztulásához vezet.
Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács vezetője ez után arról beszélt, hogy felgyorsították az olajügyek vizsgálatát, és a bírósági folyamatban soron kívüli eljárással tárgyalják majd ezeket az eseteket. Solt hozzátette: a jövőben nem csupán a közvádas olajügyekben, hanem a magánvádas eljárásokban is gyorsabbá teszik az ügyintézést.
Stumpf és Pintér szerint ők megtettek mindent, amit lehetett

Stumpf István kancelláriaminiszter a kormány nevében arról beszélt, hogy a kabinet mindent megtett a szervezett bűnözés visszaszorításáért. Ennek érdekében hívták életre az APEH nyomozóhivatalát, szigorították a jövedéki és a vámtörvényt. Pozitívumként értékelte, hogy jövedéki termékké vált a bor, amivel elejét vehetik a hamisításnak. (A kormány egyébként a szőlősgazdák nyomására éppen megváltoztatni készül az erre vonatkozó szabályokat.) 
Stumpf szerint a kormány eltökéltségét jelzi, hogy kiszorították az országból a szervezett bűnözés egyik hírhedt alakját, aki az USÁ-ban is közellenségnek számít. (A miniszter nem nevezte nevén, de Szemjan Mogiljevicsra utalt.) Stumpf István hangsúlyozta, szerinte a bűnözőknek az érdeke a zavarkeltés, a polgári kormány azonban mindent megtesz velük szemben.
Pintér Sándor belügyminiszter szerint azért lehet ma olaj-"ügyről" beszélni, mert a rendszerváltás idején egyik pillanatról a másikra bárkinek alanyi joga lett a külkereskedelemre. Erre a hatóságok akkoriban nem voltak felkészülve, mert nem volt megfelelő apparátusuk arra, hogy ellenőrizzék a hirtelenjében külkereskedővé lett 130 ezer vállalkozást. A cégnyilvántartás teljességgel átláthatatlan volt, ráadásul a személyi adatok megállapítása nélkül lehetett céget alapítani.
Pintér szerint tetézte a bajokat, hogy a behozatallal foglalkozó vállalkozásoknak se külkereskedelmi tapasztalata, se pénze nem volt. A belügyminiszter többször is hangsúlyozta, hogy az országos rendőrfőkapitány (aki akkoriban ő volt) mindig mindent megtett az olajszőkítés ellen. Például a főkapitány javasolta elsőként, hogy szüntessék meg a dízelolaj és a háztartási tüzelőolaj közötti árkülönbözetet.
Pintér szerint az is akadályozta a gazdasági bűnözők elleni fellépést, hogy 1990-ben megszüntették a rendőrségen belül működő gazdasági osztályokat, illetve szigorú feltételekhez kötötték a titkosszolgálati eszközök használatát. Ráadásul folyamatosan leleplező riportokat közölt a sajtó a titkosszolgálatokról. Mire megszületett a rendőrségi törvény, már nem dolgoztak a hatóságnál hálózati személyek, így újra kellett építeni mindent. Pintér kijelentette: azon nem lepődik meg, hogy a bűnözők megpróbálják folyamatosan besározni, arra azonban nem számított, hogy tisztességes, sőt köztiszteletben álló személyek teszik majd.
Miért kenték el az ügyet? Kinek áll érdekében , hogy ezeket az urakat később fogni lehessen.
Ki áll az ügyek hátterében mint karmester, kik vakolnak melyik páholy tagjai, és különben is hol a nemzet vagyona? Netalántán az urak zsebébe is került belőle, Antal szavaival élve,, a hazai felső tizezredet megkellet csinálni , hagyni kellet lopni. ,, Hát ezt megcsinálták, de erkölcsi nullákat gyártottak kontraszelektíven. Így lettek gyurcsányok, pintérek, csányik, simicskák, kapojik, vörösek vörösbárók,a sort lehetne folytatni, kis nagy rablók, kiket lekellene vadászni.


Olajosok,rendőrök,politikusok: Sándor "Papa" tanúvallomása 2000-ben



Szerző: zero 
- 2011.02.04. 12:31
Most olvastam el Sándor "Papa" István nyugalmazott rendőr alezredes 54 oldalas tanúvallomást, melyet 2000-ben tett az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság előtt. (Köszönöm a tippet!)

Röviden: 
aztakurva ...

Egészen elképesztő összefüggések és sztorik vannak, na meg olyan arcok, akik mindent túléltek, átvészeltek ... hétvégére megvan az olvasnivaló, jobb, mint a történelem könyv. Kész csoda, hogy a "Papa" még él ...

Sándor István az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának (KBI) főnyomozója volt. 1989-1990-ben a rendőrség szervezett bűnözés elleni szolgálatának egyik alapítója volt, később az Országos Rendőr-főkapitányság kábítószer-felderítési osztályának csoportvezetője.
1999-ben felajánlotta segítségét az olajügyeket vizsgáló, Pallag László által vezetett parlamenti bizottságnak,  de a 2000 október 28-i meghallgatása előtt egy nappal  őrizetbe vették hivatali visszaélés és vesztegetés alapos gyanújával. Ez nem jött be, mivel a bizottság 2000 november 7-én a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatalának épületében meghallgatta.

Sándor István fél évet töltött előzetes letartóztatásban, majd 2002-ben vádat emeltek ellene vesztegetésért, hivatali visszaélésért és hamis tanúzásra való felbujtásért. 2004-ben minden vádpont alól 
felmentették. A Papa-ügyet 85 évre, 2086-ig titkosították, így a bírósági tárgyalásnak is csak az ítélethirdetése volt nyilvános, a per során a tárgyalásokat mindvégig zárt ajtók mögött tartották. 2008-banpert nyert az állam ellen, mert jogtalanul ült fél évet előzetesben, de ezt a polgári eljárást is titkosították. Hamarabb kiderül , hogy ki ölte meg Kennedy elnököt ...


A tanúvallomásból részletek:
A kezdetektől az olajügyekig

Kérem szépen, bizonyára tudják, hogy 1989-től, vagyis 1990-től, amikor a szervezett bűnözés elleni szolgálat megalakul, alapítóként voltam jelen. A kezdeti időszakban próbáltuk Budapest és az ország szervezett bűnözését valamilyen rendszerbe foglalni, feltérképezni kisebb-nagyobb eredményekkel.
Időközben az Országos Rendőr-főkapitányság kábítószer-felderítési osztályára mint csoportvezető kerültem, leginkább a nemzetközi felderítésekkel foglalkoztam.
1996 második felében - késő őszén -, amikor elkezdődtek az úgynevezett robbantásos és leszámolásos ügyek, a kábítószerosztályról átvezényeltek egy speciális csoportba, brigádba, a robbantásos ügyek felderítésének a területére.
Erre azért került sor, mert mint kábítószer-felderítő csoportvezető, nagy létszámú informátori rendszerrel rendelkeztünk, tehát széles és sok irányú információ jutott birtokunkba. A felderítés kezdeti szakaszában arra a következtetéses megállapításra jutottunk, hogy az úgynevezett robbantásos és leszámolásos ügyek hátterében az olaj áll, mégpedig az az olaj, ami a kilencvenes évek elején, '92 körül az úgynevezett olajezredesek ügyével kezdődött. Tehát rivalizálódott az olajkereskedelem, a monopolhelyzetben levő Mollal szemben körülbelül még több ezer kis olajvállalkozó lett hirtelen az országban, akik az akkor hiányos törvényeket kihasználva különböző olajcégeket hoztak létre.
Nagy olajbiznisz
 
'92-94 elején elkezdődött az olajszőkítés, a vámhalasztott és az olajszőkítés beindítása a HTO-olaj megjelenésével Magyarországon, ahol a gázolaj és a fűtőolaj között lényegi árkülönbség jelentkezett, szinte duplája volt a HTO-n nyert haszon a HTO árának. Ez nagyon sok embernek, főleg kisstílű bűnözőknek adott olyan ötletet, hogy ők is elkezdenek olajjal foglalkozni, ami gyakorlatilag nagyon nagy hasznot hozott mindenkinek. Ezt mi sem támasztja alá jobban, hogy piti kis zsebtolvajok, autótolvajok és kisstílű bűnözök bandákba verődtek, első körben rátelepültek azokra a már működő olajos személyekre, akiknek már tapasztalatuk volt rövid idő alatt is az olaj forgalmazásában és kereskedelemben, először terrorizálták, majd bevédték, végül elvették tőlük az olajtelepeket és az olajbázisokat.
Ebben az időben mi nemigen folytunk bele ezekbe a történetekbe, de a munkánk során nem tudtuk elkerülni ezeket az információkat sem.
 Több jelzést adtunk a feletteseinknek, a rendőrségnek és így tovább, hogy jó lenne valamit csinálni, mert egyre több újgazdag lesz az országban, főleg Budapest környékén, illetve Csongrád és Bács-Kiskun megyében, akik az olajból tetemes haszonra tesznek szert.

Abban az időben 
többször jeleztük azt is, hogy az olajjal foglalkozó, főleg bűnözőkből összeállt csoportok megkörnyékezték a vámőrséget, ugyanis lényegi szempont, hogy rajtuk múlott ennek a területnek az ellenőrzéses működtetése, s valószínű volt, hogy a vámőrség elnéző tevékenységével vagy elhallgatásával komolyabb dolgokra sor került, tehát az államot becsapva komoly tőkére fognak szert tenni.

Az történt valójában, hogy csöveseket, útszéli embereket megvettek pár ezer forintért, akinek a személyi igazolványát elvették, 
személyi igazolványukban a fényképet kicserélték, majd azzal a személyi igazolvánnyal egy harmadik személy, aki szintén nem tudta, kié a személyi igazolvány, kiváltott egy működési engedélyt - ez a kereskedelemre is jellemző volt abban az időben -, és máris olajforgalmazó és kereskedő volt. Azt tudni kell, hogy a vámhalasztott 15 és 30 napos határidővel nyilvánult meg.Gyakorlatilag a 15 vagy a 30 nap alatt Jugoszláviából és Szlovákiából, Oroszországból körülbelül 10-20 szerelvény olajat is be lehetett hozni úgy, hogy se adót, se vámot, se semmit nem kellett érte fizetni, mert mire fizetni kellett volna, eltűnt a fiktív személy, aki kiváltotta ezt a működési engedélyt.Ez a személy ment egy másik személyi igazolvánnyal, újabb engedélyt csináltatott, lényegében ez így gyűrűzött tovább. Ebből horribilis pénzösszegek keletkeztek, volt olyan nap a szóbeszéd szerint, hogy 5-6 milliót kerestek per fo, tehát egy ember egy ilyen tízfős brigádban.

Tehát ha meg lett volna szigorítva a feltétele annak, hogy lehet kiadni a vámhivatalnál a jövedéki engedélyt, vagyis a vállalkozói engedélyre a jövedéki engedélyt, tehát bemutatja a személyi igazolványt, megnézik, és a vámhivatal semmi perc alatt tudta volna faxon priorálni, hogy a törzslapon és a személyi igazolványban szereplő adott fénykép azonos vagy nem azonos. 
Körülbelül háromnegyed részére csökkent volna az erre irányuló visszaélések száma, ha ezt meg tudták volna oldani.
Elnök: A munkája során találkozott-e korrumpálódott vámosokkal?
Sándor István: Tudnék sorolni teljes listát - a katonáktól a legnagyobb vezetőkig -, csak nem tudom bebizonyítani. Ezt azért merem mondani - csak nem nevesítem -, mert 
én nagyon sok olajbűncselekményt elkövető személlyel tárgyaltam, aki jegyzőkönyvön kívüli beszélgetések során elmondta, hogy hetente, havonta kinek mennyi tíz-húsz milliót kellett odaadni azért, hogy működjön. Két ember volt az élet-halál ura, akitől függött a vámhalasztottak engedélykiadása. Két ember volt: volt egy osztályvezetőt és volt egy nagy ember. Ha ő nem írt alá, nem kapott senki, vagy az az ember nem kapott vámhalasztottat. Tehát annak megvolt az ára.Elnök: Ki az a két ember?
Sándor István: Nem akarok vádaskodni, mert nem fogom tudni bebizonyítani, és utána én leszek bíróság elé állítva. Nem nehéz kitalálni különben. Tessék idefigyelni, elmondom, hogy akkor gyakorlatilag az egész vámőrséget úgy, ahogy van, A-tól Z-ig le kellene cserélni.
Tehát gyakorlatilag az állam mesterségesen gyártott vagy hagyta ezeket a kiskapukat, jogszabályokat és egyéb, jogi hátteret, és tapasztalatok hiányában véleményem szerint. Jelezve volt, nem tettek ellene semmit. Majd kezdődött az úgynevezett festés, amiből automatikusan jött az olajszőkítés. Itt megint a vámőrség szerepét kellene felhozni, mert ne mondja azt senki, hogy annyi olajat, amennyit elloptak, úgynevezett szőkített olajat vagy nem szőkített olajat a vámőrség valamilyen hallgatólagos beleegyezése nélkül meg lehetett csinálni. Mert a kezdeti időszakban voltak olyan információink, hogy ezek az úgynevezett festékanyagok bele sem kerültek a tartályokba, a vagonokba, úgy lett leadva az üzemanyag-mennyiség, ugyanis színre és minőségre a gázolaj és a HTO között semmi különbség nem volt.

Mikor mégis arra kötelezték a vámosokat, hogy bele kell ezeket a festékanyagokat rakni, akkor - kis országunkban nagyon sok okos ember van - a Veszprém megyei vegyészek egyike feltalálta vagy kitalálta azt a vegyi anyagot, amivel tökéletesen semlegesíteni lehet a gázolajba tett színezőanyagot, sőt, mi több, annak minőségét valamilyen szinten meg is javította, mert a kéntartalmat is csökkentette az olajban. Ebből is hatalmas pénzbevételre került sor bizonyos alvilági körökön belül. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az egész ország ezt csinálja, mert akik tőkeileg megerősödnek, egyre inkább kiszorítják a kishalakat a körből, és próbálják maguk alá gyúrni a kis olajosokat, vagy teljesen megsemmisíteni.
'96 végén eljön az az ido, amikor annyira beszűkül az olajlehetőség a szőkítés és egyéb problémák miatt, hogy bizonyos emberek kiesnek a körből, és vannak, akik még többet akarnak. De viszont egyik oldalon fölhalmozódik egy akkora tőke, amivel igaziból nem tud mit kezdeni, ezért az olajból szerzett pénzösszegeket megpróbálja átforgatni az úgynevezett budapesti éjszakában, a kereskedelemben, a vendéglátóiparban és egyéb legális termelőhelyeken.
Elkezdődik '96 őszén az úgynevezett robbantásos történet, aminek a lényege nem az volt, hogy valakit is megöljenek valójában, hanem csak az erőfitogtatás, és hogy próbálják felhívni a másik oldal figyelmét, hogy ki az erősebb.
 
A rendőrség
1997 márciusában felsőbb utasításra úgy döntöttek, hogy létre kell hozni egy speciális csoportot, amely az olajügyek és az úgynevezett robbantásos ügyek felderítésével fog foglalkozni. Ez a speciális csoport valójában az ORFK, a KBI vizsgálati főosztály keretében működő, különleges ügyeket vizsgáló osztály vezetésével jött létre. Nekünk, felderítőknek ehhez az ügyhöz alárendelt szerep jutott, tehát semmi önálló tevékenységet nem tudtunk végezni. A vizsgálati osztály vezetője, illetve a vizsgálati főosztályvezető utasítása szerint kellett eljárni.
1997 áprilisában eljutottunk arra a pontra, hogy megindult az olajügyekben gyanúsított személyek elfogása. Soha nem felejtem el: 
Ignácz tábornok volt a bűnügyi főigazgató, aki egy pénteki napon fél négykor toporog és kínlódik, hogy kedden miniszteri értekezlet lesz, és még senkit nem fogtunk meg az olajos ügyekben. Mondtam neki, hogy ezen nem múlik, mert gyakorlatilag megvannak azok az emberek, akik nagy szerepet játszanak ezekben a történetekben és akik mozgatják ezt az egészet.
Még aznap délután elfogásra került egy személy, őrizetbe lett véve, és ezt követően hetenként, kéthetenként folyamatosan sorra el lettek fogva a személyek. Eddig ment is minden rendben szépen, csak valahol a vizsgálati osztály munkájával nemigen kerültünk szinkronba, vagy legalábbis nem értettem egyet, amiért később meg is kaptam a magamét folyamatában - a mai napig. Ugyanis azt láttam, hogy a vizsgálati osztály által felállított teória, illetve mérce nem azonos azzal, amiben a felderítést meghatározták és célul tűzték ki.
 Hiába hordott össze a felderítés tonnányi információt, anyagot, ha arra a világon senki nem volt kíváncsi - mert senki nem volt rá kíváncsi. A vizsgálat a saját elképzelése és nem tudom, milyen utasítások szerint végezte a tevékenységét, olyannyira, hogy időközben én már jeleztem Tonhauser úrnak, hogy jó lenne, ha engem ebből a csoportból felmentene, mert az én idegrendszerem nincs arra berendezkedve, hogy megyünk éjjel-nappal, és kidobott idő és pénz a mi munkánk, mert senkit nem érdekel az, hogy mit derítünk fel, vagy mit hozunk össze. Tehát a két szervezet között egy ilyen kibékíthetetlen ellenségeskedésre került sor.

Sajnos én továbbra sem hagytam az igazamat vagy az igazunkat, a felderítés folyamán Tonhauser Lászlóval együtt próbáltuk a magunk igazát keresni, fölöslegesen. Még azt is el kell mondanom, hogy 
a munkánkat rengetegen elárulták a rendőrségen belül, tehát a felderítési munkát. 

Nekem az a véleményem, hogy a felderítés által keletkezett anyagra a kutya nem volt kíváncsi. Ezt onnan tudom, hogy 
volt egy rendszerező tiszt nálunk, aki gyakran átadta a vizsgálóknak az anyagokat, és öreg róka lévén bejelölte, meg jelzéseket helyezett el a dossziéba, hogy kinyitják-e egyáltalán. Hát nem nyitották ki. Mert ha kinyitották volna, akkor azoknak a jelzéseknek el kellett volna tűnni az anyagból. Több 10-20-30 kiló anyag keletkezett. Ami ebben az érdekes, hogy menet közben az általunk információként bejött anyag minket igazolt, mert úgy következtek be az események.

Kérem szépen, a dolgok mélyéről kikerült egy olyan felállás, élvonal, vagy nem is tudom, hogyan nevezzem, ahol páran ki lettünk kiáltva az olajmaffia vezetőinek, keresztapáinak. Ehhez részben az úgynevezett RSZVSZ, amely a felderítést és a védelmi szolgálatot végezte velünk szemben, vagy a mi biztonságunk érdekében, ahogy ők nevezték, azt látta, hogy mi páran sorozatosan különböző alvilági figurák között jelenünk meg, tehát ezekkel vagyunk együtt. 
Nekünk az volt a feladatunk, hogy ezekkel a körökkel nem barátságot, de kapcsolatot teremtsünk, és minél több, minél mélyrehatóbb információt szerezzünk meg az olaj- és más bűncselekményekkel kapcsolatban.
A dolgok lényege, hogy ezeket a kapcsolatrendszereket mi nem köthettük sem az RSZVSZ, sem más orrára, hogy ezek milyen jellegű kapcsolatok. 
Nagyon sokan azt sem tudták rólunk, hogy rendőrök vagyunk. Főleg nem Budapesten, hanem az ország különböző megyéiben, nagyvárosaiban dolgoztunk. Ebből kialakult az, hogy bűnözőnek kezdtek minket titulálni annak ellenére, hogy 1980 januárjában vagy februárjában a "C" típusú ellenőrzés teljesen tisztán, nullásan zajlott le velem szemben. Soha nem voltunk bűnözök, sem én, sem a kollégám, mindig a törvényeket és az utasításokat betartva dolgoztunk.

Ezért vagyok lecsukva ártatlanul, mert le van titkosítva az ügyem. Mitől titkos az ügyem? A nyomozás, ami ellenem folyik, titkos. Titkos, csak nem tudom, miért. 
Kérem, én egy koholt vádak alapján összehozott koncepciós per áldozata vagyok, és ezáltal lehet bebizonyítani legjobban azt, hogy az államigazgatás, az ügyészség és az alvilág egy tányérból eszik, és nem az ügyészség irányít, hanem az alvilág prominens személyei, amit alátámaszt Ferencsik Attila*, és hadd ne soroljam még tovább.(*Ferencsik Attila: 2007.11.17 (!): Ítélet született a 90-es évek legnagyobbnak mondott olajügyében, az Energol perben. A kárérték a vádirat szerint körülbelül hatmilliárd forint. Drobolich Gábort, Ferencsik Attilát minden vád alól felmentették, Csüllög Zsigmond és Radnai László 1 év 7 hónap börtönt kapott)
Elnök: lehet, hogy ismétlésnek tűnik a kérdés, de a jobb megérthetőség kedvéért: mire alapozza azt a kijelentést, hogy a maffia beépül a rendőrségbe? És kik azok a rendőrök - egy pár nevet már hallottunk -, akik ennek képviselői?
Sándor István: Hogy miért mondom azt, hogy beépül a maffia a rendőrségbe? 
Ha jól megnézzük, gyakorlatilag a jelenlegi úgynevezett újgazdagok vagy új nagymenő vállalkozók a nyolcvanas évek pajszeres betörőiből és hasonló piti bűnözőkből nőtték ki magukat. Ezeknek a kezében vannak különböző nagy üzletek, kereskedelmi egységek, cégek, magyarul a pénz náluk összpontosul.
Meg kell nézni egy-egy hétvégi partit vagy pezsgős vacsorát, hogy kikből áll, kikből tevődik össze. Mondjuk ott van egy főkapitány vagy egy főosztályvezető, vagy ne adj' isten, egy bűnügyi osztályvezető vagy éppen az életvédelmi osztályvezető vagy akárki. Tehát 
ahol ezek a dáridók zajlanak, ott nem az egyszerű emberek vannak, hanem az úgynevezett alvilágból kikupálódott fehérgalléros bűnözőkké vált személyek, akik jó érzéssel megtalálnak mindenkit, és rendeznek különböző pezsgős vacsorákat.Ennek következtében anélkül, hogy bárki észrevenné, bekeríti a rendőri vezetést vagy az igazságszolgáltatást, és baráti grátiszként apró szívességeket kérnek, így el tudnak lehetetleníteni ügyeket és embereket. Akiket megneveztem, azokat azért mertem megnevezni, mert bizonyított. Senkinek nem akarok kellemetlenséget okozni azzal, hogy nekem részinformációim vannak arról, hogy kapcsolódik, vagy nem kapcsolódik, mert lehet, hogy én is tévedhetek.Dr. Lentner Csaba (MIÉP): Akiket - elnézést, hogy közbeszólok, elnök úr - ön megnevezett, hány százaléka az összesnek, akiről ön tud?
Sándor István: Kevés, két-három százaléka. Menjenek el, nézzék meg, menjenek végig az országon - én jártam az országot -, minden városban, minden főkapitányságon meg kell nézni, hogy a kulcsembereknek, a nagyembereknek ki a barátja, ki kinek a barátja, ki kivel megy enni, vacsorázni, horgászni, vadászni. 
A vadászat a legjobb történet: a bűnöző, a miniszter, a politikus egy csapatban, egy kupicával, egy ebédnél - ott dőlnek el a nagy dolgok, a vadászatokon és a horgászatokon. Meg kell nézni, hogy hány politikus vadászik, melyik vadásztársaságban van, és azonkívül kik vannak még abban a vadásztársaságban.

Elnök: Egy másik kérdés a belváros, Vizoviczki* szerepe, kapcsolatai, beépülésük az önkormányzatba, az olajosok térnyerése az ingatlanszerzések területén, a belvárosban. Erről van-e információja?

Sándor István: Kérem szépen, konkrét információ nincs róla, mert ez nem volt a feladatom. Ha erre vonatkozóan akar választ kapni, én már mint polgári életben dolgozó ember, közvetítéssel foglalkozgatom, piackutatással. Azt tudom mondani, hogy a mai magyar közigazgatásban bárki bármikor, bárhol megvehető, és ha pénze van az embernek, bármi elérhető. Bármi. Bármi. Az ingatlanpiacon is elég gyakran megfordultam, közvetítettem, és 
csak forgott a fejem, amikor egymillárdos üzletért százmilliós csúszópénzeket kérnek bizonyos köztisztviselők azért, hogy aláírják azt, amit amúgy is alá kellene írni.
Elnök: Van-e információja a Belváros Közbiztonságáért Közalapítványról?
Sándor István: Az, hogy milyen közalapítványok voltak a rendőrségnél vagy az önkormányzatnál, nem tudom, de 
azt mind az alvilág pénzelte.
Elnök: Információim szerint 20 night club pénzeli a belvárosi közalapítványt.
Sándor István: És kinek a kezében van az a húsz night club, kérdem én? A Conti Car. A 
Vizoviczki egy katona.Elnök: És a rendőrök kapcsolata...
Sándor István: Erről jobb nem beszélni. Inkább.
Elnök: Az anyagok között, ami leadásra került, a bizottsági anyagok között van egy olyan kazetta is, ahol az V. kerületi őrsparancsnok veszekszik az egyik night club vezetőjével, és a védelmi pénzek megvitatása folyik egészséges magyar kifejezések közepette...
Sándor István: Ugyanez elmondható a belvárosi őrsről és a többiről is.
Elnök: Ugyanakkor nevezett rendőri vezető még mindig élvezi beosztását.
Sándor István: Ez egy élő példa. Kérem szépen, 
amikor a Viszkis megszökik a Gyorskocsiból, bizonyos berkeken belül szóbeszéd, hogy azért tud megszökni, mert látogatási nap lévén minden or lent van a látogatók között, tudniillik sok cigány, nemzetiségi származású személy van fogva tartva, és mindenki megy, mert akkor adják a jattot. Ezt nem én találom ki, ezt azok mondják el, akik ott vannak.(*Vizoviczki László: A Hajógyári-sziget szórakozóhelyeinek tulajdonosa.) 
Clodo, a bombagyáros

Továbbmennék még itt az olajügyeken, mert van egy robbantásos ügy is, vagyis bombagyáros ügy is, ami szintén gondolom, hogy érdekli a bizottságot. A bombagyáros ügy, az úgynevezett Dietmar Clodo ügy felderítése is sajnos nálam indult el, inkább ne kezdtem volna el. A kezdeti szakaszt követően átvette egy másik szolgálati ág, tehát annak felderítését valójában nem én végeztem. Nem is ez a lényeg. Abban az időben megy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának a vizsgálata, ahol a Pintér úr és Clodo úr viszonyát próbálja kideríteni a bizottság, hogy mi is volt ott kettőjük között.
Kérem, ezután megy Leonid Kolcsinszki - Clodo bűntársa - kihallgatása az ORFk vizsgálati osztályán, amikor is jelen van Bánáti ügyvéd úr, a tolmács, Szalai Tihamér és még egy-két nyomozó. Megy a kihallgatás. 
Egy alkalommal Kolcsinszki azt mondja, hogy ezt a részt nem szeretném jegyzőkönyvbe mondani, de közben megy a videó, merthogy kamerával veszik az egész kihallgatást. Közli ez a Kolcsinszki úr, hogy kérem szépen, én Pintér tábornoknak több megbízást hajtottam végre. Megfagy a levegő, de már azt nem fejti ki, hogy milyen megbízást. Megáll a kihallgatás, Bánáti ügyvéd úr lemond.
Ez a kihallgatási anyag, a videoanyag tudomásom szerint elkerül Túri András - akkor még - csoportvezető ügyészhez is, elkerül a rendvédelmi szervekhez is, és amikor eljön a bizottsági ülés, 
erről a kazettáról, ami döntő jellegű lett volna a bizottság munkájában, a bizottsági személyek tisztázásában, hallgat az ügyész úr, hallgat a rendvédelem, hallgat mindenki. Mi ez, ha nem egy bűnpártolás, vagy hivatali visszaélés? Ezt én nem tettem szóvá abban az időben, hogy uraim, álljon már meg a fáklyás menet. Sok mindent szóvá tettem, és azért van az, hogy most itt vagyok letartóztatva.
 
Conti-car
A Pest megyei főkapitány bűnügyi helyettese Horváth András ezredes volt, és a korábbi szervezett bűnözés elleni osztályvezetője Tóth Ernő alezredes volt. A margitszigeti Thermál Szállóban volt a Conti Car-csoportnak az irodája, ami le lett technikázva információszerzés céljából. Az ott szerzett információk alapján egyértelművé vált, hogy Horváth András és Tóth Ernő a Conti Car-os csoporthoz kapcsolódik, ugyanis Radnai László, a Coni Car-csoport vezetője hivatalos kapcsolatban volt a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal, magyarul tégla volt. Ennek keretében, tehát a róluk vagy a velük kapcsolatosan keletkezett információk visszamentek hozzájuk, amit a technikai ellenőrzés kihozott, ezért Mikó István ezredes és Tonhauser László ezredes úr készített egy rendőri jelentést, amit átadott Ignácz István tábornoknak, aki a bűnügyi főigazgató volt, aki úgy döntött, hogy ezt a két embert, tehát Horváth Andrást és Tóth Ernőt kitiltja a bűnügyi főigazgatóságról, az értekezletekről. Ez a két ember rövid időn belül le is szerelt a testülettől, ugyan semmi nem történt velük. Nem történt velük semmi.

A technikai ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy a Conti Car valójában mindig is - tehát az általam ismert időszakban, amikor '96-ban elkezdtem dolgozni a szervezett bűnözési részen - egyrészt külön privilegizált cég volt a megfelelő kapcsolatok miatt. Én azt mondom, hogy jelenleg is élvezi ezt a bizalmat, ugyanis 
ugyanazok a kulcsfigurák jelenleg is a kapcsolatrendszerükhöz tartoznak, akik közül ketten jelenleg a belügyminisztert tanácsadói. Az egyik Horváth András volt főkapitány-helyettes, a másik Tóth Ernő alezredes. Olyan dolgokat, amelyeket meg mernek tenni, szerintem megfelelő hatalmi háttér nélkül nem valószínű, hogy be mernének vállalni.Tóth Károly (MSZP): Elnézést, csak azért szólnék, mert összefügg. Ugyanez a Tóth Ernő véletlenül szervezi meg Pintér találkozóját - nem is kérdésként mondom, csak tényszerűen - Clodóval.
Sándor István: Úgy igaz! 
Ugyanaz a Tóth Ernő hozza össze Juszt Lászlót Clodo feleségével.

Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): De akkor mi a leszámolás az olajrobbantások időszakában?

Sándor István: A leszámolás? Az, amikor kivégzik a Prisztást, kivégzik a Borost...
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Tehát akkor a Conti Car szemben állt a Prisztással?
Sándor István: Ez eléggé bonyolult, így nem lehetne vonalat húzni, hogy a Conti Car állt vele szemben, mert azért itt voltak a háttérben oroszok, ukránok, arabok, akik az olajban érdekeltek voltak gyakorlatilag.
Ugyanis Prisztás elkövetett egy olyan hibát, hogy amikor o úgy érezte, hogy a Conti Car-nál elúszott a pénze, a Conti Car meglevő vagyonára rátette a kezét, és ez sértette a többi érdekcsoport érdekét, amelyeknek szintén elúszott a pénze.
Energol
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Ön szerint az Energol Rt.-nek milyen szerepe volt az olajbűnözésben?
Sándor István: Gyakorlatilag az Energol Rt. egy meghatározó volt az olajpiacon, és a legnagyobbra tudta kinőni magát, a legtöbb olajat forgalmazta. Ez adódott abból, hogy tőkeileg erős volt, és valójában volt ez az ETL nevű miskolci cég, amely nagyon sok alapanyagot bocsátott a rendelkezésére.
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Más szerepet, mint gazdasági szerepet, nem tulajdonít?
Sándor István: Valójában abban az időszakban olyan túl nagy gazdasági szerepről nem lehetett beszélni, mert ad hoc jelleggel jött létre ez a gyors gazdagodás, tehát semmi tudatos dolog nem volt mögötte, hogy ez gazdasági szakemberekkel alátámasztott vagy kidolgozott lenne. Adta magát a történet, gyakorlatilag folyt az olaj a csövön.
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Nyomozott, vagy dolgozott az Energol Rt.-vel kapcsolatban?
Sándor István: Igen.
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): És nem lepte meg, hogy egy valamikori BM-es van a vezetésben?
Sándor István: Nem. Megmondom őszintén, hogy semmi nem lepett meg, mert maga az Energol Rt. cége is valamelyik nagy informatikus cégünkhöz kapcsolódik. Valamikor ok alakították ezt a céget, és úgy került át közforgalomba.
Balogh László (MDF): Az Energolnak szlovák és esetleg orosz kapcsolatairól tud-e valamit?
Sándor István: Azt tudom, hogy gyakorlatilag a Stomnak volt a legnagyobb beszállítója, és több orosz nagy cég volt a beszállítója. Amiből voltak problémák, mert elfordultak olyanok, hogy konkrét szerelvényeket nem fizettek ki orosz oldalról, vagy éppen visszaküldték, vagy azt mondták, hogy rossz minőségű, kicserélték, satöbbi. Tehát nekem olyan információim vannak, hogy úgy a szlovák olajtermelést, mint az orosz olajtermelést nagyban megkárosították azzal, hogy nagyon nagy mennyiségű leszállított árut nem fizettek ki nekik.
Balogh László (MDF): Az Energol?
Sándor István: Hát igen.
Balogh László (MDF): És van-e tudomása arról, hogy az Energol hova és esetleg hogyan vitte ki vagy biztosította a pénzeit?
Sándor István: Erről sajnos nincs, mert ha tudtuk volna, akkor megfogtuk volna.
Balogh László (MDF): Mekkora lehetett?
Sándor István:
 Hát kérem, számításokat kell végezni, de szerintem több milliárd, közelebb a tízhez, mint az egyhez.
Balogh László (MDF): Ami a tiszta haszon lehetett?
Sándor István: 
Kérem szépen, számoljunk. Egy szerelvény, normál szerelvény 1 millió 600 ezer liter olajból állt, vámhalasztottan. Egy héten belül van 7 vagy 5 ilyen szerelvény, megveszik annak idején az orsóolajat, a HTO-t 32 forintért és adja 80-ért vagy hatvanvalamennyiért. Tehát százszázalékos haszna van, mert nem fizet se adót, se vámot, semmit.
Politikusok
Dr. Fazekas Sándor (Fidesz): Többször érintettük az Energol, ETL összefüggést, illetőleg csoportot, hogy ez az egyik legnagyobb ilyen olajos cég volt.
Sándor István: Igen.
Dr. Fazekas Sándor (Fidesz): Csak a jegyzőkönyv végett szeretném elmondani, hogy amikor rákérdeztem, de erre nem emlékezett, hogy az ETL felügyelőbizottságának tagja volt Karl Imre MSZP-s országgyűlési képviselő...
Sándor István: Igen, hallottam róla.
Dr. Fazekas Sándor (Fidesz): És mit hallott róla?
Sándor István: Azt, hogy ennek az olajos cégnek az egyik fontos embere.
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Azt szeretném megkérdezni, hogy olyan esetekről, amikor nem tudatosan, de véletlenül politikusok belekeveredtek ilyen ügyletekbe, ezekről volt-e tudomása, találkozott-e ilyennel. Tegnap éppen meghallgattuk Homoki János urat, és kérdés, hogy ez mennyire volt részéről...
Sándor István: Mondom. Két alkalom vetődött fel, amikor politikusokkal kapcsolatos jelzés jött, az egyik volt Lányi Zsolt, a másik Atyánszky György, aki a Váci utcában nem tudom melyik bárban meg szokott jelenni, hogy kinek a társaságában, nem tudom, de ez a bár azt hiszem, Vizoviczki László tulajdonában volt, aki kapcsolódott az olajosokhoz. Ez a két ember volt, akiről akkor készült is egy-egy feljegyzés, ami át lett adva megfelelő helyre.
Dr. Lentner Csaba (MIÉP): Ez hányban volt?
Sándor István: A választások előtt valamikor, '97 végén, '98 elején.

Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Hogyan látja az esélyeket, a politika és a bűnüldözés együttműködéséből esetleg van-e esély arra, hogy ezt a szervezett bűnözést visszaszorítsuk Magyarországon?

Sándor István: Az őszinteséget akarja tőlem hallani?
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Igen, amennyiben lehet.
Sándor István: Akkor elmondom, hogy 
semmi esélyt nem látok rá, semmit, az égvilágon semmit, mert olyan velejéig romlott le a társadalmunk a mai napra, hogy az úgynevezett pénzemberek, akiket egytől egyig, hát nem egytől egyig, de százalékosan be lehet bizonyítani mondjuk azt, hogy a múltban kik voltak és most jelenleg kik. Tehát akik a tőkét képviselik és a tőkével együtt most már a hatalmat is, azok kérem szépen az alvilág valamilyen pontjáról indultak el, piti betörők vagy zsebtolvajok, mondjunk bármit, ok lettek az ország vagy a főváros, a nagyobb városok meghatározó vállalkozói, üzletemberei.
Kérem szépen, bármerre nézünk, bárhova megyünk, anélkül, hogy az a politikus vagy más tisztességes ember tudná, hogy X. Y. a múltban ki volt és most jelenleg ki, egy jól öltözött üzletembernek látja, tudja, sőt,ő vallja is magát, 
csak arról feledkezik el mindenki, hogy az a 10-20-100 millió vagy éppen milliárd honnan, hogyan került hozzá, és az élet, amelyet kifelé ő most már úgy mutat, hogy én távol vagyok mindentől, mosom a kezeimet, ez nem így van. Mert a katonái, emberei ugyanúgy dolgoznak a mocsokban a határ másik oldalán - most ez képletes, hogy a határ másik oldalán. A profitot ő még most is onnan szerzi.
Ezek az emberek el tudják érni azt, hogy ők nem jelentkeznek, nem mutatkoznak bűnözői, alvilági körökben, de megfelelő hatalmuk van a gazdasági hatalmon keresztül, és ott vannak, kérem szépen.
Mondjam azt, hogy lehet, hogy a parlament soraiba is bekerülnek?
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): De ezek nagyon általános...
Sándor István: 
Csókolom, azért nem akarok konkrétumokat mondani, mert mos habókra semmiért letartóztattak. Lehet, hogy holnap kivégeznek a cellámban anélkül, hogy felébrednék. Tetszik érteni? De nagyon jól tudom, hogy hol szorít a cipő.
 
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Jó. Akkor maradjunk ennél az általános kérdésnél. Az előbb kérdeztem, hogy milyen bűnözői térképet lehet felrajzolni a robbantásoknál egymással szemben, akkor ön ezeket az érdekcsoportokat sem akarta megnevezni, amit én természetesen elfogadok. A kérdésem az, hogy anélkül, hogy ezeket az érdekcsoportokat megismernénk, anélkül van-e értelme a vizsgálatainknak?
Sándor István: Kérem szépen, 
a rendőrség ezeket a csoportokat kívülről, betéve ismeri. Nagyon jól tudja, hogy ki hova tartozik és mi a szerepe, vagy mi lenne a szerepe, hogy mit kellene ellene tenni. Ezt a parlamenti bizottság névre, címre hiába fogja megismerni, semmit nem fog tudni ellene tenni. Egy olyan lehetőséget ad az önök kezébe; valakit megint, mondjuk jelen esetben engem egy árulónak tituláljanak, akit lehet, hogy holnap megsemmisítenek, vagy a családomat.

Vannak olyan információk, amelyek nem publikusak, nem adják tovább, de a saját rendszerükben, bázisukban benne van.
 Ha ezt az egész információs halmazt egy nagy kalapba, egy elemzővel, egy értékelővel megfelelően kiképzett szakemberekkel, nem dilettánsokkal összevetnénk, ebből sok mindent ki lehetne deríteni. Csak - amit ön is fogalmazott, hogy nincs politikai akarat és ha még lenne is - nem biztos, hogy minden embernek az lenne az érdeke, aki ehhez a rendszerhez vagy hatalomhoz közel kerül, hogy kiderüljenek az igazságok. Ugyanis egyszer és mindenkorra tudomásul kell venni, hogy kérem ezt a hatalmat kívülről irányítják: pénz.
Nekem ez a véleményem. 
És a pénz nem az egyszerű emberek zsebébe ment, hanem az újgazdagokéba, akik a nyolcvanas években pajszeres betörők voltak. Most ezek irányítják a rendszert, ezeknél van a nagy pénz. És úgy, ahogy már ezelőtt pár évvel meg tudtak venni embereket, ugyanúgy meg fognak tudni ezután is, ezentúl is, meg ma is, meg holnap is venni embereket.
Először is a tudatot kellene valahol rendbe hozni, hogy ez az én országom, ez az én dolgom, szeretném ha jobb lenne vagy szebb lenne. De sajnos ez a tudat nem úgy működik. 
Az én zsebem legyen tele, aztán tojok én arra, hogy holnap mindenki felbukik körülöttem. Sajnos ez a tudat uralkodik ma Magyarországon az emberek körében. Azért uralkodik, mert az emberek annyira közönyösek egymással szemben, hogy teljesen mindegy, hogy most ön megy a járdán, fölbukik, és én továbbmegyek maga mellett. Igaz? Vagy az ön családjának nincsen zsíros kenyérre, a másik meg dőzsöl, meg a kaviárt dobálja. És sajnos az arányok úgy tolódnak el, hogy egyre több lesz, akinek zsíros kenyérre nincs, és van egy kis réteg, amely a kaviárban táncol. És ez hozza magával azt, hogy az emberek tudatát, eszméjét nem lehet megváltoztatni azzal, hogy én most szónokolok, hülyeséget mondok; a puszta tények határozzák meg az emberek tudatát Magyarországon meg a világban.A magyar alvilág és a szervezett bűnözés kialakulása

Mindenféleképpen tudni kell, hogy a magyar alvilág és a szervezett bűnözés kialakulásához nagy segítséget nyújtott 
a kilencvenes években feloldott határforgalom. A magyar úgynevezett alvilág: abban az időben nem beszélhettünk igazán alvilágról, még most sem, mert a magyar bűnözői kör nem szervezett. Mindenki király, mindenki főnök akar lenni, és ezért nem tudtak összehozni egy egységes csapatot. Ezért volt az, hogy az Ukrajnából, Romániából és a többi országból bejött úgynevezett profi bűnözők vagy afganisztáni harcosok, akik katonai fegyelemmel és egyéb dolgokkal rendelkeztek, ezeket a csoportokat, pénzembereket felkarolták, erővel támogatták, sőt mi több, rendszert is adtak az agyuknak, tehát elméleti dolgokkal is ellátták ezeket az embereket.
Így lehetőségük volt arra, hogy Seres Zoltán - vagy sorolhatnék több ilyen embert - a semmiből, portásból kinője magát, hogy Budapest x területe vagy szórakozóhelye az övé legyen védelemben vagy bármiben - vagy akár a Balatonon. Ezt úgy tudta megcsinálni, hogy mellette egy komoly orosz vagy bármilyen külföldi bázis állt, amely nem félt senkitől, semmitől, törvényen kívülinek tartotta magát, mert megcsinálta a balhét, vonatra vagy autóba ült, és eltávozott az országból.
A kilencvenes években - '96, '97, '98 - ezek a magyar társaságok tőkeileg annyira megerősödtek, hogy valójában már nemigen lett volna szükség nekik ezekre az orosz, arab és török haderőkre, terhessé váltak nekik, ugyanis ezek az emberek morzsákért dolgoztak egy ideig. Látták, hogy milyen pénz forog, és már nem morzsákat, hanem igenis nagy szeleteket akartak kérni a tortából, ami a magyar bűnözőknek már kellemetlenné vált. Próbáltak megszabadulni egymástól, amely gyakorlatilag részben a bandaháború kialakulásához is vezetett, mert az egyik csapat csapódott a másikhoz, próbálták egymást támadni. A külföldinek az volt a nagy szerepe, hogy megteremtette a magyar alvilágnak a lehetőséget arra, hogy pénzt, tőkét halmozzon fel.

Kérem szépen, egy biztos, hogy a szervezett bűnözés magyarországi kialakulásához lényegesen hozzájárult a külföldi haderő, 
de ami a meghatározó volt, az olajból szerzett milliók. Ugyanis tőke nélkül nincs szervezet, tehát ha nincs megfelelő anyagi háttér, anyagi bázis, nem tud diktálni, nem jön létre semmi. Ez az úgynevezett olajos pár év lehetőséget adott arra, hogy a piti bűnözőkből fehérgalléros bűnözők, sot, tisztes vállalkozók legyenek, ugyanis Rockefeller mondta vagy Ford, hogy az első tízezer dollárról ne kérdezzenek.
Elnök: Van-e információja a KGB utódszervezetének maffiaszervként tevékenykedő magyarországi kapcsolatairól, magyar hivatalos személyekről? Van-e erről információja?

Sándor István: Ez megint egy olyan dolog, hogy valójában a KGB Magyarországról indult annak ellenére, hogy az a hír járja, hogy nem építettek maguknak bázisokat és egyéb dolgokat. A rendszerváltás után igenis kiépítették. A KGB helyzeti előnyben volt Magyarországon, mert a közhatalmi dolgokon keresztül bárkihez hozzáférhetett.
Aztán meg kell nézni azt, hogy a határok feloldását és a rendszerváltást követően a külföldi orosz-magyar vagy ukrán-magyar vagy bármilyen vegyesvállalatoknak kik lettek a vezetői vagy a részesei, mindazok, akik a KGB kulcsemberei voltak, mert azok jutottak pozícióhoz. A kinti államnak is az volt a feladata, hogy Magyarországon megvethesse a lábát. Azért van ez, hogy az alvilág Magyarországon is meg tudott szerveződni, mert nem a buta, primitív, börtönből szabadult emberek vették kézbe az irányításukat, hanem pont a csőcselékkel együtt beáramlott irányító, vezető emberek. Az biztos, hogy a KGB utódjának a jelenlegi helyzet megformálásában jelentős szerepe van.
Valenta László
Elnök: A kínai piac és annak a gazdasági háttérrendszere...
Sándor István: Melyik?
Elnök: Mind a kettőről kérnénk az információt.
Sándor István: Kérem szépen, én nem vagyok se ez, se az, nem bántok senkit, nem akarok bántani senkit, de kikívánkozik belőlem; azt fogják mondani, hogy most megint az alvilágot védem. Tasnádi Péter, aki egy bűnöző, mert bűnöző, a józsefvárosi piac miatt van börtönben most már több mint egy éve. Ezt azért merem megeresíteni, lehet, hogy magamnak teszek megint rosszat, de 
találkoztam Valenta tábornokkal egy vendéglőben. Mivel tudják, hogy információs rendszerem van, működik, többek között a józsefvárosi piac megszerzési lehetősége volt a beszédtémánk, hogy mit tudnék javasolni vagy ötletet adni, hogy hogyan tudnák ezt megoldani. Én mondtam, hogy Lacikám, csinálni kell egy másik piacot.
Elnök: Valenta Lászlónak mi volt a beceneve a rendőrségen belül?
Sándor István (Nevetve): 
Hány százalék?
Elnök: Konkrétan.
Sándor István: Nem mondom.
Elnök: Én 12 százalékról tudok. (Közbeszólás.) Maradjunk a realitások talaján.
Sándor István: Ezért vagyok itt. 
És ha nem félteném a családomat, akkor még két napig is tudnék tényeket mondani. Egy olyan pozícióm volt akkor, hogy rajtam minden információ keresztülment, a manuális és a technikai információ is."Papa"

Ugyanis amikor jelentkeztem Pallag úrnál, hogy tanácsadóként dolgozgatok mellette, én azért jelentkeztem, mert tudtam, hogy hol szorít a cipő, és még egy valamit, hogy honnan, melyik kosárból kell kivenni. Ekkor volt az, amikor megindult ellenem a sajtó és az egész világ hadjárata, mert az alvilág nagyon jól felmérte, amit azóta már közölt is velem, hogy teljesen mindegy, hogy mibe kerül nekik, sokba került, de nem engedték meg azt, hogy én egy olyan tűz közelében legyek, amelyre állandóan rakok parazsat, és nem engedem kialudni. Ok nagyon jól tudják, hogy milyen információk birtokában vagyok.
Amit elmondtam, ez nem sok, de ha elmondom az igazat, nem biztos, hogy a családom vagy én megélem az év végét - vagy akármeddig. 
Kérem, itt akkora pénzek játszanak, és akkora a hatalmi összefonódás, hogy manapság már ezek nem mesék, nem kitalációk.
Ötvenkét éves ember vagyok, huszonnyolc évig rendőr voltam. Mindig az első vonalban dolgoztam pont azért, mert fafejű vagyok, nem engedtem magam megvesztegetni. Mindig azért kerültem konfliktushelyzetbe, mert az igazságérzetemet mindig többre tartottam, mint 5 vagy 10 millió forintot. Nem lennének ilyen száz-kétszázezer forintos gondjaim. Ha én ezzel a csapattal játszmát kezdek, akkor lehet hogy csendben, örömben élem valahol az életemet. De nem ezt tettem, hülye voltam. Mert akik ezt tették, azok jól vannak.A párt olaja
Vagy például egy ilyen történet még ehhez, csak mint érdekesség, hogy ne legyen olyan unalmas.Nem emlékszem a dátumra, '96 vagy '97. Siófokon ki van állítva egy szerelvény olaj, ami tíz vagy nem tudom hány vagonból áll. Az ottani vámparancsnok egy új gyerek volt, akit akkor helyeztek oda, tehát nem volt beavatva gyakorlatilag a történetekbe, hogy hogyan működik az olajos történet, mert Siófok jó kis hely volt ilyen szempontból. Lent járunk a kollégámmal Siófokon a kirendeltségen, valamiért kavarogtunk,amikor bejön az újdonsült vámparancsnok a kirendeltségvezetőhöz és segítséget kér, hogy segítsen már neki, mert úgy érzi, hogy ez a szerelvény balhés, mert állítják, hogy orsóolaj van bennem, de ő megnézte hogy gázolaj. És ő erre visszatartotta a szerelvényt.
Mi történik? 
Elindul a kavarás, a nagy emberek ott vannak, telefon jobbra-balra, mindenkinek. A parancsnokot másnap fölrendelik a VPOP-központba azzal a történettel, hogy azidő alatt, amíg ő nincs ott, majd megcsinálják a formalitásokat és az orsóolajnak nevezett gázolaj közben elhagyja a pályaudvart, ami akkor 80 millió forintot ért. A vámparancsnok kiadja az utasítást a helyettesének meg mindenkinek, hogy amíg ő vissza nem ér, ez a szerelvény nem mozdulhat és nem vámolhatják le. Pedig mindenféle tábornokok közbenjártak ebben az ügyben. Lényeg az, hogy nem merik elvinni a szerelvényt, és közben elmondja ezt a történetet a vámparancsnok nekünk is, én meg mondom az emberemnek, hogy jó, akkor szerezzünk pár üveget, a vámosok adtak üveget, minden üvegbe mi is a fal kedvéért levettük a mintát. Eltettük, letettük a kirendeltségen.Két nap múlva a vámhivatal laborja azt jelzi, hogy ebben a szerelvényben orsóolaj van. Tonhauser felhívja az illetékest, hogy de nekünk is van egy mintagarnitúránk, vizsgáltassuk meg ezt is, de ezt nem a vámosokkal fogjuk, hanem Veszprémmel. Két órán belül mindjárt nem orsóolaj volt, hanem gázolaj. És akkor jön az, fültanúja vagyok egy beszélgetésnek, amikor Arnold Mihály felhívja Tonhauser ezredest, ott ülök az irodájában vele szemben és mondja, hogy te Lacikám, tudod az a siófoki szerelvény, az a párt olaja, már szólt ez is, szólt az is, meg hát... Emlékszem. Tonhauser ezt a beszélgetést magnóra vette, tehát így mentek ezek a baráti történetek.Dr. Fazekas Sándor (Fidesz): Milyen párt olaja volt?
Sándor István: 
Hát az MSZP-é. Nevesítették, sot tudom, Csintalan elvtárs is; Csintalan neve gyakran pörgött ebben a történetben.


Orbánék ügyvédje intézte az olajmaffia ügyeit?



Hogyan függenek össze a Széchenyi-terv pályázói, a kilencvenes évek pénznyelő turizmusfejlesztései az olajmaffiával? A STOP ennek próbált utána járni néhány, szerkesztőségünk birtokába jutott adat alapján.

Az Orbán-kormány egyik kiemelt fejlesztési programja a Széchenyi terv volt. Ennek keretében a pályázók támogatást kérhettek többek között termálturizmus infrastruktúra-fejlesztésekre. Az egyik nagy összegű pályázat benyújtói a H-build 2000 Építő és Üdültetési Rt. volt, amely összesen mintegy 175 millió forint értékben nyert pályázati pénzt. Ebből a cég előlegként 87,5 milliót kapott.

A pályázat szerint a cég egy Mosonmagyaróvárhoz közeli területre tervezett apartman lakásokat és turisztikai beruházásokat. Az építkezésből semmi sem lett, a cég időközben eladta az ingatlant, ráadásul úgy, hogy már előtte elkezdte értékesíteni az apartmanházakhoz tartozó üdülési jogokat. Mint később kiderült, a kisbefektetőkkel "elfelejtették" közölni, hogy az ingatlanok nincsenek még kész. A károsultak azóta sem kapták vissza pénzüket.

A cég által előlegként felvett 87,5 millió forint pedig szőrén-szálán eltűnt. Az egész ügylet lebonyolításáért az a Szász I. Attila felelős, aki tulajdonostársa volt Orbán Viktor feleségének a Tokaj-Hegyalja Kft-ben. Szászt egyébként családi barátság is fűzi az Orbán famíliához.

A kormányváltás után a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) azonnal felülvizsgálta az Orbán-kormány által megkötött utolsó Széchenyi-terv szerződéséket, melyek összértéke mintegy 27,7 milliárd forint volt. Ekkor kerültek napvilágra a mosonmagyaróvári beruházás zavaros körülményei, és a H-build 2000 Rt. 87,5 millió forintos előlegének eltűnése is. A GKM még 2003 novemberében felmondta a megkötött szerződést és kötelezte a cégtulajdonosokat, hogy a már kiutalt pénzösszeget kamatostul fizessék vissza. A minisztérium azóta is folyamosan perel.
A pályázat valós benyújtói alvilági kiskirályok?

A STOP információi szerint az egész ügy egy cégláncolaton keresztül kapcsolódik az olajmaffiához. A már említett H-build 2000 Építő és Üdültetési Rt. tulajdonosai korábban még a Conti Car nevű, az olajügyekben is érdekelt cég vezetői voltak. A két céget együttesen Csüllög Zsigmond és Radnai László vezette, akik több maffiaperben is érintettek. Az 1998-as, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantásban pedig egy korábbi üzlettársuk, Boros Tamás vesztette életét.

Csüllög és Radnai még a Széchenyi-terv pályázat előtt gyorsan átadta a H-build 2000 vezetését két hozzájuk közel álló személynek. Úgy tűnik erre azért volt szükség, mert az alvilágban eltöltött évek miatt nevük renoméja jócskán megkopott, így taktikailag a háttérbe kellet húzódniuk.
Kapcsolat az olajmaffia felé

Csüllög és Radnai harmadik üzlettársa egy bizonyos Ferencsik Attila, aki jelenleg egyike a Pesti Központi Kerületi Bíróságon tárgyalt Energol-ügy 19 vádlottjának.

Őket azzal gyanúsítják, hogy összesen mintegy 6,7 milliárd forint értékben károsították meg az államot, amikor több tízmillió liter kőolaj illegális forgalmazását végezték. Az Energol-ügy az egyik legnagyobb olajmaffiás történet, ami eddig kiderült. A teljes ország területére kiterjedő olajraktáraikat saját fegyveres őreik védték. A velük konkuráló maffia-csoportokkal nemegyszer véres összecsapások is történtek.
Sándor István "Papa" szerint is a legnagyobbak voltak

A Conti Car helyét az alvilágban Sándor István, alias Papa így jellemezte: "ők voltak a legerősebbek és leggazdagabbak, nekik jutott a legtöbb pénz az olajból. Sőt szerették volna megszerezni a Budapest belvárosában üzemelő játéktermek, szórakozóhelyek felügyeletét is. Ez többnyire békés úton ment, de ahol ellenállásba ütköztek, ott jött a kilencvenes évek közepének úgynevezett "gránátdobálása". A nyomozók egyértelműen a Csüllög-Radnai páros személyével kötik össze az 1998-ban tetőző alvilági robbantási-hullámot is






Az olajbűnözők ma is köztünk élnek



Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő Pallag Lászlóról, az egykori kisgazda politikusról emlékezett meg, egyben a kilencvenes években burjánzott szervezett bűnözés felelőseinek elszámoltatását hiányolta.
A tegnapi napirend utáni hozzászólások között Lenhardt Balázs Pallag Lászlóról emlékezett meg, aki a holtában sem kapott igazságot. A békési gazdák és kézművesek leszármazottja 9 gyermekes, dolgos családból érkezett, maga is műszerész és gazdálkodó volt, mielőtt – családi indíttatásra – a kilencvenes évek elején belépett a kisgazda pártba. Neve egybeforrt az olajügyek feltárására tett sikertelen erőfeszítéssel.
Oroszlánként, modern lovagként küzdött az igazság kiderítése érdekében, amiben nemhogy segítséget kapott volna a hivatalos szervektől, hanem kifejezetten és szándékosan akadályozták a munkáját. Ez érthető, hiszen a rendőri vezetés a legfelső szintig, magáig Pintér Sándor volt- és jelenlegi belügyminiszterig érintett lehetett az ügyben a nyilvánosságra került információk alapján, csakúgy mint az illetékes vámügyi szervek és a politikai pártok jelentős része.
A 90-es évek elején hatalmas árkülönbség volt a tüzelőolaj és gázolaj között, miközben ugyanazt az anyagot tartalmazták. Ennek köszönhetően hamar a maffia érdeklődésének homlokterébe került a tüzelőolajjal való trükközés és adalékanyagokkal való ellátása (ún. olajszőkítés). Éves szinten egymilliárd liternyi gázolajról volt szó, amiből óriásit, akkori értéken tíz- és tízmilliárdokat kaszálhattak az érintett bűnözők. Az ügyeket kivizsgáló rendőrök közül rendkívül gyanús körülmények között öten is "öngyilkosok" lettek,: volt aki a munkahelyén uzsonnázás közben érezte úgy, hogy véget vet az életének… Nem véletlenül merült fel már akkor a hidegvérű kivégzések gyanúja. Az áldozatok megérdemlik, hogy az ő nevüket is megörökítsük az utókornak: Dénes Gábor, Kovács László Zsolt, Kuzma Mihály, Szabó András és Szuvek János. Kuzma Mihály alezredes a szervezett bűnözés elleni osztályt vezette, az ő feladata volt a rendőrségen belüli korrupciós ügyek feltárása. Munkáját lelkiismeretesen végezhette, mert munkahelyén csapott le rá a halál, az előbb említett gyanús körülmények között. Nyilván észlelhette, hogy már nagyon magasra visznek a szálak, akár az alvilági körökben is sokat forgolódó Sanyi bácsiig.
Pallag László, aki az olajügyeket vizsgáló parlamenti albizottságot vezette, 2000 júniusában Nógrádi Zsolt meghallgatását követően pakolt ki a nyilvánosság előtt, azt állítva, hogy az olajügyek irányítása Pintér Sándor kezében összpontosul, akinek alkalmanként több tízmillió forintot visznek a beszállítók. A politikai részvevők között név szerint említette a korábban pénzügyminiszterként is funkcionáló, a borzalmas tagságáról elhíresült Szabó Ivánt, a már vendéglátásban is gyanús ügyeiről ismert Boros Pétert és az erős Bács-Kiskun megyei beágyazottsággal rendelkező Lezsák Sándort. Pintér igyekezett elbagatellizálni a dolgot, majd rágalmazásért pert indított, több mint egymillió Ft-ot nyerve Pallag Lászlótól. Ezt követően további ügyek, eljárások indultak a kisgazda politikus ellen, teljesen ellehetetlenítve őt mind személyében, mind megélhetésében. Az utolsó években egy ismerőse tanyáján húzta meg magát szívességből, miután családját is elveszítette. Jellemző a magyar "demokrácia" abszurditására, hogy ha már nem lehetett elhallgattatni, akkor az igazságot kereső embert hozták ki bűnösnek az ügyben. Pedig Pallag állításait nem csupán Nógrádi Zsolt, de később Sándor István (Papa) nyomozó vallomásai is megerősítették, akit szintén eljárás alá vontak és meghurcoltak, mert bennfentes ismeretekkel rendelkezett az olajügyekben érintettekről. Miután a hatalom mindenkit igyekezett megfélemlíteni és elhallgattatni, akik a maffia felelősségét feszegették, az egész ügyet legfelsőbb utasításra 85 évre titkosították. Mintha államérdek lenne, hogy az igazság sohasem derülhessen ki...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése