2018. május 28., hétfő

Kirekesztettből kiválasztott nép







Kirekesztettből kiválasztott nép



Nálunk is tombolnak az ÁVH – s unokák





Ha a horda elindul csak a füst és a korom száll az égbe, és az emberek jaj kiáltása száradt volna el a kezünk mikor az első zsidót magunk közzé beengedtük. Maradt még egy koncentrációs táborra való népünkből , de azt is foszfor bombákkal tizedelik. Olajfa ligeteit kivágják elégetik, csak hálni jár beléjük a lélek.

A ciszjordániai Khirbet Jarza faluban, hajnalban arra ébredtek, hogy buldózerek érkeztek falujukba. Az izraeli katonák leromboltak egy mecsetet, 7 fémépületet, egy sátrat. Minderre volt 200 katona, 3 munkagép.
Ezek az akciók hozzátartoznak a palesztinok mindennapi életéhez, soha nem tudhatod, mikor ébredsz a tökös csávók puskáinak, dózerjeinek a hangjára!
Hidd el, nekik semmi nem szent, ami a tiéd, és neki pont kell! Próbálj leköpni egy zsinagógát, minden bokorból előugrik egy ilyen majom, hogy megmondja, milyen joga van és milyen módon fog elítélni vagy helyben meglincselni!
Ebből, természetesen egy gójnak (tisztátalan, ezt ne felejtsd!!) nem azt a következtetést kell levonnia, hogy ezen a földön csak ezeknek vannak jogaik, hanem azt kell levonnod, hogy micsoda gyalázat érte őket, akiknek joguk van védekezni, és ott kell tapsikolni velük!
Mi lesz ezekkel az emberekkel? Semmi! Mehetnek, amerre látnak! Víz nélkül, koszosan, porosan, véresen! Egyébként is tisztátalan a neved és dögölj meg valahol, mert akadályozod az ő terjeszkedését!
Hogyan éheztess ki egy népet?
Ne engedd, hogy learassa termését, ne engedd, hogy azzal foglalkozzon, amivel eddig is, vágd ki, égesd el a fáit!
Az izraeli haderő fele az ültetvények körül járőrözik, már 6 évvel ezelőtt az izraeli legfelsőbb bíróság (fasisztának nevezném, nem legfelsőbbnek, inkább legaljának) utasításba adta, hogy ügyeljenek a szüretelni akaró palesztinokra! Elvégre gyerekkorától ezt tanulja, be is tölti feladatát maradéktalanul! A világ nagy része mélyen elítéli Izrael gyilkos tempóját, de ez a zsidót nem érdekli, mert ő szarta a világot! Gyújtogatnak, mások szenthelyeit gyalázzák, mert ő büntetlenül teheti, törvénybe iktatta magának az aljasságait, de szeresd a zsidót, ne háboródj fel, oly szép is mindez!


Ne aggódj, ehhez mindhez ki fog találni egy ideológiát, bármennyi ideológiát, amennyit nem szégyell, és nyugodj meg, ők semmit nem szégyellnek!


 Az izraeli miniszter nem ajánlja a palesztinoknak, hogy egy független palesztin állam létrehozása érdekében nemzetközi testületekhez forduljon! Milyen szép véres szájú!
Ő maga, viszont elég, ha egy rosszat szólsz, már minden szervezetet megmozgat, te ne tégy ilyet! A Palesztin állam független volt, szerencsére ezt már azóta sokan elismerték, akik szarnak ezeknek a fejére és nem ezekkel kollaborálnak, mint például a töketlen magyar miniszter, akinek viszont a nyelve legalább elég hosszú!




































Gyilkolják ölik alázzák e népet.























Hadashot februári száma, Hebron belső forrásából idézve: botjaikat a fogvatartottakon törték el, nemi szervüket ütötték, összekötötték a foglyokat és futballt játszottak velük a hideg padlón! Aztán elektromos áramütésekkel szórakoztak, majd órákra kirakták őket az esőbe!
Izrael legfelsőbb bírósága cinkosa ennek a rendszernek, hiszen másképp nem is működhetne ilyen jól! A genfi konvenció, tiltja, a magántulajdon tönkretevését, tiltja a kollektív büntetést!
No, de adjunk a zsidó kezébe jogot, azt majd ő kezeli, mert ő kimondja a házrombolás nem jelent kollektív büntetést! Ennyi, az ügyet a zsidó bíróság lezárta, magát felmentette, de velünk szemben, ha ilyenre vetemednél, olyan kurvára gyakorolja rajtad a jogot, hogy életed végéig ülhetsz, ha ellene akár jogosan is elkövetsz bármit!
Szintén a genfi konvenció tiltja a megszállt területre a saját lakosság letelepítését! A zsidó, akkor átalakítja a jogot és kijelenti, hogy az általa aljas módon ellopott földön lévő települések illegálisak, ügy lezárva!
A nemzetközi jog szerint a megszállt területen nem vezethetnek be új adónemet, kivéve a pénzéhes zsidót! Aki, miután államosította a más tulajdonát, kijelenti, hogy az áruforgalmi adó jogos! Ennyi, ügy lezárva, foglalkozik ő szaros nemzetközi joggal?! Ő császárságot épít, teljhatalommal!

A Nyugati part és a Gázai övezet megszállása után több mint ezer palesztint, nőket és gyerekeket deportáltak vád és tárgyalás nélkül! A jogrendszer bástyái, a deportálásokon csámcsogó szent nép! Amiért több ország a gatyájáig fizetett nekik, valójában azért, hogy felfegyverkezzenek!
 
A vizük 80%-át, földjük felét elvették! Majd a zsidó megmondja, mikor isznak, ő az úr a barmok felett! Egyszerűen beültek a helyükre, mert ők aljas ármánnyal szereztek egy földet a háború alatt, ahhoz jogot írtak!
Ad Dawayimai tömeggyilkosság: az IDF harc nélkül elfoglalta a falut és vérengző kedvükben lemészároltak 80-100 arab férfit, majd a nőket és gyerekeket! Azt imádják! A tökös legények, gyereket ölni, élvezet! A tiszta zsidólélek, mely szenvedéseik tüzében tisztult ily nemesre!

Előző oldalakon látszik, hogy Palesztina egy dolgos emberekből álló, szép, dús növényzetű ország volt, mezőgazdasággal foglalkoztak és jól éltek, jó piacuk volt, sokan szeretik az olajbogyót! Ugyanolyanok voltak, mint mi, bármelyikünk, a gójok közül, mert mint azt láthatjuk, ők barmoknak látnak bennünket!
Az arcukat tekintve egészen jól, békében éltek, mikor ebbe belelépett az örök zsidó!
Akkor ő, Palesztina jól működő, megélhetését biztosító nemzetközi piacait államosította! Mert ő megjött, ő a zsidó! Egyszerűen ellopta! Ha ennek ellenkezőjét nem tudja bebizonyítani, akkor üvölt, mint a fába szorult féreg, hogy NEEEEM IGAZ! NEM! NEM! HAZUDSZ? RASSZISTA!
 
























Számára természetes módon, mert írta neki a sok pszichopata talmud magyarázó rabbija, hogy vedd el nyugodtan, neked az jár, ez csak egy barom!










































Sok zsidó szemüvege úgy fest, hogy az itt látott képek, nem mások, mint aljas kezek ügyes munkája. A képeket gyűlöletkeltés céljából összevagdosták innen-onnan, biztos voltak itt-ott túlkapások, de hát ez egy háborúban mindig előfordul, elvégre van elég írás és dokumentum a rengeteg zsidó áldozatról. Jó lenne, ha azokra koncentrálnánk és erőteljesebben lépnénk fel az aljas holo-tagadókkal! Ezt nem lehet elfelejteni, akkora show volt, ezt erőteljesebben kell a népek tudatába vésni! Izrael és a zsidó szervezetek azért jöttek létre, hogy megóvják a világot a IIvh borzalmaitól, hogy a béke lángja lobogjon az izraeli zászló felvonásakor, és éltesse eme bátor harcosokat, akik életeküket is kockáztatva a hazájukért harcolni kénytelenek!
Ezek itt, pedig csak a poén kedvéért álltak össze, erre a morbid családi fotóra! Ahogy itt a sztárokkal szokás fotózkodni, úgy szerettek volna ők meg egy bátor, tökös izraeli katonával fényképeszkedni! Majd ezek után visszaéltek a jelenettel és úgy állítják be, mintha őket valamiféle atrocitás érte volna, közben meg ők kérték a beállítást. Hát, ezért nem kell egyetlen gójt sem közelebb engedni, mert mindig ez van belőle, csak gyűlöletkeltésre használnak mindent!
Aki meg ilyeneket együvé pakol, az egy alattomos, rosszindulatú gój, akit az motivál, hogy a zsidóság méltóságát aláássa, és róluk egy negatív képet vetítsen, mert csak egy elmebeteg képes azt állítani, hogy ők a nemzetközi jogokra torony magasan szarnak. Milyen háborús bűnös? A háborús bűnösök a IIvh-ban voltak, a fene egye meg, milyen jó volt űzni őket, de kihalnak már, pedig már azt is üldözzük, aki kutat utánunk, azt is aki megkérdőjelez minket, de mi nem nyughatunk, amíg mindenkit el nem tüntettünk, akik nem a kellő alázattal gondolnak a mi cselekedeteinkre és áldozati bemutatónkhoz.
A zsidóság kénytelen a fejlettséget bemutatni a barmoknak, mert azoknak fogalmuk sincs róla, és mielőtt betették a lábukat így nézett ki:
 




















Míg a zsidók oda nem mentek, a palesztinok a szarban éltek, és a földet túrták, mint a disznók:
 


















A palesztinoknál semmi nem volt a poros földön kívül, míg a zsidók oda nem mentek:
 




















A palesztin nép hálás lehet a zsidóknak, hogy megmutatja nekik a demokráciát, amit ők sosem ismertek, mert barmok voltak:
Szerencsére a zsidóság felemeli ezt az elmaradott népet végre



Tökös legények kőkemény harca!

 























A palesztin emberek, egyébként gyűlöletkeltő egyének, ha valaki gój előtt még ez nem lenne világos!



 Kirekesztettből kiválasztott nép


Akkor nézzük tovább, hogyan bontakozik ki az igazság a világ népei számára. Nem magyar jelenség ez, tévedés ne essék, sőt nem is jelenség, ébredés, annál is inkább riadó! Elég belőletek és a hazugságaitokból!

Nem lepődök meg azon sem, ha holnap holtan találom magam, de itt már ez nem számít! Az egész bolygót nem lehet börtönbe zárni. Az eddig titkolt dolgok Amerikától Németországig kezdenek ismertté válni, ha egyiket kilövik, viszi a másik tovább a stafétát, már nincs megállás, de hála Istennek! Ki a franc akar tévhitek és illúziók között élni? Tudom sokan, de az, az ő bajuk.

Nézzük, hogyan lehet kirekesztettből kiválasztott! Okos volt a módszer, csak tovább nem fenntartható! Úgy néz ki, hogy a zsidók nem akartak kitartani Jézus igazságában, ezért váltak kirekesztetté. David Ben-Gurion kijelentése, mely szerint ők most történelmi bosszút állnak, már innen gyökerezhet. Ahogy beleássa magát az ember a valós történelembe, ez látszik a leglogikusabbnak. Kirekesztettséget átírni kiválasztottságra. Moses Mendelsshon egy zsidó bölcs meghatározása szerint a judaizmus nem vallás. A judaizmus vallásosított törvény. Zsidó szokás szerint, akkor adjuk el ezt vallásként! Azt hiszem, ez a Mendelsshon közutálatnak örvend, nem terjesztik ezt sem ismeretként.
Egyszerűen oltva vannak igazság ellen!

A szentek az első kitűnő népirtásukat Kr.u. 115-117-ben hajtották végre, mikor 260000 gójt öltek meg Egyiptomban, Ciprus szigetén, Észak Afrikában. A Vörös Oroszországban keresztények 10 millióit irtották ki. Gyerekek és nők tízezreit ölték meg 614-ben egy szexuális rítus keretében.
A Bizánci Birodalomból Cyril érsek kiűzte őket, miután Immesztárban (Szíria) egy keresztény gyereket keresztre feszítettek, Alexandriában, pedig egy éjszakai vérengzés alkalmával rengeteg keresztény nyakát vágták el. Jeruzsálemben a perzsa hódítás idején úgy cirka 90000 keresztényt mészároltak le! A ferences Cassini da Perinaldo írta le, hogy a zsidók azért vásároltak keresztényeket rabszolgának, hogy lemészárolják őket. Tomboló gyűlölettel semmisítettek meg minden keresztény szentséget. A legtöbb templomot úgy égették le, hogy előtte beterelték a papokat, apácákat. A szűz apácákat Krisztus Kriptájában halálra erőszakolták, majd lemészárolták őket, a falakat vérrel fröcskölve. Korabeli elbeszélők írásaiból tudjuk, hogy tetőtől talpig véresen vonultak ki Galileából. A mamillai víztározónál a leírás szerint vagy 60-70000 között volt a keresztény áldozatok száma.
Természetesen mindezt úgy lehet semmisé tenni, ha ők írják a történelemkönyvet. Mindjárt lesznek itt szentek! Más követte el, nem ők, aki rájuk rosszat mond, vessük börtönbe!
Érdekes az általuk oly sokszor emlegetett jogrendszeren belül ők nem tudnak semmit cáfolni intelligens módon, csak hamisítani, aztán, aki azt meri mondani nekik, hogy hazudsz, azt megölik!


A VI sz.-ban az antiokai zsidók közül néhányan Szűz Mária képét levizelték nyilvánosan ezért, kiűzték őket. Aztán, mint már annyiszor megbocsátottak nekik és visszafogadták őket, a város zsidói hálából megölték és megcsonkították II. Anasztáz pátriárkát. Őt és más vezető férfi testét végighúzták a városon, még testükről darabok nem szakadtak le, majd kibelezték, elégették őket.

Lassan kezd érthetővé válni, hogy miért is volt ez a szegény, meggyötört nép mindenhonnan kitiltva, kiűzve, de hát olyanok, mint a bumerángok, legfeljebb felveszi az adott ország ruháját, nevét és visszajön más képében!

Nagyon érdekes, hogy a történelem során, mindenki öldökölt, csak ők nem! Teljesen hihető, nem?
Természetesen egy zsidó szemében minden forrás hiteltelen! Ezt genetikailag oltották beléjük, vagy agyukat keményen átmosták! Jellemüket tekintve mindig a könnyebb utat választották, ha valamit nem tudsz cáfolni, akkor öld meg, terrorizáld le, égesd el a könyveket, zárd be a nyomdákat, aztán mosd meg kezeidet és kész is a szent! Viszont azt tudjuk, hogy mindent lehetetlen megsemmisíteni, mindig valaki előrukkol egy megmaradt példánnyal. Sajnos az sem lehetséges, hogy valakiről mindig, mindenki hazugságokat terjeszt! Rajtuk kívül mindenki tartana egy felülvizsgálatot, feltenné a kérdést, mi az oka annak, hogy így bánnak velünk? Ők nem, mindenki más tegye ezt meg, nekik nincs szükségük ilyesmire, nekik nincs miért szégyenkezniük, de az összes többi népnek, igen!

 Híres a tiszaeszlári vérvád esete, ahol Solymosi Eszter vérét vették a pászka elkészítéséhez. Sajnos a sakterek lebuktak, mert volt egy szemtanú Scharf Móric, aki végignézte a műveletet. Természetesen itt is működött a tisztára mossuk magunkat minden vád alól, bármi áron: így hát a fiú vallomását nem tartották elegendő bizonyítéknak.
A felmentést szokásos módon érték el, azt mondták Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnöknek, hogy a bécsi Rothschild báró azt üzeni, ha a per elítélő lesz, akkor nem adják meg a 60 millió forintos rente-konverziót, és Magyarország csődbe megy. Így kell ártatlannak maradni, kérem! A vádat ejtették! Mindenre van megoldás, pénz kérdése-egy ideig.
Tánczos Gábor esetében ugyanez merült fel, ugyanis a gyilkosság szintén ápr. 1. volt, a tetthelyen nem volt vér, s a lány nyakát ugyanezzel a saktervágással metszették el. Semmit el nem vittek, csak a vért. Hát, lehet nyomozgatni, vannak rá tippek, csak nagy a hallgatás, mint mindig, ha róluk van szó! Az újságírót, aki még nyomozott rendesen megverték szokás szerint!

Remélem, egyre többen ismerik David Cole revizionista zsidó történész filmjét! Szegényt már megfenyegették a családja kiirtásával, ha nem vonja vissza a holo-hamu-kamu micsodáját.
Természetesen szerencsétlen fickó népe körében pont olyan gyűlöletnek örvend, mint bármilyen utolsó goj. Passzióból rá szoktam nézni zsidó fórumokra! Jézus Mária! Ennél ádázabb, gyűlölködőbb népet még életemben nem láttam! A hányinger jön rám! Pokoli!
Karácsonyra kaptuk zsidó polgártársainktól, idézet a fórumjukról: „Itt a karácsony, ez a gyűlöletkeltő, nácista ünnep, mikor a gój fattyak és zabigyerekek alig várják a tűlevelű növény-förmedvény alá minél több nácis ajándék kerüljön”
Kik ezek? Miért nem húznak a hőn szeretett Izraelükbe, mit keresnek ezek itt?
Idézek még: „Gyere vissza Hitler, a cigányokat vidd el!” Döbbenet, komolyan!  
Aztán:” Módosított útvonalon, megrendezhetjük a melegfelvonulást. Persze, a piszok nácista újságok nem közölték a részleteket.” Nem lehetne a gusztustalan felvonulásotokat Izraelben kielégíteni? Mindenki buzuljon otthon!
„ Ma, Shabbat van, ami azt jelenti, csak a rabszolgáink dolgozhatnak ezen a napon!” Anyád legyen a rabszolgád!

Mikor a vörösiszap- katasztrófa miatt aggódott az ország az izraeli Haaretz nevű újság is beszámolt róla, ez a szent ország úgy nyilatkozott, hogy úgy kell a rohadt magyaroknak, dögöljenek meg, ömöljön mindre a vörösiszap! Csak a növényeket és állatokat sajnáljuk és reméljük az emberek, ott döglenek meg alatta! Nos, a mosakodás és titkolózás nagy mesterei lehetnének óvatosabbak is, nem csak a zsidó olvas héberül!
Izraelben egy zsidó megteszi azt, hogy szombaton nem hív a mobilján segítséget egy rosszul lett gojhoz, s a rabbik törvényszéke még igazat is ad neki! Ez vallás, kérdem én? Ezt Isten adta nekik? Nna, ne röhögtessenek!!!!! Ilyen Isten és ilyen vallás az övékén kívül nincs!
Ez az az ország, ahová soha be nem tenném a lábam! Viszont,ha egy zsidó rosszul lesz előttem szombaton, biztos, hogy nem hívok mentőt, most legalább már tudom, hogy a mobilozás sérti a vallásukat, nehogy megbántsam az érzékeny lelkét! Mondjuk nem hiszem, hogy illene szombaton rosszul lenni, talán sikerült szabályozni az infarktust is.

A zsidók által uralt médiából természetesen ez kimarad! Ez az ő dolguk, a holo-hódolat és az ő csodálatuk meg a mi kötelességünk! Kurva sokat fizetni és dolgozni nekik, csak ennyit kérnek, aztán dögölj meg gój.
Érdekes, itt nem volt hír, hogy New Yorkban vádat emeltek a holokauszt-ipari élősködők ellen! Ejnye, nem lehetséges, hogy úgy szent a szent, hogy a média csúcsán ül? Ebből élnek, még a holtat is meggyalázza, de én ne feledjem, hogy ők mily kiszolgáltatottak, sokat szenvedettek! Egy 90-es évekbeli híradó bejátszásban (MTV 1) azt mondta a bemondó, hogy emlékezzünk meg a 3,5 millió holo-áldozatról! Ez a 2000-es évre már 6 millió lett. Érdekes, náluk nem az élők szaporodnak, hanem a holtak. Igen sok népet irt az ország, kell a pénz a háborúhoz! Tán még az unokáim is jóvátételt fognak fizetni és mire az emlékezők kihalnak, lehet még duplájára nő az áldozatok száma! Azért ez már undorító! A nemzetközi Vöröskereszt hivatalos dokumentumai szerint a táborokban 271.301 ember halt meg!!!!! A dokumentumokat Arolsenben őrizték, a leleplezést nagy-nagy csend követte az illetékes helyeken! Legutoljára 2009-ben Richard Wiliamson brit püspök a Svéd Televízióban jelentette ki, hogy nem hisz a gázkamrákban és max. 300.000 zsidó halt meg, az is természetes halállal, mint minden háború idején a fellépő járványokban! Még Yehuda Bauer a zsidóság történeti igazgatója szerint is csak 1.600.000, de semmiképpen nem 6 millió! Nem is volt annyi zsidó! És zsarolnak és zsarolnak, ennyi bőrt nem lehet az arcon tartani, mint ezeknek van!
auschwitzi rabok a szovjet felszabadítás után


Naná, hogy tűzzel-vassal irtják, aki ellentmond! Ha ez kiderül, azon túl, hogy mennyire undorító, nem lehetne a továbbiakban morális, gazdasági és politikai fegyverként használni és jogos lenne a kérdés, milyen alapon harácsoltak ebből dollár milliárdokat! Mi a megoldás? Tiltsuk be még a kutatását is! Még magát a holokauszt szót is csak a 70-es évektől vezették be, amit az L. Holicauste Elie Wiesel Naut (Éjszaka) könyve alapján készített film népszerűsített. Ebből a zsidók által Hollywoodban készített amerikai filmből vették át a kifejezést! Színház a zsidó élet egésze! Egy nagy átverés! Amennyi népirtás volt már a történelemben, sokkal nagyobbakat követtek el már eleve ők maguk, de ebből nyereséget húzni, egyedül nekik jutott eszükbe!  

Vég nélkül írhatunk e gyönyörű, rasszista nép istentelen tetteiről, furcsa szokásairól, és önimádatáról, amibe nem fér bele senki, de ők mindenhol szeretnének ott lenni és mindent ellenőrizni, uralni!

Nem az antiszemitizmus erősödik, hanem az Igazság órája közeleg, de ezt úgysem értitek!

Szóval, a gettókban a zsidó gyereket arra tanították, hogy, ha belépsz egy négyzetbe, aminek 3 kijárata van, az egyiket őrzi egy német SS, a másikat egy ukrán, a harmadikat egy zsidó rendőr, akkor először próbálkozz a németnél, aztán az ukránnál, de sohase próbálkozz a zsidónál. Sok gyereknek az életét mentette meg ez a lecke.

Ettől függetlenül a zsidók kegyetlenül kiélték a németek elleni bosszújukat: John Sack Szemet szemért c. könyvéből.
Sztálin rendeletére minden hivatal és börtön élén zsidó állt,ahogy szokták, lengyel, cseh és egyéb neveket vettek fel. Hihetetlenül kegyetlen irtást végeztek. Izrael, mint legfőbb háborús bűnösöket üldöző ország sosem adta ki Shlomo Morelt Lengyelországnak, pedig többször kérték! Ágyban, párnák közt, biztonságban halt meg ez az emberi mocsadék.
Olyan pokoli kegyetlenségeket hajtottak végre, ami példátlan,nem számított, hogy nő vagy gyerek, félkegyelmű volt, vagy harcolt-e, részt vett-e a háborúban, csak a vérengzés!
Ütöttek vertek, kávét öntöttek a sebeikbe, fadarabot vertek a körmük alá, ( nálunk a gombostűt részesítették előnyben az AVH pincéiben) cigarettát nyomtak el a testükön, meggyújtották a hajukat, volt olyan, akinek előtte a satuba fogták a szakállát! Iszonyú, ezek nem emberek!
A németekkel verették egymást, egymás mellkasára, gerincére kellett ugraniuk, a nőket halálra erőszakolták, a kutyákat arra tanították be, hogy leharapják a német férfiak nemi szervét.Shlomo kijelentette: Ami a németeknek nem sikerült 5 év alatt Auschwitzban, az nekem sikerült 5 hónap alattSchwientochlowitzban. A tábor háromnegyed része halt meg.
Potulicében több német halt meg az esztelen vérengzésük nyomán, mint az egész háborúban a zsidók közül!!!!
Ezek után ezt a népet lelkileg örökre meggyötörték, a jóvátétel nevű iparból megalapították a legkegyetlenebb cionista országot, Izraelt!
Az újságírók aztán kiszivárogtatták, mi folyik a vasfüggöny mögött. Sokkal több embert öltek ők azokon a helyeken brutális kegyetlenséggel, mint ahol most zsidók 100 ezrei ajvékolnak, hogy ők nem felejtenek! Egy balti tenger melletti táborban bölcsők hada volt tele 4kg-os háborús bűnösökkel. Az 50 csecsemőből 48 meghalt, csak nem engedték be az anyákat etetni. Egyik nap Czeslaw tüzet gyújtott egy barakkban, a homokot lapátoló nők szoknyáját meggyújtotta, és a tűzbe nyomta őket! Ő, pedig mindennap azon nyekergett, milyen kevés a német hulla!
Undorító! Grubeni asszonyokkal azt tették, hogy kiásatták a lengyel tetemeket és megparancsolták nekik, hogy szeretkezzenek a hullákkal, csókolják, feküdjenek rájuk! Az arcukat a puskatussal nyomták a halottak arcába. A táborban nem volt zuhanyzó, az összes asszony hullamérgezésben meghalt! Mindezek megtalálhatók a Német szövetségi Archívumban tárolva. Természetesen, ez sem igaz, hazugságokat őriz az archívum, mi mást!

Nos, Herzl Tivadar Judenstaat-ja megmozgatta a zsidóságot, hogy cionista teóriájuknak gyakorlati megvalósításába fogjanak. A gazdag zsidók annyira nem örültek a tervnek, mert ők jól elvoltak és inkább nyugalmuk megzavarásának tartották a röpiratot. A cionista propagandának sikerült a zsidókérdésből világkérdést csinálni. Tervei között szerepelt, hogy vagy Argentína vagy Palesztína területén hozzák-e létre ezt az iszony országot. Amire ők szemet vetnek, nem számít, nekik jár! Ha Argentína mellett döntenek, akkor őket irtották volna ki, nem gond, bárkit, akár saját fajtáját is! Azért Argentínában maradhatott a zsidóból, mert rendesen szétfaragták az országot, mint mindegyiket, amin a jelképes kígyójuk végighaladt.
No, ez a Herzl a cionizmus alapító atyja Baselben 1897-ben hívta össze az első cionista kongresszust. Na, mikor? Hát, május elsején!!!! Lehet menni, tapsikolni rabszolgák a munka ünnepén! Cionista cinikusság! Vannak köztük, akik ellenzik a cionizmust, szerintem ezeket kellett kiirtani a II.vh-ban, mert akadályozták a megvalósítást, illetve rengeteg pénz kellett egy állam megalapításához háborúiról nem is beszélve!
 
Herzl egyik unokaöccsét akarta megbízni a magyarországi zsidóság megnyerésére. Ő volt Heltai Jenő, aki azt válaszolta Herzl-nek, hogy ő szívében nem zsidó, hanem magyar. Igen, ő valóban asszimilálódott zsidó volt. Azok, akik ellepnek minket ma, azoknak semmi közük érzelmileg Magyarországhoz, tehát nem is a mi érdekeinket nézik.

Karácsony előtt, azaz Hanuka ünnepén a zsidóság menórát állított a Nyugati téren. (amit egyébként csak zárt térben lehet gyújtani, de kirakat van) Győrben, egy bevásárló kp. előtt kettős keresztet és adventi gyertyát akartak elhelyezni, forgalmas helyre való hivatkozással nem kaptak engedélyt, persze ez ne zavarja a gójt, lényeg, hogy menóra volt, mert ahhoz több közünk van, mint saját jelképeinkhez! Az viszont eszébe se jusson egyetlen kisebbségnek, hogy Izraelben kitegye a jelképeit! Ott csak zsidó dolgok lehetnek! Akkor minek dugják a pofánkba magukat? Kértük? Csak annyira legyen kirekesztett minden országban a zsidó, amennyire Izraelben a nemzsidó! Mi meg felmérést végzünk, hogyan érzi magát a zsidó!

Egy közeli ismerősömet elütötte egy autó, zöldön, zebrán. Szerencsére a szemtanúk miatt az illető nem tudott lelépni. A gázoló izraeli állampolgár. Az ügy ott tart, hogy ő megállt, az illető megbotlott és ráesett az autójára és ettől szilánkosra tört a térde és protézist kellett alkalmazni, hogy járni tudjon. Hónapok óta húzódik az ügy, pedig egyszerű, egyértelmű. Evidens, hogy ettől sem kell dühösnek lenned, ez így helyes,zsidónak nincs se bűne, se hibája és egyébként is csak egy gój, akin át lehet hajtani! Azt képzelik Palesztinában vannak és őket semmilyen végzet nem éri utol, mert ők végeznek mindenkivel!.



Ez a nép mindig a szentté válás legegyszerűbb módját választotta: öljük meg, rúgassuk ki, lehetetlenítsük el, félemlítsük meg, és akkor mi leszünk az urak, és azt mondják, amit akarunk, és nekünk van igazunk! Aki nem nekünk ad igazat, azt legyilkoljuk! Nyáron halt meg egy lengyel történelem professzor, rossz irányban kutatta a holo-kamut, megölték. Ennyi! Persze, közben nincs arról ismeretterjesztés, hogy bizony kénytelenek voltak elismerni, hogy Anna Frank naplója hamis, a papa írta, golyóstollal, a gyerek meg tífuszban halt meg, mint annyian a háború alatt.
Viszont ezekről nem beszélünk, tudják páran, azokat majd, ha kell, kiirtják, vagy egyszerűen kihalnak, de igenis Anna Frank naplója marad, megőrizzük az eljövendő nemzedéknek, azok már nem fogják tudni, mi az igazság! Így lehet faragni a szentet és a szenvedőt!

Döbbenet! A holokauszt tudatot úgy ültetik a zsidó gyerekek agyába, hogy a mai napig mennek az iskolákba telebeszélni a fejüket, majd a végén otthagynak nekik egy-egy szappant, hogy látod ez lett a dédanyádból, meg lámpaernyő. Közben? Réges-rég kénytelenek voltak beismerni, hogy soha nem főztek senkiből szappant és lámpaernyőt sem gyártottak, ezt is ők találták ki, hogy többet perkáljanak a népek, és nagyon sajnálják őket, azért ők vígan fújják, nehogy elfeledd, fiam, gyűlölnöd kell! Természetesen ez nem gyűlöletkeltés, nem, ez tőlük elfogadható, sőt jobb is, ha elfogadod, vagy beledöglesz! Teljesen mindegy, hogy igaz vagy sem az állításuk, ha nekik úgy éri meg jobban, akkor igaz!

Az, hogy minket gójnak hívnak, ami tisztátalant jelent, az minket ne zavarjon, a szentek szájából jön! Mikor le akarták vetíteni a Jud Süss című filmet a nyáron, képesek voltak ellepni a termet, embereket bevinni a rendőrségre emiatt. Hihetetlen, ennyire fáj az igazság? Azóta láttuk, nyugi! Még az is megnézte, aki nem akarta!

Nekik minden felelősség alól ki kell bújniuk! Azt, elhiszem, hogy így rohadt jó az élet!


Vígan leéltem volna az életem azzal a tudattal, hogy a földön emberek élnek, van közöttük jó és rossz, színtől, származástól függetlenül, pont. Nem így esett, bármit, ha megpiszkálok, ők vannak mögötte! Persze, nem ott állnak, ahol kenyeret osztanak az éhezőknek, hanem ahol belelőnek az éhezőbe, s ehhez neki joga van, ő bosszút áll mindenkin saját kárhozott viselkedése miatt! Mindenki hibás, hogy ő idejutott, csak ők nem! Persze hisz ő nem zsidó , csak kazár, és joga van végigrabolni a világot a zsidóság nevében, a hülye gojok meg tejelnek, mert minden politikus füle mögött van valami kosz, és nem akarják , hogy megpiszkálják a múltjukat.

Az, amit én tudok, azt tudják nagyon-nagyon sokan, dömperrel lehet önteni a bizonyítékokat. Minden ország ugyanoda jutott el, mindezt olvashatod angolul, németül, spanyolul, szlovákul, arabul, amit akarsz, és mikor kellő számban tudják az igazságot, akkor számot kell adniuk, a világ, pedig nem fogja semmivel sem többnek nézni őket, mint bármilyen más embert. A történelemkönyvben, pedig tanuljuk a zsidók kegyetlenségeit, a tévében az igazságot fogod hallani, a politikus a közért akar majd tenni, a bírák igazságos ítéletet fognak hozni, a melegek visszavonulnak az utcáról, a bankokat kivesszük a kezükből, és élhető lesz a világ, olyan, amilyennek lennie kell, csak nem kell engedni, hogy uralkodó pozícióba kerüljenek, hiszen nem tudnak mást kezdeni vele, mint önös érdekeiket kielégíteni ezek által, nem ismernek mást!
Ez volt az utópia! Háború lesz, ronda, gusztustalan, de így tervezték, és nem mi, de nem számít, ennek a rendszernek omlania kell!

Csak egy zsidó hiheti, hogy neki több joga van, mi nem hisszük és mi vagyunk többen!

Az ő igazságuk az, hogy a tények miatt minket gyűlölnek, én vagyok a rohadék, de legyen!
Inkább rohadék legyek, mint az összehordott hazugságok között ostoba boldog!

Amikor felállítjuk királyságunkat, nem lesz kívánatos számunkra, hogy más vallás is legyen, mint a miénk az Egy Istenről, akivel sorsunk egybe van kötve annál a helyzetünknél fogva, amelyet, mint a Kiválasztott Nép elfoglalunk, és akin keresztül ugyanez a sorsunk egyesül a világ sorsával. Ezért el kell söpörnünk az istenhit minden más formáját. Ha ennek következtében sokan ateistákká is válnak, ahogy ma látjuk őket, ez - átmeneti állapot lévén - nem ellenkezik majd céljainkkal, ellenkezőleg, figyelmeztetőül fog szolgálni azoknak a nemzedékeknek, amelyek hallgatják majd a tanításunkat Mózes vallásáról, amely a maga szilárd és tökéletesen kidolgozott rendszerével hatalmunk alá hajtotta a világ összes népét. Ezzel fogjuk kihangsúlyozni a vallásunkban rejlő misztikus igazságot, amelyen - mint mondani fogjuk - minden nevelő ereje alapul... Azután minden lehetséges alkalommal cikkeket fogunk közölni, amelyekben összehasonlítjuk a mi jótékony uralmunkat a múltbeli uralmakkal.”

Nincs olyan Isten, aki ezt támogatná, beszéljünk nyíltan a Sátánról, aki az apátok!
Sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik magából meríti, mert hazug és a hazugság az atyja. (János evangéliuma 8.44)


A régmúltban mi voltunk az elsők, akik bedobtuk a néptömegek közé ezeket a jelszavakat: “szabadság, egyenlőség, testvériség”, s ezeket a szavakat az óta is sokszor megismételték ostoba papagájok; melyek mindenfelől leszálltak erre a csalétekre.”
Egyre kevesebben vannak, kik ezt ne ismernék, cselszövés, mások bőrébe bújás ez a technikátok. Hol szentek, hol sátánok, hol nemzeti radikálisok, hol hazaárulók, amit épp a cél a diktál, mindenféle erkölcsöt és becsületességet mellőzve!

A történelemből már ismerjük, hogy saját ivadékaitokat is gond nélkül dobjátok a halálba, mint például(mert van több is) olvasható: 1906-ban német zsidók a saját gyerekeik százait ölték meg, nehogy áttérjenek más vallásra! Nem hiszem, tudom, hogy az ilyen, elmebeteg!
2005-ben hozta nyilvánosságra az izraeli Kanal 10 tévéadó az egy teljes generációnyi szefárd zsidó gyerek folyamatos sugármérgezéséről készült filmet. Kísérleteztek, ahogy szoktak! A dokumentumfilmet David Belhassen és Asher Hemias rendezte. Azt hiszem héber címe: 100.000 sugar. A Haifa nemzetközi filmfesztiválon elnyerték a legjobbak díját! A gyerekek, mármint ez a 100. 000, a megengedhető maximális sugárzás 35 000-szeresét kapták a fejükbe, azzal az álca dumával, hogy a fejen élősködő gyűrűsférgeket akarták elpusztítani. A röntgengépeket 1951-ben Dr. Chaim Sheba az akkori EÜ Minisztérium igazgatója hozta az amerikai hadseregből. A gyerekek közül 6000-en a kezelés után hamar meghaltak, a többiek rákot, epilepsziát, alzheimer kórt, krónikus fejfájást, pszichózist kaptak. Kicsit rányomnak a HAARP-ra, magad téped le a saját fejedet a fájdalomtól. Nem hiszed? Attól még megtapasztalhatod!  Most még csak egyre többször érzel fejfájást, egyebet, lesz ez még rosszabb is! Addig is edzésnek nézzétek sokat a tévét!
Persze, tudjuk, olyanok vagytok, mint a cigányok! Azok is verik a kölykeiket, bevágják az intézetbe, akár kárt is tesz benne, de ha lekeversz a senkiházinak egyet, akkor visít a jogaiért, agyonvernek az alkoholmámorban megzavart degenerált, primitív szülők!
A zsidó ugyanez, visít a jogaiért, zengi az egyenjogúságról, meg demokráciáról a hegyi beszédet, ha megpiszkálod, bármikor ez alatt, miközben ezt skandálja, hátba támad, vagy lazán elpusztít pár millió embert! Így van, pont, ahogy leírjátok ebben a mocskos és alantas tervetekben! Akkor, most ki a ti fajtátok, akiket majd megvédtek a vég órájában? Van valami lista?

A goj meg, közben megtanulta, hogy minden vezető és nemzeti nagypofájú múltját megkotorássza, egyből kiderül ugye, -a név kötelez- már megint a báránybőrbe bújt farkast látjuk! Érdekes, hogy ennek a gyülevész társaságnak, aki még ráadásul gőgösen valakinek is érzi magát, ez az összes hatalma, az egész jelmezkölcsönzőt magára aggatja, és nincs a ruha alatt senki, ha lemezteleníted, csak egy gyáva szar alak!


Való világ valódi szereplői

2011.02.08. 16:22 nadir


Éppenséggel semmilyen bűnszövetkezet tagja nem vagyok, túl titkos dolgokról sem beszélek barátaimmal, de engem mégis zavar, hogy minden megnyilvánulásomat lehallgatják.
Látszólag életünk megkönnyítésére szolgál a mobiltelefon, az Internet, a GPS, a különböző biztonsági műholdas technikák, kamerák, bankkártya, pontocskagyűjtők, kártyácskák, digitális kütyü-mütyük.
Persze, erre a legtöbb ember azt mondja: Nézzék, ha ez szórakoztatja őket, úgysem teszek semmi különöset, halgassák az életemet nyugodtan!
Csakhogy ez nemcsak ezt jelenti, hanem a totális kontrollt is! Nektek nem tűnik fel, hogy olyan, mintha egy lasszót dobtak volna az emberiségre, és azt egyre szorosabbra húznák?
 
Nem tűnik fel nektek az a cinizmus, mikor a Való Világ című roppant fontos eseményt bámuljátok, akár a saját lakásod is lehetne, amit bemutatnak a világnak? Mert valójában azt mutatják be, hogyan bánnak veled! Olyan ez, mint a sorozatgyilkos, aki direkt hagy nyomokat, mert már nem bírja elviselni, hogy okosabb a nyomozóknál!




Az ECHELON-technika, azért mert nem hallottál róla, még létezik, illetve pont azért létezik, mert mindent hagyunk, mint a birkák a nyakunkba rakni!

Ezzel a rendszerrel bárhol, bármikor a világon MINDEN kommunikációt figyelni és szűrni lehet!
Nincs olyan telefon, fax, email, sms, fórum, blog vagy bármi, ami ezen át ne menne! A telefonodból azt meg lehet állapítani, hogy hol voltál egy napnak az adott órájában!
1943-ban már létezett, ugyan szerényebb feltételekkel, de el tudod képzelni, hová fejlődött?
Az összes kommunikációd, a vásárlásodtól kezdve minden átmegy ezen a számítógépes rendszeren. Persze nem szóról szóra történik a lehallgatás, ez egy szótáron alapuló kódrendszeres, szövegfelismerő konstrukció.
Hét tengeren működő kémhajók, tengeralattjárók és titkos műholdak figyelik az egész emberiség kommunikációját. Naponta több milliárd üzenetet figyelnek, ami értékes, azt a megfelelő központba küldik.
 
Persze, gondoljátok csak, milyen gyönyörű is ez, micsoda béke lesz itt a földön, soha nem fog semmilyen otromba dolog történni, mert még azelőtt lekapcsolják a gonosztevőket, mielőtt végrehajtanák tetteiket!

Ez az illúzió! Mert, ha belegondolsz, azért ezek a kormányok éppenséggel nem a tisztességességükről híresek, a történelem során nem egy vezető ideológiáról derült ki, hogy gyilkos és zsarnoki, nem felel meg a többségi társadalomnak. Na, majd ezek után akarjál megdönteni akár egyetlen nem tetsző pártot, kormányt, abban a pillanatban be fogják tömni a szádat, mint ahogyan teszik is!
Naponta törölnek le oldalakat az internetről, nyírnak ki olyanokat, akik szólni mertek valamit, bármilyen témában az igazságról. A gondolataidat is uralják már! Te még azt hiszed, a te fejedben született az adott gondolat, pedig rég nem!
Hogyan is lehet az agyat különböző állapotokba hozni? Alfába, thétába, stb? Fénnyel pl. Ha benézel egy lakásba, ahol megy a tévé, mit látsz? Hát, villódzó fényeket, nem?

Azon pár alkalommal, mikor belépek olyan helységbe, ahol megy a tévé, biztos pont mondanak valamit vagy épp megy egy film, ami pont alátámasztja a meglátásomat.
Íme egy példa: a film arról szólt, hogy egy városban teljesen elhülyültek az emberek, és időnként furcsa halálesetek történtek. Mentek a nyomozók és kiderítették, hogy a tévén keresztül hipnotizálták az embereket központilag, akik meghaltak, azok meg ez ellen igyekeztek lázadni.
Nem egy nagy történet, de egy csepp fantáziával, rájöhetsz, hogy éppen ez folyik!

Már a fejemhez vágták, hogy azért tartok itt, mert beteg történeteket olvasok!
Hát, kérem, ilyesmit már sok ember fejéhez vágtak, a nagyon művelt és intelligens ismerősök.
Orwell 49-ben megjelent művében (Ezerkilencszáznyolvannégy c.) már leírta, persze ő is betegeges összeesküvő volt, gondolom:
Az embernek annak tudatában kellett élnie, hogy lehallgatnak minden hangot, amit kiadott, s a sötétséget leszámítva minden mozdulatát megfigyelték!” Utópia, mondják az intelligensek, ők már csak tudják, hiszen hátuk mögött óriási könyves polcok állnak és már mindet elolvasták, tehát őket ilyen zagyvaságokkal nem lehet traktálni, sőt, tévét is néznek!

Frank Church szenátor már valósággént beszél arról az információs pajzsról, ami a totális uralomra törekvő kormányoknak tökéletes védelmet biztosít.

 Jaj, dehogy van itt világuralmi törekvés, csak unatkozok, és hülyeségeket beszélek!

A legtöbb ország telefon társaságai az Intelsatot használja a civil és részban a diplomáciai telekommunikáció lebonyolítására.
Fogadó állomások:

 Morwenstow- Anglia: Atlanti és Indiai óceán feletti műholdak forgalma Európa, Ázsia, Afrika felé
Sugar Grove-West Virginia: Atlanti óceán feletti műholdak forgalma észak és dél Amerika felé
Yakima- Seattle: Csendes óceáni és távol keleti műholdak
Waihopai-Újzéland: Csendes és Indiai óceáni műholdak
Geralton-Ausztrália: Csendes és Indiai óceáni műholdak
 
Vannak, amik a regionális kommunikációkat bonyolítják:
Menwith Hill- Anglia
Shoal Bay- Ausztria
Leitrim- Kanada
Bad Aibling- Németo.
Misawa- Japán
           
A nagy városok kommunikációja mikrohullámú hálózatokon történik, a föld és a tengeralatti kommunikáció lehallgatása megvalósítható a felszínre emelkedő kábelekkel, amik csatlakoznak a mikrohullámú adó-vevő tornyokhoz.

Jó ez a terrorizmus, mindent rá lehet fogni, közben, pedig simán és gátlástalanul a saját államunk a saját polgárai ellen követ el ilyen cselekményt, pusztán azért, hogy az emberek jóváhagyását megszerezze egy esetleges háborúhoz, például.
Természetesen ne hidd el, te aztán személy szerint baromi fontos vagy a kormányodnak és nem tennének ilyet, ha érdekeik éppen úgy kívánnák!
Nyugodj meg, minden szart az arabok öntenek a fejedre, ne is keresd helyben a tetteseket!
Bárkiről, bármikor megmondható a vagyoni helyzete, egészségi állapota, milyen újságot járat, kivel él, hogyan él!
Miközben azt hiszed, micsoda biztonságban vagy, valójában sem biztonságban nem vagy, hanem már szabad sem!
Ezt a fajta biztonságot, most már beszerezheted azzal az engedélyezett bőr alá ültethető chippel, amit úgy hívnak Applied Digital Verichip. Ez az egészségügyi adataidat tartalmazza!
Jó lesz ez, elhiszed szépen, micsoda fantasztikus dolgokat fejlesztenek neked, mikor baleseted lesz, akkor egyből tudják, milyen vércsoportod van, milyen alapbetegséged!
A jóságos kitalálók, pedig soha sem élnek vissza ezzel a lehetőséggel, még nem is hallottunk ilyesmit.
Hajrá, emberek! Nyomás a chippekért, tecnikai újdonságokért rajongók és életükért remegők mindjárt verekszenek az első helyért! Futás, okosok! Le ne maradjatok a világ legújabb vívmányáról!
Sőt, a Veripay-el te leszel a menő, pénzed nem lopják el a tengerparton, mert csak odatartod a karod a pincérnek és nem kell aggódnod, lehúzzák a lóvét! Szuper, mi? Óriási ötlet, s úgysem akarsz majd lemaradni, hiszen a melletted fekvők már mind így fizetnek és hülyének néznek, hogy te még mindig a pénztárcád dugdosod a törülköződ alá, tehát szépen el fogsz kullogni a kis chippedért, hiszen több millió légy szart eszik, akkor az biztos jó, nehogy lemaradj!



További szép álmokat! Beeeeee, Beeeee!





Időzített időjárás 4.rész



2011.02.04. 01:29 nadir

HAARP-ogjunk! Magasfrekvenciás Aktív Sarki Fény-kutató Program
Nem fogok hosszú fejtegetést írni, mert tele van vele a net. Ez a neve, akit érdekel, majd utánajár.
Van már sok helyen, de legismertebb Alaszka délkeleti részén fekvő Gakonában létrehozott ionoszféra-kutató bázis.
 









Itt van 180db. antenna 21m-esek. Ezek képesek az ionoszféra egy meghatározott területére magasfrekvenciás rádióhullámot bocsátani, amitől elektromágneses folyamatok képződnek. Ezek akadálytalanul be tudnak hatolni nagytömegű vízbe vagy talajba is. Teljesítménye 3,6millióWatt és 100gigaWatt között van!
Nicola Tesla, akit megpróbálnak még az emberek emlékezetéből is kitörölni, akit már a fizikakönyvek meg sem említenek, akinek a nevét egy magnóval hozzák összefüggésbe, de azt is már csak idősebbek. 600.000 találmánya volt!!!!!!! Meg sem említik! Nem véletlen! Találmányaira különböző kormányok tették a kezüket és titkosították.
Vajon, miért? Bizony, nincs az életnek olyan pontja, ahol nem félrevezetni szeretnék az embereket!
Visszatérve, Teslához, mivel az ő találmánya, bár a lényege az lett volna, hogy jelentős energiamennyiség drótnélküli átvitele több száz kilométerre létrejöhessen, vagyis lehetne olyan is a világ, hogy nem fizetsz a villamosenergiáért. Viszont, a mi jólétünk nem politikai érdek! Fizess, ez az érdek!
Most, komolyan valaki elhiszi, hogy a Pentagon évente több 10millió dollárt a sarki fény tanulmányozására fordít?
Nos, a Tesla által halálsugárnak nevezett dolog képes akár a föld másik felén található katonai objektum megsemmisítére, és az egész kommunikációs rendszer megzavarására.
A 2004-es szökőár, a főpróba volt. Megoldódott az iszlám radikálisok dolga, a szeparatisták bázisai eltűntek és a régió feltörekvő gazadasága sem okoz gondot Washingtonnak.
  
2008. Szecsuán tartományban 7,8-as erősségű földrengés volt. 70 ezren haltak meg, 400 ezren hajléktalanok lettek, 20 ezren a romok alatt tűntek el. A szemtanúk a földrengést megelőzően furcsa foszforeszkáló, északi fényszerű jelenséget láttak. Azt írják a szecsuáni hegyek között a legbagyobb kínai katonai bázis semmisült meg, ahol a kínai atomprogram egyik teszt-laboratóriuma volt. Nahát, nahát!
Az a sok földcsuszamlás, árvíz, katasztrófa, szép kerek lyukak, a guatemalai pl. Aztán Iránban a tornádó után szénné égett delfineket sodort a víz a partra! Ez is jellemző, ugye?
Észak-Amerikában egy folyó színe pár órára elszíneződött és foszforeszkálni kezdett.









































Brazíliában 40km hosszan ellepték a döglött halak a folyót. Harcsák, szardíniák, árnyékhalak.
 
Arkansasban több ezer vörösszárnyú fekete rigó hullott alá az égből.
 
Ugyanez történt Kentuckyban, Luisiana államban, Canadában, Floridában is. A tudósok találgatnak, villám vagy más trauma? A begyük üres volt, tehát nem mérgezés. Új Zélandon szintén több ezer haltetem lepte el a partokat, itt a legtöbbnek hiányzott a szeme. Kinyomta a frekvencia.
Virginiában szintén döglött halak. Arkansasban szintén madarak és halak. A méhek populációja szinte teljesen kihalt.
Ezt remélem mindenki felfogja! Nem lesz beporzás. Mit jelent ez? Angliában 2 milliárd méh pusztult el egy év alatt!!!
Az agy is különböző frekvenciákon működik! Azaz, akár emocionálisan is befolyásolható az ember frekvenciákon keresztül, tartósan alkalmazva, maradandó gondolkodásbeli változást érhetünk el, anélkül, hogy fizikailag károsodna az agy. Viszont fájhat a fejed, labilissá válhat idegrendszered.
Még most is jó páran megmosolyognak, ha ezt elolvassák a tájékozott emberek, s azt gondolják én egy jó sci fi író vagyok vagy egy minden mögött furfangot gondoló ember!
Közben az EU különbizottságot állított fel a HAARP hatásainak tanulmányozására.
S mivel meg vagytok győződve arról, hogy az én fantáziám lódult meg, ezért ők nyugodtan építkezhetnek tovább, hiszen úgysem hiszitek, hogy ilyen van!!!
Japán                                                                                   












Oroszország





Puerto Rico




 







 


Jó reggelt kívánok!





























Szól a kakas!

2011.01.11. 15:56 nadir

Van még Orbánon, mit rágni, de most belekapok egy másik témába, mert valójában, ha ezen elgondolkodik valaki, viharos gyorsasággal fog megváltozni az életszemlélete. Igaz egy kicsit pofán törli az embert a valóság, de hát Istenem!
Jó emberek, ki tehet arról, hogy hagytuk magunkat annyira elkábítani, hogy évtizedek óta, mint az aléltat tesznek minket oda, ahová akarnak, mondanak annyit és azt, amit akarnak!

Ez nem képes annyi embert zavarni, hogy beintsen, és mindenáron akarja megismerni a valóságot? Most tényleg az tart vissza valakit, hogy rá kell jönnie vakon élte az életét, és hülye volt, hogy nem előbb kezdte kinyitni a szemét, illetve nem tartotta nyitva eleve? Hisz, azért van! Ha ciki is a dolog, jobb későn, mint soha!

Benneteket nem zavar, hogy az életmunkátokat, verejtéketeket, törvény betartásotokat, tudásotokat arra használják, hogy hazudjanak, elhallgassanak előlünk tényeket, hogy kizsákmányoljanak, kihasználjanak, az orrunknál fogva vezessenek? Mindezt mi fizetjük, mindezért emberek milliói éheznek, nyomorognak, gürcölnek, ki jobban, mint mi, ki kevésbé, de ez van!
Tényleg azt akarjátok legyintve mondani, hogy óh, ez mindig így volt, ez a politika, bla-bla?

Nem tudom, nektek törvénybe iktatta valaki, hogy ez így lehet csak? Amúgy közmegegyezés van arról, hogy semmi nem örök, minden változik, a jövő folyamatos mozgásban van stb.
Csak ez örök és megszakíthatatlan folyamat, ez mindig ilyen marad, aki politikus az, természetes, hogy ilyen vagy ilyenné válik, és te soha nem kérdezheted meg, és rúghatod ki, ha nem az érdekeidet lebegteti a szeme előtt - mert amúgy ezért emelted oda - hanem űzi a kis önös céljait, némi morzsát eléd dobva!

Miért vagy orrodnál fogva vezetve?

Szinte fáj, ez a jóhiszeműség és naivság, ami az emberekből árad, ami úgy törekszik a jóra, a jó érzésére, hogy befogja a szemét.
Nem akar tudomást venni arról, hogy ami felhasználható az ő sorsának rontására az, fel is van használva!

Sorolom, ami eszembe jut hirtelen:

Pszichológia: nagyjából mindenki azt fogja rávágni, hogy ez azért van, mert vannak lelki nyavalyáink, amit ki lehet ezzel és a szakemberrel kezelni. Ez egy jóhiszemű megállapítás és belenyugvás a kellemes illúzióba, értünk fejlődik a tudomány!

Valójában a morzsád az, hogy esetleg valahol találsz egy kezelőt, aki foglalkozik veled.
A nagy falat meg az lenne, ha megismernéd, hogyan használják ellened és védekeznél!


Példák:

Sokan tudják, van marketing-reklámpszichológia. A legszarabb bármit is megveszed, ha azt szépen becsomagolják, és egy vonzó ember kínálja, találó szöveggel megspékelve.
Miért?
Mert megfigyelték a pszichédet, hogy mire buksz, hogyan működsz, hogyan lehet tömegeket rászoktatni bármire.
Ugye, nem gondolod, hogy minden esetben ez a te érdekedet szolgálja, és nem gazdasági gyarapodást okoz valakinek, akár a te egészséged árán is?

Viszont, tudható, hogy annyira tömeg szinten befolyásolhatóak az emberek, hogy el fog sikkadni a gyanú és eszed, iszod, veszed, bármi legyen is az, csak nem lehet rossz, amit mindenki bevesz!
Nem is értem, hogyan válhatott annyira védtelenné az ember pszichéje, hogy még véletlenül sem a jót követeli magának, hanem belenyugszik, hogy az a garancia, amit mindenki bevesz.

Az is pszichológia, hogy egy ilyen megtévesztő alak, hogyan nézzen ki, hogy számodra hitelesnek tűnjön. Ezt a te pszichéd megfigyelésén keresztül fejlesztették ki, és be is veszed, ha látod, mint a kanalas orvosságot, gondolkodás nélkül, sőt én vagyok a hülye, ha nem eszem, mert mindenben a negatívat keresem! Frászt, látom!

Azt, hogy hogyan üljön az orrod előtt, hogyan gesztikuláljon, hogy meggyőzzön, azt is a pszichéden keresztül alkották meg az ezzel foglalkozó emberek.
Szerintetek azért, hogy pusztán jól mutasson, és kultúrált ember benyomását keltse? Nem azért, hogy ne vedd észre, mikor hazudik? Igaz, én vagyok paranoiás!
A beszédeket is csak azért írják, formálják szakemberek, hogy szép értelmes legyen.
Pedig annak is meg van a tudománya, hogyan lehet az alvó emberekkel bármit elhitetni.
Felépítés kérdése: elmondok 5 igazat, 1 hazugsággal keverve, 3 igazság, 1 kamu és működik!
Úgy össze leszel zavarva, pont, ahogy tervezték!
Az agyadat sem azért térképezik fel pusztán, hogy gyógyítsák hibáit, az a morzsád, hogy nehogy gyanút fogjál!

Az, hogy az agy hogyan működik, mit fog fel, előreláthatóan milyen információk és hogyan fognak összeállni a fejben, szinte előre borítékolható, sebészi pontossággal van kidolgozva.

Miért gondolja bárki is, hogy más időket élünk, mint a kereszténység korában, mikor az egyházfők mondták meg, mit kell tudnod, hinned! Most nem ők mondják meg, hanem a tudósok, politikusok, de mitől hiszitek, hogy ők különbek?! Bizonyítsd be!

Mit gondoltok, mit tanultok az iskolában, az igazat? Nem elég bizonyíték erre az, ha kinyitjátok a történelemkönyveket? Úgy változik, ahogy a politikai szél fúj, nem?

Milyen szólásszabadság? Mindig szólhatod azt, ami elő van írva! Lehet mást mondani?

Azt mindenki tudja, hogy a médiumok mindig a hatalom kezében vannak, szerintetek kaptok majd olyan tájékoztatást, ami nem azt terjeszti, hogy milyen helyesen cselekszenek?

Csak egy apró példácska: NATO csúcsértekezlet! Csattognak a fényképezőgépek, halál komoly pofák hintik az igét, baromi jólfésülten, mekkora szükség van erre, a védelmed érdekében tanácskoznak és ragozhatnám, aztán találsz egy független hírportált, ahol megszellőztetik a botrányt, mely szerint mekkora hancúr volt a sok kirendelt kurvával a szállodában. Ezt is mi fizetjük, nyugodjatok meg! Azt hiszitek ez egy botlás volt? Nem! Képzeld el, hogy ez mindig így van! Azért mert szép az öltönye és okosan csűri a szavakat, ezért nem tételezel fel róla semmi csúnyát? Ne légy már ilyen naív!

Ezen a földön csak egy dolgot próbáltak mindig elnyomni: az igazságot!

 
Orbán az önkormányzati választások előtt kiadott egy füzetet, színeset, természetesen a mi pénzünkön, hogy eldicsekedhessen milyen mérhetetlen melót végeztek, ahogy a trónra lépett a képzelt király vagy beteg vagy nincs ruhája…

Tisztában vagyok vele, hogy minden politikus kedvenc állata a birka! Ezt ők ki is használják, remekül operálnak is vele, ezt el kell ismernem, bár ezért nem engedtem volna a posztra.

 
Az Orbán a király című rockoperát már nem fogja megírni senki, még hiú reménye se legyen e tekintetben!

Akkor lássuk Orbán mennybe menetelét önnönmaga forradalmiságától megüdvözülve!

Gyurcsánnyal karöltve olyan megosztottá tették az országot, mintha a focipályán lennénk!
Semmi különbség, ott is vala egy főmufti, akinek birtokában vannak a csapatok, neki aztán hulla mindegy ki nyeri a meccset, a pénz az övé. Így van ez itt is. Együtt sörözgetnek a büfében, mindketten ugyanannak a hatalomnak a kiszolgálói, csak egyiket így hívják, a másikat meg úgy, de valójában csak kicsiny bábok ők a nagy játszmában!

Megdöbbentő volt látni, hogy az öszödi beszéd után kipattannak az emberek a fotelekből, megszakítva valamelyik jeles sorozat bámulását és elkezdik az öklüket rázni pár napig, majd visszaroskadnak a pamlagra és bámulják tovább a tévét!
Miért, mit gondoltak a polgártársak? Az igazat hallották valaha is?
Pont ez lett volna, azaz alkalom, hogy elkezdjenek tovább gondolkodni!

Ehelyett, elhitték Orbánnak, hogy ő a Megváltó! Gondolkodás nélkül dőltek be a különböző forradalmakból összelopkodott jelszavainak! Kikiáltotta magát a Nagy Igazmondónak, a Nagy Elszámoltatónak, a Nagy Rendrakónak!

Évek óta semmi különbség a választások mikéntjében! Egyszer csak ellepik az országot a bugyutácska plakátjaik, amelyeken az idilli család jól öltözötten, autóján robog, keresztényi mosollyal a vasárnapi piknikre!
Miért?
Mert valójában az átlag, a köz, örül, ha bliccelgetve eljut az újpesti rakpartig, aztán ott megeszi a zsíros kenyerét!
A másik kedvencem az idült mosolyú nyugdíjas az unokáival!
A valóságban a nyugdíjas 40 évi munka után a metró lépcsőjén koldul a gyógyszerre valóért, s éhében lassan az unokáját eszi meg!

Ilyenkor beindul a gépezet, lemennek még az Isten háta mögé is gulyást zabálni, hogy vakítsák az embereket! Jó az ingyen kaja, mi?

A kis öregasszony kezet csókol neki, otthon meg a kutya kaját rágja 40 évi munka után csak erre , vagy orvosságra telik. Fejet hajtok a kép előtt, de tiszteletet a néni érdemelne, hogy zokszó nélkül tűri a balsorsa keservit, mert politikusok jönnek lerabolnak , majd újak jönnek és azok is lerabolnak , én meg kínomban majszolhatom a kutya kaját , mert már fogam sincsen. Egy gondolat jut eszembe ,, Isten áld meg a magyart jó kedvel bőséggel ,, - hátha nekem is juthat annyi hogy csirke farhátra is teljen belőle a gyógyszereim mellet.
A hajléktalanokat szoktam a Parlament elé küldeni, kérjenek ott, nekem már nincs miből adni, de azt hallottam ott mindenkire szükség van, Orbán kovácsolja az egységet!

 
a magyarok végre megvalósíthassák a saját céljaikat.”

Orbán szerint a mi célunk az ő célja? Hát ez nem így van!

Reméljük nem tart már sokáig, reméljük, elmossa magukat az újnak szele, aztán örülnének még annak is, ha egy krumplit kiáshatnának a földből!
Én biztos nem adok egyet sem, felőlem úgy halhatnak éhen, ahogy én maguktól évek óta!

Figyelünk, úgyis mondhatnám egyre többen vannak, akik jobban odafigyelnek, mit művelnek, milyen mesékkel próbálnak bealtatni s mennyi mindent hallgatnak el, ami a maguk lelkén szárad!

Lehet, hogy eljött az idő? Csak nem maguknak, hanem nekünk! Ez egy kicsit lehet, hogy más egység lesz, mint, amit elképzelt magának! Az én türelmem régen elfogyott és az ennivalóm is!

Ehhez a népnyúzáshoz sikereket nem kívánok, csak mielőbbi összeomlást, aztán majd mi összerakjuk, Önök nélkül, a tisztelt Parlament meg csomagolhat, mehet, amerre lát! Már rég nem magukra van szükség! Gyurcsány után szabadon: el lehet menni, ha nem tetszik a nép jogos haragja!





  2010-05-01 10:54:14, szombat




A holokamu meséi - itt a népszerű képregény magyar változata




A rómaiak által elholokausztosított 40 millió zsidó meséjétől a táncra perdülő héber testrészek történetén át a krematórium lángjának színe alapján való beazonosításig. Csodálatos történetek, minden második túlélővel másképp megtörténő esetek, jövőből hozott golyóstoll és fodrászatba rejtett gázkamrák, 23 millió elgázosított izraelita, gödrökben elégetett zsidók és az ennek ellentmondó légi felvételek, zsidók gejzírekként feltörő vére - és még sok-sok érdekesség, ami miatt sajnálni lehet a kiválasztott népet, elnézni nekik mindent, amit szomszédaikkal és a világgal művelnek, és ami miatt - igen fontos! - gyűlölhetjük magunkat és az egész fajtánkat. Mindez "szemtanúk", "túlélők" hiteles beszámolói alapján.

Humoros, ugyanakkor a mítosz legfontosabb képtelenségeit tartalmazó alkotás, mely arra is ráirányítja a figyelmet, mi a holokauszt-iparosok célja ezzel az elképesztő félrevezetéssel. Hamarosan magyarul is! - Ezzel a bevezetővel mutattuk be olvasóinknak a Tales of the Holohoax című képregény eredeti, angol nyelvű változatát. Nos, a "hamarosan" kissé elhúzódott, ugyanis szinte pontosan egy év telt el azóta, de örömmel jelentjük: a türelem nemcsak rózsát, hanem holocáfoló képregényt is terem. Alább tehát a magyar változat, jó szórakozást kívánunk, olvasóinknak pedig köszönjük a fordításban és beillesztésben nyújtott segítséget.






























1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



    VálaszTörlés